Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zabola (ROU)
264 tétel
2005. június 17.
Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke /sz. 1955/ első tudatosabb gyűjtéseit középiskolában kezdte, Kovásznán, a háromszéki népballadákkal kezdett foglalkozni. Személyes kapcsolatba került az erdélyi magyar néprajztudomány kiválóságaival. 1981 szeptemberében Kézdivásárhelyre helyezték ki tanárnak, akkor kezdett el foglalkozni az erdélyi szászokkal. 1990 után hirtelen megnyílt az erdélyi magyarság köré kiépített szigorú információs zárlat. Akkor kezdtek rádöbbenni, hogy amit addig tudománynak hittek, az mennyire messze áll attól, amit Közép- vagy Nyugat-Európában művelnek. Péntek János professzor őt és több fiatal kutatótársát visszahívta az egyetemre. Kolozsváron fokozatosan megalapozták az egyetemi fokú néprajzos oktatást. Ebből a műhelyből született meg előbb a Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék, majd annak megfelezéséből a Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék. Ezenkívül nagy segítségükre volt a Kriza János Néprajzi Társaság, melynek keretében évente három-négy tematikus konferenciát szerveztek, ahová a magyar néprajztudomány legjobbjai jöttek el. A társaság fennállásának tizenöt éve alatt 10 ezer kötetes szakkönyvtárat, jelentős archívumot, adattárat hoztak létre, és ott helyezték el a moldvai csángósággal kapcsolatos adattárukat is. 1991-től kisebb-nagyobb rendszerességgel diákjaikkal Moldvában kutattak. Több kutatásukba bevontak román, magyarországi, olasz és német kollégákat is. A csángóság kérdéséről Pozsony Ferencnek román nyelvű kötete jelent meg három évvel ezelőtt. A könyvnek pozitív visszhangja volt, újabb kiadást is nyomtattak. Pozsony Ferenc Zabolán, szülőfalujában múzeumot alapított, ebben helyet kapott a moldvai csángó népművészeti kiállítás. Tavaly bejegyeztették a Pro Múzeum Zabola Egyesületet, amely szerződést kötött a Székely Nemzeti Múzeummal. Eszerint a gyűjtemény fokozatosan betagolódik a nagy múltú múzeum szerkezetébe, így állandó munkatársat is alkalmazhattak. Pozsony fontosnak tartotta a gyűjtést, a tárgyi kultúra őrzését, mert Moldvában nagyon gyors kultúraváltás indult meg. /Rostás-Péter Emese: Utak Moldva felé, szélesedő ösvényeken. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./
2005. június 17.
Összetartozunk – ez a felirata annak a monumentális székely kapunak, amelyet a zabolai Basa Tamás Gazdasági és Művelődési Egyesület Vitéz Kelemen Dénes gelencei faragóművésszel készíttetett a budapesti Nemzeti Értékmegőrző Egyesületnek ajándékul, amiért ennek tagjai – olimpiai sportolók, írók, költők, neves művészek, építészek stb. – a december 5-ei népszavazáskor kiálltak a határon túli magyarok kettős állampolgársága mellett. A kapu kész van, a szükséges engedélyeknek is birtokában az egyesület, már csak az elszállításához keresnek támogatókat. A kapuállításra Sárospatakon kerül sor, az alkalomra több jeles személyiséget, köztük Orbán Viktor volt kormányfőt is meghívták. /(demeter): Összetartozunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 17./
2005. augusztus 4.
Csíkszeredában megnyílt a Iasi-ban élő Bartos Jenő festőművész kiállítása. Bartos, aki 1945-ben született a Kovászna megyei Zabolán, több mint harminc éve él a Prut melletti városban, ahol előad a helyi képzőművészeti egyetemen. Az évek során számos egyéni és közös tárlaton mutatkozott be. /Ferencz Imre: Kiállítás a Golden Galleryben. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 4./
2005. augusztus 22.
Harmadik alkalommal szervezték meg Kézdiszentléleken a falunapokat. A perkői szabadtéri színpadon az alsónyéki, a kézdiszentléleki Perkő, a csernátoni és zabolai népi táncegyüttes szórakoztatta a nagyszámú közönséget. Az idei falunapok fénypontját a park-, címer- és zászlóavatás jelentette. A címert és a zászlót helybeli és alsónyéki népviseletbe öltözött ifjak tartották. /Iochom István: Park-, községcímer- és -zászlóavatás (Kézdiszentléleki falunapok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./
2005. szeptember 1.
A zabolai Basa Tamás Gazdasági Művelődési Egyesület a Gróf Mikó Imre-emlékév ünnepi rendezvénysorozata házigazdájául Zabolát jelölte meg, ugyanis a magyar kultúra kimagasló személyisége 200 évvel ezelőtt az itteni Mikes-kastélyban látott napvilágot. Az egyesület felhívással fordul minden hazai és külföldi, egyházi, közművelődési, kulturális intézményhez, hogy támogassák az emlékév megrendezését. A rendezvénysorozat szeptember 4-én kezdődik. /Pásztori Tibor Endre református lelkész: Megünneplik Erdély Széchenyijét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./
2005. szeptember 5.
Zabolán a református templomban szeptember 4-én ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a gróf Mikó Imre születésének 200. évfordulójára a zabolai Pro Museum Egyesület által rendezett emlékünnepség, amelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdette az igét. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke Hidvégi gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije címmel tartott előadást. Az ünnepség a Mikó Imre-szobornál folytatódott, ahol beszédet mondott Ádám Attila Péter, Zabola község polgármestere, Kötő József, minisztériumi államtitkár, Horváth Tamás, a budapesti Hidvégi Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke és Pásztori Tibor Endre nyugalmazott lelkipásztor, a Basa Tamás Kulturális és Gazdasági Egyesület elnöke. A Mikes-kastély, a szülőház előtt beszédet mondott Bíró Béla, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatója és Pető Mária, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium igazgatója. Bemutatták a Csikós Júlia szerkesztésében megjelent kötetet, amely gróf Mikó Imre válogatott írásait tartalmazza. Az ünnepi rendezvény Az építkező – gróf Mikó Imre élete és életműve című kiállítás megnyitójával ért véget. /Bodor János: Erdély Széchenyijére emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 5./
2005. szeptember 5.
A múlt hét végén második alkalommal szerveztek falunapokat Lemhényen. Mivel a múlt esztendei rendezvényre a felsőlemhényi általános iskola udvarán került sor, az ideit az alsólemhényi Bem József Általános Iskola udvarán tartották meg. A faluünnep a kézdivásárhelyi mazsorettek utcai felvonulásával kezdődött. Következtek a vetélkedők és sportversenyek. A szabadtéri bálon Jakab Attila biztosította a talpalávalót. Másnap a délelőtti ünnepi szentmise után volt a vetélkedők döntője, délután a községi önkéntes tűzoltó-alakulat bemutatójára került sor, majd a kézdiszentléleki Perkő Táncegyüttes, a zabolai Gyöngyharmat Táncegyüttes és a Magic Club lépett színpadra. /(Iochom): Lemhényi falunapok – másodszor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 5./
2005. október 25.
Veszélyes kór ütötte fel fejét Budapesten, a turulmadár-influenza. Annyi bizonyos, madárról emberre terjed, a médiumok máris jeleztek néhány megbetegedést. A vírusgazdák között némely SZDSZ-es politikust találunk, köztük országgyűlési képviselőjelöltet és posztján lévő kerületi tanácsost is, akik mindent elkövetnek, hogy a Böszörményi út és az Istenhegyi út sarkán október 22-én felállított, csaknem ötméteres szárnytávolságú turulmadaras emlékművet eltávolíttassák. Ungár Klára és Kecskés Márton, a két SZDSZ-es politikus attól fél, hogy a neonácik beállnak majd a turulmadár szárnya alá. Kecskés Márton szerint ,,ízléstelen és gyalázatos” az, hogy ,,turulmadár szobra alá akarják bevésni a második világháborúban meghaltaknak a nevét”. Újabban Demszky Gábor főpolgármestert is zavarja a turulmadár. A turulinfluenza azért is veszélyes, mert Erdély címerében is őrködik ez a madár. Félő, hogy ha a maradék Magyarországon a turulmadarak ellen bevezetik a statáriális állapotot, és lebontatják az összes turulos emlékművet meg szobrot, a címermezőkből kikapartatják, a zászlókról letépetik ezeknek a madaraknak a festett-rajzolt képét, s a történelemből, a mítoszokból és mondákból is kitakaríttatják őket, a magyarországi után Erdély turultalanítására is sor kerül. Akkor viszont jaj például a pávai pincében negyven évig rejtegetett s ma újra a zabola-pávai emlékmű csúcsán ülő madárnak, öntödébe kerül a sepsisbükszádi emlékmű turulmadara is, a lemhényivel együtt. – ,,Megújulva és Magyarországot védelmezve tárja szét fölöttünk hatalmas szárnyait Árpád fejedelem törzsének madara. A hit és küldetés népünk oltalmának szimbóluma” – idézték 1992-ben Göncz Árpádot a tatabányai turulszobor újraavatásán. Ugyanő 1992. december 12-én a Magyar Rádióban elhangzott élő műsorban azt mondta: ,,…egy ország nem irthatja saját hagyományaiból ősi mítoszait”. – Egyébként a Magyar Nemzetbiztonsági Hivatal szimbólummadara a turul. /Sylvester Lajos: Turulinfluenza, papagáj- és kergemarhakór. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25./
2005. november 7.
A bukaresti magyarság is megünnepelte gróf Mikó Imrét. November 4-én a meghívott előadó Pásztori Tibor Endre, Zabola református lelkipásztora, egyben a Mikó-életmű fáradhatatlan kutatója volt. Neki köszönhetően a zabolai kastély előtt 1991. május 31-én, önzetlen összefogás eredményeként felállították Mikó Imre mellszobrát, Petrovits István alkotását. Pásztori Tibor Endre előadásában bemutatta a szerteágazó életművet, amelyet gróf Mikó Imre jogászként, művelődéspolitikusként, történetíróként, akadémikusként végzett. Ezt a képet egészítette ki Pásztoriné Antal Rozália, aki elmondta: Mikó Imre munkásságában biztos támasz volt a felesége. /Barabás István: „A természeti határok a szellem útját nem zárhatják el” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./
2005. november 7.
Mindenszentek napjára a római katolikus egyház és az RMDSZ helyi szervezete az önkormányzat támogatásával Zabolán díszkaput állíttatott a temetőbe vezető utca bejáratához, amelynek keresztgerendáján a következő jelmondat olvasható: Az útnak itt nincs vége. A községházán az erdők-mezők visszaszolgáltatása folyik. Az a gond, hogy nem elég a föld. /Bodor János: Mi újság Zabolán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./
2005. november 18.
Ojtozban a Végvár-Vámház Vendégfogadó fogadta a lelkes hagyományőrzőket, akik Gelencéről, Bélafalváról, Kézdivásárhelyről, Zaboláról, Sepsiszentgyörgyről és Szegedről érkeztek. Beszédek hangzottak el, melyeket Kelemen Botond, a 15. Székelyhatárőr Gyalogezred főhadnagya, az est szervezője nyitott meg, majd Vitéz Rózsa József ismertette az Ojtozi-szoros több katonai eseményének szájhagyomány és kordokumentumok alapján összeállított leírását. Dr. Szőts Dániel, a sepsiszentgyörgyi 11. m. kir. honvéd székely határőr zászlóalj egykori frontharcosa a Történelmi átjáró című és a Hitvallás 1938-as leírását ajándékozta a jelenlévőknek, majd a bál fővédnöke, Tamás Sándor képviselő, Khell Ödön, a berecki Gábor Áron Alapítvány elnöke és Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere mondott köszöntőt. Többen javasolták a találkozók rendszeresítését. /Dr. Szőts Dániel: Hagyományőrzők első bálja Ojtozban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 18./
2005. december 2.
A hat évvel ezelőtt Zabolán létrejött Basa Tamás Gazdasági Kulturális Egyesület a szülőföldön való megmaradást, a munkahelyteremtést és a széles körű kapcsolatteremtést tűzte ki céljául, nyilatkozta az elnök, Pásztori Tibor Endre zabolai nyugalmazott református lelkész. Az egyesület már kistérségi tömörüléssé minősült, s magában foglalja a Zabola-Réty kisrégiót. Kapcsolatokat teremtettek az ügyben segíteni tudó személyiségekkel, így a zabolai származású Csekme Évával, aki tagja a Magyarok Világszövetségének. Kaptak már segítséget az ősi zabolai templom renoválására, segítséget kértek pályázatok megírására, idegen nyelven megjelenő pályázatok lefordítására. Kapcsolatban állnak képviselőkkel, szenátorokkal és a megyei tanáccsal. Kapcsolatot teremtettek Nyíregyházával, a szlovákiai Martos nevű településsel, és most van alakulóban kapcsolatuk a magyarhoni Kétpóval. /(kisgyörgy): A zabolai Basa Tamás Gazdasági Kulturális Egyesület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./
2006. január 24.
Ge­lencén megalakították Kézdiszék első kistérségi egyesületét, melyhez a házigazda mellett Cser­náton, Szentkatolna, Zabola és Ozsdola társult, és lehet, hogy Bereck is csatlakozik. A találkozón részt vevő polgármesterek megvitatták a soron következő teendőket, és a legközelebbi tanácsülésen valamennyien napirendre tűzik a társulásról szóló határozatot. A munkaülésen Pálfi István magyarországi európai parlamenti képviselő három munkatársa, tanácsadója is jelen volt. Ők a pályázatok írásában ajánlottak segítséget a polgár­mestereknek. /(Iochom): Megalakult az első kistérségi egyesület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 24./
2006. február 18.
A közelmúltban negyven csángó gyerek érkezett Kovásznára. Három faluból valók: Pusztináról, Frumószáról és Klézséből. Nyisztor Ilona, akinek gyönyörű éneklését már New-Yorkban és Los Angelesben is megcsodálták, valamint a költő Duma András és sültüs (furulyás) Legedi-László István készítették fel a gyerekeket. Esemény volt az is, hogy Kovásznán ritkán tapasztalható lelkesedéssel fogadták a Szeret mente küldötteit. Megmozdultak a kisiskolá­sok, az általános iskolások, a cserkészek, s gazdag ajándékcsomagokkal halmozták el a kedves vendégeket. A csángó csoport meglátogatta Ignácz Rózsa emlékszobáját Kovásznán, a Kőrösi Csoma Sándor-emlékházat Csomakőrösön, a Mikes-kastélyt Zágonban és a Csángó Múzeumot Zabolán. A csángók meghívója és a rendezvény fő szervezője az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub volt. /(G-f): Csángók jártak Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 18./
2006. március 11.
Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában megnyílt Gróf Mikó Imre az építő címmel Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója által rendezett kiállítás. Méltán nevezhető a 2006-os év Mikó Imre emlékévnek, hiszen Erdély Széchenyije 1805. szeptember 4-én született Zabolán és 1876. szeptember 16-án halt meg Kolozsváron. Egyed Ákos akadémikus ismertette nemrég megjelent Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című kötetét. /-f-: Gróf Mikó Imre élete képekben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./
2006. május 10.
Az elmúlt hét végén került sor az Arad és a Kovászna megyei pedagógusok által szervezett hetedik szakmai találkozóra Sepsiszentgyörgyön. Szervezői az Arad megyei RMPSZ, a Kovászna megyei RMPSZ és az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport. Tartalmas tapasztalatcsere volt a 26 aradi és Arad megyei pedagógus számára. 14 oktatási intézményt látogattak meg, ezek között óvoda, iskola, tanárok klubja, Pedagógusok Háza is szerepelt. A vargyasi bútorfestés, a prázsmári erődítmény műemlék templom, Brassó városa, a Gábor Áron-emlékmű, a rétyi Kovács András fúvószenekar előadása, a baróti Tanulók Klubjának Váltakozó ritmusok c. táncműsora, a nagybaconi Pásztortűz hagyományőrző csoport néptánca, a zabolai buli, Bod Péter csernátoni szobrának megkoszorúzása, a kézdivásárhelyi és kovásznai séta, a szentiványlaborfalvi kürtőskalács, a Bod Péter Napok, a román nyelv kisebbségeknek témakörben szervezett kovásznai konferencia stb. emlékezetes marad. Köszönet illeti Korodi Hajnalkát, az RMPSZ Kovászna megyei elnökét és csapatát az élménydús tapasztalatcsere megszervezéséért. Jövőre az aradiakon a sor. /Matekovits Mária, az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatóhelyettese: Szakmai napok – 2006. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./
2006. június 26.
Június 25-én, vasárnap Szentkatolnán a település Kézdivásárhely felőli be- és kijáratánál 13 méter széles és 7 méter magas székely kaput avattak, melyet az a Pethő Sándor faragott, aki egy évvel ezelőtt Torján a világ legnagyobb székely kapuját is elkészítette. Zágon, Zabola, Torja és Gelence után újabb székely kapu fogadja az ide látogatókat Bálint Gábor szülőfalujának bejáratánál. /Székelykapu-avatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 26./
2006. július 1.
Az Észak-Amerikában alapított Magyar Baráti Közösség egy csapata Ludányi András politológiai egyetemi tanár, alapító tag vezetésével újabb, immár hagyományossá vált erdélyi körútra indult. Háromszéki állomáshelyük a sepsiilyefalvi LAM Alapítvány volt, ahonnan csillagtúrás barangolásuk Sepsiszentgyörgyre, Kézdi­vá­sárhelyre, Gelencére, Zabolára és Cserná­tonba vezetett. Nemcsak részt vettek a Csernátonban a művelődési napok nyitányán, hanem virágkoszorút helyeztek el néhai Cseh Tibor sírjánál, akinek hamvait, utolsó kívánsága szerint, szülőhelye temetőjében helyezték el. Cseh Tibor az észak- és dél-amerikai magyarság szellemi életének egyik meghatározó személyisége volt, az MBK alapembere, több, az Egyesült Államokban kiadott magyar lap szerkesztője. Szellemiségének örökösei a csernátoni látogatás gesztusértékén túl hagyományt is teremtenek azzal, hogy az MBK egykori tagjainak emlékét ápolják, s a baráti közösség tagjai által a Reménység tavához évenként meghívott vendégelőadókat és vendégművészeket Kárpát-medencei otthonaikban utólag is felkeresik. Ludányi András magával hozta a Magyar Baráti Közösség idei Lake Hope-i Itt-Ott-találkozó (2006. augusztus 12–19.) ígéretesen gazdag programját is, amelynek Kárpát-medencei meghívottjai között van Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettes, Pörös Géza, a Duna Televízió művészeti alelnöke, Szakály Sándor hadtörténész és Tófalvi Zoltán író-újságíró, aki az 1956-os erdélyi eseményekről tart értekezést. /(sylvester): Itt-Ott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./
2006. július 10.
A hét végén tartották a fiatal néprajzkutatók III. szemináriumát Zabolán, a Csángó Csűrben. A fiatal néprajzosok elsősorban a moldvai csángómagyarok életvitelének tanulmányozására figyelnek, különös tekintettel a csángók tárgyi és szellemi néprajzára. A rendezvényen bemutatták dr. Zakariás Erzsébet Csángó hétköznapok /Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár/ című könyvét. A csángó kutatási vonulatot erősítette a moldvai tanulmányút, valamint az, hogy a kutatók – doktoranduszok, egyetemi hallgatók – egy része hosszabb ideig Moldvában marad. A dr. Pozsony Ferenc szervezésében lebonyolított rendezvény programjában több székelyföldi néprajzi téma is szerepelt. A népviselet néprajzi kutatásának problémáiról Szőcs Levente, a háromszéki csempekészítő központokról Szőcsné Gazda Enikő, Folklorizmus­jelenségek a modern háztartásban egy korondi példán címmel Miklós Zoltán, ,,Székely” falukapuk Háromszéken címmel Kinda István értekezett. /(sylvester): Fiatal néprajzosok a Csángó Csűrben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./
2006. október 17.
A polgármesterek nézeteltérései miatt nem sikerül kistérségi társulásokat alapítani Háromszéken. A tervek szerint a megyében 10–12 mikrorégiót alakítanának, azt azonban a polgármestereknek kell eldönteniük, hogy mely településekkel kívánnak szövetkezni. Demeter János Kovászna megyei tanácselnök közölte, mindeddig csupán a Barót környéki települések határoztak kistérségi társulás alapításáról. Emellett még Gelence, Zabola és Szentkatolna, illetve Torja, Csernáton, Dálnok és Maksa polgármesterei mutatnak hajlandóságot az együttműködésre. Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere elmondta, a mikóújfalui, sepsibükszádi, bodoki és gidófalvi elöljárók megállapodtak abban, hogy létrehozzák a társulást. Nyáguly szerint eddig azért nem történt előrelépés, mert a megyei tanács azt ajánlotta, hogy minden Olt menti település tömörüljön egy nagy társulásba. Van más gond is, például Nagyborosnyóval egyetlen környékbeli település sem kíván társulni. Bartha László polgármester kifejtette, tárgyalásokat folytatnak Zágonnal és Barátossal, ám egyelőre egyetlen település elöljárójával sem sikerült megegyezniük. – Együttműködési szerződést írtak alá az Európai Régiók Szövetsége és az Árkosi Európai Uniós Képzőközpont képviselői, amelynek értelmében februárban brüsszeli fejlesztési szakértők látogatnak Háromszékre. Az RMDSZ elképzelése szerint többek között Kovászna, Hargita és Maros megyében kellene önálló régiókat kialakítani. – Elkészült a Székelyföldi Önkormányzati Társulás statútuma, legkésőbb jövő hónap közepéig pedig megszervezik az alakuló közgyűlést is – jelezte Demeter János. /Kovács Zsolt: Nem tudnak egyezségre jutni a polgármesterek a kistérségi szövetségeket ügyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./
2006. október 28.
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum október 27-én nyitotta meg új, állandó régészeti kiállítását. Létrejötte egy egész múzeumi közösség, régészek, látványtervezők, restaurátorok, gyűjteménykezelők és más szakmabeliek csaknem kétesztendei, összehangolt munkájának eredménye. Az egyes korszakokhoz magyarázó szövegek, a kiállított tárgyak lelőhelyét jelző térképek járulnak. A kiállítást a korai Árpád-kor, pontosabban a XII. század fegyverei, agyagművessége, valamint ékszerei és viseleti tárgyai zárják, külön teret szentelve a korai határőrnépesség székelypetőfalvi és zabolai temetőinek leleteire. /Bordi Zsigmond Loránd, Méder Lóránt László, Sztáncsuj Sándor József: Délkelet-Erdély régészeti emlékei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./
2007. január 10.
Kelet-Európa-szerte egyedülálló helyzet alakult ki Romániában a kastélyok visszaszolgáltatása kapcsán: az egykori tulajdonosok leszármazottai több épületet is visszakövetelnek, a román állam azonban hallani sem akar arról, hogy a jelentős turisztikai látványosságként üzemelő intézmények magánkézbe kerüljenek. Visszakövetelik a csucsai Goga-kastélyt, bár 1946-ban Veturia Goga, a költő özvegye nyilatkozatot írt alá, amely szerint az ingatlant a román államnak adományozza. Hasonló helyzet áll fenn a törcsvári kastély, illetve a Peles-kastély esetében is: a román állam minden követ megmozgatna, hogy megtarthassa az ingatlanokat. A törcsvári kastélyt tavaly májusban adták vissza Habsburg Domokosnak, ugyanakkor Adrian Iorgulescu művelődési és vallásügyi miniszter egyezményt írt alá a tulajdonossal, hogy a kastély három évig múzeumként működhessen tovább. Az állam vissza akarja vásárolni a kastélyt. Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor szerint az államnak vissza kell adnia adni a kastélyokat is, azok nem képeznek külön kategóriát. Erdélyben több jelentős épület is visszakerült az örökösök tulajdonába. Horváth-Tholdi Péter például visszakapta a marosnémeti László-kastélyt, négy és fél évig harcolt a tulajdonáért, végigmenve az összes fokozaton. A keresdi Bethlen-kastélyt 2004 novemberében a Legfelsőbb Bíróság visszaadta ugyan, azóta húzódik az átadás, Bethlen Anikó reménykedik, hogy végre megkaphatja jogos tulajdonát. A zabolai Mikes-kastélynak már mindkét épületét visszakapták. Mikes Kata és két fia Ausztriából költözött haza, most intézik a helyreállítást. /Sándor Boglárka Ágnes: Felemás helyzet a kastélyok visszaszolgáltatása körül. Eckstein-Kovács: Nem szívesen, de muszáj visszaadni. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./
2007. január 18.
Nemzeti múzeummá nyilvánította a január 17-én tartott kormányülés a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Múzeumát. A besorolás a jelentős állománnyal rendelkező, országosan és nemzetközileg elismert intézményeket illeti meg. „A sepsiszentgyörgyi múzeum megérdemelten került ebbe a besorolásba, hiszen tevékenységünk túllép Kovászna megye határain” – jelentette ki Valeri Cavruc igazgató. Arra a kérdésre, hogy milyen kutatások vannak folyamatban, hány állandó kiállítása van, hány személyt foglalkoztat, és mekkora a múzeum látogatottsága, az igazgató nem kívánt válaszolni. Jövő hétfőre ígérte, hogy részletes adatokkal szolgál a Keleti-Kárpátok Múzeuma elmúlt évekbeli tevékenységéről. Az intézményt 11 éve alapították sepsiszentgyörgyi, Gábor Áron utcai székházba tavaly költözhetett be. Az intézmény állományában mintegy 15 ezer leltári tárgy, elsősorban régészeti és néprajzi anyag van, munkatársai kiemelt fizetésért dolgoznak. Sepsiszentgyörgy legnagyobb múzeuma, a 130 éves Székely Nemzeti Múzeum, melyet csak regionális jelentőségű intézményként tartanak nyilván, fenntartója a megyei önkormányzat. A Kós Károly tervezte főépületen kívül hozzá tartozik még a szentgyörgyi képtár, valamint a csernátoni, baróti, kézdivásárhelyi és zabolai fiókintézmény, a hat helyszínen átlagosan 27 ezer látogató fordul meg évente. A múzeum állománya több százezer tárgyat foglal magába, 2002 óta a főépületben 80, a képtárban 60, a csernátoni tájmúzeumban 15, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeumban pedig 25 állandó, illetve időszakos kiállítást rendeztek – tájékoztatott Vargha Mihály igazgató. A Székely Nemzeti Múzeum munkatársai attól tartanak, hogy a magasabb besorolású román múzeum vezetőségének esetleg beleszólása lehet a tevékenységükbe, és „elvándorolhatnak” a múzeum tárgyai. /Kovács Zsolt, Rostás-Péter Emese: Botcsinálta elitizmus. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./
2007. január 23.
Hódmezővásárhely önkormányzati tanácsa egyhetes erdélyi körútja során Háromszékre érkezett. A huszonöt fős csapat vezetője dr. Lázár János polgármester, a Fidesz egyik markáns vezető személyisége. Nagybányán a liberális többségű tanáccsal tartottak együttes ülést, amelyen konkrét közös gazdasági tervek egybehangolását járták körbe. Háromszéken Bereck, Zabola, Gelence után látogatásukat Sepsiillyefalván fejezték be. Hódmezővásárhely minta lehet a (szellemi vonatkozásban is) csonka ország és az egész Kárpát-medence magyarsága számára. Az önkormányzatban a jobb-, illetve a baloldali képviselők között az együttműködés alapvető kérdésekben példaértékű. /Sylvester Lajos: A hódmezővásárhelyi modell. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./
2007. február 9.
Van esélye kommandói és bodzakrasznai táborok visszaszerzésére a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóságnak, mivel első fokon pert nyertek a bérlőkkel szemben. Jelenleg a nemrégiben visszaszerzett uzonkafürdői és a sepsibesenyői, illetve a zabolai tábor fölött rendelkezik az igazgatóság. A táborokat több évvel ezelőtt a volt táborigazgatóság előnytelen szerződésekkel adta bérbe, anélkül, hogy közbeszerzési eljárással választotta volna ki a bérlőket. /Kovács Zsolt: Újabb két táborért harcolnak. = Krónika (Kolozsvár), febr. 9./
2007. augusztus 11.
Az Országos Széchenyi Kör Budapesti Csoportja tisztelgő emlékútjának állomása a zabolai vártemplom castellumának tövében 1991-ben állított gróf Mikó Imre-szobornál volt, ahol Pásztori Tibor Endre a Basa Tamás Gazdasági-Művelődési Egyesület, dr. Szőts Dániel a református Székely Mikó Kollégium nevében helyezte el a tisztelet koszorúját. Jövetelük célja – mely egyben kapcsolatfelvétel is – gr. Mikó Imre és gr. Széchenyi István szellemi hagyatékának közös ápolása. Az országos Széchenyi Kör Budapesti Csoportja meghívta a Basa Tamás Gazdasági-Művelődési Egyesületet a 2007. szeptember 21-i ünnepi rendezvényre Budapestre a Széchenyi-szoborhoz. /(Pásztori): A Széchenyi-kör Zabolán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 11./
2007. augusztus 18.
A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmából augusztus 17-én Kovászna városi könyvtárában Székelyföld mindig zöld címmel könyvkiállítás nyílt. A város két bejáratánál – Páké, illetve Zabola-Páva felől –felavatták azt a két székely kaput, amelyet a megyei tanács és a művelődési igazgatóság, valamint a kovásznai polgármesteri hivatal és a városi művelődési ház támogatásával helyi fafaragók készítettek. A kapukat Gazda István alpolgármester és Gazda József író, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának egyik védnöke méltatta. Közreműködött a Havadtői Sándor Cserkészcsapat és Thiesz Katalin népdalénekes. /Bodor János: Kapuállítás Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 18./
2007. augusztus 18.
Simon István kovásznai filozófiatanár kezdeményezte többedmagával, hogy a világtalálkozó alkalmából szakemberek segítségével összegezzék szűkebb pátriája, Orbaiszék múltbéli kincseit, értékeit. Orbaiszék történelme, társadalma és kultúrája címmel augusztus 17-én néprajzi konferenciát tartottak a Pro Museum Egyesület szervezésében a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban, ahol ezúttal bemutatták a Zabola nevezetességei című képes kiadványt és a Zabola műemlékeit ábrázoló fotósorozatot. Nem volt még olyan szakmai találkozó Orbaiszék témával, ahol együtt mutatták volna be kutatásaik eredményeit néprajzosok, történészek, művészettörténészek, építészek, képzőművészek, természettudományokkal foglalkozó szakemberek, ezért jelentős ez a konferencia – hangsúlyozta Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár. /Fekete Réka: Orbaiszék múltbéli értékei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 18./
2007. augusztus 20.
Kovászna fürdővárosban folytattak eszmecserét a háromszéki orvosok, és Orbaiszék változó társadalmáról és kultúrájáról tanácskoztak a néprajzosok dr. Pozsony Ferenc néprajzi magánmúzeumában, Zabolán. Kézdivásárhelyen a kistérségek napján hagyományos esküvőt tartottak kézdiszéki vőfélyek közreműködésével. Augusztus 20-án Kézdiszentlélekről indulnak a zarándokok a Perkő-hegytetőn lévő kápolnához, ahol a szentmise után kézművesvásár, néptáncelőadás lesz, majd este a TransylMania etnorockegyüttes adja elő a Mert tudnom kell... című produkcióját, este őrtüzeket gyújtanak a megye településein. Az ötletgazda Demeter János megyei önkormányzati elnök azzal a céllal hozta tető alá – munkatársaival – a nagyarányú rendezvényt, hogy egyfelől erősítse a külföldre elszármazott háromszéki magyarok szolidaritását, másfelől ismertesse a potenciális befektetőkkel a térség gazdasági és idegenforgalmi vonzatú adottságait. /Domokos Péter: A kézdiszentléleki Perkő búcsújával és őrtüzekkel zárul ma a Háromszékiek Világtalálkozója. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./
2007. augusztus 22.
A Kovászna megyei művelődési központ, a Romániai Magyar Táncszövetség sepsiszentgyörgyi fiókja és Kézdiszentlélek önkormányzata augusztus 20-án harmadik alkalommal szervezte meg a perkői szabadtéri színpadon az erdélyi gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek találkozóját. Idén a sepsiszentgyörgyi Fenyőcske Táncegyüttes, a zabolai Gyöngyharmat Táncegyüttes, a kézdiszentléleki Borsika és Perkő táncegyüttesek mellett Kézdiszentlélek két magyarországi testvértelepülésének művészeti csoportja lépett színpadra. /Iochom István: Néptáncegyüttesek a Perkőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./