Barót csapata győzött (Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny)
Baróti diákok csapata nyerte meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny döntőjét, amelyet szombaton tartottak Gelencén, a nagy székely tudós szülőfalujában. Az első alkalommal megszervezett kétfordulós vetélkedőt 7–8. osztályos háromszéki tanulók számára hirdették meg.
A végső megmérettetésre tíz csapat jutott tovább: a kézdiszentléleki Apor István-iskola, a lemhényi Bem József-iskola, a csernátoni Bod Péter-iskola, a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola, a baróti Gaál Mózes-iskola, a gelencei Jancsó Benedek-iskola, a torjai Kicsi Antal-iskola, a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes- és Petőfi Sándor-iskola, valamint a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a megyeközpont csapata azonban betegség miatt nem jelent meg a döntőn. A rangos vetélkedő zsűrijének elnöke Egyed Ákos történész, akadémikus volt. A zsűriben Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője, Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Farkas Ferenc történelemtanár, a kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója, Jancsó Norbert, a Jancsó Alapítvány kurátora, Várallyay Réka és Jánó Mihály művészettörténészek vettek részt. A csapatok regisztrálása után a résztvevők az iskola udvarán felállított Jancsó Benedek-szobor elé vonultak, ahol a magyar himnusz eléneklése után megkoszorúzták a mellszobrot, Petrovits István alkotását. A verseny a Bodor György Művelődési Otthon nagytermében zajlott. Örömmel biztosítottak a versenynek otthont, hiszen Gelencén fontosnak tartják az iskola névadója, Jancsó Benedek emlékének ápolását, szellemiségének továbbvitelét – fogalmazott Kovács Zsuzsanna, a gelencei Jancsó Benedek-iskola igazgatója. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében támogatásáról biztosította a Jancsó Alapítványt, ugyanis a megyei önkormányzat kiemelt feladatának tartja a székely identitáserősítő kezdeményezéseket. Szellemi lámpásokra van szükség – mondta Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke, reményét fejezve ki, hogy a diákok mindegyike gazdagodott a felkészülés során. Egyed Ákos történész-akadémikus értékelése szerint felkészült csapatok jelentkeztek a felhívásra, és arra ösztönözte a fiatalokat, hogy mélyüljenek el még jobban ebben a témában. Reményét fejezte ki, hogy az elsajátított ismeretek segítik megőrizni székely identitásukat. A versenyt a baróti Gaál Mózes-iskola csapata nyerte, második helyezett a csernátoni Bod Péter-iskola, harmadik helyezett a kézdiszentléleki Apor István-iskola csapata lett. Különdíjban részesültek a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola tanulói ötletes kisfilmjükért, amelynek alapját egy, a településüket bemutató játékos vers képezte. A vetélkedőn jelen levő Jancsó Antal alapítványi elnök azt is elárulta, hogy a történelmi vetélkedőt ezentúl minden esztendőben megszervezik, kiterjesztik a másik két székely megyére is, majd távlatilag Erdélyre, illetve az egész Kárpát-medencére.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogással érvényesíthető a gazdaérdek
Az elmúlt héten Torján, a kultúrotthonban került sor a felsőháromszéki gazdák találkozójára. Az érintettek mellett a megye agrárintézményeinek, a megyeházának, kormánymegbízotti hivatalának a képviselői is jelen voltak a széles körű megbeszélésen.
Van értelme a hasonló találkozóknak – értékelte az eseményt szervező Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke, Ötvös Mózes –, lehetőséget teremt a szakmai kérdések megtárgyalására, a törvénykezés változásainak ismertetésére, nem utolsósorban jó alkalom, hogy ismerősök találkozzanak. A gazdák érvényesüléséhez, az állattenyésztők munkájának elismeréséhez összefogásra, egyetértésre van szükség. Az egyesület folyamatos kapcsolatban van a mezőgazdaságot irányító intézményekkel, az agrártárcával, az onnan kapott információkat átadják a gazdáknak – mondta.
Dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos a kis vágóhidak és vágópontok nyújtotta előnyöket emelte ki. Megoldódhat a friss hússal való ellátás, a kényszervágások is biztonságosan, törvényes keretek között végezhetők el. Komoly előnyt jelent, hogy a kis vágóhidakon levágott állatok húsa az egész országban értékesíthető, hivatalos papírok, számla kíséretében adható el – hangsúlyozta.
A főállatorvos a farmok engedélyezéséhez szükséges biztonsági távolságokat illető előírásokról is szólt. A különböző minisztériumokban más és más előírások vannak érvényben. Az állategészségügyi igazgatóság kibocsátja az engedélyt, de a további jóváhagyások – környezetvédelem, közegészségügy – megszerzése bonyodalmasabb lehet. A 6–50 fős szarvasmarhaállományok istállójának legalább ötven méterre kell lennie a legközelebbi lakott épülettől, ezen felül, kétszáz főig már száz méter a kötelező távolság. A szabályokkal kapcsolatban Ötvös Mózes felvetette: számos farmot látott Németországban, Ausztriában, települések központjában is. „Nekik szabad, nekünk nem, az unió mostohagyerekei vagyunk, megnyomorítanak ezekkel az intézkedésekkel” – nyomatékosította, s az általa elmondottakat hangosan értékelték a jelenlévők. György Ervin, a Kovászna Megyei Kifizetési és Intervenciós Ügynökség aligazgatója a gazdák tevékenységét értékelte. „Sokan vannak, de nem elegen, hiszen jövője van a mezőgazdaságnak. Fennmaradásukért sokat kell dolgozni, közösen kell kiállni” – értékelte. A támogatásokkal kapcsolatosan kifejtette: a pénz nem alanyi jogon jár, tenni kell, hogy szubvenciókat kapjon a gazda, legalább annyit, hogy a támogatási igényléseket rendben összeállítja, időben benyújtja. A támogatások május 15-ig igényelhetőek, fontos, hogy a gazdák az írásban is jelzett időpontban jelenjenek meg a kifizetési ügynökségnél – húzta alá. A 3–9 fős tejelő szarvasmarhát tartó gazdák figyelmébe ajánlotta az általuk igényelhető támogatást. Külön kiemelte a farmregiszter naprakész vezetésének fontosságát. Egyszerűnek tűnik, de munkaigényes – figyelmeztetett. Idéntől a gazdák javára változtatták a termeléshez kötött támogatás folyósításának követelményeit, a szubvenció már öt szarvasmarha esetében is kérhető (korábban tíz volt a minimális létszám) – ismertette. Az előírások gyakran változnak, az egyszerű gazda nem is tudja követni azokat, ezért jó lenne, ha falvakon konzultációs irodák hálózatát hoznák létre. A gazdák egyesületei, a közbirtokosságok működtethetnék ezeket, eligazítást nyújthatnának a bonyolult törvényhozás értelmezésében – húzta alá György Ervin. A trágyatárolókat illetően elmondta: kényes kérdés, őket viszont kötelezik az ellenőrzésre. A támogatásokból pénzt kell fordítani az előírásoknak eleget tevő trágyatárolók megépítésére. Ha a gazdák szervezett formában – egyesületek, közbirtokosságok – igényelnek támogatást, és csak egyetlen tagnak nincs megoldva a trágyatárolás kérdése, az egész szervezetet érinthetik az ebből az okból származó támogatás-megvonások – figyelmeztetett.
Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője a legelők üzemtervei elkészítésének fontosságát emelte ki. 2018. január elsejétől csak azok a legelők adhatók bérbe, koncesszióba, melyek üzemtervvel rendelkeznek. A kérdés bonyolult, nem tiszta, kinek kell fizetnie az üzemterv költségeit. A polgármesteri hivatalok kötelezettsége, hogy az egész településen egységesen (az önkormányzati és a magánszemélyek tulajdonában lévő állandó gyepeken egyaránt) elvégeztessék az üzemtervezést, egyrészt saját költségvetésből, másrészt az országos büdzséből – ismertette. A hagyományhoz híven a találkozó alkalmával díjazták a legjobb eredményeket elért gazdákat, kitüntették a gazdák mellett álló hivatalosságokat is. Az összejövetel közös ebéddel ért véget.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harosalján Haraly
A Haros-hegyről kapta a falu a nevét – ízlelgeti a település néveredetét a helybeli ember, de hogy mit is jelent a haros szó, arról már hallgatnak. Mintegy kétszázan lakunk itt jelenleg – mondták, katolikus székelyek, de sokan külföldön dolgoznak, még az egyházközség gondnoka is ott keresi kenyerét. Csak az maradt itthon, aki meg tud itt élni! – hangzott a vélemény. 1567-ben 13 család lakott itt. 1868-ban lakóinak száma meghaladta az 500 lelket, a 2011-es népszámlálás idejére 215-re esett ismét a lakosság lélekszáma.
,,Suli máskéntbe” cseppentünk
Miért lenne lesújtó a lélekszám drasztikusnak is mondható zuhanása, ha a nyárba hajló május végén gyermekricsaj fogad a felette csendes faluban. Sulimásként-tokány rotyogott az udvaron felállított üstben, s ezt különös eseményként élték meg és könyvelték el a kicsik, de az elemista nagyobbak is. Ugye, jól érzitek magatokat itt, az iskola udvarán? – kérdeztük. Igeeen – kiáltották hangosan, itt nem unalmas! A tanító néni süteményt is hozott, annyit, hogy mindenkinek jusson, és vendég is érkezett: a haralyiak régi óvó nénije, aki erre az eseményre látogatott ki régi munkahelyére. A tanítónő ma már meglett anya, de emlékezett e sorok írójára, aki egykori pro naturásként mutatta be a vidék érdekességeit. Én is emlékszem Önre, volt nálunk Torján. Édesapámmal, Barabás Imre családorvossal – mert márkosfalvi volt – a rokon, a festő Barabás Miklós családfáját bogozgatták – így Barabás Zita, a haralyi kicsinyek óvó nénije. Mi mindig közösen tartjuk az Iskola máskéntet az iskolásokkal. Meglátogattuk a gelencei könyvtárat, volt itt élmény-játék, kézművesség is, gyűjtöttünk gyógynövényeket, megmostuk, szárítottuk-csomagoltuk, ahogy azt kell, közösen készítettünk egy hatalmas gyümölcssalátát, részt vettünk a haralyi búcsún is, mert beleesett a másként-hétbe – folytatta Bartók Ibolya tanítónő. Hétvégén Sepsiszentgyörgyre kirándulunk, megnézzük a Székely Nemzeti és a Vadászmúzeumot. A tanítónő elmondta: Haralynak egyfajta létérdeke, hogy megmaradjon falusi iskolája még akkor is, ha itt is enyhén csökkenő a gyereklétszám, de ameddig ennek fenntartásában részt vállal a gelencei községi önkormányzat, addig a pedagógusok állása sincs veszélyben. Sajnos, nem valósult meg a helyi elképzelés, így egyelőre nincs neve az orbaiszéki település iskolájának. Gazda Ferenc (1920–1996) neve többször is felmerült, jeles szülötte volt a kis településnek, porai ott nyugszanak a falu temetőjében. Egyetemi tanár, nyelvész, tankönyvíró, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények munkatársa, az 1956 utáni megtorlás börtönviseltje volt. Élettragédiája könyvben is megjelent, volna, aminek alapján fenntartsák emlékét. Jeles néptanító volt a korán elhalt néhai Fejér Árpád is, de kiemelkedő szerepet töltött be a terjedelmes nemes székely család több tagja is. Fejér Mihály (1823–1893) földbirtokos volt, 1848–49-béli honvédszázados. A falu temetőjében áll Fejér Vilmos (1894–1937) néptanító, közéleti személyiség és dr. vitéz Fejér Árpád (1898–1949) műszaki vámtiszt, vámtanácsos, az asiagoi csata hősének síremléke. A helybeli Fejér-kúriában a család élő tagjaival, Fejér Leventével és Kézdivásárhelyen élő testvérhúgával beszélgettünk elődeikről, megszemléltük a családi ereklyéket, nemesi címerüket.
Templombúcsú a falu igazi ünnepe
Virág és zöld nyírfaágak díszítették a Nepomuki Szent János emlékére felszentelt helybeli műemlék templomot. Ha búcsú, akkor legyen a napján, döntött a gelencei atya. Így is történt – részletezte Kosztándi Botond kántor, aki elmondta, hogy pénz hiányában csak a külső felét sikerült megújítaniuk a templomnak, a belső rendbetétele elkövetkező gond. Az épület tömör gerendázatát javítani-erősíteni nem kis feladat – hangsúlyozta –, sajnos helyi erőből nem lehet megmenteni az építészeti emléket, a falfestmény-részletet, faragott késő gótikus kőelemet őrző templomot. Menteni kell a tetőzetet, mert egy helyen omlásveszély fenyegeti, de ilyen jellegű munkálatokat csak a műemlékvédelmesek felügyeletével-tudtával lehet kivitelezni. Az épület keleti része korábbi, de időközben alakított gótikus, a nyugati későbbi, XVIII. századi. Az egyhajós keleti maradvány két leszelt ívű faragott ajtókeret: egyik a sekrestye bejárata, a másikat befalazták a külső déli falban. Északi és déli falán freskótöredékeket találtak, feltárására és értékelésére még nem került sor. A templom lapos mennyezete stukkódíszes. Déli portikuszának szoborfülkéjében védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak kisméretű szobra látható. Az ő megdicsőülését ábrázolja a késő barokk oltárkép is. Az épület nyugati homlokzatán felirat szól a látogatóhoz: „Mikor s ki épített, egy élő sem tudja. / Kis kápolna voltam hajdan és őrbástya. / Templom ezer után 744-ben lettem s meg / Újultam 92-ben. Végre most 1865-ben / Feldíszített Haraly eképp költségén, / Mikor Ns. Fejér Mihály vala a főgondnok / Mit neked utókor emlékül átadok.” Egyedi jelenség Haralyban, hogy a haranglábat fenn, a falu közepén építették fel, „hogy jobban hallja a nép a harangok templomba hívó szavát”. Van ebben egy neves brassói harangműves által készített s utóbb meghegesztett emlékharang. Felirata: O Rex Gloriae Christe Veni cum Pace P. N. 1617. A PN-iniciálék Paulus Neidel nevét rejtik. (Kgy. Z. megj.)
De vannak ennek a falunak más – mondhatni turisztikai – érdekességei is. A mai templomtól keleti irányban emelkedő hegyet Vörösvárhegy vagy Barátok hegye néven emlegetik. Ide helyezik az írások és a szájhagyomány is „a veres barátok templomát”. Ma már csak egy épület helye látható, egy mélyedés – az ún. Kincses-gödör – amelyről azt tartják, hogy alagút kötötte össze a mai templommal. „Nem messze innen, Aratás pusztáján beszakadt egy hegyoldalon a talaj, s ott három tó keletkezett. A három víztükörnek három színe van, (amelynek magyarázata egyelőre még talány): barna, szürke és kék.”
Él az ősi mesterség, élénk a közélet
Haraly hagyományos mestersége a kádárság. A két világháború között itt több mint 30 mester tevékenykedett – emlékeznek vissza. Most csak Szőke Tibor és családja folytatja a hagyományt. Nemcsak vásárokon, kiállításokon láthatjuk munkáikat, hanem a világhálón is, ma már nem csoda, hogy egy kézművesnek is van honlapja. Az árnyékos udvari asztal mellett a mesterrel beszélgettünk a kádárság rejtelmeiről, akinél éppen boroshordó rendelés ügyében tette tiszteletét barátunk, Kátai István nyugalmazott mezőgazdasági mérnök. Tibortól, régi ismerősünktől tudjuk, hogy a haralyiak ragadványneve – a „vert tejesek” – is ehhez a régi mesterséghez kötődik, nem azért, mert máshol nem köpültek vert tejet, hanem azért, hogy annak nélkülözhetetlen kelléke volt a vert tejes dézsa, ami kádármunka. Tibor mester a székelyföldi városnapok meghívottjaként szokott bemutatókat tartani. Munkáit külföldön is ismerik, megrendelésben nem szűkölködik. A mesterség ma is megélhetést biztosít annak, aki becsülettel szolgálja piacát. Szőke Tibor műhelyében készülnek pálinkafélék tárolására alkalmas és manapság divatos, csapokkal ellátott kisebb-nagyobb hordók, újabban káposztás kádak is. Számunkra meglepetés volt egy óriási építmény: családi fürdőkád lesz, amit mérnök fiával készítenek. Akkora, hogy létrával lehet fel- és belemászni, egy család nyugodtan lubickolhat benne. A faluban három fajta Szőke nevű van – folytattuk a beszélgetést –, de nem rokonok – jelezte a mester, miként az sem valószínű, de lehetséges – mondjuk mi –, hogy ennek a Szőke családnak lehetett elődje az a Gelence történetében több alkalommal említett XVII. századi népköltő, Szőke Ambrus, akiről elismerő szavakkal emlékezik meg Orbán Balázs is. „Csak néhány verse maradt fenn, de azok oly szépek, miszerint megérdemli, hogy neve a magyar irodalom történetében örökítve legyen: ez Gelenczei Szőke Ambrus, Bethlen Gábor fejedelem hadakozásainak egyik hőse, ki a kard mellett, úgy látszik, a lantot is tudta használni. Csak egyes kis töredékeket bírunk a hős-költő nagybecsű műveiből, s ezek is egy régi bibliának hátulsó táblájára (...), a költőtől saját kezűleg beírva maradtak fenn, ahonnan azt gr. Kemény József, a hazai tudományosság e fáradhatatlan nagy érdemű munkása, kiírta és közölte.” Íme egy részlet: Ének Székely hazámra. „Székely feöld/ Mindég zeöld/ Hazám ot/ Szívem ot/ Jaj be szép/ Székely nép/ Székely vér/ Magyar ér.” „Ne szánjuk ezen néhány sort, melyet itt az ismeretlen lantos szent emlékének szentelénk. Azon töredékek, melyek az ő életéből fennmaradtak, nemzeti irodalmunknak valódi gyémántai, s ki kell emelnünk, hogy valódi fényökben ragyoghassanak fel” – fejezi be Orbán Balázs. Szőke Barna, aki ismeri édesapja mesterségének titkait, csak lopva tud kérdéseinkre felelni, hiszen útgyalu (a gréder kifejezés is ismert errefelé) és úthenger járja a haralyi utcákat, simítja a kövezett útburkolatot, amit ha elkap egy gyenge eső, megjárják a gumikerekű szekerek és személygépkocsik, „jobb lesz mint egy likatos aszfalt!” Az ifjabb Szőke ugyanis – egyfajta hagyományként édesapját követve – a gelencei testület tagja, amolyan falufelelős-féle, akinek ott kell lennie a gréderes munkálatnál. A mai Haralyról, az élő faluról beszélgettünk vele. Ő az, aki e település ütőerén tartja az ujját. Elmondta, hogy a községi költségvetésben szerepel a haralyi ravatalozóra előirányzott pénz, ami közigény a faluban. A terv már készen is van. Most jutottak az engedélyeztetések periódusába. Arra is remény van, hogy ebben az évben végre befejezik a birtokok maradéktalan tulajdonba való visszajuttatását, ezt a törvény is előírja, folynak a topográfiai felmérések.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
Megmozdultak kicsik-nagyok
Az időjárás lehetett volna kegyesebb, a tervezett tevékenységek zömét azonban így is sikeresen meg lehetett tartani, jövőre is számíthatnak a programokra a céhes városiak – összegeztek a Család és egészsége hete elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn, az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón.
– Ötödik alkalommal hozták tető alá a rendezvényt, ezúttal kevesebb programmal, de töretlen lelkesedéssel – mondta Kocsis Zoltán szervező, a kézdivásárhelyi sportiroda részéről. – A családos vasárnappal rajtolt a programsorozat, az oroszfalvi templomban Szőcs Csaba és Zsuzsa beszélt arról: miként jelenik meg az egészség fogalma a Bibliában, mit tanít nekünk erről Isten, ezt mintegy hatvan személy kísérte figyelemmel.
Kincsünk, az egészség címmel rajzpályázatot is hirdettek, a kiértékelő és díjkiosztó barátságos hangulatban zajlott a szentkatolnai Rebeka Missziós Központban, ahol a munkákat Vetró András szobrászművész értékelte.
A Zöld Nap Egyesület szokás szerint társszervezői szerepet vállalt, Ráduly Attila elmondta: négy program lebonyolításában vett részt, ezek közül nagy sikernek örvendett az asztalitenisz-verseny, amely igazi családi eseménynek bizonyult. Nem kedvezett a csütörtöki futónapnak az esős időjárás, ezúttal csak nyolc család vett részt (a korábbi években ennek négyszerese), ám a zárt térben is sikerült alaposan átmozgatni az izmokat.
Pénteken már 62 bringás képezte a Kritikus tömeg kerékpáros felvonulást, és népszerű volt a záró program, azaz a Nemere útján vasárnap tett biciklis kirándulás is, 33 bringás tekerte végig az 58 kilométeres távot, zömmel mezei-erdei utakon, a Kézdi–Perkő–Kiskászon–Kővár–Torja–Futásfalva–Ikafalva–Csernáton–Kézdi útvonalon.
Főként baráti társaságok vettek részt a lábtenisz-bajnokságon, és amint Lénárt Adolf fogalmazott, a harmadik alkalommal megrendezett családi kosárlabdaverseny is nagyon jól sikerült: tíz család nevezett, két korosztályban zajlott a vetélkedés, de azok is csiszolhatták kosárra dobási tudományukat, akik nem alkottak csapatot.
Érdeklődés hiányában elmaradt az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos interaktív beszélgetés, ám ezt talán más keretek között pótolni lehet, érdemes ismét meghirdetni. A szervezők köszönik a támogatók segítségét (Lénárt optika, Kertész optika, Francia pékség, Senso Kft., Mi-Tu-Ház Kft., Kerekes kürtőskalács és lángos, Székely vendéglő), és ígérik: jövőre is lesz hasonló programsorozat, hiszen amint elhangzott, van igény rá a családok részéről.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ha nem kérnek, nem kapnak (Helyi fejlesztések országos programja)
Háromszékről összesen 105 pályázatot hagyott jóvá a Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapokért Felelős Minisztérium a Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként. Ez összesen 392 millió lej támogatást jelent 2020-ig, amihez hozzájön még a megyei önkormányzat által szintén az emłített tárcával szerződött 45 millió lejes támogatás a Bodzaforduló–Nagyborosnyó megyei út korszerűsítésére. Az összeg országos szinten a legkisebbek közé tartozik – csak a Bukarest közelsége miatt amúgy is fejlett Ilfov megye kapott ennél kevesebbet –, és ugyancsak a rangsor végén áll Hargita megye 507 millió lejjel. Arról érdeklődtünk, Háromszéken milyen fejlesztésekre jutott pénz, miért csak annyi, amennyi, és megszólítottuk azokat a polgármestereket is, akik nem is pályáztak – tehát településük nem is kaphat kormánytámogatást ebben a programban.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tegnapi megyeinfón ismertette a tavalyi év elején indított Háromszéki Települések Modernizációs Programja egyik pillérének számító Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként a megye közigazgatási egységei által elnyert támogatásokat. Az elnök kitért magára a programra is, elmondva: ennek célja a vidék felzárkóztatása, és kidolgozásánál az egyik alapvető érv volt, hogy a megye lakosságának 55 százaléka vidéken él, illetve a városi lakosság 80 százalékát is erős vidéki kötődés jellemzi. „2016 a tervezés éve volt, 2017 a pályázásé, míg a 2020-ig terjedő időszak a megvalósításé lesz” – mondta. A pályázatok túlnyomó többsége az infrastruktúrát célozza, de nem csak e vonatkozásban hoznak fejlődést: az életminőség javulását is szolgálják, munkát jelentenek a vállalkozásoknak, illetve munkalehetőséget az embereknek – fogalmazott. Szintén a modernizációs program kapcsán felidézte: az egy többpillérű elképzelés, mely a településfejlesztési, vidékfejlesztési, a nagyberuházási operatív, illetve a Leader-programok támogatási rendszereire támaszkodik. A megye közigazgatási egységei által sikerrel megpályázott támogatások finanszírozási szerződéseit idén írják alá. Számításaik szerint ezek a szerződések 2020-ig nagyjából 200 millió euró fejlesztést jelentenek Háromszék településeinek és a megyei önkormányzatnak.
A helyi fejlesztések programjára végül Kovászna Megye Tanácsa, a megye öt városa, valamint 35 község nyújtott be támogatási kérést. A jóváhagyott támogatások víz- és csatornarendszer, úthálózat, iskolák és óvodák építésére, polgármesteri hivatalok és orvosi rendelők felújítására használhatók fel. Tamás Sándor úgy értékelte: a támogatásként beérkezett összesen 437 millió lej tisztességes összeg, és lényegesen magasabb, mint amennyi lakosságarányoson jutna a megyének. Az önkormányzati vezető azt is megemlítette: sajnos, öt község – Kézdiszentkereszt, Szentkatolna, Kézdialmás, Nagyajta, Sepsibükszád – egyáltalán nem élt a pályázás lehetőségével. Azt viszont örömmel nyugtázta, hogy az eddig is aktívan pályázó községek – Bodok, Bardoc, Bereck, Réty, Csernáton, Uzon, Zágonbárkány, Esztelnek – ez alkalommal is éltek a lehetősséggel.
Menyi jutott a megyeházának?
A megyei önkormányzat 67 millió lejből valósíthat meg beruházásokat. Ezek közül a legfontosabb – noha értékben nem ez a legjelentősebb – a kommandói iskola új épülete, melyre elnyerték a teljes szükséges összeget, azaz 3,8 millió lejt. Tamás Sándor arról is beszámolt: az adományokból, valamint a megyei önkormányzat hozzájárulásából eddig összegyűlt pénzt a tanintézet felszerelésére és működtetésének biztosítására használják fel. A megyei testület mások mellett a nagyajtai vashíd újraépítésére, a már említett Bodzaforduló–Nagyborosnyó útszakasz (ez a legnagyobb tétel – 45 millió lej), illetve a Maksa–Lécfalva–Cófalva út (22,75 millió lej) korszerűsítésére kap még támogatást. Dobolló, Uzon és Sepsiszentgyörgy az élen
Települési szinten a legtöbb pályázatot, tizenkettőt Dobolló község nyújtotta be, következik Sepsiszentgyörgy tíz, többségében útjavítást célzó finanszírozási kéréssel. A pályázatok értékét tekintve Zágonbárkány és Uzon vezet: mindkét község 30 millió lejt kapott fejlesztésre. Húszmillió lej körüli támogatást nyertek között a városok szerepelnek, így Barót (25,2 millió lej), Kovászna (22,2 millió lej), Sepsiszentgyörgy (20,6 millió lej), Bodzaforduló (19,5 millió lej). Tízmillió lej fölötti támogatásban Dobolló (18,4 millió), Gelence (10,9 millió), Gidófalva (10,7 millió), Kökös (16,3 millió), Lemhény (10,2 millió), Szitabodza (18,3 millió), Torja (11,7 millió), Zabola (14,5 millió) részesül.
Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta: az öt község, amelyek vezetői nem pályáztak, minden bizonnyal a jelenlegi kiírásban nem találtak megfelelő fejlesztési lehetőséget. A megvalósítás esélyeit illeti, Tamás Sándor elmondta: ami biztos, a támogatási szerződéseket aláírták, a pénzügyi háttér megteremtése a kormány feladata. Helyben nekik arra kell odafigyelniük, hogy az eljövendő években össze tudják hangolni a végrehajtás különböző fázisait. Ahol sokat pályáznak
Mivel a helyi önkormányzatoknak kellett pályázniuk, polgármestereket kérdeztünk a tervezett fejlesztésekről, illetve megkerestük azokat az elöljárókat is, akik nem igényeltek támogatást. A baróti helyzetet pénteki, a sepsiszentgyörgyi terveket hétfői lapszámunkban ismertettük, a legaktívabbak közé tartozó önkormányzatok közül Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterénél érdeklődtünk. A sepsiszéki község elöljárója hosszasan ismertette azokat a beruházásokat, melyeket világbanki, uniós, illetve kormányzati forrásokból sikerült megvalósítani. Ami a helyi fejlesztési programot illeti, Uzon öt pályázatot nyújtott be: jelentős részük községi utak javítását, korszerűsítését célozzák. Ezek: az Uzont Lisznyóval és Lisznyópatakkal összekötő 27-es számú, a „régi” sepsimagyarosi útként ismert 16-os számút, a gyér forgalom miatt kerékpárútnak is ideális Uzon–Bikfalva–Lisznyó–Lisznyópatak–Sepsimagyaros–Uzon szakasz, valamint a Szentivánlaborfalvára vezető 16A számú. A nem infrastrukturális pályázatuk a bikfalvi iskola korszerűsítését célozza, ez a beruházás meghaladja a 40 millió lejt. Ráduly István hozzátette: noha kihasználták a kormány biztosította lehetőséget, a tapasztalatuk az, hogy szívesebben folyamodnak uniós támogatásért. Ahol nem kell a pénz
Eltérő indokokat fogalmaztak meg azok az elöljárók, akik nem pályáztak kormányzati támogatásra: kis lélekszámú település nem felel meg a program feltételeinek, településükön elkészült már a csatorna- és vízrendszer, egyesek nem is hisznek abban, hogy egyhamar pénzt biztosít a kormány a jóváhagyott fejlesztésekre.
Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere lapunk érdeklődésére kifejtette: tekintve, hogy a községben már zajlik egy uniós pályázat végrehajtása – óvodaépítés –, illetve több kisebb beruházást saját forrásból is rendeznek, ez alkalommal nem volt kapacitásuk a programhoz csatlakozni. Bihari Edömér, Nagyajta község elöljárója szerint azért nem pályáztak, mivel prioritásként a csatornahálózatot szeretnék megoldani, de inkább a vidékfejlesztési országos programon keresztül, mert azt biztosabbnak ítélik meg. Ami sürgős a község számára: az orvosi rendelő újjáépítése, de a pályázatok leadásának idején nem rendelkeztek megfelelően összeállított tervvel. Molnár István, Kézdialmás polgármestere úgy látja, a meghirdetett kormányprogramból egyhamar nem lesz semmi. Évek hosszú sora telik majd el, mire ebből valami konkrét is lesz – adott hangot borúlátó véleményének, azzal érvelve, hogy tudomása szerint országos szinten minden benyújtott pályázatot jóváhagytak. „Attól függetlenül, hogy most nem pályáztunk, önerőből, a saját költségvetésünkből folytatjuk az aszfaltozást: a tavaly leöntött 1,3 km-es szakasz után idén két kilométerre kerül új aszfaltszőnyeg. A megyei önkormányzattól a csomortáni útra 300 ezer lejt kaptunk, saját költségvetésünkből 950 ezer lejt különítettünk el mellékutcák aszfaltozására, hidak építésére. Máskülönben Kézdialmáson elkészült már a csatornázás és a vízvezetés, amire pályázni szerettünk volna, az a csomortáni szennyvízhálózat és ülepítőállomás lett volna, de kétezer lakos alatti község lévén erre nem volt lehetőség” – ismertette a helyzetet Kézdialmás polgármestere.
Tusa Levente, Szentkatolna polgármestere azt mondta: azért nem igényeltek kormánytámogatást, mert egy pályázatot már benyújtottak az Aquacov Egyesülethez – két helyre pedig nem lehet pályázni. Egyelőre Szentkatolna csatornázására kértek 400 ezer eurót az Aquacovnál. „Hatolyka esetében a községi vízhálózat bővítésére pályáztunk volna, de sajnos, nincs meg a pályázó által kért kétezer lakos, illetve a Szentkatolna és Hatyolyka közötti távolság is több mint három kilométer” – magyarázta.
Hasonlóan nyilatkozott Páll Endre, Kézdiszentkereszt polgármestere: azért nem pályáztak a kormányprogramra, mert a községközpont és Bélafalva csatornázására és ivóvízhálózatának kiépítésére már benyújtották az iratcsomót egy uniós vidékfejlesztési programra, abból remélnek 2,4 millió eurót. „Nem lehet itt is, ott is pályázni, és majd meglátjuk, hol sikerül előbb” – összegzett a kézdiszentkereszti községgazda.
Nagy D. István, Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jól teljesítettek az igazgatók
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Mint arról korábban tájékoztattunk, a július derekán indult versenyvizsgán 25-en jelentkeztek iskolaigazgatói, 13-an pedig aligazgatói helyre. Az igazgatói állásra pályázók mind sikeresek voltak, az igazgató-helyettesi tisztségnél egy pályázó nem érte el a szükséges minimális pontszámot. Nem is pályáztak, így tizenkét háromszéki településen nincs igazgató, ezért augusztus végén intézményvezetőket nevez ki a tanfelügyelőség Szentkatolnán, Csernátonban, Kökösben, Dobollón, Illyefalván, Maksán, továbbá a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola mellett a kovásznai Avram Iancu Általános Iskolában, Kézdiszentkereszten, valamint Kézdiszentléleken is. Igazgató-helyetteseket Baconban, Csernátonban, Hidvégen, a megyeszékhelyi Ady Endre Általános Iskolában, a kézdivásárhelyi Túróczi Mózes Általános Iskolában, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában, a baróti Gáll Mózes Általános Iskolában, Kézdiszentléleken, továbbá Torján, Zabolán és Uzonban neveznek ki.
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Mint arról korábban tájékoztattunk, a július derekán indult versenyvizsgán 25-en jelentkeztek iskolaigazgatói, 13-an pedig aligazgatói helyre. Az igazgatói állásra pályázók mind sikeresek voltak, az igazgató-helyettesi tisztségnél egy pályázó nem érte el a szükséges minimális pontszámot.
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld elfeledett fiáról
„Illyés Elemér (Torja, 1919. dec. 7 – Pieveli Tremisine, Olaszország) erdélyi születésű próza- és tanulmányíró. A kolozsvári egyetem jogi karán szerzett doktori diplomát, a római és heidelbergi egyetemen politikai és államtudományokból végzett kiegészítő tanulmányokat. A harmincas években részt vett az erdélyi falukutatásban, és több folyóirat munkatársa volt. A háború után hosszabb ideig élt dél-amerikai országokban, később Portugáliában telepedett le, jelenleg Münchenben él. Írásai főként az Új Látóhatárban és a Katolikus Szemlében jelennek meg. Érdeklődését elsősorban a romániai magyarság sorskérdései foglalkoztatják.”
E szöveg olvasható arcképe alatt a müncheni Auróra Kiadónál 1976-ban megjelent Erdély változása. Mítosz és valóság című könyvének második, bővített kiadása hátoldalán. Nem szorul találgatásra, erdélyi olvasóihoz miért csak néhány átcsempészett példánya juthatott el, ezért tervezi, tudomásom szerint, a Háromszéket támogató Hármas Alapítvány Kaláka Könyvek népszerű sorozatában hazai újrakiadását Farkas Árpád gondozásában. A szerzőről először Veress Dániel irodalomtörténész mesélt nekem a nyolcvanas évek közepén, amikor a Mikó kollégiumi lyukasóráimban fel-felugortam hozzá, a szembeni lakótoronyba. Később az élet más feladatokat rótt rám, nem tudtam az 1989 augusztusában elhunyt hazánkfia áldozatos munkásságával foglalkozni, de korlátolt tájékozottságom ellenére is feltűnt, hogy nem esik szó róla az erdélyi és a magyarországi sajtóban. Egy, a munkahelyemre, a Magyar Szemlébe érkezett Tófalvi Zoltán-tanulmány lábjegyzete irányította ismét figyelmemet felé. Megtudtam, hogy a hetvenes évek első felében sikerült ismét körbejárnia szülőföldjét – harmincévi távollét után. Minden lépését figyelte a Securitate és beszélgetőpartnereit később is zaklatta. Azzal a céllal látogatott haza, hogy rögzítse az őshonos magyar kisebbség helyzetét, összehasonlítva a két világháború közötti állapotokkal. A múlt kiváló ismerete, utazási élményei és a legfrissebb román nyelvű jogi-statisztikai közlönyök birtokában írta meg könyvét, amelynek első, 1975-ös müncheni kiadása hamar elfogyott. Munkásságának mottója: „Erdély története nélkül elképzelhetetlen nemzeti történelmünk megértése”. Nagynevű elődje és földije, altorjai Apor Péter munkájának címét vette kölcsön. Az említett könyve volt az első monográfia Erdélyről a háború óta. Imponáló dokumentációval mutatta be a romániai magyarság életét, retorikai hangvétel, a rekrimináló gondolkodásmód és a sérelmek drámai felhánytorgatása nélkül. A tényeinek elfogulatlan ismertetése azonban nem zárta ki a személyes hangvételt. Könyvének első része erdélyi „szerelmes földrajz”, amelyben szembesül a viszontlátott szülőfölddel: „Nevek szállingóznak vissza emlékezetembe, mint jóleső puha hópelyhek. Altorja, Karatna, Volál, Szent Ilona, Benkőszeg… És ahogy a hegyek belseje felé vitt az út, körülfogott valami meleg biztonság. A hegyek nem változtak, sem az erdők…” Könyve megjelent német és angol nyelven is. A rendszerváltásig az EU kisebbségi ügyekben alapdokumentumként kezelte. Illyés a magyar és a román mellett öt nemzetközi nyelven beszélt, nagy tekintélyű nemzetközi fórumokkal levelezett, hogy igazságot szerezzen annak a kisebbségnek, amelyből vétetett. 1988-ban New-Yorkban megjelent Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Area című, 450 oldalas munkája, amelyben Délkelet-Európa utolsó évezredének történetét vizsgálja az írott források, a régészet és a filológia alapján; az angolul olvasó közönség tudományos cáfolatát kapja benne a dákoromán kontinuitási elméletnek. Élettársának, Annának köszönhetően – akinek a könyvét dedikálta – élete utolsó évtizedét a Garda-tó feletti Pieve di Tremosinében töltötte. Innen költözött el végleg közülünk. Itt, élete utolsó helyszínén kellene érdeklődni – ábrándoztam, amikor az Akadémiai Könyvtárban nézegettem könyvének első kiadását. Hogy létezik, hogy eddig még nem adták ki sem odahaza, sem Budapesten? – mérgelődtem egy sort. Csupán három nagy pesti könyvtárban kérhetjük ki olvasni, sietve, néhány órára, vagy fénymásolatban cipelhetjük a táska alján, mint titkos szerelmes leveleket... a Facebook kitárulkozó, ordénáré világában. Ahol a gasztrokultúra és az emésztéstechnika gyötrő kérdései töltik ki a fogyókúráról álmodozó nyugatiak és újsütetű keleti, kispénzű nyomkövetőik gondolatvilágát.
Aztán a gondviselés a segítségemre sietett. A klasszikus katolicizmus hagyományát őrző, gyakorló keresztényeket, értelmiségieket tömörítő Roman Forumon vehettem részt július elején egy Garda-tó parti üdülővárosban. Az amerikai házigazda, dr. John Rao, az oxfordi egyetem tanára, Bernard Dumont, a francia Catholica folyóirat főszerkesztője, Miguel Ayuso Torres, a madridi egyetem jogászprofesszora tanítványai, illetve barátai voltak Molnár Tamásnak, annak a magyar származású, francia műveltségű amerikai egyetemi tanárnak, akinek a Háromszékben is ismertettem egyik könyvét az ötven valahányból.
Már az első nap reggelén szálláshelyemtől, a Gardone Rivierától a harminc kilométernyire északra fekvő hegyvidéki községbe, Pieve di Tremosinébe igyekeztem, felkutatni Illyés Elemér házát, amely a polgármester üzenete szerint üresen áll. Ekkor érkezett segítségemre Barna Teréz és László Gábor, az Egyesült Államokban élő és Erdély iránt elkötelezett házaspár. Teréz olasz nyelvtudására és Gábor autóvezetői tapasztalatára igencsak szükség volt, hiszen nem készültem arra, hogy a sziklába fúrt, nyaktörő hajtűkanyarokon kell felkaptatni. Félórányi keresgélés után csöngettünk be az asszonyhoz, aki bejárónő volt Illyéséknél, és aki mindjárt útba- igazított. Megtaláltuk a kisméretű, gondozott temetőt, amelyben a scrittore ungharese nyugszik. Aztán kiderült, hogy Illyés élettársának halála után a gyönyörű és tóra néző villa barátnőjének tulajdonába került. Olga kedvesen invitált háztűznézőbe. A házról, az olajfákkal tűzdelt méretes kertről és a temetőről a fiam több képet készített. Hálával gondolok a háziasszonyra, aki megőrizte Illyés Elemér könyvtárát. Szinte érintetlenül maradt kis méretű dolgozószobája is. És mivel én voltam Olgánál az első érdeklődő a volt gazda iránt – nekem ajándékozta az Erdélyről írt főművét. Amelynek borítója olyan kék, mint mélyen alant a hatalmas tó maga.
„Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés” – írta volt Tamási Áron. Itt, a Garda-tó felett viszont éberen vigyáz, és útba- igazítja az érdeklődő magyarokat.
S. KIRÁLY BÉLA / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

TORJÁN LESZERELTÉK A SZÉKELY ZÁSZLÓT
Ezen a héten levették a székely lobogót és a községzászlót a torjai községháza előtti kis parkban, és az árbócokat is leszerelték. A legutóbbi tanácsülésen, csütörtökön Daragus Attila, Torja község polgármestere felolvasta az önkormányzati képviselőknek a székely zászló eltávolítására vonatkozó prefektusi felszólítást.
Tegnapi megkeresésünkre Daragus Attila elmondta: valóban levették a két zászlót, mivel jelenleg a községháza külső-belső felújítása zajlik, amely a szeptember 9–10-i falunapokra készül el.
A falunapokra a két zászló visszakerül a régi helyére – nyugtatott meg az elöljáró.
(iochom) / Erdély.ma

Kétnapos dínomdánom (Torja első írásos említésének 710. évfordulója)
Tizennegyedik alkalommal szerveztek négy esztendővel ezelőtt Szeptemberfesztre átkeresztelt falunapokat hétvégén a 710 éves Torján. A rendezvényen átadták a felújított házasságkötő termet, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, tegnap pedig a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A falunapokon Torja három magyarországi testvértelepülése – Gádoros, Kistarcsa és Csokonyavisonta – és Rinyaújlak képviseltette magát. Csokonyavisonta és Torja között ezer kilométer a távolság. A két község vezetősége ezelőtt tíz évvel írta alá a testvértelepülési szerződést.
A falunapi rendezvénysorozat szombat délelőtt az új házasságkötő terem átadásával kezdődött, amelyen a meghívottak, a magyar történelmi egyházak lelkészei és a testvértepelülések küldöttségei voltak jelen. Daragus Attila polgármester elmondta: eddig is volt házasságkötő termük, de a négyezer lakosú községben az kicsinek bizonyult, több esetben az új párt annyian kísérték el, hogy sokan nem fértek be a terembe. Ebből a meggondolásból vágtak össze két helyiséget – a volt gyűléstermet és egy raktárt –, nyílászárókat és parkettát cseréltek. Az új házasságkötő termet Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldotta meg, az avatószalagot Daragus Attila, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el. Az avató után közös fénykép készült a községháza előtt felállított életfánál, majd Egyed László Levente református lelkipásztor és Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános megáldotta az újszülötteket és azok szüleit. Ezt követően a művelődési otthon nagytermében megtartották a nagykorúsítási ünnepséget, az ötvenhárom fiatalnak Kerekes Tibor jegyző gratulált, átadta a díszoklevelet és Torja képes albumát. Az ünnepség közben felléptek a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsoportjai. Daragus Attila polgármester bejelentette: a 710. évforduló tiszteletére és a falunapokra három – torjai, futásfalvi és bálványosi – képeslap készült el, amivel megajándékozzák az újszülötteket és a tizennyolc éveseket. Idén az önkormányzat az életműdíjat a nemrég nyugdíjba vonult Opra Vilmos testnevelő tanárnak, volt iskolaigazgatónak ítélte oda, aki harmincnégy évig tanított Torján, és aki aktív szerepet vállalt a település művelődési életében, a március 15-i ünnepségek megszervezésében. A Torjáért-díjat Harasztia Attila és Laki Dezső, Csokonyavisonta polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg. A község vezetői emléklapot, bekeretezett életfás képet, Torja képes albumát és egy-egy szál virágot nyújtottak át a jelen levő édesanyáknak. Délután torjai önkéntesek és a községháza alkalmazottjai elkészítették a 2008-ban világrekordként jegyzett, 150,32 méteres feltűrt túrós puliszka hatvanméteres „kistestvérét” (fotó). A szombati nap leglátványosabb eseményét a nemzetközi főzőverseny jelentette, amelyen tizenegy hazai és határon túli csapat mérte össze tudását. Tegnap délelőtt az altorjai plébániánál gyülekeztek huszárok, cserkészek, népviseletbe öltözöttek és csokonavisontaiak, majd indultak lóháton és feldíszített szekereken a középtorjai Mária-kápolnához. A menet élén a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara, torjai cserkészek, szentegyházi és kaposvári huszárok, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki huszárjai haladtak. A Mária-napi búcsús szentmisét a Mária-kápolna kertjében Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa a környékbeli papság közreműködésével celebrálta, a szentbeszédet Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondotta el. Daragus Attila polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a 710 éves Torja búcsús szentmiséjének lebonyolításához. A falunapokon első alkalommal részt vevő torjai, jelenleg 27 tagot számláló Bálványos Fiai Hagyományőrző Egyesület tegnap délelőtt a sportcsarnok előtt jurtát állított, kézműves-foglalkozásokat és játszóházat tartottak, íjászatra is lehetőséget biztosítottak. Péter Barna egyesületi elnök elmondta: az egyesület jelenleg huszonhét tagot számlál.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt Háromszék egyik legrégebbi települése
Szeptemberfeszt a 710 éves Torján
A hétvégén lezajlottak a torjai falunapok, amiket pár éve Szeptemberfeszt néven szerveznek meg. A rendezvény keretében nemzetközi gasztronómiai fesztivált is tartottak, emellett ismét elkészült egy „részlet” a világrekorder túrós puliszkából.
Esketőterem-avatás és képeslapok
A falunapok első mozzanataként a teljesen felújított községháza épületében felavatták az új esketőtermet. A szépen elkészített kettős házasságkötő helyiségre azért volt szükség, mert a nagyközségben évente több tucatnyi pár dönt úgy, hogy összeköti az életét, és eddig nem volt megfelelő, tágas iroda, ami a násznépet be tudta volna fogadni. Az avatóünnepséget objektív okok miatt csak meghívottak jelenlétében tartották, mert ugyan a két terem eléggé tágas, félő volt, hogy a kíváncsiskodók nem férnek el.
Az egyik terem az állófogadás célját szolgálja, a násznép majd itt tudja elkoccintani a pezsgőt, a másik a majdani házasságkötések színhelyéül szolgál, a falon magyarul és románul is jókívánságok olvashatóak, így az utóbbi időben ismét erőre kapó román nacionalisták részéről sem érheti szó a torjai önkormányzatot. Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldását követően az avatószalagot Daragus Attila polgármester, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el.
A jelenlevők ezután a községháza előtti életfához vonultak, ahol már várta őket a kéttucatnyi édesanya és gyerekeik. Elkészült a szokásos csoportkép, a két egyház képviselője megáldotta a párokat és az újszülötteket, a későbbiekben a családok a kultúrotthonban át is vehették az életfánál készült fotót.
Az említett helyszínen ezt megelőzően Daragus Attila polgármester üdvözölte a jelenlevőket, akiket emlékeztetett, hogy Torja első írásos említése óta pontosan 710 esztendő telt el, s ennek betudhatóan az Aporok faluja az egyik legrégebbi település Háromszéken. Az évforduló alkalmából három képeslapot is megjelentettek Futásfalváról, Bálványosról és Torjáról.
A kultúrotthonban a szokásos a nagykorúsítási ünnepséget is megtartották, a 18 évet betöltött fiatalok emléklapot és Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albumát kapták ajándékba az önkormányzattól. Kiosztották a Torjáért-díjakat, amit idén négy személynek ítéltek oda. Elsőként Opra Vilmos korábbi karatnai iskolaigazgató munkásságát köszönték meg, majd a tíz éve Torjával testvértelepülési kapcsolatot ápoló Csokonyavisonta polgármestere és alpolgármestere, Haraszti Attila és Laki Dezső, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg a minden évben kiosztott kitüntetést. A kultúrotthonban lezajlott ünnepségen a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja kis és nagy mazsorettjei mutattak be színvonalas előadást.
Főzőverseny és óriáspuliszka
Miközben a kultúrotthonban zajlottak az ünnepségek, az iskola előtti téren már beüzemelték a lacikonyhákat, és alágyújtottak az üstöknek. Idén tíz csapat nevezett be a gasztronómiai megméretésre, egyébként helyszűke miatt nem is fértek volna el többen. A Torjai Gazdasszonyok szokás szerint kürtőskalácsot sütöttek, jelen volt a gádorosi önkormányzat, a kistarcsai Mulatós Barátok és az ottani önkormányzat csapata, a csokonyavisontaiak, a torjai Vidámcsapat, a mikóújfalusiak, a 142-es számú Szent Miklós Cserkészcsapat, a Bálványos Fiai Egyesület, a vadászok és a juhászok is.
Fabó Dudás Róbert, a gádorosiak séfje érdeklődésünkre elmondta: mivel ő Szerbiából származik, úgy gondolták, egy kevésbé ismert ételféleséget, a sertés-, juh- és marhahúsból készített pljeskavicát mutatják be. A szerb hamburgerként is ismert étel nagyon hasonlít a miccsre, serpenyő szélén, bő olajjal locsolva sütik a húslepényeket. Megtudtuk, a pljeskavica nagyon közkedvelt Újvidéken, gyakorlatilag minden pikniken fogyasztják.
A Bálványos Fiai csapat tagjai a múltba nyúltak vissza: Voloncs Mária anyósának az anyósától származó, 1940-ből való recept alapján ún. anyósvadast készítettek. Ez egy hagymaalapú, zöldségek hozzáadásával, borjúcsontból készített, húslével felengedett és hosszúhússal gazdagított étel, amit a végén tojásos eresztékkel sűrítettek, és pergelt cukorral „bolondítottak” meg. Az asztaluknál egyébként felejthetetlen zamatú barackpálinkát is kínáltak!
A csokonyavisontaiak valódi kaszás étellel rukkoltak elő, a Somogy megyéből érkező csapat marhapörköltet készített Illó Margit-módra, tudtuk meg magától a menzát működtető névadótól, aki még dödöllével, csirkecombbal és libamájjal is kényeztette a zsűri ízlelőbimbóit. A pörkölt egyedi fűszerezése miatt viseli a nevét, paprikával és paradicsommal, illetve vörösborral dúsítják a kiadós, vegetáriánus-berkekben elképzelhetetlen ételt.
A csapatokat egyébként egy manchesteri vendéglő séfje, a portugál Vanessa Raquel, illetve Komlósi Mihály, a Vitézi Rend kulturális székkapitánya értékelte, majd szokás szerint minden csapatot díjaztak, hiszen a főzőverseny elsősorban a barátkozásról, a különböző vidékek gasztronómiai örökségének közelebb hozásáról és nem a versengésről szólt. A falunapok másik legnagyobb érdeklődést kiváltó mozzanatát a 60 méteres székely feltűrt puliszka készítése képezte. Több mint száz helybélire volt szükség, hogy az ételkülönlegesség elkészüljön, s bár a készülődés több mint két órát vett igénybe, az elkészült puliszka alig két perc alatt elfogyott.
Mária-búcsú felvonulással
A falunapok vasárnap Mária-búcsúval folytatódtak, meglehetősen szép látványt nyújtva, amikor résztvevői felvonultak a faluban. Szokás szerint az altorjai plébániánál gyülekztek, majd megindult a menet, amit a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara vezetett. Felvonultak a torjai cserkészek, a helybéli, a szentegyházi és a kaposvári huszárok, majd a népviseletbe öltözött helybéliek és csokonyavisontaiak is.
Az évszázados gesztenyefákkal övezett kis kápolnában nagyszámú hívő jelenlétében zajló eseményen a környékbeli papok mellett fejér László Ödön jelenlegi és Olosz Gergely volt szenátort is felfedeztük. A búcsús szentmisét Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa celebrálta, prédikációt Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondott. A tiszteletes beszédében Szűz Mária anyai szerepére hívta fel a figyelmet, és arra buzdította a híveket, hogy imáikkal keressék meg a Magyarok Nagyasszonyát, kidomborítva a hit megtartó erejét. A szentmise végén Hatos Mihály, az altorjai Szent Miklós-templom plébánosa mondott köszönetet a híveknek a búcsú szervezésében nyújtott segítségért és az önkormányzatnak azért, mert szívén viseli az egyházi hajlékok sorsát.
Daragus Attila megerősítette: azon vannak, hogy felújítsák a község összes templomát, mind Futásfalván, mind Torján megújulnak a katolikus és a református egyházak tulajdonát képező istenházák. A szentmise a magyar himnusz, a Szózat és a pápai induló eléneklésével ért véget.
Hagyományőrzés és agrokiállítás
A kétnapos rendezvény során mezőgazdasági termékkiállítást is meg lehetett tekinteni, amin nagyméretű zöldségek és gyümölcsök voltak ízlésesen közszemlére helyezve. A teljesség igénye nélkül ragadunk ki pár nevet: Dobri Gábor kertjében focilabda méretű karalábé termett idén, Kádár Attila nagyméretű piros pityókát állított ki, Pánczél Tünde pedig remek zöldségkompozíciót mutatott be. Márton Piroska különböző méretű paradicsomból és paprikából készített kompozíciója is sokak tetszését elnyerte, akárcsak ifj. Luka Medárd összeállítása; ez utóbbinál egy madárijesztő vigyázott az őszi levelekkel keretezett dísztökökre és más kerti növényekre. Nem maradtak ki az apikultúrával foglalkozók sem, Pakocs István vegyes virágmézet, repcemézet és propoliszt, illetve tinktúrát állított ki egy olyan lép kíséretében, aminek kockái között mi Nagy-Magyarország körvonalait véltük felfedezni, de lehet, hogy tévedünk.
A falunapokat a 27 tagú, négy hónapja működő Bálványos Fiai Egyesület tevékenysége is színesítette, amely a sportcsarnok előtt jurtát állított fel, kézműves foglalkozásokat, játszóházat szervezett, és íjászkodásra is lehetőséget kínált. A falunapon ezen kívül szóhoz jutottak a torjai iskolások, este koncertek zajlottak, vasárnap este pedig tűzijátékban lehetett gyönyörködni.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kuti János újabb „szószátyárkodásai”
Olyan időben és helyzetekben élünk, hogy az ember úgy érezheti magát, állandóan veszélyben van, de a székelynek a jó humorérzéke akkor is megmarad – mondta Farkas Árpád Kuti János legújabb kötetének tegnap délutáni sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Ismertette, akárcsak korábbi könyvei, a Vígan megyünk tönkre és a Megyek hóhányónak, a Lássuk a medvét című „összegyűjtött szószátyárkodások” is a Háromszékben megjelent velős vagy annak szánt írások válogatása, melyek arra szolgálnak, hogy az ember tudjon valamiféleképp védekezni a humor eszközével, mert „nem kell mindent komolyan venni, a világ úgy is elsistereg mellettünk”. A Kuti-féle szövegek egy módját kínálják annak, hogy emészthetőbbé váljon ez a világ, hiszen vannak dolgok, amik fonákjáról nézve jobban látszanak, méltatta a kötetet Farkas Árpád.
Hogy milyen ez a bizonyos fonák-látás, abból adott ízelítőt Veres László színművész két glosszát olvasva fel a közönség derülésére.
Kuti Jánost műhelytitkairól Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője faggatta. A szerző szerint nem nehéz témát találnia, ugyanis „ami nálunk történik, kész kabaré, csak le kell írni”. Példákkal illusztrálta, egy-egy átferdítése milyen valós történéseken alapul, ugyanakkor kissé keserűen jegyezte meg, bár írásait viccnek szánja, felvetéseit sokan komolyan veszik. De előfordult az is, hogy szövegei miatt megsértődtek emberek, Torján például a polgármester tíz könyvet kért tőle, majd miután az ottani találkozón felolvasta a helybéli túlméretezett székely kaput és kopjafát karikírozó írását, az elöljáró visszaküldte a köteteket. „Nem szabad megsértődni, mert akinek nincs humora, sok mindenre képes”, jegyezte meg Kuti János, hozzátéve: olyan ez, mintha valaki megharagszik a papra, és azért nem megy a templomba. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Léleknek való a díszkivilágítás (Karácsony)
Jóformán nincs, de lehetne – ez a betlehemezés jelenlegi helyzete Háromszéken, a több évszázados múlttal rendelkező karácsonyi pásztorjátékot csupán Kézdiszentléleken mutatják be. A betlehemezés kiváló ismerője, Kakas Zoltán sepsiszentgyörgyi néprajzos, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott munkatársa évtizedeken át gyűjtötte Gyimesben e népszokás adatait, fényképezte, hanganyagot rögzített, filmezett. 1989 után több kézdiszéki településen szorgalmazta az újrakezdést, felkarolva a betlehemezőket. Nem rajta múlott, hogy térségünkben mára alig maradt, aki folytatná eme értékes hagyományt, ellentétben a gyimesiekkel, ahol megszakítás nélkül, még a pártállami diktatúra idején is rendszeresen betlehemeztek. Az idén hetvenöt esztendős Kakas Zoltánt nem csupán etnográfusként, hanem természetvédőként, az egykori Nemere Természetjáró Kör vezetőjeként, a Bao-Bao honismereti túrasorozatok kezdeményezőjeként, kiváló fotósként ismerik.
Régi maksai karácsonyok Kakas Zoltán gyermekkori karácsonyai szegényesek, ám mégis feledhetetlenek. Meghitten, szűk családi körben és templomban ünnepelték, hiszen az ötvenes években, a kollektivizálás idején – Kakas Zoltán cseperedése pont erre az időszakra esik, ugyanis 1942. augusztus 2-án született – szülőfalujában, Maksán is nehéz esztendők jártak. Jézus születésének napja tiltott éppen nem volt, csupán megtűrt, titokban tartott, akkoriban a kommunisták az egyházat is üldözték. A tanítóknak még a karácsonyfa öltöztetésével is óvatosaknak kellett lenniük, nehogy szemet szúrjon, és „kibeszélje” a szomszéd gyermek. Akinek nem volt vezető beosztása, emelt fővel mehetett a helybeli református templomba, a pedagógusoknak már óvatosabbaknak kellett lenniük, hiszen „főbenjáró bűnnek” számított, ha istentiszteleten vettek részt, akik pedig valamilyen tisztséget töltöttek be, azok kétszer is meggondolták, vállalják-e, hogy felkeresik az istenházát. Megtörtént, hogy a tanács elé kiállt valamelyik felpöckölt orrú vezető, s harsányan odakiáltott a templomba igyekvőknek: miért mentek, ugyan mit kaptok ott? Ezt az akkori agitátorok feladatként is kapták az ateista államban, sokan hitték, ez a jövő. Mégis, a kollektivizálás idején karácsonykor békesség honolt Maksán, bármekkora nyomás nehezedett az emberekre. A faluban a mezőgazdasági szövetkezet 1950-ben alakult, és olyan elnökre is emlékeznek, aki még írni sem tudott, épp hogy kínnal-bajjal begyakorolta odakaparintott aláírását, ugyanis sűrűn kellett okmányokat kézjegyével ellátnia. Karácsonyi emlékei közül Kakas Zoltán egy rendhagyót idéz fel: tizenöt-tizenhat évesen már Kézdivásárhelyen járt szakiskolába, következett a téli vakáció, s a szenteste éppen szombatra esett, haza kellett menniük. Diáktársaival hiába álldogáltak az út szélén, senki sem vette fel őket, forgalom is alig volt az akkori köves úton, így hát télvíz idején – azokban az esztendőkben karácsony tájékán mindig leesett a pompás hó – gyalogosan indultak haza, ki-ki a saját falujába. „Embertelen” volt ez a húsz kilométeres gyaloglás Kézdivásárhelyről Maksára az országúton, ő maga estére, sötétben toppant be a családi házba édesanyja, nagymamája örömére, megnyugvására. Nehezen, de hazaért, ezt a karácsonyestét azóta sem feledte. Ma is őriz olyan becsomagolt kockacukrot, amely gyermekkorában a hiányzó ünnepi szaloncukrot helyettesítette, s bizony az akkori nincstelenségben szerencsésnek számított, aki bár ezüst, arany papírba burkolt fehér cukortömböt aggathatott a fára a nélkülözhetetlen piros alma, sütemény és bronzfestékkel színezett dió mellé. „Nagy luxusnak számított, ha kockacukrot lehetett felöltöztetni”, az ajándékozás is nagyon szerény volt, a gyermekeket kis ruhadarabokkal lepték meg, általában ennyire futotta a családoknak. „És ettől függetlenül azok a karácsonyok mégis szépek voltak, hatalmas havazásokkal, lehetett szánkózni, játszani a hóban, hóembert építeni. Gyermekek voltunk, fiatalok voltunk, erre a korra mindenki örömmel emlékezik, a nehézségeket elfelejtettük.” Betlehemezők alkonya Kézdivásárhelyi diákként előbb a régészet keltette fel érdeklődését, több megyei ásatáson is részt vett, majd a néprajzi gyűjtés, az etnográfia felé fordult. Kakas Zoltán autodidakta módon, ismert etnográfusokkal kapcsolatot tartva, a húsvéti néphagyományoktól, tojásírási szokások tanulmányozásától jutott el a betlehemezésig. Balázs Márton Adatok Háromszék vármegye néprajzához című kötetében öt betlehemes játék leírásáról olvasott, e leírás arra is utalt, ennek jó hagyománya volt Háromszéken is. Erre vonatkozóan több emléket, köztük lemhényi feljegyzést ő maga is talált 1974-ben Paizs Dénes bácsinál. A fiatal betlehemezők álarcosan, szerepek szerint beöltözve, házról házra járva, illetve templomban (ilyenkor kevesebb vicces elszólással) adták elő pásztorjátékukat, amely Szállást keres a szent család néven is ismert. A népi forgatókönyv szerint a várandós Mária Szent Józseffel elindul Betlehem felé, pihenőt keresnek, ám a király városon kívüli istállóba utasítja őket, ahol aztán megszületik a kis Jézus. A játékot szenteste adták elő a templomban, majd december 25-étől kezdődően házról házra jártak 9–13 fős csapatban, s a lakók megtiszteltetésnek érezték, hogy bekopogtak hozzájuk a betlehemezők. Háromszéken 1990 előtt már nem volt betlehemezés, a pártállam hatóságai „kiirtották” azt, mert veszélyesnek, bűnnek tartották, hiszen több évszázados néphagyomány, közösségi érték. Viszont megmaradt Gyimesben, ott megszakítás nélkül betlehemeztek, egy-egy településen akár tíz csoport is. Nagypatakon, Hidegség szomszédságában Kakas Zoltán találkozott olyan adatközlővel, aki legalább tízszer járt az elvtársaknál Csíkszeredában, amíg azok jóváhagyták a pásztorjáték bemutatását. S ha nem bólintottak volna rá, vélhetően az sem tántorította volna el őket. Ráadásul a gyimesi vezetés is volt annyira „rugalmas”, hogy nem szaladtak azonnal jelenteni a megyei pártbizottságnál, ha valakik például Jávárdiban megtanulták és előadták a betlehemest. S hogy még a diktatúra idején láthatta az autentikus, gyimesi betlehemezőket, meghatározó élménye, ma is meghatódik, amikor erre gondol. Gyönyörű hangokat hallhatott, meg is hurcolták az egyik csoportot miatta – emlékezik vissza Kakas Zoltán. Besúgták őket, majd behívták a szereplőket a rendőrségre, ám Gyimesközéplok párttitkára ismerte a sepsiszentgyörgyi néprajzost, s közölte a rendőrökkel, „nem magyarországi, tőle nem kaphatnak kávét”, s kérte őket, ne zaklassák a betlehemező csángó fiatalokat.
A rendszerváltás előtt Kakas Zoltán gyimesi betlehemezőket fotózott, filmezett, hanganyagot gyűjtött, majd 1990 után keresni kezdte Háromszéken is azt, amiről Balázs Márton is írt, feljegyzések, énekek, szövegek, adatközlők után kutatva. Berecki adatokat talált, de gyűjtött Kovásznán, s még baróti anyagra is bukkant (ott érdekes módon dupla szereposztásban adták elő), a kottázásban Török Csorja Viola segítette. A legrégebbi háromszéki pásztorjátéknak a kézdiszentlélekit tartják, az 1600-as években jegyezték le, szövege meg is jelent a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben még az ötvenes években. Kézdikőváron is ismerték a betlehemes játékot, az ottaniak is emlékeztek szövegrészekre, fénykép került elő az 1930-as évekből. A betlehemezők egyébként szerették fényképeztetni magukat, gyakran a Kézdivásárhely körüli falvakból beöltözve gyalogoltak be a városi fényképészhez. Érdekes színfolt, hogy 1990 után betlehemező kőröspatakiak beöltözve, álarcosan utaztak busszal Kézdivásárhelyig, onnan pedig Torjára indultak gyalogosan, hogy ott is előadják játékukat. A betlehemezést Kakas Zoltán kezdeményezésére felújították Bereckben, Kézdiszárazpatakon, Kézdikőváron – itt közel száz háznál mutatták be egyetlen karácsony alkalmával, a pásztorok szerepét lányok játszották, mert fiú nem jelentkezett – és Kézdiszentléleken (napjainkban ez az egyedüli hely, ahol még előadják). Tud Kőröspatakon előadott pásztorjátékról, illetve Gelencéről is kapott erre utaló jelzéseket. E néphagyomány nem csak római katolikus vidékek jellemzője, Háromszéken kézdimárkosfalvi református fiatalok is beálltak a betlehemezők körébe, szép sikerrel. Ezt más közösségekben is megtehetnék, bizonyosan örömmel fogadnák az ott élők – teszi hozzá Kakas Zoltán.
Az 1990 utáni felélesztési próbálkozások után újra kiveszni látszik a betlehemezés, annak ellenére, hogy mind a játékot próbáló fiataloknak, mind a falvak lakóinak közösségi élményt jelenthetne. Régebb szenteste előtt legalább egy hónappal elkezdték tanulni, a fiatalok összejártak, énekeltek, ruhákat, jelmezeket készítettek. A pásztorjáték „kényeskedés” miatt bukott el, lényegtelen kifogások okán, akadtak, akik azt mondták, nem összefüggő a szöveg, nem érthető, nem tudják, mit keresnek ott a román szavak, és maguk az érintett katolikus papok sem értettek egyet abban, szükséges-e vagy sem a betlehemezés. A pásztorjáték mindenki részéről áldozatot kíván, a szereplőkéről is, ám őket lehet ösztönözni – teszi hozzá. Hatalmas érték, három-négy évszázados múlttal, ezt minden szinten támogatni kellene.
Távol a tárgyaktól
Kakas Zoltán most a Beszélő kövek című anyagát gondozza, szerkeszti, illetve rájött, számos sziklát újra kell fotóznia, Putnától Vaskapuig, illetve Szaploncától Hârșováig, s ez nem egyszerű feladat. Válogatásának egy korábbi változata a kétezres évek elején digitális formában már megjelent. A „beszélő kövek” egyébként olyan sziklák, kövek, kavicsok, amelyekhez népi mondák, legendák, hiedelmek és mindenféle rítusok fűződnek, ez utóbbiakat összegyűjtve korábbi kiadványában százat mutatott be, de azóta már százötvennél tart, fényképes néprajzi gyűjtésének újabb változatát most készíti, bővített anyagából pedig fotókiállítást, kötetet tervez. Mostani karácsonyát ugyanott tölti – miként az előző esztendőkben is –, mint a hetven évvel ezelőttieket: a maksai szülői házban 94 esztendős édesanyjával. Ma már az ajándékozás is nagyon egyszerű, jelképes. „Ebben a korban már nem kívánunk tárgyakat magunk köré, még könyvet sem, tele vagyok azokkal” – mondja Kakas Zoltán otthoni, kötetek százaiból épített bástyájából. „Hálát adok az Úrnak, hogy édesanyám létezik, és őt szolgálni nagy dolog. Én is örvendek, hogy létezem, elmehetek a templomba.” A gyermekkori és a mostani karácsonyok között óriási a különbség, nagyon rányomja a bélyegét a fogyasztói társadalom, „a gyermekeknek annyi kocsit vesznek s akkorákat, hogy már az sincs, ahová tenni, legalább tudnák továbbadni azokat”. Megjegyzi, újabban kifogásolják a díszkivilágítást is, „amely olyan sincs, mint volt, hát én nem is kérnék belőle, a lelkünkben kellenének az ünnepi fények. Mert a lélek díszkivilágítása nem fényszennyezés, és ott fenn is sokkal jobban látszik...” Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)