Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Udvarhelyszéken Firtosmartonosban tartják a Székely Szabadság Napját
A marosvásárhelyi felvonulás betiltását követően az udvarhelyszéki Székely Tanács úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napját Firtosmartonosban tartjuk Gálffy Mihály székely vértanú szobránál. A megemlékezés a székelykeresztúri Székely Tanács szervezésében március 10-én, 16 órakor kezdődik. Felkérjük az udvarhelyszéki polgárokat, hogy támogassák a székelyföldi autonómia törekvéseket, vegyenek részt a megemlékezésen.
A Székely Szabadság Napján tiltakozzunk a jogtiprás, a felvonulás alkotmányos szabadságának korlátozása ellen!
Ugyanakkor felkérjük azokat az udvarhelyszéki önkormányzatokat, akik még nem fogadták el az autonómia petíciós határozatokat, hogy március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadják el Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Eddig Udvarhelyszéken a következő önkormányzatok fogadták el a határozatot:
Kápolnásfalu, Derzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfala, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám.
Legyen március 10-e az összefogás és a cselekvés napja! Csatlakozunk a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felhívásához, és arra kérünk mindenkit, hogy március 10-én tűzze ki a székely zászlót!
Székelyudvarhely, 2015. március 6.
Dr. Farkas Csaba, a SZNT alelnöke Thamó Csaba, az udvarhelyszéki Székely Tanács elnöke Nagy Pál, az udvarhelyszéki EMNT elnöke Gálfi Árpád, az MPP székelyudvarhelyi elnöke Jakab Attila, a Néppárt székelyudvarhelyi elnöke

Erdély.ma,

Többnapos ünnepségsorozat Udvarhelyszéken
Koszorúzással, ünnepi beszédekkel és kulturális műsorokkal emlékeznek Udvarhelyszéken az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulóján, március 15-én. Vasárnap Udvarhelyen két megemlékezést is tartanak, vidéken pedig ünnepi szentmisére és istentiszteletre várják a helybélieket.
Március 15-én délben a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyi szervezetei, valamint az Udvarhelyszéki Székely Tanács közös megemlékezést tart Székelyudvarhelyen, a Márton Áron téren: a kulturális műsorral egybekötött eseményen felszólal Bereczki Zsolt református lelkipásztor, Gálfi Árpád, az MPP helyi szervezetének elnöke, Jakab Attila, a Néppárt udvarhelyi szervezetének elnöke, illetve a Székely Tanács részéről Biró Edit. Az ünnepségen közreműködik a Balázs Ferenc Vegyeskar. A koszorúzást követően a megemlékezés közös himnusz- és szózaténekléssel zárul.
Tavalyhoz hasonlóan a helyi polgármesteri hivatal késő délutánra időzített fáklyás felvonulást szervez a nemzeti ünnep alkalmából: a megemlékezők délután hat órakor gyülekeznek a Művelődési Ház előtt, majd onnan a Márton Áron térre, a Vasszékely szobrához vonulnak. Az ünnepség koszorúzással kezdődik, majd felszólalnak a történelmi egyházak képviselői, az önkormányzat részéről pedig Bunta Levente polgármester. Az esti programot a Role zenekar koncertje zárja.
Zászlós felvonulással kezdődik vasárnap délelőtt kilenckor a ünnepség Székelykeresztúron, a Millecentenáriumi emlékműnél, majd fél tízkor Petőfi Sándor legendai sírját koszorúzzák meg. Tizenegy órától a székelykeresztúri történelmi egyházközségben ünnepi istentiszteleteket tartanak, majd tizenkettőkor az unitárius templom ünneplő gyülekezete a Szabadság térre vonul. Tizenkét óra öt perckor a református templomból kihozzák az országzászlót, majd megkoszorúzzák Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát.
Délelőtt fél tíztől ünnepi szentmisét tartanak a szentegyházasfalvi római katolikus templomban, ezt követően negyed tizenegykor koszorúznak a templomtéren, fél tizenegytől pedig szekeres felvonulás indul a szentkeresztbányai templomtérre a fúvószenekar kíséretében. Ünnepi szentmise lesz a szentkeresztbányai római katolikus templomban délelőtt 10.30-tól, majd fél tizenkettőtől az ünnepi műsor keretében a Nyerges-tető legendáját adják elő a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola végzős tanulói. A verses-táncos előadást követően megkoszorúzzák a millenniumi emlékművet.
Farkaslakán vasárnap reggel fél kilenckor indul útra a negyven lovasból álló díszmenet: Bogárfalváról indulnak, ezt követően Szentlélek és Malomfalva után a községközpontba érkeznek vissza, ahol fél tizenkettőtől tartják a központi ünnepséget a Tamási Áron Emlékház melletti téren, majd megkoszorúzzák a tizenhárom aradi vértanú emlékére állított kopjafát. Az ünnepi műsor meghívottja Soltész Miklós, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. A lovasok a későbbiekben Pálfalván és Váralján át folytatják útjukat, a menet Kecsetben ér véget, ahol a helyi gyermekek kulturális műsort adnak elő a kultúrotthonban.
Székelyszentmihályon 12 órától a helyi unitárius templomban istentiszteleten emlékeznek meg az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. Az imádságot Jakab Imola siménfalvi református lelkipásztor mondja, a szószéki szolgálatot Vass Zsuzsa kadácsi unitárius lelkész végzi. A siménfalvi polgármesteri hivatal, a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör és a Székelyszentmihályi Unitárius Egyházközség rendezvénye a köszöntések után az emlékműnél folytatódik. A történelmi ismertető után szavalatok hangzanak el, és a bencédi vegyes kórus énekel. A szeretetvendégséget kulturális program zárja a székelyszentmihályi művelődési házban.
Zetelakán ünnepi szentmisét tartanak fél tizenegytől a templomban, majd fél tizenkettőkor térzenére várják az ünneplőket a kultúrotthon előtti térre, ahol délben tartják a megemlékezést.
Oklándon ezúttal nem lesz ünnepség a községközpontban, ám tekintettel arra, hogy a nemzeti ünnep vasárnapra esik, a község összes településén ünnepi szentmisét és istentiszletet tartanak. A település vezetősége a homoródújfalusi unitárius templomban vesz részt az ünnepi szertartáson, majd megkoszorúzzák a vértanúk emlékére állított kopjafát.
Parajdon 10 óra 40 perckor kezdődnek az ünnepi szertartások, majd ezeket követően a település központi parkjában tartják a megemlékezést déli 12 órától. A koszorúzás után kulturális műsor következik, az időjárástól függően a parkban vagy a helyi kultúrotthonban. Délután két órától Felsősófalván, három órától pedig Alsósófalván tartanak kulturális műsorral egybekötött megemlékezést.
Korondon délelőtt 10 órakor kezdődik a lovas toborzás a községben, majd röviddel 12 óra után zenekari kísérettel a szoborőrség elfoglalja helyét a vértanúk helyi emlékművénél, kitűzik az ünnepi zászlókat, és elhangzik a magyar himnusz. A megemlékezést követően délután 6 órakor nyitják meg Molnos Zoltán korondi származású festőművész festészeti kiállítását a Firtos Művelődési Egylet kiállítótermében.
Molnár Melinda, Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Erdélyi csipke: könnyedség, elegancia, rafinéria
A Székely Nemzeti Múzeum időszakos kiállítása Marosvásárhelyen
Múlt szerdán a Maros Megyei Múzeum Néprajz és Népművészeti Osztályának épületében, a Rózsák tere 11. szám alatt megnyílt a Székely Nemzeti Múzeum időszakos kiállításaErdélyi csipkék címmel, mely az erdélyi csipkeművészet múltját, legfontosabb központjait mutatja be, technikáiba nyújt betekintést.
A kiállítást Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója nyitotta meg, a meghívott népművészeket Pop Angela, a népművészeti osztály vezetője mutatta be. A csipkeművészet múltjáról dr. Szőcsné Gazda Enikő, a kiállítás kurátora, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa beszélt a jelenlévőknek. Mint elmondta, a nyugat- és közép-európai összefüggő csipkeövezetek árnyékában a XVII. századtól Erdélyben is nívós csipkeművészet élt, melynek összegyűjtésére eddig nem sok hangsúlyt fektettek a múzeumok. Ezelőtt két évvel rekonstruálták az erdélyi csipke XIX–XX. századi kultúrtörténetét, amely a Székely Nemzeti Múzeum saját gyűjteménye mellett több múzeum és számos magángyűjtemény féltve őrzött kincseit tartalmazza. A korai csipkeművészet remekei az egyházak és főúri udvarok köréből kerültek ki, és főként a nyugati csipkedivat Erdélybe áramlásáról árulkodnak: XVII–XVIII. századi miseruhák, egyházi tárgyak, nemesi díszruhák, átmeneti műfajú hímzett- áttört kézimunkáknak volt szerepük abban, hogy Erdélyben is megkedveljék a csipke által képviselt eleganciát és rafinériát. Az importált ritkaságok mellett megtekinthetők a segesvári, székelyszentkirályi, háromszéki és csíki vert csipkék, besztercei szász, székelyföldi magyar rececsipkék, szatmári és háromszéki frivolitás, dél- és nyugat- erdélyi román varrott csipke, árapataki rojtkötés, majd a XIX. század végétől egyre inkább teret nyerő horgolt csipke divatjára vilá-gított rá a szakértő, amelyet a szakirodalom nem tart csipkének, hanem csipkeutánzatként jellemez.
Erdélyben a csipke divatjának térhódítása a XVI. századtól kezdődött, a korabeli kolozsvári adójegyzékek szerint elsősorban a szászországi annabergi, a felvidéki és a lengyelországi csipkevásárok irányából érkeztek az első valódi csipkék Erdélybe. A csipkéről általában gyűjtőfogalomként beszélnek, holott rengeteg technikája és válfaja van. A legrégebbi a csomózott és a fonott csipke, a varrott és a hajós csipke, illetve a háló- vagy rececsipke, a legfontosabb technikával készült az eredeti vert csipke, amely a reneszánsz és a németalföldi divat hatására honosodott meg tájainkon – mondta a székelyföldi kiállítás kurátora.
Amint a bemutatón elhangzott, a XVII. században már létezett a torockói csipkeverő központ, melynek működését iparpolitikai megfontolásokból támogatták. A bányavidékeken, ahol a termőföld nem volt alkalmas növénytermesztésre, az asszonyokat arra ösztönözték, hogy alternatív megélhetési forrásként foglalkozzanak csipkekészítéssel. A Mária Terézia által kiadott kötelező jellegű csipkeoktatás begyűrűzött a háromszéki iskolai oktatásba, illetve a marosvásárhelyi Református Leánygimnáziumba is, melynek kiállított csipkemintái ugyancsak megtekinthetők a július végéig nyitva tartó kiállításon. A szentkirályi csipkeverés motívumkincsét megreformáló Bandi Dezső szerepéről is hallottunk, aki az 1960-as években csipketervező tanfolyamokat tartott, új technikákat vezetett be, valamint a háromszéki iparművész, Szentkatolnai Bálint Benedek által tervezett tüllhímzések is megtekinthetők.
Erdélyben németalföldi telepesek honosították meg a nyugat-európai országokban ötszáz éves hagyománnyal bíró csipkeverést. A Hargita megyei Székelyszentkirály a csipkeverés központja, 1924-től az egyház kezdeményezésére, szociális meggondolásból honosították meg a csipkeverést azért, hogy otthonmaradásra bírják a cselédként elszegődő lánygyermekeket.
A marosvásárhelyi megnyitó színfoltja a híres székelyszentkirályi vert csipke készítése volt. A jelenlévőknek a hagyományőrző Berze Ibolya unokájával, László Kingával, valamint Berze Katalin tanítványaival, most kilencedik osztályos diáklányokkal mutatták be a mai napig a legszebbnek és legértékesebbnek tartott vert csipke készítésének fortélyait. Nagymamák és unokák, tanítványok dobigálták ördöngös ügyességgel a húsz-harminc botocskát – egy sarjúval megtömött párna fölött, amelyre gombostűkkel felszúrt, kirajzolt mintát rögzítettek –, anélkül, hogy egyszer is elrontanák az irányt, a vert csipkét ugyanis visszabontani nem lehet.
A székelyszentkirályi Berze Katalin az ifjabb nemzedéknek örökíti át tudását, a település iskolájának hetedikes-nyolcadikos diáklányait tanítja a nagy türelmet és odafigyelést igénylő tevékenységre. A tibódi László Kinga nagymamájától, Berze Ibolyától olyan szinten sajátította el a csipkekészítést, hogy a nagyszebeni népi mesterségek országos versenyéről háromszor is első díjjal térhetett haza. Mint a csipkekészítés mesterei elmondták, egy tenyérnyi vert csipke napi nyolcórai munkával három nap alatt készül el, ezért is felbecsülhetetlen értékkel bír.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Több napon át gyógyítanak az önkéntes orvosok
Újra elkezdi munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja Hargita megyében szombattól. A megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segíti.
Ezúttal 31 orvos és egészségügyi szakember vesz részt a gyógyító körúton, akik Székelyudvarhelyre, Bánkfalvára, Zetelakára, Gyimesbükkre, Hidegségbe, Csíkmenaságba, Székelyvarságba, Oklándra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el – jelezte a szervezet. Az orvos-csoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus, gyermek fül-orr-gégészek, gyermek szemész, fogorvosok, gyógypedagógus, szülész-nőgyógyász, gyermek urológus, ortopéd műszerész mester, mentőápolók és szakorvosjelöltek vesznek részt.
Az orvosok csíki programja
A csoport tervezett csíki programja: május 11: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; szemészeti szűrés Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola tanulói számára; gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; fül-orr-gégészeti szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
A keddi nap
Május 12.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti szűrés Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola tanulói számára; 9–13 óra között gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a kisiskola tanulói számára; 14 órától gyermekgyógyászati vizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére a plébánián; egész nap fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára
Szerdán is gyógyítanak
Május 13.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti vizsgálat Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola gyermekei számára; egész nap gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; egész nap gyermekgyógyászati szűrés Tarhavason, kizárólag a tarhavasi és terkuczai iskolások részére; egész nap: fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
A csütörtöki programról
Május 14.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti vizsgálat Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola gyermekei számára; egész nap gyermekgyógyászati szűrés, kizárólag a hidegségi iskolások részre; egész nap fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
Az utolsó nap programja
Május 15.: 9–14 óra között gyermekneurológiai és gyermekgyógyászati vizsgálatok a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán; 9–14 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatok gyermekek részére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fül-orr-gégészeti osztályán; 9–13 óra között gyermekgyógyászati szűrés Bükkhavason, kizárólag a bükkhavasi és barackosi tanulók számára; 9–13 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatok Gyimesbükkön kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; 9–13 óra között nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; 9–13 óra között a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon; egész nap Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupa, eredményhirdetés 13 órakor.
A csíkszentmártoniakat várják
A csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központ udvarán a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntesei ingyenes nőgyógyászati rákszűrésre és tanácsadásra várják azokat a csíkszentmártoni hölgyeket, akik egy évnél régebben vettek részt nőgyógyászati szűrésen, akiknek nőgyógyászati jellegű panaszuk van, továbbá azokat, akiket az októberi szűrővizsgálat után levélben értesítettek arról, hogy májusban jelenjenek meg kontrollvizsgálat céljából.
A szűrővizsgálat időpontja: május 11-től 14-ig 9–13 és 14–18 óra között, május 15-én, pénteken pedig 9–13 óra között. Előjegyzés nincs, a szűrővizsgálatra az érkezés sorrendjében kerül sor.
Székelyhon.ro

Vonzóbbá vált a székely turizmus
Bár a székelyföldi megyékbe látogató turisták száma több mint 20 százalékkal nőtt ebben az évben, a központi fejlesztési régióhoz tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megye továbbra is a rangsor utolsó két helyét foglalja el. Az idegenforgalmi mutatók azonban javultak az elmúlt hetekben, állítja Daragus Attila, az országos faluturisztikai egyesület alelnöke, aki szerint a háromszéki panziók jelenleg 90-100 százalékos telítettséggel üzemelnek.
Bár a székelyföldi megyékbe látogató turisták száma több mint 20 százalékkal nőtt ebben az évben, a központi fejlesztési régióhoz tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megye továbbra is a rangsor utolsó két helyét foglalja el. A legfrissebb felmérés szerint – amely első sorban az év első hat hónapjának adatait veszi figyelembe – a turisták mintegy 40 százaléka Brassóba érkezett, 21,8 százalékuk Maros megyébe, 18,5 százalék Szeben megyébe, Fehér és Hargita megye 7,6, illetve 7,4 százalékkal szerepel, míg Kovászna megye 4,7 százalékkal a sereghajtó. Ez az arány június óta egészen biztosan javult Kovászna megye esetében, ekkor érkeznek ugyanis a gyógykezelésre beutalt vendégek. A tartós kánikulának köszönhetően is növekedett a háromszéki panziók forgalma, jelenleg 90-100 százalékos telítettséggel üzemelnek ezek a vendéglátó-ipari egységek – tudtuk meg Daragus Attilától, az Antrec országos faluturisztikai egyesület alelnökétől, aki szerint az elmúlt évektől eltérően nemcsak az ország déli megyéiből, hanem külföldről is több vendég érkezett. „Nem tudjuk, mi a magyarázata az érdeklődésnek, de örülünk neki. Az már hagyománynak számít, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú és a tusnádi szabadegyetem ideje alatt Tusnádfürdő száz kilométeres körzetében minden szálláshelyet lefoglalnak, ettől függetlenül azonban igyekszünk testre szabott programokkal, minőségi szolgáltatásokkal csábítani a turistákat, és az árakat sem növeltük tavalyhoz képest” – mondta Daragus. Az sem meglepő a szakember szerint, hogy a látogatók egy részét a gyógyturizmus vonzza, ők a borvízforrásokat, a mofettákat keresik, de sokan érdeklődnek a történelmi vagy az irodalmi vonatkozású emlékhelyek iránt, Dózsa György, Gábor Áron vagy éppen Benedek Elek szülőházát keresik fel. „Előrelépésnek számít, hogy tavaly Bálványos felé leaszfaltozták az utat, idén azonban pénzhiány miatt nem folytatták a munkálatokat a Szent Anna-tó irányában, de úgy tűnik, ez nem tartotta távol a vendégeket” – magyarázta a faluturisztikai egyesület alelnöke.
Turistavonzó csíkszeredai városnapok
A csíkszeredai turisztikai információs iroda vezetője, György Piroska munkatársunk kérdésére elmondta, nem tudnak pontos vagy hozzávetőleges információkkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy ebben az időszakban hány turista fordul meg a megyeszékhelyen, abban azonban egészen biztosak, hogy legtöbben nyáron keresik fel a várost, a vakáció ideje alatt. „Úgy látjuk, hogy a városnapoknak egyre nagyobb szerepe van az idegenforgalomban” – vélte György Piroska. Ezt azzal magyarázta, hogy a most hétvégén zajló városnapi rendezvénysorozat idejére mondhatni megteltek a szálláshelyek, ami azt jelzi, hogy ilyenkor megnövekedik a turisták száma a városban. „Ami meglepő, hogy egyre több idegenül beszélő turista fordul meg az irodánkban. Már nemcsak Magyarországról, hanem más európai országokból is egyre többen érkeznek Csíkszeredába” – mondta az irodavezető. Mint mesélte, beszéltek olyan külföldi turistával is, aki elmondta másodszor tér vissza vidékünkre, mert legutóbbi látogatásakor nem tudott mindent megnézni.
Szentkép, hűtőmágnes
Csíkszeredában egyébként rendszerint a pünkösd idején fordul meg a legtöbb turista: a csíksomlyói búcsúra több százezren látogatnak, közülük sokan a városi és környékbeli panziókban keresnek szállást. Urbán Erik ferences templomigazgató elmondta, amellett, hogy növekszik a látogatók száma, örvendetes, hogy egyre több a fiatal zarándok. Szerinte feltehetően azért növekedett a kegyhelyre látogatók száma, mert beindultak a magyarországi, határon kívüli kirándulások programjai. „Sokan érkeznek Magyarországról, és számos helyi látogatónk is van. Tavaly Japánból és Ausztráliából is volt vendégünk” – sorolta Urbán Erik. A csíksomlyói ferences kolostor épületében egy kegytárgybolt is működik. Itt Gergely Izabella eladótól, a Szociális Testvérek Társaságának tagjától megtudtuk, leginkább a helyi jegyeket magán viselő tárgyakat vásárolják a turisták. „Szentképeket, hűtőmágneseket szoktak vásárolni, de szoktam ajánlani nekik a Csíksomlyóról szóló könyveket is, nagyrészük többnyelvű” – magyarázta az eladó. Mint mondta, leginkább a zarándokok keresik fel a kegytárgyboltot. Főként azokat a tárgyakat vásárolják, amelyeken a csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor mása látható.
Udvarhely „csupán” tranzitváros
Noha érdeklődőkben nincs hiány, Székelyudvarhely továbbra is tranzitvárosnak számít idegenforgalmi szempontból. A rövid városnézést követően a turisták többsége inkább a környékbeli települések felé veszi az irányt – tudtuk meg a Tourinfo irodában. A városháza által működtetett iroda egyébként négynyelvű turisztikai tájékoztatóban mutatja be Székelyudvarhely és térsége épített örökségét, történelmi múltját, kulturális programjait és a különböző kikapcsolódási lehetőségeket. Megtudtuk, naponta akár kétszázan is érdeklődnek a nyári időszak alatt Székelyudvarhelyen, az Emlékezés parkja melletti turisztikai irodánál. „Nemcsak turisták, hanem olyan helyiek is igénylik az útikalauzokat és térképeket, akik vendégeiknek mutatnák be a várost” – tudtuk meg Bálint Júlia irodavezető-helyettestől. Az információkat igénylő turisták zöme magyarországi, és általában csoportosan, idegenvezetővel jönnek a városba, de számos egyéni látogató is érdeklődik. Persze távolabbról is „kiszúrják” a székely anyavárost, legutóbb spanyolországi turisták igényeltek útbaigazítást, de gyakoriak például a skandináv vendégek is. Bálint Júlia elmondta, főként a történelmi városrész érdekli leginkább a látogatókat, a Székely Támadt-várat, a templomokat és a Haáz Rezső Múzeumot nézik meg legtöbben. Az iroda munkatársa szerint általában a szabadidős tevékenységek és a hagyományos mesterségek érdeklik a turistákat, így nagyon sokan a korondi fazekas élményműhelyt látogatják meg, de többen választják a szintén korondi lovas-szekeres körutat is, melynek keretében különböző műhelyekbe látogathatnak el. A népi örökség iránt érdeklődők a környékbeli tájházakat is felkeresik, emellett nagyon népszerű a turisták körében a zeteváraljai víztározó és a székelyderzsi erődtemplom is. Bálint Júlia elmondta, általában a turisták útvonalától függően ajánlják a látogatnivalókat. „Székelyudvarhely még mindig nem célpont” – jelenti ki az irodavezető-helyettes, hozzátéve, próbálnak tenni a város tranzitjellege ellen, főként rendezvényekkel igyekeznek lekötni a turistákat.
Népszerű a szekér, de a terepjáró is
„Naponta akár harmincan is betérnek a turisztikai információs irodába, de ennél sokkal több turista érkezik a faluba, jelenleg is szinte teljes mértékben el vannak foglalva a szálláshelyek” – mondta el érdeklődésünkre Sztojka Beáta, a farkaslaki Tourinfo Iroda munkatársa. Az irodavezető szerint a községet többnyire magyarországi turisták látogatják, míg Parajdra számos román ajkú, de orosz vendég is ellátogat. Távolabbról érkező külföldiek is megfordulnak Tamási Áron szülőfalujában, zömében holland és német lakókocsis turisták, akik kempinghelyet keresnek. A Farkaslakára érkezőket leginkább a szekeres túrák, valamint a Fehér-Nyikó forrását felfedező terepjárós túrák vonzzák, továbbá népszerű úti cél a Gordon-hegyen található Jézus szíve kilátó.
Magyarországról jönnek a legtöbben
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research 2013-ban tett közzé egy átfogó felmérést a székelyföldi turizmusról, mely szerint a régióba látogatók 24 százaléka magyarországi, de ez az arány a különböző turisztikai célpontok esetében nagyon nagy mértékben különbözik. A legfontosabb célpontok Kovászna, Szováta és Tusnádfürdő. A gyógyturizmusáról nevezetes Kovásznán gyakorlatilag nincsenek magyarországi turisták, de Szovátára is meglehetősen kevesen látogatnak. Ezzel szemben például Udvarhelyszéken, Zetelakán, Parajdon, Székelyudvarhelyen, a Gyergyói-medencében többségben vannak az anyaországi kirándulók. A tanulmány szerint egy turista egy nap alatt átlagosan 350 lejt költ el székelyföldi látogatása alkalmából, ebbe a szállás, étkezési és egyéb költségek is beletartoznak, viszont az utazást nem foglalja magában.
Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

1909-es kapuval kezdtek
Székelykapu-felújítási program
Szeptember elején egy 1909-ben épült csíkdelnei székelykapu felújításával kezdődött el az a program, amelynek végén a szervező Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület azt reméli, hogy meg tudja menteni a szomszédos megye legveszélyeztetettebb székelykapuit.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt., illetve a magyar nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával hatmillió forint áll a megye rendelkezésére helyi székelykapuk felújítására. 2014-ben öt neves székelykaput újítottak fel, ennek folytatásaként újabb kilencet van lehetőség megmenteni a jövő generáció számára – olvasható Hargita Megye Tanácsa közleményében.
A csíkdelnei kapu galambdúcának (székelyül galambbúgjának) felújítása már elkészült, most következik a teljes kapuszerkezet restaurálása. Emellett Csík térségében Csíkszentkirályon egy kapu, Csíkmenaságon kettő, Csíkszentgyörgyön egy és Csíkmadarason szintén egy kapu újul meg. Udvarhely térségében, Zetelakán, Székelylengyelfalván és Székelyszentléleken egy-egy kaput restaurálnak a pályázati pénzből, amelyek felbecsülhetetlen nemzeti kincsnek számítanak.
Hargita Megye Tanácsa 2009 tavaszán lépett be a Kőlik Hagyományőrző Egyesületbe, hogy megyei szintre terjeszthesse ki Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, és megmentsék az értékes székelykapukat. 2009 óta a tanács restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgáltatásán keresztül, ugyanakkor számos kaput sikerült megmentenie a pusztulástól.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdély legidősebb magyar papja ma is aktív
A 98. évébe lépett nemrég elején Bíró Antal atya, aki ma Böjte Csabának segít: a szászvárosi ferences kolostorban berendezett gyermekotthonban él, rendszeresen misézik, prédikál.
Nézem a kezét. Ujjai helyén mintha görcsösen, szeszélyes könnyűséggel kanyargó szőlőkacsok, erősen kapaszkodó, szép erezetű öreg fa gyökerei lennének. Finoman a karomra fonódnak; ha nyomatékosabban mond valamit, nemcsak a hangját emeli meg, szorít egyet az ingemen.
Odalett a csont, az ízület
– Látja, tanár úr, a begombolkozás is nehezemre esik – mondja. Ragaszkodik hozzá, hogy tanár úrnak szólítson. Az imént azt kérdezte, mivel foglalatoskodtam eddig életemben; régvolt munkám keltette fel leginkább az érdeklődését. Ő is tanított: az 1940-es években Székelyudvarhelyen mint ferences barát németet és magyar irodalmat.
– A börtönben ment tönkre mindkét kezem. Pedig nem vertek meg, hanem meghúzta a cement a pincében, ahol tartottak. Az öregedéssel pedig csak súlyosbodott az állapota: odalett a csont, az ízület. Tavaly márciusban ráadásul elestem, három helyen eltört a lábszáram. Porckopás van a térdemben, rázuhantam a folyosón a kőpadlóra. Elölről kezdtem az életemet a kilencvenhetedik évemben. Magatehetetlenül feküdtem hetekig, mint egy pólyás baba. Újra meg kellett tanulnom mozogni, járni, kérem szépen. Jobban félek, mióta nincs fájdalmam. Ezért is keresem a kezeket. Akkor biztonságban érzem magam.
Az egykor szászok lakta, építőmesterei munkáját nyomaiban őrző Szászváros felett esős-borús az idő. A ferences rendház hatalmas, boltíves folyosója is sötétbe burkolózik. Késő délután érkeztünk meg Antal atyához, Erdély legidősebb papjához, Csaba testvér egyik segítőjéhez. Öt-tíz éves gyerekek lepik el pillanatok alatt a folyosót; vége a tanulóidőnek, kezdődik a vacsora, juhsajt van és főtt tojás. Magyar–román keveréknyelven beszélgetnek egymással és a nevelőkkel. A gyerekek sokszor szegény román családokból érkeznek Szászvárosba, később átkerülnek Csaba testvérhez Dévára; autóbusszal és vonattal negyven perc a távolság. A gyerekek körbevesznek minket, határozott mozdulattal kezet nyújtanak. Három-négy kar nyúl felénk egyszerre: az idegenből jött a legérdekesebb ebben a pillanatban. A nevemet mondom, az egyik visszakérdez:
– Ti-be-ri? Tiberiu? Én is Tiberiu vagyok – vágja rá büszkén. Aztán beözönlenek az étkezőbe. Antal atya mellett a kis asztalon ott a főtt tojás lefedve, mellette egy tepsiben rizses lecsó hűl. Ő főzte magának. Az íróasztalon világoskék papír szálkás betűkkel. „Előttük van” – betűzöm ki a szöveget; oldalt az Alföldy-féle irodalomkönyv és egy Jókai, a Mire megvénülünk. Az ablak előtt címeres magyar zászló.
– A rabonbán unokája vagyok, tetőtől talpig székely – feleli, mikor a gyermekkoráról kérdezem. – Zetelaka mellől, Küküllőkeményfalváról származom. Onnan mentem barátnak.
Vékonyka kötetet mutat, végigpörgetem, beleolvasni nincs idő, folytatná a beszélgetést. Látom, hogy versek.A saját költeményei. Tavaly gyűjtötte össze és egészítette ki őket, amikor beteg volt.
– Nem is költemények ezek a szó mai értelmében. Regös vagyok én, krónikás.
Aztán fejből mondja, s megfogja a kezem:
– „Áron püspök! Erdély fia, sziklajellem a javából, / Csodát fakaszt minden szava, akár Mózes a sziklából.” Tanítani akarok vele, tudja, tanár úr? Mert a csodák megtörténnek, s bizony azt is tudhatjuk, ha egy kicsit gondolkodunk, hogy a csodának kétféle módja van: a hivatalos, amit a római kúria elismer, s van kérem ezen túl milliónyi magáncsoda is. Olyan esemény, olyan személy szava az ember életében, ami irányadó, ami a szemét felnyitja.
Nekem Áron püspök, a szent életű Márton Áron volt ilyen irányadóm, ilyen Úristentől kapott csodám. Egyedül szentelt engem a gyulafehérvári püspöki kápolnában. Hatan várakoztunk a növendék barátok közül a papságra. Péter és Pál napján ötöt felszentelt, nekem meg kellett várni, amíg betöltöm a huszonharmadik évemet. Különleges ajándék volt. A szertartás után, jövőre lesz hetvenöt esztendeje, széket hozatott nekem, szemben magával leültetett, úgy, mint ahogy mi ülünk most. Szépen lassan a következőket mondotta. „Fiam! Tudod-e, mire vállalkoztál?” A kérdés hirtelen jött, mellbe vágott. „Nehéz idők előtt állunk. Most kaptam a jelentést a Vatikánból, hogy Oroszországban hogyan üldöznek két jezsuita atyát.” Aztán elmondta a statisztikát: hány papot börtönöztek be, végeztek ki eddig a kommunisták. „Ez vár ránk is” – mondta 1941-ben, amikor még kevesen sejtették a háború kimenetelét. Mindig hangsúlyozom: nemcsak azokat kell boldoggá avatni, akik börtönben haltak meg annak idején, hanem azokat is, mint Márton püspököt, akik példamutatóan éltek.
Szinte a püspökkel egy időben került fogságba is. Márton Áron a negyvenkilences csíksomlyói búcsúról távozva, miután sofőrje Székelyudvarhely és Segesvár között kicselezte a letartóztatására igyekvő titkosrendőröket, kerülő úton visszatért Gyulafehérvárra. Nem sokkal később Bukarest felé menet fogták el, s került börtönbe, majd 1967-ig házi őrizetbe.
– A negyven esztendőn át legutolsónak hitt csíksomlyói körmenetre én vezettem 1949-ben a zetelakai keresztalját – mondja Antal atya. – Több tízezren voltak a somlyói nyeregben. Márton Áron püspököt négy gyimesi csángó kísérte lóháton, hogy megvédjék. Mikor visszaértem Zetelakára, a káplánunk körmenettel fogadott a falu határában. A központba érve a káplán elkezdte énekelni a Himnuszt. Zúgott egész Zetelaka, mint az őserdő. Még aznap este üzent a közelben tartózkodó püspök: hívják össze a környék papságát, mert testamentáris szavakat akar mondani nekünk. Röviden beszélt: „Ki tudja, találkozunk-e még?! A kötél a nyakamon; csak azt várom, mikor húzzák meg. Nem mondok nektek egyebet: engedelmeskedjetek a mindenkori törvényes püspökötöknek. Egyébbel ne törődjetek. Vállalom a sorsomat, vállaljátok ti is!”
Megfogja a karomat, a szemembe néz áthatóan, egészen közelről. Értelem, érzelem s az akaraterő csillog benne egyszerre. Keménykötésű férfi, szenvedéllyel beszél, néha szinte kiabál, máskor egészen lehalkítja a hangját, főleg, ha elkomorul.
– A káplánomat a Himnusz éneklése miatt keresték ugyan a rendőrök, de addigra elbujdosott. Engem nem sokkal később, augusztus 29-én, a mohácsi vész évfordulóján tartóztattak le. Harminchárom napig vallattak. Egy olyan fiatal magyar férfi vette föl az adataimat, akit én elnökként érettségiztettem. Hogy hívják az urat? – kérdezte. Szégyelld magadat, mondtam, nézd meg az érettségidet, hogy ki írta alá! – folytatja az atya, s haragosan felemeli a hangját; mintha itt lenne vallatója, s neki mondaná. – Egy mellényben és egy ingben voltam a Securitate pincéjében, akkor kezdődtek az ízületi nyavalyáim is. Azt követelték, írjam alá, hogy a kommunizmus ádáz ellensége vagyok. Persze hogy nem írtam alá, kérem szépen. Száz tanút hozunk, válaszolták. Mondom, egyet hívjanak! Nem hívtak.
A jegyzőkönyvbe mégis bekerült, hogy „a rendszer ellensége”, s a papír végigkísérte az életét a változásig. Aztán szabadon engedték, visszamehetett szerzetestársai körébe. A rend működését nemsokára betiltották: 1951. augusztus 20-án éjjel Erdély 22 ferences kolostorából százhúsz barátot szedtek össze. Hamarosan mindannyian a nagy máriaradnai rendházban találták magukat, az orosz katonák szomszédságában. Végül három részre osztották a kisebb testvéreket: a teológiai tanárok és a növendékek Désre, mások Körösbányára kerültek. Bíró Antalt a székelyföldi Esztelnekre helyezték, a Kárpátok aljába. Misézni lehetett, de őrizték őket. A teológiai tanárok titokban tovább folytatták az oktatást, s aztán négy fal között felszentelték a klerikusokat. A közelben lakó rendtárs, Csaba testvér is még az illegális időkben lett ferences.
– Amikor megszüntették a kényszerlakhelyeket, feltették a kérdést: hová akarok menni szolgálni. A Kárpátokba, Pálpatakára szerettem volna kerülni, falusi emberek, medvék és farkasok közé, távol a külvilágtól. Mondtam is. Az állam nem engedte, elővették a jegyzőkönyvet, hogy ellensége vagyok a kommunizmusnak. Nem maradhattam a székelyek között, ki kellett takarítaniuk engem Erdélyből! A Bánságba, a Temesvári egyházmegyébe, Neudorfba, egy sváb faluba helyeztek a német nyelvtudásom miatt. Negyvenhét esztendeig voltam ott. Német nyelvtudás, hát igen – sóhajt. – Amikor a diplomát szereztem, azt mondta a vizsgáztató: maga ugyan Nyikó menti dialektusban beszéli a németet, ellenben a grammatikája tökéletes. Ezzel a Nyikó menti dialektusommal miséztem a sváboknak, ezzel kereszteltem, eskettem, temettem őket. Amikor el akartak helyezni, küldöttséget menesztettek Temesvárra, visszakértek.
Megáll egy pillanatra, megtörten néz rám.
– Fáradt vagyok, tanár úr, bronchitisem van, eddig bírtam hanggal – mondja.
Tamási Áron huncut székely volt
Szedelődzködnénk, de váratlanul lendületesen folytatni kezdi. Csaba testvérről beszél, arról a negyven évvel fiatalabb paptársról, aki Márton Áron mellett talán a legnagyobb hatással volt rá életében. Böjte Csaba néhány évvel Ceausescu bukása után érkezett Dévára. Egy szobát hagytak meg az előző rendszerben a plébánosnak, a ferences kolostor többi helyisége romokban állt.
– Oda jártak be korábban piszkolni, szeretőzni. Csaba a lakatot az ajtóról letörte, kitakarított, s elkezdte maga köré gyűjteni a gyerekeket. Amikor ezt meghallottam, s láttam, milyen hatása van, csatlakoztam hozzá, a gyerekeket sokszor az éhhaláltól mentő kis csoporthoz. Életre hívtuk a Szent Antal Alapot. Ami pénzem volt, beleadtam. Ott állok mögötte: Szászvárosban ő hivatalosan a plébános, de én misézek a bentlakóknak és a szászvárosi, szórványban élő magyaroknak. Először Csaba vitt át Magyarországra, missziót tartottunk Szentesen. Így mutattam be őt: „Ama régvolt hadak útját rég belepte a múlt pora, ne várjátok a királyfit, nem jön vissza többé soha. De Isten megszánt minket, helyette jött másik Csaba, csuhában jött, nem lóháton, az ő neve Böjte Csaba.” Mióta mellette vagyok, egyértelművé vált: annál, milyen vallású, sokkal fontosabb, hogy jó vagy rossz-e az ember.
A kisegyházak néha még jobban is segítik Csaba testvért. Ötven-hatvan éves férfi jött hozzánk a minap. Azt mondta, pünkösdi lelkészként bejár a debreceni börtönbe, felkeresi a cellákat. Raboskodik ott egy marosszéki fiú, nem tudom, mit csinált. A kisfia nyolcéves, nálunk van Szászvárosban. A lelkész annyi csomagot hozott, amennyi a csomagtartójába belefért. Aztán ugyanebből a pünkösdi gyülekezetből két hét múlva hárman jöttek, hogy segítsenek, két hónap múlva pedig egy zsák rizst és egy zsák cukrot küldtek a gyermekeknek. Idejött tizenkét nazarénus leány a nyáron, kitakarították az egész kolostort, rendbe szedték a kertet.
A regösségről, a dalnokságról érdeklődnék megint, ő azonban az eszmei-irodalmi előképekről beszél.
– Két nagy írónkat is hallhattam élőben: még papnövendékként Tamási Áront. Huncut székely volt a kopasz fejével. Ő mondta, hogy a székely kétszeresen magyar ember. Nyirő Józseffel pedig beszéltem is, amikor 1942-ben a kolozsvári moziban bemutatták az Emberek a havasont. Elöl ült, vele a stáb, Szőts István rendező. Látta, hogy szerzetesek vagyunk, odajött hozzánk a vetítés után. Gratuláltunk a filmhez. Tudtuk, hogy otthagyta a papságot, megnősült, református lett. „Becsüljétek meg a csuhát! – mondta. – Engem azóta ver az Isten, amióta a reverendát ledobtam magamról.”
Bíró Antal atya viszont hű maradt.
– Jövőre lesz a hetvenötödik évfordulója, hogy Áron püspök pappá szentelt. Remélem, megünnepelhetjük. Minden testrészem rossz már. Azért adok hálát Istennek, hogy a szívemet, a fejemet megőrizte.
Pethő Tibor
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

Vezetékes áram több mint 180 háztartásba
A második szakaszban – több mint 270 ezer lejért – 3587 méternyi magas feszültségű, illetve 870 méternyi alacsony feszültségű villanyvezetéket, egy transzformátort és négy elosztódobozt a megyei tanács átadott Zetelaka községnek, így a munkálatok elkezdődhetnek, minek nyomán idén 46 háztartásba jut el a villanyáram – tájékoztat a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
Lövéte község Somkőháta részének villamosítása esetében a megyei tanács szintén átadott 9737 méter magas feszültségű és 572 méter alacsony feszültségű villanyvezetéket, egy transzformátort és a nyolc elosztódobozt, melyeket 460 ezer lejért szerzett be. Az üzembe helyezési munkálatok várhatóan a jövő évben kezdődnek el.
Székelyhon.ro

Az echós szekér nyomában: műkedvelő színjátszó társulatok találkozója Gagyban
Ismét útjára indul az ekhós szekér, húsz színjátszó csoport részvételével, november 21-én Gagyban. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanácsa és Szentábrahám Község Polgármesteri Hivatala közös szervezésében megvalósuló színjátszó-találkozót szombaton 9 és 17 óra között tartják Gagy falu művelődési házában.
Az ekhós szekér nyomában elnevezésű színjátszó-találkozó a felnőtt műkedvelő színjátszók legismertebb fesztiválja a megyében. A találkozó fellépési lehetőséget nyújt az amatőr színjátszó csoportok számára, ugyanakkor komoly tapasztalatcserét jelent, új ötletekkel gazdagodnak, barátságok, későbbi együttműködések születnek.
Az elmúlt években az udvarhelyszéki településeken körbejárt e fesztivál. A kilencvenes években a Homoród menti falvak találkozójaként indított rendezvény, hosszabb megszakítás után, 2008-ban Homoródkarácsonyfalvára vonzotta a felnőtt színjátszókat. Farkaslaka 2009-ben, Lövéte 2010-ben, Rugonfalva 2011-ben volt házigazda, majd 2012-ben Kisgalambfalva, 2013-ban ismét Farkaslaka következett, majd 2014-ban Kobátfalva adott otthont a fesztiválnak. Gagy falu művelődési házában Agyagfalva, Homoródújfalu, Kecset, Kisgalambfalva, Kobátfalva, Lövéte, Nagygalambfalva, Oroszhegy, Siklód, Szentegyháza és Zetelaka műkedvelő színjátszó csoportjai lépnek fel.
A társulatok további együttműködésének ösztönzése és egymás munkájának jobb megismerése érdekében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány – Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával elkészült a Hargita megyei műkedvelő társulatokat összesítő kiadvány, amelyet a szombati találkozón mutatnak be.
L. I.
maszol.ro

A kétnyelvűség hiánya és a megyezászló ügyében interpellált az MPP Hargita megyében
Salamon Zoltán a Magyar Polgári Párt Hargita megyei frakcióvezetője a december 7.-i rendkívüli tanácsülésen a 132-es megyei besorolású út kétnyelvű tábláinak hiányával kapcsolatosan tette fel a sokak által hangoztatott kérdést: Miért kerültek egynyelvű helység, illetve irányjelző táblák a felújított útszakaszra? Az MPP számára elfogadhatatlan Barti Tihamér, beruházásokért felelős alelnök, válasza, mely szerint egy 2007-ben elkezdett, a kormány által finanszírozott útfelújításról van szó. Barti szerint a projektben egynyelvű, román feliratozású táblák szerepeltek. Ennek megfelelően került kivitelezésre a beruházás. A megyei tanács alelnöke biztosította az MPP képviselőjét, hogy Hargita Megye Tanácsa egy másik programmal megoldja a kétnyelvű táblák kérdését az érintett szakaszon. Ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy további költségelvonásra lesz szükség, hiszen a táblák elkészítését és kivitelezését is tartalmazta az 57 millió lejes beruházás.
Hova tűnt a megyeházáról a megyezászló? – hangzott a másik kérdés, de erre már érdemi válasz nem érkezett. Borboly Csaba tanácselnök a következő, Zetelakán esedékes tanácsülésre ígért választ.
MPP Sajtóiroda
Erdély.ma

De hová tűnt a székely zászló?
Közel két hét elteltével sem válaszolt Borboly Csaba arra a kérdésünkre, hogy hová tűnt Csíkszeredában a megyeháza homlokzatáról a székely zászló.
A megyei önkormányzat elnökéhez december elsején intéztük kérdésünket, de mivel nem kaptunk visszajelzést, négy nap elteltével újabb levelet írtunk. Pontosan arra voltunk kíváncsiak, hogy miért távolították el a székely zászlót az épületről, illetve vissza fog-e kerülni a helyére.
Amint megírtuk a székely zászló eltűnését, az egyik önkormányzati képviselő is rákérdezett a megyei önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén, ám kitérő választ kapott. Borboly Csaba a Zetelakán csütörtökön esedékes tanácsülésre ígért választ.
Több mint hat éve, 2009 novemberében döntött arról a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testülete, hogy Hargita megye zászlója lesz a kék-arany színű lobogó. Először 2010. március 15-én vonták fel a megyeházára az új megyezászlót, amely miatt több román szervezet először az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, majd ennek számukra kedvezőtlen döntése után a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fordult, kérve a zászlóra vonatkozó önkormányzati képviselő-testületi határozat megsemmisítését.
Miután 2012 szeptemberében a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős döntéssel megsemmisítette a megyezászlóra vonatkozó határozatot, a megyei tanács elnöke jelezte, a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságához fordulnak az ügyben, a zászló pedig helyén maradt. Mostanig.
Székelyhon.ro

Magyarázat nélkül került vissza a székely zászló
A székely lobogót szavazták meg a megyei képviselők Hargita megye hivatalos zászlójának pénteken a Zetelakán tartott önkormányzati-testületi ülésén. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciói támogatták a döntést, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői tartózkodtak a voksoláson.
A megyei önkormányzati képviselők többsége ötféle elképzelés közül a székely lobogót tartotta a legmegfelelőbbnek arra, hogy az Hargita megye hivatalos zászlója legyen – tudtuk meg a Zetelakán tartott megyei önkormányzati-testületi ülés után nem sokkal Incze Csongortól, Hargita Megye Tanácsának RMDSZ-es alelnökétől. Mint mondta, Ion Proca a Nemzeti Liberális Párt politikusa módosító indítványt terjesztett a tanács elé, melyben kifejtette, a román nemzetiségű képviselők számára teljesen mindegy, hogy melyik zászlótervet fogadják el az ülésen, de azt szeretnék, ha a kérdéses lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is felkerülne. A javaslatot szavazás után elvettették a tanácsosok.
MPP: Székelyföld zászlaját senki nem sajátíthatja ki!
Az MPP-frakció nem értett egyet azzal, hogy a székely lobogó legyen a megye zászlója, éppen ezért tartózkodott a voksoláskor. A történtekről Thamó Csabát a polgáriak megyei képviselőjét kérdeztük, aki elmondta, több szempontból is kifogásolják a megszületett döntést. Kijelentette, nem értenek egyet azzal, hogy a székely zászlót bármely település is kisajátítsa magának. „A székely zászló Székelyföld zászlója, vagyis mindenkié” – fogalmazott. A 141/2015-ös törvényt ismertetve Thamó rámutatott, a jogszabály egyik pontja kimondja, hogy a közintézményekre három zászlót lehet kitenni: az országét, az Európai Unióét, illetve az adott közigazgatási egységét. „Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a székely zászlót száműzték a hivatalos épületekről.” A kérdéses törvény egy másik „ravasz és furcsa” cikkelye leszögezi, hogy két közigazgatási egység nem fogadhat el azonos zászlót. Thamó szerint a törvényhozók ezzel azt akarták meggátolni, hogy Székelyföldön mindenhol a székely lobogót fogadják el hivatalos zászlónak, így sajátunké téve azt.
Thamó Csaba kifejtette, az MPP frakciója nevében arra kérte román ajkú kollégáit: segítsék azon törvénymódosító törekvéseiket, amellyel el szeretnék érni, hogy elfogadják a székely lobogót a régió zászlójaként. A támogatásért cserébe azt ígérte, a polgári frakció is segíteni fog nekik abban, hogy román szimbólumok is legyenek a megyezászlón. „A román közösségnek egyébként egyértelmű joga van ahhoz, hogy az ők szimbólumaik, gondolataik, érzelmeik is bekerüljenek egy Hargita megyei zászlóba” – tette hozzá.
Továbbra sincs válasz a zászló korábbi eltávolításának miértjére
Incze Csongor elmondta, nem tartja kizártnak, hogy a prefektúra megtámadja a zászlóval kapcsolatos megyei határozatot, azonban mindaddig a székely lobogó ott marad a megyeházán. A zászlót egyébként már pénteken kitűzték az intézmény épületére. A testületi ülésen nem hangzott el hivatalos magyarázat arra, hogy két héttel ezelőtt miért tűnt el a székely lobogó a megyeháza homlokzatáról, noha Borboly Csaba az önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén azt ígérte az MPP frakciónak, hogy választ ad az eltávolítás miértjére.
Mint ismeretes, több mint hat éve, 2009 novemberében döntött arról a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testülete, hogy Hargita megye zászlója lesz a kék-arany színű lobogó. A Marosvásárhelyi Ítélőtábla 2012 szeptember 26-án végleges és visszavonhatatlan ítéletben megsemmisítette a megyei tanács 269/2009-es számú, a kék-arany színű lobogót Hargita megye hivatalos zászlajának nyilvánító határozatát.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Újabb vitát szít a kék-arany lobogó
A székely lobogót fogadta el a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként pénteken Zetelakán tartott ülésén. A Magyar Polgári Párt frakciója nem támogatta a kezdeményezést, és a Gyergyószéki Székely Tanács is jelezte már: nem értenek egyet azzal, hogy a Hargita megyei önkormányzat kisajátítsa a kék-arany lobogót. Adrian-Jean Andrei prefektus a román közösség jelképeit hiányolja a zászlóról.
A székely lobogót fogadta el a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként pénteken Zetelakán tartott ülésén.
A tanácsban többséggel rendelkező RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciói támogatták a döntést, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői tartózkodtak a voksoláson. A székelyföldi megye döntéshozó testületében kisebbségben lévő román tanácsosok azt kérték, hogy a – világoskék alapon arany sávot és a székely nap-hold jelképeket tartalmazó – lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is kerüljön fel a románság jelképeként, javaslatukat azonban leszavazták.
A székely zászlót még pénteken ismét kitűzték Csíkszeredában a megyeházára. A jelkép korábban is ott lobogott az épület homlokzatán, de két hete eltűnt anélkül, hogy erre az önkormányzat vezetői magyarázattal szolgáltak volna. Incze Csongor, a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke elmondta: nem tartja kizártnak, hogy a prefektus megtámadja a zászlóval kapcsolatos megyei határozatot, azonban mindaddig a székely lobogó ott marad a megyeházán.
A zetelaki ülésen a képviselők ötféle elképzelés közül találták a székely lobogót a legmegfelelőbbnek arra, hogy Hargita megye hivatalos zászlója legyen. Az MPP-frakció tartózkodását Thamó Csaba képviselő azzal indokolta: nem értenek egyet azzal, hogy a székely zászlót bármely település is kisajátítsa. A helyi zászlók használatáról májusban elfogadott törvény szerint ugyanis két vagy több közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlaja. Thamó szerint a törvényhozók ezzel azt akarták meggátolni, hogy a Székelyföldön mindenhol a székely lobogót fogadják el hivatalos zászlónak.
Nem tetszik a zetelaki döntés a Gyergyószéki Székely Tanácsnak sem: a szervezet közleménye szerint a Hargita Megyei Tanács ismét kisajátította és megyezászlóvá fokozta le a székely lobogót. „A Székely Nemzeti Tanács már jelezte, hogy ez a lépés elfogadhatatlan, illetve annak ellenére, hogy ez a kísérlet is nyilvánvaló kudarcra van ítélve, a kezdeményezőnek egyetlen célja van vele, a saját politikai karrierjének az építése” – olvasható a közleményben.
Adrian-Jean Andrei, Hargita megye prefektusa az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva szombaton azt kifogásolta, hogy a zászlóba nem foglalták bele a székelyföldi megye román közösségének a jelképeit is. „Megengedhetetlen, hogy a megyei tanács határozata ne legyen tekintettel Hargita megye valamennyi lakosának az érdekére” – nyomatékosította a prefektus. Hozzátette, a megyezászlóról szóló határozatot egyelőre csak tervezetnek kell tekinteni.
A törvény értelmében a közigazgatási egységek által elfogadott zászló azt követően válik hivatalossá, hogy a Román Akadémia heraldikai bizottsága véleményezi, és a kormány határozatot fogad el róla. A prefektus azt is kifogásolta, hogy Hargita megye „ugyanazt a zászlót fogadta el megyezászlónak, amelyről egyszer már egy törvényerővel bíró, jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy nem Hargita megye zászlaja”.
A Hargita megyei önkormányzat – mint ismeretes – nem először hozott ilyen döntést: a testület már 2009-ben határozatba foglalta, hogy a székely zászló a megye jelképe, a Maros megyei táblabíróság azonban ezt a döntést 2012 szeptemberében jogerősen megsemmisítette.
A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fogadta el saját szimbólumaként. A lobogó oly sikeresnek bizonyult, hogy az SZNT 2009-ben tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlésén egész Székelyföld szimbólumává nyilvánították. A román hatóságok az utóbbi években perek tucatjait indítva igyekeztek megakadályozni, hogy a közösségi jelképet a székelyföldi intézményekre is kitűzzék.
Fülöp-Székely Botond, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Búcsún kértek áldást a kibővített zeteváraljai templomra
„Úgy koptassák, hogy tíz év múlva felújításra szoruljon, és akkor a restaurált templomot jövünk megáldani – mondta Jakubinyi György érsek a megnagyobbított zeteváraljai templom vasárnapi búcsúján. Az új orgonára és az elvégzett munkálatokra Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök kért áldást, majd hatvanöt bérmálkozó részesült a Szentlélek ajándékaiban.
Bár lényegesen többen férnek el a korszerűsített imádság házában, az áldó szentmisét mégis nagyon sokan a templomkertben hallgatták végig. A két főpásztorral együtt miséztek a környék papjai is, továbbá jelen volt számos világi elöljáró, valamint a testvértelepülés, Balatonfenyves küldöttsége. A magyar kormányt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára képviselte, a megyei tanácsot Borboly Csaba elnök. Az egyházközség kórusát Olti Attila vezényelte.
Soltész Miklós államtitkár (fotó) emlékeztetett, milyen csodát volt képes létrehozni a garázsból-műhelyből ez a közösség, amelyben a következő évtizedekre is lehetőségük van megerősíteni a hitet. Mert ahol élünk, az örök hit csak a kereszténységgel tud fennmaradni. Sok-sok szép örömet kívánt az egyházközségnek, Mátyás Gábor szentszéki tanácsosnak pedig, hogy őrizze meg vidámságát. Kiss-Rigó László megyés püspök az áldáskérelmek után a vízhintés szertartását végezte.
Homíliájában kiemelte: a szenteknek, így Józsefnek sem volt könnyű az élete. A szent család tagjai mégis békét tapasztaltak meg. Az ő példájára keressük Isten szándékát, nem a könnyebb ellenállást. A bérmálkozóknak, akik hűségesen kitartanak Jézus és egyháza mellett, szintúgy „nem kínál tejben-vajban életet”. De a saját felelősségre hozott döntés, hogy Jézussal szellemi-lelki kapcsolatban élnek, olyan értékek mentén vezeti majd őket, amelyet szüleiktől és a közösségtől eltanultak. Jakubinyi György érsek vallja: a bérmálás a reménység jele. Kívánta: tudjanak úgy élni, hogy a következő nemzedéknek is képesek legyenek átadni a hitet.
Kiss-Rigó László a neves bibliatudós, Jakubinyi érsek 70. születésnapja alkalmából hetven újszövetségi szentírást ajándékozott a bérmáltaknak, a több évfordulót ünneplő jubilánsnak pedig egyházmegyéje nevében egy Szűzanya-szobrot nyújtott át.
Nagy Attila, Zetelaka polgármestere Jókait idézte: „Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki látta honnan indultunk el”. Műhelyépületből előbb imaház, a tanyatelepüléseken, Ivóban, Sikaszóban, Libánban templomok épültek. Ha az embereknek szűkös is a családi költségvetésük, kiszorították a hozzávalókat. Határokon inneni és túli támogatók önzetlenül segítettek. Mátyás Gábor atya neve összeforrt a völgy népének életével. Jakubinyi György érsek köszönetet mondott az egyházközség plébánosának, amiért a sok jóakaratot összefogta. A megújuló templom jövőt jelent.
A templom felújításáról
András Alpár és Lőrincz Barna mérnökök tervei alapján rekordidő, öt és fél hónap alatt korszerűsítették a zeteváraljai plébániatemplomot. Száz négyzetméterrel nagyobbították meg a templombelsőt, harminccal a kórus-, illetve hittantermet, kazánházat építettek, padlófűtést szereltek be. Új a faberendezés is. A jelentősen megnövelt belmagasságú épület üvegtetős. A tíz festett vitrálé Csíksomlyón, az ötvenkét színes fóliás ablak Székelyudvarhelyen készült. A templomáldásra megújult a plébániaépület, a kerítés, a kapu és a szent hajlék előtti tér is. Az új orgona Székelyudvarhelyen, Pap Zoltán orgonaépítő műhelyében készült, két manuálja, pedálja, tizenöt regisztere, három segédregisztere és összesen kilencszáz sípja van. Magassága hat méter és húsz centiméter. Leghosszabb sípja három méter, míg a legrövidebb csak két centiméter.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Nem engedik elkallódni a vidéki gyermekeket
Hátrányos helyzetű gyermekeket segít új projektjével a Gyulafehérvári Caritas. Hargita megyében Székelyudvarhelyen és kilenc vidéki – köztük hét udvarhelyszéki – településen indítanak szeptemberben iskola utáni programot.
A tavaly elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének munkatársai. A kutatás során a szegénységet és a kirekesztéssel szembeni veszélyeztetettséget térképezték fel. A folyamat első fázisából kiderült, hogy a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a gyerekek kimaradnak az iskolából – mondta el Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója.
Noha nem tartozik a kistelepülések közé, Székelyudvarhelyen – a Budvár utcában található szociális központban – is indítanak iskola utáni foglalkoztatást, ugyanakkor Etéden, Siménfalván, Székelyderzsen, Újszékelyen, Zetelakán, Korondon, Parajdon, Csíkszentdomokoson és Csíkszentimrén is. Ezek a központok arra szolgálnak, hogy a szakemberek nyugodt környezetben segítsenek felzárkózni a hátrányos helyzetben lévő gyermekeknek, hiszen nekik a családban gyakorolt életminták is másak. Arról még semmi biztosat nem lehet tudni, hogy mennyi ideig fognak működni ezek a központok és a program, hiszen a szakemberek csak segíteni tudják a közösségeket. Amennyiben ők értékként tekintenek a programra és partnerek ebben, egészen hosszú távon is működhet – tudtuk meg Márton Andrástól.
A Caritas jelenleg partnerségben áll a helyi iskolákkal, önkormányzatokkal, kollégáik vannak a településeken is, segítségükkel választják ki a programba bekerülő gyermekeket. Van, hogy az iskola munkatársai jeleznek, más esetben hozzátartozó vagy szomszéd. „Nem engedhetjük meg, hogy elkallódjanak, márpedig ha nem mennek iskolába, akkor elkallódnak” – fogalmazott Márton András. Hozzátette, hogy az önkormányzatok részéről, illetve az említett közösségekben megvan az igény a programra, de összességében nem igényről van szó, hanem szükséghelyzetről.
A szeptemberben induló program előkészítése még javában zajlik, így pontosan még nem tudni, hogy milyen helyszíneken zajlanak majd ezek a foglalkozások – a jelenlegi elképzelések szerint iskolák, közösségi házak termeiben kapnak majd helyet. Márton András azt is elmondta, hogy egy évre egyetlen központ költsége hatvanötezer és hetvenezer lej körül van. Ennek huszonöt százalékát a helyi önkormányzatok biztosítják, huszonöt százalékát a megyei önkormányzat, a másik felét a Caritas és partnerei teremtik elő.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Udvarhelyszék: hat településen lesz új polgármester
A huszonhatból hat udvarhelyszéki közigazgatási egységnek – két városnak és négy községnek – lesz új polgármestere a vasárnap lezajlott helyhatósági választások nem végleges eredménye szerint.
A megválasztott településvezetők közül Bálint Imre Elemér a veterán, ő hatodik mandátumát kezdi meg. Negyvenhét polgármesterjelölt közül választhattak az udvarhelyszéki szavazópolgárok, tizenkét településen nem született meglepetés, hiszen ott csak egyetlen jelölt indult.
A választásra jogosultak közül arányaiban Homoródszentmártonban mentek el a legtöbben voksolni, a községben meghaladta a 62 százalékot a részvételi arány. A szavazópolgárok közül a legkevesebben Zetelakán adták le voksukat az egyetlen jelöltre, ott valamivel kevesebb, mint 23 százalékos részvételi arányt mértek.
Az alábbiakban a központi választási hivatal adatai alapján az udvarhelyszéki településeken urnazáráskor mért részvételi arányokat is közöljük, valamint a rendelkezésünkre álló adatokat a megválasztott polgármesterekről.
Település Részvételi arány Nyertes Székelyudvarhely 42,24% Gálfi Árpád
Székelykeresztúr 38,44% Rafai Emil
Szentegyháza 52,42% Molnár Tibor (korábbi alpolgármester)
Bögöz 56,90% Farkas Mózes
* Etéd 26,07 % Szőcs László
* Farkaslaka 54,96 % Kovács Lehel
Felsőboldogfalva 60,05% Sándor József
* Fenyéd 48,61% Bokor Botond
*Galambfalva 57,37% Gyerkó László
Homoródszentmárton 62,08% Jakab Attila
* Homoródalmás 35,23% Tikosi László
*Kányád 30,79% György Sándor
Kápolnásfalu 53,80% Benedek László
Korond 52,64% Katona Mihály
Lövéte Mihály Dénes
* Máréfalva: 39,51% Kovács Imre
* Oklánd 38,50% Cseke Miklós
* Oroszhegy 32,77% Bálint Elemér
Parajd 53,71% Bokor Sándor
Siménfalva 51,06% Péter Zoltán
* Szentábrahám 32,20% Simó Dezső Szabolcs
Székelyandrásfalva 52,25% Nagy Lajos
* Székelyderzs 50,96% István Adrián
Újszékely 45,59% Baló Zoltán
Székelyvarság 57,03% Tamás Ernő
* Zetelaka 22,97% Nagy Attila
* Ahol csak egy jelölt volt.
Székelyhon.ro

Köszöntötték a 70 éves Lőrincz Györgyöt
A Székelyudvarhelyen élő, kápolnási születésű író a kezdetektől fogva tagja a Székelyföld szerkesztőbizottságának, olyan “külső” szerkesztőségi munkatárs, aki amellett, hogy rendszeresen közöl a lapban, folyamatosan szerzőket és különböző műfajú írásokat ajánl a “belső” szerkesztők, az ötfős “kemény mag” figyelmébe, akik ezt a rendkívül színvonalas lapot immár két évtizede havi rendszerességgel – több kontinensen és a világhálón – az olvasók rendelkezésére bocsátják. Az íróval június 30-án, péntek délután, a Székelyföld szerkesztőségében találkozhattak az olvasók és a kollégák.
Lőrincz Györggyel a júliusi lapszámban Zsidó Ferenc író interjút készített, úgyhogy sok-sok apró részletet megtudhatunk a pályaívről, az ötvenes években lezajlott gyermekkorról, az indulásról és a cseppet sem egyszerű kettős életről, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években a szerző gyári dolgozóként vált az erdélyi magyar irodalom egyik meghatározó, sikeres és egyéni hangú írójává, sőt a rendszerváltozás után sem volt annyira egyszerű a helyzete, hiszen nem lett főállású szerkesztővé, nem lehetett szabadfoglalkozású alkotó, hiszen különböző megyei és városi beosztásokban kultúra- és közösségépítő munkát is végzett. Ahogy teltek az évek évtizedek a karcolatokkal, irodalmi igényi riportokkal jelentkező író, egyre nagyobb ívű munkákhoz látott, a novellák mellett, regényekkel és publicisztika-válogatásokkal örvendeztette meg olvasóit. Most is regényen dolgozik, amely lassan “íródik”, hiszen – saját bevallása szerint – több lehetőség is kínálkozik a befejezésre, s mivel egy disszidens életútjáról van szó, akit 1977-ben “szöktetett” át a határon, a történetnek, amely valóságos eseményeken alapszik, de azért az író világában szuverén és szubjektív minden, máig gyűrűző, ma is vannak olyan vonatkozásai, amelyek a politikai-gazdasági és a mi kisebbségi közösségi életünk eseményeitől függenek.
Az írót a két oldalon ülő két fiatalabb szerkesztő- és író-kolléga faggatta. Lőrincz György elmondta, hogy az első karcolatok és novellák után a riport felé fordult a figyelme – 1980-ban megjelent Forrás-kötete is riportokat tartalmaz -, hiszen olyan fordulatot vett akkor az élete, hogy zetelaki helyettes tanári munkája és a családi kapcsolatok többnyire ezt a műfajt kínálták, biztatást is erre kapott több oldalról, de aztán ismét visszatért az elbeszélés műfajához, úgyhogy a nyolcvanas években megjelent két újabb kötetében a hatvanas évek végén mutatkozó markáns novellistát ismerhette meg az olvasó. A Forrás-kötet és az után következő másik két könyv is jelentős sikernek számított akkor Erdélyben.
Bár Vári Attilával, Szávai Gézával, Csíki Lászlóval indult a pályája, soha nem tartozott generációs csoportosuláshoz. Élete amiatt is különleges volt, hogy a Székelyudvarhelyi Gábor Áron Rt. mezőgazdasági gépgyár szállítással foglalkozó osztályvezetőjeként, másodállásban lehetett író. KimAradt az irodalmi élet fősodrából, s ennek az volt a következménye, hogy az írt, s úgy, ahogy akart. Ha megkérdik – s most valóban megkérdezték – azt mondja, hogy ő elsősorban erdélyi író. Itt más témák vannak. Az általános emberi mellett speciális élethelyzetekben élünk, s arról szót kell ejteni. Bevallotta azt is, hogy kik voltak mesterei: elsősorban Móricz Zsigmond volt rá nagy hatással, aztán Németh László, Szabó Dezső, a nagy orosz írók, Tolsztoj, Dosztojevszkij, majd – a teljesség igénye nélkül – Hemingway, Csingiz Ajtmatov, Cseres Tibor, Tar Sándor…
Azt mondja, hogy egyáltalán nem bánta meg. Ha most lenne kezdő, mindent hasonlóképpen tenne, bár sosem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Ma másfajta valóságanyag van, de az erdélyi, a Székelyföldi magyar írónak most is különleges a helyzete, és a témái sem olyanok, mint egy Pesten vagy urbánus környezetben élő és szocializálódó alkotónak. Vannak még történetei. Ereje, kedve is hozzá. Azt mondja, hogy öt éve nyugdíjas, s immár főállású írónak tekintheti magát, azt írhat, s akkor, amikor szeretne.
A kollégák erőt, egészséget kívántak Lőrincz Györgynek, kitartást.
Nem a fényben való fennforgás fontos, hanem a köznapi munka. És biztos, hogy az író szeret dolgozni, hiszen a nagy prózai munkák mellett a történésekre is figyel folyamatosan, heti rendszerességgel jelennek meg a jelenből táplálkozó publicisztikái.
Simó Márton
eloszekelyfold.wordpress.com

Búcsúkat tartanak Nagyboldogasszony ünnepén
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én, hétfőn a római katolikus egyház. Ebből az alkalomból Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban is búcsús szentmisét tartanak.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál hétfőn déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A szentmisén Kovács István helyi segédlelkész prédikál. Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is búcsúünnepet tartanak: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában fél egykor kezdődik a szentmise, melynek Darvas Kozma József Csíkszeredai plébános lesz a szónoka. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén szintén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános mond szentbeszédet.
Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a gyimesbükki plébánián tartott eheti gyermektábor záróünnepsége is lesz egyben. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6-14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
Szűz Mária mennybevételét ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Az egyházi szent hagyomány szerint a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul: dormitio) napját már a 6. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a 7. századtól Rómaban is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte, és e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Máriát Magyarország égi pártfogójának.
Szent Lőrinc ünnep
A Csíktaplocához tartozó csibai Szent Lőrinc-kápolna búcsúját 13-án, szombaton 11 órától tartják, amelyen Both Dávid, a zetelaki segédlelkész prédikál majd.
Székelyhon.ro

Törvénytervezet: négy „szuperközsége” lenne Hargita megyének
Maros megye öt, Hargita megye négy, Kovászna megye pedig két „szuperközséggel” rendelkezne, ha a parlament elfogadja a települések új közigazgatási besorolásáról szóló törvénytervezetet, amelyet nemrég bocsátott közvitára a fejlesztési minisztérium.
A jogszabályt már korábban ismertettük. E szerint a kormány létrehozna egy új közigazgatási egységet, a „rurális pólusnak” nevezett községeket. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
A „rurális pólus” besorolás elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek, mert a törvénytervezet szerint támogatást kapnak majd a központi költségvetésből infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére.
A jogszabály által lefektetett kritériumok szerint 183 ilyen „szuperközség” lenne az országban. Maros megyenek öt (Mezőbánd, Mezőcsávás, Görgényszentimre, Déda, Ratosnya), Hargita megyének négy (Gyergyóholló, Korond, Parajd, Zeteleka), Kovászna megyének két (Uzon és Bodok) rurális pólusa lenne.
maszol.ro

Korodi „a veszélyes törvénytervezet” és „az erdélyi valóság” viszonyáról beszélt
A közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezet hiányosságaira, ellentmondásaira hívta fel a figyelmet Korodi Attila parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte a tervezet nem felel meg „a mai erdélyi valóságnak”.
A fejlesztési minisztérium által nemrég közvitára bocsátott törvénytervezet – amely által új közigazgatási besorolást kapnának a romániai települések – apropóján hívta össze a sajtó képviselőit Korodi Attila képviselő Csíkszeredában. A két hete zajló közvita kapcsán levont következtetéseket fontosnak tartotta ismertetni, mivel „a minisztériumi laboratóriumban készült elemzések nagyon nehezen fordíthatók le jó értelemben Hargita, illetve Erdély több megyéjére”.
A politikus továbbment, veszélyesnek nevezte a törvénytervezetet, mivel meglátása szerint hiába hogy számokkal dolgozik, mégis szubjektív: a kormány, a minisztérium például meghatározott olyan küszöbszámokat, amelyeknek nincsenek magyarázatai sem a cikkelyekben, sem a mellékletekben – ezek sok esetben pedig ellentmondásos besorolásokhoz vezetnek. Például Gyergyóhollót mint lehetséges vidéki fejlesztési pólust jelölték meg, habár nem teljesíti még a községek számára előírt legkevesebb 1500 állandó lakost sem.
A vidékfejlesztési pólusokkal kapcsolatban kifejtette, ennek a besorolásnak az elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek és a körülöttük levő kistérségnek, mert általa – a központi költségvetésből – támogatást kaphatnak infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések lehetnek, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
Hargita megyében négy község tölthetne be ilyen szerepet: Parajd, Korond, Zetelaka és Gyergyóholló – ezt azonban aránytalan, hiszen Parajd és Korond nagyon közel esik egymáshoz, illetve Parajd közel van Szovátahoz is. Ahogy előbbire, úgy arra sincs magyarázat, hogy miért mAradtak ki Hargita megye esetében olyan fontos kisrégiók, mint Székelykeresztúr környéke vagy a Gyimesek, de a politikus Alcsík és Felcsík esetében is – a Csíkszeredától távol eső települések miatt – szükségesnek látja ezt a besorolást.
Arra is rámutatott a képviselő, hogy egy hírportál felhívta a minisztérium figyelmét: a felhasznált adatok régiek, elavultak. Ezek a számok alapján a törvénytervezet a városokat jogállásuk szerint hét, a községeket két csoportba sorolná – a lakosság, a kórházak, oktatási intézmények száma, az infrastruktúra fejlettsége szerint. Mindezek mellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Amely községek ezt nem teszik meg 2025 végéig, és nem felelnek meg az előírásoknak, a kormány indítja el valamelyik nagyobb, szomszédos településsel való összeolvasztásukat – részletezte többek között példákkal alátámasztva Korodi Attila.
„Ezzel a törvénytervezettel ki sem szabadott volna jönni közvitára. Nagyon rossz adatokkal dolgoznak, nem jó időszakot vettek figyelembe. Továbbá olyan határértékeket határoznak meg, amelyek lebontva a helyi lakosságra nem tükrözik a törvénynek a szándékát, jellegét” – emelte ki. Helyette a 2025 utáni időszakra nagyon kormányorientált eszközrendszert épít ki arra, hogy újraszervezzék a községi hálózatokat. S miközben látszólag a kisrégiós összefogást támogatja, Hargita megyében a vidékfejlesztési pólusokat például nagyon rosszul lehetne elhelyezni – summázta a politikus.
A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a törvénytervezet szövegében rövid, mellékleteiben hosszú, ugyanakkor több esetben pontatlan, kiegészítésre szorul. Az RMDSZ-es megyei tanácsosok már dolgoznak a törvény
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Őrtüzek az autonómiáért
Őrtüzeket gyújtottak vasárnap este Székelyföld-szerte, az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére. Október utolsó vasárnapja tehát Székelyföld autonómiájának napja, ez már világos – legalábbis számunkra.
Lovasok és fiatalok a Gordon-tetőn
A hatalmas sár miatt személyautóval nem is lehetett feljutni a Mária-szoborhoz, ám sem ez, sem pedig a hideg szél nem vette kedvét annak a több mint kétszáz embernek, aki kilátogatott a Gordon-tetői őrtűzgyújtásra. Demény István, a kecseti Lófő csapat vezetője szerint a nagyjából ötven lovas gyűlt össze a helyszínen Kecsetből, Oroszhegyből, Szentpálról, Zetelakáról, Varságról, Farkaslakáról, Szentlélekről, Malomfalváról és Fenyédről. Egyébként a fogadtatás is jó volt, a szervezők teával, pálinkával és zsíros kenyérrel várták a résztvevőket.
A tűz ropogását elsőként a székely himnusz törte meg, majd Kovács Lehel farkaslaki polgármester rámutatott, az elmúlt években nem egyszer kellett szembe menjenek az árral, meg kellett óvni a közösséget a természeti katasztrófáktól, de a hibás társadalmi döntésektől is.
Az SZNT kiáltványát a szervezet elnöke, Izsák Balázs olvasta fel a Gordon-tetőn, melyben egyebek mellett kijelentik, Székelyföld egységes, oszthatatlan, be nem olvasztható, csakis „természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amely önálló fejlesztési térség is kell legyen”. Őrtüzek több mint kétszáz helyszínen
Több mint kétszáz helyszínen gyúltak őrtüzek Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács szervezésében – tudtuk meg Izsák Balázstól. Az SZNT elnöke reméli, hogy az idén meggyújtott őrtüzekről készült felvételek ösztönzőleg fognak hatni a közösségekre, és egyre többen csatlakoznak kezdeményezésükhöz. „Október utolsó vasárnapja, Székelyföld autonómiájának napja olyan dátum kell legyen, ami szerencsésebb, boldogabb népek esetében az alkotmány napja egy országban” – fogalmazott. Mint mondta, nem az a fontos, hogy az autonómia napja törvény szerint hivatalos legyen, hanem az, hogy beépüljön a közösségek mindennapjaiba. „A közösség törvénye mindig fontosabb, mint ami papírra kerül. Ami papíron van, az évről évre változik, a mi hagyományaink és törvényeink ezer évnél is régebbiek” – magyarázta az elnök.
„Másfél millió ember ellen nem tudnak törvényes eljárást indítani”
Székelyföld autonómiájának napján Csíkszeredában a Mikó-vár melletti parkolóban gyűlt össze több száz érdeklődő. A vasárnap délután fél hatkor fellobbanó őrtűz mellett Veress Dávid, az akciót kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki elnöke szólt az összegyűltekhez, elmondva, hogy az autonómia napja alkalmából nemcsak őrtüzeket gyújtottak Székelyföld településeinek többségében, hanem a nap folyamán az egyházi elöljárók imádkoztak is az önrendelkezésért.
Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt egyházközösség plébánosa arra kérte az őrtűznél egybegyűlteket, hogy ha nem engedik a közintézményekben elhelyezni a székely zászlót, akkor mindenki saját otthonában helyezze ki azokat, mert másfél millió ember ellen nem tudnak törvényes eljárást indítani.
Világosság Csíkszéken
A visszajelzések szerint Csíkszereda mellett Szentkirályon a Turul-szobor előtti téren, Csomortánban a Kárpátok Őre-szobor mellett, Szentimrén a helyi iskola udvarán, Ajnádon a Bányahegyen, Csíkszentgyörgyön a focipályán, Dánfalván a templomkertben lobbantak lángra az őrtüzek, fáklyák, gyertyák. Kászonaltízen az iskola udvarán, Rákoson a Bogáti kápolna mellett, Szentsimonban a Szent László-ház udvarán, Szentmártonon a szabadidőközpontnál, Szépvízen a focipályán, Csicsóban a központi emlékműnél, Domokoson a Garados-tetőn, Szenttamáson a Csonkatorony mellett, Kozmáson a templomtéren, Tusnádfürdőn a templomnál, Gyimesközéplokon pedig a helyi önkormányzattal szembeni téren, valamint Apahavasán került sor hasonló eseményre. Veress Dávid rámutatott, az hogy nem jelezték számára, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is gyújtottak őrtüzeket a felsorolásból kimaradt községekben. Elmondása szerint mindössze egyetlen településről, Csíkszentlélekről kapott negatív visszajelzést, ott biztosan nem volt őrtűzgyújtás.
Fülöp-Székely Botond, Kömény Kamilla Székelyhon.ro

Elhunyt Ervin atya
Életének 97., áldozópapságának 74. évében a csíksomlyói kolostorban vasárnapra virradóra elhunyt az erdélyi Szent Istvánról nevezett Ferences Rendtartomány legidősebb tagja, P. Ferencz Béla Ervin OFM – közölte P. Urbán Erik OFM csíksomlyói templomigazgató, érseki helynök.
Mint a szerkesztőségünknek is eljuttatott gyászjelentésben olvasható, november 7-én, hétfőn 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatnak be Ervin atyáért engesztelő szentmise áldozatot. Búcsúztatása kedden Gyergyószárhegyen lesz, temetése pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után lesz a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 06-án, Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, s 1943. június 20-án, Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként tevékenykedett, többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván, Fogarason és Gyergyószárhegyen. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért – a kommunizmus ideje alatt – két alkalommal börtönt is viselt, s sok-sok csatát vívott – olvasható a gyászjelentésben.
Mint írják, Ervin atya 2013-ban került Csíksomlyóra, itt a Szűzanya lábánál, erejéhez mérten, a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
Gyászjelentés
P. Ferencz Béla Ervin OFM
rendi testvérünk
életének 97., szerzetességének 79., papságának 74. évében 2016. november 6-án elhunyt.
2016. november 7-én, hétfőn 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatunk be érte engesztelő szentmise áldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen lesz felravatalozva, temetésére pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 6-án Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, és 1943. június 20-án Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván és Fogarason tevékenykedett. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is börtönt viselt, és sok-sok csatát vívott.
2013-ban került Csíksomlyóra, ahol a Szűzanya lábánál erejéhez mérten a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál.
(…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)
A gyászoló ferences család és rokonai
P. Ferencz Béla Ervin /Gyergyószárhegy, 1920. máj. 10. – Csíksomlyó, 2016. nov. 6.
Székelyhon.ro

Az oroszhegyi „Jóska pap”, aki nem szavazta meg a zsidótörvényt
Márton Áron barátja, jobbkeze, dr. Bálint József egyházi elöljáró és országgyűlési képviselő 115 éve született. Sosem fogta be a száját.
Oroszhegy község egyik legnagyobb szülötte egy katolikus pap, aki 1940 és 44 között, a kicsi magyar világban erdélyi magyar képviselőként vett részt a magyar országgyűlésben. Az akkori rendszerváltást követően halálra ítélték, de akkor ő már Magyarországra menekült – a megalkuvást mindig elutasító egykori pap-politikus idős korában Pécsett élt, ott is van eltemetve.
Bányába ment dolgozni
Az oroszhegyi Bálint családban hatan voltak testvérek, az 1901. szeptember 17-én megszületett József a legidősebb volt közülük. Apja,id. Bálint József kántor-tanító volt Oroszhegyben, aki az 1918 utáni zavaros időkben közalkalmazottként nem volt hajlandó felesküdni az új, román államra, emiatt sok kellemetlenségben volt része. Nem volt egyedül, abban az időben elég sok tanító, tisztviselő, hivatalnok így tett, főleg a tömbben élő székelyek között, például Tompa László is.
A Bálint család emiatt szegénységben élt, több évig a faluközösség tartotta el őket, annyira tisztelték a tanítót – id. Bálint Józsefnek is emléktáblája van Oroszhegyben.
Fia, ifjú Bálint József a székelyudvarhelyi gimnáziumban járta ki a középiskolát, ott is érettségizett 1919-ben. Bevonult katonának – ez volt az a periódus, amikor a legelső székely legények a román hadseregbe rukkoltak be, abban az időben rengeteg konfliktusuk volt a hadseregben. A katonaság után az ifjú József a Zsil-völgyébe meg dolgozni, mert a családnak szüksége volt a pénzre – ezt követően, a húszas években a Gyulafehérvári Papnevelde hallgatója lett, majd pappá szentelték.
Márton Áron jobbkeze
Dr. Bálint József a harmincas évektől már Kolozsváron élt, szentszéki tanácsos lett és egyházjogból doktorált – emellett azt tudjuk, hogy Márton Áron káplánja lett. 1938-ban részt vett a Budapesti Eucharisztikus Kongresszuson – XI. Piusz pápa ezután, 1938. december 24-én gyulafehérvári püspökké nevezte ki Márton Áront, akit a következő év februárjában szenteltek föl.
Bálint József ekkor lett plébános a Szent Mihály plébánián, de a harmincas években a kolozsvári zeneakadémián ének-szakot is végzett, emellett egyházi lapokban publikációi is megjelentek. Mivel egyenruhás fénykép is fennmaradt róla, a család azt is feltételezi, hogy tábori lelkész is volt.
1940-ben behívott képviselő lett a magyar országgyűlésben, a római katolikus egyház őt delegálta – ebbéli minőségében többször járt haza Székelyföldre is.
1942-ben volt egy tűzvész Oroszhegy Diafalvának hívott részén – a visszaemlékezések szerint dr. Bálint József lobbizott Budapesten azért, hogy a leégett házak tulajdonosai segélyt kapjanak és a házak újraépüljenek. Ma is van olyan aktív ekevas Oroszhegyen, ami akkor került oda a Magyarország Gazdasági Minisztériumból és, amit „annakidején Jóska pap intézett".
Nem sokkal később egy csángóföldi, hasonló tűzeset következményeinek a „menedzselésével" is őt bízzák meg, az ezért hálából kapott csángó hímezett kendőt ma is őrzik a képviselő-pap Udvarhelyen élő leszármazottai.
Mindenekfelett, mindenekelőtt, mindenáron
Kápolnási Zsolt történész kutatásaiból tudjuk, hogy dr. Bálint József 1943-ban egy udvarhelyszéki körutat tett. Többek között Küküllőkeményfalvára, Zetelakára, Székelyvarságra, Lengyelfalvára, Lövétére és természetesen szülőfalujába, Oroszhegybe is ellátogatott - az iskola udvarán több mint 1200 fős hallgatóság előtt tartottak gyűlést, de Székelyudvarhelyen is előadást tartott Lesz-e 20 millió magyar? címmel.
Összesen 22 községben tartott beszámolót, mindenütt nagy tömeg fogadta. Az egyházi és politikai elöljáró ekkor jelentette ki: „a nemzeti hivatástudat felépítése három vonalon történik: Isten mindenekfelett, haza mindenekelőtt, szociális igazság mindenáron".
Mint tudjuk, Márton Áron 1944. május 18-án Kolozsvárott, a Szent Mihály-templomban elmondott egy olyan beszédet, amit nagyon számon tart a történelem: a püspök felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, ami nagy visszhangot váltott ki. És egyáltalán nem meglepő, hogy jóbarátja, dr. Bálint József képviselő a magyar parlamentben nem szavazta meg az akkori zsidótörvényeket. Nem sok ilyen képviselő volt akkoriban.
Menekülés vonattal, és ami utána jött: az ávósok is figyelték
1944. szeptember 4-én indult el az utolsó vonat Kolozsvárról, amivel még útlevél nélkül át lehetett jutni Magyarországra – Bálint József ezzel a kalandos utat bejárt. Vonattal ment el Erdélyből, és magával vitte egyik lánytestvérét és annak családját is. Akkor volt a Debrecen melletti nagy csata, a vonat összesen hat hónapig ment a veszteglések, a lebombázott hidak, a hadi cselekmények miatt. Bálint József és húgának családja Pécsre kerültek – nagybátyja, id. Bálint Ferenc a pécsi püspökség főerdésze volt, hozzá értek el végül. A család ott is telepedett le.
Romániában távollétében halálra ítélték, mint sok más képviselőt.
1945-ben Nádasdon lett plébános jóbarátja, a szombathelyi püspök jóvoltából. A család visszaemlékezés szerint a meg nem alkuvó papot beszédei miatt az ÁVO is elkezdte figyelni – várható volt a letartóztatása a Rákosi-diktatúrában, de egyik orvos barátja, dr. Agárdy László egy létező szívproblémája okán betegnyugdíjaztatta, a volt képviselő ekkor még csak 49 éves volt.
Levelek álnéven, kapcsolat a püspökkel
Bálint József nyugdíjasként beszolgált Pécsen az irgalmasok templomába és az apácatemplomba, illetve pontos adatunk van arra nézve, hogy Gyálon 1962. június 10. és 1964. szeptember 15. között szolgált. Folyamatosan problémái voltak a hatalommal, a család emiatt félelemben élt.
Az 1946-ban kimondott halálos ítélete miatt soha nem térhetett haza, leveleit itthon maradt testvéreinek Papp József álnéven írta, a család azonban arról is tud, hogy Márton Áronnal is tartotta a kapcsolatot, a püspökről és a sofőr-fényképészéről itt írtunk.
A negyvenes évek végén Oroszhegyben, testvérének családjánál is házkutatásokat tartottak, ekkor a tőle származó dokumentumokat elvitték a szigurancások, például a harmincas években megjelent cikkeit. Itthon élő lánytestvére csak 1968-ban találkozhatott vele Magyarországon, ő nem jöhetett haza később sem.
Tárgyi örökségének, személyes dolgainak nagy része elveszett, mert ezek Kolozsváron maradtak, például a Bálint család kutyabőrre festett nemesi címere is, a kommunizmusban a család nem merte visszakérni a tárgyakat, iratokat.
Az idős pap Pécsett hunyt el 1988. február 25-én – a mecsekalji város egyik temetőjében alussza örök álmát a szülőfalujában Jóska papként emlegetett egykori plébános és országgyűlési képviselő.
Oroszhegyben nagy tisztelet övezi emlékét, a diafalvi általános iskola az ő nevét viseli 2000 óta. Dr. Bálint József felívelő egyházi karrierjét a háború törte derékba – ennek ellenére haláláig hű maradt elveihez, soha nem alkudott meg a fennálló hatalommal. Egyike azon udvarhelyszékieknek, akik Székelyudvarhelyen tanultak és máshol lettek naggyá.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Elhunyt Antal atya, a Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja
Életének 99. évében, december 14-én este a kecskeméti kórházban visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének Bíró János, rendi nevén Antal atya – tudatta Böjte Csaba ferences szerzetes. Búcsúztatásáról, temetéséről később intézkednek.
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941. szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. Székelyudvarhelyen és Zetelakán szolgált. 1945–49 között az udvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Majd a szerzetesrendek feloszlatása következett.
1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végzett.
Pappá szentelésének 70. évfordulóján, 2011-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, ugyanakkor Fenyéd község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki. Idén pappá szentelésének 75. évfordulóján Csíksomlyón, majd Szászvároson adott hálát Istennek és a Szűzanyának, „hogy igenjeit megtarthatta”. Első kötete 91 éves korában jelent meg, amit további majd’ tucatnyi követett. Az Íme, az ember című, Isten szolgája Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára írt könyvét 2016 májusában mutatta be.
Csaba testvér áldozatos munkáját segítendő, Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában. Erről így vallott: „Hosszú életem minden megspórolt vagyonát utolsó banijával, minden banit lelkemnek meleg szeretetével behintve az ifjúság oltárára tettem. Nem mellékes, hogy milyen eszmékre, milyen elvekre építjük egyéni és közösségi életünket. Elvárom, hogy ne sodródjatok orientáció nélkül megtévesztő világnézetek hálójába. Azt akarom, hogy az erdélyi magyar veletek és általatok hitvalló, egységes, növekvő, erkölcsös, fizikai és testi mivoltában erős, emelkedő nemzet legyen. Bízom bennetek, fogadjátok baráti jobbomat! Veletek leszek halálom után is.”
„Nem is mertem arra gondolni, hogy egy zsellérember gyermekéből, aki még az elsőáldozáshoz is mezítláb kényszerült járulni, belőlem pap lesz – emlékezik a kezdetekre. Antal atya harminckét éve nyugdíjas, tizennégy éve Csaba testvér mellett szolgál Szászvároson, ezzel segítve, hogy ötezer gyermeknek kenyeret, fedelet, meleget, iskoláztatást adhasson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.
„A hetvenedik évforduló után hivatalosan több jubileum nincs a pap életében. Két évvel ezelőtt még egy magyarországi, Gulágot járt pap érte meg ezt az évfordulót – mondta vasárnap Csíksomlyón az Antal atyánál egy évvel fiatalabb Ferencz Ervin atya. – Magunk között acélmisének nevezzük, de agyagmisének mondjuk. Hála Istenek, hogy ezt a nagy időt megérte Antal atya. Európában van-e még egy költő vagy olyan közéleti ember, aki kilencvennyolc évesen könyvek sorát írja és adja ki? Nem tudjuk, hogy miért hagyja itt a Jóisten, de még valami terve van vele.”
Miért mondana hálát?
„Elárulhatnám Antal atya titkát” – jegyezte meg mosolyogva Csaba testvér a kegytemplomban. És elmesélte: három évvel ezelőtt három helyen tört el a lába. Amikor már misézni tudott, megkérdezte öreg paptestvérét: miért mondana hálát? Nem hall, nem lát, nem tud járni. De elmondta a Te Deumot. És elmesélte Csaba testvérnek: karácsonykor nézte a kis Jézus képét. Aztán egyszer csak elkezdett beszélni hozzá: „Tóni, én kétezer éve megbíztam bennetek. Nem tudtam beszélni, járni, mégis bíztam bennetek. Rátok bíztam magamat. Te bízol-e bennem?” Az idős szerzetes sírni kezdett, és újra elmondta a Te Deumot.
„Antal atya nem tud írni, nem mozdulnak az ujjai. A Márton Áron-emlékévre kiadott, Íme az ember című könyvét lediktálta – emlékeztetett Csaba testvér.
„A sok házkutatás, a meghurcoltatás, a fogház, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a hét évre szóló deportálás, kiutasításom Erdélyből úgy elvette a munkakedvemet, hogy könyvet, tollat alig vettem a kezembe, még a prédikációim vázlatait is elégettem, nehogy meghurcoljanak emiatt is” – összegezte egy korábbi életszakaszát az öt évvel ezelőtt kiadott könyvében Antal atya.
2016. augusztus 28-án a szentmise részvevőitől kérte: „Adjatok nekem tanácsot (…) Nem tudom eldönteni, büntetés-e vagy jutalom a rubinmisét követő öt év. Büntetés, mert ezalatt csak szenvedtem és a kórházat jártam, mégis az elmúlt öt év a leghatékonyabb, a legboldogabb volt az életemben: öt év alatt hét könyvet írtam…” Majd elszavalta a Márton Áron-centenáriumra, azaz húsz évvel ezelőtt írt versét, a Szemben az árral – Áron püspök öröksége címűt, melynek záró sorait ő maga szentelésében is megfogadta főpásztorának: „árral szemben mindenáron”.
Hetvenöt év Istennek
„Bíró Jánost, Antal atyát, 1941 szeptemberében szentelte fel szerzetes pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron – utalt az évfordulóra Böjte Csaba. – Az életének 99. évébe lépő atya Istennek tett ígéretét a nehéz történelmi körülmények közepette is hűségesen megtartotta. Most hálatelt szívvel Csíksomlyón, Mária lábánál mond köszönetet Teremtőjének, amiért őt kiválasztotta és meghívta a szolgálatára.” Csaba testvér úgy érzi, mindannyian megtanulhatjuk a jubiláns „öreg pátriárkától”, miként lehet a gondok, bajok közt vidám ferences jókedvvel a szeretet útján járni. Erre egy következő alkalom szeptember 24-én délután öt órától adódik Szászvároson. „A Szent Erzsébet-plébániatemplomba is szeretettel várjuk a kitartást, hűséget, újrakezdést, Isten- és emberszeretetet hiteles forrásból tanulni akaró testvéreinket Antal atya jubileumi szentmiséjére. Kérve Istent, hogy adjon papi hivatásokat, lehanyatló kezéből legyen, aki átvegye a Szentírást, kelyhet, a szenteltvizet” – mondta könnyeivel küszködve Csaba testvér.
Antal atya máig hallja a szentelése előtt feltett Márton Áron-i kérdés: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?”. Élete erre a válasz: a 75 év szolgálati papság. Isten szolgája Márton Árontól tanulta: „Mindannyian adósai vagyunk annak a népnek, amely kiizzadt magából, s ha az idők úgy hozzák, meg kell hoznunk érte bármilyen áldozatot (…) Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel. Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz eléneklése – írja vallomásában. – Ezzel rám fogták, hogy a szocializmus ádáz ellensége vagyok, és ennek következtében kitiltottak Erdélyből. (…) De a lelkem mindig Erdély fölött lebegett.”
Közel száz év
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. 1945–49 között a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Erre jött a szerzetesrendek feloszlatása. 1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végez. Látva Csaba testvér áldozatos munkáját Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában.
Molnár Melinda Székelyhon.ro

Akik élethosszig Karácsonyok
Lecsi-pecsiztünk Sikaszóban, úrjöveti gyertyákat gyújtottunk Bethlenfalván, Zetelakán a családtagokkal kértük Istent, hogy az ünnepre mehessen haza a kórházból a ház asszonya. Udvarhelyen pedig kimondtuk: fontos a takarítás, de a szívekben legyen karácsony. Karácsonyváró ízelítő a Karácsony nevet viselőktől.
Vidámító ötletből indultunk felfedezőútra: ismerjük meg az Udvarhelyi Híradó Karácsony családnevű előfizetőit, és lepjük meg őket karácsonyra. Akadt köztük, akit korábbról ismertünk, másokról első hallásra nem tudtuk, hogy már találkozhattunk. Közreműködtek terjesztőink, lapkézbesítőink, ám a találkozás csodáit, a történetek sokszínűségét a Jóistennek is megköszönjük.
Adventi disznóvágás
Ha zetelaki és Karácsony Dénes, akkor ő az Éva férje – gondoltam. Személyes ismeretségünk még izgalmasabbá tette a tervezést, és az a tény is, hogy szentestén Éva névnapját is ünnepli. Hogyan készülnek? Elsőként az adventi disznóvágást említette. Kapva kaptunk a lehetőségen, hiszen a család hagyományai szerint a nagyszülőktől örökölt birtokon élő szüleinél testvérei és a sógorság mellett barátnői is segédkeznek.
Érkezésünkkor a disznó, amely Ádám és Éva napján, azaz szentestén majd „belép” a káposztásfazékba, már búcsút mondott a házi kosznak. A férfiak a húsvétra füstölendő sonkát kerekítették, és a kaszálás étkét, a szalonnát téglalaposították. A néhai Sánduly lányok nagy egyetértésben kockázták a kolbászhúst. A nyári konyha cseréptűzhelyén az apróléknak való abálódott, a szabad tűzhelyen a nagyobb darabok főttek. Manci néni terített, Laci bácsi a puliszkás üst körül serénykedett. Mi Dénessel – aki büszke is arra, hogy szülei által ilyen névvel áldotta meg a Jóisten – családjukról beszélgettünk.
Több Karácsony nevű család él Zetelakán, de még a további két Dénes nevűvel sem rokonok. Különlegesnek érzi Dini a családnevét: egyesek rácsodálkoznak, a román ajkúak pedig nem tudják kimondani. A házaspár a rendszerváltást követően hat évig Magyarországon élt. Tímea lányuk ott született, hathetes volt, amikor visszaköltöztek Zetelakára. Beszélgetőtársam egy fafeldolgozó vállalat ügyvezetője, immár tizenhat éve. Tímea lányuk Kolozsváron bank-pénzügy szakon tanul, Zsófia és Beáta Udvarhelyen képzősök.
A segítőkkel ültük körbe az asztalt. Munka közben ők koccinthattak is, mi örültünk az adventi disznóvágás ízeinek, illatainak, hangulatának. Előfizetéssel is járó jókívánságaink után hagytuk dolgozni a népes családot.
Ki örökli?
Mind a négy meglátogatott családban felvetődött a kérdés, hogy ki viseli tovább a Karácsony nevet. Szerteágazóbbak lennének a családfák, ha a nagyapák testvéreit nem viszi el az első világháború, ha itthon alapítottak volna családot azok a férfiak, akik kivándoroltak Amerikába. Előfizetőink családjában szinte kizárólag lányok születtek. Igaz, annyira kedvelik nevüket, hogy férjhezmenetelük után sem változtatták meg.
Mosolyok
Bethlenfalván Dávid bácsi és Ella néni mosolyogva fogadtak. Hűséges olvasóink még a Zetelakán tartott Hit-Vallás születésnapon is részt vettek. A férj nevéről asszonyának van egy mondása: ők télben-nyárban Karácsonyok. Dávid bácsit a katonaság idején tette próbára neve. Valahányszor más írta le, betűznie kellett az első hangtól az utolsóig. Ragaszkodott, hogy helyesen vessék papírra. Megnéztük a családi képet: dédnagyapjáig vissza tudja vezetni zetelakai ágú családfájukat. A többieket elmondása szerint a temetői fejfákon követi le.
„Könny nélküli karácsonya nem volt”
Régi karácsonyokra tereltük a szót. Megtelt a szeme könnyel az emlékezéstől. 1945 gyászos szentestéje örökre megpecsételte a család életét. Korábban levente katona testvére tűzszerészeti baleset áldozatává vált. Többé nem volt könny nélküli karácsonya édesanyjuknak. „Szegényesen bár, de az angyal utána is jövögetett. Amikor már kételkedtek benne, vallásórán tudták meg a mellbeverő igazságot. Az akkor nagyon mélyen érintette a kisfiút. A nemrégiben elhunyt Ervin atyánál volt elsőáldozó – emlékezett. Az autóvezetést megtanulva nyugdíjazásig azon a pályán maradt. Sokat járta az országot. Amikor csak lehet, a nevezetesebb ünnepeken és vasárnap elmennek a templomba. Vallja: amíg tiltották a vallást vagy folyton úton volt, ebből sok elmaradt… Az teszi egésszé az ünnepet és a hétvégét, ha el tudnak menni szentmisére. Míg beszélgettünk, megérkezett Katalin lányuk az egyik unokával, így nagyobb családi körben idézhettük fel közös emlékeinket.
Karácsony Dénes és unokája, Jocóka
Előbb Karácsony Dénes feleségével beszéltünk telefonon. Mondta, mehetünk nyugodtan bármikor. Igaz, ő kórházban fekszik, de férje és lánya otthon van. Első kérdésünk a családanyára vonatkozott volna, de elvonta figyelmünket a kisunoka. Nyáron Magyarországon élnek, a telet itthon töltik. Ő Dénes bácsi szeme fénye. Másik lánya Budapesten, fia Kecsetben lakik. A többi unokától korban kisebb Jocóka, így nem csoda, hogy kibélelik őt ragaszkodással. „Szóval kimondani nem lehet, hogy mennyire szeretem” – mondta elpárásodó tekintettel. És rá is kérdezett: hogy lehet, mondja meg, ennyire szeretni a legkisebbet? A házigazda büszke szépen hangzó nevére. Soha nem is engedte Craciunra fordítani. Veszélyes helyen, köszörűsműhelyben dolgozott harmincöt évig – érzi is ennek kárát a tüdején.
Amikor a karácsonyról kérdeztük, egy darabig nem jött válasz sem a lányától, sem tőle. Újabb kérdést tettem fel: hazaengedik-e a sürgősségi műtét után feleségét. Sóhajjal válaszolt: nagyon reméljük! Hátha kiengedik az ünnepre… De azt is tudja: a baj elől kitérni nem lehet. Úgy adtuk át előfizetési ajándékutalványunkat, hogy majd egymás kezébe adhatják élete párjával lapunkat. Kívánjuk, teljesüljön a család leghőbb óhaja, gyógyuljon fel Jocóka nagymamája.
A szívemben van a karácsony
Látogatássorozatunk idei utolsó meglepetése Udvarhelyen ért. A kapucsengő hangjára hófehér hajú, mosolygó néni jött elém. Korát tekintve nemsokára nyolcvanéves lesz, de hangja, fürgesége sokkal kevesebbre utal. Számos Zetelakához tartozó iskolában, majd óvodában tanított. Miután férjhez ment, Udvarhelyről ingázott. Családja zetelaki, egy testvére Bethlenfalván él. Innentől már csak össze kellett illesztenünk a mozaikkockákat: Dávid bácsi testvérénél vagyunk. Közvetlen hangon, mély bizalommal osztotta meg családjának történetét – mintha már réges-régen ismernénk egymást. Elemlegettük testvére életének tragikus utolsó karácsonyát, szüleik fájdalmát, akiknek összesen tizenegy gyermekük született. Az öt Karácsony lányhoz jó szívvel, énekszóval mentek az aprószententekelők. Testvéreivel, nagynénjével minden adventben rórátéra jártak, szenteste kántálni, majd éjféli misére mentek. A templomba járás kivételével ezeket a szokásokat nem honosíthatta meg a városban. Az édesanyjától eltanultakat viszont gyakorolta. A kopogtató és az adventi koszorú régen nem volt divatban. A bejárati ajtót idén is lánya ékesítette fel. A nyugdíjas tanítónő igazodik családja ünnepléséhez: lányaival, unokáival és dédunokájával várják a karácsonyt. A takarítást már befejezte, fontosnak érzi. Mosolyogva jegyezte meg: „nekem a szívemben van a karácsony”.
E sorok írójának örök emlék marad az úrjöveti időben idegenként bekopogni a Karácsonyokhoz, majd ismerősként, a viszontlátás reményével és sok-sok jó kívánsággal búcsúzni. Ezzel a rendhagyó Karácsonyozással áldódott meg ünnepünk. Hasonlóban legyen részük az Istent és embert szeretőknek!
Molnár Melinda Székelyhon.ro

Tíz alkalommal álltak közönség elé a betlehemezéssel és regöléssel
Betlehemes műsorral és regöléssel kedveskedtek udvarhelyszéki idősotthonok lakóinak az idei év utolsó iskolai hetében az Orbán Balázs Általános Iskola VI. A osztályos tanulói – tájékoztatott Hajdó Noémi tanárnő.
A diákok eldöntötték, hogy nemcsak társaikat és tanáraikat lepik meg vidám, népi humorban gazdag műsorukkal, hanem pedagógusi segítséggel megpróbálják minél több helyen közvetíteni azokat az értékeket, melyekre sok száz éves hagyományaink épülnek.
A karácsonyi ünnepkörhöz kötődő betlehemezéssel és regöléssel összesen tíz alkalommal álltak közönség elé. Eljutottak a Székelyudvarhelyen működő öregotthonokba, ahol a bentlakók nagy örömére felelevenítették a gyerekkorukból ismert dalokat, rigmusokat. Az előadást Hajdó Noémi és Farkas Helga, az iskola tanárai tanították meg a gyerekeknek.
A Csillagvár Napközi Otthon apróságai tátott szájjal figyelték a pásztorokat és angyalkákat, az előadás végén pedig a kicsik és az iskolások közösen énekeltek karácsonyi dalokat. Zetelakán megajándékozták a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett otthont is, hiszen már több évre visszanyúló hagyománya van annak, hogy az iskola diákjai adományokkal is kedveskednek valamely környékbeli otthonban.
Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro 

Születésnapi beszélgetés Pávai Istvánnal – A Székelyföld felőlindulok
Székelyudvarhelyen született, Székelykeresztúron tanult, Csíkszeredában indult a pályája, s távlatilag a teljes magyar nyelvterület tánczenei áttekintését szeretné elvégezni a december 10-én 65 évet töltött, Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, Pávai István. Dunakeszin él, Budapesten dolgozik. Születésnapja apropóján hosszas telefonbeszélgetést folytattunk munkájáról és életútjának néhány állomásáról.
– Édesapám, Pávai Ferenc, a fogságból hazatérve a háború után Székelyudvarhelyen dolgozott olyanszerű intézménynél, mint ma a Hagyományőrzési Forrásközpont. Mivel nem akart beállni a pártba, kihelyezték tanítani falura, sőt kétévente más-más faluba. Amikor megszülettem szüleim éppen Zetelakán laktak. Így Zetelaka volt az első lakhelyem, majd Siménfalva, aztán óvodáskoromban Székelykeresztúr következett, ahol egészen az érettségiig éltem. 1976 őszétől, amikor a Hargita Megyei Népi Alkotások Házánál kezdtem dolgozni, sokat jártam a megye falvait, s bárhová mentem, bemutatkoztam, rögtön kérdezték, hogy Pávai Ferencnek vagyok-e a fia. Őt arrafelé sokan ismerték. Egy-két év alatt is jó falusi kórusokat tudott létrehozni.
– Édesanyja mivel foglalkozott?
– Édesanyám korondi volt, de mivel nagyapámat mint malomtulajdonost kuláknak nyilvánították, édesanyámék, akik öten voltak testvérek, nem tudtak továbbtanulni. Később a szüleim elváltak, édesanyám Marosvásárhelyre került, s így már a gyermekkori vakációk idejéből vannak marosvásárhelyi élményeim is. Szűkebb szülőföldemnek a Székelyföldet érzem. Nem vagyok érzelmes típus, de amikor a Hargitához közeledek autózás közben, bármi legyen is az úti cél, azt érzem, hogy nem akarok tovább sietni, lassítok, nézem a tájat, és bárhol megállok, úgy érzem, otthon vagyok.
– Egyértelmű, hogy zeneközelben született…
– Édesapám többféle hangszert tanított, taníttatott. Ifjúkoromban viszont leginkább a gitár érdekelt. A székelykeresztúri gimnáziumban rockzenekart alakítottam, az öcsém is rockgitáros volt később, a húgom, aki most Angliában él, klasszikus gitárt tanult, édesapám hegedült, szóval a zene benne volt a családban.
– Hogyan fordult a népzene felé?
– Az egyetemi évek alatt Jagamas János és Szenik Ilona tanáraim hatására kezdtem népzenegyűjtéssel foglalkozni, majd megszületett bennem az a vágy, hogy a népzenekutatás legyen a hivatásom. Az a baráti társaság, akikkel később Csíkszeredában megalakítottuk a Barozda együttest, de mondhatnám úgy is, hogy mindazok a népzene- és régizene-együttesek, amelyek Erdély-szerte akkoriban létrejöttek, többnyire olyan zenészekből álltak, akik előbb gitároztak. Az volt az érdekes, hogy a rockzenével párhuzamosan felfedeztünk valami mást: a népzene eredeti formáit, és az előző századok Erdélyben divatos zenéjét, amit ma régi zenének nevezünk. Akik írtak a táncházmozgalomról, próbálták ezeket az akkoriban nálunk új irányzatokat olyan előzményekhez kötni, mint a két világháború közötti népdalterjesztő cserkészmozgalom, vagy az 1950–60-as évek színpadi néptáncmozgalma. Mi viszont a táncházat nem a színpadi néptánc folytatásaként hoztuk létre, hanem egy kicsit inkább annak ellenében. Az 1950-es években a kultúrában is kötelező volt a szovjet minták követése. Így az akkori színpadi koreográfiák nem adhatták vissza a magyar táncok improvizatív, kötetlen jellegét, és az azt kísérő zene sem adta vissza azt a keménységet, elemi erőt, ami, ha úgy nézzük, rokon a rockzenével, részben ugyanolyan érzelmi hatást vált ki. Emiatt a színpadra alkalmazás során a táncokat szinkronizálták, a zenét átdolgozták. Mi pedig a táncházban a népzene és a néptánc eredeti formájához akartunk visszatérni.
– Ezzel már szinte el is jutottunk az első munkahelyéhez, a Hargita Megyei Népi Alkotások Házához. Ha jól tudom, a kollégái között táncmesterek is voltak, akik színpadi táncot oktattak.
– Így van. De nem úgy kell érteni, mintha a színpadi feldolgozás valami rossz dolog lett volna. Hatásos volt, amit ők a színpadon alkottak, csak az nem az nem az volt, amit a népzene és a néptánc eredeti falusi környezetben jelentett. Amikor elbeszélgettem az akkori táncmesterekkel, Antal Miklóssal, Kosz Szilveszterrel, Toró Emillel Csíkszeredában, vagy Domokos Istvánnal, Lőrincz Lajossal, Szabó ÉvávalMarosvásárhelyen, akkor mindannyian elmondták, ők tudták, hogy milyen az eredeti forma, abban nőttek fel, de a kultúra akkori irányítói elvárták, hogy a színpadi koreográfia rendezett legyen. Például jöjjenek létre szép szabályos geometriai alakzatok a táncosokból, legyen hatásos befejezés stb. Minket, akkori táncházasokat, ez nem nagyon érdekelt. Felfedeztük falun az eredeti népzenét, az fogott meg minket, azt akartuk megtanulni, eredeti formájában visszaadni. Tehát a színpadi néptánctól függetlenül, azzal párhuzamosan, hoztuk létre a táncházmozgalmat. Eleinte a főnökeink is görbe szemmel néztek ránk, hogy ezzel mi a fenét akarunk, de aztán ránk kattant a bukaresti televízió magyar adása. Simonffy Kati és Csáky Zoli a Kaláka műsoraiban népszerűsítették a táncházat, majd következtek a székelyudvarhelyi táncháztalálkozók. Így egyre nagyobb lett a táncház médiatámogatottsága, s ez átbillentette az egészet oda, hogy nagyon divatos lett.
– Szerepel az életrajzában, hogy egy évet a csíkszeredai művészeti népiskolánál is működött…
– Az utolsó csíkszeredai évemet ott töltöttem. Családi okokból mentem át oda. Kolozsvári zeneakadémiai tanulmányaim idején zenetudományi szakot végeztem, ez több évig tartott, mint a tanári, így a feleségem egy évvel hamarabb végzett, és már az egyetem alatt megszületett az első gyerekünk. A feleségem Maros megyében, Bonyhán tanított, amikor Kolozsváron utolsó éves voltam. Egy év múlva Csíkszeredába kerültem, ő még egy ideig szintén Bonyhán volt. Amikor végre összekerült a család, a Népi Alkotások Házában végzett munkám miatt állandóan terepen voltam, jártam a megyét, keveset voltam velük. Ezen a helyzeten akartam változtatni, amikor a művészeti népiskolához kértem át magam, de aztán egy év múlva már Marosvásárhelyre hívtak, a Maros Művészegyütteshez, mert szerették volna, hogy ez a táncházas szemlélet a színpadi műsorokban is megjelenjen. A rábeszélésemben Lőrincz Lajos koreográfusnak és Tóth Erzsébet népdalénekesnek volt nagyobb szerepe, de családi okok is segítettek a döntésben, édesanyám és a feleségem szülei Marosvásárhelyen laktak, így odaköltöztünk. Utólag egy kicsit sajnálom, hogy elmentem Csíkszeredából, hogy elszakadtam a Barozda együttestől, a csíkszeredai Régizene Fesztiváltól. De a sorsot nem lehet kiszámítani. A Barozda tagjai 1986-ban Svédországba disszidáltak, mert itt teljesen ellehetetlenült a helyzetük a zaklatások miatt, és ha Csíkban maradtam volna, akkor lehet, hogy velük megyek. Így viszont nem kerültem olyan messzire a szülőföldemtől.
– Végül meddig élt Erdélyben?
– Már 1992-ben hívtak Budapestre a Néprajzi Múzeumba. Az a diákkori vágyam, hogy főállásban népzenekutatással foglalkozzam, valóságközelbe érkezett, de jobban szerettem volna, ha erre itthon adódott volna lehetőség. Ezért 1992-től 1994-ig próbáltam elérni, hogy itthon olyan munkahelyet találjak, ahol zenetudományi kutatásaimat hivatásszerűen végezhetném. Igazi népzenekutatói állás csak Kolozsváron volt a Folklórintézetben, ott érdeklődtem, de nem biztattak távlatilag sem, hogy oda bekerülhetnék. A marosvásárhelyi akadémiai fióknál is próbálkoztam, ott is sikertelenül. Így végül elfogadtam a budapesti meghívást.
– Végül hány éves lett, amire megtalálta a helyét?
– 42 éves voltam, amikor hivatásos népzenekutató lehettem. 25 éves koromtól 42-ig itthon alig publikáltam, kutatói állás hiányában leginkább a terepkutatással, tehát népzenegyűjtéssel tudtam foglalkozni, és addigra már több száz órát kitevő gyűjteményem alakult ki, aminek a feldolgozására szabadidőben nem volt lehetőség. Az első könyvem kéziratát 1986-ban vittem a Kriterionhoz, de éppen akkoriban hoztak olyan döntést, hogy Romániában nem jelenhettek meg további magyar néprajzi munkák, így a kéziratot visszaadták. 1990 után újra próbálkoztam, de akkor meg a Kriterion anyagi helyzete nem tette lehetővé a kiadást. Ezért jelent meg aztán Budapesten. Ott ennek a könyvnek sikere lett, és ez is közrejátszott abban, hogy elhívtak oda dolgozni.
– Azóta viszont rengeteget publikált. Most éppen hány munkahelye van?
– Amint említettem, a Néprajzi Múzeumnál kezdtem, de az első munkanapomon bementem az MTA Zenetudományi Intézetbe, ahol már ismertem több kollégát, és jeleztem, hogy mostantól a Néprajzi Múzeumban találnak, ha szükség van rám. Dobszay László, a Népzenei Osztály akkori vezetője pár perc múlva utánam jött a folyosón, és azt kérdezte, nem akarok-e ott is dolgozni fél állásban, így kezdettől ott is dolgoztam, és mostanra már ez a fő munkahelyem. Sebő Ferenc kezdeményezésére 2001-ben létrejött a Hagyományok Háza, és áthívtak oda egy népzene-archiválási részleget kialakítani és vezetni. Így akkor a múzeumról le kellett mondanom. 2007-ben a Zeneakadémián létrehoztuk a Népzene Tanszéket, ahol a kezdetek óta magyar népzenekurzusaim vannak. Ezenkívül a Zenetudományi Tanszéken az etnomuzikológia szakosoknak vagyok főtárgytanára. Belőlük potenciális népzenekutatókat képezünk, ami azért újdonság, mert Kodály halálától mostanáig szünetelt az ilyenfajta képzés Magyarországon.
– Említett már gyűjtést, archiválást, s úgy tudom, nemrégiben éppen az archiválásról tartott képzést Csíkszeredában… Mennyiben változtatta meg ezeket a munkaterületeket a számítógép?
– Nagyon megváltoztatta és ezzel szerencsém volt. A székelykeresztúri gimnáziumban kiváló matematikatanárom volt Márton Péter, kiváló osztálytársaim, akik közül később többen matematika és más reál szakos tanárok lettek. Érettségi előtt eredményeim alapján tőlem is azt várták a tanáraim és a szüleim, hogy ilyen pályára menjek. Én viszont a zenét választottam, de adva volt a reál szakos gondolkodásmódom, és amikor a Marosvásárhelyi Rádióhoz 1990-ben hoztak ajándékba egy számítógépet, rögtön elolvastam a használati utasítást és elkezdtem rajta dolgozni. Később a Magyar Rádióval volt jó kapcsolatunk, és Jászberényi Emese többször küldött Budapestre tapasztalatcserére. Ott tanultam adatbázis-kezelést, és létrehoztam a Marosvásárhelyi Rádió első hangtári adatbázisát. Közben saját számítógépet vettem, megtanultam a digitális kottagrafikát, sőt a hardverszerelést is. Számítógép-használat terén, úgy érzem, felveszem a versenyt a fiatalokkal.
– Én nem is a kora miatt tettem fel ezúttal a kérdést, hanem mint módszer, mint lehetőség mit adott hozzá például az archiváláshoz?
– A publikációim több esetben adatbázist is tartalmaznak, sőt most a legutóbb megjelentA Sóvidék népzenéje című kötet is egy szép könyvnek néz ki, de tulajdonképpen a lényege nem a könyv, hanem a mellékelt DVD, amin egy adatbázis van, ahonnan komplex módon lehet visszakeresni a népzenei gyűjteményt. Ez az, amit egy könyvben nem lehet megcsinálni. Nagyon sok mutatót kell egy könyv végére tenni, hogy mindenféle szempont szerint egyenként kereshessünk, és akkor is nehézkes lesz a használat. A számítógépes adatbázis esetében kombinálni lehet a szempontokat, fogalmi hierarchiát lehet kialakítani, és ez rendkívül fontos egy több százezernyi nagyságrendű népzenei anyagnál, mint amilyen a Zenetudományi Intézetben található.
– Mennyire jut ideje mindezek mellett a családjára?
– Van öt gyermekem és négy unokám. Az első házasságom Marosvásárhelyen válással ért véget, abból van két gyermekem, a második házasságból szintén kettő, ami viszont tragikusan végződött, mert a feleségem negyvenéves korában rákban elhunyt. A harmadik házasságomból van egy kislányom, aki most tizenegy éves. Ez a család. Hogy mennyire jut idő? Több idő kellett volna, kellene rájuk.
– Távlati tervei?
– Még nagyon sok publikációs tervem van, főleg a népi tánczenéhez kapcsolódóan. Ennek szeretném a dialektológiai rendszerét kidolgozni, ha erre időt és erőt ad a jó Isten, akkor az egész magyar nyelvterületre vonatkozóan. A Sóvidék népzenéje című kiadványom ennek a tervnek a része, tehát a Székelyföld felől indulok, előbb annak szeretném elvégezni a népzenei áttekintését, s azután haladnék nyugati irányba a többi területre.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Új kihívások előtt az egyházak
Egyre nagyobb kihívás elé állítja az erdélyi magyar történelmi egyházakat a gyülekezetek elöregedése. A szórványban és tömbmagyar területeken egyaránt jelentkező jelenséget a lelkészhiány súlyosbítja. Az idős, magányos híveknek elsősorban személyi kapcsolatokra, testi és lelki támaszra lenne szükségük, ezért egyre inkább felértékelődik az egyház szociális szervezeteinek a munkája.
A mintegy ötezer hívet számláló marosvásárhelyi Gecse utcai egyházközség nagy gyülekezetnek számít a 300 ezres lélekszámú Erdélyi Református Egyházkerületben (EREK) – példálózik Szegedi László missziói előadó, amikor a fogyás mértékéről kérdezzük. „Egyházkerületi szinten ekkora nagyságrendű apadás a jellemző, ez 5000–5400 ember eltűnését jelenti évente” – fogalmaz. Úgy véli, a gyülekezetek elöregedése nemcsak a szórványban, hanem a tömbmagyar területeken is tetten érhető. Nagyon kevés az a gyülekezet, ahol a temetések és születések arányát tekintve az utóbbi javára mozdulna el a mérleg nyelve, ahol van természetes szaporulat. „Csíkszereda az, ahol a társadalmi stabilitás és odafigyelés az arányt pozitívvá alakította” – mondja a Szegedi, aki szerint a Hargita megyei városban az elmúlt 25 évben komoly közigazgatási lépések történtek az iskolahálózat kiépítésétől kezdve a munkahelyteremtésig. „Itt egy gyermek elkezdheti az óvodát, majd befejezheti az egyetemet, és talán megvan az esélye arra is, hogy munkát találjon. Semmi nem készteti elvándorlásra, és ez örvendetes: jelzés, hogy vannak közösségek, ahol van pozitív fejlődés” – fogalmaz a lelkész. Erdély-szerte azonban ennek az ellenkezője a jellemző, elsősorban a kis településeken jelent egyre nagyobb gondot a lakosság elöregedése és gazdasági elerőtlenedése.
Megrendült közösségi alapok
A falusi egyházközségek elnéptelenedésének egyik legalapvetőbb oka a történelmi változásokkal beállt életkoncepció-csere. Az 1989-es rendszerváltás radikális változást hozott a falusi életszemléletben: megnyílt a világ, a fiatalok közül sokan elmentek. Ehhez hozzájárult az is, hogy a falusi közösségekben értelmetlenné vált a hagyományos gazdálkodási forma, a földművelés – idézi fel a probléma gyökereit Szegedi László. A külföldre való elvándorlás is jelentős tényező. Ez a 90-es években felerősödött, majd 2000 és 2007 között lelassult. „Négy-öt éve újból felerősödőben van, és elsősorban a falusi gyülekezeteket tizedeli nagymértékben.” A kőhalmi lelkipásztor szerint a gyülekezetek elöregedése számos problémát vet fel, ezek például erőtlenekké és képtelenekké válnak a meglévő gyülekezeti struktúrák megőrzésére, fenntartására. A humán erőforrás – lelkipásztor, gondnok, kántor, harangozó – foglalkoztatása ugyanúgy gondot okoz számukra, mint az épített örökség megőrzése. „Így került veszélybe sok közösség, amely több évszázaddal ezelőtt képes volt megépíteni önerőből, állami támogatás, pályázatok nélkül egy templomot, képes volt lelkészi, kántori lakást építeni és fenntartani. Ezek a gyülekezeti és a közösségi élet alapbázisai voltak, most viszont sok helyen megrendültek. Olyannyira, hogy ma már egy 150–200 lelkes gyülekezet alig reménykedhet abban, hogy lesz lelkésze” – fogalmaz az egyházi elöljáró.
„Bokrosítás” van kilátásban
A jelenlegi helyzet azért is nehezíti az egyházkerület vezetésének dolgát, mivel pár éve lelkészhiánnyal küzd: a lelkészi szolgálat kihívásai, illetve a vele járó szegényes anyagi juttatás már nem emeli ezt a keresett hivatások közé. „Isten mindig gondoskodott szolgákról, az aratnivaló sok, a munkás kevés, de hisszük: ahogy a múltunk, úgy a jelenünk és a jövendőnk is Isten kezében van” – utal a bibliai példára Szegedi László, aki szerint az egyház próbálja orvosolni a problémát. Plusz anyagi keret van a helyi gyülekezet és az állami támogatás együtteséből összeálló lelkészi bér pótlására, és a lakhatósági körülményeket is folyamatosan javítják, már szinte nincs olyan parókia, ahol ne lenne vezetékes víz és fürdőszoba.
„Átcsoportosítás, szaknyelven »bokrosítás« van kilátásban, amikor több gyülekezet tart fenn egy lelkészt” – mutat rá az egyre gyakrabban alkalmazott megoldásra Szegedi László, aki szerint a nagyvárosokhoz közeli kis gyülekezetek előbbiekkel társulva lesznek kénytelenek átvészelni az egyre nagyobb gondot jelentő paphiányt. Jelenleg mintegy 60 lelkipásztorra lenne szükség az egyházkerületben, 35–37 gyülekezetnek 15 éve nincs lelkipásztora, de talán még el tudná tartani. „Ha most elő lehetne varázsolni felkészült és elhivatott lelkipásztorokat, mintegy 50 őrhelyen lehetne komoly munkát végezni. De hiányoznak” – világít rá az egyház nagy problémájára a generális direktor. Kifejti, míg az elmúlt időszakban igazodtak a nyugdíjazási törvényhez, a lelkészhiány miatt a jövőben visszatérhetnek az 1990 előtti rendhez, amikor egy lelkipásztor akár 70 éves koráig is szolgálhatott.
A strukturális átszervezés folyamatos, kisebb gyülekezetek társulnak nagyobbakkal, egy lelkipásztornak a jövőben nem egy-két közösséget, hanem három-négyet kell majd ellátnia – részletezi a hosszú távú megoldást a lelkipásztor, aki szerint erről folyamatos a tanácskozás az egyházkerületben. „A legnehezebb meggyőzni egy-egy gyülekezetet arról, hogy sem anyagilag, sem lehetőségeiben nem tud eltartani, és nem is kaphat már lelkészt, mert nincs ahonnan küldeni” – jelenti ki Szegedi László. Arra is felhívja a figyelmet, hogy ha egy kis közösségnek sajátos problémái vannak, nem szabad elfeledkezni, hogy ugyanezek hatványozottan jelentkeznek a nagyvárosban. Hosszútávon, szolidaritási alapon a nagyobb közösségeknek kell felvállalniuk a kisebbek sorsát, hiszen a bibliai parancs is így szól: egymás terhét hordozzátok.
Nagy kihívás a pasztoráció
Az elöregedés folytán a kis közösségek nem vonzók a lelkészek számára: ha kikerül egy fiatal lelkész, egzisztenciális problémái adódhatnak, például a feleségének nem lesz munkája. Később a gyermekek iskoláztatásával adódhat gond, előfordulhat, hogy már nincs magyar oktatás a településen – sorolta a lehetséges akadályokat a generális direktor, rámutatva, ha lenne is pap, nem biztos, hogy vállalná a szolgálatot. Holott épp ezek a közösségek szorulnak rá a segítségre. Az egyháznak ugyanis nagy felelőssége van azzal a nemzedékkel szemben, amely helyt állt az elmúlt nehéz évszázad során, átélt két világháborút és a kommunista kollektivizálást. „Helytállnak és ott maradnak – elmagányosodva. Az elvándorló fiatalok sokszor úgy gondolják, hogy ha anyagilag támogatják az otthon levőket, az elég” – mondja Szegedi László, aki szerint ez fordítva sem működhet: egy fiatal nem élhet nyugodtan Nyugaton, miközben otthon van az öreg, beteg édesanyja.
A kivándorlás miatt sokféleképpen változott a pasztoráció kihívása is a falusi közösségekben, fontos tényezővé vált a házibeteg-gondozás, amelyet az évek óta jól működő Diakónia Alapítvány vállalt fel.
A súlyos betegek, haldoklók testi és lelki gondozására is egyre nagyobb az igény, és az egyháznak e feladatokra is fel kell készítenie lelkészeit. „Családlátogatásra, konkrét segítségre és elhivatottságra van szükség” – összegez Szegedi, aki szerint ma a gyülekezeti tagoknak egyharmada egyedül él. Nagy részük özvegy, de egyre jellemzőbb, hogy 30 év után sok fiatal nem akar családot alapítani vagy nem került neki társ. „Ez is nagy kihívás, hogy mit kezdünk az ilyen emberekkel, hogyan tudunk nekik segíteni” – mondja a missziói előadó, hozzátéve, a családmodell is változott, 35 éves korig kitolódott a házasságkötés kora, emiatt is számolhatunk kisebb születési aránnyal.
Humánus megoldást keresnek az unitáriusok
„Sajnos az utóbbi tíz-tizenöt évben folyamatosan érzékelhető a fogyás, mindig több a temetés, mint a keresztelő” – vázolja az erdélyi unitárius gyülekezetek helyzetét Bálint Benczédi Ferenc püspök. Különösen a falvak kerültek nehezebb helyzetbe. Bár pontos adatokkal nem tudott szolgálni, általánosságban elmondható, hogy a Nyikó-menti és a Felső-Kisküküllő-menti gyülekezetek vannak kiöregedve. Vannak falvak – mint például Rava vagy Magyarzsákod –, ahol a legfiatalabb lakos 50 év körüli. Máshol pozitívum is akad: sok fiatal család már a harmadik, negyedik gyereket vállalja.
A kistelepülések elöregedéséhez sok tényező járult hozzá a 70-es évek iparosításától a jelenlegi migrációs folyamatokig – véli az egyházi elöljáró. A gyülekezetek majdnem kétharmadában központi segéllyel próbálják a lelkészeket helyben tartani. „Ez ellentmondásos helyzet, hiszen a nagy gyülekezetek – ahol több munka lenne – nem akarnak két-három lelkészt fogadni. Az ilyen magára maradt, elöregedett gyülekezetek, ahol 80–100 lélekkel dolgozunk, nem tudják a lelkészi fizetést biztosítani, így központi alapból próbáljuk ezt pótolni” – vázolja a helyzetet a Magyar Unitárius Egyház püspöke. Ez a jövőben egész sor szerkezeti váltással jár majd, ezekről már két-három éve tárgyalnak. „Egyelőre próbáljuk a humánosabb megoldást keresni, hogy ne maradjon a falu lelkész nélkül”. A püspök arra is rámutat, hogy a lelkészi munka nem csak abból áll, hogy a pap vasárnap prédikál. Ez folyamatos jelenlétet és odafigyelést igényel.
Bálint Benczédi Ferenc szerint az elöregedő gyülekezetek helyzete számos problémát vet fel, amelyeket nem lehet csak pénzzel megoldani, mert itt a személyi kapcsolatokon van a hangsúly. „A magára maradt idős embernek a személyi közelség, a kapcsolat adna erőt. 40–50 magára maradt ember helyzetét nehezen lehet megoldani” – véli a püspök. Az unitárius egyházban a Gondviselés Alapítvány vállalta magára a betegellátás, idősgondozás feladatát, de jó eredményei vannak a világiak bevonásával működő falugondnok programjuknak is. Nyaranta kalákákat szerveznek, amikor fiatalok a ház körüli munkában segítenek idős, egyedül élő embereknek. Főleg a városoktól távol eső egyházközségekben van baj, így elsősorban számukra próbálnak segítséget biztosítani.
Csalóka statisztika
Negatív demográfiai adatokkal számolnak a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében is, ahol Potyó Ferenc általános helynök, pápai prelátus szerint mintegy ezer főre tehető a fogyás: tavaly ennyivel temettek többet, mint kereszteltek. A számokat évente összesítik, és elküldik a Szentszék statisztikai hivatalának, mondja az általános helynök, hangsúlyozva, valójában ennél nagyobb fogyásról van szó. „Az adatok sajnos nem tükrözik a valóságot: bár a gyerekeket itthon keresztelik, sokan közülük már nem tartoznak hozzánk. A fiatalok közül sokan külföldön dolgoznak, ott le is telepednek, családot alapítanak, de amikor templomi házasságot szeretnének kötni, hazajönnek. A gyerekeket is hazahozzák, hogy itthon kereszteljék meg, itt vannak a nagyszülők. Ha itt végzik a szertartást, beírják az anyakönyvbe, a statisztikában megjelennek a számok, de a valóságban ezek már nem a mi adataink, ezek a gyerekek létszámban már nem fogják az itteni lakosságot gazdagítani” – magyarázza az egyházi elöljáró. Hozzáteszi, a számos plébános által leírt jelenség nemcsak a magyar, hanem a román nemzetiségű római katolikusokra is jellemző, és egyre inkább a külsőségekben nyilvánul meg. „Teljesen elszakadtak az itthoni környezettől, csak külső pompát, ünnepséget látnak. Nem a liturgia, a szentség a fontos, hanem a forma” – mondja a főegyházmegye általános helynöke.
„Az egyház teszi a dolgát. Mi sajnos nem tudunk senkit idekötni” – jelenti ki Potyó Ferenc. Szomorúan meséli, hogy tavaly ősszel, a bérmálás utáni vizitáción tapasztalta: a Székelyudvarhely környéki nagy egyházközségekben – Szentegyházán, Szentkeresztbányán, Lövétén, Zetelakán, Kápolnásfaluban – is egyre több a kivándorló. „Ezek 3500–4000 lelkes gyülekezetek, és a papok elmondása szerint 1500–2500 fő, a fiatalok 95 százaléka külföldön dolgozik” – meséli az általános helynök, aki szerint míg az idősebb vendégmunkások hazahozzák keresetüket, a fiatalok esetében már kevés az esély, hogy visszakívánkozzanak.
Nincs, akit küldeni
Potyó Ferenc szerint az egyház megpróbál helyt állni a megváltozott körülmények között is. A papok teszik a dolgukat, beleértve a hívek lelki gondozását, hitoktatást, templomi szolgálatot, családlátogatást, az idősek látogatását, a szentségek kiosztását. Keresztelők, esküvők előtti felkészítőket tartanak, és lelkiségi csoportokat működtetnek. A főegyházmegyében a Caritas szociális-karitatív szervezet jól kiépült hálózata biztosít házibeteg-gondozást: városokban, falvakban látogatják, gondozzák az egyedül maradt időseket. „Ennek a szociális hálónak a működtetése is egyre nehezebb. Azt a kevés pénzt is megvonja az állam, amit biztosított. Ezért is igényeljük egykori javainkat, hogy iskolákat tudjunk működtetni, szociális szolgálatot végezni. Az egyház több szempontból is ellehetetlenül” – panaszolja a pápai prelátus a restitúciós folyamat akadályoztatására utalva.
A római katolikus egyházban is sok olyan eset van, amikor a gyülekezetek önerőből már nem tudják a papot fenntartani. Évente jelentős összeget kapnak a magyar államtól, amely a szórványban dolgozó, kis közösségeket vezető lelkipásztorok megélhetését hivatott segíteni: a szórványsegélyt negyedévente utalják a kedvezményezetteknek. „A helyek betöltésénél az anyagiak soha nem számítottak, ezt központilag megoldottuk” – hangsúlyozza az illetékes. Mivel ezek a papok a nagy gyülekezetben szolgáló társaikhoz képest sokszoros áldozatot vállalnak, időnként próbálják cserélni őket. „Az utóbbi egy-két évben már nálunk is jelentkezett a paphiány. Azért nem jut egy-egy kisebb helyre, mert nincs, akit küldeni” – fogalmaz az egyházi elöljáró. Mint kifejti, a lelkészhiányhoz az is hozzájárul, hogy a papi fizetés alig több a minimálbérnél, és ha a lelkész szórványgyülekezetekben is szolgál, a kiadáshoz hozzáadódik az útiköltség és a gépkocsi fenntartása is.
„Hosszú távon azt a közösséget lehet fenntartani, ahol tudjuk biztosítani a lelkipásztort. Kell egy pap, aki a fogyatkozás ellenére is próbálja megtartani a közösséget, az együvé tartozás érzését” – fogalmaz a katolikus egyház képviselője, aki épp emiatt tartja fontosnak a papi utánpótlást és képzést, valamint a hívek anyagi hozzájárulását a lelkész fizetéséhez. Az épületek fenntartására, felújítására már külső forrásokból, a helyi és megyei önkormányzatok révén, pályázatok útján próbálnak pénzt szerezni.
Pap Melinda / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sajtó elé állt Benedek Zakariás parlamenti képviselő
Az udvarhelyi polgármesteri hivatalban nyit irodát a szórványvidéket is képviselő Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. Azt ígéri, személyesen is fel fogja keresni az udvarhelyszéki önkormányzatokat, hogy tájékozódjon a problémákról. Eddigi tapasztalatai szerint az utak rendbetétele a legsűrgősebb probléma a régióban. A csütörtöki beszélgetésen arra is kitért, hogy támogatja az udvarhelyi városvezetés törekvéseit.
Jövő hónapban nyitja meg parlamenti képviselői irodáját az udvarhelyi polgármesteri hivatal legfelső emletén Benedek Zakariás, aki kollágájával, Sebestyén Csabával, illetve Verestóy Attila szenátorral osztozik majd a helyiségeken – derült ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Mint mondta, jelenleg is felújítás alatt állnak a termek, azért nem tudott hamarabb beköltözni. Irodája vezetésével Szigeti Marikát bízta meg, aki fogadja a beérkező panaszokat, javaslatokat, és heti egy alkalommal fogadóórát is tart. Ezenkívül havi két alkalommal maga a képviselő is itt lesz, ebből havonta egyszer fogadóórát tart. Benedek hasznosabbnak látja, ha személyesen keresi fel az udvarhelyszéki közösségeket, hiszen ekkor könnyebben megnyílnak az emberek, jobb rálátása lehet a problémákra. Ennek érdekében szívesen részt vesz a vidéken szervezett fórumokon. Eddig Zetelakára, Homoródszentmártonba, Galambfalvára, Felsőboldogfalvára, Máréfalvára és Varságra látogatott el.
A polgármesterekkel találkozva azt tapasztaltam, hogy mindenki szeretné fejleszteni községét, mindenhol négy-öt nagyobb tervről tájékoztattak. Mindannyian pályáznak is megvalósításaik érdekében állami vagy európai uniós pénzekért – fogalmazott. Varságon például eddig 29 kilométeren aszfaltoztak, ami egyötöde az ott lévő utaknak. A polgármester folytatná a korszerűsítést, ugyanakkor megoldaná a közvilágítást, és a vízhálózatot is bővítené. Különösen tetszett a képviselőnek Nagygalambfalván az, hogy a hivatal és a református egyház minden évben tábort rendez a gyerekeknek, és nagyon sok önkéntes vállal részt a munkában. A polgármester egyebek mellett azt tervezi, hogy befejezi az utcák leaszfaltozását – ebben kért segítséget a képviselőtől. Máréfalván a csatornahálózat és a járdák kiépítése élvez prioritást.
Benedek kijelentette, a polgármesterek elvárják a támogatást, hiszen a kampányidőszakban ők is megtettek mindent a jó választási eredményekért. Ennek ő úgy tud eleget tenni, hogy lobbizik a kormányon lévő pártoknál a községi elöljárók által leadott pályázatok finanszírozása érdekében. Fontosnak tartja, hogy minden településről legalább egy pályázat elnyerje a megvalósításhoz szükséges forrást. Eddig háromszor is találkozott az udvarhelyi városvezetéssel Benedek, azt mondja, jó viszonyt ápolnak. Itt is azt látom, hogy akarják fejleszteni a várost, vannak terveik. Emellé pedig mi is odaállunk – fogalmazott. Arra is kitért, hogy pártszínezettől függetlenül támogatják az itteni elképzeléseket. Parlamenti munkájáról A kisebbséggel kapcsolatos problémák megoldását minden RMDSZ-es és MPP-s képviselő felvállalta, ezek mellett mindenki részt vesz valamelyik szakbizottság munkájában – fejtette ki Benedek Zakariás. Ő a szállítással és infrastruktúrával foglalkozó bizottság tagja, amit megfelelőnek tart, hiszen építészként ezen a területen szerzett több tapasztalatot.
Jövőre lesz százéves az 1918-as gyulafehérvári kiáltvány, ezért a képviselő arra számít, hogy megszaporodnak a magyarság jogait sértő törvényjavaslatok. Éppen ezért különösen ébereknek kell lenniük a magyar honatyáknak, akiknek célkitűzésük, hogy betartassák a románsággal a gyulafehérvári szerződésben foglaltakat. Benedek fontosnak tartja a kisebbségi szimbólumok használatát, ezért azt szeretné, ha a magyarságon kívül más nemzetiségek képviselői is hallatnák hangjukat a parlamentben hasonló kérdésekben. A magyarság szempontjából össze sem lehet hasonlítani a szórványban élők és az udvarhelyszékiek helyzetét – jelentette ki Benedek Zakariás. „Udvarhelyszéken nem az a gondjuk a szülőknek, hogy magyar iskolába adják gyereküket, hanem hogy melyikbe. Itt fel sem merül az, hogy egy gyerek teljesen asszimilálódik a román közösségbe. Nálunk teljesen más a helyzet, hiszen ha a gyerek bekerül egy román társaságba, akkor magyarsága fellazulhat. A szórványban mindennapos küzdelmet kell vívni a magyarság megmaradásáért, hiszen az emberek csak a családban és a templomban használják anyanyelvüket” – magyarázta. Hozzátette, Szeben megyében nagyjából száz településen kb. 11 800 magyar él. Ezért különösen fontosnak tartja a magyarság összefogását különböző rendezvények, programok szervezésével.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro