Vihar tett kárt az iskolában
Hétfő délután öt óra után olyan szélvihar volt Székelyszáldoboson, hogy az iskola és az óvoda tetőzetében százötvenezer lejre becsült kárt okozott. A falu összefogásának köszönhetően a törmeléket eltakarították és ideiglenesen befedték az épületeket, de sok még a tennivaló, hogy iskolakezdésre minden kész legyen.
Az erős szél az óvoda tetőszerkezetébe kapott bele, s át tette azt a szomszédos iskolára. Összesen mintegy hatszáz négyzetméter károsult, ráadásul a legfelső emeleten több tanterem is beázott. Tókos Jenő iskolaigazgató elmondása szerint az iskolabővítés éppen befejeződött, ám most avatás helyett ismét munkára készülhetnek.
„Az építkezés befejeződött, a régi tantermek is megújultak, nyugodt lelkiismerettel várhattuk volna az iskolakezdést, ám a vihar keresztbe húzta számításainkat, s ismét munkába kell állnunk. Balázsi Dénes polgármester biztosított, az önkormányzat minden segítséget megad, tudtommal a megyei tanácsot is felkereste, hogy segítséget kapjunk, én pedig a tanfelügyelőségnél érdeklődtem, valamelyest részt tudnak-e vállalni az újjáépítésben. Nagyon bízom benne, hogy – akárcsak a vihar után Boda Gábor, Rácz Gábor és ifj. Nagy József vállalkozók embereikkel és gépeikkel, hetven-nyolcvan székelyszáldobosi pedig munkaerejével – mindenki mellénk áll, és iskolakezdésre helyreáll a rend” – mondotta az intézményvezető.
Balázsi Dénes polgármester úgy nyilatkozott, bár segítséget kért a megyei tanácstól, és a helyzetről tájékoztatta a kormánymegbízotti hivatalt is, nem várnak senki adományára, saját erőből fognak neki a helyreállításnak. „Nagyon közel a tanévnyitó, sőt, ha tétlenkedünk, a kár is nagyobb lehet, ezért nem várhatunk arra, hogy kapunk-e vagy sem segítséget” – mondotta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közösséggé kovácsoló együttlét
Falunap Rétyen, Zágonban, flekkenezés Erdőfülében
Szombaton a zenéé, vasárnap a sport és ügyességi versenyeké volt a főszerep a hétvégi Rétyi Napokon, megszentelték az idei esztendő új kenyerét is. Zágonban szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást, megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, míg Erdőfülében flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára a falu fiataljai és idősei.
Dombora Lehel, a község frissen megválasztott polgármestere megnyitóbeszédében azt mondta: jó volna, ha a Rétyi Napok ne egyszerű „üljünk le, és együnk-igyunk” lenne.
– Azt szeretném, hogy ez az ünnepség erősítse az emberekben az összetartozás élményét, beleértve a csatolt települések polgárait is – mondta a fiatal vezető.
Igehirdetésében Dezső László Levente egerpataki református lelkipásztor arról beszélt, hálásnak kell lennünk Istennek, amiért minden évben megadja az új termést, majd rétyi és komollói társával együtt megszentelték az új kenyeret. Nagyszámú közönség, köztük sok Sepsiszentgyörgyi vett részt a Kováts András Fúvószenekar „reflektorfényes” koncertjén, majd az estet a Selfish Murphy zárta.
A horgászvetélkedőn és minifoci-bajnokságon túl a vasárnapi program fő pontját a második alkalommal megszervezett traktortalálkozó és felvonulás képezte, amelyet traktoros ügyességi verseny követett több mint húsz résztvevővel. A Rétyi Napokat az Evilági együttes és a Bagossy Brothers Company zárta.
Wellness-hétvégét nyertek Zágonban
Szombat reggel hangos zenével költötte a helyieket a zágoni ifjúsági fúvószenekar, hogy a lakosságot ráhangolja a kétnapos ünnepségre. Ez alkalomra az önkormányzat is megszépítette a központot, díszes tetővel födték le a központi színpadot – tudtuk meg Kis József zágoni polgármestertől, aki megjegyezte, a falunapoknak külföldi vendégei is voltak: az anyaországi Kisköre, Tarpa és Kocsér, valamint a lengyelországi Namyslow települések küldöttsége tette tiszteletét.
A színpadon különböző szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást. Idén is megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, a Mikes-Szentkereszthy-kastély udvarán rotyogtak a finom étkek a bográcsokban. A vetélkedőre nyolc csapat nevezett be. Első helyezést ért el a papolci Bibó András és neje, Erzsébet, ízletes babgulyásukat egy anyaországi wellness- hétvégével jutalmazta az önkormányzat. Második helyen a Sepsiszentgyörgyi Dobra István végzett szarvaspörköltjével, míg harmadik a zágoni Csoma Károly és Deák Miklós szarvasborjú-pörköltje lett.
Falunap-pótló Erdőfülében
Flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára Erdőfüle fiataljai és idősei, de a község más településeiről is szép számban jelentek meg kikapcsolódni, szórakozni, nótázni a tegnapi verőfényes napon. Erdőfülében ez volt a második flekkenezős hétvége, tavaly is rendeztek ugyanilyent falunap-pótlóképpen, ugyanis, ahogy akkor sem volt, idén sem lesz külön faluünnep. A 13 órától kezdődő ebédosztást követően – amelyet a helyi közbirtokosság ajánlott fel disznótokány formájában – futballmérkőzéseket játszottak, a környező településekről jelentkeztek csapatok. Első helyen a bardociak végeztek, míg Erdőfüle csapata a dobogó második fokára állhatott. A gyerekeknek szabadtéri játékokat biztosítottak, zsákban-futás, kötélhúzás és vizeslufi-dobálás is volt. A jó hangulatról az abásfalvi zenekar gondoskodott, akik elhúzták mindenki kedvenc nótáját.
– A célunk az volt ezzel a rendezvénnyel, hogy felelevenítsük a régi időket, visszakanyarodjunk elődeink hagyományos életformájához, amikor gondtalanul sikerült eltölteni egy hétvégét a családdal, ismerősökkel, barátokkal – mondta Csog Bálint, az összejövetel egyik szervezője. – Itt igazából nincsenek szervezők, mindenki a maga módján hozzátett egy keveset, így valósulhatott meg ez, amit összességében láthatunk. A hangsúly a helyi értékeken, a helyi termékeken van, azon, hogy mi magunk állítottunk elő és teremtettünk meg mindent, amire csak szükség van ahhoz, hogy az ember jól érezhesse magát.
A rendezvényt tábortűz és nótaest zárta. Bardoc községben augusztus 6-7-én tartottak falunapot, Olaszteleken falutalálkozóval egybekötve, hagyományosan szeptember első hétvégéjén tartják, míg Székelyszáldoboson szeptember 10–11-én ünnepelnek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Több a házasságkötés, de továbbra is fogyunk
Nem túl biztatóak a háromszéki városok anyakönyvi hivatalainak adatai: bár a házasságkötések száma növekedni látszik, a születések száma alulmarad az elhalálozásokhoz képest, még úgy is, hogy a statisztika torzít: minthogy a kórházak városokban működnek, az újszülöttek számában általában a környező falvakban élő családok gyermekei is szerepelnek. Mindez azt jelenti, hogy folytatódik a hosszú évek óta tartó trend: fogyunk.
Sepsiszentgyörgyön többen házasodtak
Sepsiszentgyörgyön 1128 születést anyakönyveztek tavaly, ebből kimondottan 2016-ban és a városban születettek száma 1079, a többiek vagy 2015 végén születtek, ám bejegyzésük áttolódott, vagy külföldön jöttek világra, és átírták – tudtuk meg Fekete Rénától, a megyeszékhelyi városháza anyakönyvi irodájának vezetőjétől. A születések száma a kistérségre érvényes, az átírások kimondottan Sepsiszentgyörgy közigazgatási területét érintik. Nem minden sepsiszentgyörgyi kismama szül itthon, vannak, akik máshová mennek, például Brassóba, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, s míg be nem zárt a sepsiszentkirályi magánkórház, oda is.Tavaly 854 elhalálozást anyakönyveztek, jórészt helybelieket, de akadt más illetőségű is közöttük. A házasságkötések száma 331 volt, emellett 10 egyszerűsített válást is intéztek a polgármesteri hivatalban.
Az utóbbi évek statisztikája a következőképpen mutat: 2013-ban 1038 születést jegyeztek, 2014-ben 1036-ot, 2015-ben 1011-et, 2016-ban 1128-at. Az elhalálozások száma 2013-ban 755, 2014-ben 812, 2015-ben 800, 2016-ban 854. A házasságkötéseké 2013-ban 325, 2014-ben 305, 2015-ben 300, 2016-ban 331. Az egyszerűsített válások száma 2013-ban 17, 2014-ben 11, 2015-ben 16, 2016-ban 10 volt.
ErdővidékenSzékelyszáldobos szaporodik
Az előző esztendőkhöz hasonlóan a térségben jelentős roma lakossággal rendelkező Székelyszáldobos és Magyarhermány szaporodik a leginkább. Emellett a korábbi évekhez képest Baróton nőtt az elhalálozások száma.
Toma Évától, a baróti városháza anyakönyvvezetőjétől megtudtuk: 2016-ban összesen 144 születést, 117 elhalálozást és 43 esketést jegyeztek, egyszerűsített válásra nem került sor a polgármesteri hivatalban. A születések száma egész Erdővidékre értendő, hiszen Baróton van szülészet, és törvény értelmében ott anyakönyvezik az újonnan világra jötteket. Az elhalálozások és esketések Barót közigazgatási területét (Barót, Bibarcfalva, Bodos, Köpec, Miklósvár és Felsőrákos) érintik. A szülő nők területi megoszlása a következő: 52 Bardoc község, mindannyian székelyszáldobosiak (tavaly 49-en jöttek világra), 36 Bacon község, közülük 23-an magyarhermányiak (tavaly 24), 46 Barót közigazgatási területe,  ebből 15 külföldi születés átírása, Vargyas 5 és a fennmaradó 5 Ajta, Bölön és a Brassó megyéhez tartozó, de szomszédos Ágostonfalva község területéről származik.
A baróti anyakönyvi nyilvántartásból kiderül: Erdővidéken 2009-ben 93, 2010-ben 67, 2011-ben 98, 2012-ben 121, 2013-ban 143, 2014-ben 140, 2015-ben szintén 140, 2016-ban 144 születést jegyeztek be. A baróti elhalálozások száma 2011-ben 109, 2012-ben 100, 2013-ban 94, 2014-ben 88, 2015-ben szintén 88, 2016-ban 117, a házasságkötéseké 2012-ben 29, 2013-ban 44, 2014-ben 40, 2015-ben 39, 2016-ban 43.
„Statisztikailag gyarapodott” Kovászna
Kovászna lakossága is csak statisztikai szempontból gyarapodott az elmúlt évben: hetvenhét halálesetet jegyeztek az anyakönyvi hivatalnál, ezzel szemben 132 újszülöttnek állítottak ki születési bizonyítványt. A számadatok azonban itt is csalókák: ugyan kovásznai anyakönyvbe jegyeznek be minden gyereket, aki a városi kórház szülészeti osztályán látja meg a napvilágot, de ide nemcsak a fürdővárosból érkeznek szülni anyák. Az intézmény szolgáltatásait előszeretettel veszik igénybe a környékbeli – lényegében az egész orbaiszéki – településeken lakók is, így a kovásznai újszülöttek között sokan vannak zágoniak, kommandóiak, barátosiak vagy más falubeliek is. A házasságkötések tekintetében „jól teljesítettek” a kovásznaiak. Tavaly kereken ötven pár esküdött örök hűséget egymásnak, ezzel szemben csupán két házaspár lépett a válás útjára – az anyakönyvi hivatal adatai szerint.
Nőtt az elhalálozások száma Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 490 újszülöttet, 236 elhalálozást és 103 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tudtuk meg Kovács Mária irodavezetőtől, aki arról is tájékoztatott, hogy az előző évhez viszonyítva csökkent az újszülöttek száma, ellenben nőtt az elhalálozásoké. Tavalyelőtt 502-en születtek, 204-en hunytak el és 112 pár mondta ki a boldogító igent. A válásokról nincs pontos kimutatás.Mint minden esztendőben, a születések száma azért ilyen magas, mert a Felső-Háromszéken született babákat mind a kézdivásárhelyi városházán veszik nyilvántartásba. Az anyakönyvvezető szerint az újszülöttek fele-fele arányban helybeliek, illetve kézdiszékiek, sepsiszentgyörgyiek.Kovács Mária azt is elmondta, hogy a régi magyar keresztnevek – az Anna, Izabella, Stefánia, Eszter, Iringó, Fruzsina, illetve a Zsolt, Levente, Csaba, Imre, Hunor, Gergely, Iván, Géza, Magor – mellett tavaly gyakori volt a Jázmin, Zsanett, Maja, valamint a Dániel, Alpár, a szokatlanabb keresztnevek között az irodavezető az Amirát, a Leonardót és a Palitot említette, hangsúlyozva, hogy Winnetou vagy Zorro névre már nem keresztelnek.
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BOKOR GÁBOR,  IOCHOM ISTVÁN, SZEKERES ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mesék a gyermekszínpadon
Tizenegyedik alkalommal tartották meg szombaton a megyei gyermekszínjátszó találkozót, amelyen a Szent György Napokon zajló országos találkozó fellépőit válogatják ki.
A rendezvény házigazdája a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskola, szervezője Péter Kinga tanítónő, aki lapunknak elmondta: közel 280 gyermek lépett színpadra, és bár az öt-nyolcadik osztályosok szereplési kedve évről évre lohad (az idén csak három csapat jelentkezett, de csak egy jutott tovább, a lemhényi), az elemistáké egyre növekszik, már kisebb falvakból és az előkészítő évfolyamról is jelentkeztek (összesen tizenkét csapat, és mindegyiket díjazták). Ez a korosztály még nagyon beleéli magát a mesébe, és külön öröm, hogy ugyanazt a történetet is másképp tudják előadni, a betanító pedagógus személyiségétől függően – magyarázta Péter Kinga, aki osztályával az egyik harmadik díjat nyerte el. Dicséretet a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-iskola, a martonfalvi iskola, az illyefalvi iskola egy-egy, a házigazdák két osztálya kapott, harmadik díjat az említett váradis és a székelyszáldobosi csapat, másodikat a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola és a csernátoni gyermekszínjátszók, és három első helyezés volt: a baróti Gyermekek Palotája A tök és a csikó meséjével, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum pedig két produkciójával: A császár új ruhájával és A tizenkét csókával, amit az előkészítő osztályosok mutattak be. A díjkiosztás előtt természetesen volt táncház is Virág Endrével és a Folker zenekarral, csak a találkozó megszokott közönsége – a helybeli diákság – hiányzott, talán a szombati időzítés miatt (újabban a tanítási idő alatt tilos más iskolai tevékenységet, tantárgyversenyt is szervezni). Idén az anyagiak előteremtése is nehezebb volt, a megkésett városi költségvetés miatt nem tudtak pályázni az önkormányzatnál, ezért önerőből, a helyi vállalkozók és szülők támogatásával jött létre az országszinten egyedi találkozó, amilyent más megyékben nem tartanak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borvíznagyhatalom?
Székelyföld borvíznagyhatalom – hangzott el A Kárpát-medence ásványvizei című, immár tizenharmadszor megszervezett, ezúttal Háromszéken tartott nemzetközi tudományos konferencia beharangozóján a megyeházán. A konferencia előadásai ma zajlanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi központjában.
Amikor első ízben Székelyszáldoboson jártam, azzal reklámozták az ottani borvízforrást, hogy még Bethlen Gábor fejedelem is annak vizével gyógyította magát. Aztán az olaszteleki Daniel-kastély meglátogatásakor azzal is tarkították a bemutatót, hogy a hátsó udvarházban szállt meg Bethlen Gábor, amikor székelyszáldobosi borvízzel kúrálta baját. Utánanéztem, mikor is lehetett ez. Kiderült, a kezelés után egy hónappal a nagy fejedelem elhunyt. Minden bizonnyal nem a székelyszáldobosi borvíz okozta halálát, csak túl nagy lehetett a nyavalya, és megkésett a kezelés. Háromszék mint ásványvíz- és szén-dioxid-nagyhatalom a címe annak az előadásnak, melyet ma tart Kisgyörgy Zoltán geológus az említett konferencián. Kedves újságíró kollégám és barátom, Zoli bácsi sokat mesél és ír a borvizekről, 2013-ban könyve jelent meg a háromszéki ásványvízkincsről. Főleg a régi nagyságot emlegeti, azt az időszakot eleveníti fel, amikor Háromszéken virult a fürdőélet, palackozták a híres ásványvizeket.
De nézzük a jelent. A kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórháznak és főleg a szív-és érrendszeri betegségek kezelésének és az abban szenvedők rehabilitációjának módszerét kidolgozó névadónak köszönhetően működik a gyógyturizmus Háromszéken. Az eredményekről Tatár Márta szívszakorvos előadást tart. Beindult a népi feredők felújítását célzó mozgalom. A borvíz útja program sokaknak okozott bosszúságot, de mára működik, igaz, nem az eredeti elképzelés szerint. Főleg az előpataki és bölöni központot látogatják, leginkább brassóiak. Hatolykán is éldegél a gyógyturizmus. Gyógyvizeket palackoznak Sugásfürdőn, Málnásfürdőn és Előpatakon, asztali ásványvizet Szentkatolnán. Ezek elenyésző mennyiségek. De mi a helyzet a híres-neves borvizekkel, Bibarcfalván, Bodokon, Málnáson...?! A töltödék idegen kézbe kerültek, utóbbi kettő áll, előbbi éppen döcög, üveges borvizet szotyogtat a brassói piacra.
A jóindulat megvolna, az akarat is, és az is dicséretes, hogy az ásványvíz-konferenciával – de nem csak – Háromszékre igyekeznek terelni a figyelmet. Igen, az ásványvíziparban lenne keresnivaló. Mivel vannak itt kiaknázatlan lehetőségek, ott a potenciális borvíznagyhatalommá válás képe – csak ne délibábja legyen! –, minél szélesebb összefogással ki kellene ezt használni, úgy pezsegjen Háromszék, ahogyan egykoron, nehogy félezer borvízforrásával úgy járjon Kovászna megye, mint Bethlen Gábor fejedelmünk a székelyszáldobosi borvízzel. Túl későn kerüljön saját poharába.
Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

Mozgásra nevelt, élményt adott (Dimény Olga évtizedei)
Dimény Olga, vagy ahogy a baróti Tanulók Klubjának legendás vezetőjét Erdővidék-szerte ismerik, Olgi néni szeptembertől nyugdíjba megy. Nehéz elhinni, hogy az örökké energikus, folytonosan szervező és gyermekeiként szeretett tanítványaival elfoglalt tanárnő visszavonul, s otthonról szemléli majd a világot – nem az a fajta. Valószínűleg nem is lesz úgy: arra készül, amíg még hívják, óraadó tanárként visszajár a bő húsz éven át szolgált intézménybe, hogy jelenlegi csoportjait oktassa. Nem hagyja el az általa alapított és szakmai berkekben az idő folyamán országos népszerűségre szert tevő Barót Kupa elnevezésű nemzetközi tánc- és tornafesztivált sem. Egy szó mint száz: Olgi néni nagyon aktív nyugdíjas lesz.
Korán választott hivatást
– Egy nagybaconi leánykában a hatvanas évek végén miként érlelődik meg a gondolat, hogy testnevelő tanár legyen?
– Én már ötödikesen tudtam, hogy az akarok lenni. Egyed Csaba osztályfőnököm testnevelés szakos volt, s némileg meglepődött, amikor az osztályt végigkérdezve, hogy ki mivé szeretne válni felnőttként, én azt mondtam neki, hogy tornatanár. Osztályfőnököm kiváló pedagógus volt, röplabdát és atlétikát oktatott, és amikor felfedezte a torna iránti hajlamomat, külön is foglalkozott velem. Ma is megvan egy fénykép, amelyen a volt labdarúgópályán a tűzoltógerendán fejállást csinálok. Négy év múlva, amikor a Jóbarát egyik újságírója felkereste a nagybaconi iskolát, és beletekintett Egyed Csaba feljegyzéseibe, kiderült, azon a bizonyos napon füzetébe azt jegyezte fel, hogy Baló Olga (Dimény Olga lánykori neve – szerk. megj.) fizikailag gyengén fejlett, tornatanár szeretne lenni. Az újságíró az érdekesség kedvéért lejött Barótra, ahol én már kilencedikes diák voltam, hogy rákérdezzen, még mindig testnevelőtanár szeretnék-e lenni. Mindannak ellenére, hogy az azelőtti évben ízületi és szívreumám miatt fel voltam mentve a tornaórák alól, azt mondtam, igen, még mindig az akarok lenni. Az igazság az, hogy betegségem már akkor sem akadályozott, hogy a tornafeladatokat elvégezzem: tanárom, Kermeczky Réka hiába kergetett el a pálya egyik részéről, mert a másikon úgy is elvégeztem a gyakorlatokat. Az elkövetkező években komolyan atletizáltam, 800 és 1500 méteren megyei és országos versenyeket nyertem.
– Ilyen előzmények és elhatározás után, gondolom, egyszerű volt az egyetemre bejutni.
– Rosszul gondolja! Az egyik legnagyobb, szinte áthághatatlan akadályt éppen egészségügyi múltam jelentette. Hiába értem el versenyeken kiváló eredményeket, kórlapom sokáig elkísért. Az egyetemi felvételire való jelentkezés feltétele volt a pályára való alkalmassági orvosi igazolás megléte. Ilyent sem Baróton, sem Sepsiszentgyörgyön nem akartak adni. Végül könyörgésem meghallgatásra talált kardiológusomnál, Zsigmond doktor úrnál, aki azt mondta, rajta ne múljon, megadja. 1973-ban nem sikerült a felvételim, de láttam, van mit keresnem ott. Mégis szinte fel kellett adnom terveimet: egy Sugásfürdőn szervezett síversenyt megnyertem, az azt követő gálafelvonuláson pedig olyan szerencsétlenül lépett elém egy néző, hogy lábam törtem. Ekkor hajlottam volna arra, hogy gyógytornásznak tanuljak, de néhány hét múlva levágtam a gipszemet, és ismét edzeni kezdtem. A barátom, későbbi férjem, Dimény János, aki akkoriban elsőéves egyetemista volt a testnevelő szakon Bukarestben, felvitt a fővárosba és évfolyamtársaival együtt edzve készültem a felvételire. Úgy okoskodtam, látogatás nélkülire iratkozom, mert egyszerűbb lesz. Hozzám hasonló „okosak” akadtak még néhányan, éppen ötvenen voltunk egy helyre, de végül 9,50-nel elsőként jutottam be. Olyan jól sikerült a felvételi, hogy a futáseredményeim miatt az egyetem atlétikaedzője azt szerette volna, hogy iratkozzam át nappali tagozatra, de én elutasítottam a lehetőséget. Attól féltünk, ha mindketten nappalin leszünk, úgy helyeznek ki, hogy Jánossal nem fogunk egymáshoz közel eső katedrát kapni, mi pedig nem akartunk elszakadni egymástól.
Bajnokokat neveltek
– Tanári pályája miként alakult?
– Lévén, hogy nem a nappali szakon tanultam, már az egyetemi évek alatt is tanítottam. Megfordultam Kisbaconban, Székelyszáldoboson és Magyarhermányban. 1979-től 1990-ig Nagybaconban tanítottam, majd a baróti Gaál Mózes Általános Iskola következett 1996-ig, végül a Tanulók Klubjában voltam előbb igazgató, majd a központosítást követően intézményvezető. Nagybaconban férjemmel közösen sikeres női és férfi tornacsapatot alapítottunk, amellyel nyolc évig folyamatosan megyei bajnokok voltunk. A Károlyi-módszert alkalmazva már óvodás korban válogatni kezdtünk a nagyszámú gyermekseregből, akik közül a legtehetségesebb tíz-tizenkettővel foglalkoztunk heti három alkalommal. Ezt a munkát folytattuk Baróton is, ahol csapatunk 1991-ben megnyerte az általános iskolák számára utolsó alkalommal kiírt megyei versenyt, az országoson harmadikként végeztünk, Náfrádi (Szabó) Irénke pedig első helyezést ért el. Ő annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy még az onyesti tornászközpontba is elvitték.
Intézményvezetői kihívás
– A Tanulók Klubja milyen kihívások elé állította?
– A Tanulók Klubja tánc- és tornakatedrájára áthelyezéssel kerültem, de örvendtem, hogy oda mehetek, ahol olyan jó közösség van. Akkoriban fafaragás-, rajz-, karting-, elektronika-, báb-, moderntánc- és néptánccsoport működött, az oktatók mellett két éjjeliőr, karbantartó, titkárnő és korrepetitor volt alkalmazásban, azaz tizenkét főnyi intézményt kellett igazgatnom. Köreink rendkívüli népszerűségnek örvendtek, Erdővidék jóformán minden szögletéből özönlöttek a gyermekek, általában ötszáz fölött, hatszázhoz közelítő gyermeklétszámunk volt. A munkát hátráltatta, hogy 1997-ben elkezdtük székhelyünk felújítását, ami közel tíz évig, 2006-ig tartott. A tíz év hányódás közben – köreinket az iskolák osztálytermeiben és tornatermeiben tartottuk – szakok alakultak át vagy szűntek meg, oktatók mentek el, az intézményt központosították, Sepsiszentgyörgyhöz csatoltak, azaz jogi személyiségünk megszűnt; nehéz volt az újrakezdés. Volt felújított épületünk, minden igényt kielégítő próbatermeink, kilenc vendégfogadásra alkalmas szobánk – ez nagyon fontos, hiszen a meghívott csapatokat el tudtuk szállásolni, de bevételhez is juttatott –, ám a gyermeklétszám visszaesett. Miután mozgósítottuk régi, a községekben élő barátainkat, akik segítettek tevékenységeink népszerűsítésében, s megjelentek az első eredmények, helyreállt a rend, ismét teljes kapacitással tudtunk működni. Újra mindenik köz-ségből jöttek a fiatalok, hogy néptánc, báb, informatika és modern tánc-torna oktatásunkban részesüljenek. Legtöbben Nagybaconból érkeztek. Mint mondották, nem azért hozzák gyermekeiket hozzánk, mert odavaló vagyok és ismernek, hanem főleg azért, mert valaha őket is tanítottam, s tudják, milyen fontos, hogy a gyermekek mozgásigénye megteremtődjön. Nagyon örvendtem, amiért így gondolkodtak: visszaigazolást nyert, a Jánossal közös elképzeléseink helyesek voltak, nemcsak tanítottunk, de élményt is adtunk a gyermekeknek.
Nemzetközi esemény Baróton
– Gondolta volna 1997-ben, amikor a tánc- és tornafesztivál elindult, hogy szakmai körökben és a barótiak között is olyan népszerű lesz?
– Az igazság az, hogy bíztam benne, de várakozásomat jóval felülmúlta a siker. Az egész onnan indult, hogy 1996-ban meghívást kaptunk Vaslauiba egy hasonló rendezvényre, ahol nagyon jó hangulatban versenyeztünk, és Szabó Vass Melinda, Téglás István – ő most Bukarest egyik legismertebb táncművésze – és Kiss Abigél révén kiemelkedő sikereket értünk el. Amikor hazajöttünk, úgy gondoltam, jó lenne, ha a hazai közönség is láthatná, milyen tehetséges gyermekeink vannak, ezért nyomban nekifogtam szervezni. Szerencsénk volt azzal is, hogy részt vettem egy Bukarestben szervezett képzésen, amelyen megismerkedtem a stilizált néptáncokat oktató Florin Gavrilescuval, aki nemcsak a zsűrielnök tisztségét vállalta el, de tanácsaival segített is. Az első Barót Kupára 1997. március 23-án került sor tíz csapat, azaz közel százötven tanuló részvételével. Akkoriban a gyermekek elfértek még a tornateremben letett matracokon, a főzést pedig az óvoda konyhája oldotta meg. Ahogy nőtt a rendezvény, nőttek az igények is, s már nemcsak a baróti szálláshelyek, de még a tág környék panziói sem voltak elegendőek. Arra is volt példa, hogy egy csapatnak Tusnádfürdőn kellett megszállnia. Nem is csoda, mert a néhány környékbeli csapaton kívül – Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kovászna – a többiek messziről jönnek. Rendszeresen visszajárnak Barótra bukaresti csapatok, valamint Petrozsény, Kudzsir, Arad, Găeşti, Vaslui, Amara, Râmnicu Sărat, Bârlad, Slatina és Gyulafehérvár képviselői vagy a határon túlról Kapuvár, Kisinyó vagy éppen Párkány csapata. Legutóbb hétszázan táncoltak kis sportcsarnokunkban, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az utóbbi öt évben együttműködünk a Magyar Látványtánc Szövetség elnökével, Boros Tündével, és a Barót Kupa az általuk szervezett Európa Kupa selejtezőjévé vált.
Aktív nyugdíjasként
– Még néhány nap van hátra nyugdíjazásáig. Visszavonul és távolról figyeli az eseményeket vagy továbbra is tevékenyen részt vállal a sportszervezésben?
– A Tanulók Klubjának ügyintézését minden bizonnyal jól fogja végezni utódom, Bálint Péter, katedrámon pedig a jól felkészült, tehetséges Pál Éva veszi át a helyem. Mivel nem szeretnék a nagyon hozzám nőtt diákjaimtól ilyen hirtelen elszakadni, kérvényeztem, aerobik- és mazsorettoktató óraadó tanárként maradhassak még. Ha esetleg nem bólintanak rá, úgy sem maradok ki teljesen a sportéletből, hiszen a Barót Kupa szervezését még, amíg erőm engedi, folytatom. Hasonlóképp kitartóan tovább szervezem a szívügyemnek tekintett nagybaconi Pásztortűz Egyesület által életre hívott Barátság Tánclépésben néptánctalálkozót is.
– Több szakmai díjban is részesült az idők folyamán. Mennyire fontosak ezek egy pedagógus életében?
– A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2011-ben adományozott Ezüst Gyopár-díj nagyon jólesett, mert mégiscsak a legismertebb szakmai szervezettől érkezett. Hasonlóan fontosnak éreztem a Tanulók Palotája igazgatójától, Kerekes Jenőtől idén kapott életműdíjat is, hiszen a közvetlen kollégák őszinte megbecsülését jelzi. Mégsem ezek, hanem a gyermekek ragaszkodása a legfontosabb visszajelzése annak, hogy munkám során valamit jól végeztem. Rengeteget jelent, hogy a húsz-harminc éve végzett diákjaim nem felejtettek el, az utcán előre köszönnek és mosolyogva, őszintén érdeklődnek, hogy vagyok és segíthetnek-e valamiben. Az ilyen pillanatokért mondom azt, megérte a tanári pályát választani és hivatásként művelni.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)