"Kiss Kornél Iván a nagybányai színjátszásról írt, megjelenés előtt álló kötetéből közölt részletet a hetilap. A kommunista rendszerek több mint százmilliós emberveszteséget okoztak, amire nem volt példa a világtörténelemben. Az ötvenes években Nagybánya tartományi székhely volt. A tartományi párt és államvezetésben volt többek között Uglár József, Lőw Pál, Horváth József, Uglár Vilmos, Suta László. Közülük többen nem vallották magukat magyarnak, de magyar kultúrkörben nevelkedtek. Részben nekik volt köszönhető, hogy azokban az időkben, a diktatúra lehetőségeihez mérten, virágzott a magyar művelődési élet. Abban az időben Nagybányán hat magyar általános iskola és egy középiskola működött. Ezen kívül két szakközépiskolának voltak magyar tagozatai. 1953-ban a kolozsvári Szentgyörgyi István Színiakadémián egy kiváló tehetségeket ígérő évfolyam 18 tagja kapott oklevelet. Az összeforrott fiatal közösség egyik színházhoz sem akart elszegődni, hanem együttmaradva, új színház létrehozása mellett döntött. Együtt Nagybányára jöttek, így jött létre a nagybányai magyar színházi tagozat. Ez a színház három évig működött Nagybányán, amikor áthelyezték a színházat Szatmárnémetibe. /Kiss Kornél Iván: Elvinni a szót... A hatalom szorításában. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 7./"

"Dénes László, az Erdélyi Napló főszerkesztője hozzászólt Dénes Andrásnak a Bányavidéki Új Szóban megjelent, a nagybányai helyi sajtót, valamint általában az erdélyi magyar médiát bíráló írása, továbbá a Tamási Attila és ifj. Valdmann István replikája, illetve magának a szerkesztőségnek a megjegyzése. Dénes László Dénes András megállapításait igazítaná ki, nem lehet általánosítani, az Erdélyi Naplót nem sikerült az RMDSZ etetőjéhez terelni. És vannak még olyan lapok, amelyeket nem köt köldökzsinór a pénzosztó párthoz, pártokhoz, államhatalomhoz. Dénes András abban tökéletesen igaza van, hogy ma már egy kezén megszámolhatja azokat a romániai magyar médiumokat, amelyek nem függnek a román és magyar hatalomtól, az RMDSZ-től, illetve a Romániában és Magyarországon s működő sajtótámogatási rendszertől, gyakorlattól. A politikum megtalálja az útját-módját annak, hogy lekötelezze valamilyen módon a médiát például a kisebbségek nyelvén megjelenő újságoknak szánt támogatások, reklámdíjak, egyéb kedvezmények célzatos áramoltatásával. Pártpolitikai döntések állnak amögött, hogy az egyik lapnak nagy összegeket juttatnak a Markó Béla elnökölte fő- és alkuratóriumok, a másiknak pedig semmit. /Dénes László, az Erdélyi Napló főszerkesztője: Rosszul van gombolva. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 14./"

"Az Erdélyi Féniks Szabadegyetem havi találkozója nov. 21-én lesz a Teleki Magyar Házban /Nagybánya/. Bemutatásra kerül Kaszta István: Lét és munka című kötete, amely válogatás a nagybányai szerző eddig megjelent legsikeresebb cikkeiből. Kaszta István: Amíg élünk, emlékezünk című első kötetét idén tavasszal mutatták be, ugyancsak a Teleki Házban. Az est másik vendége Eördögh Dénes vegyészmérnök, aki most tehetséges fotósként mutatkozik be a nagybányai közönség előtt. /Csoma György: Erdélyi Féniks: zene, fotó, irodalom. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 14./"

"Nov. 23-án került sor a szinérváraljai RMDSZ közgyűlésére. Szilágyi Adalbert Béla elnök köszöntötte a megjelenteket, köztük Böndi Gyöngyike képviselőasszonyt és Ludescher István Nagybánya-területi RMDSZ elnököt. Szilágyi A. Béla beszámolóját a népszámlálás Szinérváraljára vonatkozó adatainak ismertetésével kezdte. A városban 8094 (80,16 %) román, 1768 (17,51 %) magyar, 140 (1,38 %) cigány, 59 (0,55 %) német, 33 (0,32 %) ukrán, 2 (0,01 %) zsidó és egy cseh nemzetiségű polgár él, 2 százalékkal csökkent a magyarok számaránya. Ismét két magyar óvodáscsoport indult, siker az is, hogy az I-VIII. osztályokat nem vonták össze. Az idei év legrangosabb eseménye a Sylvester János születésének 500. évfordulóján rendezett ünnepségsorozat volt. Az évfordulót olyan fontos eseményekkel kapcsolták össze, mint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlése és a Bocskai-díjak átadása. A Petőfi Sándor Versmondó Vetélkedőn a hat belföldi és hat magyarországi benevező közül Szinérváralja a második helyet nyerte. A helyi magyar az önálló magyar iskola (tagozat) létrehozásának ügyében lobbiznak, úgy néz ki, a közeljövőben ez eredményes lesz. Merli Ferenc, felszólalásában az elöregedést, a tagság körében uralkodó rossz hangulatot, az országos politika feszültséggócainak a kispolitikára való kihatásait, a magyarság egységének gyengülését említette. Elhatározták, hogy kulturális egyesületet alapítanak, a választmány a Sylvester János Egyesület név mellett döntött. Az egyesület elsősorban a pályázati lehetőségek kihasználásában szeretne segítséget nyújtani, de bármilyen civil, kulturális kezdeményezést támogat. /Tamási Attila: Szinérváralja: kultúránknak nem csak múltja, hanem jelene is van. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 28./"

"Dec. 5-én volt a Lendvay Márton Színjátszó Kör /Nagybánya/ újabb bemutatója, Szántó Armand-Szécsén Mihály: Paprikáscsirke c. bohózata, Simori Sándor rendezésében, Méhes Kati, a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjának szakirányításával. A színészek telt házat, tapsot, a nézők pedig két órányi önfeledt szórakozást kaptak. /(Tamási Attila): "Paprikáscsirke". = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./"

"Nagybányai magyar képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás dec. 12-én Felsőbányán, az RMDSZ székházában. A két város között hagyományosak a képzőművészeti kapcsolatok, jelenleg is Felsőbányán, illetve a Bódi-tó partján zajlanak a Véső Ágoston által vezetett Nagybánya-festőtáborok. /Nagybánya, Felsőbányán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./"

"Hamarosan megjelenik "Az ismeretlen Nagybánya", a Teleki Magyar Ház 2004-es falinaptára. Az intézmény tavaly először kiadott, 12 oldalas, képes kalendáriumának ("Egyszer volt Nagybánya") alapgondolatát folytatva, az idei kiadvány is a régi Nagybányáról szól. /Falinaptár - 2004. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ "

"Nagybányán, a Teleki Magyar Házban láthatók a fiatal, tehetséges, sokoldalú művész, Győri Sánta Kinga festményei. Gazdag színvilága nagybányaiságát bizonyítja. /Dr. Sasi Nagy Béla: Városok, gyermeki világok, vörösben. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ "

"Megjelent az Erdélyi Féniks /Nagybánya/ folyóirat új száma. Szó van benne a Biblia világáról, a Csíkszeredában tartott gyógyszerésztalálkozóról, szemelvényeket közöltek a magyar nemzeti líra köréből, gazdag a néprajzi rovat is. /Megjelent az Erdélyi Féniks. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ "

"A közelmúltban újra ünnepelt a nagybányai magyar könyvszerető közönség: bemutatták Kis Kornél rendező, műkedvelő színjátszó, tollfogató újabb, második kötetét. Címe: Elvinni a szót, tartalmát a helyi magyar amatőr színjátszó mozgalom története adja. Megközelítőleg egy évszázaddal ezelőtt olyan kiadványok kerültek ki a jó hírnevű nagybányai és misztótfalusi nyomdákból, mint például a Woditska-féle bányászati monográfia, Palmer Kálmán turista-kalauza, Révai Károly költő és műfordító verseskötetei, Schönherr Gyula helytörténeti kiadványai, Teleki Sándor emlékiratai vagy Révész János evangélikus lelkész egyházi jellegű eszmefuttatásai. Az 1989-es fordulatot követően megnőtt a helyi jellegű kiadványok száma. Metz József, Oszóczky Kálmán, Balogh Béla, Dávid Lajos és még sokan mások asztalunkra tették az EMKE-füzetek most már több mint tucatnyi kötetet meghaladó sorozatát. Értékes helytörténeti munkák jelentek meg Máramarosszigetről, Felsőbányáról, Kapnikbányáról, Szinérváraljáról, Szamosardóról, Erzsébetbányáról és más magyarlakta helységekről. Kis Kornél évtizedeken át a nagybányai műkedvelő színjátszás szíve-lelke volt. Idősebb korában, matematikatanári pályafutása végén döbbent rá, hogy a tollforgatáshoz is ért. Első könyve, a Riportok a Kereszthegy tövéből. Most megjelent könyvében legértékesebbek azok a fejezetek, amelyek saját műkedvelői tevékenységéből, élményeiből táplálkoznak. A kötetből megismerhetők azok a műkedvelők, akik több mint fél évszázadon át, hivatásos színház hiányában vállalták az amatőrködés cseppet sem könnyű szerepét. /Klacsmányi Sándor: Elvinni a szót. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ "

"Kaszta István második kötetét mutatták be Nagybányán, a Teleki Magyar Házban. Az első, az "Amíg élünk, emlékezünk" című kötet májusban látott napvilágot, a zilahi magyar nyelvű oktatás történetét tekintette át, felvázolta a szilágysági magyarság múltját és jelenét. A második kötet "Lét és munka" címmel cikkgyűjtemény. Azokat az írásokat fogja csokorba, amelyek az utóbbi tizenkét évben láttak nyomdafestéket a Bányavidéki Új Szó, Szilágysági Vidéki Napló, Erdélyi Napló, valamint a Glasul Maramuresului hasábjain. A fejezetcímek is jelzik /Lét és munka, Helytörténet, Tanügy, Tudósítások stb./ hogy az írások tematikája változatos. Mindkét könyv a Helvetica Lap- és Könyvkiadó /Nagybánya/ gondozásában látott napvilágot. /Dávid Lajos: Kaszta István: Lét és munka. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ "

"A százhúsz éve született Kós Károly könyvgrafikáiból nyílt karácsonyi kiállítás dec. 18-án Nagybányán, a Teleki Magyar Házban. A kolozsvári Művelődés című folyóirat közreműködésével szervezett tárlatot könyvbemutató, könyvvásár egészítette ki. /(dl): Kós Károly kiállítás. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 19./"

A Szász Jenő polgármester vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány közel 40 millió forintot kapott két évvel ezelőtt az Illyés Közalapítványtól, egy civil központ létrehozására, illetve ingatlanvásárlásra. A Szász Jenő polgármester vezette Székelyudvarhelyért Alapítványtól most visszakérik a már elköltött összeget. A hivatalos indoklás szerint azért, mert az elszámolás ellenére a pályázati célt nem sikerült megvalósítani. A nagybányai Németh László Iskola Alapítványnak 6 millió forintot hagytak jóvá egy nagybányai magyar nyelvű napilap indítására. A Bányavidéki Új Szó munkatársa megjegyezte: szeretném látni, hogy a Németh László Alapítványtól visszakérik a 6 millió forintot, a pályázati cél meg nem valósulása miatt. Merthogy napilap biztos nem lesz belőle, nem is annak szánták. Az RMDSZ saját magának vásárol ajándékba médiafórumot, pazarol el szórványvidéken értékes lejmilliárdokat, olvasható a lapban. /(dl): Bizalomgeseft. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 16./

Farkas E. Zoltán indulatosan reagált a lap múlt heti számában megjelent Bizalomgeseft c. írásra. Kifejtette, hogy az RMDSZ nem saját magának akar lapot, „hanem a nagybányai tisztességes magyaroknak, s főleg azoknak is, akiknek a BÚSZ nem volt hajlandó közérdekű felhívásokat, különböző értesítéseket” lehozni. Az új napilap indítására pályázott 6 millió forintot nem az RMDSZ, hanem a Szatmári Friss Újság tulajdonosai kezdeményezték. Farkas E. Zoltán azt írta, hogy a Teleki Magyar Házban „földalatti tevékenység folyik, napról napra fogyó magyar közösségünk megosztása irányában.” /Farkas E. Zoltán: Ajándékgeseft?! avagy válasz egy sértő, spekulatív magánvéleményen alapuló irományra. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 30./ Dávid Lajos válaszolt Farkas írására. Miért nem tájékoztatta az olvasókat, esetleg a Romániai Magyar Szó olvasóit az új napilap kezdeményezéséről? A hetilap hiába várt erre, amit megtudott, más forrásokból tudta meg és hozta nyilvánosságra, mert egy hatmillió forintos alapítványi támogatásról tudnia kell a nagybányai, Máramaros megyei magyarságnak. Dávid Lajos szomorúan olvasta „a Teleki Magyar Házra utaló zavaros fejtegetéseket.” A Teleki Magyar Ház a nagybányai magyarság, a civil szervezetek és egyesületek érdekét szolgálja. Ezért szorgalmazta Dávid Lajos, hogy az alapító szervezetek sorában az RMDSZ is helyet kapjon. Azonban megszületett az elutasító döntés: az RMDSZ nem támogatja – 17 szervezet, egyház ellenében sem– egy Magyar Ház létesítését Nagybányán. Dávid nem érti, mit jelent a Teleki Magyar Házban folyó „földalatti tevékenység", „közösségünk megosztása". /Dávid Lajos: Egy tisztességtelen magyar válasza. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 30./

Vita folyik a Bányavidéki Új Szóban a Nagybányára tervezett új napilapról. Pál Teréz visszautasította, hogy közreműködött volna a magyarság megosztásában, ehelyett a Teleki Magyar Házban a különböző klubtevékenységeket szervezte. /(Pál Teréz): Érdekvédelmi „iromány"/ A Szatmári Friss Újság kiadója tisztázta, hogy egy új napilap beindításnak semmiképpen nem lehet célja a Bányavidéki Új Szó hetilap megszüntetése. / A Bányavidéki Új Szó „beszüntetése" nem feltétel!!/ Farkas E. Zoltán kiállt a több hozzászólásban vitatott megállapítása mellett: „az RMDSZ nem SAJÁT MAGÁNAK akar lapot, hanem a nagybányai tisztességes magyaroknak, s főleg azoknak is, akiknek a BÚSZ nem volt hajlandó közérdekű felhívásokat” közölni. A Teleki Magyar Ház politikamentes tevékenységre kötelezte el magát a Ház. Farkas E. Zoltán szerint viszont földalatti tevékenység és aknamunka a Reform Tömörülés, a nagybányai Polgári Kör tevékenysége. /Farkas E. Zoltán: Egy szintén tisztességtelen magyar tisztázó viszontválasza/ Varga Károly visszautasította Farkas E. Zoltán minősítését. Az RMDSZ egyik korifeusa, amely úton-útfélen „megosztással" vádolja a másként gondolkodókat, most tisztességes, és értelemszerűen tisztességtelen magyarokra osztja nemzettársait. „Aki felemeli a kezét a Markó Béla újraválasztására tett javaslatkor, az kap pénzt az egyháznak megítélt keretösszegből, aki nem, dörzsölje a szemét, hogy ilyen is megeshet.” „Aki bátorkodik lapjában az "érdekvédelmi szervezetünket" bíráló cikkeket lehozni, az hiába pályázik a Communitas Alapítványnál. (lásd: Erdélyi Napló). Aki hajlandó a balliberális irányzatot felvállalni, az lapot indíthat. (lásd: Erdélyi Riport) /Varga Károly: Hatalmi arrogancia. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 6./

Az „ illetékes szervek kérésére" kitiltották Bayer Zsolt magyar újságírót Romániából, mivel korábban itt elhangzott beszédei „érintik az ország területi épségét, veszélybe sodorják a nemzet védelmét, közrendjét és biztonságát." Most már bizonyossá vált, hogy a szó félelmetesebb fegyver mint a kard, a bomba, a géppisztoly, olvasható a Bányavidéki Új Szóban. Az öngólra Szilágyi Zsolt RMDSZ-es képviselő hívta fel a figyelmet: ha Románia ki fogja utasítani az európai újságírókat, Európa ki fogja utasítani Romániát. /(tami): Öngól.= Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), márc. 12./

Elhunyt Csoma György /Nagybánya, 1951. máj. 8. – Nagybánya, 2005. máj. 31./ újságíró, könyvkiadó. 1976-tól a helyi Bányavidéki Fáklya szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese, majd a lap örökébe lépő Bányavidéki Új Szó munkatársa volt. Segítette a táncház-mozgalmat, továbbá a helyi Népi Egyetem keretében működő magyar nyelvű Enciklopédia találkozóit. Csoma György kiválóan tudott szervezni. 1889 után az ő ötlete volt az Erdélyi Féniks művelődési lapmelléklet, majd folyóirat létrehozása. Ő maga gyűjtötte, írta szinte mind a 16 oldalt. A folyóiratnak országos sikere volt, külföldön is szívesen vásárolták, a 20 ezres példányszámot is elérte. 1991-92-ben a Bányavidéki Új Szó főszerkesztői tisztet is betöltötte. 1992-ben távozott a hetilaptól. Önálló kiadói tevékenységhez látott. Elhatározza, hogy a város románságával is megismerteti Nagybánya történetét. Megalapította a Helvetica Könyvkiadót. Három év alatt (1999-2002) kiadta a „Baia Mare – 670” három kötetét, amelynek első köteténél Schönherr Gyula Nagybányára vonatkozó történelmi munkáira támaszkodott. 2002-ben három nyelven – románul, magyarul, németül – kiadta Morvay Győző „Dr. Schönherr Gyula” című tanulmányát, 2004-ben pedig a helyi múzeum megalapításának 100. évfordulója alkalmával saját erőből nemzetközi szimpóziumot szervezett a neves alapító emlékezetére, s újabb kötettel jelentkezett „Régi dicsőségünk” címmel. Közben saját sorozatkiadványokkal – Hevetica, Erdélyi Féniks – kísérletezett, román és magyar szerzők munkáit adta ki. Állandóan anyagi nehézségekkel küzdött. A túlzsúfolt életprogramot szervezete nem bírta tovább, idő előtt összeroppant. Csoma György eltávozott, ezzel túlvilági nagybányai újságírás, és művelődési élet – Sepa József, Dési Géza, Szteklács László, Szabó Sándor, Freund Henrik, Fried Endre, Szabó Ferenc, Gencz György, Rácz Albert, Fazekas György, Markovits Hortezia társasága – bővült. /Klacsmányi Sándor: Búcsú Csoma Györgytől. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 3./

Nagybányán, a Teleki Magyar Házban bemutatták dr. Sasi Nagy Béla „Szélmalomharc” és Popovic Gergely „Vidám Abszurdisztán” című kötetét. Sasi Nagy Béla röntgenorvosként tevékenykedett, kötetbe gyűjtött cikkei valóságos társadalmi röntgenképet vetítenek elénk, hangzott el a bemutatón. Sokan vannak, akik a Bányavidéki Új Szóból Sasi Nagy Béla jegyzeteit szeretik a legjobban. /Tamási Attila: Könyvbemutató a Teleki Magyar Házban. Sasi Nagy Béla: „Szélmalomharc”. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 16./

Megjelent az 1989-es fordulat óta a Bányavidéki Új Szó hetilap ezredik száma. Voltak, akik félreálltak, de a maradék kis konok csapat csekély anyagi önerőből, támogatás nélkül létrehozta a Genius Kiadót, hogy a máramarosi magyar újság hagyományait új szellemben vigye tovább. Ennek tizenöt éve. Ez alatt a másfél évtized alatt sok viszontagság nehezítette a lapkihozatalt, főleg a pénz hiányzott. /Szilveszter Mária: Az ezredik! = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 23./

Az ÚMSZ eljuttatta a Civic Media Egyesülethez azon személyek listáját, akik a romániai magyar írott sajtóban vezető szerepet töltenek be, s ekként a romániai magyar közvélemény formálóinak tekinthetők; a lista a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottsághoz(CNSAS) kerül. Az ÚMSZ ezáltal csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a romániai sajtó és civil szféra átvilágítását tűzte ki célul. A Civic Media eddig benyújtott névsorában az országos román napilapok, televíziók és rádiók, hírügynökségek főszerkesztői és helyetteseik szerepelnek. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila üdvözölte a kezdeményezést. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke örömmel fogadta az átvilágítás hírét. Kiadvány/Újságíró neve/ Tisztsége: A Hét/Parászka Boróka/felelős szerkesztő; Bányavidéki Új Szó/Soltz Anna/igazgató és Szilveszter Mária/ főszerkesztő; Bihari Napló/George Catuneanu/igazgató és Rais W. István/főszerkesztő; Brassói Lapok/Ambrus Attila/főszerkesztő; Erdélyi Napló/Makkay József/főszerkesztő és Szentes Szidóni/főszerkesztő-helyettes; Erdélyi Riport/Szűcs László/főszerkesztő és Stanik István/felelős kiadó; Európai Idő/Horváth Alpár Szilamér/főszerkesztő; Gyergyói Kisújság Ábrahám Imre/főszerkesztő és Balázs Katalin/főszerkesztő-helyettes; Hargita Népe/Sarány István/főszerkesztő és Hecser Zoltán/felelős kiadó; Háromszék/Farkas Árpád/főszerkesztő és Torma Sándor/főszerkesztő-helyettes, Magyari Lajos, Sylvester Lajos/rendszeresen közlő publicisták, elemzők; Heti Új Szó/Graur János/főszerkesztő; Korunk/Kántor Lajos/főszerkesztő és Horváth Andor/főszerkesztő-helyettes; Krónika Csinta Samu/felelős szerkesztő, Gazda Árpád/vezető szerkesztő, Rostás Szabolcs/vezető szerkesztő és Bakk Miklós/főmunkatárs; Látó/Gálfalvi György/főszerkesztő és Kovács András Ferenc/főszerkesztő-helyettes; Népújság/Makkai János/főszerkesztő és Nagy Miklós Kund/főszerkesztő-helyettes; Nyugati Jelen/Böszörményi Zoltán/főszerkesztő és Jámbor Gyula/főszerkesztő-helyettes; Polgári Élet/Zsidó Ferenc/főszerkesztő; Reggeli Újság/Dénes László/főszerkesztő; Szabadság/Kerekes Edit/főszerkesztő-helyettes és Tibori Szabó Zoltán/publicista; Szatmári Friss Újság/Elek Anikó/főszerkesztő; Szatmári Magyar Hírlap/Princz Csaba/lapigazgató, Veres István/főszerkesztő és Benedek Ildikó/főszerkesztő-helyettes; Székely Hírmondó/Kocsis Cecília/főszerkesztő és Willman Walter/főszerkesztő-helyettes; Udvarhelyi Híradó/Jakab Árpád/főszerkesztő; Új Kelet/Péter Csaba/főszerkesztő és Barabás Orsolya/felelős szerkesztő; Új Magyar Szó/Stanik István/lapigazgató, Salamon Márton László/felelős szerkesztő, Bércesi Tünde/vezető szerkesztő, Ágoston Hugó/vezető publicista, Bíró Béla, Lokodi Imre/rendszeresen közlő publicisták, elemzők, Simon Judit, Székedi Ferenc; MÚRE/Karácsonyi Zsigmond/ügyvezető elnök, Szűcs László/írott sajtó alelnök, Csép Sándor/audiovizuális alelnök, Rácz Éva/szakmai oktatási biz., Hecser Zoltán/sajtójog-érdekvédelmi biz., Kacsó Sándor/médiapolitikai biz., László Edit/szoc. tagságkezelő biz., Bálint Zsombor/gazdasági biz. A Civic Media Egyesület elektronikus levelet kapott többek közt a Krónika napilap egyik munkatársának e-mail címéről, amelyek feladója a következők átvilágítását javasolja: Stanik István, Szűcs László, Simon Judit (Új Magyar Szó), Makkai János (Népújság), Ferencz Imre (Hargita Népe), Farkas Árpád, Magyari Lajos (Háromszék). /Cseke Péter Tamás: Az Új Magyar Szó csatlakozott a Civic Media Egyesület kezdeményezéséhez. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

„Megkezdődött a visszaszámlálás, csütörtök, péntek, szombat és pont. Nincs tovább. Egyelőre nincs Gutinmelléki Friss Újság” – olvasható a februártól megszűnt nagybányai magyar napilap utolsó lapszámának vezércikkében. A 2004-től újraéledt nagybányai szórványmagyar napilapírásnak befellegzett. „A valamikori Bányavidéki Fáklyát csak különböző, a kor divatos stratégiájával lehetett eladni. Az akkori újságárusok jóakaratától függött sokszor, hogy a magyar nyelvű hetilap felkerüljön az újságos bódé pultjára” – emlékeztetett a cikkíró. A Gutinmelléki Friss Újságot formailag az Opus Media Kft. adta ki. Áprilisban lesz öt éve, hogy a bányai napilap – a Szatmári Friss Újság helyi kiadásaként – beindult. Időközben a szatmári „anyalapot” eladták az osztrák tulajdonú Inform Média trösztnek, amelynek azonban nem kellett a kis példányszámú nagybányai „szegény rokon”. Gutinmelléki Friss Újság példányszáma kezdetben 1500 volt, majd 800-ra apadt. „Havi 85 millió régi lejes kiadást jelentett a lap fenntartása, amiből alig húszmillió jött vissza a bevételi oldalon. Ezt szponzorok segítségével sikerült valahogy pótolni, de a gazdasági válság miatt immár szponzoraink sincsenek” – panaszolta Vida Noémi ügyvezető. Az amúgy kis számú szerkesztői gárda szétszéledt, Hitter Ferenc főszerkesztővel és Farkas Zoltán szerkesztővel az élen. Nagybányán a megszűnt napilap mellett egy hetilap is „tengődik”, a Bányavidéki Új Szó, a Szatmár megyei Nagykárolyban pedig a Nagykároly és Vidéke működik. Napilapból vált hetilappá a kilencvenes évek elején a Temesvári Új Szó, amely javarészt hirdetésekből tartja fenn magát, szerény költségvetéssel, és szintén Temes megyében jelenik meg a Lugosi Hírmondó. Viszonylagos anyagi stabilitást élvez a Szilágy megyei hetilap, a Szilágyság; a legsikeresebb „szórványmagyar lapnak” ugyanakkor az egyben legnagyobb múlttal is rendelkező Brassói Lapok számít. Olyan erdélyi megyékben, mint Beszterce-Naszód, Fehér, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény nem jelennek meg magyar nyelvű helyi periodikák; ott a legnagyobb példányszámban eladott magyar lap hagyományosan az Új Magyar Szó. /Salamon Márton László: Friss Újság, nincs tovább. Februártól nem jelenik meg a nagybányai magyar nyelvű napilap. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

Karácsonyi a MÚRE új elnöke
Karácsonyi Zsigmond vezeti hétvégétől a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE). A szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén Vajda György, a marosvásárhelyi Népújság és Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa is pályázott az elnöki tisztségre, ám Karácsonyi már az első fordulóban megszerezte a szavazatok hetven százalékát.
Karácsonyi Zsigmondot választották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnökévé a hétvégi tisztújító közgyűlésen, amelyen az egyesület fennállásának húszéves évfordulóját is megünnepelte a 260 tagot számláló szakmai szervezet. A tisztségre Vajda György, a marosvásárhelyi Népújság és Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa is pályázott, ám Karácsonyi már az első fordulóban megszerezte a szavazatok hetven százalékát. Ambrus Attila leköszönő elnök az alapszabály szerint már nem jelentkezhetett új mandátumra.
A MÚRE új vezetője lapunknak elmondta: legfontosabb célkitűzésnek a területi szervezetek munkájának megerősítését tartja. „Bukaresttől Szatmárig, Temesvártól Csíkszeredáig, Sepsiszentgyörgyig óriási területeken fejtünk ki tevékenységeket, és szükségesnek látom, hogy a fiókszervezetek a jövőben hatékonyabban működjenek, az újságíróknak szakmai és etikai képzéseket biztosítsanak” – fejtette ki az ÚMSZ-nek Karácsonyi Zsigmond.
A MÚRE közgyűlésén módosult az alapszabály is: az igazgatótanács tagjainak számát tizenkilencről tizenötre csökkentették, megszüntették az ügyvezető elnöki tisztséget, helyét az ügyvezető igazgató veszi át. Ambrus Attila eddigi elnök a döntést lapunknak azzal magyarázta, hogy „a kétfejű vezetést, amely a MÚRE-t húsz éven át jellemezte” már nem találták korszerűnek.
„Úgy érzem, az elmúlt évek alatt sikerült egy élő, tartalommal telített szervezetet felépítenünk. Fontos kapcsolatokat építettünk ki magyarországi, vajdasági, kárpátaljai, és felvidéki kollégákkal, s ezekre a struktúrákra építve, remélem, a jövőben növekedni fog az egyesület tagsága” – mondta az ÚMSZ-nek a leköszönő elnök.
A közgyűlés Csép Sándort választotta meg az audiovizuális sajtóért felelős alelnöknek, az írott sajtóért Szekeres Attila alelnök felel majd, a becsületbíróság elnöke pedig Maksai Magdolna lett.
A hétvégi rendezvény záróünnepségén átadták a Veszely Károly-díjakat. Az elismeréseket Benkő Levente, a Krónika napilap újságírója (a kommunista korszak bűneinek feltárásáért) és a Bányavidéki Új Szó szerkesztősége (a máramarosi olvasók információs igényeinek kielégítéséért) kapta.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tisztújítás az újságíró-egyesületnél
A hét végén a Gyergyószárhegyi Kulturális Központban tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A találkozó egyben "születésnapi rendezvény" is volt, hiszen 20 évvel ezelőtt Csíkszeredában jött létre az érdekvédelmi szervezet.
A jelenleg közel 300 tagot számláló szakmai szervezetnek sikerült rangot kivívnia a nemzetközi és a hazai berkekben. Néhány éve létrejöhetett a Külhoni Magyar Újságírók Egyesületeinek Konvenciója, amelynek alapító tagja a MÚRE is. Ez a szervezet próbálja összefogni a határon túli magyar sajtót, hiszen a találkozások során kiderült, hogy hasonló gondokkal küzd mindenütt a kisebbségi média. Ezenkívül, a romániai sajtószervezetek is partnerként tárgyalnak a MÚRE képviselőivel. Hiánypótló kezdeményezésként 1990-ben Nagyváradon beindult az újságíróképzés, aminek köszönhetően létrejöhetett a szervezet szárnya alatt – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által támogatott – Ady Endre Sajtókollégium. Ugyancsak a MÚRE kezdeményezésére beindulhatott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen a médiaoktatás. Kevés a hely ahhoz, hogy felsoroljuk mindazokat a rendezvényeket, szakmai képzéseket, riporttáborokat, amelyek 20 év alatt hozzájárultak ahhoz, hogy a romániai magyar újságíró-társadalom felépüljön, megerősödjön. Olyan neves újságírók, publicisták vezették az egyesületet, mint Hecser Zoltán, Kántor Lajos, Ágoston Hugó, Csép Sándor, Ambrus Attila, Gáspár Sándor. De említenünk kell Stanik István és Cseke Péter nevét is, akik oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a magyar médiaképzés is gyökeret verjen. Mindezekkel ellentétben, mint minden civil szervezetnél, az utóbbi időben az is tapasztalható volt, hogy egyre kevesebb olyan rendezvényt sikerült szervezni, ami megmozgatta volna a tagságot. Ezért is jelentett a MÚRE életében fordulatot a hétvégi közgyűlés, hiszen a szervezetnek alkalmazkodnia kell az utóbbi időszak gazdasági-társadalmi változásaihoz: több lett a munka, kevesebb a jövedelem, egyre nehezebben lehet pályázni, pénzforráshoz jutni.
Az alapszabályzat-módosítást és a tisztújítást követően a következő vezetőség állt össze: Karácsonyi Zsigmond elnök (Népújság), Csép Sándor audiovizuális alelnök (RTV), Szekeres Attila írott sajtó – alelnök (Háromszék), Simonffy Katalin (volt RTV-s) és Szűcs László (Erdélyi Riport főszerkesztője, AESK igazgatója) vezetőségi tagok. A Maros megyei területi elnök Vajda György (Népújság) lett.
– Az egyesület operativitásának növelése érdekében sikerült a vezetőséget karcsúsítani úgy, hogy a területi szervezeteknek legyen nagyobb hatáskörük és mozgásterük. Ez reményt ad arra, hogy több olyan rendezvény is lesz, amely nemcsak a tagoknak, hanem az érdeklődőknek is többet nyújt a romániai magyar média életéből – mondta Karácsonyi Zsigmond korábbi ügyvezető elnök, a MÚRE új elnöke.
A 20 éves ünnepség keretében – ahol a korábbi elnökök közül jelen volt Hecser Zoltán, Csép Sándor, illetve Ambrus Attila – a szárhegyi kastély lovagtermében ünnepélyesen is felidézték a kezdeti időszakot, majd hagyományosan átadták a Veszely Károly-díjakat, amelyeket a Brassói Lapok első főszerkesztőjéről neveztek el, akit az 1848-as forradalmat követő időszakban meghurcoltak. Az idén a díjban Benkő Leventét, a Művelődés munkatársát részesítették, aki számos, a közelmúltat feltáró publicisztikai, történelmi kötetet jelentetett meg, illetve a szórványban tett sajtótevékenységükért a nagybányai Bányavidéki Új Szót illette az elismerés.
Az ünnepségen könyvbemutatóra is sor került, Ambrus Attila: Gótvárosi levelek, Balázs János: Csabákra várva, és Simonffy Katalin: Képnyelv – szónyelv című köteteket ismertették.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Hollóavatás és médiaklub Maroshévízen
Sarány István törékeny Székelyföld-tükre
Június 17-én, pénteken délután a Maroshévízi Kemény János Gimnázium dísztermében mintegy harminc érdeklődő jelenlétében bemutatásra került a Fehér Holló újságírósorozat tizenkettedik kötete: Sarány István Zászlópengetés című jegyzetfüzére. A bemutatót média-kerekasztal követte, melynek során a maroshévízi magyarság mindennapi gondjaival ismerkedett a kolozsvári Szórványtengely-mozgalom médiaklubja.
A nagycsaládias hangulatú könyvbemutatót eredetileg Csíkszeredába tervezte a kiadó – Sarány István ugyanis a Hargita Népénél dolgozott sokáig, s egy ideig ennek főszerkesztője is volt –, de a szerző szerette volna tiszteletben tartani a Fehér Holló sorozat erősen szórványbarát szóráspolitikáját, így szülővárosát, a háromnegyed részben románok által lakott Hargita megyei Maroshévizet jelölte meg avatása színhelyéül. A kisváros – mely szülővárosa is a szerzőnek – nagy szeretettel fogadta a Szórványtengely-mozgalmat, valamint magát a könyvet megjelentető kolozsvári Világhírnév Kiadót. Szabó Csaba (Kolozsvári TV) sorozatszerkesztő felsorolta az eddig megjelent „hollóköteteket” és szerzőiket (Mihály István – Kolozsvári Rádió, Szabó Csaba – Kolozsvári TV, Tamási Attila – Bányavidéki Új Szó, Ambrus Attila – Brassói Lapok, Balázs János – RTV Bukarest, Simon Ilona ex-Fiatal Fórum, Bodolai Gyöngyi – Népújság), majd magát a „fehér hollóságot” mint transzszilván állapotot határozta meg: „a médiapróza, mint olyan – találmány, teremtés-finalitás. Jó minőségű, füzérbe kötve összefüggő próza benyomását keltő műfajtalálmány. Otthonát a minőségi publicisztika és az irodalom közötti senkiföldjére teremtettük meg”.
A Zászlópengetés című kötet kapcsán abból a posztmodern recenziólevélből olvasott fel, amely a Caffé stockholmi világhálós kulturális folyóiratban jelent meg: „A régi világ magyar újságíróit juttattad eszembe, amikor rátalálni véltem arra az útra, amelyen rendszeresen – és egyéni lépésritmusban – haladsz a problémafelvetésben. Szerettem, hogy nem magadnak írsz, hogy közösségedet szolgálod, hogy nem magadért, hanem szűkebb hazádért aggódsz, és ezen aggodalmadat néha szorongásos jegyzetekben vezeted le. Szorongást konvertálsz médiaprózába, ami nem leányálom, hiszen a műfaj köt, és a hírlapírásban nincs pardonkodás, hogy püpü, most én nem a holnapi lapba írok, hanem… kötetbe.”
A hollóvá avatás ceremóniája Bodolai Gyöngyi (Népújság) pályatárs Vásárhely–Maroshévíz iskolapárhuzam, valamint László Edit (Marosvásárhelyi Rádió) szórvány- és élethelyzet gyorselemzésével folytatódott. A jövendőbeli fehér hollókat Ötvös József egyházi újságíró, generális direktor képviselte, aki ősszel megjelenő vizitációs riportkötetét próbálta térben és időben Sarány István könyvbemutatójához és természetesen ahhoz a Maroshévízhez kötni, amelynek léte szorosan összefügg a Bánffyakkal és Urmánczyakkal.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének – egyben a Fehér Holló újságírósorozat egyik kötete (Táltos erő) támogatójának – üdvözlő beszédét magának a szerzőnek a felszólalása követte. Sarány István Fogyjon a magyar című jegyzetét olvasta fel – megmosolyogtatva az egybegyűlteket.
A dedikálások után a Maros és Kolozs megyei újságírók elkezdték munkájukat: interjúk, riportok sora készült el a maroshévízi magyarság intézményeiről, és természetesen az Urmánczy-strandról, ahol az Urmánczyak utóda, Szabó Kálmán fogadta a médiaklubot.
Népújság (Marosvásárhely)

Szórványgondokról tanácskoztak Máramarosszigeten
Szórvány és média az Iza partján címmel szervezett könyvbemutatóval egybekötött kerekasztal-beszélgetést a kolozsvári Szórványtengely-mozgalom a máramarosszigeti Leöwey Klára Gimnáziumban. A beszélgetésen Szabó Csaba, a Kolozsvári Televízió szerkesztője, valamint Tamási Attila, a Bányavidéki Új Szó újságírója a helyi civil és politikai élet képviselőivel beszélgetett el a régió gondjairól, mindennapjairól. Béres István RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a máramarosi szórványrégió legnagyobb gondját az jelenti, hogy nagyon sokan kivándoroltak, legtöbben olyanok, akik iskolázottak, jól képzettek, itthagyták a várost, az országot. „Akik itt maradtak, azoknak többnyire megélhetési gondjaik vannak. Ugyanakkor létezik egy réteg, aki annak idején nem kapta meg az egészséges nevelést, így nem tudja, hogy hova, melyik nemzetiséghez tartozik, így nehéz őket bármivel is megszólítani” – mutatott rá a képviselő. A beszélgetésen felmerült az a tény is, hogy a történelmi Máramarosnak nincs saját magyar nyelvű lapja. 1990-ben elindult a Szigeti Turmix hetilap, ám az 15 évre rá megszűnt. 2008-ban ugyan volt még egy próbálkozás egy hetilap beindítására Máramarosi Hírlap címmel, ám az rövid két hónap működés után anyagi gondok miatt szintén megszűnt. Jelenleg Máramarosban csak a Bányavidéki Új Szó hetilap működik, szintén komoly gazdasági nehézségek között, tavaly majdnem meg is szűnt. A 3500 példányszámban eladott újságot hárman szerkesztik. Tamási Attila szerint szükség lenne több tudósítóra, ám ezt anyagilag nem tudják fedezni.
Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)

Méltányos elosztást! – Nyílt levél az RMDSZ elnökségének és a Communitas Alapítvány kuratóriumának
„Ami pedig a Communitast illeti, az folyamatos támadási felület, ami szerintem egy gyors döntéssel helyre rakható. Meg kell szüntetni a Communitast. Amit RMDSZ oszthat szét a civil társadalomnak, azt RMDSZ is ossza szét, és vállalja a felelősséget az elosztásért, az elosztás átláthatóságáért” – írja Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke honlapján. (Amit ma 5 percben nem tudtam volna az RMDSZ SZKT-ülésén elmondani – 2012. július 1.)
Alulírott, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) írott sajtóért felelő alelnökeként nyilvánosan szólok hozzá a témához, ugyanis nagy szomorúsággal állapítottam meg, hogy a sajtótámogatást az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány önkényesen osztotta el.
A romániai magyar közösségnek szánt 17 178 000 lejből mindössze 3 500 000 lejt tettek megpályázhatóvá az idén. Ebből a sajtószaktestület rendelkezésére 725 000 lejt bocsátottak. Nem kívánom elemezni a teljes összeg felhasználását – habár az is megérne egy misét –, csupán a sajtónak szánt hányad elosztásáról szólok.
Égbekiáltó az elosztás módja. Nem azt kifogásolom, hogy X lap miért kapott akkora összeget, amekkorát, hanem azt, hogy Y újság miért nem kapott hasonló mértékben! Lássunk néhány példát! Az általános sajtócsomagban egy pártkatona által vezetett regionális kulturális lap 25 000 lej támogatásban részesült, míg egy országszerte terjesztett, hatvanöt évfolyamot megért művelődési folyóirat csupán 5000-et. Az Erdélyi Riport hetilap 27 000 lej támogatást kapott, míg a szórványban küszködő Bányavidéki Új Szó, illetve Besztercei Híradó csupán 4000-et. De nézzük a napilapok csoportját! Ott még szembetűnőbb az aránytalanság! A kiírás alapján a napilapok művelődési, művészeti, irodalmi, tudományos, ismeretterjesztő, gyermek- és ifjúsági mellékletei előállítási költségeinek támogatására lehetett pályázni. Ezzel szemben az eredmény azt mutatja, olyan lap is elnyert támogatást, melynek egyáltalán nincs ilyen melléklete. Viszont egy három melléklettel is pályázó újság – kerethiányra hivatkozva – nem kapott semmit. Pedig egyik havi melléklete a romák társadalmi elfogadtatását hivatott elősegíteni, s a pénzt elosztó jogszabály világosan fogalmaz: „a nemzetiségek közötti kapcsolatokat erősítő, az intolerancia lebontására irányuló programokat és tevékenységeket” kell támogatni. Megállapítható, hogy az elosztásnál egyetlen kritérium érvényesült: az RMDSZ-szel ápolt jó viszony. A kritikus hangnemet megütő lapok pályázatait egyszerűen lesöpörték az asztalról. Így döntött az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter által elnökölt szaktestület. (Az nem jelenthet mentséget, hogy a bizottságban helyet kapott a MÚRE elnöke is!) Az eddigi legdemokratikusabb elosztást tavaly eszközölték. Akkor a MÚRE ügyvezető tanácsát kérték fel a napilapoknak szánt összeg elosztására. Persze, akkor is megfejelték a testületet egy RMDSZ-küldöttel, s megvoltak a kötelező penzumok, de legalább lehetett vitázni, és a pályázatokat is figyelembe lehetett venni, nem csak a pályázót.
A pénzt a jogszabály szerint „a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok szervezeteinek támogatására” osztja le a román állam az éves költségvetésben. A Kisebbségi Tanács az RMDSZ-t jelölte ki a magyar közösségnek szánt összeg elosztására. A szövetség az általa létrehozott Communitas Alapítványt bízta meg a feladattal. Borboly Csaba szerint teljesen fölösleges e közbeékelt intézmény, ossza el a pénzt maga az RMDSZ, s az elosztás átláthatóságáért vállalja a felelősséget. Támogatom a javaslatot. De a jövőben akár az RMDSZ rendelkezik a magyar közösségnek szánt összegről, akár továbbra is a Communitas Alapítvány pályáztatja meg azt, arra kérem, a sajtótámogatás elosztásával bízza meg a legilletékesebbet, a MÚRE Igazgatótanácsát.
Sepsiszentgyörgy, 2012. július 5.
Szekeres Attila
a MÚRE alelnöke
Erdély.ma

Vizsgálódik a diszkriminációellenes tanács a bányavidéki magyarság kiáltványa ügyében
Hivatalból vizsgálatot indított a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) az Új kiáltó szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány ügyében, melyben nagybányai magyar értelmiségiek a román nemzetbe való beolvadás veszélyeire figyelmeztetnek.
A Krónika című napilap internetes oldalán idézte a diszkriminációellenes tanács szerdai döntését, mely szerint megvizsgálják: sérti-e a diszkrimináció megelőzéséről és büntetéséről szóló jogszabály előírásait a kiáltvány, amelyet a nagybányai és bányavidéki magyar közélet, művelődés és civil társadalom képviselői, egyházi emberek, politikusok, pedagógusok írtak alá. A Bányavidéki új Szóban közölt, május 31-i keltezésű kiáltvány a többségi román nemzetbe való beolvadás veszélyeire, a magyar oktatás elsorvadására, a magyarság asszimilációjára hívja fel a figyelmet.
A román sajtó az elmúlt napokban figyelt fel a drámai hangvételű szövegre, mely a nagybányai magyarságot hatalmába kerítő betegségről beszél, és a betegség tünetei között a vegyes házasságok terjedését, az anyanyelvű oktatás elutasítását, az elvándorlást, a többségi nemzettestbe való „tiltakozás nélküli belesimulást" említette.
A Kiáltó szó a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt üzen. Előbbieknek azt, hogy ne engedjenek az „így jobban érvényesül gyermekünk" divatjának, utóbbiaknak pedig azt, hogy ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyermekeket. A fiatalokat arra buzdítja, hogy magyar barátokat szerezzenek maguknak. A Krónika szerint a kiáltványt azt követően fogalmazták meg, hogy kiderült, a nagybányai magyar élet húzóemberei román osztályba íratták a gyermekeiket, és ezzel negatív példát állítottak a közösség elé.
Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács nagybányai származású elnöke szerdán elmondta, nem vesz részt a vizsgálatban, mivel a kiáltvány két aláírójához is személyes kapcsolat fűzi.
Azt is elmondta, hogy a testület hivatalos fordítást készíttet a kiáltvány szövegéről, mivel a román sajtóban megjelent részek pontatlanok. Ezt követően beidézik a feleket, majd döntenek az ügyben – tette hozzá.
MTI / Krónika
Erdély.ma

Egy szerecsenmosdatás apropóján...
Ha nem is mind, de a számomra (még) valamelyest hírértékű, úgymond művészetről, művészekről szóló tudósításokat általában el szoktam olvasni. A Bányavidéki Új Szó hetilap 2013. március 1-jei számában a www.kolozsvar.ro híradása alapján megjelent, Vida Géza-centenáriumot hirdettek Nagybányán című tudósítást is elolvastam.
Amint ebből kiderül, „A száz éve született Vida Géza szobrászművészre emlékeznek szülővárosában, Nagybányán, valamint Kolozsváron, Bukarestben és Rómában.” Az emlékév rendezvényei február 28-án kezdődtek Nagybányán.
Nos ez eddig rendben is van, örvendetes dolog, hogy nem feledkeznek meg róla – mint másokról például amúgy általában. A baj csupán az, hogy ez a megemlékezés – már ami a művész életét és életművét illeti –, legalábbis szerintem, igencsak egyoldalúra sikeredett. Pedig a rendezvényen rengeteg volt a hozzászólás, megbeszélés. Művészek, kritikusok, a román akadémia tagjai méltatták életművét. Azaz, életének pozitív szakaszait, mert például erősen balos politikai szerepléséről – hogy ne mondjam –, bolsevik szemléletéről, kommunista múltjáról, spanyolországi kiruccanásairól hallgattak, mint a sír. Pedig ez is igencsak fontos és meghatározó része volt az életének. Hiszen – bárhogyan is akarják most beállítani – annak idején, az átkosban igen magas politikai funkcióban volt, tagja volt a Központi Bizottságnak.
Érdekes, egyesek számára az ő esetében könnyen szétválasztható a politikai múlt a művészi karriertől, másoknál meg ugyanez hatalmas tiltakozást vált ki, teljesen elképzelhetetlen. Másokat nemhogy újrakeresztelni, de még újratemetni sem szabad. Ellenkezőleg! Le lehet őket horthystázni, nácizni, fasisztázni, antiszemitázni, pedig köztudott dolog róluk, hogy ez egyáltalán nem igaz... Ez aztán az igazi kettős mérce, mégpedig a javából!
Visszatérve azonban a rendezvényre, a sok jó dolog, értékelés mellett, mi tagadás, folyt a szerecsenmosdatás, átkeresztelés. Nagyon úgy tűnik, a szobrászművészből a mai világnézetnek is megfelelő, román nemzeti hőst akarnak kreálni, akire ezután semmi negatívumot nem szabad mondani... Ami pedig Vida Géza művészeti tanulmányait illeti, azzal kapcsolatban – az írott és hitelesnek mondható „dokumentumok” alapján – igencsak ellentmondásos a helyzet. A tudósítás szerint „Vida Géza a művésztelepen Ziffer Sándor tanítványaként kezdett alkotni az 1930-as években, a második világháború idején Budapesten végezte művészeti tanulmányait.” Tény, hogy Réti István A nagybányai művésztelep című, kiváló és igen tartalmas, dokumentumjellegű könyvében – az 1930–1940-es évek adatai szerint – a művésznövendékek névsorában Vida Géza neve sem a telepen, sem a telepen kívül dolgozók között nem szerepel. (Feljárt azonban a Munkaházba, ahova a mester (Ziffer S.) hetente kétszer ment korrigálni, Agricola Lídia 1993-as szóbeli közlése szerint: „Vida Géza, a szobrász is följárt hozzánk.”)
Ami pedig budapesti tanulmányait illeti, a Művészeti Lexikon adatai szerint Vida Géza „1941–42-ben egy ideig a budapesti képzőművészeti főiskolán tanult.” Tehát, hogy ott végzett volna, azt e lexikon szerzői egyáltalán nem állítják. Egyes művészettörténészek pedig ezzel ellentétben azt írják, hogy Vida Géza csak 1942 őszén, Ferenczy Béni biztatására iratkozott be a budapesti képzőművészeti főiskolára. Erről Vida Géza az 1970-es évek elején a fából készült szobrait végleges anyagba, kőbe faragó szobrászművésznek (mert ő kőbe faragni nem tudott, és nem is faragott soha) szóban a következőket nyilatkozta: „Amikor Budapesten a főiskolára jelentkeztem, egyszerűen eltanácsoltak, és a következő utasítással küldtek vissza: Maga egy népi fafaragó. Menjen szépen haza, és a továbbiakban is ezzel foglalkozzon.”
Persze Vida Gézának ezen a személyesen tett vallomásán is el lehet vitatkozni (akárcsak a lexikonok, művészeti kiadványok sokszor téves és elfogult adatain), az illetékesek – mondjuk – személyes érintettség okán, érzelmi vagy másmilyen érdekből mindezt megpróbálhatják akár cáfolni is. Azt azonban nehéz volna elképzelni és elvitatni, hogy ha Vida Géza valóban végzett, vagy akár csak folytatott volna művészeti tanulmányokat Budapesten, azt érdekében állt volna elhallgatni vagy letagadni. Ellenkezőleg! Hiszen ebben a doktori, azaz diplomakórságban szenvedő világunkban mégiscsak jobban hangzik, ha van valakinek diplomája, mint hogyha nincsen.
Mostanság el sem tudják képzelni, hogy egy valamikor sikeres, úgymond „befutott” művésznek ne lett volna főiskolai végzettsége, diplomája. Talán éppen ezért (is) próbálják az ilyeneket – így utólag – neves mesterek tanítványaként, különböző külföldi tanulmányutakkal, ilyen-olyan szabadiskolák és főiskolák látogatásával felruházni. Pedig az is tény és való, hogy lehet valaki kiváló művész – akár Vida Géza például – szabad tanulmányokat folytatva, főiskolai végzettség nélkül is. Akárcsak Ferenczy Károly (vagy mások is), aki – hivatalosan – szintén nem végzett sehol, nem volt főiskolai diplomája, mégis „a legnagyobb nagybányaiként” tartják számon...
Kása Dávid
A szerző nagybányai szobrászművész.
Krónika (Kolozsvár).

Újságírói díjak leltek gazdára Kolozsváron
Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó által szervezett szombat délutáni újságírói kerekasztalon az egyházi és közéleti média kapcsolatairól, közös ablakairól, átjárhatóságáról, az újságírói felelősségről, a fiatalok és lelkes kezdeményezők felkereséséről és az öröm által átitatott közösségépítő munkáról cseréltek eszmét Kolozs, Maros és Hargita megyei publicisták – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Fehér Holló Médiaklub sajtóirodája.
Keresztény Hírnév címet viselő nagycsaládias jellegű értekezleten két díjat is átadtak. A Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilona, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa kapta a folyóiratban 2013-ban megjelent meselélektani sorozatáért.
Simon Ilona munkásságát a lap főszerkesztője, Bodó Márta méltatta. A Fehér Holló Médiaklub 600 lejes Szórványhűség-díját Főcze János, a Transindex munkatársa kapta Hajnali ingázók – „Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért.
A 600 lejes díjat a Fehér Holló Médiaklub tagsága (Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó; Sarány István - Hargita Népe; Ambrus Attila - Brassói Lapok; Bodolai Gyöngyi - Népújság; Ötvös József - Üzenet; Szilágyi Szabolcs - Kolozsvári Rádió; Bodó Márta - Keresztény Szó; Lőwy Dániel - Amerikai Magyar Népszava; Oláh-Gál Róbert - a Természet Világa külső munkatársa; Benkő Levente - Művelődés; Szabó Csaba - RTV Kolozsvár) maga finanszírozta.
„Reméljük, hogy Főcze János továbbra is a terepriportok bűvkörében marad, és lesznek még szép számmal olyan témái, amelyek emberi sorsokat befolyásolnak majd jobb irányba” - mondta a díj átadásakor Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója.
maszol.ro,

Barátkozós történelemkönyv románoknak
Kolozsváron mutatták be azt a kötetet, amely a kompromisszumkészség erős jeleit mutatva igyekszik a román és magyar társadalmat, a román és magyar történelmi nézeteket közelíteni egymáshoz. Az O istorie a maghiarilor kiadvány mögött álló Fehér Holló Médiaklubról, a kötet elkészültéről, s a fogadtatásáról SZABÓ CSABA ötletgazdát, újságírót Kustán Magyari Attila kérdezte.
Miért érezték szükségét egy ilyen kiadvány megírásának?
Amikor a magyarok történelméről beszélünk egy sajátos magyar-román egyenlet keretében, mindig azt szeretjük mondani, összekacsintva, hogy a román és a magyar történelem üti egymást. A jószándékú román társadalom is legfennebb addig jut el, hogy mi itt bejöttünk, őket megvertük, elvettünk, leromboltunk mindent, amit felépítettek, a többi pedig hazugság. Amikor meglátnak néhány királyt, gyanakodnak ugyan, de fogalmuk sincs, milyen sajátos kultúrával töltötte fel ezt a régiót a magyarság, mennyire aktuális Koppány és István története – stilizálva persze –, amikor kérdés, hogy visszafelé vagy előre tekintünk.
Konkrétan hogyan született az ötlet?
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten láttuk vendégül a Fehér Holló Médiaklub rendezvényén dr. Aurelian Lavricot, a Kisinyovi Egyetem tanárát, aki a romániai magyarok moldáviai megítéléséről beszélt. Kiküldött húsz lejjel, hogy vásároljunk egy román nyelvű könyvet a magyarok történetéről, akkor derült ki, hogy egy Mátyás királyról szóló angol nyelvű kiadványon kívül nem találni egyebet. Akkor kezdtünk el tárgyalni fiatal történészekkel, hogy kezdjük el a munkát.
Kiket és milyen elvárások alapján válogattak be a csapatba?
Páll-Szabó Ferenc szakmai irányítót, Dr. Váradi Éva tanárnőt, dr. Ciprian Rad román Erdély-szakértőt, Pócsai Sándor középiskolai tanárt és dr. Wellmann László jelenkor-kutatót kértük fel, illetve még egy román történészt, aki végül nem folytatta velünk a munkát. Egy évtizede harcolok a történelmi népszerűsítő műsorokért, de sokaknak derogál, hogy a kamera elé álljanak. Páll-Szabó Ferencet úgy ismertem meg, hogy egy román líceumból kerestem fiatal történészt, aki Mátyás király árnyoldaláról beszélgetne. Rögtön vállalkozott a feladatra, és nem tántorították vissza a kritikák, folytatni szerette volna.
A munkából egy román történész is kivette a részét, bár többet meghívtak. Mások miért nem vállalták a feladatot?
Két történésszel kezdtük meg a munkát, de egyikük végül elhagyta a társaságot. Egy nagyon jó régészről van szó, aki sok honfoglalás kori sírt ásott ki, de a könyvbe írt anyagában minden szerepelt, csak az erdélyi területek nem. Aztán kiderült, hogy a román történetírás szerint ezek a sírok bolgárok, ezért aztán elváltak útjaink. Az viszont igaz, hogy a fene tudja megmondani, ezek magyar vagy bolgár sírok. Ciprian Rad-dal is tisztáznunk kellett számos kérdést. Mondok egy példát: a könyv egyik részében leírtuk, hogy Magyarország három darabra szakadt, egy másik részében már mint román földet említette a keleti területeket. Azt mondtam, semmi gond, leírjuk, hogy a román történelem szerint ekkor és ekkor lett román az adott terület, de nem találtunk egy konkrét évszámot, amit leírhatunk. Kérdeztem tőle, hogy a román történetírás szerint mióta beszélünk román területről? Azt válaszolta, aszerint mindig is az volt. Akkor jöttem rá, hogy még didaktikai szempontból sem tudnak kiegyezni a román történészek, ezért van egy állandó összekacsintó átmenetiség, miszerint ha román, akkor hazudik, ha magyar, akkor hazudik. Megjegyzem, Ioan Aurel Pop, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora nagyon kedves és döbbenetesen vagány volt ebben a kérdésben, az utolsó percig azt mondta, hogy előszót ír a könyvhöz. Végül meggondolta magát, egy szép levélben kifejtette, nem arról van szó, hogy egyetért-e a tartalommal, vagy sem, de azt mondanák, az ő emberei vagyunk, nem szeretné, ha ez ellehetetlenítene minket.
Nem törnek pálcát, hanem informálnak
A hat hónapos vajúdás után megszülető O istorie a maghiarilor című kiadványt január 30-án, Kolozsváron mutatták be. A találkozón Szabó Csaba úgy fogalmazott: mivel a történészek mindig összevesznek időnap előtt, a románság nem hallhatott II. Endréről, az Anjouk-ról stb. Szerinte a kötet újszerűsége abban is áll, hogy az érzékenyebb jelenségek kapcsán, amelyek a román olvasót elbizonytalanítanák, a román történésztársadalom álláspontját is feltüntették. „A szerzők nem vitatkoznak, nem törnek pálcát, hanem informálnak, majd mennek tovább, egész a visegrádi Anjou-tervek uniós változata kikristályosodásának pillanatáig, azaz a kötet végállomásáig” – fogalmazott.
Milyen további történelmi pillanatok okoztak kellemetlen perceket az írás során?
Mihály vajda személye például, mert a román történelem szerint serege nagy havasalföldi győzelmeket tudhat magáénak, a valóság azonban az, hogy a Bocskai István vezérelte erdélyi csapatok szintén csatlakoztak hozzájuk. A másik a honfoglalásé, amit Páll-Szabó Ferenc ügyesen megoldott: azt írta, nem lehet erről beszélni anélkül, hogy feltennénk a kérdést, ki volt itt hamarabb? Éppen ezért mindkét fél elméletét ismertette, a magyarnál leírva, hogy Anonymus írásai és a sírok alapján áll az elmélet, de megvannak a gyenge pontjai, a románnál megemlítve, hogy a dák-római kontinuitás hipotéziséhez nincsenek meg a régészeti leletek. Trianon is nehéz esetnek számított, a fogalmazással kellett óvatosan bánnunk.
Voltak-e nézeteltérések magyar és magyar történész között?
Amikor más elméletekről volt szó, mint a finnugor, kihagytuk azokat. Egyetlen kivételt tettünk, ez Szőcs István sumér-magyar elmélete, amiről három sorban tettünk említést. Azt gondoltuk, amikor az megjelent a múlt rendszerben, olyan horderejű dolog volt, hogy érdemes beszélni róla. Ráadásul az írása Kolozsváron jelent meg, mi pedig kolozsvári szemmel néztük a történéseket – ezért sem Bukarestben vagy Budapesten jelent meg a könyv.
Ön szerint miért nem született hasonló kiadvány mostanáig?
Nem hiszem, hogy hasonló könyvet nem akartak már írni, azt sem, hogy ne lett volna rá jelentkező, vagy érdeklődés. De egy ilyen projektet csak együttműködve lehet elvégezni. Ezen a könyvön öt ember dolgozott, egy hatodik irányította őket, mindezt pénz nélkül: azt mondhatom, ez egy csoda.
A könyv bemutatóján elhangzott, hogy fel kell készülni a minden oldalról érkező támadásokra. Eddig milyen reakciók születtek?
Két visszajelzés érkezett román részről: az egyik azt a kérdést tette fel, hogy ennyi királyunk volt és mégis mit tettünk az országgal, a másik, hogy meglehetősen civilizáltak lettünk a „mongol” hordákhoz képest. Magyar részről sok kritika fog érni minket, és sok jogos lesz. Ha beírunk egy információt, az lesz a probléma, hogy sok fölösleges adattal tömjük az olvasó fejét. Ha nem írunk be, akkor az lesz a gond, hogy kihagytuk. Azzal már meg is vádoltak egyébként, hogy a rektor hatása alatt vagyunk, ez azonban csak annyiban igaz, hogy a társaság fele vagy nála doktorált, vagy nála doktorandusz.
A könyv egyik fő célkitűzése közelebb hozni egymáshoz a két felet. Ez a feladat már nem olyan nehéz Kolozsváron, mint Funar ideje alatt. Mi történt az elmúlt években, hogy javultak a kapcsolatok?
Rendkívüli javulás állt be, ez pedig főleg akkor érzékelhető, ha közben Marosvásárhelyre is elmegyünk – ott egymás mellett laknak románok és magyarok, itt együtt. Funar korában, amikor egy magyar kemencére leltek, a helyi sajtó nem írta meg, csak a Népszabadaság egyik munkatársa jött el. A Főtér római leleteinek ásásakor szinte verekedés tört ki, holott újságíróként nagyon jól tudtam, hogy azok valóban a föld alatt voltak, ugyanis a román régészek egy héttel korábban már ki tudták mutatni a maradványokat. Az emberek megváltoztak, mert emelkedett az életszínvonal, és már nem az ellenségkép kialakítása a legfontosabb dolguk. Ha van ellenség, akkor azt inkább Bukarestben keresik.
Egy nemzetközi médiaklub története
A Fehér Hollók Médiaklub Kisinyovtól New Yorkig ismert, tagjai is ilyen szórásban lelhetők fel. Megálmodója, Szabó Csaba szerint ez egy szabad társaság, független, és még annak is tud örülni, ha a száz eurósra szabott díj – amelyet azoknak a családoknak szánnak, akik megszenvedtek, hogy gyerekük magyar tagozatra járhasson – mindössze nyolcvanra sikeredik.
A klub tíz éve nőtt ki a szórványtengely mozgalomból, amely szintén kapcsolódik Szabó nevéhez. Miután észrevette, hogy a szórványban élő közösségek, iskolák nem tudnak egymásról, többedmagával összehozott olyan találkozókat, amelyen a felek – a dévai, a tordai, a medgyesi, a gyulafehérvári kollégiumok, a hajdani szebeni magyar tagozat – megismerhették a többieket. „Az együttműködés, az összetartozás öröme szinte szétfeszíti ezt a társaságot” – magyarázza, hozzátéve: az említett díjból azért hiányzott a húsz euró, mert kellett benzinre, de a következőre már több mint százat gyűjtöttek össze.
A médiaklub tagjai között tudhatja Szilágyi Szabolcsot (Kolozsvári Rádió), Bodó Mártát (Keresztény Szó), Benkő Leventét (Krónika), Ambrus Attilát (Brassói Lapok), Bodolai Gyöngyit, Kuti Mártát (Népújság), Lőwy Dánielt (Amerikai Népszava) stb., ahogy Szabó Csaba viccesen megjegyzi, ilyen csapattal bármikor népszerűsíthetnék magukat, hiszen mindannyian újságírók, de még azt is élvezik, hogy csendben dolgoznak.
A klub tagjai számos kiadványt jelentettek már meg, a szerénységről tanúskodó Világhírnév Könyvkiadó zászlaja alatt. A Fehér Hollók újságíró-sorozatban számos értékes kiadvány jelent meg, azok az írások, amelyekkel az egyes újságírók beléptek a média porondjára. Szabó Csaba regényes nyomozásokkal indította a pályáját, arról írt, mi történt az Egri csillagok hőseivel, kinyomozta, hogy Dobó István Erdélybe jött, Bornemissza Jánost Gyaluban temették el stb. Mihály István, a Kolozsvári Rádió munkatársa a két tévéhőst, Derricket és Columbót hasonlította össze, Ambrus Attila Brassó és a székelyek közti szakadék témáját boncolgatta, ebből született a Gótvárosi levelek, Tamási Attila, a Bányavidéki Új Szó munkatársa tudományos-fantasztikus kisregényeket írt. A csapat öndefinícióját Szabó Csaba így fogalmazta meg: „Ezek vagyunk hát mi, a Fehér Hollók. Újságíró-sorozat főszereplői. Mi vagyunk a sorozat. Függetlenek vagyunk, nem pályázunk, egymást segítjük-futtatjuk, hollókat avatunk. Önerőből. Újságírók vagyunk. Médiaprózát írunk. Várunk rátok. New Yorktól Kisinyovig.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),