Egyed Ákos: A történeti tudatot gondozni kell
Háromszék szabadságharca 1848–1849-ben címmel tartott előadást Egyed Ákos történész, akadémikus a Magyar Erdélyért Egyesület által szervezett rendezvényen a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében március 15-e előestéjén, majd Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész bemutatta Egyed Ákos legutóbbi könyveit.
Egyed Ákos március 15-e jelentőségével kezdte előadását. Elmondta, a modern polgári magyar nemzet születésnapja is a dátum, mikor a 12 ponttal, majd a pozsonyi országgyűlés határozataival rendszerváltás indult el Magyarországon. A pest-budai eseményeket követően az ország más városaiban, Erdélyben, Székelyföldön is kihirdették a 12 pontot, felolvasták Petőfi Nemzeti dalát, de mindenhol megtoldották helyi követelésekkel. Kolozsváron kérték Erdély országgyűlésének összehívását, hogy az is fogadja el a törvényeket, elsősorban a Magyarországgal való egyesülést. Ez május 29-én megtörtént. A negyedik törvénycikkely kimondta a jobbágyfelszabadítást. Az előadó hangsúlyozta, Háromszéken már ezt megelőzően, április 30-án Alsócsernátonban kimondták, nem kell többet robotolni, igaz, ez nem volt törvényerejű határozat. Az Agyagfalvára összehívott székely nemzeti gyűlésen kihirdették: Székelyföld minden lakója egyenlő. Egyed Ákos ismertette a háromszéki ellenállás, a Kiskomité szerepét, Gábor Áron fellépését. Újonnan feltárt dokumentumokkal is szolgált a háromszéki önvédelmi harc megszervezéséről. Végezetül leszögezte, a történeti tudatot gondozni kell, tisztán tartani. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes hiányolta az ifjak jelenlétét a teremből. Hangoztatta, Egyed Ákost addig kell hallgatni, amíg él. Csáki Árpád Egyed Ákos három könyvéről beszélt: az előadás kapcsán a Charta Kiadónál megjelent, Háromszék 1848–1849-ben. Forradalom, szabadságharc címűről, melynek immár harmadik bővített kiadása látott napvilágot, továbbá két újabb kötetéről: Bodos, egy szabad székely falu története (2012, Háromszék Vármegye Kiadó–Tortoma Kiadó) és a A székelyek rövid, képes története (2014, Tortoma Kiadó).
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van mit, van hol, de ki?
Hozzájuthatnak-e a legújabb magyar könyvekhez azok, akik nem tudják megengedni maguknak a kiadványok megvásárlását? Milyen ma az olvasási kedv Erdélyben? Az Erdélyi Napló könyvtártúrán járt.
Az elektronikus könyvek terjedésével leáldozóban lévőnek tűnik a nyomtatott kiadványok népszerűsége. Egyre kevesebb családban gyűjtik a könyveket, egyrészt, mert a fiatalabb generációk nem tartanak rá igényt, másrészt mivel egyre drágábbak – legalábbis a bérekhez mérten. Aki mégiscsak szeretne kézbe venni hagyományos kiadványokat, annak marad a könyvtár.
Kicsi, majd nagy olvasók
Diákok számára – főleg a házi olvasmányok tekintetében – az iskolai könyvtár a könyvekhez való legkézenfekvőbb hozzáférési mód. „Nálunk a kötelező házi olvasmányok mind megtalálhatók” – jelenti ki a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója, Solymosi Zsolt. A több mint 10 ezer kiadványt számláló, nemrég felújított könyvtárban Feischmidt Ildikó könyvtáros kalauzol végig. Az állomány kissé megcsappant, mióta szétköltözött a korábban egyazon épületben működő unitárius gimnázium és a Brassai Sámuel Líceum. Még mindig sok a régi rendszerben vásárolt kötet, amelyeket csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kölcsönöznek ki a diákok. Az állomány mintegy 70 százaléka olyan kiadvány, amelynek tartalma mára elavult. A frissítést magánadományokból, hagyatékokból, csekély állami pénzből, valamint az iskolát támogató Pro János Zsigmond Szövetség révén végzik. És nem is akárhogyan: a látogató meglepődik, hogy a polcon ott találja például Dragomán György nemrégiben megjelent, nagy sikerű Máglya című regényét is, amely egyes könyvesboltokban már elfogyott.
Az 1–4. osztályosok a könyvtár leglelkesebb látogatói, tudjuk meg Feischmidt Ildikótól, 5–8. osztályban lanyhul az érdeklődés, de kilencediktől ismét gyakran megfordulnak a diákok a könyvek birodalmában. Érdekességként: az unitárius kollégium minden évben könyvkavalkádot szervez, amikor ingyen el lehet vinni a könyvtár és a diákok által felajánlott plusz példányokat.
Nem sokban különbözik a helyzet a Brassai Sámuel Líceumban sem. Könyvtáruk valamivel több mint 30 ezer kiadványt tartalmaz, a gond itt is az, hogy nagy részük még az elmúlt rendszerben került leltárba. Az iskola könyvtárosa, Pop Adrián sem panaszkodik a diákokra, nagyon sok fiatal keresi fel, és nem csak a házi olvasmányok érdeklik őket.
A kiadók sem adják ingyen
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a könyvtár, a hozzá kapcsolódó nyelviskola és nyelvvizsgaközpont 1992-ben kezdte meg tevékenységét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Könyvtári Szakosztályának intézményeként. Az alapítvány saját tulajdonú kolozsvári székházában mintegy 60 ezer kötetes, egyetemi oktatást is kiszolgáló könyvtár működik, olvasóinak zöme Kolozsvárott tanuló magyar egyetemi hallgató és középiskolás diák. Egyik beszerzési forrásuk a Márai-program, amelynek keretében különböző kiadók köteteiből rendelhetnek ingyenes példányokat egy-két alkalommal egy évben. A gond az, hogy csak bizonyos, a kiadók listáján szereplő kiadványokat rendelhetnek meg, amelyek nem mindig találkoznak a diákok, illetve a többi olvasó igényével. „Évekkel ezelőtt a kiadók még megengedhették maguknak, hogy új kiadványaikat elküldjék a könyváraknak is, de ez ma már nem működik” – mondja Miklós Erika könyvtáros. Az olvasók száma így évről évre apad – noha ennek elsősorban nem a könyvtári állomány az oka.
A közkönyvtár nem csak könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Háromszék közkönyvtárának története a reformkorig nyúlik vissza. A főszékhelyen található három olvasószolgálati részleg és a városban működő fiókkönyvtár több mint 220 ezres összállománnyal áll az olvasók rendelkezésére. A megyei könyvtár jelenlegi szervezeti formájában 1974 óta működik, és a Kovászna Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. „A közkönyvtárak egy ideje nemcsak könyves intézményekként működnek, hanem egyéb szerteágazó feladatokat is végeznek az olvasásra nevelés és a kulturális rendezvények során. A könyvtárba beiratkozottak száma jelenleg mintegy nyolcezer főre tehető, azaz Sepsiszentgyörgy lakosságának közel 16 százaléka aktív könyvtárlátogató” – tájékoztat Szonda Szabolcs igazgató.
A könyvtár állományának több mint fele magyar nyelvű, a szakkönyvek némileg túlsúlyban vannak, de a szépirodalom is több mint 100 ezer kötetet tesz ki. Az állománybővítés érdekében a pénzalapot negyedévekre osztják be, és bizonyos rendszerességgel vásárolnak. Közben folyamatosan zajlik a felmérés arról, mire van szüksége a könyvtárnak, ebből a célból úgynevezett hiánylisták készülnek, amelyeket a különböző részlegeken megbízott kollégák frissítenek. „Évente mintegy nyolc-tíz alkalommal vásárolunk, van, amikor a kiadótól, máskor a könyváruházaktól vagy akár az internetről” – mondja az igazgató. A magyar, román és más nyelvű könyvek, periodikák, dokumentumok mellett 2669 elektronikus dokumentum is az olvasók rendelkezésére áll.
A statisztikák szerint az egyéni igénylések száma évente mintegy 75 ezerre tehető. A könyvtár rendszeres látogatói főként az 5–8. osztályos diákok, illetve az idősebb korosztály, a középkorúak kisebb száma vélhetően a munkával és egyéb elfoglaltságokkal is magyarázható.
Magyar kiadványok a rengetegben
Többemeletes épületben található Kolozsváron a megyei könyvtár. Néhány éve költözött ki a városközpontból a külvárosba, azóta megcsappant a látogatók száma – mondják a könyvtár illetékesei. Kolozs megye megközelítőleg 700 ezer lakosának 15 százaléka magyar, ennek ellenére a magyar könyvek a világirodalom címszó alá vannak besorolva. Nem csoda, hogy elvesznek az egyéb nyelvű publikációk rengetegében: mindössze négy-öt könyves szekrény áll a magyar részleg rendelkezésre. Floarea Elena Mosoiu, a könyvtár aligazgatója pontos számmal is szolgál: 16 487 magyar könyvcím áll az olvasók rendelkezésére, az összállomány 8 százaléka. Ugyanakkor a 30 ezer rendszeres könyvtárlátogató 6,5 százaléka magyar anyanyelvű, ami nagyon kevés a megye magyar lakosságához képest. 2014-ben 318 új magyar nyelvű kötetet vásárolt a könyvtár, ez csupán 3 százaléka az újonnan beszerzett könyveknek. A megyei könyvtár egyik beszerzője szerint igyekeznek a lakosság nemzetiségi összetételével arányosan beszerezni a könyveket – csakhogy ez, ahogyan az adatokból is kitűnik, nem mindig sikerül, és nem is igen látszik.
Olvasói apokalipszis
Elkeserítő helyzetképet mutatnak a romániai olvasási szokásokról készült statisztikák. Egy nemrég készült kimutatás szerint az összlakosság fele egyáltalán nem olvas könyveket. Egy évtized alatt 30 százalékkal csökkent a könyvtárak száma, hasonló mértékben azoké, akik köteteket kölcsönöznek. Ezzel szemben a franciák 90 százaléka havonta elolvas egy könyvet, egy bestseller 1,5-2 millió példányban fogy el. A finnek 77 százaléka évente legalább egy könyvet megvásárol, Romániában az arány 24 százalék. A romániai megkérdezettek egynegyede soha életében nem vásárolt könyvet.
Milliós állomány, újságolvasó nyugdíjasok
Kolozsvár legjelentősebb könyvtára – amely könyvállományában messze felülmúlja a 700 ezer kötetes megyei könyvtárat – a közismert nevén egyetemi könyvtár. Megalakulása pillanatában, 1872-ben, a Kolozsvári Tudományegyetem könyvtára több mint 11 ezer kötetet számlált, amely felölelte Joseph Benigni főhadvezérségi titkár hagyatékát, a régi királyi jogakadémia és az orvos-sebészeti intézet könyvtárát, illetve a főkormányszék levéltárát. Ehhez kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület mintegy 40 ezer kötetből álló könyvtára, amelyet az újonnan alakult intézmény rendelkezésére bocsátott. Jelenleg a négymillió körüli összállomány a tudományok valamennyi területét felöleli, a gyűjtemény tematikájában és információhordozók tekintetében enciklopédikusnak tekinthető: könyvek és régi könyvek, kéziratok, időszaki kiadványok, térképek, metszetek, fényképek, képeslapok, apró nyomtatványok, kották, különböző audiovizuális és elektronikus dokumentumok, valamint adatbázisok alkotják.
„Mintegy 50 ezer beiratkozott olvasónk van” – ismerteti a helyzetet ifj. Györfy Dénes könyvtáros. Hogy a könyvtári állományban hány magyar nyelvű kiadvány található, arról nincs külön adat, 1918-ig gyakorlatilag csak magyar nyelvű kiadványok voltak az egyetemi könyvtárban, közöttük ma is találhatók 16–17. századi dokumentumok, kéziratok. A ritkaságokat természetesen nem lehet hazavinni, de valamennyi kiadvány a kutatók rendelkezésre áll. Van a könyvtárnak kölcsönző részlege is, sok diák és nyugdíjas pedig az egyetemi könyvtárba jár napi- vagy hetilapokat olvasni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Mi ide tartozunk!
Makovecz, a magyarságtudat építője
A Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) adott otthont annak a vándorkiállításnak, melynek jóvoltából betekintést nyerhetünk a szerves magyar építészet egyik úttörője és prominens képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, Makovecz Imre (1935–2011) sajátos grafikáinak és egyedi vázlatainak álomvilágába.
Amióta a hetvenes évek közepe táján szembesültem Makovecz gondolataival, számomra is fontossá vált építészete és abban megnyilvánuló gondolkodásmódja, illetve esztétikája – mondta az alkotásokat befogadó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán, aki meleg hangú köszöntője után az építészhez fűződő személyes élményei egy részét is megosztotta a szép számban jelen lévő közönséggel. Szonda Szabolcs, az eseményt szervező Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója Makoveczről szólva többek között megjegyezte, hogy ő nem csak a magyar szerves építészet stílus és iskola teremtője volt, hanem olyan közéleti ember is, akinek életében, munkásságában és megnyilvánulásaiban a hit és a nemzettudat egyaránt fontos szerepet játszott.
A Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke, dr. Gubcsi Lajos jóvoltából Háromszék fővárosába is eljutó kiállítást Bogos Ernő csíkszeredai építész, Makovecz egykori tanítványa, majd munkatársa, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja nyitotta meg. Véleménye szerint Makovecz Imre tevékenysége, gondolkodásmódja, szabadságértelmezése a magyar építészet és társadalmi események alakulásában egyaránt meghatározó szerepet játszott. Hiszen ő nem csak világszerte elismert építész volt, hanem irodalmi, művészeti munkája mellett politikai, közéleti szereplést is vállalt, ugyanakkor közösségalapítóként, emberi magatartásával példát mutatott kortársainak. A magyar kultúrát a legelemibb jelekre bontotta le, és Kodályhoz, valamint Bartókhoz hasonlóan, ezekből kezdett el újra építkezni.
Makovecz azon útkeresők egyik vezéregyénisége volt, akik az 1956-ban levert magyar szabadságharc bódulatából felébredve, a társadalmi és politikai síkok helyett a szakmai és kulturális élet területein kerestek új megoldásokat. Így 1985-ben a következőket írta: „A mi épületeink, házaink, egy antik atmoszférát mutatnak fel, néha misztikusan sejtelmesen. A nép hangjait lehet hallani a falakból, a mi kupoláink betakarnak minket, mint az egek. A népi motívumaink, a mi szétszakított etnikai közösségeink visszatérnek a háromdimenziós struktúrákban. A mi felmenőink, akiket kiüldöztek a lelkünkből, most újra visszatérnek, beszélni velünk, hogy segítsenek megvalósítani, felépíteni, azt, amiben hiszünk, hogy ehhez a helyhez tartozhassunk.”
Makovecz Imre építészeti stílusát megyénkben két jeles építmény is magán hordozza: a vargyasi református templom, valamint a szemerjai ravatalozó.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kényszerű különút? (A rendszerváltás és a magyarok)
Miért kényszerült önszerveződésre, és ezáltal tulajdonképpen egyfajta különutas szerepre az erdélyi magyarság a negyedszázaddal ezelőtti romániai rendszerváltozás eseményei közepette, illetve azok folyományaként? Melyek voltak azok a tényezők, amelyek végül az RMDSZ létrejöttéhez, illetve a most is jellemző szembenállásos jogérvényesítési helyzethez vezettek? Mások mellett ezekre a kérdésekre is igyekezett választ adni csütörtök délután Novák Csaba Zoltán, valamint Nagy Botond kutató a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai kutatóintézetének tudományos munkatársa, nemrégiben a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában megjelent Együtt és külön – Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet egyik társszerkesztője előadásában sűrítve igyekezett ismertetni azt a folyamatot, mely az 1990-es év közepéig tartott, és amely az erdélyi magyarság számára kijelölte a követendő utat az eljövendő évekre a jogérvényesítésben, megmaradásban. A tanulmánykötet tulajdonképpen ugyanezt az utat járja végig 12 erdélyi város forradalmi eseményeit ismertetve 12 tanulmány révén – szerzőik között ott találjuk Nagy Botond sepsiszentgyörgyi levéltáros kutatót is. Ennek a zavaros, sok szempontból máig feltáratlan időszaknak a bemutatása elképzelhetetlen a kelet-európai szocialista csatlósállamok, valamint a Szovjetunió által az 1970-es évektől kezdődően bejárt út ismerete nélkül. A hruscsovi ideológiai szürkeségtől az 1985-ben Mihail Szergejevics Gorbacsov szovjet főtitkár által meghirdetett glasznosztyban (átláthatóság), illetve a peresztrojkában (átalakítás) testet öltő reformkísérleten keresztül egészen a szocialista blokk egyre hangsúlyosabb, a Nyugattal szembeni műszaki és gazdasági lemaradás által is előidézett összeomlásáig. A kutató Lengyelország, Magyarország, valamint Bulgária példáját állította szembe Ceauşescu Romániájával. Így mutatta be azokat a folyamatokat, amelyek során a Securitate, valamint a kommunista párt sikeresen leépítette az előző évtizedben kialakult demokratikus ellenzéket, olyannyira, hogy a 80-as évek végére ez szinte teljesen felmorzsolódott, magyar oldalon is mindössze néhány képviselője maradt, köztük Sütő András vagy Domokos Géza. Az erőszakos betelepítési politika, a nagy erdélyi városok etnikai arányainak felborulása, az egyre erőteljesebb nacionalista hangvétel hatására az erdélyi magyarság helyzete kilátástalanná vált, ugyanakkor a lakosság egészét érintő – Ceauşescu modernizációs törekvéseinek bukását jelentő – gazdasági, megélhetési nehézségeknek ugyanúgy szenvedői voltak a magyarok, mint a románság. Mindez olyan körülmények között, hogy az akkori rendszert irányítók tökéletesen tisztában voltak a társadalom általános helyzetével, amint azt a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács birtokába került dokumentumok is bizonyítják. Novák szerint kutatásaik során arra is kétségbevonhatatlan választ kaptak, hogy miért nem volt esély sem arra, hogy a többi kelet-európai államhoz hasonlóan úgynevezett bársonyos forradalom révén történjék rendszerváltás Romániában. A demokratikus ellenzék hiánya, erőtlensége szinte sorsszerűen vezetett ahhoz a helyzethez, hogy az 1989 december végi euforikus állapotokat követően a rendszer másod-, harmadvonalas aktivistái ragadják magukhoz a hatalmat. Helyi szinten is a magyarság rovására kezdjék el építeni az új politikai szerkezetet olyan körülmények között, hogy sok településen a román–magyar viszony egyensúlyra alapozó struktúrát tett volna lehetővé. Novák kitért a Vatra Românească szerepére, amely Bukarest ellenében is oroszlánrészt vállalt a magyarság visszaszorításában, felborítva azt a természetes, a forradalmat követően kialakult állapotot, mely például Székelyföldet kiemelten jellemezte, azaz az etnikai arányoknak megfelelően álltak fel az új irányítószervek, például a megyei tanácsok. A székelyföldi városokban lezajlott forradalmi események – Székelyudvarhely, Kézdivásárhely – tökéletes propagandamuníciót jelentettek a Vatra számára, hiszen etnikai megtorlásként lehetett feltüntetni azokat. Az előadás és a tanulmánykötet igen pontos képet ad arról a folyamatról is, ahogyan a Nemzeti Megmentési Front átlényegülését követően az erdélyi megyékben különböző nevek alatt létrejött demokratikus szervezetek végül miként olvadtak eggyé, azaz mi vezetett az RMDSZ létrejöttéhez. A kép ugyanakkor nem lehet teljes az 1990. márciusi események elemzése nélkül. 
Nagy Botond a kötetbe foglalt tanulmányának kivonatát ismertetve a Sepsiszentgyörgyön 1990 májusáig tartó zavaros állapotokat mutatta be a gyárakból indult tüntetésektől egészen az enyhülésig, rámutatva mások mellett, hogy a diverzió itt is tökéletesen működött, illetve a nómenklaturisták hatalomátvétele hasonló volt más erdélyi városokhoz. 
A Háromszék érdeklődésére mindkét kutató megerősítette, hogy noha igen gazdag forrásanyaghoz volt lehetőségük hozzájutni, a korszak érdembeni tanulmányozását továbbra is nagymértékben akadályozza, hogy a belügyminisztérium, illetve a hadsereg dokumentumaihoz nincs hozzáférés. Az egykori káderek átmentésére, a rendszerváltozás eltérítésére vonatkozó bizonyítékok nagyrészt fellelhetőek, viszont az akkori események pontos láncolata, bizonyos összefüggések továbbra is homályosak maradnak – és ez igaz Marosvásárhely fekete márciusára is.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bizonyított a Classical
Az opera háromszéki hírnökei 
Pár hónapja Háromszéken hiánypótló jelleggel alakult meg profi énekesekből, énektanárokból a sepsiszentgyörgyi Classical együttes, és máris számos rajongót szerzett vasárnapi nyitókoncertjével, a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A főként közismert operaáriákat előadó csapat tagjait faggattuk terveikről.
A szóban forgó énekes csapat, amelynek tagjai külön-külön már több mint tíz éve közreműködtek, újratársult együttesként jött létre, ám ebben a felállásban most először léptek színpadra. Egyórás előadásuk a klasszikus és romantikus opera kedvelőinek szólt, és közismert áriák csendültek fel benne Mozart, Puccini, Verdi, Bizet, Offenbach, Flotow, Rossini operáiból.
– Nagymértékben támogatjuk a helyi, fiatal, tehetséges énekeseket is, így már az első koncertünkön meghívottként mutatkozhatott be Bartos Barna tanítványom, aki számtalan énekverseny nyertese – mondta Sebestyén-Lázár Enikő szoprán, hangsúlyozva, az opera jelenleg Európában a reneszánszát éli, így küldetésüknek tekintik, hogy Háromszéken is népszerűsítsék.
Az első koncert után kapott pozitív visszajelzésekből pedig az olvasható ki, hogy van igény a minőségi, élő muzsikára vidékünkön is. Az együttes jelenleg hanglemezre készül rögzíteni az egyórás produkcióját. A Classical Együttes tagjai: Sebestyén-Lázár Enikő – szoprán, Szélyes-Babos Margit – szoprán, Oláh-Badi Alpár – tenor (mindhárman a brassói Transilvania Egyetem Zenei Fakultásán végeztek magánének-opera szakon), illetve Kőmíves Bokor Zsuzsa – zongora (ő a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zongora szakán végzett).
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gaál Sándor cserkészvezető kapta post mortem a Pro Urbe díjat
Ünnepélyes keretek között osztották ki a Pro Urbe díjat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Szent György Napok zárónapján. Ebben az évben a nemrégen elhunyt Gaál Sándor cserkészvezetőnek ítélték oda a kitüntetést.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe-díjat, és a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszönik meg, akik a megyeszékhely, illetve annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, úgymond „pénz és taps” nélkül. Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője, a Romániai Magyar Cserkészszövetség egyik alapítója, valamint tiszteletbeli elnöke hatvanhat éves korában 2014 karácsonyán hunyt el. A 2015-ös Szent György Napok keretén megszervezett ünnepségen az ő munkájának adózva kapta a post mortem Pro Urbe-díjat, mindezt pedig a szakmai elkötelezettségéért, a cserkészmozgalomban, illetve az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységéért. Az elismerő oklevelet és az emlékplakettet Gaál Sándor özvegye vette át.
„Elismerő oklevél néhai Gaál Sándor részére, aki megtartva a cserkészek második parancsolatát, híven teljesítette kötelességét, amellyel Istennek, hazájának és embertársainak tartozott. A Romániai Magyar Cserkészmozgalomban kifejtett kitartó és odaadó munkájáért posztumusz Pro Urbe díjat adományozunk, mint olyan polgárnak , aki városunkat és annak lakóit mindenkor önzetlenül szolgálta” – olvasta fel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az oklevélen szereplő szöveget.
„Gaál Sándor tanár és cserkész parancsnok, aki 1949. április 24-én született, Havadtőn, 1974-ben Marosvásárhelyen végzett a Tanárképző Főiskola fizika-kémia szakán. Élete legnagyobb részét a közösségért végzett munka töltötte ki, amelyet nagy szeretettel, Isten, Haza és embertárs iránti tisztelettel végzett, így téve eleget a II. Cserkésztörvénynek. Szívében mindvégig ott élt az a Krisztusi parancs: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és lelketek nyugalmat talál” (Máté, 11,29). Minden szolgálatában ezt az alázatosságot és szelídséget érvényesítette és követte, úgy vezetőtársaival szemben, mint azokkal a cserkésznövendékkel szemben, akik az irányítása alatt nőttek fel. Bár sokszor lelke zaklatott volt a sok tennivaló miatt, aggodalmának többször is hangot adott, de mégis Isten kegyelmében bízva nyugodott meg a lelke, és árasztotta a nyugalmat szolgatársai között” – méltatta Gaál Sándor munkásságát és életét Székely István, Romániai Magyar Cserkészszövetség megyei elnöke.
Gaál Sándor tanári pályáját Kommandón, rögtön a főiskola végeztével, iskolaépítéssel és számos kör beindításával kezdte, ezzel párhuzamosan pedig a Babes – Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán folytatta tanulmányait. Részt vett a Pro Natura mozgalom megalapításában, valamint vezetésével 1986-tól megkezdődtek az építkezési munkálatok a Tanulók Klubjánál, ahol kétemeletes központi épületet, valamint Sepsibesenyőn és Kommandón gyermektábort építettek. Segítségével újraindult és bejegyezték a Romániai Magyar Cserkészszövetség mozgalmát 1990-ben, amelynek tizenhét évig volt elnöke, majd 2011-től tiszteletbeli elnökévé válik. Még ebben az évben átvehette a Magyar Kormány részéről az Árpád fejedelem díjat, és az RMCSSZ újraindításakor megalapította, illetve halála napjáig vezette a 14. számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot is.
A cserkészvetező nem csupán az RMCSSZ életében vállalt oroszlánrészt, hiszen a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának volt egykori alelnöke, valamint néhány évvel ezelőtt megalapította a Vadas Cserkészparkot, majd pedig az első erdélyi Cserkészmúzeumot Sepsiszentgyörgyön. Alelnöke volt a Civilek Háromszékért Szövetségnek, kezdeményezője a közel száz kilométer hosszú Sepsi Zöldút elkészítésének, valamint minden évben felvállalta cserkészcsapatával és a CIVEK tagjaival közösen az első világháborús hősök sírjainak megtakarítását is halottak napja előtt. Hitt abban, hogy a fiatalság csakis a cserkészet révén sajátíthatja el egyszerre mindazt, amely szükséges az egészséges természet, Isten, haza, nemzet és embertárs szeretethez. A Betlehemi Békeláng átvételére éveken keresztül az ő vezetésével utaztak az erdélyi cserkészek Bécsbe, ugyanakkor ezeken az alkalmakon gyakran felkeresték a magyar történelmi emlékeket is.
Mindezen munkáját megköszönve ítélték neki a díjat, amelynek ünnepélyén fellépett a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola Canticum együttese, illetve jelen voltak a helyi önkormányzati képviselő-testület és a testvérvárosi küldöttségek tagjai, továbbá a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro

A megtisztuláshoz szükséges az átvilágítás (Szigorúan ellenőrzött evangélium)
Molnár János egyháztörténész a romániai református egyház és az egykori politikai rendőrség, a Securitate kapcsolatát feldolgozó, Szigorúan ellenőrzött evangélium című, négy kötetben megjelent, bővített kiadású könyvét mutatták be szerda este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzőt Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője faggatta, továbbá H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője osztotta meg a témával kapcsolatos észrevételeit. Az est házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató volt.
Molnár János saját bőrén tapasztalta a Securitate ténykedését. Mivel megtagadta az együttműködést, segédlelkészként szolgált. 1989-ben Magyarországra távozott, jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense. A témával úgy találkozott, hogy Tőkés László megkérte, nézze át a mintegy 12 ezer oldalas megfigyelési dossziéját, lehet-e kezdeni azzal valamit. Igen érdekesnek találta, és 2007 óta kutatta a Securitate és a református egyház viszonyát. Eleinte kedvesen kiszolgálták a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Levéltárban, de egy ideje egyre nehezebb adatokhoz hozzájutni, így most szünetelteti a tevékenységet – mondotta a bemutatón. A szerző elmondta, a titkosszolgálati munka és megfigyelés két szakaszra osztható: az egyik Gheorghe Gheorghiu-Dej halálával véget ért, a másik Nicolae Ceauşescu uralomra jutásával kezdődött. Az elsőben az ellenség felszámolása és ellenségkép tudatosítása volt a politikai rendőrség fő feladata, a másodikban Ceauşescu abból indult ki, hogy a kommunizmus ellenségeit már megsemmisítették, és a többieket meg kell győzni a rendszer fontosságáról. Az első időszakban nagyon sok lelkész volt azok között, akiket 1952-től kezdve ítélet nélkül munkatáborokba hurcoltak, illetve az 1956-os magyarországi események romániai kisugárzása nyomán letartóztattak. A második periódusban a letartóztatások száma csökkent. Ekkor a meggyőzés volt a cél, sokkal nagyobb mértékben terjesztették ki a hálózatot, gyakorlatilag teljesíthetetlen feladatot adtak: például 1985-ben egy utasítás szerint az összes lelkészt be kellett volna szervezni, de ez nem valósult meg. 1967-ben átszervezték a Securitatét. Úgy becsülik, 1975-ben 200 ezer, 1989-ben már egymillió volt az informátorok száma. Arról nincs adat, hogy hány embert figyeltek meg. A szerző mindkét hazai református egyházkerületet, az erdélyit és a királyhágó-mellékit is kutatta. A református egyháznak is két időszaka volt. 1962-ig a püspökök elkötelezettek voltak ugyan az állam irányába, de nem voltak informátorok, és megfigyelték őket. Utána informátorokat helyeztek a püspöki székbe, tehát a hierarchia legmagasabb pontjára. A teológiai tanárok nagy részét beszervezték, az ő feladatuk az is volt, hogy a külföld irányába hirdessék, a szocialista Romániában minden rendben van.
H. Szabó Gyula hozzátette: a második időszakban már nem alkalmaztak fizikai erőszakot, hanem zsarolással, lélektani megtöréssel dolgoztak. Nem lehet általánosítani, minden esetet külön kell vizsgálni, és el kell olvasni a kontextust is, ahogyan beszerveztek valakit és ahogyan jelentett, mert csak úgy lehet érdemben következtetéseket levonni.
Molnár János elmondta: a közhiedelemmel ellentétben volt lehetőség a választásra, hogy valaki együttműködik a Securitatéval vagy nem. Nehezen, de járható volt az az út is, hogy nemet mondott valaki, ami nem kecsegtetett karrierrel. Az elutasítók nem lehettek tisztségviselők, segédlelkészi minőségből nem emelkedtek vagy a lehető legeldugottabb parókiákra helyezték őket – lásd Tőkés László esetét. El kellett dönteni, mit vállal az ember: karriert épít vagy becsületes marad. Tény, hogy sok embert lekötött a viszonylag kis, körülbelül 800 ezer főt számláló református közösség. Hogy az egyik legfontosabb kérdés a 19-es kóddal jelölt magyar nacionalista irredentizmus, a másik meg a 343-as kóddal jelölt református egyház volt, azt jelenti, nagyon féltek tőle, ami érdem is a református egyház számára. Igen fontos intézmény volt tehát a magyar kultúra és anyanyelv ápolásában. H. Szabó Gyula elmondta, a rendszer rendkívül fertőzött volt, nagyon sokan botlottak meg, vétkeztek saját erkölcsi felfogásukkal szemben, mégis az intézmény, a református egyház győztesen került ki a negyvenéves sivatagi vándorlásból, mert mindig voltak emberek, akik a keresztény erkölcsiséget vitték tovább, nemcsak erkölcsös lelkészek, hanem erős gyülekezetek is. A botlások ellenére a református egyház történelmi küldetését messze betöltötte – hangsúlyozta a kiadó vezetője. Azt, hogy miként viszonyul a beszervezett informátorokhoz, mindenkinek magának kell eldöntenie, mondta, de hozzátette: nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeket az embereket a magyarságuk miatt üldözték Romániában. Kiemelte: létezik egy egyház, amely egyáltalán nem foglalkozik ezzel a múlttal, felső papsága nemhogy informátor, hanem valószínűleg fedésben levő tiszt volt. Amíg az ortodox egyház elzárkózik attól, hogy a Securitatéhoz fűződő kapcsolatával szembenézzen, nehéz elképzelni, hogy a dolgok tisztulhatnak. Ehhez mérten a református egyház átvilágítása, a többi kisebb egyház erre irányuló törekvése nagyon nagy előrelépés – összegzett.
Molnár János leszögezte továbbá: amíg nem lesz teljes átvilágítás Romániában, addig az érintettek ki lesznek téve a zsarolásnak.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pörgős idők pörgős meséi
Kortárs gyermekkönyvek az olvasás népszerűsítésében
Holnap 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Makkai Kinga főiskolai tanár tart előadást Sepsiszentgyörgyön az olvasóvá nevelés megalapozásáról, lehetőségeiről óvodás és kisiskolás korban.
Az előadás nagyobbrészt gyakorlati meglátások átadásával, a közelmúlt és napjaink magyar gyermekirodalmából vett könyvajánlásokkal kívánja támogatni az óvodai és elemi iskolai pedagógusokat, valamint a szülőket, nagyszülőket abban, hogy a gyermekeknek életkoruknak megfelelő, érdekes, vonzó, információgazdag, egyszóval élményszerű könyveket olvassanak vagy adjanak kezükbe.
Egy interjúban így vall arról, mi a jó mese, mi a jó könyv: „A jó mese ott és úgy fejti ki hatását a gyermeki lélekre, ahogyan éppen szüksége van rá. (…) Eleinte a gyerek olyan történeteket szeret hallani, amelyek róla, az őt körülvevő és az általa felfedezett, általa látott világot idézik, később, 5 éves kor után már képes az elvont gondolkodásra, képes szellemi síkon is világokat rendelni egy-egy narratívához, képes lesz saját lelkében olvasni a hallottak által. (…) Az a legjobb történet, amit az anya szívesen olvas. És ezt a gyerek az anya ölében megérzi. Együtt nevet vagy sír a hallottakon. Mert a gyerekkönyv, az abból való felolvasás a legnagyobb érték, amivel a szülő lélekben megajándékozza a gyermekét. Olyan érték, ami nem vásárolható meg pénzen, olyan pillanatok ezek, amelyeket, ha elmulasztunk, soha nem pótolhatunk. (…)Jó gyerekkönyv az, amellyel a gyerek könnyen azonosul, könnyen befogadja, ami meg tudja szólítani.”
Makkai Kinga gyermekirodalmat tanít a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Tanárképző Főiskolai Karának marosvásárhelyi kihelyezett tagozatán, illetve a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum pedagógia szakos tanára. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár gyermekprogramjainak szervezője, programfelelőse, az idén működésének ötödik évfordulójához érkezett Könyvmutatványosok gyermekirodalmi portál tagja, a közönség és szakma által is nagyon jól fogadott, Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológia (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2013) szerkesztője.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sylvester Lajos-emléknap Csernátonban
Másodszor tartottak Sylvester Lajos-emléknapot Csernátonban, a 2013. június 2-án róla elnevezett községi könyvtárban. A felújított egykori István Dániel-kúriában két évvel ezelőtt határozták el a helybeliek, hogy minden június első vasárnapján megemlékeznek a szülőfalujához határtalanul ragaszkodó Sylvester Lajosra. Míg tavaly a szoborállítások témáját járták körül, tegnap a historizáló Sylvester Lajosra emlékeztek, ugyanis elsőként ő készített dokumentumfilmet és közölt riportsorozatot a Háromszékben az 1944-es Úz-völgyi harcokról.
Az emléknap a déli harangszó után, Bölöni Dávid, Csernáton község polgármesterének ünnepi beszédével kezdődött, majd az épület homlokzatát díszítő domborműves emléktáblánál Sylvester Lajos lánya és unokája, a Bod Péter Megyei Könyvtár, Csernáton önkormányzata és a Haszmann Pál Múzeum képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit.
A könyvtár nagytermében elsőként Szabó József János hadtörténész Ugyanarról másképpen – egy író és egy hadtörténész Úz völgye harcairól címmel vetített képes előadással emlékezett a névadóra, s arra az időszakra, amelyet közösen kutatott Sylvester Lajossal. „Az író munkássága a mítoszteremtés, az, hogy olyan szép mítoszokat teremtsen, amelyeknek az ember lelke örül. Egy nép identitásának megőrzésében a mítoszok rendkívül fontosak, és a mítoszteremtésben Sylvester Lajos remekelt” – hangsúlyozta. Nagy Tamás budapesti hadtörténész Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról címmel emlékezett véget nem érő vitáikra, az együtt töltött napokra. Az előadások után felavatták a könyvtár pincéjét, ahol első és második világháborús fényképekből, képeslapokból és tárgyi emlékekből álló kiállítást nyitott meg Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus. A rendezvényen az Úz-völgyi harcok két veteránja, a 90 esztendős dr. Szőts Dániel és a 87 éves Bartha Mihály is részt vett. Az emlékünnepség záróeseményeként este a könyvtár udvarán a Csernátoni Dalcsoport és meghívottaik a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumriportja alapján Váry O. Péter újságíró, lapunk munkatársa által összeállított Vérvölgy című előadást mutatták be.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Olasztelektől a New York-i egyetemig (Beszélgetés dr. Balázsi Gábor kutatófizikussal)
Mesemondó versenyen kezdte, matematikával folytatta, majd a fizika bűvöletében jutott el az érettségiig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahonnan a kolozsvári egyetemen keresztül egyenesen vezetett az út a kutatás felé. Az Olaszteleken nevelkedett Balázsi Gábor jelenleg New Yorkban tanít és kutat a Stony Brook Tudományegyetem Laufer Fizikai és Kvantitatív Biológia Központjában. Múlt heti itthonléte egyik állomásaként Sepsiszentgyörgyön tartott előadást A rákbetegségek a szintetikus biológia tükrében címmel, mely alkalomból a neves kutatót a siker felé vezető útról és kutatómunkájáról kérdeztük.
Dr. Balázsi Gábor: – Olaszteleken születtem 1974-ben, ott nőttem fel, ott jártam az elemi iskolát, majd ötödikben Barótra kerültem, ingáztam Barót hegyén keresztül. Nyolcadik után a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdtem a kilencedik osztályt román nyelven, mert szüleim úgy vélték, ez előnyömre válik. Amikor a rendszer megbukott, rögtön átiratkoztam magyar osztályba. Már ismertem az ottani diákokat, mert jártam velük matematikafelkészítőkre, pótórákra. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem felsőfokú tanulmányaimat fizika szakon, a mesteri oklevelet is ott szereztem meg.
Lépésről lépésre
Eddig tart a rendkívülit nem rejtő történet, ami ezután következik, már nem szokványos. Szinte láncreakcióként indul el a fiatal fizikus kutatópályája, amint egyik kutatóműhelyben megismerik képességeit, segítik és egyengetik útját a következő állomásig. Folyton tanul, keresi a választ különböző tudományos kérdésekre, mígnem a fizikai jelenségek területe mellett a bonyolult biológiai rendszerek működésébe is belekóstol, a gének, a fehérjék, a sejtek világa szinte megfertőzi. Mindez lépésről lépésre történik budapesti, szegedi állomások után az Amerikai Egyesült Államokban. – A kutatás már Kolozsváron kezdett érdekelni, és amikor meglátogattam Hantz Péter barátomat Budapesten, aki Kolozsvárról ment az Eötvös Loránd Tudományegyetemre tanulni, bemutatott néhány tanárnak, ők kutatókkal ismertettek meg, és rövid időre a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetbe kerültem. Ott kézről kézre adtak, megismertem az ottani kutatókat. Akkoriban a véletlenszerű ingadozásokkal, a zajjal foglalkoztam, amit általában zavaró tényezőként könyvelnek el, engem az érdekelt, hogy lehet-e valami jóra használni. Szegeden volt egy kutatócsoport, ők éppen ezzel foglalkoztak, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség révén részképzésre mentem Szegedre, ahol bekerültem csoportjukba. Mindenféle fizikailag mérhető jelenség ingadozásával foglalkoztam. Például az elektronikában mérik, hogy a félvezetőkben miként ingadozik egy középérték körül az áramerősség vagy a feszültség. Azt kerestem, hogyan lehetne ezt jó célra felhasználni. Az ingadozás általában gátolja az információátvitelt, de előfordulhat olyan is, amikor segíti. Például, ha egy receptornak van egy adott küszöbszintje, nem biztos, hogy az adott jel eléri azt, de ha ehhez a jelhez zajt adunk, az megemeli a jel érzékelhetőségét, és valószínűleg átlépi az említett küszöböt. Úgy hívják, sztohasztikus rezonancia, egy olyan jelenség, amelynél a legjobb az információátvitel ilyen esetben. Ennek új fajtáját találtuk ki dr. Kiss László professzor szegedi laboratóriumában, amikor nem az amplitúdóhoz adunk zajt, hanem a fázishoz.
– Milyen áttörés jelentette a következő lépést, amelynek első állomása Missouri állam volt az Amerikai Egyesült Államokban?
– Amikor az említett észrevétel megtörtént, írtunk egy dolgozatot, amely megjelent egy konferencia könyvében. Elmentem erre a konferenciára, és ott rengeteg kutatóval találkoztam, akik ezzel foglalkoztak, köztük olyanokkal is, akik tanulmányozzák a különböző ingadozásokat a biológiai rendszerben. Például az idegsejtek membránon keresztüli feszültsége állandóan ingadozik, és ez befolyásolja azt, hogy lesz-e akciós ponteciál, vagyis az idegsejt adott pillanatban közvetít-e információt vagy nem. Ezen a szegedi konferencián ismertem meg a phD-vezetőmet. Amikor megtudtam, hogy a véletlenszerű fluktuációkkal foglalkozik elektronikában és biológiában, úgy éreztem, vele szeretnék dolgozni, megpróbálnám a doktori vizsgát. Addig nem nagyon volt neki doktori hallgatója, de dr. Kiss László professzor, akinél Szegeden dolgoztam, addig biztatta, amíg elvállalt. Tehát Frank Mosshoz kerültem a Missouri állambeli egyetemre 1997-ben, ahol két év alatt újabb mesteri oklevelet szereztem.
Rendszerek vonzáskörében
A térbeli információterjedés útján indultam el, azt kutattam, hogy egy adott idegsejthálózatban, illetve az agykéregben miként segíthetik elő a véletlenszerű ingadozások az információáramlást. Egy hullámterjedést modelleztem fizikai módszerekkel, és ez volt az elméleti oldala a kutatásnak. Később kapcsolatba kerültem egy másik kutatóval, aki orvosként epilepsziás betegeket gyógyított. Kivette az epilepsziás sejteket, és azokból sejttenyészetet létesített, abban vizsgálta a kalcium ingadozását. Amikor kapcsolatba kerültem a témával, az a feladat merült fel, hogy megértsük, hogyan kommunikálnak az epilepsziás sejtek. Ez azért fontos, mert amikor epilepsziás roham van, akkor kalciumhullámok terjednek az epilepszia helyétől az agy más részeibe, ennek a folyamatnak a megismerése tehát segíthet a gyógyításban. Itt közvetlen kapcsolatba kerültem a biológiával, és olyan a természetem, hogy ha valamivel foglalkozom, akkor próbálom alaposan megérteni. Az foglalkoztatott, hogy melyek azok a kémiai tényezők, amelyek lehetővé teszik ezeket a kalciumingadozásokat.
Chicago, Boston, New York
A doktori cím megszerzése után Chicago következett, ahol Balázsi Gábor két magyar kutató, Oltvai Zoltán és a csíkkarcfalvi származású Barabási Albert László hálózatkutató munkájába nyert betekintést, a követező állomás Jim Collins laboratóriuma Bostonban, itt a szintetikus biológia területén folytatódott az erdővidéki fizikus munkássága. Az első tanári állást Houstonban kapta, ahol saját csoportot alapított a rákkutató intézetben...
– Akkor kerültem kapcsolatba a rákkal mint megoldatlan kérdéssel, rengeteget tanultam róla, egy idő után én is belefogtam a rákkutatásba. Nemrég kaptam állást New Yorkban a Stony Brook Tudományegyetemen, itt egy interdiszciplináris központban dolgozom, azt próbáljuk megérteni, hogyan lehet a fizika módszereit alkalmazni a biológiában.
Család, munka és szülőföld
Egy elkötelezett kutató családjának nem egyszerű az élete, legtöbbször nincs szombat és vasárnap, több az odafigyelés, hogy a férjnek, az apának mindene meglegyen a munkához. Balázsi Gábornak ez megadatik, amerikai származású magyar felesége és négyéves kislánya partner ebben.
– Fontossági sorrendet kell felállítani, és akkor az ember szem előtt tartja, hol van az otthona, hol van a családja. Néha a munka kerül az első helyre, ez elkerülhetetlen, de amikor nem, akkor az ember tudja, hogy a család a legfontosabb. A feleségem Amerikában született, de sokszor járt már Erdélyben, az ő segítségére is szükség volt.
– Kiket tart tanítóinak? Milyen szellemi, érzelmi batyuval indult itthonról?
– Rengeteget kaptam, kezdve a tanító nénimmel, aki mindent megtett, hogy a gyermekeket fejlessze. Rendkívül sokat köszönhetek a baróti, valamint a mikós tanároknak is, akiktől nagyon sokat kaptam. Meg szeretném említeni a doktori és posztdoktori témavezetőimet is. Itthonról semmilyen hátránnyal nem indultam, tudtam, hol a helyem. Amerikában sok a külföldről érkezett kutató, ez egy nemzetközi porond, ahol mindenkit a saját értékén mérnek. A munkám mellett elég hamar kerestem a magyarok társaságát, mert úgy éreztem, nem bírom anélkül. Nem úgy mentem el Erdővidékről, hogy ott maradjak, ezt így hozta a sors, de a visszatérés lehetőségét nem zárhatom ki. Magyarország sokat tesz azért, hogy visszavonzza a külföldön dolgozó magyar kutatókat, nem tudom, e tekintetben Romániában mi a helyzet, de ha az itteni fiatalok a segítségemet kérik, tudásom szerint válaszolok. Hiszem, hogy Olasztelekről vagy bárhonnan el lehet indulni és elérni sikereket, ha az ember tudja, mit akar, kitartóan tesz érte, és nem felejti el, hová tartozik.
Dr. Balázsi Gábor nem felejtette el az olaszteleki szülői házat, s bár 1997 óta él Amerikában, anyanyelve egy cseppet sem csorbult, de még erdővidéki hanglejtése sem. Ízig-vérig székely ember, aki tudásának köszönhetően messzire jutott, de soha nem annyira távolra, hogy hazatéréskor meg ne teljen tüdeje tiszta levegővel.
Rákkutatás a szintetikus biológia tükrében
A fehérjeszabályozás lehetőségeit és a sejtek közötti egyensúly fontosságát hangsúlyozta múlt keddi előadásában dr. Balázsi Gábor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A rákkutatás a szintetikus biológia tükrében címmel bemutatott vetített képes ismertetőjének kicsengése: ha az emberi szervezetbe mesterséges biológiai rendszereket lehetne bevinni, kijavítható lenne egy sor veleszületett rendellenesség, gyógyítható lenne sokféle betegség. Az előadás első részében az olaszteleki származású, jelenleg New Yorkban tanító és kutató fizikus ismertette a gének, a fehérjék szerepét az emberi szervezetben és az egymást befolyásoló kölcsönhatásukat, ami meghatározó az egyénre vonatkozóan. A gének, mint a minden sejtben jelen lévő DNS-szakaszok, kódolják a fehérjéket, ezért ellenőrzésük által szabályozható lenne adott fehérjék mennyisége és sorrendje a fehérjeláncban, ennek a folyamatnak a befolyásolása az egyik fontos területe a Balázsi Gábor által is kutatott szintetikus biológiának. A fizikus ismertette az eddig elért eredményeket és a további kérdéseket ebben a témában, beszélt a biológiai rendszerek tervezési és építési szakaszairól, a szintetikus génkapcsolóról, a génoszcillátorról, a fényérzékeny baktériumtelepről, a negatív visszakapcsolással történő precíz génszabályozásról. Végül leszögezte: mindennek az a köze a súlyos betegségekhez, hogy lehetőség nyílhat mindeddig gyógyíthatatlan betegségek, mint például a rák kezelésére, amelyek okai a génhibák vagy a sejtek közötti egyensúly megbomlása. Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Levelekkel „bombáznák” a Kovászna megyei prefektust
A himnuszéneklés kapcsán fogalmazott meg egy beadványt a Magyar Polgári Párt-, illetve az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete a Kovászna megyei kormánymegbízotthoz. Az űrlapot bárki kitöltheti, mindegyiket egyenként iktatják, így a prefektus mindenkinek külön levélben kell válaszoljon.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke elmondta, a prefektus megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság által a himnuszperben hozott határozatot, és alapfokú újratárgyalást kér. Az MPP helyi vezetője ugyanakkor kitért arra is, nem ért egyet ezen kéréssel, hiszen egy ország himnuszának eléneklését úgy a romániai, mint az Európai Unió által biztosított törvénykezés is jóváhagyja. „Arra megy ki a játék, hogy a Magyar Polgári Pártot és, ami még súlyosabb: magyar himnuszunkat megalázzák” – jelentette ki Kulcsár-Terza, hozzátéve: ennek szellemében fogalmaztak meg egy levelet, amelyben a romániai és a nemzetközi jogszabályokra, továbbá a bírósági határozatra hivatkoznak, magyarázatot kérve a prefektustól. Az a szándékunk, hogy minél többen aláírják a levelet, ezeket összegyűjtjük, eljuttatjuk a kormánymegbízottnak, aki mindenkinek személyesen kell válaszoljon harminc napos határidőn belül – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. Az ívet különben magyar nyelven fogalmazták meg, mint Kulcsár-Terza fogalmazott: a háromszékieknek joguk van saját anyanyelvükön fordulni a prefektushoz.
„Eljött az az idő, amikor a magyar politikai szervezetek értelmes ügyekben össze kell fogjanak, és amikor nem az a fontos, hogy ki hány százalék szavazatot kapott különböző megmérettetéseken” – jelentette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, aki hozzátette: egyre inkább visszatért a múlt szelleme, és nem, hogy újabb jogokat nem akarnak adni a magyar közösségnek, hanem a meglévőket is el akarják venni. Több példát is mondott Tamás Sándor ez utóbbit illetően: hat hónappal a rendezvény után indítottak eljárást a himnusz eléneklése miatt, a Bod Péter Megyei Könyvtár ügyében kilenc hónapot vártak a kiírás azon pontjának megtámadására, miszerint a vezetőnek kötelező ismernie a magyar nyelvet, illetve utalt a kovásznai Dr. Benedek Géza szívkórház nevének megváltoztatási szándékára is.
„Ellenünk összehangolt, Bukarestből kiinduló támadásról van szó” – magyarázta az RMDSZ háromszéki vezetője, hangsúlyozva: nem lehet nemleges válaszokra építeni Székelyföldet, ezért szükségek a magyar pártok összefogása fejlesztési és nemzetpolitikai ügyekben egyaránt. „Felháborítónak tartom, hogy 2015-ben bármely ország himnuszának eléneklése gondot okoz. Romániában megtehetik, mert hatalmukban áll, de ez nem azt jelenti, hogy övék az ország, ez az ország minden román állampolgáré, beleértve minket is, és nem kérünk mást, mint azt, ami bárhol az Európai Unióban normálisnak számít” – fejtette ki Tamás Sándor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetősége nem kíván az akcióhoz csatlakozni, mint üzenik: nem áll szándékukban az MPP akcióiban segédkezni, amíg partnerséget ápolnak az RMDSZ szervezetével, ennek ellenére azonban az EMNP két megyei önkormányzati képviselője kiáll az ügy mellett. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben tevékenykedő megyei önkormányzati képviselő kifejtette: „a Székelyföldön élők nem engedhetik meg a pártoskodást, hiszen egységben az erő”.
Az űrlapot különben legkésőbb július 20-ig lehet kitölteni, ezeket a baróti, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és kovásznai RMDSZ irodákban naponta 8 és 16 óra között, míg az MPP megyeszékhelyi irodájában naponta 9 és 13 óra között lehet igényelni. Az említett két párt színeiben tevékenykedő polgármesterekhez is lehet fordulni, valamint helyi és megyei önkormányzati képviselőktől is igényelhető az indítvány. Emellett a dokumentum elektronikus formában is letölthető az RMDSZ háromszéki szervezetének hivatalos honlapján. Az űrlapot tehát az említett irodákba lehet eljuttatni, ugyanakkor személyesen is be lehet nyújtani a Kovászna megyei kormányhivatalhoz.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Forog a táborkerék (Alsócsernátonban)
Háromszéki óvónők kézműveskednek tegnaptól az alcsernátoni Haszmann Pál Múzeumban (fotó), velük egy időben budapesti diákok táboroznak ugyanott. A táboridényt a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum nyitotta június közepén, a képzőművészeti szakos diákok a Múzeumok éjszakája gazdag programjában is részt vettek.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral tavasszal közösen szervezett Híres mesterségem címere vetélkedő hét nyertes csapata július közepén jutalomtáborozik Alsócsernátonban, a diákok ezúttal mutatják be a kiválasztott mesterekről készített kisfilmeket – közölte Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus, múzeumvezető.
Az olvasó- és kézművestábort a Magyar Olvasástársaság is támogatja. Szintén jutalomtáborba érkeznek kisújszállási tanulók, augusztusban lujzikalagori gyermekek táboroznak a múzeum udvarán, és már júliusban megkezdik az előkészületeket az őszi Csernátoni burrogtatóra. Az Erdélyben egyedülálló szerszám- és mezőgazdaságigép-gyűjtemény köré szervezett találkozót a Mezőkövesdi Mezőgazdaságigép-múzeummal közösen szervezik Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó támogatásával, aki a gépek javításában, előkészítésében is munkát vállal. A nyári táborok szervezői számítanak a Haszmann család kézműves szakértelmére, a nemezelés, bútorfestés, fafaragás oktatásába bekapcsolódik a múzeum teljes munkaközössége, de a múzeum kapuja nyitva áll a turisták előtt is, akik a kiállítások mellett a régi parasztházakat, a kopjafaerdőt, a szabadtéri mezőgazdaságigép-kiállítást is megtekinthetik.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mit olvasunk manapság?
Felmérések is igazolják, hogy olvasási szokásaink változóban vannak. Ha több-kevesebb időre sikerül kiszakadnunk a mindennapok rohanásából, és lehetőségünk adódik az olvasásra, általában az internetet, közösségi oldalainkat böngésszük számítógépen, táblagépen, okostelefonon. Az idősebbek, akik kevésbé mozognak otthonosan a technika világában, többnyire tévéznek vagy újságot lapoznak. A jelenség okairól, valamint az írók, könyvkiadók, könyvtárak szerepéről és felelősségéről beszélgettünk Zágoni Balázs íróval, a Koinónia Könyvkiadó vezetőjével, Szonda Szabolccsal, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával és Hollanda Andreával, a könyvtár olvasószolgálatának vezetőjével.
Könyvről, könyvkiadásról
„A kultúrafogyasztásnak is megvannak a maga gravitációs törvényei, és az ember, mint minden élőlény, mindig a kisebb energiakifejtés felé szokott elmozdulni, ha nincsenek kötelezettségei” – mondja Zágoni Balázs. Ha választanunk kell egy írott szöveg és egy videó között, egyszerűbb az utóbbit befogadni, a választék pedig ebben is óriási. Többnyire tehát nem tudatosan fordulunk el az olvasástól, de tudatosan kell figyelnünk arra, hogy része legyen az életünknek, mert az idő, amit korábban csak erre fordított az ember, most sokfelé oszlik. Zágoni Balázs szerint ha nem próbáljuk gyermekeinket tudatosan rávezetni az olvasásra, kevés az esélye annak, hogy a kínálkozó más lehetőségek mellett – internet, közösségi hálók, Youtube videomegosztó, tévécsatornák, rádió – éppen a könyvet választják majd. Bár ő filmes újságíróként és lapszerkesztőként szoros kapcsolatban áll a mozgóképpel, négy évvel ezelőtt azt a radikális döntést hozták meg feleségével, hogy kiiktatják a tévét a lakásukból. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem néznek mozgóképet, ellenkezőleg: náluk a filmnézés közösségi, családi élmény, nem véletlenül vagy megszokásból történik. A döntés az olvasás szempontjából is nagyon jó hatással volt a gyermekeikre.
A Koinónia Könyvkiadó nevelési stratégiája a gyermekeknél és a kamaszoknál kezdődik, a kiadó gyermekkönyvei jó értelemben vett „elitista könyveknek” számítanak, amelyek nem az öt-tíz lejes kategóriába tartoznak. Zágoni Balázs szerint ennél jóval több csak a nyomdaköltsége egy könyvnek, nem számítva a kiadó más költségeit, ezért inkább arra törekednek, hogy értékes, szép kiadványokat mutassanak be, mintsem olcsó és gyenge minőségűeket. „Szerencsére, még vannak olyan emberek – mondja –, akik szerint egy értékes könyvért érdemes kiadni mondjuk két ebéd árát…”
Zágoni szerint amúgy 2009 óta nem lehet úgy megjelentetni magyar könyvet Erdélyben, hogy a kiadó csak a minőségre, az értékre koncentrál, nem törődve azzal, van-e kereslet a megjelenő termékre. Ma már minden kiadó kénytelen megtalálni azokat a szerencsés házasságokat, ahol az érték találkozik egy jól körülhatárolható potenciális olvasóközönséggel, mert az a néhány pályázati forrás, amely megmaradt, képtelen eltartani őket, sőt, a könyvek közvetlen előállítási költségeit is csak részben fedezi. Ha a kiadónak pénzbe kerül az előállítás, és utána semmit nem tud eladni a megjelent kötetből, sem az alkalmazottjait, sem a számláit nem tudja kifizetni, és csődbe jut. A Koinónia hat évvel ezelőtti könyvkiadó és könyvterjesztő partnereinek a fele sem létezik már. Örülnek, hogy nekik sikerült túlélniük az átállást, de fájó pont, hogy verseskötetre alig van kereslet. „Ha a magyar versirodalom értékeinek tudatában olyan pályázatokat is hirdetnének, amire csak verseskötettel jelentkezhetnének a kiadók, talán nem ott tartanánk ezen a téren, ahol jelenleg” – mondja keserűen. Használ e-book olvasót, és okostelefonon is olvas Zágoni Balázs, szerinte ezek az eszközök jó lehetőséget kínálnak arra, hogy olyan rövid időt, ami többnyire haszontalanul telik a mindennapjainkban – például várakozás a buszmegállóban, az orvosi rendelőben stb. –, olvasásra lehessen fordítani. Hangoskönyvet ritkán hallgat, ennek irodalma Amerikában virágzik a leginkább, mert az ott élők hatalmas távolságokat autóznak. Az sem mellékes, hogy ők fizetnek minden szellemi tartalomért, nem ingyen próbálják letölteni, lemásolni ezeket. A hangoskönyvek kiadása költségesebb, a szerzői és fordítói jogdíjakon túl a színészek honoráriumát és a CD előállítási költségeit is állni kell. Zágoni úgy véli, ma kevés szépíró él meg csak az írásból, de azért van pár ilyen. Ő nem osztja azt a nézetet, miszerint aki írásból él, az bizonyára ponyvát vagy gyenge irodalmat ír. „Mi általában Amerikát látjuk, ahol jobb a helyzet, mert világpiac, néhány szerencsés angol író meg is él ebből, de ők is keményen megdolgoznak egy-egy kötettel, mert a kiadók előlegéből ott sem lehet pár hónapnál tovább megélni”. Úgy véli, nem ördögtől való, ha valaki célul tűzi ki, hogy megéljen az írásból, ha ott publikál, ahol jobban fizetnek, vagy akár megrendelésre ír, mert a tehetség sokszor keretek között bontakozik ki a legjobban. Az angolszász világban a kiadók pontosan megmondják, mire van szükségük, az is előfordul, hogy más befejezést kérnek egy regény végére. Nálunk nagyobb tisztelete van az írói függetlenségnek, aktívabb a kiadók jelenléte az irodalomban – ha nem is egyenlő mértékben, de közösen hozzák létre a műalkotást.
Az irodalom jövőjét illetően Zágoni derűlátó. A gyermek is látja, hogy nem lehet egy napon említeni a regényeket az ezekből készült filmfeldolgozásokkal, elsősorban azért, mert egy több száz oldalas regénynek sokkal összetettebb az időkezelése, mint egy filmnek. „Mindig lesznek új divatok, új médiumok, új adathordozók, de hogy az ember szavakkal el tud mesélni egy történetet, le tudja írni, amit az életről gondol, annyira alapvető része az emberi létezésnek, hogy nem szűnhet meg sohasem” – vallja.
A könyvtár szerepéről
Sepsiszentgyörgy a város lélekszámához viszonyítva gazdag állományú, jól felszerelt könyvtárral rendelkezik, melyet az intézmény munkaközössége állandóan próbál gyarapítani és az olvasói igényekhez igazítani, mind a magyar, mind a román könyvállományt illetően, különös tekintettel a romániai magyar irodalomra és ennek az 1990 után megjelent kiadványaira. Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója lapunknak elmondta, nemcsak korosztályonként, szezononként, de akár évszakonként is változik, hogy mit olvasnak az emberek. A kicsik körében azok a sorozatok a legnépszerűbbek, amelyekben a szöveg vagy a történet még nem játszik fontos szerepet, inkább a képanyag és a figurák ragadják meg a képzeletüket, például a Bogyó és Babóca, a Geronimo Stilton vagy a Rosszcsont Peti sorozat. A nagyobbaknál azok a könyvek is népszerűek, amelyek jobban megdolgoztatják a fantáziát, ide sorolandók Varró Dániel vagy László Noémi versei, Berg Judit, Zágoni Balázs, Darvasi László prózája stb. A sulisok körében népszerű sorozatok – Leiner Laurától a Szent Johanna gimi, Maros Edittől a Hűvösvölgyi suli – kicsit olyanná tették az olvasást, mint a televíziós sorozatfogyasztás, de ez fenntartja az olvasási kedvet. Nagyon jó fordítások jelentek meg az európai ifjúsági irodalomból olyan témákban is, amelyek túlmutatnak a fantáziavilágon, valóságközeliek, a kamaszodás, az ifjúvá érés családon belüli és kívüli kihívásaival foglalkoznak. A felnőttek az újdonságokat követik, a kortárs szépirodalom a legvonzóbb számukra. „Ez valószínűleg azzal is magyarázható, hogy az utóbbi időben elég gyakran megfordulnak kortárs szerzők a könyvtárban, az író-olvasó találkozók pedig jól lekövethetően növelik az olvasási kedvet, a keresletet egy-egy szerző iránt” – mondja. Az olvasás kikapcsolódás is: a krimik, romantikus regények, családregények, fantáziaregények iránt is nagy a kereslet, de az életvezetési könyvek, alkalmazott pszichológia, ezotériával foglalkozó művek vagy a mindennapokban hasznosítható, gyakorlati jellegű kiadványok (kertészkedés, gyógyászat) is keresettek. Iskolaidőben marketing, menedzsment, közgazdaságtan, pszichológia és más szakkönyvek, nyáron pedig az útikönyvek, nyelvkönyvek iránt nagyobb az érdeklődés. A könyvtárosok nemcsak kiszolgálják az igényeket, hanem ajánlanak is, általában a felhasználók olvasói előéletének ismerete alapján.
Az új könyvek beszerzéséhez a könyvtárosok figyelik a különböző tematikákat, ezekről ajánlások és igénylések alapján listákat készítenek, így rendelik meg a fontosabbnak ítélt kiadványokat, összehangolva a könyvpiaci kínálatot a látogatók igényeivel. A beszerzésre szánt pénzösszeg tekintetében országos viszonylatban elég jól áll a Bod Péter Megyei Könyvtár, nemcsak a nyomtatott könyvek, hanem az elektronikus kiadványok, hangoskönyvek vonatkozásában is igyekeznek beszerezni minden fontosat.
Nemrég egy bukaresti alapítvány által készített felmérés tizenhat százalék körül határozza meg a könyvtárhasználók arányát Romániában. Kovászna megyében ugyanez az aktív olvasók száma, a kisebb településeken kisebb, a megyeszékhelyen nagyobb, de az átlag ekörül jár, amit az elmúlt időszak felújítási-átalakítási munkálatai közepette is tartani tudott a könyvtár. Úgy tűnik, az író-olvasó találkozók körüli állandó pörgés kezdett visszahatni a könyvtárhasználatra, sikerült az olvasás iránt is érdekeltté tenni a közönség azon rétegét, mely korábban csak a rendezvények iránt volt fogékony. Könyvkelengye, Varázskuckó
Hollanda Andreától, a könyvtár olvasószolgálatának vezetőjétől megtudtuk, hogy az intézmény már a kisbabák köré­ben elkezdi az olvasás népszerűsítését, 2010 áprilisától a sepsiszentgyörgyi újszülöttek szülei könyvcsomagot kapnak ajándékba, idén augusztus elejéig 853 család vette át ezt. Két éve elsősöknek is jár a csomag, és időközönként nagyobb diákok – negyedikesek, nyolcadikosok, végzősök – is kaptak ajándékkönyvet. A magyar és román nyelven működő Könyvkelengye program célja a gyermekek figyelmének a könyvekre irányítása, a csomagban lévő bibliográfiák által a szülők segítése abban, hogy különböző életkorokban mit érdemes olvasni. A programot a városi önkormányzat támogatásával valósítja meg a könyvtár.
Olvasóvá nevelés vonatkozásában más akciókat is kezdeményezett a könyvtár. Ilyen például a mozgókönyvtári szolgáltatás: könyvtárosok és önkéntesek kiadványokat visznek iskolákhoz, óvodákhoz, idősekhez és fogyatékkal élőkhöz, akik válogatnak ezekből, és két hét múlva cserélik a könyveket. A tapasztalat szerint ennek nyomán is nőtt az olvasás iránti érdeklődés, és azokban az osztályokban, ahol igénybe vették a szolgáltatást, a gyermekek szövegértése jobb lett. A könyvtár rendszeresen tart óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló délutáni foglalkozásokat Varázskuckó néven, vakációkban pedig egyhetes napközis tevékenységet Csodalámpa néven – mindezek során az olvasásnak is fontos szerep jut.
A könyvtár igazgatója elmondta, az 5–8. osztályos diákokat általában kulturális, kreativitási, könyvtárhasználati vetélkedőkkel szólítják meg, partnerségben olyan intézményekkel, mint például a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, hiszen közös céljuk, hogy értő, érdeklődő utánpótlást neveljenek. „Soha nem lehet hátradőlni – mondja Szonda Szabolcs –, figyelni kell arra, hogy minden lehetséges eszközzel fenntartsuk az érdeklődést a könyvtár és az olvasás iránt.”
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lobog-e még piros-fehér-zöld a Székház homlokzatán? (Búcsúbeszélgetés Lakatos Mihállyal)
Egy héttel ezelőtt baráti beszélgetésre hívott. Semmi különös, máskor is megesett. Ezúttal azonban azzal kezdte: lejárt megbízatása, megy vissza Magyarországra. Eltelt már az öt esztendő? – kérdeztem. Nem, csak négy. Nem módosította ugyanis a magyar kormány azt a törvényt, miszerint a kulturális intézetek vezetői négy plusz egy évet tölthetnek tisztségükben. Ha valamiért rossz szájízzel maradt Lakatos Mihály, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője, az éppen ez az egy hiányzó év. Ugyanis pályázatában öt évre tervezett. A meg nem adatott évet pedig nemcsak ő, de az intézet által szervezett rendezvényeket látogató székelyföldi közönség is hiányolni fogja. Budapestre való visszautazása előtt hát egy újabb lezárult, Sepsiszentgyörgy kulturális életében mély nyomot hagyó korszak mérlegének megvonására kértük Lakatos Mihályt.
– Négy évvel ezelőtt tervekkel és illúziókkal telten jöttél Sepsiszentgyörgyre. Hogyan távozol?
– Nagyon szép időszakot tudhatok magam mögött, és ha mégis kicsi keserűség van most a lelkemben, az csak azért, mert néhány dolognak én már nem tudok személyesen a végére járni. Olyan programoknak, amelyek a pályázatom koncepciójának fontos pillérei. – Mi az, amit el lehetett végezni?
– Eredmények tekintetében azt mondhatom, hogy körülbelül 80 százalékát sikerült megvalósítanom terveimnek. Úgy szeretek dolgozni, hogy maradjon utánam valami időtálló is. Ilyen a siculicidium alkalmából kiírt képzőművészeti pályázat: a harmincvalahány alkotásból nagyon jó kis tárlat keletkezett, aminek egyébként Madéfalva híjával volt: utánanéztünk, csupán három olyan, a 20. században született műalkotást tudtunk azonosítani, amely a madéfalvi eseményt dolgozta fel. Ráadásul még azt is sikerült elérni, hogy magyar kormányzati támogatással a műalkotások Madéfalva birtokába kerüljenek. Ez a pályázat azért is fontos, mert a művészet, amelyben benne van az irodalom is, sokat tehet azért, hogy emberközelbe hozzon egy időben nagyon távoli eseményt. Hasonló, hogyha nem is olyan nagy sikert arató volt a Gábor Áron-pályázat, amelynek nyomán keletkezett egy új színmű. Igaz, még nem volt megmérettetve valójában, hiszen csak egyszer mutattuk be felolvasószínházi keretek között, de a közönség reakcióján is úgy láttam, ez is lehet időtálló, legalábbis egy 21. század eleji feldolgozása a Gábor Áron-témának. A harmadik dolog, ami szintén nem mulandó, hogy sikerült Hamvas Béla első román nyelvű fordítását megjelentetni. Ezt szinte a sors játszotta a kezemre, mert Hubbes László, akivel egyetemi társak voltunk Kolozsváron a 90-es évek elején, már A bor filozófiájának kész fordításával keresett meg ideérkezésemkor, és csak az egyik legnevesebb román kiadó, a Curtea Veche igazgatóját kellett meggyőzni, hogy érdemes kiadni. A román értelmiség kö­rében igen nagy a sikere a műnek.
– A magyarországi borvidékek bemutatásának szándékával programsorozatot indítottál, amely azonban csak az első kiadást érte meg.
– 2012-ben a Székelyföldi Eger Napokkal kezdődött, de a másodikat nem sikerült megvalósítani, mert a minisztérium mindössze tíz százalékát biztosította a szükséges költségvetésnek. Ez összefüggésben állt az ottani személyi változásokkal is, nem ismerték fel, hogy nemcsak borászati bizniszről van szó, bár ez önmagában is jó dolog lenne, hanem kapcsolódik hozzá egy olyan kulturális meg társadalmi eseménysorozat, amelynek hatása ezen túl mutat. Az egri bor ürügyén először járt Székelyföldön például a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, és az Agria szerkesztősége sem fordult meg itt azelőtt. Megismerkedtek az itteni színházakkal, bábosokkal, az itteni irodalmi műhelyekkel, tehát a kapcsolat megszületett. A Tokaji Napokat már megszerveztük a tokaji borászokkal, a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Csodamalom Bábszínházzal meg az Avas Néptáncegyüttessel, amikor kiderült, hogy a minisztériumi támogatás nem elég. Még úgy sem, hogy előző évben Kovászna Megye Tanácsa nagy részt vállalt a szervezésben.
– Milyen volt az együttműködés a háromszéki intézményekkel, illetve hatóságokkal?
– Nagyon jó, itt, Szentgyörgyön talán csak az Erdélyi Művészeti Központtal nem szerveztünk közös rendezvényt. A legtöbb programot, nyilván, a helyzetből adódóan, a Bod Péter Megyei Könyvtárral bonyolítottuk, rögtön utána a Székely Nemzeti Múzeum következik, de közösen szerveztünk eseményeket a Lábas Házzal, a Gyárfás Jenő Képtárral (amíg működött), a Magmával, a Kónya Ádám Művelődési Házzal, a vadászati múzeummal, a Tamási Áron Színházzal is néhány esetben, és a Háromszék szerkesztőségével, persze. Anélkül, hogy az együttműködésnek intézményes keretet adtunk volna, ezek emberi kapcsolatokon múltak. Amikor megkerestem őket, vagy ők keresték meg az intézményt, mindenki igyekezett segíteni a másikon. De ugyanez mondható el a székelyudvarhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi kulturális intézményekről, a kézdivásárhelyiekről vagy a kovásznaiakról nem is beszélve.
– A Gábor Áron-pályázat esetében tudom, intézményei révén Kovászna Megye Tanácsa jelentős támogatást biztosított. Más programoknál is beszállt a városi, megyei önkormányzat?
– Hogyne, például a Székelyföldi Eger-Napokkor az összes vendég elszállásolását a megyei tanács biztosította, meg a szórólapokat, plakátokat is. Nem mindig csak az segítség, ha az embernek pénzt adnak, hanem az is, ha olyan dolgokat biztosítanak, amelyekért egyébként fizetni kéne.
– Általában kényes az anyagiak kérdését feszegetni, mégis: hogyan alakult a rendelkezésedre álló pénzkeret? – Stagnált. Gyakorlatilag, amit költségvetésből biztosítottak, az 2011-ben is ugyanannyi volt, mint 2015-ben, de ez nem kirívó, ilyen az összes kulturális intézet ellátottsága. Ennek ellenére a Székelyföldön túl is eljutottam, pár alkalommal Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban is szerveztem programot. De ilyen financiális háttérrel és ekkora személyzettel, ami gyakorlatilag egy embert jelent – mert a titkárnő csak az adminisztratív ügyekben segít –, nem lehet egész Erdélyt lefedni. – A mit nem lehetett megcsinálni fejezet mit tartogat még?
– A történelmi előadás-sorozatnál csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltás. Így lett volna teljes a kép. De hát nézzük a pohárnak a tele lévő háromnegyedét, így is főként annak örülök, hogy a középiskolások – Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium diákjai – mindezzel szembesülhettek, mert igyekeztem a történészszakma ajánlása alapján minden korszaknak a legjobb ismerőjét elhívni, és ők a tankönyvekben még benne sem levő legújabb kutatásokat is beépítve tartották meg előadásaikat, a tanulók tehát olyan pluszt kaphattak, amihez másként nem jutottak volna hozzá. – Ha a történelmi előadás-sorozat az idő miatt nem tudott kifutni, volt egy másik elképzelésed, amely elég hamar elakadt: a magyar olimpikonok bemutatása.
– Ettől azért ment el a kedvem, mert napjaink nagy sportolóit, akiket mindenki ismer, és akikkel mindenki szeretett volna találkozni, egyszerűen nem lehetett rávenni, hogy eljöjjenek. Amikor itt járt a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, Rejtő Ildikó és a kilencszeres kenuvilágbajnok, Wichmann Tamás, nem döntöttünk nézői csúcsot. És volt egy másik, szintén félbemaradt sorozat, a magyar építészek bemutatása. Csupán Ekler Dezső vette rá magát, hogy eljöjjön, a többiekkel nem tudtam zöld ágra vergődni. Le is vontam a következtetést, hogy építészeink olyanok, mint az alkotásaik: nehezen mozdíthatóak.
– Említetted beszélgetésünk elején, hogy van néhány dolog, amelynek már nem tudsz a végére járni, de elindítottad szervezésüket.
– Az egyik az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, szep­tember 3–5. között Árkoson zajló tábor, ahol jelen lesz néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akit magyar nyelvre, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. A másik egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi. Mert minden évben jelenik meg egy, két, három lefordított mű, de ebből a román olvasó nem kap átfogó képet, hogy mi zajlik most, miről gondolkodnak, mit írnak, hogyan írnak a mostani magyar költők, írók. – Irodalom. Íróember vagy, az elmúlt négy év során jó néhány magyarországi írót hívtál meg Székelyföldre, de sajátos elképzelés szerint.
– Arra fordítottam a hangsúlyt, hogy olyan szerzőket hívjak meg, akik értéket alkotnak, de valahogy mégis az irodalmi kánon perifériáján vannak, nevük nem igazán került be a köztudatba. Ilyen Hász Róbert, gondolom, nagyon kevesen hallottak a szerzőről, pedig a Künde című regénye tényleg az egyik legjobb magyar regény, amelyet a 21. század elején írtak. Ács Margit, Temesi Ferenc kitűnő szerzők, vagy a műhelyek közül a Kortárs egy irányadó irodalmi orgánum, vagy a Hitel, ezek mind először fordultak meg Erdélyben. Sepsiszentgyörgyön, meg általában Székelyföldön az utóbbi években nagyon mozgalmas kulturális élet zajlik, az érdeklődő közönség nagyon sokszor a bőség zavarával küszködik. Az volt a célom, hogy azokat a szerzőket mutassam be, akiket a helyiek ilyen vagy olyan okból nem hívnak el, erre a résre álljak rá, ahol hiány mutatkozott.
– Ugyancsak irodalommal kapcsolatosak nemzeti ünnepeinkkor bemutatott műsoraitok is.
– Kiderült, hogy az alkalmi zenés-irodalmi összeállításokra van kereslet. Amikor az első október 23-ai műsor végén láttam, hogy az embereknek könnyes a szemük, világossá vált, hogy ez olyan műfaj, amelynek ma is van létjogosultsága, amellyel érdemes foglalkozni.
– Végére hagytam egy nehéz kérdést. Kinevezéseddel egyúttal kultúrdiplomáciai megbízatást is vállaltál. Ez valami bonyodalmat okozott-e, kerültél-e az elmúlt négy év során konfliktusos helyzetbe? – Én nem, de a sors szeszélye folytán a titkárnőm, Szőcs Erika igen. Egy alkalommal, amikor én nem voltam az irodában, bejött egy román fiatalember számlatömbbel a kezében, és felszólította Erikát, hogy azonnal vegye be a magyar zászlót, mert a könyvtárnak nincs joga azt kitenni. És már akarta megírni a büntetést. De Erika felvilágosította, nem a könyvtár tette ki, hanem ez egy magyarországi intézmény. Erre a fiatalember nem volt felkészülve, ezek szerint nem tudott az intézmény létezéséről, eltette a számlatömböt és szó nélkül kiment. Kellett jeleznem a főkonzulnak, hogy volt egy ilyen kisebb incidens, aki megnyugtatott, hogy az általunk bérelt területen akár minden ablakba is kitehetnénk egy magyar zászlót.
– Múltról jövőbe. A Balassi Intézet nem hirdetett versenyvizsgát a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségének betöltésére. Ez azt jelenti, hogy felszámolják az intézetet?
– Egész pontos információm nincs, egyelőre nem született döntés, miként folytatódik az intézet működése. Kétirányú megoldás lehetséges: ideiglenesen felfüggesztik az intézet működését, akárcsak ideérkezésem előtt, akkor három hónapig nem működött, aztán velem újraindult, de számolhatunk azzal is, hogy nem indul újra, és ez lenne a legrosszabb forgatókönyv.
– Ha újra meghirdetik az irodavezetői tisztséget, megpályázod?
– Valószínűleg nem. Nem azért, mert a szívem nem húzna vissza, de még sok irányba húz a család is, a gyerekek. Ha legényember lennék, minden további nélkül. Mert Sepsiszentgyörgy szívem szerinti jó hely.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fél évszázad irodalmunk mezsgyéjén (Bemutatták Egyed Péter új könyvét)
Annak ellenére, hogy egész könyvtárszekrényt meg tudnánk tölteni, amelyben legalább száz kimondottan értékes alkotás kaphatna helyet romániai magyar írók, költők tollából, alig néhány szerző neve és műve van forgalomban. Így azonban az elmúlt ötven esztendő irodalmi termésének igen nagy hányada kihull az idő és az emlékezet rostáján – foglalható össze röviden Egyed Péter megállapítása. Ezt a romániai és ezen belül az erdélyi magyar irodalom utóbbi fél évszázados szintézisének hiánya okán fogalmazta meg kedden az Irodalmi rosta című, kritikákat, esszéket, tanulmányokat tartalmazó kötete sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott könyves találkozón házigazdaként azt mondta, Egyed Péter esetében az irodalomról való gondolkodás egyszerre jelenti a kint és bent levést, mert költőként, íróként ő maga irodalmat alkotott, szerkesztőként, kritikusként mások írásait értelmezte. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, újságíró folytatta az előbbi gondolatot, kiegészítve azzal, hogy Egyed Péter, aki a harmadik Forrás nemzedékhez tartozott, már a hetvenes években megfogalmazta kritikai észrevételeit korosztálya írásairól, azt mondták róla, ő nemzedéke szekértolója. Ez az Irodalmi rosta című gyűjteményes kötetben is erőteljesen megjelenik, az első harmad írásai tulajdonképpen összefoglalják a kettes feles (Egyed Péter megfogalmazása) és a harmadik Forrás nemzedék indulását. A szerző elmondta, Balla Zsófia, Bogdán László, Markó Béla, Mózes Attila, Szőcs Géza költészete, prózája jóval érzelmesebb és személyesebb világról szólt, mint amiről az előbbi nemzedék írt, hisz az érzelmekről a szocializmusban nem nagyon lehetett ilyen kitárulkozással és radikalizmussal beszélni. Bogdán László kérdésére, hogy a következő nemzedék, a Kovács András Ferencék irodalmára kritikusként miért nem terjedt ki a figyelme, Egyed Péter azt mondta, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként nagyon sokat olvasta ennek a korosztálynak az alkotásait, ami a művel és a szerzővel való rendkívüli azonosulást igényel. „Ahhoz, hogy egy mű erényeit és hibáit, formagazdaságát, bőségét vagy hiányosságait, romlandó részét az ember megértse, úgynevezett technikai olvasattal kell az illető verset felfogni.” Ez azt eredményezi, hogy „minden szerkesztés megöl egy kritikát”. Egyed Péter olyan széles spektrumban követte, hogy mi történt az elmúlt ötven esztendőben irodalmunkban – legalább hatvan szerző életével, munkásságával foglalkozott, írásaikat szerkesztette, elemezte, értelmezte –, hogy jogosan jelentette ki: „Azzal maradtam vizsgálódásaim után, hogy mennyire szegények vagyunk, mert nem veszünk tudomást arról, hogy ez az irodalom jóval gazdagabb, mint ami látszik, mint amit forgalmazunk belőle.” Felrótta, hogy az iskolában is csak egy picinyke szeletét tanítják ennek a hatalmas szellemi értéknek, hiányként fogalmazta meg, hogy nem született meg egy reális szintézise a romániai magyar irodalomnak, de szerinte nincs jobb helyzetben a művészet, képzőművészet, tudomány sem.
A költő, író, egyetemi tanár, filozófus, könyvszerkesztő, a hagyományos kritika és az általa meghonosított beszélgető kritika jeles művelőjének Bogdán Lászlóval folytatott könyves beszélgetése ugyan egy vaskos kiadvány bemutatása alkalmából hangzott el, de korrajz, (irodalmi) kortörténet volt a javából, a hazai magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak sorsáról, a bebörtönzésekről, a magyar intézmények ellehetetlenítéséről, a szocializmus éveiben hol nyíltan, hol alattomosan zajló kulturális genocídiumról. Az Irodalmi rosta (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014) olvasószerkesztője Dávid Gyula, az 1976 és 2014 között a Helikon, Utunk, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Korunk, Alföld, A Hét, Élet és Irodalom, Magyar Műhely, Irodalmi Szemle, Székelyföld és más folyóiratokban megjelent kéziratok felkutatója és rendezője Kovács Eszter. A szerző méltatta segítségüket, és azzal zárta gondolatait, bízik abban, hogy a különböző szellemi színtereink szintézisei megszületnek, és e tekintetben is erős közösségként tudjuk magunkat megmutatni.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Irodalmi-zenés előadás
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Hűséget tanulni a vértanúktól
Közel kétszázan emlékeztek kedden Sepsiszentgyörgyön, a 166 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom aradi vértanú halálának évfordulóján.
Az esemény a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren zajlott, ahol tizenhárom kopjafa hirdeti az aradi tizenhármak emlékét. Balázs Antal, a kopjafákat készítő nyugalmazott tanító elárulta, az elmúlt hetekben többen is bejelentést tettek a 112-es segélyhívószámon, hogy a már említett tizenhárom kopjafa közül három eltűnt. Mint fogalmazott, köszöni az aggódást, ám azok nem tűntek el, csupán megújultak: eleinte három közülük, majd az összes. A megemlékezést megelőző napon valamennyi visszakerült helyére.
Balázs Antal ugyanakkor nehezményezte, hogy bár Sepsiszentgyörgy lakosságának nagy része magyar nemzetiségű, mégis oly kevesen vettek részt az aradi tizenhármak hősiessége előtti főhajtáson. A kopjafakészítő a jelenlevő diákoktól csupán annyit kért, vegyék át az idősektől a stafétát, és tiszteljék a magyar értékeket.
„Csak az hal meg, akiről végleg megfeledkeztünk” – jelentette ki a megemlékezésen Szabó Lajos római-katolikus kanonok. Mint fogalmazott, ezektől az emberektől „elsősorban hűséget tanulhatunk az adott szóhoz, a becsülethez, a néphez és az Istenhez. A hűség olyan hiánycikk lehet az életünkben, amely nélkül továbblépni, megmaradni ebben a széles nagyvilágban egészen biztosan nem lehet”.
Az eseményen a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot képviselve Nagy Zoltán rövid történelmi áttekintést tartott a 166 évvel ezelőtti eseményekről. Rámutatott, a tizenhárom vértanú közül tizenkettő tábornok, egy ezredes volt, nemzetiségüket tekintve pedig volt köztük örmény, szerb, horvát, osztrák, német. Kihangsúlyozta: legkevesebb, négy magyar.
Az eseményen a Székely Mikó Kollégium diákjainak A tizenhármak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeztek az aradi vértanúkra, a koszorúzást követően a magyar és a székely himnusz eléneklése zárta a rendezvényt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Az aradi tizenháromra emlékeznek Háromszéken
Megemlékezéseket szerveznek Kovászna megye három városában az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének évfordulójára, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt ítéltek halálra.
A Székely Mikó Kollégium diákjainak A 13-ak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeznek az aradi vértanúkra kedden 16 órától, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál. Az esemény alkalmával minden résztvevő leróhatja tiszteletét egy-egy szál virággal. A megemlékezést követően az ünneplő tömeg átvonul az Erzsébet parkba, az 1848–49-es honvédemlékműhöz. Áldást mond Szabó Lajos római-katolikus kanonok-plébános, közreműködik Nagy Zoltán, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának munkatársa.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Nagy Mózes Gimnázium udvarán tartanak megemlékező ünnepséget az említett intézmény, valamint a Református Kollégium diákjai kedden 13 órától Kézdivásárhelyen. Az ünnepi műsort Rancz-Gyárfás Zsuzsa, a Református Kollégium tanára, valamint Nagy-Babos Tamás, a Nagy Mózes Líceum oktatója állították össze, ám a céhes város önkormányzata is részt vesz a szervezésben. Az eseményt koszorúzás zárja Sujánszky Euszták, az aradi tizenhármak gyóntatópapjának emlékplakettje előtt.
Az Erdővidék Múzeumának munkatársai sétát szerveznek a Zathureczky temetőben és a központi temetőben nyugvó ’48-as hősök sírjaihoz Baróton, míg a bányászváros 1848-as szabadságharcban résztvevő hőseiről Demeter László muzeológus beszél. A találkozás kedden 17 órakor a Zathureczky temetőnél lesz, majd 17 óra 45 perckor a baróti katolikus temető bejáratánál. A szervezők kérik, hogy a megemlékezésen résztvevők vigyenek magukkal gyertyát és virágot, amelyeket a hősök sírjainál helyezhetnek el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Derűs emlékezés
Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön is bemutatták B. Kovács András Vándorszékely hazatalál. Egy ragaszkodás története című kötetét, mely a kézdivásárhelyi születésű, Bélafalván élő, Sepsiszentgyörgyön dolgozó Boldizsár Béla élettörténetét meséli el.
Szerdán este a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott könyvbemutatón – miután Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, a szerző B. Kovács András pedig röviden ismertette a kötet megírásának körülményeit, és bemutatta interjúalanyát – Boldizsár Béla sajátosan ízes, humoros stílusában maga mesélte el röviden élete néhány fontosabb fejezetét. Az est meglepetésvendége Sebestyén Rita középiskolás diáklány volt, aki saját versét szavalta el a hallgatóságnak. Boldizsár Béla gyulafehérvári kántoriskolai élményeiről, házasságairól és hat gyermekéről, külföldi kirándulásairól, sokféle szakmájáról, a rendszerváltás utáni kalandos munkáséveiről, gyermekeivel kapcsolatos viszontagságairól és mostani életéről, az általa szervezett munkássztrájkokról, Márton Áron püspökkel való kapcsolatáról, az elismerésekről és kitüntetésekről, amelyeket rangos magyarországi politikusoktól kapott, saját politikai és társadalmi szerepvállalásairól, valamint egészségi gondjairól mesélt, melyek közül egyesek vaklármának bizonyultak, de amelyek egy anyajegy miatt végül komollyá változtak.
Bámulatra méltó az életkedv és elégedettség, amellyel visszatekint, a derű, amellyel életútjának kudarcait, szomorú eseményeit is szemléli és szemlélteti. Kemény harcához kitartást kívánunk, hogy egyszer majd vidám történetei közé sorolhassa anyajegyes kalandjait is.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyökerekben rejlő kincsek
A korondi Ambrus Lajos Vezérek és atyafik – székelyföldi mondák, regék, történetek című, a Kriterion Könyvkiadó által kiadott könyvét mutatták be kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A szerző évtizedek alatt, tájegységek szerint gyűjtötte össze kötetét, arra figyelve, milyen történet rejlik a gyökerekben.
Népismerettel is alaposan foglalkozó költőként, prózaíróként köszöntötte a szerzőt Szonda Szabolcs, beszélgetőtársa, Czegő Zoltán pedig leszögezte, összes fejrevalóját megemelte, amikor olvasta ezt a remek könyvet, mely a magyar nyelv kincshordozója. Nemeskürty, Babits és Márai hazával kapcsolatos gondolataira hivatkozva – utóbbi vallotta, számára a magyar nyelv a haza – Ambrus Lajos úgy fogalmazott, „a lelki, az oszthatatlan haza küldött minket szép magyar mondákat keresni”. „Segítőtársa” volt ebben Orbán Balázs is, akinek főművét ismerve járta be a székely tájegységeket – Aranyosszéket is –, s kérdezősködött az öregektől a mondákról, próbálta megtalálni azt a gyökeret, amelyből fel lehet építeni a történetet, összeseperte, amit még lehetett. A történelem az, ami az ember lelkében él, a nép emlékezete pedig az, ami szentesíti a jövőt – tette hozzá.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar irodalom a magyar nyelv napján
Ugyan véletlen egybeesés, hogy – az elmúlt évek gyakorlatát folytatandó – a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt magyarországi meghívottjai épp a Romániában idén első alkalommal ünnepelhető magyar nyelv napján léphettek a sepsiszentgyörgyi közönség elé, ám sehogy jobban nem lehetne indítani egy leendő piros betűs napot, mint irodalommal. Tompa Andreát, Györe Balázst és Krusovszky Dénest Károlyi Csaba faggatta tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében irodalomhoz való viszonyukról, és természetesen szóba került az egységes magyar irodalom örökös dilemmája is.
Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese a szerzők bemutatását követően arról faggatta a meghívottakat: befolyásolta-e pályaválasztásukat, összefügg-e írói mibenlétükkel az, hogy honnan származnak, mennyire meghatározóak gyermek- és fiatalkori körülményeik alkotásaikra. A Kolozsváron született Tompa Andreát mindenféleképp, hiszen első regénye önéletrajzi ihletésű, a másodikban – melynek helyszíne szintén Kolozsvár – már meg kellett teremtenie a várost. Mint mondta, „elhamvad” benne az izgalom, ha írásainak más helyszínt kell keresnie, bár tudatában van annak, hogy ha minden regényének cselekménye ugyanott történik, az „bezárja az embert”, mégis reméli, egyszer majd sikerül annyira „szétírnia” Kolozsvárt, hogy az a város már nem az a város lesz. Krusovszky Dénes épp ellenkezőleg viszonyul, ő Hajdúnánáson nőtt fel, viszonyát, így utólag, rendeznie kell a „nem világvégi helyzet, de unalmas” kisvárossal. Györe Balázs életét nagyon meghatározta Újpest, tizenkét és fél évesen a Rózsadombra kerülve, normális körülmények közé, de idegen világba csöppent, ott valami megszakadt az életében, és „magyarázkodni kell azóta is, hogy mit keresek ebben a világban”. Az „elhajlások” faggatás során Krusovszky Dénes elmondta, a versek után azért kezdett prózát írni, mert vannak történetei, amelyeket lírában nem lehet megközelíteni (hogy novelláskötetét követi-e regény, a kérdés nyitott maradt), a színikritikusként is ismert Tompa Andrea második regénye, az 1910-es, 20-as évek Kolozsvárján játszódó szerelmi történet talán nehézkes, az időbeli eltávolodást kereső sajátos, archaizáló nyelvről beszélt, meg arról, hősei azért orvosnövendékek, és nem például színészek, mert „a művészregényektől hideglelést kapok”. Az örökös téma, az egységes magyar irodalom dilemmája igazából ezúttal sem oldódott, Tompa Andrea szerint az erdélyi irodalom skatulyázása egyértelműen politikai találmány, Krusovszky Dénes szerint olvasás közben nem az számít, hogy az alkotó honnan származik vagy hol él (ő maga most épp Bécsen), hanem hogy a mű tetszik az olvasónak vagy sem. Egyfajta gordiuszicsomó-megoldást Károlyi Csaba kínált: regionalizmus létezik a magyar irodalomban.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelent a Kincses Képeskönyv Sepsiszentgyörgyöt bemutató kötete
A Kincses Képeskönyv erdélyi városokat ismertető sorozatának legújabb kiadványa Sepsiszentgyörgyöt mutatja be. A képeskönyv megyeszékhelyi könyvbemutatója 2015. november 19-én, csütörtökön, 19 órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban lesz. A rendezvényen a könyv szerzője, Zágoni Bálint és az illusztrátor, Jánosi Andrea mellett részt vesznek a kötet történész szakértői: Csáki Árpád, József Álmos, Nagy Botond, Sztáncsuj Sándor József, valamint Tóth-Bartos András is.
A nagy sikerű képeskönyvsorozat leginkább az iskoláskorúakat célozza meg, de az olvasmányos, mívesen illusztrált színes világ a mindenkori olvasó számára is élménydús barangolást nyújt az adott település múltjáról és jelenéről. Ezúttal Háromszék szívébe, Sepsiszentgyörgyre szólítja olvasóit a tizenegy fejezet, amely segít feltérképezni a város hétszáz éves múltját, elárulva többek közt azt is, miként festett a középkorban az éves sokadalom Szentgyörgyön, a XVIII. században miért nem örvendtek a város lakói a huszárezred éves hadgyakorlatainak, azt is megtudjuk, hogy Jókai Mór is többször megfordult a városban, és hogy milyen tornaversenyen bizonyultak a szentgyörgyi diákok az ország legjobbjainak. A kiemelkedő épületek, a Lábas Ház vagy a vártemplom mellett Sepsiszentgyörgy legendás alakjaival: Gábor Áron, Császár Bálint, ifjú Gödri Ferenc és Kós Károllyal is megismerkedhetünk az aprólékos rajzokon, „Tekintsd tehát a Kincses Képeskönyvet kedvcsinálónak, várostörténeti kutatásaid kiindulópontjának. Reméljük, hogy a könyv elolvasása után kedvet kapsz a város további történetei, kincsei után kutakodni.” – összegeznek a kiadvány alkotói ajánlójukban.
A szerzők munkáját helyi szakemberekből álló csapat segítette, akik a közösen kiválasztott témákhoz szakirodalmat ajánlottak, a képi világtörténelmi hitelességének kialakításában is segítették az illusztrátor munkáját, illetve szakmailag ellenőrizték a kéziratot – mondta el kérdésünkre Csáki Árpád történész. A kötet a helyszínen megvásárolható.
A sorozat első, Kolozsvárt bemutató könyve 2007-ben elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv versenyének fődíját. Ezt követően Marosvásárhely, Nagyvárad és Segesvár után, Visegrádról és Székesfehérvárról is kiadvány született.
A sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón a könyv alkotóival Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget, a meghívott Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
maszol.ro

Elvetélt álmok nyomában
A Szentkereszty bárók háromszéki emlékezete
Szép kivitelezésű és tartalmas kötetet mutattak be a Háromszék közéletében jelentős szerepet vállaló Szentkereszty család történetéről kedd este Kézdivásárhelyen, a református parókia dísztermében tartott találkozón. Szerzőivel ma 17 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében találkozhatnak az érdeklődők, beszélgetőtársuk Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
A „Hagyatékul hagyod utódaidnak.” Elvetélt álmok nyomában – fejezetek a zágoni báró Szentkereszty család életéből című, gazdagon illusztrált és dokumentált, vaskos kötet négy szerzője közül Sándor Lajos Levente nem lehetett jelen a kézdivásárhelyi bemutatón. Viszont Balog László történész–irodalomtörténész, Málnási Levente magyartanár és a Szentkereszty-leszármazott Kovács Márta Mária előadásában elhangzott szövegrészletekből és összegzésekből kiderült, nemcsak egy, a történelem süllyesztőjében eltűnt családról szól a könyv, hanem az önismeretünk egy fontos szeletéről is letörölték a feledés porát, hiszen a Szentkeresztyek az erdélyi és jelesen a háromszéki közélet majd minden területén jelentős szerepet vállaltak.
Az érdeklődőket és előadókat Beder Imre lelkész köszöntötte, kifejtve, hogy a történelmet nemcsak tények sorozataként kellene értelmezni, hanem észre kellene venni a benne tetten érhető isteni akaratot is. Balog László, a csíkszeredai Sapientia Egyetem könyvtárigazgatója a szent család útra kelésének jelképével indította gondolatait, elmondva, hogy a kutatás és könyvírás magányos foglalkozásából az olvasókkal való találkozás zökkenti ki a szerzőket. Ilyenkor érezhetik, hogy célba értek, és befogadást nyertek olyan körülmények közepette is, amikor a jelen társadalmában eluralkodott az írott szó iránti érdektelenség. Hiszen nemcsak a bajba jutottak iránt lettünk közömbösek, hanem az idő, illetve totalitárius rendszerek által bedaráltakkal szemben is csökkent az érdeklődés az újabb nemzedékekben. A Szentkereszty család sorsának tragikus fordulatairól, eltűnésükről, de még a fénykorukról sem tudunk semmit vagy vajmi keveset, és talán azt is pletykák formájában.
„Úgy érezzük, jogunk van a történelmünk felemlegetése jogán időnként magyarkodni, miközben elfedjük azt a tényt, hogy a háttérben valójában történelmünk alapos ismeretének hiánya lapul, ezt viszont jobbára zászlólengetéssel és kokárdákkal leplezzük” – fejtette ki a történész annak kapcsán, hogy egy ilyen átfogó, többéves munka során nem csupán az adott téma kerül a felszínre, hanem az a hiányérzet is, hogy még számos, hasonló sorsú főnemesi család története vár feldolgozásra, miközben a lehetőségek tára nagyon szűk teret szab a kutatások folytatására, anyagiak és idő hiányában.
Málnási Levente csíkszeredai magyartanár részleteket olvasott fel a könyvből, meggyőzve hallgatóit, hogy nemcsak történelmi tényeket feltáró, hanem egyben olvasmányos kötetet vehetnek kézhez. Kovács Márta Mária a családhoz fűződő személyes vallomásait osztotta meg a közönséggel. A könyv a zágoni Veres családnál, Beder Imre tiszteletesnél, valamint a mai sepsiszentgyörgyi bemutatón is megvásárolható.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Az Osonó közösségben gondolkodik
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely minden alternatív eszközt kihasznál, hogy a színház nyelvén nyújtson közösségi élményt, az előadások mellett közönségtalálkozókat, műhelyfoglalkozásokat, egyszeri kulturális programokat, táborokat szervez, tagjai karitatív tevékenységekben vesznek részt itthon, az országban és külföldön. A 2015-ös megvalósításokról és idei terveikről Fazakas Misi társulatvezető tájékoztatott.
Tavaly tizenöt országban 133 előadást és 344 ingyenesen látogatható tevékenységet tartottak, 151 ezer lejes évi költségvetésük 65 százaléka külföldről származik,  fő támogatójuk a budapesti Tiszta Formák Alapítvány, amely a kiadások 15 százalékát fedezte. A Marokkóban bemutatott mask@face.now című, osonós és arab színészekkel készült előadás két díjjal tért haza a Sidi Kacem-i Nemzetközi Színházi Fesztiválról: a legjobb csapatnak és előadásnak, valamint a legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal, melyet Daragics Bernadett kapott, októberben pedig a franciaországi Saint-Louisben tartott 29. Theatra Nemzetközi Színházi Fesztiválon díjazták a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely által bemutatott, Fazakas Misi rendezte Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, amellyel közelebbről ünneplik a 425. fellépést. 2015-ben az Osonó háttérintézménye, a Bolyongó Színházi Egyesület kapta az év legjobb háromszéki civil szervezete díjat, amelyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány ítélt oda. 
Az elmúlt esztendőben tevékenységeik negyedét tartották Sepsiszentgyörgyön, a társulatvezető szerint ennél többre tudnának vállalkozni, ha a helyi önkormányzattól több támogatást kapnának. Elmondta: tavalyi  költségvetésük csupán három százalékát tette ki a város hozzájárulása, amelyből legfennebb egyszer tartanak előadást a Háromszék Táncstúdióban, ahol 500 lejes az órabér. A megyei tanács és a megyei művelődési központ résztámogatása együtt éri el a négy százalékot, különböző pályázatokból, ösztöndíjakból, a Tiszta Formák Alapítványtól kapott összegből és az 54,2 százalékot kitevő, önerőből generált bevételből tartják fenn magukat. Éppen a helyi támogatás alacsony szintje miatt költöztették tavalyi bemutatójukat, az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, magyar és román fiatalok tapasztalatán alapuló dokumentarista produkciójukat Csíkszeredába, ráadásul a társulat nyár óta székhely és raktár nélkül maradt, ami szintén hozzájárult döntésükhöz. A kétnyelvű előadást januárban és februárban több Hargita és Kovászna megyei településen bemutatják, jövő héten a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházban is láthatja a közönség. A helyi román társulattal közösen februárban, Cătinca Drăgănescu rendezésében színpadra állítják Székely Csaba Bányavakság című művét, majd márciusban olyan erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és ausztriai településekre térnek vissza, ahol korábban nagy sikerrel mutatták be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot.  Fazakas Misi elmondta, a térségből és Nyugat-Európából is pozitív visszajelzéseket kapnak, hogy előadásaik, műhelyfoglalkozásaik olyan egyedi hangot ütnek meg, ami hiányzik a színházi nyelvezetből, de még inkább a közösségépítő gyakorlatból. Meggyőződésük, hogy nemcsak városon és nemcsak a városok kulturális központjában, hanem iskolákban, lakónegyedekben, a legkülönbözőbb termekben és tereken is lehet és kell színházhoz közeli közösségi programokat szervezni. Partnereik közül kiemelte a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Művészeti és Népiskola támogatását, utóbbival együtt szervezik a százhúsz órás képzést pedagógusok számára azzal a céllal, hogy bővítsék azok eszköztárát, akik az óvodákban, iskolákban ünnepi műsorokat állítanak össze.
Az Osonó Színházműhely idén is folytatja közösségi projektjeit, az előadások mellett minél több olyan tevékenységet szerveznek itthon és külföldön, amely révén a közönséget is bevonják a közös gondolkodásba.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Idén is lesz burrogtató (Csernátoni Haszmann Pál Múzeum)
Nem könnyű feladat elé állítottuk a minap D. Haszmann Orsolyát, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusát, amikor arra kértük, foglalja össze az elmúlt esztendő eseményeit, és áruljon el pár érdekes programot, amellyel 2016-ban várják az érdeklődőket. A múzeum, a mellette működő Csernátoni Népfőiskola és a pályázati szinten ezek hátterét biztosító közművelődési egyesület az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum, valamint a fenntartó Kovászna Megye Tanácsa égisze alatt tavaly is számos rendezvénnyel öregbítette a megye hírnevét. Elég, ha csak egyet emelünk ki a sok közül, éspedig az őszi Csernátoni burrogtatót.
Dimény-Haszmann Orsolya: – Programjaink megvalósításához pályázati forrásokat is próbálunk lehívni, így a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány is támogatta tevékenységeinket a már felsoroltak mellett. A múzeumnak számos barátja, pártfogója is van, akik önzetlenül, munkával vagy anyagi segítséggel is felzárkóznak mögénk. Fontos az is, hogy még mindig mellettünk állnak szüleink, az ő szakmai és élettapasztalatuk mindenben segít. Ezenkívül több magyarországi szakmai kapcsolatot is ápolunk, a teljesség igénye nélkül megemlíthetem a szentendrei Szabadtéri Skanzent és annak munkatársait vagy a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítványt és a Míves Mag Műhelyt, akikkel közel egy évtizede évente tető alá hozunk egy-egy közös programot. Testvérintézményünk a mezőkövesdi Hajdú-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, segítségükkel találkoztunk Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozóval, gépgyűjtővel, aki szakembereivel együtt önzetlenül mellénk állt a gépek restaurálási munkálatában. Ők a fő partnereink az ősszel is esedékes Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó megszervezésében, amelyen az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. A program szakmai irányítója Haszmann Lajos, a múzeum restaurátora. – Az októberi rendezvényt nagy érdeklődés övezte... – Ezt két éve indítottuk útjára, tavaly a gyűjtemény egyik, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktorja állt az esemény középpontjában, de több stabil motor, korabeli traktor hangja is megszólalt. A gépésztalálkozót családos programok, népi gyerekjátékok, táncház, népzenekoncert egészítette ki. Idén szeptember harmadik hétvégéjén szeretnénk megtartani, és már május végén megkezdjük az előkészületeket, a múlt századbeli gépek sok törődést igényelnek, hogy zökkenőmentesen működjenek. 
– Farsangban vagyunk, hamarosan kezdődik a gyermekeknek szervezett múzeumpedagógiai tevékenység, a Maszkások.
– Tavaly Arc és álarc – karneválok a nagyvilágban címmel jártuk körül a témát, gipsz- és papírmasé maszkot festettünk. Idén február 6-án, szombaton családi programot biztosítva tartjuk a foglalkozást. Március 13–14-én nemzeti ünnepünkre hangolódunk, akárcsak tavaly, ehhez alapot szolgáltat a múzeum ’48-as tárlata és a falu negyvennyolcasaira való emlékezés is. Március 21–26. között várjuk a gyerekeket és a felnőtteket is tojásíró-tanfolyamunkra. Érdekes programokkal készülünk a rendhagyó iskolai hétre is, április 18–22. között, valamint az azt követő hét délelőttjein vakációs tevékenységeket tartunk az érdeklődőknek. A helyi Végh Antal-iskolával és a hozzá tartozó intézményekkel partnerségben több éve szervezünk gyermeknapot a múzeumkertben, ez idén sem lesz másként, valamint a tavalyi, jól sikerült Múzeumok éjszakáján felbuzdulva, arról sem feledkezünk meg. 
– Tavaly harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen olvasó- és kézművestábort szerveztek 5–8. osztályos diákoknak. 
– Ez valójában egy jutalomtábor, ezt megelőzi a korosztály számára kiírt vetélkedő, amelynek anyagát már készítjük, az idei témát még nem áruljuk el, tavasszal tesszük közzé a versenykiírást. Táborunk partnere a Magyar Olvasástársaság, amelynek elnöke Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója, rendszerint írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, zenészeket hívunk vendégelőadónak. S ha már táborok: idén nyáron ismét Csernáton lesz a pécsi Míves Mag Műhellyel közösen szervezett KaPoCs helyszíne. A közel fél évszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül visszük tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig vannak csoportok vagy egyéni alkotók, akik Haszmann Gabriellával bútorfestést tanulnak, vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesik el. A Művészeti Népiskola három éve ismét Csernátonba helyezte fafaragóképzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. Idén is otthont adunk az óvónők által szervezett kézművestábornak, s Damokos Csaba képzőművész szervezésében dizájntábor színesíti programunkat. – Gyakran szerveznek könyvbemutatókat, koncerteket. Idén mire számíthatunk?
– Főként a téli-tavaszi időszakban összpontosítunk a könyvbemutatókra, ezek sorát elsőként már január 20-án, szerdán Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek című könyvének bemutatójával nyitjuk meg. Ezt február 2-án szintén néprajzi témájú könyvbemutató követi: Balázs Lajos Menj ki, én lelkem, a testből című könyvének előadással egybekötött bemutatója. Irodalomban sem lesz hiány, Fekete Vince új kötetét, Magyari Lajos posztumusz megjelent gyűjteményes kötetét mindenképp népszerűsítjük. A hangversenyekről is elkezdődött az egyeztetés. Idén is szeretnénk megszervezni a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen a már hagyománnyá vált Sebő Együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadását. Három tárlatot tervezünk, ugyanakkor az első világháborús kiállításunkat is bővítjük idén az 1916-os eseményekre fókuszálva. Ezenkívül ezer és egy munka vár ránk, a tárgyak rendszerezésétől a karbantartásukig, restaurálásukig. Az anyaintézmény, valamint a fenntartó támogatásával nekifoghatunk gépszíneink felújításának
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Írók a Sétatéren
Irodalmi korzó a magyar kultúra napján 
A könyvkiadóként működő kolozsvári Sétatér Egyesület a magyar kultúra napja tiszteletére egy kisebb költő-különítményt indít felolvasó körútra: január 21-én, csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Menta kávézóban, január 22-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban és január 23-án, szombaton 19 órától Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Ház galériájában.
A résztvevők mind „válogatott” író- és költőlegények: Szentmártoni János költő, író Budapestről érkezik, 2010 óta tölti be a Magyar Írószövetség elnöki tisztjét, nyolc évig szerkesztette a Magyar Napló Könyvkiadó Az év versei című reprezentatív antológiát. 
Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, műfordító, a Hévíz irodalmi folyóirat szerkesztője. 2014-ben, a Heven Street Seven együttes frontemberével, Szűcs Krisztiánnal közösen útjára indította a Szűcsinger nevű zenés irodalmi sorozatukat, mely hamarosan új albummal jelentkezik. 
Hazai tájakról, Kolozsvárról érkezik Király Zoltán költő, műfordító, ő az, aki a Sétatér Egyesület elnökeként kitalálta az „irodalmi korzózást”. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költőt, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjét nem kell különösebben bemutatni, sokszor megfordulta magát Háromszéken, Fekete Vince József Attila-díjas költőt, főszerkesztő-helyettest meg főként nem, ő a kézdivásárhelyi est házigazdájaként is hozzáteszi a magáét, hogy a hallgatóság ne unatkozzon. Végül, de nem utolsósorban: egyre többet hallani a kézdivásárhelyi Dimény H. Árpád költő, szerkesztő nevét is, aki első, Apatológia című kötetével szerzett magának elismerést. A sepsiszentgyörgyi rendezvény házigazdája Szonda Szabolcs költő, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. 
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Listavezető gyerekkönyvek
A legtöbbet kikölcsönzött olvasmányok 
Az ifjúsági és gyerekirodalmi művek vezetik a Bod Péter Megyei Könyvtárból legtöbbet kikölcsönzött könyvek listáját. Az első helyen az elemi osztályos kisdiákok kedvence, az Egy ropi naplója található, de immár negyedik éve, hogy A Szent Johanna gimi című tinédzsereknek szóló kötet is az élen van.
Elemi osztályosoknak és óvodásoknak szóló kötetek a listavezetők. A legtöbbet kikölcsönzött könyv Jeff Kinney Egy ropi naplója című képregénye, negyedik az Egy Zizi naplója (R. R. Russel), az Idődetektívek (Fabian Lenk) az előkelő hetedik helyet foglalja el, tizenegyedik A magányos kiskutya (Holly Webb). A Geronimo Stilton-könyvek szintén a kisiskolások kedvencei közé tartoznak, ahogyan A bagoly, aki félt a sötétben (Jill Tomlinson) vagy Flóri, a gólkirály (Petra Fietzek) is. A kezdő olvasók leginkább Berg Judit Tökmagok a tűzhányón könyvén „gyakoroltak”. Az óvodások örök kedvence maradt Bartos Erika, a legtöbbet kikölcsönzött kötete pedig Anna és Peti: irány az óvoda!. Fodor Sándor Csipikéjét és Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő meseregényét is sokan forgatták.
A tinilányok kedvence, A Szent Johanna gimi (Leiner Laura) ifjúsági sorozat három évig vezette a toplistát, idén a második helyen áll, a Hűvösvölgyi suli (Maros Edit) a hatodik, míg a Csillagainkban a hiba ( John Green) a 24. helyet foglalja el. A tizenévesek körében még mindig népszerű Lisa Jane Smith Vámpírnaplók című sorozata, valamint Suzanne Collins amerikai írónő Az éhezők viadala című kötete is felkerült a legtöbbet olvasott könyvek listájára. Kissé lennebb csúsztak, de még mindig népszerűek a tizenévesek körében a Meg Cabot-könyvek, mint Allie Finkle szabályai kezdő tiniknek vagy A neveletlen hercegnő naplója, és a Harry Potter-kötetek is jól tartják magukat. A házi olvasmányok közül Antoine de Saint-Exupéry-től A kis herceg, Marton Lili Taligás királya, Kármán Józseftől Fanni hagyományai, valamint Tamási Áron életrajzi regénye, a Bölcső és bagoly szerepel a listán.
A legolvasottabbak közé tartoznak olyan kötetek is mint a Sorstalanság (Kertész Imre), A kék hajú lány (Dóka Péter) vagy az Iskola a határon (Ottlik Géza), ami bizonyíték arra, hogy a divatos tinikönyvektől el lehet jutni egy komolyabb témájú, más hangvételű kötetig.
Hollanda Andrea könyvtáros örvendetesnek tartja, hogy évek óta a gyerek- és ifjúsági irodalom vezeti a toplistát, és hogy egyre nagyobb az érdeklődés az elemi osztályosoknak szóló könyvek iránt, ami azt jelenti, hogy ez a korosztály is kezdi felfedezni az olvasás szépségét. Ez talán a könyvtár által szervezett,  harmadik negyedik osztályosoknak szóló olvasásnépszerűsítő vakációs foglalkozásoknak is köszönhető.
A Bod Péter Megyei Könyvtár mindent megtesz, hogy kielégítse az olvasói igényeket, a gyermekrészleg 30 ezer kötetes állománya folyamatosan bővül, igyekeznek beszerezni a legújabb könyveket, megtalálhatóak mind a magyarországi újdonságok, mind a hazai kiadók gyerekkönyvei. A könyvtár összeállította a tavaly leginkább igényelt szerzők toplistáját is, amit Jeff Kinney, Leiner Laura és Babos Erika vezetnek.
Némethi Katalin. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A közösségépítés éve Háromszéken (Kovászna megye költségvetése)
A közösségépítés évének nevezte az idei esztendőt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén, melynek keretében elfogadták a 2016-os költségvetést. Az önkormányzati vezető előadásában elmondta, hogy a fejlesztési összegeket elsősorban a megyei utakba és hidakba fektetik, majd az egészségügybe, mert felmérésük szerint ezt várják el az emberek. A harmadik fejezet megjelölését a végére hagyta. Elmondta, tavaly ilyenkor azt ígérték, 2015 a gyarapodás éve lesz, és 90 százalékban sikerült megvalósítani terveiket, sőt, az útépítésben túl is szárnyalták. Egy éve még 70 kilométer utat ígértek, később felemelték 100-ra, és lám, 102 kilométert sikerült felújítaniuk. Az elnök hozzátette, az útépítők elfuseráltak egy szakaszt Angyaloson és mintegy két kilométernyit Zágon Nagyborosnyó felőli bejáratánál, de azt újraaszfaltozzák (nem csak foltozzák – hangsúlyozta).
A megyei tanács és alárendelt intézményeinek idei összköltségvetése 197 millió lej, mintegy kétharmada a tavalyinak, de akkor európai uniós programok futottak. Az összeget szinte fele-fele arányban fordítják működtetésre és fejlesztésre. A fejlesztési részben 41 millió lejt szánnak útjavításra. Ez valamivel több, mint a tavalyi összeg, ám kilométerben kevesebb lesz, mert két költséges útépítést terveznek: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván át Brassó megyével összekötő utat és az új hulladéktározót kiszolgáló szakaszt, mely Maksát köti össze a kovásznai országúttal, Cófalva előtt torkollik abba. Befejezik a Nagyajta és Apáca közötti Olt-hidat. Az építmény már áll, ma kezdik el a korlátok felszerelését. Idénre maradt a Kilyént Uzonon és Bikfalván át Brassó megyével összekötő felújított út mentén a sáncok kialakítása a településeken. Kommandón a régi tábor helyén újat építenek. A jogi gubancok kitisztázásával csúszott a terv, de ebben az évben meglesz. Közel 6 millió lej fordítanak rá. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítására 6,7 millió lejt, a hulladékgazdálkodási tervre 2,6 milliót szánnak.  Más beruházások: a Bod Péter Megyei Könyvtár fejlesztésére 3 milliót, az ojtozi megyehatárjelző építményre 102 ezret, a kézdivásárhelyi Ady Endre utcai gyermekközpontra 239 ezret, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc utcai központ bővítésére 462 ezer lejt szánnak. Hozzájárulnak a baróti tűzoltóság létesítéséhez.
Utak, hidak és egészségügy mellett szociális védelemre, kulturális intézményekre is fordítanak. A megyében jelenleg 1340 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 106 idős emberről gondoskodnak. A szociális pályázati alapba idén 400 ezer lejt különítettek el, de szándékukban áll ezt növelni. Igyekeznek támogatni a gyulafehérvári Caritas segélyszolgálat megyei szervezetét és a Diakónia Keresztyén Alapítványt, amelyek több mint 120 emberről gondoskodnak, és a kormány megnyirbálta állami támogatásukat.
Továbbra is támogatják a vidéki kultúrotthonok felújítását, az önkormányzati tulajdonban levő orvosi rendelők korszerűsítését, hagyományőrző egyesületek ruházatát, és pályázhatnak civil szervezetek, egyházközségek, sportegyesületek és ifjúsági szervezetek támogatásra. Az idei év harmadik prioritása az emberekbe való befektetés, azaz a képzés és a továbbképzés támogatása, hiszen, mint a tanácselnök fogalmazott, közösséget keresettel rendelkező, képzett emberekkel lehet építeni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A meghalás láthatatlan valósága
A székelység sorsfordító, sorsdöntő szokásvilágát kutató Balázs Lajos harmadik könyvét, a születés, majd a házasság és népi erotika után az elmúlást bemutató, Minden halál más... Az elmúlás szokásvilága a székely-magyaroknál című, Kozma Mária által „székely halottaskönyvnek” nevezett kötetét ismertette szerda délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A mai – különösképp a paraszti életformától eltávolodott – környezetben meglátásai, de akár felfedezései is különösképp hatnak: mint az előadása végén megfogalmazódott, egyfajta kézikönyvvé alakítására is igény lenne tudományos munkájának, hiszen oly keveset tudunk az elmúlás szokásvilágáról – a halálról általában. A tudomány még nem határozta meg a halál mibenlétét, részévé vált ugyan a művészetnek, hiszen például költészet sem létezik a szerelem, a halál tematikájának feldolgozása nélkül. De Balázs Lajos néprajzkutató szerint a honfoglalás előtt már volt saját, kiforrott rítusrendszere a székely-magyarságnak, ennek fennmaradt, több mint negyvenévi kutatómunka alatt azonosított emlékeit mutatta be többek között előadásában.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyari Lajosra emlékeztek
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató személyes hangú, rövid felvezetőjével indult Magyari Lajos gyűjteményes verskötetének bemutatója kedd este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Az igazgató egyik meghatározó diákkori élményéről mesélt – melyet a nyolcvanas évek végén, Magyari Lajos A föld igézete című kötetének bemutatóján élt át –, majd átadta a szót azoknak, akik barátként, kollégaként ismerték és ennek megfelelően méltatták a tavaly elhunyt költőt, újságírót, a Háromszék volt főszerkesztőjét, az egykor magát baloldalinak valló politikust.
Czegő Zoltán költő-író-újságíró lírai hangvételű emlékezésében elmondta, Magyari Lajos életének hetvenhárom éve alatt állandó frontállapotot élt meg, akkor is, ha ebben volt egy-egy megnyugtató időszak. Mint mondta, a költő három társadalmi rendben és az ezeket követő háromféle rendetlenségben vállalta mindazt, amire elhivatott, amivel megbízatott, és bár költészete földrajzilag szűk körű, tenyerén tartja a magyar nemzet minden fiát szerte a földgolyóbison. Czegő szerint a szülőföld szeretete Magyari valamennyi versében föllelhető, ő volt a népi költészet egyik utolsó jelentős képviselője, akinek minden gondolatmenetében oszlopos erővel jelenik meg a megmaradás kérdése, de nem börtönfalakban és rácsokban, hanem a szabadság imádatában és óhajában. „Boldog lehet az a költő, akire egy nép emlékezik, akit egy nép tart magáénak” – zárta méltatását Czegő Zoltán. Willmann Walter újságíró-szerkesztő elmondta, akkor került közelebbi kapcsolatba Magyarival, amikor a hetvenes években kollégák lettek a Megyei Tükörnél, ahol Tompa Ernő azt mondta neki, ha valamit nem tud, kérdezze meg Lajostól. Willmann szerint hihetetlen tudása volt Magyari Lajosnak, aki a kilencvenes évek elején egy baráti beszélgetés során pontosan megjósolta, hogy mi fog történni Romániában a következő öt évben. Mint mondta, bár élete végéig tollal írt, öröm volt együtt dolgozni vele a Székely Hírmondónál is, mert hihetetlen logikával építette fel a szövegeit, amelyek mögött fegyelmezett, pontos, kitűnő megfigyelő- és íráskészséggel rendelkező embert ismerhetett meg az olvasó. B. Kovács András író-újságíró arról mesélt, hogy Magyari Lajost őstehetségnek tartotta, mert élőszóban is nyomdakészen fejezte ki magát, a vezércikkeit pedig úgy írta, hogy tíz percig sétált a folyosón, aztán leült, és negyedóra alatt elkészült a szöveggel. Szerinte páratlan értékű publicisztikai teljesítmény volt a Magyarié a romániai magyar újságírásban, nem véletlen, hogy vezércikkei – belső felépítésük, képdús nyelvezetük és a szerző rendkívüli fogalmazási készsége miatt – a tananyag részét képezték a kolozsvári egyetem újságírói tanszékén. B. Kovács elmondta, eljön az idő, amikor újra politizálni fognak a költők, és újra értékként tekintenek a lesajnált transzilvanista írókra, akik életművei közül a Magyari Lajosé az egyik legkimagaslóbb. Az est végén Czegő Zoltán, a kötet szerkesztője elmondta: eddig még kiadatlan versek is vannak benne, és bár a költő kézirataiban nincsenek évszámok, már megegyezett a kiadóval, hogy az utánnyomásnál a már kiadott költemények első megjelenésének dátuma is bekerül majd.
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)