"Egyre több magyar gyermek jár román iskolába: amíg az 1992/93-as tanévben 57 ezer magyar gyermek járt román osztályokba, egy esztendő múlva a számuk már 64 648 volt. Különösen nehéz a szórvány helyzete. A Balázsfalvához tartozó Tür faluban 25 magyar gyermekből mindössze négye járnak anyanyelvű iskolába. Barabás István felteszi a kérdést, mit tesz a Szórványtanács? Mit tesz a Diaszpóra, a Bartók Béla, a Julianus, a Domokos Pál Péter Alapítvány és a sok egyéb alapítvány, amely a szórványmagyarság megmaradásáért harcol? Barabás szerint a válasz: tanácskoznak, konferenciákat, szimpóziumokat szerveznek, tudományosan fölmérik a szórvány helyzetét, és minden marad úgy, ahogy volt. A cikkíró felidéz néhány tanácskozást. 1994. jan. 22-23-án Nagyenyeden az RMDSZ Oktatásügyi Főosztálya megbeszélésének egyik napirendi pontja volt: "konkrét tervek kidolgozása a szórványkérdés megoldására". 1994 novemberében tisztújító közgyűlést tartott a Temes megyei RMDSZ. Oktatási bizottsága közölte: a megye magyar gyermekeinek csak 30 %-a tanul anyanyelvén, a 40 óvónőből 27 képesítetlen. A szórványtanács 1995. febr. 10-én rendezett tanácskozást Nagyenyeden, ahol Vetési László ismertette - ugyanúgy, mint egy évvel azelőtt - a szórványok helyzetét. Csávossy György A magyarságtudat a szórványban című előadásában kifejtette: "Ölbetett kezekkel a pusztulás vár ránk." Ekkor született meg az elhatározás a szórványtanács felállításáról, amely feltérképezi a tennivalókat. 1995. márc. 2-án Szórványgondok címmel nyilatkozatot közöltek a Romániai Magyar Szóban: "Erdély nagy részében kiszorulóban van a magyar nyelv", "csángósodásunk megállítása egyike legsürgősebb feladatainknak". "Egy olyan koordináló szervre is nagy szükség van, amely képes összehangolni az önkéntes, apostoli munkát a tudatos lélekmentéssel...". 1995. ápr. 1-jén újabb fórum volt, a Temes megyei RMDSZ tanácskozást szervezett Anyanyelvű oktatás a szórványban címmel. Közben tovább csökkent a magyar iskolát választó magyar tanulók száma. Alig egy héttel Temesvár után Kolozsváron összegyűltek a szórványszakértők, Bodó Barna ismertette a célkitűzéseket, Vetési László a szórványsorsról tartott előadást. 1995. aug. 29-én újra összeült a Szórványtanács. 1996. márc. 22-én Illyefalván, egy hét múlva Segesváron tanácskoztak. A tanácskozásokon ugyanazt állapítják meg, mint amit a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége minden évi konferenciáján bejelent, és amit az 1994-ben összeállított /és azóta végleg elfektetett/ A megmaradás esélye című helyzetfelmérés /Nagy F. István és Balla Júlia munkája/ kimondott: "A teljes felszámolás veszélye fenyegeti a szórványmagyarság magyar iskolahálózatát" és ezt számadatokkal igazolta. /Barabás István: "A cselekvés órája" egyre késik. A szórványmagyarság iskoláiban. = A Hét (Bukarest), okt. 4./"

Antal Béla, Fehér megye kisebbségi tanfelügyelője számszerűsítette a megye magyar tanügyi helyzetét: iskolák és tagozatok száma 46, osztályok száma 140, a diákoké 2400, kiknek oktatásával-nevelésével 150 magyar tanerő foglalkozik naponta. Idén magyar óvodáscsoport indult Felsőújváron, valamint Kötő József államtitkár közbenjárására Csombordon is. Marosnagylakon viszont a szülők - engedve a helyi nyomásnak - a román tagozatra íratták be csemetéiket. Küküllőváron, a kevés magyar gyerek miatt heti négy órában zajlik a magyar nyelv és irodalom tanítása. Türben megszűnt az elemi osztályokban a magyar oktatás. Egy másik nehézség a szakképzett pedagógusok faluszerte tapasztalható hiánya. Az elemi iskolák hálózata a következőképpen fest: Marosújvár, Felsőújvár, Székelykocsárd, Felvinc, Marosdécse, Miriszló, Felenyed, Csombord, Marosgombás, Tövis, Magyarlapád, Magyarbece, Torockó, Torockószentgyörgy, Balázsfalva, Búzásbocsárd, Magyarpéterfalva, Bethlenszentmiklós, Küküllővár, Boldogfalva, Gyulafehérvár és Vajasd. V?VIII. osztályos magyar iskolák, illetve tagozatok működnek Marosújváron, Székelykocsárdon, Felvincen, Magyarlapádon, Magyarbecében, Torockón, Balázsfalván, Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és, természetesen, az enyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, mely a gimnázium mellett elemi, valamint líceumi osztályokat is működtet. Ugyanitt ősztől felsőfokú tanítóképző tagozattal bővül a magyar oktatás. /Fehér megye: magyar tanügy . = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./

A gyulafehérvári érsekség Balánbányára vezényelte Nagyenyed eddigi plébánosát, Bálint Emil atyát, aki öt éve szolgál a Fehér megyei településen. A hívek attól tartanak, hogy papjuk távozásával megszakad az a folyamat, amelynek eredményeként megteltek a nagyenyedi templom padsorai. A hívek büntetésnek érzik népszerű papjuk elhelyezését, ezt Jakubinyi György érseknek címzett nyílt levelükben is megfogalmazták. Öt évvel ezelőtt hasonlóan drámai periódust élt át a ma több mint háromszáz lelket számláló nagyenyedi katolikus hitközösség. Akkor Papp László plébános elmenetelét fájlalták, akit igazi építő embernek tartottak. Az ő idejében indult el a Mustármag mozgalom, az ő nevéhez fűződik a Történelmi Családok Castellum Alapítványa is, amelynek keretében rendszeresen működtek az időseknek, házasulandóknak és fiataloknak szánt lelkigyakorlatok. Amikor 1999-ben Papp Lászlót Marosvásárhelyre helyezték, ötszáz aláírással megerősített kérvényben folyamodtak az érsekhez, Papp László maradását kérve. Ilyen körülmények között érkezett Nagyenyedre a fiatal Bálint Emil, akit azután hamar megszerettek. Amíg Papp Lászlót templomépítőnek nevezték, Bálint Emilre közösségépítőként gondolnak az enyediek. A nagyenyediek küldöttséget menesztettek Gyulafehérvárra – eredménytelenül. Bálint Emil plébános fegyelmezetten vette tudomásul az érsekség döntését, de fájlalja, hogy el kell válnia híveitől. /Lukács János: Emil atya távozását fájlalja Nagyenyed. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./ „Túldramatizálják a helyzetet a nagyenyedi hívek” – nyilatkozta Potyó Ferenc általános érseki helynök. Bár az áthelyezésekről minden esetben Jakubinyi György érsek dönt, az ilyen értelmű javaslatokat Potyó Ferenc teszi meg. Indoklása szerint a döntést két szempont szerint hozták meg. Az egyik az volt, hogy idén szokatlanul sok, 17 újmisés végzett a teológián, akiket káplánként el kellett helyezni, másrészt pedig Szabó Dénes maga kérte, hogy szeretne szülőfalujához, a Nagyenyed melletti Türhöz közelebb kerülni. Potyó Ferenc emlékeztetett, öt évvel ezelőtt éppen Bálint Emil odahelyezése ellen ugyanígy tiltakoztak. /D. Balázs Ildikó: Potyó Ferenc: nem történt tragédia. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./

Negyedévenként jelenik meg a Küküllőszögi Magyar Lap Balázsfalván a helyi református és római katolikus egyházközségek, továbbá a helyi RMDSZ-szervezet gondozta kiadványa. Szerkeszti Karácsonyi István RMDSZ-elnök, megjelenését támogatja a Communitas Alapítvány. Az igényes kivitelezésű, fotókban gazdag lap mottója jelzi a kezdeményező és szerkesztő bizottság (Karácsonyi István, Németh Ferenc és Udvari Ibolya.) szándékát: “Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!!!” Ezt a hűséget igazolja a legfrissebb augusztus 26-án megjelent IV. szám anyaga is. A Műemlékeink című rovatban képekkel és rajzokkal illusztrálva mutatták be a tűri és magyarpéterfalvi református templomokat. Udvari Ibolya óvónő a könyvnek a nevelésben betöltött szerepéről és könyvtáralapító munkájukról írt. Ez a nagyszerű kezdeményezés követendő példa lehet más Fehér megyei települések számára is. /Józsa Miklós: Magyar lap Balázsfalván. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./

A magyar identitásvesztés leghangsúlyosabb a szórványfalvakban és nagyvárosokban. Enyhítése érdekében perspektívabővítésre lenne szükség a szórványpolitikában – mutatott rá Kiss Tamás szociológus. A Fehér megyei Tür nevű falucskában a lakók családneve: Szabó, Tarkó, Nemes, de a magyarul elhangzó köszönést románul viszonozzák. Ádámos az utolsó település, amelynek a neve magyarul is szerepel a helységnévtáblán. Tür falucska még jelzőtáblával sincs ellátva: se magyarul, se románul. Kémenes Lóránt gyergyószentmiklósi római katolikus plébános, amikor tavaly megkapta kihelyezését az érsekségtől, nehezen akadt a falura. Magyarul beszélők alig vannak. A plébános két nyelven prédikál. Türben már régen nincs magyar iskola. Balázsfalván is csak nehezen lehetett megmenteni az iskola magyar tagozatát: Kémenes plébános elvállalta a magyar nyelv és irodalom tanítását, hogy megmenthessék az iskolát. A balázsfalvi általános iskola magyar tagozatán jelenleg I–IV. osztályba nyolc gyerek jár, az általános iskolába összesen 28. „Leginkább románul beszélünk már a családban és a barátaimmal is. Az iskolában jó, mert gyakrabban hallom a magyart, mint otthon” – mondja az egyik gyerek. „Minden évben újra kell vívni a harcot a magyar oktatásért” – vallja a tanító néni, Marginean Adél. Balázsfalva 13 ezer lakosának öt százaléka magyar, legtöbbjük vegyes házasságban él. Az asszimiláció súlypontjai nem a dél-erdélyi szórványfalvak, hanem a nagyvárosok, Brassó, Temesvár, Arad, Kolozsvár vagy Nagyvárad lakótelepei – magyarázta Kiss Tamás. /Barabás Márti: Az asszimiláció színterei. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

A Fehér megyei Tür nevű falucska egyike a számtalan olyan erdélyi településnek, ahol a magyar népességfogyás látványos. Tür és Magyarpéterfalva közigazgatásilag Balázsfalvához tartozik. Kémenes Lóránt római katolikus plébános elmondta, a falusiak jó részének magyar a neve, de a magyarul beszélők igencsak kevesen vannak, habár nem csak Tür, de Balázsfalva, Magyarpéterfalva és Karácsonyfalva is a plébániához tartozik. A római katolikus lélekszám hivatalos adatai szerint Türben 375, Balázsfalván 285, Péterfalván meg Karácsonyfalván 19-en vannak, ez összesen 679. Türben már régen nincs magyar iskola. Kémenes Lóránt plébános elvállalta a magyar nyelv és irodalom tanítását az V-VIII. osztályban, így lehetett megmenteni Balázsfalván az iskola magyar tagozatát. /Barabás Márti: A templom és az iskola. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./

Mivel szórványvidékben élünk, legfontosabb célkitűzésünk az anyanyelv ápolása kulturális rendezvények szervezésével – mondta Király Edit, a Fehér megyei EMKE elnöke. A Fehér megyei EMKE az RMDSZ-szel együttműködve rendezvénysorozatot indított el Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban 2005-től kezdődően, a szórványban elő magyar gyerekek számára azokon a településeken, ahol nincs semmilyen magyar nyelvű oktatási forma – sem óvoda, sem iskola. Megyei szinten 12 településén – Szászsebes, Tűr, Alsókarácsonyfalva, Magyarkapud, Solymos, Magyarszentbenedek, Magyarsüllye, Hari, Maroscsúcs, Szászvesszős és Enyedszentkirály – van hasonló helyzet. Ezeken a településeken az anyanyelvvel való kapcsolat csupán a család és az egyház körében valósul meg. Minden évben az RMDSZ segítségével Mikulás-napot szerveznek Enyeden, ahol az említett településekről részt vesznek a gyerekek. Rövid verseket, népmeséket, mondókákat és népdalokat tanulnak és gyakorolnak, amit aztán az enyedi ünnepségen mutatnak be. Ajándékcsomagot kaptak a gyerekek, amiből sohasem hiányzott a magyar mesekönyv. A mesekönyvek adományokból gyűltek össze. Sikeresek voltak a 1956-os megemlékezések is. Felkeresték azokat az eléggé leromlott állapotú templomokat is, ahol már nincsenek hívek. Nagyenyeden heti rendszerességgel működik az EMKE-klub, helytörténeti témájú, vetítéssel egybekötött előadásokkal. /Szakács Bálint: Nem a látványosság a fontos. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./

December 3-án a pécsi Harmadik Színházban az Aradi Kamaraszínház a Rudolf Hess tízparancsolata című előadást utoljára játssza ebben az évben. Kulcsár-Székely Attila főszereplésével a Virágot Algernonnak című produkciót december 8-án mutatják be a Fehér megyei Türön. /Aradi Kamaraszínház. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./

Megkezdődtek a Keresztelő Szent János Napok
Az egyháznak évszázadok óta gyűlő írott öröksége van, amelyet nem minden plébánián őriztek szakszerűen. Éppen ezért a Gyulafehérvári Főegyházmegye Levéltára 2003-ban gyűjtőmunkát hirdetett annak érdekében, hogy az írott örökséget feltárják, összegyűjtsék és biztonságos helyen őrizzék meg az utókornak. Ennek az óriási munkának eredményeként nemcsak speciális ládákba kerültek az iratok, hanem kötet formájában is kiadták ezeket. Ezt a kötetet mutatták be pénteken Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János Napok nyitórendezvényén, melynek házigazdája ft. Oláh Dénes főesperes-plébános volt. A levéltári ritkaságokat a plébániatemplom északi karzatán működő Egyházművészeti Múzeumban Vedd ezeket az iratokat... címmel állították ki.
Nem teóriák: dokumentumok igazolnak
– Elképesztő adatok vannak az egyházi levéltárakban. Tudnunk kell, mit tartalmaznak ezek, s a közösség rendelkezésére kell bocsátani. A kilencvenes évek elején a feltártság rossz színvonalú volt Erdélyben, most sokkal jobban áll a helyzet. A múlttal való ismerkedéshez nem álmokat, teóriákat kell felmutatni, hanem dokumentumokat. Erdély- szerte sokat tett a református és az unitárius egyház, de a legnagyobb lépést a katolikus egyház tette ezek összegyűjtéséért. Még a magyarországinál is nagyobbat. A folyamat Gyulafehérváron kezdődött, majd az értékmentő munka az egész egyházmegyére kiterjedt. A levéltári anyagok nem titkosak. Ezekhez bárki hozzáférhet, kutathat. Svédországban öt digitalizált levéltári központ működik, ahol bárki végigkövetheti egy közösség vagy az ükapja életútját. E szolgáltató levéltárak szintjére kell eljussunk mi is – mondta dr. Szögi László, a budapesti ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója, aki Bernád Rita főegyházmegyei levéltáros A gyulafehérvári, a sepsiszentgyörgyi, a szamosújvári és a gyergyószentmiklósi gyűjtőlevéltárak repertóriuma című kötetét méltatta.
Kitör a múlt a levéltárból
A kötetben 111 plébánia anyaga, hétéves gyűjtőmunka eredménye olvasható 400 oldalon – hangzott el Bernád Rita ismertetőjében. A kötetben szerepelnek például a legrégebbi erdélyi magyar anyakönyv, a kolozsmonostori anyakönyv adatai, ezek 1665-1699 közötti bejegyzéseket tartalmaznak. (Az Erdélyben fellelhető legrégebbi anyakönyv az 1607-es, ezt Segesváron a szász evangélikusok őrzik.) A kötetben található a Gyulafehérvári Egyházmegyéhez tartozó zalatnai, a tűri, a szászvárosi, a kőrösbányai, a lupényi, a nagyági, kiskapusi egyházak levéltári anyaga is. A szamosújvári gyűjtőlevéltár anyagából a besztercei piarista gimnázium anyakönyve említésre érdemes. A sepsiszentgyörgyi gyűjtőlevéltár anyagából Haller János 1742-es keltezésű adománylevele, a gyergyószentmiklósiból pedig Rákóczi György 1637-ben kelt levele figyelemre méltó.
Ezek a dokumentumok restaurált állapotban augusztus 20-ig megtekinthetők az egyházművészeti múzeumban – mondta Barabás Kisanna levéltáros-muzeológus.
A könyvbemutatón fellépett a marosszentgyörgyi Szent Cecília énekegyüttes.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar nyelvű rádióműsor Balázsfalván
Fogynak a magyarok az Erdély szívében lévő Balázsfalván is. Idén már nem indult magyar nyelvű első osztály, az összevont általános iskolában pedig alig néhány gyermek tanul anyanyelvén. Félő, hogy a balázsfalvi magyarok, lassan elfelejtenek magyarul.
Történelem leckéjét készíti a balázsfalvi Karácsonyi Noémi. Idén megszűnt a településen a magyar nyelvű iskola, ezért Noémi az 50 kilométerre levő Gyulafehérvárra jár iskolába. Naponta két órát utazik azért, hogy anyanyelvén tanulhasson. A tanítás után az iskolában várja meg édesapját, akivel együtt ingázik. A tízéves kislány nem panaszkodik, bár nyilván egyszerűbb lenne, ha szülővárosában tanulhatna. A vidéki szülők azonban inkább a helyi román iskolát választották, így a balázsfalvi magyar elemi osztályba nem jelentkeztek elegen. A magyar osztályt felszámolták.
„Könnyebb lenne, ha itt lenne. Itt volt harmadik osztályig, de megszűnt. Nagyon kevés a gyerek, sajnos faluról nem lehetett behozni, nem akartak ingázni a gyerekek, így megszűnt. A hátránya az, hogy az a két-három-négy gyermek, aki jönne és segítene az 5-8 osztálynak, az is csak román iskolába megy" – mondta Karácsonyi Hajnal, Noémi édesanyja.
„Mindazokért, akik most nincsenek itt, egy-egy gyertya égjen. Akik már eltávoztak közülünk, nem tudják elmondani, hogy milyen a pillanat, mielőtt utolsót sóhajtunk…" – A Halottak Napjáról beszél Lóri atya a balázsfalvi, román tulajdonban lévő rádió magyar adásában. Kétévi küzdelem után sikerült elindítania a heti húsz percben jelentkező magyar nyelvű műsort. A hatodik adásánál tartó műsor címével is üzen: az „Ébredés” a balázsfalvi magyarok öntudatra ébresztését is célul tűzte.
„Még van egy sokkhatás, még van, aki nem hiszi, hogy ez valóság. Néha én sem. Vannak már visszajelzéseink, vannak nénik, idős nénik, akik szinte szóról szóra idéznek a műsorból. Én olyankor csak libabőrös leszek, és lesütöm a szemem. Belül nagyon-nagyon örvendek" – mesélte Kémenes Lóránt. Bojtor Erzsike néni egyike azoknak, akik számára kedden délben megáll az élet. Az idős asszony nagyon szereti a magyar nyelvű műsort, azt mondja, Balázsfalván soha egyetlen rádiós műsorvezető sem beszélt az ő nyelvén.
„Örvendek, nagyon örvendek. És sírok, könnyekkel várom a magyar adást. Aztán ha szeretjük a nyelvet, akkor szeretjük ezt is. Szeretjük, ahogy imádkozunk a jó Istenhez és megyünk templomba" – meséli Erzsi néni.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint Balázsfalván, és a hozzá tartozó Tűrön és Magyarpéterfalván több mint 1500 magyar él. Az idősebbek még magyarnak vallják magukat, a fiatal családok többségében azonban már otthon is románul beszélnek. Anyanyelvüket csupán a templomban használhatják félelem nélkül.
„A templomi alkalmakkor 98 százalékban magyarul zajlik mind a szentmise, mind a liturgia. De az utcán már nem teszik. Miért? Talán félelemből, talán a besimulás könnyebb, ha azonnal átváltanak románra, ha valakivel találkoznak" – jegyezte meg a falu katolikus papja.
Egyébként Balázsfalván található az Apafi-kastély, ahol 1687. október 27-én Teleki Mihály és Lotaringiai Ferenc herceg aláírta azt az egyezséget, amely alapján Erdély Habsburg uralom alá került, ezzel vetettek véget az Erdélyi Fejedelemségnek. A kastély ma a román görög-katolikus egyház székháza. A városban ma semmi nem emlékeztet arra, hogy magyarok is éltek, magyarok is élnek ott. Éppen emiatt fontos, hogy minél több balázsfalvi magyarhoz eljusson az Ébredés, az öntudatra ébredés szele.
Csata Orsolya, Biró Levente
Duna Tv, TÉRkép, Erdély.ma

Bővítik a szórványprogramot
Hunyad után Szeben és Fehér megye magyar közösségeivel is kapcsolatot kíván teremteni Kovászna Megye Tanácsa. E célból múlt hét végén utazott háromszéki küldöttség a két vidékre.
Elsősorban olyan emberekkel találkoztunk, akik nem azon siránkoznak, hogy milyen nehéz a szórványlét, hanem tesznek közösségük megmaradásáért, hisznek abban, rajtuk is múlik, hogyan élnek — tájékoztatott Demeter László programvezető. A háromszéki küldöttség Medgyesen, Tűrben, Balázsfalván, Gyulafehérváron és Nagyenyeden találkozott pedagógusokkal, lelkészekkel, vállalkozókkal, kultúraszervezőkkel, szociális szférában dolgozókkal, és megállapodtak abban, a jövőben említett területeken keresik az együttműködést. A körút másik állomása Petrozsény volt, ahol a Szent Ferenc Alapítvány által támogatott általános iskolai magyar tagozatnak átadtak közel ezer kötetet abból a tankönyvcsomagból, melyet a sepsiszentgyörgyi Életfa Családsegítő Egyesület gyűjtött össze számukra.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Cselekedni a csodát”
Mustármag címmel Wass Albert írásaiból összeállított egyéni műsort mutat be az idei évadban is Kulcsár-Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja.
A színművész lapunknak elmondta, a Csurulya Csongor által rendezett produkció célja, hogy „egy-egy előadást a szórványmagyar vidékekre is eljuttasson, valamint olyan magyarlakta településekre, ahol egy nagyszínpadi produkciót technikai okokból nem lehet bemutatni” – a helyszín pedig minden esetben az adott település katolikus vagy református temploma.
Nem szavalóest
A Mustármag bemutatójára a Fehér megyei Tűrben került sor a 2010/2011-es évadban, majd egy magyarországi turné után Kulcsár-Székely Attila Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, a magyar nagykövetségen is előadta egyszemélyes produkcióját.
Holnap és holnapután a Maros megyei Mikházán mutatja be a színművész az egyszemélyes produkcióját, szeptember 18-án Jobbágytelkén, október 7-én pedig Marosvásárhelyen, a vártemplomban lesz egy előadás.
„Itt nem szavalóestről van szó, hanem egy kerek előadásról” – magyarázza Kulcsár-Székely, aki kérdésünkre elmondja, azért templomban adja elő a Mustármagot, mert „a szórványvidéknek, az isten háta mögötti magyarságnak készült, ahová színház nem juthat el”.
Mint mondja, az előadást úgy építették fel, hogy minimális díszletre legyen szükségük. Felvetésünkre, hogy miért Mustármag a produkció címe, a színművész elmondta: „az előadás zárómondatai közé tartozik a jézusi mondat, ››ha csak egy mustármagnyi hitetek is lenne... ‹‹ és nagyon összhangba van a templommal, mint helyszínnel és az előadás vallásos jellegével”.
Kulcsár-Székely Attila főként a szórványvidékekre akarja elvinni Mustármag című produkcióját
A közönségnek tetszik
„A tűri ősbemutatón, amikor az előadás közepétől láttam, ahogy az öreg nénik és bácsik sírva hallgatják, amit mondok, vagy ahogyan odajöttek hozzám előadás után azzal, hogy nekik még ilyen élményben nem volt részük, ők nem gondolták már, hogy Tűrben valaha még ilyen magyar nyelvet, beszédet fognak hallani.
Ugyanilyen nagy élményben volt részem Máján, de említhetném az Udvarhelyi előadást, amit direkt június 4-re időzítettük a Trianon emléknapra, ahol perceken keresztül tapsolt felállva a közönség” – mesélt érdeklődésünkre a közönség reakcióiról a színművész.
Egy „másik” Wass Albert
Amikor egyik barátom megtudta, hogy egy Wass Albert előadáson gondolkodom, azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én ezzel a búsongó, búba forduló, nacionalista, román gyűlölő szerzővel dolgozok” – mesélte az előadás születésének körülményeit Kulcsár-Székely. Elmondása szerint az előadásban nyoma sincs a többség által ismert Wass Albertnek, a megbocsátáson, az együttélésen, a pozitív jövőképen van a hangsúly. „A csodát nem várni kell, hanem a csodát meg kell cselekedni” – összegezte a Mustármag mondanivalóját Kulcsár-Székely Attila.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Vargyasi ifjak a szórványban
"Minden magyar felelős minden magyarért" – ez lehetne a mottója annak a rendezvénysorozatnak, amelyen a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (VADFIE) idén vett részt első alkalommal. Közelebb akarunk kerülni a szórványban élő magyarokhoz, és a magunk szerény eszközeivel szellemi, kulturális ajándékkal meglepni őket.
A II. Prücsöktánc játéknapot az Erdélyi Magyar Ifjak szórványért szakcsoportja szervezte a Rákóczi Alapítvány, a Magyar Nyelvért Alapítvány és a Szabó Imre Alapítvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Kovászna Megye Tanácsa és a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával. Utunkat Kovászna Megye Tanácsa biztosította, enélkül nem juthattunk volna el Magyarpéterfalvára (Fehér megyébe). 2011. szeptember 24-én reggel a 600 lelkes kis magyar falu több mint 200 vendéget fogadott. Magyarpéterfalvára játszani, szórakozni jöttek a szórványtelepülések óvodásai és iskolásai: Balázsfalva, Tür, Küküllővár, Bethlenszentmiklós, Magyarbénye, Vajasd, Magyarlapád, Marosgombás és Felvinc. Az ünnepélyes megnyitón Makkai Dénes helyi lelkipásztor és Szakács Júlia főszervező köszöntötte a vendégeket, majd a művelődési ház udvarán interaktív közösségfejlesztő játékot szerveztek az EMI és az ODFIE ifjai. A 66 éve elhunyt Bartók Béla emlékére szervezett szavaló- és énekversenyen megcsillogtathatták tehetségüket a kis előadók. A program arcfestéssel, töklámpáskészítéssel, mesevetítéssel folytatódott, délután pedig Dániel Sándor csíkszeredai fazekasmesterrel korongozhattak az ügyes kezűek. A játéknap befejezéseként a marosvásárhelyi KRIKK zenekar adott koncertet, a vargyasi ifjak színjátszói pedig bemutatták A rátóti csikótojás című népmese színpadi változatát. A feldolgozást Farkas Emese tanítónő irányításával tanulta be László Gábor, Tánczos Oszkár, Gánya Ervin, Trinfa Zoltán és Farkas Sándor. A rendkívüli élményeket nyújtó szórványmisziós rendezvény után a vargyasi ifjak szilárdan elhatározták, hogy ezután is segítik ezt a hasznos, nemzetmentő munkát. Szeretnék, ha más települések fiataljai is bekapcsolódnának a mozgalomba. PÁLYER GYÖRGY SZABOLCS. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011 a szórványban
Idegen nyelvterületbe, elszórtan beékelődött, más nyelvű kisebb embercsoport. Egészen pontosan ezt jelenti a szórvány. A kifejezést egyre gyakrabban használjuk Erdély-szerte, hiszen nagyon sok településen élnek kisebbségben, elszórtan a magyarok. A 2011-es év kiemelkedő volt a hazai szórvány szempontjából. 
Iskolák, magyar házak és kulturális rendezvények talán ezekből kellene még több a Hunyad, Arad, Temes, Szilágy, Máramaros és Brassó megyékben élő szórvány közösségeknek. Szakemberek szerint legfontosabb megerősíteni ezeket a közösségeket. Ennek érdekében már tavaly is több kezdeményezés született Erdélyben. Az idei pedig, ahogy Hunyad megye prefektusa nevezte a huszadik század legsikeresebb éve volt a szórvány szempontjából. 
Dézsi Attila Hunyad megye prefektusa: „Bár elég sokat és rohamosan fogy Hunyad megyében a magyarság száma, viszont észrevehető és egy érdekes, talán egy érdekes folyamat, sokkal többet vártunk, hogy apadtunk, ezzel szemben nagyon sokan újra vállalják azt, hogy magyarok.”
Erdélyben lassan kétféle szórványról beszélünk. Egyike a földrajzi szórvány. Itt legtöbbször kicsi magyar közösségről, falvakról van szó, melyeket nagyobb román közösségek vesznek körül. Ugyanakkor szociológusok egyre gyakrabban hozzák szóba a „városi szórványt” is. 
Winkler Gyula EP képviselő: „Ez egy új fogalom. Itt ugye olyan településekről van szó, olyan nagyvárosokról mint akár Nagyvárad, akár Temesvár, akár Kolozsvár, akár Marosvásárhely. Amelynek megvannak a tömbház rengetegi szórványai, ha szabad így fogalmazni, megvannak ugye azok a magyar családok, azok a magyar személyek, akik az asszimilációnak vannak fokozottan kitéve, azáltal, hogy nem kapcsolódnak be a közösségi életbe, a magyar közösségi életbe.”
Idén ezért is jött létre egy megállapodás a hazai szórvány illetve tömbmagyarságban dolgozó RMDSZ szervezetek között. Cél egymással megismertetni a közösségeket. Ugyanakkor több szórvány településen mint például Hunyad megyében és Kolozsváron magyar napokat szerveztek.
Markó Attila a Kisebbségi Hivatal államtitkára: „Van egy fajta felerősödés, van egy fajta jelentősebb odafigyelés és én mindenképpen úgy látom, hogy a szórvány meg fog erősödni a jövőben. Annak ellenére, hogy minden trend azt mutatta az előző években, hogy egyre jobban fogy, hogy egyre nagyobb a fogyási arány a szórványban, én úgy látom, hogy ez most megállítható és intenzívebben odafigyelhetünk.” Ugyanakkor az Erdélyi Magyar Televízió céljai között is szerepel, bemutatni, megismertetni és segíteni a szórványban élő magyarokat. Idén például karácsonyi gyűjtést szerveztünk, mellyel a Fehér megyei, türi magyar ház felújítását segítettük. 
Pintye Amália
Erdély Tv
Erdély.ma

Már hétvégén elkezdődött az ünneplés
Fehér megye
Közeledett a 164. március 15-e, örök tanulságaival és évente változó sugallataival. A szórvány is ünnepel, igaz, csak némi támogatással, mert a végvárak már nem állnak meg önerőből, kell a pártfogó, a gyámolító segítség, amely erőt ad és irányt szab még a legnagyobb magyar ünnepnek is. Vasárnap volt: ünnep és imádság napja.
Torockón a március 11-re előrehozott ünneplés helyszíne az unitárius templom volt. Az istentisztelet kezdetére mintegy százan gyűltek össze, a borzongató hidegben csak a gondolatok és dalok melegítették a lelkeket. Mátéfalvi Timea V. éves kolozsvári teológus választott igéjéből idézünk: „Nem feledékeny szemlélői valának, hanem cselekvő részvevői.” Mozgósító szavak, az ünnep üzenetéhez illőek, amelyhez társultak Reményik Sándor Erdélyi márciuscímű versének sorai is: „Ne féljetek: nem tüzesednek át/ Halk hangolás után a vers-sorok./ Nem temetni és nem lázítani,/ Csupán figyelmeztetni akarok.” Röpködtek a gondolatok a Székelykő tövében a magyar szülők elsődleges felelősségéről, arról, hogy 1848-ban Bécs volt, most pedig Brüsszel van. Úgy tűnik, a szabadságért minden időben meg kell küzdeni. Feltevődnek a kérdések: Krasznahorka büszke vára, a gyimesi iskola égése vajon lármafák lennének?! Jelzések? Miféle veszélyre figyelmeztetnek? Nem lett volna teljes az ünnep a Bethlen-kollégium leánykórusának jelenléte nélkül. Erdély szinte minden magyar népviseletébe – köztük a különleges szépségű torockóiba – öltözött képzős lányok énekeltek az ünneplőknek forradalmi, majd népdalokat, a nagy hidegben is zokszó nélkül. Fórika Éva kórusvezető ezúttal is a helyzet magaslatán volt. Előzőleg szombaton Nagymedvésen is előadták műsorukat, ahol Kónya Mária történelemtanár tartott ünnepi beszédet, és felléptek műsorukkal a nagymedvési kisiskolások.
Torockón jelen volt Szőcs Ferenc polgármester, Kerekes Hajnal, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke és Ferencz Gábor lelkipásztor. Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója arról a hagyományról beszélt, hogy a régi időkben is vándoroltak a tanárok és a diákok, járták a vidéket, még a Székelyföldre is eljutottak diáktoborzó körútjaikon. Várják a diákokat Torockóról is, akik aztán idővel a mi „nagyköveteink” lesznek. – Bízzák nyugodtan ránk a gyermekeiket, gondozni fogjuk talentumaikat, jobban, mint más iskolákban – mondta az igazgató.
A kollégiumi lányok előadását követte a helyi fúvós zenekar fellépése, majd az ünneplők közösen énekelték el a Székely himnuszt. Megdermedve ugyan, de ünnepi hangulatban oldódva történt meg a koszorúzás és a Himnuszeléneklése a templom előtti kopjafánál.
Balázsfalván vasárnap délután 6 órakor a kultúrházat csaknem megtöltötte a közönség, Péterfalváról és Tűrből is szép számban érkeztek. Karácsony István független ünnepet rendezett. Az előadó, Gudor Botond gyulafehérvári református lelkipásztor beszédében kiemelte: nemzeti identitást nem lehet gyávákra építeni, álmodni pedig mindig szabad, de nem mindig veszélytelen. Kémenes Loránd tűri plébános, rádiós szerkesztő beszédében kifejtette: 1848 óta semmit sem változott az eszme, a szabadság óhaja. Árpád és Szent István óta itt vagyunk a Kárpát-medencében, még ha a határokat át is vitték a fejünk fölött. A hangulatos műsorban a vendégek, a vargyasiak és a homoródszentpáliak előadása lelkesítette a közönséget. A helyi iskola péterfalvi tanulóinak mezőségi táncbemutatója zárta a sikeres ünnepet.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Összefogás a szórványban élőkért (Adományok a türi magyar házért)
Szórványban élő magyarok megmaradásáért szólt az ének és ima vasárnap este a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban. A Fehér megyei Tür fiatal plébánosa 230 km-es út megtétele után érkezett Háromszékre a dél-erdélyi település Magyar Házának megújulása érdekében szervezett adománygyűjtő körúton. Tettével ébresztőt fúj: nem elég ápolni, értékeinket meg is kell élni. A közép-dél-erdélyi, közigazgatással nem rendelkező Tür beolvadt Balázsfalvába, Kémenes Lóránt plébános (felvételünk) szerint utóbbi kisugárzása a mai napig érezteti hatását – az 1700 főnyi településen a magyarok száma alig háromszáz. Ezen belül az átlagéletkor, mint fogalmazott: jobbára „hetven és a sír között”, az általános iskolás korú, magyar fiatalok száma húsz. „Arra szeretném biztatni a türi magyarokat, hogy önmagukat keressék, mert itt már nem beolvasztásról, hanem önként vállalt beolvadásról van szó” – mondta a Háromszéknek Kémenes Lóránt. „Különösen az idős generáció érzi nagyon a mai napig, azt a sok megaláztatást, verést amit kapott, csak azért, mert magyar. És ez kihat” – fűzi hozzá. A türi Magyar Házat elsősorban kalákával, közmunkával kívánja helyreállítani a gyergyói származású plébános, a kezdeményezéshez Erdély-szerte többen társultak, Kovászna Megye Tanácsa például másfél éve indított szórványprogramja révén támogatja. Örömmel újságolja: múlt hét végén, egy székelyszenterzsébeti csoport segítségével megkezdődött annak a romos épületnek a helyreállítása, mely a türi magyarság szellemi-lelki otthona lesz a jövőben, a sepsiszentgyörgyiek vasárnap este saját adományukkal járultak hozzá a költségekhez. „Óriási nagy munka, de ez egy oázis lesz, a magyar szó bölcsője. A templomon kívül nincs olyan hely, ahol ezek az emberek megszólalhatnak magyarul. És nem is akarnak” – mondja Kémenes Lóránt. Kérdésünkre hozzáfűzi: a szentmise teljes menete magyar, egy olvasmány románul hangzik el, s a prédikációnak van egy román, rövidített változata is, a miatyánkot a magyar után románul is elmondják. Előbbiek kapcsán elhangzó példája önmagáért beszél: olyan társalgásban, amelyben egy román és húsz magyar ember vett részt, azt kérték, ne kínlódjon két nyelven, mondja csak románul, úgy is megértik. Végül pedig nyugtázták: azért olyan jó, hogy mégis két nyelven mondja. Mert: „magyarul meghallgatjuk, s románul megértjük”.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csak azért is Wass Albert
„Eddig nagyrészt szórványtelepüléseken játszottuk a Mustármag című előadást, templomokban, hiszen oda még össze lehet gyűjteni a megfogyatkozott számú magyarságot. A gyergyószentmiklósi előadás ötlete abból adódott, hogy olvastuk, láttuk: egy itteni Wass Albert-megemlékezés szervezőit a hatóságok meghurcolják. Eldöntöttük: csak azért is eljövünk ide az előadásunkkal” – mondja az előadó színész, Kulcsár-Székely Attila.
Többnapos huzavona után sikerült helyszínt találni Gyergyószentmiklóson a Wass Albert műveiből összeállított színházi produkciónak, valamint a jelenleg a közép-erdélyi szórványban, Türben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán plébános fotókiállításának.
A Wass Alberttel kapcsolatos rendezvények szervezői ellen indított ügyészségi eljárások, rendőrségi kihallgatások miatt az egyházak és más intézmények is visszariadtak attól, hogy helyszínt biztosítsanak az újabb eseménynek. Végül az előadásra és a kiállításra vasárnap este, a gyergyószentmiklósi Művelődési Házban kerül sor. Az Életkép(es) címet viselő kiállítás megnyitója 18.45-kor kezdődik az előtérben, és az itt bemutatásra kerülő, Kémenes Lóránt Zoltán plébános által készített fényképek csak ez alkalommal lesznek láthatók. A kiállításmegnyitó után, 19 órakor a stúdióteremben tekinthető meg a Wass Albert műveiből összeállított, egyéni színházi produkció. A Mustármag című előadást szerkesztette és előadja Kulcsár-Székely Attila, rendező Csurulya Csongor.
Az előadást már számos helyszínen bemutatták. „Az ötlet megszületése 2009 decemberéig nyúlik vissza, amikor egy karitatív akció keretében eleget tettünk Kémenes Lóránt Tür községbeli katolikus plébános meghívásának, és az ott élő maroknyi szórványmagyarságnak játszottuk egyik egyéni előadásunkat. (...) Az előadás utáni beszélgetés során fogalmazódott meg bennünk, készíteni kellene egy olyan műsort, amelynek elsődleges célja, hogy erősítse az erdélyi, illetve összmagyar nemzeti öntudatot, és az elkövetkező évek során eljuthasson a legtávolibb szórványmagyarsághoz is. Ennek érdekében könnyen mozdítható legyen, ne igényeljen nagy technikai hátteret, és természetesen témája is a fent említett lakosságnak szóljon. Így esett a választásunk Wass Albertre. Az említett célokon kívül azt a küldetést is szolgálná, hogy az egyik legnagyobb magyar írónkról eloszlassuk azt a tévhitet, miszerint Wass Albert múltba forduló, búsongó, jövőkép és optimizmus nélküli, nacionalista és antiszemita” – vallják az előadásról megalkotói.
Kulcsár-Székely Attila kérdésünkre kifejtette: „Az előadás eleve úgy van megszerkesztve, hogy templomi környezetben előadható legyen. Gyergyószentmiklóson sajnos nem templomban mutatjuk be. Odáig jutott a megfélemlítés, hogy 2013-ban Romániában a magyar egyházak nem merik felvállalni, hogy helyet adjanak egy, Wass Albert műveiből összeállított színházi előadásnak.”
Gergely Imre
szekelyhon.ro,

Kémenes Lóránt: amit Türben teszünk, azt az összmagyarságért tesszük
A hétvégén adták át a Jakab Antal-emlékdíjat a Keresztény Kör szervezésében Gyergyóditróban. A Jakab Antal-emlékdíjat évente egy alkalommal, a néhai főpásztor életének valamely jelentős dátumához kapcsolódva adják át, kerek évfordulók esztendeiben pedig két vagy három személynek, vagy közösségnek is adományoznak díjat.
Idén az emlékdíjat Jakab Antal pappá szentelésére és első szentmiséjére emlékezve adták át. A Jakab Antal-emlékdíj 2013-as papi díjazottja főtisztelendő Kémenes Lóránt Zoltán türi plébános, a Jakab Antal-emlékdíj 2013-as világi díjazottja pedig Dr. Puskás Károly gyergyóditrói főorvos.
A gyergyóditrói rendezvényen jelen volt Tóth Béla, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa is, aki előbb az egyik házigazdával, és egyben a díj egyik alapító elnökével, Varga Gabriella íróval, újságíróval beszélgetett.
Az alapító elnök az idei díjátadás sajátosságának tartja, hogy az eseményt összekapcsolták a ditrói templom felszentelésének századik évfordulójával, így hajtottak fejet a ditrói templom és a ditróiak előtt.
Kémenes Lóránt Zoltán türi plébános a mikrofon előtt elmondta, hogy érzi a díj súlyát, ami egy szívmunka az összmagyarságért, mert nincs külön erdélyi, magyarországi, vagy délvidéki magyarság, hanem csak egyetlen magyarság van. Amit Türben teszünk, azt a Budapestért, Komáromért, Kassáért, Kolozsvárért is tesszük, hangsúlyozta a Kémenes Lóránt. A valóság szintjén hiszek az álmokban, mert ezek az álmok a Jóisten elfeledett nyelvezetét próbálják visszahozni, magyarázta a türi római katolikus plébános.
A gyergyóditrói rendezvényt megtisztelte jelenlétével Magyaroszág bukaresti nagykövete, Füzes Oszkár is. A nagykövet elmondta, hogy mindkét díjazottat ismeri, mindkettőről nagyon sokat hallott és mindkettő munkásságát és helytállását elismerő szavakkal méltatta.
Erdély.ma

Szórványkörúton
Egész Erdély példát vehetne arról, ahogyan Abrudbánya népe ünnepelt nemrég – mondotta lapunknak Demeter László, a Kovászna Megyei Tanács szórványprogram-felelőse, aki június végén negyedmagával szórványkörúton vett részt. Csütörtöktől vasárnapig meglátogatták Erzsébetváros, Nagyszeben, Déva, Vajdahunyad, Hátszeg, Őraljaboldogfalva, Abrudbánya, Gyulafehérvár, Csombord, Tür, Kőhalom magyar közösségeit.
Az Összetartozunk Székelyföld–szórvány partnerségi program részeként zajlott látogatásokon elbeszélgettek a helybeliekkel mindennapjaikról, a szórványsors nehézségeiről, a gondok megoldási lehetőségéről, a magyarságtudat erősítésének módozatairól – számolt be Kiss Csilla, a megyeháza programfelelőse. Gudor Kund Botond lelkésszel, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperesével az őszi Bethlen Gábor-programról, háromszéki előadók fellépéséről tárgyaltak. Szombaton az abrudbányai magyar közösség napján vett részt a küldöttség. A rendezvényen népdalokkal, néptáncokkal felléptek a kovásznai kisiskolások is. Az ünnepi istentiszteleten Demeter László üdvözlő szavaiban kiemelte, hogy a helyiek egymás iránti kölcsönös tisztelete, történelmi fájdalmakat felülmúló toleranciája a székelyföldiek számára is példaértékű. Tolmácsolta Tamás Sándor megyeitanács-elnök üdvözletét, kiemelve, míg Abrudbányán gond nélkül befogadják Kovászna megye zászlaját, addig Háromszéken küzdenünk kell értékeinkért, jelképeinkért, hagyományainkért.
A csombordi Rózsafesztivál után a Fehér megyei Tür településre látogattak, számba vették a Magyar Ház új tetőszerkezetét, Kémenes Lóránt plébános a további munkálatokról, tervekről számolt be. A település első írásos említésének 700. évfordulóját októberben ünneplik, a programban több háromszéki előadó is szerepel. Demeter László lapunk érdeklődésére elmondta: a legmeghatóbb az volt, ahogyan Abrudbányán ünnepeltek. Ott, ahol valamivel több mint félszáz magyar él hatezer román között, a központ tele volt a magyar napokon, a románok is ott voltak. Az, ahogyan elfogadták, tiszteletben tartják a másságot, egész Erdélyre példa lehet – tette hozzá.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar állami kitüntetéseket adományoztak erdélyi személyiségeknek
A magyar államalapítás ünnepe alkalmából Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta a Fehér megyei Türben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánosnak és a Gyergyószentmiklóson élő Kis Portik Irén néprajzkutatónak.
Áder János a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Brassai Attila Miklósnak, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, a Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek.
Ugyancsak kitüntetésben részesült a Csíkszeredában élő Beder Tibor nyugalmazott tanár, a Julianus Alapítvány elnöke, a Marosvásárhelyen élő Csíky Boldizsár zeneszerző, a Csernátonban élő Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, helytörténész, a Marosvásárhelyen élő Kovács Levente rendező, színészpedagógus, a Marosvásárhelyen szolgáló Papp László római katolikus plébános és a Sepsiszentgyörgyön élő Szilágyi Zsolt zenei író, előadóművész, karnagy. Nekik a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a magyar államfő.
A kitüntetések ünnepélyes átadására Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a Lázár Házban található dísztermében (Gál Sándor utca, 9 szám) kerül sor ma, szerda délután 6 órától.
Szintén erdélyi kitüntetett még a Svédországban élő, de kolozsvári származású Tar Károly, a Magyar Liget és az Ághegy című skandináviai magyar családi, irodalmi, művészeti lap alapítója és szerkesztője, aki szintén a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesül. Forrás: net.jogtar.hu
Erdély.ma

Küküllőszög díszbe öltözött
700 éves Tür
A Fehér megyei, Balázsfalva melletti szórványtelepülésről, Türről nem sokat tudtak az Erdély-szerte még tömbben élő vagy az anyaországi magyarok. Neve az utóbbi években vált ismertté, s a köztudatban Kémenes Lóránt atya ottani jelenlétéhez kapcsolódik, aki plébánosként próbálja felrázni a magyarok hitét, identitástudatát, nemzetiségükhöz, nyelvükhöz való hűségét és ragaszkodását. A település idén 700 éves, a helybeliek közül az atyán kívül senki sem gondolt arra, hogy ez olyan évforduló, amit legalább egy rendezvény keretében meg kellene említeni. Kezdeményezésére mégis méltó ünnepet, háromnapos gazdag rendezvénysorozatot szerveztek, amelyen nemcsak a helyi és küküllőszögi – balázsfalvi, magyarpéterfalvi, búzásbocsárdi, bethlenszentmiklósi, boldogfalvi, küküllővári –, hanem a szórványban élőket hitben és anyagiakban támogató magyarok – székelyföldiek, magyarországiak – is részt vettek. A türi ünnepségen száz marosvásárhelyi is jelen volt, akik főként az alsóvárosi református egyházközség tagjai, s akiket ez alkalommal is Bárdosi Ilona nyugalmazott tanítónő mozgósított. "Erősítésként" indultak Türre, hiszen régi szálak – többszöri látogatások, közös istentiszteleti alkalmak, adománygyűjtés – fűzik őket Lóri atyához, s a harcot, amelyet az atya felvállalt, mindig is támogatták.
Ennyi magyar rég nem volt Türben!
A rendezvénysorozatot nem lehet elválasztani attól a küzdelemtől, amelyet Kémenes Lóránt Zoltán atya vív a türi magyarságért. Hat év küzdelmes munkája után sikerült felújítania a romos templomot és a parókiát, amelyek mostani pompájukban lenyűgözik a látogatót. Sikerült visszaperelnie a magyar iskola volt épületét, s a Magyar Házért fáradozik, amely az itteni elrománosodott magyarság ébresztésének és megmaradásának utolsó esélye lehet. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a magyar közösség nem tud szabadulni a kisebbségi komplexustól, az idős embereken kívül nem szólalnak meg magyarul. A gyerekek illedelmesen köszönnek, de a következő szót már románul ejtik. A nagymama hiába szól magyarul hozzájuk, nevetve elhallgattatják, s nem szólalnak meg. Román iskolába járnak, elszakadtak a magyar kultúrától. Ilyen körülmények között kell dolgoznia az atyának, akinek meggyőződése volt, hogy egy nagyszabású rendezvény egészséges büszkeséggel tölti el az ott lakó magyarokat. Ebben nem csalódott, hiszen a helybeliek mondták: nem is gondoltuk volna, hogy ennyi magyar ember valaha is megfordul Türben! Annyit, mint Lóri atya, senki sem tett értünk! Imádkozik értünk, segít, a gyermekeknek beindította a magyar nyelv oktatását. Mindent vállal, ha kell, cserepet rak a templomtetőre, ha kell, villanyt szerel. Ilyen embert küldött nekünk az Úr! – mondták a türi asszonyok.
Nóta, magyar bál, fényképkiállítás
A rendezvények pénteken kezdődtek a Magyar Házban, ahol előadások hangzottak el, a közönség magyar nótákat hallhatott Gyárfás János, Szilágyi Sándor, Tóth Sámuel és cigányzenekara előadásában. Ekkor nyitották meg Kémenes Lóránt fényképkiállítását is, majd a Halhatatlan élet című színházi ősbemutató következett Kulcsár-Székely Attila színművész előadásában. Az új kultúrházban – amilyen elegánst Maros megyében nem látni! – nótázást, majd hajnalig tartó kosaras bált tartottak, az XYZ marosvásárhelyi zenekar húzta a talpalávalót.
Huszárok, kézműves- foglalkozások
Szombaton – amikor a vásárhelyiek is ott voltak – a baróti Székely Virtus hagyományőrző huszárezred huszárai és katonái járták körbe a település főutcáit. Tofán András mentéjét, zekéjét mindenki megcsodálta. Miközben a parókia udvarán gulyást főztek az asszonyok, a kultúrházban a gyermeksereg szórakozott. Mi is csodálkoztunk, milyen jó hangulatot teremtett a Folker sepsiszentgyörgyi együttes, táncházba hívta a gyermekeket, s nem csak. Élő zenére jókedvvel járta a táncot a balázsfalvi óvodásoktól kezdve a gyulafehérvári gimnazista diákokig mindenki. A marosvásárhelyiek is bekapcsolódtak, s egy-egy kis óvodással ropták a forgatóst. Az alsócsernátoni Csiporkázó játszóház "mesterei" kézműves- foglalkozáson tanították a gyerekeket. Kötelet, ostort fontak, szalmadíszeket, hengerzsinórt készítettek. A balázsfalvi Furus Jutka a mézeskalácskészítés csínját-bínját osztotta meg a gyermekekkel. Volt ruhabörze, könyvvásár, és íjászkodni is lehetett Török Lehellel.
Balázsfalvi óvodások, miskolciak meglepetése
Délután a nagyajtai Áfonya citeraegyüttes, Ilkei Loránd vargyasi népdalénekes szórakoztatta a közönséget. Legnagyobb sikere mégis a kis balázsfalvi óvodásoknak volt, akik néptánccal lepték meg a közönséget. Itt tesszük hozzá, hogy Balázsfalván megszűnt az elemi oktatás, csak V–VIII. (összevont) osztályban tanulnak magyarul. Az óvoda beindítása ad reményt az elemi oktatás visszaállítására. Nagyon szépen táncolt a magyarpéterfalvi Hanga tánccsoport is.
A rendezvény a templomban a vargyasi unitárius Dávid Ferenc Egylet előadásával folytatódott, majd szentmise következett. A miskolci irodalmi kör Éltető haza című zenés-verses előadással mintegy megkoronázta a rendezvénysorozat második napját. Olyan magyarságtudatot ébresztő verseket, énekeket hoztak, amelyek könnyeket csaltak nemcsak az előadók, hanem a hallgatóság szemébe is. A miskolciak egyébként adományt is hoztak, melyet a Magyar Ház javára ajánlottak fel.
Az est borkóstolással és koncerttel, jó hangulatú bulival ért véget.
Tegnap, a rendezvények zárónapján, a szentmise után emléktáblát lepleztek le a plébániatemplomban, és a Gyergyószentmiklósi Ipartestület férfikarának koncertjét hallhatták az ünneplők.
Magyar állami kitüntetés Lóri atyának
Tür ünnepén Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánost is ünnepelhettük, amikor a Balázsfalva környéki magyarokért kitartó, odaadó és önzetlen munkájáért átvette a magyar állam magas kitüntetését, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. Az eseményen jelen volt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Brendus Réka, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője.
– Hogy itt lehetünk ennyien ezen a kitüntetésen, számunkra kitüntetés. Kémenes Lóránt Zoltánt szeretnénk megünnepelni ezzel, amiért annyit tett a magyarokért. Fáradságos utat vállalva sokan eljöttek, hogy megtiszteljék a türieket jelenlétükkel, programjaikkal – mondta Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője, majd ismertette dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnökének határozatát. Füzes Oszkár nagykövet büszke arra, hogy Lóri pap ismerőse és barátja lehet. Örül annak, hogy Balázsfalva környékének következő hétszáz esztendejét kezdték el ünnepelni. Amíg építkezünk, amíg magyar iskoláink és óvodáink vannak, addig nem csak fogyunk, hanem gyarapodunk. A történelem hullámzik, vannak közepes és rosszabb idősza-kok, ezeken túl vagyunk, most a jobb időszak következik – mondta Füzes Oszkár.
Kémenes Lóránt a kitüntetést átvéve elmondta, semmi mással nem dicsekszik, csak Jézus Krisztus keresztjével, az Arany Érdemkereszt számára további feladatot ad, és nem is keveset. Az aranykeresztbe pedig beleírja minden küküllőszögi magyar ember nevét!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Visszamagyarítás erőszak nélkül
Beszélgetés Kémenes Lóránt dél-erdélyi szórványvidéken szolgáló római katolikus pappal, aki az ottani magyarság megmaradásáért végzett munkájáért magyar állami kitüntetésben részesült.
Magyar állami kitüntetésben részesült a múlt hét végén. A Fehér megyei Küküllőszögben – Balázsfalván és a környéken – szolgáló római katolikus papként az ott élő magyarság megmaradásáért végzett kitartó munkájáért átvette a Magyar Arany Érdemkeresztet. Mit jelent az ön számára a kitüntetés?
Keresztet jelent. Római katolikus pap lévén nyilván eszembe jut a kereszt kétezer éves története, és az is, hogy ha keresztet kap valaki, azt valószínűleg nem fogadja óriási lelkesedéssel. Viszont az, akinek a vállára teszik, és a mellére, valamit nagyon tudatosan vállal. Az én legjobb barátom vállalta a keresztet, viszont nem ragaszkodott hozzá annyira, hogy még ma is rajta maradjon. Számomra üzenetértékű, hogy azon a kereszten, amely kétezer éve a barátomé, senki sem lehet fölfeszítve – hiszen a kereszt szimbólum. Méghozzá gazdag szimbólum: mindenekelőtt a pozitivitást jelenti, ugyanakkor minden irányba nyitott: fölfele és oldalra is. Ezzel a háttértudással, érzéshalmazzal, valamint alázattal fogadtam a kitüntetést. Ilyenkor nagy szavakat szokás mondani, hogy mennyire meghat, de akit a kereszt meghat, az térdre rogyik és fölfele tekint, hogy: “uram, gyere segíts, vigyük együtt”.
Tömbmagyar környezetben, Gyergyóban nőtt fel, és immár 6 éve szórványvidéken szolgál Balázsfalva környékén, ott erősíti az elrománosodott magyarok identitástudatát. Közismert, hogy az 1918-as balázsfalvi események miatt is megpecsételődött e dél-erdélyi vidék magyarjainak sorsa, majd súlyosbította a helyzetet a görög katolikus egyház betiltása, ami az ortodoxia előretörését és további román betelepítést vont maga után, a magyarok pedig egyre messzebbre kerültek saját anyanyelvüktől és identitásuktól. Ön egyfajta tudatos mentést végez: megkísérli “visszamagyarosítani” őket. Kívülről nézve ez talán lehetetlenségnek tűnhet, hiszen tudathasadásos állapot, hogy a környékbeli magyarok rosszul, alig vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul. Mi okozza a legnagyobb nehézséget munkája során?
Én elsősorban azt szeretem előtérbe helyezni, ami előre mutat, de ez nem azt jelenti, hogy csökkentenénk a nehézségek súlyát. Ami nehézségként tapasztalható, hogy itt nemcsak fehérneműt lehet cserélni naponta, hanem a hitet és ha kell, nemzetiséget is – aszerint, ahogy a kényelem vagy érdek megkívánja. És ezzel úgy szembesülni, hogy az ember a tömbmagyarságból érkezik, megdöbbentő. Amikor idekerültem, a helyzet nemhogy elfogadhatatlannak, hanem egyenesen elképzelhetetlennek tűnt számomra. Az is nehéz a munkámban, hogy parancsoljak magamnak – itt arra gondolok, hogy meg kell értenem: erőszakkal semmit nem lehet elérni. Hiába erőszakolom, hogy mindenki mondja azt, hogy magyar, attól ő a szívében még nem lesz az. De ha először sikerül a szíveket meghódítani – és azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez a legnehezebb – akkor megtaláltuk a legérzékenyebb pontot. Onnantól már az ő döntésük lesz, hogy magyarok, nem pedig az enyém. Nem lehet elvárásokat támasztani, de nagyon lehet örülni annak, ha valaki erre tényleg rábólint.
Az 1700 lelkes Tűrben például, ahol szolgál, 1972-ben szűnt meg a magyar oktatás. Az idősebb generáció sem beszél magyarul, és a fiatalok sem?
Nagyon erős falakat kellett ledönteni ahhoz, hogy a hetven fölöttiek merjenek magyarul beszélni. Aztán sikerült oldani a gátlásokat, és mára a nagyszülők generációja már az utcán, de bárhol megszólal magyarul. Különleges “technikát” alkalmazunk: az idősebb generációval foglalkozunk leginkább. Mindenki azt mondja, hogy a fiataloké a jövő, és inkább beléjük kell energiát fektetni, de ez itt nem működik. Mert a fiatalokkal, akikkel hetente néhány órát találkozom – akár magyar-, akár hittanórán – hiába kínlódom magyarul, mert azt mondják, nem értik. Ez a pár óra nagyon kevés, utána pedig a hét többi órájában egészen más nyelvi környezetben van a gyerek. A nagymamákat és a nagypapákat kell meggyőznünk, hogy magyarul beszéljenek: mindent bevetünk, ruhabörzétől élelemig, amit csak tudok, idehozok. Amikor ellátogatok a családokhoz, úgy beszélgetünk, hogy közben hallja a gyerek, és legalább addig a nagyszülők csak magyarul szólnak a gyerekhez. Ily módon, ha majd kikerül egyetlen láncszem ebből a folyamatból – és ez a láncszem én magam vagyok, hiszen bármelyik pillanatban elhelyezhetnek – erőfeszítésem akkor sem volt hiábavaló.
Már gyerekkorában megválasztotta a hivatását. Azt írta a pályaválasztási űrlapra, hogy pap akar lenni, “elölről és fordítva olvasva is”. Ugyanakkor magyar nyelvet oktat, a hitoktatás is beletartozik a szolgálatba – úgyhogy pedagógus is. Milyen módszerekkel tanítja a magyart a környékbeli gyerekeknek?
Volt egy iskolai elöljáró annak idején, aki ráparancsolt a szüleimre, hogy azonnal változtassam meg az elhatározásomat. Következő nap újra meg kellett írni, milyen pályát választok, és akkor azt írtam: “visszafele olvasva is pap”. A magyar nyelv oktatásáról szólva: “hályogkovács” módszerekkel közelítem meg, mert nincsen magyar tanári képesítésem, ugyanakkor még nem találtak ki olyan módszert, hogy miként kell idegen nyelvként tanítani a magyart magyaroknak. Valahogy úgy képzelem el ezt a helyzetet, mint amikor jó néhány évvel ezelőtt nagymamámat láttam agyvérzés után: nagyon sokat kellett simogatni és masszírozni ahhoz, hogy gyógyulásnak induljon. De aztán megszólalt és talpra állt, majd még élt jó pár évet. Közösségi szinten is valahogy így kell eljárnunk: kizárólag román tannyelvű iskolában tanítok: és magyarul hiába próbálkoznék, mert összesen három gyerek, ha értene valamit belőle. Ha mindenik órán megjegyeznek egy-egy magyar szót, akkor már eljut az üzenet hozzájuk. Nem lehet célként azt kitűzni, hogy a gyerekek ismerjék Arany összes műveit, de azt igen, hogy halljanak magyar szavakat, és próbálják ezeket kimondani.
A templomban milyen nyelvű liturgián vesznek részt a környékbeli hívek?
A liturgia teljesen magyar, de Balázsfalván például vasárnap a prédikációt összefoglalom románul is. Érkeznek érdekes visszajelzések és ez szintén az identitás kérdésköréhez kapcsolódik: “nagyon jó, plébános úr, hogy elmondja románul is, magyarul meghallgatjuk, de románul értjük”. Ahhoz viszont, hogy tovább tudjanak lépni a nyelvi komfortzónából, amibe belesodródtak, először ki kell mozdítanunk őket. És én úgy látom, hogy csak úgy lehetséges, ha fizikailag is kimozdulunk innen, olyan helyekre, ahol tömbben él a magyarság, illetve – és ez történt meg az elmúlt hét végén, amikor Tűr település alapításának 700. évfordulóját ünnepeltük – idecsalogatunk sok magyart, hogy mindenhol magyar szó hangozzék ez idő alatt. Ez adja meg a bátorságot a helyieknek, hogy maguk is beszéljenek.
A hét végi események ilyenformán azt példázzák, hogy sikerülhet valamiképpen összekovácsolni a környék elkallódott magyarságát?
Természetesen. És amikor megszólítjuk Küküllőszög magyarságát, nem az számít, hogy valaki katolikus-e, vagy hogy például péterfalvi-e, esetleg búzásbocsárdi – ahol már alig vannak magyarok –, vagy magyarbényei, bethlenszentmiklósi, küküllővári, boldogasszonyfalvi. Az számít, hogy együtt vagyunk és együtt alkotunk egészet.
Felújíttatta a tűri plébániát és templomot – önerőből is, hiszen évről évre elment Olaszországba, ahol kétkezi munkásként dolgozott, hogy pénzt szerezzen a renoválásra. A Tűri Magyar Ház létesítésén is dolgozik. Segítenek önnek a tömbmagyarság-beliek részéről vagy a magyarországiak?
Nagyon nagy erőt ad, hogy sokan segítenek Erdélyből, és nem szégyellem ezt megvallani, hiszen Isten sem szégyell engem, akármilyen gyarló vagyok. Sokan támogatnak Erdélyből: Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós és természetesen Háromszék – a háromszékiekkel közösen van egy hivatalos összetartozás-programunk. Nem úgy viszonyulnak, hogy “na, akkor odadobunk valamit”, hanem egyenlő partnerek vagyunk, és ez a nagy dolog. Nemcsak hangzatos szavakat mondanak, hanem a két kezükkel, a szívükkel is itt vannak. Ugyanakkor elkezdünk kacsintgatni Magyarország fele is, hogy lássuk, kapunk-e valamilyen “hónunk alá nyúlást”. Ez a segítség pedig nem forintosítható: nem pénzt várunk, hanem magyar szót. Ez is megvalósulhatott most a tűri ünnepen: húszan voltak itt Miskolcról, akiket családoknál szállásoltunk el, hogy azokban a házakban legalább három napig magyarul beszéljenek. Az itteniek félnek kinyitni az ajtóikat, mert szégyellik, hogy nincs fürdőszoba, és főleg szégyellik, hogy nem tudnak magyarul, erre keresnek kifogásokat. De a vendégek és a házigazdák nagyon megszerették egymást, alig tudtak egymástól elszakadni. És ennél pozitívabb visszajelzés nem is kell.
Ön Balázsfalva első és egyetlen magyar nyelvű rádióműsorának megálmodója és vezetője is…
Október 22-én ünnepeljük harmadik születésnapunkat. Balázsfalván soha nem hangzott el azelőtt magyar szó a rádióban, már csak azért sem, mert monopol helyzetben van a magánrádió. Ennek ellenére egy évnyi kemény munka után az egyéves születésnapra meghívtuk a rádió igazgatóját, aki magyarul köszöntötte a hallgatókat. Egy balázsfalvi hölgy segít nekem, mi ketten próbáljuk megvalósítani, hogy valakinek tovább lehessen majd adni a magyar műsort, hogy el ne haljon. Próbálunk oly módon kommunikálni a hallgatókkal, hogy visszajelezzenek. És olyan szép, amikor kézzel írott levelek érkeznek a postaládába. Örömmel dolgozunk azon, hogy legalább hetente kétszer hallhassanak a környékbeli magyarok magyar szót.
A Hargita megyei Borzonton a saját telkén táboroztat gyerekeket. Főleg szórványból érkező fiatalokról van szó?
Mindegy, hogy honnan jönnek, a szórványból is természetesen. És az a lényeg, hogy ezek a gyerekek magyar környezetben táborozzanak, és felfedezzék, hogy öröm a többi magyar gyerekkel együtt lenni. De jönnek más régiókból is, sőt, Angliából is: olyan magyar gyerekek, akik alig beszélnek magyarul.
Hittudományi főiskolát végzett, majd jogot tanult Rómában. Ugyanakkor sok mindennel foglalkozik egyszerre azon kívül, hogy papként szolgál: szenvedélyesen fotózik – a tűri rendezvényen kiállították portréfotóit – , zenél, rádiózik, pedagógusként is dolgozik. Hogyan fér mindez az életébe?
Az egyik válaszom erre az, hogy székely vagyok. A másik, hogy szívvel-lélekkel el lehet a dolgokat végezni. Ugyanakkor erről az a székely vicc jut eszembe, amikor János bácsit megkérdezték, hogy maga mindenhez ért? Erre pedig azt válaszolta: mindenhez es.
És mik a további tervei?
A Tűri Magyar Ház, amelyet a régi magyar iskola épületében létesítünk – a házat nagy nehezen sikerült visszaszereznünk – ha számokban akarnék beszélni, azt mondanám, 35 százalékban készen van. Nincsenek különleges terveim, ugyanazt szeretném tenni továbbra is, amit eddig. Talán még tudatosabban, hogy minden egyes kő, amit leteszünk, az örökség részévé váljon.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Felszentelték a türi Magyar Házat
Egy szórványtelepülésen, a Fehér megyei Türben megvalósult Kémenes Lóránt atya álma, készen áll a Magyar Ház. Többévi küzdelem után a felújított templom mellett új köntösbe öltözött a romos állapotban visszaszolgáltatott volt felekezeti iskola. Lóri atya buzdítására hittel és kitartással, rengeteg munkával, jó szándékú és a nemzeti feltámadásban bízó emberek támogatásával, Isten segedelméből most, a II. Türi Magyar Napokon az elmúlt hét végén újra ünnepelhettünk. Nemcsak türiek és a küküllőszögiek, hanem mi mind, akik hittük, hogy van feltámadás, hogy Türben újraéled a románul beszélő magyar emberek ajkán az elfelejtett anyanyelv.
Az ünneplő Tür utcáin, az impozáns katolikus templom körül gyülekeztek az autók, érkeztek a vendégek, a meghívottak, akik osztozni kívántak az örömben, akik megértették a Lóri atya lelkületéből fakadó kérést, s jelenlétükkel erősítést vittek a szórványba. A rendezvénysorozat rendkívül gazdag programot kínált, mindezt a fő esemény, a Magyar Ház felszentelése köré fűzték fel. A marosvásárhelyi Ludas utcai református egyházközség gyülekezetéből és a Bárdos Ilona nyugalmazott tanítónő kirándulótársulata köré tömörülők közül idén is százan mentek el Türbe, a Magyar Ház felszentelési ünnepségére. Érkezésünkkor a baróti Székely Virtus hagyományőrző huszárezred huszárai és katonái már végigvonultak a falun, a lovas felvonulást sokan megcsodálták. Díszes öltözetükön idén is megakadt a szem. Aztán érkeztek a Székelyföld több szegeletéből, Csíkdánfalváról egész tánccsoport, mert úgy érezték, ott a helyük a szórvány ünnepén.
A déli harangszóra megtelt a Magyar Ház, elhangzott az Úrangyala imádság, felcsendült a Himnusz és elkezdődött a házszentelési ünnepség.
Kémenes Lóránt atya szavait hallgattuk:
– Rendkívüli pillanat életünkben az ünnep. Ha tudunk ünnepelni. Ha méltóak vagyunk arra, hogy tisztelettel és becsülettel emlékezzünk elődeinkre, akik itt éltek, iskolát, házat és hazát álmodtak.
Falusi plébános vagyok, egy egyszerű álmodó, nem ünnepi szónok. Minden embernek kötelessége szembenéznie önmagával: mit akar a jövőtől, mit vállal a jelenből, mire emlékezik, mit ment át a múltból.
Ma szembenézek önmagammal, szembenézek veletek, és István király Intelmeinek szellemében – örökül ezt hagyta fiának, Imre hercegnek: Légy becsületes! – hangosan gondolkodom jövőnkről, jelenünkről, múltunkról. Aki a múltról emlékezik, az a jelenről gondolkodik és a jövőről álmodik.
Ha ma újságírók, riporterek megkérdezik a türi utcán a járókelőket, mit ünneplünk ilyen sokan, többnyire dadognak, hebegnek-habognak: a magyaroknak van valami "mánifésztáréjuk"… Pedig a falu szívében vagyunk ma ilyen sokan, nem a periférián, és mégis... szálkák vagyunk a peremvidékiek szemében. Nagyon sokan nem tudják: ezen a napon feltámadást ünneplünk, a 701 éves Türt az ezeréves magyar államiságban, azt, hogy itt vagyunk, itt élünk ezer éve a Kárpát-medencében. Azt, hogy István király erős magyar államot szervezett, keresztény nemzetté tette a magyarságot, szilárd erkölcsi alapokra épített jelent – és jövőt. És ennek egy oázisa kel ma újra életre, egy álom, melynek neve: türi Magyar Ház.
Csoda, ha elfelejtettünk, ha ma már nem tudunk ünnepelni? Miért nem tudunk ünnepelni? Miért silányul állandó iszogatássá egy-egy jeles napunk? Miért lesz egy falunapon eltompult agyú sörkertté Erdély?
Képesek vagyunk-e elzavarni rabtartóinkat? Képesek vagyunk-e igazán élni a totális szellemi zűrzavarban, tévés vetélkedők és valóságshow-k mocsara mellett? Válasz minderre: igen. Mert valóra váltottuk az álmot, hogy erőt adjon, befogadjon, megvédjen, erősítsen.
2014. szeptember 27-én, átlépve e hajlék küszöbét, meg kell kérdeznünk egyenként magunktól: óhajtjuk-e keresztény múltunkat megélni, merjük-e elűzni rabtartóinkat, akarunk-e hinni a magyar feltámadásban?
Én hinni akarok abban, hogy egyszer mégiscsak tanulunk a múltból, és elkezdjük megélni értékes örökségünket.
A felszentelt Magyar Házban elhelyezték a Szent Korona hiteles másolatát, majd ugyanilyen lelkületben folytatódtak az előadások, felszólalások. Többek között a Tiberius vonósnégyes tagjai, Molnár Tibor és Molnár József hegedűjátékát hallhattuk, fellépett a csíkdánfalvi táncegyüttes.
Nemcsak a ház, az udvar is megtelt, közben főtt a gulyás Török Zoltán szakácsmester kifogyhatatlan üstjében. Az ünnepi ebédre mindenkit meghívtak.
Az ünnepség két napon át tartott, köszöntők, előadások hangzottak el, és színes műsor várta a résztvevőket. A szombat esti szentmisét követően magyar bált szerveztek a Legyünk együtt, maradjunk egyek, mert ez a szórványlét éltetője! mottó jegyében.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Örömmel végzi hivatását
Kedden ünnepli hetvenedik születésnapját Tamás József csíkszeredai római katolikus püspök. Az egyházi méltóság immár negyvenhat éve gyakorolja papi hivatását, melyről korábban úgy nyilatkozott: a Jóisten csodálatosan vezette őt útján.
A jeles alkalomról Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia esperese emlékezett meg egy általa közölt laudáció formájában. Ebből megtudhatjuk, Tamás József éppen a háború idején, 1944. november 12-én született Madéfalván, elég nehéz körülmények között, hiszen édesapját behívták katonának, amikor édesanyja vele, a negyedik gyermekkel volt várandós. Édesanyja a mezőn dolgozott, amikor Madéfalvának azt a részét, ahol a családi házuk volt, lebombázták. Szülei a harangozói és sekrestyési szolgálatot látták el. A most 100 éves édesanyja a gyermekeivel az üres plébánia konyhájában húzódott meg. „Ott született József, akinek tréfásan azt szokták mondani, te egyenesen beleszülettél a plébániába” – olvasható az esperes írásában. Az egyházi méltóság 1958-68 között a gyulafehérvári kántoriskolában tanult, majd hat évig a teológián. 1968. április 21-én szentelte pappá Márton Áron püspök. Négy évig Medgyesen volt káplán, majd négy évig Türben plébános. 1978-tól teológiai spirituális, tanár. Szentszéki tanácsos, kanonok, majd pápai prelátus lett, 1994-ben pedig általános helynök. Szent II. János Pál pápa 1996. december 18-án kinevezte segédpüspöknek és valabriai címzetes püspöknek, szentelését Jakubinyi György érsek végezte 1997. március 1-én Csíksomlyón.
Soha nem bánta meg
„Úgy érzem, én különösebben nem keresgéltem, hogy az életben hol legyen a helyem. A Jóisten a hivatásban csodálatos módon vezetett, egyszerűen kínálta a lehetőséget, számomra csak annyi az érdem, hogy elfogadtam és követtem a hívó szót. Elmondhatom, soha nem bántam meg azt, hogy hívó szavát elfogadtam” – jelentette ki életpályájával kapcsolatban egy, a Csíki Hírlapnak adott korábbi interjúban Tamás József püspök.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

Tanulmányúton a küküllőmenti szórványvidéken
A Kántor-Tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárt helyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, táborokat szervezünk. Az idén a húsvét előtti tanulmányúton a székelyföldi tömbmagyar vidékekkel, nyelvjárással, népművészettel, történelemmel ismerkedtek diákjaink. Az elmúlt napokban újabb, adventi népismereti és egyházszolgálati tanulmányútra került sor. A mostani tanulmányút célja a dél-erdélyi – Dicsőszentmárton, Medgyes és Balázsfalva környéki – szórványmagyarság megismerése-megismertetése és a szolgáló életre való felkészítés-felkészülés volt.
A háromnapos tanulmányút során felkerestük a balázstelki, alsókarácsonfalvi és búzásbocsárdi református, a szőkefalvi és türi római katolikus gyülekezeteket. A református templomokban igét hirdetett Gál József tagozatvezető lelkész és Berekméri Csilla lelkész tanárnő, a türi római katolikus templomban kántori szolgálatot végeztek római katolikus diákjaink. Ezenkívül felkerestük az Árpád-kori dicsőszentmártoni unitárius templomot, a küküllővári és bonyhai református templomot, a medgyesi evangélikus (szász) templomot, az erzsébetvárosi örmény katolikus templomot és az egykori dicsőszentmártoni zsinagógát, amelyet most magyar kulturális központként használnak.
Projektvezetőként rövid előadásokban ismertettem a felkeresett vidékek (Kis-Küküllő mente, Szászföld, Balázsfalva környéke) helytörténetét, néprajzi sajátosságait, épített örökségét, a "kas- télyok földjét" (a bonyhai és bethlenszentmiklósi Bethlen-kastély, a héderfájai, felújítás alatt álló Barlabássy-kastély). A helyi felkért lelkipásztorok és más értelmiségiek bevonásával, konkrét adatok segítségével érzékletes kép bontakozott ki e vidékek fogyó magyarságáról, etnikai visszaszorulásunkról, az anyanyelv helyzetéről, a felekezeti viszonyokról és végső soron a magyar megmaradás esélyeiről. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Küküllők alsó folyása mentén megállíthatatlan a magyar lelkek fogyása; egyrészt a születések aránya miatt (pl. Bonyhán, a községközpontban 2011-ben egyetlen magyar gyermek sem született, három román és negyven roma újszülöttel gyarapodott a település), másrészt az önkéntes nyelvi és felekezeti identitásváltás miatt.
Épített örökségünk, az egykori kastélyok állapota vegyes érzésekkel töltött el. Héderfáján Barlabássy Lénárd egykori erdélyi alvajda kastélyát nemrégen visszaváltotta az egyik leszármazott, és elkezdte korhű felújítását, amelynek eredményei máris látszanak; a szomszédos bonyhai Bethlen-kastélyt az örökösök az erdélyi református egyházkerületnek adományozták, de nagyobb összefogásra, európai segítségre lenne szükség, hogy elnyerje méltó rendeltetését; a küküllővári Haller-kastély jó állapotban van ugyan (magánkézben), csak éppen nem látogatható; legszomorúbb a Bethlen Miklós erdélyi kancellár építette európai rangú reneszánsz kastély sorsa, amely, ha továbbra sem törődünk vele, hamarosan összeomlik.
A részt vevő főiskolai hallgatók érdeklődéssel és nagy beleéléssel vettek részt a nem mindennapi testi-lelki erőpróbát jelentő tanulmányúton. Szemmel láthatóan megérintette őket a látott-hallott valóság. Egyházi énekekből és versekből álló adventi műsort mutattunk be a felkeresett települések gyülekezeti alkalmain, amelyben az adventi várakozás motívumát harmonikusan egészítette ki a "templom és iskola", az anyanyelven megvallható hit és a magyar kultúra megőrzésének gondolata.
A templom és iskola közül Balázstelkén, Türben, Küküllőváron és lassan másutt is már csak az előbbi a magyar nyelv hajléka. Magyar óvoda és iskola hiányában a lelkészekre és papnékra hárul az anyanyelvi műveltség átadásának gondja is. Iskolát és ifjúsági termet építenek a templom mellé Búzásbocsárdon Boros László tiszteletes úrék, Türben Kémenes Lóránt római katolikus lelkész megálmodta és megvalósította a templom melletti "magyar házat". Jól tudják, ahol nincs magyar iskola, ott elsorvad az anyanyelv, és az identitásváltás hamarosan bekövetkezik.
Az anyanyelvi oktatás magas színvonalú művelésének élményében volt részünk Dicsőszentmártonban a Traian Általános Iskola előkészítő és első osztályában, és diákjaink megismerkedhettek a magyar tagozat tanítónőivel: Pál Irénnel és Molnár Margittal, valamint Fodor Sándor József aligazgatóval, aki Molnár Margittal együtt főiskolánk egykori végzettje. Jó volt tapasztalni, hogy a magyar pedagógusok kiváló szakmai munkája nagy megbecsülésnek örvend az egész városban.
De nemcsak Dicsőszentmártonban találkoztunk főiskolánk egykori végzettjeivel. A tanulmányút egyik bevallott célja éppen az volt, hogy egykori végzettjeinket saját munkakörükben, szolgálatuk közben keressük fel. Balázstelkén Kiss Erika tiszteletes asszony játszott az orgonán, aki Károli-okleveles református kántor, Medgyesen is főiskolánk végzettje, Vinczi Eszter a református gyülekezet kántora, Vámosgálfalván Szabó Gyula a gyülekezeti kántorság mellett két kórusnak is karnagya, a Türben szolgáló Kémenes Lóránt lelkész káplánkorában főiskolánk tanára volt, Búzásbocsárdon az Aranypáva díjas népdalénekes, Boros Erzsébet tiszteletes asszony a falu magyar óvónőjeként is végzi szolgálatát, Bethlenszentmiklóson Csiszér Noémi óvónő a falu történeti- néprajzi értékeiről és iskolai felhasználásukról írt szakdolgozatot, Küküllőváron pedig Barabási Anna tiszteletes asszony jelenleg levelezős kántor szakos diákunk. Jóleső érzéssel vehettük számba, hogy e dél-erdélyi végvárakban "példamutató vitézek" szolgálnak. Ezzel még nem soroltuk fel azokat, akik jelenleg tagozatunk diákjai erről a vidékről, ők is vannak vagy hatan.
Végül, a tanulmányúttal az is volt a célunk, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, minél többen ismerjék meg főiskolánk, egyetemünk képzési kínálatát: Dicsőszentmártonban népes középiskolás diáktábornak ajánlottuk egyetemünk szakjait.
A tanulmányút azzal zárul, hogy az előző évekhez hasonlóan úti beszámoló elkészítésére kértük a részt vevő diákokat, a legjobbakat díjazzuk, és a főiskola honlapján megjelentetjük.
Dr. Barabás László programvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Vízkereszt – új kezdet a mélyszórványban
Január hatodikát kiskoromtól fogva mindig nagy izgalommal vártam, mert ez volt az a nap, amikor a papbácsi eljött megáldani házunkat, családunkat, és ettől a naptól fogva ehettünk „hivatalosan” szaloncukrot a karácsonyfáról. Valami különös, megmagyarázhatatlan érzés lengte be mindig ezt a napot.
Gyermekkorom érzésvilága hangosodott fel 2015-re, amikor már nem a házszentelést vártam, hanem az azutáni csodát: amikor a kimondott szó, az áldás testet ölt. Ezen a szent napon egy újabb mérföldkőhöz érkezett a Türi Magyar Ház, hisz 14 órakor elkezdődött a délutáni iskola. A hajdani magyar iskola szelleme is úgy érzem életre kelt ezen a fagyos napon, és örömkönnyet ejtett. Már néhány éve próbálkozunk hályogkovácsként a magyar oktatással. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, mindenki magyarul akart tanulni. De amikor kiderült, hogy a magyar nyelv nem csupán néhány gyalázkodó, káromló szó helyes kiejtését rejti magában, és hogy bizony nekünk kultúránk, hagyományaink, és egy nagyon nehéz nyelvünk is van, szépen „lekoptak” az érdeklődök. Ami érdekes, egyszerre fájdalmas és csodálatos: olyanok maradtak meg, és tanulnak mind a mai napig, akik ősei között nincsenek magyarok. Ők jönnek, és nem állampolgárságra áhítozva, hanem „csak úgy” tanulnak magyarul.
De ma, amikor már nem csak álom, hanem testet öltött valóság a Türi Magyar Ház, Vízkereszt napján apró kis nyomok tűntek fel a hóban: érkeztek az aprók a délutáni iskolába. Előkészítettünk nekik széket, asztlat bőven, de mindössze hatan érkeztek. Aztán fél négy után újabb gyerkőcöknek örülhettünk. Ők már „csak” a magyar órára jöttek. Gáspár Ildikó tanárnő szeretettel fogadta valammennyi újdonsült tanítványát, és megteremtette azt a barátságos légkört, amit a gőzölgő tea és a sütemények csak fokoztak. És megtört a türi fagyban a jég: beindult a délutáni oktatás a mélyszórvány eme szegletében is.
Az örömmel egyidőben egy újabb kihívás előtt is állunk: meg kell győznünk a szülőket, hogy délutáni iskolába engedjék csemetéiket. De mint tudjuk, erőltetni, kényszeríteni semmit nem lehet semmit. Azt sem, hogy a színmagyar család gyereke magyarul tanuljon, otthon magyarul beszéljen… Igyekszünk megragadni minden lehetőséget, de a végső döntés a családé, a szülőé.
El kell mondanom, hogy csak román tannyelvű iskola van a településen, és a szülők, bár felajánlottuk nekik, hogy a gyerekek szállítását is díjmentesen vállaljuk például a péterfalvi magyar iskolába, nem vállalták ezt, inkább román iskolába íratták őket. Skizofrén helyzet, hogy színmagyar családok gyereke kényelmi szempontból román iskolába járjon, ezáltal naponként elvágva egy-egy hajszálgyökerét önazonosságának, hovatartozásának. No, innen kell fordítanunk. És erre mondják, hogy micsoda küzdelem lehet ez…
Én nem szeretek küzdeni, mert akkor általában vér folyik. Nem valaki ellen kell küzdeni, mert attól nekünk nem lesz jobb. Ha valaki ellen mégis küzdenem kell, az a szentséges saját gőgöm.
Nem küzdeni kell a megmaradásért, természetesnek kell vennünk. Megélni kell ezt az ajándékot, amit a magyarságunk értékei adnak. Ezeket folyamatosan kell kicsomagolni, és ami fontos, adni kell belőle, hogy nehogy ránk rohadjon. Az erdélyi magyarok rákfenéje, a szórványban is, hogy saját maguknak halmoznak, majd ahelyett, hogy adnának, kidobálják. Élni kell! Ha megbékélünk, szorosabban élhetünk egymás mellett. Mert élni nem harc, hanem ajándék.
A délutáni iskolában alapvetően a román tannyelvű iskolában tanultakra építünk, házi feladatot oldunk, és miután megvagyunk a kötelező leckékkel, jön a játékos magyar tanulás. Elég nagy ár ez, de úgy érzem meg kell fizetnünk, ha ide akarjuk csalogatni valamivel gyerekeinket. A szülők közömbösségét és lanyhaságát csak valami olyasmivel lehet kimozdítani kövültségükből, amivel a gyerek nyer valamit. No, meg nem nekik kell kínlódniuk a házi feladatokkal. Reméljük, hogy fél éven belül kiderül az iskolában is, hogy ezek a gyerekek ügyesebbek lesznek társaiknál, akik otthon kínlódják meg – vagy otthon sem – a házi feladat gyötrelmeit.
A délutáni iskola gondolatától belelkesült Novrecky János magyarországi vállalkozó is, aki rögtön tett is egy felajánlást: egy pedagógus bérét biztosítja. A Reintegratio Alapítvány pedig leszállította az ábécéskönyveket, valamint néhány más könyvvel is hozzajárult induló álmunk megvalósulásához. Valamiféle értékrendet akarunk meghonosítani, és erre hívjuk partnernek az iskolát is. Ők eddig ellenfelet látnak bennünk, vagy talán ellenséget. Hosszú az út addig, amíg rádöbbennek: egy akol van csak és egy pásztor.
Kérem gondoljanak sokat ránk, és merjenek imádkozni is azért, hogy amit emberileg nem tudunk megvalósítani, arra irgalmas Istenünk adjon áldást, és így Vízkereszt öröme tartós, életerős maradhasson! Tür, 2015. január 6.
Kémenes Lóránt Zoltán plébános
* * * Amennyiben anyagi támogatást szeretne nyújtani azokra a nemes tevékenységekre, amelyek a türi magyarok „ébredését" szolgálják, az alábbi számlaszámokra utalhat pénzt:
Magyarországról: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Régió, Miskolc OTP 11784009-20200972 (HUF) megjegyzésként kérjük feltüntetni: a Magyar Ház javára. Máshonnan, a világ bármely tájáról:
Parohia Romano Catolica Tiur Banca Comerciala Romana, Agentia Blaj IBAN számlaszám: RO10RNCB0007021401320001 (bármilyen pénznem utalható) BIC-kód (SWIFT): RNCBROBU megjegyzésként kérjük feltüntetni: a Magyar Ház javára.
Erdély.ma

Új év, új tervek
Székelyföld–szórvány kapcsolat
Kovászna Megye Tanácsa Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Programjának felelősei január 22–25. között bejárták Szeben, Fehér és Hunyad megyék magyarlakta településeinek egy részét. Demeter László és Kiss Csilla programfelelősök igyekeztek eljutni minden olyan helyre, ahol az elmúlt négy év során magyar rendezvényeket szerveztek, átbeszélték az eddigi tevékenységeket, és rögzítették az idei programterveket a helyi közösségszervezőkkel.
A körút során Medgyest, Balázsfalvát, Türt, Gyulafehérvárat, Abrudbányát, Lupényt és Dévát látogatta meg a két programfelelős. A helyi magyar lakosság mindenhol örömmel fogadta a partnerségi program által nyújtott lehetőségeket, hálásak voltak az eddigi közös tevékenységekért, egyben újabb ötleteket, kéréseket fogalmaztak meg. Az igénylajstromon többek között diákok közös táboroztatása szerepelt, de kiemelten fontosnak tartották, hogy legyenek helyi magyar napok, a farsangi és szüreti bálokon kulturális műsorokkal lépjenek fel, legyen lehetőség a néptáncoktatók és kézművesek továbbképzésére, szervezzenek képzőművészeti kiállításokat, könyvbemutatókat, színházi előadásokat, ugyanakkor cél a diák- és nyugdíjas kapcsolatok megerősítése is.
„Az a legjobb ebben a Székelyföld–szórvány kapcsolatban, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszony van, hanem partnerség. Ez abban nyilvánul meg, hogy mindig számíthatunk egymásra. Ha valamiben megegyeztünk, akkor az biztosan úgy lesz, nincsenek kifogások, fölösleges újratervezések. A szórványsorsban élők iránt kevesen érdeklődnek, így nagy segítség, hogy Kovászna Megye Tanácsának munkatársai nem csak egyszer-kétszer látogatnak ide, hanem kitartóan részt vállalnak sajátságos életfeladataink orvoslásában” – mondta Kémenes Lóránt, a Fehér megyei Tür település plébánosa.
A körút utolsó momentuma a közös ünneplés volt, a programfelelősök részt vettek a dévai Operettszínházban tartott, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének 25. évfordulója alkalmából megrendezett gálaesten. Demeter László megyei tanácsos, szórványprogram-felelős felszólalásában kiemelte, a hat évvel ezelőtti kézfogás a Hunyad megyeiek és háromszékiek között egymás szemébe néző, és baráti volt, mely azóta is erősíti a két megye magyar közösségének kötelékét.
Az Összetartozunk-program idénre is sok tartalmas rendezvényt tartogat, melyek a háromszékieket és partnermegyéik magyar közösségeit is erősítik nemzeti öntudatukban, baráti kapcsolatokban, kultúrában egyaránt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Támogatás a szórványnak
Székelyföldi és az Erdélyben szórványban élő diákok közös táborozása, néptáncoktatók és kézművesek továbbképzése, diák- és nyugdíjaskapcsolatok megerősítése, kulturális műsorok biztosítása, képzőművészeti tárlatok, könyvbemutatók, színházi előadások szervezése – egyebek mellett ezt várják azok a Szeben, Fehér, Hunyad megyei közösségszervezők, akiket a Kovászna megyei önkormányzat szórványprogramért felelős képviselői az elmúlt napokban felkerestek.
Demeter László és Kiss Csilla, az Összetartozunk Székelyföld–Szórvány partnerségi program felelőse igyekezett eljutni minden olyan településre, ahol az elmúlt négy év során magyar rendezvényeket szerveztek, átbeszélték az eddigi tevékenységeket, és idei program-terveket rögzítettek a helyi közösségszervezőkkel – tájékoztatott közleményben Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. A körúton Medgyest, Balázsfalvát, Tűrt, Gyulafehérvárt, Abrudbányát, Lupényt, Dévát keresték fel.
„Az a legjobb a Székelyföld–Szórvány partnerségi kapcsolatban, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszony uralkodik, hanem partnerség. Ez abban nyilvánul meg, hogy mindig számíthatunk egymásra. Ha valamiben megegyeztünk, az biztos úgy lesz, nincsenek kifogások, fölösleges újratervezések. A szórványsorsban élők iránt kevesen érdeklődnek, így nagy segítség, hogy Kovászna Megye Tanácsa munkatársai nemcsak idelátogattak egyszer-kétszer, hanem kitartóan részt vállalnak sajátságos életfeladataink orvoslásában” – idézi a közlemény Kémenes Lórántot, a Fehér megyei Tűr plébánosát.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol a koldus megfordul
Van egy mondás annak jelölésére, hogy elfogyott az út, ami több okból is történhet: kezdődik a havas, vagy mezőföldi zsákutca végén járunk, netán a településfüzér utolsó stációjához érkeztünk. Erre mondjuk, hogy ott a koldus is megfordul. Létezik ennek egy komorabb változata is, s erről szűkebb baráti köröm fotóalbumában már másfél évtizede csoportkép tanúskodik, anekdotával fűszerezve, ami egy kérdésbe sűrítve fogalmazza meg a sorsba való beletörődés, saját vackunk-életünk hiábavalóságáról szóló sirámaink lényegét és üzenetét.
A képen kis csoport vidámkodik egy falutábla alatt, netán pálinkás butykos is volt a kezében azoknak a primipilusoknak, akik Felsőháromszék épített örökségét indultak tanulmányozni azon a hétvégén. A falutáblán Hilib, az Ozsdola községhez tartozó falucska neve, a történet pedig egyszerű: arra járt egy csupa ránc nénike, aki látva a sok szemüveges városit, ránk kérdezett: Hová mennek, lelkem? – Hilibbe. – Hilibbe? Hát oda miért?
A kérdésben benne volt a saját életének rezüméje, némi értetlenséggel megfűszerezve, hogy vajon miféle látnivalót remél találni a pár száz lelkes falucskában ez a városi népség, hiszen onnan jöhettek, ahol biztosan több, érdekesebb a látnivaló.
Utólag visszagondolva jogos volt a kérdés, hiszen kirándulásunk idején már hozzáférhetők voltak annak a felmérésnek az adatai, amelyek szerint szociológusaink megjósolták: 2025-re 38,93 százalékkal csökken 2002-höz képest a 14 és 18 év közötti diákok száma – s csak ez Háromszéken öt, 400 fős iskolával jelent kevesebbet. Le kell még szögeznünk, hogy sem a kétezres évek elején, de még ma sem vagyunk felkészülve a migráció okozta fogyás mérésére, kezelésére. A világ pénzesebb fele pedig elszívja a képzett fiainkat, a legjobbakat, akik jó mesteremberek, hajlandók keményen dolgozni, tanultak, ambíciósak és akarnak valamit kezdeni az életükkel – képességeikkel arányosan. Elmennek, még akkor is, ha a politika erről nem akar tudomást venni. Márpedig nem akar: Románia vezetői úgy beszélnek arról a három millió, életük virágában Nyugat-Európa gazdaságait erősítő, oda társadalombiztosítást fizető aktív lakosról, mintha ők ki sem tették volna a lábukat az országból. „A statisztikai hivatal szerint megvan a húszmillió” – ebbe az abszurd mantrába bukott bele a legerősebb párt legerősebb embere az elnökválasztáson.
De kanyarodjunk vissza legalább addig a pontig, a kétezres évek elejéig, amikor már tudatosulnia kellett volna, hogy az iskolás korú magyar népesség megállíthatatlan fogyásával állunk szemben: a demográfiai trendek nem hazudnak, s erről már a napokban kézzelfogható bizonyítékok láttak napvilágot. Az illetékesek bejelentették, hogy Háromszéken öt év óta folyamatosan csökkent a gyereklétszám, a 2010/2011-es tanévhez képes jelenleg 2855 diákkal, vagyis 114 osztálynyi gyerekkel kevesebb jár iskolába! Mindezt tetézte a hír, hogy ősztől bezár Hilibben az iskola, amit egyes szerzők a falu halálaként minősítettek, az érintetteknek erről Bözödújfalu sorsa vagy az égei iskola legutóbbi, 1983-as bezárása, a Fehér megyei Tűr magyar nevű, de magyarul alig beszélő polgárai jutott az eszükbe. Joggal: az iskola bezárása katasztrófa egy-egy kis közösség számára.
Egyetlen kérdésre kell ma válaszolnunk, mert fölösleges azon vitatkozni, képes-e fenntartani egy kétszáz valahány lelkes falucska egy iskolát. Nem tud. A kérdés: ha tudomásul vettük egy szemünk láttára zajló katasztrófa meglétét, vagyis az iskolai népesség fogyását, ami elkerülhetetlenül iskolabezárásokhoz vezet, mit tettünk a helyzet kezelésére?
Mert ez a katasztrófa ma is zajlik, a fogyás következményeit a fejkvóta tetézi, márpedig iskolákat saját erőből fenntartani nem tudunk, holott ez lenne a kézenfekvő megoldás.
A közösségnek kellene kezébe vennie az iskolakérdést, és megtennie azt, amit a szűk esztendők és a helyzet diktál: az oktatás eredménye bármelyik ponton mérhető, tehát az alapokon, az alapképzésen nem spórolhatunk, a nyolcadik osztály után viszont kegyetlen szűrőt kell alkalmazni, és az elméleti középiskolákból elitképzőt teremteni, ahová a legjobb 20 százalék kerülhessen. Egy sor dolog megoldódna ezzel, hiszen a középiskolák maradék tanári karát is szűrni tudnánk dupla fizetésért, a fennmaradó pénzeket pedig kapnák a kicsik, mert az alapoktatás életre szóló, és a fogyó magyarság nem engedheti meg magának, hogy a 14. évüket betöltött ifjainak fele funkcionális analfabéta legyen. Ma még azok. S még itt vagyunk, habár 2025-re már egymillió alatt lesz a magyarság lélekszáma, tízévenként 200 ezres ritmusban fogyunk, tehát nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy „kapálatlan” ifjakat engedjünk ki a fogyó iskolák padjaiból.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szórványoktatási stratégiai megfontolások
Az elmúlt hetekben több erdélyi médiumban is egyoldalú elemzés tárgyát képezte a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenysége.
Nemzetstratégiai Kutatóintézet
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet valós szándékai ismeretének hiányában némely sajtóorgánumok érzelmi alapon pánikhangulatot keltenek, és próbálják félremagyarázni a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenységét és a szórványösztöndíj-program nemzeti ügyét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a szórványoktatással kapcsolatos elképzeléseit a Magyar gyermek – magyar iskolába mottó mentén fogalmazza meg, mely által a szórványban élő diákoknak a magyar nemzet részeként való megmaradását kívánja elősegíteni. Olyan mélyszórványban élő, magyar, VIII. osztályt végző diákok számára ajánl fel ösztöndíjat, akik azért kényszerülnek román nyelvű középiskolába, mert környezetükben, megyéjükben nincs magyar nyelvű, általuk választandó elméleti vagy szakoktatási irány.
A román nyelvű középiskolában való tanulás lehet, hogy néhány évig otthon tartja a gyermekeket, sok esetben viszont – és a tapasztalat ezt igazolja – az asszimiláció visszafordíthatatlan útjára sodorja a fiatalt, vegyes házasságokhoz vezet, ami a magyar nemzeti identitás gyengülését, megszűnését és perspektivikusan a magyar szórvány eltűnését eredményezheti. Mindezekért az erdélyi mélyszórványban élő magyarság megmaradásának alapvető feltétele az anyanyelven való tanulás, ennek hiánya jelentősen gyengíti a magyar kultúrkörben való megmaradását, kulturális értékeink megőrzését, a magyar nemzethez való tartozás közösségi, emocionális megélését.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által ajánlott ösztöndíjrendszer egyáltalán nem új keletű, és nem is egyedi. Mint ahogy az sem egyedi, hogy diákok más megye magyar oktatási intézményét választják továbbtanulásuk helyszíneként. Jelenleg Erdély több középiskolája más megyékből, sőt a Csángóföldről „toborozza" diákjait és ösztöndíj-programokat ajánl fel nekik. Ezért lehetetlen nem egyoldalúságot és kettős mércét látni abban a kritikában, amely a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ez irányú tevékenységét elítéli, de szemet huny más intézmények hasonló gyakorlata felett.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet oktatási stratégiája a Kárpát-haza Fejlesztési Koncepcióba illeszkedik, amely a magyar szellemi létalap megerősítésére irányul, az önfenntartó vidék és a helyi, térségi gazdaság tudatos fejlesztését, megerősítését és intézményesülését szorgalmazza, aminek feltétele a versenyképes magyar tudástér és humánerőforrás megteremtése. Ez a célja a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványprogramjainak is, hiszen az anyanyelven való tanulás identitásmegőrző jelentősége mellett az elsajátított ismeretek mélyebb és alaposabb tudást eredményeznek, növelve a diákok munkaerő-piaci versenyképességét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet tudatosan olyan magyar oktatási központokat választ ki, amelyek a nemzeti többleten túl lehetővé teszik a diákok alapos, anyanyelven történő szakmai képzését, növelve versenyképességüket, és megteremtve a szülőföldjükön való sikeres egyéni és szakmai boldogulás valós feltételeit.
A Magyar gyermek – magyar iskolába mintaprojekt keretében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a 2014–2015-ös tanévben a magyarpéterfalvi református gyülekezet segítségével küküllőszögi mélyszórványból származó diákoknak ajánlott fel ösztöndíjat. Az ösztöndíjban részesülő középiskolás diákok – saját képességeik és az általuk választott szakirány alapján – Székelyudvarhely különböző magyar tannyelvű oktatási intézményeiben tanulhatnak, ráadásul egyházi kollégiumi nevelésben is részesülnek.
Egy másik, Szórvány a szórványban című mintaprojekt keretében – az evangélikus püspökség együttműködésével – Négyfaluban Brassó és Szeben megyei szórványban élő diákok részesültek ösztöndíjban, ami megteremtette számukra a középiskolai rendszerben való megmaradás lehetőségét, és ezáltal magyar identitásuk megőrzését. Ezen szórványösztöndíj-programunk egyszerre próbálja megmenteni a kilencedik osztályt és a négyfalusi magyar középiskolát.
Mindezeken túl a Nemzetstratégiai Kutatóintézet identitáserősítő programokat és Gábor Áron előadás-sorozatot szervezett az erdélyi mélyszórványban élőknek Türben, Bethlenszentmiklóson, Magyarpéterfalván, Felvincen, Székelykocsárdon, Lupényban, Petrozsényben és Petrillán (Magyarlónya).
Közel százötven Zsil-völgyi és küküllőszögi gyermeknek, szülőnek és pedagógusnak tanulmányi utakat szervezett az ópusztaszeri nemzeti parkba. Ugyanakkor – a külhoni magyar pedagógusszövetségekkel kötött stratégiai megállapodások szellemében – a tömbmagyarságban és szórványban oktató pedagógusok és intézményvezetők szakmai továbbképzését biztosította több ízben is anyaországi oktatási konferenciák megszervezésével.
A végzett diákok további életpályájával kapcsolatban felmerülő kérdések, miszerint a diákok tanulmányaik után visszatérnek-e a szórványba, a tömbmagyarságban is ugyanúgy felmerülnek a fiatalok elvándorlása láttán. Pontosan ezért emeli ki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a Kárpát-haza gazdaságfejlesztési koncepciójában, hogy egy erős magyar nemzet nem képzelhető el erős, fejlődő és növekvő gazdaság nélkül, amely megteremti a szülőföldön való boldogulás lehetőségét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványoktatási stratégiáját komplexebb összefüggésben kell tehát értelmezni. A legnagyobb érték azonban a magyar gyermek, akinek joga van anyanyelvén tanulni, ugyanakkor lehetőséget kell teremteni számára, hogy saját képességeinek és vágyainak megfelelő szakirányú oktatást válasszon.
Ez a cél hosszú távú gondolkodást és a jelenlegi szórványoktatási stratégiák integrált továbbgondolását, kibővítését jelenti. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet számos fórumon és stratégiai koncepciójában is megfogalmazta, hogy kiemelten fontosnak tartja a szórványkollégiumi rendszer fenntartását és megerősítését, de meggyőződése, hogy a szórványmagyarság léte a tömbmagyarság nélkül elképzelhetetlen, ami ugyanakkor fordítva is igaz.
Ezt támasztja alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Fejlesztési Műhelye – a Kárpát-haza Napló sorozat keretében – 2014-ben megjelentetett Szórványkollégiumok a Kárpát-medencében című kötet, amely egyedi kiadványként hiánypótló módon, együttesen mutatja be a nemzeti meg- és fennmaradás jelentős bástyáit.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a maga részéről továbbra is fő szempontjának tekinti, hogy a pedagógusok, a történelmi magyar egyházak, illetve a szórványban élő gyerekek szüleivel közösen alakítsa ki szórványoktatási stratégiáját. Érthető némelyek ezzel kapcsolatos aggodalma, amit párbeszéd útján fel lehet oldani, de nem vezet jó irányba a közvélemény félretájékoztatása.
A magyar gyermek jövője megérdemli a politikai érdekeket mellőző, őszinte párbeszédet. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványoktatási kezdeményezése nem más, mint egy konkrét segítségnyújtás a szórványban élő, jobb sorsra érdemes magyar gyermekek irányába, kiegészítése a szórványkollégiumok nyújtotta oktatási kínálatnak. Nem magyar–magyar verseny, mint ahogy ezt egyesek értelmezni próbálják.
Az elmúlt huszonöt esztendő szórványügyben kifejtett tevékenységei nem mindig hozták a kívánt eredményt. Jól lemérhető ez az erdélyi magyar szórvány jelenlegi állapotán. Reméljük, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenysége más, tenni tudó és akaró intézményeket is arra bátorít, hogy az elkövetkezőkben is maradéktalanul felvállalják a szórvány gondjait, hogy azokra ne csoportérdekeket, hanem a közösséget szolgáló érdemi megoldások szülessenek.
dr. Puskás Attila
A szerző a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa
Krónika (Kolozsvár)