Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. november 7.
PER-patvar újratöltve
Az autonómia ügyének elárulásával vádolta meg a kampányhajrában ellenzéke az RMDSZ-t, mert képviselői az időközben letartóztatott Viorel Hrebenciuc által bejegyzett egyesület közvetítésével ültek tárgyalóasztalhoz román politikusokkal. Cseke Péter Tamás annak járt utána, mi történt a zárt ajtók mögött Brassópojánán.
Újabb „Neptun-veszélyt” (lásd keretes írásunkat) kiáltott az RMDSZ ellenzéke amiatt, hogy a szövetség képviselői amerikai közvetítéssel idén kétszer is tárgyaltak román parlamenti pártok politikusaival a Székelyföld jövőjéről és a román-magyar párbeszéd lehetőségeiről. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMPN) eleinte főként azt kifogásolta, hogy őket nem hívták meg az eseménye, ám utóbb a „Neptun-gate” emlegetése durva vádaskodásba csapott át. Az autonómia ügyének elárulásával gyanúsították meg az RMDSZ-t, amikor kiderült, hogy a találkozók kezdeményezője még csak nem is a már a kilencvenes évekből ismert Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet, hanem a Bukarestben bejegyzett Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) egyesület, amelynek hátterében az a Viorel Hrebenciuc PSD-s politikus áll, akit korrupció gyanújával nemrég őrizetbe vettek az ügyészek. Az EMNP és az államfőjelöltjének kampányoló Székely Nemzeti Tanács ezt az elnökválasztás első fordulója előtt úgy tálalta, hogy „bűnszövetség közvetít” az autonómia ügyében a román és a magyar politikusok között.
Tény az, hogy az FPER idén Brassópojánán júniusban és októberben is szervezett kerekasztal-beszélgetést, amelyen magyar és román politikusok mellett amerikai civil szervezetek és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének a képviselői vettek részt. Ezek a találkozók nem zajlottak ugyan a nyilvánosság előtt, de nem is voltak titkosak, a kerekasztal-megbeszéléseken pedig az RMDSZ felhatalmazásával vettek részt a szövetség politikusai. Céljukról – a román többség és a magyar kisebbség közötti viszony új alapokra helyezése – maga Allen Kassoff, a PER jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója számolt be október elején egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Nem árult el azonban részleteket arról, kik vettek részt és milyen kérdések kerültek terítékre ezen a találkozón.
Mit kértek Antal Árpádék?
A tárgyalásokról október végén az RMDSZ két székelyföldi politikusa, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök rántotta le részben a leplet, amikor a kampány hajrájában a „Neptun-veszély” emlegetése egyre inkább sajtótéma lett. Úgy döntöttek, nyilvánosság elé állva ismertetik a sajtó képviselőivel is azokat a prezentációkat, amelyeket a FPER által szervezett két kerekasztal-megbeszélésen is bemutattak. Közölték, tudomásuk szerint a tárgyalásokra meghívott politikusokat „az amerikaiak választották ki”, neveket azonban ők sem említettek.
A prezentációban többek között a székelyek önrendelkezésének a hagyományait, és az erdélyi románok 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett vállalásait ismertették, tíz pontban foglalva össze a közösségi igényeket. Azt kérték, a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön, a székely zászlót fogadják el Székelyföld regionális szimbólumaként, hozzák létre a Székelyföld fejlesztési régiót, kapjon területi és pénzügyi autonómiát Székelyföld, legyen teljes körű a decentralizáció, vezessék be az etnikai arányosság elvét az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben, a régió maga gazdálkodhasson ásványkincseivel, jöjjön létre a régióban állami finanszírozású magyar egyetem, az állam támogassa a kétnyelvűséget, továbbá vezessen át autópálya Székelyföldön. A székelyföldi politikusok hangsúlyozták, a székelyek nem szakadárok, hanem autonómiapártiak. Antal Árpád arra figyelmeztetett, hogy a térségben megerősödött az orosz politikai befolyás, Moszkva fegyverként használja az Európai Unióban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében.
„Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása” – érvelt a polgármester.
Tamás: savanyú a szőlő az EMNP-nek
Amikor nyilvánosságra került, hogy a találkozókat nem a PER, hanem egy Romániában bejegyzett egyesület kezdeményezte, amelynek hátterében az időközben rács mögé került Viorel Hrebenciuc áll, Antal Árpád és Tamás Sándor ismét a sajtó elé állt. Közölték: számukra a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék. Tamás szerint elvesztették arányérzéküket azok, akik most bűnszövetkezetet, árulást kiáltanak. Emlékeztetett, a brassópojánai román-magyar tárgyalások első hírére egyesek még azért panaszkodtak, hogy őket nem hívták meg. Kijelentette: a meghívottak személye nem rajtuk múlott, s a mostani támadások annak tulajdoníthatóak, hogy egyesek számára „savanyú a szőlő”. Antal Árpád emlékeztetett: nem tartották titokban, hogy részt vettek a tárgyalásokon, és azt se, miről tárgyaltak. Rámutatott: őket Allen Kassof hívta meg a beszélgetésekre, aki elmondta, közvetíteni akar a magyarok és románok között. A polgármester szerint nem volt hiba részt venni a pojánai találkozókon, azt viszont nem áll módjukban ellenőrizni, hogy ki áll a tárgyalásokat szervezők mögött: „az amerikai titkosszolgálatok, a NATO, vagy amerikai külügy”.
A neptuni tárgyalások
993-ban az RMDSZ három politikusa (Borbély László, Frunda György és Tokay György) az amerikai Project on Ethnic Relations közvetítésével, a tengerparti Neptun üdülőhelyen, az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül ült le tárgyalni a román kormánypárti képviselőkkel kisebbségvédelmi kérdésekről. A „Neptun-ügy" megosztotta az addig egységesen fellépő erdélyi magyar érdekképviselőetet. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Vezető román politikusok vettek részt
A két brassópojánai találkozón Ambrus Attila, a Brassói Lapok hetilap igazgatója is jelen volt. A találkozók visszhangjáról, Viorel Hrebenciuc „leleplezéséről” az Erdélyi Riportnak elmondta, megütközve tapasztalta, hogy sokan az erdélyi magyar újságírók közül is bűnszövetkezetnek titulálták a találkozókat megszervező személyeket. „Azért egy újságírónak illene tudnia, hogy valaki akkor lesz egy bűnszövetkezet tagja, ha a bűncselekményeket jogerős bírósági ítélet is megállapítja” – fogalmazott.
Megtudtuk: a tárgyalásokon a Dan Diaconescu Néppárt kivételével valamennyi parlamenti párt „legmagasabb szintű” képviselői voltak jelen, köztük a kezdeményező, Viorel Hrebenciuc volt képviselőházi frakcióvezető is. A többi résztvevő nevét azonban Ambrus nem árulta el. „A többiek is ismert, vezető politikusok, de nem szívesen mondok neveket. Arra kérték az újságírókat, ne írják le, ki és mit mondott ezeken a találkozókon. Kényes kérdések kerültek terítékre. A szervezők azt próbálják elérni, hogy a résztvevők bátran vállalják a véleményüket ezeken a találkozókon, ne tartsanak attól, hogy ha álláspontjuk kiszivárog, rossz pontokat szereznek a választók szemében” – magyarázta.
Nem titkolták, hogy ez nem a PER
Beszámolója szerint már a kezdetektől világos volt, hogy a román-magyar dialógust ezúttal nem a PER, hanem egy új szervezet, a FPER bonyolítja le. „Ez nem volt újdonság, már az első találkozón bejelentették” – magyarázta. Mint mondta, az első találkozó egyfajta „átvezetés” volt a régi egyesületről az újra. Ennek első felét a PER bemutatásának, eredményei és eredménytelenségei ismertetésének szentelték. „Elhangzott, hogy az annak idején beindított tárgyalási folyamat milyen konkrét eredményeket hozott, és mi az, amit nem sikerült elérni. A mai napig nem biztosított például az anyanyelv-használat az igazságszolgáltatásban, pedig annak idején a felek megegyeztek abban, hogy ez megvalósul” – részletezte a Brassói Lapok főszerkesztője. Tájékoztatása szerint az első találkozó második felében azt is megindokolták a szervezők, miért van szükség a dialógus folytatására: a román és a magyar politikusok pragmatikus kérdésekről már nem tárgyalnak, és annak ellenére, hogy az RMDSZ kormányon van, a valós problémákról és megoldásukról nem folynak egyeztetések. „Valahogy úgy tűnt, a magyar kérések nem jelennek elég nyilvánvalóan a román kormánypártok előtt, ezért ezeket nem is veszik figyelembe” – idézte fel az első találkozókon elhangzottakat.
Ambrus elmondta, arról sem az első, sem a második találkozón nem hangzottak el részletek, hol jegyezték be a román-magyar tárgyalásokat közvetítő új szervezetet. Allen Kassof, a PER volt elnöke közölte, nem ő fogja ezeket a tárgyalásokat vezetni, hanem Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki a PER korábbi titkára volt.
Mit mondtak a román politikusok?
Arról, hogy miként viszonyultak a találkozókon részt vevő román politikusok az RMDSZ képviselői által felvetett kérdésekre, többek közt az autonómia-elképzelésekre, Ambrus elmondta: nagyjából mind egyetértettek azzal, hogy a romániai magyar közösség elvárásainak legnagyobb része nem túlzott. „De azt mondták: az RMDSZ-nek számolnia kell azzal, hogy nekik ezeket a saját választóiknak is be kell adagolniuk, és ez nem megy könnyen. Azt is kérték, hogy néhány elvárásán valamelyest csökkentsen a magyar közösség, mert akkor könnyebb lesz elfogadtatni a román közvéleménnyel” – mondta Ambrus. A székelyföldi autonómia-statútummal kapcsolatban azt mondták: egyszerűbb lenne, ha a jogszabályt nem autonómia-törvénytervezet néven fogadnák el, hanem tartalmát belefoglalnák több más törvénybe. „Egész konkrétan arról is beszéltek, hogy a decentralizációs törvény tartalmazza például a regionális nyelvhasználat szabályozását a különleges helyzetű régiókban. Tartalmazzon egy olyan kitételt, hogy a magyar nyelv Hargita és Kovászna megyben egyenrangú a románnal. Ennek megvalósításához ebben a törvényben pénzforrásokat is lehet csatolni, például tolmácsok biztosítására. Azt azonban a román parlament nem fogja megszavazni, hogy a magyar is hivatalos nyelv legyen az országban” – idézte fel az elhangzottakat.
A második találkozón felvetődött az a javaslat is, hogy a mindenkori romániai ellenzék ne támadja a hatalmat a magyar kártyával, ne legyen a romániai magyarok helyzete kampánytéma.
A javaslat alapja az volt, hogy emiatt nem lehet a kisebbségi kérdésben előrelépni: bárkivel is kormányoz az RMDSZ, az ellenzék előbb-utóbb emiatt támadja a kormányt. Az is elhangzott, hogy a romániai elnökválasztás után ismét létre kellene hozni egy román-magyar tárgyalóbizottságot. Ambrus emlékeztetett arra, hogy ehhez hasonló testület már működött 1993 és 2003 között, a PER kezdeményezésére. A bizottság annak idején rendszeresen áttekintette a megoldásra váró kérdéseket a kisebbségi jogok terén. Nem szimbolikus politizálással, ideológiákkal foglalkoztak, hanem konkrét problémákkal. Ambrus felidézte: a bizottságban az RMDSZ 2003-ban több ezer magyar hallgatói helyet kért a kolozsvári BBTE-n. „Erre akkor az volt a válasz, hogy több ezer helyet nem lehet, de kezdjük el 300-zal, és évről évre növeljük. Ma már tényleg több ezer egyetemista tanul magyarul Kolozsváron” – illusztrálta a tárgyalóbizottság létrehozásának hasznát Ambrus.
Hrebenciuc kulcsfigura volt
A második találkozó után abban állapodtak meg a felek, hogy februárban folytatják a párbeszédet, ennek a nyelvhasználat lenne a központi témája. Ambrus azonban attól tart, hogy a legutóbbi fejlemények – Hrebenciuc letartóztatása, a résztvevő RMDSZ-es politikusok leárulózása – miatt már nem lesz folytatás. Szerinte a román politikusok is érzik, hogy most már figyelnek rájuk, ezért óvatosabbak, visszafogottabbak lesznek.
Ambrus hangsúlyozta, hogy Hrebenciuc tekintélyének nagy szerepe volt a román-magyar dialógus ebben a formában történő újjáélesztésében. „Egy asztalhoz tudta ültetni az ellenzéki és a kormánypárti román politikusokat. Ha előzetesben marad, kell találni egy másik olyan személyiséget, akinek van akkora tárgyalói tapasztalata, hogy le tudja egy asztalhoz ültetni a román pártok képviselőit” – magyarázta kollégánk, aki szerint ebben a folyamatban nem is a román-magyar párbeszéd jelenti a nehézséget, hanem a hatalom-ellenzék dialógusának tető alá hozása.
Ambrus szerint ki fog derülni az, hogy áll-e erős amerikai akarat a FPER által kezdeményezett párbeszéd-sorozat mögött. „Ha igen, akkor megpróbálják Hrebenciuc utódját megkeresni a dialógus folytatásához.
Ha még júniusban sem folytatódnak a találkozók, azt jelenti, ez Hrebenciucnak volt a kezdeményezése, amelyhez megszerzett valami amerikai támogatást”.
(Kelemen Hunor spekulációt emleget
Kelemen Hunor spekulációnak tartja, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított személyek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó Friends of The Project on Ethnic Relations hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre fontosnak nevezte, hogy a brassópojánai tárgyalásokon a szövetség képviselői kifejthették álláspontjukat, amely ez által az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselőin keresztül a washingtoni adminisztrációhoz is eljut. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan a pártelnökök szintjén is tárgyalási forduló következik. „A többi spekuláció, amiben én nem vagyok jó, ebben önök sokkal jobbak” – mondta az újságíróknak Kelemen Hunor.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Az autonómia ügyének elárulásával vádolta meg a kampányhajrában ellenzéke az RMDSZ-t, mert képviselői az időközben letartóztatott Viorel Hrebenciuc által bejegyzett egyesület közvetítésével ültek tárgyalóasztalhoz román politikusokkal. Cseke Péter Tamás annak járt utána, mi történt a zárt ajtók mögött Brassópojánán.
Újabb „Neptun-veszélyt” (lásd keretes írásunkat) kiáltott az RMDSZ ellenzéke amiatt, hogy a szövetség képviselői amerikai közvetítéssel idén kétszer is tárgyaltak román parlamenti pártok politikusaival a Székelyföld jövőjéről és a román-magyar párbeszéd lehetőségeiről. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMPN) eleinte főként azt kifogásolta, hogy őket nem hívták meg az eseménye, ám utóbb a „Neptun-gate” emlegetése durva vádaskodásba csapott át. Az autonómia ügyének elárulásával gyanúsították meg az RMDSZ-t, amikor kiderült, hogy a találkozók kezdeményezője még csak nem is a már a kilencvenes évekből ismert Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet, hanem a Bukarestben bejegyzett Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) egyesület, amelynek hátterében az a Viorel Hrebenciuc PSD-s politikus áll, akit korrupció gyanújával nemrég őrizetbe vettek az ügyészek. Az EMNP és az államfőjelöltjének kampányoló Székely Nemzeti Tanács ezt az elnökválasztás első fordulója előtt úgy tálalta, hogy „bűnszövetség közvetít” az autonómia ügyében a román és a magyar politikusok között.
Tény az, hogy az FPER idén Brassópojánán júniusban és októberben is szervezett kerekasztal-beszélgetést, amelyen magyar és román politikusok mellett amerikai civil szervezetek és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének a képviselői vettek részt. Ezek a találkozók nem zajlottak ugyan a nyilvánosság előtt, de nem is voltak titkosak, a kerekasztal-megbeszéléseken pedig az RMDSZ felhatalmazásával vettek részt a szövetség politikusai. Céljukról – a román többség és a magyar kisebbség közötti viszony új alapokra helyezése – maga Allen Kassoff, a PER jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója számolt be október elején egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Nem árult el azonban részleteket arról, kik vettek részt és milyen kérdések kerültek terítékre ezen a találkozón.
Mit kértek Antal Árpádék?
A tárgyalásokról október végén az RMDSZ két székelyföldi politikusa, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök rántotta le részben a leplet, amikor a kampány hajrájában a „Neptun-veszély” emlegetése egyre inkább sajtótéma lett. Úgy döntöttek, nyilvánosság elé állva ismertetik a sajtó képviselőivel is azokat a prezentációkat, amelyeket a FPER által szervezett két kerekasztal-megbeszélésen is bemutattak. Közölték, tudomásuk szerint a tárgyalásokra meghívott politikusokat „az amerikaiak választották ki”, neveket azonban ők sem említettek.
A prezentációban többek között a székelyek önrendelkezésének a hagyományait, és az erdélyi románok 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett vállalásait ismertették, tíz pontban foglalva össze a közösségi igényeket. Azt kérték, a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön, a székely zászlót fogadják el Székelyföld regionális szimbólumaként, hozzák létre a Székelyföld fejlesztési régiót, kapjon területi és pénzügyi autonómiát Székelyföld, legyen teljes körű a decentralizáció, vezessék be az etnikai arányosság elvét az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben, a régió maga gazdálkodhasson ásványkincseivel, jöjjön létre a régióban állami finanszírozású magyar egyetem, az állam támogassa a kétnyelvűséget, továbbá vezessen át autópálya Székelyföldön. A székelyföldi politikusok hangsúlyozták, a székelyek nem szakadárok, hanem autonómiapártiak. Antal Árpád arra figyelmeztetett, hogy a térségben megerősödött az orosz politikai befolyás, Moszkva fegyverként használja az Európai Unióban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében.
„Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása” – érvelt a polgármester.
Tamás: savanyú a szőlő az EMNP-nek
Amikor nyilvánosságra került, hogy a találkozókat nem a PER, hanem egy Romániában bejegyzett egyesület kezdeményezte, amelynek hátterében az időközben rács mögé került Viorel Hrebenciuc áll, Antal Árpád és Tamás Sándor ismét a sajtó elé állt. Közölték: számukra a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék. Tamás szerint elvesztették arányérzéküket azok, akik most bűnszövetkezetet, árulást kiáltanak. Emlékeztetett, a brassópojánai román-magyar tárgyalások első hírére egyesek még azért panaszkodtak, hogy őket nem hívták meg. Kijelentette: a meghívottak személye nem rajtuk múlott, s a mostani támadások annak tulajdoníthatóak, hogy egyesek számára „savanyú a szőlő”. Antal Árpád emlékeztetett: nem tartották titokban, hogy részt vettek a tárgyalásokon, és azt se, miről tárgyaltak. Rámutatott: őket Allen Kassof hívta meg a beszélgetésekre, aki elmondta, közvetíteni akar a magyarok és románok között. A polgármester szerint nem volt hiba részt venni a pojánai találkozókon, azt viszont nem áll módjukban ellenőrizni, hogy ki áll a tárgyalásokat szervezők mögött: „az amerikai titkosszolgálatok, a NATO, vagy amerikai külügy”.
A neptuni tárgyalások
993-ban az RMDSZ három politikusa (Borbély László, Frunda György és Tokay György) az amerikai Project on Ethnic Relations közvetítésével, a tengerparti Neptun üdülőhelyen, az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül ült le tárgyalni a román kormánypárti képviselőkkel kisebbségvédelmi kérdésekről. A „Neptun-ügy" megosztotta az addig egységesen fellépő erdélyi magyar érdekképviselőetet. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Vezető román politikusok vettek részt
A két brassópojánai találkozón Ambrus Attila, a Brassói Lapok hetilap igazgatója is jelen volt. A találkozók visszhangjáról, Viorel Hrebenciuc „leleplezéséről” az Erdélyi Riportnak elmondta, megütközve tapasztalta, hogy sokan az erdélyi magyar újságírók közül is bűnszövetkezetnek titulálták a találkozókat megszervező személyeket. „Azért egy újságírónak illene tudnia, hogy valaki akkor lesz egy bűnszövetkezet tagja, ha a bűncselekményeket jogerős bírósági ítélet is megállapítja” – fogalmazott.
Megtudtuk: a tárgyalásokon a Dan Diaconescu Néppárt kivételével valamennyi parlamenti párt „legmagasabb szintű” képviselői voltak jelen, köztük a kezdeményező, Viorel Hrebenciuc volt képviselőházi frakcióvezető is. A többi résztvevő nevét azonban Ambrus nem árulta el. „A többiek is ismert, vezető politikusok, de nem szívesen mondok neveket. Arra kérték az újságírókat, ne írják le, ki és mit mondott ezeken a találkozókon. Kényes kérdések kerültek terítékre. A szervezők azt próbálják elérni, hogy a résztvevők bátran vállalják a véleményüket ezeken a találkozókon, ne tartsanak attól, hogy ha álláspontjuk kiszivárog, rossz pontokat szereznek a választók szemében” – magyarázta.
Nem titkolták, hogy ez nem a PER
Beszámolója szerint már a kezdetektől világos volt, hogy a román-magyar dialógust ezúttal nem a PER, hanem egy új szervezet, a FPER bonyolítja le. „Ez nem volt újdonság, már az első találkozón bejelentették” – magyarázta. Mint mondta, az első találkozó egyfajta „átvezetés” volt a régi egyesületről az újra. Ennek első felét a PER bemutatásának, eredményei és eredménytelenségei ismertetésének szentelték. „Elhangzott, hogy az annak idején beindított tárgyalási folyamat milyen konkrét eredményeket hozott, és mi az, amit nem sikerült elérni. A mai napig nem biztosított például az anyanyelv-használat az igazságszolgáltatásban, pedig annak idején a felek megegyeztek abban, hogy ez megvalósul” – részletezte a Brassói Lapok főszerkesztője. Tájékoztatása szerint az első találkozó második felében azt is megindokolták a szervezők, miért van szükség a dialógus folytatására: a román és a magyar politikusok pragmatikus kérdésekről már nem tárgyalnak, és annak ellenére, hogy az RMDSZ kormányon van, a valós problémákról és megoldásukról nem folynak egyeztetések. „Valahogy úgy tűnt, a magyar kérések nem jelennek elég nyilvánvalóan a román kormánypártok előtt, ezért ezeket nem is veszik figyelembe” – idézte fel az első találkozókon elhangzottakat.
Ambrus elmondta, arról sem az első, sem a második találkozón nem hangzottak el részletek, hol jegyezték be a román-magyar tárgyalásokat közvetítő új szervezetet. Allen Kassof, a PER volt elnöke közölte, nem ő fogja ezeket a tárgyalásokat vezetni, hanem Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki a PER korábbi titkára volt.
Mit mondtak a román politikusok?
Arról, hogy miként viszonyultak a találkozókon részt vevő román politikusok az RMDSZ képviselői által felvetett kérdésekre, többek közt az autonómia-elképzelésekre, Ambrus elmondta: nagyjából mind egyetértettek azzal, hogy a romániai magyar közösség elvárásainak legnagyobb része nem túlzott. „De azt mondták: az RMDSZ-nek számolnia kell azzal, hogy nekik ezeket a saját választóiknak is be kell adagolniuk, és ez nem megy könnyen. Azt is kérték, hogy néhány elvárásán valamelyest csökkentsen a magyar közösség, mert akkor könnyebb lesz elfogadtatni a román közvéleménnyel” – mondta Ambrus. A székelyföldi autonómia-statútummal kapcsolatban azt mondták: egyszerűbb lenne, ha a jogszabályt nem autonómia-törvénytervezet néven fogadnák el, hanem tartalmát belefoglalnák több más törvénybe. „Egész konkrétan arról is beszéltek, hogy a decentralizációs törvény tartalmazza például a regionális nyelvhasználat szabályozását a különleges helyzetű régiókban. Tartalmazzon egy olyan kitételt, hogy a magyar nyelv Hargita és Kovászna megyben egyenrangú a románnal. Ennek megvalósításához ebben a törvényben pénzforrásokat is lehet csatolni, például tolmácsok biztosítására. Azt azonban a román parlament nem fogja megszavazni, hogy a magyar is hivatalos nyelv legyen az országban” – idézte fel az elhangzottakat.
A második találkozón felvetődött az a javaslat is, hogy a mindenkori romániai ellenzék ne támadja a hatalmat a magyar kártyával, ne legyen a romániai magyarok helyzete kampánytéma.
A javaslat alapja az volt, hogy emiatt nem lehet a kisebbségi kérdésben előrelépni: bárkivel is kormányoz az RMDSZ, az ellenzék előbb-utóbb emiatt támadja a kormányt. Az is elhangzott, hogy a romániai elnökválasztás után ismét létre kellene hozni egy román-magyar tárgyalóbizottságot. Ambrus emlékeztetett arra, hogy ehhez hasonló testület már működött 1993 és 2003 között, a PER kezdeményezésére. A bizottság annak idején rendszeresen áttekintette a megoldásra váró kérdéseket a kisebbségi jogok terén. Nem szimbolikus politizálással, ideológiákkal foglalkoztak, hanem konkrét problémákkal. Ambrus felidézte: a bizottságban az RMDSZ 2003-ban több ezer magyar hallgatói helyet kért a kolozsvári BBTE-n. „Erre akkor az volt a válasz, hogy több ezer helyet nem lehet, de kezdjük el 300-zal, és évről évre növeljük. Ma már tényleg több ezer egyetemista tanul magyarul Kolozsváron” – illusztrálta a tárgyalóbizottság létrehozásának hasznát Ambrus.
Hrebenciuc kulcsfigura volt
A második találkozó után abban állapodtak meg a felek, hogy februárban folytatják a párbeszédet, ennek a nyelvhasználat lenne a központi témája. Ambrus azonban attól tart, hogy a legutóbbi fejlemények – Hrebenciuc letartóztatása, a résztvevő RMDSZ-es politikusok leárulózása – miatt már nem lesz folytatás. Szerinte a román politikusok is érzik, hogy most már figyelnek rájuk, ezért óvatosabbak, visszafogottabbak lesznek.
Ambrus hangsúlyozta, hogy Hrebenciuc tekintélyének nagy szerepe volt a román-magyar dialógus ebben a formában történő újjáélesztésében. „Egy asztalhoz tudta ültetni az ellenzéki és a kormánypárti román politikusokat. Ha előzetesben marad, kell találni egy másik olyan személyiséget, akinek van akkora tárgyalói tapasztalata, hogy le tudja egy asztalhoz ültetni a román pártok képviselőit” – magyarázta kollégánk, aki szerint ebben a folyamatban nem is a román-magyar párbeszéd jelenti a nehézséget, hanem a hatalom-ellenzék dialógusának tető alá hozása.
Ambrus szerint ki fog derülni az, hogy áll-e erős amerikai akarat a FPER által kezdeményezett párbeszéd-sorozat mögött. „Ha igen, akkor megpróbálják Hrebenciuc utódját megkeresni a dialógus folytatásához.
Ha még júniusban sem folytatódnak a találkozók, azt jelenti, ez Hrebenciucnak volt a kezdeményezése, amelyhez megszerzett valami amerikai támogatást”.
(Kelemen Hunor spekulációt emleget
Kelemen Hunor spekulációnak tartja, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított személyek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó Friends of The Project on Ethnic Relations hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre fontosnak nevezte, hogy a brassópojánai tárgyalásokon a szövetség képviselői kifejthették álláspontjukat, amely ez által az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselőin keresztül a washingtoni adminisztrációhoz is eljut. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan a pártelnökök szintjén is tárgyalási forduló következik. „A többi spekuláció, amiben én nem vagyok jó, ebben önök sokkal jobbak” – mondta az újságíróknak Kelemen Hunor.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. november 10.
Felavatták fel az ország első örmény intézetét
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) avatták fel az ország első örmény intézetét, amely a közép- és kelet-európai örmény közösségek kutatásával fog foglalkozni. Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora az avató ünnepségen kijelentette, hogy az intézetnek a jelent és a jövőt illet kutatási témákkal is kell majd foglalkoznia, nem csak a múltat kell kutatnia. A rektor szerint már a középkortól kezdődően a kelet-európai térségben megtelepedő első kicsiny örmény közösségek „virágzást hoztak a térségbe életmódjukkal, és stabil és virágzó társadalmi-gazdasági légkört teremtettek ott, ahol letelepedtek”. Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete kijelentette, hogy az intézet tevékenysége hozzá fog segíteni ahhoz, hogy a kortárs európai térség sokszínű kultúrájában felfedezzék az örmény elemet is, illetve, hogy gazdagítsák az örmény identitást. Az új intézet már a huszadik, amelyet a BBTE az idegen nyelvek és civilizációk tanulmányozásra hozott létre.
Nyugati Jelen (Arad)
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) avatták fel az ország első örmény intézetét, amely a közép- és kelet-európai örmény közösségek kutatásával fog foglalkozni. Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora az avató ünnepségen kijelentette, hogy az intézetnek a jelent és a jövőt illet kutatási témákkal is kell majd foglalkoznia, nem csak a múltat kell kutatnia. A rektor szerint már a középkortól kezdődően a kelet-európai térségben megtelepedő első kicsiny örmény közösségek „virágzást hoztak a térségbe életmódjukkal, és stabil és virágzó társadalmi-gazdasági légkört teremtettek ott, ahol letelepedtek”. Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete kijelentette, hogy az intézet tevékenysége hozzá fog segíteni ahhoz, hogy a kortárs európai térség sokszínű kultúrájában felfedezzék az örmény elemet is, illetve, hogy gazdagítsák az örmény identitást. Az új intézet már a huszadik, amelyet a BBTE az idegen nyelvek és civilizációk tanulmányozásra hozott létre.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 11.
Diplomadolgozatok Sepsiszentgyörgyről
Végzős egyetemisták mutatták be Sepsiszentgyörgyről készült vagy hozzá is köthet diplomamunkáikat a helyi önkormányzatnak, amely három hónapos támogatást nyújtott az erre pályázóknak. Az alapfokon diplomázók háromszor 300, a mesteri fokozatú dolgozatokért háromszor 500, a doktori munkákért összesen 3000 lejt utaltak ki a városból származó, de másutt tanuló fiataloknak.
Idén heten választották záróvizsgájuk témájaként a szülővárost, a következő kiírásra pedig tizennégyen jelentkeztek, és nem az anyagi támogatás miatt, hiszen már megkezdett dolgozatokkal neveztek be – közölte Zsigmond József tanácstag, aki az idei támogatottakat mutatta be a városvezetésnek. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) tanult Bács Ágnes a kisiskolások játékos szókincsfejlesztésének hatékonyságát vizsgálta, a Brassói Transilvania Egyetem (BTE) hallgatója, Alina Costache a színházi eladások népszerűsítését elemezte (a Tamási Áron Színház és az Osonó összehasonlításával), Fodor Alpár (BTE) a Gyöngyvirág utca rehabilitálására készített szaktervet, Moga Mónika (BTE) a Székelyföldet is magában foglaló Központi Fejlesztési Régió kutatásmenedzsmentjéből doktorál, Simon Levente (BBTE) a városi önkormányzat kapcsolati hálójának fraktálelemzését végezte el, Sebestyén Viola (BBTE) a Gyárfás Jenő Képtár örökségét vette számba, Tóth Szabolcs (BTE) a megye turisztikai fejlődésének lehetőségeit tanulmányozta. A jelenlegi állapotok felmérése mellett mindegyik dolgozat javaslatokat is tartalmaz a továbbiakra nézve, amelyeket hasznosítani lehet.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Végzős egyetemisták mutatták be Sepsiszentgyörgyről készült vagy hozzá is köthet diplomamunkáikat a helyi önkormányzatnak, amely három hónapos támogatást nyújtott az erre pályázóknak. Az alapfokon diplomázók háromszor 300, a mesteri fokozatú dolgozatokért háromszor 500, a doktori munkákért összesen 3000 lejt utaltak ki a városból származó, de másutt tanuló fiataloknak.
Idén heten választották záróvizsgájuk témájaként a szülővárost, a következő kiírásra pedig tizennégyen jelentkeztek, és nem az anyagi támogatás miatt, hiszen már megkezdett dolgozatokkal neveztek be – közölte Zsigmond József tanácstag, aki az idei támogatottakat mutatta be a városvezetésnek. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) tanult Bács Ágnes a kisiskolások játékos szókincsfejlesztésének hatékonyságát vizsgálta, a Brassói Transilvania Egyetem (BTE) hallgatója, Alina Costache a színházi eladások népszerűsítését elemezte (a Tamási Áron Színház és az Osonó összehasonlításával), Fodor Alpár (BTE) a Gyöngyvirág utca rehabilitálására készített szaktervet, Moga Mónika (BTE) a Székelyföldet is magában foglaló Központi Fejlesztési Régió kutatásmenedzsmentjéből doktorál, Simon Levente (BBTE) a városi önkormányzat kapcsolati hálójának fraktálelemzését végezte el, Sebestyén Viola (BBTE) a Gyárfás Jenő Képtár örökségét vette számba, Tóth Szabolcs (BTE) a megye turisztikai fejlődésének lehetőségeit tanulmányozta. A jelenlegi állapotok felmérése mellett mindegyik dolgozat javaslatokat is tartalmaz a továbbiakra nézve, amelyeket hasznosítani lehet.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 14.
Kilátástalan helyzetben a fiatal kutatók, kihasználatlanul a gépek
Japánsztrájk a romániai tudományos kutatás támogatásáért
Az oktatási minisztérium nem biztosítja a megfelel anyagi keretet a tudományos kutatási projekteknek, ráadásul nemrég a már leszerződtetett kutatások esetében is olyan drasztikus pénzalap-megvonást eszközölt, amely ellehetetleníti a kutatási munkálatok folytatását.
Ezért a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) néhány kutatója felhívást intézett az országban tevékenykedő több száz egyetemi kutatóhoz, hogy csatlakozzanak a kolozsvári kutatók tegnap elkezdett japánsztrájkjához. Cosmin Farcău és Ioan Botiz tudományos kutatók lapunk érdeklődésére kifejtették: a minisztérium negatív hozzáállása miatt óriási veszélybe kerülnek a romániai tudományos kutatások, aminek a következménye az lesz, hogy a fiatal kutatók jó része kénytelen lesz felhagyni munkájával, miközben a BBTE által néhány évvel ezelőtt megvásárolt több százezer eurós berendezések a kutatási laboratóriumokban fognak porosodni.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Japánsztrájk a romániai tudományos kutatás támogatásáért
Az oktatási minisztérium nem biztosítja a megfelel anyagi keretet a tudományos kutatási projekteknek, ráadásul nemrég a már leszerződtetett kutatások esetében is olyan drasztikus pénzalap-megvonást eszközölt, amely ellehetetleníti a kutatási munkálatok folytatását.
Ezért a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) néhány kutatója felhívást intézett az országban tevékenykedő több száz egyetemi kutatóhoz, hogy csatlakozzanak a kolozsvári kutatók tegnap elkezdett japánsztrájkjához. Cosmin Farcău és Ioan Botiz tudományos kutatók lapunk érdeklődésére kifejtették: a minisztérium negatív hozzáállása miatt óriási veszélybe kerülnek a romániai tudományos kutatások, aminek a következménye az lesz, hogy a fiatal kutatók jó része kénytelen lesz felhagyni munkájával, miközben a BBTE által néhány évvel ezelőtt megvásárolt több százezer eurós berendezések a kutatási laboratóriumokban fognak porosodni.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 18.
Szász politikus az egységes román nemzetállam élén
A magát egységes, oszthatatlan nemzetállamként meghatározó, több mint 85 százalékban ortodox Románia egy szász nemzetiségű, lutheránus államfőt választott vasárnap az ország élére Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Nemzeti liberális Párt (PNL) elnöke, az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje személyében.
Az MTI összeállítása szerint az 55 éves politikus honlapján közzétett rövid életrajzában egy szerény körülmények között élő erdélyi szász család sarjaként mutatkozik be. Bár szülei – sok tízezer nemzettársukkal együtt – 1990-ben kitelepedtek Németországba, Klaus Johannis azt állítja magáról, hogy sosem akart elköltözni szülőföldjéről. A Digi 24 hírtelevízió róla készült portréfilmjében megjegyzi: ebben nagy szerepe volt annak is, hogy felesége, Carmen, román nemzetiségű.
Johannis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikatanári oklevelet 1983-ban, néhány évig vidéken, majd szülővárosában, Nagyszebenben, volt iskolájában, a Samuel von Brukenthal német tannyelvű főgimnáziumban tanított. Az 1989-es fordulat után belépett a német kisebbség érdekvédelmi szervezetébe, a Romániai Németek Demokrata Fórumába (FDGR).
Szabadság (Kolozsvár)
A magát egységes, oszthatatlan nemzetállamként meghatározó, több mint 85 százalékban ortodox Románia egy szász nemzetiségű, lutheránus államfőt választott vasárnap az ország élére Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Nemzeti liberális Párt (PNL) elnöke, az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje személyében.
Az MTI összeállítása szerint az 55 éves politikus honlapján közzétett rövid életrajzában egy szerény körülmények között élő erdélyi szász család sarjaként mutatkozik be. Bár szülei – sok tízezer nemzettársukkal együtt – 1990-ben kitelepedtek Németországba, Klaus Johannis azt állítja magáról, hogy sosem akart elköltözni szülőföldjéről. A Digi 24 hírtelevízió róla készült portréfilmjében megjegyzi: ebben nagy szerepe volt annak is, hogy felesége, Carmen, román nemzetiségű.
Johannis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikatanári oklevelet 1983-ban, néhány évig vidéken, majd szülővárosában, Nagyszebenben, volt iskolájában, a Samuel von Brukenthal német tannyelvű főgimnáziumban tanított. Az 1989-es fordulat után belépett a német kisebbség érdekvédelmi szervezetébe, a Romániai Németek Demokrata Fórumába (FDGR).
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 18.
Portré: szász politikus a román nemzetállam élén
A magát egységes, oszthatatlan nemzetállamként meghatározó, több mint 85 százalékban ortodox Románia egy szász nemzetiségű, lutheránus államfőt választott vasárnap az ország élére Klaus Johannis, a Nemzeti liberális Párt (PNL) elnöke, az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje személyében.
A Nagyszeben polgármesterének elnökké választása apropóján az MTI által megrajzolt portré hivatkozik az 55 éves politikus honlapján közzétett rövid életrajzra, amelyben Johannis egy szerény körülmények között élő erdélyi szász család sarjaként mutatkozik be. Bár szülei – sok tízezer nemzettársukkal együtt – 1990-ben kitelepedtek Németországba, Klaus Johannis azt állítja magáról, hogy sosem akart elköltözni szülőföldjéről. A Digi 24 hírtelevízió róla készült portréfilmjében megjegyzi: ebben nagy szerepe volt annak is, hogy felesége, Carmen román nemzetiségű.
Nagyszebeni ugródeszka
Johannis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikatanári oklevelet 1983-ban, néhány évig vidéken, majd szülővárosában, Nagyszebenben, volt iskolájában, a Samuel von Brukenthal német tannyelvű főgimnáziumban tanított. Az 1989-es fordulat után belépett a Romániai Németek Demokrata Fórumába (FDGR), amelynek egyik vezetője szerint a 90-es évek végén a város akkori vezetése egy német tanfelügyelőre kért javaslatot az érdekképviselettől: így lett Johannis tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő.
Amikor a 2000-es esztendőben felmerült, hogy a német fórum is állíthatna polgármesterjelöltet a szászok által alapított Nagyszebenben, rá esett a választás, mert egyedül ő rendelkezett közigazgatási tapasztalattal. Az viszont az FDGR számára is hatalmas meglepetés volt, hogy a 95 százalékban román többségű város lakossága bizalmat szavazott a német közösség jelöltjének. Vezetése alatt Nagyszeben látványos fejlődésnek indult, a városházán egymásnak adták a kilincset a külföldi befektetők, Nagyszeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa lett. Azóta háromszor újrázott 70 százalék fölötti szavazataránnyal.
Az erdélyi polgármestert a PNL korábbi elnöke, Crin ANtonescu vitte be a bukaresti nagypolitikába – emlékeztet az MTI. 2009 őszén az ő kezdeményezésére javasolták Johannist miniszterelnöknek a Traian Băsescu államfő ellen összefogó szociáldemokraták és liberálisok.
Ugyancsak Antonescu hívására mondott le 2013 februárjában az FDGR elnökségéről, és lépett be a PNL-be, ahol egyből elnökhelyettesi tisztséget kapott. Idén Antonescu hátat fordított a PSD-nek, és immár a baloldal ellen fogott össze a jobbközép Demokrata-Liberális Párttal (PDL), majd lemondott a PNL elnökségéről.
A párt legnépszerűbb politikusaként júniusban Johannist választották a PNL elnökévé, a felmérések ugyanis neki jósolták a legnagyobb esélyt, hogy legyőzze Victor Ponta kormányfőt az elnökválasztáson. Politikai ellenfelei Johannis német nemzetiségét lejáratására, a román állam iránti lojalitása megkérdőjelezésére próbálták felhasználni. A témát Ponta kampánya visszatérő elemévé tette: rendszeresen utalt arra, hogy – az ACL jelöltjével ellentétben – ő román és ortodox vallású.
Elemzők egyetértenek abban, hogy Johannis politikai karrierjében – a helyi közigazgatásban elért eredményei mellett – német mivolta is szerepet játszott: a szűkszavú, megfontoltan beszélő, roppant komoly ember a „német mítosz” megtestesítője a románság számára.
Német sors Erdélyben, Romániában
A többnyire evangélikus szászok ősei a mai Luxemburg és Belgium területéről több mint 800 éve érkeztek Erdélybe, a katolikus svábokat a 18. században Mária-Terézia telepítette a Bánságba. A második világháború idején Ion Antonescu marsall megállapodott Hitlerrel abban, hogy a romániai németeket a Wehrmacht sorozza be: a túlélők közül sokan nem tértek haza. Az otthon maradottak közül sokakat a kollektív bűnösség elve alapján a kommunisták Szibériába deportáltak, vagy kényszerlakhelyre űztek. Így már az 1950-es évekre felére csökkent a romániai németek száma.
A Ceauşescu-diktatúra idején Románia egyszerűen eladta a szászokat és svábokat a Német Szövetségi Köztársaságnak, amely több mint egymilliárd márkát fizetett 1968 és 1989 között kitelepedésük jóváhagyásáért. Miközben a két világháború között még 800 ezer német élt Romániában, számuk 1990-re negyedmillióra apadt, mára pedig 36 ezren maradtak.
A románok ma már egyetértenek abban, hogy kár volt elüldözni a németeket az országból, és – miközben a magyar kisebbséggel szemben sokszor gyanakvóak – gyakran utalnak rá, hogy a történelem során többször voltak a szászokkal egy táborban, akik 1918-ban támogatták Erdély Romániához csatolását.
A románok azt a felvirágzást is elismeréssel emlegetik, amelyet az elődeik által meghívott Hohenzollern-dinasztia uralkodása idején ért meg Románia 1866 és 1947 között. Így valójában nem is olyan rendkívüli, hogy 2018-ban, Nagy-Románia létrejöttének centenáriumán egy szász nemzetiségű elnök áll majd az ország élén.
Krónika (Kolozsvár)
A magát egységes, oszthatatlan nemzetállamként meghatározó, több mint 85 százalékban ortodox Románia egy szász nemzetiségű, lutheránus államfőt választott vasárnap az ország élére Klaus Johannis, a Nemzeti liberális Párt (PNL) elnöke, az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje személyében.
A Nagyszeben polgármesterének elnökké választása apropóján az MTI által megrajzolt portré hivatkozik az 55 éves politikus honlapján közzétett rövid életrajzra, amelyben Johannis egy szerény körülmények között élő erdélyi szász család sarjaként mutatkozik be. Bár szülei – sok tízezer nemzettársukkal együtt – 1990-ben kitelepedtek Németországba, Klaus Johannis azt állítja magáról, hogy sosem akart elköltözni szülőföldjéről. A Digi 24 hírtelevízió róla készült portréfilmjében megjegyzi: ebben nagy szerepe volt annak is, hogy felesége, Carmen román nemzetiségű.
Nagyszebeni ugródeszka
Johannis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikatanári oklevelet 1983-ban, néhány évig vidéken, majd szülővárosában, Nagyszebenben, volt iskolájában, a Samuel von Brukenthal német tannyelvű főgimnáziumban tanított. Az 1989-es fordulat után belépett a Romániai Németek Demokrata Fórumába (FDGR), amelynek egyik vezetője szerint a 90-es évek végén a város akkori vezetése egy német tanfelügyelőre kért javaslatot az érdekképviselettől: így lett Johannis tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő.
Amikor a 2000-es esztendőben felmerült, hogy a német fórum is állíthatna polgármesterjelöltet a szászok által alapított Nagyszebenben, rá esett a választás, mert egyedül ő rendelkezett közigazgatási tapasztalattal. Az viszont az FDGR számára is hatalmas meglepetés volt, hogy a 95 százalékban román többségű város lakossága bizalmat szavazott a német közösség jelöltjének. Vezetése alatt Nagyszeben látványos fejlődésnek indult, a városházán egymásnak adták a kilincset a külföldi befektetők, Nagyszeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa lett. Azóta háromszor újrázott 70 százalék fölötti szavazataránnyal.
Az erdélyi polgármestert a PNL korábbi elnöke, Crin ANtonescu vitte be a bukaresti nagypolitikába – emlékeztet az MTI. 2009 őszén az ő kezdeményezésére javasolták Johannist miniszterelnöknek a Traian Băsescu államfő ellen összefogó szociáldemokraták és liberálisok.
Ugyancsak Antonescu hívására mondott le 2013 februárjában az FDGR elnökségéről, és lépett be a PNL-be, ahol egyből elnökhelyettesi tisztséget kapott. Idén Antonescu hátat fordított a PSD-nek, és immár a baloldal ellen fogott össze a jobbközép Demokrata-Liberális Párttal (PDL), majd lemondott a PNL elnökségéről.
A párt legnépszerűbb politikusaként júniusban Johannist választották a PNL elnökévé, a felmérések ugyanis neki jósolták a legnagyobb esélyt, hogy legyőzze Victor Ponta kormányfőt az elnökválasztáson. Politikai ellenfelei Johannis német nemzetiségét lejáratására, a román állam iránti lojalitása megkérdőjelezésére próbálták felhasználni. A témát Ponta kampánya visszatérő elemévé tette: rendszeresen utalt arra, hogy – az ACL jelöltjével ellentétben – ő román és ortodox vallású.
Elemzők egyetértenek abban, hogy Johannis politikai karrierjében – a helyi közigazgatásban elért eredményei mellett – német mivolta is szerepet játszott: a szűkszavú, megfontoltan beszélő, roppant komoly ember a „német mítosz” megtestesítője a románság számára.
Német sors Erdélyben, Romániában
A többnyire evangélikus szászok ősei a mai Luxemburg és Belgium területéről több mint 800 éve érkeztek Erdélybe, a katolikus svábokat a 18. században Mária-Terézia telepítette a Bánságba. A második világháború idején Ion Antonescu marsall megállapodott Hitlerrel abban, hogy a romániai németeket a Wehrmacht sorozza be: a túlélők közül sokan nem tértek haza. Az otthon maradottak közül sokakat a kollektív bűnösség elve alapján a kommunisták Szibériába deportáltak, vagy kényszerlakhelyre űztek. Így már az 1950-es évekre felére csökkent a romániai németek száma.
A Ceauşescu-diktatúra idején Románia egyszerűen eladta a szászokat és svábokat a Német Szövetségi Köztársaságnak, amely több mint egymilliárd márkát fizetett 1968 és 1989 között kitelepedésük jóváhagyásáért. Miközben a két világháború között még 800 ezer német élt Romániában, számuk 1990-re negyedmillióra apadt, mára pedig 36 ezren maradtak.
A románok ma már egyetértenek abban, hogy kár volt elüldözni a németeket az országból, és – miközben a magyar kisebbséggel szemben sokszor gyanakvóak – gyakran utalnak rá, hogy a történelem során többször voltak a szászokkal egy táborban, akik 1918-ban támogatták Erdély Romániához csatolását.
A románok azt a felvirágzást is elismeréssel emlegetik, amelyet az elődeik által meghívott Hohenzollern-dinasztia uralkodása idején ért meg Románia 1866 és 1947 között. Így valójában nem is olyan rendkívüli, hogy 2018-ban, Nagy-Románia létrejöttének centenáriumán egy szász nemzetiségű elnök áll majd az ország élén.
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 18.
Johannis és a romániai eufória politológus szemmel
Az apolitikus fiatalok nagyarányú választási részvétele, az internet szerepe és a PSD gyűlöletkampánya egyaránt hozzájárult Klaus Johannis győzelméhez Bakk Miklós politológus szerint. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára a Krónikának adott interjúban elmondta: kisebbségi törekvései terén az erdélyi magyarság közvetlenül nem várhat előrelépést a német nemzetiségű politikus államfővé választásától, elnöki közvetítői szerepe azonban lehetőséget adhat arra, hogy ilyen kezdeményezéseket is a törvényhozás és a kormányzás befolyásolói közé emeljen.
– Mivel magyarázható az államfőválasztás második fordulójának lényegesen kisebb eséllyel nekivágó Klaus Johannis sikere, aki minden várakozást felülmúló győzelmet aratott ellenfelével szemben? Maga Nagyszeben polgármestere is az internet szerepét emelte ki a szavazópolgárok mozgósításában, mások a diaszpórában tapasztalt választási rendellenességekkel indokolják a jobboldali jelölt diadalát.
– Úgy hiszem, a magyarázat többrétű, és gondolom, az utólagos vizsgálatok is visszaigazolják ezt. Először is: nagy számban jelentek meg szavazni – a jelek szerint – olyan fiatalok, akik a korábbi felmérések szerint a közömbös, apolitikus vagy elitellenes-rendszerellenes kategóriába tartozhattak. Az internet, a közösségi hálózatok szerepe az ő esetükben valóban fontos lehetett.
Másodszor: nagyon fontos szerepe volt a külföldön élő románságnak. Itt most nem a szavazataikra gondolok, hanem arra, hogy ők is részei, méghozzá nagyon aktív működtetői voltak annak a közösségi hálónak, amely a külföldi szavazókörök kérdésének tematizálásával sok román állampolgár – itthoni ismerőseik, rokonaik – szavazási hajlandóságát megváltoztatta. Végül maga az első forduló utáni PSD-kampány is szerepet játszott ebben. A szociáldemokraták gyűlöletkampánnyal próbáltak olyan törésvonalakat felerősíteni, amelyekről azt gondolták, hogy az ő többségüket konzerválják, de tévedtek.
–Tehát esetleg indokoltabb ott keresni a választás végkimenetelét, hogy mit rontott el Victor Ponta és az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD)? Mennyiben tekinthető a baloldallal és annak jelöltjével szembeni protestszavazatnak az államelnöki megmérettetésen született eredmény?
– A PSD elutasítása önmagában még nem protestszavazás. Ha viszont a Johannis-szavazatok egy részét az egész eddigi zsákmánypolitikai rendszer elutasítása motiválta, akkor már protestszavazásról beszélhetünk. Ezzel összefüggően tény, hogy valami rendszerváltó hangulat, eufória lengi most be Romániát. Johannis néhány kijelentése is arra utal, hogy így fogja fel a helyzetet. „Visszavettük az országot”, mondja, azonban nem vagyok meggyőződve, hogy ez egy gyökeres rendszerátalakítás kezdete.
– Milyen kihatással bírhat Johannis győzelme a belpolitikai erőviszonyokra? Előfordulhat-e például, hogy átrendeződik a parlamenti aritmetika, és új többség, ebből kifolyólag új kormánykoalíció és kormány jöjjön létre még a 2016-os törvényhozási választások előtt?
– Az államfőnek igazából nincsenek alkotmányos eszközei arra, hogy koalíciókat hozzon létre, alakítson át. Azonban kialakult egy ilyen gyakorlat, várakozás, amely Traian Băsescu alatt szinte szokásjoggá vált. Nem tudom, Johannis folytatni akarja-e ezt. Nem habitusa, és informális eszközei sincsenek annyira hozzá, tehát a várt rendszerátalakulás abban az irányban várható, hogy gyengébb államfő, erősebb kormány, erősebb parlamenti ellenőrzés következik. Ez nem egyik napról a másikra jön el, ezért nem jósolható meg, hogy marad-e a Ponta-kormány, amely alkotmányjogilag nyugodtan maradhat.
– Egyike volt azoknak az erdélyi magyar értelmiségieknek, akik az államfőválasztás második fordulója előtt kibocsátott felhívásukban az erdélyi reménykedés képviselőjének nevezték Johannist. Mennyiben erősödhet ön szerint a szebeni politikus elnöki mandátuma révén az összerdélyi szolidaritás, milyen mértékben járulhat hozzá ez a siker a régió felemelkedéséhez?
– Johannis kampánya egyértelműen előhívott, aktivizált egyfajta közös erdélyi identitást. Ez most egy erős érzületi alap, a kérdés az, hogy ki mit tesz vele. Elsősorban Johannisnak kell valamiképpen erre reflektálnia. Hogy miképp teszi, arra nincs elképzelésem. De ettől függetlenül a transzszilvanista mozgalom intézményesülésének nem szabad leállnia, nem volna jó, ha a Johannis-illúziók lefékeznék ezt a mozgalmat.
– Bár a többségében magyarok lakta vidékeken a választáson való részvétel elmaradt az országos átlagtól, még így is magasabb volt, mint a két héttel korábbi első fordulóban, amikor két magyar jelölt is szerepelt a 14 elnökjelölt között. Ugyanakkor a magyar szavazók túlnyomó többsége Johannisra voksolt. Milyen következtetéseket kellene levonniuk ebből az erdélyi magyar politikai alakulatoknak? Különösen az RMDSZ-nek, amely választói belátására bízta ugyan, hogy kire szavaznak, ám eléggé nyilvánvalóan kormányzati partnerének kampányolt.
– A magyarok jelentős többsége Johannisra szavazott, ennek egyik oka véleményem szerint egyfajta ösztönös erdélyiség. A kevésbeszédű, de a szavakat megfontoltabban, nagyobb súllyal használó Johannis közelebb állt az erdélyi szavazókhoz, mint az a Ponta, akiről az egyik neves román elemző azt írta, hogy „folyadék”, amely fölveszi annak az edénynek a formáját, amelybe beletöltik.
A legfontosabb üzenet, amit az RMDSZ kapott: nem tekinthet el választóinak ettől az ösztönös viszonyítási keretétől csupán valamilyen koalíciós-taktikai ésszerűség nevében. Mindeddig az RMDSZ elsősorban abban a kérdésben őrizte meg a választóinak a bizalmát, hogy legyen-e az erdélyi magyarságnak parlamenti képviselete.
A parlamenti képviselet megőrzése érdekében a magyar választók többsége mindeddig követte az RMDSZ-t, minden más politikai kérdést – így köztük a mostani államfőválasztást is – azonban külön mérlegelés tárgyává tett és tesz. Viszont ezekben a kérdésekben sem hasznos az RMDSZ-nek szembemenni választói többségének az opcióival, mert ez erodálja az iránta való bizalmat.
– Várhat-e előrelépést kisebbségi törekvései terén az erdélyi magyarság azt követően, hogy Johannis személyében először lesz egy nemzeti kisebbség soraiból származó államfője Romániának?
– Közvetlenül nem, mert Johannis nem nagyon szólhat bele a kormányzásba. Viszont államfőként közvetítői szereppel rendelkezik az állam és a társadalom között, ezt az alkotmány 80. szakasza elő is írja számára. Ez adhat neki lehetőséget arra, hogy – például – fontos mozgalmakat, civil kezdeményezéseket, köztük kisebbségieket is a törvényhozás és a kormányzás befolyásolói közé emeljen.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Az apolitikus fiatalok nagyarányú választási részvétele, az internet szerepe és a PSD gyűlöletkampánya egyaránt hozzájárult Klaus Johannis győzelméhez Bakk Miklós politológus szerint. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára a Krónikának adott interjúban elmondta: kisebbségi törekvései terén az erdélyi magyarság közvetlenül nem várhat előrelépést a német nemzetiségű politikus államfővé választásától, elnöki közvetítői szerepe azonban lehetőséget adhat arra, hogy ilyen kezdeményezéseket is a törvényhozás és a kormányzás befolyásolói közé emeljen.
– Mivel magyarázható az államfőválasztás második fordulójának lényegesen kisebb eséllyel nekivágó Klaus Johannis sikere, aki minden várakozást felülmúló győzelmet aratott ellenfelével szemben? Maga Nagyszeben polgármestere is az internet szerepét emelte ki a szavazópolgárok mozgósításában, mások a diaszpórában tapasztalt választási rendellenességekkel indokolják a jobboldali jelölt diadalát.
– Úgy hiszem, a magyarázat többrétű, és gondolom, az utólagos vizsgálatok is visszaigazolják ezt. Először is: nagy számban jelentek meg szavazni – a jelek szerint – olyan fiatalok, akik a korábbi felmérések szerint a közömbös, apolitikus vagy elitellenes-rendszerellenes kategóriába tartozhattak. Az internet, a közösségi hálózatok szerepe az ő esetükben valóban fontos lehetett.
Másodszor: nagyon fontos szerepe volt a külföldön élő románságnak. Itt most nem a szavazataikra gondolok, hanem arra, hogy ők is részei, méghozzá nagyon aktív működtetői voltak annak a közösségi hálónak, amely a külföldi szavazókörök kérdésének tematizálásával sok román állampolgár – itthoni ismerőseik, rokonaik – szavazási hajlandóságát megváltoztatta. Végül maga az első forduló utáni PSD-kampány is szerepet játszott ebben. A szociáldemokraták gyűlöletkampánnyal próbáltak olyan törésvonalakat felerősíteni, amelyekről azt gondolták, hogy az ő többségüket konzerválják, de tévedtek.
–Tehát esetleg indokoltabb ott keresni a választás végkimenetelét, hogy mit rontott el Victor Ponta és az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD)? Mennyiben tekinthető a baloldallal és annak jelöltjével szembeni protestszavazatnak az államelnöki megmérettetésen született eredmény?
– A PSD elutasítása önmagában még nem protestszavazás. Ha viszont a Johannis-szavazatok egy részét az egész eddigi zsákmánypolitikai rendszer elutasítása motiválta, akkor már protestszavazásról beszélhetünk. Ezzel összefüggően tény, hogy valami rendszerváltó hangulat, eufória lengi most be Romániát. Johannis néhány kijelentése is arra utal, hogy így fogja fel a helyzetet. „Visszavettük az országot”, mondja, azonban nem vagyok meggyőződve, hogy ez egy gyökeres rendszerátalakítás kezdete.
– Milyen kihatással bírhat Johannis győzelme a belpolitikai erőviszonyokra? Előfordulhat-e például, hogy átrendeződik a parlamenti aritmetika, és új többség, ebből kifolyólag új kormánykoalíció és kormány jöjjön létre még a 2016-os törvényhozási választások előtt?
– Az államfőnek igazából nincsenek alkotmányos eszközei arra, hogy koalíciókat hozzon létre, alakítson át. Azonban kialakult egy ilyen gyakorlat, várakozás, amely Traian Băsescu alatt szinte szokásjoggá vált. Nem tudom, Johannis folytatni akarja-e ezt. Nem habitusa, és informális eszközei sincsenek annyira hozzá, tehát a várt rendszerátalakulás abban az irányban várható, hogy gyengébb államfő, erősebb kormány, erősebb parlamenti ellenőrzés következik. Ez nem egyik napról a másikra jön el, ezért nem jósolható meg, hogy marad-e a Ponta-kormány, amely alkotmányjogilag nyugodtan maradhat.
– Egyike volt azoknak az erdélyi magyar értelmiségieknek, akik az államfőválasztás második fordulója előtt kibocsátott felhívásukban az erdélyi reménykedés képviselőjének nevezték Johannist. Mennyiben erősödhet ön szerint a szebeni politikus elnöki mandátuma révén az összerdélyi szolidaritás, milyen mértékben járulhat hozzá ez a siker a régió felemelkedéséhez?
– Johannis kampánya egyértelműen előhívott, aktivizált egyfajta közös erdélyi identitást. Ez most egy erős érzületi alap, a kérdés az, hogy ki mit tesz vele. Elsősorban Johannisnak kell valamiképpen erre reflektálnia. Hogy miképp teszi, arra nincs elképzelésem. De ettől függetlenül a transzszilvanista mozgalom intézményesülésének nem szabad leállnia, nem volna jó, ha a Johannis-illúziók lefékeznék ezt a mozgalmat.
– Bár a többségében magyarok lakta vidékeken a választáson való részvétel elmaradt az országos átlagtól, még így is magasabb volt, mint a két héttel korábbi első fordulóban, amikor két magyar jelölt is szerepelt a 14 elnökjelölt között. Ugyanakkor a magyar szavazók túlnyomó többsége Johannisra voksolt. Milyen következtetéseket kellene levonniuk ebből az erdélyi magyar politikai alakulatoknak? Különösen az RMDSZ-nek, amely választói belátására bízta ugyan, hogy kire szavaznak, ám eléggé nyilvánvalóan kormányzati partnerének kampányolt.
– A magyarok jelentős többsége Johannisra szavazott, ennek egyik oka véleményem szerint egyfajta ösztönös erdélyiség. A kevésbeszédű, de a szavakat megfontoltabban, nagyobb súllyal használó Johannis közelebb állt az erdélyi szavazókhoz, mint az a Ponta, akiről az egyik neves román elemző azt írta, hogy „folyadék”, amely fölveszi annak az edénynek a formáját, amelybe beletöltik.
A legfontosabb üzenet, amit az RMDSZ kapott: nem tekinthet el választóinak ettől az ösztönös viszonyítási keretétől csupán valamilyen koalíciós-taktikai ésszerűség nevében. Mindeddig az RMDSZ elsősorban abban a kérdésben őrizte meg a választóinak a bizalmát, hogy legyen-e az erdélyi magyarságnak parlamenti képviselete.
A parlamenti képviselet megőrzése érdekében a magyar választók többsége mindeddig követte az RMDSZ-t, minden más politikai kérdést – így köztük a mostani államfőválasztást is – azonban külön mérlegelés tárgyává tett és tesz. Viszont ezekben a kérdésekben sem hasznos az RMDSZ-nek szembemenni választói többségének az opcióival, mert ez erodálja az iránta való bizalmat.
– Várhat-e előrelépést kisebbségi törekvései terén az erdélyi magyarság azt követően, hogy Johannis személyében először lesz egy nemzeti kisebbség soraiból származó államfője Romániának?
– Közvetlenül nem, mert Johannis nem nagyon szólhat bele a kormányzásba. Viszont államfőként közvetítői szereppel rendelkezik az állam és a társadalom között, ezt az alkotmány 80. szakasza elő is írja számára. Ez adhat neki lehetőséget arra, hogy – például – fontos mozgalmakat, civil kezdeményezéseket, köztük kisebbségieket is a törvényhozás és a kormányzás befolyásolói közé emeljen.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 19.
A katedrától a Cotroceni-palotáig (Szász kisebbségi politikus az egységes román nemzetállam élén)
A magát egységes, oszthatatlan nemzetállamként meghatározó, több mint 85 százalékban ortodox Románia szász nemzetiségű, lutheránus államfőt választott az ország élére Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Nemzeti liberális Párt elnöke, az ellenzéki Keresztény–Liberális Szövetség államfőjelöltje személyében.
Az 55 éves politikus honlapján közzétett rövid életrajzában szerény körülmények között élő erdélyi szász család sarjaként mutatkozik be. Bár szülei – sok tízezer nemzettársukkal együtt – 1990-ben kitelepedtek Németországba, Klaus Johannis azt állítja magáról, hogy sosem akart elköltözni szülőföldjéről. A Digi 24 hírtelevízió róla készült portréfilmjében megjegyzi: ebben nagy szerepe volt annak is, hogy felesége, Carmen román nemzetiségű. Johannis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikatanári oklevelet 1983-ban, néhány évig vidéken, majd szülővárosában, Nagyszebenben, volt iskolájában, a Samuel von Brukenthal német tannyelvű főgimnáziumban tanított. Az 1989-es fordulat után belépett a német kisebbség érdekvédelmi szervezetébe, a Romániai Németek Demokrata Fórumába. A fórum egyik vezetőjének visszaemlékezése szerint a ’90-es évek végén a város akkori vezetése egy német tanfelügyelőre kért javaslatot az érdekképviselettől: így lett Johannis tanfelügyelő, majd megyei főtanfelügyelő. Amikor 2000-ben felmerült, hogy a német fórum is állíthatna polgármesterjelöltet a szászok által alapított Nagyszebenben, rá esett a választás, mert ő volt az egyedüli, aki közigazgatási tapasztalattal rendelkezett. Hatalmas meglepetés volt, hogy a 95 százalékban román többségű város lakossága bizalmat szavazott a német közösség jelöltjének. Vezetése alatt Nagyszeben fejlődésnek indult, a városházán egymásnak adták a kilincset a külföldi befektetők, Nagyszeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa lett. Azóta háromszor újrázott 70 százalék fölötti szavazataránnyal. Az erdélyi város polgármesterét a Nemzeti Liberális Párt korábbi elnöke, Crin ANtonescu vitte be a bukaresti nagypolitikába. 2009 őszén az ő kezdeményezésére javasolták Johannist miniszterelnöknek a Traian Băsescu államfő ellen összefogó szociáldemokraták és liberálisok. A nagyszebeni polgármester ugyancsak Antonescu hívására mondott le 2013 februárjában a Német Demokrata Fórum elnökségéről, és lépett be a liberális pártba, ahol elnökhelyettesi tisztséget kapott. Idén Antonescu hátat fordított a Victor Ponta vezette szociáldemokratáknak, és immár a baloldal ellen fogott össze a jobbközép Demokrata Liberális Párttal, majd lemondott a Nemzeti Liberális Párt elnökségéről. Júniusban Klaus Johannist választották pártelnöknek, a közvélemény-kutatások ugyanis neki jósolták a legnagyobb esélyt arra, hogy legyőzze Pontát az elnökválasztáson. Így ő lett a Keresztény–Liberális Szövetség államfőjelöltje.
Politikai ellenfelei Johannis német nemzetiségét lejáratására, a román állam iránti lojalitása megkérdőjelezésére próbálták felhasználni. A témát Victor Ponta kormányfő kampánya visszatérő elemévé tette: rendszeresen utalt arra, hogy – Johannisszal ellentétben – ő román és ortodox vallású. Az elemzők egyetértenek abban, hogy Klaus Johannis politikai karrierjében a helyi közigazgatásban elért eredményei mellett német mivolta is szerepet játszott: a szűkszavú, megfontoltan beszélő, roppant komoly ember a német mítosz megtestesítője a románság számára.
A többnyire evangélikus szászok ősei a mai Luxemburg és Belgium területéről több mint 800 éve érkeztek Erdélybe, a katolikus svábokat a 18. században Mária-Terézia telepítette a Bánságba. A második világháború idején Ion Antonescu marsall megállapodott Hitlerrel abban, hogy a romániai németeket a Wehrmacht sorozza be: a túlélők közül sokan nem tértek haza. Az otthon maradottak közül sokakat a kollektív bűnösség elve alapján a kommunisták Szibériába deportáltak. Így az 1950-es évekre megfeleződött a romániai németek száma. Később a Ceauşescu vezette kommunista Románia egyszerűen eladta a romániai szászokat és svábokat a Német Szövetségi Köztársaságnak, amely több mint egymilliárd márkát fizetett 1968 és 1989 között kitelepedésük jóváhagyásáért. 1990-re negyedmillió német maradt Romániában: többségük a rendszerváltás után kivándorolt. A két világháború között még 800 ezer német élt Romániában. Mára 36 ezren maradtak. A románok ma egyetértenek abban, hogy kár volt elüldözni a németeket az országból. A magyar kisebbséggel szemben sokszor gyanakvó románok gyakran utalnak rá: a történelem során többször voltak a szászokkal egy táborban, 1918-ban a szászok is támogatták Erdély Romániához csatolását. Azt a felvirágzást is elismeréssel emlegetik, amelyet az elődeik által meghívott Hohenzollern-dinasztia uralkodása idején ért meg Románia 1866 és 1947 között.
Mindezek tükrében talán nem is olyan rendkívüli, hogy 2018-ban, Románia létrejöttének centenáriumán egy szász nemzetiségű elnök áll majd az ország élén. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A magát egységes, oszthatatlan nemzetállamként meghatározó, több mint 85 százalékban ortodox Románia szász nemzetiségű, lutheránus államfőt választott az ország élére Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Nemzeti liberális Párt elnöke, az ellenzéki Keresztény–Liberális Szövetség államfőjelöltje személyében.
Az 55 éves politikus honlapján közzétett rövid életrajzában szerény körülmények között élő erdélyi szász család sarjaként mutatkozik be. Bár szülei – sok tízezer nemzettársukkal együtt – 1990-ben kitelepedtek Németországba, Klaus Johannis azt állítja magáról, hogy sosem akart elköltözni szülőföldjéről. A Digi 24 hírtelevízió róla készült portréfilmjében megjegyzi: ebben nagy szerepe volt annak is, hogy felesége, Carmen román nemzetiségű. Johannis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikatanári oklevelet 1983-ban, néhány évig vidéken, majd szülővárosában, Nagyszebenben, volt iskolájában, a Samuel von Brukenthal német tannyelvű főgimnáziumban tanított. Az 1989-es fordulat után belépett a német kisebbség érdekvédelmi szervezetébe, a Romániai Németek Demokrata Fórumába. A fórum egyik vezetőjének visszaemlékezése szerint a ’90-es évek végén a város akkori vezetése egy német tanfelügyelőre kért javaslatot az érdekképviselettől: így lett Johannis tanfelügyelő, majd megyei főtanfelügyelő. Amikor 2000-ben felmerült, hogy a német fórum is állíthatna polgármesterjelöltet a szászok által alapított Nagyszebenben, rá esett a választás, mert ő volt az egyedüli, aki közigazgatási tapasztalattal rendelkezett. Hatalmas meglepetés volt, hogy a 95 százalékban román többségű város lakossága bizalmat szavazott a német közösség jelöltjének. Vezetése alatt Nagyszeben fejlődésnek indult, a városházán egymásnak adták a kilincset a külföldi befektetők, Nagyszeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa lett. Azóta háromszor újrázott 70 százalék fölötti szavazataránnyal. Az erdélyi város polgármesterét a Nemzeti Liberális Párt korábbi elnöke, Crin ANtonescu vitte be a bukaresti nagypolitikába. 2009 őszén az ő kezdeményezésére javasolták Johannist miniszterelnöknek a Traian Băsescu államfő ellen összefogó szociáldemokraták és liberálisok. A nagyszebeni polgármester ugyancsak Antonescu hívására mondott le 2013 februárjában a Német Demokrata Fórum elnökségéről, és lépett be a liberális pártba, ahol elnökhelyettesi tisztséget kapott. Idén Antonescu hátat fordított a Victor Ponta vezette szociáldemokratáknak, és immár a baloldal ellen fogott össze a jobbközép Demokrata Liberális Párttal, majd lemondott a Nemzeti Liberális Párt elnökségéről. Júniusban Klaus Johannist választották pártelnöknek, a közvélemény-kutatások ugyanis neki jósolták a legnagyobb esélyt arra, hogy legyőzze Pontát az elnökválasztáson. Így ő lett a Keresztény–Liberális Szövetség államfőjelöltje.
Politikai ellenfelei Johannis német nemzetiségét lejáratására, a román állam iránti lojalitása megkérdőjelezésére próbálták felhasználni. A témát Victor Ponta kormányfő kampánya visszatérő elemévé tette: rendszeresen utalt arra, hogy – Johannisszal ellentétben – ő román és ortodox vallású. Az elemzők egyetértenek abban, hogy Klaus Johannis politikai karrierjében a helyi közigazgatásban elért eredményei mellett német mivolta is szerepet játszott: a szűkszavú, megfontoltan beszélő, roppant komoly ember a német mítosz megtestesítője a románság számára.
A többnyire evangélikus szászok ősei a mai Luxemburg és Belgium területéről több mint 800 éve érkeztek Erdélybe, a katolikus svábokat a 18. században Mária-Terézia telepítette a Bánságba. A második világháború idején Ion Antonescu marsall megállapodott Hitlerrel abban, hogy a romániai németeket a Wehrmacht sorozza be: a túlélők közül sokan nem tértek haza. Az otthon maradottak közül sokakat a kollektív bűnösség elve alapján a kommunisták Szibériába deportáltak. Így az 1950-es évekre megfeleződött a romániai németek száma. Később a Ceauşescu vezette kommunista Románia egyszerűen eladta a romániai szászokat és svábokat a Német Szövetségi Köztársaságnak, amely több mint egymilliárd márkát fizetett 1968 és 1989 között kitelepedésük jóváhagyásáért. 1990-re negyedmillió német maradt Romániában: többségük a rendszerváltás után kivándorolt. A két világháború között még 800 ezer német élt Romániában. Mára 36 ezren maradtak. A románok ma egyetértenek abban, hogy kár volt elüldözni a németeket az országból. A magyar kisebbséggel szemben sokszor gyanakvó románok gyakran utalnak rá: a történelem során többször voltak a szászokkal egy táborban, 1918-ban a szászok is támogatták Erdély Romániához csatolását. Azt a felvirágzást is elismeréssel emlegetik, amelyet az elődeik által meghívott Hohenzollern-dinasztia uralkodása idején ért meg Románia 1866 és 1947 között.
Mindezek tükrében talán nem is olyan rendkívüli, hogy 2018-ban, Románia létrejöttének centenáriumán egy szász nemzetiségű elnök áll majd az ország élén. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 19.
45 éves a Román Televízió magyar nyelvű adása
A romániai magyar nyelvű televíziózás negyvenöt évvel ezelőtt kezdődött. 1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban.
A szimbólummá vált toronyépületben, a kilencedik emeleti szerkesztőségi szobákban riportokat, ankétokat, portrékat, tévéjátékokat, zenei műsorokat, politikai kommentárokat készítettek a televíziózás klasszikusaivá vált személyiségek.
Aztán tizenhat év után, 1985-ben megszüntették a Magyar adást. Egyetlen telefonutasítással. Filmanyagát a területi rádióstúdiók archívumával együtt egy bukaresti központi raktárban helyezték el, a pusztulást felgyorsító körülmények között.
Ezzel a betiltással véget ért a romániai magyar televíziózás első fejezete. 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a román közszolgálati televízióban.
Az 1989-es romániai változások után a Magyar adás néhány tapasztalt szerkesztője – kihasználva az új politikai konjunktúrát – műszaki háttér nélkül, amatőr videósok segítségével újraindította a magyar nyelvű műsort. A változást követő első időszakban rendkívül nagy nézettséget hoztak a Magyar adás közügyi eseményekről szóló adásai, köztük az 1990. március 19-i marosvásárhelyi véres konfliktusokat és a Román Televízió székháza elleni, 1990 júniusában történt támadásokat bemutató tudósítások. Ezek az anyagok, éppen szókimondó mivoltuknak köszönhetően, a románok körében is népszerűek voltak, hiszen a Magyar adás a feliratozás által már a rendszerváltás első, zavaros pillanataiban is hozzáférhető volt a román nézők számára.
Az újraindult Magyar adás műsorának skálája kiszélesedett: a híradó és a kulturális tájékoztató műsorok mellett kedveltek voltak a stúdióbeszélgetések, amelyek során a magyarság életbevágó kérdéseit vitatták meg a résztvevők (népesedés, kivándorlás, anyanyelvi oktatás, az önálló magyar egyetem visszaállítása, a Babes–Bolyai magyar vonalának fejlesztése, az autonómia stb). Helyet kaptak az adásban oktató- ismeretterjesztő filmek, ifjúsági és kabaréműsorok, könnyűzene, a népi kultúra ápolására irányuló különböző rendezvények.
A kilencvenes évek második felétől a bukaresti magyar szerkesztőség romániai monopóliuma megszűnt, hiszen a kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat során nemcsak a kábeltévé-hálózatok által nálunk is sugárzott magyarországi adók, hanem a román közszolgálati televízió területi stúdiói (Kolozsvár, Temesvár, később Marosvásárhely) és még inkább a helyi magántévé-társaságok jelentős számú néző figyelmét kötik le. Ennek ellenére a kilencedik emeleten dolgozó szerkesztőség professzionalizmusa ma is kiemelt szerepet biztosít az adásnak.
A kérdés csak az, hogy vajon meddig.
A román közszolgálati televízió ugyanis súlyos anyagi gondokkal küszködik. 2013 tavaszán közel hétszáz alkalmazottat bocsátott el, ám a remélt gazdasági talpra állás elmaradt. A felhalmozott adósság nem lett kevesebb, a műsorgyártás jórészt megbénult, és ezen a helyzeten a 2013 decemberében történt elnökváltás sem változtatott. Továbbra sincs pénz műsorgyártásra, hol a csődeljárás beindításáról, hol a fizetésképtelenség bejelentéséről hallani. A televízióban teljes bizonytalanság uralkodik. Ez az állapot nyilván a Magyar adásra is kihat: nevetségesen kevés pénzből próbál műsorokat gyártani a csökkentett létszámmal működő szerkesztőség, és még csak az a lehetősége sincs meg, hogy külsős bedolgozókkal pótolja a kiszállások, terepmunkák hiánya miatt keletkezett űrt.
Egyértelmű, hogy a következő időszakban megoldást kell találni a hazai közszolgálati média helyzetére.
Az erről szóló vitaindítót évfordulós rendezvényére időzítette a bukaresti magyar szerkesztőség. A Közszolgálat régen és ma című fórum Sepsiszentgyörgyön lesz november 23-án, vasárnap délután 4 órától, a Székely Mikó kollégium konferenciatermében.
A vetítéssel egybekötött közönségtalálkozóra a Magyar adás mindenkori szerkesztősége mindenkit szeretettel vár!
A magyar szerkesztőség vezetősége
Népújság (Marosvásárhely)
A romániai magyar nyelvű televíziózás negyvenöt évvel ezelőtt kezdődött. 1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban.
A szimbólummá vált toronyépületben, a kilencedik emeleti szerkesztőségi szobákban riportokat, ankétokat, portrékat, tévéjátékokat, zenei műsorokat, politikai kommentárokat készítettek a televíziózás klasszikusaivá vált személyiségek.
Aztán tizenhat év után, 1985-ben megszüntették a Magyar adást. Egyetlen telefonutasítással. Filmanyagát a területi rádióstúdiók archívumával együtt egy bukaresti központi raktárban helyezték el, a pusztulást felgyorsító körülmények között.
Ezzel a betiltással véget ért a romániai magyar televíziózás első fejezete. 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a román közszolgálati televízióban.
Az 1989-es romániai változások után a Magyar adás néhány tapasztalt szerkesztője – kihasználva az új politikai konjunktúrát – műszaki háttér nélkül, amatőr videósok segítségével újraindította a magyar nyelvű műsort. A változást követő első időszakban rendkívül nagy nézettséget hoztak a Magyar adás közügyi eseményekről szóló adásai, köztük az 1990. március 19-i marosvásárhelyi véres konfliktusokat és a Román Televízió székháza elleni, 1990 júniusában történt támadásokat bemutató tudósítások. Ezek az anyagok, éppen szókimondó mivoltuknak köszönhetően, a románok körében is népszerűek voltak, hiszen a Magyar adás a feliratozás által már a rendszerváltás első, zavaros pillanataiban is hozzáférhető volt a román nézők számára.
Az újraindult Magyar adás műsorának skálája kiszélesedett: a híradó és a kulturális tájékoztató műsorok mellett kedveltek voltak a stúdióbeszélgetések, amelyek során a magyarság életbevágó kérdéseit vitatták meg a résztvevők (népesedés, kivándorlás, anyanyelvi oktatás, az önálló magyar egyetem visszaállítása, a Babes–Bolyai magyar vonalának fejlesztése, az autonómia stb). Helyet kaptak az adásban oktató- ismeretterjesztő filmek, ifjúsági és kabaréműsorok, könnyűzene, a népi kultúra ápolására irányuló különböző rendezvények.
A kilencvenes évek második felétől a bukaresti magyar szerkesztőség romániai monopóliuma megszűnt, hiszen a kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat során nemcsak a kábeltévé-hálózatok által nálunk is sugárzott magyarországi adók, hanem a román közszolgálati televízió területi stúdiói (Kolozsvár, Temesvár, később Marosvásárhely) és még inkább a helyi magántévé-társaságok jelentős számú néző figyelmét kötik le. Ennek ellenére a kilencedik emeleten dolgozó szerkesztőség professzionalizmusa ma is kiemelt szerepet biztosít az adásnak.
A kérdés csak az, hogy vajon meddig.
A román közszolgálati televízió ugyanis súlyos anyagi gondokkal küszködik. 2013 tavaszán közel hétszáz alkalmazottat bocsátott el, ám a remélt gazdasági talpra állás elmaradt. A felhalmozott adósság nem lett kevesebb, a műsorgyártás jórészt megbénult, és ezen a helyzeten a 2013 decemberében történt elnökváltás sem változtatott. Továbbra sincs pénz műsorgyártásra, hol a csődeljárás beindításáról, hol a fizetésképtelenség bejelentéséről hallani. A televízióban teljes bizonytalanság uralkodik. Ez az állapot nyilván a Magyar adásra is kihat: nevetségesen kevés pénzből próbál műsorokat gyártani a csökkentett létszámmal működő szerkesztőség, és még csak az a lehetősége sincs meg, hogy külsős bedolgozókkal pótolja a kiszállások, terepmunkák hiánya miatt keletkezett űrt.
Egyértelmű, hogy a következő időszakban megoldást kell találni a hazai közszolgálati média helyzetére.
Az erről szóló vitaindítót évfordulós rendezvényére időzítette a bukaresti magyar szerkesztőség. A Közszolgálat régen és ma című fórum Sepsiszentgyörgyön lesz november 23-án, vasárnap délután 4 órától, a Székely Mikó kollégium konferenciatermében.
A vetítéssel egybekötött közönségtalálkozóra a Magyar adás mindenkori szerkesztősége mindenkit szeretettel vár!
A magyar szerkesztőség vezetősége
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 19.
Sorsok, emlékek, történetek találkozása
Szőcs Petra volt a Bretter-kör vendége
Nem föltétlenül „akasztható” a kolozsvári jelző Szőcs Petra verseire, bár itteni kapcsolódások is tetten érhetők bennük.
Már a kötet címe is kötődik a városhoz, ahol a szerző tízéves koráig élt, s ahova mostanság is szívesen tér vissza; „életem egyik fontos részét töltöttem Kolozsváron, majd többször filmeztem itt, kellett az, hogy itt történjenek ezek az események” – magyarázta hétfőn este a Bulgakov kávézóban, ahol Horváth Előd Benjáminnal, a Bretter-kör elnökségi tagjával és Nagy Eszterrel, a BBTE magyar szakos mesterképzős hallgatójával beszélgetett. Az apropót a Magvető Kiadónál tavaly megjelent Kétvízköz című könyve szolgáltatta, amelyért a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten élő költő, filmrendező megkapta az elsőköteteseknek járó Makói Medáliák-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)
Szőcs Petra volt a Bretter-kör vendége
Nem föltétlenül „akasztható” a kolozsvári jelző Szőcs Petra verseire, bár itteni kapcsolódások is tetten érhetők bennük.
Már a kötet címe is kötődik a városhoz, ahol a szerző tízéves koráig élt, s ahova mostanság is szívesen tér vissza; „életem egyik fontos részét töltöttem Kolozsváron, majd többször filmeztem itt, kellett az, hogy itt történjenek ezek az események” – magyarázta hétfőn este a Bulgakov kávézóban, ahol Horváth Előd Benjáminnal, a Bretter-kör elnökségi tagjával és Nagy Eszterrel, a BBTE magyar szakos mesterképzős hallgatójával beszélgetett. Az apropót a Magvető Kiadónál tavaly megjelent Kétvízköz című könyve szolgáltatta, amelyért a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten élő költő, filmrendező megkapta az elsőköteteseknek járó Makói Medáliák-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 21.
Válaszol: Magyari Nándor szociológus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára
Mi a jelentősége ma, jelenlegi formájában a Máértnak?
A Máért egyike azon utolsó fórumoknak, amelyeken Orbán Viktor hangos közbekiabálás kockázata nélkül adhat hangot valóságtól elrugaszkodott kül- és nemzetpolitikai vízióinak. Erre is használta a mostani ülést, olyan kijelentéseket tett, melyek valós megalapozottság hiányában nem segítik, hanem gyengítik a határon túli magyar politikai formációkat kisebbségpolitikai céljaik elérésében. A Máérten megfogalmazott „hasznos utasítások” üres politikai kommunikációs klisék, tartalmatlan beszéd.
Népszava
Mi a jelentősége ma, jelenlegi formájában a Máértnak?
A Máért egyike azon utolsó fórumoknak, amelyeken Orbán Viktor hangos közbekiabálás kockázata nélkül adhat hangot valóságtól elrugaszkodott kül- és nemzetpolitikai vízióinak. Erre is használta a mostani ülést, olyan kijelentéseket tett, melyek valós megalapozottság hiányában nem segítik, hanem gyengítik a határon túli magyar politikai formációkat kisebbségpolitikai céljaik elérésében. A Máérten megfogalmazott „hasznos utasítások” üres politikai kommunikációs klisék, tartalmatlan beszéd.
Népszava
2014. november 22.
III. Magyar Pedagógusnap Fehér megyében: vetélkedővel, előadással, díjazással
Egynapos sikertörténetnek lehetne elkönyvelni a harmadik magyar pedagógusnapot Fehér megyében.
A Fehér megyei nemzetiségi tanfelügyelő, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem képviselői közreműködésével és összefogásával, színvonalas és tartalmas programok zajlottak a kollégiumban. A díszteremben a líceumi ifjúság a „Fogadj örökbe egy emlékművet” vetélkedő harmadik szakaszának feltételeivel ismerkedett, később az informatikai teremben enyedi és vidéki bemutatókat tartottak az órán kívüli nevelői megvalósításokról, „az iskola másként” szellemében, este pedig jó hangulatú, vacsora közbeni beszélgetéssel és táncmulatsággal zárult a nap. A szervezőket dicséri, hogy újra meghívták a rendezvényre a nyugdíjas pedagógusokat is. Ugyanakkor egy incidensnek is nevezhető mozzanata volt még a rendezvénynek: a megyei főtanfelügyelő (a Szociáldemokrata Párt tagja) annak ellenére, hogy a programot előzőleg ismerte már, bejelentést tett a tanügyminisztériumban, hogy mivel foglalkozik a megyei magyar pedagógusközösség az államfőválasztás kampánya idején. Régi, letűnt időket felidéző módszer! Hiszen államtitkári beavatkozás következett a helyzet tisztázására, és elküldték egy napra Borsos László tanácsost, aki végül aktívan és érdeklődéssel vett részt a pedagógusnap eseményein.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
Egynapos sikertörténetnek lehetne elkönyvelni a harmadik magyar pedagógusnapot Fehér megyében.
A Fehér megyei nemzetiségi tanfelügyelő, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem képviselői közreműködésével és összefogásával, színvonalas és tartalmas programok zajlottak a kollégiumban. A díszteremben a líceumi ifjúság a „Fogadj örökbe egy emlékművet” vetélkedő harmadik szakaszának feltételeivel ismerkedett, később az informatikai teremben enyedi és vidéki bemutatókat tartottak az órán kívüli nevelői megvalósításokról, „az iskola másként” szellemében, este pedig jó hangulatú, vacsora közbeni beszélgetéssel és táncmulatsággal zárult a nap. A szervezőket dicséri, hogy újra meghívták a rendezvényre a nyugdíjas pedagógusokat is. Ugyanakkor egy incidensnek is nevezhető mozzanata volt még a rendezvénynek: a megyei főtanfelügyelő (a Szociáldemokrata Párt tagja) annak ellenére, hogy a programot előzőleg ismerte már, bejelentést tett a tanügyminisztériumban, hogy mivel foglalkozik a megyei magyar pedagógusközösség az államfőválasztás kampánya idején. Régi, letűnt időket felidéző módszer! Hiszen államtitkári beavatkozás következett a helyzet tisztázására, és elküldték egy napra Borsos László tanácsost, aki végül aktívan és érdeklődéssel vett részt a pedagógusnap eseményein.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 24.
Székelyföldi kilátások (A Magyar Tudomány Napja Sepsiszentgyörgyön)
Perspektívák Székelyföldről címmel szervezett szombaton kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) márciusban alakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a megyeháza üléstermében.
Ezzel csatlakozott az anyaintézmény 13. kiadásához érkezett rendezvénysorozatához. Annak mintájára, ahogyan november 3-án tartják a magyar tudomány napját (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ezen a napon határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását), 2002 óta a szervezet alapításának évfordulója (1859. november 23–26-a között tartották az alapító közgyűlést Kolozsváron) alkalmából az EME – szakosztályai és fiókegyesületei részvételével – megszervezi a Magyar tudomány napja Erdélyben című fórumát. Az EME minden évben kijelöli a fórum témáját, idén Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel hirdették meg a rendezvényt.
A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet kerekasztalán a székelyföldi magyar tudományművelés helyzetéről és feladatairól tanácskoztak a meghívottak. Görög Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, Szabó Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusának tagja, Cziprián Kovács Loránd, a BBTE sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Tanszékének vezetője, Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt rektorhelyettese, Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, Lázár Ede, a Sapientia csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánhelyettese, valamint Bíró Béla és Pető Mária, a Székely Mikó kollégium matematika-, illetve fizikatanára és Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezete elnökének moderálásával.
Elhangzott: Romániában a tudományos kutatások állami finanszírozása minimális, az önkormányzatok ebben nem érdekeltek, az európai uniós pályázatok elszámolási módszertana ijesztő. Magyarországi támogatást főleg nemzetiidentitás-megőrző tevékenységekre nyújtanak. A romániai oktatásfinanszírozási politika miatt az egyetemek nem tudnak a piaci igényeknek megfelelő képzést nyújtani, ugyanakkor érezhető a kultúrközpont, Kolozsvár elszívó ereje is. Ami a művészeti oktatást illeti, középiskolai szinten pozitív az együttműködés Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Brassó között, de a felsőfokú oktatás igencsak gyerekcipőben jár, főleg a zenei képzés, kivétel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló képzőművészeti oktatás. A tudomány terén azok a kutatások számítanak, amelyek nemzetközi jelentőségűek, s azok a tanulmányok értékelhetőek, amelyek nemzetközileg jegyzett kiadványokban jelennek meg. Nagyrészt pénzkérdések merülnek fel, de személyi gondok is akadnak, például fiatal tehetségeket elüldöztek Székelyföldről.
Mint megfogalmazták, jó lenne véget vetni az olyan megkülönböztetésnek, hogy melyik egyetem magyarabb a másiknál, és a valós kérdésekkel kellene foglalkozni. Érdemes lenne kihasználni azt a stratégiai helyzetet, amit a székelyföldi magyar tanintézmények nyújtanak, valamint a Románia és Magyarország közötti közvetítő szerepben rejlő lehetőségeket. Kisebb vita is kialakult a BBTE és Sapientia képviselői között a párhuzamokról, átfedésekről, hisz egy térségből származnak a diákok. Székely Gyula bejelentette, a Sapientia új kart, mezőgazdász és erdészmérnöki szakot indít Sepsiszentgyörgyön az egykori traktoriskola, legutóbb Gámán János Szakközépiskola székhelyén, folynak a munkálatok, jövő tanévtől el kell kezdeni az oktatást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Perspektívák Székelyföldről címmel szervezett szombaton kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) márciusban alakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a megyeháza üléstermében.
Ezzel csatlakozott az anyaintézmény 13. kiadásához érkezett rendezvénysorozatához. Annak mintájára, ahogyan november 3-án tartják a magyar tudomány napját (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ezen a napon határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását), 2002 óta a szervezet alapításának évfordulója (1859. november 23–26-a között tartották az alapító közgyűlést Kolozsváron) alkalmából az EME – szakosztályai és fiókegyesületei részvételével – megszervezi a Magyar tudomány napja Erdélyben című fórumát. Az EME minden évben kijelöli a fórum témáját, idén Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel hirdették meg a rendezvényt.
A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet kerekasztalán a székelyföldi magyar tudományművelés helyzetéről és feladatairól tanácskoztak a meghívottak. Görög Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, Szabó Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusának tagja, Cziprián Kovács Loránd, a BBTE sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Tanszékének vezetője, Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt rektorhelyettese, Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, Lázár Ede, a Sapientia csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánhelyettese, valamint Bíró Béla és Pető Mária, a Székely Mikó kollégium matematika-, illetve fizikatanára és Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezete elnökének moderálásával.
Elhangzott: Romániában a tudományos kutatások állami finanszírozása minimális, az önkormányzatok ebben nem érdekeltek, az európai uniós pályázatok elszámolási módszertana ijesztő. Magyarországi támogatást főleg nemzetiidentitás-megőrző tevékenységekre nyújtanak. A romániai oktatásfinanszírozási politika miatt az egyetemek nem tudnak a piaci igényeknek megfelelő képzést nyújtani, ugyanakkor érezhető a kultúrközpont, Kolozsvár elszívó ereje is. Ami a művészeti oktatást illeti, középiskolai szinten pozitív az együttműködés Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Brassó között, de a felsőfokú oktatás igencsak gyerekcipőben jár, főleg a zenei képzés, kivétel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló képzőművészeti oktatás. A tudomány terén azok a kutatások számítanak, amelyek nemzetközi jelentőségűek, s azok a tanulmányok értékelhetőek, amelyek nemzetközileg jegyzett kiadványokban jelennek meg. Nagyrészt pénzkérdések merülnek fel, de személyi gondok is akadnak, például fiatal tehetségeket elüldöztek Székelyföldről.
Mint megfogalmazták, jó lenne véget vetni az olyan megkülönböztetésnek, hogy melyik egyetem magyarabb a másiknál, és a valós kérdésekkel kellene foglalkozni. Érdemes lenne kihasználni azt a stratégiai helyzetet, amit a székelyföldi magyar tanintézmények nyújtanak, valamint a Románia és Magyarország közötti közvetítő szerepben rejlő lehetőségeket. Kisebb vita is kialakult a BBTE és Sapientia képviselői között a párhuzamokról, átfedésekről, hisz egy térségből származnak a diákok. Székely Gyula bejelentette, a Sapientia új kart, mezőgazdász és erdészmérnöki szakot indít Sepsiszentgyörgyön az egykori traktoriskola, legutóbb Gámán János Szakközépiskola székhelyén, folynak a munkálatok, jövő tanévtől el kell kezdeni az oktatást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 24.
Nyitni a társadalom felé
A hazai szakma keresztmetszetét ismertette és hiánypótló kiadványát mutatta be a 10. születésnapját ünneplő Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szerdán Kolozsváron.
A Másképp című tanulmánykötet, amely az egyesület első kiadványaként látott napvilágot, egyfajta összegzést nyújt a speciális nevelési igényű gyerekek oktatásáról, ugyanakkor hiánypótló a tekintetben is, hogy nyitni szándékszik a nagyközönség felé.
Ismertségre és elismertségre törekszenek
„Az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkájából kíván ízelítőt nyújtani a könyv, amely elsősorban természetesen a szakma képviselőit, de a normál oktatásban dolgozó pedagógusokat, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek szüleit is meg kívánja szólítani – mondta el Nagy Szilárd, az egyesület elnöke. – Nem kimondottan szakmai hangvételű – bár a szerzők főként nagy szakmai tapasztalattal rendelkező gyógypedagógusok – , személyes, szülők tollából származó írásokat is tartalmaz. A szervezetbe egyébként nemcsak gyógypedagógusok tartoznak, hanem a segítő szakma képviselői is, szociális munkások, pszichológusok, valamint óvónők és tanítónők. Célunk, hogy nyissunk a nagyközönség, a társadalom «ép» tagjai felé is – szükség van arra ugyanis, hogy ismertebbé váljon a munkánk. A gyűjtemény ötleteket, megoldásokat, lehetőségeket sorakoztat fel, ugyanakkor további tervek szövögetésére ösztönöz.”
A mintegy 300 tagot számláló kolozsvári székhelyű egyesület jubileumi ünnepségén a hazai gyógypedagógusi szakma közelmúltjáról, jelenéről, a nagyközönséggel való megismertetéséről és további lehetőségeiről is értekeztek a szakemberek. „Az egyesület mintegy összehangolni igyekszik az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkáját. Fő tevékenységünk továbbképzők szervezése – ezeket a rendezvényeket nemcsak a szakmabelieknek szánjuk, hanem a normál oktatásban dolgozóknak is – ugyanis azt tapasztaljuk, hogy igénylik a pedagógusok. Ily módon is ismertségre és elismertségre törekszik a szakmánk” – fejtette ki Nagy Szilárd.
Az „utazó tanár” dinamikus munkája
A kötetben szó esik többek közt hallássérült, autizmussal, idegrendszeri, tanulási zavarokkal, fogyatékkal élő gyerekek, illetve koraszülöttek fejlesztéséről – ily módon egyfajta átfogó, perspektivikus képet nyújt a szakmáról, amelyről a normál oktatás szereplőinek olykor hiányosak vagy homályosak az ismereteik. Ez a szándékuk a szakmabelieknek is: valamelyest átjárhatóbbá tenni a normál és a gyógypedagógia között húzódó határvonalat. Erről a nyitásról beszélt Péter Ildikó, a kolozsvári Onisifor Ghibu-iskola úgynevezett „utazó tanára” – segítő tanára, aki gyógypedagógusként normál iskolában tanít speciális nevelési igényű gyerekeket.
„Sajátos terület ez, de hát mi nem sajátos a gyógypedagógiában? Az utazó tanárság mintegy öszszekapcsolja a két területet: a gyógypedagógusi munkát az ép gyerekek tanításával, és bevonja azok szüleit és pedagógusait is” – mondta Péter Ildikó. Úgy fogalmazott, ez a sajátos közeg rendkívül dinamikus munkát igényel.
„Mi vagyunk azok, akik a speciális intézmény határain túllépünk, és mintegy kimegyünk a tömegoktatásba. Normál iskolában tanítjuk a speciális nevelési igényű gyerekeket, akiknek megpróbáljuk úgy fejleszteni a képességeit, hogy megmaradhassanak a tömegoktatásban, és képesek legyenek elvégezni az iskolát.
Célcsoportunk a tanulási zavarral, alkalmazkodási és viselkedészavarral küzdő gyerekek – de szüleikkel és pedagógusaikkal is nagyon szoros kapcsolatot tartunk, hogy az előrehaladásukat segítsük” – mondta el a pedagógus. Arra is kitért, hogy az úgynevezett befogadó iskolában ez hoszszú folyamat, hiszen sok év telik el, amíg megértik, megtanulják tisztelni és figyelembe venni a segítő tanárok munkáját.
„A pedagógusok érzik, hogy segítjük a gyerekek fejlődését, ezáltal pedig az ő munkájukat lendítjük előre. És nem emeljük ki ezeket a gyerekeket a közösségből, hanem ott foglalkozunk velük. Az egyéni órák is nagyon fontosak, viszont sok tanítónő kéri, hogy vegyünk részt a tanórákon is” – ecsetelte a gyógypedagógus. 4
Arra is felhívta a figyelmet, hogy jó lenne úgynevezett „érzékenyítő napokat” szervezni rendszeresen az iskolákban – ennek keretében olyan élethelyzeteket teremtenek, melyekben az egészséges gyerekek megtapasztalhatták, mit jelent fogyatékkal élni. „A gyerekek igazából nagyon érzékenyek erre, és még fogékonyabbá lehetne tenni őket, ha lenne erre alkalom és erőforrás” – mondta Péter Ildikó.
Gyógypedagógus-képzés az egyetemen
A szakma iránti érdeklődésről, az egyetemi képzésről beszélt a találkozón Kiss Szidónia, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakának adjunktusa. „A gyógypedagógus-képzés az Alkalmazott Pszichológiai Intézetben történik. Az elméletin kívül gyakorlati felkészülést is igyekszünk biztosítani a hallgatók számára – intézményekbe látogatnak, dolgoznak, önkénteskednek, tehát szereznek tapasztalatot. Viszont az még nem biztos, hogy az egyetemen átlátja-e a fiatal, mire is adta a fejét…
Arra vonatkozóan, hogy mennyien helyezkednek el a szakmában, nincsenek konkrét felméréseink, viszont az első fokozati vizsga már elégtételt jelent számunkra, valamint az is, hogy pozitív visszajelzést kapunk az iskolák, kollégák részéről” – fejtette ki az egyetemi adjunktus. A szakma iránti érdeklődésről szólva elmondta, az egyetemen meghirdetett helyek mindig betelnek, sőt Magyarországról is jönnek Kolozsvárra gyógypedagógiát tanulni.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
A hazai szakma keresztmetszetét ismertette és hiánypótló kiadványát mutatta be a 10. születésnapját ünneplő Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szerdán Kolozsváron.
A Másképp című tanulmánykötet, amely az egyesület első kiadványaként látott napvilágot, egyfajta összegzést nyújt a speciális nevelési igényű gyerekek oktatásáról, ugyanakkor hiánypótló a tekintetben is, hogy nyitni szándékszik a nagyközönség felé.
Ismertségre és elismertségre törekszenek
„Az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkájából kíván ízelítőt nyújtani a könyv, amely elsősorban természetesen a szakma képviselőit, de a normál oktatásban dolgozó pedagógusokat, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek szüleit is meg kívánja szólítani – mondta el Nagy Szilárd, az egyesület elnöke. – Nem kimondottan szakmai hangvételű – bár a szerzők főként nagy szakmai tapasztalattal rendelkező gyógypedagógusok – , személyes, szülők tollából származó írásokat is tartalmaz. A szervezetbe egyébként nemcsak gyógypedagógusok tartoznak, hanem a segítő szakma képviselői is, szociális munkások, pszichológusok, valamint óvónők és tanítónők. Célunk, hogy nyissunk a nagyközönség, a társadalom «ép» tagjai felé is – szükség van arra ugyanis, hogy ismertebbé váljon a munkánk. A gyűjtemény ötleteket, megoldásokat, lehetőségeket sorakoztat fel, ugyanakkor további tervek szövögetésére ösztönöz.”
A mintegy 300 tagot számláló kolozsvári székhelyű egyesület jubileumi ünnepségén a hazai gyógypedagógusi szakma közelmúltjáról, jelenéről, a nagyközönséggel való megismertetéséről és további lehetőségeiről is értekeztek a szakemberek. „Az egyesület mintegy összehangolni igyekszik az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkáját. Fő tevékenységünk továbbképzők szervezése – ezeket a rendezvényeket nemcsak a szakmabelieknek szánjuk, hanem a normál oktatásban dolgozóknak is – ugyanis azt tapasztaljuk, hogy igénylik a pedagógusok. Ily módon is ismertségre és elismertségre törekszik a szakmánk” – fejtette ki Nagy Szilárd.
Az „utazó tanár” dinamikus munkája
A kötetben szó esik többek közt hallássérült, autizmussal, idegrendszeri, tanulási zavarokkal, fogyatékkal élő gyerekek, illetve koraszülöttek fejlesztéséről – ily módon egyfajta átfogó, perspektivikus képet nyújt a szakmáról, amelyről a normál oktatás szereplőinek olykor hiányosak vagy homályosak az ismereteik. Ez a szándékuk a szakmabelieknek is: valamelyest átjárhatóbbá tenni a normál és a gyógypedagógia között húzódó határvonalat. Erről a nyitásról beszélt Péter Ildikó, a kolozsvári Onisifor Ghibu-iskola úgynevezett „utazó tanára” – segítő tanára, aki gyógypedagógusként normál iskolában tanít speciális nevelési igényű gyerekeket.
„Sajátos terület ez, de hát mi nem sajátos a gyógypedagógiában? Az utazó tanárság mintegy öszszekapcsolja a két területet: a gyógypedagógusi munkát az ép gyerekek tanításával, és bevonja azok szüleit és pedagógusait is” – mondta Péter Ildikó. Úgy fogalmazott, ez a sajátos közeg rendkívül dinamikus munkát igényel.
„Mi vagyunk azok, akik a speciális intézmény határain túllépünk, és mintegy kimegyünk a tömegoktatásba. Normál iskolában tanítjuk a speciális nevelési igényű gyerekeket, akiknek megpróbáljuk úgy fejleszteni a képességeit, hogy megmaradhassanak a tömegoktatásban, és képesek legyenek elvégezni az iskolát.
Célcsoportunk a tanulási zavarral, alkalmazkodási és viselkedészavarral küzdő gyerekek – de szüleikkel és pedagógusaikkal is nagyon szoros kapcsolatot tartunk, hogy az előrehaladásukat segítsük” – mondta el a pedagógus. Arra is kitért, hogy az úgynevezett befogadó iskolában ez hoszszú folyamat, hiszen sok év telik el, amíg megértik, megtanulják tisztelni és figyelembe venni a segítő tanárok munkáját.
„A pedagógusok érzik, hogy segítjük a gyerekek fejlődését, ezáltal pedig az ő munkájukat lendítjük előre. És nem emeljük ki ezeket a gyerekeket a közösségből, hanem ott foglalkozunk velük. Az egyéni órák is nagyon fontosak, viszont sok tanítónő kéri, hogy vegyünk részt a tanórákon is” – ecsetelte a gyógypedagógus. 4
Arra is felhívta a figyelmet, hogy jó lenne úgynevezett „érzékenyítő napokat” szervezni rendszeresen az iskolákban – ennek keretében olyan élethelyzeteket teremtenek, melyekben az egészséges gyerekek megtapasztalhatták, mit jelent fogyatékkal élni. „A gyerekek igazából nagyon érzékenyek erre, és még fogékonyabbá lehetne tenni őket, ha lenne erre alkalom és erőforrás” – mondta Péter Ildikó.
Gyógypedagógus-képzés az egyetemen
A szakma iránti érdeklődésről, az egyetemi képzésről beszélt a találkozón Kiss Szidónia, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakának adjunktusa. „A gyógypedagógus-képzés az Alkalmazott Pszichológiai Intézetben történik. Az elméletin kívül gyakorlati felkészülést is igyekszünk biztosítani a hallgatók számára – intézményekbe látogatnak, dolgoznak, önkénteskednek, tehát szereznek tapasztalatot. Viszont az még nem biztos, hogy az egyetemen átlátja-e a fiatal, mire is adta a fejét…
Arra vonatkozóan, hogy mennyien helyezkednek el a szakmában, nincsenek konkrét felméréseink, viszont az első fokozati vizsga már elégtételt jelent számunkra, valamint az is, hogy pozitív visszajelzést kapunk az iskolák, kollégák részéről” – fejtette ki az egyetemi adjunktus. A szakma iránti érdeklődésről szólva elmondta, az egyetemen meghirdetett helyek mindig betelnek, sőt Magyarországról is jönnek Kolozsvárra gyógypedagógiát tanulni.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 25.
25 magyar év értékelése Pécskán
Klebelsberg-nap, az emlékezés jegyében
Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját.
A kezdetektől napjainkig
Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették.
Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről.
Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat.
Megyei elnökök visszaemlékezései
A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre.
Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet.
Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere.
Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja.
Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat.
Hogyan látszott a törvényhozásból?
A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték.
Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja.
Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést.
Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt.
Interetnikus pártban a perspektíva?
Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is.
Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál.
A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Klebelsberg-nap, az emlékezés jegyében
Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját.
A kezdetektől napjainkig
Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették.
Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről.
Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat.
Megyei elnökök visszaemlékezései
A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre.
Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet.
Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere.
Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja.
Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat.
Hogyan látszott a törvényhozásból?
A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték.
Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja.
Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést.
Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt.
Interetnikus pártban a perspektíva?
Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is.
Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál.
A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 25.
Marosvásárhelyen és Aradon is irodát nyit a Magyar Nemzeti Kereskedőház
A meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti iroda mellett Marosvásárhelyen és Aradon készül új irodát nyitni a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.; a cég a jövő évben 22-re bővíti azt az irodahálózatát, melyet januártól vesz át a Kárpát Régió Üzleti Hálózattól. Minderről Kupcsok Lajos, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélt hétfőn Kolozsváron, a harmadik magyar-román üzleti fórumon. A kibővülő irodahálózat feladata a mikro-, kis- és középvállalatok exportjának az elősegítése lesz, de emellett a duális szakoktatás terjesztése terén is szerepet szánnak az irodáknak - tette hozzá. Utalt arra, hogy 2015-öt a szakoktatás évévé nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT).
A fórumot Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvári polgármesteri hivatal, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Tanács és a Babes-Bolyai Tudományegyetem szervezte, hogy elősegítse a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődését.
"Hét irodát kívánunk működtetni Romániában, és hetet Szlovákiában, a többi nyolc arányosan oszlana meg a többi hat ország között" - ismertette a vezérigazgató. Emlékeztetett arra, hogy a Kárpát Régió Üzleti Hálózat jelenlegi szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai irodái patkó alakban veszik körbe Magyarországot. Hozzátette, az ausztriai és a lengyelországi iroda megnyitásával a hálózat immár Közép-Európa egészére kiterjed.
Kupcsok Lajos Romániát Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerének nevezte. Mint megemlítette, a magyar termékek export mértéke szerinti rangsorban Németországot Románia és Szlovákia követi. Az üzleti fórum megnyitóján Emil Boc, Kolozsvár polgármestere elmondta, hogy Magyarország vezeti a Kolozsváron befektető cégek országok szerinti rangsorát. A kolozsvári statisztikát az billenti Magyarország javára, hogy Erdély fővárosában van bejegyezve a Mol Románia, amely az ország egész területén több mint 150 üzemanyagtöltő-állomást üzemeltet.(mti)
Transindex.ro
A meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti iroda mellett Marosvásárhelyen és Aradon készül új irodát nyitni a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.; a cég a jövő évben 22-re bővíti azt az irodahálózatát, melyet januártól vesz át a Kárpát Régió Üzleti Hálózattól. Minderről Kupcsok Lajos, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélt hétfőn Kolozsváron, a harmadik magyar-román üzleti fórumon. A kibővülő irodahálózat feladata a mikro-, kis- és középvállalatok exportjának az elősegítése lesz, de emellett a duális szakoktatás terjesztése terén is szerepet szánnak az irodáknak - tette hozzá. Utalt arra, hogy 2015-öt a szakoktatás évévé nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT).
A fórumot Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvári polgármesteri hivatal, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Tanács és a Babes-Bolyai Tudományegyetem szervezte, hogy elősegítse a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődését.
"Hét irodát kívánunk működtetni Romániában, és hetet Szlovákiában, a többi nyolc arányosan oszlana meg a többi hat ország között" - ismertette a vezérigazgató. Emlékeztetett arra, hogy a Kárpát Régió Üzleti Hálózat jelenlegi szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai irodái patkó alakban veszik körbe Magyarországot. Hozzátette, az ausztriai és a lengyelországi iroda megnyitásával a hálózat immár Közép-Európa egészére kiterjed.
Kupcsok Lajos Romániát Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerének nevezte. Mint megemlítette, a magyar termékek export mértéke szerinti rangsorban Németországot Románia és Szlovákia követi. Az üzleti fórum megnyitóján Emil Boc, Kolozsvár polgármestere elmondta, hogy Magyarország vezeti a Kolozsváron befektető cégek országok szerinti rangsorát. A kolozsvári statisztikát az billenti Magyarország javára, hogy Erdély fővárosában van bejegyezve a Mol Románia, amely az ország egész területén több mint 150 üzemanyagtöltő-állomást üzemeltet.(mti)
Transindex.ro
2014. november 26.
Fókuszban a diákfilmek – startol(t) a FfeST
A versenyprogramban közel száz filmet láthatnak az érdeklődők a november 25-e és 29-e között Kolozsváron zajló FfeST Nemzetközi Diákfilmfesztiválon, amelyet immár nyolcadik alkalommal szervez meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a TransFilm Art.
A járulékos programok sorában már tegnap startoltak a műhelytevékenységek: az animációs workshopot Radu Igazsag rendező, a bukaresti egyetem professzora vezeti, a divatfotós workshop résztvevőivel Feleki István, Daria Ioan, Andrei Budescu, Mira Marincaş és Ştefan Bădulescu foglalkozik. Helyszínként, akárcsak a vetítések esetében, a Sapientia EMTE Tordai úti épülete szolgál, ugyanitt mini-plakátkiállítás is lesz. A részleteket tegnap délelőtt ismertették a sajtósokkal, a szervezők egyebek mellett azt is elárulták: összesen 33 400 lej értékben osztanak ki díjakat a legjobbaknak.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
A versenyprogramban közel száz filmet láthatnak az érdeklődők a november 25-e és 29-e között Kolozsváron zajló FfeST Nemzetközi Diákfilmfesztiválon, amelyet immár nyolcadik alkalommal szervez meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a TransFilm Art.
A járulékos programok sorában már tegnap startoltak a műhelytevékenységek: az animációs workshopot Radu Igazsag rendező, a bukaresti egyetem professzora vezeti, a divatfotós workshop résztvevőivel Feleki István, Daria Ioan, Andrei Budescu, Mira Marincaş és Ştefan Bădulescu foglalkozik. Helyszínként, akárcsak a vetítések esetében, a Sapientia EMTE Tordai úti épülete szolgál, ugyanitt mini-plakátkiállítás is lesz. A részleteket tegnap délelőtt ismertették a sajtósokkal, a szervezők egyebek mellett azt is elárulták: összesen 33 400 lej értékben osztanak ki díjakat a legjobbaknak.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 27.
Erdővidék lehetőségei
Hosszú az út, de a célba érés rajtunk múlik
Dr. Máthé Csongor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz karának adjunktusa szerint Erdővidék előtt hosszú és göröngyös út áll, amennyiben szembe kíván nézni a problémáival, és ki akar evickélni mai tehetetlen, sehova se vezető, kilátástalan állapotából.
A fiatal szakember vargyasi számazású, de már több éve Kolozsváron él: a baróti Tortoma Önképzőkör keretében tartott előadását (melynek az Erdővidék területfejlesztő szemmel – kihívások és lehetőségek címet adta) vitaindítónak szánta, a keretében felvetett témák mindegyike külön elemzést is megérne azok számára, akiknek kezében van vagy lesz Erdővidék sorsa. Már elöljáróban leszögezte, hogy a Brassó megyéhez tartozó erdővidéki községek, mint Ürmös, Apáca vagy Alsórákos gazdaságilag lepipálták a közigazgatásilag Kovászna megyéhez tartozó többi erdővidéki települést, a leggyengébben Bölön áll. De öröm az ürömben, hogy eladósodott önkormányzatok azért az Olton „inneni” Erdővidéken sincsenek.
– Barót megszűnt a térség „hajtómotorja” lenni, demográfiailag sem áll jól a szénája: legalább egy Kézdivásárhely nagyságú városnak kellene lennie ahhoz, hogy az egyébként Székelyföld határán fekvő Erdővidék gyűjtőpontjává válhasson – hangoztatta az előadó.
Másrészt, míg sokan a turizmus fellendülésétől várnák a gazdasági csodát Erdővidéken, Máthé megjegyezte: nincsenek itt olyan egetrengető táji adottságok, hogy azokkal a főnyereményt megüssük – egyébként is Erdővidék lemaradása a turisztika terén (is) nagyon nagy, az egyre csak telítődő piacra betörni sem könnyű. Véleménye szerint az önkormányzatok sokkal nagyobb szerepvállalására lenne szükség – élen a barótival –, hogy elsősorban befektetőket vonzzanak a térségbe, hiszen a csodát, mint fogalmazott, csak tőlük remélhetjük.
– A 21. század kihívásai már egy másfajta polgármestert és másfajta helyi tanácsot követelnek, nem lehet úgy gondolkodni, mintha a kilencvenes években lennénk – hívta fel a figyelmet.
Kötelező lenne ugyanakkor a gazdasági nyitás Brassó irányába: a dinamikusan fejlődő nagyváros csupán egyórányira van Erdővidéktől, ez pedig ma már nem távolság, és hiba lenne ezt a tényt figyelmen kívül hagyni. Szükség lenne a közbirtokosságok gazdasági erejének felzárkóztatására is – az erdő nagy kincse a vidéknek, de ha a faanyag csak rönk vagy fűrészáru formájában távozik innen, annak vajmi kevés haszna van. Megint más kérdés, hogy miért nincsenek helybéli tej-és húsfeldolgozók – ezekkel is be lehetne törni akár a brassói piacra, a termékek sikerének esélyét pedig növelné, ha azok erdővidéki márkanévvel lennének ellátva.
A turizmust csak nemzetközi szinten lehet elképzelni, nyitni kellene a román turisták fele is, a térség turisztikai promoválását egy nagyon erős online-felület által ugyancsak Barótnak kellene felvállalnia. Vannak lehetőségek a különböző pályázatokban is, ám itt megint az önkormányzatokra hárulna a feladat, hogy képzett szakemberek bevonásával útbaigazítsák a pályázni vágyókat.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Hosszú az út, de a célba érés rajtunk múlik
Dr. Máthé Csongor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz karának adjunktusa szerint Erdővidék előtt hosszú és göröngyös út áll, amennyiben szembe kíván nézni a problémáival, és ki akar evickélni mai tehetetlen, sehova se vezető, kilátástalan állapotából.
A fiatal szakember vargyasi számazású, de már több éve Kolozsváron él: a baróti Tortoma Önképzőkör keretében tartott előadását (melynek az Erdővidék területfejlesztő szemmel – kihívások és lehetőségek címet adta) vitaindítónak szánta, a keretében felvetett témák mindegyike külön elemzést is megérne azok számára, akiknek kezében van vagy lesz Erdővidék sorsa. Már elöljáróban leszögezte, hogy a Brassó megyéhez tartozó erdővidéki községek, mint Ürmös, Apáca vagy Alsórákos gazdaságilag lepipálták a közigazgatásilag Kovászna megyéhez tartozó többi erdővidéki települést, a leggyengébben Bölön áll. De öröm az ürömben, hogy eladósodott önkormányzatok azért az Olton „inneni” Erdővidéken sincsenek.
– Barót megszűnt a térség „hajtómotorja” lenni, demográfiailag sem áll jól a szénája: legalább egy Kézdivásárhely nagyságú városnak kellene lennie ahhoz, hogy az egyébként Székelyföld határán fekvő Erdővidék gyűjtőpontjává válhasson – hangoztatta az előadó.
Másrészt, míg sokan a turizmus fellendülésétől várnák a gazdasági csodát Erdővidéken, Máthé megjegyezte: nincsenek itt olyan egetrengető táji adottságok, hogy azokkal a főnyereményt megüssük – egyébként is Erdővidék lemaradása a turisztika terén (is) nagyon nagy, az egyre csak telítődő piacra betörni sem könnyű. Véleménye szerint az önkormányzatok sokkal nagyobb szerepvállalására lenne szükség – élen a barótival –, hogy elsősorban befektetőket vonzzanak a térségbe, hiszen a csodát, mint fogalmazott, csak tőlük remélhetjük.
– A 21. század kihívásai már egy másfajta polgármestert és másfajta helyi tanácsot követelnek, nem lehet úgy gondolkodni, mintha a kilencvenes években lennénk – hívta fel a figyelmet.
Kötelező lenne ugyanakkor a gazdasági nyitás Brassó irányába: a dinamikusan fejlődő nagyváros csupán egyórányira van Erdővidéktől, ez pedig ma már nem távolság, és hiba lenne ezt a tényt figyelmen kívül hagyni. Szükség lenne a közbirtokosságok gazdasági erejének felzárkóztatására is – az erdő nagy kincse a vidéknek, de ha a faanyag csak rönk vagy fűrészáru formájában távozik innen, annak vajmi kevés haszna van. Megint más kérdés, hogy miért nincsenek helybéli tej-és húsfeldolgozók – ezekkel is be lehetne törni akár a brassói piacra, a termékek sikerének esélyét pedig növelné, ha azok erdővidéki márkanévvel lennének ellátva.
A turizmust csak nemzetközi szinten lehet elképzelni, nyitni kellene a román turisták fele is, a térség turisztikai promoválását egy nagyon erős online-felület által ugyancsak Barótnak kellene felvállalnia. Vannak lehetőségek a különböző pályázatokban is, ám itt megint az önkormányzatokra hárulna a feladat, hogy képzett szakemberek bevonásával útbaigazítsák a pályázni vágyókat.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. november 28.
"Nem csak a kommunista pribékek a felelősök"
Nagy Benedek Csíkszeredában született. A BBTE történelem karán kezdte tanulmányait, onnan vitték 1956-ban a szamosújvári börtönbe, amelynek egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istratét idén júliusban jelentették fel. Szabadulása után volt faipari munkás, villanyszerelő, bányaipari technikus, muzeológus és újságíró, majd tanár, a rendszerváltás után pedig parlamenti képviselő. Élete meglepetéssel teli fordulatairól, a mai állapotokról alkotott véleményéről faggattuk.
Most öreg székelykaput újít fel a csíkszentkirályi, 350 évesnél is idősebb udvarházuk előtt. Mielőtt megírta volna saját visszaemlékezéseit, megjelentette édesapja, Nagy András várostörténeti jellegű feljegyzéseit és dédapjának, Tivai Nagy Imrének csíki monográfiáját. Miért ilyen fontos a múltra, a nemzedékek folytonosságára való figyelés Nagy Benedek számára? Családi kötelesség ez, vagy belső meggyőződésből, netán történészi képzettségéből fakad ?
Valószínűleg az alkatomból fakad, hogy mindig és minden körülmények között tevékeny embernek ismertek. Egyébként mindig csodáltam azokat az „életművészeket”, akik egy kellemes sétalovaglásként vonultak át az életükön, akik szépen, jól és kényelmesen élték le egész életüket. A mi társadalmunkban még becsülete is volt az ilyesfajta, problémákat nem okozó, úgymond normális életvitelű embereknek. Sajnos, én nem tartoztam közéjük. Nekem ez az életfelfogás mindig idegennek, károsnak és haszontalannak tűnt. Ebben közrejátszhattak valamennyire az elődök pozítiv és negatív példái is. Nekem például édesanyám felmenő ágán nagyon mélyre kell tekintenem az időben. Jövőre pont hatszáz éve annak, hogy Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár a svájci Konstanz-ban máglyán megégette a cseh eretnek Husz Jánost. A király kíséretében van az a Somkeréki Erdélyi Antal is, akinek az uralkodó ott nem magyar, hanem a Szent Német-Római Birodalom nemesi oklevelét és címerét adományozza. Antal fia még erdélyi alvajda, majd zuhan a magát a Bethlen- és Apaffy családokkal egy tőről eredeztető família, amelynek talán a legutolsó leányági sarját veszi feleségül a Doboka vármegyébe, a Sajó mentére telepített és ott kis jószágot nyert, feltörekvő Bocskai-hajdú, Ürögdi (I) Nagy János.
De akadt ugyanebben a családban egy fejedelemcsináló hajdúgenerális is, akit 1612 augusztusában élve dobat a gyulafehérvári fejedelmi udvar középső kútjába korábbi ivócimborája és támasza, az akkor már őrjöngő Báthori Gábor fejedelem… Aztán következik a református lelkészek, esperesek, sőt püspökök, kollégiumi professzorok, szerkesztők, jogászok és – gyakorta – íróemberek generációinak a hosszú sora. Ez a nagy múltú család, fiúágon, az édesanyámmal kihalt, én már a csíki ágon viselem a Nagy nevet. Aztán ott voltak a csíkmindszenti Nagyok, akik olyannyira nem akarták Habsburg igába hajtani a fejüket, hogy vagy két évtizedre (1702-1721) még a szabad, katonarendi székelyek névsorából is eltűnnek. Lópecérek, magyarán csempészek lesznek a havasokon át és vissza… Voltak könnyelmű, sőt kalandor felmenők is, főként az anyám bajor ágán. De akadtak igyekvő katonaemberek, mint a Csíksomlyón határőrtiszt, a gyergyóújfalusi Molnár Ignác ( T. Nagy Imre dédapám nagyapja.) Az ilyen régen történteket a legtöbb ember már nem ismeri. Csak a történetkutató deríti fel, hozza vissza a tudatba, nem törődve azzal, hogy mekkora terhet ró mindezekkel a példákkal az utódok lelkiismeretére!
Ez az évszázados családi háttér, ez a nem akármilyen szellemi örökség hogyan határozta meg sorsának alakulását? Voltak életében olyan pillanatok, amikor mindezekre támaszkodva hozta meg döntéseit?
Igen, föltétlenül voltak ilyen pillanatok az életemben. Amikor 1954-ben a történelem szakot választottam 17 évesen. Amikor 1956 őszén megpróbáltuk Kolozsváron a lehetetlent: az erdélyi múltunk szellemi örökségét összekötni a fiatalok tudatában a lehetséges jövővel. Vagy abban a máig tartó örömben, hogy 1968-1990 között tanárként átadhattam csíki diákjaimnak sok mindent ebből az örökségből, ebből a tudásból. Vagy 1989 végén és 1990 elején, amikor egy ideig őszintén hittem abban, hogy egy új és jobb világ kezdetén állunk, amikor kötelesség oda állni, ahol a közösségünk sorsa eldől. (Még akkor is, hogyha az ember a fejével vagy a további sorsával játszik. Ahogy az velem is történt, éppen most húsz esztendeje, amikor botorul szembementem egy kívül ragyogó, de belül kongóan üres gólemmel…Akkor a fő- és kisebb „papok” közül nem kevesen a négybevágatásomat követelték, de szerencsémre, erre még a legátalkodottabb poroszlók sem voltak hajlandóak. És mivel már első Kálmán királyunk is megmondta – sőt, törvénybe is iktattatta - , hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”, úgy bizonyosodott be az is, hogy már bálványok se nagyon!...Semmilyen elégtételt sem érzek afölött, hogy az Idő azóta is mindegyre engem igazol…). Amint egyébként egy volt tanítványom mondta 1989. december 22.-én, amikor kirángatott a lakásunkból, egyre azt ismételgetve, hogy „ Na, most jöjjön tanár úr és mondja, amit kell, mert maga tudja, hogy mit kell most mondani!” Ez a bizalom – akkor és ott ! – nem csak megható, hanem egyenesen megdöbbentő és cselekvésre késztető volt.
Sokat cikkezett a nyáron a romániai média arról, hogy a szamosújvári börtön egykori rettegett alparancsnokát, Constantin Istratét bíróság elé küldik. 2014. október nyolcadikán azonban újpécskai lakásán elhunyt és immár az égi igazságszolgáltatás elé került. Hogyan emlékszik vissza rá? Gyakran idézik fel a Volt Politikai Foglyok Szövetségében a börtönéveket, vagy sok mindent már „ békévé oldott az emlékezés”?
Nem csak Istrate szamosújvári alparancsnoknak, hanem a még élő Alexandru Vişinescunak, a deltai Periprava kényszermunkatábor parancsnokának is az egyik kiszolgáltatottja és áldozata voltam 1958-, illetve 1959-ben. Mind a két primitív és szadista alakot csak a náci haláltáborok kápóihoz tudnám hasonlítani. De nemcsak ők bűnösök! Még egész sor nevet tudnék felsorolni, akiket mint gyilkosokat rögtön 1989 decembere után elő kellett volna venni és elítélni. Azzal, hogy őket mindmáig futni hagyták, csak a romániai társadalom meghasonlottságát fokozták és – nolens-volens - a kollektív lelkiismeretet terhelték egy negyedszázadon keresztül.
Ám ezek a most reflektorfénybe állított figurák csak eszközei voltak egy ördögien kitervelt, az emberek közötti gyűlölködés alantas ösztönére alapozott rendszernek. 25 év alatt tudatosan elmaszatolták és elmismásolták ennek a rendszernek a megszervezéséért és működéséért felelős „ fehérgalléros” és parolis ezrek felelősségre vonását, a magas tisztségű pártaktivistáktól, a kihallgató tisztektől az ügyészekig és hadbírákig, akik a törvényes hatáskörüket sokszorosan túllépve követték el az ember- és emberiségellenes bűntettek sokaságát.
Pár nappal ezelőtt – mint ismeretes- Kolozsváron mintegy tízezer egyetemista tüntetett a kormány, a politikai elit és a mindent behálózó korrupció ellen, már-már (erdélyi) szecesszionista felhangokkal. Jó volna ha tudná a felnövő és bántatlanul tüntető nemzedék, hogy az ő teljesen jogos tüntetésük során követelteknél nagyságrendekkel kevesebbekért mértek ránk, egykori fiatalokra, súlyos börtönéveket 1945 és 1985 között és jutatták a fizikai elpusztítás körülményei közé a legelemibb emberi jogaikkal élő állampolgárok tíz- és százezreit. És azt is, hogy a mai fegyintézetek luxushotel számba mennek a diktatúra megsemmisítő börtöneivel és kényszermunka táboraival szemben. Tudni kell: bármely szabadságkorlátozás a vétkes megjavulását célozza, nem pedig testi-lelki megtöretését és elpusztítását, ahogyan az velünk történt. És tették mindezt abból kiindulva, hogy bármilyen eszköz jogos és indokolt egy „jó cél” érdekében.
A 20. század két nagy bűne és tévedése, a kommunista és náci totalitarizmus végigsöpörtek rajtunk, beleégtek a gondolatainkba, az idegeinkbe, a világlátásunkba. Mára nekünk, utolsó túlélőknek csak annyi maradt, hogy szomorúan megállapítsuk: mi már soha nem tudunk megszabadulni ettől az örökségtől ! Ez a múlt csak velünk együtt tűnik el. (De vajon, eltűnik?..
A 89-es fordulat után parlamenti képviselőnek választották, majd tíz és fél éven át (1998 – 2008) át a magyar történelmi egyházak megbízottjaként dolgozott Bukarestben, illetve látta el a romániai magyar közösség képviseletének egyházpolitikai feladatait. Visszatekintve az eltelt negyedszázadra, hogyan látja a romániai társadalom és benne a magyar közösség alakulását? Mit gondol, lehetett volna másképpen is?
Románia egész történelmi múltja egy súlyosan hátramaradott és a társadalmi-gazdasági lemaradáson túl egy hatalmas morális terhet cipelve jutott el 1989 végére. Ezt a terhet – minden pillanatnyi eufória és reménykedés dacára – kénytelen volt továbbvinni az elmúlt 25 év folyamán. Mindezt a legnehezebben mi erdélyiek és a bánságiak – köztük, mi magyarok – viselték (viseltük), viseljük el a legnehezebben, a leginkább fájdalmasan. Innen a sok frusztráció, elégedetlenség és egymásra mutatás.
Igen, az igaz, hogy lehetett volna egy nagyot dobbantani és nagyot kockáztatni 89 végén és 90 elején, de erre nem voltunk felkészülve sem egyénként, sem közösségként. Utólag visszatekintve ma is csak azt mondhatom, hogy számunkra egy koszovói típusú konfliktus végzetes következményekkel járhatott volna. Kívülről sokan ezt nem így látták. Talán ha konkrét és azonnali nagyhatalmi támogatásban bízhattunk volna?! (Ne feledjük, még létezett a Szovjetunió és a német egyesítésénél Nyugat számára semmi nem volt fontosabb.)
Én soha nem gondoltam hősnek magam és ma is azt vallom, amint akkor: az egyéni sorsát bárkinek szíve-joga, hogy kockára tegye. De egy közösség sorsát kockáztatni, létében veszélyeztetni nem csak felelőtlenség, hanem megbocsáthatatlan bűn is. Így hát maradt számunkra a kis lépések unalmas, kifárasztó és elbátortalanító útja. Johannis nagysikerű, friss kötete, a Pas cu pas ( Lépésről-lépésre) jól példázza a fentieket.
Tudom, hogy úgymond a magyar temperamentumnak ez egyáltalán nem felel meg, mert a magyar hirtelen, türelmetlen, szeret kockáztatni és …veszíteni. Könnyebb Jézust kiáltva kiugrani a fedezékből és az ellenségre rohanni, mert aki átér, az győz, aki elesik a kartácstűzben az hős lesz. Nagyon nehéz a fedezékben lapulva kivárni az alkalmas pillanatot a sikeres támadásra. (Ami a románok alkatának – ismerjük be az utóbbi másfél évszázad történései alapján – sokkal inkább megfelel.) Ezért menekült el többszázezer türelmetlen magyar Erdélyből! És sajnos, ezt a számunkra tragikus következményekkel járható folyamatot, a látszat ellenére, kívülről is elősegítik, bátorítják.
Jelen volt az RMDSZ megszületésénél, útkeresésénél, egyetértve vagy egyet nem értve a szervezet több vezető politikusával vagy éles vitákba bonyolódva olyan személyiségekkel, akik menetközben kisodródtak a szervezetből. Hogyan látja ma a szervezet szerepét?
Hiszem, hogy a szövetségre mint érdekvédelmi szervezetre, még sokáig szükség lesz és – ha jól belegondolunk – ennek az elvárásnak az alapvető érdekeink szempontjából meg is tud felelni.
Nagy Benedek (sz. 1937.) 1954-ben Csíkszeredában végezte el a középiskolát, főiskolai tanulmányait pedig a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Történelem Karán kezdte. A történelem-filológia kari diákszövetség egyik vezetőjeként 1956-ban részt vett a diáktanács programjának megfogalmazásában, amiért 1956-1961 között ötévi börtönre ítélték. Szabadulása után 1965-től 1968-ig faipari munkás, villanyszerelő, 1968-1970 között bányaipari technikus, majd 1970-1973 között muzeológus, újságíró. 1971-ben történelemtanári diplomát szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1974-től 1990-ig tanár, ugyanakkor az Előre Hargita megyei tudósítója, majd 1990-től a Csíki Lapok szerkesztőbizottsági tagja, 1990-1996 között az RMDSZ listáján parlamenti képviselő.
Életútja során többször került kapcsolatba a románsággal, annak legkülönbözőbb rétegeivel. Tapasztalatai alapján mit gondol, eljön majd az az idő, amikor a nacionalizmusok szikrái is elalszanak és a közgondolkodásban, a román-magyar viszonyban csupán az emberi-szakmai értékek, nem pedig az etnikum kerül előtérbe?
A két nép egymásra utaltsága, sőt közös – mert összefüggő! – sorsa a Kárpátok-Duna térségben számomra evidencia. Erre már a börtönévek alatt kezdtem rájönni, az egykori román elit jeles személyiségeivel folytatott hosszú beszélgetéseket és vitákat továbbgondolva. Tudom, hogy a székelység egy jelentős hányada ösztönösen irtózik ettől a perspektívától, hiszen ez szembe megy az autonóm Székelyföld, sőt – és miért ne? – a független Erdélyi Állam kiútját felismerő erdélyi román többséggel. De amennyiben a dolgok jó irányban haladnak, hiszem, hogy egyéb, nagy horderejű változások – jogállamiság, nagyobb arányú külföldi beruházások stb. - mellett sok kitelepedett erdélyi magyar és német – vagy azok gyermekei – fognak Erdélybe visszajönni. És persze az immár nyugaton szocializálódó románságból is sokan…
Csodát, gyökeres változásokat vagy csupán néhány korrekciót vár Klaus Johannis elnökségétől?
Klaus Johannis távolról sem egy vadzseni, hanem pragmatikus és kemény akaratú embernek látom. Aki – mindenek előtt – megvásárolhatatlan. És aki számára Románia európai elkötelezettsége, a jogállamiság felülkerekedése és a román társadalom endémikus romlottságának a lépésről-lépésre való visszaszorítása minden egyéb célt és szempontot felül fog írni. És van-e, lehet-e számunkra, itt és most, fontosabb ezeknél a célkitűzéseknél?
A Nagy családban a közéleti szerepvállalás öröklődik, hiszen lánya, Nagy (Horváth) Anna Kolozsvár alpolgármestere. Buzdította közéleti pályafutásra, vagy ebben az apai példán kívül nem volt semmilyen szerepe?
Nem, én soha nem buzdítottam ilyen irányba, ez azt hiszem, hogy belülről fakad. Arra emlékszem, hogy 1995 májusában, Kolozsváron, az RMDSZ V. Kongresszusán, ahol a megkövezésem volt az egyik fő napirendi pont, egyetemistaként végig mellettem állt és rettentően felháborította az, hogy egyesek a szabad véleménynyilvánítást a felségsértéssel próbálják egyenlővé tenni. Fogyó életem nagy öröme és elégtétele ugyanakkor, hogy a közéleti munkát és szerepet eddig minden érdekelt fél megelégedésére képes előbbre vinni.
Az olyan nyughatatlan, tevékeny emberen, mint Nagy Benedek, nem fognak az évek. Min dolgozik most – persze, a székelykapu restauráláson kívül?
Dehogynem fognak! A 78. évemet taposom, már többet éltem, mint a szüleim, a négy nagyszülőm és három testvérem. Valaki(k) nagyon imádkoznak értem valahol. Egyéb magyarázat nincs. Igen, majdnem kész vagyok egy több mint ötszáz oldalas és a saját feljegyzéseim feldolgozásával írt kötettel, ami a romániai fordulatot követő első 3-4 esztendő politizálási, közéleti harcait illeti – oldalnézetből. A címe: „ Ellenzékben és ellenszélben. Politikai feljegyzések 1989 decembere és 1993 februárja között.” Még nagyon szeretném a második kötetet (1993-2008) is megírni, hogy ne vesszenek kárba a feljegyzések.
Székedi Ferenc
maszol.ro
Nagy Benedek Csíkszeredában született. A BBTE történelem karán kezdte tanulmányait, onnan vitték 1956-ban a szamosújvári börtönbe, amelynek egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istratét idén júliusban jelentették fel. Szabadulása után volt faipari munkás, villanyszerelő, bányaipari technikus, muzeológus és újságíró, majd tanár, a rendszerváltás után pedig parlamenti képviselő. Élete meglepetéssel teli fordulatairól, a mai állapotokról alkotott véleményéről faggattuk.
Most öreg székelykaput újít fel a csíkszentkirályi, 350 évesnél is idősebb udvarházuk előtt. Mielőtt megírta volna saját visszaemlékezéseit, megjelentette édesapja, Nagy András várostörténeti jellegű feljegyzéseit és dédapjának, Tivai Nagy Imrének csíki monográfiáját. Miért ilyen fontos a múltra, a nemzedékek folytonosságára való figyelés Nagy Benedek számára? Családi kötelesség ez, vagy belső meggyőződésből, netán történészi képzettségéből fakad ?
Valószínűleg az alkatomból fakad, hogy mindig és minden körülmények között tevékeny embernek ismertek. Egyébként mindig csodáltam azokat az „életművészeket”, akik egy kellemes sétalovaglásként vonultak át az életükön, akik szépen, jól és kényelmesen élték le egész életüket. A mi társadalmunkban még becsülete is volt az ilyesfajta, problémákat nem okozó, úgymond normális életvitelű embereknek. Sajnos, én nem tartoztam közéjük. Nekem ez az életfelfogás mindig idegennek, károsnak és haszontalannak tűnt. Ebben közrejátszhattak valamennyire az elődök pozítiv és negatív példái is. Nekem például édesanyám felmenő ágán nagyon mélyre kell tekintenem az időben. Jövőre pont hatszáz éve annak, hogy Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár a svájci Konstanz-ban máglyán megégette a cseh eretnek Husz Jánost. A király kíséretében van az a Somkeréki Erdélyi Antal is, akinek az uralkodó ott nem magyar, hanem a Szent Német-Római Birodalom nemesi oklevelét és címerét adományozza. Antal fia még erdélyi alvajda, majd zuhan a magát a Bethlen- és Apaffy családokkal egy tőről eredeztető família, amelynek talán a legutolsó leányági sarját veszi feleségül a Doboka vármegyébe, a Sajó mentére telepített és ott kis jószágot nyert, feltörekvő Bocskai-hajdú, Ürögdi (I) Nagy János.
De akadt ugyanebben a családban egy fejedelemcsináló hajdúgenerális is, akit 1612 augusztusában élve dobat a gyulafehérvári fejedelmi udvar középső kútjába korábbi ivócimborája és támasza, az akkor már őrjöngő Báthori Gábor fejedelem… Aztán következik a református lelkészek, esperesek, sőt püspökök, kollégiumi professzorok, szerkesztők, jogászok és – gyakorta – íróemberek generációinak a hosszú sora. Ez a nagy múltú család, fiúágon, az édesanyámmal kihalt, én már a csíki ágon viselem a Nagy nevet. Aztán ott voltak a csíkmindszenti Nagyok, akik olyannyira nem akarták Habsburg igába hajtani a fejüket, hogy vagy két évtizedre (1702-1721) még a szabad, katonarendi székelyek névsorából is eltűnnek. Lópecérek, magyarán csempészek lesznek a havasokon át és vissza… Voltak könnyelmű, sőt kalandor felmenők is, főként az anyám bajor ágán. De akadtak igyekvő katonaemberek, mint a Csíksomlyón határőrtiszt, a gyergyóújfalusi Molnár Ignác ( T. Nagy Imre dédapám nagyapja.) Az ilyen régen történteket a legtöbb ember már nem ismeri. Csak a történetkutató deríti fel, hozza vissza a tudatba, nem törődve azzal, hogy mekkora terhet ró mindezekkel a példákkal az utódok lelkiismeretére!
Ez az évszázados családi háttér, ez a nem akármilyen szellemi örökség hogyan határozta meg sorsának alakulását? Voltak életében olyan pillanatok, amikor mindezekre támaszkodva hozta meg döntéseit?
Igen, föltétlenül voltak ilyen pillanatok az életemben. Amikor 1954-ben a történelem szakot választottam 17 évesen. Amikor 1956 őszén megpróbáltuk Kolozsváron a lehetetlent: az erdélyi múltunk szellemi örökségét összekötni a fiatalok tudatában a lehetséges jövővel. Vagy abban a máig tartó örömben, hogy 1968-1990 között tanárként átadhattam csíki diákjaimnak sok mindent ebből az örökségből, ebből a tudásból. Vagy 1989 végén és 1990 elején, amikor egy ideig őszintén hittem abban, hogy egy új és jobb világ kezdetén állunk, amikor kötelesség oda állni, ahol a közösségünk sorsa eldől. (Még akkor is, hogyha az ember a fejével vagy a további sorsával játszik. Ahogy az velem is történt, éppen most húsz esztendeje, amikor botorul szembementem egy kívül ragyogó, de belül kongóan üres gólemmel…Akkor a fő- és kisebb „papok” közül nem kevesen a négybevágatásomat követelték, de szerencsémre, erre még a legátalkodottabb poroszlók sem voltak hajlandóak. És mivel már első Kálmán királyunk is megmondta – sőt, törvénybe is iktattatta - , hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”, úgy bizonyosodott be az is, hogy már bálványok se nagyon!...Semmilyen elégtételt sem érzek afölött, hogy az Idő azóta is mindegyre engem igazol…). Amint egyébként egy volt tanítványom mondta 1989. december 22.-én, amikor kirángatott a lakásunkból, egyre azt ismételgetve, hogy „ Na, most jöjjön tanár úr és mondja, amit kell, mert maga tudja, hogy mit kell most mondani!” Ez a bizalom – akkor és ott ! – nem csak megható, hanem egyenesen megdöbbentő és cselekvésre késztető volt.
Sokat cikkezett a nyáron a romániai média arról, hogy a szamosújvári börtön egykori rettegett alparancsnokát, Constantin Istratét bíróság elé küldik. 2014. október nyolcadikán azonban újpécskai lakásán elhunyt és immár az égi igazságszolgáltatás elé került. Hogyan emlékszik vissza rá? Gyakran idézik fel a Volt Politikai Foglyok Szövetségében a börtönéveket, vagy sok mindent már „ békévé oldott az emlékezés”?
Nem csak Istrate szamosújvári alparancsnoknak, hanem a még élő Alexandru Vişinescunak, a deltai Periprava kényszermunkatábor parancsnokának is az egyik kiszolgáltatottja és áldozata voltam 1958-, illetve 1959-ben. Mind a két primitív és szadista alakot csak a náci haláltáborok kápóihoz tudnám hasonlítani. De nemcsak ők bűnösök! Még egész sor nevet tudnék felsorolni, akiket mint gyilkosokat rögtön 1989 decembere után elő kellett volna venni és elítélni. Azzal, hogy őket mindmáig futni hagyták, csak a romániai társadalom meghasonlottságát fokozták és – nolens-volens - a kollektív lelkiismeretet terhelték egy negyedszázadon keresztül.
Ám ezek a most reflektorfénybe állított figurák csak eszközei voltak egy ördögien kitervelt, az emberek közötti gyűlölködés alantas ösztönére alapozott rendszernek. 25 év alatt tudatosan elmaszatolták és elmismásolták ennek a rendszernek a megszervezéséért és működéséért felelős „ fehérgalléros” és parolis ezrek felelősségre vonását, a magas tisztségű pártaktivistáktól, a kihallgató tisztektől az ügyészekig és hadbírákig, akik a törvényes hatáskörüket sokszorosan túllépve követték el az ember- és emberiségellenes bűntettek sokaságát.
Pár nappal ezelőtt – mint ismeretes- Kolozsváron mintegy tízezer egyetemista tüntetett a kormány, a politikai elit és a mindent behálózó korrupció ellen, már-már (erdélyi) szecesszionista felhangokkal. Jó volna ha tudná a felnövő és bántatlanul tüntető nemzedék, hogy az ő teljesen jogos tüntetésük során követelteknél nagyságrendekkel kevesebbekért mértek ránk, egykori fiatalokra, súlyos börtönéveket 1945 és 1985 között és jutatták a fizikai elpusztítás körülményei közé a legelemibb emberi jogaikkal élő állampolgárok tíz- és százezreit. És azt is, hogy a mai fegyintézetek luxushotel számba mennek a diktatúra megsemmisítő börtöneivel és kényszermunka táboraival szemben. Tudni kell: bármely szabadságkorlátozás a vétkes megjavulását célozza, nem pedig testi-lelki megtöretését és elpusztítását, ahogyan az velünk történt. És tették mindezt abból kiindulva, hogy bármilyen eszköz jogos és indokolt egy „jó cél” érdekében.
A 20. század két nagy bűne és tévedése, a kommunista és náci totalitarizmus végigsöpörtek rajtunk, beleégtek a gondolatainkba, az idegeinkbe, a világlátásunkba. Mára nekünk, utolsó túlélőknek csak annyi maradt, hogy szomorúan megállapítsuk: mi már soha nem tudunk megszabadulni ettől az örökségtől ! Ez a múlt csak velünk együtt tűnik el. (De vajon, eltűnik?..
A 89-es fordulat után parlamenti képviselőnek választották, majd tíz és fél éven át (1998 – 2008) át a magyar történelmi egyházak megbízottjaként dolgozott Bukarestben, illetve látta el a romániai magyar közösség képviseletének egyházpolitikai feladatait. Visszatekintve az eltelt negyedszázadra, hogyan látja a romániai társadalom és benne a magyar közösség alakulását? Mit gondol, lehetett volna másképpen is?
Románia egész történelmi múltja egy súlyosan hátramaradott és a társadalmi-gazdasági lemaradáson túl egy hatalmas morális terhet cipelve jutott el 1989 végére. Ezt a terhet – minden pillanatnyi eufória és reménykedés dacára – kénytelen volt továbbvinni az elmúlt 25 év folyamán. Mindezt a legnehezebben mi erdélyiek és a bánságiak – köztük, mi magyarok – viselték (viseltük), viseljük el a legnehezebben, a leginkább fájdalmasan. Innen a sok frusztráció, elégedetlenség és egymásra mutatás.
Igen, az igaz, hogy lehetett volna egy nagyot dobbantani és nagyot kockáztatni 89 végén és 90 elején, de erre nem voltunk felkészülve sem egyénként, sem közösségként. Utólag visszatekintve ma is csak azt mondhatom, hogy számunkra egy koszovói típusú konfliktus végzetes következményekkel járhatott volna. Kívülről sokan ezt nem így látták. Talán ha konkrét és azonnali nagyhatalmi támogatásban bízhattunk volna?! (Ne feledjük, még létezett a Szovjetunió és a német egyesítésénél Nyugat számára semmi nem volt fontosabb.)
Én soha nem gondoltam hősnek magam és ma is azt vallom, amint akkor: az egyéni sorsát bárkinek szíve-joga, hogy kockára tegye. De egy közösség sorsát kockáztatni, létében veszélyeztetni nem csak felelőtlenség, hanem megbocsáthatatlan bűn is. Így hát maradt számunkra a kis lépések unalmas, kifárasztó és elbátortalanító útja. Johannis nagysikerű, friss kötete, a Pas cu pas ( Lépésről-lépésre) jól példázza a fentieket.
Tudom, hogy úgymond a magyar temperamentumnak ez egyáltalán nem felel meg, mert a magyar hirtelen, türelmetlen, szeret kockáztatni és …veszíteni. Könnyebb Jézust kiáltva kiugrani a fedezékből és az ellenségre rohanni, mert aki átér, az győz, aki elesik a kartácstűzben az hős lesz. Nagyon nehéz a fedezékben lapulva kivárni az alkalmas pillanatot a sikeres támadásra. (Ami a románok alkatának – ismerjük be az utóbbi másfél évszázad történései alapján – sokkal inkább megfelel.) Ezért menekült el többszázezer türelmetlen magyar Erdélyből! És sajnos, ezt a számunkra tragikus következményekkel járható folyamatot, a látszat ellenére, kívülről is elősegítik, bátorítják.
Jelen volt az RMDSZ megszületésénél, útkeresésénél, egyetértve vagy egyet nem értve a szervezet több vezető politikusával vagy éles vitákba bonyolódva olyan személyiségekkel, akik menetközben kisodródtak a szervezetből. Hogyan látja ma a szervezet szerepét?
Hiszem, hogy a szövetségre mint érdekvédelmi szervezetre, még sokáig szükség lesz és – ha jól belegondolunk – ennek az elvárásnak az alapvető érdekeink szempontjából meg is tud felelni.
Nagy Benedek (sz. 1937.) 1954-ben Csíkszeredában végezte el a középiskolát, főiskolai tanulmányait pedig a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Történelem Karán kezdte. A történelem-filológia kari diákszövetség egyik vezetőjeként 1956-ban részt vett a diáktanács programjának megfogalmazásában, amiért 1956-1961 között ötévi börtönre ítélték. Szabadulása után 1965-től 1968-ig faipari munkás, villanyszerelő, 1968-1970 között bányaipari technikus, majd 1970-1973 között muzeológus, újságíró. 1971-ben történelemtanári diplomát szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1974-től 1990-ig tanár, ugyanakkor az Előre Hargita megyei tudósítója, majd 1990-től a Csíki Lapok szerkesztőbizottsági tagja, 1990-1996 között az RMDSZ listáján parlamenti képviselő.
Életútja során többször került kapcsolatba a románsággal, annak legkülönbözőbb rétegeivel. Tapasztalatai alapján mit gondol, eljön majd az az idő, amikor a nacionalizmusok szikrái is elalszanak és a közgondolkodásban, a román-magyar viszonyban csupán az emberi-szakmai értékek, nem pedig az etnikum kerül előtérbe?
A két nép egymásra utaltsága, sőt közös – mert összefüggő! – sorsa a Kárpátok-Duna térségben számomra evidencia. Erre már a börtönévek alatt kezdtem rájönni, az egykori román elit jeles személyiségeivel folytatott hosszú beszélgetéseket és vitákat továbbgondolva. Tudom, hogy a székelység egy jelentős hányada ösztönösen irtózik ettől a perspektívától, hiszen ez szembe megy az autonóm Székelyföld, sőt – és miért ne? – a független Erdélyi Állam kiútját felismerő erdélyi román többséggel. De amennyiben a dolgok jó irányban haladnak, hiszem, hogy egyéb, nagy horderejű változások – jogállamiság, nagyobb arányú külföldi beruházások stb. - mellett sok kitelepedett erdélyi magyar és német – vagy azok gyermekei – fognak Erdélybe visszajönni. És persze az immár nyugaton szocializálódó románságból is sokan…
Csodát, gyökeres változásokat vagy csupán néhány korrekciót vár Klaus Johannis elnökségétől?
Klaus Johannis távolról sem egy vadzseni, hanem pragmatikus és kemény akaratú embernek látom. Aki – mindenek előtt – megvásárolhatatlan. És aki számára Románia európai elkötelezettsége, a jogállamiság felülkerekedése és a román társadalom endémikus romlottságának a lépésről-lépésre való visszaszorítása minden egyéb célt és szempontot felül fog írni. És van-e, lehet-e számunkra, itt és most, fontosabb ezeknél a célkitűzéseknél?
A Nagy családban a közéleti szerepvállalás öröklődik, hiszen lánya, Nagy (Horváth) Anna Kolozsvár alpolgármestere. Buzdította közéleti pályafutásra, vagy ebben az apai példán kívül nem volt semmilyen szerepe?
Nem, én soha nem buzdítottam ilyen irányba, ez azt hiszem, hogy belülről fakad. Arra emlékszem, hogy 1995 májusában, Kolozsváron, az RMDSZ V. Kongresszusán, ahol a megkövezésem volt az egyik fő napirendi pont, egyetemistaként végig mellettem állt és rettentően felháborította az, hogy egyesek a szabad véleménynyilvánítást a felségsértéssel próbálják egyenlővé tenni. Fogyó életem nagy öröme és elégtétele ugyanakkor, hogy a közéleti munkát és szerepet eddig minden érdekelt fél megelégedésére képes előbbre vinni.
Az olyan nyughatatlan, tevékeny emberen, mint Nagy Benedek, nem fognak az évek. Min dolgozik most – persze, a székelykapu restauráláson kívül?
Dehogynem fognak! A 78. évemet taposom, már többet éltem, mint a szüleim, a négy nagyszülőm és három testvérem. Valaki(k) nagyon imádkoznak értem valahol. Egyéb magyarázat nincs. Igen, majdnem kész vagyok egy több mint ötszáz oldalas és a saját feljegyzéseim feldolgozásával írt kötettel, ami a romániai fordulatot követő első 3-4 esztendő politizálási, közéleti harcait illeti – oldalnézetből. A címe: „ Ellenzékben és ellenszélben. Politikai feljegyzések 1989 decembere és 1993 februárja között.” Még nagyon szeretném a második kötetet (1993-2008) is megírni, hogy ne vesszenek kárba a feljegyzések.
Székedi Ferenc
maszol.ro
2014. november 28.
Először tartja Magyarország határain kívül éves közgyűlését a Magyar Szociológiai Társaság
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Történetében első ízben tartja Magyarország határain kívüli városban éves közgyűlését a Magyar Szociológiai Társaság.
A szombatig tartó konferenciának a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ad otthont. A rendezvény plenáris előadásai, kerekasztal-beszélgetései és szekcióülései során a résztvevők olyan témákkal foglalkoznak, amelyek áttekintik, hogy mit tudott és tud a szociológia mondani a magyarságról, a nemzetről, a kisebbségi-többségi létről, a magyar-román és más etnikumközi kapcsolatokról – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A konferencián 5 plenáris előadást, 6 panelbeszélgetést, valamint 16 szekció keretében mintegy 130 előadást tartanak. Csepeli György, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke jó döntésnek tartotta, hogy Kolozsváron szervezték meg a szakmai fórumot, és dicsérte azt a kitüntetett figyelmet, amelyet a kolozsvári egyetem szentelt az eseménynek.
"Amikor összehasonlítjuk a magyarországi és a romániai eredményeket nagyon jól látszanak azok a gócpontok, amelyek esetleg büszkeségre vagy feszültségérzetre adnak okot. A büszkeségérzet mindenképpen abból származik, hogy a toleranciaszint a korábbi vizsgálatokhoz képest láthatóan javul. Azok a feszültségek, amelyek a románok és magyarok között voltak, a bemutatott vizsgálatok szerint, úgy tűnik, hogy enyhültek. Azt is vizsgálatok mutatják, hogy kialakulóban van egy erdélyiség" - nyilatkozta az MTI-nek a rendezvény egyik szünetében.
Hozzátette, bánatra ad okot, hogy mind a magyar, mind a román vizsgálatok azt jelzik, hogy a roma kisebbség kérdését egyik társadalom sem tudja megfelelően kezelni. "Úgy látom, olyan konfliktusgóccal állunk szembe, amelyre érdemes lenne majd összehasonlító kutatásokat szervezni" - tette hozzá. Csepeli György reményének adott hangot, hogy a kolozsvári szakmai tanácskozás által lehetővé válik a magyarországi és erdélyi társadalomkutatók közös bekapcsolódása európai kutatási programokba.
(MTI), Kolozsvár
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Történetében első ízben tartja Magyarország határain kívüli városban éves közgyűlését a Magyar Szociológiai Társaság.
A szombatig tartó konferenciának a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ad otthont. A rendezvény plenáris előadásai, kerekasztal-beszélgetései és szekcióülései során a résztvevők olyan témákkal foglalkoznak, amelyek áttekintik, hogy mit tudott és tud a szociológia mondani a magyarságról, a nemzetről, a kisebbségi-többségi létről, a magyar-román és más etnikumközi kapcsolatokról – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A konferencián 5 plenáris előadást, 6 panelbeszélgetést, valamint 16 szekció keretében mintegy 130 előadást tartanak. Csepeli György, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke jó döntésnek tartotta, hogy Kolozsváron szervezték meg a szakmai fórumot, és dicsérte azt a kitüntetett figyelmet, amelyet a kolozsvári egyetem szentelt az eseménynek.
"Amikor összehasonlítjuk a magyarországi és a romániai eredményeket nagyon jól látszanak azok a gócpontok, amelyek esetleg büszkeségre vagy feszültségérzetre adnak okot. A büszkeségérzet mindenképpen abból származik, hogy a toleranciaszint a korábbi vizsgálatokhoz képest láthatóan javul. Azok a feszültségek, amelyek a románok és magyarok között voltak, a bemutatott vizsgálatok szerint, úgy tűnik, hogy enyhültek. Azt is vizsgálatok mutatják, hogy kialakulóban van egy erdélyiség" - nyilatkozta az MTI-nek a rendezvény egyik szünetében.
Hozzátette, bánatra ad okot, hogy mind a magyar, mind a román vizsgálatok azt jelzik, hogy a roma kisebbség kérdését egyik társadalom sem tudja megfelelően kezelni. "Úgy látom, olyan konfliktusgóccal állunk szembe, amelyre érdemes lenne majd összehasonlító kutatásokat szervezni" - tette hozzá. Csepeli György reményének adott hangot, hogy a kolozsvári szakmai tanácskozás által lehetővé válik a magyarországi és erdélyi társadalomkutatók közös bekapcsolódása európai kutatási programokba.
(MTI), Kolozsvár
2014. december 5.
In memoriam Vermesy Péter (1939–1989)
Vermesy Péter emlékhangversenyre került sor a zeneszerző születésének 75. és halálozásának 25. évfordulója alkalmából.
A Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében november 29-én, az Egyetemiek Háza nagytermében sorra kerülő emlékezés meghívottjai közül elsőként a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kar Zenepedagógiai Szakának Kamarakórusa állt pódiumra, Windahager-Geréd Erzsébet vezényletével, hogy az Ipa, Iva páva című fiúkari népdalfeldolgozással köszöntse az egybegyűlteket. Utánuk a lányok következtek a Pimpimpáré néhány különböző színekben játszó miniatűrjével, alkalmanként Miklós Noémi zongorakíséretével. Az énekes remekművek csokrában a vidám, humoros, játékos dalok mellett, nekem legjobban az Őszi levél tetszett, amelyen egy bánatos fuvola-szellő suhant át.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)
Vermesy Péter emlékhangversenyre került sor a zeneszerző születésének 75. és halálozásának 25. évfordulója alkalmából.
A Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében november 29-én, az Egyetemiek Háza nagytermében sorra kerülő emlékezés meghívottjai közül elsőként a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kar Zenepedagógiai Szakának Kamarakórusa állt pódiumra, Windahager-Geréd Erzsébet vezényletével, hogy az Ipa, Iva páva című fiúkari népdalfeldolgozással köszöntse az egybegyűlteket. Utánuk a lányok következtek a Pimpimpáré néhány különböző színekben játszó miniatűrjével, alkalmanként Miklós Noémi zongorakíséretével. Az énekes remekművek csokrában a vidám, humoros, játékos dalok mellett, nekem legjobban az Őszi levél tetszett, amelyen egy bánatos fuvola-szellő suhant át.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)
2014. december 6.
Miért költözött Marosvásárhelyre a színművészeti egyetem?
Erre a kérdésre keresi a választ Gáspárik Attila a Megszületett Kolozsváron/Interjúk az erdélyi magyar színművészeti felsőoktatás intézményeiről című kötetében, amelyet pénteken mutatott be a szerző Kolozsváron, a Minerva-házban.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója a levéltári adatokkal és színes anekdotákkal fűszerezett könyvbemutatója legelején leszögezte, hogy a kérdésre nem tud egyértelmű választ adni, a történet ennél bonyolultabb.
„Nem tudom azt mondani, pontosan tudom, mi történt, botorság, ha valaki azt állítja, pontosan tudja, mi történt. Hosszú munkám során rá kellett jönnöm, olyan szó, hogy történelem, nem létezik. Történetek vannak, ezek összeállnak egy nagyobb folyammá, ezeket görgetjük magunk előtt, és értelmezzük, abba a korba helyezzük, melyben éppen vagyunk”, magyarázta.
Erdélyben intézményes színész- és rendezőképzésre csak 1946-ban kerül sor I. Mihály király jóvoltából Kolozsváron a Zene-és Színművészeti Konzervatórium keretében. Az önálló felsőfokú színészképzés 1950-ben jön létre román és magyar nyelvű tagozattal. 1954-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetet kétfele szakítják: a román színművészeti és a magyar rendező szakokat Bukarestbe költöztetik, a magyar színész szak pedig önálló intézményként Marosvásárhelyen működhet tovább.
Ahhoz hogy megértsük, ez miért így történt, Gáspárik Attila szerint a személyes ambíciókat, a Maros-Megyei Autonóm Tartomány szerepét is figyelembe kell venni.
„Egyértelmű volt, hogy a Maros-Magyar Autonóm Tartomány intézményéhes volt, szerette volna intézményekkel bizonyítani létét. Ugyanakkor kiérződik, Kolozsváron a "magyartalanítási" politika része, hogy a városból eltűnjön egy ilyen intézmény. Kicsi volt, de minőségi intézményként tudott működni. Ugyanakkor nem volt mivel összeolvasztani. A Babeșt és a Bolyait össze tudták boronálni.
De személyes ambíciók is közrejátszottak, azoké, akik nem nézték jó szemmel, hogy Kolozsvárra kell ingázniuk. A tanári kar legmenőbb része a Marosvásárhelyi Székely Színház színészeiből került ki: például Szabó Ernő, Kovács György, Delly Ferenc, Tompa Miklós. Ők hetente jártak Kolozsvárra tanítani, és akkoriban nem volt az a picike autópálya sem, ami most van”, magyarázta Gáspárik.
A képet az is árnyalja, hogy Erdélyben éppen a román hatalom hozza létre az intézményesített magyar nyelvű színészképzést, amit a magyar elit nem kis ajándéknak gondolt. „Ezzel a ténnyel megy a román tárgyalóbizottság a párizsi béketárgyalásra, ahol azt mondhatta, az erdélyi magyarok sorsát megoldották, boldogok, egyetemre járnak. Mi az igazság? Csali voltunk egy nagyobb történelmi projektben, vagy valóban sikerült meggyőznünk a hatalmat, hogy nekünk szükségünk van erre az iskolára?”, tette fel a kérdést a szerző.
Gáspárik Attila legújabb könyvében abból a Kolozsvárból is ízelítőt ad, ahol olyan rangos színészek élték fiatalkorúkat, mint Orosz Lujza vagy Csíki András. A kötet az Ábel Kiadó gondozásában jelent meg.
Oborocea Mónika
maszol.ro
Erre a kérdésre keresi a választ Gáspárik Attila a Megszületett Kolozsváron/Interjúk az erdélyi magyar színművészeti felsőoktatás intézményeiről című kötetében, amelyet pénteken mutatott be a szerző Kolozsváron, a Minerva-házban.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója a levéltári adatokkal és színes anekdotákkal fűszerezett könyvbemutatója legelején leszögezte, hogy a kérdésre nem tud egyértelmű választ adni, a történet ennél bonyolultabb.
„Nem tudom azt mondani, pontosan tudom, mi történt, botorság, ha valaki azt állítja, pontosan tudja, mi történt. Hosszú munkám során rá kellett jönnöm, olyan szó, hogy történelem, nem létezik. Történetek vannak, ezek összeállnak egy nagyobb folyammá, ezeket görgetjük magunk előtt, és értelmezzük, abba a korba helyezzük, melyben éppen vagyunk”, magyarázta.
Erdélyben intézményes színész- és rendezőképzésre csak 1946-ban kerül sor I. Mihály király jóvoltából Kolozsváron a Zene-és Színművészeti Konzervatórium keretében. Az önálló felsőfokú színészképzés 1950-ben jön létre román és magyar nyelvű tagozattal. 1954-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetet kétfele szakítják: a román színművészeti és a magyar rendező szakokat Bukarestbe költöztetik, a magyar színész szak pedig önálló intézményként Marosvásárhelyen működhet tovább.
Ahhoz hogy megértsük, ez miért így történt, Gáspárik Attila szerint a személyes ambíciókat, a Maros-Megyei Autonóm Tartomány szerepét is figyelembe kell venni.
„Egyértelmű volt, hogy a Maros-Magyar Autonóm Tartomány intézményéhes volt, szerette volna intézményekkel bizonyítani létét. Ugyanakkor kiérződik, Kolozsváron a "magyartalanítási" politika része, hogy a városból eltűnjön egy ilyen intézmény. Kicsi volt, de minőségi intézményként tudott működni. Ugyanakkor nem volt mivel összeolvasztani. A Babeșt és a Bolyait össze tudták boronálni.
De személyes ambíciók is közrejátszottak, azoké, akik nem nézték jó szemmel, hogy Kolozsvárra kell ingázniuk. A tanári kar legmenőbb része a Marosvásárhelyi Székely Színház színészeiből került ki: például Szabó Ernő, Kovács György, Delly Ferenc, Tompa Miklós. Ők hetente jártak Kolozsvárra tanítani, és akkoriban nem volt az a picike autópálya sem, ami most van”, magyarázta Gáspárik.
A képet az is árnyalja, hogy Erdélyben éppen a román hatalom hozza létre az intézményesített magyar nyelvű színészképzést, amit a magyar elit nem kis ajándéknak gondolt. „Ezzel a ténnyel megy a román tárgyalóbizottság a párizsi béketárgyalásra, ahol azt mondhatta, az erdélyi magyarok sorsát megoldották, boldogok, egyetemre járnak. Mi az igazság? Csali voltunk egy nagyobb történelmi projektben, vagy valóban sikerült meggyőznünk a hatalmat, hogy nekünk szükségünk van erre az iskolára?”, tette fel a kérdést a szerző.
Gáspárik Attila legújabb könyvében abból a Kolozsvárból is ízelítőt ad, ahol olyan rangos színészek élték fiatalkorúkat, mint Orosz Lujza vagy Csíki András. A kötet az Ábel Kiadó gondozásában jelent meg.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2014. december 8.
Megfélemlítik a kétnyelvűségért harcoló tanárt
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég a négyfalusi épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
Célirányos vandalizmus
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el lapunknak a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács.
A négyfalusi önkormányzati képviselő úgy véli, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból hazaérve Kovács Lehel István a konyhaablakát betörve találta.
„Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetört” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második „felvonásra” alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
Harc a kétnyelvűségért
A Sapientia jelenlegi és a Babeş–Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették. Bár Kovács Lehel István személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Az elmúlt évben a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet.
„Értékelendő, hogy egyre több a háromnyelvű felirat a városban, de a vár körül nemrég megjelent román, angol, német, francia, spanyol és magyar feliratot tartalmazó táblák hagynak maguk után némi kívánnivalót. Talán akik a méregdrága, színesen nyomtatott feliratokat megtervezték és megrendelték, nem tudtak arról, hogy az internetes fordítóprogramok nem a helyességükről híresek, s messze elmaradnak az akadémiai igényességtől, de az már elfogadhatatlan, hogy senki sem ellenőrizte őket.
„Minek? A közpénzt ki lehet dobni hiába is, a szegény idevetődött turista csak elboldogul valahogy, az itt élők pedig tudják, miről van szó” – nyilatkozta akkor a pedagógus. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég a négyfalusi épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
Célirányos vandalizmus
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el lapunknak a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács.
A négyfalusi önkormányzati képviselő úgy véli, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból hazaérve Kovács Lehel István a konyhaablakát betörve találta.
„Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetört” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második „felvonásra” alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
Harc a kétnyelvűségért
A Sapientia jelenlegi és a Babeş–Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették. Bár Kovács Lehel István személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Az elmúlt évben a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet.
„Értékelendő, hogy egyre több a háromnyelvű felirat a városban, de a vár körül nemrég megjelent román, angol, német, francia, spanyol és magyar feliratot tartalmazó táblák hagynak maguk után némi kívánnivalót. Talán akik a méregdrága, színesen nyomtatott feliratokat megtervezték és megrendelték, nem tudtak arról, hogy az internetes fordítóprogramok nem a helyességükről híresek, s messze elmaradnak az akadémiai igényességtől, de az már elfogadhatatlan, hogy senki sem ellenőrizte őket.
„Minek? A közpénzt ki lehet dobni hiába is, a szegény idevetődött turista csak elboldogul valahogy, az itt élők pedig tudják, miről van szó” – nyilatkozta akkor a pedagógus. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
2014. december 8.
Sovén zaklatói lehetnek a BKB alelnökének
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie ki vagy kik azok, aki/akik újabb kristályéjszakát szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem informatika tanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, legutóbb pedig az épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit. A két „hőstett” között „ajándékot” is küldtek a magyarság nyelvi jogaiért kiálló tanárnak.
A Brassó megyei rendőrség nyomozóinak fogalma sincs, ki állhat Kovács Lehel István, a Sapientia adjunktusa ellen irányuló legújabb vandál akció mögött. A magyarság nyelvi jogaiért következetesen kiálló – és ezt több esetben is megszenvedő – tanárnak legutóbb december 1-jén a négyfalui háza előtt parkoló két személygépkocsijának a szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A hatóságoknak azt sem sikerült kideríteniük, két évvel ezelőtt kik törték be Kovácsék konyhaablakát, mint ahogy valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István szerkesztőségünknek elmondta, fogalma sincs ki törhette be mindkét autójuk szélvédőjét, ugyanis tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy célzott szántszándék volt, mert még álltak más kocsik is az utcában, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács. Kérdésünkre, hogy esetleg az ünnep hatására megnövekedett nemzeti öntudat vezérelte volna az elkövetőket, a pórul járt tanár, aki egyben önkormányzati képviselő is a Brassó melletti városkában, úgy vélte, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus és egyben adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból tartva haza Kovács Lehel István a konyhaablakot találta betörve. „Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetörve” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második felvonásra alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
A Sapientia jelenlegi és a Babeş-Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű táblákat helyezett el. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Tavaly a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalui falurészek történelmi megnevezésének a négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie ki vagy kik azok, aki/akik újabb kristályéjszakát szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem informatika tanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, legutóbb pedig az épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit. A két „hőstett” között „ajándékot” is küldtek a magyarság nyelvi jogaiért kiálló tanárnak.
A Brassó megyei rendőrség nyomozóinak fogalma sincs, ki állhat Kovács Lehel István, a Sapientia adjunktusa ellen irányuló legújabb vandál akció mögött. A magyarság nyelvi jogaiért következetesen kiálló – és ezt több esetben is megszenvedő – tanárnak legutóbb december 1-jén a négyfalui háza előtt parkoló két személygépkocsijának a szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A hatóságoknak azt sem sikerült kideríteniük, két évvel ezelőtt kik törték be Kovácsék konyhaablakát, mint ahogy valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István szerkesztőségünknek elmondta, fogalma sincs ki törhette be mindkét autójuk szélvédőjét, ugyanis tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy célzott szántszándék volt, mert még álltak más kocsik is az utcában, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács. Kérdésünkre, hogy esetleg az ünnep hatására megnövekedett nemzeti öntudat vezérelte volna az elkövetőket, a pórul járt tanár, aki egyben önkormányzati képviselő is a Brassó melletti városkában, úgy vélte, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus és egyben adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból tartva haza Kovács Lehel István a konyhaablakot találta betörve. „Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetörve” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második felvonásra alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
A Sapientia jelenlegi és a Babeş-Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű táblákat helyezett el. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Tavaly a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalui falurészek történelmi megnevezésének a négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2014. december 9.
Dr. Bereczki Boldizsár emlékére
Dr. Bereczki Boldizsár korai távozásával – mondhatni – lezárult egy jelentős fejezet a Marosvásárhelyi Állatkert történetében, ugyanis 36 évig állt nemcsak a város, hanem az ország egyik legjelentősebb állatkertje élén.
A jobbágytelki születésű Bereczki Boldizsár sokszor mondogatta, hogy már gyerekkorában megszerette az állatokat, így igen korán eldöntötte, hogy állatorvos lesz. Szászrégeni középiskolai tanulmányait követően a kolozsvári BBTE állatorvosi karára került, ahol évfolyamelsőként végzett. Szakmai pályafutását a görgényszentimrei baromfitenyészeten kezdte, innen került 1977-ben a Marosvásárhelyi Állatkerthez, ahol nyugdíjba vonulásáig, sőt ezt követően is összesen 36 évig dolgozott. Az állatkert-alapító Rend Lászlótól vette át az intézmény vezetését, amely akkor a városi néptanács irányítása alatt működött. A kezdeti időszak nehézségeit leküzdve kellett fenntartani, működtetni egy olyan egységet, amely sohasem volt jövedelmező. Az állatbarát, természetszerető marosvásárhelyieknek, lelkes önkénteseknek is köszönhetően sikerült megőrizni és gyarapítani az állományt. Jó tárgyalási készséggel, üzleti érzékkel is felvértezett, jó szervezőnek bizonyult Bereczki Boldizsár, akinek köszönhetően egzotikus, az országban nem létező állatok kerültek a kifutókba. Néhány év alatt a marosvásárhelyi az ország második legjobb állatkertjévé fejlődött. Csak a fővárosi előzte meg, de az is csak azért, mert annak idején nem lehetett jobb egy vidéki kert a fővárosinál. Bereczki Boldizsár azt is elérte, hogy az első jelentősebb beruházásként a bejárathoz kétszintes – irodahelyiségeknek is otthont adó – épületet emeljenek, megépüljön a majom- és a pálmaház. Szinte az induláskor sikerült felvenni a kapcsolatot a Budapesti Állatkerttel, amellyel attól kezdve igen jó kapcsolatot ápol a marosvásárhelyi. Közbenjárásával a szakmai együttműködés nemcsak a budapesti, hanem más magyarországi, sőt európai állatkertekkel is kiszélesedett. Szakismerete révén az ország legismertebb és legelismertebb állatkertésze lett. Majdnem minden hazai állatkertből hozzá fordultak tanácsért. Közvetlenül hozzájárult a romániai állatkerti törvény kidolgozásához. Bár szubjektív okok miatt visszautasította a Román Állatkertek Szövetsége elnökségi tisztségét, a kollégákat mindig szívesen, nagy szakértelemmel segítette munkájukban.
Az egyik szövetségi gyűlésen, amelyet a Marosvásárhelyi Állatkertben szerveztek, elmondta terveit. "Ezen a helyen elefánt- és zsiráfház, amott vízimadarak épülete lesz, kibővítjük a medvekifutót és egy nagymacskaházat is építünk." Kijelentésén akkor mindenki mosolygott, mert senki nem bízott abban, hogy ez a túl merész ötlet megvalósulhat. Kitartásával, hozzáértésével sikerült elindítani a tervet, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal európai uniós pályázata révén pedig finanszírozást is szerzett a kivitelezésre. Az álom néhány év alatt valóra vált. Közvetlen felügyeletével, irányításával húzták fel az új épületeket, bővítették a medvekifutót. Így mára Románia legkorszerűbb állatkertjévé vált a marosvásárhelyi, az induláskor alig néhány "összefércelt" ketrecben tartott hazai állat helyett több száz fajt mutatunk be a közel 40 hektáros területen.
Úgy akart nyugdíjba vonulni, hogy "mint a friss hóban hagyott nyomok", ő is hagyjon maga után egy vezető, példás állatkertet. Az igazi szakmai elismerést az első elefánt érkezése jelentette, amelyet azóta egy újabb is követett. A Marosvásárhelyi Állatkert az elsőként az országból bekerült az Európai Állatkertek Szövetségébe, ami annak a hosszú folyamatnak az eredménye, amely Bereczki Boldizsár személyes hozzájárulásával, szakmai hozzáállásával, kitartásával valósult meg. Nyugdíjba vonulása után még három évig nagy odaadással, munkaszeretettel segítette az új igazgatót, mert meg akart bizonyosodni arról, hogy jó kezekbe kerül szeretett állatkertje. Életét a Marosvásárhelyi Állatkertnek szentelte. Emlékezzen rá szeretettel minden állatbarát, állatszerető, állatkert- látogató, hiszen dr. Bereczki Boldizsár igen mély nyomokat hagyott maga után a hóban… Nyugodjon békében!
Kopacz András zoológus
Népújság (Marosvásárhely)
Dr. Bereczki Boldizsár korai távozásával – mondhatni – lezárult egy jelentős fejezet a Marosvásárhelyi Állatkert történetében, ugyanis 36 évig állt nemcsak a város, hanem az ország egyik legjelentősebb állatkertje élén.
A jobbágytelki születésű Bereczki Boldizsár sokszor mondogatta, hogy már gyerekkorában megszerette az állatokat, így igen korán eldöntötte, hogy állatorvos lesz. Szászrégeni középiskolai tanulmányait követően a kolozsvári BBTE állatorvosi karára került, ahol évfolyamelsőként végzett. Szakmai pályafutását a görgényszentimrei baromfitenyészeten kezdte, innen került 1977-ben a Marosvásárhelyi Állatkerthez, ahol nyugdíjba vonulásáig, sőt ezt követően is összesen 36 évig dolgozott. Az állatkert-alapító Rend Lászlótól vette át az intézmény vezetését, amely akkor a városi néptanács irányítása alatt működött. A kezdeti időszak nehézségeit leküzdve kellett fenntartani, működtetni egy olyan egységet, amely sohasem volt jövedelmező. Az állatbarát, természetszerető marosvásárhelyieknek, lelkes önkénteseknek is köszönhetően sikerült megőrizni és gyarapítani az állományt. Jó tárgyalási készséggel, üzleti érzékkel is felvértezett, jó szervezőnek bizonyult Bereczki Boldizsár, akinek köszönhetően egzotikus, az országban nem létező állatok kerültek a kifutókba. Néhány év alatt a marosvásárhelyi az ország második legjobb állatkertjévé fejlődött. Csak a fővárosi előzte meg, de az is csak azért, mert annak idején nem lehetett jobb egy vidéki kert a fővárosinál. Bereczki Boldizsár azt is elérte, hogy az első jelentősebb beruházásként a bejárathoz kétszintes – irodahelyiségeknek is otthont adó – épületet emeljenek, megépüljön a majom- és a pálmaház. Szinte az induláskor sikerült felvenni a kapcsolatot a Budapesti Állatkerttel, amellyel attól kezdve igen jó kapcsolatot ápol a marosvásárhelyi. Közbenjárásával a szakmai együttműködés nemcsak a budapesti, hanem más magyarországi, sőt európai állatkertekkel is kiszélesedett. Szakismerete révén az ország legismertebb és legelismertebb állatkertésze lett. Majdnem minden hazai állatkertből hozzá fordultak tanácsért. Közvetlenül hozzájárult a romániai állatkerti törvény kidolgozásához. Bár szubjektív okok miatt visszautasította a Román Állatkertek Szövetsége elnökségi tisztségét, a kollégákat mindig szívesen, nagy szakértelemmel segítette munkájukban.
Az egyik szövetségi gyűlésen, amelyet a Marosvásárhelyi Állatkertben szerveztek, elmondta terveit. "Ezen a helyen elefánt- és zsiráfház, amott vízimadarak épülete lesz, kibővítjük a medvekifutót és egy nagymacskaházat is építünk." Kijelentésén akkor mindenki mosolygott, mert senki nem bízott abban, hogy ez a túl merész ötlet megvalósulhat. Kitartásával, hozzáértésével sikerült elindítani a tervet, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal európai uniós pályázata révén pedig finanszírozást is szerzett a kivitelezésre. Az álom néhány év alatt valóra vált. Közvetlen felügyeletével, irányításával húzták fel az új épületeket, bővítették a medvekifutót. Így mára Románia legkorszerűbb állatkertjévé vált a marosvásárhelyi, az induláskor alig néhány "összefércelt" ketrecben tartott hazai állat helyett több száz fajt mutatunk be a közel 40 hektáros területen.
Úgy akart nyugdíjba vonulni, hogy "mint a friss hóban hagyott nyomok", ő is hagyjon maga után egy vezető, példás állatkertet. Az igazi szakmai elismerést az első elefánt érkezése jelentette, amelyet azóta egy újabb is követett. A Marosvásárhelyi Állatkert az elsőként az országból bekerült az Európai Állatkertek Szövetségébe, ami annak a hosszú folyamatnak az eredménye, amely Bereczki Boldizsár személyes hozzájárulásával, szakmai hozzáállásával, kitartásával valósult meg. Nyugdíjba vonulása után még három évig nagy odaadással, munkaszeretettel segítette az új igazgatót, mert meg akart bizonyosodni arról, hogy jó kezekbe kerül szeretett állatkertje. Életét a Marosvásárhelyi Állatkertnek szentelte. Emlékezzen rá szeretettel minden állatbarát, állatszerető, állatkert- látogató, hiszen dr. Bereczki Boldizsár igen mély nyomokat hagyott maga után a hóban… Nyugodjon békében!
Kopacz András zoológus
Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 9.
Megfélemlítési akciók a magyar nyelvért harcoló tanár ellen
Az anyanyelvhasználat jogáért küzdő Kovács Lehel István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa ellen irányuló megfélemlítési akciókról közölt cikket keddi számában a Krónika című erdélyi magyar napilap.
A Brassó megyei Négyfaluban (Sacele) lakó informatikatanár, helyi önkormányzati képviselő a nyelvi jogok elismertetéséért vívott harca által vált ismertté az erdélyi magyar közéletben.
A Krónika közlése szerint a román nemzeti ünnep estéjén, december elsején Kovács Lehel István két gépkocsijának szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A gépkocsik a háza előtt álltak. Más kocsikban nem tettek kárt az elkövetők, a betört ablakú gépkocsikból pedig semmilyen értéket nem vittek magukkal.
A mostani immár a harmadik olyan vandál cselekedet, amelynek a tanár és családja esik áldozatául. 2012 szeptemberében a helyi magyar közösség Szent Mihály napi bálja idején lakása ablakát dobták be kővel, 2013 februárjában pedig román nemzeti szalaggal átkötött, ürüléket tartalmazó zacskót akasztottak a kapujára.
A Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai karán is oktató egyetemi adjunktus a Krónikának elmondta, hogy nincsenek haragosai a 21 százalékban magyarok által lakott kisvárosban, ahol meglátása szerint nincsenek komolyabb etnikai feszültségek, és a helyi önkormányzati testületben is normális légkör uralkodik.
Kovács Lehel István az állami magyar egyetem visszaállításáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökeként vált ismertté. Nyolc évvel ezelőtt azt követően bocsátották el Hantz Péter adjunktussal együtt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemről, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság látványos akciókat szervezett a magyar nyelvű feliratozás meghonosításáért az egyetemen. Tavaly a Brassóban megjelent többnyelvű, de helytelenül megfogalmazott turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet, a közelmúltban pedig a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
[MTI]
maszol.ro
itthon.ma
Az anyanyelvhasználat jogáért küzdő Kovács Lehel István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa ellen irányuló megfélemlítési akciókról közölt cikket keddi számában a Krónika című erdélyi magyar napilap.
A Brassó megyei Négyfaluban (Sacele) lakó informatikatanár, helyi önkormányzati képviselő a nyelvi jogok elismertetéséért vívott harca által vált ismertté az erdélyi magyar közéletben.
A Krónika közlése szerint a román nemzeti ünnep estéjén, december elsején Kovács Lehel István két gépkocsijának szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A gépkocsik a háza előtt álltak. Más kocsikban nem tettek kárt az elkövetők, a betört ablakú gépkocsikból pedig semmilyen értéket nem vittek magukkal.
A mostani immár a harmadik olyan vandál cselekedet, amelynek a tanár és családja esik áldozatául. 2012 szeptemberében a helyi magyar közösség Szent Mihály napi bálja idején lakása ablakát dobták be kővel, 2013 februárjában pedig román nemzeti szalaggal átkötött, ürüléket tartalmazó zacskót akasztottak a kapujára.
A Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai karán is oktató egyetemi adjunktus a Krónikának elmondta, hogy nincsenek haragosai a 21 százalékban magyarok által lakott kisvárosban, ahol meglátása szerint nincsenek komolyabb etnikai feszültségek, és a helyi önkormányzati testületben is normális légkör uralkodik.
Kovács Lehel István az állami magyar egyetem visszaállításáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökeként vált ismertté. Nyolc évvel ezelőtt azt követően bocsátották el Hantz Péter adjunktussal együtt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemről, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság látványos akciókat szervezett a magyar nyelvű feliratozás meghonosításáért az egyetemen. Tavaly a Brassóban megjelent többnyelvű, de helytelenül megfogalmazott turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet, a közelmúltban pedig a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
[MTI]
maszol.ro
itthon.ma
2014. december 10.
Hantz Péter megnyerte a plágiumpert a MOGYE rektora ellen
Az elmúlt évek során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGyE) kisebbségi jogok érvényesítése iránt elkötelezett oktatói számos kérést intéztek az állami magyar egyetem újraindításáért síkra szálló Bolyai Kezdeményező Bizottsághoz. A BKB minden alkalommal vállalta a küzdelmet magyar akadémiai közösség érdekében. Így volt ez 2007-ben, amikor egy helyi akciót követő ultimátum, és a nemzetközi sajtó mozgósítása révén elértük a központi épület belső feliratainak többnyelvűre cserélését. Hasonlóan cselekedtünk 2008-ban, amikor a magyar tagozatnak járó pénzek eltérítése miatt indítottunk pert, és 2012-ben is, amikor egy MOGyE-s professzor kérésére kirobbantottuk a plágium-ügyet, amelyről a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is cikket közölt.
A plágiumbotrány kirobbantásakor – szintén MOGyE-s kérésre – személyesen is feljelentést tettem az egyetem csaló rektora ellen. Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltattak, bepereltem a román Oktatási Minisztériumot. Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.
Mindenkiben fölmerül a kérdés, hogy miért jöhetett létre magyar tagozat az arányaiban jóval kisebb magyar akadémiai közösséggel rendelkező kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, és miért toporog egy helyben a MOGyE ügye? Miért van az, hogy az elmúlt évek egyetlen előrelépését, a magyar állások meghirdetésének különválasztását is csak egy külföldi professzor közbenjárása tudta kikényszeríteni? A magyarázathoz tudnunk kell, hogy a MOGyE több befolyásos magyar vezetője csak szimbolikus ügyekben tesz határozott lépéseket. A plágium-botrány 2012-es kirobbantása után, amikor már az Európai Bizottság illetékese foglalkozott a kérdéssel, reális esély kínálkozott a szélsőségesen magyarellenes rektor félreállítására. Azonban a MOGyE volt magyar rektorhelyettese, ahelyett hogy kihasználta volna a kínálkozó lehetőségeket, egyenesen azt kérte, hogy állítsuk le a folyamatot. Megjegyzem, hogy különféle plágium-ügyekben magyar oktatók is érintve voltak.
Nemzetközi ívű szervezői tapasztalatok hiányában, zsarolásoknak engedve, a valóban hatékonynak bizonyuló, a nemzetközi közösség figyelmét is felkeltő lépések következményeitől visszarettenve, „nyugalomra vágyva”, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni. Ilyen előzmények után esélytelennek látom a politikai érdekképviselet által kiharcolt törvény marosvásárhelyi alkalmazását, előrelépés pedig csak a külső körülmények igen szerencsés egybeesése esetén történhet. Erre kevés az esély, amíg a MOGyE-ügy kisiklatása révén hatalomra került kormány regnál Romániában.
A MOGyE magyar tagozatának létrehozása érdekében paradigmaváltásra lenne szükség: a határozott kiállás és nemzetközi közvélemény nyomása itt is meghozná a gyümölcsét. Ez sokkal többet igényel a helyi újságok szintjét éppen csak megütő esetlen akcióknál és látszat-tiltakozásnál. A BKB Kolozsvárról sikerrel valósította meg a nemzetközi szervezetek mozgósítását, a nyugat-európai sajtó érdeklődésének felkeltését, valamint a probléma megjelenítését az Európai Unió és az EBESZ szintjén. Operatív akcióink lebonyolítása, a kollaboránsok leleplezése, a haladó román értelmiség magunk mellé állítása, Nobel és Fields-díjas tudósok támogatásának megnyerése, az EBESZ kisebbségi főbiztosa látogatásának kijárása, nagykövetek figyelmének a jogsértésekre irányítása is eredményes volt. Marosvásárhelyen a MOGyE több befolyásos magyar oktatójának (akik között formális és informális vezetőket, illetve politikai tisztségekre várakozókat is találunk) nyíltan ellenséges hozzáállása ellehetetlenítette a munkánkat, és – döntően ennek következtében – a Bolyai Kezdeményező Bizottság megszűnt. Amíg ezek a személyek vezetőként léphetnek fel, én sem fogok, és egykori munkatársaim sem fognak mások helyett dolgozni, és kockázatokat vállalni.
Végül, mivel sokan érdeklődnek, tájékoztatni szeretném a t. közvéleményt arról, hogy a strassburgi per, amelyet a Babes-Bolyai Tudományegyetemről történt jogtalan elbocsátásunk miatt Kovács Lehel kollégámmal indítottunk, és amelynek kimenetele személyes sorsunkra is nagy befolyással bírhat, még mindig folyamatban van.
Hantz Péter
tudományos kutató
www.bolyai.eu 2014. december 9.
Erdély.ma
Az elmúlt évek során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGyE) kisebbségi jogok érvényesítése iránt elkötelezett oktatói számos kérést intéztek az állami magyar egyetem újraindításáért síkra szálló Bolyai Kezdeményező Bizottsághoz. A BKB minden alkalommal vállalta a küzdelmet magyar akadémiai közösség érdekében. Így volt ez 2007-ben, amikor egy helyi akciót követő ultimátum, és a nemzetközi sajtó mozgósítása révén elértük a központi épület belső feliratainak többnyelvűre cserélését. Hasonlóan cselekedtünk 2008-ban, amikor a magyar tagozatnak járó pénzek eltérítése miatt indítottunk pert, és 2012-ben is, amikor egy MOGyE-s professzor kérésére kirobbantottuk a plágium-ügyet, amelyről a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is cikket közölt.
A plágiumbotrány kirobbantásakor – szintén MOGyE-s kérésre – személyesen is feljelentést tettem az egyetem csaló rektora ellen. Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltattak, bepereltem a román Oktatási Minisztériumot. Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.
Mindenkiben fölmerül a kérdés, hogy miért jöhetett létre magyar tagozat az arányaiban jóval kisebb magyar akadémiai közösséggel rendelkező kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, és miért toporog egy helyben a MOGyE ügye? Miért van az, hogy az elmúlt évek egyetlen előrelépését, a magyar állások meghirdetésének különválasztását is csak egy külföldi professzor közbenjárása tudta kikényszeríteni? A magyarázathoz tudnunk kell, hogy a MOGyE több befolyásos magyar vezetője csak szimbolikus ügyekben tesz határozott lépéseket. A plágium-botrány 2012-es kirobbantása után, amikor már az Európai Bizottság illetékese foglalkozott a kérdéssel, reális esély kínálkozott a szélsőségesen magyarellenes rektor félreállítására. Azonban a MOGyE volt magyar rektorhelyettese, ahelyett hogy kihasználta volna a kínálkozó lehetőségeket, egyenesen azt kérte, hogy állítsuk le a folyamatot. Megjegyzem, hogy különféle plágium-ügyekben magyar oktatók is érintve voltak.
Nemzetközi ívű szervezői tapasztalatok hiányában, zsarolásoknak engedve, a valóban hatékonynak bizonyuló, a nemzetközi közösség figyelmét is felkeltő lépések következményeitől visszarettenve, „nyugalomra vágyva”, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni. Ilyen előzmények után esélytelennek látom a politikai érdekképviselet által kiharcolt törvény marosvásárhelyi alkalmazását, előrelépés pedig csak a külső körülmények igen szerencsés egybeesése esetén történhet. Erre kevés az esély, amíg a MOGyE-ügy kisiklatása révén hatalomra került kormány regnál Romániában.
A MOGyE magyar tagozatának létrehozása érdekében paradigmaváltásra lenne szükség: a határozott kiállás és nemzetközi közvélemény nyomása itt is meghozná a gyümölcsét. Ez sokkal többet igényel a helyi újságok szintjét éppen csak megütő esetlen akcióknál és látszat-tiltakozásnál. A BKB Kolozsvárról sikerrel valósította meg a nemzetközi szervezetek mozgósítását, a nyugat-európai sajtó érdeklődésének felkeltését, valamint a probléma megjelenítését az Európai Unió és az EBESZ szintjén. Operatív akcióink lebonyolítása, a kollaboránsok leleplezése, a haladó román értelmiség magunk mellé állítása, Nobel és Fields-díjas tudósok támogatásának megnyerése, az EBESZ kisebbségi főbiztosa látogatásának kijárása, nagykövetek figyelmének a jogsértésekre irányítása is eredményes volt. Marosvásárhelyen a MOGyE több befolyásos magyar oktatójának (akik között formális és informális vezetőket, illetve politikai tisztségekre várakozókat is találunk) nyíltan ellenséges hozzáállása ellehetetlenítette a munkánkat, és – döntően ennek következtében – a Bolyai Kezdeményező Bizottság megszűnt. Amíg ezek a személyek vezetőként léphetnek fel, én sem fogok, és egykori munkatársaim sem fognak mások helyett dolgozni, és kockázatokat vállalni.
Végül, mivel sokan érdeklődnek, tájékoztatni szeretném a t. közvéleményt arról, hogy a strassburgi per, amelyet a Babes-Bolyai Tudományegyetemről történt jogtalan elbocsátásunk miatt Kovács Lehel kollégámmal indítottunk, és amelynek kimenetele személyes sorsunkra is nagy befolyással bírhat, még mindig folyamatban van.
Hantz Péter
tudományos kutató
www.bolyai.eu 2014. december 9.
Erdély.ma
2014. december 10.
Küzdelem az egyetemért
Hantz Péter és Kovács Lehel folytatja
Emlékeznek még az olvasók Hantz Péterre és Kovács Lehelre, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem korábbi tanáraira, akik a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették? Nos, az élet nem állt meg körülöttük, a helyzet fokozódik.
A két fiatal tanárt nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatára az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között kizárta az oktatói testületből, ez ellen pedig Hantz és Kovács pert indítottak, amely jelenleg a strasbourgi bíróságon folytatódik. Mindketten a jelenleg megszűnt Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagjai voltak, most pedig tovább küzdenek az önálló magyar egyetemért és a nyelvi jogokért.
Per a csaló rektor ellen
Hantz Péter a tegnap közleményben tudatta, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság megnyert egy, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóinak kérésére indított pert. 2012-ben ugyanis, amikor a MOGYE rektora sorozatban gáncsolta el a magyar tagozat megalakítását, egy magyar professzor kérésére feljelentették a rektort plagizálás vádjával (a rektorról emiatt a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is írt, nem túl hízelgő összefüggésben). Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltatták Hantzot és a BKB-t, Hantz beperelte a román Oktatási Minisztériumot.
Az ügyet Hantz így foglalja össze: „Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.” Arról, hogy a MOGYE-n miért nem lett meg máig sem a magyar tagozat, Hantz így ír: „nyugalomra vágyva, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni”, amivel arra utal, hogy a magyar rektorhelyettes túlságosan is gyengekezű volt.
Betörték Kovács szélvédőjét
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek a Brassó megyei Négyfaluban lakó Kovács Lehelnek, aki jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanára. A Krónika információi szerint a magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hiszen az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Hantz Péter és Kovács Lehel folytatja
Emlékeznek még az olvasók Hantz Péterre és Kovács Lehelre, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem korábbi tanáraira, akik a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették? Nos, az élet nem állt meg körülöttük, a helyzet fokozódik.
A két fiatal tanárt nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatára az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között kizárta az oktatói testületből, ez ellen pedig Hantz és Kovács pert indítottak, amely jelenleg a strasbourgi bíróságon folytatódik. Mindketten a jelenleg megszűnt Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagjai voltak, most pedig tovább küzdenek az önálló magyar egyetemért és a nyelvi jogokért.
Per a csaló rektor ellen
Hantz Péter a tegnap közleményben tudatta, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság megnyert egy, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóinak kérésére indított pert. 2012-ben ugyanis, amikor a MOGYE rektora sorozatban gáncsolta el a magyar tagozat megalakítását, egy magyar professzor kérésére feljelentették a rektort plagizálás vádjával (a rektorról emiatt a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is írt, nem túl hízelgő összefüggésben). Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltatták Hantzot és a BKB-t, Hantz beperelte a román Oktatási Minisztériumot.
Az ügyet Hantz így foglalja össze: „Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.” Arról, hogy a MOGYE-n miért nem lett meg máig sem a magyar tagozat, Hantz így ír: „nyugalomra vágyva, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni”, amivel arra utal, hogy a magyar rektorhelyettes túlságosan is gyengekezű volt.
Betörték Kovács szélvédőjét
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek a Brassó megyei Négyfaluban lakó Kovács Lehelnek, aki jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanára. A Krónika információi szerint a magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hiszen az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. december 11.
Mennyire egységes a magyar nemzettudat?
Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik – hangzott el Veres Valér szerda esti előadásában, melyben a szociológus az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásairól beszélt.
Regionalitás vagy egységtudat? Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásai Kárpát-medencei kontextusban címmel tartott előadást Veres Valér szociológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerda este Kolozsváron.
A szociológus arra a kérdésre kereste a választ, hogy a határon túliak körében mennyire fordítódik le a mindennapokra a magyar kormány irányából érkező nemzeti mozgósítás vagy nemzeti diskurzus, amelynek középpontjában a nemzet egysége áll. Azaz mennyire egységes a magyar nemzettudat, és mennyire különböznek a magyar kisebbségek identitásai? Az előadásban arra is választ kaptunk, hogyan pozícionálják a kisebbségi közösségek magukat a többségi államhoz képest, és az eredmények fényében mennyire érdemes például székelyföldi területi autonómiáról beszélni.
Négy felmérés adatai
Az adatok több felmérésből, kutatásból származnak. 2007-ben és 2010-ben az egész Kárpát-medencére kiterjedő kutatást végeztek a magyarok körében közel háromezres esetszámmal (Kárpát-panel), Magyarországot is beleértve. 2010-ben csak Erdélyben sikerült a kutatást megismételni nagyjából ugyanazon a populáción, így a kis változások is relevánsak, hívta fel a figyelmet a szociológus. 2009-ben Erdélyben, ugyanebben a Kárpát-panel kutatásban elég nagy méretű fókuszcsoportos vizsgálatot is végeztek, 2014-ben szintén, csak ekkor kimondottan az ifjúság körében.
Az eredményeket bemutatva Veres Valér előadását két részre osztotta. Az első részben azokat az érveket prezentálta, melyek a magyarságtudat egységességére vonatkoznak. A második részben pedig azokat, amelyek a heterogenitásra utalnak.
A magyarságtudat egységessége melletti érvek
A határon túli kisebbségek leginkább kultúrnemzeti módon gondolják el magukat, azaz leginkább anyanyelvük és kultúrájuk határozza meg identitásukat. A magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más: csak a népesség felére jellemző a kultúrnemzeti azonosulás, a másik fele leginkább az állampolgárság alapján határozza meg magát.
"Ez a fele-fele arány kísértetiesen megmutatkozott a tíz évvel ezelőtti népszavazáskor. De az, hogy a többségi népességeknél jelentősebb az államnemzeti azonosulás, teljesen normális, nem valamiféle anomália. De ettől függetlenül feszültséget szülhet a magyar-magyar viszonyban, és szült is", magyarázta a szociológus.
A nemzet szimbolikus egységének kérdését a következő kérdésekkel mérték többek között: Erdélyi (kisebbségi) magyarként a magyar nemzet részeinek érzik-e magukat, illetve mennyiben sorolják be magukat a román (többségi) nemzetbe? Az első kérdésre Erdélyben válaszoltak a legtöbben igennel (82 százalék), Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában az igen válaszok 70 százalék körül mozogtak. A második kérdésre viszont meglepő válaszok születtek.
Meglepő erdélyi válaszok
Az erdélyi magyarok 65 százaléka mondta azt, hogy a román nemzet részének érzi magát, Szlovákiában 38, Szerbiában 40, Ukrajnában 52 százalék. Az eredmény a kutatókat is meglepte. Veres Valér szerint bizonyos magyar sajtóorgánumok kritizáltak is őket amiatt, hogy miként lehet ilyeneket állítani. A szociodemográfiai változók szerint is megvizsgálták a válaszokat, és azt látták, az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták, hogy a román nemzet részei, mert kognitív disszonanciát éreztek ezzel kapcsolatban.
„Viszont az alacsonyabb iskolázottságúak inkább állampolgári azonosulásnak fogják fel a kérdést: részei a román nemzetnek, de ez nem azt jelenti, hogy kulturálisan, mélyréteg szintjén azonosulnának a román nemzettel. Viszont úgy, mint egy ruhát, felveszik magukra. Az adatok azt is megmutatják, abban, hogy mennyire integráltak a többségi nemzet irányába, a határon túli magyarok között vannak jelentős különbségek", ecsetelte Veres Valér.
Hozzátette, az erdélyi magyarok körében nem különülnek el azok, akik inkább a magyar nemzet részeinek gondolják magukat azoktól, akik a román nemzet részének is, a fókuszcsoportos vizsgálatok kimutatták, hogy egyértelműen az állampolgárságra gondolnak a megkérdezettek, amikor a román nemzettagságról van szó.
Hierarchia a Kárpát-medencében
Arra a kérdésre, hogy mennyire élik meg pozitívumként az identitásukat, azaz mennyire büszkék arra, hogy magyarok, a határon túliak körében egység körvonalazódik. Az erdélyi magyarok 61, a kárpátaljai magyarok 55.8, a szlovákiai magyarok 49.9, a vajdasági magyarok 44.2, a magyarországiak 45.2 százaléka mondta azt, hogy teljes mértékben büszkeséggel tölti el magyarsága. Szintén nagy azoknak a köre, akik többnyire egyetértenek ezzel az állítással.
"Az adatokból kiolvasható egy sajátos hierarchia: az erdélyi magyarok a legbüszkébbek, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az utóbbi időben viszont a büszkeség csökkent, Magyarországon például gyorsabb ütemben, mint Romániában. Az állam teljesítőképességének változása nagyon erős összefüggésben van a nemzeti büszkeséggel. A kisebbségek esetében nem csak Magyarország teljesítőképességéről van szó, hanem az olyan vitás helyzetekről is, mint például december ötödikei népszavazás. Az erdélyi magyarság körében 2007 és 2010 között érzékelhetően csökkent a büszkeségérzés", magyarázta a szociológus.
Eltér az erdélyi magyar a magyarországitól?
A következő kérdéskör azt vizsgálta, milyen csoporthatárokat jelölnek ki a kisebbségi közösségek maguk körül, azaz hol húzódnak a határok a többség, illetve a magyarországi magyarok irányába. Több kérdéssel is vizsgálták ezt a témakört. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy szerintük eltérő jellegzetességeik vannak-e például az erdélyi magyaroknak és a magyarországi magyaroknak, illetve az erdélyi magyaroknak és a románoknak.
Minden régióban nagyjából azonos, azaz 60-70 százalékban mondták azt, hogy eltérő jellegzetességgel bírnak, tehát mind a többségi csoport, mind a magyarországi magyarok irányába lehatárolják magukat a kisebbségi magyarok. "Nemzeti értelemben a legkonzisztensebb saját csoport a kisebbségi közösség. Amikor arra kell válaszolni, hogy kit éreznek magukhoz a legközelebb, a többi kisebbségi magyart választják", jegyezte meg Veres Valér.
A magyarságtudat heterogenitása melletti érvek
A különbözőség mértékének vizsgálatában a nemzeti név az egyik érdekes kérdés: "Ha az emberektől az kérdezik, hogy elsősorban minek határoznák meg magukat etnokulturális értelemben, ilyen kategóriák merülnek fel, mint magyar, regionális magyar, regionális azonosulás etnonim nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata. A válaszokban azt láthatjuk, hogy sehol nincsenek többségben azok, hogy simán magyarnak vallják magukat, ez csak Magyarországon mutatható ki, de ott is relatív többségről van szó".
Erdélyben a megkérdezettek 29.2, Kárpátalján 18, Felvidéken 33.6, a Vajdaságban 16.4 százaléka határozta meg magát csak magyarnak. Magyarországon 46.3 százalék. Romániában erdélyi magyarnak 27,9 százalék, Ukrajnában kárpátaljai magyarnak 43.9, Szlovákiában felvidéki magyarnak 30.4, Szerbiában vajdasági magyarnak 49.1 százalék mondta magát.
Erdélyben ott a székely is
Elég jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határozzák meg magukat, etnonim nélkül, tehát akik csak annyi mondanak magukról, hogy erdélyiek, kárpátaljaiak vagy magyarországiak. Míg 2007-ben 16.5 százalék határozta meg magát csak erdélyiként, addig 2010-ben ez az arány már 29.6 százalék. 2007 és 2010 között csökkent azok száma, akik csak magyarként vagy erdélyi magyarként határozták meg magukat. A magukat székelyben vallók száma nőtt a két időpont között (6.9-ről 9.1 százalékra).
"Általában mindenhol az látszik, hogy a regionális jelzős megnevezés a legjelentősebb. Erdélyben még hozzájön a regionális megnevezéshez a székely. Ők a kutatás egységessége miatt kerültek az egyéb kategóriába, nem azért mert haragszunk rájuk” – mondta a szociológus.
A magukat egyéb kategóriába sorolók számaránya 22.9 százalék. Erdélyben ugyanazon a populáción vizsgálva a kérdést, azt látták a kutatók, hogy kevés idő alatt lényegesen növekedik a regionális azonosulás etnonim nélkül. Elsődleges azonosulásként szinte nincs is olyan, hogy valaki magát románnak, romániainak vagy román állampolgárnak vallja. De másodlagosként az erdélyi magyarok közül a román állampolgárt elég sokan választották.
„Tehát körvonalazódik az az integráció, ami Romániában előrehaladottabb, mint más országokban. Ez azért nagyon furcsa, mert nagyon sok tekintetben azt látjuk, hogy a magyarok Szlovákiában állnak közelebb a többséghez, tehát a szlovákokhoz", magyarázta az eredményeket Veres Valér.
Hol a haza?
A hazafogalmat kutatva a különböző régiók szintén strukturális hasonlóságot mutatnak, ugyanis mindenhol viszonylag jelentős arányban két opciót jelöltek meg hazaként: a régiót, illetve az országot, ahol élnek. Ez a két opciót tette ki a válaszadók nagy többségét. Magyarországot mint hazát, nagyon kis százalékban választották (Romániában például 3.2 százalék). Ezt az egész kérdéskört fókuszcsoportokkal is megvizsgálták, a vizsgálat pedig ráerősített: az emberek elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik.
"Olyan, mint egy érme: egyik felén azt írja, Erdély, a másik felén pedig Románia. De inkább az érem erdélyi felét szeretik nézegetni. Kognitív szinten Romániát is hazájuknak vallják, érzelmileg kevésbé. Ami érdekes, hogy Magyarország mint haza nem jelenik meg. És ez a fókuszcsoportoknál megerősödött. Többen kategorikusan is kijelentették, hogy Magyarország nekik nem haza", mondta a szociológus.
Erősödik a regionális tudat
Az erdélyi adatokra fókuszálva tehát az látszik, hogy a regionális tudat erősödik: növekedik az Erdély megnevezés a haza fogalmánál, és csökken a Románia fogalma. Míg 2007-ban 31.4 százalékuk mondta azt, hogy Erdély a hazája, 2010-ben már 45.5 százalék. Románia mint haza esetében az adatok: 2007-ban 46.5, 2010-ben 40,7 százalék. "Érdekes, hogy az idősek és a fiatalok azok, akik leginkább Erdélyt mondják, a középkorúak Romániát, tehát nagyon látszik, hogy milyen iskolarendszerben szocializálódtak az emberek", jegyezte meg Veres Valér.
És a románok?
Ami a többséghez (románokhoz) való viszonyulást illeti, az erdélyi magyarok másként érzékelik a viszonyt település- és országos szinten. "Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen érzékelik, tehát mindennapi értelemben reálisan, addig az ország szintűt ideológiákkal átszűrve, a sajtóban és máshonnan hallott, olvasott élményeken keresztül. A településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országos szintűt negatívabbnak", vázolta.
Romániában a megkérdezettek 70.1 százaléka mondta együttműködőnek a viszonyt településszinten, és csupán 8.7 százalékuk konfliktusosnak. A konfliktusos viszony, ha országos szemszögből nézték, már 20-30 százalékosra bővült. Érdemes, hogy Romániában mondták a legtöbben együttműködőnek a viszonyt a többségiekkel a többi régióhoz képest.
„Jönnek ezek a románok”
Ami a Magyarországhoz való viszony illeti, Veres Valér szerint ez elég sok problémával terhelt: meglehetősen előítéletesen viszonyulnak a határon túli magyarok Magyarországhoz, főleg az erdélyiek. Fókuszcsoportos vizsgálatnál az látszik, hogy a fő ok: mivel a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal nagyobb arányban államnemzeti alapú, így sokan vannak olyanok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be.
„Ők azok, akik azt mondják: jönnek ezek a románok. Nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem a sértegetés a cél, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Az erdélyi magyarok pedig nagyon rossz néven veszik ezt a kategorizálást, ők nagyarányban a kultúrnemzetben gondolkodnak".
Az anyaországgal való azonosulás gyengül
A fenti adatok fényében a szociológus szerint ismét kiemelendő, hogy az erdélyi magyarok a többi határon túli magyart érzik legközelebb magukhoz, a magyarországi magyarokat és a románokat már nem annyira (szinte ugyanolyan "messze" érzik maguktól a magyarországiakat, mint a románokat). A magyarországiakkal szembeni távolság a kárpátaljai és a felvidéki magyaroknál is megfigyelhető.
Az előadás következtetéseként a szociológus elmondta, az adatok fényében nem arról van szó, hogy a regionalitás erősödésével a magyarságtudat gyengülne, hanem inkább csak a Magyarországgal való azonosulás gyengül. "Ha a többség irányába jobban integrálódik egy közösség, például az erdélyi magyarok, nem jelenti azt, hogy a magyarságtudata gyengülne. Azt látjuk, hogy az erdélyi magyarok a magyarságtudatban és az állampolgári integrációban is a legerősebbek az összes régió közül. Magyarországhoz való kötődésben szerepelnek rosszabbul, de abban sem mondhatjuk, hogy teljesen atipikusak lennének", magyarázta.
Újra kell gondolni az autonómiát?
Az előadás végén a hallgatóság több kérdést is feltett az egyetemi oktatónak. Szóba került a regionalitás megerősödésével kapcsolat az autonómia is. Veres Valér itt megjegyezte, hogy az egyik kutatásukban részletesen vizsgálták az autonómiakoncepciókat is. A kutatás a „megrendelés módja” miatt nem kapott nagy publicitást.
"Az egyik kérdésnél az jött ki, hogy az erdélyi magyarok a legnagyobb (50 százalékos) arányban Erdély autonómiáját támogatják, tehát ebbe az autonómiába erdélyi románok is beletartoznak. Akik a magyar többségű területek autonómiája mellett foglaltak állást, azok aránya csupán huszonvalahány százalék. Székelyföldön sem ment fennebb 33 százaléknál. Az emberek sokkal reálpolitikusabban gondolkodnak erről a kérdésről, mint ahogy gondolnánk. Mindenki akar autonómiát, csak nagyon sokan nem olyant, mint amilyenről beszélnek a politikusok", fogalmazott Veres Valér.
Hozzátette, lehet, újra kellene gondolni, hogy milyen fajta autonómiát szeretnénk. "Mert a regionális tudat erősödése egyértelműen azt mutatja, hogy ez fontos kérdés, de nem biztos, hogy olyan köntösben, ahogy eddig megfogalmazódott a politikában", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro
Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik – hangzott el Veres Valér szerda esti előadásában, melyben a szociológus az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásairól beszélt.
Regionalitás vagy egységtudat? Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásai Kárpát-medencei kontextusban címmel tartott előadást Veres Valér szociológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerda este Kolozsváron.
A szociológus arra a kérdésre kereste a választ, hogy a határon túliak körében mennyire fordítódik le a mindennapokra a magyar kormány irányából érkező nemzeti mozgósítás vagy nemzeti diskurzus, amelynek középpontjában a nemzet egysége áll. Azaz mennyire egységes a magyar nemzettudat, és mennyire különböznek a magyar kisebbségek identitásai? Az előadásban arra is választ kaptunk, hogyan pozícionálják a kisebbségi közösségek magukat a többségi államhoz képest, és az eredmények fényében mennyire érdemes például székelyföldi területi autonómiáról beszélni.
Négy felmérés adatai
Az adatok több felmérésből, kutatásból származnak. 2007-ben és 2010-ben az egész Kárpát-medencére kiterjedő kutatást végeztek a magyarok körében közel háromezres esetszámmal (Kárpát-panel), Magyarországot is beleértve. 2010-ben csak Erdélyben sikerült a kutatást megismételni nagyjából ugyanazon a populáción, így a kis változások is relevánsak, hívta fel a figyelmet a szociológus. 2009-ben Erdélyben, ugyanebben a Kárpát-panel kutatásban elég nagy méretű fókuszcsoportos vizsgálatot is végeztek, 2014-ben szintén, csak ekkor kimondottan az ifjúság körében.
Az eredményeket bemutatva Veres Valér előadását két részre osztotta. Az első részben azokat az érveket prezentálta, melyek a magyarságtudat egységességére vonatkoznak. A második részben pedig azokat, amelyek a heterogenitásra utalnak.
A magyarságtudat egységessége melletti érvek
A határon túli kisebbségek leginkább kultúrnemzeti módon gondolják el magukat, azaz leginkább anyanyelvük és kultúrájuk határozza meg identitásukat. A magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más: csak a népesség felére jellemző a kultúrnemzeti azonosulás, a másik fele leginkább az állampolgárság alapján határozza meg magát.
"Ez a fele-fele arány kísértetiesen megmutatkozott a tíz évvel ezelőtti népszavazáskor. De az, hogy a többségi népességeknél jelentősebb az államnemzeti azonosulás, teljesen normális, nem valamiféle anomália. De ettől függetlenül feszültséget szülhet a magyar-magyar viszonyban, és szült is", magyarázta a szociológus.
A nemzet szimbolikus egységének kérdését a következő kérdésekkel mérték többek között: Erdélyi (kisebbségi) magyarként a magyar nemzet részeinek érzik-e magukat, illetve mennyiben sorolják be magukat a román (többségi) nemzetbe? Az első kérdésre Erdélyben válaszoltak a legtöbben igennel (82 százalék), Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában az igen válaszok 70 százalék körül mozogtak. A második kérdésre viszont meglepő válaszok születtek.
Meglepő erdélyi válaszok
Az erdélyi magyarok 65 százaléka mondta azt, hogy a román nemzet részének érzi magát, Szlovákiában 38, Szerbiában 40, Ukrajnában 52 százalék. Az eredmény a kutatókat is meglepte. Veres Valér szerint bizonyos magyar sajtóorgánumok kritizáltak is őket amiatt, hogy miként lehet ilyeneket állítani. A szociodemográfiai változók szerint is megvizsgálták a válaszokat, és azt látták, az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták, hogy a román nemzet részei, mert kognitív disszonanciát éreztek ezzel kapcsolatban.
„Viszont az alacsonyabb iskolázottságúak inkább állampolgári azonosulásnak fogják fel a kérdést: részei a román nemzetnek, de ez nem azt jelenti, hogy kulturálisan, mélyréteg szintjén azonosulnának a román nemzettel. Viszont úgy, mint egy ruhát, felveszik magukra. Az adatok azt is megmutatják, abban, hogy mennyire integráltak a többségi nemzet irányába, a határon túli magyarok között vannak jelentős különbségek", ecsetelte Veres Valér.
Hozzátette, az erdélyi magyarok körében nem különülnek el azok, akik inkább a magyar nemzet részeinek gondolják magukat azoktól, akik a román nemzet részének is, a fókuszcsoportos vizsgálatok kimutatták, hogy egyértelműen az állampolgárságra gondolnak a megkérdezettek, amikor a román nemzettagságról van szó.
Hierarchia a Kárpát-medencében
Arra a kérdésre, hogy mennyire élik meg pozitívumként az identitásukat, azaz mennyire büszkék arra, hogy magyarok, a határon túliak körében egység körvonalazódik. Az erdélyi magyarok 61, a kárpátaljai magyarok 55.8, a szlovákiai magyarok 49.9, a vajdasági magyarok 44.2, a magyarországiak 45.2 százaléka mondta azt, hogy teljes mértékben büszkeséggel tölti el magyarsága. Szintén nagy azoknak a köre, akik többnyire egyetértenek ezzel az állítással.
"Az adatokból kiolvasható egy sajátos hierarchia: az erdélyi magyarok a legbüszkébbek, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az utóbbi időben viszont a büszkeség csökkent, Magyarországon például gyorsabb ütemben, mint Romániában. Az állam teljesítőképességének változása nagyon erős összefüggésben van a nemzeti büszkeséggel. A kisebbségek esetében nem csak Magyarország teljesítőképességéről van szó, hanem az olyan vitás helyzetekről is, mint például december ötödikei népszavazás. Az erdélyi magyarság körében 2007 és 2010 között érzékelhetően csökkent a büszkeségérzés", magyarázta a szociológus.
Eltér az erdélyi magyar a magyarországitól?
A következő kérdéskör azt vizsgálta, milyen csoporthatárokat jelölnek ki a kisebbségi közösségek maguk körül, azaz hol húzódnak a határok a többség, illetve a magyarországi magyarok irányába. Több kérdéssel is vizsgálták ezt a témakört. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy szerintük eltérő jellegzetességeik vannak-e például az erdélyi magyaroknak és a magyarországi magyaroknak, illetve az erdélyi magyaroknak és a románoknak.
Minden régióban nagyjából azonos, azaz 60-70 százalékban mondták azt, hogy eltérő jellegzetességgel bírnak, tehát mind a többségi csoport, mind a magyarországi magyarok irányába lehatárolják magukat a kisebbségi magyarok. "Nemzeti értelemben a legkonzisztensebb saját csoport a kisebbségi közösség. Amikor arra kell válaszolni, hogy kit éreznek magukhoz a legközelebb, a többi kisebbségi magyart választják", jegyezte meg Veres Valér.
A magyarságtudat heterogenitása melletti érvek
A különbözőség mértékének vizsgálatában a nemzeti név az egyik érdekes kérdés: "Ha az emberektől az kérdezik, hogy elsősorban minek határoznák meg magukat etnokulturális értelemben, ilyen kategóriák merülnek fel, mint magyar, regionális magyar, regionális azonosulás etnonim nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata. A válaszokban azt láthatjuk, hogy sehol nincsenek többségben azok, hogy simán magyarnak vallják magukat, ez csak Magyarországon mutatható ki, de ott is relatív többségről van szó".
Erdélyben a megkérdezettek 29.2, Kárpátalján 18, Felvidéken 33.6, a Vajdaságban 16.4 százaléka határozta meg magát csak magyarnak. Magyarországon 46.3 százalék. Romániában erdélyi magyarnak 27,9 százalék, Ukrajnában kárpátaljai magyarnak 43.9, Szlovákiában felvidéki magyarnak 30.4, Szerbiában vajdasági magyarnak 49.1 százalék mondta magát.
Erdélyben ott a székely is
Elég jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határozzák meg magukat, etnonim nélkül, tehát akik csak annyi mondanak magukról, hogy erdélyiek, kárpátaljaiak vagy magyarországiak. Míg 2007-ben 16.5 százalék határozta meg magát csak erdélyiként, addig 2010-ben ez az arány már 29.6 százalék. 2007 és 2010 között csökkent azok száma, akik csak magyarként vagy erdélyi magyarként határozták meg magukat. A magukat székelyben vallók száma nőtt a két időpont között (6.9-ről 9.1 százalékra).
"Általában mindenhol az látszik, hogy a regionális jelzős megnevezés a legjelentősebb. Erdélyben még hozzájön a regionális megnevezéshez a székely. Ők a kutatás egységessége miatt kerültek az egyéb kategóriába, nem azért mert haragszunk rájuk” – mondta a szociológus.
A magukat egyéb kategóriába sorolók számaránya 22.9 százalék. Erdélyben ugyanazon a populáción vizsgálva a kérdést, azt látták a kutatók, hogy kevés idő alatt lényegesen növekedik a regionális azonosulás etnonim nélkül. Elsődleges azonosulásként szinte nincs is olyan, hogy valaki magát románnak, romániainak vagy román állampolgárnak vallja. De másodlagosként az erdélyi magyarok közül a román állampolgárt elég sokan választották.
„Tehát körvonalazódik az az integráció, ami Romániában előrehaladottabb, mint más országokban. Ez azért nagyon furcsa, mert nagyon sok tekintetben azt látjuk, hogy a magyarok Szlovákiában állnak közelebb a többséghez, tehát a szlovákokhoz", magyarázta az eredményeket Veres Valér.
Hol a haza?
A hazafogalmat kutatva a különböző régiók szintén strukturális hasonlóságot mutatnak, ugyanis mindenhol viszonylag jelentős arányban két opciót jelöltek meg hazaként: a régiót, illetve az országot, ahol élnek. Ez a két opciót tette ki a válaszadók nagy többségét. Magyarországot mint hazát, nagyon kis százalékban választották (Romániában például 3.2 százalék). Ezt az egész kérdéskört fókuszcsoportokkal is megvizsgálták, a vizsgálat pedig ráerősített: az emberek elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik.
"Olyan, mint egy érme: egyik felén azt írja, Erdély, a másik felén pedig Románia. De inkább az érem erdélyi felét szeretik nézegetni. Kognitív szinten Romániát is hazájuknak vallják, érzelmileg kevésbé. Ami érdekes, hogy Magyarország mint haza nem jelenik meg. És ez a fókuszcsoportoknál megerősödött. Többen kategorikusan is kijelentették, hogy Magyarország nekik nem haza", mondta a szociológus.
Erősödik a regionális tudat
Az erdélyi adatokra fókuszálva tehát az látszik, hogy a regionális tudat erősödik: növekedik az Erdély megnevezés a haza fogalmánál, és csökken a Románia fogalma. Míg 2007-ban 31.4 százalékuk mondta azt, hogy Erdély a hazája, 2010-ben már 45.5 százalék. Románia mint haza esetében az adatok: 2007-ban 46.5, 2010-ben 40,7 százalék. "Érdekes, hogy az idősek és a fiatalok azok, akik leginkább Erdélyt mondják, a középkorúak Romániát, tehát nagyon látszik, hogy milyen iskolarendszerben szocializálódtak az emberek", jegyezte meg Veres Valér.
És a románok?
Ami a többséghez (románokhoz) való viszonyulást illeti, az erdélyi magyarok másként érzékelik a viszonyt település- és országos szinten. "Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen érzékelik, tehát mindennapi értelemben reálisan, addig az ország szintűt ideológiákkal átszűrve, a sajtóban és máshonnan hallott, olvasott élményeken keresztül. A településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országos szintűt negatívabbnak", vázolta.
Romániában a megkérdezettek 70.1 százaléka mondta együttműködőnek a viszonyt településszinten, és csupán 8.7 százalékuk konfliktusosnak. A konfliktusos viszony, ha országos szemszögből nézték, már 20-30 százalékosra bővült. Érdemes, hogy Romániában mondták a legtöbben együttműködőnek a viszonyt a többségiekkel a többi régióhoz képest.
„Jönnek ezek a románok”
Ami a Magyarországhoz való viszony illeti, Veres Valér szerint ez elég sok problémával terhelt: meglehetősen előítéletesen viszonyulnak a határon túli magyarok Magyarországhoz, főleg az erdélyiek. Fókuszcsoportos vizsgálatnál az látszik, hogy a fő ok: mivel a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal nagyobb arányban államnemzeti alapú, így sokan vannak olyanok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be.
„Ők azok, akik azt mondják: jönnek ezek a románok. Nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem a sértegetés a cél, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Az erdélyi magyarok pedig nagyon rossz néven veszik ezt a kategorizálást, ők nagyarányban a kultúrnemzetben gondolkodnak".
Az anyaországgal való azonosulás gyengül
A fenti adatok fényében a szociológus szerint ismét kiemelendő, hogy az erdélyi magyarok a többi határon túli magyart érzik legközelebb magukhoz, a magyarországi magyarokat és a románokat már nem annyira (szinte ugyanolyan "messze" érzik maguktól a magyarországiakat, mint a románokat). A magyarországiakkal szembeni távolság a kárpátaljai és a felvidéki magyaroknál is megfigyelhető.
Az előadás következtetéseként a szociológus elmondta, az adatok fényében nem arról van szó, hogy a regionalitás erősödésével a magyarságtudat gyengülne, hanem inkább csak a Magyarországgal való azonosulás gyengül. "Ha a többség irányába jobban integrálódik egy közösség, például az erdélyi magyarok, nem jelenti azt, hogy a magyarságtudata gyengülne. Azt látjuk, hogy az erdélyi magyarok a magyarságtudatban és az állampolgári integrációban is a legerősebbek az összes régió közül. Magyarországhoz való kötődésben szerepelnek rosszabbul, de abban sem mondhatjuk, hogy teljesen atipikusak lennének", magyarázta.
Újra kell gondolni az autonómiát?
Az előadás végén a hallgatóság több kérdést is feltett az egyetemi oktatónak. Szóba került a regionalitás megerősödésével kapcsolat az autonómia is. Veres Valér itt megjegyezte, hogy az egyik kutatásukban részletesen vizsgálták az autonómiakoncepciókat is. A kutatás a „megrendelés módja” miatt nem kapott nagy publicitást.
"Az egyik kérdésnél az jött ki, hogy az erdélyi magyarok a legnagyobb (50 százalékos) arányban Erdély autonómiáját támogatják, tehát ebbe az autonómiába erdélyi románok is beletartoznak. Akik a magyar többségű területek autonómiája mellett foglaltak állást, azok aránya csupán huszonvalahány százalék. Székelyföldön sem ment fennebb 33 százaléknál. Az emberek sokkal reálpolitikusabban gondolkodnak erről a kérdésről, mint ahogy gondolnánk. Mindenki akar autonómiát, csak nagyon sokan nem olyant, mint amilyenről beszélnek a politikusok", fogalmazott Veres Valér.
Hozzátette, lehet, újra kellene gondolni, hogy milyen fajta autonómiát szeretnénk. "Mert a regionális tudat erősödése egyértelműen azt mutatja, hogy ez fontos kérdés, de nem biztos, hogy olyan köntösben, ahogy eddig megfogalmazódott a politikában", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2014. december 11.
Magyarország 1945 – A Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája
A szovjet csapatok megtorló cselekedeteiről, a kialakítandó államberendezkedésről vallott gyökeresen eltérő szociáldemokrata és kommunista elvekről és a határon túli magyarság jogfosztásáról esett szó az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciáján csütörtökön a Parlamentben.
Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy a magyar polgári lakosság tömeges Szovjetunióba hurcolásának egyik okát Sztálin fogalmazta meg legegyértelműbben: a magyarokat meg kell büntetni.
A szakember elmondta, hogy a civil lakosság munkatáborokba szállításának a megtorlás mellett másik oka a Szovjetunió második világháborúban elszenvedett mintegy 30 milliós embervesztesége miatti munkaerőhiány volt. Ezen túlmenően etnika tisztogatásokra is használták a málenkij robotot - magyarul "kis munka" -, ami valójában többéves kényszermunkát jelenthetett sok ezer kilométerre az otthontól.
A hadifogolyként elhurcoltak között voltak nők, 13 éves gyerekek, és volt akit 1945. május 30-án, három héttel az európai háború vége után fogtak el és vittek hadifogolytáborba. Egyes visszaemlékezések arról számolnak be, hogy akadtak helyek, ahol alig lehetett katonát találni a hadifogolyként elhurcolt emberek között.
Ennek egyik magyarázata lehetett, hogy amikor a szovjet parancsnokoknak egy hadműveletet nehezen, lassan sikerült végrehajtaniuk, nem egyszer arra hivatkoztak, hogy a vártnál nagyobb volt a védősereg. Ezután viszont ennek megfelelő hadifogolylétszámot kellett előállítaniuk - mondta el Bognár Zalán.
L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezető-helyettese azt mondta, hogy Magyarország külső kényszer és területi követelések nélkül lépett a Szovjetunió elleni háborúba, ellentétben például Finnországgal és Romániával. A szovjet kommunista vezetők magyarok iránti ellenszenvét fokozták az országukban megszálló feladatokat ellátó magyar csapatok által elkövetett atrocitások.
A főosztályvezető-helyettes közölte: a megszálló szovjet csapatok Magyarországon is tömegesen fosztogattak, nemi erőszakot követtek el és elhurcolták, gyilkolták a civileket, ahogy azt több más országban is tették.
Feitl István, a Politikatörténeti Intézet főigazgató-helyettese a korszak belpolitikájáról szólva azt mondta: a kommunisták nem árulták el, hogy mit akarnak, szemben például a szociáldemokratákkal, akik azt mondták: ma demokráciát, holnap szocializmust. És azt vallották: a szociáldemokrata pártban mindent lehet.
A hagyományos polgári demokrácia társadalmi bázisát a szociáldemokrata párt a munkásság, a parasztpárt, az agrárnépesség helyzetbe hozásával próbálta szélesíteni. Ide tartozott a parasztság esetében a földosztás és a szabad szövetkezetek létrehozása, a munkásság esetében pedig a szakszervezetek befolyásának növelése, aminek köszönhetően 1945 végén a munkásság szervezettsége 75 százalékos volt - ismertette a szakember, aki szerint a kisgazdapárt 800 ezres tagsága is a demokratikus tömegeket erősítette.
Feitl István felidézte: mindeközben a kommunisták célja a sokat hangoztatott népi demokrácia volt, amely valójában a proletárdiktatúrát jelentette. A kommunisták nem annyira szélesíteni akarták a demokráciát, mint inkább kirekeszteni a társadalom nagy csoportjait, így például a középosztályt és a hagyományos értelmiséget.
Gaucsik István, a Pozsonyi Városi Múzeum kutatója az 1945-ös felvidéki helyzetet jellemezve elmondta: a Benes-dekrétumok az általános jogfosztás szomorú dokumentumai, a pozsonyi magyarok deportálása pedig már etnikai tisztogatás volt, de ezen túlmenően felszámolták a magyar állam ott maradt vagyonát is.
A felvidéki magyarság ekkoriban vesztette el vékony középosztályát, elitjét és társadalomszervező erejét, önazonosságtudatában sérült közösséggé vált, ugyanakkor a szlovákiai magyar közösség összetartozása, identitása az elnyomatás évtizedeiben természetszerűleg megerősödött. Ma már azonban csak nyomokban létezik - mondta a kutató.
Lönhárt Tamás, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezetője előadásában beszélt arról, hogy a szovjet katonai hatóságok határozott fellépése miatt nem űzték ki a magyarságot Erdélyből, a román közigazgatást egy ideig távol tartották Észak-Erdélytől, ám ennek valódi célja nem a magyarok nemzetiségi jogainak védelme, hanem a kommunisták helyzetének javítása volt. A szovjetek Észak-Erdély visszacsatolásáért cserébe kommunista kormány kinevezését kényszerítették ki Bukarestben.
A Remény és realitás - Magyarország 1945 elnevezésű konferencia az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája.
A tanácskozáson délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a magyar reményeket lerombolta a geopolitikai realitás 1945-ben, a nemzeti politika azonban a szabad és szuverén államban élő magyarság reményéből akar realitást kovácsolni.
Az alaptörvény rendelkezése alapján létrehozott testület feladata a kommunista diktatúra működésének, bűneinek feltárása és a büntetőjogilag felelősnek tartott emberekkel szemben büntetőeljárás kezdeményezése az ügyészségen.
Megválasztásakor Földváryné Kiss Réka, a bizottság elnöke arról beszélt: feladatuk történelmi és morális megbékélést, igazságtételt nyújtani a pártállam áldozatainak, illetve a társadalmi köztudat formálása.
(MTI), Budapest
A szovjet csapatok megtorló cselekedeteiről, a kialakítandó államberendezkedésről vallott gyökeresen eltérő szociáldemokrata és kommunista elvekről és a határon túli magyarság jogfosztásáról esett szó az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciáján csütörtökön a Parlamentben.
Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy a magyar polgári lakosság tömeges Szovjetunióba hurcolásának egyik okát Sztálin fogalmazta meg legegyértelműbben: a magyarokat meg kell büntetni.
A szakember elmondta, hogy a civil lakosság munkatáborokba szállításának a megtorlás mellett másik oka a Szovjetunió második világháborúban elszenvedett mintegy 30 milliós embervesztesége miatti munkaerőhiány volt. Ezen túlmenően etnika tisztogatásokra is használták a málenkij robotot - magyarul "kis munka" -, ami valójában többéves kényszermunkát jelenthetett sok ezer kilométerre az otthontól.
A hadifogolyként elhurcoltak között voltak nők, 13 éves gyerekek, és volt akit 1945. május 30-án, három héttel az európai háború vége után fogtak el és vittek hadifogolytáborba. Egyes visszaemlékezések arról számolnak be, hogy akadtak helyek, ahol alig lehetett katonát találni a hadifogolyként elhurcolt emberek között.
Ennek egyik magyarázata lehetett, hogy amikor a szovjet parancsnokoknak egy hadműveletet nehezen, lassan sikerült végrehajtaniuk, nem egyszer arra hivatkoztak, hogy a vártnál nagyobb volt a védősereg. Ezután viszont ennek megfelelő hadifogolylétszámot kellett előállítaniuk - mondta el Bognár Zalán.
L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezető-helyettese azt mondta, hogy Magyarország külső kényszer és területi követelések nélkül lépett a Szovjetunió elleni háborúba, ellentétben például Finnországgal és Romániával. A szovjet kommunista vezetők magyarok iránti ellenszenvét fokozták az országukban megszálló feladatokat ellátó magyar csapatok által elkövetett atrocitások.
A főosztályvezető-helyettes közölte: a megszálló szovjet csapatok Magyarországon is tömegesen fosztogattak, nemi erőszakot követtek el és elhurcolták, gyilkolták a civileket, ahogy azt több más országban is tették.
Feitl István, a Politikatörténeti Intézet főigazgató-helyettese a korszak belpolitikájáról szólva azt mondta: a kommunisták nem árulták el, hogy mit akarnak, szemben például a szociáldemokratákkal, akik azt mondták: ma demokráciát, holnap szocializmust. És azt vallották: a szociáldemokrata pártban mindent lehet.
A hagyományos polgári demokrácia társadalmi bázisát a szociáldemokrata párt a munkásság, a parasztpárt, az agrárnépesség helyzetbe hozásával próbálta szélesíteni. Ide tartozott a parasztság esetében a földosztás és a szabad szövetkezetek létrehozása, a munkásság esetében pedig a szakszervezetek befolyásának növelése, aminek köszönhetően 1945 végén a munkásság szervezettsége 75 százalékos volt - ismertette a szakember, aki szerint a kisgazdapárt 800 ezres tagsága is a demokratikus tömegeket erősítette.
Feitl István felidézte: mindeközben a kommunisták célja a sokat hangoztatott népi demokrácia volt, amely valójában a proletárdiktatúrát jelentette. A kommunisták nem annyira szélesíteni akarták a demokráciát, mint inkább kirekeszteni a társadalom nagy csoportjait, így például a középosztályt és a hagyományos értelmiséget.
Gaucsik István, a Pozsonyi Városi Múzeum kutatója az 1945-ös felvidéki helyzetet jellemezve elmondta: a Benes-dekrétumok az általános jogfosztás szomorú dokumentumai, a pozsonyi magyarok deportálása pedig már etnikai tisztogatás volt, de ezen túlmenően felszámolták a magyar állam ott maradt vagyonát is.
A felvidéki magyarság ekkoriban vesztette el vékony középosztályát, elitjét és társadalomszervező erejét, önazonosságtudatában sérült közösséggé vált, ugyanakkor a szlovákiai magyar közösség összetartozása, identitása az elnyomatás évtizedeiben természetszerűleg megerősödött. Ma már azonban csak nyomokban létezik - mondta a kutató.
Lönhárt Tamás, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezetője előadásában beszélt arról, hogy a szovjet katonai hatóságok határozott fellépése miatt nem űzték ki a magyarságot Erdélyből, a román közigazgatást egy ideig távol tartották Észak-Erdélytől, ám ennek valódi célja nem a magyarok nemzetiségi jogainak védelme, hanem a kommunisták helyzetének javítása volt. A szovjetek Észak-Erdély visszacsatolásáért cserébe kommunista kormány kinevezését kényszerítették ki Bukarestben.
A Remény és realitás - Magyarország 1945 elnevezésű konferencia az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája.
A tanácskozáson délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a magyar reményeket lerombolta a geopolitikai realitás 1945-ben, a nemzeti politika azonban a szabad és szuverén államban élő magyarság reményéből akar realitást kovácsolni.
Az alaptörvény rendelkezése alapján létrehozott testület feladata a kommunista diktatúra működésének, bűneinek feltárása és a büntetőjogilag felelősnek tartott emberekkel szemben büntetőeljárás kezdeményezése az ügyészségen.
Megválasztásakor Földváryné Kiss Réka, a bizottság elnöke arról beszélt: feladatuk történelmi és morális megbékélést, igazságtételt nyújtani a pártállam áldozatainak, illetve a társadalmi köztudat formálása.
(MTI), Budapest