„Pucoltam a sírfeliratokat és egy valamikori ősöm sírfeliratát olvastam”
Pál Norbert a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Néprajz szakának másodéves hallgatója. Az általa előásott régi sírköveket kutatja, ez nem csak szellemi, hanem fizikai munkát is igényel.
A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Kultúratudomány/művelődésszervező szakos harmadéves diákjai az elmúlt hónapban olyan kiállítást szerveztek, aminek keretében a tanszéken tanulók kutatási témáit a nagyközönségnek is bemutatták. A kiállítást először a Tranzit házban lehetett megtekinteni, utána felkerült a Bölcsészkar folyosóira, legutóbb a Vibe fesztiválon találkozhattunk vele. A bemutatott témákból nyújtunk ízelítőt – a diákoktól kérdeztük meg, miért fontos számukra kutatási területük, mit tartanak a legvagányabbnak benne, illetve mi érdekli még őket a nagyvilágból. Összesen nyolc interjú készült. Ebben a részben Pál Norberttel beszélgetünk, aki a Tényképek kiállítás az általa előásott régi sírkövekről készült fotókból mutatott be. Ezen kívül leginkább a lovaskultúra érdekli.
Miért érdekel a tárgyi kultúra, ezen belül a sírkövek, sírjelek kutatása? Mivel falun nőttem fel, ott szocializálódtam, olyan tárgyak vettek körül, amelyek általában a falusi közegekben mind megtalálhatóak: gazdálkodásban használatos eszközök, stb. Mindehhez persze kapcsolódik tudás, hogy miként és hogyan használják ezeket. Kisrégiónkban az ún. archaikus szellemi kultúra (vallásos képzetek, hiedelmek) nem maradt fent olyan gyakorisággal, mint a katolikus térségekben. Ennek okán mindig is a tárgyi kultúra keltette fel az érdeklődésemet.
A sírkövek, sírjelek teljesen elkerülték a figyelmemet eddig, természetesnek vettem, hogy 3-4 generáció után kivesznek a kommunikatív emlékezetből és elnyeli őket a föld. Viszont mind formavilágában, anyagában, mind a rajta olvasható történetekben érdekesnek találom, hogy miként reprezentálódik egy adott korszakban a halott egyén. Nem utolsó sorban mindenki fejében megfordult már, hogy a családfájában a fehér foltokat feltérképezze, erre is jó lehet egy temetőkutatás.
- Szerinted miért fontos ezzel foglalkozni?
- Kicsit úgy éreztem a kutatásom során, hogy megszakítok egy természetes folyamatot, nem hagyom, hogy az idő és a föld végleg magával ragadja a síremlékeket. Valóban így is van ez, de a síremlékek, a sírjelek szerves részei egy adott településnek, a múltról mesélnek. Kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak, hiszen a régi sírjelek nem csak az elhunytakról hordoznak információkat (pl. a felirataik és szimbólumrendszerük által), hanem az adott kor temetkezési szokásait, halálképét is tükrözik.
- Milyen kezdeti támogatást kaptál az egyetemen a kutatásodhoz?
- Minden segítséget megkaptam a kutatásom elméleti hátteréhez, szakirodalmat, különböző terepkutatási tanácsokat, nekem csak a gyakorlatban kellett mindezt kiviteleznem.
- Melyek voltak az első általad megtett lépések a kutatás előkészítéséhez?
- A legelső lépésem, hogy felmértem a temető állapotát, amit addig is tudtam, hogy nem valami biztató, mivel a falu lakosságának száma nagymértékben lecsökkent, ennek oka többek között a zsákfalu jelleg. Ezt követve kitakarítottam a temető összes sírköve körül a bozótot, hogy pontosan dokumentálhassam kutatásom tárgyait.
- Mi volt a legvagányabb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- Legérdekesebbnek azt találtam, amikor pucoltam a sírfeliratokat és egy valamikori ősöm sírfeliratát olvastam. Ezek közt a versbe szedett, többnyire szomorú hangvételű élettörténetek voltak a legérdekesebbek. Valamint az elsüllyedt sírok feltárása, sírfeliratok megfejtése – amit szó szerint kell érteni –, mivel az idő oly módon megviselt egy-egy sírjelet, hogy különböző kreatív technikák segítségével kellett megfejtenem a feliratokat.
- Mi volt a legcikibb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- Igazából ilyen még nem volt, mivel az idő szűke miatt nem tudtam sok leszármazottal interjút készíteni. Viszont a 108 sír fele bozótban volt, ahhoz, hogy digitalizálhassam és beolvashassam őket, ki kellett takarítanom a temetőt. Mindezt magamban csináltam és nem is vágytam igazán segítségre, főképp nem egy - újabban mindenhol felbukkanó - medvére. Mit jelent számodra fiatal kutatónak lenni terepen, amikor csak magadra számíthatsz? Egy kihívás számomra, de pozitív értelemben, mivel azt kutatom, ami érdekel.
- Amikor terepen voltál, melyek voltak azok a mentális kapaszkodók, amelyek segítettek abban, hogy véghezvidd, amit elkezdtél?
- Személyes kötődésem olyan mértékben is jelen volt a kutatásban, hogy sok elhunyt valamikori hozzátartozóm nyugszik a temetőben. Talán ez volt az, hogy olyan neveket olvastam le a sírjelekről, amik jóleső érzést keltettek bennem. Valamint az, hogy tisztább képet kaptam a családfám kiegészítéséhez.
- Hogyan hasznosítod ezt a kutatást a tanulmányaidban, hogyan a mindennapokban?
- Tanulmányaimban már rögtön a következő félévben hasznosíthattam, amit ebben a kutatásban megtapasztaltam. Mivel már olyan adatbázis volt a fejemben, amivel egy következő tantárgy tematikáját példázták, és sokkal tisztább képet kaptam már rögtön az óra alatt az új tananyagról. A mindennapokban ezután sokkal inkább megfigyelem egy település temetőkultúráját, ami által már következtetéseket vonhatok le az adott településről, anélkül, hogy bárkivel is szóba állnék. Melyek azok a dolgok, amiket nem az egyetemen, hanem a kutatási gyakorlat során tanultál? Az epitáfiumok dokumentálása során az erózió pusztította sírkövek beolvasásakor a technikákat magam találtam ki, ezt előtte nem tanították meg nekem
- Ezen kívül milyen kutatási területek érdekelnek?
- Első sorban nem ez a fő érdeklődési területem, hanem a gazdálkodás, ezen belül a ló és a lóval kapcsolatos tudások a népi kultúrában. Továbbá a lovaskultúra, a klasszikus lókiképzéstől egészen a „legújabb” (igazából nincs ilyen, mert amióta létezik a ló és ember kapcsolat, azóta ugyanúgy viszonyulnak egymáshoz, mivel egyiküknek sem változott az alaptermészete) kiképzési formákig, valamint lóábrázolások a képzőművészetekben, egyszóval minden, ami "hasonLó". Ezek mellett a fafaragás, pásztorkultúra. Ahogy a lovas témánál sem, ennél sem állok meg az elméletnél, mindkettőt gyakorlom is.
(az interjút Molnár Bea készítette) Transindex.ro

Fiatal néprajzkutatók XIV. szemináriuma
Módszeres elemzés
A zabolai Pro Museum Egyesület és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke július 13-16. között a Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a Fiatal Néprajzkutatók XIV. Szemináriumát.
Ennek keretében néprajz szakos egyetemisták, pályakezdő kutatók ismerkedtek a háromszéki és az erdővidéki, valamint a barcasági néprajzi múzeumok, falusi gyűjtemények és tájházak állagaival, állandó és időszakos kiállításaival. Módszeresen kielemezték a szász urbánus kultúrát, valamint az erdélyi nemesi életmódot bemutató brassói, illetve miklósvári múzeum alapkiállításait. Vidékünkön dolgozó szakemberek és néprajzkutatók rendszeres előadásokat tartottak a pályakezdő fiataloknak: dr. Szőcsné Gazda Enikő a sepsiszentgyörgyi női ipari iskola működését és hatását levéltári források és sajtócikkek alapján mutatta be, Kedves Anett pedig Székelyföld vizuális reprezentációit vázolta fel Andory Aladics Zoltán „kicsi magyar világ” idején készített képeslapjainak segítségével.
Dimény-Haszmann Orsolya a csernátoni tájmúzeum alapítását és történetét privát levelekkel, emlékkönyvbe bejegyzett szövegekkel, sajtócikkekkel, filmekkel és visszaemlékezésekkel dokumentálta. Dr. Dimény Attila a kézdivásárhelyi református temető épített örökségét mutatta be, míg dr. Kinda István a székelyföldi temetők kősírjeleinek kivételes művészettörténeti és társadalomnéprajzi értékeit, valamint a helyreállításukra és megmentésükre irányuló programokat (pl. Havadtő) vázolta fel. Végül pedig Kozma Anikó tanárnő a népi kultúra, táncos hagyományok iskolai oktatásának módszereit és buktatóit ismertette. A rendezvényt ebben az évben is a Communitas Alapítvány támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tizenegy erdélyinek adományozott állami kitüntetést Áder János, Magyarország elnöke
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából tizenegy erdélyinek adományozott állami kitüntetést Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, elismerve a közösségért, nemzetért tett fáradozásaikat és tevékenységüket. A díjakat a kitüntetettek kedden vehették át Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, a Lázár-ház eskütermében.
Erdély több pontjáról érkeztek ünnepeltek a keddi díjátadóra, amelyen ezúttal – is – több személy munkáját ismerte el Magyarország államfője, Áder János.
„Fekete Kéz”
Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Hargita Megyei Szervezetének elnöke részére az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméje melletti következetes kiállása, valamint a forradalom emlékének ápolását szolgáló tevékenysége elismeréseként adományozta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Áder János. A kitüntetett 1952-ben kollektivizálás ellenes plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, Gyergyószárhegyen, ezeken használta először a „Fekete Kéz” aláírást. Tetteiért többször börtönre ítélték, fogvatartásának ideje alatt részleges látás és halláskárosodást szenvedett. A Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szervezetének elnökeként rendszeresen szervez megemlékezéseket az 1956-os forradalomról, tart rendhagyó történelemórákat általános és középiskolások számára.
Felkarolja a fiatalokat Bodó György plébános az erdélyi magyarság hitének megerősítése mellett a gyimesi fiatalság életkörülményeinek javítását is elhivatottan szolgáló egyházi és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A plébános 1972. december 4-én született Kovászna városában, majd több papi állomáshely után 2010-ben került Gyimesközéplokra, jelenleg az ottani Mária Magdolna Egyházközség plébánosa. Odahelyezése után rögtön visszaigényelte az egyházközség régi iskoláját, amelynek felújítását is megszervezte. Idén a magyar kormánnyal együttműködve tornaterem építésbe kezdett a gyimesi fiatalság részére. A kitüntetett laudációjában úgy fogalmaztak: az erdélyi magyarságért való tenni akarása, a fiatalok felkarolása, az egyházhoz való hűsége mindannyiunk előtt ismeretes. Az erdélyi magyarság és a gyimesi csángó gyermekek fáradhatatlan harcosa.
Néptáncoktatói tevékenység
Sándor Csaba Lajos néptáncoktató és koreográfus az erdélyi szórványban élő magyarság körében végzett elkötelezett néptáncoktatói és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A díjazott Csíkszentdomokoson született, és már középiskolai évei alatt kapcsolatba került a táncházmozgalommal. Balánbányán, Felcsíkon, valamint a Gyergyói-medencében az elmúlt 27 év alatt több mint hét ezer gyermeket tanított néptáncolni. Több rendezvénynek a létrehozója és szervezője.
Nevéhez fűződik a Botorka fesztivál, a hagyományos gyermeklakodalmak, farsangi bálok és sok más helyi esemény megszervezése, továbbá ő az Ördögborda, a Prücskök, az Elevenek és Zsengicék tánccsoportok alapítója és vezetője.
A fiatalok szülőföldön maradásáért
Székely Ernő csíkszentkirályi polgármester részére a helyi magyar közösség fejlődése, kultúrájának megőrzése és a fiatalok szülőföldön maradása mellett az anyaországgal való kapcsolatok ápolását is elkötelezetten szolgáló munkája elismeréseként adományozott Magyar Arany Érdemkeresztet Áder János. A polgármester 1958. október 5-én született Csíkszentkirályon. 2004-től szülőfaluja polgármestereként – a nagy infrastrukturális beruházások és az egyházközség folyamatos támogatása mellett – kiemelten támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi közösség szellemi és anyagi gyarapodását szolgálja. Számos olyan létesítmény létrejöttét kezdeményezte, amely a lakosság életminőségének javítását szolgálja: sportcsarnok, elsőként Alcsíkon napközi otthon, jégkorongpálya, focipálya építése, valamint fedett borvizes fürdő a gyógyulni vágyóknak.
További díjazottak Az említett személyek mellett Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült Tánczos Vilmos néprajzkutató, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének egyetemi tanára. Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke. Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Ambrus József, a Hargita Megyei Mentőszolgálat székelyudvarhelyi mentőállomásának főorvosa, Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke, Gráma János, a Volt Politikai Foglyok Maros Megyei Szövetségének titkára, illetve Tóth Sándor pedagógus, a Hajdina Néptáncegyüttes alapítója és vezetője (Marosludas). Végül Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Demeter Irén református vallástanár.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro