Mit kínál az idei Forgatag?
Az elkövetkező napok forgatókönyvét sok marosvásárhelyi számára a Vásárhelyi Forgatag programja határozza meg.Összeállításunkban a kínálatból nyújtunk ízelítőt.
Az elmúlt két évben népszerűnek bizonyult városnéző séták mindennap délelőtt 11 órakor indulnak (ma a városépítő polgármester életéhez kapcsolódó séta a Bernády-szobortól, a pénteki szecessziós séta a Maros Megyei Tanács épületétől, a szombati barokk séta a Színház térről, a vasárnapi középkori séta a Bolyai térről, ugyanakkor vasárnap déli 12 órakor a Teleki Téka elől is indul egy városnéző séta). A Szóforgatag programpontjaként ma 16 órakor a magyar királyi gyalogezred első világháborús történetéről hallhatnak előadást az érdeklődők a Kultúrpalota kistermében, ugyanitt pénteken 17 órakor a magyar nemzettudat kialakulásáról zajlik előadás.
A Tékaforgatag is ma kezdődik, délelőtt 10 órakor a Teleki Téka udvarán könyvvásár nyílik, 11 órakor Lázok János Milyen gazdagok vagyunk (?) címmel a 2014-es Sütő András- konferencia tanulmánykötetét mutatja be, 12 órakor Balás Árpád Zsebreszabott Marosvásárhely című könyvének bemutatójára kerül sor, 19 órakor Makkai Sándor-emlék- konferenciakezdődik.
A családi és gyermekprogramok ma 16 órakor kezdődnek a Maros-parton, a gyerekek kézműves-foglal- kozásokon, ügyességi játékokon, bábjátékokon vehetnek részt. A gyermekjárgány-parádét vasárnap déli 12 órakor tartják a gokartpályán.
A Vásári Forgatag pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik a Maros-parton. Ugyanitt péntek délután 5 órától ételkóstolással egybekötött könyvbemutató, vasárnap délelőtt 9.30-tól főzőverseny lesz. A civil sarok pénteken kel életre a folyóparton, az érdeklődőket itt is számos program várja.
A Forgatag keretében új kiállítások is nyílnak, ma 18 órakor Bőrkollázsok címmel Katona Szabó Erzsébet tárlata kerül bemutatásra a Bernády Házban, 18 órakor a Történelmi és Régészeti Múzeumban Az első világháború id. Kováts István fotográfus szemévelcímű tárlat nyílik meg. Pénteken délelőtt 11 órakor a Néprajz és Népművészeti Múzeumban Bedőné Manó Éva vertcsipke- kiállítása nyílik meg, 19.30-kor Könyvek a ponyván címmel a Tékában nyílik kiállítás.
A Forgatag színházi kínálatában egy bemutató is szerepel, a Spectrum Színház Egy őrült naplója című produkciója, amely ma és pénteken 20 órakor látható a színház Rózsák téri épületében. Újra látható továbbá az Egyszeröt (ma 19 órakor a Concordia Hotel előcsarnokában), a Liselotte és a május (pénteken 19 órakor a Levél utcai Stúdió 2.1-ben). A várbeli Mészárosok bástyájában aTündérország tekinthető meg pénteken 20 órakor. Ma 19 órakor a Kultúrpalotában operettest lesz a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében, ugyanitt pénteken 19 órakor magyarnóta-estet tartanak. A Maros-parti Csinnadrattaszombaton és vasárnap délelőtt 11 órakor indul.
A Forgatag új helyszínén, az Aranykakas udvarán berendezett Kortárs művészetek terében péntektől vasárnapig délelőtt 11 órakor kiállítás és designvásár is nyílik, illetve zenei csemegékre is lehet számítani. A Kultúrpalota előtt, az Enescu utcában nyíló Palotaudvaron péntektől délutánonként népzenei műsorok és koncertek várják a marosvásárhelyieket.
A Maros-parti Koncertforgatag mai fellépői a Moonfellas (19.30), Pinwheels (21 óra, Maros-part – Borudvar), holnap a Transylvanian Rock Band (18 óra), Keresztes Ildikó Band (20 óra), Péterfy Bori&Love Band (22 óra) koncertezik, szombaton a Defender (18 óra), majd a Budapest Bár (20 óra) szórakoztatja a vásárhelyieket, 22 órakor pedig a Volt egyszer egy szabadságharc rock-oratórium ősbemutatójára kerül sor. Vasárnap a Blue Project (18 óra), a Bagossy Brothers Company (22 óra), végül pedig a Neoton Família (21 óra) teszi emlékezetesebbé az idei Forgatagot.
A rendezvénysorozat egyik fontos mozzanata a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója, amely szombaton délelőtt 10 órakor a Bolyai líceum udvarán a Nosztalgia kávéházzal kezdődik, majd 17 órakor a Kultúrpalotában zajló gálaműsorral zárul. Vasárnap délelőtt 10 órakor verbunkversenyt is tartanak a Kultúrpalotában. A százarcú Forgatagban kerekasztal-beszélgetések, és számos egyéb programpont is szerepel. Minderről a rendezvénysorozat helyszínein kapható programfüzetből lehet tájékozódni.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Amikor Marosvásárhely volt a világ
Hazatérők nagy ünnepe
Harmadszorra hozta haza a Forgatag a világ különböző tájain élő marosvásárhelyieket. Az augusztus 29-ére, szombatraidőzített együttlét első délelőtti helyszíne a Bolyai líceum udvarán nyílt Nosztalgia kávéház volt, délután pedig a Kultúrpalotában bemutatott gálaműsor nagyérdeműjeként tölthettek el emlékezetes órákat a Bernády városát otthonuknak érzők.
Tíz órakor már több mint százan haladtak át a líceum udvarán felállított, korhűen díszített kapun, amely, akárcsak a vendégeket fogadó önkéntesek öltözete, a közelgő időutazáshoz teremtett hangulatot, feledtetve az első kellemetlen benyomást, amelyet a tanintézet bejáratától nem messze dübörgő munkagépek okoztak. Amint azt a délutáni gálán Kirsch Attila főszervező, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke meg is jegyezte, az útjavítást kimondottan a kávéházi program idejére tervezhette be a polgármesteri hivatal, a gépek munkája ugyanis pontosan addig tartott, ameddig a műsor.
A délelőtti hőségben pillanatokon belül "elkeltek" a kávéház napernyővel védett asztalai, de mivel nem minden asztalhoz jutott ernyő, a világtalálkozó több résztvevője tarthatott attól, hogy nehezen bírja ki az előtte álló két órát. A szervezők természetesen igyekeztek ezt megoldani, és árnyékosabb helyekre kísérték a vendégeket, a gond csak az volt, hogy a színpadtól távolabb – bizonyára hosszú idő után találkozott – ismerősök, barátok beszélgetőcsoportjai alakultak ki, így nem mindenhol lehetett zavartalanul élvezni az egyébként rendkívül színvonalas, szórakoztató produkciókat.
Mielőtt a szellemi és földi jót – a múlt század eleji Marosvásárhelyt megidéző dallamok, arcok, tárgyak mellé aprósüteményt és később feketekávét is – kínáló kávéház megnyílt volna, Kirsch Attila üdvözölte a jelenlevőket. Száz főre számítottak, de most már pótasztalokra is szükség van – jegyezte meg a főszervező, majd a korábbi két év világtalálkozóját idézte fel, végül pedig átadta a szót B. Fülöp Erzsébetnek, a múlt és jelen találkozására épülő műsor rendezőjének, aki színművész társaival, Ördög Miklós Leventével és Galló Ernővel varázsolta elő a száz évvel ezelőtti világot.
Múlt századi Thália-varázs
A Nosztalgia kávéház vendégei 1920-ban, a Király Ernő-estek publikumának soraiban találták magukat, a szenzációként bekonferált, Amerikából érkező színész – akit Galló Ernő alakított – partnerével, Bársony Rózsival egy Mágnás Miska-jelenettel mulattatta az egybegyűlteket. Már az első percekben kiderült, hogy a műsort a kor könnyed derűje és eleganciája mellett az idősíkok közötti csapongásból, illetve elszólásokból és bakikból eredő egészséges humor hatja át. A beígért Király Ernő-kritika helyett például egy háromgyermekes anyáról szóló írást hallhattunk a korabeli színházi lapból, az ünnepelt színész pedig arról mesélt, hogy cipésze egyszer megkérdezte: miért kell annyit próbálni, nem megy? Szintén a jókedvet szolgálta egy hajdani – szintén Galló Ernő alakította – akrobataművész performansza, aki egy keréken mutatta be, hogy hogyan sétáltak egy évszázaddal ezelőtt a vásárhelyi korzón.
Női szívek ismerője
"Volt egyszer, 1864-től 1938-ig egy gyógyszerész, jogász, városépítő, (…) a női szívek ismerője, egy igazi snájdig férfi" – vezette fel az egyik leginkább várt jelenetet B. Fülöp Erzsébet, miközben fekete öltönyben, cilinderben máris színre lépett Bernády György. Ördög Miklós Levente minden gesztusában hiteles Bernády volt. A hajdani polgármester nagyvonalúságát, nők iránti hódolatát, humorát felidéző vidám pillanatok után az irodalmat kedvelő, Petőfit szavaló, nótára gyújtó férfiú is megmutatkozott, majd újra a humoré lett a főszerep, a Bernády rejtélyes nőügyeiről kíváncsiskodó titkárnő ugyanis azt az ígéretet kapta kenyéradójától, hogy a titokról a fátyol majd a negyedik világtalálkozón lebben fel. A városépítő polgármester alakjának megidézése végkicsengésében azonban Bernádyhoz méltón ünnepélyes volt, az egybegyűltek a Nyílt levélből hallhattak egy gondolatot: "Egész életemen át egyetlen vágyam, egyetlen célom volt, hasznára lenni a köznek, hasznára lenni fajomnak".
Ükanyák csészéi, dédanyák emlékfüzete
A kávéházi együttlétet, múlt és jelen egybefonódását a közönség folyamatos megszólítása, bevonása tette igazibbá. B. Fülöp Erzsébet mikronfon-jával az asztalok között sétált, és század eleji reklámszövegek, régi marosvásárhelyi cégek, üzletek, szórakozóhelyek felidézésére kérte, majd az igazi férfi jellemzőiről faggatta az egybegyűlteket, illetve azt is megtudakolta, hogy járt-e valaki közülük fürödni a Ritzbe. Előadók és publikum közeledését a tárgybörze tette teljessé. Amint azt a szervezők korábban meghirdették, az együttlétre régi kávéházi tárgyakat lehetett hozni, és a három színművész által megformált alakok alkotta zsűri értékelte a régiségekkel megterített asztalokat. A versenyre hárman neveztek be, Szőcs Boróka az üknagyszüleitől maradt kávéscsészéket tette közszemlére, Szabó Judit az egykori fizetésképtelen írók, költők elmaradhatatlan kávéházi kellékeit, tollat, papírt, melléje pipát, magyar kártyát és régi pálinkáspoharakat sorakoztatott fel, a legfiatalabb versenyző, Kiss Bora pedig egy 1800-as évekből származó Bibliával, illetve a déd- és nagymamája emlékfüzeteivel érkezett. A zsűri tetszését az ő asztala nyerte el leginkább, de a virágcsokor mindhárom versenyzőt megillette.
A Nosztalgia kávéház kínálta időutazás a jelenben ért véget, erről a bolyais diákok tavasszal alakult együttese, az Illusion gondoskodott. Miután a kávéház bezárt, az érdeklődők Buksa Éva Mária tanárnő vezetésével az iskolamúzeumba látogathattak el.
"Őrzői vagyunk egymásnak"
A találkozó délután a Kultúrpalotában folytatódott. A telt házas közönség egyértelműen igazolta a műsorvezetői szerepet betöltő színművész házaspár, Nagy István és Fodor Piroska üzenetét: "A világot ma Marosvásárhely jelenti". A találkozó első perceiben a délelőtti élmények felidézése után Kirsch Attila üdvözölte az idei Forgatag Bajáról érkezett díszvendégeit, a testvérvárosok, Zalaegerszeg és Kecskemét küldöttségét, Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviselőjét, illetve az egyházak és a média képviselőit.
– Ma harmadszor adjuk a nagyvilág tudtára, hogy a marosvásárhelyiekben van erő és akarat, éljenek akár itthon vagy a nagyvilágban, a közösségépítés és erősítés szándékával képesek egymásért cselekedni. (…) Valahol otthon kell lennünk a világban, földrajzi és lelkivilágunkban. Bárhogy alakul sorsunk, felelősségünk mindig nagy marad, mert őrzői vagyunk egymásnak, mindenkinek, akivel találkozunk, és akit a Gondviselés ránk bízott, akár marosvásárhelyi, akár nem – mondta a rendezvény főszervezője, aki a továbbiakban az átlagban 25 év körüli lelkes szervezőcsapatról szólt, majd így zárta gondolatait:
– Kívánom Önöknek, éljék meg a világtalálkozó során a pillanat örömét (…), az értékmegőrző és értékteremtő marosvásárhelyiség erejét. Viszlát 2016-ban. A mi itthonunk és otthonunk Marosvásárhely.
Fercsák Róbert bajai polgármester üdvözletét Csubákné Besesek Andrea, a város alpolgármestere tolmácsolta.
– Ahol baráti szálak futnak össze, ott az egész világ szülőföldnek látszik – mondta egyebek mellett a köszöntő sorok felolvasása után az alpolgármester. Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul adta át. "Marosvásárhely minden magyar számára fontos, és annak is kell maradnia" – hangzott el a főkonzuli levél felolvasásakor.
Együtt, a csitári hegyek alatt…
A köszöntők után kezdődhetett is a mintegy két és fél órás, műfajokban gazdag műsor, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra. A Bekecs néptáncegyüttes kalotaszegi, majd Maros menti táncokkal gyönyörködtette a nagyérdeműt, Ritziu Ilka Krisztina népdalokat énekelt. "Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni", szárnyalt fel hangján a sokat tudó, népi lélek. A marosvásárhelyi születésű Grossmann Péter zongoraművész a klasszikus zene és a költészet egybefonódásának élményét nyújtotta. Kilyén Ilka Lázáry René Sándor-verset adott elő, majd a "vásárhelyivé lett" kategória két fiatal képviselője, a musicalbetétdalokat előadó Kiliti Krisztián és Illés Alexa művészetis diákok uralták a színpadot. A bajai Liszt Ferenc ami Rézfúvós Kvintett Bartók-műveket szólaltatott meg, majd a negyedórás szünet után legfiatalabb fellépőként az Illusion bolyais diákegyüttes lépett színpadra. A tehetséges fiatalokat a Tiberius vonósnégyes követte, majd Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra kabaréjelenetekkel és kuplékkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A gálaműsor utolsó fellépői Boros Emese és zenésztársai, a zongorán játszó Fülöp Csongor, illetve a trombitán kísérő Puja Barna voltak. Négy népdalfeldolgozást hallhatott a publikum, az utolsó A csitári hegyek alatt kezdetű dal volt, amelyet az együttlét utolsó előtti perceiben felállva énekelt a világtalálkozó minden résztvevője. Az "énekpróba" után a műsor valamennyi előadója színre lépett, hogy közönségével együtt énekelhesse el a székely, majd a magyar himnuszt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Ismét az egyházakat támadja Dorin Florea
Az iskolákban található földgázüzemű csempekályhák miatt kritizálta a magyar történelmi egyházakat Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester – adja hírül Simon Virág akronika.ro-n.
Ugyanis jelenleg is ezekkel biztosítják a fűtést a régi marosvásárhelyi iskolaépületekben, az Unirea, a művészeti és a Bolyai-gimnázium ingatlanjaiban. Az épületek ma a történelmi magyar egyházak tulajdonában vannak, és a marosvásárhelyi elöljáró minden alkalmat kihasznál, hogy az épületek állapotát kritizálva azok visszaállamosítását kérje. Legutóbb a csempekályhák témáját aknázta ki, azonban az érintettek és a tűzoltók cáfolják, hogy ezek bármikor felrobbanhatnának.
Dorin Florea legutóbbi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy veszélyesek, ugyanis bármikor felrobbanhatnak az iskolákban levő csempekályhák. Az iskolai tanév kezdetéről és a gyermekek fogadására kész tantermekről beszélő elöljáró sajtótájékoztatóján arra is kitért, hogy sajnálja azokat a többnyire magyar gyermekeket, akik egyházi tulajdonban levő épületekben tanulnak.
„Féltem azokat a gyermekeket, akiknek nem megfelelő körülmények között kell tanulniuk. Bármikor fejükre hullhat a málló vakolat vagy felrobbanhat a csempekályha, amivel a tantermeket fűtik. Ha a városé lennének ezek az épületek, már rég központi fűtést szereltettünk volna” – mondta a polgármester, aki minden egyes alkalmat kihasznál arra, hogy a visszaszolgáltatott ingatlanok újraállamosítását követelje.
A római katolikus egyház tulajdonában levő, ősztől az Unirea Főgimnázium és a Római Katolikus Teológiai Gimnázium által használt épületegyüttesben javában folynak az előkészületek az új tanévre. Tamási Zsolt, a római katolikus iskola igazgatója elmondta, hogy a főépületben, amelyet továbbra is az Unirea használ, csempekályhák vannak az osztálytermekben, a kis épületben pedig, ahova a katolikus osztályok költöznek, központi fűtésrendszer van.
„A polgármesternek nincs miért aggódni, inkább tegyen meg mindent annak érdekében, hogy uniós pénzalapokat tudjanak lehívni az épület teljes felújításához, amelynek során sor kerülhet a csempekályhák felszámolására is” – jelentette ki az igazgató.
A Bolyai Farkas Gimnáziumnak és a Református Kollégiumnak helyet adó épületben összesen 80 csempekályha van, ezekből 41 az osztálytermekben. Bálint István bolyais igazgatótól megtudtuk, hogy minden júniusban ellenőriztetik ezeket, s amelyikkel esetleg gond van, azt fűtésszezonig kijavítják. „Az elmúlt években nem voltak gondok fűtésidényben. Ha a biztonsági okokat nézzük, akkor bizonyos, hogy a központi fűtésrendszer előnyösebb, de a meglevővel kell boldogulnunk. Fűtésszezonban naponta ellenőrizzük a kályhákat, hőszabályzók vannak felszerelve, így zavartalan a fűtés” – mondta az igazgató. Hozzátette, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot az épület tulajdonosával, a református egyházkerülettel, hiszen jelenleg készül az uniós pályázat a műemlék épület teljes felújításáról, és melynek részeként a fűtéshálózatot is átalakítják.
A Horea tűzoltó alakulat megelőzéssel foglalkozó szakemberitől megtudtuk, hogy a tűzoltók évente egyszer minden tanintézetben ellenőriznek, függetlenül attól, hogy gáz- vagy fafűtésű, csempekályhás vagy központi fűtéses. Ugyanakkor tematikus ellenőrzések is vannak, amikor felkeresik az óvodákat, iskolákat és ellenőrzik a fűtéshálózatot. Amennyiben hiányosságot tapasztalnak, határidőt szabnak meg, amíg azt ki kell javítani, de elmondásuk szerint általános tapasztalatuk, hogy az intézményvezetők odafigyelnek a gyermekek egészségére, biztonságára – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Hazatérő „erős osztályok” a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban
A Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban is elkezdődik az oktatás az idei tanévtől Marosvásárhelyen. Tamási Zsolt, az újrainduló oktatási intézmény igazgatója elmondta, hogy szeptember 14-én 13 osztályban összesen 351 diák kezdi meg a tanévet.
Ebből tíz osztály az egyházi ingatlanban, három pedig továbbra is a Bolyai Farkas Gimnáziumban folytatja tanulmányait, majd az elkövetkezendőkben az Unirea Főgimnáziumba kerül a tanintézet teljes diáksága. A már működő osztályok az illető iskolák akkreditációját öröklik meg, a cikluskezdők számára pedig folyamatban van az akkreditáció jóváhagyása, magyarázta az igazgató.
„A 2015–16-os tanévre a terv szerint a cikluskezdő osztályokat írattuk be, az előkészítő, ötödikes és a két kilencedikes osztályban tartottuk meg a felvételivel is járó beiratkozást, ugyanis túljelentkezéssel számoltunk, és az ötödik osztályba is felvételizni kellett. A kilencedik osztályba való jutáshoz képességvizsgára is szükség volt, a természettudományi osztályba számítógépes elosztással jutottak be a diákjaink. Az utolsó bejutó általánosa 8,43 volt, így ez eléggé erős osztálynak indul” – számolt be Tamási Zsolt.
Érdeklődésünkre elmondta, hogy a következőkben az intézmény elnevezése jelenti a kihívást, ugyanis Marosvásárhelyen csupán néhány iskola van magyar személyiségről elnevezve. A római katolikus egyház javaslata II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium lenne. Az oktatási intézmény tanári kara kiváló szakemberekből áll, ami kitűnő minőséget garantál, jelentette ki Haller Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium jelenlegi, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium jövendőbeli tanára.
„A katolikus osztályokat egyenlőként kezelte a Bolyai vezetősége. A Bolyai a maga részéről vállalta a teológia profilú pedagógusok biztosítását és felkészítését, másrészt az Unirea gimnázium magyar tagozatos tanárai is vállalnának további órákat olyan mértékben, amilyen mértékben a katolikus iskola átveszi az osztályokat. Tulajdonképpen egyesített tanári kar lesz a Bolyai és az Unirea gimnázium hozzájárulásával” – mutatott rá a pedagógus.
Városházi cáfolat csempekályha ügyben
Az egyházi tulajdonban lévő épületek felújítására nem pályázhatnak uniós forrásokat – hívja fel a figyelmet a témában kiadott közleményében a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. A városvezetőség a cáfolattal a replika jogán a Dorin Florea polgármester múlt heti, az egyházi tulajdonban lévő iskolák állapotára vonatkozó kijelentéseit, és a sajtóban megjelenteket kívánta pontosítani. Kifejtették, az elöljáró azért beszélt a sajtótájékoztatón az egyházi tulajdonban levő iskolákról, mivel érdekli az oda járó gyermekek sorsa.
„Tamási Zsolt iskolaigazgató azt nyilatkozta a cikkben, hogy európai uniós pénzalapokat kell lehívni az iskola teljes felújítása érdekében. Ennek kapcsán szeretnénk a közvélemény tudomására hozni, hogy Marosvásárhely polgármesteri hivatala vagy más közintézmény csak akkor hívhat le uniós pénzalapokat, ha bizonyítani tudja, hogy tulajdonosa annak az épületnek, amelynek felújítására pályázik” – mutat rá közleményében a polgármesteri hivatal. Mint arról beszámoltunk, Dorin Florea polgármester rendszeresen szóvá teszi az egyházi iskolák állapotát, szerinte ezen akkor lehetne javítani, ha visszakerülnének az önkormányzathoz.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

A magyar frontváros élhető jövője a tét
Az előkészülés jegyében a 2016-os helyhatósági választásokra, október 11-én, Marosvásárhelyen összmagyar előválasztást tartanak. A választói névjegyzékben regisztrált marosvásárhelyi magyarok döntik el, hogy ki lesz a közösen támogatott polgármesterjelölt, aki jövőre a városvezetői székért mérkőzik meg a román jelöltekkel. Az előválasztáson három személy indul: Barabás Miklós független jelölt, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistája, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei szervezetének elnöke és Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, városi önkormányzati képviselő. Öt kérdést tettünk fel: a jelöltek válaszait ábécésorrendben közöljük.
– Melyek a legfontosabb, megoldásra váró teendők, amelyeket ön, Marosvásárhely leendő magyar polgármestereként prioritásként kezelne? Az elmúlt negyedszázad tapasztalatai alapján min szeretne gyökeresen változtatni?
– Barabás Miklós: Az elmúlt negyedszázadban azt tapasztaltam, hogy akadálytalanul zajlik Marosvásárhely lakosságának a mintegy felét kitevő magyarság térvesztése. Mindamellett, hogy nagy számban voltunk jelen az önkormányzati döntéshozatalban, anyanyelvünket szinte egyetlen közintézményben sem használhatjuk. A vegyes tannyelvű iskolákban a magyar gyerekek is azt tanulják, hogy megtűrtek, másodrangú állampolgárok vagyunk. Az RMDSZ több marosvásárhelyi tagja az elmúlt negyedszázadban a város magyarságának köszönheti képviselői, szenátori mandátumát, de miniszterünk, sőt, miniszterelnök-helyettesünk is akadt. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyar közösség ügye Marosvásárhelyen nem prioritás az érdekképviselet számára, nem kezelik kellő odaadással és hozzáértéssel. Ezen a hozzáálláson szeretnék változtatni. Jelszavam: közösségi érdekvédelem másként. El kell végre készíteni azt a hosszú távú stratégiát, amivel a marosvásárhelyi magyarság további térvesztését képesek vagyunk megállítani, illetve vissza tudjuk szerezni elveszített pozícióját. Célom, hogy szülővárosomban a közösségem ne diszkriminált, megtűrt közösségként élje mindennapjait, hanem a románsággal egyenlő félként.
– Portik Vilmos: Meg kell szüntetni a város elviselhetetlen légszennyezettségét. Közszállításunk az ország szégyene: fel kell számolni a maxi-taxi járatokat, és nemcsak az autóbuszállomány szorul sürgős korszerűsítésre, hanem újra kell gondolni a teljes tömegközlekedési hálózatot, hogy a rohamosan fejlődő világ elvárásainak 20-30 éves távlatban is megfeleljen. A kétnyelvűség teljes körű érvényesítése csupán végrehajtás kérdése, de a város imidzsének újjáépítése idegenforgalmi, innovációs és gazdasági szempontok szerint már sokkal nagyobb kihívás és szép feladat.
– Soós Zoltán: Ahhoz, hogy a város élhető legyen, elsőként a környezetszennyezést kell felszámolni. Marosvásárhely a legszennyezettebb romániai városok egyike, az Azomureş szennyezésébe szó szerint belefulladunk. A légúti megbetegedések száma messze az országos átlag felett van. Nem könnyű ez a csata, hiszen komoly érdekekkel állunk szemben, ezért harcolnunk kell, amíg sikerül. Megtartjuk a népszavazást: 1500 munkahelyért cserébe megengedhetetlen, hogy százszor több ember egészségét kockáztassuk. A város fejlődéséhez munkahelyeket kell teremteni, fejleszteni az ipari parkot, idevonzani a befektetőket. Marosvásárhely Erdély szíve: földrajzi adottságai, kulturális öröksége páratlan lehetőséget teremt a turizmus fejlesztésére. Városunk számára szerintem ez a kitörési pont.
Marosvásárhely magyar identitásáért
– A magyarság szempontjából Marosvásárhely frontváros, ahol sok elvarratlan szál nehezíti a román-magyar kapcsolatokat. Milyen lépéseket tart a legfontosabbnak ahhoz, hogy a magyarság otthon érezze magát szülővárosában?
– B. M.: Mivel Marosvásárhelyen a magyar nyelvet a közigazgatásban nem használják, alig vannak magyar feliratok, nem létezik magyar ügyintézés, a románok nem látják és nem ismerik közösségünket. „Elvarratlan szálak” szerintem nincsenek: a román városvezetés és a helyi döntéshozók a problémát lezártnak tekintik. A munkahelyteremtés, az oktatás támogatása mellett mindenképpen az anyanyelvhasználatot oldanám meg. Amennyiben olyan stratégiai területeken nem használhatjuk az anyanyelvünket, mint a közigazgatás, oktatás, igazságszolgáltatás, egészségügy, az asszimilációnkat semmi nem akadályozza meg. Valós kétnyelvűség megteremtése a cél: olyan környezet, amelyben mindkét közösség tagjai szabadon használhatják anyanyelvüket. Marosvásárhelyt valóban frontvárosnak tartom, mivel itt él a legnagyobb romániai magyar közösség, mintegy 60 000 ember. Az itteni események végeredménye az összes többi erdélyi település magyarságának a sorsát meghatározza. Ha Marosvásárhelyen sikerül megvalósítanunk a kétnyelvűséget, akkor ez más településeken is menni fog. Ha elbukunk, akkor máshol sokkal nehezebb lesz a próbálkozás.
– P. V.: Egyelőre azt látom, hogy sok esetben mi magunk viselkedünk úgy, mintha másodrendű állampolgárok lennénk. Minap egy magyar politikai szervezet által szervezett és kétnyelvűnek tervezett közvitán négy-öt román ajkú résztvevő miatt az első húsz perc után órákon keresztül csak románul beszéltek. Olyanra is volt példa, hogy magyar a magyarral román nyelven vitatkozott. Állítom, hogy a városban akkor fogjuk, jól érezni magunkat, ha lesz bátorságunk belakni, ha a román ismerőseinkkel etnikai kérdésekről is merünk beszélni, illetve lesz bátorságunk ahhoz, hogy ügyünket, céljainkat megvédjük. A kétnyelvűség alkalmazása mellett a magyar emberek az intézményekben is meg kell találják a helyüket. Közösségileg kell elérnünk azt, hogy a nagyvállalatoknál ne etnikai kritériumok szerint alkalmazzák a munkavállalókat. Van, ahol konkrét intézkedésekkel tud segíteni az önkormányzat, de van, ahol csak az öntudatára ébredő, cselekvő és magabiztos közösség tud változást előidézni.
– S. Z.: Ezen a területen is változás kell. Az én városomban nem számít, hogy ki magyar és ki román, mert mindenkinek azonos jogai vannak a nyelvhasználatban is. Meggyőződésem, hogy a városvezetésen és szimpatizánsaikon kívül senkit nem zavarnak a kétnyelvű táblák. Meg fogom oldani ezt a kérdést: 90 napon belül minden utcának kétnyelvű táblája lesz Marosvásárhelyen. Kétnyelvűvé kell tenni az ügyintézést is. A múzeumban, amit igazgatok, már bevezettük a kétnyelvűséget, és senki nem tiltakozott ellene. Ám ahhoz, hogy közösségünk a városban otthon érezzemagát, véget kell vetnünk a politikaiacsarkodásnak, az intrikáknak, a felesleges viszályoknak. Fontos, hogy képesek legyünk az együttműködésre, függetlenül attól, hogy bizonyos kérdésekben mást gondolunk – jó példa erre az évről évre megszervezett Vásárhelyi Forgatag.Vagy ahogy most, a polgármesteri előválasztás kapcsán is sikerült összefognunk. Csak együtt vagyunk erősek! Együtt vissza tudjuk szerezni a jelenlegi vezetés által elkobzott törvényes jogainkat.
Közös csapatttal a nyertes mögött
– Milyen esélyt lát arra, hogy a három magyar jelölt közül kikerülő nyertes mögé a másik két alulmaradó jelölt és annak csapata, szavazótábora fenntartások nélkül felsorakozzon? Lesz-e közös, koalíciós választási lista?
– B. M.: Abban az esetben, ha a nyertes jelölt a közösség érdekeit őszintén és a megvezetés szándéka nélkül felvállalja, a marosvásárhelyi magyarság követni fogja. A közös, koalíciós választási listával kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az előválasztás számomra annyit jelent: október 11-e után kiderül, ki lesz a magyar pártok polgármesterjelöltje a jövő évi helyhatósági választáson.
– P. V.: Ez egyelőre meglehetősen ködös helyzet. Megegyezésünk szerint az előválasztásokat a megfelelő jelölt megtalálásának a céljával terveztük. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a pártok alázatot kell tanúsítsanak, nem szabad politikai üggyé változtatni az eseményt. Ez szép gondolat, mégis azt látom, hogy nem mindannyiunk számára sziklaszilárd elv ez. Határozott törekvések vannak arra, hogy a jelölteket a pártok jelöltjeiként mutassák be. A mai marosvásárhelyi közállapotokat figyelembe véve mélységesen helytelen elképzelés ez, hiszen itt nem a pártok a fontosak, hanem közös csapat kialakításával olyan polgármesterjelöltet állítani a jövő évi választásokra, amelyikben megbíznak a marosvásárhelyiek. A koalíciós lista, a választási szövetség a felelős politikai vezetők bátorságától, elsősorban az RMDSZ-es kollégák bölcsességétől, helyzetfelismerésétől és a már említett politikusi alázattól függ. A néppárt országos vezetése arról biztosított, hogy határozottan támogatja a közös választási jel alatt indulást. Meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi magyarok is ezt látnák szívesen, ami rég nem tapasztalt részvételt hozna a jövő évi helyhatósági választásokon.
– S. Z.: Abban állapodtunk meg, hogy összefogunk. Mindkét riválisom komoly ember, az egyik még a barátom is. Nincs okom kételkedni, hogy betartják azt, amiben megállapodtunk és támogatni fognak abban, hogy változás legyen Marosvásárhelyen. Példátlan ez az összefogás. A matematikai lehetőség eddig is adott volt arra, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen. Most erre ráerősítettünk. Az összefogás által már a politikai lehetőség is adott. Ezekután remélem, lesz közös választási lista is. Különben mi értelme lett volna az egésznek?
– Volt-e olyan polgármestere Marosvásárhelynek az elmúlt száz évben, akinek a munkásságát példának tekinti, és akinek városfejlesztési elképzeléseivel azonosulni tud?
– B. M.: 1989 után Fodor Imre polgármester fogalmazta meg azt az igényt, hogy a magyar közösség érdekeit érvényesíteni kell. Úgy tűnik, ő ezt képviselte, de a törvényes keret ezt akkor még nem tette lehetővé. 2001-ben jelent meg a 215-ös közigazgatási törvény, ami tág kereteket biztosított amagyar nyelvhasználatra a közigazgatásban, de ő sajnos ekkor már nem volt polgármester. Az ő munkásságát, hozzáállását tartom követendőnek.
– P. V.: Nem igazi marosvásárhelyi az, aki ne hallott volna a városépítő polgármesterként emlegetett Bernády Györgyről. Ha valaki munkásságából erőt lehet, erőt kell meríteni, akkor az ő hozzáállását érdemes megvizsgálni. Akkor is korszakváltás zajlott le a világban, ezért a bátorsága és jövőtervező hozzáállása példamutató lehet napjainkban is.
– S. Z.: Egyértelműen dr. Bernády Györgyre gondolok. Mind emberi, mind történész szemmel elképesztő volt a munkássága. A poros kisvárosból ő teremtett modern nagyvárost. Sokan tudják, hogy a Kultúrpalota és a Városháza fűződik a nevéhez, de azt talán kevesebben, hogy a közvilágítás, a csatornázás, a kövezett és aszfaltozott utcák kialakítása is az ő munkáját dicsérik. Soha akkora infrastrukturális fejlődés nem volt a város életében, mint az ő idejében, pedig akkoriban nagy ellenállás fogadta elgondolásait. Bernádytól tanultam, hogy merjünk nagyot álmodni, nagy terveket megfogalmazni, mert csak így érdemes.
Megszólítani a románokat
– Magyar polgármesterjelöltként számít-e román szavazókra? Milyen üzenettel tudná őket megszólítani?
– B. M.: Az előválasztáson most amagyar közösség megszólítására törekszem. De a három jelölt közül csak én kommunikálok a román közösséggel románul is közszereplői Facebook-oldalon. Tevékenységemet a román közszereplők, a román média is követi. Tudom, hogy a város román közösségének is fontos lenne az átláthatóság, a közpénzek racionális elköltése. Ők isérzékelik, hogy a város gazdasági fejlődése elmarad Kolozsvár, Brassó vagy Nagyszeben mellett. Nincsenek nagybefektetők, a jelenlegi városvezetés nem fektet megfelelő hangsúlyt az innovációra. Ezen az állapoton is változtatni szeretnék, ezt irányukba jelzem.
– P. V.: Azt azért látni kell, hogy a mai Marosvásárhelyen az etnikai szavazás elsősorban a román lakosságra jellemző. Az elmúlt három választás minden eredménye azt mutatja, hogy ők sokkal inkább etnikai megfontolás alapján, fegyelmezetten szavaznak, mint mi, magyarok. Ez a trend csak akkor fog megváltozni, ha olyan magyar jelölt lesz Marosvásárhelyen, akiről a románok elhiszik, hogy nem kell félniük, mert a döntéshozatalban megmarad a helyük. Nagy kihívás, de ilyenjelölt szeretnék lenni. Marosvásárhelyiségem és a velünk együtt gondolkodni képes román ajkú véleményvezérek lehetnek ebben segítségünkre.
– S. Z.: Mindenkire számítok, aki változást akar Marosvásárhelyen, magyarra és románra egyaránt. Akit nem a múltbéli hibák, hanem a jövő teendői foglalkoztatnak: hogyan lehet élhető, fejlődő várost teremteni. Másfél évtizednyi elvesztegetett idő után itt az ideje, hogy visszavegyük a várost. Nekünk, magyaroknak és mindenkinek, akinek elege van a jelenlegi városvezetésből. A változást csak egy erős háttérrel rendelkező jelölttel lehet véghezvinni. Ezért abban bízom, hogy aki a jelenlegi polgármestert le akarja váltani, október 11-én is rám fog szavazni.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mi lesz a magyar nyelvű oktatással Marosvásárhelyen?
A marosvásárhelyi előválasztás jelöltjeivel készített interjúsorozatunk második részében a magyar nyelvű oktatás helyzetéről kérdeztük Barabás Miklóst, Portik Vilmost és Soós Zoltánt.
A három jelöltnek a következő kérdéseket tettük fel:
1. Mi a legnagyobb gond Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatással?
2. Hogyan lehet javítani a magyar nyelvű oktatás helyzetén?
3. Elképzelhetőnek tartja-e a magyar és a román tannyelvű oktatás teljes szétválasztását?
Barabás Miklós (CEMO)
1. Sajnos 25 évvel a rendszerváltás után még mindig nincs kisebbségi alaptanterv, miközben az oktatásban kiemelt pozíciók garantálták a magyar közösség érdekvédelmét, mint például oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes, oktatási államtitkárok. Jelenleg Romániában egy nemzeti kerettanterv van, ebbe erőltették bele a magyar és a magyar közösséghez kapcsolódó tanórákat. Négy év alatt nem sikerült az új oktatási törvénynek a kisebbségek románnyelv-oktatására vonatkozó cikkelyeit életbe léptetni. Ennek következtében a magyar tanulóknak gyakran gyengébbek a vizsgaeredményei, több időt töltenek iskolában
A marosvásárhelyi magyar gyerekek 80 százaléka vegyes tannyelvű iskolába jár, ahol a belső nyelvi tájkép szigorúan egynyelvű, az ügyintézés, a kommunikáció kizárólag románul zajlik. Az általános iskolák, egy kivételével, román személyiségek nevét viselik, ezekben az intézményekben nem ünneplik meg iskolaszinten sem március 15-ét, sem más, a magyar közösség történelméhez kapcsolódó ünnepeket. Nincs magyar nyelv napja, viszont van román nyelv napja, nincs esélyegyenlőség, és nincs valódi multikulturalizmus. Évekig kellett küzdeni a kétnyelvű homlokzati táblákért, és most nemrég a polgármesteri hivatalról kiderült, hogy tűzzel-vassal üldözi a magyar nyelvhasználatot, az iskolai kétnyelvűséget. Ezekben az iskolákban a magyar gyerekek nagyon korán azt tanulják meg, hogy anyanyelvük, kultúrájuk másodrangú, el kell fogadniuk a diszkriminációt. Ráadásul az is megfigyelhető, hogy a gyengébb osztályokat kapják a magyar gyerekek ezekben az iskolákban.
2., 3. Mivel az oktatást stratégiai fontosságúnak tartom, hosszú távú terv kidolgozása és gyakorlatba ültetése mentén gondolkodom. Örvendetes, hogy nemrég Marosvásárhelyen a központ környékén magyar iskola jött létre, de a negyedekben is fontos a magyar tanintézmények létrehozása. A Tudorban, Kövesdombon van annyi gyermek, tanár, kihasználatlan iskolaépület, hogy magyar tannyelvű iskolákat lehessen ott létrehozni. Ezáltal elkerülhetők lennének azok a gondok, hogy az igazgatóság kerek-perec megtagadja a magyar feliratok kihelyezését, a magyar osztályok a harmadik emeletre kerülnek, vagy távoli, nehezen megközelíthető melléképületben kapnak nekik helyet. Az elsős gyermek is anyanyelvén mondhatja el gondját az iskolaorvosnak, és nem utasítják el azzal, hogy nem értik, mit akar, mert nem beszél románul.
Portik Vilmos (EMNP)
1. Megszoktuk, hogy egyetlen önálló magyar középiskolánk van. A Református Kollégium ugyan jogilag önálló, de a marosvásárhelyiek tudatában szinte elválaszthatatlanul kötődik a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz. Idén ugyan örömünkre elindult az önálló Római Katolikus Gimnázium, de az még sajnos soká lesz, amíg újra be tud épülni a magyar közösség tudatába és öntudatába.
Ugyanakkor a pedagógusi pálya sem örvend már annak a megbecsülésnek, amit még egy-két évtizede elmondhattunk róla, mint ahogy a diákok tanuláshoz való hozzáállása is változott. Azokhoz az igényekhez pedig, amelyeket manapság a diákok vagy tudatosan, vagy öntudatlanul megfogalmaznak, sajnos a hazai oktatási rendszer nem tudott felzárkózni. Az oktatási rendszer felzárkóztatásába pedig az önkormányzatoknak szinte semmilyen beleszólásuk nincs, hiszen ez is a centralizált Románia egyik rákfenéje.
Az sem segíti a fejlődést, hogy sem a magyar tanári kar, sem pedig a szülői közösség irányából nem tapasztalhatunk olyan markáns és öntudatos rendszerre való ráhatást, ami folyamatosan erős nyomás alatt tartaná az illetékes hivatalosságokat a magyar gyerekek érdekeinek megkerülhetetlen érvényesítésében. Sok esetben ugyanis pl. tanárhiányra hivatkozva kényszerülnek a diákok és szüleik olyan kényszerhelyzetek elfogadására, amelyek egy öntudatosabb társadalmi viszonyulás esetén áthidalhatóak lennének.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló minősíthetetlen helyzet az iskolapéldája annak, hogyan kell a törvény betűjét kijátszani, és a magyar képzési vonalat gyengíteni, ellehetetleníteni.
2. Alapvetően a tanügyi rendszer átalakítása teremthet kedvezőbb körülményeket. Itt nem csak a huszonegyedik század igényeihez igazított oktatáspolitikára gondolok, hanem a tanügyi rendszer olyan átalakítására, amiben a gyermekeink megkapják a szükséges infrastrukturális felszerelést, képességeik és tehetségük szerinti gyakorlati képzést, egyéni odafigyelést, de a pedagógusaink is mind anyagi, mind szakmai szempontból megbecsülésnek örvendhetnek.
Az önálló magyar iskolák számának gyarapítása elsősorban helyi politikai akarat vagy konszenzus kérdése. Ma jogi értelemben három kizárólag magyar középiskola létezik Marosvásárhelyen, de ezt is a rendszerváltás után huszonöt évvel sikerült kipipálni. Egyre inkább erősödik az az álláspont a marosvásárhelyi pedagógusi berkekben, hogy szükség lenne magyar nyelvű szakközépiskolára is a városunkban. Ez ügyben ugyan még nincs teljes konszenzus a marosvásárhelyi magyar tanárok körében, de ha el tudnánk oda jutni, hogy a magyar szakképzésben oktató tanárok is ugyanolyan kitartással és jó értelemben vett konoksággal küzdjenek az önálló magyar szakközépiskoláért, mint ahogy a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola létrejöttét szorgalmazó céltudatos civil és egyházi közösség tette, akkor a politikum itt is munkára fogható lesz.
Az Orvosi Egyetem esetében egyre többen osztják azt a véleményt, hogy a magyar orvosi tagozatot valamilyen módon integrálni kell a Sapientia EMTE rendszerébe. Én személyesen ezt az elképzelést alkalmazhatónak tartom, de elismerem, hogy egy roppant kényes kérdés, amire nagyon nehéz helyes választ adni. Végtére is a MOGYE magyar orvosi egyetem, a múltja és hírneve mind a magyar orvosoknak, tanároknak és professzoroknak köszönhető, nem lehet beletörődni, hogy ilyen helyzetbe juttatták. De a Sapientia egyetem létrehozása is egy hosszú küzdelem után meghozott döntés eredménye, és az idő igazolta, hogy érdemes a saját kezünkbe venni az intézményeink megszervezését.
3. Ezt tartom az egyedüli jó megoldásnak. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy aki magyarul szeretné taníttatni a gyermekét, az csak ezeket az iskolákat választhatja. E kijelentésemnek vélhetőleg magyar oldalon is sok ellenzője van, de a már iskoláskorban kialakuló kisebbrendűségi érzettel, a későbbi asszimilációs hajlammal csak ilyenformán tudjuk felvenni a harcot. Ez nem valamiféle szeparatizmus, hanem olyan jog, ami megillet bennünket. Mi szeretnénk megszervezni, alakítani a saját gyermekeink képzését. Az sem érv, hogy azért kellene vegyes iskolákba járatni a gyermekeinket, mert csak így sajátíthatják el az ország nyelvét. A román nyelv megtanulásához azt kell elérni, hogy az ország nyelvét idegen nyelvek tanítása során alkalmazott módszerekkel tanítsák az iskolásainknak. Hogy ezt huszonöt év alatt nem sikerült elérni, az csak azt mutatja, hogy a román állam nem akarja, hogy a magyar fiatalok rendesen megtanulják az ország hivatalos nyelvét. Pedig még egy marosvásárhelyi magyar családban felcseperedő 6-7 éves gyerek is pont annyiszor találkozott a román nyelvvel, mint pl. az angollal. A számában csaknem ugyanakkora kolozsvári magyarság öt önálló iskolával rendelkezik. Nem normális dolog, hogy az ország legnagyobb magyar lakossággal bíró városában nem rendelkezünk ugyanezekkel a lehetőségekkel.
Soós Zoltán (RMDSZ)
1. Fejlett oktatási rendszer nélkül egy városnak nincs jövője. A fiatalok elköltöznek, a képzett munkaerő pedig hiányzik. A mai vezetés egyik legnagyobb bűne, hogy hagyja elsorvadni az oktatást, hiszen ezzel a jövőt éli fel. Mondok egy példát: 2012-ben még két líceumunk is az ország 50 legjobbja közé tartozott. Ma már csak az első 100-ba férnek be a hivatalos statisztikák szerint. Összehasonlításképpen Pitesti-nek és Brăilának két-két, de még Bákónak is van egy líceuma az első ötvenben. Marosvásárhely hét legjobb iskolája közül ötnek romlott a besorolása az elmúlt 3 évben. Elmentek volna a legjobb tanárok? Kevesebbet tanulnak a diákok? Nem hiszem. Egyszerűen kevés a figyelem, amit a városvezetés az oktatásnak szentel.
A marosvásárhelyi magyar oktatás legnagyobb gondja, hogy sok iskolában kisebbségben vannak a magyar osztályok, konkrétan 40 százalék alatt. Talán még nagyobb a gond a szakoktatás terén. Rossz hírnevű szakiskolák felé kényszerülnek a magyar diákok, mivel más lehetőségük nincsen. A felmérések szerint óriási igény lenne a faipari, építészeti, konfekciós, automatizálási jártasságra. Helyettük olyan szakoktatás folyik, amelyikre nincs különösebb piaci igény. Alig van lehetőség magyarul tanulni. Az elméleti líceumok a törvény értelmében, nem indíthatnak szakosztályt. Új oktatási intézményeket építeni pedig értelmetlen, mivel épület van elegendő.
Rendezetlen az ösztöndíjak kérdése is. Az önkormányzat a költségvetésbe még nem különített el erre összeget. Ráadásul jelenleg 2-3 éves elmaradás van a kifizetésekkel. Márpedig ösztöndíjakkal motiválni lehet a tanulást, segíteni azokat, akiknek ez megterhelő. Jelenleg ez sem működik.
2. Ahhoz, hogy a magyar oktatás jól működjön, olyan nyelvi környezet kell létrehozni, ahol a magyar diákok többségben vannak. Ez nagyon könnyen megoldható az osztályok átcsoportosításával. A lakónegyedekben több, egymáshoz közel épített általános iskola van. Az osztályokat ezért könnyen át lehetne vinni egyikből a másikba. Magyar iskolaszéket lehet létrehozni, magyar igazgatót kinevezni, sőt ezeket az intézményeket magyar személyiségekről lehet elnevezni. Az átcsoportosítás lehetséges, csak politikai akarat kérdése. Az iskolahálózat kialakítása a városi tanácstól függ. A döntések végrehajtása pedig a polgármestertől. A jelenlegi vezetés nem kedvez a magyarságnak, ezért is kell Marosvásárhelynek a változás.
Ami a szakmai oktatást illeti, nyugtázom, hogy a Református Kollégium jövő ősztől magyar nyelvű szakiskolát indít. Ezt feltétlenül fel kell karolni, mind a szakpolitikai hatóság, mind az önkormányzat szintjén. A többi szakiskola esetében is a fentiekhez hasonló megoldást javaslok. A meglévő román szakoktatási intézmények nagy kampuszokkal rendelkeznek, melyek szinte üresen állnak. A magyar osztályokat át lehetne vinni egy jelenleg üres kampuszba, a román osztályokat pedig egy másikba. Magyar szakoktatás indítása, csak akkor lehetséges, ha magyar vezetősége van az adott szakiskolának, ugyanis új osztály indításakor mindig az iskolaszék hozza meg a beiskolázási tervet. Városvezetőkén prioritásként kezelném ezt. Az átcsoportosítással kis lépésekben, nagy eredményeket lehetne elérni a marosvásárhelyi magyar oktatás terén. Mindez persze önmagában nem oldja meg a piacképes tudás kérdését. A jelenleginél jobban kell építeni a munkaerőpiac (vállalatok, üzemek) és a szakmai oktatást biztosító iskolák között partneri kapcsolatra, amilyen például a református egyház és a Bosch kapcsolata Kolozsváron.
Továbbá arra is figyelni kellene, hogy a középiskolai oktatás szakirányai összhangban legyenek a városban működő egyetemekkel (Sapientia, Petru Maior, MOGYE). Nem normális, hogy miközben működik a városban egy jó hírű, automatizálásra és informatikára hangolt műszaki egyetem (a Sapientia), a magyar nyelvű oktatási intézményekben egyetlen iskolában indítanak egyetlen informatika szakot, de egy iskolában indítanak két könyvelői osztályt. Az sem normális, hogy Marosvásárhelyen nincs középiskolai szinten magyar nyelvű egészségügyi, illetve mezőgazdasági tanulási lehetőség.
3. Természetesen ez elképzelhető, sőt ez lenne a normális. Az átcsoportosítással nem fogjuk kisajátítani az iskolákat, nem vennénk el senkitől semmit, csak esélyt adnánk a magyar oktatásnak. Még egyszer hangsúlyozom, ha olyan iskolákat tudunk létrehozni, ahol az iskolaszék, a vezetőség magyar, az a javunkra válna. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a szabályozások miatt teljesen egyértelmű, hogy elsőbbséget kell adni a magyar tannyelvű iskolák létrehozásának. Ez is egy ok, ami miatt változás kell Marosvásárhelyen.
Antal Erika
maszol.ro

Irodalmi-zenés előadás
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Székelykaput avattak a kakasdiak
A település első írásos említésének 500. évfordulóján tartották meg falunapi ünnepségüket Székelykakasdon. Az esemény alkalmából székelykaput avattak a falu bejáratánál.
A szombati eseményt a Pro Veritas Egyesület szervezte, a maroskeresztúri önkormányzat és lelkes adakozók segítségével. Az esemény ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, majd a falu bejáratánál, az út fölött átívelő, 12 méter széles és 6,5 méter magas székelykapu felavatásával folytatódott.
Itt Csegzi Attila, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „Ez a kapu mindig nyitva áll a jó szándékú emberek előtt. A kapun belül van a mi kis világunk, rajta kívül van a gonosz nagyvilág. Megerősít hitünkben, hogy vagyunk és leszünk” – fogalmazott Czegzi Attila, majd a kapura rótt motívumokat, szövegeket, valamint a méreteit és a felhasznált anyagmennyiséget ismertette. Ezt követően Botha Dániel Töhötöm, az egyesület alelnöke, önkormányzati képviselő megköszönte azoknak az adakozóknak a hozzájárulását, akik támogatták a kapu felállításának költségeit.
Kozsik József színművész lélekemelő szavalatai után a Molnár Andrea vezette helyi református kórus tagjai énekeltek és szavaltak, majd Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szólt az ünneplő közönséghez. Ezt követően Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke gratulált a szervezőknek, és átnyújtotta a Pro Veritas Egyesület elnökének a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak az ajándékát.
Az esemény a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklése után a helyi iskolánál és kultúrotthonnál folytatódott. A székelykakasdi és csíkfalvi gyermekek rajzkiállításának megtekintése után aláírták a Tolna megyei Kakasd és Székelykakasd képviseletében Maroskeresztúr közötti testvér-települési szerződést. Az ünnepség a falu történetét ismertető könyv bemutatásával folytatódott. A Nemes Gyula helytörténész által írt, Székelykakasd 500 éves történetéből című falutörténetet Kálmán Attila, a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium történelem szakos tanára mutatta be. Ezt követően a szerző arról beszélt, hogy mit is jelent egy település első írásos említése, majd megköszönte mindazoknak a hozzájárulását, akik valamilyen formában segítették a könyv megjelenését.
Kozsik József színművész lélekemelő szavalatai után a Molnár Andrea vezette helyi református kórus tagjai énekeltek és szavaltak, majd Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szólt az ünneplő közönséghez. Ezt követően Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke gratulált a szervezőknek, és átnyújtotta a Pro Veritas Egyesület elnökének a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak az ajándékát.
Az esemény a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklése után a helyi iskolánál és kultúrotthonnál folytatódott. A székelykakasdi és csíkfalvi gyermekek rajzkiállításának megtekintése után aláírták a Tolna megyei Kakasd és Székelykakasd képviseletében Maroskeresztúr közötti testvér-települési szerződést. Az ünnepség a falu történetét ismertető könyv bemutatásával folytatódott. A Nemes Gyula helytörténész által írt, Székelykakasd 500 éves történetéből című falutörténetet Kálmán Attila, a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium történelem szakos tanára mutatta be. Ezt követően a szerző arról beszélt, hogy mit is jelent egy település első írásos említése, majd megköszönte mindazoknak a hozzájárulását, akik valamilyen formában segítették a könyv megjelenését.
„Egy település első írásos említésének dátuma nem azonos a település megalakulásának a dátumával. Székelykakasdot is, bár az eddig megtalált történelmi dokumentumok 1515-ben említik először, a nyelvtörténészek legalább nyolc-kilencszáz vagy ezer évesnek vélik” – fejtette ki a helytörténész.
Az ünnepség díszebéddel, a székelykakasdi kisiskolások műsorával, majd a magyarországi vendégek tiszteletére hajnalig tartó bállal ért véget.
Székelyhon.ro

Kultúrtörténeti morzsák
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének rendezésében – a VI. Székelyföld Napok keretében – érdekes kiállítás nyílt a Bolyai Farkas líceum második emeleti folyosóján. Hidak, korok, Budapest címmel hosszú vándorútja során érkezett meg a nagynevű alma materbe az a kultúrtörténeti fotótárlat, amely kísérőszöveggel együtt bemutatja Budapest fejlődésének 300 évét.
A kiállítást először az Európa-napon, 2007-ben mutatták be, majd több magyarországi településen is látható volt, 2011-ben Strasbourgban, az Európa Parlament székhelyén is hirdette a magyar főváros fejlődéstörténetének epizódjait. A Dunán átívelő hidak mindig is a város "artériái" voltak. Ahogy gróf Széchenyi István, a Lánchíd építtetője a fejlődés motorját látta abban, hogy a két városrészt összekössék, úgy a világégésekkor a hidak voltak azok a stratégiai létesítmények, amelyek tönkretételével az "ellenséget" gyengítették. Nem véletlenül, hiszen a Duna két partján levő Budapest ma is a hidaknak köszönhetően lett Európa egyik legszebb fővárosa… lélekben, kultúrában a miénk is.
Ennek adott hangot többek között a megnyitón Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány kuratóriumának elnöke – a kiállítás kurátora –, a házigazdák nevében pedig Benedek Zsolt történelemtanár, a Református Kollégium és Bálint István, a Bolyai Farkas Líceum igazgatója.
(-vagy-)
Népújság (Marosvásárhely)

Idős korában sem szakadt el a katedrától
A pedagógusi munka mellett volt újságíró, néprajzi gyűjtő, művelődésszervező, kutatta az irodalmat, szakköröket irányított, versgyűjteményeket szerkesztett, tanulmányokat írt. A Csíkszeredában élő és idős korában is aktív Mirk László azonban mindenek előtt tanárnak érzi, tartja magát.
Azt mondja, soha nem voltak pályaválasztási gondjai, már ötödikes korától tanár akart lenni, és erről az útról, ha az élet közben kitérőket is hozott, nem tért le. Családja Marosvásárhelyen élt, német származású édesapja Pilisvörösváron született, és 1940-ben érkezett Marosvásárhelyre, mint katona.
„Ott ismerte meg édesanyámat, én 1944-ben születtem. Édesapám a háború után Vásárhelyre jött vissza, szüleim mindketten a könyvszakmában dolgoztak. Ott nevelkedtem fel, első osztálytól a Bolyai Farkas középiskolában tanultam, ahol rendkívül jó tanáraink voltak” – elevenítette fel. A diákoknak szervezett tudományos ülésszakokon dolgozatokkal szerepelt, hetedik osztályosként egy pályázatra megírta Marosvásárhely történetét.
„Nagyon nagy előnyömre szolgált, hogy a református temetőkert mellett laktunk, és szinte naponta jártam oda, ismertem a régi emberek sírjait, tudtam, hol van Bolyai vagy Borsos Tamás eltemetve. A megjelent munkákból kiállítást szerveztek, és olyan névsor szerint állították össze az anyagot, hogy én Molter Károly neves prózaíró mellett szerepeltem” – emlékezett vissza diákkora egyik meghatározó eseményére.
A marosvásárhelyi pedagógiai főiskolára került, ahol párhuzamosan tanultak román és magyar irodalmat, és ahol olyan tanárok oktattak, mint Oláh Tibor, Izsák József, Kicsi Antal, Vámszer Márta, Szabó Zoltán. Az egyetem után, mint magyar-román szakos tanár, vidékre készült, mint mondta, nagyon szerette ott. Az akkori Szentegyházasfalut választotta. „Ott, akkor éreztem, hogy nagyon jó pályát választottam. 1967-ben megismerkedtem az akkor 11 osztályt végzett Bodó Leventével, a későbbi festővel és szobrásszal, akinek Máramarosban készült képeiből első kiállítását szerveztem meg” – emlékezett. Ott kezdett el diákjaival és egy magnóval gyűjteni, főként népmeséket, szokásokat.
Három év után először a KISZ hívta, de Albert Antal, a leendő megyei lap főszerkesztője is megkereste, hogy nem menne-e el újságírónak, mivel már korábban is közölt a lapokban. „Engem a KISZ-nél a művelődési osztály élére akartak kinevezni. Gondoltam, hátha tudok valamit tenni – visszamondtam az újságot, de ugyanabba az épületbe kerültem, ahol a szerkesztőség volt. Megalakítottam az irodalmi kört, elindítottuk a Fiatalok fiataloknak című rendezvényt – amelynek keretében előadásokat tartottak: Gál Árpád dzsessztörténeti sorozatot indított, meghívott képzőművészek meséltek a képeikről, voltak erkölcsi, orvosi témák, röviden, tömören. Kiadtunk egy kis könyvet Sprencz Ferivel – betűjátékok, logikai fejtörők, társas szórakoztató- és sportjátékok voltak benne. Ahol csak lehetett, ifjúsági klubokat igyekeztünk létrehozni. De eltelt két-három év, és az ifjúsági munka visszasüllyedt oda, ahol korábban volt, vasgyűjtés, hazafias munka, hazugság, felnagyítás, és elpárolgott a társaság” – elevenítette fel.
Mirk Lászlót az Ifjúmunkáshoz hívták, a magyar nyelvű ifjúsági hetilapnál négy székelyföldi megyének lett a tudósítója, és időnként Moldvába is elment. Az újságírói munkával párhuzamosan esti osztályokban tanított, 1991-ben pedig teljesen visszatért a katedrához.
„A Márton Áron Gimnáziumban bekapcsolódtam a tanulók tudományos ülésszakába, és a néprajzi gyűjtést is elkezdtük. Szerencsém volt, hogy első perctől voltak moldvai diákjaim, volt egy lábnyiki fiú, aki ráolvasó imákat hozott nekem. Négy év után az akkor kinevezett Szakács Lajos igazgató rávett arra, hogy jöjjek a Segítő Mária Gimnáziumba. 1995-ben, amikor teljesen önállósult az iskola, én voltam az első »leigazolt játékos«. Mi ketten szerveztünk, válogattuk a tantestületet, és huszonöt év után bátran kijelenthetjük, hogy a megye harmadik-negyedik iskolája lett. Ezért nagyon sokat dolgoztuk az igazgatóval és a tantestülettel” – emlékezett.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban megalakították a Domokos Pál Péter néprajzi és névtani szakkört. „Beoltottam a diákokat a néprajz szeretetével, ragadványneveket, helyneveket gyűjtöttünk. Volt filológia osztályom, ahol hetente egy óra választott tantárgyként néprajzot, névtant tanítottam, ezenkívül magyarórákon is foglalkoztunk ezzel. Elindítottam a tanulók tudományos ülésszakát, minden fél évben kértem két gyűjtést – archaikus imákat, szokásokat, a születéssel, házassággal, halállal kapcsolatos dolgokat, halotti búcsúverseket gyűjtöttek, a gyerekek nagyon élvezték. Budapesten a Néprajzi Múzeum minden évben megszervezte az önkéntes gyűjtők pályázatát, erre 15–20 dolgozatot küldtünk, és mindig nyertünk. Magyarországon a Honismereti Diákakadémián mindig 4–5 diákkal vettem részt, a Honismeret című lapban lehozták a munkáikat. Annyi elégtétel jutott a diákoknak, hogy rajongtak ezért a munkáért” – sorolta.
Mirk Lászlónak egy nyelvi szórakoztató játékokról készült gyűjteménye is megjelent kötetben a Dacia Kiadónál, a nyelvi-, betű-, sportjátékokról húsz éven át közölt a Hargita Kalendáriumban. A 2001-ben megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar című antológiájába a csángó népköltészet ritka darabjai mellett csángómagyar költők munkáiból, illetve erdélyi és anyaországi költők csángó témájú verseiből válogatott.
Bár néhány éve visszavonult a katedrától, ősszel visszahívták, és jelenleg a Nagy István Művészeti Középiskolában tanít. Közben néprajzi gyűjtések feldolgozását is végzi, újabb tanulmányok, kiadványok megjelenését készíti elő. Mirk László úgy látja, az irodalomoktatás során és a néprajzi, névtani foglalkozásokkal többet tudott nyújtani a diákoknak, mint ha csak egyszerűen a tananyagot sulykolta volna beléjük. „Jobban kiláttak a világra, több mindent megértenek, jobban tájékozódnak az életben, és jó érzés velük találkozni, jó emlékeket őriznek az együtt töltött időszakról. Csakis így érdemes ezt csinálni. Számomra öröm, hogy ezt megtehettem, mert sikerült őket gazdagítanom tananyagon kívül olyan ismeretekkel, amelyeket fel tudnak használni a mindennapokban, és ez jó fogódzó számukra, ha tovább kívánnak lépni” – vallja az idős korában is aktív pedagógus.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

’56-ra emlékeznek Marosvásárhelyen
Három helyszínen is emlékeznek pénteken Marosvásárhelyen az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulójára.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius templomban pénteken 13 órától tart megemlékezést. Az emlékműsorban fellép a Tiberius vonósnégyes, a Bolyai Farkas Gimnázium furulya- és zeneköre. ’56 erdélyi vonatkozásait Kálmán Attila történész ismerteti.
Az 1956-os Bajtársi Társaság 18 órai kezdettel ünnepi megemlékezést tart a Vártemplomban, ezt követően megkoszorúzzák a templom udvarán levő 1956-os emlékművet (kopjafát). Az ünnepségre minden emlékezni akarót várnak, aki virágot, koszorút is elhelyezhet a kopjafánál.
A Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal ugyancsak 18 órától a Deus Providebit Tanulmányi Házban emlékrendezvényt szervez az 1956-os magyar forradalomról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tart rövid történelmi visszatekintést, majd fellép Buta Árpád és a Bolyai Farkas Gimnézium diákjai: Vizeli Ibolya, Köllő Magor Örs. Műsorvezető: Böjthe Róbert Zoltán.
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt. Dudás József marosvásárhelyi volt, Szabó János Krassó-Szörény vármegyei származású, a legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári. Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

1956 – három helyszínen
Idén három marosvásárhelyi helyszínen – a Bolyai téri unitárius templomban, a Deus Providebit Tanulmányi Házban és a Vártemplomban – emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra.
A Bolyai téri unitárius templomban
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius templomban szervezett emlékünnepséget. Az emlékműsor keretében fellépett a Tiberius vonósnégyes, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum furulya- és zeneköre. Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében Mindszenty Józsefet, Márai Sándort, Borisz Jelcin egykori orosz államfőt és Barack Obama amerikai elnököt is idézte annak érzékeltetésére, hogy az 1956-os magyar forradalom világtörténeti eseménynek számított akkor, mint ahogy annak számít ma, 59 év múlva is. Ezt követően dr. Flender Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is szólt az egybegyűltekhez, az 1956-os események vonatkozásait Kálmán Attila történész, a Bolyai líceum tanára ismertette.
A beszédeket és a kultúrműsort követően a templom udvarán, az összetartozás fájánál helyezett el koszorút Flender Gyöngyi konzul, majd az '56-os Moldován Béla saját emlékeit elevenítette fel.
A Deus Providebit Házban
A Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal 18 órától a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban szervezett emlékrendezvényt az 1956-os magyar forradalomról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, az RMDSZ polgármesterjelöltje rövid történelmi visszatekintésében a forradalom jelentőségéről beszélt. Kiemelte, hogy a II. világháború után ekkor nyilvánult meg először szolidaritás a Kárpát-medencében, és ez a szolidaritás egy olyan ügy mellett bontakozott ki, amilyent 1848-ban tapasztalhatott a medence népe: a szabadság iránti vágy, a zsarnokság elleni harc kovácsolta össze a különböző nemzetiségű embereket. A rendezvényen fellépett Buta Árpád operaénekes, valamint a Bolyai Farkas líceum diákjai, Vizeli Ibolya, Köllő Magor Örs. Műsorvezető Böjthe Róbert Zoltán volt.
A megemlékezés előtt egy perc néma csenddel adóztak a nemrégiben elhunyt Fodor Imre volt vásárhelyi polgármester emlékének. Az RMDSZ részéről Kerekes Károly képviselő volt jelen a rendezvényen.
A Vártemplomban
Az 1956-os Bajtársi Társaság szintén 18 órai kezdettel tartott ünnepi megemlékezést a Vártemplomban. Ezt követően megkoszorúzták a templom udvarán elhelyezett 1956-os emlékművet. Ugyanakkor ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg az 1956-os forradalom kitöréséről a Vártemplomban. Horváth Zoltán budapesti egyetemi tanár, a Romanika könyvkiadó vezetője vetítéssel egybekötött előadást tartott a székelyföldi műemlék templomokról.
A Vártemplom főlelkésze, Ötvös József hangsúlyozta: – Ötvenkilenc évvel ezelőtt nagyon sokan úgy érezték, hogy a nemzetet meg kell menteni. És egy félelemben tartott nemzet ekkor bátor lett. Átélte a mi népünk azt, hogy az élet nem más, mint a félelem és bátorság nagy küzdelme, és ennél nagyobb bátorság, mint puszta kézzel szembemenni a tankokkal, talán nem is volt a történelemben. Sokáig ellenforradalomnak nevezték, nem is volt szabad beszélni róla, most már kimondhatjuk: forradalom volt, szabadságharc. Akiket akkor életfogytiglanra ítéltek, azokat most már kitüntették és a nemzet hőseiként tisztelik.
A Vártemplom udvarán, az ötvenhatosok emlékére állított kopjafánál a Vártemplom kórusa énekelt, majd az Erdélyi 1956-os Bajtársi Társaság Maros megyei szervezete nevében vitéz Rendes Lajos, a marosvásárhelyi RMDSZ nevében Peti András, a 1989. December 21. – Marosvásárhely Mártírváros Egyesület képviselőjeként Hamar Alpár Benjámin, vitéz Kiss József, illetve a Történelmi Vitézi Rend képviselői is elhelyezték a kegyelet virágait. Mindhárom rendezvény színhelyén elhangzott a Himnusz.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A nyelv mint eszköz
Ha azt hitted, hogy elméleti líceumba jársz és férfiú létedre kosztümöt viselsz, nagyon tévedsz. Komoróczy György nyelvművelő elmagyarázza, miért.
„Az egészség nem ragályos, de ragályos a betegség". Újból és újból eszembe jut a múlt század jeles nyelvművelőjének, Halász Gyulának ez a mondata, mert számos kórokozókat hordozó szó, kifejezés, intézménynév háttérbe szorítja egészséges társait szerte a magyar nyelvterületen, olykor-olykor még a magyarországi közszolgálati médiumokban is.
A Kossuth Rádióban például az iskolanevek használatában azért alakulhatott ki egy bizonyos fokú összevisszaság, mert a határon túli tudósítók szóhasználata nem egységes, az elnevezések idehaza is eltérnek a normatív változattól, és a rádiónál – úgy tűnik – nincs nyelvi szűrő, ezért az adásba kerülő elnevezések nem egészen világosak minden hallgató számára. Valós példával élve: az említett rádió csíkszeredai tudósítója Márton Áron Gimnáziumról beszél (így jó, ma így helyes!), a marosvásárhelyi munkatárs Bolyai Farkas Elméleti Líceumot említ, a temesvári a Bartók Béla Líceum eseményeiről beszél, a brassói pedig az Áprily Lajos Főgimnázium gondjairól számol be... Egy és ugyanazon típusú iskola esetében. Ilyen szempontból nem jobb a helyzet Kolozsváron, Nagyváradon vagy Szatmárnémetiben sem.
A fő baj a román nyelvi dominanciában keresendő, abban gyökerezik a fordítói hozzá nem értés, amelyet Erdély-szerte bátorít a román oktatási minisztérium iskolanevekről készült listája is. Abban sok rossz – rendszerváltás után született! – magyar iskolanév található (ezért volna jó a listát átdolgozni a kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékének közreműködésével). Eligazító általános szabályként kellene elfogadnunk a normatív változat egységének kialakítását és megőrzését (kivételekkel természetesen számolnunk kell). Nálunk a román iskolanév helyes magyar megfelelőjét kell megkeresnünk, azt a formát, amely megfelel ma az egységes normatív változatnak.
Az általános iskola nem gimnázium
Például a román liceul teoretic normatív magyar megfelelője a gimnázium, nem az elméleti líceum. A szaklíceum helyes megfelelője a szakközépiskola, a műszaki kollégiumé (colegiu tehnic): műszaki szakközépiskola. A magyar nyelvben a líceum csak 1945 előtt volt használatos, akkor egy bizonyos 'felekezeti leányközépiskolá'-t jelentett, ma azonban nincs ilyen iskolatípus sem Magyarországon, sem Romániában. Magyarországon a mai iskolanevek egyikében sincs benne a líceum. Az elméleti líceumot (és általában a líceumot), a szaklíceumot, a műszaki kollégiumot ma talán csak az erdélyi magyarok értik, ha értik.
Ma főgimnázium sincs az iskolanevek normatív változatai közt! Valakik úgy gondolták évekkel ezelőtt, hogy a román colegiul naţional legyen főgimnázium magyarul. Valójában rangsorolt, elit gimnáziumokról van szó, amelyek közt van 6 vagy 8 osztályos (azaz évfolyamú) iskola is, de az elnevezése gimnázium. Régen a 8 osztályos gimnáziumot valóban főgimnáziumnak nevezték, abban az időben volt algimnázium is (a 4 osztályosok), ezek azonban 1934-ben megszűntek.
Más példa: Şcoala gimnazială Petőfi Sándor Gimnázium. A magyar rész helyesen: Petőfi Sándor Általános Iskola, ugyanis a román gimnaziu nem azt a középiskolát jelenti, mint a magyar gimnázium.
Az iskolaneveken kívül még számos olyan elnevezés, kifejezés van nálunk forgalomban, amelyek a rossz fordítások miatt eltérnek a csaknem egységes normatív változattól. Ez pedig megnehezíti a magyarok közti szóértést. Nem kellene megfeledkeznünk a nyelvek közti különbözőségékről, és sokszor tévedés azt gondolnunk, hogy a román és a magyar szó alakra, külső formára is kell, hogy hasonlítson egymásra (liceu – líceum, gimnaziu – gimnázium, colegiu – kollégium stb.) Ilyenkor arra is gondolnunk kell, hogy
óriási különbség van a magyar nyelvi határ és országhatár közt!
Regionális közszolgálati rádióban többször is hallottam mostanában egyetem előtti oktatásról. Magyarul ezt egyszerűen közoktatásnak nevezzük. Ugyancsak a rádióban hallottam (többször is): akik a vizsgán elestek... Aztán kiderült a mondottak alapján: azokról volt szó, akik a vizsgán megbuktak ('elégtelen osztályzatot kaptak'), nem pedig azokról, akik mondjuk megbotlottak vagy elszédültek és elterültek a földön.
Még mindig a rádió: Bikinihez hasonló fürdőkosztüm volt rajta. Helyesen: fürdőruha. Noha az erdélyi magyarban román hatásra széltében-hosszában elterjedt a kosztüm szó helytelen használata (férfikosztüm, síkosztüm), az egységes irodalmi és köznyelvben két jelentése ismert: 1. Ugyanabból az anyagból készült rövid kabátból és szoknyából álló női öltözék. 2. Jelmez (a színházi életben). Nyelvünk szokása szerint tehát kosztümöt csak a nők viselnek, ők vehetnek magukra bikinihez hasonló fürdőruhát, a férfiak viszont fürdőnadrágban strandolnak, öltönyt viselnek, és mindkét nem síruhában sízik.
A szó szerinti fordítás miatt csaknem teljesen kiszorította a használatból a küldőpapír a beutalót, az igazságügyi bélyeg az illetékbélyeget, a perfúzió az infúziót, a reanimáló az intenzív osztályt, a gripa vagy grippa az influenzát. És még lehetne sorolni a megértést nehezítő példákat (tanács – önkormányzat, municípium – megyei jogú város stb.).
Leginkább mégis azon csodálkozom, hogy közszolgálati televízió főszerkesztője néptanácsot (!) emlegetett 2015 szeptemberében egy székelyföldi rádióműsorban (a táncosok a néptanács elől indulnak...). Számára talán fordítás közben az idő is megállt?! A fentiek tükrében talán egyre többen igazat adunk a neves írónak és nyelvművelőnek, Kolozsvári Grandpierre Emilnek:„A nyelv elsősorban az emberi érintkezés eszköze, és csak századsorban a tudomány tárgya".
KOMORÓCZY GYÖRGY
uh.ro

Az „univerzummal” kapcsolatot teremtő alkotás
November 3-án, déli 12 óra 5 perc és 18 másodperckor úgy állt a Nap, hogy sugarai rávilágítottak a Pszeudoszféra tükreire, általuk pedig egy fénysugár megvilágította Bolyai János apjához, Bolyai Farkas írt temesvári levelének a lényegét: „Semmiből egy új, más világot teremtettem”.
A Pszeudoszféra egy olyan modern köztéri alkotás, amelyet 2002. december 15-én, Bolyai János születésének 200. évfordulóján avattak az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókszervezetének kezdeményezésére. Az erre az alkalomra kiírt pályázatra beküldött tervek közül a Horváth Sándor matematikus alkotása nyerte el a zsűri tetszését. Az alkotó, aki a keddi eseményen is jelen volt, elmondta, úgy hozta létre az emlékművet, hogy az működjön is, és ezzel a fényjátékkal, amelyre minden év november 3-án, 12 óra 5 perc és 18 másodperckor sor kerül, „az univerzummal teremt kapcsolatot”.
Azért választotta a november 3-ai dátumot, mert ezen a napon írta Bolyai János apjának a levelet, amely Temesvári levélként rögzült a köztudatban, és amelyben leírja a híres sort: „Semmiből egy új, más világot teremtettem”. Ez a nap tulajdonképpen a nem-euklidészi geometria születésének az időpontja. Horváth Sándor elmondta, ahhoz, hogy ez az alkotás így, ilyen formában létrejöjjön, matematikusnak kellett lennie az alkotónak. Ugyanakkor munkájában segítséget nyújtott Mihály István fizikus, aki a csillagászati számításokat végezte, valamint Orbán László, aki a pályamunka első változatának a számítógépes grafikáját készítette el.
Kedd délben a Bolyai Farkas Gimnázium diákjainak magyarázta el Mihály István fizikatanár, hogy mit fognak látni az adott időpontban, majd Horváth Sándor matematikus, az emlékmű alkotója ismertette az időpont lényegét. Az eseményen jelen volt Csegzi Sándor, a köztéri alkotás kezdeményezője is.
A fénysugár, ahogy az idézetre rávilágít, még néhány napig látható, a déli órában ki lehet menni, meg lehet figyelni, filmezni, fényképezni – hívta fel a figyelmet Horváth Sándor, aki azt is megjegyezte, hogy érdekes módon ezen a napon mindig süt a nap, a kísérlet minden alkalommal megvalósul.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Őszbúcsúztató versmondók
Huszonhat éve versekkel búcsúztatják az őszt a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. Szombaton szervezték meg a Petőfi Sándor Elhull a virág, eliramlik az élet mottójú Őszi szavalóversenyt.
Ezúttal is megtelt a díszterem verskedvelőkkel. Budapesti, hatvani, csíkszeredai, marosvásárhelyi, szovátai és idén első alkalommal gyimesfelsőloki versmondók is beneveztek a versenyre a helyi Batthyány Ignác Szakközépiskola és a Salamon Ernő Gimnázium versenyzői mellett. Radnóti Miklóstól választották a kötelező verseket, a Szerelmes vers címűt mondták a IX-X. osztályosok, az Il faut laisser címűt a XI-XII-esek.
A Korpos Szabolcs tanár vezette iskolakórus, valamint a hatvani diákok éneke tette még színesebbé a rendezvényt, amelyen a szervezőkön kívül a zsűritagoknak is akadt bőven dolguk. Összesen huszonhárom versmondó kötelező illetve szabadon választott versét hallgatták meg úgy, hogy a végén jegyfelmutatással értékelték az előadásokat. Bajna György újságíró, Drentea-Istók Erzsébet magyartanár, Fodor Györgyi, a Figura Stúdió Színház irodalmi titkára, Pál Judit magyartanár, Ráduly Andrea egykori szavaló, Varga Gyöngyi román-magyar szakos tanár, valamint a zsűri elnöke, Dézsi Szilárd rendező tetszését leginkább a házigazda iskola diákjai nyerték el. Tizenegy jelentkezőből nyolcan díjat érdemeltek.
A IX-X. osztályosok közül első díjat nyert Kedves Tamás Hanga, a Salamon Ernő Gimnázium diákja, második Kaltenecker Evelin, a budapesti Veres Pálné Gimnáziumból, harmadik díjazott Dezső Renáta a házigazda iskola diákja. Dicséretben részesült Nagy György Kriszta salamonos diák és Kelemen Szabolcs, a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium diákja.
A XI-XII. osztályosok közül az első három díjazott salamonos diák, Darvas Emőke nyerte az első díjat, második Varga Katalin-Eszter, harmadik pedig Ambrus Dorottya. Dicséretet érdemelt Szalma Szilárd, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium versmondója és Berki Eliza, a hatvani Széchenyi István Római Katolikus Középiskola diákja.
A közönségnek a salamonos Domokos Orsolya és Lőrincz Adrienn szavalata tetszett. A különdíjak idén sem maradtak el. Az Árus Zsolt által felajánlott díjat Ambrus Dorottya vehette át, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége díját Darvas Emőkének adták, Bajna György újságíró Kelemen Szabolcs versmondását értékelte, Gergely Géza magyartanár pedig Kedves Tamás Hangának ajándékozta kötetét.
Érdemoklevél és Varga Lőrinc által készített ajándék járt minden versmondónak, felkészítő tanárnak. A versenyzőket pedig hasznos tanácsokkal tarisznyálta fel a zsűri elnöke.
Tamás Gyopár
Székelyhon.ro

Diákok a nem anyanyelvi szintű román oktatásért
Egyetlen este alatt több mint ötszáz diák válaszolt a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége azon felhívására, amivel a román nyelv oktatásáról szóló közvéleménykutatásukat népszerűsítették.
Ismét felbukkanni látszik az az évek óta húzódó ügy, mely a román nyelv nem anyanyelvi szinten történő oktatását célozza a kisebbségek körében. A téma apropója a november tizenhetedikén ünnepelt diákjogok világnapja alkalmából szervezett Cotroceni-palotabeli találkozó a diákszövetségek képviselőivel. Erre hivatalos a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) is.
Hétfőn kora este indították internetes útjára azt a MAKOSZ által összeállított kérdőívet, amelynek népszerűségéről a diákszövetség kommunikációs referense, Gáspárik Márton érdeklődésünkre elmondta: aznap este nyolc órakor már félezren töltötték ki. A diákszövetség Facebook-oldalán is elérhető kérdőívnek a kitöltése néhány percbe telik.
A MAKOSZ-t az Országos Diáktanács tagjai hívták meg arra a Cotroceni-palotában tartandó találkozásra, melyet november 17-én, a diákjogok világnapján tartanak, és ahova a diákok képviselői mellett oktatásügyben illetékes szakemberek hivatalosak. „Ezen a találkozón egy konkrét céllal szeretnénk előállni: mégpedig azzal, hogy a magyar és a többi kisebbségi diák ne ugyanolyan szinten tanulja a románt, mint a román anyanyelvűek. Konkrét számokkal és adatokkal szeretnénk Bukarestbe menni, amelyek azt bizonyítják: erre igény van, és szükséges a változtatás” – mondta a Bolyai Farkas Gimnázium diákja.
Gáspárik elmondta: a végzősök szinte csak irodalmi műveket elemeznek, ami azért nincs rendjén, mert kenyeret még mindig nem tudnak románul vásárolni, és ezen elemzések tökéletes megtanulásával még nem fogják tudni megkeresi a kenyerüket.
Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Maros megyei elnöke jó kezdeményezésnek tartja, de leginkább az alkalmazását várja a román nyelv nem anyanyelvi szinten történő oktatásának. „Főleg az érettséginél lenne nagyon fontos, hogy ne ugyanolyan szintű anyagot követeljenek” – hangsúlyozta, majd ő is azon kifogásának adott hangot, miszerint az iskolában leadott tananyagnak nincs köze a mindennapi kommunikációhoz.
A MAKOSZ kommunikációs referense azt is elmondta: a továbbiakban tisztázniuk kell, hogy hol tartanak az ügyben érdekképviseleti szinten. Így tűnik, így vannak ezzel azok a tanárok is, akik az előző években részt vettek azokban a munkacsoportokban, melyeknek feladata a kisebbségi igényekhez alakított tanterv kidolgozása volt.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Verskapun át a 21. marosvásárhelyi könyvszigetre
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Kincs a birtokunkban
Meghatóan szép ünneppé tették a magyar nyelv napját a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskolában. A könyvtárban reggeltől délig követték egymást a kihelyezett irodalomórák, a felolvasómaraton, ünneplőbe öltözött diákokkal, akik maguk választották ki és mutatták be az anyanyelvről szóló szövegeket. A közismert vagy kevésbé ismert versek, prózai írások mellett először hallott szövegek is megszólaltak, s a diákok az idei könyvvásárra megjelent legújabb köteteket is kimazsolázták. Ahányan voltak, annyifélét választottak, alig néhányan hozták ugyanazt. És ahogy felolvasták, kifejezően vagy kicsit botladozva kirajzolódott, hogy mi mindenre alkalmas a magyar nyelv, lehet a legfinomabb humor, a játékosság, a fennköltség, a súlyos gondolatok, a drámaiság, a legmélyebb érzelmek és gondolatok, a tudományos igazságok kifejezésének az eszköze.
Eddig is tisztában voltak a magyar nyelv szépségével és egyediségével, de a legjobban tetsző szöveg kiválasztása során még inkább meggyőződtek arról, hogy milyen kincs van a birtokukban – mondták a IX. C osztály diákjai, Gáspár Orsolya, Bajnoczki Zsuzsanna és Székely Ferenc. Tanáraik pedig, Sikó Olga és a következő kilencedik osztállyal a könyvtárba érkező Murvai Éva azt nyilatkozták, hogy örülnek ennek a lehetőségnek, amit a diákok komolyan vettek, s a válogatás során szembesülhettek az anyanyelv fontosságával és szerepével. A felkészülés érzelmi kötődésüket erősítette, s azzal, hogy gyakorolni kellett a hangos olvasást, fejlesztette előadókészségüket is.
A felolvasómaraton kisebbek és nagyobbak körében a könyvtár mellett az osztályokban is zajlott.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Középiskolás kutatók konferenciája
Minden erdélyi régióból érkeznek középiskolások a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Gimnázium, ahol november 27. és 29. között szervezik meg a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáját (Tudek).
A tudományos seregszemlére, amely az Európa ifjúsági fővárosa rendezvénysorozatba illeszkedik, 102 előadás 161 szerzőjét várják a szervezők. Így a kincses város idén nemcsak jelentős ifjúsági, kulturális fesztiválok vagy az első erdélyi magyar középiskolás sportolimpia, hanem egy rangos tudományos konferencia helyszíne is.
Az áprilisban megszervezett XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) első határon túli szekciójának fizika, földtudományok és matematika szekciója (FiFöMa) után az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) kistestvérének tekinthető Tudek résztvevői tapasztalhatják meg Kolozsvár pezsgő ifjúsági életét.
A konferenciára 14 éve a magyarországi Kutató Diákok Országos Szövetségének égisze alatt kerül sor, amelynek tevékenységét Csermely Péter, a budapesti Semmelweis-egyetem professzora kezdeményezte és támogatja. A szervezet elsődleges feladatául tűzte ki a tudományos diákkörök megalakulásának és működésének támogatását. A Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának (Tudok) megszervezésével teret biztosítottak a kutató diákok és tanárok eszmecseréjének, megmérettetésének.
Az első alkalommal 2000-ben tartott rendezvény nyitott a teljes Kárpát-medencei magyarság felé. Népszerűségének növekedése 2002-ben már szükségessé tette regionális konferenciák megszervezését, így született meg a Tudek is, amelynek első helyszíne Marosvásárhely volt, ahol a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium biztosította, hogy az erdélyi konferenciák sora megfelelő színvonalon induljon. 2007-től kezdődően a Tudek a román tanügyminisztérium által elismert, majd egy évvel későbbtől már támogatott versennyé vált. Ugyanakkor a Sapientia-tudományegyetem kolozsvári kara és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem is előnyben részesíti a Tudek díjazottjait a felvételin.
A legnépesebb diák-kutatócsoporttal hagyományosan a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Gimnázium és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium érkezik. Ezekben az iskolákban több tudományterületen is elkötelezett pedagógusok irányítják a diákok kutatómunkáját, akik az elmúlt évtizedben jelentős eredményeket értek el különböző konferenciákon, a Természet világa folyóirat pályázatain.
Az idei seregszemlén a diákok biológia, környezettudományok, fizika–kémia, matematika–informatika, irodalom- és művelődéstörténet, néprajz, történelem, pszichológia és szociológia–közgazdaság szekcióban mutatják be kutatási témájukat. A zsűri elnöke Sipos Gábor egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke. A szekciók három tagú zsűrijét neves egyetemi szakemberek alkotják a Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről.
A konferencia fővédnöke Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A megnyitót november 27-én, pénteken 19.00 órakor tartják a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Szombaton délelőtt kerül sor a szekciók üléseire, ahol a diákok 10 perces előadás keretében mutatják be kutatási eredményeiket. A díjkiosztó gálát este 7 órakor tartják a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Aula Magna dísztermében.
Krónika (Kolozsvár)

Bolhacirkusz és szabadság (Beszélgetés Csíky Boldizsár zeneszerzővel)
„Szeretem ahogy lát, ahogy hall, ahogy beszél, ahogy láttat, ahogy hallgattat, ahogy beszéltet” – fogalmazott Kincses Margit zongoraművész Csíky Boldizsár 75. születésnapi köszöntőjében. A kortárs magyar zeneszerzés egyik legelismertebb személyiségével többek között arra kerestük a választ: mi viszi fel az embert a hegy tetejére?
– Szokott fütyörészni, dúdolgatni, ha magában van?
– Nem nagyon, viszont – és ezzel valószínűleg így van a zeneszerzők többsége – majdnem mindig hallok magamban valami zenét. Most, miközben beszélgetünk, éppen a Mozart hegedűre és brácsára írt Simfonia Concertantéjának második tételét. Ha egy képzett muzsikus ránéz egy kottára, azonnal felcsendül benne a zene. Szinte főbe kólintott, amikor egyszer a könyvtárban kezembe adták a Haydn Búcsúszimfóniájának kéziratát, és azt láttam, hogy a mester két vízszintesen elhelyezett kottapapíroldalon szinte fel sem vette a tollát például a brácsaszólam leírása közben. Ami azt jelenti, hogy közben hallotta a többi szólamot. Ez nekem magas, szinte demoralizáló volt. A belső hallás talán részben magyarázza, hogy nem dúdolok vagy fütyörészek, hiszen az a bennem szóló zenével együtt valami zavaros, elviselhetetlen polifóniát gerjesztene. Hacsak nem a saját ötleteimet próbálgatom…
– Milyen partitúra szólal meg önben legkönnyebben?
– Ez jelentős mértékben technikai probléma. Nem vagyok annyira virtuóz kottaolvasó, hogy mondjuk egy óriási zenekart felvonultató Richard Strauss-partitúrát azonnal halljak: azzal kínlódom, baktatok vele. Egy Mozart-szimfóniával vagy Bach-művel könnyebben boldogulok. Ismerek azonban kollégákat, akik harmincsoros partitúrákat olvasnak minden gond nélkül. Éveken át rendeztek például Budapesten egy igen rangos karmesterversenyt, én is zsűriztem ott. A remek ifjú karmesterek között szinte lehetetlen volt különbséget tenni, ezért aztán a legvégén már direkt hibákat írtunk a partitúrába, mondjuk olyan jellegűeket, hogy egy melódiarészletet nem az oboa játszott, hanem a fuvola, és lestük, észreveszik-e? Beismerem, gonosz dolgok voltak ezek, de egy osztrák karmester például mind a tizenkét hibát kiszúrta. A gyakorló karmesterek többnyire jobbak ezekben a dolgokban, mint a zeneszerzők, akik munka közben legfeljebb zongorakontrollt használhatnak.
– A könnyebben megszülető művei egyben a kedvencei is? Évtizedek múltán is éppúgy vállalja az alkotásait, vagy folyamatosan csiszolgatná őket?
– Minden a megszólalás, a visszaigazolás pillanatában dől el. Az ember ideális hangzatokat és hangszerszíneket hall, vet papírra, ám a felcsendülés pillanatában kiderülhet róla: bizony nem szól a legjobban. Ez alól csak a legnagyobbak kivételek, mi, az „alsóbb regiszter” sokszor kínlódunk vele. A műfaji besoroláson túl műveimet stiláris szempontból is elég pontosan lehet csoportosítani. Van egy határozottan népzenei ihletésű csoport, ahová nem csak vokális művek tartoznak – ami pedig logikus volna a magyar nyelv vonzó sajátosságaiból fakadóan. Egy másik csoport annak a huszadik századi, tizenkét fokú szeriális iskolának hatására született, amit az új bécsi iskola képviselői hagytak ránk, de bennem korántsem a rájuk jellemző doktriner formában él. Ezek a műveim sokkal érzelmesebbek és szűkszavúbbak, mint amit ez a zeneszerzési technika feltételezne, mivel mindig féltem tőle, hogy az előadó vagy a közönség egyszer csak arra gondol: ejnye, miért nincs már vége? Aztán vannak olyan műveim, amelyeket egyszerűbb hangvételben írtam, ezek többnyire egyházzenei darabok, kisebb kórusoknak szánva, ahol a technikai szint már-már meghatározza a stílust, hiszen miközben nem lehet túllépni egy bizonyos szintet, nem szabad leereszkedni a tömegdalok nívójára sem. És van a legutóbb születettek kategóriája. Több mint tizenöt éve – amikor a Magyar Rádió kórusa elénekelte egy Balassi-versre írt művemet – éreztem először, hogy na, ez olyan egyéni hang, ami csak én vagyok.
– Inspirálja vagy inkább bénítja az alkotásban, ha felkérésre, határidőre kell zenét írnia?
– A zenei lapzárta is olyan, hogy akkorra valamit meg kell csinálni. Miközben a végterméken nem szabad látszania, hogy bizonyos kényszerítő körülmények között született. A hasonló helyzetek, a fokozott összpontosítás más forrásokat is mozgósít, mint amihez az ember szokványos helyzetekben nyúl. Különleges politikai, társadalmi, családi, érzelmi viszonyok is inspirálóan képesek hatni. Írtam például ’89-ben dühömben, csak azért is egy divertimentót, ami, ugyebár, szórakoztató, könnyed műfaj. Akkoriban óriási nyomás alatt voltam, borotvaélen táncolt a további karrierem, a feszültség ezt hozta ki belőlem. Egy öreg, sokat tapasztalt református lelkész barátom mondta, amikor megszűnt a kommunista világ, hogy most arra kíváncsi, mi következik: bolhacirkusz vagy alkotói szabadság? A bolhaidomítás ugyanis úgy zajlik, hogy az üvegkalitkát egy üveglappal lefedik, hogy a bolhák ne tudjanak kiugrálni belőle. Aztán egy idő után már le is vehetik a lapot, mivel a bolhák időközben megszokják, hogy csak bizonyos magasságig ugorhatnak, másképp beverik a fejüket. És valóban, sok alkotó esetében a rendszerváltozás után a szimbolikus üveglap levétele hihetetlen bénaságokat okozott. – Van kedvenc „megrendelője”? A Maros Népi Együttesnek például sokáig rendszeres szerzője volt.
– Nem az egyetlen, de mindenképpen említenem kell a budapesti Angelica kórust, amelynek a karmestere azt mondta, írhatok nekik, amit akarok. Ettől egy szerző természetesen vérszemet kap, de valóban írhattam bármit, s az Angelica nemegyszer szebben adta elő, mint amilyennek eredetileg képzeltem. Azóta is nagy kedvvel és késztetéssel írok nekik. A visszaigazolás ténye természetesen lehet inspiráló, de hervasztó is. Néha viszont a megrendelőtől függetlenül úgy mélyedtem el a zenei anyagban, hogy gyakorlatilag megszűnt az alkotás megrendelésjellege.
– Általában érdekli az embereket egy-egy mű keletkezéstörténete. Csíky Boldizsár művei – például A Hegy, a Gulág vagy a csellóra írt mise – rendelkezik valami hasonlóval?
– Picit elcsúsztatottnak tartom azt a képet, amely úgy próbálja vonzóvá tenni egy művész pályáját vagy műveit, hogy az életrajzában nagy, a műveket előidéző megrázkódtatásokat keres.
Természetesen van ilyen – gondoljunk csak Verdi Requiemjére –, de nem ez a jellemző. Ha a fentiekre kérdezett, ezeknek éppen van ilyen hátterük. Apám a marosvásárhelyi vártemplom papja volt, ’53-ban halt meg, valószínűleg a stressz következtében, hiszen egy ideig úgy éltünk, hogy sose tudhattuk, hol és mikor áll meg az a bizonyos fekete autó. Ez a hangulat, fenyegetettség végigkísérte az életemet, de nem gondoltam rá, hogy ebből valaha is zenemű születik. Néhány évvel ezelőtt viszont találkoztam egy idős emberrel, aki elkezdte mesélni, hogy a Szovjetunióban az Usszuri folyó mentén lévő uránbányában dolgozott, meg hogy miként sikerült életben maradnia, aztán 11 ezer kilométeren át hazajutnia. Elkezdtem győzködni őt, írja le az emlékeit, de ez csak úgy sikerült, hogy „ráuszítottam” egy újságíró ismerősömet, Máthé Évát. Az ily módon megszületett könyv nyomán sűrűsödött bennem ez a történet zenei élménnyé, született meg a Gulág.
– Milyen hangszeren szólalt meg először ez a dráma?
– Természetesen nagyzenekaron. Írás közben jöttem rá, hogy fel kell oldanom a történetet, nem szabad abban a rettenetes sötét hangulatban hagynom a közönséget, és egy férfikórusra írt egyszerűbb dallammal, egy férfikaron megszólaló De profundisszal zártam, amely – lévén egy Dávid-zsoltár – mondhatni szakralizálta a darabot. A Hegy eredeténél viszont egészen közvetlen élmény áll: egy öreg vadőr hurcolt fel a Kelemen-havasok tetejére. Előzetesen meghallotta, hogy kétségbe vonom, képes-e egyáltalán hatvanévesen felmenni a hegyre. Mit mondjak, úgy meghordozott, hogy alig tudtam felcipelni magamat. A csúcsról szétnézve kezdtem el gondolkodni: mi viszi fel az embert a hegy tetejére? Miért ült bele Kolumbusz azokba a rozoga hajókba? Miért nyúlt bele Fermi a láncreakcióba? A magyarázat: a megismerés kényszere. Ez áll a darab természetleíró, deskriptív álcája mögött. A Hegy tételeinek címei – Körvonalak ködben, Mélységiszony, A csúcs vonzása, Nosztalgia – ezt próbálják érzékeltetni.
– És a csellóra írt mise?
– A Misa Instrumentalisnak nincs különösebb története. Korábban senki sem írt szólócsellóra misét. Engem a liturgikus szöveg hullámverése ragadott meg. A Credóhoz vagy a Dies iraehez, vagy akármelyik miserészhez óriási zenei háttér tapad a nagyszerű művek jóvoltából. Az irodalmat ismerő szerzőre nagy hatást gyakorol a szavak előélete. E gordonkadarab a liturgikus szöveg prozódiáját követi, a hangszer ez alapján szövi a gondolatot. Nagyon nehéz csellóra jó polifóniát írni, bár nagyon igyekeztem, nekem csak egy fugatóra futotta.
– A hatvanas években avantgárd zeneszerzőnek titulálták, mostanában meg konzervatív avantgárdnak. Segítene értelmezni ezt a folyamatot?
– Selmeczi Györgyöt, a kolozsvári operához Budapestről gyakran hazajáró karnagyot, kiváló zeneszerző barátomat idézném, aki nagyon érzékeny a stiláris dolgokra, műveli is az óriási repertoárt a kuplétól a legnehezebb zenekari művekig. Szerinte a hatvanas évek végére kialakult bennem egy Bartókból, dodekafóniából, népzenei háttérből összeállt összegző reflex. Megvolt ez itt nekünk Kelet-Közép-Európában, ebből kiindulva jött egy nagy elrugaszkodás, amely aztán mindenféle kísérletezések és kanyarok után gyakorlatilag ugyanoda tért vissza. Én nem tettem meg ezeket a kanyarokat, jártam a magam útját, s egyszer csak újra találkoztunk a nagyon radikálisokkal is, akik időközben valahol kitombolták magukat. Részemről nem volt ez tudatos, legerőteljesebben talán a gyakorlati zenével való folytonos kapcsolatom alakította így. A zeneakadémia elvégzése után ugyanis a marosvásárhelyi filharmónia művészeti titkárává neveztek ki. Bár ez a munkakör a bőgőhúrok beszerzését vagy a zenészek szállásgondjainak rendezését is jelentette, de állandó kapcsolatot is egy zenekarral. Élőben tapasztalhattam meg, mi az a stiláris határ, amit egy jó zenekar képes elviselni, közben pedig a hangszerek képességeit és korlátait is megismerhettem, és ennek zeneszerzőként ugyancsak nagy hasznát vettem.
Csíky Boldizsár
Zeneszerző, tanár, muzikológus, 1937. október 3-án született Marosvásárhelyen. A Bolyai Gimnázium, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia végzettje. 1961 és 1990 között a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára, majd 1997-ig igazgatója. Fontosabb művei: Concertatio nagyzenekarra, Erdélyi Rapszódia szimfonikus zenekarra, Gulag – symphonic memorial, Divertimento fúvósoktettre, Prelúdium, Fúga és Posztlúdium szimfonikus zenekarra, La quiete di Piazza Dante, szimfonikus kép, Missa Instrumentalis gordonkára, Passacaglia egy Bolyai-képletre, szólóhegedűre, Szillogizmus zongorára, Barcsai-kantáta kórusra és zenekarra, A Hegy – nagyzenekarra. Kitüntetések: a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Bartók–Pásztory-díja (1986), A Román Akadémia George Enescu-díja (1980), a Magyar Kulturális Kormányzat Erkel Ferenc-díja (2002), a Magyar Berzsenyi Társaság Berzsenyi Dániel-díja (1999), Marosvásárhely díszpolgára (2003), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) életműdíja (2015). Közéleti tevékenység: a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a Pro Európa Liga társelnöke, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a Teleki Téka kuratóriumának tagja, marosvásárhelyi önkormányzati képviselő (1990–1998). Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Születésnap – 85. születésnapján köszöntjük Murádin László nyelvészt
Bűvészinas a mesteréhez
Hogy tudományos kutatói munkája mellett hány nyelvművelő cikket írt és közölt az   Igazságból Szabadsággá változott kolozsvári napilapban Murádin László, nem tudnám megmondani, de hogy ezrek többszöröséről, sőt nagyon sokszorosáról van szó, annyi bizonyos. Hiszen 1958 óta heti rendszerességgel jelentkezik egy-egy nyelvi bűvészmutatvánnyal. S ez nem túlzás. Vajmi kevesen tudják ugyanis oly magas szinten megszólaltatni azt a fülünknek oly kellemes muzsikát szolgáltató „hangszert”, anyanyelvünket, mint ahogyan Ő teszi. Tudományos igényességgel, de ugyanakkor játszi könnyedséggel, eleganciával, ötletességgel, nem ritkán finom humorral is. Merthogy a magyar nyelvnek, anyanyelvünknek mestere, sőt bűvészmestere Ő. „Hókuszpókuszain” – ezt a címet adta legutóbbi, több mint 450 oldalas, gyűjteményes kötetének – nemzedékek nőttek fel, cizellálták nyelvtudásukat, beszédstílusukat, íráskészségüket.
És elégítették ki kíváncsiságukat. Méghozzá élvezettel, hiszen kit ne érdekelne egy-egy sajátos nyelvi fordulat, szállóige, szólásmondás története vagy akárcsak legegyszerűbb, állandóan használatos, hétköznapi szavaink eredete, kialakulásuknak, esetleg más nyelvekből való átvételüknek, meghonosodásuknak a módozata.
Németh Júlia
Hat évtizedes szakmai pálya
Murádin László élete és szakmai pályája talán leginkább abban kivételes, hogy a 20. század történelmi terelőfalai és akadályai ellenére szívósan haladt és megmaradt a maga által választott úton. Az pedig a sors és a történelem elégtétele, hogy a nagy munkái úgy valósultak meg az elmúlt negyedszázadban, ahogyan korábban elképzelni sem lehetett volna, kisebb írásainak java része pedig szintén gyűjteményes kötetekbe kerülhetett.  
Életének lexikális adatai: 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Iskoláit szülőfalujában, majd a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban, a kolozsvári Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte. A Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet 1954-ben. Már egyetemi hallgatóként gyakornoka, rövid ideig tanársegéde a Magyar Nyelvészeti Tanszéknek. 1957-ben került át a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetébe.
Három területen végzett egészen kivételes munkát. Az erdélyi magyar nyelvi tájak terepmunkásaként 1959–1966 között gyűjtötte össze A romániai magyar nyelvjárások atlasza anyagát. A kutatásra kiválasztott falvak, a meglátogatott kutatópontok (136 település) átfogják a romániai magyarság egész lakóterületét, a mintegy 3400 kérdés pedig kiterjedt a hagyományos falusi élet teljes fogalomkörére, a szókészlet legfontosabb elemeire. A következő három évtizedben az anyag szerkesztésével foglalkozott (a kiadás reménye nélkül), és sorban közölte elemző tanulmányait, jórészt szintén az atlasz anyagából (ezekből utólag két kötete is megjelent: Nyelvjárási tanulmányok. Székelyudvarhely, 1996.; Erdélyi magyar nyelvföldrajz. Nagyvárad, 2010.). Az atlasz kiadása végül a Magyar Nyelvtudományi Társaság támogatásával, Juhász Dezső budapesti professzor és munkacsoportja közreműködésével vált lehetővé. A számítógépes technika órákra, napokra rövidítette le hónapok, évek munkáját. 1995-ben jelent meg az I. kötet, 2010-ben pedig az utolsó, a XI. (minden kötetben háromszáznál több nyelvtérkép!). Most már elmondható, és ezt elsősorban Murádin László nyugtázhatja nagy elégtétellel, hogy ez az atlasz egyedülálló a maga monumentalitásában, a kutatópontok számában, a nyelvi anyag egyöntetűségében és hitelességében. Méltó párja a 14 kötetes Erdélyi magyar szótörténeti tárnak. Nyelvjárástani munkásságáért a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1974-ben Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki, a Román Akadémia 1996-ban a P. Haşdeu-díjjal jutalmazta.
Péntek János
Szabadság (Kolozsvár)

Csak tiszta forrásból – népdal és nótaverseny
A marosvásárhelyi Kéknefelejcs Nótatársulat és a csíkszeredai Tiszta Forrás Alapítvány Csak tiszta forrásból címmel először szervezett népdal- és nótaversenyt. A verseny célja a tehetségek felkutatása, hagyományaink ápolása, megőrzése, a magyar népdalok megismertetése és megszerettetése a gyermekekkel és a fiatalokkal.
A verseny első fordulóját a Bolyai Farkas Elméleti Líceum amfiteátrumában tartották, ahol négy korosztályban 167-en vettek részt. Az advent első vasárnapján tartott döntőben 75-en mérték össze népdal- és nótaéneklési tudásukat a Maros Művészegyüttes termében. A rangos rendezvényről Ábrám Tibor, a Kéknefelejcs Nótatársulat vezetője, népdal- és nótaénekes számolt be lapunknak.
A verseny során a tiszta, csengő hangot, a szép hangszínt, az összeállított listán szereplő népdalok értékét és az előadásmód hitelességét, meggyőző erejét értékelte a zsűri, amelynek tagjai dr. Buta Árpád Attila, Kacsó Ildikó, Dobos Krisztina, Koszorús Kálmán, illetve az elemi osztályosok kategóriájában: Biró Éva, Kiss Annamária, Antal Rozália, Boros Emese valamint Kádár Barna Zsolt voltak.
A színvonalas versenyen az első-második osztályosok kategóriájában első helyezett lett az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, második a mezőpaniti Barabási Beatrix Andrea és a nyárádtői Zilinszki Delinke Dorottya, harmadik a körtvélyfáji Antal Péter és a nyárádszeredai Siklódi Réka.
A harmadik-negyedik osztályosok közül első helyre a csittszentiváni Gálfalvi Rebeka Evelin, második helyre a csibai Lőrincz Beatrisz és a nyárádremetei Fodor Dániel, harmadik helyre a nyárádgálfalvi Kelemen Karola és a nyárádszentbenedeki Kilyén Kincső került.
A 11-14 évesek korosztályában a székelyhodosi Nemes Barbara és a mezőpaniti Nagy Szilvia bizonyult a legjobbnak. Második helyezett lett a nyárádszeredai Aszalós Hilda, harmadik pedig a gyulakuti Varga István.
A középiskolások, azaz a 15-18 évesek korosztályában a segesvári Kerekes Kingát illette az első hely. Második szintén a segesvári Fülöp Emese Andrea lett. S hogy a sor ne szakadjon meg, a harmadik díj is Segesvárra ment, Szabó Helgáé lett.
A felnőttkorosztályban a zsűri nem ítélt oda első és második helyezést, a harmadik díjat a mezőpaniti Bodó Csaba Loránd kapta. Különdíjban részesült a kisiratosi (Arad) megye Szécsényi Adalbert.
A jó hangulatú rendezvénynek lesz folytatása, melyet a Kéknefelejcs Nótatársulat vállal fel továbbra is.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Az oktatástól a kutatásig
A Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem ambíciós tervei
December 4-én, pénteken délután a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési központban érdekes nyílt műhelymunkát tartott a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem. A rendezvényre, amelyen műszaki újdonságokat, érdekességeket láthattak az érdeklődők, több mint 500, nagyrészt középiskolás diák volt kíváncsi. Az innovációkat a Kulturális Tudományegyetem, a Petru Maior, a Sapientia EMTE, az Elektromaros és Bolyai Farkas líceumok diákjai, valamint a Fomco Kft. , az Ecomotive Kft. és a 3D Creativity Kft., illetve több cég munkatársai mutatták be. A rendezvényt követően dr. Csegzi Sándorral, a Kulturális és Tudományegyetem vezetőjével beszélgettünk.
– Nagyon sok érdekes, új műszaki berendezést vonultattak fel pénteken. Ön szerint melyek voltak a fontosabbak?
– Nehéz lenne felsorolni, hogy a különböző műhelyekben mennyi érdekes, gyakorlati alkalmazásra is megfelelő újítást, találmányt mutattak be meghívottaink. Ezek közül négy országos szinten új fejlesztésnek minősül. Megemlíthetem a Sapientia EMTE pneumobilját, a Fomco cég koncepcióját, amely az elektromos gépkocsik töltőállomásainak létrehozásán, meghonosításán dolgozik, azzal a céllal, hogy nálunk is használható legyen ez az alternatív közlekedési eszköz. Beszélhetek olyan önjáró szerkezetről is, mint például a Kulturális és Tudományegyetem munkatársai által kidolgozott robot, amelyet be lehet építeni fűnyíró gépekbe. Van ugyan világszerte ilyen gép, de mi olcsóbb megoldáson dolgozunk. Losonczi Lajos, a Sapientia EMTE tanára bemutatta a már levédett, körhengeres szivattyúrendszerét. Érdekes volt a 3D Creativity Kft. által bemutatott 3 D-s nyomtató, amelyet temesvári partnereiktől hoztak Marosvásárhelyre. A cég nemcsak nyomtatással, hanem a nyomtatók műszaki fejlesztésével is foglalkozik. Fontos tevékenységi területük a biológiailag lebomló anyagok hasznosítása, alkalmazása, melyekről a rendezvényen is láthattunk érdekes kísérleteket.
– Különös elégtétel, hogy nagyon sok középiskolás diák látogatta meg a kiállítást.
– Az a koncepciónk, hogy minden korosztálynak érdekességet, tanulmányoznivalót ajánljunk, mivel folyamatban gondolkodunk. Első lépésként a gyerekeknek, V–VIII. osztályos tanulóknak kínáljuk azt a lehetőséget, hogy távirányitású autómodelleket készítsenek. Aztán a felsőbb korosztálybeliek már komolyabb, önjáró járműveket készíthetnek, az egyetemisták – műszaki ismereteiket gyakorlatba ültetve – drónokat, robotokat állíthatnak össze, míg a tanárok, az újítók, a feltalálók ezek gyakorlati alkalmazásával foglalkozhatnak. A lektoraink nagy része is hobbiként kezdett ezzel a szakterülettel foglalkozni, majd fokozatosan halmozta az elméleti és gyakorlati tudást, és így most már a szakmában vagy akár a kutatásban is használja az ismereteket. Mi hiánypótló és katalizátor szerepet szeretnénk betölteni az oktatási rendszerben. Hiánypótló, mert olyan területet szeretnénk a felnőttoktatás terén megcélozni, ami kimaradt az állami intézmények látóköréből. Gondolok itt a tizenkét osztályt végzett, de nem érettségizett diákokra, vagy nyolc, illetve a tíz osztályt befejezőkre, akik nem bírnak meg egy egyetemi képzést, de jó szakemberekké válhatnak. Emellett pedig olyan tanfolyamokat indítottunk be, amelyekre van igény a munkaerőpiacon. Mielőtt meghirdettük volna a kurzusokat, illetve azt követően is több mint 20 céget kerestem fel személyesen és ajánlottam nekik képzési lehetőséget. Ma hat céggel van szerződésünk, amelyek munkahelyet kínálnak, majd a megfelelő személy alkalmazását követően nálunk elvégeztetik a szaktanfolyamot. S míg az elméleti képzést tantermeinkben tartják az oktatók, addig a gyakorlatot a cégek székhelyén, azon a gépen végzik, amelyen dolgoznak. Természetesen a tanfolyam költségeit is állják a cégek. Itt elsősorban az ún. CNC – számítógép-vezérlésű – fémforgácsoló gépkezelői tanfolyamra gondolok, amelyet az Imatex céggel, vagy az automatizálási technikus szakra, amelyet a gázvállalattal közösen szerveztünk. S most már az ugyanilyen elv alapján működő fafeldolgozói szakmához is igényelnek képzett munkaerőt. A két kiemelkedő tanfolyam mellett még könyvtárosi, felnőttoktató-képző (formator), ruhatervező, - varró-, idegennyelv- és számítógép- kezelői tanfolyamokat is tartunk. Az automatizálási technikusi képzés 1080, míg a CNC fémforgácsológép-kezelő tanfolyam 720 órából áll. Az ezeket elvégző hallgatók a munkaügyi, illetve a tanügyminisztérium által akkreditált szakdiplomát kapnak. Más felnőttoktató központtól eltérően, nálunk kötelezően megtartjuk mind az elméleti, mind a szakmai képzést. Nem vagyunk diplomagyárak. Ebben az évben tanfolyamainkat összesen 120 hallgató látogatja. Most indítottunk egy újabb CNC-gép-programozói tanfolyamot.
– Miben vállal "katalizátor szerepet" a Kulturális és Tudományegyetem?
– Elsősorban kapcsolatot próbálunk teremteni a különböző műhelyek között. Műszaki fejlesztéssel – nyilván az adott szintnek megfelelően – foglalkoznak a Bolyai és az Elektromaros líceumban, a Petru Maior Egyetemen és a Sapientia EMTE-n, és vannak olyan érdeklődők is, akik intézményen kívül próbálkoznak műszaki innovációval, s ne feledkezzünk meg a különböző cégek kutatási osztályairól sem. A pénteki is olyan célirányos rendezvény volt, amellyel az volt a szándékunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a tapasztalatcserére, a találkozásra azoknak, akiknek közös az érdeklődési területe, de különböző helyeken dolgoznak, kutatnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a város vonultassa fel az alkotókészségét. Az önkormányzat kezdeményezésére megalakult a LifetechCity elnevezésű klaszter, amelynek a Kulturális és Tudományegyetem is tagja. Ebbe a csoportba tartozik még az összes marosvásárhelyi egyetem, a megyei kereskedelmi kamara, a 7-es régióközpont, több olyan cég, amely az orvosi kutatás területén dolgozik. Ez utóbbiak nem betegápolással foglalkoznak, hanem a műszaki fejlesztések terén tevékenykednek. Lehet, hogy a felnőttoktatási központnak nem ez a fő feladata, de lehetőségünk van arra, hogy az említett szakterületeken tevékenykedő szakembereket mozgósítsuk, teret ajánlunk az intézményes együttműködésre, a fejlődésre. A pénteki rendezvényen felvonultattuk mindazokat a műszaki berendezéseket, amelyeknek a továbbfejlesztésén az említett intézmények akár közösen is dolgozhatnak, hiszen így pénzt és energiát is megspórolhatunk. Mint ismeretes, többször kísérleteztünk a sztratoszféráig küldött héliumballonnal. Olyan műszereket juttattunk fel 30 – 40 km magasságig, amelyek adatokat szolgáltathattak a klímaváltozásról. Ott vannak a saját fejlesztésű drónok is, amelyeket természeti katasztrófák vagy repülő-balesetekkor használhatnak az emberek, vagy akár az eltűnt roncs keresésére. Ezekbe GPS- vagy GSM-követőrendszereket is be lehet építeni. Minden, a rendezvényen megjelent intézmény és cég, mindamellett, hogy bemutatta, mivel foglalkozik, kapcsolatot teremthetett, s így elindulhatott egy szakmai párbeszéd.
– Nem tűnik túl ambíciósnak ez az elképzelés, tekintve, hogy a mai Kulturális és Tudományegyetem elődje, az 1963-ban létrehozott Népi Egyetem célja csupán a felnőttoktatás volt? Amit önök felvállaltak és terveznek, az már a kutatóközpontok feladatkörébe tartozik.
– A nevet örököltük. Az ebből alakult új intézmény a helyi önkormányzathoz tartozó közhasznú társaságként működik. Az ezt szabályozó helyi tanácsi határozat értelmében az önkormányzat anyagi támogatását fokozatosan megszünteti, ezért önállósulnunk kell. Az ilyen jellegű intézmények a fejlettebb gazdasággal rendelkező országokban is léteztek, ahol ez a típusú oktatási rendszer hozzájárult a szakmai háttérképzés fejlesztéséhez. A név valóban első hallásra megtévesztő, de igyekszünk ehhez méltó intézménnyé felnőni. A magánegyetemek az akkreditációjukkal igazolhatják a minőségi oktatást. Ha sikerül az említett irányba elmozdulni, akkor valóban megvan annak az esélye, hogy kutatóközpontként is működjünk a jövőben. Sajnos, a romániai oktatási rendszer sem a középiskolai, sem az egyetemi szinten nem versenyképes, hiszen számos olyan szakmát oktatnak, amelyre nincs kereslet a munkaerőpiacon, és így inkább a szürkeállomány kivándorlását idézik elő. Ha sikerül akár helyi szinten is kutatási programokat beindítanunk, akkor remélhetjük, hogy némiképp megfékezhetjük ezt a jelenséget. Nem vehetjük fel a versenyt a nagy külföldi egyetemek kutatóközpontjaival, országos szinten is csak "csepp vagyunk a tengerben", de ha sikerül egy olyan fórumot létrehoznunk, ahol találkoznak bizonyos ötletek, megoldások, jövőbeni elképzelések, amelyek helyi szinten a gyakorlatban is kivitelezhető, nyert ügyünk van.
– Ha már itt tartunk, beszéljünk a jövőről.
– Szeretnénk az intézményes hátteret megszilárdítani. A helyi tanács döntése értelmében jövő őszire átköltözhetünk a Mihai Eminescu Kulturális Központból a Iuliu Maniu utca 4. szám alatt levő volt műszaki iskola bentlakásának egyik emeletére. Jelenleg folyamatban van a helyiségek kialakításának a tervezése. Néhány hónap múlva hozzáfogunk az átépítéshez. Itt szeretnénk a klímaváltozás hatásait vizsgáló és követő laboratóriumot létrehozni, ahol meteorológusok, környezeti szakemberek, orvosok és más ehhez kapcsolódó tudományos területen tevékenykedők dolgozhatnak. A hatásvizsgálat mellett olyan sokszorosítható modellt szeretnénk készíteni, amelyet más hasonló nagyságú településeken is alkalmazhatnak a mikroklíma-változás és annak a közösségre gyakorolt hatásának a tanulmányozásában. Ez a klímaközpont nemcsak a tudományos kutatással foglalkozna, hanem a környezettudatos nevelés is egyik feladata lenne. Ezenkívül a Somostetőn, a volt transzformátorház emeletén egy csillagvizsgálót, illetve planetáriumot építünk. Természetesen a munkaerőpiac igényei szerint folytatjuk az akkreditált tanfolyamok szervezését is, hiszen tulajdonképpen ezekből és a fejlesztésre, kutatásra szánt pályázatokból tudjuk majd hosszú távon fenntartani az intézményt, amely, remélem, nemsokára valóban méltó lesz nevéhez.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Összefogást sürgetnek a marosvásárhelyi értelmiségiek
A magyar összefogást sürgetik az idei helyhatósági választáson a lapunk által megkérdezett marosvásárhelyi értelmiségiek.
Mindannyian úgy vélik, a magyar politikai alakulatok együttműködésének nincs alternatívája a megyeszékhelyen. A Vártemplom lelkipásztora, Ötvös József arra hívta fel a figyelmet, hogy a marosvásárhelyi magyar politikai érdekképviselet évről évre gyengül, legalábbis kívülről nézve.
„Sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem eléggé erős, de az RMDSZ is gyengül. Úgy érzem, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak ma már nincs igazán súlya. Ez a megállapítás éppen úgy érvényes a politikai, mint az egyházi vagy társadalmi életre. Ettől függetlenül még nem késő egy új Marosvásárhelyt építeni. Az, hogy kivel és hogyan, már nem az én dolgom" – fejtette ki a református lelkész.
Generációváltást sürgetnek
Ötvös úgy véli, mivel a Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla és Kerekes Károly nemzedéke már jócskán elmúlt hatvanesztendős, mielőbb generációváltásra és jó, ütőképes utánpótlásra van szükség. Szerinte a fiatal politikusok, ha nem is tapasztaltabbak, de egy olyan készséggel rendelkeznek, amelylyel az idősebbek nemigen dicsekedhetnek: sokkal jobban tudnak együttműködni egymással, még akkor is, ha más-más pártnak a tagjai.
„Akik még hatalmon vagy székben vannak, akarva-akaratlanul egyfajta '89 előtti politikai koncepcióval érkeztek, és ez rányomta bélyegét a ténykedésükre. Azóta eltelt huszonöt év, felnőtt egy új nemzedék, sokkal színesebb lett a világ, ma már egy kis nemzet sem gondolkodhat egypártrendszerben. Még akkor sem, ha azt a legerősebbnek szeretnénk" – szögezte le Ötvös József.
Szélyes Ferenc színművész szerint már csak azért is lenne jó összefogni, mivel ez a marosvásárhelyi magyarok régi vágya. „A kilencvenes évek elejétől ez a magyarság óhaja, utoljára akkor volt igazi összefogás. Csakhogy azóta nagyot változott a világ, ma már több pártban magyarkodunk, ami nem is baj, csakhogy ilyenkor össze kell fognunk" – mondta a Spectrum Színház művésze és a Csűrszínházi Fesztivál ötletgazdája és főszervezője.
Szélyes reméli, hogy a politikusokban lesz annyi bölcsesség és kompromisszumkészség, hogy a köz érdekében összefogjanak, és egységesen lépjenek fel. „Le kell győzni a személyes indulatokat és becsvágyakat, különben az utolsó vonatot is elszalasztja a vásárhelyi magyarság, s akkor négy év múlva már nem lesz mire felülni" – vélekedett a népszerű színész.
Székely Emese, a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium tanára hisz az összefogásban, a kivitelezés kapcsán azonban szkeptikus. „Nagyon nagy szükség volna az együttműködésre, de én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatosan" – fogalmazta meg véleményét a pedagógus. Szerinte vannak jó próbálkozások, főként Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök részéről, ám a felek bizalmatlanok, és időnként be-betartanak egymásnak. „Lehet, hogy egy külső kézre lenne szükség, aki tekintélyével képes belenyúlni a dolgokba, és helyre tenni azokat" – tette hozzá Székely Emese.
„Hiteles jelöltekre van szükség!"
Nagy Miklós Kund szerint örök probléma Marosvásárhelyen az összefogás. A Bernády-ház kuratóriumának alelnöke úgy véli, hogy a vásárhelyiek rendelkeznek már annyi tapasztalattal és bölcsességgel, hogy tudják, a széthúzás csak gyengíti a közösséget. „Azokat az esélyeket, amelyeket esetleg kihasználhatnánk, ha nem fog össze Marosvásárhely magyarsága, nem fogjuk tudni érvényesíteni" – fogalmazott Nagy Miklós Kund, hozzátéve, hogy „mindazért, amit elérünk, valamilyen módon meg kell küzdenünk" és ha szétaprózódnak az erők, ez nem fog sikerülni. Ha lesznek a választások, megtörténhet, hogy néhány száz emberen múlik a siker, vagy a sikertelenség.
„Nem vagyok nagyon optimista ebben a dologban, sokszor tapasztaltuk már, hogy könnyű összefogásról beszélni, de nagyon nehéz, amikor a gyakorlatban meg kell valósítani. Eddig úgy tűnik, hogy minden alkalommal közbejött valami vagy valaki, ami vagy, aki ezt az egységet az utolsó pillanatban is meg tudta bontani" – fejtette ki az alelnök. Szerinte esélyek vannak, ezért kell ezekkel mindenképpen élni. „Reálisan kell hozzáállnunk ehhez a dologhoz, és akkor talán nem lesz okunk az elkeseredésre, amikor arról kell dönteni, hogy kik lesznek a város vezetői" – véli Nagy Miklós Kund.
A Bolyai téri unitárius templom lelkésze, Nagy László szerint „az előttünk álló feladatok és célok megvalósulását csak hiteles emberekkel látom elérhetőnek". Nagy László szerint az a fontos, hogy akik felvállalják a küzdelmet, azok legyenek képesek arra is, hogy el tudják hitetni: a közösségért akarnak tenni és nem személyes érdekből.
„Tudjanak egy olyan kampányt megszervezni és lefolytatni, hogy higgyük el, a kapcsolat nemcsak a választásokig tart, hanem állandó marad a választó és a megválasztott között" – tette hozzá. – Azok pedig, akik a közösségen belül eluralkodó közömbösséget, kiábrándultságot létrehozták, maradjanak távol, hallgassanak el, hiszen ez lehet az összefogás egyik alapja".
Antal Erika, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

A felnőttben is ott van a gyermek – Rendhagyó irodalomóra KAF-fal
Nyitott, érdeklődő fogadtatás, őszinte kérdések, jól megírt és felolvasott házi feladatok, szépen előadott versek, megzenésített szövegek – így jellemezhető röviden a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium negyedik osztályában kedd délelőtt tartott rendhagyó irodalomóra, ahová Kovács András Ferenc költőt hívta meg Pop Ágnes tanítónő.
A Kossuth-díjas költőt, a Látó folyóirat főszerkesztőjét (képünkön) először Bálint István iskolaigazgató köszöntötte, aki kiemelte Pop Ágnes tanítónő évekre visszanyúló kezdeményezésének jelentőségét is – hiszen Kovács András Ferenc nem az első irodalmár volt, akit a pedagógus elhívott diákjaihoz.
A gyerekség lényege
A rendkívüli magyaróra a házi feladatok ismertetésével vette kezdetét. A negyedik osztályos tanulóknak köszöntőt kellett írniuk Kovács András Ferenchez. Néhányan fel is olvasták a fogalmazásaikat, amelyekből kiderült, hogy melyik a kedvenc KAF-versük, vagy miért örvendenek, hogy ilyen jeles vendég érkezik az osztályukba, sőt még egy rövid verselemzés is elhangzott.
Pop Ágnes elmondta, közös megegyezéssel előre hozták a magyar kultúra napját (január 22.), hogy „az egyik legnagyobb magyar költővel” ünnepelhessék azt meg. Miután valamennyi gyerek elmondott egy-egy verset, László József furulyatanár irányításával pedig énekeltek és zenéltek is, a meghívottnak adták át a szót. A költő negyedik vagy ötödik alkalommal vett részt abban az osztályteremben hasonló rendezvényen, mint mondta, mindig más és más arcokat lát, és az utcán is megszólítják néha azzal, hogy „ismerem a költő bácsit, a Pop Ágnes tanító néni osztályában találkoztunk”.
A felnőttben mindig ott van a gyermek – mondta Kovács András Ferenc, aki azt is elmagyarázta a hallgatóságának, hogyan is van ez, hol rejtőzik a „gyerekség lényege”? „Szívben, fejben, agyban? Vagy tán a szemben, a pillantásban, a mozdulatban, az emlékezetben? Mindezekben benne lehet a gyermeki lény, ahogyan a nyitottságban, a kedvben, a humorban, a kacagásban, abban, ahogy önmagán tud nevetni az ember” – magyarázta.
Miből lesz a vers?
A gyerekeket sok minden érdekelte a költővel kapcsolatban, rengeteg kérdést feltettek. Például arra voltak kíváncsiak, hogy miért ír olykor álnéven? Miért kezdett írni és hány évesen? Mikor jelent meg az első kötete? Honnan ihletődik a versek megírásakor? Miből lesz vers? Miért ír állatokról? Van-e kedvenc állata, és melyik az? Miért van a gyermekversekben annyi nehéz szó?
Végül egy feladványsort is meg kellett fejtenie a költőnek a gyerekek felkérésére: a kiállított rajzaikról ki kellett találnia, hogy melyik milyen verséből ihletődött, mit ábrázol. A rendkívüli óra egy rövid felolvasással végződött: Kovács András Ferenc a legutóbb megjelent verseskötetéből, az Egerek könyvéből olvasott fel három verset.
Érdeklődésünkre, hogy milyen hozadéka van egy ilyen magyarórának, Pop Ágnes elmondta, az olvasás megszerettetését szolgálja elsősorban. Szerinte a gyerekek attól a költőtől vagy írótól, akit személyesen is megismernek, sokkal többet és sokkal nagyobb kedvvel olvasnak. Kovács András Ferenc úgy fogalmazott, hogy számára is élmény egy-egy ilyen találkozó, ahol a gyerekek nyitottak, érdeklődőek és őszinték.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)

Úrjaéleszteni a hagyományokat
Házszentelés a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban
Hatvannyolc év után először volt házszentelés a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban január 11-én, délelőtt 11 órától. A házszentelés szertartását az iskolalelkész, Obermájer Ervin végezte, és nyolc öregdiák ministrált. Az öregdiákok nyolcvan év felettiek voltak, ők még 1948, az államosítás előtt végeztek a katolikus líceumban. A szertartás után megszentelték az iskola termeit, a tanári szobát, az irodákat, a titkárságot, a laboratóriumot, a tornatermet, majd sorra minden osztályt, ahol a katolikus diákok keresztcsókjával zárult a házszentelés. Ezután átmentek a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, ahol szintén van három osztályuk, és azokat is megszentelték.
Tamási Zsolt, az iskola igazgatója elmondta, 68 éve nem volt lehetőség ilyen eseményre, de céljuk a régi hagyományokat újra bevezetni, életre kelteni s ápolni. Így a házszentelést minden évben megtartják majd, miután a diákok visszajöttek a téli vakációról.
Gál Katalin. Vasárnap (Kolozsvár)

Építészként áll helyt New Yorkban a vásárhelyi lány
Csegzi Kamilla marosvásárhelyi származású, jelenleg New Yorkban élő és dolgozó építész, a Columbia Egyetem tanára. Vallja, hogy az utóbbi tíz év alatt a határok átértelmeződtek és a lehetőségek megsokszorozódtak. Ebben az ötletkavalkádban a legnagyobb kihívás talán egy sajátos érdeklődési kör és irányvonal megválasztása.
iskorában építész nagybátyjai albumai, folyóiratai keltették fel az érdeklődését a japán és az amerikai kortárs térszemlélet, a különböző kultúrák építészeti megnyilvánulásai iránt. Ez inspirálta a pályaválasztásban, ugyanakkor mindig is szeretett rajzolgatni, foglalkoztatta az ábrázoló geometria, és a kreatív feladatok jelentették a legizgalmasabb kihívást számára, úgyhogy a döntés viszonylag egyértelmű volt – vallott a Székelyhonnak a fiatal építész.
Nyitottságot, sokszínűséget vitt munkájába
A Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett 2004-ben. Szülővárosának, bevallása szerint elsősorban a művészi és tudományos szellemet köszönheti, a kifogyhatatlan kíváncsiságot, a zene és természet iránti szeretetet, a csütörtök esti koncerteket, a stabilitást, a gyerekkori kalandokat, a még mindig virágzó barátságokat, de mindenek felett szülei odaadását és humorát. Érettségi után építészetet tanult a Bukaresti Ion Mincu Egyetemen, majd egy évet ösztöndíjjal Párizsban az Ecole Nationale Superieure d’Architecture Paris Val de Seine egyetemen töltött. Pár éves nemzetközi szakmai tapasztalat után tavaly mesterizett a New York-i Columbia Egyetemen, ahol azóta tanít is. A ballagáskor úgy jelentették be Csegzi Kamillát, mint a világ legjobbjai közt a legjobbat. Kiválóságát a William Were és Saul Kaplan által alapított díjjal ismerték el. Időnként különböző nemzetközi workshopokon is részt vesz, általában a londoni Architectural Association szervezésében.
Eredményt hoz a pozitív hozzáállás
Arra a kérdésünkre, hogy a hivatás kiteljesítésében, illetve a karrier-építésben van-e szerepe a szerencsének, Kamilla úgy fogalmazott: a legnagyobb szerencse az, ha valakinek ösztönösen pozitív a hozzáállása, mert az mindig segít a kitartásban. Ugyanakkor fontos az is, hogy milyen kapcsolatot alakít ki a szakmájával. „Az építészet számomra nem karrier, hanem inkább életforma, hivatás és gondolkodásmód, ami magába foglalja nemcsak a konkrét terveket, ötleteket, de a barátokat, kapcsolatokat, beszélgetéseket, helyeket és eseményeket is egyaránt. Ez egyfajta viszonyulási mód a körülöttem lévő világgal szemben, és amíg ez a viszony önzetlen, odaadó és célszerű, addig a környezetem is szerencsével viszonoz” – vallotta.
Megvalósult tervekről
Számos pályázat csak ötletterv szintjén létezik, viszont pár közülük az utóbbi években megvalósult – számolt be Csegzi Kamilla eddigi szakmai sikereiről. Elmondta, hogy Párizsban (Ateliers Jean Nouvel) a brüsszeli vasútállomás tervén dolgozott, ami jelenleg építkezés alatt áll. A pekingi munkássága során (Spark Architects) felépült egy multifunkcionális komplexum két toronyépülettel és egy bevásárlóközponttal. Szingapúrban (Brewin Design Office) részt vett egy Hong Kong-i galéria megtervezésében és kivitelezésében. Az utóbbi évben kisebb léptékű interaktív installációkon dolgozott New Yorkban. A megvalósult tervei közé sorolja a különböző nyomtatványokat is, amelyek valamilyen építészeti jelenséget mérlegelnek, vizualizálnak, megkérdőjelezik jelenlegi életterünket, és valamilyen formában megválaszolni próbálják azokat. „Például Pekingben érdekelt a bevásárlóközpontok szerepe és sorsa a kínai kultúra és városok fejlődésének kontextusában” – tette hozzá. Az érdekelte, hogy a „mall”, ami eredetileg egy amerikai épülettípus, milyen funkciót kell betöltsön, és milyen formát kell felvegyen ahhoz, hogy beilleszkedjen az organikusan terjeszkedő kínai városszövetbe? Ezen kérdéskör kapcsán különböző stratégiákat és épülettípusokat találtak ki, amiket egy kiadványban összesítettek a munkatársaival.  
A tervezés szépségei
„Minden mozzanatnak megvan a maga varázsa, érdekessége, és szép addig, amíg egy színes és kreatív társasággal dolgozhatom együtt” – fogalmazott Kamilla. Szerinte egy építészeti megoldás akkor igazán koherens, ha az alapötlet végigvezethető a tervnek minden fokozatán: kezdve, hogy az épület hogyan viszonyul a fizikai, gazdasági és kulturális kontextushoz, a kivitelezés legalaposabb részletéig és a későbbiekben megnyilvánuló eseményekig. Ezen felül az építészet nemcsak épülettervezés, hanem egy tér, egy város, egy közösség vagy intézmény arculatának a megfogalmazása és kialakítása is. „A legérdekesebb számomra az interdiszciplináris együttműködés, amely a tervezés egész folyamata során alakul ki” – tette hozzá.
Antal Erika. Székelyhon.ro

Évtizedek óta várt előrelépés a Bolyai líceum épülete ügyében
Az egyház nekifog a javításnak
Amennyiben sikerül megszerezni a szükséges engedélyeket, a nyáron az ingatlan tulajdonosa, a Református Egyház hozzáfog a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium épületének a javításához.
A jó szándék és ezúttal a szükséges anyagi keret is megvan, viszont a folyamatot nehezíti, hogy A kategóriás műemlék épületről lévén szó, a sürgősségi beavatkozásokhoz is műemlékvédelmi dokumentáció és engedélyek sora szükséges. Az ezen a téren tapasztalt bürokrácia pedig jelentősen hátráltatja az egyházat az előrelépésben.
A Bolyai Farkas Líceumnak és Református Kollégiumnak otthont adó épület állaga évről évre romlik, úgymond "tűzoltásként" rendszeresen végeznek ugyan apróbb javításokat, viszont tény, hogy az ingatlan régóta megérett már egy átfogó felújításra. Az ország magyar középiskolái között az élvonalban álló intézmény diákjai, akik hazai és nemzetközi versenyeken nyernek díjakat, megérdemlik, hogy korszerű körülmények között tanuljanak. Dr. Bálint István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója elmondta, a tetőzet meg van gyengülve, helyenként beázik, ebből a szempontból a bentlakási rész van rosszabb állapotban. Az épület alapja salétromos, a díszterem tetőzete meg van repedve, a homlokzatról pedig mállik a vakolat – sorolta a megoldásra váró gondokat az intézmény vezetője.
Mindemellett biztonsági szempontból talán a legégetőbb probléma a fűtésrendszer korszerűsítése, ugyanis az épületben több mint harmincéves csempekályhákkal melegítenek, ezeken évente végeznek ugyan biztonsági javításokat, viszont a szülők robbanásveszélytől tartanak.
Műemlék épület esetében bonyolódik az eljárás
Lapunk megkeresésére Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület Püspökségének gazdasági tanácsosa kifejtette, az egyház két éve elkészítette az ingatlan teljes felújítására vonatkozó tervet. A két igazgató, Benedek Zsolt és Bálint István jelezte, hogy gond van az infrastruktúrával, a csatornákkal, a kályhák régiek, a vakolat is mállik a homlokzatról, az egyház pedig ígéretet tett, hogy elvégzik a szükséges javításokat, első lépésben a legégetőbb gondokat orvosolnák. Viszont amióta elindították a folyamatot, akadályok sorozatába ütköztek. Ahhoz, hogy megszerezzék a szükséges engedélyeket, néhány, telekkönyvvel kapcsolatos kérdést kellett aktualizáljanak, ezért a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalhoz fordultak tavaly februárban. A kért bizonylatot azonban csak november végén kapták meg.
– Az épület A kategóriás műemlék, és egy ilyen ingatlanon nem lehet egyik napról a másikra gyors beavatkozást eszközölni a megfelelő engedélyek hiányában. Jelenleg ott tartunk, hogy szerettük volna kérni ezt az engedélyt a teljes tető-, csatornarendszer-, illetve homlokzatjavításra. Ugyanis ez a sürgős, ez jelent potenciális veszélyforrást. De a folyamat már másfél hónapja zajlik, holott a törvény azt mondja, hogy gyors beavatkozás esetén akár 3-6 nap alatt is ki lehet adni ezt az engedélyt egy megfelelő hatástanulmány, dokumentáció alapján. Ezek megvannak, benyújtottuk, de a vásárhelyi hivatalnál, ahová műemlékvédelmi kérdésekben fordulni kell, azt mondták, nem elegendő, teljes felújítási terv szükséges. Mindezek hátráltatnak abban, hogy gyors beavatkozást végezzünk az épületen. Mindenképpen a mi tervünk, a merész és nagy álmunk, hogy idén nekifogunk az épület teljes felújításához. Hiába várunk arra, hogy uniós alapokra pályázhassunk, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem akar ebben partner lenni, ezért úgy döntöttünk, elkezdjük önerőből a javítást, ami óriási összeg, 7-8 millió eurós beruházás. A forrásokat megtaláltuk, ha nem is a nyolcmillió eurót, úgy néz ki, hogy ennek közel felét elő tudjuk teremteni forrásokból, pályázati lehetőségekből, valamint támogatók révén, csak engedjék, hogy tegyük a dolgunkat – fogalmazta meg az egyház álláspontját a gazdasági tanácsadó.
Mint mondta, amennyiben sikerül megszerezni a szükséges engedélyeket, a nyári vakációban elkezdik a munkát, és szeptemberig újra tudnák födni az épületet, talán az ablakok cseréjére is sor kerülhetne, bár ez is elhúzódó folyamat, mivel több száz ablakról van szó, és műemlék épületre nem lehet bármilyen nyílászárót tenni. Ezek lennének a gyors beavatkozás címen végzendő legsürgősebb teendők. A továbbiakban pedig sor kerülne a fűtésrendszer korszerűsítésére, felszámolnák a régi csempekályhákat és központifűtés-rendszert építenének ki, ugyanakkor teljesen felújítanák a mosdókat, a bentlakási részt, a szobákat korszerűsítenék.
A bérből származó jövedelemre nem számíthatnak
Mint ismeretes, a Bolyai líceum ügyében évek óta fennálló patthelyzetet az okozta, hogy az egyház arra hivatkozott, nincs amiből javításokat végezzen, mert a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem fizeti a bért, az önkormányzat pedig azzal mentegetőzött, miért fizetne, ha az egyház nem javít a körülményeken. Érdeklődésünkre, hogy jelenleg napirenden van-e a város a bérfizetéssel, illetve van-e érvényes bérleti szerződés a két fél között, Ballai Zoltán nemmel válaszolt.
– A polgármesteri hivatal tavaly óta fizeti a bért, viszont azt megelőzően öt évig nem fizetett, így nincs napirenden, nagy elmaradások vannak. Nem szeretnék most összeget említeni, de abba a helyzetbe hoztak, hogy büntetőkamatot számláztunk ki, és ha azt kifizetnék, már abból meg lehetne oldani a gyors beavatkozásokat, ki lehetne cserélni a tetőzetet, de talán még az ablakokat is. Nincsen felújítva a bérleti szerződés, van egy régi szerződés, és azzal, hogy mi számlázunk és a hivatal elfogadja, úgymond éltetjük a szerződést. Minden alkalommal elmondtuk, az iskola sorsa közügy, a vásárhelyiek javát szolgálja, és a célunk az, hogy ebben az épületben az elkövetkező száz évben is iskola legyen. A szülőktől azt kérjük, legyenek türelemmel, mert nem rajtunk múlik. Nekünk is nagyon fontos, hogy gyermekeink a modern kornak megfelelő körülmények között tanuljanak – nyilatkozta lapunknak a püspökség gazdasági tanácsadója.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

Lélekkalandok
Világpolgár és életművész, otthon van Európában, de közben erdélyi gyökereiről sem akar megfeledkezni. Egyforma magabiztossággal mozog a kultúra és az üzlet világában. Filmrendező és üzletember, névjegykártyája szerint jelenleg az Első Európai Befektetési és Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója. Tolvaly Ferenc írt verseket, tanulmánykötetet, trilógiát életrajzi vonatkozásokkal. Ifjúkori álmát megvalósítva bejárta a nagy világvallások meghatározó helyszíneit, s az ott szerzett élményeiről öt regényben számolt be. A sorozat bemutatására érkezett szülővárosába, Marosvásárhelyre. Vendéglátója Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a marosvásárhelyi rendház vezetője volt, akivel a Kultúrpalota kistermében folytatott hangulatos eszmecserét. Ezt megelőzően életéről, hitéről, világjáró útjairól és a szülőföld iránti szeretetéről beszélgettünk.
– Lélek-kalandregényeknek nevezi könyvsorozatát – a szerző szemszögéből mit fed ez a szokatlan szóösszetétel?
– Az öt világvallást felölelő regényfolyam, mondhatni kvintológia, egy keresztény zarándokúton indul, és a célba érkezés regényével (Lélekhez a kulcs) Granadában ér véget. Az első regény főszereplője a híres Szent Jakab zarándokúton (El Camino) a franciaországi Saint Jean Pied de Port-ban indul el, és Észak-Spanyolországon át jut el Santiago de Compostelába. A második kötetben körbejárja a keleti vallások szent hegyét, a Kailászát Tibetben. Ezt követően felkeresi az iszlám szent helyeit, majd az indiai Benáreszben, a Gangesz partján egy pillanatra úgy érzi magát, mintha a lélek kapujában állna, és végül megérkezik Granadába, ahonnan szefárd őseit elűzték.
– Az öt regénynek ugyanaz a személy a főhőse?
– Az El Camino – Az Út főszereplője egy Münchenben élő erdélyi származású marketingszakember, a Tibetben a Lélek című köteté egy erdélyi származású magyar borász, a Boszporusz felett a híd főszereplője egy erdélyi származású, Németországban élő agykutató, a Benáresz a kapu főhőse egy Münchenben élő, erdélyi származású magyar fényképész, a Lélekhez a kulcsé egy Magyarországon élő, erdélyi származású üzletember.
– Az öt közül melyik azonos a szerzővel?
– Mind az öt. Marosvásárhelyen születtem, 1974- ig, 17 éves koromig itt éltem. Legszebb éveimet a Bolyai Farkas középiskolában töltöttem. Sportosztályba jártam, Fülöp György, a briliáns tanár, edző volt az osztályfőnökünk, aki előtt ma is fejet hajtok. Nagyszerű tanáraim, kitűnő osztálytársaim voltak, öröm volt iskolába járni. A tizedik osztály utáni nyári szünidőben hagytuk el Erdélyt. Szüleimmel és húgommal "át- telepedtünk" Németországba. A kastli kolostor gimnáziumában érettségiztem, ahol Ulrich atya is tanult. A történelem és a magyar irodalom kivételével a legtöbb tantárgyat már németül oktatták. A középiskola elvégzése után az erlangen-nürnbergi egyetemen közgazdaságtant, filozófiát és teológiát hallgattam. Végül a Müncheni Filmakadémia filmrendező és forgatókönyvíró szakát végeztem. Dokumentumfilmeket, reklámfilmeket, játékfilmeket gyártottunk, írtam forgatókönyvet, rendeztem filmeket. 1989-ben a Gondviselés Magyarországra vezetett, ahol keletnémet menekültekről készítettünk dokumentumfilmet Otthonról hazafelé címmel, amelyet minden évben vetítenek a német közszolgálati televíziók. Már abban az évben létrehoztunk egy reklámügynökséget, s Münchenből a film- és televízióműsorok produkcióját is oda irányítottuk. Alapítója és vezérigazgatója voltam az első kereskedelmi televíziónak, a TV2-nek. Mindeközben írtam, és nagy álmomat, hogy az öt világvallásról regény- és filmsorozatot készítsek, soha nem adtam fel.
– A könyvek itt vannak; elkészültek a filmek is?
– Hármat láthatott már a közönség, a negyediken és ötödiken még dolgozom. Az 1984-ben megfogalmazott elképzeléstől számítva több mint harmincéves munka végére értem, ezért is hívott meg Ulrich atya, akit évtizedek óta tisztelek és barátomnak tartok.
– Mikor indult el az első zarándokútra?
– 2004-ben, a szent évben, 31 napi gyaloglás után, nagypénteken érkeztem meg Santiago de Compostelába. Az El Camino lényege azonban nem a megtett kilométerekben rejlik, hanem az a spirituális töltet a fontos, ami egyre mélyebben megérinti a zarándokot. Ha valaki az utolsó kilométereken rájön, hogy nem az út nehéz, a nehézség maga az út, már eljutott addig a pontig, ahol talán el tud indulni mélyen önmagába. Ha a Szent Jakab-katedrálisban ez valóban bekövetkezik, akkor próbálkozása sikerrel járt. Ha csak a vízhólyagok kezelésére összpontosít, akkor nem volt érdemes útra kelni. Indulás előtt barátaim azt tanácsolták, hogy vegyek egy pár jó cipőt, s naponta gyalogoljak benne egy-két kilométert. Egy másik jó barát viszont azt ajánlotta, hogy a keresztény misztikusokat olvassam, ami többet segít a megtett kilométereknél. Igaza volt. Ha az ember lélekben nem készül fel egy ilyen útra, azt a mély spirituális élményt, ami a zarándoklat lényege, nem tudja megtapasztalni.
– Miért vállalta a hosszú, kimerítő gyaloglást?
– Napjainkban az ember akkor fordul leginkább Istenhez, amikor valami baja van. Ha bármilyen kicsinység megzavarja a megszokott életét, akkor elkezd imádkozni, és néha még a templomba is betéved, remélve, hogy Isten megsegíti. A zarándokútra egy megrázkódtatás miatt indultam el, túl későn, hiszen már 1984-ben terveztem, hogy felkeresem az öt világvallás meghatározó helyszíneit. Arra voltam kíváncsi, ami összeköti őket. Az átjárás a vallások között szerintem észérvekkel nem feltárható, ez csak spirituális úton közelíthető meg. Végül azért indultam el, mert úgy éreztem, hogy elszakadtam önmagamtól. Fel kellett állnom vezérigazgatói székemből, és elgondolkodnom azon: hol is tartok életemben. Erre a számvetésre nyújtott lehetőséget a zarándokút, amelynek a végén úgy éreztem, hogy megérkeztem önmagamhoz.
– Az út könnyebbé tette-e, hogy lényeges változásokról dönteni tudjon?
– Természetesen az ember úgy tér haza, hogy átrendezi az életét. A reggeli kávé helyett teát fog inni, kevesebbet nézi a televíziót és többet olvas, gyakrabban jár templomba, mindennap részt vesz a reggeli vagy az esti misén. Csak néhányat említettem, de ezek is szinte kivitelezhetetlennek tűntek. Emlékszem, egyszer Ulrich atyát azzal kerestem fel, nincs elég időm arra, hogy naponta 30 percet imádkozzam. Érdeklődtem, hogy mit tegyek. Azt válaszolta: – Nem baj, Feri, akkor imádkozzál egy órát. Javaslata ellentmondásnak tűnik ugyan, de mégis segített. Az El Caminón sok szempontból terveztem átalakítani hétköznapjaimat, de a legnagyobb változás ott ment végbe, ahol nem is gondoltam. Az emberi kapcsolataimban. Fél éven belül elmaradtak azok a barátok, akikkel korábban szórakozni, sörözni jártam. A zarándokút után már nem voltam képes felületes fecsegésre pazarolni az időmet. Emiatt csak azok tartanak ki mellettem, akik valóban szeretnek, és akikkel mélyebb kapcsolatban álltam. Idővel ebben a lélekközösségben sokkal jobban éreztem magam, jobban tudtam a barátokra összpontosítani. A napi ima, a kétszer harminc perc is terhes volt eleinte, de lassan rájöttem, hogy milyen hatalmas kincs van a birtokomban. Az egész napot másképpen indítottam és fejeztem be, mint korábban.
A kincs, amit egy zarándokút után hazavisz az ember, egyszer csak elkezd saját életet élni, s a lelkünkben megfogant új ember egyre inkább kiszorítja a régit.
– És mégis egy keményebb próbatételre vállalkozott.
– Az El Caminónál sokkal nehezebb tibeti, 52 kilométeres zarándoklat 4500 méteren indul. Az út során körbejárjuk a Kailaszát, a keleti vallások szent helyét. A spirituális cél, a Halál Kapuja 6000 méter magasságban van. Valószínűleg azért, mert nincs levegő, nincs oxigén, az ember egy idő után azt sem érzékeli, hogy ki van körülötte. Már az út kezdetén is örültem, ha 10-12 lépést meg tudtam tenni, majd megálltam és megpróbáltam "összegyűjteni" a környezetemben levő oxigénmolekulákat, hogy tovább haladhassak. A saját vizemet sem bírtam vinni. Egy kolostorban kértünk segítséget. 16 éves szerzetes cipelte a teljes poggyászunkat, ami több mint 25 kiló volt, mert közben filmet is forgattunk. A felszerelésünkkel úgy elszaladt, hogy csak a Halál Kapujában találkoztunk. Szerencsénkre a kamera nem merült le, és nem kellett kazettát sem cserélni közben. Négy nap alatt tettük meg az utat, az utolsó kilenc kilométeres szakasz öt-hat órát vett igénybe. Érkezéskor a fiatal szerzetest imáiba merülve találtuk. Amikor magamhoz tértem, ő pedig abbahagyta a meditációt, ma sem tudom, hogy miért, azt kértem tőle, hogy tanítson meg imádkozni. A világ végén élő 16 éves gyermek, aki soha nem hagyta el a kolostort és környékét, rám csodálkozott, és azt válaszolta: – Én nem tudlak téged megtanítani, neked ott kell megtanulnod imádkozni, ahol születtél és felnőttél. Csak abban segíthetek, hogy elmélyítsd azokat az imákat, amelyeket a szüleidtől tanultál. Megdöbbentett, hogy mennyire kézenfekvő, amit mondott, és amit Nyugat- és Közép-Európában kezdünk elfelejteni. Megpróbálunk különböző vallásokat felvenni, és eltávolodunk attól a lelkiségtől, amibe generációkon keresztül gyökeret eresztettünk. Már nem akarjuk megtanulni saját imáinkat, nem akarunk elmenni a saját szertartásainkra, eltaszítjuk magunktól azt a megtartó erőt, amiből a közösség, amihez tartozunk, nemzedékeken át táplálkozott. És azt hangoztatjuk, hogy hiszünk, de a magunk módján, elfogadva azt, amit jónak tartunk, és kidobva a többit. A fiatal szerzetes egyszerű mélységgel megfogalmazott szavai olyan élményt jelentettek számomra, ami a további útjaimon végig elkísért.
– Ilyen tapasztalatok után mi hajtotta tovább? A kíváncsiság vagy a megértés vágya volt az erősebb?
– Ha elindulunk egy befelé vezető úton, már nem lehet megállni. Talán rákényszerítheti az ember magát, de nem érdemes. Innen már csak egy lépés volt a Kék mecset Isztambulban. Egy pénteki szertartás alatt a mecset udvarán imába mélyülő több ezer hívő láttán jöttem rá, hogy aki kifelé néz, csak álmodik, aki befelé pillant, az viszont felébred. A Boszporusz felett a híd című könyvem főszereplője szinte dokumentarista hitelességgel vesz részt a mekkai zarándoklaton, ami keresztények számára tilos. Én is csak Rijadig jutottam el, ahol rengeteg interjút készítettem azokkal, akik a zarándokútról jöttek vagy oda tartottak. A más vallásúnak nemcsak konvertálnia kell, egy közösségtől zarándoklevelet is kell kapnia ahhoz, hogy eljusson Mekkába, egyébként halálbüntetésre számíthat. A közel száz interjúból gyűjtöttem össze azt a hiteles belső erőt, amit a muszlimok számára a mekkai zarándoklat jelent. Még így is a tibeti zarándoklat után egy újabb mély spirituális élménnyel gazdagodtam.
– Az iszlám világ után mi következett? És milyen felismeréssel zárult?
– Egy erdélyi származású, Münchenben élő fényképész története. Őt is nagy tragédia éri. Az El Camino – Az Út című kötetben a sikeres müncheni topmenedzsert a bikafuttatás során egy hatszáz kilós bika temeti maga alá. Olyan esemény, amelyen Pamplonában többször is részt vettem, és szerencsére túléltem. A Boszporusz felett a híd agykutató főszereplője elveszíti a feleségét és azt követően a fiát is. Fiának a halálos ágyán jön rá, hogy nem is tudja, ki az a fiatalember, aki őt az apjának nevezi. A Tibetben a lélek főszereplője egy borász, aki egy korttyal többet ivott a kelleténél, és egy spanyolországi szerpentinen elveszíti az uralmát a gépkocsi fölött, felesége és lánya meghal a balesetben. Egy tibeti kolostorban próbálja megtalálni lelki nyugalmát, és a keleti vallások szent hegyénél kerül annyira közel Jézushoz, hogy a segítségével tovább tud lépni.
– Térjünk vissza a fényképész történetéhez.
– Egy este egy cédulát talál a párnáján: "ne várj", áll rajta. Egy zárkózott ember veszíti el a feleségét. Nincsen kihez fordulnia. Különösen megnehezíti a sorsát, hogy felesége az egyetlen barátjával hagyta el. Ebben a helyzetben kapva kap az ajánlaton, hogy egy kész szöveghez fotókat készítsen Indiában. Ott óhatatlanul elmerül a hindu világban, és megtalálja a saját hitét. Benáreszben, a Gangesz partján, a hinduk szent helyén érez rá arra, hogy az ima segítségével a világmindenség részévé válhat.
A sorozatot a Lélekhez a kulcs című kötet zárja. A sikeres üzletemberre, akinek fogalma sincs arról, hogy családjának milyen gyökerei vannak, édesapja egy Bibliát és egy kulcsot hagy. A Bibliában lapozgatva tűnnek fel az ismeretlen írásjelek, amelyeket egy rabbiiskolát végzett nő segítségével sikerül megfejtenie. Rájön, hogy apja és nagyapja az Ószövetséget Tóraként használta, s lassan felfejti saját családja gyökereit. Isztambulon, Thesszalonikén és Velencén keresztül jut el Granadába, ahonnan a családja származik. Az 1492-es Alhambra Edictummal a keresztény királyok távozásra kényszerítették az Ibériai-félsziget mór és szefárd zsidó lakosságát. A főszereplő ősei Velencén keresztül jutottak el Isztambulig, ahonnan a török csapatokkal érkeztek Erdélybe, Gyulafehérvárra.
– Regényhőseivel különleges utat járt be; milyen érzés volt elérkezni a sorozat végére?
– A célba érkezés nem egy statikus állapot, onnan újra lehet építkezni. Lelkünkben újra be lehet rendezni az életünket. Egy ilyen hosszú úton az ember nem lesz sem buddhista, sem hindu, és muszlim sem, hanem a saját hitében, önazonosságában erősödik meg. Amikor elindultam, már alig emlékeztem arra fiatalemberre, aki szülőföldje elhagyása előtt érezte a frissen vágott fű illatát, és a fenyvesek sóhajából következtetni tudott a másnap reggeli időjárásra, aki a természettel összhangban élt abban a világban, amit Erdélynek nevezünk. Ezt az elfelejtett fiatalembert kellett megtalálnom, ami már az első úton sikerült, de újra meg újra fel kellett töltődnöm, hogy megőrizzem.
– Merre indul el, mit tervez mostanában?
– Jelenleg a Zsolnay család történetéből készülök regényt írni. A Zsolnay-gyár alkotásainak Marosvásárhelyen is gyönyörű példáját láthatjuk. A Kultúrpalota épületkerámiái a pécsi Zsolnay-gyárban készültek.
– Dokumentumregénynek készül, vagy ebben is jelen lesz a fikció?
– Rengeteg dokumentumot tekintettem át, a család tagjain kívül én láthattam először azt a német nyelvű családtörténetet, amelyet a gyáralapító Zsolnay Vilmos lánya, Teréz írt gót betűkkel. 1854–1944 között élt, 90 éves korában halt meg, és szinte az utolsó percig dolgozott a családtörténeten.
– Német származásúak voltak?
– Nem, és mégis németül beszéltek a családban. Zsolnay Vilmos nagyságát abban látom, hogy olyan helyen, ahol sem infrastruktúra, sem nyersanyag, sem szakember nem volt, létrehozott egy világcsodát. Ezért tartom érdemesnek ezzel a témával foglalkozni, no és a Teréz személyisége miatt is, akinek az írásaiból elénk tárul egy emancipált nő, ami a XIX. század második felében európai viszonylatban is ritkaság volt.
– Várjuk a regényt!
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

„Einstein is tévedhetett”
Moldován Béla marosvásárhelyi nyugalmazott villamosmérnök már az 1970-es években megalkotta a világot holografikus vetületek halmazaként bemutató lételméletét. Ezt az 1990-es években meg is írta, de könyve csak 2008-ban jelenhetett meg. A közelmúltban a CERN kutatói olyan kísérleteket végeztek, amelyek Moldován Béla elméletét igazolják.  A marosvásárhelyi kutató számos előadást tartott Erdélyben és Magyarországon egyaránt, mondhatni elméletéről, a fizikusok tudtak. A Nobel-díjat azonban, azért aminek ő volt az első felfedezője, más kutató tudósok kapták meg.
„Aknaszedője vagyok a jövőbeli Nobel-díjasoknak”
„Nagy lendülettel vetettem bele magam a tudomány felhasználásával a technikai megoldások keresésébe. Eredményeket mutattam fel köszönöm szépenekért. De nem tűrtem az ellentmondásokat, harcoltam az igazamért, ezért erős volt az ellenállás velem szemben. Nem voltam megvesztegethető, ezért veszélyt láttak bennem a hatalom kiszolgálói. Így maradtam – mint a magyar nagy gondolkodók 90%-a – a jövőbeli Nobel-díjasok útjának egyengetője, az ők aknaszedője” – állítja a nyugalmazott villamosmérnök.
A tudomány és a biblia kiegészítik egymást!
36 éves korában Moldován Béla szívinfarktust szenvedett, amelynek következtében három napig feküdt kómában. Felépülése után kezdte el tanulmányozni a bibliát és magyarázni azt a tudomány segítségével. Arra a következtetésre jutott, hogy a tudomány és a szentírás nem mondanak ellent egymásnak, sőt kiegészítik egymást. „Isten csodálatos dolgai nem a hétköznapi dolgokban nyilvánulnak meg, hanem magában a teremtésben és az egész látható és láthatatlan világ irányításában. Az Úr naponta teremt 100 milliárd olyan bolygót, ami hasonlatos a Földhöz. Az örökkévalóságban az idő nem létezik, az csak egy dimenzió. A többdimenziós világokban, az idő olyan formában, ahogy mi tapasztaljuk, nem létezik” – állítja a kutató.
A közelmúltban az Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) kutatói bejelentették, hogy olyan részecskére találtak, amely a fény sebességénél gyorsabban mozog. Ezzel igazolódni látszik Moldován Bélának már évtizedekkel ezelőtt született elmélete.
„A tudóstársadalom csak materialista elméleteket ismer el”
„A svájci nagy hadrongyorsítóban dolgozó kutatók, két hadron nagy sebességű felgyorsulása utáni ütköztetésénél egyebek mellett olyan neutrinok keletkeztek, amelyek meghaladták a fény terjedési sebességét. Ezáltal kérdőjel merült fel Einstein állításával szemben, amely szerint a fénysebesség a mi világmindenségünkben nem haladható meg. Az 1975-ben végzett kutatásaim idején egy nem materialista alapon álló lételméletet dolgoztam ki, amely szerint a mi univerzumunk nem más, mint holografikus vetületek halmaza a többdimenziós rendszerből. Ez nem anyagi természetű, hanem inkább a lélek és a szellem tartományához tartozik. A tudóstársadalom azonban kizárólag materialista elméleteket ismer el, így teóriámnak nem volt nagy sikere. Munkám során próbáltam új értelmet adni a dimenziónak, és így elképzelni egy többdimenziós rendszert, illetve a mi világegyetemünket mint négydimenziós tér-idő görbületet, anélkül, hogy ellent mondtam volna az Einstein által is elfogadott négydimenziós tér-idő elméletnek. A négydimenziós tér-idő görbület három térdimenzióból, valamint az idő dimenziójából áll, de ezek egymástól a relativitáselmélet alapján nem választhatók el. A többdimenziós rendszerben azonban már változnak a dolgok, minél nagyobb a dimenziók száma, annál nagyobb a sebesség és az energia. Már az 1990-es években sikerült kimutatnom matematikailag is, hogy lehetséges a fény sebességének az átlépése, viszont akkor a részecske a gyorsulás folyamán egy ötödik dimenzióba lép át és egy párhuzamos univerzumban folytatja útját, többszörösen meghaladva a fénysebességet. Mikor viszont leesik a sebessége a fénysebesség határa alá visszatér az univerzumunkba. Mindezt megírtam A látható láthatatlan és a hit – Einstein is tévedhetett című könyvemben, amelynek kéziratát még az 1990-es években összeállítottam, de anyagi lehetőségek hiányában csak 2008-ban adhattam ki” – mondta el lapunknak Moldován Béla.
A marosvásárhelyi kutató számos előadást tartott Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Elméletéről a fizikusok tudtak. A Nobel-díjat azonban – azért, aminek ő volt az első felfedezője – másoknak adták.
Névjegy: Moldován Béla 1936. szeptember 9-én született Szászrégenben. Ott végezte a hét osztályt, majd Marosvásárhelyen a Bolyaiban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a temesvári politechnika elektro-energetikai szakán végezte 1960-ban. Ezt követően három évet dolgozott Nagybányán mint automatizáló villamosmérnök, majd a marosvásárhelyi IREM vállalat mérnöke lett. 1982-ig az üzem technikai-energetikai osztályvezetőjeként tevékenykedett. Ekkor a kolozsvári Erdélyi Elektro-Energetikai Kutató Intézet munkatársa lett, ahonnan 1998-ban vonult nyugdíjba. kozpont.ro