A román soviniszták kudarca
Jelentős csapást mért a bukaresti alkotmánybíróság a nyelvi jogok ellen tűzzel-vassal küzdő magyargyűlölőkre.
Szerdai ítéletében ugyanis kimondta: nem alkotmánysértő és nem diszkriminatív az a törvény, amely azt rögzíti, hogy azon településeken, ahol egy adott kisebbség számaránya ezt indokolttá teszi, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbség nyelvét is beszélő személyeket alkalmazni.
Egyúttal a konjunkturális magyarellenességet szinte nemzeti sportként űző román pártok is nevetségessé váltak. Hiszen azt követően, hogy gyakorlatilag elhatárolódtak saját maguktól – hiszen az ellenzéki pártok előbb a parlamentben megszavazták a törvényt, majd ezt követően óvták azt meg az alkotmánybíróságon –, most ráadásul jókorát koppantak, hiszen a taláros testület megállapította: megalapozatlanul emeltek óvást. Az alkotmánybírák ítélete kiemelt jelentőségű egy olyan közegben, ahol az őshonos magyar közösség nyelvi jogai ellen éppen a diszkrimináció tilalmának hangoztatásával próbáltak fellépni.
Emlékezetes, hogy a jogszabály elfogadását követően román egészségügyi szakemberek is próbáltak azzal érvelni, hogy a magyar nyelv ismeretének kikötése diszkriminatív a román többség azon tagjaival szemben, akik nem tudnak magyarul. Tehették ezt azért, mert korábban születtek már olyan bírósági ítéletek, amelyek magyar többségű önkormányzatokat marasztaltak el amiatt, hogy valamely önkormányzati tisztség betöltéséhez feltételül szabták a magyartudást.
A sorba a Kovászna megyei kormánymegbízott, Sebastian Cucu is beállt, aki az Európa Tanács raportőrével folytatott hét eleji tárgyalása során képes volt halálosan komolyan felvetni az az „érvet”, hogy a többség nyelvét is védeni kell a kisebbségek „túlzott” nyelvhasználati jogaival szemben. Azért kíváncsiak volnánk, hogyan válaszolna a prefektus arra: ugyan miben csorbítja az ő vagy bármely más, román nemzetiségű polgár jogait az, ha egy magyar a saját szülővárosában magyarul beszélhet az orvosi rendelőben vagy a kórházban.
A legfelháborítóbb a három székelyföldi megye román szervezeteit tömörítő „civil” fórum közleménye volt, amelyben fölösleges, sok pénzt felemésztő luxusnak minősítették a kórházi anyanyelvhasználatot, nem feledkezve meg természetesen arról, hogy ők is diszkriminációt kiáltsanak. Ami már nem jellemezhető máshogy, csak aljasságként, hiszen vitathatatlan tény, hogy mindenki az anyanyelvén tudja a legszabatosabban és a legpontosabban elmondani, mi a gondja, hol fáj és hogyan.
Közleményükkel a soviniszta szervezet képviselői új dimenzióba emelik a magyargyűlöletet, hiszen azáltal, hogy tiltanák a kórházi anyanyelvhasználatot, akadályoznák azt, hogy a magyar nemzetiségű páciensek a lehető legmegfelelőbb és -szakszerűbb ellátásban részesüljenek. Vagyis tagadják, hogy a magyaroknak ugyanolyan joguk van az egészséghez és az élethez, mint a románoknak.
Ha már az eddigi tevékenységükkel nem érdemelték volna ki vastagon, már csak emiatt is indokolt lenne, hogy a nemzetiségek közötti viszony megmérgezése, szélsőséges magyarellenesség és uszítás miatt tömeges feljelentéseket tegyenek ellenük. Az alkotmánybíróság mostani ítélete mindenesetre elvileg tisztább helyzetet teremt, és utat nyithat a nyelvi jogok szélesebb körű alkalmazása ellen. Mert ha egy kórházban nem minősül a többséggel szembeni diszkriminációnak, hogy a kisebbségek nyelvén beszélő személyeket is alkalmazzanak, akkor ugyanúgy nem minősül annak más állami hivatalokban, illetve a magánszektorban.
Persze addig, hogy az őshonos magyar közösség nyelvi és kulturális jogai maradéktalanul érvényesüljenek a szülőföldjén, még sok van, hiszen a mostani törvény alkalmazhatóságát és hasznát majd csak az alkalmazási módszertan kidolgozása után mérhetjük fel. Azonban kijelenthető: a kisebbségek jogai ellen éppen a kisebbségi jogvédelem terminológiáját felhasználva, ám azt aljas módon jelentéséből kiforgatva küzdő román sovinizmus most látványos vereséget szenvedett.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Faragó Péter parlamenti képviselő sajtóértekezlete
Terítéken a tudatos magyarellenes hisztériakeltés
Június 22-én az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének a székházában sajtóértekezletet tartott Faragó Péter megyei elnök, parlamenti képviselő, aki előrebocsátotta: két témát kíván érinteni: a szervezet belső életében történt változásokat, illetve az ország aktuális politikai helyzetét fejtegetné.
A szervezeti élettel kapcsolatban a tavasszal megszervezett belső választásokat érintette, amelyek során a helyi szervezetekben megtörtént a teljes tisztújítás. A közelmúltban megszervezett megyei kongresszuson több mint 200 küldött részvételével megejtették az alapszabályzaton szükségessé vált módosításokat; megszervezték a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT), illetve a megyei elnök megválasztását. Ezúttal is köszönetet mondott a következő mandátumra neki szavazott bizalomért. A megyei kongresszus után megszervezték az MKT alakuló ülését, amelynek elnökévé Hadnagy Dénes tanárt választották, ugyanakkor megválasztották a szakbizottságok elnökeit, illetve ügyvezető elnöki tisztségében megerősítették Péró Tamás megyei tanácsost. Az új alapszabályzat értelmében, a megyei szervezet vezetőségében nőtt a hölgyek részaránya, amit helyesnek, fontosnak tart minden tekintetben.
A továbbiakban kitért az ország politikai helyzetének az elemzésére, ami nem könnyű, hiszen az elmúlt napokban igen felforrósodott a politikai hangulat.
A legutóbbi parlamenti választások eredményei alapján megalakult kormánykoalícióról megjegyezte: az RMDSZ nem óhajtott részt venni a koalícióban, amellyel azonban létezik egy parlamenti együttműködési megegyezése. Abban rögzítették, hogy heti egyeztetés alapján támogathatják egymást célkitűzéseiknek a parlamenti elfogadásában. Az együttműködés jóvoltából az utóbbi hónapokban sikerült olyan törvénymódosításokat végrehajtani, amelyek nemcsak a kisebbségek, hanem az ország minden polgárának az érdekeit szolgálják. Egyik legfontosabb előrelépés volt a parlament által jóváhagyott, majd az Alkotmánybíróságon megtámadott törvénymódosítás, amely a nemzeti kisebbségek által nagyobb arányban lakott települések egészségügyi intézményeiben a nyelvükön is beszélő szakemberek biztosítását írja elő. Szerencsére, az Alkotmánybíróság elutasította az óvást, ezért a módosítás hatályba lépett.
A Szövetség is támogatta a koalíciót a közalkalmazottak egységes bértörvényével kapcsolatos kezdeményezését, ami remélhetőleg jó hatással lesz nem csupán a közalkalmazottak bérére, hanem munkájuknak a hatékonyságára is.
Gyűlöletkeltő hisztéria
Ami a napokban lezajlott bizalmatlansági indítványt illeti, Faragó Péter kifejtette: szerinte egy koalíciós többségnek jogában áll a saját kormányát is leváltani bizalmatlansági indítvánnyal, még akkor is, ha ez világpremiernek számított.
Ha ők úgy látták jónak, az a szövetséget nem zavarta, de nem is vett részt a bizalmatlansági szavazáson. A magyarság szempontjából rendkívül fontos volt a bizalmatlansági szavazás előtti tárgyalások miatt, szándékosan kirobbantott magyarellenes hisztéria, amelynek a szélsőséges voltára senki nem számított. Mert a józanész számára elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy EU-tagállamban, a nemzeti kisebbségek jogos igényei kapcsán rövid idő alatt ennyire vehemens hisztériahullámot keltsen a közmédia. A hétfőn látott és hallott gyűlöletszító hisztéria túllépte mindenfajta européer képzeletnek 2017-ben feltételezhető megnyilvánulását.
A hétfői parlamenti ülésen az RMDSZ semmi újat, semmi rendkívülit, semmi olyan jogot nem kért, ami nem létezne más uniós tagállamokban. A szövetség több mint 10 éve benyújtotta a Román Parlamentbe a Nemzeti Kisebbségek Jogállását szabályozó törvénytervezetet, amely azóta is a hivatal fiókjában hever. Minden politikai párttal megvitatták e törvénynek a fontosságát, az életbe léptetésének a szükségességét, csakhogy egyetlen párt sem vállalta fel a támogatását. A hétfői tárgyalások eredményeként, e törvénytervezet újra a szakbizottságok elé került, ami azonban elindította a minden képzeletet felülmúló, tapasztalt soviniszta, nemzetiséggyűlölő hisztériát. A jelzett törvénytervezetnek az elfogadásával senki nem veszítene, de a nemzeti kisebbségek az állam határain belül, az állam intézményeinek a segítségével támogatást kapnának az anyanyelvű oktatásuk gyakorlásában, a kultúrájuk, az identitásuk megőrzésében. Ugyancsak értetlenséggel tekintenek annak a törvénytervezetnek az elutasítására, minek értelmében március 15-ét a romániai magyarok ünnepévé nyilvánítanák, hiszen a jelzett napon a magyarok rendszeresen ünnepelnek, az államfő vagy a miniszterelnök is hivatalosan köszönti őket.
A hisztériahullám kirobbanásával, e törvénytervezetek elfogadtatása lehetetlenné vált, de nem adják fel, egy alkalmasabb időben visszatérnek a kérdésre, ismételten politikai támogatást fognak kérni az elfogadásukhoz.
A magyar etnikum ellen indított hétfői hisztériahullám miatt az RMDSZ az Audio-vizuális Tanácshoz, míg a Traian Băsescu volt államfő gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt a Diszkrimináció-ellenes Tanácshoz fordult panasszal.
A Nyugati Jelen által feltett, Klaus Iohannis államfő németországi üzenetével kapcsolatos kérdésre Faragó Péter leszögezte: Néhány perccel az SZDP vezetőségéhez küldött üzenete előtt – amiben felhívta a figyelműket, nehogy valamiféle autonómia-alkuba belemenjenek –, arról beszélt, hogy Romániában milyen széles körű szabadságjogokkal rendelkeznek a nemzeti kisebbségek. Éppen ezért az államfőnek az átlagpolgárnál és -politikusnál is sokkal jobban meg kellene értenie, mit jelent a nemzeti kisebbségek jogainak a tiszteletben tartása. Mivel az SZDP-vel folytatott tárgyalások során szóba sem került semmiféle autonómiakérdés, meglepő volt Iohannis célt tévesztett üzenete, amivel valószínűleg csatlakozni akart a soviniszta vezérszónokokhoz – zárta sajtóértekezletét Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Megszavazta az RMDSZ a Tudose-kormányt, bár nem mindennel ért egyet
A Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) – kötött parlamenti együttműködési megállapodást figyelembe véve megszavazta az RMDSZ a Mihai Tudose által vezetett kormányt.
„De ez nem biankó csekk, hiszen van néhány olyan új elem a kormányprogramban – nem fogjuk megszavazni a forgalmi adó bevezetését, a szolidaritási adóról is tudnunk kell, mire vonatkozik, az egyesített jövedelemadóra vonatkozó módosítások sem sejtetnek túl sok jót – amelyek kapcsán további őszinte párbeszéd és egyeztetések szükségeltetnek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke parlamenti felszólalásában a szavazást megelőzően, csütörtökön.
Kelemen szerint az a mód, ahogyan az aktuális helyzet kialakult, bizarr és korántsem megszokott, mi több, teljes politikai felelőtlenségről tanúskodik, a parlamentáris demokrácia sajátos értelmezése.
A kormány és a parlamenti többség hibáira rávilágítva elmondta: „a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztásának hiánya, mind azt akadályozzák, hogy valami stabilat és tartósat építsünk. A mesterségesen gerjesztett cirkuszok és gyűlölethadjáratok pedig erről a súlyos és krónikus betegségről vonják el időszakosan a figyelmet.”
Meggyőződése, hogy a bizalom hiánya is nagyban befolyásolja, és bénítja társadalmunkat: „senki nem bízik senkiben, az állampolgárok nem bíznak az államban és az állami intézmények munkájában, az állami intézmények pedig az állampolgárokban, a fiatal generáció a szüleik korosztályában, a többségi társadalom a kisebbségben.”
Mint mondta, ebben a helyzetben különösen fontos a parlament szerepe. Következetesebb és átláthatóbb jogalkotásra van szükség, a parlament két házának pedig közös feladata, hogy nyomonkövesse azt, hogy a kormány gyakorlatba ülteteti-e a törvényeket, és a titkoszolgálatok munkáját is felügyelje.
„Nekünk bátorságunk kell legyen ahhoz, hogy mindennap feltegyük a kérdéseket: van-e olyan demokratikus ország Európában, ahol a törvények fakultatív jellegűek egyesek számára? Vajon van-e olyan állam, ahol az Alkotmánybíróság döntéseit nem tartják be? Normális az, hogy ügyészek szülőket és gyermekeket hallgatnak ki, kérdéseket tesznek fel nekik a vallási hovatartozásukról? Normális, hogy a mindennapokban embereket aláznak meg pusztán azért, mert meg akarják őrizni, etnikai, kulturális és nyelvi identitásukat? Normális, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetére, a több száz gyermek sorsára senki nem képes, vagy nem hajlandó megoldást találni ebben az országban, de hivatalos látogatásra hívják Ferenc pápát” – hangzott el a szövetségi elnök felszólalásában.
Az elmúlt hét magyarellenes hangulatára utalva Kelemen Hunor azt hangsúlyozta, a magyar közösség identitásának megőrzéséhez kapcsolódó témákról tárgyaltak a kormánykoalícióval, nem voltak szélsőséges, alkotmányellenes követeléseik, csak azt mondták el, amihez már évtizedek óta ragaszkodnak, olyan törvénytervezetek elfogadását kérték, amelyek nem tegnap kerültek a parlament elé, és amelyek összhangban vannak a Románia által is elfogadott Kisebbségvédelmi keretegyezményben és a Kisebbségi és regionális nyelvek chartájában vállaltakkal.
Mégis azt tapasztalták, hogy valaki egy mozdulattal el tudott indítani egy, a régi rendszert idéző nacionalista, magyarellenes hullámot.
„Arra kérem a politikumot, az állami intézmények vezetőit, hogy legyenek nyitottak, partnereink egy őszinte párbeszédben, mert a magyar közösség nem akar rosszat senkinek, identitásunkat akarjuk megőrizni ezen a helyen, ahol születtünk. A régen várt többség-kisebbség közti paktum megkötésének ideje eljött”− nyomatékosított. maszol.ro

Puha román unortodoxia
A román politikusokat időnként a hatalmába keríti egyfajta forradalmi láz, és ilyenkor merészebb – máshol unortodoxnak mondott – kezdeményezéseket is nyíltan fel mernek vállalni. Viszont főleg külső tényezők behatására ez a lendület hamar alábbhagy, és a politikai osztálynak az egyszer már elfogadott indítványok gyakorlatba ültetését sem sikerül megvalósítania. Íme néhány példa!
Bár a bankkölcsönét svájci frankban törlesztő több tízezer romániai hiteles nagy reményeket fűzött hozzá, a mai napig alkalmazhatatlan az alpesi valutában felvett kölcsönök lejre váltásáról szóló, a parlament által tavaly megszavazott jogszabály. Pedig a törvény a magyarországi szabályozásnál is előnyösebb konverziót kínál, hiszen a szerződéskötéskor érvényes árfolyamon lehetne átváltani lejalapú hitelre a frankkölcsönt, arról nem beszélve, hogy az intézkedés elfogadtatásért erőteljesen meg kellett küzdeni a kereskedelmi pénzintézetekkel és a román jegybankkal. Ám a jogszabályt az év elején elmeszelte az alkotmánybíróság, a törvényhozók pedig nem siettek a talárosok útmutatásai alapján módosítani azt, így használhatatlan.
Akárcsak a sokat vitatott, a hazai termékeket előnyben részesítő hipermarkettörvény, amelynek alkalmazási módszertanával a mai napig adós az uniós kötelezettségszegési eljárás rémétől megriadt mezőgazdasági minisztérium. De ide sorolhatnánk a szupermarketek hétvégi nyitva tartását korlátozó, illetve az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó (ugyancsak megszavazott) jogszabályt, amelyekből a rengeteg szakmai és közvita ellenére ugyancsak semmi sem lett.
Hasonló a helyzet a balliberális kormány legfrissebb elképzelésével, az üzleti forgalom megadóztatására való áttéréssel. Az új adónemmel régi tervüket akarják megvalósítani Dragneáék, mégpedig a multinacionális vállalatok megadóztatását, ezek a társaságok ugyanis nagy üzleti forgalom mellett kevesebb profitot vallanak be (kimenekítve a nyereségüket), mint a sokkal kisebb romániai cégek.
Eltekintve attól, miként befolyásolná a kis- és nagyvállalkozásokat a társasági adó átszabása, a multik megsarcolása egyáltalán nem lenne ördögtől való, hiszen ne feledjük: tisztességtelen adózási gyakorlatuk megszüntetését célozza Brüsszel is.
A Mihai Tudose vezette kormány azonban beiktatása után kevesebb mint egy héttel visszavonulót fújt, miután Hans Klemm amerikai nagykövet arra figyelmeztetett: gyakorlatba ültetésük esetén Bukarest adópolitikai elképzelései nagyban érintenék a román–amerikai stratégiai partnerség „gazdasági dimenzióját”. Vagyis Románia ismét eltekintett attól, hogy a saját gazdasági-pénzügyi érdekeit tartsa szem előtt, ehhez pedig elég volt egy amerikai beintés.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

A parlamenttel végeztetnék el Tudorel Toader munkáját – Márton Árpád képviselőt kérdeztük
A PSD-ALDE koalíció megelégelte, hogy Tudorel Toader egyre halogatja a büntetőtörvények módosítását, ezért hozták létre a parlamenti bizottságot, amely célja hivatalosan „az igazságügyi törvények szisztematizálása, egységesítése és stabilitásának biztosítása”. A testület tagjával, Márton Árpád RMDSZ-es képviselővel interjúztunk.
Elkezdte működését az a parlamenti bizottság, amelynek feladata összehangolni az igazságügyi törvénykönyveket az alkotmánybíróság határozataival. A testület céljairól Márton Árpáddal, a bizottság RMDSZ-es tagjával beszélgettünk.
Főbb állításai:
Létezik egy „kommunikációs probléma” az igazságügyi miniszter és a kormánypártok között; a bizottság azért jött létre, mert a PSD megelégelte, hogy Tudorel Toader egyre halogatja a büntetőtörvények módosítását.
Módosításra szükség van, mert nap mint nap a Ceauşescu-rezsim enyhébb időszakait idéző visszaélésekre adnak lehetőséget.
Nem titok előtte, hogy a Btk. módosítását a közvélemény jelentős része összeköti Liviu Dragnea büntetőügyével. Megoldása: olyan küszöböt kell megállapítani a hivatali visszaélés kapcsán, amely nem alkalmazható a PSD elnökére.
– Mi lesz a feladata „az igazságügyi törvények szisztematizálására, egységesítésére és stabilitásának biztosítására” létrejött bizottságnak, amely a megnevezése alapján mintha az igazságügyet szabályozó törvényeket is célba venné?
– Két külön dologról van szó. Az Igazságügyi Minisztérium már dolgozik azon a három törvénytervezeten, amely az igazságügy működését szabályozza. A parlamenti bizottság az alap törvénykönyvek – nevezetesen a büntető törvénykönyv, a büntető eljárási törvénykönyv, a polgári törvénykönyv és a polgári eljárási törvénykönyv – módosításával foglalkozik, ezen belül is elsősorban az alkotmánybíróság döntéseivel. Több mint 100 cikkelyt vagy bekezdést találtak alkotmányellenesnek ezekben a törvénykönyvekben, illetve az ezekkel szoros összefüggésben álló más jogszabályokban.
– Hogyan fog dolgozni a testület?
– Két alegysége van a bizottságnak: az egyik a polgári résszel, a másik a büntető résszel foglalkozik. Az utóbbi a törvénykönyvek mellett az azokat módosító 2016. évi 18. számú sürgősségi kormányrendelettel foglalkozik.
– Milyen anyagból dolgoznak, mi a kiindulópont?
– A büntető törvénykönyvvel kezdjük, illetve a nyolc lényegi alkotmánybírósági döntéssel, amely a Btk.-ra vonatkozik. Ennél sokkal több alkotmányellenes cikkelyt találtak az eljárási törvénykönyvben – ott vették semmibe az emberi jogokat a legmesszemenőbben, amint tudjuk, és a 18-as sürgősségi rendelet még rátett egy lapáttal.
– Milyen értelemben?
– Például a rendelet megjelenéséig az eljárás az volt, hogy az őrizetbe vétel pillanatában közölték az illetővel, egy általa értett nyelven, miért foganatosítják ellene az ominózus intézkedést. Ezt a bekezdést hatályon kívül helyezte a Raluca Prună miniszter asszony. Amikor tehát egyesek azt állítják, hogy a tervezett módosítások visszavinnék Romániát a Ceauşescu-rezsimbe, a válaszom az, hogy már ott vagyunk. Annyi emberijog-tiprás, amennyi az elmúlt öt évben történt, csak a Ceauşescu-rezsim enyhébb időszakaiban volt. Nem mondom persze, hogy az ötvenes években vagy közvetlenül ’89 előtt nem volt rosszabb.
– Konkrétan milyen módosításokra volna szükség ön szerint?
– Mondok egy példát. Amikor valakit lehallgatnak, a bíróság előtt csak románul mutatják be a magyar nyelven lehallgatott párbeszédet, annak is csak azt a részét, amelyre a vádnak szüksége van, és hiába kéri a teljes felvétel meghallgatását, nemzetbiztonságra okokra hivatkozva megtagadják. Ez ma a gyakorlat Romániában. Ez ’89 előtti módszer. Egy másik dolog, amit szerintem sürgősen módosítani kell, hogy a bíró megakadályozhatja bármiféle bizonyíték perben való használatát. Például ha valakit gyilkossággal vádolnak, de ő bizonyítani tudná, hogy külföldön tartózkodott, a bíró mondhatja azt, hogy ez a bizonyíték nem érdekli, és nyugodtan el tudja ítélni gyilkosságért. A legnagyobb gond viszont az, hogy Romániában kizárólag feljelentések alapján el lehet ítélni valakit, holott még a jelenlegi törvénykönyvek is azt mondják, hogy szükség van más bizonyítékra is.
– Ez már az igazságszolgáltatás működéséhez tartozik. Amivel mellesleg ez a bizottság nem foglalkozik, holott mint az előbbi példa is mutatja, ezek a kérdések szervesen összefüggnek.
– Így van. Itt elsősorban két törvényt, a bírák és ügyészek jogállásáról, valamint a bíróságok és ügyészségek működéséről szólót kellene módosítani. Mondok egy másik példát, ami sehol másutt nem fordul elő: az ügyész a bíró mellett ül a tárgyalóteremben. Az ügyész mindenütt a világon szemben ül a bíróval, az ügyvéd mellett. Nálunk az ügyész nem az ügyvéddel egyenrangú, hanem a bíróval. Egy ajtón jönnek be és mennek ki, és olykor még beülnek a tanácsterembe is megbeszélni a dolgok menetét. Ilyesmi talán csak Oroszországban fordulhat elő, nem beszélve természetesen a diktatúrákról.
– Visszatérek az előbbi kérdésre. Ha valakit el lehet ítélni kizárólag tanúvallomások vagy akár egyetlen tanúvallomás alapján, miközben a törvény ezt elvileg nem teszi lehetővé, önök hiába módosítják a Btk.-t.
– Nálunk minduntalan rá kell erősíteni a törvényre, illetve arra, hogy a törvényt be kell tartani. A kérdés másik oldala pedig, ami ellen mindenki berzenkedik, az ügyészek és a bírák felelősségre vonása. Van ilyen, de kimerül egy „naná”-ban, már ha a kivizsgálás egy éven belül lezajlik. Ha három év múlva derül ki, hogy a bíró vagy az ügyész visszaélt a hatalmával, akkor elévül. Ez az egyetlen terület, ahol az elévülései idő a cselekmény elkövetésétől számított egy év. Ha valaki az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése nyomán mondjuk hat év múlva jelezné, hogy az ügyében hiba vagy éppen bűncselekmény történt, akkor az érintett ügyész vagy bíró tette már öt éve elévült.
– És a bizottság mégsem az igazságszolgáltatás működésével foglalkozik.
– Valóban volt olyan szenátor, aki a teljes jogrendre ki akarta terjeszteni a bizottság működését, de abban maradtunk, hogy a munkát a büntető törvényekkel, illetve legelőször is a Btk.-val kezdjük. A bizottság keddi ülésén az igazságügyi miniszter azt szorgalmazta, hogy csak a nyolc alkotmányellenesnek nyilvánított cikkellyel foglalkozzunk, a törvény egészére nézve ő majd bemutatja saját, komplex tervezetét. Amit senki sem látott! Lényegében azt mondta, hogy ne nagyon foglalkozzunk az egésszel, majd ő elintézi. Mi azon az álláspontunk vagyunk, hogy el kell kezdeni a munkát. Az a döntés született, hogy jövő hétig minden frakció benyújtja a cikkelyszerű javaslatait a Btk.-val, illetve a nyolc alkotmányellenesnek nyilvánított szakasszal kapcsolatosan.
– Az RMDSZ-nek van már egy megfogalmazott álláspontja?
– Van, de ne akarja most felolvastatni velem a szövegszerű javaslatainkat.
– Nem akarom, kérnék viszont példákat.
– Az egyik a halmazatban és folytatólagosan elkövetett bűncselekmények szabályozása, ami lehetővé teszi jelenleg, hogy valakit például egyszerű lopásért huszonnyolc évre ítéljenek. A másik a kedvezőbb elbírálás elvének a szabályozása, ahol a megfogalmazás értelmezhető. Ezekről is benyújtjuk a konkrét javaslatainkat.
– Mikor lesz ebből új törvény, és egyszerre készül-e el a Btk.-t és a perrendtartást módosító tervezet?
– A bizottságnak 150 napja van, hogy benyújtsa a törvénytervezetet vagy tervezeteket, amely aztán bejárja a szokásos parlamenti utat. Szerintem jobb lenne egyszerre tárgyalni az egészet, de erről a testület a későbbiekben fog dönteni.
– Visszatérnék az igazságügyi miniszter álláspontjára. Megindokolta valamivel Tudorel Toader, miért kérte a parlamentet, hogy ne foglalkozzon a Btk. módosításával, és inkább hagyja a dolgot a szaktárcára?
– Ez egy 27 éves gyakorlat. Valahányszor megjelenik egy parlamenti kezdeményezés, a kormány rögtön elkezdi bizonygatni, hogy éppen dolgozik egy hasonló tervezeten, és a parlamentnek meg kellene várnia, amíg elkészül.
– De mintha ezúttal többről lenne szó. Nem érzékel egy politikai problémát is?
– De, van egy politikai és, hogy többet ne mondjak, kommunikációs probléma az igazságügyi miniszter és a kormánykoalíció között. A bizottsági ülésen ez kitüremkedett. Nem nagyon, de azért érzékelhető volt, hogy gyakorlatilag ez a bizottság is azért jött létre, mert a minisztérium nem lépett előre. Ha mégis megjelenik majd egy tervezettel, vagy esetleg a kormány sürgősségi rendelettel – ez a rossz szokása minden kabinetnek megvolt –, azt a parlament meg fogja vitatni. Mi azt szeretnénk, ha készülne egy jó és tartós jogszabály, amelyet az újraközlés után áttekinthető anyagként kezelhet bármely bíróság vagy állampolgár.
– Ha már a kommunikációs problémáknál tartunk. A híres-hírhedt 13-as sürgősségi rendelet óta valahányszor szóba kerül a büntető törvény módosítása, az is felmerül, hogy a parlament menteni akarja valakinek a bőrét. Ennek fényében nem tartaná ésszerűnek különválasztani a hivatali visszaélésről szóló vitát az összes többitől?
– Nem, és megmondom, hogy miért. Először is a hivatali visszaélésről szóló 297-es cikkelyre vonatkozó alkotmánybírósági döntés óriási zavart okozott az igazságszolgáltatásban, nagyon sok bíróság úgy értelmezte, hogy a cikkely már nincs hatályban. Másodszor, amikor valakin semmilyen más fogást nem találnak, akkor előrángatják a hivatali visszaélést, ami úgy van megfogalmazva, hogy nemigen kell rá bizonyíték. Több száz ilyen per van terítéken, például a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumé. Itt nem arról van szó, hogy mi történik Dragneával, hanem hogy mi van ezzel a bűncselekménnyel, amely elsősorban a volt kommunista államokban létezik, és a zavaros megfogalmazása révén politikai leszámolásokra alkalmas.
– Mégiscsak fontos, hogy mi történik Liviu Dragneával, ha felmerülhet, hogy a hivatali visszaélés tényállásának módosításával megúszhat egy bírósági eljárást.
– A megoldás egyszerű: olyan küszöböt kell megállapítani, hogy a törvénymódosítás Liviu Dragnea ügyét ne befolyásolja. Szőcs Levente / maszol.ro

Horváth István szociológus: szalonképessé vált a magyarellenesség
A magyarellenesség és általában a kisebbségellenesség szalonképessé vált a romániai közbeszédben. Azzal, hogy nem köthető egyetlen párthoz, és nem föltétlenül extrém formáiban nyilvánul meg, általános politikai jelenséggé vált, és nagyobb hatással van a közéletre, mint korábban – véli Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója, akivel a kisebbségek megítélését számszerűsítő felmérés kapcsán beszélgettünk.
– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával azt mondta, hogy Romániában létezik egy körülbelül 20 százalékos réteg, amely fogékony a radikális diskurzusra. Ez ugyanaz a kategória, amelyik csak turistaként látná szívesen a magyarok az országban?
– Ha különböző mutatókat összekombinálunk, általában 20-25 százalékra tehető azoknak az aránya, akiknek az esetében nem egyszerűen kulturálisan kódolt távolságtartó magatartásról beszélhetünk, hanem a gyűlöletnek egy bizonyos formájáról. Itt valószínűsíthetően ugyanarról a kategóriáról van szó, vagyis egy olyan intoleráns rétegről, amelynél a távolságtartás teljes kitaszítás formájában nyilvánul meg.
– Ezeknek az aránya nőtt tehát 29 százalékra?
– Igen. Van ugyan egy hibaszázaléka is a felmérésnek, és ha több mutatót össze tudnánk hasonlítani, akkor tisztább képet kapnánk, de valószínűsíthető, hogy valamelyes növekedés tapasztalható, igen.
– Milyen okai lehetnek a mutató romlásának?
– Elsősorban az, hogy megváltozott a politikai kontextusa a magyar- és általában az idegenellenes diskurzusnak. A kilencvenes években és a kétezres évek elején a magyarellenesség radikális formái jól meghatározott politikai pozícióval társultak. A magyarellenesség a nyilvánosságban mindenekelőtt olyan szélsőséges pártokkal vagy politikusokkal volt asszociálható, amelyektől/akiktől a többiek elhatárolódtak a radikalizmusuk és populizmusuk miatt, vagy mert a különböző „ellenességeikben” túlságosan vehemensek voltak. És mivel általában véve nem lehetett velük azonosulni, a magyarellenes diskurzusuknak sem volt akkora hatása. Évek óta már a magyarellenesség nem lokalizálható, politikai értelemben nem kötődik egyetlen csoportosuláshoz sem. Ráadásul ez a magyarellenesség a politikában nem föltétlenül extrém formáiban nyilvánul meg, mint annak idején a kilencvenes évekbeli Nagy-Románia Párt esetében, hanem olyanfajta retorikai köntösben, amelyben a magyarok „zsarolásairól”, „túlzásairól”, mindenfajta elítélendő politikai viselkedéséről van szó. Ezek a negatív diskurzív formák immár nem fenyegetőek, „csupán” rossz fényben tüntetik fel a romániai magyarság politikai törekvéseit, és általában véve a romániai magyarság viszonyulását Romániához. Ez a hangnem minden politikai alakulat esetében megvan, általános politikai jelenséggé vált a magyarok valamiféle fenyegetésként való beállítása. Ez a vélemény – a pártok fölötti konszenzus miatt – nagyobb hatással van a közéletre, jobban befolyásolja azt.
– Szalonképessé vált tehát a magyarellenesség?
– Igen. Erre még rátevődik az, hogy a magyarellenesség nemcsak a politikai diskurzus része, hanem más jellegű szereplők, állami hatóságok is ráerősítenek. Mert egy dolog az, hogy a pártok a parlamentben akár a „magyar kártyát” is kijátszva folytatnak egymással politikai küzdelmet – lásd például a MOGYE ügyét vagy a nyelvhasználati küszöb újratárgyalását –, de amikor különböző hivatalok nyilatkoznak erről – a Külügyminisztérium vagy a fogyasztóvédelem –, annak nagyobb súlya van. Ezeknek az intézményeknek ugyanis elvileg semmiféle hasznuk nem származik abból, hogy előveszik a „magyar kártyát”. És természetesen van egy harmadik szint is: a különböző ritualizált helyzetek és helyszínek – például futballmérkőzések –, ahol most már teljesen elfogadottá vált a magyarellenesség. A román közvélemény valósággal vadássza azokat a híreket, amelyeken keresztül meg lehet erősíteni a magyarok „illojális magatartását”. Lefilmezték például a sepsiszentgyörgyi focicsapat játékosait, hogy éneklik vagy nem éneklik a himnuszt, és óriási vita kerekedett abból, hogy a játékosok közül ki román, ki magyar. Ez egy eléggé mondvacsinált hírhelyzet, mert biztos vagyok benne, hogy más sportrendezvényeken is számtalan vitatható megnyilvánulást lehetne hasonló módon kipécézni, csak annak kevésbé volna hírértéke. Korábban is voltak olyan esetek, amikor a közbeszédben nem föltétlenül pozitívan jelentek meg a magyarok, de nem volt jellemző, hogy ezt folyamatosan napirenden tartsa a média. Az a benyomásom, hogy már nem esetlegesen megjelenő hírek özönéről van szó, hanem a szerkesztőségek – vagy a szerkesztők önszorgalomból – ráálltak az ilyen hírek gyártására. Mintha kötelező rovattá vált volna, hogy „mit követtek el újabban a magyarok”.
– Mindezek csak úgy történnek, vagy van ennek a jelenségnek egy „ősoka”?
– Nem tudom. Azt látom – a magyarellenesség „lokalizáltságának” megszűnése mellett –, hogy a posztszovjet térség államai általában jobban bántak a kisebbségeikkel az európai uniós integráció előtt, a politikai osztály általában egy befogadóbb diskurzust támogatott. A csatlakozás után átalakult a politikai retorika – sok esetben a közpolitikai intézkedések is, ami Romániában még nem történt meg, tegyük hozzá –, már nem kell annyira jófiúnak lenni a kisebbségekkel, főleg a magyarokkal szemben, tehát kevesebb az önfegyelem ezen a téren is. Ez az egyik meghatározó eleme a változásnak, amiről beszélünk, bár kétségkívül lehet több is.
– 2018 kapcsán szintén felcsaptak az indulatok.
– 2018 felveti a kérdést, hogy Romániában megoldott-e a kisebbségi kérdés olyan értelemben, hogy a magyar kapcsán tudtak-e egy érzelmi azonosulási felületet nyújtani, vagy éppenséggel a magyarok nem akarnak elfogadni semmilyen lehetőséget, hogy valamifajta identitásként is megéljék, hogy ennek az országnak az állampolgárai.
– Az a diskurzus, ami a téma kapcsán a médiában megnyilvánul, mire enged következtetni? Amúgy külön lehet választani Ön szerint a politikai és a médiadiskurzust?
– A politikai diskurzus visszafogottabb. Ennek oka az lehet, hogy még nem dőlt el, milyen konszenzus épül a centenárium köré, sőt hogy egyáltalán épül-e konszenzus, vagy kisajátítja valamelyik párt vagy politikai központ. Az én értelmezésem szerint a történetnek van két-három vonatkozása. Az egyik az, amire már céloztam, hogy a magyaroktól elvárható-e valamifajta lojalitás, és ha igen, a lojalitásnak milyen formái várhatók el. Ez olyan típusú kérdés, ami újra és újra felvetődik különböző helyzetek kapcsán. Magyar részről megfogalmazódott az elvárás ennek átbeszélésére, viszont a román közvélemény, miközben teljes hangulati azonosulást kevésbé vár el, illojális magatartásként értékeli már a felvetést is, hogy az ünneplés kapcsán nincs valami rendjén. Ez a román közvéleménynek az alapvető meggyőződése, hiszen amint ez a felmérés is mutatja, a legtöbbje úgy gondolja, hogy a magyaroknak – és általában a kisebbségeknek – akár több joguk is van, mint amennyi kellene. Ennélfogva bármiféle problematizálás csakis szimbolikus ellenállás vagy puszta dac lehet.
– Lát esélyt arra, hogy 2018 ne fulladjon fesztivizmusba, hanem helyette elinduljon a kollektív gondolkodás arról, hogy milyen országot szeretnénk?
– Ilyen típusú törekvések léteznek, de nem föltétlenül egy átfogó értelmiségi, hanem inkább szakértelmiségi és politikusi projektként. Azért itt van egy lényeges dolog. Ha 2018. a jövőbetekintés éve lesz is, elkerülhetetlenül beszélni kell a politikai közösség alakjairól. Csak egyéneket integrál Románia, és az egyéneknek biztosít különböző jogokat attól függően, hogy milyen az anyanyelvük, vagy éppenséggel Románia egy történelmileg kialakult nemzetnek az állama, és akkor ezen belül úgymond más csoportok mibenlétét is definiálni kell? Az individualista államfelfogást kérik számon a magyarokon, úgymond az állampatriotizmust, de ugyanakkor a közbeszédben az van benne, hogy Románia nemzetállam. E kettősség kapcsán mégiscsak kell adni egy artikulált választ. Mert ha Románia egy történelmileg kialakult nemzetnek az állama, akkor felvetődik a kérdés, hogy miként kell értelmezni a más csoportokat, amelyek ugyancsak történelmileg kialakult nemzetként vagy nemzetrészként definiálják magukat. Akik megpróbálták újragondolni a nemzetüket, például a németek a második világháború után, azok az alkotmányos patriotizmust helyezték a központba. Eszerint van a nemzetnek történelmi folytonossága, de az állam „birtokosa” nem a történelmi német nemzet, hanem az állampolgárok mindenkori közössége.
– Lehetséges-e egyáltalán ilyenfajta „újratervervezés”, miután az alkotmánybíróság 2014-ben az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította annak statuálását, hogy az kisebbségek államalkotó tényezők?
– Másodlagos kérdés, hogy milyen formában lehetne kodifikálni az alkotmányos patriotizmust, az elsődleges az, hogy a jövőprojektről kapcsán arról beszéljünk, mi a tökéletesíthető törvényes rendszernek az alapja. Az összes állampolgár teljes egyenlősége? Ezt tisztázni kell.
– Tisztázható ez a kérdés a centenárium kapcsán?
– Nem. A kilencvenes években, az 1991-es alkotmányozás és az azt követő időszakban volt valamelyes átfogó vita, amikor – még ha vehemensen is, de alkotó módon – értelmiségi csoportok és politikusok eléggé tartalmas vitát folytattak. Hogy mennyire volt ezeknek kifutása, más tál tészta, de úgy érzem, hogy az a momentum nem létezik. Úgy tűnik, hogy a vita nem-lezártsága valamiképpen a vita lezárását jelenti. Nincs meg az a kontextus, amelyben a nemzet kapcsán felmerülő elvi problémákat tágabban és filozofikusabban akár – nem kötelezően alkotmányos kodifikációban – újraértelmeznénk. Ez egyszerűen nem probléma. Pontosabban nekünk az, a kisebbségek számára az, bizonyos szakértők is be tudják azonosítani ezt a problémát, de a legtöbb közéleti és politikai szereplő számára egyértelmű a helyzet. Minek akkor problematizálni? (Az interjú a Bukaresti Rádió 2017. október 23-i adásában elhangzott beszélgetés rövidített és szerkesztett változata.) Szőcs Levente / maszol.ro

Nagy Zsolt: rengeteget tanultam a szolidaritásról
„Rengeteget tanultam a szolidaritásról, az emberi viszonyokról, a toleranciáról. A börtönben, az elzártságban felértékelődik minden, teljesen más jelentőséget kapnak az apró dolgok” – így összegezhetők Nagy Zsolt gondolatai, amelyet egy tegnap délutáni, a Minerva Egyesület székházában tartott zártkörű beszélgetésen osztott meg a sajtóval. A börtönből október elején szabadult volt RMDSZ-es távközlési miniszter beszélt a fogdában eltöltött közel három év történéseiről, jövőbeni terveiről, elképzeléseiről. Egyebek mellett elmondta: nem kíván aktív politikai tisztségeket vállalni, a közéletből azonban nem vonul ki, segítségére, tanácsaira és szakmai tudására bármikor számíthat a szövetség, és az igazságért a végletekig harcolni fog. Úgy töltötte le a rá kirótt büntetést, hogy a mai napig nem ismerhette meg az ellene használt bizonyítékok egy részét – tudtuk meg Nagy Zsolttól.
Míg a börtönben volt, négy olyan határozatot hozott az Alkotmánybíróság, amelyek szerint gyakorlatilag nem lett volna szabad őt elítélni. „Milyen jogállam az, amely nem tartja tiszteletben az Alkotmánybíróság döntéseit?” – tette fel a kérdést. Megtudtuk: miután Romániában minden jogorvoslati lehetőséget kihasznált, az Emberi Jogok Európai Bíróságnál panaszolta be a román államot.
Az RMDSZ volt miniszterét 2014 januárjában egy postaépület jogtalan elidegenítése miatt hivatali hatalommal való visszaélés vádjával ítéltek négyévi felfüggesztett börtönbüntetésre. 2015 januárjában a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében kapott újabb – ezúttal már letöltendő – négyéves börtönbüntetést. Az összevont büntetésekből 982 napot töltött le, amikor a jó magaviselete miatt szabadulhatott. A vádhatóság szerint Nagy Zsolt stratégiai privatizációs ügyekben adott ki bizalmas információkat külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. Az ügyészség hazaárulással is vádolta, de ezt a vádat ejtette a bíróság. Az RMDSZ volt politikusa ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére. Szabadság (Kolozsvár)

Miért is hallgatnék? Markó Attila az igazságügyi törvények módosításairól
„Akárhányszor feltesszük a kérdést, hogy milyen igazságszolgáltatást akarunk, mindig jusson eszünkbe az egyedüli helyes válasz: IGAZSÁGOSAT” – írja az igazságügyi törvények módosításairól Markó Attila. A Mikó-ügyben elítélt volt RMDSZ-es képviselő portálunkhoz eljuttatott álláspontját alcímezve közöljük.
Éles és érzelmektől fűtött vita zajlik immár jó ideje az igazságügyi törvények (igazságügyi szervezetrendszer, Btk. és büntető eljárási törvények) módosítása körül. Sokáig hallgattam. Talán túl sokáig is. Három éve külső szemlélőként figyelem a történéseket, és elszomorít. De nem tudok tovább hallgatni. Vállalom, hogy hozzám fogják majd vágni: érintettek véleménye nem mérvadó.
Milyen igazságszolgáltatást akarunk?
Azt is vállalom, hogy sokan lekorruptoznak, vagy legyintenek, hogy „ha annyira ártatlan, akkor miért nem áll bíróság elé, hogy tisztázza önmagát”. A gond csak az, hogy ennek a cirkusznak épp az a legkárosabb következménye, hogy egyáltalán ilyen megbélyegzések, vélemények megnyilvánulnak. Mert hát az igazságügyi törvények módosításának ilyen stílusú vitája épp azt erősíti meg a közvéleményben, amit valójában ezeknek a módosításoknak megszüntetniük kellene: az általánosítások révén a megalapozatlan és bizonyítatlan vádak elburjánzását, a „mindenki már eleve bűnös” típusú hozzáállást. Vitathatatlan, hogy igen jelentős a korrupció Romániában. De ez messze távol áll attól, hogy mindenki eleve korrupt, és bilincsbe kell verni, akit a környezete – alapvetően a média hathatós hozzájárulásával – annak vél.
Jogász vagyok ugyan, de nem jogászkodni akarok most. Csak egy egyszerű kérdést teszek fel minden vitatkozónak: milyen igazságszolgáltatást akarunk? Ha most egy hatásszünetet tartok, akkor ezalatt temérdek sok válasz születik meg a legtöbb ember fejében. Válaszok, amelyek a tüntetésekkel és mocskolódásokkal teli vita által befolyásoltan mind eltérnek a helyes választól: olyant, amely becsukatja a gonoszokat. Olyant, amely kiirtja a gazembereket. Olyant, amely megtisztítja a parlamentet. Olyant, amely...
Á, dehogy! A helyes válasz egyetlen: olyant, amely igazságos!
A fesztiválbelépőktől a kártérítési ügyekig
Ha körülnézek Horváth Anna, Antal Árpád, Ráduly Róbert, Nagy Zsolt (és hadd ne soroljam) háza táján, akkor mindent látok, csak ezt nem. De mivel nem ismerem annyira ezeket az ügyeket, hogy érdemben és dokumentumokkal alátámasztva kivesézzem őket, így inkább saját ügyeimből mazsolázva fogok az igazságügyi törvények módosításáról véleményt mondani. De addig is: igazságos-e az az igazságszolgáltatás, amely megfoszt valakit a védelemhez való alapvető jogától azáltal, hogy megtagadja egyes bizonyítékokhoz való hozzáférést a vádlott számára (Nagy Zsolt)? NEM.
Igazságos-e az az igazságszolgáltatás, amely nemzetbiztonsági lehallgatást rendel el egy olyan befolyással való üzérkedési ügyben, amelyben semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a törvényi tényállás által megkövetelt kapcsolatot egy hivatali cselekmény (engedély) és annak vélt „ára” (50 fesztiválbelépő) között (Horváth Anna – nb: állítás van, bizonyíték nincs)? NEM. Nem folytatom.
Azaz folytatom. Vegyük sorra a velem történteket. Létezik-e a bírónak olyan törvényes lehetősége, hogy egy ügyben olyan cselekményért ítéljen el valakit, amivel soha nem is vádolták (Mikó-ügy jogerős döntése)? NINCS. Figyelem, nem a cselekmény bűntetőjogi besorolásáról beszélek, ez lehetséges a még hatályos jog szerint. Hanem arról, hogy a vádirat szerint azzal követtem el hivatali visszaélést, hogy tévesen állapítottam meg a református egyház tulajdonjogát. Ezzel szemben a jogerős döntés nem vitatja a tulajdonjogot, de szerinte azzal követtem el ugyanazt a hivatali visszaélést, hogy nem kaptam meg egy olyan dokumentumot, amely nota bene kezdettől fogva része a periratnak. Rendben van ez? NINCS. Védekezhettem ezzel szemben? NEM. Vélelmezhető-e számomra láthatatlan helyről érkező szándékos beavatkozás az ítélet ilyen irányú alakításába? IGEN. Felelősségre vonható-e a bíró egy ilyen égbekiáltó ferdítés miatt? NEM.
Aztán a kártérítési ügyek mindezt csak tetőzték és megerősítették. Felelősségre vonható-e az az ügyész, aki kezdeményezi előzetes letartóztatásomat egy olyan ügyben, amelyben épp az általa összeállított nyomozati anyag bizonyítja, hogy nem vettem benne részt? NEM. Felelősségre vonható-e ugyanaz az ügyész, aki – miután szembesül ezzel a ténnyel – ezt követően négy hónapig nem hajlandó ejteni a vádat, mindaddig, amíg új ügyet nem kreál? NEM. És ezek csak a kirívó esetek. Mindezek után egyetlen kérdés marad: lehet-e bízni egy ilyen alapokon nyugvó igazságszolgáltatásban? NEM.
Van bőven, amit korrigálni
És most vissza a jelenbe. Adottak a hatályos igazságügyi törvények, amelyeknek igazságossága bizonyos helyzetekben igencsak megkérdőjelezhető. És nem csak morális értelemben, de jogi értelemben is. Ha csak az Alkotmánybíróságnak arra a nem kis számú döntésére gondolunk, amelyek ezeknek a törvényeknek egyes rendelkezéseit alkotmányellenessé nyilvánítják, máris rájövünk, hogy van bőven, amit korrigálni. Az ártatlanság vélelme, az egyes eljárások jogossága, az egyes bűncselekmények helyes és törvényes értelmezése nem képezheti érzelmi megközelítés tárgyát.
Lehet vitatkozni – és kell is – azon, hogy egy köztéri kamera felvétele használható-e bizonyítékként (szerintem igen). Lehet vitatkozni – és kell is – hogy egy törvényes eljárásban átvizsgált számítógép adatai felhasználhatók-e az eredeti vádon túl is (szerintem igen). De minden kétséget kizáróan kötelező beépíteni a büntető jogszabályokba az Alkotmánybíróság vonatkozó döntéseit! Ahogy tenni kell azért is, hogy a nyomozati eljárástól a jogerős döntésig érvényesüljön maradéktalanul az ártatlanság vélelme, hogy mediatikusan már eleve ne akasszanak fel mindenkit, akiről az ügyészség „pe surse” kiszivárogtatja a nyomozati anyag egyes elemeit – miközben engem írásban megfenyített az ügyészség, amikor nyilvánosságra hoztam az általuk összeállított dossziéból a saját ártatlanságomat minden kétséget kizáróan bizonyító iratokat a Bica-ügyben.
Nyilván azért is tenni kell, hogy ne létezzenek többé titkos protokollumok a nyomozati szervek és a titkosszolgálatok között. Hagyjuk a mítoszt: nem a protokollumok léte a kérdőjeles (esetenként, különösen az államrend vagy emberiesség elleni bűncselekmények, terrorizmus esetén ezek létjogosultsága akár indokolt is lehet), hanem azok titkossága, illetve az, hogy ezek mögé bújva gyakorlatilag egyfajta szekus-ügyészi „szakma” alakulhat ki olyan esetekben is, amikor ez távolról sem indokolt, lásd nemzetbiztonsági lehallgatások még olyan esetekben is, amelyek még ha bűncselekménynek minősülnének is, de semmi közük a nemzetbiztosághoz.
A hatalmi ágak szétválasztása egy másik olyan alapelv, amelynek védelmében fel kell lépni. Tetszik vagy sem egyeseknek, az igazságszolgáltatást a bírói hatalom valósítja meg, ennek pedig nem része az ügyészség! Az ügyészség, mint az állam bűnüldöző szerve a végrehajtó hatalom része, és mint ilyen, az állam büntetőpolitikáját hajtja végre. De nem szolgáltat igazságot, csupán az igazságszolgáltatás eljárásában a vádlottal szemben oppozábilis vádat képviseli. Akkor működik jól, ha az általa képviselt vádat az igazságszolgáltatás, mint tőle (is) független hatalmi ág ítélettel megerősíti.
A hivatali visszaélés a korrupcióellenes ügyészség közkedvelt játékszere, hisz egy pontos értelmezés hiányában szája íze szerint húzhatta rá bármire. Egy idő után épp a legkevésbé defineált tényállási elem, a „mod defectuos” vált közkedveltté, hiszen a „téves” hivatali cselekmények széles és szubjektív értelmezésére adtak lehetőséget. Nem véletlen, hogy az Alkotmánybíróság döntése helyre teszi a dolgokat, amikor kimondja, hogy a „téves” cselekedet nem lehet szubjektív megítélés tárgya, az törvényi szintű jogszabályban foglalt kötelezettség megszegését kell hogy feltételezze.
Vegyük ismét a kártérítéses lopások ügyét, amelyben egy többtagú bizottság hagyja jóvá a kártérítéseket. A kártérítési eljárásban törvényi kötelezettsége a felértékelőnek van, akinek szakmai és törvényi kötelessége a kár megállapítása, kiszámítása a zetközi felértékelési standardok szerint. Amennyiben ezt törvényellenesen teszi, azaz szándékosan más összeget állapít meg, akkor ez bűncselekmény. Amennyiben ehhez a szándékos félreszámításhoz csúszópénz is társul, amelyben egy vagy több bizottsági tag is érintett, akkor ez szintén bűncselekmény.
Törvényi kötelessége van továbbá annak a kormányalkalmazottnak, akinek kötelező feladata a felértékelések szakmai ellenőrzése, és aki a bizottság számára ennek alapján jóváhagyó vagy elutasító javaslatot tesz. Amennyiben ez az ellenőr szándékosan elfogadásra javasol egy kártérítést, amiről hivatali kötelességéből fakadóan tudja, hogy az helytelen, akkor ezzel bűncselekményt követ el.
Büntetőjogilag felelős tehát a felértékelő, az ellenőr, és mindazok a bizottsági tagok, akik ebben közrejátszodtak, csúszópénz ellenében vagy anélkül. De nem követ el bűncselekményt az a bizottsági tag, aki ezekről a törvénytelenségekről nem tud, nem tudhat – ez még a hatályos törvények szerint sem bűncselekmény, és ezt az Alkotmánybíróság döntése csak megerősíti.
Megszűnik-e a büntetőjogi felelősségrevonás az ilyen esetekben? IGEN. Helyes-e az az állítás, hogy a DNA-nak a módosítások következtében számos ügyben ejtenie kellene a vádat? IGEN. De jogos-e, természetes-e, helyénvaló-e ez? HÁT PERSZE, HOGY IGEN!
Sokminden lehet aggasztó az igazságügyi törvények módosítása kapcsán, de az Alkotmánybíróság döntéseinek beépítése nem lehet az.
És akárhányszor feltesszük a kérdést, hogy milyen igazságszolgáltatást akarunk, mindig jusson eszünkbe az egyedüli helyes válasz: IGAZSÁGOSAT.
Akár hallgatok, akár nem, az én igazam nyilvánvaló. Az már nem, hogy otthon megszerzem-e valaha.
maszol.ro

Az igazságügyi törvénycsomagról
Csoma Botond jogász, az RMDSZ parlamenti képviselője pontszerűen válaszolja meg az Eckstein-Kovács Péter véleményanyagában állítottakat. (Szabadság, 2017. december 16., Kérdések, válaszok meg egy kis nyelvészkedés – Véleményszilánkok az igazságügyi törvénycsomagról)
1. Állam-ügyészállam
Az a tény, hogy a Pallas Nagylexikon, az Oxford Dictionary vagy a Google sokunk jóbarátja nem definiálja az ügyészállamot, nem jelenti azt, hogy a politológiában nem létezik ez a fogalom. Az Egyesült Államokban, az akadémiai körökben igen élénk vita folyt a lehetséges ügyészállamról. Ez két esetben is felmerült, Richard Holbrooke volt diplomata és a Lewinsky-ügy kapcsán is megjelentek ilyenszerű vélemények.
Ugyancsak az ügyészállamnál maradva, Eckstein-Kovács Péter arról beszél, hogy a 24 órás fogvatartáson túl minden mást a bíróságnak jóvá kell hagynia. Nemcsak a fogvatartás intézményén keresztül kell megítélni ezt a helyzetet, hanem meg kell vizsgálni más elemeket is. Az ügyészség és a titkosszolgálatok közötti esetleges titkos, demokratikus szempontból átláthatatlan együttműködési megállapodások kapcsán felmerülhet az a kérdés, hogy az előbbi vajon nem jut-e túlzott befolyáshoz, amely ellentmondhat a hatalmi ágak szétválasztásának, és meghaladhatja a jogállamiság kereteit. Nyugati konszolidált demokráciákban, ahol komolyan veszik a hatalmi ágak között létező fékek és ellensúlyok rendszerét, elképzelhetetlen lenne, hogy egy vezető ügyész ne jelenjen meg egy parlamenti kivizsgáló bizottság előtt, és teljesen ignorálja a törvényhozó hatalmat.
Eckstein-Kovács Péter: „az ügyészek munkájának eredményességét/törvényességét a jogerős bírósági ítéletek minősítik: ha a vádlottakat felmentik, az azt jelenti, hogy az ügyészek rosszul végezték dolgukat. A DNA esetében a bíróságok által ítélettel »hitelesített« vádiratok aránya évek óta 90% körül volt. Ez nem tökéletes, de messze a nemzetközi átlag feletti eredmény.”
Bennem kételyek merülnek fel, amikor azt látom, hogy a bíróságok 90 százalékban a DNA-nak adnak igazat, ez az arány Európa nyugati felében 65-70 százalék. Ennyivel felkészültebbek lennének a romániai ügyészek nyugati kollégáikhoz képest? Ebben a tekintetben muszáj megemlíteni a Mikó-ügyet, amely nyilvánvaló justizmord (súlyos bírói tévedés), vagy más pereket, a Nagy Zsolt elleni eljárást például, ahol nagyon is vitatható bírói ítéletek születtek. A jogállamiság megszilárdításának szempontjából kifejezetten jónak tartom azt, hogy a bíróknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy együttműködtek-e 1990 után a titkosszolgálatokkal. Tilos őket ügynökként beszervezni, és az esetleges megállapodások az ügyészségek és a titkosszolgálatok között közérdekű információnak minősülnek.
2. A 2004 évi 303. sz. törvény a bírók és ügyészek jogállásáról
Eckstein-Kovács Péter:„A 3§-ból törölték azt a kitételt, hogy az államelnök által kinevezett bírók függetlenek a törvény által meghatározott kereteken belül. A továbbiakban megfosztották az államelnököt attól a jogától, hogy kinevezze az ügyészség vezetőit. Az ügyészek függetlenségének törlése utat nyit az ügyészek politikai alávetésének az Igazságügyi Minisztériumnak.”
A 3§ az ügyészek és nem a bírók függetlenségéről szól! Az ügyészek a tevékenységüket az Igazságügyi Minisztérium autoritása alatt fejtik ki, ez nem jelent alárendeltségi viszonyt (relaţii de subordonare), a minisztérium nem utasíthatja az ügyészeket, hogy ki ellen emeljenek, vagy ne emeljenek vádat, az autoritás szervezeti kérdésekre terjed ki. Nem mellékes, hogy az autoritás fogalmának bevezetésével nem történt semmi más, mint az, hogy a törvényt összhangba hozták az Alkotmány 132. cikkelyének első bekezdésével, amely így szól: „Procurorii îşi desfăşoară activitatea potrivit principiului legalităţii, al imparţialităţii şi al controlului ierarhic, sub autoritatea ministrului justiţiei.” (Az ügyészek a törvényesség, a részrehajlás mentesség és a hierarchikus ellenőrzés elvei szerint, az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt fejtik ki tevékenységüket.) A demokratikus társadalmakban mindenhol különbség van az ügyészek és a bírák függetlenségi mértéke között, hiszen az előbbiek nem képezik a harmadik hatalmi ág, a bírói hatalom részét, és hierarchikus szervezetekben fejtik ki tevékenységüket.
Eckstein-Kovács Péter: „A továbbiakban megfosztották az államelnököt attól a jogától, hogy kinevezze az ügyészség vezetőit.”
A szenátusi vita előtt a speciális bizottság megszavazta, hogy az államfő egyszer visszautasíthat indokolt módon ügyészi kinevezési javaslatot.
Eckstein-Kovács Péter: „A 96§ olyan értelemben módosult, hogy az állam köteles viszontkeresettel fordulni a súlyos tévedésével vagy akaratlagosságával anyagi kárt okozó bírók és ügyészek ellen. Eddig a Legfelső Bírói Tanács (CSM) döntéskörébe tartozott, hogy megállapítsa a rosszhiszeműséget/súlyos tévedést, ami anyagi kárt okozott, vagy indokolt esetben megkeresse a bíróságot, hogy az állam által kifizetett kártérítést a vétkes bíróra hárítsa. Ez volt szerintem a helyes megoldás. A kötelezően beindítandó viszontkereset erősen elbátortalaníthatja az ítélkező bírókat, rendelkező ügyészeket.”
A bírák és ügyészek anyagi felelőssége nagyon szigorú feltételek között valósul meg. Az első feltétel az, hogy egy nemzetközi testület, mint például a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának, kártérítés kifizetésére kell ítélnie a román államot. Másodszor egy bírósági eljárás keretén belül meg kell állapítani, hogy az illető bíró vagy ügyész rosszhiszeműen járt el, vagy súlyos gondatlanságot követett el, és emiatt következett be a kár, amelyet az államnak ki kellett fizetni. A harmadik lépésben az államnak a Pénzügyminisztériumon keresztül pert kell indítania az illető ellen, hogy a kártérítést behajtsa. Tehát, három bírósági eljárásról van szó, ami elég komoly garanciát jelent a jogállamiság szempontjából, és nem állunk azzal szemben, hogy itt tulajdonképpen a bírák vagy az ügyészek megfélemlítése történt. Ami az anyagi felelősséget illeti, azt gondolom, hogy a jogállam szempontjából elfogadható, tekintve, hogy a bírák és ügyészek emberi sorsokról döntenek.
3. A 2004 évi 317. törvény a CSM szervezéséről és működéséről
Eckstein-Kovács Péter: „A 67§ első bekezdése létrehozza az Igazságügyi Felügyelet (Inspecție judiciară) új formáját: megalapít egy, a CSM-től függetlenül működő, bár szervezésileg odasorolt bűnüldözési struktúrát, amelyik a bírók és ügyészek által elkövetett bűncselekmények esetében nyomoznak. Jól mutatja a Iordache-bizottság ordas szándékát az, hogy eredetileg ezt a testületet az Igazságügyi Minisztérium alárendeltségébe kívánta volna létrehozni, ami még rosszabb döntés lett volna. Az elfogadott változat is rossz: ez kivonja a bírókat a DNA hatásköre alól, és egy maréknyi magisztrátusnak adja át a többi kolléga feletti nyomozás jogát.”
Ebben az esetben tárgyi tévedéssel állunk szemben. Az Igazságügy Felügyelet semmilyen bűnüldözési hatáskört nem kap. Az Igazságügy Felügyelet kizárólag szakmai ügyekben ellenőrizheti a bírákat és ügyészeket, és fegyelmi ügyekben járhat el. A bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós bűncselekményeket továbbra is a DNA vizsgálja, az igazságszolgáltatással kapcsolatos bűncselekmények vizsgálására létrehoztak egy részleget az Általános Ügyészségen belül, a főügyész közvetlen alárendeltségében. A politikumnak semmilyen befolyása nincs erre a testületre.
Eckstein-Kovács Péter: „Jogállaminak nem minősíthető az a módosítás, ami szerint a vezető ügyészi beosztásokra való pályázás mellőzi az eddig kötelező írásbeli próbát, márpedig a régi rómaiak is tudták, hogy scripta manent.”
Vezető ügyészi beosztásokra csak olyan ügyészek pályázhatnak, akik komoly régiséggel rendelkeznek, nem tegnap léptek be a rendszerbe, az interjúkat nem politikusok tartják, hanem a Legfelső Bírói Tanács.
4. A büntetőjogot és -eljárást módosító javaslatokat
nem elemezném, mert még nincsenek végleges javaslatok a bizottságban sem. Az RMDSZ pedig nem tud egyetérteni minden egyes módosítással.
5. Eckstein-Kovács Péter kérdései
„Elfogadható-e, hogy nem maga a kormány terjeszti be az igazságügyi törvénycsomagot, hanem egy amorf, nehezen felelősségre vonható bizottságra bízza azt? Ad-e okot bizalomra az, hogy a bizottság vezetését nem egy szakemberre, hanem a 13-as kormányrendelet során már megbukott képviselőre bízták (Fl. Iordachera), illetve a bizottságban vezető szerepet kapott egy személyesen érdekelt személy (St. Cătăniciu)? Vajon miért nem kérték ki szavazás előtt a Velencei Bizottság véleményét? Mivel indokolható, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített előírások mellett a jogállamiságot súlyosan sértő rendelkezések kerültek túlsúlyba a csomagba? Milyen hatást kelt, ha a módosítások közvetlenül befolyásolhatják a kormányzó pártok vezetőinek folyamatban levő büntető pereit? Mi a magyarázata annak, hogy a szakmai szervezetek, köztük a CSM negatívan véleményezte a tervezetet? Mivel magyarázható az, hogy tüntetések gerjedtek országszerte a csomag ellen? Hát az, hogy a nemzetközi intézmények aggódnak azért, hogy csapást szenved a korrupció elleni harc, ha a tervezet szerint fogadják el a csomagot? Mivel magyarázható, hogy fontos nagykövetségek vagy például az amerikai külügy aggódva figyelik, mi történik? Képesnek tartja-e a parlamenti többséget arra, hogy a végszavazásnál minden engedményt visszacsináljon abból, amit az eredeti tervezethez képest tett? Hiszi-e, hogy a PSD–ALDE szövetség a jogállamot erősíteni akarja a csomaggal, és nem gyengíteni azt a számos bajban levő vezetője javára?”
Nem tartom ördögtől valónak, hogy az igazságügyi törvényeket nem a kormány – habár az eredeti tervezetet a kormány dolgozta ki –, hanem egy parlamenti bizottság terjeszti be. Egyetértek, hogy el lehetett volna küldeni a Velencei Bizottságnak véleményezésre, az államfő is megteheti kihirdetés előtt. A képviselőházban eddig megszavazott három törvény nem bontja le a jogállamiságot, nem állít le folyamatban lévő bűnvádi eljárásokat, nem segít sem Dragneának, sem másnak.
Nagyon nehéz tárgyszerűen és higgadtan viszonyulni ehhez a kérdéshez olyan körülmények között, amikor a mindent átható politikai csatározás teljesen háttérbe szorítja a szövegszerű jogi elemzést. Nem segít a helyzeten az sem, hogy a PSD elnökének büntetőjogi gondjai vannak, a speciális bizottság elnöke, Florin Iordache pedig, akinek vezetésével tárgyalják a tervezeteket, a hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet kezdeményezője. A PSD hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy ezt a kérdést is teljesen behálózza a politikai antipátia.
Johannis megnyilvánulása az igazságügyi törvények kapcsán teljesen politikai logikát követ, mellőzi a jogi megközelítést, ez részben érthető is, hiszen annak ellenére, hogy de iure államfő, de facto, tulajdonképpen az ellenzék vezéralakja, hálás téma ez a belpolitikai csatározásban. Alkotmányossági szempontból viszont aggályos az, hogy teljesen ellenzéki politikai szereplőként viselkedik ebben a kérdésben. Szabadság (Kolozsvár)

Álláspontot adott ki az Erdélyi Magyar Néppárt az igazságügyi törvények módosításáról
Álláspontot adott ki az Erdélyi Magyar Néppárt az igazságügyi törvények módosításáról, amelyben leírják, hogy az EMNP tagjai és támogatói aggodalommal követik az igazságügyi törvények módosítását célzó kormánypárti döntéseket. A Szilágyi Zsolt elnök, és Toró T. Tibor ügyvezető elnök által aláírt állásfoglalásban kiemelik, hogy a román igazságügyi rendszer reformját a Néppárt is szükségesnek tartja, hiszen az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények pontatlanságaira vagy az esetlegességeire a mindennapi gyakorlatból elég példát lehet hozni, de az Alkotmánybíróság is erre kötelezi a jogalkotót. Ugyanakkor megalapozottnak tartják a gyanút, hogy e döntések mögött sokszor nem csak a jogállamiság iránti elkötelezettség, hanem inkább a kormánypárti elit és szövetségeseinek önös hatalomtechnikai érdekei, illetve a korrupcióellenes harc szereplőinek megleckéztetése rejlik – írják. „Ezt támasztja alá a szóban forgó törvények módosítása során mutatkozó számos, a parlamenti szokásjog és gyakorlat határait feszegető eljárás, továbbá a kormányzati bizonytalanság és következetlenség mind a tartalmi, mind a kommunikációs kérdésekben. Beszédes tény az is, hogy a kormány végül hosszas huzavona után lemondott törvénykezdeményező jogáról és úgy döntött, hogy »kecskére bízza a káposztát«, amikor három olyan honatyának (Florin Iordache bukott miniszter, Eugen Nicolicea és Şerban Nicolae elhíresült parlamenti bizottsági elnökök) játszotta át a tervezetek parlament elé terjesztését, akiknek mind szakmai, mint politikai előélete ebben a kérdésben finoman fogalmazva is kétes” – áll az állásfoglalásban. Az EMNP szerint a kormány mögött álló parlamenti többség, „sajnálatos módon a magyar képviselők hathatós támogatásával, a törvényalkotási folyamat során figyelmen kívül hagyta a jelentősebb szakmai csoportosulások által megfogalmazott érdemi kifogásokat, nem vett tudomást a Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanács többszöri negatív véleményezéséről, eltekintett fontos – közöttük az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió meghatározó országai – diplomáciai testületek, valamint nemzetközi integrációs szervezetek figyelmeztetéseitől, és minimális érzékenységet, de annál inkább hatalmi arroganciát mutatott az »utca« hangja iránt is, amely a hónapokig zajló és százezreket megmozgató tüntetések során egyre erősebben szólt” – írják. Amiatt is kiemelik aggályikat, hogy a parlamenti többség nem mutatott hajlandóságot „a jogállamiság legtekintélyesebb nemzetközi őre”, az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság álláspontjának kikérésére sem. „Miután a törvényalkotási folyamat parlamenti szakasza lezárult, a korrekciós lehetőség már csak az államelnök és az alkotmánybíróság kezében van. Reményünket fejezzük ki, hogy az államelnök élni fog alkotmányos jogával és kihirdetés helyett visszaküldi a törvénycsomagot a parlamentnek, továbbá él befolyásával és eléri azt, hogy a parlamenti vita újrakezdésekor a Velencei Bizottság véleményezése legyen az irányadó” – áll az állásfoglalásban. „A magyarság szavazataival parlamentbe jutott képviselőktől pedig azt várjuk, hogy a jogállamot érintő álláspontjuk kialakításánál törekedjenek minél szélesebb konszenzusra az erdélyi magyar társadalmon belül. Nekünk, számbeli kisebbségben élő magyaroknak a jogállamiság nem csak a demokrácia szempontjából fontos, hanem létkérdés. Ezért ebben ne kössenek a közösségünk számára semmilyen hasznot nem hozó elvtelen megállapodásokat!” – zárul az állásfoglalás. (közlemény) Transindex.ro

Alkotmányossági kifogás a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény kapcsán
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény módosítását.
A legfelsőbb bíróság közleménye értelmében csütörtöki ülésükön döntöttek a bírák arról, hogy a testület alkotmányossági kifogást emel a 2004/303-as törvényt módosító jogszabály bizonyos előírásai ellen.
A szenátus döntő házként kedden fogadta el a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvényt módosító tervezetet.
A plénum által elfogadott módosító javaslatok között több olyan is szerepel, amelyeket a tervezetet előkészítő parlamenti különbizottság előzőleg elutasított, újrafogalmazva azonban megszavazták ezeket a szenátorok.
Az egyik módosítás a jogi tévedés esetén a bírák és ügyészek felelősségre vonásáról rendelkező, 96-os cikkelyt érinti. Eszerint a kárt szenvedett fél kizárólag az államhoz – amelyet a pénzügyminisztérium képvisel – fordulhat kártérítésért, a törvényszéken keresztül. A jogerős ítélet kikézbesítésétől számítva egy év áll az állam rendelkezésére, hogy kifizesse a kárpótlást. Ezt követően a pénzügyminisztériumnak kötelessége kártérítési eljárást indítani azon bíró vagy ügyész ellen, aki a jogi tévedést elkövette. Az állam joga a bíró vagy ügyész elleni eljárás elindítására a kártérítés kifizetésétől számított egy év után évül el. Egy ehhez kapcsolódó másik módosítás értelmében a bírák és ügyészek csak akkor vonhatók felelősségre, ha a jogi tévedést rosszhiszeműség vagy súlyos gondatlanság okozta. Agerpres; Népújság (Marosvásárhely)

Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba az anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások
Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba január elsejétől Romániában azok az áprilisban elfogadott törvénymódosítások, amelyek a kórházakban és szociális intézményekben segítik elő a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: sem az egészségügyi minisztérium, sem a munka és szociális szolidaritás minisztériuma nem dolgozta ki a hatályba lépés előtt a törvénymódosítások végrehajtási utasításait. Korábban a törvénymódosítást kezdeményező RMDSZ azt közölte: nagymértékben a végrehajtási utasításokon múlik, hogy a törvénymódosítás valóban kiterjeszti-e az anyanyelvhasználat jogát az egészségügyre és a szociális intézményekre.
A munkaügyi tárca az MTI kérdésére közölte, hogy egy kerettörvény módosításáról lévén szó, nem szükségesek a végrehajtási utasítások, az egészségügyi minisztérium pedig egyelőre nem válaszolt az MTI kérdéseire. A munkaügyi tárca azt is hozzátette: mivel a törvénymódosítás a közigazgatási törvény küszöbértékeihez köti a kisebbségi nyelveken beszélő személyzet alkalmazásának a követelményét, a közigazgatási törvény végrehajtási utasításait kell irányadónak tekinteni ebben az esetben is. Korodi Attila szerint a törvényeket január elsejétől alkalmazni kell akkor is, ha nincsenek hozzá végrehajtási utasítások.
Kicsit sarkítva: ha nem alkalmazzák, az hivatali visszaélésnek számít” – tette hozzá a politikus. Úgy vélte: az RMDSZ politikusaira hárul a feladat, hogy 2018 elején meggyőzzék az illetékeseket a kormányhatározatok kibocsátásának a szükségességéről. A frakcióvezető szerint az egészségügyben várható a nagyobb ellenállás, mint a szociális intézményekben.
A román képviselőház április 11-én ellenszavazat nélkül fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyek szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét. Klaus Johannis államfő előbb alkotmányossági vizsgálatot kért, de az alkotmánybíróság pozitív véleményezése után kihirdette a törvénymódosításokat.
Az erdélyi Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) arra figyelmeztetett, hogy a törvénymódosítások nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról. Az AGFI példaként azt hozta fel, hogy egy kolozsvári kórházban „egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni” a módosított törvények előírásainak.
A civil jogvédők aggályaira válaszolva az RMDSZ a végrehajtási utasítások fontosságát hangsúlyozta. „Fontos, hogy a törvény alkalmazási módszertana pontosan határozza majd meg, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazniuk ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben” – fogalmazott közleményében az RMDSZ. A szövetség szerint a törvénymódosítás az „anyanyelvhasználat lehetőségét bővítette”. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ nem támogatja a büntetőjog „eszement” módosításait
Az RMDSZ parlamenti frakciói nem értenek egyet a büntető törvénykönyv és büntetőeljárási törvénykönyv módosítására tett legújabb kormánypárti javaslatokkal, és főleg azzal az „eszement ötlettel”, hogy 200 ezer eurós összeghatár alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés – tájékoztatta a sajtót a Maszol kérdésére csíkszeredai évértékelő beszélgetésén Kelemen Hunor szövetségi elnök, Korodi Attila képviselő és Tánczos Barna szenátor.
Az RMDSZ politikusai ugyanakkor sajnálatosnak tartják, hogy a bírák és ügyészek jogállására vonatkozó 2004/303-as, az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó 2004/304-es és a Legfelsőbb Bírói Tanáccsal (CSM) kapcsolatos 2004/317-es igazságügyi törvényt módosító tervezetet összemossák a büntetőjog módosításával.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ-es honatyák tiszta lelkiismerettel vállalták a három igazságügyi törvény módosítását. Szavai szerint ezek nem a korrupcióellenes harcról szólnak, nem akadályozzák vagy rontják azt, és az igazságszolgáltatás függetlenségét sem befolyásolják, sőt a politikától való függetlenségét erősítik.
„Ezek a törvények a bírók és az ügyészek státusáról szólnak, semmi köze a büntetőtörvénykönyvhöz, a Legfelsőbb Bírói Tanács a szervezését tartalmazzák, az ügyészek és a bírák felelősségre vonását és a karrierlehetőségeket. A módosítás az állam büntetőpolitikáját semmilyen mértékben nem befolyásolja, ezek elsősorban technikai kérdések, de van néhány olyan ügy, amelyet az ügyészek és a bírák kifogásolnak. A kérdés tulajdonképpen az, hogy azt a hatalmi egyensúlyi állapotot, amely hiányzik ma Romániában, vissza lehet-e állítani vagy sem” – állapította meg Kelemen Hunor.
Egyenlő bánásmód bíráknak és ügyészeknek
A politikus kifejtette, hogy a parlament által már elfogadott módosítások révén különválasztanák az ügyészeket a bíráktól a Legfelsőbb Bírói Tanácsban. Ez azért fontos, mert eddig az ügyészek hozhattak döntéseket a bírákkal kapcsolatban is, illetve az ügyészek többségben voltak a CSM-ben. Ezzel szemben az Európai Unióban minden országában megtörtént ez a különválasztás. Az új törvény azt is kimondja, hogy az ügyészek, valamint a bírák karrierépítésükben miként haladhatnak előre.
„Nem engedi meg azt, ami most még lehetséges: hogy például egy ügyész a ranglétrán a legfőbb ügyészségre jut, majd egyet gondol, és 15 év ügyészi munka után bíróvá válik, szintén a legfelsőbb bíróságon. Az új törvény azt mondja, lehetséges ez a váltás, de a ranglétra aljáról kell kezdenie az építkezést” – mutatott rá az RMDSZ elnöke, aki szerint az is fontos kitétel az új törvényben, hogy két évvel meghosszabbítják a tanulási folyamatot, így nem 25 éves korukban lehetnek legkorábban véglegesen kinevezett bírók vagy ügyészek, hanem 27 évesen.
A törvénycsomagban továbbra is lehetővé teszik, hogy 55 éves korukban, tehát viszonylag fiatalon menjenek nyugdíjba, de ha ennek ellenére tovább folytatnák munkájukat, akkor nem kapnák meg a speciális nyugdíjukat a bírói vagy ügyészi fizetés mellé, addig amíg elérik a 65 éves nyugdíjkorhatárt. Kelemen Hunor szerint ez a javaslat váltotta ki az egyik legnagyobb felháborodást.
A törvénytervezetben szerepel az is, hogy a bírók és ügyészek ugyanazokban az alap egészségügyi szolgáltatásokban részesüljenek, mint bármely más állampolgár, tehát például a költségtérítéses gyógyszereket ők is vásárolják meg – eddig ugyanis ez nem így volt.
„A felelősségre vonás témaköre is nagy vihart kavart, mert mi azt mondtuk, hogyha valaki olyan munkát végez, amely kárt okoz az államnak vagy másoknak, akkor azért őt anyagilag is felelősségre lehet vonni. Ma egyedül az ügyészek és a bírók esetében nem létezik ilyen felelősségre vonás, ezen akarunk változtatni” – jegyezte meg Kelemen Hunor. Hozzátette, az új törvény értelmében esetükben nemzetközi bírósági ítéletre van szükség, ha munkájukkal, döntéseikkel kárt okoztak az államnak. Ehhez a rosszhiszeműséget is be kell bizonyítani, ami az egyik legnehezebb feladat. De ha ez megtörtént, akkor a pénzügyminisztériumnak az állam nevében kell eljárnia, és a kártérítést bírósági úton hajthatja be.
Rosszkor és rosszul terjesztették elő a Btk.-módosítást
Az RMDSZ három politikusa a sajtóbeszélgetésen elmondta: a büntetőjog PSD által javasolt módosításait nem ismerik még, mert azokat nem terjesztették a plénum elé, de eddigi információik alapján nem támogatják az indítványaikat.
A hatályos büntetőeljárási törvénykönyv lehetővé teszi a büntetés bizonyos szakaszában, hogy házi őrizetben legyen az illető, viszont Romániában ezt nem tudják alkalmazni, mert nincsenek meg az ehhez szükséges technikai feltételek – kommentálták azt a módosítási javaslatot, miszerint a 3 évnél rövidebb időre elítélt személyek házi őrizetben töltsék le a büntetésüket.
Tánczos Barna szerint az igazságügyi rendszer működésében vannak alapelvek, amelyekről lehetett volna értelmesen vitázni, és sajnálatos, hogy az év utolsó hetében mindenféle „eszement ötlettel” álltak elő, amit nem gondoltak végig.
A politikusok kifejtették, hogy a károkozással kapcsolatban az alkotmánybíróság azt mondja, hogy valamiféle számszerűsített értékküszöbnek lennie kell, amelyet a mindenkori minimál- vagy átlagbérhez kellene kötni, de több százezer eurókat emlegetni hülyeség.
„A hivatali visszaéléssel van egy óriási definícióbeli probléma: ez nem feltétlenül az értékhatárról szól. Ott van példaként az ittas vezetés: egy bizonyos alkoholmennyiség fölött bűncselekménynek minősül, az alatt pedig csak kihágás. Ha nem is a legjobb hasonlat, de a hatalommal való visszaélést is így kellene kezelni, mert egy dolog a direkt közbeszerzéssel megvásárolt golyós tollak esetében a rossz közbeszerzési procedúra, amit megállapít a számvevőszék, és más dolog, ha azt mondja, hogy ez ugyanaz, mintha a 30 millió eurós uniós projektben a közbeszerzési procedúrát elrontották volna” – fejtette ki a szenátor.
Mint mondta, jelen pillanatban nincs különbség a közbeszerzési procedúra szándékos, tudatos elrontása és a tudatlanságból elkövetett procedurális hiba között – ezen mihamarabb változtatni kell. maszol.ro