Dr. Pozsony Ferenc professzort, a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar néprajz és antropológia tanszékének vezetőjét, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökét nemrég a Csángó Kultúráért díjjal tüntette ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Nevéhez fűződik többek között a Moldvai csángó adattár megteremtése, valamint a Csángó Múzeum létrehozása is. Pozsony Ferenc /sz. Zabola, 1955. ápr. 16,/ a Moldvában élő magyarokkal már kisgyermekkorában kapcsolatba került. A középiskolát Kovásznán végezte, ahol tanárai közül Gazda József és neje, Gazdáné Olosz Ella folyamatosan végzett kutatásokat moldvai magyar falvakban. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán Antal Árpád, Péntek János, Vámszer Márta és Vöő István tolmácsolták a csángókkal kapcsolatos szakirodalmat. Pozsony Ferenc 1978-tól már rendszeresen kezdett járni moldvai magyar falvakba. Több mint tíz éven át meglátogatta a Klézsén élő Hodorog Lucát, aki már akkor, a zaklatások ellenére vállalta magyarságát. Ezeknek a kutatásainak eredménye Szeret vize martján – moldvai csángómagyar népköltészet /Kolozsvár, 1994/ Kriza János Társaság Könyvtára/ című kötet, egy moldvai csángó asszony szerteágazó folklórtudását tartalmazza. Az egyetem elvégzése után Kézdivásárhelyen tanított 1990-ig, s a közeli Ojtozi-szoroson át hetente átjárt a moldvai magyar családokhoz. Az 1989-es romániai változások után Péntek János egyetemi professzor megszervezte a néprajz egyetemi oktatását a kolozsvári egyetemen, ahová 1990 őszétől Pozsony Ferencet is meghívta. Pozsony Ferenc tanártársaival 1991-től minden évben alapkutatásokat szerveztek moldvai csángó falvakban, ahol elsősorban a nyelv-, kultúra- és identitásváltást, a gyorsan átalakuló gazdaság- és társadalomszerkezetet, valamint a magyar nyelvű hagyományokat gyűjtötték. A kutatásokból Kolozsvárt a Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában a legnagyobb csángó archívumot teremtették meg. Itt őrzik a moldvai magyarsággal kapcsolatos hazai és külföldi szakirodalmat, tanulmányokat, köteteket, filmeket és fényképeket eredetiben vagy másolatban. A dokumentációs anyagot számítógéppel feldolgozták, s annak alapján elkészítették a csángókkal kapcsolatos bibliográfiai adatbázist. Az önálló Csángó Múzeumot Zabolán hozzák létre, 2003. szept. 14-én megnyitották az akkreditálás előtt álló Csángó Múzeum első állandó kiállítását. 2000-ben jelent meg Pozsony Ferenc „Adok nektek aranyvesszőt..." című kötete. /Dr. Pozsony Ferenc: Kapcsolataim a moldvai csángókkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke valamint a Kriza János Néprajzi Társaság Erdély és Moldva népi vallásossága címmel konferenciát rendezett Bálint Sándor születésének 100. évfordulója tiszteletére. A nov. 5-6-án Kolozsváron tartott értekezletet Keszeg Vilmos, a magyar tanszék vezetője nyitotta meg. Az erdélyi szakembereken kívül magyarországi néprajztudósok is megjelentek. Csapody Miklós magyar országgyűlési képviselő Bálint Sándor életéről és politikai működéséről írt, A világban helytállani című könyvét mutatta be. Nyisztor Tinka beszámolt arról, ami Pusztinán történik a moldvai magyarok fennmaradása érdekében. /P. Daczó Árpád Lukács OFM: Istenhittel, emberszeretettel népéért. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 21./

Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke /sz. 1955/ első tudatosabb gyűjtéseit középiskolában kezdte, Kovásznán, a háromszéki népballadákkal kezdett foglalkozni. Személyes kapcsolatba került az erdélyi magyar néprajztudomány kiválóságaival. 1981 szeptemberében Kézdivásárhelyre helyezték ki tanárnak, akkor kezdett el foglalkozni az erdélyi szászokkal. 1990 után hirtelen megnyílt az erdélyi magyarság köré kiépített szigorú információs zárlat. Akkor kezdtek rádöbbenni, hogy amit addig tudománynak hittek, az mennyire messze áll attól, amit Közép- vagy Nyugat-Európában művelnek. Péntek János professzor őt és több fiatal kutatótársát visszahívta az egyetemre. Kolozsváron fokozatosan megalapozták az egyetemi fokú néprajzos oktatást. Ebből a műhelyből született meg előbb a Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék, majd annak megfelezéséből a Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék. Ezenkívül nagy segítségükre volt a Kriza János Néprajzi Társaság, melynek keretében évente három-négy tematikus konferenciát szerveztek, ahová a magyar néprajztudomány legjobbjai jöttek el. A társaság fennállásának tizenöt éve alatt 10 ezer kötetes szakkönyvtárat, jelentős archívumot, adattárat hoztak létre, és ott helyezték el a moldvai csángósággal kapcsolatos adattárukat is. 1991-től kisebb-nagyobb rendszerességgel diákjaikkal Moldvában kutattak. Több kutatásukba bevontak román, magyarországi, olasz és német kollégákat is. A csángóság kérdéséről Pozsony Ferencnek román nyelvű kötete jelent meg három évvel ezelőtt. A könyvnek pozitív visszhangja volt, újabb kiadást is nyomtattak. Pozsony Ferenc Zabolán, szülőfalujában múzeumot alapított, ebben helyet kapott a moldvai csángó népművészeti kiállítás. Tavaly bejegyeztették a Pro Múzeum Zabola Egyesületet, amely szerződést kötött a Székely Nemzeti Múzeummal. Eszerint a gyűjtemény fokozatosan betagolódik a nagy múltú múzeum szerkezetébe, így állandó munkatársat is alkalmazhattak. Pozsony fontosnak tartotta a gyűjtést, a tárgyi kultúra őrzését, mert Moldvában nagyon gyors kultúraváltás indult meg. /Rostás-Péter Emese: Utak Moldva felé, szélesedő ösvényeken. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./

Július 4-e és 17-e között zajlik Kolozsváron, a Tranzit Házban a kortárs művészeti és társadalomkutató társulások re-kreatív tábora. A csoportok közös jellemzője, hogy civil kezdeményezésként jöttek létre, és társulásokként működnek. Az alkotóműhelyek filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések, konferenciák segítségével mutatkoznak be. Szervező: Tranzit Alapítvány, társszervezők: AltArt, Bogáncs-Zurboló Egyesület, Desire Alapítvány, D-Media, DockArt, Julesz Community, Kulturális Antropológiai Intézet, Planwerk, Transindex, és Teatru Imposibil. A Desire Alapítvány feminista programokat mutat be. Az alapítvány egyik bemutatója dr. prof. Magyari-Vincze Enikő. /Re-Kreatív Tábor a Tranzitban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

Kolozsváron bemutatták a Kulturális Antropológiai Intézet által kiadott Exit folyóiratot. A kiadvány román szerkesztői között van egy magyar, Magyari-Vincze Enikő a Kulturális Antropológiai Intézet egyik igazgatója. Az intézetet 1997-ben alapították és jelenleg két szakon folyik az oktatás: a kulturális antropológián és az összehasonlító néprajzon. A kulturális antropológia szak tanárai közé sorolhatók olyan román és magyar doktoranduszok, akik a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanítanak, de vannak vendégtanárok is különböző kolozsvári karokról és külföldi egyetemekről. Az intézet összegyűjti a kulturális antropológia elismert szakértőit az európai tanulmányok szakról, a szociológia és szociális munkásképző szakról, a bölcsészkarról, valamint a történelem és filozófia szakról. 2000-ben megalakult, a Nemeket Tanulmányozó Interdiszciplináris Csoport, amely a 2003–2004-es tanévtől interdiszciplináris mesterképzést szervez az Európai Tanulmányok szakon Nemek, különbségek, egyenlőtlenségek témakörben. /Dézsi Ildikó: Bemutatták a Kulturális Antropológiai Intézetet. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

Dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár emlékeztetett: 1947-től 1990-ig nem volt néprajzoktatás romániai egyetemeken, és elsősorban ma­gyar nyelvű néprajzosképzés nem volt. 1990-ben dr. Péntek János egyetemi professzor újraindította a néprajzi oktatást, ez kezdetben mellékszakként működött, a hallgatók egy nyelv mellé választhatták a néprajzot. 1995-ben végzett az első néprajz mellékszakos csoport, és tavaly, 2004-ben végeztek az első néprajz főszakos hallgatók. Évtizedeken keresztül érződött a szak­emberhiány. Az eddig végzettek főként tanárként helyezkedtek el, nagyon sokan a média különböző területein kaptak munkát, közel tíz végzőst múzeumokban alkalmaztak. A legjobbak tovább tanultak, doktoráltak, elsősorban Magyaror­szágon, majd kilencvenkilenc százalékban hazatértek, és itthon próbáltak elhelyezkedni. A tanszék 1991-től alapkutatásokat végzett moldvai magyar falvakban, és terepmunkákat vezettek Moldvában, utána erdélyi, mezőségi és szórványtelepüléseken, Székelyföldön. A Babes–Bolyai Tudományegyetem néprajz tanszékének tanárai saját kutatási terü­leteiknek megfelelően viszik diákjaikat a különböző vidékekre, településekre. A tanszéken két nagyobb csoport működik, egyrészt dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanszékvezető professzor irá­nyításával nagyon jelentős narratológiai iskola kezd kibontakozni, tehát élettörténetek, szövegek, írott szövegek elemzésével, értel­mezésével foglalkoznak, a másik csoport pedig inkább a társadalomnéprajz, a szociál­antropológia mezőnyében mozog, társadalmi mobilitással, a gazdasági szerkezet átala­kulásával foglalkozik. /Fekete Réka: Tizenöt éves a magyar néprajzosképzés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 10./

Néprajzi nyári egyetem zajlik Gyergyószentmiklóson, az Országos Magyar Diákszövetség szervezésében. Az ötödik alkalommal megrendezett, augusztus 22-éig tartó nyári egyetemet az előző években Temesváron és környékén, a Szászföldön, a történelmi Máramaros vidékén, valamint a Székelyföld más tájain tartották. A szervezők szerint a rendezvényt kettős igény hozta létre: egyrészt kiegészítő képzést nyújtani a néprajz szakos hallgatóknak, elősegíteni a határokon átívelő szakmai kapcsolatok kialakulását a fiatal kutatók között; másrészt tartalmas és igényes nyári programot szervezni. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai, illetve muzeológusok és történészek előadásai hangzottak el. /Tóth Ibolya: Néprajzosok nyári egyeteme a Gyergyói-medencében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./

Keszeg Vilmos néprajzkutató a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének vezetője egyetemi oktató, tudományszervező és kutató. Az egyetemi oktatás a kutatással összekapcsolódik, vallja. Tagja egy európai szintű néprajzos-antropológus-történész kutatócsoportnak, tagjai tizenöt országból verbuválódtak. Idén jelent meg Keszeg Vilmos Aranyosszék népköltészetéről szóló munkája. A néprajzos képzés több évtizedes kimaradása a romániai társadalmat leszoktatta arról, hogy egy ilyen szaktudású egyént foglalkoztatni tudjon. A Tordán élő Keszeg Vilmost három és fél éve kérték fel az Erdélyi Múzeum-Egyesület első szakosztályának vezetésére. Az idei Aranyosszék-konferenciát nagyon fontosnak érezte. Több mint száz éve Aranyosszék felfedezése megtörtént, de a vidékről újra beszélni kell. Ismereteket gyűjteni, ezeket közönség elé kell vinni, egybeszerkeszteni a régióról való tudást – erre tettek kísérletet. Működik az Aranyosszék Alapítvány, amely a kisvállalkozók érdekeit képviseli, vagy a várfalvi tánctábor, ami szintén helyi kezdeményezésre született. Keszeg Vilmos /sz. Torda, 1957. ápr. 24./ a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen a magyar–francia szakot végezte. 1990 óta a BBTE Bölcsészkarának tanára. Kutatási területe: néprajz (világkép, kortárs mitológia), narratológia, népi írásbeliség. Főbb művei: A folklór határán, Bukarest, Kriterion, 1991, Kelt levelem... Egy mezőségi parasztasszony levelezése, Debrecen, Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtára, 1996, Jóslások a Mezőségen, Sepsiszentgyörgy, Bon Ami, 1997, Mezőségi hiedelmek, Marosvásárhely, Mentor, 1999, Homo narrans, KOMP-PRESS, 2002, Aranyosszék népköltészete, Mentor, 2004. /Rostás-Péter Emese: „Újraértékelődik a populáris kultúra” = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./

Egyed Emese professzor, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője nyitotta meg a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a 30 évvel ezelőtt megalapított Finn Lektorátus ünnepelését. A kétnapos rendezvénysorozaton részt vett többek között Szilágyi N. Sándor, a Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék docense, és Keszeg Vilmos, a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője is. Jelenleg 30 ország 100 egyetemén mintegy 4000 diák tanulja a finn nyelvet és irodalmat. /Köllő Katalin: 30 éves a kolozsvári Finn Lektorátus. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

A Kriza János Néprajzi Társaság rendezésében zajlott „Az erdélyi cigányok kultúrája és társadalma” című konferencia Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén. A konferenciát dr. Keszeg Vilmos professzor tanszékvezető nyitotta meg. Az előadók között volt Fosztó László, Bakó Boglárka, Könczei Csilla, Könczei Csongor és Deák Ferenc. /L. L.: Az erdélyi cigány kultúra és társadalom. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

Az utóbbi évtizedekben központba került a kollektív és individuális életpályák, valamint az életpályák narratív reprezentációjának vizsgálata. Alig van olyan tudományterület, amely a maga terminológiájával ne definiálta volna újra az élettörténetet, a biografikus történetet, annak műfaji, ontológiai és pragmatikai specifikumait. A kolozsvári BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke január 20-án tart konferenciát erről a kérdésről. Néhány cím az előadásokból: Niedermüller Péter (Humboldt Egyetem, Berlin): Élettörténet, emlékezet, emlékezetpolitika; Tóth Zsombor (BBTE, Kolozsvár): Homo scribens. Megjegyzések a kora újkori magyar és latin élettörténetekhez; Keszeg Anna (ELTE, Budapest): Az irodalmi jelenség és az önéletírás a kortárs franciaországi történeti kutatásokban; Szabó Levente (BBTE, Kolozsvár): Az irodalmi élettörténetek piacosítása és a vizualitás piacszerző ereje a XIX. század közepének magyar irodalmában; Mohay Tamás (ELTE, Budapest): Egyének és életutak; Keszeg Vilmos (BBTE, Kolozsvár): Biografikus narratívumok populáris regiszterekben. /Emberek, életpályák, élettörténetek. Mire használható az élettörténet? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

Emberek, életpályák, élettörténetek címmel első alkalommal tartottak nemzetközi kollokviumot január 20-án, a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék szervezésében Kolozsváron. Nagy László, a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese kifejtette, hogy a Néprajz Tanszék az egyetem egyik legdinamikusabban fejlődő tanszéke, ezért éppen időszerű volt egy olyan konferencia megrendezése, amelyen összefoglalják a legújabb európai élettörténet-kutatások eredményeit. Keszeg Vilmos tanszékvezető, a konferencia szervezője elmondta, fontosnak találták az előadás-sorozat megszervezését: napjainkban egyre nagyobb szerepe van az egyénnek, saját történetének. /Vetési Júlia: Mire használható az élettörténet? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./

Antropológia és vizuális kommunikáció az egyetemi oktatásban címmel szerveztek kerekasztal-beszélgetést április 21-én Kolozsváron, amelyen magyarországi és romániai szakemberek osztották meg tapasztalataikat. Az eszmecserére a Film, antropológia, oktatás címet viselő, háromnapos műhelytalálkozó keretében került sor. A beszélgetésen részt vett Könczei Csilla, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Néprajz- és Antropológia Tanszékéről, Füredi Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kulturális Antropológia Tanszékéről és Buglya Sándor, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Sapientia Média Tanszékéről. A kerekasztal legfontosabb jellemzője a műhelyjelleg, nyilatkozta Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány vezetője, a műhelytalálkozó egyik szervezője. A BBTE Néprajz- és Antropológia Tanszékén keresik annak a lehetőségét: hogyan lehet a társadalomtudományok kutatásban úgy használni a vizuális antropológiát, hogy hasznosítható legyen mind a társadalomkutatók, mind pedig a filmes társadalom számára. /Köllő Katalin: Tapasztalatcsere a vizuális antropológiáról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./

Október 6-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székhelyén Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartottak, amelynek keretében átadták a Magyar Művészetért Kuratórium (MMK) és a Herendi Porcelánmanufaktúra (HP) által felajánlott Bartók Béla-emlékdíjakat. A díjazott kolozsváriak a következők: Angi István, Bolyai Társaság, Egyed Emese, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, Guttmann Mihály, Kolozsvári Állami Magyar Opera, Kriza János Néprajzi Társaság, László Ferenc, Péntek János, Széki Református Egyházközség, Tánczos Vilmos és Terényi Ede. Gubcsi Lajos az 1956-ra emlékező, általa szerkesztett A szabadság népe című kötetet ismertette. Az emlékünnepség előadói a házigazdáktól Tánczos Vilmos legújabb könyvét, a Folklórszólamokont kapták produkciójuk jelképes viszonzásaként. /Ö.I.B.: Bartók-emlékünnepség és díjosztás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

Mezőség címmel rendezett konferenciát október 21-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke. Egyed Ákos akadémikus, EME-elnök megnyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mezőség természeti adottságai – folyóvizek hiánya, városoktól való távolsága, rossz közutak – megnehezítették a ráadásul több vármegye között megoszló vidék fejlődését, így visszamaradt a többi tájegység mögött. Keszeg Vilmos a régió kutatásának főbb eredményeit vázolta fel. A néprajzkutató hangsúlyozta, a Mezőség elszigeteltsége a vidék erényévé vált, hiszen így konzerválódtak a régió népzenében, néptáncban, népszokásokban, népmesében vagy a díszítőművészetben rejlő kincsei. Starmüller Géza műépítész A mezőségi sóvonal hatása Kolozs megyére című előadásában többek között a Sóvidék kialakulását emelte ki. Előadások hangzottak el a Mezőség élővilágának környezet- és tájvédelmi jelentőségéről, a régió helyneveiről, városiasodásáról, a középkori Mezőség vásárairól, valamint az ott folytatott néptánckutatásról is. /A hátrányból kovácsolt erény. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./ Keszeg Vilmos, a Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője elmondta, ez a rendezvény az évente megtartott konferencia-sorozatba illeszkedik. A Mezőség-kutatás régóta folyik. Ennek ellenére mégis hiányzik az összefoglaló monográfia. Egyed Ákos akadémikus, az EME elnöke kifejtette: nagy öröm számára, hogy az újabb régió-kutatási konferencia. Pozitívumként értékelte, hogy van utánpótlás az elképzelt terv kivitelezéséhez. /Vetési Júlia: Interdiszciplináris Mezőség-konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

Csíkszeredában is előadást tartottak a Kriza János Néprajzi Társaság vezetői, akik Marosvásárhelytől Kézdivásárhelyig tartó körútjukon utóbbi tizenegy kiadványukat népszerűsítették, mutatták azt a szellemi termést, amely az elmúlt évek gyümölcse a Kriza társaságnál és a BBTE néprajz-antropológia tanszékén. Pozsony Ferenc, az egyesület elnöke beszélt a néprajzkutatás néhány évtizeddel ezelőtti nehézségeiről: a hetvenes-nyolcvanas években megtörtént, hogy a csángó falvakban a Szekuritáté emberei félholtra verték a néphagyományok kutatóit. Minden városban egy-egy kötetsort adományoztak a könyvtáraknak. Most a csíkszeredai Sapientia könyvtárát bővítették egy kisebb polcnyi kiadványunkkal. Fontos, hogy a kötetek eljussanak az erdélyi magyar kultúrát ápoló, főként tudományos intézményekbe. Anyagi okok miatt könyveik csak mintegy háromszázas példányszámban jelennek meg. Évkönyvükben a tematikus konferenciák anyagai mellett a kerek évfordulót ünneplő kutatóikat mutatták be. Második sorozatukat fiatal, pályakezdő néprajzkutatóiknak szentelték. A Lenyomatok sorozatnak most jelent meg az ötödik kötete, ebben főleg magisztereknek, doktorandusoknak a munkái olvashatóak. Értesítő elnevezésű sorozatuk idei számában Háromszék honismereti tipográfiáját közölték, a két világháború közötti erdélyi magyar néprajz tipográfiájának dokumentumai mellett. Kallós Zoltán nyolcvanadik születésnapjára kiadott könyvükben az életinterjú mellett a híres néprajzkutató szakmai levelezéséből is közöltek részleteket. Újdonság a BBTE-n működő tanszék két kiadványa, ezek Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc összegzései, Egyetemi jegyzetek címmel. /Jakab Lőrinc: Erdélyi körúton a Kriza János Néprajzi Társaság. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7./

Az erdélyi népszokáskutatás eredményeivel, a néprajzoktatás gyakorlati és elméleti kérdéseivel foglalkoztak a kétnapos továbbképzőn részt vevő pedagógusok és előadók Csíkszeredában. Pozsony Ferenc, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke az erdélyi népszokáskutatás eredményeit ismertette. Burus János magyartanár a Székely Károly Szakközépiskolában zajló néprajzoktatásról beszélt, ismertette a félévenként megjelenő Kútfő című, diákoknak szánt néprajzi folyóiratot. /Antal Ildikó: Továbbképző a néprajzoktatásban. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./

A kistérségekben rejlő lehetőségekről esett szó április 23-án azon a szakmai beszélgetésen, amelyet Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság konferenciatermében tartottak. Az est házigazdája Szabó Árpád Töhötöm fiatal néprajzkutató volt. Bemutattak egy frissen megjelent kötetet, amely határokon átnyúló szakmai tapasztalatcsere révén született meg. A meghívott vendégek a Magyar Tudományos Akadémia Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Tudományos Egyesületének tagjai voltak. Örsi Julianna, az egyesület elnöke bemutatta az általa szerkesztett Mikroközösségek. Társadalom- és gazdaságkutatási eredmények és módszerek innovációja címet viselő kötetet. Több kolozsvári és erdélyi kutató van jelen a könyvben, ezenkívül több előadás foglalkozik erdélyi települések, kistérségek szociológiai, szociográfiai elemzésével. A kötet Túrkevén jelent meg, több Európai Uniós pályázat finanszírozása révén. Négy ország kutatói és a köréjük csoportosult diákok járultak hozzá, hogy a nagyközönség is megismerje a régiókkal kapcsolatos legújabb kutatási módszereket. A foglalkozások során találkoztak a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia tanszékének munkatársai a magyarországi, pozsonyi és szerbiai kollégáikkal, megosztva velük kutatási eredményeiket. Dr. Keszeg Vilmos, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének vezetője megköszönte a tanszék oktatói és diákjai nevében a Túrkevei Múzeum több éves együttműködését. A kiskunsági múzeum évente több néprajzos hallgatót fogad nyári gyakorlatra. A tanszékvezető továbbá beszámolt a tanszéki kutatások eredményeiről. A rendezvényt követően Keszeg Vilmost barátai, munkatársai és diákjai köszöntötték ötvenedik születésnapja alkalmából. /Végh M. Balázs: Nemzetközi tapasztalatokat ötvöző kötet. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./

Önéletrajz és szakmai tevékenységről szóló beszámoló, illetve tanulmányi eredményeket tartalmazó pályázat alapján kiválasztott harminc egyetemista vehetett részt a KMDSZ, Sipos Klára végzős diák és az Országos Ifjúsági Hatóság által szervezett Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemen augusztus 10–16. között. Az immár hetedik alkalommal sorra kerülő rendezvény helyszíne az idén Torockó volt. A tanulmányi kirándulások sem maradtak el. Szakmai előadások hangzotta el. Keszeg Vilmos, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Néprajz és Antropológia Kara tanszékvezető professzorának előadása a torockóiakról szólt. Furu Árpád, a Transilvania Trust Alapítvány programfelelőse a Torockó Értékvédő Program legfőbb célkitűzéseit, eredményeit mutatta be. /Bereczki Izabella: VII. Néprajzi Nyári Egyetem Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

A F. E. R. – Eurethno az Európa Tanács támogatásával az európai etnológia és historiográfia területén működő, tudományos és technikai együttműködési hálózat, 1988-ban alakult, működését Strasbourgban regisztrálták, jelenlegi, 32 főből álló tagsága 19 ország egyetemi oktatóiból verbuválódott. Alapító elnöke Jocelyne Bonnet Carbonell (Montpellier), felelős elnöke Verebélyi Kincső (Budapest). Romániai tagjai dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár (1996-tól) és dr. Tötszegi Tekla muzeológus (2006-tól). Az egyesület az európai kultúra egységét és változatosságát feltáró, a tagországokra kiterjedő összehasonlító kutatásokat irányít. Célja Európa mint egységes régió történelmének és művelődéstörténetének megszerkesztése. Az évek során kiválasztott témák között szerepeltek a következők: az európai szájhagyomány; látható és láthatatlan határok Európában; az etnológia oktatása Európában; európai identitások; az ünnepek ideje és tere Európában; a lakodalom ideje; a vasárnap; ünnepek és kalendáriumok; a keresztény ünnepek stb. Az Eurethno a 21. munkaülés megszervezésére a kolozsvári tagjait kérte fel. A Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék és az Európai Tudományok Kar szervezésében, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság közreműködésével a rendezvényre 2007. augusztus 31 – szeptember 2. között került sor francia, belga, bolgár, olasz, lengyel, magyarországi és romániai szakemberek közreműködésével. Az előadások az európai fiatalok szabadidős programját, a sajátos vasárnapi foglalatosságait tekintettek át. Tötszegi Tekla a mérai lányok vasárnapi kiöltözésének jelentéseit, Pozsony Ferenc a polgárosodó Háromszék kulturális intézményeit, Keszeg Vilmos a fiatalok vasárnapi viselkedésének a természethez és az intézmények szabályaihoz való igazodását tekintette át. /Keszeg Vilmos: Eurethno konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

A tíz éve elhunyt Széchenyi-díjas Jagamas János népzenetudósra emlékeztek volt tanítványai és tisztelői október 27-én Kolozsváron, az Apáczai-líceum dísztermében. A házigazda tanintézet kórusa énekelt néhány Jagamas-kórusművet, majd megtekintették a tudósról készült kisfilmet, amelyet Xantus Gábor és Simonffy Katalin készített egykoron, s amelyben László V. Ferenc zenetudós, zeneakadémiai tanár beszélgetett el Jagamassal. Meghallgatták azt a hangszalagfelvételt, amelyen Almási István népzenetudós kérdezgette kollégáját. Ezt követően beszélgetés következett. Domokos Mária édesapjának, Domokos Pál Péternek Jagamassal folytatott levelezéséről értekezett. Almási István az interjú keletkezésének körülményeiről beszélt. Pávai István muzikológus elmondta: a Jagamassal tartott formatan óráknak köszönhetően választotta a népzenekutatói pályát. Régmúlt időkbe kalauzolta a jelenlévőket Kallós Zoltán, aki az ötvenes évek eleje óta ismerte Jagamast. Varga György nyugalmazott mérai tanár felidézte az 1971-es év októberét, amikor Jagamas János vezetésével beindult a vegyeskar, s éveken át működött. A mérai kultúrház 1997-től Jagamas János nevét viseli. Pozsony Ferenc a kolozsvári magyar néprajz tanszék és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) üdvözletét tolmácsolta. /N. -H. D. : Jagamas János népzenetudósra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

A táncház Magyarországon alakult ki széki mintára. 1977-ben onnan származott vissza Erdélybe: először Kolozsváron indult be, majd rövid időn belül Csíkszeredában, Vásárhelyen és más városokban, emlékezett Könczei Csilla a vele készült interjúban. Olyan korszakban jött létre, amikor nem létezett gyülekezési szabadság, ezért felértékelődött a társadalmi szerepe. A szeku különösen figyelte a magyarságot, a kisebbségieket, nem tudta eltűrni a táncház létét, ezért dolgozott ki stratégiákat arra, hogy az alulról építkező jellegét megszüntesse. Könczei Csilla elmondta, édesapja soha nem beszélt otthon arról, hogy bevitték a szekura, megfenyegették, kihallgatták, talán azért, hogy óvja családját. A suttogások szintjén lehetett tudni, hogy táncházasokat is bevittek. A táncházról sokan jelenthettek, ezt mutatják azok az iratok, amelyeket Könczei Csilla nyilvánosságra hoz a Transindexen közzétett „szekus-blogján”. A szekusok nem egyszerűen a táncház betiltását, hanem az emberi kapcsolatok megmérgezését és a közösségek szétverését célozták meg. Végül a kolozsvári táncházat azért szüntették be 1984-ben, mert rájöttek: a hivatalosan elfogadott vonulatba való bevonási kísérlet kudarcba fulladt. Azonban a szekusok elérték, hogy az akkori táncházasok az 1980-as években szinte mind kimentek Magyarországra. A Tranzit Alapítvány és a Láthatatlan Kollégium által kezdeményezett „Az emberi piramis” elnevezésű projektben nyilvános beszélgetésekbe kezdtek: a diktatúra piramisjellegét, és az azon belül kialakult szerepeket akarják értelmezni. Nem egyformán oszlanak meg a bűnrészességek, a felelősségek. Könczei Csilla mikroszkopikus látleletet szeretne nyújtani a kisebbségi társadalom egy korszakáról. Számára visszatetsző volt, hogy a Szilágyi Domokos-ügyben csak Szilágyi Domokost nevezték meg besúgóként, mert ő halott, nem tud reagálni. Könczei Csilla /sz. Kolozsvár, 1963. júl. 14./ adjunktus a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészkarának magyar néprajz és antropológia tanszékén. 1986-ban végzett a BBTE magyar–angol szakán, 2004-ben doktorált ugyanott néprajzból és etnológiából. Kutatási területei: táncelmélet, nem verbális kommunikáció, vizuális kommunikáció, reprezentációelmélet, kulturális és nembeli kisebbségek, újabban szekusdossziék. /Benkő Levente: A diktatúra emberi piramisa. Interjú Könczei Csilla néprajz- és szekusdosszié-kutatóval. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

A sorkatonai szolgálat megszüntetésével Magyarországon is, Romániában is megszakad a bakaélethez, a férfivá avatáshoz kapcsolódó évszázados hagyományok és rítusok sorozata. De ez nem jelenti azt, hogy szellemi, illetve tárgyi vonatkozásban nincs feltárni és megőrizni való – hangzott el a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT), valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke szervezésében a hét végén Kolozsváron lezajlott ülésszakon. Az eltűnt katona című kétnapos konferencián magyarországi és erdélyi néprajzkutatók tudományos közlései, könyv- és folyóirat-bemutatói, filmvetítései azt támasztották alá: a katonai szolgálat, a velejáró mindenkori harci események és a hadifogság a kutató számára rengeteg titkot rejt még. A budapesti Honismeret folyóirat katonai hagyományokkal foglalkozó különszámát bemutató Halász Péter főszerkesztő és folklórkutató megjegyezte, hogy a magyarországi önkéntes néprajzi gyűjtők legutóbbi tanácskozásán meglepően nagy érdeklődés mutatkozott a közel százötven éves magyar sorkatonaság tárgyi és szellemi öröksége iránt. Két könyvet mutattak be a tanácskozáson. A második világháborús hadifogolytáborok és a sztálini lágerek folklórjából ízelítőt nyújtó – Vasvári Zoltán társszerzővel írt, és 2006-ban kiadott – Áldozatok című könyvét Küllős Imola budapesti egyetemi tanár, kutató ismertette. Benkő Levente és Papp Annamária bemutatták a csíkszeredai Pallas–Akadémia gondozásában néhány hete megjelent Magyar fogolysors a második világháborúban című kétkötetes munkájukat, az első olyan erdélyi kísérletet, amely élő visszaemlékezések, naplófeljegyzések és levéltári források összevetésével próbált képet nyújtani a fogolytáborokról. /Szolgálat nincs, emlék van. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

Kolozsvári néprajzi intézetek mutatták be kutatási projektjeiket és legújabb kiadványaikat január 17-én, a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében. A néprajzi esten a Román Akadémia Folklór Intézete, Erdély Néprajzi Múzeuma, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Román Néprajzi Tanszéke, nem utolsósorban pedig a házigazda, a Kriza János Néprajzi Társaság képviseltette magát. Ion Cucea, a Román Akadémia Folklór Intézetének igazgatója mutatta be az általa vezetett intézmény történetét és tudományos projektjeit. Cucea kiemelte a román–magyar közös tudományos kutatások fontosságát az intézmény működésének szempontjából. A ‘90-es évektől kezdődően folyamatos állásbeszüntetésekkel és anyagi problémákkal küszködő Folklór Intézet éves néprajzi kiadványa is megszűnt. Simona Munteanu, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatónője, a 85 éves intézmény történetének ismertetése után kitért az aktuális tudományos tervekre is, amelyek közt Phare projektek és konferenciák szerepelnek. Simona Munteanu az intézmény kiadványai közül kiemelte a 11. lapszámnál tartó Néprajzi Közlönyt. „Felfüggesztett állapotként” jellemezte Eleonora Sava, adjunktus az általa képviselt Román Etnológiai Tanszéki Csoport aktuális munkáját. A román néprajzi kutatások és az oktatás terén nyitás szükséges olyan tudományterületek irányába, mint a kulturális antropológia, szociológia, irodalomtudomány stb. A román tanszéktől eltérően, úgy tűnik, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, a rendszerváltás utáni küzdelmes időszakot követően, nemcsak az oktatás terén, hanem a kutatási kezdeményezésekben is „fejlődést” mutat. Keszeg Vilmos, tanszékvezető értékelésében felvázolta a jelenlegi kutatási területeket, aktuális és tervezett egyetemi kurzusokat, valamint ismertette a Néprajzi Látóhatár c. konferenciakötetet. Pozsony Ferenc mutatta be a jelenlévőknek a Kriza János Néprajzi Társaságot, amely egyetemi háttérintézmény, tízezer kötetes könyvtárával, archívumával (folyamatosan digitalizálják), videotékával segíti a néprajz szakirányú hallgatókat, kutatókat. A szervezet kiadványai közül három sorozatra hívta fel a figyelmet a társaság elnöke: „Lenyomatok” (fiatal kutatók munkái), „Kriza Könyvtár” és egyetemi tankönyvek. A jelenlegi kutatások közül Pozsony kiemelte a csángókutatást és a magyar diaszpóra-kutatást. /Musca Szabolcs: Néprajzi intézetek múltja és jelene. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkara az évtizedes hagyományoknak megfelelően az elmúlt években is indított néprajz–magyar szakot, azonban az idén végző hallgatók csak a jelenlegi tanév kezdetén szembesültek a ténnyel, hogy a bolognai rendszer bevezetésével, a három tanév lejártakor nem jutnak úgynevezett „szakpáros” diplomához. Ennek oka, hogy – a bolognai követelmények szerint – a néprajz és a magyar két külön tudományághoz, a társadalomtudományhoz, illetve az irodalomtudományhoz tartozik, így a bölcsészkar nem adhat oklevelet a társadalomtudományi karhoz tartozó néprajz, valamint az irodalomtudományhoz tartozó nyelv és irodalom szak elvégzéséről is. Emellett az is gond, hogy a néprajz főszakos hallgatók a magyar nyelvet csak másodszakként tanulták. Ez azt jelenti, hogy a néprajz főszakosok az idei tanév végén magyar nyelvből sem kaphatnak oklevelet. Elterjedt információk szerint az egyetem vezetősége megígérte, a minisztérium tervei szerint egy negyedik, szintén államilag támogatott tanévet írnak ki az érintett évfolyam részére, így a néprajz főszakosok felvehetik a magyar főszakon kötelező tantárgyakat, és ezekből levizsgázva magyar szakos diplomához is juthatnak. A diákok úgy tudják, a pótévet nem a következő, 2008/2009-es tanévben indítanák be, ugyanis az elképzelés szerint megvárnák a most másodéves, és a bolognai rendszerben csak néprajz szakot hallgató diákokat is. A felajánlás viszont nem elégítette ki az idén végzős, néprajz–magyar szakra jelentkezett hallgatókat, akik szerződésszegésnek nevezik az egyetem ígéretét. Nem értik, miért kellett a magyar főszak tárgyaiból is vizsgázniuk, ha diplomájukra nem kerülhet rá, hogy magyar nyelv és irodalom szakot is végeztek. Magyari Tivadar, a BBTE rektor-helyettese elmondta: a tisztázatlan helyzet a hallgatók két csoportját érinti. Az elsőbe a mostani első- és másodévesek tartoznak. Magyari szerint mire ők végzősök lesznek, a most tapasztalható bonyodalom minden bizonnyal tisztázódik. A másik csoport esetében azonban sürget az idő, mert a 2006-ban és 2007-ben végzettek, valamint a 2008-ban végzők még mindig nem tudják, hogy milyen szakképesítés kerül a diplomájukra. A BBTE néprajz és antropológia tanszékének vezetője, Keszeg Vilmos nem részletezte az előállt helyzettel kapcsolatos álláspontját. Jelezte: az üggyel kapcsolatosan az oktatási tárcához fordultak. Magyari Tivadar cáfolta azokat az értesüléseket, hogy az egyetem egy negyedik, ingyenes tanév felajánlásával próbálná jóvátenni a hibáját. /Benkő Levente, Páva Adorján: Dupla vizsga, sima oklevél? = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./

„Mi nem pereskedést, nem kártérítést akarunk, hanem azt a diplomát kérjük, amelyre szerződtünk az egyetemmel” – fakadt ki egy diáklány annak a tisztázó szándékú március 6-i beszélgetésnek a végén, amelyre a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói és tanárai hívták Magyari Tivadar rektor-helyettest. Többen bemutatták az év elején kötött szerződést, melyből kiderült, az egyetem azt vállalta, hogy néprajz–magyar diplomát ad a diákoknak, ha átmenőjegyet szereznek a két szakon tanított tárgyak vizsgáin, és tanulmányaik végén sikeresen államvizsgáznak. Az elmúlt hetekben kiderült, hogy a néprajz–magyar szak már 2002 óta nem szerepel a meghirdethető egyetemi szakok jegyzékén, és a BBTE egy nem létező szakra hirdetett évről évre felvételit. Mintegy száz olyan diák, és volt diák került most kilátástalan helyzetbe, akik ezen a nem létező szakon tanultak. A szakok körüli zűrzavart az egységes európai felsőoktatási rendszerre való áttérés okozta. A bolognai rendszer szerint ugyanis – melynek elemeit Romániában is törvénybe iktatták – a néprajz szak csak a szociológiával, a magyar nyelv és irodalom szak pedig csakis más nyelv szakokkal párosítható. Magyari Tivadar, a magyar oktatási vonalért felelős rektor elfogadtatta a diákokkal, hogy a beszélgetés a sajtó kizárásával folyjék. Azonban a tanácskozás utáni beszélgetés – amelyre immár a Krónika újságírói is bebocsáttatást nyertek – sem volt kevésbé indulatos, mint maga a tanácskozás. Nem egy rektor-helyettesi kijelentésre kórusban szisszentek fel a diákok cinizmust emlegetve. Számon kérő kérdéseiket a tanáraik is helyeselték. Könczei Csilla antropológus megjegyezte, örvend, hogy egy olyan generáció került ki az egyetem padsoraiból, amelyik nem hagyja annyiban, amelyik fellép érdekei érvényesítéséért. Keszeg Vilmos, a néprajz tanszék vezetője pedig azt hozta szóba, hogy nagyobb megértést tanúsítottak a diákok helyzete iránt a minisztériumi illetékesek, mint a BBTE rektorátusa, és arra kérte a rektor-helyettest, hogy hatékonyabban lépjenek fel az ügy megoldásáért. Magyari Tivadar a rektorral folytatott egyeztetések alapján csak azt tudta ajánlani, hogy kapjanak csak néprajz diplomát a diákok, és egy másik papíron az egyetem tanúsítsa számukra, hogy a magyar szakot is elvégezték. „Tudja-e biztosítani az egyetem, hogy ezt a papírt elfogadják a különböző intézményekben magyar diploma helyett?” – hangzott a kérdés a diákok oldaláról. A válasz nemleges volt. /Gazda Árpád: Egyetemi szerződésszegés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./

Az Erdélyi Társadalom (ET) legutóbbi két lapszámát mutatta be június 4-én a Kisebbségkutató Intézet és a Kriza János Néprajzi Társaság, a társaság székhelyén, Kolozsváron. Keszeg Vilmos, a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője beszélt a Peti Lehel és Pozsony Ferenc által szerkesztett, a moldvai csángók kutatásának szentelt lapszámról. Elemezte a szerzők (Agnieszka Barszczewska, Tánczos Vilmos, Peti Lehel, Meinolf Arens, Ilyés Sándor, Kinda István, Iancu Laura, Miklós Zoltán, Gergely Orsolya, Szabó Á. Töhötöm) által alapos kutatásokkal elkészített, lapszámot. Ezután Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár méltatta a Kiss Dénes által szerkesztett, négy fejezetből álló vallástudományi számot és a szerzők (Gagyi József, Fosztó László, Iuliana Conovic, Fejes Ildikó, Sárközi Csongor, Máthé-Tóth András, Peti Lehel, Kiss Dénes, Nagy Réka, Bernáth Krisztina, Nagy Attila) munkáit. Megjegyezte: a tizedik akár ünnepi lapszámnak is tekinthető a kerek évforduló miatt. /Bende Attila: Erdélyi Társadalom a Kriza-társaságnál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

A Mezőség-kutatás eredményei címmel újabb interdiszciplináris konferenciát szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke. A régióra a 19. században irányult rá a figyelem. Az első feljegyzések a mezőségi magyar társadalom fogyatkozását, nyelvi és kulturális erózióját tették szóvá. Ezt követően a szépirodalom (Petelei István, Makkai Sándor, Wass Albert, Sütő András) és az etnológia a mentalitás, az életforma, a társadalmi viszonyok archaikus jellegét emelte be a köztudatba. Az 1970-es évektől kezdve a Mezőség a táncházmozgalom jelszavává alakult. Az összefoglaló nagy mű, a „Mezőség leírása” hiányzik. A konferencia október 17-én lesz Kolozsváron. A szervezők saját kutatási eredménnyel rendelkező előadók jelentkezését várják. Az erdélyi Mezőség leírásai: Gilyén Nándor: Az Erdélyi Mezőség népi építészete. Budapest, 2005; Keszeg Vilmos: Mezőségi hiedelmek. Marosvásárhely, 1999; Kós Károly: A Mezőség néprajza I–II. Marosvásárhely; Makkai Gergely: Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája. Marosvásárhely, 2003; Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések. Erdélyi Tudományos Füzetek. 159. Kolozsvár, 1943; Tagányi Károly–Dr. Réthy László–Pokoly József: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VII. Deés, 1901; Az erdélyi Mezőség (tematikus összeállítás). Művelődés (Kolozsvár), 2007. 6–9. sz. /Felhívás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

A nappali oktatás mellett hároméves távoktatási képzést indít néprajz (etnológia) szakon a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke. A felvétel az érettségi átlag, a magyar irodalom és egy idegen nyelv líceumi átlaga alapján történik. További információk a http://lett. ubbcluj. ro/admitere honlapon. /(keszeg): Távoktatás néprajz szakon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./

A Studium Academicum Alapítvány nemzetközi ökumenikus konferenciát szervezett Fugyivásárhelyen szeptember 2-4-e között. Ennek keretében Pozsony Ferenc, a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora az erdélyi magyar néprajzi tájegységeket mutatta be. Az első világháborúig egy szűkebb területet, ami a Királyhágón túlra esett, neveztek Erdélynek. Trianonnal alföldi területeket is – amit a magyarok Partiumnak neveznek – Romániához csatoltak. 1920 után ezeket a vidékeket is Erdély részeként említik. Erdélyben a magyarok elsősorban a síkvidékekre, folyóvölgyekbe – Maros, Szamos és Küküllők – telepedtek le. A németek a 12. században érkeztek nagyobb csoportokban, főleg Dél-Erdélybe. A hegyes területeken erős román közösségek alakultak ki: a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi-szigethegységben, Máramarosban. Erdélyben 800 éven keresztül két autonóm terület volt: a Székelyföld és Szászföld. Napjainkra a szászok eltűntek, de jelentős építészeti örökséget hagytak maguk után. A székelyek a Magyar Királyság keleti határait védték. Jelenleg is magyar etnikai tömb. A két autonóm tartományon kívüli részek a vármegyei területek. A román közösségek ortodox hitben éltek, majd egy részük egyesült Rómával. Ők lettek a görög katolikusok, erős központjuk jön létre Balázsfalván. A magyarság egy része a reformáció idején kálvinistává és unitáriussá vált, egy szűkebb területen katolikus maradt, főleg Székelyföld keleti részén. Néprajzi szempontból jellegzetes romániai magyar tájegységek: az Érmellék, a Szilágyság, a Fekete-Körös völgye, Kalotaszeg, Torockó, a Mezőség, a Székelyföld, Csángóföld és a bukovinai székely vidék. Az előadással párhuzamosan a kultúrotthonban a Fugyivásárhelyi Református Nőszövetség erdélyi tárgyi emlékekből rögtönzött népművészeti kiállítást rendezett. /Létai Tibor: Fugyivásárhelyi példamutatás. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 6./