Ami a tankönyvekből hiányzik
Többet tudnak a tízéves gyermekek a Fekete-tengerről, mint saját városuk folyójáról, a messzi hegyekről, mint falujuk dűlőiről, távoli nevezetességekről, mint településük hírességeiről. Mert ezekről nem írnak a tankönyvekben, alig van személyes kötődése a kisdiáknak a tanultakhoz, tanítottakhoz.
Márpedig amit szemünkkel látunk, amely patak csobogásának hangját halljuk, akinek sírján, emlékhelyén elhelyeztünk egy koszorút, azt jobban megjegyezzük, arra az ismeretre később jobban építhetjük a többit, a távolabbit.
Ezt ismeri fel időnként egy-egy tanító, aki tudja, hogy a szülőföld szeretetét, eleink emlékének tiszteletét kicsi korban kell megtanítani, és viszi tanítványait a lakóhelyükhöz közeli történelmi helyszínekre, a vidéket jól belátható magaslatokra, múzeumokba, emlékházakba. A napokban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium negyedikes diákjai indultak útnak Gál Éva tanítónő vezetésével, hogy felfedezzék Háromszék egyes csodáit. Gábor Áron nyomdokain Kököstől Bereckig idézték meg az ágyúöntő emlékét, és folytatják útjukat Zabola, Gelence, Csomakőrös, Kovászna, Nagyborosnyó, Zágon és a Rétyi-nyír útvonalon, esténként visszatérnek a zabolai Csipkésbe, hogy összegezzék a látottakat, hallottakat, és berajzolják a tanítójuk által készített túrafüzetbe az aznap bebarangolt vidék térképét.
Ilyen pedagógusokra, ilyen honismereti barangolásokra van szükség, hogy mindaz, ami hiányzik a tankönyvekből, pótolható legyen.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száz év után
A borzalmas 20. század élő tanúi
Az idősek világnapja alkalmából alább két, ma is élő, a 100. évét már betöltött háborús veteránt mutatunk be, akik nemcsak ifjúként, hanem később sem hátráltak meg a sors elől. Bende Jenő 89 évesen könyvet írt, Lázár Imrének még ma is néha „csűrdöngölős” kedve kerekedik.
Bende Jenő áprilisban töltötte 101. életévét. Jelenleg menye és fia gondozzák kézdivásárhelyi otthonában, mivel ágyhoz kötötte az életkora. Mivel már nehezen kommunikál, helyette fia, Bende János mesélte el az öreg baka életét, aki 2002-ben könyvet is adott ki emlékeiről, Zord idők sodrában címmel; ezt „egy agronómus zaklatott életeként” ajánlotta az olvasó figyelmébe. A kötet nemcsak a 19. század elejéig visszanyúló családtörténet, hanem a múlt század agrár- és társadalomtörténetének helyi korképe is egyben. Amint fia, Bende János is megfogalmazta, édesapja éppen azokban a kollektivizálás előtti, zaklatott időkben irányította a megye mezőgazdaságát, amikor élet-halál harc dúlt a földek kisajátítása miatt.
Az Úz völgyében is harcolt
De ne vágjunk a történet elébe, a Zabolán született és sokáig ott élő, már kétgyerekes apát 1940-ben sorozták be a hadseregbe, hogy az orosz határig vigyék. Később hadnagyként megjárta az Úz völgyi poklot is, hogy az osztrák határig fedezzék a németek visszavonulását. Miután hazatért, folytatta a gazdálkodást, és a kialakulóban levő új rendszerben felkérték a megyei mezőgazdaság megszervezésére.
Miután „fokozódott az osztályharc”, 1950-ben ráfogták, hogy Zabolán a kollektivizálás ellen lázadást szított, és elvették a földjeit. Családostól 18 évre száműzték Dobrudzsába, ahol a Duna-csatornától emelték ki egy ottani kollektívbe, mert szakemberhiány volt. A megyésítés után hazatérhetett, nyugdíjazásáig a borosnyói tsz-t vezette. Utána még vagy 30 évet, ágyba kerüléséig Márkosfalván gazdálkodott.
Csűrdöngölős idők
Lázár Imre egy évvel fiatalabb, ő 1914-ben született, de korához viszonyítva még mindig jó egészségi állapotnak örvend. Így fogalmaz: „a Jóisten segítségével túléltem a 20. század borzalmait, többek között a négy év nyolc hónap szovjet hadifogságot is”.
Tizenketten voltak testvérek, de rajta kívül már csak egy él. Vargyasra nősült, ahol a fogságból való szabadulása után a kollektívben, majd a bányánál dolgozott. 42 évvel ezelőtt ment nyugdíjba, feleségét tíz éve veszítette el.
Életében mindig szerette a jó zenét, a mulatságot, súlyosabb betegség soha nem gyötörte. Amint fiától megtudtuk, édesapja, ha teheti, zenét hallgat a rádióban, pipázik, jön-megy, egy-egy szép nóta hallatán pedig a régi, „csűrdöngölős” időkre emlékezik. Hat gyermeke közül még négyen élnek, egy fiú és három lány; 13 unokája és 23 dédunokája van. 
Jancsó Katalin, Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csak elvétve tanítják a székelység történetét
Folyó tanévben egyetlen háromszéki iskola sem kért jóváhagyást a megyei tanfelügyelőségtől, hogy taníthassa a székelység története tantárgyat, de ott sem mindenütt oktatják, ahol tavaly választható tárgyként szerepelt az órarendben.
A nagybaconi Konsza Samu Általános Iskolában „idén nem volt téma a székelység történetének oktatása, megtörténhet ellenben, hogy jövőben visszavezetjük” – tudtuk meg Baló Ervin iskolaigazgatótól. Zabolán sem tértek vissza a tantárgy oktatására, ott jelenleg informatikát tanítanak opcionális tárgyként, Pap László ellenben azt mondta, a magyarság története tanórákon a fontosabb információkat elmondja a tanár a székelységről is. Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolában csak tavalyelőtt választották a szülők a szóban forgó tantárgyat, tavaly németet és drámát tanítottak opcionálisként, idén minden osztályban más-más tárgyat választottak, s bár az iskola felajánlotta a szülőknek a székelység története oktatását, senki nem kérte – tájékoztatott Szabó Margit iskolaigazgató.
A negatív példák mellett pozitívakat is találtunk. A málnási Tőkés József Általános Iskolában Zsigmond Emese történelem szakos tanár két tanévre osztotta a székelység történetét, tavaly a hetedikesekkel kezdte, idén a nyolcadikban folytatja, és szeptembertől a mostani hatodik tanulja a tananyag első részét. A málnási iskola pedagógusa szerint A székelység története című kézikönyv nem éppen a VI. és VII. osztályos diákoknak való, magasabb színvonalon írták, de használható, és nagy előnye, hogy a törzsanyagban szereplő magyarság történetével kiegészítik egymást. Az iskola tíz példányt kapott és húszat megvásárolt, jelenleg ebből a harmincból tanítja Zsigmond Emese a székelység történetét. A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben sem mondtak le erről a lehetőségről, továbbra is a filológia szakos végzősök tanulják történelmünket heti egy órában – tudtuk meg Len Rita igazgatótól.
A Kovászna és Hargita megye tanácsa által 2012-ben kiadott, Hermann Gusztáv Mihály történész főszerkesztésében, egy szakemberekből álló szerzőcsoport munkájaként megjelent kézikönyvet több ezer példányban nyomtatták ki két esztendővel ezelőtt, a magyar, illetve magyar tagozatos iskolák néhány példányt kaptak belőle, hogy tanítsák a hatodik és hetedik osztályban. Ellenben tíz háromszéki iskolánál, valamint kétszáz-háromszáz diáknál most sem több azok száma, akiknek órarendjében szerepel a székelység története, holott ebben a korosztályban több mint kétezren tanulnak a megye magyar osztályaiban. Mivel a kézikönyvet az oktatási minisztérium nem ismerte el tankönyvként, használatát a megyei tanfelügyelőségnek kell jóváhagynia, de annak az iskolának, amely a jóváhagyást megkapta, többet nem kell kérvényeznie. Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, a régi jóváhagyások érvényben vannak, az érintett iskoláknak nem kell visszajelezniük, hogy idén is élnek-e a lehetőséggel, tanítják-e a székelység történetét, a tanfelügyelőségnek egyedül arról van tudomása, hogy folyó tanévben egyetlen iskola sem kért erre vonatkozó jóváhagyást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok kö­rében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezt siratja a gyülekezet apraja-nagyja (A kökösi unitárius templom orgonái)
„A tűzben elnémult gyönyörű orgona… Ezt siratja a gyülekezet apraja-nagyja.”
A freskókkal díszített műemlék templom karzatán állok, és elképzelem az ottani orgonát, pusztulásának képeit. A kökösi orgonák története érdekes és tanulságos, tanúja annak az áldozathozatalnak, erőfeszítésnek, amelyet egy zeneszerető közösség temploma hangszereiért tett.
A templom első orgonájáról való feljegyzést az 1827-ben tartott püspöki vizsgálószék jegyzőkönyvében találtam meg: „A Mennyezete most festékes és tarkán párkányosan táblázva a nap nyugati Kar hasonlólag tarkásan festett, a Nap keleti éneklő Karon pedig, melynek feljárója a Templomból Grádicson vagyon, márványosan festett borítékú Közepibe vagyon helyeztetve egy 5 mutatios, hátul nyomó Claviaturáju, Ekklésia tagjai személyes adományaikból készített szépen megfestett tzirádájú Orgona”. Szíjjal húzott hangszer volt, mert megjegyzik az iratok, hogy a harangozó „orgona húzás körül is mereibe negligens”.  Az 1848-as forradalom idején a falu szomorú sorsában az egyházközség is osztozott, „ezüst, ónedények, szövetek, ládák, levelek és könyvek (…) mind elraboltattak”. Az erdélyi orgonakészítés és -javítás történetének szempontjából érdekes adatra bukkantam: 1859-ben „Gondnok atyafia előterjeszti az orgona megromlása kijavíttatását. Ekklésiánk méltánylá észrevételét és határozza, hogy legsürgösebben tudósítsa a zabolai énekvezér Urat, hogy jöjjön le és ha edgyezhetünk, ujjítsa meg Szt. Mihály napra”. Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató Zaboláról szóló könyvéből kiderül az énekvezér neve: Szabó Lajos, akiről az író megjegyzi. „1848-ban még azt is feljegyezték, hogy a kántortanító kitűnő orgonista”.  Valószínű, hogy értett az orgonák javításához is. Szépen szolgált az orgona egészen 1890-ig, amikor egy orgonaművész, Pálfi Jenő, „ajánlkozott a már ugyis szándékolt romlott orgonánk javítására”. A vállalkozó a fúvókat kijavította és újrabőrözte, a gépezetet kijavította és a szélládában levő szelepeket újrabőrözte, új rugókkal látta el. De ugyanúgy a fából és cinből készült sípokat is kijavította, valamint egy kemény vászonnal az orgona tetőzetét beborította por ellen, és „az elősípok háta mögét egy vékonyabb vászonnal bevonta”. Mindezen javításokért az orgonamester 60 forintot kapott. A javítás nem tudta megoldani a felmerülő problémákat, ezért 1895-től létrehoztak egy orgonaalapot, amelyet állandóan növeltek az egyházközség hívei adományokkal és az e célra szervezett bálok bevételével. Az egyházközség aranykönyvében az utolsó adományozás 1924-ből, az új orgona megépítése utáni évből való. Emellett 1919-ben egy harmónium vásárlása érdekében is gyűjtenek, 112 személy 3003 koronát adományoz. Az egyházközség 1921-ben megbízza a lelkészt, hogy tárgyaljon a brassói Carl Eischenk orgonaépítő mesterrel egy új orgona építésének ügyében. Az egyházközség felajánlja, hogy a régi orgona újrahasznosítható részeinek felhasználásával tegyen egy árajánlatot. Az orgonamester küld egy költségvetést, mely szerint „20 000 lei körül fog az orgona kerülni”. A költségvetésbe belefoglalt változatok (regiszterek) mellett a keblitanács egy erősebb változat (oktáv) elkészítését is kéri. A kérdés, mint mindig, a pénz előteremtése volt. A lelkes kökösi közösség erre is talált megoldást. Az E. K. Tanács Kolozsvárról küldött levelében „beleegyezését adja abban, hogy a Harmonium alap vagyonát 3652 L., a Közgazdaság 1921. évi számadásán szereplő maradványt 3606 L., továbbá a Templom alaptól is a még a hívek adományai által nem fedezhető összeget” az orgona készítésére fordítsák. Óriási erőfeszítés egy kis közösség részéről! 1922 április 14-én megkötik Kökösben a szerződést. Az orgona elkészítéséhez a karzatot kibővítették. Egy évvel a szerződés aláírása után, 1923 áprilisában a jegyzőkönyvek a kész orgonáról tudósítanak: „A keblitanács az orgonával meg van elégedve, annak úgy kiállítása mint hangja a keblitanács tetszését megnyerte s így az orgonát az építőtől átvette.” Carl Eischenk 1000 lej értékben a régi orgona fúvóját, játszóasztalát és a sípokat átvette.
Az egyházközség lassan tud fizetni, az orgonaművész levélben kéri az egyházközséget, hogy a 32. orgonájáért járó összeget egyenlítse: „kérem szépen amennyire lehet nekem jövő vasárnapra a szenteléskor valami pénzt is adni”... A kor dokumentumai megőrizték a segédmunkások nevét is: Lűtz Vilmos, Orbán Ferencz, Stáncsuj János és Martis János. Az egyházközség az orgona szentelését 1923. november első vasárnapjára tervezte. Erre az eseményre Ferenc József unitárius püspököt kérték fel, de „koránál fogva nem jöhetvén, helyette dr. Boros György egyházi felügyelőt küldi ki és bízza meg az orgona felszentelésével”. A főpásztori levélből idézek: „Fogadjátok főpásztori áldásomat, felszentelendő orgona hangjai is szolgáljanak hithűségetek, búzgóságotok és áldozat készségetek fokozására, megszilárdítására.” A hangszer „7 szóló és 2 szerkezeti változattal biró, pedálos orgona”. A szentelésen felolvasott orgonatörténetből még megtudjuk, hogy a sípokat külföldről rendelték, és ezek kései érkezése miatt kellett a felszentelést újratervezni. Sajnos, a kökösi hívek nem örvendhettek sokáig az orgona hangjainak: 1954 nov. 21-én a helybéli lelkész vall: „… éjfél után 1 órakor érkeztem haza. A templom és a papilak alig 100 méterre fekszenek egymástól. Semmi füstszagot nem éreztem. Csendesen havazott. Éjfél után 2 óra lehetett, amikor elaludtam. 3 órakor feleségem arra lett figyelmes, hogy a harangokat verik félre. Felkeltem és az ablakhoz futottam. Ekkor még semmit nem láttam. Kiáltások hangzottak. Ég az unitárius templom! Egy vödör vízzel a templomhoz szaladtam. A templom keleti oldala, ahol az orgona volt, már égett. Akik korábban érkeztek és belsejébe tudtak menni, különös hírről beszéltek. A lángok valósággal ugráltak a padokon, mintha gyúlékony anyaggal lettek volna leöntve. Ablakok, ajtók épek voltak, nyomokat nem látni. A szószékterítőt, az Urasztalát és terítőjét megmentették, egyéb minden elégett. Az üszkös romok felett du. 3 órakor (22-én) istentiszteletet tartottunk, amelyen egyházi éneket Kiss Dénes énekvezér fia vezetett.”
Ennek az orgonának elvesztése után, sajnos, nem épült újabb, harmóniummal és elektromos orgonával kísérték és kísérik a kökösiek az istentiszteleti énekeket. Ottjártamkor az idős harangozó asszony felsóhajtott: „Milyen jó lenne az orgona, az az igazi!” Reméljük, Isten segedelmével a kökösi unitáriusoknak sikerül orgonát építeniük, hisz többször bebizonyították kitartásukat.
Márk Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

XIII. Csángó Napok
Csíkszereda és Csomafalva kitart
Még 2000-ben, a moldvai csángó gyermekek számára oktatandó magyar nyelv állami akadályoztatása idején született az a nemes kezdeményezés, hogy moldvai magyarokat hívnak meg egy napra Erdélybe. Úgy tűnik, a lelkesedés kifulladt, mára csupán Csíkszereda és Gyergyócsomafalva élteti a lángot. Pedig volt nálunk is, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Zabolán...
November 29–30-án Csíkszeredában és Gyergyócsomafalván a somoskai hagyományőrzők lesznek a Csángó Nap vendégei. A Hargita Megyei Kulturális Központ főszervezésében már tizenharmadik alkalommal tartják meg a Csángó Napot, melynek rendezvényei a moldvai csángó kultúra értékeire irányítják a figyelmet.
Csíkszeredában november 29-én, szombaton 18 órai kezdettel a Városi Művelődési Ház nagytermébe moldvai csángó zenére és táncra hívják az érdeklődőket. Az est programja a Somoskai Hagyományőrző Csoport bemutatkozásával kezdődik, és a Csángó Továbbtanulók Közösségének néptánc-összeállításával folytatódik. A Kalagor Együttes tagjainak és barátaiknak Hangulatok Moldvából című koncertjével folytatódik az est, majd mindenkit várnak a záró táncházba, ahol a talpalávalót a fellépők biztosítják. Zenélnek: Samu Imola (ének), Ségercz Ferenc (furulya), Kelemen István (hegedű) és Csibi Szabolcs (koboz).
November 30-án, vasárnap 9.30-tól a Millenniumi templomban a moldvai csángókért szól a harang, a szentmisén az ünnepi hangulat megteremtéséhez a Csángó Továbbtanulók Közössége járul hozzá. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Barangolás Kovászna múltjában
Székely Zsolt régész, egyetemi tanár Kovászna régészeti múltja /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2014/ című, frissen megjelent kötetét mutatta be szerdán a Fábián Ernő Népfőiskolán. A könyvbemutató történelemórává kerekedett, a jelenlévők betekinthettek a várostörténet rejtelmeibe.
Kovászna szűkölködik magyar nyelvű történelmi leírásokban, a könyv megjelenését még Lőrincz Zsigmond néhai polgármester kezdeményezte, de csak most kerülhetett ki a nyomdából – mondta el a Kovászna régészeti múltja című kötet szerzője, Székely Zsolt a Fábián Ernő Népfőiskolán tartott bemutatón. A tündérvölgyi várrommal kapcsolatban kifejtette: a vár eredetéről sokan, sokféleképpen vélekednek, ő a dák eredet mellett áll ki. A bronzkortól létező várat a második század elején rombolták le római haderők. Folytonossága akkor szűnt meg, amikor megkezdődött a komollói római erődített tábor építése. A dák eredet miatt viszont nem kell haragudnunk – jegyezte meg. Egy kevésbé ismert kovásznai várromról is beszélt, mely a Sóstótetején, egy stratégiailag nagyon jól megválasztott helyen található. Először a két világháború között megjelent helyrajzi könyvben tesznek róla említést. Régészeti ásatások itt nem történtek, a kutatók csupán bejárták a helyszínt. A régészettudomány feladata ennek a helynek a feltárása. Kovászna múltjáról szólva a szerző azt is elmondta, nem mindig volt Orbaiszék központja, ugyanis Zabola előbb viselhette ezt a titulust. Kovászna felső részéről, Vajnafalváról pedig kiderült, hogy az egykor a Vajna család birtoka volt, ők adták el a földet havasalföldi románoknak. Az, hogy a város és a megye neve egyezik, több félreértést is szült – derült ki a könyvbemutatón –, a ’68-as megyésítéskor Bukarestből az elvtársak Kovásznára érkeztek Sepsiszentgyörgy helyett, hiszen úgy vélték, ha Kovászna a megye neve, akkor székhelye is Kovászna kell hogy legyen.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Holokauszt-kárpótlást remélnek
Romainvázió az önkormányzatoknál
Dorin Cioabă önjelölt cigánykirály sajtónyilatkozatának eredményeként az elmúlt napokban valósággal ellepték a háromszéki polgármesteri hivatalokat a holokauszt-kártérítésben reménykedő romák. Lapunknak a zabolai községházáról jelezték, hogy emiatt akadályozva vannak munkájukban, és tájékoztassuk a lakosságot, kit és milyen esetben illet a járandóság.
Hasonló a helyzet többek között Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Nagyborosnyón, hogy csak pár példát említsünk. A romák azért járnak az anyakönyvvezetők nyakára, mert úgy tudják, jelentős támogatást – havi 200 euró nyugdíjat és 20 ezer euró kártérítést – kaphatnak a német államtól, a Német Megbékélési Alapból, amennyiben igazolni tudják, hogy felmenőiket a román hadsereg összegyűjtötte, és a mai Moldova Köztársasághoz tartozó Transznisztriába telepítette kényszermunkára. A tetemes pénzösszeg reményében a háromszéki romák is igyekeznek kiváltani a felmenőik halotti bizonyítványait.
A zabolai községházán ottjártunkkor legalább ötven roma állt a hivatal folyosóján. Némelyikük hangoskodva türelmetlenkedett, majd lapunknak panaszkodva elmondta, naponta jönnek, s állják a sorokat, de „nem adják ki a papírt, mert irigyek, hogy a cigány kap pénzt, nem a magyar”.
Többen kifejtették, a televízióban látták, hogy a cigánykirály azt nyilatkozta, jelentős összegre jogosultak a német államtól, merthogy sok romát elhurcoltak Transznisztriába.
– Nem értik meg, hogy kifutunk az időből, február 28-a a határidő, addig el kell küldenünk a dossziét Szebenbe, a cigánykirályhoz – mondta az egyik „jól informált” várakozó.
Ádám Attila polgármester már a fejét fogta tehetetlenségében.
– Nem tudunk értekezni velük, hiába magyarázzuk el, hogy mindenki őse nem lehetett holokauszt-áldozat, ők kitartóak, azt hiszik, félre akarjuk vezetni – mondta az elöljáró. – Ráadásul nem is kárpótlásról van szó, hanem nyugdíjról, és nagyon szigorú feltételek mellett.
Cosnean Ileana jegyzőnő azt sérelmezte, hogy a községháza napok óta tele van hangoskodó romákkal, a hivatalnokok nem tudják végezni a munkájukat tőlük.
Rossz hírünk van a háromszéki romák számára: nem jogosultak a nyugdíjra, mert 1942 és 1944 között innen közülük senkit nem vittek dolgozni Transznisztriába, ugyanis Észak-Erdély akkor Magyarországhoz tartozott. Másrészt kizárólag az igényelheti a nyugdíjat, aki volt Transznisztriában, illetve annak férje vagy a felesége (a gyerekei, unokái, egyéb rokonai nem!), és ott a hivatalos besorolás szerint „önkéntes” munkát végzett (a kényszermunkán lévőket már korábban kárpótolták). Továbbá rendelkeznie kell legalább öt év hivatalos munkamezővel. Az országból mintegy 6000 roma érintett.
Nagy Sz. Attila
Szabadság (Kolozsvár)

Egy ludovikás tüzérhadnagy kálváriája (Zsuffa Zoltán halálának 25. évfordulójára)
1944. augusztus 20-án nyáriasan forró, szeszélyesen felhős, villamosságtól terhes időjárás uralkodott Budapesten, de ez távolról sem indokolta a Ludovika Katonai Akadémia végzős évfolyama tisztavató ceremóniájának lerövidítését. Amint a dátumból is kiviláglik: háború volt, amikor bármely pillanatban felbőghettek a szirénák, feldüböröghettek a légvédelmi ütegek. A hirtelen Keletre fordító román csapatok a szovjetekhez csatlakoztak, és Szent István napján (épp tisztavatáskor) már Nagyvárad felé közeledtek. A nagymúltú Ludovika végzős évfolyama ilyen körülmények közt tette le az esküt, szembenézve az önként választott katonai pálya első élet-halál megpróbáltatásával. Zsuffa Zoltán tüzérhadnagy akkor huszonhárom éves volt.
Hogy mi történt az eskütételt követően? Szőcs Géza, a fizikatudományok doktora, aki Zsuffa Zoltán egyik legkedvesebb tanítványa, így summázza a történteket:
„Hivatásos tüzértisztként a csíkszeredai 1. számú székely hegyi tüzérosztályhoz osztották be. Az észak-erdélyi harcok alatt került a 27. tábori tüzérezredhez, és az újonnan felállított 27/III. tüzérosztály tisztjeként teljesített harctéri szolgálatot 1945. május 9-ig, amikor szovjet hadifogságba esett. Onnan 1947. szeptember 17-én tért haza. 1947 és 50 között alkalmi munkákból élt. ’50-ben Zabolán tanított, de onnan kirúgták. Mezei munkás lett, a Négyháznál szénát csináltak. 1951 és ‘55 között a kézdivásárhelyi Erdészeti Műszaki Középiskolán tanít, közben elvégzi a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika szakát. 1955–81 között először a kovásznai általános iskolában, majd a líceumban tanít. Kétszer volt aligazgató, először Kézdiről átkerülve, aztán Fábián Ernő igazgatósága idején. A Kovásznai Líceum az ő idejében épült. Kérte: ne betonalapot rakjanak, mert megeszi azt a szén-dioxid. Igaza volt, alig öt év telt el, és újra kellett alapozni, terméskőből. Ő szereltette be a központi fűtést, egy régi iskolatársa segített a közbeszerzésben, három nap alatt érkeztek meg a csövek. Az ő idejében épült az intézmény kőkerítése is. Zolti meghirdette a közfuvart a falvakban. Negyven gazda hordta kalákában a köveket. Zsuffa idejében épült fel a tornaterem is, de amikor Fábiánt leváltották, őt is menesztették...” (Székely Újság, Kézdivásárhely, 2011. okt. 4.)
* – Apuka a szovjet fogságban japán tisztekkel került össze. De mindenekelőtt el kell árulnom, miként kaptam én a Borbála nevet – kezdi a visszaemlékezést a tanár úr leánya. – Szent Borbála a tüzérek védőszentje. December 4-e, a tüzérek ünnepnapja az én névnapom is. Édesapámat és társait a fogságban kegyetlenül megdolgoztatták: bányákban, vasútépítésen, mezőn, mindenütt. Alultápláltak voltak, piszkosak, rühesek. De azzal a tanulsággal érkezett haza, hogy ő, aki még nem volt házas ember, sokkal könnyebben viselte a szenvedést, mint azok, akik családjuktól teljes elszigeteltségben éltek. Közel két és fél év rabság után oroszul is tudott valamicskét. Ami ludovikás múltját illeti: csakis jeles bizonyítvánnyal lehetett jelentkezni a Ludovikára, a származás is nagyon számított. Egy évet lehúztak mint közkatonák, de karpaszományosok voltak, meg kellett tapasztalniuk, mit jelent bakának lenni, s csak azután kezdődött a tiszti képzés, ahol urat neveltek belőlük. Többféle ruhájuk volt, szatyrot/csomagot nem vehettek a kezükbe. Szabóhoz nem mehettek, hanem jött a szabóság a Ludovikára mintát venni, majd próbákra is. A sok férfias, durva kiképzés után tánc- és társalgási oktatás következett, tudniuk kellett viselkedni vendéglőben, színházban, hangversenyteremben úgy, hogy elnyerjék a civil emberek megbecsülését. Elit kiképzést kaptak, matematikából, fizikából és hadtudományból olyan felkészítést, hogy a Bolyai Egyetemen játszva tette le a szükséges különbözeti vizsgákat. Apukám nagyszerűen beszélt románul, mert a katolikus gimnázium után néhány évet a Şaguna-gimnáziumban járt Brassóban. Aztán eldöntötte, hogy a Ludovikára megy, felment Kolozsvárra, és a piaristáknál érettségizett.
* Miközben Zsuffa Zoltán fogságban volt, megtörtént a II. világháborút követő békediktátum, így hazaérkeztekor az a tényállás fogadta, hogy szülőföldjén – bár még létezett a Maros–Magyar Autonóm Tartomány – ő a Román Népköztársaságnak tartozik állampolgári engedelmességgel. Katonai utánképzésre Târgoviştére hívták 1951-ben. Tüzéri tudományával (ebben a lovaglás is benne foglaltatik) hatalmas sikert aratott. Azonnal meghívták katonatisztnek, de akkor már sikerült tanári pályára állnia, így szerényen megköszönte a megtiszteltetést, és tartalékos főhadnagyként hazatért családjához egy felhőtlen polgári élet reményében. Hát nem épp így történt!
* Halála után egy évvel, 1991-ben, jóval a rendszerváltás után a dél-romániai Berevoieşti határában ritka eseménynek lehetett szemtanúja ország-világ tévénéző közönsége. A Securitate egy külszíni fejtés üregébe, egy szénportemetőbe próbálta sietősen elföldelni irattárának egy különösen felelősségterhes részét, de a lakosság, és főleg a szabad sajtó, észrevette. Hatalmas anyagot sikerült kimenteni és nyilvánosságra hozni többek közt Király Károly, Keresztély Pál és a kovásznai matematikatanár, Zsuffa Zoltán dossziéját. Íme a Zsuffa-vádirat felvezető szövegének töredéke: „Már 1970-től a fent nevezett (Susnumitul Zsuffa) többször beszélt nyilvánosság előtt a magyar nyelvű oktatás visszaszorításáról. 1977 tavaszán tett kijelentése, mely szerint a magyar kisebbség anyanyelvi oktatásának körülményei rendkívül megnehezültek, letartóztatásához vezetett. Irredentizmussal és azzal vádolták, hogy az iskolában román helyett magyar nyelven készítette jegyzeteit. A kihallgató tisztek kilátásba helyezték, hogy katonai bíróság elé állítják. Írásban részletes vallomást kértek tőle irredenta tevékenységéről, Erdély Magyarországhoz csatolásával kapcsolatos kedvező álláspontjáról...” (Lásd: Sor(s)ok a gödörből, A Hét, 1991. 05. 31.)
* – Apánk véresre volt verve, amikor Szentgyörgyről, a Securitatétól hazaérkezett! Rágondolni is borzalmas – emlékezik vissza fia, Zsuffa Levente. – Nekünk, gyermekeinek nem mutatta meg sebeit-véraláfutásait, sőt, bujkált a kertben, nehogy észrevegyük szenvedését. Anyuka ránk maradt naplójában olvassuk, hogy apánk teste fekete volt. Ketten kísérték be a kapun, és mi csak azt láttuk, hogy a szája el volt hasadva és a homlokán seb volt. A kihallgatáson rúgta a pribék, és gumibottal ütötte. Nyilatkozatot írattak vele, de amikor az kész volt, nem tetszett nekik, ezért elverték, és újat írattak. Az első kihallgatás 12 órát tartott. Végül diktálás után kellett írnia, de akkor is állandóan mutogatták neki a gumibotot... Kilátásba helyezték, hogy hetenként fogják behívni, iszonyúan megfélemlítették. Bűnei közt szerepelt, hogy az iskolai katalógusba magyarul írta be, hogy 7,33 (hét 33), amikor hivatalosan 7,33 (şapte 33)-t kellett volna írnia. (…) Aztán Fazekas János korabeli miniszterelnök-helyettes, amikor Géza bácsiéktól (a szívkórházat alapító dr. Benedek családja – Gy. S. megj.) értesült a történtekről, közbenjárt és megtörtént a „rehabilitálás”. Behívatták a milíciára, és kedélyesen megmagyarázták neki, hogy na-na, semmi baj, ezután rendesen fog viselkedni! Sőt, kétszer is hívatták, s másodszorra azt mondták neki, nem jön hogy elhiggyék, hogy ez megtörtént, és hogy felejtse el az egészet!
Aulich ezredes, a megyei szekufőnök emberséges volt – a történtek után személyesen hozta haza apám elkobozott könyveit –, de ’77 áprilisában valamilyen ürüggyel elszólították őket, hogy aztán Szatmártól, Kolozsvártól lefelé, a Székelyföldön át mindenkit elverhessenek, aki valami okból feketelistán volt. Kezdődött kedves brassói tanárom, Szikszay halálával, aztán apám is sorra került, s utána Erős Péter tanár úr, aki most Szentgyörgyön él.
„Szegény Szikszay Jenő, biztosan hallott róla, a brassói magyartanár nekem nagyon jó barátom volt – mesélte Zsuffa Zoltán halála előtt egy héttel Simó Erzsébet mikrofonja előtt. – Szikszayt úgy húsvét táján kapták el, pár nappal előttem. S a halála!? Azt sem lehet tudni pontosan, hogy felakasztották-e vagy ő akasztotta fel saját magát. Rögtön beutaztam Brassóba. Szikszayné édesanyja – aki ott lakott velük –, mikor megérkeztem, kiszólt, hogy lépjek be. Megérkezett férje, dr. Szabó Zoltán, és elmesélték, hogy már őket is behívatták, igaz, könnyebb kihallgatással megúszták, de tudtomra akarták hozni, hogy ott, Brassóban is sokat érdeklődtek rólam...” (A részletes vallomást lásd a Háromszék 1990. március 17-ei számában Utolsó interjú címmel.)
* – Szentkatolnán dolgoztam, tömbházban laktam, meséli Zsuffa Levente. Egyszer csak jön a helyi rendőr, s azt mondja: menjek be hozzá, hogy valamit megbeszéljünk. Furcsának találtam, mert kertszomszédok voltunk, ő volt az egyetlen rendőr. Mondtam neki, hogy mondja meg ott, hogy mit akar. De ő erősködött, így aztán átmentem a hivatalba. A korabeli szekus szektorista ült az asztalnál, a rendőr elpárolgott a helyszínről. Sorbán leültetett, és mézesmázosan a mezőgazdasági kampány felől érdeklődött: hogyan halad a munka, milyen a viszonyunk a pityókát szedő katonákkal, cigányokkal és a diákokat felügyelő tanárokkal? Mondtam: minden rendben! Keményre váltotta a hangját: És akkor azt magyarázza meg nekem, mi történt, hogy az egyik tanárnőt megtaszigálta valaki! Elképedten álltam: Sorbán úr! Ez nem itt, hanem Kovásznán történt!
Igen, apám is pityókát szedett az osztályával. Épp megyei vizitáció volt, ekkor történt, hogy a mezőn valóban „megnyakászták” Marikát, szomszédunkat, két gyermek édesanyját. – Elvtársnő! Ne szégyelljen lehajolni egy-két pityóka után! Így akar példát mutatni a fiatalságnak? – őrjöngött egy túlvezérelt kommunista érzelmű hatalmasság, megmarkolta Marika nyakát, és le akarta teperni a földre, tanárkollégák, diákok szeme láttára.
Apám, aki gyermekkorától, majd a Ludovikán is a nők iránti korlátlan tisztelet szellemében nevelkedett, azonnal Marika védelmébe ugrott. Verekedés nem történt, de szópárbaj, az igen. És otthon elmesélte mindezt édesanyámnak, s ő azon melegében megírta temesvári barátnőjének. Csakhogy a Securitate már régóta olvasta leveleinket, hallgatta telefonjainkat. Szerintem ezzel kezdődött a balhé. A gyanú nem is volt alaptalan, hisz apám első unokatestvére, Zsuffa László (Leslie) az amerikai elnök, Eisenhower szárnysegédje volt, de ludovikás évfolyamtársaival is tartotta a kapcsolatokat, többek közt Costa Ricába is levelezve. Édesanyám finnországiakkal barátkozott. De apám államellenes összeesküvésekben nem vett részt, csupán mindenütt kimondta a véleményét. * Zsuffa Zoltán tanár úr élő legenda volt, és az marad mindörökké. E visszaemlékezés krónikása is tanítványa volt. Külön megemlékezést érdemelne a ludovikás hangulatú matematikaórák katonás dinamikája, a számonkérés szigora és etikája. A Kovásznai Líceum első érettségiző évfolyamának ő volt az osztályfőnöke. Abszolút rekordot állított fel több osztálykirándulás megszervezésével. Külön vagont bérelt a CFR-től, szalmazsákokat pakoltak a kabinokba, így indultak neki Romániát, Bukarestet, majd a tengerpartot is felfedezni. Ahol jónak látták: megálltak, vakvágányra tolatták a vidám karavánt. Íme, a katonás, szigorú Zsuffa Zoltán mint hangulatmester!
Március 4-én, épp negyed évszázada, a tanár úr temetésén ennek a „történelmi” évfolyamnak a nevében Balczár Gyula mondott beszédet.: „ ...és jött a betegség! Soha sem gondoltuk volna, hogy Veled is megtörténhet! És most itt állunk, kérve: engedd koporsódra helyezni a 25. érettségi találkozónk alkalmával készített plakettet Kőrösi Csoma Sándor alakjával, akit szerettél, mert helytállása nagy volt, nagyon magyar volt, és nagyon európai.”
Gyila Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múltba nézés egy régésszel
Bármennyire is rokonszenves elméletnek tűnik, dr. Székely Zsolt egyetemi docens szerint tudományosan nem bizonyítható, hogy a székelyek a hunok utódai lennének, sokkal inkább egy, a magyarokhoz csatlakozott népcsoport tagjait, Árpád seregének előfutárait kell látnunk bennük. A sepsiszentgyörgyi régészt emellett Orbaiszék múltjáról is faggattuk legújabb könyve kapcsán.
– A régészeti források tükrében mikortól tekinthető lakottnak Kovászna városa, illetve környéke? Kik voltak az első lakói, honnan érkezhettek?
– A régészeti kutatások eredményei, valamint a szórványleletek alapján kijelenthető, hogy a város területén a legkorábbi leletek a neolitikumból (csiszolt kőkorszakból) származnak, és a Boian-kultúra anyagi műveltségét hordozzák. A Boian-kultúra Giuleşti-fázisához tartozó kerámiaedények kerültek elő.
– Melyik időszakot öleli fel a dák korszak, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről?
– A késő vaskor, vagyis La Tène-kor anyagi műveltségét a görög források szerint géta, a latin szerint dák népességhez kötjük. Ami kronológiai szempontból a Hallstatt-kor végétől (Kr. e. 5. század) a Kr. u. 105–106-ig tart, amikor a rómaiak elpusztítják a kovásznai Várdombon található várat.
– Talált-e római jelenlétre utaló nyomokat? Régészetileg kimutatható-e valamilyen folytonosság Dacia kiürítésétől a magyarság megjelenéséig?
– Római jelenlétre utaló nyomokat találtunk a Tündér Ilona váránál, érmék, kerámiaedények kerültek elő, amelyek azt igazolják, hogy létezett kereskedelmi kapcsolat az itt élő közösségek és az akkori római világ között. Az élet folytonosságáról, biológiai folytonosságról beszélhetünk. A római Dácia kiürítése után több népcsoport megfordult ezen a vidéken, germánokról, gepidákról, avarokról, besenyőkről és szlávokról beszélhetünk. Szláv kerámiaanyag került elő Kovásznán és környékén, a közeli szomszédságában, Zabolán pedig egy késő Árpád-kori köznépi temető.
– Régészetileg mikortól igazolható a magyarság, illetve a székelyek jelenléte Orbaiszéken?
– Ez egy nagy kérdés, mivel nekünk tudományos szempontból a magyarság letelepedése, betelepedése a fontos, nem a székelyeké, mert a székelyeket jóval később, II. Géza (1141-től 1161-ig volt Magyarország királya) idejében telepítik ide a határvédelem megerősítésére. Véleményem szerint a honfoglaló magyarok itt egy még nyelvében élő, gyér szláv alapnépességet találtak.
– Régészetileg alátámasztható-e az a nézet, miszerint a székelyek már jóval Árpád magyarjainak bejövetele előtt Erdélyben éltek?
– Nem tudjuk ezt tudományosan igazolni. Én a mai napig azt tartom, hogy a székely egy türk-eszkyl eredetű népcsoport, amely csatlakozott a honfoglaló magyarokhoz. Az akkor már kétnyelvű, magyarul is beszélő népcsoport teljesen asszimilálódott. A székelyek először Nyugat–Magyarországon jelennek meg, és mi hajlamosak vagyunk elfeledkezni a nyugati székelyekről, akik Szombathely, Morávia környékén élnek, ugyanolyan nyelvjárást beszélnek. A székely és a palóc az a két magyar etnikai közösség, ami a magyarságtól elkülöníthető.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ünnep Székelytamásfalván
Olvasói levél
Székelytamásfalván vasárnap fél tízkor a székelytamásfalvi, szörcsei és zabolai lovasok felvonulásával kezdődött a nemzeti ünnepünk alkalmából szervezett rendezvény, majd az 1848-as hősök emlékművének koszorúzására került sor. A lovasok és a kovásznai fúvószenekar vezetésével a nagyszámú ünneplő közösség a kultúrotthonba vonult, ahol az ünnepi áhítat után a Thury Gergely I–VIII. Osztályos Iskola diákjai felelevenítették az 1848-as eseményeket.
Ünnepi beszédet mondott Thiesz János, Kovászna város polgármestere, Ádám Attila Péter, Zabola község polgármestere, valamint Ambrus Attila helyi tanácsos. A magyar és székely himnusz eléneklése előtt dr. Cseresnyés Péter Fideszes országgyűlési képviselő köszöntötte az ünneplő közösséget. A rendezvényt Thiesz Katalin népdalénekes, tanítónő, valamint a kovásznai fúvószenekar és a székelytamásfalvi dalárda előadása tette szebbé, ünnepélyesebbé.
Tusa János, Székelytamásfalva
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Néptáncverseny a fürdővárosban
Kovásznai források tizenhatodszor
Szombaton népviseletbe öltözött gyerekek vonultak fel a városközpontban, majd gyűltek össze a művelődési ház udvarán, ahol idén 16. alkalommal tartották meg a Kovásznai források nevű országos néptáncversenyt és fesztivált a helyi Tanulók Klubja szervezésében.
Közel 400 fiatal érkezett a fürdővárosba Hargita, Brăila, Ploieşti, Vrancea, Olt és Kovászna megyékből, hogy legjobb tánctudásukat mutassák meg a színpadon. A tánccsoportok a Tanulók Klubjánál gyülekeztek, ahonnan a Kertész Barna vezette kovásznai ifjúsági fúvószenekar ütemeire, teljes parádéban vonultak a parkon keresztül a művelődési házhoz. Itt Czilli Balázs művelődési igazgató fogadta az egybegyűlteket, köszönetét fejezve ki a résztvevőknek, amiért jelenlétükkel évről évre gazdagítják a város kulturális életét.
A versenyzők teljesítményét a Lipan Vasile, Sorin Petre, Oláh Mihály koreográfusok, Haan-Deák Anikó tanítónő, Zaha Petruţa óvónő és Péter Izabella szülőbizottsági elnök alkotta zsűri több kategóriában díjazta. A lécfalvi Nemere táncosai a magyar óvódásoknál és az I–IV. osztályosoknál is első helyezést értek el. Utóbbi kategóriában a Recefice (Kovászna) ugyancsak első lett, második helyen a Gyöngyharmat (Zabola), míg harmadikon a Pitypang (Kovászna) és a Batyus (Sepsiszentgyörgy) végzett. Az V–VIII. osztályosoknál a Batyus (Sepsiszentgyörgy) néptáncegyüttes lett az első, őket a Gyöngyharmat (Zabola) és a Kökényes (Árkos) követte.
A román ovisok közül legügyesebbnek a Crenguţa (Brăila) táncosai bizonyultak. I–IV. osztályosban a Vintileasca (Vrancea) és a Muguraşul1 (Brăila) táncosai szereztek első helyezést, második helyen a vajnafalvi Avram Iancu Általános Iskola Junii Voineştiului csoportja, míg harmadikon a Mircea Vodă (Brăila) és a Muguraşul2 együttesek végeztek. Az V–VIII. osztályosoknál a Rapsodia Prahovei (Ploieşti) és Mlădițe Româneşti (Bodzaforduló) néptáncegyüttesek lettek elsők, őket követték a Victoreşti (Vrancea) és a zabolai Izvoraşul tánccsoportok.
A szervezők részéről Horváth Zita, a kovásznai Tanulók Klubja táncoktatója és Darvas Ibolya tanárnő örömmel nyugtázták, a visszajelzések alapján sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött. Külön köszönetüket fejezték ki a helyi önkormányzatnak, a művelődési háznak, valamint a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotájának, amiért idén is segítettek tető alá hozni ezt a nagyszabású fesztivált.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A háromszéki Zabolán is látható a bukovinai székelyek történetét ismertető kiállítás
Pünkösd vasárnapján a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum is bemutatta az „Emelt fővel” – Bukovinai székelyek Magyarországon 1941-2011 című vándorkiállítást, amelyet a bonyhádi Völgységi Múzeum készített. A tárlat anyagát korábban Sógor Csaba európai parlamenti képviselő támogatásával a madéfalvi Fészek Tájházban és a Csíki Székely Múzeumban is láthatta a közönség, valamint a tavalyi évben a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében Kolozsváron is bemutatásra került.
A Csángó Néprajzi Múzeum immár 12 éve működik a Kovászna megyei Zabolán, tárgyállományának alapját pedig a helyi származású Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökének több évtizedes gyűjtőmunkája adja. Az intézményben állandó és időszakos kiállítások ismertetik a csángó kultúra értékeit, használati tárgyait, népművészetét.
Legújabb kiállításukat Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Házának igazgatója nyitotta meg, aki részt vett a bukovinai székelyek történetét bemutató tárlat anyagának előkészítésében. A kiállítás többéves kutatómunka eredményén alapszik, melynek során a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége bukovinai székely családoktól gyűjtött dokumentumokat és fotókat.
Sógor Csaba EP-képviselő a kiállítás zabolai megnyitóján elmondta: a bukovinai székelyek 250 éves története a szülőföld iránti tiszteletre figyelmeztet bennünket. – A bukovinai székelyek bárhová is kerültek, ők mindig ragaszkodtak a szülőföldjükhöz – mondta a képviselő. Véleménye szerint a moldvai magyarság még őriz olyan keleti értékeket, mint a fegyelem, az áldozatkészség és az összefogás: ezeknek az értékeknek a megtartása pedig közösségünk megtartását is jelenti. – Ezért fontos számunkra, hogy a moldvai magyarság felé irányítsuk a tekintetünket – fejtette ki. A képviselő emellett arra is kitért: a történelmünk megismerése, hagyományos értékeink megőrzése és ápolása akkor tud teljes lenni, ha vannak és lesznek a Csángó Néprajzi Múzeumhoz hasonló civil kezdeményezések. A megnyitót Thiesz Katalin, illetve a Dezső család népdalokkal színesítették.
Közlemény
Erdély.ma

Pozsony Ferenc 60 éves
Már gyerekként érdeklődött a népi kultúra iránt
Dr. Pozsony Ferenc akadémikus, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum alapítója idén áprilisban töltötte be 60. életévét, mely alkalomból villáminterjút készítettünk vele.
– Mi volt az, ami önt a néprajzos úton elindította?
– Zabolán születtem 1955-ben, gazdacsaládban, így voltaképp beleszülettem a népi kultúrába. Már gyermekfejjel érdeklődtem a tárgyi és a szellemi kultúra, a hagyományok iránt. Ezt az érdeklődésemet a zabolai és a kovásznai tanáraim messzemenően támogatták, szakmai tanácsokkal, kiadványokkal láttak el.
– Hogyan született meg a Csángó Néprajzi Múzeum megalapításának ötlete? Milyen céllal jött létre, és miért éppen Zabolán?
– Az 1980-as évek elejétől kezdődően intenzíven gyűjtöttem moldvai csángó falvakban, mert a modernizáció ott is peremre szorította a régebbi tárgyi kultúrát. A csángók még a moldvai románoknál is hagyományőrzőbbek voltak, régies kultúrát őriztek meg részleteiben. A rendszerváltozás utáni évtizedben diákjaimmal együtt csoportos terepmunkát végeztünk a Szeret mentén, így a csángó gyűjtemény is folyamatosan gyarapodott. Több időszakos kiállítás után Zabolán előbb egy állandó kiállítást nyitottunk 2003-ban, mely fokozatosan akkreditált múzeummá érett.
– Mit tart az elmúlt évek legnagyobb megvalósításának? Mi az, amire büszkén tekint vissza?
– Elsősorban azokra a tehetséges diákjaimra vagyok büszke, akik tanulmányaik végeztével az elmúlt 15 évben kiváló szakmai eredményeket értek el különböző múzeumokban, kutató és művelődési intézetekben vagy iskolákban.
– Mint néprajzos, hogyan látja Zabolát? Mennyire élnek a hagyományok, népszokások?
– Zabola Háromszék egyik legkorábban polgárosodott települése, a vidék pedig Erdély gyorsan modernizálódó térsége. Ennek ellenére a népi kultúra számos rétege (szőttesek, szokások, kézművesség) egészen napjainkig egyedi sajátosságokat őrzött meg. Az itt élő magyarok, románok és cigányok folyamatosan hatottak egymásra, így egy sajátos lokális kultúra jött létre, ami iránt az ide látogatók érdeklődnek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A hatvanéves dr. Pozsony Ferenc köszöntése
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszterme szűknek bizonyult annak a nagyszámú néprajzkutatónak, történésznek, szociológusnak, irodalmárnak, nyelvésznek a befogadására, akik szombaton Kolozsváron dr. Pozsony Ferenc szakmai köszöntésére gyűltek össze.
A tudományos kutatói életpályák kerek évfordulójának megünneplése, a szakma tisztelgése, az ünnepelt kutatási területébe tartozó, tisztelői által írt szakmai tanulmányok kötetbe fűzése több mint hetvenéves hagyománnyal rendelkezik. A Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa által kezdeményezett rendezvény e tudományos hagyományt éltette tovább.
Pozsony Ferenc Zabolán született, Kolozsváron végzett magyar–orosz szakon, és rövid kézdivásárhelyi tanárkodás után 1990-től az újonnan indult kolozsvári néprajz szak egyetemi docense. 2008 és 2012 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese. Nevéhez köthető a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum és tájház, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság alapítása, melyet több mint húsz évig vezetett. 13 önálló kötetet és több mint 300 szaktanulmányt publikált, negyedszáz kiállítást szervezett. 2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 2011-ben a Magyar Köztársaság Elnöki Érdemérmének kitüntetettje. Erdély népcsoportjainak, a magyar balladáknak, népszokásoknak, társadalomnéprajznak, Csángóföld néprajzának kiemelkedő kutatója – tudhatták meg a jelenlévők abból a laudációból, amelyet Paládi Kovács Attila akadémikus írt és Jakab Albert Zsolt olvasott fel. Az ünnepeltet Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese, Bodó Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének vezetője, Mohay Tamás, az ELTE Néprajzi Intézetének vezetője, Cseri Miklós és Kemecsi Lajos, Magyarország két legnagyobb néprajzi múzeumának igazgatója, számos kutató és tisztelője köszöntötte. A rendezvény fénypontja az Aranykapu című születésnapi kötet bemutatója volt. Az ünnepelt szakmai elismertségét jelzi, hogy a kötetben hetvenhét magyar, román és francia neves néprajzkutató tisztelgett egy-egy rövid tanulmánnyal, és több mint száz Kárpát-medencei kutató küldött szakírás híján jókívánságokat. A tanulmányokat Jakab Albert Zsolt és Kinda István szerkesztő tudománytörténet, népművészet, társadalomkutatás, gazdálkodás, népi vallásosság, folklór, identitás tematikába rendszerezte.
Szőcsné Gazda Enikő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mégis kiürítik a kastélyt
Érvényben maradt a határidő
A sepsiszentgyörgyi bíróság elutasította az Árkosi Művelődési Központ keresetét, amelyben azt kérték, hogy halasszák el az intézménynek helyet adó Szentkereszty-kastély kiürítését addig, míg az általuk beadott fellebbezést meg nem vizsgálják. A kastélyt eszerint ki kell üríteni.
Ioan Sabău-Pop, a művelődési központ ügyvédje azt kérte, a kiürítés végrehajtását függesszék fel szeptember 8-ig, amikor tárgyalni fogják az általuk benyújtott fellebbezést, de elutasították. Az ügyvéd szerint több per van a különböző bíróságok napirendjén az árkosi kastély tulajdonjogának visszaállításával kapcsolatban, egyebek között kétségbe vonják az örökösödést bizonyító dokumentumok hitelességét is. Ugyanakkor azt mondják: a román államnak visszajárna az a 4,5 millió euró, amivel átalakították és modernizálták a kastélyt és a környező épületeket. Az egykor báró Szentkereszty tulajdonában lévő újbarokk kastélyt a kommunista hatalom államosította, előbb árvaház, majd a mezőgépészeti iskola kapott benne helyet, utána a termelőszövetkezetet költöztették az épületbe. 1982-től a Román Kommunista Párt tulajdonába került, és az államfő számára tartották fenn az épületet.
A kastély utolsó jogos tulajdonosa, ifj. báró Szentkereszty Béla földbirtokos leszármazott nélkül hunyt el. Távoli, a Dél-afrikai Köztársaságban élő rokonai a 2001/10-es törvény alapján kapták vissza a tulajdonukat, és az épület elhagyására szólították fel a központot.
A kilakoltatás hírére a központban május óta felfüggesztették a tevékenységet, így került például a Széchenyi-bál Zabolára. Ezen utólag módosítottak, mert most épp javában folyik a Román kultúra és identitás című tábor a besszarábiai középiskolásoknak.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Néprajzosok szemináriuma Zabolán
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Fiatal Néprajzkutatók Szemináriumát a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban. A táborba a Szilágyságból, Maros-, Udvarhely- és Csíkszékről érkezett néprajz szakosok mellett három háromszéki egyetemista is részt vett. A szemináriumot a zabolai Pro Museum Egyesület és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete közösen szervezte a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
A szeminárium célja, hogy az egyetemisták megismerhessék a terepmunka módszereit. Múzeumi gyakorlatot végeznek, tárgyakat írnak le, fényképeznek, interjúkat készítenek, kipróbálják mindazt, amit elméletben megtanultak. Ugyanakkor végiglátogatják a székelyföldi, barcasági és moldvai múzeumok néprajzi gyűjteményeit. A szakmai kirándulások alkalmával orbaiszéki népi mesterségeket ismertek meg eredeti környezetükben Kinda István vezetésével. A szemináriumok során egy-egy kiállítást is létrehoznak, idén az Élet a havasi esztenán című tárlat anyagát állították össze. A tematikus kiállítást Szent Illés napján – a zabolai ortodox románság jeles ünnepén –, július 20-án nyitják meg, és két hétig lesz látható a zabolai múzeumban – tudtuk meg a múzeum alapítójától, a szeminárium vezetőjétől, Pozsony Ferenctől.
A tábor egy napját szakmai konferenciának szentelték, összehívták a környéken dolgozó néprajzosokat, művészettörténészeket, történészeket, a fiatalok megtapasztalhatták, hová lehet eljutni a néprajzos szakmával, kapcsolatokat építhettek. Céhes kézművességről, festett templomi faberendezésekről, a mézeskalácsról, népi mesterségekről hangzottak el színvonalas előadások. Ugyanekkor mutatta be Kinda István szerkesztő az Aranykapu – tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére című kötetet (Kriza János Néprajzi Társaság – Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, 2015).
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dínomdánom Kommandón
Két napig a vigalom, zene, tánc, szórakozás volt az úr Kommandón. A hétvégén megtartott falunapokon nemcsak helybeliek lepték el az Apor-kastély előtti teret, de a környező településekről is érkeztek vendégek, legalább tíz országból jöttek résztvevők – köszönhetően a falunapokkal párhuzamosan zajló cigányfolklór tábornak. Az előző falunapokon megszokott zsibvásár lényegesen leszűkült, de senki nem siratta a távol maradt bóvliárusokat. Ám sokan érdeklődtek a szintén távol maradt kézművesek után.
Szombat délben Kocsis Béla köszöntőbeszéde nyitotta a forgatagot. Hangsúlyozta, egyre lelkesebbek a kommandói napok támogatói, ez mutatja: van értéke a falu ünnepének. Minden jóakarat mellett az is fontos, hogy a jó idő is kitartson – mondta. Kérése meghallgatásra talált, nem esett az eső, de kánikula sem volt Kommandón.
A kétnapos rendezvénysorozaton a legnagyobb érdeklődés a favágóversenyt övezte – nem hiába létforma Kommandón a favágás. Idén első alkalommal nemcsak helybeli erdei emberek mérték össze tudásukat. Kétfős csapatok jelentkeztek a versenyre, Papolcról és Kommandóról kettő, Zágonból és Zaboláról egy-egy páros vágta fejszéjét a nagy fába. Bonyolult feladatsort kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Fenyőfából négylábú hátas széket vágtak ki láncfűrésszel, rönköt hasítottak hosszában, ágaltak, fát szeleteltek. A verseny mindent eldöntő próbája viszont a fejszés favágás volt – a lehető leggyorsabban kellett kettőbe vágni egy méretes fenyőrönköt. Legjobbnak bizonyult a kommandói Debreczi Károly és Debreczi Róbert páros, kevesebb mint öt perc alatt végeztek a feladattal – tavaly is ők nyerték a versenyt. Alig két másodperces hátránnyal követte őket a papolci Bajkó Dénes és Olariu Nicolae, harmadik helyen végzett az ugyancsak papolci Huszár Mátyás és Fazakas Olaru Ioan. A fejsze- és capinahajigáló versenyt végül vasárnapra halasztották a szervezők, de megmozgatta a közönséget az autóhúzás is. Ugyancsak kétfős csapatoknak kellett minél gyorsabban közel száz méteren végighúzniuk egy piros Dacia Logant. A pódiumot a kommandóiak uralták, első lett Kelemen Gyula és Debreczi Szabolcs, következett a Gál Sándor, Dálnoki Csaba kettős, majd a Földes Sándor és Kórent Loránd páros.
Nagy sikert aratott Orbán-Barra Gábor kerékpáros-bemuta­tója. Vastapssal jutalmazták a nézők a Kertész Barna által vezetett kovásznai ifjúsági fúvószenekar koncertjét, a zágoni Florile Zagonului és a lécfalvi Nemere tánccsoport fellépését. Este a kommandói Horn Dávid Általános Iskola táncosai léptek színpadra, majd a cigányfolklór tábor résztvevői mutatták be tudásukat. Kiemelkedő esemény volt tegnap a kommandói kisvasút fennállásának 125. évfordulójára szervezett megemlékezés. A helyi múzeumban Szabó Mária mutatta be a vasúttörténeti kiállítást. A Sikló Egyesület képviseletében Papucs András adta elő Krausz, egy igazi gőzmozdony meséjét. A gyerekeknek papírszínházzal és játékvonatokkal kedveskedtek a szervezők. Elkészítették a volt kommandói vasutasok közös fényképét is. A vasúti élet emlékeit a nosztalgiavonatozás elevenítette fel a legjobban, a gőzmozdonyos szerelvény a két nap alatt óránként vitte sétára az érdeklődőket. Off-road autózásra is sor került tegnap, aki akart, ingyen vehetett részt az oktatáson. Pászka Lehel és csapata lovas­íjász-bemutatóval kápráztatta a közönséget, fellépett az Ida Aerobic, az uzoni Atlantisz Fúvószenekar, a kommandói fiatalok táncos előadással szerepeltek. Az ínyencek megkóstolhatták a hatalmas üstben készült rókagombatokányt is.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyanyelvi értekezlet Zabolán
Anyanyelvünk című szakmai konferenciával kezdődött tegnap a negyedik alkalommal megszervezett Zabolai Népzene- és Néptánctábor. A nyitórendezvényre a Csángó Néprajzi Múzeumban került sor jeles előadók részvételével.
Kívülálló szemével nézve a kéttucatnyi hallgatóság kicsinek tűnhetett, de a hasonló értekezletek haszna nem a nagy tömegek megmozgatásában rejlik, inkább abban, hogy a téma iránt valóban érdeklődők ülnek a székeken, az ott szerzett tudást később szélesebb körökben osztják meg. A hallgatóság soraiban többek között Zabola környéki magyar szakos tanárok foglaltak helyet. A konferenciát dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus, a csángó múzeum alapítója, és Beke Boróka zabolai református lelkipásztor nyitotta meg. A közel tíz előadás során a nyelvi funkciókat, a néptánc szimbolikáját, a film–anyanyelv kapcsolatot, a székely nyelvjárás különlegességeit, háromszéki cigány közösségek nonverbális státusjeleit, az anyanyelv szórványközösségekben betöltött szerepét boncolgatták a meghívott előadók. Az anyanyelv bensőséges viszonyt teremt a közösségen belüliek számára, az identitást is kifejezi. Nemcsak beszélt anyanyelv létezik, hanem táncos, vizuális, szokásokkal kapcsolatos anyanyelv is. A zabolai néptánctábor előtt jó alkalom a tágabb értelemben vett anyanyelvről beszélni – mutatott rá a konferencia egyik fontos szerepére dr. Pozsony Ferenc.
Az előadások után kerekasztal-beszélgetésre került sor, majd Ábri Béla és zenekara adta a rendezvény zenés zárszavát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támadásban a „nyelvőrző” háromszéki fogyasztóvédők
A román feliratok hiánya miatt bírságolta meg a csernátoni Székölykök Gyermekfesztivál, a csomakőrösi Debreczi-tábor és a zabolai néptánctábor szervezőit a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hatóság.
Mircea Diacon, a szakhatóság területi vezetője közölte, a táborokban kizárólag magyar nyelvű feliratokkal lehetett találkozni, de hiányolták a közegészségügyi hatóság engedélyét és a működési szabályzatot is.
A fogyasztóvédőknek az sem tetszett, hogy a magyar táborokban a napi menüt nem írták ki, nem jelölték meg, hogy az ételfélékből hány grammot szolgálnak fel, és nem függesztették ki a különböző szórakozási eszközök használatának módját sem.
A háromszéki fogyasztóvédelmi hivatal egyébként rendszeresen megsérti a magyar közösséget bírságaival. Az elmúlt héten Diaconék reklámanyagnak minősítették a „SIC” feliratú öntapadós matricákat, emiatt több háromszéki taxist is megbírságoltak az elmúlt napokban. Februárban árucímkéinek kicserélésére kötelezett egy hentesárut forgalmazó céget, amely a címkékre azt is ráírta, hogy „székely ízek”.
Diacon akkor arról beszélt, manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely WC vagy székely temető is. Később azonban elismerte, hogy Romániában nem létezik olyan törvényi szabályozás, amely tiltaná az általa korábban kifogásolt termékmegjelölést. Diacon egyébként azt is állította, nem tudott arról, hogy létezik „román ízek” felirattal ellátott termékcsalád is.
A fogyasztóvédelmi hatóság közleménye továbbá kitér arra is, hogy több adalékanyagot tartalmazó kozmetikai cikk betiltását is elrendelte egy kovásznai ellenőrzés következtében. Mint kiderült, a Kínából származó K-nail, Charmind nails, Ming Yu, Airbrush Unique Mode és Art Nails elnevezésű műkörmök és műkörömragasztók egy Giurgiu megyei vállalkozáson keresztül kerültek forgalomba, ám az említett termékek mindegyike tartalmazott egészségre ártalmas adalékanyagot.
Mircea Diacon arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a szer a véráramba jutva felboríthatja a hormonháztartást, de a cukorbetegség kialakulásának esélyét is növelheti. Ugyanakkor egy másik olyan szépségápolási szert is találtak, amely betiltott adalékanyagokat tartalmazott: a Ruby Rose márkájú szemhéjfesték az isobutylparaben nevű tartósítószer használatával készült, amely kutatásokkal bizonyítottan elősegíti a rosszindulatú, rákos daganatok kialakulását.
Bencze Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Esős kilátások
Őrtűzgyújtás az ünnepen
Háromszéken szép Szent István-napi szokássá kezd válni az őrtűzgyújtás, de védett helyszínek híján ez időjárásfüggő. Van, ahol ma el is marad.
„Mi vagyunk a legmagasabban, ami előnyünk, mert ha ég a láng, mindenhonnan látnak, de egyben a hátrányunk is” – mondta Fodor István. Bodok polgármestere szerint, ha így esik az eső, nem lehet megközelíteni a havast, és nem lehet fát felhordani. Egyelőre úgy tűnik, idén elmarad az őrtűzgyújtás.
Bács Márton Csaba bízik abban, hogy 18 óra körül indulni tudnak a fúvószenekarral a Tóbérce nevű helyre, a Szent Anna-tó fölötti, déli oldalra, ahol már nyolcadik éve őrtüzet gyújtanak a sepsibükszádiak. Ez annyira bevonult a köztudatba, hogy erre sor kerül attól függetlenül, hogy lesz-e megyei rendezvény vagy sem.
„Olyan eső nem lehet, hogy mi egy őrtüzet ne tudjunk meggyújtani” – bizakodott Kisgyörgy Sándor köröspataki polgármester is. A Szent István-napra összegyűlők 20 órától szentmisén vesznek részt a római katolikus templomban, majd ezután zenekar és a Székely Virtus hagyományőrző csoport kíséretében fáklyákkal vonulnak fel a Kápolna-tetőre, ahol találkoznak a kálnokiakkal, és együtt lobbantják fel a lángokat.
Kökösben nincs egy emelkedő sem, nemhogy domb vagy hegy, ezért a Feketeügy partján szoktak tüzet gyújtani. „Nem olyan látványos, mint máshol, de mi sem maradunk ki a körtűzből” – mondta Sánta Gyula polgármester. Gidófalván viszont nem lesz őrtűz, Uzon sem készül, Málnás azonban fellobantja a Hármas-halomnál.
Csernátonban két helyen gyújtanak tüzet, a falu alsó felén lakók a Kalacs-hegyen, a felsőcsernátoniak a Cserefarok nevű dombon, és az ikafalviak a Templomdombon gyűlnek össze, miután a nap lement. Ozsdola község lakói a Hilib és Ozsdola közt fekvő Lármafánál találkoznak, ahol az elmúlt években is több mint százan gyűltek össze az ilyen alkalmakra. Dálnok polgárai az Albis irányában fekvő Kereknyíl-tetőn, míg a maksaiak az Óriáspince-tetőn gyújtanak őrtüzet.
Mikóújfaluban csupán jó idő esetén gyúlnak ki a lángok 22 órakor a Csutakos tetején – tájékoztatott Nyáguly Vilmos mikóújfalusi községvezető. A rétyiek 21.30-kor gyújtanák meg a tüzet a Dobolyka­tetőn, az illyefalviak 9 órakor a Fenyőskarikánál.
Erdővidéken a vargyasi Szent Istán-napi ünnepet leszámítva nem lesz ünnepség, illetve őrtűzgyújtás. Orbaiszéken a Zabola és Tamásfalva között kiemelkedő Tatárhalmon lobban lángra a megemlékezés fénye 20.30-kor, amikor is Ambrus Attila tamásfalvi tanácsos beszél a Szent István-i államalapításról, majd elénekelik a himnuszt – tájékoztatott Demes Botond megbízott polgármester. Nagyborosnyó községben 20.30-kor a feldobolyi Cseretetőn égne az őrtűz, már ha az időjárás kedvez neki, ott Albert János református lelkész mond imát – tudtuk meg Szőcs Levente polgármestertől.
SzH-gyűjtés
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Őszinte művek Zabolán (Tájmisztika Műhely Tábor)
Negyedik alkalommal szervezték meg a zabolai Csipkésben a Tájmisztika Műhely Tábort. Az ott készült alkotásokat tegnap mutatták be a helyi kultúrotthon előterében megszervezett tárlaton.
A nemzetközi táborba különböző műfajokban alkotó művészeket hívtak meg. Tíz napig itt dolgozott Éltes Barna (Feldoboly), Fazakas Csaba és Tompa Lehel (mindketten Bécsből), Hegyeli Hunor (Zabola), Madaras Péter (Zalán), Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Szabó Anna Mária és Szabó Zoltán Judóka (mindketten Marosvásárhelyről) és Ütő Gusztáv (Sepsiszentgyörgy). Vendégként jelen volt Keserű Katalin Budapestről, Jakab Ágnes és Vécsi Nagy Zoltán Sepsiszentgyörgyről. A szervezést Gábor Sándor, Hegyeli Győző és Ütő Gusztáv vállalta. Az anyagi hátteret a zabolai önkormányzat és az Etna Alapítvány biztosította, a megyei tanács idén nem támogatta pénzzel a tábort. A tegnapi zárlótárlaton Hegyeli Győző a helyi önkormányzat nevében köszöntötte a jelenlévőket. Ütő Gusztáv a tábor létrehozásának előzményeit ismertette. 2009-ben első alkalommal szervezték meg a Csipkésben, amely az­óta helyi és művészeti fontosságú rendezvénnyé nőtte ki magát. Céljaként fogalmazták meg, hogy újra összejöjjenek régi iskolatársak, az alkotás mellett szellemi, lelki kapcsolatok is kialakuljanak – mondta Ütő. A tábor résztvevői nemcsak a marosvásárhelyi iskola egykori diákjai, a fiatalabb generáció is helyet kapott a műhelymunkában, idén a legifjabb résztvevő tízéves sem volt. A tábor nevében is benne lévő misztika a fizikai, földrajzi táj misztikuma mellett a lelki misztikumot is magában foglalja – magyarázta. Leíró, ábrázoló művek, performanszok, köztéri alkotás is született a táborban, a tárlaton természetművészeti alkotás fotóját is bemutatták. A műveket Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője méltatta. A zabolai táborban jó alkotások születettek, különböző színvonalas ötletek vannak itt együtt – hangoztatta. Sok alkotás a világ bármelyik tárlatán megállná helyét. Összefoglalva őszinte műveknek lehet nevezni a kiállított alkotásokat – méltatta. Nem könnyű dekódolni üzenetüket, kell hagyni, hogy a művek közeledjenek a szemlélőhöz, így lehet felfedezni hangulatukat, mondanivalójukat. Az idei tábor érdekessége, hogy megszületett a Csipkés székely zászlója Ütő Gusztáv alkotásában – fűzte hozzá Vécsi. A tárlat megnyitója után a résztvevők felavatták Tompa Lehel köztéri szobrát, melyet a községnek ajánlott fel, és amelyet a turisztikai információs iroda előtti téren állítottak fel. A betontalapzatra helyezett, fémből készült obeliszk az Ukkó & Gönüz nevet viseli.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Judóka is elment
Még egy jelentős marosvásárhelyi művész, aki alkotóereje teljében távozik. Szabó Zoltán Judókát művésztelepen érte a halál, Zabolán, ahol több napon át nemzedéktársakkal, a vásárhelyi művészeti középiskola egykori növendékeivel nagy kedvvel dolgozott, és élvezte az újbóli találkozás, az ösztönző eszmecsere s a közös munka örömét. Ugyancsak alkotótáborból, Gernyeszegről utazott oda, a Teleki- kastélyban dolgozott nagy odaadással. Teljesítményével, eredeti ötleteivel egyöntetű elismerést váltott ki táborkollégái és a jelen levő művészettörténészek körében. Visszagondolva, talán az ő sorsára is vonatkoztatható az ottani Napkereszt víz motívummal című döbbenetes performansza. De ki sejthette, hogy ilyen hirtelen következik a vég?! Azt csodálta mindenki, mekkora megszállottsággal vetette magát a munkába. De hát neki ennyi szabatott… Hiányozni fog Marosvásárhelyről, a MAMŰ is gyászolhat, egyik markáns alapító egyéniségét veszítette el. De egész képzőművészeti mozgalmunkat nagy veszteség érte elhunytával.
Nyugodj békében, Judóka! Nem felejtünk el. Olykor- olykor talán még újabb performanszaidat is látni véljük majd az égen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Világítsuk ki Székelyföld határait!
Ötvenhat önkormányzat, remélhetőleg 2000–2500 önkéntes, szervező, 200–250 ezer résztvevő, Székelyföld határvonalán számos helyen meggyújtott tüzek, reflektorok fénycsóvái, ökumenikus istentiszteletek, kulturális műsorok, összetartozást erősítő közösségi élmény, világos és egyértelmű üzenet: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható – nagyjából így összegezhető a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, október 24-én esedékes, Világítsuk ki Székelyföld határát nagyszabású megmozdulás lényege.
A román kormány közigazgatási átszervezésről szóló tervei elleni különleges tiltakozó megmozdulás előkészületeiről számolt be tegnap Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS elnöke. Elkezdték a konkrét szervezőmunkát, Gazda Zoltánnal, a sepsiszéki székely tanács elnökével bejárták a sepsiszéki, orbaiszéki határtelepüléseket – megfordultak Illyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán –, találkoztak a polgármesterekkel, lelkészekkel, egyházi vezetőkkel, és ismertették elképzelésüket. Izsák Balázs elmondta: igyekszik személyesen eljutni mind az 56 határtelepülésre, hogy beszámoljanak a megmozdulás céljairól, illetve tájékozódjanak a helyi közösségek terveiről.
Eddigi tapasztalatai alapján jó a fogadtatása az akciónak, lelkesedést tapasztalt a helyi közösségek képviselői részéről, több ötlet, javaslat is felmerült a találkozókon. Gazda Zoltán hangsúlyozta: a Székelyek nagy menetelésének egyértelmű és pontos forgatókönyvétől eltérően ezúttal a helyi közösségek kezdeményezése a meghatározó. Fontos, hogy ők álmodják meg és valósítsák meg a rendezvényt.
A tervek szerint 56 határ menti település közül legalább 40-ben szerveznek megmozdulást, délután fél hatkor ökumenikus istentiszteletek zajlanak majd, de kulturális műsorok, egyéb akciók is színesíthetik az összejövetelt, majd a résztvevők elindulnak azokra a helyszínekre, ahol egy később meghatározandó időpontban óriásmáglyát gyújtanak, vagy ahol a járművek fényszórói elé szerelt tükör segítségével világítják meg Székelyföld határait. Azt pontosan nem tudják még, hány helyen lobban fel a láng: az eredeti elképzelés szerint kilométerenként kellett volna tüzet vagy egyéb fényforrást biztosítani.
Ez azonban kivitelezhetetlen, településenként két-három pontnál több helyszínen nem nagyon tudnak őrtüzet gyújtani, de arra törekednek majd, hogy erdős hegyes vidéken például minden csúcsot világítsanak ki. Továbbá arra számítanak, hogy több ezer járművel kapcsolódnak be a rendezvénybe, ezek pedig könnyen mozdítható fényforrások. A fő cél amúgy sem az, hogy a rekordok könyvébe kerüljünk vagy afféle kuriózumként tálalják az akciót, sokkal fontosabb az a közösségi élmény, amely biztosítja egyúttal azt az autonómia eléréséhez szükséges tudást is, hogy merre húzódnak Székelyföld határai – mondta Izsák Balázs.
Bíznak abban, hogy az akcióval sikerül elérni a nemzetközi sajtó ingerküszöbét, a magyarországi közmédiát már megkeresték azzal a kéréssel, hogy élő közvetítés révén is segítsen a rendezvény népszerűsítésében. Tájékozódnak, keresik a megoldást arra is, hogy műholdas felvételeken örökítsék meg azokat a pillanatokat, amikor fénylenek Székelyföld határai. Azt kívánják jelezni: ez az a régió, amelyet a közigazgatási átszervezés során sem beolvasztani, sem felosztani nem lehet, és amely számára autonóm státust kérnek.
Mivel egy időben több tucat helyszínen zajlanak rendezvények – kisebb távolságot kell tehát utazniuk azoknak, akik nem határ menti településen laknak – arra számítanak, még több ember kapcsolódik majd be az akcióba, mint a Székelyek nagy menetelésébe, amikor Kökös és Bereck között 120–150 ezren vonultak fel Székelyföld autonómiájáért. Ha településenként ötezer emberrel számolunk, akkor 200–250 ezer résztvevőre számíthatunk, igaz, sokkal több szervezőre, önkéntesre is szükség van – magyarázta Izsák Balázs.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyeregben érzi magát Diacon
„Együttműködőbb”, magyar nemzetiségű igazgatóra cserélnék a megyei és sepsiszentgyörgyi vezetők – állítja Mircea Diacon legutóbbi közleményében.
A fogyasztóvédelmi hivatal magyarellenes megnyilvánulásairól és túlkapásairól ismert igazgatója szerint „Tamás és Antal urak” (Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – szerk. megj.) „a magyar sajtó nyomására” léptek fel ellene, és valóban erőfeszítéseket tesznek a leváltására: több panaszt is benyújtottak a nép ügyvédjénél, a fogyasztóvédelmi központ irányításánál, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, a kormánynál, a parlamentnél stb. Diacon leszögezi: a megyei fogyasztóvédelmi hivatal főfelügyelő-helyettese közhivatalnok, tisztségét versenyvizsgával foglalta el, és nem alárendeltje sem a megyei tanácsnak, sem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak; hatásköre törvényesen megszabott, főként ellenőrzésekre korlátozódik, amelyeket az érvényes szabályok és előírások szerint lát el. A fogyasztóvédelmi igazgató megemlíti, hogy augusztus folyamán ellenőrzéseket végeztek az Uzonkafürdőn, Katrosán, Csomakőrösön, Csernátonban, Zabolán és Árkoson szervezett táborokban, és mindegyikben találtak (a szállásra, az étkezésre és a szükséges engedélyekre vonatkozó) rendellenességeket, ezért bírságokat róttak ki, és tanácsadásban részesítették a rendezvényekért felelős személyeket. A közlemény megemlíti, hogy Csomakőrösön az egyik szervező (egy megyei tanácstag) megígérte, hogy büntetés esetén ugyanúgy Bukarestbe fogják „előléptetni”, mint Codrin Munteanu volt prefektust. Az augusztusi táborellenőrzések során 14 „gazdasági egységet” látogattak meg, ebből 11-ben akadt hiba, és 9-ben büntettek is a különböző kihágások miatt, összesen 24 ezer lej értékben. Ezek nagyrészt formai mulasztások. Mircea Diacon közleménye legalább egy helyen csúsztat: az árkosi táborban nem bírságoltak, még ellenőrzési joguk is kérdéses, mert magánrendezvénye volt az unitárius egyháznak, amely nem sorolható a gazdasági egységek közé. A leváltására irányuló kezdeményezésekről Antal Árpád polgármester nem nyilatkozott, csak annyit jegyzett meg: mindenki számára egyértelművé vált, hogy Diacon provokálni akar, ezt jelezték is felsőbb szinten, de valakiknek érdeke a provokálás.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dan­dár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szep­tember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Fel­sőrákos–Székelyszál­dobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Ba­rót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sár­falva–Hi­lib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye hely­ségeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancs­noknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Forgatag Zabolán
Feleleveníteni egy régi hagyományt
Hagyományos mesterségek bemutatója, főzőverseny, néptánc, majd könnyed mulatság jellemezte a Zabolán immár második alkalommal tartott Szent Mihály-havi forgatagot, amit szombaton rendezett meg a Pro Zabola Egyesület.
Az iskola melletti szövetkezeti kertben otthonra lelt eseményen nemcsak a programra, hanem az esztétikára is adtak: a bejáratnál tökök, szalmabálák jelezték, hogy itt valami hagyományos készül felelevenedni. Bennebb térve Gál József kerekes, Bende Tibor kovács, Nagy Zoltán méhész és Nagy Rozália munkái várták az érdeklődőket, a helyi nőszövetség pedig gyerekfoglalkozást tartott. Mint azt Szigyártó Nimród önkormányzati képviselő elmondta, annak idején Zabolán nagy hagyománya volt a forgatagnak, ezt szeretnék újra életre kelteni.
A rendezvényen jelentős szerepet kapott a konyhaművészet is. A főzőversenyre kilenc csapat nevezett be, köztük kézdivásárhelyiek. Az étkeket Bágyok Károly gasztroblogger, a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendjének főkancellárja zsűrizte, és mint kiderült, a részvevők annyira finomat főztek, hogy nem osztottak helyezést, mindenkit nyertesnek nyilvánítottak. A nap folyamán fellépett a Gyöngyharmat néptáncegyüttes, a La Fiesta moderntánc-csoport, koncertezett a Pince Band és az Akusztik, azután kerti bállal zárták az ünnepséget.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Élő hagyomány Zabolán
A népi kalendáriumban jegyzett időpont előtt közel két héttel, az elmúlt szombaton szervezték meg Zabolán a Szent Mihály-napi forgatagot. Az eltolódás nem volt kárára, a tizenkét órás – déli tizenkettőtől éjfélig tartó – mulatság igazi sikerként könyvelhető el.
A faluközponti iskola mellett, a szövetkezeti udvaron a Pro Zabola Egyesület kitett magáért, az őszi hangulathoz hű szalmabálás, kukoricaszáras térré alakította a helyszínt. A szervezet elnöke, Szigyártó Nimród érdeklődésünkre elmondta: a rendezvény célja a hagyományok éltetése, régi szokás ugyanis a zabolai őszi sokadalom.
Este fokozódott a hangulat, a jó kedélyt a kitűnő zene mellett töklámpások, tábortűz, tűzkosarak biztosították. A gyerekek külön szórakozhattak, pónilovas sétára is lehetőség volt. A forgatagon kézművesek is helyet kaptak: Gál József kerekes, Bende Tibor méhész, Nagy Rozália textilművész készítményeit sokan megcsodálták. Nagy érdeklődésnek örvendett a főzőverseny. Kilenc csapat – a helyiek mellett Kovásznáról, Kézdivásárhelyről – nevezett, a szervezők meglepetésként úgy döntöttek, hogy a Bágyok Károly, a Szabadtűzi lovagrend kancellárja vezette zsűri mindegyikük főztjét egyformán díjazza.
A napot késő éjjelig tartó mulatság zárta. A forgatag szervezésében részt vállalt a helyi református egyház nőszövetsége, az Asimcov, a helyi tanács, a gróf Mikes család – ismertette Szigyártó Nimród.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikai összefogással készülnek az őrtűzgyújtásra
Közös sajtótájékoztató keretében beszéltek az SZNT, az RMDSZ, az MPP, valamint az EMNP háromszéki vezetői az október 24-ére tervezett, Székelyföld határait megvilágító őrtűzgyújtási akcióval kapcsolatban. Kovászna megye több településén is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, még 12 nap van hátra a Székelyföld határának őrtüzekkel való kivilágításáig, és úgy érzi: a szervezésben erőt ad az a tény, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok együtt dolgoznak. Kifejtette, megközelítőleg 750 kilométer hosszan, összesen 59 településen szervezik meg az eseményt Erdély-szerte. 17 óra 30 perc és 18 óra 30 perc között ökumenikus istentiszteletet vagy misét tartanak, majd a székely és magyar himnusz eléneklését követően felolvassák a székelység jogait követelő kiáltványt. Az őrtűzgyújtás, illetve a reflektorok vagy más világító eszközök felkapcsolása 18 óra 45 perctől kezdődik.
„Bízom benne, hogy az emberek érezni és tudni fogják, fontos, hogy minél többen hallassuk a hangunkat arról, hogy nem értünk egyet a román régiósítási szándékkal, ugyanakkor van alternatívánk, amelyet felkínálunk: Székelyföld autonómiája” – fejtette ki Gazda Zoltán. Elmondta, még mindig problémát okoz a műholdfelvétel elkészíttetése, ám a Maros megyei Vármezőn működő hőlégballon-mozgalom tagjaival is tárgyalnak, hogy egy-egy szakaszról készítsenek fotókat hőlégballonból. Az eseményt különben plakátokkal, szórólapokkal, valamint a helyi önkormányzati képviselőkön keresztül népszerűsítik. Arra a kérdésre, hogy mi történik, amennyiben október 24-én az akció alkalmával esni fog az eső, Gazda Zoltán úgy válaszolt: a tűzgyújtást mindenképp megoldják, inkább azért aggódnak, hogy az esőzés során felázott terep miatt lesz, ahol nehezebben megközelíthetővé válnak egyes helyszínek.
„Annak ellenére is vállaljuk a közös munkát, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke a legutóbbi választások alkalmával lecövekelt az egyik erdélyi magyar párt mellett, és ezzel aláaknázta az SZNT azon imázsát, miszerint független bármely politikai alakulattól” – magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. „Székelyföld ügye fontosabb, mint az, hogy az adott politikusok hogyan látják az aktuálpolitikai kérdéseket” – tette hozzá Tamás Sándor, aki arra is kitért, hogy az önkormányzatok vezetőivel már folynak a tárgyalások az SZNT kezdeményezésébe való bekapcsolódással kapcsolatban.
Balázs Attila, az EMNP háromszéki vezetője elmondta, korábban, illetve az elkövetkezendőkben is stratégiai partnerei lesznek a Székely Nemzeti Tanácsnak. „Nemzeti ügyekben nem csupán az SZNT, hanem a további politikai alakulatok mellett is dolgozni fogunk” – jelentette ki Balázs Attila. „Ha közösen lépünk, ha együttműködünk, akkor van eredmény” – utalt a kovásznai Benedek Géza Szív- és érrendszeri Rehabilitációs Kórház, illetve a himnuszper esetére Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki ugyancsak úgy vélekedik: nemzeti ügyekben nem lehet különutas politikát folytatni.
Sepsiszéken egyébként Hidvégen, Előpatakon, Sepsiilyefalván, Kökösben, Uzonban, Zabolán, Kézdiszéken Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, ugyanakkor Orbaiszéken Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, míg Bardóc-Miklósvárszéken Apácán, Alsórákoson, Ürmösön és Bölönben gyújtanak tüzeket.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma