Kolumbán Sándor /Székelyszáldobos/ munkából hazafelé tartva intett egy arra haladó gépkocsinak, arra gondolt, hogy megkéri, vigye haza. Rendőrkocsi volt, a rendőr felelősségre vonta és gumibottal ráütött a kezére. Kolumbán Sándor panaszt tett a rendőrségen, de nem hallgatták meg. Beírt az újságba. A Háromszéknek kéthetes kivizsgálás után válaszolt a rendőrség: Kolumbán Sándor az autó elé ugrott, nem igaz, hogy bántalmazták volna. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 25./

László Gyula gyermekkorát az erdővidéki Székelyszáldoboson töltötte. A száldobosiak nem feledkeztek meg a nagy történészről. Diófából készült emlékkopjafát küldtek Budapestre, László Gyula leendő emlékszobájába. A faragott fejfát Kovács József nyugalmazott bányafelmérő készítette. /Vasárnap (Kolozsvár), aug. 16./

A leépítéssel egybekötött tanügyi átszervezés során április 1-jétől ötven háromszéki szakképzetlen helyettesítő válik munkanélkülivé, és közel húsz szakképzett pedagógust tanév közben áthelyeznek. Az elbocsátottak érdekében majdminden óvoda és iskola vezetősége, valamint szülői közössége fellebbezett a megyei tanfelügyelőségen, közülük néhány esetben megoldás született, másokat elutasítottak. Az árapataki, előpataki, márkosfalvi, baróti és száldobosi fellebbezésre a tanfelügyelőség nemmel válaszolt, tizenkét esetben elfogadta a közösségek érveit. Eresztevényben például az I-IV. osztályban tanuló tizenhét gyermeket április 1-jétől egyetlen tanító fogja oktatni összevont csoportban. Óvodai csoportok is maradnak óvónő nélkül, a legtöbb helyen megszűnt az egyetlen csoport. /(fekete): Ötven helyettesítő pedagógus vált munkanélkülivé. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./ Napokig várta, írta Máriás József, hogy a televízióban megjelennek a tanügyi sztrájk idején oly bősz tanügyi szakszervezeti vezetők és elmondják: a felszámolt falusi óvodák a minisztériumi intézkedések áldozatai lettek. Hiába várt erre. Itt is, ott is bezárták a szakképzetlen óvónőkkel működő óvodákat. Krasznamihályfalván, Kökényesden, Bábonyban és még vagy nyolcvan-száz helyen Szatmár megyében. Ezt megtakarításnak állították be, ez majd segíti a tanügy helyzetét. Ismét a legelesettebbeken ütöttek. - Elszomorító, hogy az RMDSZ sem hallatja hangját, nem cselekszik. /Máriás József: Vissza a középkorba! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 23./

"Száldobos, Bardoc, Bölön, Barót, Nagyajta, Köpec, Bodos, Erdőfüle, Olasztelek közbirtokosságainak képviselői létrehozták az Erdővidéki Erdőtulajdonosok Szövetségét. Elsődleges céljai között van a tagok érdekvédelme; a vissza nem juttatott erdők visszaszerzése, valamint a folyamatban levő ügyek jogorvoslatának biztosítása. A magánerdészet létrehozása nagy anyagi áldozatot követel az alapító tagoktól (előzetes számítások szerint mintegy kétmilliárd lejbe kerül), ezért az Új Kézfogás Közalapítványhoz fordulnak, hogy kamatmentes kölcsön helyett vissza nem térítendő hitelt kapjanak. /(hecser: Megalakult az Erdővidéki Erdőtulajdonosok Szövetsége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./ "

Az olaszteleki és száldobosi Kolumbán családról (1940), a Zathureczky és Dávid családokról (1942), a zágoni és kőrösi Csoma családról (1992), a sepsiszentgyörgyi Nagy nemzetségről (2000) megjelent értékes munkák után a váci Nyomdaipari Bt. kiadásában megjelent A Józsa család emlékkönyve (Budapest, 2004) az erdővidéki (eredetileg bodosi és szárazajtai) Zágoni Jenő, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum ma Budapesten élő, egykori bibliográfusa szerkesztésében. A 223 oldalas könyv család- és helytörténeti írásokat, dokumentumokat tartalmaz, s mint ilyen, szervesen illeszkedik az eddig megjelent háromszéki genealógiai munkák sorába. Zágoni Jenő rövid összefoglalót közöl a székelység eredetéről, értékes adatokat tár fel az erdélyi, székelyföldi, mi több, a háromszéki és az erdővidéki baptista misszió történetéről. /(kgy. z.): Egy hasznos könyv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 2./

A Gaál Mózes Általános Iskola tizenhat tanulója vakációjának egy részét a székelyszáldobosi erdészházban tölti kézművestáborban. A magukat Turul fiainak nevező tizenévesek bogozás, gyöngyfűzés, agyagozás, nemezelés közben a honfoglaló magyarok történelméről is tanulnak. A táborszervező Egyed Ildikó tanítónő kifejtette, a gépek és technológia uralta, jóformán szobába zárt világunkban alternatívát kell nyújtani a gyerekek számára, hogy megismerhessék azt is, ami a hagyományok által életünk része lehet. /(hecser): A Turul fiai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./

Erdővidék újabb négy településén szavazott a lakosság egyöntetűen Székelyföld területi autonómiája mellett. Olaszteleken 63,36 százalékos volt a részvételi arány a szavazáson, mind a 358 személy igennel szavazott. Székelyszáldoboson a 870 szavazati joggal rendelkezők közül 520-an voksoltak, igennel szavaztak, beleértve 30 román nemzetiségű lakost. Uzonkafürdőn szintén mindenki megszavazta az autonómiát, itt 53,33 százalékos volt a résztvevők aránya. /Igenek a Székelyföldre. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./

A megkérdezettek 99,8 százaléka támogatja a székelyföldi önrendelkezésére vonatkozó elképzeléseket – derült ki az Erdővidéken befejeződött népszavazás végleges adataiból. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Bardoc-Miklósvár széki szervezete saját költségén a Székelyföldön elsőként szervezett úgynevezett belső, nem hivatalos referendumot annak felmérésére, hogy a régió lakossága milyen mértékben támogatja a területi autonómiát. December 16-20-a között Erdővidék 21 helységében közel 17 ezer szavazópolgár nyilváníthatott véleményt a mozgóurnás népszavazáson. A végleges adatok szerint a 15395 szavazópolgárból 9924-en voksoltak, ez 64,46 százalékos részvételi arányt jelent. A megkérdezettek közül 9902-en, azaz 99,78 százalékuk szavazott igennel az „Akarja-e, hogy Székelyföld autonóm státust kapjon, s a település, ahol él, ehhez tartozzon?” kérdésre. Tizenheten válaszoltak nemmel, öt szavazat pedig érvénytelennek bizonyult. Szabó Miklós széki SZNT-elnök szerint a Székelyföld területi autonómiáját Erdővidéken nem csak a magyarság, hanem a román nemzetiségű lakosság is támogatja. Magyarhermányban 100-120, Székelyszáldoboson pedig 25-30 román ajkú roma szavazott igennel. Az erdővidéki népszavazás eredményeit az SZNT Állandó Bizottsága még az év vége előtt kiértékeli. Ferencz Csaba tájékoztatási alelnök szerint a dokumentációt elküldik a román és a magyar a parlamentnek, a román államfőnek, az RMDSZ csúcsvezetésének. /Benkő Levente: „Látható” többség. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./

Székelyszáldoboson, a református székelymagyar faluban egyre számosabb a román anyanyelvű, cigány nemzetiségű lakosság. A 670 lelket számláló református egyházközség megyebírója, Benkő Imre elmondta, tavaly modernizálták a paplak konyháját. Tervezik a templom tetőzetének felújítását. A helyi anyaegyház áldozott a vargyasi leányegyházközség templomára is. Holland segítséggel felépült az új templom, melyet Makovecz Imre tervezett, ez már Vargyas idegenforgalmi látnivalója. Tókos Jenő, a Benkő József Általános Iskola igazgatója szerint az óvodások és iskolások hetven százaléka román anyanyelvű cigány gyerek. A száldobosi cigányok egytől egyig román nemzetiségűnek vallották magukat a 2002-es népszámláláskor. Rajtuk kívül román nemzetiségűek nem élnek Száldoboson, a 876 roma a falu összlakosságának (1780) 49,2 százalékát tette ki 2002-ben. 1954-ben 12 roma család élt itt, 1977-ben 228 lelket tartottak nyilván, s jelen pillanatban lélekszámuk meghaladja az ezret. /Kisgyörgy Zoltán: A templomot s az iskolát (Egyházában, iskolájában él a nemzet). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 25./

Árpád fejedelem halálának millecentenáriumára szerveztek ünnepséget Bihar megyében, Árpádon. Az Egy nemzet, egy haza mottóval megszervezett, július 8-áig, vasárnap estig tartó rendezvény házigazdája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt. Árpád-kori fegyvereket és viseleteket, valamint magyar harcművészeti módszereket is bemutattak. Tőkés László püspök hirdetett igét. „Ennek az évfordulónak többszörös üzenete van – hangsúlyozta a püspök. – Történelmi üzenete a folytonosság, politikai üzenete pedig az, hogy olyan vezérekre van szükség, akik népükért és nem népükből élnek. ” Árpád fejedelemről és koráról Bakay Kornél történész tartott előadást, majd Maczkó Mária népdalénekes produkciója után Miller Lajos operaénekes az Árpád népe című operából énekelt részleteket. Az Árpád-díjat idén Szörényi Levente zenésznek adták át. Bár Szörényi nem a régió szülötte, de térségektől függetlenül szolgálja a nemzetet. A színpadon felállították azt a szoborfejet, melyet Brassóból, a Cenkről ledöntött Árpád-szoborból mentettek meg. A szobor elé azt az Árpád-pajzsot is kiállították, amelyet a Szörényi Levente által alapított Holdvilágárok Alapítvány adott át kitüntetésként Tőkés Lászlónak. „Nem az a célunk, hogy egymás munkáját díjakkal jutalmazzuk – fogalmazott Szörényi. – Célunk, hogy a velünk nem teljesen egy hullámhosszon lévő, ámde értékes embereket is buzdítsuk arra, hogy ne csak a külföldért, hanem népükért is merjenek bátorsággal cselekedni. ” Szörényi a Sziklák meghasadása című új művét is előadta az árpádi színpadon. A református templomkertben emlékoszlopot lepleztek le. Az oszlop fáját a háromszéki, székelyszáldobosi Albert Tibor adományozta, a művet az alsócsernátoni Haszmann József és Haszmann Pál faragták ki. /Gergely Gizella: Árpád vezérre emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./

József Álmos egy kötetre való képanyagot, okmányokat, levéltári kutatások és élő visszaemlékezések alapján jelentős mennyiségű információt gyűjtött össze a háromszéki országzászló-állításokról 1940–44 között. Munkája Országzászló-állítások Háromszéken /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006/ címen jelent meg. Az országzászlós könyv csupa tiltásos históriai mezőkről gyűjtött össze a hatvan esztendő alatt szétszóródott, félelem miatt rejtegetett és dugdosott anyagot, s ez a félelem máig sem múlt el. A könyvből megismerhető az országzászló-állítás előzményei, az avatás helye és időpontja, az avatóünnepség lefolyása és az emlékmű utóélete. Az egyes országzászló-állítás felemelő ünnepélyessége, az ,,Erdély visszatér" gondolata drámai ellentétben áll az országzászlók 1944 utáni utóéletével. A színmagyar falvakban nem csak a román hatóságok működtek, pusztítottak a helybéli magyarok közül a vezetői polcokra törő karrieristák is. Legtöbb helyen levágatták a zászlórudakat, s vörös csillagot illesztettek ennek helyére. Voltak helyek, ahol szétverték, majd az anyagát is elhordták az emlékműveknek. A kötet kockázatos, de sikeres zászlómentésekről is szól. Az 1989-es fordulat után előkerültek a már ereklyévé érdemesült zászlók, zászlórudak, zászlótartó darabok. Előpatakon a zászlót Dálnoki Sándorné rejtegette. Idős korában felfedte titkát, s 1982-ben bekövetkezett halálakor a koporsójába tették. Gelence zászlóját Bartha Imre iskolaigazgató otthoni kútjának tetőzetében rejtegette. Kézdiszárazpatakon Opra Irma párnába varrva rejtegette a zászlót. Kommandón a talapzat szövegeinek levésése ellen tiltakozókat megkínozták. Komollón a zászlótartó rudat Szentgyörgyi Béla csűrében rejtették el, a lobogót színei szerint háromba vágták, és különböző családoknál rejtették el. Lécfalván előbb az orgonában rejtették el a zászlót. Magyarhermányban üvegbe rejtették, és az istállóban a jászolban dugták el. A zászló ma is megvan. Ozsdolán paplanba varrták. Zágonban a templomtorony gombjába rejtették. A rejtekhelyet valaki elárulta. Rétyen viaszos vászonba csomagolták, s az emlékmű mögötti családi ház csűrjében rejtették el. További sorsa ismeretlen. Székelyszáldoboson a márványtáblát ládában, a zászlót jászolban rejtették el. Szárazajtán az 1944. szeptember 2-án bevonuló román katonák égették el a zászlót. Az uzoni zászló díszpárnába varrva vészelte át a nehéz időket. Ma is megvan, a református templomban őrzik. Zabolán a zászlót a katolikus templomba menekítették, ahonnan az egyik helybéli román kihozta, és elégette. A zalánpataki zászlót rongyszőnyegbe szőtték. /Sylvester Lajos: Kálváriás zászlósorsok (József Álmos új kötete) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./

Eldugott települése a Zabola községhez tartozó Székelypetőfalva a felső-háromszéki Mezőföldnek. Háromszéken még két, székely előtaggal rendelkező falu található: Székelyszáldobos és a szintén mezőföldi Székelytamásfalva. Petőfalvának 168 lakosa van, lakosság fele magyar cigány, elöregedett a település. Akárhol leásnak, borvizet találnak, mégsem húzhat belőle hasznot a petőfalvi ember, mert nincs borvíztöltő, sem gyógyfürdő. A feltörő borvíz alakította ki a Petőfalvi Fortyogót. A hideg strandfürdőt a két világháború között építették, s most pályázati úton felújították. Hiányzik egy jó út, most kezdenek aszfaltozni. Közel a faluhoz sepsiszentgyörgyi régészek majdnem háromszáz sírból álló kora középkori magyar temetőt tártak fel, ez mutatja, hogy itt már a XII. század közepén szervezett magyar település létezett. Székelypetőfalva zöme római katolikus. Lelki gondozásukat Péter Sándor plébános végzi, aki nemrég vette át az imecsfalvi anyaegyház vezetését. /Kisgyörgy Zoltán: Boszorkánykonyha a föld alatt. Templom a Mezőföld közepén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 30./

Elhunyt Kovács József, Erdővidék északi régiójának legkiválóbb ismerője, a Háromszék külső munkatársa, topográfusa, kartográfusa, térképésze nemcsak erdőnek, mezőnek, hanem a szénbányák belső labirintusának is. Székelyszáldobos, Bardoc, Erdőfüle és Olasztelek térségében a helynevek ezreit gyűjtötte egy csokorba. Lejegyezte a régi történeteket, a helyi népszokásokat, késével-bicskájával megörökítette a száldobosi faragott fejfák motívumvilágát. Kopjafát faragott minden idők egyik legnagyobb magyar történészének, László Gyulának.,,Jegyezgetem a veszendő dolgokat – mondta utolsó találkozásuk alkalmával –, mert a betűk emlékeznek akkor is, ha mi már nem leszünk. ” Kovács József tolla, faragókése örökre megpihent. /Kisgyörgy Zoltán: A betűk emlékeznek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 6./

Száz esztendővel ezelőtt dr. László Gyula ugyan Kőhalmon született, de Székelyszáldoboshoz való kötődése miatt a régészprofesszort magukénak tartják – hangzott el a kettős honfoglalás elmélete kidolgozójának emléktábla-avatásán. Az első alkalommal tartott faluünnepen számos erdővidéki zenész és zenekar lépett fel. A székelyszáldobosi templomkertben, a leleplezésre váró emléktábla mellett Farkas Vilmos kisbaconi református lelkész a szülőföld életünkben játszott szerepéről beszélt. /Hecser László: László Gyula-emléktáblát avattak a székelyszáldobosiak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./

Főhajtás Kőhalomban (László Gyula-centenárium)
Ősrégészetünk Széchenyi-díjas kutatója, a festőművész László Gyula (1910—1998) születésének 100. évfordulójára emlékeztek szülővárosában. Márkos Ervin unitárius és Szegedi László református lelkész fogadta a vendégeket, a tudós leszármazottjait-rokonait, tudományos ülésszakot szerveztek, és a helyi önkormányzat képviselőjének jelenlétében emléktáblával jelölték meg a professzor szülőházát.
Dr. László Gyulát, a kettős honfoglalás megfogalmazóját több szál kötötte Háromszékhez. Édesapja — az unitárius vallású id. László Gyula kőhalmi igazgató-tanító — Abásfalváról származott, édesanyja, Tordai Vilma bibarcfalvi, akit — mert korán árvaságra jutott — a székelyszáldobosi Jánó Sándor református kántortanító nevelt. Így kötődött emlékeiben, lélekben a gyerek László Gyula ehhez az erdővidéki székelymagyar településhez, ahová meglett emberként is gyakran visszajárt. Nosztalgiával emlékezett egyik könyvében azokra a kosaras bálokra, amelyeken a Hegyfarki-feredő épületében vett részt. Szoros barátság fűzte a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács József (1928—2008) száldobosi bányafelmérő-helytörténészhez. Amint arról utóbbi lánya, Kovács Irén helybeli tanár tájékoztatott, édesapja hagyatékában őrzik kettejük levelezését is. 1998-ban tartották Kézdimárkosfalván a nemzet festője, Barabás Miklós (1810—1998) halálának centenáriumát. Ide sietett dr. László Gyula, amikor Nagyváradon útját állta a halál. Ennek hallatán az említett Kovács József, aki a népi faragást is tehetséggel művelte, másfél méter magas emlékkopját faragott, és eljuttatta a magyar fővárosban lakó utódoknak. — Édesapám dolgozószobájában őrizzük a száldobosi emlékkopját — felelte kérdésünkre a kőhalmi centenárium alkalmával László Gyula fia, László Zoltán. — Apám budapesti sírjára saját kezemmel faragtam sírjelt. Székelyszáldobos nem feledkezett meg a jeles tudósról, aki az 1941-ben itt felszentelt magyar országzászló avatóünnepségére is eljött édesapjával, és előadást tartott. Ekkor hozott országzászlót id. László Gyula felesége falujának, Bibarcfalvának is. Kolumbán Sándor száldobosi lakos, Bardoc község alpolgármesterének kezdeményezésére a 2009. szeptember 12-i falunapon egyházi és világi vezetők jelenlétében emlékművet állítottak László Gyula professzornak a száldobosi református templom előtti emlékkertben.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Három nyelven a Várhegy alatt
Kissé nagyobbat ugrottunk szomszédolásunkkal. Sorrendben ugyan érdekes települések következtek volna: Árva Bethlen Kata faluja, Olthévíz, avagy a Persányi-hegyek mögé elrejtett Datk. Ugrani kellett, mert szeretettel hívott ünnepére a kőhalmi vallásos kisközösség, hadd húznánk meg jelképesen a harangokat, mutatnánk be az azokról szóló könyvet az államalapítás emlékünnepén. Szent Istvánra emlékeztek a kőhalmi keresztények, a szórványban élő magyarok.
Jókai és László Gyula nyomában a Homoród mentén
Az emlékezetes vasárnapon négy templom harangjai szóltak: a szász lutheránus központi nagy templomban, a városszéli kisebb görögkeleti tornyában, továbbá Szegedi László református tiszteletes főtéri templomában és a kőhalmi Várhegy alatt emelkedő magyar katolikus és unitárius templomban. Utóbbiban melegszívű kisközösség várt, ahol mindvégig úgy éreztük, nem Kőhalomban, hanem a Homoród mentén vagyunk, Homoródjánosfalván vagy Peteken, Homoródoklándon vagy éppen székelyzsomboriak, alsórákosiak között. Minden települést képviselnek – tudtuk meg tiszteletes Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkésztől. Hogyne tudná ő, milyen az etnikai összetétele ennek a kisvárosnak, milyen annak magyar lakóközössége, hiszen itt járt iskolába, itt szövődtek fiatalkori élményei-emlékei, falusfeleinek, régi barátainak és lehet, éppen iskolatársainak lett papja két évvel ezelőtt, amikor egyhangúlag meghívták az 5000 lelket számláló városkába. Ebből közel ezer ember vallotta magát magyarnak, azt is feltételezhetjük, hogy a 350 cigány között akadnak magyar ajkúak is.
Legyen elég abból a tizennyolc évből, tiszteletes úr – mondták bizonyára a kőhalmiak –, amit a fogarasföldi, majdnem haldokló unitárius szórványban töltött, itt többen vagyunk. A zsenge korban eltöltött kőhalmi és segesvári éveknek köszönheti a lelkész, hogy németül és románul is olyan szépen és folyékonyan prédikál bármilyen ünnepi alkalommal, hogy a más felekezetűek is magukénak tartották. A zömében románság lakta Fogarasban valaki úgy nevezte e sorok írójának, hogy „părintele cu gură de aur” (aranyszájú pap). Márkos Ervin tanár is, mert jelenleg a kőhalmi líceum minden nemzetiségű tanulóinak német nyelvet tanít. Ismerősként járta be néprajzi kutatóútjai alkalmával a Szentágota környéki szászság falvait, hiszen ő a lutheránus szász templomokban is megállta a helyét a szószéken. Így hát aztán bátran mondhatjuk: három nyelven él és tud prédikálni a kőhalmi Várhegy alatt is.
A parókia udvaráról, ahol már beérik a szőlő, rálátni a Hortobágyi-dombság Oltra behajló peremére. Miközben terül a fehér asztal, Torró Zoltánné Ida gondnokné asszony, aki a lelkét is belefőzte a savanyú levesbe, egy helybeli, főleg bútorokat restauráló kft. társtulajdonosa, a Kőhalom városi RMDSZ-választmány elnökeként és a városi tanács egyetlen magyar képviselőjeként arról beszélt, hogy másképpen kell tekinteni a szórványban élő magyarok sorsának alakulására. „Mi nem engedhetjük meg magunknak – mondta –, hogy több pártra szakadjunk, ajánlatos megmaradni egy tömbben az itt már működő RMDSZ mellett!” Beszélgetésünk idején közbeszúrta: „egyébként Kőhalomban született az önök tevékeny sepsiszentgyörgyi polgármestere is, Antal Árpád András, aki ugyancsak alsórákosi származású. Mi erre büszkék vagyunk.” Itt született a jeles farmakológus Issekutz Béla (1886–1979) is, fűzzük hozzá mi, az árapataki származású jeles magyar orvos, Jancsó Miklós életrajzírója is.
Kedves hely a parókia udvara. Birtalan Barangó, aki gépkocsi-vezetői gyakorlatát még az egykori téeszkamionokon szerezte, nyugdíjas ráérősként segít be a parókián, nekünk éppen a paplak kertjében termett szőlőből készült bort hoz fel a pincéből. A tiszteletes műkincseit mutogatja, kerámiagyűjteménye akkora, hogy kiállításra kívánkozik. Szomszédja, Faragó István a Kőhalomban és környékén élő magyar katolikus lelkek papjaként ugrott be villámlátogatásra, s mert a két lelkész két temploma nagyon közel egymáshoz, állja helyét a jó szomszédság. Mindkettőjüknek több szórványa van. Fiatal és háromszéki, csak egy kézfogásra futott be, mert hallotta, hogy földijei érkeztek: Faragó plébános bölcsőjét ugyanis Kovásznán ringatták. Van olyan fiatal is Kőhalomban, aki tanár úrnak szólítja Márkos tiszteletest, ugyanis vallást és német nyelvet is oktat a helybeli líceumban, ahol magyar anyanyelvű osztályok is működnek. Jó kapcsolatokat ápol a közismert tiszteletes Szegedi László református esperes-lelkésszel, aki nemcsak az anyanyelvű oktatásnak, hanem a kőhalmi magyar művelődésnek is mecénása. Az utóbbi népszámlálás alkalmával csak Kőhalomban közel ezren vallották magukat magyarnak. Ez az ezer lélek majdnem egyenlő arányban oszlik meg a három magyar felekezet között. A három lelkész által pásztorolt lelkekhez még hozzá kell adni a szórványban-filiákban élő magyarságot, no meg az illető településeken élő magyar anyanyelvű cigányokat. Mondanunk sem kell, három jeles és jó szónok-lelkész kezében a környéken élő magyarság identitástudatának ápolása. Az egykori szász településen, Kőhalomban az őslakó szászok száma megcsappant, helyüket túlnyomó többségben a románság és szerényebb kisebbségben a székelyek foglalták el. Ennek eredményeként jött létre a kőhalmi unitárius gyülekezet is 1978-ban, amelynek Vass Mózes nyugalomba vonult lelkész teremtett templomot, s később, a rendszerváltás után harangtornyot emelt.
Egy címer mesélni kezd
A parókia beépített udvarán emlékképek, művészi alkotások, László Gyula-emléktábla és a professzor rajzai láthatóak. A lelkész néprajzi gyűjtésének darabjai mellett szerettük volna látni az unitárius egyházközség ama címerét is, amely Pécsi L. Dániel magyarországi jelképtervező munkája. Márkos tiszteletes elmondta, a címer csak az egyházközség zászlóján látható, de távlati tervük plakettként is elkészíttetni. Leírását maga a szerző közölte a Budapesten megjelenő Unitárius Élet című folyóiratban. Felső felében az ismert unitárius címer látható, alsó mezőjében vörös színű háttérben aranyszínű szkíta szarvasbikafej. A szarvas fejéből agancskorona terebélyesedik, melynek középső mezejében egy félhold, fölötte pedig napkorong látható. „Ezzel az összetett jelképpel a Kőhalomban született és gyermekeskedő László Gyula unitárius régészprofesszornak állítottunk emléket – írja –, aki nemcsak a honfoglalás korát feltáró ásatásaival vált híressé, hanem a honfoglaló magyarság mindennapjait megálmodó gyönyörű rajzaival is. A címer és a zászló László János nemes adománya, amivel néhai nagybátyjának, László Gyula régészprofesszornak állított tiszteletre méltó emléket.”
A Széchenyi-díjas dr. László Gyula ősrégészt, a kettős honfoglalás megfogalmazóját több szál kötötte Háromszékhez. Édesapja, az unitárius vallású id. László Gyula kőhalmi igazgató-tanító Abásfalváról származott, édesanyja, Tordai Vilma bibarcfalvi, aki korán árvaságra jutott, és a székelyszáldobosi Jánó Sándor református kántortanító nevelte. Így kötődött emlékeiben, lélekben a gyerek László Gyula ehhez az erdővidéki székely-magyar településhez, ahová meglett emberként is gyakran visszajárt. Nosztalgiával emlékezett egyik könyvében azokra a kosaras bálokra, amelyeken a Hegyfarki feredő épületében vett részt. Szoros barátság fűzte a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács József (1928–2008) száldobosi bányafelmérő-helytörténészhez. Kovács Irén helybeli tanár tájékoztatott, hogy édesapja hagyatékában őrzik kettőjük levelezését is. Székelyszáldobos nem feledkezett meg a jeles tudósról, aki még az 1941-ben itt felszentelt magyar országzászló avatóünnepségére is eljött édesapjával, és előadást tartott. Kolumbán Sándor száldobosi lakos, Bardoc község alpolgármesterének kezdeményezésére 2009-ben egyházi és világi vezetők jelenlétében ünnepi keretek között emlékművet állítottak László Gyula professzornak a száldobosi református templom előtti emlékkertben, „hogy hirdesse az idők végezetéig, kölcsönös (volt) a tudós és a faluközösség ragaszkodása.” László Gyula, halálának története is hozzánk kapcsolódik. 1988-ban tartották Kézdimárkosfalván a nemzet festője, Barabás Miklós (1810–1898) halálának centenáriumát. „Erre az ünnepségre én hívtam meg László Gyulát – nyilatkozta Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész –, de Nagyváradon útját állta a halál. Fáradt szíve ekkor dobbant utolsót.”
Válságban is épül a vár
A várost első ízben 1324-ben említi oklevél castrum Kuholm néven. Léstyán Ferenc is feltételezi, hogy még a szász telepítés előtt, a XI. században a Várhegyen, ahol most magasodik-szépül a vár, királyi vár állt. Ezt legjobban, ellentétben a sajtóban megjelent és nem okadatolt nézetekkel, a szászok betelepítése előtti magyar neve mutatja, ami nem más, mint Kőhalom. Nem töltött be nagy stratégiai szerepet a történelem folyamán, inkább az alatta lakók élelmiszerraktáraként és rejtekhelyeként szolgált. 1451-ben törökök rombolják le, de utána megerősítik, 1791-ben pedig vihar letépi a fedélzetét. A geológus szeme itt ennél többet is lát, hiszen a hely valóságos földtani kuriózum, mert a vár egy 608 m magas bazalt-batolit tetején áll. Látogatásunk idején a várfalat javították, a bástyák tetején már piroslott az új cserépfedélzet. Mint megtudtuk, felújítása nyolcmillió eurós pályázatból történik, amelyből majdnem hatmillió vissza nem térítendő összeg. Bizonyára elcsodálkozna Jókai, aki megmászta a Várhegyet, hogy a mai ember felújítja az ősi várat. Minden poklokon keresztül című történelmi kalandregényének (1884) ez a vár a helyszíne. Cselekménye itt kezdődik, de nagyobbik részét a szentföldi keresztes hadjárat történelmi eseményrétegébe beágyazott, II. Endre királyunk idejében történő kalandsorozat tölti ki, a hűséges nő és a vérétől űzött, csapodár férfi ellentéte. Kőhalomra már rá sem ismerne a regény egykori írója. Talán a heti piaca hasonlítana a régi sokadalmakra. Mindenben utánozza Európát.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Őrkő körül
Sepsiszentgyörgy lakosságának óvatos számítás szerint mintegy tíz százaléka cigány származású. Felük az Őrkőn él, a másik része szerte a városban, a látszat szerint kissé civilizáltabb, az integráció útján előbbre jutva.
Nem ritkán botlik az ember egy-egy kolduló kisgyermekbe, de felnőttbe is, ki receptet szorongat markában, s arra kér, segítsd, hogy kiválthassa, mert beteg a gyermek, a felség, az anya. A mi cigányaink, hisz az utolsó népszámláláson is zömük magyarnak vallotta magát, az iskolában magyarul tanulnak, minden választáson az RMDSZ tulipánjára ütik a pecsétet. Néhány, az ő sorsukért felelős emberrel beszélgettem helyzetükről, attól indíttatva, hogy dr. Antal Álmos, a megyei kórház orvos igazgatója egy interjú alkalmával kijelentette, az orvosi ellátáson kívül ezek az emberek sehol nem részesülnek emberhez méltó ellátásban.
Vagy esznek, vagy fűtenek
ANTAL ÁLMOS, a megyei kórház orvos igazgatója: Muszáj a cigánykérdésről beszélnünk, főként azért, mert úgy látszik, ránk, a kórházra hárul annak kötelessége, hogy megoldjuk. Én úgy látom, sehol emberhez méltó szolgáltatást nem kapnak, csak itt, a kórházban. Ennek kapcsán ellenben el kell mondanom, hogy igen súlyos dolognak tartom a gettósodást, mely azt jelenti, hogy egy településen ötvennél több olyan személy él, akinek nincs munkából származó jövedelme, s legalább felének nyolc osztálynál alacsonyabb az iskolai végzettsége. Sepsiszentgyörgyön például óriási szegregátum él, számbelileg közelíti az összlakosság tíz százalékát, Székelyszáldoboson, Bölönpatakon, Árapatakon, Szentléleken úgyszintén. Ha bajban vannak, kihez fordulnak? Mentőt hívnak, kórházba jönnek. Ez nagyon sokba kerül. Nem azt mondom, hogy a költségeket nem képes elviselni az állam, csak azt, hogy igen hátrányos körülmények között élnek, és ezt a külvilág nem hajlandó tudomásul venni. Bajaik mind itt csapódnak le a kórházban. Több mint huszonöt éve követem sorsukat, azóta dolgozom kórházban, s látom, hogy ezek az emberek elveszítették munkalehetőségeiket, gyermekeik nem járnak iskolába, de a betegségeknek ugyanúgy vagy az átlagemberhez viszonyítva még jobban ki vannak téve. – Hallani, a gyermekanyák zöme is e közösségekből kerül ki.
– Majdnem a százat súrolja csak az ebben a kórházban szülő, tizennyolc éven aluli gyermekanyák száma. Egy procedúra szerint ilyenkor értesítenünk kell a gyermekjogvédelmet, rendőrséget. De szemmel láthatóan világuk párhuzamos a mienkkel.
Ezeknek a jelentett eseteknek legnagyobb része, információink szerint egyetlenegy sem került tárgyalási fázisba, már a kivizsgálás szakaszában elakad. Nem arról van szó, hogy boldogítana bárkit is, ha egy embert bezárnak, hanem arról, hogy sem a társadalmi, sem a jogi korlát ez esetekben nem működik. Most nem arról beszélnék, hogy ezek nehezítik munkánkat, hanem a társadalmi jelenségről, miként nő folyamatosan a halmozottan hátrányos helyzetben élő szegregátumok létszáma. Miközben tudjuk, hogy a szegénység, melyben élnek, olyan mély, hogy télen például – kissé sarkítva – vagy esznek, vagy fűtenek. Mi, orvosok igyekszünk emberségesen bánni velük. Hogy ezt a személyzet vagy más betegek, látogatók, miként fogadják, más kérdés. De nem tudok még olyan intézményről, mely ezt a részfeladatot felvállalta volna. Tudom, hogy a beiskolázások száma is óriásit csökkent, azt is, hogy az e közösségekből származó középiskolásokat két kezünkön megszámlálhatjuk. Tetszik, nem tetszik, ezek az emberek is részei életünknek, városunknak, maga az Őrkő is, akár a múzeum vagy a park.
Életformájukhoz ragaszkodnak
Mindenki, aki hivatalból vagy egyszerű emberi szolidaritásból a cigánykérdéssel foglalkozik, elismeri, hogy e területen bokrosak a gondok. Az erős identiltástudattal rendelkező közösséget meglehetősen nehéz megszokott életformájából kimozdítani. Főként mert soraiban az átlagosnál is magasabb a szegénység, a munkanélküliség, a korai házasságkötés aránya, gyors a gyermekszaporulat, rosszak lakásviszonyaik. A megyeszékhely roma lakosságának mintegy fele él szinte gettóba zárva az Őrkőn, másik fele a városban szétszórva, valamivel jobb körülmények között, de ugyancsak a szegénység küszöbén tengődik. A kitörés nagyon nehéz, hisz lakást keveset kapnak, az albérlet drága, ezért elérhetetlen. A roma származású fiatalok nehezen kapnak munkát, és ha a bőrük színe miatt esetleg nem kerülnek hátrányos helyzetbe, gyenge romántudásuk áthághatatlan akadálynak bizonyul.
TANKÓ VILMOS, a város szociális osztályának vezetője mondta el, amikor a cigány emberek szociális támogatottságáról érdeklődtünk, hogy a szegény családok támogatására meglehetősen sokat költ a tanács. Sok és több fajta segélyezés létezik, de arra vonatkozó statisztikáik, hogy támogatottjaik közül ki roma, ki nem – nincs. A utolsó népszámlálás is azt mutatta, kevesen vállalják cigány voltukat. Nálunk magyarnak, a románok lakta településeken románnak vallották magukat. Igen furcsa jelenség: bár életformájukhoz ragaszkodnak, nemzeti hovatartozásukat nem vállalják. Pünkösdre szépen felöltöznek
LAURA DEME bérezett egészségügyi közvetítő. Feladata terhesanya-gondozás és az ehhez kapcsolódó teendők. Mikor munkájáról kérdezzük, szívesen beszél, de azt is fontosnak tartja elmondani, hatalmas civilizációs lemaradás tapasztalható ebben a környezetben. Munkája legeredményesebb részének azt tekinti, hogy sikerült a hagyományos és a körülményeknél jobb higiéniai szokásokra rávezetnie a kisgyermekes anyákat, hogy az orvossal együtt családtervezési ismeretekkel okosabb gyermekvállalásra próbálják nevelni a fiatal családokat, ingyen fogamzásgátlókat juttatnak a termékeny korban lévő asszonyoknak. Az eredmény még várat magára – mondja –, változatlanul magas a zsenge fiatal korban kötött házasságok száma vagy a kiskorú lányok körében a terhesség. Mindkettő következménye a korai iskolaelhagyás. Laura Deme hatszáznál is többre becsüli az őrkői gyermekek számát, akik rossz minőségű házakban élnek, s az utcáról behordott ivó- és mosdóvíz, a villanyáram hiánya megnehezíti életüket. Örömmel beszél arról, hogy valamelyes fejlődést mégis tapasztalni a cigány családok gyermekeikhez való viszonyában, bérmálásra, elsőáldozásra szépen felöltöztetik őket, de ennél is fontosabb, hogy az iskolában is ma már ritkábban látni elhanyagolt gyermekeket.
Sorsukon javítani – kötelességünk
– Valamikor olyan szenvedéllyel és tenni akarással vetette bele magát az Őrkő és az őrkői cigányok élet- és lakáskörülményeinek megváltoztatásába, hogy – nem tudom, szemébe is, de háta mögött cigány vajdának nevezték Czimbalmos Csaba akkori alpolgármestert, jelenlegi városmenedzsert. E feladatot már átadta utódjának, Tischler Ferencnek, de bizonyára elárulja, sikerült-e valamit is megvalósítania régi terveiből.
CZIMBALMOS CSABA: Elégedett nem vagyok, sorsukat látva nem is lehetek, de az elmúlt húsz esztendő alatt mégis sikerült egy-két fontos dolgot megvalósítanunk. Az utcákat úgy-ahogy, kaviccsal feltöltötték, elkészültek azok a bizonyos utcai vízcsapok, ahonnan egészséges vizet kapnak, és sajnos, csak anyagi okok miatt nem tudták ezt a vizet a háztartásokba is bevezetni, tanácsi pénzen újították fel a közösségi házat, helyben orvosi ellátáshoz is jutnak, elkészültek az első esővíz-elvezetők, s a szemétgyűjtés tekintetében mozdultak előre. Változatlanul gondot okoz, hogy a telkeket nem tudják számukra kimérni, a terület ugyanis a hadseregé, s annak idején önkényes helyfoglalás történt. Nagy, gyökeres átalakítási terveim elakadtak, az Európai Unió lakásfelújításra egy fityinget sem ad, így az emberibb lakhatási körülmények megteremtése álom maradt nemcsak számomra, de számukra is. Tény, itt él a város lakosságának legszegényebb rétege, s sorsukon javítani továbbra is feladataink közé tartozik.
Ne ebéddel csalogassuk az iskolába!
Ha csavargó, rosszul öltözött cigány gyermeket lát az ember az utcán – bár ismerjük el, egyre kevesebben vannak –, általában azzal nyugtatja lelkiismeretét – ki egyáltalán foglalkozik e népcsoport gondjaival, gyermekeinek sorsával –, hogy az iskolában vagy óvodában az Őrkőn a Caritas jóvoltából legalább naponta egy alkalommal meleg ételhez is jutnak.
KOSZTÁNDI TERÉZ-t, a közismert katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas sepsiszentgyörgyi vezetőjét elfoglaltsága miatt meglehetősen nehezen találtuk meg, végül egy borús reggel ültünk le beszélgetni, s legnagyobb meglepetésemre megerősítette: idén az őrkői iskolás és óvodás gyermekek nem kapnak ebédet. Magyarázni kezdte, hogy az osztrák társintézményük igényesebb, és hosszú távú nevelési programot dolgozott ki Comenius néven. Úgy találták, az ebéddel való iskolába csalogatás meglehetősen primitív, eredménye alig értékelhető, és múlékony. Olyan célok megvalósítását tűzte a helyi Caritas elé, melynek hatása hosszabb távú és maradandóbb. Például a délutáni oktatásra, foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt, iskolai mediátort alkalmaznának, de főképp összefognák, egy irányítás alá vonnák a roma gyermekek felzárkóztatási programját. Természetesen az étkeztetési program feladására ama prózai felismerés is kényszerítette, hogy az egyre több gyermek ellátása egyre több pénzbe kerül!
Akkor segítünk, ha ők is akarják
– Minden választás előtt az RMDSZ célba veszi a magyar cigányságot. Ígér nekik fűt-fát, magához édesgeti, s természetesen a tulipánra nyomják a pecsétet. Mégis – huszonhárom év alatt – életük alig javult.
TISCHLER FERENC alpolgármester: Két-három hete munkacsoportot hoztunk létre a sepsiszentgyörgyi romahelyzet feltérképezésére és megsegítésére. Folyamatban ennek a szerteágazó és alapos, ösztönző programnak a kidolgozása. A munkacsoportban alapítványok, a kórház és civil szervezetek dolgoznak. Alapelvük: csak akkor segítünk, ha ők is akarják, és igyekszünk alkalmazkodni az ő elvárásaikhoz. Első lépésként pontos nyilvántartást kell készítenünk az itt élő emberekről, mert sajnos, senki nem tudja, hányan vannak, hány közülük munkaképes, kinek van munkahelye, családonként hány gyermeket tartanak el. Programunk, mely most alakul, formálódik – ösztönző kíván lenni. Fontos például számba vennünk a tartozásaikat a szolgáltatónak. Mondanom sem kell, milliókra rúgnak a büntetésekkel együtt. Ki akarunk dolgozni egy olyan közmunkaprogramot, mellyel – ha rendesen dolgoznak – letudhatják adósságaikat, illetve a tanács rendes munka fejében átvállalja, és törleszti azt. Akik rendesen dolgoznak, azoknak munkahelyet is szerzünk. Természetesen számolunk azzal is, hogy az időhöz, a munkához való viszonyuk teljesen más, mint a mienk. Nem számítunk gyors eredményre, de abban bízunk, ha tíz év múlva másképp néz majd ki az Őrkő és az ott élők, ők is, mi is elégedettek leszünk. – Alpolgármester úr, az idei általános választások kiszámíthatatlanság okán megyénk egy roma parlamenti képviselőt, Nicolae Păunt a képviselőházba juttatott. Járt maguk felé, beszéltek a megyében élő roma lakosság gondjairól?
– Nem, pedig segíthetne, de eddig felénk sem nézett.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Történelmi ingatlanjaink védelmében
Fehér János vargyasi művészettörténész a műemlékvédelem világnapján Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében tartott előadást Az erdővidéki műemlékállomány helyzete napjainkban címmel.
Kitérvén a régióban végzett restaurálásokra, néhány meglehetősen szomorú példával szemléltette, nem csak a pénzhiány jelent gondot, hanem a hanyagsággal és a rossz ízléssel is fel kell vennünk a harcot, ha azt akarjuk, hogy több évszázados épített örökségünk csorbítatlan formában fennmaradjon. Hangsúlyozta, a tulajdonosok, az önkormányzatok és a jól képzett szakemberek összefogására lesz szükség ahhoz, hogy érdemi munkát lehessen végezni, s értékeink tovább gazdagítsák életünket, illetve vonzó idegenforgalmi célponttá tegyék Erdővidéket. – Előadásában a hivatalos műemléklista hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Mennyire, illetve miért fontos ez számunkra? Fehér János: Meglehetősen fontosnak tartom e szakemberek által összeállított s ötévente felújított listát, hiszen épített örökségünk megóvásában is szerepe van – kiemelt státusa révén figyelemfelkeltő –, de akár a turisták vonzásában is szerepe lehet, hiszen nem kevesen választanak útirányt ilyen szempontok alapján. És igen, meglehetősen rövidnek látom, hiszen a benne szereplő épületek nem adják az erdővidéki épített örökség teljes keresztmetszetét, főként a történelmi lakóépületek (kis kúriák, parasztgazdaságok) hiányoznak. Szegényes, mert Erdővidékről összesen csak huszonnyolc műemlék, tizenhét műemlékegyüttes és hat régészeti lelőhely szerepel, pedig ennél sokkal gazdagabb az örökségünk. Jóformán az összes erdővidéki templom benne lehetne: a vargyasi unitárius, a székelyszáldobosi, kisbaconi, erdőfülei és bardoci református vagy éppen a formailag is különleges, most baptista imaházként használt, régi baróti református templom. És a sor folytatható… A világi ingatlanok közt nehezebb válogatni, hiszen elég sok kis kúria, lakóépület pályázhatna a műemléki státusra, a középületeink közül a nagyajtai és a nagybaconi polgármesteri hivatal épületét mind alaprajzi elrendezés szempontjából, mind funkcionalitása alapján, sőt, a homlokzati kiképzések, reprezentatív díszek miatt is felvenném a listára. Véleményem az, hogy a műemléklistát újra kell gondolni, a munkába pedig be kell vonni az önkormányzatokat, hogy a helyi hivatalok közreműködésével felmérjék történelmi ingatlanjainkat. S még nem is beszéltünk a művészeti értékű emlékműveinkről, sírköveinkről…
– Milyen állapotban vannak ingatlanjaink?
– Többségük nincs jó állapotban, de a fizikai megsemmisülés határán sem állnak jelentős számban, kiemelném itt az erdőfülei Boda-kúria veszélyes állapotát. Még nem késő lépni, épített örökségünkhöz tartozó ingatlanjaink megmenthetőek, műemléki szempontok szerint felújíthatóak. Ahhoz persze az kellene, hogy a tulajdonosok is fontosnak tartsák megóvásukat. Sajnos, elég csekély azok száma, akik nem teherként élik meg ingatlanjaik történelmi, illetve műemlék voltát, s hajlandóak arra áldozni, hogy jó szaktudású mesterembert, restaurátort alkalmazva, hagyományos anyagokkal dolgozva megőrizzék az elődeik által teremtett értéket. – Kérem, soroljon fel néhány jól sikerült, igazi értékmentő munkát, illetve negatív példát. – A miklósvári Kálnoky-kastély felújítása lassan halad, de minőségi munkát végeznek. Látszik az is, hogy hosszabb ideig tartó kutatások alapján, képzett restaurátorok bevonásával a legapróbb részletekre is figyelnek, a stukkódíszek és késő reneszánsz kőfaragványok konzerválását, restaurálását is gondosan végezték el. Az olaszteleki Daniel-kastély felújítása – bár a szigorú határidők miatt gyorsan dolgoznak – remélhetőleg szintén sikeres lesz. Régészeti ásatást és falkutatást is végeztettek, később kőrestaurátort, falkép-restaurátorokat is bevontak az értékmentő munkába. Látványosra sikerült az 1669-ben készült késő reneszánsz kőcímer felújítása, amely mindannak ellenére, hogy újnak hat, mégis magán viseli évszázados megpróbáltatásainak nyomait. A kutatás folyamán a vakolat alól előbukkanó, tematikájukban egyedinek számító falképeket is felújítják közelebbről. Örvendek annak is, hogy a nagyajtai unitárius templom 1710-ben készített szószékén található címerről eltávolították az olajfestéket – lehet, hogy valamikor valakiknek jobban tetszett a fehér és a bronzos festék, de a több száz éves kőben visszafordíthatatlan kárt okozott volna a vegyi anyagok maró hatása, a faragványok plasztikája ma sokkal jobban érvényesül. A jó szándék vezérelte, de szakemberek által nem vizsgált vagy véleményezett munkálatok esetében leginkább az apró vagy inkább apróságnak gondolt részletek kivitelezésében csúsznak be fonákságok. Tudni kell, hogy a műemléklista nem egyenlő a teljes épített örökségünk fogalmával, ez jóval nagyobb állományt jelent a hivatalos lajstromoknál. Az erdőfülei református templom tornyának felújítása után vettem észre például egy számomra idegen feliratot, pedig addig úgy tudtam, hogy jól ismerem az 1758-ból származó, latin nyelvű toronyépítési feliratot. Ugyanis a toronyra festett régi szöveg teljesen eltűnt, az új pedig csak részleteiben idézi az eredeti tartalmát, érthetetlen szavakkal tarkítva. Nagyajtán a Dónáth-kúriaként ismert épületet újították fel szakszerűtlenül, termopán ablakok kerültek az átalakított ablaknyílásokba, és számtalan esetben figyelhető meg az is, hogy történelmi jellegű épületeinkre oda nem illő, mindenféle típusú és alakú modern cserép került a vidékre jellemző baconi (hegyes végű) cserép helyett. Épített örökségünk folyamatosan pusztul, sőt, a törvény által védett épületek sincsenek biztonságban: pár évvel ezelőtt a vargyasi Imecs-kúria csűrjét egyszerűen lebontották, következmény nélkül. – Miként lehetne a tulajdonosokat ösztönözni, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak épületeikre, s több megújuljon? – Nem szabad egyedül hagyni az embereket. Az önkormányzatok tehetnének azért, hogy a műemlék-tulajdonosok érdekeltek legyenek a szakszerű felújítások elvégzésében – adókedvezménnyel, de akár pályázatokat is kiírhatnának, sőt, a megfelelő szakemberek megtalálásban is feladatot vállalhatnának. Helyi örökségmentő stratégiák kidolgozása, faluképvédelmi programok beindítása is segíthet. Nagyon fontos a tájékoztatás, sőt, az oktatásban is szerepet kellene adni a helytörténeti, örökségvédelmi tematikának: a majdani műemlék-tulajdonosokban is szükséges minél korábban tudatosítani, hogy épített örökségünk nem kényelmetlen teher, hanem megőrzésre érdemes érték.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Parádés volt a színjátszó fesztivál
Népes tömeg, szülők, nagymamák és nagytaták várták a színjátszó csoportokat szombaton a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban: az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Székelyföldi Legendárium rendezte tizenkettedik Amatőr Színjátszó Fesztivál legendázó kis fellépői elsöprő sikert arattak.
Összesen kilenc színjátszó csoport jelentkezett a már hagyományos udvarhelyi fesztiválra, a helybéliek mellett Oroszhegyről, Székelyderzsről, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Máréfalváról, Zetelakáról és Székelyszáldobosról. Az ismert székelyföldi legendák egyedi feldolgozásait láthatta a nagyérdemű: a Móra Ferenc Általános Iskola Dömdödöm elnevezésű színjátszó csoportja bábokkal mutatta be a Firtos és a Likaskő legendáját, a parajdi Rapsonné unokái Áprily Lajos Mese a vár alatt című verses meséjét vitték színre, de megelevenedett a színpadon a Szent György-legenda és Csihán királyfiú is, illetve megtudtuk, hogyan kapta egy szál dobosáról nevét Székelyszáldobos. A közönség sokat és nagyokat nevetett, a színpadon pedig valódi színészi tehetségek is bemutatkoztak. A szünetben fagylaltkóstolás volt: a küküllőkeményfalvi Aticream Rt. Zete kedvence nevű legendás jégkrémét osztogatták a szervezők kicsiknek és nagyoknak.
Az eredményhirdetést megelőzően a Tóth Árpád színművész, rendező, Kudelász Nóbel, a Székelyföldi Legendárium kötet szerkesztője, Szűcs-Olcsváry Gellért, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze és a Székelyföldi Legendárium animációs film főhősének hangját kölcsönző Baricz Gergő alkotta zsűri értékelte a fellépéseket, illetve szakmai tanácsokkal látta el az ifjú színészpalántákat. A legjobb legendafeldolgozásnak a székelyszáldobosi Bikficek Egy szál dobos című előadása bizonyult, a legjobb díszletért járó díjat a Csiribiri Társulat kapta, a legjobb jelmezek Rapsonné unokáié voltak, a legjobb csoportos alakítást a marosvásárhelyi K. O. Média, míg a legjobb egyéni alakítást, a vásárhelyi csapat tagja, Köble Nóra nyújtotta. A zsűri különdíjakat is osztott: a legeredetibb szöveg elismerést a ZetEmberkék nyerték, valamint különdíjban részesült nagyszerű bábelőadásáért a Dömdödöm bábcsoport is, illetve a Székelyföldi Legendárium jóvoltából minden részt vevő csoport legendatérképet kapott ajándékba.
Kovács Eszter
szekelyhon.ro

Mulatozás hétvégén
Falunapok Torján, Székelyszáldoboson, Bodoson
Torján tizedszer rendeznek falunapokat: az Árpád parkban felavatják a Miholcsa József szobrászművész alkotta lovasszobrot, de a hagyományos főzőverseny sem marad el. Két erdővidéki településen, Bodoson és Székelyszáldoboson is ünnepelnek, székely zászlót, színpadot avatnak.
Torján az eseménysorozat szeptember 7-én, szombaton 9.30-kor főzőversennyel indul. 10 órától, a polgármester nyitóbeszéde után átadják a felújított orvosi rendelőt, majd az újszülöttek megáldása, nagykorúsítás és a cserkészcsapat eskütétele következik.
12 órakor látnak hozzá a 60 m-es székely feltűrt túróspuliszka elkészítéséhez, 13 órakor a főzőverseny nyerteseit díjazzák. 14.30-kor a felújított sportpályát adják át, amelyet 14.45-kor a Torja–KSE labdarúgó-mérkőzéssel avatnak fel.
16 órakor az iskolások mutatják be műsorukat, ezt követően koncertek sorozatán vehetnek részt az érdeklődők: 17 órakor Majláth Attila nyitja a sort, 17.50-kor a Pittyes 2-es és Gyufa, 18.50-kor Fejér Lilla, 19.30-kor Vincze Lilla (Napoleon Boulevard) és Homonyik Sándor lép színpadra. 21.20-tól utcabált tartanak Tomy és zenekara közreműködésével, 22 órakor pedig fellobban a tábortűz.
Szeptember 8-án, vasárnap 10 órakor gyülekeznek az altorjai plébániánál, hogy 10.30-kor az Árpád parkban felavassák a Miholcsa József szobrászművész alkotta lovasszobrot. 11 órakor zenés-lovas felvonulás lesz a Mária kápolnához, ahol 12 órától az ünnepi szentmisén Böjte Csaba hirdet igét. 16 órakor kulturális programok kezdődnek, 18 órakor a magyarországi Kozmix zenél. A 18.40-kor esedékes tombolahúzást követően folytatódnak a koncertek, 19.40-kor Hangyaboy, 20.40-kor az Insect, 22 órakor a Betli Duó szórakoztatja a jelenlevőket. A falunapokat 23 órakor tűzijáték zárja.
Színpadavatás, favágóverseny
Bodoson szombaton 11 órától istentisztelettel kezdődik a rendezvény, 12 órától köszöntők hangzanak el, és felszentelik a kántori lakás mellett újonnan épített színpadot (itt lesz a falunap helyszíne is), amelyen aztán 12.30-tól a Csala kürtje fúvószenekar és a mazsorettek, 13 órától a bodosi iskolások lépnek fel.
13.30-kor erőpróba, 14.15-től favágóverseny, 15.45-től kötélhúzás gyerekeknek és felnőtteknek, 17 órától zsákbanfutás szerepel a programban, miközben a színpadon 14 órától a bodosi óvodások tengerésztáncát, 15 órától a baróti Syncron csoport műsorát, 16.15-től pedig a bodosi régi zenekar előadását láthatja a közönség. A falunap este szórakoztató zene mellett zárul.
Kiállítás, zászlóavatás
A székelyszáldobosi falunapok szombaton 11 órától mezőgazdászok, állattartók és vadászok kiállításával kezdődnek a sportpályán, az ünnepélyes megnyitót (12.30 óra) követően közebéd (14 óra), íjászbemutató (16 óra, Demeter Vilmos), hintalovazás és lovaglás (16 óra, Málnási Csaba) szerepel a programban, utóbbi kettőre vasárnap is várják az érdeklődőket. A színpadon 15 órától a Dobó és a Hajnalcsillag néptáncegyüttesek lépnek fel, őket követik a helybéli ifjak zenés műsorral (16 óra), majd előadásaikkal Kolumbán Sándor (17 óra), Nyikó Anetta (18 óra) és Szakács Tímea (19 óra). 20 órától a székelyudvarhelyi Syntia, 22 órától a magyarországi Fiesta koncertezik, közben tábortüzet is gyújtanak, végül 23 órától a baróti Marshall együttes és Boti zenéjére szórakozhatnak a fiatalok.
Vasárnap 10 órakor kezdődik az ünnepi istentisztelet, 11 órától székelyzászló-avatással folytatódik a nap, 12 órától a falu volt tanítóinak sírját koszorúzzák meg, a Csala Kürtje fúvósainak kíséretében vonulva a temetőig. 15 órától a sportpályán székelyszáldobosi, bardoci és vargyasi táncosok szerepelnek, 16.30-tól ismét a helybéli ifjak jelentkeznek zenés műsorral, 18 órától a Székely Góbék, 19 órától Szakács Tímea, 22 órától a Kozmix együttes lép színpadra. 20 órától karaoke show-ra jelentkezhetnek a bátrabbak, a délután folyamán vetélkedők, versenyek zajlanak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megtartó hagyomány – A székely viselet, zene és tánc seregszemléje Csíksomlyón
Sziporkázó napsütés. Mélyen szántó gondolatok, főhajtás, hit, alázat, ima. Énekszó, nevetés, jókedv és derű. Az idei évben is ezek jellemezték szombaton a Kis- és Nagy Somlyó nyergében – kisebb szünetekkel – immár 83. éve megrendezett Ezer Székely Leány Napját.
Domokos Pál Péter néprajzkutató nagyot és merészet álmodott, vele együtt pedig maradandót cselekedtek mindazok, akik 1931-ben Csíksomlyón első alkalommal, majd évről-évre megszervezték a székely leányok találkozóját. A rendezvény kiállta az idő próbáját, és létrehozói reményeihez híven, népi értékeink mélyről fakadó forrásává, hagyományaink megőrzésének kincsestárává, a külső nyomás s a belülről gerjesztett erjedés hatékony ellenszerévé vált.
A kommunista diktatúra sötét évei alatt kezdetben ellenrendezvénnyel, majd ebbéli igyekezetük sikertelensége láttán, betiltással próbálták kitörülni népünknek még az emlékezetéből is a július első szombatján hagyományossá vált színes találkozót, de aljas szándékuk végérvényesen megbukott, hiszen a lelkek mélyéről elemi erővel feltörő önazonossági vágy és együvé tartozás érzésének többé már nem lehet erőszakkal vagy csalafintasággal az útjába állni.
Özönlöttek a csinos leányok
Az 1990-es újrakezdéstől kialakult szokásokhoz híven, reggeliben Csíkszereda központjában gyülekeztek a környező falvakból szekéren és lóháton érkező, népviseletbe öltözött menyecskék és legények, ott pedig fényes szőrű paripákon feszítő huszárok és az idei házigazda szerepét ellátó csíkszentsimoni fúvószenekar fogadta őket. Özönlöttek azonban a csinos székely lányok és kísérőik Marosszékről, Gyergyóból, a Gyimesekből és Háromszékről is.
Amint azt a minket kellő értesülésekkel ellátó Simon Réka Ágnestől, valamint munkatársától, Nagy Ibolyától megtudtuk, Háromszékről 350 résztvevő utazott a megyei tanács anyagi hozzájárulásával a rangos eseményre.
Így találkozhattunk a Zaboláról, Csernátonból, Gelencéről, Pákéból, Barátosról, Bibarcfalváról, Mikóújfaluból, Sepsibükszádról, Erdőfüléből, Bardocról, Olasztelekről, Barótról, Vargyasról és Székelyszáldobosról érkező és minket méltán képviselő csoportokkal. Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök és Markó Attila, sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő megnyitóbeszéde után a több ezer résztvevő perceken keresztül együtt ropta a táncot a Szabadság téren, majd felsorakozott a továbbinduláshoz.
A nép új tavasza
Az idei szentmisét Böjte atya celebrálta, aki, a rá jellemző közvetlenséggel, ezúttal békességre ösztönözte a jelenlévőket. Áhítattal elmondott szentbeszédét a következő szavakkal zárta: „én hiszem, hogy egy új tavasz következik a mi népünk életében”.
Fenyőágakból és virágokból font kapun át lehetett a színpaddá alakított Hármashalom-oltár elé lépni, melyről Fábián László csíkszentsimoni és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester köszöntötte a nyeregbe érkezőket. Az utánuk felszólaló Kissné Portik Irén néprajzkutatótól azt is megtudhattuk, hogy idén népviseletmustra is lesz, mely a rendezvény hatására beindult népviseletvarró mozgalom alkotásait lesz hivatott a hagyományok betartásának szemszögéből megvizsgálni és minősíteni, miközben hasznos tanácsokkal is ellátják a jelentkezőket. Ezt követően a színpad a zene, tánc és énekszó birtokába került, hogy a fellépők bemutathassák otthonról hozott tudásukat a Székelyföld különböző zugaiból összesereglett, nagyszámú közönségnek.
Mi, egyik szemünket az előadókon tartva, az ide mozdulás indítékai kitapogatásának szándékával bolyongtunk az árusok sátrai és a színpad közötti hatalmas téren letáborozott tömegben. Így bukkantunk rá Szekeres Adorján csíkszeredai szociológusra, aki a tűző nap sugarai elől menedéket nyújtó fenyvesben hajlandó volt számunkra megfogalmazni a rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait. Megtudhattuk tőle, hogy amióta az Ezer Székely Leány találkozóját újraindították, népviseletet öltve és gyerekeit is abba öltöztetve vesz részt az eseményen. Őseink szokásainak megbecsülését nagyszüleitől és szüleitől örökölte, ezért kötelességének tartja utódainak is továbbadni, a tudás elsajátításának és a hit megélésének vágyával együtt, mert meggyőződése szerint csak a hit, tudás és hagyomány tarthat meg minket székely-magyarnak a jövőben is.
Gyönyörű viseletünk
„Elődeink több évezredes hagyománytisztelete úgy óvott és őrzött meg minket annak, amik vagyunk, mint ahogy az itt látható leánykát és legénykét vértezi fel egy életre a rájuk adott székely ruha magyarságtudattal, s népe iránti szeretettel és tisztelettel – fogalmazott. – Mert, ha ők egyszer ezt a gyönyörű viseletet magukra öltötték, s abban népdalainkat elénekelték, és táncainkat eljárták, akkor már nemcsak tudják, hanem érzik is hovatartozásukat, és ezt továbbra is vállalni fogják.”
Az egyik fiatalemberhez a lova iránt megnyilvánuló ragaszkodása és szeretete vonzott oda. Hosszas beszélgetésünk alatt rájöttem, hogy a nyilvános véleményformálástól való tartózkodásának a székelységre jellemző, s így őbenne is mélyen fészkelő szerénység az oka. Ez viszont ama népi bölcsességből fakad, mely szerint mindenki azzal foglalkozzon, amivel adatott, vagyis a földműves a szántás-vetéssel például, az író ember pedig a szép szavak gyúrásával. Ettől eltekintve, miközben a találkozón való részvételéről faggattam, egy gyönyörű mondatot hallottam tőle: „a szegénységből áradó nagyszerűség vonzott ide”.
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Köpecről indulva… (4.)
Vargyas, Székelyszáldobos, Olasztelek
A Rikától visszafelé Vargyas irányába érdemes haladnunk. E nagyközség Erdővidék északnyugati csücske – a Rika-hegység és a Dél-Hargita lábánál – Barót városától kilenc, Sepsiszentgyörgytől 57 kilométer távolságra. Amit itt feltétlenül meg kell tekinteni, a település impozáns műemlék kastélya, amely a 16–18. századi építészet gyönyörű hagyatéka.
A Daniel-kastély a reneszánsz, a barokk és a klasszicista építészeti stílusok felejthetetlen remeke. Érdemes megtekinteni az unitárius templom harangjait, a hagyományos helyi festett bútordíszítést. A kora középkori alapokra épített református templomot, melyet Makovecz Imre tervei alapján építettek 2005-ben. 1997. május 31-én, az új templom alapkövének lerakásakor egy 12–13. századi középkori templom kőből faragott ablak- és ajtókeret-töredékeire, egy székely rovásírásos, kőből faragott keresztelőmedencére bukkantak. E rovásírásos szöveg megfejtése: „Mihály Isten szentje.” Vargyas egyike azon falvaknak, ahol utcanév és patakhíd – a Rapsán utca, a Tatár hídja – őrzi a település népének tatárok elleni önvédelmi harcát. Vargyas határában is találunk a tatárjárással kapcsolatos megnevezéseket, mondákat. Az almási barlangnál láthatjuk a tatár kápolna megmaradt romjait, a Csala tornyát, a Síró-kutat. Ez utóbbiak külön gyalogtúra látnivalói, témái. A két utcanévhez kötődő mondát báró Orbán Balázs, a legnagyobb székely a Székelyföld leírásában jegyezte le. A monda szerint egy tatár csapat vezére, Rapsán itt, Vargyason ütötte fel a főhadiszállását, innen rabolta, gyújtogatta a környékbeli településeket. Kezdetben a vargyasiak elmenekültek, míg végül egy Marczel Gergely nevű vitéz állt az élükre, és rátámadtak a ma is Tatár hídjának nevezett híd mellett a rablókra. A közelharcban azonban Marczel halálosan megsebesült, a vezér nélkül maradt nép felmenekült a Látóhegyre. Végül a vargyasiak Marczel feleségének vezérletével felfegyverkeztek, ki mivel tudott, rajtaütöttek és szétverték a tatár hordát. Rapsán vezér is menekülésre kényszerült, üldözői elől az egyik zsákutcába torkolló úton igyekezett egérutat nyerni, lovastul a megáradt Vargyas-patakba ugratott, és ott lelte halálát. Azóta az utca az ő nevét viseli. A vargyasiak tatárok elleni küzdelméhez hasonló mondáink száma elenyésző, épp ezért turistacsalogatónak képzelem, hogy a hasonnevű utca bejáratánál vagy a híd közelében dombormű ábrázolja Rapsán és a székely vitéz, Marczel Gergely párviadalát. Ez megvalósítható, mivel Vargyason él és munkálkodik Máté Ferenc (Ilonka) jeles fafaragó meg az ő tanítványai. De e faluban alkot négy és fél évszázada a híres bútorfestő Sütő-dinasztia is. Barót felé haladva útközben érdemes betérni a székelyszáldobosi bekötőútra, mert pár percnyi gyaloglás után, bal kéz felől egy borvízkút mellett felfrissülhetünk, megpihenhetünk. E forrás vizét Bethlen Gábor fejedelmünk reumás fájdalmai enyhítésére, kúrálásra használta, és nagyra értékelte a forrásvíz gyógyító erejét. A helyi lakosság e forrást nem véletlenül nevezi még ma is, 400 évvel később Bethlen-forrásnak. Száldobostól bő fél óra séta után már az olaszteleki Daniel-kastélyt tekinthetjük meg, amely gyönyörű késő reneszánsz és klasszicista stílusban épült. Tovább gyalogolva hamarosan Barótra érünk.
A mondák földjén jártunk
Köpeci–baróti gyalogtúránk egy nap alatt megtehető. Egy ilyen úton csak a legjelentősebb emlékhelyeket, műemlékeket kell megtekinteni, mert a látottak az emlékezetben csak így maradnak meg. Előre meg kell tervezni az útvonalat, a pihenőhelyeket is ki lehet jelölni. Útközben nem szabad a múlt tragikus eseményeit elhallgatni, mert ezek is részei életünknek. Ahol alkalom adódik rá, beszéljünk a tatárjárásról, az 1848-as eseményekről. Miért ne lehetne bemutatni Attila királyt is, aki a világ egyik legnagyobb birodalmát teremtette meg. Ne feledjük, Mongóliától Törökországig nagyszámú ázsiai nép büszkén vallja a hunokkal való rokonságot, és Attila királyt nagy elődnek tekintik. Az ázsiai népek többsége a székelyeket és a magyarokat rokon népként, Attila népeként tartja számon!
A nép ajkán élő mondák, a határnevek népi magyarázatával fenn lehet tartani az érdeklődést. Nem kell rágódni azon, hogy ezek mennyire kapcsolódnak a történelmi valósághoz. Ne feledjük, hogy mindenki tud Artúr brit királyról, a kerek asztal lovagjairól, Robin Hood balladahősről, akik mind-mind a fantázia teremtményei, de helyük van a brit nemzettudat formálásában, sőt, a filmsorozatok jóvoltából az egész világon közkedvelt történelmi hősök. A kora középkori magyar királyi várak romjainál nem árt, ha néhány mondatban ismertetjük a magyar honfoglalást, a székelyek származásával kapcsolatos elméleteket.
Az erdőkben, mezőkön énekeljük népdalainkat. Lehet, sokan most tanulják azokat! A mondák földjén, szülőföldünkön járva játszva ismerkedhetünk a természet világával. Utunk során őzek, nyulak, rágcsálók, mókusok, madarak is egyre gyakrabban feltűnhetnek. Jó, ha kerül olyan útitárs, aki a gazdag rovarvilágról, lepkékről is beszél. Alkalom adódik arra is, hogy ismerkedjünk a mezei, az erdei virágokkal, fákkal, gombákkal, és így lehet egy túraút, kirándulás teljesebb, élményekben gazdagabb, és válik a szülőföldszeretet bensőségesebbé.
Vége
Kádár Gyula, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinőtték az iskolát (Országos gyermekszínjátszó-találkozó - Szent György Napok)
Szűknek bizonyult a Váradi József-iskola díszterme az idén már kilencedik alkalommal megszervezett gyermekszínjátszó-találkozón, amely legalább ötszáz kisebb-nagyobb diákot vonzott. A fellépők öt megyéből jöttek, és már ők is 280-an voltak, de a nézőtéren is egymás hegyén-hátán szorongtak, még a földön is ültek a társaikra kíváncsi tanulók; a kinti hűvös időjárás miatt szerencsére elviselhető volt a benti levegő, zavaró az volt, hogy az előcsarnok zajait az ajtó nem tudta kiszűrni.
A túlzsúfoltság elkerüléséért a rendezvényt két napra osztották: szerdán az I–IV., csütörtökön az V–VIII. osztályosok mutatták be darabjaikat – a kisebbek inkább a mesevilágra és a hagyományokra, a nagyobbak meg a mára és az őket foglalkoztató kérdésekre építették fel előadásukat. Az elbírálás szakmai megbeszélés jellegű – természetesen van pontozás, de végül Nagy Kopeczky Kálmán bábszínész zsűrielnöki minőségében értékeli a produkciókat. A fő szempont a szereppel való azonosulás, illetve a hitelesség, ami például a kamaszgondok esetében különösen nehéz ügy. No de amíg a tanárok izzadtak, a gyermekek mulattak: első nap a baróti Kelekótya együttes vidám muzsikája teremtett fergeteges hangulatot, másnap pedig a One Beat táncegyüttes mozgatta meg a tizenéveseket. Az eredmények a következők: az elemisták közül a székelyszáldobosiak Csudavíz című előadása aratott osztatlan tetszést (a szereplők ízes népi beszéde és a falusi embereket felvonultató természetessége miatt), és ugyancsak első díjat nyert a székelyudvarhelyi Lakodalmas. Második helyezettek a torjai kisdiákok a Mátyás király álruhában mesével, a váradisok pedig A kóró és a kismadár történetével, harmadikok a székelyudvarhelyiek Hapci királlyal és a másik váradis osztály A csigacsalád meséjével, dicséretet a két-két brassói, illetve felsőboldogfalva-hodgyai vendégek kaptak. Az V–VIII. osztályosok között idén nem osztottak első díjat, második a szászrégeniek Bolondos királyság, királyi bolondság című produkciója lett, harmadik díjas az oroszhegyiek Este van már... és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum A nővel című előadása lett. Dicséretben a Mrożek-feldolgozással érkező magyarfenesiek, A kis herceggel utazó kőrispatakiak részesültek, illetve a megyei előválogatáson díjazott illyefalviak a Padokkal. Két különdíjat is osztottak: a versenyen kívül fellépő (középiskolásokat is szerepeltető) szászrégenieknek az Ördögbálért, illetve a kovásznai diákszínpadnak a Szép Domokos Anna színreviteléért.
A kétnapos seregszemle végén Péter Kinga tanítónő, a rendezvény kitalálója és házigazdája elmondta: bár a fesztivál színvonalára igazán büszke lehetne a tanügyminisztérium, nem adott rá pénzt; arra hivatkoztak, hogy egy országos rendezvénynek legalább tíz megyéből kell résztvevői legyenek. Ez a kizárólag lelkes amatőrökből verbuválódó romániai magyar gyermekszínjátszás számára teljesíthetetlen feltétel, ezért évről évre önmagát szüli meg a találkozó a városi és megyei önkormányzat, a Váradi-iskola alapítványa és a szülők, pedagógusok, vállalkozók támogatásával.
Szerző: Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dan­dár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szep­tember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Fel­sőrákos–Székelyszál­dobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Ba­rót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sár­falva–Hi­lib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye hely­ségeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancs­noknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely történész hunyt el
Október 13-án este életének 62. évében Sepsiszengyörgyön hirtelen elhunyt illyefalvi Kádár Gyula magyar történész, közíró, helytörténész, a székely szabadság élharcosa, a Háromszék című napilap munkatársa. /Sepsiszengyörgy, 1953. febr. 18. - Sepsiszengyörgy, 2015. okt. 13./
Sepsiszentgyörgyön érettségizett, néhány évig helyettes tanár Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Felső- és Alsócsernátonban (1973–79), közben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1979). Igazgató-tanár Lisznyóban (1980–82), Uzonban (1982–86), tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön.
Már középiskolás korában megírta szülőfalujának történetét; város- és falutörténeti írásai A Hét, Művelődés, Előre, Brassói Lapok, Megyei Tükör című lapok hasábjain jelentek meg, feldolgozta a sepsiszéki lakodalmast és Illyefalva helyneveit. Nagyobb tanulmányait (Községi rendtartás Háromszéken; Sepsiszentgyörgy története; A székelyek törvénykezési joga; A háromszékiek harca a szabadságért – 1848–49) a Megyei Tükör közölte sorozatban 1981–82-ben, illetve a Brassói Lapok 1982-ben (A háromszéki városok és Brassó közti kereskedelmi ellentétek a középkorban).
Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi Magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket.
Főbb művei: A romániai magyarság rövid története, 1991, Váraink a századok sodrában: Sepsiillyefalva templomvára, 1992, Gál Dániel, 1993, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, 1993, Erdély és Háromszék népének szabadságharca 1848-1849-ben, 1994, Történelmi fogalomtár –Ókor, középkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Történelmi fogalomtár – Újkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Tanulmányok Székelyföld történetéből: város, népesség, iskola, 1996, Székelyföld határán, 2010, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk, 2013.
Kádár Gyula életében megjelent utolsó írását a Háromszék című lap közölte szeptember 26-án /Az erdélyi románok elnyomása
itthon.ma//erdelyorszag

Itt hagyott a székely történész (Búcsú Kádár Gyulától)
Szombaton még találkoztunk az őszi vásárban. Szokásához híven, élcelődve köszöntött. Aztán kedden hirtelen távozott az élők sorából. Pedig még lett volna harmincnyolc éve – ahhoz, hogy megérje a százat, mint ahogy néha viccesen ezzel állt elő. Mert neki küldetése van, azt kell teljesítenie, mondotta.
Hitvallása saját megfogalmazásában: történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság nevelését, amely képes lesz kiharcolni Romániában mindazokat a közösségi jogokat, amelyek az őshonos erdélyi magyarságot megilletik.
Kádár Gyula 1953. február 18-án született Sepsiszentgyörgyön, ám mindig illyefalvinak vallotta magát. Már tizedikes diákként megírta az egykori mezőváros, Illyefalva monográfiáját. Történelemtanárként oktatott Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Alsó- és Felsőcsernátonban, Lisznyóban, Uzonban, Sepsibodokon, a sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági szakközépiskolában, majd a Székely Mikó Kollégiumban, a rendszerváltást követően történelem szakos tanfelügyelőként tevékenykedett. Háromszék az én hazám című helytörténeti vetélkedők sorozatával, módszertani kiadványokkal, a magyarság történetének iskolai oktatásba való bevitelével igyekezett a tanulókban nemzeti öntudatot kialakítani. 1991-ben megjelent háromkötetes magyarságtörténetét mintegy évtizeden át segédkönyvként használták iskolákban.
Számos folyóiratban, lapban közölt történelmi témájú tanulmányokat, cikkeket, aztán 1996-ban összpontosította energiáit: Történelmünk címmel folyóiratot indított, szerkesztett, adott ki. 1998-ban Történelmi Magazinra keresztelte át havi rendszerességgel megjelent folyóiratát. Egy cél vezérelte, az erdélyi magyar és székely közösség szolgálata. Igyekezett olvasóit rádöbbenteni, hogy a csak saját gyökereit ismerő közösség képes az őt megillető kollektív jogokat kiharcolni. A lap mindvégig hirdette, hogy nem szabad lemondanunk a minket megillető közösségi jogokról, a helyi, a kulturális és a területi autonómiáról, szabad teret biztosított a székely önkormányzati hagyományok, az évszázadokon át tartó székely önrendelkezés bemutatásának. A kiadványt anyagiak híján 2013-ban kénytelen volt beszüntetni. Fájó szívvel jegyezte meg, lemondott a lapról, de sürgősen hozzátette: a küzdelemről viszont nem. S a továbbiakban könyvei révén igyekezett a lap által kitűzött célt megvalósítani, továbbá a Háromszék állandó külső munkatársaként szolgálta nemzetét. Halála előtt egy nappal még elküldte hétvégi számunk soros írását.
2010 karácsonya előtt megjelent a Székelyföld határán című könyve, melyet az autonómiaharc bibliájának neveztünk. Tulajdonképpen a történelmi publicisztika műfaját gyakorolta, valós történelmi tények ismertetésével nemzeti és történelmi tudatot kívánt kiépíteni olvasóiban. Nem könyvtárak polcainak akart írni, hanem a ma élő embereknek. A publicisztikai írások arra ösztönzik az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjen az önazonosság megőrzésére. Csak egyenes beszéd révén lehet hatni az emberekre, akikre mindenféle negatív hatást gyakorolnak, mondotta többször is Kádár Gyula. 2011-ben megjelent Székely hazát akarunk című kötete, mely az elsőnek méltó folytatása. Azóta évente jelentkezett újabbal, volt, amikor kettő is belefért. Mostanra is kiadott egyet – jövő héten jön ki a nyomdából –, de sajnos, ő már nem mutathatja be. Ez utóbbi folytatása az első kettőnek, címe Székelyföld ostroma. Üzenete: ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára. Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes, és egységes marad!
Kádár Gyula, ha nemzeti hovatartozásáról nyilatkozott, mindig azt vallotta: ő elsősorban székely, másodsorban is székely, harmadsorban is az, és csak azután magyar. Pénteken a sepsiszentgyörgyi vártemplom ravatalozóházában tartandó gyászszertartás után szülőföldjén, Illyefalván fogadja magába a székely föld.
Nyugodj békében, Gyula!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Útjavítás, iskolabővítés Székelyszáldoboson
Székelyszáldoboson átvezető út idén megújult – kövezték, hengerelték, kőporozták, lyukakat foltoztak be –, ám ha a bardoci polgármesteri hivatal által letett uniós pályázat sikeres lesz, egymillió eurót fektetnének további felújításába. Tervek szerint a Bardoc központjától Székelyszáldoboson át a vargyasi eltérőig tartó szakaszt aszfaltoznák, szélein betonsáncokat és járdákat alakítanának ki, a Kormos-patakon új hidat építenének, és megjavítanák a valáli hidat is a vissza nem térítendő támogatásból. Balázsi Dénes polgármester bizakodóan várja a pályázat eredményhirdetését: tudták, az új EU-s ciklusban előbb-utóbb megadatik, hogy ilyen célra pályázzanak, ezért a dokumentációt már régebb elkészítették, iratcsomójukat az elsők között iktatták, igénylésüket pedig szakmailag jól megalapozottnak véli. „Nagyon derűlátó vagyok a pályázat sikerességét illetően. Azt remélem, hogy nyerünk, tavasztól őszig az időigényesebb és bürokratikusabb közbeszerzést is lezárjuk, s 2017 elején már kezdődhet is e nem mindennapi beruházás” – nyilatkozta a polgármester. Székelyszáldoboson jelenleg is beruházás folyik: az iskolánál újabb négy tantermet építenek. A hétszázezer lejes bővítésre azért van szükség, mert az elmúlt tanévben száznál több, eddig az előkészítő oktatásban részt nem vevő gyermeket írattak be. A megnövekedett gyermeklétszám felkészületlenül érte az iskola vezetőségét, ideiglenes megoldásként a tornaterem egy részét fel kellett áldozniuk, sőt, még a folyosókból is le kellett választaniuk. A nyáron kezdték a munkát, a falak már állnak, a tetőfedésnek is nekifogtak, amit Balázsi Dénes reményei szerint még a havazás beköszöntése előtt elvégeznek. Tavasszal és nyáron folytatják a munkát, s az új tanévet már a kibővített iskolarészben kezdhetik a gyermekek.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sokasodnak a székelyszáldobosiak és magyarhermányiak (Erdővidék)
Az Erdővidéken született kisbabák mintegy fele székelyszáldobosi és magyarhermányi szülők gyermeke, miközben a térség központjában, Baróton kétszer annyi temetést jegyeztek, mint ahányan a világra jöttek. Az alábbiakban a 2015-ös év anyakönyvi adatait ismertetjük.
Az elmúlt évben a baróti városházán 140 születést, 88 elhalálozást és 39 esketést jegyeztek, továbbá egy esetben éltek az egyszerűsített válás lehetőségével – tudtuk meg Toma Éva anyakönyvvezetőtől. Míg az elhalálozás és esketés adatai Barót közigazgatási területére (Barót, Bibarcfalva, Bodos, Köpec, Miklósvár és Felsőrákos) érvényesek, a születések száma a térségre értendő, hisz a városi kórházban világra jötteket ott anyakönyvezik.
A legtöbb szülőanya székelyszáldobosi: 49 csecsemőt hoztak világra tavaly. A falu szaporulata folytatódik, mint jeleztük, a baróti kórházban az új év első két napján három székelyszáldobosi anya szült, az idei első gyerek Valentin Lingurar. Igen magas a szaporulat a Bacon községhez tartozó Magyarhermányban is, 24 gyereket anyakönyveztek, míg a község többi településéről összesen 8-at. Továbbá 8 csecsemőt bölöni és 5-öt a közeli, ám Brassó megyéhez tartozó ágostonfalvi anyák hoztak világra. A gyereklétszám fennmaradó részét a Barót közigazgatási területéről származó 44 és a vargyasi illetőségű két csecsemő teszi ki.
A baróti anyakönyvi nyilvántartásból kiderül: Erdővidéken 2009-ben 93-an, 2010-ben 67-en, 2011-ben 98-an, 2012-ben 121-en, 2013-ban 143-an, 2014-ben 140-en születtek, s tavaly is ugyanannyian. A baróti elhalálozások száma hat évvel ezelőtt 109, 2012-ben 100, három éve 94, 2014-ben 88, tavaly szintén 88 volt, a házasságkötéseké 2012-ben 29, 2013-ban 44, 2014-ben 40, tavaly 39.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Országos versmondó és népdaléneklő verseny
Az unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2016. február 12-14. között közel száz résztvevővel Kolozsváron szervezte meg a XIX. ODFIE versmondó és népdaléneklő versenyt.
A rendezvény helyszínéül a János Zsigmond Unitárius Kollégium szolgált. A péntek délutáni beiratkozást követően beszélgetős műsorra került sor Mesterek társaságában címmel. Meghívottaink voltak László Noémi költő, Kocsis Tünde rendező és Bárdos Réka népdalénekes. A moderátor Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész volt. Később a fiatalok műhelymunkán vehettek részt, a népdalosok Bárdos Rékával, a versmondók pedig Kocsis Tündével. Vacsora után táncházra került sor, amit Nagy Vanda és Császár Szabolcs, a Duruzsló néptáncegyüttes oktatói vezettek.
A tulajdonképpeni verseny szombat délelőtt kezdődött egy alkalmi áhítat után, melyet Benczédi Zsófia elsőéves teológiai hallgató tartott. Az idei versenyre 35 fiatal jelentkezett Erdély különböző településeiről: Homoródszentpéter, Homoródalmás, Kisbacon, Olasztelek, Gyergyószentmiklós, Szentháromság, Székelyszáldobos, Vargyas, Oklánd, Kolozsvár, Magyarandrásfalva, Marosvásárhely, Nagyajta, Székelykeresztúr, Szentábrahám, Kissolymos, Ürmös, Köpec, Barót, Korond, Gagy, Gyepes és Székelyszenterzsébet.
A versenyen felváltva a népdalos és versmondó kategória jelöltjei léptek fel. A versenyt színesítették korábbi dobogósok fellépései: Dénes Erzsébet énekelt, hegedűn Palkó Zalán Koppány kísérte, szintén énekelt Ilkei Loránd. A LángÓl zenekar megzenésített verseivel hangolódhattunk még inkább a rendezvényre. Ebéd után a Zurboló néptáncegyüttes lépett a színpadra, a talpalávalót a Harmadik Zenekar húzta. Ezt követően a gálaműsor keretén belül Fekete Hunor népdalelőadását, majd a bírálóbizottság tagjai közül Timaru Carina esti énekét hallgathattuk meg, amit a díjak kiosztása követett. Vacsora után a Bemugri, azaz a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium színjátszó csoportja adta elő a VÉR-TEST-VÉR című előadását. Gitáresttel zárult a verseny napja.
A versmondó verseny első díját Sánta Orsolya (Kolozsvár) érdemelte ki. A dobogó második lépcsőfokára Isztojka Máté (a Berde Mózes Unitárius Gimnázium képviseletében) lépett, a harmadik díjat pedig Nagy Norbert (Marosvásárhely) érdemelte ki. Különdíjban részesültek: Vincze Csenge (Kolozsvár), Farkas Anna (Kolozsvár). Bátorító díjjal térhetett haza Hajas Vince (Homoródalmás). A háromszék- felsőfehéri egyházkör különdíjait Tatár Ágnes Tekla (Ürmös) és Ilkei Klementina Imelda (Barót) vihették haza, Szőcs Boróka (Marosvásárhely), valamint Csibi Kriszta (Marosvásárhely) pedig a Magyar Ifjúsági Tanács díjait, utóbbi a közönségdíjat is kiérdemelte.
A népdaléneklő versenyen a bírálóbizottság első díját Sükei Katalin (Olasztelek) nyerte. A második helyezést Ilkei Árpád (Vargyas) kapta meg. A harmadik díjat Balázs Helga (Gyergyószentmiklós) vitte haza. Különdíjat kapott: Lakatos Ágnes (Kisbacon). Népdal kategóriában a háromszék- felsőfehéri egyházkör különdíját a nagyajtai Fekete Kincső (Nagyajta) érdemelte ki, a közönség kedvence pedig Sükei Katalin (Olasztelek) lett.
Vasárnap a kolozsvár-belvárosi unitárius templomban Jobbágy Júlia segédlelkész alkalmi szolgálatával zárult a rendezvény, amelynek a támogatója a Bethlen Gábor Alap.
Az ODFIE elnöksége. Népújság (Marosvásárhely)

Gyermekszínjátszók találkozója
A színjátszás ünnepe a Váradiban 
Március 18., reggel 8 óra. Zsivajog a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola. Hatalmas gyereksereg gyűlt össze a gyermekszínjátszók 10. találkozójára. 370 diák érkezett a megye kisebb és nagyobb településeiről, Ozsdola, Martonfalva, Székelyszáldobos, Bölön, Kézdiszentkereszt, Illyefalva, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy játékos kedvű diákszínjátszói hozták el műsoraikat, összesen tizennyolcat.
A kisebbek leginkább mesejátékokat, meseadaptációkat adtak elő megcsillogtatva ének-, tánc- és hangszertudásukat is. Az V–VIII. osztályosok hétköznapjaikból, saját élményeikből építkeztek, korosztályukat foglalkoztató kérdéseket dolgoztak fel a színház nyelvén. Jó volt megélni a „közösen érdemes játszani” érzését, látni a lelkesedést, az eredetiséget, az igényességet. A találkozót nagyszerű hangulat, felszabadult játék, móka és kacagás jellemezte. Köszönet érte a felkészítő pedagógusoknak, akik kisebb vagy nagyobb gyereksereget megmozgatva felvállalják a közös „játékot”. Érdemük, hogy közösségeket kovácsolnak össze. Köszönet érte a gyerekeknek, akik meg merik mutatni magukat a színpadon, mernek egymás játszótársai lenni. És persze köszönet érte a szervezőknek, legfőképpen Péter Kinga tanítónőnek, aki 10 évvel ezelőtt megálmodója és elindítója volt e szép rendezvénynek.
A nap végén a zsűrinek értékelnie és rangsorolnia kellett. Senki sem távozott üres kézzel. Oklevelet kaptak a kiemelkedő alakítást nyújtó színjátszók, különdíjat a martonfalviak és székelyszáldobosiak. A kisebbik korosztályban megosztott harmadik díjban részesült a váradisok Többsincs királyfija és a petőfisek Vacskamati virágja. A második díjat három előadás is kiérdemelte: a mikós kisiskolások által színre vitt A szívtelen csiga, a váradisok Bulámbukja és a Molnár Józsiás-iskola diákjainak A gomba alatt című műsora. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára két csapat állhatott. I. díjban részesült a váradisok Lúdas Matyija és a Nagy Mózes-iskola A csillagszemű juhásza. A nem díjazott csapatok is dicsérő oklevelet kaptak. A nagyobbik korosztályban a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum és az illyefalvi Fábián Ernő Községi Könyvtár csapata első díjban részesült, így ők is továbbjutottak – akárcsak az alsó tagozat I., II. és III. helyén osztozó csapatai – az országos szakaszra, amelyet a Szent György Napok alatt (április 21-én az elemisek, április 22-én az V–VIII. osztályos korosztály) ugyancsak a Váradi-iskolában rendeznek meg.
Délután 5 óra pár perc. Elcsendesedik az iskola. Hazatérőben a vendégek és házigazdák, akik remélhetőleg magukkal viszik a tartalmas együttlét élményét, hogy ebből táplálkozva készüljenek az újabb találkozóra.
Incze Melinda magyartanár. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)