Gúzsba kötött többnyelvűség - a székelyföldi anyanyelvhasználatról beszélgettek Tusványoson
nyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen, ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni - mondta el Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Gúzsba kötött többnyelvűség című beszélgetés moderátora.
Szerdán 13 órától a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Bánffy Miklós sátrában Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, Magyar Anna, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke, Csongrád Megye Közgyűlésének alelnöke és Zakariás Zoltán, Hargita megyei tanácsos vitatta meg a rendkívül szerteágazó témát.
A megoldás a regionális hivatalos nyelv bevezetése lenne, hangsúlyozta Székely István, aki előbb a törvényes lehetőségekre kérdezett rá, majd arra is, hogy a lakosság hogyan viszonyul az anyanyelvhasználat kérdésére. "Amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól és megpróbál megfelelni a hivatalnok komfortérzetének, nem pedig jogait érvényesítené, addig kérdés, hogy előre lehet-e lépni a nyelvi jogok terén" – fogalmazta meg a kétnyelvűség mindennapos dilemmáit Székely István.
Borboly Csaba vázolta elsőként a helyzetüket, véleménye szerint egyértelmű, hogy figyelmet kell fordítani az anyanyelvhasználatra. "A kétnyelvűség rovására megy a bukaresti politikusok és a központi média által gerjesztett cirkusz, a másik probléma pedig, hogy szűkös az anyagi keret a többnyelvűség biztosítására. Míg sikerül a jogszabály-módosításokat kieszközölni, addig az önkormányzatok kell erre időt, pénzt és energiát fordítsanak. Az intézményeket törekvéseikben nagyban segíteni tudja egy közösségi fejlesztési társulás, ennek létrehozására is szükség van. Követendő példák lehetnek a jó helyi gyakorlatok, mint például, hogy a Hargita megyei román többségű Vasláb község igényelte a magyar nyelvtanfolyamot a rendőrségen és a közigazgatásban dolgozóknak. De az intézmények törekvései mellett a legfontosabb a lakossági igény az anyanyelvhasználatra" – nyilatkozta Borboly.
Teljes mértékben biztosítani kell, amit megenged a törvény, és minél jobban ki kell terjeszteni az anyanyelvhasználatot, mondta hozzászólásában Zakariás Zoltán. Eredményeket jól megszervezett formában lehet elérni a régió szintjén, tette hozzá.
Péter Ferenc a 215-ös közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásainak hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „Maros megye különleges helyzetben van, hiszen a megye egyes térségeiben, mint a Nyárádmente vagy a Küküllőmente, a magyar lakosság többségben él, de vannak szórványközösségeink, és olyan települések is, ahol egyáltalán nem élnek magyarok, így jól látszanak a különbségek, hogy hol hogyan értelmezik a kisebbségi jogokat. Az érvényben levő közigazgatási törvény garantálja a kisebbségek számára az anyanyelv használatát azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A gyakorlat viszont az, hogy azokon a településeken, ahol a magyar közösség többségben él, vagy magyar polgármester, alpolgármester van, ott vannak kétnyelvű utcanévtáblák, ott az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, és az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet, ahol viszont 50 százalék alatti a magyarság aránya, ott már személyzethiányra és egyéb problémákra hivatkozva részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Egyértelművé kell tenni a törvényi előírásokat, hogy ne a jó szándékon múljon, hogy egy-egy intézményben, településen lehetővé teszik-e a kisebbségi nyelvhasználatot” – fogalmazott Péter Ferenc.
"A helyi közigazgatási törvényben benne van az anyanyelvhasználat lehetősége, de a központi közigazgatásra már nem vonatkozik, tehát a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, de a közegészségügyi igazgatósághoz már nem. Rosszhiszemű alkalmazói is vannak a törvénynek, ilyen a prefektúra, számvevőszék. Látjuk azt is, hogy millió feljelentés van ebben a témában is" – mutatott rá Tamás Sándor, aki szélsőséges példákat is elmesélt. A Székely Nemzeti Múzeum Gombanapjára külön román és magyar nyelven készült plakát, a megyei önkormányzat vezetősége fél évet járt a Diszkriminációellenes Tanácshoz, mert egy Călărași megyei állampolgár feljelentette. A megyei önkormányzat három nyelvű fejléces papírja miatt is három évet pereskedtek, először a prefektussal, majd Dan Tănasevel. Négy évig járták a törvényszéket azért is, mert a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgán elvárás volt, hogy a román nyelv mellett ismerje a magyart is. "Egyrészt gond, hogy a jogszabályok nem teljesek, értelmezhetőek. Másrészt az anyanyelvhasználatnál gondot jelent az is, hogy a magyar alkalmazottak nem ismerik tökéletesen sem a román, sem a magyar szaknyelvet. A kétnyelvűség többletköltséget is jelent, anyagi forrás kell rá" – fejtette ki Tamás Sándor, leszögezve: az hozhat megoldást, ha a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lesz Székelyföldön.
Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke, a testület által készített Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentés raportőre, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy nemzetközi szemmel nézve ez a problémahalmaz teljes mértékben elképzelhetetlen. A jelentésbe európai jó és rossz példák is bekerültek, Románia esetében a magyar nyelvhasználat kapcsán az elvi hozzáállás és a gyakorlati életbeültetés között tapasztalható éles különbségeket is belefoglalták. Az elvi elfogadás állami hatáskör, az életbeültetés a helyi és regionális önkormányzatok felelőssége, ehhez viszont hatáskört és anyagi forrást kell biztosítani, hangsúlyozta a raportőr.
(közlemény) Transindex.ro

Ötödik kiadását zárta a csernátoni olvasótábor
Otthon a szövegvilágokban
Július 19. és 23. között ötödszörre szervezett olvasó- és kézművestábort a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 5–8. osztályos, Kovászna megyei diákoknak. A múzeumban lezajlott rendezvényen résztvevő diákok a két intézmény által meghirdetett, Azért vagyunk a világon, hogy… című, Tamási Áron életművére alapozó vetélkedőn érdemelték ki a jutalomtáborozást.
A tábornak idén is partnere volt a Magyar Olvasástársaság, amelynek alelnöke, Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, író, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója vezette az olvasótábori tevékenységeket, Tolnai Mária, szintén kaposvári drámapedagógus, egyetemi tanár, valamint Gombosné Szabó Sára könyvtáros, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa közreműködésével. A kézműves-foglalkozásokat a házigazda múzeum munkatársai, D. Haszmann Orsolya (nemezelés) és Haszmann Gabriella (bútorfestés) biztosították a résztvevőknek, hozzájuk csatlakoztak meghívottként a tábor második felében a pécsi Míves Mag Műhely tagjai, Bedő Anikó (agyagozás), Beke Lívia (csuhéfonás) és Minorics Tünde, aki a reformáció 500. évfordulója és a vonatkozó idei emlékév alkalmából készült, baranyai kazettás templommennyezeteket ábrázoló szabadtéri kiállítást mutatta be, interaktív alkotó játékok (színezők, puzzle stb.) révén is. Az immár hagyományossá vált tábori lappal kapcsolatos munkában Dimény H. Árpád, a Székely Hírmondó napilap vezető szerkesztője adott eligazítást és feladatokat a diákoknak. A tábornyitót követő játékos csapatépítő foglalkozást Müller Henrietta, a Kreatúra-táborok szervezője vezette. Az összehangolási tevékenységeket Szonda Szabolcs, a társszervező könyvtár igazgatója látta el, ő volt az író-olvasó találkozók meghívottjainak egyik beszélgetőtársa is.
A tábori napok első felében, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel zajló olvasótábori munka során a diákok többek között Béres Tamás, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Örkény István egyes írásait, illetve a Halotti beszéd és könyörgés szövegét értelmezték, részben dramatizálva azokat, illetve a mai gyermek- és ifjúsági irodalmi vonulatba illeszkedő, magyar és külhoni szerzők által írt könyveket választottak tábori olvasmányként, és élményszerűen mutatták be a tábor végén.
Szerdától szombatig, a délutáni–esti órákban meghívottak érkeztek a táborba, egyfajta összművészeti „körkapcsolás” részeként: Bajka-Barabás Réka nagyszebeni pantomimművész, László Noémi kolozsvári költő, műfordító és Lupescu Kata tizenöt éves kolozsvári író, a Kalózlány. Végső kezdet című, nemrég megjelent kalandregény szerzője.
Fellépett a tizenhét éve egyetemista zenekarként alakult Fűszál együttes is – Fejős Gabriella (hegedű, ének), Lakatos Sándor (gitár, ének), Kisgyörgy Tamás (perkúció, ritmushangszerek), Bíró Attila (basszusgitár), Keresztes Szabolcs (ütőshangszerek) és Nagy Endre (gitár, ének) – Ady Endre, Bözödi György, József Attila, Weöres Sándor és más szerzők megzenésített költeményeivel örvendeztetve meg nemcsak a táborlakókat, hanem a múzeumudvarra szép számban érkezett közönséget.
A rendezvény létrejöttét, fő támogatóként, pályázati úton, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap segítette, támogatóként pedig a sepsiszentgyörgyi Bertis Kft., valamint a bukaresti Valvis Holding járult hozzá ahhoz, hogy a táborlakók jól érezzék magukat.
Sz. SZ. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Folytatják a könyvkelengye programot
24 ezer lejes támogatás
Az elkövetkező években is folytatják a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Bod Péter Megyei Könyvtár közös, Könyvkelengye elnevezésű programját. Az erre vonatkozó határozatot soros ülésén fogadta el Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete.
2010-ben indították útnak a programot, és a most elfogadott határozat értelmében az idén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 24 ezer lejjel járul hozzá a könyvvásárláshoz.
Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója úgy tudja, hogy hasonló kezdeményezés nincs a térségben. „Arról szól ez a program, hogy már a születéstől megteremteni a kapcsolatot a könyvekkel, persze a család, a szülők által. Önkéntes alapon lehet igényelni a könyveket, ami a gyerek első három évének szól, amíg óvodába megy, és amikor jönnek a csomagért, akkor bemutatjuk a könyvtárat is. Ezáltal megteremtődik egy kapcsolat azokkal is, akik még nem jártak ott, és abban reménykedünk, hogy nem csak az újszülöttek, akik kapnak egy belépőt is a csomagban, hanem a szülők is látogatni fogják a könyvtárat”, emelte ki a könyvtárigazgató. Megjegyezte, az alapprogram az újszülötteknek szólt, de az évek során voltak leágazásai is, és így elsős, negyedikes, nyolcadikos és végzős diákok is kaptak egy-egy könyvet, és eddig már közel négyezren vehettek át könyvajándékot a program keretében.
Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tizenegy erdélyinek adományozott állami kitüntetést Áder János, Magyarország elnöke
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából tizenegy erdélyinek adományozott állami kitüntetést Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, elismerve a közösségért, nemzetért tett fáradozásaikat és tevékenységüket. A díjakat a kitüntetettek kedden vehették át Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, a Lázár-ház eskütermében.
Erdély több pontjáról érkeztek ünnepeltek a keddi díjátadóra, amelyen ezúttal – is – több személy munkáját ismerte el Magyarország államfője, Áder János.
„Fekete Kéz”
Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Hargita Megyei Szervezetének elnöke részére az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméje melletti következetes kiállása, valamint a forradalom emlékének ápolását szolgáló tevékenysége elismeréseként adományozta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Áder János. A kitüntetett 1952-ben kollektivizálás ellenes plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, Gyergyószárhegyen, ezeken használta először a „Fekete Kéz” aláírást. Tetteiért többször börtönre ítélték, fogvatartásának ideje alatt részleges látás és halláskárosodást szenvedett. A Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szervezetének elnökeként rendszeresen szervez megemlékezéseket az 1956-os forradalomról, tart rendhagyó történelemórákat általános és középiskolások számára.
Felkarolja a fiatalokat Bodó György plébános az erdélyi magyarság hitének megerősítése mellett a gyimesi fiatalság életkörülményeinek javítását is elhivatottan szolgáló egyházi és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A plébános 1972. december 4-én született Kovászna városában, majd több papi állomáshely után 2010-ben került Gyimesközéplokra, jelenleg az ottani Mária Magdolna Egyházközség plébánosa. Odahelyezése után rögtön visszaigényelte az egyházközség régi iskoláját, amelynek felújítását is megszervezte. Idén a magyar kormánnyal együttműködve tornaterem építésbe kezdett a gyimesi fiatalság részére. A kitüntetett laudációjában úgy fogalmaztak: az erdélyi magyarságért való tenni akarása, a fiatalok felkarolása, az egyházhoz való hűsége mindannyiunk előtt ismeretes. Az erdélyi magyarság és a gyimesi csángó gyermekek fáradhatatlan harcosa.
Néptáncoktatói tevékenység
Sándor Csaba Lajos néptáncoktató és koreográfus az erdélyi szórványban élő magyarság körében végzett elkötelezett néptáncoktatói és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A díjazott Csíkszentdomokoson született, és már középiskolai évei alatt kapcsolatba került a táncházmozgalommal. Balánbányán, Felcsíkon, valamint a Gyergyói-medencében az elmúlt 27 év alatt több mint hét ezer gyermeket tanított néptáncolni. Több rendezvénynek a létrehozója és szervezője.
Nevéhez fűződik a Botorka fesztivál, a hagyományos gyermeklakodalmak, farsangi bálok és sok más helyi esemény megszervezése, továbbá ő az Ördögborda, a Prücskök, az Elevenek és Zsengicék tánccsoportok alapítója és vezetője.
A fiatalok szülőföldön maradásáért
Székely Ernő csíkszentkirályi polgármester részére a helyi magyar közösség fejlődése, kultúrájának megőrzése és a fiatalok szülőföldön maradása mellett az anyaországgal való kapcsolatok ápolását is elkötelezetten szolgáló munkája elismeréseként adományozott Magyar Arany Érdemkeresztet Áder János. A polgármester 1958. október 5-én született Csíkszentkirályon. 2004-től szülőfaluja polgármestereként – a nagy infrastrukturális beruházások és az egyházközség folyamatos támogatása mellett – kiemelten támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi közösség szellemi és anyagi gyarapodását szolgálja. Számos olyan létesítmény létrejöttét kezdeményezte, amely a lakosság életminőségének javítását szolgálja: sportcsarnok, elsőként Alcsíkon napközi otthon, jégkorongpálya, focipálya építése, valamint fedett borvizes fürdő a gyógyulni vágyóknak.
További díjazottak Az említett személyek mellett Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült Tánczos Vilmos néprajzkutató, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének egyetemi tanára. Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke. Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Ambrus József, a Hargita Megyei Mentőszolgálat székelyudvarhelyi mentőállomásának főorvosa, Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke, Gráma János, a Volt Politikai Foglyok Maros Megyei Szövetségének titkára, illetve Tóth Sándor pedagógus, a Hajdina Néptáncegyüttes alapítója és vezetője (Marosludas). Végül Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Demeter Irén református vallástanár.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

Két háromszéki személyiséget tüntettek ki
Értékőrzők köreinkben
Két háromszéki személyiség is magyar állami kitüntetésben részesült: Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át, Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója,(képünkön), a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Az Áder János köztársasági elnök által az augusztus 20-i magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket tegnap 18 órától a csíkszeredai Lázár-házban adták át.
A népzene és néptánc hű szolgája
Deák Gyula Levente részére az erdélyi táncházmozgalom aktív tagjaként a népzene- és néptánchagyományok továbbadása érdekében végzett sokrétű értékőrző tevékenysége elismeréseként adományozta Magyarország elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Nagy megtiszteltetés ez, melyről az érintett saját bevallása szerint késéssel ugyan, de annál nagyobb örömmel értesült. Odaítélése ugyanis a személyes elégtételen kívül a határon túl rekedt magyar közösségekre és azok értékeire való állami odafigyelést is jelzi.
Deák Gyula Levente 1959. május 10-én született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait a helyi Bolyai Farkas Líceumban végezte, majd a korszak szokást teremtő kényszerének hatására, a Kolozsvári Mechanika Tanszék gépészmérnöki karára felvételizett. A kommunista hatalom ugyanis nem részesítette sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülésben a humán értelmiséget.
Új állomáshelyére a népi kultúra iránti érdeklődését is magával hozta, és állandó résztvevője, valamint egyik meghatározó alakja lett a kincses városban Kallós Zoltán nevével fémjelzett táncházmozgalomnak. Így érthető módon az egyetem elvégzése és a kézdivásárhelyi Csavargyárba történt kihelyezése után azonnal bekapcsolódott a város kulturális életébe. Tagja lett az itt működő Népszínháznak, és 1985-ben újraalapította az időközben megszűnt táncházat, melynek 1990-ig szervezője és oktatója volt. 1986-ban pedig átvette a Csavargyár műkedvelő néptáncegyüttesének vezetését, ahol oktató, koreográfus és táncosaként, valamint az előadások szervezőjeként dolgozott.
Kovászna Megye Tanácsa és Kovászna Megye Művelődési Felügyelősége 1990 tavaszán kérte fel az újonnan megalapított Háromszék Állami Népi Együttes igazgatói tisztjének betöltésére, melyet elfogadott és azóta is sikeresen lát el.
Vezetésével az évek során a társulat meg- és felmutatta az Erdélyben élő etnikumok népzenéjének és táncának értékeit, széles tömegeket döbbentve rá ezek varázsára. Megőrzésüket és továbbadásukat pedig egy sajátos, a folklór hagyományait a színház eszköztárával ötvöző nyelvezet és megjelenítés kialakításával szeretné elérni. Ennek jegyében pedig olyan értékes előadások születtek, mint a Vérnász, Táncbeszéd, Csávási ballada, Böjttől Böjtig, A banda, Száz évig, Tékozló fiú, Csipkerózsika, Gábor Áron vagy az Erdély-menyegző. Ezek szakmai és közönségsikerei pedig azt bizonyítják, hogy ilyen irányú fáradozásuk nem volt hiábavaló.
A felsoroltakon kívül a népzene- és néptáncmozgalom támogatására 1992 nyarán Sepsiszentgyörgyön létrehozta a Lajtha László Alapítványt, melynek elnöki tisztét 2017-ig töltötte be. Ugyanakkor 2004-től a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnökeként is népzenénk és néptáncunk életben tartásán és átörökítésén munkálkodik. Az 1991 óta évi rendszerességgel szervezett sepsiszentgyörgyi Népzene- és néptánctalálkozók léte és sikeres lebonyolítása is az említett alapítványnak, valamint a Háromszék Táncegyüttesnek köszönhető.
Könyvvel, könyvért vívott csaták után
Kiss Jenő Sepsiszentgyörgy ismert közéleti személyisége és kultúréletének egyik főszereplője volt évtizedeken át könyvtárigazgatói minőségében. A Romániai Magyar Könyvtáros Egyesületnek alapító tagját és tiszteletbeli elnökét tegnap a csíkszeredai konzulátuson az Áder János államelnök által adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
– A laudációt félretéve Ön mit tekint érdemének a pályafutásából? Ilyenkor nehezen megnyert csaták szoktak az ember eszébe jutni….
– Nézze, én úgy tekintek erre a díjra, mint ami egy cselekvő közösségnek szól, mert egyedül ötletelhet az ember, de ha nincsen, aki melléáll, akkor semmi sem sikerül. Dehát nem adhatják a díjat 10-20 embernek, hát nekem adták. Ettől eltekintve, a Romániai Magyar Könyvtáros Egyesület létrehozása jó dolog volt, hogy ma is létezik még inkább, de már a kollégák viszik tovább, én csak a bojt vagyok az ostoron. A Mikes Egyesület keretében belül is, amikor az önkormányzatok még szegények voltak, és nem is nagyon exponálták magukat, a szoborállításokhoz elég nehéz volt közadakozásból beszerezni a bronzot, rezet. Gyári perselyeket, kilincseket hoztak, a szárazajtai emlékműhöz a munkások saját kincsnek tekintett, eldugott, eltemetett bazaltoszlopokkal járultak hozzá. Nagyon jól együttműködtünk, egymás kezére dolgoztunk Sylvester Lajossal azokban az években…
– A kommunista érában vagy a forradalom után voltak nagyobb sikerélményei?
– Voltak a régi rendszerben is olyan jó író-olvasó találkozók, ahol még őszinte emberi szavakat lehetett hallani, persze úgy, hogy mindenki megtanulta azt a nyelvet, amelyen ezt el lehetett mondani. Sokat köszönhetek Domokos Gézának, a Kriterionnál megjelent könyvek hazai szerzői közül szinte mindenkit vendégül láttunk. Egyszer azonban, Imreh István A rendtartó székely falu című könyvének bemutatóján felállt egy ember, és miközben ott jegyzetelt a teremben a szekus kisasszony, kerek-perec rákérdezett: Mondja meg egyenesen, kik voltak itt hamarabb, mi vagy ők? Szerencsére Imreh István nagyon diplomatikus választ adott, nem lett botrány a dologból.
– Egy két évvel ezelőtti vitaindítójában nagyon sok elvárást fogalmazott meg a politikai képviseletünkkel szemben a könyvtárosok és a szakma érdekében. Mi valósult meg ezekből?
– Nem sok. A gyűjtőkönyvtár megvalósítása elindult, ezt a Kovászna megyei könyvtár vállalta fel, de az például nem, hogy fizetett munkatársai legyenek a RMKE-nek, ezek hiányában pedig nem haladt a dolog. Amikor a Szabó Zsolt szerkesztette Művelődés folyóirat melléklete, a Könyvesház még megjelent, ebben próbáltam összesíteni a kiadványokat, de borzasztó nehezen ment, többek között azért is, mert néhol (például Szatmáron) nem jó szemmel nézték a magyar könyvtárosok ténykedését, aztán pedig rohanó világban élünk, önkéntesen és ingyen már nem sokat dolgoznak az emberek.
– Nyolc éve nyugdíjas. Mik az elégtételei mostanában?
– Elsősorban hogy vagyok és normális életet tudtam élni. Hogy sok-sok mindent el tudtam olvasni, amit addig nem. Már nem keresem, hogy miért, egyszerűen, mert kíváncsi vagyok.
– Mert korábban bizonyos céllal olvasott?
– Könyvtárosként is mindenevő voltam, de nyilván kötelességből is olvastam, mert elvártam a kollégáktól is, hogy ismerjék az újdonságokat. Most már ők ajánlanak nekem írókat és olvasnivalót, így ismertem meg Tompa Andreát például.
– És mit olvas? Mi foglalkoztatja?
– Bibó Istvánt, kicsit megkésve ugyan. Ragyogó tanulmányát – Az európai kultúra értelme – kétszer is elolvastam, nagyon jó dolog, hogy már hozzáférhető. Azon kívül a könyvtár és a könyv sorsa foglalkoztat, természetesen. Nem vagyok optimista e tekintetben. Ilyés Gyula mondja, hogy „a művelődés értékei el tudnak süllyedni, mint a kalózok kincsei a tengerben”. Dehát a Nyugat folyóirat jó korszakaiban is 500 példányban jelent meg. A könyvkiadás pedig még ma is biznisz. Talán még nincs itt a vég. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Legyünk hős elődök méltó követői
Verssel, énekkel, imával, az 1848–49-es szabadságharc legfőbb momentumainak felidézésével tisztelegtek tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az aradi vértanúk emléke előtt. A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren a tiszteletükre felállított kopjafáknál a mikósok mellé pécsi diákok is felsorakoztak, a Székely Mikó Kollégium testvériskolájának növendékei saját műsorukkal csatlakoztak a sepsiszentgyörgyi megemlékezéshez.
A pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói – akik a Határtalanul program révén érkeztek városunkba – csütörtökön Aradon koszorúztak, tegnap pedig itt is lerótták kegyeletüket a nemzeti gyásznapon. Az intézményt képviselő Bús Éva a megtorlássorozat tetőpontjaként említette az aradi tábornokok kivégzését. Katonai méltósággal, hazafiúi önérzettel vállalták az ítéletet, ahogyan a nemzeti ügy mellé álltak a harcok idején is, a nemzethez való tartozásukat pedig vértanúsággal koszorúzták meg – mondta. Márton Árpád, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője beszédében egyebek mellett a világosi fegyverletétel utáni kegyetlen megtorlássorozatról is szólt. Kifejtette, bár a forradalmat sikerült ugyan legyőzni, Petőfi álma azonban megvalósult, hiszen ma már Európa-szerte alkotmányos monarchiák vagy köztársaságok léteznek, a volt osztrák birodalom széthullt részeinek mindegyikéből eltűnt a királyság intézménye. „Sajnos, a szolgalelkűség napjainkig sem tűnt el közösségeinkből, valószínűleg ennek köszönhető, hogy míg a német, szerb, horvát, örmény tisztek vállalták a kivégzést a magyar forradalom ügyéért, napjaink német, szerb, örmény, lengyel nemzeti kisebbségek képviselői saját nyelvi jogaik ellen szavaznak, és fontosnak tartják hangoztatni, hogy ők lojálisak Romániához, mert itt példaértékűen megoldott a kisebbségek sorsa” – összegzett zárásként. Elsősorban a hűségben, az adott szóban, a feladat megvalósításában, a haza szolgálatában voltak hősök az aradi vértanúk, s akkor is hűségesek maradtak, amikor ezért életükkel fizettek – hangsúlyozta tegnap ft. Szabó Lajos római katolikus kanonok, plébános. „Szemlélve emberi és lelki nagyságukat, meg kell hogy érintsen bennünket is, mint jövőt építő és formáló emberek a hős elődöknek hős fiaivá, utódaivá kellene válnunk” – fogalmazott. Áldását követően az emlékezők együtt imádkoztak, majd a koszorúk és virágok elhelyezésével, nemzeti himnuszaink eléneklésével tisztelegtek a vértanúk előtt. „Ki más állítson emléket azoknak, akik a mieink, rajtunk kívül?” – intézte kérdését tegnap a megemlékezőkhöz Balázs Antal nyugalmazott tanító, a kopjafák faragója, adományozója. Beszédében kitért arra is, az Aradon kivégzett tábornokok által bizonyított „kimondhatatlan bátorság és a szabadságszeretet” késztette részben arra, hogy tiszteletükre kopjafát készítsen, a pécsi fiataloknak pedig azért mondott köszönetet, hogy „eljöttek hozzánk, hogy szabadságot tanuljanak, kitartást, bátorságot, hazaszeretetet”. A megyeszékhelyi rendezvény ezúttal is az Erzsébet parkban zárult, ide vonult át a mintegy háromszáz résztvevő – az 1848–49-es honvédemlékműnél ismét koszorúztak a város elöljárói, különböző szervezetek képviselői, Ady Endre Október 6. című versét a Református Kollégium diákja, Végh Kriszta mondta el. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Intelmek fiataloknak
A kedd délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, Fiatalok, még itt vagyunk! című kötet minden sorából, de a könyv ötletgazdája és megvalósítója, Péter Sándor minden szavából is a fiatalok sorsa, nemzetünk jövője iránti aggodalom sugárzik: kiadványával az volt a célja, hogy az elődök példáját középpontba állítva, azok megszívlelésére késztesse a jövő nemzedékeket.
Tizennyolc sepsiszentgyörgyi személyiség vall életéről, életútjáról, a városhoz való kötődéséről, a fiatalokkal való viszonyáról a kötetben Péter Sándor tanár felkérésére, az önéletírásokból olyan kor- és kórkép alakul ki, ami sok tanulsággal szolgálna a fiatalok számára – fogalmazta meg a könyv szerkesztője. Kiemelte a korosodó emberek tisztánlátását, és hogy sokuknak még lenne mondanivalója a város alakulásával, az itt történendőkkel kapcsolatban, felhíva a figyelmet arra, hogy a sepsiszentgyörgyi közérzet alakításában fontos lehetne az öregektől tanácsot kérni. Ha valaki fölött eljárt az idő, nem jelenti azt, hogy munkaképtelen, hogy véleményére nincs szükség, tapasztalatuk, álmaik, amelyek negyven-ötven éve megfogalmazódtak, épp oly fontosak, mint a mai fiatalok álmai – jelentette ki. Ha a ma álmodozók belelátnának a korosodók álmaiba, az övék nem volna üresjárat, mondta Péter Sándor, aki úgy véli – és ezt tapasztalata is alátámasztja –, hogy sok fiatalnál a tartalom nélküli álmok a hangadók – ezeknek a nagy tanulsága, hogy tudás nélkül nincs hatalom, ha üres vagy, üres marad az életed, vonta le a következtetést. A kötetben intelmek is megfogalmazódnak, így az is, hogy akkor érvényesülhet a mai fiatal, ha többet tud, mint aki mellette van, és más nyelven beszél; ezeknek a tanácsoknak el kéne jutniuk valahogy a fiatalokhoz, mondta, hozzátéve, a könyvből egy példányt letett a polgármester asztalára is, mert neki is szól.
A telt házas könyvbemutatón felszólalt néhány interjúalany is. Botos Ferenc tanár életútját ismertette röviden, majd hangot adott nagy fájdalmának, amit a város legrégebbi, 350 éves múltú szemerjai iskolája bezárása miatt érez. Incze Sándor nyugalmazott esperes felhívta a figyelmet, sok bírálat érte az ifjúságot, de kérdés, mi mennyit foglalkoztunk gyerekeinkkel, unokáinkkal, mert nevelésük kérdése rajtunk is múlik. Ő személy szerint nem annyira borúlátó, a múlt héten zajlott középiskolás történelmi vetélkedő példája számára azt jelenti, van remény, fogalmazta meg. Szász-Fejér Gyöngyvér tanár szintén a fiatalok védelmében foglalt állást, a könyv Juhász Gyula Még maradok! verse első sorára utaló címét ekként értelmezve: fiatalok, mi is itt vagyunk.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nem biztos, hogy nagyon jó, de legalább nem sok”
Írók és olvasóik a képtárban
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) szervezésében Bálint Tamás, Zsidó Ferenc, Szonda Szabolcs és Szakács István Péter szerzők találkoztak olvasóikkal.
Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, a szerzők beszélgetőtársa beköszöntőjében úgy fogalmazott, az E-MIL jóvoltából ezúttal „Hargita megyei különítmény érkezett háromszéki erősítéssel”. Bálint Tamás háromkötetes székelyudvarhelyi költő, közgazdász 2007-ben A pap leánya, birtokostul című kötetével Méhes György debüt-díjban részesült. Jelenleg eposzt ír, amelyről úgy véli, „ha fele annyira sikerül, mint ahogy elképzeltem, nagyon jó lesz”.
Az ugyancsak székelyudvarhelyi Szakács István Péter prózaíró, irodalomtörténész, publicista megjegyezte, minden író a saját művét olvassa a legszívesebben. „Ha önök fele ennyi empátiával olvasnak majd minket, akkor már megérte, hogy idejöjjünk”. A Steven Cook írói álnevet is használó, jelenleg egy net-naplón és egy elbeszélésköteten dolgozó nyolckötetes szerző magyartanárként keresi kenyerét, emellett az Eirodalom – erdélyi irodalmi portál szerkesztője, csakúgy, mint a néprajzkutatóként doktorált, megrögzött repülőmodellező Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, szerkesztő, műfordító, dramaturg, tanár. Szonda Szabolcs költő, műfordító, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója is a jelenlévő szerző-tanáremberek sorát gazdagította, ugyanis a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen vezet műfordítás-műhelyfoglalkozásokat.
Lévén, hogy egyik meghívott sem főállású író, adta magát a kérdés, milyen szerepe van az írásnak az életükben? Bálint Tamás sokáig úgy vélte, nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a számok és a betűk között. „Az elmúlt időszakban azonban kezdtem úgy érezi, hogy bár imádom az irodai munkát, egy hátsóval nem lehet annyi lovon ülni, és negyvenéves koromra a közgazdaságtant irodalommal kapcsolatos foglalkozásra váltanám”. Szakács István Péter magyartanárként elmondhatja, az irodalomból él, bár nem úgy, mint Maupassant, aki tíz év alatt „összeírt” egy jachtot.
Zsidó Ferenc írói élete nem sokban különbözik a „nem író” életétől. „Ugyanúgy eszem és mosom a fogamat, aztán valahová a három gyermek és a tanítás közé megpróbálok befértetni valamennyi írást is.” Hozzátette, a jövőben is tartaná a legutóbbi kispróza-kötete és a hamarosan megjelenő, Huszonnégy című regénye között eltelt ötéves munkatempót, hiszen, bár nem biztos, hogy öt év alatt valami nagyon jó mű kerekedik, „de legalább nem sok”.
Szonda Szabolcs szereti a munkáját, hiszen úgy érzi, az többről szól, mint kipipálni a napi teendőket. A műfordítások kapcsán hangsúlyozta, fontos, hogy valamilyen szinten bele tudja helyezni magát a fordításokba, hogy szeresse a fordítandó művet, ellenkező esetben az olvasó megérzi, hogy pusztán munkáról van szó. „Közben meg fejben írok, a fordítással a bennem rejtőző prózaírói vénát is gondozgatom.”
Az est záró mozzanataként a szerzők dedikáltak. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kerek, mint a pont
A közös európai közérzet kialakításához kíván hozzájárulni többnyelvű kiadványaival a budapesti Pont Kiadó, azzal pedig, hogy könyvei tematikájával az élet széles skáláját fogja át, tevékenysége olyan kerek, mint a pont – erről beszélt csütörtök este Szávai Géza és Szávai Ilona a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott kiadói esten, ugyanakkor bemutatták legfrissebb köteteiket.
A szerzőpáros szólt az általuk 1994-ben alapított kiadó születéséről, a közös munka öröméről, de a nehézségeket sem rejtették véka alá. A sepsiszentgyörgyi találkozó egy könyves turné része, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Gyergyószentmiklós után érkeztek Háromszékre, ma este Brassóban találkoznak olvasóikkal. Szávai Géza méltatta a Kriterion Kiadó tevékenységét, amely 1989 előtt egyedüliként képviselte a romániai magyar könyvkiadást, és többnyelvű kiadványaival ápolta a nemzetiségek kultúráját. Elmondta, a közel nyolcszáz kötetes Pont Kiadó is ezt teszi, angol, német, francia, lengyel és orosz írásokat és fordításokat is megjelentet. „Aki az egyke jelenséggel foglalkozik bármilyen (tudományos, politikai, közéleti, magánéleti) oldalról közeledjék is feléje, olyan köztes, minden embert érintő területre érkezik, mely területről alig tudunk valamit, holott itt dől el, miként alakul, merre fordul két-három emberöltő, fél évszázad alatt az emberi történelem” – olvasható Szávai Ilona legfrissebb könyvének fülszövegében. Az egyke című kiadvány különös könyv, a Szávai család vall saját egykés tapasztalatáról, mivel kisfiúk újszülöttkori halála után egyetlen lányt neveltek fel. A könyvben új szó születik: Eszter lányuk, aki három gyermek boldog édesanyja, egyedülkének nevezi gyermekkori önmagát. Szávai Ilona szerint kegyes öncsalással hallgat a társadalom az egyke-jelenségről, ezért is tartotta fontosnak feldolgozni ezt a témát. Szávai Géza is új kötetét ismertette, amelybe korai írásaiból is beválogatott. Ebben is vannak gyermektémák, például saját emlékét idézi a címadó novellában: Harmincdekás Pistike színházi ruhája. Noha a Pont Kiadót csak a Szávai házaspár képviselte a találkozón, a munkát csapatban végzik – erről is szóltak, megemlítve, hogy a két évtized alatt hatszáz emberrel dolgoztak együtt. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny
Egész Székelyföldről várnak jelentkezőket a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyre, idén a vetélkedőre Kovászna, Hargita és Maros megyék iskoláiból nevezhetnek háromfős csapatok. A kétfordulós versenyt ebben a tanévben a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írásbeli formában (max. 20Mb és 10 perc időtartam, illetve max. 20 oldal terjedelemben) kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot tartalmazó állományt fel kell tölteni egy nyilvános fájlmegosztóra, és a hivatkozását/elérési útvonalát az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell elküldeni. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a felhasznált források megjelölését.
A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el. A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22.
A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny a gelencei származású neves pedagógus, publicista nevét kapta, aki az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabadoktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Köznapi, fájdalmas történeteket hoztak
Önvallomás-könyvek
Meghitt légkör és családias hangulat jellemezte mindvégig a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében az elmúlt hét közepén lezajlott író–olvasó találkozót, melynek során a Szávai házaspár – Ilona és Géza – vallott fájdalmas fordulatokkal és megrázó eseményekkel tűzdelt életéről és pályájáról.
Nemcsak szerencsés, hanem boldog embernek mondhatja magát, aki a gondviselő különös kegyéből földi léte során betöltheti a rá szabott szerepet, főleg ha a gondolataival és érzelmeivel rezonáló társra is talál. Éppen ezért a Budapestről Székelyföldre újból hazaérkezett Szávai Ilona és Szávai Géza boldog emberek. Az időnként lelkükbe nyilalló megrázkódtatások ellenére is. Mert igaz ugyan, hogy két alkalommal is a szülőföldjük elhagyására kényszerültek, és elvesztettek egy gyereket, de a hitükből és egymás szeretetéből erőt merítve ismét újraépítették romba dőlt világukat.
A Pont Kiadót, melynek legfrissebb kiadványait Sepsiszentgyörgyön is bemutatták, 1994-ben alapították. Eddig több mint hatszáz szerző nyolcszáz művét sikerült az olvasóknak átnyújtani tucatnyi nyelven. Közülük ez alkalomból a Szávai Ilona által összeállított és szerkesztett, családtagjai önvallomását tartalmazó Egyke, valamint Szávai Géza régebbi és újabb prózáiból ízelítőt nyújtó Harmincdekás Pistike színházi ruhája című kötetek kerültek terítékre. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyermekekről felnőtteknek
Rossz volt egyedül
Amint arról már beszámoltunk, az általuk alapított budapesti Pont Kiadó legfrissebb termésével november végén Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott a Szávai házaspár. A Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében velük folytatott beszélgetésen pedig nemcsak egy-egy általuk írt könyv megismerésével bővült a hallgatóság szellemi kincsestára, hanem egy megrázó lelki élménnyel is. Szávai Ilona és Szávai Géza ugyanis legújabb könyvében fájdalmas, egyénileg és társadalmilag egyaránt megkerülhetetlen témákat feszegetett.
„Most, amikor az egész kortárs világot érintő gazdasági válság nyomán közérzeti, morális és kulturális válságjelenségeket is érzékelünk, még fontosabb feltenni azokat a kérdéseket, amelyek a magyar gyermekkultúra állapotából fakadóan egész jövőnket érintik.” Ennek a megállapításnak a jogossága, mely Szávai Ilona Az egyke című kötete fülszövegében olvasható, sajnos, kétségbevonhatatlan. Hiszen, amint a cím is sugallja, a magyar nemzettesten belül és általában a nyugati civilizációban általánossá vált egygyermekes családmodell több irányba ható következményeit ma már nem lehet, de nem is szabad az asztal alá seperni. Illetve, ha továbbra is ezzel próbálkozunk, akkor annak ránk nézve tragikus következményei lesznek. Ráadásul a Föld más vidékein, például Kínában és Indiában, de nem csak, túlnépesedéssel küzdenek, ezért amíg nálunk a több gyermek vállalása jelenti a jövőt, ott ennek éppen a fordítottja igaz. Ebből viszont azonnal egy megkerülhetetlen kérdés következik. Hogyan lehet a Földön összeegyeztetni ezt a két, egymással ellentétes társadalmi–erkölcsi–érzelmi elvárást?
Szerzőnknek a téma iránt megnyilvánuló érzékenysége és felelősségtudata személyes okokra vezethető vissza. Gyerekhalállal végződő első szülése után világra jött második gyermekét ugyanis nem követhette egy újabb testvér, ezért egykeként kellett felnőnie. És, hogy ezt miként élte meg az édesanya, édesapa, valamint a legjobban érintett, a magányos kislány, az ebben a könyvben mind-mind le van írva. De nem öncélúan, hanem a kényszerből vagy saját elhatározásból egykét nevelőknek nyújtandó tudati, lelki fogódzóként.
Az immár háromgyermekes Szávai Eszter így vall az általa átéltekről: „Utáltam egyedül lenni. Egyedül gyerekként. Szerettem volna egy fészekben lenni sok más bolyhos csibével, melegben, biztonságban. (…) Hiányzott az akol melege. A közösség. Rossz volt egyedül gyereknek lennem.”
Szávai Géza, a Harmincdekás Pistike színházi ruhája cím alatt megjelent novelláskötetében, melyben a szerző korábbi írásai is megtalálhatók, azonos témával foglalkozik. Minden benne található írás a gyerekek, fiatalok világáról szól. A címadó novella például egy vidéki városkában nehéz körülmények között élő, de a maguk módján mégis boldog fiatal értelmiségi pár mindennapjaiba nyújt betekintést. Egy olyan házasságba, melynek tagjai a megfogant gyereknek a nehézségek ellenére is örülni tudnak. A színházba menés viszont megfelelő öltözet hiányában mindkettőjüknek gondot okoz, míg a férj meg nem fogalmazza, hogy nem a külső a fontos, hanem ami mögötte rejlik, és a megszületendő gyerek. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A karók nem nőnek az égig
Aggodalom és reménykedés
Ki irányítja a világot? Mit tehetünk a gonoszság ellenében? Milyen jövő vár az emberiségre és ezen belül a magyarságra? Ilyen és hasonlóan súlyos kérdések merültek fel kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott író–olvasó találkozón, melyen Gazda József A Golgota útján címet viselő könyvét mutatták be.
Ezzel a kötettel egy újabb jegyzőkönyv értékű, 500 oldalas dokumentum került ki Gazda József szellemi műhelyéből, melyet történészek, politikusok, szociológusok és egyszerű olvasók egyaránt tanulságosan forgathatnak. Azt a magyar holokausztot kiáltja ugyanis világgá, mely a II. világháborút követően nyakunkba szakadt a kommunista diktatúra alatt, és közel félmillió ártatlan nemzettársunk életébe került.
Témáját tekintve a magyar Gulág szörnyűségeit tárja tehát elénk, annak poklait megjárt 430 áldozat megrendítő vallomásán keresztül. Alanyai olyan megcsonkított sorsú emberek, akiknek hangosan még jajgatni sem volt szabad, és szenvedéseik emlékét magukba zárva kellett hordaniuk hosszú évtizedeken keresztül. De még így is szerencsésebbek voltak több százezer sorstársuknál, akiknek nem adatott meg egy Gazda József formátumú tollforgató emberrel való találkozás, és így az átélt iszonyat kibeszélésének a lehetősége sem. A vörös terrorban ugyanis, amelyben kénytelenek voltak élni, nagy bátorság kellett erről tudakozódni, illetve nyilatkozni. Éppen ezért legtöbben a sírba vitték titkukat – tudhattuk meg a beszélgetőtárs, Kiss Jenő nyugalmazott könyvtáros bevezetőjéből.
A feltárás pedig létkérdés, mint ahogy a feltártak tudatosítása is. És nemcsak a magyarság, hanem az emberiség számára, mert ha nem vagyunk éberek, akkor a gonosz újból feltör a rejtekhelyéről, és megpróbálja uralma alá hajtani a világot. Ennek jelei napjainkban egyre erőteljesebben észlelhetők, ezért vigyázzatok, emberek, vigyázz, emberiség, mert veszélyben vannak javaink, szellemi és erkölcsi értékeink, nemzeti kincseink! Minden, amit az emberiség a léte alatt megalkotott, hiszen a gonosz nem alkuszik, mindent magának akar, vagy mindent maga alá teperni. Az erkölcstelenségre alapozva és építve, valamint még a tudományt is igájába hajtva, az emberi kultúra, az emberi civilizáció elpusztítására tör – hangsúlyozta a szerző.
Nem próféta, hogy belelásson a jövőbe, azonban a mai helyzet ismeretében és azt elemezve, olykor szánakozó aggodalommal tekint a mai fiatalokra, beleértve a saját unokáit is. Attól fél ugyanis, hogy újabb Gulág vár rájuk. Másrészt viszont a több ezer év tapasztalatából merítő népi bölcselet is azt tartja, hogy a karók nem nőnek az égig, vagyis a rossz nem válhat örök teljhatalmú urává a világnak. Az viszont bizonyos, hogy az erkölcstelenségre, lélektelenségre, hitetlenségre és pénzéhségre épült rendszer össze fog omlani. A kérdés csak az, hogy ez mikor és miként fog bekövetkezni. És higgyünk benne, hogy nem temeti majd maga alá az emberiséget. Ahhoz viszont, hogy ezt elkerüljük, szükség van a bennünk lakó hit és jóság érvényesítésére – tette hozzá.
Szerinte a reménynek valós alapjai vannak. XII. Pius pápa (1876–1958) jövendölései például, aki a kommunizmus 1989-es összeomlását is évnyi pontossággal megjósolta. Ő ugyanis azt állította, hogy belátható időn belül a vörös pestist követő rettenetes korszaknak is vége szakad, és az emberiség helyes útra tér. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Emléktáblát állítottak a háromszéki EKE fennállásának 125. évfordulójára
Emléktáblát avattak csütörtökön az Erdélyi Kárpát Egyesület Háromszéki szakosztályának 125 éves évfordulója alkalmából a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár előterében.
Az emléktáblát a kerek évforduló tiszteletére helyezték el, hiszen 1892-ben a Vármegyeházán, amely most a könyvtárnak ad otthont, Potsa József Háromszék megye főispánjának kezdeményezésére megtartották az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület Háromszékmegyei Osztályának alakuló közgyűlését.
Az ünnepségen Grüman Róbert Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta, idén a Turizmus éve van, ennek keretében kiemelten támogatták a az Erdélyi Kárpát Egyesületet, a huszonhatodik vándortáboruk megszervezését Rétyen. Az emléktáblát már akkor fel akarták avatni, ám az a bürokratikus akadályok miatt elhúzódott, így a gesztus csak most történhetett meg. Az alelnök rámutatott, támogatják a bakancsos turizmust, a megyei tanács fennhatósága alá tartozó Természetvédelmi és Hegyimentő Központ kijelölte a Bodoki- havasok teljes turistaútvonalát, ami 17 turistaösvényt jelent, 170 kilométeren, ezt 80 kétnyelvű tájékoztató tábla szegélyezi.
A munkát folytatják, a jövőben a Barót hegység útvonalai kerülnek sorra, Kommandótól Tusnádfürdőig. Hozzátette, egy budapesti aukción megvásárolták az Erdélyi Honismereti Lap 33 évfolyamát, a gyűjteménynek az EKE képviselőivel közösen keresnek majd megfelelő helyet. Bíró Blanka
Megjelent: Tóth Szabolcs Barnabás Az Erdélyi Kárpát Egyesület Háromszéki Osztályának története 1982-1945 között. Székelyhon.ro

Az EKE 125 éve népszerűsíti Háromszéket
Háromszék vármegye főispánja, Potsa József kezdeményezésére 125 évvel ezelőtt a vármegyeháza adott otthont az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) háromszéki osztálya megalakulásának. Az évforduló tiszteletére tegnap délután háromnyelvű emléktáblát lepleztek le a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár előterében.
Az EKE háromszéki szervezetét azzal a nemes céllal hozta létre a vármegye akkori főispánja, hogy általa megismertesse a megye értékeit, hogy azok bekerüljenek a turizmus országos vérkeringésébe, és így gazdasági fellendülést is hozzon a térségnek – vázolta köszöntőjében Dukrét Lajos. Az EKE háromszéki elnöke megjegyezte, hasonló céllal szervezték meg idén Rétyen az egyesület országos vendégtáborát, így 1300 vendégnek sikerült bemutatni megyénk majd minden értékét, látványosságát.
2017 a turizmus éve volt Háromszéken, a megyei önkormányzatnak pedig az a feladata, hogy támogassa az idegenforgalommal, vendéglátással foglalkozó vállalkozókat, cégeket, civil szervezeteket egyaránt, így nyilvánvaló volt, hogy a vándortábor ügye mellé állnak, s az így megkezdett partnerséget a következőkben is folytatják – vázolta Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke. Elmondta, ugyan az emléktábla leleplezését is a tábor idejére tervezték, ám „bürokratikus fennakadások” miatt csak most valósulhatott meg.
Az EKE háromszéki osztályának történetét Tóth Szabolcs Barnabás helytörténész elevenítette fel, aki erről megjelent tanulmányában az 1892 és 1945 közötti időszakot taglalja részletesen. Úgy fogalmazott, élmény 2017 végén olyan egyesületről beszélni, amely 125 éve jött létre és ma is él. Kovács Lehel, az EKE elnöke fontosnak tartja az emlékjelállítást, mint mondta, az egyesülettől sem áll távol a múltra való visszatekintés, „hisz csak ebből táplálkozva tudunk helyes, jó jövőt tervezni”. Ennek kapcsán kifejtette, októberben elindították az EKE virtuális múzeumát. 1902-ben Kolozsváron Mátyás király szülőházában az országos EKE berendezte és elindította az úgynevezett Kárpát-múzeumot, Erdély néprajzi, geológiai, turisztikai múzeumát, amelyet az államosítás alkalmával elvettek az egyesülettől. Gyűjteményének nagy része kolozsvári múzeumokban található, azóta sem leltározták fel. Az egykori gyűjtemény anyaga, illetve az eltelt éveké az ekemuzeum.ro oldalon virtuálisan végigkövethető – fűzte hozzá. A szűk körű rendezvény zárásaként az emléktáblát Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója leplezte le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A térség gazdasági fellendítése volt a cél
Emléktábla az EKE-nek
A Bod Péter Megyei Könyvtár előterében december 21. óta háromnyelvű emléktábla hirdeti, hogy 1892. április 3-án itt alakult meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) Háromszéki Osztálya. A 125 éve lezajlott eseményre Pótsa József főispán kezdeményezése nyomán került sor az akkor vármegyeházként működő lenyűgöző épület gyűléstermében.
A megalakításhoz szükséges 30 tag toborzása érdekében a Székely Nemzet napilap hasábjain Pótsa felhívást intézett a vármegye lakosságához. A főispán indoklása szerint az egyesület létrehozását a térség természeti értékeinek a megismertetése, és ezáltal az ország turisztikai vérkeringésébe történő bekapcsolása tette szükségessé, a gazdasági fellendülés biztosítása érdekében. 2017 nyarán pedig ugyan ezzel a szándékkal szervezték meg Rétyen az országos vendégtábort – elevenítette fel a kezdeteket ünnepi beszédében Dukrét Lajos, az EKE háromszéki elnöke.
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató az egybegyűlteket köszöntő beszédében rámutatott, az emléktábla kivitelezése és felszerelése Zoltáni Béla és Zoltáni Lóránt helybéli szakemberek érdeme, akik ennek a költségeit is teljes mértékben állták. Háromszék jelenleg hivatalban lévő választott vezetősége – elődeihez híven –szintén feladatának tekinti a térség gazdasági fellendítését, így a turizmussal és vendéglátással foglalkozó cégek, vállalkozók, valamint egyesületek támogatását is – emelte ki rövid felszólalásában Grümman Róbert, a megyei tanács alelnöke.
Az EKE Háromszéki Osztályának megalakulásáról és működéséről dr. Tóth Szabolcs történész tartott előadást. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy az EKE-t az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) hozta létre, és alapító közgyűlését 1891. január 12-én tartották Kolozsváron. A következő év első negyedében megalakult Háromszék vármegyei osztály elnökévé Pótsa József főispánt, alelnökeivé Tompa Miklós alispánt, Seethal Ferenc nagybirtokost, Csipkay János erdőmestert, Gregus János bányaigazgatót, Hollaki Attila főszolgabírót és Dobay János rendőrkapitányt, titkárává pedig Berecz Gyulát, az állami iskola igazgatóját választották.
Az egyesületnek nem volt fizetett tisztségviselője, anyagi hátterét kezdetben a tagok hozzájárulása biztosította. Az EKE tevékenységét négy fő irányvonal: a turistamozgalom felkarolása és kiszélesítése, a néprajzi értékek megismertetése, a fürdők kiépítése és népszerűsítése, valamint az idegenforgalom fellendítése határozta meg. Így az sem véletlen, hogy egyik értelmi szerzője és cselekvő résztvevője volt a Tusnádfürdőn 1902-ben megtartott Székely Kongresszusnak, mely Székelyföld gazdasági fejlesztésének tervét volt hivatott kidolgozni.
A trianoni döntés után az Erdélyben berendezkedő román hatalom elkobozta az EKE vagyonát, az általuk épített hidakat, turistautakat és kilátókat pedig lerombolták, ezért tevékenysége beszűntetésére kényszerült. Az 1934-ben újraalakult háromszéki osztály Fogolyán Kristóf orvost választotta elnökének, aki azt nagy lendülettel és sikeresen irányította 1945-ben bekövetkezett beolvasztásáig. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)