Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. szeptember 17.
A két világháború közötti magyar revíziós törekvések
A 2. bécsi döntést 1940. szeptember 3-án hirdették ki, és az azt követő napokban Horthy Miklós kormányzó hadparancsban indította útnak a Magyar Királyi Honvédséget, hogy ellenőrzése alá vonja a Magyarország javára megítélt területeket. A 75 éves évfordulón Nagyváradon és Szatmárnémetiben tartottak megemlékező ünnepséget. Raffay Ernő történész, Trianon-kutató, a Horthy-korszak kiváló ismerője idén több erdélyi előadásban is taglalta az 1940-es események történetét. Az évforduló kapcsán a bevonulás előzményeiről és a „kis magyar világról” beszélgettünk.
– Beszélgetésünket Trianonnal kell indítanunk: miként tudott a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett korszak magyarországi politikai elitje megbirkózni az országra nehezedő megpróbáltatásokkal?
– A Horthy-korszak 1920. március 1-jén kezdődött, amikor Horthy altengernagyot megválasztották a Magyar Királyság kormányzójának. Az ezt megelőző világháború lerombolta az ország gazdaságát. Az 1918. október 31. utáni, Károlyi Mihály gróf vezette kormány katonailag feladta az ország területi integritását, amivel a Tanácsköztársaság egyetértett. Ezt Kun Béla külügyi „népbiztos” meg is erősítette egy Clemenceau-hoz írt jegyzékében. A kommunista diktatúrát leverő, Budapestet 1919. augusztus 4-én megszálló román hadsereg szabályosan kirabolta Magyarország Győrig terjedő területeit. Számításaim szerint a román katonaság 30–40 ezer vagon rabolt holmit vitt el Magyarországról, amiért a mai napig nem fizettek kárpótlást. Magyarországot tehát először gazdaságilag újjá kellett építeni. Ezzel egyidőben a magyarság lelki fölemelését, újjáépítését is meg kellett valósítani. A Horthy-korszak végéig az elvett területeink visszavétele lett a legfőbb lelki és külpolitikai célkitűzés.
– Horthy Miklós kormányzása idején egy ütőképes magyar gazdaságot és szociális ellátórendszert sikerült tető alá hozni. A trianoni előzményeket ismerve hogyan volt ez lehetséges?
– Gróf Bethlen István miniszterelnök kormánya az 1924–1927 közötti évekre elérte a különböző iparágakban az 1913. évi termelékenységet, annak ellenére, hogy az országot megfosztották legtöbb nyersanyagától. 1924-ben 30 millió aranykorona alaptőkével megalakult a Magyar Nemzeti Bank, majd a húszas évek közepén bevezették az értékálló pengőt, amely Európa egyik legerősebb fizetőeszköze lett. A húszas években megszűnt az ország pénzügyi-gazdasági, majd katonai ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdetéig tehát a Magyar Királyság pénzügyi-anyagi és külpolitikai szempontból független ország lett. Ennek elérése történelmi jelentőségű tett volt, ugyanis ez teszi majd lehetővé a területi revíziót. A horthysta kormányok komolyan fejlesztették az oktatásügyet és az egészségügyet, annak ellenére, hogy a tüdőbaj népbetegség maradt a korszak végéig. Emiatt is növelték a kórházak és az ezekben lévő betegágyak számát. A Horthy-korszakban a szociálpolitika európai színvonalon állt, ugyanis céltudatos fejlesztését az angol szociálpolitikai helyzethez mérték. Az 1927-es kötelező betegség- és balesetbiztosítási törvény mintegy egymillió dolgozót, plusz a családtagjaikat, azaz több millió magyar állampolgárt érintett. Eszerint a táppénz fizetése a bér 55–75 százalékára nőtt, baleset alkalmával pedig járulékot kapott a dolgozó, amely a fizetés 60-66 százalékát tette ki. Ezen túlmenően a kormányok bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítást. 1920–1930 között országos lakásépítési programot szerveztek: 10 év alatt 290 ezer új ház és lakás épült, ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer főre jutó orvosok száma a duplájára nőtt, a százezer főre eső kórházi ágyak száma 329-ről 467-re emelkedett. A szociálpolitika nagyot fejlődött; 1930 előtt csak a mezőgazdasági munkások esetében volt elmaradás. Viszont lényegesen csökkent a munkanélküliség: míg 1920-ban 15–20 százalék volt ez az arány, addig e szám 1930-ban lement 10 százalékra. Tehát a két háború közötti magyar kormányok a II. világháborúig modernizációt hajtottak végre, sőt megkísérelték a magyarok uralmát visszaállítani az élet minden területén.
Az újraegyesülés reménye az elszakított részeken
– Az utódállamokban rekedt magyarság számára mit jelentettek a következő évtizedek?
– 1918 óta a szétszakított magyarság ellenséges gyűrűben él: a (cseh)szlovák, román, szerb és horvát állam gyakorlatilag a megszállásuk alá került magyarság megsemmisítésén dolgozik. 1918 ősze óta a megszállás alatti magyarok élete küzdelem a megmaradásért, attól függetlenül, hogy az adott „utódállamban” éppen polgári demokrácia vagy kommunista diktatúra létezik-e. A két világháború között, miután a Magyar Királyságot felvették a Népszövetségbe, Horthy kormányai Genfben komoly kisebbségvédő tevékenységbe kezdtek. Sok eredményt ugyan nem lehetett elérni a korabeli európai hatalmi viszonyok között – ez a felismerés is elmélyítette a magyar politikai elit revíziós szándékait. Mindenesetre a megszállt magyar területeken élő magyarok biztosak lehettek abban, hogy a magyar királyi kormány – és persze a teljes magyar lakosság – a végsőkig mellettük áll. E tudat egységben, együttes revíziós szándékban tartotta a Kárpát-medence magyarságát.
– Mennyiben segítette ez a revíziós tudat a megszállt területek magyarságát a talpraállásban?
– Egyértelműen segítette, hiszen az anyaországtól elszakított nemzettestek néhány év alatt magukra találtak, annak ellenére, hogy a három utódállamban egyaránt meghozott ún. földreformtörvények célja a földvagyon magyar tulajdonosoktól történő elvétele volt. A román állam mind a mai napig nem fizetett kárpótlást a sok milliárdot érő, törvényi erőszakkal elkobzott földekért, birtokokért valamint házakért, vagyontárgyakért. A román megszállás után néhány éven belül anyagi katasztrófahelyzet keletkezett: ebből kiindulva a megmaradt csekély lehetőségre építve kellett megszervezni a nemzetfenntartó tevékenységet. Gondoljunk Kós Károly vagy báró Kemény János tevékenységére: a meghagyott, bár erősen lecsökkentett magyar polgári és arisztokrata vagyonok mozgósításával lehetett fenntartani, sőt kivirágoztatni a magyar szépirodalmat, a szakfolyóirat-tevékenységet, a sajtót, és ami a legfontosabb, a magyar iskolahálózatot. A húszas évektől tudják az erdélyi magyarok, hogy a román hatalom célja a magyar iskolák megszüntetése, amivel a magyar nemzettudatot legyengítve érhetik el az önfeladást.
– Hogyan készült a két világháború között a magyar politikai elit az elszakított nemzetrészek újraegyesítésére?
– Eleinte különféle társadalmi egyesületek rendezvényein beszéltek nyíltan a területi revízióról. A magyar királyi kormány legmagasabb politikai szinten először 1927-ben nyilvánult meg, tehát akkor, amikor a politikai és gazdasági stabilizáció megvalósult: Bethlen István gróf egy debreceni beszédében – minden bel- és külföldi elemző számára megdöbbentő módon – hosszan beszélt a magyar határok megváltoztatásának fontosságáról. A debreceni beszéd után nyílt lett a revíziós kommunikáció: a sajtó mellett megkezdte revíziós tevékenységét a Herczeg Ferenc író által vezetett Magyar Revíziós Liga. A magyar szándék komoly angliai és olaszországi támogatást kapott Rothermere lordtól és Mussolinitől, egy „sajtómágnástól” és egy nagyhatalom első emberétől. Sőt, az 1920. évi trianoni békéről ennek nagyhatalmi megalkotói többen nyilvánosan elismerték, hogy a románok, csehek és szerb politikusok hamis adatokkal becsapták őket. Az 1930-as évek közepére készen állt mind az európai nagyhatalmi politika, mind a hazai belpolitika és a közvélemény a revízió megvalósítására.
Katonai akciót tervezett a honvédség
– Milyen előzményei voltak a 2. bécsi döntésnek?
– Németország külpolitikája és a III. Birodalom katonai megerősítése új helyzetet teremtett Európában. A magyar állam számára – amelynek vezetői nem voltak sem nácik, sem szélsőségesek, csak a magyar érdeket képviselték – az új európai nagyhatalmi erőviszonyok lehetőségeket teremtettek az aktív, revíziós külpolitika kezdeményezésére. 1938 szeptemberében zajlottak a müncheni négyhatalmi tárgyalások. Ezen az angolok és a franciák úgymond „a béke megóvása érdekében”, de valójában gyáva meghunyászkodással Hitler hatókörébe engedték addigi szövetségesüket, Csehszlovákiát, ezt az életképtelen műállamot. A müncheni egyezményhez csatlakozva a lengyel és a magyar kormány azt kérte a négy nagyhatalomtól, hogy segítsék hozzá országaikat a csehszlovák állammal való területi vitáik megoldásához. Ez vezetett az 1939 őszi csehszlovák–magyar tárgyalásokhoz, majd 1939. november 2-án az 1. bécsi döntéshez, amelyben a csehektől visszavettünk mintegy 12 ezer négyzetkilométert, ahol a magyar lakosság aránya 86,6 százalék volt. Ez a területgyarapítás nem Hitler kezéből származott, hanem a magyar és lengyel kormány helyzetfelismeréséből és bátor cselekvéséből. A revízió 1939. március idusán, Kárpátalján folytatódott, amikor az ottani ruszin kormány Hitler elismerését kérte: a Magyar Királyi Honvédség és előtte a Rongyos Gárda bevonult a Kárpátok gerincéig. Ezzel létrejött a lengyel–magyar közös határ, amelyet Lengyelországban a mai napig nagyon fontos pozitív eseménynek tartanak, ugyanis 1939 őszén a megtámadott Lengyelországból e határon menekülnek lengyelek tízezrei az őket megvédő Magyar Királyságba. S jött az 1940-es, sorsdöntő év.
– A magyar revízió felvidéki és kárpátaljai előzményei mennyire készítették elő az Erdélyt érintő 2. bécsi döntést?
– Teleki Pál gróf miniszterelnök 1940 nyarán meglátogatta Hitlert s bejelentette, hogy Magyarország háborút indít Románia ellen, s katonai erővel foglalja vissza az elvett területeinket. Hitler nem árulta el Telekinek, hogy a Wermacht vezérkaránál már készítik a Szovjetunióval szembeni támadás katonai terveit, s mivel szüksége volt a román kőolajra, azt indítványozta a magyar delegációnak, hogy levelet ír a román királynak, amelyben azt javasolja, hogy Románia maga kérje döntőbíráskodással a román–magyar területi vita megoldását. Eközben a szovjet kormány – Molotov külügyi népbiztos révén – kijelentette, hogy az oroszok támogatják a magyar területi igényeket. A román kormány – Gigurtu miniszterelnök és Manoilescu külügyminiszter – közben húzták az időt. Emiatt a Honvéd Vezérkarnál kidolgozták a Románia elleni háború katonai tervei című dokumentumot és a m. kir. 1. és 2. honvéd hadsereget a Tiszántúlra vezényelték, együtt a három, újonnan szervezett magyar hadtesttel. Bizonyos határ menti lövöldözések után, 1940. augusztus 21-én és 27-én Románia maga kérte a döntőbíráskodást, miközben még júniusban a szovjet hadsereg egyszerűen bevonult Moldáviába.
– A magyarok az Erdélyben kért területeknek egy részét kapták meg. Ez a döntés kitől függött?
– 1940. augusztus 16-24. között a Turnu Severin-i tárgyalásokon a román kormány nagyvonalúan előbb 14 ezer, később 27 ezer négyzetkilométert adott volna át Magyarországnak, azzal az előfeltétellel, hogy utána a teljes székelyföldi lakosságot áttelepítsék Magyarországra. A magyar kormány ezt nem fogadta el, helyette a Maros vonaláig kérte a területeket, azzal, hogy Brassó visszatéréséről helyi népszavazás döntsön. (Itt érdemes megjegyeznem, hogy a teljes népességcserét ismét 1977-ben Ceauşescu vetette fel, amit Kádár nem fogadott el). 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palotában von Ribbentrop német és gróf Ciano olasz külügyminiszter visszaadott Magyarországnak 43 591 négyzetkilométert, annak ellenére, hogy a magyarok legalább 72 ezer négyzetkilométert kértek. Hitler azt mondta Ribbentropnak, mielőtt ez Bécsbe utazott, hogy a magyarok a kért területnek csak legfeljebb kétharmadát kaphatják vissza.
– Mennyire ment nehezen a 2. bécsi döntés érvényesítése?
– A döntést követően a román csapatok, amit tudtak, ismét elraboltak a visszaadandó településekről. Lehet, hogy Teleki Pál grófnak volt igaza, aki nem tárgyalással, hanem katonai támadással akarta területeinket visszavenni Romániától. Az erdélyi részleges revízióról nyilatkozta Tamási Áron a magyar rádiónak: a románok mondják meg a dél-erdélyieknek, hogy „az igazságot is meg lehet szokni.” Annyi bizonyos, hogy a magyar diplomácia fölényesen legyőzte a románt: bebizonyította, hogy amennyiben nemzetközi lehetőség keletkezik – ami a nagyhatalmak közötti érdekellentétből származik –, a magyar kormány képes komoly siker elérésére.
Visszatért erdélyiek a fontos állásokban
– A korabeli filmfelvételek azt mutatják, hogy a magyar lakosság mindenhol kitörő örömmel fogadta az érkező honvédeket. Budapest mennyire alapozott az erdélyiekre az új adminisztráció kialakításában?
– Az a híresztelés tartja magát azóta is, hogy a horthysta hatóságok nem az erdélyieket ültették a hivatalokba, hanem Magyarországról jött emberek kerültek oda. Nos, a hír nem igaz. A Magyarországról jött emberek óriási többsége olyan ember volt, aki 1918–között volt kénytelen elmenekülni a román állami terror elől. 1940 őszén nyilvánvalóan elsősorban őket hozták vissza a különféle fontos hivatalokba.
– Gazdaságilag, társadalmilag mit jelentett az észak-erdélyi magyarság számára a 2. bécsi döntés nyomán beköszöntött négyéves magyar világ?
– A „kismagyar idők” négy éve, bár rövid ideig tartott, mind a mai napig sokat jelent az erdélyi magyarság számára. Mind a négy területi revízió után a magyarság anyagilag és lelkileg egyaránt megerősödött. A visszatért területeken élő magyarok hirtelen szaporodni kezdtek, hiszen volt értelme új életeket világra hozni. Ha a terület-visszacsatolás hosszabb ideig megmarad, ez az erdélyi magyarság lényeges megerősödését jelentette volna, ma nem kellene autonómiára gondolnunk. Ennek az időszaknak a története mindenekelőtt azt a tudatot erősíti, hogy a trianoni és az 1947. évi területi döntés nem örökérvényű: megfelelő anyaországi külpolitikával ezen változtatni lehet.
– A román történetírás az elmúlt évtizedekben tudatosan felnagyított néhány olyan háborús történetet, amiben román civilek sérültek meg, vagy életüket veszítették a magyar csapatok bevonulása során. Hogyan vélekedik erről?
– Ahol a hadseregek mozognak, ott általában vér szokott folyni. Amennyiben a román állam önként belátta volna, hogy semmi joga Kelet-Magyarországra, 1918–1919-ben nem vonult volna be magyar területre. Nem volt kötelező a román haderő és hivatalnokok számára a magyar anyagi javak elrablása; nem volt kötelező a magyar elöljárók megbotozása és az a tömérdek, 22 éven át tartó megalázás, amit a megszállók a magyar őslakossággal szemben elkövettek. A magyarokban nagyon sok feszültség gyülemlett fel a több évtizedes román állami tevékenység következtében. Úgy ítélem meg ezeket az atrocitásokat, mint a hazai, 1919. évi vörösterror-fehérterror összefüggéseit: ne tessék vörösterrort csinálni, s akkor nem lesz fehérterror sem. Ellenkező esetben pedig ne tessék csodálkozni a visszavágáson…
– A román történetírás teljesen más szemszögből közelít a korabeli magyar revíziós törekvésekhez. Szó lehet egyáltalán konszenzusról ebben a kérdésben a két nép történetírói között?
– A román történészeknek nincs igazuk az erdélyi részleges magyar területi revízió minősítésében. Az én álláspontom ezzel szemben az, hogy a 43 591 négyzetkilométer visszatérése jogos tulajdonosához nem volt teljesen igazságos, mert a teljes 103 ezer négyzetkilométer visszatérése lett volna az. Azt javaslom a román történészeknek: gondolkodjanak el azon, hogy hosszú távon nem lehetséges az, hogy államuk elrabol egy szomszéd néptől egy országnyi területet, s ez így marad az idők végezetéig. Javaslom, kezdeményezzék az 1947. évi párizsi szerződés első paragrafusának újratárgyalását: a román népnek is jobb volna megegyezni a területi kérdésben a magyarokkal, mint örökös rettegésben élni a magyaroktól. Akik még a területi autonómia megadásától is elzárkóznak, azok megérdemlik a megszállt területek elveszítését. Jómagam bármikor hajlandó vagyok Bukarestbe utazni a részletek megvitatása céljából. Persze, csak akkor, ha a „horthyfasisztázás” helyett román kollégáim képesek a kultúremberi tárgyalásokra.
A magyar csapatok erdélyi bevonulásának kronológiája 1940. szeptember 5. Szatmárnémeti, Nagykároly, Máramarossziget, Érmihályfalva 1940. szeptember 6. Nagyvárad, Kapnikbánya 1940. szeptember 7. Szilágysomlyó, Dés, Nagybánya 1940. szeptember 8. Zilah, Felsőbánya, Beszterce, Naszód, Bánffyhunyad, Szamosújvár 1940. szeptember 10. Marosvásárhely, Szászrégen, Gyergyószentmiklós 1940. szeptember 11. Csíkszereda, Gyimes, Kolozsvár 1940. szeptember 12. Tusnádfürdő, Barót, Sepsiszentgyörgy, Nagyszalonta 1940. szeptember 14. Kézdivásárhely, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A 2. bécsi döntést 1940. szeptember 3-án hirdették ki, és az azt követő napokban Horthy Miklós kormányzó hadparancsban indította útnak a Magyar Királyi Honvédséget, hogy ellenőrzése alá vonja a Magyarország javára megítélt területeket. A 75 éves évfordulón Nagyváradon és Szatmárnémetiben tartottak megemlékező ünnepséget. Raffay Ernő történész, Trianon-kutató, a Horthy-korszak kiváló ismerője idén több erdélyi előadásban is taglalta az 1940-es események történetét. Az évforduló kapcsán a bevonulás előzményeiről és a „kis magyar világról” beszélgettünk.
– Beszélgetésünket Trianonnal kell indítanunk: miként tudott a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett korszak magyarországi politikai elitje megbirkózni az országra nehezedő megpróbáltatásokkal?
– A Horthy-korszak 1920. március 1-jén kezdődött, amikor Horthy altengernagyot megválasztották a Magyar Királyság kormányzójának. Az ezt megelőző világháború lerombolta az ország gazdaságát. Az 1918. október 31. utáni, Károlyi Mihály gróf vezette kormány katonailag feladta az ország területi integritását, amivel a Tanácsköztársaság egyetértett. Ezt Kun Béla külügyi „népbiztos” meg is erősítette egy Clemenceau-hoz írt jegyzékében. A kommunista diktatúrát leverő, Budapestet 1919. augusztus 4-én megszálló román hadsereg szabályosan kirabolta Magyarország Győrig terjedő területeit. Számításaim szerint a román katonaság 30–40 ezer vagon rabolt holmit vitt el Magyarországról, amiért a mai napig nem fizettek kárpótlást. Magyarországot tehát először gazdaságilag újjá kellett építeni. Ezzel egyidőben a magyarság lelki fölemelését, újjáépítését is meg kellett valósítani. A Horthy-korszak végéig az elvett területeink visszavétele lett a legfőbb lelki és külpolitikai célkitűzés.
– Horthy Miklós kormányzása idején egy ütőképes magyar gazdaságot és szociális ellátórendszert sikerült tető alá hozni. A trianoni előzményeket ismerve hogyan volt ez lehetséges?
– Gróf Bethlen István miniszterelnök kormánya az 1924–1927 közötti évekre elérte a különböző iparágakban az 1913. évi termelékenységet, annak ellenére, hogy az országot megfosztották legtöbb nyersanyagától. 1924-ben 30 millió aranykorona alaptőkével megalakult a Magyar Nemzeti Bank, majd a húszas évek közepén bevezették az értékálló pengőt, amely Európa egyik legerősebb fizetőeszköze lett. A húszas években megszűnt az ország pénzügyi-gazdasági, majd katonai ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdetéig tehát a Magyar Királyság pénzügyi-anyagi és külpolitikai szempontból független ország lett. Ennek elérése történelmi jelentőségű tett volt, ugyanis ez teszi majd lehetővé a területi revíziót. A horthysta kormányok komolyan fejlesztették az oktatásügyet és az egészségügyet, annak ellenére, hogy a tüdőbaj népbetegség maradt a korszak végéig. Emiatt is növelték a kórházak és az ezekben lévő betegágyak számát. A Horthy-korszakban a szociálpolitika európai színvonalon állt, ugyanis céltudatos fejlesztését az angol szociálpolitikai helyzethez mérték. Az 1927-es kötelező betegség- és balesetbiztosítási törvény mintegy egymillió dolgozót, plusz a családtagjaikat, azaz több millió magyar állampolgárt érintett. Eszerint a táppénz fizetése a bér 55–75 százalékára nőtt, baleset alkalmával pedig járulékot kapott a dolgozó, amely a fizetés 60-66 százalékát tette ki. Ezen túlmenően a kormányok bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítást. 1920–1930 között országos lakásépítési programot szerveztek: 10 év alatt 290 ezer új ház és lakás épült, ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer főre jutó orvosok száma a duplájára nőtt, a százezer főre eső kórházi ágyak száma 329-ről 467-re emelkedett. A szociálpolitika nagyot fejlődött; 1930 előtt csak a mezőgazdasági munkások esetében volt elmaradás. Viszont lényegesen csökkent a munkanélküliség: míg 1920-ban 15–20 százalék volt ez az arány, addig e szám 1930-ban lement 10 százalékra. Tehát a két háború közötti magyar kormányok a II. világháborúig modernizációt hajtottak végre, sőt megkísérelték a magyarok uralmát visszaállítani az élet minden területén.
Az újraegyesülés reménye az elszakított részeken
– Az utódállamokban rekedt magyarság számára mit jelentettek a következő évtizedek?
– 1918 óta a szétszakított magyarság ellenséges gyűrűben él: a (cseh)szlovák, román, szerb és horvát állam gyakorlatilag a megszállásuk alá került magyarság megsemmisítésén dolgozik. 1918 ősze óta a megszállás alatti magyarok élete küzdelem a megmaradásért, attól függetlenül, hogy az adott „utódállamban” éppen polgári demokrácia vagy kommunista diktatúra létezik-e. A két világháború között, miután a Magyar Királyságot felvették a Népszövetségbe, Horthy kormányai Genfben komoly kisebbségvédő tevékenységbe kezdtek. Sok eredményt ugyan nem lehetett elérni a korabeli európai hatalmi viszonyok között – ez a felismerés is elmélyítette a magyar politikai elit revíziós szándékait. Mindenesetre a megszállt magyar területeken élő magyarok biztosak lehettek abban, hogy a magyar királyi kormány – és persze a teljes magyar lakosság – a végsőkig mellettük áll. E tudat egységben, együttes revíziós szándékban tartotta a Kárpát-medence magyarságát.
– Mennyiben segítette ez a revíziós tudat a megszállt területek magyarságát a talpraállásban?
– Egyértelműen segítette, hiszen az anyaországtól elszakított nemzettestek néhány év alatt magukra találtak, annak ellenére, hogy a három utódállamban egyaránt meghozott ún. földreformtörvények célja a földvagyon magyar tulajdonosoktól történő elvétele volt. A román állam mind a mai napig nem fizetett kárpótlást a sok milliárdot érő, törvényi erőszakkal elkobzott földekért, birtokokért valamint házakért, vagyontárgyakért. A román megszállás után néhány éven belül anyagi katasztrófahelyzet keletkezett: ebből kiindulva a megmaradt csekély lehetőségre építve kellett megszervezni a nemzetfenntartó tevékenységet. Gondoljunk Kós Károly vagy báró Kemény János tevékenységére: a meghagyott, bár erősen lecsökkentett magyar polgári és arisztokrata vagyonok mozgósításával lehetett fenntartani, sőt kivirágoztatni a magyar szépirodalmat, a szakfolyóirat-tevékenységet, a sajtót, és ami a legfontosabb, a magyar iskolahálózatot. A húszas évektől tudják az erdélyi magyarok, hogy a román hatalom célja a magyar iskolák megszüntetése, amivel a magyar nemzettudatot legyengítve érhetik el az önfeladást.
– Hogyan készült a két világháború között a magyar politikai elit az elszakított nemzetrészek újraegyesítésére?
– Eleinte különféle társadalmi egyesületek rendezvényein beszéltek nyíltan a területi revízióról. A magyar királyi kormány legmagasabb politikai szinten először 1927-ben nyilvánult meg, tehát akkor, amikor a politikai és gazdasági stabilizáció megvalósult: Bethlen István gróf egy debreceni beszédében – minden bel- és külföldi elemző számára megdöbbentő módon – hosszan beszélt a magyar határok megváltoztatásának fontosságáról. A debreceni beszéd után nyílt lett a revíziós kommunikáció: a sajtó mellett megkezdte revíziós tevékenységét a Herczeg Ferenc író által vezetett Magyar Revíziós Liga. A magyar szándék komoly angliai és olaszországi támogatást kapott Rothermere lordtól és Mussolinitől, egy „sajtómágnástól” és egy nagyhatalom első emberétől. Sőt, az 1920. évi trianoni békéről ennek nagyhatalmi megalkotói többen nyilvánosan elismerték, hogy a románok, csehek és szerb politikusok hamis adatokkal becsapták őket. Az 1930-as évek közepére készen állt mind az európai nagyhatalmi politika, mind a hazai belpolitika és a közvélemény a revízió megvalósítására.
Katonai akciót tervezett a honvédség
– Milyen előzményei voltak a 2. bécsi döntésnek?
– Németország külpolitikája és a III. Birodalom katonai megerősítése új helyzetet teremtett Európában. A magyar állam számára – amelynek vezetői nem voltak sem nácik, sem szélsőségesek, csak a magyar érdeket képviselték – az új európai nagyhatalmi erőviszonyok lehetőségeket teremtettek az aktív, revíziós külpolitika kezdeményezésére. 1938 szeptemberében zajlottak a müncheni négyhatalmi tárgyalások. Ezen az angolok és a franciák úgymond „a béke megóvása érdekében”, de valójában gyáva meghunyászkodással Hitler hatókörébe engedték addigi szövetségesüket, Csehszlovákiát, ezt az életképtelen műállamot. A müncheni egyezményhez csatlakozva a lengyel és a magyar kormány azt kérte a négy nagyhatalomtól, hogy segítsék hozzá országaikat a csehszlovák állammal való területi vitáik megoldásához. Ez vezetett az 1939 őszi csehszlovák–magyar tárgyalásokhoz, majd 1939. november 2-án az 1. bécsi döntéshez, amelyben a csehektől visszavettünk mintegy 12 ezer négyzetkilométert, ahol a magyar lakosság aránya 86,6 százalék volt. Ez a területgyarapítás nem Hitler kezéből származott, hanem a magyar és lengyel kormány helyzetfelismeréséből és bátor cselekvéséből. A revízió 1939. március idusán, Kárpátalján folytatódott, amikor az ottani ruszin kormány Hitler elismerését kérte: a Magyar Királyi Honvédség és előtte a Rongyos Gárda bevonult a Kárpátok gerincéig. Ezzel létrejött a lengyel–magyar közös határ, amelyet Lengyelországban a mai napig nagyon fontos pozitív eseménynek tartanak, ugyanis 1939 őszén a megtámadott Lengyelországból e határon menekülnek lengyelek tízezrei az őket megvédő Magyar Királyságba. S jött az 1940-es, sorsdöntő év.
– A magyar revízió felvidéki és kárpátaljai előzményei mennyire készítették elő az Erdélyt érintő 2. bécsi döntést?
– Teleki Pál gróf miniszterelnök 1940 nyarán meglátogatta Hitlert s bejelentette, hogy Magyarország háborút indít Románia ellen, s katonai erővel foglalja vissza az elvett területeinket. Hitler nem árulta el Telekinek, hogy a Wermacht vezérkaránál már készítik a Szovjetunióval szembeni támadás katonai terveit, s mivel szüksége volt a román kőolajra, azt indítványozta a magyar delegációnak, hogy levelet ír a román királynak, amelyben azt javasolja, hogy Románia maga kérje döntőbíráskodással a román–magyar területi vita megoldását. Eközben a szovjet kormány – Molotov külügyi népbiztos révén – kijelentette, hogy az oroszok támogatják a magyar területi igényeket. A román kormány – Gigurtu miniszterelnök és Manoilescu külügyminiszter – közben húzták az időt. Emiatt a Honvéd Vezérkarnál kidolgozták a Románia elleni háború katonai tervei című dokumentumot és a m. kir. 1. és 2. honvéd hadsereget a Tiszántúlra vezényelték, együtt a három, újonnan szervezett magyar hadtesttel. Bizonyos határ menti lövöldözések után, 1940. augusztus 21-én és 27-én Románia maga kérte a döntőbíráskodást, miközben még júniusban a szovjet hadsereg egyszerűen bevonult Moldáviába.
– A magyarok az Erdélyben kért területeknek egy részét kapták meg. Ez a döntés kitől függött?
– 1940. augusztus 16-24. között a Turnu Severin-i tárgyalásokon a román kormány nagyvonalúan előbb 14 ezer, később 27 ezer négyzetkilométert adott volna át Magyarországnak, azzal az előfeltétellel, hogy utána a teljes székelyföldi lakosságot áttelepítsék Magyarországra. A magyar kormány ezt nem fogadta el, helyette a Maros vonaláig kérte a területeket, azzal, hogy Brassó visszatéréséről helyi népszavazás döntsön. (Itt érdemes megjegyeznem, hogy a teljes népességcserét ismét 1977-ben Ceauşescu vetette fel, amit Kádár nem fogadott el). 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palotában von Ribbentrop német és gróf Ciano olasz külügyminiszter visszaadott Magyarországnak 43 591 négyzetkilométert, annak ellenére, hogy a magyarok legalább 72 ezer négyzetkilométert kértek. Hitler azt mondta Ribbentropnak, mielőtt ez Bécsbe utazott, hogy a magyarok a kért területnek csak legfeljebb kétharmadát kaphatják vissza.
– Mennyire ment nehezen a 2. bécsi döntés érvényesítése?
– A döntést követően a román csapatok, amit tudtak, ismét elraboltak a visszaadandó településekről. Lehet, hogy Teleki Pál grófnak volt igaza, aki nem tárgyalással, hanem katonai támadással akarta területeinket visszavenni Romániától. Az erdélyi részleges revízióról nyilatkozta Tamási Áron a magyar rádiónak: a románok mondják meg a dél-erdélyieknek, hogy „az igazságot is meg lehet szokni.” Annyi bizonyos, hogy a magyar diplomácia fölényesen legyőzte a románt: bebizonyította, hogy amennyiben nemzetközi lehetőség keletkezik – ami a nagyhatalmak közötti érdekellentétből származik –, a magyar kormány képes komoly siker elérésére.
Visszatért erdélyiek a fontos állásokban
– A korabeli filmfelvételek azt mutatják, hogy a magyar lakosság mindenhol kitörő örömmel fogadta az érkező honvédeket. Budapest mennyire alapozott az erdélyiekre az új adminisztráció kialakításában?
– Az a híresztelés tartja magát azóta is, hogy a horthysta hatóságok nem az erdélyieket ültették a hivatalokba, hanem Magyarországról jött emberek kerültek oda. Nos, a hír nem igaz. A Magyarországról jött emberek óriási többsége olyan ember volt, aki 1918–között volt kénytelen elmenekülni a román állami terror elől. 1940 őszén nyilvánvalóan elsősorban őket hozták vissza a különféle fontos hivatalokba.
– Gazdaságilag, társadalmilag mit jelentett az észak-erdélyi magyarság számára a 2. bécsi döntés nyomán beköszöntött négyéves magyar világ?
– A „kismagyar idők” négy éve, bár rövid ideig tartott, mind a mai napig sokat jelent az erdélyi magyarság számára. Mind a négy területi revízió után a magyarság anyagilag és lelkileg egyaránt megerősödött. A visszatért területeken élő magyarok hirtelen szaporodni kezdtek, hiszen volt értelme új életeket világra hozni. Ha a terület-visszacsatolás hosszabb ideig megmarad, ez az erdélyi magyarság lényeges megerősödését jelentette volna, ma nem kellene autonómiára gondolnunk. Ennek az időszaknak a története mindenekelőtt azt a tudatot erősíti, hogy a trianoni és az 1947. évi területi döntés nem örökérvényű: megfelelő anyaországi külpolitikával ezen változtatni lehet.
– A román történetírás az elmúlt évtizedekben tudatosan felnagyított néhány olyan háborús történetet, amiben román civilek sérültek meg, vagy életüket veszítették a magyar csapatok bevonulása során. Hogyan vélekedik erről?
– Ahol a hadseregek mozognak, ott általában vér szokott folyni. Amennyiben a román állam önként belátta volna, hogy semmi joga Kelet-Magyarországra, 1918–1919-ben nem vonult volna be magyar területre. Nem volt kötelező a román haderő és hivatalnokok számára a magyar anyagi javak elrablása; nem volt kötelező a magyar elöljárók megbotozása és az a tömérdek, 22 éven át tartó megalázás, amit a megszállók a magyar őslakossággal szemben elkövettek. A magyarokban nagyon sok feszültség gyülemlett fel a több évtizedes román állami tevékenység következtében. Úgy ítélem meg ezeket az atrocitásokat, mint a hazai, 1919. évi vörösterror-fehérterror összefüggéseit: ne tessék vörösterrort csinálni, s akkor nem lesz fehérterror sem. Ellenkező esetben pedig ne tessék csodálkozni a visszavágáson…
– A román történetírás teljesen más szemszögből közelít a korabeli magyar revíziós törekvésekhez. Szó lehet egyáltalán konszenzusról ebben a kérdésben a két nép történetírói között?
– A román történészeknek nincs igazuk az erdélyi részleges magyar területi revízió minősítésében. Az én álláspontom ezzel szemben az, hogy a 43 591 négyzetkilométer visszatérése jogos tulajdonosához nem volt teljesen igazságos, mert a teljes 103 ezer négyzetkilométer visszatérése lett volna az. Azt javaslom a román történészeknek: gondolkodjanak el azon, hogy hosszú távon nem lehetséges az, hogy államuk elrabol egy szomszéd néptől egy országnyi területet, s ez így marad az idők végezetéig. Javaslom, kezdeményezzék az 1947. évi párizsi szerződés első paragrafusának újratárgyalását: a román népnek is jobb volna megegyezni a területi kérdésben a magyarokkal, mint örökös rettegésben élni a magyaroktól. Akik még a területi autonómia megadásától is elzárkóznak, azok megérdemlik a megszállt területek elveszítését. Jómagam bármikor hajlandó vagyok Bukarestbe utazni a részletek megvitatása céljából. Persze, csak akkor, ha a „horthyfasisztázás” helyett román kollégáim képesek a kultúremberi tárgyalásokra.
A magyar csapatok erdélyi bevonulásának kronológiája 1940. szeptember 5. Szatmárnémeti, Nagykároly, Máramarossziget, Érmihályfalva 1940. szeptember 6. Nagyvárad, Kapnikbánya 1940. szeptember 7. Szilágysomlyó, Dés, Nagybánya 1940. szeptember 8. Zilah, Felsőbánya, Beszterce, Naszód, Bánffyhunyad, Szamosújvár 1940. szeptember 10. Marosvásárhely, Szászrégen, Gyergyószentmiklós 1940. szeptember 11. Csíkszereda, Gyimes, Kolozsvár 1940. szeptember 12. Tusnádfürdő, Barót, Sepsiszentgyörgy, Nagyszalonta 1940. szeptember 14. Kézdivásárhely, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. szeptember 17.
Néptáncosok ősze Székelyudvarhelyen
Az Udvarhely Néptáncműhely lép fel nyilvánosan először a művelődési ház felújított színpadán. Az intézmény előtt eseménydús ősz áll.
Új színpadon új évad – indít elégedetten Orendi István, a táncműhely vezetője, akitől megtudtuk, már javában zajlanak a próbák az néptáncműhelynél, ugyanis szeptember 21-én, 22-én és 23-án délelőtt tíztől az elmúlt évadban bemutatott Benedek Elek-meseadaptációval, Az aranyszőrű bárány című előadással lépnek színre elsőként a közönség előtt a művelődési ház felújított színpadán. Korábban recsegtek, mozogtak a deszkák, és ez bizony befolyásolta a táncot meg az előadást, így időszerű volt a felújítás – véli Orendi.
Október elsejéig a táncműhelynél minden rendszeres tevékenysége újraindul. Jövő héttől táncházba várnak mindenkit, szeptember 29-én, kedden lesz a gyerektáncház évadnyitója: a tipegőket délután fél öttől, az óvodásokat pedig délután öttől a táncműhely próbatermében várják az oktatók. Szintén jövő héttől, minden kedden és szerdán a felnőtteket várják táncházba, az évadnyitó táncházat pedig október elsején este nyolc órától felcsíki táncokkal kezdik. Szeptember utolsó hetében mintegy hetven tanítvánnyal, zömében gyerekekkel és fiatalokkal kezdik el a népzenészképzést – tette hozzá Orendi.
Mozgalmasnak ígérkezik az ősz a néptáncműhely számára, hiszen több profi és amatőr táncegyüttest fogadnak két rangos vándorrendezvény házigazdáiként. A tizenegyedik Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját idén Udvarhelyen tartják, így október 15–17. között öt hivatásos néptáncegyüttes előadását tekinthetik meg az érdeklődők, de emellett számos szakmai előadást is meghallgathatnak, többek között itt lesz Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, a Nemzet Művésze. Idén ugyanakkor első ízben ad otthont Székelyudvarhely az Erdélyi Néptánc-antológia gálaműsorának. A rendezvény kilencedik kiadásán nyolc amatőr együttes lép fel, akiket pályázat útján választottak ki.
Jelenleg két előadás felújításán dolgoznak egy kolozsvári meghívás apropóján: A köz című előadást, valamint Az aranyszőrű bárányt viszik színre a kincses város színpadán. Felújítják továbbá A bál című táncjátékot is, amelyet a Tomcsa Sándor Színház bérletével tekinthetnek meg év végén az érdeklődők.
Erőss Zsolt és Kőrösi Csoma Sándor előtt tisztelegnek az évad bemutatójával jövő év februárjában. Az új előadás munkacíme Kancsendzönga – a hegy, ahol 2013 tavaszán, a csúcs megmászása után eltűnt Erőss Zsolt hegymászó. Ugyanennek a csúcsnak az árnyékában helyezték végső nyugalomra Kőrösi Csoma Sándort, így az előadással két nagy székely előtt tisztelegnek – magyarázta Orendi, elárulva, hogy a koreográfiáért Orza Călin felel. Noha szűkös a költségvetés, mégis sikerül kevés taggal is megvalósítani az előadásokat, ugyanis szinte mindenre külön pályáznak.
Veres Réka
Székelyhon.ro
Az Udvarhely Néptáncműhely lép fel nyilvánosan először a művelődési ház felújított színpadán. Az intézmény előtt eseménydús ősz áll.
Új színpadon új évad – indít elégedetten Orendi István, a táncműhely vezetője, akitől megtudtuk, már javában zajlanak a próbák az néptáncműhelynél, ugyanis szeptember 21-én, 22-én és 23-án délelőtt tíztől az elmúlt évadban bemutatott Benedek Elek-meseadaptációval, Az aranyszőrű bárány című előadással lépnek színre elsőként a közönség előtt a művelődési ház felújított színpadán. Korábban recsegtek, mozogtak a deszkák, és ez bizony befolyásolta a táncot meg az előadást, így időszerű volt a felújítás – véli Orendi.
Október elsejéig a táncműhelynél minden rendszeres tevékenysége újraindul. Jövő héttől táncházba várnak mindenkit, szeptember 29-én, kedden lesz a gyerektáncház évadnyitója: a tipegőket délután fél öttől, az óvodásokat pedig délután öttől a táncműhely próbatermében várják az oktatók. Szintén jövő héttől, minden kedden és szerdán a felnőtteket várják táncházba, az évadnyitó táncházat pedig október elsején este nyolc órától felcsíki táncokkal kezdik. Szeptember utolsó hetében mintegy hetven tanítvánnyal, zömében gyerekekkel és fiatalokkal kezdik el a népzenészképzést – tette hozzá Orendi.
Mozgalmasnak ígérkezik az ősz a néptáncműhely számára, hiszen több profi és amatőr táncegyüttest fogadnak két rangos vándorrendezvény házigazdáiként. A tizenegyedik Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját idén Udvarhelyen tartják, így október 15–17. között öt hivatásos néptáncegyüttes előadását tekinthetik meg az érdeklődők, de emellett számos szakmai előadást is meghallgathatnak, többek között itt lesz Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, a Nemzet Művésze. Idén ugyanakkor első ízben ad otthont Székelyudvarhely az Erdélyi Néptánc-antológia gálaműsorának. A rendezvény kilencedik kiadásán nyolc amatőr együttes lép fel, akiket pályázat útján választottak ki.
Jelenleg két előadás felújításán dolgoznak egy kolozsvári meghívás apropóján: A köz című előadást, valamint Az aranyszőrű bárányt viszik színre a kincses város színpadán. Felújítják továbbá A bál című táncjátékot is, amelyet a Tomcsa Sándor Színház bérletével tekinthetnek meg év végén az érdeklődők.
Erőss Zsolt és Kőrösi Csoma Sándor előtt tisztelegnek az évad bemutatójával jövő év februárjában. Az új előadás munkacíme Kancsendzönga – a hegy, ahol 2013 tavaszán, a csúcs megmászása után eltűnt Erőss Zsolt hegymászó. Ugyanennek a csúcsnak az árnyékában helyezték végső nyugalomra Kőrösi Csoma Sándort, így az előadással két nagy székely előtt tisztelegnek – magyarázta Orendi, elárulva, hogy a koreográfiáért Orza Călin felel. Noha szűkös a költségvetés, mégis sikerül kevés taggal is megvalósítani az előadásokat, ugyanis szinte mindenre külön pályáznak.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2015. szeptember 18.
Védenünk kell világunkat
1914 nyarán, amikor nagyapám Doberdónál dorbézolt (a talján fronton harcolt), jött a riasztó hír, hogy betörtek a románok, és azonnal menekülni kell a halál elől (jön az öldöklés).
Falumból hirtelen 39 szekér (ló-, ökör-, tehénvontatással) indult el kevés elemózsiával és más nagyon szükséges holmival, sok leánnyal és kisgyermekkel. Nagyanyám is útra kelt két kisgyermekével, a menet Székelyudvarhelyen és Besztercén keresztül Szatmárig ért el háromheti vándorlás után. Itt várták a jelt a visszatérésre. Ezalatt, valahol a szekér derekában született meg édesanyám. No, ez volt az igazi menekülés, nem pedig az, ami most folyik Afrikából és Ázsiából Európába. Hitler 1933-ban azt deklarálta, hogy a német nemzetet fajtisztává akarja tenni, és utána Németország mindenek fölött lesz, de beletörött a bicskája a második világháborúba. A jelenlegi német kancellár, Angela Merkel 2015-ben ezrével befogadja a nagyon másféle bevándorlókat, hogy Németországot multikulturálissá tegye.
Ezzel nem is volna baj, ha a nem menekült, hanem bevándorló népség Szíriából, Irakból, Afganisztánból stb. repülőgépeken vagy hajókon egyenesen a célországokba menne, csakhogy átszelik egész Európát gyalog, vonaton, autóbuszon, és óriási zűrzavart hagynak maguk után. Területeket, tereket, állomásokat, utakat foglalnak el és változtatnak szemétteleppé. Ez a tömeg nagyon messze áll az európai civilizációtól, műveltségtől, és éppen ezért nem tart be semmiféle szabályt vagy törvényt. Hogy fognak beilleszkedni az európai életbe? Tolakodnak, verekednek, herdálódnak egymás közt is, és utánuk az árvíz nyomai maradnak. És még ők elégedetlenkednek és követelőznek? Az Európai Unió mai vezetősége látja és tudja is mindezt, de nem tesz semmit legalább a megállításukért. Hol van Ausztria, Bécs műveltsége? Hol van Németország, Berlin pedantériája? Hol van Franciaország, Párizs magas kultúrája?
Hogy is tud ez megtörténni 2015-ben az egész Európában? Az eltunyult nyugati vezetők inkább elfogadják Amerika kacsingatását, mint hogy országaik, népeik hosszú távú megmaradásáért cselekedjenek. Ezután csak azt lehet látni, sajnos, hogy az Óvilág, kétezer év után, megújul és megváltozik. Ó, te szegény Európa.
A magyar nép a Kárpát-medencében ezt nem akarja, és tenni is fog érte. Fel kell készülnünk a védekezésre, mint a himnusz- és zászlóperek esetében.
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1914 nyarán, amikor nagyapám Doberdónál dorbézolt (a talján fronton harcolt), jött a riasztó hír, hogy betörtek a románok, és azonnal menekülni kell a halál elől (jön az öldöklés).
Falumból hirtelen 39 szekér (ló-, ökör-, tehénvontatással) indult el kevés elemózsiával és más nagyon szükséges holmival, sok leánnyal és kisgyermekkel. Nagyanyám is útra kelt két kisgyermekével, a menet Székelyudvarhelyen és Besztercén keresztül Szatmárig ért el háromheti vándorlás után. Itt várták a jelt a visszatérésre. Ezalatt, valahol a szekér derekában született meg édesanyám. No, ez volt az igazi menekülés, nem pedig az, ami most folyik Afrikából és Ázsiából Európába. Hitler 1933-ban azt deklarálta, hogy a német nemzetet fajtisztává akarja tenni, és utána Németország mindenek fölött lesz, de beletörött a bicskája a második világháborúba. A jelenlegi német kancellár, Angela Merkel 2015-ben ezrével befogadja a nagyon másféle bevándorlókat, hogy Németországot multikulturálissá tegye.
Ezzel nem is volna baj, ha a nem menekült, hanem bevándorló népség Szíriából, Irakból, Afganisztánból stb. repülőgépeken vagy hajókon egyenesen a célországokba menne, csakhogy átszelik egész Európát gyalog, vonaton, autóbuszon, és óriási zűrzavart hagynak maguk után. Területeket, tereket, állomásokat, utakat foglalnak el és változtatnak szemétteleppé. Ez a tömeg nagyon messze áll az európai civilizációtól, műveltségtől, és éppen ezért nem tart be semmiféle szabályt vagy törvényt. Hogy fognak beilleszkedni az európai életbe? Tolakodnak, verekednek, herdálódnak egymás közt is, és utánuk az árvíz nyomai maradnak. És még ők elégedetlenkednek és követelőznek? Az Európai Unió mai vezetősége látja és tudja is mindezt, de nem tesz semmit legalább a megállításukért. Hol van Ausztria, Bécs műveltsége? Hol van Németország, Berlin pedantériája? Hol van Franciaország, Párizs magas kultúrája?
Hogy is tud ez megtörténni 2015-ben az egész Európában? Az eltunyult nyugati vezetők inkább elfogadják Amerika kacsingatását, mint hogy országaik, népeik hosszú távú megmaradásáért cselekedjenek. Ezután csak azt lehet látni, sajnos, hogy az Óvilág, kétezer év után, megújul és megváltozik. Ó, te szegény Európa.
A magyar nép a Kárpát-medencében ezt nem akarja, és tenni is fog érte. Fel kell készülnünk a védekezésre, mint a himnusz- és zászlóperek esetében.
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 18.
XIII. Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok
Gazdag, sokszínű kínálat
A Zsil-völgyi magyar közösség idén szeptember 19. és 27. között XIII. alkalommal szervezi meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat. A rendezvénysor nyitóünnepségére szombaton, szeptember 19-én 12 órakor kerül sor a Lupényi Szakszervezeti Házban.
Szintén szombaton, délután 4 órakor kezdődik a kulturális hét egyik legrangosabb eseménye, a Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitója. A polgármesteri hivatal márványtermében berendezett kiállítás a Kárpát-medencében 1999–2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult építészeti örökséget mutatja be. A vándorkiállítás eddigi helyszínei között szerepelt Budapest, Beregszász, Munkács, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda. A petrozsényi megnyitón köszöntőt mond Zákonyi Balázs nagykövet, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere. A kiállítást megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója és Szász János plébános. A tárlatot bemutatja dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.
Szombaton este 19 órától a Mustármag együttes lép fel Romokon című műsorával a petrozsényi római katolikus templomban.
Vasárnap délelőtt 10 órától szintén a petrozsényi Szent Borbála templomban kerül sor tanévnyitó szentmisére, melyet Fodor Balázs várpalotai plébános celebrál.
Kedden, szeptember 22-én Szórványélet Petrillán és Lónyatelepen címmel tartanak előadást a petrillai római katolikus templomban.
Csütörtökön, szeptember 24-én, a petrozsényi magyar estek keretében a helyi római katolikus templomban bemutatásra kerül a Márton Áron püspökről készült dokumentumfilm.
Szeptember 25-én a várpalotai Gyermekkórus tart előadást a petrozsényi Jézus Szíve Iskolában.
Szintén 25-én délután 5 órától szüreti bálra várják az érdeklődőket Lupényban, a Cinci Sud étteremben.
Szeptember 26-án délután 6 órától a vulkáni római katolikus templomban lép fel a várpalotai gyermekkórus, 27-én, vasárnap pedig a petrozsényi Szent Borbála templomban énekelnek a 10 órától kezdődő szentmisén.
A rendezvénysort szintén rangos esemény zárja: szeptember 27-én, délután 16 órától Székely Árpád és Gazda József könyveinek bemutatására kerül sor a szerzők jelenlétében a lupényi Szakszervezeti Házban.
A Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének és Winkler Gyula EP-képviselőnek védnöksége alatt zajló rendezvénysort a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ megyei, illetve helyi szervezetei és a helyi magyar civilszervezetek (Eben Haezer Egyesület és Carbo Grémium Humanitárius Egyesület) támogatják.
Nyugati Jelen (Arad)
Gazdag, sokszínű kínálat
A Zsil-völgyi magyar közösség idén szeptember 19. és 27. között XIII. alkalommal szervezi meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat. A rendezvénysor nyitóünnepségére szombaton, szeptember 19-én 12 órakor kerül sor a Lupényi Szakszervezeti Házban.
Szintén szombaton, délután 4 órakor kezdődik a kulturális hét egyik legrangosabb eseménye, a Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitója. A polgármesteri hivatal márványtermében berendezett kiállítás a Kárpát-medencében 1999–2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult építészeti örökséget mutatja be. A vándorkiállítás eddigi helyszínei között szerepelt Budapest, Beregszász, Munkács, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda. A petrozsényi megnyitón köszöntőt mond Zákonyi Balázs nagykövet, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere. A kiállítást megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója és Szász János plébános. A tárlatot bemutatja dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.
Szombaton este 19 órától a Mustármag együttes lép fel Romokon című műsorával a petrozsényi római katolikus templomban.
Vasárnap délelőtt 10 órától szintén a petrozsényi Szent Borbála templomban kerül sor tanévnyitó szentmisére, melyet Fodor Balázs várpalotai plébános celebrál.
Kedden, szeptember 22-én Szórványélet Petrillán és Lónyatelepen címmel tartanak előadást a petrillai római katolikus templomban.
Csütörtökön, szeptember 24-én, a petrozsényi magyar estek keretében a helyi római katolikus templomban bemutatásra kerül a Márton Áron püspökről készült dokumentumfilm.
Szeptember 25-én a várpalotai Gyermekkórus tart előadást a petrozsényi Jézus Szíve Iskolában.
Szintén 25-én délután 5 órától szüreti bálra várják az érdeklődőket Lupényban, a Cinci Sud étteremben.
Szeptember 26-án délután 6 órától a vulkáni római katolikus templomban lép fel a várpalotai gyermekkórus, 27-én, vasárnap pedig a petrozsényi Szent Borbála templomban énekelnek a 10 órától kezdődő szentmisén.
A rendezvénysort szintén rangos esemény zárja: szeptember 27-én, délután 16 órától Székely Árpád és Gazda József könyveinek bemutatására kerül sor a szerzők jelenlétében a lupényi Szakszervezeti Házban.
A Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének és Winkler Gyula EP-képviselőnek védnöksége alatt zajló rendezvénysort a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ megyei, illetve helyi szervezetei és a helyi magyar civilszervezetek (Eben Haezer Egyesület és Carbo Grémium Humanitárius Egyesület) támogatják.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 24.
A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. szeptember 25.
Terra Siculorum egyesület alakul (Európa Kulturális fővárosa-terv)
Terra Siculorum (Székelyföld latin megnevezése, szó szerinti fordításban a székelyek földje – szerk. megj.) névvel alakul civil szervezet, melynek célja a Sepsiszentgyörgy – Európa kulturális fővárosa 2021 terv támogatása. A Terra Siculorum 2021 Egyesület tagjai Sepsiszentgyörgy önkormányzata, valamint a Kovászna Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A két utóbbi csatlakozásáról tegnap döntöttek, Sepsiszentgyörgy tanácsa szeptember 30-i ülésén hoz határozatot.
Kovászna Megye Tanácsa rendkívüli ülést tartott tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán. A napirenden egyetlen téma szerepelt, az alárendelt Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozása, és sikeres terv esetén a megye hozzájárulásának mértéke. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere napirend előtti felszólalásában elmondta, komoly sikerélménnyel érkezett Hargita Megye Tanácsának szintén tegnap tartott üléséről, melyen a jelen lévő 30 tanácstag egyöntetűen megszavazta a Hargita Megyei Kulturális Központ csatlakozását. A polgármester elmondta, 2021-ben egy romániai és egy görögországi város lehet Európa kulturális fővárosa. Sokan mondták, hogy túl nagy fába vágták fejszéjüket, de ez nem így van, s kifejtette: európai tendencia a 100 ezer lakos alatti városok felkarolása. Sepsiszentgyörgy partnereivel – Csíkszeredával, Székelyudvarhellyel, Kézdivásárhellyel és Csíkszeredával, valamint Kovászna és Hargita megye tanácsával – együtt pályázik Székelyföld nevében. Antal Árpád közölte, van példa arra is, hogy valamely város többedmagával pályázott és nyert, s arra is, hogy egy nemzeti kisebbségi térség nevében pályáztak. Utóbbihoz példaként említette, hogy Hollandiát a frízföldi Leeuwarden, Spanyolozrszágot a baszkföldi San Sebastian képviselte, s nem hinné, hogy Madrid ennek nagyon örvendett volna, de a nemzeti kormányoknak ebben nincs felülbírálati joga. Sepsiszentgyörgy pályázatának célja az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése. Hiszen a különbözőségek meg nem értése, el nem fogadása feszültségeket szül egész Európában. Éppen ezért a kultúrát szeretnék felhasználni e feszültségek helyi csökkentésére. Antal Árpád arra kér mindenkit, hogy higgyen a tervben, és csatlakozzék hozzá. Meggyőződése, hogy ezzel, azon túlmenően, hogy erősítik a székelyföldi önkormányzatok közötti együttműködést, és elkészítik Székelyföld kulturális stratégiáját, mindenképp hozzájárulnak a különböző csoportok közötti párbeszéd elősegítéséhez.
A bemutató után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szavazásra bocsátotta a Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozásáról szóló tervet és nyertes pályázat esetén a tervnek hat év alatt 1,75 millió euróval való támogatását. A 30-ból jelen levő 21 tanácstag egyöntetű szavazattal bátorította a megvalósulást.
Szekeres Attila
Erdély.ma
Terra Siculorum (Székelyföld latin megnevezése, szó szerinti fordításban a székelyek földje – szerk. megj.) névvel alakul civil szervezet, melynek célja a Sepsiszentgyörgy – Európa kulturális fővárosa 2021 terv támogatása. A Terra Siculorum 2021 Egyesület tagjai Sepsiszentgyörgy önkormányzata, valamint a Kovászna Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A két utóbbi csatlakozásáról tegnap döntöttek, Sepsiszentgyörgy tanácsa szeptember 30-i ülésén hoz határozatot.
Kovászna Megye Tanácsa rendkívüli ülést tartott tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán. A napirenden egyetlen téma szerepelt, az alárendelt Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozása, és sikeres terv esetén a megye hozzájárulásának mértéke. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere napirend előtti felszólalásában elmondta, komoly sikerélménnyel érkezett Hargita Megye Tanácsának szintén tegnap tartott üléséről, melyen a jelen lévő 30 tanácstag egyöntetűen megszavazta a Hargita Megyei Kulturális Központ csatlakozását. A polgármester elmondta, 2021-ben egy romániai és egy görögországi város lehet Európa kulturális fővárosa. Sokan mondták, hogy túl nagy fába vágták fejszéjüket, de ez nem így van, s kifejtette: európai tendencia a 100 ezer lakos alatti városok felkarolása. Sepsiszentgyörgy partnereivel – Csíkszeredával, Székelyudvarhellyel, Kézdivásárhellyel és Csíkszeredával, valamint Kovászna és Hargita megye tanácsával – együtt pályázik Székelyföld nevében. Antal Árpád közölte, van példa arra is, hogy valamely város többedmagával pályázott és nyert, s arra is, hogy egy nemzeti kisebbségi térség nevében pályáztak. Utóbbihoz példaként említette, hogy Hollandiát a frízföldi Leeuwarden, Spanyolozrszágot a baszkföldi San Sebastian képviselte, s nem hinné, hogy Madrid ennek nagyon örvendett volna, de a nemzeti kormányoknak ebben nincs felülbírálati joga. Sepsiszentgyörgy pályázatának célja az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése. Hiszen a különbözőségek meg nem értése, el nem fogadása feszültségeket szül egész Európában. Éppen ezért a kultúrát szeretnék felhasználni e feszültségek helyi csökkentésére. Antal Árpád arra kér mindenkit, hogy higgyen a tervben, és csatlakozzék hozzá. Meggyőződése, hogy ezzel, azon túlmenően, hogy erősítik a székelyföldi önkormányzatok közötti együttműködést, és elkészítik Székelyföld kulturális stratégiáját, mindenképp hozzájárulnak a különböző csoportok közötti párbeszéd elősegítéséhez.
A bemutató után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szavazásra bocsátotta a Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozásáról szóló tervet és nyertes pályázat esetén a tervnek hat év alatt 1,75 millió euróval való támogatását. A 30-ból jelen levő 21 tanácstag egyöntetű szavazattal bátorította a megvalósulást.
Szekeres Attila
Erdély.ma
2015. szeptember 25.
Nem értékelte Bunta teljesítményét Kelemen
A székelyudvarhelyi politikai helyzetről, illetve a migránsválságról is beszélt pénteken Kelemen Hunor Máréfalván. Az RMDSZ elnöke a jövő évi parlamenti választások előtti munkamegbeszélésre érkezett a községbe.
„A nyáron már elkezdtük, most folytatjuk a különböző megyei, területi szervezetekkel, polgármesterekkel a találkozókat” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Mint mondta, a találkozón egyrészt körüljárják, mit kell tenni ahhoz, hogy a jövő évi választásokon a lehető legjobban szerepeljenek az RMDSZ-es jelöltek, másrészt azt is fel szeretnék mérni, hogy egyáltalán kik akarnak indulni a tisztségekért.
Örül a versenyhelyzetnek
A politikus újságírói kérdésre elmondta, nem szívesen mond véleményt Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester eddigi eredményeiről, mivel nincsenek előtte információk arra vonatkozóan, hogy három és fél évvel ezelőtt mit ígért a lakóknak, illetve azokból mit valósított meg. Kijelentette, erről inkább a város lakóit kell megkérdezni, hiszen „nem az RMDSZ országos vezetése fog polgármestert választani”.
Egyúttal örömét is kifejezte amiatt, hogy többen vannak, akik úgy érzik, tudnák vezetni a várost. Arros Orsolyával kapcsolatban hangsúlyozta, eddig csupán egy alkalommal találkoztak, azonban az első benyomása pozitív volt.
A jövő évi megmérettetésbe „beszálló” RMDSZ-es jelöltekre térve rámutatott, korai még erről beszélni, hiszen pontosan azt sem tudni, mikor tartják a választásokat. „November hetedikén lesz a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése, ahol a jelöltállításnak a kritériumait, illetve a procedúráját fogjuk eldönteni” – magyarázta.
Visszavárja Dávid Lajost
Máréfalva egészségügyi okok miatt nemrég lemondott polgármesterének ügyére is kitért Kelemen. Hangsúlyozta, az ügyet még nem szeretné lezártnak tekinteni. „Amikor valaki az egészségi állapota miatt kénytelen egy döntést meghozni, akkor azt tiszteletben kell tartani. Dávid Lajos ugyanakkor egy kiváló polgármester. (…) Rettenetesen sajnálom, hogy erre a konklúzióra jutott” – fogalmazott, hozzátéve, amennyiben egészségügyi állapota javul, szeretné meggyőzni Dávidot: jövőre újból induljon a polgármesteri tisztségért.
Migránsválság az RMDSZ szemszögéből
„Nem az RMDSZ okozta a migránsválságot, és nem is fogja tudni megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor Máréfalván. Rámutatott, az Európai Parlamentben tartott szavazáson a szövetség képviselői nem támogatták a kötelező kvótarendszert. „Ebben a kérdésben Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia ugyanazon az állásponton volt – én azt gondolom, hogy a helyes álláspontot képviselték. Nincsenek meg a kritériumok, hogy mi alapján választják ki azokat, akik ide kerülnek” – fogalmazott a politikus. A kerítésvitával kapcsolatban emlékeztetett, a kérdésben először az RMDSZ nyilatkozott, álláspontjuk azóta sem változott. Úgy értékelte, ez „nem elválasztja Romániát Magyarországtól, nem be- és elzár bennünket valamitől”, hiszen „eddig sem a zöldhatáron rohangáltunk egymáshoz fejetlenül, éjszaka, törvénytelenül”, és ezután sem fogjuk ezt tenni. „Magyarország a kötelességét teljesíti. Egy olyan technikai megoldást talált, amely nem biztos, hogy a legelegánsabb, de hatékony. Romániának is segít, abban az értelemben, hogy időt ad felkészülni a román hatóságoknak” – jelentette ki.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
A székelyudvarhelyi politikai helyzetről, illetve a migránsválságról is beszélt pénteken Kelemen Hunor Máréfalván. Az RMDSZ elnöke a jövő évi parlamenti választások előtti munkamegbeszélésre érkezett a községbe.
„A nyáron már elkezdtük, most folytatjuk a különböző megyei, területi szervezetekkel, polgármesterekkel a találkozókat” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Mint mondta, a találkozón egyrészt körüljárják, mit kell tenni ahhoz, hogy a jövő évi választásokon a lehető legjobban szerepeljenek az RMDSZ-es jelöltek, másrészt azt is fel szeretnék mérni, hogy egyáltalán kik akarnak indulni a tisztségekért.
Örül a versenyhelyzetnek
A politikus újságírói kérdésre elmondta, nem szívesen mond véleményt Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester eddigi eredményeiről, mivel nincsenek előtte információk arra vonatkozóan, hogy három és fél évvel ezelőtt mit ígért a lakóknak, illetve azokból mit valósított meg. Kijelentette, erről inkább a város lakóit kell megkérdezni, hiszen „nem az RMDSZ országos vezetése fog polgármestert választani”.
Egyúttal örömét is kifejezte amiatt, hogy többen vannak, akik úgy érzik, tudnák vezetni a várost. Arros Orsolyával kapcsolatban hangsúlyozta, eddig csupán egy alkalommal találkoztak, azonban az első benyomása pozitív volt.
A jövő évi megmérettetésbe „beszálló” RMDSZ-es jelöltekre térve rámutatott, korai még erről beszélni, hiszen pontosan azt sem tudni, mikor tartják a választásokat. „November hetedikén lesz a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése, ahol a jelöltállításnak a kritériumait, illetve a procedúráját fogjuk eldönteni” – magyarázta.
Visszavárja Dávid Lajost
Máréfalva egészségügyi okok miatt nemrég lemondott polgármesterének ügyére is kitért Kelemen. Hangsúlyozta, az ügyet még nem szeretné lezártnak tekinteni. „Amikor valaki az egészségi állapota miatt kénytelen egy döntést meghozni, akkor azt tiszteletben kell tartani. Dávid Lajos ugyanakkor egy kiváló polgármester. (…) Rettenetesen sajnálom, hogy erre a konklúzióra jutott” – fogalmazott, hozzátéve, amennyiben egészségügyi állapota javul, szeretné meggyőzni Dávidot: jövőre újból induljon a polgármesteri tisztségért.
Migránsválság az RMDSZ szemszögéből
„Nem az RMDSZ okozta a migránsválságot, és nem is fogja tudni megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor Máréfalván. Rámutatott, az Európai Parlamentben tartott szavazáson a szövetség képviselői nem támogatták a kötelező kvótarendszert. „Ebben a kérdésben Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia ugyanazon az állásponton volt – én azt gondolom, hogy a helyes álláspontot képviselték. Nincsenek meg a kritériumok, hogy mi alapján választják ki azokat, akik ide kerülnek” – fogalmazott a politikus. A kerítésvitával kapcsolatban emlékeztetett, a kérdésben először az RMDSZ nyilatkozott, álláspontjuk azóta sem változott. Úgy értékelte, ez „nem elválasztja Romániát Magyarországtól, nem be- és elzár bennünket valamitől”, hiszen „eddig sem a zöldhatáron rohangáltunk egymáshoz fejetlenül, éjszaka, törvénytelenül”, és ezután sem fogjuk ezt tenni. „Magyarország a kötelességét teljesíti. Egy olyan technikai megoldást talált, amely nem biztos, hogy a legelegánsabb, de hatékony. Romániának is segít, abban az értelemben, hogy időt ad felkészülni a román hatóságoknak” – jelentette ki.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2015. szeptember 26.
Kincses Előd: Király Károly 85 éves
A Szovjetunió által kommunista rendszerbe kényszerített országokban tudtom szerint a vezető pártfunkcik csak abban az esetben szálltak szembe a párttal, ha már kikerültek a hatalomból. Király Károly viszont hatalma csúcsán, Kovászna megyei első titkárként és az Államtanács befolyásos tagjaként fordult szembe a rettegett diktátorral. Két okból tette ezt: elfogadhatatlannak tartotta Nicolae Ceauşescu egyre barátságtalanabb, beolvasztó nemzetiségi politikáját és diktatórikus döntéshozatalát.
Pacepa tábornok leírta a Vörös horizontokban, hogy Ceauşescu kiadta a parancsot, Királyt el kell tenni a láb alól. Életét az mentette meg, hogy Washingtonban közzétették tiltakozó memorandumát, és így nemzetközi ismertségre tett szert. Ennek következtében a diktátor visszavonta a gyilkos parancsot. Király küzdelme, a Szabad Európa Rádió által ismertetett beadványai sokunk számára lelki muníciót adtak a diktatúra legsötétebb időszakában.
Király kikezdhetetlen tekintélyének következtében nemcsak a magyarok, hanem a románok is természetesnek tartották, hogy a diktátor házaspár elmenekülése után ő legyen Maros megye első számú vezetője. 1989. december 22-én délelőtt a tüntető tömegnek bejelentette, hogy létrehozta a Frăţia-Testvériség fórumot. (Jellemző, hogy azt a cikkemet, amelyben ismertettem a közös román–magyar fórum létrejöttét, és hogy csatlakoztunk a hatalomba kerülő Nemzeti Megmentési Fronthoz, már 1989. december 26-án sem volt hajlandó közölni a bukaresti Adevărul, a „volt” kommunista pártlaputód.) Ma már Ioan Scrieciu tábornoktól, aki az NMF Maros megyei tanácsa első alelnöki tisztségét töltötte be, tudjuk azt, hogy Király Károly Maros megyei elnök bukaresti „felfelé buktatásában” az is közrejátszott, hogy így akarták őt kivonni a marosvásárhelyi, Maros megyei magyarság jogszerző küzdelméből, hiszen országos alelnökként állandóan Bukarestben kellett tartózkodnia. Az volt vele a gond, mondta Scrieciu, hogy a forradalom vezetője megváltozott, és a magyarság jogaiért kezdett küzdeni, „izgatni”. Ezért hozták meg Iliescu elnökkel közösen az eltávolítási döntést. Fontosnak tartom felidézni, hogy a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front január 7-ei nyilatkozatában még azt állította, hogy „határozottan elítéli az előző, diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzetiségi jogokat. Következőképpen az NMF szükségesnek véli:
1. Az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait.
2. Ki kell dolgozni és meg kell szavazni az alkotmány előírásait, konkrét formában kifejtve a nemzeti kisebbségi törvényt. E törvénynek a parlament által való elfogadása történjék meg az új alkotmány életbelépésétől számított hat hónapon belül.
3. A törvényes előírásoknak megfelelően biztosítani kell a kisebbségek alapvető jogainak gyakorlásához szükséges intézményrendszer létrehozását, s ezáltal az anyanyelv szabad használatát, a nemzeti kultúra ápolását, a nemzeti identitás megőrzését. E célból Nemzetiségügyi Minisztérium is létrehozandó.” stb.
Elmondhatjuk, ez a program is írott malaszt maradt, akárcsak az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozat.
Király Károly Nyílt kártyákkal című visszaemlékezéseiben is leírta és nekem is elmondta, hogy az eredeti szövegtervezetben szerepelt az autonómiához való jogunk. A szöveg véglegesítésekor Ion Iliescu azzal érvelt, hogy ezt óvatosságból ki kellene hagyni. Király határozottan ellenezte a fogalom törlését, de Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes vezetője közbeszólt, hogy szerinte is jobb lesz törölni a nemzetiségi programból az autonómiát. Iliescu Domokos baklövését azonnal kihasználta, és kijelentette, ha Domokosnak ez a véleménye, akkor törli az autonómiát a Nemzeti Megmentési Front programjából. Pedig ha ez akkor bennmarad, az autonómia gondolatát idejében megismeri/megszokja a román közvélemény, és ma egészen másként állhatna a szülőföldünkön magyarként való megmaradásunkat biztosító autonómiánk ügye. Király Károly visszaemlékezését Demény Lajos történész is alátámasztja.
Nem akarom megkerülni azt a tényt, hogy vannak, akik kifogásolják, hogy Király Károly és Ion Iliescu 1990. március 20-án nem utaztak le Marosvásárhelyre azért, hogy megakadályozzák az etnikai összecsapást.
Engem Székelyudvahelyről azzal hívtak haza Marosvásárhelye, hogy a főtéren tüntető magyarok kérésére Ion Iliescu és Király Károly ideutazik, és okvetlenül velem is tárgyalni akarnak. Ahogy hazaérkeztem, én is felhívtam Ion Iliescu elnököt, és kértem, jöjjön Marosvásárhelyre, ahol nagyon veszélyes a helyzet, az etnikai csoportok közötti összecsapásokra kerülhet sor. Hangsúlyoztam, hogy a március 19-ei, Sütő András súlyos sérülését okozó román randalírozás nem használt az ország hírnevének. Ajánlatos lenne elkerülni az ilyen incidensek megismétlődését. Iliescu azt válaszolta, hogy amikor ilyen feszült a légkör, nem utazhatnak Marosvásárhelyre. A mai eszemmel azt gondolom, hogy Iliescu és Király részére kockázatos lett volna a marosvásárhelyi leutazás, mert ha az államelnök és alelnöke nem tudták volna lecsitítani, hazaküldeni a felbőszített tömeget, akkor politikailag lenullázódtak volna! Az ideiglenes elnök feladata az lett volna, hogy adassa ki a parancsot Victor Stănculescu hadügyminiszterrel és Mihai Chiţac belügyminiszterrel, akadályozzák meg a Görgény-völgyiek, tordaiak stb. Marosvásárhelyre való szervezett beszállítását. Ion Iliescu és az őt hatalomba segítő/tartó securitatés társaság viszont úgy döntött, a magyar kártya kijátszása a siker kulcsa. Számításuk helyességét a néhány hónappal később sorra kerülő parlamenti választások eredménye sajnálatos módon, de igazolta.
A magyar kártyát napjainkban Victor Ponta próbálja kijátszani. Reméljük, nem lesz oly sikeres, mint Ion Iliescu.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Szovjetunió által kommunista rendszerbe kényszerített országokban tudtom szerint a vezető pártfunkcik csak abban az esetben szálltak szembe a párttal, ha már kikerültek a hatalomból. Király Károly viszont hatalma csúcsán, Kovászna megyei első titkárként és az Államtanács befolyásos tagjaként fordult szembe a rettegett diktátorral. Két okból tette ezt: elfogadhatatlannak tartotta Nicolae Ceauşescu egyre barátságtalanabb, beolvasztó nemzetiségi politikáját és diktatórikus döntéshozatalát.
Pacepa tábornok leírta a Vörös horizontokban, hogy Ceauşescu kiadta a parancsot, Királyt el kell tenni a láb alól. Életét az mentette meg, hogy Washingtonban közzétették tiltakozó memorandumát, és így nemzetközi ismertségre tett szert. Ennek következtében a diktátor visszavonta a gyilkos parancsot. Király küzdelme, a Szabad Európa Rádió által ismertetett beadványai sokunk számára lelki muníciót adtak a diktatúra legsötétebb időszakában.
Király kikezdhetetlen tekintélyének következtében nemcsak a magyarok, hanem a románok is természetesnek tartották, hogy a diktátor házaspár elmenekülése után ő legyen Maros megye első számú vezetője. 1989. december 22-én délelőtt a tüntető tömegnek bejelentette, hogy létrehozta a Frăţia-Testvériség fórumot. (Jellemző, hogy azt a cikkemet, amelyben ismertettem a közös román–magyar fórum létrejöttét, és hogy csatlakoztunk a hatalomba kerülő Nemzeti Megmentési Fronthoz, már 1989. december 26-án sem volt hajlandó közölni a bukaresti Adevărul, a „volt” kommunista pártlaputód.) Ma már Ioan Scrieciu tábornoktól, aki az NMF Maros megyei tanácsa első alelnöki tisztségét töltötte be, tudjuk azt, hogy Király Károly Maros megyei elnök bukaresti „felfelé buktatásában” az is közrejátszott, hogy így akarták őt kivonni a marosvásárhelyi, Maros megyei magyarság jogszerző küzdelméből, hiszen országos alelnökként állandóan Bukarestben kellett tartózkodnia. Az volt vele a gond, mondta Scrieciu, hogy a forradalom vezetője megváltozott, és a magyarság jogaiért kezdett küzdeni, „izgatni”. Ezért hozták meg Iliescu elnökkel közösen az eltávolítási döntést. Fontosnak tartom felidézni, hogy a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front január 7-ei nyilatkozatában még azt állította, hogy „határozottan elítéli az előző, diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzetiségi jogokat. Következőképpen az NMF szükségesnek véli:
1. Az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait.
2. Ki kell dolgozni és meg kell szavazni az alkotmány előírásait, konkrét formában kifejtve a nemzeti kisebbségi törvényt. E törvénynek a parlament által való elfogadása történjék meg az új alkotmány életbelépésétől számított hat hónapon belül.
3. A törvényes előírásoknak megfelelően biztosítani kell a kisebbségek alapvető jogainak gyakorlásához szükséges intézményrendszer létrehozását, s ezáltal az anyanyelv szabad használatát, a nemzeti kultúra ápolását, a nemzeti identitás megőrzését. E célból Nemzetiségügyi Minisztérium is létrehozandó.” stb.
Elmondhatjuk, ez a program is írott malaszt maradt, akárcsak az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozat.
Király Károly Nyílt kártyákkal című visszaemlékezéseiben is leírta és nekem is elmondta, hogy az eredeti szövegtervezetben szerepelt az autonómiához való jogunk. A szöveg véglegesítésekor Ion Iliescu azzal érvelt, hogy ezt óvatosságból ki kellene hagyni. Király határozottan ellenezte a fogalom törlését, de Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes vezetője közbeszólt, hogy szerinte is jobb lesz törölni a nemzetiségi programból az autonómiát. Iliescu Domokos baklövését azonnal kihasználta, és kijelentette, ha Domokosnak ez a véleménye, akkor törli az autonómiát a Nemzeti Megmentési Front programjából. Pedig ha ez akkor bennmarad, az autonómia gondolatát idejében megismeri/megszokja a román közvélemény, és ma egészen másként állhatna a szülőföldünkön magyarként való megmaradásunkat biztosító autonómiánk ügye. Király Károly visszaemlékezését Demény Lajos történész is alátámasztja.
Nem akarom megkerülni azt a tényt, hogy vannak, akik kifogásolják, hogy Király Károly és Ion Iliescu 1990. március 20-án nem utaztak le Marosvásárhelyre azért, hogy megakadályozzák az etnikai összecsapást.
Engem Székelyudvahelyről azzal hívtak haza Marosvásárhelye, hogy a főtéren tüntető magyarok kérésére Ion Iliescu és Király Károly ideutazik, és okvetlenül velem is tárgyalni akarnak. Ahogy hazaérkeztem, én is felhívtam Ion Iliescu elnököt, és kértem, jöjjön Marosvásárhelyre, ahol nagyon veszélyes a helyzet, az etnikai csoportok közötti összecsapásokra kerülhet sor. Hangsúlyoztam, hogy a március 19-ei, Sütő András súlyos sérülését okozó román randalírozás nem használt az ország hírnevének. Ajánlatos lenne elkerülni az ilyen incidensek megismétlődését. Iliescu azt válaszolta, hogy amikor ilyen feszült a légkör, nem utazhatnak Marosvásárhelyre. A mai eszemmel azt gondolom, hogy Iliescu és Király részére kockázatos lett volna a marosvásárhelyi leutazás, mert ha az államelnök és alelnöke nem tudták volna lecsitítani, hazaküldeni a felbőszített tömeget, akkor politikailag lenullázódtak volna! Az ideiglenes elnök feladata az lett volna, hogy adassa ki a parancsot Victor Stănculescu hadügyminiszterrel és Mihai Chiţac belügyminiszterrel, akadályozzák meg a Görgény-völgyiek, tordaiak stb. Marosvásárhelyre való szervezett beszállítását. Ion Iliescu és az őt hatalomba segítő/tartó securitatés társaság viszont úgy döntött, a magyar kártya kijátszása a siker kulcsa. Számításuk helyességét a néhány hónappal később sorra kerülő parlamenti választások eredménye sajnálatos módon, de igazolta.
A magyar kártyát napjainkban Victor Ponta próbálja kijátszani. Reméljük, nem lesz oly sikeres, mint Ion Iliescu.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 28.
Ahol Erdély védőhálóját fonják
Több száz "lámpást" indított útjára a Székelyföld és a – sokszor teljes elsötétüléssel fenyegetett – szórvány iskoláiba, egyházi gyülekezeteibe az elmúlt negyedszázadban a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola. A jubileumi évfordulón a tanintézetet több mint két évtizeden át vezető dr. Barabás Lászlóval idéztünk múltat és körvonalaztunk jövőt.
– Milyen szükséglet hívta életre 1990-ben a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát?
– A magyar művelődéstörténetben, kultúrában mindig fontos hivatásuk volt a lelkipásztor és az iskolamester között elhelyezkedő, mind egyházi, mind világi szolgálatot végző kántortanítóknak. A változást 1949-ben a kommunista hatalom hozta, amikor a tanügyi reform bevezetése után felszólították a kántortanítókat, hogy vagy az egyházi szolgálatot vállalják, vagy a tanítóit. Nyilván nagyon sokan ez utóbbit választották, és így megritkultak a kántorok a gyülekezetekben. A negyvenesztendős erőszakos homogenizálás során egyre több helyen alakult át az iskolarendszer is, és nem képeztek annyi tanítót és tanárt, amennyire magyar közösségünknek szüksége lett volna. Így érte meg az erdélyi magyarság a változások idejét, amikor csak Maros megyében 200 magyar tanítóra, oktatóra és Erdély-szerte nagyon sok kántorra lett volna szükség. A kommunista időszak politikája hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal nemzedék "Isten nélkül" nőjön fel, és történelmi hagyományaitól is eltávolodjon. Így óriási feladat tornyosult az egyház képviselői előtt: a lelkipásztorok mellé munkatársakat, népnevelő, keresztény értelmiségieket kellett nevelni. Ezt ismerték fel Marosvásárhelyen is a történelmi magyar egyházak képviselői, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezetével közösen röviddel a rendszerváltás után, még 1990 őszén létrehozták az akkor még Zenepedagógiai Főiskolát, a mai Kántor- Tanítóképzőt. Az iskola vezetésére az alapító marosvásárhelyi egyházak képviselőiből és szaktanárokból kuratórium alakult, amely Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom néhai lelkipásztorát választotta elnöknek, és Varga Erzsébet pedagógia-lélektan szakos tanárnőt bízta meg az intézet ügyvezetésével. 1993-ban vettem át tőle a főiskola igazgatását.
– Hány diákkal indult a főiskola?
– Két osztályban 60 hallgató kezdte a tanévet, közülük húszan már helyettes tanítóként dolgoztak. Az első két osztályba inkább Marosvásárhelyről és környékéről jöttek diákok. Az 1991–92- es és az 1992-93-as tanévben évfolyamonként egy-egy újabb osztályt indítottunk 30-30 diákkal. A létszám 1993-ra így 112-re emelkedett. Az iskola megismerésével fokozatosan bővült a kör, Erdély minden vidékéről jöttek hozzánk fiatalok: Sepsiszentgyörgytől Nagybányáig, Nagyenyedtől Csíkszeredáig, a székelységből és a szórványvidékekről is.
– Milyen akadályokba ütköztek az induláskor és az azt követő években?
– Az első években az iskola fennmaradását a felekezeti összefogás, a tanárok és lelkészek önzetlen hozzáállása, a hallgatók kitartása és nem utolsósorban a külföldi testvéregyházak, gyülekezetek és magánszemélyek támogatása biztosította. Az első évben 35 szaktanár és négy lelkész díjmentesen, a második és harmadik évben szimbolikus óradíjért vállalta a tanítást. A legfőbb gondot az állami jóváhagyás késése jelentette, amelyet az iskola alapítói még az indulásnál, 1990 szeptemberében kérvényeztek, az engedély azonban csak 1993-ban érkezett meg. A diákjaink helyzetét a végzettség szempontjából addig is jogilag rendezni kellett. Ebben a nehéz helyzetben sietett a segítségünkre a Nagykőrösi Református Tanítóképző, amely szintén a ’90-es évek elején alakult újjá. A nagykőrösi, illetve a marosvásárhelyi református gyülekezet testvérgyülekezeti kapcsolata alapján még 1992-ben testvériskolai kapcsolatot létesítettünk a nagykőrösi tanintézettel, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. A szakmai képesítés megszerzésében, illetve az oklevelek biztosításában is segítettek. Iskolánk a tanítói szakot illetően jelenleg is a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozata, annak 2002-ben akkreditált, majd 2005-ben a bolognai folyamatnak megfelelően újból minősített képzése. A kántor szakot az Erdélyi Református Egyházkerület és a Marosvásárhelyi Református Vártemplomi Egyházközség működteti. Nemcsak református, hanem katolikus, evangélikus, unitárius és baptista fiatalokat is képezünk, így az iskola belső élete egyházi szempontból ökumenikus jellegű.
– Beszéljünk egy kicsit a negyedszázad sikereiről.
– Azt hiszem, maga a főiskola léte annak tekinthető. Az, hogy e viharos negyedszázad sok küzdelmében fenn tudott maradni, és minden évben új generációt adott az erdélyi magyarságnak, azt hiszem, már önmagában nagy eredménynek számít, és hálát adhatunk érte a Jóistennek. Ezért tarthatjuk az elmúlt negyedszázadot kegyelmi időnek, amint azt az évfordulóra megjelent jubileumi könyv címében is jelezzük. Arról nincs számadatokkal mérhető kimutatásunk, hogy diákjainknak, közösségünknek mit jelentett a főiskola, de vallanak öregdiákjaink, tanárkollégáink. Tanintézetünk jellegzetességei közül kiemelném hiánypótló jellegét az első évtizedben, "templom és iskola" szellemiségét, lelkiségét, ökumenikus egyházi jellegét, közösségi, kultúrafenntartó népművelői, nemzetnevelői törekvéseit. Fontos volt számunkra a népi tehetségek ösztönzése, a hátrányos helyzetű fiatalok elindítása, a családias belső légkör megteremtése. Hozzánk nem a felső tízezer, hanem főleg a vidéken élő, nehezebb anyagi helyzetben levő családok gyermekei, árvák, félárvák jöttek, akik egy egyházi iskolától vártak segítséget.
"Minden végzettünk egy intézmény"
– Hány diákja volt a huszonöt év alatt a főiskolának?
– A jelenlegi fiataljainkat is beleértve közel ezer diák fordult meg nálunk, és mintegy 800-an diplomáztak. Az erdélyi egyházaknak 300 diplomás kántort adtunk, egyházi és világi zenei szolgálatuk Gyimesközéploktól Nagyváradig, Nagyenyedtől, Szászvárostól Székelyudvarhelyig, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig, Aranyosegerbegytől Segesvárig és Medgyesig behálózza az egyházközségeket, iskolákat, művelődési intézményeket, nem beszélve Marosvásárhelyről és környékéről. Ezek nem óriási számok, de úgy gondolom, hogy az erdélyi magyarság számára számottevőek, és mindenik végzettünk nemcsak egy statisztikai adat, hanem egy intézmény a maga nemében. Hiszen akik régen végeztek, ma már az erdélyi magyar pedagógustársadalom derékhadához tartoznak, iskolaigazgatók, pedagógiai vezetők, a kulturális, művészeti élet irányítói. Egyik legfőbb célkitűzésünk volt a szórványvidéken élőket is megszólítani, hogy ne csak a tömbmagyarságból, a Székelyföldről, hanem Erdély egész területéről jöjjenek hozzánk felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tanítók. Itt olyan képzést biztosítottunk számukra, amelynek köszönhetően a szakmájukban maradtak, és többnyire oda tértek vissza, ahonnan jöttek. Más kérdés, hogy jelenleg az óvodapedagógusi, tanítói állások telítve vannak, de a kántori állások nincsenek telítve, a református erdélyi egyházkerület gyülekezeteinek csak 25 százalékában van diplomás kántor.
– A marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát gyakran említik a szülőföld iskolájaként.
– A végzettjeink 90 százaléka itthon maradt, mi ugyanis nem a Nyugatnak képeztünk diákokat. Aki pedig elment, valamiképpen szintén a szülőföld felé tekint. Van olyan végzettünk, aki Londonban él, de ott is magyar óvodát vezet.
– Hogyan látja a főiskola jelenét, jövőjét? Úgy tudom, az utóbbi években csökkent a diáklétszám.
– Az új nemzedékeknél mentalitásváltás következett be, amely bennünket is újabb kihívások elé állított. A frissen érettségizettek közül az utóbbi években egyre kevesebben jelentkeztek főiskolánkra nappali tagozatra, és egyre népesebbek lettek a levelező tagozatos csoportok. Ugyanakkor egyre kevesebben szerették volna a tanítói mellett a kántori szakot is vállalni. Ebben a helyzetben újra kellett gondolnunk a képzési rendet, elkülönítve a kántor szakot a tanítóitól, jobban meghatározva mindkettő egyediségét és képzési szintjét. A kántor szak megmentésére többszintes képzésben gondolkoztunk. Egyrészt folytattuk a nappali tagozatos főiskolai kántortanítói képzést, másrészt elindítottuk a külön kántori, egyszakos képzést a Károli Gáspár Református Egyetem keretében, amely egyetemi, egyházzenészi oklevelet biztosít a sikeresen vizsgázóknak. Harmadsorban: már helyettes kántorként vagy műkedvelőként kántorizáló egyháztagoknak biztosítottunk lehetőséget arra, hogy kétéves posztliceális tanulmányi rendben szakmailag felkészüljenek a kántori szolgálatra. Az óvodapedagógus tanítóképzést illetően az erdélyi magyar gyermeklétszám csökkenését látom a legnagyobb fenyegetésnek, ennek következtében ugyanis egyre kevesebb óvónőre és tanítóra van szükség főleg a szórványvidékeken, de a tömbmagyarság körében is.
88 diákból 21 gólya
Szombaton délelőtt a Vártemplomban tartott ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg a Kántor- Tanítóképző Főiskola új tanévét. Hány diákkal indul az év? – kérdeztük Gál József református lelkipásztort, tagozatvezetőt, aki tavaly vette át a Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatását.
– A 2015–16-os iskolai évben 88 hallgatónk van, közülük 42-en nappali tagozatú tanítói, kilencen nappali kántor szakon tanulnak. Levelező tagozaton 37 diákunk végzi a tanítói képzést. Emellett négyen a posztliceális kántor szakra járnak. Az idei tanévben 21 gólyánk van – tájékoztatott Gál József, aki azt is elmondta, hogy tavaly, a kezdeti lelkesedésben három új szak indítását is tervezte. Ez egyelőre nem valósulhatott meg, de továbbra is töretlen kedvvel irányítja az intézményt, és a háromból két új szak létrehozásán az elkövetkezőkben is munkálkodni szándékszik.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Több száz "lámpást" indított útjára a Székelyföld és a – sokszor teljes elsötétüléssel fenyegetett – szórvány iskoláiba, egyházi gyülekezeteibe az elmúlt negyedszázadban a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola. A jubileumi évfordulón a tanintézetet több mint két évtizeden át vezető dr. Barabás Lászlóval idéztünk múltat és körvonalaztunk jövőt.
– Milyen szükséglet hívta életre 1990-ben a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát?
– A magyar művelődéstörténetben, kultúrában mindig fontos hivatásuk volt a lelkipásztor és az iskolamester között elhelyezkedő, mind egyházi, mind világi szolgálatot végző kántortanítóknak. A változást 1949-ben a kommunista hatalom hozta, amikor a tanügyi reform bevezetése után felszólították a kántortanítókat, hogy vagy az egyházi szolgálatot vállalják, vagy a tanítóit. Nyilván nagyon sokan ez utóbbit választották, és így megritkultak a kántorok a gyülekezetekben. A negyvenesztendős erőszakos homogenizálás során egyre több helyen alakult át az iskolarendszer is, és nem képeztek annyi tanítót és tanárt, amennyire magyar közösségünknek szüksége lett volna. Így érte meg az erdélyi magyarság a változások idejét, amikor csak Maros megyében 200 magyar tanítóra, oktatóra és Erdély-szerte nagyon sok kántorra lett volna szükség. A kommunista időszak politikája hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal nemzedék "Isten nélkül" nőjön fel, és történelmi hagyományaitól is eltávolodjon. Így óriási feladat tornyosult az egyház képviselői előtt: a lelkipásztorok mellé munkatársakat, népnevelő, keresztény értelmiségieket kellett nevelni. Ezt ismerték fel Marosvásárhelyen is a történelmi magyar egyházak képviselői, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezetével közösen röviddel a rendszerváltás után, még 1990 őszén létrehozták az akkor még Zenepedagógiai Főiskolát, a mai Kántor- Tanítóképzőt. Az iskola vezetésére az alapító marosvásárhelyi egyházak képviselőiből és szaktanárokból kuratórium alakult, amely Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom néhai lelkipásztorát választotta elnöknek, és Varga Erzsébet pedagógia-lélektan szakos tanárnőt bízta meg az intézet ügyvezetésével. 1993-ban vettem át tőle a főiskola igazgatását.
– Hány diákkal indult a főiskola?
– Két osztályban 60 hallgató kezdte a tanévet, közülük húszan már helyettes tanítóként dolgoztak. Az első két osztályba inkább Marosvásárhelyről és környékéről jöttek diákok. Az 1991–92- es és az 1992-93-as tanévben évfolyamonként egy-egy újabb osztályt indítottunk 30-30 diákkal. A létszám 1993-ra így 112-re emelkedett. Az iskola megismerésével fokozatosan bővült a kör, Erdély minden vidékéről jöttek hozzánk fiatalok: Sepsiszentgyörgytől Nagybányáig, Nagyenyedtől Csíkszeredáig, a székelységből és a szórványvidékekről is.
– Milyen akadályokba ütköztek az induláskor és az azt követő években?
– Az első években az iskola fennmaradását a felekezeti összefogás, a tanárok és lelkészek önzetlen hozzáállása, a hallgatók kitartása és nem utolsósorban a külföldi testvéregyházak, gyülekezetek és magánszemélyek támogatása biztosította. Az első évben 35 szaktanár és négy lelkész díjmentesen, a második és harmadik évben szimbolikus óradíjért vállalta a tanítást. A legfőbb gondot az állami jóváhagyás késése jelentette, amelyet az iskola alapítói még az indulásnál, 1990 szeptemberében kérvényeztek, az engedély azonban csak 1993-ban érkezett meg. A diákjaink helyzetét a végzettség szempontjából addig is jogilag rendezni kellett. Ebben a nehéz helyzetben sietett a segítségünkre a Nagykőrösi Református Tanítóképző, amely szintén a ’90-es évek elején alakult újjá. A nagykőrösi, illetve a marosvásárhelyi református gyülekezet testvérgyülekezeti kapcsolata alapján még 1992-ben testvériskolai kapcsolatot létesítettünk a nagykőrösi tanintézettel, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. A szakmai képesítés megszerzésében, illetve az oklevelek biztosításában is segítettek. Iskolánk a tanítói szakot illetően jelenleg is a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozata, annak 2002-ben akkreditált, majd 2005-ben a bolognai folyamatnak megfelelően újból minősített képzése. A kántor szakot az Erdélyi Református Egyházkerület és a Marosvásárhelyi Református Vártemplomi Egyházközség működteti. Nemcsak református, hanem katolikus, evangélikus, unitárius és baptista fiatalokat is képezünk, így az iskola belső élete egyházi szempontból ökumenikus jellegű.
– Beszéljünk egy kicsit a negyedszázad sikereiről.
– Azt hiszem, maga a főiskola léte annak tekinthető. Az, hogy e viharos negyedszázad sok küzdelmében fenn tudott maradni, és minden évben új generációt adott az erdélyi magyarságnak, azt hiszem, már önmagában nagy eredménynek számít, és hálát adhatunk érte a Jóistennek. Ezért tarthatjuk az elmúlt negyedszázadot kegyelmi időnek, amint azt az évfordulóra megjelent jubileumi könyv címében is jelezzük. Arról nincs számadatokkal mérhető kimutatásunk, hogy diákjainknak, közösségünknek mit jelentett a főiskola, de vallanak öregdiákjaink, tanárkollégáink. Tanintézetünk jellegzetességei közül kiemelném hiánypótló jellegét az első évtizedben, "templom és iskola" szellemiségét, lelkiségét, ökumenikus egyházi jellegét, közösségi, kultúrafenntartó népművelői, nemzetnevelői törekvéseit. Fontos volt számunkra a népi tehetségek ösztönzése, a hátrányos helyzetű fiatalok elindítása, a családias belső légkör megteremtése. Hozzánk nem a felső tízezer, hanem főleg a vidéken élő, nehezebb anyagi helyzetben levő családok gyermekei, árvák, félárvák jöttek, akik egy egyházi iskolától vártak segítséget.
"Minden végzettünk egy intézmény"
– Hány diákja volt a huszonöt év alatt a főiskolának?
– A jelenlegi fiataljainkat is beleértve közel ezer diák fordult meg nálunk, és mintegy 800-an diplomáztak. Az erdélyi egyházaknak 300 diplomás kántort adtunk, egyházi és világi zenei szolgálatuk Gyimesközéploktól Nagyváradig, Nagyenyedtől, Szászvárostól Székelyudvarhelyig, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig, Aranyosegerbegytől Segesvárig és Medgyesig behálózza az egyházközségeket, iskolákat, művelődési intézményeket, nem beszélve Marosvásárhelyről és környékéről. Ezek nem óriási számok, de úgy gondolom, hogy az erdélyi magyarság számára számottevőek, és mindenik végzettünk nemcsak egy statisztikai adat, hanem egy intézmény a maga nemében. Hiszen akik régen végeztek, ma már az erdélyi magyar pedagógustársadalom derékhadához tartoznak, iskolaigazgatók, pedagógiai vezetők, a kulturális, művészeti élet irányítói. Egyik legfőbb célkitűzésünk volt a szórványvidéken élőket is megszólítani, hogy ne csak a tömbmagyarságból, a Székelyföldről, hanem Erdély egész területéről jöjjenek hozzánk felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tanítók. Itt olyan képzést biztosítottunk számukra, amelynek köszönhetően a szakmájukban maradtak, és többnyire oda tértek vissza, ahonnan jöttek. Más kérdés, hogy jelenleg az óvodapedagógusi, tanítói állások telítve vannak, de a kántori állások nincsenek telítve, a református erdélyi egyházkerület gyülekezeteinek csak 25 százalékában van diplomás kántor.
– A marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát gyakran említik a szülőföld iskolájaként.
– A végzettjeink 90 százaléka itthon maradt, mi ugyanis nem a Nyugatnak képeztünk diákokat. Aki pedig elment, valamiképpen szintén a szülőföld felé tekint. Van olyan végzettünk, aki Londonban él, de ott is magyar óvodát vezet.
– Hogyan látja a főiskola jelenét, jövőjét? Úgy tudom, az utóbbi években csökkent a diáklétszám.
– Az új nemzedékeknél mentalitásváltás következett be, amely bennünket is újabb kihívások elé állított. A frissen érettségizettek közül az utóbbi években egyre kevesebben jelentkeztek főiskolánkra nappali tagozatra, és egyre népesebbek lettek a levelező tagozatos csoportok. Ugyanakkor egyre kevesebben szerették volna a tanítói mellett a kántori szakot is vállalni. Ebben a helyzetben újra kellett gondolnunk a képzési rendet, elkülönítve a kántor szakot a tanítóitól, jobban meghatározva mindkettő egyediségét és képzési szintjét. A kántor szak megmentésére többszintes képzésben gondolkoztunk. Egyrészt folytattuk a nappali tagozatos főiskolai kántortanítói képzést, másrészt elindítottuk a külön kántori, egyszakos képzést a Károli Gáspár Református Egyetem keretében, amely egyetemi, egyházzenészi oklevelet biztosít a sikeresen vizsgázóknak. Harmadsorban: már helyettes kántorként vagy műkedvelőként kántorizáló egyháztagoknak biztosítottunk lehetőséget arra, hogy kétéves posztliceális tanulmányi rendben szakmailag felkészüljenek a kántori szolgálatra. Az óvodapedagógus tanítóképzést illetően az erdélyi magyar gyermeklétszám csökkenését látom a legnagyobb fenyegetésnek, ennek következtében ugyanis egyre kevesebb óvónőre és tanítóra van szükség főleg a szórványvidékeken, de a tömbmagyarság körében is.
88 diákból 21 gólya
Szombaton délelőtt a Vártemplomban tartott ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg a Kántor- Tanítóképző Főiskola új tanévét. Hány diákkal indul az év? – kérdeztük Gál József református lelkipásztort, tagozatvezetőt, aki tavaly vette át a Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatását.
– A 2015–16-os iskolai évben 88 hallgatónk van, közülük 42-en nappali tagozatú tanítói, kilencen nappali kántor szakon tanulnak. Levelező tagozaton 37 diákunk végzi a tanítói képzést. Emellett négyen a posztliceális kántor szakra járnak. Az idei tanévben 21 gólyánk van – tájékoztatott Gál József, aki azt is elmondta, hogy tavaly, a kezdeti lelkesedésben három új szak indítását is tervezte. Ez egyelőre nem valósulhatott meg, de továbbra is töretlen kedvvel irányítja az intézményt, és a háromból két új szak létrehozásán az elkövetkezőkben is munkálkodni szándékszik.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 28.
Ejtett elöljáró
A belső kihívó felbukkanása nyilvánvalóvá tette azt, amit eddig a szövetség több politikusának nyilatkozatai alapján sejteni lehetett: az RMDSZ levette a kezét Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterről.
Az alakulat – vélhetően elsősorban a lakosság részéről érkező impulzusok alapján – belátta, hogy a második mandátumát taposó elöljáró nem képes jelentős eredményre a közigazgatásban, ennek nyomán fennáll a veszélye, hogy az ellenzék nyolc év elteltével visszahódítja a városházát az RMDSZ-től.
Amúgy nem kell reprezentatív közvélemény-kutatást elvégezni ahhoz, hogy választ kapjunk arra, miért tartják sokan alkalmatlannak Buntát Székelyudvarhely irányítására, hiszen elég kritikát kapott házon belül. Az RMDSZ-ben ma jobbára azt tartják a politikus legnagyobb érdemének, hogy 2008-ban megtörte a jeget, és a rendszerváltás után először megszerezte a polgármesteri széket a szövetség számára, négy évvel ezelőtt pedig a nagy ellenféllel, Szász Jenővel szemben sikerült újráznia.
A kör azonban ezzel le is zárul, két választás között ugyanis nemigen történt olyan megvalósítás, amelyet Bunta Levente neve mellé vésnek fel a város történetét jegyző könyvekben. „Ezt magyaráztam Buntának, hogy üres ez a hely, be kell tölteni. Nem névlegesen, nem a funkció erejével, hanem a működéssel” – hangzott még júniusban Udvarhelyszék és az RMDSZ egyik erős emberének, Verestóy Attila szenátornak az üzenete, amely felért az egykori pártfogoltjának küldött politikai selyemzsinórral.
Ha a jövő évi helyhatósági választásokra szóló udvarhelyi összefogást komolyan gondolja az RMDSZ ellenzéke, elég, ha a szövetség kritikáiból mazsoláz: a város gazdasági lendülete megtorpant, a polgármester elvesztette a kapcsolatot a lakossággal, szinte teljesen eltűnt a közéletből.
Vélhetően Bunta is megérezte már, hogy elfogyott körülötte a levegő, és noha most még úgy nyilatkozott, hogy készül a 2016-os megmérettetésre, nem csodálkoznánk rajta, ha végül az RMDSZ-es előválasztáson sem indulna el. Az alakulaton belül ugyanis az az úzus, hogy ilyenkor megüzenik: ha nem akarja, hogy teljes politikai vakvágányra tereljék, álljon félre önszántából, ez esetben pedig a kapitulációját honorálni fogják egy szimbolikus állással.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
A belső kihívó felbukkanása nyilvánvalóvá tette azt, amit eddig a szövetség több politikusának nyilatkozatai alapján sejteni lehetett: az RMDSZ levette a kezét Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterről.
Az alakulat – vélhetően elsősorban a lakosság részéről érkező impulzusok alapján – belátta, hogy a második mandátumát taposó elöljáró nem képes jelentős eredményre a közigazgatásban, ennek nyomán fennáll a veszélye, hogy az ellenzék nyolc év elteltével visszahódítja a városházát az RMDSZ-től.
Amúgy nem kell reprezentatív közvélemény-kutatást elvégezni ahhoz, hogy választ kapjunk arra, miért tartják sokan alkalmatlannak Buntát Székelyudvarhely irányítására, hiszen elég kritikát kapott házon belül. Az RMDSZ-ben ma jobbára azt tartják a politikus legnagyobb érdemének, hogy 2008-ban megtörte a jeget, és a rendszerváltás után először megszerezte a polgármesteri széket a szövetség számára, négy évvel ezelőtt pedig a nagy ellenféllel, Szász Jenővel szemben sikerült újráznia.
A kör azonban ezzel le is zárul, két választás között ugyanis nemigen történt olyan megvalósítás, amelyet Bunta Levente neve mellé vésnek fel a város történetét jegyző könyvekben. „Ezt magyaráztam Buntának, hogy üres ez a hely, be kell tölteni. Nem névlegesen, nem a funkció erejével, hanem a működéssel” – hangzott még júniusban Udvarhelyszék és az RMDSZ egyik erős emberének, Verestóy Attila szenátornak az üzenete, amely felért az egykori pártfogoltjának küldött politikai selyemzsinórral.
Ha a jövő évi helyhatósági választásokra szóló udvarhelyi összefogást komolyan gondolja az RMDSZ ellenzéke, elég, ha a szövetség kritikáiból mazsoláz: a város gazdasági lendülete megtorpant, a polgármester elvesztette a kapcsolatot a lakossággal, szinte teljesen eltűnt a közéletből.
Vélhetően Bunta is megérezte már, hogy elfogyott körülötte a levegő, és noha most még úgy nyilatkozott, hogy készül a 2016-os megmérettetésre, nem csodálkoznánk rajta, ha végül az RMDSZ-es előválasztáson sem indulna el. Az alakulaton belül ugyanis az az úzus, hogy ilyenkor megüzenik: ha nem akarja, hogy teljes politikai vakvágányra tereljék, álljon félre önszántából, ez esetben pedig a kapitulációját honorálni fogják egy szimbolikus állással.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 28.
15. Filmtettfeszt
Idén szeptember 30. és október 4. között szervezik meg Erdély magyar filmfesztiválját. A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg, amelynek célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsenek le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattak be, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítették a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A Filmtettfeszt 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2015-ben pedig – hála lelkes partnereiknek – összesen 12 erdélyi városban (az említetteken kívül Nagybányán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon) szervezték meg a Filmtettfesztet. Helyszínek: Kolozsvár Győzelem / Victoria mozi (Hősök u. 51. sz.), Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – aula (Tordai út 4. sz.), Insomnia Café (Egyetem u. 2. sz.), Nagyvárad: Partiumi Keresztény Egyetem – Díszterem (Városháza u. 36.), Székelyudvarhely: Városi Könyvtár (Kőkereszt tér 2. sz.), Stúdió mozi (Rákóczi Ferenc u. 1. sz.), Homoród mozi (Kossuth u. 20. sz..), Kaufland parkoló (Bethlen Gábor u. 79. sz.); Nagyszeben: Habitus Könyvesbolt (Kispiac tér 4. sz.); Csíkszereda: Csíki Székely Múzeum (Vár tér 2. sz.); Sepsiszentgyörgy: Kónya Ádám Művelődési Ház (Kossuth Lajos u. 13. sz.); Nagybánya: Teleki Magyar Ház (Thököly Imre út 5–7. sz.); Kézdivásárhely: Vigadó Művelődési Ház (Gábor Áron tér 21. sz.); Kovászna: Városi Művelődési Ház (1918. December 1. u. 1. sz.); Beszterce: Zsinagóga Multikulturális Központ (Grigore Bălan u. 10. sz.); Zilah Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központ (1918 Dec. 1. tér, 11. szám); Arad: TEBA-gyár (Maros-part).
Simó Márton
Székelyhon.ro
Idén szeptember 30. és október 4. között szervezik meg Erdély magyar filmfesztiválját. A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg, amelynek célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsenek le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattak be, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítették a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A Filmtettfeszt 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2015-ben pedig – hála lelkes partnereiknek – összesen 12 erdélyi városban (az említetteken kívül Nagybányán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon) szervezték meg a Filmtettfesztet. Helyszínek: Kolozsvár Győzelem / Victoria mozi (Hősök u. 51. sz.), Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – aula (Tordai út 4. sz.), Insomnia Café (Egyetem u. 2. sz.), Nagyvárad: Partiumi Keresztény Egyetem – Díszterem (Városháza u. 36.), Székelyudvarhely: Városi Könyvtár (Kőkereszt tér 2. sz.), Stúdió mozi (Rákóczi Ferenc u. 1. sz.), Homoród mozi (Kossuth u. 20. sz..), Kaufland parkoló (Bethlen Gábor u. 79. sz.); Nagyszeben: Habitus Könyvesbolt (Kispiac tér 4. sz.); Csíkszereda: Csíki Székely Múzeum (Vár tér 2. sz.); Sepsiszentgyörgy: Kónya Ádám Művelődési Ház (Kossuth Lajos u. 13. sz.); Nagybánya: Teleki Magyar Ház (Thököly Imre út 5–7. sz.); Kézdivásárhely: Vigadó Művelődési Ház (Gábor Áron tér 21. sz.); Kovászna: Városi Művelődési Ház (1918. December 1. u. 1. sz.); Beszterce: Zsinagóga Multikulturális Központ (Grigore Bălan u. 10. sz.); Zilah Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központ (1918 Dec. 1. tér, 11. szám); Arad: TEBA-gyár (Maros-part).
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. szeptember 29.
Amikor a láncszem megszakadt
Tetszetős külsejű, tartalmát illetően is érdekes, tanulságos könyv bemutatójára gyűlt össze a szépszámú közönség szeptember 23-án a Bernády Házban. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem által 1961-ben útra bocsátott orvosok és gyógyszerészek emlékkönyve az évfolyam végzettjeinek életét, pályáját mutatja be önvallomások és a családtagok vallomása alapján. Szerkesztője dr. Bérczes Judit nyugalmazott laboratóriumi szakorvos, tudományos főkutató, aki segítőtársaival együtt sziszifuszi munkával gyűjtötte össze az életrajzokat, szerkesztette kötetbe és tervezte meg a címlapot is.
A könyv igazi kordokumentum, bizonyíték arra, hogy mennyi értékes ember került ki az egyetemről a gyógyítás nemes, de az olvasottak alapján többé-kevésbé göröngyös talajára. Az alapszakmán kívül van közöttük író, képzőművész, fotóművész, sportoló és politikus is. 2011 szeptemberében, az ötvenéves találkozón született meg az elhatározás, hogy számba veszik a buktatókkal és eredményekkel teli utat, s egy trilógia harmadik köteteként (az előttük járó két évfolyam ugyanis már összeállította a magáét) kiadják, mondta Bérczes Judit, aki ismertette a könyv szerkezetét. A kötetbe bekerültek az aranytalálkozón elhangzott beszédek, Ötvös József esperes méltató-biztató imádságos szavai, dr. Fazakas Béla professzornak a magyar tagozat helyzetéről írt értékelője is többek között.
A könyv gerincét a számbavétel és az emlékezés teszi ki. 156 végzős, élők és elhunytak neve szerepel ábécésorrendben. Az általános orvosi szakon 108-an, a gyermekgyógyászaton 22-en, a gyógyszerészeti karon 26-an végeztek 1961-ben. A 156-ból 57-en már nincsenek az élők sorában, s a felkérésre 51-en számoltak be életük, pályájuk eseményeiről.
A címlapot betöltő fotón egy mélyen a földbe gyökerező fa vastagabb, vékonyabb, sőt letört ágaival az egy tőről eredő szerteágazó erőt jelképezi, amire egyébként a cím is utal: Sok szálból erős kötelék. Ez a fél mondat Nagy (László) Margit Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott laboratóriumi orvos megható visszaemlékezéséből származik.
A szócikkekben az életrajz, a szakmai beosztások, munkahelyek, a családdal kapcsolatos adatok szerepelnek, majd hosszabb- rövidebb korrajz a diákévekről, életük aktív szakaszáról.
A bemutatón elhangzott, hogy többségében 16 éves fiatalok kezdték meg 1955-ben tanulmányaikat, mivel a szocializmus építésének éveiben az volt az elv, hogy minél hamarabb új típusú értelmiséget neveljenek. Fiatalságuk ellenére valamennyien komolyan vették az egyetemet, céltudatosan tanultak, készültek, műveltek akartak lenni, amihez a tanáraik is hozzájárultak – mondta Bérczes Judit, aki megjegyezte, hogy Kótay professzornál az urológiavizsgán például általános műveltségből is bizonyítani kellett. A szakmát és különösen a belgyógyászatot valósággal beléjük sulykolták, az elmélet mellett a gyakorlatot és a kezelést is – emlékezett Málnási Géza tanárra a szerkesztő. Majd hozzátette, hogy 22 évesen kerültek ki egyesek nagyon nehéz, több településből álló körbe, ahol sikerült helytállniuk.
Azért tarthatjuk nagyon fontosnak ezt a könyvet, mert az 1961-ben végzett évfolyammal szakadt meg a magyar tagozat oktató- utánpótlásának a természetes lánca, a végzésük utáni években ugyanis elkezdődött az egyetem két-nyelvűsítése. Bár 14-en tettek internvizsgát, elkötelezve magukat a választott szak oktatása mellett is, 1962-ben mind a 14-üket a jászvásári egyetemre helyezték gyakornoknak, amit mindössze ketten fogadtak el ideig-óráig. A vásárhelyi egyetemen megüresedett helyekre más egyetemi központokból és vidéki körzetekből toboroztak többségieket, majd az 1962-63-as tanévben megalakult a román tagozat. Ha a 14 kiváló végzős az egyetemen marad, azt a szemléletet, a beteghez való viszonyulást adták volna tovább, amit ki- váló tanáraiktól elsajátítottak.
Nemcsak az internvizsgásokat, a végzősök közül is jó néhányat Moldvába, Olténiába helyeztek, tehát színmagyar képzés után színromán környezetben kellett helytállniuk. A vallomásokból az derül ki, hogy ez mindenkinek sikerült, megcáfolva azt az állítást, hogy a magyar nyelvű gyakorlati oktatás nem teszi lehetővé a szaknyelv elsajátítását.
Olyan nemzedék tagjai szólalnak meg a könyv hasábjain, akiket arra tanítottak, hogy választott mesterségüket, a gyógyítást ne monológnak, hanem két ember közötti párbeszédnek, művészetnek tekintsék, elkísérve a szenvedő beteget a gyógyulás vagy akár az elmúlás útján is.
– Használjátok ki, amíg még itt vagyunk, és átadhatjuk sokévi tudásunkat, tapasztalatunkat – szólt a teremben levő fiatalokhoz Bérczes doktornő, aki továbbra is rendkívül fontosnak tartja a nemzedékek közötti párbeszédet.
Az 1961-ben végzett évfolyam képviselőire az 1956 utáni megtorlás, majd a politikai életet jellemző erőszak, szemfényvesztés, hazugság is rányomta bélyegét, ami kényszerpályára térítette őket, de erről a vallomásukban kevesen mertek beszélni. Bár több mint 200-an kezdték el az egyetemet, 70-80-an a megtorlások miatt tűntek el, néhányan közülük nyomtalanul, mások későbbi évfolyamon kapták meg az oklevelet. Bár olvashatunk megdöbbentően nehéz sorsokról, elsősorban a szakmai előrehaladás, egy nagyobb városra, településre való bejutás küzdelméről számoltak be a legtöbben, s arról, hogy adott helyzetben a külföldre távozást látták az egyetlen megoldásnak.
A bemutató végén dr. Bérczes Judit köszönetet mondott Csekme Mártának és Öllerer Erikának az adatgyűjtésben, továbbá Bölöni Máriának, Bölöni Csillának, Cosma Istvánnak, Varga Katának és Varga Pálnak a számítógépes feldolgozásban nyújtott segítségért. A bemutató végén Kacsó Erika pszichológus a sokoldalú művészi tehetséggel is megáldott egykori végzősök közül Fábián Sándor Kétségben borongok című versét mondta el.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Tetszetős külsejű, tartalmát illetően is érdekes, tanulságos könyv bemutatójára gyűlt össze a szépszámú közönség szeptember 23-án a Bernády Házban. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem által 1961-ben útra bocsátott orvosok és gyógyszerészek emlékkönyve az évfolyam végzettjeinek életét, pályáját mutatja be önvallomások és a családtagok vallomása alapján. Szerkesztője dr. Bérczes Judit nyugalmazott laboratóriumi szakorvos, tudományos főkutató, aki segítőtársaival együtt sziszifuszi munkával gyűjtötte össze az életrajzokat, szerkesztette kötetbe és tervezte meg a címlapot is.
A könyv igazi kordokumentum, bizonyíték arra, hogy mennyi értékes ember került ki az egyetemről a gyógyítás nemes, de az olvasottak alapján többé-kevésbé göröngyös talajára. Az alapszakmán kívül van közöttük író, képzőművész, fotóművész, sportoló és politikus is. 2011 szeptemberében, az ötvenéves találkozón született meg az elhatározás, hogy számba veszik a buktatókkal és eredményekkel teli utat, s egy trilógia harmadik köteteként (az előttük járó két évfolyam ugyanis már összeállította a magáét) kiadják, mondta Bérczes Judit, aki ismertette a könyv szerkezetét. A kötetbe bekerültek az aranytalálkozón elhangzott beszédek, Ötvös József esperes méltató-biztató imádságos szavai, dr. Fazakas Béla professzornak a magyar tagozat helyzetéről írt értékelője is többek között.
A könyv gerincét a számbavétel és az emlékezés teszi ki. 156 végzős, élők és elhunytak neve szerepel ábécésorrendben. Az általános orvosi szakon 108-an, a gyermekgyógyászaton 22-en, a gyógyszerészeti karon 26-an végeztek 1961-ben. A 156-ból 57-en már nincsenek az élők sorában, s a felkérésre 51-en számoltak be életük, pályájuk eseményeiről.
A címlapot betöltő fotón egy mélyen a földbe gyökerező fa vastagabb, vékonyabb, sőt letört ágaival az egy tőről eredő szerteágazó erőt jelképezi, amire egyébként a cím is utal: Sok szálból erős kötelék. Ez a fél mondat Nagy (László) Margit Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott laboratóriumi orvos megható visszaemlékezéséből származik.
A szócikkekben az életrajz, a szakmai beosztások, munkahelyek, a családdal kapcsolatos adatok szerepelnek, majd hosszabb- rövidebb korrajz a diákévekről, életük aktív szakaszáról.
A bemutatón elhangzott, hogy többségében 16 éves fiatalok kezdték meg 1955-ben tanulmányaikat, mivel a szocializmus építésének éveiben az volt az elv, hogy minél hamarabb új típusú értelmiséget neveljenek. Fiatalságuk ellenére valamennyien komolyan vették az egyetemet, céltudatosan tanultak, készültek, műveltek akartak lenni, amihez a tanáraik is hozzájárultak – mondta Bérczes Judit, aki megjegyezte, hogy Kótay professzornál az urológiavizsgán például általános műveltségből is bizonyítani kellett. A szakmát és különösen a belgyógyászatot valósággal beléjük sulykolták, az elmélet mellett a gyakorlatot és a kezelést is – emlékezett Málnási Géza tanárra a szerkesztő. Majd hozzátette, hogy 22 évesen kerültek ki egyesek nagyon nehéz, több településből álló körbe, ahol sikerült helytállniuk.
Azért tarthatjuk nagyon fontosnak ezt a könyvet, mert az 1961-ben végzett évfolyammal szakadt meg a magyar tagozat oktató- utánpótlásának a természetes lánca, a végzésük utáni években ugyanis elkezdődött az egyetem két-nyelvűsítése. Bár 14-en tettek internvizsgát, elkötelezve magukat a választott szak oktatása mellett is, 1962-ben mind a 14-üket a jászvásári egyetemre helyezték gyakornoknak, amit mindössze ketten fogadtak el ideig-óráig. A vásárhelyi egyetemen megüresedett helyekre más egyetemi központokból és vidéki körzetekből toboroztak többségieket, majd az 1962-63-as tanévben megalakult a román tagozat. Ha a 14 kiváló végzős az egyetemen marad, azt a szemléletet, a beteghez való viszonyulást adták volna tovább, amit ki- váló tanáraiktól elsajátítottak.
Nemcsak az internvizsgásokat, a végzősök közül is jó néhányat Moldvába, Olténiába helyeztek, tehát színmagyar képzés után színromán környezetben kellett helytállniuk. A vallomásokból az derül ki, hogy ez mindenkinek sikerült, megcáfolva azt az állítást, hogy a magyar nyelvű gyakorlati oktatás nem teszi lehetővé a szaknyelv elsajátítását.
Olyan nemzedék tagjai szólalnak meg a könyv hasábjain, akiket arra tanítottak, hogy választott mesterségüket, a gyógyítást ne monológnak, hanem két ember közötti párbeszédnek, művészetnek tekintsék, elkísérve a szenvedő beteget a gyógyulás vagy akár az elmúlás útján is.
– Használjátok ki, amíg még itt vagyunk, és átadhatjuk sokévi tudásunkat, tapasztalatunkat – szólt a teremben levő fiatalokhoz Bérczes doktornő, aki továbbra is rendkívül fontosnak tartja a nemzedékek közötti párbeszédet.
Az 1961-ben végzett évfolyam képviselőire az 1956 utáni megtorlás, majd a politikai életet jellemző erőszak, szemfényvesztés, hazugság is rányomta bélyegét, ami kényszerpályára térítette őket, de erről a vallomásukban kevesen mertek beszélni. Bár több mint 200-an kezdték el az egyetemet, 70-80-an a megtorlások miatt tűntek el, néhányan közülük nyomtalanul, mások későbbi évfolyamon kapták meg az oklevelet. Bár olvashatunk megdöbbentően nehéz sorsokról, elsősorban a szakmai előrehaladás, egy nagyobb városra, településre való bejutás küzdelméről számoltak be a legtöbben, s arról, hogy adott helyzetben a külföldre távozást látták az egyetlen megoldásnak.
A bemutató végén dr. Bérczes Judit köszönetet mondott Csekme Mártának és Öllerer Erikának az adatgyűjtésben, továbbá Bölöni Máriának, Bölöni Csillának, Cosma Istvánnak, Varga Katának és Varga Pálnak a számítógépes feldolgozásban nyújtott segítségért. A bemutató végén Kacsó Erika pszichológus a sokoldalú művészi tehetséggel is megáldott egykori végzősök közül Fábián Sándor Kétségben borongok című versét mondta el.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 1.
325 éves az esztelneki ferences kolostor
Ma 325 éve, hogy a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Szent György vértanú védelme alatt kolostort alapított Esztelneken. A ferences barátok erre a jeles évfordulóra rendezvénysorozattal emlékeznek, melynek csúcspontja a ma 18 órakor a ferences templomban kezdődő hálaadó jubileumi és Szent Ferenc tiszteletére bemutatásra kerülő szentmise.
Bemutatja és szentbeszédet mond Tamás József püspök. A rendezvénysorozat kedden kezdődött, amikor a szentmise után Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, érseki helynök Az erdélyi ferences nagyokról – esztelneki kötődéssel címmel tartott előadást. Erik testvér három ferences szerzetes életét ismertette részletesebben, az Esztelneken született Veres Györgyét, a későbbi fráter Lajosét (1697–1763), a Budapesten született Takács Albertét, Gábor atyáét (1896–1974) és az esztelneki születésű Kiss Béláét, Márton atyáét (1880–1979). Ők számunkra példaképek lehetnek – hangsúlyozta előadása végén.
Előadását követően Erik testvért arról kérdeztük, mit kell tudni az erdélyi ferences rendről. Elmondta: a ferencesek Erdélyben először a szász vidékeken – Szászvárosban, Szászsebesen, Nagyszebenben – telepedtek le, majd onnan érkeztek Székelyföldre. Felső-Háromszék missziós területén, ahol ferencesek voltak, ott maradt meg a tömbkatolikusság. A ferences életnek itt, Esztelneken van folytatása, ha innen kivonul a rend, akkor nemcsak itt, Háromszéken sem lesznek ferencesek. Hála az Istennek, Székelyföldet ellátjuk a ferences lelkiséggel, hiszen Szárhegyen, Csíkban és Udvarhelyen is közösségeink vannak. Az erdélyi rendtartomány érzi a negyvenéves kommunizmus hatását, hiszen négy évtizeden át nem vehettek fel jelentkezőket, ami nemcsak abban mutatkozott meg, hogy hirtelen elfogyott az utánpótlás, hanem ki is öregedett a rendtartomány, hiszen a legfiatalabb atyák közel hetvenévesek vagy annál is idősebbek voltak. 1990-ben, az újraszerveződéskor új, fiatal tagok is jelentkeztek. Jelenleg az erdélyi rendtartománynak közel ötven örökfogadalmas tagja van, akik tíz kolostorban élnek, az átlagéletkor negyvenegy év. Ha évente egy-két jelentkező akad, és ez folytatódik, fenn tud maradni a ferences lelkiség Erdélyben, illetve a szatmári egyházmegyében. Tegnap, ugyancsak a szentmisét követően Varga Kapisztrán, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára a Ferencesek letelepedése magyar földön: Magyarország, Erdély, Esztelnek címmel tartott előadást. A rendezvénysorozat vasárnap este a felújított művelődési otthonban a Nagy Mózes-iskola és a kolostor által iskolás gyermekek számára meghirdetett, Az esztelneki ferences kolostor alapításának 325. éve című jubileumi rajz- és fogalmazáspályázat kiértékelésével és a díjak átadásával ér véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ma 325 éve, hogy a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Szent György vértanú védelme alatt kolostort alapított Esztelneken. A ferences barátok erre a jeles évfordulóra rendezvénysorozattal emlékeznek, melynek csúcspontja a ma 18 órakor a ferences templomban kezdődő hálaadó jubileumi és Szent Ferenc tiszteletére bemutatásra kerülő szentmise.
Bemutatja és szentbeszédet mond Tamás József püspök. A rendezvénysorozat kedden kezdődött, amikor a szentmise után Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, érseki helynök Az erdélyi ferences nagyokról – esztelneki kötődéssel címmel tartott előadást. Erik testvér három ferences szerzetes életét ismertette részletesebben, az Esztelneken született Veres Györgyét, a későbbi fráter Lajosét (1697–1763), a Budapesten született Takács Albertét, Gábor atyáét (1896–1974) és az esztelneki születésű Kiss Béláét, Márton atyáét (1880–1979). Ők számunkra példaképek lehetnek – hangsúlyozta előadása végén.
Előadását követően Erik testvért arról kérdeztük, mit kell tudni az erdélyi ferences rendről. Elmondta: a ferencesek Erdélyben először a szász vidékeken – Szászvárosban, Szászsebesen, Nagyszebenben – telepedtek le, majd onnan érkeztek Székelyföldre. Felső-Háromszék missziós területén, ahol ferencesek voltak, ott maradt meg a tömbkatolikusság. A ferences életnek itt, Esztelneken van folytatása, ha innen kivonul a rend, akkor nemcsak itt, Háromszéken sem lesznek ferencesek. Hála az Istennek, Székelyföldet ellátjuk a ferences lelkiséggel, hiszen Szárhegyen, Csíkban és Udvarhelyen is közösségeink vannak. Az erdélyi rendtartomány érzi a negyvenéves kommunizmus hatását, hiszen négy évtizeden át nem vehettek fel jelentkezőket, ami nemcsak abban mutatkozott meg, hogy hirtelen elfogyott az utánpótlás, hanem ki is öregedett a rendtartomány, hiszen a legfiatalabb atyák közel hetvenévesek vagy annál is idősebbek voltak. 1990-ben, az újraszerveződéskor új, fiatal tagok is jelentkeztek. Jelenleg az erdélyi rendtartománynak közel ötven örökfogadalmas tagja van, akik tíz kolostorban élnek, az átlagéletkor negyvenegy év. Ha évente egy-két jelentkező akad, és ez folytatódik, fenn tud maradni a ferences lelkiség Erdélyben, illetve a szatmári egyházmegyében. Tegnap, ugyancsak a szentmisét követően Varga Kapisztrán, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára a Ferencesek letelepedése magyar földön: Magyarország, Erdély, Esztelnek címmel tartott előadást. A rendezvénysorozat vasárnap este a felújított művelődési otthonban a Nagy Mózes-iskola és a kolostor által iskolás gyermekek számára meghirdetett, Az esztelneki ferences kolostor alapításának 325. éve című jubileumi rajz- és fogalmazáspályázat kiértékelésével és a díjak átadásával ér véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 1.
Évadnyitó a Tékában: társasjátéktól a néphagyományokig
A szamosújvári Téka konferenciatermében a 3. Feketelaki Összművészeti táborban született alkotásokat bemutató kiállítás megnyitójával kedden este elkezdődött a Téka Művelődési Alapítvány 17. őszi évadnyitó rendezvénysorozata, amely október 3-ig sokszínű programokkal várja az érdeklődőket.
Így ma este 18 órától társasjáték estet szerveznek a „Gödörben”, holnap, pénteken 10 órától pedig a Művelődési házban a kolozsvári Puck bábszínház mutatja be „Ördögverő jóbarátok” című előadását. Délután 5 órától a székelyudvarhelyi Kaszaj zenekar kiséri a Prücskök játszóházát, majd este 8 órától a Kontra Bandával közösen táncházba várnak mindenkit a Tékánál.
Szabadság (Kolozsvár)
A szamosújvári Téka konferenciatermében a 3. Feketelaki Összművészeti táborban született alkotásokat bemutató kiállítás megnyitójával kedden este elkezdődött a Téka Művelődési Alapítvány 17. őszi évadnyitó rendezvénysorozata, amely október 3-ig sokszínű programokkal várja az érdeklődőket.
Így ma este 18 órától társasjáték estet szerveznek a „Gödörben”, holnap, pénteken 10 órától pedig a Művelődési házban a kolozsvári Puck bábszínház mutatja be „Ördögverő jóbarátok” című előadását. Délután 5 órától a székelyudvarhelyi Kaszaj zenekar kiséri a Prücskök játszóházát, majd este 8 órától a Kontra Bandával közösen táncházba várnak mindenkit a Tékánál.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 1.
Gazdag programkínálat a Fux Feszten
Az október 5–10. között Nagyváradon tartandó II. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának lesz egy versenyprogramja és egy versenyen kívüli programja is.
A két évvel ezelőtt megrendezett I. Fux Feszthez képest változások lesznek az október 5-én kezdődő, és 10-ig tartó II. Fux Feszt szerkezetében. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első bábfesztivállal kapcsolatban felmerült igényeket, észrevételeket beépítették a II. Fux Fesztbe. Elárulta, hogy legutóbb volt olyan társulat, amelyik elégedetlen volt azzal, hogy ez egy versenyfesztivál. Ebből az észrevételből kiindulva döntöttek úgy a szervezők, hogy a mostani fesztiválnak lesz egy versenyprogramja, és egy versenyen kívüli programja is, ugyanakkor minden egyes előadást szakmailag is kiértékelnek. A főigazgató szerint a Fux Feszt egy hiánypótló rendezvény, mely bemutatkozási lehetőséget nyújt a hivatásos erdélyi magyar bábtársulatok számára, emellett pedig a társulatok jobban megismerkedhetnek egymással ennek a fesztiválnak a keretében. Czvikker Katalin hozzátette: az erdélyi magyar hivatásos bábtársulatok mellett az eseménybe bekapcsolódik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is, melynek növendékei három előadást is elhoznak, ami azért is külön kiemelendő, mert a váradiak a következő időszakban bábszínészeket akarnak alkalmazni.
Nemzetközi fórum
A továbbiakban Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Elmondta, hogy a fesztivál minden napján négy előadás és szakmai kiértékelés lesz. A hat erdélyi magyar hivatásos bábtársulat – a nagyváradi Lilliput Társulat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház, és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – egy-egy előadásukkal szerepelnek a versenyprogramban, és versenyprogramon kívül is bemutatnak egy előadást, a temesváriak kettőt. Mellettük, és a marosvásárhelyi egyetem növendékein kívül fellép a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Cókmók című darabjával, és a nagyváradi Mária Királyné Színház Arcadia Társulata Aladdin című román nyelvű előadásával, Magyarországról pedig a debreceni Vojtina, a nyírbátori Szárnyas Sárkányok, a kaposvári BábSzínTér, a Budapest Bábszínház és a kecskeméti Ciróka Bábszínház hozza el egy előadását a fesztiválra. Botházy Daróczi Réka hangsúlyozta: Magyarországról európai rangú társulatok szakmai szempontból kiemelkedő előadásait hívták meg, etekintetben külön kiemelte a kecskemétiek Hamupipőke előadását, valamint a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című darabját. Érdekes színfoltja lesz a fesztiválnak a Szárnyas Sárkányok gólyalábas utcaszínháza, mely október 5-én délután öt órától kezdődik a Holnaposok szoborcsoportjánál, innen vonulnak majd a szereplők és a nézők a Szigligeti Stúdióig.
Zsűrik
A II. Fux Feszt szakmai zsűrijének tagjai Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus, Zsigmond Andrea kritikus, Sardar Tagirovsky rendező, színész, bábszínész és Horányi László színész lesznek. Emellett felállítanak egy pedagógus zsűrit, amely az előadásokat – mint azt a zsűri neve is mutatja – pedagógiai szempontból fogja értékelni. Ezt a testületet Farkas Tünde, az Orsolya óvoda igazgatója, Veszprémi Emőke tanítónő és Pető Csilla tanfelügyelő alkotják majd. Ugyanakkor lesz egy gyerekzsűri is, amely egy nyolc, egy tizenegy és egy tizenhat éves ifjúból fog állni. Ez utóbbi zsűri tagjait pályázat útján választották ki a szervezők, mondta Czvikker Katalin főigazgató, hozzátéve, hogy a szakmai zsűri kiválasztása során ügyeltek arra, hogy annak tagjai egyetlen a versenyprogramban szereplő előadás alkotógárdájában se szerepeljenek.
Díjak
Kérdésünkre válaszolva Czvikker Katalin elmondta: nem lesz mód arra, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadásokat többször is bemutassák a fesztivál keretében, jelezte viszont azt, hogy a pedagógus zsűri és a gyerekzsűri által legjobbnak tartott előadásokat vissza fogják hívni Nagyváradra. Ha már zsűrizésnél tartunk: a szakmai zsűri három díjat fog odaítélni: a Fesztivál Nagydíját a legjobb előadásnak, a legjobb látványtervért járó Fux Pál Díjat, valamint a Legjobb Alakítás Díját. Emellett a pedagógus zsűri és a gyermekzsűri is odaítéli a maga által legjobbnak tartott előadás díját. Minden egyes társulat egy Jankó Szép Noémi alkotta kisplasztikát is kap ajándékba. Az előadásokra jegyek elővételben kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online. Czvikker Katalin azt ajánlja az érdeklődőknek, hogy vásároljanak jegyet elővételben, mert máris több olyan előadás van, amelyre már alig vannak jegyek. A II. Fux Feszt összköltségvetése mintegy negyvenezer lej, a rendezvény támogatója a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Román Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt.
Pap István
erdon.ro
Az október 5–10. között Nagyváradon tartandó II. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának lesz egy versenyprogramja és egy versenyen kívüli programja is.
A két évvel ezelőtt megrendezett I. Fux Feszthez képest változások lesznek az október 5-én kezdődő, és 10-ig tartó II. Fux Feszt szerkezetében. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első bábfesztivállal kapcsolatban felmerült igényeket, észrevételeket beépítették a II. Fux Fesztbe. Elárulta, hogy legutóbb volt olyan társulat, amelyik elégedetlen volt azzal, hogy ez egy versenyfesztivál. Ebből az észrevételből kiindulva döntöttek úgy a szervezők, hogy a mostani fesztiválnak lesz egy versenyprogramja, és egy versenyen kívüli programja is, ugyanakkor minden egyes előadást szakmailag is kiértékelnek. A főigazgató szerint a Fux Feszt egy hiánypótló rendezvény, mely bemutatkozási lehetőséget nyújt a hivatásos erdélyi magyar bábtársulatok számára, emellett pedig a társulatok jobban megismerkedhetnek egymással ennek a fesztiválnak a keretében. Czvikker Katalin hozzátette: az erdélyi magyar hivatásos bábtársulatok mellett az eseménybe bekapcsolódik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is, melynek növendékei három előadást is elhoznak, ami azért is külön kiemelendő, mert a váradiak a következő időszakban bábszínészeket akarnak alkalmazni.
Nemzetközi fórum
A továbbiakban Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Elmondta, hogy a fesztivál minden napján négy előadás és szakmai kiértékelés lesz. A hat erdélyi magyar hivatásos bábtársulat – a nagyváradi Lilliput Társulat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház, és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – egy-egy előadásukkal szerepelnek a versenyprogramban, és versenyprogramon kívül is bemutatnak egy előadást, a temesváriak kettőt. Mellettük, és a marosvásárhelyi egyetem növendékein kívül fellép a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Cókmók című darabjával, és a nagyváradi Mária Királyné Színház Arcadia Társulata Aladdin című román nyelvű előadásával, Magyarországról pedig a debreceni Vojtina, a nyírbátori Szárnyas Sárkányok, a kaposvári BábSzínTér, a Budapest Bábszínház és a kecskeméti Ciróka Bábszínház hozza el egy előadását a fesztiválra. Botházy Daróczi Réka hangsúlyozta: Magyarországról európai rangú társulatok szakmai szempontból kiemelkedő előadásait hívták meg, etekintetben külön kiemelte a kecskemétiek Hamupipőke előadását, valamint a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című darabját. Érdekes színfoltja lesz a fesztiválnak a Szárnyas Sárkányok gólyalábas utcaszínháza, mely október 5-én délután öt órától kezdődik a Holnaposok szoborcsoportjánál, innen vonulnak majd a szereplők és a nézők a Szigligeti Stúdióig.
Zsűrik
A II. Fux Feszt szakmai zsűrijének tagjai Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus, Zsigmond Andrea kritikus, Sardar Tagirovsky rendező, színész, bábszínész és Horányi László színész lesznek. Emellett felállítanak egy pedagógus zsűrit, amely az előadásokat – mint azt a zsűri neve is mutatja – pedagógiai szempontból fogja értékelni. Ezt a testületet Farkas Tünde, az Orsolya óvoda igazgatója, Veszprémi Emőke tanítónő és Pető Csilla tanfelügyelő alkotják majd. Ugyanakkor lesz egy gyerekzsűri is, amely egy nyolc, egy tizenegy és egy tizenhat éves ifjúból fog állni. Ez utóbbi zsűri tagjait pályázat útján választották ki a szervezők, mondta Czvikker Katalin főigazgató, hozzátéve, hogy a szakmai zsűri kiválasztása során ügyeltek arra, hogy annak tagjai egyetlen a versenyprogramban szereplő előadás alkotógárdájában se szerepeljenek.
Díjak
Kérdésünkre válaszolva Czvikker Katalin elmondta: nem lesz mód arra, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadásokat többször is bemutassák a fesztivál keretében, jelezte viszont azt, hogy a pedagógus zsűri és a gyerekzsűri által legjobbnak tartott előadásokat vissza fogják hívni Nagyváradra. Ha már zsűrizésnél tartunk: a szakmai zsűri három díjat fog odaítélni: a Fesztivál Nagydíját a legjobb előadásnak, a legjobb látványtervért járó Fux Pál Díjat, valamint a Legjobb Alakítás Díját. Emellett a pedagógus zsűri és a gyermekzsűri is odaítéli a maga által legjobbnak tartott előadás díját. Minden egyes társulat egy Jankó Szép Noémi alkotta kisplasztikát is kap ajándékba. Az előadásokra jegyek elővételben kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online. Czvikker Katalin azt ajánlja az érdeklődőknek, hogy vásároljanak jegyet elővételben, mert máris több olyan előadás van, amelyre már alig vannak jegyek. A II. Fux Feszt összköltségvetése mintegy negyvenezer lej, a rendezvény támogatója a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Román Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt.
Pap István
erdon.ro
2015. október 1.
Dr. Bencze Mihály méltatása
Bencze Mihály 1954. november 20-án született Csernátfaluban, Bencze Mihály (1919. szeptember 25.–2009. december 18.) és Tomos Ilkó Anna (1926. január 1.–2011. november 23.) egyetlen gyerekeként. 1961–1968 között a csernátfalusi 3-as iskolában járt, 1968–1973 között pedig a hosszúfalusi Elméleti Líceum diákja. 1973–1974 között Bodzán teljesíti a katonai szolgálatát. 1974–1978 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika Karának diákja. Egyetemistaként több tudományos konferencián a matematikai cikkeit díjazták, feladatait külföldi lapok is közölték, matematikai kört tartott diákoknak, egyetemistáknak matematikai faliújságot szerkesztett, és részt vállalt a kolozsvári Visszhang diákrádió adásainak a szerkesztésében. 1978–1990 között a brassói Vörös Zászló Középiskola matematikatanára volt. Itt szerkesztette 1978–1990 között az évharmadonként megjelenő Gamma matematikai lapot, ami egy néhány szám megjelenése után az országban és külföldön egyaránt szakmai elismerésben részesült. Hónaponként szervezte az interdiszciplináris Matematikai Szakkört, melyre diákok, egyetemisták, művészek, zenészek, egyetemi tanárok is eljártak előadást tartani. Ezt a szakkört a hatóságok tíz év működtetés után betiltották. 1984-ben vezette a Kockafej Matematika Versenyt az Ifjúmunkás országos lapban, de a hatóságok fél év után betiltják. Ezt majd 1989-ben Kobak név alatt a Brassói Lapokban indítja újra. Diákjaival 1985–1990 között szerkesztette a Hipstern szamizdat lapot. 1989 májusában a kommunista hatóságok betiltják a Gamma matematika lapját, és eljárást indítanak a szerkesztője ellen. Romániában 1980. december 11-én ő szervezi meg az első Rubik-kockát forgatók bajnokságát. A díjazottak a brassói Vörös Zászló diákjai. Őket meghívják Bencze Mihállyal együtt a Budapesten rendezett Rubik-kockát forgatók Világbajnokságára, de a szocialista hatalom nem engedi sem őt, sem diákjait szerepelni. Azóta is minden évben megszervezi ezt a bajnokságot. 1984-ben feleségül vette Lécz Ildikót, házasságukat három gyerekkel áldotta meg a teremtő. Ünige lányuk Marosvásárhelyen régész, Nimród fiuk Krizbán evangélikus lelkész, és Mikolt lányuk Felvidéken néprajzos. Csanád, Magor és Hunor unokáik a család büszkeségei. Az 1989-es változások aktív résztvevője. Az RMDSZ egyik alapító tagja, a Zajzoni Rab István középiskola egyik alapítója és névadója, az Áprily Lajos Főgimnázium egyik alapítója, és 1990-től a brassói Áprily Lajos Főgimnázium matematikatanára. A Hipstern folytatása lesz a Brassói Füzetek, aminek főszerkesztője. A betiltott Gamma matematika lapot most már Octogon Mathematical Magazin néven szerkeszti, angol nyelven, nemzetközi elismert matematikusokkal. 1990-ben megalapítja az Erdélyi Magyar Matematika Versenyt, ami folyamatosan működik napjainkban is, és a román tanügy minisztérium elismert versenye. Megalapítja a Wildt József Tudományos Társaságot, ami a diákok matematikai, irodalmi, tudományos tevékenységét támogatja. A Wildt József Tudományos Társaság jelentette meg a Visszhang, Szimfónia, Szemfog, Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng, Erdélyi Matematikai Lapok és Vadrózsák diáklapokat, valamint működtette a fotókört és a zenekört is. A Fulgur Könyvkiadó alapításával, és működtetésével, a magyar könyvek kiadását támogatta. Több mint 10 irodalmi könyvet, szakfolyóiratot, több mint 20 matematikai könyvet jelentetett meg. Újraindítja a matematikai szakköröket Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, majd a Kárpát-medencére is kiterjeszti. 1992-ben megalapítja a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt, ami azóta is a Kárpát-medence elismert szakversenye, – és Erdős Pál világhírű matematikus szerint – egyben a legfontosabb tehetségápoló fóruma. 1990-től szervezi a József Wildt International Mathematical Competition versenyt, majd a Neumann János Matematika Versenyt és a Benkő József Matematika Emlékversenyt. Több mint 20 nemzetközi matematika szaklap szerkesztőségi tagja. Több mint 200 nemzetközi matematika konferencián vett részt Romániában, Magyarországon, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Németországban, Hollandiában, Svájcban és Franciaországban. Az erdélyi magyar könyvtárakat több mint 10 000 könyvvel támogatta. 2010. december 18-án doktorált a Craiovai Egyetemen, Dr. Constantin P. Niculescu egyetemi professzor volt a témavezető tanára. A doktori tézisének címe: New Inequalities based on Convexity. Ezt elismert könyvként Németországban a Lap Lambert Academic Publishing jelentette meg. Több mint 900 szakdolgozata és 15 ISI-s cikke jelent meg hazai és nemzetközi matematikai lapokban, mint például: Libertás Mathematica (USA), Research Report Collection (RGMIA, Ausztrália), Mathematics Magazine (USA) stb.
Több, mint 23 000 matematikai javasolt feladatot és nyitott kérdést közölt hazai és nemzetközi matematikai szaklapokban. Több, mint 20 szakkönyvet szerkesztett, és referált. 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István díjat, amit először 2006-ban osztottak ki, és azóta is folyamatosan rendezi ezen ünnepséget a négyfalusi Szent Mihály Napok keretén belül. 2013-tól a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója, és a bukaresti Petőfi Ház igazgatóhelyettese. Szintén 2013-tól szerkeszti a Bukaresti Magyar Élet havilapot. Egykori diákjai országunk elismert szakemberei, tanárai, közülük kiemelkedő és világhírű egyetemi tanárok valamint kutatók lettek hazai és külföldi egyetemeken egyaránt. Verseit, irodalmi és történelmi cikkeit a következő lapok közölték: Kilátó (Belgium), Látó (Marosvásárhely), Brassói Lapok, Romániai Magyar Szó, Krónika, Erdélyi Napló, A Céh (Budapest), Katedra (Pozsony), Erdélyi Toll, Ifjúmunkás, Székelyföld, Honlevél (Budapest), Bécsi Napló, Panoráma (USA), Hungarian Santinel (USA), Hétfalu, Bukaresti Magyar Élet, Közoktatás, Mikes International (Hága) stb. A következő könyvei jelentek meg: A Cenk árnyékában (Brassói Költők Antológiája, 1995), Lélekvándorlás (versek 1972–1996), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1984–1997), Pogány Madonna (versek 1996-1998), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1997–2002), Zajzoni Rab István összegyűjtött írások (2004), Tóthpál Dániel élete és irodalmi munkássága (2006), Scientific Elements (USA, 2007), A Mathematical Problem Book (Szarajevó, 2008), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (2003–2008), The International Conference - Mathematical Education in the Current Europen Context (2011), Selected Chapters of Mathematical Analysis (2011), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2012), New inequalities based on convexity (Németország, 2012), An introducction to quadrilateral geometry (2013), Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (2012), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2013), Visszapillantó tükör (2013), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2014), Mathematical Contest Notebook (2015), Selected Problems for Mathematical Contests (2015).
A következő díjakban részesült: Man of the year (American Biographical Institute, USA, 2003-tól folyamatosan), Ezüstgyopár díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Teleki Oktatási Központ, 2005), Farkas Gyula emlékérem (Kolozsvár, 2006), Apáczai díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2006), Gheorghe Lázár diploma (I. fokozat, 2007, Brassó), Beke Manó Emlékdíj (Bolyai János Matematikai Társaság, Budapest, 2008), Apáczai dicséret (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2008), Apáczai díj – ezüst fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2010), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2010), Miniszteri Elismerő Oklevél (Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Dr. Réthy Miklós, Budapest, 2011), Apáczai díj – arany fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2012), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2012), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kun Kocsárd-díja (2013), A Magyar Művészetért Ex Libris-díja (2013), Bonis Bona-díj (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2013), Apáczai díj – gyémánt fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2014). 2013. április 1-től Bencze Mihály az American Romanian Academy of Arts and Sciences (ARA) levelező tagja.
Tisztelt Bencze Mihály, kedves Misi barátom, a barcasági csángó népért, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarságért kifejtett hatalmas munkád elismeréseként fogadd el népedtől a jól megérdemelt Zajzoni Rab István díjat. Isten éltessen!
Magdó István Hétfalu
(Független művelődési és helytörténeti havilap)
Bencze Mihály 1954. november 20-án született Csernátfaluban, Bencze Mihály (1919. szeptember 25.–2009. december 18.) és Tomos Ilkó Anna (1926. január 1.–2011. november 23.) egyetlen gyerekeként. 1961–1968 között a csernátfalusi 3-as iskolában járt, 1968–1973 között pedig a hosszúfalusi Elméleti Líceum diákja. 1973–1974 között Bodzán teljesíti a katonai szolgálatát. 1974–1978 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika Karának diákja. Egyetemistaként több tudományos konferencián a matematikai cikkeit díjazták, feladatait külföldi lapok is közölték, matematikai kört tartott diákoknak, egyetemistáknak matematikai faliújságot szerkesztett, és részt vállalt a kolozsvári Visszhang diákrádió adásainak a szerkesztésében. 1978–1990 között a brassói Vörös Zászló Középiskola matematikatanára volt. Itt szerkesztette 1978–1990 között az évharmadonként megjelenő Gamma matematikai lapot, ami egy néhány szám megjelenése után az országban és külföldön egyaránt szakmai elismerésben részesült. Hónaponként szervezte az interdiszciplináris Matematikai Szakkört, melyre diákok, egyetemisták, művészek, zenészek, egyetemi tanárok is eljártak előadást tartani. Ezt a szakkört a hatóságok tíz év működtetés után betiltották. 1984-ben vezette a Kockafej Matematika Versenyt az Ifjúmunkás országos lapban, de a hatóságok fél év után betiltják. Ezt majd 1989-ben Kobak név alatt a Brassói Lapokban indítja újra. Diákjaival 1985–1990 között szerkesztette a Hipstern szamizdat lapot. 1989 májusában a kommunista hatóságok betiltják a Gamma matematika lapját, és eljárást indítanak a szerkesztője ellen. Romániában 1980. december 11-én ő szervezi meg az első Rubik-kockát forgatók bajnokságát. A díjazottak a brassói Vörös Zászló diákjai. Őket meghívják Bencze Mihállyal együtt a Budapesten rendezett Rubik-kockát forgatók Világbajnokságára, de a szocialista hatalom nem engedi sem őt, sem diákjait szerepelni. Azóta is minden évben megszervezi ezt a bajnokságot. 1984-ben feleségül vette Lécz Ildikót, házasságukat három gyerekkel áldotta meg a teremtő. Ünige lányuk Marosvásárhelyen régész, Nimród fiuk Krizbán evangélikus lelkész, és Mikolt lányuk Felvidéken néprajzos. Csanád, Magor és Hunor unokáik a család büszkeségei. Az 1989-es változások aktív résztvevője. Az RMDSZ egyik alapító tagja, a Zajzoni Rab István középiskola egyik alapítója és névadója, az Áprily Lajos Főgimnázium egyik alapítója, és 1990-től a brassói Áprily Lajos Főgimnázium matematikatanára. A Hipstern folytatása lesz a Brassói Füzetek, aminek főszerkesztője. A betiltott Gamma matematika lapot most már Octogon Mathematical Magazin néven szerkeszti, angol nyelven, nemzetközi elismert matematikusokkal. 1990-ben megalapítja az Erdélyi Magyar Matematika Versenyt, ami folyamatosan működik napjainkban is, és a román tanügy minisztérium elismert versenye. Megalapítja a Wildt József Tudományos Társaságot, ami a diákok matematikai, irodalmi, tudományos tevékenységét támogatja. A Wildt József Tudományos Társaság jelentette meg a Visszhang, Szimfónia, Szemfog, Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng, Erdélyi Matematikai Lapok és Vadrózsák diáklapokat, valamint működtette a fotókört és a zenekört is. A Fulgur Könyvkiadó alapításával, és működtetésével, a magyar könyvek kiadását támogatta. Több mint 10 irodalmi könyvet, szakfolyóiratot, több mint 20 matematikai könyvet jelentetett meg. Újraindítja a matematikai szakköröket Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, majd a Kárpát-medencére is kiterjeszti. 1992-ben megalapítja a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt, ami azóta is a Kárpát-medence elismert szakversenye, – és Erdős Pál világhírű matematikus szerint – egyben a legfontosabb tehetségápoló fóruma. 1990-től szervezi a József Wildt International Mathematical Competition versenyt, majd a Neumann János Matematika Versenyt és a Benkő József Matematika Emlékversenyt. Több mint 20 nemzetközi matematika szaklap szerkesztőségi tagja. Több mint 200 nemzetközi matematika konferencián vett részt Romániában, Magyarországon, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Németországban, Hollandiában, Svájcban és Franciaországban. Az erdélyi magyar könyvtárakat több mint 10 000 könyvvel támogatta. 2010. december 18-án doktorált a Craiovai Egyetemen, Dr. Constantin P. Niculescu egyetemi professzor volt a témavezető tanára. A doktori tézisének címe: New Inequalities based on Convexity. Ezt elismert könyvként Németországban a Lap Lambert Academic Publishing jelentette meg. Több mint 900 szakdolgozata és 15 ISI-s cikke jelent meg hazai és nemzetközi matematikai lapokban, mint például: Libertás Mathematica (USA), Research Report Collection (RGMIA, Ausztrália), Mathematics Magazine (USA) stb.
Több, mint 23 000 matematikai javasolt feladatot és nyitott kérdést közölt hazai és nemzetközi matematikai szaklapokban. Több, mint 20 szakkönyvet szerkesztett, és referált. 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István díjat, amit először 2006-ban osztottak ki, és azóta is folyamatosan rendezi ezen ünnepséget a négyfalusi Szent Mihály Napok keretén belül. 2013-tól a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója, és a bukaresti Petőfi Ház igazgatóhelyettese. Szintén 2013-tól szerkeszti a Bukaresti Magyar Élet havilapot. Egykori diákjai országunk elismert szakemberei, tanárai, közülük kiemelkedő és világhírű egyetemi tanárok valamint kutatók lettek hazai és külföldi egyetemeken egyaránt. Verseit, irodalmi és történelmi cikkeit a következő lapok közölték: Kilátó (Belgium), Látó (Marosvásárhely), Brassói Lapok, Romániai Magyar Szó, Krónika, Erdélyi Napló, A Céh (Budapest), Katedra (Pozsony), Erdélyi Toll, Ifjúmunkás, Székelyföld, Honlevél (Budapest), Bécsi Napló, Panoráma (USA), Hungarian Santinel (USA), Hétfalu, Bukaresti Magyar Élet, Közoktatás, Mikes International (Hága) stb. A következő könyvei jelentek meg: A Cenk árnyékában (Brassói Költők Antológiája, 1995), Lélekvándorlás (versek 1972–1996), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1984–1997), Pogány Madonna (versek 1996-1998), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1997–2002), Zajzoni Rab István összegyűjtött írások (2004), Tóthpál Dániel élete és irodalmi munkássága (2006), Scientific Elements (USA, 2007), A Mathematical Problem Book (Szarajevó, 2008), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (2003–2008), The International Conference - Mathematical Education in the Current Europen Context (2011), Selected Chapters of Mathematical Analysis (2011), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2012), New inequalities based on convexity (Németország, 2012), An introducction to quadrilateral geometry (2013), Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (2012), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2013), Visszapillantó tükör (2013), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2014), Mathematical Contest Notebook (2015), Selected Problems for Mathematical Contests (2015).
A következő díjakban részesült: Man of the year (American Biographical Institute, USA, 2003-tól folyamatosan), Ezüstgyopár díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Teleki Oktatási Központ, 2005), Farkas Gyula emlékérem (Kolozsvár, 2006), Apáczai díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2006), Gheorghe Lázár diploma (I. fokozat, 2007, Brassó), Beke Manó Emlékdíj (Bolyai János Matematikai Társaság, Budapest, 2008), Apáczai dicséret (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2008), Apáczai díj – ezüst fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2010), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2010), Miniszteri Elismerő Oklevél (Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Dr. Réthy Miklós, Budapest, 2011), Apáczai díj – arany fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2012), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2012), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kun Kocsárd-díja (2013), A Magyar Művészetért Ex Libris-díja (2013), Bonis Bona-díj (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2013), Apáczai díj – gyémánt fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2014). 2013. április 1-től Bencze Mihály az American Romanian Academy of Arts and Sciences (ARA) levelező tagja.
Tisztelt Bencze Mihály, kedves Misi barátom, a barcasági csángó népért, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarságért kifejtett hatalmas munkád elismeréseként fogadd el népedtől a jól megérdemelt Zajzoni Rab István díjat. Isten éltessen!
Magdó István Hétfalu
(Független művelődési és helytörténeti havilap)
2015. október 2.
Az egykori város: Márton Áron udvarhelyi emlékezete
Soha nem közölt fényképek a 35 éve elhunyt erdélyi püspökről, illetve egy kalandos történet, menekülés a Securitate elől.
Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1980 szeptember 29-én elhunyt Márton Áron püspök nemcsak bérmálási körútra járt Székelyudvarhelyre, hanem a negyvenes években úrnapján az Oltáriszentséget is ő vitte körbe. Sofőrje, aki menekítette, udvarhelyi volt, és fényképeket is készített róla. Ezeket eddig tudomásunk szerint sehol nem közölték, Sztojka Ferenc színes fotói közül néhányat ebben a cikkünkben teszünk publikussá.
Nem részletezzük itt Márton Áron életének főbb állomásait, életrajzát, írásunk inkább a híres püspök Székelyudvarhelyhez való viszonyát mutatja be, a püspök életéről didaktikai céllal készült már dokumentumfilm, amit itt lehet végignézni.
XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki Márton Áront gyulafehérvári püspökké, a következő év februárjában szentelték fel. Abban az évben Márton Áron Sass Antalt nevezte ki székelyudvarhelyi főesperes-plébánosnak, az addig ebben a pozícióban lévő, Sándor Imrét pedig püspöki helynöknek Kolozsvárra. Sass Antal egészen haláláig, 1968-ig volt ebben a méltóságban, a róla készült korabeli festmény a plébánia épületének emeletén tekinthető meg sok más Udvarhelyen szolgált egyházi méltóság képe mellett.
Márton Áron a húszas években a Csíkkarcfalván szolgáló, baróti származású Sass Antal plébánost tulajdonképpen a lelki vezetőjének tartotta. Amikor az ifjú Márton hazajött az első világháború frontjáról, Sass győzte meg őt arról, hogy menjen Gyulafehérvárra és legyen pap. Sass beiktatásán is itt volt Udvarhelyen, sőt a környékbeli bérmakörútjairól is mindig a Szent Miklós hegyi plébániára jött megpihenni.
Tíz év múlva, 1949-ben az akkori kommunista hatalom már megkezdte az egyházi elöljárók üldözését, ezért Márton Áron is folyamatosan veszélyben volt. Az akkori csíksomlyói búcsún – mint ismert – a csángók fehér lovon, élőláncot alakítva kísérték, hogy az ugrásra kész, a tömegbe bevegyült szekuritátésok ne tudjanak közel férkőzni hozzá és őrizetbe venni.
Az 1996. január 4-én 86 éves korában elhunyt Sztojka Ferenc Székelyudvarhely egyik legismertebb fényképésze volt, hagyatéka több ezer színes diapozitív és papír alapú színes fényképből áll, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. A negyvenes években szállítási vállalata volt, illetve személyes ismerőse volt Márton Áronnak, székelyföldi útjaira általában ő vitte.
Nemcsak ekkor, hanem később, a püspök életének utolsó éveiben is rendszeresen elkísérte, és színes képeket is készített róla. A cikkünkhöz felhasznált fényképeket mind Sztojka Ferenc készítette, főleg a hetvenes években. Kivétel ez a felvétel, ami szintén a hagyatékból került elő, ezen a képen Sztojka Ferenc is látható a püspök oldalán jellegzetes ősz szakállával, kezében a fényképezőgéppel.
Az említett somlyói búcsút követően a püspök bérmakörúton volt Székelyföldön, 1949. június 16-án pedig Székelyudvarhelyre érkezett, az aznapi úrnapi búcsún ő vitte az Oltáriszentséget. Egyébként ez volt az utolsó székelyudvarhelyi szabad úrnapi körmenet a rendszerváltásig, mert 1949 után betiltották, akárcsak a csíksomlyói búcsút. Az úrnapi ebéd alatt az akkori telefonos központból egy hölgy arról tájékoztatta a plébániát, hogy a püspököt őrizetbe akarják venni a szekusok, ezért délután egy érdekes csellel menekítették haza Gyulafehérvárra.
Sztojka Ferenc és testvére, Károly két egyforma gépkocsit indítottak útnak, az egyikben Ferenc mellé egy termetben hasonló papot ültettek és ez az autó ment a megszokott országúton. A másik kocsit Károly vezette és ebbe ültették Márton Áron püspököt, ezzel erdei, kerülő utakon, hegyen-völgyön át jutottak el Gyulafehérvárra. Az első autót természetesen feltartóztatták a szekusok, és nyilván nem vették jó néven, hogy a két sofőr lóvá tette őket. A Sztojka-féle szállítási vállalatot később államosították, Márton Áront pedig néhány nappal később, június 21-én Bukarestbe rendelték és Tövis mellett letartóztatták – ekkor kezdődtek a püspök börtönévei.
Kiszabadulása és házi őrizete után a hatvanas-hetvenes években is járt Székelyudvarhelyen, főleg bérmakörutakra – egy ilyen alkalommal készült ez a felvétel, amin a háttérben a plébánia épülete látszik, Márton Áron éppen a Szent Miklós-hegyi templomba lép be.
Márton Áron utolsó napjairól, halálának körülményeiről Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos tud a legtöbbet mesélni, hiszen a püspök életének két utolsó évében ő volt a személyi titkára. Márton Áron halálának 35. évfordulójára emlékezve tartott egy hosszú előadást múlt pénteken Gyergyószentmiklóson, amiről a Gyergyói Hírlap keddi, szeptember 29-i számában jelent meg egy részletes beszámoló – ezt itt lehet elolvasni.
A 84 éves Márton Áron daganatos betegségben szenvedett évek óta, az első beadott morfium-injekció után megtiltotta a továbbiakat, 1980. szeptember 29-én reggel háromnegyed kilenckor hunyt el. Egyik kedvenc kutyája a beteg püspök ajtaja elől nem mozdult el. Temetését követően hátrament a kertbe és elpusztult.
A rendszerváltás után Székelyudvarhelyen is megváltoztatták néhány utca és tér nevét. Az akkori római katolikus plébános és főesperes, Kovács Sándor tagja volt a Nemzetmentési Front helyi szervezetének (az egyházi vezetők automatikusan belekerültek a testületbe) és az ő javaslatára lett az egykori Deák tér (a Patkó) Márton Áron tér.
1995. szeptember 23-án itt avatták fel az azóta is álló Márton Áron-mellszobrot, Hunyadi László alkotását. A marosvásárhelyi szobrászművész készítette az Orbán Balázs-szobrot is. A püspök szobrának eredetije, a művész által készített gipsz-szobor a plébánia épületében van az egyik lépcsőfordulóban. A téren elhelyezett szobor nem emelkedik ki a térből, Derzsy András plébániagondnoktól azonban megtudtuk, hogy tervezik a fekete márványból talapzat megemelését mintegy 50-60 centiméterrel. A fekete márvány egyébként a reverendát jelképezi. A szoboravatásra jelent meg Nem mi választjuk szentjeinket címmel a Lőrincz György által szerkesztett emlékkönyv is.
Mint ismert, Márton Áron püspök életéről nagyjátékfilm készül, ennek honlapját itt lehet böngészni, illetve a témáról itt lehet megtekinteni egy beszélgetést. A Duna Televízió Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm-sorozatában Petényi Katalin és Kabay Barna készített egy részletes filmet.
rásunkhoz felhasználtuk Derzsy András A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkig című, 2014-ben megjelent kötetét, valamint szóbeli visszaemlékezéseit, illetve a Haáz Rezső Múzeum tulajdonában levő Sztojka-hagyaték fényképeit – köszönet érte Miklós Zoltánnak ésVeres Péternek.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
Soha nem közölt fényképek a 35 éve elhunyt erdélyi püspökről, illetve egy kalandos történet, menekülés a Securitate elől.
Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1980 szeptember 29-én elhunyt Márton Áron püspök nemcsak bérmálási körútra járt Székelyudvarhelyre, hanem a negyvenes években úrnapján az Oltáriszentséget is ő vitte körbe. Sofőrje, aki menekítette, udvarhelyi volt, és fényképeket is készített róla. Ezeket eddig tudomásunk szerint sehol nem közölték, Sztojka Ferenc színes fotói közül néhányat ebben a cikkünkben teszünk publikussá.
Nem részletezzük itt Márton Áron életének főbb állomásait, életrajzát, írásunk inkább a híres püspök Székelyudvarhelyhez való viszonyát mutatja be, a püspök életéről didaktikai céllal készült már dokumentumfilm, amit itt lehet végignézni.
XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki Márton Áront gyulafehérvári püspökké, a következő év februárjában szentelték fel. Abban az évben Márton Áron Sass Antalt nevezte ki székelyudvarhelyi főesperes-plébánosnak, az addig ebben a pozícióban lévő, Sándor Imrét pedig püspöki helynöknek Kolozsvárra. Sass Antal egészen haláláig, 1968-ig volt ebben a méltóságban, a róla készült korabeli festmény a plébánia épületének emeletén tekinthető meg sok más Udvarhelyen szolgált egyházi méltóság képe mellett.
Márton Áron a húszas években a Csíkkarcfalván szolgáló, baróti származású Sass Antal plébánost tulajdonképpen a lelki vezetőjének tartotta. Amikor az ifjú Márton hazajött az első világháború frontjáról, Sass győzte meg őt arról, hogy menjen Gyulafehérvárra és legyen pap. Sass beiktatásán is itt volt Udvarhelyen, sőt a környékbeli bérmakörútjairól is mindig a Szent Miklós hegyi plébániára jött megpihenni.
Tíz év múlva, 1949-ben az akkori kommunista hatalom már megkezdte az egyházi elöljárók üldözését, ezért Márton Áron is folyamatosan veszélyben volt. Az akkori csíksomlyói búcsún – mint ismert – a csángók fehér lovon, élőláncot alakítva kísérték, hogy az ugrásra kész, a tömegbe bevegyült szekuritátésok ne tudjanak közel férkőzni hozzá és őrizetbe venni.
Az 1996. január 4-én 86 éves korában elhunyt Sztojka Ferenc Székelyudvarhely egyik legismertebb fényképésze volt, hagyatéka több ezer színes diapozitív és papír alapú színes fényképből áll, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. A negyvenes években szállítási vállalata volt, illetve személyes ismerőse volt Márton Áronnak, székelyföldi útjaira általában ő vitte.
Nemcsak ekkor, hanem később, a püspök életének utolsó éveiben is rendszeresen elkísérte, és színes képeket is készített róla. A cikkünkhöz felhasznált fényképeket mind Sztojka Ferenc készítette, főleg a hetvenes években. Kivétel ez a felvétel, ami szintén a hagyatékból került elő, ezen a képen Sztojka Ferenc is látható a püspök oldalán jellegzetes ősz szakállával, kezében a fényképezőgéppel.
Az említett somlyói búcsút követően a püspök bérmakörúton volt Székelyföldön, 1949. június 16-án pedig Székelyudvarhelyre érkezett, az aznapi úrnapi búcsún ő vitte az Oltáriszentséget. Egyébként ez volt az utolsó székelyudvarhelyi szabad úrnapi körmenet a rendszerváltásig, mert 1949 után betiltották, akárcsak a csíksomlyói búcsút. Az úrnapi ebéd alatt az akkori telefonos központból egy hölgy arról tájékoztatta a plébániát, hogy a püspököt őrizetbe akarják venni a szekusok, ezért délután egy érdekes csellel menekítették haza Gyulafehérvárra.
Sztojka Ferenc és testvére, Károly két egyforma gépkocsit indítottak útnak, az egyikben Ferenc mellé egy termetben hasonló papot ültettek és ez az autó ment a megszokott országúton. A másik kocsit Károly vezette és ebbe ültették Márton Áron püspököt, ezzel erdei, kerülő utakon, hegyen-völgyön át jutottak el Gyulafehérvárra. Az első autót természetesen feltartóztatták a szekusok, és nyilván nem vették jó néven, hogy a két sofőr lóvá tette őket. A Sztojka-féle szállítási vállalatot később államosították, Márton Áront pedig néhány nappal később, június 21-én Bukarestbe rendelték és Tövis mellett letartóztatták – ekkor kezdődtek a püspök börtönévei.
Kiszabadulása és házi őrizete után a hatvanas-hetvenes években is járt Székelyudvarhelyen, főleg bérmakörutakra – egy ilyen alkalommal készült ez a felvétel, amin a háttérben a plébánia épülete látszik, Márton Áron éppen a Szent Miklós-hegyi templomba lép be.
Márton Áron utolsó napjairól, halálának körülményeiről Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos tud a legtöbbet mesélni, hiszen a püspök életének két utolsó évében ő volt a személyi titkára. Márton Áron halálának 35. évfordulójára emlékezve tartott egy hosszú előadást múlt pénteken Gyergyószentmiklóson, amiről a Gyergyói Hírlap keddi, szeptember 29-i számában jelent meg egy részletes beszámoló – ezt itt lehet elolvasni.
A 84 éves Márton Áron daganatos betegségben szenvedett évek óta, az első beadott morfium-injekció után megtiltotta a továbbiakat, 1980. szeptember 29-én reggel háromnegyed kilenckor hunyt el. Egyik kedvenc kutyája a beteg püspök ajtaja elől nem mozdult el. Temetését követően hátrament a kertbe és elpusztult.
A rendszerváltás után Székelyudvarhelyen is megváltoztatták néhány utca és tér nevét. Az akkori római katolikus plébános és főesperes, Kovács Sándor tagja volt a Nemzetmentési Front helyi szervezetének (az egyházi vezetők automatikusan belekerültek a testületbe) és az ő javaslatára lett az egykori Deák tér (a Patkó) Márton Áron tér.
1995. szeptember 23-án itt avatták fel az azóta is álló Márton Áron-mellszobrot, Hunyadi László alkotását. A marosvásárhelyi szobrászművész készítette az Orbán Balázs-szobrot is. A püspök szobrának eredetije, a művész által készített gipsz-szobor a plébánia épületében van az egyik lépcsőfordulóban. A téren elhelyezett szobor nem emelkedik ki a térből, Derzsy András plébániagondnoktól azonban megtudtuk, hogy tervezik a fekete márványból talapzat megemelését mintegy 50-60 centiméterrel. A fekete márvány egyébként a reverendát jelképezi. A szoboravatásra jelent meg Nem mi választjuk szentjeinket címmel a Lőrincz György által szerkesztett emlékkönyv is.
Mint ismert, Márton Áron püspök életéről nagyjátékfilm készül, ennek honlapját itt lehet böngészni, illetve a témáról itt lehet megtekinteni egy beszélgetést. A Duna Televízió Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm-sorozatában Petényi Katalin és Kabay Barna készített egy részletes filmet.
rásunkhoz felhasználtuk Derzsy András A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkig című, 2014-ben megjelent kötetét, valamint szóbeli visszaemlékezéseit, illetve a Haáz Rezső Múzeum tulajdonában levő Sztojka-hagyaték fényképeit – köszönet érte Miklós Zoltánnak ésVeres Péternek.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2015. október 2.
Bunta lemondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről
Miután a sajtón keresztül több vezető RMDSZ-es politikus is bírálta Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester munkáját, az elöljáró lemondott a szövetség udvarhelyszéki szervezetén belül vállalt alelnöki tisztségéről.
Meglátása szerint már nem tudja eredményesen betölteni a kérdéses funkciót. A polgármester pénteki sajtótájékoztatóján egyebek mellett Verestóy Attila, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete elnökének döntéseit is bírálta.
Miután huszonkét évet tevékenykedett az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetében, Bunta Levente bejelentette, lemond jelenlegi alelnöki tisztségéről. „Az utóbbi idők történései kényszerítenek erre a lépésre, hiszen úgy látom, nem lehet normális körülmények között folytatni – legalábbis eredményesen – azt a tevékenységet, amit eddig kifejtettem” – magyarázta Bunta. Hozzátette, nem a közvélemény előtt szeretett dolgozni, inkább a „munkára fektette a hangsúlyt,” ha valamivel nem értett egyet, akkor azt a szervezeten belül tette szóvá.
Arra is kitért, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt évi gyűlésén javasolta az RMDSZ megreformálását: a szövetség által az országos költségvetésből kapott 19 millió lejt úgy kéne elosztani, hogy az „helyi szinten szolgálja a tevékenységet” – ez véleménye szerint plusz 200 ezer lejt jelentene Udvarhelynek, amiből különböző szociális, közösségi programokat lehetne szervezni. „Ha azt akarjuk, hogy változzon az RMDSZ, ahhoz eszköz is kell azokhoz a tevékenységekhez, amit ki kell fejteni” – fogalmazott. Hangsúlyozta, noha ő semmilyen tisztséget nem remélt, nem érti, miért lépett ki az érdekképviselet a kormányból, hiszen az udvarhelyieknek szükségük lett volna a segítségre. „A politikának elsősorban az a lényege, hogy hatalomra törjön, a hatalom eszközével lehet jobbítani” – véli.
„Nem tudom elfogadni, hogy tavaly júniusban a széki elnök (Verestóy Attila – szerk. megj.) – anélkül, hogy konzultált volna velünk – lemondott arról a jogunkról, hogy megyei tanácselnököt jelöljünk” – közölte Bunta, hozzátéve, hogy az új törvénynek megfelelően a közvetett módon választott tisztség a sorrend szerint egy udvarhelyszéki személyt illetett volna meg. Erre véleménye szerint nagy szükség is lenne. Rámutatott, Hargita Megye Tanácsa elnökeként 800 ezer eurós európai uniós pénzből (ISPA) megvalósított, a megyében működő vízhálózatok felújítására készített dokumentációt hagyott hátra utódjának, amelyből végül egy 90 millió eurós program lett, viszont „Udvarhelyszéken egy fityinget nem kapott senki.”
Az elöljáró egyebek mellett szintén elfogadhatatlannak nevezte, noha „hátrahagyott” egy hulladékgazdálkodással kapcsolatos tervet is, az udvarhelyi szeméttelepet a városlakók pénzén kellett bezárni. Bírálta a 132-es megyei úton folyó munkálatokat, amelynek tervei már hét éve elkészültek, még sincs befejezve a projekt. „Figyelembe kell venni, hogy Udvarhelyen a kórházat mi finanszírozzuk, pedig megyei feladatokat lát el, Udvarhely könyvtárat tart fenn, bár megyei feladatokat is ellát. Csíkszeredában kímélik az önkormányzatot, pedig jóval több pénze van, mint nekünk. Ez pedig sehol nem kompenzálódik” – sorolta.
Bunta: nem kritizálhat sem Verestóy, sem az MPP
„Úgy gondolom, hogy nem fér bele a pakliba, hogy a széki elnök elkezdje nyilvánosan kritizálni a városi elnököt” – szögezte le Bunta Levente, utalva Verestóy Attila szenátor, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke rá vonatkozó bírálataira. Elmondta, ő elsősorban a polgármesteri tisztségéhez kapcsolódó munkáját látja fontosnak, ennek ellenére a negyven százalékos támogatottságú udvarhelyi szövetséget hét év alatt sikerült felemelnie 60 százalékosra. „Ha még meg is értem, hogy a Magyar Polgári Párttal (MPP) egyezséget köt az RMDSZ, és ad nekik képviselői helyeket, azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP-nek a volt elnöke véleményt mondjon, hogy ki legyen a polgármester” – hangsúlyozta Bunta.
Továbbra is megmarad helyi elnöknek
Bunta jónak ítélte meg, hogy több potenciális jelölt közül választ az RMDSZ az udvarhelyi polgármesteri tisztségért való megmérettetést illetően, viszont nem fogadja el, hogy „valaki a Facebookon meg a nagy nyilvánosság előtt, noha a játékszabályok nincsenek is meg, már próbálja a szövetséget erodálni.” Ezen kijelentése kapcsán feltett kérdésünkre az elöljáró rámutatott, nem szeretné nevesíteni, hogy kire gondolt, viszont elítélte a párton belüli kontraszelekciót. „Amennyiben az emberek úgy akarják, én a munkámat folytatom. A következő nyolc hónapban még intenzívebben, mert tudom, hogy jön a kampány. Erre készültem is” – szögezte le határozottan, hozzátéve, azoknak kéne visszavonulni, akik a megosztás mentén rontják el a dolgokat. Kijelentette, továbbra is megmarad udvarhelyi városi RMDSZ elnöknek, így a széki tisztségéről lemondva, több ideje is lesz tevékenykedni. Elsősorban anyagi támogatásokra számítva – „a munkára koncentrálva” – kollégáival meg fogják erősíteni a városi szervezetet, és készülnek az önkormányzati választásokra – tette hozzá Bunta Levente.
Mi lesz az előválasztáson?
A szövetség belső előválasztásával kapcsolatban polgármester rámutatott, a közelmúltban beszélt az RMDSZ elnökével Máréfalván, aki azt mondta, nem kíván változtatni a szabályokon, így a helyi szervezet – amelynek Bunta az elnöke – fogja eldönteni, milyen módszertant alkalmaznak. Ezen lehetőségek között van a „nagy népi szavazás”, a küldött- valamint a bővített küldöttgyűlés – fejtette ki az elöljáró, megjegyezve, hogy ő maga az utóbbit preferálná. Véleménye szerint az ismert jelöltön kívül (Arros Orsolya – szerk. megj.) többen is fognak jelentkezni az előválasztásokra, amit ő maga is ösztönözni fog. „Én nem szerelembe estem az RMDSZ-el, hanem egy keretnek tartom, amely cselekvési lehetőséget nyújtott a számomra. Nagyon sokszor nyeltem, nagyon sokszor hallgattam, nagyon sokszor jól éreztem magam, s a munkát továbbra is ebben a keretben szeretném kifejteni” – szögezte le.
Mozgalmat indítana
Bunta úgy gondolja, a helyi politikának elsősorban az emberekről kell szólnia, és meg kell feleljen a megfogalmazott elvárásoknak. „Az embereket meg kell szólítani és azt kell mondani, hogy gyertek velünk: amit ti elvártok, azt megcsináljuk, s legyetek velünk az úton. Dolgozzunk együtt” – fogalmazott. Ehhez szerinte egyebek mellett új RMDSZ tagok, újraszervezett körzetek és munka kell. „Én eddig a közigazgatásra koncentráltam elsősorban, mert az is egy elég nagy feladat volt, s ott próbáltam hatékony lenni. Úgy látszik, eljött annak az ideje is, hogy itt többet tegyek. (…) Arra gondoltam, hogy szervezetet építünk, és mozgalmat próbálunk generálni” – magyarázta, hozzátéve, úgy érzi, teljes mértékben a közösségért dolgozik.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Miután a sajtón keresztül több vezető RMDSZ-es politikus is bírálta Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester munkáját, az elöljáró lemondott a szövetség udvarhelyszéki szervezetén belül vállalt alelnöki tisztségéről.
Meglátása szerint már nem tudja eredményesen betölteni a kérdéses funkciót. A polgármester pénteki sajtótájékoztatóján egyebek mellett Verestóy Attila, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete elnökének döntéseit is bírálta.
Miután huszonkét évet tevékenykedett az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetében, Bunta Levente bejelentette, lemond jelenlegi alelnöki tisztségéről. „Az utóbbi idők történései kényszerítenek erre a lépésre, hiszen úgy látom, nem lehet normális körülmények között folytatni – legalábbis eredményesen – azt a tevékenységet, amit eddig kifejtettem” – magyarázta Bunta. Hozzátette, nem a közvélemény előtt szeretett dolgozni, inkább a „munkára fektette a hangsúlyt,” ha valamivel nem értett egyet, akkor azt a szervezeten belül tette szóvá.
Arra is kitért, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt évi gyűlésén javasolta az RMDSZ megreformálását: a szövetség által az országos költségvetésből kapott 19 millió lejt úgy kéne elosztani, hogy az „helyi szinten szolgálja a tevékenységet” – ez véleménye szerint plusz 200 ezer lejt jelentene Udvarhelynek, amiből különböző szociális, közösségi programokat lehetne szervezni. „Ha azt akarjuk, hogy változzon az RMDSZ, ahhoz eszköz is kell azokhoz a tevékenységekhez, amit ki kell fejteni” – fogalmazott. Hangsúlyozta, noha ő semmilyen tisztséget nem remélt, nem érti, miért lépett ki az érdekképviselet a kormányból, hiszen az udvarhelyieknek szükségük lett volna a segítségre. „A politikának elsősorban az a lényege, hogy hatalomra törjön, a hatalom eszközével lehet jobbítani” – véli.
„Nem tudom elfogadni, hogy tavaly júniusban a széki elnök (Verestóy Attila – szerk. megj.) – anélkül, hogy konzultált volna velünk – lemondott arról a jogunkról, hogy megyei tanácselnököt jelöljünk” – közölte Bunta, hozzátéve, hogy az új törvénynek megfelelően a közvetett módon választott tisztség a sorrend szerint egy udvarhelyszéki személyt illetett volna meg. Erre véleménye szerint nagy szükség is lenne. Rámutatott, Hargita Megye Tanácsa elnökeként 800 ezer eurós európai uniós pénzből (ISPA) megvalósított, a megyében működő vízhálózatok felújítására készített dokumentációt hagyott hátra utódjának, amelyből végül egy 90 millió eurós program lett, viszont „Udvarhelyszéken egy fityinget nem kapott senki.”
Az elöljáró egyebek mellett szintén elfogadhatatlannak nevezte, noha „hátrahagyott” egy hulladékgazdálkodással kapcsolatos tervet is, az udvarhelyi szeméttelepet a városlakók pénzén kellett bezárni. Bírálta a 132-es megyei úton folyó munkálatokat, amelynek tervei már hét éve elkészültek, még sincs befejezve a projekt. „Figyelembe kell venni, hogy Udvarhelyen a kórházat mi finanszírozzuk, pedig megyei feladatokat lát el, Udvarhely könyvtárat tart fenn, bár megyei feladatokat is ellát. Csíkszeredában kímélik az önkormányzatot, pedig jóval több pénze van, mint nekünk. Ez pedig sehol nem kompenzálódik” – sorolta.
Bunta: nem kritizálhat sem Verestóy, sem az MPP
„Úgy gondolom, hogy nem fér bele a pakliba, hogy a széki elnök elkezdje nyilvánosan kritizálni a városi elnököt” – szögezte le Bunta Levente, utalva Verestóy Attila szenátor, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke rá vonatkozó bírálataira. Elmondta, ő elsősorban a polgármesteri tisztségéhez kapcsolódó munkáját látja fontosnak, ennek ellenére a negyven százalékos támogatottságú udvarhelyi szövetséget hét év alatt sikerült felemelnie 60 százalékosra. „Ha még meg is értem, hogy a Magyar Polgári Párttal (MPP) egyezséget köt az RMDSZ, és ad nekik képviselői helyeket, azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP-nek a volt elnöke véleményt mondjon, hogy ki legyen a polgármester” – hangsúlyozta Bunta.
Továbbra is megmarad helyi elnöknek
Bunta jónak ítélte meg, hogy több potenciális jelölt közül választ az RMDSZ az udvarhelyi polgármesteri tisztségért való megmérettetést illetően, viszont nem fogadja el, hogy „valaki a Facebookon meg a nagy nyilvánosság előtt, noha a játékszabályok nincsenek is meg, már próbálja a szövetséget erodálni.” Ezen kijelentése kapcsán feltett kérdésünkre az elöljáró rámutatott, nem szeretné nevesíteni, hogy kire gondolt, viszont elítélte a párton belüli kontraszelekciót. „Amennyiben az emberek úgy akarják, én a munkámat folytatom. A következő nyolc hónapban még intenzívebben, mert tudom, hogy jön a kampány. Erre készültem is” – szögezte le határozottan, hozzátéve, azoknak kéne visszavonulni, akik a megosztás mentén rontják el a dolgokat. Kijelentette, továbbra is megmarad udvarhelyi városi RMDSZ elnöknek, így a széki tisztségéről lemondva, több ideje is lesz tevékenykedni. Elsősorban anyagi támogatásokra számítva – „a munkára koncentrálva” – kollégáival meg fogják erősíteni a városi szervezetet, és készülnek az önkormányzati választásokra – tette hozzá Bunta Levente.
Mi lesz az előválasztáson?
A szövetség belső előválasztásával kapcsolatban polgármester rámutatott, a közelmúltban beszélt az RMDSZ elnökével Máréfalván, aki azt mondta, nem kíván változtatni a szabályokon, így a helyi szervezet – amelynek Bunta az elnöke – fogja eldönteni, milyen módszertant alkalmaznak. Ezen lehetőségek között van a „nagy népi szavazás”, a küldött- valamint a bővített küldöttgyűlés – fejtette ki az elöljáró, megjegyezve, hogy ő maga az utóbbit preferálná. Véleménye szerint az ismert jelöltön kívül (Arros Orsolya – szerk. megj.) többen is fognak jelentkezni az előválasztásokra, amit ő maga is ösztönözni fog. „Én nem szerelembe estem az RMDSZ-el, hanem egy keretnek tartom, amely cselekvési lehetőséget nyújtott a számomra. Nagyon sokszor nyeltem, nagyon sokszor hallgattam, nagyon sokszor jól éreztem magam, s a munkát továbbra is ebben a keretben szeretném kifejteni” – szögezte le.
Mozgalmat indítana
Bunta úgy gondolja, a helyi politikának elsősorban az emberekről kell szólnia, és meg kell feleljen a megfogalmazott elvárásoknak. „Az embereket meg kell szólítani és azt kell mondani, hogy gyertek velünk: amit ti elvártok, azt megcsináljuk, s legyetek velünk az úton. Dolgozzunk együtt” – fogalmazott. Ehhez szerinte egyebek mellett új RMDSZ tagok, újraszervezett körzetek és munka kell. „Én eddig a közigazgatásra koncentráltam elsősorban, mert az is egy elég nagy feladat volt, s ott próbáltam hatékony lenni. Úgy látszik, eljött annak az ideje is, hogy itt többet tegyek. (…) Arra gondoltam, hogy szervezetet építünk, és mozgalmat próbálunk generálni” – magyarázta, hozzátéve, úgy érzi, teljes mértékben a közösségért dolgozik.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2015. október 3.
Irodalmi-zenés előadás
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 5.
Régi zene szólt Olaszteleken
Az Erdővidéki Régizene-találkozó az elmúlt esztendőkben sokakat megszólított, sikerült a régió egyik hagyományos eseményévé tenni. Szervezői új célokat tűztek maguk elé: túllépni a földrajzi határokat, s vonzani új, a kultúra és a tájegység iránt egyaránt érdeklődő közönséget.
A Kájoni Consort Egyesület által ötödik alkalommal megszervezett esemény pénteken a művelődési házban vette kezdetét. A kicsiket és nagyokat megmozgató „bulinak” – francia branles-t és angol kontratáncot lehetett járni – egyik érdekességének az számított, hogy a talpalávalót húzó olaszteleki vasárnapi iskola furulyacsoportja új, Cygnini ének- és táncegyüttes néven mutatkozott be. Szombat délelőtt a legkisebbeket és szüleiket szólították meg a szervezők, amikor a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének egyik tantermében rendezték be Mátyás király udvarát. Ismerkedni lehetett az Igazságoshoz köthető mondákkal, papírból, bársonyból, fonalból és színes fóliából erszénytől kezdve, karkötőn át koronáig sok mindent lehetett készíteni, a fáradozásért pedig lyukas tallér járt, amit tésztára és üdítőre lehetett cserélni. Este az olaszteleki Daniel-kastélyban nagy érdeklődés mellett koncertezett a nagykárolyi Carmina Renascentia, a székelyudvarhelyi Riverenza, a hazai fiatalokból álló Cygnini és az esemény életre hívói és éltetői, a baróti Kájoni Consort régizene-együttes. Gyulai-György Éva együttesvezető Olaszteleket ideális helyszínnek, a Daniel-kastélyt és tulajdonosait, a Rácz családot pedig kiváló vendéglátónak mondta: a régi zenét itt nemcsak befogadták, hanem otthont teremtettek számára. „Azt szeretnénk elérni, hogy az elkövetkezendőkben kicsit terebélyesedjen a találkozó. Azért fogunk dolgozni, hogy ismertebbé tegyük az eseményt, s a régi zenét amatőrként, de igényesen játszó együttesek fórumává váljunk. Szeretnénk elcsábítani a közelebbi nagyobb városok szépet szerető közönségét is: jöjjenek hozzánk családostól egész hétvégére, s a reneszánsz zene mellett fedezzék fel Erdővidék értékeit is.”
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Erdővidéki Régizene-találkozó az elmúlt esztendőkben sokakat megszólított, sikerült a régió egyik hagyományos eseményévé tenni. Szervezői új célokat tűztek maguk elé: túllépni a földrajzi határokat, s vonzani új, a kultúra és a tájegység iránt egyaránt érdeklődő közönséget.
A Kájoni Consort Egyesület által ötödik alkalommal megszervezett esemény pénteken a művelődési házban vette kezdetét. A kicsiket és nagyokat megmozgató „bulinak” – francia branles-t és angol kontratáncot lehetett járni – egyik érdekességének az számított, hogy a talpalávalót húzó olaszteleki vasárnapi iskola furulyacsoportja új, Cygnini ének- és táncegyüttes néven mutatkozott be. Szombat délelőtt a legkisebbeket és szüleiket szólították meg a szervezők, amikor a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének egyik tantermében rendezték be Mátyás király udvarát. Ismerkedni lehetett az Igazságoshoz köthető mondákkal, papírból, bársonyból, fonalból és színes fóliából erszénytől kezdve, karkötőn át koronáig sok mindent lehetett készíteni, a fáradozásért pedig lyukas tallér járt, amit tésztára és üdítőre lehetett cserélni. Este az olaszteleki Daniel-kastélyban nagy érdeklődés mellett koncertezett a nagykárolyi Carmina Renascentia, a székelyudvarhelyi Riverenza, a hazai fiatalokból álló Cygnini és az esemény életre hívói és éltetői, a baróti Kájoni Consort régizene-együttes. Gyulai-György Éva együttesvezető Olaszteleket ideális helyszínnek, a Daniel-kastélyt és tulajdonosait, a Rácz családot pedig kiváló vendéglátónak mondta: a régi zenét itt nemcsak befogadták, hanem otthont teremtettek számára. „Azt szeretnénk elérni, hogy az elkövetkezendőkben kicsit terebélyesedjen a találkozó. Azért fogunk dolgozni, hogy ismertebbé tegyük az eseményt, s a régi zenét amatőrként, de igényesen játszó együttesek fórumává váljunk. Szeretnénk elcsábítani a közelebbi nagyobb városok szépet szerető közönségét is: jöjjenek hozzánk családostól egész hétvégére, s a reneszánsz zene mellett fedezzék fel Erdővidék értékeit is.”
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 5.
Kovách Géza-emléknap, születésének 90. évfordulóján
Az Aradi Magyar Napok keretében az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében – szinte pontosan egy évvel az első, halálának 10. évfordulója kapcsán megtartott Kovách Géza-emléknap után – került sor a második emléknapra. Ezúttal a neves aradi történész, néprajzkutató, közíró születésének 90. évfordulójáról emlékeztek meg. Bár Székelyudvarhelyen született – 1925. december 22-én –, és gyermekkorát sem itt töltötte, leginkább aradinak vallotta magát, hisz életének jó kétharmadát ebben a városban töltötte, tanári és tudományos munkássága is Aradhoz fűződik. A megemlékezés alkalom volt dr. Kovách Géza Válogatott tanulmányok c. könyvének bemutatására is, amelyet az Aradi Szabadság-szobor Egyesület, a szerző hagyatékának tulajdonosa adott ki, s amely, igen szép kivitelezésben a gyulai Dürer nyomdában készült 2015-ben. A 320 oldalas kötetet a Békés Megyei Levéltár, a Kovách-hagyaték gondozójának két munkatársa, Héjja Julianna Erika és Kertész Ádám igazgató válogatta és szerkesztette.
Az embernek szülőföldje és kötelessége van
A rendezvényt Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, a kötet felelős kiadója nyitotta meg úgy is, mint az ünnepelt egykori tanítványa, később tanártársa, barátja, üdvözölve azokat, akikben él Kovách Géza emlékezete. A madárnak szárnya van, szabadsága, az embernek szülőföldje, s ezzel szemben kötelessége – idézte Tamási Áront, majd elmondta: az ünnepelt a mának élt, a múltat kutatva igyekezett jövőképet nyújtani. „Akarva-akaratlanul sokat tanultunk tőle arról, hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan élhetjük könnyebben az életet.” Életének egyik fájó pontja az volt, hogy nem lehetett egyetemi oktató, tudományos kutató. Életének utolsó szakaszában alkalma nyílt utazásokra, kutatásra külföldi levéltárakban és a hatalmas összegyűjtött anyag egy részének hasznosítására.
Sokoldalú életmű
A gyulai levéltár igazgatója arról beszélt: amikor, az év elején a Szabadság-szobor Egyesület elnöke megkereste egy kötet kiadásának ötletével, számba vették, hogy K. G. hagyatékában az akadémiai publikációs kritériumoknak megfelelő anyagok, népszerűsítő írások, illetve színes, röpke írások találhatók, s mindhárom csoportból lehetne kötetet összeállítani. Most az első mellett döntöttek, de reméli, hogy továbbiakra, „színesebbre” is sor kerül. A mostani kötet három nagy fejezetben (agrártörténet, kézművesek és céhek, historiográfia) tartalmazza a szerző tanulmányait. A méltató kiemelte: az utóbbi két évtizedben K. G. volt az, aki a legtöbbet tett a Bánság kutatásáért.
Héjja Julianna Erika muzeológus a szerző munkásságának egy kevésbé ismert vonatkozását, néprajzi elfoglaltságait ismertette. Kolozsváron a nagyhírű, műhelyteremtő Gunda Béla professzor tanítványaként néprajzosnak indult (professzora figyelmeztette is: ne engedjen a történelem csábításának), végül – miután Gunda Bélét eltávolították – a történelem mellett kötött ki, noha a néprajzzal soha nem hagyott fel, s a későbbiek folyamán számos folyóiratban, újságban (többek között az aradi Vörös Lobogóban) közölt ilyen témájú írásokat.
Erdész Ádám előadását a levelesládák kutatójának szentelte. Kedves témája volt K. G-nak tudósok, történészek, írók leveleinek tanulmányozása, a Békés Megyei Levéltárban hatalmas anyag létezik az általa felkutatott, különböző feldolgozási szakaszban lévő (többek közt Márki Sándor-, Fábián Gábor-, Salacz Gyula-, Franyó Zoltán-)levelek fénymásolatos, kéz- vagy gépírásos leveleiből. Sokat rendszerezett, hogy „bőségesebb időkben” megjelenjenek – a bőségesebb idők azonban még nem jöttek el, bár K. G. az idők során mintegy negyven, levelezéssel kapcsolatos publikációt tett közzé.
Blazovich László szegedi professzor, K. G. barátja, kutatásainak segítője nem tudott eljönni a megemlékezésre, de az életművet kiválóan összefoglaló, méltató levelet küldött, amelyet Czégé Petra muzeológus olvasott fel.
A megemlékezésen jelen volt Kovách Géza külföldön élő leánya, valamint két unokája.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Az Aradi Magyar Napok keretében az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében – szinte pontosan egy évvel az első, halálának 10. évfordulója kapcsán megtartott Kovách Géza-emléknap után – került sor a második emléknapra. Ezúttal a neves aradi történész, néprajzkutató, közíró születésének 90. évfordulójáról emlékeztek meg. Bár Székelyudvarhelyen született – 1925. december 22-én –, és gyermekkorát sem itt töltötte, leginkább aradinak vallotta magát, hisz életének jó kétharmadát ebben a városban töltötte, tanári és tudományos munkássága is Aradhoz fűződik. A megemlékezés alkalom volt dr. Kovách Géza Válogatott tanulmányok c. könyvének bemutatására is, amelyet az Aradi Szabadság-szobor Egyesület, a szerző hagyatékának tulajdonosa adott ki, s amely, igen szép kivitelezésben a gyulai Dürer nyomdában készült 2015-ben. A 320 oldalas kötetet a Békés Megyei Levéltár, a Kovách-hagyaték gondozójának két munkatársa, Héjja Julianna Erika és Kertész Ádám igazgató válogatta és szerkesztette.
Az embernek szülőföldje és kötelessége van
A rendezvényt Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, a kötet felelős kiadója nyitotta meg úgy is, mint az ünnepelt egykori tanítványa, később tanártársa, barátja, üdvözölve azokat, akikben él Kovách Géza emlékezete. A madárnak szárnya van, szabadsága, az embernek szülőföldje, s ezzel szemben kötelessége – idézte Tamási Áront, majd elmondta: az ünnepelt a mának élt, a múltat kutatva igyekezett jövőképet nyújtani. „Akarva-akaratlanul sokat tanultunk tőle arról, hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan élhetjük könnyebben az életet.” Életének egyik fájó pontja az volt, hogy nem lehetett egyetemi oktató, tudományos kutató. Életének utolsó szakaszában alkalma nyílt utazásokra, kutatásra külföldi levéltárakban és a hatalmas összegyűjtött anyag egy részének hasznosítására.
Sokoldalú életmű
A gyulai levéltár igazgatója arról beszélt: amikor, az év elején a Szabadság-szobor Egyesület elnöke megkereste egy kötet kiadásának ötletével, számba vették, hogy K. G. hagyatékában az akadémiai publikációs kritériumoknak megfelelő anyagok, népszerűsítő írások, illetve színes, röpke írások találhatók, s mindhárom csoportból lehetne kötetet összeállítani. Most az első mellett döntöttek, de reméli, hogy továbbiakra, „színesebbre” is sor kerül. A mostani kötet három nagy fejezetben (agrártörténet, kézművesek és céhek, historiográfia) tartalmazza a szerző tanulmányait. A méltató kiemelte: az utóbbi két évtizedben K. G. volt az, aki a legtöbbet tett a Bánság kutatásáért.
Héjja Julianna Erika muzeológus a szerző munkásságának egy kevésbé ismert vonatkozását, néprajzi elfoglaltságait ismertette. Kolozsváron a nagyhírű, műhelyteremtő Gunda Béla professzor tanítványaként néprajzosnak indult (professzora figyelmeztette is: ne engedjen a történelem csábításának), végül – miután Gunda Bélét eltávolították – a történelem mellett kötött ki, noha a néprajzzal soha nem hagyott fel, s a későbbiek folyamán számos folyóiratban, újságban (többek között az aradi Vörös Lobogóban) közölt ilyen témájú írásokat.
Erdész Ádám előadását a levelesládák kutatójának szentelte. Kedves témája volt K. G-nak tudósok, történészek, írók leveleinek tanulmányozása, a Békés Megyei Levéltárban hatalmas anyag létezik az általa felkutatott, különböző feldolgozási szakaszban lévő (többek közt Márki Sándor-, Fábián Gábor-, Salacz Gyula-, Franyó Zoltán-)levelek fénymásolatos, kéz- vagy gépírásos leveleiből. Sokat rendszerezett, hogy „bőségesebb időkben” megjelenjenek – a bőségesebb idők azonban még nem jöttek el, bár K. G. az idők során mintegy negyven, levelezéssel kapcsolatos publikációt tett közzé.
Blazovich László szegedi professzor, K. G. barátja, kutatásainak segítője nem tudott eljönni a megemlékezésre, de az életművet kiválóan összefoglaló, méltató levelet küldött, amelyet Czégé Petra muzeológus olvasott fel.
A megemlékezésen jelen volt Kovách Géza külföldön élő leánya, valamint két unokája.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 5.
Megosztott fődíjat adott a Filmtettfeszt zsűrije
Visky Ábel Romanian Sunrise és Bertóti Attila Mese című alkotásának megosztva adták a Filmgalopp névre keresztelt rövidfilmes versenyprogram fődíját tegnap este, a 15. Filmtettfeszt záró gáláján a kolozsvári Győzelem moziban. A Filmtett Egyesület által első alkalommal meghirdetett versenyre összesen 26 filmet neveztek, az előzsűri ezek közül választott ki 9 kisjátékfilmet és 2 animációs alkotást, amelyeket a rendezvénysorozat összes helyszínén levetítettek. A trófea és az azzal járó 1 millió forintos pénzjutalom odaítéléséről szakemberek döntöttek – Angelusz Iván, a Katapult Film vezető producere, Mihai Fulger kritikus, Szimler Bálint rendező –, de ugyanakkor a nézők véleményére is kíváncsiak voltak a szervezők. Az 1000 lejjel járó közönségdíjat is Visky Ábel filmje kapta, az elismerést Kürti István operatőr vette át. (A képen: Bertóti Attila és Kürti István)
Harminc percnél rövidebb, az utóbbi két évben forgatott filmjeiket küldhették el a Filmtett felhívására az alkotók, olyanokat, „amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer, főszerepet alakító színészek) nagyrészt erdélyi alkotók, javarészben erdélyi helyszíneken készítettek, javarészben magyar nyelven”. Már a beharangozó sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy sokféle film érkezett: olyanok is, amelyeken érződik a képzés és a szakmában való jártasság, de nem hiányoztak azok sem, amelyeket inkább a filmkészítés iránti „puszta érdeklődés”, a kíváncsiság és a próbálkozás izgalma vezérelt.
Az előzetesen kiválasztott tizenegy filmet két tömbben vetítették a fesztivál helyszínein (Kolozsvár mellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon is), ami a versenyen túl arra is lehetőséget biztosított, hogy minél többen megismerjék a fiatal erdélyi alkotók munkáit, s egyfajta képet kapjanak arról, hogy milyen témák foglalkoztatják őket.
A tegnapi díjkiosztón két alkalommal is elhangzott Visky Ábel neve, egyrészt a (megosztott) fődíj, másrészt pedig a közönségdíj átadásakor. Filmje, a Romanian Sunrise egy harminc év körüli magyarországi fiúról, Dánielről szól, aki a román tengerpartra érkezik, hogy egy váratlan kéréssel meglepje gyerekkora óta nem látott apját. A másik fődíjas film, Bertóti Attila animációja (Mese) klasszikus esti meseként indul, majd a gyermeki fantáziához méltó, újító, képileg és a történet szempontjából is egészen rendhagyó sztoriba megy át.
A közönség voksai alapján egyébként ez az animáció végzett a népszerűségi lista második helyén (19 százalék), a bronzérmes pedig Bán Attila A Paradicsom című filmje lett (16 százalék). A zsűri nevében Angelusz Iván értékelte a Filmgalopp versenyprogramját a színpadon, mint mondta, függetlenül attól, hogy a vetített produkciók között gyengébbek és sikeresebbek is vannak, érződik rajtuk egy-egy sajátos szín, lenyomat, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Balogh Zsolt és a Sárga csikó-életműdíj
A vasárnapi gálán adták át az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat is, amelyhez a Koncsag Ádám szobrászművész tervezte, filmszalagban vágtató csikó-trófea mellett idéntől 1 millió forintos pénzjutalom is társul. A Filmtett Egyesület által 2012-ben alapított elismeréssel olyan személyiségeket jutalmaznak, akik munkásságukkal jelentősen segítik a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Ezúttal Balogh Zsolt Balázs Béla-díjas filmrendezőre, egyetemi tanárra esett a választás, aki 2005 óta tanít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, fotó-, film-, média szakán, szinte minden évfolyamon, rendezést, dramaturgiát, és színészvezetést egyaránt.
Jakab-Benke Nándor filmkritikus, rendező, a Filmtett munkatársa laudációjában köszönetet mondott mindazért az energiáért, tudásért, jókedvért, barátságért, amit egyetemista korukban Balogh Zsolttól kaptak, mint mondta, minden alkalommal sokat segített, valahányszor egy-egy „éles forgatásra” készültek – „eljött, hogy szétszedjen, majd összerakjon bennünket forgatás előtt”. A díjat és a pénzjutalmat a felajánló intézmények képviselői, Kósa András László (Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet) és Kollarik Tamás (Magyar Média Mecenatúra program, Médiatanács) adták át. A díjazott megjegyezte: azt kívánja „ennek a fiatal, erős és egyre tehetségesebb generációnak, amelynek tagjai filmkészítéssel foglalkoznak, hogy továbbra is legyenek bátrak, kutassanak, figyeljenek, keressék az élet értelmét, az embert”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
Visky Ábel Romanian Sunrise és Bertóti Attila Mese című alkotásának megosztva adták a Filmgalopp névre keresztelt rövidfilmes versenyprogram fődíját tegnap este, a 15. Filmtettfeszt záró gáláján a kolozsvári Győzelem moziban. A Filmtett Egyesület által első alkalommal meghirdetett versenyre összesen 26 filmet neveztek, az előzsűri ezek közül választott ki 9 kisjátékfilmet és 2 animációs alkotást, amelyeket a rendezvénysorozat összes helyszínén levetítettek. A trófea és az azzal járó 1 millió forintos pénzjutalom odaítéléséről szakemberek döntöttek – Angelusz Iván, a Katapult Film vezető producere, Mihai Fulger kritikus, Szimler Bálint rendező –, de ugyanakkor a nézők véleményére is kíváncsiak voltak a szervezők. Az 1000 lejjel járó közönségdíjat is Visky Ábel filmje kapta, az elismerést Kürti István operatőr vette át. (A képen: Bertóti Attila és Kürti István)
Harminc percnél rövidebb, az utóbbi két évben forgatott filmjeiket küldhették el a Filmtett felhívására az alkotók, olyanokat, „amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer, főszerepet alakító színészek) nagyrészt erdélyi alkotók, javarészben erdélyi helyszíneken készítettek, javarészben magyar nyelven”. Már a beharangozó sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy sokféle film érkezett: olyanok is, amelyeken érződik a képzés és a szakmában való jártasság, de nem hiányoztak azok sem, amelyeket inkább a filmkészítés iránti „puszta érdeklődés”, a kíváncsiság és a próbálkozás izgalma vezérelt.
Az előzetesen kiválasztott tizenegy filmet két tömbben vetítették a fesztivál helyszínein (Kolozsvár mellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon is), ami a versenyen túl arra is lehetőséget biztosított, hogy minél többen megismerjék a fiatal erdélyi alkotók munkáit, s egyfajta képet kapjanak arról, hogy milyen témák foglalkoztatják őket.
A tegnapi díjkiosztón két alkalommal is elhangzott Visky Ábel neve, egyrészt a (megosztott) fődíj, másrészt pedig a közönségdíj átadásakor. Filmje, a Romanian Sunrise egy harminc év körüli magyarországi fiúról, Dánielről szól, aki a román tengerpartra érkezik, hogy egy váratlan kéréssel meglepje gyerekkora óta nem látott apját. A másik fődíjas film, Bertóti Attila animációja (Mese) klasszikus esti meseként indul, majd a gyermeki fantáziához méltó, újító, képileg és a történet szempontjából is egészen rendhagyó sztoriba megy át.
A közönség voksai alapján egyébként ez az animáció végzett a népszerűségi lista második helyén (19 százalék), a bronzérmes pedig Bán Attila A Paradicsom című filmje lett (16 százalék). A zsűri nevében Angelusz Iván értékelte a Filmgalopp versenyprogramját a színpadon, mint mondta, függetlenül attól, hogy a vetített produkciók között gyengébbek és sikeresebbek is vannak, érződik rajtuk egy-egy sajátos szín, lenyomat, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Balogh Zsolt és a Sárga csikó-életműdíj
A vasárnapi gálán adták át az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat is, amelyhez a Koncsag Ádám szobrászművész tervezte, filmszalagban vágtató csikó-trófea mellett idéntől 1 millió forintos pénzjutalom is társul. A Filmtett Egyesület által 2012-ben alapított elismeréssel olyan személyiségeket jutalmaznak, akik munkásságukkal jelentősen segítik a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Ezúttal Balogh Zsolt Balázs Béla-díjas filmrendezőre, egyetemi tanárra esett a választás, aki 2005 óta tanít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, fotó-, film-, média szakán, szinte minden évfolyamon, rendezést, dramaturgiát, és színészvezetést egyaránt.
Jakab-Benke Nándor filmkritikus, rendező, a Filmtett munkatársa laudációjában köszönetet mondott mindazért az energiáért, tudásért, jókedvért, barátságért, amit egyetemista korukban Balogh Zsolttól kaptak, mint mondta, minden alkalommal sokat segített, valahányszor egy-egy „éles forgatásra” készültek – „eljött, hogy szétszedjen, majd összerakjon bennünket forgatás előtt”. A díjat és a pénzjutalmat a felajánló intézmények képviselői, Kósa András László (Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet) és Kollarik Tamás (Magyar Média Mecenatúra program, Médiatanács) adták át. A díjazott megjegyezte: azt kívánja „ennek a fiatal, erős és egyre tehetségesebb generációnak, amelynek tagjai filmkészítéssel foglalkoznak, hogy továbbra is legyenek bátrak, kutassanak, figyeljenek, keressék az élet értelmét, az embert”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 5.
Visszatértek az önkéntes orvosok Hargita megyébe
Huszonkilenc orvos és egészségügyi szakember vesz részt a héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyógyító körútján, ők Székelyudvarhelyen, Gyimesbükkben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Csíkmenaságon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmihályon, Zeteváralján, Kosteleken, Csíkszentmártonban és Csíkszeredában vizsgálják a rászoruló gyermekeket.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok – neurológus, fül-orr-gégész, szemészek, urológus, nefrológus, bőrgyógyász – valamint fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, kézsebész, mentőápolók, medikus- és szakorvosjelöltek vesznek részt – derül ki az előzetes tájékoztatóból.
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A fogorvosok most is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására. Szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjának mobil rendelőjében dolgozó orvosok is.
Gyermekneurológiai vizsgálatok: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban (betelt az előjegyzés); pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán.
Szemészeti szűrés: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön Csíkszentmihályon, kizárólag az Arany János Általános Iskola tanulói számára; pénteken 9–13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára.
Gyermekgyógyászati szűrés: hétfőn, kedden Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; kedden Kosteleken, csak helyi gyermekek számára; szerdán és csütörtökön Gyimesfelsőlokon – kizárólag a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói részére; csütörtökön 14 órától a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére; szerdán és csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai kórház gyermekosztályán, 9-13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára. Fül-orr-gégészeti szűrés: kedden, szerdán és csütörtökön Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Nőgyógyászati szűrés: hétfőtől péntekig minden nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén. A mozgó fogászati rendelőben hétfőtől péntekig szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Általános Iskola tanulói számára.
Tornaterem-avató, labdarúgó-mérkőzések
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadása október 8-án, csütörtökön 14 órától lesz, utána, 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament labdarúgócsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével. Október 9-én, pénteken délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a Parlament együttese Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok, valamint a moldvai csángók csapatával találkozik.
Tízezer vizsgálat volt tavaly
2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelése történt meg, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek.
Szakmai előadások:
Az önkéntes orvoscsoport tagjai közül ma 19 órától többen is előadást tartanak Csíkszeredában, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár előadásának címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásairól beszél, Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban címmel tart előadást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
Huszonkilenc orvos és egészségügyi szakember vesz részt a héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyógyító körútján, ők Székelyudvarhelyen, Gyimesbükkben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Csíkmenaságon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmihályon, Zeteváralján, Kosteleken, Csíkszentmártonban és Csíkszeredában vizsgálják a rászoruló gyermekeket.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok – neurológus, fül-orr-gégész, szemészek, urológus, nefrológus, bőrgyógyász – valamint fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, kézsebész, mentőápolók, medikus- és szakorvosjelöltek vesznek részt – derül ki az előzetes tájékoztatóból.
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A fogorvosok most is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására. Szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjának mobil rendelőjében dolgozó orvosok is.
Gyermekneurológiai vizsgálatok: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban (betelt az előjegyzés); pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán.
Szemészeti szűrés: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön Csíkszentmihályon, kizárólag az Arany János Általános Iskola tanulói számára; pénteken 9–13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára.
Gyermekgyógyászati szűrés: hétfőn, kedden Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; kedden Kosteleken, csak helyi gyermekek számára; szerdán és csütörtökön Gyimesfelsőlokon – kizárólag a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói részére; csütörtökön 14 órától a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére; szerdán és csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai kórház gyermekosztályán, 9-13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára. Fül-orr-gégészeti szűrés: kedden, szerdán és csütörtökön Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Nőgyógyászati szűrés: hétfőtől péntekig minden nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén. A mozgó fogászati rendelőben hétfőtől péntekig szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Általános Iskola tanulói számára.
Tornaterem-avató, labdarúgó-mérkőzések
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadása október 8-án, csütörtökön 14 órától lesz, utána, 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament labdarúgócsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével. Október 9-én, pénteken délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a Parlament együttese Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok, valamint a moldvai csángók csapatával találkozik.
Tízezer vizsgálat volt tavaly
2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelése történt meg, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek.
Szakmai előadások:
Az önkéntes orvoscsoport tagjai közül ma 19 órától többen is előadást tartanak Csíkszeredában, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár előadásának címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásairól beszél, Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban címmel tart előadást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. október 5.
Balázs Ferencre emlékeztek
Derűs időben emlékeztek meg az udvarhelyi kórusok és a meghívottak képviselői Balázs Ferenc karnagyról, zeneszerzőről Orbán Balázs utcai emléktáblájánál a művész nevével fémjelzett nemzetközi kórusfesztivál jubileumi kiadásán, szombaton.
A rendezvény házigazdája, a helyi Művelődési Házban működő Balázs Ferenc Vegyeskar, az udvarhelyi Székely Dalegylet, az ország több régiójából és Prágából érkezett dalnokok vidáman, humoros formában idézték fel a százkét éve született zeneszerző emlékét.
Az emléktábla előtt ugyanis népviseletbe öltözve rövid, egyebek mellett Balázs Ferenc által szerzett pattogós dalokból összeállított műsort adtak elő Orosz-Pál József karnagy vezetésével, majd megkoszorúzták a plakettet.
„Egész életemet a műkedvelő munkának szenteltem, nem tudom, megérte-e” – idézték Balázs Ferenc egyik utolsó mondatát az életrajzi ismertető végén, amelyből kiderült, hogy a zeneszerzőnek igen hányatott sorsa volt, de minden helyzetben a zenének élt, így például még a fogságban is kórust alapított. A jelenlévők megcáfolták Balázs Ferenc kételyét: a tény, hogy Udvarhelyen egyre több kórus működik, azt mutatja, volt értelme az áldozatos munkának.
Az emlékműsort délután négy órától kórustalálkozó követte az udvarhelyi Művelődési Házban.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
Derűs időben emlékeztek meg az udvarhelyi kórusok és a meghívottak képviselői Balázs Ferenc karnagyról, zeneszerzőről Orbán Balázs utcai emléktáblájánál a művész nevével fémjelzett nemzetközi kórusfesztivál jubileumi kiadásán, szombaton.
A rendezvény házigazdája, a helyi Művelődési Házban működő Balázs Ferenc Vegyeskar, az udvarhelyi Székely Dalegylet, az ország több régiójából és Prágából érkezett dalnokok vidáman, humoros formában idézték fel a százkét éve született zeneszerző emlékét.
Az emléktábla előtt ugyanis népviseletbe öltözve rövid, egyebek mellett Balázs Ferenc által szerzett pattogós dalokból összeállított műsort adtak elő Orosz-Pál József karnagy vezetésével, majd megkoszorúzták a plakettet.
„Egész életemet a műkedvelő munkának szenteltem, nem tudom, megérte-e” – idézték Balázs Ferenc egyik utolsó mondatát az életrajzi ismertető végén, amelyből kiderült, hogy a zeneszerzőnek igen hányatott sorsa volt, de minden helyzetben a zenének élt, így például még a fogságban is kórust alapított. A jelenlévők megcáfolták Balázs Ferenc kételyét: a tény, hogy Udvarhelyen egyre több kórus működik, azt mutatja, volt értelme az áldozatos munkának.
Az emlékműsort délután négy órától kórustalálkozó követte az udvarhelyi Művelődési Házban.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. október 5.
Bunta kiborította a bilit
Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester az általa vezetett önkormányzat működtette médiában (az Udvarhely című napilapban és Mihír.ro című helyi portálon) vágott vissza azoknak, akik kilátásba helyezték a kegyvesztését.
Nemrég bejárta a sajtót a hír, hogy az RMDSZ már rég keresi Bunta utódát, akinek jövő tavasszal lejár második polgármester mandátuma. Az utóbbi időben már nemcsak az udvarhelyi lakosok, a választók, hanem a pártvezetés belső köreiből is érkeztek kemény bírálatok az elöljáró menedzseri képességét és teljesítményét, illetve munkamódszereit illetően. Az Udvarhelyszéken mindenhatónak tartott Verestóy Attila szenátor, valamint Kelemen Hunor kabinetfőnöke is megfogalmazták kritikáikat Buntával szemben, miközben már felmerült egy potenciális RMDSZ-jelölt is, Arros Orsolya közgazdász, igaz, egyelőre inkább csak önjelöltnek tűnik.
Bunta mindenesetre tudomásul vette a neki elküldött selyemzsinórt, ezért le is mondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről. Azt mondta a házi sajtónak, hogy ő 25 évig fegyelmezett katona volt, ám most már ideje kiborítani a bilit, hisz azok, akik a Snagov-partján laknak vagy Budapesten élnek, mérgezik Udvarhelyen a levegőt. Egyértelműen Verestóyra, illetve polgármester-elődjére, Szász Jenőre célzott, hozzátéve: „Nem támogatom, hogy emberek elvtelenül meggazdagodjanak, főleg nem úgy, hogy közben a város szegényedik. Tegyük áttetszőbbé a közéletet. S ha emiatt szenvednem kell, benne van ez is a pakliban.” RMDSZ-en belüli kontraszelekcióról és nepotizmusról is beszélt, Antal István „örökös” udvarhelyszéki képviselőt is megemlítve, aki egy ideje erőteljesen nyomja előre a saját fiát a párton belül. „Szinte kizárólag a közösségért dolgozom, egyéb dolgom nincsen, a gyerekeim felnőttek” – mondta Bunta, aki szerint a pártvezetés mesterkedéseiből már sokuknak van elegük. „19 millió lejt kap az RMDSZ az országos költségvetésből. Jó lenne, ha annak legalább a harmada a helyi szervezetekhez kerülne. Ez esetünkben 200 ezer lejt jelentene, melyből szociális, közösségi és egyéb programokat lehetne szervezni. A háborúhoz ugyanis pénz kell. Ez a gondolatom nem mindenkinek tetszett. Ugyanakkor nem értettem azt sem, hogy miért léptünk ki a kormányból. Sok mindennel nem értek egyet, legutóbb a széki elnökségi ülésen is elmondtam ezeket és egyéb észrevételeimet” – közölte Bunta, majd a számára legfájóbb megyei szintű RMDSZ-es intézkedést kárhozatta: „A széki elnök anélkül, hogy konzultált volna velünk, a lemondott jogunkról, hogy megyei elnököt válasszunk. Most Udvarhelyen lett volna a sor. Amúgy is legutóbb két csíki mandátum volt. Szükségünk lett volna erre, mert Udvarhelyt tekintve a dolgok az utóbbi időben nem mentek túl jól”. Következett azon esetek felsorolása, amelyek során a székely anyaváros hátrányt szenvedett a megyeszékhely Csíkszeredához képest.
Bunta azt sem érti, miért őt vádolják azzal, hogy politikailag nem elég aktív, mikor a Bukarestben lakó Verestóy szenátor elnökölte széki RMDSZ-nél tavaly szeptember óta nem volt elnökségi ülés. Továbbá: „Még meg is értem, hogy az MPP-vel egyességet köt az RMDSZ, de azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP volt elnöke véleményt mondjon arról, ki legyen Udvarhelyen a polgármester, sőt azt hangoztatja, ő fogja jelölni a következő polgármestert.” Bunta állítja, hogy nyolc év alatt megállította a szabadrablást, elzárta a csapokat, és ez fáj nagyon sok embernek. Azoknak kellene visszavonulniuk, akik a színfalak mögött madzaghúzogatással, intrikákkal élnek. „Soha nem szerettem politizálni, mindig egy olyan eszközként kezeltem a politikát, mellyel változtatni lehet a világon. Most viszont azt mondom, emberarcú szervezet kell, a politikus emberközelivé kell váljon, nem ingatlanok lenyúlásával és kisajátításával kell foglalkozni” – mondta.
itthon.ma//erdelyorszag
Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester az általa vezetett önkormányzat működtette médiában (az Udvarhely című napilapban és Mihír.ro című helyi portálon) vágott vissza azoknak, akik kilátásba helyezték a kegyvesztését.
Nemrég bejárta a sajtót a hír, hogy az RMDSZ már rég keresi Bunta utódát, akinek jövő tavasszal lejár második polgármester mandátuma. Az utóbbi időben már nemcsak az udvarhelyi lakosok, a választók, hanem a pártvezetés belső köreiből is érkeztek kemény bírálatok az elöljáró menedzseri képességét és teljesítményét, illetve munkamódszereit illetően. Az Udvarhelyszéken mindenhatónak tartott Verestóy Attila szenátor, valamint Kelemen Hunor kabinetfőnöke is megfogalmazták kritikáikat Buntával szemben, miközben már felmerült egy potenciális RMDSZ-jelölt is, Arros Orsolya közgazdász, igaz, egyelőre inkább csak önjelöltnek tűnik.
Bunta mindenesetre tudomásul vette a neki elküldött selyemzsinórt, ezért le is mondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről. Azt mondta a házi sajtónak, hogy ő 25 évig fegyelmezett katona volt, ám most már ideje kiborítani a bilit, hisz azok, akik a Snagov-partján laknak vagy Budapesten élnek, mérgezik Udvarhelyen a levegőt. Egyértelműen Verestóyra, illetve polgármester-elődjére, Szász Jenőre célzott, hozzátéve: „Nem támogatom, hogy emberek elvtelenül meggazdagodjanak, főleg nem úgy, hogy közben a város szegényedik. Tegyük áttetszőbbé a közéletet. S ha emiatt szenvednem kell, benne van ez is a pakliban.” RMDSZ-en belüli kontraszelekcióról és nepotizmusról is beszélt, Antal István „örökös” udvarhelyszéki képviselőt is megemlítve, aki egy ideje erőteljesen nyomja előre a saját fiát a párton belül. „Szinte kizárólag a közösségért dolgozom, egyéb dolgom nincsen, a gyerekeim felnőttek” – mondta Bunta, aki szerint a pártvezetés mesterkedéseiből már sokuknak van elegük. „19 millió lejt kap az RMDSZ az országos költségvetésből. Jó lenne, ha annak legalább a harmada a helyi szervezetekhez kerülne. Ez esetünkben 200 ezer lejt jelentene, melyből szociális, közösségi és egyéb programokat lehetne szervezni. A háborúhoz ugyanis pénz kell. Ez a gondolatom nem mindenkinek tetszett. Ugyanakkor nem értettem azt sem, hogy miért léptünk ki a kormányból. Sok mindennel nem értek egyet, legutóbb a széki elnökségi ülésen is elmondtam ezeket és egyéb észrevételeimet” – közölte Bunta, majd a számára legfájóbb megyei szintű RMDSZ-es intézkedést kárhozatta: „A széki elnök anélkül, hogy konzultált volna velünk, a lemondott jogunkról, hogy megyei elnököt válasszunk. Most Udvarhelyen lett volna a sor. Amúgy is legutóbb két csíki mandátum volt. Szükségünk lett volna erre, mert Udvarhelyt tekintve a dolgok az utóbbi időben nem mentek túl jól”. Következett azon esetek felsorolása, amelyek során a székely anyaváros hátrányt szenvedett a megyeszékhely Csíkszeredához képest.
Bunta azt sem érti, miért őt vádolják azzal, hogy politikailag nem elég aktív, mikor a Bukarestben lakó Verestóy szenátor elnökölte széki RMDSZ-nél tavaly szeptember óta nem volt elnökségi ülés. Továbbá: „Még meg is értem, hogy az MPP-vel egyességet köt az RMDSZ, de azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP volt elnöke véleményt mondjon arról, ki legyen Udvarhelyen a polgármester, sőt azt hangoztatja, ő fogja jelölni a következő polgármestert.” Bunta állítja, hogy nyolc év alatt megállította a szabadrablást, elzárta a csapokat, és ez fáj nagyon sok embernek. Azoknak kellene visszavonulniuk, akik a színfalak mögött madzaghúzogatással, intrikákkal élnek. „Soha nem szerettem politizálni, mindig egy olyan eszközként kezeltem a politikát, mellyel változtatni lehet a világon. Most viszont azt mondom, emberarcú szervezet kell, a politikus emberközelivé kell váljon, nem ingatlanok lenyúlásával és kisajátításával kell foglalkozni” – mondta.
itthon.ma//erdelyorszag
2015. október 6.
Főhajtással emlékeztek Udvarhelyen
Az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi honvédtiszt emléke előtt tisztelegve több mint százfős tömeg gyűlt össze kedden a székelyudvarhelyi Márton Áron téren lévő Vasszékely-szobornál.
A politikusok, különböző szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek mellett nagy számban jelen voltak – iskolájuk egyenruháját viselve – a Tamási Áron Gimnázium diákjai is a Máron Áron téri megemlékezésen.
„Az aradi tizenhárom vértanú emléke súlyos mondanivalót hordoz a ma embere, napjaink magyar valósága számára: magyarnak lenni, embernek megmaradni” – jelentette ki Sarkadi Zoltán, a rendezvény műsorvezetője, aki felkérte a jelenlévőket, hogy főhajtással tisztelegjenek az 1848–49-es magyar szabadságharc mártírjainak emléke előtt.
„Benedek Elek írói hitvallásában úgy fogalmazott, hogy az erősek oldalán harcolni nem érdem. Ezt nagyon sokan így gondolták, akik a magyar honvédek közé álltak. Az Aradon kivégzett tábornokok nem könyörögtek életükért, mert igaz ügy mellett álltak. Bizonyára tudták, hogy példájuk és áldozathozataluk nem hiábavaló. Ennélfogva a hazaszeretet és a szabadság nagy jelképeiként tartjuk őket számon. Példájukat nem feledhetjük, amíg magyarok élnek ezen a földön” – tolmácsolta a Bunta Levente polgármester által megfogalmazottakat Jakab Áron Csaba udvarhelyi képviselő-testületi tag.
Faludy György Október 6. című versét adta elő Kulcsár-Székely Attila színész, majd a vértanúk utolsó szavait idézte Sarkadi. Koszorúzással, illetve a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi honvédtiszt emléke előtt tisztelegve több mint százfős tömeg gyűlt össze kedden a székelyudvarhelyi Márton Áron téren lévő Vasszékely-szobornál.
A politikusok, különböző szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek mellett nagy számban jelen voltak – iskolájuk egyenruháját viselve – a Tamási Áron Gimnázium diákjai is a Máron Áron téri megemlékezésen.
„Az aradi tizenhárom vértanú emléke súlyos mondanivalót hordoz a ma embere, napjaink magyar valósága számára: magyarnak lenni, embernek megmaradni” – jelentette ki Sarkadi Zoltán, a rendezvény műsorvezetője, aki felkérte a jelenlévőket, hogy főhajtással tisztelegjenek az 1848–49-es magyar szabadságharc mártírjainak emléke előtt.
„Benedek Elek írói hitvallásában úgy fogalmazott, hogy az erősek oldalán harcolni nem érdem. Ezt nagyon sokan így gondolták, akik a magyar honvédek közé álltak. Az Aradon kivégzett tábornokok nem könyörögtek életükért, mert igaz ügy mellett álltak. Bizonyára tudták, hogy példájuk és áldozathozataluk nem hiábavaló. Ennélfogva a hazaszeretet és a szabadság nagy jelképeiként tartjuk őket számon. Példájukat nem feledhetjük, amíg magyarok élnek ezen a földön” – tolmácsolta a Bunta Levente polgármester által megfogalmazottakat Jakab Áron Csaba udvarhelyi képviselő-testületi tag.
Faludy György Október 6. című versét adta elő Kulcsár-Székely Attila színész, majd a vértanúk utolsó szavait idézte Sarkadi. Koszorúzással, illetve a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2015. október 7.
Cseke Péter: „a szülőföldtől kaptam ezt a díjat”
– Különösen azért örülök ennek a díjnak, mert a szülőföldtől kaptam. A Homoród mente és a Küküllők vidéke után egyre inkább Erdéllyé terebélyesedett számomra a szülőföld az évtizedek során, és továbbra is azt szeretném, hogy az értékek minél tágabb rendszere vegyen itt körül bennünket, amelyeket az utánunk következő nemzedékeknek is átörökíthetünk – nyilatkozta lapunknak Cseke Péter irodalomtörténész, szociográfus, egyetemi tanár, akit az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) nagydíjával tüntettek ki a hét végén Székelyudvarhelyen. Mint mondta, a múlt számbavételén túlmenően az értékek átmentésére is nagy hangsúlyt kell fektetni, egyszerre sokak – egyházak, politikai pártok stb. – feladata az ifjúsági intézményesülés elősegítése.
Cseke Péter az erdélyi magyar újságíróképzés megteremtésében is jelentős szerepet vállalt
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
– Különösen azért örülök ennek a díjnak, mert a szülőföldtől kaptam. A Homoród mente és a Küküllők vidéke után egyre inkább Erdéllyé terebélyesedett számomra a szülőföld az évtizedek során, és továbbra is azt szeretném, hogy az értékek minél tágabb rendszere vegyen itt körül bennünket, amelyeket az utánunk következő nemzedékeknek is átörökíthetünk – nyilatkozta lapunknak Cseke Péter irodalomtörténész, szociográfus, egyetemi tanár, akit az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) nagydíjával tüntettek ki a hét végén Székelyudvarhelyen. Mint mondta, a múlt számbavételén túlmenően az értékek átmentésére is nagy hangsúlyt kell fektetni, egyszerre sokak – egyházak, politikai pártok stb. – feladata az ifjúsági intézményesülés elősegítése.
Cseke Péter az erdélyi magyar újságíróképzés megteremtésében is jelentős szerepet vállalt
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 7.
Restaurátorok Udvarhelyen
Az erdélyi, magyarországi és vajdasági restaurátorokat toborozza össze a Haáz Rezső Múzeum.
Mintegy hetven szakember vesz részt ezúttal az Erdélyi Magyar Restaurátorok Továbbképző Konferenciáján, a háromnapos előadás-sorozatot követően csütörtökön és pénteken tanulmányúton ismerik meg a szakértők Udvarhelyszék és a Nyárád mente műemlék templomait. Ezúttal a restaurálás, konzerválás, kutatás és műemlék-helyreállítás volt a továbbképző konferencia témája, így a múzeumokban dolgozó gyűjteménykezelők, restaurátorok és egyetemi hallgatók különböző restaurálási megoldásokat és korszerű anyagvizsgálati módszereket ismerhettek meg – mondta el érdeklődésünkre Károlyi Zita restaurátor, a rendezvény szervezője.
A konferenciához kapcsolódóan a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában Megmentett műkincsek címmel poszterkiállítást nyitottak meg, melyet az érdeklődők péntek délutánig tekinthetnek meg. A csütörtökön és pénteken zajló tanulmányúton a részvevők Udvarhelyszék és Nyárád mente műemlék templomait ismerhetik meg, amelyekről előadást is hallottak az elmúlt napokban.
Veres Réka
Székelyhon.ro
Az erdélyi, magyarországi és vajdasági restaurátorokat toborozza össze a Haáz Rezső Múzeum.
Mintegy hetven szakember vesz részt ezúttal az Erdélyi Magyar Restaurátorok Továbbképző Konferenciáján, a háromnapos előadás-sorozatot követően csütörtökön és pénteken tanulmányúton ismerik meg a szakértők Udvarhelyszék és a Nyárád mente műemlék templomait. Ezúttal a restaurálás, konzerválás, kutatás és műemlék-helyreállítás volt a továbbképző konferencia témája, így a múzeumokban dolgozó gyűjteménykezelők, restaurátorok és egyetemi hallgatók különböző restaurálási megoldásokat és korszerű anyagvizsgálati módszereket ismerhettek meg – mondta el érdeklődésünkre Károlyi Zita restaurátor, a rendezvény szervezője.
A konferenciához kapcsolódóan a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában Megmentett műkincsek címmel poszterkiállítást nyitottak meg, melyet az érdeklődők péntek délutánig tekinthetnek meg. A csütörtökön és pénteken zajló tanulmányúton a részvevők Udvarhelyszék és Nyárád mente műemlék templomait ismerhetik meg, amelyekről előadást is hallottak az elmúlt napokban.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2015. október 9.
Identitásgyarmatosítás Trianon után
A Trianon utáni trauma kulturális vetületeit mutatja be Dani Erzsébet, a Debreceni Egyetem adjunktusa legújabb könyvében. Az Identitásgyarmatosítás Erdélyben című kötetet október 13-án délután 6 órától ismertetik a Sapientia Egyetem könyvtárában.
Dani Erzsébet a bemutatandó kötetben a székely-magyar szépirodalmi munkákra összpontosít, arra, hogy azokban hogy jelennek meg az interkulturális identitásmenedzselési stratégiák. „A különböző 20. századi identitás-, asszimilációs-, kultúra és interkulturális kommunikációelméletek felhasználásával általam értelmezett, illetve újraértelmezett művek egyik közös vonása, hogy alkotójuk székely-magyar író, és a regények, önéletírások, szociográfiák középpontjában a kisebbségi sors áll” – írja a szerző a könyv előszavában. Ignácz Rózsától a Született Moldovában és Anyanyelve magyar, Nyirő Józseftől Az én népem, Néma küzdelem és az Uz Bence, Tamási Árontól az Ábel és Szülőföldem, Bözödi Györgytől a Romlás, Balázs Ferenctől A rög alatt, Benedek Elektől az Édes anyaföldem!, László Dezsőtől A kisebbségi élet ajándékai és Kacsó Sándortól a Vakvágányon című regényeket, szociográfiai írásokat, tanulmányköteteket vizsgálja.
„Dani Erzsébet Homi Bhabha antropológus koloniális-posztkoloniális elméletét alkalmazza, eszerint a trianoni trauma után a többségi magyar nemzettesttől elszakított kisebbségi magyar lakosság két megtartó pillére volt a nyelv és a kulturális emlékezet. Ez a megmaradás záloga. Tömbmagyarságban és Székelyföldön ezt meg tudták tenni, szórványban ezek már lazultak. A csángó nyelvterületen már eltűnőben van az első pillér, a nyelv. Azt mondja, hogy a kisebbségi magyarság mimikrit alkalmaz. Tehát a gyarmatosító és a gyarmatosított közötti kapcsolatban a gyarmatosított úgy tesz, mintha elfogadná a gyarmatosító kultúrát, viselkedését, mintha felvenné szokásait. Ezen viselkedésnek három eredménye lehet. Az első, hogy így valójában rejtve maradva megőrzi a saját kultúráját, a második, hogy miközben megjátssza a látszólagos alkalmazkodás szerepét, közben maga is átalakul valamennyire a gyarmatosító kultúra hatása alatt, és a harmadik lehetőség ebben a folyamatban, hogy egy keverék kulturális reflexsor alakul ki, aminek az az eredménye, hogy egy idő után beolvad a gyarmatosított. Ha 2015-ben Bhaba elméletét alkalmazzuk, azt látjuk, hogy két jellegzetes típus alakul ki a székely-magyarságban. A szerző által vizsgált művek ezt le is képezik: az egyik a kolonizálhatatlan identitással rendelkező székely-magyar, a másik az identitáselhagyó konformista” – magyarázta Balog László, a Sapientia Egyetem könyvtárának igazgatója, aki a keddi eseményen méltatja a kötetet és beszélget a szerzővel.
A könyvbemutatón a szerző egy másik könyvéről is szó esik. Ez a Székelyföldi intézményi sors – két meghatározó kulturális közgyűjtemény történetének a tükrében. Ebben a szerző a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tudományos könyvtárának a történetét mutatja be.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
A Trianon utáni trauma kulturális vetületeit mutatja be Dani Erzsébet, a Debreceni Egyetem adjunktusa legújabb könyvében. Az Identitásgyarmatosítás Erdélyben című kötetet október 13-án délután 6 órától ismertetik a Sapientia Egyetem könyvtárában.
Dani Erzsébet a bemutatandó kötetben a székely-magyar szépirodalmi munkákra összpontosít, arra, hogy azokban hogy jelennek meg az interkulturális identitásmenedzselési stratégiák. „A különböző 20. századi identitás-, asszimilációs-, kultúra és interkulturális kommunikációelméletek felhasználásával általam értelmezett, illetve újraértelmezett művek egyik közös vonása, hogy alkotójuk székely-magyar író, és a regények, önéletírások, szociográfiák középpontjában a kisebbségi sors áll” – írja a szerző a könyv előszavában. Ignácz Rózsától a Született Moldovában és Anyanyelve magyar, Nyirő Józseftől Az én népem, Néma küzdelem és az Uz Bence, Tamási Árontól az Ábel és Szülőföldem, Bözödi Györgytől a Romlás, Balázs Ferenctől A rög alatt, Benedek Elektől az Édes anyaföldem!, László Dezsőtől A kisebbségi élet ajándékai és Kacsó Sándortól a Vakvágányon című regényeket, szociográfiai írásokat, tanulmányköteteket vizsgálja.
„Dani Erzsébet Homi Bhabha antropológus koloniális-posztkoloniális elméletét alkalmazza, eszerint a trianoni trauma után a többségi magyar nemzettesttől elszakított kisebbségi magyar lakosság két megtartó pillére volt a nyelv és a kulturális emlékezet. Ez a megmaradás záloga. Tömbmagyarságban és Székelyföldön ezt meg tudták tenni, szórványban ezek már lazultak. A csángó nyelvterületen már eltűnőben van az első pillér, a nyelv. Azt mondja, hogy a kisebbségi magyarság mimikrit alkalmaz. Tehát a gyarmatosító és a gyarmatosított közötti kapcsolatban a gyarmatosított úgy tesz, mintha elfogadná a gyarmatosító kultúrát, viselkedését, mintha felvenné szokásait. Ezen viselkedésnek három eredménye lehet. Az első, hogy így valójában rejtve maradva megőrzi a saját kultúráját, a második, hogy miközben megjátssza a látszólagos alkalmazkodás szerepét, közben maga is átalakul valamennyire a gyarmatosító kultúra hatása alatt, és a harmadik lehetőség ebben a folyamatban, hogy egy keverék kulturális reflexsor alakul ki, aminek az az eredménye, hogy egy idő után beolvad a gyarmatosított. Ha 2015-ben Bhaba elméletét alkalmazzuk, azt látjuk, hogy két jellegzetes típus alakul ki a székely-magyarságban. A szerző által vizsgált művek ezt le is képezik: az egyik a kolonizálhatatlan identitással rendelkező székely-magyar, a másik az identitáselhagyó konformista” – magyarázta Balog László, a Sapientia Egyetem könyvtárának igazgatója, aki a keddi eseményen méltatja a kötetet és beszélget a szerzővel.
A könyvbemutatón a szerző egy másik könyvéről is szó esik. Ez a Székelyföldi intézményi sors – két meghatározó kulturális közgyűjtemény történetének a tükrében. Ebben a szerző a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tudományos könyvtárának a történetét mutatja be.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. október 10.
Erdély legidősebb magyar papja ma is aktív
A 98. évébe lépett nemrég elején Bíró Antal atya, aki ma Böjte Csabának segít: a szászvárosi ferences kolostorban berendezett gyermekotthonban él, rendszeresen misézik, prédikál.
Nézem a kezét. Ujjai helyén mintha görcsösen, szeszélyes könnyűséggel kanyargó szőlőkacsok, erősen kapaszkodó, szép erezetű öreg fa gyökerei lennének. Finoman a karomra fonódnak; ha nyomatékosabban mond valamit, nemcsak a hangját emeli meg, szorít egyet az ingemen.
Odalett a csont, az ízület
– Látja, tanár úr, a begombolkozás is nehezemre esik – mondja. Ragaszkodik hozzá, hogy tanár úrnak szólítson. Az imént azt kérdezte, mivel foglalatoskodtam eddig életemben; régvolt munkám keltette fel leginkább az érdeklődését. Ő is tanított: az 1940-es években Székelyudvarhelyen mint ferences barát németet és magyar irodalmat.
– A börtönben ment tönkre mindkét kezem. Pedig nem vertek meg, hanem meghúzta a cement a pincében, ahol tartottak. Az öregedéssel pedig csak súlyosbodott az állapota: odalett a csont, az ízület. Tavaly márciusban ráadásul elestem, három helyen eltört a lábszáram. Porckopás van a térdemben, rázuhantam a folyosón a kőpadlóra. Elölről kezdtem az életemet a kilencvenhetedik évemben. Magatehetetlenül feküdtem hetekig, mint egy pólyás baba. Újra meg kellett tanulnom mozogni, járni, kérem szépen. Jobban félek, mióta nincs fájdalmam. Ezért is keresem a kezeket. Akkor biztonságban érzem magam.
Az egykor szászok lakta, építőmesterei munkáját nyomaiban őrző Szászváros felett esős-borús az idő. A ferences rendház hatalmas, boltíves folyosója is sötétbe burkolózik. Késő délután érkeztünk meg Antal atyához, Erdély legidősebb papjához, Csaba testvér egyik segítőjéhez. Öt-tíz éves gyerekek lepik el pillanatok alatt a folyosót; vége a tanulóidőnek, kezdődik a vacsora, juhsajt van és főtt tojás. Magyar–román keveréknyelven beszélgetnek egymással és a nevelőkkel. A gyerekek sokszor szegény román családokból érkeznek Szászvárosba, később átkerülnek Csaba testvérhez Dévára; autóbusszal és vonattal negyven perc a távolság. A gyerekek körbevesznek minket, határozott mozdulattal kezet nyújtanak. Három-négy kar nyúl felénk egyszerre: az idegenből jött a legérdekesebb ebben a pillanatban. A nevemet mondom, az egyik visszakérdez:
– Ti-be-ri? Tiberiu? Én is Tiberiu vagyok – vágja rá büszkén. Aztán beözönlenek az étkezőbe. Antal atya mellett a kis asztalon ott a főtt tojás lefedve, mellette egy tepsiben rizses lecsó hűl. Ő főzte magának. Az íróasztalon világoskék papír szálkás betűkkel. „Előttük van” – betűzöm ki a szöveget; oldalt az Alföldy-féle irodalomkönyv és egy Jókai, a Mire megvénülünk. Az ablak előtt címeres magyar zászló.
– A rabonbán unokája vagyok, tetőtől talpig székely – feleli, mikor a gyermekkoráról kérdezem. – Zetelaka mellől, Küküllőkeményfalváról származom. Onnan mentem barátnak.
Vékonyka kötetet mutat, végigpörgetem, beleolvasni nincs idő, folytatná a beszélgetést. Látom, hogy versek.A saját költeményei. Tavaly gyűjtötte össze és egészítette ki őket, amikor beteg volt.
– Nem is költemények ezek a szó mai értelmében. Regös vagyok én, krónikás.
Aztán fejből mondja, s megfogja a kezem:
– „Áron püspök! Erdély fia, sziklajellem a javából, / Csodát fakaszt minden szava, akár Mózes a sziklából.” Tanítani akarok vele, tudja, tanár úr? Mert a csodák megtörténnek, s bizony azt is tudhatjuk, ha egy kicsit gondolkodunk, hogy a csodának kétféle módja van: a hivatalos, amit a római kúria elismer, s van kérem ezen túl milliónyi magáncsoda is. Olyan esemény, olyan személy szava az ember életében, ami irányadó, ami a szemét felnyitja.
Nekem Áron püspök, a szent életű Márton Áron volt ilyen irányadóm, ilyen Úristentől kapott csodám. Egyedül szentelt engem a gyulafehérvári püspöki kápolnában. Hatan várakoztunk a növendék barátok közül a papságra. Péter és Pál napján ötöt felszentelt, nekem meg kellett várni, amíg betöltöm a huszonharmadik évemet. Különleges ajándék volt. A szertartás után, jövőre lesz hetvenöt esztendeje, széket hozatott nekem, szemben magával leültetett, úgy, mint ahogy mi ülünk most. Szépen lassan a következőket mondotta. „Fiam! Tudod-e, mire vállalkoztál?” A kérdés hirtelen jött, mellbe vágott. „Nehéz idők előtt állunk. Most kaptam a jelentést a Vatikánból, hogy Oroszországban hogyan üldöznek két jezsuita atyát.” Aztán elmondta a statisztikát: hány papot börtönöztek be, végeztek ki eddig a kommunisták. „Ez vár ránk is” – mondta 1941-ben, amikor még kevesen sejtették a háború kimenetelét. Mindig hangsúlyozom: nemcsak azokat kell boldoggá avatni, akik börtönben haltak meg annak idején, hanem azokat is, mint Márton püspököt, akik példamutatóan éltek.
Szinte a püspökkel egy időben került fogságba is. Márton Áron a negyvenkilences csíksomlyói búcsúról távozva, miután sofőrje Székelyudvarhely és Segesvár között kicselezte a letartóztatására igyekvő titkosrendőröket, kerülő úton visszatért Gyulafehérvárra. Nem sokkal később Bukarest felé menet fogták el, s került börtönbe, majd 1967-ig házi őrizetbe.
– A negyven esztendőn át legutolsónak hitt csíksomlyói körmenetre én vezettem 1949-ben a zetelakai keresztalját – mondja Antal atya. – Több tízezren voltak a somlyói nyeregben. Márton Áron püspököt négy gyimesi csángó kísérte lóháton, hogy megvédjék. Mikor visszaértem Zetelakára, a káplánunk körmenettel fogadott a falu határában. A központba érve a káplán elkezdte énekelni a Himnuszt. Zúgott egész Zetelaka, mint az őserdő. Még aznap este üzent a közelben tartózkodó püspök: hívják össze a környék papságát, mert testamentáris szavakat akar mondani nekünk. Röviden beszélt: „Ki tudja, találkozunk-e még?! A kötél a nyakamon; csak azt várom, mikor húzzák meg. Nem mondok nektek egyebet: engedelmeskedjetek a mindenkori törvényes püspökötöknek. Egyébbel ne törődjetek. Vállalom a sorsomat, vállaljátok ti is!”
Megfogja a karomat, a szemembe néz áthatóan, egészen közelről. Értelem, érzelem s az akaraterő csillog benne egyszerre. Keménykötésű férfi, szenvedéllyel beszél, néha szinte kiabál, máskor egészen lehalkítja a hangját, főleg, ha elkomorul.
– A káplánomat a Himnusz éneklése miatt keresték ugyan a rendőrök, de addigra elbujdosott. Engem nem sokkal később, augusztus 29-én, a mohácsi vész évfordulóján tartóztattak le. Harminchárom napig vallattak. Egy olyan fiatal magyar férfi vette föl az adataimat, akit én elnökként érettségiztettem. Hogy hívják az urat? – kérdezte. Szégyelld magadat, mondtam, nézd meg az érettségidet, hogy ki írta alá! – folytatja az atya, s haragosan felemeli a hangját; mintha itt lenne vallatója, s neki mondaná. – Egy mellényben és egy ingben voltam a Securitate pincéjében, akkor kezdődtek az ízületi nyavalyáim is. Azt követelték, írjam alá, hogy a kommunizmus ádáz ellensége vagyok. Persze hogy nem írtam alá, kérem szépen. Száz tanút hozunk, válaszolták. Mondom, egyet hívjanak! Nem hívtak.
A jegyzőkönyvbe mégis bekerült, hogy „a rendszer ellensége”, s a papír végigkísérte az életét a változásig. Aztán szabadon engedték, visszamehetett szerzetestársai körébe. A rend működését nemsokára betiltották: 1951. augusztus 20-án éjjel Erdély 22 ferences kolostorából százhúsz barátot szedtek össze. Hamarosan mindannyian a nagy máriaradnai rendházban találták magukat, az orosz katonák szomszédságában. Végül három részre osztották a kisebb testvéreket: a teológiai tanárok és a növendékek Désre, mások Körösbányára kerültek. Bíró Antalt a székelyföldi Esztelnekre helyezték, a Kárpátok aljába. Misézni lehetett, de őrizték őket. A teológiai tanárok titokban tovább folytatták az oktatást, s aztán négy fal között felszentelték a klerikusokat. A közelben lakó rendtárs, Csaba testvér is még az illegális időkben lett ferences.
– Amikor megszüntették a kényszerlakhelyeket, feltették a kérdést: hová akarok menni szolgálni. A Kárpátokba, Pálpatakára szerettem volna kerülni, falusi emberek, medvék és farkasok közé, távol a külvilágtól. Mondtam is. Az állam nem engedte, elővették a jegyzőkönyvet, hogy ellensége vagyok a kommunizmusnak. Nem maradhattam a székelyek között, ki kellett takarítaniuk engem Erdélyből! A Bánságba, a Temesvári egyházmegyébe, Neudorfba, egy sváb faluba helyeztek a német nyelvtudásom miatt. Negyvenhét esztendeig voltam ott. Német nyelvtudás, hát igen – sóhajt. – Amikor a diplomát szereztem, azt mondta a vizsgáztató: maga ugyan Nyikó menti dialektusban beszéli a németet, ellenben a grammatikája tökéletes. Ezzel a Nyikó menti dialektusommal miséztem a sváboknak, ezzel kereszteltem, eskettem, temettem őket. Amikor el akartak helyezni, küldöttséget menesztettek Temesvárra, visszakértek.
Megáll egy pillanatra, megtörten néz rám.
– Fáradt vagyok, tanár úr, bronchitisem van, eddig bírtam hanggal – mondja.
Tamási Áron huncut székely volt
Szedelődzködnénk, de váratlanul lendületesen folytatni kezdi. Csaba testvérről beszél, arról a negyven évvel fiatalabb paptársról, aki Márton Áron mellett talán a legnagyobb hatással volt rá életében. Böjte Csaba néhány évvel Ceausescu bukása után érkezett Dévára. Egy szobát hagytak meg az előző rendszerben a plébánosnak, a ferences kolostor többi helyisége romokban állt.
– Oda jártak be korábban piszkolni, szeretőzni. Csaba a lakatot az ajtóról letörte, kitakarított, s elkezdte maga köré gyűjteni a gyerekeket. Amikor ezt meghallottam, s láttam, milyen hatása van, csatlakoztam hozzá, a gyerekeket sokszor az éhhaláltól mentő kis csoporthoz. Életre hívtuk a Szent Antal Alapot. Ami pénzem volt, beleadtam. Ott állok mögötte: Szászvárosban ő hivatalosan a plébános, de én misézek a bentlakóknak és a szászvárosi, szórványban élő magyaroknak. Először Csaba vitt át Magyarországra, missziót tartottunk Szentesen. Így mutattam be őt: „Ama régvolt hadak útját rég belepte a múlt pora, ne várjátok a királyfit, nem jön vissza többé soha. De Isten megszánt minket, helyette jött másik Csaba, csuhában jött, nem lóháton, az ő neve Böjte Csaba.” Mióta mellette vagyok, egyértelművé vált: annál, milyen vallású, sokkal fontosabb, hogy jó vagy rossz-e az ember.
A kisegyházak néha még jobban is segítik Csaba testvért. Ötven-hatvan éves férfi jött hozzánk a minap. Azt mondta, pünkösdi lelkészként bejár a debreceni börtönbe, felkeresi a cellákat. Raboskodik ott egy marosszéki fiú, nem tudom, mit csinált. A kisfia nyolcéves, nálunk van Szászvárosban. A lelkész annyi csomagot hozott, amennyi a csomagtartójába belefért. Aztán ugyanebből a pünkösdi gyülekezetből két hét múlva hárman jöttek, hogy segítsenek, két hónap múlva pedig egy zsák rizst és egy zsák cukrot küldtek a gyermekeknek. Idejött tizenkét nazarénus leány a nyáron, kitakarították az egész kolostort, rendbe szedték a kertet.
A regösségről, a dalnokságról érdeklődnék megint, ő azonban az eszmei-irodalmi előképekről beszél.
– Két nagy írónkat is hallhattam élőben: még papnövendékként Tamási Áront. Huncut székely volt a kopasz fejével. Ő mondta, hogy a székely kétszeresen magyar ember. Nyirő Józseffel pedig beszéltem is, amikor 1942-ben a kolozsvári moziban bemutatták az Emberek a havasont. Elöl ült, vele a stáb, Szőts István rendező. Látta, hogy szerzetesek vagyunk, odajött hozzánk a vetítés után. Gratuláltunk a filmhez. Tudtuk, hogy otthagyta a papságot, megnősült, református lett. „Becsüljétek meg a csuhát! – mondta. – Engem azóta ver az Isten, amióta a reverendát ledobtam magamról.”
Bíró Antal atya viszont hű maradt.
– Jövőre lesz a hetvenötödik évfordulója, hogy Áron püspök pappá szentelt. Remélem, megünnepelhetjük. Minden testrészem rossz már. Azért adok hálát Istennek, hogy a szívemet, a fejemet megőrizte.
Pethő Tibor
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma
A 98. évébe lépett nemrég elején Bíró Antal atya, aki ma Böjte Csabának segít: a szászvárosi ferences kolostorban berendezett gyermekotthonban él, rendszeresen misézik, prédikál.
Nézem a kezét. Ujjai helyén mintha görcsösen, szeszélyes könnyűséggel kanyargó szőlőkacsok, erősen kapaszkodó, szép erezetű öreg fa gyökerei lennének. Finoman a karomra fonódnak; ha nyomatékosabban mond valamit, nemcsak a hangját emeli meg, szorít egyet az ingemen.
Odalett a csont, az ízület
– Látja, tanár úr, a begombolkozás is nehezemre esik – mondja. Ragaszkodik hozzá, hogy tanár úrnak szólítson. Az imént azt kérdezte, mivel foglalatoskodtam eddig életemben; régvolt munkám keltette fel leginkább az érdeklődését. Ő is tanított: az 1940-es években Székelyudvarhelyen mint ferences barát németet és magyar irodalmat.
– A börtönben ment tönkre mindkét kezem. Pedig nem vertek meg, hanem meghúzta a cement a pincében, ahol tartottak. Az öregedéssel pedig csak súlyosbodott az állapota: odalett a csont, az ízület. Tavaly márciusban ráadásul elestem, három helyen eltört a lábszáram. Porckopás van a térdemben, rázuhantam a folyosón a kőpadlóra. Elölről kezdtem az életemet a kilencvenhetedik évemben. Magatehetetlenül feküdtem hetekig, mint egy pólyás baba. Újra meg kellett tanulnom mozogni, járni, kérem szépen. Jobban félek, mióta nincs fájdalmam. Ezért is keresem a kezeket. Akkor biztonságban érzem magam.
Az egykor szászok lakta, építőmesterei munkáját nyomaiban őrző Szászváros felett esős-borús az idő. A ferences rendház hatalmas, boltíves folyosója is sötétbe burkolózik. Késő délután érkeztünk meg Antal atyához, Erdély legidősebb papjához, Csaba testvér egyik segítőjéhez. Öt-tíz éves gyerekek lepik el pillanatok alatt a folyosót; vége a tanulóidőnek, kezdődik a vacsora, juhsajt van és főtt tojás. Magyar–román keveréknyelven beszélgetnek egymással és a nevelőkkel. A gyerekek sokszor szegény román családokból érkeznek Szászvárosba, később átkerülnek Csaba testvérhez Dévára; autóbusszal és vonattal negyven perc a távolság. A gyerekek körbevesznek minket, határozott mozdulattal kezet nyújtanak. Három-négy kar nyúl felénk egyszerre: az idegenből jött a legérdekesebb ebben a pillanatban. A nevemet mondom, az egyik visszakérdez:
– Ti-be-ri? Tiberiu? Én is Tiberiu vagyok – vágja rá büszkén. Aztán beözönlenek az étkezőbe. Antal atya mellett a kis asztalon ott a főtt tojás lefedve, mellette egy tepsiben rizses lecsó hűl. Ő főzte magának. Az íróasztalon világoskék papír szálkás betűkkel. „Előttük van” – betűzöm ki a szöveget; oldalt az Alföldy-féle irodalomkönyv és egy Jókai, a Mire megvénülünk. Az ablak előtt címeres magyar zászló.
– A rabonbán unokája vagyok, tetőtől talpig székely – feleli, mikor a gyermekkoráról kérdezem. – Zetelaka mellől, Küküllőkeményfalváról származom. Onnan mentem barátnak.
Vékonyka kötetet mutat, végigpörgetem, beleolvasni nincs idő, folytatná a beszélgetést. Látom, hogy versek.A saját költeményei. Tavaly gyűjtötte össze és egészítette ki őket, amikor beteg volt.
– Nem is költemények ezek a szó mai értelmében. Regös vagyok én, krónikás.
Aztán fejből mondja, s megfogja a kezem:
– „Áron püspök! Erdély fia, sziklajellem a javából, / Csodát fakaszt minden szava, akár Mózes a sziklából.” Tanítani akarok vele, tudja, tanár úr? Mert a csodák megtörténnek, s bizony azt is tudhatjuk, ha egy kicsit gondolkodunk, hogy a csodának kétféle módja van: a hivatalos, amit a római kúria elismer, s van kérem ezen túl milliónyi magáncsoda is. Olyan esemény, olyan személy szava az ember életében, ami irányadó, ami a szemét felnyitja.
Nekem Áron püspök, a szent életű Márton Áron volt ilyen irányadóm, ilyen Úristentől kapott csodám. Egyedül szentelt engem a gyulafehérvári püspöki kápolnában. Hatan várakoztunk a növendék barátok közül a papságra. Péter és Pál napján ötöt felszentelt, nekem meg kellett várni, amíg betöltöm a huszonharmadik évemet. Különleges ajándék volt. A szertartás után, jövőre lesz hetvenöt esztendeje, széket hozatott nekem, szemben magával leültetett, úgy, mint ahogy mi ülünk most. Szépen lassan a következőket mondotta. „Fiam! Tudod-e, mire vállalkoztál?” A kérdés hirtelen jött, mellbe vágott. „Nehéz idők előtt állunk. Most kaptam a jelentést a Vatikánból, hogy Oroszországban hogyan üldöznek két jezsuita atyát.” Aztán elmondta a statisztikát: hány papot börtönöztek be, végeztek ki eddig a kommunisták. „Ez vár ránk is” – mondta 1941-ben, amikor még kevesen sejtették a háború kimenetelét. Mindig hangsúlyozom: nemcsak azokat kell boldoggá avatni, akik börtönben haltak meg annak idején, hanem azokat is, mint Márton püspököt, akik példamutatóan éltek.
Szinte a püspökkel egy időben került fogságba is. Márton Áron a negyvenkilences csíksomlyói búcsúról távozva, miután sofőrje Székelyudvarhely és Segesvár között kicselezte a letartóztatására igyekvő titkosrendőröket, kerülő úton visszatért Gyulafehérvárra. Nem sokkal később Bukarest felé menet fogták el, s került börtönbe, majd 1967-ig házi őrizetbe.
– A negyven esztendőn át legutolsónak hitt csíksomlyói körmenetre én vezettem 1949-ben a zetelakai keresztalját – mondja Antal atya. – Több tízezren voltak a somlyói nyeregben. Márton Áron püspököt négy gyimesi csángó kísérte lóháton, hogy megvédjék. Mikor visszaértem Zetelakára, a káplánunk körmenettel fogadott a falu határában. A központba érve a káplán elkezdte énekelni a Himnuszt. Zúgott egész Zetelaka, mint az őserdő. Még aznap este üzent a közelben tartózkodó püspök: hívják össze a környék papságát, mert testamentáris szavakat akar mondani nekünk. Röviden beszélt: „Ki tudja, találkozunk-e még?! A kötél a nyakamon; csak azt várom, mikor húzzák meg. Nem mondok nektek egyebet: engedelmeskedjetek a mindenkori törvényes püspökötöknek. Egyébbel ne törődjetek. Vállalom a sorsomat, vállaljátok ti is!”
Megfogja a karomat, a szemembe néz áthatóan, egészen közelről. Értelem, érzelem s az akaraterő csillog benne egyszerre. Keménykötésű férfi, szenvedéllyel beszél, néha szinte kiabál, máskor egészen lehalkítja a hangját, főleg, ha elkomorul.
– A káplánomat a Himnusz éneklése miatt keresték ugyan a rendőrök, de addigra elbujdosott. Engem nem sokkal később, augusztus 29-én, a mohácsi vész évfordulóján tartóztattak le. Harminchárom napig vallattak. Egy olyan fiatal magyar férfi vette föl az adataimat, akit én elnökként érettségiztettem. Hogy hívják az urat? – kérdezte. Szégyelld magadat, mondtam, nézd meg az érettségidet, hogy ki írta alá! – folytatja az atya, s haragosan felemeli a hangját; mintha itt lenne vallatója, s neki mondaná. – Egy mellényben és egy ingben voltam a Securitate pincéjében, akkor kezdődtek az ízületi nyavalyáim is. Azt követelték, írjam alá, hogy a kommunizmus ádáz ellensége vagyok. Persze hogy nem írtam alá, kérem szépen. Száz tanút hozunk, válaszolták. Mondom, egyet hívjanak! Nem hívtak.
A jegyzőkönyvbe mégis bekerült, hogy „a rendszer ellensége”, s a papír végigkísérte az életét a változásig. Aztán szabadon engedték, visszamehetett szerzetestársai körébe. A rend működését nemsokára betiltották: 1951. augusztus 20-án éjjel Erdély 22 ferences kolostorából százhúsz barátot szedtek össze. Hamarosan mindannyian a nagy máriaradnai rendházban találták magukat, az orosz katonák szomszédságában. Végül három részre osztották a kisebb testvéreket: a teológiai tanárok és a növendékek Désre, mások Körösbányára kerültek. Bíró Antalt a székelyföldi Esztelnekre helyezték, a Kárpátok aljába. Misézni lehetett, de őrizték őket. A teológiai tanárok titokban tovább folytatták az oktatást, s aztán négy fal között felszentelték a klerikusokat. A közelben lakó rendtárs, Csaba testvér is még az illegális időkben lett ferences.
– Amikor megszüntették a kényszerlakhelyeket, feltették a kérdést: hová akarok menni szolgálni. A Kárpátokba, Pálpatakára szerettem volna kerülni, falusi emberek, medvék és farkasok közé, távol a külvilágtól. Mondtam is. Az állam nem engedte, elővették a jegyzőkönyvet, hogy ellensége vagyok a kommunizmusnak. Nem maradhattam a székelyek között, ki kellett takarítaniuk engem Erdélyből! A Bánságba, a Temesvári egyházmegyébe, Neudorfba, egy sváb faluba helyeztek a német nyelvtudásom miatt. Negyvenhét esztendeig voltam ott. Német nyelvtudás, hát igen – sóhajt. – Amikor a diplomát szereztem, azt mondta a vizsgáztató: maga ugyan Nyikó menti dialektusban beszéli a németet, ellenben a grammatikája tökéletes. Ezzel a Nyikó menti dialektusommal miséztem a sváboknak, ezzel kereszteltem, eskettem, temettem őket. Amikor el akartak helyezni, küldöttséget menesztettek Temesvárra, visszakértek.
Megáll egy pillanatra, megtörten néz rám.
– Fáradt vagyok, tanár úr, bronchitisem van, eddig bírtam hanggal – mondja.
Tamási Áron huncut székely volt
Szedelődzködnénk, de váratlanul lendületesen folytatni kezdi. Csaba testvérről beszél, arról a negyven évvel fiatalabb paptársról, aki Márton Áron mellett talán a legnagyobb hatással volt rá életében. Böjte Csaba néhány évvel Ceausescu bukása után érkezett Dévára. Egy szobát hagytak meg az előző rendszerben a plébánosnak, a ferences kolostor többi helyisége romokban állt.
– Oda jártak be korábban piszkolni, szeretőzni. Csaba a lakatot az ajtóról letörte, kitakarított, s elkezdte maga köré gyűjteni a gyerekeket. Amikor ezt meghallottam, s láttam, milyen hatása van, csatlakoztam hozzá, a gyerekeket sokszor az éhhaláltól mentő kis csoporthoz. Életre hívtuk a Szent Antal Alapot. Ami pénzem volt, beleadtam. Ott állok mögötte: Szászvárosban ő hivatalosan a plébános, de én misézek a bentlakóknak és a szászvárosi, szórványban élő magyaroknak. Először Csaba vitt át Magyarországra, missziót tartottunk Szentesen. Így mutattam be őt: „Ama régvolt hadak útját rég belepte a múlt pora, ne várjátok a királyfit, nem jön vissza többé soha. De Isten megszánt minket, helyette jött másik Csaba, csuhában jött, nem lóháton, az ő neve Böjte Csaba.” Mióta mellette vagyok, egyértelművé vált: annál, milyen vallású, sokkal fontosabb, hogy jó vagy rossz-e az ember.
A kisegyházak néha még jobban is segítik Csaba testvért. Ötven-hatvan éves férfi jött hozzánk a minap. Azt mondta, pünkösdi lelkészként bejár a debreceni börtönbe, felkeresi a cellákat. Raboskodik ott egy marosszéki fiú, nem tudom, mit csinált. A kisfia nyolcéves, nálunk van Szászvárosban. A lelkész annyi csomagot hozott, amennyi a csomagtartójába belefért. Aztán ugyanebből a pünkösdi gyülekezetből két hét múlva hárman jöttek, hogy segítsenek, két hónap múlva pedig egy zsák rizst és egy zsák cukrot küldtek a gyermekeknek. Idejött tizenkét nazarénus leány a nyáron, kitakarították az egész kolostort, rendbe szedték a kertet.
A regösségről, a dalnokságról érdeklődnék megint, ő azonban az eszmei-irodalmi előképekről beszél.
– Két nagy írónkat is hallhattam élőben: még papnövendékként Tamási Áront. Huncut székely volt a kopasz fejével. Ő mondta, hogy a székely kétszeresen magyar ember. Nyirő Józseffel pedig beszéltem is, amikor 1942-ben a kolozsvári moziban bemutatták az Emberek a havasont. Elöl ült, vele a stáb, Szőts István rendező. Látta, hogy szerzetesek vagyunk, odajött hozzánk a vetítés után. Gratuláltunk a filmhez. Tudtuk, hogy otthagyta a papságot, megnősült, református lett. „Becsüljétek meg a csuhát! – mondta. – Engem azóta ver az Isten, amióta a reverendát ledobtam magamról.”
Bíró Antal atya viszont hű maradt.
– Jövőre lesz a hetvenötödik évfordulója, hogy Áron püspök pappá szentelt. Remélem, megünnepelhetjük. Minden testrészem rossz már. Azért adok hálát Istennek, hogy a szívemet, a fejemet megőrizte.
Pethő Tibor
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma