Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Országos tanévnyitót tartottak Kolozsváron
Az erdélyi református kollégiumok országos tanévnyitó ünnepségére került sor a hét végén Kolozsváron. A kétnapos rendezvény változatos programja közül megemlítendő az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emlékét őrző, a kommunizmusban megsemmisített tábla hasonmásának szombati leleplezése, valamint az eseményen részt vevő kollégiumi igazgatók és iskolalelkészek konferenciája, míg vasárnap Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő Bethlen Díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium képviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola.
A Farkas utcai templomban megtartott istentisztelettel kezdődött a református kollégiumok országos megnyitó ünnepsége szombat délután. Kovács Tibor iskolalelkész igehirdetésekor kifejtette: „Ma rengeteg támadás éri a felekezeti oktatást, ám tudnunk kell, hogy amikor tanítunk és nevelünk, hitvallásos kötelezettségünknek teszünk eleget. Minden ránk bízott gyermeket úgy kell nevelnünk, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Legnagyobb ellenségünk az érdektelenség és a népbutítás, ám vannak jelek, miszerint Isten megáldja munkánkat, és ez folytatásra sarkall”.
Ezelőtt húsz évvel, 1990. október 1-jén szomorúan állt a kollégium akkori tantestülete és diákjai a Farkas utcai templom előtt, és néztük az ókollégium épületét, ahova nem mehettünk be. A templom és az iskola erős szövetséget kötött, amelyet Isten pecsételt meg! – vélekedett Székely Árpád, a kollégium igazgatója. Székely József nyugalmazott lelkipásztor, a kollégium első megbízott igazgatója úgy vélte: a Kolozsvári Református Kollégium most új starthoz érkezett, és ehhez kívánt kitartást.
Lauer Edit asszony a kollégium amerikai támogatói nevében beszélt. – Az amerikai támogatók által lefolytatott keresztszülő- program nem csak anyagilag támogatta a résztvevő diákokat, hanem megerősítette az iskolát és az amerikai magyarok identitástudatát is – hangsúlyozta.
Kónya-Hamar Sándor volt megyei RMDSZ-elnök üzenetét Kovács Tibor iskolalelkész olvasta fel. „A húsz éve föltámadt Kolozsvári Református Kollégium az erdélyi református közösséget építi megalkuvás nélkül, kitartással”, hangzott el. Somogyi Botond a szülői bizottság elnöke pedig arra buzdította a kollégium tantestületét, hogy olyan emberekké formálják növendékeiket, akik a közösségért élnek, hiszen a felekezeti oktatás ezt biztosítja. Pataki Adorján és Szi lágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera művészei, volt kollégisták, egy-egy áriát énekeltek el.
Bogdán Zsolt esperes, véndiák beszédében azt hangsúlyozta, hogy a református nevelésnek és oktatásnak ma is van létjogosultsága, még ha ellenvélemények is fogalmazódnak meg ezzel kapcsolatban. Bogdán örömmel tudatta, hogy a Zilahi Református Kollégiumban idén indítottak először első osztályt.
Rácz Melinda magyartanár a kollégium ez alkalomra készített emlékkönyvét mutatta be, majd kiemelte: Székely Árpád végigküzdötte az elmúlt húsz év minden megpróbáltatását, s az igazgató elszánt céltudatossága nélkül nem jött volna létre ez a kiadvány. Bíró Krisztina volt kollégista, színművészetis hallgató egy Reményik-verset szavalt. Keresztes Attila, a szatmárnémeti színház igazgatója kiemelte: megköszöni élete legfontosabb két évét, amelyet a kollégium diákjaként Kolozsváron töltött el. „Örvendek, hogy gyermekem ide jár óvodába”, hangsúlyozta a művész.
A templomi beszédek után a jelenlévők átvonultak a kollégium udvarára, ahol Kolozsvári József, az 1943-as tanévben végzett véndiák leleplezte az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emléktáblájának hasonmását. – Az 1915-ben végzett évfolyam 1930-ban elhatározta, hogy az első világháborúban elesett tanároknak és diákoknak emléktáblát állít. Erre csakis az 1940-es évek első felében kerülhetett sor. A tábla majd négy évtizeden át állt ezen a helyen, ám 1980-ban az akkori iskola román igazgatója parancsára a táblát leverték és darabokra törték. Az odasiető református lelkésznek azt sem engedték meg, hogy a darabokat összeszedje, és magával vihesse.
Most Bartha-Szallós Levente adományozó révén, továbbá Bartha István és Oltyán István magyarvistai kőfaragó mestereknek köszönhetően leleplezhetjük az egykori tábla hasonmását – hangsúlyozta Kolozsvári József, majd leleplezte a három tanár és tíz diák nevét tartalmazó emléktáblát.
Ezt követően Bogya Katalin és Ősz Előd tanárok városlátogatást szerveztek a nem kolozsvári diákok számára. Este Némethy Zsuzsanna és Nagy Csongor- Zsolt színművészek, továbbá Rigmányi József énekes lépett fel a díszteremben. Az ünnepséget a Rekita Rozália színművész által betanított csapat előadása zárta a tornateremben.
Az iskolaigazgatók és iskolalelkészek tanácskozásán a tanintézetek új vezetőtanácsának összetételéről volt szó. Ábrám Tibor, a miskolci Lévay József Református Gimnázium igazgatója tudomása szerint Magyarországon létre kívánnak hozni egy református közoktatási alapot, amellyel az anyaország határán kívüli református kollégiumokat támogatnák, továbbá megbeszélték az egyházi iskolák idei közös eseménynaptárát, tudtuk meg Kovács Tibor iskolalelkésztől.
Bethlen Díj és Ex Libris Díjak átadása
Vasárnap a különböző kollégiumokból érkezett lobogók gyülekezésével folytatódott a Református Kollégiumok idei tanévének országos megnyitója és a Kolozsvári Református Kollégium újraindulásának 20 éves évfordulója alkalmából szervezett programsorozat. A Farkas utcai református templombeli ünnepi istentiszteleten Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett igét. Prédikációjában kiemelte a folyamatos fejlődés fontosságát. – Emellett Isten arra biztat mindenkit, hogy ne csak kegyelemben, hanem Jézus tanításának ismeretében gyarapodjon – magyarázta az igét a lelkész. – Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az értékeket lassú, türelmes munkával lehet megteremteni – figyelmeztetett a főjegyző, majd reflektált az aktuális tanügyi problémákra. Székely Árpád iskolaigazgató felemelő eseménynek nevezte a kilenc református tanintézmény közös ünnepét. Elmondta: minden rendezvény, amelynek együtt tudunk örülni, közösséget teremt, reményt ad a további munkához. Felidézte azt a kort, amikor egykori egyházi vezetőink ragaszkodtak ahhoz, hogy neveljék a gyermekeket, majd hozzátette: az állam még mindig furcsának tartja, hogy az egyház vállalta az oktatás terhét.
Számos hiányosság és nehézség felsorolása mellett Székely Árpád a legfontosabbnak egy stabil tanügyi törvény kidolgozását tartja, ami az iskolák autonómiájára alapozna. Ami pedig a Kolozsvári Református Kollégium által nyújtott többletet illeti, az intézményvezető kiemelte a hitvallásos nevelés fontosságát, valamint az egyházi értékek elsajátítását.
Kató Levente az egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében Józsué szavait idézte, aki tömören megfogalmazta a vallásszabadság lényegét. Hangsúlyozta: a kilenc református kollégium az évek során kis létszámú iskolából többszintű, fejlett iskolává nőtte ki magát. A tanácsos a tanintézmények pozitívumaként említette meg az ösztöndíjrendszert, a tehetséggondozást és a keresztszülőprogramot is, de beszéde nyomán képet alkothattunk a kollégiumi tevékenységekről és a jövőbeli tervekről is.
Péter Tünde főtanfelügyelőhelyettes kifejtette: mindig különös varázsa van az ilyen ünnepnapoknak, viszont ez a kollégiumi megnyitó töblettel rendelkezik. – Nem csak dolga után szétszaladó emberek ülnek itt, hanem gyülekezet vagyunk – mondta. Hozzátette: ma már nem csak a város, de az ország határain túl is ismerik a református kollégiumot. – Azok a szülők, akik ide iratták be gyermekeiket, jól választottak, hiszen a tanintézményben kiváló pedagógusok dolgoznak – méltatta a kollégiumban dolgozó tanárok munkáját, eredményekben és áldásokban gazdag tanévet kívánva.
Kötő József képviselő szerint a felekezeti iskoláknak hármas küldetésük van: megmaradni a transzilván értékek világában, a hitből élő igaz ember formálása, illetve a közösségépítés. Az országos évnyitó keretén belül adták át a Bethlen Díjat, amelyet 2004-ben alapítottak és egy maradandó szellemi értéket teremtő pedagógusnak ítélik oda. Idén Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ruszka Sándor József kézdivásárhelyi református lelkész laudációjából kiderült, hogy a történelem szakos igazgató 1963-ban született unitárius családban és 2001-ben vette át a kézdivásárhelyi tanintézmény igazgatását. Munkájának, kitartásának, jó szervezőképességének eredménye, hogy az iskola új épületbe költözhetett. Az intézményvezetőre jellemző a kitartás, a következetesség, a pontosság és az egyházi iskola iránti elkötelezettség.
Ezt követően az Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium kéviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola. A hatkötetes, Kárpát-medencei örökös létünket bizonyító könyvcsomagot átvehették a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceumból, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumból, a Királyhágómelléki Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumból, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból, a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumból, a Szatmárnémeti Református Kollégiumból és a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból érkezett vendégek. A kétnapos rendezvénysorozatot az iskola kórusának rövid bizonyságtétele
DÉZSI ILDIKÓ, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Megújil az enyedi alma mater
Uniós forrásokból újul meg a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium több évszázados épülete. A 23 millió lejes beruházásról szóló szerződést tegnap írta alá Gyulafehérváron Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió igazgatója és Mihai Horaţiu Josan nagyenyedi polgármester, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője és Tánczos Barna államtitkár jelenlétében.
A 23,5 millió lejes projekt jelentős részét uniós forrásokból fedezik, míg félmilliót a helyi önkormányzat áll önrészként. A városvezetés ugyanis korábban 25 évre szóló haszonbérleti szerződést kötött az iskola tulajdonosával, az Erdélyi Református Egyházkerülettel, mivel csak ily módon pályázhattak a támogatásra.
Az elnyert összegből az épületegyüttes három ingatlanját – a főépületet, az elemi iskola épületét és a fiúbentlakást – korszerűsítik, illetve a kollégium udvarát rendezik – közölte a Krónikával Szőcs Ildikó, a nagy múltú iskola igazgatója. Ezekben az épületrészekben a külső és belső felújítás mellett a villany-, gáz-, víz- és csatornahálózatot is korszerűsítik, kicserélik a bútorzatot, míg 17 osztálytermet számítástechnikai felszereléssel, újabb tíz osztálytermet és laboratóriumot modern didaktikai eszközökkel szerelnek fel.
A munkálatok tavasszal kezdődhetnek el, miután versenytárgyalás útján kiválasztják a kivitelező céget, melynek négy év alatt kell befejeznie a felújítást, tette hozzá Szőcs Ildikó. Az igazgató szerint a munkálatok az oktatási tevékenységgel párhuzamosan zajlanak majd, ugyanis, mint fogalmazott, hatalmas volumenű munkáról van szó, amit nem lehet a vakációk időtartamára korlátozni. Az ütemterv szerint elsőként a főépület déli szárnya újulna meg, amelyben a leánybentlakás is működik, ezt az építkezés idejére átköltöztetnék a Bagolyvárként is emlegetett fiúbentlakás alsó szintjére.
A korábban 30 diákot is befogadó hálótermekben 4-6 ágyas, mosdóval felszerelt szobákat alakítanak ki, vázolta az igazgató. Hozzátette, míg az egyik épületszárnyon dolgoznak, az ott található osztálytermeket egy másik épületbe csoportosítják át, de amennyiben szükség lesz rá, két váltásban zajlik majd az oktatási tevékenység.
A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd 1662-ben Nagyenyedre költöztetett alma materben jelenleg 700 diák tanul, egy részük az ország más megyéiből érkezett a pedagógusképzéséről is híres tanintézetbe. Szőcs Ildikó szerint jelenleg 110 bentlakó van, de ezek száma folyamatosan nő, hiszen a Fehér megyei magyar iskolák megszűnésével be kell fogadniuk a környékbeli szórványtelepülések kisdiákjait. Számukra dolgozták ki a tavaly elindított Keresztszülő-programot, melynek keretében eddig 29 magánszemély vállalta a támogatásukat.
Mint arról beszámoltunk, a kollégium nyolc ingatlanból álló épületegyüttese régen megérett a teljes felújításra, azonban pénzhiány miatt eddig csak kisebb javításokat tudtak eszközölni rajta. Az egyházkerület támogatásával megújult a fiúbentlakás felső emelete és az étkezde konyharésze, a kormány és az önkormányzat segítségével pedig az óvoda, míg a tornacsarnokot pályázati pénzből sikerült korszerűsíteni. A most aláírt finanszírozási szerződés révén szinte teljes egészében lezárulhat az épületegyüttes korszerűsítése, már csak az étkezde és a kiskórház korszerűsítésére kell pénzalapokat találni, újságolta az igazgatónő.
Pap Melinda, Krónika (Kolozsvár)

Főhajtás a nagyenyedi református sírkertben
2010. november 21-én emlékező istentisztelet után került sor a 215 éve az enyedi református temetőben nyugvó zabolai I. Kováts József (1732—1795) filozófia- és matematikaprofesszor, valamint Herepei Ádám (1756—1814) históriaprofesszor és jeles szónok felújított síremlékének avatójára.
A ködfátyol lepte legendás sírkertben, a ,,súlyos nevű professzorok" nyugvóhelyénél számos, múltunkat tisztelő enyedi, kolozsvári, dévai ünneplő jelenlétében zajlott le az egyszerűségében is megható megemlékezés, amelyen Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke ismertette a két professzor termékeny életét és munkásságát, majd Szőcs Ildikó, a Bethlen Kollégium igazgatója mondott köszöntőt. A két szakszerűen felújított síremléknél a kegyelet koszorúját helyezte el Szücs Zoltán kolozsvári magyar konzul, az enyedi református és unitárius egyház, a Bethlen Kollégium, a Fehér Megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület képviselője. A rendezvényen részt vett Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója, Herepei Ádám oldalági rokona is. Herepei Ádámnak magas, az ég felé törő, felül egykor fej alakú gömbben végződő sírköve még áll a temető nyugati részén, eldugott helyen, de az alsó, hasáb alakú része már málladozik... A ,,sírkő" déli, völgy felé néző oldalára sugaras nap van bevésve, amely az örök életet és annak a sötétség fölötti diadalát jelképezi. Vagy talán napkeletet, ahová híres tanítványa elindult az őshaza felkutatására — írja Vita Zsigmond a nyolcvanas évek elején megjelent tanulmányában. Kertész József volt enyedi diák 1929-ben kiadott, Hazajáró lelkek — nagyenyedi képek című, művelődéstörténeti szempontból is értékes könyvében közli Herepei Ádám sírkövének veretes feliratát. Az évtizedek folyamán nagyon megkopott, nehezen olvasható, ékes magyar sírfelirat most, közel két évszázad múlva így szól hozzánk: Maradéki, betsüld emlékezetit, tanitása az eltölt idöt esmertette, a jelen való állása okait magyarázta. Ékesen szollása beszédét foganatossá, a papi cathedrát kedvessé tette, a n. enyedi fő iskolában XXIV esztendők alatt nevelvén fiakat a hazának. Az élet LVIII-ikába elnyugodott MDCCCXIV-ben. Emlékezetit baráti, tanítványi tisztelik. Herepei Ádám 1790-től haláláig az enyedi kollégium történelem-, költészettan-, classica literatura-, politika- és retorikaprofesszora. Feltételezhetően jelen volt Kőrösi Csoma Sándor felvételénél, ő ismerhette fel a tizenöt éves székely legényke kiváló szellemi adottságait. Rendkívüli népszerűségére és nagy hatására utal Hegedűs Sámuel, Herepei tanítványának és utódjának megállapítása: Kőrösi serdülő ifjúságában az enyedi kollégiumban a históriai tudományok különös kedvességben voltak, mit a derék professor Herepei Ádámnak lehetett tulajdonítani. Váró Ferenc iskolatörténetében így jellemzi nagy elődjét: Valószínűleg az ő leckéi ébresztették Kőrösi Csoma Sándorban az ábrándos elhatározást, hogy az ős magyar haza fölkeresésére induljon. Kőrösi Csoma Sándor egész őstörténeti felfogásának kialakulásában és ujgurokra vonatkozó ismereteiben neki lehetett döntő szerepe, hiszen diákoskodása idején Herepei tanította történelemre. Kortársai egyöntetűen kiemelik — állapítja meg Csetri Elek —, hogy Herepei nem a történelem eseményeit tanította, hanem a történelem lelkét ragadta meg, elbűvölően érdekes és színes előadásokat tartott. Sajnos, kéziratban maradt művei az 1849-es vérengzés alkalmával megsemmisültek. Herepei Ádám 1814 szeptemberében halt meg Nagyenyeden. Sírja fölé Baczkamadarasi Kis József, a hálás tanítvány emelt szép emléket, amelyet sok évtizedes fogságából szabadított ki ez év áprilisában a múltjára büszke enyedi polgárok és diákok egy kis csoportja. A súlyosan megrongált sírköveket a Dr. Szász Pál Egyesület újíttatta fel a Szülőföld Alap támogatásával. JÓZSA MIKLÓS, Nagyenyed, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Hídépítés"
Meg kell törni azt a tömör jégpáncélt, amely elválasztja egymástól az erdélyi magyar és román közösséget, lehetetlenné téve közöttük a kommunikációt. Ezt a célt tűzték ki a Világhírnév Kiadó Fehér holló újságíró-sorozatának szerzői, akik Szabó Csaba tévés újságíró vezetésével az eddig kiadott kötetek legjobb írásait ültették át román nyelvre. A kötet bemutatóját a NOI, azaz MI, magyarok címet viselő szórványtanácskozás keretében tartották meg a Kolozsvári Rádió nagytermében.
Ez volt a tíz éve indult Szórványtengely mozgalom huszadik rendezvénye, amelyen Markó Béla költőként és tankönyvszerkesztőként ajánlotta a teremben levő román anyanyelvű érdeklődőknek a NOI_MI válogatást. A tanácskozáson felszólaltak a Szórványtengely mozgalom keretébe tartozó erdélyi középiskolák vezetői, akiket az iskolákat támogató helyhatósági képviselők, tanfelügyelők, Nagyenyedről pedig a polgármester kísért el.
Amikor a romániai magyarokról esik szó, a legtöbben a székelyekre gondolnak, s nem azokra a „fekete lyukakra", ahol a kis magyar közösségek elsorvadásával együtt eltűnőben van a magyar kultúra. Ezt a folyamatot szeretnék lassítani, meggátolni a mozgalom képviselői, akik nem a románsággal szemben, hanem egy nagyobb erő, az etnikumok eltűnéséhez vezető könyörtelen folyamat, a globalizáció ellenében is támogatják a megmaradás szigeteit – egészítette ki Szabó Csaba gondolatait a nagyszebeni Szombatfalvi-Török Ferenc. A Szórványtengely mozgalom alapító tagja értékelte a Kolozsvári Rádió és Televízió szerepét Szeben megye szórványmagyarságának a feltérképezésében. A továbbiakban megosztotta azt a gondját is a hallgatósággal, hogy bár működik magyar tagozat, a német tannyelvű iskolák oldják meg Szeben megyében a nemzetiségi kérdést.
Ezt a könyvet azok számára adtuk ki, akik hajlandók a párbeszédre, s akik megértik, hogy a nagy kultúrák kicsi közösségi kultúrákból épülnek fel – hangsúlyozta Ambrus Attila brassói újságíró, aki Szabó Csaba, Mihály István, Simon Ilona, Balázs János és Tamási Attila mellett a kötet hat szerzőjének egyike.
A könyv üzenete erdélyi és európai is egyben, az áldatlan versengés helyett nem az egyetlen identitásba való beolvasztásra kellene törekedni, hanem meg kellene érteni, el kellene fogadni a másik fél másfajta önazonosságát. Ezt akarják közvetíteni a kötet szerzői, akik az együttélés hídjainak építésére szőttek összeesküvést ezzel az antológiával – hangzott el többek között Markó Béla ismertetőjében.
A találkozón az anyagi mecénás, Szegő József adta át a Szórványtengely mozgalom keretében végzett munkájáért az elismerő oklevelet három fiatal tévésnek, Száraz Annának, Darai Leventének és Varga Mártonnak (képünkön).
A tanácskozás második részében a szórványlíceumok vezetői vették át a szót.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak a város életében betöltött szerepéről Mihai Horaþiu Iosan polgármester beszélt. Szőcs Ildikó igazgatótól megtudtuk, hogy az enyedi kollégium teljes külső és belső felújítására hatmillió eurós pályázatot nyertek a regionális operációs program keretében, a helyhatóság támogatásával. A munka reményeik szerint márciusban kezdődik el.
„Nem a sokaság, hanem/ Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." – idézte a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum mottóját Fodor Dóra igazgató, aki az emberéletet követelő múlt után az ígéretes jelenről beszélt. Sikerült két párhuzamos kilencedik osztályt indítani, s az 55.000 lakosú Torda 5.000-es létszámú valamint az Aranyos menti magyar lakosság számára biztosítani tudják az identitás megőrzésének a lehetőségét, s közben nyitni a román közösség felé is. A szebeni Octavian Goga líceum mellett a medgyesi gázipari szakközépiskola magyar tagozatát mutatta be az igazgató. Jelen volt Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor magyar tannyelvű iskola vezetője, s Vicsay János, Máramaros megye főtanfelügyelő- helyettese, ahol két önálló magyar tannyelvű középiskola működik. A román nyelven megtartott rendezvényt egyenes adásban közvetítette az RTV kolozsvári stúdiója. A kötetet sokan megvásárolták, s remélhetőleg el is olvassák majd.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)

Tanügyi törvény: aggódnak a pedagógusok
A kormányhatározatok és módszertani leírások nagy mennyiségétől, a létszámhiánytól, a román többségű önkormányzatok finanszírozásra vonatkozó, a magyar tagozatokat hátrányosan érintő határozataitól tartanak leginkább a romániai magyar pedagógusok.
Erre Az új tanügyi törvény: reform és/vagy lehetőség? című, szombaton Kolozsváron tartott konferencián derült fény. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényt a szervezet Kolozs megyei kórusa nyitotta meg, majd dr. Szíjártó István budapesti egyetemi docens, irodalomtörténész tartott előadást A magyarság szükség és érték címmel.
Féltik a szórványt
A szakmai vita nyitóelőadását Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója tartotta. A tanügyi törvény pozitívumait sorolva elsőként azt emelte ki, hogy a kerettanterv egységes, és nem száz különböző dokumentumból kell összegyűjteni. Az igazgató a pozitívumok közé sorolta a jogszabály anyanyelvi oktatásra vonatkozó passzusait is, illetve a tanulók teljesítményét felmérő új rendszert. Elmondta, a tankönyveket főállásban ezzel foglalkozó pedagógusoknak kellene írniuk ahhoz, hogy minőségiek legyenek.
Szőcs Ildikó arra is rámutatott, félelmei is vannak a jogszabály kapcsán, így attól tart, hogy a kormányhatározatok és módszertani leírások nagy mennyisége ellehetetleníti majd az oktatást. Hozzáfűzte, a vegyes tannyelvű iskolák esetében gondot jelenthet az, hogy a román többségű önkormányzatok nem fogják finanszírozni a magyar tagozatot. Arra is felhívta a többi pedagógus figyelmét, hogy a szórványban sok magyar gyereket inkább román iskolákba íratnak be szüleik, mert nem kapnak elegendő támogatást ahhoz, hogy a sokszor negyven kilométerre levő magyar iskola kollégiumába küldjék.
Kocsics Attila, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont igazgatója többek közt azt kifogásolta, hogy bár a nemzeti kisebbséghez tartozó diákok után több támogatás jár az iskoláknak, ez nem fedezi a pluszköltségeket. Gáll László, a gyulafehérvári Majláth Gusztáv Teológiai Gimnázium igazgatója a felekezeti iskolák aggodalmait osztotta meg a jelenlevőkkel, elsősorban a bonyolult finanszírozási rendszert kifogásolta, illetve azt, hogy az egyházaknak nincs beleszólásuk abba, hogy kit neveznek ki az iskolák igazgatójának.
Kötő: lesz idő felkészülni
A pedagógusok félelmei kapcsán Kötő József parlamenti képviselő elmondta, a törvény 2012-ben lép érvénybe, ezért az iskoláknak lesz alkalmuk felkészülni a változásokra. Mint mondta, a vezető tanácsok kialakításakor azokat a szülőket kell bevonni a munkába, akiket érdekel az iskola sorsa, így elkerülhető az esetleges konfliktus. Szerinte a törvény lényeges eleme, hogy a tantervet csak 75 százalékban kell a tanároknak teljesíteni, a fennmaradó 25 százalék rajtuk múlik. Hozzáfűzte, az önkormányzatokkal év elején kötik a szerződést az iskolák, és a kisebbségi oktatásnak járó pozitív diszkrimináció miatt nem kell magyar osztályok megszűnésétől tartani.
Továbbképző óvónőknek, tanítóknak és tanároknak
Az oktatói karrier szakmai fejlesztése – új kompetenciák a folyamatosan változó oktatás szereplői számára Hargita és Neamţ megyékben címmel nagyszabású oktatási projekt indult útjára. A képzéssorozat első részét egyszerre két állomáson, több száz óvónő, tanító és tanár részvételével rendezték meg a hétvégén: Székelyudvarhelyen az udvarhelyszéki és Keresztúr körzeti, Csíkszeredában a csíkszéki pedagógusok vettek részt a továbbképzőn.
„A pedagógusoknak fontos szerepe van a tanulók ösztönzésében és sikerében, ezért szükség van a modernebb, újabb képesség- és készségfejlesztő technikákra” – hangsúlyozta Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője, aki egyben a projekt menedzsere is. A hároméves futamidejű projektet európai uniós pénzekből finanszírozzák, és a két szomszédos megye tanfelügyelőségének partnerségében, illetve a brassói Transilvania Egyetem együttműködésével zajlik. „Azért Neamţ megye a partner, mert más fejlesztési régióból kellett társat találni a pályázathoz” – tudtuk meg Barok Eleonóra sajtófelelőstől.
Az akkreditált, kreditpontos képzésre novemberben iratkozhattak be mindkét megyéből az óvónők, tanítók és tanárok, Hargita megyében az 1300 helyre több mint 1900-an jelentkeztek. A kiválasztási kritériumok szerint a képzés résztvevőinek 10 százaléka pályakezdő, 10 százaléka nyugdíjhoz közeledő életkorú kellett hogy legyen. A röviden Compas 2010 néven futó projekt keretén belül négyfajta képzésre lehetett beiratkozni, ezek: IT-készségek fejlesztése, kompetenciaalapú kerettanterv készítése és alkalmazása, osztálymenedzsment – krízishelyzetek kezelése, illetve interaktív módszerek az iskolában. A tanfolyamok ingyenesek, sőt az útiköltséget is megtérítik.
Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Forradalom és iskolamentés a szórványban
Balázsfalva
Egyszerre tartották a magyar iskola és a nagy szabadságharc ünnepét március 12-én este, Balázsfalván, a zsúfolásig telt Művelődési Házban. A környékbeliek lelkébe mindkét mozzanat mélyen befészkelte magát, hiszen sorsunk múlott és múlik ezeken: forradalmunk szellemén és állandó küzdelmünkön iskoláinkért. Gyökerek nélkül nincs igazi jövő, de megteremtéséhez itt, a végvári környezetben elsősorban anyanyelvi iskola szükséges és gyermekek, akik megtöltik. Különösen a szórványban, ahol a napi élethez, a teljes élethez legalább két nyelv tudása nélkülözhetetlen. Ehhez pedig felkészült szülőkre és minőségi iskolára van szükség.
Tanulni, majd ünnepelni gyűlt össze a közönség, köztük balázsfalvi, péterfalvi, tűri, gyulafehérvári, búzásbocsárdi vendégek. Karácsonyi István a Szülőföldünkért Egyesület nevében, házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve Vetési László református szórvány lelkipásztort, a Diaszpóra Alapítvány elnökét és Valentin Rotar balázsfalvi polgármestert. A moderátor szerepét betöltő Szakács Júlia, a Bethlen-kollégium véndiákja, jelenleg az Erdélyi Magyar Ifjak szórvány szakcsoportjának vezetője elmondta: olyan rendezvény ez, ahol sorskérdések felvetésére és megvitatására gyűltek össze a résztvevők.
Dr. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, a rendezvény eszmei irányítója, szervezője szerint a helyszín megválasztása, ahol ő is született, nem volt véletlen. 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Családról, iskoláról kell beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetünk száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Örömmel jelentette be, hogy április 2-án Kolozsváron, a felújított Mátyás-szoborcsoport avatási ünnepségén ott lesznek reneszánsz táncukkal az erdélyi színt képviselő enyedi diákok is. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója szerint az iskolával erősödött a magyar oktatás, létszámában is emelkedett (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében.
Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahol ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, amikor a szomszédasszony vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. A választ a szülők ott helyben megkaphatták abban az igényes, színes, kétnyelvű, 12 oldalas alkalmi kiadványban, amelyet a Szülőföld Alap és Kovászna Megye Tanácsának segítségével adtak ki, Milyen iskolát válasszak gyermekemnek? Magyar iskolát program. Dr. Gudor Botond vezércikkében (Miért magyar iskolát?) konkrét válaszokat fogalmazott meg a kérdésre. „… A választás több, mint egy szójáték. A 21. század kihívása, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy apa és anyanyelvedet jól, ha lehet, tökéletesen megismerd. Lehetőség arra, hogy későbbi munkahelyeden a legjobb állást nyerd el. Lehetőség arra, hogy a templomban megértsd a lelkészt, és nagymamával is elbeszélgethess. A magyar iskola azt a leendő embert jelenti, aki nem fél, hanem boldogul. Magyarul és románul egyformán tud. Ezt kínálják magyar iskoláink Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és Nagyenyeden. Nem egyszerű iskolát, hanem olyan iskolát, ahol nyelvet, nyelveket tanul, ahol több lesz, mint az átlag, ahol hitre és reményre nevelik.” A kiadványban helyet kapott még többek között Kémenes Loránt Zoltán plébános, Szőcs Ildikó és Gál László líceumi igazgatók, Veres József tanár és Máté János református lelkipásztor írása.
Az ünnepi műsor keretében a helybéli magyar gyermekek forradalmi verseket és hegedűszólót adtak elő. Boros Erzsébet búzásbocsárdi református tiszteletesasszony a nap szellemének megfelelően válogatta ki forradalmi dalait, nótáit, hatalmas sikert aratva, majd Kossuth Lajos beszédét hallgathattuk fonográf felvételről. Ezt követően fellépett a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amely 2004-ben alakult a gyermektáncház mozgalom részvevőiből. Jelenleg négy korosztályban több mint 140 gyermek tanul táncolni óvodától a XII. osztályig. 2006-ban a Küküllő menti bokrokra utaltak, amikor nevet választottak. Ezúttal is tematikus táncjátékot mutattak be március 15. tiszteletére, Verbuválás, csatamező, szabadság… címmel. Az énekszámokat Németi László kollégiumi véndiák és Vásárhelyi Mónika adta elő. Többször visszatapsolták őket. Amikor a közönség elhagyta a termet, az egyik idős néni azt mondta: „Ilyen szép ünnep, rég nem volt Balázsfalván. Tudja, az én unokám is magyar iskolába jár!”
Létkérdések megidézése és ünnep volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata (támogatók: Szülőföld Alap, Bod Péter Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak, balázsfalvi, búzásbocsárdi, magyarpéterfalvi református egyházközségek, tűri római katolikus egyházközség). A Fehér megyei magyar szórvány anyagi segítséggel, de saját elképzelésekkel és szellemi erőkkel építette fel ezt a szép és tanulságos ünnepnapot. Önmaga dolgozott saját sorsa irányításán. Folytatása várható Gyulafehérváron április 30-án, Küküllőváron május 21-én, Marosújváron május 28-án. A szórványsegítő civil csapat tehát tovább dolgozik a magyar iskolák megmentéséért.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Pártos ünneplés Erdély-szerte
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának” nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik”, de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni”.
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek”. Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét”. Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Családias” Bethlen-bál
Több mint hatszázan vettek részt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium XVII. alkalommal megszervezett bálján, amelyre két héttel előbb már minden jegy elkelt. A városi sportcsarnok befogadóképessége határozta meg a három éve a kollégium falain kívülre vitt táncmulatságon a résztvevők számát. A nyitótánc ezúttal is a végzős diákok palotása volt, majd az ünnepi köszöntők következtek.
Szőcs Ildikó igazgató beszédében emlékeztetett, hogy a 2011-es év a család éve, és úgy vélte: a résztvevők is egy nagy családhoz tartoznak. Majd Répás Zsuzsanna magyar közigazgatási és igazságügyi államtitkár-helyettes szavait tolmácsolta, aki a kollégiumnak az anyanyelvi oktatásban vállalt fontos szerepét hangsúlyozta a szórványban, és biztosította a iskola vezetőségét, hogy a magyar állam támogatja a konviktus felújítását.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter, aki a bál védnökségét is vállalta, beszédében kifejtette: „A nagyenyedi kollégium évszázadokon keresztül képviselte az erdélyi szellemiséget, értékteremtő szerepe megkérdőjelezhetetlen.”
Tamás András. Új Magyar Szó (Bukarest)

Könyves tisztelgés a nemzet festője emlékére
Barabás Miklós életműve nagyjából ismert, de a szülőföldhöz, Erdélyhez kötődő adatok tekintetében életrajza máig hiányos – hangsúlyozta Jánó Mihály művészettörténész az Eszmény és hasonlatosság című, általa szerkesztett, többszerzős tanulmánykötet csütörtöki bemutatóján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A Tanulmányok és adatközlések Barabás Miklós születésének 200. évfordulójára alcímet viselő könyv tavaly jelent meg a Pallas-Akadémia Kiadó és a Székely Nemzeti Múzeum közös gondozásában. A nemzet festője már 16–17 évesen mindent tudott a rajzról – állapította meg Jánó Mihály a Barabás-leszármazott, Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész magángyűjteményéből származó, 1826–27-ben keletkezett vázlatkönyvet ismertetve. E korai munkáiban Barabás Miklós eszményítés nélkül ábrázol családtagokat, tanulótársakat, tanárokat, előkelőségeket. Szinte életrajzi adalékként is felfogható, amit a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatói irodájában található Quodlibet kompozíció "tartalmaz", hisz a medalionokba foglalt portrék nagyságából, a festő önarcképéhez viszonyított helyzetéből kiderül, mely tanárait tisztelte leginkább (Köteles Sámuel, Szász Károly), kik voltak példaképei, akiknek portréit a Kisfaludy- és Fazakas Mihály-művek illusztrációi mellé úgy helyezte el, ahogy tetszik (quodlibet) – tudhatjuk meg Jánó Mihály tanulmányából. Barabás Miklósnak a sáromberki Teleki-kastélyban tett látogatásáról, az ott készült női portré születésének legendás varázserejéről (miszerint az ábrázolt Vay Lajosné Teleki Erzsébet a kép készítése alatt épült fel halálos betegségéből) Orbán János művészettörténész értekezik, Csáki Árpád történész és Jánó Mihály a neves dálnoki református papról, Ferenczy Jánosról ír tanulmányt, aki 1200 kötetes könyvtárát adományozta a Székely Mikó Kollégiumnak, és személyes kapcsolatban állt Barabás Miklóssal. Csáki másik tanulmányában a festő műszaki pontossággal elkészített gőzgéprajzát ismerteti. Murádin Jenő, Barabás Henriette, a festő lánya kolozsvári munkásságát tanulmányozta, Egyed Péter filozófiai megközelítésben kutatja azokat a látványalakító elemeket, amelyek Barabás Miklós művészetét meghatározták. Haszmann Pál Barabás Miklós 1884-es litografált önarcképe keletkezésének körülményeit tanulmányozza, a könyv bemutatóján ellenben a művész emlékéhez fűződő történet kapcsán – a kézdimárkosfalvi Barabás László mesterember dugattyúkból öntött szobrot a falu nagy szülöttéről, a nemzet festőjéről, amit soha nem állítottak ki, és jelenleg a csernátoni múzeumban őrzik – az egykori székely ezermesterek keze alól kikerülő értékekre, a ránk hagyott örökségre hívta fel a figyelmet.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csíkszeredai Régizene Fesztivál hétfőtől
Sajtótájékoztatón ismertették a július 11–17. között megrendezendő Csíkszeredai Régizene Fesztivál programjait az eseménysorozat szervezői július 5-én a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) székhelyén. A sajtótájékoztatón a nemzetközi fesztivál főszervezője, Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai, valamint a társszervező intézmények képviselői, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Antal Attila Csíkszereda Megyei Jogú Város alpolgármestere vettek részt.
Borboly Csaba megyei tanácselnök felszólalásában kiemelte: „nagyon fontosnak tartjuk ezt a fesztivált, mert nemcsak Csíknak, Hargita megyének, hanem egész Székelyföldnek a nagykövete a nagyvilágban”. – A fesztivál fontos kulturális értéket jelent térségünk számára és egyben turisztikai vonzerővel is bír. Ezért a megyei tanács részéről uniós pályázatot nyújtottunk be azzal a céllal, hogy a következő két évben nemcsak az országon belül, hanem nemzetközi szinten is növeljük a fesztivál hírnevét, és ezáltal a csíki térségbe, Hargita megyébe egy hetes időszakra sok vendéget, turistát vonzzunk – nyilatkozta a megyei tanács elnöke a fesztivál kapcsán. Hozzátette: „a kultúra és a gazdaság egymást erősítő hatással bírhat. A megyei tanácsnak az a célja, hogy a mezőgazdaság és a turizmus együttesen biztosítsa a kilábalást a jelenlegi válságos helyzetből, és az ilyen irányú építkezéshez ehhez hasonló eseményekre is szükség van”.
Antal Attila alpolgármester a Csíkszereda Megyei Jogú Város és a Hargita Megyei Kulturális Központ között a fesztivál szervezése során évek jól működő partnerséget emelte ki, a szervezők, a kulturális központ munkatársai – Márton Judit, Filip Ignác Csaba, Péter Boglárka és Botár László – pedig a fesztivál szervezésével és programjával kapcsolatos részletekről tájékoztattak.
A három évtizedet betöltött Csíkszeredai Régizene Fesztivál számos újdonsággal várja a közönséget 2011-ben: 14 koncert, gyermekprogramok, reneszánsz táncház, új zenei témákkal, premier előadásokkal, ritkán hallott zeneszerzők műveivel és a fesztivál repertoárjában szereplő új hangszerekkel (a natúrkürt és a barokk trombita).
A koncertek és programok témái a kelet- és nyugat-európai zenetörténeti, ugyanakkor a mai zenei életben is fellelhető kapcsolatokra hívják fel a figyelmet. 
A fesztivál a Régizenei Nyári Egyetem programjaival, ezen belül a mesterkurzussal kezdődik július 11-én. A Nyári Egyetemen az előző évekhez képest új szakok indulnak, amelyekre egyetemisták, zeneszakos gimnazisták és kisgyerekek is jelentkeztek. A HMKK ösztöndíjban részesítette a Nagy István Művészeti Líceum két diákját, a La Stravaganza barokk verseny díjazott együttesének tagjait. Hargita Megye Tanácsa szórványprogramja keretében a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium három diákjának ingyenes részvételét biztosítja a kurzusokon, akik a Gabrielense Régizene és Táncegyüttes tagjai. Július 12-én a kolozsvári La Stravaganza régizenei verseny díjazott együttese, a Senza nome lép fel, amelynek tagjai bukaresti és kolozsvári egyetemisták Mihail Ghiga művészeti irányításával. 13-án a Nyári Egyetem tanárai mutatkoznak be koncerttel, majd 14-én lesz a fesztivál ünnepélyes megnyitója. Ezt követően a Codex együttes lép fel meghívottjaival (Györfi Erzsébet, Elekes Emőke, Ádám Rebeka, Szabó Anikó, Szutor Péter) a Kájoni-kódexből és a Bocskor János énekeskönyvéből játszva darabokat. Hallhatják az Észak-Olaszországból érkező Dramsam együttest, akik az itáliai középkori és reneszánsz zene kitűnő előadói, trecento-beli muzsikát játszanak.
15-e, péntek egyfajta barokk nap, a zenei együttműködések bemutatásával. Két nemzetközi workshop teljesedik ki a koncertekkel:
- fellép a Barokk Fesztiválzenekar, amely a hazai barokk hangszeren játszó muzsikusokat fogja össze külföldi közreműködőkkel és Ulrike Titze, barokk hegedűművész vezetésével. Szólisták: Kiss Noémi (szoprán) és Hegyi Gábor (barokk trombita).
- a Kremsier projekt koncertje: egy csehországi város, Kromerzsízs zenei örökségét mutatja be, Karl Liechenstein-Kastelkorn herceg-püspök egyedi gyűjteményét. A projektben nyolc hazai és külföldi zenész vesz részt, közülük többen hazai származásúak, de külföldön tevékenykednek. A projekt művészeti vezetője: Chereji Szilárd (Ausztria).
Július 16-án, szombaton gyerekprogramok várják a kicsiket, így hangszerbemutató és gyerekkoncert, a nyári egyetemen végzett gyerekek mutatják be a kurzusokon tanult műveket. Szombaton a program a délutáni kurzuszáró koncerttel folytatódik, este a hazai együttesek – Flauto Dolce, Collegium – mellett Antoni Pilch lengyel lantművész lép fel. Késő este táncház, Gyergyószárhegyen pedig a Lyceum Consort (Bukarest) koncertje lesz.
A fesztivál zárónapján, 17-én, vasárnap délelőtt szintén gyerekprogramok lesznek, délben Steffen Schlandt (Brassó) és Hegyi Gábor (Németország) orgona és trombita hangversenye szerepel a programban. Fellépnek a fesztivál jól ismert szereplői a magyarországi Kobzos Kiss Tamás, a törökországi Erdal Şalikoğlu és a fesztivál zárókoncertjeként a Musica Historica.
További információkat, valamint a sajtótájékoztatón készült fotókat a fesztivál honlapján (www.musica-antiqua-hr.ro) találnak. Erdély.ma

Schmitt Pál a Krónikának: tizenötmillió magyarban gondolkodom
A magyar állampolgárság felvételére, a magyar nyelv védelmére, továbbá legalább egy idegen nyelv elsajátítására buzdított tegnap befejeződött kolozsvári látogatása során Schmitt Pál. A köztársasági elnök egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket, vidékjárása során ellátogatott Magyarpalatkára és Válaszútra, amellett magas rangú állami kitüntetéseket adott át. Schmitt Pál a Krónikának elmondta: a könnyített honosítás révén nő a magyar nemzet tagjai közötti szolidaritás.
Kodály Zoltánt parafrazálva biztatott arra mindenkit tegnap Schmitt Pál Kolozsváron, hogy tanuljanak idegen nyelveket, hogy ezt a tudást felhasználva gazdagítsák anyanyelvüket. Kétnapos Kolozs megyei látogatása során a köztársasági elnök megnyitotta a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek részvevői szerinte jelentősen hozzájárulnak a magyarságtudomány gazdagodásához.
Beszédében úgy foglalt állást: ma ismét felértékelődött a sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra (...), az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat. Kiemelte, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát, hiszen az idegen nyelvvel párhuzamosan újra lehet tanulni, gazdagítani a magyart.
Traian Băsescu román államfő, a kongresszus másik fővédnöke üzenetét kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter magyar nyelven tolmácsolta: a saját nyelv és kultúra biztos pont a gazdasági, szociális, politikai válságok közepette. Miközben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár üdvözölte, hogy az ötévente megrendezett hungarológiai kongresszusnak az a kincses város ad otthont, ahol a magyar nyelv használata miatt sokakat megszólítanak az utcán, Florin Stamatian prefektus sajnálatát fejezte ki, hogy gyerekkorában csak annyit sikerült megtanulnia magyarul: „Kezicsókolom, nagymama, hol van Gyuri.” Schmitt Pál a tanácskozáson jelentette be, hogy védnöksége alá vett a kolozsvári levéltár által felfedezett felbecsülhetetlen értékű dokumentumok közül egy Mátyás királytól származó adománylevelet.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott négy erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet vezetőivel is, akiket egység kialakítására szólított fel, annál is inkább, mivel ősszel népszámlálást, jövőre pedig helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Kifejtette, a négy szervezetnek – EMNT, RMDSZ, MPP és SZNT – el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát a lakossági összeíráson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében. Az elnök leszögezte: ahogy most a kincses városban, úgy a jövőben a Sándor-palotában is csak együtt ül le a szervezetek vezetőivel.
Az államfő ezután megtekintette a Kolozsvár közeli Magyarpalatka visszaszolgáltatott református iskoláját, majd ellátogatott a Kallós Zoltán által létesített, a néprajzkutató nevét viselő válaszúti Mezőségi Néprajzi Múzeumba, továbbá a közel száz kisdiák oktatását-nevelését biztosító szórványkollégiumba. Kallós Zoltán „idegenvezetésével” a köztársasági elnök megismerkedett a tavaly megnyitott múzeum páratlan, a mezőségi, az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, népviseletét bemutató gyűjteményével. Schmitt elragadtatással szemlélte a magyarpalatkai, széki és más tájegységek kellékeiből álló tisztaszobák kincseit, a 18. századi magyar fanyerget, és tetszését különlegesen kivívta a kalotaszegi menyecske magyar címerrel ellátott ruhája. Nagyot derült az államelnöki delegáció annak a 19. századi tányérnak a feliratán, amely ezt üzente majdani tulajdonosának: „Végy meg, k…a, mert szép vagyok”. Schmitt Pál támogatásáról biztosította az elsősorban magyar állami finanszírozással épülő szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központot, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jövőre hat unokájával tér vissza Válaszútra, hogy feltöltődjenek magyar nyelvvel, kultúrával. Lapunk kérdésére az államfő nagyon jó érzésnek nevezte, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma. „Én tizenötmilliós nemzetben gondolkodom. A számunk nem nő, mert a nemzet ugyanakkora marad, de a kötődésünk, a köztünk lévő szereteterő, a jogi kötődés, a kohézió, a szolidaritás egyértelműen növekszik annak révén, hogy magyarságérzésüket, – tudatukat nagyon sokan a magyar állampolgárság felvételével is erősítik” – jelentette ki a Krónikának a köztársasági elnök.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével is. Ígéretet tett arra, hogy az akkreditáció kérdését ezentúl is prioritásként kezeli a felelős fórumokon, és elmondta, az RMDSZ vezetőitől pozitív visszajelzés érkezett az intézményi akkreditáció helyzetéről, így az erre vonatkozó végső döntést októberre várhatja az intézmény. Schmitt jelenlétében erdélyi magyarok tették le az állampolgársági esküt a kincses város magyar főkonzulátusán, megtekintette a Házsongárdi temetőt, ahol megkoszorúzta Dsida Jenő sírját. Kolozsvári látogatása záróakkordjaként Schmitt Pál tizenkilenc erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetéseket. (Kitüntetett erdélyi magyarok. Schmitt Pál tegnap 19 erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetést Kolozsváron. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjében részesült Czirják Árpád nyugalmazott érseki helynök, Cs. Erdős Tibor festő, grafikus, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Schupler Tibor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatója és Somai József közgazdász, a köztársasági érdemrend lovagkeresztjében pedig Pallai Béla Miklós József görög katolikus lelkész, Heim András és Valovits László grafikus, Fodor Imre, Marosvásárhely volt alpolgármestere, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárdért Alapítvány elnöke, Juhász Tamás egyetemi tanár, Király László költő, Kristófi János festő, Hermann János egyháztörténész, Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke. Az érdemrend középkeresztjét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, a köztársasági elnök érdemérmét Guttman Mihály zenetanár, karnagy és Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő kapta, míg elismerésben részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója.)
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Költözködő-tanügyi reformos tanévnyitó Kolozsváron
Elkezdődik a nagyenyedi Bethlen-kollégium felújítása
Kolozsvár három nagy iskolájának – az Apáczai-, a Brassai- és a magyar tagozatot is működtető S. Toduţă Zenelíceum – életébe hoz jelentős változást a 2011–12-es tanév. Az Apáczai-líceumban a délutáni oktatás szűnik meg az idéntől az elemi osztályok és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályoknak a Karolina téri ferences kolostor udvari épületeibe való költözésével. A brassaisták idéntől egy épülettel odébb, az ókollégiumban tanulnak új lendülettel és új jelszóval (Örökké Brassai!), míg a zeneiskolások a városközponttól távolabb, ám korszerű iskolaépületbe költöztek. Nagyenyeden mozgalmas időszak kezdődik: az idén startolnak a Bethlen-kollégium várhatóan több évig tartó felújításával. Mindezen túl az új oktatási törvény minden tanintézetben gondoskodik arról, hogy érdekes legyen ez a tanév: a szülőknek és önkormányzatoknak hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk az iskolák vezetőtanácsában.
Apáczais tanévkezdés Mézga családdal és tündérkerttel
Vidám csevegés zaja verte fel tegnap az Apáczai-líceum csendjét, majd az ünneplőbe öltözött diákok-szülők rendezetlen sorokban sétáltak át a Farkas utcai templomba. Az ünneplő gyülekezetet Székely Szabolcs segédlelkész fogadta. Dávid imádsága után a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Mézga család közismert mondata zendült fel: „MZ/X, jelentkezz! MZ/X, jelentkezz”. A lelkipásztor a rajzfilmsorozat epizódjainak történéseit így foglalta össze: a kapcsolatfelvételt követte a kívánság elmondása, majd a kívánság érkezése. E szakaszok jellemzik az imát is – zárta a kitérőt a lelkipásztor, hozzátéve: manapság sokan Istent, az imádságot kívánságteljesítő automataként fogják fel. Pedig az imádság nem csak erre való, hiszen az imádságban tudunk mindenkit szeretni. „MZ/X, jelentkezz! Isten jelentkezz!” – kérte végül X, majd azt a kívánságot fogalmazta meg Isten felé, hogy tegye áldásossá a most kezdődő tanévet.
Magó Vivien, Deák Petra és Gregus Fóris Gergő 2. osztályos tanulók szavalatai köszöntötték az új tanévet, majd László Attila alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket: „Mi megtettük a magunkét”. Utalt ezzel arra, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhat, és hogy sikerült elérni azt is, hogy ne délután járjanak iskolába. Megköszönte a szülőknek-tanároknak, hogy „gyöngyszemmé nevelték ezt az oktatási intézményt”, és emlékeztetett arra a jelentős lépésre, hogy a tanügyi törvénynek köszönhetően számos döntés átkerül a mi kezünkbe – ehhez kívánt sok sikert, hogy bizonyíthassuk, képesek vagyunk jó döntéseket hozni.
Vörös Alpár igazgató a szokásosnál is meghatottabban vette át a szót, hogy a vakációs események rövid számbavétele után bejelentse: 20 éves álom vált valóra, hiszen a ferences rendnek köszönhetően végre megoldódott a tantermek kérdése, és ezzel megszűnik a délutáni tanítás problémája. Az igazgató által „tündérkertnek” nevezett, egykor a zeneiskolának otthont adó ingatlanba az elemisták és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályosok költöztek, ez a változás felszabadultabbá teszi az iskolai órarendet. Ugyanakkor kifejtette: az új tanévben a rend és a fegyelem erősítése a cél, hiszen így érhetők el minél jobb eredmények. Azt is elmondta: folytatják a tematikus napok sorozatát, majd figyelmeztetett: tanszercsomag-gyűjtést szerveznek a Dorkas Aid szervezettel közösen az iskola rászoruló diákjai számára.
A tanévnyitó osztályfőnöki órákkal zárult az iskola épületében, előbb azonban az elsősöket a nagyobb elemisták fogadták, még a „régi” épületben: a legkisebbek virágkapu alatt tértek be az alma mater falai közé. (B. B.)
Erkölcsre és tudásra helyeznek hangsúlyt a Báthoryban
Minden tanévnyitó az újdonság erejével hat, és egymást ki nem záró kettősségeket hordoz: elkezdeni és folytatni, meglátni és viszontlátni jellemzi egyaránt az iskolai év első napját, amelynek ünnepélyességét elsősorban az elsős kisdiákok fogadtatása adja meg. A Báthory István Elméleti Líceum nagyépületének udvarára idén is „virágkapun” át mentek be a legkisebbek, a nap főszereplői, akiket a felújított és hangulatosan díszített osztálytermekben vártak a könyvek és egyéb tanszerek.
A tanévnyitó közös imával kezdődött. Kovács Sándor főesperes az évkezdés mottójának a következő mondatot szánta: „Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek./ Hogyha Isten úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.” Emellett több értékes és szép gondolattal, tanáccsal látta el a diákokat: légy független, gondolkodó létező; ne légy haragvó, légy önzetlen, élj tisztán és igazul, teremts rendet önmagadban és a világban.
Egy közös érdek, a tanév kezdete, több mint ezer embert hozott össze az iskola udvarára – mondta Timár Ágnes igazgató, aki ünnepi beszédében arról is szólt, hogy a tanüggyel még soha nem foglalkoztak annyit, mint idén, és ennek az érdeklődésnek a kiváltó oka elsősorban az érettségi eredmény volt, amelyek alapján ízekre szedték az oktatást. Az igazgató kiemelte, hogy a Báthory-líceumnak előnyére szolgált az érettségi körüli botrány, hiszen igazolta az intézmény által vallott értékeket, miszerint a tudás érték, amelynek haszna később mutatkozik meg. Példa erre, hogy a líceum az érettségin 98 százalékos sikeraránnyal büszkélkedhet, a megye első tíz iskolája közé sorolható, és első a magyar iskolák között. Az új tanév a változások tekintetében is sok újdonságot hoz, de az igazgató megnyugtatott: ezek jobbára adminisztratívak lesznek, a tanszemélyzet munkájának célját és érdekét továbbra is a diákok jelentik, a hangsúlyt ezentúl is az erkölcs és a tudás megszilárdítására helyezik.
Király András tanügyi tanácsos, az oktatási tárca államtitkára beszédét előbb románul olvasta fel Borsos László államtitkár-tanácsos, majd magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte az RMDSZ szerepét a tanügyben elért változtatások tekintetétben, és dicsérően szólt arról, hogy az idei érettségi eredmények átlagán a magyar oktatás 20 százalékkal emelkedett felül. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta, amelyet arra a mondásra épített, miszerint a tudás kincs, és erre alapozva kell felnőniük a következő generációknak is. Péter Tünde figyelmeztetett, új kihívásoknak kell megfelelni, tovább kell lépni és gyarapítani kell gyermekeink tudását. Szerinte a Báthory-líceum biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a diákok az elkövetkezőkben is megkülönböztethessék a jót a rossztól, az értékest az értéktelentől, majd külön köszöntötte az elsősöket, nyolcadik, kilencedik és tizenkettedik osztályt kezdőket. László Attila alpolgármester arra biztatta a diákokat, ne féljenek a megmérettetéstől, sorsuk irányításától, ennek példáját vegyék át elődeiktől, szüleiktől. (Ú. I.)
Jelszó született a Brassaiban
Nem szokványos helyen és körülmények között nyitotta meg a tanévet a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Mint ismeretes, az intézmény a nyáron költözött „egy házzal odébb”, az egykori egészségügyi iskola, az ókollégium épületébe. Így a tanévnyitót is eredeti helyszínen, a Béke téri Diákművelődési Házban tartották meg.
Telt ház előtt Vajnár János Zsolt történelemtanár üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a kolozsvári polgármesteri hivatal képviselőjét, Szabó Tamást, továbbá az iskola igazgatóját, Kósa Máriát és igazgatóhelyettesét, Iszlai Enikőt. „Örökké Brassai!” mondattal váltak meg az iskolától a ballagáskor, ez pedig mára jelszóvá vált. „Örömmel »jelentjük«, hogy sikerült iskolánk új épületbe való költöztetése, s közös feladatunk marad őrizni Brassai professzor szellemét” – mondta a ceremóniamester.
Kósa Mária a beszédében szintén kitért az újdonságra. „A szatmárnémeti Kölcsey Főgimnázium és a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium után iskolánk is költözni kényszerült ugyanazon okokból. Nem a mi hibánkból és nem a mi akaratunkból” – mondotta az igazgató. „Az az iskola, amely a kommunizmus legsötétebb éveiben is anyanyelvünk és magyarságtudatunk ápolásának egyik legfontosabb erdélyi központja volt, az új tanévre 42 tanárjával és mintegy 500 diákjával távozni kényszerült az évtizedeken át megszokott épületből.” Kozma Béla szavaival élve: „Egy iskola sohasem holt anyag […] A skóla mi vagyunk, te, én, ő – mi valamennyien. Bennem és benned, általam és általad élő. Bennünk. Sőt, a mögöttünk jövőkben. Diákjainkban.” Kósa Mária szokás szerint külön köszöntötte azokat a diákokat, akiknek még különlegesebb az évkezdés: az óvodától búcsúzó elsősöket, az tanítók védőszárnyai alól kinövő ötödikeseket, és a már saját döntéseiket követő kilencedikeseket. „A Brassai erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. S erre nagyon vigyázunk ezután is. Akárki ellenében” – zárta beszédét az igazgató.
Az ünnepi műsorban a hetedikes Balogh Mónika mondott verset; tanításról, tanulásról szóló gondolatokat osztott meg Ecsedy-Baumann Brigitta, Bagaméri Noémi és Nagy Tamás; Szallós-Kis Csaba Janikovszky-szöveget olvasott fel; Kis Szabolcs a Betűország kincsei, az elsős Szallós-Kis Flóra pedig az Utolérem a bátyámat című költeményt szavalta el – kiválóan.
A Vajnár Emese tanító néni irányításával színpadra felvonuló elsősök megkapták az igazgatóktól a brassais nyakkendőt, majd zárásként a hatodikos Szabó Norbert a Legyen öröm a tanulás című verset mondta el. Örökké Brassai – jelszó született, Vajnár János Zsolt ezzel fejezte be az ünnepélyt, amely után a tanulók átvonultak az iskola épületébe. (P. J. A.)
Kezdődik a Bethlen-kollégium felújítása
Sok változást hoz az új tanév a nagyenyedi Bethlen-kollégium életébe is: a reform értelmében novembertől megújul a vezetőtanács, a líceumi tagozaton nevelési órákat iktatnak be, ugyanakkor beindulnak a kollégium felújítási munkálatai. Az újdonságokról Szőcs Ildikó igazgatót kérdeztük.
– Még nincs meg a kivitelező, de valószínűleg a déli szárnnyal kezdjük majd a munkálatokat, ahol az internátus is van, amit átcsoportosítunk a Bagolyvárba. Az a cél, hogy a 3–4 évig elhúzódó munkálatok alatt is megmaradjon a délelőtti oktatás – tájékoztatott az igazgató, aki reméli, hogy az iskola épülete teljesen átalakul, és sokkal jobban fogja szolgálni a közösség igényeit.
Az iskola vezetőtanácsának módosulásával kapcsolatosan Szőcs Ildikó úgy véli, szemléletbeli változásra is szükség lesz: – Jó partnert kell választani majd, aki az iskola érdekében dolgozik. Azok a szülők, akik vezetőtanácsi tagok lesznek, végre „belülről” látják majd az iskola életét, gondjait és talán jobban mozgósíthatják a szülőközösséget a cselekvésre. Ők nemcsak akkor fognak feljönni, ha díjazzák a gyermeket, vagy történetesen csínytevést követett el – mondta az igazgató.
A Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött hétfőn a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanévnyitója. Szilágy Róbert informatikatanár gitárosai az alkalomra választott zenét játszottak. Krecsák Albert alpolgármester szerint az iskolán és a szülőkőn múlik az iskola sorsa, a tanácstagok biztosan együtt fognak működni. „Építő típusú” emberek kellenek – mondta. Turzai Melán igazgatóhelyettes bejelentette: új nevelési aligazgató került az iskola élére Turzai Ildikó matematika szakos tanár személyében. Krecsák Albert alpolgármester köszöntötte az ifjúságot, megemlítve, hogy a kollégium a megújulás útján halad. Szabó Hajnal tanfelügyelő a szülők figyelmét hívta fel arra, hogy a magyar iskolákat alkalmanként mi magunk szüntetjük meg, nem mások. Fogni kell a gyermekek kezét, miután a neki megfelelő iskolába íratták. Manea Florin a rendőrség részéről hívta fel a figyelmet a balesetmegelőzés szükségességére. Varga Magdolna és Zudor Mezei Mátyás 4. osztályos tanulók köszöntötték a 22 első osztályost, akik virágot és ajándékot kaptak.
A kollégium 22 első osztályossal, két ötödik osztállyal (18–18 tanuló) és három kilencedikkel (89 tanuló: matematika-informatika, tanító-óvóképző és turisztika-közélelmezés) indul az idén. Nőtt a bentlakók (123) és az ösztöndíjasok száma (csaknem 60). (Bakó Botond)
Összetartó kis közösség a Ghibu-líceumban
A Donát negyedi O. Ghibu Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén Irsai Mónika aligazgató köszöntötte magyarul a tanulókat és azok szüleit, illetve a tanárkollégákat.
– Megkérdezhetitek, miért érdemes ebbe az iskolába járni? Bárki választ adhat erre: kis közösségünk az összetartáson, együttműködésen, barátságon, közös célokon, vágyakon alapszik. Tanárok, tanítók, szülők azért fogtak össze, hogy jobbá, szebbé, élménytelivé tegyék iskolai éveiteket, családias légkört teremtsenek. Olyan élmények várnak itt rátok, melyek ide, a Donát negyedi iskolához kötnek titeket hosszú évekig. A tietek is ez az iskola, hiszen ti hozzátok magatokkal a sok új ötletet, a lendületet, a vidámságot, a segítőkészséget, ti teremtitek meg azt a diákközösséget, melyre nagyon büszkék vagyunk – magyarázta az aligazgató, majd úgy vélekedett: a közösen kitűzött és megvalósított cél mindig azt bizonyítja, hogy tartozunk valahova és közösséget ápolunk. Irsai ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy kapcsolódjanak be ők is az iskola életébe.
Goga-évnyitó: először és utoljára
Vannak, akik először, és vannak, akik utoljára vesznek részt a Monostor negyedi O. Goga Iskola évnyitóján. Újak az elsősök, akik viráglabirintuson keresztülhaladva érkeznek. Elengedik édesanyjuk kezét, de máris ott egy másik kéz, amely nem hagyja őket magukra: az osztálytársé – jövendőbeli padtársé, vagy baráté, ki tudja... Közös sors vár rájuk: ugyanazok a követelmények, ugyanaz a felkészítő program, ugyanaz a gondoskodás. Nekik szól bátorításként a legtöbb üdvözlet meg a két, társaik által elszavalt vers. Ők azok, akik talán a legnagyobb ámulattal hallgatják az Ábrahám Gizella tanítónő volt osztályának furulya- és gitárelőadását.
Utolsó évnyitójukra jöttek el ide a nyolcadikosok. Büszkén néznek körül: lám, most ők a legnagyobbak. Egyféleképpen jó, mert minden korban íratlan jogokat jelentett végzős diáknak lenni. Másrészt rossz is, mert ahogy a többgyermekes családban az elsőszülöttet terheli a legnagyobb felelősség, ők is érzik: figyelniük kell a kisebbekre, példát mutatni és eredményeikkel növelni iskolájuk hírnevét. Mindez pedig önfegyelmet és nem kevés munkát követel.
Ha szétnézünk az iskola udvarán, mindenfelé mosolygó arcok, kíváncsi szemek, sok-sok virág, fényképező szülők, ünneplő tömeg. Körülnézni mindenki tud. De előre nézni? Igazából csak azok képesek előre nézni, akik hajlandók visszafelé is pillantani.
Eszembe jut egy nem is olyan régi évzáró, amelyre eljött egy volt tanítványunk is. Végignézte az ünnepélyt, majd odajött a tanárokhoz. Nem szólt semmit, csak sírva borult a nyakunkba. Szavaknál többet mondott ez a gesztus. Iskolánk eszerint nemcsak tudást adott át, hanem sok-sok szeretetet is, amit nem lehet elfelejteni.
Kívánom, hogy a most kezdő, a most végző évfolyamok és köztük a többiek tudják bizalommal fogadni tanítóik, tanáraik odaadását, hiszen minden igyekezet értük van. Közös célunk, hogy kiteljesedjenek egyéniségként, megszerezzék a tudás biztonságát, és hagyják magukban nagyra nőni az Embert. (Korom Mária tanár)
47. tanévnyitó a Titulescu-iskolában
Immár 47. alkalommal szólította iskolába régi és új növendékeit a Nicolae Titulescu (volt 1-es számú) Általános Iskola a Györgyfalvi negyedben.
A késő nyári vagy inkább kora őszi napsütésben zsibongó tömeg: gyerekek, szülők, nagyszülők, gyülekeztek az iskola udvarán, amely tárt kapukkal, dallamos zenével hívogatta őket. Az ünnepség a szokásos rendben, bensőséges hangulatban zajlott. A négyszögbe rendeződött résztvevők valósággal körülölelték az elsősöket (két román és egy magyar tannyelvű osztály indult az idén), akik a tanító nénik vigyázó tekintete és biztató mosolya védelmében izgatottan várták a nagy pillanatot: az első csengőszót.
Az egyházi áldás meghallgatása után az intézmény igazgatója, Kőmíves Şoimiţa közvetlen hangon üdvözölte az iskola legfiatalabbjait, majd ismertette azokat az új kihívásokat, amelyek az idei tanévben várnak a tanulókra, tanárokra, szülőkre egyaránt. Köszöntését azzal a szép einsteini gondolattal zárta, miszerint a tanulás lényege a megismerés öröme.
Balog György aligazgató örömmel jelentette be, hogy az iskola magyar tagozatának megerősődését az is jelzi, hogy a most induló első osztályba 25 gyerek iratkozott be. Megköszönte a szülőknek és a helyi közösségnek az iskolának és a tagozatnak nyújtott állandó támogatást, felkérte őket a további együttműködésre. Az ünnepség az elsősök román és magyar nyelvű szavalataival zárult, majd a legifjabb iskolások a nagyobbak virághídja alatt zenei kísérettel léphettek be életük első iskolájába.
Zenelíceum a kolostori cellából a köszörűig
Az új épületre és az ebből adódó új helyzetekre való tekintettel a szokottnál ünnepélyesebb keretek között, de stílusosan dobszóval-cintányérral nyitották meg a tanévet a S. Toduţă Zenelíceumban. Délelőtt 10 órakor tanulók (kis- és nagydiákok román és magyar tagozatról egyaránt), szülők és pedagógusok sokasága töltötte be az egykori Unirea iskola udvarát, és hallgatta meg elsőként Adrian Mureşan ortodox pap rövid áldását és imádságát, majd Marinela Marc főtanfelügyelő-helyettes tolmácsolta a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség üdvözletét, kifejtve: öröm számukra, hogy annyi év izgalma után végre megoldás született, és a zenelíceum beköltözhetett saját épületébe, ahol immár el lehet kezdeni építeni a jövőt.
– Meglehet, eleinte talán kicsit kényelmetlen lesz az épület, büszkének kell lenni azonban a megye legmodernebb iskolájára. Kívánjuk, hogy a legkisebbek is érjék el, sőt haladják is meg az erre a tanintézményre jellemző színvonalat – fejtette ki a tanfelügyelő, aki ezt követően Emil Boc kormányfő üzenetét is felolvasta. A miniszterelnök tanévnyitó üdvözletében elismeréssel említette az új tanügyi reformot és a román oktatásban elkezdődött mentalitásváltást, kifejtve ugyanakkor, hogy a diákok életében az iskola és a tanulás prioritást kell hogy jelentsen az egyéb, életkorukra jellemző elfoglaltságok sorában.
Az új iskolát Sorin Apostu polgármester is köszöntötte, üzenetét Laura Marginean tolmácsolta az ünneplőknek. Az elöljáró örömét fejezte ki, hogy sikerült a lehető legjobb körülményeket megteremteni a zeneiskolások számára, és kiemelte a szülői felelősség és modellnyújtás fontosságát is. Frappáns és ihletett rövid szónoklatot tartott Adrian Pop, a Gh. Dima Zeneakadémia rektora, aki a zene templomának tartópilléreit, a diákokat köszöntötte immár saját hajlékukban, arra intve őket, örvendjenek továbbra is a muzsikának. Adrian Brănescu ifjúsági és sportminiszter üdvözletét Beniamin Chira művészetekért felelős tanfelügyelő olvasta fel, gratulálva az iskola és a város vezetőinek a megvalósításhoz. A miniszter kifejtette: türelmetlenül várja az első koncertet az új épületben.
Vasile Sandean-Ovadiuc igazgató arra biztatta a szülőket, tekintsék egyfajta nyílt napnak az évnyitót, járják be az új épületet. Ugyanakkor az intézményvezető köszönetét fejezte ki a tanári és tanítói karnak és a személyzetnek a költözés lebonyolításában nyújtott segítségükért. Csatlakozott az elismeréshez Kállay-Miklós Tünde aligazgató, aki magyarul is szólt az ünneplőkhöz, kiemelve: az ember szentesíti meg a helyet. – Hatvan évvel ezelőtt a ferences atyák elkobzott celláiban kezdődött a zeneoktatás Kolozsváron, a zene miatt azonban a cellák megbocsátottak. Most feltevődhet a kérdés: mit keres a hegedű a köszörű helyén? A zene rövid idő alatt megszenteli majd ezt a helyet is – biztosított mindenkit az aligazgató, külön köszöntve az elsősöket, a végzősöket, a szülőket és a pedagógusokat. (S. B. Á.)
Virágkoszorús iskolaünnep az unitárius kollégiumban
Solymosi Zsolt aligazgató áhítatával vette kezdetét tegnap reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitó ünnepsége a belvárosi unitárius templomban. Máté evangéliumának felidézett sorai a tágas kapu és széles út, illetve szoros kapu és keskeny út lehetőségeire világítottak rá.
Popa Márta iskolaigazgató elmondta: a természet elcsendesedése ilyenkor mindenkit emlékeztet arra, hogy a forró nyár után következik a gyümölcshozó ősz. Kifejtette: ez a tanév különösen jelentős, hiszen 110 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az imponzás unitárius kollégium. – Sok-sok élet odaadó munkájára emlékezünk ezen a jelentős évfordulón, olyan szeretettel és gondoskodással fogunk az épületre vigyázni, mint amilyen szeretettel őseink átadták – tette hozzá. Az iskolaigazgató szerint a 2011–2012-es tanévben újdonságnak számít, hogy fokozatosan bevezetik az új tanügyi törvény előírásait, délután nyelvvizsgára való előkészítőt szerveznek diákoknak, és az eddiginél is fokozottabb figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a tanévnyitó alkalmával azt kívánta diákoknak, tanároknak, szülőknek egyaránt, hogy mindig hallják azt az isteni hangot, amely rendet és harmóniát teremt bennük. – Szülőknek, pedagógusoknak, egyházi alkalmazottaknak azon kell dolgoznunk, hogy szeretetre neveljük diákjainkat, hogy azt tudják végezni, amit igazán szeretnek – hangsúlyozta a püspök.
Czire Szabolcs, a szülői bizottság elnöke kiemelte: az iskoláknak nem versengeniük kell egymással, hanem azt az érték- és irányvesztettséget, bizonytalanságot kell leküzdeniük, amit gyermekeik szemében látnak. – Az iskola feladata, hogy rávilágítson gyerekeink értékeire, önbizalmat adjon – hangsúlyozta.
A tanévnyitó ünnepi hangulatát fokozták Gorzó Boglárka ajándékdalai, Kiss-Kalló Ákos és Lukács Bíborka versei. Az évnyitó a virágkoszorúk, tájékoztató mappák átadásával zárult: az elsősök fejére a végzős diákok helyeztek virágokat a befogadás szimbólumaként, az ötödikesek iskolájukról szóló, míg a kilencedikesek a kollégium belső életének rendszabályát tartalmazó mappát vehettek át a nagyobbaktól. (dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

Száll az emlék – Kolozsvárra...
Sütő András
Az életrajzom nyugodtan elhanyagolható. Az olvasót ez általában nem érdekli. Némelykor valamely könyvnek a szerzője sem. Falumbéli atyámfiai rengeteg könyvnek a történetét tudják elmesélni, de szerzőjükre nem emlékeznek. Legutóbb a Rómeó és Júliát mondták el nekem, de nem tudták, hogy Shakespeare írta.
Ez az igazi siker. A fordítottja azonban, midőn az olvasó csak a szerző nevére emlékszik, ám könyvéről semmit sem tud elmondani emlékezeteset – mert, ugye, manapság a történet, a tiszta epika már nem divat –, az már a tökéletes kudarc. Vannak mégis, akiknek a kudarc a fejükbe szállott, és büszkék arra, hogy nincsenek olvasóik.
A könyv könnyen születik. A dráma is. Amikor már csak írni kell. Annál többet kell szenvedni érettük, míg oda jut az ember, hogy nekiálljon az írásnak. Némely könyvemet tizenöt évig hordom magamban. A tehetség titka talán ott keresendő valahol, ahol egy szerző nem futamodik meg a kor drámáinak átélésétől. Ami keserves tehervállalás. Az irodalom és általában a művészet nagy alkotásai nagyrészt személyes vallomások is. Kálváriajárás kicsapódásai. Azt is mondhatnám: a tehetség – együttérzés másokkal. Ezért hatalom, mint minden együttérzés.
Gyermekkorom, diákéveim legkedveltebb írói a magyar klasszikusok voltak. Mellettük, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban – románnyelv-tanárnőm jóvoltából – szerettem meg Caragialét és Creangăt. Ez utóbbit kivált azért, mert hangvétele rokon a mezőségi román parasztok nyelvezetével. Azt kell mondanom: „mindenevő” voltam a világirodalom más területein is. Nem mondhatnám, hogy mágnesként rántott volna magához egy életre akármelyik is közülök, s ilyenformán meghatározta volna a magam próbálkozásait. Bizonyára tanultam mindeniktől, de sosem annyit, hogy az a magam magányos útkereséseit fölöslegessé tehette volna.
Az embernek vállalnia kell a kort, amelybe született. S e korban meg kell találnia a maga sajátos vállalni valóját, mit elkerülhet különben, ha fél az álmatlan éjszakáktól. Ha csupán egyszemélyes üdvösségét keresi. Én azonban nem hiszek az egyszemélyes üdvösségben. Azzal a néppel valósítja meg önmagát az ember, amelynek fiaként indul az életbe. Azzal emelkedik és zuhan, ha netán úgy hozza a történelem.
Aki csak azt tudja mondani: Én, én, én! – és nem ismeri azt, hogy MI –, akassza szögre azt a keserves lantot. Erre némelyek azt mondják, hogy múlt századi esztétika. Én úgy tudom, hogy még Homérosz idejéből való, és ma is érvényes. Olyanformán persze, hogy a lírai lélek legszemélyesebb vallomása is közösségi gyökérzetű, hiszen az ember társas lény. Ezért ismerheti a magányt is.
Az időszerűségről sok hamis tant alkottak már. Korbácsként csapott végig irodalmunkon a dogmatizmus éveiben, amikor a napi politika hónaljából kellett a költőnek szólnia – és mindig a MÁ-ról. Ám a művészet akkor is a Máról szól, ha évezredek történelmi távolából hoz érvényes üzenetet. Az ember múlt, jelen, jövendő hármas dimenziójában él, nem lehet ebből kiszakítani.
Öt éve, 2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András próza-, dráma- és esszéíró, közéleti személyiség
Hányszor mondták nekem itt-amott kultúraktivisták: látta, elvtársam, a mi bányászainkat? Írjon róluk regényt. Ez így nem megy. Még úgy sem megy, amiként a szocialista realizmus némely híve elképzelte: legalább egy fél liter vodkát igyunk meg műveink hőseivel, ha már „kiválasztottuk” őket. Nem, ez így egyáltalán nem megy. Énnekem azt mondta anyám: írhatnál rólunk is egy könyvet, fiam. De ő nem olvasta a szocialista realizmus tételeit, ő tudta, mit beszél.
Az egész életünkre gondolt és az álmatlan éjszakáira. Arra, amit közösen éltünk át az ötvenes évek nem épp kegyes történelmében. Egy regénynek a hőseit az írás belső napja világítja. Ez a belső nap pedig: a szerző vallomása önmagáról is, nem csupán a kortársairól. Minden regény: a szerző regénye is, annak létérzése.
Mindenikben benne vagyok, önmagamat osztom szét közöttük, a bennem lévő jót és rosszat, a képességeimet és vágyaimat, az álmot és valót, a szerelmet és hűtlenséget, a dogmatikust és a dogmának ellenszegülőt, a humánumot és a kegyetlenséget, mindent, amivel belém költözött az élet.
Egyik könyvem mottójául Jean Pierre megállapítását választottam. Ez így hangzik: „A Szó, amely Isten, redőiben őrzi az emberi nem történetét az első naptól fogva, s minden nép történetét annak nyelvében olyan bizonyossággal s oly cáfolhatatlanul, hogy zavarba ejti a járatlanokat és a tudósokat egyaránt.” Ezt vallom magam is.
A tehetség – mint említettem már –: együttérzés másokkal. Minél erősebb ez az együttérzés, annál erősebb a benső parancs a szólásra. Az ember, a nép, a nemzet, az emberiség lelkiismeretének nevében. Jól tudták ezt a mindenkori inkvizítorok, ezért találták föl mint „vitamódszert” a könyvégetést, némelykor magának a szerzőnek a máglyára vitelét is.
A romániai magyar irodalom a hazai magyar nemzetiségnek legerősebb szellemi frontvonulata. Az elmúlt negyven esztendő alatt olyan alkotásokkal gazdagította az ország szellemi életét és emellett az egyetemes magyar irodalmat, amelyek valószínűleg maradandóak. Helyünk nincs most nevek és címek felsorolására. Ezt a fölmérést sokan elvégezték már a hazai irodalmi sajtóban. Ennek az irodalomnak kettős kötöttségét némelyek tagadják, és fölösleges pánikot keltenek ez ügyben, az egyszerű igazság mégis az, hogy helyzeténél fogva hazánk kultúrájának, nyelvénél és hagyományainál fogva pedig az egyetemes magyar irodalomnak is szerves része. Fejlődését, eredményeit, perspektíváit és sajátosságait csak így lehet megítélni.
Kolozsvárt kezdtem írni és publikálni. Ebben a városban éltem át a közlés első, felejthetetlen örömeit. Itt találkoztam azokkal az idősebb írókkal, akik támogatták törekvéseimet. Ez ma már különösen hangzik. Öreg az ifjút? Hogyan lehetséges az, amikor oly nagy divat az idős generációkat leradírozni a szellem térképéről! Amikor minden ifjú zseni hóhérként akarja kezdeni pályáját, vagyis az öregek akasztásával s majd csak azután az alkotással! Bevallom, engem segítettek az akkori „nagy öregek”. Ilyen volt Gaál Gábor, Kós Károly és Emil Isac is. Hálával gondolok rájuk. És ilyenformán Kolozsvárra is természetesen. A legtöbb, mit az élettől várok, hogy elmondhassam róla a véleményemet. Ez már fölér a boldogsággal. (1984)
A szöveg forrása a szerző Erdélyi változatlanságok. Esszék, cikkek, beszélgetések című kötete – Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest (www.pim.hu). Új Magyar Szó (Bukarest)

Ötéves a kastélyfesztivál
Dél-erdélyi reneszánsz
Ötödik alkalommal szervezte meg idén a Reneszánsz kastélyfesztivált a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság. 
A közel egyhetes, Fehér, Hunyad és Szeben megyéket felölelő program ezúttal is bő választékot nyújtott korabeli muzsikából, táncból, játékból és persze nem maradt el a hagyományos lakoma sem.
A Codex nyitott Nagyenyeden
Nyitó helyszínként, a nagyenyedi református vártemplom szolgált, ahol a csíkszeredai Codex régizene-együttes muzsikája indította a fesztivált. A Kájoni kodexből és Szentgyörgyi kéziratból felcsendülő, élettel telt középkori dallamok pillanatok alatt betöltötték a sok keserűséget, fájdalmat látott öreg templomot és a lelkes közönség szívét. Az öröm, lelkesedés igencsak elfért az ősi falak között, hiszen XIV. században épült templom, s vele együtt Nagyenyed városa számtalanszor elpusztult, de mindig sikerült újraépülnie. – Ezért találkozik oly sok építészeti stílus az újabb restaurálásra váró nagyenyedi vártemplomban – magyarázta templomismertető előadásában Pópa Tibor, nagyenyedi református lelkipásztor, kiemelve a műemléktemplom egyház- és kultúrtörténeti jelentőségét, hiszen itt választják meg Dávid Ferencet, Erdély első református püspökévé, számos országgyűlés és zsinat helyszíne a templom, néhány évig az Erdélyi egyházkerület püspöki székhelye is. Ide tér haza és sajnos itt ítélik el, kergetik halálba a nyomdász és bibliafordító Misztótfalusi Kis Miklóst, itt nevelkedik és szolgál évszázadokkal később Makkai Sándor és még hosszan sorolhatók a vártemplomhoz kötődő történelmi személyiségek, események sora.
Ifjúsági régizene-találkozó
Nem maradt el a tömör helytörténeti előadás a fesztivál következő helyszínén, Marosillyén sem. Itt, a Bethlen Gábor szülőházaként számon tartott Veresbástyában Kónya Mária, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történelemtanára mesélt a nagy fejedelem Hunyad és Fehér megyei kötődéséről, nevelés-politikájáról és arról a gazdag szellemi örökségről, amely ma is belengi a kollégiumot.
Kónya Mária tanárnő azonban nem egymagában érkezett a fejedelem szülőházába. Az utóbbi évben szépen gyarapodott Collegium Gabrielense együttes 22 táncosa is hamarosan színpadra lépett. Korabeli táncaik bemutatását pedig egy másik, szintén ifjakból álló, régizene-együttes, a baróti Gyöngyharmat előadása előzte meg. Közben egy rögtönzött bemutatóra is sor került, a baróti ifjú zenészek muzsikájára, a dévai Renaissance együttes gyermektáncosai járták a középkor francia táncait. – E három, vastapsot elnyerő előadás, a fesztivál keretében megrendezett, Ifjúsági régizene-találkozó keretében jöhetett létre – magyarázták a szervezők. – Az elmúlt évek során ugyanis több helyszínen találkoztunk olyan fiatalokkal, akik nagy örömmel zenélték, táncolták a középkori dallamokat, táncokat, s úgy gondoltuk, hogy fontos lenne számukra találkozni, megismerkedni egymással. Ezért, hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg itt Marosillyén az ifjúsági régizene-találkozót, melyen ezúttal baróti, nagyenyedi és dévai diákok ismerkedhettek egymással.
A fiatalok fellépését idén is hálaadó istentisztelet előzte meg, melyen Marton József, brádi plébános, a XVI. században élt Szalkai László, esztergomi érseket idézve, biztatta szívből való muzsikálásra a fiatalokat, olyanra, amely megnyitja, és Isten felé irányítja a hallgatóság lelkét is.
Magyar ízek reneszánsza
Nem maradt el persze a hagyományos marosillyei lakoma sem. Sőt, a szervezők idén „Magyar ízek reneszánsza” címen civilszervezeteket és kisközösséget kértek fel a magyaros étkek elkészítésére. Így a szokásos egy helyett, idén öt üstben rotyogtak a finomságok: babgulyás, pörkölt, halászlé. A főzőcskézésben részt vállaló Szent Ferenc Alapítvány, END családos mozgalom, 55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat, Segesvári Miklós Pál Egylet és a dévai Renaissance Együttes jóvoltából bőségesen jóllakott a népes vendégsereg.
Ezután következhetett a játék. Hamarosan előkerültek az íjak, gólyalábak, de a komplex stratégiai játékokhoz szokott gyermektársaság legnagyobb örömét a tojástörő és almaevő versenyben lelte.
Fedelta d’amore és Come again!
A fesztivál következő állomásán, a dévai Bethlen-kastély (Magna Curia) előtt, a kolozsvári Passeggio együttes és a budapesti Musica Profana szórakoztatta nagy sikerrel a lelkes közönséget. – Ez az a helyszíne a fesztiválnak, ahol évről évre egyre népesebb a román közönségünk is és ilyenkor nagyszerű alkalom kínálkozik a Bethlen-kastély történetének ismertetésére. Idén dr. Gherghina Boda muzeológust kértük fel a történelmi előadásra, melyben Geszthi Ferenc, Széchy Mária, Bethlen Gábor, a Daniel család mind helyet kapott – nyugtázták a szervezők.
A kolozsvári Passeggio együttes egy páros táncokat bemutató szerelmi történettel indította az estét, Juhász Csilla koreográfiájában.
A budapesti Musica Profana zenészei Come again! címen Közép-Európa XVII–XVIII. századi muzsikáját szólaltatták meg csemballón, furulyán, térdhegedűn.
A térre lopakodó esti félhomály ideális hangulatot teremtett, a szintén Juhász Csilla által koreografált fáklyás középkori táncmulatsághoz, amelyben még egy kis kocsmai verekedés is helyet kapott a népes közönség nagy derültségére.
Nagyszeben, az újabb dél-erdélyi állomás
A fesztivál, Nagyszebenben, a főtéri Habitus galériában zárult, a dévai Renaissance együttes, Bethlen Gábor udvarában című történelmi táncjátékával. Az épített örökségünk népszerűsítését, a dél-erdélyi művelődési élet felpezsdítését felvállaló Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői örömmel nyugtázták, hogy a sok éves Hunyad megyei tevékenység, a gazdagon gyümölcsöző Fehér megyei kapcsolat mellett idén a szebeni közösséggel is sikerült jó együttműködést kialakítani. A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda képviselői lelkesen segítették a fesztivál helyi rendezvényét. Balázs Enikő, történelem tanárnő érdekfeszítő helytörténeti előadással gazdagította az estét, mely egyben a fesztivál záró mozzanata volt. Ez alkalommal mondtak köszönetet a szervezők mindazoknak, akik idén is támogatták a rendezvény létrejöttét, elsősorban a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Kún Kocsárd Egyesületnek valamint a Communitas Alapítványnak és mindazoknak a helyi kisközösségeknek, civilszervezeteknek illetve magánszemélyeknek, akik évről évre egyre lelkesebben kapcsolódnak be az értékőrző és -gyarapító munkába. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

A kettős mérce ellen
Kónya László szatmárnémeti tanár úgy véli, a jogok kivívása nem elegendő, ha nincs bátorság élni ezekkel
Alig van olyan magyar ember Szatmárban, aki ne örült volna beszélgetőtársunk nemrég kapott Ezüstfenyő díjának. Az érintettek közül csaknem mindenki tudja róla, hogy megyei főtanfelügyelő-helyettesként, az RMDSZ által kiharcolt törvényes lehetőségekkel élve, sokat tett az anyanyelvi oktatás bővítéséért, egyúttal a magyar iskolák anyagi feltételeinek javításáért. Azt kevesebben ismerik, hogy történelem- és néprajzkutató tevékenysége is igen jelentős. A nemrég nyugdíjba vonult Kónya Lászlóval természetesen erről is beszélgettünk
Az Ezüstfenyő díj önmagában sejtetni engedi, hogy a körülményekhez viszonyítva milyen állapotban hagyta tavaly ősszel, négy évtizednyi oktatói és tanfelügyelői tevékenysége után, a Szatmár megyei magyar oktatást. De lássuk a részleteket! Mi volt a legnagyobb gond, amikor jó tíz éve felelős posztot kapott a tanfelügyelőségen? – Mindenképpen az, hogy sok magyar gyermek nem tanult, tanulhatott anyanyelvén. Nagyobbrészt azért, mert az ezt ösztönző politikai döntés mellett hiányoztak a tárgyi és a személyi feltételek, az iskola, osztály vagy éppen a szakképzett pedagógus, másrészt azért, mert több szülő úgy látta, hogy a román iskolával „jobban érvényesül” csemetéje – amit a tapasztalat messze nem igazol. Alsóbb szinten a magyar gyermekek 15–17 százaléka, középfokon 40–45 százalékuk tanult románul. Mivel a mai oktatásban az alap az óvoda, azzal kezdtük, hogy növeltük a magyar óvodai helyek számát. Hogy milyen sok tennivalónk volt ezen a területen, jól bizonyítja: a magyar többségű Nagykárolyban is négy új magyar csoportot kellett indítani. Az elemiben is javult a helyzet, főleg annak köszönhetően, hogy   13-15 faluban újraindítottuk a korábban úgymond gyermekhiány miatt vagy más csinált indokkal megszüntetett anyanyelvi oktatást. Olyan helyeken, mint Görbed, Kismajtény vagy Királydaróc több évtizedes mulasztást kellett pótolni. Nem részletezem, de könnyű elképzelni, hogy mennyi aprómunkával, ráhatással járt az ilyesmi, különösen ott, ahol a magyar osztály beindítása román osztályt vagy éppen tanítói állást veszélyeztetett. A felső tagozaton, az V–VIII. osztályban még bonyolultabb volt a helyzet. Például Józsefházán, ahol korábban már vagy kétszer-háromszor megszűnt a felső ciklus, de legutóbb is sikerült visszaállítanunk. Jelenleg 36 szimultán, vagyis összevont V–VIII. osztály van a megyében, ebből 16 magyar, ami arányainkhoz viszonyítva is igen jó. Az csak természetes, ha Szilágypérben, Mezőpetriben vagy Ákoson román osztályok működhetnek 8-10, esetleg még kevesebb diákkal, akkor Vámfaluban, Józsefházán, Gencsen, Irinyben is működhetnek hasonló létszámú magyar osztályok. Ma már csak rajtunk múlik, hogy ne engedjünk kettős mércét érvényesülni, még akkor sem, ha olykor a helyi politika inkább ezt pártolná vagy csak sugallná. Legyen bennünk kellő tartás, s ha kell, bátorság, hogy éljünk nehezen kivívott törvényes jogainkkal, lehetőségeinkkel! Ez nagyon fontos. Igen, e bátorság nélkül a középiskolai és szakmai oktatásban sem következett volna be mifelénk olyan kedvező változás, mint amilyen bekövetkezett. Jóllehet még ez sem elég, mert nemrég éppen egy szakmai tanácskozáson vetették fel, hogy némelyik mesterséget a magyar fiatalok még ma sem tanulhatják anyanyelvükön!
– Igazuk van, de mindjárt hozzátenném, hogy nem lehetett pár év alatt mindent megváltoztatni. A legkeresettebb szakmákban, mint a kereskedelem, vendéglátás, könyvelés, víz- és gázszerelés, élelmiszeripar, autószerelés, faipar, már évek óta működnek magyar osztályok, csoportok. A továbblépést több minden hátráltatja, például a magyar szakkönyvek hiánya, de nem kis részben egyes oktatók hozzáállása vagy inkább felelőtlensége, hozzá nem állása is. A működő magyar osztályoknál is megesik, hogy a tanár azt mondja: ezt meg azt inkább románul adja elő, mert ő is így tanulta! Ez azért is lehetséges volt, mert a szakoktatáshoz mindeddig nem rendelkeztünk megfelelően képzett magyar tanfelügyelőkkel. Most már itt is változás lesz, köszönhetően annak, hogy a nyugdíjazásomkor helyembe lépő Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes igyekszik mielőbb megoldani a tőlem örökölt ügyeket. Szóval maradtak gondok, de a lényeg az, hogy a magyar oktatás szépen araszolt előre az elmúlt években. Említettem, hogy egy évtizede az itteni magyar gyermekek 40-45 százaléka még román szaklíceumokba járt, mára ez az arány 20-25 százalékra csökkent, ami még mindig nagy, ám látnunk kell, hogy az ilyen fiatalok többsége vegyes házasságból származik. A változásban nem kis szerepe van az anyagi feltételek javulásának, az iskolai épületek modernizálásának és bővülésének, például Sárközújlakon, Avasújvárosban vagy Csomaközön, a központi fűtés bevezetésének, az új sporttermeknek, laboratóriumoknak, számítástechnikai berendezéseknek. S nem utolsósorban annak, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatán mind több, jól képzett pedagógus végez. Mindez együtt fejti ki pozitív hatását!
Van mit számbavenni, bár önt nem olyan tanárnak és tanfelügyelőnek ismeri környezete, aki csak úgy rábólint a dolgokra. Mi az, ami leginkább bosszantja? – Az, hogy néhány fejlesztést nemcsak a gazdasági válsággal járó kevesebb pénz, hanem az elburjánzott bürokrácia miatt sem tudtunk befejezni. Több szaklíceumnak ezért nincs még korszerűen felszerelt műhelye, például a mechanikai, vízszerelési, építészeti és élelmiszeripari szakmákban. Az is fáj, hogy néhány vidéki iskolában, minden igyekezetünk ellenére, máig nem tudtuk megoldani a központi fűtést – Pelekeszin és Nagypeleskén még annak árán sem, hogy modernizáltuk az épületet. Mindezzel együtt nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy Szatmár megyében mindenki tanulhat magyarul, aki csak akar, s talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy nálunk az anyanyelvi oktatásban az országos vagy inkább erdélyi átlagnál jobb a helyzet. Persze, a Székelyföldet leszámítva, ahol azért más hatások is érvényesülnek.
Talán azok is észrevették ezt, akik az Ezüstfenyő díjról döntöttek. Néhány éve elég sok fiatal, egyesek szerint csak Szatmár megyéből legalább három osztályra való, az érettségi vagy éppen a nyolc osztály elvégzése után Magyarországon folytatta tanulmányait. Most mi a helyzet? – Sokkal kevesebben mennek át, ami a gazdasági bajok mellett az itteni anyanyelvi oktatás bővülésével is összefügg. Az uniós integrációnak is köszönhető, hogy most már onnan is jöhetnek át diákok. Nemrég például Csengerből érdeklődtek, hogy milyen szakmákat lehet nálunk magyarul tanulni, mert Nyíregyháza száz, Szatmárnémeti pedig mindössze tizenöt kilométerre van! Szóval, változik a világ!
Akkor váltsunk mi is témát. Most már kutatásra, írogatásra is több ideje jut. Várhatunk-e újabb könyvet a történelemkutató és néprajzos Kónya Lászlótól? Olyat például, mint a múlt években megjelent Szatmáriak a szabadságharcban, Szatmár megye népi építészete, Mesék és legendák a Kárpátok Eurorégióból vagy a Lakodalmi szokások az erdélyi kultúra sokszínűségében... Nem beszélve az olyan nagy tanulmányokról, mint az, amelyet az amerikai polgárháborúban, a mai Egyesült Államok megszületésében kimagasló fegyvertényt végrehajtó magyar 48-as honvédtiszt, Zágonyi Károly életéről írt!
– Igyekszem, már csak azért is, mert a jelzések szerint ezt sokan várják tőlem, de temérdek olyan anyagom is felgyűlt, amit zsúfolt tanfelügyelői tevékenység mellett nem tudtam rendszerezni, még kevésbé megszerkeszteni. Csak legyen erőm mind végigcsinálni... Az első nagy feladatot mindjárt Csehi Árpád megyei tanácselnöktől kaptam a Szatmár megyét bemutató magyar nyelvű, történelmi tárgyú olvasókönyv elkészítésére. Ez amolyan segédkönyv is volna a magyar iskolások számára. Ennek az összeállítása nem kis munka, de helyzetemet megkönnyíti az a tény, hogy az utóbbi időben sok kisebb-nagyobb monográfia jelent meg falvainkról és jellegzetes tájainkról, vidékeinkről, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatának hallgatói többféle gyűjtőmunkát, felmérést végeztek ebben a témakörben. Külön kötetben szeretném összegyűjteni és bemutatni a magyar lakodalmas szokásokat. Az előbb idézett lakodalmas könyv a multikulturalitás jegyében készült, így nemcsak magyar, de román, sváb, német, szlovák, ukrán, cigány szokások is belekerültek. Sok minden ki is maradt belőle, olyasmik, amik megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Hogy csak egy példát adjak: Szilágypérből négy-ötféle változat volt lejegyezve, vőfélyversekből talán még több is. Az új könyvben már minden változat benne lesz. De hogy mást mondjak, volt egy tanulmányom a vargák céhéről, most a csizmadiák céhének történetét szeretném feldolgozni és kiadni. Foglalkoztat továbbá a szatmári könyvnyomtatás művészetének története, hisz sok szép művészi munka, rajz, illusztráció maradt fenn. Érdemes ezeket összegyűjteni, és akár egy nagyobb tanulmányban, albumszerűségben is kiadni. S akkor még nem beszéltem Bethlen Gábor és Szatmár kapcsolatáról, ami már azért is érdekes, mert itt esküdött meg Károlyi Zsuzsannával. Úgy hallom, újabban nyelvészettel is foglalkozik! – Inkább a nyelvek egymásra kifejtett hatásával, a nyelvi türelmetlenséggel és asszimilációval. Mert az ember nem lehet közömbös az iránt, ami szűkebb környezetében történik. Csak itt, Szatmár körül, mondhatni, pár száz négyzetkilométeren, amit akár egy kiáltással el lehet érni, furcsa dolgok történtek az utóbbi szűk száz esztendőben. Már-már hihetetlennek tűnhet, hogy Halmi környékén, az ugocsai részeken, harminchat faluban Trianonig tizenkét nyelvet beszéltek, amiből mára alig egyharmada maradt meg. Mégiscsak elgondolkodtató: miként lehetséges, hogy korábban tizenkét népcsoport békésen megfért egymás mellett, majd a térségre erőltetett totalitárius rendszerek Európa szeme láttára mindent szétvernek? Ki hallott ma már a cipszerekről, huculokról vagy akár a ruszinokról? De hol vannak innen a svábok, a jidiszek, a lengyelek? S látjuk, hogyan kopnak, szívódnak fel a megmaradt magyarok! Vajon kellő eszközökkel és erővel rendelkezik a mai Európa, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessen meg? Az is jelenthet valamit, ha kellő időben ilyen kérdéseket teszünk fel – minél nagyobb hangsúllyal, annál inkább. Ez mindenképpen kötelességünk!
Kónya László (1945, Nagyenyed)
Tanár, kutató. A középiskolát a Bethlen Gábor Kollégiumban, felsőbb tanulmányait (történelem, magyar nyelv és irodalom) Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Negyvenhárom éve Szatmár megyében él és dolgozik. Tanított Ákoson, Krasznadobrán, Szamoskrassón, Ombódon, Szatmárnémetiben (miközben politikai okokból háromszor kitették állásából). 1998-tól tanfelügyelő, 2000-től nyugdíjazásáig főtanfelügyelőhelyettes volt. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője, többek között a következőké: Az erdélyi magyar tanító- és óvónőképzés évszázadai, Szatmár megye az 1848-as szabadságharcban, Szatmár megye kismonográfiája, Szatmár megye népi építészete, Lakodalmi szokások az erdélyi kulturális sokszínűségben. Szakmai és társadalmi tevékenységéért többször kitüntették, így az Ezüstgyopár díjjal, illetve az általa nemrég átvett Ezüstfenyő díjjal.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nagyenyed – Színi vándorlások az erdélyi szórványban
Egy nemesemberről és az ördögről
Mindössze egy-két plakát hirdette, hogy a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében szokatlan előadás készül, részleteket azonban senki sem tudott. Amikor egy kis várakozás után beléptünk, a nézőtér még üresen tátongott, de már ott volt a Duna Televízió kolozsvári stábja. A színpadon öt csinos lány – később megtudtuk, hogy színis főiskolai hallgatók – egy kupacban még elmélyülten sminkeltek. Fekete, testhez simuló kosztümjükhöz jól illett kifestett fehér arcuk. Pillanatnyilag úgy tűnt, hajdani farsangi időket idéznek fel, előadásuk folyamán azonban kiderült: ennél sokkal többről van szó.
A diákok Heltai Gáspár 99. fabulája alapján dramatizálták, vitték színre a nemesemberről és az ördögről szóló rövid történetet. A 16. századi, német anyanyelvűségből magyarra váltott (1536-ban tanult meg magyarul) író, nyomdaalapító, szerkesztő legmaradandóbb munkái éppen a fabulák. Ő maga a bevezetőben így jellemzi őket: „Mert noha a fabulák embertől talált és meggondolt dolgok, de azért ugyan velejesek és külemb-külemb szép és hasznos tanóságok vannak benne.” Tudjuk róla, azt is, hogy kiadványait jórészt maga írta, fordította és szerkesztette. Heltai az állatmeséktől eljutott a történeti jellegű novellisztikus ábrázolásig. Tanult nyelvén, következetes nyomdai helyesírással alkotta meg műveit. Vadas László rendező szerint a fabulák máig érvényes üzenetet hordoznak, amelyet az ifjú társulat modern eszközökkel, de korabeli játékstílussal adott elő. Véleménye szerint ők tulajdonképpen egy úgynevezett „moralitás játékot” mutattak be, amit kollegájával, a koreográfus Jakab Melindával együtt alkottak meg.
A társulat tagjai (Daróczi Noémi, Sebők Maya, Simó Emese, Sófalvi Krisztina, Udvari Kardos Tímea) ajándékként olyan látványos előadást produkáltak, hogy valósággal meglepték a képzős tanulókból, tanárokból és néhány városi látogatóból álló közönséget. A fiatalok azonnal érzékelték és értékelték a rövid előadás hatásos kifejezési módjait. Az előadók mind az öten kolozsvári egyetemisták, de négy különböző helyről érkeztek. Ketten Csíkszeredából, Kolozsvárról, Győrből (szintén erdélyi származású) és Budapestről, így igazi nemzeti csapatot alkotnak. Az előadáson a csapat összehangoltan, gyakorlottan szerepelt. Szavakkal és hatásos testmozdulatokkal egyaránt kifejezték Heltai gondolatait. A fabula Heltai „nyelvén” így kezdődik: „Egy kegyetlen és szegényekre megéhezett nemes ember, ki igen kegyetlenül nyomorgatja vala a szegény jobbágyokat, mind törvéntelen adóval, dolgoztatással és külemb színek alatt való sarcoltatásokkal és birságokkal annyéra, hogy teljességgel megnyomorodnak vala a szegény jobbágyok az ő kegyetlensége miatt.” A minden fabula után olvasható úgynevezett értelmezésben a 99. után ezt olvashatjuk: „inti e fabula az urakat, nemes népöket és kazdagokat, hogy kegyetlenek ne legyenek a szegényekhöz. De Szent Pál azt mondja, hogy egy kegyetlen ragadozónak sincsen az Istennek országában része.”
A sikeres kollégiumi fellépés után tovább utaztak, többek között Felvincre, Magyarpéterfalvára, Dévára, Petrozsénybe. A három nap alatt összesen hét előadást tartanak a közép és dél-erdélyi szórványban. Az enyedi előadás másnapján már pozitív visszhangja volt a péterfalvi előadásnak. A színjátszók nemes erőfeszítése mindenképpen dicséretes cselekedet azokon a vidékeken, ahol az élő színházi előadás olyan ritka mostanában, mint a fehér holló.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar középiskolások kórustalálkozója
Zsúfolásig telt szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme. A Romániai Magyar Dalosszövetség újabb rendezvényén lehettünk jelen, melyen erdélyi magyar középiskolák kórusai léptek fel. Guttman Mihály, az RMD tiszteletbeli elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót az éneknek, mely majdnem teljes egészében magyar zeneszerzők muzsikája volt. Kodály Zoltán születésének 130. és halálának 45. évfordulójára emlékezve a következő Kodály-idézet állt a rendezvény meghívóján: “Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul zenével méltóképpen élni. S aki valamit tesz ez irányban, már nem élt hiába.”
A kórustalálkozót a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula gyermekkara nyitotta Majó Julianna tanárnő vezetésével. Zongorán Kolcsár Péter kísérte a kórust. Őket a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium népviseletbe öltözött népdalcsoportja követte Fórika Éva irányítása alatt, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum kamarakórusa Bálint Annamária tanárnő vezetésével, az ugyancsak kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara Szabadi Ildikó, és a Báthory István Elméleti Líceum kamarakórusa Potyó István irányítása alatt. Székelyudvarhelyt a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium vegyes kara képviselte, ezt követően a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vegyes kara lépett fel Szőcs Melinda vezetésével. Marosvásárhelyt egy kórus, a Református Kollégium Sola Gratia vegyes kara képviselte. Az Enyedi Csaba Márton lelkész által vezetett kórus az utóbbi években óriási fejlődést mutat. Köszönjük nekik, hogy képviselték városunkat! Újabb kolozsvári kórus következett: a Református Kollégium vegyes kara dr. Székely Árpád igazgató-tanár vezetésével. Különös színfolt volt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufonia énekkara, élén Sipos Zoltánnal. Nemcsak a fiatalos, tarka “egyenruha” jelentette a színfoltot, hanem a műsoruk is. Megszoktuk már, hogy az Eufonia mindig képes magával ragadni a hallgatót, ha kórustalálkozón vagy ha kórusversenyen énekelnek. A rendezvényt a Kállay-Miklós Tünde aligazgatónő vezette kolozsvári Sigismund Toduta Zenelíceum vegyes kara zárta igényes műsorával.
Végül Guttman Mihály a karvezetőknek emléklapot, ajándékcsomagot adott át, a fiatal közönség őszinte vastapssal jutalmazta tanárait. A rendezvényt a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia támogatta, de a fenti idézet méltó követője, Kovács András karnagy tette lehetővé, hogy meg is valósuljon. Köszönjük a fáradozását!
A jelenlevők láthatták, hallhatták, milyen jó együtt énekelni. Noha elhangzott egy-egy mű többször is, mindenik előadás tükrözte az előadónak a darabról alkotott egyéni elképzelését. Bízva bízom abban, hogy a résztvevők – nemcsak a dalosok – kedvet kaptak az éneklésre!
Szász Emese zenetanár
Népújság (Marosvásárhely)

Már hétvégén elkezdődött az ünneplés
Fehér megye
Közeledett a 164. március 15-e, örök tanulságaival és évente változó sugallataival. A szórvány is ünnepel, igaz, csak némi támogatással, mert a végvárak már nem állnak meg önerőből, kell a pártfogó, a gyámolító segítség, amely erőt ad és irányt szab még a legnagyobb magyar ünnepnek is. Vasárnap volt: ünnep és imádság napja.
Torockón a március 11-re előrehozott ünneplés helyszíne az unitárius templom volt. Az istentisztelet kezdetére mintegy százan gyűltek össze, a borzongató hidegben csak a gondolatok és dalok melegítették a lelkeket. Mátéfalvi Timea V. éves kolozsvári teológus választott igéjéből idézünk: „Nem feledékeny szemlélői valának, hanem cselekvő részvevői.” Mozgósító szavak, az ünnep üzenetéhez illőek, amelyhez társultak Reményik Sándor Erdélyi márciuscímű versének sorai is: „Ne féljetek: nem tüzesednek át/ Halk hangolás után a vers-sorok./ Nem temetni és nem lázítani,/ Csupán figyelmeztetni akarok.” Röpködtek a gondolatok a Székelykő tövében a magyar szülők elsődleges felelősségéről, arról, hogy 1848-ban Bécs volt, most pedig Brüsszel van. Úgy tűnik, a szabadságért minden időben meg kell küzdeni. Feltevődnek a kérdések: Krasznahorka büszke vára, a gyimesi iskola égése vajon lármafák lennének?! Jelzések? Miféle veszélyre figyelmeztetnek? Nem lett volna teljes az ünnep a Bethlen-kollégium leánykórusának jelenléte nélkül. Erdély szinte minden magyar népviseletébe – köztük a különleges szépségű torockóiba – öltözött képzős lányok énekeltek az ünneplőknek forradalmi, majd népdalokat, a nagy hidegben is zokszó nélkül. Fórika Éva kórusvezető ezúttal is a helyzet magaslatán volt. Előzőleg szombaton Nagymedvésen is előadták műsorukat, ahol Kónya Mária történelemtanár tartott ünnepi beszédet, és felléptek műsorukkal a nagymedvési kisiskolások.
Torockón jelen volt Szőcs Ferenc polgármester, Kerekes Hajnal, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke és Ferencz Gábor lelkipásztor. Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója arról a hagyományról beszélt, hogy a régi időkben is vándoroltak a tanárok és a diákok, járták a vidéket, még a Székelyföldre is eljutottak diáktoborzó körútjaikon. Várják a diákokat Torockóról is, akik aztán idővel a mi „nagyköveteink” lesznek. – Bízzák nyugodtan ránk a gyermekeiket, gondozni fogjuk talentumaikat, jobban, mint más iskolákban – mondta az igazgató.
A kollégiumi lányok előadását követte a helyi fúvós zenekar fellépése, majd az ünneplők közösen énekelték el a Székely himnuszt. Megdermedve ugyan, de ünnepi hangulatban oldódva történt meg a koszorúzás és a Himnuszeléneklése a templom előtti kopjafánál.
Balázsfalván vasárnap délután 6 órakor a kultúrházat csaknem megtöltötte a közönség, Péterfalváról és Tűrből is szép számban érkeztek. Karácsony István független ünnepet rendezett. Az előadó, Gudor Botond gyulafehérvári református lelkipásztor beszédében kiemelte: nemzeti identitást nem lehet gyávákra építeni, álmodni pedig mindig szabad, de nem mindig veszélytelen. Kémenes Loránd tűri plébános, rádiós szerkesztő beszédében kifejtette: 1848 óta semmit sem változott az eszme, a szabadság óhaja. Árpád és Szent István óta itt vagyunk a Kárpát-medencében, még ha a határokat át is vitték a fejünk fölött. A hangulatos műsorban a vendégek, a vargyasiak és a homoródszentpáliak előadása lelkesítette a közönséget. A helyi iskola péterfalvi tanulóinak mezőségi táncbemutatója zárta a sikeres ünnepet.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Vajna Károlynak állítanak emléktáblát Nagyenyeden
Emléktábla-avatással és előadásokkal emlékeznek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban a város szülöttére és a kollégium egykori diákjára, Vajna Károlyra csütörtökön.
Vajna Károly, a magyar történeti büntetés-végrehajtó tudomány megteremtője nagyenyedi emléktáblája kecskeméti adományból készült.
A tábla csütörtöki ünnepélyes felavatása után Nánási László, Bács-Kiskun megye főügyésze a 160 éve Nagyenyeden született Vajna Károly életéről és munkásságáról tart vetítettképes előadást – írta honlapján a Nyugati Jelen című aradi központú napilap szerdán.
Vajna Károly (1851-1931) öt év alatt készült el a Hazai régi büntetések című kétkötetes művével, amelyet 1906-ban, illetve 1907-ben adtak ki. Kutatása és gyűjtőmunkája eredményeként 1910-ben a budapesti Gyűjtőfogház három termében felállították az Országos Börtönügyi Múzeumot – olvasható a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) honlapján.
MTI. Erdély.ma

Dankanits Ádám nagyenyedi évei (1955–1961)
Üdvös dolognak tartom, hogy a Kolozsvár Társaság nemrég Dankanits Ádám művelődés-, irodalom- és könyvtörténész emlékének fölelevenítésére szentelte egyik ülését, mely alkalommal a fölszólalók részleteiben vázolták a szakember életútjának legfontosabb szakaszait, szakmai, tudományos munkásságának sokoldalú vetületét, tanulmányíróként, egyetemi tanárként, és szerkesztőként egyaránt. Az alábbiakban életútjának enyedi állomását próbáljuk föleleveníteni s ezáltal minél teljesebbé tenni a tudós, a szakember, az igazgató, a könyvtáros alakját, személyiségét.
Feltárt adataim szerint 1955-ben érkezett Enyedre, ahol a Bethlen Kastélyban az alig pár évvel annak előtte, 1951-ben berendezett Történelmi Múzeumban kapott igazgatói állást. Itt jegyzem meg, hogy a beindult múzeumban a Bethlen Kollégiumból kiemelt és áttelepített történelmi állomány képezte az alapkiállítás lényegbevágó részét, s ezáltal kapott illusztrálást az ókor, a középkor, a modernkor, numizmatikai szempontból pedig a gr. Mikó Imre kollégiumi főgondnok éremgyűjteménye, néprajzi vonatkozásban a Fenichel Sámuel-féle Új-Guineai gyűjtemény s nem utolsósorban régészeti szempontból a XIX. sz. végén Fogarasi Albert és Bodrogi János kollégiumi professzorok által Marosgombáson feltárt erdélyi honfoglalás kori magyar sírok állománya. Az általam áttanulmányozott múzeumi irattári anyag alapján elmondhatom, hogy az akkori idők biztosította munkakörülmények, igények, elvárások, ideológiai dogmák stb. közepette Dankanits igen sokrétű teendők, feladatok megvalósítója volt. Fiatalos lendülettel vállalta s tett eleget mind a helyi, mind a tartományi és minisztériumi követelményeknek. Nem könnyű egy cikk keretében fölidézni sokirányú, igen gyakran nem is a szakmájába vágó teendőinek sokaságát. Leltározott, adminisztratív levelezést bonyolított le, kiállításokat szervezett, anyagi, pénzügyi forrásokat igényelt, népszerűsítő és szakmai előadásokat tartott, tudományos levelezést folytatott hasonló intézményekkel és személyiségekkel, régészeti ásatásokat bonyolított le kolozsvári szaktársakkal, melyek eredményeiről tudományos dolgozatokban számolt be, a múzeum alapállományát gyarapította beszerzésekkel és adományokkal, annak tevékenységéről az Igazság és Előre napilapokban számolt be népszerűsítő cikkei keretében. Mindezek mellett ún. házon kívüli megbízatást is vállalnia kellett. E tekintetben csupán egy epizódot említenék, amikor is az akkori rajoni néptanács részéről azon feladatot kapta, hogy intézkedjen és szállítsa haza Fugadra, Ispánlakára és Megykerékre a Kolozsváron megjavított falurádiókat. És Ádám ment Kolozsvárra, és hozta a készülékeket, és gyalogolt aztán tíz kilométereket, hóna alatt a falurádióval esőben, sárban, szélben egyaránt. És ment Torockóra (20 km), csak ő tudja, mivel, hol a helybeli kollektív gazdasággal kötött szerződést a múzeumépület kibővítése s kéttucatnyi, fenyőfából készítendő állvány előállítása végett. Jelenleg a lépcsőház szerepét betöltő melléképület siralmas állapotban vár jobb sorsára. Közben a látogatók ezreit kalauzolta a kiállítótermekben, kiknek száma a fellelhető statisztika szerint ekképp alakult: 1951– 8500 látogató; 1952 – adathiány; 1953 – 4408; 1954 – 10 006; 1955– 5600; 1956 – 7000. Sok, vagy kevés azokhoz az időkhöz viszonyítva: döntse el az olvasó. Itt jegyzem meg, hogy jómagam, mint VII.-es diák léptem át először osztályommal együtt e múzeum küszöbét 1961-ben becses emlékezetű Köble József történelemtanárom vezetése alatt. Jól emlékszem manapság is a kiállított anyag rendkívüli gazdagságára, változatosságára, amelyből napjainkra alig maradt némi látnivaló, a lényeg részben raktáron, de javarészt más hazai intézményekbe – Gyulafehérvár, Nagyszeben, Bukarest stb. – vándorolt, úgymond jobb megőrzés végett. Az intézmény pedig ún. régészeti múzeumként éli mindennapjait, a befogadó Bethlen Kastély viszont minden részecskéjében sürgős és általános felújítást igényel, ami már nagyon régóta esedékes.
Egy pillanatra viszont még időzzünk el Dankanitsnál. 1956. december 15-én kelt, s a Művelődési Minisztériumhoz intézett jelentésében többek között közli, hogy „Az utóbbi két évben Enyed rajon múltjának dokumentációs feltárásán munkálkodtunk. E tevékenység párhuzamosan zajlik: 1) felszíni régészeti ásatások, 2) építészeti kutatások (különösen a népi építészet terén), 3) a kulturális műemlékek kutatása, 4) a rajon társadalmi életére vonatkozó bibliográfia összeállítása. Mindezek mellett a múzeum épületét ábrázoló képeslap megvalósítása, az 1437-es parasztlázadásra vonatkozó kiállítás megszervezése, 3 helytörténeti előadás megtartása Enyeden, Felvincen és Marosújváron és ugyanitt egy állandó jellegű helytörténeti kiállítás megnyitása szerepel napirenden”. Ugyanezen keretben, 1956 májusában Enyed rajon amatőr festőinek alkotásaiból nyitott kiállítást a múzeumban, azon év nyarán a kolozsvári Művészeti Múzeum adott helyet az enyedi karikaturisták alkotásainak, majd decemberben ismételten Enyeden mutatják be festményeiket a helybeli alkotók. 1957 márciusában a helyi művelődési házban szervez képzőművészeti kiállítást, majd azon év decemberében Vass Albert enyedi festő és rajztanár mutatja be alkotásait a múzeum kiállítótermében. S ugyanazon évben a kolozsvári Művészeti Alaphoz fordul egy kétnyelvű: román–magyar feliratos alkotás kivitelezéséért: „Vizitaţi Muzeul raional de istorie Aiud, Látogassa meg a rajoni történelmi múzeumot”.
Dankanits a múzeumban kifejtett tevékenységét 1957. december 11-ével kezdődően a közelben levő Bethlen Dokumentációs Könyvtárban folytatja. Ugyanis akkoriban a rövid ideig a könyvtárban tevékenykedő Lazăr Valeriu – mit sem értvén a magyar könyvekhez, nem ismervén a magyar nyelvet – a helyhatóság döntése szerint, személycsere révén, átvette a múzeumot, Dankanitsot pedig áthelyezték a könyvtárba.
Mielőtt tovább lépnénk azonban, tisztázzuk pár mondatban a Bethlen Könyvtár akkori helyzetét. Mint ismeretes, az államosításig a könyvtár a Bethlen Kollégium szerves részét képezte. A múzeumok, könyvtárak, művelődési intézmények államosításáról szóló, 1951-ben megjelent rendelet értelmében a Bethlen Könyvtár is állami tulajdonba kerül, „Állami Bethlen Dokumentációs Könyvtár” elnevezés alatt, és központi szinten az Oktatási és Művelődési Minisztérium keretében működő Művelődési Intézmények (Aşezăminte Culturale) hatáskörébe, majd a későbbiek során ugyanazon szaktárcánál a Könyvtárak Igazgatóságának felügyelete alá kerül. Helyi szinten az akkori rajoni néptanács a felettes hatóság, mind anyagi, mind személyzeti, adminisztrációs vonatkozásban. Dankanits két új kollégája: Böjthe Jolán, aki 1957. április 15-én kezdi könyvtárosi munkáját, és Vita Zsigmond, aki másodjára 1956. március 15-én kap alkalmazást a Bethlen Könyvtárban. Dankanits tehát 26 évesen foglalja el Turnovszky Sándor igazgató nyugdíjba vonulása után a Bethlen Könyvtár igazgatói székét.
A könyvtár irattárának áttanulmányozása során (amelyet a legnagyobb rendben és szabályszerűen hagyott maga után az 1968. augusztus 31-én nyugdíjba vonuló Vita Zsigmond), Dankanits, mondhatni zökkenőmentesen, ugyanazon stílusban és ritmusban – s minden bizonnyal még nagyobb kedvteléssel – folytatja sokrétű, most már könyvtárosi teendőit. 1958 januárjában már a gyulafehérvári Batthyaneumban érdeklődik az 1788-ban kiadott: Deutsch-Ungarisches Wörterbüchlein zum Gebrauche der Schulknaben c. munka, és egyéb, 1788 előtt Gyulafehérváron nyomtatott szótárak, valamint a püspöki nyomda felállítása iránt. S ugyancsak januárban a kolozsvári antikváriumban keresi hivatalos levele által Báthori István erdélyi fejedelem levelezését, Komjátszeginek Békés Gáspárról írott munkáját s az Erdélyi Múzeum Almanachját. A könyvtári munka megkönnyítése végett a szakminisztériumhoz folyamodik egy írógép biztosítására, mely igényét alábbiak szerint indokolja:
„Könyvtárunk közel 65 000 kötettel rendelkezik. Ezen állomány feldolgozása, katalogizálása, újrakatalogizálása nem nélkülözheti egy írógép biztosítását, melynek napi használata 6-7 órás munkaidőt venne igénybe. S ha tekintetbe vesszük, hogy a városi könyvtár sem rendelkezik írógéppel, akkor az írógépes munka napi 8-9 órát igényelne. Ennek hiányában képtelenek vagyunk feladatkörünket megfelelő módon teljesíteni. Az esetleges juttatás esetén kérjük, szíveskedjenek román–magyar–német billentyűzettel ellátott készüléket biztosítani.” A szaktárcának nem lévén módjában kérését teljesíteni, a helyhatósághoz irányította a kérvényezőt a kérdés megoldása végett. Helyi szinten hosszadalmas várakozás következik, s így 1959. augusztus 28-án újabb beadvánnyal igényli a nélkülözhetetlen munkaeszközt, mely kérésében fenti indoklását alábbiakkal egészíti ki: „Tekintettel arra, hogy könyvtárunkat, az ország egyik legértékesebb intézményét igen gyakran külföldi kutatók is igénybe veszik, tűrhetetlennek tartjuk, hogy manapság is ezt az immár elavult, kéziratos módszert alkalmazzuk a katalóguscédulák elkészítésénél. Ugyanakkor igen gyakran a kutatók által igényelt és részükre eljuttatott dokumentumokat is másolással vagyunk kénytelenek elvégezni, amit kézzel végezve, kezdetleges dolognak minősül. Amennyiben írógéphez jutnánk, azt a másik három intézmény, városi könyvtár, történelmi múzeum és természettudományi múzeum használatára is átengedjük.” Így zarándokolt a továbbiak során az aprócska, kezdetleges munkaeszköz hosszú időn át, amíg fel nem mondta a szolgálatot, egyik intézményből a másikba. Egyébiránt a továbbiak során a könyvtár még 1977-ben, ideérkezésem idején sem rendelkezett írógéppel.
Dankanits könyvtári tevékenysége során olyan jeles kutatókat fogadott, s biztosított számukra értékes forrásanyagot, mint: Kiss József, Benda Kálmán, Gyenes Vilmos az MTA részéről, Skultéti Sándor tudományos kutató és Kulcsár Péter Szegedről, Szőkefalvi Nagy Zoltán vegyészkutató Egerből, továbbá Fazoli Sándor történész, Jakó Zsigmond történész, Benkő András zenetörténész, Hajos József szerkesztő, dr. Izsák Sámuel tudományos kutató, Szabó T. Attila egyetemi tanár, Engel Károly tudományos kutató, Jancsó Elemér egyetemi tanár, és Kántor Lajos Kolozsvárról; Ion Berciu muzeográfus Gyulafehérvárról, Iosif Antohi egyetemi tanár Bukarestből, Ján Misianik kutató Pozsonyból, valamint Jarosievitz Zoltán, Demény Zoltán, Király László, Deák Ferenc, Maxim Éva, Molnár Árpád, Bíró Gábor kollégiumi tanárok Nagyenyedről. Ugyanakkor bibliográfiai adatokkal szolgált a marosvásárhelyi Bolyai Könyvtárnak, az enyedi Történelmi Múzeumnak, Lakatos István és Benkő András zenetörténészeknek, Kós Károly néprajzkutatónak, Jordáky Lajos tudományos kutatónak stb.
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATJUK. Szabadság (Kolozsvár)

Bod Péter köztünk van
„A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér!” – ez a Bod Pétertől származó idézet volt a mottója annak a háromnapos konferenciának, amelyet a Magyar Athenás szerzője születésének 300. évfordulóján tartottak Nagyenyeden és Magyarigenben. Bod Péter egykori iskolájában, a nagyenyedi kollégium dísztermében Bárócz Huba esperes konferenciakezdő áhítattal nyitotta meg az előadás sorozatot. Szőcs Ildikó igazgató a kollégium fennállásának 390. évfordulójára utalt mondván, ez az örökség kötelez.
A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér!” – ez a Bod Pétertől származó idézet volt a mottója annak a háromnapos konferenciának, amelyet a Magyar Athenás szerzője születésének 300. évfordulóján tartottak Nagyenyeden és Magyarigenben. Bod Péter egykori iskolájában, a nagyenyedi kollégium dísztermében Bárócz Huba esperes konferenciakezdő áhítattal nyitotta meg az előadás sorozatot. Szőcs Ildikó igazgató a kollégium fennállásának 390. évfordulójára utalt mondván, ez az örökség kötelez. Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár igazgatója szerint hajdani és jelen problémák hasonlósága alapján bátran kijelenthetjük, hogy Bod Péter köztünk van.
Koszorúzás Bod Péter sírjánál a magyarigeni templomkertben – 1749-től szolgálta a közösséget
A vendégeket Krecsák Sz. Adalbert, Nagyenyed alpolgármestere is üdvözölte, majd Gudor Botond gyulafehérvári, volt magyarigeni református lelkipásztor az Iskola, tudomány és nevelés a barokk korban, azaz hogyan lett Bod Péterből tudós lelkész című értekezéssel nyitotta meg az előadások sorát.
Bellágh Rózsa tudományos kutató Bod Pétert a historia litteraria megalapozójának nevezte, kiemelve: az utókorra hagyott írói lexikon, a Magyar Athenás Bod fáradságos gyűjtőmunkájának a koronája. A 16–17. században élt írók életét és műveit kívánta a jelenkor elé idézni, betűrendi sorrendben mintegy 528 író (szépíró és tudós) életéről és munkásságáról számolva be. Irodalmi munkássága Bethlen Kata könyvtárának feldolgozásával kezdődött, lexikonába mindazok bekerültek, akik valamilyen írásos emléket hagytak maguk után.
A budapesti Csoma Zsigmond beszédében arra tért ki, hogy Erdély történetírói sohasem felejtkeztek el a mindennapi életet meghatározó természeti csapások, a politikai-katonai helyzet, a járványok említéséről. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem irodalomtörténeti tanszékéről Egyed Emese gróf Gyulai Lajosról beszélt, aki kéziratos kiegészítésekkel látta el Bod Péter Hungarus Tymbaulesének birtokában lévő példányát, amely 1677-ben Bod munkájának folytatásaként jelent meg.
Érdekes előadás volt az oxfordi Gróf Lászlóé, aki Bod Péter kartográfiai tevékenységéről beszélt. Négy világrészt illusztráló térképe az első magyar nyelven megjelent kontinenstérkép; oktatási segédletként való használata jelentős mind a magyar, mind a 18. századi egyetemes térképtörténelemben. Györfi Dénes könyvtáros a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban bemutatott anyaggal kápráztatta el a vendégeket Bod Péter csaknem valamennyi kiadványa, könyvtárának 14, saját kézjegyével ellátott kötetével és kézirataival. Ugyancsak itt mutatták be Gudor Botond disszertációját, aki román nyelven szándékozik ismertetni a többségi nemzettel Bod Péter munkásságát, hisz ő írta meg elsőként a románság történetét, Historia valachorum címmel. Az előadások végén a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium reneszánsz táncegyüttesének, leánykórusának műsora, a sepsiszentgyörgyi Codex régizene-koncertje szórakoztatta a vendégeket.
A kétnapos rendezvényt a magyarigeni barokk templomkertben Bod Péter sírjának megkoszorúzása zárta.
Tamás András. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Bethlen-kollégium: sok por, számos kérdés és hatmillió euró
Hétfőn kezdődik a nagyenyedi schola átfogó rehabilitációja
Hétfőtől elkezdődhetnek a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium teljes felújítási munkálatai: az erről szóló szerződést tegnap délelőtt írták alá a helyi önkormányzat, az Erdélyi Református Egyházkerület – mint tulajdonos –, valamint a munkálatok elvégzését versenytárgyaláson elnyerő Fehér megyei cég képviselői. Ezzel hosszas folyamat végére kerülhet pont, hiszen a 2004-ben visszaszolgáltatott ingatlanban működő iskola helyzetét az elmúlt években a teljes bizonytalanság jellemezte, mivel gyakorlatilag jogalap nélkül tartózkodtak az épületben. Végül a három érintett fél – az önkormányzat, a tulajdonos és a kollégium vezetősége példaértékű megállapodásra jutott, amelynek következtében sikeresen pályázták meg a Regionális Operatív Program egyik projektjét. A nyertes pályázatnak köszönhetően az elmúlt évek aprócska javítási munkálatain túl most átfogó rehabilitálás kezdődik, amelynek 2014 augusztusáig kell befejeződnie.
Félig-meddig megvalósult álomnak nevezte Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója a kivitelezési szerződés aláírásának ünnepélyes pillanatát, hozzátéve, hogy a teljes megvalósulás 2014-ig húzódik majd el. – Az államosított kollégiumot 2004-ben szolgáltatták vissza tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyházkerületnek, a helyzetünk azonban innentől annyira bizonytalanná vált, hogy a tanfelügyelőség ki is lakoltatott volna minket az épületből. Szerencsére azonban nagyon sikeres tárgyalásokat folytattunk, amelyek következtében az önkormányzat mint fenntartó és a református egyházkerület mint tulajdonos 12 évre szóló haszonbérleti szerződést kötött egymással. Ennek értelmében az önkormányzat nem kell hogy bérleti díjat fizessen a tulajdonosnak, kötelezi azonban magát arra, hogy a kollégium felújításához szükséges összeget pályázatokból vagy saját forrásokból előteremti. Mindez pedig arra az időszakra érvényes, amíg fennáll a magyar tannyelvű Bethlen-kollégium – hangsúlyozta Szőcs Ildikó. Hozzátette: az aláírás pillanatában még nem tudtak a Regionális Operatív Program létezéséről, utána azonban már hatalmas munkával állították össze közösen a pályázatot. A tervezés teljes dokumentációját az egyházkerületi főépítész végezte el, az önkormányzat pedig 2010-ben benyújtotta a pályázatot. Az iratcsomó 6 millió eurós támogatást hozott. – Ez az összeg nem pusztán a felújítást, hanem a konzultáns cég munkadíját és az iskola felszerelésének teljes megújítását is magába foglalja, hiszen különféle interaktív eszközökkel, táblákkal fogjuk frissíteni a tanszerkészletünket – részletezte az igazgatónő.
Nem kell költözni
A kollégiumban az utóbbi években is folytak felújítási munkálatok: kisebb pályázatokból sikerült rehabilitálni az étkezde, az óvoda és a tornacsarnok épületét, és a bentlakásokban is történtek apróbb javítások. Most azonban a főépületet, a régi bentlakást és az elemi iskolát is rehabilitálni tudják. – A bentlakásban eddig 10 személyes szobákban laktak a diákok, közös mosdóval a folyosók végén. A felújítás során 5-6 ágyas szobáink lesznek, saját fürdőhelyiséggel – mondta el az igazgatónő. Hozzátette: van kidolgozott stratégiájuk arra az időszakra is, amikor a nyári vakáció végeztével a diákok visszatérnek a kollégiumba. – Reméljük, hogy tervünk működni fog, és nem kell sem ideiglenesen kiköltöznünk az épületből, sem pedig két váltásban dolgoznunk. Az egészen biztos, hogy izgalmas időszak vár ránk, folyamatos építkezéssel, sok-sok porral, számos kérdéssel, de már nagyon rég vártuk, hogy ez bekövetkezzen – szögezte le az igazgatónő, aki nagy pozitívumként értékelte, hogy a két érintett intézménnyel – az önkormányzattal és az egyházzal – jó partnerként tudtak együttműködni.
Létkérdés az iskola
Az Erdélyi Református Egyházkerület összesen 6 kollégiumot tart fenn. Ha ehhez hozzávesszük a Királyhágómelléken található további három oktatási intézményt, akkor kitűnik: Erdélyben a reformátusok rendelkeznek a legnagyobb iskolahálózattal. – A reformáció kezdete óta egyházunk kiemelt figyelmet fordít az ifjúság nevelésére, oktatására. Maga Bethlen Gábor fejedelmünk mutatott nekünk példát azzal, hogy Gyulafehérváron kollégiumot alapított. Kijelölte az utunkat, nekünk csak folytatni kell – tekintett vissza a kezdetekre Kató Béla főjegyző, aki a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület nevében vett részt az aláírási ceremónián. – Az 1948-as államosításokat követően persze nem foglalkozhattunk az oktatással, de 1990 után, amikor elkezdődtek a visszaszolgáltatások, fel tudtuk venni a fonalat. Olyan ingatlanokat kaptunk vissza, amelyek felújításával 50 év alatt senki nem foglalkozott. Tudni kell, hogy ezeknek az iskoláknak az alapítói és későbbi támogatói minden alkalommal létrehoztak egy olyan gazdasági hátteret is, amelyből fedezni tudták az intézmény működési-fenntartási költségeit. Ezek lehettek termőföldek, erdők stb. Az új rendszerben azonban a tulajdonosok csak a romos épületeket kapták vissza, gazdasági háttér nélkül, így a fenntartásuk nagyon nehézzé vált – fejtette ki a főjegyző. Kiderült: az állam ugyan igyekezett valamilyen megoldást találni, például bért állapított meg, amelyet az önkormányzat fenntartóként kellett volna hogy fizessen a tulajdonosnak, ez azonban sok esetben nem történt meg, így perek halmaza indult el. – Erre jelentettek megoldást az európai uniós pályázatok, amennyiben a tulajdonos és a fenntartó hosszútávú bérleti szerződést köt egymással. Ezt azonban nem tudta minden érintett város vezetése elfogadni, és ebből a szempontból Nagyenyed (ellentétben például Kolozsvárral) nagyon jó példa: itt ugyanis a román polgármester is belátta, hogy hosszútávon sokkal jobban jár az önkormányzat, ha nem kell bért fizetnie, csak segít megszerezni a felújításhoz szükséges pénzt. Ráadásul saját megítélését is pozitív irányba tereli ezzel: biztosan nem véletlenül választották ismét őt a város élére – vélekedett a főjegyző.
Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonosként néhány objektumot megtartott: a pincét, a múzeumot és a dokumentációs könyvtárat nem adta bérbe, ezek felújítását magára vállalta. Az ehhez szükséges, mintegy 500 ezer eurós összeget egyéb egyházi ingatlanok bérleti díjából, valamint különféle pályázatokból kívánja előteremteni. – Úgy gondoljuk, a dél-erdélyi magyarság hatalmas esélyt kapott azzal, hogy lehetőség van a kollégium teljes rehabilitálására. Mi fenntartjuk magunknak a jogot, hogy figyelemmel kísérjük a munkálatokat, és ellenőrizzük azok minőségét. A terveket egyházkerületi főépítészünk készítette el a megbízásunkból, az ő felügyelete és aláírása szükséges minden egyes tételhez – emelte ki Kató Béla. Hozzátette: a református egyház számára létkérdés az iskola. – Mi etnikailag is meghatározzuk magunkat: magyar egyház vagyunk, és nem végzünk missziós munkát sem egyéb nemzetek, sem egyéb vallások hívei között. Egyházunk beleszületés, megkeresztelés útján gyarapodik hívekben. Ha azonban a gyermek, akit mi reformátusnak keresztelünk, nem jár magyar iskolába, akkor elveszítettük, hiszen nem fogja olyan szinten bírni az anyanyelvét, hogy megértse, elfogadja az egyházi liturgiát, részt tudjon venni az egyházi életben. Kiszakad a közösségből, gyakorlatilag konfirmálni sem tud, mert nem érti a szöveget. Kiemelten fontos tehát, hogy befektessünk az oktatási intézményeinkbe. Az egyháznak elsősorban talán az oktatás minőségét, tartalmát kellene befolyásolnia, a méltó környezet, a megfelelő feltételek azonban sokat tehetnek azért, hogy pedagógus és diák jó közérzete és ezen alapuló közös munkája minőségi magyar oktatást teremtsen.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

EME: tanulmányi napok Nagyenyeden
Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vándorgyűlései tudományos és honismereti célokat szolgáltak – 1906-ban és 1931-ben éppen nagyenyedi „kiszállás” révén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztálya ennek a hagyománynak a jegyében szervezte tanulmányi napjait 2012. június 14. és 16 között Enyeden és Torockón. Mindhárom napon könyvtári kutatásra is lehetőség volt a Bethlen Gábor Kollégium neves könyvtárának könyv- és kéziratanyagában. (Az olvasóteremben még megtekinthető a Bod Péter emlékkonferencia alkalmára készült helyi kiállítás Bod kézirataiból és nyomtatványaiból ).
A tudományos találkozások több színhelyen zajlottak. Június 14-én délután a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban lezajlott szakmai tanácskozásnak tudományos előadások adtak keretet. Az EME nevében Egyed Emese szakosztályi elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd “enyedi részről” Kerekes Hajnal, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház vezetője, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Győrfi Dénes főkönyvtáros és Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szólalt fel.
Buzogány Dezső egyetemi professzor előadásában Bod Péter tudományos munkásságát méltatta, egyszersmind az erdélyi református lelkészek és családjuk sajátos helyzetére is rávilágított az erdélyi társadalom történetében. Győrfi Dénes Kolozsvár és Enyed kulturális kapcsolatairól beszélt, külön figyelmet szentelve az EME vándorgyűléseknek és a Református Kollégium Könyvtára kutató könyvtárőreinek, köztük is különösen Vita Zsigmondnak és Dankanits Ádámnak. A harmadik előadást Keszeg Vilmos professzor tartotta Lokális emlékezet, lokális történelem címmel, közelebb hozva az érdeklődőkhöz az emlékezetkutatás és a történetírás teóriáit és jelenlegi gyakorlatát – például a közösségteremtő eseményekben. Az előadások sorát Szabó Emília magyartanár Virágkosár című értekezése zárta, amely az enyedi diákok által összeállított 1835, 1836 és 1837-ban kiadott évkönyvek bemutatására összpontosított
Az előadásokat követő vita a történetírás és a közösségi lét, az értelmiség szerepe és a közösség átalakulása kérdései körül folyt, ennek részét képezte Bodó Márta Egyház és színház című könyve bemutatása is. A vitában az előadókon kívül felszólalt többek között Csávossy György költő, borász szakember, Simon János, a Bethlen Kollégium volt igazgatója, Bodó Márta főszerkesztő, Bartha Katalin Ágnes tudományos kutató, az EME I. szakosztálya titkára, Dvorácsek Ágoston tanár, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Másnap délelőtt az EME kutatócsoportja Torockóra utazott, a néprajzi múzeum, a temető megtekintése után Szőcs Ferenc polgármesterrel találkoztak, aki a település helyzetéről számolt be, majd megtekintették az unitárius templomot, a Kis Szent Teréz gyermekvédelmi központot, és részt vettek a helybeli Sebes Pál Általános Iskola nyolcadikosainak ballagási ünnepélyén. A torockói iskolalátogatás szervezője a helybeli magyartanár, a Bethlen Kollégium végzettje, jelenleg a BBTE mesterképzős hallgatója, Szabó Emília EME-tag volt.
Délután enyedi városnéző séta következett Józsa Miklós vezetésével, irodalomtörténeti nevezetességekkel a középpontban: Áprily Lajos egykori lakóházai, a Kemény–Zeyk-ház, az iskolamúzeum, tárgyi és szöveges emlékekkel, az önképzőkörök mára igen értékessé lett jegyzőkönyveivel.
Szombat délelőtt a könyvtári kutatás után Dvorácsek Ágoston fizikatanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör elnöke vezetésével rövid tárlatvezetésre került sor az iskolaépületben levő régi természetrajzi és kuriózumtárban, majd a kolozsvári vendégek a Fenichel Sámuel Önképzőkör tudományművelése és tehetséggondozása tíz évével ismerkedtek, amelynek során nemcsak ígéretes indulások színterének bizonyult a schola tudós műhelye, hanem például a Természet Világa, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó folyóirat, a Művelődés és más fórumok helyet is adtak a fiatal kutatók eredményeinek.
Az enyedi tanulmányi napok baráti légkörben teremtettek alkalmat a szakmai találkozásokra és ismeretgyűjtésre, kapcsolatteremtésre. Köszönet illeti a résztvevőket – a mintegy harminc lelkes tanárt, kutatót, művelődéspártolót – Enyedről, Kolozsvárról, Torockóról, Marosvásárhelyről. Fontos a folytatás is – az EME Erdélyi Tudományosság Napja novemberi fóruma (enyedi meghívottakkal), a könyvtári kutatások folytatása és publikálása, közös helytörténeti-irodalomtörténeti témákban, enyedi diákok egyetemi tanulmányainak, szakmai pályájának közös elősegítése.
EGYED EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

A református oktatási intézményvezetők nyilatkozata
A Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról.
A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét.
Léva, 2012. július 11.
Aláírók:
Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium.

Tanulva utazni – utazva tanulni – beszélgetés Nagy Egonnal
1974. október 14-én született Nagyváradon, az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, 1998-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudmányegyetem földrajz szakán, azóta is ott dolgozik, jelenleg a BBTE Magyar Földrajzi Intézetének az igazgatója.
– Már serdülőkor előtt sok gyermeken úrrá lesz a mehetnék: mindegy, hogy hová, csak más helyre, mint a megszokott. Később kezd körvonalazódni egy vagy több úti cél, s ha nagyon erős a vágy, akkor választja pályájául a földrajzot. Érvényes ez az okoskodás, vagy Nagy Egon esetében egészen másként történt?
– Tulajdonképpen majdnem így történt velem is, vagyis az utazási vágy, a kirándulások elég korán jelezték a későbbi érdeklődést. Tény, hogy tizenhét éves koromban már eldöntöttem a későbbi pályát, habár korábban is éreztem egyfajta vonzalmat a földrajz iránt. De érdekes módon – és ez a mai napig megmaradt – nem a fizikai földrajz, hanem inkább annak társadalmi vonatkozásai érdekeltek. Valahol a történelemtudomány határmezsgyéjén mozogva.
Felmerült az is, hogy orvos legyek, de ezt akkor úgy magyaráztam meg magamnak, hogy fogjam meg inkább a könnyebb végét a dolognak, és válasszam a földrajzot. Nem „magyarázkodásként” mondom most el ezt az akkori önmeggyőző érvelést, épp ellenkezőleg: mostanra ért be az én igazi, régi érdeklődésem, úgyhogy beiratkoztam az egyetemünk történelem szakára, és ősztől elsőéves történészhallgató leszek. De nem akarom megkerülni az alapkérdést, vagyis a fiatalság utazási vágya az mindenképpen erős motiváció. Nekem is az volt, a most jelentkezőknél is az.
Folyamatosan szembesülök a hallgatóink ilyen irányú érdeklődésével, hisz egyrészt tantervi kötelezettség a terepgyakorlat, másrészt 2006 óta beindítottuk a turizmus–földrajz szakot, s akiben még erősebb a romantikus elvágyódás, az ezt a szakot választja. Körülbelül öt esztendeje, az uniós Erasmus-program keretében hosszabb távú, már-már egzotikusnak mondható utakat is tehetnek a hallgatóink, egy tanévben egy alkalommal, differenciált árfekvésben. Vagyis utazva tanulunk, tanulva utazunk. Jártunk Lengyelországban, Törökországban, Marokkóban, Olasz-, Spanyol- és Franciaországban, ahogy mi nevezzük: Kappadókiától a Szaharáig.
Az idei évben még az Azori-szigetekre is sikerült diákot küldenünk a nemzetközi terepgyakorlat keretében. Az „én időmben” csak az országot járhattuk, igaz, hogy beutaztuk egész Erdélyt és a Duna-deltát, de az ezredforduló után a lehetőségek gyarapodtak – most viszont a válság nyesegeti vissza a szárnyainkat. A lényeg az, hogy a mostani hallgatóknak nagyon kitágult a látókörük, s talán ezért is olyan nagy a földrajz szak vonzereje.
– Ha nem tévedek, néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy bizonyos középiskolai osztályok földrajz–turizmus profilúak lesznek. Megvalósult ez a projekt?
– Amiről biztosan tudok, az a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium: ott működik turizmus osztály, és jönnek is onnan sokan hozzánk az egyetemre.
– Visszatérve a Nagy Egon diákéveire: az elmondottakból arra következtetek, hogy nem volt olyan érzése, mintha tulajdonképpen nem is ezt akarta volna. Jól látom?
– Pedig volt olyan érzésem, sőt nagyon is: másodévtől kifejezetten zavart a földrajz parttalansága. Már említettem, hogy engem elsősorban a társadalomföldrajz érdekelt és érdekel a mai napig, viszont az én diákkoromban nem volt még megfelelő specializálódási lehetőség, csak utóképzés, átképzés, továbbképzés, vagyis nyitás a közgazdaság, a történelem és a jog felé. Ma már elengedhetetlen imperatívusz az interdiszciplinaritás, mondhatnám akár létkérdésnek is. De az, hogy én a diplomázás után ott maradtam az egyetemen, az nagyon nagy lehetőséget jelentett a számomra. Akkoriban élte Románia az átmenet mélypontját, lent voltunk az árok alján, turisztikai vállalkozásra nem nagyon volt kilátás, reális esélynek a közoktatásban való elhelyezkedés tűnt, hisz még kifejezett tanárhiány volt.
Engem viszont Gârbacea professzor hívott a regionális földrajz tanszékre, egyáltalán nem titkolva azt a szándékát, hogy én képviseljem ott a magyar vonalat. Én voltam azon a tanszéken az első, hatalmas előnyökkel járt. Mondhatom, megnyílt előttem a világ, hisz külkapcsolatokra, külföldi továbbképzésekre, nemzetközi beágyazódásra nyílt lehetőségem. Kiemelt szerepe volt Benedek József akadémikusnak az én boldogulásomban, hiszen nemzetközi kapcsolatai révén közvetítő szerepet vállalhatott. Mindennek ellenére viszont még mindig keresem a helyem, nem oldódtak fel a „parttalansági” érzéseim, talán ha majd a történelem szakot befejezem, közelebb leszek a révhez, egyfajta történeti-földrajzi szakosodáshoz. De az oktatási tevékenység nagyon közel áll hozzám, mondhatnám, az a biztos pont, ahol igazán otthon érzem magam.
– Kétszer is említette a földrajz parttalanságát – ne haragudjon, ha megkérdezem, de a történelem nem tűnik sokkal inkább parttalannak? Vagy van bizonyos jól meghatározott érdeklődési területe?
– Hogyne volna: mindenekelőtt a magyar történelem érdekel, a 19–20. század fordulója, vagyis a dualizmus kora, ezen belül is a városiasodás, a városi kultúra fejlődése, a polgárosodás, a modernizáció és nem utolsósorban, hogy milyen szerepet játszottak az említett területeken a korabeli nemzetiségek. Úgy szeretném mindezt tanulmányozni-kutatni, hogy végre félretehessek néhány megkövesedett tabut, például az emancipált zsidóság és az erős beolvadást választó svábság szerepét a kor polgárosodásában. Tehát végső soron nem is beszélhetek váltásról, mert a téma a földrajz és a történelem határterületének interdiszciplináris megközelítése, sőt azt is segítheti, hogy a földrajz területén lehessek hatékonyabb.
– Mindezt hallgatva okafogyottnak tűnik a szokásos kérdés: ezt a szakot, ezt az életpályát választaná-e, ha mondjuk most érettségizne?
– Nem, valószínűleg a jogi pályát választanám, de nem a klasszikus jogtanácsos-bíró-ügyvéd pályát, hanem a gazdasági jog problémáival foglalkoznék, mivel sokkal gyakorlatiasabbnak tartom különböző szervezeteken belül ezeknek a kérdéseknek a megoldását-megoldhatóságát, elsősorban a terület- és településfejlesztés területén. Ám természetesen ezzel nem akarok senkit lebeszélni-elriasztani a földrajz szaktól, viszont egy már bejutott földrajzosnak mindenképpen az interdiszciplinaritás felé való orientálódást ajánlanám.
Például a már említett terület- és településfejlesztést, ami a földrajz és a turizmus mellett a harmadik szakterületünk. Ha tüzetesebben megnézzük a három területet, a földrajzot olyan szaknak tekintik, amivel csakis a közoktatásban lehet elhelyezkedni, a turisztikában óriási potenciális lehetőségek vannak, az ország idegenforgalmi kapacitása szinte kihasználatlannak mondható, vagyis rendkívül intenzív lesz a fejlődés, növekedni fog a munkahelyek száma – csak ezt a gazdasági mélyrepülést kell néhány évig még átvészelnünk. Hasonlóan nagy lehetőségek rejlenek a területfejlesztésben, ha nem nagyobbak a turizmusnál, mivel az uniós csatlakozás után megsokszorozódtak a fejlesztési pénzek, a különböző cégek „kapkodnak” a jó pályázatírók, tanácsadók után, nagyon alacsony a romániai abszorpciós ráta, úgyhogy különösen szükségessé teszi a megfelelő tudással rendelkező szakembergárda kinevelését.
– Említette az előbb, hogy milyen irányba terelné a frissen bejutottakat. Milyenek az idei felvételi eredmények, mindenekelőtt a második éve megismétlődő érettségi katasztrófa tükrében?
– A földrajz alapképzésre a húsz, államilag finanszírozott helyre 12-en kerültek be, a területfejlesztésre 18-an, a turizmusra viszont nagy volt a túljelentkezés: 30 helyre 48-an jelentkeztek. A mesterképzésen, melynek szakága a turizmus és területfejlesztés, szintén beteltek a helyek, tehát a földrajz kar még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.
– A számadatok a magyar karra vonatkoznak? Ezek szerint eredményesnek mondható a külön intézetek megalakulása?
– Kétségtelenül. Ezt a kvázi különválást a 2011/1-es tanügyi törvény tette lehetővé a multikulturális egyetemeken. Magyar intézetek létesültek, bár nem ez a szabatos megnevezés, hisz románul departamentnek, főosztálynak hívják, de valahogy így alakult, és most már így használjuk. A Babeş–Bolyain nagyon simán ment minden, a MOGYE vonatkozásában viszont azóta is csak akadékoskodást hallani. Egyre rosszabb megélhetési körülmények közepette is viszonylag nagy számban jelentkeznek hozzánk felvételire.
És az érettségi katasztrófával kapcsolatban még azt is el szeretném mondani, hogy a második éve tapasztalt szörnyű eredmények mellett számításba kell vennünk nemcsak a demográfiai lejtmenetet, de a fokozódó külső konkurenciát is, hisz most már az egyetemi kínálat is globalizálódott, és bátran mondhatjuk, hogy az egész világgal versenyben vagyunk. Nemcsak nálunk, de Magyarországon és Nyugat-Európában is slágerszak a turizmus és a településfejlesztés, hisz a mai napig az utazás, a világ megismerése az egyik fő globalizációs szimbólum.
A településfejlesztésben Magyarországon máris sokkal jobb a munkaerő-piaci fogadóképesség, Nyugat-Európában is jobbak a „felszívó” struktúrák, nálunk még várni kell az ilyen értelmű fejlődésre – is. És mintha csak valamiféle abszurd darabban játszanánk, az elmondottak ellenére nálunk is, Magyarországon is a közoktatásban csökken a földrajzórák száma, sőt Magyarországon tizedik osztálytól fölfelé talán el is tűnik. Mi természetesen nem értünk egyet a mostanában dívó természettudományi óraösszevonással, elmondjuk a véleményünket, valahányszor tehetjük, de mintha a mi szavunk nem igazán számítana az enyhén szólva kaotikus közoktatási „reformsorozatban”. Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Bethlen Gábor szellemisége a kincses várostól az (egri) csillagokig
97 éves korában elhunyt Dr. Árkossy Sándor
Mint hajdani tanítványa nincs szándékomban méltatni egykori igazgatónk munkásságát. Azt megteszik majd szakavatott hozzáértők.
Erre a legjobb az egri példa. Dr. Árkossy Sándor már rég nyugdíjas volt, amikor 1987-ben áttelepült a Gárdonyi Géza által halhatatlanná tett városába. Eger városa még öt évig foglalkoztatta az Egri Gyermekvárosban nevelőként. Problematikus fiatalok voltak a gondjára bízva. Talán 1991 nyarán lehetett, hogy felkerestem. A munkahelyén találtam rá. Mint hajdanán, most is nyakkendővel és kifogástalan fehér köpenyben, örömmel üdvözölt: „Még pár perc és – remélem – mehetünk!”. Bő másfél óra lett belőle, hogy elindulhattunk a Kallómalom utcai lakása felé. Mert egyre jöttek hol csoportok, hol bizalmas tanácskérésre újabb fiatalok. Mosolyogtam. Akkor már jómagam is nyugdíjas tanár voltam. Hihetetlen tapintattal oldott meg igen rázós problémákat. Mint hajdanán, most is nyugodtan, a tanítványokban mindig tisztelve az embert, vidáman, magabiztosan, hihetetlen baráti hangnemben – amely nem volt sem bizalmaskodó, sem tolakodó, – rendezte a rendezhetetlennek tűnő kérdéseket. Nem csoda, hogy Eger városa 1992-ben Comenius-díjjal ismerte el mindössze ötévi munkásságát.
A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult. Abban az időben, amikor az iskola az erdélyi kollégiumok között a legszínvonalasabbak közé tartozott. Amikor még töretlenül őrizte a Bethlen Gábor-i szellemiséget. Azt, amelyik a szolgadiák Kőrösi Csoma Sándort a tibeti–angol szótár megírására késztette. Az Őrhegy tövében lévő „kollégiumi város” (ókollégium, kiskollégium, újkollégium), a tornakertbe felvezető út elején a tornateremmel, amelynek bejárata előtt ott strázsálnak a már öreg páfrányfenyők (Ginkgo biloba), különös hangulata beívódik az ember bőrébe, vérébe, agyába. És vele együtt Bethlen Gábor szellemisége: minden körülmények között, bármi áron, tenni azt, amit tenni lehet és tenni kell! Ezt a szellemiséget még a háború utáni nehéz „kommunista évtizedekben” sem tudták végleg kiirtani: sem a kollégiumból, sem hajdani diákjaiból. Mint búvópatak, a föld mélyén is utat tört magának. Pedig akkor már rég nem élt Elekes Viktor, a kollégium háború alatti rektora, Szabó Mihály, a gimnázium igazgatója, Csefó Sándor, a Tanítóképző igazgatója, és már nem rázta Magyari bácsi a kollégium messze szóló csengőit, amely után a fél város igazította a „pontos időt”.
Következtek a kolozsvári évek. Kevesen tudják, hogy 1948-ban, az úgynevezett „tanügyi reform” után, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója dr. Bodor András igazgató és dr. Árkossy Sándor, aki akkor aligazgatói tisztséget töltött be, a kollégium kegytárgyait (többek között három úrvacsorai kelyhet, 4 db. gyönyörű úrvacsorai terítőt stb.) jegyzőkönyvileg átadták a Belvárosi Református Lelkészi Hivatalnak. Mivel László Dezsőt már 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták és elhurcolták, az átvételt Nagy Jenő és Csutak Csaba látta el kézjegyével. Ezt, – abban az időben – „kidriblizni” bizony csak sok bátorsággal és megfontoltsággal lehetett. Akkor a mindvégig helytálláshoz, a „tenni, amit kell” igényelte kitartáshoz valóban Bethlen Gábor szellemiségére volt szükség.
A „tanügyi reform” után kinevezték a volt Kolozsvári Református Kollégium igazgatójának. Minden diák örvendett ennek – bár el voltunk foglalva az egymással való ismerkedéssel. A két XI. osztály úgy született meg, hogy a „refektől” és a „piariból” a két osztályt megfelezték, és a „feleket” összecsapták. Egy napon arra ébredtünk, hogy Braver Samu angol tanár, összehívatott a rajzterembe és rövid szónoklattal a tanulók tudomására hozta: „Közlöm az elvtársakkal, hogy a megyei pártbizottság kinevezett igazgatónak. Mától mindenki »igazgató elvtársnak« szólítson!” Hangos felhördüléssel távoztunk. Egy 50 lapos iskolafüzetbe, az akkori kommunista diákszövetség (U.A.E.R.) titkára és titkárhelyettese végigjárták az osztályokat, és minden diák (a hiányzókat leszámítva) gondolkodás nélkül aláírta abbeli kérelmünket, hogy azonnal hozzák vissza az igazgatónkat, kérésünket mintegy 15 pontba foglalva indokoltuk. Aznap délben az „ifjúsági szervezet” részéről egy delegáció el is vitte a megyei pártbizottsághoz. Azt hiszem, életemben sohasem láttam annyira meglepődött párttitkárt. Két nap múlva hivatalosan visszahozták dr. Árkossy Sándort, igazgatónak. Fennen hangoztattuk, hogy az egyetlen iskola, amely anyagilag is talpra állt. Indoklásaink között olyanok szerepeltek, hogy a mi iskolánk az egyedüli egész Kolozsváron, ahol egyetlen diák sem dohányzik a líceum területén. Ez akkor hihetetlennek tűnt és ezt igazi pedagógiai fogással, fenyegetés vagy büntetés nélkül érte el. 1950-ben érettségiztünk. 62 éve! Az osztálytársak alig egy negyede él, együtt koptunk ki az időből. Az évtizedek során, Árkossy igazgató úrból lassan Sándor bátyánk lett.
A kollégiumban, amit átkereszteltek „2. számú fiúlíceumnak”, a „vityin” (ma étkezde, menza, kantin stb. a neve) állandóan „jó” volt a koszt (az akkori körülményekhez képest, hiszen 1948-ban sokan haltak éhen országszerte). Ezt ügyes gazdálkodással érte el. Disznókat tartott az ételmaradékokkal, zöldség- és burgonyahéjakkal, a disznókat saját maga, személyesen vágta le (kitűnően értett ahhoz is). Így a ballagáskor ingyen vacsorát kaptunk mindannyian, a tanárokkal együtt. Gondoljuk el: alig öt évvel azután, hogy 1945-ben „kitört” a béke. Amikor még mindent fejadagra („jegyre” vásárolhattunk). Pár év múlva mégis áthelyezték a Brassai Sámuel Elméleti Líceumba. Ott is arról volt híres, hogy nagyszerű gyakorlati érzékkel azonnal leült és kiszámolta, hogy mi lehetséges. Élvezetes óráin még az olyanok is figyelgettek, mint Szakács Lajos, aki akkor már balkáni bokszbajnok volt a súlycsoportjában.
1949-ben egy autószerencsétlenség miatt hosszú ideig kórházban voltam Abrudbányán, ahol rászoktam a cigarettázásra. (Dr. Borzeát, a Kolozsvári Orvosi Fakultáson a sebészet professzorát politikailag megfúrták és egyik napról a másikra Abrudbányára száműzték. Nagy szerencsémre. Kitűnő sebészként, megmentette a bal karom.) Árkossy tanár úr éppen az ipari növények termesztéséről beszélt, amikor odavetette: „A hazai dohánytermesztés eredményeiről pontos adatokat Attila fog szolgáltatni nektek!” Az acéltermelés során Uray Zolitól azt tudakolta, hogy milyen acélból készülnek a tőrben és párbajtőrben alkalmazott pengék. Pontosan tudta, hol, mikor és milyen eredménnyel versenyzett. De ezt jószerével mindenkiről elmondható volt. Pontosan értékelte mindannyiunk erényeit, hibáit. A Bethlen Kollégium és a Kolozsvári Református Kollégium tanáraitól több pedagógiát tanultam, mint sok fejtágító előadáson vagy kurzuson. Szerencsés halandókként kezdtük az életünket. Olyan tanáraink és igazgatóink voltak, akik puszta személyiségükkel is nevelni tudtak. Nehéz idők jártak, de mindig élt bennem a sanda gyanú: nem igazán tudtuk őket túlszárnyalni.
Sándor bátyánkat különösképpen érdekelte a csillagászat. Sohasem mertem neki bevallani, hogy mindig titkos vágyam volt e témakörrel foglalkozni. De az élet rövid. Sok álom megmarad álomnak. Talán Ő, valahol a hadak útján, Csaba királyfi csillagösvényén, az Egri Csillagok hűségével, egy szorgos, helytálló élet nyomán messze illan a kék ég végtelenjébe.
az 1950-ben érettségizett hálás tanítványai nevében
Horváth Attila
Szabadság (Kolozsvár)

Tisztelgő megemlékezés
Szabó Lajos 100. születésnapján
Szabó Lajos drámaíró, egyetemi tanár, színháztörténész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (az egykori Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet) alapító rektora Alsóbölkényen született pontosan száz éve, 1912. szeptember 20-án. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte (1931), majd a kolozsvári I. Ferdinand Király Egyetemre iratkozik be, s itt szerez tanári diplomát magyar nyelv és irodalom–filozófia–esztétika szakon (1938). Színházi utóképzése az 1939. szept. 1–1941. jún. 30. közötti időszakban történik: a bölcsésztanulmányait befejező fiatalember ekkor kerül ki Magyarországra, közel két évre, egy félhivatalos színházi rendező- és vezetőképző tanfolyamra, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának, Németh Antalnak az irányítása alatt.
A budapesti szakmai tapasztalatok alapján nevezik ki 1941. július elsejétől az újjászervezett Kolozsvári Nemzeti Színház művészeti és igazgatói titkárává. E minőségében Szabó Lajos szürke eminenciása volt a Kolozsvári Nemzeti Színház 1941–1944 közötti időszakának. Időközben, 1941 decemberében a Kolozsvári Nemzeti Színház mellett egy hivatalosan intézményesített és államilag finanszírozott színi tanoda is megkezdte működését, a Kolozsvári Magyar Állami Konzervatórium szintén felújított szervezeti keretében, annak színművészeti tagozataként. A színház szakemberi gárdájából összeálló tanári karban Szabó Lajos az egyetemes drámairodalom története elnevezésű diszciplínát tanította. Tanártársai közül Tompa Miklós és Kőmíves Nagy Lajos nevét kell kiemelnünk: hármuk neve hamarosan újból együtt bukkan fel a negyvenes évek második felében, akkor már a román állami keretek között megszervezett magyar felsőfokú színészoktatás intézményesítése kapcsán.
1944. október elején, a háborús események kaotikus kavargásában, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként Szabó Lajos volt az, aki a budapesti kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. Feltételezésem szerint ez a rendkívül kockázatos kiállás később döntő módon határozta meg vezetői kiválasztását a romániai magyar felsőfokú színészképzés élére, s talán ez óvta meg attól a letartóztatási hullámtól is, amelynek Balogh Edgár a Bolyai Egyetem, Csőgör Lajos pedig a marosvásárhelyi orvosi intézet rektoraként esett áldozatul 1949 novemberében.
Szabó Lajos 1946–1950 között Kolozsváron az ekkor formálódó, többször átszervezett magyar tannyelvű színészképzés oktatója, 1950-től a Kolozsváron létrehozott színiakadémia, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanulmányi igazgatója. 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol huszonkét évig rektora az eredeti nevét változatlanul megtartó intézménynek. 1976 júniusi leváltása után tanszékvezető tanár marad, s a következő tanév végén vonul nyugdíjba (1977. július 1.).
A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának három évtizede meghatározta a romániai magyar színészoktatást, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra.
"Úgy adta éveinek javát – három évtizedét – a főiskola élén, valami olyan emelkedettséggel, olyan puritánsággal és természetes háttérbe húzódással és hűséggel, amilyet talán csak színháztörténetünk régi legendás alakjairól jegyzett fel az emlékezés" – írja róla hetvenedik születésnapjának évében a volt tanítvány, Marosi (Farkas) Ildikó. Szabó Lajos a következő év augusztusában ment el: halálakor nem volt még hetvenegy éves. Ami azóta történt emlékének és életművének ápolása körül, arról az embernek Kosztolányi háromsorosa jut eszébe:
"Utókor?/ Megyünk az úton s elfödi nyomunk a / futó por."
Bár Szabó Lajos nyolc drámája közül hat sikeresen kiállotta az erdélyi magyar színpadok próbáját, e drámáknak csupán fele jutott el a könyvkiadás vagy a folyóiratközlés nyilvánosságáig. Szabó Lajos magától értetődő, jelleméből adódó puritánsággal szorította háttérbe alkotói-szerzői ambícióit, amikor művei kiadásáról vagy előadásáról volt szó.
Születésének idén esedékes centenáriumán – az intézményalapítói és -vezetői munkásságát megörökítő emléktábla mellett – Szabó Lajos három legsikerültebb drámájának egy kötetben való megjelentetését gondoltuk a hozzá leginkább méltó tiszteletadásnak. A centenáriumi ünnepség alkalmából megjelenő első kötet három, időben az egész életművet átfogó és reprezentáló alkotást tartalmaz, amelyeknek sokatmondóan szoros, már-már trilógiára emlékeztetően szerves a tematikai kapcsolódása (Viharlámpás, 1943; Menekülés, 1957; Hűség, 1976). A három dráma közül kettő most jelenik meg első ízben. A kötet szakmai bemutatóját a Stúdió Színház homlokzatára felkerülő Szabó Lajos-emléktábla avatásának napjára időzítjük. Reményeink szerint a szélesebb nagyközönséget november közepén, a könyvvásár találkozóin és rendezvényein tudjuk elérni és megnyerni Szabó Lajos műveinek újrafelfedezése számára.
A tervezett második kötetben Szabó Lajos két történelmi drámáját jelentetjük meg, a legismertebb művének tekinthető Mentséget, illetve a Bethlen Miklós életét és korát bemutató A kancellár című történelmi drámát. E második kötetben tervezzük közzétenni Szabó Lajos színháztörténeti munkásságának néhány kiemelkedően fontos írását, illetve az életművet összegező válogatott bibliográfiát is*.
* Kiadja az UARTPress, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója
Lázok János
Szabó Lajos (Alsóbölkény, 1912. szept. 21.–Marosvásárhely, 1983. aug. 13.)
Az 1954-ben Marosvásárhelyre költöztetett Színművészeti tanintézet első rektora, Szabó Lajos
Népújság (Marosvásárhely)

Gyárfás Győző halálának 100. évfordulójára (1855. március 24.–1912. szeptember 22.)
A XIX. század vége, illetve a századforduló Háromszék vármegyének és településeinek urbanisztikai fejlődése szempontjából kulcsfontosságú. Ennek az időszaknak ma már kevésbé ismert, de igencsak meghatározó egyénisége a lécfalvi Gyárfás Győző királyi mérnök. Igazi reneszánsz személyiség: rajzol, utakat, hidakat, épületeket tervez, és felügyeli a kivitelezési munkálatokat, szenvedélyesen gyűjt kőzeteket, néprajzi tárgyakat, szerkeszt és publikál. Kivételes munkabírása, mélyreható szaktudása révén sokrétű feladatait rendkívüli precizitással hajtja végre.
1855. március 24-én született Sepsiszentgyörgyön Gyárfás Lajos 1848-as honvéd hadnagy, később Sepsiszentgyörgy városának főjegyzője és Szilágyi Zsuzsanna gyermekeként. Az önkényuralom éveiben világra jött gyermeket Gyárfás Victorként jegyezték be a sepsiszentgyörgyi református egyház anyakönyvébe. Erdély legjobb iskoláiban pallérozhatta tudását: középiskolai tanulmányait a nagyszebeni ágostai evangélikusok elismert, hírneves gimnáziumában végezte, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett. Az iskolákhoz vezető hosszú szekérutak során folyamatosan készít rajzokat az erdélyi tájról, a szász erődtemplomokról, épületekről. A sikeres érettségi vizsga után mégsem művészi pályát választ, hanem a budapesti Műszaki Egyetemen tanul tovább, ahol rajztudásának is nagy hasznát veszi. Az építőmérnökként végző Gyárfás Győző több tanulmányutat is tesz német területeken, illetve Olaszországban. A nyugati világ urbanisztikai megoldásaival felvértezve tér haza, célja szűkebb hazájába visszakerülni és kamatoztatni a külföldön látottakat. Meggyőződése, és egész életét ennek szenteli, hogy Erdély út- és vasúthálózatának, valamint egyéb infrastruktúrájának kiépítése után hazai és külföldi utazók, kirándulók számára ideális turisztikai célpont lesz. 1888 márciusában a budapesti Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium kinevezi Háromszék vármegye királyi államépítészeti hivatalának főnökévé. A hivatal a közel húsz évig tartó irányítása alatt egyre nagyobb tekintélyt szerez, lelkiismeretes, pontos munkával eléri, hogy egyre több elöljáró kéri ki a véleményét, tervezési megbízásokat kap – legyen szó útról, hídról, épületről vagy emlékműről –, és a kivitelezési munkáknál felügyeletre kap felkérést. Ilyen a Brassó–Ojtoz közút kiépítése – az Ojtozi-szoros tájait kiváló kirándulócélpontnak tekinti a Rákóczi-várral, ugyanakkor fontos kereskedelmi út is –, a nyén–bodzakrasznai átkelő, a mikóújfalu–baconi közút kiépítése a Hatodon keresztül, és ő tervezi a Sugásfürdőre vezető utat is. Mint királyi főmérnök szigorúan követi az építkezésekre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat: cserépfedésű borítást kér, megköveteli az épületek közti távolságok betartását, a városokban pedig ragaszkodik a téglafalazathoz az új épületek esetében. Elismert építészként több tervet is készít felkérésre vagy pályázatra, ilyen többek közt a lisznyói községház megtervezése, de nemrég a Székely Nemzeti Múzeumban előkerült egy Gyárfás Győző királyi mérnök és Székely Károly építőmester nevével jelzett terv is a múzeum épületének tervezésére vonatkozóan. Mindeközben szakít időt a publikációkra is: megérti, hogy a folyóiratok nagyszerű lehetőséget jelentenek Erdély természeti, építészeti tájainak népszerűsítésére. Többször közöl a Székely Nemzetben. Írásai valóságos turisztikai élménybeszámolók, melyekhez előszeretettel csatol saját készítésű rajzokat. Tájrajzai mellett szívesen készít portrékat is: a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum őrzi az általa készített, mai napig egyetlen, hitelesnek tartott Gábor Áron-arcképet. 1900-ban Bay István városi mérnök lemondása után a sepsiszentgyörgyi városi tanács felkéri, hogy napidíj ellenében, hivatali óráin kívül ellássa a városi urbanisztikai teendőket is. Az 1907. esztendő fordulópont Gyárfás életében. A kedvezőtlen politikai fordulatok következtében áthelyezik a szeretett Háromszékről az udvarhelyi állami építészeti hivatalhoz. Gyárfás ezt visszautasítja. Visszavonulni készül, amikor a budapesti Kereskedelemügyi Minisztérium amellett dönt, hogy szaktudásának elismeréseként Budapesten Erdélyért felelős munkakörben folytathatja munkáját. Ebben a minőségben fog neki a Békási-szoros közútjának kiépítéséhez, amelyet szintén Erdély fontos vendégforgalmi vonzerejeként tart számon, és szeretné a tömegek számára is elérhetőbbé tenni. Éppen innen tért vissza Budapestre, amikor 1912 szeptemberében, 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Gyárfás Győző mindenre kiterjedő, sokrétű munkássága révén olyan előremutató urbanisztikai, infrastrukturális fejlődésvonalat szabott meg, amelyre mind a mai napig
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)