"Idén nyáron második alkalommal rendezték meg augusztus 14-18-a között Kismaroson az Összmagyar Ifjúsági Találkozót, melyre a tavalyi másfél százzal szemben mintegy másfél ezren zarándokoltak el a Kárpát-medence magyarok lakta vidékeiről. Az esemény szervezője az a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) volt, mely tagszervezeteivel behálózza az egész Kárpát-medencét a Székelyföldtől a Délvidékig, Budapesttől a Felvidékig. A HVIM a határon túli fiataloknak ingyen biztosította a szállást és az étkezést a Magyar Szigeten. Beregszászi Olga fél évszázad betiltott, megzenésített verseit énekelte meg, Dévai Nagy Kamilla és tanítványai legutóbbi albumuk zenei anyagát adták elő. Cseresznyés Pál, a marosvásárhelyi pogrom áldozata meghurcoltatásáról szólt megrázó erejű beszámolójában. Felvidéket Popély Gyula történész képviselte, aki a szlovákok magyarellenességét és történelemhamisításait ecsetelte. Szakács Gábor és Zsuzsa a Magyar Rovásírók képviseletében érkeztek. A tábor vendége volt Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke és munkatársa, Kotis Mihály. Duma előadásában vázolta a csángók történetét. Andrási Attila színházi rendező a Délvidéki Magyar Közösség részéről hangsúlyozta, hogy a második világháború előtt az ún. Vajdaságban még többségben volt a magyar elem. Az ötnapos rendezvény legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye a Sajtóklub volt, Bencsik András (Demokrata), Bayer Zsolt (Magyar Nemzet), Haeffler András és Molnár Balázs (Vasárnapi Újság) részvételével. Az ún. határon túli sajtóklubon Erdélyből György Attila és Borbély Zsolt Attila volt jelen. Sok táborozó fiatal sietett segíteni az árvíz veszélyeztette Kismarosnak, töltötték a homokzsákokat. Kereskényi Sándor Szatmár megyei RMDSZ-szenátor a partiumi magyarság helyzetét és jövőjét taglalta, Raffay Ernő történész pedig a trianoni diktátumról értekezett. /Fábián Tibor: Magyar Sziget, 2002. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 3./"

"A határon túliak magyar nyelvű televízióiról állított össze körképet az MTI-Press. A román televízió 1968-ban jelentkezett első alkalommal magyar nyelvű műsorral, kezdetben hétfőnként négyórányi magyar műsort adott, román nyelvű feliratozással. A táncház mozgalom a magyar adásnak köszönhetően kezdődött, de jelentősek voltak a tudományos és a kulturális rovatok is. 1985-ben már egy teljesen "kilúgozott" műsorú magyar adást szüntettek meg, takarékossági okokra hivatkozva. A magyar nyelvű televíziózás 1990-ben indult újra, törvényi szabályozás nélkül. Az 1995-ben elfogadott törvény kimondta: a közszolgálati televízió a Romániában élő nemzeti kisebbségek nyelvén is ad műsort. Az RTV Bukarestben működő magyar nyelvű szerkesztőségének összesen heti három és félórányi műsorideje van a közszolgálati televízió egyes és kettes csatornáján a kora reggeli, illetve a kora délutáni órákban. Kolozsváron és Temesváron a közszolgálati tévé helyi stúdiói is készítenek magyar nyelvű regionális, illetve országos szórású műsort. A romániai magyar televízió funkcióját a magyarországi adók vették át. Magyarországi alapítványi támogatás nélkül a román televízió magyar szerkesztősége nem tudna technikával a rendelkezésére álló műsoridő kitöltését. A romániai magyar magán tévéstúdióknak, rendesen működni. Az idén júliusban módosított audiovizuális törvény kimondja, hogy azokon a településeken, ahol a lakosság legalább 20 százaléka valamelyik nemzetiségből kerül ki, a helyi kábelszolgáltatónak legalább egy, az adott nemzetiség anyanyelvén adó tévécsatornát is csomagjába kell illeszteni. Miután a Duna TV és az M2 átvételéért nem kell jogdíjat fizetni, ezek műsorát olyan nagyvárosokban is - például Bukarestben, Galacon, Bákóban, vagy Craiován - adják a helyi kábelszolgáltatók, ahol viszonylag kicsi, vagy elenyésző a magyar nemzetiségűek aránya a lakosságban. Jellemző, hogy interneten a bukaresti magyar tévészerkesztőségről nincs információt a román közszolgálati televízió honlapján. Azok csak a Magyar Televízió honlapján találhatók. Ukrajna (Kárpátalja). A kárpátaljai magyarság számára 1966 óta tévéadásokat készítő Ungvári Rádió és Televízió évek óta heti másfél órában sugároz magyar nyelvű műsorokat. Az 1976-ban létrehozott önálló magyar szerkesztőség jelenleg kilenc munkatárssal működik. A heti két alkalommal - hétfőn és csütörtökön - jelentkező adás rendszerint kárpátaljai tudósításokból áll, a helyi magyarság életét bemutató magazinműsorral folytatódik és magyar vonatkozású kulturális események bemutatásával zárul. 1997-ben az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek és a magyar diplomácia erőteljes fellépésének köszönhetően a Kárpátaljai Állami Rádió- és Televízió Társaság elállt attól a szándékától, hogy - pénzhiányra hivatkozva - megszüntesse a magyar szerkesztőséget és műsorait. Az ungvári magyar médiaműhely igen nehéz anyagi és műszaki feltételek között készíti produkcióit. Horvátországban csak 2002. márc. 15-ével indult egy minden második pénteken jelentkező, a következő hét szerdáján megismételt, horvátra feliratozott félórás műsor. A magyar tévéműsorok kérdése évről-évre szerepel a két ország kormányközi kisebbségvédelmi Vegyes Bizottságának törvény erejű jegyzőkönyveiben, és a nemzetgyűlésben is rendszeresen számon kéri a horvátországi magyarság parlamenti képviselője. Mégis, csak 2002 nyarán írták ki az első pályázatot egy magyarul tudó munkatárs felvételére. Szerbiában 35 évvel ezelőtt közvetítették az első magyar nyelvű tévéműsort, akkoriban még a belgrádi televízió csatornáján. A Vajdaságban az egész tartományt lefedő magyar nyelvű tévéadást csak az újvidéki tévé sugároz immár évtizedek óta. Az önálló újvidéki televíziót 1979-ben alapították, azóta megszakítás nélkül sugároz - hét nyelven, egyenrangúan - nemzetiségi műsorokat, közöttük magyar nyelvű adásokat is. Az újvidéki televízió két csatornája közül az egyiken hét nemzetiség nyelvén - szerbül is - tájékoztatási műsorok kerülnek adásba. A műsorszórási törvény alapján jövő februártól minden szerb nyelvű adást egy csatornán fognak sugározni, míg a másikon csak nemzetiségi műsorok lesznek. A szabadkai televízióban is működik magyar nyelvű szerkesztőség, bár műsorkészítési kapacitása összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az újvidékieké. Itt naponta háromszor sugároznak híreket. Az esti híradó kizárólag szabadkai események ismertetésére korlátozódik. A szlovákiai magyarok 1983 októberének utolsó napján hallhattak először magyar szót a szlovák közszolgálati televízióban. Időközben az adások a nemzetiségi politika hullámzásaival párhuzamosan szüneteltek is, vagy csak minimális műsoridőt kaptak. A rendszerváltás után számos dél- szlovákiai településen létrejöttek a városi televíziók, de országos szórású magyar nyelvű adásokkal egyedül a szlovák közszolgálati tévé (STV) szolgál. Önálló magyar nyelvű főszerkesztősége hétköznaponként, az esti főműsoridőben öt perces híradóval jelentkezik, hétfőn Mozaik, kedden Régió, szerdán pedig Fórum-tükör és havonta egyszer Tükör címmel esti magazinműsorokat ad. A nyaralóidőben nem szolgálnak a napi hírműsorral. Korábban, Vladimír Meciar háromszori kormányzása idején heti egyszeri félórára korlátozták a magyar nyelvű szerkesztőség lehetőségeit. Szlovákia többi, magyarok lakta városa közül Füleken, Dunaszerdahelyen, Révkomáromban, Nagymegyeren működnek városi televíziók, de két Duna- menti nagyközség, Izsa és Bátorkeszi is saját "falutévével" büszkélkedik. Az adások valamilyen formában - általában a szlovák feliratozást választva - kétnyelvűek. Kivételt képez a kiugróan jó révkomáromi városi televízió, amelynek műsorait magyar és szlovák nyelven készítik, majd egymást követően kerülnek adásba. Ausztriában a közszolgálati rádió és televízió burgenlandi tartományi tévészerkesztősége kéthavonta 25 perces horvát-magyar híradót sugároz. A magyar nyelvű televíziózás viszonylag szűk kereteinek oka, hogy a tartományban a tavalyi népszámláláson a lakosság alig 1,8 százaléka, vagyis kevesebb mint ötezer ember állította, hogy többnyire magyar nyelven érintkezik környezetével. A másik ok kézenfekvő: a határ menti tartományban fogni lehet a magyar adókat. /Magyar nyelvű televíziózás a határon túli magyaroknál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./ "

"Anya- és erdélyországi helységek testvéri kézfogásának, együttműködésének, rokoni szálak ápolásának se szeri, se száma mostanában. Az idei Apáca Napok alkalmából összesereglett a négy testvérhelység. A hagyomány szerint a Békés megyei Csanádapáca, a Csongrád megyei Apátfalva, a vajdasági Kisoroszi és az erdővidéki Apáca esztendőnként felváltva látja vendégül testvéreit. Szerveztek kirándulásokat, az apácai evangélikus parókián és gyülekezeti házban a népes gyülekezet együtt gyönyörködhetett minden színpadra lépő csoport hazulról hozott szellemi ízelítőjében. Vándorguzsalyat indítottak útjára, a guzsalyat őrző helység köteles továbbvinni a hagyományt. /Benkő Levente: A testvériség fonala. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./ "

"Eredményesnek nevezte pártja kormányzati szerepvállalását Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és Markó Béla, a Románia Magyar Demokrata Szövetség elnöke Budapesten a Médiahajó határon túli magyarokkal foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén. Józsa László szólt arról is: idén februárban a jugoszláv parlament elfogadta az ország első kisebbségi törvényét, amelyben a Kárpát-medencei magyar közösségek között elsőként jogszabályban biztosított jogot kaptak a perszonális autonómia legfőbb szervének létrehozására. Markó Béla arról beszélt, hogy jelentős különbség van az utóbbi két év, azaz a kormányzat külső támogatása, valamint az 1996 és 2000 közötti időszak között, amikor részt vett a koalícióban az RMDSZ. Az elmúlt két év volt az eredményesebb. Gajdos István, a kijevi törvényhozás egyetlen magyar tagja arra hívta fel hallgatósága figyelmét, hogy nem tudná kilobbizni magának a területi autonómiát a 48 milliós Ukrajnában élő 160 ezer magyar, ezért a kulturális önrendelkezésre koncentrálnak. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekben illetékes politikai államtitkára a tanácskozáson közölte: a Medgyessy-kabinet álláspontja szerint bevált a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyar Állandó Értekezlet mechanizmusa. Kijelentette, nem fog csökkenni a határon túli magyarok támogatásának összege. /Határon túli magyarok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 27./"

"Több Szatmár megyei polgármester a magyar-jugoszláv Határmenti Együttműködések és Fejlesztések Konferencia résztvevőiként Horgoson, egy 89 százalékban magyarok által lakott jugoszláviai településen töltött három napot. Máncz Dezső, Kaplony polgármestere beszámolt arról, hogy vándorkonferenciáról van szó, amelyet Beke Pál, a Magyar Művelődési Minisztérium kulturális kuratóriumának a vezetője szervez, olyan, a Magyarországgal szomszédos 7 országban található határ menti magyarlakta településeken, amelyeknek az elöljárói készek bekapcsolódni az akcióba. A Trianon előtti Magyarországon ma nemzetiségiekként élők egyfajta tapasztalatcseréje ez. A Kanizsa-Horgos-Szabadka vasútvonalat még akkor építették, amikor Horgos Magyarországhoz tartozott, és Trianonban e miatt a vasútvonal miatt csatolták Horgost Jugoszláviához. A szerbek azt kérdezték: hogyan utazhatnak vonattal Kanizsáról Szabadkára, ha Horgos Magyarországhoz kerülne? Horgoson Máncz Dezsőnek elsőként az utcák, utak, általában a környezet rendezettsége, patyolattisztasága tűnt fel. Vajdaság kisebb területi-adminisztratív övezetekre van felosztva. Kb. akkorákra, amilyenek azelőtt a járások lehettek. Az ilyen területi-adminisztratív egységeket ott községeknek nevezik. Vajdaságban, a magyar határ mentén, Zenta, Kanizsa (Magyarkanizsa) illetve Szabadka központtal három ilyen magyar többségű község működik. Kanizsán van polgármesteri hivatal, míg az ide tartozó kisebb településeken fizetett polgármesterek helyett javadalmazás nélküli önkéntesek, úgynevezett közösségi elnökök dolgoznak, akiknek a munkáját néhány, amolyan tanácsosi szerepet betöltő, de szintén ingyenesen dolgozó személy segíti. A horgosiak problémái felől is Kanizsán döntenek. /Boros Ernő: Szatmár megyei polgármesterek Jugoszláviában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 2./"

"A Pro Familia családegyesület és a Vidéki Információs Központ Nyárádszeredán az elmúlt hét végén fórumot szervezett. Az erdélyi magyar családszervezetek első fórumának eredményeiről Csíki Sándor, a nyárádszeredai Erdélyi Nagycsaládokért Egyesület elnöke kifejtette, hogy a fórum elérte a célját, hiszen a családszervezetek küldöttei Nagyváradtól Kézdivásárhelyig szép számban vettek részt. A külföldi előadók között volt dr. Benkő Ágota, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke és Kirizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke. A fórumon megfogalmazták a családszervezetek szövetségbe való tömörülésének igényét. A megjelent szervezetek küldöttei állásfoglalást fogalmaztak meg, amelyben kérik az RMDSZ országos vezetését, hogy javítson családpolitikáján. A magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) már kidolgozott egy modellértékű családpolitikai programot, s ezt az RMDSZ rendelkezésére bocsátja. A családegyesület régi álma teljesült: felavatták Nyárádszeredán a Nagycsaládos Civil Házat, amely a szervezet székháza lesz. /(mezey): Fórum és házavató Nyárádszeredában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./"

"A hetilap átvette a Magyar Nemzet cikkét: a határon túli magyarság minden életbe vágó ügyében példátlan bosszúhadjárat folyik. A fűnyíró végigment a minisztériumokon, az Illyés Közalapítványon, és gyakorlatilag szétverte a Határon Túli Magyarok Hivatalát. Az új kormány már az első napokban lecserélte a HTMH vezetőjét, így Szabó Tibor helyére Bálint-Pataki József került. Bálint-Pataki személye is védhetőnek tűnt: az új elnököt házon belül találták meg, ahol a Romániával foglalkozó főosztály vezetőjeként dolgozott. A hivatalnokot "Markó Béla esernyőhordozójának" nevezték a kollégái. A bonchidai református lelkész fia hamar felvette a kormány diktálta csapásirányt, azt nyilatkozva, hogy az Orbán-kormány évei alatt látványtámogatás volt a határon túliak érdemi segítése helyett. Így nyilván csak látványcélból kezdték újjáépíteni az Orbán-kormány támogatásával a kastélyt a HTMH-elnök szülőfalujában, és Patyomkin-egyetem az Erdélyben elindult Sapientia is. A Medgyessy-kormány stílustalanságára jellemző a régi elnökkel, Szabó Tiborral való bánásmód is: a kirúgásáról papírt nem kapott, egyezség a jövőjéről nem történt, lebeg a légüres térben. A következő lépés az Oktatási Minisztérium határon túli magyarokkal foglalkozó főosztályvezetőjének leváltása volt. Neki kerek perec megmondták: munkájával szemben nincs kifogás, de Markó Béla mást látna szívesen a helyében... Az RMDSZ elnökének - aki a nagyságrendekkel megnőtt támogatás ellenére sem tudta megbocsátani Orbán Viktornak, hogy rajta kívül Tőkés és mások is kapnak a magyar állami támogatásból - a választások után hatalmas mértékben megnőtt a befolyása a magyar kormányban. Markó már az első forduló estéjén elkötelezte magát, amikor (megelőlegezve a szocialista sikert) gratulált Medgyessy Péternek. Azóta a marosvásárhelyi Köcsög utcában székelő Szövetségi Elnöki Hivatal az egyetemes magyar nemzetpolitika fő cenzora: amire rábólintanak a Köcsög utcában, az a budapesti álláspont a határon túli magyarok ügyében. A Köcsög utca szelleme dühöng a magyar-magyar kapcsolatokban. Ez sok mindennek köszönhető, többek között annak, hogy Budapesten olyan kormány került hatalomra, amelyik nem ért a kisebbségbe szorult nemzettársak nyelvén és nem érti problémáikat sem (az MSZP-ben súlytalanná váltak azon kevesek is - például Tabajdi Csaba -, akik korábban foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel). Az MSZP-SZDSZ-nek nem kérdés a határon túli magyarok ügye, inkább púp a háton, ezért aztán a gyeplőt bedobták a lovak közé, hadd menjen a szekér arra, amerre akar. Igaz, a támogatásokat is visszavették: most már a maradék elv határozza meg a nemzetpolitikát, nem a nemzetépítés stratégiája. A hallgatólagos egyezség valahogy úgy szólhat: amit adunk, azt ti osztjátok akinek akarjátok, de cserébe nincs pofázás, kiálltok a budapesti kormány mellett és ellensúlyozzátok az ellenzék nemzetféltő sivalkodásait. A többségében baloldaliakból álló RMDSZ-vezetőség ezt a feladatot örömmel vállalta, annál is inkább, mert így eldönthették, ki maradhat és kinek kell mennie a határon túliak támogatásával foglalkozó magyarországi minisztériumokban és közalapítványoknál. Ez a helyzet rendkívüli módon sértő egy szuverén állam szuverén kormányára nézve (van a világon még olyan hely, ahol a támogatott dönti el a támogatók személyét?), és megalázó a többi régió magyarságára is. Miért ér többet Markó Béla szava vajdasági, felvidéki, kárpátaljai politikustársaiénál? Ríz Ádám helyébe tehát az SZDSZ-es vezetésű oktatási minisztériumba egy "miniszter embere" típusú ifjú titán került. A 25 esztendős utód tavaly diplomázott a jogon, és nincs tapasztalata a határon túli ügyben. Eddig egyetlen helyen dolgozott: a homoszexuálisok jogaiért vívott harcok okán közismert Habeas Corpus Munkacsoportban. A helyzet jól jelzi az SZDSZ mentalitását a kérdésben: nekik a magyar nemzet sorsa a Kárpát-medencében "melegek és más kisebbségek" szintű probléma. A későn kiírt pályázatot az új fiú személyére szabták, de a pontrendszer szerint így is Ríznek kellett volna nyernie tapasztalata, letöltött szolgálati ideje és végzettsége okán. Minő véletlen, nem ő nyert. Bár jó eséllyel megnyerte volna a munkaügyi pert, nem tiltakozott - annyira egyértelműek voltak a viszonyok, hogy nem látta értelmét ujjat húzni a hatalommal. Hogy az SZDSZ sem következetes, mi sem jelzi jobban, hogy az Illyés Közalapítvány kuratóriumába - a gyakorlattal ellentétben - nem a kérdéssel foglalkozó főosztályvezetőt delegálta az Oktatási Minisztérium részéről, hanem egy másik "szakértőt", Bretter Zoltánt. A következő felvonás az NKÖM-ben zajlott. Elekes Botond főosztályvezető egészen szeptember közepéig maradhatott állásában, ám észrevehette, hogy baj van: a legutóbbi MÁÉRT-re már leendő utódját, Lakatos Mihályt delegálták helyette. Amikor a cserére rákérdeztek a részvevők, az volt a válasz: ezt kérte Markó Béla... A múlt héten Elekes is megkapta az elbocsátó szép üzenetet, melyben - újra a stílustalanság és mérhetetlen cinizmus - az egykori főosztályvezetőnek referensi állást ajánlottak ugyanott, félpénzért. Csak emlékeztetőül: a Fidesz által lecserélt főosztályvezetők általában osztályvezetői beosztásba kerültek, közel ugyanannyi pénzért. Az Illyés Közalapítvány ellen is a Köcsög utca lihegett bosszút: nem tudták megbocsátani, hogy az elmúlt évben volt egy központi keret, amelyről nem ők döntöttek. Átláthatatlan az IKA rendszere - nyilatkozta többször Markó Béla, ám azt többen vallják Erdélyben, hogy az új erdélyi magyar retorika szerint az átláthatatlan kifejezés "nem én döntök róla, tehát nem tetszik nekem"-nek olvasandó. Az IKA összes döntésének eredménye különben olvasható a www.ika.hu honlapon, tehát csak annak átláthatatlan, aki nem szeret olvasni. A közalapítvány elleni lejáratási kampányban a hazai baloldali sajtó is komoly szerepet vállalt. A Népszabadság például június óta tizenhat alkalommal írt róluk elmarasztaló módon, ám egyszer sem kérdezték meg az irodavezetőt! Miközben Markó négyszer is megfogalmazhatta fenntartásait, az IKA helyreigazítási kérelmét válaszra sem méltatták... A HTMH kiürítése Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető menesztésével kezdődött. A Délvidékkel foglalkozó szakember a legnehezebb időszakban bizonyított, például a szegedi folyamat megszervezésével. Kirúgták Tóth István főosztályvezetőt is, aki Kárpátalját felügyelte - helyébe a szocialista optikával "renitens" KMKSZ-szel közismerten rossz viszonyban levő Németh Jánost nevezték ki. Tegnapelőtt három embernek is távoznia kellett a hivatalból, köztük a gazdasági ügyekért felelős alelnöknek, Misovicz Tibornak is, akinek a nevéhez fűződik - többek közt - az Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel kapcsolatos tennivalók sikeres lebonyolítása, vagyis a Sapientia-program. Leváltották Gál Kinga általános elnökhelyettest, aki a kedvezménytörvény kapcsán nemzetközi fórumokon végzett komoly szakmai munkát, és lecserélték Jakab András főtitkárt is, a kedvezménytörvény egyik megalkotóját. Nem túlzás azt mondani, hogy lassan kiürül a HTMH, és megszűnik az érdemi munka - igaz, túl nagy szükség nincsen rájuk, hiszen a magyar-szlovák és magyar-román tárgyalásokon rendszeresen mellőzik a képviselőiket. A határon túli magyarokkal szembeni kormányzati apátiát Szabó Vilmos államtitkár generálja. Az a Szabó Vilmos, aki szerint az Orbán-kabinet "túlszerette" a határon túli magyarokat, és aki időt kért kinevezése után, hogy megismerhesse a problémát, aminek legfőbb felelőse lett. Szabó annak idején a hazánkban tanuló harmadik világbeli és arab diákokért felelt a Nemzetközi Előkészítő Intézet keretében, majd áldásos tevékenysége a Szocialista Internacionáléval való kapcsolattartásban teljesedett ki. Kinevezése óta egyszer sem vállalt nyílt televíziós vitát a régi kormány szakembereivel a határon túli kérdésben. Az elmúlt hónapok kormányzati mérlegéhez tartozik, hogy nem jutott pénz az Erdélyi Magyar Tudományegyetem idénre tervezett új szakjainak beindítására, egy fillért sem költöttek a kedvezménytörvénybe foglaltak megvalósítására (így például elmaradt a szülőföldjükön tanuló egyetemisták ösztöndíjának bevezetése), nem kapta meg a neki járó állami támogatást az IKA. Ugyanakkor akadt két és fél milliárdnyi kölcsön a miniszterelnök nagyváradi haverjának - plázaépítésére... A fűnyíró végigment. Talán csekély vigasz, hogy a rendszer nem tökéletes: ha az áldozat kihasználja a törvények és a nyilvánosság adta lehetőségeket (lásd IKA-ügy), akkor mindjárt homokszem kerül a gépezetbe és hibát hibára halmoznak. Úgy tűnik, a jövőben a következők fogják meghatározni a hivatalos magyar nemzetpolitikát: politikai és pénzügyi értelemben a maradékelv dominál (szakemberek helyett "kell neki egy állás" típusú haverok a döntési pozíciókban; "ennél kevesebbet már nem adhatunk" tétel a költségvetésben), mindezt áthatja a stílustalanság és a cinizmus ("túlszerették őket"), az elosztást pedig rábízzák a Köcsög utcai öncélú, kiscsoportos hatalmi érdekeket szolgáló politikusokra. Az adóforintok és adólejek korlátlan urainak nem ártana felidézni azt a nem is olyan régi pillanatot (Horn-kormány), amikor a fejük fölött megkötött román-magyar alapszerződés megszavazásának napján Kóródi Mária országházi alelnök a terem kiüríttetésével fenyegette meg a karzatra szorult, méltatlankodó határon túli magyar politikusokat. /A rombolás nemzetpolitikája - átvéve Magyar Nemzet, október 3-i számából. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 8./"

"Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke nyílt levélben rokonszenvéről és támogatásáról biztosította Tőkés László püspököt, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, aki a bukaresti bíróságtól kérte a szövetség következő kongresszusát összehívó határozat megsemmisítését, illetve azt, hogy a törvényszék kötelezze az RMDSZ-t a belső választások megrendezésére. /Vajdasági kiállás Tőkés mellett. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"

"A vajdasági Temerin mellett található Csurogon (Curug) sírkövet állítottak a titói partizánosztagok által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatok emlékére. Délvidéken ez az első síremlék, amelyet a magyar áldozatok emlékére állítottak. A márványlapra egyetlen mondat került: Akikért nem szólt a harang. A csurogi vesztőhely színhelyén jelenleg szeméttelep van. Az áldozatok tetemét annak idején sintérgödörbe dobálták, illetve a szeméttelepen szórták szanaszét. Az elmúlt években a kivégzettek hozzátartozói a szeméttelepen fakeresztet állítottak, amelyet a rákövetkező napokban ismeretlenek eltüntettek. A sírkövet, mely Teleki Júlia csurogi önkormányzati képviselő kezdeményezésére került a vesztőhelyre, halottak napján szentelik fel. Teleki Júlia évek óta állhatatosan küzd azért, hogy fény derüljön az 1944-ben és 1945-ben elkövetett gazságokra, s mentsék fel a magyarokat a kollektív bűnösség terhe alól. Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel jött a titói partizánok megtorlása. Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Matuska Márton vajdasági történelemkutató szerint Délvidéken az elesettek száma elérheti a 40 ezret. Csurog és Temerin környékén közel háromezren vesztették életüket. Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották, s aki megmaradt, azt a tiszaistvánfalvai (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a magyar lakossággal a közelben fekvő Zsablyán (Zabalj) és Mozsoron (Mosorin). A titói partizánosztagok házról-házra járva szedték össze az embereket, megkínozták, majd nyilvánosan kivégezték őket. Az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni Jugoszláviában. A hatvan évvel ezelőtt történt vérengzéseket csak az elmúlt években kezdték feltárni. /Első emlék a délvidéki vérengzések magyar áldozatainak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ A délvidéki vérengzésről több könyv látott napvilágot, például Matuska Márton: A megtorlás napjai /Forum Kiadó és a Magyar Szó közös kiadása, Újvidék, 1991/, Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában /Magvető, Budapest, 1991/, Teleki Júlia: Visszatekintés a múltba (Napló, Szabadka, 1996), Dr. Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva /Hatodik Síp, Budapest, 1995/, Szloboda János: Zentán történt '44-ben (Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság , Újvidék, 1997/, Matuska Márton: Temerini razzia /2001/"

"A Kővirág Együttes /Marosvásárhely/ okt. 18-án és 19-én megszervezte a verséneklés fesztiválját. A tízéves együttes /vezetője László József/ a verséneklés műfaját követi, repertoárjukat elsősorban erdélyi költők, valamint magyar klasszikusok megzenésített versei alkotják. A Kővirág tekintélyt szerzett a műfaj anyaországi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai kedvelői körében. A vajdasági Zentáról jött a fesztiválra Verebes Ernő. Tanár, kétkötetes költő, zenét szerez, énekel, színházi muzsikát komponál. Felesége, Verebes Réka előadóművész rendhagyó irodalomóráival hosszú évtizedek óta járja a Délvidék magyar településeit. Fellépett az Öves Együttes, ők a táncház zenészei moldvai és gyimesi csángó népzenét játszanak, továbbá a kárpátaljai Credo Együttes. Ivaskovics József, az együttes vezetője beszámolt arról, hogy erdélyi költők verseit éneklik és persze a kárpátaljai magyar szerzőket is repertoáron tartják. /Lokodi Imre: Kővirág-fesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./"

"A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete újraalakulása óta számos magyarországi mezőgazdasági kiállításon vett részt. Immár hagyományossá vált helyeik: Pápa, Debrecen, Szerencs, Szentlőrinc, Hódmezővásárhely, Szeged és a Budapesti Nemzetközi Vásár. Több évi tapasztalataink bizonyítják, hogy érdemes megjelenni minél több nemzetközi vásáron, kiállításon. Az RMGE-t várják Vajdaságba és Szlovákiába is. /Máthé László alelnök: Egyre több külföldi kiállításon az RMGE. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./"

"A vajdasági Temerin mellett található Csurogon ismeretlenek ledöntötték a titói partizánosztagok által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatok emlékére állított sírkövet. Délvidéken ez volt az első síremlék, amelyet a magyar áldozatoknak emeltek. A sírkövet másfél héttel ezelőtt állították fel a csurogi szeméttelep egyik dombján, a vesztőhely színhelyén. A márványtömbre egyetlen mondat került: Akikért nem szólt a harang. Az újvidéki Magyar Szó szerint a sírkövet okt. 19-re virradóra ismeretlen tettesek ledöntötték. A helyi magyarság a vérengzés 50. évfordulója, 1994 óta minden évben fakereszteket állított az áldozatok emlékére, de ismeretlenek minden évben eltüntették a kereszteket. A nemrég felállított sírkövet nem vitték el, csak ledöntötték. A márványlapot halottak napján szentelték volna fel. A történtek ellenére megtartják a megemlékezést a ledöntött síremléknél. /Kidöntötték a magyar áldozatok sírkövét. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./ "

"Csernakeresztúr megmaradt magyarnak a környező román tengerben. A település közel 1700 lelket számlál, kétharmad részben magyar. Követendő példa lehet ez Erdély és az egész Kárpát-medence magyarjainak. Lakói a madéfalvi veszedelem elől elmenekült bukovinai székelyek, akiknek egy csoportja érkezett 1910-ben mai lakhelyére, főleg a régi, bukovinai Andrásfalváról. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület 1994 májusában alakult meg. Szabó Julianna, az egyesület alelnöke elmondta: a hagyományőrző csoport rendszeresen tart néptáncot és népszokásokat bemutató előadásokat itthon és külföldön is. Kolozsváron szinte minden évben fellépnek, Székelyföldön is, és persze Déván, Vajdahunyadon, Pusztakalánon még gyakrabban. A mintegy 40 tagú egyesületben minden korosztály képviselteti magát. Az egyesület teljesen amatőr, saját kezűleg készítik öltözéküket. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület minden évben részt vesz a Bukovinai Székely Fesztiválon, amely jövőre a vajdasági Székelykevén lesz. Ugyanis a csernakeresztúriak tagjai a bonyhádi székhelyű Bukovinai Székely Egyesületnek, amely az Erdélyben és Magyarországon, de még Jugoszláviában is szétszóródott bukovinai székelységet tartja össze. Sokszor léptek fel Bonyhádon. A magyarországi támogatás fontos a külföldi turnék költségeivel kapcsolatban, de a Dévai Polgármesteri Hivatal is támogatja az önképző csoportot. A lelkes keresztúriak 1995-ben bukovinai székely tájházat nyitottak meg. A tájház az eredeti, 1910 körüli telepesek életmódját és házberendezését tükrözi. /Chirmiciu András: Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./"

"A halottak napján szerte a Vajdaságban megemlékeztek a Tito partizánjai által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatokról. Az újvidéki Futaki úti temetőben lezajlott megemlékezést a Nagy Sándor nevét viselő Hagyományápoló és Műemlékvédő Magyar Egyesület szervezte. Jelena Jevtic, a vajdasági parlament alelnöke reményét fejezte ki, hogy a tartomány polgárai a jövőben egyenjogúan emlékezhetnek meg halottaikról. Papp Ferenc, a hagyományápoló egyesület elnöke beszédében azt hangoztatta: a 44-45-ös áldozatok egyetlen bűne az volt, hogy magyarok voltak. Az elmúlt tizenkét évben minden esztendőben állítottak keresztet a magyar mártíroknak, de ismeretlen tettesek azt rendre kidöntötték. Matuska Márton újvidéki publicista, történelemkutató szerint nem lehet pontosan tudni, hogy Újvidéken hány magyart végeztek ki, de az áldozatok száma több ezerre tehető. Az egész Délvidékre vonatkozóan sincsenek hivatalos adatok, becslések szerint a halottak száma valószínűleg meghaladja a harmincezret. A Vajdaságban a titói vérengzések áldozatairól első ízben nyíltan és szervezetten tizenkét évvel ezelőtt emlékeztek meg, addig a partizánok vérengzéseit tabu témaként kezelték Szerbiában. /A vérengzésekre emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./ "

"Marosludason nov. 8-10. között megszervezik a Kárpát-medencében található, Ludas nevet viselő három település találkozóját. Eljön a vajdasági Ludas és a Heves megyei Ludas település küldöttsége. Megkoszorúzzák a dr. Buday Árpád régész-történész professzor szülőházán elhelyezett emléktáblát. Megtekintik Marosvásárhely történelmi nevezetességeit is. Kováts Zsuzsanna tanítónő, a Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület elnöke köszönti a vendégeket. Marosludasról Szekeres Adél történelemtanár, a vajdasági Ludasról Engi Péter polgármester, a Heves megyei Ludasról pedig Somlai György polgármester beszél. /(m. s.): Kárpát-medencei Ludasok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./ "

"A Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma immár tizenhetedszer adományozott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, illetve Márton Áron-emlékérmet; a nov. 5-i budapesti ünnepségen az alapítvány létrehozójára, a 100 éve született Illyés Gyulára is emlékeztek. A kuratórium döntése alapján Bethlen Gábor-díjban részesült Csicsery-Rónay István író, kiadó, politikus; Hódi Sándor vajdasági pszichológus, közíró; Gencso Hrisztozov bolgár műfordító-költő és Ablonczy László színházigazgató, irodalomkritikus. A Tamási Áron-díjat a Háromszék főmunkatársa, Sylvester Lajos vehette át. Márton Áron-emlékéremben részesült: Franz König bíboros, Bécs érseke; Bókay András, Franciaországban élő vegyészmérnök, valamint a kárpátaljai Kőrösmező magyar közössége. /Sylvester Lajos Tamási Áron-díjas. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./ "

"Nov. 7-én megnyitotta kapuit a Nemzetközi Könyvvásár Marosvásárhelyen. Idén először megjelentek kárpátaljai, felvidéki és vajdasági kiadók is. Tizennégy romániai magyar kiadó állította ki köteteit. Péliné dr. Bán Éva, a NKÖM főtanácsosa jelentős ajándékkal érkezett: Hollanda Dénes professzornak, a Sapientia Egyetem vásárhelyi karai dékánjának átadta a szaktárca egy millió forint értékű könyvadományát. A kiállítás szponzorai: a magyar Nemzeti Kulturális Alapprogram, a vásárhelyi önkormányzat, az Illyés Közalapítvány és a Lyra Kiadó. /(Máthé Éva): Megnyílt a VIII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./ "

"A kolozsvári magyarságnak nagyobb önbecsülésre van szüksége, a fogyást jelző népszámlálás dacára is még mindig az egyik legnagyobb magyar közösség, Erdélyben, egy településen belül, hangsúlyozta Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője. A román kormányzat a várost még mindig az erdélyi magyarság központjának, vezetőerejének tekintik. Kolozsvár Erdély fővárosa, művelődési-oktatási-gazdasági-politikai stb. központja. Az erdélyi magyarság körén belül is ellentétek húzódnak meg elsősorban Marosvásárhely, de székely városok vagy akár Nagyvárad és Kolozsvár között. Kolozsvárnak nagy szüksége van ragyogó értelmiségének összefogására a település felemelése szempontjából. Együtt kell működni a Kolozsvárt valóban szerető, és annak érdekeit vállalni merő románsággal is. Ha meg is figyelhető egy olyan nemzetstratégia, amely a Magyarországot körülölelő országokban új magyarságközpontokat próbált létrehozni a hagyományosak helyett - Pozsony és Kassa helyett Révkomáromban vagy Dunaszerdahelyen Szlovákiában, Újvidék helyett Szabadkán, sőt most már inkább Zentán a Vajdaságban vagy Ungvár helyett Beregszászon Kárpátalján - azonban Kolozsvár feladásának még nem jött el az ideje. /Balló Áron: Egy megújuló Kolozsvárért. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./"

"Marosludas magyarjai meghívták a Kárpát-medencében található két hasonló nevű - a Heves megyei és a vajdasági - település küldöttségét. Nov. 7-én mindkét településről megérkeztek a vendégek. Másnap Marosludason a Magyar Házban előadást hallhattak a város és a környező falvak nevezetességeiről, majd Marosvásárhelyre, Székelyföld fővárosába látogattak. Nov. 9-én a művelődési házban ünnepi közgyűlést tartottak. Marosludast Szekeres Adél, míg a másik két települést a polgármesterek mutatták be. A vajdasági Ludason jelenleg 1400-an élnek, a lakosság 90 százaléka magyar, a Heves megyei település mindössze 880 lelket számlál, a lakosság 6 százaléka roma nemzetiségű. Marosludason 4500 magyar él. /Mezey Sarolta: Ludasok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./"

"Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Máért záró sajtótájékoztatóján a kedvezménytörvény módosításáról szóló megállapodásból két fontos kérdést emelt ki: az oktatás-nevelési támogatás egy gyermekes családokra való kiterjesztését, illetve azt, hogy a munkavállalás terén lehetőség lesz kétoldalú megállapodások keretében kedvezménynyújtásra. A költségvetés határon túli magyarságot érintő tételei kapcsán jelezte: kifogásolták, hogy a Sapientia Egyetem jövőre 100 millió forinttal kevesebb támogatást kapna, mint az idén, s ígéretet kaptak a korrekcióra. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke hangsúlyozta: megnyugvással vették, hogy a Máért résztvevői elfogadták azon javaslatukat, amely lehetőséget ad arra, hogy az oktatás-nevelési támogatás címzettje az iskolák mellett hivatalosan működő pedagógus, vagy szülői szövetség is. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy kellő figyelmet fordított a MÁÉRT ülése a Jugoszláviát és Ukrajnát érintő vízumkényszer közelgő bevezetésére. A Máért tagjai megelégedéssel nyugtázták, hogy a testület közös döntésének megfelelően a kormány érdemi egyeztetéseket folytatott a határon túli magyar szervezetekkel és a magyarországi parlamenti pártokkal a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény módosításáról. A Máért résztvevőiből álló ad hoc bizottság rögzítette a módosítások tekintetében követendő elveket, amelyek a zárónyilatkozat mellékletét képezik. Magyarország teljes jogú tagként történő belépése az Európai Unióba a magyarság egészének érdekeit szolgáló nagy horderejű esemény. A Máért résztvevői közös célnak nevezték, hogy az uniós tagsággal járó kötelezettségek vállalása ne járjon együtt új válaszfalak emelésével. Egyetértettek azzal, hogy 2003 tavaszán rendkívüli Máért összehívására kerüljön sor, amelynek elsődleges célja közös ajánlások megfogalmazása Magyarország Európai Uniós csatlakozásával kapcsolatban. Üdvözölték azon intézkedéseket, amelyeket az RMDSZ következetes érdekképviseleti tevékenysége nyomán Románia az államosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszolgáltatása érdekében hozott, beleértve az egyházi ingatlanok kérdésének rendezéséhez szükséges jogi keretek kialakítását. A Máért üdvözölte a Magyar Nemzeti Tanács megalakulását, amelyre a vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzatiságának megvalósításában fontos szerep hárul a közösség jövője tekintetében. A Máért résztvevői támogatásukról biztosítják a nyugati magyarság helyzetének szakszerű, az érintettekkel egyeztetett szociológiai felmérése elvégzését. A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény módosítására kidolgozott tervezettel kapcsolatos javaslatok és észrevételek tekintetében a Máért résztvevőinek közös álláspontjának rögzítésével megbízott szakértői ad hoc bizottság által támogatásra javasolt elvek: 1. A nevelési-oktatási támogatás kérdéskörével kapcsolatosan: támogatják a nevelési-oktatási támogatás kiterjesztését egy gyerekre is; alapszabályként elfogadják, hogy a támogatás kedvezményezettje a gyerek, a pályázatot benyújtó szülő vagy törvényes képviselő által; elfogadja az MKP javaslatát, hogy a támogatás címzettje lehessen a nevelési és oktatási intézmény mellett működő szülői, illetve pedagógus-szervezet is; javasolja a folyósítási eljárásra vonatkozó rendelkezések kiemelését a törvényből, amelyeket az eljárási jogszabályok szintjén tart rendezendőnek. 2. A munkavállalással kapcsolatban: támogatják az e célból kidolgozott szövegváltozatok egybedolgozását a következők szerint: "Az e törvény hatálya alá tartozó személynek a Magyar Köztársaság területén történő munkavállalására a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni. Nemzetközi megállapodás az általános szabályoktól eltérően rendelkezhet." 3. A törvény jogalanyaira vonatkozóan: egyetértenek azzal, hogy a kedvezmények és támogatások igénybevételére való jogosultságot a magyar igazolvány, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvány testesíti meg. 4. A Magyar igazolványok, illetve a Magyar hozzátartozói igazolványok kiadása rendjének szabályozásával kapcsolatban: egyetértenek azzal, hogy a Kormány ezt a kérdést a végrehajtási utasítások szintjén oly módon rendezi, hogy minden relációban a MÁÉRT-ben részes érintett szervezetek képviselőivel egyeztetve alakítja ki a gyakorlati végrehajtásban szerepet vállaló szervezetek körét. /Konszenzussal zárult a MÁÉRT. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./"

"A magyarság ma egyféle "szigettengeren" él, írta tanulmányában Pomogáts Béla. A szigettenger kontinentális központja a jelen Magyarországa, illetve azok a kisebb területek, amelyek a trianoni ország határai mentén /Biharban és Szatmárban, Beregszász környékén, Csallóközben, Mátyusföldön és Gömörben, végül Vajdaság északi felében és a Tisza mentén/ etnikai tekintetben az anyaországgal összefüggésben helyezkednek el. Vannak azután nagyobb magyar többségű területek, de más népek által lakott vidékekbe ékelve: ilyen a Székelyföld területe, amelyen vagy nyolcszázezer magyar él, ilyen a kalotaszegi magyar falvak füzére Kolozsvártól nyugatra, és ezzel vége. Minden más magyar, így Kolozsvár, Temesvár, Újvidék, Ungvár vagy Kassa magyarsága is valójában szórványban él, Természetesen diaszpórában élnek a nyugati világban szétszóródott magyarok. A jelenleg érvényesnek tekinthető statisztikai adatok szerint Erdélyben legalább hét-nyolcszázezer, az egész Kárpát-medencében /Szlovákiában, Kárpátalján, a Vajdaságban, Horvátországban, Szlovéniában és Burgenlandban/ nagyjából további négyszázezer, a nyugati világban pedig körülbelül 1,2 vagy 1,3 millió magyar él szórványban. Ez együtt közel 2,5 millió ember, vagyis minden hatodik magyarnak idegen nyelvű népesség között kell leélnie életét. Ez a szórványmagyarság folyamatosan ki van szolgáltatva az asszimiláció hatásának, csak töredékesen vannak magyar intézményei, a kétnyelvűség körülményei között él. A magyarság közép-európai tévesztésében nagy szerepet játszott a máig folyamatos népszaporulatbeli deficit. Vagy másfélszáz esztendővel ezelőtt nagyjából egyforma nagyságú nép élt, úgy nyolcmilliós lélekszám körüli: a magyarság a maga országterületén és a románság több államban /a két román fejedelemségben, Magyarországon, az Ausztriához tartozó Bukovinában és a cári Oroszország tartományát alkotó Besszarábiában/. Azóta a Kárpát-medencei magyarság létszáma, amely az első világháborúig erősen emelkedett, nagyjából mindössze hatvan százalékkal növekedett, a románságé pedig /Romániát és a Moldvai Köztársaságot tekintve/ nagyjából megháromszorozódott. A népszaporulatban folyamatos deficit, az ugyancsak folyamatos szórvány magyar beolvadás, /és az állandósult kivándorlás és emigráció/ nélkül a románok lélekszámához hasonlóan ma mintegy huszonnégymillió magyarnak kellene élnie a Kárpát-medencében. Ehelyett tovább halad a szórványosodás. A szórványmagyarság kérdésének felvetését nem lehet időszerűtlennek tekinteni. A magyarországi politika a magyar kisebbség védelmét célzó stratégiáját szinte kizárólagosan a magyarság etnikai tömbjeinek gondozására alapozták. Nem volt erőteljes érdeklődés a szórványgondozás iránt a kisebbségi magyarok politikai életében sem, kivéve talán a moldvai csángók kulturális gondozását, ahol mindig gyülekezett néhány intézmény és önkéntes még Magyarországon is /például Beke György író, Halász Péter néprajztudós vagy Atzél Endre jogász./ Erdélyben működik Vetési László református lelkész irányításával egy egyházi jellegű szórványalapítvány, melynek a Kárpátoktól délre is vannak eredményei. Azonban a szórványmagyarok helyzetének puszta felmérésre sem történtek kísérletek. Ezért jelentős, hogy az Anyanyelvi Konferencia /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága/ a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatásával hozzáfogott egy szórványgondozási program kidolgozásához. A magyar "szigettenger" igen veszélyeztetett. A történelmi erők a szórványmagyarság lassú eltűnését készítik elő. A szórványmagyarság helyzetével, jövőjével foglalkozni kell. A szórványmagyarság kiszolgáltatott az integrációs folyamatoknak. Az integrációból kimaradott országokban minden bizonnyal erősödni fog az etnokratikus gondolat és az idegengyűlölet. Az integrációs folyamat később kiterjedhet Szerbiára, Ukrajnára azonban csak hosszabb idő elteltével. Felvetődik tehát a gondolat, hogy a kárpátaljai és a vajdasági magyar szórványokat miként lehet szülőföldjükön megtartani. Nem lesz könnyű feladat, továbbá számolni kell azzal, hogy mind a Vajdaságból, mind Kárpátaljáról folyamatos a Magyarországra történő áttelepülés. A szórványmagyarság megtartása alapos stratégiai felkészülést igényel. Ennek a stratégiának a valós helyzet felmérésére kell épülnie. Az elmúlt évtizedben nagy társadalomtudományi, demográfiai kutató- és elemzőmunkára került sor, ennek ellenére csak töredékes képünk van a magyar diaszpóráról. A szórványmagyar vidékek nagy részén nincsenek szervezett magyar iskolák, esetleg csak elemi iskolák. Ezeket az iskolákat tankönyvekkel, tanítási eszközökkel kell támogatni, emellett létre kell hozni a hétvégi magyar iskolák átfogó rendszerét. Leghasznosabb volna ezeket egyházközségekben megszervezni. A szórványban volna elsőrendű szerepe a magyar rádiós és televíziós adásoknak, ezen belül a távoktatásnak. A szórványvidéken élő gyermekek számára új tankönyvcsaládokat kellene kidolgozni. A kisközösségek anyanyelvmegtartó ereje mindennél fontosabb lehet. /Pomogáts Béla: Magyarok a szórványban. = A Hét (Bukarest), nov. 21./"

"Dec. 2-án ifjúságkutatási konferenciát tartottak Csíkszeredában, melyen Ocsovai Tamás, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára bejelentette, hogy százmillió forintról 136 millióra növelik 2003-ban a határon túli magyar ifjúsági szervezeteknek juttatott normatív támogatás összegét. Új szakaszába érkezett a budapesti Nemzeti Ifjúságkutatási Intézet által tavasszal kezdeményezett, a Kárpát-medencei magyar fiatalok élethelyzetéről, értékítéleteiről és céljairól szóló, Mozaik 2001 kutatási program. A tervezet első részeredményeit kötetbe foglalták. Az eredményeket most ismertették először a nyilvánossággal. Ocsovai államtitkár szerint dicséretes, hogy a kutatás eredménye szerint a székelyföldi magyar fiatalok értékítéletében központi szerepet kapott a családszeretet, a vallásosság, de gond van az olyan világias értékekkel, mint a továbbtanulás, az egészség, a sport. Az első részletes összehasonlító eredmények közzététele 2003 tavaszára várható. A kutatás során Magyarországon, Kárpátalján, Felvidéken, a Vajdaságban, valamint Belső-Erdélyben és a Székelyföldön végeztek felmérést. /Rédai Attila: Ocsovai: nő a támogatás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3/"

"Január folyamán Vízumköteles irodalom? címmel virtuális konferenciának ad helyet a kárpátaljai UngParty című internetes honlap, melyen erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, nyugati és anyaországi írók, nyelvészek, irodalomtörténészek vesznek részt. A vitaindító írását a kolozsvári Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos jegyzi majd. Balla D. Károly ungvári költő, a Szalon házigazdája és webmestere, szerint a határon túli magyar irodalmakat illetően még a szakmai körök is csak néhány nevet és műcímet ismernek, sztereotípiákban gondolkodnak. Emellett léteznek bizonyos elvárások a határon túli magyar íróval szemben. A szakmai körök és a közönség egyik része ugyanis - írja Balla D. az UngParty virtuálé által kiadott sajtóközleményben - leginkább a nemzeti érzülettel áthatott szolgálatos irodalom eredményeit látja szívesen, elvárja a történelmi és társadalmi igazságtalanságok új és újabb felemlítését és a megpróbáltatások ellenére vállalt kitartás hősi pózát. Másik része örömszövegeket vár, és a befogadás feltételéül az éppen aktuális kánonba való maradéktalan beilleszkedést szabja. Mindkét elvárás, mint valami kötelező vízum, a magyarországi irodalomba történő beléptetés elengedhetetlen feltételeként működik. A virtuális konferencia arra keresi a választ, melyek az integrálódás belső és külső feltételei. A novemberben elindított projektbe erdélyi, vajdasági, kanadai, magyarországi, lengyelországi, kárpátaljai előadók kapcsolódtak be: Kántor Lajos (Erdély); Fekete J. József (Vajdaság); Kaslik Péter, Simándi Ágnes (Kanada), Zsille Gábor (Lengyelország); Elek Tibor, Kovács Imre Attila, Szénási Miklós, Szúnyogh Szabolcs (Magyarország); Beregszászi Anikó, Cséka György, Csernicskó István, Fedinec Csilla, Lengyel Tamás, Málnóczi Márk (Kárpátalja). Nyilvános vita is indul, amelynek során lehetőség nyílik szakmai hozzászólásokra és olvasói észrevételekre. /Gergely Edit: Vízumköteles irodalom? Virtuális fórum a határon túli magyar irodalomról. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./"

"Tüntetést rendezett a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Budapesten, dec. 15-én, vasárnap; a demonstráció résztvevői a kormány határon túli magyarokat érintő nemzetiségpolitikája ellen tiltakoztak. A Károlyi Mihály-szobor elől a tömeg az Erzsébet térre, a Kempinski Hotel elé vonult, ahol a szomszédos országokban élő magyarok leveleit olvasták fel. A külföldön élő magyarok megdöbbenésüknek adtak hangot amiatt, hogy dec. 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Medgyessy Péter kormányfő a Kempinski Hotelben fogadáson vett részt Adrian Nastase román miniszterelnökkel. A rendezvényen elhangzó beszédeket a megjelentek magyar zászlókat és határon túli magyarlakta települések tábláit lengetve "Vesszen a kormány, vesszen Trianon!" bekiabálásokkal szakították meg. A felszólalók követelték Medgyessy Péter kormányfő lemondását, valamint a "nemzeti önérzetükben megsértett" magyarok megkövetését. A felszólalók bírálták a magyar kormányt az uniós csatlakozási tárgyalásokon elért "gyenge eredményéért". A demonstráción megjelent Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Grespik László, a szövetség elnökségi tagja, Lányi Zsolt volt kisgazda országgyűlési képviselő és Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. Patrubány Miklós szerint az Erzsébet téren mintegy negyvenezren gyűlhettek össze. /"Vesszen Trianon!" MVSZ-tüntetés a kormány politikája ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./ Az a magyar kormányfő, aki Erdély elcsatolására koccint, vagy elmebeteg, vagy hazaáruló, de valószínűleg nem az előbbi állítás igaz Medgyessy Péterre - mondta Horváth Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom szóvivője a dec. 15-i tüntetésen, amit a magyar miniszterelnök dec. 1-jei, Kempinski szállóbeli megjelenése ellen szerveztek Budapesten. Az ellen tüntettek, hogy Medgyessy Péter kormányfő - Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök társaságában - Adrian Nastase román miniszterelnökkel együtt ünnepelt. Kovács Dávid, a JMM elnöke azt hangsúlyozta, hogy emlékezni kell a marhavagonokban elhurcolt, kitelepített magyarokra, a Tito partizánjai által lemészárolt vajdasági honfitársakra, az 1990-es marosvásárhelyi harcokra és a Don-kanyarra is. Ez a magyar sorstalanság. Ezek nem hálás témák, ezekért nem jár Nobel-díj, mint ahogy Wass Albert nemhogy ezt a rangos elismerést nem kapta meg, de még magyar állampolgárságban sem részesült többszöri kérése ellenére. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, Balogh Norbert az 1918-as vörös terror szervezői és a mostani kormányzat közötti hasonlóságokra hívta fel a figyelmet. (A rendőrség a tüntetést megelőző napokban még a rendezvényt törvényesen népszerűsítők ellen is fellépett.) A fáklyás tüntetés végén a részvevők kiáltványt fogadta el, a több tízezres tömeg annak minden pontját közfelkiáltással erősítette meg. - Ma is vállalom azt, hogy elfogadtam a román miniszterelnök meghívását a román nemzeti ünnepre - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök. Hozzátette: a történelmi sérelmek felhánytorgatása nem vezet sehová. Kovács László külügyminiszter dec. 16-i nyilatkozatában történelmi fejtegetések és terminológiai tisztázások közepette próbált meg fölényesen rendreutasítani mindenkit, aki a történteket ellenzi. /Szakács Árpád: Tüntetés nemzeti önérzetért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ A dec. 15-i tüntetés résztvevői kiáltványt fogadtak el. Ebben leszögezték, hogy a december elsejei Kempinski-beli ünnepség magyar részvevői hasonlítnak az országvesztő Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond és társaik tevékenységére, akik amikor Magyarország kétharmad részére idegenek tették rá kezüket, a Károlyi-Jászi együttes a "végre elért nemzeti szabadságról" és a "függetlenségről" beszélt. A kiáltványban emlékeztettek az 1918-as gyulafehérvári gyűlést három héttel követő kolozsvári népgyűlésre. A korbeli Népszava tudósítása szerint "A hatalmas méretű gyűlésen mintegy százezer ember vett részt, sokkal többen, mint ama gyulafehérvári gyűlésen, ahol a huszonhat vármegye elszakadását mondták ki - a román imperialisták. A kolozsvári gyűlés határozata a wilsoni elvek alapján áll, a népek önrendelkező jogának érvényesülését kívánja és ezen az alapon jelenti ki (...), hogy a Magyar Népköztársaság állami közösségében akar maradni". A lap a felszólalásokból is idézett: "A magyarországi román szocialisták nevében Strengar Demian Szava elvtárs (...) kijelentette, hogy a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni. A román szociáldemokraták küldöttje, Avramescu György elvtárs beszélt ezután. Óriási hatás mellett fejtette ki tiltakozását a gyulafehérvári határozat ellen. 1914-ben - mondotta - összegyűltek az urak, és csináltak a világból egy mészárszéket. (...) Gyulafehérváron ismét összegyűltek az urak, és másik mészárszéket akarnak csinálni a világból. (...) A mai helyzet megoldása az, hogy Erdély független köztársaság legyen a svájci kantonok mintájára". A december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés határozatai még az erdélyi románságon belül sem arattak osztatlan elismerést. A kiáltvány szerint a tüntetők követelték, hogy a Kempinskiben fogadáson megjelentek kövessék meg az erdélyi magyarságot, a "méltóságában vérig sértett magyar nemzetet", határolódjanak el Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és társaik magyarság-gyalázó, országvesztő politikájától, a szomszédos államokkal folytatott tárgyalások során az elcsatolt nemzetrészek iránti felelősségérzettel járjanak el, a szomszédok EU-csatlakozásra irányuló törekvéseinek támogatását az ott élő magyar nemzeti közösség jogainak maradéktalan biztosításától tegyék függővé. Az Erzsébet téri tiltakozó nagygyűlés részvevői és támogatói, Magyarok Világszövetsége, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Erdélyi Körök Országos Szövetsége, Honfoglalás 2000 Egyesület, Magyar Földvédő Mozgalom, Százak Tanácsa, Bocskai Szövetség, Lelkiismeret 88 Csoport, Széchenyi Casino. /Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./"

"Matuska Márton elsőként kezdte s a mai napig kutatja a délvidéki magyarság fájdalmas múltját. Most Aracs-díjat kapott munkásságáért. Matuska Márton elmondta, hogy több túlélőtől hallott a szerb partizánok vérengzéséről. Egy férfi elmondta: 1944 végén Csurogon kocsin hordta a kivégzett magyarok hulláját a dögtemetőbe, s munka után lapáttal takarította a vért a kocsi deszkájáról. Megboldogult Kecskés Ferenc plébános bizalmasan megmutatta, hogy a bezdáni egyházi halotti anyakönyvben az ottani mintegy száz áldozat neve fel van jegyezve. Matuska elkezdte az adatgyűjtést. A túlélők egy része önként jelentkezett tanúnak. Sokan még ma is hallgatnak. A szerbiai magyar politikai pártokba tömörülő politikusok kivétel nélkül mind támogatták a törekvést, hogy az adatokat gyűjteni kell tovább. Támogatásuk eszmei, nagyon hiányzik az anyagi. A munka sok kiadással jár, s erre gyakran nincs meg a fedezetem. Az értelmiség vegyes fogadtatásban részesítette Matuska munkáját. Az Aracs-díj a legnagyobb és egyben az egyetlen nyilvános elismerés. A hivatásos kritikusok nem írtak könyvéről, az egyetlen Vajda Gáboron kívül. Matuska felkereste ebben az ügyben Herceg János írót, aki fájdalmas hangvételű levelet írt neki. Nagyon nagy a szerb hallgató többség. A legfrissebb példa erre Csurog falu idén megjelent szerb monográfiája, melyet szerb szakértők írtak, köztük hat tudós - tudományok doktora és egyetemi tanár. A monográfiában ez áll: "Kertelés nélkül azt is ki kellett mondani, hogy a felszabadulás után számtalan személyes leszámolásra és magyar polgári lakosok likvidálására került sor jogi ítélet nélkül, amit meg lehet magyarázni, de nem lehet igazolni. A két eseményt azonban nem lehet egyensúlyba állítani, mert szükséges megérteni az időt, amelyben ez történt (...) Ez lényegében spontán reakció volt, ami semmiképpen nem valamiféle kiirtási politikának a kifejezője." A szerb hivatalos hatalom nem akarja látni, hogy a magyarságnak is voltak sérelmei, a magyarok éppúgy elnyomást, jogtalanságot, megaláztatást, kisemmizést éltek át 1918-tól, amikor országunkat szétosztották a győztesek között, mint a szerbség 1941-től. Nincsen megérthető, megmagyarázható tömegmészárlás egy faluban. A kiirtás kérdését pedig nem lett volna szabad felvetniük a monográfia tudós szerzőinek, hiszen a magyarságot Csurogon valóban kiirtották. Hol van Csurogon a magyar ártatlan áldozatok emlékműve? Hol van Zsablyán? A zsablyai magyarok tömegsírját meg sem lehet közelíteni. A magyar parlamentben már 1942-ben napirenden szerepelt az az évi vérengzés ügye. A magyarság kárára elkövetett vérengzés pedig a belgrádiban még ennyi idő után, 2002 végéig sem került napirendre. A Csurogról, Zsablyáról, Mozsorról kiirtott magyarok még mindig mindannyian háborús bűnösnek számítanak. A kivégzettek, legalább húszezren, szintén. A magyar áldozatok hivatalosan kivétel nélkül mindannyian háborús bűnösként vannak számon tartva. Nem került még elő az a dokumentum, de bizonyítékok vannak a létezésére, amely arról szól, hogy 1944-ben vagy 1945-ben az akkori zsablyai járás minden magyar lakóját háborús bűnössé nyilvánították. Mindezzel képtelenek szembenézni a szerb politikusok és történészek. Harminc magyar papot válogatott módszerekkel kínoztak, aláztak, gyaláztak meg. Reök Andorról nem sokat tudok, leginkább Csuka János könyvéből tájékozódhattam felőle. Deák Leó a kisebbségi magyarság igaz jótevője, áldozatkész vezetője volt. A háború után kivégezték. Deák Leót - minden jogi szabályt mellőzve - egyszerűen elhozták Tito pribékjei Budapestről. A két háború közötti teljes vajdasági magyar politikusi vezetőgárdát kiirtották a háború végén. A vajdasági magyarság szellemi vezetők és lelki ápolók nélkül maradt, a véresen erőszakos kommunista ideológiának kiszolgáltatva. /Dévavári Dattler Zoltán (Hét Nap, Szabadka): Lámpás a ködben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 24./"

"Riasztó hírek jelentek meg idén a Kárpát-medencei magyarság demográfiai helyzetéről. Az 1980-as években megindult egy nagyobb kivándorlási hullám, amely az 1990-es években tetőzött, és öltött - így Horvátország és Szerbia esetében - olykor drámai méreteket. A szülőföldet elhagyók nagyobb része az anyaországba költözött, s mint a 2001-es népszámláláskor kiderült, valószínűleg ennek köszönhető, hogy Magyarország lakossága nem csökkent tízmillió alá. Sebők László, a Teleki László Intézet demográfus-térképésze szerint a szomszédos országokban élő magyarok bevándorlása révén Magyarország nyeresége az utóbbi bő tíz évben legalább kétszázezer ember volt. A szomszédos országokban élő magyarok összlétszáma jelenleg 2,5 millió körül lehet. Úgy tűnik, a kisebbségben élő magyarok csökkenésének megállítására minimális az esély. Romániában az előzetes népszámlálási adatok szerint idén márciusban 1,435 millió személy vallotta magát magyarnak a 21,7 millió összlakosságú országban. A magyar nemzetiségű lakosok aránya a lakosságon belül (az 1992-es 7,1 százalékról) 6,6 százalékra esett vissza. A csökkenés csak azért nem nagyobb, mert az ország lakossága egymillióval zsugorodott az utóbbi tíz évben. Szlovákiában 1991 és 2001 között 47 ezerrel csökkent a magyarok száma. Az országnak 11 éve 5,274 millió lakosa volt (ebből 567 296 magyar nemzetiségű), tavaly már - a májusi népszámlálás szerint - 5,379 millió, amelyből 520 528 állampolgár vallotta magát magyarnak. Gyurgyik László szlovákiai szociológus három fő okra vezeti vissza a felvidéki magyarság számának a csökkenését. Az első: a vegyes házasságok folyamatos növekedése, a második: a közigazgatási (megyei) felosztás, amelynek révén az adott területek többségében a magyarok aránya - a nyolc megyéből kettő kivételével - mindenütt jóval 20 százalék alatti, a harmadik: a meciari időszak (1993-1998) nacionalizmusa és a dél- szlovákiai régióknak nyújtott állami támogatások drasztikus csökkentése. Egyre több szlovák telepedik le a magyarlakta vidékeken, ezzel megváltozhat a magyarság aránya a helyi lakosságon belül, és felgyorsulhat a szórványban élők asszimilációja. A Vajdaságban ugyanakkor a nem magyar anyanyelvűek tömeges bevándorlása (lényegében a Milosevics-rezsim által támogatott tervszerű betelepítése) a fő oka a nemzetiségi arányok teljes átalakulásának. A 1990-es években a délszláv térségben dúló háborúk nyomán csaknem 250 ezer (boszniai, horvátországi és kisebb részben koszovói) szerb menekült vagy telepedett le a jugoszláviai tartományban. A vajdasági magyar kisebbség riasztó fogyatkozásának azonban más okai vannak. Bár Szerbiában 2002 áprilisában tartottak népszámlálást, a nemzetiségekre vonatkozó adatok még nem készültek el. Az már kiderült, hogy miközben Szerbia összlakossága 1991 és 2002 között 2,5 százalékkal (7,47 millióra) csökkent, a Vajdaságban élők száma ugyanakkor 3 százalékkal nőtt. A mintegy 2 millió lakosú tartományban a magyarok számát csak becsülni lehet. A Vajdaságban a számlálóbiztosok 1991-ben 339 ezer magyart regisztráltak (akkor még ők alkották a tartomány lakosságának csaknem 17 százalékát), az idén feltehetően már csak 240-260 ezret vehettek nyilvántartásba. A drasztikus változás okai: menekülés az 1991 és 1995 között dúló háborúk okozta problémák (katonai behívóparancsok, harctéri szolgálat, örökös rettegés), a szociális- gazdasági kilátástalanság és a létbizonytalanság elől, valamint a katasztrofális népszaporulat. Horvátországban ugyancsak a Szlobodan Milosevics volt szerb/jugoszláv elnök nacionalista rezsimje által megindított háború volt a fő oka a magyarok elmenekülésének szülőföldjükről, ahová sokan máig nem tértek vissza. A 2001-ben tartott horvátországi népszámlálás adatai sokkolóak a magyarság szempontjából: számuk ugyanis az 1991-ben regisztrált 22 355-ről 16 500-ra apadt, ami 26,2 százalékos csökkenés. A függetlenségét ugyancsak 1991-ben elnyerő Szlovéniában vélhetően nem történt ilyen arányú népességfogyás a magyarság körében az elmúlt évtizedben. Igaz, a Trianon óta eltelt időben a szlovéniai magyarok lélekszáma már csaknem megfeleződött. Az 1991-es népszámláláskor 8 499-en vallották magukat magyarnak Szlovéniában; többségük (7 636-an) a Muravidéken élt. Az ország alkotmányban őshonosként elismert - parlamenti képviselettel rendelkező - magyarok ma valószínűleg kevesebben vannak. A Muravidéket 1991 óta sok magyar a (mező)gazdasági és megélhetési gondok miatt hagyta el. A szlovéniai magyar népesség csökkenésének másik oka az asszimiláció. A magas fokú asszimilációs hajlandóság az ausztriai (burgenlandi) őshonos magyarságra is jellemző. Ennek ellenére Ausztria (de nem Burgenland tartomány) akár üdítő kivételnek is nevezhető: 1991 és 2001 között ugyanis - egyedüliként a szomszédos államok közül - itt nőtt a magyarok száma. Igaz, ez elsősorban a bevándorlásnak köszönhető. Ausztriában a tavalyi népszámláláskor 40 583 személy nevezte meg érintkezési nyelvként (Umgangssprache) a magyart; nagy többségük nem őshonos, hanem bevándorló. Ausztriában 7 124 fővel (21,29 százalékkal) él több magyar, mint az előző (1991-es) népszámláláskor, amikor a megvallott nyelvhasználat alapján 33 459 magyart vettek nyilvántartásba. Ukrajnából viszont inkább elvándorolnak a magyarok, akikről nem tudni hányan vannak, jóllehet tavaly decemberben népszámlálást tartottak az országban. Optimista feltételezések szerint akár 200 ezer fős is lehet az ukrajnai magyar közösség, de ezt hivatalos adat nem támasztja alá. A szovjet időkben tartott legutóbbi (1989-es) népszámláláskor Ukrajnában 164 ezer magyart írtak össze, közülük 155,7 ezret Kárpátalján. Becslések szerint az ukrajnai magyarok száma az utóbbi 13 évben jelentősen csökkent; elsősorban az elvándorlás miatt. /(A Népszabadság nyomán) Kiürülőben a Kárpát-medence. A határon túli magyarok elvándorlása megállíthatatlannak tűnik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./"

"Rasim Ljajic jugoszláv kisebbségügyi miniszter és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára dec. 27-én Belgrádban parafálta a jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodást, amely biztosítani hivatott a két ország területén élő kisebbségek nemzeti, nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzését és kibontakozását. A szerződés parafálásánál jelen volt a többi között Lásztity Péró, a magyarországi országos szerb önkormányzat vezetője, Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, szerbiai miniszterelnök-helyettes. Ljajic hangsúlyozta, hogy az egyezmény a jelenleginél még jobban védi majd a kisebbségek jogait. Szabó nagy sikernek mondta azt, hogy az egyezmény rendelkezik az önkormányzati és autonóm formákról, illetve első ízben szó van benne a kisebbségi és egyházi közösségek kisajátított javainak visszaszolgáltatásáról. Fontosnak nevezte azt is, hogy a megállapodással életre hívott kormányközi vegyes bizottság által magasabb szintre kerül majd a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések intézése és a kisebbségi jogok érvényesítésének ellenőrzése. "A megállapodás egyben jó üzenet Európának" - mondta Szabó. /Salamon Márton László: Szabó Vilmos: Üzenet Európának. Jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./"

"Dec. 21-én a lakossági fórumon Markó Béla az RMDSZ ,,sikersztori" tételeként szólt arról: egy éve eltörölte az EU a beutazó román állampolgárokkal szembeni addigi vízumkényszert, s kilátástalannak minősítette az ebben nem részesülő ukrajnai és szerbiai, kárpátaljai és vajdasági magyarok helyzetét e tekintetben. Kijelentette, utóbbiak esetében leereszkedik hát a szerb és ukrán határon az új vasfüggöny. Kónya Ádám városi tanácstag hozzászólásában megjegyezte, nem ért egyet e sarkított kijelentéssel, hiszen erre dolgozták ki jogászok a kettős állampolgárság jogi kategóriáját. Markó erre reagált: a kettős állampolgárságot egyének számára adott lehetőségnek tartja, de nem hiszi, hogy közösségek számára is megoldás lenne. De hogy miért nem, ennek kifejtésével adós maradt. /B. Kovács András: A kettős állampolgárságról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./"

"Elkezdte munkáját az a virtuális szakmai tanácskozás, amelynek a kárpátaljai Ungváron szerkesztett UngParty c. internetes honlap (www.hhrf/ungparty) ad otthont január folyamán. Az előzetes felhívások, tájékoztatók és Kántor Lajos irodalomtörténész (Erdély) nyitó előadásának megjelenése után január elején 10 további előadás szövegét közreadják. Az előadók: Beregszászi Anikó (Kárpátalja), Cséka György (Magyarország-Kárpátalja), Csernicskó István (Kárpátalja), Fekete J. József (Vajdaság), Kovács Imre Attila (Magyarország), Lengyel Tamás (Magyarország-Kárpátalja), Málnóczi Márk (Magyarország-Kárpátalja), Simándi Ágnes (Kanada), Szénási Miklós (Magyarország), Zsille Gábor (Magyarország-Lengyelország). /Sz. Cs.: Vízumköteles irodalom? Elkezdődött a virtuális konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./"

"Az RMDSZ kereszténynemzeti platformjának, az Erdélyi Magyar Kezdeményezésnek a kiadásában jelent meg a napokban a dr. Csapó I. József egykori RMDSZ-szenátor által kidolgozott székelyföldi autonómia-tervezet. Katona Ádám, az EMK elnöke a vele készült beszélgetésben emlékeztetett: dr. Csapó I. József 1992 és 1995 között dolgozta ki autonómia- tervezetét. Az RMDSZ annak idején bizottságot hozott létre az autonómiaprogram folyamatos megvitatására. A bizottságban részt vett Tokay György, Balázs Sándor, Csapó József és Katona Ádám. Nem sikerült elérniük, hogy a teljes anyagot egy SZKT elfogadja, megszavazza. Mindig formai kifogásokat találtak. A háromszintű autonómia egyik statútuma sincs elfogadva, közben ilyen statútumot fogadott el elsőként a vajdasági, majd a kárpátaljai magyarság. A Csapó-féle anyag nemzetközi szintű szakemberek kezén ment át. Minimális változtatással szerzője olyan dokumentumot véglegesített, amely a nyugat-európai jogi normáknak is megfelel. Katona szerint a labanc RMDSZ-többség miatt nem lehetett megszavaztatni a tervezetet. Tíz éve tart a körülötte folyó vita, az időhúzás. A román politika különbözőképpen ítélte meg önrendelkezési törekvéseket. A személyi elvű autonómiát több román politikus mellett Petre Roman is elfogadhatónak tartotta. Az RMDSZ részéről ezekre a gesztusokra semmiféle válasz nem érkezett. A sajátos önkormányzati autonómiát a románság alig ismeri. Ennek az autonómiaformának ott volna különös jelentősége, ahol a magyarságnak szerepe van a helyi tanácsokban, tehát a magyar lakosság aránya több mint 10 százalék. A nemzetközi jog és a szociológia szerint a szórvány 7-10 százalék alatti arányszámot jelent. 8-11-től 50 százalékig vegyes lakosságú vidékről beszélünk, ahol különös jelentőséggel bír nemcsak a személyi elvű autonómia (ami egy demokratikus országban mindenkire érvényes), hanem a sajátos önkormányzati autonómia is. A Csapó-féle statútumban mindez szerepel. Ahol a kisebbségi lakosság számaránya ötven százalék fölött van, ott a területi autonómia a kívánatos, amely természetesen etnikai jellegű. A kolozsvári kongresszuson az addigi kisebbségként emlegetett romániai magyarság státusát megváltoztatták romániai magyar nemzeti közösségre. A nemzeti közösség fogalma a nemzetközi jogban mondva pozitív diszkriminációt jelent, jegyezte meg Katona. A román kormány a közelmúltban nyilvánosságra hozta az új térképet is. A nyolc régió közül a középsőbe Maros, Kovászna és Hargita mellett benne van Brassó, Szeben és Fehér megye is. A székelyföldi tömbmagyarság olyan új régióba kerülne, ahol egyértelműen kisebbségben lenne. Ha ezt a kormányelképzelést elfogadják, a Székelyföld valamennyi jogos igénye szertefoszlik. Az a döbbenetes, hogy a munkálatokban az RMDSZ szakértői is részt vettek, mutatott rá Katona Ádám. A partiumi területeken ugyanolyan nagy régiót szándékoznak létrehozni, ahol szintén kisebbségbe kerülne a magyarság. Katona leszögezte: Az autonómiatörekvéseknek a hivatalos RMDSZ-dokumentumokban írott, kidolgozott és elfogadott változata nincs. Csapó Józsefet a szenátorságból is az autonómia-tervezete miatt távolították el. Katona szerint az RMDSZ-vezetés lemond az autonómiáról. Katona hangsúlyozta: nem akarnak kiválni az RMDSZ-ből, mert ez az egyetlen hivatalos érdekképviselete a romániai magyarságnak. Az RMDSZ három platformja és néhány helyi szervezete, közöttük a legnagyobb, a kolozsvári, nyíltan autonómiapárti. A megyei szervezetek többsége azonban a csúcsvezetőség befolyása alatt áll. Egyetlen lehetőség marad: az RMDSZ belső megreformálása. /Makkay József: A romániai magyarság egyetlen esélye az önrendelkezés. Beszélgetés Katona Ádámmal, az EMK elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./"