Műkedvelő néptáncegyüttesek találkozója Székelyudvarhelyen
Idén Székelyudvarhely adott otthont az Erdélyi Néptánc Antológia Gálaműsorának a városi Művelődési Házban. A teltházas rendezvényt a Romániai Magyar Néptánc Egyesület közösen szervezte a házigazda Udvarhely Néptáncműhellyel.
A csoportok tavasszal jelentkeztek koreográfiáikkal a megmérettetésre, amelyek közül a szakmai zsűri gyermek- és felnőtt kategóriákban választotta ki a Gálaműsor meghívottjait. Az előválogatás során kapott tanácsok, megjegyzések alapján az együttesek tovább készülhettek, hogy koreográfiáik még kidolgozottabbak, még látványosabbak, még jobbak legyenek. A találkozóra hét együttes kapott meghívást, a két kategóriában.
A gyermekegyüttesek sorában láthattuk a Kis-Kikerics Néptáncegyüttest Segesvárról, az Urusos Néptáncegyüttest Oroszhegyről, valamint a Berekenye Néptáncegyüttest Szilágycsehről. A felnőtt kategóriába a Kincseresők Néptáncegyüttes érkezett Sepsiszentgyörgyről, a Perkő Néptáncegyüttes Kézdiszentlélekről, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes és a Szarkaláb Néptáncegyüttes Kolozsvárról.
A fellépő együttesek és a csíkszeredai Kedves zenekar már a délelőtti órákban birtokba vették a színpadot és sorban készültek a délutáni megmérettetésre, ahol aztán a legtöbbet kihozva magukból, egy igen színvonalas előadáson, felejthetetlen hangulatot teremtettek.
A Gálaműsort követően a négytagú szakmai zsűri ezúttal is hasznos tanácsokkal látta el az együtteseket. A zsűri tagjai Polgár Emília hivatásos táncos; Dr. Kiskamoni-Szalay Zoltán zeneszerző, népzenekutató és egyetemi docens; László Csaba koreográfus és együttesvezető; illetve Benő Barna Zsolt hivatásos táncos, koreográfus és együttesvezető voltak.
A Gálaesten szerzett tapasztalatok és a kiértékelőn elhangzottak segíthetik az együttesek jövőbeni munkáját, valamint a táncosok egyéni fejlődését is, hiszen a rendezvény egyik célja éppen az, hogy az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek koreográfiái minél színvonalasabbak legyenek.
A rendezvény elengedhetetlen programja, a vacsora utáni táncház, ezúttal is kíváló hangulatban zajlott. A kicsik és nagyok együtt táncoltak, az egész nap szolgálatban álló Kedves zenekar pedig fáradthatatlanul muzsikált.
A Gálaműsoron készült fényképek megtekinthetők a Romániai Magyar Néptánc Egyesület honlapján. Jövő évben tizedik alkalommal kerül megszervezésre az Erdélyi Néptánc Antológia, melyre a szervezők jubileumi kiadással készülnek.
A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
maszol.ro

Nyomot hagyni az időben
A háromszéki ember számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választ, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ezért is jár ma Sepsiszentgyörgy jó úton, hogy kulturális nagyhatalom legyen Erdélyben – mondja Lakatos Mihály, aki idén szeptemberig a sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központnak volt az igazgatója.
– 2011 szeptemberétől 2015 őszéig a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője volt. 2011 őszén azt nyilatkozta, hogy kis pénzből nagy focit szeretne játszani. Sikerült Szentgyörgyöt kulturális nagyhatalommá varázsolni?
– Szögezzük le először is, hogy a Puskás Öcsi-féle szállóige mögött nagy életbölcsesség lapul. Azt azonban rendszerint szem elől tévesztik, hogy ebben a szállóigében nem a „nagy pénz” a kulcsfogalom, hanem az, amelyik meg sem jelenik benne: a tehetség. Tehetség híján nagy pénzért sem tud senki nagy focit produkálni. Puskás ezt nyugodtan kijelenthette, de őutána bizony már elég kevesen… De mielőtt még az a benyomás keletkezne, hogy szerénytelenül az intézetvezetés Puskás Öcsijének képzelem magam, gyorsan pontosítanék: 2011-ben is arra gondoltam, hogy ha van elegendő kreativitás és merészség az emberben, akkor szerényebb eszközökkel is képes maradandót vagy legalább emlékezeteset alkotni. Más szóval: bíztam magamban, ami nem elítélendő tulajdonság, ha vezetői beosztást vállal az ember. Az önbizalom egyik pillére az volt, hogy a rendezvényszervezést húsz évvel korábban kezdtem, így már voltak némi ismereteim e téren, a másik meg, hogy a munkámból kifolyólag már korábban igen jó kapcsolatom alakult ki mind az anyaországi, mind a határon túli (nemcsak erdélyi) kulturális élet számos meghatározó szereplőjével. E kapcsolatrendszerben aztán nem is kellett csalódnom. Mindazonáltal Sepsiszentgyörgyöt nem én varázsoltam kulturális nagyhatalommá, s ha ma mutat efféle jeleket, akkor azt önmagának köszönheti. Ez nem udvariaskodás, semmi okom rá, nem akarok indulni a polgármesteri székért. Ez egy vegytiszta képlet eredménye: a szentgyörgyi, a háromszéki emberek számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választottak, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ettől kezdve az út ki volt kövezve. A kultúra szerencsés csillagzatát csak erősítette az, hogy a helyi kulturális intézmények élére olyan fiatal, ambiciózus vezetők kerültek, akik akartak, mertek és tudtak tenni a térség kultúrájáért. És ehhez ötleteik is voltak. Egyszer mondtam is viccesen Antal Árpádnak, hogy valamikor úgy fogják számon tartani ezt az időszakot, mint Sepsiszentgyörgy fénykorát. De azt hiszem, ez nem vicc. Ennek a pezsgő életnek az én intézményem, mint az anyaország képviselője, egy sajátos színfoltja volt. Előzetes terveimnek mintegy nyolcvan százalékát sikerült megvalósítani. S ha a hátrahagyott, de már többé-kevésbé előkészített programok is megvalósulnak, ez a mutató fennebb is kúszhat. De számomra nem is a mennyiségi mutatók számítanak, hanem az, hogy sikerült-e nyomot hagynunk az időben. Bármilyen jó is egy rendezvény, a következő héten jön egy másik, és gyorsan feledteti az előzőt. Ez természetes. Ám ha sikerül olyat alkotnunk, ami átível az időn és összeköt bennünket az utánunk következő generációkkal, az már valami. Az egy olyan üzenet, ami a jövőben is visszhangzik. A négy évnyi programkavalkádban van néhány, amit mérföldkőként tartok számon: pl. a Siculicidium 250. című képzőművészeti pályázatunk nyomán keletkezett tematikus tárlat, hagyományos és digitális műalkotásokkal. Ez megmarad, és ötven–száz év múlva is tudni fogja az utókor, hogy korunk művészei hogyan vélekedtek a Siculicidiumról. De ilyen a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázatunkra született egyfelvonásos színmű is, illetve az, hogy szívós munkával és némi anyagi támogatással sikerült áttörést elérnünk a Hamvas Béla-életmű tekintetében is: 2013 decemberében megjelent az első román nyelvű Hamvas-kötet, a Filosofia vinului. Amint az várható volt, a román értelmiség körében nagy sikert aratott a mű (külön öröm, hogy a Sepsiszentgyörgyön élő Hubbes László a fordítója!), és megnyitotta a kaput az életmű további darabjai számára is.
– A szentgyörgyi központ a bukaresti Balassi Intézet fiókjaként működik – hogyan kell elképzelni a két intézet közötti együttműködést?
– Az együttműködés a lehető legegyszerűbb módon történik: közös programokat tervezünk, „kölcsönadunk” egymásnak produkciókat (a költségek is megoszlanak így, és az előadók érdeke is az, hogy ha kiutaznak Romániába, minél több helyen tudjanak fellépni), minden úton-módon segítjük egymást. Az érdekek és a központi előírások is ezt diktálták számunkra. Az már csak ráadás, hogy Kósa Andrással emberileg is jó, baráti kapcsolatot ápoltunk. A munkamegosztás szerint a bukaresti intézet elsődleges célcsoportja a román nagyközönség és a román kulturális élet szereplői, míg a sepsiszentgyörgyi fiókintézeté az erdélyi magyar közösség és kultúrája. Ez természetesen nem jelent merev elhatárolást, ha lehetőség nyílt rá (márpedig nyílt), mindketten bekalandoztunk egymás „felségvizeire”. A bukaresti intézet számos programot bonyolított Erdélyben, mi román nyelvű Hamvas-művet jelentettünk meg, vagy román–magyar írótábort szerveztünk Árkoson. Sőt, kezdeményeztük, hogy közel fél évszázados kihagyás után kétkötetes román nyelvű antológiában juttassuk el a kortárs magyar irodalom értékeit a román olvasókhoz. Egy vers- és egy prózakötetről van szó. Az ehhez szükséges pénzt is elnyertük az NKA-tól, de a teljes körű megvalósításra már nem maradt időm. Bízom benne, hogy a bukarestiek valóra váltják ezt az álmomat… Úgy hiszem, a magyar–magyar kulturális kapcsolatokat is sikerült fejleszteni, hiszen számos olyan előadót hívtunk meg, aki korábban egyáltalán nem járt Erdélyben. Arra is hangsúlyt fektettem, hogy olyan műhelyek, alkotók is eljöjjenek, akik annak ellenére, hogy valódi értékeket alkottak, nem feltétlenül tartoztak a kánonalkotók preferáltjai közé, mint pl. a Hitel, a Kortárs, a Műút című folyóiratok, vagy Temesi Ferenc, Ács Margit, Hász Róbert, Ferdinándy György és mások. Úgy vélem, sikerült ezáltal némileg árnyalni pl. a kortárs magyar irodalomról kialakult összképet. De először járt a Székelyföldön az egri Gárdonyi Géza Színház vagy a Harlekin Bábszínház társulata is. A magyar nemzet története című, három éven át bonyolított előadássorozat folyamán pedig jeles kortárs történészek egész sora fordult meg a Székelyföld középiskoláiban, és e fellépéseknek feltehetőleg még lesz hasznos utóélete.
– Szentgyörgy is pályázik az Európai Kulturális Főváros címre – mennyiben növelheti az esélyeit az a tény, hogy a városban működik egy ilyen kulturális intézet?
– Az biztos, hogy az intézet létét nem fogják a negatívumok közé sorolni… Amiként az is biztos, hogy nem ez lesz a döntő tényező. Ez év elején fordítottam le Klaus Johannis Pas cu pas című könyvét, amiből az derült ki számomra, hogy a komoly munka, a vonzó programkínálat és a jó kapcsolatok együttesen segíthetnek hozzá egy várost a cím elnyeréséhez. Mindhárom tényező egyformán nyom a latban, és együtt kilencven százaléknyi esélyt biztosítanak a sikerre. A fennmaradó tízet jelenti a csillagok szerencsés együttállása… Szerencsére, egy ilyen munka eredményei nem mennek veszendőbe akkor sem, ha a végső siker elmarad. A kapcsolat a várossal élő volt a korábbi években is, a szervezők rendszeresen megkerestek bennünket, akkor is, ha ezek nem mindig materializálódtak konkrét programokban. Ám azt elmondhatom, hogy egyetlen olyan programunk sem volt a négy év alatt, mely során ne működtünk volna együtt valamely városi vagy megyei intézménnyel. Azt hiszem, ezt nevezik szerves kapcsolatnak…
– S ha már Szentgyörgy – mennyire volt szerencsés Szentgyörgyön létrehozni ezt az intézményt? Miért nem Vásárhely vagy Kolozsvár?
– Az, hogy Szentgyörgyre került, nem szerencse kérdése. A viccbeli négy pszichológus állítólag csak úgy tud becsavarni egy villanykörtét, ha a körte is akarja. Nos, a háromszékiek nagyon akarták ezt az intézményt, így lett az övék, és nem másé. Azt tapasztaltam, hogy a háromszékiek – és itt döntően a polgárosult, az effajta jó hagyományokat továbbéltető rétegről van szó – kultúraszerető, igényes és öntudatos emberek. Nem tudom, máshol előfordult-e már, hogy a közönség a szünetben faképnél hagyja egy budapesti társulat „szórakoztató” előadását csak azért, mert nem felel meg az igényszintjének…? Világos, hogy az évtizedek alatt a Tamási Áron Színház igényes előadásain, a Gyárfás Jenő Képtár, a Magma, a Székely Nemzeti Múzeum, újabban az Erdélyi Művészeti Központ stb. tárlatain nevelődött közönségnek bármit nem lehet „lenyomni a torkán”. És ez jó jel. Azt jelenti, hogy Szentgyörgynek felnőtt közönsége van. Ezek után nem lehet kérdés, hogy jó helyen van-e az intézet ebben a városban. Ami Vásárhelyt és Kolozsvárt illeti, ott nemcsak a rendezvények hatása, hanem maguk a rendezvények is gyakran „látszottak”. A helyi (városi, megyei) kulturális intézményektől eltérően mi mindig is Székelyföldben, Erdélyben gondolkodtunk. Fehér hollónak számít az a program, amelyet csak egy helyszínen mutattunk be. A magunk ereje szerint tehát bővítettük a Kárpát-medencei magyar kulturális teret, ha teljessé tenni nem is tudtuk. A Székelyföldön kívül voltak programjaink Brassóban, Nagyszebenben, Zilahon, de még Szilágycsehben is. Egy kétszemélyes intézmény esetében ez sem elhanyagolható teljesítmény.
– Négy év intézményvezetőként, de mégis a kultúra, az irodalom közelében: mennyire volt inspiráló saját alkotói énjére, sikerült-e Szentgyörgyön a prózának, a drámának is teret szentelni?
– Ez a munka a kreativitásról szól. Itt nincs rutin, nincs sorozatgyártás. Minden program, minden előadó más, mint az előző vagy a rákövetkező, egyéniséged más-más oldalát veszi igénybe, s neked rá kell hangolódnod, valamennyire bele kell ásnod magad minden témába, legyen az irodalom, sport, gasztronómia vagy építészet. Nem ültetheted ki a vendégedet a közönség elé, azzal, hogy mondja el, mit csinál, mert te nem értesz hozzá. Előtanulmányokat kell folytatni, szövegeket kell írni, kérdéssorokat összeállítani, úgy, hogy a színvonal se szenvedjen csorbát. Aztán le kell vezetni a műsort. Igen gyakran én láttam el a moderátori, műsorvezetői szerepkört is, de nem ritkán egész műsorok forgató- és szövegkönyvét magam írtam meg. És ez – hadd mondjam „pestiesen” – „leszívja az energiáidat”. Talán ennek is tudható be, hogy a négy év alatt mindössze három-négy vers, néhány műfordítás és nyolc-tíz tanulmány született a tollamból.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Menyő több, mint menedék 1.
Másfélszáz magyar református él közel ugyanennyi ortodox román mellett a Szilágy megyei Menyőn, mely 1989 decemberében vált egyik napról a másikra ismertté a szélesebb nyilvánosság előtt. A tövisháti falut – visszatérőként – Szilágyi Aladár kereste fel, kétrészes riportját Tasnádi-Sáhy Péter fotói illusztrálják.
Bár már kétszer megfordultam ott, régóta tervezem, hogy riportútra menjek Menyőbe. Első alkalommal 1990 januárjának elején – amikor még le sem száradt a tojáshéj újdondászi fenekemről – egy Budapestről hozzánk szalajtott kollégát kellett elkísérnem a Tövishát hirtelen hírhedetté vált falujába. A pesti aszfaltról lelépett riporter elárulta, hogy nagyon-nagyon hamar – a céhlegények közül elsőként – könyvet akar írni Temesvár hőséről, Tőkés Lászlóról. Tényleg sietős volt a dolga, sima utakhoz szokott járgányával száguldva úttalan útjainkon hamar megérkeztünk a Menyő bejáratánál felállított sorompóhoz. Az ott posztoló, vasvillával felfegyverzett, karszalagos civil forradalmárok közölték, hogy „domnu’ Tocheş ” – idehurcoltatása óta először – alig egy órája hagyta el száműzetése színterét. Épp hogy néhány fotográfia erejéig beburrogtunk a faluba, már fordultunk is vissza. A könyv alig egy hónap elteltével valóban megjelent. „Menyő” nagyon jó biznisznek, menő témának bizonyult, annyira, hogy néhány hét alatt elkapkodták a százezer példányt. Nekem is jutott belőle egy dedikált kötet. A szöveg első sorainak olvastán rádöbbentem, szerzője a legelemibb ismeretekkel sem rendelkezik, se Romániáról, se Erdélyről, se a református egyházról, egyáltalán: a történtekről. Már az indító mondat ígéretesre sikeredett: a pesti aszfaltbetyár emlékezete szerint (nem, nem Váradról!) Aradról indultunk a menyői kalandra.
Másodízben 1992. december 16-án, a püspök Tőkés László oldalán – immár főgondnoki minőségemben – érkeztem a Temesváron elkezdett egész napos zarándoklat végén Menyőbe, hosszú autókaraván élén. Késő este volt, hideg, sötétség, tömeg, mit sem lehetett látni. Akkor határoztam el, hogy egyszer még visszatérek, csak Menyőt látni, csak a menyőieket, a varázslatos templomot és a mellette őrködő haranglábat…
Felcserélt szolgálati hely
Az Úristen úgy intézkedett, hogy – esős-havas napok után – szikrázó napsütésben indulhassunk utunkra. Péter kollégám élvezettel kanyarogtatja szerkesztőségi kocsinkat Élesd fölött, a Szilágysággal határos dombokon. Egy-egy ködfoszlányon, eljegesedett szakaszon kívül simán gördülünk Somlyó irányába, Szilágyszegen balra térve, egy nemrég leaszfaltozott mellékúton érkezünk Menyőbe, ahol nem az úttesten haladó járókelők, hanem az előttünk zavartalanul szaladgáló mókusok miatt kell lassítanunk.
A parókián a lelkészházaspár fogad bennünket, a főgondnok és egy presbiter társaságában. Hamarosan előkerül a papné édesapja, majd egy kedves néni is mellénk telepedik. Némi feszültséget, bizalmatlanságot érzek a levegőben. A hangulatot kedvezőre fordítandó, közlöm a helybeliekkel, hogy annak idején, ’89 őszén apám, Szilágyi Sándor nyugalmazott lelkipásztor is beszolgált néhányszor a Temesvárról Menyőbe parancsolt, de az ideköltözést megtagadó fiatal lelkésztársa helyett. Igen, igen, megőrizték jó emlékezetükben – bólogatnak – a közeli „Bősházáról átjáró papbácsit”…
Utamra készülve – bevált szokásom szerint –„háttereztem”, minél többet megtudandó előzetesen a településről, az emberekről, akikhez megyek. Rögtön elgondolkoztatott: vajon mostani házigazdánk, Paniti-Teleky Zoltán miért cserélt szolgálati helyet mintegy két esztendővel ezelőtt, miért választotta a közel kétszer népesebb, könnyebben elérhető domahidai gyülekezet helyett az alig másfélszáz lelket számláló, eldugottabb menyőit? Bevallom, számomra inkább menekülésnek tűnt ez a döntés, és rá is kérdezek. „Valóban »menedék« számunkra Menyő – mondja némi rezignáltsággal Zoltán –. Belefáradtunk a bennünket ért kudarcokba, ezért kapva kaptunk az alkalmon, amikor Menyő megüresedett.”
A párjával, Rékával, a szavukat egymásba szőve teregetik elém a történetüket. A teológiáról frissiben kikerült ifjú lelkipásztor nagy ambícióval, számos elképzeléssel látott munkához a Nagykárolytól 13 kilométerre fekvő, háromszáz lelkes domahidai gyülekezetben. Öt évig szolgált az egyházközségben, már családostól költözött oda. Domahida – mint jónéhány Szatmár, illetve Bihar megyei helység a környéken – etnikai és felekezeti szempontból rendhagyó település. „A határtól néhány kilométerre fekvő falu, illetve a Majtény községhez tartozó többi hat település lakosságának többsége görög katolikus magyar volt – akár a Trianonban meghúzott gránic túloldalán. A határtól keletre viszont, azon a vidéken immár közel egy évszázada beindult az intenzív elrománosítási folyamat. Előbb a lelkészeiket cserélték fokozatosan román ajkú, románul miséző papokra, majd amidőn 1948. december elsején – orosz mintára – felszámolták a Rómával egyesült egyházat, a pásztoraikat bebörtönözték, a nyájat pedig az ortodox egyház aklába hajtották, végképpen eldőlt a magyar görög katolikus közösségek sorsa. Bár a rendszerváltást követően sokan visszatértek az unitus egyház kebelére, a templom nyelve a román maradt. ottani magyar nevű lakosság többsége nem tud se magyarul, se románul helyesen írni, beszélni sem.”
Igen, erősítem meg magam is a tényállást, hisz sokatmondó hírre bukkantam a határon inneni helyzetre vonatkozóan a Miskolci Görög Katolikus Egyházmegye honlapján: Máriapócson – a görög katolikusság legendás kegyhelyén – 2015. szeptember tizenkilencedikére szabadtéri, román nyelvű szent liturgiát hirdettek a domahidi zarándokok üdvére.
Nem kellett az óvoda
Paniti-Teleky Zoltán 2008-ban érkezett feleségével és gyermekével ebbe a – ha nem is ellenséges, de nem túl toleráns – közegbe. „Amikor 800 lejes mínusszal átvettem az egyházközséget – idézi fel a kezdetet –, sokan azzal riogattak, hogy a domahidai református gyülekezet életképtelen. Amikor távoztam, 48 hektár tulajdonlappal rendelkező földet és egy felújított óvodaépületet hagytam az utódomra örökül. Az általunk felújított óvoda egyházi iskola volt régen, az állam elvette, negyven év alatt szétrombolta. Sikerült kellő támogatást szereznünk hozzá, kívül-belül renoválnunk, korszerű napközi otthonná varázsoltuk, tanulási, étkeztetési, pihenési lehetőséggel, mosdókkal, kisvécékkel, udvari játszótérrel. Gond abból kerekedett, hogy több mint hetven családunkkal egyetértve, mondhatom: kifejezett óhajára – ha már visszakaptuk az ingatlant, sikeresen pályáztunk a felújítása érdekében –, felekezeti, tehát református napközit szerettünk volna létrehozni, közel hatvan gyermek számára. Ekkor vált ellenségessé a hangulat: az illetékesek formai kifogásokkal élve nem engedélyezték a napközi otthon egyházi intézményként való beindulását.
A kudarchoz »érdemben járult hozzá« a község román polgármestere épp úgy, mint az állami iskola magyar igazgatója. Az RMDSZ keretében is vállaltam tevékenykedést, de Kismajtény nem volt hajlandó átadni Domahidának a soros elnökséget, amikor mi következtünk volna, mi több: érdekvédelmi szervezetünk egyik prominens személyisége azzal hárította el az ügyünk támogatását, hogy – úgymond – »nem divat ma már felekezeti óvodát működtetni, örüljünk annak, hogy van magyar nyelvű állami óvoda«. Inkább megpályáztak egy EU-s fejlesztési projektet, sok pénzen felhúztak egy új épületet, s a miénk ott áll üresen, kihasználatlanul, pedig még bért se igényeltünk érte, két pedagógust is alkalmaztunk volna.”
Távmunka Menyőből
Számomra nem volt nóvum ez az eset, az sem, hogy nem csak Zoltánnak, hanem a párjának is van mit sérelmeznie. Ugyanis a tiszteletes asszony, teljes, szép nevén: Paniti-Teleky Orsolya-Réka, aki Kolozsvárott nyert mezőgadász képesítést, és a méhészetre szakosodva szerzett doktori diplomát, az egyetemi kutatóintézetet öt évi tevékenység után ott hagyva követte Domahidára a férjét. Több tudományos alapmunka szerzőjeként nem ült ölbetett kézzel, ahhoz kezdett, amihez értett: a parókia kertjébe telepített 160 méhcsaládot, kidolgozott egy projektet, megírt és beadott egy nagyívű pályázatot Exploataţia agricolă Paniti-Teleky Orsolya-Réka, în localitatea Domăneşti, Moftin címmel. Az elutasító választ követő fellebbezésére közel egy év multán, 2012 márciusában kapott újabb elutasítást. „Édesapám nagy tapasztalatú méhész, ez nálunk nemzedékekre visszanyúló, családi hagyomány, ebből tartott el a tanulmányaim idején. Hogy milyen indokkal lehetett a pályázatomat visszautasítani? Arra hivatkoztak az illetékesek, hogy túl sok projekt van letéve. Feltételezem, hogy a nevem sem aratott túl nagy sikert Bukarestben, de inkább az lehet a magyarázat, hogy nem voltam hajlandó csúszópénzt adni. Azt mondtam, legyen meg a Jóisten akarata, ha nyer, nyer, ha nem, nem. Legalább nem vagyunk lekötelezve senkinek. Itt is van méhészetünk, 14 család erejéig, de most egyébbel foglalkozunk. Ott, abban a csűrben, a meghosszabbított féleresz alatt több mint száz kecskét tartunk. Azon kívül egy kanadai humángenetikai cégnek dolgozom, ők emberi betegségek kutatásával foglalkoznak, van egy adatbázis, amit a közölt cikkek, szakanyagok alapján állítunk össze. Ez nagyon jó dolog, mert Menyőből is lehet csinálni, csak legyen biztosítva az internetkapcsolat.”
(Vissza)hódít a természet
A domahidi kitérő után visszakanyarodunk Menyő helyzetére. „Jelenleg 158 egyháztagunk van, olyanok is, akik elköltöztek ugyan, de ragaszkodnak a gyökereikhez, ide fizetik a fenntartói járulékot, itt házasodnak, itt kereszteltetik a gyermekeiket, és gyakran járnak haza. Egy 1715-ös adat szerint a teljes lakosság magyar volt. Most fele református magyar, fele ortodox román. Roma egy szál sem, pedig azt mondják, ahol cigány nincs, az nem falu. Harmadik éve szolgálok itt, összesen öt keresztelő volt és tíz temetés. Tavaly volt a legtöbb: hat.”
Mondom, „láttam a Facebookon egy konfirmációi felvételt Menyőről, jelen volt az ünnepi alkalmon a kolozsvári magyar konzul is”. „Igen – kapom a választ – akkor két leányzó konfirmált, tavaly egy konfirmandusunk volt, az idén is egy lesz. Házasságkötés tavaly egy sem volt, az idén egy lesz. Egyre kevesebb a fiatal, legtöbben Szilágycsehbe vagy Zilahra költöztek. Helyben nincs munkalehetőség, bár jó néhányan gazdálkodnak sikeresen. Több kecskefarm is van, sokan juhot tartanak.
Tavaly a farkasok 37 juhot marcangoltak szét, egy hívünk, Osvár Imre juhait, a Nagycser völgyben, a falutábla mögött. Közel az erdő, a dombokon körbeöleli a falut, errefelé a szarvas, az őz, a vaddisznó vígan megél. Sok helyről jönnek a vadászok, nem bánjuk, hiszen ha túlszaporodnak a vadak, benyomulnak a kertekbe, mindent felesznek, lerágnak.“
„Tehát a természet kezdi lassan visszahódítani a falut” – állapítom meg.
„Amit én biztatónak látok – váltja Zoltán tiszteletes komolyra a szót – a Duna Televízióban most mutatták be az Ajánlóban Tövishátat, Menyőt is. Itt van a szomszédunkban Désháza, tiszta magyar falu, több mint 1200 lélekkel, Szilágycsehnek is a 65 százaléka magyar – több mint 3200-an vannak –, vagy itt van a közelünkben a Szatmár megyéhez csatolt, de ugyancsak tövisháti Bogdánd is, a maga ezer magyarjával. Tavaly 25 éves ígérgetés után leaszfaltozták a bekötőutunkat is. Most már több mozgásterünk van, közös rendezvényekre, közösségi alkalmakra gondolok. Járjunk át egymáshoz, látogassuk egymást, ismerkedjenek, barátkozzanak a fiatalok, és találjanak maguknak társat. Házasodjanak, költözzenek ide, mert vannak üres házak, föld bőven, a vidékünk sem utolsó. Már kevesebb a parlag, mint öt évvel ezelőtt, két társulás működik a faluban. Vannak nagyobb gyümölcsösök is.”
Többre hivatottan
Bár sejtem a választ, az anyanyelvű oktatásra terelem a szót. „Az óvoda vagy négy éve, az iskola hat éve szűnt meg. Szilágyszegre járnak többen, ott csak román iskola van. Akik magyarul akarnak tanulni, azok a tíz kilométerre fekvő Désházára mennek. Többen Szilágycsehbe hordják a gyereküket, tizenkét kilométerre, a mi fiunk is oda jár a nulladikba, van egy presbiterünk, Angi István, ő viszi-hozza a gyermekeket kocsival. Él itt néhány fiatal házaspár, és lesz még egy, a főgondnok úr lányát nemsokára elveszi a Komlósi Zoliék fia, Németországból jönnek vissza a fiatalok. Ők maradni is akarnak, visszagyökereznek Menyőbe. István is, aki hordja a gyerekeinket, házat épít, építkezési vállalkozása van. A testvére, Levente – ő is presbiter –, most még Ausztriában dolgozik, de hazahozza a pénzt. Tibor tizenöt tehenet vett, két gyerekük van. Vannak elképzelések, van mozgás, van hozzáállás, be fog itt indulni az élet! Bízom benne, ha a fiatalabb családok összefognak, akkor meg lehet mozgatni a közösséget. Hiszen segítik egymást, sokat számít, hogy ez az út is meglett végre, 25 perc alatt Zilahra lehet érni, Szilágycseh itt van tíz percre.
Már nem áll fenn az a helyzet, mint amikor a Szekuritáté kereste, hová dughatná el Tőkés Lászlót. Már nem vagyunk annyira elszigetelt hely. Annak köszönhetően, hogy megannyi magyar településsel vagyunk körülvéve, sokkal jobban állunk, mint a Mezőség. Menyő több, mint MENEDÉKHELY.
Nem elég, ha hajtogatjuk, hogy Menyőből szállott fel az angyal, itt ezer éves múltunk van, minden eszközzel hirdetném az értékeinket, önök, sajtósok is segíthetnének ebben. Uniós projekten töröm a fejem: ha itt menedékhely van, akkor létre lehetne hozni egy szeretetotthont, elférne itt, az udvar végében. Munkalehetőségeket kell teremtenünk. Ha lenne segítség a vidékfejlesztésre, Menyőben létrehoznánk valamit, egy varrodát, egyebet, akár a szilágyszegiek is ide járhatnának dolgozni, hiszen már a műút is megvan. Nálunk a házak is olcsók. Jó példa minderre Zsobok, ahol a gyerekotthon is van, öregotthont is működtetnek, kertészetet, malmot, sütődét, nyári táborokat. Igenis, többre hivatattunk, mint hogy csak menedéket kínáljunk, képesek vagyunk életteret teremteni.”
 (Folytatjuk) erdelyiriport.ro

Az erdélyi magyaroknak elsősorban gazdasági és egészségügyi kérdésekben vannak elvárásai az RMDSZ-szel szemben
Az erdélyi magyaroknak a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szembeni általános elvárásai elsősorban a gazdaság és az egészségügy terén jelentkeznek – jelentette ki Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
A szövetség szerdai tájékoztató hírlevele idézte a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnököt, aki közölte, lezárult az RMDSZ által indított úgynevezett városi konzultáció, amely során négy hónap alatt 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, melyek a legfontosabb problémáik, és milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek. Az alelnök szerint a megkérdezettek a legfontosabb négy feladatként a munkahelyteremtést, az egészségügyi ellátás javítását, a jövedelmek emelését és az erdélyi utak feljavítását jelölték meg. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van igény. Ugyanakkor a válaszadók azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon mellettük. A települések fejlődési irányát a megkérdezettek túlnyomó többsége (71 százaléka) kedvezőnek ítélte meg. Ezek aránya átlagon felüli a székelyföldi városokban. Nagy Zoltán Levente rámutatott: az elégedetlenek aránya a Partiumban a legmagasabb, ott elsősorban Szatmárnémeti lakói kifogásolták a település lassú fejlődését.
Hozzátette: a jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett. A magyar nemzetiségű polgármestereknél ugyanez az arány 69 százalék, a román városvezetők esetében 40 százalék. A legkedveltebb erdélyi magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely elöljárói kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti városvezetője a leginkább elutasított.
A konzultáció során a könnyített honosításról is kérdezték az erdélyi magyarokat. Túlnyomó többségük úgy vélekedett, hogy magyarságtudatának megerősítéséért kérte a magyar állampolgárságot. Akik még nem igényelték, leginkább arra hivatkoztak, hogy tartanak a bonyolult és költséges ügyintézéstől.
Nagy Zoltán Levente emlékeztetett, hogy az általa vezetett Eurotrans Alapítvány által végzett honosítás ingyenes, és közölte, tájékoztató kampányt indítanak, hogy minden romániai magyar értesüljön erről a lehetőségről. erdon.ro

Lezárult a konzultáció
Mit akar az erdélyi magyar nemzet? 
Lezárult az RMDSZ által indított városi konzultáció, amelynek során 4 hónapon keresztül 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, hogy milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek.
Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke így összegezte az eredményeket: a konzultáció során a magyar emberek egyértelműen megfogalmazták, alapvetően gazdasági és egészségügyi kérdésekre vonatkoznak az RMDSZ-szel szemben támasztott általános elvárásaik. A munkahelyteremtés, az egészségügyi ellátás javítása, a jövedelmek emelése és az erdélyi utak feljavítása a legfontosabb négy feladat. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van kiemelkedő igény. A 36 erdélyi városban ugyanakkor a megkérdezett magyar emberek azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon, és megvédje jogaikat.
A jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett, magyar nemzetiségű polgármesterek esetében ugyanez az arány 69, a román városvezetők esetében 40 százalékos. A legkedveltebb magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely városgazdái kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti elöljárója a leginkább elutasított.
Az RMDSZ megítélése az egyes városok szintjén nagyon differenciált. Átlag felett Szilágycseh, Nagykároly, Szováta, Beszterce, Arad, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Erdőszentgyörgy, Szászrégen, Bethlen, Nagybánya, Kisjenő, Nagyszalonta, Vajdahunyad, Zilah, Pécska, Csíkszereda válaszadói értékelik pozitívnak az RMDSZ tevékenységét. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromszéki orvost díjaztak
A Sepsiillyefalván dolgozó Para Jánost is díjazták tegnap Budapesten az Év praxisa a Kárpát-medencében pályázaton; az elismerést tíz határon túli és tíz magyarországi háziorvos vehette át.
A szavazatok alapján első helyezést ért el Ádám József Gyergyóremetéről és Száray Eszter Biatorbágyról, második lett Szűcs László Miskolcról és Para János Illyefalváról, a harmadik helyezett pedig Gabnai Judit Anna Ceglédről és Székely-Szentmiklósi István Szilágycsehről. Különdíjat vehetett át Varga Sándor József Erdélyből áttelepült kazincbarcikai háziorvos.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ-párti maradt az erdélyi magyarság
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokhoz képest kisebb százalékban, a szavazóképes romániai választópolgárok 48,44 százaléka adta le voksát vasárnap a polgármesterekre és a helyi és megyei önkormányzatok képviselői listájára. A polgármester-választásokat országszerte a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte 37,62 százalékkal és 1638 mandátummal, a második helyre szorult Nemzeti Liberális Párt (PNL) részesedése 32,80 százalék 1065 polgármesteri mandátummal. A negyedik helyen az RMDSZ végzett 4,35 százalékkal és 195 polgármesterrel. A helyi és a megyei önkormányzatok listáján szerzett szavazatok alapján az RMDSZ mindkét esetben átlépte az országos öt százalékos küszöbértéket.
A Központi Választási Iroda keddi, 97,99 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint az RMDSZ 93, az EMNP és az MPP 6-6 mandátumot szerzett a megyei önkormányzati listáin. A helyi tanácsokban az RMDSZ mérlege 2281 tanácsos, az Erdélyi Magyar Néppárt 207, a Magyar Polgári Párt pedig 158 tanácsosi mandátum birtokosa. Az RMDSZ a magyar politikai alakulatokra leadott szavazatok 88,17 százalékát gyűjtötte be, az EMNP a 8,21 százalékát, míg az MPP a 3,62 százalékát. Az RMDSZ megyei listáira 410 213 szavazat érkezett. Az EMNP és az MPP megyei listáira 38 215, illetve 16 824-an szavaztak. Az RMDSZ 16, az EMNP 7 megyében, az MPP csak Kovászna ésHargita megyében állított megyei listát.
RMDSZ-párti Székelyföld
Hargita megyében Székelyudvarhely kivételével a legtöbb városban papírforma szerinti eredmények születtek. Az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat.
A csíkszéki településeken Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor győzött. Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta.
A helyhatósági választások egyértelmű győztese Kovászna megyében is az RMDSZ volt.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – az RMDSZ által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott.
Szatmárnémeti siker, váradi vereség
Szatmár megyében a végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 47,82 százaléka vonult urnák elé. A legádázabb küzdelem a megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben zajlott, ahol a szövetség négyévi szünet után magyar polgármester állítását tűzte ki célul Kereskényi Gábor parlamenti képviselő személyében. A végleges adatok szerint Kereskényi a leadott voksok 42 százalékával lett a partiumi város polgármestere, ahol a magyar közösség a lakosság 36 százalékát teszi ki. Az RMDSZ tíz tanácsost juttat be a szatmárnémeti döntéshozó testületbe, és így a tanács legnagyobb frakciója lesz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 7, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig 3–3 tanácsosi mandátumot szerzett.
Elsöprő győzelmet aratott a szövetség Nagykárolyban is, ahol Kovács Jenő eddigi polgármester a leadott voksok 67,77 százalékát szerezte meg. Emellett Avasújváros, Börvely, Mezőpetri, Érendréd, Hadad, Halmi, Kolcs, Kökényesd, Lázári, Mezőfény, Pusztadaróc, Szatmárhegy, Sárközújlak élén áll RMDSZ-es polgármester, de Egriben, Szatmárpálfalván és Ákoson elvesztette a községvezetői széket. Az MPP Egriben, Kaplonyban, Csomaközön és Mezőteremben szerzett polgármesteri széket.
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar tanácsossal lesz kevesebb. Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a PNL-es politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Nagyváraddal ellentétben a megyében az RMDSZ-nek nagyjából sikerült megőriznie erejét, az eddigi 24 polgármesterből 23-at sikerült megtartani.
Szilágy megyében Debren, Haraklány, Ipp, Kárásztelek, Kraszna, Krémer, Oláhbaksa, Sarmaság, Szilágybagos, Szilágycseh, Szilágyperecsen, Szilágysámson, Szilágyszeg, Varsolc élén áll majd RMDSZ-es polgármester, míg Szilágynagyfaluban MPP-s támogatással független jelölt nyert. Szintén MPP-s támogatással nyert a szövetség jelöltje a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Nagybányán a magyarok jó szereplésének köszönhetően két RMDSZ-es önkormányzati képviselő is lesz a tanácsban.
Jobb eredmény Kolozsváron
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel. Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt Horváth Anna követi.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szilvássy Carola újra Marosvécsen
Kiállítás egy különleges asszony életéről
A helikoni leszármazottak idei találkozóján báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola újra visszatért a marosvécsi Kemény-kastélyba. Tette ezt Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Budapesti Színháztörténeti Intézet munkatársának jóvoltából, aki gróf Bánffy Miklós író, politikus, rendező életét és munkásságát kutatva figyelt fel a 20. század kezdetének egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, rendkívül művelt, nonkonformista Kolozsvári nőalakjára.
Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy szükségünk van női példaképekre, Szilvássy Carola életéről és egyéniségéről Szebeni Zsuzsanna érdekes kiállítási anyagot állított össze – Egy modern társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepei a századfordulón címmel –, amelyet először a Budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum Körtermében állítottak ki. Az úgynevezett bolygó kiállítást a Kolozsvári magyar napokon a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Reményik Sándor Galériájában láthatta a közönség. A Szilvássy Carola életútját dokumentumok, naplórészletek, fotók, vallomások, alapján bemutató tárlat jelenleg a nagyszebeni református templomban és a marosvécsi kastélyban tekinthető meg.
Báró Bornemissza Elemérné nem először "tartózkodik" Marosvécsen, hiszen a helikoni találkozók elmAradhatatlan résztvevőjeként rendszeresen jelen volt a Kemény-kastély vendégei között, s közben a szervezésben is jelentős segítséget nyújtott a házigazdáknak. Állítólag az ő javaslata volt, hogy a szabadtéri tanácskozások színhelye a kastélypark százados tölgyei alatt legyen, ahol Kós Károly terve alapján a Kuncz Aladár emlékére állított helikoni kőasztal helyét is kijelölte. Régi jó ismeretség fűzte gróf Kemény Jánoshoz és feleségéhez, Augustához. Augusta fivérét John Patont, Szilvássy Carola testvére, Szilvássy Margit és férje, gróf Béldi György hívta meg Erdélybe, ahol az angol állampolgárságú férfit az első világháború kitörésekor internálták. Az erdélyi arisztokrata családoknál eltöltött "kényszerfogság" annyira jól telt, hogy 1922-ben egy levitézlett hadi motorkerékpárral újra visszatért Erdélybe, és magával hozta a húgát, Augustát is. A jármű Marosvécsen elromlott, így ismerkedett meg a kastély fiatal ura a lánnyal, s mivel Kemény János anyanyelve is az angol volt, könnyen szót értettek.
A találkozás szerelemmel és a Béldi család mezőségi lakhelyén, Gyekén megkötött házassággal végződött – számol be a nem mindennapi történetről Marosi Ildikó Versailles- i repkény című könyvében. A vécsi kastélyban megnyílt emlékkiállításon megtekinthető egy régi keresztelőről készült fénykép, amelyen a Kemény család elsőszülött gyermekét, a korán elhunyt Jánoskát keresztanyaként báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola tartja az ölében. Tisztségeit hosszú felsorolni, aktív közéleti tevékenysége során "a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója" volt. Szerteágazó tevékenységéhez hasonlóan gazdag egyénisége is – derül ki arról a tablóról, amelyen kortársai vallomását olvashatjuk. Alakját regényekben, képzőművészeti alkotásokban (portréban, rajzban, szoborban) örökítették meg. Bár gróf Bánffy Miklóssal való kapcsolatából (ez utóbbi apjának az ellenállása miatt) nem lett házasság, ötvenöt éves barátság fűzte őket egymáshoz.
"17 éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást felhasználtam belőle, egész irodalmi pályámban érvényesült a befolyása…" – olvasható Bánffy Miklós vallomásában.
A Szilvássy Caroláról alkotott kép nem volt egyértelmű a korabeli Kolozsváron, erről Kuncz Aladárt idézi a kiállítás kurátora: "Ha igaz, amit a városban beszélnek róla, (...) akkor "M." grófnő valóságos démon. Házasságokat, eljegyzéseket bont fel. Hódolói vannak Európa mindegyik nagyvárosában. Színészeket fogad a lakásán… Még ápolónőnek is kiképeztette magát. Szeszélyes, nyugtalan, s aki leírhatatlan hatáskörének bűvkörébe kerül, azt, legyen férfi, nő, gyerek, vagy öreg ember, biztosan pusztulásba is kergeti. Ezt és hasonlókat beszélnek róla a városban. Klára meg van győződve, hogy mindez túlzás".(Felleg a város felett, 1931)
"Aligha ismertem nőt, aki Carolánál gyakrabban szolgált volna meglepetésekkel. Szenvedélyesen tudott gyűlölni, és ugyanolyan szenvedéllyel tudott jó lenni. Szerette az életet, mindig érdekesnek, izgalmasnak, még a legnehezebb pillanataiban is szépnek tartotta. Nem félt senkitől és semmitől, megingathatatlan volt fatalista hitében. (Ne tévesszük ezt össze a protestáns egyházak predesztináció-tanával.) Az élet csúcsain álló emberek között nagyon sok ellenséget szerzett magának harcos szókimondásával, de egyre több és több barátot, csodálót az elesettek, az igazi nyomorultak és szerencsétlenek között…" – jellemezte Karácsony Benő. Franyó Zoltán verset írt róla.
Keresztfia, Óváry Zoltán, a New York-i egyetem világhírű kutatóorvosa Emlékeimből című memoárkötetében (Kriterion, 2004) nagy szeretettel idézi fel Szilvássy Carola alakját. Édesanyja, Óvári Elemérné Purjesz Olga híres Kolozsvári szalonjában "lágy szépségével" mindenkinek a figyelmét magára vonta. Ráadásul a legelegánsabban öltözködő nő volt az egész Osztrák- Magyar Monarchiában – állítja a keresztfiú, majd hozzáteszi, hogy kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, a magyaron kívül beszélt még németül, franciául, angolul és olaszul. Az év legmelegebb hónapját Velencében töltötte, ahol a régi velencei családok mindig szívesen fogadták.
Az egyik tablón unokahúga, Siemers Ilona emlékírása olvasható Carola szüleiről, gyermek- és fiatalkoráról, esküvőjéről, szivágyi vadászkastélyukról.
Szilvássy Carola 1876-ban született Szilvássy Béla hadrévi földbirtokos és báró Wass Antónia házasságából. A család minden telet Bécsben töltött, ahol lakásuk volt és a két lányukat iskoláztatták. Amikor befejezték tanulmányaikat, a család visszatért Kolozsvárra, hogy Carolát bevezesse az úri társaságba, ahol azonnal nagy sikert aratott. Hasonlóképpen Velencében is megfordultak utána, és egy olasz szobrász márvány mellszobrot készített róla.
"Carola időközben szép és érdekes lánnyá serdült. Magas, karcsú alakja és szép járása volt. Természetes göndör haja sötétszőke. Nagy szeme tengerzöld színű. Bőre inkább sötét árnyalatban játszott. Arccsontja kissé előreugrott, mint a régi magyaroknak. Szája nagy és kifejező. Szellemes, élénk és temperamentumos lány volt. (…) Kivételesen szórakoztató és intelligens …, és ezt az erényét idős korban is megőrizte, akárcsak különc természetét."
Szilvássy Carola 1896-ban ment feleségül báró Bornemissza Elemér szilágycsehi földbirtokoshoz, aki a Károlyi grófok tiszttartója és ügyintézője volt. Ő mentette meg a grófi családot a csődtől. Színpompás esküvőjüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották. A jó gazdaként és üzletemberként ismert férj rövid időn belül figyelemre méltó vagyont szerzett, ebből Szivágyon vadászkastélyt épített, amit gondosan rendeztek be. Ott született kisfiuk, Hubert, akit Carola nagy szeretettel nevelt. A szép és okos kisgyermek 1903-ban skarlátban meghalt. Attól kezdve élete végéig feketében járt – emlékezik Siemers Ilona.
Szilvássy Carola bécsi színházi élményei hatására már gyermekkorától vonzalmat érzett a drámai jelenetek iránt. A kortárs kritika szerint Janovics Jenő színházigazgató pártfogoltjaként mély átéléssel játszott a Kolozsvári színpadon, többek között Ibsen Nóráját. Színészi pályája mégsem teljesedhetett ki, ugyanis beszédhibáját (érezhetően raccsolt) nem lehetett korrigálni. A filmezéssel is próbálkozott. 1913-ban Hetényi Elemérrel közösen forgatták Az apacs nő szerelme című moziszkeccset, amelyet a Kolozsvári nőegylet bazárján mutattak be. Az indián történet első helyszíne, az apacstanya után az erdélyi valóságot mutatta be a New York kávéházban filmezett jelenettel. Az apacs nőt ő maga, a többi szerepet arisztokrata ismerősei játszották. Keresztfia, Óváry Zoltán visszaemlékezése szerint Szilvássy Carola volt a világon az első nő, aki repült. Amikor 1909-ben a francia repülőgép- feltaláló, Louis Blériot Budapesten mutatta be találmányát, a tengernyi kíváncsiskodó között a házaspár is jelen volt.
Mivel a feleség kérését a francia feltaláló nem akarta teljesíteni, állítólag csillagászati összeget, 10.000 aranykoronát kért, hogy eltántorítsa szándékától. A pénzt azonban báró Bornemissza Elemér fél órán belül kifizette. Arról, hogy Carola valóban felrepült-e a levegőbe, "ami a női egyenjogúság felé tett első lépésének tekinthető", nincsen dokumentum. Életének meghatározó szakasza, hogy az első világháborúban önkéntes ápolónőként dolgozott. Hivatalosan is elvégezte a bábaképző főiskolát, majd sebészorvos mellett asszisztálva gyűjtött tapasztalatot. Két évet töltött az orosz–lengyel fronton, s amikor hazatért, legfontosabb hadiélményei nem a csatákról, hanem emberekkel való találkozásairól szóltak. Ápolónői ruhában készült fényképe, aláírása és egy hálás ápoltjának a köszönőlevele is látható a kiállításon. Emlékkönyvébe katonák, politikusok, előkelőségek és hétköznapi emberek írtak emléksorokat különböző nyelveken, mások rajzokkal, kis festményekkel, versekkel emlékeztek meg találkozásaikról. "Hans Eder brassói szász festő az első világháború alatt merész háborúellenes képeket rajzolt és festett. Egyik eredetije megtalálható ebben az emlékkönyvben. Carola szép kezét ábrázolja, amint egy haldokló német katona fejét simogatja…"– írta Karácsony Benő.
Háborús naplója, amelybe félmondatos feljegyzéseit írta, a kutató számára is bőven ad munkát, számolt be Szebeni Zsuzsanna a napló megfejtése közben tett felfedezéseiről. Szivágyi kastélyukat az 1918-as erdélyi bevonuláskor kifosztották. Bornemissza Elemér, akit politikai okokból üldöztek, a birtokait is elveszítette. A határon átszökve Magyarországon kezdett új életet. A két világháború között Szilvássy Carola figyelme az irodalmi élet felé fordult. Nagy segítségére volt a Kemény családnak a helikoni találkozók szervezésében. Bár egyik prózai próbálkozása olvasható a kiállításon, ő maga nem volt író, szervezőként azonban kiváló. Szerkesztői munkájának minőségét jelzi, hogy Szerb Antal kéziratait ő olvasta el először, és szerkesztette Szántó György és Bánffy Miklós könyveit is. Kemény Augustának a vendéglátásban segített, feltehetően konyhaművészeti tudományának is a hasznát vették.
Szakácskönyve Marosi Ildikó szerkesztésében jelent meg (Kipróbált receptek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Az amúgy is testes Szántó György író panaszolta, hogy meghízik Marosvécsen, olyan jól főznek, ezért Carola mindennap megsétáltatta a már nem látó írót. A Kolozsvári nőegylet elnökeként kivételes szociális érzékenységéről tett tanúbizonyságot, jótékonysági, segítségnyújtási célokból rengeteg levelet írt. Gondja volt például, hogy a mezőgazdasági minisztertől segítséget kérjen a tanítóképzőbe járó lányoknak, akiknek nem volt cipője. A református püspökkel való levelezésében fontosnak tartotta a gyermekek nevelését. Korán elhalt kisfia emlékére 1933-ban jelentős adománnyal segítette a Kolozsvári Magyar utcai aggmenház melletti kisdedóvó kiépítését, ami több mint 30 gyermek napközi gondozását tette lehetővé. A református leánygimnázium jó előmenetelű tanulóit könyvvel jutalmazta, amit személyesen adott át. Életének utolsó éveiben együttműködött a diakonisszákkal, és lakását is rájuk hagyta.
A második világháború kezdetén gróf Bánffy Miklóssal, gróf Bethlen Istvánnéval és egy bécsi orvossal húsz szekéren 60 árva kisgyermeket mentettek ki az ostrom alá vett Nagyszebenből. Ez olyan hősies tett volt, ami további kutatásokat érdemel – fogalmazott Szebeni Zsuzsanna. Szilvássy Carola szerencsés módon menekült meg attól, hogy az Óvári család tagjaival és vendégeivel együtt megöljék. 1944. október 11-én, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kolozsvárt, szokás szerint vacsoravendég volt a közelében lakó családnál, amikor a komornája értesítette, hogy az orosz katonák be akarnak törni a lakásába. Bátorságát jelzi, hogy hazaszaladt, miközben azon este vagy éjszaka az Óvári házaspárt és két vendégüket titokzatos módon meggyilkolták, és csak a cselédlánynak sikerült elmenekülnie. Ma sem lehet pontosan tudni, hogy kik követték el a mészárlást. Élete 1948-ban 72 éves korában, kórházi ágyon, nagy szenvedések között ért véget. Egyszerű sírja a Házsongárdi temetőben van, amelyre utolsó kívánsága szerint temetésekor Bánffy Miklós helyezett el egy nagy csokor rózsát.
– Akit a kettőjük kapcsolata érdekel, sokkal jobban jár, ha Nyáry Krisztián könyve helyett (Így szerettek ők), amelynek megírásakor nem dokumentálódott megfelelően, Bánffy Miklós Erdélyi történetének első kötetét (Megszámláltattál) olvassa el. Egy finom művészi szűrőn átengedve életükből sok elem köszön vissza a könyvben, ami úgy jelent meg, hogy a szerző minden sorát felolvasta Szilvássy Carolának, aki egy múzsánál sokkal többet jelentett számára – zárta szavait Szebeni Zsuzsánna. A kiállítás a Sipos Gábor vallástörténész vezette Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült. A marosvécsi Kemény-kastélyban naponta 10-18 óra között tekinthető meg, a családi fotók, Kemény János dolgozószobája, a helikoni dokumentumok, kéziratok, az írókról készült filmrészlet, valamint a Nagy Pál képzőművész vázlatait és dr. Madaras Sándor népi feliratos falvédőit bemutató kiállítások szomszédságában. Szebeni Zsuzsánna mellett, aki a kiállítás ötletgazdája és kurátora, külön köszönet illeti Marosi Ildikót, továbbá Siemers Ilonát, aki megírta a Wass-kor című kötetet számos adattal Szilvássy Carola gyermekkorára vonatkozóan, valamint Deésy Anikót, aki az anyaggyűjtést és a Carola Egyesületet, amely a kiállítás megvalósulását támogatta. A Házsongárdi temetőben a Bethlen-kripta, Bánffy Miklós végső nyughelye közelében Tőkés Erzsébet áldozatos munkája nyomán immár Szilvássy Carola sírhelye is látogatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor: a kollektív emlékezés nemzeti kötelesség
„Augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén minden magyar embernek, éljen a mai Magyarországon, a Kárpát-medenceében vagy bárhol a nagyvilágban, el kell gondolkodnia egy pillanatra azon, hogy hogyan volt lehetséges, hogy a Szent István királyunk által alapított ország ezer esztendő után is álljon, hogy a magyar nemzet a Kárpát-medenceében megmAradjon. Sok viszontagságon ment keresztül nemzetünk, ám ma is életerős magyar közösségek élnek a Kárpát-medenceében, akik a szülőföldjükön kívánnak élni, jövőt teremteni” – ezzel a gondolattal köszöntötte Kelemen Hunor szövetségi elnök a szilágycsehi magyar embereket nemzeti ünnepünkön.
Augusztus 20-án leplezték le a Szilágy megyei településen azt az emlékművet, amellyel a helyi közösség az első és a második világháború szilágycsehi katonahősei előtt tiszteleg.
„Aki nem ismeri a múltját, aki nem tiszteli a múltját, az nem tud jövőt tervezni. Akkor, amikor mi ma a két világégésben elpusztultakra emlékezünk, amikor emléktáblával hajtunk fejet előttük, akkor tulajdonképpen azt az alapot erősítjük meg, amelyre a XXI. században is jövőt lehet építeni. És azt is megfogalmazzuk, hogy itthon, a szülőföldünkön akarjuk erős közösségként otthonunkat erősíteni, tovább építeni, jövőt tervezni, alakítani. És nem luxus a múltra való emlékezés, hanem kötelesség. A kollektív emlékezés nemzeti kötelességünk” – hangsúlyozta ünnepi beszédében az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kitért arra is, hogy a szilágycsehi helyi önkormányzat hat alkalommal szavazott az RMDSZ tanácsosok indítványozására a Tövishát Kulturális Társaság javaslatáról, akik azt kérték, hogy köztéren állíthassák fel a háborús emlékművet, ám minden alkalommal visszautasították, leszavazták a tervezetet. Így került ma sor az emléktábla felállítására és leleplezésére a református templomkertben. „Azok, akik ezt a javaslatot leszavazták, még mindig nem értik, nem akarják érteni, hogy ellenszavazatokkal, tiltással egy népet, egy közösséget nem lehet megakadályozni abban, hogy a kollektív emlékezetet ápolja. Úgy gondolom, hogy bár a történelem során románok és magyarok sokszor egymással szemben álltak, de egymás múltjának a tiszteletben tartása nélkül nem lehet közös jövőt építeni. Bízom abban, hogy ezt egyre több román ember is megérti” – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton Szilágycsehben.
Erdély.ma

Augusztus 20.
A függetlenségre és a keresztény hagyományokra fókuszáltak a politikusok
Az ország biztonsága, függetlensége és keresztény hagyományai, a Szent István-i örökség védelme állt az augusztus 20-ai politikai üzenetek középpontjában, de kiemelt téma volt a beszédekben és az ünnepre kiadott közleményekben az Európai Unió és a migránsválság is.
Szombat reggel katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Áder János köztársasági elnök az azt követő tisztavatáson azt mondta, a "hazaszeretetet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve", mert hősiesnek lenni nemcsak a történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletreméltó teljesítménnyel is.
Áder János köztársasági elnök délelőtt a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében átadta a Magyar Szent István Rendet Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek. Az államfő a legmagasabb állami kitüntetést elnyerő díjazottakról azt mondta, hogy ismerik a tehetséggel járó felelősség súlyát, és bármilyen messze jártak is, érezték, hogy Magyarországhoz, a magyar hazához tartoznak.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott ünnepi beszédében kijelentette, Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról, a keresztény, független állam Szent István öröksége.
Az Európai Unió nem egy több száz éves politikai szövetség, hanem egy teszt-üzemmódban működő kezdeményezés – mondta a miniszter, majd hozzátette: "Brüsszel ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók", hiszen a "zéró legitimitású, senki által meg nem választott" európai vezetők kényük- kedvük szerint próbálják alakítani a tagsági szerződést, pedig szuverenitásáról egyetlen tagállam sem mondott le.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tolna megyei Nagymányokon rendezett egyházi ünnepségen az ország megtartásának és építésének fontosságáról szólt. Kiemelte, Szent István megteremtette az ország egységét, megőrizte azt, területét minden irányban megnagyobbította.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Kiskunfélegyházán tartott beszéde után az MTI-nek úgy fogalmazott, az ország függetlenségének és szabadságának Szent István-i és keresztény alapokon nyugvó védelme szolgálhatja hosszú távon Magyarország boldogulását. Szent István példája azt mutatja, hogy sosincs ingyen a szabadság és a függetlenség – mondta.
Az MSZP közleményében azt írta, hogy a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország megérdemli a biztonságot és a kiszámítható fejlődést, gyűlölködés helyett a normális közéletet, a jövőt és a megbecsülést az Európai Unión belül.
Az LMP úgy vélekedett, az államot csak a magyar emberek közössége erősítheti meg, és arra figyelmeztetett, hogy "az állam azok nélkül az emberek nélkül, akik közösségét alkotják, csak üres váz, amely képtelen biztonságra, jólétre, fenntarthatóságra és összefogásra épülő jövőt biztosítani".
A külhoni magyarság is az államalapításra emlékezett
A Szent István-napi ünnep alkalmából a határon túl, Kolozsváron, Pozsonyban és a kárpátaljai Aknaszlatinán is az államalapításra emlékeztek szombaton a határon túli magyar szervezetek, magyar kormánypolitikusok részvételével, akik magas állami kitüntetéseket adtak át.
Kolozsváron az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar kitüntetést. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.
Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt. "A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki.
Kelemen Hunor szerint a múltra való emlékezés nem luxus, hanem nemzeti kötelesség, az RMDSZ elnöke Szilágycsehen beszélt erről, ahol egy emlékművet is avattak a település első és második világháborús áldozatainak. Kelemen Hunor úgy vélte, az emlékműállítással azt is kifejezi a közösség, hogy a szülőföldjén, erős közösségként akarja a jövőjét tervezni, alakítani.
Az RMDSZ elnöke szerint augusztus 20-án azon is el kell gondolkodniuk a magyaroknak, hogy a Szent István király által megalapított ország miként mAradhatott fenn ezer év és sok viszontagság után is. Emlékeztetett arra, hogy a szilágycsehi közösség köztéren szerette volna felállítani világháborús hősei emlékművét, de végül ezt csak a református templomkertben tehette ezt meg, mert a kisváros önkormányzata hat alkalommal is leszavazta az emlékműállítást.
Kárpátalja-szerte több helyszínen emlékezett meg az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról, a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) immár hagyományosan a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta.
A szlovákiai magyarság hat kiemelkedő személyisége kapott magas magyar állami kitüntetést szombaton a nemzeti ünnep alkalmából. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Cimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a diplomáciai képviseleten.
Az államalapításra emlékeztek az amerikai magyar közösségek és szervezetek is szerte az Egyesült Államokban a hétvégén.
Népújság (Marosvásárhely)

„Nemzeti kötelesség az emlékezés” – Augusztus 20. Erdélyben
Az anyaország határain kívül, Erdélyben is számos településen megemlékeztek az államalapításról szombaton, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen.
Kolozsváron az ünnep részeként szombat délután a Szent Mihály-templomban az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói megszentelték, majd a csíkkozmási Bojzás Néptánccsoport fiataljai a templom előtt szétosztották a Kárpát-medence kenyerét, amely szellemi és lelki táplálékként az összetartozást jelképezi. Kolozsvár egyébként harmadik alkalommal vett részt a Kárpát-medence kenyere elnevezésű programban. Az augusztus 20-ai új kenyér ünnepéhez kötődő eseményt hagyományteremtés céljából indítottak 2011-ben Szolnokon.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke augusztus 20-át Szilágycsehen ünnepelte, ahol a település első és második világháborús áldozatai emlékére avattak emlékművet. A szövetség elnöke úgy fogalmazott: a múltra való emlékezés nem luxus, hanem nemzeti kötelesség. „Augusztus 20-án azon is el kell gondolkodniuk a magyaroknak, hogy a Szent István király által megalapított ország miként mAradhatott fenn ezer év és sok viszontagság után is” – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort. Szerinte az emlékműállítással azt is kifejezi a közösség, hogy a szülőföldjén, erős közösségként akarja a jövőjét tervezni, alakítani.
Az RMDSZ-elnök ugyanakkor emlékeztetett: a szilágycsehi közösség köztéren szerette volna felállítani világháborús hősei emlékművét, de végül ezt csak a református templomkertben tehették meg, mert a kisváros önkormányzata hat alkalommal is leszavazta az emlékállítást. „Akik ezt a javaslatot leszavazták, még mindig nem értik, nem akarják érteni, hogy ellenszavazatokkal, tiltással egy népet, egy közösséget nem lehet megakadályozni abban, hogy a kollektív emlékezetet ápolja. Úgy gondolom, hogy bár a történelem során románok és magyarok sokszor egymással szemben álltak, de egymás múltjának tiszteletben tartása nélkül nem lehet közös jövőt építeni” – fogalmazott Kelemen.
Kevesebben ünnepeltek Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen is az új kenyér ünnepével kötötték össze az augusztus 20-ai rendezvényt: az egyik helyi pékségben négy kenyeret sütöttek, ezeket a magyar történelmi egyházak képviselői áldották meg, megszelés után pedig szétosztották az ünneplők között. Szombat este egyébként a korábbi évekhez képest kevesebben, néhány százan gyűltek össze a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezetének Szent István-napi rendezvényén. Az ünnepséget a mezőcsávási rezesbanda előadása nyitotta meg, majd a rendezvény főszervezője, Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke köszöntötte a résztvevőket.
A Vásárhelyi Hírlap napilap kérdésére, hogy mit jelent ma a Marosvásárhelyi magyarok számára az ünnepség, Cseh úgy fogalmazott: lángot a megmAradáshoz. Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusának képviselője, Flender Gyöngyvér is szólt az ünneplőkhöz, akiknek arról beszélt, hogy „Szent István király döntésének köszönhetően beszélhetünk, érezhetünk és gondolkodhatunk mi itt most magyarul”.
Kétnapos rendezvénnyel készültek
Székelyudvarhely polgármesteri hivatala kétnapos rendezvénysorozattal készült az államalapítás ünnepére. A Vár utcában felállított sátrakban kulturális programokra várták az érdeklődőket, a gyermekek pedig megismerkedhettek például a Székelyföldi Legendárium óriásjátékával, illetve papírból, színes ceruzával a Szent Koronát is elkészíthették, ezenkívül interaktív, mesével átszőtt koncerteken, bábjátékokon vehettek részt.
A Haáz Rezső Múzeum standjánál a családosok kincskeresésre jelentkezhettek, majd felfedezhették a város rejtett csodáit. Szombat délután látványos középkori harci bemutatót tartott a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rend, majd a Pécsi Kamarakórus és az Alla Breve Vegyeskar közös előadása alatt meghitt hangulattal és zenével telt meg Székelyudvarhely központja. Az ünnepi kenyérszentelésre és .szelésre az Emlékezés parkja mellett felállított nagyszínpadon került sor.
Gálfi Árpád polgármester köszöntőjében rámutatott: államalapító István királyunk szentté avatásának napja nemzeti ünnepeink sorában azon kivételes események közé tartozik, amelyre nem vetődik a gyász árnyéka. „Még áttételesen sem egy kegyelettel teljes, bús emlékezést jelent számunkra, hanem a dönteni tudást, a béketeremtés, a megújulás, vagyis a bizakodás és a jövőbe vetett hit mAradéktalan diadalát” – fogalmazott az elöljáró, aki számára Szent István és az új kenyér ünnepe a hittel végzett munkát, illetve a munkába vetett hitet is jelenti.
Az eseményen száz kisebb kenyeret áldottak meg, ezeket pedig az önkormányzat egyesületeknek, alapítványoknak és öregotthonoknak adományozta. A nemzeti ünnepen koncertekre is várták az udvarhelyieket, akik este megcsodálhatták az ünnepi tűzijátékot.
Hajnal Csilla, Kőrössy Andrea, Veres Réka |
Krónika (Kolozsvár)

Szembenézett múltjával a szilágycsehi magyar közösség
A sorozatos elutasítások ellenére mégis elkészült az emlékmű
Több éves álma valósult meg augusztus 20-án, szombaton, Szilágycseh magyar közösségének: az államalapítás ünnepén sikerült leleplezni a Szilágy megyei településen az első és a második világháborúban elesett szilágycsehi katonahősök, valamint a hírhedt barcaföldvári fogolytáborba elhurcolt helyi áldozatok tiszteletére felállított emlékművet.
A Deák Árpád Nagyváradi szobrász által tervezett alkotást eredetileg köztéren szerették volna elhelyezni, de a többségi önkormányzati képviselők folyamatosan elutasították az RMDSZ-es tanácsosok által a Tövishát Kulturális Társaság kérésére előterjesztett javaslatot. Következésképpen a három nyelvű – magyar, román és angol nyelven feliratozott – emlékművet a református egyház „fogadta be” templomkertjébe. Az avató ünnepséget a vasárnap véget ért XX. Tövisháti Napok keretében tartották meg, amelyen a felszólalók egyöntetűen az emlékmű megvalósításának jelentőségét hangsúlyozták.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvkommandó: adományozási kampányt indított az RMDSZ
Könyvkommandó névvel könyvadományozási kampányt indított az RMDSZ: tíz település iskoláját, szórványkollégiumát és magyar házát keresi fel két hét leforgása alatt, kiemelt figyelmet fordítva a leégett kommandói iskola újjáépítésének támogatására. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint kedden elmondta: a tanintézet továbbra is várja a pénzadományokat, de a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlásával is lehet segíteni. Az RMDSZ által másfél hónapja kezdeményezett pénzgyűjtési kampány jó alkalom arra, hogy felmérjék, mennyire is tud a romániai magyar közösség saját ügyként kezelni egy leégett magyar iskola sorsát - hangsúlyozta az ügyvezető elnök. Mára bebizonyosodni látszik, hogy egy ilyen ügy jó hívó szó, amit továbbra is napirenden kell tartani, hiszen az iskola újjáépítésére további pénzadományokra van szükség - mondta. Rámutatott: friss kimutatások szerint a 800 eurós összegből ez idáig 120 ezer RON gyűlt össze, ahhoz pedig, hogy jövő évtől újra biztos helyen tanulhassanak a diákok, a nyári vakációig újra kell építeni az iskolát. „Mi továbbra is arra kérünk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten adakozzon, hiszen 100 olyan gyermek sorsa most a tét, aki nem tehet arról, hogy ilyen helyzetbe kényszerült. A törvény értelmében minden állampolgár dönthet arról, hogy melyik civil szervezetnek ajánlja fel jövedelemadójának két százalékát. Ha ezzel a lehetőséggel nem él, az államkasszát gazdagítja. Bár ez nagyon kevésnek tűnhet, ha összefogunk, az iskola diákjainak ez nagy segítség” – tette hozzá a Szövetség ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány munkatársai már járják az erdélyi településeket Könyvkommandó kampányukkal, ez idáig Szilágysomlyón, Szilágycsehben és Máramarosszigeten kerestek fel magyar házakat. További úticél a Szamosújvári Szórványkollégium, a csicsókeresztúri Szent Anna Gyermekotthon, a vicei Szent István Gyermekotthon, a nagybányai Teleki Magyar Ház, a Magyarlapádi Szórványkollégium, a Vajdahunyadi Magyar Ház, a négyfalusi Barcasági Csángó Szórványkollégium, végezetül pedig a kommandói iskola. „Körutunk eddigi állomásain azt tapasztaltuk, a gyermekek nagyon is tisztában vannak a kommandói helyzettel, nagyon is átérzik kommandói társaik sorsát. Üzeneteiket videóban is rögzítjük, amelyeket legvégül levetítünk majd a Kovászna megyei településen is. Azt szeretnénk, hogy minden felnőtt megértse az ügy fontosságát, a kommandóiak pedig megtapasztalhassák, nincsenek egyedül” – összegzett Porcsalmi Bálint. A könyvcsomagok a Communitas Alapítvány könyvtárprogramján keresztül gyűltek össze, a könyvállomány – szépirodalmi munkák, regények és verses kötetek, történelmi jellegű könyvek, szakirodalmak, mesekönyvek és szótárak – nagy része az Országos Széchényi Könyvtár cserekapcsolatából érkezett. Ezek mellett a Communitas Alapítvány Könyvkiadás Szaktestületének évente támogatott példányaiból is kerültek a könyvcsomagba – olyan aktuális, Erdély-szerte megjelenő folyóiratok, periodikák, amelyek kiadását támogatja az Alapítvány: Látó, Székelyföld, Korunk, Művelődés, Játéktér, Helikon, Magyar Közoktatás stb.
(rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

Nem hátrálunk meg! - Wesselényi jelmondata az RMDSZ-kongresszus mottója
Az RMDSZ májusi kongresszusának előkészítése volt a ma Kolozsváron ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) feladata. A kongresszuson módosítandó alapszabályzat növeli a nők arányát a különböző döntéshozó testületekben, illetve a tavalyhoz hasonlóan biztosítja annak lehetőségét, hogy egy szórvány megyei képviselő valamelyik székely megyében biztos befutó helyre kerüljön a parlamenti listákon. Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójában elmondta: meglepődve tapasztalták, hogy azok a képviselőházi frakciók, amelyek múlt héten ellenszavazat nélkül fogadták el az egészségügyben való anyanyelvhasználatot szabályozó törvényt, most alkotmányossági óvást nyújtottak be ellene.
„Meglepődve tapasztaltuk, hogy azok a képviselőházi frakciók, amelyek múlt héten ellenszavazat nélkül fogadták el az egészségügyben való anyanyelvhasználatot szabályozó törvényt, most azon versengenek, melyikük tudja a leghatékonyabban gáncsolni ennek hatályba lépését”, mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke ezzel a román ellenzéki pártok kezdeményezésére reagált, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR), illetve a Népi Mozgalom Pártja (PMP) tegnap óvást nyújtott be az alkotmánybíróságon azon törvénymódosítás ellen, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket.
Kelemen Hunor elmondta: ennek a pálfordulásokról híres román politikában is ritkának számító kezdeményezésnek az értelmi szerzője az a Traian Băsescu volt, aki kétszer is az erdélyi magyarok szavazatával lett államelnök. Raluca Turcan, a PNL ideiglenes elnöke pedig azzal "múlta felül" a PMP-t, hogy számon kérte pártja frakcióján, amiért Băsescuék lekörözték a liberálisokat az alkotmányossági óvás kezdeményezésében. Az RMDSZ elnök megjegyezet: minden magyarellenes hangulatkeltés ellenére, aminek az elmúlt évtizedekben tanúi lehettünk, kisebbségi jogok ügyében még egyetlen párt sem nyújtott be óvást az alkotmánybíróságon.
"Azok a politikusok, akik időnként elmennek Székelyföldre, még nem feltétlenül az erdélyi magyar közösség barátai, legfennebb pillanatnyi érdekei kívánják meg, hogy az erdélyi magyarokkal szorosabbra fűzzék a viszonyt", mondta Kelemen Hunor. Hozzátette azt is: a PMP és az RMDSZ ugyanabban a politikai pártcsaládba tartozik, az Európai Néppártba, ahol nem ilyen szokások honosodtak meg. „Fontos tanulság, hogy nekünk egyetlen szövetségesünk van, az erdélyi magyarság, csakis magunkra számíthatunk”, fogalmazott a szövetségi elnök.
„A tavalyi romániai választásokat követően nagy reményeket fűztünk ahhoz, hogy viszonylag gyorsan végre lehet hajtani azokat a korrekciókat, amelyekre szükség van ahhoz, hogy az ország ne térjen végképp le a jogállamiság útjáról, hogy a hatalmi ágak szétválasztása a valóságban is megtörténjen. De most is olyan információk látnak napvilágot, amelyek megerősítik azt, amit évek óta mondunk: hogy nem beszélhetünk jogállamiságról, az erőszakszervezetek és a bűnüldözés összefonódik, politikai típusú leszámolásokra használják fel az erőszakszervezeteket, a kisebbségi jogok terén pedig mintha megállt, sőt visszafordult volna az idő Romániában”, mondta el Kelemen Hunor.
„Az RMDSZ több törvényjavaslatot is tett annak érdekében, hogy Románia visszatérjen a jogállamiság útjára. Olyan társadalomban akarunk élni, amely hozzánk hasonlóan fontosnak tartja a szabadságjogokat, a biztonságot és jólétet, ezeknek nincs alternatívája a kisebbségek számára. Az a társadalom, amely nem szabadságjogokra épül, jogfosztáshoz vezet. A parlamenthez benyújtott törvénytervezeteink azt bizonyítják, tudjuk, mi a helyes út”, tette hozzá.
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ azokat a kormánydöntéseket támogatta, amelyek előnyösek az erdélyi magyarság számára. A kormánykoalíciós együttműködés egyelőre biztató, tapasztalható egyféle nyitottság, talán a közigazgatásban való anyanyelvhasználatot szabályozó 215-ös törvényt is sikerül módosítani, ami az anyanyelvhasználati küszöb csökkentését irányozna elő húszról tíz százalékra.
A szövetségi elnök úgy értékelte: az elmúlt időszak meghozta az eredményeit, hiszen az amerikai külügyminisztérium országjelentésében, amely néhány héttel ezelőtt jelent meg Romániáról, azokat a problémákat sorolja, amelyeket az RMDSZ az amerikai partnereinknek elmondott. A Minority SafePack ügye is azt bizonyítja: meg lehet törni a jeget.
"Szilágyság megérdemel egy kongresszust!"
Az RMDSZ május 13-án Zilahon tartja következő kongresszusát, amely az elmúlt két évről készült számadást, illetve a következő, a 2019-es tisztújító kongresszusig hátralevő két esztendő feladatainak, stratégiájának a kijelölését tűzte ki célul. A helyszín kiválasztásával kapcsolatban Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy vélekedett: Zilah, a Szilágyság megérdemel egy kongresszust, mint ahogy megérdemli a nagyobb odafigyelést is, hiszen a szilágysági magyar közösség mindig a szövetség mellett állt.
Hasonlóan vélekedett Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke is, aki felszólalásában kiemelte: a szilágysági szervezet mindig jó eredményeket ért el a választásokon. Szilágyság szimbóluma Wesselényi Miklós a reformkor jeles politikusa, akinek jelmondata: “Nem hátrálunk meg!” Ezt a ma is időszerű jelmondatot az RMDSZ is magáénak érzi, ez lesz az idei kongresszus mottója, mondta,
A május 13-én, szombaton zajló kongresszusra 800 küldöttet várnak, 200 meghívottat, 100 újságírót. Ezt megelőzően, csütörtökön tartják a Wesselényi-gálát, amelyet hagyományt teremtő kezdeményezésnek szánnak. Ezen a rendezvényen azoknak a szilágyságiaknak nyújtanak át emlékplakettet, akik közösségépítő munkájukkal érdemelték ki ezt a kitüntetést. Pénteken pedagógusfórumot tartanak, Krasznán az önkormányzatokban dolgozó fiatalok tanácskoznak, Kémeren a vállalkozók, Perecsenyben pedig a sikeres gazdák találkoznak, este pedig kihelyezett frakcióülésre is sor kerül Szilágycsehen.
A politikai vitán Cseke Attila Bihar megyei szenátor a finnországi svéd kisebbség példáját hozta fel az egészségügyben való anyanyelvhasználatra. Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő, a Nőszövetség ügyvezető alelnöke a szervezetnek a nők elleni erőszak megfékezésében vállalt szerepéről beszélt. Oláh Emese kolozsvári alpolgármester beszámolt arról: a kincses városban sikerült végre áttörést elérni a magyar nyelvű helységnévtáblák ügyében. Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke a marosvásárhelyi iskola továbbra is rendezetlen ügyét, a hatóságok megalázó hozzállását említette felszólalásában. Markó Béla volt szövetségi elnök reményét fejezte ki, hogy az alkotmánybíróság visszautasítja az ellenzéki pártok óvását.
Az SZKT megerősítette Horváth Annát önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségében. A 99 leadott szavazat közül 98 volt érvényes; 95-en bizalmat szavaztak a jelöltnek, hárman pedig ellene voksoltak.
Az RMDSZ “miniparlamentje” elfogadta az alapszabályzat- és programbizottság által javasolt módosításokat.
N.H.-D., Sz. K. / Szabadság (Kolozsvár)

Magyarságtörténet-oktatás Erdélyben: olimpia egy felnőtté vált tantárgyból
Beszélgetés dr. Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi tanárral
Április 20. és 22. között zajlott Csíkszeredában az I. Magyarságtörténeti Olimpia országos szakasza, amelyet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete szervezett. A hatodikos és hetedikes magyar diákok számára meghirdetett vetélkedőn ötven csapat versengett az ország tizenkét megyéjéből. Az esemény a maga nemében rendkívülinek számít, egy régi terv megvalósulása. A tantárgyverseny ötletéről, a magyarságtörténet oktatásának perspektíváiról dr. Rüsz-Fogarasi Enikővel, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékán-helyettesével, a Magyar Történeti Intézetének egyetemi tanárával beszéltünk.
– A nemrég megrendezett magyarságtörténeti olimpia első alkalommal került megrendezésre, bár magát a tantárgyat immár húsz éve oktatják az iskolákban. Milyen volt a tantárgyverseny megszervezéséig és kivitelezéséig vezető út?
– A magyarságtörténet oktatása a 6. és 7. osztályos diákok számára valóban már húsz évre tekint vissza, azóta használják a máig érvényben lévő, László László és Vincze Zoltán történész-pedagógusok által szerkesztett tankönyvet (László László – Vincze Zoltán, A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai – Tankönyv a VI. és VII. osztályosok számára, 1997). Az egyetemi oktatásban a magyarság története jóval később vált hivatalos tantárggyá, elsősorban Toader Nicoară egyetemi tanár segítségének köszönhetően. A tantárgyolimpia ötlete nagyon sokáig puszta remény volt. Elsősorban azért tartottuk fontosnak, szükségesnek, mert a diákok hajlamosak a magyarságtörténetet, mint melléktantárgyat értelmezni, szemben a „rendes történelemnek” nevezett világtörténelemmel vagy román történelemmel. A magyar diákok a nyelvi akadályok miatt sajnos ritkán jutnak be az országos történelemversenyre, ráadásul dolgozataikat a bizottság számára mindig lefordítják román nyelvre, amely olykor hátrányos helyzetbe hozta a magyar diákokat.
Mivel országos tantárgyversenyt a minisztérium csak tíz megye részvételével tud szervezni, ez a kitétel számunkra sokáig akadályt jelentett. Az idén megrendezett verseny közvetlen előkészületei legalább hat éven át folytak, míg végül a Hargita megyei tanfelügyelőség a Magyar Történeti Intézethez fordult, hogy vállalja ő a verseny megszervezését, lebonyolítását. Nagy Gabriellának, az oktatási minisztérium tanácsosának nagy szerepe volt abban, hogy az évek óta dédelgetett tervünket, az országos magyarságtörténeti olimpiát megszervezhettük.
A tantárgyverseny dossziéját elkészítő és azt a minisztérium elé terjesztő bizottságnak nagyon kellett iparkodnia, nehogy lekéssék az országos versenykalendárium véglegesítését, ebben az esetben ugyanis az idén sem rendezhettük volna meg történelmi tantárgyversenyünket. Szerencsére február végére a minisztérium elfogadta javaslatunkat, így április 1-re kihirdethettük a magyarságtörténeti tantárgyverseny megyei szakaszát. Bár az ország 16 megyéjében tanítanak magyarságtörténetet, az országos szakaszra csak 12 megye nevezett be, igaz, a legváltozatosabb településekről, és – nagy örömünkre –, kistelepülésekről is sikeres csapatok érkeztek. Eltérően a többi országos tantárgyversenytől, ebben az esetben két tagból álló csapatok jelentkezhettek: a csapat egyik tagja az „íródeák”, azaz a verseny első, írásos feladatait oldotta meg, míg a második részben egy rövid, négy perces drámajátékot kellett előadniuk. A Csíkszeredában, április 20. és 22. között megrendezett verseny zsűrijében és szervezőbizottságában több megye neves történelemtanára volt jelen: László László, Már István, Fazakas Gábor, Kedei Előd, Wolf Ágnes, Váradi Éva-Andrea. Szintén a bizottság tagja volt a BBTE több oktatója, Nagy Róbert és Tóth Szilárd, valamint jómagam, mint a bizottság elnöke.
A verseny nem csak a nagyszámú, mintegy száz résztvevőnek, de a bizottságnak is rendkívüli élmény volt. A diákok a második, a szabadon választott témájú drámajáték formájában előadandó feladatot rendkívül szellemesen oldották meg, bár alig két hét állt rendelkezésükre a megyei és az országos megmérettetés között. Emese álmát például három csapat is előadta. Az egyik csapat egy ritka, csángó vidékeken fönnmaradt legenda-változattal mutatta be az ősmagyar mítoszt, mások Károly Róbert személyébe bújtak, aki feltámadva a jelenkori Magyarországra érkezik és a 14. századi viszonyokat próbálja megtalálni a kortárs társadalomban.
Az országos megmérettetésen hat csapat képviselte Kolozsvárt, négyen a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból, kettő pedig a Református Kollégiumból. Kivételesen jól teljesítettek a kistelepülések, elsősorban Dicsőszentmárton és Szilágycseh csapatait érdemes kiemelni, akik kiváló eredménnyel végeztek, utóbbiak két díjat is hazavittek.
A tantárgyversenyt követően kiértékelésre került sor a történelemtanárok körében. A zsűrivel és országos bizottsággal együtt úgy döntöttünk, hogy a nagy sikernek örvendő drámajátékot jövőre is megtartjuk, hiszen ez nagyon kreatívan mutatja be a magyarság történetének momentumait, mind a diákok, mind a zsűri számára különleges élmény.
– A jelenleg is érvényben lévő tankönyv idén lesz húsz éves. Milyen alternatívákat használhatnak jelenleg a történelemtanárok?
– A László László és Vincze Zoltán által szerkesztett tankönyv a maga korában rendkívül jól megírt és a kor szakirodalmára épülő kötet volt. Nehézkes szövege miatt azonban nem igazán gyerekbarát munka, így mára számos helyen revízióra szorul, tehát új tankönyv megírása rendkívül sürgős igénye és tartozása a romániai magyar oktatásnak. Ezt felismerve született néhány alternatíva, például a Szabó Csaba és Váradi Éva-Andrea által írt román nyelvű magyarságtörténet vagy a nemrég megjelent és sajnos botrány övezte székelyföldi segédkönyv. Utóbbi sajnos néhány pontjában szintén módosításra szorul, ugyanakkor meglehetősen sok hadtörténeti részt tartalmaz. Egy, a romániai magyar diákoknak szánt tankönyv szerzőinek igyekezniük kell olyan munkát kiadni, amely nemcsak a Székelyföld, de a bánsági, partiumi és közép-erdélyi magyarság múltjáról is szól.
– A tantárgyverseny számos megye történelemtanárát egyesítette egy közös cél érdekében. Szükségesnek látja-e az Erdélyi Magyar Történelemtanárok Egyesületének létrehozását?
– Egy ilyen jellegű szervezet megalapítása már rég megfogalmazódott, de sajnos soha nem valósult meg. Ennek több objektív oka volt, de mára úgy érzem, hogy felnőtt egy olyan fiatal és dinamikus történelemtanár-nemzedék Erdélyben, amely képes lenne egyesületbe tömörülni, és például a most megszervezett tantárgyverseny ügyét, vagy akár további, ehhez hasonló méretű rendezvényeket felvállalni, megszervezni. Bár egyelőre ezzel kapcsolatban konkrét ötletek nem születtek, megemlítendő, hogy Szovátán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Teleki Oktatási és Módszertani Központja az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 2017. április 22–23-án tudományos konferenciát szervezett a romániai magyar közoktatásban, oktatási intézményekben történelmet, honismeretet, helytörténetet, helyismeretet tanító történelemtanároknak. Az eseményt akár egy ilyen, az erdélyi magyar történelemtanárokat tömörítő egyesület első lépéseként is értelmezhetjük, amely keretében reméljük, hogy még szorosabbá fűzi a romániai magyar történelemtanárok kapcsolatát.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

A Szín-kroné a legjobb előadás díja
A gyergyószentmiklósi Szín-kron csoport hozta el a legjobb előadásért járó díjat a hétvégén Székelyudvarhelyen megtartott XV. Amatőr Színjátszó Fesztiválról.
Ki vagyok én? című előadását mutatta be a gyergyói diákszínjátszó csapat, azt a produkciót, amelyet a magyar költészet napján láthatott tőlük a hazai közönség. A Kolozsi-Borsos Gábor színművész, színjátszócsoport-vezető instruálása nyomán született verses-zenés összeállításban kortárs költők versei kerülnek terítékre színkronosan, azaz zenével, énekkel, ritmussal, jókedvvel.
A székelyudvarhelyi XV. Amatőr Színjátszó Fesztivál öt csapat részvételével zajlott. Szilágycsehből a Berekenye Diákszínjátszó Csoport, Krasznáról a Tinikomédiások, Székelyudvarhelyről a Vitéz Lelkek és az Üvegfigurák, illetve a gyergyószentmiklósi Szín-kron csoport színjátszói léptek fel a Siculus Ifjúsági Házban.
Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Amatőr színjátszók találkozója
A Művészeti és Népiskola, valamint az Osonó Színházműhely közös szervezésében nemrég zajlott a Színjátékosok 3. Találkozója Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. A rendezvényről Fazakas Misi, az Osonó Színházműhely vezetője számolt be lapunknak.
Amióta 2010-ben megszűnt az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF), nincsen olyan színházi rendezvény, mely átfogóbb képet nyújtana Erdély amatőr társulatairól, az évente Szilágycsehben szervezett Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon (PADIF) kívül többnyire csak alkalomszerűen  szerveznek amatőr színházi találkozókat itt-ott az országban. Hiánypótló kezdeményezésnek számít tehát a színjátékosok találkozója, mely három évvel ezelőtt abból az ötletből született, hogy a színjátszó csoportok vezetőinek szervezett képzés mellett egy olyan fórum is működjön, ahová a csoportvezetők elhozhatják társulataikat, hogy azok is kapcsolatot teremthessenek egymással, közös tréningeken vehessenek részt. Az idei rendezvényre Kovásznáról, Székelyudvarhelyről, Nagyborosnyóról, Marosvásárhelyről, Kökösből, Csomakőrösről és Illyefalváról is érkeztek amatőr diák- és felnőtt színjátszók, akik mellett a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának különböző évfolyamai és a helyi román nyelvű Ego Társulat is fellépett. 
A csoportvezetői képzés mára pedagógusképzéssé vált, a fesztivál pedig kinőtte Kovászna megyét, de nem az a fő céljuk, hogy egész Erdélyt átfogó színházi fesztivált szervezzenek – mondta Fazakas Misi, aki szerint az idei rendezvény volt eddig a legteljesebb, résztvevői és csapatlétszám, valamint az előadások minősége szempontjából is. A találkozó nem versenyjellegű, a szervezők azt szeretnék, ha a résztvevők görcsök, feszültségek nélkül találkoznának egymással, nem arra figyelve, hogy ki hányadik lesz. A díjazás helyett inkább beszélgetésekre, problémák felvetésére és megoldására próbálnak hangsúlyt fektetni, az Osonó Színházműhely mindenben támogatni szeretné azokat, akik a szabad idejükben színházzal foglalkoznának, és van igény a segítségre, mert az egyetemen nem kapnak színházi képzést a pedagógusok. Fontos tudatosítani, hogy sokkal hasznosabb a közös keresgélő munka, mint a „betanítás”, ez tudja igazán formálni a résztvevők személyiségét – mutatott rá Fazakas Misi, ezért a szakmai tudnivalók mellett a színház- és drámapedagógia szabályaira is igyekeznek felhívni a figyelmet különböző játékok, műhelyfoglalkozások által. Úgy tűnik, van értelme az útmutatásnak, mert egyre több olyan előadás születik, mellyel nem csupán kipipálnak egy kötelező feladatot a társulatok, hanem választ keresnek az őket foglalkoztató problémákra. Így tapasztalhatják meg, hogy milyen fontos része lehet a színház az önismerethez vezető útnak, hogy nyitottabbá, rugalmasabbá válhatnak tőle, és megadja a valahová tartozás érzését is, mely egyre jobban hiányzik a mai ember számára – mondta a társulatvezető.
Mint megtudhattuk, fogyatkozik az amatőr felnőtt színjátszó csoportok száma, ezért is kiemelt figyelmet kapott a fesztiválon a nagyborosnyói Pakucs Etelka néni (fotó), aki 89 évesen egy általa írt, rendezett és előadott húszerces monológgal vett részt.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van-e szükség Jónásokra? (Első díjas a kovásznai Diákszínpad)
Október utolsó hétvégén zajlott Szilágycsehben a PADIF diákszínjátszó verseny. Az országos megmérettetést XIX. alkalommal szervezték meg, az esemény az oktatási minisztérium jegyzékében is szerepel. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpad társulata a korábbi évekhez hasonlóan részt vett a színvonalas megmérettetésen, és idén sem tért haza üres kézzel: a IX–X. osztályosok kategóriájában elnyerte az első helyet.
A Diákszínpad a Jónás könyve című Babits-művet vitte színre, az előadás osztatlan sikert aratott. Kimagasló teljesítményükért az első helyezés diplomája mellett Zsehránszky István zsűrielnök aláírásával fémjelzett dicsérő oklevelet is átvehettek.
A Jónás könyve nem mindennapi módon került a Diákszínpad repertoárjába. Molnár János rendező érdeklődésünkre elmondta: az Ignácz Róza Irodalmi Kör előadásai között idén februárban szerepelt a Babits-téma. Gödri Márta, a kör vezetője kérte fel, ezzel az alkalommal mutassanak be egy Babits-művet. Két hónapi kemény munka után február 8-án léptek színpadra a Jónás könyvével, igaz, csak első két részével – elevenítette fel Molnár János. Nagy volt a siker, a közönség kérte, mutassák be az egész művet. További közel félévnyi munka után június 26-án került sor a premierre, ezt követően a Juventus Fesztiválon majd a Szeben megyei Vízaknán is felléptek. A darab sikerét mutatja, hogy Szilágycsehben további meghívásokat kaptak Nagyváradra, Temesvárra, Szatmárnémetibe, Székelyudvarhelyre is. Addig is novemberben Debrecenben vendégszerepelnek. Molnár János elmondta, groteszk módon igyekeztek megmutatni azt a magatartásformát, amit a mai világ saját magával szemben képvisel, a mai ember viszonyát a világgal és saját sorsával szemben. Azt, hogy nem veszik figyelembe a komoly gondokat. Másodsorban a nézőknek kívánták sugallni az elgondolkodtató kérdést: mindennapjainkban van-e helyük a Jónásoknak, kellenek-e egyáltalán? – fejtette ki a rendező.
PADIF = Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Veres Kovács Attila emlékére
Leírni is megrázó, megélni még inkább! 45 esztendeje ismertem meg a Szilágycsehből érkezett fiatalembert, aki nyitott szívvel, lélekkel, nem kevés talentummal és akarással kezdte meg egyházi szolgálatát.
Évfolyamtársaként sokszor tapasztaltam a tudomány és kultúra iránti nyitottságát. Számtalan színházi és zenei közös élményünk volt, ezek meghatározók voltak akkori barátságunkban. Diákéveink döntő pillanata volt a teológiai főiskola irodalmi körébe való bekapcsolódásunk és közös szavalóestünk, aminek annak idején nagy visszhangja volt Kolozsváron.
Nagyvárad-Velencén szolgált segédlelkészként. Együtt előadott Ady-műsorunkért az akkori egyházvezetés több száz kilométerre száműzött bennünket. Attila Szatmár megyében, Patóházán szolgált. Ő onnan visszavergődve Fugyivásárhelyre, én Örvéndre kerültem. Éltük barátainkkal és híveinkkel – különböző módon és lelkülettel – a mindennapokat, míg jött a megváltó ’89-es világosság!
A decemberi felfokozott Adventben azonnal mozdultunk, hogy egyházunk megújításában társai legyünk teológiai elvbarátunknak, Tőkés Lászlónak. A forradalmi idők napjait, azoknak szépségét egyre kevesebben őrizzük. Őt Nagyvárad-Olaszi választotta lelkészének, az Egyházkerületi Közgyűlés pedig főjegyzőnek, mely tisztségében külhoni kapcsolatainkat építette. Egy ideig az ausztráliai, majd az észak-amerikai szórványban szolgált, mindenütt megbecsülést szerezve, de visszatért, hogy honi Anyaszentegyházunk és Nagyvárad kulturális életét szolgálja.
A Magyar Örökség Díj kurátoraként, a lelkészkórus egyik alapítójaként, a Szigligeti Színház támogatójaként, a Kiss Stúdió mecénásaként és még számtalan alapítvány és kör tagjaként szolgált hűséggel és lelkesedéssel. Megszervezett számtalan eseményt, kirándulást a gyülekezetében, éveken át református rádióadásokat és gyülekezeti közlönyt szerkesztett.
Hogyan fogok költözni a decemberi hidegben? – kérdezte tőlem, jövő decemberre, korhatáros nyugdíjazása időpontjára utalva. Az Úr úgy döntött, hogy „költözése” korábbra essen. Ő jobban tudja az időket.
Tőkés László püspök mint lelkipásztortársa, valamint évfolyam- és szolgatársai közösségében ezúton adunk hálát Istennek életéért és szolgálatáért. A jó Isten adjon vigasztalást drága Édesanyjának és Feleségének, valamint nőtestvérének, egész Családjának, nemes váradolaszi és előbbi Gyülekezeteinek s valamennyi gyászolónak!
„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…” (Jel 14,13) Sándor Lajos lelkipásztor / erdon.ro