Kolozsváron a népességcsökkenés jelentős része a természetes veszteségnek köszönhető
Kolozsváron enyhe lakosságnövekedésre utalnak a nemrég közzétett végleges népszámlálási adatok, ezáltal Románia második legnépesebb városává lépett elő. A kolozsvári metropolis-övezetben még látványosabb a pozitív változás, a térségben mintegy 27 ezer fővel nőtt az állandó lakosság. A magyarság szempontjából is a második városnak tekinthető Kolozsvár – Marosvásárhely után –, bár a magyar lakosság fogyása 2002 és 2011 között 11,5 százalékos volt, ami valamivel rosszabb, mint az országos szintű 10,4 százalékos csökkenés. A kolozsvári magyar lakosság jelentős természetes veszteséget regisztrált az utóbbi évtizedben – tudtuk meg Barna Gergő szociológustól.
– Kolozs megye lakosságának száma csökkent mind a teljes népesség, mint pedig a magukat magyarnak vallók körében, ez utóbbiak számaránya sokkal nagyobb mértékben. Ez a népességcsökkenés csak Kolozs megye esetében ennyire hangsúlyos, vagy más térségekben is hasonló jelenségek tapasztalhatók?
– Érdemes az elején leszögezni, hogy a romániai népszámlálás adatai megbízhatatlanok. A 2011-es, számlálóbiztosokkal történő összeírás is kaotikus volt. Az előzetesen publikált adatokhoz képest az eredményeket időközben kiegészítették, egy teljesen más, követhetetlen módszertan szerint. Míg az előzetes adatok szerint 19 042 936 volt Románia állandó lakossága, akiket összeírtak a biztosok, ez a végleges, letisztított adatok szerint 18 884 831 lakosra csökkent, viszont megjelent 1 236 810 fő, akit különböző regiszterekből adtak hozzá a valóban felkeresett személyekhez. Így lett Románia állandó lakossága 20 121 641 fős, holott köztudott, hogy a külföldön tartózkodó román állampolgárok száma 3 millió fő körül van, illetve 2002 és 2011 között egy 440 ezres természetes fogyás is bekövetkezett. Realista becslések szerint Románia állandó lakossága 18-18,5 millió között lehet.
Amennyiben elfogadjuk az új népszámlálás eredményeit, a lakosság csökkenése az erdélyi megyékben kisebb, mint a Regátban, elsősorban az ország keleti és déli megyéiben volt jelentősebb mértékű a népességfogyás. Kolozs megye Erdélyen belül is jól áll, a lakosság mintegy 11 ezer fővel, vagyis 1,7 százalékkal csökkent. Ennél jobb helyzetben csupán Ilfov, illetve Temes megye van, ahol nőtt az állandó lakosság 2002 és 2011 között.
Kolozsváron a végleges adatok szerint enyhén nőtt a lakosság, 318 ezer főről 324 ezer főre. Kolozsvár így a második legnépesebb városa Romániának, maga mögött hagyva Temesvárt és Iaşi-t. Valamivel látványosabb a változás, ha a kolozsvári metropolis-övezet egészét vesszük figyelembe (Kolozsvár, Szászfenes, Kisbács, Erdőfelek, Gyalu, Kajántó, Apahida, Csürülye), a térségben mintegy 27 ezer fővel nőtt az állandó lakosság.
A magyarság szempontjából is a második városnak tekinthető Kolozsvár, Marosvásárhely után itt él a legtöbb magyar nemzetiségű személy. A népszámlálási eredmények regiszter alapú kiegészítése etnikai szempontból is nehezen értelmezhetővé teszi az adatokat. Az egyetlen elfogadható megoldás, ha az etnikai arányokat a nemzetiségükről nyilatkozók körében számítjuk. Így Kolozsváron 16,4 százalékosra becsülhető a magyarság aránya. A magyarság fogyása 2002 és 2011 között így 11,5 százalékos volt, ami valamivel rosszabb, mint az országos szintű 10,4 százalékos csökkenés, de kedvezőbb, mint a nem székelyföldi nagyvárosok magyar fogyása. Jobb a helyzet tehát, mint Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben. A metropolis-övezetben a magyar lakosság számbeli csökkenése kisebb méretű, itt mintegy 7,7 százalékos fogyás tapasztalható.
– Milyen tényezők befolyásolták Kolozsváron a népességváltozást?
– A népességváltozásnak két fő oka van. A természetes népmozgalmi egyenleg a teljes lakosság körében enyhén pozitív volt Kolozsváron, a születések és az elhalálozások száma kiegyenlített volt. Így a teljes népesség esetében a gyarapodást a migrációs nyereség magyarázza, mind a város, mind pedig a metropolis-övezetben. Egy erőteljes szuburbanizációs folyamat is nyomon követhető, a Kolozsvár vonzáskörébe tartozó községek népessége mintegy 20 000 fővel nőtt az elmúlt tíz évben.
A magyar lakosság körében viszont jelentős természetes veszteség volt megfigyelhető az utóbbi évtizedben. 2001–2010 között a születések 10 százalékát, az elhalálozásoknak pedig 25 százalékát regisztrálták magyar nemzetiségűnek. Így Kolozsváron a 7000 fős magyar népességcsökkenés jelentős része, mintegy 4000 fő a természetes veszteségnek köszönhető. Ez a mutató magába foglalja az intergenerációs asszimilációs veszteséget is, azaz a vegyes házasságokban születő, románként regisztrált csecsemők száma is növeli a magyarok természetes fogyását.
A magyarok arányának csökkenésének további magyarázata a migrációban keresendő. Míg a teljes (román) lakosság esetében migrációs nyereségnek köszönhető a város népességének enyhe növekedése, a magyarok esetében a migrációs veszteség is jelentős szerepet játszott a népesség csökkenésében, és következésképpen az arányvesztésben is.
– Milyen okok állnak e jelenség hátterében? Melyik korosztályra jellemző az elvándorlás? Milyen irányú ez a migráció – külföldre, vagy vidékre költöznek el/vissza a kolozsvári magyarok? Mennyire jelent vonzerőt Magyarország, különösen a könnyített állampolgárság bevezetését követően?
– Nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy a kolozsvári lakhelyüket feladó magyarok, milyen korosztályt, társadalmi réteget képviselnek. Erre sem a népszámlálás, sem más felmérés nem tér ki. Feltételezhető, hogy elsősorban fiatalokról van szó. Amiről viszont bővebb információkkal rendelkezünk, az a migráció iránya. Az adatok arra utalnak, hogy az utóbbi időben jelentős változások következtek be: amíg a ’90-es években elsősorban Magyarország felé irányultak az erdélyi magyarok, most a célországok tekintetében Magyarország a második, harmadik, átadva a vezető helyet az olyan nyugat-európai országoknak, mint Németország, Nagy-Britannia. A magyar állampolgárság a nyugat-európai munkavállalásban jelentős előnyt biztosít az erdélyi magyaroknak, például a csak román állampolgárokkal szemben.
Mint említettem, Kolozsvár környékén jelentős szuburbanizációs folyamat zajlott az utóbbi tíz évben, elég csak arra gondolni, hogy Szászfenesnek, Kisbácsnak mennyire megnőtt a lakossága (Szászfenes községben 2002-ben 7470 lakost regisztráltak, 2011-ben pedig 22 813-at; Kisbács községben 2002-ben a lakosságszám 8139 volt, 2011-ben pedig 10 317 – szerk. megj.) Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a környező falvakba való migrációban a magyarok alulreprezentáltak, az említett községekben is csökkent a magyarok aránya, a 2002–2011 közötti időszakban tehát nagyobb számú román telepedett ki, mint magyar. (Szászfenesen 27 százalékról 14 százalékra, Kisbácsban pedig 34 százalékról 29 százalékra csökkent a magyarok aránya – szerk. megj.)
– Kolozsváron is nagy a nemzetiségükről nem vallók száma – ez a „felduzzasztást” követően ugyancsak megugrott. Véleménye szerint miért ilyen magas ez az arány?
– Amikor 2011-ben az összeírás zajlott, Kolozsvár volt egyike azon városoknak, ahol nagyon sokan nem nyilatkoztak nemzetiségükről. Kell tudni, hogy a felkészítés során a kérdezőbiztosok olyan információkat kaptak (ez nem csak Kolozsváron, hanem Marosvásárhelyen és Nagyváradon is gondot okozott), miszerint azoknak, akik nem tartózkodnak otthon, tehát akikkel nem sikerül személyes kapcsolatot felvenni, a nemzetiségét nem szabad regisztrálni. Ezt a félreértést sikerült végül valamilyen mértékben korrigálni, de ennek köszönhető, hogy Kolozsváron 6000 lakos nem nyilatkozott a nemzetiségéről. Ezeknek száma a kiegészítés során lényegesen megnőtt, hiszen olyan regiszterekből duzzasztották fel a népszámlálási adatokat, amelyekben nem jegyzik a nemzetiséget.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

PRM: véget ért a Tudor-éra
Véget ért Corneliu Vadim Tudor pályafutása a Nagy-Románia Pártban (PRM): a szélsőségesen nacionalista, de a parlamentből már a 2008-as választások alkalmával kiesett párt szombati, Gyulafehérváron megtartott rendkívüli kongresszusán kizárták az alakulatból az alapító elnököt.
A kongresszusi küldöttek Gheorghe Funart, Kolozsvár egykori polgármesterét választották meg a PRM új elnökévé. A mintegy hétszáz küldött közöl csupán négyen szavaztak Vadim kizárása ellen, és hárman tartózkodtak.
A voksolást követően Funar úgy nyilatkozott, hogy a kongresszus munkálatai az egység és a jóindulat jegyében zajlottak, egyben kifejezte reményét, hogy a PRM-ben megvan az erő az újjászületéshez. Hozzátette: a kongresszuson megjelent küldöttek agybehangzó véleménye az volt, hogy a pártnak egységre van szüksége, ugyanakkor egyetlen személy, Corneliu Vadim Tudor volt elnök egyszemélyes diktatúráját demokratikus, a párt alapszabályát tiszteletben tartó vezetőségre kell lecserélni. Az alapító elnök Corneliu Vadim Tudor kapcsán úgy nyilatkozott: egy pártelnök nem maradhat „száz évig" a tisztségében. Azt is elmondta, hogy olyan alapszabály-módosításra tett javaslatot, amelynek értelmében két, egymást követő mandátumra korlátoznák a pártelnök, az alelnökök és a főtitkár hivatali idejét. Ezt szintén az" egyszemélyi diktatúra" elkerülése érdekében javasolta.
Vadim Tudor viszont törvénytelennek nevezte a szombati kongresszust, és közölte: nem zárhatják ki a pártból, mivel annak nevét az ő nevére jegyeztette be a szabadalmi hivatalban. Elmondta, bíróságon kívánja igazát bebizonyítani.
Mint arról beszámoltunk, a PRM országos választmánya még június közepén leváltotta a párt teljes elnökségét, Vadim Tudorral együtt. A 24 területi szervezet részvételével, ám Tudor távollétében Bukarestben rendezett akkori pártgyűlésen rendkívül éles bírálatok fogalmazódtak meg a szélsőségesen nacionalista alakulat alapító elnökével szemben.
Dumitru Badea, a PRM Neamţ megyei elnöke – a rendkívüli választmányi ülés egyik kezdeményezője – szerint Tudor okolható a part mélyrepülésével, mindössze 1-2 százalékos támogatottságával. Sőt a moldvai politikus azzal vádolta az elnököt, hogy a tavalyi választásokon miatta nem jutottak vissza a parlamentbe – ahonnan 2008-ban hullott ki az alakulat –, mivel kampányrendezvények helyett többnyire televíziós showműsorokban mutatkozott.
Vadim meg is kísérelte visszaszerezni a hatalmat: két nappal a rendkívüli kongresszus előtt, csütörtökön a Tricolorul című lapban azt írta, hogy a pártelnökség kizárta a PRM-ből Gheorghe Funart. Vadim a cikkben keményen bírálta az egykori kolozsvári polgármestert, úgy fogalmazva, hogy kígyót melengetett a keblén, amikor befogadta a pártba. Funar viszont még pénteken jelezte: mivel az elnökséget már leváltották, az nem zárhatta ki őt a pártból, és már akkor előre vetítette, hogy a rendkívüli kongresszuson Vadim Tudor kizárásáról is döntés születhet. Azt is közölte, hogy indul a pártelnöki tisztségért, mivel „most, amikor Magyarország közel áll ahhoz, hogy elvegye Erdélyt, szükség van a PRM-re." A kettejük közötti viszony megromlását többek között azzal indokolta, hogy Tudor egyrészt azért orrolt meg rá, mert keveset mosolyog, másrészt pedig azért, mert egyszer úgy nyilatkozott, hogy Jézus nem zsidó volt, hanem „dák ivadék."
Vadim Tudor és Funar: szélsőséges karrierek
Az 1949-ben Bukarestben született ex PRM-elnök, Corneliu Vadim Tudor 1967-ben érettségizett a bukaresti Sfântul Sava Gimnáziumban, majd 1971-ben a Bukaresti Egyetem filozófia szakán diplomázott, államvizsga-dolgozatát a vallásszociológia témájában írta. 1975-ben a tartalékos tisztek számára fenntartott bukaresti intézményben tanult, majd 1978-ban Herder-ösztöndíjjal Bécsben folytatott történelmi tanulmányokat. Számos verseskötete jelentetett meg, több költeményében dicsőítette Románia akkori diktátorát, Nicolae Ceauşescut. A rendszerváltás után megalapította a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Nagy-Románia Pártot, amely 1992-től kezdve 2008-ig folyamatosan parlamenti párt volt. Legjobb eredményét 2000-ben érte el a párt, amikor 121 parlamenti mandátumot szerzett, Vadim Tudor pedig bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ahol a voksok 33 százalékát megszerezve alulmaradt Ion Iliescuval szemben. A PRM a 2008-as választásokon kiesett a parlamentből, az egy évvel későbbi európai parlamenti választásokon viszont 8,65 százalékot szerzett, így három képviselőt – köztük magát Tudort – küldhetett az európai törvényhozásba.
Az 1949-ben a Temes megyei Nagyszentmiklóson született Gheorghe Funar közgazdász diplomát szerzett. 1989 előtt a Kommunista Párt tagja volt. A rendszerváltást követően beiratkozott a soviniszta, magyarellenes Román Nemzeti Egység Pártjába (PUNR), amelynek 1992 és 1997 között az elnöke volt. 1998-ban belépett a Nagy-Románia Pártba, amelynek a hétvégi rendkívüli kongresszuson való elnökké választásáig főtitkára volt.1992 és 2004 között Kolozsvár polgármestere volt, ezen időszak alatt magyarellenes megnyilvánulásai miatt vált hírhedté.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A szórvány ers végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória
A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő
Az összefogás és az élni akarás példája
Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Õ Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is
Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokban egyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is”
Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni
Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése
Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt. A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)

A szórvány erős végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Magyar kormányzati felügyelőket menesztett miniszterelnök
Összesen 46 kormányzati felügyelőt menesztését írta alá szerdán este a miniszterelnök. Elbocsátásuk a kormányzati alkalmazottak 4 százalékos létszámcsökkentését előíró rendelet alapján történt.
A menesztettek között van György Ervin volt Kovászna megyei prefektus, Marossy Zoltán volt Temes megyei alprefektus, Bárczi Győző István volt Maros megyei alprefektus, Dézsi Attila volt Hunyad megyei alprefektus és Ladányi László, a pénzügyőrség volt főfelügyelője.
Mindannyian a kormányzati felügyelők kormányfőtitkárságnak alárendelt testületében dolgoztak. Menesztésük harminc nap múlva lép érvénybe.
maszol.ro

A nemzetpolitika alulnézetből
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

Winkler Gyula: a nyomtatott magyar szó pótolhatatlan a szórványban
Az Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében megjelenő magyar nyelvű polgári napilap, a Nyugati jelen idén A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel szervezte meg szombaton a 2013-as sajtónapot. Az aradi Jelen Házban tartott megnyitón beszédet mondott Böszörményi Zoltán, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei elnöke és Winkler Gyula EP-képviselő.
"Nemcsak a szórvány, a Bánság és a Körösök vidéke számára fontos a magyar nyelvű napilap tevékenysége, hanem európai jelentőségű is – kezdte köszöntőbeszédét Winkler Gyula, méltatva a Nyugati jelen regionális jelentőségét, identitásmegőrző szerepét, majd hozzátette, ez abból is kiderül, hogy az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárttal és a FUEN-nel közösen kialakított, kisebbségi tematikájú Európai Polgári Kezdeményezés egyik nagyon fontos célkitűzése éppen a kisebbségi sajtótermékek támogatására, pozitív diszkrimináció biztosítására irányul". A következő hetekben várják az Európai Bizottság válaszát a kezdeményezésre. "Reményeink szerint ősszel beindulhat az egy millió aláírás összegyűjtése, amely nyomatékosítani fogja az európai kisebbségek azon igényét, hogy az őshonos nemzeti közösségek részesüljenek megfelelő szintű európai odafigyelésben” – mondta Winkler Gyula.
A nyomtatott magyar szónak el kell jutnia minden magyar családhoz a szórványban is, és bár fontosak az online publikációk, hiszen a modern kommunikációs eszközök mindenütt teret nyertek, azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szórványközösségekben a nyomtatott sajtótermékeket nem lehet pótolni – hívta fel a figyelmet Winkler. A konferencia szakmai előadásokkal és a részvevők hozzászólásaival folytatódott.
Az Alföld című napilap első számának 1861. augusztus 1-jei megjelenése 140. évfordulója alkalmából került első alkalommal megrendezésre az Aradi magyar sajtó napja. Ezt azóta minden évben megszervezik a Jelen Házban.
Maszol.ro

Az aradi magyar sajtó napja
Tartalmas, szórakoztató, hasznos – a miénk
A címbeli következtetés vonható le az aradi magyar sajtó napján elhangzottakból, ahol sorozatosan felmerült a Nyugati Jelen regionális napilap szükségessége.
A helyieken kívül Magyarországról és Izraelből is érkeztek meghívottak az eseményre, melyet a Jelen Ház teraszán tartottak augusztus 3-án, szombaton. A rendezvényt a helyi önkormányzat képviselői mellett megtisztelte Winkler Gyula RMDSZ-es Európai Parlamenti képviselő.
Nem sokkal 10 óra után Bege Magdolna és Böszörményi Zoltán házigazdaként köszöntötték az egybegyűlteket. Rögtön a legelején egyperces néma csenddel adóztak Sándor István és Csép Sándor emlékének, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából.
„Én azt látom, hogy annak ellenére, hogy fogyatkozunk, csökken a magyarság, igenis lesz kiért, lesz miért tovább folytatnunk a több mint 150 éves aradi hagyományt, a magyar sajtót. Remélem, hogy minél többen itt maradunk, és azt is remélem, hogy sokkal több gyermek születik a magyar családokban, megmarad ez a közösség, és tovább visszük évezredes hagyományainkat” – mondta Böszörményi Zoltán miután üdvözölte a jelenlévőket.
A Jelen Ház terasza időközben megtelt, Bognár Levente alpolgármester az aradi magyar sajtó közösségformáló fontosságát emelte ki köszöntőjében: „A sajtó az, ami hosszú évek után is bemutatja a következő generációnak a városunkban történteket, ismerteti az eseményeket, és valójában egy olyan krónika, ami számunkra a gyökereket is jelenti. Ennek nem szabad abbamaradnia, kívánom, hogy minden évben legyen ilyen, ígérem, hogy mi itt leszünk, és ezúton kívánok erőt, egészséget ahhoz, amit a Nyugati Jelen tesz.”
Winkler Gyula EP-képviselő az anyanyelvű sajtó európai jelentőségét tartotta fontosnak kiemelni: „Véleményem szerint nem csak bánsági, vagy határ menti, vagy szórvány jelentősége van ennek a találkozónak – és úgy általában a Nyugati Jelen tevékenységének –, hanem európai jelentősége is. Az újság nehéz körülmények között maradt meg a szórvány egyetlen magyar napilapjaként akkor, amikor országos kiterjedésű magyar napilapok szűntek meg. Én szeretem a nyomtatott sajtót, szeretem kézben tartani az újságot, kívánok hosszú életet a Nyugati Jelennek és munkatársainak sok munkabírást.”
A sajtónap alkalmából számos neves előadót hívtak meg a szervezők, elsőként Puskel Péter aradi helytörténészA sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel tartott részletes, összefoglaló előadást, kiemelve az anyanyelv és hagyományaink megőrzésének, ápolásának fontosságát.
„Köztudott, hogy az írott sajtó ma már nem foglalja el azt a fontos helyet, amelyet a korábbi évtizedekben betöltött, helyét átvette a televízió, rádió, internetes portálok. A média ma a kisebbségek számára a túlélés, a megmaradás éltető forrása. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy identitásunk megőrzésében az aradi magyar sajtó mindent megtett, amit lehetett, úgy, ahogy tehetett” – zárta mondandóját Puskel Péter.
Magyarországról érkezett dr. Csermák Zoltán, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) sajtóirodájának kommunikációs főmunkatársa, hogy Az újságírók felelőssége az anyanyelv ápolásában címmel tartson érdekes, hasznos és egyben szórakoztató előadást.
Beszélt az újságírás betegségeiről, olvasási szokásokról, a kétnyelvűség előnyeiről, a magyar divatszavakról, szlengről, helyesírásról, szókincsről stb.
A legnagyobb magyarországi hírszolgáltató munkatársaként rengeteg újságírói bakival, szellemes, helytelen elírással szembesül, melyekből szemelvényeket olvasott fel, mintegy alátámasztva az előzőleg elmondottakat.
Előadásának befejezéseként beszélt a közmédia nevelő szerepéről is.
Raphael Rebeka egy Izraelben megjelenő magyar nyelvű hetilap, az Új Kelet munkatársa, az idegenbeli identitásápolásról tartott rövid beszédet.
„Mi Magyarországon zsidók, de elsősorban magyarok voltunk. Amikor kimentünk Izraelbe, azt tapasztaltuk, hogy megmaradtunk magyaroknak. A nyelv nagyon fontos számunkra, fontos, hogy ápoljuk, ezért is létezik az Új Kelet. Mi Izraelben mai napig magyarként éljük meg a zsidóságunkat” – mesélte Raphael Rebeka.
Az előadások sorát dr. Borbély Zsolt Attila folytatta, az Arad megyei EMNT elnöke, aki a nemzeti identitás megőrzéséről, a sajtó hatalmas felelősségéről és feladatköréről beszélt a jelenlévőknek. Őt követte Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen munkatársa, aki a szabad sajtó fontosságáról tartott előadást.
„A sajtószabadság egyetemes érték és emberi jog. Segít emelni a közösség életszínvonalát, és ez által boldogabbá tenni a közösséget” – mondta Jámbor Gyula.
A sajtónap utolsó felszólalójaként Chirmiciu András, a Nyugati Jelen Hunyad megyei szerkesztőségvezetője összehasonlította tömbvidéken és szórványvidéken a sajtó szerepét, kiemelve, hogy szórványban az identitás megőrzésének egyik tartópillére a média.
Az előadások után néhány jelenlévő is hozzászólt a témákhoz, gratulált és jókívánságait fejezte ki a Nyugati Jelen munkatársainak. Elhangzott az is, hogy bármennyire is nehéz, de szükséges és fontos megszólítani a fiatalokat, bevonni őket, felkelteni érdeklődésüket, különben rövid időn belül teljesen eltűnik a magyarság, nem lesz utánpótlás.
A közös ebéd elfogyasztása előtt Grosz László saját költeményekkel örvendeztette meg a közönséget, ebéd után kötetlen beszélgetés következett, még Simonfi Imre hegedűje is előkerült, a jelenlévők szórakoztatására.
A sajtónap alkalmából kiadott kiadvány is A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címet viseli, a kis könyvecske témába vágó véleményeket is tartalmaz Arad, Hunyad és Temes megyei közéleti szereplőktől.
A kellemes hangulatban lezajlott sajtónap minden bizonnyal folytatást kíván, abban a reményben, hogy évről évre egyre több magyar ajkú embernek sikerül felismernie a magyar sajtó fontosságát hétköznapjainkban.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt dr. Higyed István lelkipásztor
Búcsú az utolsó nagyok Egyikétől!
Nem tudok nekrológot írni, mert az az elhunytak életét és munkásságát méltató írás lenne, én pedig csupán emlékezni és emlékeztetni szeretnék...
István bácsi számomra több volt, mint családtag, vagy mint családi lelkipásztor. Nemcsak azért, mert gyermekkorom óta ott volt minden jelentős közösségi ünnepen, és nemcsak azért, mert úgy tudott prédikálni, hogy azt áhítattal hallgatta a rációnak élő ember is, hiszen orátori képességei páratlanok voltak; de azért is, mert tudós papként igazi lelkipásztori munkát végzett. Azon kevesek közé tartozott, akik itthon voltak a Bánságban: itt született, tanulmányai nagy részét itthon végezte, szolgálati idejének nagy részét Temes megyében, Bodófalván és Lugoson töltötte. Ismerte híveit névről, gondról és örömről egyaránt. Bejáratos volt az emberek otthonába, segített jó szóval, imával, áldással.
Megjelenésében, beszédmódjában talpig úriember, aki egy jobb kor emlékeként tündökölt, jelezve, hogy voltak itt mifelénk is nagy emberek. És ezt merem állítani akkor is, ha az utóbbi időben az éppen aktuális hatalmi játszmák mást bizonyítottak róla (de tudjuk, hogy az igazságok mindig érdekfüggőek).
Az én István bácsim otthonában rengeteg könyv volt, mindig volt éppen megkezdett szöveg az írógépben (oh, milyen jókat lehetett klampírozni ezen gyerekként!); folyton inget viselt és szövetnadrágot. De főként azt szerettem, ahogy a nyelvvel bánt: finoman, mesterien, érthetően és érezhetően. Sosem láttam dühösnek, nagyképűnek vagy önteltnek, mindig derűs volt, türelmes, sorsával megbékélt, önmagával harmóniában élő és hihetetlen alázatot sugalló. Alázatot! Pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, 2012-ben Életút-díjat nyert, 2011-ben Gyémántdiplomát és folytathatnám. Alázatot! Pedig nem kímélte a sors: háború, szegénység, szeretteinek elvesztése, félretettség kísérték útján.
Dr. Higyed István lelkipásztor halálával úgy érzem, szülőföldem utolsó igazán nagy embere is eltávozott közülünk. Összeszorul a torkom, mert az elmúlás mindig fájdalommal jár, és mert egyre kevesebben vagyunk, akik emlékezünk...
Nyugodjon békében! Emléke mindig bennünk él!
dr. Magyari Sára
Emlékeztető: Tőkés László több írásában kifejtette, hogy Higyed Istvánt a szeku beszervezte /például: /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. máj. 27./
Nyugati Jelen (Arad)

Állami kinevezések régiónk magas rangú magyar állami tisztviselőinek
Dézsi Attilát, Hunyad megye volt prefektusát és volt kormányfőtitkárt a versenytanács felügyelőjévé nevezte ki a Ponta kormány.
A fővárosba szóló kinevezése nyomán a volt prefektus feladatköre hármas jellegű: prevenciós, vagyis a gazdasági szférát torzító jelenségek megelőzése, felügyelői, vagyis a korrekt konkurenciáról szóló jogszabályok betartása, illetve felügyelői, azaz a szabálysértők megbüntetése, magyarázta Dézsi.
Nem ő az egyetlen magyar magas rangú állami tisztviselő, akit közigazgatási pozícióba nevezett ki a kormány. Marossy Zoltánt, Temes megye volt alprefektusát a megyei tanács főosztályvezetőjének nevezték ki, míg Horváth Leventét, Arad megye egykori alprefektusát a megyei munkaerő-foglalkoztató ügynökség aligazgatójának, ismertette a kollégái ügyében bekövetkezett fejleményeket Dézsi Attila.
Aki szerint a kormány az augusztus elsején felmondólevelet kapott magyar nemzetiségű magas rangú állami tisztviselők közül szinte mindegyiket új feladatkörbe nevezte ki.
Ami alighanem az RMDSZ lobbizásának is köszönhető. „Kelemen Hunor, Borbély László és nem utolsó sorban Verestóy Attila jelentősén hozzájárultak a magyar nemzetiségű magas rangú állami tisztviselők helyzetének megoldásához” – mondta el a Nyugati Jelennek Dézsi Attila.
Szóljon hozzá
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély elfeledett kastélyai
Erdély és Észak-Románia elfeledett kastélyairól készített látványos, könnyen böngészhető nyilvántartást egy román építészhallgatókból álló csapat.
Szerencsére Magyarország pont a legjobb helyen van ahhoz, hogy a kelet és nyugat felé utazás ugyanolyan egyszerű legyen. Mégis a legtöbben nyugat felé veszik az irányt, ha kastélyokat szeretnének látni, pedig Franciaországnál és Angliánál jóval közelebb is találni belőlük szebbnél szebb példákat. A titok talán a rendszerezettségben és az infrastruktúrában rejlik, amiben a Nyugat valóban jóval előbbre jár.
Ezt a hiányosságot ismerte fel dr. Anca Brătuleanu, a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem professzora. Először 2008-ban buzdította arra harmadéves diákjait, hogy tanulmányutak során térképezzék fel és vizsgálják meg közelebbről Erdély, Bánát, Körösvidék és Máramaros eldugott kastélyait és elfeledett építészeti emlékeit.
A féléves tárgyból végül építészhallgatók több generációját foglalkoztató nagyszabású projekt lett, melynek eredménye egy négyszáz kastély részletes adatait tartalmazó dinamikus adatbázis és platform. 2011 áprilisa óta ez az adatbázis egy jól áttekinthető honlapon is elérhető, román és angol nyelven. Brătuleanu professzor továbbra is részt vesz a programban mentorként, a fő tisztségeket azonban már a diákok látják el. 2011-ben a csapat tagjai létrehozták az ARCHÉ Egyesületet, amelynek célja a kulturális örökség kutatása, megőrzése és értékesítése. Jelenleg a Monumente Uitate projektet az ARCHÉ Egyesület vezeti, amelyhez csatlakoztak különböző tanügyi, kutatási és kulturális intézmények, más egyesületek és alapítványok, illetve az üzleti szféra képviselői is.
A PROJEKT NEVE MONUMENTE UITATE,
AMI MAGYARUL ANNYIT TESZ: ELFELEDETT MŰEMLÉKEK.
A lelkes építészekből, műemlékesekből és diákokból álló csapattal az Építész Szakkollégium tagjai bukaresti látogatásuk során ismerkedtek meg, az eredetiség kedvéért egy vonatpályaudvaron tartott fesztiválon. A bukaresti fiatalok tömegeit megmozgató esemény remek alkalom volt arra, hogy a Monumente Uitate projektet koordináló Anca Raluca Majaru és társai bemutatkozzanak egy standdal és a kastélyokat bemutató tablókkal, melyeken itt-ott egy magyar név is felbukkant.
Anca, aki hamarosan megkezdi doktori tanulmányait Budapesten, személyes élményeiről mesélt: „Amikor a kutatást elkezdtük, számunkra is meglepetés volt, hogy mennyi feltérképezetlen építészeti érték van a tájainkon. Elkezdtük felmérni, lerajzolni, befotózni ezeket az épületeket, melyek közül sok már végső pusztulásra van ítélve.”
„Ahogyan haladtunk előre a munkával, úgy hatalmasodott el bennünk az érzés: ezt minél több embernek meg kell ismernie. ezért készítettünk egy térképet, hogy az országban utazók kastélytúrákat tervezhessenek.”
A monumenteuitate.org oldal célja, hogy a lehető legtudományosabban, de még közérthető formában adjon tájékoztatást az egyes épületekről. Minden kastély saját adatlapot kapott, melyen a csapat tagjai és más lelkes önkéntesek által készített fotókon kívül megtalálható az eredeti tulajdonos és az építész neve, az épület aktuális állapota és a látogathatósága. Ez utóbbi azért kérdéses, mert sok kastély már annyira rossz állapotban van, hogy a látogatása életveszélyes lehet, vagy éppen egy olyan funkció költözött bele, amely megkívánja a zártságot. Van olyan, amelyben pszichiátriai intézet, vagy éppen árvaház üzemel.
A Románia északi felében, főként a Kárpátoktól nyugatra található kastélyok a 16. és 19. század között épültek, és a Nyugat-Európában megfordult stílusirányzatok mindegyikére mutatnak példát. Találunk köztük reneszánsz, barokk, klasszicista, romantikus, neo-gótikus és eklektikus stílusban épült kastélyokat is, melyek mindegyike ugyanúgy magán hordozza a helyi divat kézjegyét is. Megjelenésük nagyban függött még a tulajdonos anyagi és társadalmi helyzetétől, valamint a régióra jellemző irányzatoktól is.
A kommunista rezsim alatt a hatalom nagy részüket lefoglalta, és iskolát, árvaházat, kórházat, vagy éppen városházát üzemeltetett bennük, de sok működött a régió mezőgazdaságának irányító központjaként is. 1989 után azonban nagy részük elhagyatottá vált, és pusztulásnak indult. Sok kastély azóta visszakerült eredeti tulajdonosához és műemléki védettséget kapott.
NÉHÁNYAT REHABILITÁLTAK, ÉS AZÓTA MÚZEUMKÉNT VAGY VENDÉGHÁZKÉNT ÜZEMELTETNEK, DE ERRE VAN A LEGKEVESEBB PÉLDA.
Romániában a műemlékek sorsa jellemzően kétféle lehet: az egyik a teljes pusztulás, melyre pénz és karbantartás hiányában számíthatnak, a másik pedig a látványos, ám sokszor teljesen környezetidegen felújítás vagy újjáépítés. Anca fiatal román építészként úgy látja, a kettő közötti átmenetet, vagy más, innovatív műemlékvédelmi módszereket támogató szakmabeliek ellen még mindig túl nagy súllyal szerepelnek a klasszikus elvet vallók a román építésztársadalomban, melyet erősen megoszt a műemlékek kérdése.
Legkevésbé sem invazív módszereket alkalmazó projektjükkel azt szeretnék elérni, hogy a szakmán kívüliek is szembesüljenek az ország területén található építészeti értékek jelentőségével, és véleményt alkossanak a műemlékvédelem aktuális kérdéseiben. Emellett szeretnék felhívni a figyelmet a kastélyok turisztikai jelentőségére, hogy hosszú távon megállítsák a pusztulásukat.
2013-ban a Monumente Uitate célja folytatni a bánsági nemesi lakok kutatását, és elindítani az első kutatási szakaszát a moldvai nemesi lakoknak. A projekt támogatói: Romániai Építészek Egyesülete, Romániai Építészek Rendje, Gevalco Industrial. Partnerek: „George Enescu” Művészeti Egyetem – Iași, temesvári Politehnikum, Örökségvédelmi Nemzeti Hivatal, Romániai Építészek Rendjének Temes megyei osztálya.
Tóth Katalin
Hvg.hu

Szórványösztöndíjra pályázhatnak a bánsági magyar diákok
Temes – A temesvári Magyar Hagyományok Napjáról, a szórványösztöndíj-rendszerről, helyi kirendeltség létrehozásáról, a Bánátikum márkanévről, a Temes és Hargita megyei önkormányzati találkozó megszervezéséről folytatott egyeztetést az elmúlt hét végén Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője, az Összetartozunk közösségépítő program felelőse a Temes megyei partnerekkel. A találkozón részt vett Molnár Zsolt Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke és Sütő-Udvari Magda, a Reconstructio 2005 Egyesület elnöke is. Molnár Zsolt az október 19-re tervezett Magyar Hagyományok Napjának programjavaslatát ismertetve kérte a Hargita megyeieket, hogy segítsenek gazdagabbá tenni a rendezvényt. A szórványösztöndíj-rendszert e hónapban hirdetik meg a partner szórványmegyékben, így Temes megyében is. A tanulmányi ösztöndíjra 5–8. és 9–12. osztályos diákok pályázhatnak, a közösségépítő ösztöndíjra a középiskolások mellett egyetemisták jelentkezését is várják.
A még hatékonyabb együttműködés érdekében a felek fontosnak tartják egy területi iroda létrehozását, hogy egy ott élő, a helyi problémákat jól ismerő személy segítse a munkát. Ugyanakkor szó esett a Bánátikum márkanév létrehozásáról, amiben ugyancsak segíthet Hargita megye, hisz a megyei tanács által levédett Székely termék jó példaként szolgálhat.
A megbeszélésen körvonalazódott a Marossy Zoltán, a Geml József Társaskör elnöke által kezdeményezett Temes és Hargita megyei önkormányzatok találkozója is, amely a két megye települései közti testvérkapcsolatok kialakítását segítené elő.
A jövő év kiemelt eseményének a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozatot tartják – hangzott el a megbeszélésen.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Húszéves a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság
Húsz év már komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében. Elértük az érettség szintjét, amely mérlegkészítéshez kötelez. Így dióhéjban ismertetni szeretném egyesületünk legfontosabb tevékenységeit.
Egyesületünket 1993-ban alapítottuk, 12 alapító taggal. 2006-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség égisze alatt működött mint Bizottság, egyesületi státusban. 2007. március 13-án lett a bíróságon bejegyezve mint önálló jogi személy, megőrizve a folytonosságot.
A társaság létszáma állandóan változott. A húsz év alatt 208-an voltak tagok, amelyből 26-an elhunytak. Jelenleg 114 munkatárssal rendelkezünk: történészek, néprajzosok, tanárok, orvosok, lelkipásztorok, műemlékes szakemberek, honismereti nevelők. 13 Arad, 60 Bihar, 3 Kolozs, 2 Máramaros, 9 Szatmár, 5 Szilágy, 11 Temes megyéből, 1 Gyimesközéplokról, 1 Segesvárról és 9 Magyarországról.
Legfontosabb tevékenységünk a helytörténeti kutatómunka, amely szoros kapcsolatban van a műemlékvédelemmel. Feladatunk a kistérségek és az egyes települések történetének kutatása és közzététele, műemlékeinek felmérése, ismertetése és védelme.
A kutatómunka és a felmérő programok eredményeinek ismertetése évente két rendezvényen történik: márciusban a Partiumi Honismereti Találkozón és szeptemberben a háromnapos Partiumi Honismereti Konferencián. Minden évben előre meghatározzuk a kutatás témáját. De ez csak a fő téma, ezek mellett megjelennek mindig az előző kutatási programok témái is, mert többen vannak, akiknek egy meghatározott kutatási területük van, vagy csak egy tájegységben kutatnak.
A Partiumi Honismereti Konferencia immár hagyományos és elismert mind belföldön, mind külföldön. Átlagosan 80 ember vesz részt a Partiumból, a Bánságból, Kolozsvárról, Magyarországról. Vándorkonferencia, hogy bekapcsoljuk a különböző vidékeket a közös kutatómunkába. A konferencia helytörténeti kutatómunkánk és műemlékvédő tevékenységünk legmagasabb fóruma. Ekkor tartjuk az évi közgyűlést is, ekkor osztjuk ki a Fényes Elek-díjakat azoknak, akik kimagasló munkát fejtettek ki a helytörténeti kutatómunkában és az egyesületi élet szervezésében. Eddig tizennyolc konferenciát szerveztünk. Az idei, a 19. konferencia fő témái voltak: a Partium és a Bánság egyházi műemlékei; Nagy személyiségeink emlékezete; Kollektív értékek folytonossága – hagyományaink.
E rendezvényeken elhangzó tanulmányokat, dolgozatokat igyekszünk közzétenni. A rövidebb anyagokat időszakos honismereti lapunk, a Partium ismerteti. A nagyobb méretű anyagokat a Partiumi füzetek könyvsorozatában tesszük közzé.
Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el Partium néven. Könyvkiadásunk megkezdése előtt, időszakos lapunk évente 2–3 számban, majd 1997 után egy-egy szám jelent meg, négyszáz példányban. Főbb rovatai: történelem, helytörténet, műemlékeink–műemlékvédelem, művelődéstörténet, néprajz–népismeret, képzőművészet, személyiségeink, tájleírás, hírek–események.
Könyvkiadásunk 1997-ben indult el Partiumi füzetek néven a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az „oral history” módszerének alkalmazása. 1997-től napjainkig 74 kötet jelent meg. 1998–2002 között 18 kötet jelent meg elég nehéz körülmények között. Az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket. Ez volt a hőskor. 2003-tól kezdve a Bihar Megyei Tanács támogatja könyvkiadásunkat az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik. Eddig megjelent 16 falumonográfia, 19 történelmi és néprajzi jellegű kötet, 18 műemlékekkel foglalkozó, 11 nagy személyiségeinkről, négy kötet temetőinkről, öt iskolatörténet. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenöt kötetet, ebből ötöt a Jubileumi Rákóczi Évek sorozatában. A sorozat szerkesztője alulírott, beíró Farkas Piroska, szöveggondozó Mihálka Magdolna. Könyveink az elején a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készültek, majd az Europrint nyomdában. Néhány éve a Litera Print Nyomdában készülnek, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a tulajdona. Nyugodtan állíthatjuk, hogy e könyvkiadás egyesületünk sikersorozata. Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Az ifjúság bevonására 1992–2005 között 13 honismereti tábort szerveztünk, amelynek keretében délelőtt állagmegőrző munkálatokat végeztünk, délutánonként honismereti előadásokat tartottunk a környék földrajzáról, történelméről, népi hagyományairól, irodalmáról.
Jelentős eredménynek könyvelhetjük el, hogy egyesületünk 23 emléktáblát készíttetett és avatott fel. Mivel ezek nagyon fontosak nemzeti önazonosságunk megerősítésében, ezért fontosnak tartom ezek felsorolását:
1992-ben a fenesi Bélavár falán;
1993-ban Réven, a Zichy-barlang feltárásának 90. évfordulója alkalmából; Szentjobbon, a Szent Jobb tiszteletére, közösen Tempfli József megyéspüspökkel, valamint Sólyomkő várának falán;
1994-ben Réven Márton Gabriella, Ady első váradi szerelme emlékére; Kulcsár Andor lelkipásztor tiszteletére; Nagyváradon Biró József művészettörténész és festőművész, Érsemjénben pedig Fráter Lóránd, a nótáskapitány tiszteletére;
1995-ben: megfogalmaztuk és megcsináltattuk a vártemplomban elhelyezett Szent László-emléktáblát;
1997-ben: Nagyváradon K. Nagy Sándor író, jogász, a helytörténeti kutatás úttörője tiszteletére. A tábla felerősítésére majd később került sor. Aradon emléktáblát avattunk Lóczy Lajos földrajztudós tiszteletére;
2001-ben Csokalyon Fényes Elek földrajztudós tiszteletére, halálának 125. évfordulója alkalmából;
2002-ben Gálospetriben emléktáblát, emlékszobát avattunk Sass Kálmán mártír lelkész tiszteletére;
2003-ban Réven Karl Handl, a barlang felfedezőjének tiszteletére, közösen a Pro Rév egyesülettel;
2005-ben Érköbölkúton ifj. Gyalókay Lajos, a Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet alapító tagja és titkára, Zsibón II. Rákóczi Ferenc tiszteletére, a zsibói csata emlékére;
2006-ban Érmihályfalván Zelk Zoltán költő emlékére;
2007-ben Erdőhegyen (Kisjenő – Arad megye) dr. Balogh Ernő egyetemi tanár, Nagyváradon Hegyesi Márton, az 1848–49-es szabadságharc kutatója tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2008-ban: Érmihályfalván Kuthy Lajos író tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2009-ben: Biharfélegyházán és Micskén Jakó Zsigmond akadémikus tiszteletére, közösen az Erdélyi Múzeum Egyesülettel;
2011-ben Micskén Miskolczy Károly nemzetőr, országgyűlési képviselő tiszteletére.
De ezek mellett aradi tagtársaink számos emléktáblát avattak a Csiky Gergely Iskolaközpontban. Emléktáblákat és más emlékjeleket avattak Szatmár- és Szilágy megyében is. Minden megyében állagmegőrző tevékenységeket szerveztünk, főleg emlékjeleinknél, temetőinknél.
Ugyanakkor, minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveztünk. Felsorolni is nehéz lenne.
Fontos megvalósításunk volt a honlapunk elkészítése, amelyet immár bárki megtekinthet a világhálón a www.pbmet.ro címen.
Sokrétű tevékenységeink elismeréseként egyesületünk és egyes tagjaink számos kitüntetést kaptak. Így egyesületünk megkapta a Pro Partium-díjat, a Podmaniczky-díjat és a Kós Károly Állami Díjat. Ezek mellett számos díszoklevelet, amelyeket most nem sorolok fel.
Egyesületünk 2001-ben megalapította a Fényes Elek-díjat, amelyet azok kapnak meg, akik kimagasló eredményt értek el a helytörténeti kutatómunkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben. 2005-től olyan személyiségeknek is ítéltük oda, akik saját településükön példamutató módon végezték hagyományőrző tevékenységüket, mint Balázsi József, Érsemjén polgármestere, Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere, Gellért Gyula, bihardiószegi református lelkipásztor, Flóris János, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány alapító elnöke Isaszegről, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános.
Természetesen ezt az eredményt csak közösen tudtuk elérni. Ezért szeretném most megköszönni minden társamnak önzetlen, odaadó tevékenységét.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kárpát-medencét átfogó Magyar Szórvány Napja
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagszervezeteinek képviselői arról számoltak be a szórványszakbizottság tegnapi ülésén, hogy mindenütt készülnek a november 15-ei eseményekre, így egy átfogó rendezvénysorozat valósul meg a Magyar Szórvány Napján. A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napjára időzített rendezvény az RMDSZ javaslatára idéntől az egész Kárpát-medencére kiterjed.
A Máért tegnapi, Budapesten megtartott gyűlésén az RMDSZ részéről Winkler Gyula európai parlamenti képviselő tájékoztatta a résztvevőket a Magyar Szórvány Napjának erdélyi eseményeiről. Elmondta: harmadik alkalommal ünneplik Erdélyben a Magyar Szórvány Napját, a központi rendezvénynek idén Nagyenyed lesz a házigazdája, a kulturális programok mellett oktatással foglalkozó szórványkonferenciára is sor kerül, ahol megvitatják és kiértékelik az RMDSZ két sikeres szórványprogramját: a Szórvány–Székelyföld együttműködést és a Fogadj örökbe egy műemléket programot. Továbbá november 16-án és 17-én is tartanak szórványnapi ünnepségeket, így többek között Beszterce, Fehér, Szeben, Brassó, Hunyad, Temes, Arad megyében ünneplik meg a Magyar Szórvány Napját.
A Máért szórványszakbizottságának napirendjén szerepelt a nagyvárosi szórvány kérdésköre is, amelynek előadója Bodó Barna, a szórványszakbizottság társelnöke volt. A téma kapcsán Winkler Gyula tájékoztatta a résztvevőket, hogy az RMDSZ kiemelt fontossággal kezeli a szórványkérdést, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársainak kutatásaira építve, közösen dolgoznak ki cselekvési tervet, amely választ tud adni a 21. századi kihívásokra a nagyvárosi környezetben élő magyarok számára.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő díjazottjai
Október 12-én ötödik alkalommal tartották meg Újszentesen az Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőt, felkészítős–I–VIII. osztályos kisdiákok részvételével.
A Nyugati Jelen hasábjain megjelent tudósításban csak a négy kategória (I–II., III–IV., V–VI. és VII–VIII. osztályosok) győzteseinek és a díjazott Temes megyei versenyzők nevét közöltük, a szervezőktől kapott hiányos információk alapján.
Az Újszentesi Népdalvetélkedő díjazottjainak kiegészített listája:
Előkészítő– I– II. osztályosok: 1. Bartalis Hajnalka és Halmágyi Áron. 2. Daragics Bella és Gáspár Henrietta. 3. Szabó Vivien és Geréb Boglárka Kinga.
III–IV. osztályosok: 1. Puskás Panna. 2. Fazakas Andrea és Karácsony Árpád Dániel. 3. Mike Nóra. Stan Lilla Aliz dícséretben részesült (nem harmadik díjban).
V–VI. osztályosok: 1. Gorzó Boglárka. 2. Szabó Boglárka és Szabó Abigél. 3. Csizmár Bernadett.
VII–VIII. osztályosok: 1. Borbath Szilveszter. 2. Erőss Réka. 3. Fazakas Hunor és Balázs-Bécsi Eszter.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

„Számomra különösen fontos az eszmeiség, amit Kós Károly képviselt”
Szerdán este (lapzárta után) ökumenikus keretek között leplezték le a temesvári evangélikus-lutheránus templomban, a 130 éve született építész, író és politikus keresztelésének a helyszínén a Kós Károlyt ábrázoló domborművet.
Az esemény díszvendége volt Markó Béla RMDSZ-szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, aki szerdán délután a Magyar Házban tartott sajtótájékoztatót Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő társaságában. A sajtótájékoztatón szó esett a magyar nemzeti ünnep, október 23-a jelentőségéről és temesvári vonatkozásairól, a 130 esztendeje született Kós Károly temesvári kötődéseiről és a transzszilvanizmus eszméjéről, valamint aktuálpolitikai kérdésekről.
Markó Béla RMDSZ-szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke a Nyugati Jelennek az alábbiakat nyilatkozta temesvári látogatása céljáról: „Erdélyi értelmiségiként vagyok itt Temesváron, akinek fontos a Kós Károly emléktábla leleplezése. Számomra különösen fontos az az eszmeiség, amit Kós Károly képviselt Erdélyben a két világháború között és azután is. A Kós Károly Akadémia Alapítvány, amelynek elnöke vagyok, az RMDSZ politikai alapítványa, amely egy eszmeiséget kíván képviselni, illetve a politikai utánpótlás neveléséhez akarunk hozzájárulni. Az Alapítvány nem kizárólag azért jött létre, hogy Kós Károly emlékének az ápolásával foglalkozzunk. Kós Károly eszmeiségét viszont vállaljuk, ezért is választottunk ezt a nevet, és azt gondolom, ha már a Kós Károly nevét viseli ez az Alapítvány, akkor közvetlenül is hozzá kell járuljunk a Kós Károly-kultusz fönntartásához!”
Markó Béla az aktuálpolitikai kérdésekre is kitért nyilatkozatában: „A regionalizálási terv, amelynek megvalósulása nagyon rossz lett volna nekünk, nem halt el, de halasztódni látszik, és aki időt nyer, életet nyer!
Ha hagyományos történelmi régiókat hoznak létre, akkor is vitatható lett volna, hogy kell-e még egy közigazgatási szint, még több bürokrácia, de így nagyon rossz lett volna nekünk ez a regionalizálási tervezet.
Most napirendre került a decentralizációs törvénytervezet, amelyet úgy tűnik, nagyon hamar el akarnak fogadtatni, és ez nekünk nagyon jó, mert a kormánynak alárendelt intézményekből, ha nem is eleget, de sokat átvinne a megyei tanácsokhoz, esetleg a helyi tanácsokhoz. A magyar közösség választott képviselői ellenőrizhetnék ezeket az intézményeket. Mi pontosan ezt akarjuk, minél több erőt és minél több hatáskört a választott vezetőink által! A keddi egyeztetés során Dragnea miniszter a mi javaslatainkat is meghallgatta, jól viszonyult hozzájuk. Úgy tűnik, hogy rendben lesznek a dolgok, de azért ne igyunk előre a medve bőrére!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Budapest és Szeged után, Kós Károly-dombormű Temesváron is
„Eljött az ideje, hogy Kós Károlyt a maga súlyával és jelentőségével tegyük mindennapi életünk részévé”
Október 23-a estéjén, a magyar nemzeti ünnep tiszteletére, ökumenikus igeliturgia keretében Kós Károly-emléktáblát avattak a temesvári evangélikus-lutheránus templomban, a 130 éve született építész, író és politikus keresztelésének a helyszínén.
Az avatóünnepségen részt vett, és beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Szekernyés János helytörténész, valamint Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, a Kós Károly-dombormű Munkácsy-díjas alkotója. A rendezvényen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, a megyei RMDSZ-szervezet elnökségének tagjai, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum tanárai és diákjai, egyházi és közéleti személyiségek, az evangélikus gyülekezet tagjai.
Az ünnepi rendezvény résztvevőit köszöntötte, és bevezető imádságot mondott Kovács Zsombor evangélikus lelkész, az ökumenikus igeliturgia során a Szentírásból felolvasott Szilvágyi Zsolt római katolikus plébános, Kovács Zsombor evangélikus lelkész és Boros Róbert baptista lelkipásztor.
Az avatóünnepséget Fazakas Csaba ref. esperes, az RMDSZ művelődési alelnökének köszöntője vezette be, aki Kós Károlyt idézve „kiáltó szó”-nak nevezte az emléktábla-avatást, az emlékjel állítást az utókor számára. „Örvendek, hogy ilyen sokan meghallották ezt a mai „kiáltó szót”!” – mondta az RMDSZ művelődési alelnöke.
A 130 esztendeje Temesváron született Kós Károly – az „egyik legkiemelkedőbb, legsokrétűbb és legegyetemesebb tehetség, közéleti és politikai személyiség, az építőművészet, a szépliteratúra és a képzőművészet kiváltságos alkotó egyénisége, az egyetemes és az erdélyi magyar művelődés szellemóriása” – életművét Szekernyés János helytörténész méltatta, aki részletesen felidézte Kós Károly Temesvárról szóló visszaemlékezéseit és tevékenységének bánsági vonatkozásait.
Következett a nagy pillanat: Gyarmathy Gyöngyi Munkácsy-díjas képzőművész Kós Károly-domborművét Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő leplezték le, majd Molnos András Csaba temesvári színművész elszavalta Kányádi Sándor Kós Károly arcképe alá című versét.
A szatmárnémeti születésű, jelenleg Budapesten élő művésznőnek elsőként Markó Béla gratulált a „gyönyörű domborműhez”, amely méltó helyére került ebben a temesvári evangélikus-lutheránus templomban. „130 esztendő telt el Kós Károly születése óta – mondta Markó Béla –, azt kívánom, hogy újabb 130 év elteltével ugyanitt álljon ez a dombormű, és ugyanezen a nyelven emlékezzenek majd az akkoriak a Kós Károly születése óta eltelt 260 esztendőre.” Az emléktábla-avatással kapcsolatban, ünnepi beszédében két kérdésre kereste a választ a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke: miért Kós Károly és miért éppen október 23-án? „Miért éppen az idén gondoltuk úgy mindannyian Erdélyben, hogy ezt az évet Bethlen Gábor évének és Kós Károly évének tekintjük? Azért, mert akár Bethlen Gáborra, akár Kós Károlyra gondolok, itt az ideje, hogy azt az üzenetet, amelyet ők egész életművükkel megfogalmaztak és nekünk továbbítottak, megszívleljük. Itt az ideje, hogy Kós Károlyt a maga súlyával és jelentőségével tegyük mindennapi életünk részévé” – mondta Markó Béla.
„Van-e fontosabb üzenete a mélyen erdélyi, mélyen kalotaszegi, mélyen magyar Kós Károlynak, mint az az erdélyiség, amelynek szerves része Temesvár szelleme, Brassó vagy Szeben szelleme, és amely erdélyiség azt jelenti, hogy a különböző nyelveknek, a különböző kultúráknak itt egymás mellett helyük van, és olyan erdélyi életet kell teremteni, ahol ezek a nyelvek, kultúrák, nemzetek, etnikumok természetes módon és egyenlőséget élvezve munkálhatják ki egymás mellett a jövendőjüket.” A Kós Károlyi üzenet, hogy nekünk vállalnunk kell Erdélyt, ott van a Kiáltó Szóban, amit egy olyan történelmi pillanatba fogalmazott meg Kós, amikor az erdélyi magyar közösség teljes tanácstalanságban volt. „Elég a tétlenségből a csalódottságból – bár joggal vagyunk csalódottak –, elég a kiábrándultságból, a tétlen álmodozásból, talpra kell állni, tudomásul kell venni a valóságot, dolgozni kell, és küzdeni kell. Vállalni kell a helyzetünket, és úgy küzdeni a megváltoztatásáért, hogy ez a javunkra legyen. Fontos történelmi pillanatban olyan üzenetet fogalmazott meg Kós Károly, amely üzenet ma is érvényes minden Romániában, Erdélyben élő magyar számára!” – mondta Markó Béla, aki hangsúlyozta: Kós Károly nem csak megírta a Kiáltó Szót, hanem ennek értelmében cselekedett, a hírnév, a biztos budapesti építész egzisztencia helyett Erdélyt választotta. Sztánát, egy kis kalotaszegi falut választotta, és sanyarú körülmények között ott élt le több mint két évtizedet, és ott alkotott nagyot ilyen körülmények között. „Kós Károly látszólag a nehezebb utat választotta, de meggyőződésem hogy csak így lehetett megalkotni azt az életművet, amelyet ő mindannyiunk számára megalkotott és ennek a legfontosabb része továbbra is maga ez az élet, amely példa mindannyiunk számára. Nagyon nehéz történelmi pillanatban tette ezt Kós Károly, sokkal nehezebb történelmi pillanatban, mint amilyenben mi ma vagyunk, és akkor joggal mondom, hogy nincsen jogunk tétlenkedni, hogy elkeseredjünk, magunkba roskadjunk, kötelességünk azt az utat folytatni, amelyet Kós Károly és az ő kortársai mindannyiunk számára megmutattak, kijelöltek” – mondta Markó Béla. „Miért éppen ma, október 23-án avatjuk fel Kós Károly temesvári emléktábláját? Október 23-a a magyar szabadság ünnepe. A szabadságért sokféleképpen meg lehet harcolni, és ahogyan Kós Károly végigharcolta az életét, az is a mi szabadságunkért folytatott küzdelem volt” – zárta ünnepi gondolatait az RMDSZ szenátora.
Befejezésül rövid beszédet mondott Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, aki meghatottan emlékezett vissza Kós Károllyal való személyes találkozására 1976-ban. „Életem egyik legszebb ajándéka volt ez a találkozás, amely megérintett és inspirált” – mondta a művész, akinek Kós Károly személyiségét és zsenialitását kifejező rendkívül sikeres domborművét 1983-1984-ben három helyen is elhelyezték: a budapesti Wekerletelepen, a jelenlegi Kós Károly téren, a Magyar Építőművészek Szövetsége Székházában és Szegeden, a Dóm téri Pantheonban. A temesvári dombormű ugyanennek az alkotásnak a negyedik példánya.
Az avató ünnepséggel egybekötött ökumenikus igeliturgia áldással és nemzeti imánk eléneklésével fejeződött be. Az ökumenikus rendezvény során W. A. Mozart-, J. S. Bach-, C. Frank-, M. Durufle-, G. Bizet- és J. Pechelbel-műveket orgonán játszott Szeidert Klaudia, szólókat énekelt Szlahotka Mónika, a Banatul Filharmónia énekese. A temesvári Kós Károly-emléktáblaállításra a Temes Megyei RMDSZ és a Bánsági Közösségért Egyesület kezdeményezésére, a Magyar Művészeti Akadémia és a Communitas Alapítvány támogatásával került sor.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Ökumenikus istentisztelet az épülő Új Ezredév templomban
Épül a bánsági magyar közösség Trianon utáni legnagyobb beruházása!
Ökumenikus istentiszteletet tartottak október 29-én délután az épülő Új Ezredév Református Központ imatermében.
Örvendetes hír, hogy október eleje óta folytatódik a Református Központ építése, a munkatelepi körülmények között az imaterem is csak egy fából készült lépcsőn közelíthető meg. A Makovecz Imre tervei alapján épülő Új Ezredév Református Központ F épülete az Európai Unió HU–RO 1101/165/ 1.2.3. számot viselő, Vallási útvonalak Csongrád és Temes megyében című pályázata keretében valósul meg, 362,5 ezer eurós költséggel. A közösségek közötti kapcsolatok erősítését célzó ökumenikus rendezvénysorozat is a fenti pályázat része.
A kedd délutáni ökumenikus rendezvény vendégei a gyárvárosi római katolikus hívek voltak, ft. Kapor János plébános vezetésével. Az ökumenikus istentisztelet keretében igét hirdetett ft. Kapor János, majd bemutatta a jelenlevőknek az 1726-ban létrehozott gyárvárosi római katolikus egyházközség, illetve a 112 esztendeje felszentelt Millenniumi templom felépítésének történetét. A XIX. század végén a tízezres lélekszámúra duzzadt gyárvárosi egyházközség a város akkori „legmonumentálisabb épülete”, a Millenniumi templom felépítésére vállalkozott. Ft. Kapor János a gyárvárosi plébánia birtokában levő, régi könyvekből, dokumentumokból, fotókból, kegytárgyakból, zászlókból, stb. összeállított, rendkívül érdekes kiállítást is bemutatta a református gyülekezetnek
Az Új Ezredév gyülekezet templomépítő lelkipásztora, Gazda István a Nyugati Jelennek elmondta: száz esztendővel a Millenniumi templom felszentelése után, a gyárvárosi református gyülekezet felvállalta az Új Ezredév Református Központ, a Trianon utáni legnagyobb magyar beruházás megvalósítását! Az évek óta stagnáló építkezés folytatására a Vallási útvonalak Csongrád és Temes megyében című EU-s pályázat keretében nyílt lehetőség. A hónapokig tartó előkészületek után idén októberben elkezdődött az F ökumenikus épület építése, 410 négyzetméteres beépített területtel. Az F épület földszintjén – amely a már elkészült E épület párja – kap helyet a 113 ülőhelyes, 103 négyzetméter nagyságú terem, mely istentiszteletek, konferenciák vagy más közösségi rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. Ugyanitt helyezkedik el az irodahelyiség is, mellette kis raktárral. Az emeleten öt vendégszoba lesz, előszobával és fürdőszobával, a tetőtérben egy 65 négyzetméteres terem létesül, időszakos ökumenikus kiállítások számára. Az épületben kisméretű hangversenyterem is helyet kap, illetve az alagsorban is hasznosítható tereket alakítanak ki. „Az európai uniós pályázat lebonyolításának határideje 2014. június 30. – mondta Gazda István lelkipásztor. – A kivitelezést végző vállalat vezetői a legkomolyabban álltak hozzá a munkához, és mindent megtesznek az általunk is felvállalt júniusi határidő betartása érdekében.
Az Új Ezredév gyülekezet templomépítő lelkipásztora arra hívta fel a bánsági magyar közösség figyelmét, hogy téglajegyek megvásárlásával támogathatják a Makovecz Imre tervei alapján épülő monumentális Református Központ felépítését. „10, 50, 100 és 500 lej értékű téglajegyeket bocsátottunk ki, erre a bevételi forrásra azért van szükségünk, hogy a banki kamatokat és a menet közben felmerülő egyéb járulékos költségeket fedezni tudjuk” – mondta Gazda István. „Az Új Ezredév Református Központ lehet a korunk követelményeinek megfelelő új Magyar Ház, a temesvári és a bánsági magyarság büszkesége!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Felmérés: ilyenek a mai erdélyi magyar fiatalok

Mennyi hazai termőföld kerül külföldiekhez?
A Székelyföldet kevéssé fenyegeti a termőterületek külföldi kézbe kerülésének a veszélye, mivel nemigen alkalmasak nagyüzemi művelésre, a befektetők a magyarlakta vidékek közül inkább a Bánságra és a Partiumra koncentrálnak. Érdeklődésük érthető, mert a romániai árak jóval alacsonyabbak az európainál.
Annak hatására, hogy 2014. január 1-től külföldi magánszemélyek is vásárolhatnak termőföldet Romániában, azon, jellemzően síkvidéki megyékben, ahol intenzív mezőgazdasági termelés folyik, egyre több termőföld tulajdonos mondja fel a bérleti szerződéseket, arra számítva, hogy jövőre jó pénzért értékesítheti majd a területeit. „Emberek járják a falvakat, azt híresztelve, hogy jövőre eurómilliomos lehet mindenki, aki eladja a földjét. Sokan elhiszik ezt, s arra gondolnak, jobb, ha nincs bérbe adva a föld, mert jönnek a külföldi vásárlók, s robbanni fognak az árak” – nyilatkozta egy mezőgazdasági nagyvállalkozó az Agrointel szakportálnak.
A nagybirtok a kelendő
Ingatlanszakértők szerint ezek hiú remények, a külföldiek ugyanis főleg a nagybirtokosokat fogják megkörnyékezni. Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligájának elnöke szerint a jelenség nagy veszélyeket rejt magában. A bérbe vett földeken dolgozó mezőgazdasági vállalkozások munka nélkül maradnak, jelentős területek parlagon fognak maradni, a tulajdonosok pedig elesnek a bérleti díjból származó bevételektől.
A haszonélvezők az üzérek lesznek, akik bagóért, 4-5 évnyi bérleti díjat kitevő összegekért fogják felvásárolni a termőföldeket a kiszolgáltatott helyzetbe került tulajdonosoktól. „Harcolunk azért, hogy ez ne történhessen meg. Tudomásom van az üzérek manővereiről, folyamatosan mondom a gazdáknak, hogy össze kell tartsunk, nem engedhetjük meg, hogy aláássák a hazai mezőgazdaságot” – mondja Laurenţiu Baciu.
Tulajdonképpen élelmiszerhiány van
Az alapvető gond nem az, ha külföldiek kezébe kerülnek a termőterületek, ugyanakkora baj, ha hazai nagyvállalkozók vásárolják fel azokat a kistermelőktől, véli Szőcs-Boruss Attila, az Ecoruralis Egyesület vezetője. „A kis parcellák egyesítése révén csökken a biodiverzitás, a kistermelők mozgásterülete pedig beszűkül, nincs helyük a piacon. A mezőgazdasági nagyvállalkozók miatt Romániában tulajdonképpen élelmiszerhiány van, az idehaza megtermelt növényeket exportálják, külföldön feldolgozzák, a késztermékeket pedig visszahozzák” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szőcs-Boruss Attila.
„Tiszta bohóckodás”
Hasonló véleményen van Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke. „A mi érdekünk az, hogy a termőföldek a helyi közösségek tulajdonában maradjanak. A kisgazdák tevékenységének tájfenntartó jellege van, a tevékenységük környezetkímélő, amit az államnak anyagilag honorálnia kellene. Az új földtörvény tiszta bohóckodás. Azt kellene megszüntetni, hogy vállalkozások felső határ nélkül vásárolhassanak termőterületeket” – mondja Sebestyén Csaba. Az RMGE elnöke szerint a földek felvásárlása inkább a Bánságra és a Partiumra jellemző, a Székelyföldön a termőterületek kevéssé alkalmasak nagyüzemi művelésre.
Kelemen Attila RMDSZ-es képviselő, a mezőgazdasági szakbizottság alelnöke szerint reális a veszélye annak, hogy a hazai termőföld jelentős hányada külföldi kézbe kerüljön, lévén, hogy ára sokkal alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. A földvásárlás liberalizációját szorgalmazók azzal érvelnek, hogy a kisbirtokok nem versenyképesek, ám ez a honatya szerint álprobléma. „Elbeszélünk a lényeg mellett. A kistermelők nem akarnak versenyképesek lenni, nem áll szándékukban exportálni. Ők decens módon meg akarnak élni a családjukkal a gazdálkodásból, ami lehetséges” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Kelemen Attila.
Érdeklődnek a befektetési alapok
A Mezőgazdasági Minisztérium kimutatásai szerint jelenleg Romániában 900 ezer kisgazdának van maximum 5 hektár termőföldje, míg további 142 ezren kevesebb mint 10 hektárt művelnek meg. Ezer hektárt meghaladó birtokkal 864 cég és 20 magánszemély rendelkezik, ezek összterülete mintegy 1,75 millió hektár. A hazai termőföldek jelentős gazdasági potenciálját bizonyítja, hogy egyre több külföldi befektetési alap vásárol Romániában.
A Ziarul Financiar gazdasági napilap adatai szerint tíz befektetési alap 86 ezer hektáron gazdálkodik Romániában, ami a teljes termőterületnek hozzávetőleg 1 százaléka. A német Agrarius és Germanagrar 3.200, illetve 8.000 hektárt birtokol Temes megyében, az olasz Generali szintén Temesben vásárolt fel 4.600 hektárt, a dán Agriinvest 11.300 hektárt Krassó-Szörényben, az Agrar Investnek pedig Kolozsban van 7.700 hektárja. A befektetési alapok azzal is számolnak, hogy Romániában 2.400 euró egy hektár termőföld átlagára, ami középtávon valószínűleg jelentősen emelkedni fog, figyelembe véve, hogy Szlovákiában egy hektár 4.000 eurót ér, Nyugat-Európában pedig több mint 10 ezret.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Borboly: a kormány rég megoldhatta volna a székelyzászló-ügyet
„A helyi szimbólumok, zászlók ügyét a kormány rendezhetné határozattal akármelyik heti ülésén, ha lenne erre bátorsága, ám inkább névtelen vagy nevüket vállaló feljelentők, provokáló megélhetési civilszervezetek, a prefektusok, igazságszolgáltatási szervek vagy a rendőrség mögé bújik” – jelentette ki csütörtökön Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke a székely zászló ügyében tett feljelentések kapcsán tartott sajtótájékoztatót. A Csíkszeredai Bíróság aznapi döntését nem kommentálta, mint mondta, megvárja az ítélet indoklását.
„ A gond az, hogy kormány nem elég bátor annak kimondására: az Európai Unióban használhatnak helyi szimbólumok, de Romániában nem! Felkérem, hozzon egyértelmű, világos rendeletet: vagy engedélyezze, vagy tiltsa be a helyi zászlók közintézményekben való használatát, ahhoz hasonlóan, mint ahogyan korábban sikerült rendezni törvénnyel a kétnyelvű feliratok kérdését is” – mondta Borboly Csaba, aki szerint a helyi szimbólumok betiltása nagyon rossz fényt vetne az országra, ráadásul precedenst teremtene olyan országok számára, amelyekben román ajkú kisebbség él.
A helyzetet a megyeelnök szerint a kormánynak az RMDSZ-szel együttműködve kell megoldania. A politikus felháborítónak nevezte, hogy munkájukat tisztességesen végző embereket meghurcolnak. „Sokuknak ez az első büntetőügyük, ezek az emberek nem bűnözők, csak azt tették, amit Románia más megyéiben is tettek: kitették a helyi szimbólumot, , hiszen Románia más vidékein is használnak helyi szimbólumokat, így Gorj, Temes, Kolozs, Máramaros, Fehér megyében és Târgu Jiu városban” – fogalmazott Borboly.
A sorozatos feljelentőről, Ilie Șandruról a megyeelnök közölte: nem tesz feljelentést a maroshévízi nyugalmazott tanár ellen hamis vádaskodásért, rágalmazásért, mert nem akarja, hogy a feljelentő és családja végigmenjen hasonló procedúrákon, mint ő. Az elöljáró szerint Ilie Șandru nincs tudatában annak, mekkora károkat okoz támadásaival: rontja a közhangulatot, és veszélyes precedenst teremt például a szerbiai vagy ukrajnai román kisebbség számára.
„A romániai közvéleménynek meg kell értenie: a helyi szimbólumok használata európai gyakorlat, sőt Románia más megyéiben is használnak helyi szimbólumokat. Ráadásul egy 2013. márciusi felmérés szerint a Hargita megyei román ajkúak többségét nem zavarja a székely zászló, sőt több mint egyharmaduk jónak vagy elfogadhatónak tartja a székely zászló hivatalos megyezászlóvá tételét” – szögezte le.
Borboly Csaba megköszönte az RMDSZ által létrehozott Mikó Imre Jogsegélyszolgálatnak, hogy felvállalta az ügyet, és biztosította a védőügyvédet. A megyeelnök végül kijelentette: Hargita megyében nyugalom van, nincsenek politikai cirkuszok, összefogás van minden szinten, a magyarok és románok között is, például idén a megyei tanács kezdeményezésére megalakult a Görgény–Kelemen Közösségi Fejlesztési Társulás, amely az északi térség településeinek fejlesztésének céljával hoztak létre, valamint magyar–román jó együttélési kódex készül.
maszol/MTI

Egyre jobbak a Temes és Hargita megye közötti testvériskolai kapcsolatok
Rendkívül jó testvériskolai kapcsolatokról számolt be csütörtökön Hargita Megye Tanácsa a Temes megyei iskolákkal kapcsolatban.
Hargita Megye Tanácsa az Összetartozunk közösségépítő program keretében évek óta szorgalmazza a Temes és Hargita megyei oktatási intézmények közötti kapcsolatok kialakítását és elmélyítését.
Az udvarhelyszéki iskolák és Temes megyei magyar tannyelvű oktatási intézmények között tíz testvérkapcsolat alakult ki, éspedig: a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceummal, a lugosi 5-ös Számú Általános Iskola a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskolával, az igazfalvi általános iskola a nagygalambfalvi általános iskolával, az újszentesi általános iskola a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskolával, az óteleki általános iskola a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolával, a végvári áItalános iskola a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolával, a nagyszentmiklósi általános iskola a homoródalmási Dávid Ferenc Általános Iskolával, a zsombolyai általános iskola a máréfalvi Nyírő József Általános Iskolával, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziummal, valamint a temesvári óvodák magyar csoportjai a székelyudvarhelyi Napsugár Óvoda és a Villanytelep utcai óvoda csoportjaival. A Temes megye és Hargita megye magyar tannyelvű oktatási intézményei közötti együttműködési megállapodás megkötésére 2011. május 21-én került sor Székelyudvarhelyen, ezek a kapcsolatok azóta is léteznek, sőt, egyre szorosabbak.
A végvári általános iskola és a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola az elmúlt két évben aktívan bekapcsolódott egymás rendezvényeibe: hagyományőrző néptánctáborban, Móra-napokon vettek részt, kulturális műsort adtak elő, és több közös kirándulást szerveztek. A temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum küldöttsége 2012 márciusában látogatott el a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceumba, amit május folyamán viszonoztak. Idén áprilisban a székelyudvarhelyiek látogattak a Bánságba, június folyamán a Gerhardinum diákjai látogattak Székelyudvarhelyre. 2012 nyarán 14 óteleki tanuló és 2 tanerő utazott Varságra, az elszállásolás családoknál történt. Kirándulást tettek a Gyilkos-tóhoz, a Békás-szoroshoz, valamint részt vettek a Málnafesztiválon. 2011-ben a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskola képviselői jelen voltak az Újszentesi Napokon. Az év végén az újszentesiek sítáborban vettek részt Siménfalván. A zsombolyai általános iskola és a máréfalvi Nyírő József Általános Iskola között több közös tevékenységet is szerveztek az elmúlt időszakban. Ugyancsak a testvérkapcsolatoknak köszönhetően 2011 tavaszán négy, 2012 tavaszán pedig két temesvári óvónő vett részt a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Szakmai Képzésén.
A Hargita Megye Tanácsa által kezdeményezett Összetartozunk program egyik fontos hozadékának tekinthetjük a kiépült testvériskolai kapcsolatokat, hisz a diákkorban kialakult ismeretségek és barátságok tovább mélyülhetnek, élő kötelékeket alakítva ki a szórványban és a tömbben élők között. A megyei tanács a jövőre nézve is támogatja a testvériskolai kapcsolatok fenntartását, és újabb partnerségek kialakítására törekszik a jó példák mentén.
maszol/MTI

RMDSZ: Székelyföld az erdélyi magyar szórvány belső anyaországa lehet
Az RMDSZ Nagyenyeden, a szórványnapi főrendezvényén mutatja be azt a kiadványát, amely a 2009-ben indult Székelyföld – szórvány partnerség eddigi eredményeit összesíti.
Székelyföld az erdélyi magyar szórvány belső anyaországa lehet – jelentette ki az MTI-nek Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) társadalomszervezési főtitkár- helyettese a pénteki Magyar Szórvány Napja alkalmából tartandó rendezvények kapcsán.
Az RMDSZ Nagyenyeden, a szórványnapi főrendezvényén mutatja be azt a kiadványát, amely a 2009-ben indult Székelyföld – szórvány partnerség eddigi eredményeit összesíti. Amint a füzetből kiderül, a magyar többségű Kovászna és Hargita megye önkormányzatai az elmúlt négy évben megannyi olyan eseményt támogattak, amelyek a szórványban élő magyar közösségek önazonosságának a megőrzését segítik elő.
Székely István elmondta, a székelyföldi megyék önkormányzati vezetői megértették, hogy a Székelyföld megerősítésére irányuló politikai erőfeszítések akkor lesznek hitelesek és elfogadottak, ha Székelyföld a szórvánnyal kapcsolatban is többletfeladatokat vállal. „A belső anyaország fogalma volt a kulcsszó, amellyel meg lehetett nyerni az önkormányzati vezetőket a szórványprogramok támogatásának" – idézte fel Székely István. A főtitkárhelyettes hozzátette, a romániai törvények nem teszik lehetővé, hogy az önkormányzatok más önkormányzatok területén működő civil szervezeteket támogassanak, ezért az önkormányzatok „a nekik alárendelt kulturális szervezeteket utaztatásával" töltik be ezt a feladatukat. Székely István hozzátette, az RMDSZ az erdélyi magyarságnak azt a rétegét tekinti szórványnak, amelyik csak külső segítséggel tudja a nemzeti önazonosságát fenntartani, továbbadni. A főtitkárhelyettes elmondta, Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe szállítja a programokat.
November 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének évfordulóját az RMDSZ kongresszusa 2011-ben nyilvánította a Magyar Szórvány Napjává. Idéntől az egész Kárpát-medencében megünneplik a szórvány napját. MTI
Erdély.ma

Szórványainkról, veszélyeztetett anyanyelvünkről
Nem mondok újat, mindenki saját környezetében is érzi, hogy Erdélyben, a Partiumban is hatalmas etnikai, nyelvi változások következtek be az elmúlt évtizedek alatt. Ha valaki arra kíváncsi, mivé lett szép magyar nyelvünk az együttélésben az elmúlt tíz, húsz év alatt, elég, ha vasárnap délután bekapcsoljuk a kolozsvári rádió betelefonálós kívánságmuzsika adását. Lehangoló, ahogyan magyarjaink beszélnek.
Elsősorban Kolozsvár és környékének nyelvromlását tükrözi az adás. Állítólag Kodály még azt mondta valamikor a XIX. század végén, hogy a magyar nyelvterületen Kolozsváron beszélik a legszebben a magyar nyelvet. Vallomása pontosan így hangzik: „Hol beszélnek a legszebben a magyarok? Kolozsváron a piacon!” Sajnos elmúltak ezek az idők!
Egyszerűen elfelejtettünk egész mondatokban, szavainkra gondosan vigyázva, értelmesen beszélni. Hallgassuk csak! „Koolozsvári rágyo? Ínen vagyok Koolozsvárból, a Monosturból. És minden telhetö jot szeretnénk kivánkozni fiiamnak Feerinek, meenyemnek Rodicának és uunokámnál is Mirelához.” Érdemes azonban itt azt is megfigyelni, hogy a rádió vonzáskörzetében milyen nyelvi oázist jelentenek még a szilágysági, bihari, koltói, hosszúmezői betelefonálók. Kellemes hallani, ahogyan ízes belső szolnoki nyelvjárásban elhangzik: „keívánnak minden jaót és baoldogságot a liányomnak, az összes pujának és az egíssz családnak”.
Milyen jó, hogy él még és erősen tartja magát a Szilágyság, Bihar, Szatmár ízes magyar nyelve!
Önként vállalt asszimiláció
Kisebbségi életünk, értékeink általános leépülési folyamatainak évtizedek óta tanúi vagyunk. Mindezek alapvetően befolyásolják nyelvünk állapotát is.
Elsőnek egy etnikai csoport létszáma és arányai fogynak el a regionális és helyi környezetben. Elkezdődik a számbeli leépülés. Sérül a csoport képviseleti jelenléte az országos döntéshozásban, érdekvédelemben, helyi önkormányzatban, elveszíti jelenlétét a gazdasági életben. Az elégtelen számú szavazat miatt a közösség képviselete kimarad a „helyi önvédelemből”. Ez számottevő közéleti érdeksérülést is okoz. Az etnikai csoportot a jogtalan politikai-hatalmi döntések nyomán is sorozatos sértések és sérülések érik. Leépülnek intézményei, nem jut hozzá anyanyelvi értékeihez, oktatáshoz, kultúrához, nyelvhasználathoz, nyelvi nyilvánossághoz. Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan a kiscsoport önfeladással, többségi értékátvétellel védekezik. Bekövetkezik a döntően többségi intézmény-, média-, értékfogyasztása, majd a kultúravesztés. Felerősödik az anyanyelvi igénytelenség, nyelvromlás, nyelvcsere, az oktatásról és az endogám párválasztásról való lemondás.
Bekövetkezik a belső lemondás, önként vállalt asszimiláció, az anyanyelvi családnak mint utolsó végvárnak a feladása társul ehhez.
Térvesztés, nyelvromlás, asszimiláció a nagyvárosokban
Tudomásul kell vennünk, hogy az erdélyi-partiumi magyarság küzdelmeinek legnagyobb hadszíntere a nagyváros lett. A térvesztés, nyelvromlás, asszimiláció legszomorúbb helyszínei ezek. Évtizedek óta közismert szlogen, hogy a nagyváros az erdélyi magyarság legnagyobb temetője. Itt sérült leginkább a kisebbségi csoport nyelvi önbizalma és otthonérzete. Elsősorban itt kerültek nehéz helyzetbe a nemrég még döntően többnyelvű, elsősorban magyar jellegű erdélyi városok polgárai. Itt a Trianontól kezdődő ingadozások után néhány évtized alatt tervezett betelepítés, nagy mesterséges etnikai arányváltás, sőt erőszakos szórványosítás zajlott. Mesterségesen, politikailag és hatalmilag lenyomták a természetes nyelvhasználati szabályozásokat, régi nyelvi értékeket. A kétnyelvű, három-négy etnikumú erdélyi városokból csonkolt népességű és etnikai arcú, mesterségesen asszimilálásra kiszemelt városok lettek. Szomorú harcot vív a magyar nyelv értékéért, használatáért nemcsak Temesvár, Arad vagy Nagybánya, de már Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagyszalonta és Margitta is. Nyilvános térben még mindig nincsenek kellő arányú és méltányosan elkészített magyar feliratok egyetlen erdélyi városban sem. Eltűnőben van a „térnyelv”, a kisebbségi nyelv közhasznú, hivatali használata, értékelése, de még a szándék sincs meg ehhez. Sőt inkább a nyelvi megbélyegzések, folyamatos nyelvi sérelmek és sértések a gyakoriak. Az ortodoxia dominanciájának jegyében, városainkban tervezett „hagymakupolás honfoglalás” zajlik, térnyelvi agresszió, „manélészennyezés”, hangszórókon kihangosítva lakótelepek egészét zavarja a román ortodox pópák müezzin-zenéje, az egész lakónegyedeket stresszelő ortodox liturgiális „szluzsbaszennyezés”.
Azt is szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy erőteljes szórványosodás és ezzel nyelvi térvesztés zajlik nagyvárosaink külső övezeteiben, a magyar falvak környezetében is. Sajnos nemsokára teljesen elveszítjük erdélyi nagyvárosaink hajdani magyar föld- és tulajdongyűrűit. Hallatlan területpocsékolás zajlik, mivel jelentősen felértékelődött az építkezésekhez és befektetésekhez igencsak előnyös elhelyezkedésű, megőrzött vagy visszaszerzett magyar földtulajdon. Kialakult egy jelentős magyar falusi és városi őshonos réteg, amelynek tagjai örökség-megélhetési életformában őseik földjeiből, ingatlanaiból próbálnak (vagy kénytelenek) anyagilag talpon maradni, gyermekeiket elindítani. Ez pedig a térfeladás, értékvesztés és gazdasági elszórványosodás szomorú, gyászos formája. Világosan láthatjuk ezt szerte Erdélyben.
Azt is érzékelhetjük, hogy nagyvárosaink gyűrűjében, román és magyar falukörnyezetében is nagy népességmozgás, népességcsere zajlik, és átalakítja az évszázados településszerkezeteket. Ezzel többirányú szórványosodás is folyik! Magyarok jelentős számban eladják városi tömbházlakásaikat, házat vásárolnak és kitelepednek a városkörnyéki román falvakba is. Hasonlóképpen románok költöznek magyar falvakba. Egy számottevő magyarországi román kitelepedés is folyik a teljes román–magyar határsávban, Battonya, Biharpüspöki, Berettyóújfalu, sőt, Debrecen térségében. Több helyen már román óvodai és iskolai csoportok is indultak a szükségletek kielégítésére.
És közben a nagyvárosi lakótelepi létben a magyar közösségek, csoportok életét az elmagányosodás, szociális hátrányok, munkanélküliség, a gyermekek elszigetelődése, a galerik hatására „lakótelepi gyermekekké” (băiat de cartierré) süllyedése, a magyar oktatás leépülése jellemzi. Részben ugyanez mondható el már Aradról, Temesvárról, Kolozsvárról, lassan Szatmárról, Nagyváradról, újabban pedig Marosvásárhelyről, sőt Sepsiszentgyörgyről is, ahol a peremhelyzetben élők jelentős tömegei már más nyelvet beszélnek.
A lakótelepek uralkodó nyelve mindig az utca nyelve volt, az utca nyelve pedig szinte mindig a többség nyelve. Ezeken a településeken a kisebbségi magyarság és nyelve kiszorult a hatalmi szférából, a hivatali életből, a mindennapi hatalmi-adminisztratív kommunikációból és mesterségesen bélyegzett lett.
A városokban az önértékelés és a nyelvi helyzet tekintetében észlelhetők tehát a legnagyobb gondok. A hatalomnak nem kell a kisebbség mássága. A történelmi utcaneveket átkeresztelték, a magyar személyneveket lefordították vagy törölték; az utcanevek kétnyelvűsége is többnyire tükörfordításokban nyilvánult meg. A többségiek nyolcvan év alatt annyit sem tanultak meg a kisebbség nyelvén, hogy nevüket, nevünket felismerhetően kiejtsék, megkülönböztessék a családnevet a személynévtől. A hatalomnak sikerült megteremtenie és a kisebbségbe sulykolnia a másság méltósága helyett a másság szégyene megalázó érzetét.
„Nettmagyarság”
Azt is megtapasztalhatjuk, hogy az anyanyelv értéke a vegyes és átmeneti területek mellett a halmozottan hátrányos nyelvi régiókban élő magyar gyermektársadalom körében van a legmélyebben. Ott, ahol nincs mód a közös anyanyelvi kultúrájú kortársközösségek, szomszédsági csoportok, utcai, játszótéri vagy szabadidős galerik kialakulására, egyszóval a legszélesebb nyelvi megnyilvánulásra, nyilvánosságra. Jól megfigyelhetjük, hogy vegyes területeken, különösen városokban, lakótelepeken már alig maradt meg anyanyelvi közegben a játszótér, a játékok, a kiszámolók, a gyermekkommunikációk nyelve. (Kallós Zoltán hívta fel a figyelmünket egy alkalommal, amikor Csángóföldön jártunk együtt: „figyeld meg, hogy az utcán milyen nyelven játszanak a gyermekek. Ez mutatja a falu, a település domináns nyelvét.”)
Több figyelmet és alaposabb kutatást érdemel az is, hogy (a sziget- és átmeneti területeken is) mi vezetett el a felgyorsuló időskori nyelvromláshoz, a nyelvvédelmi önkontroll sérüléséhez, a nyelvi kényelem kialakulásának állapotához. Ne csodálkozzunk ezen! Az idősödő rétegnél ugyanis a hosszú évtizedek óta tartó együttélések mentén megjelentek a „nyelvi megfáradás” jelei, és rájuk egyre nagyobb hatással van a többségi nyelv és szókészlet, nyelvi szerkezetek hosszú ideje tartó begyakorlása, a többségi fogalomkészletek berögzülő makacs agresszivitása.
Joggal haragszunk az egész nap számítógép mellett ülő gyermekeinkre, unokáinkra. De azt is érzékelhetjük ugyanakkor, hogy a mai fiatalság jelentős rétegének, amely a divatos magyar kábelmédiumokon és a magyar nettkultúrán, magyar közösségi oldalakon szocializálódott, bizonyos fokig jobb a magyar nyelvismereti szintje, mint idős nagyszüleiknek, szüleiknek. Nagyon fontos számolnunk azzal is, hogy a virtuális magyar közösségek kialakulása jelentős nyelvi tereket, kapcsolatokat hoz, hozhat létre, amiről a továbbiakban komolyan beszélni kell. A nettmagyarság a világhálón keresztül ma már teljesen átszövi a világot, és jelentőségéről esetenként nagy elismeréssel kell szólni az ismeretszerzés, de a kapcsolatépítés, az ismerkedés, sőt, a párválasztás folyamataiban is. A magyar közösségi élmények hiányát ez a nettvilág sok esetben pótolja, segíti a párkapcsolatokat, de jó és rossz értelemben meg is változtatja az élő társasági-találkozási szokásokat. Több olyan szórványmagyar fiatalt ismerek, akiben mélyen él a vágy, hogy azonos etnikumhoz tartozó társra találjon. A mindennapi élettérben nem tudtak anyanyelvi kapcsolatokat kialakítani, de a virtuális, személytelen térben nem szégyellik identitásgátlásaikat, botlásaikat, nyelvi csonkaságukat, hibáikat, és könnyebben társra találnak.
A magyarsághoz tartozás „kifáradása”
Sajnos azonban vannak olyan magyar vagy volt magyar közösségek is, amelyek mély történelmi folyamatok eredőjeként, önként és csoportosan váltottak vagy váltanak identitást. E régiókban, közösségekben hiába él a magyar múlt emlékezete, a közös eredet tudata, hiába van meg az eredeti anyanyelvükön szolgálatot teljesítő egyház, ez már mind nem elég. A közösség lemondott a családban beszélt anyanyelvéről is.
A magyarsághoz tartozás „kifáradása”, szinte „unalma” miatt felszámolódik az oktatás, elnéptelenül a templom, leépül a nyelv és egy-két nemzedék élete alatt befejeződik a teljes nyelvváltás. Példa erre Krassó-Szörény és Temes megye jelentős számú falusi magyarsága, Hunyad megyében, az Érchegységben Verespatak, Gyulafehérvár mellett Borbánd volt magyarsága. Erdélyben és részben Kővár és Máramaros bányavidékein szomorúan készíthettünk jegyzéket azokról a településekről, ahol az aktív, az életvitelszerűen működő anyanyelvhasználat lényegében megszűnt (példa erre a Domokos melletti Erzsébetbánya katolikus és református közössége, Tőkés, Oláhlápos, Kohóvölgy). A magyar nyelv e helyeken már csak szakrális nyelvként maradt használatban. Él még a már említett magyar („sunt ungur”, „sunt catolic”) öndefiníció, mely többnyire már csak „magyar vallást” és eredet-identitást jelent.
Tudomásul kell vennünk tehát, hogy vannak olyan régiók, főleg a Bánságban, Krassó-Szörény, Fehér, Szeben és Hunyad megyékben, ahol már a falusi népesség körében is megjelent, sőt nemsokára be is fejeződik a teljes nyelvi asszimiláció. Hajdan színmagyar települések lakossága, amely még ma is őrzi a magyar történelmi egyházakhoz kötődő vallási identitását, nyelvileg már nem is egyes egyéneiben, hanem teljes tömegében szűnik meg magyarnak lenni. Egyre több az olyan mezőségi, dél-erdélyi helység is, ahol utolsó tanúkként, nem szórvány-, hanem foszlánymagyarként él néhány ember, nem ritkán egy-egy nagy történelmi értékű műemlék templom vagy rom árnyékában. Az ő elmúlásukkal lezárul egy hosszú történelmi folyamat, eltűnik jelenlétünk emberi emlékezete is.
Ahol pedig a tömbök és szigetek pereme körül felszámolódik a szórványgyűrűk védelme, ott lassan kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek maguk a szigetek, sőt a tömbök is. Beszűkül a nyelv mozgástere, a fiatalok párválasztási lehetősége, elsorvadnak az anyanyelvi kapcsolatok, megakad az értékek utánpótlása, bizonytalanná válnak a magyar gazdasági vállalkozások, sérül a magyarok gazdasági kibontakozásának lehetősége. Felszámolódik a másként való megnyilvánulás sikere, értéke és haszna.
VETÉSI LÁSZLÓ
(Megjelenés előtt a 2014-es Királyhágómelléki Református Kalendáriumban)
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

AZ ÖSSZEFOGÁS NAPJA
Magyar Szórvány Napja: a cél, hogy magunk dönthessünk a minket érintő kérdésekről
A székelyek és a szórványban élők ismerik gondjait, és tudják, hogy közösen tudnak előrelépni - hangzott el Nagyenyeden, az RMDSZ rendezvényén.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját az összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította. Első ízben Déván, tavaly Brassóban, idén pedig Nagyenyeden kerül sor a Szövetség központi rendezvényére. A Magyar Szórvány Napján számos eseménnyel készülnek Temes, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény megyékben, valamint Nagybányán, Besztercén és Máramarosszigeten is ünnepelnek ezen a napon. Az RMDSZ központi rendezvényén a szórványkonferencia kezdetét a Fehér megyei szervezet által működtetett Dr. Szász Pál közösségi ház új szárnyának felavatása előzte meg.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a Nagyenyeden megszervezett Magyar Szórvány Napján köszöntő beszédében elmondta, hogy az RMDSZ harmadik alakommal ünnepli a szórványban élők napját. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a Szövetség javaslatára, a Magyar Állandó Értekezlet határozatának értelmében idén először az egész Kárpát-medence ünnepel november 15-én.
“Az idei évet Bethlen Gábor és Kós Károly évnek jelöltük meg magunk számára, mert úgy véljük, szükséges a nagy transzilván örökséget újra elővenni, átgondolni, értelmezni és újraértelmezni, a közösségi munkában hasznosítani” – mutatott rá a szövetségi elnök.
Hozzátette: “szolidárisnak kell lennünk egymással, oda kell figyelnünk egymás gondjaira, és segítenünk kell azok megoldásában. Természetesen más kihívások előtt állnak a tömbben élők, és mások előtt a szórványban élő magyar emberek, de a cél közös: hogy mi magunk dönthessünk a bennünket érintő kérdésekben. Ezért a célért áldozatot kell vállalnunk, ezért a célért dolgoznunk kell, mindannyiunknak. Látszólag a tömbben és a szórványban élő magyar közösségek érdekei ellentétesek. Ez téves, hamis meglátás. Vannak, akik ezt a látszatot keltik, erőltetik, ideológiai alapot próbálnak alája építeni. Szerencsétlen kísérlet ez, szembeállítani ezeket a törekvéseket semmilyen eredményre nem vezet. Én ennek pontosan az ellenkezőjét állítom, azt mondom, hogy végső soron egymást erősíti, erősíteni tudja a Székelyföldön és szórványban élő közösség. Kötelessége ezt így tenni, mert egymásra vagyunk utalva” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor hozzátette: “ellenzékben vagyunk, a közösséggel szemben viszont nem voltunk, nem lehetünk és nem is leszünk soha ellenzékben. Nekünk minden körülmények között építenünk kell közös otthonunkat, építményeinkhez hozzáteszünk egy-egy téglát, folytatjuk az utunk, vagy éppen új utat építünk ott, ahol még nincsen, hogy magyar közösségük megmaradjon szülőföldjén”. “A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és partnerei évente 364 napon át cselekszenek a szórványban élőkért és dolgozókért, a mai napon, a 365. napon ünnepelünk” – hangzott el Kovács Péter RMDSZ főtitkár köszöntő beszédében a nagyenyedi eseményen. Az RMDSZ főtitkára úgy véli, hogy szórványról beszélni divat lett számos közéleti szereplő és szervezet köreiben az elmúlt évek során, és sajnálatát fejezte ki a felől, hogy az ilyen jellegű divatos beszélgetéseknek nem volt semmilyen konstruktív hozadéka, amely a szórványban élő magyar közösség mindennapjain könnyített volna.
“Úgy gondolom, hogy itt Erdélyben az RMDSZ és partnerei az egyedüli olyan szervezetek, amelyek cselekszenek is a szórványért. Évről-évre megnézzük mi történt az elmúlt egy évben és közösen határozzuk meg azt az irányvonalat, amely mentén cselekedni, tenni kell” – hangsúlyozta Kovács Péter ünnepi beszédében. “Kapaszkodót tudunk nyújtani minden magyar embernek, hiszen sorra jöttek létre a magyar anyanyelvű oktatási intézményeink, és nem telik el egy olyan év, hogy ne jöjjön egy újabb létre” – mutatott rá a Szövetség főtitkára, továbbá ismertette az RMDSZ azon kulturális programjait, amelyek keretén belül közösen, a helybéli civil szervezetekkel, szülőkkel együtt dolgoztak azért, hogy szórványban biztosítva legyen az utánpótlás.
Ladányi Árpád, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke köszöntő beszédében felhívta a figyelmet az iskolák, egyházak és közösségi intézmények fontosságára, amelyeknek a szerepe a magyarságtudat megtartása és erősítése a közösség életében.
“Csak az a magyar szórványközösség képes saját magát megtartani, amelyben a szervezett intézmények magyar közösségi tevékenységet fejtenek ki. Azonban ilyen intézményeket kizárólag az a közösség tarthat el, amely gazdaságilag önálló, amelynek tagjai gazdaságilag függetlenek és saját lábukon állnak. Azok a magyar szórványközösségek, amelyek elszegényednek, megbomlanak, szervezetlenné válnak. A szórványban élő magyarok más magyar ajkú emberrel ritkán vagy egyáltalán nem találkozunk a hétköznapokban és ezért a magyar nyelv használata jelentősen beszűkül, magyarságunk megtartását, nemzeti öntudatunk erősítését, magyar nyelvünk használatát magyar iskoláink, egyházaink és közösségi tevékenységeink biztosítják” – hangsúlyozta Ladányi Árpád.
Oktatás a szórványban
Az “Oktatás a szórványban” című panelt Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója moderálta, amelynek keretén belül Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkár-helyettese előadásában az RMDSZ regionális oktatáspolitikájának gyakorlatba ültetéséről beszélt. Az oktatási ügyekért felelős főtitkár-helyettes prezentációjában elmondta, hogy a magyar nyelvű oktatás ügye ezekben az esztendőkben új szakaszba érkezett: egyrészt jogi szempontból, hiszen a három éve megszületett oktatási törvény, amely minden eddiginél több ponton tartalmazza azokat a tételeket, amelyeket az erdélyi magyarság érdekvédelmi képviseletén keresztül szükségesnek és továbbra is napirenden tart, másrészt, számos jótékony megvalósításon túl van a magyar közösség.
“Sok minden között említeni szeretném – ma, a szórvány napján – a szórványkollégiumokat. Akik felépítették ezeket: alapítványok, egyházak, helyi közösségek, a politikai képviselet területi szervezetei. Aradtól Brassóig, Válaszúttól Zsobokig már nagyrészt megvalósultak és megerősödtek azok az intézetek, amelyek, ha szükséges, széles határból gyűjtik össze és iskoláztatják a magyar gyermekeket, magyar nyelven” – hangsúlyozta Magyari Tivadar a helyi közösségek példaértékű megvalósításait, majd ezt követően ismertette a szórványmegyék oktatási helyzetét.
„Láttuk azt, hogy a problémák, bár általánosan leírhatók és elemezhetők, helyről helyre, régióról régióra másképpen alakulnak, eltérő jellegű kihívásokat jelentenek. Miután pontosan tudjuk, hogy mi van az oktatásunkkal, arra a kérdésre, hogy az adott helyzetben mit kell tenni, az elkövetkező egy-két évben, valamint hosszabb távon, elsősorban helyi válaszokat és megoldásokat kell keresni, illetve helyi cselekvésprogramokat kell kidolgozni” – szögezte le Magyari Tivadar. Az RMDSZ főtitkárhelyettese ismertette az RMDSZ Főtitkárságának azon kezdeményezését, amely rövid-, és középtávú regionális oktatási tervek kidolgozását javasolta a helyi szakmabeliek és a szakmai szervezetek segítségével, egy széles társadalmi konzultáció keretén belül.
Király András oktatási államtitkár "Anyanyelvi oktatás: feladatok, felelősségek és tennivalók" címmel tartott előadásában egy komoly és konstruktív oktatáspolitika fontosságát hangsúlyozta.
”Annak érdekében, hogy ne legyünk kevesebben, nagyon jó oktatáspolitikával, stratégiával és iskolákkal kell rendelkeznünk. Az oktatást nem lehet úgy megközelíteni, hogy az a pedagógus feladata, hiszen csak akkor tudunk megfelelő megoldásokat találni, ha partnerként bevonjuk ebbe a közösségeket annak érdekében, hogy hatékony oktatásunk legyen” – mutatott rá az államtitkár. Ezt követően Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója “Tanárnak, diáknak és szülőnek lenni ma, Erdélyben, szórványban” címmel tartott előadást.
Együtt, tovább: Az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerség
A Magyar Szórvány Napja keretén belül sorra kerülő szórványkonferencia második paneljében Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök, Zonda Erika, a Hargita Megye Tanácsának programigazgatója, a Székely-Szórvány kapcsolatokért felelős munkatársa, Winkler Gyula, EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke, Décsei Attila, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnök és Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő szólaltak fel.
Kelemen Hunor szövetségi elnök az „Együtt, tovább: Az Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Program” címet viselő panel felvezetőjében elmondta: nagyon fontosak azok az együttműködések, ahol az Erdélyben együtt elő magyar közösségek összekapcsolása a cél. “Ezt az együttműködést az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerség alapozta meg, amelynek üzenete az összefogás volt, a közös céljainkat külön-külön nem tudjuk elérni, együtt kell tennünk mindezért”- hangzott el Kelemen Hunor felvezetőjében.
“Szeretem az egyenes beszédet. Sokan mondják azt, hogy mi, székelyföldiek nem értjük, hogy mi történik a szórványban, valamint mi is úgy gondoljuk, hogy a szórvány nem érti, mindazt, ami bennünket vesz körül. Ez nem igaz, hiszen folyamatosan kapcsolatban vagyunk, tudunk egymás gondjairól és legfőképp tudjuk, hogy közösen tudunk előre lépni” – hangsúlyozta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, majd hozzátette: a szórványban élőknek, nem első sorban anyagi támogatásra van szükségük, hanem sokszor egy jó szóra nagyobb igényt tartanak. A Kovászna Megyei Tanács elnöke úgy vélte, hogy a székely-szórvány partnerkapcsolatokat bővíteni kell, így a magyarországi testvérkapcsolatok bevonását szorgalmazta. „Láttuk azt, hogy a problémák, bár általánosan leírhatók és elemezhetők, helyről helyre, régióról régióra másképpen alakulnak, eltérő jellegű kihívásokat jelentenek. Miután pontosan tudjuk, hogy mi van az oktatásunkkal, arra a kérdésre, hogy az adott helyzetben mit kell tenni, az elkövetkező egy-két évben, valamint hosszabb távon, elsősorban helyi válaszokat és megoldásokat kell keresni, illetve helyi cselekvésprogramokat kell kidolgozni” – szögezte le Magyari Tivadar. Az RMDSZ főtitkárhelyettese ismertette az RMDSZ Főtitkárságának azon kezdeményezését, amely rövid-, és középtávú regionális oktatási tervek kidolgozását javasolta a helyi szakmabeliek és a szakmai szervezetek segítségével, egy széles társadalmi konzultáció keretén belül.
Király András oktatási államtitkár "Anyanyelvi oktatás: feladatok, felelősségek és tennivalók" címmel tartott előadásában egy komoly és konstruktív oktatáspolitika fontosságát hangsúlyozta.
”Annak érdekében, hogy ne legyünk kevesebben, nagyon jó oktatáspolitikával, stratégiával és iskolákkal kell rendelkeznünk. Az oktatást nem lehet úgy megközelíteni, hogy az a pedagógus feladata, hiszen csak akkor tudunk megfelelő megoldásokat találni, ha partnerként bevonjuk ebbe a közösségeket annak érdekében, hogy hatékony oktatásunk legyen” – mutatott rá az államtitkár. Ezt követően Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója “Tanárnak, diáknak és szülőnek lenni ma, Erdélyben, szórványban” címmel tartott előadást.
“Úgy érzem, hogy sikerült hozzájárulni az elmúlt években a Szövetség legfontosabb célkitűzésének megvalósításához, azaz kivettük részünket a közösségépítésből, hiszen a székely-szórvány együttműködés újból és újból bizonyítja, hogy a szórványban élők számára identitást erősít és önbizalmat ad, ugyanakkor a székelyföldiek is arról számolnak be, hogy élménnyel gazdagodnak és egyre fontosabb számukra ez a partnerség, amely az RMDSZ szórvány cselekvési terve egyik legfontosabb elemének tekinthető" – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő.
Tamás Sándorral egyetértve, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke is a háromszögesítést, a magyarországi testvérkapcsolatok bevonását szorgalmazta. A hálózatok szerepének felértékelődése kapcsán az EP-képviselő elmondta, hogy az RMDSZ szórvány cselekvési terve és a székely-szórvány együttműködés is erre a huszonegyedik századi kihívásra válaszol, vagyis a hálózatépítésre teszi a hangsúlyt. Winkler Gyula, utalva a szövetségi elnök évértékelőként is felfogható beszédére, javasolta, hogy a Magyar Szórvány Napja mindig adjon alkalmat az éves tevékenység mérlegének megvonására és a következő év legfontosabb céljainak megfogalmazására.
Zonda Erika, a Hargita Megyei Tanácsának Székely-Szórvány programigazgatója előadásában ismertette azokat a sikeres programokat, amelyeket Hargita megye a szórványban élő magyar közösségekkel együtt bonyolít le, majd ezt követően az idei év legnagyobb megvalósítását mutatta be: “A Krassó–Szörény megyével megvalósítandó partnerségi kapcsolat új dimenziót nyit partnerségeinkben”.
“A Beszterce-Naszód megyei szórványmagyarság mindig kitartott azon elv mellett, miszerint csak közösen tudunk előrelépni és tenni az érdekeink érvényesítése terén, és ezt bizonyította minden választási kampány alkalmával is. Megyénkben a magyarság 90 százaléka támogatja érdekvédelmi szervezetünket. Ezt a bizalmat szeretnénk meghálálni azáltal, hogy minden szinten, kulturális, szociális, jogi téren a besztercei magyarság gondjainak megoldására törekszünk” – ismertette Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce- Naszód megyei szervezetének elnöke a panel utolsó előtti előadásában.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője beszédében áttekintette a Szövetség szórványprogramjait, ismertette: “Az RMDSZ első évtizedében aktív szerepet vállalt a közösségek megszervezésében, folyamatosan támogatta a szórványban működő civil szervezetek, a magyar történelmi egyházak és felekezetek, a magyar civil és szakmai szervezetek, valamint az érdekképviselet együttműködését. Második évtizedében a Magyar Házak és oktatási központok létrehozására került a hangsúly, megőrizve a közösségépítés kiemelt támogatását. Az RMDSZ szórványpolitikája segítségével jelentős infrastrukturális befektetéseket végeztünk a magyar nyelvű oktatási és kulturális intézményi hálózat fejlesztésére, hozzájárultunk az államosított ingatlanok és javak visszaszolgáltatásának folyamatához”. A képviselő a harmadik évtized céljairól elmondta, hogy a kapcsolatok és hálózatok kerültek előtérbe.
“Az Összetartozunk székely-szórvány partnerség kialakítása a közösségi szolidaritás megnyilvánulását jelentette, a Székelyföldi és szórványban élő közösségek egymásra figyelését és együttműködését jelenti. A kialakított hálózatok nem csupán székely és szórvány közösségeket kapcsolták össze, hanem utat nyitottak a határon átívelő kapcsolatok irányába is. Az Európai Unió rendszerében a kapcsolatok és partnerségek által tudunk többletértéket előállítani” – zárta beszédét a képviselő.
A nagyenyedi szórványkonferencián Zonda Erika, a Hargita Megye Tanácsának programigazgatója és Bálint Mihály, az RMDSZ Krassó-Szörényi elnöke aláírták a Hargita és Krassó-Szörény megyék közötti partnerséget. Ezt követően Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese bemutatta Az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program kiadványát.
Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke az Áprily estek emlékkönyv és a Szent István napok a Fehér megyei mélyszórvány templomokban című kiadványt ismertette a jelenlévőkkel. Zárónyilatkozat A Magyar Szórvány Napjának záró momentumát képezte annak a közös zárónyilatkozatnak elfogadása, amelyet Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke ismertetett.
“A zárónyilatkozat az RMDSZ XI., csíkszeredai kongresszusa által meghatározott feladatok teljesítése mentén kimondja, hogy a közösségi autonómiaformák létrehozása és a kulturális autonómia megvalósítása csak a Székelyföldön, a szórványban és az interetnikus környezetben élő magyar emberek szolidáris cselekvése által lehetséges” – mutatott rá Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. “A mai nagyenyedi, erdélyi és Kárpát-medencei Magyar Szórvány Napjának ünneplése szorosan kapcsolódik az elmúlt időszak erdélyi kezdeményezéseihez, amelyek a közösségi szolidaritás erejét bizonyítják. A Székelyek Nagy Menetelése, a régióátszervezéssel kapcsolatos helyi népszavazásokért gyűjtött nagyszámú aláírás, valamint ma, a Magyar Szórvány Napjának megünneplése Szövetségünk politikai cselekvésének széles közösségi alapjait bizonyítják” – hangsúlyozta Winkler Gyula, majd a záróny

Évforduló és könyvbemutatók
Nagyvárad- Pénteken délután az Ady Endre Középiskola könyvtártermében fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Két könyvet is bemutattak.
Az egybegyűlteket köszöntő Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke megjegyezte: korábban Nagykárolyban már megünnepelték a 20 éves évfordulót, de két évtized egy civil szervezet életében komoly időszak, részletesebb mérlegkészítésre kötelez. Felidézte, hogy a PBMET-et mint bizottságot 1993-ban alapította 12 tag, akiknek azóta a fele elhunyt, vagy már nem tartja a kapcsolatot velük. Harmincegyen vannak azok, akik több mint 15 éve hűségesek. Az évek folyamán 208 tagjuk volt, akik közül 26-on elhunytak, jelenleg 117 munkatársuk van: 13-an Arad, 62-en Bihar, 5-en Kolozs, 2-en Máramaros, 9-en Szatmár, 5-en Szilágy és 10-en Temes megyéből, illetve egy gyímesfelsőloki tagjuk is van. Legfontosabb tevékenységük a helytörténeti kutatómunka, a műemlékvédelem, különböző települések történetének kutatása és közzététele, műemlékek felkutatása, ismertetése. Emellett honismereti konferenciákat is szerveznek, 1994 óta lapjuk jelenik meg, 1997-től könyvkiadással is foglalkoznak, azóta 75 kötetük jelent meg a Partiumi füzetek sorozatban és 15 ezen kívül. 2003-tól az RMDSZ javaslatára a Megyei Tanácsnál pályáznak. Csak Bihar megyében 23 emléktáblát készíttettek és avattak fel, sokrétű tevékenységüket számos elismeréssel, díjjal jutalmazták.
A számvetés után Dukrét Géza okleveleket adott át azoknak, akik valamilyen okból kifolyólag Nagykárolyban ezeket nem vették át.
Könyvbemutatók
Kovács Rozália Utak a múltba című könyvét szintén a PBMET elnöke ismertette. Kiemelte, hogy az érmihályfalvi születésű szerző 1993 óta foglalkozik néprajzkutatással, 2000-től pedig a társaság tagjaként végez aktív és komoly helytörténeti kutatómunkát, illetve a műemlékvédelembe is besegít. Szinte valamennyi konferencián előadást tartott, több díjat is kapott. Az elmúlt húsz évben végzett munkájának írásos gyűjteménye a most megjelent kiadvány, sokrétű és változatos anyagok szeretett szülővárosáról, Érmihályfalváról, időutazás a 13. századtól napjainkig a történelem- egyház- örökség hármasegység jegyében. „A kötet ékes bizonyítéka annak, hogy Kovács Rozália elkötelezett műemlékvédő és nagy lokálpatrióta, aki szívén viseli szőlővárosa sorsát”, hangsúlyozta Dukrét Géza. A méltatott szerényen annyit jegyzett meg: a könyv minden sora a múltról szól. Az évek folyamán sok anyagot sikerült összegyűjtenie, és az építő, művelődő, tanító mihályfalvi ősöknek szeretett volna emléket állítani.
A PBMET 20 éves alapítási évfordulója kapcsán napvilágot látott Megmaradásunkért, a PBMET két évtizede című könyvről Péter I. Zoltán helytörténész beszélt. Azon meggyőződésének adott hangot: irigylésre méltó helyzetben lesznek 50-100 év múlva a helytörténet kutatók vagy azok, akik a társaság múltját szeretnék megismerni, mert a jól dokumentált kiadvány szinte kizárja más forrásanyagnak a felhasználását, annyira részletes. Kitűnik belőle a tagok lelkesedése, szorgalma, buzgalma, mindig újat óhajtó kezdeményezése. A hasznos tudnivalókat tartalmazó előszó után évekre lebontva, dátumok szerint vannak rögzítve a történések, de ugyanilyen érdekesek az eseménynaptár, a Fényes Elek-díjasok névsora, a tanulmányok is.
A koccintással zárult rendezvényen közreműködött Thurzó Sándor József brácsaművész és egy szavalattal S. Németh Katalin is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Bánáti Néptánctalálkozó a Csikyben
November 23-án, szombat délután a népviseleteké volt a főszerep a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület második alkalommal szervezte meg a Bánáti Néptánctalálkozót a „Híd a Szórványban” című program keretében.
Az eseményen az aradi és megyei néptánccsoportokon kívül érkeztek meghívottak Temes megyéből és Szerbiából is.
A jó hangulatú délutánt egy még jobb hangulatú táncház zárta este, ahol a szerbiai Virradó Népi Zenekar húzta a talpalávalót.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

RMGE bővített elnökségi tanácsülés Székelyudvarhelyen
Szombaton Székelyudvarhelyen ülésezett a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének a bővített elnökségi tanácsa, ami közel 300 főt számlált.
A helybeli Ifjúsági Házban megtartott fórumon megünnepelték az Erdélyi Gazda megjelenésének a 20. évfordulóját, a fő hangsúly azonban a mezőgazdaság 2014–2020. közötti sorsának a megvitatásán volt. Ennek során terítékre került a székelyföldi kisgazdaságok helyzete, de bármilyen, mezőgazdasággal kapcsolatos kérdést fel lehetett vetni, azokra szakemberek válaszoltak. Az igen jó hangulatban megszervezett fórumon Temes megyét dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke hatodmagával, míg Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök, Horváth Imre alelnökkel képviselték.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Felelősségek a szórvány napja kapcsán
Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének a szórvány napja alkalmából blogján megjelent bejegyzése késztetett szólásra.
A tanácselnök, bár egyik „tömbmegyénk” vezetője, figyelemmel követi pártja munkáját a szórvány ügyében, és ez jó. Az már kevésbé szerencsés, hogy a szórványok ügyét – a „ki mondta előbb” verseny jegyében – eszköznek használja belső pártharcaiban, de legyen ez az ő és párttársai problémája. Ami fontos, hogy helyesen látja a székely önkormányzatok szerepét a szórványkörülmények között megmaradni akaró „vármegyei” magyar közösségek megsegítésében.
Kolozsváriként és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szórványbiztosaként külön gratulálok a székely–szórvány programhoz, hiszen nincs tömb szórvány nélkül: ha a szórványközösségek eltűnnek, a tömb kezd szórványosodni. Mert a szórványkérdés szerintünk nem probléma, hanem feladat: a szórvány a nemzethatár, az ott élők pedig a határőrök, akiknek megbecsülés és odafigyelés jár. Ezért lehet és kell belső anyaországgá válnia Erdélyben a Székelyföldnek, függetlenül attól, hogy ki mondta először.
Pártpolitizálás szórványügyben
Borboly Csaba írásában megemlíti a néppárt szórványrendezvényeit is. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) által kijelölt szórvány napját meg lehet tartani a fesztivizmus jegyében is valamelyik kiemelten támogatott szórványközpontban, ennek is megvan a maga értelme. Mi azonban úgy gondoltuk, hasznosabb ezen a napon felkeresni és magyar kulturális programmal megajándékozni minél több olyan szórványtelepülést, ahol több éve semmilyen rendezvény nem volt. Ezt tettük az idén, ezt a gyakorlatot szeretnénk mozgalommá szervezni a következő években. Ebben pedig jól jön a belső anyaország önkormányzatainak segítsége.
Ezen az önkormányzati támogatáson túl Borboly Csaba meredekebb reformot is javasol: ő az eddig a Communitas Alapítványhoz befolyó, néhány éve az RMDSZ által átvett és saját pártpénzeként kezelt, de a törvény szelleme szerint az erdélyi magyar közösség egészének szánt román állami támogatást is teljes egészében a szórványnak adná. Dicséretes és támogatandó javaslat. Számításaim szerint ha legalább 200 ezer magyar él szórványban, és a román állami költségvetésből az adófizető magyar polgárok közösségének járó kapott összeget nekik juttatnák, az a 2012-es adatok szerint személyre lebontva 15 lej lenne. Ebből az összegből a Böjte atya által létrehozott központokban közel kétezer gyereket lehet egy éven át ellátni.
Sajnos bejegyzése további részében a Hargita megyei tanácselnök sem tudja megállni, hogy ne kezdjen „pártpolitizálni” a szórványkérdés ürügyén. Látszólag a szórványképviseletért aggódva, ismételten belemar a néppártba: „mi lett volna, ha múlt év decemberében jobban sikerül a 6:3-as mutatványuk, és annyi szavazatot elszipkáznak az RMDSZ-től, hogy annak nem lesz meg az 5 százalék, elmarad az újraosztás, és a szórványnak nulla parlamenti képviselői hely jut?”
Folytatódik a riogatás
Az RMDSZ vezetői – pedig szinte egy éve vagyunk túl a parlamenti választásokon – nem tudnak leállni félretájékoztató, riogató kampányukkal. Bár több választójogi szakértő magyarázta a 6:3-as alternatív küszöböt, és konkrét számokkal bizonyította, hogy az RMDSZ-nek a törvény szerint járt volna az arányos visszaosztás az 5 százalékos eredmény alatt is, hiszen az alternatív küszöböt nemcsak egyszer, hanem duplán is teljesítette (jelöltjei több mint 12 képviselői és több mint 6 szenátori választókerületben lettek elsők), Borboly továbbra is úgy tesz, mintha nem ismerné vagy nem értené a választási törvényt.
Pedig az ismételt félretájékoztatás – hogy ne mondjam azt, hazugság – helyett jó alkalma lett volna megtenni azt, amit párttársai a választások után elmulasztottak: megköszönni az EMNP-nek azt, hogy azokban a megyékben, ahol a magyar jelöltnek a választási törvény furcsasága következtében esélye volt képviselői mandátumhoz jutni, nem állított saját képviselőjelöltet. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk, ezáltal országos szinten kevesebb szavazatunk lesz, és ránk olvassák majd akkor, amikor a két magyar párt szavazatait országosan összehasonlítják. Így nyerhetett az RMDSZ további két mandátumot: Máramaros megyében Bónis István, Temes megyében pedig Molnár Zsolt. Köszönőleveleik valószínűleg a Román Posta hanyagsága miatt nem érkeztek meg a néppárt címére. De még most sem késő, a gesztus beleférhetne a Borboly Csaba által korábban meghirdetett szeretetpolitikába. EP-választások: nincs akadálya az összefogásnak
De az elmaradt bocsánatkérést a hazug és „románozó” kampányért leginkább úgy lehetne jóvátenni, hogy az európai parlamenti választások előtt nem ütik el a néppárt feléjük nyújtott kezét. Ugyanis az EP-választásokon nem lesz 6:3-as alternatív küszöb, viszont a törvény ugyanolyan 5 százalékos bejutási küszöböt ír elő mind a pártok, mind a pártkoalíciók számára. A magyar pártoknak egy választási koalícióban történő összefogásának tehát jogi akadálya nincs. A néppárt több ízben is felajánlotta a koalíciós partnerséget. Az RMDSZ elfogadja a biztos bejutást jelentő összefogást, vagy a választási koalíció elutasításával bizonytalanná teszi az erdélyi tömb- és szórványmagyarok EP-képviseletét. Ez a kérdés. Kis párt – kis felelősség, nagy párt – nagy felelősség.
Soós Sándor
(A szerző az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke)
Krónika (Kolozsvár)

A kommunizmusnál is rosszabb az új demokrácia (Fogyatkozó jogainkról)
A Román Népköztársaság 1952-ben módosított alkotmányából tallóztam a következőket: Bevezető fejezet. A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama, megteremti a népi demokratikus államot, amely teljesen megfelel a romániai néptömegek érdekeinek és törekvéseinek. A Román Népköztársaság a Szovjetunió német fasizmus felett aratott történelmi győzelme eredményeként jött létre.
A Román Népköztársaság nemzeti kisebbségei teljesen egyenjogúak a román néppel. A Román Népköztársaság közigazgatási-területi autonómiát biztosít a magyar lakosságnak a székely rajonokban, ahol ez a lakosság összefüggő tömeget alkot. A társadalmi rend. 1. szakasz: A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama. 4. szakasz: A Román Népköztársaságban a hatalom a városi és falusi dolgozóké, akik ezt a Nagy Nemzetgyűlés és a néptanácsok révén gyakorolják. A néptanácsok a Román Népköztársaság politikai alapja. 16. szakasz: A Román Népköztársaság államrendszere a népi demokrácia rendszere, amely a dolgozók hatalmát képviseli. 18. szakasz: A Román Népköztársaság közigazgatási-területi beosztása a következő: Arad, Bákó, Bîrlad, Bukarest, Konstanca, Craiova, Kolozsvár, Galac, Hunyad, Iaşi, Nagybánya, Nagyvárad, Piteşti, Ploieşti, Suceava, Sztálin, Temes tartomány, a Magyar Autonóm Tartomány. 19. szakasz: A Román Népköztársaság Magyar Autonóm Tartományát a székely-magyar lakosság lakta terület alkotja. A Magyar Autonóm Tartománynak autonóm közigazgatási vezetése van, amelyet a lakosság választ. A következő rajonokat foglalja magában: Csík, Erdőszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely. A Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási központja Marosvásárhely városa. 20. szakasz: A Román Népköztársaság törvényei, az állam központi szerveinek határozatai és rendelkezései kötelezőek a tartomány területén. 21. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány szabályzatát az autonóm tartomány Néptanácsa dolgozza ki, és jóváhagyás végett a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése elé terjeszti. Az államhatalom helyi szervei. 51. szakasz: A tartomány rajoni, városi és községi dolgozók Néptanácsai. 57. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsának végrehajtó szerve az általa választott végrehajtó bizottság. 58. szakasz: Az autonóm tartomány néptanácsát a Román Népköztársaság állampolgárai választják két évre, a törvényben előírt szabályok szerint. Bírósági fórumok és ügyészségek. 68. szakasz: A Román Népköztársaságban a bírósági eljárás román nyelven történik, biztosítva a nem román nemzetiségű lakosság által lakott tartományokban és rajonokban az illető lakosság anyanyelvhasználatát. Azoknak a feleknek, akik nem beszélik azt a nyelvet, amelyen a bírósági eljárás folyik, lehetőséget nyújtanak, hogy fordítók segítségével megismerkedjenek a perirat tartalmával, és hogy a fórumok előtt anyanyelvükön beszéljenek és fejtsék ki álláspontjukat. Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei. 77. szakasz: A népköztársaság biztosítja a munkához való jogot és javadalmazást. 78. szakasz: Biztosítják a munka utáni pihenés jogát, fizetéses szabadságot. 79. szakasz: Az állampolgároknak öregségükre, betegség vagy munkaképtelenség esetén anyagi biztosításhoz, az állam költségén a dolgozók ingyenes orvosi kezeléshez és ellátáshoz van joguk, üdülő- és fürdőhelyek állnak rendelkezésükre. 82. szakasz: A Román Népköztársaság biztosítja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelv szabad használatát, az anyanyelven való oktatást minden oktatási fokon. Azokban a kerületekben, amelyekben nem román nemzetiségű lakosság is él, minden szerv és intézmény szóban és írásban az illető nemzetiségek nyelvét is használja, és tisztviselőket nevez ki az illető nemzetiségek soraiból vagy azok közül a helyi lakosok közül, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életmódját. Mindez magáért beszél, de mai tönkreverőink számára kiemelném a 79. szakaszt, mert ezzel kapcsolatban nemcsak nekem van meg a véleményem róluk, hanem mindenkinek, akivel találkoztam, se vége, se hossza a panaszáradatnak. A lerombolt szociális ellátás legsötétebb pontja az egészségügy, amit addig reformáltak, amíg teljesen szétverték. Eltorzult agyszülemények eredménye, a hozzá nem értők bestiális emberölő intézkedései vezettek ide. Nem egyedül az egészségügyi miniszter a hibás, hanem az egész törvényhozó testület. Nem bízzák az orvosokra a betegellátást, hanem megszabják nekik, hogy meddig szabad vizsgálni, mennyi idő a várólista, a félig sürgősnél három hónapig is várakozhat a beteg, a tüdőrákos három vizsgálatra jogosult, a betegség követésére hat vizsgálat jár évente. Nem sorolom fel a többi rémes rendelkezést, amit tapasztalunk. Kiállunk az orvosok felháborodása mellett. Ők nem hibásak, végeznék lelkiismeretesen a munkájukat, de nem hagyják, hogy esküjüknek eleget tegyenek. Volt magyar minisztere is az egészségügynek, ő sem oldotta meg a gondokat. Hol volt és hol van a mindenképpen hatalmat akaró RMDSZ? Elnémultak a bársonyszékekben, mert hallgatni arany, és halogatni, beleegyezni minden gyalázatos intézkedésbe – ebben jó partnerei a mindenkori kormánynak. Ők tehetnek arról, hogy más pártok is alakultak, mert nem tudtak a kihívásoknak megfelelni. Hogy tegyenek valamit, létrehozták a nők szövetségét. Nem rossz gondolat, hátha gatyába tudják rázni elbambult férjeiket, és egységbe hozni a magyarságot. J. Á., Felsőrákos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)