Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. november 27.
Stratégiai partnerség minden vonalon?
A romániai magyar belpolitikai erőviszonyok megváltoztatásához is hozzájárulhat a magyar kormány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kötött megállapodás, amelynek értelmében az utóbbi a könnyített honosítás folyamatában asszisztálna az anyaországi intézményeknek.
Újabb dimenzióval bővül a stratégiai partnerség
Szerdán, november 24-én megállapodást írt alá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a magyar Külügyminisztériummal illetve a közigazgatási és igazságügyi tárcával. A budapesti ceremónia után Toró T. Tibor csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon, amelyről a Krónika napilap tudósít. A Tőkés László nevével fémjelzett szervezet ügyvezető elnöke beszámolt arról, hogy a megállapodás tárgya az egyszerűsített honosítási eljárás megszerzésével kapcsolatos tájékoztatás. Elmondása szerint az „Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, azon belül is Tőkés László elnöknek nagy szerepe volt abban, hogy a határon túli magyarok könnyített honosításának kérdését a köztudatban tartsa”, ezért helyes, hogy őket kérték fel a kérdés erdélyi kezelésére.
Mint ismeretes, az EMNT már korábban bejelentette az ún. Erdélyi Demokrácia Központok létrehozását, amelyek civil funkciót, a polgárokkal való kapcsolattartás szerepét töltenék be. Ez a leendő infrastrukturális keret az egyezség révén új tartalommal is megtelik. Gergely Balázs, a demokrácia-központok országos koordinátora a Krónika összefoglalója szerint elmagyarázta, hogy Magyarország erdélyi konzulátusainak részleges tehermentesítését szolgálja majd a kezdeményezés. Az állampolgárságot igénylők iratcsomóinak ellenőrzésében, az igénylők informálásában kívánnak szerepet vállalni. Segíthetnek a kihelyezett konzuli napok megrendezésében, valamint az állampolgársági fogadalomtétel dátumának egyeztetésében is.
Gergely Balázs azt is kifejtette, hogy a központok dolgozói részt vehetnek azokon a képzéseken, amelyeken a külképviseletek munkatársai is, így gyakorlatilag rendelkezni fognak minden szükséges ismerettel is. Az Új Magyar Szó arról is beszámol, hogy az elképzelések szerint húsz ilyen demokrácia-központ nyílna meg jövő év januárjában, Nagyváradon pedig már az elkövetkező tíz napban elindul a működés. A határ menti városon kívül hasonló intézmények nyitják meg kapuikat többek között Szatmáron, Kolozsváron, Zilahon, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is.
Eszközök a hatalmi harcban
Kétségtelen, hogy a felvázolt infrastruktúra-rendszer elengedhetetlen ahhoz, hogy a könnyített honosítási eljárás tényleg „könnyen” működjön, senki sem várhatja el, hogy a három romániai külképviselet (Bukarest, Kolozsvár, Csíkszereda) egyedül megbirkózzon ezzel a feladattal. Gyanúsabb kérdés azonban a folyamat igen hangsúlyos átpolitizálása. Ne feledjük el ugyanis, hogy az EMNT többször is beharangozta pártalakítási szándékát, a kettős állampolgársággal kapcsolatos információszolgáltatás és segítéség könnyen politikai tőkévé kovácsolható.
Korábban sem volt titok, hogy az Orbán-kormány kiemelkedő státuszt szán Tőkés László és a körülötte kialakult tömörülésnek a nemzetpolitikai rendszerváltás által létrejövő új helyzetben. Ezt támasztja alá a stratégiai partnerség megkötése is. Az új megállapodást tehát joggal értelmezhető úgy, mint az anyaországi vezetés tudatos beavatkozása a romániai magyar politikai erőtérbe.
A módszer nem új, hiszen hasonló minta volt felfedezhető a kedvezménytörvény életbe lépése után megszülető státusirodák kapcsán is. Abban az időben Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) égisze alatt lettek átpolitizálva a szolgáltatások. Igaz, akkor sokkal kisebb mértékben volt versenyhelyzet a különböző csoportosulások között, következésképpen a dolog tétje is alacsonyabb volt. A kötekedők nyugodtan kérdezhetik meg, hogy miért nem használták a kettős állampolgárság esetében is a már meglévő státusirodák adta szervezeti hálót.
Ennek a kérdésnek a kapcsán, a hónap elején a Nyugati Jelen közölt egy összeállítást. Székely István, az RMDSZ mellett működő státusiroda-hálózat vezetője elmondta, hogy szó sincs a rendszer megszűnésétől. Ettől függetlenül azonban, a sajtóorgánum szerint megfigyelhető egy fokozatos leépülés párhuzamosan a kedvezménytörvény fontosságának leértékelődésével. A magyar állampolgárság felvételével ugyanis automatikusan érvényét veszti a jogszabály, igaz a kettő harmonizálásának konkrétumairól keveset nyilatkoztak a nemzetpolitika döntéshozói. A státusirodák közrejátszanak még az oktatási-nevelési támogatások megpályázásában és kézbesítésében, ám ezek a funkciók is átkerülhetnek az EMNT fennhatósága alá.
Persze az RMDSZ sem kívánja teljesen átengedni a kettős állampolgárság témája fölötti monopóliumot az EMNT-nek. Ennek bizonyítéka, hogy a párt Bihar megyei szervezete nemrégiben tájékoztató körutat kezdett, és egy füzetet is kiadott a szükséges információkkal. A témáról tudósító Krónika kérdésére Tóró T. Tibor kijelentette, tudomása van, hogy „a piacon nyüzsög más is”, ám alapjában véve helyesnek tartja, hogy az RMDSZ is érdeklődik a téma kapcsán. A kettős állampolgárság körüli imázs-harcban azonban nagy valószínűséggel az EMNT rendelkezik több ponttal, főként, ha figyelembe vesszük a másik oldalon tapasztalható nem egyértelmű viszonyulást a kérdéshez. A döntő tényező persze továbbra is az marad, hogy az erdélyi magyarság mekkora jelentőséget tulajdonít a témának.
Pap Szilárd István, Erdély.ma
A romániai magyar belpolitikai erőviszonyok megváltoztatásához is hozzájárulhat a magyar kormány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kötött megállapodás, amelynek értelmében az utóbbi a könnyített honosítás folyamatában asszisztálna az anyaországi intézményeknek.
Újabb dimenzióval bővül a stratégiai partnerség
Szerdán, november 24-én megállapodást írt alá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a magyar Külügyminisztériummal illetve a közigazgatási és igazságügyi tárcával. A budapesti ceremónia után Toró T. Tibor csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon, amelyről a Krónika napilap tudósít. A Tőkés László nevével fémjelzett szervezet ügyvezető elnöke beszámolt arról, hogy a megállapodás tárgya az egyszerűsített honosítási eljárás megszerzésével kapcsolatos tájékoztatás. Elmondása szerint az „Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, azon belül is Tőkés László elnöknek nagy szerepe volt abban, hogy a határon túli magyarok könnyített honosításának kérdését a köztudatban tartsa”, ezért helyes, hogy őket kérték fel a kérdés erdélyi kezelésére.
Mint ismeretes, az EMNT már korábban bejelentette az ún. Erdélyi Demokrácia Központok létrehozását, amelyek civil funkciót, a polgárokkal való kapcsolattartás szerepét töltenék be. Ez a leendő infrastrukturális keret az egyezség révén új tartalommal is megtelik. Gergely Balázs, a demokrácia-központok országos koordinátora a Krónika összefoglalója szerint elmagyarázta, hogy Magyarország erdélyi konzulátusainak részleges tehermentesítését szolgálja majd a kezdeményezés. Az állampolgárságot igénylők iratcsomóinak ellenőrzésében, az igénylők informálásában kívánnak szerepet vállalni. Segíthetnek a kihelyezett konzuli napok megrendezésében, valamint az állampolgársági fogadalomtétel dátumának egyeztetésében is.
Gergely Balázs azt is kifejtette, hogy a központok dolgozói részt vehetnek azokon a képzéseken, amelyeken a külképviseletek munkatársai is, így gyakorlatilag rendelkezni fognak minden szükséges ismerettel is. Az Új Magyar Szó arról is beszámol, hogy az elképzelések szerint húsz ilyen demokrácia-központ nyílna meg jövő év januárjában, Nagyváradon pedig már az elkövetkező tíz napban elindul a működés. A határ menti városon kívül hasonló intézmények nyitják meg kapuikat többek között Szatmáron, Kolozsváron, Zilahon, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is.
Eszközök a hatalmi harcban
Kétségtelen, hogy a felvázolt infrastruktúra-rendszer elengedhetetlen ahhoz, hogy a könnyített honosítási eljárás tényleg „könnyen” működjön, senki sem várhatja el, hogy a három romániai külképviselet (Bukarest, Kolozsvár, Csíkszereda) egyedül megbirkózzon ezzel a feladattal. Gyanúsabb kérdés azonban a folyamat igen hangsúlyos átpolitizálása. Ne feledjük el ugyanis, hogy az EMNT többször is beharangozta pártalakítási szándékát, a kettős állampolgársággal kapcsolatos információszolgáltatás és segítéség könnyen politikai tőkévé kovácsolható.
Korábban sem volt titok, hogy az Orbán-kormány kiemelkedő státuszt szán Tőkés László és a körülötte kialakult tömörülésnek a nemzetpolitikai rendszerváltás által létrejövő új helyzetben. Ezt támasztja alá a stratégiai partnerség megkötése is. Az új megállapodást tehát joggal értelmezhető úgy, mint az anyaországi vezetés tudatos beavatkozása a romániai magyar politikai erőtérbe.
A módszer nem új, hiszen hasonló minta volt felfedezhető a kedvezménytörvény életbe lépése után megszülető státusirodák kapcsán is. Abban az időben Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) égisze alatt lettek átpolitizálva a szolgáltatások. Igaz, akkor sokkal kisebb mértékben volt versenyhelyzet a különböző csoportosulások között, következésképpen a dolog tétje is alacsonyabb volt. A kötekedők nyugodtan kérdezhetik meg, hogy miért nem használták a kettős állampolgárság esetében is a már meglévő státusirodák adta szervezeti hálót.
Ennek a kérdésnek a kapcsán, a hónap elején a Nyugati Jelen közölt egy összeállítást. Székely István, az RMDSZ mellett működő státusiroda-hálózat vezetője elmondta, hogy szó sincs a rendszer megszűnésétől. Ettől függetlenül azonban, a sajtóorgánum szerint megfigyelhető egy fokozatos leépülés párhuzamosan a kedvezménytörvény fontosságának leértékelődésével. A magyar állampolgárság felvételével ugyanis automatikusan érvényét veszti a jogszabály, igaz a kettő harmonizálásának konkrétumairól keveset nyilatkoztak a nemzetpolitika döntéshozói. A státusirodák közrejátszanak még az oktatási-nevelési támogatások megpályázásában és kézbesítésében, ám ezek a funkciók is átkerülhetnek az EMNT fennhatósága alá.
Persze az RMDSZ sem kívánja teljesen átengedni a kettős állampolgárság témája fölötti monopóliumot az EMNT-nek. Ennek bizonyítéka, hogy a párt Bihar megyei szervezete nemrégiben tájékoztató körutat kezdett, és egy füzetet is kiadott a szükséges információkkal. A témáról tudósító Krónika kérdésére Tóró T. Tibor kijelentette, tudomása van, hogy „a piacon nyüzsög más is”, ám alapjában véve helyesnek tartja, hogy az RMDSZ is érdeklődik a téma kapcsán. A kettős állampolgárság körüli imázs-harcban azonban nagy valószínűséggel az EMNT rendelkezik több ponttal, főként, ha figyelembe vesszük a másik oldalon tapasztalható nem egyértelmű viszonyulást a kérdéshez. A döntő tényező persze továbbra is az marad, hogy az erdélyi magyarság mekkora jelentőséget tulajdonít a témának.
Pap Szilárd István, Erdély.ma
2010. december 1.
Egyesület a magyar kutlúráért
Szatmár megye – Megalakult a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek célja többek között a hagyományok ápolása és népszerűsítése.
Nemrégiben alakult meg Szatmárnémetiben a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek célja többek között a hagyományok ápolása, népszerűsítése. Az egyesület elindítói/alapítói és egyben szervezői: Bertók Béla (hegedűtanár), Fejér Kálmán (zenetanár), valamint M. Tamás Tibor (népzenész). „Úgy döntöttünk, hogy mivel elég sok szakember van közöttünk, hiszen zenetanárok, színművészek között táncmesterünk is van, hogy többféle kurzust szeretnénk indítani minden korosztály számára” — magyarázta Bartók Béla. Emellett a nyugdíjasokat is be akarják vonni a különböző tevékenységekbe, de klubok kialakításának tervei is körvonalazódnak. Az egyesület tervei szerint kézműves tevékenységeket — gyöngyfűzés, fazekasság stb. —, valamint különböző kurzusokat — népdal– és néptánc, citera, népzenei hegedű tanítás, táncházak, énekkar, furulya csoportok és más tevékenységek — szerveznének. Reméljük lesz igény társas táncra is, tette hozzá Bertók, aki elmondta, hogy a közös foglalkozások szervezése mellett egészségügyi tornát és masszázs lehetőséget is szeretnének kínálni az érdeklődők számára. Bertók hozzátette, amennyiben az egyesület foglalkozásai sikeresek lesznek, tavasztól a további igényeknek megfelelően bővítik a tevékenységek kínálatát.
Fontos kérdés volt a hely, ahol tevékenykedhet az egyesület. A szatmárnémeti Láncos–templom közössége felajánlotta erre a célra a pirostéglás épület néven ismert ingatlan néhány termét, az egyesület ingyen kapja meg a termeket, mindössze a költségeket kell állniuk (áram, fűtés, víz). Az egyesület támogatást kér az RMDSZ–től, valamint felvették a kapcsolatot az Alkotók Házával is. December 7–én, kedden 17 órai kezdettel a pirostéglás épület dísztermében tartják meg a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület hivatalos alakuló gyűlését, amit bemutatkozó előadás követ. erdon.ro
Szatmár megye – Megalakult a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek célja többek között a hagyományok ápolása és népszerűsítése.
Nemrégiben alakult meg Szatmárnémetiben a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek célja többek között a hagyományok ápolása, népszerűsítése. Az egyesület elindítói/alapítói és egyben szervezői: Bertók Béla (hegedűtanár), Fejér Kálmán (zenetanár), valamint M. Tamás Tibor (népzenész). „Úgy döntöttünk, hogy mivel elég sok szakember van közöttünk, hiszen zenetanárok, színművészek között táncmesterünk is van, hogy többféle kurzust szeretnénk indítani minden korosztály számára” — magyarázta Bartók Béla. Emellett a nyugdíjasokat is be akarják vonni a különböző tevékenységekbe, de klubok kialakításának tervei is körvonalazódnak. Az egyesület tervei szerint kézműves tevékenységeket — gyöngyfűzés, fazekasság stb. —, valamint különböző kurzusokat — népdal– és néptánc, citera, népzenei hegedű tanítás, táncházak, énekkar, furulya csoportok és más tevékenységek — szerveznének. Reméljük lesz igény társas táncra is, tette hozzá Bertók, aki elmondta, hogy a közös foglalkozások szervezése mellett egészségügyi tornát és masszázs lehetőséget is szeretnének kínálni az érdeklődők számára. Bertók hozzátette, amennyiben az egyesület foglalkozásai sikeresek lesznek, tavasztól a további igényeknek megfelelően bővítik a tevékenységek kínálatát.
Fontos kérdés volt a hely, ahol tevékenykedhet az egyesület. A szatmárnémeti Láncos–templom közössége felajánlotta erre a célra a pirostéglás épület néven ismert ingatlan néhány termét, az egyesület ingyen kapja meg a termeket, mindössze a költségeket kell állniuk (áram, fűtés, víz). Az egyesület támogatást kér az RMDSZ–től, valamint felvették a kapcsolatot az Alkotók Házával is. December 7–én, kedden 17 órai kezdettel a pirostéglás épület dísztermében tartják meg a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület hivatalos alakuló gyűlését, amit bemutatkozó előadás követ. erdon.ro
2010. december 4.
Helyi történelmünk ismert és feltáratlan eseményeit egyaránt őrzi a levéltár
Flóra Ágnes szerint a levéltárosnak elsősorban a kutatót és kutatást kell segítenie
Az állami levéltár idén ősszel új székhelyhez jutott Kolozsváron: a volt Herbák János (Clujana) cipőgyár volt igazgatósági épületében. Az avató ünnepségen ismerkedtem meg Flóra Ágnes történésszel, levéltárossal, az intézet magyar munkatársával, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem-filozófia karán szerzett történész–művészettörténész diplomát 2002-ben, majd ezt követően a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) Medievisztika szakán folytatott magiszteri tanulmányokat. Ebben az intézményben készíti jelenleg doktori disszertációját is. Flóra Ágnes 2008-ban került a levéltár kolozsvári fiókjához, ahol az utolsó magyar szakembert, Kiss Andrást 1983-ban nyugdíjazták.
– Milyen képességek, illetve adottságok szükségesek ahhoz, hogy egy történészhallgatóból jó levéltáros váljon?
– Amikor 2008 májusában alkalmaztak a Román Országos Levéltárban, a levéltárosi szakmáról csak annyi ismeretem volt, amennyit kutatóként a kutatóteremben láttam és tapasztaltam. Ez azonban hasznomra szolgált, mert az a levéltáros, aki rendszeresen kutat, jobban tudja értékelni az irat forrásértékét, és ez a tény sokat segít a rendezési folyamatban. Fontos, hogy legyen benne hajlandóság és némi vonzódás ahhoz, hogy régi iratokkal foglalkozzon. Ezenkívül szükséges némi paleográfiai ismeret és nyelvtudás, hiszen a történeti levéltárak rendezéséhez ismerni kell azokat az írásmódokat, nyelveket, amelyeken az iratok íródtak. A magyar levéltári és levéltáros múltnak, azon belül az erdélyinek is, szerencsére nagyon gazdag hagyománya van, amire lehet építkezni. Kelemen Lajos, Jakó Zsigmond vagy Kiss András már kijelölték azokat a támpontokat, melyeket követni kell az erdélyi történeti levéltárak rendezésekor, csak haladni kell tovább a „kifeszített zsinór mentén”. Ugyanakkor szerintem a jó levéltárosnak arra kell törekednie, hogy elsősorban a kutatót és kutatást segítse. És természetesen ez a szakma kevésbé ajánlott a por- és penészallergiásoknak.
– Mi a legfontosabb ebben a szakmában?
– Jelentős különbségek vannak a magyarországi és a romániai levéltáros rendszer között. Bár tisztában voltam a helyi viszonyokkal, amikor felvételt nyertem a kolozsvári levéltárba, abban reménykedtem, hogy az intézmény vezetésében bekövetkezett kedvező változások – a Magyar Országos Levéltárhoz hasonlóan – kissé „tudományosítják” a levéltáros munkáját. Ami – jelen állapotában – valójában csak részben szól irat- és levéltárrendezésről. Megkockáztatnám, hogy a rendezés csak a töredékét képezi a levéltárban végzett munkának. Nagy hangsúlyt kap a hazai levéltári rendszerben a terepmunka, az úgymond időnkénti szervellenőrzés. Ez gyakorlatilag intézmények, nagyobb vállalatok és cégek, vagy akár kisebb iratképzők irattárainak a rendszeres ellenőrzésén alapul. Ez a művelet önmagában fontos a mai, még használatban lévő és gyarapodó levéltáraknak az utókor számára való megőrzésben. A jogi hézagok miatt viszont a levéltáros olykor tehetetlen az irattár-pusztulásokkal szemben. A terepmunkán kívül igen időigényes az állampolgári kérések teljesítése. Ezek elsősorban olyan kérések, amelyekben különböző jogszabályokban rögzített jogok érvényesítéséhez szükséges iratok másolatait vagy kivonatait kérik. De igen sok a családi vonatkozású kérés is. Ezenkívül időnként kutatótermi szolgálatot is teljesítek. Meglátásom szerint az egyszerre több feladatot ellátó levéltáros nem lehet hatékony. Kutatómunkára – bár úgymond kéznél van az anyag – nem jut idő, s a levéltár az ilyen irányú ambíciókat nem is támogatja. Ebben is lényegesen különbözik az itthoni felfogás a magyarországi levéltári hagyományoktól, ahol a levéltárosnak heti kutatónapja vagy napjai vannak.
– Hogyan keltené fel az érdeklődését egy átlagembernek a levéltár iránt?
– Manapság azt hiszem az a leghatásosabb, ha a médiához fordul, legyen az írott vagy elektronikus. Ez jut el leghamarabb az emberekhez, ezeken a csatornákon keresztül lehet „megmozgatni”, megnyerni a közvéleményt. A szaklapok általában a szakmabeliekhez jutnak el, az átlagértelmiség többsége, sajnos, nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a szakkiadványokat rendszeresen vásárolja. A média mellett az internetet is meg kell említenem, mert ez már hozzátartozik a mindennapjainkhoz, és a fiatalabb korosztály szinte csak a hírportálokon vagy más internetes oldalakon tájékozódik a napi eseményekről. Az év elején megpróbáltam létrehozni egy ingyenes tárhelyen egy erdélyi magyar levéltáros oldalt. Sajnos, hamar kiderült számomra, hogy az ilyen ingyenes felületek blogolásra vagy személyi honlapnak megfelelőek. Jelen pillanatban Nagy Mihállyal, a Román Országos Levéltár aligazgatójával keressük a megoldást egy nagyobb tárhely biztosítására. Ezen a portálon, terveink szerint a kutatók, de az egyszerű állampolgárok eligazodását szolgáló gyakorlati és közhasznú információk mellett egy népszerűsítő rovatot is indítanánk. A Magyar Országos Levéltárnak (M.O.L) honlapján olvasható „A hét dokumentuma” című sorozat, melynek keretén belül egy iratot és a hozzá kapcsolódó történeti adatokat mutatják be az olvasóknak, internetezőknek. Valami hasonlót gondoltunk mi is, de nem kizárólag a M.O.L. oldalán látott példa miatt, hanem mert ennek volt hagyománya ’89 előtt. Kiss András levéltáros például rendszeresen közölt a napi vagy heti sajtóban egy-egy levéltári irathoz kapcsolódó, vagy abból kiinduló rövid történeti áttekintőt. A népszerűsítést azért tartom igen fontosnak, mert egy levéltárról sokkal kevesebbet tudnak az emberek, mint mondjuk a könyvtárakról. Az érdeklődés is nagyobb a könyvtárak iránt, mert az közelebb áll az emberekhez. Könyv minden házban található, de régi irat igen ritkán bukkan elő a családi iratok közt.
– Mi az, amit a kolozsvári levéltárban feltétlenül meg kell tekinteni az odalátogatónak?
– A levéltár is olyan, mint egy múzeum vagy könyvtár. Az egyéntől függ, hogy mit tart érdekesebbnek, mire szán időt. Amikor egyetemi hallgatók csoportos látogatását vezetem, próbálok szakirányuknak megfelelően válogatni a számos érdekes irat közül. Irodalmároknak igyekszem irodalmunk jeles képviselőinek kézírását megmutatni: Arany János levelét, Kölcsey Ferenc vagy ifj. Heltai Gáspár bejegyzéseit, ami valahogy kézzelfoghatóvá teszi a tankönyvekből, olvasmányokból ismert „nagyokat”. Vagy megmutatom az ótordai anyakönyvben Petőfi Sándor nevét egy házasságkötés tanúi közt, példázva azt, hogy a levéltári kutatás során váratlan helyeken is előbukkanhatnak érdekes adatok. Művészettörténészeknek igyekszem címeresleveleket, díszesebb iratokat, tervrajzokat mutatni. De minden esetben hangsúlyozom: a levéltári kutatás messze nem ilyen látványos. Sokszor több folyóméternyi anyagot kell átfésülni ahhoz, hogy néhány érdekes adatot találjunk.
Sok minden lehet vonzó az átlagember számára is. Például, hogy az anyakönyvekből összeállíthatja a családfáját, vagy régi fotókat nézegethet, a kíváncsiabbak betekinthetnek mások levelezésébe. Az én kedvencem Kolozsvár város levéltárának első leltára, amelyet 1592-ben Diósy Gergely, a város akkori jegyzője állított össze.
– Melyik a legrégebbi, illetve legérdekesebb dokumentuma a kolozsvári levéltárnak?
– A volt Dermata igazgatósági vagy tisztviselő-palota ( manapság Clujana palota) néven ismert levéltári épületben eredetileg a 20. századi illetve a gazdasági fondok kerültek volna. Ez a terv csak részben valósult meg, sok kijelölt levéltári fond csupán töredékét szállították át. Arra nem vállalkoznék, hogy a legérdekesebb ott található iratot megnevezzem, mert ez egyrészt nagyon szubjektív dolog, másrészt pedig nem ismerem teljesen azokat az anyagokat. De meggyőződésem, hogy mindegyik tartalmaz érdekességeket. A Román Kommunista Párt anyagát külön megemlíteném, mert számos új adatot tárhat még fel a korszak kutatói számára. Jelenleg a legrégebbi eredeti irat az ideiglenesen, néhány évre ott elhelyezett Szatmár Vármegye levéltárában található, ha nem csal az emlékezetem, egy 1402-ben keltezett vagyonelosztási levél, vagy ahogy a szaknyelvben hívják, osztálylevél.
– Kikből áll ma össze a leveltár „közönsége”, akik igénybe veszik a levéltári dokumentumokat?
– A kutatóterem napi átlagforgalma 6-7 fő. Többségében történészek, történészhallgatók, kutatók, tanárok, egyetemi oktatók keresik fel. De egyre gyakoribbak a családfakutatók és az újságírók is. Ők azok, akik a kutatótermi szolgáltatásokat veszik igénybe. Ezenkívül van ügyfélszolgálat, ahova az állampolgárok a különböző ügyintézéseikhez szükséges kéréseiket teszik le. Itt a legkülönbözőbb végzettségű emberek fordulnak meg.
– Találkozásunkkor említette, hogy azon öt személy között volt, akiket országos viszonylatban alkalmaztak a levéltárban. Hol van a másik négy magyar alkalmazott? Tartják-e egymással a kapcsolatot?
– Mint említettem: összesen 5 magyar levéltáros dolgozik a Román Országos Levéltár megyei levéltáraiban. Szatmáron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron van magyar levéltáros, illetve az idei év elejétől Nagy Mihály a Román Országos Levéltár aligazgatója. Kapcsolatban vagyunk egymással, ha nem is napi szinten, de követjük egymás tevékenységét. Sőt a 2009-ben Budapesten megjelent Levéltári Kézikönyv románra fordításán is együtt dolgozunk.
– Vannak-e titkosított iratok a kolozsvári levéltárban?
– Gondolom elsősorban arra irányul a kérdés, hogy vannak-e olyan fondok, amelyek nem hozzáférhetőek. Sajnos, sok fond nem kutatható, de nem elsősorban titkosítás miatt, hanem mert nincsenek rendezve, leltározva, így azok nem kerülhetnek be a kutatóterembe. Ezenkívül pedig vannak azok az irattípusok, amelyek később kutathatók, a személyi adatok védelme vagy más jogszabályi megkötések miatt, csak meghatározott idő után kerülhetnek nyilvánosságra. Ebbe a kategóriába tartoznak az anyakönyvek is, amelyek a keletkezéstől számított 100 év után kutathatók, tehát jelenleg 1910-ig. De ugyanez a szabály vonatkozik az orvosi papírokra is, amelyek személyes adatokat és diagnózist tartalmaznak, de szintén 100 év a nemzetbiztonsági iratok titkosítása is. 90 év a közjegyzői, bírósági és bűnügyi iratok kutathatósági korlátja. 50 év vonatkozik egyes külügyminisztériumi iratokra, magántőkével működő vállalatok bizonyos irataira. A magánéleti adatok pedig 40 évvel az egyén halála után kerülhetnek nyilvánosság elé, ha az iratokat letétbe helyező személy másképp nem rendelkezett.
A 2007-ben bekövetkezett főigazgatói váltás ezen a téren is szemléletváltást hozott. Ma, azt hiszem, központi szinten szándékos kutatáskorlátozásról nem beszélhetünk, még akkor sem, ha helyi szinten egyes vezetők olykor másképp értelmeznek dolgokat. A jelenlegi vezetés nagyon korrektül viszonyul a kutatáshoz. Azok az anyagok, amelyek a közelmúltban nem voltak kutathatók, vagy csak külön engedéllyel, ma bárki számára elérhetők. Szerencsére túl vagyunk azon a sötét, 90-es évek elején kezdődött levéltári korszakon, amikor a kutatást többszörösen gáncsolták. A kolozsvári levéltárból 1992-ben például, több száz folyóméternyi anyagot szállítottak előbb a Vâlcea-i levéltárba majd Gyulafehérvárra, melyek részben csak idén kerültek vissza. Az elszállított iratoknak csupán a töredékéről készült mikrofilm, így azok szinte 20 évre kikerültek a kutatásból. Sőt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) vagy részben az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) iratanyagának esetében a rendezésnek a lehetőségét is elvették. Sajnos, Kolozsvár város levéltárának 1700-ig terjedő része is csak nemrég került vissza Gyulafehérvárról, és enyhén fogalmazva a költöztetés nem a javát szolgálta. Próbálunk támogatást szerezni a részleges állagmegóvásra, szervezetek segítségével, egyesületeken keresztül, és reménykedem abban, hogy valamilyen formában sikerül majd a kolozsvári magyarságot is beavatni. Hiszen a levéltár őrzi helyi történelmünk ismert vagy még feltáratlan eseményeit egyaránt, amiért felelősséget kell éreznünk. Szabadság (Kolozsvár)
Flóra Ágnes szerint a levéltárosnak elsősorban a kutatót és kutatást kell segítenie
Az állami levéltár idén ősszel új székhelyhez jutott Kolozsváron: a volt Herbák János (Clujana) cipőgyár volt igazgatósági épületében. Az avató ünnepségen ismerkedtem meg Flóra Ágnes történésszel, levéltárossal, az intézet magyar munkatársával, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem-filozófia karán szerzett történész–művészettörténész diplomát 2002-ben, majd ezt követően a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) Medievisztika szakán folytatott magiszteri tanulmányokat. Ebben az intézményben készíti jelenleg doktori disszertációját is. Flóra Ágnes 2008-ban került a levéltár kolozsvári fiókjához, ahol az utolsó magyar szakembert, Kiss Andrást 1983-ban nyugdíjazták.
– Milyen képességek, illetve adottságok szükségesek ahhoz, hogy egy történészhallgatóból jó levéltáros váljon?
– Amikor 2008 májusában alkalmaztak a Román Országos Levéltárban, a levéltárosi szakmáról csak annyi ismeretem volt, amennyit kutatóként a kutatóteremben láttam és tapasztaltam. Ez azonban hasznomra szolgált, mert az a levéltáros, aki rendszeresen kutat, jobban tudja értékelni az irat forrásértékét, és ez a tény sokat segít a rendezési folyamatban. Fontos, hogy legyen benne hajlandóság és némi vonzódás ahhoz, hogy régi iratokkal foglalkozzon. Ezenkívül szükséges némi paleográfiai ismeret és nyelvtudás, hiszen a történeti levéltárak rendezéséhez ismerni kell azokat az írásmódokat, nyelveket, amelyeken az iratok íródtak. A magyar levéltári és levéltáros múltnak, azon belül az erdélyinek is, szerencsére nagyon gazdag hagyománya van, amire lehet építkezni. Kelemen Lajos, Jakó Zsigmond vagy Kiss András már kijelölték azokat a támpontokat, melyeket követni kell az erdélyi történeti levéltárak rendezésekor, csak haladni kell tovább a „kifeszített zsinór mentén”. Ugyanakkor szerintem a jó levéltárosnak arra kell törekednie, hogy elsősorban a kutatót és kutatást segítse. És természetesen ez a szakma kevésbé ajánlott a por- és penészallergiásoknak.
– Mi a legfontosabb ebben a szakmában?
– Jelentős különbségek vannak a magyarországi és a romániai levéltáros rendszer között. Bár tisztában voltam a helyi viszonyokkal, amikor felvételt nyertem a kolozsvári levéltárba, abban reménykedtem, hogy az intézmény vezetésében bekövetkezett kedvező változások – a Magyar Országos Levéltárhoz hasonlóan – kissé „tudományosítják” a levéltáros munkáját. Ami – jelen állapotában – valójában csak részben szól irat- és levéltárrendezésről. Megkockáztatnám, hogy a rendezés csak a töredékét képezi a levéltárban végzett munkának. Nagy hangsúlyt kap a hazai levéltári rendszerben a terepmunka, az úgymond időnkénti szervellenőrzés. Ez gyakorlatilag intézmények, nagyobb vállalatok és cégek, vagy akár kisebb iratképzők irattárainak a rendszeres ellenőrzésén alapul. Ez a művelet önmagában fontos a mai, még használatban lévő és gyarapodó levéltáraknak az utókor számára való megőrzésben. A jogi hézagok miatt viszont a levéltáros olykor tehetetlen az irattár-pusztulásokkal szemben. A terepmunkán kívül igen időigényes az állampolgári kérések teljesítése. Ezek elsősorban olyan kérések, amelyekben különböző jogszabályokban rögzített jogok érvényesítéséhez szükséges iratok másolatait vagy kivonatait kérik. De igen sok a családi vonatkozású kérés is. Ezenkívül időnként kutatótermi szolgálatot is teljesítek. Meglátásom szerint az egyszerre több feladatot ellátó levéltáros nem lehet hatékony. Kutatómunkára – bár úgymond kéznél van az anyag – nem jut idő, s a levéltár az ilyen irányú ambíciókat nem is támogatja. Ebben is lényegesen különbözik az itthoni felfogás a magyarországi levéltári hagyományoktól, ahol a levéltárosnak heti kutatónapja vagy napjai vannak.
– Hogyan keltené fel az érdeklődését egy átlagembernek a levéltár iránt?
– Manapság azt hiszem az a leghatásosabb, ha a médiához fordul, legyen az írott vagy elektronikus. Ez jut el leghamarabb az emberekhez, ezeken a csatornákon keresztül lehet „megmozgatni”, megnyerni a közvéleményt. A szaklapok általában a szakmabeliekhez jutnak el, az átlagértelmiség többsége, sajnos, nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a szakkiadványokat rendszeresen vásárolja. A média mellett az internetet is meg kell említenem, mert ez már hozzátartozik a mindennapjainkhoz, és a fiatalabb korosztály szinte csak a hírportálokon vagy más internetes oldalakon tájékozódik a napi eseményekről. Az év elején megpróbáltam létrehozni egy ingyenes tárhelyen egy erdélyi magyar levéltáros oldalt. Sajnos, hamar kiderült számomra, hogy az ilyen ingyenes felületek blogolásra vagy személyi honlapnak megfelelőek. Jelen pillanatban Nagy Mihállyal, a Román Országos Levéltár aligazgatójával keressük a megoldást egy nagyobb tárhely biztosítására. Ezen a portálon, terveink szerint a kutatók, de az egyszerű állampolgárok eligazodását szolgáló gyakorlati és közhasznú információk mellett egy népszerűsítő rovatot is indítanánk. A Magyar Országos Levéltárnak (M.O.L) honlapján olvasható „A hét dokumentuma” című sorozat, melynek keretén belül egy iratot és a hozzá kapcsolódó történeti adatokat mutatják be az olvasóknak, internetezőknek. Valami hasonlót gondoltunk mi is, de nem kizárólag a M.O.L. oldalán látott példa miatt, hanem mert ennek volt hagyománya ’89 előtt. Kiss András levéltáros például rendszeresen közölt a napi vagy heti sajtóban egy-egy levéltári irathoz kapcsolódó, vagy abból kiinduló rövid történeti áttekintőt. A népszerűsítést azért tartom igen fontosnak, mert egy levéltárról sokkal kevesebbet tudnak az emberek, mint mondjuk a könyvtárakról. Az érdeklődés is nagyobb a könyvtárak iránt, mert az közelebb áll az emberekhez. Könyv minden házban található, de régi irat igen ritkán bukkan elő a családi iratok közt.
– Mi az, amit a kolozsvári levéltárban feltétlenül meg kell tekinteni az odalátogatónak?
– A levéltár is olyan, mint egy múzeum vagy könyvtár. Az egyéntől függ, hogy mit tart érdekesebbnek, mire szán időt. Amikor egyetemi hallgatók csoportos látogatását vezetem, próbálok szakirányuknak megfelelően válogatni a számos érdekes irat közül. Irodalmároknak igyekszem irodalmunk jeles képviselőinek kézírását megmutatni: Arany János levelét, Kölcsey Ferenc vagy ifj. Heltai Gáspár bejegyzéseit, ami valahogy kézzelfoghatóvá teszi a tankönyvekből, olvasmányokból ismert „nagyokat”. Vagy megmutatom az ótordai anyakönyvben Petőfi Sándor nevét egy házasságkötés tanúi közt, példázva azt, hogy a levéltári kutatás során váratlan helyeken is előbukkanhatnak érdekes adatok. Művészettörténészeknek igyekszem címeresleveleket, díszesebb iratokat, tervrajzokat mutatni. De minden esetben hangsúlyozom: a levéltári kutatás messze nem ilyen látványos. Sokszor több folyóméternyi anyagot kell átfésülni ahhoz, hogy néhány érdekes adatot találjunk.
Sok minden lehet vonzó az átlagember számára is. Például, hogy az anyakönyvekből összeállíthatja a családfáját, vagy régi fotókat nézegethet, a kíváncsiabbak betekinthetnek mások levelezésébe. Az én kedvencem Kolozsvár város levéltárának első leltára, amelyet 1592-ben Diósy Gergely, a város akkori jegyzője állított össze.
– Melyik a legrégebbi, illetve legérdekesebb dokumentuma a kolozsvári levéltárnak?
– A volt Dermata igazgatósági vagy tisztviselő-palota ( manapság Clujana palota) néven ismert levéltári épületben eredetileg a 20. századi illetve a gazdasági fondok kerültek volna. Ez a terv csak részben valósult meg, sok kijelölt levéltári fond csupán töredékét szállították át. Arra nem vállalkoznék, hogy a legérdekesebb ott található iratot megnevezzem, mert ez egyrészt nagyon szubjektív dolog, másrészt pedig nem ismerem teljesen azokat az anyagokat. De meggyőződésem, hogy mindegyik tartalmaz érdekességeket. A Román Kommunista Párt anyagát külön megemlíteném, mert számos új adatot tárhat még fel a korszak kutatói számára. Jelenleg a legrégebbi eredeti irat az ideiglenesen, néhány évre ott elhelyezett Szatmár Vármegye levéltárában található, ha nem csal az emlékezetem, egy 1402-ben keltezett vagyonelosztási levél, vagy ahogy a szaknyelvben hívják, osztálylevél.
– Kikből áll ma össze a leveltár „közönsége”, akik igénybe veszik a levéltári dokumentumokat?
– A kutatóterem napi átlagforgalma 6-7 fő. Többségében történészek, történészhallgatók, kutatók, tanárok, egyetemi oktatók keresik fel. De egyre gyakoribbak a családfakutatók és az újságírók is. Ők azok, akik a kutatótermi szolgáltatásokat veszik igénybe. Ezenkívül van ügyfélszolgálat, ahova az állampolgárok a különböző ügyintézéseikhez szükséges kéréseiket teszik le. Itt a legkülönbözőbb végzettségű emberek fordulnak meg.
– Találkozásunkkor említette, hogy azon öt személy között volt, akiket országos viszonylatban alkalmaztak a levéltárban. Hol van a másik négy magyar alkalmazott? Tartják-e egymással a kapcsolatot?
– Mint említettem: összesen 5 magyar levéltáros dolgozik a Román Országos Levéltár megyei levéltáraiban. Szatmáron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron van magyar levéltáros, illetve az idei év elejétől Nagy Mihály a Román Országos Levéltár aligazgatója. Kapcsolatban vagyunk egymással, ha nem is napi szinten, de követjük egymás tevékenységét. Sőt a 2009-ben Budapesten megjelent Levéltári Kézikönyv románra fordításán is együtt dolgozunk.
– Vannak-e titkosított iratok a kolozsvári levéltárban?
– Gondolom elsősorban arra irányul a kérdés, hogy vannak-e olyan fondok, amelyek nem hozzáférhetőek. Sajnos, sok fond nem kutatható, de nem elsősorban titkosítás miatt, hanem mert nincsenek rendezve, leltározva, így azok nem kerülhetnek be a kutatóterembe. Ezenkívül pedig vannak azok az irattípusok, amelyek később kutathatók, a személyi adatok védelme vagy más jogszabályi megkötések miatt, csak meghatározott idő után kerülhetnek nyilvánosságra. Ebbe a kategóriába tartoznak az anyakönyvek is, amelyek a keletkezéstől számított 100 év után kutathatók, tehát jelenleg 1910-ig. De ugyanez a szabály vonatkozik az orvosi papírokra is, amelyek személyes adatokat és diagnózist tartalmaznak, de szintén 100 év a nemzetbiztonsági iratok titkosítása is. 90 év a közjegyzői, bírósági és bűnügyi iratok kutathatósági korlátja. 50 év vonatkozik egyes külügyminisztériumi iratokra, magántőkével működő vállalatok bizonyos irataira. A magánéleti adatok pedig 40 évvel az egyén halála után kerülhetnek nyilvánosság elé, ha az iratokat letétbe helyező személy másképp nem rendelkezett.
A 2007-ben bekövetkezett főigazgatói váltás ezen a téren is szemléletváltást hozott. Ma, azt hiszem, központi szinten szándékos kutatáskorlátozásról nem beszélhetünk, még akkor sem, ha helyi szinten egyes vezetők olykor másképp értelmeznek dolgokat. A jelenlegi vezetés nagyon korrektül viszonyul a kutatáshoz. Azok az anyagok, amelyek a közelmúltban nem voltak kutathatók, vagy csak külön engedéllyel, ma bárki számára elérhetők. Szerencsére túl vagyunk azon a sötét, 90-es évek elején kezdődött levéltári korszakon, amikor a kutatást többszörösen gáncsolták. A kolozsvári levéltárból 1992-ben például, több száz folyóméternyi anyagot szállítottak előbb a Vâlcea-i levéltárba majd Gyulafehérvárra, melyek részben csak idén kerültek vissza. Az elszállított iratoknak csupán a töredékéről készült mikrofilm, így azok szinte 20 évre kikerültek a kutatásból. Sőt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) vagy részben az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) iratanyagának esetében a rendezésnek a lehetőségét is elvették. Sajnos, Kolozsvár város levéltárának 1700-ig terjedő része is csak nemrég került vissza Gyulafehérvárról, és enyhén fogalmazva a költöztetés nem a javát szolgálta. Próbálunk támogatást szerezni a részleges állagmegóvásra, szervezetek segítségével, egyesületeken keresztül, és reménykedem abban, hogy valamilyen formában sikerül majd a kolozsvári magyarságot is beavatni. Hiszen a levéltár őrzi helyi történelmünk ismert vagy még feltáratlan eseményeit egyaránt, amiért felelősséget kell éreznünk. Szabadság (Kolozsvár)
2010. december 8.
Magyar hagyományok háza
Bartók Béla Hagyományőrző Művelődési Egyesület néven jött létre új kulturális szerveződés Szatmáron.
„Hosszú éveken át tanítottam a zeneiskolában, tavaly az egyház visszakapta, és eljöttünk onnan, fájlaltam az elválást. Aztán láttam, hogy hónapokon át ott áll az épület üresen. Mondtam Korda Zoltánnak, a Láncos-templom lelkipásztorának: ha nem tudnák eldönteni, mit kezdjenek vele, lenne egy ötletem: legyen a szatmári magyar hagyományápolás háza” – részletezte lapunknak a legfrissebb szatmári művelődési kezdeményezés hátterét Bertók Béla helyi zenetanár.
Miután az ötlet nemcsak Korda Zoltán lelkipásztornak, hanem a gyülekezet presbitériumának is tetszett, tegnap létre is jött a szervezet, Bartók Béla Hagyományőrző Művelődési Egyesület néven, amely a volt zeneiskolát élettel hivatott megtölteni.
Az új kulturális szervezet tegnapi alakuló ülésén a város értelmiségének képviselői jelentek meg: Fejér Kálmán zenetanár és népzenekutató, Enyedi István néprajzos, Szarvas Károly néptáncoktató, valamint Tamás Tibor zenész. Az összejövetelen több elhatározás is született a város kulturális életének fellendítésére vonatkozóan, a névadó nagy magyar zeneszerző szellemiségében.
A megbeszéléseknek megfelelően még ezekben a hetekben beindul a néptáncoktatás, népdaléneklés, népi hangszerek tanfolyama, ezt követi aztán a táncház, az énekkar is. Külön tanítják majd a népi hímzést és a faragást. A tervezett programok támogatásaképpen a református egyház, az ingatlan tulajdonosa, nem kér bérleti díjat az egyesülettől.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)
Bartók Béla Hagyományőrző Művelődési Egyesület néven jött létre új kulturális szerveződés Szatmáron.
„Hosszú éveken át tanítottam a zeneiskolában, tavaly az egyház visszakapta, és eljöttünk onnan, fájlaltam az elválást. Aztán láttam, hogy hónapokon át ott áll az épület üresen. Mondtam Korda Zoltánnak, a Láncos-templom lelkipásztorának: ha nem tudnák eldönteni, mit kezdjenek vele, lenne egy ötletem: legyen a szatmári magyar hagyományápolás háza” – részletezte lapunknak a legfrissebb szatmári művelődési kezdeményezés hátterét Bertók Béla helyi zenetanár.
Miután az ötlet nemcsak Korda Zoltán lelkipásztornak, hanem a gyülekezet presbitériumának is tetszett, tegnap létre is jött a szervezet, Bartók Béla Hagyományőrző Művelődési Egyesület néven, amely a volt zeneiskolát élettel hivatott megtölteni.
Az új kulturális szervezet tegnapi alakuló ülésén a város értelmiségének képviselői jelentek meg: Fejér Kálmán zenetanár és népzenekutató, Enyedi István néprajzos, Szarvas Károly néptáncoktató, valamint Tamás Tibor zenész. Az összejövetelen több elhatározás is született a város kulturális életének fellendítésére vonatkozóan, a névadó nagy magyar zeneszerző szellemiségében.
A megbeszéléseknek megfelelően még ezekben a hetekben beindul a néptáncoktatás, népdaléneklés, népi hangszerek tanfolyama, ezt követi aztán a táncház, az énekkar is. Külön tanítják majd a népi hímzést és a faragást. A tervezett programok támogatásaképpen a református egyház, az ingatlan tulajdonosa, nem kér bérleti díjat az egyesülettől.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 10.
Értékek környezetében
Fazekas Lóránd ornitológus, néprajzos szerint a természettudomány oktatásában sok a pótolnivaló
Beszélgetőtársunk a szatmári magyarság egyik legismertebb személyisége. Olyan sokan ismerik és szeretik, mint a népszerű színészeket vagy énekeseket. Mert nemcsak tanár, de ornitológus, néprajzos, helytörténész, geológus, időjárás-megfigyelő, kirándulásszervező, idegenvezető egy személyben. De főleg a szó eredeti értelmében vett népnevelő! A sokféleség miatt nehéz volt eldönteni, mivel kezdjük beszélgetésünket, ám a szerencse kisegített. Munkaasztalán friss elismerő oklevél és különdíjként vadonatúj iránytű, mutatva: a tanár úr jó irányban tevékenykedett az elmúlt fél évszázadban.
Kiktől kapta az elismerő oklevelet?
– Húszéves a Román Madártani Egyesület, és a jeles évfordulóra háromnapos rendezvényen emlékeztünk Piteşti-en. Persze hogy ott voltam, hisz alapítótag vagyok. Egy fiatal biológussal, Paulik Csillával képviseltem Szatmár megyét. Annak idején Medgyesen tartottuk az alakuló ülést, az én tagsági könyvem, íme, a 35-ös számot viseli. Akkor még százan sem voltunk, ma tizenkétezren vagyunk, ebből 132-en Szatmárban tevékenykedünk, mert van már külön szervezetünk is, sok fiatallal, ami a madárvédelem szempontjából reménykeltő. Különösen ha olyan fiatalokat tudhatunk magunk közt, mint a mikolai Lukács István, aki hetedikes diákként csatlakozott hozzánk, és ma az orvosi egyetemre jár.
Piteşti-en szép számban összejöttünk, igaz, volt miről tanácskoznunk, hisz közismert, a modernizáció mennyire veszélyezteti az élővilágot, benne a madarakat. Ha nem állunk a sarkunkra, még nagyobb lehet a pusztulás, pótolhatatlan fajok tűnhetnek el végleg. Az egyik ajánlás az volt, hogy tovább bővítsük madárvédő tevékenységünket, és még több fiatalt vonjunk be munkánkba.
Az ötvenvalahány éves tanári pálya egészen másképpen indult. Talán nem is sejthette, merre fordul-kanyarog, és mi lesz a vége felé! Ha jól tudom, földrajz–geológia szakot végzett a régi Bolyain, ennek ellenére az elején matematikát és fizikát kellett tanítania. Mi történt?
– Semmi különös, csak az, ami azokban az években sok pedagógussal történt. Nagy volt a tanárhiány, több szaktantárgyat képzetlen személyek, jobb esetben végzett tanítók adtak elő. Akkor tartományi közigazgatásban éltünk, s bennünket Nagybányáról irányítottak. Engem először Fernezelyre küldtek volna matekot tanítani, de mikor látták, hogy nem lelkesedem érte, akkor Halmiba neveztek ki.
Ott nagyon meglepődtek, de hiszen nekik van számtantanáruk, ha végzettsége nem is az, inkább földrajzot és történelmet tanítsak! Ezzel indultam, de nem sokkal később már a biológia is az enyém lett. Ezt bántam legkevésbé, hisz a Bolyain külön tanultunk növényföldrajzot és állatföldrajzot, benne rendszertant és az élő világ elterjedését, ami már átvisz a biológiába, amit én mindig szerettem.
Nem sokat tanítottam Halmiban, a szomszédos Kökényesdre helyeztek, ahol az érdeklődésem mind inkább a biológia felé tolódott, miközben a körülmények okán a néprajzba is egyre inkább belekóstoltam. Igazgató lettem, és igyekeztem mind jobban bekapcsolódni a település életébe, sok embert, családot közelebbről is megismerni, mert úgy láttam, ez minden tekintetben hasznomra válik.
S van még valami, ami meghatározta további életemet és érdeklődésemet. A környező táj! Aki járt ott lent, a Túr alsó folyásánál, annak nem kell magyarázni, mennyire megkapja az embert mindaz, ami ott van: a lápi erdők, mocsarak, az árterület és a vizek gazdag élővilága, amit az országhatár közelsége miatt sem háborgathattak. Valóságos paradicsom a természettudomány iránt érdeklődőnek.
Mivel a biológia sok szemléltetést igényelt, gyakran kivittem az osztályt a helyszínre, mind több szemléltető eszközt gyűjtöttünk be az erdőkből, láposokból az iskolai laboratórium számára. Aztán elterjedt a faluban, hogy tücsköt-bogarat gyűjtünk, s az emberek kezdték behozni az erdőn-mezőn talált elhullott madarakat és kisállatokat. Amit én szépen preparálok, kitömök, megőrzöm az utókornak, mert közben a preparálást is megtanultam.
Annyira megszokták, hogy én ilyesmivel is foglalkozom, hogy jóval nyugdíjazásom után, ide, Szatmárnémetibe is behoznak egy-egy elhullott ritka példányt. A végeredményt az előbb láttuk a nagyszobában lévő gyűjteményben.
Csak nem azt akarja mondani, hogy azt a rengeteg madarat és kisemlőst a tanár úr preparálta, konzerválta az utókornak?!
– De igen! S lám, érdemes volt, mert ma délelőtt is két osztály jött megnézni. Nem jártam utána, de ismereteim szerint máshol nincs Szatmárnémetiben olyan gazdag természettudományos gyűjtemény, mint amit én hoztam össze ötven év alatt a Túr völgyében.
Minden érdeklődő előtt nyitva áll az ajtó. Mintegy kilencven madárfaj látható itt. Köztük olyan ritkaságok, mint a réticanka, a kerecsensólyom és a kabasólyom. A kisemlősök közül kiemelném a törpe cickányt, amely olyan pici, hogy tenyerünk egynegyedét sem tölti be, vagy a nyusztot, amely igen káros és nagy étvágyú ragadozó. Kirándulásaink alkalmával ezen állatok nagy többségét az iskolások a természetben is megismerhetik.
A helyi lapok az idén is többször hirdették az ön madármegfigyelési kirándulásait. Alkalmam volt tapasztalni legutóbb éppen a remetei hegyen, hogy ezek a kiruccanások vonzzák a fiatalokat! Miért tartja fontosnak az ilyesmit?
– Elsősorban azért, mert a természettudományos ismeretük kevés és hézagos, amin nem is csodálkozom, hisz az utóbbi évtizedben az iskolai tanrendben érezhetően csökkent az ilyen órák száma. A földrajzé és a biológiáé például heti két óráról egy órára. Akkor, amikor a biológia századát éljük, amikor a természettudományok fontosabbak az ember számára, mint bármelyik eddigi korszakban.
Csak reméljük, hogy a nagy vajúdással születő új oktatási törvény változtat ezen az áldatlan helyzeten. Mi addig is javítunk saját helyzetünkön, és igyekszünk még vonzóbbá tenni egyesületünket. Nemrég a szatmári Kossuth-kertben felújított régi közfürdő épületében, a Zöldházban külön irodát kaptunk, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartunk, játékos versenyeket szervezünk.
Itt dolgozzuk fel azokat az adatokat, amelyeket madárszámláláskor gyűjtünk az iskolásokkal, mert az országos madárszámlásási akcióba is bevonjuk őket. Tehát igyekszünk pótolni azokat a dolgokat, amelyeket a hivatásos oktatás elmulaszt. De nagyon sok a pótolnivaló, ezt nem csak én mondom.
Visszatérve a madarakra, hadd kérdezzem meg: van-e az ornitológusnak kedvenc faja?
– Nem illene mondanom, mert mind az kellene legyen, mint ahogy az is, de én is ember vagyok, s azok a madarak állnak hozzám közelebb, amelyek fizikailag is közelebb vannak. Mint a cinkefélék, amelyek a városba, így az én kertembe is be-bejönnek. Lám, most is vagy kettő ! Szép a tollazatuk, nagyon hasznosak, és „nyitnikék”-énekükkel ők hozzák a tavaszt.
Említette a madárszámlálást. Sok aggodalomra adnak okot a legfrissebb felmérések?
– Elég sokra! Hét helyen vizsgálódtunk, tapasztalataink szerint mifelénk rohamosan csökken a fecskék száma, amit elsősorban csökkenő táplálkozási lehetőségükkel, a nem kellően átgondolt szúnyogirtással hozunk kapcsolatba.
A tavak és más vizes élőhelyek kiszáradása miatt kevesebb az olyan védett madár, mint a szürkegém, a zöld- és a szürkeküllő, de pusztulnak az énekes madarak is. Ugyanakkor szaporodnak a seregélyek, a tőkés récék, dankasirályok, s a sok elbokrosodott rét, a szántóföldek elparlagiasodása miatt, a vadászok örömére, például a fácánok.
Akkor menjünk vissza a Túr-árterület gazdag élővilágából Kökényesdre, Szatmár megye ma is egyik leginkább hagyományőrző falujába. A néprajzkutatás is magától jött, a helyzet hozta, mint a madárkutatást?
– Valóban a helyzet hozta. A gazdasági és társadalmi változások, az erőszakos kollektivizálás, a férfiaknak a városi építőtelepekre, gyárakba hajtása valósággal felforgatta a falut, megváltoztatta az emberek életmódját. A hagyományos paraszti társadalom a szemünk előtt bomlott le, sokféle használati tárgy a padlásra vagy éppen a szemétre került. Több évszázados népi kultúra emlékei szorultak hátra, tűntek el egyik napról a másikra. Felelős ember, pláné ha pedagógus is, ezt nem nézhette tétlenül.
Fazekas Lóránd (1935, Szatmárnémeti)
Ornitológus, néprajzos, népnevelő. A Bolyai Egyetemen 1957-ben földrajz–geológia szakon diplomázik. Halmiban kezdi tanári tevékenységét, majd Kökényesden folytatja, ahol sokáig az iskola igazgatója is.
A környezet hatására az oktatás mellett ornitológiával és néprajzzal is komolyabban foglalkozik. Alapító tagja az Országos Madártani Egyesületnek, majd a Kriza János Néprajzi Társaság is tagjai közé fogadja. Több könyve jelent meg, számos elismerésben részesült, így a közösségért végzett tevékenységéért megkapta a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság díját is.
Cselekvésre buzdított az akkori gyermeklap, a Jóbarát felhívása is: mentsük meg kallódó értékeinket! Megszületett bennem egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolata. A szülői látogatásokat és más találkozásokat felhasználva mondtam az embereknek, mi a szándékom, és hogy ne dobjanak el semmiféle olyan régi eszközt, amire már nincs szükségük, majd kiállítjuk, és minden tárgynál feltüntetjük az adományozó nevét. Ez bizalmuk megnyerése miatt nagyon fontos volt. Hozták is nemsokára az első tárgyakat.
A legelsőt, egy kilencfiókos régi fűszertartót 1971. február 27-én a 291-es házszám alól, Komáromi Erzsébettől kaptam. Itt van pontosan feljegyezve a gyűjteményes irkába, senkinek ne legyen kétsége, hogy a tárgy másfelé kerülhet. Aztán sorra hoztak szenes vasalót, mángorlót, motollát, cseréptányért, szilkét, csuprot, káposztás fazekat, tésztaszűrőt, varrottas törülközőt és amit csak el lehet képzelni. Még most is hoznak, bár sok száz tárgyat számlál és évek óta közszemlére van téve a kökényesdi gyűjtemény.
Íme, a füzet legutolsó bejegyzésében az áll, hogy Tóth Imre a 435-ös házszám alól, 2010. október 29-én egy kazaltépőt ajándékozott a köznek. Ez egy csúszós, horgos rudacska, amit beszúrnak a szénakazalba, és szénával húzzák ki.
Ha nem tévedek, a gyűjteménynek a felújított régi iskolában találtak végleges helyett, a nyáron megtartott kökényesdi „múzeumavatóról” lapunk is beszámolt. A több évtizedes gyűjtőmunka nyomán Fazekas tanár úr igazi néprajzossá vált!
– Olyannyira, hogy közben a Kriza János Néprajzi Társaság tagjai sorába fogadott. Mint utaltam rá, szinte észrevétlenül lettem néprajzos, de mindenképpen a környezet hatására. Az eltelt időben aztán ösztönömmé vált a szakma néhány alapvető elvárása, ennek köszönhetően ma, hetvenhat évesen sem tudok úgy vidékre menni, hogy ne legyen nálam messzelátó, fényképezőgép és jegyzetfüzet. S az ember mindig talál valamit, néha olyasmit is, amivel korábban nem találkozott.
A nyáron az egyik régi kőszegremetei présház verandáján láthattam egy úgynevezett kijózanító padot. Egyszerűségében is elmés darab. Belső lábai rövidebbek, így a pad a fal felé dől, és a rajta szundikáló részeg nem eshet le róla. A néprajzban az is segített, hogy annak idején második fokozati tanári vizsgára írtam egy falumonográfiát, amiben sok néprajz is volt, s hogy a nagy tévedéseket elkerüljem, több ismert magyar néprajzostól elolvastam ezt-azt. A vizsga jól sikerült, de a monográfiát már csak ’90 után, a Lakitelek Alapítvány támogatásával, egy pályázat révén tudtam könyv alakban megjelentetni.
Azóta még írt néhány könyvet.
– Néprajzit, természetismeretit, helytörténetit, mert közben a sors helytörténészt is csinált belőlem. A Hit és hagyomány megírására, amely Kökényesd szakrális néprajzával foglalkozik, az Apáczai Közalapítvány pályázata ösztönzött. Külön elismerésben részesültem érte, akárcsak a Tanári életutak című kötetért. Készülőben van Kökényesd bővített monográfiája, amelyben többet foglalkozom a népélettel és annak változásaival, néhány ma is élő néphagyománnyal.
Persze, megkérdezhetik: milyen ornitológus vagyok, hogy az általam kutatott madarakról még nem adtam ki egy nagyobb könyvet? Erre azt válaszolom, hogy kicsi az a terület a Túr völgyében, amellyel foglalkozom, madárvilága több más kiadványban, például az Erdélyi Kárpát-Egyesület nyomtatványaiban is megtalálható. Társszerzőként két olyan szakkönyvben is jelen vagyok „madaraimmal”, amelyeket a középiskolások és egyetemisták is forgatnak.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)
Fazekas Lóránd ornitológus, néprajzos szerint a természettudomány oktatásában sok a pótolnivaló
Beszélgetőtársunk a szatmári magyarság egyik legismertebb személyisége. Olyan sokan ismerik és szeretik, mint a népszerű színészeket vagy énekeseket. Mert nemcsak tanár, de ornitológus, néprajzos, helytörténész, geológus, időjárás-megfigyelő, kirándulásszervező, idegenvezető egy személyben. De főleg a szó eredeti értelmében vett népnevelő! A sokféleség miatt nehéz volt eldönteni, mivel kezdjük beszélgetésünket, ám a szerencse kisegített. Munkaasztalán friss elismerő oklevél és különdíjként vadonatúj iránytű, mutatva: a tanár úr jó irányban tevékenykedett az elmúlt fél évszázadban.
Kiktől kapta az elismerő oklevelet?
– Húszéves a Román Madártani Egyesület, és a jeles évfordulóra háromnapos rendezvényen emlékeztünk Piteşti-en. Persze hogy ott voltam, hisz alapítótag vagyok. Egy fiatal biológussal, Paulik Csillával képviseltem Szatmár megyét. Annak idején Medgyesen tartottuk az alakuló ülést, az én tagsági könyvem, íme, a 35-ös számot viseli. Akkor még százan sem voltunk, ma tizenkétezren vagyunk, ebből 132-en Szatmárban tevékenykedünk, mert van már külön szervezetünk is, sok fiatallal, ami a madárvédelem szempontjából reménykeltő. Különösen ha olyan fiatalokat tudhatunk magunk közt, mint a mikolai Lukács István, aki hetedikes diákként csatlakozott hozzánk, és ma az orvosi egyetemre jár.
Piteşti-en szép számban összejöttünk, igaz, volt miről tanácskoznunk, hisz közismert, a modernizáció mennyire veszélyezteti az élővilágot, benne a madarakat. Ha nem állunk a sarkunkra, még nagyobb lehet a pusztulás, pótolhatatlan fajok tűnhetnek el végleg. Az egyik ajánlás az volt, hogy tovább bővítsük madárvédő tevékenységünket, és még több fiatalt vonjunk be munkánkba.
Az ötvenvalahány éves tanári pálya egészen másképpen indult. Talán nem is sejthette, merre fordul-kanyarog, és mi lesz a vége felé! Ha jól tudom, földrajz–geológia szakot végzett a régi Bolyain, ennek ellenére az elején matematikát és fizikát kellett tanítania. Mi történt?
– Semmi különös, csak az, ami azokban az években sok pedagógussal történt. Nagy volt a tanárhiány, több szaktantárgyat képzetlen személyek, jobb esetben végzett tanítók adtak elő. Akkor tartományi közigazgatásban éltünk, s bennünket Nagybányáról irányítottak. Engem először Fernezelyre küldtek volna matekot tanítani, de mikor látták, hogy nem lelkesedem érte, akkor Halmiba neveztek ki.
Ott nagyon meglepődtek, de hiszen nekik van számtantanáruk, ha végzettsége nem is az, inkább földrajzot és történelmet tanítsak! Ezzel indultam, de nem sokkal később már a biológia is az enyém lett. Ezt bántam legkevésbé, hisz a Bolyain külön tanultunk növényföldrajzot és állatföldrajzot, benne rendszertant és az élő világ elterjedését, ami már átvisz a biológiába, amit én mindig szerettem.
Nem sokat tanítottam Halmiban, a szomszédos Kökényesdre helyeztek, ahol az érdeklődésem mind inkább a biológia felé tolódott, miközben a körülmények okán a néprajzba is egyre inkább belekóstoltam. Igazgató lettem, és igyekeztem mind jobban bekapcsolódni a település életébe, sok embert, családot közelebbről is megismerni, mert úgy láttam, ez minden tekintetben hasznomra válik.
S van még valami, ami meghatározta további életemet és érdeklődésemet. A környező táj! Aki járt ott lent, a Túr alsó folyásánál, annak nem kell magyarázni, mennyire megkapja az embert mindaz, ami ott van: a lápi erdők, mocsarak, az árterület és a vizek gazdag élővilága, amit az országhatár közelsége miatt sem háborgathattak. Valóságos paradicsom a természettudomány iránt érdeklődőnek.
Mivel a biológia sok szemléltetést igényelt, gyakran kivittem az osztályt a helyszínre, mind több szemléltető eszközt gyűjtöttünk be az erdőkből, láposokból az iskolai laboratórium számára. Aztán elterjedt a faluban, hogy tücsköt-bogarat gyűjtünk, s az emberek kezdték behozni az erdőn-mezőn talált elhullott madarakat és kisállatokat. Amit én szépen preparálok, kitömök, megőrzöm az utókornak, mert közben a preparálást is megtanultam.
Annyira megszokták, hogy én ilyesmivel is foglalkozom, hogy jóval nyugdíjazásom után, ide, Szatmárnémetibe is behoznak egy-egy elhullott ritka példányt. A végeredményt az előbb láttuk a nagyszobában lévő gyűjteményben.
Csak nem azt akarja mondani, hogy azt a rengeteg madarat és kisemlőst a tanár úr preparálta, konzerválta az utókornak?!
– De igen! S lám, érdemes volt, mert ma délelőtt is két osztály jött megnézni. Nem jártam utána, de ismereteim szerint máshol nincs Szatmárnémetiben olyan gazdag természettudományos gyűjtemény, mint amit én hoztam össze ötven év alatt a Túr völgyében.
Minden érdeklődő előtt nyitva áll az ajtó. Mintegy kilencven madárfaj látható itt. Köztük olyan ritkaságok, mint a réticanka, a kerecsensólyom és a kabasólyom. A kisemlősök közül kiemelném a törpe cickányt, amely olyan pici, hogy tenyerünk egynegyedét sem tölti be, vagy a nyusztot, amely igen káros és nagy étvágyú ragadozó. Kirándulásaink alkalmával ezen állatok nagy többségét az iskolások a természetben is megismerhetik.
A helyi lapok az idén is többször hirdették az ön madármegfigyelési kirándulásait. Alkalmam volt tapasztalni legutóbb éppen a remetei hegyen, hogy ezek a kiruccanások vonzzák a fiatalokat! Miért tartja fontosnak az ilyesmit?
– Elsősorban azért, mert a természettudományos ismeretük kevés és hézagos, amin nem is csodálkozom, hisz az utóbbi évtizedben az iskolai tanrendben érezhetően csökkent az ilyen órák száma. A földrajzé és a biológiáé például heti két óráról egy órára. Akkor, amikor a biológia századát éljük, amikor a természettudományok fontosabbak az ember számára, mint bármelyik eddigi korszakban.
Csak reméljük, hogy a nagy vajúdással születő új oktatási törvény változtat ezen az áldatlan helyzeten. Mi addig is javítunk saját helyzetünkön, és igyekszünk még vonzóbbá tenni egyesületünket. Nemrég a szatmári Kossuth-kertben felújított régi közfürdő épületében, a Zöldházban külön irodát kaptunk, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartunk, játékos versenyeket szervezünk.
Itt dolgozzuk fel azokat az adatokat, amelyeket madárszámláláskor gyűjtünk az iskolásokkal, mert az országos madárszámlásási akcióba is bevonjuk őket. Tehát igyekszünk pótolni azokat a dolgokat, amelyeket a hivatásos oktatás elmulaszt. De nagyon sok a pótolnivaló, ezt nem csak én mondom.
Visszatérve a madarakra, hadd kérdezzem meg: van-e az ornitológusnak kedvenc faja?
– Nem illene mondanom, mert mind az kellene legyen, mint ahogy az is, de én is ember vagyok, s azok a madarak állnak hozzám közelebb, amelyek fizikailag is közelebb vannak. Mint a cinkefélék, amelyek a városba, így az én kertembe is be-bejönnek. Lám, most is vagy kettő ! Szép a tollazatuk, nagyon hasznosak, és „nyitnikék”-énekükkel ők hozzák a tavaszt.
Említette a madárszámlálást. Sok aggodalomra adnak okot a legfrissebb felmérések?
– Elég sokra! Hét helyen vizsgálódtunk, tapasztalataink szerint mifelénk rohamosan csökken a fecskék száma, amit elsősorban csökkenő táplálkozási lehetőségükkel, a nem kellően átgondolt szúnyogirtással hozunk kapcsolatba.
A tavak és más vizes élőhelyek kiszáradása miatt kevesebb az olyan védett madár, mint a szürkegém, a zöld- és a szürkeküllő, de pusztulnak az énekes madarak is. Ugyanakkor szaporodnak a seregélyek, a tőkés récék, dankasirályok, s a sok elbokrosodott rét, a szántóföldek elparlagiasodása miatt, a vadászok örömére, például a fácánok.
Akkor menjünk vissza a Túr-árterület gazdag élővilágából Kökényesdre, Szatmár megye ma is egyik leginkább hagyományőrző falujába. A néprajzkutatás is magától jött, a helyzet hozta, mint a madárkutatást?
– Valóban a helyzet hozta. A gazdasági és társadalmi változások, az erőszakos kollektivizálás, a férfiaknak a városi építőtelepekre, gyárakba hajtása valósággal felforgatta a falut, megváltoztatta az emberek életmódját. A hagyományos paraszti társadalom a szemünk előtt bomlott le, sokféle használati tárgy a padlásra vagy éppen a szemétre került. Több évszázados népi kultúra emlékei szorultak hátra, tűntek el egyik napról a másikra. Felelős ember, pláné ha pedagógus is, ezt nem nézhette tétlenül.
Fazekas Lóránd (1935, Szatmárnémeti)
Ornitológus, néprajzos, népnevelő. A Bolyai Egyetemen 1957-ben földrajz–geológia szakon diplomázik. Halmiban kezdi tanári tevékenységét, majd Kökényesden folytatja, ahol sokáig az iskola igazgatója is.
A környezet hatására az oktatás mellett ornitológiával és néprajzzal is komolyabban foglalkozik. Alapító tagja az Országos Madártani Egyesületnek, majd a Kriza János Néprajzi Társaság is tagjai közé fogadja. Több könyve jelent meg, számos elismerésben részesült, így a közösségért végzett tevékenységéért megkapta a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság díját is.
Cselekvésre buzdított az akkori gyermeklap, a Jóbarát felhívása is: mentsük meg kallódó értékeinket! Megszületett bennem egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolata. A szülői látogatásokat és más találkozásokat felhasználva mondtam az embereknek, mi a szándékom, és hogy ne dobjanak el semmiféle olyan régi eszközt, amire már nincs szükségük, majd kiállítjuk, és minden tárgynál feltüntetjük az adományozó nevét. Ez bizalmuk megnyerése miatt nagyon fontos volt. Hozták is nemsokára az első tárgyakat.
A legelsőt, egy kilencfiókos régi fűszertartót 1971. február 27-én a 291-es házszám alól, Komáromi Erzsébettől kaptam. Itt van pontosan feljegyezve a gyűjteményes irkába, senkinek ne legyen kétsége, hogy a tárgy másfelé kerülhet. Aztán sorra hoztak szenes vasalót, mángorlót, motollát, cseréptányért, szilkét, csuprot, káposztás fazekat, tésztaszűrőt, varrottas törülközőt és amit csak el lehet képzelni. Még most is hoznak, bár sok száz tárgyat számlál és évek óta közszemlére van téve a kökényesdi gyűjtemény.
Íme, a füzet legutolsó bejegyzésében az áll, hogy Tóth Imre a 435-ös házszám alól, 2010. október 29-én egy kazaltépőt ajándékozott a köznek. Ez egy csúszós, horgos rudacska, amit beszúrnak a szénakazalba, és szénával húzzák ki.
Ha nem tévedek, a gyűjteménynek a felújított régi iskolában találtak végleges helyett, a nyáron megtartott kökényesdi „múzeumavatóról” lapunk is beszámolt. A több évtizedes gyűjtőmunka nyomán Fazekas tanár úr igazi néprajzossá vált!
– Olyannyira, hogy közben a Kriza János Néprajzi Társaság tagjai sorába fogadott. Mint utaltam rá, szinte észrevétlenül lettem néprajzos, de mindenképpen a környezet hatására. Az eltelt időben aztán ösztönömmé vált a szakma néhány alapvető elvárása, ennek köszönhetően ma, hetvenhat évesen sem tudok úgy vidékre menni, hogy ne legyen nálam messzelátó, fényképezőgép és jegyzetfüzet. S az ember mindig talál valamit, néha olyasmit is, amivel korábban nem találkozott.
A nyáron az egyik régi kőszegremetei présház verandáján láthattam egy úgynevezett kijózanító padot. Egyszerűségében is elmés darab. Belső lábai rövidebbek, így a pad a fal felé dől, és a rajta szundikáló részeg nem eshet le róla. A néprajzban az is segített, hogy annak idején második fokozati tanári vizsgára írtam egy falumonográfiát, amiben sok néprajz is volt, s hogy a nagy tévedéseket elkerüljem, több ismert magyar néprajzostól elolvastam ezt-azt. A vizsga jól sikerült, de a monográfiát már csak ’90 után, a Lakitelek Alapítvány támogatásával, egy pályázat révén tudtam könyv alakban megjelentetni.
Azóta még írt néhány könyvet.
– Néprajzit, természetismeretit, helytörténetit, mert közben a sors helytörténészt is csinált belőlem. A Hit és hagyomány megírására, amely Kökényesd szakrális néprajzával foglalkozik, az Apáczai Közalapítvány pályázata ösztönzött. Külön elismerésben részesültem érte, akárcsak a Tanári életutak című kötetért. Készülőben van Kökényesd bővített monográfiája, amelyben többet foglalkozom a népélettel és annak változásaival, néhány ma is élő néphagyománnyal.
Persze, megkérdezhetik: milyen ornitológus vagyok, hogy az általam kutatott madarakról még nem adtam ki egy nagyobb könyvet? Erre azt válaszolom, hogy kicsi az a terület a Túr völgyében, amellyel foglalkozom, madárvilága több más kiadványban, például az Erdélyi Kárpát-Egyesület nyomtatványaiban is megtalálható. Társszerzőként két olyan szakkönyvben is jelen vagyok „madaraimmal”, amelyeket a középiskolások és egyetemisták is forgatnak.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 14.
Toldi
Arany János csodálatos elbeszélő költeménye is szóba került december 11-én, Marosvásárhelyen, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának soros ülésén. Markó Béla szövetségi elnök említette azzal összefüggésben, hogy immár közel 18 éve elnöke a romániai magyarok leghitelesebb, legerősebb szervezetének, ennyi idő pedig akár egy emberöltőt is jelenthet. Az emberöltő mértékét meghatározó gondolat, említette, irodalmi vita tárgya is olyan értelemben, hogy 20, 40 netán több vagy kevesebb évet számlál, mint ahogy Ilosvai Selymes Péter Toldi alakjának megidézésében kilenc-tíz emberöltőről írt. A barátságosan évődő Katona Ádám közbevetésére válaszolta ezt Markó Béla, majd bejelentette: nem vállal újabb megmérettetést a 2011 februárjában, Nagyváradon megtartandó kongresszuson, elnöki megbízatását akkor fogja majd átadni az újonnan megválasztandó vezetőnek.
Ezt a politikailag legalábbis szokatlan bevezetőt azért jegyzem, mert éppen ez a fajta "Toldi Miklós-i" szerep jutott eszembe, amikor a szövetségi elnök helyzetértékelését hallgattam. Felidéztem, hogy amikor 1993 januárjában, a brassói kongresszuson Markó Bélát választották a szervezet elnöki tisztségébe, sokan kommentálták úgy, hogy az akkori radikálisok ellenében az akkori mérsékeltek jutottak hatalomra a szervezeten belül. Azóta eltelt 18 év, és sokszor, sokan vádolták azzal az RMDSZ mindenkori vezetését, hogy megalkuvó, hogy semmit nem ért el, hogy a kis lépések politikáját vállalta fel azokkal szemben, akik azonnali és teljes beteljesülésekről szövegeltek folyamatosan. Ismétlem: szövegeltek és szövegelnek mindmáig, hiszen a gyakorlatban lényegi beleszólásuk a nagypolitikába és mindennapi életünk leglényegesebb kérdéseibe nem volt, nincs, és a dolgok jelenlegi állása és személyes véleményem szerint nem is lesz.
Természetesen tévedhetek: amennyiben sikerül újabb pártot bejegyeztetni, akár a többségi bürokrácia hathatós segítségével (hogy ne cinkosságot írjak...), akkor sikerülhet az, ami a román nacionalisták 21 éves álma: megszűnik a romániai magyar közösség parlamenti képviselete, illetve, a jelenlegi Alkotmány érvényben maradása esetén egyetlen főre szűkül ez a képviselet. Mindazok a politikai elemzők, akik arról írnak, hogy egy utolsó pillanatban esetleg tető alá hozott újabb magyar összefogás (választási szövetség) akár 8%-os választási eredményt is képes lesz elérni, véleményem szerint nem itt élnek közöttünk. Annál inkább joggal írhatom mindezt, mert szemmel láthatóan, füllel hallhatóan nem Romániában élők szorgalmazzák (és pénzelik...) az új párt megalakulását.
De hogy jön ide Toldi? Nem szeretnék erőltetett párhuzamokat vonni Markó Béla és az irodalom által népmesei magasságba emelt vitéz között, de úgy érzem, hogy illendő figyelembe venni azt, amit mindkettőjük teljesítményében becsülendőnek tartok. A vitéz Toldi Arany János elbeszélő költeményének harmadik részében (Toldi estéje) már úgy szerepel a kortársak emlékezetében, mint aki "keserű orvosság durva fakanálban", aki sarkosan fogalmazott, utólag igaznak bizonyuló megjegyzései miatt kénytelen elhagyni a királyi udvart. Markó Béla szövetségi elnök rendszeresen megtartott politikai elemzéseiben, megnyilvánulásaiban gyakran figyelmeztetett bennünket, romániai magyarokat olyan veszélyekre, amelyeket csupán bizonyos "magasságból" lehet a maguk valóságában meglátni. Hányan legyintettünk rá, hányan gondoltuk úgy, hogy immár semmilyen veszély nem fenyegeti kivívott, törvényekben is rögzített jogainkat?! Alulírott, a szövetség tisztségviselőjeként joggal írhatom, hogy voltak helyzetek, amelyeket különböző módon ítéltünk meg, ezekről a megfelelő helyen és időben eszmecserét is folytattunk, de soha nem kérdőjeleztem meg, hogy a többség által támogatott szövetségi elnök döntései ne lettek volna jogszerűek, szabályszerűek. Azt sem rejtem véka alá, egyébként annak idején köztudott volt, hogy azok között voltam, akik a 2003-as, Szatmárnémetiben tartott RMDSZ-kongresszuson nehezményeztem az egyetlen jelöltre szavazást, hiányoltam az alternatívát a vezetés élén. Megtettem, mert megtehettem, és mivel nem személyes érdek, netán valamely hatalomra törő csoport érdekében szavaztam, ha jól emlékszem, mintegy 76-od magammal az egyetlen jelölt ellen, lelkiismeretem nem terheli semmilyen furdalás. Elmondhatom, hogy utána sem örvendtem annak, hogy ez a forgatókönyv 2007- ben (immár több, időközben a politikai életből önként visszavonult, tehát nem félreállított társam részvétele nélkül) Aradon megismétlődött, ismét Markó Béla vezethette a szövetséget újabb négy évig.
A fentiek ismeretében írom most: minden ellenvéleményem, netán ellenérzésem dacára a legteljesebb és legőszintébb elismerésem azért a munkáért, amit Markó Béla felelős megbízatásában végzett. Nem tisztem hivatalosan megköszönni mindazt, amit tett, meggyőződésem, hogy jól megérdemelt elismerések sora fog megemlékezni közéleti szerepének értékelése során. Akárcsak elődje, Domokos Géza, Markó Béla is önként vonul hátrább a közéletből, fel nem adva hatalmas tapasztalata értékesítésének lehetőségét a közösség javára. Bízom benne, hogy a szervezet mindenkori vezetői megtalálják a módját annak, hogy az elkövetkezendőkben hasznosítani tudják segítő szándékát. Mint ahogy abban is bízom, a kedves olvasó nem érti félre záró soraimat, hiszen nem vágyom visszatérni semmilyen közéleti szerepben, nem "udvarlási" szándékkal fogalmaztam meg gondolataimat. Ezek a sorok pedig, hadd térjek végre vissza Toldihoz, immár Arany János megfogalmazásában:
"...kivel nem ér fel egész világ ökre, dicső híre-neve fennmaradt örökre".
Tisztelt Elnök úr, kedves Béla! Erőben, egészségben eltöltendő szép éveket, szervezetünknek pedig hasonlóan szerencsés választást és sikereket kívánok!
Virág György, Népújság (Marosvásárhely)
Arany János csodálatos elbeszélő költeménye is szóba került december 11-én, Marosvásárhelyen, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának soros ülésén. Markó Béla szövetségi elnök említette azzal összefüggésben, hogy immár közel 18 éve elnöke a romániai magyarok leghitelesebb, legerősebb szervezetének, ennyi idő pedig akár egy emberöltőt is jelenthet. Az emberöltő mértékét meghatározó gondolat, említette, irodalmi vita tárgya is olyan értelemben, hogy 20, 40 netán több vagy kevesebb évet számlál, mint ahogy Ilosvai Selymes Péter Toldi alakjának megidézésében kilenc-tíz emberöltőről írt. A barátságosan évődő Katona Ádám közbevetésére válaszolta ezt Markó Béla, majd bejelentette: nem vállal újabb megmérettetést a 2011 februárjában, Nagyváradon megtartandó kongresszuson, elnöki megbízatását akkor fogja majd átadni az újonnan megválasztandó vezetőnek.
Ezt a politikailag legalábbis szokatlan bevezetőt azért jegyzem, mert éppen ez a fajta "Toldi Miklós-i" szerep jutott eszembe, amikor a szövetségi elnök helyzetértékelését hallgattam. Felidéztem, hogy amikor 1993 januárjában, a brassói kongresszuson Markó Bélát választották a szervezet elnöki tisztségébe, sokan kommentálták úgy, hogy az akkori radikálisok ellenében az akkori mérsékeltek jutottak hatalomra a szervezeten belül. Azóta eltelt 18 év, és sokszor, sokan vádolták azzal az RMDSZ mindenkori vezetését, hogy megalkuvó, hogy semmit nem ért el, hogy a kis lépések politikáját vállalta fel azokkal szemben, akik azonnali és teljes beteljesülésekről szövegeltek folyamatosan. Ismétlem: szövegeltek és szövegelnek mindmáig, hiszen a gyakorlatban lényegi beleszólásuk a nagypolitikába és mindennapi életünk leglényegesebb kérdéseibe nem volt, nincs, és a dolgok jelenlegi állása és személyes véleményem szerint nem is lesz.
Természetesen tévedhetek: amennyiben sikerül újabb pártot bejegyeztetni, akár a többségi bürokrácia hathatós segítségével (hogy ne cinkosságot írjak...), akkor sikerülhet az, ami a román nacionalisták 21 éves álma: megszűnik a romániai magyar közösség parlamenti képviselete, illetve, a jelenlegi Alkotmány érvényben maradása esetén egyetlen főre szűkül ez a képviselet. Mindazok a politikai elemzők, akik arról írnak, hogy egy utolsó pillanatban esetleg tető alá hozott újabb magyar összefogás (választási szövetség) akár 8%-os választási eredményt is képes lesz elérni, véleményem szerint nem itt élnek közöttünk. Annál inkább joggal írhatom mindezt, mert szemmel láthatóan, füllel hallhatóan nem Romániában élők szorgalmazzák (és pénzelik...) az új párt megalakulását.
De hogy jön ide Toldi? Nem szeretnék erőltetett párhuzamokat vonni Markó Béla és az irodalom által népmesei magasságba emelt vitéz között, de úgy érzem, hogy illendő figyelembe venni azt, amit mindkettőjük teljesítményében becsülendőnek tartok. A vitéz Toldi Arany János elbeszélő költeményének harmadik részében (Toldi estéje) már úgy szerepel a kortársak emlékezetében, mint aki "keserű orvosság durva fakanálban", aki sarkosan fogalmazott, utólag igaznak bizonyuló megjegyzései miatt kénytelen elhagyni a királyi udvart. Markó Béla szövetségi elnök rendszeresen megtartott politikai elemzéseiben, megnyilvánulásaiban gyakran figyelmeztetett bennünket, romániai magyarokat olyan veszélyekre, amelyeket csupán bizonyos "magasságból" lehet a maguk valóságában meglátni. Hányan legyintettünk rá, hányan gondoltuk úgy, hogy immár semmilyen veszély nem fenyegeti kivívott, törvényekben is rögzített jogainkat?! Alulírott, a szövetség tisztségviselőjeként joggal írhatom, hogy voltak helyzetek, amelyeket különböző módon ítéltünk meg, ezekről a megfelelő helyen és időben eszmecserét is folytattunk, de soha nem kérdőjeleztem meg, hogy a többség által támogatott szövetségi elnök döntései ne lettek volna jogszerűek, szabályszerűek. Azt sem rejtem véka alá, egyébként annak idején köztudott volt, hogy azok között voltam, akik a 2003-as, Szatmárnémetiben tartott RMDSZ-kongresszuson nehezményeztem az egyetlen jelöltre szavazást, hiányoltam az alternatívát a vezetés élén. Megtettem, mert megtehettem, és mivel nem személyes érdek, netán valamely hatalomra törő csoport érdekében szavaztam, ha jól emlékszem, mintegy 76-od magammal az egyetlen jelölt ellen, lelkiismeretem nem terheli semmilyen furdalás. Elmondhatom, hogy utána sem örvendtem annak, hogy ez a forgatókönyv 2007- ben (immár több, időközben a politikai életből önként visszavonult, tehát nem félreállított társam részvétele nélkül) Aradon megismétlődött, ismét Markó Béla vezethette a szövetséget újabb négy évig.
A fentiek ismeretében írom most: minden ellenvéleményem, netán ellenérzésem dacára a legteljesebb és legőszintébb elismerésem azért a munkáért, amit Markó Béla felelős megbízatásában végzett. Nem tisztem hivatalosan megköszönni mindazt, amit tett, meggyőződésem, hogy jól megérdemelt elismerések sora fog megemlékezni közéleti szerepének értékelése során. Akárcsak elődje, Domokos Géza, Markó Béla is önként vonul hátrább a közéletből, fel nem adva hatalmas tapasztalata értékesítésének lehetőségét a közösség javára. Bízom benne, hogy a szervezet mindenkori vezetői megtalálják a módját annak, hogy az elkövetkezendőkben hasznosítani tudják segítő szándékát. Mint ahogy abban is bízom, a kedves olvasó nem érti félre záró soraimat, hiszen nem vágyom visszatérni semmilyen közéleti szerepben, nem "udvarlási" szándékkal fogalmaztam meg gondolataimat. Ezek a sorok pedig, hadd térjek végre vissza Toldihoz, immár Arany János megfogalmazásában:
"...kivel nem ér fel egész világ ökre, dicső híre-neve fennmaradt örökre".
Tisztelt Elnök úr, kedves Béla! Erőben, egészségben eltöltendő szép éveket, szervezetünknek pedig hasonlóan szerencsés választást és sikereket kívánok!
Virág György, Népújság (Marosvásárhely)
2010. december 21.
Új szobor Kiss Gedeonnak
Felavatták tegnap Szatmárnémetiben „a fák ezredesének” új szobrát, Parádi Szodorai Hajnalka alkotását. A város legnépszerűbb történelmi személyiségének szobra közadakozásból jött létre. Az adományokból árva gyerekek karácsonyi ajándékaira is jutott.
Másodszor avattak szobrot Szatmárnémetiben Kiss Gedeonnak, az egykori városkapitánynak, a helyi legnépszerűbb történelmi személyiségnek tegnap. Az elsőt 110 évvel ezelőtt egy kiváló pesti szobrász, Horvay János alkotta meg, ez azonban a második világháború végén eltűnt. Az új szobor Parádi Szodorai Hajnalka szatmári képzőművész alkotása, és közadományból jött létre, akárcsak az első.
Az első szobor hollétére vonatkozóan több bejelentés is érkezett az utóbbi években, nem sikerült megtalálni. Ekkor Békéssy Erzsébet, a megyei környezetvédelmi felügyelőség igazgatója gyűjtést indított egy új szobor készítéséhez és felállításához, és ehhez a városi tanács engedélyét is megkapta.
„Szatmárnémeti magyar lakossága legalább olyan jól vizsgázott városszeretetből, mint elődei, a Kiss Gedeon szobrához szükséges pénz határidő előtt összegyűlt! Ez azt bizonyítja, hogy megbecsüli saját értékeit, hagyományait, amelyből jövőjét építheti” – mondta el a tegnapi szoboravatáson Békéssy Erzsébet.
Kiss Gedeon negyvennyolcas honvéd, városkapitány, főjegyző, Petőfi barátja, a Kölcsey Kör, a városi múzeum és tűzoltóság megalapítója, Szatmárnémeti parkosításának elindítója volt. A város parkosításában vállalt aktív szerepe miatt „a fák ezredesének” is hívtak. Népszerűségére jellemző hogy, már temetése napját, 1898, május 27-ét követően javaslat született, hogy szobrot állítsanak neki, ami nem sokkal később meg is valósult a város legszebb parkjában, a maga alkotta Kossuth-kertben, mely azóta is külön ékessége a Szamos-parti városnak.
A tegnapi szoboravató tömeget vonzott a Kossuth-kertbe. Ezúttal az új szobrot nem az első helyére, a főbejárathoz tették, hanem az úgynevezett Zöld Ház elé, amelyet egy nyertes uniós pályázat nyomán abból a neoreneszánsz épületből, az egykori városi gőzfürdőből alakítottak ki. A városi gőzfürdő kezdeményezője szintén Kiss Gedeon volt.
A gyűjtés szervezőitől azt is megtudtuk: a szobor elkészüléséhez csak ezer euróra volt szükség, az összes járulékos munkát, alapok öntése, talapzat elkészítése stb., különböző magáncégek vállalták fel. Az összegyűlt 7266 lejes végösszeg meghaladja a szükséges ezer eurót, a fölösleget árva gyerekek karácsonyi ajándékára ajánlják fel. Azt is eldöntötték, hogy ezentúl minden évben megemlékeznek az egykori, igen népszerű városvezetőről, június 5-én, a környezetvédelmi világnapon kívánnak előtte tisztelegni.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)
Felavatták tegnap Szatmárnémetiben „a fák ezredesének” új szobrát, Parádi Szodorai Hajnalka alkotását. A város legnépszerűbb történelmi személyiségének szobra közadakozásból jött létre. Az adományokból árva gyerekek karácsonyi ajándékaira is jutott.
Másodszor avattak szobrot Szatmárnémetiben Kiss Gedeonnak, az egykori városkapitánynak, a helyi legnépszerűbb történelmi személyiségnek tegnap. Az elsőt 110 évvel ezelőtt egy kiváló pesti szobrász, Horvay János alkotta meg, ez azonban a második világháború végén eltűnt. Az új szobor Parádi Szodorai Hajnalka szatmári képzőművész alkotása, és közadományból jött létre, akárcsak az első.
Az első szobor hollétére vonatkozóan több bejelentés is érkezett az utóbbi években, nem sikerült megtalálni. Ekkor Békéssy Erzsébet, a megyei környezetvédelmi felügyelőség igazgatója gyűjtést indított egy új szobor készítéséhez és felállításához, és ehhez a városi tanács engedélyét is megkapta.
„Szatmárnémeti magyar lakossága legalább olyan jól vizsgázott városszeretetből, mint elődei, a Kiss Gedeon szobrához szükséges pénz határidő előtt összegyűlt! Ez azt bizonyítja, hogy megbecsüli saját értékeit, hagyományait, amelyből jövőjét építheti” – mondta el a tegnapi szoboravatáson Békéssy Erzsébet.
Kiss Gedeon negyvennyolcas honvéd, városkapitány, főjegyző, Petőfi barátja, a Kölcsey Kör, a városi múzeum és tűzoltóság megalapítója, Szatmárnémeti parkosításának elindítója volt. A város parkosításában vállalt aktív szerepe miatt „a fák ezredesének” is hívtak. Népszerűségére jellemző hogy, már temetése napját, 1898, május 27-ét követően javaslat született, hogy szobrot állítsanak neki, ami nem sokkal később meg is valósult a város legszebb parkjában, a maga alkotta Kossuth-kertben, mely azóta is külön ékessége a Szamos-parti városnak.
A tegnapi szoboravató tömeget vonzott a Kossuth-kertbe. Ezúttal az új szobrot nem az első helyére, a főbejárathoz tették, hanem az úgynevezett Zöld Ház elé, amelyet egy nyertes uniós pályázat nyomán abból a neoreneszánsz épületből, az egykori városi gőzfürdőből alakítottak ki. A városi gőzfürdő kezdeményezője szintén Kiss Gedeon volt.
A gyűjtés szervezőitől azt is megtudtuk: a szobor elkészüléséhez csak ezer euróra volt szükség, az összes járulékos munkát, alapok öntése, talapzat elkészítése stb., különböző magáncégek vállalták fel. Az összegyűlt 7266 lejes végösszeg meghaladja a szükséges ezer eurót, a fölösleget árva gyerekek karácsonyi ajándékára ajánlják fel. Azt is eldöntötték, hogy ezentúl minden évben megemlékeznek az egykori, igen népszerű városvezetőről, június 5-én, a környezetvédelmi világnapon kívánnak előtte tisztelegni.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 26.
Hitelesség
Nehéz lenne nem észrevenni, milyen számítás vezérelte az RMDSZ-t, amikor támogatta a polgármester-választások egyfordulóssá tételét. Az elgondolás végső soron nem rossz. Több olyan település is van Erdélyben és a Partiumban, ahol az eddigi, kétfordulós rendszerben a román szavazatok megoszlása miatt az első körben a magyar jelölt végzett az élen, de a második fordulóban a románok már egységesen az első fordulóban legtöbb voksot kapott román jelöltre szavaztak, így a magyarok elbukták a voksolást.
Az új változat szerint azáltal, hogy a szavazás egyfordulósra rövidül, megnő az esély arra, hogy az eddiginél több települést irányítson magyar polgármester. (A két nagy párt, a PDL és a PSD arra számít, hogy a hagyományosan hozzájuk húzó vidékeken nagyszámú szimpatizánsuk már az első körben mandátumhoz juttatja jelöltjüket). Csakhogy.
A román pártok sem ostobák, és tudják jól, mire megy ki a játék. A magyar jelölt győzelme „kivédhető” azzal, ha etnikai síkra terelik a választást, és már az első fordulóban közös jelöltet indítanak. Láthattuk 2008-ban Marosvásárhelyen, hogy ez mennyire eredményes lehet: Dorin Florea már az első fordulóban a szavazatok 52 százalékával nyert, mert a PDL mellé a PSD és a PRM is beállt, csak hogy ne Borbély László győzzön. A szavazatok etnikai síkra terelése tehát vissza is üthet a magyar közösségre. Nem elhanyagolható szempont ugyanakkor a hitelesség sem. Előfordult az is, hogy a magyar jelölt nem nyerte el minden magyar szavazópolgár támogatását – olyanok is voltak, akik inkább a román jelöltre szavaztak. A magyar jelöltet ugyanis nem tartották eléggé hitelesnek, megbízhatónak Ez történt például Nagyváradon, de vélhetően Marosvásárhelyen is voltak olyan magyar polgárok, akik inkább Floreára szavaztak, mert még őt is hitelesebbnek tartották magyar ellenfelénél.
Ellenpélda is van: Szatmárnémetiben és Zsombolyán a magyar jelölt bizonyult hitelesebbnek, olyannyira, hogy a románok nagy része is rájuk szavazott – és végül győztek. A tanulság tehát az: ma már nem feltétlenül elég, ha a párt kiszemel valakit, és kikiáltja őt a helyi magyarság/románság jelöltjének. Ha az emberek nem érzik, hogy valóban őket képviselné, ha úgy vélik, csupán szűk klikkérdekeket testesít meg, akkor – etnikumtól függetlenül – a hitelesebb jelöltnek szavaznak bizalmat.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
Nehéz lenne nem észrevenni, milyen számítás vezérelte az RMDSZ-t, amikor támogatta a polgármester-választások egyfordulóssá tételét. Az elgondolás végső soron nem rossz. Több olyan település is van Erdélyben és a Partiumban, ahol az eddigi, kétfordulós rendszerben a román szavazatok megoszlása miatt az első körben a magyar jelölt végzett az élen, de a második fordulóban a románok már egységesen az első fordulóban legtöbb voksot kapott román jelöltre szavaztak, így a magyarok elbukták a voksolást.
Az új változat szerint azáltal, hogy a szavazás egyfordulósra rövidül, megnő az esély arra, hogy az eddiginél több települést irányítson magyar polgármester. (A két nagy párt, a PDL és a PSD arra számít, hogy a hagyományosan hozzájuk húzó vidékeken nagyszámú szimpatizánsuk már az első körben mandátumhoz juttatja jelöltjüket). Csakhogy.
A román pártok sem ostobák, és tudják jól, mire megy ki a játék. A magyar jelölt győzelme „kivédhető” azzal, ha etnikai síkra terelik a választást, és már az első fordulóban közös jelöltet indítanak. Láthattuk 2008-ban Marosvásárhelyen, hogy ez mennyire eredményes lehet: Dorin Florea már az első fordulóban a szavazatok 52 százalékával nyert, mert a PDL mellé a PSD és a PRM is beállt, csak hogy ne Borbély László győzzön. A szavazatok etnikai síkra terelése tehát vissza is üthet a magyar közösségre. Nem elhanyagolható szempont ugyanakkor a hitelesség sem. Előfordult az is, hogy a magyar jelölt nem nyerte el minden magyar szavazópolgár támogatását – olyanok is voltak, akik inkább a román jelöltre szavaztak. A magyar jelöltet ugyanis nem tartották eléggé hitelesnek, megbízhatónak Ez történt például Nagyváradon, de vélhetően Marosvásárhelyen is voltak olyan magyar polgárok, akik inkább Floreára szavaztak, mert még őt is hitelesebbnek tartották magyar ellenfelénél.
Ellenpélda is van: Szatmárnémetiben és Zsombolyán a magyar jelölt bizonyult hitelesebbnek, olyannyira, hogy a románok nagy része is rájuk szavazott – és végül győztek. A tanulság tehát az: ma már nem feltétlenül elég, ha a párt kiszemel valakit, és kikiáltja őt a helyi magyarság/románság jelöltjének. Ha az emberek nem érzik, hogy valóban őket képviselné, ha úgy vélik, csupán szűk klikkérdekeket testesít meg, akkor – etnikumtól függetlenül – a hitelesebb jelöltnek szavaznak bizalmat.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2011. február 4.
Krisztus ügyéért szenvedett
Beszélgetés Nm. Ft. Schönberger Jenő püspökkel Scheffler János közelgő boldoggá avatása kapcsán
Idén július 3-án boldoggá avatásra kerül sor Szatmárnémetiben, a Jézus Szíve Búcsú keretében. Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatása nemcsak a szatmári egyházmegye hívei, de az összmagyar katolikusság számára kiemelkedő esemény, sokak közös ünnepe. Tájainkon ez lesz minden idők harmadik boldoggá avatása Szent László (1192) és Bogdánffy Szilárd (2010) után. Beszélgetőtársunkat elsősorban a vértanú püspök alakjáról, emlékéről, valamint az örömteli esemény lelki, illetve gyakorlati előkészületeiről kérdeztük.
A Szentatya 2010. július 1-jén jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel a szatmári egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktathatják. Régen várt döntés ez...
– Igen, régen vártuk ezt a napot. A kommunizmus éveiben nem is mertünk gondolni arra, hogy valaha vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatja a Szentatya. Viszont a ’89-es fordulat után lehetségessé vált az újraindult püspökség keretében a boldoggá avatás kérése. Amikor kinevezték elődömet, Reizer Pált püspökké, mindjárt az első feladatok között szerepelt ez. Természetesen nemcsak a mi egyházmegyénk volt és van ilyen helyzetben, hanem Románia-szerte nagyon sok egyházmegye.
Amikor a boldoggá avatás perének elkezdését latolgatta a püspök atya, ennek az ügynek a posztulátorává kinevezte páter Szőke János szalézi szerzetes atyát, aki az eljárást megkezdte az egyházmegyénkben. Az egyházmegyei szakaszában ennek az eljárásnak össze kellett gyűjtenie minden lényeges írott forrást, minden fontos szóbeli tanúvallomást és iratot Scheffler János püspök atya életútjáról és vértanúságáról. A tanúvallomásokat nagyon aprólékos, közel száz kérdésből álló kérdőív segítette.
A történész szakértők összegyűjtöttek minden fontos dokumentumot, a teológusok megvizsgálták az írásos hagyatékot, és mindezekről részletes szakvéleményeket készítettek. Amikor helyi szinten minden vizsgálat megtörtént, és összeállt a hatalmas terjedelmű anyag, akkor az aktákat hitelesítésük után ünnepélyesen lezárták, lepecsételték, majd 1996 őszén Rómába küldték. Az eljárás második szakasza ott folytatódott: megvizsgálták és elismerték az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét.
Az iratok alapján 2002-ben elkészült az úgynevezett Pozíció könyv formájában, olasz nyelven, amit először a történészek vizsgáltak át, utána a teológusok. Ez után került az anyag a kongregáció bíborosaihoz. A történészek nyilatkoztak a dokumentációról, annak teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről, a teológusok a vértanúságról, a bíborosok összegző és egyöntetű pozitív véleménye után pedig a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárta az ügyet, aki, mint egyedüli bíró, meghozta a döntést az életszentségről. Mivel vértanúról van szó, nem volt szükség csodára a boldoggá avatáshoz. A szentté avatáshoz viszont csoda felmutatására lesz majd szükség.
Mit is jelent pontosan valakinek a boldoggá avatása?
– A boldoggá avatás ünnepélyes kijelentése annak, hogy az elhunytat Isten felvette a boldogok seregébe, azaz Isten színe látására jutott. A boldoggá avatás mindig megelőzi a szentté avatást, de teológiai tartalmuk azonos: annak ünnepélyes kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett, azaz vértanú.
A boldoggá avatásnak területileg korlátozó hatálya van, ez azt jelenti, hogy csak egy bizonyos területen, egy bizonyos közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház, például egyházmegye, egy adott országban élő közösség, vagy például egy szerzetesrend. A szentté avatás, szemben a boldoggá avatással, az egész egyház számára kötelező jelleggel előírja az illető szent liturgikus tiszteletét.
Milyen ember, milyen püspök volt Scheffler János?
– Erre a kérdésre, úgy érzem, nehezen tudok válaszolni. Nagyon sok mindent kellene elmondanom, és biztos, hogy kimerítően nem fog sikerülni. Megpróbálom időben és térben elhelyezni. Az időintervallum 1887– 1952. Magyar világ, majd pedig az első világháború, Trianon, aztán a második világháború előtt még a bécsi döntés, a második világháború, utána pedig a kommunista uralom.
Ezek az időbeli tények jellemzik az életét, és biztos, hogy nagyon mély nyomot hagytak benne. Kálmándon született, egy Nagykárolyhoz közeli sváb községben, de magyar világban, magyar iskolában járt, ízig-vérig magyarrá lett. Ebből a kicsi községből indult el, és elég nagy utat járt be. Tanulmányait Kálmándon, Szatmárnémetiben, Budapesten végezte, 1910. július 6-án pappá szentelték.
Utána is folytatja a tanulmányait a római Gregoriana egyetemen, ahol 1912-ben kánonjogból doktorátust szerez. Ezzel a tanulás számára nem fejeződik be, hiszen beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára, és magánúton készül az alapvető és ágazatos hittan vizsgára. 1915. novemberében az egyetem a hittudomány királygyűrűs doktorává avatja. Közben volt segédlelkész, a papnevelő intézet tanulmányi felügyelője és filozófiatanára, hitszónok, gimnáziumi hittanár, plébános, teológiai tanár, aztán a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének tanára 1940-ben.
1942. március 26-án érkezik a püspöki kinevezését közlő pápai bulla, majd a nagyváradi kormányzói kinevezés, május 17-én pedig a Szatmári Székesegyházban Serédi Jusztinián hercegprímás, Glattfelder Gyula csanádi és Madarász István kassai püspökök segédletével, püspökké szenteli. Nagyon szép lelkipásztori programot tűzött ki maga elé, amit első körlevelében meg is fogalmazott.
Először a püspöki címerére utalva elmondja, hogy miért is választotta azt, és miért ezt a jelmondatot: „Ut omnes unum sint” – „Hogy mindannyian egyek legyenek.” A címerének és jelmondatának mondanivalója az egyházmegye egysége. Magyarországon először a szatmári egyházmegyében Hám János püspök által szorgalmazott Jézus Szíve oltalma alatt szeretné ezt az egységet megvalósítani.
Ő Hám püspök utóda, azért imádkozik és azért ajánlja fel az egész életét, hogy az egyházmegye húsz évig külön élő három része ismét egybeforrjon. Továbbá, hogy az egyházmegye minden papja a szent szolgálatban mindig igazi testvér, egy legyen. Hogy az egyházmegye magyar, német és szlovák hívei, minden nemzetiségi gyűlöletet félretéve, Krisztus szeretetében egymásra találjon. Végül, hogy papok és hívek a püspökkel és a pápával az élen egyetértésben Krisztusban és a mennyei Atyában egyek legyenek. Minden véleménykülönbség és szellemi áramlatok ellenére Krisztus egyedül igaz tanításának forrásából merítsenek, és a szent munka közben együtt imádkozzanak.
Ez azonban áldozatot követelt...
– Akkor még nem is sejtette, milyen nagy áldozatot kíván tőle éppen ezért az egységért és az egység megőrzéséért az Isten. A megpróbáltatások hamarosan jelentkeztek. A háború borzalmai elérték Szatmárt. A város bombázásakor a püspöki palota is találatot kapott két helyen: az óvóhelyen, pincében lévő teljes tanári kar és kispapság, s néhány nővér, szám szerint huszonegyen meghalnak.
A püspök úr csak azért nincs az áldozatok között, mert előző nap Szatmárhegyre kikocsizott. Következik az oroszok bevonulása, majd pedig az egyházmegye újbóli szétdarabolása, de most már nem három, hanem négy részre. Egy része marad úgy, ahogy addig is volt, Romániához csatolva, a másik része Magyarországon, a harmadik része a Szovjetunióban, egy rész pedig Szlovákiában.
Végig kellett szenvednie sváb származású híveinek a deportálását. Mindent megpróbált, amit csak tudott és tehetett, bár eredményt nem tudott elérni. A kommunista hatalom egyeduralkodóvá válása Romániában egyértelművé tette az egyházüldözést. A kommunistáknak elsődleges célpontjai a vallási vezetők voltak. Scheffler János életében a meghurcoltatások azzal kezdődtek, hogy 1948-ban a román kormány a kultusztörvény alapján felfüggeszti püspöki működését.
1950. május 23-án kényszerlakhelyre viszik, a Déva melletti Körösbánya ferences rendi kolostorába. Letartóztatásáig itt él magányosan, övéitől teljesen elzárva. A román kommunista hatalom az ő személyét nézte ki a Rómától független, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron helyére. Az állami érdekeket kiszolgáló, az egyház átalakítására felhasznált gyulafehérvári egyházi vezetők mellé egy báb szerepet betöltő püspököt akartak. Nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták.
1952. március 11–12-én a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva, innen szállították át Zsilava föld alatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással akarták megvádolni. Magas rangú állami vezetők azonnali felmentését ígérték, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Cellatársainak elmondta, katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben szenvedni vagy meghalni. Hiszen a kötelesség teljesítése és a hitéhez való hűség juttatta oda.
– Koncepciós per tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei egészségét tönkretették. Élete minden szakaszában hangoztatott célja Isten akaratának keresése, felismerése és teljesítése volt. Azt vallotta, hogy a szeretet próbája, mértéke, fokozója a másokért hozott áldozat. Ezért akart vezeklő, engesztelő lélekké válni.
A cellatárs, Dan Mizrahy zsidó származású zeneszerző negyven év múltán is pontosan idézni tudta Szent Ágoston sorait, a püspök kedvelt gondolatát, amelyre megtanította, s amelyet neki meg is magyarázott: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül, vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége.”
Scheffler János püspököt mind a papok, mind a hívek az egyház vértanújának tekintették, aki Krisztus ügyéért szenvedett és halt meg a börtönben, embertelen körülmények között.
Mit jelenthet püspök utódának és a jelenkori szatmári egyházmegyének Scheffler János alakja?
– Püspökszentelésemen Jakubinyi György érsek atya két János püspökünk példáját állította elém követendőként: Hám Jánosét és Scheffler Jánosét. Az egyházmegye mindkettőjük boldoggá avatását beindította. Scheffler János a kitartásnak, a hitnek olyan csodálatos példaképe, amelyet, azt hiszem, életemben nekem is követnem kell. Az egyház iránti hűsége, az emberek szeretete és mindenvállalása jellemezte az ő életét.
Személye felbecsülhetetlen kincs számunkra, az egyházmegye büszkesége. Ugyanakkor kihívás is arra, hogy ismerjük meg az életét, a gondolkodásmódját, a hitét és az ő csodálatos nagyságát. Hiszen csak ez után fogjuk tudni követni. Az az igazság, hogy nem sokat hallottunk Scheffler János püspökünkről a változások előtt. A papok csak egymás között mertek beszélni róla, lelkigyakorlatos könyvét használták rekollekciók alkalmával, de mi, fiatalabb kispapok, papok, nagyon keveset tudtunk róla.
Valóban nagy kihívás ez számunkra, hogy megismerjük az ő életét, és azt hiszem, az elkövetkezendő időnek ez igen komoly feladata kell hogy legyen. Nem elég, hogy boldoggá avatjuk, hanem sokkal inkább közel kell engednünk őt magunkhoz. Meg kell őt ismernünk azért, hogy megszeretve a nyomába tudjunk lépni. Már két évtizede, hogy imádkozunk az ő boldoggá avatásáért minden szentmisén. Ugyanakkor halálának évfordulóján, majd pedig születése napján szentmisékkel kértük, ostromoltuk az Eget az ő mihamarabbi boldoggá avatásáért. Ezt a kegyelmet megkaptuk.
Mit lehet tenni Scheffler János kultuszának kialakításáért?
– A boldoggá avatás előtt semmiféle kultuszt nem engedélyez az egyház, de utána igen. Egyházmegyénk számára ez is nagy kihívás lesz. Azt hiszem, ezt a kultuszt a józanság, az ésszerűség kell hogy jellemezze, és erre fogunk a legnagyobb hangsúllyal törekedni. Egy szentnek vagy boldognak a kultusza sohasem öncél. Mindig Istent és az Ő dicsőségét kell szem előtt tartanunk, és természetesen a lelkek üdvét.
A Szentatya jóváhagyásával meglesz az ő ünnepe, és természetesen az egyházmegyében ezt mindig fényesen akarjuk majd megünnepelni, ugyanakkor szeretnénk imafüzetet összeállítani az ő tiszteletére, az ő gondolataival, és természetesen imádkozni hozzá. Már nemcsak érte, hanem hozzá imádkozni, és kérni az ő közbenjárását különböző bajainkban, szükségeinkben. Hiszen ő a leginkább ismeri a mi helyzetünket, az egyházmegyét, a híveit, és hiszem, hogy hathatós közbenjárónk lesz Isten trónja előtt.
Ugyanakkor folytatni kell és folytatni fogjuk az imát azért, hogy közbenjárására Isten csodát is tegyen, és ne csak boldogként, hanem majd szentként is tisztelhessük őt. Már akkor nem csupán egyházmegyénkben, nem csupán a magyarlakta területen, hanem az egész világegyházban.
Józsa János. Új Magyar Szó (Bukarest)
Beszélgetés Nm. Ft. Schönberger Jenő püspökkel Scheffler János közelgő boldoggá avatása kapcsán
Idén július 3-án boldoggá avatásra kerül sor Szatmárnémetiben, a Jézus Szíve Búcsú keretében. Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatása nemcsak a szatmári egyházmegye hívei, de az összmagyar katolikusság számára kiemelkedő esemény, sokak közös ünnepe. Tájainkon ez lesz minden idők harmadik boldoggá avatása Szent László (1192) és Bogdánffy Szilárd (2010) után. Beszélgetőtársunkat elsősorban a vértanú püspök alakjáról, emlékéről, valamint az örömteli esemény lelki, illetve gyakorlati előkészületeiről kérdeztük.
A Szentatya 2010. július 1-jén jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel a szatmári egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktathatják. Régen várt döntés ez...
– Igen, régen vártuk ezt a napot. A kommunizmus éveiben nem is mertünk gondolni arra, hogy valaha vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatja a Szentatya. Viszont a ’89-es fordulat után lehetségessé vált az újraindult püspökség keretében a boldoggá avatás kérése. Amikor kinevezték elődömet, Reizer Pált püspökké, mindjárt az első feladatok között szerepelt ez. Természetesen nemcsak a mi egyházmegyénk volt és van ilyen helyzetben, hanem Románia-szerte nagyon sok egyházmegye.
Amikor a boldoggá avatás perének elkezdését latolgatta a püspök atya, ennek az ügynek a posztulátorává kinevezte páter Szőke János szalézi szerzetes atyát, aki az eljárást megkezdte az egyházmegyénkben. Az egyházmegyei szakaszában ennek az eljárásnak össze kellett gyűjtenie minden lényeges írott forrást, minden fontos szóbeli tanúvallomást és iratot Scheffler János püspök atya életútjáról és vértanúságáról. A tanúvallomásokat nagyon aprólékos, közel száz kérdésből álló kérdőív segítette.
A történész szakértők összegyűjtöttek minden fontos dokumentumot, a teológusok megvizsgálták az írásos hagyatékot, és mindezekről részletes szakvéleményeket készítettek. Amikor helyi szinten minden vizsgálat megtörtént, és összeállt a hatalmas terjedelmű anyag, akkor az aktákat hitelesítésük után ünnepélyesen lezárták, lepecsételték, majd 1996 őszén Rómába küldték. Az eljárás második szakasza ott folytatódott: megvizsgálták és elismerték az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét.
Az iratok alapján 2002-ben elkészült az úgynevezett Pozíció könyv formájában, olasz nyelven, amit először a történészek vizsgáltak át, utána a teológusok. Ez után került az anyag a kongregáció bíborosaihoz. A történészek nyilatkoztak a dokumentációról, annak teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről, a teológusok a vértanúságról, a bíborosok összegző és egyöntetű pozitív véleménye után pedig a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárta az ügyet, aki, mint egyedüli bíró, meghozta a döntést az életszentségről. Mivel vértanúról van szó, nem volt szükség csodára a boldoggá avatáshoz. A szentté avatáshoz viszont csoda felmutatására lesz majd szükség.
Mit is jelent pontosan valakinek a boldoggá avatása?
– A boldoggá avatás ünnepélyes kijelentése annak, hogy az elhunytat Isten felvette a boldogok seregébe, azaz Isten színe látására jutott. A boldoggá avatás mindig megelőzi a szentté avatást, de teológiai tartalmuk azonos: annak ünnepélyes kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett, azaz vértanú.
A boldoggá avatásnak területileg korlátozó hatálya van, ez azt jelenti, hogy csak egy bizonyos területen, egy bizonyos közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház, például egyházmegye, egy adott országban élő közösség, vagy például egy szerzetesrend. A szentté avatás, szemben a boldoggá avatással, az egész egyház számára kötelező jelleggel előírja az illető szent liturgikus tiszteletét.
Milyen ember, milyen püspök volt Scheffler János?
– Erre a kérdésre, úgy érzem, nehezen tudok válaszolni. Nagyon sok mindent kellene elmondanom, és biztos, hogy kimerítően nem fog sikerülni. Megpróbálom időben és térben elhelyezni. Az időintervallum 1887– 1952. Magyar világ, majd pedig az első világháború, Trianon, aztán a második világháború előtt még a bécsi döntés, a második világháború, utána pedig a kommunista uralom.
Ezek az időbeli tények jellemzik az életét, és biztos, hogy nagyon mély nyomot hagytak benne. Kálmándon született, egy Nagykárolyhoz közeli sváb községben, de magyar világban, magyar iskolában járt, ízig-vérig magyarrá lett. Ebből a kicsi községből indult el, és elég nagy utat járt be. Tanulmányait Kálmándon, Szatmárnémetiben, Budapesten végezte, 1910. július 6-án pappá szentelték.
Utána is folytatja a tanulmányait a római Gregoriana egyetemen, ahol 1912-ben kánonjogból doktorátust szerez. Ezzel a tanulás számára nem fejeződik be, hiszen beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára, és magánúton készül az alapvető és ágazatos hittan vizsgára. 1915. novemberében az egyetem a hittudomány királygyűrűs doktorává avatja. Közben volt segédlelkész, a papnevelő intézet tanulmányi felügyelője és filozófiatanára, hitszónok, gimnáziumi hittanár, plébános, teológiai tanár, aztán a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének tanára 1940-ben.
1942. március 26-án érkezik a püspöki kinevezését közlő pápai bulla, majd a nagyváradi kormányzói kinevezés, május 17-én pedig a Szatmári Székesegyházban Serédi Jusztinián hercegprímás, Glattfelder Gyula csanádi és Madarász István kassai püspökök segédletével, püspökké szenteli. Nagyon szép lelkipásztori programot tűzött ki maga elé, amit első körlevelében meg is fogalmazott.
Először a püspöki címerére utalva elmondja, hogy miért is választotta azt, és miért ezt a jelmondatot: „Ut omnes unum sint” – „Hogy mindannyian egyek legyenek.” A címerének és jelmondatának mondanivalója az egyházmegye egysége. Magyarországon először a szatmári egyházmegyében Hám János püspök által szorgalmazott Jézus Szíve oltalma alatt szeretné ezt az egységet megvalósítani.
Ő Hám püspök utóda, azért imádkozik és azért ajánlja fel az egész életét, hogy az egyházmegye húsz évig külön élő három része ismét egybeforrjon. Továbbá, hogy az egyházmegye minden papja a szent szolgálatban mindig igazi testvér, egy legyen. Hogy az egyházmegye magyar, német és szlovák hívei, minden nemzetiségi gyűlöletet félretéve, Krisztus szeretetében egymásra találjon. Végül, hogy papok és hívek a püspökkel és a pápával az élen egyetértésben Krisztusban és a mennyei Atyában egyek legyenek. Minden véleménykülönbség és szellemi áramlatok ellenére Krisztus egyedül igaz tanításának forrásából merítsenek, és a szent munka közben együtt imádkozzanak.
Ez azonban áldozatot követelt...
– Akkor még nem is sejtette, milyen nagy áldozatot kíván tőle éppen ezért az egységért és az egység megőrzéséért az Isten. A megpróbáltatások hamarosan jelentkeztek. A háború borzalmai elérték Szatmárt. A város bombázásakor a püspöki palota is találatot kapott két helyen: az óvóhelyen, pincében lévő teljes tanári kar és kispapság, s néhány nővér, szám szerint huszonegyen meghalnak.
A püspök úr csak azért nincs az áldozatok között, mert előző nap Szatmárhegyre kikocsizott. Következik az oroszok bevonulása, majd pedig az egyházmegye újbóli szétdarabolása, de most már nem három, hanem négy részre. Egy része marad úgy, ahogy addig is volt, Romániához csatolva, a másik része Magyarországon, a harmadik része a Szovjetunióban, egy rész pedig Szlovákiában.
Végig kellett szenvednie sváb származású híveinek a deportálását. Mindent megpróbált, amit csak tudott és tehetett, bár eredményt nem tudott elérni. A kommunista hatalom egyeduralkodóvá válása Romániában egyértelművé tette az egyházüldözést. A kommunistáknak elsődleges célpontjai a vallási vezetők voltak. Scheffler János életében a meghurcoltatások azzal kezdődtek, hogy 1948-ban a román kormány a kultusztörvény alapján felfüggeszti püspöki működését.
1950. május 23-án kényszerlakhelyre viszik, a Déva melletti Körösbánya ferences rendi kolostorába. Letartóztatásáig itt él magányosan, övéitől teljesen elzárva. A román kommunista hatalom az ő személyét nézte ki a Rómától független, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron helyére. Az állami érdekeket kiszolgáló, az egyház átalakítására felhasznált gyulafehérvári egyházi vezetők mellé egy báb szerepet betöltő püspököt akartak. Nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták.
1952. március 11–12-én a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva, innen szállították át Zsilava föld alatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással akarták megvádolni. Magas rangú állami vezetők azonnali felmentését ígérték, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Cellatársainak elmondta, katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben szenvedni vagy meghalni. Hiszen a kötelesség teljesítése és a hitéhez való hűség juttatta oda.
– Koncepciós per tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei egészségét tönkretették. Élete minden szakaszában hangoztatott célja Isten akaratának keresése, felismerése és teljesítése volt. Azt vallotta, hogy a szeretet próbája, mértéke, fokozója a másokért hozott áldozat. Ezért akart vezeklő, engesztelő lélekké válni.
A cellatárs, Dan Mizrahy zsidó származású zeneszerző negyven év múltán is pontosan idézni tudta Szent Ágoston sorait, a püspök kedvelt gondolatát, amelyre megtanította, s amelyet neki meg is magyarázott: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül, vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége.”
Scheffler János püspököt mind a papok, mind a hívek az egyház vértanújának tekintették, aki Krisztus ügyéért szenvedett és halt meg a börtönben, embertelen körülmények között.
Mit jelenthet püspök utódának és a jelenkori szatmári egyházmegyének Scheffler János alakja?
– Püspökszentelésemen Jakubinyi György érsek atya két János püspökünk példáját állította elém követendőként: Hám Jánosét és Scheffler Jánosét. Az egyházmegye mindkettőjük boldoggá avatását beindította. Scheffler János a kitartásnak, a hitnek olyan csodálatos példaképe, amelyet, azt hiszem, életemben nekem is követnem kell. Az egyház iránti hűsége, az emberek szeretete és mindenvállalása jellemezte az ő életét.
Személye felbecsülhetetlen kincs számunkra, az egyházmegye büszkesége. Ugyanakkor kihívás is arra, hogy ismerjük meg az életét, a gondolkodásmódját, a hitét és az ő csodálatos nagyságát. Hiszen csak ez után fogjuk tudni követni. Az az igazság, hogy nem sokat hallottunk Scheffler János püspökünkről a változások előtt. A papok csak egymás között mertek beszélni róla, lelkigyakorlatos könyvét használták rekollekciók alkalmával, de mi, fiatalabb kispapok, papok, nagyon keveset tudtunk róla.
Valóban nagy kihívás ez számunkra, hogy megismerjük az ő életét, és azt hiszem, az elkövetkezendő időnek ez igen komoly feladata kell hogy legyen. Nem elég, hogy boldoggá avatjuk, hanem sokkal inkább közel kell engednünk őt magunkhoz. Meg kell őt ismernünk azért, hogy megszeretve a nyomába tudjunk lépni. Már két évtizede, hogy imádkozunk az ő boldoggá avatásáért minden szentmisén. Ugyanakkor halálának évfordulóján, majd pedig születése napján szentmisékkel kértük, ostromoltuk az Eget az ő mihamarabbi boldoggá avatásáért. Ezt a kegyelmet megkaptuk.
Mit lehet tenni Scheffler János kultuszának kialakításáért?
– A boldoggá avatás előtt semmiféle kultuszt nem engedélyez az egyház, de utána igen. Egyházmegyénk számára ez is nagy kihívás lesz. Azt hiszem, ezt a kultuszt a józanság, az ésszerűség kell hogy jellemezze, és erre fogunk a legnagyobb hangsúllyal törekedni. Egy szentnek vagy boldognak a kultusza sohasem öncél. Mindig Istent és az Ő dicsőségét kell szem előtt tartanunk, és természetesen a lelkek üdvét.
A Szentatya jóváhagyásával meglesz az ő ünnepe, és természetesen az egyházmegyében ezt mindig fényesen akarjuk majd megünnepelni, ugyanakkor szeretnénk imafüzetet összeállítani az ő tiszteletére, az ő gondolataival, és természetesen imádkozni hozzá. Már nemcsak érte, hanem hozzá imádkozni, és kérni az ő közbenjárását különböző bajainkban, szükségeinkben. Hiszen ő a leginkább ismeri a mi helyzetünket, az egyházmegyét, a híveit, és hiszem, hogy hathatós közbenjárónk lesz Isten trónja előtt.
Ugyanakkor folytatni kell és folytatni fogjuk az imát azért, hogy közbenjárására Isten csodát is tegyen, és ne csak boldogként, hanem majd szentként is tisztelhessük őt. Már akkor nem csupán egyházmegyénkben, nem csupán a magyarlakta területen, hanem az egész világegyházban.
Józsa János. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. február 6.
„Tudom, munkám nem vész el”
Scheffler János mártír püspök emlékezete
Július 3-án Szatmárnémetiben boldoggá avatják az 1952. december 6-án Jilaván mártírhalált halt Scheffler János püspököt. Az életáldozata óta eltelt közel hatvan év igencsak megritkította azok sorát, akik személyesen ismerhették őt, azokét, akik személyes kapcsolatban voltak vele.
Ebben a kegyelemben részesült dr. Cserháti István nyugalmazott vásárosnaményi plébános, egykori szatmári egyházmegyés pap, akit anyaegyházához való hűségéért, a szatmári katolikus oktatás újraindításához való áldozatos hozzájárulásáért, hatvanéves papi jubileuma alkalmából a szatmári egyházmegye Scheffler János-díjban részesített.
A nyíregyházi papi otthonban készített interjúban Isten szolgája Scheffler János püspökhöz fűződő emlékeiről kérdeztük.
- A neves személyiségekkel való első találkozásunk mély nyomot hagynak emlékezetünkben. Kérem, idézze fel annak körülményeit!
- A szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium növendéke voltam, amikor 1942 tavaszán a szentatya dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári tudományegyetem kánonjogi tanárát kinevezte az újraegyesített szatmári egyházmegye főpásztorává. A szentelési szertartáson a püspöki konviktus kórusának tagjaként vettem részt.
- Kispapjelöltként 1942 karácsonyán ölthettem fel a kék reverendát, és beköltöztem a püspöki szemináriumba.
- Attól kezdve rendszeresen ministrálhattam a főpásztori ünnepi szentmiséken. A püspök úr különös figyelmet fordított a teológusok és kisszeminaristák lelki életére. Rendszeres időközönként beszélgetésre hívott bennünket, amelyek során érdeklődött a családi háttérről, a hivatásunk alakulásáról. Szülőfalum, Túrterebes plébánosa, néhai Barna József a püspök úr baráti köréhez tartozott. Kiváló tanulmányi eredményeim mellett bizonyára az ő kedvező jellemzésének is része volt abban, hogy az érettségit követően magához hivatott és közölte velem, hogy még két jelölttel együtt a budapesti Központi SzEMInáriumba küld, azzal a gondolattal, hogy annak elvégzését követően Rómába mehetek tanulni. Akkor nem gondolhattunk arra, hogy döntésének mily súlyos következményei lesznek életem, papi sorsom alakulására.
- A front, a háborút lezáró békekötés…
- Baljós idők voltak. Budapesten is utolért a háború. Miután a szovjet csapatok elfoglalták a magyar fővárost, eső félévi vizsgáimat követően hazajöttem. Kértem a püspök urat, hogy otthon folytathassam tanulmányaimat. De ő kitartott amellett, hogy visszatérjek, mondván, hogy a háború után is szükség lesz jól képzett papokra. 1947-ben még hazatérhettem, de újból visszaküldött, immár a lázári „zöldhatáron” át. A békekötést követően a határokat lezárták, én pedig kívül rekedtem. A püspök úr annak előtte még ellátogathatott az elszakított területekre, sőt, 1947. június 8-án Mátészalkán pappá szentelhette Zólyom Sándor teológust. Ezen én is jelen lehettem. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Biztató szavai ismételten erőt adtak a folytatáshoz. Az újra létrehozott Csonka–Szatmár egyházmegyét apostoli kormányzóként irányító Barót Mihály vállaji kanonok-plébánost Körösbányáról levélben utasította, hogy bennünket, szatmári egyházmegyés teológusokat felszenteltessen és intézkedjen papi szolgálatunk megkezdéséről. Felszentelésünket követően Tircsi Istvánnak és nekem meleg hangú levelet írt: „Kedves Fiam! Nagyon sajnálom, hogy a kettős esküvőn nem lehetett részem. Azért ez úton kívánok mindkettőtöknek igen sok áldást. Ápoljátok szívetekben az első naptól kezdve a legszentebb szeretetet, és legyen jelszavatok: az én szerelmesem az enyém, és én az övé. Ez az igazi erőforrás az élet küzdelmeihez. Imádkozzatok, hogy hamarosan láthassuk egymást. Ez új munkakörömben is állandóan a család közt élek. Úgy érzem, a szívem összetart bennünket. Nem baj, hogy áthelyeztek. Nagybánya vidékén is aranyat bányásztunk, a Körös völgyében is azt teszem. Az itteni még tisztultabb és salaktalanabb. Jólesik, hogy a közért áldozhatom magamat – egészen a mai modern idők stílusában. Tudom, munkám nem vész el. Nektek, fiataloknak – mindnek — meg azt üzenem: sokat és alaposan tanuljatok. A szakmátokat minden vonalon alaposan sajátítsátok el… 1950. VI. 21. Atyád” Mennyi csodálatos gondolat, mennyi lelki erő, mennyi biztatás, milyen mély hit és hűség, mily emberi nagyság rejlik a lényeget virágnyelven kifejező atyai levélben! Ez volt az ő áldása nekünk. Emlékeimben Scheffler János az egyházmegyéért és híveiért bátran kiálló, ahhoz és a Szentszékhez az áldozatok árán is hű főpásztorként él, aki papjait jó atyaként szerette, akként gondoskodott róluk.
- Amíg csak tehette… Szelleme, tanításának kisugárzása viszont tovább élt. Miként s miben nyilvánult ez meg?
- Történelme során az 1804-ben megalakult szatmári római katolikus egyházmegye is kialakíthatta azokat a sajátos, rá jellemző vonásokat, amelyek a szétszakítottság ellenre is tovább éltek. Az a tény, hogy a két világháború közt, majd a második után is évtizedekig Csonka–Szatmár néven külön identitásként éltük életünket, már maga is összeforrasztott bennünket. Ezt az összetartozást valóságosan is megpecsételte püspökünk mártírhalála. Elhurcoltatásáról mi is értesültünk. Halálának időpontja sokáig titokban maradt, de annak híre megerősített hivatásunkban, elszántságunkban, erőt adott az egyházellenes intézkedések kivédéséhez, elviseléséhez. Az idők során kialakult, körvonalazódott egy bizonyos szatmári szellem, szatmári lelkiség. Miben nyilvánult az meg? Varga János szabolcsi főesperes ifjú teológusok körében hirdetett pályázatot e sajátos habitus leírására. Kutatásaik, felméréseik egyik legfontosabb következtetése: a szatmári papok testvéri közösségben élnek, a papi közösség volt/lett az ő megtartó erejük. Ennek az éltető forrása volt a mártír püspök emléke, életáldozata.
- Miként ápolhatták azt oly időben, amikor nyilvánosan még a nevét sem ejthették ki?
- Épp az említett szoros papi közösség adott erre lehetőséget és alkalmakat. 1950-ben a csonka–szatmári apostoli kormányzóság három esperesi kerületének papi testülete harminc plébánost és hét káplánt számlált. Mindannyian mélyen fájlaltuk a főpásztor halálát s azon voltunk, hogy emlékét híven ápoljuk. Sorainkban akkor még több olyan plébános működött, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak, kiknek élő emlékeik voltak róla. Egységünk erősítését, az anyaegyházmegyéhez való kötődésünk ébren tartását szolgálta László (Franzen) Károly kéziratban maradt tanulmánya – Adatok a csonka–szatmári egyházmegyéről (1920–1952) –, amely történeti megalapozást, hátteret adott az együvé tartozás eszméjének. (Dokumentumértékű munkája nyomtatásban is megjelent a 2002-es szatmárnémeti római katolikus naptárban.) Az ő buzgólkodása és kezdeményezése révén – Tircsi István és jómagam közreműködésével – szerkesztettük meg 1960-ban a boldoggá avatásáért könyörgő imát, amelyet a debreceni nyomdában sikerült több ezer példányban kinyomtatni a vértanú püspök fényképével és titokban terjeszteni Magyarországon és az anyaegyházmegyében, az alábbi szöveggel: Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy fiad szentséges szíve szerinti papokat neveljen. Te őt püspöki hivatalra is rendelted, hogy téged szerető népednek pásztora legyen. – Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. — Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára és hallgasd meg kéréseinket. Engedd, hogy közbenjárását kérő imádságaink meghallgatása a te atyai szeretetedet és az ő égi dicsőségét hirdessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen! Egyszerű imaszöveg – mondhatjuk ma, de akkor a kommunista rezsim börtönében halálra kínzott főpásztorra emlékezni bizony nem volt kockázatmentes cselekedet.
Emléke ébren tartásának volt egy másik vonulata is: a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából mi, római katolikus papok is elzarándokoltunk oda, amit később rendszeresítettünk, anélkül, hogy azt nagydobra vertük volna. Ennél kisebb léptékű volt ugyan, de egyazon célt – a mártír püspök emlékének ápolását, az ő tanítása szellemében folyó közösségépítést és megtartást – szolgáltak a Tircsi István kezdeményezte, névnapi összejövetelként álcázott decemberi fehérgyarmati emlékmisék, amelyeken az évek során mindinkább fogyóban levő „szatmári papi közösség” tagjai vettek részt.
- Az 1990-es politikai fordulat új irányt szabott Scheffler János püspök kultuszának ápolásának…
- Igen. Valóban lejárt a titkolózások ideje, nyíltan szólhattunk róla. 1990 után az anyaegyházmegye új főpásztora, néhai Reizer Pál kezdeményezte a boldoggá avatást. A magyarországi részeken, immár új egyházkormányzati keretben, a debrecen–nyíregyházi egyházmegyében imáinkkal támogathattuk a kezdeményezést. A fehérgyarmati emlékmiséket sem kellett névnapi összejövetelekkel álcázni. 1997. december 6-án Reizer Pál szatmári és Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök közösen celebrált szentmiséje nem csupán egy szép ünnep volt, tiszteletteljes megemlékezés, hanem azt is jelképezte, hogy a magyarországi egyházmegye is fölvállalta János püspök örökségét, mártíriumának tiszteletét, boldoggá avatásának imáinkkal való kieszközlését. A közös megemlékezés szép példája volt a 2010. május 5-én Mátészalkán, a Szent József-templomban a két egyházmegye népes papi közössége asszisztenciájával, Bosák Nándor püspök által bemutatott szentmiseáldozat. Abban a templomban, amelynek előterében bronz dombormű emlékeztet János püspök utolsó nyilvános jelenlétére, az 1947. június 8-án celebrált papszentelésre. A püspök homíliájában Scheffler János életáldozatának máig ható értékeire hívta fel a figyelmet: amikor boldoggá avatásáért imádkozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk bátorítani, hogy figyeljünk tanítására, a magunk feladatára, arra a külső és belső egységre, amely megerősít bennünket. Feladatunkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha hivatásunkat az egyház iránti hűségben, az egymásért való felelősség jegyében bontakoztatjuk ki, ha azon az úton haladunk, amelyet az ő hűsége, a szeretetből való építkezés, a cenzus ecclesiaticus elve világít meg számunkra.
Imáink meghallgatásra találtak. Ez év július 3-án Szatmárnémetiben nemcsak az anyaegyházmegye, a kiszakított részek, hanem Erdélyben, Magyarországon és a világon szétszórtságban élő magyar katolikusok együtt adnak hálát Istennek a kegyelemért, mely János püspököt a boldogok sorába iktatja. Boldog vagyok, hogy megérhettem a szentatya döntését, s ha jelen lehetek az ünnepen, életem legszebb napja lesz. Hiszem, hogy János püspök égi közbenjárása megújító erővel hat majd az egyházmegye katolikus híveire, bebizonyosodik a keresztényüldözés korában született mondás: a mártírok vére a kereszténység magva. János püspök munkája nem veszett el. Bizalommal fordulhatunk égi közbenjárásáért.
Máriás József. Vasárnap (Kolozsvár)
Scheffler János mártír püspök emlékezete
Július 3-án Szatmárnémetiben boldoggá avatják az 1952. december 6-án Jilaván mártírhalált halt Scheffler János püspököt. Az életáldozata óta eltelt közel hatvan év igencsak megritkította azok sorát, akik személyesen ismerhették őt, azokét, akik személyes kapcsolatban voltak vele.
Ebben a kegyelemben részesült dr. Cserháti István nyugalmazott vásárosnaményi plébános, egykori szatmári egyházmegyés pap, akit anyaegyházához való hűségéért, a szatmári katolikus oktatás újraindításához való áldozatos hozzájárulásáért, hatvanéves papi jubileuma alkalmából a szatmári egyházmegye Scheffler János-díjban részesített.
A nyíregyházi papi otthonban készített interjúban Isten szolgája Scheffler János püspökhöz fűződő emlékeiről kérdeztük.
- A neves személyiségekkel való első találkozásunk mély nyomot hagynak emlékezetünkben. Kérem, idézze fel annak körülményeit!
- A szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium növendéke voltam, amikor 1942 tavaszán a szentatya dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári tudományegyetem kánonjogi tanárát kinevezte az újraegyesített szatmári egyházmegye főpásztorává. A szentelési szertartáson a püspöki konviktus kórusának tagjaként vettem részt.
- Kispapjelöltként 1942 karácsonyán ölthettem fel a kék reverendát, és beköltöztem a püspöki szemináriumba.
- Attól kezdve rendszeresen ministrálhattam a főpásztori ünnepi szentmiséken. A püspök úr különös figyelmet fordított a teológusok és kisszeminaristák lelki életére. Rendszeres időközönként beszélgetésre hívott bennünket, amelyek során érdeklődött a családi háttérről, a hivatásunk alakulásáról. Szülőfalum, Túrterebes plébánosa, néhai Barna József a püspök úr baráti köréhez tartozott. Kiváló tanulmányi eredményeim mellett bizonyára az ő kedvező jellemzésének is része volt abban, hogy az érettségit követően magához hivatott és közölte velem, hogy még két jelölttel együtt a budapesti Központi SzEMInáriumba küld, azzal a gondolattal, hogy annak elvégzését követően Rómába mehetek tanulni. Akkor nem gondolhattunk arra, hogy döntésének mily súlyos következményei lesznek életem, papi sorsom alakulására.
- A front, a háborút lezáró békekötés…
- Baljós idők voltak. Budapesten is utolért a háború. Miután a szovjet csapatok elfoglalták a magyar fővárost, eső félévi vizsgáimat követően hazajöttem. Kértem a püspök urat, hogy otthon folytathassam tanulmányaimat. De ő kitartott amellett, hogy visszatérjek, mondván, hogy a háború után is szükség lesz jól képzett papokra. 1947-ben még hazatérhettem, de újból visszaküldött, immár a lázári „zöldhatáron” át. A békekötést követően a határokat lezárták, én pedig kívül rekedtem. A püspök úr annak előtte még ellátogathatott az elszakított területekre, sőt, 1947. június 8-án Mátészalkán pappá szentelhette Zólyom Sándor teológust. Ezen én is jelen lehettem. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Biztató szavai ismételten erőt adtak a folytatáshoz. Az újra létrehozott Csonka–Szatmár egyházmegyét apostoli kormányzóként irányító Barót Mihály vállaji kanonok-plébánost Körösbányáról levélben utasította, hogy bennünket, szatmári egyházmegyés teológusokat felszenteltessen és intézkedjen papi szolgálatunk megkezdéséről. Felszentelésünket követően Tircsi Istvánnak és nekem meleg hangú levelet írt: „Kedves Fiam! Nagyon sajnálom, hogy a kettős esküvőn nem lehetett részem. Azért ez úton kívánok mindkettőtöknek igen sok áldást. Ápoljátok szívetekben az első naptól kezdve a legszentebb szeretetet, és legyen jelszavatok: az én szerelmesem az enyém, és én az övé. Ez az igazi erőforrás az élet küzdelmeihez. Imádkozzatok, hogy hamarosan láthassuk egymást. Ez új munkakörömben is állandóan a család közt élek. Úgy érzem, a szívem összetart bennünket. Nem baj, hogy áthelyeztek. Nagybánya vidékén is aranyat bányásztunk, a Körös völgyében is azt teszem. Az itteni még tisztultabb és salaktalanabb. Jólesik, hogy a közért áldozhatom magamat – egészen a mai modern idők stílusában. Tudom, munkám nem vész el. Nektek, fiataloknak – mindnek — meg azt üzenem: sokat és alaposan tanuljatok. A szakmátokat minden vonalon alaposan sajátítsátok el… 1950. VI. 21. Atyád” Mennyi csodálatos gondolat, mennyi lelki erő, mennyi biztatás, milyen mély hit és hűség, mily emberi nagyság rejlik a lényeget virágnyelven kifejező atyai levélben! Ez volt az ő áldása nekünk. Emlékeimben Scheffler János az egyházmegyéért és híveiért bátran kiálló, ahhoz és a Szentszékhez az áldozatok árán is hű főpásztorként él, aki papjait jó atyaként szerette, akként gondoskodott róluk.
- Amíg csak tehette… Szelleme, tanításának kisugárzása viszont tovább élt. Miként s miben nyilvánult ez meg?
- Történelme során az 1804-ben megalakult szatmári római katolikus egyházmegye is kialakíthatta azokat a sajátos, rá jellemző vonásokat, amelyek a szétszakítottság ellenre is tovább éltek. Az a tény, hogy a két világháború közt, majd a második után is évtizedekig Csonka–Szatmár néven külön identitásként éltük életünket, már maga is összeforrasztott bennünket. Ezt az összetartozást valóságosan is megpecsételte püspökünk mártírhalála. Elhurcoltatásáról mi is értesültünk. Halálának időpontja sokáig titokban maradt, de annak híre megerősített hivatásunkban, elszántságunkban, erőt adott az egyházellenes intézkedések kivédéséhez, elviseléséhez. Az idők során kialakult, körvonalazódott egy bizonyos szatmári szellem, szatmári lelkiség. Miben nyilvánult az meg? Varga János szabolcsi főesperes ifjú teológusok körében hirdetett pályázatot e sajátos habitus leírására. Kutatásaik, felméréseik egyik legfontosabb következtetése: a szatmári papok testvéri közösségben élnek, a papi közösség volt/lett az ő megtartó erejük. Ennek az éltető forrása volt a mártír püspök emléke, életáldozata.
- Miként ápolhatták azt oly időben, amikor nyilvánosan még a nevét sem ejthették ki?
- Épp az említett szoros papi közösség adott erre lehetőséget és alkalmakat. 1950-ben a csonka–szatmári apostoli kormányzóság három esperesi kerületének papi testülete harminc plébánost és hét káplánt számlált. Mindannyian mélyen fájlaltuk a főpásztor halálát s azon voltunk, hogy emlékét híven ápoljuk. Sorainkban akkor még több olyan plébános működött, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak, kiknek élő emlékeik voltak róla. Egységünk erősítését, az anyaegyházmegyéhez való kötődésünk ébren tartását szolgálta László (Franzen) Károly kéziratban maradt tanulmánya – Adatok a csonka–szatmári egyházmegyéről (1920–1952) –, amely történeti megalapozást, hátteret adott az együvé tartozás eszméjének. (Dokumentumértékű munkája nyomtatásban is megjelent a 2002-es szatmárnémeti római katolikus naptárban.) Az ő buzgólkodása és kezdeményezése révén – Tircsi István és jómagam közreműködésével – szerkesztettük meg 1960-ban a boldoggá avatásáért könyörgő imát, amelyet a debreceni nyomdában sikerült több ezer példányban kinyomtatni a vértanú püspök fényképével és titokban terjeszteni Magyarországon és az anyaegyházmegyében, az alábbi szöveggel: Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy fiad szentséges szíve szerinti papokat neveljen. Te őt püspöki hivatalra is rendelted, hogy téged szerető népednek pásztora legyen. – Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. — Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára és hallgasd meg kéréseinket. Engedd, hogy közbenjárását kérő imádságaink meghallgatása a te atyai szeretetedet és az ő égi dicsőségét hirdessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen! Egyszerű imaszöveg – mondhatjuk ma, de akkor a kommunista rezsim börtönében halálra kínzott főpásztorra emlékezni bizony nem volt kockázatmentes cselekedet.
Emléke ébren tartásának volt egy másik vonulata is: a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából mi, római katolikus papok is elzarándokoltunk oda, amit később rendszeresítettünk, anélkül, hogy azt nagydobra vertük volna. Ennél kisebb léptékű volt ugyan, de egyazon célt – a mártír püspök emlékének ápolását, az ő tanítása szellemében folyó közösségépítést és megtartást – szolgáltak a Tircsi István kezdeményezte, névnapi összejövetelként álcázott decemberi fehérgyarmati emlékmisék, amelyeken az évek során mindinkább fogyóban levő „szatmári papi közösség” tagjai vettek részt.
- Az 1990-es politikai fordulat új irányt szabott Scheffler János püspök kultuszának ápolásának…
- Igen. Valóban lejárt a titkolózások ideje, nyíltan szólhattunk róla. 1990 után az anyaegyházmegye új főpásztora, néhai Reizer Pál kezdeményezte a boldoggá avatást. A magyarországi részeken, immár új egyházkormányzati keretben, a debrecen–nyíregyházi egyházmegyében imáinkkal támogathattuk a kezdeményezést. A fehérgyarmati emlékmiséket sem kellett névnapi összejövetelekkel álcázni. 1997. december 6-án Reizer Pál szatmári és Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök közösen celebrált szentmiséje nem csupán egy szép ünnep volt, tiszteletteljes megemlékezés, hanem azt is jelképezte, hogy a magyarországi egyházmegye is fölvállalta János püspök örökségét, mártíriumának tiszteletét, boldoggá avatásának imáinkkal való kieszközlését. A közös megemlékezés szép példája volt a 2010. május 5-én Mátészalkán, a Szent József-templomban a két egyházmegye népes papi közössége asszisztenciájával, Bosák Nándor püspök által bemutatott szentmiseáldozat. Abban a templomban, amelynek előterében bronz dombormű emlékeztet János püspök utolsó nyilvános jelenlétére, az 1947. június 8-án celebrált papszentelésre. A püspök homíliájában Scheffler János életáldozatának máig ható értékeire hívta fel a figyelmet: amikor boldoggá avatásáért imádkozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk bátorítani, hogy figyeljünk tanítására, a magunk feladatára, arra a külső és belső egységre, amely megerősít bennünket. Feladatunkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha hivatásunkat az egyház iránti hűségben, az egymásért való felelősség jegyében bontakoztatjuk ki, ha azon az úton haladunk, amelyet az ő hűsége, a szeretetből való építkezés, a cenzus ecclesiaticus elve világít meg számunkra.
Imáink meghallgatásra találtak. Ez év július 3-án Szatmárnémetiben nemcsak az anyaegyházmegye, a kiszakított részek, hanem Erdélyben, Magyarországon és a világon szétszórtságban élő magyar katolikusok együtt adnak hálát Istennek a kegyelemért, mely János püspököt a boldogok sorába iktatja. Boldog vagyok, hogy megérhettem a szentatya döntését, s ha jelen lehetek az ünnepen, életem legszebb napja lesz. Hiszem, hogy János püspök égi közbenjárása megújító erővel hat majd az egyházmegye katolikus híveire, bebizonyosodik a keresztényüldözés korában született mondás: a mártírok vére a kereszténység magva. János püspök munkája nem veszett el. Bizalommal fordulhatunk égi közbenjárásáért.
Máriás József. Vasárnap (Kolozsvár)
2011. február 7.
szerk.
Újraválasztották Bodor Lászlót a Miért élére
Az RMDSZ-kongresszusra mindenki másnál több küldöttet delegáló ifjúsági szervezet Kelemen Hunor jelöltségét támogatja.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet a hétvégén, Szatmárnémetiben tartotta tisztújító Országos Küldöttgyűlését. Az elnöki tisztségért a HÁRIT elnöke, Grüman Róbert és a tisztséget az utóbbi két évben betöltő Bodor László indult. A többek között a Félsziget fesztiváligazgatójaként is ismert régi-új elnököt motivációjáról és a küldöttgyűlésen történtekről kérdeztük.
- Miért akartál harmadszor is elnök lenni?
– Másodszor választ a Küldöttgyűlés elnöki tisztségbe, azelőtt társelnöki tisztséget töltöttem be. Elsősorban azért, mert tovább szeretném vinni azokat az értékeket, amelyeket eddig is képviseltem ebben a szervezetben. Másodsorban azt gondolom, hogy van még mit tenni a tagszervezetek környékén, elsősorban a tagszervezetek közti arányosság megőrzése terén.
- Te is úgy jártál, mint Olosz Geri: bár sepsiszentgyörgyi vagy, a háromszéki szervezet nem a te jelöltségedet támogatta. Zavart ez?
– Álljunk meg egy szóra. Itt szó sincs erről a helyzetről, hiszen én 1998-tól Kolozsváron élek, és semmilyen tisztséggel, illetve képviseleti mandátummal nem rendelkezem vagy rendelkeztem a háromszéki szervezetben. Én a Miértbe is területi szervezeti tagság nélkül kerültem be. Ezért teljesen normális számomra, hogy a háromszéki szervezet annak elnökét támogatta a Miért elnöki tisztségbe, és nem olyan valakit, akinek nincs tagsági munkája a HÁRIT-ban.
- Mennyire volt kiélezett ez a párbaj? A „nagyoknál” azt láthatjuk, hogy a túl intenzív versengésnek káros mellékhatásai is lehetnek a szervezetre nézve.
- – Én azt gondolom, hogy a Miért nyert ebből a versenyből. Megbolydult a szervezet, erős lobby folyt, sok vita és egyeztetés, de talán ami a legfontosabb, hogy úgy tudtunk dönteni, hogy a Miért egységesen fog továbbmenni, különösebb mély sebek és sértődések nélkül. Olyan kompromisszumokra van szükség, amelyek a szervezet értékeit helyezik előtérbe, és olyan kézfogásokra, amelyek nem pillanatnyi egyezségeken alapulnak. Én remélem, hogy az RMDSZ-ben is az értékek fontosabbak, mint bármi más, és ugyanilyen bölcs döntést hoz majd a kongresszus. Meggyőződésem, a továbbiakban erős RMDSZ-t akarnak a küldöttek is, hiszen közös érdek, hogy olyan képviselete legyen az erdélyi magyarságnak, aki függetlenül tud dönteni, és egyetlen szövetségese legyen, az erdélyi magyarság.
- Meglátásodban mennyire számít a MIÉRT elnöki tisztsége politikai tisztségnek?
– A Miértnek meglátásomban 3 fontos feladata van: a társadalomszervezés és a közösségépítés, az érdekfeltárás és –érvényesítés, valamint a fiatalok versenyképességének növelése. Ebből kifolyólag a Miért elnöke már nem pusztán politikai tisztség. Ennél egy picivel több:)
- De a Miértnek szervezetként mindenképp van politikai súlya is. Számos küldöttetek lesz az RMDSZ kongresszusán, és arról is döntött a szervezet, hogy melyik RMDSZ-elnökjelöltet támogatja.
– Egyik fontos célunk, hogy a fiatalok érdekeit hatékonya képviseljük, ehhez meg elengedhetetlen a politikai munka. Úgy gondolom, hogy a kongresszusi küldöttségnél sokkal súlyosabb politikai feladata is van a szervezetnek, hiszen az RMDSZ csúcsvezetésében is helye volt és lesz a Miértnek, ezen kívül meg a szovátai ajánlás értelmében 15%-os képviseleti normája van az RMDSZ különböző döntéshozó testületeiben mind országos, mind területi szinten. Viszont úgy, ahogy azt gondolom, hogy a RMDSZ-nek sem csak a politikai képviselet az egyetlen feladata, mint mondjuk egy pártként szerveződő alakulatnak, hanem a társadalom szervezése is fontos jellemzője, úgy a Miértben is nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre. Nos, ezért mondom azt, hogy több mint politikai tisztség. Ami a Miért döntését illeti, mi a küldöttgyűlés előtt úgy határoztunk, hogy nincs szükség arra, hogy a Miért küldöttgyűlésére meghívjuk az RMDSZ elnökjelöltjeit, ugyanis ez a kgy a Miért életének egy soros mozzanata. A Miért minden évben küldöttgyűlést szervez, kétévente meg tisztújítást tart. Nos, nekünk fontos, hogy semmi ne befolyásolja ezeknek a döntéseknek a meghozatalát, és ne nyomja rá a bélyegét. Mi el tudjuk dönteni, hogy mit akarunk, és, ha szükséges, döntéseket is meg tudunk hozni. Ez történt most is: megoldottuk saját feladatainkat, és utána meg döntöttünk. Mi azt javasoljuk, hogy a Miért 56 választott és 11 SZKT-listán mandátumot nyert küldöttje az RMDSZ X. Kongresszusán Kelemen Hunort támogassa.
- Ütközött ellenállásba a Kelemen Hunor támogatásáról szóló határozat elfogadtatása? Mennyire számít ez a döntés kötelező érvényűnek a kongresszusi küldöttek számára?
– A Miért azért tud hatékonyan dolgozni és erős ifjúsági szervezetként viselkedni, mert vannak vélemények és ellenvélemények, de mindig a konszenzus kialakítása vezényel bennünket, illetve ha nincs konszenzus, a többség elve érvényesül. A kongresszuson az elnökválasztás titkos szavazással történik, a Miért küldöttgyűlésének meg az a javaslata, hogy ezen a titkos szavazáson a Miért küldöttjei Kelemen Hunort támogassák.
- A Miért korábbi vezetői ma már fontos politikai tisztségeket töltenek be az RMDSZ-ben. Számíthatunk rá, hogy a te pályád is így folytatódik?
– Érdekes kérdés. Egyelőre nincsenek a korábbi elnökökhöz hasonló politikai törekvéseim, de megtanultam azt, hogy soha ne mondd, hogy soha. A politikában jó nagyon határozott célokat kitűzni, ha meg tisztségekre tör az ember, akkor azokat időben eldönteni, és annak mentén alakítani a tevékenységet. Azt hiszem, hogy az én eddigi tevékenységemből az derül ki, hogy nincsenek előre lefektetett politikai tisztség utáni törekvéseim. Én szeretem, amivel foglalkozom, és egyelőre teljesen jól érzem magam abban a munkakörben és tevékenység-kavalkádban, amelyet kiépítettem.
- De csak nem akarsz ifjúsági vezetőként megöregedni?
– Két év mandátumot kaptam, és ígérem, hogy ezek az utolsó évek ifjúsági mozgalmárként, habár a korom megengedné, hogy tovább tevékenykedjem ifjúsági szervezetekben. Nem szeretném sms-ben részletezni, hogy nagyon sok más tevékenységem van, ahol tovább kamatoztathatom a Miértben szerzett tapasztalatot, anélkül, hogy feltétlenül politikai pályára lépjek. Transindex.ro
Újraválasztották Bodor Lászlót a Miért élére
Az RMDSZ-kongresszusra mindenki másnál több küldöttet delegáló ifjúsági szervezet Kelemen Hunor jelöltségét támogatja.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet a hétvégén, Szatmárnémetiben tartotta tisztújító Országos Küldöttgyűlését. Az elnöki tisztségért a HÁRIT elnöke, Grüman Róbert és a tisztséget az utóbbi két évben betöltő Bodor László indult. A többek között a Félsziget fesztiváligazgatójaként is ismert régi-új elnököt motivációjáról és a küldöttgyűlésen történtekről kérdeztük.
- Miért akartál harmadszor is elnök lenni?
– Másodszor választ a Küldöttgyűlés elnöki tisztségbe, azelőtt társelnöki tisztséget töltöttem be. Elsősorban azért, mert tovább szeretném vinni azokat az értékeket, amelyeket eddig is képviseltem ebben a szervezetben. Másodsorban azt gondolom, hogy van még mit tenni a tagszervezetek környékén, elsősorban a tagszervezetek közti arányosság megőrzése terén.
- Te is úgy jártál, mint Olosz Geri: bár sepsiszentgyörgyi vagy, a háromszéki szervezet nem a te jelöltségedet támogatta. Zavart ez?
– Álljunk meg egy szóra. Itt szó sincs erről a helyzetről, hiszen én 1998-tól Kolozsváron élek, és semmilyen tisztséggel, illetve képviseleti mandátummal nem rendelkezem vagy rendelkeztem a háromszéki szervezetben. Én a Miértbe is területi szervezeti tagság nélkül kerültem be. Ezért teljesen normális számomra, hogy a háromszéki szervezet annak elnökét támogatta a Miért elnöki tisztségbe, és nem olyan valakit, akinek nincs tagsági munkája a HÁRIT-ban.
- Mennyire volt kiélezett ez a párbaj? A „nagyoknál” azt láthatjuk, hogy a túl intenzív versengésnek káros mellékhatásai is lehetnek a szervezetre nézve.
- – Én azt gondolom, hogy a Miért nyert ebből a versenyből. Megbolydult a szervezet, erős lobby folyt, sok vita és egyeztetés, de talán ami a legfontosabb, hogy úgy tudtunk dönteni, hogy a Miért egységesen fog továbbmenni, különösebb mély sebek és sértődések nélkül. Olyan kompromisszumokra van szükség, amelyek a szervezet értékeit helyezik előtérbe, és olyan kézfogásokra, amelyek nem pillanatnyi egyezségeken alapulnak. Én remélem, hogy az RMDSZ-ben is az értékek fontosabbak, mint bármi más, és ugyanilyen bölcs döntést hoz majd a kongresszus. Meggyőződésem, a továbbiakban erős RMDSZ-t akarnak a küldöttek is, hiszen közös érdek, hogy olyan képviselete legyen az erdélyi magyarságnak, aki függetlenül tud dönteni, és egyetlen szövetségese legyen, az erdélyi magyarság.
- Meglátásodban mennyire számít a MIÉRT elnöki tisztsége politikai tisztségnek?
– A Miértnek meglátásomban 3 fontos feladata van: a társadalomszervezés és a közösségépítés, az érdekfeltárás és –érvényesítés, valamint a fiatalok versenyképességének növelése. Ebből kifolyólag a Miért elnöke már nem pusztán politikai tisztség. Ennél egy picivel több:)
- De a Miértnek szervezetként mindenképp van politikai súlya is. Számos küldöttetek lesz az RMDSZ kongresszusán, és arról is döntött a szervezet, hogy melyik RMDSZ-elnökjelöltet támogatja.
– Egyik fontos célunk, hogy a fiatalok érdekeit hatékonya képviseljük, ehhez meg elengedhetetlen a politikai munka. Úgy gondolom, hogy a kongresszusi küldöttségnél sokkal súlyosabb politikai feladata is van a szervezetnek, hiszen az RMDSZ csúcsvezetésében is helye volt és lesz a Miértnek, ezen kívül meg a szovátai ajánlás értelmében 15%-os képviseleti normája van az RMDSZ különböző döntéshozó testületeiben mind országos, mind területi szinten. Viszont úgy, ahogy azt gondolom, hogy a RMDSZ-nek sem csak a politikai képviselet az egyetlen feladata, mint mondjuk egy pártként szerveződő alakulatnak, hanem a társadalom szervezése is fontos jellemzője, úgy a Miértben is nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre. Nos, ezért mondom azt, hogy több mint politikai tisztség. Ami a Miért döntését illeti, mi a küldöttgyűlés előtt úgy határoztunk, hogy nincs szükség arra, hogy a Miért küldöttgyűlésére meghívjuk az RMDSZ elnökjelöltjeit, ugyanis ez a kgy a Miért életének egy soros mozzanata. A Miért minden évben küldöttgyűlést szervez, kétévente meg tisztújítást tart. Nos, nekünk fontos, hogy semmi ne befolyásolja ezeknek a döntéseknek a meghozatalát, és ne nyomja rá a bélyegét. Mi el tudjuk dönteni, hogy mit akarunk, és, ha szükséges, döntéseket is meg tudunk hozni. Ez történt most is: megoldottuk saját feladatainkat, és utána meg döntöttünk. Mi azt javasoljuk, hogy a Miért 56 választott és 11 SZKT-listán mandátumot nyert küldöttje az RMDSZ X. Kongresszusán Kelemen Hunort támogassa.
- Ütközött ellenállásba a Kelemen Hunor támogatásáról szóló határozat elfogadtatása? Mennyire számít ez a döntés kötelező érvényűnek a kongresszusi küldöttek számára?
– A Miért azért tud hatékonyan dolgozni és erős ifjúsági szervezetként viselkedni, mert vannak vélemények és ellenvélemények, de mindig a konszenzus kialakítása vezényel bennünket, illetve ha nincs konszenzus, a többség elve érvényesül. A kongresszuson az elnökválasztás titkos szavazással történik, a Miért küldöttgyűlésének meg az a javaslata, hogy ezen a titkos szavazáson a Miért küldöttjei Kelemen Hunort támogassák.
- A Miért korábbi vezetői ma már fontos politikai tisztségeket töltenek be az RMDSZ-ben. Számíthatunk rá, hogy a te pályád is így folytatódik?
– Érdekes kérdés. Egyelőre nincsenek a korábbi elnökökhöz hasonló politikai törekvéseim, de megtanultam azt, hogy soha ne mondd, hogy soha. A politikában jó nagyon határozott célokat kitűzni, ha meg tisztségekre tör az ember, akkor azokat időben eldönteni, és annak mentén alakítani a tevékenységet. Azt hiszem, hogy az én eddigi tevékenységemből az derül ki, hogy nincsenek előre lefektetett politikai tisztség utáni törekvéseim. Én szeretem, amivel foglalkozom, és egyelőre teljesen jól érzem magam abban a munkakörben és tevékenység-kavalkádban, amelyet kiépítettem.
- De csak nem akarsz ifjúsági vezetőként megöregedni?
– Két év mandátumot kaptam, és ígérem, hogy ezek az utolsó évek ifjúsági mozgalmárként, habár a korom megengedné, hogy tovább tevékenykedjem ifjúsági szervezetekben. Nem szeretném sms-ben részletezni, hogy nagyon sok más tevékenységem van, ahol tovább kamatoztathatom a Miértben szerzett tapasztalatot, anélkül, hogy feltétlenül politikai pályára lépjek. Transindex.ro
2011. február 10.
Helységnévtáblák kizárólag románul
Szatmár megye - Szatmárnémeti és Piskolt között, a 19–es jelzésű országút összes településéről szerda reggelre váratlanul eltűntek a magyar és német nyelvű helységnévtáblák.
A régi táblák helyett új, de kizárólag román nyelvű táblák kerültek. Az érintett településeken élő kisebbségek vezetői a táblák kicserélése miatt felháborodásuknak adtak hangot. Szamosdob község RMDSZ–es tisztségviselői szerdán délelőtt szerkesztőségünktől értesültek arról, hogy az eddigi kétnyelvű — román és magyar — helységnévtábla helyett egy új, kizárólag román nyelvű tábla került. Tasi Kálmán, RMDSZ–es helyi tanácsos, Bartha József RMDSZ–es alpolgármester, Kóka Gáspár, az RMDSZ szamosdobi szervezetének elnöke, valamint Kóka Tibor, a Szamosdobi Református Egyházközség főgondnoka (fotónkon balról–jobbra haladva) megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a kétnyelvű helységnévtábla helyett szerda reggeltől óta már csak ennyi olvasható a településük határában: Doba.
A szerdai nap folyamán számos telefonos bejelentés is érkezett szerkesztőségünkhöz, miszerint a 19–es jelzésű országút Szatmárnémeti és Piskolt közötti szakaszán a települések önkormányzatainak tudta és beleegyezése nélkül cserélték le a többnyelvű helységnévtáblákat.
Törvényszegés történt
Megkeresésünkre Erdei D. István, RMDSZ–es parlamenti képviselő kérdésünkre elmondta, hogy a táblákat kicserélők törvényszegést követtek el. „A 2001/215–ös számú törvényrendelet egyértelműen kimondja, hogy mindazokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, jogosan kérhetik, hogy az állam hivatalos nyelvén kívül a kisebbség anyanyelvén is szerepeljen a település neve a helységnévtáblákon” — fejtette kia képviselő, majd hozzáfűzte, hogyha pár napon belül nem lesznek újra kitéve a többnyelvű helységnévtáblák, a jövő hét folyamán a Képviselőházban, napirend előtti felszólalásában felveti az Erdontól megtudott problémát, s ha kell, egy politikai nyilatkozatot is közhírré tesz, amelyben követelni fogja a jogsértés mihamarabbi orvoslását. „Ha ez sem lesz elég, levél formájában egy interpellációt is benyújtok majd az illetékes szaktárcához — figyelmeztetett Erdei.
Egymásra mutogatnak
Szerda délután a törvényszegésért felelős cégek és intézmények után kutakodva, regénybe illő nyomozást folytattunk le. Mint megtudtuk, a kizárólag román nyelvű helységnévtáblákat a Suceava megyei Loial Impex cég munkásai helyezték el. Az említett vállalat központi telefonszámát nyomban fel is tárcsáztuk, hogy megkérdezzük, ki adott számukra engedélyt a táblák elhelyezésére. A cég titkárnője csupán annyit tudott mondani, hogy Sorin Iacob cégtulajdonos jelenleg Lengyelországban tartózkodik, a fia, Cristian Iacob pedig, aki a helységnévtáblák elhelyezésének törvényes lebonyolításáért felel, mobiltelefonján szerdán egész nap elérhetetlen volt. Mint később kiderült, a suceavai céget a Strabag cégcsoport bízta meg a táblák elhelyezésével. „Kun Nechita Adrian, a Strabag vezérigazgatója elismerte a tévedést és ígéretet tett arra, hogy pár napon belül, minden településen, ahol a polgármesterek ezt kérik, a Strabag saját költségén elkészítteti a többnyelvű helységnévtáblákat” — nyilatkozta portálunk kérdésére az Országos Útügyi Hivatal Szatmár megyei kirendeltségének vezetője, Ardelean Petru mérnök. „A települések vezetői ez iránti kérésüket február 10–e, csütörtök reggeltől kezdődően a 0261–714–710–es telefonszámon jelezhetik” — tette hozzá Ardelean Petru.
Erdon.ro
Szatmár megye - Szatmárnémeti és Piskolt között, a 19–es jelzésű országút összes településéről szerda reggelre váratlanul eltűntek a magyar és német nyelvű helységnévtáblák.
A régi táblák helyett új, de kizárólag román nyelvű táblák kerültek. Az érintett településeken élő kisebbségek vezetői a táblák kicserélése miatt felháborodásuknak adtak hangot. Szamosdob község RMDSZ–es tisztségviselői szerdán délelőtt szerkesztőségünktől értesültek arról, hogy az eddigi kétnyelvű — román és magyar — helységnévtábla helyett egy új, kizárólag román nyelvű tábla került. Tasi Kálmán, RMDSZ–es helyi tanácsos, Bartha József RMDSZ–es alpolgármester, Kóka Gáspár, az RMDSZ szamosdobi szervezetének elnöke, valamint Kóka Tibor, a Szamosdobi Református Egyházközség főgondnoka (fotónkon balról–jobbra haladva) megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a kétnyelvű helységnévtábla helyett szerda reggeltől óta már csak ennyi olvasható a településük határában: Doba.
A szerdai nap folyamán számos telefonos bejelentés is érkezett szerkesztőségünkhöz, miszerint a 19–es jelzésű országút Szatmárnémeti és Piskolt közötti szakaszán a települések önkormányzatainak tudta és beleegyezése nélkül cserélték le a többnyelvű helységnévtáblákat.
Törvényszegés történt
Megkeresésünkre Erdei D. István, RMDSZ–es parlamenti képviselő kérdésünkre elmondta, hogy a táblákat kicserélők törvényszegést követtek el. „A 2001/215–ös számú törvényrendelet egyértelműen kimondja, hogy mindazokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, jogosan kérhetik, hogy az állam hivatalos nyelvén kívül a kisebbség anyanyelvén is szerepeljen a település neve a helységnévtáblákon” — fejtette kia képviselő, majd hozzáfűzte, hogyha pár napon belül nem lesznek újra kitéve a többnyelvű helységnévtáblák, a jövő hét folyamán a Képviselőházban, napirend előtti felszólalásában felveti az Erdontól megtudott problémát, s ha kell, egy politikai nyilatkozatot is közhírré tesz, amelyben követelni fogja a jogsértés mihamarabbi orvoslását. „Ha ez sem lesz elég, levél formájában egy interpellációt is benyújtok majd az illetékes szaktárcához — figyelmeztetett Erdei.
Egymásra mutogatnak
Szerda délután a törvényszegésért felelős cégek és intézmények után kutakodva, regénybe illő nyomozást folytattunk le. Mint megtudtuk, a kizárólag román nyelvű helységnévtáblákat a Suceava megyei Loial Impex cég munkásai helyezték el. Az említett vállalat központi telefonszámát nyomban fel is tárcsáztuk, hogy megkérdezzük, ki adott számukra engedélyt a táblák elhelyezésére. A cég titkárnője csupán annyit tudott mondani, hogy Sorin Iacob cégtulajdonos jelenleg Lengyelországban tartózkodik, a fia, Cristian Iacob pedig, aki a helységnévtáblák elhelyezésének törvényes lebonyolításáért felel, mobiltelefonján szerdán egész nap elérhetetlen volt. Mint később kiderült, a suceavai céget a Strabag cégcsoport bízta meg a táblák elhelyezésével. „Kun Nechita Adrian, a Strabag vezérigazgatója elismerte a tévedést és ígéretet tett arra, hogy pár napon belül, minden településen, ahol a polgármesterek ezt kérik, a Strabag saját költségén elkészítteti a többnyelvű helységnévtáblákat” — nyilatkozta portálunk kérdésére az Országos Útügyi Hivatal Szatmár megyei kirendeltségének vezetője, Ardelean Petru mérnök. „A települések vezetői ez iránti kérésüket február 10–e, csütörtök reggeltől kezdődően a 0261–714–710–es telefonszámon jelezhetik” — tette hozzá Ardelean Petru.
Erdon.ro
2011. február 11.
Egyszínű
Talán nem eléggé ismert: Széchenyi István igen kritikusan viszonyult nemzetéhez, annak jó és rossz szokásaihoz, tulajdonságaihoz. Ha úgy érezte, hogy erre szükség van, nagyon is határozott és szókimondó volt. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Ady elsősorban tőle tanulta és vette a bátorságot a nála ma egészen természetesnek tűnő nemzetostorozásra.
Talán nem eléggé ismert: Széchenyi István igen kritikusan viszonyult nemzetéhez, annak jó és rossz szokásaihoz, tulajdonságaihoz. Ha úgy érezte, hogy erre szükség van, nagyon is határozott és szókimondó volt. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Ady elsősorban tőle tanulta és vette a bátorságot a nála ma egészen természetesnek tűnő nemzetostorozásra.
Széchenyi alkalmasint nagyon el volt keseredve, vagy inkább nagyon dühös volt, amikor azt írta: „a magyar erő nélkül mindent erőltet, ok nélkül mindent provokál”. Vagyis akkor is, amikor erre semmi szükség! Mert inkább kára, mint haszna lesz belőle.
Valami ilyesmit tapasztalunk most is, amikor a sokszínű magyar társadalmat, benne a határon túli magyarságot, minden áron, már-már erőltetve egyszínű, de azt is mondhatjuk: színtelen nemzetbe akarják gyömöszölni. Pedig nincs unalmasabb az egyszínűségnél! Józan ésszel a magyar nemzetet csakis sokszínűségében kell egyesíteni, mert a többpárti demokrácia keretében így vagyunk érdekesek nemcsak önmagunk, de a világ számára is. Ennek ellenére a kommunizmus bukása után huszonegy esztendővel ismét egy ideológiai nemzettáborba akarnak terelni bennünket, a magyar népet! Mondom, ha netán valaki nem értené. Már több mint nyilvánvaló, hogy Kövér Lászlóék a Fidesz ideológiai egységében („egy a zászló, egy a tábor”) akarják a nemzetben egyesíteni az egész erdélyi magyarságot. Különben miért tartanák be olyan durván az itteni magyar szavazatok kilencven százalékával támogatott, s a kormányzati szereplésével a magyarokat nemcsak kedvezőbb törvénykezéssel (mint az új tanügyi törvény), de több költségvetési pénzzel is segítő RMDSZ-nek?
A durva jelző azért indokolt, mert most már nyilvánvaló, hogy Kövérék kormányzati pénzekkel (magyarországi adófizetők pénzével!) támogatják az RMDSZ kiszorítására szánt Néppárt létrehozását, de azt is mondhatnánk: a magyar parlamenti és kormányzati jelenlét szétverését.
Nem csak Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnökének, de másoknak a szájából is elhangzott (például a Duna Tv-ben), hogy a demokrácia-központokat, ahol az új pártnak az aláírásokat gyűjtik, a magyar kormány segítségével tartják fenn. A napokban Szatmáron járva megkérdeztem Markó Bélát, mit szól ehhez. Íme, rövid, de sokatmondó válasza: „Nemcsak erkölcstelen, de demokratikus országhoz méltatlan is!”
Ám megtapasztaltuk, hogy akik saját arcukra akarják formálni a világot vagy akár egy nemzetet, azoknak semmi nem drága. Hiába tűzték Kövérék zászlajukra Széchenyit. Nemcsak lobogtatni, olvasni és tanulni is kellene!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)
Talán nem eléggé ismert: Széchenyi István igen kritikusan viszonyult nemzetéhez, annak jó és rossz szokásaihoz, tulajdonságaihoz. Ha úgy érezte, hogy erre szükség van, nagyon is határozott és szókimondó volt. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Ady elsősorban tőle tanulta és vette a bátorságot a nála ma egészen természetesnek tűnő nemzetostorozásra.
Talán nem eléggé ismert: Széchenyi István igen kritikusan viszonyult nemzetéhez, annak jó és rossz szokásaihoz, tulajdonságaihoz. Ha úgy érezte, hogy erre szükség van, nagyon is határozott és szókimondó volt. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Ady elsősorban tőle tanulta és vette a bátorságot a nála ma egészen természetesnek tűnő nemzetostorozásra.
Széchenyi alkalmasint nagyon el volt keseredve, vagy inkább nagyon dühös volt, amikor azt írta: „a magyar erő nélkül mindent erőltet, ok nélkül mindent provokál”. Vagyis akkor is, amikor erre semmi szükség! Mert inkább kára, mint haszna lesz belőle.
Valami ilyesmit tapasztalunk most is, amikor a sokszínű magyar társadalmat, benne a határon túli magyarságot, minden áron, már-már erőltetve egyszínű, de azt is mondhatjuk: színtelen nemzetbe akarják gyömöszölni. Pedig nincs unalmasabb az egyszínűségnél! Józan ésszel a magyar nemzetet csakis sokszínűségében kell egyesíteni, mert a többpárti demokrácia keretében így vagyunk érdekesek nemcsak önmagunk, de a világ számára is. Ennek ellenére a kommunizmus bukása után huszonegy esztendővel ismét egy ideológiai nemzettáborba akarnak terelni bennünket, a magyar népet! Mondom, ha netán valaki nem értené. Már több mint nyilvánvaló, hogy Kövér Lászlóék a Fidesz ideológiai egységében („egy a zászló, egy a tábor”) akarják a nemzetben egyesíteni az egész erdélyi magyarságot. Különben miért tartanák be olyan durván az itteni magyar szavazatok kilencven százalékával támogatott, s a kormányzati szereplésével a magyarokat nemcsak kedvezőbb törvénykezéssel (mint az új tanügyi törvény), de több költségvetési pénzzel is segítő RMDSZ-nek?
A durva jelző azért indokolt, mert most már nyilvánvaló, hogy Kövérék kormányzati pénzekkel (magyarországi adófizetők pénzével!) támogatják az RMDSZ kiszorítására szánt Néppárt létrehozását, de azt is mondhatnánk: a magyar parlamenti és kormányzati jelenlét szétverését.
Nem csak Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnökének, de másoknak a szájából is elhangzott (például a Duna Tv-ben), hogy a demokrácia-központokat, ahol az új pártnak az aláírásokat gyűjtik, a magyar kormány segítségével tartják fenn. A napokban Szatmáron járva megkérdeztem Markó Bélát, mit szól ehhez. Íme, rövid, de sokatmondó válasza: „Nemcsak erkölcstelen, de demokratikus országhoz méltatlan is!”
Ám megtapasztaltuk, hogy akik saját arcukra akarják formálni a világot vagy akár egy nemzetet, azoknak semmi nem drága. Hiába tűzték Kövérék zászlajukra Széchenyit. Nemcsak lobogtatni, olvasni és tanulni is kellene!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. február 13.
Különböző cselekvési tervet szorgalmaz Kelemen Hunor a Partiumnak és a szórványnak
„A szórványban élők számára másféle cselekvési tervet kell kidolgoznunk, mint a Székelyföld, a Partium vagy mint Közép-Erdély számára. Ez nem azt jelenti, hogy többféleképpen kommunikálunk, hanem azt, hogy a specifikus, regionális problémákra specifikus válaszokat, megoldásokat kell találnunk” – jelentette ki Kelemen Hunor temesvári, aradi és szatmári látogatása összegzéseként.
A szórványban, interetnikus környezetben élő magyarok számára jelentős előrelépés lenne érdekeik érvényesítése szempontjából a helyi választási törvény módosítása – ismételte meg két héttel ezelőtti javaslatát a kulturális miniszter Temesváron. Szerinte az önkormányzati választások esetében az 5%-os bejutási küszöböt 3%-ra kell csökkenteni. „Ezt a szándékunkat már bejelentettük koalíciós partnereinknek, és azon leszünk, hogy ezt a módosítást kieszközöljük, hiszen pontosan Temes, Hunyad, Beszterce-Naszód vagy Fehér megyékben lenne ez számunkra előnyös” – ismertette elképzelését, amelyet először Hunyad megyében mondott el január végén, az első, erről szóló koalíciós egyeztetéseket követően.
„Az RMDSZ döntéshozatali struktúráit ki kell szélesítenünk. Több helyi vezetőt, önkormányzati tisztségviselőt kell bevonnunk a döntés-előkészítésbe és döntéshozásba. Azt javasoltam, hogy a partiumi szervezetek hangsúlyosan vegyenek részt mind az Elnökségben, mind az Állandó Tanácsban” – hangsúlyozta Kelemen Hunor Szatmárnémetiben.
Az Országos Önkormányzati Tanács működésének módosításáról úgy vélte, „ez a Tanács akkor működhet hatékonyan, ha három pillére támaszkodik. Meg kell alakítanunk a székelyföldi, a partiumi és a Közép-Erdélyt, szórványt képviselő regionális önkormányzati tanácsokat, hiszen minden régiónak mások a prioritásai, a problémái. Ha ezt figyelembe vesszük, és teret adunk a regionális érdekek érvényesülésének, akkor lesz hatékony és sikeres az RMDSZ munkája”.
Kelemen Hunor támogatja azt a kezdeményezést, amely a Székelyföldi Fejlesztési Stratégiához hasonlóan a partiumi megyék számára is megteremti a közös fejlesztések, a gazdasági fejlődés alapjait. „A régiók átszervezése az elkövetkező két év prioritása, és amikor az erre vonatkozó törvényt elfogadjuk, Szatmár, Bihar és Szilágy megyék érdekeinek érvényesítése ugyanannyira fontos lesz, akárcsak a székelyföldi megyék szövetsége” – összegezte Kelemen Hunor.
Csehi Árpád, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, a szatmáriak számára nagyon fontos lenne az észak-erdélyi autópálya építésének folytatása. Mint mondták, ez egy olyan közös ügy, amely gazdasági fellendülést jelentene mind a Partiumnak, mind a Székelyföldnek. Erre vonatkozóan Kelemen Hunor elmondta, a kormánykoalíció következő egy éves működésének elveit rögzítő protokollum egyik pontja éppen az észak-erdélyi autópálya folytatása lesz. (közlemény) Transindex.ro
„A szórványban élők számára másféle cselekvési tervet kell kidolgoznunk, mint a Székelyföld, a Partium vagy mint Közép-Erdély számára. Ez nem azt jelenti, hogy többféleképpen kommunikálunk, hanem azt, hogy a specifikus, regionális problémákra specifikus válaszokat, megoldásokat kell találnunk” – jelentette ki Kelemen Hunor temesvári, aradi és szatmári látogatása összegzéseként.
A szórványban, interetnikus környezetben élő magyarok számára jelentős előrelépés lenne érdekeik érvényesítése szempontjából a helyi választási törvény módosítása – ismételte meg két héttel ezelőtti javaslatát a kulturális miniszter Temesváron. Szerinte az önkormányzati választások esetében az 5%-os bejutási küszöböt 3%-ra kell csökkenteni. „Ezt a szándékunkat már bejelentettük koalíciós partnereinknek, és azon leszünk, hogy ezt a módosítást kieszközöljük, hiszen pontosan Temes, Hunyad, Beszterce-Naszód vagy Fehér megyékben lenne ez számunkra előnyös” – ismertette elképzelését, amelyet először Hunyad megyében mondott el január végén, az első, erről szóló koalíciós egyeztetéseket követően.
„Az RMDSZ döntéshozatali struktúráit ki kell szélesítenünk. Több helyi vezetőt, önkormányzati tisztségviselőt kell bevonnunk a döntés-előkészítésbe és döntéshozásba. Azt javasoltam, hogy a partiumi szervezetek hangsúlyosan vegyenek részt mind az Elnökségben, mind az Állandó Tanácsban” – hangsúlyozta Kelemen Hunor Szatmárnémetiben.
Az Országos Önkormányzati Tanács működésének módosításáról úgy vélte, „ez a Tanács akkor működhet hatékonyan, ha három pillére támaszkodik. Meg kell alakítanunk a székelyföldi, a partiumi és a Közép-Erdélyt, szórványt képviselő regionális önkormányzati tanácsokat, hiszen minden régiónak mások a prioritásai, a problémái. Ha ezt figyelembe vesszük, és teret adunk a regionális érdekek érvényesülésének, akkor lesz hatékony és sikeres az RMDSZ munkája”.
Kelemen Hunor támogatja azt a kezdeményezést, amely a Székelyföldi Fejlesztési Stratégiához hasonlóan a partiumi megyék számára is megteremti a közös fejlesztések, a gazdasági fejlődés alapjait. „A régiók átszervezése az elkövetkező két év prioritása, és amikor az erre vonatkozó törvényt elfogadjuk, Szatmár, Bihar és Szilágy megyék érdekeinek érvényesítése ugyanannyira fontos lesz, akárcsak a székelyföldi megyék szövetsége” – összegezte Kelemen Hunor.
Csehi Árpád, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, a szatmáriak számára nagyon fontos lenne az észak-erdélyi autópálya építésének folytatása. Mint mondták, ez egy olyan közös ügy, amely gazdasági fellendülést jelentene mind a Partiumnak, mind a Székelyföldnek. Erre vonatkozóan Kelemen Hunor elmondta, a kormánykoalíció következő egy éves működésének elveit rögzítő protokollum egyik pontja éppen az észak-erdélyi autópálya folytatása lesz. (közlemény) Transindex.ro
2011. február 15.
Finisben a kampány
Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Ezen a héten a Bihar és Szatmár megyei, illetve a Nagybánya Központú Területi Szervezet is eldönti, melyik jelöltet támogatja majd Nagyváradon.
Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Mint ismert, a többi szervezet már meghozta döntését ebben a kérdésben: többségük Kelemen Hunor művelődési miniszter jelöltségét támogatja; Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsost a Kolozs megyei, Olosz Gergely képviselő a Történelmi Máramaros Területi Szervezet bizalmát élvezi.
A három jelölt csütörtökön Nagyváradon találkozik majd, ekkor dönti ugyanis el a Bihar megyei szervezet választmánya, melyikük mellé áll – tudtuk meg Szabó Ödön ügyvezető elnöktől. Szatmáron a Megyei Küldöttek Tanácsa a hét végén, egyelőre ismeretlen időpontban ül össze ebben a kérdésben, a jelöltek azonban nem lesznek jelen a szavazáson. „Külön-külön azonban már mind a három jelölttel találkoztunk” – tájékoztatott Găman Mihály ügyvezető elnök. A Nagybánya Központú Területi Szervezet szombaton dönt arról, melyik jelöltet támogatja.
Időközben összeállt a küldöttek listája is – tudtuk meg Kovács Péter kongresszusi biztostól. Tájékoztatása szerint a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában sorra kerülő kongresszuson 561 szavazati joggal rendelkező küldött vesz részt. Az alapszabályzat szerint az SZKT és az ügyvezető elnökség tagjai, valamint a szövetségi elnök, a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok – összesen 185 személy – hivatalból kongresszusi küldöttek, rajtuk kívül 376 választott küldött lesz jelen.
Markó–Olosz-találkozó
„Markó Béla biztosított arról, hogy ha megválasztanak az RMDSZ elnökévé, számíthatok a támogatására a kitűzött céljaim megvalósításához” – nyilatkozta tegnap Olosz Gergely elnökjelölt, miután Bukarestben találkozott a leköszönő szövetségi elnökkel.
„Egyetértettünk a szövetségi elnökkel abban, hogy az egységet fenn kell tartani, az RMDSZ bázisát szélesíteni kell a tömbmagyarságban, a szórványban, illetve a Partiumban, és abban is egyetértettünk, hogy a politikai irányt fenn kell tartani: az Európai Néppárt irányvonalát” – fogalmazott az elnökjelölt. Új Magyar Szó (Bukarest)
Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Ezen a héten a Bihar és Szatmár megyei, illetve a Nagybánya Központú Területi Szervezet is eldönti, melyik jelöltet támogatja majd Nagyváradon.
Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Mint ismert, a többi szervezet már meghozta döntését ebben a kérdésben: többségük Kelemen Hunor művelődési miniszter jelöltségét támogatja; Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsost a Kolozs megyei, Olosz Gergely képviselő a Történelmi Máramaros Területi Szervezet bizalmát élvezi.
A három jelölt csütörtökön Nagyváradon találkozik majd, ekkor dönti ugyanis el a Bihar megyei szervezet választmánya, melyikük mellé áll – tudtuk meg Szabó Ödön ügyvezető elnöktől. Szatmáron a Megyei Küldöttek Tanácsa a hét végén, egyelőre ismeretlen időpontban ül össze ebben a kérdésben, a jelöltek azonban nem lesznek jelen a szavazáson. „Külön-külön azonban már mind a három jelölttel találkoztunk” – tájékoztatott Găman Mihály ügyvezető elnök. A Nagybánya Központú Területi Szervezet szombaton dönt arról, melyik jelöltet támogatja.
Időközben összeállt a küldöttek listája is – tudtuk meg Kovács Péter kongresszusi biztostól. Tájékoztatása szerint a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában sorra kerülő kongresszuson 561 szavazati joggal rendelkező küldött vesz részt. Az alapszabályzat szerint az SZKT és az ügyvezető elnökség tagjai, valamint a szövetségi elnök, a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok – összesen 185 személy – hivatalból kongresszusi küldöttek, rajtuk kívül 376 választott küldött lesz jelen.
Markó–Olosz-találkozó
„Markó Béla biztosított arról, hogy ha megválasztanak az RMDSZ elnökévé, számíthatok a támogatására a kitűzött céljaim megvalósításához” – nyilatkozta tegnap Olosz Gergely elnökjelölt, miután Bukarestben találkozott a leköszönő szövetségi elnökkel.
„Egyetértettünk a szövetségi elnökkel abban, hogy az egységet fenn kell tartani, az RMDSZ bázisát szélesíteni kell a tömbmagyarságban, a szórványban, illetve a Partiumban, és abban is egyetértettünk, hogy a politikai irányt fenn kell tartani: az Európai Néppárt irányvonalát” – fogalmazott az elnökjelölt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. február 18.
Honosítás: nem mindennapi élettörténetek az erdélyi külképviseleteken
Több filmforgatókönyvnek is témául szolgálhatnak azok az élettörténetek, amelyekkel a Magyar Köztársaság erdélyi külképviseleteinek, illetve a szükséges iratcsomók összeállításában segédkező demokrácia-központok munkatársai találkoztak januártól, amikortól igényelhető a könnyített honosítás. Nem kevésbé érdekesek a magyar származást igazoló okiratok sem.
Filmbe illő esetnek lehettünk tanúi néhány héttel ezelőtt, amikor Ibi néni, aki 1930-ban született, papírjaival együtt behozott egy régi fényképet” – idézte fel a Krónika megkeresésére Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának ügyvivője, akit arról faggattunk, hogy milyen érdekes, vidám, illetve szomorú élettörténetekkel találkoztak, amióta beindult a könnyítetthonosítás-igénylési roham a külképviseleten. A Balogh által említett fényképen Ibi néni (Szabó Ibolya) szerepel 10 éves korában egy bevonuló, ragyogó arcú magyar katona ölében. „Rendkívül spontán fotó, olyan érzése van az embernek, ha ránéz, mint a II. világháború után elhíresült Csók című képet nézve – az a fotó akkor készült, amikor az amerikai tengerészgyalogosok, meghallva a hírt, hogy véget ért a háború, spontán módon megcsókoltak fiatal lányokat az utcán. – Ezen a képen is ez az érzés látszik” – mesélte az ügyvivő.
A történet csattanója azonban az, hogy az Ibi néni papírjait újra áttekintő Böhm Dávid konzul jobban megvizsgálva a fényképet rácsodálkozott, hogy a fotó saját nagyapját ábrázolja, aki Erdélyben tartózkodott a bevonuláskor. A felismerést követően Böhm felhívta édesanyját, elkérte a létező összes korabeli fényképet, nagyapja katonakönyvét, amelyek mind azt igazolták, hogy a székely ruhás kislányt valóban Böhm Dávid konzul nagyapja tartotta a kezében. „Ez egy olyan történet, ami azt jelzi, hogy itt személyes találkozások is vannak, nem csak akkor, most is. Most összenő az, ami összetartozik – erről szól ez a történet, s akik egyszer találkoztak, újra találkozhatnak” – összegezte Balogh György ügyvivő. Noha a hivatalos ügycsomóhoz nem kötelező régi iratokat, fényképeket csatolni, Ibi néni a magyarországi munkatársaknak küldte a fotót. „A fénykép hátán ez a felirat szerepelt: sok szeretettel küldöm Budapestre azoknak a köztisztviselőknek, akik ezzel az üggyel foglalkoznak, hogy lássák, mi volt itt ezelőtt” – mesélte Balogh.
Az ügyvivő elmondta, nap mint nap hoznak be az emberek korabeli dokumentumokat, fényképeket, bizonyítványokat, amelyeket csak úgy lehetne méltóképpen archiválni, ha ezzel egy külön apparátus foglalkozna. „1916-os népfelkelési igazolványok, 1861-ből katonaelbocsátó irat, ami bizonyítja, hogy az illető 12-13 évig katona volt, tehát biztos, hogy 1848-ban is szolgált. Emellett számos megható levél és levélrészlet is érkezik be” – ecsetelte az ügyvivő.
Regényes sorsok Kolozsváron is
Nagyon sok különleges esettel, élethelyzettel találkoznak a kolozsvári főkonzulátus alkalmazottai is, a megható történetek gyakran megpróbáltatások elé állítják a hivatalnokot, hogy a törvény adta lehetőségek között, de a legnagyobb empátiával végezze feladatát – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Szűcs Zoltán konzul, aki egy nyolcvanas éveiben járó tanár megindító történetét osztotta meg lapunkkal. Az idős férfi Budapesten született, a szüleinek nyoma veszett a világháború forgatagában, ő árva maradt és a jelenlegi Románia területére sodródott. Utcagyerekként kóborolt, majd nevelőotthonba került. Magyarországról örökbe fogadó szülők jelentkeztek érte, ám végül mégsem került a magyar családhoz. A hatvanas években Romániában anyakönyvezték, az irataiban az szerepel, hogy apja-anyja és születési helye ismeretlen. A korábban magyar, valamint román nyelvet és irodalmat tanító férfi a konzulátus tájékoztató fórumán vetette fel első alkalommal, hogy ilyen körülmények között nem tudja teljesíteni a honosítási törvény által támasztott feltételeket. Szűcs Zoltán elmondta, hosszasan beszélgettek, a kolozsvári férfi hangsúlyozta, hogy szimbolikusan, érzelmi okokból igényelné a magyar állampolgárságot, hogy mint annyian a korosztályából, ő is magyarként haljon meg, viszont úgy tűnt, erre nem lesz lehetőség. Végül a családi iratok között előkerült egy budapesti örökbefogadási szándéknyilatkozat, ennek az okmánynak a hátán szerepelt egy mondat, hogy mikor és hol született az örökbe fogadandó kisgyerek. Ez alapján bizonyított, hogy az idős tanár Budapesten született, a honosításának tehát nincs semmilyen akadálya – mondta el a konzul.
Kiállítás készül
Eközben a csíkszeredai demokrácia-központ munkatársaiban már meg is született az ötlet, miszerint kiállítást szerveznek azoknak az iratoknak a másolataiból, amelyekkel a hozzájuk fordulók igazolják magyar származásukat. Fénymásoltak már korabeli cserkészigazolványt, esküigazolványt, 1938-ban kiadott jogosítványt, zsold-, illetve cselédkönyvet, 1956-os vitézilovagrend-igazolványt, állampolgársági bizonyítványt is – részletezte lapunknak György László, a központ önkéntese.
Félnek a csángók
Szomorú és vidám történetekkel egyaránt találkoznak a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ munkatársai is a honosításhoz szükséges iratcsomó összeállítása során. Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi központ ügyvezetője elmondta, számukra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor kiderült, Csángóföldön még mindig félnek a hatóságoktól, attól hogy megtorlásban lesz részük, ha magyarságukat vállalják. A Forrófalváról származó, Sepsiszentgyörgyön élő család minden tagja igényelte a magyar állampolgárságot, azonban a szülőfaluban maradt testvérek közül csak egy élt a lehetőséggel, ő is csak egyedül, a felesége és gyereke számára már nem kérte a honosítást. A forrófalvi férfi felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyakönyvi iratait nehogy hazaküldjék a falujába, mert akkor megtudja a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A dokumentumokat a sepsiszentgyörgyi testvérnek fogják postázni. Nemes Előd elmondta, kiderült, hogy a kilencvenes évek elején már nagyon sokan próbálkoztak, hogy visszaszerezzék a magyar állampolgárságot, összeállították a dokumentumokat, majd megkapták az elutasító választ, hogy lakhely nélkül nem jár az állampolgárság. Ezeket „a sokszor pimasz hangvételű” elutasításokat viszik be most a demokrácia-központba, elpanaszolják, hogy húsz évet kellett várniuk, amíg most végre megkaphatják az őket megillető magyar dokumentumokat. Általában régi magyar keresztlevelekkel, magyar iskolai értesítőkkel igazolják a magyar eredetet, kevés a honvédkönyv, de például egy 1943-ban kiállított nyilas elismerő oklevél is előkerült, amit elfogadtak, hiszen rajta volt a magyar hivatalos pecsét, tájékoztatott Nemes Előd. Megható a nyolcvan év feletti idős emberek hozzáállása, akik azért igénylik a magyar állampolgárságot, hogy „magyarként haljanak meg”. Aki már nem tud bemenni a demokrácia-központba, a gyerekét küldi, hogy intézze helyette a honosítási papírokat. Egy 1943-ban született hölgy a demokrácia-központban tudta meg, hogy ő élete első két évében már volt magyar állampolgár, ettől annyira meghatódott, hogy azután ötpercenként sírva fakadt, mesélte a központ ügyvezetője. Egy másik hölgy – arra utalva, hogy a demokrácia-központokban is alá lehet írni az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató íveket – „Hol lehet aláírni Tőkést?” felkiáltással rohant be, meglehetősen zavarba hozva a központ munkatársait. Nemes Előd elmondta, január óta több mint háromezer kérelmező fordult meg a demokrácia-központban, ötszáz iratcsomót véglegesítettek.
Csabából Decebal
A marosvásárhelyi irodában már hetek óta nem számít különlegességnek az, amikor egy-egy román ajkú, de magyarul is beszélő személy fordul tájékoztatásért. Olyan román nemzetiségű személy is akadt, akit a nagymamája kísért el a Klastrom utcai demokrácia-központba, mert ő nem beszéli a magyar nyelvet. „Az ilyeneket kénytelenek vagyunk eltanácsolni, hisz nem jogosultak az állampolgárságra” – mondta el lapunknak Kali István irodavezető. Volt viszont arra is példa, amikor a Decebal keresztnévre hallgató középkorú férfi kikérte magának: apja-anyja magyar, és ő is annak született, becsületes neve pedig Csaba, csak hát annak idején az anyakönyvi hivatalban így románosították. „Természetesen ez a személy is, mint sok más, élni kíván az állampolgársági törvény adta viszszamagyarosítás lehetőségével” – számolt be az esetről Kali. A vásárhelyi EMNT statisztikájában az állampolgárságot igénylő legidősebb személy 94 éves, a legfiatalabb alig kéthetes.
Magyarab igénylő
Sok érdekes vagy megható esettel találkoztak a nagyváradi demokrácia-központ vezetői is az utóbbi néhány hétben – mondta el a Krónikának Nagy József Barna, a központ irodavezetője. Legutóbb például egy 91 éves nénihez szálltak ki otthonába Biharra, mivel ő maga már nem tud utazni. A hölgy most harmadjára lesz magyar állampolgár, 1920-ban ugyanis annak született, majd Észak-Erdély ideiglenes visszacsatolásakor néhány évre újra az lett, 1945-ig. Most azt mondja, szeretne magyar állampolgárként meghalni – meséli az irodavezető. Egyébként, mint mondja, elsősorban az idősebbek kérnek náluk segítséget a honosítás kérelmezéséhez, ezért leggyakoribb, hogy valaki az 1940 és a 45 közötti állampolgársági igazolványával bizonyítja jogosultságát. Ám a spektrum igen tág, és mint Nagy József Barna megjegyzi, most kezd kiderülni, milyen sokan megtartották a magyar világból származó családi dokumentumaikat. Az iskolai bizonyítványokból, ellenőrzőkből, vasúti igazolványokból, katonakönyvekből kiállítást is szeretnének nyitni később – persze csak akkor, ha a dokumentumok tulajdonosai szívesen kölcsönadnák ezeket. Olyan is volt már, aki pálinka- vagy bormérési engedélyével igazolta magyar származását – meséli az irodavezető.
Az eddigi legkülönlegesebb eset, amivel a nagyváradi demokrácia-központban találkoztak, egy olyan házaspáré, amelyben a feleség csángó, a férj pedig Szíriából érkezett, és az úgynevezett magyaráb törzsből származik – ez a népcsoport mintegy 500 évvel ezelőtt vándorolt ki Észak-Afrikába, és bár magyar identitását nem őrizte meg az évszázadok alatt, sokan közülük sejtik, hogy rokonai a magyar nemzetnek – magyarázza az irodavezető. A férfi Nagyváradon végezte el az orvosi egyetemet, és itt is dolgozik, most pedig honosítását kérné. A nemzetpolitikai államtitkárság közlése értelmében csak egy igazoló okiratra van szüksége arról, hogy valóban magyaráb származású, és el is indulhat a procedúra – azóta a férfi a dokumentumot meg is szerezte. Román nemzetiségűek is szép számmal jelentkeztek Nagyváradon – mondja Nagy József Barna. Kifejti: természetesen ők is kérhetik honosításukat, de csak akkor, ha valamenynyire beszélnek magyarul, ezt azonban nem a demokrácia-központ, hanem az illetékes hivatal ellenőrzi majd. A vegyes házasságok esetében persze általában ez nem probléma, hiszen ott a román fél is sok esetben többé-kevésbé beszéli a magyart.
„Olyan többméteres díszoklevelekkel is találkoztunk, amelyeket anno az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalnokai állítottak ki. Volt például egy 2×3 méteres, díszített, főerdészi kinevezés, vagy olyan katonai kitüntetés is, amelyet maga Nagybányai Horthy Miklós láttamozott” – tájékoztatott Veres-Kupán Enikő, a szatmárnémeti központ vezetője. Emellett számtalan katonakönyv, első világháborús hadikitüntetés, rendfokozat, csendőrigazolvány, kinevezés, megbízólevél, iskolai oklevél kerül elő a szatmári otthonokból, amelyekkel a kérelmezők az őseik vagy saját maguk magyar származását kívánják bizonyítani. A szatmári irodában a legfiatalabb kérelmező pár hónapos kisbaba, a legidősebb 90 éves bácsi volt. „Olyan idős személyek is igénylik az állampolgárságot, akik már súlyos betegek, és nehezen mozdulnak ki otthonról. Hozzájuk a múlt héten a kolozsvári konzul személyesen látogatott el átvenni az okiratokat. Megható, hogy az idős emberek is ilyen komolysággal kezelik az állampolgárság megszerzésének kérdését. Az idős Jékel házaspár például díszmagyarban fogadta a konzult, aki otthonukban látogatta meg őket” – tette hozzá a szatmári központ vezetője.
A Mikó utca 6. szám alatt található – a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemhez tartozó – Sebészeti és Műtéttani és Urológiai Klinika 1944. május 15-én keltezett sportorvosi igazolása a legkülönlegesebb irat, amellyel a felmenői egykori magyar állampolgárságát igazolta az egyik kérelmező – tudtuk meg Szabó Lillától, a kolozsvári demokrácia-központ irodavezetőjétől. Mint részletezte, a legtöbben a korabeli anyakönyvi kivonattal igazolják felmenőik magyar állampolgárságát, de hetente legalább egyszer ritka, különleges iratokkal érkezik valaki. A kérelmezők beleegyezésével fénymásolatot készítenek ezekről az okmányokról. A fent említett sportorvosi igazolást a Bástya Sportegyesület egyik játékosának állították ki, akit véglegesen eltiltottak a sportolástól. Az egyik legrégebbi okmány, amellyel jelentkeztek, 1908-as keltezésű, magyar és francia nyelven kiállított, Ferenc József korabeli útlevél. Az úti okmányt egy 23 éves rettegi (jelenleg Beszterce-Naszód megyei település) segédkereskedő nevére állították ki. Az útlevélből kiderül a segédkereskedő Romániába utazott, a Brassói Magyar Királyi Határrendészet Predeáli Kirendeltségének pecsétje legalábbis ezt tanúsítja. Szabó Lillától megtudtuk, meglehetősen gyakran fordulnak elő a beérkező iratok között az oktatási intézmények oklevelei. Ezek közül az egyik legérdekesebb iratott egy kislány nevére állították ki, amiért önként lemondott jutalomkönyvéről a „bombatámadást ért Református Kórház javára”.
Nem fél a csíki szlovák hokis
Könnyített honosítással kért magyar állampolgárságot egy szlovák jégkorongozó, aki jelenleg a HSC Csíkszereda csapatában játszik, és a magyar válogatott tagja szeretne lenni – írja a Magyar Nemzet. Ladislav Sikorcin a lépéssel vállalja azt is, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát. Jelenleg a magyar nyelvet tanulgatja, miután azt családi körben nemigen beszélik. Édesanyja szlovák ugyan, de beszél magyarul, anyai nagyanyja viszont magyarként született.
Krónika (Kolozsvár)
Több filmforgatókönyvnek is témául szolgálhatnak azok az élettörténetek, amelyekkel a Magyar Köztársaság erdélyi külképviseleteinek, illetve a szükséges iratcsomók összeállításában segédkező demokrácia-központok munkatársai találkoztak januártól, amikortól igényelhető a könnyített honosítás. Nem kevésbé érdekesek a magyar származást igazoló okiratok sem.
Filmbe illő esetnek lehettünk tanúi néhány héttel ezelőtt, amikor Ibi néni, aki 1930-ban született, papírjaival együtt behozott egy régi fényképet” – idézte fel a Krónika megkeresésére Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának ügyvivője, akit arról faggattunk, hogy milyen érdekes, vidám, illetve szomorú élettörténetekkel találkoztak, amióta beindult a könnyítetthonosítás-igénylési roham a külképviseleten. A Balogh által említett fényképen Ibi néni (Szabó Ibolya) szerepel 10 éves korában egy bevonuló, ragyogó arcú magyar katona ölében. „Rendkívül spontán fotó, olyan érzése van az embernek, ha ránéz, mint a II. világháború után elhíresült Csók című képet nézve – az a fotó akkor készült, amikor az amerikai tengerészgyalogosok, meghallva a hírt, hogy véget ért a háború, spontán módon megcsókoltak fiatal lányokat az utcán. – Ezen a képen is ez az érzés látszik” – mesélte az ügyvivő.
A történet csattanója azonban az, hogy az Ibi néni papírjait újra áttekintő Böhm Dávid konzul jobban megvizsgálva a fényképet rácsodálkozott, hogy a fotó saját nagyapját ábrázolja, aki Erdélyben tartózkodott a bevonuláskor. A felismerést követően Böhm felhívta édesanyját, elkérte a létező összes korabeli fényképet, nagyapja katonakönyvét, amelyek mind azt igazolták, hogy a székely ruhás kislányt valóban Böhm Dávid konzul nagyapja tartotta a kezében. „Ez egy olyan történet, ami azt jelzi, hogy itt személyes találkozások is vannak, nem csak akkor, most is. Most összenő az, ami összetartozik – erről szól ez a történet, s akik egyszer találkoztak, újra találkozhatnak” – összegezte Balogh György ügyvivő. Noha a hivatalos ügycsomóhoz nem kötelező régi iratokat, fényképeket csatolni, Ibi néni a magyarországi munkatársaknak küldte a fotót. „A fénykép hátán ez a felirat szerepelt: sok szeretettel küldöm Budapestre azoknak a köztisztviselőknek, akik ezzel az üggyel foglalkoznak, hogy lássák, mi volt itt ezelőtt” – mesélte Balogh.
Az ügyvivő elmondta, nap mint nap hoznak be az emberek korabeli dokumentumokat, fényképeket, bizonyítványokat, amelyeket csak úgy lehetne méltóképpen archiválni, ha ezzel egy külön apparátus foglalkozna. „1916-os népfelkelési igazolványok, 1861-ből katonaelbocsátó irat, ami bizonyítja, hogy az illető 12-13 évig katona volt, tehát biztos, hogy 1848-ban is szolgált. Emellett számos megható levél és levélrészlet is érkezik be” – ecsetelte az ügyvivő.
Regényes sorsok Kolozsváron is
Nagyon sok különleges esettel, élethelyzettel találkoznak a kolozsvári főkonzulátus alkalmazottai is, a megható történetek gyakran megpróbáltatások elé állítják a hivatalnokot, hogy a törvény adta lehetőségek között, de a legnagyobb empátiával végezze feladatát – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Szűcs Zoltán konzul, aki egy nyolcvanas éveiben járó tanár megindító történetét osztotta meg lapunkkal. Az idős férfi Budapesten született, a szüleinek nyoma veszett a világháború forgatagában, ő árva maradt és a jelenlegi Románia területére sodródott. Utcagyerekként kóborolt, majd nevelőotthonba került. Magyarországról örökbe fogadó szülők jelentkeztek érte, ám végül mégsem került a magyar családhoz. A hatvanas években Romániában anyakönyvezték, az irataiban az szerepel, hogy apja-anyja és születési helye ismeretlen. A korábban magyar, valamint román nyelvet és irodalmat tanító férfi a konzulátus tájékoztató fórumán vetette fel első alkalommal, hogy ilyen körülmények között nem tudja teljesíteni a honosítási törvény által támasztott feltételeket. Szűcs Zoltán elmondta, hosszasan beszélgettek, a kolozsvári férfi hangsúlyozta, hogy szimbolikusan, érzelmi okokból igényelné a magyar állampolgárságot, hogy mint annyian a korosztályából, ő is magyarként haljon meg, viszont úgy tűnt, erre nem lesz lehetőség. Végül a családi iratok között előkerült egy budapesti örökbefogadási szándéknyilatkozat, ennek az okmánynak a hátán szerepelt egy mondat, hogy mikor és hol született az örökbe fogadandó kisgyerek. Ez alapján bizonyított, hogy az idős tanár Budapesten született, a honosításának tehát nincs semmilyen akadálya – mondta el a konzul.
Kiállítás készül
Eközben a csíkszeredai demokrácia-központ munkatársaiban már meg is született az ötlet, miszerint kiállítást szerveznek azoknak az iratoknak a másolataiból, amelyekkel a hozzájuk fordulók igazolják magyar származásukat. Fénymásoltak már korabeli cserkészigazolványt, esküigazolványt, 1938-ban kiadott jogosítványt, zsold-, illetve cselédkönyvet, 1956-os vitézilovagrend-igazolványt, állampolgársági bizonyítványt is – részletezte lapunknak György László, a központ önkéntese.
Félnek a csángók
Szomorú és vidám történetekkel egyaránt találkoznak a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ munkatársai is a honosításhoz szükséges iratcsomó összeállítása során. Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi központ ügyvezetője elmondta, számukra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor kiderült, Csángóföldön még mindig félnek a hatóságoktól, attól hogy megtorlásban lesz részük, ha magyarságukat vállalják. A Forrófalváról származó, Sepsiszentgyörgyön élő család minden tagja igényelte a magyar állampolgárságot, azonban a szülőfaluban maradt testvérek közül csak egy élt a lehetőséggel, ő is csak egyedül, a felesége és gyereke számára már nem kérte a honosítást. A forrófalvi férfi felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyakönyvi iratait nehogy hazaküldjék a falujába, mert akkor megtudja a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A dokumentumokat a sepsiszentgyörgyi testvérnek fogják postázni. Nemes Előd elmondta, kiderült, hogy a kilencvenes évek elején már nagyon sokan próbálkoztak, hogy visszaszerezzék a magyar állampolgárságot, összeállították a dokumentumokat, majd megkapták az elutasító választ, hogy lakhely nélkül nem jár az állampolgárság. Ezeket „a sokszor pimasz hangvételű” elutasításokat viszik be most a demokrácia-központba, elpanaszolják, hogy húsz évet kellett várniuk, amíg most végre megkaphatják az őket megillető magyar dokumentumokat. Általában régi magyar keresztlevelekkel, magyar iskolai értesítőkkel igazolják a magyar eredetet, kevés a honvédkönyv, de például egy 1943-ban kiállított nyilas elismerő oklevél is előkerült, amit elfogadtak, hiszen rajta volt a magyar hivatalos pecsét, tájékoztatott Nemes Előd. Megható a nyolcvan év feletti idős emberek hozzáállása, akik azért igénylik a magyar állampolgárságot, hogy „magyarként haljanak meg”. Aki már nem tud bemenni a demokrácia-központba, a gyerekét küldi, hogy intézze helyette a honosítási papírokat. Egy 1943-ban született hölgy a demokrácia-központban tudta meg, hogy ő élete első két évében már volt magyar állampolgár, ettől annyira meghatódott, hogy azután ötpercenként sírva fakadt, mesélte a központ ügyvezetője. Egy másik hölgy – arra utalva, hogy a demokrácia-központokban is alá lehet írni az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató íveket – „Hol lehet aláírni Tőkést?” felkiáltással rohant be, meglehetősen zavarba hozva a központ munkatársait. Nemes Előd elmondta, január óta több mint háromezer kérelmező fordult meg a demokrácia-központban, ötszáz iratcsomót véglegesítettek.
Csabából Decebal
A marosvásárhelyi irodában már hetek óta nem számít különlegességnek az, amikor egy-egy román ajkú, de magyarul is beszélő személy fordul tájékoztatásért. Olyan román nemzetiségű személy is akadt, akit a nagymamája kísért el a Klastrom utcai demokrácia-központba, mert ő nem beszéli a magyar nyelvet. „Az ilyeneket kénytelenek vagyunk eltanácsolni, hisz nem jogosultak az állampolgárságra” – mondta el lapunknak Kali István irodavezető. Volt viszont arra is példa, amikor a Decebal keresztnévre hallgató középkorú férfi kikérte magának: apja-anyja magyar, és ő is annak született, becsületes neve pedig Csaba, csak hát annak idején az anyakönyvi hivatalban így románosították. „Természetesen ez a személy is, mint sok más, élni kíván az állampolgársági törvény adta viszszamagyarosítás lehetőségével” – számolt be az esetről Kali. A vásárhelyi EMNT statisztikájában az állampolgárságot igénylő legidősebb személy 94 éves, a legfiatalabb alig kéthetes.
Magyarab igénylő
Sok érdekes vagy megható esettel találkoztak a nagyváradi demokrácia-központ vezetői is az utóbbi néhány hétben – mondta el a Krónikának Nagy József Barna, a központ irodavezetője. Legutóbb például egy 91 éves nénihez szálltak ki otthonába Biharra, mivel ő maga már nem tud utazni. A hölgy most harmadjára lesz magyar állampolgár, 1920-ban ugyanis annak született, majd Észak-Erdély ideiglenes visszacsatolásakor néhány évre újra az lett, 1945-ig. Most azt mondja, szeretne magyar állampolgárként meghalni – meséli az irodavezető. Egyébként, mint mondja, elsősorban az idősebbek kérnek náluk segítséget a honosítás kérelmezéséhez, ezért leggyakoribb, hogy valaki az 1940 és a 45 közötti állampolgársági igazolványával bizonyítja jogosultságát. Ám a spektrum igen tág, és mint Nagy József Barna megjegyzi, most kezd kiderülni, milyen sokan megtartották a magyar világból származó családi dokumentumaikat. Az iskolai bizonyítványokból, ellenőrzőkből, vasúti igazolványokból, katonakönyvekből kiállítást is szeretnének nyitni később – persze csak akkor, ha a dokumentumok tulajdonosai szívesen kölcsönadnák ezeket. Olyan is volt már, aki pálinka- vagy bormérési engedélyével igazolta magyar származását – meséli az irodavezető.
Az eddigi legkülönlegesebb eset, amivel a nagyváradi demokrácia-központban találkoztak, egy olyan házaspáré, amelyben a feleség csángó, a férj pedig Szíriából érkezett, és az úgynevezett magyaráb törzsből származik – ez a népcsoport mintegy 500 évvel ezelőtt vándorolt ki Észak-Afrikába, és bár magyar identitását nem őrizte meg az évszázadok alatt, sokan közülük sejtik, hogy rokonai a magyar nemzetnek – magyarázza az irodavezető. A férfi Nagyváradon végezte el az orvosi egyetemet, és itt is dolgozik, most pedig honosítását kérné. A nemzetpolitikai államtitkárság közlése értelmében csak egy igazoló okiratra van szüksége arról, hogy valóban magyaráb származású, és el is indulhat a procedúra – azóta a férfi a dokumentumot meg is szerezte. Román nemzetiségűek is szép számmal jelentkeztek Nagyváradon – mondja Nagy József Barna. Kifejti: természetesen ők is kérhetik honosításukat, de csak akkor, ha valamenynyire beszélnek magyarul, ezt azonban nem a demokrácia-központ, hanem az illetékes hivatal ellenőrzi majd. A vegyes házasságok esetében persze általában ez nem probléma, hiszen ott a román fél is sok esetben többé-kevésbé beszéli a magyart.
„Olyan többméteres díszoklevelekkel is találkoztunk, amelyeket anno az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalnokai állítottak ki. Volt például egy 2×3 méteres, díszített, főerdészi kinevezés, vagy olyan katonai kitüntetés is, amelyet maga Nagybányai Horthy Miklós láttamozott” – tájékoztatott Veres-Kupán Enikő, a szatmárnémeti központ vezetője. Emellett számtalan katonakönyv, első világháborús hadikitüntetés, rendfokozat, csendőrigazolvány, kinevezés, megbízólevél, iskolai oklevél kerül elő a szatmári otthonokból, amelyekkel a kérelmezők az őseik vagy saját maguk magyar származását kívánják bizonyítani. A szatmári irodában a legfiatalabb kérelmező pár hónapos kisbaba, a legidősebb 90 éves bácsi volt. „Olyan idős személyek is igénylik az állampolgárságot, akik már súlyos betegek, és nehezen mozdulnak ki otthonról. Hozzájuk a múlt héten a kolozsvári konzul személyesen látogatott el átvenni az okiratokat. Megható, hogy az idős emberek is ilyen komolysággal kezelik az állampolgárság megszerzésének kérdését. Az idős Jékel házaspár például díszmagyarban fogadta a konzult, aki otthonukban látogatta meg őket” – tette hozzá a szatmári központ vezetője.
A Mikó utca 6. szám alatt található – a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemhez tartozó – Sebészeti és Műtéttani és Urológiai Klinika 1944. május 15-én keltezett sportorvosi igazolása a legkülönlegesebb irat, amellyel a felmenői egykori magyar állampolgárságát igazolta az egyik kérelmező – tudtuk meg Szabó Lillától, a kolozsvári demokrácia-központ irodavezetőjétől. Mint részletezte, a legtöbben a korabeli anyakönyvi kivonattal igazolják felmenőik magyar állampolgárságát, de hetente legalább egyszer ritka, különleges iratokkal érkezik valaki. A kérelmezők beleegyezésével fénymásolatot készítenek ezekről az okmányokról. A fent említett sportorvosi igazolást a Bástya Sportegyesület egyik játékosának állították ki, akit véglegesen eltiltottak a sportolástól. Az egyik legrégebbi okmány, amellyel jelentkeztek, 1908-as keltezésű, magyar és francia nyelven kiállított, Ferenc József korabeli útlevél. Az úti okmányt egy 23 éves rettegi (jelenleg Beszterce-Naszód megyei település) segédkereskedő nevére állították ki. Az útlevélből kiderül a segédkereskedő Romániába utazott, a Brassói Magyar Királyi Határrendészet Predeáli Kirendeltségének pecsétje legalábbis ezt tanúsítja. Szabó Lillától megtudtuk, meglehetősen gyakran fordulnak elő a beérkező iratok között az oktatási intézmények oklevelei. Ezek közül az egyik legérdekesebb iratott egy kislány nevére állították ki, amiért önként lemondott jutalomkönyvéről a „bombatámadást ért Református Kórház javára”.
Nem fél a csíki szlovák hokis
Könnyített honosítással kért magyar állampolgárságot egy szlovák jégkorongozó, aki jelenleg a HSC Csíkszereda csapatában játszik, és a magyar válogatott tagja szeretne lenni – írja a Magyar Nemzet. Ladislav Sikorcin a lépéssel vállalja azt is, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát. Jelenleg a magyar nyelvet tanulgatja, miután azt családi körben nemigen beszélik. Édesanyja szlovák ugyan, de beszél magyarul, anyai nagyanyja viszont magyarként született.
Krónika (Kolozsvár)
2011. február 25.
Interjú Markó Bélával, az RMDSZ leköszönő elnökével
Megnyugtatok mindenkit: háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet – jelentette ki a Krónikának adott interjúban az RMDSZ éléről 18 év után visszavonuló Markó Béla. Az 59 éves politikus lehetségesnek tartja az erdélyi magyar összefogást, de ezt nem könnyíti meg a Tőkés-féle pártalapítás. A leköszönő szövetségi elnök szerint az RMDSZ-nek minden magyar kormánnyal beszélő viszonyban kell lennie. Kelemen Hunort azért tartja a legalkalmasabbnak a szövetség vezetésére, mert képesnek látja arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben.
RMDSZ-en belül és kívül egyaránt sokakat meglepett, amikor decemberben bejelentette: nem indul újabb mandátumért. Elérkezett arra a bizonyos csúcsra, ahol általában ajánlatos abbahagyni? – Úgy ítéltem meg, ebben a pillanatban én dönthetem el, hogy folytatom-e, és nem mások. Az RMDSZ-en belüli véleményeket ismerve, konzultálva is sokakkal, túlnyomórészt arra biztattak, hogy folytassam, mindenki stabilitást, folytonosságot, átláthatóságot szeretett volna. Még azok közül is, akik nem értenek egyet velem. Másrészt 18 év, egy ilyen hosszú időszak óhatatlanul kopáshoz vezet. Ez nem jelenti, hogy ne lennék képes jól csinálni, ne lenne még energiám a folytatáshoz, de tudatában vagyok annak, hogy kialakítottam egy stílust, politikai alapállást, kiszámítható vagyok, ami persze jó is, más szempontból rossz. Hozzám képest egy új elnök sokkal könnyebben újíthat, változtathat azon, amin kell. Tagadhatatlan, hogy nem kívánom az RMDSZ irányvonalának alapvető változását, hiszen van egy szabott meder, politikai eszközrendszer, amely mellett többször letettem a voksomat, ilyen szempontból folytonosságot szeretnék. Viszont meglehet, mások ugyanezt jobban tudnák már csinálni, új szemlélettel korrigálhatnának azon, ami nem jó. Különben RMDSZ-elnöknek lenni elsősorban felelősség, olyan feladat, ami napi 24 órát jelent. Az elnökválasztási kampányban egyesek úgy viszonyulnak hozzá, mintha valamiféle jutalom, kitüntetés lenne. Holott aki ezt vállalja, az nehéz, időnként emberpróbáló, nyomasztó felelősséget vállal, olyan kihívásokat, amelyeket most még nem is ismer. Nem fogok visszavonulni a közélettől, de sokkal nagyobb arányban és energiával szeretnék eredeti hivatásomnak, az irodalomnak élni.
– Az olyan dicséretek sem győzték meg, miszerint ön az ezredforduló legnagyobb magyar államférfija, a Kárpát-medence egyik legsikeresebb magyar politikusa? – Elégtétellel veszem, ha valakik értékelik a munkámat, de soha nem követeltem ki magamnak az ilyen jelzőket, nem is ezekért a minősítésekért, címkékért dolgoztam. Nem mintha nem lennék ambiciózus ember, csakhogy én nem általában a történelembe, hanem az irodalomtörténetbe szerettem volna bekerülni. Ez ugyanis megóvja az embert a túlzásoktól. Nagyon fontos, hogy a politikusnak legyen a háta mögött egy másik életre, másik hivatásra való lehetőség. Idegenkedem a hivatásos politikustól, akinek nincsen más hátországa. Általában ez vezet oda, hogy valaki foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, a székéhez.
– Gondolom, az nem esett jól, hogy Tőkés László metaforikusan Hoszni Mubarakhoz hasonlította. Hozzászokott a bírálatokhoz? – Tőkés László kritikáihoz hozzászoktam, erre volt bőven időm. Nem lép ki az általa használt fogalomtárból, hogy időnként az aktuális világpolitikától függően színesíti a példatárát, elég nagy tehetséggel próbál bántani engem is. Nem az ilyen színes, általam tréfaként elkönyvelt metaforák zavarnak, hanem általában a rágalmak, a mocskolódó stílus – most nem Tőkésre utalok, bár sajnos nála is előfordul. Időnként elkövetem azt a hibát, hogy különböző disputafórumokat végigpötyögtetek az interneten, és látom, mivel találkozhat az ember. Az embernek legjobban az igazság szokott fájni, és mivel nem hiszem, hogy mindent jól tettem volna eddig, biztosan voltak hibáim, mulasztásaim, az szokott fájni, amikor valaki ilyesmire rátapint. A rágalom, az igaztalanság, a szennyes jelzők rendkívül fel szoktak dühíteni. A bírálóknak minden helyzetben ajánlom, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz, mert ha az ember egy jogos kritikában igaztalan állítással találkozik, rögtön felmenti önmagát.
– Hagy hátra olyan döntést, amelyet utólag megbánt? Sajnálja-e, hogy 2003-ban Tőkéstől megvonták a tiszteletbeli elnöki posztot, majd a 2009-es EP-választáson összefogtak vele? – Hogy szövetkeztünk, jó döntésnek tartom, mindenképpen pozitív hatása volt. Persze utána tél-túl az RMDSZ-en belül is voltak hangok, miszerint nélküle is bejutottunk volna az EP-be, de ezt nem bizonyította be senki. De ennek más jelentősége is volt: ha én azt vallom, hogy az erdélyi magyarságnak egységesen kell fellépnie, akkor el kell fogadnom, hogy mindent meg kell tenni, hogy a más véleményűeket valamiképpen egy ernyő alá leljük. Tőkésnek a tiszteletbeli elnökségtől való megfosztását – ami tulajdonképpen a tisztség megszüntetését jelentette – nem mi döntöttük el, hanem ő, hiszen módszeresen a szakítás felé vitte a dolgokat: bírósági feljelentést tett az RMDSZ ellen, ellenrendezvényt szervezett a kongresszussal egy időben a Láncos templomban. Ha nincs az ellenrendezvény, nem biztos, hogy eljutunk a döntésig, mindvégig haboztam, és az utolsó pillanatban összegyűjtöttem a vezetőségi tagokat, végigkérdezve, hogyan látják a helyzetet. Nem azzal az elhatározással mentem Szatmárra, hogy ezt megtegyük, de az ellenrendezvény miatt nem lehetett visszalépni. A kormányzati szerepvállalásról szólóak voltak a nagy döntések, hogy ezen belül milyen törvényeknek adunk prioritást, de nem gondolom, hogy itt voltak nagy tévedések. Ez a korszak elsősorban az anyanyelvhasználatért, a nyelvi, egyéni jogokért folytatott küzdelemé volt, ami lassan-lassan le is zárul. Hogy nem vállaltam újabb mandátumot, az is benne van, érzek egy korszakhatárt: a nyelvi, anyanyelvi oktatási jogok kerete megvan, a következő időszak a kollektív jogokért folytatott küzdelemé kell, hogy legyen.
– Milyen leltárt készül átadni utódjának? Mekkora személyes felelősséget érez abban, hogy mandátuma alatt megfeleződött az RMDSZ-re leadott szavazatok száma? – Legyünk őszinték: így számolni erős demagógia. Ha valaki végigköveti a választásokat, látja, hogy csak a rendkívül alacsony román részvétel mellett tartott európai parlamenti megmérettetéseken ugrott meg a magyar részvételi arány, ami más esetben 1990-től ugyanolyan volt, mint a többségieké. Amikor 1990-ben milliós tömeget mutatott fel a magyarság, a románok hasonlóképpen. A kérdés inkább úgy tehető fel: mi az oka, hogy mi nem tudjuk jobban megmozdítani a magyar választókat. Ennél sokkal fontosabb, komplexebb kérdés, hogy demográfiailag hogyan állunk, miért fogyatkoztunk a diktatúrából kikerülvén, ezen belül milyen arányú a kivándoroltak száma, a születési arányszám csökkenése. Ebben már mindannyiunknak van felelőssége.
– Egyik legnagyobb vívmányának szokta nevezni a magyarság egységének megtartását. Ennek nem mond ellent, hogy már a harmadik erdélyi magyar párt van megalakulóban? – Noha mára elfelejtettük, 1990-ben onnan indultunk, hogy több párt létezett, mindig létezett az RMDSZ-szel szemben induló alakulat. Jelentős szavazatszámot nem szereztek, de Marosvásárhelyen például kimutatható volt, hogy jelöltjük néhány száz szavazatával megfosztotta a várost a magyar polgármestertől. Nagyobb támogatottságra tett szert a Magyar Polgári Párt az önkormányzati választásokon, viszont ott is kimutatható, hogy csupán a voksok tizenöt százalékát szerezte meg az RMDSZ-szel szemben. A most létrejövő párt elsősorban az MPP szavazataira számíthat, tehát elvben most is odasorolható az RMDSZ mögé az a 85 százalék, ami csökkenhet vagy nőhet, attól függően, hogy a szövetség miként politizál a következő időszakban, és 2012-ben milyen üzenettel veszünk részt a választásokon. Viszont a számok azt mutatják, hogy ha erősen megosztottak leszünk, akkor nem fog bejutni senki a parlamentbe. Az RMDSZ-nek hoznia kellene a teljes támogatottságot, ez lehet a cél, de 85-90 százalék körül kellene mozognia, másképp nem tud bejutni.
– Bár Kelemen Hunor szeretné lebeszélni Tőkés Lászlót az új párt megalapításáról, ennek kevés a realitása. Márpedig ez esetben elkerülhetetlennek tűnik az együttműködés. Milyen módozatait látja ennek? – Elég sokat dolgoztam annak idején, hogy létrejöjjön az a bizonyos magyar összefogás. Nem volt törvényszerű, hogy ilyen nehezen jött létre, de az sem, hogy egyáltalán létrejött. Sok szubjektív tényezőn is múlott: hogy én vagy Tőkés László hogyan viszonyul a megegyezés gondolatához. Az RMDSZ felajánlotta az első helyet a listán a támogatottságban kisebb partnernek, nagyon nagy, de helyes kompromisszumot kötöttünk. Tehát ez lehetséges, viszont a pártalapítás ezt nem könnyíti meg. Az RMDSZ akkor is próbálta volna valamiképpen felszámolni a magányát, ha nem kell másik párttal tárgyalnia. Eléggé gyermetegnek látom azt az okfejtést, hogy azért akarnak pártot létrehozni, hogy ennek pozíciójából jobban lehet tárgyalni, jobban lehet szorongatni az RMDSZ-t. Holott az RMDSZ-t eddig is szorongathatták, meg kell nézni a 2009-es EP-listát. Másrészt nem tudom, hogyan fogják tudni átlépni a párt létrehozása kapcsán felmerülő identitáskérdéseket, ha egyáltalán eljutunk a megegyezés gondolatához. Romániában olyan kemények a feltételek, hogy egy koalíció nem tud bejutni a parlamentbe. Kíváncsi vagyok: létrehoznak egy pártot, s utána lemondanak a párt identitásáról? Morálisan is furcsának tartom azért pártot létrehozni, hogy élesebb kést tarthassunk az RMDSZ oldalába. Ez azért is veszélyes, mert könnyen saját magukat belehajthatják abba, hogy utána már nem lehet megegyezni. Másrészt eleve nem terveznék megegyezést vagy szövetséget másokkal, az RMDSZ jelenleg elég erősnek látszik, önkormányzataink jól mennek. Ugyanakkor Tőkés László nem vesz észre valamit: minket állandóan pártpolitikával vádol, és ahelyett hogy megpróbálna meggyőzni bennünket, ez ne így legyen, ő maga pártot hoz létre. Mivel lesz jobb azoknál, akiket vádol, hol az alternatíva?
– Sokak szerint fölösleges színjáték az elnökválasztás előtti kampány, hiszen három jelölt van ugyan, de ezek közül az egyik mellett ön hivatalosan is kiállt, és az egész apparátus, de maga az elnökválasztó kongresszus megszervezésével megbízott ügyvezető alelnök is neki kampányol. Nem lett volna egyszerűbb kijelenteni, hogy márpedig Kelemen Hunor lesz a következő elnök? – A támogatottság általában ilyesmiből áll össze: a területi szervezetek, a tagság, véleményformáló emberek, az RMDSZ befolyásos politikusai támogatnak valakit. Az enyém is épp olyan természetesnek számít, mint bárki másé. Végül is mi választunk elnököt, ki-ki miért ne mondaná el a véleményét? Paradoxnak éreztem, hogy Markó ne mondjon véleményt. A kongresszusi biztosnak is a szervezésben kell semlegesnek lennie, olyan értelemben, hogy ne szervezzen az egyik elnökjelölt ablaka alá zenekart egész éjszakára. Milyen okból ne mondanám el a véleményemet vagy ne próbálnék befolyással lenni, ha befolyásolni tudom, kit választanak elnöknek? Kampányolni nem álltam be, nem tartottam volna helyesnek.
– És miért Kelemen, és nem Eckstein-Kovács Péter vagy Olosz Gergely? – Kinek-kinek megvannak az erényei és hibái. Kelemen Hunort azért tartom a legalkalmasabbnak, mert képesnek látom arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben. Ő nem vehemens pártpolitikus, hanem olyan, akiben van empátia megérteni, meghallgatni a másik véleményt, megpróbálni kompromisszumot kialakítani. Az RMDSZ egysége, léte sokban múlik azon, hogy tud-e az ember pártatlan lenni. Teljesen elfogulatlanok nem tudunk lenni, de ő törekszik erre. Nyilván ez számára is nagy próbatétel lesz, és a puding próbája az evés.
– Az összes jelölt a magyar kormánnyal, illetve kormánypárttal való kibékülés fontosságát hangsúlyozta. Szövetségen belül is felróják önnek, hogy egyenlő távolságot tartott fenn a jobb- és a baloldallal, a tavaly megbukott MSZP–SZDSZ-hez fűződő viszony miatt az RMDSZ-re – annak ellenére, hogy az Európai Néppárt tagja – rásült a balliberális párt bélyege. Ön szerint mindezek mellett hogyan lehet rendezni a Fidesz és az RMDSZ viszonyát? – Az én bűnöm ennél is nagyobb: mindig az egyenlő közelségről beszéltem. Akkor is egyenlő közelségre törekedtem az ellenzékkel, amikor az elmúlt nyolc évben szocialista–liberális kormány vezette Magyarországot. A mindenkori magyar kormánnyal – legalábbis eddig – napi munkakapcsolatban voltunk, hiszen ezen az együttműködésen sok minden múlik. Az erdélyi magyarságnak szüksége van támogatásra a kultúra, a szellemi élet, az oktatás terén, ezt a támogatáspolitikát meg kell próbálni befolyásolni, alakítani, meg kell szerezni Magyarország politikai támogatását. Nem is tudom, hogy képzeli valaki, hogy nekünk az elmúlt nyolc évben nem kellett volna beszélő viszonyban lennünk a magyar kormánnyal. Ez úgy butaság, ahogy van. Ez nem azon múlik, hogy ki kit szeret, kinek a véleményével ért egyet. Hogy az ellenzékben lévők nem szeretik ezt, mert olyanok a politikai szembenállások Magyarországon, hogy az ellenségem ellensége a barátom, elég baj, de mi nem igazodhatunk pártlogikához ezekben a kapcsolatokban. Ennek következtében hol jobb, hol rosszabb volt a viszonyom ellenzéki vagy kormánypártokkal, de némi sértettség mindenkiben volt. Csak én tudom, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004-es szavazás után milyen vitákkal próbáltuk helyrekalapálni, egyáltalán folytatni az együttműködést az akkori magyar kormánnyal. De nem jajgattam nyilvánosan azzal, hogy valaki éppen haragszik ránk.
– Sokan fel is kapták a fejüket azon, hogy nem igényli az állampolgárságot. – Ne haragudjon, mi időnként egészen földön és valóságon kívüliek tudunk lenni. Visszakérdezhetnék: ez a román kormányfő-helyettesi pozíciómat mennyiben erősítené, és mennyiben lenne hasznára az erdélyi magyarságnak. Milyen indokkal kellene nekem kormányfőhelyettesként magyar állampolgárságot kérni? Ezt ki-ki kérheti, de nem lenne jó morális pressziót kialakítani e körül. Nagyon jól tudtam, hogy erre sokan felhördülnek, de ha eredményesen akarunk politizálni, akkor ezeket a dolgokat ki kell mondani.
– Traian Băsescu államfő független kormányfőben látja a kabinet és ezzel a nagyobbik kormánypárt megmentésének lehetőségét. Menynyiben lehet hitelesebb és alkalmasabb egy párton kívüli miniszterelnök? – Én megmondtam, hogy az RMDSZ kongreszszusáig nem vagyunk hajlandók foglalkozni a kérdéssel. A magam szempontjából kicsit ízléstelennek is tartanám, ha mandátumom utolsó egy-két hetében ilyen éles döntésekbe belemennék, ezt az RMDSZ új vezetőségének kell meghoznia. Nem ez az a pillanat, amikor cserélni kell. Lehet, hogy erre sor fog kerülni, mert eléggé elhasználódott a kormány, a népszerűsége lezuhant, amit általában a miniszterelnök személyéhez szoktak kötni, tehát sok ráció van a cserében való gondolkodásnak, de nem érzem, hogy most érkezett el a pillanat. Ha ők egyoldalúan ilyen határozott álláspontra jutnak, akkor persze megbeszéljük. Nem értek egyet a szakértői miniszterelnök gondolatával, szerintem az nem bírná ki a következő időszakot, mert a kormány legnagyobb feladata, hogy egy ütemre próbáljon mozdulni a parlamenti többséggel, amin ő nem segítene. De ők is azért szabtak haladékot a kongresszus utánra, mert patthelyzetbe kerültek.
– Előrebocsátotta, hogy az elnöki tisztségből való leköszönését követően sem kíván visszavonulni a politikából. Ezt elősegíti az az alapszabály-módosítás is, amely a két mandátumot végigvitt elnök számára befutó helyet biztosít a parlamenti választásokon. Milyen szerepet vállal majd az RMDSZ-ben ezután? – Operatív vezetői tisztséget nem vállalok, de a szenátori mandátumot végigviszem. Jelen pillanatban egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy 2012-ben akarok-e újabb parlamenti mandátumot. Jó, ha a körzetválasztás benne van az alapszabályban, de nem azért, mintha ezt kiköveteltem volna. Kormányfőhelyettesként addig maradok, amíg ez a mandátum lejár, illetve a kongresszus után meg kell beszélni az új vezetőséggel, hogy ebben a képletben megyünk-e tovább, vagy nem. Jónak tartom azt is, hogy a volt elnök helyet kap az állandó tanácsban, szívesen veszek részt ilyen testületi üléseken, nem akarok hátat fordítani az elkövetkező vezetésnek. De azok, akik naivan azt hiszik, hogy nem az vezeti majd az RMDSZ-t, aki elnök lesz, nagyot tévednek. Az utódomnak nem az lesz a dolga, hogy engem minden percben megkérdezzen, mit csináljon. Akik ebben reménykednek, azokat szeretném kiábrándítani, hogy háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet, akik pedig ettől félnek, azokat szeretném megnyugtatni.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár
Megnyugtatok mindenkit: háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet – jelentette ki a Krónikának adott interjúban az RMDSZ éléről 18 év után visszavonuló Markó Béla. Az 59 éves politikus lehetségesnek tartja az erdélyi magyar összefogást, de ezt nem könnyíti meg a Tőkés-féle pártalapítás. A leköszönő szövetségi elnök szerint az RMDSZ-nek minden magyar kormánnyal beszélő viszonyban kell lennie. Kelemen Hunort azért tartja a legalkalmasabbnak a szövetség vezetésére, mert képesnek látja arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben.
RMDSZ-en belül és kívül egyaránt sokakat meglepett, amikor decemberben bejelentette: nem indul újabb mandátumért. Elérkezett arra a bizonyos csúcsra, ahol általában ajánlatos abbahagyni? – Úgy ítéltem meg, ebben a pillanatban én dönthetem el, hogy folytatom-e, és nem mások. Az RMDSZ-en belüli véleményeket ismerve, konzultálva is sokakkal, túlnyomórészt arra biztattak, hogy folytassam, mindenki stabilitást, folytonosságot, átláthatóságot szeretett volna. Még azok közül is, akik nem értenek egyet velem. Másrészt 18 év, egy ilyen hosszú időszak óhatatlanul kopáshoz vezet. Ez nem jelenti, hogy ne lennék képes jól csinálni, ne lenne még energiám a folytatáshoz, de tudatában vagyok annak, hogy kialakítottam egy stílust, politikai alapállást, kiszámítható vagyok, ami persze jó is, más szempontból rossz. Hozzám képest egy új elnök sokkal könnyebben újíthat, változtathat azon, amin kell. Tagadhatatlan, hogy nem kívánom az RMDSZ irányvonalának alapvető változását, hiszen van egy szabott meder, politikai eszközrendszer, amely mellett többször letettem a voksomat, ilyen szempontból folytonosságot szeretnék. Viszont meglehet, mások ugyanezt jobban tudnák már csinálni, új szemlélettel korrigálhatnának azon, ami nem jó. Különben RMDSZ-elnöknek lenni elsősorban felelősség, olyan feladat, ami napi 24 órát jelent. Az elnökválasztási kampányban egyesek úgy viszonyulnak hozzá, mintha valamiféle jutalom, kitüntetés lenne. Holott aki ezt vállalja, az nehéz, időnként emberpróbáló, nyomasztó felelősséget vállal, olyan kihívásokat, amelyeket most még nem is ismer. Nem fogok visszavonulni a közélettől, de sokkal nagyobb arányban és energiával szeretnék eredeti hivatásomnak, az irodalomnak élni.
– Az olyan dicséretek sem győzték meg, miszerint ön az ezredforduló legnagyobb magyar államférfija, a Kárpát-medence egyik legsikeresebb magyar politikusa? – Elégtétellel veszem, ha valakik értékelik a munkámat, de soha nem követeltem ki magamnak az ilyen jelzőket, nem is ezekért a minősítésekért, címkékért dolgoztam. Nem mintha nem lennék ambiciózus ember, csakhogy én nem általában a történelembe, hanem az irodalomtörténetbe szerettem volna bekerülni. Ez ugyanis megóvja az embert a túlzásoktól. Nagyon fontos, hogy a politikusnak legyen a háta mögött egy másik életre, másik hivatásra való lehetőség. Idegenkedem a hivatásos politikustól, akinek nincsen más hátországa. Általában ez vezet oda, hogy valaki foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, a székéhez.
– Gondolom, az nem esett jól, hogy Tőkés László metaforikusan Hoszni Mubarakhoz hasonlította. Hozzászokott a bírálatokhoz? – Tőkés László kritikáihoz hozzászoktam, erre volt bőven időm. Nem lép ki az általa használt fogalomtárból, hogy időnként az aktuális világpolitikától függően színesíti a példatárát, elég nagy tehetséggel próbál bántani engem is. Nem az ilyen színes, általam tréfaként elkönyvelt metaforák zavarnak, hanem általában a rágalmak, a mocskolódó stílus – most nem Tőkésre utalok, bár sajnos nála is előfordul. Időnként elkövetem azt a hibát, hogy különböző disputafórumokat végigpötyögtetek az interneten, és látom, mivel találkozhat az ember. Az embernek legjobban az igazság szokott fájni, és mivel nem hiszem, hogy mindent jól tettem volna eddig, biztosan voltak hibáim, mulasztásaim, az szokott fájni, amikor valaki ilyesmire rátapint. A rágalom, az igaztalanság, a szennyes jelzők rendkívül fel szoktak dühíteni. A bírálóknak minden helyzetben ajánlom, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz, mert ha az ember egy jogos kritikában igaztalan állítással találkozik, rögtön felmenti önmagát.
– Hagy hátra olyan döntést, amelyet utólag megbánt? Sajnálja-e, hogy 2003-ban Tőkéstől megvonták a tiszteletbeli elnöki posztot, majd a 2009-es EP-választáson összefogtak vele? – Hogy szövetkeztünk, jó döntésnek tartom, mindenképpen pozitív hatása volt. Persze utána tél-túl az RMDSZ-en belül is voltak hangok, miszerint nélküle is bejutottunk volna az EP-be, de ezt nem bizonyította be senki. De ennek más jelentősége is volt: ha én azt vallom, hogy az erdélyi magyarságnak egységesen kell fellépnie, akkor el kell fogadnom, hogy mindent meg kell tenni, hogy a más véleményűeket valamiképpen egy ernyő alá leljük. Tőkésnek a tiszteletbeli elnökségtől való megfosztását – ami tulajdonképpen a tisztség megszüntetését jelentette – nem mi döntöttük el, hanem ő, hiszen módszeresen a szakítás felé vitte a dolgokat: bírósági feljelentést tett az RMDSZ ellen, ellenrendezvényt szervezett a kongresszussal egy időben a Láncos templomban. Ha nincs az ellenrendezvény, nem biztos, hogy eljutunk a döntésig, mindvégig haboztam, és az utolsó pillanatban összegyűjtöttem a vezetőségi tagokat, végigkérdezve, hogyan látják a helyzetet. Nem azzal az elhatározással mentem Szatmárra, hogy ezt megtegyük, de az ellenrendezvény miatt nem lehetett visszalépni. A kormányzati szerepvállalásról szólóak voltak a nagy döntések, hogy ezen belül milyen törvényeknek adunk prioritást, de nem gondolom, hogy itt voltak nagy tévedések. Ez a korszak elsősorban az anyanyelvhasználatért, a nyelvi, egyéni jogokért folytatott küzdelemé volt, ami lassan-lassan le is zárul. Hogy nem vállaltam újabb mandátumot, az is benne van, érzek egy korszakhatárt: a nyelvi, anyanyelvi oktatási jogok kerete megvan, a következő időszak a kollektív jogokért folytatott küzdelemé kell, hogy legyen.
– Milyen leltárt készül átadni utódjának? Mekkora személyes felelősséget érez abban, hogy mandátuma alatt megfeleződött az RMDSZ-re leadott szavazatok száma? – Legyünk őszinték: így számolni erős demagógia. Ha valaki végigköveti a választásokat, látja, hogy csak a rendkívül alacsony román részvétel mellett tartott európai parlamenti megmérettetéseken ugrott meg a magyar részvételi arány, ami más esetben 1990-től ugyanolyan volt, mint a többségieké. Amikor 1990-ben milliós tömeget mutatott fel a magyarság, a románok hasonlóképpen. A kérdés inkább úgy tehető fel: mi az oka, hogy mi nem tudjuk jobban megmozdítani a magyar választókat. Ennél sokkal fontosabb, komplexebb kérdés, hogy demográfiailag hogyan állunk, miért fogyatkoztunk a diktatúrából kikerülvén, ezen belül milyen arányú a kivándoroltak száma, a születési arányszám csökkenése. Ebben már mindannyiunknak van felelőssége.
– Egyik legnagyobb vívmányának szokta nevezni a magyarság egységének megtartását. Ennek nem mond ellent, hogy már a harmadik erdélyi magyar párt van megalakulóban? – Noha mára elfelejtettük, 1990-ben onnan indultunk, hogy több párt létezett, mindig létezett az RMDSZ-szel szemben induló alakulat. Jelentős szavazatszámot nem szereztek, de Marosvásárhelyen például kimutatható volt, hogy jelöltjük néhány száz szavazatával megfosztotta a várost a magyar polgármestertől. Nagyobb támogatottságra tett szert a Magyar Polgári Párt az önkormányzati választásokon, viszont ott is kimutatható, hogy csupán a voksok tizenöt százalékát szerezte meg az RMDSZ-szel szemben. A most létrejövő párt elsősorban az MPP szavazataira számíthat, tehát elvben most is odasorolható az RMDSZ mögé az a 85 százalék, ami csökkenhet vagy nőhet, attól függően, hogy a szövetség miként politizál a következő időszakban, és 2012-ben milyen üzenettel veszünk részt a választásokon. Viszont a számok azt mutatják, hogy ha erősen megosztottak leszünk, akkor nem fog bejutni senki a parlamentbe. Az RMDSZ-nek hoznia kellene a teljes támogatottságot, ez lehet a cél, de 85-90 százalék körül kellene mozognia, másképp nem tud bejutni.
– Bár Kelemen Hunor szeretné lebeszélni Tőkés Lászlót az új párt megalapításáról, ennek kevés a realitása. Márpedig ez esetben elkerülhetetlennek tűnik az együttműködés. Milyen módozatait látja ennek? – Elég sokat dolgoztam annak idején, hogy létrejöjjön az a bizonyos magyar összefogás. Nem volt törvényszerű, hogy ilyen nehezen jött létre, de az sem, hogy egyáltalán létrejött. Sok szubjektív tényezőn is múlott: hogy én vagy Tőkés László hogyan viszonyul a megegyezés gondolatához. Az RMDSZ felajánlotta az első helyet a listán a támogatottságban kisebb partnernek, nagyon nagy, de helyes kompromisszumot kötöttünk. Tehát ez lehetséges, viszont a pártalapítás ezt nem könnyíti meg. Az RMDSZ akkor is próbálta volna valamiképpen felszámolni a magányát, ha nem kell másik párttal tárgyalnia. Eléggé gyermetegnek látom azt az okfejtést, hogy azért akarnak pártot létrehozni, hogy ennek pozíciójából jobban lehet tárgyalni, jobban lehet szorongatni az RMDSZ-t. Holott az RMDSZ-t eddig is szorongathatták, meg kell nézni a 2009-es EP-listát. Másrészt nem tudom, hogyan fogják tudni átlépni a párt létrehozása kapcsán felmerülő identitáskérdéseket, ha egyáltalán eljutunk a megegyezés gondolatához. Romániában olyan kemények a feltételek, hogy egy koalíció nem tud bejutni a parlamentbe. Kíváncsi vagyok: létrehoznak egy pártot, s utána lemondanak a párt identitásáról? Morálisan is furcsának tartom azért pártot létrehozni, hogy élesebb kést tarthassunk az RMDSZ oldalába. Ez azért is veszélyes, mert könnyen saját magukat belehajthatják abba, hogy utána már nem lehet megegyezni. Másrészt eleve nem terveznék megegyezést vagy szövetséget másokkal, az RMDSZ jelenleg elég erősnek látszik, önkormányzataink jól mennek. Ugyanakkor Tőkés László nem vesz észre valamit: minket állandóan pártpolitikával vádol, és ahelyett hogy megpróbálna meggyőzni bennünket, ez ne így legyen, ő maga pártot hoz létre. Mivel lesz jobb azoknál, akiket vádol, hol az alternatíva?
– Sokak szerint fölösleges színjáték az elnökválasztás előtti kampány, hiszen három jelölt van ugyan, de ezek közül az egyik mellett ön hivatalosan is kiállt, és az egész apparátus, de maga az elnökválasztó kongresszus megszervezésével megbízott ügyvezető alelnök is neki kampányol. Nem lett volna egyszerűbb kijelenteni, hogy márpedig Kelemen Hunor lesz a következő elnök? – A támogatottság általában ilyesmiből áll össze: a területi szervezetek, a tagság, véleményformáló emberek, az RMDSZ befolyásos politikusai támogatnak valakit. Az enyém is épp olyan természetesnek számít, mint bárki másé. Végül is mi választunk elnököt, ki-ki miért ne mondaná el a véleményét? Paradoxnak éreztem, hogy Markó ne mondjon véleményt. A kongresszusi biztosnak is a szervezésben kell semlegesnek lennie, olyan értelemben, hogy ne szervezzen az egyik elnökjelölt ablaka alá zenekart egész éjszakára. Milyen okból ne mondanám el a véleményemet vagy ne próbálnék befolyással lenni, ha befolyásolni tudom, kit választanak elnöknek? Kampányolni nem álltam be, nem tartottam volna helyesnek.
– És miért Kelemen, és nem Eckstein-Kovács Péter vagy Olosz Gergely? – Kinek-kinek megvannak az erényei és hibái. Kelemen Hunort azért tartom a legalkalmasabbnak, mert képesnek látom arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben. Ő nem vehemens pártpolitikus, hanem olyan, akiben van empátia megérteni, meghallgatni a másik véleményt, megpróbálni kompromisszumot kialakítani. Az RMDSZ egysége, léte sokban múlik azon, hogy tud-e az ember pártatlan lenni. Teljesen elfogulatlanok nem tudunk lenni, de ő törekszik erre. Nyilván ez számára is nagy próbatétel lesz, és a puding próbája az evés.
– Az összes jelölt a magyar kormánnyal, illetve kormánypárttal való kibékülés fontosságát hangsúlyozta. Szövetségen belül is felróják önnek, hogy egyenlő távolságot tartott fenn a jobb- és a baloldallal, a tavaly megbukott MSZP–SZDSZ-hez fűződő viszony miatt az RMDSZ-re – annak ellenére, hogy az Európai Néppárt tagja – rásült a balliberális párt bélyege. Ön szerint mindezek mellett hogyan lehet rendezni a Fidesz és az RMDSZ viszonyát? – Az én bűnöm ennél is nagyobb: mindig az egyenlő közelségről beszéltem. Akkor is egyenlő közelségre törekedtem az ellenzékkel, amikor az elmúlt nyolc évben szocialista–liberális kormány vezette Magyarországot. A mindenkori magyar kormánnyal – legalábbis eddig – napi munkakapcsolatban voltunk, hiszen ezen az együttműködésen sok minden múlik. Az erdélyi magyarságnak szüksége van támogatásra a kultúra, a szellemi élet, az oktatás terén, ezt a támogatáspolitikát meg kell próbálni befolyásolni, alakítani, meg kell szerezni Magyarország politikai támogatását. Nem is tudom, hogy képzeli valaki, hogy nekünk az elmúlt nyolc évben nem kellett volna beszélő viszonyban lennünk a magyar kormánnyal. Ez úgy butaság, ahogy van. Ez nem azon múlik, hogy ki kit szeret, kinek a véleményével ért egyet. Hogy az ellenzékben lévők nem szeretik ezt, mert olyanok a politikai szembenállások Magyarországon, hogy az ellenségem ellensége a barátom, elég baj, de mi nem igazodhatunk pártlogikához ezekben a kapcsolatokban. Ennek következtében hol jobb, hol rosszabb volt a viszonyom ellenzéki vagy kormánypártokkal, de némi sértettség mindenkiben volt. Csak én tudom, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004-es szavazás után milyen vitákkal próbáltuk helyrekalapálni, egyáltalán folytatni az együttműködést az akkori magyar kormánnyal. De nem jajgattam nyilvánosan azzal, hogy valaki éppen haragszik ránk.
– Sokan fel is kapták a fejüket azon, hogy nem igényli az állampolgárságot. – Ne haragudjon, mi időnként egészen földön és valóságon kívüliek tudunk lenni. Visszakérdezhetnék: ez a román kormányfő-helyettesi pozíciómat mennyiben erősítené, és mennyiben lenne hasznára az erdélyi magyarságnak. Milyen indokkal kellene nekem kormányfőhelyettesként magyar állampolgárságot kérni? Ezt ki-ki kérheti, de nem lenne jó morális pressziót kialakítani e körül. Nagyon jól tudtam, hogy erre sokan felhördülnek, de ha eredményesen akarunk politizálni, akkor ezeket a dolgokat ki kell mondani.
– Traian Băsescu államfő független kormányfőben látja a kabinet és ezzel a nagyobbik kormánypárt megmentésének lehetőségét. Menynyiben lehet hitelesebb és alkalmasabb egy párton kívüli miniszterelnök? – Én megmondtam, hogy az RMDSZ kongreszszusáig nem vagyunk hajlandók foglalkozni a kérdéssel. A magam szempontjából kicsit ízléstelennek is tartanám, ha mandátumom utolsó egy-két hetében ilyen éles döntésekbe belemennék, ezt az RMDSZ új vezetőségének kell meghoznia. Nem ez az a pillanat, amikor cserélni kell. Lehet, hogy erre sor fog kerülni, mert eléggé elhasználódott a kormány, a népszerűsége lezuhant, amit általában a miniszterelnök személyéhez szoktak kötni, tehát sok ráció van a cserében való gondolkodásnak, de nem érzem, hogy most érkezett el a pillanat. Ha ők egyoldalúan ilyen határozott álláspontra jutnak, akkor persze megbeszéljük. Nem értek egyet a szakértői miniszterelnök gondolatával, szerintem az nem bírná ki a következő időszakot, mert a kormány legnagyobb feladata, hogy egy ütemre próbáljon mozdulni a parlamenti többséggel, amin ő nem segítene. De ők is azért szabtak haladékot a kongresszus utánra, mert patthelyzetbe kerültek.
– Előrebocsátotta, hogy az elnöki tisztségből való leköszönését követően sem kíván visszavonulni a politikából. Ezt elősegíti az az alapszabály-módosítás is, amely a két mandátumot végigvitt elnök számára befutó helyet biztosít a parlamenti választásokon. Milyen szerepet vállal majd az RMDSZ-ben ezután? – Operatív vezetői tisztséget nem vállalok, de a szenátori mandátumot végigviszem. Jelen pillanatban egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy 2012-ben akarok-e újabb parlamenti mandátumot. Jó, ha a körzetválasztás benne van az alapszabályban, de nem azért, mintha ezt kiköveteltem volna. Kormányfőhelyettesként addig maradok, amíg ez a mandátum lejár, illetve a kongresszus után meg kell beszélni az új vezetőséggel, hogy ebben a képletben megyünk-e tovább, vagy nem. Jónak tartom azt is, hogy a volt elnök helyet kap az állandó tanácsban, szívesen veszek részt ilyen testületi üléseken, nem akarok hátat fordítani az elkövetkező vezetésnek. De azok, akik naivan azt hiszik, hogy nem az vezeti majd az RMDSZ-t, aki elnök lesz, nagyot tévednek. Az utódomnak nem az lesz a dolga, hogy engem minden percben megkérdezzen, mit csináljon. Akik ebben reménykednek, azokat szeretném kiábrándítani, hogy háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet, akik pedig ettől félnek, azokat szeretném megnyugtatni.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár
2011. március 10.
Rádió, televízió: megfigyelés alatt a beszélt nyelv
Szakemberek készítettek felmérést a magyar média nyelvi sajátosságairól
A romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználati sajátosságainak feltérképezését célzó, 2010 novemberében végzett felmérés tanulságait összegezte tegnap délben a Minerva Kulturális Egyesület székházában tartott szakmai beszélgetésen Szász Attila, az Országos Audiovizuális Bizottság (CNA) alelnöke, illetve Murvai Olga, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tanára, dékánhelyettese és Vincze Hanna Orsolya, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció és Közkapcsolatok tanszékének adjunktusa, akik kutatáskoordinátorok szerepét töltötték be. A temesvári, nagyváradi, szatmárnémeti, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai és bukaresti audiovizuális médiumokra összpontosító felmérés azt vizsgálta, hogy a riporterek, műsorvezetők mennyire tartják be a regionális köznyelvi normát, és melyek azok a nyelvhelyességi kritériumok, amelyeknek hiánya zavaró az egészséges nyelvérzék számára.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Sapientia EMTE média és kommunikáció szakos oktatóinak és kutatóinak közreműködésével megvalósított, a Communitas Alapítvány által támogatott projektben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) mellett partnerként vett részt a CNA alelnöke, Szász Attila is, aki kiemelte: a felmérés nem bíráló jelleggel készült, és nyilván bizottsági bírságolást sem eredményez, elsődleges célja volt ellenben a megfelelő nyelvhasználat szükségességének a médiaorgánumok általi tudatosítása.
– Ez egy előzetes módszertani egyeztetést feltételező, a 2010. november 15 és 30. közötti időszakból begyűjtött hanganyagokat vizsgáló próbafelmérés volt, így valamennyi górcső alá vett médiaorgánumnak jeleztük mintavételi szándékunkat – magyarázta Murvai Olga, hozzáfűzve: a soron következő felmérés esetében az értesítés elmarad. A kutatást végző szakemberek mindenekelőtt azonosították a megértést befolyásoló, kommunikációs zavarokat keltő nyelvhasználati megnyilvánulásokat, valamint rangsorolták a regionális köznyelvben sem elfogadható sajátosságokat – hangsúlyozta.
Az elektronikus média hír- és beszélgető-műsoraira, s kizárólag az adott intézmény alkalmazottainak beszédére irányuló vizsgálat hangképzési, lexikológiai, mondat-, és szövegalkotási szempontokat vett figyelembe. Főként Erdély területét érintő kutatásról lévén szó, a köznyelv kategóriájától elkülönítették a regionális köznyelv fogalmát, amely kismértékű alak- és mondattani eltérést is mutathat a táji hagyományoknak megfelelően. Mindemellett a köznyelv nemcsak nyelvjárásokkal érintkezik közvetlenebbül, hanem a román nyelvvel is, így a nyelvhasználati szabályokat még rugalmasabban kellett felfogni – magyarázta. A tanulmány nem hibalajstromként készült: a vizsgált médiaszervek legnagyobbrészt hasznosnak minősítették a már zavaróan szembetűnő nyelvi rendellenességekre figyelmeztető jelentést – tette hozzá.
A felmérés nyomán körvonalazódott, hogy a média- és kommunikációs szakképzésben milyen kérdéskörökre ajánlatos hangsúlyt fektetni. Valószínűsítették, hogy a beszélt nyelv és a média nyelve kölcsönösen befolyásolja egymást. A médiának, ilyenképpen, tudatában kell lennie, hogy bizonyos köznyelvi jelenségeket felerősíthet – hangsúlyozta Vincze Orsolya. A szakember különbséget tett közszolgálati és a kereskedelmi médiának a beszélt nyelvhez való viszonyulásában: előbbi olyannyira figyel a helyes nyelvhasználatra, hogy adott esetben túlkorrigál, utóbbi pedig az „utcai” köznyelvet használja, és ezáltal felerősít olyan nyelvi jelenségeket (például a szlenget), amely az eredeti karikatúrájaként hangzik. Továbbá a nyugat-erdélyi média jellemző módon a magyarországi médiából kölcsönzi hangsúlyát, hanglejtését, névelőhasználatát, szófordulatait – részletezte.
Típushibának minősült egyébként a magán-, és a mássalhangzók időtartamának kitartása, illetve ki nem tartása, a határozóragok felcserélése, bizonyos ragok más ragok hátrányára való terjedése, a képzavaros szószerkezetek használata, különösen azokban a műsorokban, amelyek a beszélt nyelv követésére törekednek – magyarázta Vincze Orsolya. Hozzátette: a tervek szerint a felmérés legalább egy-két éven át folytatódik, és négy-öt további jelentés megfelelő alapot szolgáltathat egyfajta kézikönyv összeállításához is.
Vincze Orsolya elmondta: a vizsgálatot a romániai magyar írott sajtóra is kiterjesztenék, ez esetben a nyelvi normákkal való összehasonlítás egyértelműen könnyebb volna, ellenben a vállalkozás jelentős emberi erőforrások bevetését igényelné. A médiatípusok között egyébként az online média „fehér foltnak” minősül: nem tartozik sem a MÚRE, sem a CNA szabványrendszere alá – tette hozzá Szász Attila.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) keretében működő Média- és Kommunikációtudományi Szakbizottság berkeiben egyébként már jó ideje felvetődött egy médiakutató központ létrehozásának ötlete – mondta lapunknak Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció és Közkapcsolatok tanszékének oktatója, aki programszervezőként tevékenykedett a felmérésben. A vizsgálat során kiemelten jó volt az együttműködés a kolozsvári és a nyugat-erdélyi médiaszervekkel – emelte ki. Kádár Magor úgy vélte: a felmérés eredményei különösen hasznos eszközként szolgálnak majd az egyetemi képzésben.
ZAY ÉVA , Szabadság (Kolozsvár)
Szakemberek készítettek felmérést a magyar média nyelvi sajátosságairól
A romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználati sajátosságainak feltérképezését célzó, 2010 novemberében végzett felmérés tanulságait összegezte tegnap délben a Minerva Kulturális Egyesület székházában tartott szakmai beszélgetésen Szász Attila, az Országos Audiovizuális Bizottság (CNA) alelnöke, illetve Murvai Olga, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tanára, dékánhelyettese és Vincze Hanna Orsolya, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció és Közkapcsolatok tanszékének adjunktusa, akik kutatáskoordinátorok szerepét töltötték be. A temesvári, nagyváradi, szatmárnémeti, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai és bukaresti audiovizuális médiumokra összpontosító felmérés azt vizsgálta, hogy a riporterek, műsorvezetők mennyire tartják be a regionális köznyelvi normát, és melyek azok a nyelvhelyességi kritériumok, amelyeknek hiánya zavaró az egészséges nyelvérzék számára.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Sapientia EMTE média és kommunikáció szakos oktatóinak és kutatóinak közreműködésével megvalósított, a Communitas Alapítvány által támogatott projektben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) mellett partnerként vett részt a CNA alelnöke, Szász Attila is, aki kiemelte: a felmérés nem bíráló jelleggel készült, és nyilván bizottsági bírságolást sem eredményez, elsődleges célja volt ellenben a megfelelő nyelvhasználat szükségességének a médiaorgánumok általi tudatosítása.
– Ez egy előzetes módszertani egyeztetést feltételező, a 2010. november 15 és 30. közötti időszakból begyűjtött hanganyagokat vizsgáló próbafelmérés volt, így valamennyi górcső alá vett médiaorgánumnak jeleztük mintavételi szándékunkat – magyarázta Murvai Olga, hozzáfűzve: a soron következő felmérés esetében az értesítés elmarad. A kutatást végző szakemberek mindenekelőtt azonosították a megértést befolyásoló, kommunikációs zavarokat keltő nyelvhasználati megnyilvánulásokat, valamint rangsorolták a regionális köznyelvben sem elfogadható sajátosságokat – hangsúlyozta.
Az elektronikus média hír- és beszélgető-műsoraira, s kizárólag az adott intézmény alkalmazottainak beszédére irányuló vizsgálat hangképzési, lexikológiai, mondat-, és szövegalkotási szempontokat vett figyelembe. Főként Erdély területét érintő kutatásról lévén szó, a köznyelv kategóriájától elkülönítették a regionális köznyelv fogalmát, amely kismértékű alak- és mondattani eltérést is mutathat a táji hagyományoknak megfelelően. Mindemellett a köznyelv nemcsak nyelvjárásokkal érintkezik közvetlenebbül, hanem a román nyelvvel is, így a nyelvhasználati szabályokat még rugalmasabban kellett felfogni – magyarázta. A tanulmány nem hibalajstromként készült: a vizsgált médiaszervek legnagyobbrészt hasznosnak minősítették a már zavaróan szembetűnő nyelvi rendellenességekre figyelmeztető jelentést – tette hozzá.
A felmérés nyomán körvonalazódott, hogy a média- és kommunikációs szakképzésben milyen kérdéskörökre ajánlatos hangsúlyt fektetni. Valószínűsítették, hogy a beszélt nyelv és a média nyelve kölcsönösen befolyásolja egymást. A médiának, ilyenképpen, tudatában kell lennie, hogy bizonyos köznyelvi jelenségeket felerősíthet – hangsúlyozta Vincze Orsolya. A szakember különbséget tett közszolgálati és a kereskedelmi médiának a beszélt nyelvhez való viszonyulásában: előbbi olyannyira figyel a helyes nyelvhasználatra, hogy adott esetben túlkorrigál, utóbbi pedig az „utcai” köznyelvet használja, és ezáltal felerősít olyan nyelvi jelenségeket (például a szlenget), amely az eredeti karikatúrájaként hangzik. Továbbá a nyugat-erdélyi média jellemző módon a magyarországi médiából kölcsönzi hangsúlyát, hanglejtését, névelőhasználatát, szófordulatait – részletezte.
Típushibának minősült egyébként a magán-, és a mássalhangzók időtartamának kitartása, illetve ki nem tartása, a határozóragok felcserélése, bizonyos ragok más ragok hátrányára való terjedése, a képzavaros szószerkezetek használata, különösen azokban a műsorokban, amelyek a beszélt nyelv követésére törekednek – magyarázta Vincze Orsolya. Hozzátette: a tervek szerint a felmérés legalább egy-két éven át folytatódik, és négy-öt további jelentés megfelelő alapot szolgáltathat egyfajta kézikönyv összeállításához is.
Vincze Orsolya elmondta: a vizsgálatot a romániai magyar írott sajtóra is kiterjesztenék, ez esetben a nyelvi normákkal való összehasonlítás egyértelműen könnyebb volna, ellenben a vállalkozás jelentős emberi erőforrások bevetését igényelné. A médiatípusok között egyébként az online média „fehér foltnak” minősül: nem tartozik sem a MÚRE, sem a CNA szabványrendszere alá – tette hozzá Szász Attila.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) keretében működő Média- és Kommunikációtudományi Szakbizottság berkeiben egyébként már jó ideje felvetődött egy médiakutató központ létrehozásának ötlete – mondta lapunknak Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció és Közkapcsolatok tanszékének oktatója, aki programszervezőként tevékenykedett a felmérésben. A vizsgálat során kiemelten jó volt az együttműködés a kolozsvári és a nyugat-erdélyi médiaszervekkel – emelte ki. Kádár Magor úgy vélte: a felmérés eredményei különösen hasznos eszközként szolgálnak majd az egyetemi képzésben.
ZAY ÉVA , Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 12.
Hogy is van ez az elrománosítás?
Házasság, vallás, válás
Európai viszonylatban a házasodási kedv (ezer lakosra jutó házasságkötések száma) értéke magasabb a muzulmán népességgel rendelkező országokban. Törökországban 7,2, Bosznia-Hercegovinában 6,3 ezrelék, a válási arányszám ellenben nagyon alacsony, pontosabban 0,5 ezrelék. Ez azt jelenti, hogy például Törökországban a házasságkötések mindössze hét százaléka végződik válással.
Romániában – akárcsak máshol Közép-, Dél- és Kelet-Európában – a házasságkötések arányszáma a legtöbb esetben 5 ezrelék fölött van, a válások arányszáma pedig még viszonylag alacsony, 1,5 ezrelék körüli vagy az alatti. Világviszonylatban az sem elhanyagolható tény, hogy a házasságon belüli termékenység magasabb, mint az azon kívüli születések száma. Európában az elmúlt egy-két évtizedben a házasságon kívüli születések száma egyes országokban elérte az 50 százalékot, más országokban 30-40 százalék körüli. Romániában például a 30 százalékhoz közelít, Magyarországon már túl is lépte ezt az értéket. A számok azért is megdöbbentőek, mert Európa-szerte nagyon alacsony a gyermekvállalási kedv, ez alól csak a muzulmán kultúrájú országok képeznek kivételt.
Veres Valér szerint a vallás nem mindenhol érvényesíti olyan nagy mértékben a társadalomszervező szerepét, mint az előbb említett országokban.
Dél-Európában például, ahol a katolikus vallásnak nagy tradíciója van, a válások arányszáma nem növekedett jelentős mértékben, mint ahogy a házasságon kívüli születések sem. Ezzel együtt a születések száma átlagosan alacsonyabb, mint máshol, gyorsabban öregednek el a dél-európaik, mint az északi, főleg a skandináv népek, ahol a tartós, házasságon kívüli együttéléseknek például sokkal nagyobb a tradíciója, mint délen.
Romániában 2008-ban 24 válás jutott száz házasságkötésre, 1990-ben még csak 17. Lényegesebb mértékben az országos átlagot Brăila (44), Hunyad (42), Bákó (38,3) Tulcea (35,6), Neamţ (34,8) és Călăraşi (34,2) megye adatai haladják meg, vagyis az Ó-Romániai megyék, Erdélyben nem különösen magas. Mindez új fejlemény az eddigiekhez képest, hiszen korábban a bánsági megyék voltak az élvonalban. „A nagy arányú, külföldön munkát vállaló román lakossággal magyarázható, hogy a szegényebb megyékben megugrott a válások száma”, magyarázta Valér.
Ki hova költözött az országban
A szociológus az országon belüli vándorlási trendekre is kitért, főleg a kommunizmus időszakát és a rendszerváltást követő éveket vizsgálva. Elmondta, 1968 óta Romániában a belső vagyis megyeközi vándorlás átlagrátája ezer főre a következőképpen változott: 1973-ig lassú növekedés volt jellemző (14,6-tól 18 ezrelékig). 1975-ben 14,1-re csökkent és viszonylag konstans maradt 1982-ig, ezután csökkenni kezdett, és 1984-ben körülbelül 9 ezreléknél stabilizálódott.
Az igazán nagy kiugrást a '89-es események jelentették, ugyanis 1990-ben a belső bevándorlás arányszáma 33,9 ezrelékre ugrott, a következő években újra visszaesett 10-15 ezrelék közé.
1977-1992 között a vándorlási fluxusok három fő centrum köré szerveződtek. Bukarest után Brassó és Temesvár volt az a két másik centrum, ami messze kiemelkedett az összes többi közül amiatt, hogy a legtávolabbról vonzotta a bevándorlókat. Kolozsvár is óriásit növekedett, vagy Iaşi, de esetükben a mozgások legnagyobb része a megyén belül vagy a szomszéd megyéből történt.
Mint kiderült, Temesvárra és Brassóba főleg Ó-Romániai bevándorlók érkeztek. Brassó megyében 1992-ben a közel 700 ezer lakosból közel százezer Ó-Romániában született. Temes megyében ez a szám 150 ezer, vagyis Temesvár 1992-es lakosainak egyharmada ó-romániai származású volt.
Vándorlási rendszerek
Szintén a '92-es népszámlálási adatokra támaszkodva a következő vándorlási rendszereket vázolt fel a szociológus:
1. Galac-Konstanca rendszer, ahova főleg Brăila, Vaslui, Vrancea és Tulcea megyéből érkeztek; 2. Bukarest-Argeş rendszer, ahova főként Dâmboviţa, Prahova, Ialomiţa, Giurgiu, Buzău megyeiek költöztek; 3. Temes és Hunyad megyébe elsősorban Bihar, Arad, Dorj, Szatmár, Botoşani megyékből érkeztek; 4. Brassó és Bákó megye Kovászna, Szeben, Neamţ, Iaşi, Vâlcea (vagyis rengeteg ó-romániai) megye lakosainak célállomása volt;
5. Kolozsvár és Maros megye elsősorban Szilágy, Beszterce-Naszód és Hargita megyeiket vonzott. Ebben rendszerben nem jelennek meg ó-romániai megyék, Hargita megye pedig kis arányban vett részt. Veres Valér azt vizsgálva, hogy a belső bevándorlásnak milyen hatása volt, van a magyarság életterületére, két megjegyzéssel élt. Bizonyos településeken jelentősen megváltozott a nemzetiségi összetétel 1989 előtt, a romániai és a magyarországi közvélemény pedig úgy tudja, hogy a bevándorlók az ó-romániai megyékből jöttek.
A szociológus demográfiai adatokra támaszkodva feltérképezte, hogy azokban a megyékben, ahol a magyarság száma magas, a bevándorlási mutató nem haladja meg az országos átlagot.
1992-ben Fehér megyében a bevándorlók aránya (olyan személyek, akiknek a születési helye más megyében van) 15,7 százalékos volt, Arad megyében 29, Brassó megyében 34,2 Kolozs megyében 25,6, Kovászna megyében 15,7, Hargita megyében 10,6. Szeben megyében 23, Temes megyében 35,5, Bukarestben 41 százalék. Az országos átlag 17 százalék.
Akkor hogy is van ez az elrománosítás?
Részletesen kitért azokra a térségekre, ahol a magyarság nagy többségben él, és megvizsgálta, hogy a bevándorlók honnan származtak. Eszerint Hargita megyében a bevándorlók 30 százaléka Maros, 13 százaléka Bákó, 10 százaléka Kovászna, 8 százaléka Neamţ és hat százaléka Brassó megyében született. Kovászna megyében 23 százalék Hargita, 22 százalék Brassó, 11 százalék Maros, 10 százalék Bákó és három százalék Kolozs megyéből származott.
Maros megyében 43 százalék Hargita, 20 százalék Fehér, 19 százalék Kolozs, 18 százalék Beszterce-Naszód, 16 százalék Szeben megyéből.
Kolozs megyében 20 százalék Szilágy, 15 százalék Maros, 14 százalék Fehér, 11 százalék Beszterce-Naszód, 4 százalék Máramaros megyéből.
Bihar megyében 19 százalék Szilágy, 12 százalék Szatmár, 10 százalék Kolozs, 8 százalék Arad és öt százalék Fehér megyéből.
Szilágy megyében 21 százalék Kolozs, 14 százalék Szatmár, 11 százalék Máramaros, 10 százalék Bihar és 9 százalék Hunyad megyéből.
Szatmár megyében pedig 30 százalék Máramaros, 14 Szilágy, 13 Bihar, 7 százalék Kolozs és 3 százalék Hunyad megyéből.
Az adatokból kiderül, hogy Hargita és Kovászna az a két térség, ahol moldvai megyék is megjelennek a jelentősebb számú bevándorlók között. A felsorolt megyékben azonban igazán jelentős mértékű ó-romániai bevándorlás nem történt 1945 után.
Veres Valér azt is megvizsgálta, hogy 1930 és 2002 között a magyar nemzetiségű lakosság aránya hogyan változott a főbb magyarlakta megyeszékhelyeken. Az adatokból kitűnik, hogy a két székely megyeszékhely kivételével a közel többség kisebbséggé változott.
Székelyföldön bár az arány csökkent, főleg ha az '56-os arányokhoz viszonyítjuk, de túlnyomó magyar többségét megtartotta. A 2002-es adatok szerint Csíkszeredában 81,8 százalékos, Sepsiszentgyörgyön 74,9, Marosvásárhelyen 46,7, Szatmárnémetiben 39,3 százalékos volt a magyar lakosság számaránya. A drámaibb csökkenés Kolozsváron (1930-ban 47 százalékos volt, 2002-ben már csak 19), Nagyváradon (51-ről 27,6 százalékra csökkent) és Zilahon (55-ről 17,5 százalékra) következett be.
Veres Valér azzal zárta az előadását, hogy az valóban elmondható, hogy Székelyföldön a románság száma 1945 óta jelentősebb lett, és azoknak is jelentős része ó-romániai, de a magyarság számának csökkenésében több tényezőt, a népszaporulat és a migráció mellett például a holokausztot is érdemes figyelembe venni.
Manna.ro
Házasság, vallás, válás
Európai viszonylatban a házasodási kedv (ezer lakosra jutó házasságkötések száma) értéke magasabb a muzulmán népességgel rendelkező országokban. Törökországban 7,2, Bosznia-Hercegovinában 6,3 ezrelék, a válási arányszám ellenben nagyon alacsony, pontosabban 0,5 ezrelék. Ez azt jelenti, hogy például Törökországban a házasságkötések mindössze hét százaléka végződik válással.
Romániában – akárcsak máshol Közép-, Dél- és Kelet-Európában – a házasságkötések arányszáma a legtöbb esetben 5 ezrelék fölött van, a válások arányszáma pedig még viszonylag alacsony, 1,5 ezrelék körüli vagy az alatti. Világviszonylatban az sem elhanyagolható tény, hogy a házasságon belüli termékenység magasabb, mint az azon kívüli születések száma. Európában az elmúlt egy-két évtizedben a házasságon kívüli születések száma egyes országokban elérte az 50 százalékot, más országokban 30-40 százalék körüli. Romániában például a 30 százalékhoz közelít, Magyarországon már túl is lépte ezt az értéket. A számok azért is megdöbbentőek, mert Európa-szerte nagyon alacsony a gyermekvállalási kedv, ez alól csak a muzulmán kultúrájú országok képeznek kivételt.
Veres Valér szerint a vallás nem mindenhol érvényesíti olyan nagy mértékben a társadalomszervező szerepét, mint az előbb említett országokban.
Dél-Európában például, ahol a katolikus vallásnak nagy tradíciója van, a válások arányszáma nem növekedett jelentős mértékben, mint ahogy a házasságon kívüli születések sem. Ezzel együtt a születések száma átlagosan alacsonyabb, mint máshol, gyorsabban öregednek el a dél-európaik, mint az északi, főleg a skandináv népek, ahol a tartós, házasságon kívüli együttéléseknek például sokkal nagyobb a tradíciója, mint délen.
Romániában 2008-ban 24 válás jutott száz házasságkötésre, 1990-ben még csak 17. Lényegesebb mértékben az országos átlagot Brăila (44), Hunyad (42), Bákó (38,3) Tulcea (35,6), Neamţ (34,8) és Călăraşi (34,2) megye adatai haladják meg, vagyis az Ó-Romániai megyék, Erdélyben nem különösen magas. Mindez új fejlemény az eddigiekhez képest, hiszen korábban a bánsági megyék voltak az élvonalban. „A nagy arányú, külföldön munkát vállaló román lakossággal magyarázható, hogy a szegényebb megyékben megugrott a válások száma”, magyarázta Valér.
Ki hova költözött az országban
A szociológus az országon belüli vándorlási trendekre is kitért, főleg a kommunizmus időszakát és a rendszerváltást követő éveket vizsgálva. Elmondta, 1968 óta Romániában a belső vagyis megyeközi vándorlás átlagrátája ezer főre a következőképpen változott: 1973-ig lassú növekedés volt jellemző (14,6-tól 18 ezrelékig). 1975-ben 14,1-re csökkent és viszonylag konstans maradt 1982-ig, ezután csökkenni kezdett, és 1984-ben körülbelül 9 ezreléknél stabilizálódott.
Az igazán nagy kiugrást a '89-es események jelentették, ugyanis 1990-ben a belső bevándorlás arányszáma 33,9 ezrelékre ugrott, a következő években újra visszaesett 10-15 ezrelék közé.
1977-1992 között a vándorlási fluxusok három fő centrum köré szerveződtek. Bukarest után Brassó és Temesvár volt az a két másik centrum, ami messze kiemelkedett az összes többi közül amiatt, hogy a legtávolabbról vonzotta a bevándorlókat. Kolozsvár is óriásit növekedett, vagy Iaşi, de esetükben a mozgások legnagyobb része a megyén belül vagy a szomszéd megyéből történt.
Mint kiderült, Temesvárra és Brassóba főleg Ó-Romániai bevándorlók érkeztek. Brassó megyében 1992-ben a közel 700 ezer lakosból közel százezer Ó-Romániában született. Temes megyében ez a szám 150 ezer, vagyis Temesvár 1992-es lakosainak egyharmada ó-romániai származású volt.
Vándorlási rendszerek
Szintén a '92-es népszámlálási adatokra támaszkodva a következő vándorlási rendszereket vázolt fel a szociológus:
1. Galac-Konstanca rendszer, ahova főleg Brăila, Vaslui, Vrancea és Tulcea megyéből érkeztek; 2. Bukarest-Argeş rendszer, ahova főként Dâmboviţa, Prahova, Ialomiţa, Giurgiu, Buzău megyeiek költöztek; 3. Temes és Hunyad megyébe elsősorban Bihar, Arad, Dorj, Szatmár, Botoşani megyékből érkeztek; 4. Brassó és Bákó megye Kovászna, Szeben, Neamţ, Iaşi, Vâlcea (vagyis rengeteg ó-romániai) megye lakosainak célállomása volt;
5. Kolozsvár és Maros megye elsősorban Szilágy, Beszterce-Naszód és Hargita megyeiket vonzott. Ebben rendszerben nem jelennek meg ó-romániai megyék, Hargita megye pedig kis arányban vett részt. Veres Valér azt vizsgálva, hogy a belső bevándorlásnak milyen hatása volt, van a magyarság életterületére, két megjegyzéssel élt. Bizonyos településeken jelentősen megváltozott a nemzetiségi összetétel 1989 előtt, a romániai és a magyarországi közvélemény pedig úgy tudja, hogy a bevándorlók az ó-romániai megyékből jöttek.
A szociológus demográfiai adatokra támaszkodva feltérképezte, hogy azokban a megyékben, ahol a magyarság száma magas, a bevándorlási mutató nem haladja meg az országos átlagot.
1992-ben Fehér megyében a bevándorlók aránya (olyan személyek, akiknek a születési helye más megyében van) 15,7 százalékos volt, Arad megyében 29, Brassó megyében 34,2 Kolozs megyében 25,6, Kovászna megyében 15,7, Hargita megyében 10,6. Szeben megyében 23, Temes megyében 35,5, Bukarestben 41 százalék. Az országos átlag 17 százalék.
Akkor hogy is van ez az elrománosítás?
Részletesen kitért azokra a térségekre, ahol a magyarság nagy többségben él, és megvizsgálta, hogy a bevándorlók honnan származtak. Eszerint Hargita megyében a bevándorlók 30 százaléka Maros, 13 százaléka Bákó, 10 százaléka Kovászna, 8 százaléka Neamţ és hat százaléka Brassó megyében született. Kovászna megyében 23 százalék Hargita, 22 százalék Brassó, 11 százalék Maros, 10 százalék Bákó és három százalék Kolozs megyéből származott.
Maros megyében 43 százalék Hargita, 20 százalék Fehér, 19 százalék Kolozs, 18 százalék Beszterce-Naszód, 16 százalék Szeben megyéből.
Kolozs megyében 20 százalék Szilágy, 15 százalék Maros, 14 százalék Fehér, 11 százalék Beszterce-Naszód, 4 százalék Máramaros megyéből.
Bihar megyében 19 százalék Szilágy, 12 százalék Szatmár, 10 százalék Kolozs, 8 százalék Arad és öt százalék Fehér megyéből.
Szilágy megyében 21 százalék Kolozs, 14 százalék Szatmár, 11 százalék Máramaros, 10 százalék Bihar és 9 százalék Hunyad megyéből.
Szatmár megyében pedig 30 százalék Máramaros, 14 Szilágy, 13 Bihar, 7 százalék Kolozs és 3 százalék Hunyad megyéből.
Az adatokból kiderül, hogy Hargita és Kovászna az a két térség, ahol moldvai megyék is megjelennek a jelentősebb számú bevándorlók között. A felsorolt megyékben azonban igazán jelentős mértékű ó-romániai bevándorlás nem történt 1945 után.
Veres Valér azt is megvizsgálta, hogy 1930 és 2002 között a magyar nemzetiségű lakosság aránya hogyan változott a főbb magyarlakta megyeszékhelyeken. Az adatokból kitűnik, hogy a két székely megyeszékhely kivételével a közel többség kisebbséggé változott.
Székelyföldön bár az arány csökkent, főleg ha az '56-os arányokhoz viszonyítjuk, de túlnyomó magyar többségét megtartotta. A 2002-es adatok szerint Csíkszeredában 81,8 százalékos, Sepsiszentgyörgyön 74,9, Marosvásárhelyen 46,7, Szatmárnémetiben 39,3 százalékos volt a magyar lakosság számaránya. A drámaibb csökkenés Kolozsváron (1930-ban 47 százalékos volt, 2002-ben már csak 19), Nagyváradon (51-ről 27,6 százalékra csökkent) és Zilahon (55-ről 17,5 százalékra) következett be.
Veres Valér azzal zárta az előadását, hogy az valóban elmondható, hogy Székelyföldön a románság száma 1945 óta jelentősebb lett, és azoknak is jelentős része ó-romániai, de a magyarság számának csökkenésében több tényezőt, a népszaporulat és a migráció mellett például a holokausztot is érdemes figyelembe venni.
Manna.ro
2011. március 16.
Pártos ünneplés Erdély-szerte
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának” nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik”, de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni”.
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek”. Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét”. Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon. Új Magyar Szó (Bukarest)
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának” nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik”, de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni”.
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek”. Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét”. Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. március 28.
Kedvezményes hitel kisvállalkozóknak
Újraindítja kisvállalkozóknak szóló kedvezményes hitelfolyósítási programját a Bethlen Gábor Alapítvány. Az új kezdeményezést egy pénteki, Szatmárnémetiben tartott találkozó keretében mutatta be Mátis Jenő, a Bethlen Gábor Pénzügyi Befektető Részvénytársaság igazgatója, aki a Mikó Imre Terv névre keresztelt gazdaságfejlesztési programról is beszélt. Mátis a helyi demokrácia-központban tartott hitelprogram-indító tájékoztató keretében emlékeztetett: a Bethlen Gábor Alapítvány 2000 óta foglalkozik hitelezéssel, hatéves tevékenységük során körülbelül 700 kölcsönt helyeztek ki, amelyek révén 2 ezer munkahely jött létre.
romániai törvénykezés azonban megváltozott, az új jogszabályok pedig nem engedélyezték alapítványok számára a hitelezési tevékenységet, ezért 2009-ben bejegyeztek egy részvénytársaságot. A mától igényelhető kölcsönök fedezetéül jelenleg egy félmillió eurós, ötven-hatvan hitel folyósításához elegendő alap áll rendelkezésükre, azonban, mint elhangzott, komoly lobbitevékenységet folytatnak magyarországi és EU-s pénzintézeteknél annak érdekében, hogy az összeget megháromszorozzák. „Egyre több szakértő véli úgy, hogy a gazdaságot illetően a krízis a normális állapot, nem pedig a korábban tapasztalt évi 8-9 százalékos gazdasági növekedés. Erre kell tehát berendezkednünk – részletezte Mátis Jenő. – Mivel Romániában, illetve Európa számos más országában a bruttó hazai termék 70 százalékát a kis- és közepes vállalkozások adták a válság előtt, elengedhetetlenül fontos ennek a – hibás gazdasági lépések révén is ellehetetlenített – szektornak a megsegítése.”
Hitel a demokrácia-központból
Az igazgató beszámolt arról, hogy csütörtökön Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, valamint László János, a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke megállapodást írt alá arról, hogy nyolc demokrácia-központ vállalja fel a hitelezéssel kapcsolatos tájékoztató tevékenységet, illetve a kérelmezési doszsziék összeállításában való segítségnyújtást. A szatmárnémeti, a kolozsvári, a nagyváradi, a marosvásárhelyi, a csíkszeredai, a sepsiszentgyörgyi, a temesvári és a székelyudvarhelyi irodákban mától egy-egy, erre a feladatra kijelölt személy várja a kölcsönök iránt érdeklődőket. Mátis Jenő úgy fogalmazott, hogy az általuk kínált hitel jelenleg a piacon a kisvállalkozások számára elérhető egyik legkedvezőbb lehetőség. Az eljárás viszonylag egyszerű, a négyoldalas formanyomtatvány kitöltése mellett be kell mutatni egy üzleti tervet, valamint egy ingatlanra kötött, a kölcsön összegét százötven százalékban garantáló jelzálogot. Elmondta: nyugodtak lehetnek az ügyfelek a tekintetben, hogy nem kell majd nem várt kezelési költségekkel számolniuk.
Mindössze két illetékkel dolgoznak majd, egy egyszeri kétszázalékossal, valamint egy maradvány számlakezelési költséggel. A kölcsön bejegyzett egyéni, családi, mikro- és kisvállalkozások számára elérhető. Négy termékük van jelenleg: hosszú távú mikrohitel (maximális összeg 40 ezer lej, hároméves futamidő), rövid távú mikrohitel (maximális összeg 20 ezer lej, egyéves futamidő), mikrohitel önrésztámogatásra (maximális összeg 30 ezer lej, futamidő egy év vagy a pályázat gyakorlatba ültetésének határideje), valamint harminc év alattiak számára elérhető start up mikrohitel (maximális összeg 40 ezer lej, hároméves futamidő). Az igazgató szerint egy hét alatt elbírálják a kérelmeket, ellentétben a bankokkal, ahol általában legalább egy hónapot vesz igénybe a döntéshozatal.
Készül a Mikó-terv
Mátis Jenő a készülő Mikó Imre Tervről is beszélt a körülbelül negyvenfős szatmárnémeti hallgatóságnak. Elmondta: ez egy Erdélyre és a Partiumra vonatkozó, a magyarországi Új Széchenyi Terv mintájára készülő gazdaságfejlesztési akcióterv, amelyben megjelölik az úgynevezett kitörési pontokat is, amelyek alapul szolgálhatnak a gazdasági élet fellendítéséhez. Megtudtuk, ennek ötlete Tőkés Lászlótól, az Európai Parlament alelnökétől, az EMNT elnökétől származik, aki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalásai során vetette fel az Új Széchenyi Terv határon túlra való kiterjesztésének javaslatát. A gazdasági program kidolgozásába a tervek szerint számos magyarországi és romániai szakértőt vonnak be. A munka már elkezdődött, az idei bálványosi szabadegyetem nyitónapjáig pedig elkészül egy vitairat, amelynek mentén folytatni lehet majd a konkrét tervezést. Az elképzelések szerint év végére a dokumentum elnyeri végleges formáját.
Mátis szerint a Mikó Imre Terv nem csak az Új Széchenyi Terv kiterjesztett változata lesz, mivel alkalmazni kell ezt a romániai viszonyokra. A benne szereplő problémák is némiképp eltérnek majd, mivel Magyarországon az Új Széchenyi Tervbe a „jó dolgokat” foglalták bele, míg a „rossz dolgokat”, azaz a gazdaság komoly gondokkal küzdő ágazatainak problémáit a Széll Kálmán Terv hivatott kezelni. A Mikó Imre Tervbe például feltétlenül bele kell kerülnie az agráriumot, illetve az erdőgazdálkodást érintő kérdéseknek, melyekkel az Új Széchenyi Terv nem foglalkozik – szögezte le Mátis Jenő.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)
Újraindítja kisvállalkozóknak szóló kedvezményes hitelfolyósítási programját a Bethlen Gábor Alapítvány. Az új kezdeményezést egy pénteki, Szatmárnémetiben tartott találkozó keretében mutatta be Mátis Jenő, a Bethlen Gábor Pénzügyi Befektető Részvénytársaság igazgatója, aki a Mikó Imre Terv névre keresztelt gazdaságfejlesztési programról is beszélt. Mátis a helyi demokrácia-központban tartott hitelprogram-indító tájékoztató keretében emlékeztetett: a Bethlen Gábor Alapítvány 2000 óta foglalkozik hitelezéssel, hatéves tevékenységük során körülbelül 700 kölcsönt helyeztek ki, amelyek révén 2 ezer munkahely jött létre.
romániai törvénykezés azonban megváltozott, az új jogszabályok pedig nem engedélyezték alapítványok számára a hitelezési tevékenységet, ezért 2009-ben bejegyeztek egy részvénytársaságot. A mától igényelhető kölcsönök fedezetéül jelenleg egy félmillió eurós, ötven-hatvan hitel folyósításához elegendő alap áll rendelkezésükre, azonban, mint elhangzott, komoly lobbitevékenységet folytatnak magyarországi és EU-s pénzintézeteknél annak érdekében, hogy az összeget megháromszorozzák. „Egyre több szakértő véli úgy, hogy a gazdaságot illetően a krízis a normális állapot, nem pedig a korábban tapasztalt évi 8-9 százalékos gazdasági növekedés. Erre kell tehát berendezkednünk – részletezte Mátis Jenő. – Mivel Romániában, illetve Európa számos más országában a bruttó hazai termék 70 százalékát a kis- és közepes vállalkozások adták a válság előtt, elengedhetetlenül fontos ennek a – hibás gazdasági lépések révén is ellehetetlenített – szektornak a megsegítése.”
Hitel a demokrácia-központból
Az igazgató beszámolt arról, hogy csütörtökön Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, valamint László János, a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke megállapodást írt alá arról, hogy nyolc demokrácia-központ vállalja fel a hitelezéssel kapcsolatos tájékoztató tevékenységet, illetve a kérelmezési doszsziék összeállításában való segítségnyújtást. A szatmárnémeti, a kolozsvári, a nagyváradi, a marosvásárhelyi, a csíkszeredai, a sepsiszentgyörgyi, a temesvári és a székelyudvarhelyi irodákban mától egy-egy, erre a feladatra kijelölt személy várja a kölcsönök iránt érdeklődőket. Mátis Jenő úgy fogalmazott, hogy az általuk kínált hitel jelenleg a piacon a kisvállalkozások számára elérhető egyik legkedvezőbb lehetőség. Az eljárás viszonylag egyszerű, a négyoldalas formanyomtatvány kitöltése mellett be kell mutatni egy üzleti tervet, valamint egy ingatlanra kötött, a kölcsön összegét százötven százalékban garantáló jelzálogot. Elmondta: nyugodtak lehetnek az ügyfelek a tekintetben, hogy nem kell majd nem várt kezelési költségekkel számolniuk.
Mindössze két illetékkel dolgoznak majd, egy egyszeri kétszázalékossal, valamint egy maradvány számlakezelési költséggel. A kölcsön bejegyzett egyéni, családi, mikro- és kisvállalkozások számára elérhető. Négy termékük van jelenleg: hosszú távú mikrohitel (maximális összeg 40 ezer lej, hároméves futamidő), rövid távú mikrohitel (maximális összeg 20 ezer lej, egyéves futamidő), mikrohitel önrésztámogatásra (maximális összeg 30 ezer lej, futamidő egy év vagy a pályázat gyakorlatba ültetésének határideje), valamint harminc év alattiak számára elérhető start up mikrohitel (maximális összeg 40 ezer lej, hároméves futamidő). Az igazgató szerint egy hét alatt elbírálják a kérelmeket, ellentétben a bankokkal, ahol általában legalább egy hónapot vesz igénybe a döntéshozatal.
Készül a Mikó-terv
Mátis Jenő a készülő Mikó Imre Tervről is beszélt a körülbelül negyvenfős szatmárnémeti hallgatóságnak. Elmondta: ez egy Erdélyre és a Partiumra vonatkozó, a magyarországi Új Széchenyi Terv mintájára készülő gazdaságfejlesztési akcióterv, amelyben megjelölik az úgynevezett kitörési pontokat is, amelyek alapul szolgálhatnak a gazdasági élet fellendítéséhez. Megtudtuk, ennek ötlete Tőkés Lászlótól, az Európai Parlament alelnökétől, az EMNT elnökétől származik, aki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalásai során vetette fel az Új Széchenyi Terv határon túlra való kiterjesztésének javaslatát. A gazdasági program kidolgozásába a tervek szerint számos magyarországi és romániai szakértőt vonnak be. A munka már elkezdődött, az idei bálványosi szabadegyetem nyitónapjáig pedig elkészül egy vitairat, amelynek mentén folytatni lehet majd a konkrét tervezést. Az elképzelések szerint év végére a dokumentum elnyeri végleges formáját.
Mátis szerint a Mikó Imre Terv nem csak az Új Széchenyi Terv kiterjesztett változata lesz, mivel alkalmazni kell ezt a romániai viszonyokra. A benne szereplő problémák is némiképp eltérnek majd, mivel Magyarországon az Új Széchenyi Tervbe a „jó dolgokat” foglalták bele, míg a „rossz dolgokat”, azaz a gazdaság komoly gondokkal küzdő ágazatainak problémáit a Széll Kálmán Terv hivatott kezelni. A Mikó Imre Tervbe például feltétlenül bele kell kerülnie az agráriumot, illetve az erdőgazdálkodást érintő kérdéseknek, melyekkel az Új Széchenyi Terv nem foglalkozik – szögezte le Mátis Jenő.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)
2011. április 16.
EME-orvoskongresszus Szatmárnémetiben
A magyarországi és marosvásárhelyi orvostanárok csütörtöki továbbképző előadásai után a Szatmárnémeti Északi Színházban tartották az ünnepélyes megnyitót. A helyi szervezőbizottság elnöke, Vass Zoltán főorvos köszöntőjét követően Cseke Attila egészségügyi miniszter beszélt az egészségügy aktuális kérdéseiről. Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Süveges Ildikó professzor, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, Balla Árpád, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány elnöke, valamint Egyed Zsigmond Imre, az EME szakosztályi elnöke köszöntötte az ülésszak résztvevőit, majd átadták a kitüntetéseket. Lencsés György-díjban Kun Imre Zoltán nyugalmazott endokrinológus professzor részesült. A Pápai Páriz Ferenc Alapítvány Egyed Zsigmond Imre és Szabó Béla orvosprofesszorokat részesítette elismerésben, továbbá a kezdő kutatók sorából Mezei Tibor László fiatal patológust. Itt jelentették be, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyéresi Árpád gyógyszerész egyetemi tanárt, nyugalmazását követően beválasztotta az egyesület szenátusába. A nagykárolyi Collegium Régizene Együttes műsora zárta az ünnepséget, majd a közeli étteremben nyitófogadást rendeztek.
Pénteken délelőtt a színházteremben négy plenáris előadást tartottak. Délután és másnap délelőtt a Református Gimnázium tantermeiben zajlottak a szekció-előadások. A 15 szekcióban 130 dolgozatot és 18 posztert mutattak be. A legtöbb előadó Marosvásárhelyről érkezett, 46-on Magyarországról jöttek, a fővárosin kívül valamennyi ottani egyetemi központ képviseltette magát. Kolozsvárról mindössze hárman jelentkeztek előadással: Gaal Viola (onkológia), Gaal György (orvostörténet), Tuka László (gyógyszerészettörténet). Szombaton reggel a székesegyházban ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd a római katolikus püspök palotájában fogadta a résztvevőket. Délben a záróülésen Egyed Zsigmond Imre értékelte az ülésszakot: ezúttal 358-an vettek részt, köztük 240 orvos. A választmány döntése értelmében a jövő évi kongresszust Marosvásárhelyen rendezik.
A délutáni autóbuszos kirándulásra száznál többen iratkoztak fel. Kaplonyban a Károlyi család kriptáját, Érmindszenten az Ady-, Sződemeteren a Kölcsey-szülőházat és múzeumot tekintették meg, a záró vacsorára Tasnádon került sor.
GAAL GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
A magyarországi és marosvásárhelyi orvostanárok csütörtöki továbbképző előadásai után a Szatmárnémeti Északi Színházban tartották az ünnepélyes megnyitót. A helyi szervezőbizottság elnöke, Vass Zoltán főorvos köszöntőjét követően Cseke Attila egészségügyi miniszter beszélt az egészségügy aktuális kérdéseiről. Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Süveges Ildikó professzor, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, Balla Árpád, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány elnöke, valamint Egyed Zsigmond Imre, az EME szakosztályi elnöke köszöntötte az ülésszak résztvevőit, majd átadták a kitüntetéseket. Lencsés György-díjban Kun Imre Zoltán nyugalmazott endokrinológus professzor részesült. A Pápai Páriz Ferenc Alapítvány Egyed Zsigmond Imre és Szabó Béla orvosprofesszorokat részesítette elismerésben, továbbá a kezdő kutatók sorából Mezei Tibor László fiatal patológust. Itt jelentették be, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyéresi Árpád gyógyszerész egyetemi tanárt, nyugalmazását követően beválasztotta az egyesület szenátusába. A nagykárolyi Collegium Régizene Együttes műsora zárta az ünnepséget, majd a közeli étteremben nyitófogadást rendeztek.
Pénteken délelőtt a színházteremben négy plenáris előadást tartottak. Délután és másnap délelőtt a Református Gimnázium tantermeiben zajlottak a szekció-előadások. A 15 szekcióban 130 dolgozatot és 18 posztert mutattak be. A legtöbb előadó Marosvásárhelyről érkezett, 46-on Magyarországról jöttek, a fővárosin kívül valamennyi ottani egyetemi központ képviseltette magát. Kolozsvárról mindössze hárman jelentkeztek előadással: Gaal Viola (onkológia), Gaal György (orvostörténet), Tuka László (gyógyszerészettörténet). Szombaton reggel a székesegyházban ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd a római katolikus püspök palotájában fogadta a résztvevőket. Délben a záróülésen Egyed Zsigmond Imre értékelte az ülésszakot: ezúttal 358-an vettek részt, köztük 240 orvos. A választmány döntése értelmében a jövő évi kongresszust Marosvásárhelyen rendezik.
A délutáni autóbuszos kirándulásra száznál többen iratkoztak fel. Kaplonyban a Károlyi család kriptáját, Érmindszenten az Ady-, Sződemeteren a Kölcsey-szülőházat és múzeumot tekintették meg, a záró vacsorára Tasnádon került sor.
GAAL GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
2011. április 23.
Magunkat látni mások tükrében
Tapodi Zsuzsanna irodalomtörténész szerint fontos, hogy tiszta fogalmakkal dolgozzunk
Alig fejeződött be Csíkszeredában a harmadik Imagológiai Konferencia (2011. április 15–16.), interjúalanyunk, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok Kara humántudományok tanszékének vezetője és kollégái már azon vannak, miként serkenthetnék újabb részvételre a nemzetközi tudományosság minél több szaktekintélyét, még vonzóbbá téve rendezvényüket, az eddiginél szélesebb körűvé az idén két napba és szekciókba sűrített tanácskozásukat. Beszélgetésünk fő témája ez az útkeresés.
Elégedetlenek a részvétellel? De hiszen a korábbi konferenciákhoz képest rekordszámú előadás hangzott el, és olyan központokból is érkeztek előadók, ahonnan eddig nem mutatkozott érdeklődés.
– Könnyű volna e nyilvánvaló eredmények fényében sütkérezni, hiszen a közel ötven előadás önmagért beszél, akárcsak az a tény, hogy a házigazda Csíkszereda két kara mellett Kolozsvárról, Bukarestből, Marosvásárhelyről, Debrecenből, Szegedről, Újvidékről, Budapestről, Rómából érkezett előadók értekeztek a mássághoz kapcsolódó irodalmi és társadalmi kérdésekről.
Nem nehéz elképzelni azt sem, hogy ilyen felhozatal mellett a bemutatott dolgozatokból szerkesztendő kötet akár áttörést is jelenthet munkánkban. Eddig ugyanis, az első két konferencia alig-alig lépett túl a címükben meghirdetett kereteken: Románok a magyar irodalomban – Magyarok a román irodalomban.
Az induláskor megfogalmazott céljainktól ma sem tértünk el, de, mert azt tapasztaltuk, hogy előadóink amúgy is bátran feszegették a határokat, az idén mi is beemeltük vizsgálódási körünkbe a nyelvi, kulturális, vallási másságot, az irodalomtörténeti megközelítésen túl szociálpszichológiai, antropológiai, néprajzi, politológiai, filmesztétikai megvilágításban, és akár tágabb körben végzett kutatásokat, problémafelvetéseket szorgalmaztunk. Igaz, így nehezebb címet adni egy konferenciának, de abban minden előadás közös volt, hogy valamilyen módon érintette a nemzeti-etnikai sztereotípiák, mítoszok, ön- és másság-képek megannyi vonatkozását. Csakhogy...
A problémákról talán majd később. Előbb tisztázzuk, mi fán is terem az imagológia?
– Az imagológia formálisan az összehasonlító irodalomtörténet részdiszciplínája, a társadalomtudományokhoz is szorosan kapcsolódik. Jelentése imágó- vagy imázskutatás, az egyénről és közösségről alkotott véleményeket tanulmányozza, egymást feltételező és egymásra ható folyamat keretében. Az irodalomtudomány ugyanis a huszadik század második felében fokozatosan interdiszciplinárissá vált a kultúratudományok tágabb keretében.
Az irodalmi jelenségek amúgy sem csupán önmagukban léteznek, hiszen emberek írnak, emberek olvasnak, emberek a közvetítők, s ez által integrálódnak a társadalmi kommunikációba. A szociológiának, a szociálpszichológiának, a politológiának, történettudománynak, a néprajznak, de talán még a közgazdaságnak is számottevő mondanivalója lehet a másságképpel kapcsolatban. Azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyekben összehasonlító irodalommal is foglalkoznak, többé-kevésbé programszerűen az imagológiai kutatás is napirenden van.
Egyetlen embernek, legyen az bár főszervező, szinte lehetetlen befognia akár egy kétszekciós rendezvény minden mozzanatát is. Ennek ellenére önt szinte mindenütt ott lehetett látni. Milyen tanulságokkal távozott az ünnepélyes zárszó után?
- Jó volt tapasztalni az előadások sokféleségét, a megközelítések színességét, s mindenütt, ahol jelen tudtam lenni, olyan gondolatokat hallottam, amelyek élénk beszélgetéseket váltottak ki, akár az ülésen, akár a szünetekben. Általános tanulság, hogy induláskor nem árt röviden meghatározni a használt fogalmakat, akár az időkorlát ellenére is – hiszen mindannyian tudjuk, hogy nehéz eredeti gondolatokat húsz perc alatt kifejteni, ha az idő egy részét meghatározásra kell fordítani.
A viták egy jó része azonban a más-más módon használt terminológiából s az ebből adódó félreértésekből fakadt. Észrevettem ugyanakkor, hogy azok a kérdésfelvetések aratták a legnagyobb tetszést, amelyek valamiképpen bennünket érintettek, saját helyzetünk értelmezését segítették – mások szövegeinek, kultúrájának tükrében.
A régiónkra jellemző értékrendbeli, eszmei és politikai válságok okait illetően azokra nagyjából meg is fogalmazódott a válasz, s úgy tűnik, lassan nyoma vész annak az ideológiai-eszmei vákuumnak, amely a rendszerváltások következtében hirtelen fellépett, s ahová ellenőrizetlenül tódult be, jobb híján, a múlt mindenfajta nacionalizmusának hordaléka. Ez a fajta identitási válság korábban erőteljesen közép-kelet-európai színezetűnek tűnt, de mind jobban bebizonyosodik, hogy a multikulturalitástól megoldást remélő nyugatot is utoléri.
Ezek szerint az önök konferenciája nem periférikus, provinciális, hanem igen időszerű, megoldatlan kérdésekre választ kereső tudományos fórum.
– Valóban. Mégis, elég fárasztóan, nekünk mindegyre bizonygatnunk kell, hogy törekvéseink jóval több figyelmet érdemelnek. Persze, ezért nekünk is többet kellene tennünk, és bár tavaly angol nyelvű nemzetközi konferencián vetettünk össze különböző kulturális diskurzus-típusokat, az együttélésből adódó problémakört nyelvészeti szempontból megközelítve, illetve a kolozsvári Kisebbségkutató Intézettel közösen háromszor is szerveztünk már a két- és többnyelvűség kérdéseit kutató tudományos konferenciát, még akad dolgunk elég.
A konferencia előzetes programját ismerve is feltűnt, hogy a magyar kutatók arányához képest a bejelentkező román szakemberek száma több mint szerény. Miként lehetne ezen úgy mozdítani, hogy a rendezvénynek ne csak „mi mondjuk, mi halljuk” típusú visszhangja legyen?
– Olyan gond ez, amit józanul és igen alaposan, minden szempontból elemeznünk kell. Az alulreprezentáltság mindhárom konferenciánkra többé-kevésbé jellemző volt. Az idén ráadásul a bejelentkezés után megbetegedett román és szlovák kollégák hiánya tovább növelte ezt az aránytalanságot.
Egyet meg kell értenünk: egy román kollégának egy erdélyi magyar szakemberrel leülni egy asztal mellé nem ér föl nemzetközi kontaktussal, s ha választania lehet, Csíkszereda helyett inkább Madridba vagy Brüsszelbe megy. Ha ezt a konferenciát, mondjuk, valahol Magyarországon rendezték volna, egész biztos, hogy a román érdeklődés is nagyobbnak bizonyul. Elvégre egy külföldi rendezvényen részt venni a tudományos karrier szempontjából mindig előnyösebb. S ráadásul ez az itthoni magyar kutatókra, tanárokra is áll!
Miként hasznosítják a konferencián bemutatott előadásokat?
– Az előadásokból, amelyek nem egyszer terjedelmesebb, alaposabb dolgozatok vázlatai csupán, könyvet szerkesztünk. Szerettük volna a rendezvényen átnyújtani a résztvevőknek az előző konferencia kötetét, de a nyomda nem készült el vele időben. Tanulva az esetből, a most zárult rendezvény tanulmánykötete szerkesztésének már a konferencia után nekiláttunk. A szerkesztés pedig, ami rám hárul, jó alkalom lesz arra, hogy elmélyült, árnyalt képet nyerjek, nyerjünk a konferencián végzett munkáról. Amiről pillanatnyilag inkább csak benyomásaim és sejtéseim vannak.
Többkötetes szerzőként mennyire ihlette meg az imagológiai betájolódás, foglalkozik-e a gondolattal, hogy a kérdéskörben átfogó művel jelentkezzék?
– Azt tapasztaltam, hogy ha foglalkozni kezdünk az embertudományok valamelyik szeletével, akkor előbb-utóbb rá kell jönnünk arra, hogy minden mindennel összefügg. A matematika által kidolgozott hálóelmélet modellként szolgálhat: egyik csomó a másikkal összefügg, miközben annyi kapcsolat jön létre, hogy tulajdonképpen rizómává, labirintussá is teszi a nagy egészet, melyben nehéz eligazodni. A tudománynak pedig pontosan az a feladata, hogy kiutakat keressen.
Következő, szélesebb olvasóközönséghez szóló könyvem biztosan a másság kérdéskörét járja körül, jó ideje gyűjtöm már hozzá az anyagot. Igaz, szakmai feladataim, amelyek között az olvasás és a kritikai interpretálás kötelessége első helyen áll, meglehetősen szűkre szabják az írásra szánt időmet, s valamiképpen tankönyvet is kell a diákok kezébe adni, de az egészen biztos, hogy az imagológiai módszerekkel megközelített másság külön fejezet lesz benne, az összehasonlító irodalom problematikájába ágyazva.
Ön szakemberként talán jobban tudja: miért olvas, miért ír az ember? Mi az a kényszer, aminek ilyenkor engedelmeskedik?
– Egyed Emese kolozsvári professzor, maga is költő, előadásában frappánsan rámutatott, hogy az ember, amikor szembesül a maga mulandóságával, képeket alkot, hogy azokban megörökítse magát, de közben azzal is szembesülnie kell, hogy ezek a képek is mulandóak és változnak. Mégsem tehetünk egyebet, mint a hiábavalósággal szembeszállva megpróbálni képeket keresni, vagy megörökíteni magunkat...
Tapodi Zsuzsanna (1961, Szatmárnémeti)
Irodalomkutató, a csíkszeredai Sapientia EMTE tanszékvezető docense. Nagykárolyban érettségizett, 1984-ben szerzett bölcsészdiplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tíz éven át tanított egy sepsiszentgyörgyi általános- és középiskolában, majd 1993–2003 között a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének adjunktusa, több egyetemen is óraadó tanár, 2003-tól a Sapientia főállású docense.
Az általa oktatott tárgyak: Irodalom és társművészetek, Összehasonlító irodalom, Világirodalom, Esztétikai kánonok. Gazdag tudományos tevékenységet fejt ki, rendezvényeket szervez, publikációs listája igen változatos. Számos országos és nemzetközi tudományos társaság tagja. Főbb könyvei: Irodalmi kánonok (2000); Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában, 1946–1954 (2001); A soha el nem vesző könyv nyomában (2008).
Cseke Gábor
Új Magyar Szó (Bukarest)
Tapodi Zsuzsanna irodalomtörténész szerint fontos, hogy tiszta fogalmakkal dolgozzunk
Alig fejeződött be Csíkszeredában a harmadik Imagológiai Konferencia (2011. április 15–16.), interjúalanyunk, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok Kara humántudományok tanszékének vezetője és kollégái már azon vannak, miként serkenthetnék újabb részvételre a nemzetközi tudományosság minél több szaktekintélyét, még vonzóbbá téve rendezvényüket, az eddiginél szélesebb körűvé az idén két napba és szekciókba sűrített tanácskozásukat. Beszélgetésünk fő témája ez az útkeresés.
Elégedetlenek a részvétellel? De hiszen a korábbi konferenciákhoz képest rekordszámú előadás hangzott el, és olyan központokból is érkeztek előadók, ahonnan eddig nem mutatkozott érdeklődés.
– Könnyű volna e nyilvánvaló eredmények fényében sütkérezni, hiszen a közel ötven előadás önmagért beszél, akárcsak az a tény, hogy a házigazda Csíkszereda két kara mellett Kolozsvárról, Bukarestből, Marosvásárhelyről, Debrecenből, Szegedről, Újvidékről, Budapestről, Rómából érkezett előadók értekeztek a mássághoz kapcsolódó irodalmi és társadalmi kérdésekről.
Nem nehéz elképzelni azt sem, hogy ilyen felhozatal mellett a bemutatott dolgozatokból szerkesztendő kötet akár áttörést is jelenthet munkánkban. Eddig ugyanis, az első két konferencia alig-alig lépett túl a címükben meghirdetett kereteken: Románok a magyar irodalomban – Magyarok a román irodalomban.
Az induláskor megfogalmazott céljainktól ma sem tértünk el, de, mert azt tapasztaltuk, hogy előadóink amúgy is bátran feszegették a határokat, az idén mi is beemeltük vizsgálódási körünkbe a nyelvi, kulturális, vallási másságot, az irodalomtörténeti megközelítésen túl szociálpszichológiai, antropológiai, néprajzi, politológiai, filmesztétikai megvilágításban, és akár tágabb körben végzett kutatásokat, problémafelvetéseket szorgalmaztunk. Igaz, így nehezebb címet adni egy konferenciának, de abban minden előadás közös volt, hogy valamilyen módon érintette a nemzeti-etnikai sztereotípiák, mítoszok, ön- és másság-képek megannyi vonatkozását. Csakhogy...
A problémákról talán majd később. Előbb tisztázzuk, mi fán is terem az imagológia?
– Az imagológia formálisan az összehasonlító irodalomtörténet részdiszciplínája, a társadalomtudományokhoz is szorosan kapcsolódik. Jelentése imágó- vagy imázskutatás, az egyénről és közösségről alkotott véleményeket tanulmányozza, egymást feltételező és egymásra ható folyamat keretében. Az irodalomtudomány ugyanis a huszadik század második felében fokozatosan interdiszciplinárissá vált a kultúratudományok tágabb keretében.
Az irodalmi jelenségek amúgy sem csupán önmagukban léteznek, hiszen emberek írnak, emberek olvasnak, emberek a közvetítők, s ez által integrálódnak a társadalmi kommunikációba. A szociológiának, a szociálpszichológiának, a politológiának, történettudománynak, a néprajznak, de talán még a közgazdaságnak is számottevő mondanivalója lehet a másságképpel kapcsolatban. Azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyekben összehasonlító irodalommal is foglalkoznak, többé-kevésbé programszerűen az imagológiai kutatás is napirenden van.
Egyetlen embernek, legyen az bár főszervező, szinte lehetetlen befognia akár egy kétszekciós rendezvény minden mozzanatát is. Ennek ellenére önt szinte mindenütt ott lehetett látni. Milyen tanulságokkal távozott az ünnepélyes zárszó után?
- Jó volt tapasztalni az előadások sokféleségét, a megközelítések színességét, s mindenütt, ahol jelen tudtam lenni, olyan gondolatokat hallottam, amelyek élénk beszélgetéseket váltottak ki, akár az ülésen, akár a szünetekben. Általános tanulság, hogy induláskor nem árt röviden meghatározni a használt fogalmakat, akár az időkorlát ellenére is – hiszen mindannyian tudjuk, hogy nehéz eredeti gondolatokat húsz perc alatt kifejteni, ha az idő egy részét meghatározásra kell fordítani.
A viták egy jó része azonban a más-más módon használt terminológiából s az ebből adódó félreértésekből fakadt. Észrevettem ugyanakkor, hogy azok a kérdésfelvetések aratták a legnagyobb tetszést, amelyek valamiképpen bennünket érintettek, saját helyzetünk értelmezését segítették – mások szövegeinek, kultúrájának tükrében.
A régiónkra jellemző értékrendbeli, eszmei és politikai válságok okait illetően azokra nagyjából meg is fogalmazódott a válasz, s úgy tűnik, lassan nyoma vész annak az ideológiai-eszmei vákuumnak, amely a rendszerváltások következtében hirtelen fellépett, s ahová ellenőrizetlenül tódult be, jobb híján, a múlt mindenfajta nacionalizmusának hordaléka. Ez a fajta identitási válság korábban erőteljesen közép-kelet-európai színezetűnek tűnt, de mind jobban bebizonyosodik, hogy a multikulturalitástól megoldást remélő nyugatot is utoléri.
Ezek szerint az önök konferenciája nem periférikus, provinciális, hanem igen időszerű, megoldatlan kérdésekre választ kereső tudományos fórum.
– Valóban. Mégis, elég fárasztóan, nekünk mindegyre bizonygatnunk kell, hogy törekvéseink jóval több figyelmet érdemelnek. Persze, ezért nekünk is többet kellene tennünk, és bár tavaly angol nyelvű nemzetközi konferencián vetettünk össze különböző kulturális diskurzus-típusokat, az együttélésből adódó problémakört nyelvészeti szempontból megközelítve, illetve a kolozsvári Kisebbségkutató Intézettel közösen háromszor is szerveztünk már a két- és többnyelvűség kérdéseit kutató tudományos konferenciát, még akad dolgunk elég.
A konferencia előzetes programját ismerve is feltűnt, hogy a magyar kutatók arányához képest a bejelentkező román szakemberek száma több mint szerény. Miként lehetne ezen úgy mozdítani, hogy a rendezvénynek ne csak „mi mondjuk, mi halljuk” típusú visszhangja legyen?
– Olyan gond ez, amit józanul és igen alaposan, minden szempontból elemeznünk kell. Az alulreprezentáltság mindhárom konferenciánkra többé-kevésbé jellemző volt. Az idén ráadásul a bejelentkezés után megbetegedett román és szlovák kollégák hiánya tovább növelte ezt az aránytalanságot.
Egyet meg kell értenünk: egy román kollégának egy erdélyi magyar szakemberrel leülni egy asztal mellé nem ér föl nemzetközi kontaktussal, s ha választania lehet, Csíkszereda helyett inkább Madridba vagy Brüsszelbe megy. Ha ezt a konferenciát, mondjuk, valahol Magyarországon rendezték volna, egész biztos, hogy a román érdeklődés is nagyobbnak bizonyul. Elvégre egy külföldi rendezvényen részt venni a tudományos karrier szempontjából mindig előnyösebb. S ráadásul ez az itthoni magyar kutatókra, tanárokra is áll!
Miként hasznosítják a konferencián bemutatott előadásokat?
– Az előadásokból, amelyek nem egyszer terjedelmesebb, alaposabb dolgozatok vázlatai csupán, könyvet szerkesztünk. Szerettük volna a rendezvényen átnyújtani a résztvevőknek az előző konferencia kötetét, de a nyomda nem készült el vele időben. Tanulva az esetből, a most zárult rendezvény tanulmánykötete szerkesztésének már a konferencia után nekiláttunk. A szerkesztés pedig, ami rám hárul, jó alkalom lesz arra, hogy elmélyült, árnyalt képet nyerjek, nyerjünk a konferencián végzett munkáról. Amiről pillanatnyilag inkább csak benyomásaim és sejtéseim vannak.
Többkötetes szerzőként mennyire ihlette meg az imagológiai betájolódás, foglalkozik-e a gondolattal, hogy a kérdéskörben átfogó művel jelentkezzék?
– Azt tapasztaltam, hogy ha foglalkozni kezdünk az embertudományok valamelyik szeletével, akkor előbb-utóbb rá kell jönnünk arra, hogy minden mindennel összefügg. A matematika által kidolgozott hálóelmélet modellként szolgálhat: egyik csomó a másikkal összefügg, miközben annyi kapcsolat jön létre, hogy tulajdonképpen rizómává, labirintussá is teszi a nagy egészet, melyben nehéz eligazodni. A tudománynak pedig pontosan az a feladata, hogy kiutakat keressen.
Következő, szélesebb olvasóközönséghez szóló könyvem biztosan a másság kérdéskörét járja körül, jó ideje gyűjtöm már hozzá az anyagot. Igaz, szakmai feladataim, amelyek között az olvasás és a kritikai interpretálás kötelessége első helyen áll, meglehetősen szűkre szabják az írásra szánt időmet, s valamiképpen tankönyvet is kell a diákok kezébe adni, de az egészen biztos, hogy az imagológiai módszerekkel megközelített másság külön fejezet lesz benne, az összehasonlító irodalom problematikájába ágyazva.
Ön szakemberként talán jobban tudja: miért olvas, miért ír az ember? Mi az a kényszer, aminek ilyenkor engedelmeskedik?
– Egyed Emese kolozsvári professzor, maga is költő, előadásában frappánsan rámutatott, hogy az ember, amikor szembesül a maga mulandóságával, képeket alkot, hogy azokban megörökítse magát, de közben azzal is szembesülnie kell, hogy ezek a képek is mulandóak és változnak. Mégsem tehetünk egyebet, mint a hiábavalósággal szembeszállva megpróbálni képeket keresni, vagy megörökíteni magunkat...
Tapodi Zsuzsanna (1961, Szatmárnémeti)
Irodalomkutató, a csíkszeredai Sapientia EMTE tanszékvezető docense. Nagykárolyban érettségizett, 1984-ben szerzett bölcsészdiplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tíz éven át tanított egy sepsiszentgyörgyi általános- és középiskolában, majd 1993–2003 között a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének adjunktusa, több egyetemen is óraadó tanár, 2003-tól a Sapientia főállású docense.
Az általa oktatott tárgyak: Irodalom és társművészetek, Összehasonlító irodalom, Világirodalom, Esztétikai kánonok. Gazdag tudományos tevékenységet fejt ki, rendezvényeket szervez, publikációs listája igen változatos. Számos országos és nemzetközi tudományos társaság tagja. Főbb könyvei: Irodalmi kánonok (2000); Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában, 1946–1954 (2001); A soha el nem vesző könyv nyomában (2008).
Cseke Gábor
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. április 29.
Kövér László Szatmárnémetiben
Első hivatalos látogatására érkezett tegnap Szatmárnémetibe Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki a Szatmári békekötés 300. évfordulójának emlékére szervezett ünnepségen vett részt.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke első hivatalos látogatását tette a megyeközpontban, aki a megye és a municípium magyar elöljáróival folytatott protokollbeszélgetést a polgármesteri hivatalban, majd a helyi sajtóval találkozott. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere elmondta, nagy öröm Kövér Lászlót és Seszták Oszkárt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökét Szatmárnémetiben köszönteni. A meghívott vendégeknek a protokollbeszélgetés alkalmával bemutatták a municípium és a megye gazdasági helyzetét, a befektetési lehetőségeket és a kulturális életről is tárgyaltak, de a román-magyar határon átívelő projekteket is ismertették a magas rangú vendégekkel.
Dinamikus régió
Kövér László első hivatalos látogatásán vett részt Szatmár megyében, magánemberként ugyanis már járt a környéken. Elmondta, a protokollbeszélgetés során a polgármesterek és a megye vezetői viccesen megjegyezték, hogy a magyarországi turisták csak a Székelyföldet ismerik, ezt a vidéket „átlépik”, annak ellenére, hogy a környék is rengeteg szépséget rejt. Mituán Magyarország és Románia egyaránt az Európai Unió tagjai, egyesülnek a regionális érdekek, és a határon átívelő együttműködések révén a térség egyre vonzóbbá válik a turisták számára. A sok EU-s finanszírozású, határon átívelő projektnek köszönhetően ez a régió a legdinamikusabb az együttműködés szempontjából, hangsúlyozta a házelnök. Kövér rámutatott, annak ellenére, hogy ő a törvényhozó hatalmat képviseli, közvetít majd abban, hogy a következő román-magyar közös korményülésen napirendre kerüljenek azok a problémák és észrevételek, amiket a szatmári elöljárók jeleztek. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a magyar nemzet egységét hirdetik, melyet az új magyar alkotmány is megerősít, így jogukban áll, sőt kötelességüknek érzik, hogy elmondják akár negatív véleményüket is egy húsz éve kormányzó párttal kapcsolatban. Kihangsúlyozta, azzal, hogy több magyar párt alakul Romániában, a demokrácia eszménye erősödik, az pedig hogy a választópolgár kire szavaz, mindenkinek a saját döntése és értékítélete alapján valósul meg. Kövér László végszóként annyit mondott, hogy mindenkinek a józan esze által irányítva kell tevékenykedni és együttműködni, a magyarság érdekeit képviselve.
Sógor Beáta
erdon.ro
Első hivatalos látogatására érkezett tegnap Szatmárnémetibe Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki a Szatmári békekötés 300. évfordulójának emlékére szervezett ünnepségen vett részt.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke első hivatalos látogatását tette a megyeközpontban, aki a megye és a municípium magyar elöljáróival folytatott protokollbeszélgetést a polgármesteri hivatalban, majd a helyi sajtóval találkozott. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere elmondta, nagy öröm Kövér Lászlót és Seszták Oszkárt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökét Szatmárnémetiben köszönteni. A meghívott vendégeknek a protokollbeszélgetés alkalmával bemutatták a municípium és a megye gazdasági helyzetét, a befektetési lehetőségeket és a kulturális életről is tárgyaltak, de a román-magyar határon átívelő projekteket is ismertették a magas rangú vendégekkel.
Dinamikus régió
Kövér László első hivatalos látogatásán vett részt Szatmár megyében, magánemberként ugyanis már járt a környéken. Elmondta, a protokollbeszélgetés során a polgármesterek és a megye vezetői viccesen megjegyezték, hogy a magyarországi turisták csak a Székelyföldet ismerik, ezt a vidéket „átlépik”, annak ellenére, hogy a környék is rengeteg szépséget rejt. Mituán Magyarország és Románia egyaránt az Európai Unió tagjai, egyesülnek a regionális érdekek, és a határon átívelő együttműködések révén a térség egyre vonzóbbá válik a turisták számára. A sok EU-s finanszírozású, határon átívelő projektnek köszönhetően ez a régió a legdinamikusabb az együttműködés szempontjából, hangsúlyozta a házelnök. Kövér rámutatott, annak ellenére, hogy ő a törvényhozó hatalmat képviseli, közvetít majd abban, hogy a következő román-magyar közös korményülésen napirendre kerüljenek azok a problémák és észrevételek, amiket a szatmári elöljárók jeleztek. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a magyar nemzet egységét hirdetik, melyet az új magyar alkotmány is megerősít, így jogukban áll, sőt kötelességüknek érzik, hogy elmondják akár negatív véleményüket is egy húsz éve kormányzó párttal kapcsolatban. Kihangsúlyozta, azzal, hogy több magyar párt alakul Romániában, a demokrácia eszménye erősödik, az pedig hogy a választópolgár kire szavaz, mindenkinek a saját döntése és értékítélete alapján valósul meg. Kövér László végszóként annyit mondott, hogy mindenkinek a józan esze által irányítva kell tevékenykedni és együttműködni, a magyarság érdekeit képviselve.
Sógor Beáta
erdon.ro
2011. május 2.
Kövér: mi nem pénzeljük Tőkést
„Nincs arról tudomásom, hogy a magyar kormány bármilyen határon túli magyar pártot anyagilag támogatna” – jelentette ki az ÚMSZ kérdésére Kövér László házelnök a hét végén Szatmárnémetiben.
A fideszes politikust annak kapcsán kérdeztük, hogy jelenleg a magyar kormánnyal szerződésben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) úgynevezett demokrácia-központjaiban is zajlik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése. Emellett közismert, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is támogatásáról biztosította Tőkés Lászlót, az EMNT vezetőjét.
Lapunk úgy tudja: az EMNP megalakítása után a demokrácia-központok pártszékházakká változnak. Az ÚMSZ-nek adott válaszában a többpárti demokrácia fontosságát hangsúlyozta, és Délvideket hozta fel példaként. „Lám, a magyarság ott is több pártban politizál, mégis sikeres!” – jelentette ki Kövér László. A Magyar Országgyűlés elnöke Csehi Árpád Szatmár megyei tanácselnökkel és Ilyés Gyula polgármesterrel folytatott pénteki megbeszélése után tartott sajtóértekezletet Szatmárnémetiben.
A magyarországi politikus a Szatmári béke aláírásának háromszázadik évfordulója alkalmából rendezett közös kiállítás megnyitására érkezett a Szamos-parti városba. A megnyitón Rákóczi Ferencet idézte: „A szabadság csak azzal biztosított, ha a szomszéd egyetért vele!” Kövér beszédében fontosnak nevezte a jószomszédi kapcsolatokat, szerinte a magyar–román együttműködést egyre több területre kellene kiterjeszteni.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)
„Nincs arról tudomásom, hogy a magyar kormány bármilyen határon túli magyar pártot anyagilag támogatna” – jelentette ki az ÚMSZ kérdésére Kövér László házelnök a hét végén Szatmárnémetiben.
A fideszes politikust annak kapcsán kérdeztük, hogy jelenleg a magyar kormánnyal szerződésben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) úgynevezett demokrácia-központjaiban is zajlik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése. Emellett közismert, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is támogatásáról biztosította Tőkés Lászlót, az EMNT vezetőjét.
Lapunk úgy tudja: az EMNP megalakítása után a demokrácia-központok pártszékházakká változnak. Az ÚMSZ-nek adott válaszában a többpárti demokrácia fontosságát hangsúlyozta, és Délvideket hozta fel példaként. „Lám, a magyarság ott is több pártban politizál, mégis sikeres!” – jelentette ki Kövér László. A Magyar Országgyűlés elnöke Csehi Árpád Szatmár megyei tanácselnökkel és Ilyés Gyula polgármesterrel folytatott pénteki megbeszélése után tartott sajtóértekezletet Szatmárnémetiben.
A magyarországi politikus a Szatmári béke aláírásának háromszázadik évfordulója alkalmából rendezett közös kiállítás megnyitására érkezett a Szamos-parti városba. A megnyitón Rákóczi Ferencet idézte: „A szabadság csak azzal biztosított, ha a szomszéd egyetért vele!” Kövér beszédében fontosnak nevezte a jószomszédi kapcsolatokat, szerinte a magyar–román együttműködést egyre több területre kellene kiterjeszteni.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 5.
Szeptembertől utazhatnak a határon túlra az anyaországi diákok
Javában készülnek az erdélyi és a partiumi megyék a magyarországi diákok fogadására, miután az elmúlt héten megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása. Ennek keretében a magyarországi közoktatási intézmények diákjainak határon túli magyar területekre szervezett kirándulásait finanszírozza az Orbán-kormány, idén 500 millió forint áll rendelkezésre. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. „Az a közjogi keret, amit az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthető meg, ha társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek” – mutatott rá a kormányfőhelyettes.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár eközben arról tájékoztatott, hogy két kategóriában lehet pályázni, a tavaly, az Apáczai Közalapítvány által indított kísérleti programban részt vett szakiskolák, valamint a 7. osztályok jelentkezhetnek. Az első kategória esetében az a cél, hogy a határon túli magyar intézményekkel testvériskolai kapcsolatot építsenek ki, és közös programokat valósítsanak meg. A hetedik osztályosok számára pedig osztálykirándulásokhoz nyújtanak segítséget. Azt szeretnék, ha idén legalább 12 ezer diák utazhatna el tanulmányi kirándulásra. A pályázatokat június 3-áig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-éig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, a kirándulások már szeptembertől indulhatnak.
Adatbázisok Erdélyből
Erdélyben a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) működik együtt partnerként az Apáczai Közalapítvánnyal. Sándor Krisztina MIT-elnök a Krónika kérdésére elmondta, jelenleg a közalapítvány honlapjára tervezett adatbázis elkészítésén dolgoznak. Ennek keretében azt szeretnék, ha a magyarországi diákok nemcsak helyszínek és útvonalak közül választhatnának, amikor az erdélyi turisztikai látványosságok vagy kulturális értékek között keresgélnek, hanem egy ifjúsági rendezvénynaptárt is összeállítanának számukra, hogy a városnézések, túrázások mellett helyi ünnepekbe, ifjúsági rendezvényekbe is betekintést nyerhessenek. A MIT-esek ugyanakkor egy másik adatbázist is összeállítanak, amelyben az úgynevezett magyar közösségi – egyházi vagy ifjúsági – szálláshelyeket jelenítenék meg, hiszen egy kollégium vagy vendégház sokkal elérhetőbb árú, mint egy kereskedelmi szálláshely. Természetesen a vendéglátósok is jelezhetik a közalapítvány felé, ha szeretnének kapcsolódni a programhoz, tudtuk meg. Sándor Krisztina ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az adatbázisok még nem véglegesek, rendezvényszervezők és közösségi szálláshelyeket üzemeltetők jelentkezését egyaránt várják. A MIT-elnök közlése szerint az általuk begyűjtött adatok hamarosan az Apáczai Közalapítvány honlapján is elérhetőek lesznek.
Külön utakon
Eközben az erdélyi és a partiumi megyék javában készülnek az anyaországi diákok fogadására. Úgy tűnik azonban, hogy van, ahol e tekintetben is külön kezdett el szervezkedni az EMNT és az RMDSZ. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke lapunk érdeklődésére arról számolt be, hogy jelenleg egyeztetnek az magyar oktatási minisztériummal, és azon keresztül ajánlják majd a bihari látnivalókat. Addig feltérképezik az olcsó szálláslehetőségeket, s a tervek szerint majd idegenvezetést is biztosítanak a környékre látogató diákoknak. Eközben Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával, illetve az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel együttműködve már évekkel ezelőtt több könyvet jelentettek meg, amelyek a bihari látnivalókat ismertetik. A szövetség munkatársai ezeket az információkat rendszerezték most, és egy úti csomagba foglalva eljuttatták a határhoz közel eső magyarországi települések iskoláiba, a különböző testvértelepülések önkormányzataihoz. Terveznek továbbá egy honlapot is, ahol a bihari úti célokat népszerűsítik majd.
Hasonló a helyzet Szatmár megyében is, ahol az RMDSZ és az EMNT egyaránt készül a magyarországi kiránduló gyerekek fogadására. Veres-Kupán Enikő Szatmár megyei EMNT-elnök kérdésünkre elmondta, már megkezdték a szervezést a diákcsoportok fogadása érdekében, akiknek lehetőség szerint idegenvezetőt is biztosítanának. Turisztikai egyesületekkel közösen már terveztek útvonalakat, amelyek érintenék például az Ady-szülőházat vagy Kölcsey szülőfaluját, Sződemetert. Veres-Kupán arra is hangsúlyt helyezne, hogy a közös múltra felhívják a gyerekek figyelmét, például azáltal, hogy összehasonlítják Nyíregyháza és Szatmárnémeti főterét, az egy időben, hasonló stílusban készült épületeket. A szálláslehetőségek tekintetében az elnök az iskolai kollégiumokban lát lehetőséget. Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök eközben arról számolt be, hogy egy európai uniós finanszírozású pályázat keretében most készül egy, a környék látványosságait népszerűsítő turisztikai kiadvány, ezzel szándékoznak felkeresni magyarországi iskolákat. A román nyelvű változat már kész van, hamarosan a magyar nyelvű is lesz, így hozzákezdhetnek a népszerűsítéshez. A szórólapban szerepelnek emlékhelyek, épületek, mint például a nagykárolyi Károlyi-kastély, a kaplonyi Károlyi-kripta vagy az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély.
Konkrét javaslatokkal rukkolnak elő
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést, és minden eszközünkkel támogatjuk a program sikerességét” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Papp Előd, az EMNT alelnöke. A Hargita megyei politikus arról, hogy konkrétan mit terveznek Hargita megyében, nem beszélt, mint mondta, az EMNT partnerszervezeteként működő Magyar Ifjúsági Tanács eddig is foglalkozott és ezután is foglalkozik a kérdéssel.
Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke lapunk kérdésére arról számolt be, hogy már az elmúlt évben szorgosan dolgoztak azon, hogy a Székelyföld környékét válasszák a határon túli gyerekek kirándulásuk célpontjául. Mint részletezte, Hargita megyének tíz testvérmegyéje van Magyarországon, így több ezer gyerek járt már ezen a vidéken, de további csoportok fogadására is készen állnak. Borboly arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi év végén több panzióval, szállásadóval is felvették a kapcsolatot és közösen három-, négy- vagy akár ötnapos csomagajánlatokat készítettek előnyös áron, abban bízva, hogy sok anyaországi iskola a Székelyföldet, és ezen belül Hargita megyét is választja. Borboly hangsúlyozta, ezek az ajánlatok a testvérmegyék honlapjain is elérhetőek. „Szeretnénk, hogy olyan látványosságokat tekintsenek meg a magyarországi gyerekek, amelyek identitásuk megerősítésében szerepet játszhatnak, amelyek révén átfogóbb képet kapnak a székelyföldi eseményekről, történésekről” – mutatott rá célkitűzéseikre a tanácselnök. Hozzátette: szeretnék továbbá, ha a kirándulások nemcsak a természeti adottságok feltérképezéséről, az állatvilág megismeréséről, híres helyszínek megtekintéséről szólna, hanem a helyi gyerekekkel kialakított ismeretségről, barátságokról is. Sőt a tanácselnök tervei között szerepel a Hargita megye három szórványmegyéjében (Beszterce, Temes és Aranyos) élő gyerekek bevonása is a programba. Javaslatukat már továbbították a magyar állam illetékes szerveihez.
Gazda Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa, az SZNT sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, nyolcnapos úti csomagot állítottak össze az anyaországi diákok számára, ebből hét napra háromszéki látnivalókat ajánlanak, és egy napra a Brassó megyei Törcsvári-szoros megtekintését javasolják. A könnyen áttekinthető programban természeti látnivalók, történelmi vagy irodalmi vonatkozású emlékművek, székely jellegzetességek és szórakozás is szerepel. Gazda arról is beszámolt, hogy a programhoz olcsó szállás- és étkezési lehetőségeket is csatoltak, ezt általában diákbentlakásokban, diákétkezdékben oldanák meg, a csillagtúrákra csomagba vihetnék magukkal a kiránduló gyerekek az elemózsiát. Háromszéken az anyaországi diákok a Rétyi Nyír természetvédelmi övezetben sétálhatnak, borvizet kóstolhatnak, szalonnát süthetnek, megidézhetik Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Benedek Elek, Gábor Áron, Dózsa György emlékét, találkozhatnak mészégetővel, faragómesterrel, de utazhatnak kisvasúton vagy megtekinthetik a székely lovas íjászok bemutatóját. Az útianyagot a Kovászna megyei önkormányzat már eljuttatta a testvérmegyék, testvértelepülések önkormányzataihoz, ahonnan azt az ígéretet kapták, hogy továbbküldik az iskolákba. A javaslatot elküldték az Apáczai Közalapítványhoz is, hogy azt a Határtalanul program keretében népszerűsítse.
A Marosvásárhelytől mintegy félszáz kilométerre fekvő Holtmaros református lelkésze, Bartha József lapunknak elújságolta, hozzájuk már péceli, solti és bonyhádi diákcsoportok jelentkeztek be, akiket a helyi iskolások fogadnak majd. A lelkipásztor a kirándultatási rendelkezés megjelenése előtt is vállalta az erdélyi útikalauz szerepét. Négy éve, nyaranta jönnek hozzá Magyarország különböző településeiről gyermekcsoportok. „Egy hetet, tíz napot Erdély különböző történelmi helyein töltünk. Esténként a tábortűz mellett történelmünkről, harcainkról, várainkról, megmaradásunkról mesélek” – számolt be tevékenységéről a tiszteletes. Mint mondta, egy ilyen út után valamennyien feltöltődve, megváltozva tértek haza.
Krónika (Kolozsvár)
Javában készülnek az erdélyi és a partiumi megyék a magyarországi diákok fogadására, miután az elmúlt héten megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása. Ennek keretében a magyarországi közoktatási intézmények diákjainak határon túli magyar területekre szervezett kirándulásait finanszírozza az Orbán-kormány, idén 500 millió forint áll rendelkezésre. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. „Az a közjogi keret, amit az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthető meg, ha társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek” – mutatott rá a kormányfőhelyettes.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár eközben arról tájékoztatott, hogy két kategóriában lehet pályázni, a tavaly, az Apáczai Közalapítvány által indított kísérleti programban részt vett szakiskolák, valamint a 7. osztályok jelentkezhetnek. Az első kategória esetében az a cél, hogy a határon túli magyar intézményekkel testvériskolai kapcsolatot építsenek ki, és közös programokat valósítsanak meg. A hetedik osztályosok számára pedig osztálykirándulásokhoz nyújtanak segítséget. Azt szeretnék, ha idén legalább 12 ezer diák utazhatna el tanulmányi kirándulásra. A pályázatokat június 3-áig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-éig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, a kirándulások már szeptembertől indulhatnak.
Adatbázisok Erdélyből
Erdélyben a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) működik együtt partnerként az Apáczai Közalapítvánnyal. Sándor Krisztina MIT-elnök a Krónika kérdésére elmondta, jelenleg a közalapítvány honlapjára tervezett adatbázis elkészítésén dolgoznak. Ennek keretében azt szeretnék, ha a magyarországi diákok nemcsak helyszínek és útvonalak közül választhatnának, amikor az erdélyi turisztikai látványosságok vagy kulturális értékek között keresgélnek, hanem egy ifjúsági rendezvénynaptárt is összeállítanának számukra, hogy a városnézések, túrázások mellett helyi ünnepekbe, ifjúsági rendezvényekbe is betekintést nyerhessenek. A MIT-esek ugyanakkor egy másik adatbázist is összeállítanak, amelyben az úgynevezett magyar közösségi – egyházi vagy ifjúsági – szálláshelyeket jelenítenék meg, hiszen egy kollégium vagy vendégház sokkal elérhetőbb árú, mint egy kereskedelmi szálláshely. Természetesen a vendéglátósok is jelezhetik a közalapítvány felé, ha szeretnének kapcsolódni a programhoz, tudtuk meg. Sándor Krisztina ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az adatbázisok még nem véglegesek, rendezvényszervezők és közösségi szálláshelyeket üzemeltetők jelentkezését egyaránt várják. A MIT-elnök közlése szerint az általuk begyűjtött adatok hamarosan az Apáczai Közalapítvány honlapján is elérhetőek lesznek.
Külön utakon
Eközben az erdélyi és a partiumi megyék javában készülnek az anyaországi diákok fogadására. Úgy tűnik azonban, hogy van, ahol e tekintetben is külön kezdett el szervezkedni az EMNT és az RMDSZ. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke lapunk érdeklődésére arról számolt be, hogy jelenleg egyeztetnek az magyar oktatási minisztériummal, és azon keresztül ajánlják majd a bihari látnivalókat. Addig feltérképezik az olcsó szálláslehetőségeket, s a tervek szerint majd idegenvezetést is biztosítanak a környékre látogató diákoknak. Eközben Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával, illetve az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel együttműködve már évekkel ezelőtt több könyvet jelentettek meg, amelyek a bihari látnivalókat ismertetik. A szövetség munkatársai ezeket az információkat rendszerezték most, és egy úti csomagba foglalva eljuttatták a határhoz közel eső magyarországi települések iskoláiba, a különböző testvértelepülések önkormányzataihoz. Terveznek továbbá egy honlapot is, ahol a bihari úti célokat népszerűsítik majd.
Hasonló a helyzet Szatmár megyében is, ahol az RMDSZ és az EMNT egyaránt készül a magyarországi kiránduló gyerekek fogadására. Veres-Kupán Enikő Szatmár megyei EMNT-elnök kérdésünkre elmondta, már megkezdték a szervezést a diákcsoportok fogadása érdekében, akiknek lehetőség szerint idegenvezetőt is biztosítanának. Turisztikai egyesületekkel közösen már terveztek útvonalakat, amelyek érintenék például az Ady-szülőházat vagy Kölcsey szülőfaluját, Sződemetert. Veres-Kupán arra is hangsúlyt helyezne, hogy a közös múltra felhívják a gyerekek figyelmét, például azáltal, hogy összehasonlítják Nyíregyháza és Szatmárnémeti főterét, az egy időben, hasonló stílusban készült épületeket. A szálláslehetőségek tekintetében az elnök az iskolai kollégiumokban lát lehetőséget. Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök eközben arról számolt be, hogy egy európai uniós finanszírozású pályázat keretében most készül egy, a környék látványosságait népszerűsítő turisztikai kiadvány, ezzel szándékoznak felkeresni magyarországi iskolákat. A román nyelvű változat már kész van, hamarosan a magyar nyelvű is lesz, így hozzákezdhetnek a népszerűsítéshez. A szórólapban szerepelnek emlékhelyek, épületek, mint például a nagykárolyi Károlyi-kastély, a kaplonyi Károlyi-kripta vagy az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély.
Konkrét javaslatokkal rukkolnak elő
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést, és minden eszközünkkel támogatjuk a program sikerességét” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Papp Előd, az EMNT alelnöke. A Hargita megyei politikus arról, hogy konkrétan mit terveznek Hargita megyében, nem beszélt, mint mondta, az EMNT partnerszervezeteként működő Magyar Ifjúsági Tanács eddig is foglalkozott és ezután is foglalkozik a kérdéssel.
Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke lapunk kérdésére arról számolt be, hogy már az elmúlt évben szorgosan dolgoztak azon, hogy a Székelyföld környékét válasszák a határon túli gyerekek kirándulásuk célpontjául. Mint részletezte, Hargita megyének tíz testvérmegyéje van Magyarországon, így több ezer gyerek járt már ezen a vidéken, de további csoportok fogadására is készen állnak. Borboly arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi év végén több panzióval, szállásadóval is felvették a kapcsolatot és közösen három-, négy- vagy akár ötnapos csomagajánlatokat készítettek előnyös áron, abban bízva, hogy sok anyaországi iskola a Székelyföldet, és ezen belül Hargita megyét is választja. Borboly hangsúlyozta, ezek az ajánlatok a testvérmegyék honlapjain is elérhetőek. „Szeretnénk, hogy olyan látványosságokat tekintsenek meg a magyarországi gyerekek, amelyek identitásuk megerősítésében szerepet játszhatnak, amelyek révén átfogóbb képet kapnak a székelyföldi eseményekről, történésekről” – mutatott rá célkitűzéseikre a tanácselnök. Hozzátette: szeretnék továbbá, ha a kirándulások nemcsak a természeti adottságok feltérképezéséről, az állatvilág megismeréséről, híres helyszínek megtekintéséről szólna, hanem a helyi gyerekekkel kialakított ismeretségről, barátságokról is. Sőt a tanácselnök tervei között szerepel a Hargita megye három szórványmegyéjében (Beszterce, Temes és Aranyos) élő gyerekek bevonása is a programba. Javaslatukat már továbbították a magyar állam illetékes szerveihez.
Gazda Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa, az SZNT sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, nyolcnapos úti csomagot állítottak össze az anyaországi diákok számára, ebből hét napra háromszéki látnivalókat ajánlanak, és egy napra a Brassó megyei Törcsvári-szoros megtekintését javasolják. A könnyen áttekinthető programban természeti látnivalók, történelmi vagy irodalmi vonatkozású emlékművek, székely jellegzetességek és szórakozás is szerepel. Gazda arról is beszámolt, hogy a programhoz olcsó szállás- és étkezési lehetőségeket is csatoltak, ezt általában diákbentlakásokban, diákétkezdékben oldanák meg, a csillagtúrákra csomagba vihetnék magukkal a kiránduló gyerekek az elemózsiát. Háromszéken az anyaországi diákok a Rétyi Nyír természetvédelmi övezetben sétálhatnak, borvizet kóstolhatnak, szalonnát süthetnek, megidézhetik Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Benedek Elek, Gábor Áron, Dózsa György emlékét, találkozhatnak mészégetővel, faragómesterrel, de utazhatnak kisvasúton vagy megtekinthetik a székely lovas íjászok bemutatóját. Az útianyagot a Kovászna megyei önkormányzat már eljuttatta a testvérmegyék, testvértelepülések önkormányzataihoz, ahonnan azt az ígéretet kapták, hogy továbbküldik az iskolákba. A javaslatot elküldték az Apáczai Közalapítványhoz is, hogy azt a Határtalanul program keretében népszerűsítse.
A Marosvásárhelytől mintegy félszáz kilométerre fekvő Holtmaros református lelkésze, Bartha József lapunknak elújságolta, hozzájuk már péceli, solti és bonyhádi diákcsoportok jelentkeztek be, akiket a helyi iskolások fogadnak majd. A lelkipásztor a kirándultatási rendelkezés megjelenése előtt is vállalta az erdélyi útikalauz szerepét. Négy éve, nyaranta jönnek hozzá Magyarország különböző településeiről gyermekcsoportok. „Egy hetet, tíz napot Erdély különböző történelmi helyein töltünk. Esténként a tábortűz mellett történelmünkről, harcainkról, várainkról, megmaradásunkról mesélek” – számolt be tevékenységéről a tiszteletes. Mint mondta, egy ilyen út után valamennyien feltöltődve, megváltozva tértek haza.
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 5.
Orvos- és gyógyszerész-tudomány magyar nyelven
A több mint 150 évvel ezelőtt, 1859-ben, gróf Mikó Imre kezdeményezésére és támogatása által megalapított Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) keretében 1906-ban vált önállóvá az Orvostudományi Szakosztály (O.SZ), amely 1990 után bontakoztathatta ki széles körű tevékenységét. Taglétszáma nagymértékben kibővült, jelenleg 1250-en vannak az aktív tagok. Mivel a gyógyszerészeket is soraiba fogadta, az utóbbi években felvette az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály (OGYSZ) nevet.
A minden évben más városban megrendezett tudományos konferenciák nemzetközi rendezvényekké nőtték ki magukat, így az orvos- és gyógyszerész-továbbképzők nagy érdeklődésnek örvendenek. Az egyesület szakmai folyóiratát, az Orvostudományi Értesítőt (amely 1976 óta jelenik meg), sikerült akkreditált folyóirattá minősíttetni, a szakosztály pedig az Országos Orvoskollégium által is elismert orvostovábbképzés szervező egységévé vált.
Az idén az EME az OGYSZ XXI. tudományos ülésszakát Szatmárnémetiben rendezte meg. Erdélyben, a magyar orvosoknak és gyógyszerészeknek a legjelesebb eseménysorozata a Keresztény Orvosok Szövetségének éves közgyűlésével kezdődött, ahol újra bebizonyosodott, hogy “a huszonegyedik században is érdemes követni a keresztény szellemiséget, hiszen ez egyaránt jó a betegnek és az orvosnak is.”
Az Északi Színház nagytermében tartott ünnepélyes megnyitón Cseke Attila egészségügyi miniszter reálisan és meglehetősen borúlátóan ismertette a hazai egészségügy aktuális problémáit, kiemelten foglalkozott az orvosok elvándorlásával, valamint azzal a ténnyel, hogy sok beteg a külföldi kórházakban keresi a gyógyulást.A tanácskozásoknak és előadásoknak az Északi Színház, a Református Gimnázium és az Astoria Szálló gyűlésterme adott otthont, és 358 résztvevővel (45 határon túli), 11 szekcióban 138 dolgozatot mutattak be, a gyógyszertani, belgyógyászati, sebészeti, endokrinológiai, fogorvosi, patológiai, onkológiai, hematológiai, közegészségtani, gyermekgyógyászati, nőgyógyászati, infektológiai, ortopédiai és ideggyógyászati témakörökben.
Hagyományos módon a konferencián díjak átadására is sor került, a Lencsés György tudományos díjat idén dr. Kun Imre endokrinológus professzornak adományozták, a “Pápai Páriz Ferenc Alapítvány” díját dr. Egyed Zsigmond és dr. Szabó Béla professzoroknak, valamint dr. Mezei Tibor patológus tanársegédnek ítélték oda. A szatmári róm. kat. püspöki székesegyházban tartott ökumenikus istentiszteleten igét hirdetett Ft. Schönberger Jenő megyés püspök és Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese.
A komoly, tudományos programmal eltöltött napok és a záróülés után egy rendkívül tartalmas kirándulásnak örülhettek a résztvevők. Adyfalván meglátogattuk a nagy költő szülő- és emlékházát, Kaplonyban a Kákolyi-kriptát, majd Sződemeteren Kölcsey Ferenc szülőházát.
Az idei konferencia is bizonyította, hogy egyesületünknek a szakmai tevékenységen túlmenően, fontos szerepe van a magyar orvosi és gyógyszerészeti közösség formálásában, az együvé tartozás érzésének fenntartásában, amely fontos eleme lehet megmaradásunknak.
Dr. Vajda Sándor főorvos
Nyugati Jelen (Arad)
A több mint 150 évvel ezelőtt, 1859-ben, gróf Mikó Imre kezdeményezésére és támogatása által megalapított Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) keretében 1906-ban vált önállóvá az Orvostudományi Szakosztály (O.SZ), amely 1990 után bontakoztathatta ki széles körű tevékenységét. Taglétszáma nagymértékben kibővült, jelenleg 1250-en vannak az aktív tagok. Mivel a gyógyszerészeket is soraiba fogadta, az utóbbi években felvette az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály (OGYSZ) nevet.
A minden évben más városban megrendezett tudományos konferenciák nemzetközi rendezvényekké nőtték ki magukat, így az orvos- és gyógyszerész-továbbképzők nagy érdeklődésnek örvendenek. Az egyesület szakmai folyóiratát, az Orvostudományi Értesítőt (amely 1976 óta jelenik meg), sikerült akkreditált folyóirattá minősíttetni, a szakosztály pedig az Országos Orvoskollégium által is elismert orvostovábbképzés szervező egységévé vált.
Az idén az EME az OGYSZ XXI. tudományos ülésszakát Szatmárnémetiben rendezte meg. Erdélyben, a magyar orvosoknak és gyógyszerészeknek a legjelesebb eseménysorozata a Keresztény Orvosok Szövetségének éves közgyűlésével kezdődött, ahol újra bebizonyosodott, hogy “a huszonegyedik században is érdemes követni a keresztény szellemiséget, hiszen ez egyaránt jó a betegnek és az orvosnak is.”
Az Északi Színház nagytermében tartott ünnepélyes megnyitón Cseke Attila egészségügyi miniszter reálisan és meglehetősen borúlátóan ismertette a hazai egészségügy aktuális problémáit, kiemelten foglalkozott az orvosok elvándorlásával, valamint azzal a ténnyel, hogy sok beteg a külföldi kórházakban keresi a gyógyulást.A tanácskozásoknak és előadásoknak az Északi Színház, a Református Gimnázium és az Astoria Szálló gyűlésterme adott otthont, és 358 résztvevővel (45 határon túli), 11 szekcióban 138 dolgozatot mutattak be, a gyógyszertani, belgyógyászati, sebészeti, endokrinológiai, fogorvosi, patológiai, onkológiai, hematológiai, közegészségtani, gyermekgyógyászati, nőgyógyászati, infektológiai, ortopédiai és ideggyógyászati témakörökben.
Hagyományos módon a konferencián díjak átadására is sor került, a Lencsés György tudományos díjat idén dr. Kun Imre endokrinológus professzornak adományozták, a “Pápai Páriz Ferenc Alapítvány” díját dr. Egyed Zsigmond és dr. Szabó Béla professzoroknak, valamint dr. Mezei Tibor patológus tanársegédnek ítélték oda. A szatmári róm. kat. püspöki székesegyházban tartott ökumenikus istentiszteleten igét hirdetett Ft. Schönberger Jenő megyés püspök és Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese.
A komoly, tudományos programmal eltöltött napok és a záróülés után egy rendkívül tartalmas kirándulásnak örülhettek a résztvevők. Adyfalván meglátogattuk a nagy költő szülő- és emlékházát, Kaplonyban a Kákolyi-kriptát, majd Sződemeteren Kölcsey Ferenc szülőházát.
Az idei konferencia is bizonyította, hogy egyesületünknek a szakmai tevékenységen túlmenően, fontos szerepe van a magyar orvosi és gyógyszerészeti közösség formálásában, az együvé tartozás érzésének fenntartásában, amely fontos eleme lehet megmaradásunknak.
Dr. Vajda Sándor főorvos
Nyugati Jelen (Arad)
2011. május 6.
Kölcsey Napok
Szatmárnémeti – A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban május 25. és 28. között tartják meg az immár hagyományosnak számító Kölcsey Napokat.
A rendezvénysorozat mottója az idei évben egy Szilágyi Domokos idézet: „mutasd, mutasd meg, hogy tied/az erő, bátorság, az ész,/ hogy a jövő magad vagy, és/ a jövő nem hal meg soha…” A programok között szerepel például rajz és fotókiállítás, műveltségi vetélkedő, sportnap, játékok, vetélkedők, az utolsó napon, május 28–án pedig nyílt napot tartanak, mely keretében többek között az iskolát és a szakokat mutatják be az érdeklődők számára.
erdon.ro
Szatmárnémeti – A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban május 25. és 28. között tartják meg az immár hagyományosnak számító Kölcsey Napokat.
A rendezvénysorozat mottója az idei évben egy Szilágyi Domokos idézet: „mutasd, mutasd meg, hogy tied/az erő, bátorság, az ész,/ hogy a jövő magad vagy, és/ a jövő nem hal meg soha…” A programok között szerepel például rajz és fotókiállítás, műveltségi vetélkedő, sportnap, játékok, vetélkedők, az utolsó napon, május 28–án pedig nyílt napot tartanak, mely keretében többek között az iskolát és a szakokat mutatják be az érdeklődők számára.
erdon.ro
2011. május 7.
Táncház mindenkinek
Szatmárnémeti – Minden második hétfőn MADISZ táncházzal várják az érdeklődőket a Kölcsey Ferenc Főgimnázium földszinti 9-es termében. Május 10-én, hétfőn szintén sor kerül a táncházra, melyre minden korosztály jelentkezhet.
Délután 5 órától az óvodások és alsó tagozatos diákok rophatják Borbély Simon Csaba és felesége, Andrea érmihályfalvi oktatók segítségével a táncot. 6 órától az V-VIII. osztályosok veszik át a helyüket a táncparketten. Este 7 órától a felnőtteknek is lehetőségük lesz újabb ismeretek szerzésére Szarvas Károly, az Egri Csodaszarvas néptáncsoport alapítójának segítségével. A közbeeső hétfői napokon este 7 órától tart felnőtt táncházat Szarvas Károly a MADISZ pincében (Mihai Viteazul utca 10.
erdon.ro
Szatmárnémeti – Minden második hétfőn MADISZ táncházzal várják az érdeklődőket a Kölcsey Ferenc Főgimnázium földszinti 9-es termében. Május 10-én, hétfőn szintén sor kerül a táncházra, melyre minden korosztály jelentkezhet.
Délután 5 órától az óvodások és alsó tagozatos diákok rophatják Borbély Simon Csaba és felesége, Andrea érmihályfalvi oktatók segítségével a táncot. 6 órától az V-VIII. osztályosok veszik át a helyüket a táncparketten. Este 7 órától a felnőtteknek is lehetőségük lesz újabb ismeretek szerzésére Szarvas Károly, az Egri Csodaszarvas néptáncsoport alapítójának segítségével. A közbeeső hétfői napokon este 7 órától tart felnőtt táncházat Szarvas Károly a MADISZ pincében (Mihai Viteazul utca 10.
erdon.ro
2011. május 9.
Kinek a lelkiismerete?
Pár napja Szatmárnémetiben is működik Jobbik-iroda. Néhány bakancsost leszámítva ennek nem sokan örülnek, hisz Szatmár megyében már hosszabb ideje az országosnál jobb a magyar és román közösség együttműködése, a hétköznapi kapcsolatokban is kevesebb a barátságtalan hang.
„A jog szerint nincs akadálya egy ilyen irodanyitásnak, mi mégis attól tartunk, hogy a Jobbik jelenléte felhozza a helyi szélsőséget, ami nem kívánatos sem a magyaroknak, sem a románoknak!” – mondta lapunknak Csehi Árpád, a megyei RMDSZ és a megyei tanács elnöke.
Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő azzal indokolta irodájának megnyitását (Marosvásárhely után), hogy a jelenleginél „harciasabban” akarják képviselni a magyarság érdekeit. Az fel sem merült benne, hogy a máshonnan ideplántált harciasság netán ütközik az itteni jogrendszerrel, és Szatmárnémeti utcáin mégsem lehet úgy masírozni, mint Gyöngyöspatán.
Ennél is felháborítóbb, hogy Szegedi és vele tartó képviselőtársa, Morvai Krisztina úgy tett, mintha Szatmárnémeti önkormányzatában nem volnának képviselve a magyarok, arról meg talán nem is hallottak, hogy Ilyés Gyula személyében a polgármester is magyar. Így hát majd ők, néhány bakancsos szatmári hívükkel, megoldják az itteni magyarok problémáit! Minő naivság azt gondolni, hogy a román hatóságok velük és nem Csehi Árpádékkal tárgyalnak ezekről a problémákról. S minő olcsó politikai fogás azt a látszatot kelteni, hogy ők és nem Csehiék az illetékesek.
Nem az a baj, hogy törődnek velünk az anyaországi pártok, hanem az, hogy inkább politikai érdekből, mint lelkiismeretből, az itteni realitásokat felrúgva, vágyálmaik szerint cselekednek, és úgy tesznek, mintha nekünk semmiféle képviseletünk nem volna sem a helyi, sem a központi hatalomban. Gyakran az erdélyi magyarság számára hiteltelen, perifériára szorult emberekkel tárgyalnak, nem veszik figyelembe: mindig az a fél tud többet tenni értünk, aki helyzetben, ha úgy tetszik, a hatalomban van.
Erre célozva kérdeztem a nemrég Szatmárnémetiben járt Kövér László házelnököt: mivel az RMDSZ ellenében egy újabb párt létrehozását segítik, nem lesz lelkiismeret-furdalásuk, ha úgy megosztanak bennünket, hogy a legközelebbi választás után nem leszünk ott a román parlamentben? Azt válaszolta: lelkiismerete tiszta, ám azoké ne legyen tiszta, akik húsz év alatt alulképviselték az erdélyi magyarságot.
Csakhogy ezt a választók, az itteni magyar adófizetők hivatottak eldönteni, nem mások, akik csak vágyaikban élnek Erdélyben, mert Pesten laknak, és ott fizetnek adót!
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)
Pár napja Szatmárnémetiben is működik Jobbik-iroda. Néhány bakancsost leszámítva ennek nem sokan örülnek, hisz Szatmár megyében már hosszabb ideje az országosnál jobb a magyar és román közösség együttműködése, a hétköznapi kapcsolatokban is kevesebb a barátságtalan hang.
„A jog szerint nincs akadálya egy ilyen irodanyitásnak, mi mégis attól tartunk, hogy a Jobbik jelenléte felhozza a helyi szélsőséget, ami nem kívánatos sem a magyaroknak, sem a románoknak!” – mondta lapunknak Csehi Árpád, a megyei RMDSZ és a megyei tanács elnöke.
Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő azzal indokolta irodájának megnyitását (Marosvásárhely után), hogy a jelenleginél „harciasabban” akarják képviselni a magyarság érdekeit. Az fel sem merült benne, hogy a máshonnan ideplántált harciasság netán ütközik az itteni jogrendszerrel, és Szatmárnémeti utcáin mégsem lehet úgy masírozni, mint Gyöngyöspatán.
Ennél is felháborítóbb, hogy Szegedi és vele tartó képviselőtársa, Morvai Krisztina úgy tett, mintha Szatmárnémeti önkormányzatában nem volnának képviselve a magyarok, arról meg talán nem is hallottak, hogy Ilyés Gyula személyében a polgármester is magyar. Így hát majd ők, néhány bakancsos szatmári hívükkel, megoldják az itteni magyarok problémáit! Minő naivság azt gondolni, hogy a román hatóságok velük és nem Csehi Árpádékkal tárgyalnak ezekről a problémákról. S minő olcsó politikai fogás azt a látszatot kelteni, hogy ők és nem Csehiék az illetékesek.
Nem az a baj, hogy törődnek velünk az anyaországi pártok, hanem az, hogy inkább politikai érdekből, mint lelkiismeretből, az itteni realitásokat felrúgva, vágyálmaik szerint cselekednek, és úgy tesznek, mintha nekünk semmiféle képviseletünk nem volna sem a helyi, sem a központi hatalomban. Gyakran az erdélyi magyarság számára hiteltelen, perifériára szorult emberekkel tárgyalnak, nem veszik figyelembe: mindig az a fél tud többet tenni értünk, aki helyzetben, ha úgy tetszik, a hatalomban van.
Erre célozva kérdeztem a nemrég Szatmárnémetiben járt Kövér László házelnököt: mivel az RMDSZ ellenében egy újabb párt létrehozását segítik, nem lesz lelkiismeret-furdalásuk, ha úgy megosztanak bennünket, hogy a legközelebbi választás után nem leszünk ott a román parlamentben? Azt válaszolta: lelkiismerete tiszta, ám azoké ne legyen tiszta, akik húsz év alatt alulképviselték az erdélyi magyarságot.
Csakhogy ezt a választók, az itteni magyar adófizetők hivatottak eldönteni, nem mások, akik csak vágyaikban élnek Erdélyben, mert Pesten laknak, és ott fizetnek adót!
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)