Szerény kezdőktől megbecsült hittanárokig
Az öt-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán – állítja Marton József, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja. Összeállításunkban a világi teológusképzés hazai történeti térképét igyekeztünk felrajzolni.
A hazai világi teológusképzés kérdése 1990 márciusában merült fel katolikus berkekben. Bálint Lajos akkori segédpüspök vetette fel, hogy magyarországi minta szerint – ahol Nyíri Tamás kezdeményezésére és vezetésével már a kommunista időszakban működött a levelező teológia – el kellene kezdeni Erdélyben is a „laikusok”, azaz a nem papnak készülők teológiai képzését. Csató Béla akkori vikárius, Csiszér Albert brassói főesperes és Hajdú Gyula, a gyulafehérvári hittudományi főiskola rektora kezdte a szervezést. A kivitelezés gyakorlati része, a megoldások megtalálása leginkább Marton József teológiai tanárra hárult: ő járta körbe az egyházmegyét, tárgyalt a központnak kijelölt helyszíneken, az ottani, tanításra vállalkozó, a tanításhoz szükséges képességekkel és ismeretekkel rendelkező papokkal. Sőt, már kezdetben igyekezett bevonni világi tanárokat is a pszichológia, pedagógia, (egyházi) irodalom oktatásába. Marton József minderre tekintettel dékáni kinevezést kapott 1991-ben. „Miután a laikusok, a hívek hosszú éveken keresztül el voltak zárva a teológiától, hiszen 1990 előtt Erdélybe csak kevés új teológiai témájú kiadvány jutott be, egy-egy magyar nyelvű teológiai folyóirat, még az értelmiség is teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben” – indokolta a képzés beindításának szükségességét.
A siker fokmérői
Az erdélyi katolikus hitű lakosság, az értelmiség teológiai műveltségének felzárkóztatása érdekében regionális képzési központokat hoztak létre Déván, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, majd a gyulafehérvári mellett a szatmári, váradi és temesvári egyházmegyékben is. Az elképzelés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 800-an jelentkeztek – és ki is tartottak. Az ötéves, levelező formában megszervezett, hétvégi, tömbösített előadásokat jelentő képzést a jelentkezők 20 százaléka annak rendje és módja szerint, záróvizsgát is téve, elvégezte. „Ezekkel a regionális és nem akkreditálható képzésekkel sikerült olyan tudásréteget megalapozni, amire még a későbbiekben hitoktatásra vállalkozó is alapozni tudott” – tartja Marton József. A kezdeményezés sikerét jelzi az is, hogy a tanulmányi segédanyagként szolgáló, kétezer példányban nyomtatott jegyzetek – a gregorián énektől a pszichológiáig terjedő 35 témájú – mind elfogytak. E jegyzetek megjelentetésével indult el újra az erdélyi katolikus teológiai irodalom kiadása.
Fordulópontok
A romániai teológiai képzés szempontjából fontos fordulópontnak számít az 1993-as tanügyi törvény, amely előírta az újonnan indított intézmények akkreditálását. Az 1991-ben még fakultatívnak tervezett iskolai hitoktatás kötelező lett az 1-8. osztályokban, egyetemi diplomával, tanári képesítéssel rendelkező hitoktatókra lett szükség. Ez pedig már egy másik célt körvonalazott. Marton József így idézi a történetet: „Az elején a más tantárgyakat oktató katolikus tanárokat vontuk be, alapos továbbképzést szervezve próbáltuk őket felkészíteni, bevonni a hitoktatásba. Az akkori idősebb generáció nemsokára nyugdíjba vonult, fiatalítani kellett. Azokra számítottunk hát, akik a levelező tagozatos képzést végezték. Ám akinek nem volt tanári diplomája, annak az intézmény akkreditációja hiányában mi nem tudtunk diplomát biztosítani.” 1995-ben elszaladt az utolsó lehetősége is annak, hogy államilag elismertté válhasson az intézmény: nem tudta ugyanis biztosítani a törvényben előírt tudományos színvonalat, nem rendelkezett megfelelő létszámú képzett tanári karral. A kommunista években ugyanis a teológiai képzés megtűrt volt csupán, álmodni sem lehetett teológiai doktorátusról, néhány tehetséges papnövendék is csak igen nagy nehézségek árán juthatott ki külföldre tanulni.
Az újabb fordulópont 1996-ban érkezett el: miután világossá vált, hogy nem akkreditáltatható a levelező tagozat, más irányba kellett lépni. Holló László, a kolozsvári kar tanára így vélekedik: „Az európai trenddel szemben Románia egyetemein épp az utóbbi 15–20 évben alakult több tíz teológia kar. Nyilván ezt Kelet-Közép-Európa legvallásosabb országában sem a teológia tudományának reneszánsza magyarázza, sokkal inkább egy tényleges helyzetből adódó gyakorlati kényszer. Egyfelől az 1989–90-es változások előtt az államvezetés a teológiák és a felvehető jelöltek számát minimálisra csökkentette, másfelől 1990 után az iskolai hitoktatás elindítása szükségessé tette a hitoktatóképzés megszervezését.” Összegzésképpen: a római katolikus teológia kar fennállásának első tíz éve (1996–2006) alatt 470-en – 311 lány és 159 fiú – felvételiztek sikerrel, közülük 2000 és 2009 között 338-an be is fejezték a tanulmányaikat.
Két kő között
A nappali képzés indítása nem tette zárójelbe a még rendezetlen levelezős kérdést. A tanügyi törvény lehetőséget nyújtott arra, hogy egy akkreditált intézményben különbözeti vizsgák révén érvényes licenciátust lehessen szerezni. Az immár működő saját karon 1997-ben szervezték meg a különbözeti vizsgákat: háromszáznál többen jelentkeztek, többnyire sikerrel vették az akadályt, érvényes tanári diplomát szereztek. Akadt azonban egy kis szépséghibája a rendezési folyamatnak. „Talán senki nem élte át, amit én: miközben a levelezősök szelekciós vizsgáit szerveztem, a nappalis növendékeim támadtak, hogy velük mi lesz, nem lesz így vallástanári hely számukra. Két kő között őrlődtem!” – fogalmazta meg a probléma lényegét Marton József, a megalakult kolozsvári kar dékánja, az egykori levelezőtagozat vezetője.
A nappali tagozatot végzők számára a kettős képzés kínált megoldást. Közülük sokan a másodszakkal helyezkedtek el, majd idővel a teológiai diplomának is hasznát vették, akár úgy, hogy időközben felszabadult a katedra, akár úgy, hogy néhány órában hittant is taníthatnak kiegészítésképpen.
A Sepsiszentgyörgyön élő Pénzes Lóránd így beszél a lehetőségekről: „Nagy kihívásnak tartom, hogy igyekezzem minőségi órákat tartani, hogy felkeltsem a diákok érdeklődését egyházunk tanítása iránt, hogy provokáljam őket egészséges keresztény értékrend kialakítására. Egy emberi számítás szerint eredményes óra után sokszor hálát adok Istennek, hogy eszköze lehettem, és ilyenkor azt érzem, ez az, amit érdemes, amit akartam csinálni. Már öt éve élem meg a munkahely kérdésének bizonytalanságát, az is megfordult többször a fejemben, hogy pályát váltok, mivel családosként azért előre kell tervezni. A szüleim segítsége nélkül valószínűleg néhány évet vendégmunkásként külföldön dolgoztam volna, hogy sikerüljön elindulni az életben. A pedagógusi fizetés a mindennapi kiadásainkat úgy, ahogy fedezi, feleségem gyereknevelési szabadságon van második fiunkkal, az egyházi segítség a plébániai közösségünkhöz való tartozásban nyilvánul meg, anyagi segítség nincs. Én a szerencsésebbek közé tartozom, de úgy érzem, egyházmegyénk nem képes eléggé segíteni a teológiát végzett értelmiségieken, sokuk még néhány év múltán is az útkeresésnél tart.”
Jövő és megbecsülés
Csiszár Klára az egyetem elvégzése után a szatmári püspökségen ifjúsági referensként dolgozott. „Néha éreztem megbecsülést, néha kevésbé. Motivációra, elismerésre mindenkinek szüksége van, tükör ez, amiben látod magad, ugyanakkor erőt is adhat a további munkához. A megbecsülés és annak kifejezése tulajdonképpen a motiválás egyik formája. A püspökségen szabad volt dolgozni, nem akadályozott senki, minden körülmény adott volt hozzá, ez a fajta motiváció azonban nem volt annyira magától értetődő. Inkább az volt a közhangulatban, hogy ezért a munkáért nem illik különösebb dicséretet, köszönetet várni. Persze volt rá példa, hogy azt éreztük, becsülik a munkánkat, de ennek kifejezése soha sem egyénileg történt, inkább kollektíve lehetett megtapasztalni. Voltak abszolút ellenpéldák is, cinikus megjegyzések, de ezeket a nehézségeket nem tekintettük igazi problémának, hiszen nem érintették gyökeresen munkánk célját. Örültünk a fiatalok fejlődésének, lelkesedésének, ez jelentette inkább a megbecsülést” – fogalmazott a ma már Bécsben habilitációs dolgozatát író Csiszár Klára.
Az 1996 óta végző világi teológusgenerációkról Marton József úgy tartja, hogy megállják a helyüket. „A plébános és a hitoktató együttműködése elengedhetetlen, ma már komoly együttműködés alakult ki. Amikor első fokozati vizsgákra kiszállunk, a plébánosok szeretettel fogadnak, támogatnak. Amikor az iskolába eljönnek velünk és látják, hogyan végzik ott a dolgukat a hitoktatók, örömmel könyvelik el, hogy ez komoly segítség a számukra is. A hasonló fokozati vizsgákon sokszor más emberrel találkozunk, mint aki itt, Kolozsváron végzett: az öt-hat-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán! Büszkék lehetünk a hitoktatóinkra.”
Bodó Márta
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tanulmányi nap Csíksomlyón
Család – Szülőföld – Erdély – Európa címmel rendeztek konferenciát február 22-én Hargita Megye Tanácsának csíksomlyói Multifunkcionális Központjában.
A XII. Tanulmányi nap az egyház társadalmi tanításáról szervezői Robert Schuman szavait választották mottóul, mely szerint „Európának érdekében áll, hogy ura legyen saját sorsának”. A budapesti Márton Áron Társaság és Hargita Megye Tanácsa által szervezett rendezvényen megnyitóbeszédet mondott Soós Károly, a Márton Áron Társaság elnöke. „A család témát azért tartottam fontosnak, mert gyakran azt halljuk, hogy a család válságban van, és fontos, hogy egy jövőkép rajzolódjon ki a számunkra” – mondta köszöntőjében a teológus.
Liviu Jitianu egyetemi adjunktus nyitó előadásában rámutatott arra, hogy napjaink divatszava lett a krízis és a válság, ezzel indokolunk meg mindent, legyen szó munkanélküliségről vagy akár alacsony minimálbérről. „A krízis-mantra beköltözött a területünkre. Nem elsősorban gazdasági válság van, hanem rendszer- és kulturális válság” – hangsúlyozta a BBTE Katolikus Teológia Karának oktatója.
A további előadásokban az erdélyi jövőképről, a magyarországi gazdaság helyzetéről, az elvándorlásról és az itthon maradásról, a család megtartó erejéről értekeztek a meghívott előadók. A záró imádságot Csató Béla csíkszentkirályi római katolikus plébános végezte.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,

Egyetemi jegyzetből könyv: a gyulafehérvári egyházmegye története
Marton József nagyprépost, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kara dékánjának könyvét mutatták be a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye a 20. században című kötettel Fábián Mária nőszövetségi elnök szerint Marton József még a laikusok számára is tartalmas olvasnivalót nyújt. Kovács Sándor római katolikus főesperes Marton József oktatói munkásságát ismertette, majd a könyvet Csucsuja István BBTE-oktató mutatta be. Szabadság (Kolozsvár)

Felvételi
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara őszi felvételit hirdet a kolozsvári tagozat képzéseire
Alapképzés
A kar hittantanár és vallástudomány szakon nyújt egyetemi diplomát (12 ingyenes hely). Azok a hallgatók, akik ezek mellett más szakot is szeretnének végezni, magánösztöndíjat igényelhetnek. A szociális munka iránt érdeklődők választhatnak a két előbbi képzés közül, és magánösztöndíjjal elvégezhetik a teljes szociális munkás képzést.
Mesterképzés
Teológia– kultúra– társadalom, illetve Pasztorális tanácsadás (fizetéses helyek).
Iratkozás: szeptember 8–13., 9–14 óra között. További információk a kar honlapján: http://rocateo.ubbcluj.ro. Érdeklődni lehet telefonon: 0748-659284.
Miért tanuljunk vallástudományt?
v Mert a vallás olyan kérdésekre keres választ, amelyek minden kor emberét foglalkoztatják – az élet értelméről és céljáról, a boldogság eléréséről, a szenvedés miértjéről, végső soron arról, aki mindezeken túl rejtőzik.
v Mert ma a világban a vallás aktuális téma: a vallásos meggyőződések nevében az emberek másokat szolgálnak vagy megölnek, építenek vagy háborút indítanak, élnek vagy meghalnak.
v Mert a vallástudomány a vallásos jelenséget, a világ vallásait vizsgálat alá veszi, és megtanít gondolkodni.
v Mert a kereszténység, a zsidóság, az iszlám, a keleti vallások, az új vallási mozgalmak ismerete elengedhetetlen nagyon sok szakmában. A vallástudomány kiváló segítség (leendő) tanároknak, újságíróknak, szociológusoknak, jogászoknak, szociális munkásoknak, pszichológusoknak, politikusoknak és politológusoknak, irodalmároknak, művészettörténészeknek, a közigazgatásban dolgozóknak.
v Mert más szakot is elvégezhetsz magánösztöndíjjal.
v Mert a végzettek elhelyezkedhetnek az oktatásban, kulturális, szociális vagy közigazgatási intézményekben.
Várunk a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karára!
Vasárnap (Kolozsvár)

Üzenet a Végekről
2014-ben, Koltai András és Orosz Krisztofer Levente szerkesztésében jelent meg „Üzenetek a Máramarosi Végekről” című könyv, amely kor- és egyháztörténeti dokumentum.
A kutatók kötetbe gyűjtötték össze Kádár József piarista szerzetes 1945- 1992 közötti időszakban írt leveleit, beszámolóit, melyekből megismerhető Máramarossziget élete, a piarista rend megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel teli élete, az egyház társadalmi szerepvállalása abban a korban. A szerzők érzékeltetik, a történelem miként szólt be a piarista rend életébe, miként próbálták túlélni a megpróbáltatásokat, megőrizve a keresztény értékeket.
Könyvüknek tudományos értéke van. A magyarországi és a romániai tartományfőnökség levéltárában fellelhető leveleket válogatták, kötetbe foglalták. A borítóterv Szentes Zágon munkája. Kádár József 1911-1993 között élt. Kézdiszászfaluban született, szülei jómódú gazdák voltak. 1930-ban a Kézdivásárhelyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Kalazantínumban végezte. Az egyetemet természetrajz- földrajz szakos tanári diplomával végzett. 1945-ben a máramarosszigeti házfőnökké, illetve a gimnázium és a konviktus igazgatójává nevezték ki. A háború után óriási nehézségeket kellett leküzdeniük. Az iskola lepusztult állapotba került, tanerő hiánnyal küszködtek. Szemes Ferenccel, a piarista matematika-fizika szakos tanárral együtt dolgozták ki az oktatási tervet, és indították be az iskolai életet. Ugyanakkor Máramarosszigeten nagyszámú deportált és hadifogoly volt. Ezekről gondoskodtak, segítették haza utazásukban. Kádár József személyében nemcsak a kitűnő piarista rendfőnököt ismerhetünk meg, a nagy műveltségű, tudású tanárt, hanem kiváló, mai szóval élve menedzsert, aki minden esetben megtalálta a megoldást, nemcsak a szerzeteseknek, hanem a közösség problémáira is. Tanított, de ha kellett, akkor orvosi teendőket is elvégzett. De volt olyan is, hogy szappant főzött. Állatvásárban segített az embereknek, a megfelelő állat kiválasztásában. Hatóságokkal küzdött az iskola államilag történő kisajátítása ellen, saját és mások szabadságáért harcolt. A könyv kortörténelmi dokumentum is. A kommunista rendszer minden erőt felhasznált saját hatalmának a megerősítésére. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Felfüggesztették a Piarista Szerzetesrendet. A rendházak állami tulajdonba kerültek, a nővérek hazatértek falvaikba. Szerzeteseket internálták.
13 levelet olvashatunk, melyek Zimányi Gyula tartományfőnöknek, Karl János magyarországi rendtartományi asszisztensnek, valamint Bíró Vencel romániai tartományfőnöknek is írt. Ugyanakkor olvashatjuk a beszámolókat, melyek 1948-ban a máramarosszigeti rendház helyzetéről, 1954-ben a romániai piaristák helyzetéről szólnak. 1965-ben ugyancsak a romániai piaristák helyzetéről számolt be.
A rendház történetében életbevágó 1948-as év: „Az új alkotmány értelmében nem tarthat egyetlen felekezet sem közérdekű tanintézeteket.” Mivel a tanítást rendtagok nem vállalhatták pasztorizációban kellett megfelelő munkát találniuk. Ugyanakkor megélhetési forrásokról kellett gondoskodniuk. Beszámoló a Romániai Piaristák helyzetéről-című írásában kifejti: „Ezt a beszámoló félét 1949-el kell kezdeni. Akkor jelent meg egy minisztertanácsi rendelkezés, amely szerint Rendünk működését megszüntetik. Indoklás: a tanügy állami ügy lett, tehát nincs ránk szükség tovább. A rendtagok a következő lehetőségek között választhattak: elhelyezkednek a termelésben, hazamennek családjukhoz, külföldre mennek a rendi központba, vagy „klauzúrába” vonulnak. A valóságban csak az az utolsó lehetőség várt reánk, ami magyarul belágerezést jelentett.” A saját helyzetéről azt írja: „Vagyok lelkipásztor és állatorvos, ellő tehenek bábája és minden egyéb”. 1954-ben a Romániai Piaristák helyzetéről írt egy rövid beszámolót, amiből kiderült: „A többi szerzetesek sorsa: ferencesek, jezsuiták, minoriták 1950 óta lágerben vannak. A ferencesek Óradnán és Désen, a jezsuiták Szamosújváron, egyebek Esztelneken.” Kádár József azt írja, hogy ő maga renoválta a templomát kívül- belül.
1948-tól Borsabányán volt. 1959-től 1964-ig- Láposbányára helyezték, majd 1964-tól Színérváralját vállalja. Megbetegedett. 1978-tól szülőhelyén élt. Vállalta ezt az életet, ami tele volt zaklatással. Bátor, tényeket feltáró eseményeket jelentette felettes hatóságának, valamint a kolozsvári elöljáróinak. A könyv rendkívül olvasmányos. Szerkezete jól strukturált. Az alábbi fejezeteket tartalmazza: Levelek és beszámolók 1945- 1965 között. Önéletrajzi írások (1984- 1992. Függelék. Névmutató. A szerzőkről
Koltai András a Magyar Piarista Rend fő-levéltárosa. Orosz Krisztofer Levente a BBTE Római Katolikus Karának végzőse, a kolozsvári Szent Mihály Plébánia fő-gondoka. A könyv kolozsvári bemutatóján elmondta, hogy máramarosszigeti származású, tehát kötődik a városhoz. A könyv keletkezéséről mondott néhány gondolatot. Budapesten találkozott Koltai András fő-levéltárossal, aki Kádár József leveleiről beszélt. Orosz Krisztofer tanulmányozta Kádár József leveleit, megismerte csodálatos egyéniségét.
A könyvben a Végek üzenetét fogalmazták meg: A könyv olyan történelmi értéket hordoz, melyet meg kell becsülni. Olvasván a könyvet megismerhetünk egy személyiséget, aki hisz az Istenben és abban az elhivatottságban, melynek szolgálatára felesküdött. A nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli élet a hit erejével válik élhetővé.
Kádár József élete példaképet jelent az utókor számára.
Csomafáy Ferenc
Koltai András,Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a Máramarosi Végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései (1945-1992) /Kolozsvár/
erdon.ro

Napköziből lett templomot ünnepeltek
80 éves a Györgyfalvi negyedi katolikus istenháza
Kezdetben 80, később kétszáz gyermekről gondoskodott a két világháború között a Györgyfalvi negyedben létrehozott katolikus napközi otthon. Gyakorlatilag a kezdetektől a magyar családok segítő közösségi központjaként működött. A háborúban volt óvóhely is, házikápolnája később plébániatemplommá bővült. Az egyházközség 80 éves jubileumát ünnepelték hétvégén.
Kívül-belül megújultan várta az ünneplőket vasárnap a kolozsvári Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplom. Ez a templom eredetileg napközi otthon volt. Ha ezt nem tudjuk, és sietve haladunk el előtte, észre sem vesszük, hogy templom áll ott, bár kereszt és felirat tanúskodik erről. Az ünnepségen Vízi Zakariás esperes-plébános köszöntése után a 80 éves templom és egyházközség történetét bemutató filmet vetítettek, majd a hálaadó ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta, Potyó Ferenc pápai káplánnal, általános érseki helynökkel és Kovács Sándor Kolozs-dobokai főesperessel, Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperessel, dr. Nóda Mózessel és dr. Vik Jánossal, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának tanáraival, Balla Árpád szászrégeni plébánossal együtt.
Az életpéldák fontosságát a családban, illetve a papi és szerzetesi hivatások terén, valamint Krisztus királyságának örökkévalóságát hangsúlyozta szentbeszédében Jakubinyi György érsek.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Országos ökumenikus vallás tantárgyverseny Marosvásárhelyen
Erdély tizenhárom megyéjéből 108 diák érkezett Marosvásárhelyre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessenek. A magyar történelmi egyházakat képviselő református, római katolikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Református Kollégium szervezi. A rendezvény megnyitója kedden délután volt a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- plébánián, tegnap volt a tulajdonképpeni verseny, a dolgozatokat a Református Kollégiumban szerdán írták meg, az eredményhirdetésre ma fél 10 órakor kerül sor, a díjkiosztó ünnepséget szintén ma tartják 16 órától a Vártemplomban.
Nem csak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét a diákok számára
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az ökumenikus vallás tantárgyverseny a Keresztelő Szent János-plébánián, ahol lelkészek, meghívottak, szervezők, diákok hallgatták az ünnepi buzdító beszédeket.
Oláh Dénes főesperes hirdette az igét, melyben a szolgálat fontosságát emelte ki. Az Emberfia sem azért jött közénk, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ő az, aki a szolgálatnak egészen más dimenziót adott. Aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja a valóságot, hogy az emberek mennyi értelmetlen dolognak szolgálnak, amit különféleképpen magyaráznak. Az Úrnak szolgálni nem értelmetlen dolog, hanem egyetlen, emberhez méltó cselekedet. A vetélkedőn részt vevő fiatalok, akik az elmélyített bibliaismereteik megmérettetésére is jelentkeztek, szolgálatot vállalnak. Hiszen a tudással olyan kincsre tettek szert, amit később meg tudnak osztani másokkal. S amit önzetlenül osztunk meg másokkal, azzal szolgálatot teljesítünk, ami előbb-utóbb az életükben megtérül – mondta a főesperes, aki kívánta, hogy a fiataloknak a vetélkedőn túlmenően tartalmas legyen az együttlétük és köttessenek barátságok.
Éljetek a lehetőséggel!
A tanügyminisztériumi államtitkári kabinet tanácsosaként Borsos László szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a diákokat. Kicsit irigyli a mai generációt – mondta – , a szó jó értelmében, mert abban a korban vannak, amikor a lélek, a ráció és az érzelmek szorosan összefonódva bontakoztatják ki az egyéniséget. Az idősebb generációnak nem adatott meg annak idején, hogy megismerjék az örök érvényű igéket, amelyek az emberi létet formálják. Ne félj, csak higgy! – ez az ige vezéreljen benneteket és éljetek a lehetőséggel – mondta Borsos László.
– Szegényebbeknek valljuk magunkat, akik nem részesültünk az iskolában vallásoktatásban. Ez sajátos életformát kölcsönöz az új generációnak. Olyan életformát, amely által az alázat és a szolgálat teljesedhet be. A fiatal generáció életvitelével kell példát mutasson – mondta Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere.
Te képes vagy iskoládat képviselni!
A diákokat Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, valamint dr. Jitianu Liviu, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológiai Karának tanára, a katolikus tantárgyverseny bizottságának elnöke is köszöntötte. Köszöntőjében őszinte vallomás is elhangzott, amelyben gyermekkori emlékek elevenedtek fel. A történet arról szól, hogy egy versenyen kisgyerekként meghúzódva ült egy sarokban, tanára odament, megveregette a vállát, s azt mondta neki: – Liviu, te képes vagy erre! És akkor kihúztam magam, és azt mondtam, hát persze, hogy képes vagyok! Somlyói gyerek vagyok! S úgy mentem az olimpiára, mint az a kisgyerek, aki székely góbéként büszke a falujára, iskolájára. Kedves gyermekek, akik versenyezni jöttetek, legyetek ilyenek! Úgy húzzátok ki magatokat, mint akik iskolátokat képviselitek. A tanárod pedig, amikor hazamész, megveregeti majd a vállad, mondván, tudtam, te képes vagy erre! – mondta dr. Jitianu Liviu.
A megnyitóünnepség Lénárd Laura énekével és a Kővirág együttes fellépésével zárult.
Miközben e sorok íródnak, a diákok már túl vannak a megmérettetésen. Este táncházban vehettek részt. A Vártemplomban ma 16 órakor kezdődő díjkiosztó ünnepségen kiderül, kik bizonyultak a legjobbaknak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A katolikus hittanárok Udvarhelyen akadémiáznak
A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán témájú 23. Bolyai Nyári Akadémián a Nagyváradi és Temesvári Egyházmegyéből, illetve a Gyulafehérvári Főegyházmegyéből érkezett negyven hittanár csütörtökig a római katolikus dogmatika és fundamentális teológiai témák feldolgozásáról hallgat előadásokat és készít kreditpontos portfóliót.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban a huszonnyolc tanítási és két óra értékelő foglalkozás mellett tíz óra szakmai kirándulást, illetve a záró értékelésre egyéni felkészülési időt biztosítanak számukra – tudtuk meg Gál László programszervező, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettestől, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójától.
Hétfőn Veni Sancte-szentmisén vettek részt a Szent Miklós-plébániatemplomban. A szentbeszédet Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő mondta a képzésen részt vevő, az iskolai hitoktatásban működő szakképzett hittanároknak, katekétáknak. Akik ezekben a napokban felkészültségüket szeretnék gyarapítani, új és korszerű tanítási-tanulási módszereket, stratégiákat megismerve gyakorlatba ültetni és kommunikációs kompetenciákat fejleszteni, a hitoktatás, keresztény katolikus nevelés hatékonyságának emeléséért. Délután pedig Derzsi András öregdiák Élő történelem – élő hit mottóval udvarhelyi sétára invitálta a részvevőket.
A képzés célja a hittanos tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, személyiségfejlesztés, a tantervi és szaktárgyi tudás integrálása; a didaktikai folyamat tervezése és irányítása, valamint a szakmai együttműködés és kommunikációfejlesztés. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Fakultásának adjunktusai, Jitianu Liviu dogmatika-filozófia előadótanár és Vik János, a fundamentális teológia előadótanára, valamint Horváth István főtanfelügyelő témacentrikus katekétikai előadásait kommunikációs gyakorlatok, viták és önálló munka egészíti ki. Kedden előadások hangzottak el a szakrális kommunikációról. Szerdán az Egyház és politika téma mellett Jitianu Liviu az egyéni és közösségi identitás kommunikatív vonatkozásairól beszél, amit csoportmunka követ, hogy a tanult módszerek alkalmazásával egy kommunikációfejlesztő hittanórát tervezhessenek meg, amit végül bemutatnak a csoport előtt is. Csütörtökön 12 órától kerül sor az ünnepélyes záró szentmisére a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Isten tudományos megközelítése
A diákokkal való foglalkozás mellett a tanítás ugyancsak izgalmas lehetőségeket rejt – vallja Pénzes Lóránd sepsiszentgyörgyi hittantanár. Beszélgetés a vallás szerepéről a mai társadalomban s arról, hogyan alakíthatja életünket a vallás „tudományos” tanulmányozása.
– Mi a vallás szerepe a mai társadalomban, a közéletben és az ön személyes életében?
– A természetfelettivel való kapcsolatteremtés vágya már a kezdetektől beleivódott az emberbe, és ez napjainkban sincs másként. A kérdés az, milyen formát választunk ennek kivitelezésére. Szerintem a keresztény vallás a hit megélésének módjaként a legteljesebb lehetőséget kínálja az Istennel való kapcsolat megélésére. A katolikus hit számomra életformát jelent. Az Istennel való kapcsolat átszövi a mindennapjaimat, részben neveltetésemből fakadóan, de főként személyes döntésemnek köszönhetően. Arra törekszem, hogy a katolikus egyház tanítása szerint éljek, gyerekeinket, tanítványaimat ilyen szellemben neveljem, a felnőttek világában tartós kapcsolataimat is e szerint alakítsam. A keresztény embernek kettős horizontja van: egy földi, amelyet a hétköznapok foglalnak le, és egy mennyei az Istennel való közösség boldog ígéretével. E kettő adja azt a hitből fakadó gazdagságot, amely kiegyensúlyozott, embertársait és magát ismerő, problémákat megoldani tudó embert eredményez. A vallás mindig tisztelettel, erkölcsösséggel párosul, így a társadalom és közélet pozitív alakításában is döntő szerepe van a vallásnak, illetve a hitét vallásában megélő embernek.
– Miként befolyásolja a vallás a romániai, az erdélyi társadalmat?
– A vallás még mindig tömegeket képes megszólítani, vezetőinek útmutatása szinte mindig irányadó, vélemény- és cselekvésformáló. Erkölcsi és hitbeli állásfoglalása fontos az emberek számára, de az egyházi ünnepeknek is jelentős hatásuk van a társadalom szervezettségére. Erdélyben a történelmi felekezeteknek ezen túl nemzetiségmegtartó feladata is van, különösen szórványban, ahol a templom a magyar szó, hagyomány, a szokások ápolásának színtere.
– Miért fontos, miért jó teológiát tanulni?
– Ha tágabb értelemben értjük, az egész világunk Istenről beszél, de a teológia kifejezetten ennek alkotójáról, az ő milyenségéről, terveiről szól, így már puszta kíváncsiságból is érdemes teológiát tanulni. Az Istenről szóló tudomány rendszerbe foglalt „művelése” vagy inkább az ebbe való belekóstolás gazdagítja a látásmódot, alakítja a teljes ember értékrendjét, a másokkal való kapcsolatát.
– Egyetemi évei alatt mi volt a legnagyobb kihívás?
– Kezdetben nehéz volt elfogadni, hogy néhány olyan tárgyat is kellett tanulni, amelyhez – akkor úgy éreztem – nem sok közöm van. Nehéz volt az elején az is, hogy a teológia elsődlegesen az értelmünkhöz szól, lelkiséget kevésbé ad. Több emlékre is szívesen tekintek vissza, a teológián töltött négy év mindegyike kedves számomra. Az első éven például megfogott a kedves fogadtatás, az otthonos légkör, ami végig fennmaradt, a hétfői kari szentmisék, a jó hangulatban telt, sokszor derűben gazdag szemináriumok, a pincében tartott bulik, ahol az órák múltával a levegőtlenség is fokozódott, a szőnyegfelcsavarás utáni tánctanulás évfolyamvezető tanárunk lakásán, s folytathatnám a sort. A teológián jóval „érettebb” látásmódot kaptunk a vallás dolgairól, mint a korábbi gimnáziumi évek alatt. Történt mítosztalanítás főként dogmatika, biblikum és egzegézis tantárgyakban, például a teremtéstörténet elemzése, emlékszem, felborzolta némelyikünk kedélyállapotát, de mindez később személyes hitembe beépülve megerősített.
– Milyen személyes felfedezésekhez segítették a teológiai tanulmányok?
– A teológiai tantárgyak segítettek jobban megtalálni helyem az Isten által teremtett világban. ASzentírással foglalkozó tanulmányaim pedig Jézus korát, megváltói tevékenységét világították meg jobban, és ezáltal sikerült jobban megértenem őt, közelebb kerülnöm hozzá. A hitéletem fejlődéséhez főként a Kolozsváron működő Katolikus Egyetemi Lelkészség keretén belül létező Mécses imacsoport járult hozzá.
– Mit tanácsolna annak a fiatalnak, aki ma teológia, vallástudomány hallgatására készül?
– Kizárólag teológiát tanulni napjainkban csak olyanoknak érdemes, akik az egyház berkeiben szeretnének munkahelyet találni. Plébániai munkatársra, a pasztoráció különféle területein dolgozókra, akár szociális tevékenységet folytatókra gondolok. Köztudott, hogy az országban a katolikus vallástanári helyek beteltek, tehát e téren nincs biztos elhelyezkedési lehetőség, szerintem az iskolai vallástanítás bizonytalan jövője a teológia kar vezetőségét is újragondolásra kell hogy késztesse. Fontos azonban kiemelni: az emberi gondolkodás mellett a gondviselésnek teret kell hagyni, tehát nem kizárt a friss végzettek iskolai elhelyezkedése sem. Másodszakként teológiát végezni olyanoknak érdemes, akik nem profitorientált munkahelyet szeretnének. Nem csupán azért ajánlom, mert a tantárgyak anyagának elsajátítása érdekes ismeretekkel gazdagíthatja őket, hanem azért is, mert a tanulás olyan látásmódja alakul ki, amely emberi és egyetemes keresztény értékekre fogékonnyá teszi a fiatalt.
– Szakmájában, mindennapi életében milyen segítséget nyújtanak a teológiai ismeretek? Jobb szakemberré vált a teológiai, vallási ismeretek révén?
– A teológia tanulása révén nem csupán „világi” látásmóddal rendelkezem az élet különféle dolgairól, de a tudomány bizonyos kérdéseire is másként tekintek. Előfordult már, hogy a felnőtteknek tartott iskolai történelemóra után – amelyen az őskorról beszéltünk – néhányan azzal a megjegyzéssel jöttek hozzám, hogy most már megértették: a Bibliában leírt és a tudomány által képviselt teremtéstörténet nem áll ellentétben egymással, és ezt ők így soha nem hallották. Levéltárosi munkámban is hasznomra válnak az egyháztörténeti és teológiai ismereteim.
– Milyennek látja a mai egyházat, hol látja a saját helyét az egyházban?
– Egyházamat folyamatosan fejlődőnek, a kor igényeihez alkalmazkodónak látom, kellően hit- és értékőrzőnek találom, amely elegendő a krisztusi tanítás megőrzéséhez. Saját helyemet a világegyházban az egyházközségemen, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánián keresztül találtam meg, ahol különféle lehetőségek adódnak a szolgálatokra. Plébániai hittanórákat tartok, részt veszek a nyári, több száz gyereket foglalkoztató evangelizációs hét lebonyolításában, segítek a szentmisén az oltár körüli szolgálatban, egyháztanácsosként igyekszem elvégezni a rám bízott feladatokat. A központi Szent József-plébánián pedig három éve bérmálást megelőző háromnapos lelkigyakorlatot tartunk tanárkollégáimmal, ahol dinamikus módon próbáljuk megismertetni a hit igazságait arészt vevő fiatalokkal. Alapelvem: végezd el becsülettel, amit rád bíztak, élj a mások örömére, de ne hasonulj meg magaddal. A mindennapi életben pedig mérceként szolgála„Mit tenne Jézus a helyedben?” elv.
Pénzes Lóránd 2007-ben végzett a kolozsvári BBTE RK Teológia Karán teológia–történelem alapképzésen. Ezt követően mesteri kurzust végzett patrisztika szakon, majd filozófia–történelem szakon négy féléves kulturális örökségvédelem magiszteri képzésen szerzett diplomát. Az egyetem elvégzését követően előbb a gyulafehérvári érsekségen dolgozott levéltárosként, majd családot alapított, és hazatért szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre. A város különböző iskoláiban tanít, első három évben történelmet, majd két éven át hittant, az elmúlt években mindkét tárgyat. A tanítás mellett a gyulafehérvári főegyházmegyei levéltár sepsiszentgyörgyi gyűjtőlevéltárában tevékenykedik, kutat, anyagot gyűjt, cikkeket, könyvet publikált az elmúlt években.
Bodó Márta
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Gyárfás Elemér tiszteletére rendeztek konferenciát Kolozsváron
Október 9. és 11. között Erdély huszadik századi közéleti személyisége, Gyárfás Elemér tiszteletére rendeztek konferenciát Kolozsváron, az Erdélyi Római Katolikus Státus épületében, a Római Katolikus Teológiai Kar székhelyén.
Gyárfás Elemér a huszadik század első felében az erdélyi közélet egyik legnagyobb formátumú közéleti személyisége volt. A két világháború között 1931-től az Erdélyi Római Katholikus Státus, illetve 1932-től a Gyulafehérvári Latin Szertartású Katholikus Egyházmegye Tanácsa névre átkeresztelt katolikus autonómia világi elnöki tisztségét töltötte be. Egyházi tevékenysége mellett olyan jelentős kisebbségpolitikai szerepeket vállalt, mint az Erdélyi Bankszindikátus (az erdélyi magyar pénzintézetek ernyőszervezete) elnöksége, valamint Csík megye szenátusi képviselete. A nagy jogász, politikus, közgazdász halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferenciát az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus-plébánia, valamint az Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégiuma.
A konferencia védnökei Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke voltak.
A Státus egykori elnökének emlékére szervezett kolozsvári konferencia szombati napját Romsics Ignác egyetemi tanár, a MTA rendes tagja nyitotta meg, aki A magyar kormány két világháború közötti Erdély-politikája című előadásában az erdélyi és a magyar külpolitikai gondolkodás 1918 és 1946 közötti főbb irányvonalait mutatta be.
Rávilágított arra, milyen területi követelések születtek román részről 1918-ban, de bemutatta a történelmi és a trianoni Magyarország etnikai viszonyait is. Már 1919 áprilisában megszületett a Székely Köztársaság terve, majd 1920. április-májusában a magyar területi igények földrajzi képe is kirajzolódott. A második világháborúig több tíz határrevíziós terv, memorandum is született, s ezek a második bécsi döntésig nemcsak az itthoni politikusokat, hanem azt a teljes életteret foglalkoztatták, s közvetlenül érintették, ahol Gyárfás Elemér élt és tevékenykedett. Mint kitűnt, 1946-ban a közvélemény, a magyar főváros lakosságának szinte a fele úgy gondolkodott az erdélyi kérdésről, hogy azt meg kell felezni. A második világháborút lezáró békekonferenciára is több magyar javaslat született határmódosításokra, területi autonómiára, de 1947. február 10-én Gyöngyösi János aláírta a párizsi békeszerződést, mely visszaállította a trianoni határokat.
Balogh Béni főosztályvezető-helyettes, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatára Gyárfás Elemér és a dél-erdélyi magyarság 1940-1944 között címmel tartott előadásában Romsics Ignác témájának mintegy folytatásaként és kiegészítőjeként arra mutatott rá, hogy miként alakult Dél-Erdély sorsa a második bécsi döntést (1940. augusztus) követően. A változásokat követően Gyárfás Elemér vált a dél-erdélyi magyarok politikai vezetőjévé, de ő maga nemzetvezetőnek Márton Áront ismerte el. Mindvégig a magyar érdekeket képviselte a világháború zűrzavaros időszakában, akár Ion Antonecu marsallal szemben is, visszautasította a megtorlásokat Dél-Erdélyben, ugyanakkor kérte a magyar kormánytól északon az erdélyi románok életminőségének a javítását is.
Marton József professzor a kor két kiemelkedő vezető személyiségének viszonyát mutatta be Gyárfás Elemér és Márton Áron kapcsolata című előadásában. Hét évig tartó kapcsolatukat a barátság és a nagyrabecsülés jellemezte, erről árulkodnak a beszédek, a levéltári források.
Csucsuja István nyugalmazott professzor, történész Gyárfás Elemér „hazaárulási” pere címmel a világháború utáni „földi büntetés”, a retorzió, a háborús bűnösök vadászatának áldozatául esett Gyárfás Elemérről beszélt, aki ellen – dacára annak, hogy többen is bizonyították ártatlanságát – fasisztának titulálva, hazaárulás címen per indult. A per és az ellene felhozott vádak, a vádlókat mozgató erők, az anyagi érdekek bemutatása mind tárgyát képezték Csucsuja professzor előadásának.
Erdélyi Római Katolikus Státus
1653 – 1932. nov. 17. között működő katolikus önkormányzat az erdélyi püspökségben. Szervezete az erdélyi katolikusok összességét képviselő státusgyűlés és a határozatokat végrehajtó igazgatótanács. Természetes és törvényes feje a mindenkori erdélyi (gyulafehérvári) megyéspüspök.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Fábián Róbert/Vasárnap
(előzmény)
romkat.ro/hu/
Gyárfás Elemér emlékkonferencia Kolozsváron
Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legnagyobb formátumú közéleti személyisége volt. A két világháború között 1931-től az Erdélyi Római Katholikus Státus, illetve 1932-től a Gyulafehérvári Latin Szertartású Katholikus Egyházmegye Tanácsa névre átkeresztelt katolikus autonómia világi elnöki tisztségét töltötte be. Egyházi tevékenysége mellett, olyan jelentős kisebbségpolitikai szerepeket vállalt, mint az Erdélyi Bankszindikátus (az erdélyi magyar pénzintézetek ernyőszervezete) elnöksége, valamint Csík megye szenátusi képviselete. A nagy jogász, politikus, közgazdász halálának 70. évfordulója folyó év október 4-én lesz. Ebből az alkalomból alapítványunk Kolozsváron egy emlékkonferenciával kíván tisztelegni hajdani világi elnökének emléke előtt.
A konferencia védnökei:
Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke
Dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Szervezők:
Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Kar
Szent Mihály Római Katolikus Plébánia – Kolozsvár
Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégium
Felkért előadók:
Dr. L. Balogh Béni, főosztályvezető-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest
Dr. Bárdi Nándor, osztályvezető, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet
Dr. Csucsuja István nyugalmazott professzor, BBTE, Történelem és Filozófia Kar
Dr. Holló László egyetemi docens, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány Igazgatótanácsának elnöke
Dr. habil. K. Lengyel Zsolt igazgató, Müncheni Magyar Intézet a Regensburgi Egyetemen
Dr. Marton József professzor, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar
Dr. Máthé András, adjunktus, BBTE, Földrajz Kar
Dr. Romsics Ignác, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
Dr. Tamási Zsolt, óraadó tanár, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhely
Időpont: 2015. október 9–11.
Helyszín: Erdélyi Római Katolikus Státus épülete (Római Katolikus Teológia Kar székhelye), Kolozsvár, Szentegyház/Iuliu Maniu utca 5. szám,
Báthory István Elméleti Líceum díszterme (volt Római Katolikus Státus Főgimnázium), Kolozsvár, Farkas/Mihail Kogălniceanu utca 2. szám.
Kérjük részvételi szándékát jelezze a hollo_laszlo@yahoo.com címen.
Dr. Holló László, elnök
Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
magyarkurir.hu

Hitélet – Három hétig „bőségesen siránkozott” a Könnyező Szűz kolozsvári kegyképe
Sokszáz kilométert utaznak a hívők világszerte azért, hogy egy csodatevő kegyszobor vagy kegykép közelébe juthassanak, annak ajándékaiból részesülhessenek. A kolozsváriaknak nem kell ilyen messzire menniük, csak a belvárosi Egyetem utcába: a piarista templom Könnyező Szűz-kegyképe Kolozsvár egyik kiemelkedő hitéleti és művészettörténeti kincse. Erről tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást Kolozsváron dr. Gábor Csilla szociális testvér, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára, Fejezet a kincses város hitéleti topográfiájából: a „Kolosvári könyvezö Szüz” képe címmel a BBTE Római Katolikus Teológia Kar szervezte Katolikus Akadémia előadássorozatának keretében.
Bevezetőjében a moderátor, dr. Nóda Mózes, a kar előadó paptanára, szentszéki tanácsos kifejtette, milyen nagy jelentőséggel bír a néhai akadémiai templomként is ismert barokk Istenháza kegyképe, amelynek tisztelete a mai napig fennmaradt. Ugyanakkor hangsúlyozta: az előadás alkalmával bemutatott Laus et polemia című hiánypótló kötet tanulmányaiban Gábor Csilla az általa végzett egy évtizednyi irodalomtörténészi vizsgálódások javát adja közre, erről beszélgettünk a tanulmányok szerzőjével.
Út a „könyvezéstől” a közösségi tiszteletig
A számos változatban elbeszélt történet szerint a képet a Füzesmikolához közeli Iklódon egy „Lukács nevü Orosz kép-iró irta”, majd eladta egy helybeli román nemesnek, bizonyos Kupcsa Jánosnak (Ioan Cupşa), és az ő ajándékaként lett a mikolai, ma görögkeleti (az időben unitus, vagyis görög rítusú katolikus) fatemplom felszerelésének részévé. Itt látták 1699-ben a környékre beszállásolt, s a falu templomában nézelődő német katonák első ízben könnyezni (csak az anya sírt, a gyerek Jézus szeme mindvégig száraz maradt). Az esemény böjtelő (azaz február) havának 15. napján történt, a könnyezés pedig kisebb megszakításokkal folytatódott böjtmás (azaz március) havának 12. napjáig.
Gábor Csilla: A könnyezés és a csodás események a 18. századi magyar nemzeti identitás formálódásához is hozzáadtak néhány szempontot.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Mentor – „Az egyházamnak tudnia kell önmagáról, hogy relációs valóság, egy tükörkép”
Jitianu Liviuval, a BBTE katolikus dogmatika tanárával beszélgettünk
Merőkanállal szolgálta fel az ételt egy katolikus ifjúsági találkozón Jitianu Liviu, aki történetesen az adott találkozó „sztármeghívottja” volt. Akkor megdöbbentő volt tapasztalnom ezt a rendkívüli alázatot, de azóta már számtalan esetben erősített rá. Jitianu Liviu, ismerőseinek csupáncsak Jiti, filozófia- és dogmatikatanárom volt a BBTE Római Katolikus Teológia Karán. Mondhatom, mentorom, aki sokat hozzátett jelenlegi énemhez, amiért hálával tartozom neki. Őszintén, bátran beszélgettünk teológiáról, egyházról, Istenről.
„Románul románok között tanultam meg”
– Jitianu Liviu. Szokatlan név egy székely identitású személynek.
– Ez egy mű román név, nem tagolható be a klasszikus román megnevezések közé. Az őseim apai ágon egy, a 19. század második felében Romániába betelepülő zsidó család, amelynek tagjai úgy gondolták, hogy jobb, ha kifelé azt jelzik, hogy románok. A rokonsággal beszélgettünk erről, és úgy tűnik, hogy az őseim feladták a zsidó gyökereiket, teljesen belesimultak a román közéletbe. A családunk tehát úgy döntött valamikor, hogy a régi, örökölt nevüket feladják és választottak maguknak egy nevet, ami románosan hangzik. Minden népnek sajátossága, hogy neveiben leír egy foglalkozást, hogy valaki hova valósi, vagy ehhez hasonlók. Az én nevemmel kapcsolatban ez nem így van, igazából túl nagy jelentése nincsen. A Jitianu név – eddigi kutatásaim alapján valószínűnek tartom – a szláv gabonatermelő nevéhez kötődik.
Az identitásom persze egyértelműen székely, magyar identitás. A szüleim elváltak, amikor három és fél éves voltam, édesapámtól így csak a nevemet és a genetikai potenciálomat örököltem. Úgy nőttem fel ezzel a névvel egy székely faluban, mint bármely más székely gyerek. Sőt, egyetemista voltam már, amikor jobban kezdtem románul beszélni és ezt a kezdetleges román gondolkodást, nyelv- és szókészletismeretet később kiegészítette, hogy elég sok román barátom lett. Románul románok között tanultam meg, nem a családban.
„Gyerekként nem akartam pap lenni”
– Papság. Mi volt a szikra, aminek hatására emellett az életforma mellett döntöttél?
– Azt gondolom, ezt a kérdést nem elég egyszer megokolni, megválaszolni magamnak, erre a kérdésre folyamatosan választ kell adnom, hogy miért vagyok pap, hogy mit jelent ez nekem. Az emberré válásnak a folyamatában ezek a kérdések mindig másként tevődnek fel, így a válasz mindig a jelenvaló énképnek a kivetülése, illetve mindig a jelen helyzet adottságaiból értelmezzük azt, hogy és mint történnek a dolgok.
Ebben az összefüggésben, ha visszanézek a kezdetre, azt kell mondanom, hogy gyerekként nem akartam pap lenni, a fejemben meg sem fordult. Ennek több oka van, elsősorban az, hogy nem vallásos családban nőttem fel, a családunkban soha nem imádkoztunk, templomba sem járt senki egész gyerekkoromban.
Úgy kerültem be a vallásosnak nevezhető társadalmi szférába, mint egy olyan gyerek, aki nem tudta lenyelni, nem tudta tolerálni, hogy vannak osztálytársai, akik valamit csinálnak, amit ő nem. Így kerültem hittanórára, így kerültem be a ministránsok táborába, de nem mondhatom, hogy volt bennem személyes elköteleződés vagy valami rendkívülibb.
Ami viszont ebben a vallásos kultúrában számomra vonzó volt – attól a kortól, amikor már kezdtem értelmesen látni a világot – az az, hogy a szülőfalumban, Csíksomlyón minőségi papok voltak. Olyanok, akikre emberként felnéztem, akik a hivatásukat emberi gyengéik ellenére nagyszerűen teljesítették. Az első ember, aki az életemet megpecsételte, megfogta, a ferences világból érkező személy volt, akit Ivó testvérnek hívtak, és akit életem egyik legnagyobb ajándékának tartok. Nem azért, mert ő ferences testvér volt, hanem sokkal inkább azért, mert benne találkoztam először olyan emberrel, aki az én akkori kamaszodó életemet úgy tudta megérinteni, hogy úgy éreztem, az érintése mentén helyesebben, szebben látom a világot és jobban látom azt, hogyan kellene élni. Ő volt az első impulzus az életemben, aki elindított.
Ezt az utat tarkítja sok más ember, aki a személyes életvitelével, magatartásával segített abban, hogy elinduljak egy olyan úton, ami az egyházi közegbe vezetett. Elindultam a papképzésnek az útján, elmentem szemináriumba. Ezek a személyek segítettek abban, hogy saját magamat megtaláljam, az énné válási folyamatomnak fontos állomásai voltak. A folyamatosan felmerülő kérdésekre megpróbáltam mindig őszinte válaszokat adni.
Elérkezett az a pont is, amikor meggyőződéssel, tisztán, elfogadható motivációkkal és elég jól körvonalazott célpontokkal úgy gondoltam, hogy ez az az út, ami az emberré válásomnak a fogódzópontja lehet. A papságot se máskor, se ma nem célként fogom fel. A papságot úgy értelmezem, mint olyan életformát, amiben közelebb kerülhetek saját magamhoz, amiben meg tudom önmagamat valósítani. Ezzel párhuzamosan persze úgy érzem, hogy ez az, ami engem elvisz a teljesség felé, amit így lehetne keresztény szóhasználattal mondani: megérkezés Istenhez, elérkezni a lét teljességéhez.
Az ember, aki Isten partnere
– Amellett, hogy pap vagy, teológiát tanítasz. Gyakran összemosódik az emberek fejében a lelkiségi élet és a teológia mint tudomány. Egyáltalán mondhatjuk azt, hogy a teológia tudomány?
– Én a teológiát mindenképpen tudománynak tartom. Ha érveket keresnék, hogy miért mondom ezt, akkor számomra két tartóoszlop nagyon fontos. Az első, hogy a teológia módszer. Nem csak egy ismeretelméleti rendszer, nem egy önmagában felépített belső dinamikájú rendszer csupán, hanem egy módszer. Az a módszer, ami megpróbál módszeres választ adni arra a kérdésre – ami minden bölcseleti kérdésnek az alapja –, hogy miért vagyunk (mi az életemnek a célja, honnan vagyok, hova tartok). Válaszadásában két szempontra kell figyelni.
Elsőként arra, hogy a válaszadási kísérlete beleilleszkedik-e egy sajátos lüktetésű, bibliai alapokon álló történelemtudatba. A teológiának az a meggyőződése, amire a pecsétnyomókönyv a Biblia, hogy az a legfőbb létezés, amit mi Istennel azonosítunk, akit Szentháromságnak mondunk az önfeltárulkozása nyomán, ez az Isten nem egy, az emberi történelmen túli létezési forma, hanem az emberi történelemnek konkrét részese. Innen adódik az istentudatunk történeti vonzata, történeti vetülete. Azt gondolom, hogy a teológia ezen az alapon állva próbál válaszokat adni, válaszokat felkínálni.
Éppen ezért a válaszadása az én számomra mindig olyan volt, mintha két irányból érkezne: egyfelől tehát ott van az isteni önfeltárulkozás, amit mi kinyilatkoztatásnak mondunk. Másik oldalon viszont ott az ember, aki önmagában álló létforma, aki ebben a történelmi lüktetésben partneri szerepet kap, aki megpróbál a saját útján elindulva emberségének, belső szerkezetének megfelelően választ adni a történelemben feltárulkozó Istennek.
Összegezve tehát az első gondolatomat, a teológia azt a módszert alkalmazza, amikor egy biblikus ihletettségű válaszadási kísérletben segíti az embert abban, hogy megtalálja Istent és saját magát. Ez a kettő együtt járó dolog.
A másik érv, ami miatt a teológia tudomány a számomra, hogy a teológia egy észszerű rendszer. Nem egy olyan hitrendszer csupán, ami kinyilatkoztatott igazságokra próbál támaszkodni, hanem igenis észszerű alapokon áll. A teológiát úgy látom, mint egy olyan próbálkozási rendszert, ami az emberi értelem segítségével próbál eltalálni a világban, próbál belelátni Istennek a titkába is. Éppen ezért azt mondanám ebben az összefüggésben, a teológia kultúrteremtő tudomány. Világszemléletet, világmeglátást próbál közvetíteni. Mindezt teszi az észnek, az emberi értelemnek a verifikálhatósága, ellenőrzése mellett. Nem tesz tehát olyan kijelentést, nem akar olyan rendszereket felvázolni, amelyek kizárnák az emberi racionalitást.
Éppen ezért a teológiát kontextuális tudománynak mondanám, mert az emberi ész segítségével megpróbál mindig abból a világból kiindulni, amelyben él. A teológia soha nem egy önmagában álló tudományág, hanem olyan tudomány, amely megpróbál belekapaszkodni minden csápjával a világba. Nem is lehet másképpen művelni, csak úgy, hogyha megkapjuk a találkozási pontokat, szakmai pontokat más tudományokkal, amelyek más módszerekkel, más szempontokból próbálnak a világra tekinteni.
A teológia csatája
– Dogmatikát is tanítasz, ez az egyik fő tantárgyad. Amikor az emberek a dogma szót hallják, egy régi, bezárt rendszerre gondolnak. Az előbbi válaszodból viszont egészen más tükröződik. Nincs itt egy kis konfúzió, ellentmondás?
– Persze, hogy van. Azt gondolom, ez onnan adódik, hogy minden vallásos közösségnek van egy sajátos belső dinamikája, ami rendszerint az intézményesülés felé tart. Az intézmény sajátos eszköztárral rendelkezik. Egyrészt van egy legitimált vezetési formája, amit hierarchiának mondunk, ugyanakkor vannak sajátosan kiforrott rítusai, gesztusai, verbális, nonverbális, kommunikatív síkjai. Ezek rendszerint arra törekszenek, hogy egy olyan rendszert termeljenek ki, amely elsősorban belterjes rendszer, aminek van egy belső szerkezeti erőssége. Ezt a belső rendszert próbálja ez a megszülető világ mind befelé, mind kifelé kommunikálni.
Itt látok óriási veszélyzónákat, mert ezek a rendszerek nagyon könnyen nem kommunikatívvá válhatnak. Olyan szervezeti hierarchia alakulhat ki például, amelyik olyan szervezeti formákat vezet be, amelyek nem kikezdhetők, amelyek létjogosultsága abszolút jellegű, amiket el kell fogadni. Ezek bemerevedett struktúrájú intézményi formákká válhatnak. Fennáll ez a veszély a tanítási rendszerekben is. Mind külső, mind belső nyomásra kialakulhat, hogy a vallásos rendszerek tanítása rigiddé, merevvé válik.
Ennek nyomon követői lehetünk az elmúlt 2000 év történelmében. Ami a dogmatika történetét illeti, a különböző hitrendszereknek, eretnekségeknek, tévtanításoknak, külső provokatív faktoroknak köszönhetően nagyon sokszor a katolikus tanítás, a teológiai tanítás dogmatizálódott. Ez azt jelenti, hogy olyan tanítási rendszereket próbáltunk a diszkurzív felületbe beemelni, amelyek nem kommunikatívak, hanem axiomatikus jellegűek, amiket el kell fogadni.
Erre épül rá egy hatalmas dogmarendszer, amire sokáig úgy tekintettünk, mint amit nem lehet megkérdőjelezni. Ennek a megkérdőjelezése azt jelentette, hogy az igazságot kérdőjelezed meg. Az így önmagát állító rendszer azzal a jelzővel igyekezett önmagát titulálni, hogy abszolút rendszer és az isteni igazságba kapaszkodva ezt egyenlővé tette a saját igazával, éppen ezért biblikus alapú állításokat tett, amit axiomatikusan el kellett fogadni. Ilyenek voltak az etikai jellegű megnyilvánulásaink, a bölcseleti meglátásaink. Kialakult egy olyan rendszervilág, ami nagyon sok esetben tényleg úgy tűnik, hogy annyira bemerevedett saját magába, hogy ezek már nem dogmákká, hanem dogmatista rendszerekké váltak.
A dogma önmagában azt jelentené, hogy a tanítási rendszernek van az alapján néhány olyan axiomatikus kijelentés, amit nem kérdőjelezünk meg. A mi esetünkben ilyen egynéhány van csak: Isten önközlő Isten (1.), Isten emberré lett, ez a megtestesülés titka (2.), Isten közöttünk marad a szentségekben, az eucharisztiában, az egyházban (3.), Isten a világot el szeretné juttatni a teljes beteljesülésre a Szentlélek közreműködésével (4.).
Folyamatosan mondom, hogy ez a négy dogmánk van nekünk, ez a belső isteni dinamikának a kiáradása a világunkba. A többi mind ehhez kellene igazodjon. Ez az Isten nem rigid Isten, nem valamikor beszélt, hanem most is beszél, ez az Isten nem megváltott, hanem a megváltás műve most is folytatódik közöttünk. Az egész isteni dinamika beékelődik egy eszkatológikus távlatba, ami azt jelenti, hogy ami elkezdődött, az a maga lüktetésével tart egy biztosan meghatározott cél felé.
A dogmatika éppen ezért számomra olyan gondolkodó tudomány, amely megpróbál eme néhány isteni dogma mentén gondolkodni, és erre próbálja a többit irányítani. Még egyszer hangsúlyozom, ez nem zárja ki annak a veszélyét, hogy ezek a kérdések betokosodhatnának. Megszülethetnek olyan kijelentések, hogy higgy és ne kutass, vagy olyan magatartást adhat, ami szinte fanatizmusba hajló, amikor meg vagyok győződve a magam igazáról, amikor senki másnak nem lehet igaza, amikor a világot démonizálom. Ezek a veszélyzónák megvannak, ez a teológiának egy óriási csatája.
„Sokszor nehezen találom meg magam ebben az egyházban"
– Ezek a gondolatok két nagy csoport számára is megszívlelendők. Egyfelől a profán, egyházon kívüli világ is odafigyelhetne ezekre a gondolatokra, másfelől pedig pont az egyház az, amely megszívlelhetné ezeket. Legalábbis a mindennapi tapasztalat ezt sugallja, amikor az egyházzal, mint intézménnyel szembesülünk. Mit lehetne tenni az egyházban, az egyházért, hogy az elmondottak még inkább nyilvánvalóvá váljanak, egyrészt a közösségen belül, másrészt a világ felé?
– Az egyháznak a világgal való kapcsolata nem elsődleges. Sokkal fontosabb – mint minden más intézménynek – előbb a belső helyzetképét tisztázni. Így az egyházban megszületik egy belső misszió, belső kommunikáció. Csak így tudunk a világnak valamit mondani. Ha megvizsgálom a mai egyházat, azt kell mondanom, hogy két nagyon sajátos elmozdulást észlelek.
Az egyik, hogy egyre nagyobb az individualizációs törekvés, amikor az ember azt mondja, hogy nem akarok elköteleződni egy bizonyos vallásos meggyőződés, intézmény mellett, hanem inkább a magam módján tartom vallásosnak magamat. De ez a vallásosság egy eklektikus vallásos mező, amikor kiválogatom az önmegvalósításomhoz funkcionálisan szükséges vallásos termékeket, amik mentén próbálom az életemet élni.
Persze ugyanakkor látok egy óriási közömbösséget ebben a kérdéskörben. Az a véleményem, hogy az egyházunk, az egyházam ezzel szemben nem mindig a leghelyesebb utat választja, mert elindul az egyházban egy nagyon erős regresszió. Látva a világ sajátos működési szabványait, nevezzük szekularizációnak vagy posztmodern defragmentációnak, megpróbáljuk önmagunkat befelé újracsoportosítani, az erőzónáinkat felmérni és megpróbálunk keresni magunknak valamilyen túlélési lehetőséget. De ez legtöbbször nem egy dinamikus létállapot, tehát nem az a létállapot, amikor azt mondom, hogy a provokatív faktorok mentén újragondolom a legitimitásom kérdésköreit, megkeresem az entitásom kapaszkodóit és azok szerint alakítom az életemet.
Ha ezt megtalálná az egyház, attól a perctől képes volna kifelé kommunikálni. Ha megtalálja a belső identitását, akkor egyértelműen látja, hogy a forrása isteni forrás, megnő az egyháznak a bizalmi tartalma és tud bízni Istenben. Ugyanakkor a humán erőforrásai mentén, célvonalak, stratégiák tisztázása után megpróbálja helyét megkeresni a világban.
Ezek nem biztos, hogy így alakulnak, és ez számomra is rengeteg olyan kérdéskört vet fel, amivel nehezen tudok boldogulni, ezért sokszor nehezen találom meg magamat ebben az egyházban. Úgy érzem, hogy ez az egyház nem kommunikál befelé és éppen ezért képtelen kifelé kommunikálni. Nem tud az egyház hitelesen szembenézni saját magával, néha megkerüli a kényes kérdéseket és olyan veszélyzónákba bocsátkozik, ahol azt gondolom, eldeformálódhat a léte, a hivatástudata, a küldetéstudata, az önmaga helyes látása. Innen származnak azok a problémáink, amelyek sokszor a világban tetten érhetők
Az egyház önmagában nem érték
– Látjuk a problémát. Van valamilyen megoldás, mit tudunk tenni?
– Az utóbbi években bennem nagy kérdéseket vetett fel az, hogy hogyan működik az az intézmény, amit egyháznak nevezünk. Sok esetben úgy látom, hogy az egyházam önmagát keresve túlságosan önmagára figyel és éppen ezért az a legfőbb célja, hogy ezt a rendszert valamilyen szempontból generálja, tehát arra törekszik csak, hogy tudja továbbvinni, továbbadni ezt a rendszert. Az önmagukat generáló rendszerek biztos, hogy valamilyen szempontból termékenyek, de azt gondolom, hogy céljukat tévesztik. Az egyház önmagában nem érték, erre mindig oda kell figyeljünk.
Az egyházam csak úgy lehet érték, hogyha olyan közösségi, hittapasztalati hellyé tud válni, ahol az egyén önmagában és közösségileg is megkaphatja az Istenre nyíló kapukat. Az egyházamnak éppen ezért tudnia kell önmagáról, hogy egy relációs valóság, egy tükörkép. Amit Istenből megtapasztaltunk, annak próbál az otthonává válni úgy, hogy nem próbál az isteni önfeltárulkozásban kereteket vagy szabályokat szabni, mert attól a perctől megszűnik dinamikus valóságnak lenni, és Isten helyett egy Isten-ikonnal állunk szemben.
Ez probléma, mert ez az egyháznak az öndefinícióját kérdőjelezi meg, mert még egyszer mondom, az egyház relációs valóság, attól eltekintve, hogy rengeteg értéket hordoz magában, mindig egy függő viszonyítási rendszer. Ha tudja Istent közvetíteni, akkor legitim, ha nem, akkor mint intézmény, kultúrintézmény létezik, de lényegszerűen meg is siklott a világban való létének a legitimitása.
Hitelesség és transzparencia
– A kiutat mindig abban keresem, hogy tud-e az egyházam szembenézni úgy önmagával, hogy nem önmagában tetszeleg, nem önmagát nézi, hanem megpróbál a forrásra tekinteni. Ez nagyon fontos kitétel, ehhez viszont szükséges látni, hogy az egyházban önmagában semmi nem emelhető isteni rangra, se a hierarchia, se a szentségi életünk, se a szentségekre definiált egyház, hanem ezek mind csak ablakok Istenre. Ezeknek a kérdéseknek a nem komolyan vétele az egyházat nehéz helyzetbe sodorja és lehetetlenné teszi azt, hogy a világgal kommunikáljunk.
Az egyház akkor lesz élőképes, hogyha egyrészt transzparens az isteni valóságra, a másik oldalon pedig próbál ezzel a világgal kommunikálni. Ami nemcsak azt jelenti, hogy én beszélek a világgal, hanem az én és a világ, az én értékeim és a körülöttem élő világnak a milyensége között megpróbálom megkeresni a találkozópontokat, és ott akarom az én értékeimet elmondani. Ennek viszont alapvető feltétele, sőt kizárólagos elve a hitelesség. A hitelesség és a transzparencia, számomra ez a két kérdés a legfontosabb. Ha jövőről beszélünk, azt én csak ezen a két nyomvonalon tudom elképzelni.
Jitianu Liviu
• 1971-ben született Csíksomlyón • 1998-ban szentelték pappá • tanulmányait Gyulafehérváron és Freiburgban végezte • 2006-ban szerezte meg doktori fokozatát • a BBTE Római Katolikus Teológia Karán docens, korábban a kar kancellárja, majd dékánhelyettese • kutatási területe: krisztológia, istentan, egyház és társadalom, identitás • 7 könyv és számos tanulmány szerzője • legfontosabb kitüntetése: Kurt Hellmich-díj ( Regensburgi Egyetem)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Kevesen hallják meg az egyház hívását
Az oktatási túlkínálat és a lelkészi hivatás társadalmi megbecsültségének csökkenése okozhatta az idei gyengébb érdeklődést a teológiai képzések iránt – értékelték lapunknak az illetékesek. Ugyanakkor úgy vélték, ezen a területen az elhivatottság, illetve a példamutatás is nagyon fontos. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal, ezért elég nehéz jó példának lenni” – mutatott rá a Krónikának Takó István egyetemi lelkész.
Az őszi felvételi időszakra szinte valamennyi lelkészképzéssel foglalkozó tanintézetben mAradtak betöltetlen helyek. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Protestáns Teológiai Intézet az erdélyi református férfi és lány, illetve a királyhágómelléki református férfi jelentkezők számára hirdet pótfelvételit szeptember 13–15-én.
Dr. Pásztori-Kupán István, az intézet professzora a Krónikának úgy értékelte, több oka van a lanyhább érdeklődésnek. Szerinte ebben az is szerepet játszik, hogy az egyetemek több helyet hirdetnek, mint amennyi a lehetséges jelentkezők száma, a diákok pedig aszerint is válogatnak, hogy hová könnyebb bekerülni. A teológián felvételi van, ahol olyasmit is elvárnak a jelentkezőktől, amit középiskolában nem tanulnak, így eleve hátrányban van.
„A másik ok, hogy a lelkipásztori munka társadalmi megbecsültsége csökkent. Ez különösen városi környezetben érhető tetten, de falun is változóban van" – fejtette ki Pásztori-Kupán István, aki szerint ösztöndíjakkal és lakhatási feltételekkel is próbálják bevonzani a fiatalokat. Kollégiumuk az egyik legkorszerűbb, de bővelkednek ösztöndíjakban, külföldi tanulási lehetőségekben is. „Néha amiatt fő a fejünk, hogy küldhetnénk külföldre diákokat – nemcsak Magyarországra, hanem német vagy angol nyelvterületre is –, azonban a nyelvtudás hiánya miatt a hallgatók ezeket a lehetőségeket nem veszik olyan mértékben igénybe, mint amennyire módjuk lenne rá" – mutatott rá a lehetőségek tárházára a professzor.
Oktatási svédasztal
Pásztori-Kupán István szerint a teológiai képzés attól jó, hogy kicsiben történelemtudomány is, kicsit klasszika-filológia is, hiszen három ókori nyelvet is megismernek a diákok, de az intézet modernnyelv-képzést is nyújt. „A teológia általános műveltséget kíván mind a mai napig nyújtani, az elképzelésünk az, hogy általános műveltség tekintetében is széles látókörű lelkipásztorokat képezzünk. A teológia olyan svédasztal, ahol elég sok mindenbe bele lehet kóstolni, ami után az ember visszatér ahhoz a szakterülethez, amellyel szívesen foglalkozna" – magyarázta.
Hozzáfűzte, a teológiai képzésnek társadalmi vonatkozásai is vannak, azok a diákok is megtalálják számításaikat, akiket a világ gondja érdekel, és segíteni szeretnének, hiszen a hallgatók idősek, látás- és hallássérültek gondozásából is kiveszik a részüket. „A teológiai képzésben sok a lehetőség, a diáktól függ, hogy mennyire tudja és akarja ezt kihasználni" – vélte Pásztori-Kupán István.
A kevesebb jelentkező egyébként nem jellemző a Protestáns Teológiai Intézet valamennyi szakirányára, unitárius vonalon például kétszeres volt a túljelentkezés nyáron. Dr. Rezi Elek rektorhelyettes a Krónikának elmondta: az unitárius teológiai képzésre idén többen jelentkeztek, mint az elmúlt két évben. „Nagyon meg vagyunk elégedve, nem is hirdettünk pótfelvételit. Akiket felvettünk, kiváló teljesítményt nyújtottak" – értékelt Rezi Elek.
Vonakodnak az elköteleződéstől
Mintegy húsz hely mAradt betöltetlen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán is, ahol szeptember 5–15. között szerveznek pótfelvételit. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye keretében működő Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet az új tanévre 25 helyet hirdetett meg, ebből tizenhármat foglaltak el.
A felvételi jelentkezést, ajánlóleveleket és felkészítő szemináriumot foglal magában. Utóbbi egy hetet tart, ahol előadásokon, városnézésen és lelki programon vesznek részt a papnövendékek. Pótfelvételit nem szervez az érsekség, mivel a nyári felkészítő kötelező jellegű, mondta el a Krónikának Korom Imre-György rektor. „A fiatalok érdeklődésében csökkenő tendencia vehető észre, mivel a papság kötelezettségeket és elhivatottságot követel, amitől a mai fiatalok kissé vonakodnak. Ennek ellenére a papképzésen mindig annyi hallgató vesz részt, amennyi szükséges" – fejtette ki a rektor.
Fontos a jó példa
Az utóbbi 25 évben mintegy felére csökkent a lelkészi hivatás iránt érdeklődők száma, ami a gyermekvállalási kedv csökkenésének is betudható, értékelte lapunknak Takó István, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség és a Szent Péter és Pál egyházközség plébánosa. „Ma már nincs három fia egy apának, akik közül egyet a hazának, egyet a Jóistennek és egyet a családnak adhatna" – emlékeztetett a múltbeli gyakorlatra.
„A cölibátus nyilván komoly döntés elé állítja a katolikus fiatalt. Úgy tapasztaljuk, hogy a hivatást a Jóistentől kapjuk, és a vele járó lemondásokhoz is ad elég erőt, kegyelmet. Ilyetén arra is gondolhatnánk, hogy akkor Ő nem szólít meg elegendő fiatalt. Azt gondolom, hogy a Jóisten ma is szólít, szórja a magot, inkább a talaj előkészítésével van a baj" – hívta fel a figyelmet az egyetemi lelkész. Mint rámutatott, ezért is fontos a példamutatás. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal ezért elég nehéz jó példának lenni. Mi is éppen úgy rohanunk, mint a többiek általában, mi is éppen úgy ki vagyunk szolgáltatva a bürokráciának, hivatalnokokká redukáljuk sokszor magunkat és különböző szolgáltatásokat nyújtunk. Ilyesmire nem igazán vágynak a mai fiatalok" – részletezte Takó István. – Mindezek ellenére sok szép papi példa van, akik a Tűz vagy Forrás mellett mAradva, attól áthevülve vagy abból merítve nem tudnak túlpörögni, és nem fognak kiégni."
Az egyetemi lelkész szerint a jó példa mellett a hivatás igazi presztízse is vonzóvá teheti a papi pályát. „Fontos meglátni és megtapasztalni, hogy ez tényleg valami nagyon szép és jó" – jelentette ki. Nemeshegyi Péter jezsuita atyát említette példaként, aki azért lett jezsuita, mert látta, hogy erre a szép és nehéz feladatra kevesen jelentkeznek. „Gondolom, ezen valóságokra »érzékenyekké« kellene nevelni a fiatalokat. És azt látom, hogy eléggé érzékenyek is sokan. Érdeklődnek, kérdeznek, kíváncsiak a hivatásomra, szinte vágyakoznak rá" – mesélte Takó István, aki szerint a gond az lehet, hogy a fiatalok nem mernek elköteleződni.
„Kívülről szépnek látják, de azt már nem tudják elképzelni, hogy mit is jelentene nekik személyesen benne élni. Mert az elköteleződésben az a nehéz, hogy nem lehet kipróbálni. Lehet próbálgatni, próbálkozni, valamiféle tapasztalatot szerezni. De csak akkor tudom, hogy miről is szól, ha ráteszek mindent erre a lapra" – jelentette ki az egyetemi lelkész. Úgy vélte, a lelkészi hivatás kicsit az élsportolókéhoz hasonlítható, akik sok mindenről lemondanak, de ennek ellenére példájukkal erőt tudnak adni másoknak. S boldogok, hiszen legtöbbjüket maga az életforma teszi boldoggá. „Segíteni úgy tudunk, ha istenélményekhez próbáljuk elvezetni a fiatalokat, megtanítjuk igazán imádkozni, és nagyon komolyan figyelünk a kérdéseikre. Miközben ezt tesszük szinte önfeledten, előbb-utóbb csak akad valaki, aki ebben lát majd fantáziát, és meghallja a hívást" – összegzett Takó István.
Kiss Előd-Gergely, Bede Laura, Pap Melinda |
Krónika (Kolozsvár)

Menekültek, migráció és vallás Kolozsváron
Egy vallástudományi konzultáció margójára
A „Menekültek, migráció és vallási pluralizmus” című kerekasztal-beszélgetést a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Biblikus Tanulmányi Központjában (Centrul de Studii Biblice) szervezték meg, október 21-én, Zamfir Korinna, a Római Katolikus Teológia Kar professzorának és intézetigazgatójának közreműködésével. A rövid, négy előadásból és az azokat követő intenzív beszélgetésből álló workshop egy nagyobb, interdiszciplináris projekt része (Vallás, politika és emberi jogok), amely további konferenciákat tervez a felekezetek közötti párbeszéd, a vallástudomány és a kortárs vallásos problémák tudományos vizsgálatának céljából, ezáltal új színfoltot hozva a még gyermekcipőben járó romániai (magyar) vallástudomány életébe.
A legutóbbi kerekasztal-beszélgetés egy olyan témát érint, amely óriási népszerűségnek örvend immár számos diszciplínában. A migrációról és annak számos válfajáról, történelmi esettanulmányairól szóló konferenciák száma világszerte robbanásszerűen megnövekedett az elmúlt három évben. Legutóbb Laurence E. Tacoma neves holland ókortörténész és demográfus szervezett nemzetközi konferenciát az ókori társadalmak migrációjáról és az ókori mobilitás kérdéséről. Bár a konferencia számos érdekes tanulmányt szült, amely új megvilágításba  helyezi az ókori (főleg görög–római) kultúrák közötti kapcsolati rendszer és népességmozgás jelenségeit, nem tért ki a bibliai népek és a Szentföldhöz köthető migráció kérdésére. Ilyen szempontból kiváló kiegészítésként szolgálhat Hans Klein előadása, amely számos példát hozott a Bibliában (Ó- és Újszövetség) említett migrációra és mobilitásra. Esettanulmányai – Ábrahám útja Mezopotámiából, József menekülése Egyiptomba, Jákob és a héberek diaszpórája Egyiptomban, Ruth példája és nem utolsósorban a Szent Család menekülése Egyiptomba – olyan bibliai parabolák, amelyek a migráció teológiai üzenetén túl rámutatnak arra, hogy az ókori Izrael társadalmi, politikai, gazdasági és vallási viszonyai a migráció számos formáját kiváltották. Ugyanazt tükrözte a Jézus korába betekintést adó tékozló fiúról szóló példabeszéde, valamint a kora kereszténység mobilitását tükröző Akvila és Priszka helyzete.
Migráció – a fogalom változatai
Az előadását követő termékeny beszélgetésből kiderült, hogy maga a migráció fogalma igencsak anakronisztikus és felületes kategória, amely terminológiai finomításokat igényel. Ábrahám esete például a mai sajtó által „gazdasági migránsként” ismert opportunista vándor példájaként is értelmezhető, ellenben Jézus és szüleinek menekülése Egyiptomba egy válság és életveszélyes helyzet előli szükségszerű menekülés kiváló példája. Fontos elkülöníteni a migráció időtartamát is: vannak hosszú távú vagy vissza nem fordítható migrációs hullámok (amikor az egyének és csoportok végérvényesen elhagyják komfortzónájukat és új világot választanak otthonukká – Jákob és a héber diaszpóra Egyiptomban), és rövidtávú migrációk (a Szent Család példája). A bibliai példák rámutatnak ugyanakkor a „más” és az „idegen” vallásos csoport (héberek) integrációs problémáira egy radikálisan más vallási struktúrával és jogrendszerrel rendelkező államban (Egyiptom), és az állam, mint intézmény reakcióira a vallásos pluralizmus és ebből fakadó konfliktus kezelésére. Klein előadása egyébként egy olyan témát feszeget, amely ma óriási népszerűségnek örvend elsősorban teológiai és ökumenikus fórumokon. A Ferenc pápa felhívására pozitívan reagáló egyházi szervezetek sorra adnak ki köteteket, amelyek a migráció bibliai előképeivel igyekszenek a nagyközönséget tájékoztatni a fogalom sokszínűségére és bonyolult mivoltára. Legutóbb például Lucila E. T. Luna Migráns történetek a Bibliában címmel adott ki egy vaskos könyvet a témában.
T. SZABÓ CSABA Szabadság (Kolozsvár)

A Római Katolikus Státus vezetője a tüntetésről: a szabad véleménynyilvánítás joga alapvető jog
kérdezett: Kertész Melinda
Holló László a marosvásárhelyi katolikus líceum 2015-ös alapításról határozottan azt gondolja, hogy törvényes, és ilyenként az iskola létét veszély nem fenyegeti.
Szombaton Erdély több városában is szimpátiatüntetést szervez a Római Katolikus Státus a marosvásárhelyi iskolája megvédése érdekében. A Státus ügyvezető igazgatóját, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánhelyettesét az iskolaalapítás körülményeiről és az egyháznak a kivizsgálással kapcsolatos álláspontjáról kérdeztük.
Holló László: – Az Erdélyi Római Katolikus Státus századokra visszamenőleg tartott fenn iskolát Marosvásárhelyen. Így a Római Katolikus Teológiai Líceum elődje valahol a 18. század elején keresendő, amikor a jezsuiták a városba kerültek, és ott tanítani kezdtek. Az iskolaépület a 20. század elején, 1903 és 1908 között épült, úgy, ahogy az Erdélyi Római Katolikus Státusnak további iskolái is Erdélyben: a legtávolabbi ezek közül a brassói, jelenlegi Áprily Lajos Főgimnázium, de ugyancsak ebben az időszakban épült a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, illetve a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és a Segítő Mária Gimnázium épülete, a gyulafehérvári épület, amelyben jelenleg az 1918. december 1. Egyetem működik, és a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum épülete is. Ez utóbbit akkor csak felújítani sikerült. Az új épülethálózatban a trianoni döntésig zajlott a felekezeti oktatás, ami rendkívül nehéz helyzetbe került a két világháború közti időben. 1948-ban a Státus javait – ahogy Romániában minden egyházi oktatási intézményt – államosították, és ez által az állam tulajdonába került a marosvásárhelyi iskola épülete is. A 1989-1990-es változás után, amikor a törvényes keret lehetőséget adott rá, mi is beadtuk a visszaszolgáltatási kérelmünket. 2004. szeptember 20-án szolgáltatta vissza az illetékes bizottság az épületet az egyház tulajdonába: az érsekség és a marosvásárhelyi római katolikus plébánia közösen kérték vissza, közösen is kapták meg a tulajdonjogot. 2004-ben, a visszaszolgáltatást követően a polgármesteri hivatal rögtön megtámadta a visszaszolgáltatási dokumentumot, peres útra terelte az ügyet, és 2005. elején első fokon az egyház el is veszítette ezt a pert.
- Mi szerepelt ebben a bírósági végzésben? Mire hivatkoztak?
– Alapvetően egy álláspontbeli különbség van az egyház és a polgármesteri hivatal között. A polgármesteri hivatal úgy gondolja, hogy a Státus állami intézmény volt. A Státus történetkutatásában vannak olyan vélemények, melyek szerint a Státus állami intézmény lett volna. Ez természetesen teljesen alaptalan, viszont lehet ilyen véleményt is képviselni. Mi, az egyház részéről nyilván tudjuk azt, hogy a Státus az történelmi kialakulását tekintve nehezen illeszthető be a római katolikus egyház rendszerébe: a reformáció idején az egyház nagyon meggyengült, Erdélyben nem volt katolikus püspök. A megmaradt papok és laikus hívek összefogtak, és gyakorlatilag ebből az összefogásból jött létre a Státusnak nevezett intézmény. Ez azért érdekes, mert a világegyházban ilyen intézmény nincs, illetve egyről tudok, egy svájci hasonló jellegű intézményről, ahol a laikusok vezető pozícióba kerülnek az egyház keretén belül. A lényeg az, hogy a bíróság egyfelől formai hibára hivatkozott, másfelől pedig úgy ítélte meg, hogy ez az épület a helyi önkormányzatot illeti meg. Aztán 2005 végén megnyertük a pert, és ettől fogva újra jogos tulajdonosai lettünk az ingatlannak.
- Ekkor már gondolkodtak iskolaalapításban?
– A per megnyerését követően szükségessé vált az ingatlan felmérése, hogy azt megfelelőképpen telekkönyveztetni lehessen. Ez egy elhúzódó procedúra volt, ugyanakkor a visszaszolgáltatási határozat kitételként magában foglalta azt, hogy a visszaszolgáltatást követő öt évben nem lehet megváltoztatni az ingatlan korábbi felhasználási célját. Ez a polgármesteri hivatalnak a tárgyalások során olyan pozíciót biztosított, amivel szemben nehezen tudtuk az érdekünket érvényesíteni, ezért az első szerződés megkötésének időpontja elhúzódott. Hosszas tárgyalások után csak 2008-ban sikerült szerződést kötnünk. Ez a szerződés 15 évre szólt. Mi, a Státus tagjai akkor úgy ítéltük meg, hogy nem áll módunkban iskolát alapítani, ezért kötöttük meg ezt a szerződést, ami 2008-tól 2012-ig fennállt. 2012. májusában 13 hónapos bérelmaradást halmozott fel a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. Ekkor felszólítottuk, hogy törlessze a hátralékot, ellenkező esetben felbontjuk a szerződést. A felszólításunk ellenére sem teljesítette a kötelezettségét a polgármesteri hivatal, ezért júniusban a szerződést felbontottuk.
Közben a Státus eldöntötte, hogy megérett az idő az iskolaalapításra. 2013. elejétől jeleztük a polgármesteri hivatalnak, hogy az Unirea által használt ingatlanban szeretnénk megalapítani a II. Rákóczi Ferencről nevezett római katolikus gimnáziumot. A tárgyalások ismét nagyon elhúzódtak, mert a polgármesteri hivatal, illetve a helyi önkormányzat és a tanfelügyelőség egész évben egymásnak dobálta a labdát, noha a 2011-es oktatási törvény 61. cikkelyének 2. pontja világosan kimondja: a helyi önkormányzatnak van joga arra, hogy iskolát alapítson, és hogy az iskolai hálózatot szabályozza. Végül hosszas tárgyalások után 2014. közepén valamikor született egy iskolaalapításról szóló helyi tanácsi határozat. Az Erdélyi Római Katolikus Státus a maga részéről a szerződés megkötését a polgármesteri hivatallal az iskola alapításához kötötte. 2014. közepén született meg ez a tanácsi határozat, egy bizonyos szerződési javaslattal összekötve. Ez a szerződés nem volt elfogadható. Ezért tovább folytattuk a tárgyalásokat, és 2014. szeptember 16-án újabb határozat született, ami a városi iskolahálózatot rendezte újjá, és ebben már szerepelt a Római Katolikus Teológiai Líceum is. Ez a határozat eredendően érvénytelen volt, éspedig azért, mert az iskolahálózatot szeptember 16-án szervezte, miután 15-én elindult az oktatás. A 2014-2015-ös tanévben eszerint nem indulhatott el az iskola, ezért kitolódott a következő tanévre. 2014. november végén újabb tanácsi határozat született most már egy, a kompromisszumok útján mind a két félnek többé-kevésbé elfogadható szerződés mentén.
- Eközben az oktatással mi volt a helyzet?
– Még nem volt megalakulva az iskola, így nem voltak, de facto, diákjaink. A Bolyai gimnázium termeiben négy katolikus osztály, illetve 9-től 12-ig a vokacionális katolikus osztály tanult. A Státus tervei között az szerepelt, hogy ezt a négy osztályt „hazahozza” a saját épületébe. Az induló osztályokkal kiegészítve lett volna hét osztály, ami elindíthatta volna az iskolát. 2014-ben erre még nem került sor, mert nem tartottunk ott a tárgyalásokkal. A 2014. november végi tanácsi határozat következtében, 2014. december 15-én kötötte meg a gyulafehérvári érsekség és a polgármesteri hivatal a szerződést, aminek a kedvezményezettje a Róma Katolikus Teológiai Líceum, illetve az Unirea Gimnázium. A 2014-es tanácsi határozatra visszatérve: ebben szerepelt egy 1,5 millió lejes tétel, amelyet az önkormányzat ajánlott fel épületfelújításra.
.- Miért volt ilyen nagylelkű az önkormányzat egy olyan ingatlannal kapcsolatosan, ami nem az övé?
– A 2014. júniusi tanácsi határozat foglalta magába a javaslatot, hogy 1,5 millió lejt fordítana az önkormányzat az iskola felújítására. Az utóbbi időben manzárdosításról beszélnek, de abban a határozatban kifejezetten renoválás, felújítás céljával szavazta meg a tanács ezt a másfél milliós összeget. Azt gondolom, hogy az magyarázza ezt a gesztust, hogy az önkormányzat akkor még úgy vélte: az iskolaalapítási nehézségek miatt a Státus eláll ettől a tervétől, és ha kap egy ilyen felajánlást, akkor talán visszalép. A polgármester egyébként ismételten kérte, hogy iskolalapítás nélkül kössünk szerződést, mert az Unirea számára ez fontos. Mi tudjuk, hogy az Unirea számára fontos, és tudjuk azt is, hogy egy ilyen hosszan elnyúló tárgyalás, bizonytalan helyzet egy iskolának sem kedvez. Mindenkinek – a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak is – világosan kell látnia, hogy nekünk is megvannak a szándékaink, a céljaink, illetve megvan a híveink részéről az igény, amit figyelembe kell vennünk akkor, amikor ilyen jelentős döntéseket hozunk. Arra is utalhatnék, hogy 2005-től kezdődően, amikor visszakaptuk az ingatlant, igen markánsan megfogalmazódott az iskolalapítási igény a marosvásárhelyi híveink részéről.
- Az iskolaalapítási szándékot az Unireában tanuló diákok szülei sem fogadták lelkesedéssel. Idén, nyár elején egy tüntetést is szerveztek. Ez miért történt?
– Ez az elégedetlenség a teremhiány miatt alakult ki. 2015 január végén volt egy újabb helyhatósági, tanácsi döntés, ami véglegesen létrehozta az iskolánkat, így indulhatott a 2015-2016-os tanév. A 2014. december 15-én kötött szerződésnek van egy kiegészítő, felhasználási szerződése, amely azt volt hivatott elősegíteni, hogy a két kedvezményezett iskola számára zökkenőmentesen történjen az egymás mellett élés ugyanabban az ingatlanban. Ezért egészen pontosan meghatároztuk ebben a felhasználási szerződésben, hogy milyen ütemben fog a katolikus líceum beköltözni az ingatlanba. Mert a létrejövésének évében, 2015-ben egyfelől a Bolyai Farkas Gimnáziumban lévő négy katolikus osztállyal, illetve három új osztállyal indult a tanév a katolikus líceumban. Meglepetésszerű volt számomra az, hogy a tanévkezdés előtt az Unirea magyar osztályainak egy részét a tanfelügyelőség átcsoportosította. Ez azért volt meglepetés, mert mi már 2013 elején kértük, hogy az Unirea magyar osztályaiból jöjjön létre a katolikus iskola, és egy konzorciumszerű együttélésben működjön a két intézmény. A teljes szervezés sokkal könnyebben működött volna, hiszen az osztályban lévő gyerekek helyben maradtak volna, csak a tanításnak meglett volna egyfelől a katolikus jellege, másfelől a katolikus szervezése. A 2015-2016-os tanévet megelőzően történt ez a csoportosítás, ezáltal megnőtt a katolikus líceum tanulóinak a száma, így 13 osztállyal kezdhetett a katolikus líceum a 2015-2016-os tanévben.
- Hogyan indult be az oktatás, milyen oktatási-nevelési elvek mentén zajlott a tevékenység az új iskolában?
– Az oktatás minőségével kapcsolatban azt mondhatom, hogy meglepően gyorsan, egyik napról a másikra rendkívül jó eredményt produkált ez az iskola. A felvételin is bebizonyosodott, hogy erős lesz az iskola, a bejutási eredményei alapján a katolikus líceum a nagy iskoláink – a Márton Áron Gimnázium, a Bolyai Farkas Líceum és a hasonló kaliberű kolozsvári iskolák – mögött rögtön ott van a rangsorban. Rendkívül nagy az érdeklődés, a felvételin túljelentkezés volt, így a bekerülő diákok eleve felkészültek, így nyilván, menet közben is jobban megy nekik a tanulás.
- Mit mondana el az iskola szellemiségéről?
– Az iskolai oktatásban a nevelés mindig egy nagy probléma. Mi a katolikus egyház szellemiségében kívánjuk nevelni a diákjainkat. Egy iskola szellemisége nyilván nem alakul ki máról holnapra. Ennek feltétele az is, hogy milyen gyerekek kerülnek be az iskolába, illetve, hogy a szülők katolikus nevelés szándékával küldik a gyerekeket, vagy egyszerűen bekényszerülnek az iskolába bármilyen okból. A katolikus líceumba bekerülő gyerekek szülei nagyon tudatosan választják ezt az iskolát, és az a szándékuk, hogy a gyerekek katolikus értékrend szerinti nevelésben részesüljenek, és ennek a garanciája elsősorban a tanári kar. Katolikus tanár nélkül nincsen katolikus nevelés.
Tamási Zsolt mint igazgató és az általa összeállított tanári kar egy rendkívül jó csapat, és az újonnan induló iskola kezdeti eufóriája is segít abban, hogy ez a nevelési irány viszonylag könnyen legyen követhető.
- Távlatilag hogyan képzeli el a Státus a két iskola működtetését az épületben? Eljön az a pillanat, amikor az Unireának mennie kell, vagy hosszútávon is marad a két iskola az épületben?
– Maga az a tény, hogy a két iskola javára hosszútávú szerződést kötöttünk a polgármesteri hivatallal, mutatja azt, hogy mi az együttélés mellett állunk. Természetesen a híveink elvárják, hogy visszaállítsuk a régi, dicső, nagy múltú Katolikus Státus Főgimnáziumot, azonban a helyzet mérlegelése következtében úgy döntöttünk, hogy jelenleg a két intézménynek egy épületen belüli megférése a megfelelő eljárás. Természetesen a gyakorlat azt mutatja, hogy az együttélés nem könnyű. Nehéz egyfelől az Unireának, amely évtizedek óta belakja az épületet, másfelől pedig a katolikus líceumnak sem könnyű, amely most került be ugyan, de szintén otthon érzi magát benne, mert ez a mi épületünk. Ezek az okok vezettek a nyári tüntetéshez, amelyet az Unirea líceum diákjainak a szülőbizottsága szervezett. Ezzel a tüntetéssel kapcsolatban azt mondhatom, hogy azt tulajdonképpen a teremgondok robbantották ki. Történt ugyanis, hogy amikor a szerződést és a felhasználási szerződést megkötöttük, ami 2014 és 2019 között szabályozza az osztályok fokozatos átadását, átvételét, akkor nem tarthattuk szem előtt azt, hogy az Unirea líceum magyar tagozatának egy része át lesz csoportosítva a katolikus líceumhoz. Éppen ezért mi ennek a strukturális felépítésnek a meghatározásakor csak a Bolyaiban lévő négy katolikus osztályt, illetve a mi induló osztályainkat, és az évenként induló osztályainkat vettük figyelembe. Amikor az Unirea magyar osztályait átcsoportosították, akkor értelemszerűen az osztályteremmel együtt csoportosították át. A mi igazgatónk eléggé figyelmesen követi az eseményeket és már a 2015-2016-os tanév elején az Unireával egyezséget kötött az átcsoportosított magyar osztályokkal kapcsolatosan, miszerint az osztályközösségekkel az osztálytermek is jönnek. A két iskola igazgatója ezt az egyezséget aláírta, felterjesztette a Státushoz és az önkormányzathoz, mint szerződő felekhez. A Státus postafordultával válaszolt, és elfogadta ezt a megegyezést. A polgármesteri hivatal a maga részéről azt válaszolta, hogy rendben van, viszont jelezte, hogy erre önkormányzati határozatra van szükség, de ez a határozat nem született meg. A 2015-2016-os tanév békében elmúlt, és következett volna a 2016-2017-es tanév előkészítése. Mivel az Unirea líceum, illetve az Unirea gimnázium induló osztályainak a számát megnövelte, rájöttek arra, hogy teremgondokkal kell szembenézniük, és ezért visszakövetelték azt a két termet, amelyeket a magyar osztályok használtak. A szerződés, illetve a felhasználási szerződés értelmében az Unirea líceumnak igaza van, a termek őket illetik meg. Másfelől viszont a két iskolaigazgató megegyezése is érvényes, hiszen azt mind a helyi önkormányzat, mind a Státus elfogadta. A normalitás tehát azt követelné, hogy ezek az osztálytermek a gyerekekkel együtt – ahogy az előző iskolai évben – tartozzanak a továbbiakban is a katolikus iskolához. Ennek következtében mentek a szülők az utcára és követelték azt, hogy a katolikus líceum, illetve az Erdélyi Katolikus Státus ne akarja kirakni az Unireát.
- Hogyan tekint az egyház az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálódására? Mi az ezzel kapcsolatos álláspontja?
– Már akkor is meglepődtünk, amikor a DNA a visszaszolgáltatás kérdését kezdte vizsgálni. Viszont nem kellene semmin meglepődnünk, mert ha a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetére gondolunk, akkor akár veszélyben is érezhetnénk magunkat. Igaz az, hogy egyfelől a visszaszolgáltató bizottság visszaadta az ingatlanunkat, igaz az, hogy a visszaszolgáltatási procedúrát a törvényszék igazolta, ennek ellenére veszélyes lehet egy ilyen vizsgálat. Fájdalmasnak tartjuk, hogy most már az igazgatónkat is vizsgálja a DNA, éspedig azért, mert meg vagyunk győződve Tamási Zsolt emberi kvalitásairól, szakmai képességeiről, erkölcsi tartásáról. Meg vagyunk győződve arról, hogy ő tudatosan biztos, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követett el. Az utóbbi napokban tüzetesebben vizsgálják az iskolaalapítási kérdést, és a hozzáértők elképzelhetőnek tartják, hogy részben az egymásnak ellentmondó törvények, részben a kiegészítő törvények teret nyithatnak annak, hogy az iskolaalapítással kapcsolatosan megfogalmazhatóak legyenek bizonyos problémák. A 2014-es létrehozási próbálkozásokat is vizsgálják, de az abban az évben elfogadott tanácsi határozatot a prefektus megtámadta, bíróságon meg is nyerte, tehát érvénytelenítette a határozatot, és mi ezzel tisztában vagyunk. Viszont a 2015-ös iskolaalapításról határozottan azt gondoljuk, hogy törvényes, és ilyenként az iskolánkat veszély nem fenyegeti.
- Szombaton a Státus Marosvásárhelyen, de más városokban is tüntetést szervez az iskola mellett. Amikor a Székely Mikó Kollégium kapcsán megszervezték az Igazság Napja nevű tiltakozási akciót, akkor a Legfelsőbb Bírói Tanács nyomozást indított az ott elhangzottak egy részével kapcsolatosan, mert szerinte nyomásgyakorlás történt az igazságszolgáltatásra. Tart-e az egyház attól, hogy a hatóságok ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan is hasonlóan járnak el?
– A tüntetéseket általában fel lehet fogni úgy, mint az igazságszolgáltatásra való nyomásgyakorlás, de azt gondolom, ez a megközelítés elvétett, azért, mert a szabad véleménynyilvánítás joga minden körülmények között alapvető emberi jog, és ilyenként az ember kifejezheti bármilyen kérdésben az álláspontját, és ez nem minősíthető a bíróságra való nyomásgyakorlásnak. Azért nem, mert a bíróság a maga törvényes kereti között teszi a dolgát, és az átlagember, az állampolgár pedig a maga során kifejezheti az álláspontját bizonyos kérdésekkel kapcsolatban.
Transindex.ro

Árnyaltabb reformációkép a változás horizontján
A változás kultúrái és kihívásai a 16–18. századi Erdélyben címmel tartottak nemzetközi konferenciát december 9. és 10. között Kolozsváron. A BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézete, a Református Tanárképző Kar és a Római Katolikus Teológia Kar a Refo500 nemzetközi platform keretében szervezte meg a rendezvényt. A tanácskozás a reformáció 500. évfordulójára kívánt emlékezni, és a tudomány segítségével bemutatni mindazt, ami a reformációt kiváltotta, ami annak következménye, hatása volt. A kétnapos interdiszciplináris konferenciát (teológia, irodalom, történelem, zene) Ioan Chirilă, az egyetemi szenátus elnöke, Herman Selderhuis, a Refo500 nemzetközi tudományos projekt vezetője, Kovács Sándor kanonok-főesperes, a kolozsvári Szent Mihály-plébánia plébánosa és a rendezvény egyik védnöke, valamint Gábor Csilla, a szervezőbizottság elnöke, a BBTE Refo-projektjének koordinátora üdvözlő beszéde nyitotta meg. Jelenlétével megtisztelte a konferenciát és előadást tartott a Refo500 elnöke, a hollandiai Appeldoorn Teológiai Egyetemének professzora, Herman Selderhuis, valamint a Leuvenből érkezett történész, katolikus teológiai professzor, Wim François, aki azt mutatta meg francia és német nyelvű bibliafordításokból vett példaanyaggal, hogy a fordításban minden felekezet miként próbálta belevinni a maga igazságát a bibliai szöveg anyanyelvű értelmezésébe.
A külföldi előadók meghívásakor felekezeti egyensúlyra törekedtek a szervezők. Gábor Csilla elmondta: a konferencia célja nem az volt, hogy sablonos történetet mondjon újra, amelyben, úgymond, a jó protestánsok legyőzték a rossz katolikusokat, hanem annak a folyamatnak a végigkövetésére vállalkozott, amelyben a reformfolyamat eljutott a szakadásig, a szakadás után pedig ki-ki a maga útján járt, fejlődött  úgy, hogy kidomborodjanak a megmaradó kapcsolatok a felekezetek között. A változás fogalmába ugyanis az a mód is belefér, ahogyan az újonnan létrejött közösségek felhasználtak hagyományokat, esetenként kisajátítottak közös hagyományokat, vagy amint felhasználták azt a hitbéli kincset, amely mindenkié.
Gábor Csilla értékelése szerint a tanácskozás két napja alatt sikerült ezt a sokszínűséget megmutatni: színvonalas új kutatási eredményeket hozott a konferencia. Örömmel közölte, hogy a rendezvény anyagából angol nyelvű kötetet is kiadnak. A kötet célja sokrétű: a magyar kutatók színvonalas kutatásokat végeznek, s e kutatások eredményeit a nemzetközi porondon is nyilvánossá kell tenni; fontos az angol nyelvű anyag, hogy a nagyvilág közönsége hozzáférhessen az itteni munkák eredményeihez. A kötetkiadás egyszerre lehetőség a Refo500 RC keretén belül, ugyanakkor kötelesség is.
Fontosnak tartotta kiemelni a konferencia tematikája kapcsán, hogy a szakadás nem csupán tanbeli különbségek miatt történt – Luther mélyen benne volt a középkori misztikában, abból táplálkozott –, hanem a felek nyakasságának és önfejűségének, a politika beavatkozásának is a következménye. A reformáció dátuma egyfajta szimbolikus konstrukció. Luther nem tervezte a katolikusság elhagyását. A konfliktus azon robbant ki, hogy a témát felkapták, beleszólt a politika, beleszólt a hatalom. A reformációra emlékezve azt is látni kell, hogy az egy tragikus esemény volt, amely a nyugati kereszténységet atomjaira bontotta; és azt is figyelembe kell venni, hogy mindegyik fél követett el hibákat. Balla Lóránt Szabadság (Kolozsvár)

Állagmegőrző festést végeztek a Státus-palotán
A Római Katolikus Egyház – akárcsak a többi történelmi egyház – minden korban a legjobb tervezőkre, építőkre és művészekre bízta nemcsak a templomok, hanem más, gyakorlati rendeltetésű épületek tervezését, művészi kivitelezését, bővítését is.
A Kolozs-Dobokai Főesperesség és keretében a kolozsvári Szent Mihály-plébánia úgy tekint épített örökségére, mint jelentős eszközére napjaink evangelizációjának pasztorális munkájához, hiszen otthont biztosítanak a különböző hitéleti, kulturális rendezvényeknek. Az egyházi műemlékek és művészeti alkotások fenntartása és megóvása nemcsak állandó figyelmet kíván, de egyben felelősségteljes feladat. Nem beszélve arról, hogy a helyreállítások, beleértve a folyamatos karbantartási, állagvédelmi munkálatokat, kisebb-nagyobb átalakításokat átgondolt előkészítést és nem utolsósorban jelentős anyagi ráfordítást igényelnek.
Kincses városunk többek között jogos büszkesége a Szentegyház/Iuliu Maniu utcai úgynevezett Státus-paloták impozáns sora, amelyeket „örökbefogadott” az Apáczai-líceum kilencedikes tanulóinak csapata. A Státus-paloták esetében érvényes az egyik szemem sír, a másik nevet szólás, hiszen a Főtérről nézve a baloldali egyházi ingatlansor visszaszolgáltatása – a Római Katolikus Teológia Karnak otthont adó 5. szám alatti épület kivételével – mindeddig nem történt meg, az ügy szélmalomharcnak bizonyult. A jobboldali palotasor viszont a Szent Mihály-plébánia tulajdona, s ez meglátszik a gyönyörűen restaurált külső és belső részén, jogosan váltja ki a hazai és külföldi látogatók elismerését.
A napokban a Szentegyház utca 2. szám alatti saroképület toronyrész sisakján állagmegőrző festést végeztek. Méltó és igazságos, hogy éppen ebben az épületrészben szervezik február 24-én, pénteken, 18 órától az első kolozsvári Státus-bált a fent említett Örökségünk őrei csapat ötlete nyomán.
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

Országos hittanolimpia: Akiket Isten Lelke vezérel...
Ünnepélyes keretek között nyitották meg tegnap délután a Magyar Nyelvű Római Katolikus Országos Hittanolimpiát, amelynek a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum ad otthont április 26. és 28. között. A megmérettetésen közel 110 diák vesz részt hittanáraik kíséretében Arad, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy, Temes megye tanintézményeiből. A kiértékelő bizottság elnöke dr. Holló László, a BBTE Római Katolikus Teológia Kar dékánhelyettese, egyetemi tanár, ügyvezető elnöke Nagy Gabriella (tanügyminisztériumi igazgató), alelnökök: Sidon Marian (Kolozs Megyei Tanfelügyelőség) és Bogos Mária (Hargita Megyei Tanfelügyelőség). A Báthory líceum dísztermében elsőként a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Böcskei László nagyváradi megyéspüspök köszöntötte a jelenlevőket.
Timár Ágnes igazgatónő és Török Zoltán tanfelügyelő-helyettes beszéde után Nagy Gabriella hangsúlyozta hogy először kerülhet sor ilyen tanügyminisztérium által támogatott eseményre. A kincses város római katolikus egyházközségeit képviselő Kovács Sándor főesperes nyomatékosította: öröm látni itt és most a nagyszámú résztvevő és előkészítő hittanáraik lelkes tekintetét. Olyan szellemi megmérettetés kezdődik, amelyről mindenki csak nyertesként távozhat hitélete elmélyítése és gazdagodása révén. Ennek pedig reményeink szerint kisugárzása lesz mind a helybeli, mind az otthoni környezetben.
A megnyitó ünnepséget Miklós György zenés-játékos közösségi estje követte Ludens filii Dei – Isten játszó gyermekei címmel.
Április 27-én, csütörtökön reggel a Báthory-líceum dísztermében közös ima után kezdődik a hittanolimpia. A nap délutánján Kolozsvár diákszemmel-sétán a város történelmi múltjával ismerkednek, este az iskola dísztermében a diákok Laczkó Vass Róbert színművész A legszebb hosszú út című verses-zenés előadásának örvendhetnek, zongorán kíséri Incze Gergely Katalin. Ezt követi az eredményhirdetés, és az esetleges óvások benyújtása. Az Országos Hittanolimpia pénteken délelőtt 10 órakor szentmisével zárul a Szent Mihály-templomban, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek lesz. Utána ugyanott kerül sor az ünnepi díjkiosztó és záróünnepségre.
Fodor György / Szabadság (Kolozsvár)