Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Udvarhelyszék
704 tétel
2003. június 28.
"Közel 130 hazai magyar vállalkozó jelent meg Székelyudvarhelyen, az RMDSZ ügyvezető elnöksége és az udvarhelyszéki szervezet által összehívott Erdélyi Magyar Üzletember-találkozón. Az előadók a kis- és középvállalkozások uniós csatlakozás előtti esélyeit, a turizmus és az információs csatornák lehetőségeit, illetve a régiófejlesztés és az infrastrukturális állapotok közötti összefüggéseket tárgyalták. Verestóy Attila szenátor, az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet elnöke hangsúlyozta, Romániában csak akkor alakulhat ki jól működő piacgazdaság, ha az állam nem érvényesíti a kezében lévő eszközöket a magánszféra ellehetetlenítésére. Vofkori László, a Sapientia - EMTE előadótanára Udvarhelyszék gazdaságföldrajzi viszonyait ismertette. Markó Béla szövetségi elnök szerint a gazdasággal kapcsolatos hazai szemlélet, a törvények és a gazdasági stratégiák egyaránt rosszak. Az elnök Erdély gazdasági fellendülésének egyik esélyét látja az autópályatervben. Birtalan József, a Román Kereskedelmi Bank igazgatótanácsának tagja szerint lassult az inflációs folyamat, és a dolláralapú árfolyamokról a gazdaság kezd áttérni az euró-alapúra. A felszólalók közül többen szigorúan bírálták az RMDSZ-t. /Zilahi Imre: Hűtőt az eszkimóknak. Erdélyi Magyar Üzletember-találkozót tartottak. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. július 1.
"Kolozsváron az állami levéltárak helyzetéről értekeztek egyházi méltóságok és történészek. A konferenciát a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménye szervezte. Székelyudvarhelyről az Areopolis kutatócsoport tagjai - Gidó Csaba történelemtanár, Róth András könyvtáros-történész - vettek részt, akik az Udvarhelyszéki Református Esperesi Hivatal levéltári rendezését mutatták be. Az állami levéltárak anyagának kutathatósága és az egyházi, községi levéltári rendtartás volt a konferencia témája. Egyetlen állami levéltárban sincs magyar levéltáros, valamint a kutatók nehezményezik a levéltárak anyagainak körülményes hozzáférését, mondta Gidó Csaba történelemtanár. Leggyakrabban az intézmény igazgatójának önkénye okozza ezt az állapotot. Gyakran olyan kifogásokkal tanácsolják el a kutatókat, akiknek magyar vonatkozású adatok kellenének, hogy a levéltár anyaga rendezetlen. Továbbá nemrég lépett életbe egy kutatótermi szabályzat, amely hátrányosan érinti a kutatókat, ugyanis csak egy témával kapcsolatban lehet anyagot kikérni, illetve korlátozzák a kívánt anyagmennyiséget, melyet harminc nap után vissza kell szolgáltatni, és mindez ismét csak fél év múltán kérhető ki a levéltárból. Folytatva a nevetséges szabályzatot: tilos a hordozható számítógép (laptop) használata, bár sehol Nyugaton ilyen előírás nem létezik. A jelenlévők közt ott volt Márton Árpád Kovászna megyei és Garda Dezső Hargita megyei RMDSZ-képviselő, akik ezennel egy levéltári törvénytervezet megvitatásában vettek részt. Javaslat született arra vonatkozóan, hogy az SZDP-RMDSZ-protokollumban megjelenjen a magyar levéltárosi helyek biztosítása, valamint azon levéltárosok büntetése, akik akadályozzák a kutató munkáját. A konferencián döntöttek az állami levéltári anyagok digitalizálásáról. Pillanatnyilag egy levéltáros szak működik a Babes-Bolyai Tudományegyetemen - a 2002- 2003-as legelső évfolyam -, ahol öt magyar elsőéves tanul. /(barabás): Az állami levéltárak helyzetéről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./"
2003. július 3.
"Júl. 3-án Székelyudvarhelyen sajtótájékoztatót tartottak a Székelyföldön alakulóban lévő Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) képviselői. Az elmúlt héten ugyanitt tartották az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) közgyűlését. Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester jelezte, hogy a székelyföldi polgári körök egy ernyőszervezetbe tömörülnek, amelynek neve Magyar Polgári Szövetség. "Nem elsődleges célunk a választásokon való részvétel, mi elsődlegesen érdemi közös gondolkodást szeretnénk megvalósítani. A választás csak eszköz, mint ahogy például a civil szervezetekben kifejtett munka is eszköz lehet egy élhető jövő kiépítéséhez" - tette hozzá Szász Jenő, az UPE elnöke. A Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ operatív vezető testületében Csíkszéket Soós Klára, Udvarhelyszéket Orbán Árpád, Kézdiszéket Fekete Károly, Gyergyószéket Bencze Attila, Sepsiszéket pedig Tulit Attila képviseli majd. A Maros megyei polgári csoportokat ketten képviselik a testületben, Tőkés András és Csete Árpád. /Zilahi Imre: Megalakul a Magyar Polgári Szövetség. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./"
2003. július 25.
"A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szó esett a székelyföldi gazdasági régió esélyeiről, az egyház és a politika viszonyáról. A székelyföldi régió gazdasági életképességéről Bodó Barna politológus, a BBTE adjunktusa, Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke, Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő, Hajdó Csaba, a Civitas Alapítvány ügyvezető elnöke, Kolumbán Gábor, a csíkszeredai Sapientia tanára és Bakk Miklós politológus beszélt. Ráduly Róbert szerint nem lehet még eldönteni, Székelyföld gazdasági szempontból működőképes régió lenne-e. Hajdó Csaba arra figyelmeztetett, hogy a székelyföldi régió létrehozásának egyik legfontosabb politikai feltétele az, hogy megegyezés szülessen a térség románsága és a többségi magyarság között. Demeter János a Székelyföldi Fejlesztési és Kutatási Intézet létrejöttének szükségességét vázolta. Kolumbán Gábor nagy gondnak vélte, hogy a Székelyföldön élő embereknek nincs meg az a hivatástudatuk, amellyel a 17. és 18. században a székelyek még rendelkeztek. Az egyik legizgalmasabb kérdés az volt, hogy kell-e a régiónak egy erős központ, és ha kell, hol legyen az. Marosvásárhely is aspirálhat erre a szerepre, jóllehet e város és Maros megye székely része igazából még nem döntötte el, hova akar tartozni. Kolumbán szerint a kérdésbe az autópálya is beleszólhat, amely - ha a most tervezett nyomvonalon épül meg - Sepsiszentgyörgyöt, illetve az Udvarhely-Székelykeresztúr térséget részesíti előnyben, és Csíkot, illetve Gyergyót hátráltatja majd. Az előadók úgy értékelték, az RMDSZ jelenlegi politikai stílusa és stratégiája nem alkalmas arra, hogy megszülessen egy - a székelyföldi régió kialakítását célzó - politikai terv és menetrend. Az egyházi értékek és javak címen szervezett vita során abban egyetértettek a résztvevők, hogy az egyháznak részt kell vállalnia a politikában. Szabó Árpád unitárius egyházfő úgy vélte, csak egy nemzethez tartozás által lehet ember lenni. A legnagyobb tapsot Tőkéczki László politológus aratta, aki úgy vélte, a tökéletes szabadság mindig az erősek diktatúráját eredményezi. A politológus szerint az az egyház, amelyik nem politizál, átengedi a terepet az egyházellenes politikai tényezőknek. Tőkéczki László szerint az Európai Uniónak még 15-20 éve van, azután felbomlik. - Azok a közösségek, amelyekben a tagok csak az előnyöket nézik, és az áldozatokra nem vállalkoznak, előbb-utóbb felbomlanak, érvelt Tőkéczki. Az újak belépési és felzárkóztatási költségeit senki nem akarja vállalni. /Bakk Miklós, Gazda Árpád: Taps és zápor a Tusványoson. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"
2003. július 30.
"A Communitas Alapítvány Ifjúsági Szaktestületétől nyolc udvarhelyszéki ifjúsági szervezet (Csekefalvi Ifjúsági Egyesület, Décsfalvi Küküllő Ifjúsági Egyesület, Agyagfalvi Fancsika Ifjúsági és Kulturális Egyesület, Bögözi Mozogjunk Ifjúsági Egyesület, Felsősófalvi Inovatív Egyesület, Szombatfalvi Gyermekekért Egyesület, SZINFO Alapítvány, Ifinet Egyesület) kapott az elmúlt napokban számítógépet - tájékoztatott Benedek Árpád Csaba, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, a szaktestület tagja. /Számítógépet kaptak az ifjúsági szervezetek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 30./"
2003. augusztus 1.
"Székelyszenttamás közigazgatásilag Oroszhegy községhez tartozik, lakóinak száma a múlt évi hivatalos népszámlálás szerint 129 volt. Vallását tekintve római katolikus falu, sokáig anyaegyháza volt a környező településeknek. A falu az 1333-34-es pápai tizedjegyzékben már szerepel, 1567-ben Zent Thomas, 1576-ban Szent Tamás alakban jegyezték fel nevét. A falu lakói magyarok, többségében római katolikusok. Mesterember kevés van a faluban, a fiatalok Udvarhelyre mennek. A farsang is kimaradt - elhúzódnak Ülkébe. Pünkösdkor a somlyói búcsúra mennek, régebben gyalog, most autóval. /P. Buzogány Árpád (HMKK - Udvarhelyszéki Iroda): "A fejlődés ahogy jő, minden marad el". = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 1./"
2003. augusztus 7.
"Újból terítékre került a hírhedt Cserehát-ügy. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere cáfolta Bágyi Bencze Jakabot, az Udvarhelyi Híradó tudósítóját, aki az UH aug. 5-i lapszámábanaz írta, hogy az Aris Industrie Rt. tulajdonosa, Aristide Roibu egyszer már felajánlotta megvételre a várost képviselő polgármesternek a csereháti épületet, de Szász elutasította az ajánlatot. Szász Jenő ezzel szemben dátumokat sorolt fel. 1996. június 7-én a svájci Basel Hilft egyesület pénzéből eredetileg udvarhelyszéki fogyatékos gyermekek számára épült csereháti iskolát Aristide Roibu a görög katolikus Szeplőtelen Szív apácarendnek adományozta. Szász Jenő frissen megválasztott polgármestert 1996. június 27-én iktatták be tisztségébe, így a felajánlás érdemben nem történhetett meg, mivel Roibu június hatodika után már nem gyakorolhatta a tulajdonosi jogokat (időközben az apácarend nevére telekkönyvezték az ingatlant), Szász pedig csak 27-ike után léphetett fel a város képviseletében. A 2000-ben hatalmon lévő Orbán-kormány arról biztosította Szász Jenőt, ha eléri, hogy a csereháti épület eladó legyen, a megvásárláshoz szükséges pénz átutalják számára. Az apácarend hallani sem akart a vásárról. A magyarországi kormányváltás után az udvarhelyi polgármester tájékoztatta a Cserehát-ügyről a magyar kormány- és államfőt, valamint az országgyűlési frakciókat. Előrelépés nem történt, csupán az építtető és a város közötti perekben érkeznek újabb és újabb fellebbezések. A ügy megoldását 2002-ben az RMDSZ és a kormánypárt egyezményében tűzték ki célként. Szász megállapította, az RMDSZ annak ellenére sem tudta megoldani a helyi közösség számára fontos kérdést, hogy Aristide Roibu ma már a PSD szenátoraként Verestóy Attila udvarhelyszéki RMDSZ-es szenátor kollégája, akivel a politikai együttműködés jegyében megtárgyalhatta volna a Cserehát-ügyet. /Zilahi Imre: Csúsztatott az újságíró. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./"
2003. augusztus 19.
"A közigazgatási törvény immár két éve lehetővé tette a magyar nyelv használatát azokban az önkormányzati testületekben, amelyekben a tanácsosok több mint egyharmada magyar nemzetiségű, ennek ellenére ezzel a joggal csak a színmagyar települések tanácsosai élnek. A vegyes lakosságú települések magyar tanácsosainak többsége ódzkodik az anyanyelvhasználattól. Egyesek a tolmácsolás költségeire, mások az időveszteségre hivatkozva mondtak le a magyar megszólalásról. Markó Béla RMDSZ-elnök viszont úgy véli: élni kell a kiharcolt joggal.Szatmárnémeti "Szimbolikus esetekben tartjuk indokoltnak a magyar nyelv használatát a szatmárnémeti tanács ülésein. Erre már volt is példa, ünnepélyesebb alkalmakkor voltak felszólalások magyar nyelven is" - jelentette ki Ilyés Gyula, a város alpolgármestere. Ilyés nem tartja indokoltnak a magyar nyelv használatát a határozattervezetek megvitatásakor. "Engem személy szerint zavarna, ha arra kellene várnom, hogy valaki minden mondatomat lefordítsa. Ráadásul legfeljebb a Hivatalos Közlöny fordítói ismerik kellőképpen magyarul azt a jogi nyelvezetet, amelyen a határozattervezeteket meg kell szövegezni" - jelentette ki Ilyés. A 25 tagú testületben 11 tanácsos magyar. A Szatmár megyei tanácsban is hasonló a helyzet, bár a tanácsosok számaránya alapján használhatnák a magyar nyelvet, erre csak kivételes esetekben kerül sor.Ilyés, aki az RMDSZ megyei elnöki tisztségét is betölti, elmondta, a megyében nem készítettek statisztikát arról, hogy melyik településen használják a magyar nyelvet tanácsüléseken. "A csak magyarok által lakott településeken természetes a magyar nyelv használata, ez már korábban is gyakorlattá vált" - jelentette ki Ilyés. Nagyszalonta A hajdúváros önkormányzati képviselői közül elsőként Mikló Ferenc tiszteletes szólalt fel anyanyelvén, a testület egyik tavalyelőtti ülésén. Mikló Ferenc előbb magyarul, majd románul adta elő mondandóját, mire az egyik kormánypárti tanácsos megjegyezte, hogy a törvény fordított sorrendet ír elő. A szalontai tanácsüléseken annak ellenére sem lett bevett gyakorlat a magyar nyelvű megszólalás, hogy az önkormányzati képviselők kétharmada magyar, s egyikük-másikuk igencsak töri a román nyelvet. Tódor Albert polgármester néhányszor maga vállalta a tolmács szerepét, majd hozzáteszi: "Röhej az egész." Illyés Lajos, az RMDSZ-frakció szóvivője úgy látja, a polgármester és a polgármesteri hivatal hanyagsága miatt nem szólhatnak anyanyelvükön a tanácsüléseken a magyar önkormányzati képviselők.Sepsiszentgyörgy Háromszéken a többségi magyar lakosság arányának tükrében nem kellett volna gondot okoznia az anyanyelvhasználatnak a tanácsüléseken, ám az elmúlt két évben több vitát kavart a téma. A sepsiszentgyörgyi tanács például elindította a testvérváros Ferencvárostól ajándékba kapott tolmácsgépet, ám a három román önkormányzati képviselő visszautasította a fülhallgatók használatát. Nem voltak hajlandóak érdemben részt venni az üléseken, nem értették a magyarul elhangzó szövegeket, és minden esetben a határozatok ellen szavaztak. Végül majdnem két év elteltével született meg a kompromisszum, a három román tanácsosnak kis hangfalakon hangosítják ki a tolmács fordítását, ha pedig közülük kerül ki a gyűlésvezető, románul zajlik a soros ülés, ám a magyar tanácsosok magyarul mondják el felszólalásukat.A megyei tanácsban a törvény életbelépése óta kétnyelvűen zajlanak az ülések. A határozatokat románul és magyarul egyaránt felolvassák, és a magyar hozzászólók is elmondják mindkét nyelven mondanivalójukat. Gondot okoz a szövegek fordítása, sok esetben helytelenül, bikkfanyelven hangzanak a határozatok. Kovászna Kovászna város lakosságának 68 százaléka magyar, a tanácsülések a mai napig románul zajlanak. Hosszas viták és egyeztetések után tavaly tavasszal született egy határozat, amely szerint a magyar tanácsosok magyarul is felszólalhatnak, és tolmács fordítja románra hozzászólásukat. Öt tanácsülés után azonban visszatért a régi rend, így ma csak akkor hangzik el magyar szó a kovásznai tanácsban, ha egy-egy képviselőnek eszébe jut anyanyelvén hozzászólni, és ugyancsak ő fordítja románra mondanivalóját. A kovásznai városháza rugalmasan kezeli az értesítők kétnyelvűségét is. Alkalmanként kiadnak magyar értesítőt is a tanácsülés aktuális napirendi pontjaival, de van, amikor csak románul értesítik a képviselőket.Székelyudvarhelyen a helyi tanács minden tagja, a polgármester és a városházi alkalmazottak túlnyomó többsége magyar anyanyelvű, vagy folyékonyan beszél magyarul. Ennek köszönhetően már az önkormányzati törvény életbelépése előtt is magyarul folytak az ülések munkálatai, az itt hozott határozatokat pedig - akárcsak most - románul fogalmazták meg. Már első mandátuma idején Szász Jenő polgármester bevezette az elektronikus ülésvezető berendezés használatát, és azóta - a nagyobb hitelesség kedvéért - a jegyzőkönyv hangfelvétel alapján készül. A 95 százalékban magyarok lakta település önkormányzati testületének nincsen román anyanyelvű tagja, így szinkronfordításra nem mutatkozott igény. Előfordul, hogy a testület RMDSZ-es frakciója és a független polgármester között elmérgesedett politikai viták rábírják Mircea Dusát, a megye prefektusát az udvarhelyi tanács egyes ülésein való részvételre - ilyenkor mindenki megpróbál románul fogalmazni. Zavaró viszont, hogy a magyarul folytatott viták során a székely városatyák román közigazgatási kifejezéseket udvarhelyszéki tájszólással, különösebb magyarítás nélkül használnak. "A komiszió elolvasta az amplaszamentről szóló anekszát, és hozott egy decsíziót" - hangzott el.Szováta Maros megye városai közül a törvény mindössze Marosvásárhelyen és Szovátán teszi lehetővé az anyanyelv használatát. Míg az etnikai összetétel rendkívül egyszerűvé teszi a helyzetet a fürdővárosban, a megyeszékhelyi önkormányzatban többször is ajtócsapkodással végződő kirohanásokat váltott ki a törvény érvényesítése. Szovátán a 19 tanácsos mindegyike magyar nemzetiségű, az önkormányzati ülések magyar nyelven folynak. Hegyi Mihály szovátai alpolgármester elmondta, hogy a határozattervezeteket két nyelven ismertetik, a vita viszont magyarul folyik. "Abban az esetben, ha a teremben románok is tartózkodnak, lefordítjuk az elhangzottakat. Határozataink is mindkét nyelven napvilágot látnak a hivatal által kiadott Szovátai Hírmondó című, havonta megjelenő lapunkban" - nyilatkozta Hegyi.Marosvásárhely Vásárhelyen eddig jóformán csak Ráduly Levente élt az anyanyelv-használati joggal, ami kezdetben a kisebbségben lévő román tanácsosok egy részének felháborodását váltotta ki. Az egységpárti Mircea Stefanovici többször is kirohant a teremből, becsapva maga mögött az ajtót. Példáját időnként a PRM tagjai is követték. Szintén Ráduly az, aki több ízben is szorgalmazta a már szinte két éve megszavazott, de a mai napig is "várakozó listán" szereplő fordítógép beszerzését. Az RMDSZ frakcióvezető-helyettese, Kolozsváry Zoltán kijelentette, hogy ő soha nem fog magyarul beszélni a tanácsüléseken. Operativitás szempontjából Fodor Imre alpolgármester is indokolatlannak tartja az állandó kétnyelvűséget. "Vannak olyan dolgok, amit magyarul kell elmondani, de nem mindent. Az átlagos harminc napirendi pont nem is teszi lehetővé, hogy beférjünk az időbe" - állítja Fodor. A volt polgármester viszont azt sérelmezi, hogy utódja leszűkítette az anyanyelv-használatot a hivatalban. /Ódzkodnak az anyanyelvhasználattól. = Krónika (Kolozsvár), aug. 19./"
2003. augusztus 29.
"A 70 éves András Ferenc műkedvelő festő festményeivel emléket állított Zetelakának, valamint a környező falvaknak: Zeteváraljának, Deságnak, Ivónak, Küküllőmezőnek és Sikaszónak. Idén az Udvarhelyszéki Kulturális Központ szervezésében a nyugdíjasok székházában van jelen akvarelljeivel olajfestményeivel. /Nagy Aranka (NyÖp): Köszöntjük a 70 éves András Ferenc műkedvelő festőt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 29./"
2003. szeptember 5.
"A római katolikusok lakta Atyha faluban a 317 lakóház közül többet lebontottak. Hadnagy Albert falufelelős megmutatta a kultúrotthont, mellette a világháborús emlékművet. Az 1600-as évekből voltak anyakönyvek az egyháznál, ezeket a megyei levéltárba vitték. 1966-ban 765, 1977-ben 413, 1992-ben 342, jelenleg 250 lakója van a falunak. A hegyen, a temető fölött egy kápolna van, most kb. 100 éves, gyenge állapotú. Egyetlen tanítónő és egy óvónő oktatja az atyhai gyermekeket, múlt tanévben az első osztályban 1, a harmadikban 7 gyerek tanult. Vezetékes telefon nincs a faluban, maroktelefont használnak. Nincs munkaerő, ősszel etédieket is hívnak dolgozni. Az elhunyt Vinczeffy László néprajzi gyűjteményét megmutatják meg a faluba látogatónak. Vinczeffy László 1989. januárjában a magyar tévések előtt beszélt a falurombolásról. Simó Márton munkája a Kétszáz éves az atyhai templom (1999) című emlékkönyv, most meg Az utolsó tanító címmel regénye jelent meg. A szerző áttelepült Magyarországra. Janitsek Jenő és Szőcs Lajos Atyha jelenkori és történeti hely- és családnevei című munkája a Magyar Névtani Dolgozatok 158. füzeteként jelent meg (Budapest, 1998). /P. Buzogány Árpád (Hargita Megyei Kulturális Központ Udvarhelyszéki Iroda): Jóízű emberek és elvándorolt százak faluja - Atyha. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 5./"
2003. szeptember 10.
"Hargita és Kovászna megye felszámolását, a Székelyföld területi-közigazgatási újrafelosztását szorgalmazó törvénytervezetet nyújtott be a Nagy-Románia Párt tíz képviselője, illetve egy független honatya. A PRM-s honatyák azt javasolják, hogy Kovászna megyét csatolják Brassó megyéhez, aminek eredményeként egy 700 ezer lakosú, 70 százalékban román nyelvterület jönne létre. A 86 százalékban magyarlakta Hargita megyének felosztására két lehetőséget is látnak a törvénytervezet megalkotói. Egyrészt a két történelmi vidék, Csík- és Udvarhelyszék elkülönítését oldanák meg oly módon, hogy Csík-vidéket Maros megye északi részével csatolják össze, Maroshévíz megyeszékhellyel, míg Udvarhelyszéket a Nagy-Küküllő vidékével csatolnák egybe, amelynek megyeközpontjává Segesvárt jelölnék ki. Az újonnan létrehozott megyék így mindkét esetben román többségű területek lennének. /I. F.: Veszélyes a Székelyföld? = Krónika (Kolozsvár), szept. 9./ Ezenkívül bizonyos települések nevét is meg szeretnék változtatni. Szerintük Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Kézdivásárhely neve ezentúl Udvarhely (Odorhei), Keresztúr (Cristureni) és Barca-Vásárhely (Targu-Barsei) kellene hogy legyen. /Megszüntetnék Kovászna és Hargita megyét. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./"
2003. szeptember 17.
"Még 2003-ban fel kell állítani az aradi Szabadság-szobrot - fogalmazták meg a Területi RMDSZ-elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) szept. 16-i bukaresti ülésén. Két területi elnök is kötött mandátummal érkezett a megbeszélésre, és éppen ez a két területi elnök, az aradi Király András és a Fehér megyei Rácz Levente képviselte a legsarkosabb véleményt a tanácskozáson.Az Arad megyei szervezet operatív tanácsa elhatározta, ha szeptember 30-ig nem születik kedvező döntés a szobor felállítása ügyében, felfüggesztik az együttműködést a kormánypárttal. Szerintük "a szobrot még ebben az évben fel kell állítani a Tűzoltó téren, ott, ahol a városi tanács kijelölte a helyet számára. Beleegyezünk a megbékélési park létesítésébe, de azt nem lehet összekötni a szobor ez évben történő felállításával." Rácz Levente, a Fehér megyei szervezet elnöke elmondta, Fehér megyében a megbékélési parkot nem tartják megoldásnak a Szabadság-szobor felállítására. "A szobor felállításának az esetleges elmulasztása a PSD-vel való együttműködés szakítópróbája. Ez az utolsó csepp a pohárban. Erről a szimbólumról lemondani nem lehet - jelentette ki Rácz Levente. - A kollégáimhoz máris számtalan arra utaló visszajelzés érkezett, hogy az emberek nem tudják elképzelni a Szabadság-szobrot egy olyan emlékparkban, amelyikben mondjuk Axente Severnek vagy Avram Iancunak is emléket állítanak. Fehér megyében ma nekik köszönhetően van szórványban a magyarság - magyarázta az elnök. - Félő, hogy a javasolt hibridmegoldás az egykori Petőfi-Schiller Egyetem tervéhez hasonlítana."Verestóy Attila udvarhelyszéki RMDSZ-elnök szerint "Megjelent a román elit részéről egy kőkemény nacionalizmus". Verestóy hangsúlyozta, mindez azért jelenhetett meg, mert az ellenfelek megérezték a magyarság széthúzását. A szenátor a belső széthúzással kapcsolatos dolgok mielőbbi rendezését tartja a legsürgetőbb feladatnak. "Ha létezik és egyértelmű a szolidaritás a romániai magyarság körében, ha az RMDSZ valóban be tudja tölteni azt a szerepet, amiért létrehoztuk, meg tudjuk oldani a Szabadság-szobor ügyét, el fogjuk érni az alkotmány kedvező módosítását, és létre tudjuk hozni a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar karokat - sommázta véleményét. Egyvalamit kinevezni szakítópróbának arra utalna, hogy nem látnánk a magyarság szélesebb érdekeit - magyarázta Verestóy. A Kolozs megyei szervezet elnöke, Kónya-Hamar Sándor a határozott fellépést szorgalmazta annak érdekében, hogy a szobor még az idén a talapzatra kerüljön. Meglátása szerint azonban a kormánypárttal kötött megállapodást már csak azért sem lehet felmondani a Szabadság-szoborra való hivatkozással, mert a szobor felállítása nem szerepel az idei évre kötött megállapodásban./Gazda Árpád: Határidő a szoborállításra. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Szabadság-szobor okt. 5-re történő felállítását nem látja reálisnak. Felmerült, hogy a Szabadság-szobor ügye veszélyezteti a protokollumot, de egyelőre olyan javaslat, hogy felbontsák a megállapodást, nem született, mondta. Az újságíró közbevetette, hogy az aradi RMDSZ már kilátásba helyezte a megyei protokollum felfüggesztését. Markó erre helyesbített: Országos szinten nem hangzott el ilyen javaslat. Valószínűleg határidőhöz kötött "igen" válasz várható, mondta, hozzátéve, nem szeretné megelőlegezni az Operatív Tanács döntését. /Salamon Márton László: Markó feltételekhez kötött "igen"-re számít az Operatív Tanács ülésén. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./"
2003. október 2.
"Aradon tartják első egyeztetésüket az RMDSZ ellenzékének számító politikai erők. 2002. febr. 6-án alakult meg az RMDSZ képviselőházi frakciója keretében a Polgári Szárny kilenc képviselővel /Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly/. A Polgári Együttműködés Tanácsa (PET) 2002. máj. 25-én, a marosvásárhelyi Vártemplomban alakult meg az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, a Reform Tömörülés és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ból kizárt képviselőinek együttműködési nyilatkozata alapján. A PET a későbbiekben nem tevékenykedett. "A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) valamennyi székelyföldi településen indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő, az MPSZ elnöke. - Azt is fontolgatjuk, hogy Erdély olyan településein, ahol legalább 15 százalékos a magyarság aránya, szintén indítsuk jelöltjeinket." Szász Jenő elmondta, az Udvarhelyért Polgári Egyesületből alakult Magyar Polgári Szövetség annak lehetőségét is mérlegeli, hogy Kolozsváron is beleszóljon a helyhatósági választások kimenetelébe. Szász Jenő úgy vélte, Kolozsváron az MPSZ csak azokat a magyarokat mozgósítaná, akik amúgy nem mennének el szavazni. Szász hangsúlyozta: megegyezés született, hogy a Maros megyei Polgári Mozgalom jelöltjei szintén az MPSZ színeiben indulnak majd.A Magyar Polgári Szövetség megalakulását ez év márc. 31-én jelentették be; a székelyföldi polgári körök és egyesületek alulról szerveződő ernyőszervezeteként határozta meg önmagát. A nyolctagú vezető testület által irányított MPSZ-ben a hat székely széket (Csík, Udvarhely, Sepsi, Gyergyó, Kézdi és Maros) nyolc személy képviseli. Szász Jenő közölte, a legnagyobb problémát az infrastruktúra hiánya okozza. "Székházgondjaink vannak a területi szervezeteknél; irodákra van szükségünk ahhoz, hogy az adminisztrációt működtethessük. A pénzek ugyanakkor kizárólag az RMDSZ-hez érkeznek; mindennek ellenére bizakodóak vagyunk" - jelentette ki az MPSZ elnöke. "A Polgári Mozgalom az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta Tőkés András, a Maros megyei szervezet elnöke. A Polgári Mozgalom a civil társadalom részeként kívánja kifejteni tevékenységét, hivatalos bejegyzése folyamatban van. A mozgalomnak megyeszerte 36 polgári kör a tagja, közülük a legkisebb tíz, a legnagyobb 41 személyből áll; Tőkés 600 körülire becsülte a Polgári Mozgalom tagjainak számát. A mozgalom azokon a Maros megyei településeken veszi fontolóra az önálló jelöltállítást, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot. Alternatívát szeretnének nyújtani a megye magyarságának a választásokon, anélkül azonban, hogy a magyar tanácsosok és polgármesterek számát veszélyeztetnék. A Polgári Mozgalom jan. 25-én alakult meg a Maros megyei Kiskenden huszonegy Maros megyei polgári kör képviselőinek részvételével. Előkészítői, elsősorban Tőkés András marosvásárhelyi tanár, a magyarországi polgári köröket tekintették mintának. Szőcs Géza, az RMDSZ egykori főtitkára központi fekvésű ingatlanját ajánlotta fel a Polgári Mozgalom székházának, ezt két hét múlva avatják fel, ezután pedig állandó irodaszolgálatot biztosítanak. A Magyar Polgári Egyesület neve elé csak helymeghatározásként szokták odatenni a "nagyváradi" szócskát, magyarázta a 2003 februárjában bejegyzett egyesület elnöke, Sárközi Zoltán. Bihar megyei településeken kívánnak jelölteket állítani a helyhatósági választásokon "ott, ahol megtehetjük, és nincs veszélyben a magyar önkormányzatiság" - jelentette ki Sárközi Zoltán. Az alkotmánymódosítási népszavazáson a nemre biztatják az erdélyi magyarságot. A szatmárnémeti Magyar Polgári Egyesületet ez év elején jegyezték be hivatalosan Pro Civitate Egyesület néven. A szervezet elnöke, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő idén szeptemberben azt állította, Szatmár megyében a szavazati joggal rendelkező magyarok 35-40 százaléka eltávolodott az RMDSZ-től, és ez indokolja a Magyar Polgári Egyesület (MPE) létrehozását. Az MPE Pécsi szerint úgy nyújt alternatívát, hogy közben a rájuk szavazók ahhoz is hozzájárulnak: több magyar nemzetiségű tanácsost és polgármestert juttassanak mandátumhoz. Pécsi hangsúlyozta: az egyesület nem osztja meg a magyarságot. A Pro Civitate soraiba az augusztusban rendezett Szatmárnémeti Fórum során 450-en csatlakoztak, taglétszáma azóta ezerre duzzadt. Sepsiszentgyörgyön márc. 28-án tartotta alakuló ülését a Polgári Frakció. A Polgári Frakciót tíz sepsiszentgyörgyi RMDSZ-tanácsos alakította meg, akik kiváltak az RMDSZ városi tanácsi frakciójából, mely összesen 17 tagú (a sepsiszentgyörgyi tanácsnak 21 tagja van). A csoport később Kovács István unitárius lelkész, majd Kovács István állatorvos kiválásával nyolctagúvá vált. A frakciót Tulit Attila vezeti, aki a sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalomban és a Székely Nemzeti Tanács szervező munkájában is komoly szerepet vállal. A frakcióvezető leszögezte: a megalakulandó Székely Nemzeti Tanács nem indul a választásokon, közképviseleti testületként egyetlen célt fogalmazott meg, a székelyföldi autonómiastátus parlamenti elfogadtatását. A Polgári Mozgalom azonban az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indít jelölteket. Nem alakította még ki álláspontját az önkormányzati választások tekintetében a Reform Mozgalom. Szilágyi Zsolt elnök jelezte, nem is állt szándékukban, hogy a mozgalmat a bíróságon is bejegyezzék. A képviselő elismerte, a Reform Mozgalomnak már nem sikerült azt a politikai súlyt megőriznie, amit egykor a Reform Tömörülés RMDSZ-platform jelentett. Legfontosabb tevékenysége a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megszervezése volt. Úgy vélte, ennek ellenére szükség van a mozgalomra, mert közvetíthet a az RMDSZ belső ellenzéke és a szövetségen kívüli ellenzék között. A Reform Mozgalom megalapítását márc. 8-án Marosvásárhelyen határozták el a Reform Tömörülés hatodik kongresszusának küldöttei azt követően, hogy a platform a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus után kialakult helyzet miatt feloszlatta önmagát. Az alakuló ülés arról döntött, hogy a legkevesebb tíz tagból álló helyi csoportok egy székelyföldi, egy közép-erdélyi és egy partiumi-bánsági regionális tanácsot hoznak létre. Szilágyi elismerte, a regionális tanácsok megalakítása jövőre marad. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete /EMNT KT/ márc. 14-én a kolozsvári fórumon alakult meg. Akkor a fórummozgalmat elindító Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára 19 tagját választották meg. A kezdetektől András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Wanek Ferenc neve szerepelt a névsorban. Utólag Bodó Barna és Somai József kilépett e testületből, amely az írásban kért javaslatok alapján a már megválasztott személyek szavazatával 31 tagúra bővült. Ápr. 27-én, a székelyudvarhelyi fórumon csatlakozott a testülethez Andrássy Árpád, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Farkas Csaba, Ferencz Csaba, Egyed József, Izsák Balázs, Márton Zoltán, Mátis-Halmágyi Jenő, Sándor József, Sántha Pál Vilmos, Tófalvi Zoltán és Tulit Attila. Székelyudvarhelyen választották meg az öttagú ügyvivő testületét is, melynek soros elnöke Toró T. Tibor lett, tagjai Boros Zoltán, Márton Zoltán, Szász Jenő és Szilágyi Zsolt. Wanek Ferenc lemondása nyomán a testület Bencze Tiborral egészült ki 31 tagúra. A székelyudvarhelyi fórum résztvevői közfelkiáltással fogadták el azt a határozatot, mely szerint Tőkés Lászlót az erdélyi magyar nemzeti közösség tiszteletbeli elnökévé nyilvánították. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT) által szervezett szilágysomlyói fórum állásfoglalásban javasolta az erdélyi magyarságnak, szavazzon nemmel az alkotmánymódosításra kiírt népszavazáson. Az ügyvivő testület soros elnökévé aug. 22-én választott Szilágyi Zsolt feloldhatónak érezte az abban rejlő ellentmondást, hogy képviselőként megszavazta az alkotmánymódosítási törvényt, az ügyvivő testületben viselt tisztsége alapján viszont annak népszavazási elutasítására biztatja a közösséget. A képviselő Szilágysomlyón sokadszor hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem vesz részt az önkormányzati választásokon. Ez az autonómia-statútumokat majdan kidolgozó és elfogadó erdélyi magyar parlament szerepét kívánja betölteni. A Székely Nemzeti Tanács gondolata 2003. jún. 21-én merült fel a Csíkszeredában lezajlott, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) által kezdeményezett konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai júl. 8-án, Csomafalván megalakították a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kezdeményező Testületét. A testület által kiadott közlemény szerint rendeltetésüknek tekintik elősegíteni a széki nemzeti tanácsok megalakítását, és összehangolni ezek tevékenységét a Székely Nemzeti Tanács létrehozása érdekében. Az SZNT feladata lesz utóbb a Székelyföld autonómia-statútumának a véglegesítése, és annak benyújtása Románia parlamentjéhez a törvényerőre emelés céljából. Aug. 5-én az SZNT kezdeményező testülete Sepsiszentgyörgyön elhatározta a Települések Székely Tanácsai küldötteinek kijelölését, melyre okt. 12-éig kerül sor. A nyolc Széki Székely Tanács - Kézdiszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Marosszék, Csíkszék, Gyergyószék, Udvarhelyszék és Bardóc-Miklósvárszék - megalakításának tervezett időpontja okt. 19-e. Emellett a Székely Nemzeti Tanács közvitára bocsátja a székelyföldi autonómia statútumát. A kezdeményező testület munkadokumentumként elfogadta a Csapó József által kidolgozott Székelyföld Autonómia Statútumának tervezetét, s felkérte a volt RMDSZ-szenátort a testület szóvivői teendőinek ellátására. /Erőegyesítésre készül a romániai magyar ellenzék. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 4.
"Az ITD Hungary és az udvarhelyszéki RMDSZ társszervezésében okt. 3-án magyarországi és erdélyi magyar vállalkozók számára tartottak előadásokat politikusok és a meghívott szakintézetek vezetői Székelyudvarhelyen. Hargita megye Kereskedelmi és Iparkamarájának elnöke, Bogos Zsolt megítélése szerint Hargita megyében az üzletnek "becsülete van". Németh Attila, az Új Kézfogás Közalapítvány irodaigazgatója elmondta, az új kuratórium elsősorban közösségeket, és nem egyéneket kíván támogatni, jövőre a határon túli magyar lakta térségek közül pedig Vajdaság és Kárpátalja kap nagyobb figyelmet - azonban az Erdélyből érkező pályázatok között sem osztanak szét kevesebb forintot, mint eddig. A székelykeresztúri Magánvállalkozók Szövetségének elnöke, Csáka József a térség gazdasági lehetőségeit, Márk Péter, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgató-helyettese pedig a társaság erdélyi befektetéseit ismertette. / Pontos elszámolás, hosszú barátság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./"
2003. október 6.
"Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete elítélte Ráduly Róbert csíki területi elnök körlevelét, amelyben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tevékenységének támogatására szólított fel. A testület hasonló okokból felfüggesztette széki alelnöki tisztségéből Farkas Csaba székelykeresztúri RMDSZ-elnököt. Ráduly Róbert szerint ez: fokozódó "boszorkányüldözés". /Csinta Samu, Zilahi Imre: Kemény udvarhelyszékiek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./"
2003. október 7.
"Az Udvarhely Széki RMDSZ elnöksége ülésezett. Az elnökség állást foglalt az alkotmánymódosító népszavazáson az igenszavazattal történő támogatás mellett. Az elnökség nevében Verestóy Attila szenátor közleményt adott ki, ebben elítélte a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete által nyilvánosságra hozott dokumentumokat. A "Felhívás a székelységhez" című dokumentum a székelyföldi választókat megtévesztő, félrevezető, súlyos ferdítéseket és csúsztatásokat tartalmaz. Az elnökség Farkas Csaba keresztúri RMDSZ-elnök, udvarhelyszéki alelnök távollétében hozott döntést, elfogadhatatlannak ítélték Farkas Csaba széki alelnöki és SZNT KT ügyvivői kettős minőségét. Ezért Farkas Csaba széki alelnöki minőségének felfüggesztéséről döntöttek. Ugyanakkor javasolják a székelykeresztúri városi RMDSZ- szervezetnek, hogy döntsenek Farkas Csaba RMDSZ tagságát illetően. Ráduly Róbert Kálmán csíki területi elnök körlevelével az RMDSZ választott tisztségviselőihez, helyi RMDSZ elnökökhöz, polgármesterekhez, alpolgármesterekhez és tanácsosokhoz fordult a Székely Nemzeti Tanács nevű szervezkedés támogatása ügyében. Az elnökség szerint ezen szervezkedés választott RMDSZ tisztségviselők bevonásával történő legitimálása erkölcstelen és alapjaiban veszélyezteti a különböző autonómiaformák megvalósításában ez idáig elért eredményeket. /Az Udvarhely Széki RMDSZ elnöksége nevében Verestóy Attila szenátor: Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./"
2003. október 10.
"Megjelent Sepsiszéki Nagy Balázs Székelyföld falvai a 20. század végén. Udvarhelyszék, Hargita megye /Nap Kiadó, Budapest/ című könyve. Ez a Székelyföld falvainak jelenkori helyzetét bemutató, négykötetesre tervezett könyvsorozat harmadik kötete. A 2000 júniusa és 2002 májusa közötti egyszemélyes terepmunkán alapuló faluleírások 128 udvarhelyszéki településre kalauzolnak el. Sepsiszéki Nagy Balázs a 90-es évek második felében Orbán Balázs leírásának megismétlésére vállalkozott. Könyve az idők múlásával történeti kútfő értékű lesz. Ki tudja, lesz-e még valaki, aki ötven vagy száz év múlva ismét bejárja ezt a vidéket, a Székelyföldet, és mit talál. Mi jellemzi a kötetet? A személyes emberközelség, az élő kapcsolat a tájjal, a településsel, szellemi, gazdasági, polgári vezetőivel, a csordapásztortól a lelkipásztorig. A Sepsiszéki Nagy Balázs így vallott könyvéről, megírásának szükségszerűségéről: "Ez a könyv egy nemzetmentő stratégiának is részét kívánja képezni. Bajban van az erdélyi magyarság, szerintem az egész magyarság, és ahhoz, hogy jövőstratégiát közösen építsünk, szükség van ilyen munkákra. A IV., a marosszéki kötet befejezése után tervezek egy olyan tanulmányt készíteni, amelyet el fogok juttatni felelős magyar politikusokhoz. Vázolnám, mit tehetnénk a gazdaságilag hátrányos helyzetű vidékek megmentéséért. Eszembe jut a Homoródmente, ahol olyan falvak vannak, amelyekben a lakosság átlagos életkora 60 év fölötti. Hogy lehetne megmenteni a magyar jövő számára?" A kötet külön értéke, hogy a faluleírások után a kötetben szereplő, Udvarhelyszékhez kötődő neves személyiségek rövid életrajzai, majd a tájszavak és a rövidítések magyarázatai, végül a magyar-román és román-magyar helységnévtár következik. /Bán Péter: Udvarhelyszék falvai. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 10./"
2003. október 11.
"Okt. 10-én tartották az udvarhelyszéki RMDSZ küldöttgyűlését, melyen megfosztották Farkas Csabát alelnöki tisztségétől. A testület azzal indokolta döntését, hogy Farkas funkciója összeegyeztethetlen a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének ügyvivői tisztségével. Farkas Csaba székelykeresztúri RMDSZ-elnök, a helyi szervezet megerősítette őt elnöki tisztségében. Verestóy Attila szenátor bűnösöknek nevezte azokat, akik azt tanácsolják a választóknak, szavazzanak nemmel a referendumon. /Zilahi Imre: Leváltották Farkas Csaba alelnököt. = Krónika (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 16.
"Okt. 15-én Székelyudvarhelyen is megalakult a Székely Tanács, amelynek elnökévé Gyöngyössi Jánost választották, az alelnök Jakab Attila, a titkár pedig Andrészek Csaba lett. Szász Jenő polgármester bevezető beszédében ismertette az SZNT megalakulásának történetét és terveit. Székelykeresztúron okt. 14-én alakították meg a helyi Székely Nemzeti Tanácsot. Farkas Csaba megbízott ügyvivő leszögezte: az SZNT civil szerveződés, amely nem politikai célok elérésére, hanem az önrendelkezéssel kapcsolatos közösségi akarat megfogalmazására törekszik. Az elnöknek megválasztott Székely Attila megjegyezte, hogy az Udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéből Farkas Csabát is úgy menesztették nemrég, mint 1995-ben őt. Balázs Melinda orvos és Fülöp Lajos múzeumigazgató - akiket az alelnöki és titkári tisztségek betöltésére kértek fel - közölték, csak ideiglenesen, a választásokig vállalják a tisztséget. Székelykeresztúron hiába próbálták fizetett hirdetésként közzétenni az alakuló ülés helyszínét és időpontját a helyi kábeltévé képújságában: azt a választ kapták, hogy tiltó parancs érkezett "fentről". A székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében tegnap este hét órakor kezdődött a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülése, amelyre több mint százötvennégy szimpatizáns gyűlt össze. Szász Jenő polgármester bevezető beszédében ismertette az SZNT megalakulásának miértjét, a célokat, terveket, majd megválasztották az SZNT helyi vezetőit. /Zilahi Imre: Nem politikai célokat követnek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./"
2003. október 17.
"Agyagfalva a székelység önállóságának, szabadságért való küzdelmének, de mindenekelőtt társadalompolitikai egységének máig ható jelképe, hangsúlyozta Markó Béla RMDSZ-elnök okt. 16-án, az Agyagfalvi Nemzetgyűlés 155. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen. Az Agyagfalva 1848 Alapítvány, valamint az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete által megrendezett megemlékezésen jelen volt dr. Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke, Antal István és Asztalos Ferenc RMDSZ képviselők, továbbá az udvarhelyszéki és a helyi RMDSZ-képviselői. A tudományos ülésszakon dr. Hermann Gusztáv Mihály a székely közigazgatásról és identitástudatról, Kolumbán Zsuzsanna az agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésről, valamint Zepeczáner Jenő Udvarhelyszéknek az 1848-49-es forradalomban betöltött szerepéről tartottak előadást. - A székelység megmaradásának évszázados titka a közösség önállóságában, szabadságszeretetében és egységében van - hangsúlyozta Markó Béla. /Megemlékezés Agyagfalván. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./ "
2003. október 24.
"Okt. 23-án Székelyudvarhelyen is megalakult a helyi székely tanács - tájékoztatta a Krónikát Katona Ádám, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének udvarhelyszéki tagja. A művelődési otthonban tartott gyűlésre - a rossz útviszonyokra való tekintettel - nem hívták meg a Székelykeresztúr környéki települések küldötteit, ezért egyelőre tisztségviselőket sem választottak. A tisztségviselők megválasztására az október 26-i sepsiszentgyörgyi gyűlés alkalmával kerítenek sort. Székelyudvarhelyen a helyi székely tanács alakuló ülésén több mint két tucat ember képviselte az Udvarhely környéki mintegy 20 települést. Katona Ádám elsősorban a félelemmel magyarázta a viszonylag szerény jelenlétet, mint elmondta, a települések elöljárói különböző zsarolásoknak is ki voltak téve. /L. J.: Udvarhelyszéki tanács alakult Székelykeresztúr nélkül. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./"
2003. október 27.
"Mintegy 180 küldött és 250-300 érdeklődő vett részt okt. 27-én, vasárnap a Székely Nemzeti Tanács megalakulásán Sepsiszentgyörgyön. Bár eredetileg nyolc széki Székely Tanácsból kellett volna megalakulnia a Nemzeti Tanácsnak, az egyik szék, a Csík széki tanács megalakulását egyelőre elhalasztották. A már megalakult székek: Sepsi, Orbai, Kézdi, Bardócz-Miklósvár, Maros, Udvarhely, Gyergyó Szék. A küldöttek megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot, elfogadták a házszabályt, nyolc szakbizottságot létesítettek, amelybe minden székből delegáltak küldöttet. Elnöknek Csapó József volt RMDSZ-es szenátort választották meg. A Székely Nemzeti Tanács több dokumentumot fogadott el. Kiáltványt arról, hogyan képzelik el az autonómiát, amelyet elküldenek a román és magyar parlamentnek és kormánynak, továbbá eljuttatnak az Európai Unió országainak is kérve, hogy támogassák az elképzelést. Elfogadtak továbbá egy-egy határozatot a Székelyföld területi autonómiájáról, a Székely Nemzeti Tanács képviseletéről az EMNT-ben, és megfogalmaztak egy kérést, amelyet Mádl Ferenc magyar köztársasági elnöknek nyújtanak majd át, és amely arról szól, hogy a Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi magyarság nevében igényli a kettős állampolgárságot. /Megalakult a Székely Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ Sorsfordító nap ez a mai - fogalmazott Tulit Attila -, az önvédelmi harc egy formája, elorzott jogaink visszaszerzéséért önként vállalt feladat. A széki elnökök beszámoltak a települési tanácsok megalakulásáról. Gazda József az orbaiszéki helyzetet mutatta be: 17 településből 8-ban alakult meg a tanács, Kézdiszéken - Sántha Imre bejelentése szerint - 31 településből 8-ban, Sepsiszéken 31 településből 23-ban - közölte Balla Barna. Miklósvár-Bardocszék 18 településből 16-ban megalakult a tanács, jelezteKrizbay Imre, aki elmondta, ők vállalták fel a szórványban, Alsórákoson, Ürmösön és Apácán is a szervezést. Gyergyószéken - Áros Zsolt közlése szerint - 11 helységben alakult települési tanács, Udvarhelyszéken - jelentette Dancs Lajos széki elnök - három városban és 21 községben alakították meg a tanácsokat. Marosszék 113 településén igen jól indult a szervezés - mondta Fodor Imre -, de a rendőrségi zaklatások miatt megtorpant, mégis öt városban és 18 településen megalakultak a tanácsok, s a munka folytatódik. Csíkszék - jelentette az ülésnek Sántha Pál Vilmos, a kezdeményező testület tagja - lemaradt a szervezésben, csak három településen és a megyeszékhelyen alakult meg az NT, ő is vállalta, hogy a munkát folytatják.Ezt követően egyhangú döntéssel megválasztották a Székely Nemzeti Tanács elnökének dr. Csapó Józsefet, a székelyföldi autonómiaprogram kidolgozóját. Létrejött a Székely Nemzeti Tanács. Az SZNT állandó bizottsága, melynek tagjai egyben a testület alelnökei: Borsos Géza, Ferencz Csaba, Gazda József, Izsák Balázs, Kónya Ádám, Szász Jenő, Tulit Attila, György Attila, Bán István. Az SZNT jegyzőivé választották András Imrét, Andrási Árpádot és Farkas Csabát. A testület nyolc szakbizottságának elnökeit és tagjait az elkövetkezőkben választják meg, illetve jelölik ki. Üdvözölte az SZNT-t Szilágyi Zsolt képviselő, aki az erdélyi magyarság eredményes politizálásának akadályát a félelemben és közönyben látja. Szász Jenő, a Polgári Szövetsége elnöke a magyar jövő megteremtésének szükségességéről beszélt, Vekov Károly képviselő, a Nemzetépítő Platform vezetője a székelység önmagára ébredésének rendkívüli pillanatát köszöntötte, Katona Ádám, az EMK elnöke vállalta, hogy egy év alatt megszervezi Udvarhelyszék 500 településén a tanácsokat. Hatalmas taps fogadta Orbán Viktor levelét.Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök Brüsszelből köszöntötte az SZNT-t, ahol a református egyház nevében átadták az alkotmányozó konventnek híveik ama követelését, miszerint az új Európa alkotmánya foglalja magába Európa keresztény gyökereit, s rögzítse a számbeli őshonos kisebbségek autonómiához való jogát. Üdvözölte a SZNT-t Ágoston András, a VMDP elnöke, Zabolai Csekme Éva, Fejes Rudolf Anzelm prépost, dr. Eva Maria Barki ügyvéd./(Simó): A Székelyföldet megilleti a területi autonómia (Megalakult a Székely Nemzeti Tanács) . = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 27./"
2003. november 15.
"Ferenczi Géza régész /sz. Kolozsvár, 1924. jún. 22./ édesapja, Ferenczi Sándor és István bátyja is neves régész volt. 1943-ban érettségizett, majd sikeresen felvételizett a Ludovika Akadémiára. 1946. szeptemberében érkezett haza, angol hadifogságból. Beiratkozott az egyetemre, a földrajz-történelem szakra. Kinevezték Székelyudvarhelyre múzeumigazgatónak. 1973 őszéig dolgozott igazgatóként. Bátyjával elhatározták, hogy régészetileg föltárják Udvarhelyszék vidékét. Ez eddig teljesen ismeretlen volt. Az itteni várakat a román kutatók dák váraknak mondják, amire a székelyek berzenkednek. A dákokat nem lehet összekötni a rómaiakon keresztül a mai románokkal. Udvarhelyen, a környéken a népvándorlás korának kezdetétől még vannak dák településmaradványok, de attól kezdve, egészen a XI. századdal bezárólag nincs semmiféle régészeti lelet. Az, ami van Ócfalva határában, VII. századi szláv anyag. Tehát nem állja meg a helyét sem az, hogy itt tovább élt volna a korábbi népesség a római hódítás után. 1918 óta egyebet se csinálnak a román kutatók, elsősorban Erdély területén, mint hogy mindenütt kutatják a dáko-román kontinuitás bizonyítékait. Nyolcvan esztendő telt el... Egyetlen helység van Erdély területén, a Medgyes melletti Baráthely, ahol valóban ki lehet mutatni egy település folytonosságát, de itt sem népi folytonosságról van szó, nem a dák lakosság továbbéléséről, inkább arról, hogy eltűnnek a dákok, megszűnik a település, rátelepül egy másik nép, egy harmadik, negyedik - gótok, gepidák. Ferenczi elmondta, hogy először Tartod váránál, Varság határában, majd Budváron várfalat találtak, ahol XII. századi lakóházat találtak. Ezt követte Kustaly várának ásatása, Oklánd határában, rendkívül gazdag anyaggal, szintén a XII: századból. Rapsonné várának ásatásánál Parajd határában, majd a firtosvári ásatásnál a régészeti leletanyag azonos volt, egykori templom maradványai kerültek elő, amelyek ugyancsak XII-XIII. századinak tekinthetők. Ferenczi hangsúlyozta, nem véletlen e várak megjelenése adott helyen, ezek egy Szent László-korabeli határvédelmi rendszer tagjai. Besztercétől ívben, Homoródon át, le egészen Brassóig, és utána még folytatása volt Lugos környékén egy egészen korai, X. századi, XI. század eleji, Erdélyt középen átszelő földvár-sorozatnak. Ezek egy központi elgondolás alapján kiépített határvédelmi rendszer gyepűség-tagjai voltak. E várrendszerhez tartozik egy töltésvonulat is, végig követhető, Orbán Balázs is leírta. Érdekessége, hogy 2-3 kilométerre húzódik a várak sora előtt. Hogy Korond környékén van Firtos vára, elég közel Rapsonné vára, nincs túlságosan messze Tartod vára, ez azért, mert ott volt a só. Ez Sóvidék, s a vidéket, a sót jobban kellett őrizni, mint a többi határt. Udvarhelyszéken a legkorábban a XIII. század első évtizedeiben jelentek meg és telepedtek le királyi utasításra a telegdi székelyek Nagyvárad környékéről... A várakat viszont korábban építették (a XI. század végén), a székelyek a XIII. század elején kerültek ide, tehát van egy százesztendős időkülönbség. Ferenczi szerint - továbbnyomták a honfoglalókat keletre, ők lennének a régibb, Szeret-menti csángók ősei, s helyükbe - mert az üresen maradt - hozták be a székelyeket, északon meg a magyarok helyébe a szászokat. Az eljövendő kutatások feladata lesz az ősibb csángók és nevük felderítése. Ferenczi kitért arra is, hogy bátyjával a kutatásokat folytathassa, azt mondták: a római limes maradványait kutatják. Ez volt az egyik fedőmagyarázat. Megjelent 1999-ben Ferenczi Géza A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely/ című könyve. A Szeret mentén végighúzódó, csángók lakta zóna ma már két nagy csoportra oszlik: van a Bákó környéki, illetve északon a Románvásár környéki csángó vidék. Valamikor összefüggő volt, aztán két részre, mostanában pedig még kisebb darabokra kezdett forgácsolódni. Ferenczi Géza régebbi írása: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez és Muzsnai Dakó György tevékenységéhez I-II. (Megjelent a Keresztény Magvető 1971-1972-es évfolyamában.). Ferenczi felvetette a rovásírásos emlékeket tartalmazó gyűjteményes kiadvány, a Corpus Inscriptionum Siculorum tervét is a Székely rovásírásos emlékek című könyvében (Székelyudvarhely, 1997). Ferenczi Géza végzi édesapja Ferenczi Sándor és bátyja, dr. Ferenczi István régész-történész Kolozsvárt található tudományos hagyatékának a rendezését. Bátyja magyarországi kutatók bevonásával Kelet-Magyarország XI. század végi gyepűjét, védelmi rendszerét bemutató tanulmánykötetet (monográfiát) készült megjelentetni, összeállította a kötet tervét is. Ez halála miatt elakadt. Ezt a munkáját szeretné sajtókész állapotba előkészíteni. /Oláh István: A történelemnek mondott történelem. Beszélgetés FERENCZI GÉZA régésszel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Színkép melléklet, nov. 8., folyt.: nov. 15./"
2003. november 18.
"Egy éve, nov. 19-én hunyt el, 101. éves korában a nagy tudású, példamutató, köztiszteletben álló tanár, Mátéffy Béla. Gyakran forgatta a magyar, görög vagy héber nyelvű Bibliát, ugyanúgy a latin, német vagy angol nyelvű különböző témájú könyveket a bolygókról, csillagokról, fizikai törvényekről, vagy akár a magyar és egyetemes történelmi, irodalmi, nyelvészeti munkákat. Székelyudvarhelyen tanárként, később nyugdíjas tanárként a Művelődési Ház szabadegyetemén igyekezett tudása legjavát átadni hallgatóinak. Fontosnak tartotta a felnőtt lakosság oktatását is. Járta Udvarhelyszék falvait, érdekfeszítő előadásait százak meg százak hallgatták. Hitte, hogy a földi élettel nem zárul le minden, hitte, hogy van folytatás. A példamutató Jézus Krisztus volt számára. Gondolatait tartalmazta a róla szóló, 100. születésnapja alkalmából a Székelyudvarhelyért Alapítvány kiadásában megjelent könyv: Az udvarhelyi polihisztor. /Komoróczy György: Mátéffy Béla emlékére. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 18./"
2003. november 21.
"László Csaba 1985-ben a brassói Transilvania Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, az erdélyi magyar néptánccal egyetemista korában kezdett ismerkedni. A 80-as évektől számos néptánc- és népzenegyűjtést végzett. Alapító tagja volt a Sepsiszentgyörgyön 1983-ban megalakult Stúdió, majd az 1990-ben ugyanott létrejött Háromszék Táncegyüttesnek. 1987-ben Székelykeresztúron megalakította a Pipacsok Néptáncegyüttest, melynek azóta is vezetője és koreográfusa. Néptáncfeldolgozásai ennek az együttesnek a műsorában kerültek színpadra. Kezdeményezője és főszervezője a Székelyföldi Tánctábornak. Az 1998-ban megalakult Udvarhely Táncműhely hivatásos táncegyüttes művészeti vezetője lett. Itt készült fontosabb műsorai: Táncos idők, Tragédia, Együttélésben, Katonák, Százlábú kaland és Székely sorsképek. Ez utóbbit a Háromszék Táncegyüttessel közösen mutatták be. Három évvel ezelőtt - bizonyos okok miatt - a Csalóka zenekarral és néhány táncossal együtt ő is felmondott. Azóta legtöbbet a Pipacsok Néptáncegyüttessel foglalkozott. A felnőtt csoport mellett létrehozott egy 45-50 tagú fiatal tánccsoportot, amely annyira fejlődött, hogy az Örökség című előadásban a nagyokkal együtt szerepelt. Az elmúlt években a Kis Pipacsokkal már háromszor voltak Olaszországban, de felléptek Hollandiában, Németországban és többször Magyarországon is. Ebben az évben indították el a Nemzetközi Néptánc Udvarhelyszéken elnevezésű rendezvényt. László Csaba 2003. február eleje óta a Nagyváradon alakult hivatásos táncegyüttesnél dolgozik. Nagyváradon az Állami Filharmónia keretében megalakult hivatásos táncegyüttes első táncjátéka a november elején bemutatott A só útja című kétrészes táncjáték volt, koreográfusa és rendezője pedig László Csaba. Büszke arra, hogy ez a harmadik hivatásos táncegyüttes, melynek születésénél bábáskodott. A só útja című táncjáték sikeréhez még hozzájárult a Csalóka zenekar, az Udvarhely Néptáncműhely két táncosa, valamint Zsidó Ferenc prózaíró. László Csaba emellett továbbra is rendszeresen foglalkozik a Pipacsokkal. /László Miklós: László Csaba a harmadik hivatásos együttes születésénél bábáskodott. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./"
2003. november 22
"Ingyenes regionális hetilapot jelentetett meg Székelyudvarhelyen Az Emberért, a Holnapunkért Alapítvány. A Székelyföldi Közélet múlt héten megjelent kísérleti lapszáma az udvarhelyszéki települések önkormányzatainak tevékenységét és a regionális hulladékgazdálkodás problémáit ismertette. /Belföldi krónika. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 22/"
2003. november 25.
"Ingyenes regionális hetilapot jelentetett meg Székelyudvarhelyen Az Emberért, a Holnapunkért Alapítvány. A második lapszámnál tartó kiadvány fő célkitűzése a székelyföldi régiók közti információcsere. A Székelyföldi Közélet legutóbbi, nov. 18-i, kísérleti lapszáma főleg az udvarhelyszéki települések önkormányzatai tevékenységét, valamint a regionális hulladékgazdálkodás problémáit ismertette, valamint a Székelyudvarhely közeli települések önkormányzati tevékenységét, átfogó riportot közölve a zóna ingatlankereskedelméről. Sófalvi László, az alapítvány elnöke a sajtó érdeklődésére kifejtette: olyan kiadvánnyal szeretnék gazdagítani a hazai magyar sajtópalettát, melynek legfőbb célkitűzése a Székelyföld sajátos helyzetéből fakadó gondok, jelenségek, lehetőségek bemutatása. /Székelyföldi Közélet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./"
2003. december 9.
"Forrai Tibor bejelentette, hogy az Udvarhelyszéki RMDSZ egyik legrégibb tagjaként kilép az RMDSZ-ből. Döntését keserű hangú nyilatkozattal indokolta. Az RMDSZ ugyanis kemény, diktatórikus párttá alakult. Amit a felső vezetés művel, teljesen elszakadva a tagságtól, kimeríti a boszorkányüldözés fogalmát. Aki nincs velük, az a kizárás, büntetés sorsára jut. Az RMDSZ nem vállalja Bardóczy Csabát, továbbá Tőkés László püspököt tiszteletbeli elnökként, megfosztotta dr. Farkas Csabát alelnöki funkciójától, indokolatlanul visszahívta Pécsi Ferenc és Szilágyi Zsolt képviselőket a különböző parlamenti bizottságokból, nem áll ki a bögözi Wass Albert-iskoláért, az RMDSZ szenátora, széki elnöke nem igényelt magyarigazolványt /Verestóy Attilára gondolt/, az RMDSZ képviselői a szocialista magyar miniszterelnökkel koccintottak a román nemzeti ünnepen , nem tűrték el az Udvarhelyért Polgári Egyesület másságát, csak Kincses Előd kettős állampolgársága esetében fordultak a román igazságszolgáltatáshoz, és elnézték a Nagy-Románia Párt színeiben induló moldovaiaknak ugyanezt, az RMDSZ elkeseredett harcot folytatott a tömbmagyarságban is a függetlenek ellen, feladva közben a marosvásárhelyi polgármesteri széket, nem vállalta fel a z aradi Szabadság-szobor ügyét, nem élt azzal a jogával, hogy beterjessze a több mint 500 ezer magyar aláírással támogatott tanügyi törvényt a román parlamentbe. Az RMDSZ nem vállalta fel saját, Szent Mihály-templomban tett esküjével megerősített programját a székelyföldi autonómia ügyében. /Forrai Tibor: Kilépési nyilatkozat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 9./"
2003. december 12.
"Dec. 13-án mutatják be Balázsi Dénes Székelyszentlélek 670 éve /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, 2003/ című falumonográfiáját a székelyszentléleki kultúrotthonban, melyre a Dr. P. Benedek Fidél Általános Iskola közössége és a Vadrózsák Művelődési Egylet vezetősége hívja az érdeklődőket. /(bb): Székelyszentlélek 670. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./ P. Benedek Fidél mintegy 80 oldalban foglalta össze mindazt, amit össze tudott gyűjteni Szentlélekről. Balázsi Dénes közismert hely- és tájtörténész alapos munkával kiegészítette ezt a vázlatot. /Róth András Lajos: Amíg egy monográfiáig eljutunk... = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./"
2003. december 16.
"Gazdag a 2004-es Hargita Kalendárium, a Hargita Népe című lap kiadványa. Sütő András, Pomogáts Béla, Beke György, Kányádi Sándor mellett olyan csíki, gyergyói, udvarhelyszéki alkotók jelentkeznek, mint - a néprajzosok, kutatók, közgazdászok, helytörténészek közül - dr. Balázs Lajos, Tankó Gyula, Gálfalvi Gábor, Gagyi József, Mirk László, Oláh Sándor, Miklós István, dr. Garda Dezső és Zepeczáner Jenő. A hargitai szépírók közül Ferenczes István, Kozma Mária, György Attila, Ferencz Imre, Zsidó Ferenc, Molnár Vilmos, Gál Éva Emese és Oláh István. /b. d.: Hargita Kalendárium. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./"