„Türkös nem falu...”
Hétfalusi barátaimtól hallottam, hogy ez a kijelentés nem falucsúfoló. Vicces beugratóféle, ugyanis Türkös Négyfalu részeként azért nem falu, mert nevében nincs benne a falu szó, miként Bácsfalunak, Csernátfalunak, avagy Hosszúfalunak. Jó, jó, de mégis falu – folytatták, mert Négyfalu része! De városrészként is lehet emlegetni, mert Négyfalu város, s annak Türkös is része! A négy falu teljesen összeépült a századok során, s ha valaki nem találja meg a városrészeket jelölő eligazító táblákat, úgy jár, mint mi: eltéved. 
A régi Türkös és Kossuth-emléke
Türkös története Négyfalu históriájának része, melyről sorozatunk bevezetőjében szóltunk. Magyar evangélikus egyháza fiatalabb a többinél, egy ideig Csernátfalu anyaegyházához tartozott, de a reformáció tanai Johannes Honterus kemény kezű intézkedései nyomán gyökeret vertek itt is. Később Türkös is önállósult, ezzel magyarázható, hogy 1885-ben épült temploma nem hasonlít a szomszédokéhoz. Miután Négyfalu kivált a szász egyház hegemóniája alól (1886), első lelkésze, Deák Sándor – földink, a Torja részeként ismert Karatna szülötte – 48 évig folytatta szolgáló paplaképítő áldásos tevékenységét. Evangélikus templomának egyedi neogótikus oltára a neves hosszúfalusi faragóiskola híres tanára, Kupcsay János tervei szerint készült. A papi lakot történelmi emlékhelynek is nevezhetnénk, mert kertjében virágoztak azok a rózsák, melyeknek megszárított sziromleveleivel kitömték az evangélikus vallású Kossuth Lajos halotti párnáját. Szemfedelét is hétfalusi csángó asszonyok hímezték a Csángók Nagyasszonyaként emlegetett Sipos Jánosné Bereczki Anna vezetésével. Nevét emléktábla őrzi a bácsfalusi temetőben.  Türkösön a katolikus restauráció idején újra gyökeret vert a „régi vallás”, és a Bara-dombra Mária Terézia engedélyével 1754-ben katolikus fatemplomot építettek. Ennek helyén áll a sorozatos alakítások eredményeként épült mai plébániatemplom (képünk), védőszentje Szent Mihály. Udvarán működik a közösségi élet másik központja, a Márton Áron Ifjúsági Ház. Létrehozója szintén földink, a tragikus hirtelenséggel elhalt T. Gajdó Zoltán mikós diák, négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, aki Kézdisárfalva–Szászfalu közös templomának cintermében alussza örök álmát. Utódja, T. András József plébános – aki 2006 óta pásztorolja a plébánia híveit – elmondta, hogy beleszámolva a hosszúfalusi Apor Vilmos filiális templom köré csoportosuló közösséget is, híveinek lélekszáma nyolcszáz körül ingadozik.
Élő közösség 
Rácsodálkoztam, mennyire gazdag Hétfalu, s így Türkös históriás kínálata, s hogy mennyire állnak helyt hitükben és ragaszkodnak identitásukhoz hétfalusi csángó testvéreink. Id. Domokos Jenőt, aki negyedszázadig volt Türkös evangélikus lelkipásztora, személyesen is ismertem. A parókia kapujában utódja, az új lelkész, Kóródi Levente szeretettel fogadott, kalauzként pedig Kovács Lehel István Hétfalu kitartó és hűséges krónikása szegődött mellém, segített válogatni a gazdag helytörténeti érdekességek között. A település azonban más értékekkel-meglepetésekkel is várt. A főút melletti evangélikus templom cintermében három kőoszlopot állíttattak 2004-ben az 1848-as szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékére. A magyar szabadságharcban és forradalomban huszonegy türkösi evangélikus és katolikus vesztette életét, akik nevét az egyik kőoszlopon örökítették meg. A Türkösön székelő néprajzi múzeum trapéz oromfalas régi épülete 1804-ből való, itt székelt egykoron Brassó Kúriája, Orbán Balázs szerint „a durva hatalmaskodás e bűnfészke”, ahol a hétfalusiak dézsmáit hajtották be a Cenk alatti város hatalmasai. Ebben az épületben rendezték be 1964-ben Négyfalu néprajzi múzeumát, amelynek – bár tulajdonukban volt Kiss Béla és Bálint András gyűjtéséből származó eredeti csángó néprajzi anyag – 1990-ig sok köze nem volt a hétfalusi csángókhoz. A rendszerváltás után változott a helyzet. Senki nem várta el, hogy kimondottan Csángó Múzeum legyen a neve, témaköre, hiszen Négyfaluban élnek román ajkúak is. Most mind a két etnikum emlékeit, életét-múltját tükrözi az intézmény. Magyar nyelvű kiadványt is kínáltak látogatásunk idején, bántó volt azonban, hogy a tárlatvezető nem ismerte a magyar nyelvet.
A csángó-székely zászlóalj születése
Türkös biztosított helyet a Kúria melletti telken a 126-os, csángókból és székelyekből álló zászlóalj megszervezésére – derül ki Kelemen György (1833–1916) negyvennyolcas csángó honvéd visszaemlékezéséből (A Barcaság 1848–1849-ben. Szecseleváros, 1998). A zászlóalj őrnagya földink, a sepsiszentkirályi Vida Dániel volt, akit Bem nevezett ki. Vida a kézdivásárhelyi katonai nevelde végzettje, a háromszéki határőrezred hadnagya, Kézdivásárhely térparancsnoka volt. Tetteinek méltó elismeréseként a fogarasi harcok hőseként emlegetjük. Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkész egy 1907-ben Fogarason keltezett emlékfüzetre hívta fel figyelmünket, amely Vodráska Vencel fogarasi főgimnáziumi tanárnak azt az emlékbeszédét tartalmazta, melyet a Honvéd Alap javára rendezett fogarasi ünnepségen mondott 1905-ben. Ekkor ugyanis gyűjtést indítottak egy negyvennyolcas emlékmű felállítására, melyen méltó helyet foglalt volna el Vida neve is. Az emlékműből vagy nem lett semmi, vagy elsöpörte a történelem. Az emlékbeszédből idézzük Vida hősiességének egy momentumát, amely jobbára ismeretlen a hétfalusiak számára. „Bem rendeletet küldött, hogy a Fogarason állomásozó zászlóalj két százada siessen a Törcsvári-szoros védelmére (...), a visszamaradt 600 ember két ágyúval és egy század Kossuth-huszárral fedezze a fogarasi várat, valamint az Olt völgyétől Vledényig igyekezzék az ellenséget feltartóztatni... Engelhardt cári tábornok Mundra mellett homlokzatba támadta az Olt bal partján a Vida őrnagy vezette magyar haderőt. Végtelen volt a két megütközött had között az aránytalanság. Engelhardt 20 ágyújával és 12 ezer emberével szemben csak 600 honvéd és két ágyú képezte a magyar haderőt... Vida látván az ellene fellépő haderő nagyságát (...), reggelfelé megkezdte csatarendben a visszavonulást. Az ulánus csapatok és az oroszok mindenfelől bekerítették a honvédséget... Vida Dániel is, míg csak volt kivel harcolni, addig helyéről nem mozdult (...), átvágva az ellenség sorain, az Olt felé húzódott. Itt azonban 12 kozák állotta útját, kikkel viaskodva három dsidaszúrás után lehanyatlott lováról. A kozákok lovával elnyargaltak, más martalócok, meglátván őrnagyi ruháját, levetkőztették, és addig ütötték, vagdalták, míg halottnak hitték. Pénztárcáját ellopták. Eszméletét vesztve, iszonyúan összevagdalva feküdt vérében a hős, mígnem a reggeli hűs levegő eszméletét visszaadva, az Olt partjához vonszolta sebektől vérző testét. Itt találtak rá az ulánusok, ahonnan az őrtanyára, majd a várba szállították...Lüders faggatta a fogarasi várban Vidát: maroknyi népével hogyan mert az ő hadseregével szembeszállni? Vida azt felelte: Kegyelmes uram, mit tartana Ön azon törzstisztjéről, aki a parancsszóra kirendelt harcmezőről gyáván elfut? Az orosz tábornagy helyeslően intett, rendelkezett, hogy gyógyítsák meg, és a kozákok által elrabolt pénzének egy részét is megtérítette. Nem így a bevonuló osztrákok, akik galádul bántak vele. A brassói fellegvárban egy halálkamrába dobták, lázba esett, s ilyen állapotban vitték a nagyszebeni börtönbe.” Itt kimondták rá a halálos ítéletet, melyet nyolcévi várfogságra változtattak. 1853 februárjában szabadult az olmützi börtönből. Keze alatt sok hétfalusi és háromszéki harcolt. Utóbbiak között a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a barátosi Mirtse Dénes százados, testvére, a sepsiszentkirályi Vida József, Sükösd János, Újvárosi Ferenc, az albisi Vén Ferenc, a kézdivásárhelyi Szőcs Dani és a hősi halált halt bölöni Tana Benedek. Vida porai a sepsiszentkirályi családi sírboltban nyugszanak. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban és a fogarasi unitárius templom előcsarnokában márványtáblát állíttattak emlékére. Négyfaluban-Türkösben nincs emléke a 126-os csángó-székely zászlóaljnak.
Öröklő utókor 
Türkösön kaptuk lencsevégre a Zajzoni Rab István-iskola udvarán a költő mellszobrát, a helybeli Szász-Benedek István alkotását. Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban a címe annak a kötetnek, amely 1992-ben jelent meg Hochbauer Gyula szerkesztésében, kútfőjeként a hétfalusi népoktatás történetének. A zajzoni középiskoláról Pap Árpád iskolatörténetéből böngésztünk, majd ismerkedünk a hely híressé vált diákjaival: az egykori királyi táblai ülnökkel, a bácsfalusi Gyerkó Györggyel és Jakab András szobrásszal, Thököly Imre erdélyi evangélikus fejedelem udvari lelkészével, a türkösi Hajdu Istvánnal, a csernátfalusi Pap Sámuellel, Bálint Istvánnal és Bencze Mihállyal. „Amikor Johannes Honterus brassói reformátor 1544-ben meglátogatta Hétfalut, már egyházi iskola működött egy tanítóval. Az ősi skóla Csernátfaluban volt, azon a helyen, ahol a jelenlegi középiskola egyik épülete áll – írja iskolatörténetében Pap Árpád. Az azóta eltelt évszázadok alatt megszakítás nélkül folyt a magyar nyelvű oktatás, mindig léteztek magyar iskolák, általában a templomok mellett, szoros és sikeres együttműködésben a helyi történelmi egyházakkal, így találta meg a barcasági csángó magyarság a túlélés egyetlen lehetséges módját. A kommunizmus évei alatt az akkori hatalom folyamatos nyomást gyakorolt a magyar közösségre, következetes és állandó lépéseket tett a magyar iskolahálózat meggyengítésére. Ennek a diszkrimináló kisebbségi politikának a következményeként 1978-ban megszűnt a négyfalusi magyar elméleti középiskolai tanítás. Az 1989-es romániai események után a helyi magyar közösség újra anyanyelvén akarta taníttatni gyerekeit. Beindulhatott 1990-ben a Négyfalusi Magyar Líceum, majd 1992-től a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola.” Ebben napjainkban magyar óvoda, elemi és líceumi osztályok működnek. Többek között ennek a líceumnak volt diákja Géczi Levente Székelyudvarhelyen élő jogász és Gödri B. Alpár fungens tatrangi lelkipásztor is.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új és fiatal polgármesterjelölteket indít az RMDSZ Háromszéken
Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40 településen indít vagy támogat magyar polgármesterjelöltet az RMDSZ háromszéki szervezete, ugyanakkor a szövetség tanácsosi listáján több, mint 50 százalék lesz először induló tanácsos-jelölt.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének állandó tanácsa újabb helyi választmányi döntéseket hagyott jóvá a polgármesterjelölteket illetően csütörtökön – tájékoztat a szövetség megyei szervezetének sajtóirodája. A jelöltek több, mint 25 százaléka új jelölt lesz, míg az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőinek fele indul első alkalommal a megmérettetésen. 
A csütörtöki döntés alapján az RMDSZ támogatásával a következő polgármesterjelöltek indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon: Kovásznán Gyerő József, Bereckben Dimény Zoltán, Dálnokon Bartók Ede Ottó, Illyefalván Fodor Imre, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kökösben Sánta Gyula, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel, Torján Daragus Attila.
Málnáson Szotyori Angéla-Gizellát, Gelencén Cseh Józsefet és Zabolán Fejér Leventét, a Magyar Polgári Párt jelöltjeit támogatja a szövetség.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, az idei önkormányzati választások kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy új színt, lendületet vigyenek be a közigazgatási egységek működésébe, vezetésébe. „Régi elvárásnak teszünk eleget azzal, hogy azokon a településeken, ahol az elmúlt négy évben az összefogás hiányában a konfliktusok befolyásolták a közhangulatot és a községek fejlődését, ez alkalommal közös erővel, egymást segítve dolgozunk” – fogalmazott Tamás Sándor.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Zászlóözön a Gábor Áron téren
Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján Kézdivásárhely díszbe öltözött, a villanyoszlopokon nemzeti színű és székely zászlókat, valamint a város lobogóit lengette a Nemere. A magyarországi testvérvárosok közül Szentendre, Hatvan, Paks, Terézváros, Mezőhegyes, Gyöngyös és Mezőkövesd küldöttei ünnepeltek együtt a céhes város lakóival.  
Az ünnepségsorozat a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a hagyományhoz híven a főtéri rendezvény megkezdése előtt a város iskoláinak küldöttei rótták le kegyeletüket, és helyezték el az emlékezés koszorúit Bem József, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Turóczi Mózes szobránál és kriptájánál, illetve a Szacsvay-domborműnél, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, a világháborús hősök emlékművénél. 
A főtéren mintegy négy-ötezer fős tömeg gyűlt össze, az ünnepség az általános és középiskolák felvonulásával kezdődött – több tanintézmény magyarországi testvériskolája küldöttségével közösen vonult fel –, majd a hagyományőrzők, a civil szervezetek – a Kézdiváshelyi Nők Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend – és a huszárok következtek. Felvonultak a Székely Virtus kézdiszéki huszárjai, a torjai huszárcsapat, a Vetró András százados vezette Hagyományőrző Csapat, a Vass László ezredes által vezetett Szegedi 3-as Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred bélafalvi Tuzson János Szakasza, a tápióbicskei tüzérek és betyárok, a 15. Székely Határőr Gyalogezred gelencei ütege. Felvonultak Bélafalva, Bereck, Kézdimartonos, Kézdisárfalva, Csernáton, Esztelnek, Gelence, Kézdiszárazpatak, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Ozsdola, Szentkatolna, Futásfalva és Torja lovas-szekeres küldöttségei. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai nagy méretű székely zászlót vittek. A zászlós felvonulás immár második éve a leglátványosabb momentuma az ünnepségnek, ezúttal ötven kézdiszéki lovas vonult fel nagy méretű székely és magyar lobogóval kezében.  A központi ünnepség a Református Kollégium zenekarának és tanulóinak dalával kezdődött, a rendezvényen, mint minden évben, közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekara. „Lészen ágyú – mondotta Gábor Áron, és ezzel a mondattal gyakorlatilag aláírta a halálos ítéletét” – hangoztatta beszédében Bokor Tibor polgármester. Ma nem fegyverektől, összecsapásoktól kell tartanunk, folytatta, ma annak vagyunk tanúi, hogy ha valaki a hatalomnak nem tetsző véleményt vállal fel, kitartóan képviseli egy közösség álmát, vagy egyszerűen csak magyar, Gábor Áronhoz hasonlóan végzi. „Viszont nem csatában, tisztességgel adja életét, mint a berecki ágyúöntő, nem emelt fővel vonul be a hősök panteonjába, hanem bíróságon, ügyészségen, titkosszolgák által meghurcolva, becsületében megsértve folytat szélmalomharcot a hatalommal, így ott tartunk, mint 1848-ban” – hangsúlyozta Bokor.
Ünnepi beszédet mondott Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Molnár Balázs, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizenegyedikes tanulója, a Zúg március szónokverseny idei győztese pedig az ifjúság gondolatait fogalmazta meg. A rendezvény díszmeghívottja, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról szólt, hogy napjainkban a bürokrácia miatt mennyire nehézkes az örökbefogadás, és azt is kiemelte, hogy az iskolát végzett ifjak kirepülnek a nagyvilágba, ahol mások szolgái lesznek, nekik itthon, a szülőföldön kellene megtalálniuk a megélhetést becsületes munkával.  Ezt követően a Csíki Játékszín művészei léptek a pódiumra, Márdírosz Ágnes népdalt énekelt, Puskás László pedig Tompa László versét mondta el. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes testvérváros polgármestere egy nemzeti lobogót adott át Bokor Tibornak, amelyet Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke adományozott a kézdivásárhelyieknek. Az ünnepség végén áldást mondott Horváth Zoltán atya és Beder Imre református lelkipásztor, majd koszorúzás és himnuszaink eléneklése következett.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsvét után Kézdikőváron
Igaz-e vagy sem, csak a ráérős történész tudná holtbiztosan bizonyítani, hogy a hajdanában Torján fészket rakó Aporok felkarolták és segítették a számukra is kedves és takarékos-munkás Kővár és Szárazpatak környéki besenyő-maradékokat. De az biztos, hogy szokásrendjüket, hagyományaikat, magyar katolikus vallásukat máig megtartotta az egykori peselneki, újabb nevén kővári ember, aki nyelvünket beszélő, dalainkat éneklő székely-magyarrá lett. 
Kő és virág
A kőváriak a Torjai-hegység Kászon-pataki lejtője alatt építettek maguknak települést. Csipetnyi hangulatos helytörténettel azoknak szolgálunk, akik kevésbé ismerik ezt a kézdiszéki falut. Régi dokumentumokban Peselnek néven találjuk a XIV. században még besenyő eredetű népek által lakott települést. Akárcsak Torja, ez is az egykori Felső-Fehér vármegyéhez tartozott, az Aporok latifundiumának részeként, mint a királyi várak melletti „erősségeket övező területek”. Nevének megváltoztatásáról szájról szájra járó történet is fennmaradt. „A földbirtokos Pótsa családnak két szép lánya volt, Klára és Irma, akik meghívást kaptak egy budapesti udvari bálra. A bálterembe bevonuló hajadonokat így jelentette be – nyilván hangos szóval – a lakáj: Pótsa Klára és Irma kisasszonyok, Háromszék, Peselnek! A jelenlevők mosolyra fakadtak, a lányok pedig elszégyellték magukat. Hazatérve meggyőzték apjukat, hogy kérelmezze és változtassa meg a gúnyolódásra okot adó falunevet.” A névváltoztatást már a millennium évében kérték, ám helyi adat szerint az első újszülöttet csak 1906-ban jegyezték be kővárinak az állami anyakönyvbe. Az új helységnév nagyon találó volt, mert a falu teraszosan, hegyoldalban megépített házait, udvarait magas kőfallal vették körül a lakók. Mindenik úgy néz ki, mint egy-egy kicsi kővár. – Dehogy kővárak ezek – igazított ki Kelemen Attila falufelelős. – A hegyoldalban csak úgy tudott vízszintes udvart kialakítani a kővári ember, hogy kőfalat emelt, s azon belül elsimította a földet. Ezt a temérdek mennyiségű fellazult kárpáti követ mind a kővári erdő területéről szedték össze, és szekerekkel hordták le a faluba. 
A hagyomány szerint a régi település nyugatabbra feküdt, az egykori Céklás és Falu-patak közötti helyen. Azt a területet ma is Faluhelynek nevezik. De mert vízben szegény volt a tájék, a szomszédos völgybe költöztek. Több ez a történet, mint puszta szájhagyomány, ezt bizonyítja, hogy megtalálták a falucska régi, román kori templomának romjait. Alapfalait a környéket bejáró Orbán Balázs még látta. A helyet egy kereszttel jelölte meg a nép 1998-ban, azóta sem hiányzik róla egy-egy virágcsokor. Igazi falusi környezetben érzi magát az ide érkező. A jobbról-balról emelkedő kőfalak különös hangulatot kölcsönöznek a településnek. A kerítéseken belül, házak előtt korai virágok, jácint, sáfrány, tőzike hirdeti, hogy megérkezett a tavasz a hegyek alá is.
Lüktető életjelek
– Léptek-e előbbre a falufejlesztésben? – kérdeztük a falufelelőst. 
– Mértékkel – felelte –, ‘sze még a községközpont is csak kanálisrendszerének kiépítésénél tart. Nálunk az infrastruktúra a főút korszerűsítésével kezdődött. 1,1 kilométert kaptunk, ebben az évben épülnének meg a gyalogjárók és a vízelvezetők. Jó volna ivóíz is, mert a lenti helyeken nagyon szennyezett a kútvíz. Itt a szárazság, Szentlélek alatt már nem folyik Kővár pataka sem... Eredményes a településfejlesztés az I–VIII. osztályos iskolánknál. Pénzalapunk van – 75 ezer lej – az épület felújított tetőterének beépítésére, a padlásvilágítókat már süti a nap. Az építkezést ebben az esztendőben folytatják, a költségekbe besegített Kovászna Megye Tanácsa is. Ezzel a bővítéssel lehetőség adódik, hogy a falu óvodája a kultúrotthon épületéből az iskolába költözhessen. Ebbéli örömét fejezte ki Jankó Erna iskolai programfelelős, aki éppen látogatásunk idején érkezett haza a hagyományos körzeti Kányádi Sándor-szavalóversenyről. Klára Hunor elsős tanuló továbbjutott a megyei szakaszra. Elmondta, van iskolaújságjuk, honlapjuk, és felvállalta az annyira fontos helyi művelődési élet bővítését. 
A plébánosnál
– Oroszhegyi születésű vagyok – mutatkozott be Péter Artúr, Kővár építő pap bácsija. – Inkább itteni feladataimat hangsúlyoznám mint eddig tartó lelkészi utamat. Nézzük meg az új plébániát, ahol már a központi fűtés is működik, tegnap fejeztük be a fürdőszobát, a berendezés egy része is már benn az épületben. Tágas, kényelmes és modern, vendégszoba kialakítására is gondoltunk. Öröm tölti el a lelkemet, hogy mellénk álltak a hívek, harmincnyolc ember tíz utánfutó épületkövet termelt ki az erdei avar alól, és lehordta rekordidő alatt! Ez a megtartó erő... Arról volt szó, hogy tavalyra az épület alapja elkészül, de sikerült már karácsonyra feltenni a virágot a tetejére.
Büszke a faluközösség, hogy önerőből és kalákával vadonatúj plébániát épített. A régi megrepedezett, kiderült, nem volt szilárd alapja, az amúgy is csuszamlós hegyoldali talajrétegre építették, most kápolnát alakítottak ki benne. Téli időben az időseknek nehéz eljutni a hegyen álló templomba, van, hogy itt zajlik a hétvégi mise. Bensőséges, szép húsvétjuk volt. Nagycsütörtökön tartották az utolsó vacsorára emlékeztető szentmisét, megtörtént a jelképes oltárfosztás, nagypénteken pedig – székelyesen szólva – a csonka mise, teszi hozzá a plébános, a kereszt alatti hódolat, ahol térdet hajtanak, de ez nem jelenti, hogy bálványimádók lennének. Emlékezetes marad mindenki számára a nagyszombat esti feltámadási szertartás lelket emelő öröme. Szívesen fáradtunk bele a hosszú, de nagyon szép ünneplésbe.
– Mindent megtett az atya egyházközségünkért –folytatta Kelemen Attila. – Kihasználta a lehetőségeket, magyarországi pénzalapot szerzett, testvértelepülésünk, a Gyöngyös melletti Visonta is bepótolt. A visontaiakat várjuk, negyven személy érkezik hozzánk. Együtt megyünk a pünkösdi búcsúra, ellátogatunk Gyimesbükkre. A vendégek családoknál lesznek elszállásolva, ami a legbiztosabb összekötő kapocs. Már ismerjük egymást, ők is voltak nálunk, mi is megtapasztaltuk vendégszeretetüket.  Kővár mai temploma új keletű. A millenniumi fenyves szélén trónoló épülete messzire ellátszik. Szent Lőrinc tiszteletére épült barokk stílusban 1825-ben. A templomkertben helyezték el a két világháború áldozatai és az 1944 őszén kegyetlenül elhurcoltak névsorát tartalmazó emléket. A falun alul másfajta népek is megtelepedtek a régi időkben. Ma már kevés kővári fiatal tud erről: Polyvár a hely neve, Erzsébet várának is hívták a régiek. Régészek ástak ezen a helyen, késő neolitikumi telepnek bizonyult, ahonnan állatokat ábrázoló kerámiaszobrocskák kerültek napvilágra. Fenn, a Kővári-patak völgyében gyógyhatású édes-kénes ásványvízforrás tör felszínre, ez a kővári Büdös-kút: „aki annak vizét issza, vágyik ide vissza!” – ismételgeti manapság is az ismerős szólásmondást a szülőföldjét szerető kővári ember.
 Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régiók zarándoklata kicsi pünkösdre
Nemcsak a helybelieket, hanem a szomszédos településekről, a távolabbi kisrégiókból érkezőket, az országban és külföldön élő alsórákosiakat, a magyarországi testvértelepülések – Zugló és a Békés megyei Gádoros – hivatalos küldöttségeinek tagjait is köszöntötte a református templomban tiszteletes Csákány Antal alsórákosi lelkipásztor azon az ünnepi istentiszteleten, amelyen a jobbágyfelszabadítás 168. évfordulójára, a szabadság napjára, a helyiek nyelvén a kicsi pünkösdre emlékeztek.
Visszalapozó Bizonyára kevesebb írott dokumentum maradt fenn arról, hogy mikor és miként jutott tudomására Háromszék és a többi székely szék jobbágyainak a robot megszüntetése, a jobbágyfelszabadítás híre. 1848. április 2-án Csernátonba, június 20-án az Erdővidékkel szomszédos Alsórákosra érkezett meg az örömhír. Háromszék számon tartja a csernátoni eseményt, de Alsórákos magyarsága ünnepet is ül emlékére, s ezt nevezik ők a szabadság napjának, kicsi pünkösdnek. Idén is méltó módon ünnepelt a Brassó megyei település. Nem számított szabálysértésnek, hogy a délelőtti közös istentisztelet idején a Sükösd– Bethlen-várkastély falainak árnyékában már mulatott a nép, füstöltek a lacikonyhák, sőt, reggelesen bárki megtekinthette a rákosi várplaccon azt a szabadtéri megszemélyesített játékot, amelyen a szabadságnapi eseményeket jelenítette meg a helybeli színjátszó kör Vetési Nándor zenetanár rendezésében.
Alsórákoson a jobbágyság felszabadításának napját mindig megtartják a pünkösd utáni hét hétfőjén, s ezt tették a diktatúra évtizedeiben is. A bécsi és a pesti forradalom híre néhány nap alatt eljutott Erdélybe, s ez váltotta ki, fokozta a határőri szolgálattal terhelt székely katonarendek megmozdulásait mifelénk is. A végekre azonban lassabban jutott el a hír, több helyen titokban tartották a földbirtokok uraságai. A főnemesség vagyonharácsolása anyagilag érintette a népet, s emiatt a forradalom idején megkísérelte önhatalmúlag orvosolni panaszait – írja Egyed Ákos történész. A szabad parasztok jobbágysorsba való döntése nagyon régi jelenség, a föld kisajátítása révén ugyanis személyes függésbe kerültek. Lazább volt a szabad jobbágy függése, mint a jórészt rabszolgákból lett örökös jobbágyé. A szabad jobbágynak sem volt földje, s a földesúr joghatósága alá tartozott. Földet, jobbágytelket kapott urától, s azért úrbért fizetett terményben vagy pénzben, tehát robottal tartozott. Az úrbér eltörlését hozták meg az 1848. március 15-ét követő események. A Habsburg-abszolutizmus kénytelen volt elismerni a jobbágyság eltörlését.
Mi is történt a Tepő-hegy alatt?
Áldott emlékezetű dr. Imreh Barna (1908–1982) volt alsórákosi református lelkipásztor sorait idézzük a még mindig kéziratban heverő alsórákosi falumonográfiájából. A szép, tavaszból nyárba hajló hétfőn jó hírre ébredt Alsórákos jobbágy- és zsellérrendű népe. „Pálszegiben, az úthoz közel dolgozók kocsizörgésre lettek figyelmesek. Az utas, amikor a Turzonon beereszkedve megpillantotta a robotolókat, kiszállt kocsijából. Idevaló fiú volt, a Huszár család sarja, lelkész Kolozsvár környékén, öreg szülei látogatására jött haza. Felháborodott a jogtalanságon, hogy a népet még mindig úrdolgára hajtják, felvilágosította véreit, hogy már március 15-én eltörölték a jobbágyságot, és máshol már él a nép szabadságával: a föld, a telek tulajdonukban van, és nincsen többé tized- és robotkötelezettség. Az örömhír futótűzként terjedt el az egész határon. Munkaszerszámaikat vállra vetve, egy emberként indul a nép a határ minden részéről hálaadásra az Isten házába. Mindenki: magyarok, a mátéfalvi románok, reformátusok, unitáriusok a tágas református templomba. Szerszámaikat a templom előtti szádogfának támasztották, s örömkönnyes szemmel lépték át a templom küszöbét, megköszönni Istennek a szabadítást. Petre Mózes, az akkori lelkész beszédében az új ünnepet kicsi pünkösdnek nevezte el, mert úgymond ekkor töltetett ki Alsórákos népére Isten szabadító szentlelke. A felszabadult nép pedig a hálaadás után az öreg fa alatt, fedetlen fővel, térdre hullva tett átok alatt fogadást utódaikra is kötelező erővel, hogy ezt a napot, a szentháromság vasárnapja utáni hétfőt, mint szabadság napját, minden évben megünneplik!”
Háromszéken Csernátonba 1848 áprilisában vitte a robot megszűnésének hírét uzoni Pünkösdi Gergely határőrtiszt, aki a katonarendűek és a jobbágyok jelenlétében hirdette ki. Sepsiszentgyörgyön április 11–12-én tartottak székgyűlést, amelyen a nép minden rétegének küldöttei részt vettek. Elhatározták a határőr-katonaság kötelezettségeinek rendezését, az úrbéri viszonyok kárpótlás melletti eltörlését, a törvények előtti egyenlőséget, a közös teherviselést. A fejlemények a május 30-án tartott népgyűlésen tetőztek, amikor Végh Ábrahám százados Csernátonban 257 nemzetőrt toborzott, hogy ellenállhasson a mozgalomnak. Még ma is ismert a nép körében – tájékoztatott Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus – az „egrecírplacc”, ahol gyakorlatoztak.
A főnemesség vagyonharácsolása tűrhetetlenné vált, s a pórnép megkísérelte önhatalmúlag orvosolni panaszait. Torján le akarták mészárolni a nemeseket, Kézdiszentléleken egy nemest halálra vert a nép, és kezdték visszafoglalni a földeket, Albisban, Futásfalván és Csernátonban pedig az uraság szénafüveire hajtották a marhacsordát. Határőri mozgalmak jelentek meg, Ozsdolán erdőt foglaltak, Feldobolyban megtámadták a helyettes királybíró telkét. A katonaság mozgalmai egyfajta jobbágymegmozdulásokká alakultak. A nemesség védekezésképpen nemzetőrséget szervezett. Rétyen a jobbágyok megtagadták a robotot, összeesküdtek a nemesi családok elpusztítására. Zalánban egy huszárkatona a szolgálat megtagadására buzdította a népet, és ingerelte az úrbéreseket. Torján a dühöngő katonaság agyonveréssel fenyegette a jobbágyokat. A zsellérek lakta Mikóújfaluban az elöljáróság intézkedett a grófi birtokok felosztásáról, felparcellázták az irtványföldeket. Az alsórákosi Bethlen família sem képezhetett kivételt, de hogy magatartásáról maradtak-e fenn bizonyítékok, arról nincsen tudomásunk.
Protestáns zarándoklattá vált a kicsi pünkösd
Aki szabadnak hiszi magát, és mégsem az, nem más, mint a tudatlan szabadság áldozata. Goethe-idézettel kezdte ünnepi igemagyarázatát Csákány Antal zabolai származású lelkipásztor. Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (5:13–15) alapján értelmezte a szabadság fogalmát. „Egyféleképpen hasonlóak vagyunk mi is a rabszolgákhoz – mondta –, igazi szabadságra van szükségünk, isteni szabadságra. Minél jobban akarjuk a teljes szabadságot, annál inkább belegabalyodunk abba, akárcsak a pók hálójába az áldozat. A szabadsággal ugyanis tudni kell élni. Nem elég ünnepelni, a jézusi szabadság alapján kell élnünk, mérhetetlen összefogásban, egymással szembeni szeretetben.”
Az ünnepelt eseményhez igazodott a gazdag templomi műsor. A helybeli református vegyes kar a Szózattal nyitott, a gyerek- és ifjúsági kórus a kicsi pünkösdről született számot adta elő, vezényelt Vetési Nándor zenetanár. Gáspár Gizella helybeli óvónő kis ovisai – az aranytartalék – a messzi időbe viszik majd előre a betanult negyvennyolcas és Kossuth-nótákat – szentül hitte a hallgatóság. Pál Balázs elemista kisfiú nagy átéléssel énekelte a székely himnuszt. Az ünnepség immár hagyományos résztvevőjeként lépett fel a baróti Zathureczky-kórus és a Csíkszeredában tanuló moldvai csángók furulyával kísért dalcsoportja az általuk csángó himnusznak nevezett énekkel és csángó népdalokkal. Hunyadi Péter – aki magyarországi ösztöndíjasként már kilenc hónapja a helyi közművelődés önkéntes közkatonája – a kuruc szabadságharchoz kötődő nótákat adott elő kobzán. Ünnepi köszöntőbeszédet mondott Lukács Vencel csíkszeredai magyar konzul és Kovács Attila, a Brassó Megyei Tanács alelnöke. Az ünneplők serege a templom előtti öreg hárs alá gyülekezett most is, szólt a csíkkozmási Tuzson János Fúvósegyesület zenekara és Zsigmond István, mint annyiszor a lepergett évtizedek alatt, elszavalta a szabadság napjáról írt saját versét. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a helyi gyökerekkel rendelkező Antal István parlamenti képviselő, nagytiszteletű Török István szomszédos olthévízi lelkész, a Sepsi- Barcasági Unitárius Egyházkör esperese.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvlámpással Csíkszeredában
Ferencz Kornéliával úgy kerekedett ki az alábbi beszélgetés, hogy készülő könyvem megírásához, a hoz gyűjtögettem az adatokat. Ez okból körülnéztem Csíkszereda könyves emberei között, és hamar felismertem, hogy ama régiek közül ő az egyetlen, aki ma is a szakmában dolgozik – immár három és fél évtizede, és/mert ebben találta meg nemcsak a megélhetési lehetőségét, hanem hobbiját, sőt elhivatottságát is. Iskolai végzettsége szerint könyvesbolti eladó és könyvtáros. Előbbihez a 90-es évek elején kapott bizonyítványt Budapesten, utóbbit egyetemi szinten tanulta az ELTE könyvtártudományi szakán és diplomázott belőle. Úgynevezett librárképzés Romániában is létezett az átkosban, kétéves technikumként Bukarestben. A mai közvélekedéssel ellentétben: csak kell hogy legyen valami tudomány és haszon ezekben a könyvesiskolákban, ha évekbe, szakdolgozatokba, vizsgákba kerül a bizonyítvány! A három alapelv tulajdonképpen mindkettőben közös: könyvek beszerzése,besorolása az állományba és „értékesítése” – vagyis eljuttatása a vásárlóhoz, olvasóhoz.
– Mikor kerültél a könyves szakmába?
– 1980-ban raktári dolgozóként kezdtem a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalatnál. Különben édesapám is ott dolgozott. A könyv tehát először – munkám szerint, mert nyilván addig csak olvasnivaló volt – cipelni, csomagolni, tenni-venni való tárgyként, áruként jelent meg az életemben. Elképesztett, de tetszett is a könyvnek ez a háttérélete. Meg aztán ez a raktár nem egyszerű könyvlerakat volt, sajátos, mondhatni titkos életet is élt. A főnökünk, Tőzsér József jóvoltából egyféle cinkosságot is megéltünk az olvasóval-vásárlóval, amiről természetesen nem beszéltünk, de magamról elmondhatom, hogy valami nehezen körülírható módon hangulatként, érzésként meghatározta viszonyomat a könyvhöz.
– Cinkosság… mondhattad volna könyvszeretetnek.
– Minderről nem beszéltünk. Volt sok raklapnyi nehéz könyv. Ezeket be kellett sorolni kimutatások, elosztási táblázatok szerint, hiszen a boltos majd ezek alapján kapta meg, rakta polcra. A besorolás az ETO [egyetemes tizedes osztályozás] szerint történt, hamar megértettem, hogy ez tulajdonképpen tematikus besorolás és mennyire fontos majd a boltban a pontos eligazodás végett boltosnak, vásárlónak egyaránt. A raktár „kincsesládái” voltak a vasszekrények, amelyekben Tőzsér őrizte a „ritka” könyveket: magyarországi importkönyvek és hazai, fogyásra álló sikerkönyvek voltak, egyféle dugi áru; a kivételezettek, akik ebből vásárolhattak, többnyire nem „elvtársak” voltak, hanem könyvimádók, vagy olyan szakemberek, akiknek égető szükségük volt egy-egy könyvre… Ezeket a könyveket a munkahelyi könyvstandok elosztójánál fizették ki – egy ajtóval arrébb. Persze ez mind plusz papírmunkát is jelentett, de látni az örömteli arcokat és a szerzeményeikkel boldogan elsietőket, örökre megragadó élmény maradt. Ennél is érdekesebbnek tűnt a munkám, amikor hamarosan a Tőzsér-posta – hivatalos nevén: Könyvet postán – részlegére kerültem. Naponta 30-50 megrendelő levél érkezett. Csomagoltunk, postáztunk az egyéni megrendelőknek, mindenikbe készletlistát is kellett tennünk, amit állandóan le kellett pötyögtetni írógépen, mert másológépet (az egyetlen létezőt a korban – a stencilt) tilos volt birtokolni a milícia engedélye nélkül, kiszámítani a csomag értékét, a tértivevényeket kitölteni, majd a posta számította ki súly után a postaköltséget stb. Külön örvendtünk a Szilágynagyfaluból, Mezőfényből és Torjáról érkező rendeléseknek, még voltak más hasonlók is, de most hirtelen nem jut eszembe; az első kettőnél a falu postása, Torján pedig egy önkéntes könyvterjesztő volt a megrendelő. A két postás úgy havonként összegyűjtötte a rendeléseket, majd összesítve küldte el nekünk, emlékezetem szerint semmilyen százalékot – anyagi juttatást – nem kaptak ezért, a torjai is ugyanígy járt el, csak ő könyvben kérte a fizetséget. Ezekre a helyekre 10-15 csomag helyett csak egyet-egyet kellett küldenünk. Csomagoltunk celofánba „ajándékcsomagokat” is kicsengetés, karácsony előtt, de máskor is. Az importkönyvek persze fogytak önmagukban, de ott volt pl. Radu Tudoran Dagadó vitorlákkal című könyve több tízezres példányszámban. Őt kellett összeházasítanunk egy importkönyvvel árukapcsolással…
– Honnan tájékozódtak a megrendelők, hiszen a hazai kiadói tervek nem nagyon voltak publikusak, inkább csak úgynevezett munkapéldányok?
– A mi listáinkon ezekből másoltuk ki, jeleztük az új megjelenéseket. Aztán ott voltak az újságokban a könyvismertetők, kritikák. Az importkönyvek esetében a magyarországi Könyvvilágból tájékozódtak, ami „ártatlan” folyóiratként szinte a 80-as évek végéig bejött az országba. Ezt onnan is tudni lehetett, hogy sokan erre hivatkoztak a levelekben kért címeknél. Tőzsérnek különböző utakon sikerült ezeket beszereznie, főleg szakkönyveket, mert azok nem estek az „országellenesség” vádja alá.
– Mi történt a tiltólistára került, utólag cenzúrázott könyvekkel a raktárban?
– Zúzdába kellett küldeni. De volt, hogy becsomagolva álcáztuk, félretettük ezeket és hasonló súlyban Ceaușescu beszédeit raktuk autóra. 1990-ben az ilyenek „tiltott könyvek szabadon” haskötővel kerültek boltba. Képzőművészeti albumok pl. zúzdára ítéltettek, mert a húszsoros előszó írója emigrált. Aztán az is megtörtént, hogy egy tankönyvben a Ceaușescut és minisztereit ábrázoló csoportképről egyik miniszter kegyvesztetté vált: jött egy elvtárs Bukarestből, zsilettel személyesen kivágta az inkriminált lapot a könyvből és helyette napokig tartó munkával mi ragasztottuk be az általa hozott új lapot: Ceaușescu a sólymok (kisgyerekek „szervezete”) között. Híres eset volt az Amaro atya bűne című regény is, aminek borítójába, a hírek szerint, Ceaușescu beszédeit kötötték. Ugyancsak bukaresti elvtársi ellenőrzés éber tekintete előtt forgattuk lapról lapra a könyveket, hogy megtaláljuk. 1983 csodálatos év volt Csíkszereda könyves életében. Egész évben gyűjtöttük, raktároztuk, főleg az importkönyveket, de persze kiszivárogtattuk a híreket, hogy könyváruház nyílik, és majd akkor… 1983. december 21-én Csíkszeredában megnyílt Iași és Craiova után az ország harmadik legnagyobb könyváruháza. A megnyitó iránti érdeklődés olyan óriási volt (sokan szabadnapjukat tartogatták e napra, jóval nyitás előtt már hatalmas, rohamra kész sorok álltak az utcán), hogy első nap mintegy kétezer ember fordult meg az üzletben… Az akkori berendezés szerint: kétemeletnyi eladótér, raktár, könyvposta részleg, ahol én is dolgoztam. Számomra ma is „szakrális” helye ez a könyvnek: itt van ma is 1992-től a munkahelyem és könyvbirtokom, a Corvina Könyvesház Kft.
– Tőzsér határidőnaplójának bejegyzései között bukkantam arra, hogy ő már 1990 elején gondolt a könyvesboltosok továbbképzésére Budapesten. Hargita megyéből 35 boltos szerepelt a névsorban, köztük te is.
– A könyvesiskola! A tanfolyam egy évig tartott, a következő évben már mások mentek ki, és Kovászna megyéből is… a végén bizonyítvánnyal, hogy szakképzett könyvesboltosok vagyunk. A szakismeret mellett anyagi hozadéka is volt: vettem egy villanyírógépet, amivel könnyebben, gyorsabban ment a listaírás, mert a Könyvet postán-csomagokba továbbra is hűséggel küldtük ezeket, na de akkor már volt saját sokszorosító stencilgépünk is… Nemsokára húsz alkalmazottal dolgoztam a csíkszeredai üzletünkben és öttel a székelyudvarhelyiben, akkor már világos volt számomra, hogy szakmai alapismeretek nélkül szinte mindegy, hogy ki dolgozik ott, mert nem elég csak a lelkesedés és még a könyvszeretet sem. Ezért aztán „elhoztam” ide a könyvesiskolát, meghívtam a tanárokat előadást tartani, évente több alkalommal is.
– Hogyan lett a boltjaid egyik „sarka” antikvárium?
– Az egykori bukaresti cenzor könyvtárából alapítottam… Tőzsér jelezte, hogy Pezderka Sándor halála (öngyilkossága?) után, özvegye, aki egy szót sem tudott magyarul, el akarja adni a magyar nyelvű könyveket. Fantasztikus állomány volt, teli az Európa Kiadó világirodalmi fordításaival, kortárs magyar írók műveivel stb. – gondolom, ajándékkönyvek és cenzúrázó olvasásra átadottak, hogy be lehet-e őket hozni árusításra az országba. Egy érdekesség! Egyik bibliofil könyvben a következő bejegyzésre találtam a kolofonoldalon: „Ebből a könyvből megjelent 1300 számozott példány. Ez a könyv [kézzel beírva a sorszám:] az 1301. számú példány.” A másik antikváriumi alapállomány Botár Emma Kriterion-szerkesztő könyvhagyatéka volt, amit román férje árult. Igazi könyvtörténeti értékét ennek a Kriterion-szerzők kézzel írt dedikálásai adják. Az immár klasszikusnak számító nagyjaink aláírásaival…
– Talán érdemes volna kitépni a címlapokat és az aláírásokat licitre tenni?
– Én soha nem bántom a könyveket, inkább mentem.
– Gondolom, az antikvárium hozta az olcsó könyveket is.
– Remélem, itt nem az olcsó szlogenre gondolsz, hogy így válik a kultúra tömegcikké! Nem a tömegeket kell megmozgatni, hanem gyöngyszemeket találni: könyv- és könyvolvasó igazgyöngyöket. Az olvasás nem látványos tevékenység, inkább magányos, csendes visszahúzódás, hiába keresed lámpással. De könyvlámpással segíthetsz, hogy ezek önmagukra találjanak. A könyv az igazi lámpás, még ha olykor csak pislákol is a fénye, akkor is! A könyvtár szakon tanultam meg, hogy ezt szolgálja, s milyen hatalmas jelentősége van a könnyen átlátható rendszerezésnek a boltban is. Sok vevőt nemcsak névről ismerek, hanem tudom, hogy mi érdekli, mit gyűjt. Van, aki az illusztrációk miatt vásárol – Szász Endre, Borsos Miklós által illusztrált könyveket. Ezeket mindig félreteszem a számára és szólok neki telefonon; van, akit régi könyvborítók, kötési technikák bűvölnek el; másokat a fotóalbumok; van, akinek a régi tankönyvek a kedvencei; mások pl. a Szépmíves Céh teljes sorozatát akarják a magukénak tudni; vagy akik bizonyos témákra buknak, mint te a könyvtörténetre és művelődéstörténeti érdekességekre. Ezek bizony nem mindig olcsó könyvek.
– Igaz, mindig szólsz, ha ilyen kerül a boltodba. Azt hittem, kiváltságos vagyok.
– Egyáltalán nem. Ebből a szempontból minden vásárló kiváltságos.
– A könyvesbolt elé mindennap kikerül a hirdetőtábla, hogy már egy lejért lehet könyvet kapni nálatok. Nem vádoltak meg a könyv leértékelésével, netán „lenézésével” ezért?
– Nem tudok ilyesmiről. De ez szerintem inkább a könyv felmagasztalása. Amikor a könyv már nem látvány és árunak is alig mondható, akkor elsősorban és kizárólag olvasnivaló – és ez a fontos. A kincskeresők sikerélménye, amiben elsősorban nem az olcsóság a lényeges, hanem maga a lelet pénzben nem kifejezhető értéke az illető részére. Számomra ez ajándékozás, és nekem is sikerélmény minden „találat”. Köztük az egy lejes használt gyermekkönyvek szereznek sok örömet. Kisnyugdíjasok veszik az unokának, sokgyermekes szülők a gyerekeknek. Nemcsak klasszikus mesék, ifjúsági regények, hanem kitöltetlen munkafüzetek, tankönyvek, olvasókönyvek is vannak közöttük.
– A boltodban gyakran eszembe jut a kolozsvári Stein János könyvkereskedő. Ő üzletember volt a 19. században, de mindemellett arra törekedett, hogy a könyvvel kereskedve, a könyv szellemi értékét társadalmi, közösségi szintre emelje. Gyulai Pál, aki abban az időben gimnáziumi tanár volt Kolozsváron, könyvesboltját „szellemi csárdának” nevezte. Ott gyülekezett kora délután Kolozsvár szellemi elitje, Stein bemutatta új könyvszerzeményeit, vagy átadta a megrendelt könyveket, aztán ezek kapcsán beszélgettek, tulajdonképpen egyféle spontán módon összeverődött olvasókör volt ez. Ritka, hogy boltodban ne találkoznék szeredai értelmiségivel, aki olvasgat vagy könyvről beszél olykor ismeretlenekkel is… És ez olyan megszokott és természetes.
– Ők már számunkra is megszokottak. Vannak, akik amikor először lépnek be ide – mondjuk kitölteni a várakozás idejét valamilyen ügyintézés közben – sokszor azt kérdezik: ez könyvtár? Merthogy az asztaloknál olvasgatnak vagy jegyzetelnek, sőt egy időben leckét írni is itt hagyták a gyereket pár órai „megőrzésre”. Rövidesen egy kávégépet fogok állítani az egyik sarokba. Egy jó kávé talán még fokozza a kincskeresés ébersége mellett az ismerkedés és beszélgetés kedvét is.
Kozma Mária
Hargita Népe (Csíkszereda)

Újrázik Antal Árpád és Bokor Tibor Háromszéken
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Választási eredmények Kézdiszéken
A kézdivásárhelyiek újabb négy évre szavaztak bizalmat Bokor Tibor RMDSZ-es polgármesternek a vasárnapi helyhatósági választásokon. A régi-új városvezető elmondta: megértette a választók üzenetét, a munkát tegnaptól folytatja, mert rengeteg még a tennivaló a céhes városban. Bokor Tibor a szavazatok 54,28 százalékát kapta meg, az RMDSZ tanácsi listája 56,21 százalékot ért el. Paks testvérváros küldöttsége együtt drukkolt a jelenlegi városvezetéssel annak választási győzelméért.
Kézdivásárhelyen a szavazásra jogosultak 37,73 százaléka járult az urnák elé, a polgármesterjelöltekre összesen 6413 szavazatot, míg a tanácsi listára 6411 szavazatot adtak le. Bokor Tibor 3407 vokssal nyerte meg a választást, őt követi Johann Taierling 1896 (30,21 százalék) szavazattal, a harmadik helyen a Kézdivásárhelyi Választási Szövetség képviselője, Constantin Pătru végzett 451 (7,18 százalék) szavazattal, negyedik lett Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt jelöltje 403 (6,42 százalék) vokssal, Rákosi János független jelölt 120 (1,91 százalék) szavazatot kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 136.
A városi tanácsi listákra 6188 érvényes szavazatot adtak le (225 voks érvénytelen volt). Ebből az RMDSZ listája 3478 szavazatot vitt el (56,21%), az EMNP 1681 voksot kapott (27,17%), a román pártok Kézdivásárhelyi Választási Szövetsége 497 voksot zsebelt be (8,03%), az MPP listájára 452-en (7,30%), Rákosi Jánosra 80-an pecsételtek (1,29%). Kézdivásárhely tanácsának 19 helyét várhatóan 11 RMDSZ-es, 5 néppártos, 2 román képviselő és 1 polgári pártos foglalhatja el. Az RMDSZ 11 tanácstagja: Hegedüs Ferenc, dr. Kelemen András, Szöllősi Tamás, Fejér Melinda, Nagy Babos Tamás, Bejan András, Szilveszter Szabolcs, Lőrincz József, Derzsi Gyula, Szabó Vincze és Kiss Levente Csaba. Az EMNP öt várható tanácstagja Johann Taierling, Illyés Botond, Szima Csaba, Gál Elemér László és Czipa Lóránt. A Kézdivásárhelyi Választási Szövetség két várható képviselője Constantin Pătru és Ionuț Budău. Az MPP egyetlen várható tanácstagja Szigethy Kálmán. Eddig négy önkormányzati képviselőjük volt.
Az eredményvárón Bokor Tibor azoknak is köszönetet mondott, akik nem rá szavaztak, hiszen ez is egy üzenet volt irányába. „A munka hétfő reggeltől folytatódik, az a célom, hogy megmutassam, a csapatom nem csak kampányban dolgozik. Sokszor mondtam, hogy az elmúlt négy év a megalapozásé volt, most elkezdhetjük házunkat felépíteni. Köszönöm a kézdivásárhelyiek, a nyujtódiak, az oroszfalviak, a sárfalviak és a szászfalusiak támogatását. Őszintén megmondom, ilyen mocskos kampányban életemben nem volt részem. Nagyon nehéz lesz nekem ezekkel az emberekkel szembenézni, és Taierlingre gondolok elsősorban. Az, amit elművelt, amiket írt rólam és csapatomról, nehezemre esik elmondani. Ő nem gondolkodik azon, hogy a következő négy évben, ha tényleg feladatot vállal – nem úgy, mint az elmúlt években, amikor semmit nem csinált –, együtt kell dolgoznunk. Nehéz lesz. Egyértelmű számomra, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal nem fogok együttműködni semmilyen áron. Meg vagyok győződve, hogy az MPP-vel és akár a román tanácsosokkal közös nevezőre tudunk jutni” – fogalmazott Kézdivásárhely újraválasztott polgármestere. Felső- Háromszék minden községében az RMDSZ polgármesterjelöltje győzött, és a helyi tanácsokban is mindenhol megszerezték a többséget. Kézdiszék hét településén csak egy polgármesterjelölt indult az önkormányzati választásokon, mindannyian az RMDSZ színeiben: Bölöni Dávid Csernátonban, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján. Közülük a korelnök Bölöni Dávid, aki huszonhat éve vezeti Csernátont, és most hetedik mandátumánál tart. Az újonc Domokos Ferenc, Esztelnek eddigi alpolgármestere, aki első polgármesteri mandátumát kezdi. Bereckben két jelölt volt: Dimény Zoltán (RMDSZ), Páll János pedig függetlenként vett részt a megmérettetésen. Dimény Zoltán fölényesen, közel kilencven százalékkal győzött. Szentkatolnán is volt egy független jelölt, Bende Emil; az RMDSZ-es Tusa Levente fölényes győzelmet aratott. Ozsdolán is egy RMDSZ-es és egy független jelölt volt, előbbi Brănduş-Dendyuk Vasile Silvestru, utóbbi Gondos Judit. Itt is az RMDSZ jelöltje győzött több mint 800 szavazattal, a független jelölt 573 voksot kapott. Dálnokon egy független és egy RMDSZ-es jelölt volt, ifj. Márton László, illetve Bartók Ede Ottó. Hatvan-negyven százalékos eredménnyel az RMDSZ jelöltje marad a községvezető. Az MPP–RMDSZ Cseh Józsefet, az EMNP pedig Kocsis Gézát indította az idei önkormányzati választásokon Gelencén. Cseh József 1239, míg ellenjelöltje 620 voksot összesített. Szentkatolnán a tizenhárom önkormányzati képviselő közül tíz RMDSZ-es, két EMNP-s és egy független, Bereckben tíz RMDSZ-es, egy SZDP-s, egy román és egy magyar független alkotja a majdani tanácsot. Csernátonban kilenc RMDSZ-es, három MPP-s és egy néppárti jelölt jutott mandátumhoz, Dálnokon hat RMDSZ-es, egy MPP-s és két független, Ozsdolán hét RMDSZ-es, négy Néppárti, egy független és egy romapárti, Torján 12 RMDSZ-es és egy független, Esztelneken hét RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentléleken 11 RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentkereszten kilenc RMDSZ-es és két MPP-s, Kézdialmáson kilenc RMDSZ-es, Gelencén kilenc RMDSZ–MPP-s, négy néppárti és két romapárti, Lemhényben nyolc RMDSZ-es, két néppárti és egy független jutott önkormányzati képviselői mandátumhoz. Felső- Háromszéken Gelencén és Kézdiszentléleken jegyeztek ötven százalék fölötti részvételt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az idei torjai falunapok ünnepélyes megnyitóján a nagyközség elöljárója büszkén jelentette be, hogy a napokban került ki a nyomdából, és már beszerezhető a Torja kistérség képes albumának második, bővített kiadása.
A Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albuma című, 208 oldalasra bővült, több mint 300 fényképet tartalmazó, kifogástalan minőségű kiadvány Bartos Lóránt újságírónak, lapunk munkatársának, dr. Daragus Attilának és Iochom István újságírónak a munkáját dicséri. Gyönyörű fotóinak, illetve a történelmi, építészeti és helytörténeti adatoknak köszönhetően az olvasó megismerkedhet az Aporok szülőfalujának és a település környékének természeti adottságaival, szépségeivel, hagyományaival, kulturális örökségével, emberkéz alkotta vagy természetes, idegenforgalmi kinccsé alakult értékeivel.
A kiadványban újdonságként egyedi fotókon örökítették meg a környék gazdag növény- és állatvilágát, emellett a település gasztronómiai különlegességeit is. Egy fényképsorozat a torjaiak ünnepi ételei mellett bemutatja a hétköznapokon leggyakrabban asztalra kerülő étkeket, böjtös fogásokat is.
Kertész Tibor

Jubileumi nagybúcsú
A hagyományokhoz híven, július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján a közigazgatásilag Torjához tartozó Futásfalván 25. alkalommal tartottak fogadalmi nagybúcsút az 1851–56 között épített kegytemplom kertjében. Futásfalvát 1992 januárjában nyilvánította Mária-kegyhellyé Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke. Az ünnepi főpapi szentmise 11 órakor a szabadtéri oltárnál kezdődött, a környékbeli papság mellett Berszán Lajos aranymisés kanonok, ny. plébános, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapító igazgatója is jelen volt. Az előző egy-két évhez viszonyítva sokkal több moldvai csángó – zömében lujzikalagori – jött el Futásfalvára.
Az idei búcsú főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt. Házigazdaként Tifán Lajos plébános köszöntötte a jeles vendégeket, Tamás József segédpüspököt, az aranymisés Berszán Lajos kanonokot, a környékbeli papságot, a határon innen és túlról érkezett zarándokokat, a moldvai csángó magyar testvéreket. Az egyházfő a boldogságos Szűz Máriát állította követendő példaként a mai nemzedék elé. „Mária élete példa volt és példa ma is minden édesanyának. Ma is kiválaszt Isten olyan nőket, asszonyokat, akik papokat, püspököket hoznak a világra. (...) Vállaljuk az imát, az áldozatot gyermekeinkért, hogy szülessenek új Márton Áronok, jó orvosok, jó tanárok, becsületes mesteremberek” – hangsúlyozta ünnepi szentbeszédében Berszán Lajos kanonok. A szentbeszédet követően a búcsún első alkalommal jelen levő Kanalas Éva magyarországi népdalénekes, énekművész, az Ojánna Hangszínház alapítója egy ősi Mária-éneket adott elő. A püspöki áldás után nemzeti imánk hangzott el. A zarándokok a nagy meleg miatt nem mentek fel a Golgotára, csak a kegytemplomot kerülték meg engesztelő körmenettel, élükön két lovassal és egyházi lobogókkal. A fatimai szűzanya szobrának másolatát két székely lány és két csángó assszony vitte. A szentmise főpapi áldással, elbocsátással és a régi székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
A búcsú ideje alatt elsősegély-ellátást, valamint az ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést a Sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület biztosította a templom bejárata mellett felállított sátorban.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Örökségvédelem és hagyományőrzés egy szórványközösségben (VII. Hungarikum napok Nagyszebenben)
Szebenben nem érezzük egyáltalán, hogy háttérbe szorulnánk, és azt sem, hogy másodrendű állampolgárok lennénk. Élhetünk kultúránknak, anyanyelvünknek, hagyományainknak, és ez senkit sem zavar – vallja Józsa Benjamin nyugalmazott nagyszebeni magyartanár, akivel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által július 1–3. között szervezett VII. Hungarikum Napok szabadtéri programjain találkoztunk. A közel százhektáros Astra falumúzeumban tapasztalt nyüzsgés, a szebeni magyar napoknak is nevezett rendezvényen gyakran hallott román szó, a gulyásfőző verseny vegyes csapatai bizonyították a mondottakat – ebben a közegben anyanyelvétől függetlenül valóban egyenrangú mindenki.
A magyar kultúra értékeinek bemutatása, jelentőségének hangsúlyozása céljával szervezett Hungarikum Napok az Ars Hungarika fesztivál mellett a nagyszebeni magyar szórvány legkiemelkedőbb eseménye. Mindkettőnek a HÍD egyesület a szervezője, de a nagyszebeni önkormányzat és civil szervezetek, önkéntesek támogatása nélkül egyik sem lehetne sikeres. Serfőző Levente, a HÍD elnöke lapunknak elmondta, úgy állítják össze az évi kulturális programokat, hogy mindenki találjon benne magának valót, az is, aki a komoly, nehezebb műfajokat kedveli, és az is, aki pusztán találkozásra, kikapcsolódásra vágyik.
Ez a szemlélet a VII. Hungarikum Napok esetében is érvényesült: első nap a híres Szolnoki Gulyásfesztiválról szóló fotókiállításon fogadták az érdeklődőket a patinás Tanács Toronyban, a Thalia nagyteremben pedig a Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának évzáró műsorából látott részleteket a közönség, valamint nóta-, operett- és musical-összeállítással fellépett a Kolozsvári Operettisimo együttes. Második napra szervezték a szabadtéri programokat, amelyek vasárnap is folytatódtak, amikor a kulturális ínyencségek műsorfolyamát fotókiállítással és könyvbemutatóval gazdagították. A református templom galériájában báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, a szegények pártolója, Bánffy Miklós múzsája pályaképét bemutató fényképkiállítást nyitottak meg. A Hungarikum Napok záróestéjén bemutatták Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című könyvét, amely a szerző szórványban készült riportjainak egy részét tartalmazza, és amelyet hídnak szánt az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak.
Transylvanicum versus hungarikum
Az örökségvédelem érdekében történő összefogás volt a témája a Transylvanikum versus hungarikum című minikonferenciának, amelyen a magyarországi hungarikumtörvény alapján tavaly létrehozott Erdélyi Értéktár Bizottság és a Szeben, Maros és Brassó megyei örökségvédelmi civil szervezeteket tömörítő TransylvaNet Föderáció mutatkozott be. Az Astra – Erdélyi Népi Civilizáció Múzeuma alig egy hónapja átadott multikulturális pavilonjában tartott tanácskozáson Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság tagja ismertette a helyi, regionális és erdélyi értéktárak jelentőségét és az azokat kezelő bizottságok működését. Elmondta, kevesebb mint egy év alatt száznegyven javaslat érkezett felvételre az értéktárba, ebből kilencvenöt erdélyi, a többi helyi érdekeltségű.
Utóbbi közé tartozik a négy eddig regisztrált Háromszéki érték: a Jancsó-udvarház és a Szent Imre római katolikus műemlék templom Gelencéről, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese és Kézdivásárhely történelmi központja (forrás: a Kriza János Néprajzi Társaság digitális értéktára,http://www.kjnt.ro/ertektar/erdelyi/kovászna).
Széman Péter lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a Hungarikum Napok is nagy értékeink közé tartozik, hisz nagyon jó példája, hogy miképpen lehet szórványban is megőrizni a hagyományokat. Eugen Vaida, a húsz Szeben, Brassó és Maros megyei örökségvédelmi szervezetet tömörítő TransylvaNet Föderáció elnöke hangsúlyozta, feladatuknak tartják az értékőrzést, amelynek szabályozásához jó törvényre van szükség, a terepen végzett konzultációk, közmeghallgatások alapján kívánnak törvénykezdeményezéseket megfogalmazni. Úgy látja, az államnak segítenie kell az épített örökség tulajdonosait, hogy karbantarthassák, felújíthassák az értékes ingatlanokat, amelyek megőrzése közös felelősség. Vaida elmondta: együttműködést javasolt az örökségvédelmi szervezetek között, bővíteni szeretnék a TransylvaNetet, mert szerinte közös összefogással több eredményt lehet elérni. A magyar közösség szempontjából fontos jelentségre hívta fel a figyelmet Mirela Iancu, az Astra múzeum marketingfelelőse. Elmondta, a kommunista időkből úgy örökölték, hogy a falumúzeum több száz éves parasztházai, ipari létesítményei (szám szerint közel négyszáz – szerk. megj.) mind a román népi kultúra képviselői, holott ez nem igaz, és nekik az utóbbi években sikerült ezt a történelmi tévedést kiigazítaniuk, feltüntették a házak valós identitását, és létrehozták a nemzeti kisebbségek sétányát, ahová három szász házat is telepítettek, mert korábban egy sem volt. Az ország legnagyobb skanzene ma nyitott a rendezvények számára is, mesterségbemutatókat, múzeumi foglalkozásokat tartanak, hogy minél közelebb hozzák a népi kultúrát, a népi örökséget a mai emberhez – mondotta.
Gulyástól a kőlevesig
Készítsünk vajas pogácsatésztát, nyújtsuk ki, kenjük meg töpörtyű- és gulyáskrémmel, hajtogassuk össze, ismét nyújtsuk ki, daraboljuk pogácsaszaggatóval, kenjük be a tetejét gulyáskrémmel és süssük szép pirosra – így készül a Csányi Sándor-féle gulyáspogácsa. A magyar gulyáskirály saját találmányát mi is megkóstolhattuk a Hungarikum Napokon, a kemencében sült pogácsa nagyszerűen bevezet a gulyás ízvilágába, amiben bőségesen volt része a falumúzeum egyik szegletében megszervezett gulyásfőző verseny közönségének. A híres Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője lapunknak elmondta, a magyar éttermekből egy kicsit kiszorult a gulyás, viszont ez az étel a magyarságtudatunkat erősíti. Szerinte a gulyásfőző versenyeknek éppen az a célja, hogy ezt a tudatot és a magyar gasztrokultúrát erősítsék.
Míg közel húsz bográcsban rotyogott a főként marhahússal készített étel, a gyermekek a kőlevesről szóló bábjátékon mulattak, majd mindannyian megkóstolták a meséből szőtt kőlevest. Az üstök alatti tüzek füstjében észrevettük a Torja csapata feliratot, rögtön kérdeztük, hogy kerülnek a Háromszéki gulyásfőzők a Hungarikum Napokra. Kiderült, a torjaiak Nagyszebenben kaptak néhány évvel ezelőtt jól jövedelmező munkát egy régebb odatelepedett falustársuknál, most összeálltak, és bíznak abban, övék lesz a legfinomabb gulyás.
A kézművesek során is találkoztunk Háromszékiekkel: ott volt a bodosi mézeskalácsos, a Sepsiszentgyörgyi csontfaragó, a kovásznai fafaragó, a sepsiillyefalvi kovács. Standjuknál gyakran hallottunk román szót, alig sikerült elcsípni szebeni magyar embereket, akik elmondhatják, mit jelentenek számukra a Hungarikum Napok. A Balavásáron született, több évtizede nagyszebeni Borsai István szerint ilyenkor látszik meg, hogy ki vallja magát magyarnak, Páskuly Ibolya pedig azt mondta, ez a legjobb találkozóhelyük, ahová minden magyar eljön, mert a városban szaladnak az emberek a dolguk után, nincs idejük egymásra. Török-Szász Annát még a Németországban élő leánya is felhívta, nehogy kihagyja a Hungarikum Napokat, nem is mAradt otthon, láthatóan jól érezte magát a falumúzeumban tartott majálison.
Igaza van Józsa Benjaminnak, aki szerint a háromezer főnyi (kétszázaléknyi – szerk. megj.) szebeni magyar lakosság nagyon lelkes, „különösen, amióta két kultúrszervezetünk van, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a HÍD, amelyet Serfőző Levente vezet, azóta megpezsdült a szellemi élet”.
Felzárkózni és megmAradni
Templomban, könyvesboltban, kiállító- és előadóteremben, multikulturális pavilonban, az ország legszebb és leggazdagabb falumúzeumában három nap alatt több ezren fordultak meg, magyarok és románok, hazaiak és külföldről hazaérkezettek.
Lapunk számára Sefőző Levente főszervező összegezte a Hungarikum Napok lényegét: „Szórványban minden műfajt meg kell mutatni, hisz a magyar kultúra egészéhez tartozunk, oda próbálunk felzárkózni és megmAradni a Kárpát-medencei körforgásban, és ahhoz, hogy ezt megtehessük, ébren kell tartanunk értékeinket, hagyományainkat. A nagyobb eseményekkel nem csupán a magyar közösséget kell megszólítani, hisz Nagyszebenben rengeteg a vegyes házasságban élő magyar ember, aki ilyenkor büszkén fogja meg a párját és gyermekeit, akiket lehet, hogy nem sikerült megtanítania magyar nyelvre, de most megmutathatja, ő milyen kultúrából származik. Egyesületünk neve nem véletlenül HÍD, eseményeinkkel próbálunk híd lenni kultúrák és nemzetiségek között.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Berszán Lajos, az iskolaépítő
Ötven éve szentelte pappá Márton Áron püspök Berszán Lajos kanonokot, aki több évtizedes szolgálat, példamutató, közösségépítő munka után aranymiséjét mutathatta be ebben az évben. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alapítója több kitérő után érkezett Gyimesfelsőlokra, ahol igazi otthonra talált. Azt mondta, számára az a legnagyobb elégtétel, ha egykori tanítványai megállják a helyüket.
Berszán Lajos 1943-ban született a Háromszéki Zágonban. „A gyermekkorom nagyon szép volt, ezt édesanyámnak köszönhetem, mert édesapám sajnos ötéves koromban meghalt. Emlékszem, az óvodában huzakodni kezdtek velem a fiúk, és az óvó néni azzal szüntette meg ezt, hogy azt mondta, ne bántsátok, mert szegény árva. Akkor hallottam először ezt a szót. Nemsokára megértettem, amikor hazaengedtek, és a templom sarkánál összefutottam édesanyámmal, aki sírt, és azt mondta: fiam, nincs édesapád. Akkor értettem meg, mi az, hogy árva, és kezdtem én is sírni” – emlékezett. Mivel az óvodában hamar tanult, úgy tűnt, az iskola sem jelent gondot neki, de mint mondta, annyira auditív típus lett, hogy nem érdekelte az, amit a tanító néni a táblára írt. Aztán mikor kihirdették, hogy aki a legjobb lesz az olvasási versenyen, az ingyen mehet moziba, a versenyt megnyerte.
Márton Áron tanítványa
„Hiányzott az apa az életemből, de szerencsére volt apapótlék, a falubeli plébános. Buszek Lászlónak hívták, jó pásztora volt a falunak. Benne kerestem az apaképet, láttam a férfiideált, viselkedése, magatartása tetszett, kedvelt is, én is szívesen voltam nála, elkísértem a szórványfalvakba, és közben sok mindent tudtam kérdezni tőle, lelkileg is kötődtem hozzá. Az ő életmodellje tetszett nekem” – elevenítette fel. Rendszeresen járt hittanra, amiért az akkori rendszerben szidás járt az iskolában, de amikor a Gyulafehérvári katolikus középiskolába jelentkezett, a korábban kötelességből őt elmarasztaló osztályfőnöke azt mondta, jól választott.
A Gyulafehérvári középiskola elvégzése után ugyanott a teológia következett, ahol a házi őrizetét töltő Márton Áron püspök is tanára volt Berszán Lajosnak. „Mivel szobafogságban volt, ő nem jöhetett a teológiára, csak a püspöki palotában és a székesegyházban tartózkodhatott. Mi mentünk át hozzá, ott hallgattuk meg az óráit. Szociológiát és egy teológiai tárgyat tanított nekünk – arra nevelte a jövendőbeli papokat, hogy bizonyos helyzetekben hogyan foglaljanak állást, és hogyan pasztorálják a híveket. Csodálatosak voltak az órái, kétségbeesve tanultunk, mert amikor feleltetett, szégyen lett volna, hogy a püspöknek nem tudunk válaszolni. Úgy tudott előadni, hogy emlékeztünk az egész anyagra” – mesélte.
Berszán Lajost Márton Áron püspök szentelte pappá 1966-ban. Édesanyja sírva jött el az eseményre, mert attól félt, hogy kidobják az állásából. A szentelés után a püspök is fogadta a vendégeket, édesanyjának is megköszönte, hogy özvegyen az egyházmegyének papot nevelt. „Ő ettől boldog volt, többet nem félt, hogy mi lesz. Mikor hazament, végighallgatta a szemrehányást, de őt már nem érdekelte, mert őt Márton Áron püspök megdicsérte. A temetésére is eljött, a ravatalon megsimogatta a kezét, és ez nagyon boldoggá tette. Még halálában is ajándékozni tudott ez a püspök” – emlékezett a nyugalmazott plébános.
Magyarul és románul is misézett
Pappá szentelése után először Görgényüvegcsűrön, majd Uzonban, Zabolán helyettesített, Csíkszentgyörgy volt az első település, ahol kinevezett káplánként dolgozott. „Az ifjúság összegyűlt hittanórákra, énekkart is szerveztem, akik akkor odajártak, többen küldték iskolába hozzám a gyerekeiket. Először csángókkal Csinódban és Egerszéken találkoztam” – mondta.
Magyarszarvaskend következett Kolozs megyeben, majd Torja, ahol nyolc évig volt plébános. Onnan Beszterce-Naszód megyébe, Tekére került, ahol román nyelvű hívek is jártak a katolikus templomba. „Két nyelven folyt a szentmise, én azért miséztem szívesen, mert amikor magyarul kezdtek énekelni, akkor a románok is énekelték a magyar szent éneket, amikor románul énekeltek, a magyarok is bekapcsolódtak. Nevem napján egy román leányka virágcsokorral magyarul köszöntött, a könnyem kiesett. Mondtam, köszönöm, hogy megbecsülték a nyelvet, amelyen édesanyám megtanított imádkozni, és ez volt a legszebb névnapom” – magyarázta Berszán Lajos.
A csángó viselet
1981-ben került Gyimesfelsőlokra, ahol megismerkedett a csángó viselettel, és kezdeményezte, hogy az elsőáldozók ezt viseljék. „Az elején nem értették meg, zúgolódtak, amikor felkészítőt tartottam a gyerekeknek, meg is jelent egy anyuka. Azt mondta, plébános úr, mi szegény emberek vagyunk, ezt a ruhát nem tudjuk előállítani, nincs pénz rá, lehet-e a gyermek elsőáldozó vagy nem? Mondom neki, megértem a szegény embert, megkérem, csináltassa meg, mondja meg mennyibe került a ruha, és kifizetem, mert a maga gyermeke is lesz elsőáldozó. Az anyuka elment, a következő alkalommal már nem kérdezték, hogy miért, és büszkén kezdték a hordani a ruhát. 413 bérmálkozó volt az első bérmáláson, amit szerveztem, két püspök úr jött, a templom lépcsőjén egy pillanatra megálltak, s végignéztek rajtuk, mert olyan szép volt, mint egy virágos mező. Ezt a viseletet meg tudtam menteni, most felveszik ünnepekre, az iskolában is. Már három éve, hogy a ballagási ünnepségre a tablójukat is csángó viseletben készítik el a gimnázium diákjai és az egész tanári kar, és népviseletben végiglovagolnak a falun” – említette.
Jó szándékkal az iskoláért
Berszán atya szerint az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium létrehozása előtt, az egyik tanévzárón két nyolcadikos kislány sírva fakadt. „Mondták, azért sírnak, mert nem tudnak tovább tanulni, a szülőknek nincs pénzük, s akkor kezdett bennem felébredni a gondolat, hogy itt iskolának kellene lennie. Talán az volt a jó, hogy én nem is tudtam, milyen nehézségekkel kell megküzdjek. Én hiszem, hogy a jó szándékot Isten megáldja. Az öregjeink azt mondták, hogy ha olyan templomban jársz, ahol addig nem jártál, imádkozz egy becsületes szándékra, és Isten megadja. 1994-ben jártam a Szentföldön, templom volt elég, miséztünk is, minden templomban ezt a dolgot kértem csak, hogy itt katolikus iskola legyen. Amikor hazajöttem, hivatalosan is elindítottam a folyamatot, a főtanfelügyelő – aki akkor Beder Tibor volt – teljes mellszélességgel támogatott, belátta, hogy ott szükséges az iskola.
A tanfelügyelőség is jóindulattal fogadta a kezdeményezést, az akkori prefektus, Doru Vosloban is ajánlást írt, mielőtt Bukarestbe a minisztériumba mentem. Az elején mintha nem volt elég érdeklődés az illetékes részéről, és feltettem a kérdést, hogy keresztény ember-e. Kijelentette, hogy meggyőződéses keresztény. Kérdeztem, akkor mi választ el minket, hogy úgy beszéljünk, mint két keresztény? Mutattam az ajánlást, de ekkor már mosolygott. Négyszer jártam Bukarestbe, negyedik alkalommal hoztam az engedélyt” – emlékezett.
Nem hiába tette, amit tett
1994. szeptember 15-én indult az első tanév, akkor a templomban tartották a tanévnyitót, mert más épület nem volt, és a község klubtermében kezdődött az oktatás. Tanári karra is szükség volt, a gyimesi települések iskolaigazgatóit kérte fel betanításra Berszán Lajos. „Szerencsére mindeniknek más volt a szakképesítése, így minden tantárgyat tudtak tanítani. A diákok huncutságból azt mondták, pap bácsi, ilyen középiskola Európában nincs, ahol mindenkit igazgató úrnak vagy igazgatónőnek szólítanak. Aztán Németországból jött egy fiú, aki németet és angolt tanított, majd Angliából egy apáca, aki szintén angolt tanított” – elevenítette fel. Elkezdték az építkezést, számos támogatás, felajánlás érkezett, a magyar kormány is segített, alapítványi támogatásokat is kapott az iskola.
„Hálás vagyok a médiának, különösen a Duna Televíziónak, amely minden esztendőben bemutatta, mi történik, és így tudták az emberek, akik segíteni akartak, adományok is érkeztek. Isten megjutalmazza mindazokat, akik jószívűen segítettek” – mondta Berszán atya. Büszkén újságolta, hogy volt tanítványaik közül azóta három orvos, gyógyszerész, színész került ki, kémiából ketten szereztek doktorátust, és sokan ápolóként dolgoznak a kórházakban. „A korona az egészen, hogy négyen nálunk tanítanak a volt diákok közül, a korona keresztje, hogy három papot is adtunk az egyháznak, hármuk közül egy Rómában végzett, és Márton Áron püspök úr boldoggá avatási ügyének a viceposztulátora” – mesélte.
Berszán Lajos azóta több hazai és külföldi díjat, kitüntetést vehetett át, de mint mondta, az esik a legjobban, amikor volt tanítványokkal találkozva látja, hogy megállják a helyüket. Egy alkalommal egy esés miatt került be a kórházba, ahol szintén ott dolgozó volt tanítványa kereste meg. „Van az embernek ilyen sikere, öröme, hogy nem hiába tette, amit tett. Ez a legnagyobb elégtétel” – zárta a beszélgetést.
Kovács Attila
|
Székelyhon.ro

Csak egyet kért: egy katolikus iskolát
„Talán az volt a jó, hogy én nem is tudtam, milyen nehézségekkel kell megküzdjek” – vallja Berszán Lajos, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet-gimnázium alapítója. A kanonokkal, akit ötven éve szentelt pappá Márton Áron püspök, sikerekről és elégtételekről beszélgettünk.
Ötven éve szentelte pappá Márton Áron püspök Berszán Lajos kanonokot, aki több évtizedes szolgálat, példamutató, közösségépítő munka után aranymiséjét mutathatta be ebben az évben. Az Árpád-házi Szent Erzsébet-gimnázium alapítója több kitérő után érkezett Gyimesfelsőlokra, ahol igazi otthonra talált. Elmondása szerint számára az a legnagyobb elégtétel, ha egykori tanítványai megállják a helyüket.
Berszán Lajos 1943-ban született a Háromszéki Zágonban. „A gyermekkorom nagyon szép volt, ezt édesanyámnak köszönhetem, mert édesapám sajnos ötéves koromban meghalt. Emlékszem, az óvodában huzakodni kezdtek velem a fiúk, és az óvó néni azzal szüntette meg ezt, hogy azt mondta, ne bántsátok, mert szegény árva. Akkor hallottam először ezt a szót. Nemsokára megértettem, amikor hazaengedtek, és a templom sarkánál összefutottam édesanyámmal, aki sírt, és azt mondta: fiam, nincs édesapád. Akkor értettem meg, mi az, hogy árva, és kezdtem én is sírni" – emlékezett. Mivel az óvodában hamar tanult, úgy tűnt, az iskola sem jelent gondot neki, de mint mondta, annyira auditív típus lett, hogy nem érdekelte az, amit a tanító néni a táblára írt. Aztán mikor kihirdették, hogy aki a legjobb lesz az olvasási versenyen, az ingyen mehet moziba, a versenyt megnyerte.
Márton Áron tanítványa
„Hiányzott az apa az életemből, de szerencsére volt apapótlék, a falubeli plébános. Buszek Lászlónak hívták, jó pásztora volt a falunak. Benne kerestem az apaképet, láttam a férfiideált, viselkedése, magatartása tetszett, kedvelt is, én is szívesen voltam nála, elkísértem a szórványfalvakba, és közben sok mindent tudtam kérdezni tőle, lelkileg is kötődtem hozzá. Az ő életmodellje tetszett nekem" – elevenítette fel. Rendszeresen járt hittanra, amiért az akkori rendszerben szidás járt az iskolában, de amikor a Gyulafehérvári katolikus középiskolába jelentkezett, a korábban kötelességből őt elmarasztaló osztályfőnöke azt mondta, jól választott.
A Gyulafehérvári középiskola elvégzése után ugyanott a teológia következett, ahol a házi őrizetét töltő Márton Áron püspök is tanára volt Berszán Lajosnak. „Mivel szobafogságban volt, ő nem jöhetett a teológiára, csak a püspöki palotában és a székesegyházban tartózkodhatott. Mi mentünk át hozzá, ott hallgattuk meg az óráit. Szociológiát és egy teológiai tárgyat tanított nekünk – arra nevelte a jövendőbeli papokat, hogy bizonyos helyzetekben hogyan foglaljanak állást, és hogyan pasztorálják a híveket. Csodálatosak voltak az órái, kétségbeesve tanultunk, mert amikor feleltetett, szégyen lett volna, hogy a püspöknek nem tudunk válaszolni. Úgy tudott előadni, hogy emlékeztünk az egész anyagra" – mesélte.
Berszán Lajost Márton Áron püspök szentelte pappá 1966-ban. Édesanyja sírva ment el az eseményre, mert attól félt, hogy kidobják az állásából. A szentelés után a püspök is fogadta a vendégeket, édesanyjának is megköszönte, hogy özvegyen az egyházmegyének papot nevelt. „Ő ettől boldog volt, többé nem félt, hogy mi lesz. Mikor hazament, végighallgatta a szemrehányást, de már nem érdekelte, mert őt Márton Áron püspök megdicsérte. A temetésére is eljött, a ravatalon megsimogatta a kezét, és ez nagyon boldoggá tette. Még halálában is ajándékozni tudott ez a püspök" – emlékezett a nyugalmazott plébános.
Magyarul és románul is misézett
Pappá szentelése után először Görgényüvegcsűrön, majd Uzonban, Zabolán helyettesített, Csíkszentgyörgy volt az első település, ahol kinevezett káplánként dolgozott. „Az ifjúság összegyűlt hittanórákra, énekkart is szerveztem, akik akkor odajártak, többen küldték iskolába hozzám a gyerekeiket. Először csángókkal Csinódban és Egerszéken találkoztam" – mondta. Magyarszarvaskend következett Kolozs megyeben, majd Torja, ahol nyolc évig volt plébános. Onnan Beszterce-Naszód megyébe, Tekére került, ahol román nyelvű hívek is jártak a katolikus templomba.
„Két nyelven folyt a szentmise, én azért miséztem szívesen, mert amikor magyarul kezdtek énekelni, akkor a románok is énekelték a magyar szent éneket, amikor románul énekeltek, a magyarok is bekapcsolódtak. Nevem napján egy román leányka virágcsokorral magyarul köszöntött, a könnyem kiesett. Mondtam, köszönöm, hogy megbecsülték a nyelvet, amelyen édesanyám megtanított imádkozni, és ez volt a legszebb névnapom" – magyarázta Berszán Lajos.
A csángó viselet
1981-ben került Gyimesfelsőlokra, ahol megismerkedett a csángó viselettel, és kezdeményezte, hogy az elsőáldozók ezt viseljék. „Az elején nem értették meg, zúgolódtak, amikor felkészítőt tartottam a gyerekeknek, meg is jelent egy anyuka. Azt mondta, plébános úr, mi szegény emberek vagyunk, ezt a ruhát nem tudjuk előállítani, nincs pénz rá, lehet-e a gyermek elsőáldozó, vagy nem? Mondom neki, megértem a szegény embert, megkérem, csináltassa meg, mondja meg mennyibe került a ruha, és kifizetem, mert a maga gyermeke is lesz elsőáldozó. Az anyuka elment, a következő alkalommal már nem kérdezték, hogy miért, és büszkén kezdték hordani a ruhát.
413 bérmálkozó volt az első bérmáláson, amit szerveztem, két püspök úr jött, a templom lépcsőjén egy pillanatra megálltak, s végignéztek rajtuk, mert olyan szép volt, mint egy virágos mező. Ezt a viseletet meg tudtam menteni, most felveszik ünnepekre, az iskolában is. Már három éve, hogy a ballagási ünnepségre a tablójukat is csángó viseletben készítik el a gimnázium diákjai és az egész tanári kar, és népviseletben végiglovagolnak a falun" – emlékezett.
Jó szándékkal az iskoláért
Berszán atya szerint az Árpád-házi Szent Erzsébet-gimnázium létrehozása előtt, az egyik tanévzárón két nyolcadikos kislány sírva fakadt. „Mondták, azért sírnak, mert nem tudnak tovább tanulni, a szülőknek nincs pénze, s akkor kezdett bennem felébredni a gondolat, hogy itt iskolának kellene lennie. Talán az volt a jó, hogy én nem is tudtam, milyen nehézségekkel kell megküzdjek. Én hiszem, hogy a jó szándékot Isten megáldja. Az öregjeink azt mondták, hogyha olyan templomban jársz, ahol addig nem jártál, imádkozz egy becsületes szándékra, és Isten megadja. 1994-ben jártam a Szentföldön, templom volt elég, miséztünk is, minden templomban ezt a dolgot kértem csak, hogy itt katolikus iskola legyen.
Amikor hazajöttem, hivatalosan is elindítottam a folyamatot, a főtanfelügyelő – aki akkor Beder Tibor volt – teljes mellszélességgel támogatott, belátta, hogy szükséges az iskola. A tanfelügyelőség is jóindulattal fogadta a kezdeményezést, az akkori prefektus, Doru Vosloban is ajánlást írt, mielőtt Bukarestbe, a minisztériumba mentem. Az elején mintha nem lett volna elég érdeklődés az illetékes részéről, és feltettem a kérdést, hogy keresztény ember-e. Kijelentette, hogy meggyőződéses keresztény. Kérdeztem, akkor mi választ el minket, hogy úgy beszéljünk, mint két keresztény? Mutattam az ajánlást, de ekkor már mosolygott. Négyszer jártam Bukarestben, negyedik alkalommal hoztam az engedélyt" – emlékezett.
Nem hiába tette, amit tett
1994. szeptember 15-én indult az első tanév, akkor a templomban tartották a tanévnyitót, mert más épület nem volt, és a község klubtermében kezdődött az oktatás. Tanári karra is szükség volt, a gyimesi települések iskolaigazgatóit kérte fel betanításra Berszán Lajos. „Szerencsére mindeniknek más volt a szakképesítése, így minden tantárgyat tudtak tanítani. A diákok huncutságból azt mondták, pap bácsi, ilyen középiskola Európában nincs, ahol mindenkit igazgató úrnak vagy igazgatónőnek szólítanak. Aztán Németországból jött egy fiú, aki németet és angolt tanított, majd Angliából egy apáca, aki szintén angolt tanított" – elevenítette fel.
Elkezdték az építkezést, számos támogatás, felajánlás érkezett, a magyar kormány is segített, alapítványi támogatásokat is kapott az iskola. „Hálás vagyok a médiának, különösen a Duna Televíziónak, amely minden esztendőben bemutatta, mi történik, és így tudták az emberek, akik segíteni akartak, adományok is érkeztek. Isten megjutalmazza mindazokat, akik jószívűen segítettek" – mondta Berszán atya. Büszkén újságolta, hogy volt tanítványaik közül azóta három orvos, gyógyszerész, színész került ki, kémiából ketten szereztek doktorátust, és sokan ápolóként dolgoznak a kórházakban. „A korona az egészen, hogy négyen nálunk tanítanak a volt diákok közül, a korona keresztje, hogy három papot is adtunk az egyháznak, hármuk közül egy Rómában végzett, és Márton Áron püspök úr boldoggá avatási ügyének a viceposztulátora" – mesélte.
Berszán Lajos azóta több hazai és külföldi díjat, kitüntetést vehetett át, de mint mondta, az esik neki a legjobban, amikor volt tanítványokkal találkozva látja, hogy megállják a helyüket. Egy alkalommal egy esés miatt került be a kórházba, ahol szintén ott dolgozó volt tanítványa kereste meg. „Van az embernek ilyen sikere, öröme, hogy nem hiába tette, amit tett. Ez a legnagyobb elégtétel" – zárta a beszélgetést.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

Felértékelődött Bálványosfürdő
„Habár még csak a nyári idény felénél tartunk, már most kijelenthetem, hogy a Háromszéki panziótulajdonosok kiváló idényt fogtak ki, az utóbbi huszonöt év legjobb nyarát éljük” – mondotta érdeklődésünkre Daragus Attila, az Országos Faluturisztikai Szövetség alelnöke.
Daragus szerint idén a magyarországi vendégek száma látványosan növekedett, a tavalyi háromszorosára, s ugyancsak megugrott a Bukaresti, Brassói, konstancai, galaci, argeşi és az ország déli megyéiből a kánikula elől Bálványosfürdőre érkező turisták száma. Egyre többen érkeznek Kolozs, Szilágy és Szatmár megyéből is, akik a tengerpart felé tartva megszállnak Székelyföldön. Az idény a megszokottnál hamarabb kezdődött, az első turisták sokkal korábban érkeztek, mint az előző esztendőkben és még szeptemberre is foglaltak. Június végétől teljes kapacitással működnek a bálványosi panziók, vendégből nincs hiány.
Daragus szerint a terrorista veszély miatt a turisták elsősorban a biztonságukat tartják szem előtt, és inkább a belföldi nyaralást választják, de előnyt jelent a jó meleg nyár is. Kovászna fürdőváros után Bálványos és Torja következik megyeszinten az eladott vendégéjszakák számát illetően. Egyre több azon román turisták száma, akik felfedezték, felfedezik Székelyföld csodálatos tájait, és bizalommal jönnek ide, s itt költik el a nyaralásra szánt pénzüket, mert tudják, hogy nem lopják el a kocsijukat, nem rabolják ki őket. A medvék is turistacsalogatók lettek, sokan jönnek kukázó medvéket nézni. Daragus Attila szerint szépül-gyarapodik Bálványosfürdő, mindenki igyekszik fejleszteni, ahogy a zsebe megengedi. A legnagyobb beruházást a Grand Hotel Bálványos tulajdonosai végezték, a nyugati színvonalú wellnessközpont eddig hiányzott a bálványosi kínálatból, de május óta az is működik. A mofettákat is egyre többen látogatják. Egyelőre Sepsibükszád irányába nem folytatódik az aszfaltozás, a tizennyolcas kilométerkőnél, ahol a betonburkolat kezdődik, abbahagyták a munkát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkotótábor Székelyföld csomópontjában
A tavaly Csernátonban tartott első, nemzetközi ismertséget is szerző vándortábor után a CsomóPont és a KreaKids Stúdió idén augusztus 6. és 14. között második alkalommal Bálványosfürdőt és Torját választotta Székelyföld csomópontjának.
A szervezők célja, amint a Noise tábor neve is sugallja, hogy erősítsék a zajt, az életet Székelyföldön, és értékeinkre felhívják a nagyvilág figyelmét. Az egyhetes alkotótábornak köszönhetően – főtámogatók a Bálványos Resort tulajdonosai – az alkotni vágyó fiatalok kísérletezhetnek az építészet, a dizájn és a divattervezés területén, animáció készítésében, fotó-videózásban. A zömében Háromszéki, mintegy negyven állandó táborlakó szabadon választhatott a műhelymunkák közül. A szervezők ismertetése alapján, a hely szelleméből és a hozzá kapcsolódó változatos legendákból inspirálódva készítették munkáikat. A divattervezők a Szent Anna-tó legendájából ihletődve tizenkét ruhából álló kollekciót terveznek. Az építészeti műhelygyakorlaton részt vevők többek között egy kültéri tusolót és a közeli erdőben található mofettát építenek újra. Péntektől a Budapesti FabLabnak köszönhetően egy 3D-nyomtató műhellyel is bővül a lehetőség. Augusztus 13-án, szombaton az elkészült alkotások nagyközönség előtti bemutatásával, divatbemutatóval, kiállítással és borkóstolóval zárul a tábor, amelyre a szervezők minden érdeklődőt várnak a Bálványos Resorthoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A titokzatos „diplomata” (Egy megfigyelt család /21.)
A hetvenes években nem mindenkinek – és nem akármikor – lehetett külföldre eljutni. Ez a megszorítás fokozottan érvényes volt családunkra, különösen családunk férfi tagjaira. A világot mégis látni akarók, különösen a fiatalok körében (de nem csak) elterjedt a városokat, tájakat ábrázoló színes üdvözlőlapok cseréje.
Amolyan gyűjtőszenvedéllyé vált akkoriban. Árpád öcsém is javában hódolt ennek a szenvedélynek, és szerteágazó levelezést folytatott belföldi és külföldi levelezőtársakkal, akikkel kapcsolata jórészt csak a cserére szorítkozott. Ebből az ártatlan szenvedélyéből aztán a Securitate ostobaságának vagy rémlátomásának köszönhetően évekig tartó meghurcolás következett. Lássuk, hogyan. Nekem címzett leveléből (1974. május 16.) másolom ki a következő szövegrészt: „Lenne egy kérésem, ami viszont nem sürgős. Egyik levelezőtársam, aki volt itt, Kolozsváron nálunk tavaly (diplomata), össze akarja állítani az erdélyi városokról készült képeslapok albumát. (...) Leírom, hogy mi érdekelné őt, igaz, lehet, hogy egyes helységekről nem is létezik felvétel: Hosszúfalu, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Parajd, Korond, Homoród, Farkaslaka, Tolvajos-hágó, Csíkszereda, Gyimesi szoros, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Bereck, Torja, Bálványos, Szent Anna-tó.” Öcsém ugyan (tévesen) úgy emlékezett, hogy „diplomás” megnevezést használt, de mivel valamennyi nekem írt levelet megőriztem, kiderül az idézetből, hogy bizony, ő „diplomatát” írt. Ezzel a szóval kiváltotta a Securitate élénk érdeklődését, és mindenképpen igyekeztek kideríteni, ki a „diplomata”, és melyik országot képviseli. Ezek az „ördögöt falra festő”, nevetséges barmok, az öcsémre állított informátorok és operatív tisztek hada készült a (velem is kiegészülő) „kémhálózat” titkára rájönni. Idézzünk tehát tőlük...
Három részletet közlünk a több tucat anyagból csupán a „nagy felderítés” érzékeltetésére. Az elsőben különleges nyomozati eszközök bevetését kérik „Gyógyszerész” („Farmacistul”), azaz öcsém ellen, különös tekintettel a külföldi diplomatával létrejött kapcsolatára, a Kolozsvári magyar nemzetiségűek és az Orvosi Kutatóintézet vonatkozásában. A másodikban több feladatot rónak az operatív részlegre (pl. titkos munkahelyi és házkutatás); terjedjen ki jól képzett vagy kompromittált informátorokkal („Valentina”) a megfigyelés a szüleinkre is. A harmadikban feltételezik egy információkat gyűjtő kémhálózat létrejöttét. Ezért a Bukaresti nyilvántartásban ellenőrizni P. Árpádot, továbbá tájékozódni Puskás Attiláról (Sepsiszentgyörgy) és Vajda Éváról (Szatmár). Van-e olyan személy P. Árpád környezetében, akinek hozzáférése van titkos aktákhoz? Ezt az IMF (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) I-es Igazgatóságának (külföldi hírszerzés) tisztje nyomozza ki.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katonanótától hangos Ikaváralja
Hagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni.
A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet.
Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget.
„Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Torjai Szeptemberfeszt
Tizenharmadik alkalommal szerveztek falunapokat – amelyeket három esztendővel ezelőtt Szeptemberfesztre kereszteltek át – az elmúlt hétvégén az Aporok 709 éves falujában. A rendezvényen hídmérleget, ravatalozóházat, új hidat és napközi otthont adtak át, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, és tegnap a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A torjai volt Felső-Háromszék idei utolsó előtti faluünnepe, az utolsót Bélafalván tartják. A falunapok résztvevőinek egészségügyi ellátásáról a Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak. A községháza folyosóján mindkét napon mezőgazdasági terménykiállítást lehetett megtekinteni. A falunapokon Torja négy magyarországi testvértelepülése is képviseltette magát.
Négy avatóünnepség
A falunapok szombat délelőtt Altorja határában, a homokbányánál kezdődtek, ahol átadták a községközpont korszerű, 18 méter hosszú, hatvan tonnáig mérő hídmérlegét, amivel a torjai mezőgazdászok régi vágya teljesült, már nem kell a céhes városba menniük lemérni az eladott zöldséget. A húszezer eurós digitális mérleget az Agrosic Egyesület vásárolta meg, a mérlegház felépítését pedig a torjai községháza vállalta. Az új mérleget Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente feltorjai református lelkipásztor szentelte fel, illetve áldotta meg. Ezt követően a Karatna falurészen, a temetőkertben átadták a község ötödik és egyben utolsó, európai uniós elvárások szerint megépített ravatalozóházát, amelyet Beke Boróka karatnai református lelkész és Tímár Zoltán római katolikus plébános áldott meg, illetve szentelt fel. A temetőből az ünneplők a karatnai új, tizennyolc méter hosszú és hat méter széles hídhoz vonultak, amely határidő előtt készült el. Torja legdrágább és legforgalmasabb hídja mintegy 500 ezer lejbe került, amiből 166 ezer lejt a megyei önkormányzat állt. Az avatószalagot többek között Kovács Ödön megyemenedzser vágta el. Az egyház képviselőinek áldását követően a Kicsi Antal-iskola udvarán lévő 1-es számú óvoda épületében az új napközi otthont avatták fel. Egy régi épületet javítottak ki, korszerű napközit létesítettek. A felújítás eddig 250 ezer lejbe került, és a teljes összeget a helyi költségvetésből fedezték.
Díjak, kitüntetések
Szombat délelőtt az eddigi hagyományokhoz híven a községháza előtt felállított életfánál (amelyre felkerült a múlt esztendő szeptembere óta a községben született harmincnyolc újszülött nevét és születési időpontját tartalmazó réztábla) közös fénykép készült. Ezt követően a művelődési otthon nagytermében megtartották a nagykorúsítási ünnepséget, az 1998-ban született fiataloknak Kerekes Tibor jegyző gratulált. Daragus Attila polgármester meglepetésként bejelentette: a falunapokra elkészült az öt évvel ezelőtt megjelent Torja képes albumának második, bővített kiadása, majd a színpadra hívta a testvértelepülések képviselőit, akiknek elsőként adott át egy-egy példányt az albumból. Idén a Torjáért-díjat Kovács Ödön megyemenedzser vehette át, aki bejelentette, hogy a megyei tanács idei kézdiszéki prioritása a hilibi és a futásfalvi út leaszfaltozása. Ez évben egyetlen személy, Sólyom István matematikatanár kapott díszpolgári kitüntetést. A község vezetői emléklapot, bekeretezett életfás képet, képes albumot és egy-egy szál virágot nyújtottak át az ünnepségen jelen levő édesanyáknak.
Nemzetközi főzőverseny tizenegy csapattal
Délután hatvan torjai asszony és lány, valamint tizenöt férfi elkészítette a 2008-ban világrekordként jegyzett, 150,32 méteres feltűrt túrós puliszka hatvanméteres „kistestvérét”, amely négy perc alatt fogyott el. A szombati nap leglátványosabb eseményét a nemzetközi főzőverseny jelentette, amelyen tizenegy hazai és határon túli csapat mérte össze tudását. megyénket a torjai Hagyományőrzők, a Gazdaasszonyok, a Juhászok, a 142-es Szent Miklós Cserkészcsapat, valamint a kézdimartonfalvi Molnár Ede, a Katrosa Vadászegyesület és Mikóújfalu képviselte. A csapatok a rendelkezésükre álló három óra alatt rendkívül változatos ételeket állítottak elő. A torjai Gazdaaszonyok hatvankét kürtőskalácsot sütöttek. A zsűri elnöke vitéz Komlósi Mihály volt. A szervezők minden részt vevő csapatot díjaztak, nem történt különösebb rangsorolás, és több különdíjat osztott ki v. Komlósi Mihály, a Budapesti Vitézi Rend kulturális székkapitánya.
Mária-búcsús szentmise
Tegnap délelőtt az altorjai plébániánál gyülekeztek huszárok, cserkészek, népviseletbe öltözött helybeliek és csokonavisontaiak, majd indultak lóháton és feldíszített szekereken a Mária-kápolnához. A menet élén a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki huszárjai, valamint a Szent Miklós Cserkészcsapat tagjai haladtak. A délben kezdődő Mária-napi búcsús szentmisét a Mária-kápolna kertjében Diósi Dávid tiszteletbeli kanonok, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rektorhelyettese celebrálta. A szentmise végén Daragus Attila polgármester örömét fejezte ki, hogy hosszú évtizedek után hamarosan torjai római katolikus lelkészt is felszentelnek Mike Ervin papnövendék személyében. Ugyanakkor Torjáért-díjat nyújtott át a szentmise főcelebránsának, Diósi Dávid kanonoknak. Egy szép Mária-éneket latin és magyar nyelven Dobai Júlia negyedik osztályos tanuló énekelt el. A szentmise a magyar és a székely himnusz, valamint Vörösmarty Mihály Szózatának az eléneklésével ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Torja képes albuma
Újabb kiadvány az Aporok szülőfalujáról
Az idei torjai falunapok ünnepélyes megnyitóján a nagyközség elöljárója büszkén jelentette be, hogy a napokban került ki a nyomdából, és már beszerezhető a Torja kistérség képes albumának második, bővített kiadása.
A Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albuma című, 208 oldalasra bővült, több mint 300 fényképet tartalmazó, kifogástalan minőségű kiadvány Bartos Lóránt újságírónak, lapunk munkatársának, dr. Daragus Attilának és Iochom István újságírónak a munkáját dicséri. Gyönyörű fotóinak, illetve a történelmi, építészeti és helytörténeti adatoknak köszönhetően az olvasó megismerkedhet az Aporok szülőfalujának és a település környékének természeti adottságaival, szépségeivel, hagyományaival, kulturális örökségével, emberkéz alkotta vagy természetes, idegenforgalmi kinccsé alakult értékeivel.
A kiadványban újdonságként egyedi fotókon örökítették meg a környék gazdag növény- és állatvilágát, emellett a település gasztronómiai különlegességeit is. Egy fényképsorozat a torjaiak ünnepi ételei mellett bemutatja a hétköznapokon leggyakrabban asztalra kerülő étkeket, böjtös fogásokat is.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyvbemutató a Vigadóban
Kötet az erdélyi magyar fesztiválokról
Csütörtökön a Kézdivásárhelyi Vigadó Galériában mutatták be az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadását.
Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket az új évad első könyvbemutatóján, hangsúlyozva, hasonló kiadvány nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon sem született ez idáig.
A Nagyváradi Europrint Kiadó gondozásában megjelent Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadását a szerkesztő, dr. Bodó Barna mutatta be, kifejtve, hogy Erdély olyan kulturális és hagyományőrző rendezvényeivel, illetve város- és falunapjaival foglalkozik, amelyek kifejezetten a magyar közösségeket szólítják meg. Így a Kolozsvári Magyar Napok mintájául szolgáló Szent György Napokról, az Őszi Sokadalomról vagy a torjai falunapokról is olvashatunk tanulmányt. A kötet három fejezete közül az első 17 esettanulmányt, a második 18 fesztivál sajtó-összefoglalóját, a harmadik pedig egy részletes fesztiváljegyzéket tartalmaz. Ezt követően Veres Karola az általa jegyzett, Őszi Sokadalomról szóló részt mutatta be, majd kötetlen beszélgetés alakult ki a szerkesztő és a hallgatóság között.
D. Hodor Andrea
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Iskolákban népszerűsítik a Székelyföldi értékeket
Iskolákban népszerűsíti a Székelyföld értékeit a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat által létrehozott és működtetett Csomád-Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás.
A kezdeményezők a térség öt tanintézetében mutatják be a gyerekeknek a Szent Anna-tóhoz és térségéhez fűződő legendákat. Albert Zoltán projektmenedzser lapunknak elmondta: hétfőn a Tusnádfürdői iskolában jártak, a következő napokban pedig Tusnádfaluba, Csíkkozmásra, Torjára és Sepsibükszádra viszik el a papírszínházat és a hozzá kapcsolódó foglalkozásokat.
A papírszínház Benedek Elek nyomán a Szent Anna-kápolna elveszett harangjának legendáját dolgozza fel, a kisdiákok pedig a tó eredetéről szóló közismert legendához rajzolhatják meg saját papírteátrumukat. Az akció keretében a pedagógusoknak módszertani előadást tartanak arról, hogy a tanintézetnek ajándékozott papírszínházat miként tudják beépíteni a tananyagba A foglalkozásokat Demeter Éva múzeumpedagógus koordinálja.
Albert Zoltán hangsúlyozta: céljuk, hogy a helyi értékek a gyerekek életének részévé váljanak, kis idegenvezetők legyenek, a legfontosabb pedig, hogy megbecsüljék a közvetlen környezetükben található természeti és kulturális örökséget. A projektmenedzser szerint a munka tíz–húsz év múlva térül meg, és akár az idegenforgalomnak is hasznot hozhat. A fejlesztési társulás a Bethlen Gábor Alaphoz pályázott a projekt megvalósítására, a költségvetés 250 ezer forint.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Magánmúzeum Kézdisárfalván
Évről évre egyre több megyénkbeli és határon túli érdeklődő keresi fel Balázs Barna volt kocsmáros magánmúzeumát Kézdisárfalván. A régiséggyűjtő már kiskora óta él e szenvedélyének, gyermekfejjel nagy érdeklődéssel hallgatta az idősek élettörténeteit, de múzeuma legjelentősebb részét felnőttként gyűjtötte össze.
Mintegy húsz esztendő alatt, amíg szülőfalujában kocsmárosként dolgozott, figyelemre méltó magánmúzeumot hozott létre, ahol az első világháborús fegyverektől a cserépedényekig, a régi pénzektől az öngyújtókig minden, de minden fellelhető. Balázs Barna nem szakosodott bizonyos tárgyak gyűjtésére, vallomása szerint őt minden érdekli, ami régiség, amit még meg lehet menteni az elkallódástól az utókor számára. Féltve őrzött „kincseiről” nem készített pontos leltárt, de becslése szerint magánmúzeuma több ezer tárgyat tartalmaz. 
A múzeumnak berendezett lakóháza mögött egy kis parasztház is áll, amelyet a letűnt kor bútoraival, használati tárgyaival és kellékeivel rendezett be. Az istállóban ott a jászol, többféle hám, pár járom, fejőedény, fonott kosár, véka és gabonahombár. Egyik sarokban teljes suszterfelszerelés látható, és a szobából a szövőszék, vagy ahogy ő nevezi régiesen, az osztováta sem hiányzik. Elmondása szerint, amíg kocsmáros volt, nem kellett házalnia a régiségekért, mivel elterjedt a hír, hogy mi a szenvedélye, a tárgyak zömét bevitték hozzá, amit legtöbbször itallal, ritkább esetben pénzzel fizetett ki. A legtöbb tárgy Kézdisárfalváról származik, de Ozsdoláról, Hilibből, Nyujtódról, Lemhényről, Torjáról és Kézdivásárhelyről is gyarapította magángyűjteményét. A régi rádiók, lemezjátszók, magnók, gramofonok, petróleumlámpák, agyagedények, szentképek és vasalók már nem fértek el a lakásban, azok a beépített tetőtérben kaptak helyet. Amíg dolgozott, egyre gyarapodott a gyűjteménye, és egy adott pillanatban azt vette észre, hogy a lakása már kicsi a sok tárgy számára, lassan kiszorítják a házból.  Balázs Barna gyűjteményének egyik féltett és nagy becsben tartott darabja az a tyúkketrec, amelyikben Kászonújfaluban 1955. október 23-án meglőtték Jegest, a harmadik székelyföldi betyárt. Vendégeinek mindig megmutatja a golyónyomokat és a mai napig látható golyót a ketrec egyik deszkájában. 2004 nyarán vásárolta meg a Borbáth-porta örökösétől és szállíttatta szülőfalujába, ahol ma is eredeti állapotában látható Jeges időközben előkerült fényképével együtt. A magyarországi Gyál városból érkezett, egy hétig Kézdivásárhelyen nyaraló tanulók is meglátogatták a magánmúzeumot, ami nagy élményt jelentett számukra. 
Balázs Barna a hagyományőrzést is fontosnak tartja, ezért falusfelével, Szabó Ottó fafaragóval évek óta rendszeresen jelen van minden jelentősebb ünnepségen, megemlékezésen, illetve emlékjelállításon. Az ő kezdeményezésére kerül a jövő hónapban Szabó Ottó által faragott díszkapu a kézdisárfalvi római katolikus kápolna elé. Magánmúzeuma gyarapítása mellett egyik közelebbi terve, hogy székely gyalogkapu kerüljön a művelődési otthon bejáratához.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc hatása Háromszéken (Ötvenhat Erdélyben)
„Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet–nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok „elengedésének” gondolata, amerikai, illetve nyugati részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyarkérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet–nyugati érdekszférarendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…)  1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető. ”  (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. 1956-os Intézet, 2006)
„…Moszkva feltételezett »imperialista törekvéseitől« és Budapest irredenta lépéseitől való félelem egészen 1989 decemberéig a román kommunizmus politikai kultúrájának legfőbb vonásai közé tartozik. S 1956 döntő szerepet játszott, hogy ezek a vonások rögzültek. A román kommunista elit azonnal elítélte a magyar forradalmat, és biztosította a szovjeteket a román kommunisták erős lojalitásáról. Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események végül is hozzájárultak ahhoz, hogy a román sztálinista vezető, Gheorghiu-Dej megőrizze személyes hatalmát és megszabaduljon a desztalinizáció rémétől. A román kommunisták gyors intézkedéseikkel megakadályozták a szabad információáramlást, és elkerülték, hogy a magyarországi események igazi jelentősége köztudottá váljék. (…) A Román Munkáspárt habozás nélkül a szovjetek oldalára állt, és felajánlotta azonnali támogatását. Gheorghiu-Dej a Politikai Büró 1956. december 1-jei ülésén büszkén jelentette ki: »Boldogan állapítjuk meg, hogy nemcsak passzív nézőként követtük a magyarországi eseményeket. Közvetlenül is érdekeltek voltunk abban, hogy az események a magyar nép és a magyarországi szocializmus jövője, valamint táborunk érdekei szerint alakuljanak. Nemcsak passzívan vártuk és néztük, hogy a Szovjetunió lehetőségei szerint megoldja a helyzetet, hanem sokat is segítettünk«.”(Dragoş Petrescu: 1956 mint identitásformáló tapasztalat. A román kommunisták esete. Emlékkönyv, 1956, 2006–2007, 177–200. oldal)
A magyar forradalom kitörésének hatvanadik évfordulóján először közöljük a szervezkedésekben részt vevő háromszékiek teljességre törekvő névsorát!
Baróton a Petőfi Sándor utcai 1956-os emlékműnél felállított kopjafán ötvennyolc név hirdeti az erdővidékiek szabadságszeretetét. Az ötvennyolc politikai elítéltet a Kolozsvári és a Nagyváradi Katonai Törvényszék összesen 383 év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ötvennyolc név között olvasható Kovács János, Moyses Márton és Józsa Csaba egykori baróti gimnazista neve – a csoportban részt vevő negyedik diák, Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású, az ő nevét a Hargita megyei ötvenhatos elítéltek névsorában tartják számon! – jelzéseként annak: a négy tizenöt-tizenhat éves diák az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó együttérzés jeleként az egyik legnagyszerűbb hőstettet hajtotta végre: 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Bihar megyei Érkörtvélyesnél megpróbáltak átszökni a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak az iszonyatos szovjet túlerővel szemben vívott harcban! Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült, míg Moyses Márton – a csoport szellemi vezetője, az ötlet megfogalmazója – és Kovács János eltévedt, s amikor látták, hogy időközben megerősítették a román határ őrzését, visszafordultak, majd megszenvedték a baróti középiskolából való kirúgás drámai következményeit. A négy gyerek – a spártai Leonidász király örök érvényű kijelentésének 20. századi értelmezését adva – „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”! A négy baróti gimnazista egy pillanatig sem számolt azzal, hogy a riadókészültségbe helyezett román határőrség, ha elkapja őket, vagy csak észreveszik, hogy a határon próbálnak átszökni, a tűzparancs jegyében, könyörtelenül agyonlövi! Szerencsére a sepsiszentgyörgyi rajoni Securitate sem mozgósította a határőrséget: el sem tudták képzelni, hogy a négy diák nem a háromszéki hegyekbe, hanem a román-magyar határ felé szökik! Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János és Moyses Márton tette így kap történelmi hátszelet!
Háromszéki szervezkedések
A hatvan évvel ezelőtti történések összegzése során akár erdélyi magyar, valamint a székelyföldi székek szerinti karakterológia sajátosságait is ki lehetne mutatni. Amíg a mindig óvatosabb Udvarhelyszéken alig került sor szervezkedésre, az 1848–49-es önvédelmi harc emlékeit nemzedékről nemzedékre féltett örökségként továbbadó Háromszéken, az 1764. évi Siculucidium drámáját megélő Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben, Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, az egykori Marosszékben már a magyar forradalom kitörésének másnapján, 1956. október 24-én Szovátán Kelemen Imre vezetésével fegyveres szervezkedési kísérletre került sor. (A már-már gyermeki naivsággal végrehajtott búzaházi pisztolyvásárlás – az a tervük, hogy a magyar forradalom hatására már nem akartak repülőgép eltérítésével Bécsbe szökni, hanem a Szováta környéki hegyekben fegyveres ellenállást szerveznek – azért érdekes, mert a magyar forradalom vérbe fojtása után hasonló módon képzelte el a „létező szocializmus” elleni küzdelmet a tizenhat év börtönbüntetésre ítélt Varró János egyetemi tanársegéd és a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségének több tagja.) A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió első áldozatainak egyike is háromszéki volt: 1956. december 21-én tartóztatták le a Nagybaconban 1928. december 1-jén született Boda Gyula gazdálkodót. A Magyar Autonóm Tartomány Katonai Ügyészsége nyilvános izgatás vádjával állította hadbíróság elé, mert „a magyar ellenforradalom napjaiban a néptanácsnál román-, szovjet- és kommunistaellenes kijelentéseket tett”.  Gyorsított eljárással – akárcsak a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hallgatóit, Balázs Imrét és Tirnován Vidét – négy év börtönbüntetésre ítélték. Jilaván, Szamosújváron és a Duna-delta poklaiban raboskodott. Szabadulása után Nagybaconban és Baróton dolgozott.
Háromszéken a felsőcsernátoni Gyárfás Ferencet, Bajkó Ferencet és Tóth Sándort „közcsendháborítás, szövetkezés és izgatás” vádjával állították hadbíróság elé, az ugyancsak felsőcsernátoni Bajkó Ferencet, a kézdialbisi Vén Zoltánt és Vizsuly Györgyöt „közcsendháborítást célzó szövetkezés” vádjával. A Székely Ifjak Társasága tagjaiként Szalay Attilát 18, Szabó Lajost 15, Gyertyánosi Gábort 12, Bordás Attilát 12, Gyertyánosi Csabát és Jancsó Csabát 10, Jancsó Sándort 8, Sándor Csabát 7, Molnár Bélát 6 év börtönbüntetéssel sújtották, Berszán Mihály, Demeter Szabolcs és Szász Farkas pedig több hónapig tartó vizsgálati fogságot szenvedett. Az ő „bűnük” az volt, hogy 1957. március 15-én koszorút helyeztek el a Sepsiszentgyörgy központjában, az Erzsébet parkban lévő 1848–49-es hősök emlékművére. 1958. március 15-én is megpróbálták, de akkor már a Securitate felkészült a „fogadásukra”, egy részüket azon éjszaka, a csoport többi tagját március 18-a és 30-a között letartóztatták. A „székely mikós” diákok egy része még kiskorú volt, így a büntetésük első felét a kiskorúak Ocnele Mari-i börtönében töltötték. Amikor betöltötték a 18. életévüket, átszállították a hírhedt jilavai tranzitbörtönbe, hogy ismerkedjenek a felnőtt romániai politikai börtönök világával is. 
A tizennyolc év börtönbüntetésre ítélt Szalay Attila 1959 augusztusában a szamosújvári börtönben rabtársai karjai között, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el. Egykori lakóházára 2003-ban a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége emléktáblát helyezett el: „E házban lakott a kommunizmus áldozataként a szamosújvári rabtemetőben jeltelen sírban nyugvó SZALAY ATTILA, 1930–1959.”   A görög sorstragédiákat idéző, mindössze huszonkilenc évre szabott élete kísértetiesen emlékeztet a Moyses Mártonéra, aki huszonkilenc éves korában halt tűzhalált. Önálló kötetben mutatom be majd a sok-sok rejtélyt és a Székely Mikó Kollégium legújabb kori történetére vonatkozóan fontos információkat tartalmazó periratot. Nagyon remélem, sikerül pontos adatokat találnom Szalay Attila rejtélyes halálával kapcsolatosan. Romániában minden területen működött a „kettős könyvelés” íratlan törvénye! 
Sepsiszentgyörgyön alakult a Kossuth Kör, amely az 1956-os magyar forradalom előkészítésében meghatározó szerepet vállaló Petőfi Körre emlékeztet. A perben Nagy Lászlót 20, Erőss János tanárt 15, Csákány Zsigmondot 12, Bende (Tompa) Editet 7 év börtönbüntetésre ítélték.  Az ozsdolai Szígyártó Domokos (1933–1959) a környező hegyekben bujkáló, 1951 és 1955 közötti fegyveres és rendszerellenes gerillaharcot folytató Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György (Jeges) küzdelmét folytatta – azok likvidálása után. Kétszer belőtt Pusztaiék legádázabb ellensége és végzete, Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök, illetve párttitkár házába (róla írta Kovács György minden idők egyik leghiteltelenebb és az írói megalkuvás csimborasszójaként emlegetett regényét Ozsdola leánya címmel! – T. Z.), de a golyók célt tévesztettek, nem találták el. 1958. augusztus 22-én tartóztatták le négy támogató társával együtt. A Securitate sajátos forgatókönyve szerint a gyilkossági kísérletet csak szervezkedés előzhette meg! Szígyártó Domokost „terrorista bűncselekmény” vádjával halálra ítélték, és 1959. április 20-án 14 óra 30 perc és 15 óra között a szamosújvári börtönben kivégezték.  A másodrendű vádlott Finna Dávidot (1933–1995) életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A börtönben az elméje elborult. László Anna (1907–1983) harmadrendű vádlottat tizenöt év fogházbüntetésre, Tibesz Ágoston (1902–1990) negyedrendű vádlottat tíz év kényszermunkára ítélték. A minden írói képzeletet felülmúló, nyolc vaskos kötetből álló perirat Háromszék és Ozsdola 1950-es évekbeli történetének egyik leghitelesebb dokumentuma. A román kommunista diktatúra elnyomó gépezete egy diktátorért, Ozsdola községnek elképzelhetetlenül sokat ártó apparatcsikért öt székely családot – a szó valódi értelmében – likvidált! Ráadásként a Sepsiszentgyörgyön letelepedő, „hősnek” kikiáltott „Ozsdola leánya” életét is – a közösség jogos megvetésétől kísérve – tönkretette.
Néhány napig Torja volt a Szoboszlai-féle szervezkedés  központja
Azért is különleges Szígyártó Domokos magányos forradalma, mert a krisztusi korban, 33 évesen, 1958. szeptember 1-jén kivégzett Szoboszlai Aladár, akkor temessági plébános a magyar forradalom hatására 1956. október 26-a és november 2-a között az általa létrehozott Keresztény Dolgozók Pártjának – amelynek feladata lett volna 1956. október 28-án az államcsíny végrehajtása, a bukaresti stratégiai pontok elfoglalása – „főhadiszállását” a háromszéki Torján, Ábrahám Árpád (1914–1958) plébániáján rendezte be. Elképzeléseit részben a felső-háromszéki szökevényekre, köztük Szígyártó Domokosra is alapozta. Szoboszlai Aladár a sikertelen október 28-i államcsínykísérlet után úgy látta: a magyar forradalmat hamarosan vérbe fojtják. Ezért báró Huszár Józseffel úgy döntött: visszavonulnak Aradra. (Magyar–román konföderációs tervezetében Aradot jelölte meg az új államalakulat fővárosaként – T. Z.) 
November 2-án délután Sepsiszentgyörgyön a vasútállomás környékén a belügyi alakulatok razziát tartottak. Az utolsó pillanatban a Pataki Zoltán keramikustól kapott riasztópisztolyt az Olt hídjáról beledobták az Olt vizébe. Pataki Zoltánt a riasztópisztoly átadásáért huszonöt év kényszermunkára ítélték. A szervezkedés mintegy kétszáz tagjának letartóztatása idején belügyi katonai egység napokon át kutatott Sepsiszentgyörgyön alul az Olt vizében: megtalálták a riasztópisztolyt! Ez volt az egyik bűnjel a „fegyveres államellenes összeesküvés, államcsíny” vádjának megfogalmazásakor.  A Szoboszlai-féle szervezkedésben való részvételükért a háromszékiek hozták a legtöbb áldozatot: a Sepsibükszádon 1914. február 16-án született torjai plébánost és a Gyergyószentmiklóson 1915. június 4-én született, de Kézdivásárhelyen ügyvédként dolgozó Kónya István Bélát halálra ítélték, és 1958. szeptember 1-jén 23 és 24 óra között a Securitatate temesvári börtönében kivégezték. Baróthi Pál földművest – Altorján született 1911. december 11-én; 1956. október végén arra vállalkozott, hogy Bukarestbe utazik, felkeresi Constantin Drăgăniţă alezredest, a caracali tankezred parancsnokát, s az ő segítségével annyi fegyvert és lőszert szerez, hogy megtámadhassák a sepsiszentgyörgyi és berecki fegyverraktárakat – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Lőrincz Károly Sándor torjai tisztviselőt (1928. december 12-én született Torján), mert szem- és fültanúja volt annak, hogy Szoboszlai Aladár a torjai plébánián kijelentette: Romániában is a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást kell kirobbantani, s elmulasztotta a feljelentést, ugyanakkor ő hívta Kónya István Béla ügyvédet Kézdivásárhelyről Torjára az 1956. október 28-i tervezett államcsíny ügyében, huszonöt év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Bulárka István gépészt (1920. február 2-án született Alsócsernátonban) huszonhárom év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték, mert Szoboszlai Aladár elképzelése szerint 1956. október 28-án Kónya István Béla és Bulárka István Kézdivásárhelyen a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást robbantott volna ki. Sem a tervezett október 28-i bukaresti államcsínyre, sem a kézdivásárhelyi, naivan elképzelt „fegyveres lázadás”-ra nem került sor! Szörcsey Elek földművest (1890. szeptember 17-én született Szörcsén) azért ítélték tíz év fegyházra, mert 200 lejjel támogatta Szoboszlai Aladár szervezkedését. Szörcsey Elek a Szoboszlai-per tizenegyedik áldozata: betegesen félt attól, hogy a börtönben éhen hal, ezért az utolsó tárgyalás után a felesége által átadott csomagból úgy jóllakott, hogy bélcsavarodásban halt meg. 
Dr. Vajna László ügyvédet (1923. február 1-jén született Kovásznán), a rendkívül óvatos jogászt azért ítélték el nyolc év kényszermunkára, mert a Duna menti konföderáció kérdéséről beszélt kézdivásárhelyi barátjának, Bokor Ernőnek (őt nem ítélték el!), és ha időközben nem adja el az írógépét, Bokor Ernő a magyar forradalom idején rendszerellenes röpiratokat gépelt volna. Mindezt elmulasztotta jelenteni a Securitaténak.
Farkas Pál kézdivásárhelyi magyartanárt (1924. május 24-én született Torján) szintén nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, mert 1956. október végén felkereste Torján lakó szüleit, Ábrahám Árpád plébános sétára hívta, ahol a Szoboszlai-féle titkos szervezkedésről beszélt; megbízható emberekre van szükség, és ezek egyike lenne Farkas Pál. Bár másnap közölte, hogy nem vesz részt a szervezkedésben, a feljelentés elmulasztása miatt elítélték. 
Kovács Balázs szentkatolnai plébános (1885. október 9-én született Csíkverebesen) a legidősebb, 73 éves vádlott volt. Kónya István továbbította számára Szoboszlai Aladár kérését: jelöljön ki tíz megbízható szentkatolnai embert, akik tagjai lehetnek a konspiratív szervezetnek, és akik részt vehetnek az államellenes összeesküvésben. Bár Kovács Balázs visszautasította a felkérést, a Macskási Pál vezette hadbírói testület – mint egy abszurd Páskándi-drámában – azt állította: a 73 éves papot beszervezték. Négy év kényszermunkára ítélték. 
Pál Gyula római katolikus plébánost (1901. november 14-én született Kézdiszentléleken) azért ítélték hat év fegyházbüntetésre, mert 1956 novemberében Ábrahám Árpád beszélt arról, hogy Szoboszlai Aladár Torján járt, ismertette a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A szervezet célja: „a népi demokratikus rendszer erőszakos megdöntése és a kapitalista rendszer visszaállítása”. A vádirat szerint: Pál Gyula helyeselte a népi demokratikus rendszer megdöntését, és minél több pap beszervezését javasolta, az esztelneki kolostorban hatvan szerzetes és pap tartózkodik, közülük sokat be lehetne szervezni. 
Kosza József  (1912. június 2-án született Csíkjenőfalván) ozsdolai plébános volt. Már 1953. szeptember 3-án letartóztatták, a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban, mert segítette Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes, Máthé György (Jeges) szökevényeket. A vádirat szerint Szoboszlai arra kérte, vegye fel a kapcsolatot a felső-háromszéki szökevényekkel. Hiába bizonyította, hogy a szökevények már régen halottak, feljelentés elmulasztásáért tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Ráduly István plébánost  (1910. július 29-én született Oltszem községben, 1944 májusától bözödújfalusi plébánosként úgy védte a székely szombatosokat, hogy egyre-másra állította ki a keresztleveleket, hogy kimentse őket a marosvásárhelyi gettóból) azért ítélték huszonkét év kényszermunkára, mert a legkegyetlenebb kínzások ellenére sem tudták rávenni a gyónási titok megszegésére. A vád szerint Szoboszlai meggyónta neki, hogy „ellenforradalmi szervezetet” hozott létre, és arra kérte, a titkos nyomda számára szerezzen különböző betűtípusokat, hogy sokszorosítani tudják a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A vallatás során arra akarták kényszeríteni: ha az állam érdekei úgy kívánják, a gyónási titkot meg kell szegni! Nem szegte meg! Öt éven át a hírhedt jilavai börtön vizes cellájában és állandóan bilincsben tartották. Közvetlenül a cella alatt folyt a kanális szennyvize, a plafonról csepegett a pára. Hátralévő életére megnyomorodott. Ráduly Géza gelencei plébános (1921. december 15-én született Kézdiszentléleken) teljes mértékben egyetértett Szoboszlai Aladár terveivel: „Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként értelmez, mint az egyház.” Hazaárulás vádjával – négy vádlott társával együtt – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték.       A magyar forradalom eszméinek hatására alakult az erdőfülei Fosztó-csoport. Tagjai: Fosztó József, Bedő Dénes, Boda Gyula, Boga Gábor, Fosztó Zoltán és Czell Benjámin református lelkész.  A kézdiszentléleki csoport tagjait – Bálint Károly Kálmánt, Fábián Kálmánt, Fábián Vincét, Kozma Gábort, Finta Zoltánt, Kovács Bernátot – 1959. szeptember 4-e és november 8-a között tartóztatták le fegyveres szervezkedés vádjával és azért, mert egyetértettek a magyar „ellenforradalommal”. Fábián Ignácot 12, Kovács Bernátot 7, Bálint  Károly Kálmánt öt év börtönbüntetésre ítélték.  Fehér Szarvasok néven a Székely Mikó Kollégium volt diákjai, Préda Imre, Czompók Ibolya és Daragics Rozália „rendszerellenes” szervezetet hoztak létre, 1961. március 15-én, akárcsak a Székely Ifjak Társasága tagjai, az Erzsébet parkban meg akarták koszorúzni az 1848–49-es hősök emlékművét. (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kollektivizálás Háromszéken
A Volt Politikai Foglyok Szövetségének sepsiszentgyörgyi irodájában az évek során nagy mennyiségű, többek között a kollektivizálás és a deportálások idejéből származó igazoló anyag is összegyűlt – jó volna, ha ezeket avatott szakember feldolgozná, gondolta Török József, és kis keresés után meg is találta László Márton történészt, aki már foglalkozott a témával. Így született meg a Kollektivizálásellenes megmozdulások Háromszék megyében című tanulmánykötet, amelyet pénteken a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában mutattak be.
A kötetet bemutató Tóth-Bartos András történész fontosnak tartotta ismertetni a történelmi előzményeket, amelyek a könyvben feldolgozott szűk egy év történéseihez vezettek. Beszélt az első világháború utáni és az 1945-ös földreformról s következményeiről, az 1949-ben szovjet mintára elkezdett kollektivizálási folyamatról, mely első pillanattól ellenállásba ütközött. Ennek következtében a kommunista hatalom lassította a kollektivizálást, társas gazdaságokat alakítanak, majd 1959-ben újra meghirdetik a kollektivizálást, és 1962-re a földek 95 százaléka már állami tulajdonba kerül. A könyv az 1949–50-es időszakban Háromszéken zajlottakat mutatja be, falvanként követve a kollektív gazdaságok alakulását, a zendüléseket, a hatósági atrocitásokat és retorziókat. Tóth-Bartos András elsősorban forráskiadványnak tartja a kötetet, amely a kollektivizálás szervezésének folyamata mellett a kommunista elit viselkedési módjára is rávilágít. László Márton szerint a vizsgált időszakban Háromszék megye különleges helyzetben volt: a lemhényi Luka László pénzügyminiszter volt az a magyar ember, aki a legnagyobb állami funkciót töltötte be a kommunista rendszerben, féltestvére, Tóth Géza pedig Háromszék megye párttitkára volt – a központi vezetés tehát Háromszéket Luka „megyéjének” tekintette, és elvárásait is eszerint fogalmazta meg, ugyanakkor a megyei pártvezetőség is bizonyítani akart. Így történhetett, hogy a 14 kollektív munkatervét – elsőként Torján alakult, majd Angyaloson és Lemhényben – a helyiek túl akarták szárnyalni, 23 megszervezését erőltetve, csakhogy ezáltal túl sok feszültség gyűlt össze. Amúgy a megalakult kollektívekbe sem önszántukból adták be földjeiket a gazdák, a módszer a kényszerítés, verés, zsarolás volt. 
1950 szeptemberében aztán „felrobbant” ez az állapot, a kollektivizált falvak lakói népgyűléseket tartottak, elégették a belépési nyilatkozatokat, jegyzőkönyvet készítettek, amelybe belefoglalták, hogy mégsem akarnak kollektívet, és küldöttséget menesztettek Bukarestbe a kilépési kérvényükkel. A hatalom eleinte tétlenül tűrt, végül szeptember 22-én éjszaka lecsaptak tizenkét faluban: el akarták vinni a „kulákokat”, akiket a kollektivizálásellenesség felbujtóinak tartottak, ám a helyiek védelmükre keltek. A fegyveres összecsapásnak végül négy halálos áldozata lett. 175–200 személyt elvittek, közülük sokat deportáltak, akik majd az 1963-as szabadon bocsátási hullámmal kerülhettek csak haza. A tanulmány elkészítéséhez a rendelkezésére bocsátott iratok mellett László Márton a Securitate irattárában hozzáférhető anyagokat, de legfőképp a Román Kommunista Párt jelentéseit vizsgálta át, így bemutathatta a hatalom cinizmusát is. A szerző a könyvet egy leendő átfogó, az egész Székelyföldön lezajlott kollektivizálási folyamatot ismertető tanulmány elindítójának tartja.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi, hol, mikor?
Raffay Ernő Háromszéken
November 20-án, vasárnap 12.30 órától Torján a sportcsarnok előtti téren magyar és német honvédek emlékére tartott kopjafaavatón mond beszédet a neves történész. Elmulasztott lehetőségek címmel 17 órától Kézdivásárhelyen a Gyűjtemények Házában, s november 21-én, hétfőn 18 órától pedig Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tart előadást. November 22-én, kedden 18 órától Baróton a Milano étteremben Erdélyi román betörés című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A rendezvények szervezője a Magyar Erdélyért Egyesület.
XXIV. Erdővidéki Közművelődési Napok
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és Erdővidék Múzeuma szervezésében november 21–27. között kerül sor az Erdővidéki Közművelődési Napokra. A hétfői program: Baróton a városi művelődési ház nagytermében 19 órától a kolozsvári Operettissimo együttes előadása.
Megemlékezés Köpecen
A református templomban vasárnap 11 órakor kezdődő istentiszteleten igét hirdet Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor, majd előadást tart a barcaföldvári fogolytáborról. Emléktáblát avatnak a földvári fogolytáborban elhunyt és raboskodott köpeci magyar foglyok emlékére, azt követően megnyitják a földvári fogolytáborról szóló vándorkiállítást.
Székföldi Magyar Napok Hidvégen
A megyei önkormányzat által hagyományteremtő szándékkal elindított Székföldi Magyar Napok utolsó rendezvényére ma 18 órától Hidvégen kerül sor. A program: a kultúrházban 18 órától köszöntőbeszédek, népdalok, szavalatok és tánc a hidvégi elemi iskolások, az illyefalvi Já(t)cint ifjúsági színjátszó csapat, a gyergyói Szín-kron színjátszók, Ráduly-Baka Rebeka és a Százlábú néptáncegyüttes előadásában. 20 órától a magyar bálon a Bacardi Music zenekar játszik.
Közönségtalálkozó Berecz Andrással
November 23-án, szerdán 18 órától a Sepsi Rádió Szociális Háló rovata második alkalommal szervez közönségtalálkozót Sepsiszentgyörgyön a Sugás vendéglőben, amelynek meghívottja Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megemlékezés Torján
Kopjafát állítottak háborús hősöknek
A Magyar Erdélyért Egyesület szervezésében tegnap délben a torjai sportcsarnok előtti téren kopjafát avattak. A Bokor Béla helybeli tanácsos által kezdeményezett kopjafaállítással egybekötött megemlékezésen a Történelmi Vitézi Rend tagjai, környékbeli és helyi politikusok, továbbá Raffay Ernő anyaországi történész is jelen volt.
A gyönyörű időben lezajlott esemény elején Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlevőket, elmondva: minden népnek a múltja képezi az alapját, így amelyik nemzetnek nincs múltja, annak nincs jövője sem. Egyúttal arra kérte a jelenlevőket: gondoljanak arra, mit jelentett a háborúba bevonuló fiatalnak, a családjának a világégést megélni, életét feláldozni a nemzetért.
A gidófalvi Kövér György által készített kopjafának már a története is érdekes: amikor a mester nekiállt gyalulni a faanyagot, egy golyót talált benne, és a lövedék nem vadászfegyverből származott! A kulturális műsorral tarkított avatóünnepségen még beszédet mondott Daragus Attila polgármester és Raffay Ernő történész, majd az esemény koszorúzással és nemzeti imáink eléneklésével ért véget.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Huszárakadémia hatodszor
Hatodik alkalommal tartottak Huszárakadémiát Bálványosfürdőn és Torján. A szombati és vasárnapi rendezvényen a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) tisztikara is képviseltette magát Grubits Róbert hagyományőrző huszárkapitány, az MHKHSZ fegyvernemi alelnöke és Hornyák Gábor hagyományőrző huszárkapitány, táborkari tiszt által.
Szombaton Bálványosfürdőn a Vár Panzióban elméleti képzésen vehetett részt a mintegy százötven anyaországi és erdélyi huszár és hagyományőrző. Vidékünket a torjaiak, uzoniak, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszár- és málnásfürdői tüzércsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdivásárhelyi ütege képviselte. 
Jelen voltak huszárok Budapestről, Kaposvárról, Kecskemétről, Pápáról, Szolnokról, a Homoród mentéről, Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről.
Hazai és magyarországi szakemberek, történészek és állatorvosok előadásokat tartottak a modern huszárság kialakulásáról, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc fegyvereiről, a württembergi huszárok vitézségéről, a hátaslovak neveléséről és tenyésztéséről. Az első nap tisztikari gyűléssel, az idei esztendő progamjainak egyeztetésével és huszárbállal ért véget.
Tegnap Bálványosfürdőről Torjára utaztak a huszárok, ahol a felvonulás után részt vettek a Szent Miklós római katolikus műemlék templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén. Ezt követően Daragus Attila, Torja polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: megtiszteltetés a község számára, hogy hatodik alkalommal lehet a házigazdája a Huszárakadémiának. „Soha nem volt akkora szükség a hagyományőrzőkre, mint most, amikor Európa határait nemcsak döngetik, hanem már bent is vannak a vén kontinensen mindazok, akik a keresztény értékek ellenségei” – hangsúlyozta Torja polgármestere, aki köszönetet mondott az MHKHSZ tisztikarának, amiért több mint ezer kilométert utaztak, hogy jelen lehessenek a huszárakadémián, amelyet az összetartozás és összefogás jegyében szerveztek meg. Csikány Tamás budapesti történész, honvédezredes a doberdói tragédiáról, illetve a magyar huszárság hősiességéről tartott rövid előadást. A szentmise nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.
A szentmisét követően a huszárok és hagyományőrzők a templomkertbe vonultak egy fénykép erejéig, majd Vesztergám Miklóskalocsai tárogatóművész kíséretével elénekelték a Gábor Áron rézágyúja című dalt, illetve a huszárszoborhoz vonultak, ahol megkoszorúzták az emlékjelet, majd előléptetési ceremónia következett, két közhuszárt, Demeter Zoltánt és László Lajost hadnaggyá, illetve őrmesterré léptették elő. A tárogatóművész a koszorúzás ideje alatt is muzsikált. Az idei huszárakadémia kitűzőit és az emléklapokat a Vár Panzióban elfogyasztott díszebédnél adták át, miközben ünnepélyes keretek között zárult a rendezvény.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Torja nem visszakozik
A prefektus gáncsoskodása ellenére a torjai önkormányzat tegnapi ülésén nem vonták vissza a decemberben egyhangú vokssal elfogadott autonómiapárti határozatot. Inkább vállalják a pereskedést a kormányhivatallal a közigazgatási bíróságon.
Sebastian Cucu prefektus perbe hívási beadványát ez év január 9-én iktatták a közigazgatási bíróságon, de a tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. Bokor Béla független tanácstag, az autonómiapárti határozattervezet előterjesztője elmondta: a prefektus nem kérte a torjaiaktól a határozat visszavonását, hanem egyenesen a közigazgatási bírósághoz fordult. A torjai önkormányzat tagjai arról határoztak, hogy elküldik a bíróságra a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) jogászai által összeállított válasziratot.
A Torján decemberben elfogadott határozatban kinyilvánították, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, Székelyföld néven, amely számára törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is. Az SZNT határozattervezetét 2014 óta a 153 székelyföldi tanács közül 62 fogadta el, de az érintett kormányhivatal mindegyiket felszólította annak visszavonására, vagy a közigazgatási bíróság érvénytelenítette. Torján másodszor tűzték napirendre a határozatot, először 2014 októberében, de a következő hónapban vissza is vonták azt. A 62 település közül 43 Hargita megyei, húsz pedig Kovászna és Maros megyei. Hargita megyében a prefektus keresete nyomán a bíróságok jogerősen mind a 43 önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítették.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szemléletváltást sürgetnek
Adóval a turizmusfejlesztésért
A megyei statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint több mint 97 ezer turista fordult meg Háromszéken az elmúlt év során, illetve 520 ezernél több éjszakát töltöttek különböző szálláshelyeken, ami indokolttá tenné az idegenforgalmi adó bevezetését, hiszen az ebből befolyó összegből a helyi turizmus fejlesztését, népszerűsítését lehetne támogatni. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői közösen lépnek fel az idegenforgalmi fejlesztésekért.
A jelek szerint sikerül követni az elmúlt években tapasztalt irányt, a megszálló turisták száma évről évre növekszik a megyében, és lassan eléri a célként meghatározott százezres létszámot – értékelte a statisztikai adatokat Grüman Róbert, a megyei önkormányzat alelnöke. Nem változott ugyanakkor a külföldi és belföldi turisták aránya, ez továbbra is tíz, illetve kilencven százalék megoszlást mutat. A céltelepüléseket illetően az első helyen tavaly is Kovászna városa állt, ide több mint 45 és fél ezer turista érkezett, második helyen Torja község áll (tulajdonképpen Bálványos és környéke) közel 18 ezer látogatóval, harmadik Sepsiszentgyörgy valamivel több, mint 13 ezer vendéggel. Az alelnök a kovásznai számmal kapcsolatosan hozzátette: itt még mindig jelen van az úgynevezett szociális turizmus, azaz az államilag támogatott gyógykezeltetési jegyekkel érkezők is belekerültek a statisztikába, de a fürdővárosban más jellegű idegenforgalom is jelen van, négycsillagos szállodák is megvetették a lábukat. Arra a kérdésre, hogy a szociális turizmussal élők hány százalékát teszik ki a Kovászna városba érkezőknek, nem rendelkeznek pontos adattal, de a teljes megyei vendégszámnak ez körülbelül a húsz százaléka lehet, ami nem egy számottevő arány. Torja és Sepsiszentgyörgy eddig is a preferenciák közé tartozott, ahogyan Kézdivásárhely is egyike volt az előkelő helyen álló turisztikai célpontoknak (tavaly több mint 6600-an fordultak meg a városban). A községek közül a már említett Torján kívül egyébként Bardoc községben volt látványos ugrás megfigyelhető, míg 2015-ben 678 szállásfoglaló turistát jegyeztek, addig tavaly ez a szám felugrott 1200 fölé. Grüman Róbert, valamint Édler András-György, a kamara elnöke véleménye szerint ennek oka az olaszteleki Daniel-kastély felkapottságában keresendő. Hasonló fejlesztésekre szükség lesz a továbbiakban, illetve a népszerűsítésre ezután is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Ennek kapcsán Grüman Róbert, valamint László Endre, a kamara alelnöke, idegenforgalmi szakember úgy véli ideje lenne, ha Kovászna példáját követve, a megye többi településén is bevezetnék az idegenforgalmi adót. Ezt kizárólag a turisták fizetnék be, a helyi önkormányzatok költségvetésébe kerülne, és a szállás árához viszonyítanák, vagy egy szimbolikus összeg lenne, mint jelenleg a fürdővárosban: éjszakánként egy lej. Ez az adónem egyébként más térségekben sikeresen működik, külföldön már bevett gyakorlat. Tekintve, hogy Háromszéken tavaly több, mint  520 ezer éjszakát (ami személyenként 5 éjszakát jelent nagyjából) töltöttek a megszálló turisták, ha ezt csak egy lejjel szoroznánk be, az 520 ezer lejt jelentene, amit az idegenforgalom fejlesztésére lehetne fordítani helyi szinten, az európai gyakorlat szerint elsősorban a népszerűsítésre. Érdeklődésünkre, hogy ez az összeg aránytalanul magas lenne egyes közigazgatási egységekben, másokban pedig elenyésző, Grüman Róbert, valamint László Endre rámutattak: tekintve, hogy a népszerűsítés terén egyre szorosabb az együttműködés a különböző intézmények között, egy egységes felhasználási stratégiát is ki lehet alakítani ezen a téren. László Endre ugyanakkor arról is beszámolt, hogy már tárgyaltak az adónemről, de egyelőre több kifogás is felmerült például a behajtás körül, ezeket remélhetőleg sikerül rendezni. A fő gond az, hogy ez pár éve egy fakultatív adónem, és az önkormányzatoktól függ, hogy bevezetik-e vagy sem, és sokan nem akarnak többletmunkát vállalni. Az idegenforgalom egyébként továbbra is mintegy két százalékát teszi ki a megye gazdaságának, az ágazati vállalkozások 22 millió euró körüli forgalmat jegyeztek tavaly.
Ami 2017-et illeti, ez egyben a turizmus éve is Háromszéken, továbbra is érvényes, hogy szemléletváltásra van szükség, ami az idegenforgalmi szolgáltatásokat illeti, azaz csomagokban kell gondolkodni, helyspecifikus programokat nyújtva az idelátogatóknak. A cél, hogy minél hosszabb ideig itt lehessen tartani a turistákat, ehhez pedig emelt hozzáadott-értékkel kell az alapszolgáltatásokat ellátni. László Endre szerint emellett a szolgáltatások színvonalán is javítani kell, valamint az oktatást és továbbképzést is biztosítani kell. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola elindult ezen az úton, de bővíteni kell ezeknek a képzéseknek a körét – tette hozzá. László Endre szerint idéntől alapvető változtatásokat vezetnek be a népszerűsítés vonalán, egységesítik az arculatot – eddig mindenki a maga feje után is végezte ezt –, illetve a szakkiállításokon igyekeznek túllépni a nonprofit népszerűsítésen (így a közös Székelyföld stand a soron kívül következő Romexpo kiállításon új helyszínen, a legerősebb idegenforgalmi irodák között jelenik meg). 
A népszerűsítés terén a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület több tervet is kidolgozott: a megyei turisztikai iroda megnyitása, az információs tanulmányutak folytatása bukaresti újságírókkal és bloggerekkel, egy megyei turisztikai applikáció kidolgozása, valamint budapesti, bukaresti kiállításokon és a hamarosan megrendezésre kerülő manchesteri Góbé Feszten való részvétel.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)