Országos hittanolimpia: Akiket Isten Lelke vezérel...
Ünnepélyes keretek között nyitották meg tegnap délután a Magyar Nyelvű Római Katolikus Országos Hittanolimpiát, amelynek a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum ad otthont április 26. és 28. között. A megmérettetésen közel 110 diák vesz részt hittanáraik kíséretében Arad, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy, Temes megye tanintézményeiből. A kiértékelő bizottság elnöke dr. Holló László, a BBTE Római Katolikus Teológia Kar dékánhelyettese, egyetemi tanár, ügyvezető elnöke Nagy Gabriella (tanügyminisztériumi igazgató), alelnökök: Sidon Marian (Kolozs Megyei Tanfelügyelőség) és Bogos Mária (Hargita Megyei Tanfelügyelőség). A Báthory líceum dísztermében elsőként a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Böcskei László nagyváradi megyéspüspök köszöntötte a jelenlevőket.
Timár Ágnes igazgatónő és Török Zoltán tanfelügyelő-helyettes beszéde után Nagy Gabriella hangsúlyozta hogy először kerülhet sor ilyen tanügyminisztérium által támogatott eseményre. A kincses város római katolikus egyházközségeit képviselő Kovács Sándor főesperes nyomatékosította: öröm látni itt és most a nagyszámú résztvevő és előkészítő hittanáraik lelkes tekintetét. Olyan szellemi megmérettetés kezdődik, amelyről mindenki csak nyertesként távozhat hitélete elmélyítése és gazdagodása révén. Ennek pedig reményeink szerint kisugárzása lesz mind a helybeli, mind az otthoni környezetben.
A megnyitó ünnepséget Miklós György zenés-játékos közösségi estje követte Ludens filii Dei – Isten játszó gyermekei címmel.
Április 27-én, csütörtökön reggel a Báthory-líceum dísztermében közös ima után kezdődik a hittanolimpia. A nap délutánján Kolozsvár diákszemmel-sétán a város történelmi múltjával ismerkednek, este az iskola dísztermében a diákok Laczkó Vass Róbert színművész A legszebb hosszú út című verses-zenés előadásának örvendhetnek, zongorán kíséri Incze Gergely Katalin. Ezt követi az eredményhirdetés, és az esetleges óvások benyújtása. Az Országos Hittanolimpia pénteken délelőtt 10 órakor szentmisével zárul a Szent Mihály-templomban, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek lesz. Utána ugyanott kerül sor az ünnepi díjkiosztó és záróünnepségre.
Fodor György / Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi festők mutatkoztak be Brüsszelben
Három festő Erdélyből címmel állították ki a nagyváradi Katona György, a szatmárnémeti Kovács Emil Lajos és a dobrai (Szatmár megye) Pongrácz Károly festményeit a brüsszeli Európai Parlamentben (EP). A táj- és életképek Erdély sokszínűségét mutatják be az érdeklődőknek
A három különböző országban, Romániában, Magyarországon és Ausztriában élő és alkotó festőművészek művei Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők szervezésében jutottak el az EP-be. A kiállítás szerdai megnyitóján Tőkés László és több más EP-képviselő mellett a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola küldöttsége és a Székelyhon, valamint a Csíki Hírlap munkatársai is jelen voltak.
Az évek során a legkülönfélébb hatások, ábrázolási módok és irányzatok tettek mély benyomást munkásságukra, de egyvalamit mindhárman továbbvittek a művészetükben: magukénak vallják az erdélyi, nagybányai festészeti hagyományokat. A kiállított olajfestmények három festőművész látásmódját, három különböző életút tapasztalatait ábrázolják, miközben felszínre hozzák a közös képzőművészeti gyökereket.
Ezeken a gyökereken keresztül érkezünk meg Erdélybe, a romániai magyar közösséghez. Így jutunk el ahhoz a közel másfél milliós nemzeti kisebbséghez, amely ezeréves szülőföldjén ma is élő tradíciókkal, sajátos természeti és kulturális jegyeivel nem csupán Romániát, hanem Európát is gazdagítja – számoltak be elöljáróban a kiállítókról.
- Ha meg akarnak érteni minket magyarokat, erdélyieket itt az Európai Parlamentben, elég ránézni ezekre a képekre. Romániából erdélyiként érkezni semmi ellentmondást nem szül, sőt inkább sokszínűséget jelent – mondta el Winkler Gyula. Sógor Csaba kiegészítette, minket erdélyieket sok hatás ért az évek során, úgy a románok, mint az Osztrák Magyar Monarchia részéről, így ezek a hatások érződnek a festők munkáin is.
Minden alkotóművésznek, legyen az festő, szobrász, zenész megtiszteltetés Európa virtuális központjában, az Európai Parlament emblematikus épületében bemutatkozni – vezette föl a kiállítók méltatását Murádin Jenő művészettörténész.
„A három erdélyi alkotó közül Pongrácz Károly esetét látom különösen jellemzőnek, akinek először jutott ki a parttalan világlátás esélye. A kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen megkezdett tanulmányait Bécsben folytatta, hogy azután ott, az osztrák fővárosban telepedjék le. Festményeit nézve, témáiban szinte tapintható utazásainak betelhetetlen éhsége. A Szatmárnémetiből származó Kovács Emil Lajos úgyszolván földije Pongrácznak. De teljesen más alkat, akit szülővárosa és különösen a hozzá közel eső egykori nagybányai festőtelep hagyományai vezették a festészet útján. Témája elsődlegesen a természeti táj, ebben a műfajban érzi legotthonosabban magát. A nagyváradi születésű, majd a dunántúli Pápára áttelepedett Katona György képciklusa a szülőföld iránti nosztalgikus érzések foglalata – mondta el Murádin.
Hozzátette, kényszerűségből vagy más okokból a szülőföldet elhagyók lelkébe kitörölhetetlenül beleég a honvágy, az odahagyott tájak, városok, falvak képe, többek közt ez mutatkozik meg a kiállított festményeken.
Tamás Attila / Székelyhon.ro

A határig meghosszabbított M3-as autópályáról is egyeztettek Orbán Viktorral
román-magyar határ átjárhatóságát, illetőleg a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá tételét érintő projektről egyeztettek RMDSZ-es helyi politikusok Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel csütörtök délelőtt Csengerben, a kistérségi tanuszoda átadását követően. A miniszterelnök beszédébe is belefoglalta a határ két oldalán élők életének megkönnyítését jelentő projektek egy részét.
„Éppen az elmúlt időszakban fordultam Románia belügyminiszter asszonyához azzal a kérdéssel, hogy mit kívánnak tenni a magyarországi határrészen kialakult kilométer hosszú autósorokkal és az emiatt tűrhetetlenül hosszúra nyúló várakozási idővel, s máris megérkezett a válasz, Magyarországról. A magyar fél kormányhatározatot fogadott el a témával kapcsolatban, mely szerint megszüntetik a szigorított ellenőrzést” – újságolta Magyar Lóránd parlamenti képviselő, majd elmondta, hogy ez jelentősen csökkenteni fogja a várakozási időt, amely miatt a torlódások kialakultak. Ez örömhír azok számára, akik csak időnként lépték át a határt, de főleg azoknak, akik a magyarországi lakhelyük vagy munkahelyük miatt naponta kénytelenek voltak több órát is várakozni. A bukaresti törvényhozó a meglévők mellett ideiglenesen megnyitott határátkelőhelyekkel kapcsolatban is kérdezett a belügyminisztertől. Ám ehhez a témához is érkezett jó hír Magyarországról.
„Azt az ígéretet, miszerint Magyarország kormánya indítványozni fogja egy Csengert és Óvárit összekötő határátkelő megnyitását, több szempontból is hasznosnak látom. Egy újabb határátkelő alternatívát biztosít és tehermentesíteni tudja meglévőket, ugyanakkor Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdaságát is szorosabbá tudja fűzni”– nyilatkozta Pataki Csaba, Szatmár megye tanácsának elnöke az Orbán Viktorral folytatott megbeszélést követően. A megbeszélés azonban nem csak a határátlépőknek hozott pozitívumot, egy korábbi ígéret is megvalósulni látszik.
„Az utóbbi egy hétben két kiemelkedően fontos hírt is kapott Szatmárnémeti. Az egyik ugye a terelőút megépítéséhez szükséges ingatlan kisajátításokról szóló kormányhatározat, most pedig annak az ismételt ígérete, hogy a magyar kormány az M3-as autópályát meghosszabbítja a határig, s a tervezést már idén meg is oldják. Ez azt jelenti, hogy nem csak tehermentesítjük a megyeközpontot, de az eddiginél gyorsabban is rákapcsolódhatunk majd Európa autópálya-hálózatára, már rögtön, ahogy átlépünk majd a határon” – nyilatkozott két, mindenki számára igencsak örvendetes hírről Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor. szatmar.ro

Felújítják az ákosi református templomot
Európai alapokból újítják fel Szatmár megye legrégebbi épületét, Ákos református templomát.
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a testület pénteki ülésén azt mondta, az önkormányzat felhívást intézett minden, A kategóriás műemlék épület tulajdonosához, hogy jelezzék támogatási igénylésüket, de tavaly csak az ákosi református templommal kapcsolatban érkezett válasz a felhívásra.
A 2014–2020-as Regionális Operatív Program keretében megvalósuló projekt értéke 2,3 millió lej, ebből a tulajdonosnak, azaz a református egyháznak csak két százalékot kell állnia. Az összegből felújítják az épületet, a tetőzetet, az elektromos hálózatot, és népszerűsítő segédanyagokat is készíttetnek.
Ákos település református temploma 1175-ben épült, eredetileg római katolikus kolostor volt, majd a reformáció után a református egyház tulajdonába került. Legutóbb 1980-ban restaurálták. maszol.ro

Kiszállni vagy belülről keresni a megoldást?
Merre tarthat a MOGYE?
Újra elmaradt a nagykövetekkel szervezett találkozás
Miután úgy tűnt, hogy a legfelsőbb politikai és egyetemi körökben is feladták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karát alkotó főintézmények létrehozásáért folytatott küzdelmet, Ádám Valerián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) vezetője 200 napon át tüntetett Marosvásárhelyen és Bukarestben a tanügyminisztérium, majd több ország nagykövetsége előtt. Ennek eredményeként kétszer kapott ígéretet arra, hogy a nagykövetek meghallgatják a MOGYE vezetőinek szempontjait, és felterjesztik az államelnöknek és az illetékes fórumoknak. Azonban a múlt hétre kitűzött legutóbbi megbeszélést is le kellett mondani, mert az egyetem vezetői a már többször kifejtett szempontok miatt nem tekintik partnernek, nem óhajtanak együttműködni Ádám Valeriánnal. Ezért a tervezettnél szűkebb körben zajlott le május 10-én a IV. tanácskozás, amelyet az RMOGYKE a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről szervezett. Bár két magyarországi felsőfokú intézmény, a budapesti Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudomány karai egy-egy dékánhelyettessel képviseltették magukat, helyi szinten az ígéretek ellenére kevés aktív egyetemi oktató tett eleget a felhívásnak. Rajtuk kívül az RMOGYKE-ben részt vevő nyugalmazott professzorok, orvosok, a diákszövetség képviselője, a tüntetésben részt vevő személyek, lelkész, a tanácskozást támogató vállalkozó volt jelen a megbeszélésen.
Egyesülni készül a MOGYE a Petru Maior egyetemmel
Nagyvonalakban két vélemény körvonalazódott. Többen kifejezték felháborodásukat amiatt, hogy az elmúlt napokban a MOGYE román többségű szenátusa zöld utat adott a tárgyalások megkezdésére a Petru Maior Egyetem vezetőségével a két felsőfokú intézmény egyesítéséről. Ennek kapcsán merült fel a kétség, hogy a kizárólag román tannyelvű Petru Maior Egyetemmel való egyesülés nyomán immár a legcsekélyebb esély sem marad arra, hogy a magyar tagozat önállósága valósággá váljék. Kérdéses, hogy az új szerkezetben megmarad-e a multikulturalitásra utaló jelző. Ettől azonban, bár sok hallgatót nyert volna, a Petru Maior Egyetem vezetősége az elmúlt évek során következetesen elzárkózott, ezért nehéz elhinni, hogy az egyesülés után bevállalja. A negatív feltételezések ellenére a multikulturalitás megőrzésére kellene törekedni akkor is, ha megvalósul az egyesülés, hiszen a Petru Maior Egyetem elődje is magyar, illetve kétnyelvű felsőfokú intézmény volt.
A süllyedő hajóból ki kell szállni!
Idejét múlta az egyetem ügyét feszegetni, hiszen a feudális módon kormányzó vezetőség a csőd felé viszi az intézményt, amelyet a szomszédos megyeközpontokban alakult új egyetemek sorra leköröznek, és a MOGYE egyre lennebb csúszik az egyetemek közötti ranglistán, ezért a süllyedő hajóról le kellene szállni. A román többségű szenátus minden magyar kezdeményezést elvet, a magyar oktatók egy része állítólag „eladta a lelkét”, és az új állásokra nem azokat a tehetséges fiatal jelentkezőket veszik fel, akiket a magyar tanárok támogatnak, hanem magyar csengésű névvel vizsgázó, a magyar nyelvet valamennyire ismerő román jelölteknek van előnyük. A politikum pedig már nem akar vagy nem tud segíteni. Ezért a felszólalók közül többen is azt a véleményt hangoztatták, hogy a Sapientia keretében magyar állami támogatással egy új magyar tannyelvű orvosi egyetemet kellene létrehozni, hasonlóképpen egy magánkórházat is.
Az is elhangzott, hogy számba kellene venni azokat az erdélyi származású oktatókat, akik hajlandóak lennének Erdélyben is tanítani, és ennek érdekében honosítanák a diplomájukat.
A létezőt nem szabad feladni
A beszélgetés során kialakult a másik vélemény is, miszerint ami megvan, azt nem szabad feladni abban az épületben, ami Bernády György polgármestersége idején épült. Kérdés ugyanis, hogy a magyar állam hajlandó lesz-e, tudja-e vállalni az új egyetem és kórház alapításához szükséges nagyon magas költségeket, miközben a határ közelében levő magyarországi egyetemek Aradról, Szatmárról is verbuválnak már hallgatókat. Ahhoz, hogy egy újonnan létesített egyetemet elfogadjanak, legkevesebb kilenc évre van szükség. Az első évfolyam után ugyanis még háromnak kell végeznie, amíg akkreditálhatják az új intézményt, ami a hallgatók számára kilenc év bizonytalanságot jelentene.
Ezenkívül tudni kell, hogy a magyar oktatók létszáma az elmúlt 11 év alatt nem nőtt, és gond van az utánpótlással is. Azok közül, akik bekerültek gyakornoknak vagy tanársegédnek, néhányan a jobb megélhetés reményében klinikai állást vállaltak, vagy külföldre távoztak.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a kétharmados többségű szenátus mindent meg tud szavazni a magyar kisebbség ellenében. Sajnos a törvényeket, amelyekre hivatkozunk, az igazságszolgáltatás szervei úgy értelmezik, hogy a többségnek kedvezzenek, ezért a magyar fél eddig minden pert elveszített, és a bíróságok a román vezetőségnek adtak igazat.
Színvonalas diákélet
Másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy évente több mint száz magyar hallgató, a végzős erdélyi diákok közül a legjobbak, sikeresen felvételiznek az egyetemre, ahol még magyarul hallgatják az előadásokat. Ha sokat szidjuk, ha lemondunk az egyetemről, őket riaszthatjuk el attól, hogy Marosvásárhelyen tanuljanak, ahol rendkívül jól szervezett, színvonalas diákélet zajlik. Bár a gyakorlati órákat román nyelven tartják, és közismert, hogy a gyakorlati oktatást vezető román káderek nem bánnak kesztyűs kézzel a magyar diákokkal, a diákszövetségi élet szervezettsége miatt végzéskor mégis úgy érzik, hogy jó volt a MOGYE-n hallgatónak lenni.
A magyar egyetemek pedig azzal segíthetnének a leginkább, ha a magyar oktatókat és az egyetemi pályára készülő hallgatókat bevonnák a tudományos kutatásba, hogy előrehaladásuk ne ütközzön akadályokba. Nagy reményeket fűztek ezen a téren ahhoz a dicséretes kezdeményezéshez a Semmelweis Egyetem részéről, hogy a MOGYE néhány oktatójának kutatási ösztöndíjat ítéltek meg. Közben eltelt egy év, de az ígéret anyagi vonzata nem valósult meg, az előrelépés feltételei pedig jövőtől annyira megszigorodnak, hogy évekre lehetetlenné válik az előlépésük. A korábbi nagyvonalú, segítőkész professzorokat, akik számára fontos volt az erdélyi magyar egyetem támogatása, egy olyan új nemzedék követi, akik komoly egyetemi központokban vettek részt képzésben, kapcsolódtak be a kutatásba, és nekik már egészen más a hozzáállásuk – hangzott el többek között.
A válasz értelmében Magyarországon sem fényes a helyzet, harc folyik az egyetemeken, amelyeknek a megbecsülése devalválódott, és egyre inkább az önfenntartást, a pénzalapok megteremtését várják el tőlük. Ennek ellenére megígérték a segítséget a tudományos munka, a kutatás és az oktatás terén mindkét intézmény részéről.
Nem kell pesszimistán nézni a jövőt
Ki kell használni minden lehetőséget, amit a törvény egyértelműen lehetővé tesz, a magyar főtanszékek megalapítását is, akár azzal a feltétellel, hogy a gyakorlat nyelve kezdetben román legyen, amíg nem sikerül magyar oktatókkal minden állást betölteni. Nem azt kell nézni, hogy mit nem tettek meg, hanem egy pontos platformot kell kidolgozni a lehetséges tennivalókról, amelyek ismeretében a magyarországi partnerek is segíteni tudnak abban, hogy a marosvásárhelyi magyar nyelvű képzés színvonalát emeljék.
Csak akkor lehet jó stratégiát kidolgozni, ha egyetértés van az egyetem ügyében érdekelt személyek között. Nemzetközi összefogással el lehetne érni a román oktatási törvény diszkrimináció nélküli alkalmazásának az előmozdítását is – érvelt a tanácskozás szervezője.
„Azért gyűltünk össze, hogy a jövőbe nézzünk, és ne a jelen szennyét tárgyaljuk”, hangzott el a válasz a személyeskedő bevezető mondatokra. „Az értelem nem ismer lezárt helyzeteket”, így hát arra kellene törekedni, hogy megtartsuk, ami a miénk. Ha ezenkívül mindenki havi egy lejjel támogatná a magyar egyetem ügyét, akkor egyik vagy másik formában nem maradna el az elképzelt folytatás sem – érvelt az eseményt támogató vállalkozó.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Önkéntesekkel önkéntesekért
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet ünnepélyes keretek között díjazta a szervezet tevékenységét segítő önkénteseket az Önkéntes Gálán.
A Caritasnak a közösség érdekében kifejtett munkáját nagymértékben segítik lelkes fiatal önkéntesek. Az ő tevékenységüket, valamint az önkéntesség kapcsán a szervezettel együttműködő tanügyi intézményeket, civil szervezeteket díjazta a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a csütörtök délután megrendezett Önkéntes Gálán.
Az esemény szervezésében az önkéntesek aktívan részt vállaltak: a Gheorghe Dragoș Gazdasági Líceumban, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, valamint a Református Gimnáziumban tanuló, összesen 12 diák, március eleje óta foglakozott a gála megszervezésével. A konferálást is önkéntes diákok vállalták: Pop Alexandra és Dobos Irisz Barbara.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet partnerként vesz részt a „Szociális szolgáltatások regionális önkéntes-hálózata Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben” elnevezésű projektben. A gála keretében a szervezet megragadta az alkalmat arra is, hogy a VOLO projektben együttműködő 13 iskola, 14 civil szervezet és 9 Caritas-intézmény önzetlen és lelkes munkáját elismerje. Az önkéntesekkel való együttműködés a gála után sem ér véget, hiszen a résztvevő fiatalok közül többen felajánlották, hogy önkéntesként támogatják a június 10-én megszervezésre kerülő XI. Caritas Maratont. Az esemény jó hangulatú bulival zárult. szatmar.ro

Megmutatták magukat a szociális civil szervezetek
Az egyházmegyei Caritas Catolica szervezésében hétfőn, első alkalommal rendezték meg Nagyváradon a Szociális Civil Szervezetek Regionális Fesztiválja (SociONGfest). A rendezvény keretében Bihar, Szatmár és Szilágy megyékből összesen 31 szociális szolgáltatást nyújtó civil szervezet mutatta be tevékenységét a váradi főtéren, a Caritas Catolica által indított svájci társfinanszírozású VOLO projekt keretében.
A hagyományteremtő szándékkal megrendezett fesztivál egyik fő célja az volt, hogy az önkéntességet népszerűsítsék és konkrét önkéntességi lehetőségeket kínáljanak fel minden érdeklődőnek, másrészt pedig szerették volna megmutatni, mennyire sokrétű és kiterjedt szociális hálót alkotnak a régió civil szervezetei.
A rendezvény egy mozgalmas villámcsődülettel vette kezdetét a Szent László (ma Unirii) téren, melynek keretében a Szent Erzsébet és Szent Márton Idősotthonok lakói több tucatnyi nagyváradi középiskolás diákkal közösen tornáztak Orbán Judit kinetoterapeuta vezetésével. Ezt követően az esemény moderátoraként Andra Berce, a VOLO projekt menedzserasszisztense köszöntötte az egybegyűlteket, majd Nagy Hortenzia projektmenedzser. A Caritas Catolica főkönyvelője mondott köszöntőbeszédet, hangsúlyozva mennyire fontos az önkéntesek szerepe a szociális segítségnyújtásban.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy a civil szervezetek gyakran önkénteshiánnyal küzdenek, míg azok a személyek, akik szívesen önkénteskednének, nehezen találnak befogadó szervezetekre. Ezért indítottuk el egy évvel ezelőtt partnerségben a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel a regionális önkéntes-hálózat kiépítésére szolgáló VOLO projektet, melyet a Svájci-Román Együttműködési Program keretében, a Svájci Alap finanszíroz. Az inetrneten is elérhető hálózat (www.volonet.ro) összehozza a keresletet és a kínálatot az önkéntesség terén a szociális segítségnyújtásban” – nyilatkozta Nagy Hortenzia.
A rendezvény keretében félóránként mutatkoztak be a mikrofonnál a résztvevő szervezetek, a standoknál pedig információs anyagokkal, interaktív foglalkozásokkal és műhelymunkával várták az érdeklődőket. Négy nagyváradi tanintézmény – az Ady-, a Lorántffy- és a Szent László-gimnázium, valamint a Művészeti Líceum – diákjainak közreműködésével elkészült „a szociális szolgáltatások fája” is amelyre a diákok tűzték fel sorban az általuk megfestett leveleket, amelyek a segítségnyújtás egy-egy módját ábrázolták.
A standoknál az érdeklődők végezhettek Toefl típusú angol nyelvtesztet, újraélesztési technikákat tanulhattak bábun, elsajátíthatták a tapasztaláson alapuló DIA tanulási rendszert, kipróbálhatták milyen kerekesszékkel manőverezni, megtanulhatták hogyan mozgassanak vagy ültessenek ki ágyban fekvő betegeket. A gyermekeket ugyanakkor bohóc-animátorokkal, arcfestési és kézműves programokkal, illetve közösségi játékokkal várták a szervezetek. A fesztivál teljes időtartama alatt ugyanakkor ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérést végeztek a Caritas Catolica otthoni beteggondozói központjának munkatársai, valamint a Máltai Szeretetszolgálat képviselői.
A négyórás rendezvény záróakkordjaként, a Virtuózok tehetségkutató versenyből jól ismert, aranytorkú énekes, Mészáros Levente gyönyörködtette a résztvevőket a You Raise Me Up című slágerrel, majd a Caritas Catolica önkéntesei, több tucatnyi gyermek részvételével elénekelték a We Are the World-öt, melybe a civil szervezetek képviselői és a helyszínen levő érdeklődők, járókelők is bekapcsolódtak.
Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Számos néptánccsoport lépett színpadra Jeles Piros Pünkösd Napján
A Kossuth-kertben felállított színpadon egymást követték péntek délután a gyerekekből-fiatalokból álló néptánccsoportok.
A Szatmár megyei néptáncosok seregszemléjét tartották idén is a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ szervezésében. Péntek délután a Kossuth-kertben felállított színpadon mutatták meg tudásukat a fiatal néptáncosok.
A rendezvényen felléptek a megyében működő magyar néptánccsoportok: a bogdándi Kisrozsmalint, a szilágyszéri Kukurók, a magyargéresi Kikerics, az erdődi néptánccsoport, a mikolai Gyöngyösbokréta, a Halmi néptánccsoport, az Egri Csodaszarvas, az ákosi táncosok, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ néptáncegyüttese, a nagykárolyi Rekettye, a hadadnádasdi Dercések, a szamoskrassói Ifjúgalagonya, a dobrai Orgonác, a lellei Nemesek. Bemutatkoztak továbbá a: Mircea Eliade Általános Iskola, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a Guliver óvoda diákjai. szatmar.ro

Eddig harminc áldozatot követelt a kanyaró
Péntekig 30 személy hunyt el kanyarós megbetegedés miatt, a harmincegyedik eset még nem nyert megerősítést – tájékoztat az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Nyolc haláleset Temes megyében, öt Arad megyében, hat Dolj megyében, négy Krassó-Szörény megyében, egy-egy Bihar, Szatmár, Călăraşi, Vaslui, Galaţi, Maros megyében és Bukarestben történt.
A 31. eset Kolozs megyében történt, azonban erről még nem bizonyosodott be, hogy a kanyaró miatt hunyt el az áldozat – írja az INSP honlapja.
Az intézet szerint a járvány kezdete óta összesen 7233 kanyarós esetet regisztráltak. Az ország 41 megyéjéből jeleztek kanyaróvírussal való fertőződést. maszol.ro

Mihai Buzea: A magyar megoldás
Bakk Miklós úr 2016. december 2-án ezen a platformon* tette közzé a Klaus Iohannis és december 1-je című cikkét, melyre számos kommentár érkezett (eddig 67). Mind a cikk, mind a kommentárok is (a szerző többször is megszólalt, hogy elmagyarázza és részletesebben kifejtse álláspontját) rendkívül érdekesek voltak, és a románok és magyarok közötti párbeszéd újraindításának egyik kiindulópontja lehetne, amit én is nagyon szükségesnek tartok – nem 2018. december 1-je, hanem a XXI. század, meg az Európai Unió s a NATO miatt; az emberek vitatkoznak, érvelnek, néha veszekednek, dohognak, de már nem csapják fejbe egymást fejszével. Ha elértünk valamit 1990 óta, akkor az ez! Egyetértünk, Bakk Miklós úr?
A kommentátorok által alaposan kivesézett cikk fő gondolatait a következőképpen lehetne röviden összefoglalni: Klaus Iohannis csalódást okozott a magyar szavazóinak (1), mert az országprojektbe nem iktatta be a székelyek autonómiáját (2) vagy legalább az ország etnikai alapú regionalizálását (3), legalább az „erdélyi térségét” (4), holott a középkori Fraterna Unio dokumentum (melyet 1437-ben írtak alá, és inkább Unio Trium Natiorumként ismert) ihletforrás lehetett volna (nem maga a kimondottan románellenes dokumentum tartalma, amit Miklós (így! – E-RS) úr egyértelművé tett) (5). A hatodik pont, melyet a szerző úgy tűnik, hogy a cikk megértése sarokkövének tart, így szól (6): „A következő lépés Erdély politikai öröksége hasznosítása” kellene hogy legyen, miután az „erdélyi urbanisztika hasznosítása” sikeresnek bizonyult (Nagyszebenben, Iohannis volt polgármester városában).
Megengedek magamnak egy kis trükköt, 5–4–3–2–1–6 sorrendben tárgyalva a pontokat, de előbb tisztázni akarom, hogy bukarestiként miért tartom fenn magamnak a jogot arra, hogy beleszóljak ebbe a dologba: mert vállaltan magyarbarát vagyok (ritka madár a bukarestiek között), mivel anyai ágon régi Hortobágy-völgyi (Valea Hârtibaciu­lui) románoktól származom („román ajkú magyar”, így nevezték az ükapámat, amikor besorozták a császári hadseregbe; ez a kommunizmus alatti „magyar nyelvű román” megfelelője!), és főleg azért, mert szerelmeim közül három székelyföldi volt. Töviről hegyire ismerem az autonomista diskurzust, így már kívülről fújom. Íme, tehát, ezért hiszem azt, hogy jogom van beleszólni. Öt: a Fraterna Unio (aka Unio Trium Natiorum) rendkívüli körülmények között, az események nyomására aláírt háborús dokumentum volt; nem hiszem, hogy ma bárki számára ihletforrás lehet. De még ha az is lenne (reductio ad absurdum): ki ellen? Ha mondjuk az „erdélyi térségben” élő magyarok és románok a székelyföldi székelyekkel együtt közös frontot alkotnának, ez ki ellen irányulna? Az „erdélyi térség” cigányai ellen? Az ország „térségen kívüli” lakosai ellen? A brüsszeli bürokraták ellen? Nem világos, és nem realista. Az azonban nagyon is világos, hogy néhány nagy urbánus központ (Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó) városlakóiban iszonyatos kétségbeesés uralkodik a „nemzeti” politizálás bukaresti módja miatt. Röviden összefoglalva, az erdélyiek nagyon undorodnak a régi Regát szavazóitól és főleg e nem erdélyi térség választottaitól; ebből a szemszögből nézve (mondjuk egy választási térképből) a Fraterna Uniónak van értelme. De nem értem, hogy ez miért korlátozódna az „erdélyi térségre”, tekintettel arra, hogy csak Bukarestben több „megundorodott” gyűlt össze 2017 elején, mint bárhol máshol összesen. Négy. Nagyon jó ötlet az „erdélyi térség” regionalizálása. Támogatom. Öt régiót tartok elképzelhetőnek: Partium (a jelenlegi Szatmár, Bihar, Arad megyék), Észak-Erdély (Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód), Kelet-Erdély/Székelyföld (az eredetiben is magyarul – E-RS) (Maros, Hargita, Kovászna), Dél-Erdély (Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó) és a Bánság (Temes, Szörény, Méhed/Mehedinţi). Ezek lennének a leglogikusabb régiók gazdasági, nem pedig etnikai megfontolások alapján. Ezért vettem bele Méhedet. Három. Az ország regionalizálása még jobb ötlet, ami nélkül az „erdélyi térség” regionalizálása értelmetlen. Lehetővé tenné a nemzeten belüli (helyesebben mondva, államon belüli) versengést, ami nélkül nem számíthatunk az élet és főleg a kormányzók által nyújtott szolgáltatások minőségének javulására. Ha semmi sem kényszeríti őket jobb teljesítményre, akkor miért tennék meg? Ha polgármester vagy megyeitanács-elnök vagyok, és nagyon ostoba meg nagy tolvaj is, mit számít mindez, ha a párt a „központból” kitart mellettem? Ha a körzetemhez tartozó emberek semmilyen módon nem tudnak büntetni a szavazáskor, mert minden ellenjelöltem pont ugyanilyen (Bukarestből támogatott alkalmatlan politruk), akkor minek fájdítanám a fejemet? Miért ne lopnék rogyásig? Jövök, lopok, visszamegyek Bukarestbe. Mit számít nekem a székelyhídi (az eredeti szövegben is magyarul – E-RS) életminőség, például?! Ami a régiók számát illeti, Dragoş Filipescu úr 10 régiót javasol, plusz tizenegyediknek Bukarest-Ilfovot. Nem osztom az álláspontját: szerintem 12 régió kellene „Bukarest-Ilfov” nélkül, mely egyszerűen csak egy politikai-maffiózói érdekekkel teli hólyag, melynek gennyes váladéka az egész országot megfertőzné. Miként most is, különben. Ami pedig a Bakk Miklós úr által javasolt etnikai alapú regionalizálást illeti, újra csak több mint gyanakvó vagyok: úgy vélem, hogy egy ilyen (óriási) közigazgatási erőfeszítésnek csakis az életszínvonal növelése lehet az egyetlen célja, nem történelmi traumák borogatása. Vagyis ezért reménykedem egy gazdasági és nem etnikai alapú regionalizálásban.
Kettő. Klaus Iohannis elnök egyelőre nem mutatott be nyilvánosan semmilyen országprojektet. Ígért egyet, azóta várjuk.
Egy. Legyünk őszinték, Bakk Miklós úr: akármelyik romániai politikus, aki nem javasolja a trianoni békeszerződés revízióját, az csalódást okoz a magyar választóknak, ahogy minden olyan romániai politikus is csalódást okoz a román választóknak, aki nem ígéri a német-szovjet meg nem támadási szerződés (aka Ribbentrop–Molotov-paktum) revízióját. Ez tény. És bár sem a románok, sem a magyarok nem tehetnek túl sokat a valóság terepén, senki sem akadályozhatja meg, hogy álmodozzanak; és ki tartaná életben az álmaikat, ha nem a politikusok? Természetesen, amikor ezt nem teszik, akkor csalódást okoznak. De náluk van a gond, Bakk Miklós úr…?
Hat. Tökéletesen egyetértek: „Erdély politikai örökségének hasznosítása” tűnik számomra az egyetlen követendő útnak, ha Románia a múltban, vagyis a premodern múltban keres ihletet adó modellt. A jelenlegi román politikai térségben egyetlen másik középkori állam sem volt sikeresebb a Bethlen Gábor által vezetett fejedelemségnél (a román olvasók számára: 1613–1629): tolerancia, gazdasági teljesítmény, jó kormányzás, kvázi politikai függetlenség a hűbéri hatalommal (Oszmán Birodalom) szemben. Íme, ezt sikerült elérnie Bethlennek akkor Erdélyben, és ezt szeretnénk mi is most Romániában, hogy sokkal jobb körülményekkel rendelkezzünk a siker eléréséhez.
Az első kérdés az, hogy érdemes-e a múltban ihletadó modellt keresni, vagy a jelenben kell ilyen után kutatni? Másra bízom a választ. No, de mi a gond? – kérdem Bakk Miklós úrtól.
Tudom, némiképp ironikusan hangzik, de most nincs kedvem ironizálni. Tudják, hogy miért? Mert sok román azt válaszolja: „A magyarok, a magyarok jelentik a gondot, csakis a magyarok jelentik a gondot!”, s mert sok magyar azt válaszolja: „Maga Románia a gond, nem egyik vagy másik román, hanem éppen e mesterséges államnak, Európa ezen szörnyszülöttének a létezése a gond”, miközben valójában a szegénység a probléma.
A magyarok arra panaszkodnak, hogy a románok miatt nem szabadok. De a gazdag emberek szabadok. A románok arra panaszkodnak, hogy szegények. De nem a szegény emberek a szabadok. Az ország szegénysége a gond, a szegénységből való kikerülés a lényeg, és a romániai magyarok jelentik a megoldást. Ez az én álláspontom.
Mivel a fejletlenségből nem képes kijutni egy ország, ha nem rendelkezik olyan elittel, mely hazafias és elég gazdag ahhoz, hogy ne lopjon. Én pedig úgy gondolom, hogy előbb-utóbb a magyarok fogják létrehozni ezt a hazafias elitet, és maguk után húzzák majd Romániát a jólét felé, akár akarja, akár nem (eleinte nem fogja persze akarni!). Mire alapozom ezt? A neveltetésre. A romániai magyarok sokkal jobb állapotban kerültek ki a kommunizmusból, mint a románok: szintén szegények voltak, mint a templom egere, de egyáltalán nem érintette meg őket a propaganda (normális, hiszen a propaganda nemcsak kommunista, hanem nemzetikommunista volt, ez lényeges különbség). Más szavakkal, a magyarok kevésbé agymosottak, mint a románok (már elnézést a kifejezésért), és sokkal jobban tudják, hogy mi az érdekük: bárki, aki ellátogatott valaha a parajdi és a Slănic Prahova-i sóbányába, ezt a különbséget láthatta, mely megdöbbentő, amikor a saját bőrödön tapasztalod meg. A magyarok nagyon akarják, hogy pénzt keressenek és jobban éljenek, ami azt jelenti, hogy a németek, a zsidók és a görögök hiányában (akik a két világháború között a „középosztály” zömét adták), hamarosan létrehoznak majd egy gazdasági elitet. Ez igazi egyetemekre küldi majd az utódait, nem diplomagyárakba. Következménye: Románia jövőbeni politikai elitje magyar lesz. Zárójel: Miért ne követnék a románok is ezt a pályát? Mert a román elitek hozzászoktak, hogy a politikából csináljanak pénzt, nem a kereskedelemből, a politikában pedig sok pénz van, mocskos, gyorsan jön, és ficsúrok következő nemzedékét termeli ki, nem az igazi vezetőket. Maguk is ellenőrizhetik, hogy mi történt a Vörös Négyes (1992–1995) román politikai elitjéhez tartozókkal és a gyermekeikkel. („Vörös Négyes”: a jelenlegi SZDP elődje, a Romániai Szociális Demokrácia Pártja, a Nagy-Románia Párt, a Román Nemzeti Egység Párt és a Szocialista Munkapárt által 1995-ben, a Nicolae Văcăroiu által vezetett kormány idejében létrehozott szövetség – E-RS.)
Miért neveztem „hazafinak” Románia ezen jövendőbeli vezető elitjét? Mert egyáltalán nem érdekli majd a revizionizmus vagy Trianon. Nem tudatlanságból, hanem gazdasági okokból: nemcsak azért, mert a jelenlegi Románia piaca nagyobb, mint a hipotetikus Erdély államé, hanem azért is, mert Románia egyszerre tengeri és dunai ország (miközben Erdély nem lenne az). Meg azért, mert stabilitás és kiszámíthatóság közepette lehet „tiszta” pénzt termelni, nem revíziók, forradalmak, polgárháborúk és más zavargások révén. Másképp mondva, a piacoknak a béke kedvez.
Egy második, némiképp mulatságos következtetés az, hogy ön, Bakk Miklós úr, és én pillanatnyilag egy csónakban evezünk: a regionalizálást támogatókéban. Különböző okokból, különböző módon, különböző célokkal, de effektíven ugyanazt a szekeret húzzuk (ismétlem, pillanatnyilag!). Ráadásul nem vagyunk egyedül.
Contributors.ro, Euro-Com.ro
*http://www.contributors.ro/administratie/klaus-iohannis-%C8%99i-1-decembrie/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Törvény garantálja ezután a köztévé és -rádió kisebbségi műsorainak finanszírozását
Törvény garantálja ezután a köztévé és -rádió kisebbségi műsorainak finanszírozását - számolt be Cseke Attila, a Szövetség szenátusi frakcióvezetője az RMDSZ tervezetéről, amelyet végső döntéshozóként elfogadott a szenátus.
„Ettől az évtől megváltozott a köztévé és közrádió finanszírozása, a két médiaintézményt állami költségvetési forrásokból tartják fenn, nem a rádió- és tévéilletékből, mint eddig. Ilyen körülmények között az RMDSZ számára fontos volt, hogy törvény által biztosítsuk a kisebbségi műsorok és szerkesztőségek finanszírozását. Ezért a vonatkozó törvényhez olyan módosító indítványt fogalmaztuk meg, amely garantálja a közrádió és -tévé kisebbségi adásainak pénzügyi hátterét” – számolt be Cseke Attila, a Szövetség szenátusi frakcióvezetője az RMDSZ tervezetéről, amelyet végső döntéshozóként elfogadott a szenátus.
Turos Lóránd, a szenátus kulturális bizottságának alelnöke elmondta: „A szakbizottsági munkálatok során kezdeményeztük, hogy a vonatkozó jogszabály tegye lehetővé azt is, hogy ezután a köztévé és -rádió éves költségvetésében külön tételként szerepeljen a kisebbségi műsorok finanszírozása. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a közszolgálati televízió és rádió igazgatótanácsa a rendelkezésre álló pénzt a területi stúdióknak utalta ki, az azonban nem volt külön költségvetési tételben megszabva, hogy ebből mennyit kell a kisebbségi adásokra fordítani. Ez ahhoz vezetett, hogy számarányunkhoz képest jóval kevesebb pénzt kaptak a magyar nyelvű műsorok, mint kellett volna.”
A Szatmár megyei szenátor arról is beszámolt, a szakbizottsági vita során sikerült azt is elfogadtatni, hogy a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményeket is vegyék figyelembe a közszolgálati rádió és tévé műsorrácsának összeállításakor. „Jelenleg a műsorszerkezetet a hatályos romániai törvények és uniós irányelvek alapján állítják össze. Ha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények is mérvadóak lesznek e tekintetben, az azt jelenti, a kisebbségi nyelvi charta is jogalapul szolgálhat ezután a köztévében és a közrádióban a kisebbségi műsorok létére, fejlesztésére” – fogalmazott Turos. Az RMDSZ jogszabálya az államfő kihirdetésére vár. maszol.ro

Hány új kanyarós esetet jelentettek az elmúlt héten?
370 új kanyarós esetet jelentettek a múlt péntek óta, így meghaladja a 8000 ezret a diagnosztizáltak száma – közölte a járványos betegségeket megfigyelő és ellenőrző országos központ (CNSCBT).
A hivatalos statisztikák szerint máig 8107 esetben bizonyosodott be a kanyaró, és 31 beteg hunyt el, nyolcan Temes, hatan-hatan Arad és Dolj, hárman Krassó-Szörény megyében, egy-egy halálesetet jelentettek Bihar, Kolozs, Călăraşi, Szatmár, Vaslui, Galac, Maros megyéből, illetve Bukarestből.
Egy hét haladékot csütörtökön Mihai Tudose kormányfő Florian Bodog egészségügyi miniszternek, hogy dolgozzon ki egy tájékoztató programot, amivel tudatosítani lehet a lakosságban a gyermekek beoltásának fontosságát. A kérés olyan összefüggésben hangzott el, hogy jelenleg 180 ezer gyerek nincs beoltva kanyaró ellen.
„Van egy statisztikám: 180 ezer gyermek nincs beoltva kanyaró ellen, 80 ezer pedig nincs beoltva gyermekbénulás ellen. Így van?” – kérdezte Bodogot a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Az egészségügyi tárca vezetője igazolta a számadatokat, ezért Tudose egy hetet adott neki, hogy előterjesszen egy tájékoztató kampányt.
„A jövő héten határozzák meg, hogyan lehet elérni, hogy a románok megértsék, hogy be kell oltatniuk a gyerekeiket. Van oltóanyag, de nem tudunk eljutni az emberekhez” – fogalmazott a kormányfő.
Florian Bodog közölte, több ízben is tárgyalt az Egészségügyi Világszervezet képviselőivel, és már létezik egy cselekvési terv, amit néhány napon belül gyakorlatba ültetnek.
Medifax; Szabadság (Kolozsvár)

Átcsábítják a munkaerőt: Magyarországról toboroznak dolgozókat erdélyi megyékbe
Közösen próbálják megtalálni a módját a magyar–román határ mentén fekvő megyékben a vállalkozók és az önkormányzatok, hogy Magyarország keleti régióiból töltsék be a meghirdetett állásokat. Mivel Arad megye például akut munkaerőhiánnyal küzd, a határ túloldalán viszont magasabb a munkanélküliség, Arad és Békés megyei települések polgármesterei arról készülnek egyeztetni, hogy a dél-alföldi régióból csábítsanak át dolgozókat az aradi és pécskai ipari parkokban működő cégekhez.
Akut munkaerőhiánnyal szembesül a romániai mezőgazdaság és a könnyűipar, a jelenség pedig különösen az ország nyugati megyéiben érhető tetten. Nemrég arról számoltunk be lapunkban, hogy a hazai gazdaszervezetek szerint az ágazatot soha nem tapasztalt mértékű munkaerőhiány sújtja, emiatt az erdélyi és bánsági megyékben számos vállalkozó külföldi – elsősorban magyarországi – szakembereket kénytelen alkalmazni a termelés folytonossága érdekében.
Megtudtuk, hasonló a helyzet a könnyűiparban is, emiatt a magyar–román határ mentén fekvő megyék munkaadói egyre nagyobb számban vetettek szemet a kelet-magyarországi régiók munkavállalóira.
A magyarázat egyszerű: miközben Arad megyében például mindössze kétszázalékos a munkanélküliség, a határ túloldalán, Békés és Csongrád megyében ennél egyaránt magasabb. Arad megyében – ahová Bihar megyéhez hasonlóan most is nagyon sokan járnak át dolgozni a határközeli magyar településekről – jelenleg is mintegy kétezer állás betöltetlen, elsősorban az autóalkatrész- és textilipari gyárakba keresnek munkásokat.
Az ottani ipari parkokban megtelepedett befektetők már így is jelentős számban „importáltak” munkaerőt Románia távolabbi vidékeiről, az alkalmazottak panziókban és bérlakásokban való elszállásolása azonban nem kevés kiadással jár. Hogy a helyi önkormányzatok ne veszítsék el a költségvetésük számára adók és illetékek formájában jelentős bevételt termelő cégeket, a települések vezetői maguk próbálnak megoldást találni a magyarországi munkaerő átcsábítására, utaztatásuk megkönnyítésére.
„Bár az ipari parkjainkban működő gyárak és társaságok nemcsak a környező településekről, hanem az ország számos más megyéiből foglalkoztatnak embereket, még mindig nagy a munkaerőhiány. A legkézenfekvőbb, ha Magyarországról pótoljuk ezt az űrt, ezért az ottani polgármesterekkel közösen próbálunk megoldást találni a munkaerő-áramlásra” – nyilatkozta a Krónikának Antal Péter, a magyar–román határ mentén fekvő Pécska polgármestere.
A 11 ezer lelkes városban a jövő héten éppen ebben a témában ülnek le egyeztetni Arad és Békés megyei települések elöljárói, akik közvetítőszerepet vállaltak a munkaerőhiány enyhítése érdekében. Antal Péter lapunknak elmondta, arról fognak egyeztetni több mint egy tucat magyarországi polgármesterrel, hogy az ottani településekről csábítsanak át dolgozókat a pécskai és aradi cégekhez.
Jelenleg egyébként Battonyáról és környékéről sokan dolgoznak Budapesten, ahonnan hétvégén járnak haza, emiatt a szállással járó költségük magas, akár a munkavállaló, akár a munkaadó fizeti. Viszont ha ezek a dél-alföldi emberek a határ romániai oldalán találnának munkát, az ingázással sokat megspórolhatnak.
„Arról nem beszélve, hogy a fizetések körülbelül egyformák, sőt nálunk fokozatosan emelkednek, így egy-két év múlva el is éri a magyarországi béreket” – állapította meg Pécska polgármestere. A határ menti kisvárosban egyébként négy ipari park működik mintegy félezer céggel (köztük a fémipari vállalkozásoktól a textil- és cipőgyáron át a repülőgép-alkatrész üzemig), ahol 3500 embert foglalkoztatnak, és még ugyanennyien dolgoznak Aradon.
Az aradi illetékesek ugyanakkor a közúti infrastruktúrát is fejleszteni kívánják, hogy gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen a magyarországi vendégmunkások ingázása. Hamarosan korszerűsítik például a Pécskát a tornyai határátkelőn keresztül Battonyával összekötő, hét kilométeres megyei utat, ami jelentősen lerövidíti majd az országhatár által elválasztott két város közötti távolságot, ami Nagylak irányában jelenleg huszonöt kilométeres. Ráadásul az útfelújítással a battonyaiak könnyen megközelíthetik Pécskánál a 4-es számú páneurópai folyosóra rácsatlakozó dél-erdélyi autósztrádát; mindezt Magyarországon csak negyven kilométerrel odébb tehetnék meg.
Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat elnöke közölte, uniós források lehívásával mintegy hatvan kilométernyi, határon átnyúló úthálózatot korszerűsítenek a közeljövőben a régióban a magyar munkavállalók utaztatásának megkönnyítése érdekében.
„Számos, határ menti magyarországi településen nagyon magas a munkanélküliség, mi pedig állást kínálunk ezeknek az embereknek, az itteni befektetőknek szükségük van rájuk” – nyilatkozta a News.ro hírügynökségnek az Arad Megyei Tanács vezetője.
Különben hasonló munkaerő-toborzásra más megyékben is van példa, mivel Bihar és Szatmár megyében is sok magyarországi dolgozót foglalkoztatnak. A nagyváradi ipari parkokban működő cégek például rendszeresen szerveznek állásbörzét a Hajdú-Bihar megyei Biharkeresztesen, a régióból sokan átjárnak dolgozni a bihari megyeszékhelyre.
Rostás Szabolcs

Ennyien jelentkeztek a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karára
Lezárult a nyári felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán, a következő tanévre 313 diák jelentkezett. A legnépszerűbb képzések idén is a közgazdasági szakok voltak.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is 14 alapképzési és 5 mesterképzési szakra várta a jelentkezőket a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara: összesen 318 tandíjmentes és 320 tandíjas helyet hirdettek meg, amelyekre július 17-25. között lehetett beiratkozni.
Az érettségi vizsga átlaga mellett egyes szakok esetében felvételire is számítaniuk kellett a jelentkezőknek, csütörtök reggel tartották az írásbeli vizsgákat, a pályaalkalmassági interjúkat és a motivációs beszélgetéseket.
Tudatosan választottak
„Ezúttal is örömmel nyugtáztuk, hogy továbbra is népszerű az egyetem csíkszeredai helyszínének képzési kínálata, hiszen az első két nap már több mint 120 jelentkező adta be iratcsomóját a felvételi iratkozáskor. Nagyon tudatosan, jól informáltan választottak a jelentkezők képzéseket, határozott elképzeléseik vannak a továbbtanulást illetően. Mindemellett a középiskolásoknak szervezett versenyeink sem voltak hiába, hiszen a díjazottak közül néhányan visszajöttek, és elfoglalták a számukra fenntartott helyeket” – mondta megkeresésünkre Csíki Adél, az egyetem kommunikációért felelős munkatársa.
Magyarországról is jelentkeztek
Tavaly a nyári felvételi alkalmával 280-an jelentkeztek a Sapientia csíkszeredai karára, jelentősen többen, mint a korábbi években. Mint megtudtuk, az idei nyári felvételin tovább nőtt az egyetem népszerűsége, hiszen közel 10 százalékkal emelkedett a jelentkezők száma: ezúttal 313 hallgató felvételizett az egyetemre.
Ismét főként a székelyföldi magyar tannyelvű iskolák diákjai jöttek, de más megyék is képviseltették magukat. A jelentkezők többsége, 63,75 százaléka Hargita megyei, továbbá 27,18 százalékuk Kovászna, 5,17 százalékuk pedig Maros megyéből felvételizett. A többi jelentkező elvétve érkezett Szatmár, Brassó, Bihar, Fehér, Beszterce Naszód, Hunyad és Kolozs megyékből, illetve Magyarországról.
A legnépszerűbb képzések idén is a közgazdasági szakok voltak, a Gazdasági informatika képzésen például túljelentkezés volt. Emellett idén megnőtt az érdeklődés a mérnöki szakok iránt is.
Felvételi ősszel is
„Azok, akik lemaradtak a nyári szesszióról, vagy a pótérettségin még sikeresen szerepelnek, választhatnak tandíjmentes helyet is az őszi felvételin, hiszen hirdetünk az őszi szesszióra is helyeket. Ingyenes helyek előre láthatóan a humán képzéseken (Román nyelv és irodalom-angol nyelv és irodalom szak, Világ- és összehasonlító irodalom-angol nyelv és irodalom szak), társadalomtudományi képzéseken (Szociológia szak, Humánerőforrás szak), ugyanakkor az egyes mérnöki képzéseken (Környezetmérnöki szak) lesznek” – sorolta Csíki Adél. A végleges eredményeket pénteken függesztik ki, a sikeresen felvételizők július 31. és augusztus 4. között foglalhatják el helyeiket.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

Nemzetközi vizekre eveznek (Országos EKE-vándortábor)
Elcserélném éjszakai babakocsis zergepárkánytúrámat tusnádi wellnessre – olvasható többek között az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) sorrendben 26. országos vándortáborának hirdetőfalán a Rétyi-tónál. A sátorozás nem a legkényelmesebb nyaralási mód, de aki belekóstolt egy ilyen óriástábor életébe, megérthette, hogy a természetjárók miért ragaszkodnak hordozható szállásukhoz. Pezsgés és jókedv uralkodott a héten egész Háromszéken, hiszen a résztvevők a megye minden nevezetességéhez eljutottak, és sokan vissza is fognak térni, de nem ez volt az egyetlen hozadéka a rendezvénynek: az EKE közgyűlésén elhatározták, hogy Kárpát-medencei szintű magyar természetjáró szövetséget hoznak létre, és kérik felvételüket a legnagyobb európai gyalogos turistaszövetségbe, az ERA-ba (European Ramblers’ Association). Bővült is az EKE: a Kárpáti Gyepű Egyesület immár a 16. tagszervezete, amely a székely határjáró mozgalom csatlakozását jelenti Erdély legnagyobb civil szervezetéhez.
Az embernek egyféle rangja van csak, a jelleme – ez a Márai-idézet áll a sátortáborhoz vezető út egyik fatörzsén. Több hasonló gondolatot is kifüggesztettek egymás mellé, de már az alkalmi, elbontható fürdőszobáknál tréfás feliratok fogadják az érkezőt. A tó partjára helyezett színpadról zene szól, előtte még üres a tér szombat délután, a vízből azonban vidám hangok hallatszanak. Aznap nem volt túravezetés, de végre kisütött a nap, és a gyűlésen részt nem vevő táborozók önállóan túráztak a környéken. Sokan már össze is csomagoltak és hazaindultak, a többiek lassan szállingóztak a záróünnepségre. Nem mindenki lakott a kempingben – a környékbeli szálláshelyeket is mind elfoglalták a kirándulók –, de az utolsó estére is több százan összegyűltek. Dukrét Lajos, a házigazda háromszéki szervezet (HEKE) elnöke elsőként a 130 fős szervezői stábot szólította színpadra, majd az idei vándortábor sarokszámait ismertette: 1347 résztvevő regisztrált, közülük 555 EKE-tag. Erdélyből 762-en jöttek, Magyarországról 570-en, Hollandiából hatan, Angliából öten, Németországból ketten, és még Vietnamból is „idetévedt” egy turista. Romániában a legtávolabbról Szatmárról, Nagybányáról és a Bánságból érkeztek, a legnépesebb csoport a csíkiaké volt (94), a legkisebb a négyfalusiaké négy személlyel. Tíz év alatti résztvevő 121 volt, 85 év fölötti 5, 71 fölötti 69. A táborozók átlagéletkora 42 év. A jelenlevők 72 százaléka túrázott: az első napon 992, a másodikon 955, a harmadikon 875 személy. A legsportosabban az ózdi postás utazott: 707 kilométert kerékpározott három és fél nap alatt, hogy itt lehessen.
A szervezőknek és résztvevőknek Kovács Lehel István országos EKE-elnök mondott köszönetet. Értékelése szerint nagyon jó tábor volt a rétyi – túrakínálatban, programban és szakmai szempontból is. Ismertette a közgyűlés döntéseit is: az EKE megérett arra, hogy nemzetközi vizekre evezzen, ezért egy Kárpát-medencei magyar turistaszövetség létrehozását kezdeményezik – első körben éves konferenciákat és tapasztalatcseréket szerveznek, hogy ne legyen átfedés a különböző programokban, de minél szélesebb legyen a kínálat –, és elindítják a csatlakozási eljárást az európai gyalogjárók szövetségéhez, ami majd újabb lehetőségeket és kedvezményeket nyit a tagok számára a határokon kívüli túrázáshoz. Kovács Lehel üdvözölte az EKE újonnan felvett tagszervezetét, a Kárpáti Gyepű Egyesületet is, és ezzel elkezdődött a díjkiosztás. A hagyományokhoz híven nem csupán azokat díjazzák, akik az elmúlt évben a legtöbbet tettek a szervezet működtetéséért, jutalmazzák a leghűségesebb, legidősebb és legfiatalabb táborlakókat is. Idén először 25 éves hűségdíjat is osztottak – annak a marosvásárhelyi házaspárnak, amely csak egyszer, akkor is igazoltan hiányzott az országos vándortáborokról; húsz részvételért egy, 15 jelenlétért 23, tízért pedig 13 személy kapott oklevelet. A legtöbb tavaszt megért táborlakó hölgyet és a legtöbb nyarat megért urat, illetve a legidősebb túravezetőt – Kisgyörgy Zoltánt, lapunk főmunkatársát – is díjazták; a legfiatalabb kislány nyolchetesen, a legfiatalabb kisfiú nyolc hónaposan kapta első diplomáját. Az év embere az EKE-ben a kolozsvári Bránya Róbert lett a teljesítménytúrázók számára létrehozott online rendszerért; 30 személynek kiosztották a Czárán Gyula-, Xántus János-, Merza Gyula- és Tavaszy Sándor-díszokleveleket – utóbbiból egyet posztumuszként a Páreng-hegységben nemrég elhunyt túratársnak, akire egyperces néma felállással emlékeztek –, valamint a Balogh Ernő- és Érdemes természetjáró díjakat. Különdíjat kapott a legnépesebb család – a Mandel család 11 tagja volt táborlakó –, a táncos lábú CSEKE (a csíkszeredaiak néptánccsoportja) és több szervező. Az EKE vándordíját – amelyet az országos szervezetért legtöbbet tett tagszervezet kap meg – egy évre a csíkszéki EKE viheti haza, amit a kitüntetettek nagy üdvrivalgással fogadtak. Egy közös imádság után Deák Botond tiszteletes áldást mondott az útra kelőkre, és a tábori harang szava mellett bevonták a tábori zászlót – ebben a percben mindenki vigyázzban, a zászlóra függesztett szemmel állt –, majd a gyermekek közreműködésével megkezdődött a tombolasorsolás. A záróünnepségen már nem mondták el, de a gyalogos, biciklis, szekeres, buszos túrák mellett délelőttönként gyermekfoglalkozásokat, délutánonként pedig helytörténeti előadásokat tartottak az érdeklődőknek, és zene is jutott majdnem minden napra. A keddi megnyitón a rétyi Kováts András Fúvószenekar és a CSEKE lépett fel, csütörtökön Deák Abigél, Miklós Katalin és Lőfi Gellért hegedű- és zongoradarabokkal színezte a hangulatot, pénteken táncház volt, szombat este pedig a PressTones Független Sajtózenekar teremtett igazi bulis hangulatot; tábortűz is volt, ahogy ez illik a szabadtéri mulatsághoz. Az utolsó hazaindulók vasárnap délelőtt vettek búcsút a rétyi tájtól, a következő, jövő évi vándortábort a brassói EKE szervezi.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A máramarosszigeti átmeneti fogolytábor
Van egy város a Kárpátok ölelésében, Tisza-parti település, mely nagy szerepet játszott egy szomorú háborús történetben. A második világháború idején és az utána következő időszakban számos magyar katonát és civilt hurcoltak el, gyakran embertelen körülmények között a Kárpát-medencéből a Szovjetunió területére kényszermunkára. Románia területén több átmeneti tábort létesítettek a szovjet hatóságok, melyek közül kiemelkedik Máramarossziget és Focşani.
Máramarosszigetet földrajzi fekvése és jó vasúti összeköttetése miatt szemelték ki arra a feladatra, hogy a ki/és bejövő vasúti forgalomnak legyen egyik központja, illetve a területén fogolytáborok, kórházak létesüljenek. Nem meglepő tehát, hogy Kelet-Európa egyik legnagyobb fogolytáborát Máramarosszigeten alakították ki. A tábort 1944 őszén hozták létre, miután a Vörös Hadsereg október 17-én megszállta a várost. Központja a Mária Terézia korában épült kaszárnya volt, de a nagyszámú fogoly miatt alternatív elhelyezési lehetőségek után kellett nézniük a szovjet hatóságoknak. A városban összesen hét szovjet hadikórház működött, valamint nagyszámú helyőrség kapott helyet.
A gyakran cserélődő szovjet egységek teljesen kiürítették a várost: lefoglaltak minden mozdítható tárgyat állami és egyházi intézményekből, magánházakból. A Román Kommunista Párt (RKP) helyi bizottságának 1945. május 29-i jelentése szerint a városnak kellett kielégítenie a kórházak, a láger és a helyőrség napról napra növekvő igényeit. Ezért a városi lakosságtól rekviráltak több ezres tételekben székeket, asztalokat, ágyakat, szekrényeket, evőeszközöket, tányérokat, poharakat, paplanokat és ágyneműt, párnákat stb. A 36. sz. átmeneti tábor egészségügyi helyzete szinte állandóan kritikus szinten volt.
1945 végén parancsot kaptak a felsőbb hatóságoktól a láger feloszlatására, és annak anyagi javainak átadására vonatkozóan. A 304. sz. repatriációs szervek vették át a tábor helyiségeit, ezért nagy gondot okozott újabbak megszerzése, így végül visszavonták a feloszlatási parancsot, és helyben maradt a 36. sz. tábor. A láger számára csak teljes javítást igénylő barakkok és szétrombolt istállók álltak rendelkezésre. A szovjet vezetők számos nehézséggel néztek szemben: megfelelő szállás-, orvos- és gyógyszerhiány, kisszámú őrség stb. Ezért egyre gyakrabban vették igénybe a román hatóságok anyagi és egyéb segítségét. Egy adott pillanatban román őrséget kapott a tábor.
Az irgalmas samaritánus
Mivel a foglyok között rendkívül sok volt a beteg, a fertőzött személy, a város számos középületét lefoglalták a hadikórházak számára: a piarista gimnázium, a református líceum, a Kultúrpalota stb. így lettek börtön-, illetve hadikórházak. A Tisza árterületén, a mostani román–ukrán határ közvetlen közelében mozgó hadikórházat létesítettek, a fertőzötteket pedig elkülönítették a mai Meteorológia Állomás helyén felállított részlegben. Ezekben az intézményekben helyi, szovjet, valamint hadifogoly magyar orvosok segítettek. Egyiküket dr. Zsarnovitzky Gyulának hívták, akiben emberséges, segítőkész sorstársat ismertek meg az elhurcoltak. Annak ellenére, hogy ő maga is fogoly volt, ott próbált segíteni a betegeknek, ahol csak tudott. Egyikük így emlékezett vissza az orvosra:
„Az egyik folyosón várakoztak, mikor szembetalálkoztak egy magyar hadifogoly-orvossal, a Kővári család kedves losonci barátjával, dr. Zsarnovitzky Gyulával. – Ti hogy kerültetek ide? – kérdezte. – Mennénk haza, ha sikerül, de Sándor nagyon beteg. S a doktor úr? – kérdezték vissza. – Én is mennék, de visszatartottak, mert Csehszlovákia nem fogadja vissza a magyarokat. Nektek ez nem volt probléma?
– Eddig még nem, de nem tudjuk, tovább hogyan alakulnak a dolgok. – Közben persze össze-vissza csókolgatta őket a doktor, nagyon megörült nekik. – Hogy milyen soványak vagytok, egykori kisportolt losonci futballisták! Ne féljetek, gondoskodom Sándorról. Az orosz orvossal jóban vagyok, és addig, míg indultok haza, elhelyezzük a laktanya kórházában. Itt már több és jobb gyógyszer is akad... A jó Zsarnovitzky (fél év múlva ő is hazakerült, mert sikerült megszöknie) segített rajtuk, az oroszok pedig megértőek voltak. Zsarnovitzky doktorral is találkoztak minden nap. Jósága, barátsága szinte meghálálhatatlan volt.”
Filmbe való eset
Az embertelen körülmények között tartott hadifoglyok, kényszermunkára hurcolt civilek megindító történetei „festik le” a máramarosszigeti átmeneti tábor hiteles történetét. Szinte hihetetlen dolgok is előfordultak: „Megérkezve Máramarosszigetre egy nagyon bájos eset történt. Egy régi, még monarchiabeli laktanyába mentünk, a temetőn keresztülhaladt a gyalogút a vasútállomásról. Mikor a vonatunk megállt a vasútállomáson, egy néni kiabált: Józsikám, Józsikám! Itt vagy-e? – Volt köztünk egy Jóska, úgy hívták Solymos József, igazgató-tanító volt a foglalkozása. Az ő nagymamája volt ez a néni. Odament hozzá.
– Hát itt van, nagymama?
– Józsikám, megjöttél, éreztem, hogy te most jönni fogsz.
– Egyébként minden vonathoz kiment. Sírtak szegények, sokáig nem beszélhettek egymással, mert még nem voltunk szabadok. Egy filmbe való eset.”
A máramarosszigeti táborba került magyarokat nem fenyegette annak veszélye, hogy visszaküldjék a Szovjetunióba. A napi kétszeri számlálás, a tetűtlenítés, fürdés, orvosi vizsgálatok „lefoglalták” őket. Pihenésre az éjszakák során lett volna alkalmuk, de a rengeteg hadifogoly miatt a kaszárnya épületei megteltek, így azok többsége kénytelen volt az éjszakákat a szabad ég alatt tölteni. Ez azonban még nyáron sem volt megoldás, hiszen a Máramarosban ezen évszakban is gyakran előforduló hideg éjjelek nem voltak alkalmasak a kintalvásra, megfázni pedig nem akartak, ezért inkább mozogtak és beszélgetéssel töltötték el idejük nagy részét. Eltűnt férj és családapa lezáratlan története
Nem valószínű, hogy sokan ismernék az erdélyi olvasók közül Martonosi Antal nevét. Ő is egyike volt azoknak, akiket elhurcoltak a szovjetek, és akiknek Máramarossziget érintésével kellett volna hazatérniük az elsők között már 1945 őszén. Martonosi Antal szegedi születésű banktisztviselő, a Szegeden működő Szeged-Csongrádi Takarékpénztár aligazgatója, férj és családapa azonban 1945. októberében Máramarosszigeten eltűnt. A korábban vérhasban megbetegedett Antalt előbb a volt honvédkaszárnyába vitték, majd egy tornaterembe különítették el, mivel egy magyar orvos-százados nem engedte továbbmenni, azzal bíztatva a beteget és testvérét, hogy háromnaponként megy vonat Magyarországra, és az egyikkel majd hazatérhet, ha felépült.
A tornateremben látta utoljára Antalt testvére, Martonosi Sándor 1944. október 20-án. A délutáni siralmas, de könnytelen búcsúzás három lépés távolságból zajlott a beteg állapotára való tekintettel. Antal így búcsúzott testvérétől: „Jó neked, Sanyi, te már mész haza.” Soha többé nem látták egymást.
Az aggódó feleség azonban nem adta fel a reményt, hogy szeretett férjével találkozhat, és minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy megtalálja eltűnt hites társát. A kétségek között hánykolódó asszony máramarosszigeti ismerőseitől próbált segítséget kérni a kutatásban: „Nagyon kérem Hegedűs urat, akármilyen csekélység az, amit megtud, írja meg nekem. Szörnyű ez a bizonytalanság, ami már 18 hónapja nehezedik rám. Szívemben erős az érzés, hogy él az én uram és viszontlátjuk még egymást, és mégis, néha úgy elcsüggedek, hiszen másfél esztendeje semmi életjelt nem adott magáról. De akkor arra kell gondolnom, ha Máramarosszigeten valami történt volna, amit le se tudok írni, akkor talán engem hivatalosan értesítettek volna, hiszen a kórházban biztosan volt Vöröskereszt szolgálat. Egy ember mégsem tűnhet el ennyire nyomtalanul, mégha egy szerencsétlen magyar hadifogolyról van is szó. Igy váltakozik bennem, remény és kétség, egyetlen bizodalmam és menedékem a Jó Isten, az Ő kegyelme nem fog elhagyni engem és két gyermekemet.”
Sajnos, a későbbi kutatások sem hoztak eredményt, Martonosi Antal nyomtalanul eltűnt a máramarosszigeti hadikórházból. A helyi református egyház halotti anyakönyvében szerepel egy 1945. október 27-i elhalálozás, az ismeretlen deportált azonban mégsem lehet Martonosi Antal, akinek neve és adatai nem voltak ismeretlenek az átmeneti tábor hatóságainak.
Közös fellépés: papság és diákság
A város magyarságának támogatása nem maradt el. A helybeliek és a katolikus plébánia segítségének hála, sikerült sok fogoly számára emberibb körülményeket teremteni: „Szigeten nagy fogolylágert csináltak az oroszok. Hoztak-vittek foglyokat állandóan. Nemcsak katonákat, de civileket is, akiket otthon szedtek össze... Csoportokat szabadon engedtek, behozták a rendházba, az volt a fő hely. Nehéz volt enni adni szegényeknek. Beszerveztük a várost, az úri asszonyokat, akik aztán főztek, amíg elszállítottuk őket. A folyosók, az ebédlő, a kápolna mindig tele volt fogollyal. Az utolsó ennivalónk is elfogyott. Elmentem Hosszúmezőre, Sugatagra kérni segítséget. Adtak is bőven.”
A szigeti magyar diáksága ugyanakkor aktívan részt vett a foglyok kiszabadításában, szöktetésében és Kádár József katolikus pap segítségével útvonalat biztosítottak számukra nyugatra. Olyan aktívak voltak ezek a diákok, hogy a széles vágányú vasúton közlekedő szerelvényeket „nem merték az állomáson tartani, behozni oda, mert a vagonokat megfúrták a diákjaim, és megszöktették az embereket”.
A megszöktetett emberek számára egy improvizált tábort alakítottak ki a havasokban, majd onnan Szatmárra kerültek, ahonnan Csenger érintésével Ausztria és Németország irányába folytatódott az emberek hazaszállítása. Néha ez a tevékenység komoly nehézségekbe ütközött, és a „csempészek” szabadságukat vagy akár életüket kockáztatták. 1947-ben történt egy emlékezetes eset, amikor három, a fogolytáborból szabadult rabot kellett kivinni a városból. Miután a zeneiskola padlásán, majd a katolikus plébánián rejtőzködtek a szökött foglyok, ki kellett őket juttatni a városból. Erre szintén Kádár József katolikus pap vállalkozott. „Másnap rendőrkordon vette körül a várost. Mit lehet csinálni? Elkértem a Balázs Misu fogatát, feltettem a három alakot a kocsira, és a rendőrkordonon keresztül kivittem őket a városból. A kordonnál a szekus tisztnek azt mondtam: a vendégeimet viszem Hosszúmezőre, ahol jó bor van a kocsmában. Bevette a dolgot. Én drukkoltam, az idegeim táncoltak, de sikerült. Hosszúmezőn a szatmári busz felvette a három pasast, meg volt előre beszélve” – írja önéletírásában.
A Szovjetunió lágereiben raboskodó több százezer magyar fogoly – katonák és civilek vegyesen – embertelen körülmények között, a legelemibb szükségleteiktől megfosztva tengette életét kényszermunka és hazavágyakozás között. A Hadifogoly- és Internáltügyi Főparancsnokság (UPVI-GUPVI), mely több mint 500 láger felett rendelkezett, elkülönült a kimondottan büntetőtáborokat működtető Gulagtól. A hazaengedett rabok előbb főként Focşani-on keresztül értek haza, majd 1947-től Máramarosziget lett a csomópont. Az ide érkező foglyokat egy hivatalos magyar küldöttség várta, amely elmagyarázta a hazatérőknek azt, hogy mit mondhatnak el otthon, sőt egy nyilatkozatot is aláírattak velük, hogy a Szovjetunióban jól bántak velük a „munkájuk” alatt.
A máramarosszigeti átmeneti tábornak fontossága 1949 után kezdett halványulni, amikor a hazaengedett foglyok kitérő nélkül jutottak el Magyarországra.
ÁKOSI ZSOLT / Szabadság (Kolozsvár)

Kánikula Háromszéken is
Harmadfokú, vörös jelzésű hőségriadót bocsátott ki tegnap a meteorológiai intézet tizenöt nyugati megyére, az ország többi részére pedig – így Háromszékre – másodfokú (narancssárga jelzésű) figyelmeztetés érvényes. A riasztás mára és holnapra szól, de a hőség vasárnap is tart. Sepsiszentgyörgyön a lehetőségekhez mérten készülnek a szélsőséges melegre. Közúti forgalomkorlátozást vagy más hasonló intézkedést nem kellett még bevezetni, noha már több napja a megyében is magas hőmérsékleti értékek a jellemzőek.
A meteorológiai intézet jelzése szerint Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár, Temes, Szilágy, Máramaros, Krassó-Szörény, Arad, Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben, Hunyad, Dolj és Mehedinţi megyében várhatóan 39 és 42 Celsius fok közötti hőmérsékletekre lehet számítani, míg a többi megyében 36–39-re.
Sepsiszentgyörgyön a csúcs¬hőmérséklet várhatóan nem haladja meg a 39 fokot, a kevés zöldövezettel rendelkező, sűrűn beépített városrészeken, lakótelepeken viszont előfordulhat, hogy a hőmérő ennél többet mutat.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: igyekeznek segítséget nyújtani a kánikulában, egyelőre egy ivóvíz-automatát helyeztek el a városháza előtt, a főtéri szökőkutak állandó jelleggel üzemelnek, az Erzsébet parkban pedig két ivóvízkút is a lakosság rendelkezésére áll. A központban nem látták indokoltnak árnyékolók felszerelését, mivel be lehet húzódni a parkba a hőség elől. Értesülése szerint a városi közüzemek hamarosan egy párakaput is elhelyez a parkban a felfrissülni vágyók számára. Az eszközt két évvel ezelőtt már használták. A köztisztasági vállalat, a Tega Rt. útlocsoló járművei állandó jelleggel járják a várost, főképp a főútvonalakat és a poros, köves szakaszokat. Tekintettel az érkező még nagyobb hőségre, a locsolást kiterjesztik azokra a lakónegyedekre is, ahol kevés a zöldövezet. Felvetésünkre, hogy nem lenne-e hasznos sátrakat felállítani a város területén, ahol ivóvízhez juthatnak az emberek, Tóth-Birtan Csaba elmondta: légkondicionált sátrakkal nem rendelkeznek, a berendezés nélkül pedig a ponyva alatt tartózkodni talán rosszabb, mint a szabadban, arról nem beszélve, hogy az ivóvizet sem lehetne megfelelő körülmények között tárolni. Nicoleta-Marin Tolvaj rendőrségi szóvivő megkeresésünkre elmondta: noha már hétfőtől egyre emelkedik a hőmérséklet, a közúton nem kellett semmilyen korlátozást bevezetni, illetve más, a meleg miatt bekövetkezett incidensről sem tudnak.
A megyei sürgősségi kórházban tegnapig nem jegyeztek kánikula miatti eseteket. A sürgősségi osztály mindenesetre felkészült – tájékoztatott András-Nagy Róbert.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbra is vígan szennyezi az Unicarm a Szamost
Az Unicarm vetési (Szatmár megye) üzemének súlyosan környezetszennyező eljárásáról májusban cikkeztünk. Azóta a téma bejárta a magyarországi és az erdélyi sajtót, de érdemben semmi sem változott. Úgy látszik a két ország döntéshozóinak ingerküszöbét nem éri el mindez, ők nem a régióban élnek és a szagokat sem kénytelenek elviselni.
Az N1TV Felderítő című műsorának legújabb részéből kiderül, hogy közel két évtizede szennyezi a román húsfeldolgozó üzem a Szamost. A gyár, mely csupán két kilométerre van a magyar határtól, a rá irányult médiafigyelem ellenére továbbra is tisztítás nélkül önti a szennyvizet a Szamosba. A nyilvánvaló szennyezés ellenére a hatóságok és a magyar kormány se tesz semmit.
Felmerül a kérdés, hogy minek kéne történnie ahhoz, hogy a két ország környezetvédelemmel foglalkozó hatóságai, a nagypolitika vagy éppen az Európai Unió illetékesei végre tegyenek valamit az ügyben? Úgy látszik a kiemelt sajtófigyelem sem elég ehhez a XXI-ik században, és az uniós polgárok sokat hangoztatott jogai valójában csak papíron léteznek, a profit felülír mindent. itthon.ma/karpatmedence

Az EB dönt az intézkedésekről (Sertéspestis Szatmár megyében)
Fokozott riadókészültségben van az állategészségügyi hatóság, miután Szatmár megyében több gazdaságban is afrikai sertéspestissel fertőzött disznókat találtak. A betegséget egy elsődleges és egy másodlagos gócpontban is azonosították. Az eddigi vizsgálatok során felmerült a lehetősége, hogy a betegség vírusa Ukrajnából származó, fertőzött állati eredetű termékekkel került az országba – tudtuk meg dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvostól.
Az esetet követően az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elrendelte a betegségek leküzdésére létesített, a prefektusok irányítása alatt működő helyi központok aktualizálását. Ugyanakkor életbe lépett az afrikai sertéspestis terjedésének és megelőzését célzó akcióterv, amelynek értelmében többek között biztosítani kell a fertőtlenítőszereket, a védőfelszerelést és a laboratóriumi diagnosztikához szükséges készletek indokolt mennyiségét. Az állategészségügyi hatóságok vezetői és személyzete szabadságolását felfüggesztették. A Kovászna Megyei Állategészségügyi igazgatóság a kormánybiztosi hivatalt, a Sürgősségi Esetek Felügyelőségét, a megyei tanácsot, a rendőrséget, az erdőfelügyelőséget is értesítette a szükséghelyzetről. Szatmár megyében – az országos és uniós előírások értelmében – próbákat gyűjtöttek a laboratóriumi vizsgálatokhoz, korlátozták az állatok mozgását az érintett farmokon, a fertőzött állatokat elpusztították, a hét tetemet elégették. A két gazdaságban fertőtlenítették a sertések szálláshelyeit, környezetüket, az oda vezető utakat, a műveletben használt gépeket is. Az országos állategészségügyi hatóság az esetről értesítette az érintett országos és uniós hatóságokat, az Állategészségügyi Világszervezetet is. Az Európai Bizottság (EB) határozatot fog hozni a Románia által betartandó intézkedésekről, ezek időtartamáról.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mely magyar iskolákban nem sikerült versenyvizsgával iskolavezetőt találni?
Nem sikerült versenyvizsgával iskolavezetőt találni több magyar iskolában Románia-szerte. A minisztérium a tavalyi gyakorlattal ellentétben úgy döntött, nem csak egyszerűen kinevezi az üresen maradt tisztségekre jelentkező pedagógusokat, hanem egy interjú során döntik el, megfelelő-e a megbízatásra. Utánanéztünk, mely magyar iskolákban üres egyelőre az igazgatói, aligazgatói szék.
Hargita megyében a versenyvizsgák után 29 igazgatói és 37 aligazgatói, vagyis összesen 66 poszt maradt üresen. Vannak olyan iskolák is, amelyekben sem igazgató, sem aligazgató nem vizsgázott sikeresen. Ilyen például a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a zetelaki Boros Fortunát Elméleti Középiskola, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola, a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola vagy a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskola.
Bartolf Hedwig Hargita megyei tanfelügyelő a Maszolnak elmondta, nem az probléma, hogy az igazgatói és aligazgatói állásokra nincs kereslet Hargita megyében. „A gondot inkább az jelenti, hogy nagyon sok feltételt kell teljesíteniük a jelentkezőknek. A menedzsment-versenyvizsga például az egyik legnehezebb, ugyanakkor nagyon tartalmas tapasztalati háttérrel kell is rendelkezniük azoknak, akik intézményvezetők lennének” – magyarázta Hargita megye volt főtanfelügyelője.
A minisztérium hétfői tájékoztatása szerint a megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógusok egy interjút követően foglalhatják el a szabadon maradt iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségeket, ha ezt augusztus 17-ig írásban kérik a tanfelügyelőségeken. Az interjúra augusztus 21-én és 22-én kerül sor. Az interjú legtöbb 20 perces és a lehetséges 30-ból legalább 21 pontot kell elérni.
A tanfelügyelőségek augusztus 18-án teszik közzé a jelentkezők listáját.
Bartolf Hedwig elmondta, a hétfőn közzétett minisztériumi átiratban szerepel az a kitétel, miszerint azon pedagógusok élveznek elsőbbséget az augusztus 21-én és 22-én esedékes interjúk alkalmával, akik tagjai az országos menedzsmenttestületnek – tehát az ő jelentkezésüket várják augusztus 17-ig.
A vizsgáztató bizottság három tagból áll majd, akik a tanfelügyelőség munkatársai közül kerülnek ki. Mindegyik vizsgáztató maximálisan 10 pontot adhat a jelentkezőnek: 7 pontot ér a 2017–2018-as tanévre szóló operatív terv bemutatása, 3-3 pontot pedig a vizsgáztatók által feltett egy-egy kérdésre adott helyes válasz.
Bartolf Hedwig hozzátette, hogy akik nem tagjai az országos menedzsmenttestületnek, azok a második körben jelentkezhetnek azokra a posztokra, amelyeket nem sikerült addig elfoglalni. Az interjúk során megszerzett állást csak a következő tanévben tölthetik be az igazgatók, tehát nem a szokásos négy évre szóló kinevezést kapják meg – pontosított a tanfelügyelő.
Háromszéken már jobb a helyzet
Háromszéken 8 iskola igazgatói és 7 aligazgatói tisztséget kell még betölteni a tanévkezdésig. Első körben, a júliusban megszervezett versenyvizsgák során a 33 igazgatói tisztségből 25-öt sikerült betölteni és a 20 aligazgatói állásból 13-ra találtak megfelelő jelöltet.
Az iskolamenedzsment-tervet a tanfelügyelőséghez kell benyújtani, majd azt egy legtöbb 20 percig tartó interjú keretében kell megvédeni. A Kovászna megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsi tagjaiból alakított három tagú bizottság fogja elbírálni az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségre jelentkezőket.
Háromszéken még betöltetlen a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola-, a kézdivásárhelyi Bod Péter tanítóképző-, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium- illetve a kökösi, dobollói, illyefalvi, maksai, csernátoni, polyáni, szentléleki iskolák igazgatói tisztsége, míg aligazgatót keresnek a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolába- és az ugyancsak baróti Gaál Mózes iskolába, a sepsiszentgyörgyi Ady Endre általános iskolába és a hídvégi, csernátoni, szentléleki, zabolai és nagybaconi tanintézetekbe.
Amennyiben a második körbe se sikerül betölteni ezen tanintézmények vezetői tisztségeit, a tanfelügyelőség újabb vizsgafordulót szervez, itt is feltétel marad az országos oktatásmenedzseri testületi tagság, de kinevezhetnek olyan pedagógusokat is, akik a tavalyi vagy idei vizsgákon megszerezték a minimális pontszámot. Ha ezen a vizsgafordulón sem sikerül vezetőt találni minden iskola élére, akkor végső esetben olyan pedagógusokat is kinevezhetnek, akik nem tagjai az oktatásmenedzseri testületnek.
Biharban 39 iskolába keresnek igazgatót vagy aligazgatót
Bihar megyében 39 iskola maradt igazgató vagy aligazgató nélkül - tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől. Kimutatásuk szerint a nagyváradi Lucreţia Suciu Általános iskolában egyik tisztséget sem foglalták el, de magyar és vegyes tannyelvű iskolákban, és szlovák, illetve német nyelvű tanintézetekben is maradtak üresen vezetői állások. Többek között a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában és a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban nincs még aligazgató, a szalacsi Balaskó Nándor- és a bihari Gáspár András iskolákban igazgató. A betöltetlen állások listája egyébként a Bihar megyei tanfelügyelőség honlapján elérhető.
Az állások több ok miatt maradtak betöltetlenül. Volt iskola, ahonnan nem volt jelentkező, és olyan iskola is, ahonnan senki nem ment át a versenyvizsgán. Akadt olyan intézmény, ahonnan azért nem jelentkezhettek pedagógusok a versenyvizsgára, mert nem tagjai az az oktatásmenedzseri testület, aki ellenben tagja, az nem akarta elfoglalni az igazgatói tisztséget. Sokan el voltak utazva, előre lefoglalt nyaralást már nem mondtak vissza a vizsgamódszertan júliusi megjelenése után - tudtuk meg a főtanfelügyelő-helyettestől.
Kéry Hajnal elmondta, egyetlen iskola sem maradhat igazgató nélkül ősztől. Elismételte, ha az interjú után is maradnak üresen állások, akkor azoknak lesz elsőbbségük, akik idén – bár egy másik iskola másik tisztségre jelentkeztek – részt vettek a versenyvizsgán, megírták a hetes fölötti jegyet, de nem foglalták el az állást, amelyre pályáztak, mert volt más jelentkező jobb eredménnyel. Őket azok követik, akik tavaly szeptemberben voltak versenyvizsgán, azt sikerrel vették, mégsem tudtak állást elfoglalni. Ha ezek után is maradnak még betöltetlen tisztségek, azok foglalhatják el azokat, akik augusztusban voltak a versenyvizsgán, és a három próba közül kettőt sikerrel teljesítettek, majd azok, akik legalább az egyik próbán átmentek.
Ha ezek után mindig marad üres vezetői állás, akkor a tanfelügyelőség kötelessége kinevezni valakit, a tanfelügyelőség vezetőtanácsának jóváhagyásával augusztus folyamán - mondta a Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes.
Arad: 52-en érintettek
Arad megyében 52 ilyen eset van, egész pontosan 44 igazgató és 12 aligazgató érintett a kérdésben – tájékoztatott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. A magyar oktatási intézmények közül a simonyifalvi, az ágyai, az erdőhegyi, a zimándújfalui, a majláthfalvi, a kisperegi és a kisiratosi általános iskolákban, valamint az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban neveztek ki tavaly megbízott igazgatókat, miután a meghirdetett versenyvizsgákon nem volt jelentkező. A főtenfelügyelő-helyettes szerint a Csiky-ből és Kisperegről már megkapták a szándéknyilatkozatokat, hogy a hivatalban lévő igazgatók továbbra is vállalnák a megbízatást, de a határidő viszonylag még messze van, úgyhogy várhatóan a többi iskolából is megérkeznek a nyilatkozatok.
Elmondta, az interjú azért jó, mert látni fogják a jelentkező felkészültségét. "Tavaly egyszerűen csak kinevezték azokat, akik megfeleltek a főbb előírásoknak. Ha ugyanarra a tisztségre két vagy több jelentkező lesz, akkor ez a meghallgatásnak már versenyjelleget ad, de a tavalyi tapasztalatok alapján nem kell ettől tartanunk, még ha elméletileg elő is fordulhat” – jegyezte meg Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes nem tud arról, hogy a minisztérium idén is versenyvizsgákat hirdetne az iskolaigazgatói és -aligazgatói állásokra.
Szatmár megyében hamarabb léptek
Más romániai megyéhez viszonyítva Szatmár megyében nagyobb előnyben részesültek a megüresedett igazgatói és aligazgatói állásokra jelentkező pedagógusok, hiszen a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség már tavaly kidolgozta a jelentkezési procedúrát, így a megüresedett pozíciókra már korábban be lehetett nyújtani az iratcsomót. Eddig 12-en jelentkeztek valamelyik oktatási intézmény vezetői állására –tudtuk meg Kallós Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől.
„A nyári versenyvizsga után összesen 32 vezetői állás maradt betöltetlenül, ebből 22 igazgatói és 10 aligazgatói pozíció, amelyből 14 olyan állás, amely betöltéséhez a magyar nyelv ismerete is szűkséges. Ezek a helyek gyakorlatilag a magyar kisebbségnek vannak fenntartva. Egy olyan eset is van, ahol az egyház jóváhagyása is szükséges, ez a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatói állásának betöltésére vonatkozik” – mondta Kallós.
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, Szatmár megyében is több olyan intézmény van, ahová nehezebben jelentkeznek a pedagógusok, viszont a szakember biztosít mindenki arról, hogy szeptember elsejéig mindenhol megoldódnak a gondok.
„Vannak olyan igazgatói állások, ahol nincs megszabva, hogy szükséges a magyar nyelv ismerete, ugyanis az idei metodológia azt írja elő, hogy abban az esetben, ha van igazgatói és aligazgatói állás is meghirdetve, és van egy román valamint egy kisebbségi tagozat, akkor az egyik igazgatónak kötelező ismernie az adott kisebbség nyelvét. Abban az esetben, ha csak egy igazgatói állás van egy olyan iskolában, ahol létezik kisebbségi tagozat is, akkor nem kritérium az adott kisebbség nyelvének az ismerete” – mondta Kallós Zoltán. maszol.ro

Visszaadni a kalotaszegieknek, ami az övék
Huszonhetedik alkalommal szervezték meg Kalotaszentkirályon a Kalotaszegi Népzene– és Néptánctábort augusztus elején. A táborban az erdélyi néptáncok közül talán az egyik legnehezebbet, a kalotaszegit oktatják, ám felkészültség és tudásszint alapján a táborozók több csoport közül válogathatnak. Szép Gyula szervezőt kérdeztük az idei tábor sajátosságairól, koncepciójáról.
– A kalotaszenkirályi népzene- és néptánctábort „legendák” övezik, ez az egyik legismertebb erdélyi tábor. Hogyan befolyásolja a tábor az erdélyi táncházmozgalmat?
– Ez a legelső erdélyi népzenei– és néptánctábor, ahol egy nagyon jellegzetes, népszerű, értékes tájegység népzenéjét, néptáncát tanítjuk, talán ez lehet a „legendák” oka. Talán nem is helyes az a megfogalmazás, hogy az erdélyi táncházmozgalmat hogyan befolyásolja ez a tábor, hiszen a világ minden pontjáról érkeznek táborozók, a résztvevők nagy része nem erdélyi. De persze Erdélyből is sokan vannnak, illetve minden tájegységről érkeznek ide ilyenkor, Szilágyságból, Székelyföldről, Szatmárról, Temesvárról. Azáltal, hogy egy hét alatt elsajátítják a kalotaszegi néptáncot, vagy a kalotaszegi hangszeres népzenét, népdaloktatáson vesznek részt, ahol számos gyönyörű népdalt tanulhatnak meg, akarva-akaratlanul is hozzájárulnak az erdélyi magyar kalotaszegi népi kultúrának a megismertetéséhez. Másképp táncol egy táncházban az, aki itt sajátította el a kalotaszegi tánclépéseket ezalatt az egyhetes „kurzus” idején és másképp, aki nem itt tanulta a táncot. Köztudott, hogy nem könnyű tánc a kalotaszegi, főleg a legényes nehéz. Szerintem ez a világ egyik legvirtuózabb, és ettől talán a legnehezebb férfitánca. Ám aki ezt megtanulja, az más emberré válik.
Mindig volt a kalotaszegi emberben egyfajta büszkeség, ami a táncosságában is megmutatkozott. Minden kalotaszegi faluban a jó táncos vezéregyénisége volt az illető közösségnek, meghatározta a falu hangulatát, életmódját. Ez nemcsak szórakoztató eleme az életnek, nemcsak kitomboljuk, kiizzadjuk magunkat, hanem egyéniségfejlesztő szerepe is van. Én nem hallottam még olyanról, hogy a táncházas elzüllött. Aki ezzel a kultúrával megismerkedik, az az emberi milyenség legmagasabb szintjére tud felemelkedni, és szerintem ez ennek, és az összes többi néptánctábornak is az érdeme.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Az autonómia és a nagy egyesülés – a BBTE rektorának elgurult a gyógyszere
100 évvel ezelőtt több mint 100.000 ember tartott Erdély minden szegletéből Gyulafehérvárra, hogy tanúja legyen annak, amint beteljesül Románia történelmének legjelentősebb aktusa. A románok lelkesen és hazaszeretettől áthatott szívvel érkeztek, hogy összefogjanak egy egységes országért.
A román népnek az első világháború után sikerült kihasználnia az európai népek felszabadítási mozgalmát és a „Gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozatában” szentesítette saját felszabadítását és egyesülését. Azok, akik saját szemükkel látták ennek a több évszázados államnak a beteljesülését, a szabadság borzongását a szívükben hordva pusztultak el, a következő nemzedékek számára pedig az 1918-as Egyesülés szép történelemleckévé vált, melynek előnyeit – a románok és más erdélyi etnikumok szabadsága és nemzeti identitásának védelme – néha nem értékelve élvezzük.
Megtiszteltetés volt, hogy Ioan-Aurel Pop akadémikussal és egyetemi professzorral és doktorral, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorával beszélgethettem arról, milyennek látják egy évszázaddal később azt a momentumot azok, akik egy olyan Románia határain belül éltek, melyért sok százezren áldozták fel magukat. Mielőtt elmerülnénk a vele készült interjúban, meg kell említeni, hogy prof. dr. Ioan-Aurel Pop történész, akadémikus, egyetemi professzor, a Nemzetközi Történelemtudományi Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Történelme Részleg tagja, a Romániai Történészek Nemzeti Bizottságának alelnöke és Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) tagja.
Több könyv szerzője, melyek közül megemlítjük a Românii şi maghiarii în secolele IX-XIV. Geneza statului medieval în Transilvania, ed. I-a şi a II-a (Románok és magyarok a IX-XIV. századokban. A középkori állam születése Erdélyben. I. és II. kiadás – a szerk.), Istoria Transilvaniei (vol. I., până la 1541) (Erdély történelme - I. köt., 1541-ig), Istoria Transilvaniei (vol. II, de la 1542 până la 1711) (Erdély történelme – II. kötet, 1542-től 1711-ig) és Istoria României – Compediu (Románia történelme – Összefoglalás).
- Már régebb óta figyelem, hogy azok, akik a magyar kisebbségnek adandó autonómiát támogatják, követeléseik alátámasztására a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés NYILATKOZATÁRA hivatkoznak. Mit kellene ezekre a követelésekre válaszolnia egy román történésznek, kultúrembernek?
- Kezdetnek minden olvasójukat arra szeretném emlékeztetni, hogy demokratikus társadalomban élünk (mely – e pillanatban – demokratikusabb, mint Románia egyes nyugati vagy északnyugati szomszédainak társadalmai), melyet nehezen, emberi áldozatokkal építettünk fel és melyet minden áron meg kell védenünk. Márpedig egy demokratikus társadalomban a gondolat-, a lelkiismeretszabadság, a petíciós jog és más hasonlók nemcsak megengedettek, de az alkotmány egyenesen szavatolja azokat. Ezért a magyar vezetőknek is megengedett, hogy bármit kérjenek Romániában! Egy feltétellel: kéréseiknek be kell illeszkedniük a Romániának nevezett állam demokratikus jogrendjébe
és az Európai Unió szabályozásainak kereteibe. Ebben a szellemben viszont a romániai magyar közösség egyes szervezetei által kért autonómiának semmi köze sincs a demokráciához és a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatához sem. Nézzük meg, miért!
Először is, a magyar vezetők által (érdekvezérelt és módosított) autonómia kifejezést a kérdéses Határozat szövege egyetlen alkalommal tartalmazza, nevezetesen a II. cikkelyben: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Partium – a Partiumról, vagy „magyar Részekről”, abban az értelemben, hogy ezek a Magyarország felé eső románok által lakott területek voltak, vagyis a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról, Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó) ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.” Mint látható, a többségében románok által lakott, Romániával egyesült területekről van szó (kb. 100.000 négyzetkilométer), egységesen kezelt területekről. Másodsorban, a Gyűlés még e területeknek is csak ideiglenes autonómiát adott, annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összejöveteléig, melynek feladata új alkotmányt adni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket szigorúan betartották, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt végleg, bármiféle autonómia nélkül, csak a jelzett feltételek teljesítését követően tagozódott be Romániába. A december 1-i Határozatot bírálók „megfeledkeznek” egy lényeges ügyről, nevezetesen az egyesülés „elrendeléséről”. A dokumentumnak pontosan a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése a kulcseleme! Ezt az egyesülést pedig a demokratikusan megválasztott és az összes szóban forgó románokat képviselő hivatalos dokumentumokkal („megbízó levelekkel”) rendelkező 1228 küldött „rendelte el”. Márpedig a romániai magyar kisebbség, az összes többi kisebbséggel ellentétben, sohasem ismerte el explicit, globális és hivatalos módon a Nagy Egyesülést.
Ebből kell kiindulni.
Miként hivatkozhatnál a gyulafehérvári dokumentumba foglalt bizonyos kijelentésekre, elvekre, jogokra, ha te nem ismered el annak az okiratnak a lényegét, amiről itt írunk? De még így is, a szóban forgó elvek, józan, helyes és tárgyilagos elemzése esetén teljesen másról beszélnek, mint magyaroknak nyújtott autonómiáról. Ezekre néha tudatlanságból, máskor szándékosan hivatkoznak, tudva, hogy kevés román olvassa ma már azokat, vagy ha igen, még kevesebben tudják helyesen értelmezni őket. Marius Diaconescu kollégám nem olyan rég helyesen és közérthetően elmagyarázta ezeket a gyulafehérvári elvek kiforgatásával kapcsolatos dolgokat.
- Ezeket különben intenzíven felhasználták a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen is annak bizonyítására, hogy az önrendelkezésre vonatkozó magyar követelések, a román állam jövője, Nagy-Románia centenáriuma a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő állítások megvalósulásához kötődnek. Kérjük, hogy professzorként és románként is mondja el véleményét.
- Ezeket az „elveket” a magyar nyári táborokban nem a magyar nemzet és nem a romániai magyar kisebbség javára, hanem a kedélyek felszítására használják fel. Bármelyik román értelmiséginek gondosan el kell olvasnia a Nagy Nemzetgyűlés Határozatot és magának kell megítélnie azt. Az említett gyűlés – az Egyesülés ünnepélyes elrendelése után – a következő alapvető elveket határozta meg: „teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek”, „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül határozták meg és az a Határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban és ítélkezésben”, „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, valamint az ország kormányzásában. Mit lehet elmondani ezekkel az elvekkel kapcsolatosan?
A romániai magyarok a saját nyelvükön részesülnek „oktatásban”, ingyenesen és gyakran állami ösztöndíjjal óvodától a doktori címig és a posztgraduális képzésekig. Nincs, például, olyan magyarok által kért felsőoktatási program, amit ne engedélyeztek volna az állam szakirányú szervei. Ennek feltétele a legnagylelkűbb Európában: legalább tízen kell jelentkezzenek arra a szakra. De a pozitív diszkrimináció szellemében 7-8 hallgatóval is engedélyeznek szakokat. Következésképpen 10 ilyenfajta tanulmányokra jelentkező hallgató számára Romániában kb. 20 magyar professzort fizetnek. Ha pedig nincs 10 jelentkező ilyenfajta tanulmányokra, akkor Magyarországról hoznak fiatalokat, akik az európai szabályozások szellemében Romániában tanulnak, magyarul, a román állam költségvetéséből fenntartott helyeken!
Sőt: egy magyarul tanuló hallgató kétszeres finanszírozást kap az államtól (egy németül tanuló pedig 2,5-szerest) a románul tanulóhoz képest. Az 1918 utáni Romániában sohasem állították le a minden fokú magyar nyelvű oktatási rendszert, csak korlátozták a nacionalista kommunizmus korszakában (a XX. század 80-as éveiben). Következésképpen ma elég sok romániai magyar nem beszéli jól (vagy nem beszéli egyáltalán) az ország hivatalos nyelvét és képtelen beilleszkedni a román közösségbe (miközben a legfrissebb népszámlálás szerint a román etnikumúak adják a lakosság csaknem 90 százalékát). Márpedig a romániai magyaroknak lehetőségük van tökéletesen kétnyelvűnek lenni és bármilyen tisztséget betölteni, bárhol az országban, lekörözve a román etnikumúakat. Egyes magyar vezetők káros politikája miatt, sajnos, ez a lehetőség elvész, nem hasznosul.
A saját nyelvű közigazgatással ugyanez a helyzet: a magyarok mindenhol az országban az arányuknak megfelelően jelen vannak a közigazgatásban, azokban a falvakban, községekben, városokban, megyei jogú városokban pedig, ahol többségben vannak, a közigazgatás gyakorlatilag magyar, magyar nyelven zajlik. Az „ítélkezés” a magyar többségű területeken gyakran magyar bírókkal és törvényszéki jegyzőkkel zajlik. Amikor arra szükség van, a román állam tolmácsokat biztosít. Következésképpen bármelyik peres fél, tanú stb. korlátozás nélkül magyarul beszélhet a bíróság előtt. Van értelme a többiről is beszélni? A magyaroknak a két háború közötti időszakban, akárcsak a többi kisebbségnek, parlamenti képviselettel rendelkező saját pártjaik voltak. Amikor pedig nem voltak, akkor már minden pártot felszámoltak, a románokat is (1938-tól 1944-ig). A kommunizmus alatt Erdélyt nagyjából 1950-ig, 1953-ig a magyarok vezették, aztán folyamatosan jelen voltak Románia vezetésében, minden központi szervben, az arányuknak megfelelően, sőt azt meghaladó mértékben. A magyarok most folyamatosan részt vesznek a kormányzásban, még akkor is, amikor nem alkotnak koalíciót egy többségi párttal. A Képviselőházban és a Szenátusban nem volt egyetlen törvényhozási ciklus sem magyar képviselők és szenátorok nélkül, méghozzá a választás útján elértnél nagyobb arányban. Nincs olyan, úgy-ahogy fontos országos jellegű intézmény, ahol ne lenne jelen a magyar pártok egy vagy több képviselője, a Román Nemzeti Banktól a Román Kulturális Intézetig.
Igaz, hogy a hivatkozott dokumentumban még egy helyen használják az autonómia szót (pontosabban, mint láthattuk, az „autonóm” melléknevet), nevezetesen a III. cikkelyben, ahol „az állam minden felekezete számára” biztosított „teljes autonóm vallásszabadságról” beszélnek. De itt nyilvánvalóan vallásról, felekezetekről van szó és nemcsak a magyarokéról (kálvinista, erdélyi római katolikus, unitárius és a többi), hanem az összesről. Következésképpen az 1918. december 1-i gyulafehérvári dokumentumban sehol sincs szó valamelyik kisebbségnek (vagy akkori szóhasználattal „együttélő népnek”) biztosított (területi, kulturális, regionális, jogi, közigazgatási, politikai és a többi) autonómiáról, hanem a már említett értelmezésű „teljes nemzeti szabadságról”, nevezetesen arról a jogról beszélnek, hogy saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban, ítélkezésben, képviselőik legyenek a kormányban, a parlamentben és így tovább. Márpedig ezek megvalósultak és nap mint nap megvalósulnak. Természetesen, ma sincs – mint bármely emberi dologban – tökéletesség! Egy magyar sohasem fogja magát úgy érezni Romániában, mint Magyarországon, az „anyaországban”, ahogy azt egyesek nevezni szeretik.
Az a baj, hogy egyes magyar vezetők Magyarországgá akarják változtatni Erdélyt (ahogy azt hajdanán illuzórikusan hitték), ami már nem lehetséges. Ezért jobb lenne, ha mindnyájan egy új Románia hatékony és becsületes felépítésére összpontosítanánk energiánkat az Európai Unió keretében és nem kellene középkori nosztalgiákat kergetni, mint amilyen „Székelyföld autonómiája”! Egyes magyar vezetők és román állampolgárok pedig szabadok abban, hogy ne szeressék Romániát, de törvényi kötelességük tisztelni azt. Különben összetűzésbe kerülnek a törvénnyel.
- Vajon, ha a Nyilatkozatot elfogadó Nagygyűlés nyomán létrehozott állam ellen harcolsz, akkor hivatkozhatsz még rá, hogy többletjogokat követelj? Egyes magyar vezetők az 1918 után egyesült román állam ellen harcoltak a hadseregükkel (Székely Hadosztály), a két világháború közötti romániai pártjukkal és Magyarország propagandájával.
- Ismétlem: a magyarok közösségként sohasem ismerték el Erdély egyesülését Romániával, explicit, egyértelmű módon, ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák stb. tették (a nem-magyar kisebbségek közül csak a szászok esetében volt jelentősebb állásfoglalás ebben a kérdésben és az sem volt egyértelműen románpárti – ld. itt –, az ukránokról és főleg a romákról nincs értékelhető adat – a szerk.). Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályos nemzetközi jog összes rendelkezésével összhangban lévő és az 1919–1920-as Párizsi Békekonferencia által igazolt, majd az 1989 előtti és utáni más nemzetközi jogi értékű dokumentumok által elismert 1946–1947-es Békekonferencia által újra igazolt 1918. december 1-i „rendelet” el nem fogadását jelenti. Ebben az esetben az ezt a hozzáállást támogató magyar közösségi vezetők (nem minden magyar!) nemcsak a román, hanem a nemzetközi törvényeken is kívülre helyezik magukat és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melyet lényegében nem fogadnak el.
Más szóval, a gyulafehérvári gyűlés határozatából nem emelheted ki csak azokat a részeket, melyek nem felelnek meg neked! De a magyar vezetők még így is, a pro domo érvelésükben is – mint látható volt – tévednek: a kérdéses nyilatkozat, melynek csak az Egyesülés tekintetében van törvényereje, sehol sem tartalmaz autonómiát az erdélyi etnikai kisebbségek számára…
- Az AEÁ-ban, ha kilépsz a törvény ernyője alól, ahogy egyes magyar vezetők kiléptek a Nyilatkozat ernyője alól, amikor úgy döntöttek, hogy harcba lépnek az újonnan létrehozott román állam szétszakításáért, akkor a törvény többé nem véd meg, sőt veszélyforrásnak tekint. Mi a véleménye erről az érvről? Jogos, vagy ha nem, akkor melyek lennének az árnyalatok?
- Románia nem Amerika és Európa sem egyenlő az AEÁ-val! Európának erős történelmi hagyományai vannak, melyeken nem lehet könnyen és kockázatmentesen túllépni. A magyarokat évszázadokon keresztül „domináns, nemesi, felsőbbrendű” nemzetként nevelték, „a Kárpát-medence civilizátorainak” mondták őket, ahol a hajdani kisebbségeknek (románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, ruténeknek, szerbeknek stb.) örökre hálásaknak kellett volna lenniük, azonosulniuk kellett volna a magyarok nyelvével és kultúrájával, el kellett volna fogadniuk azt a „nagy megtiszteltetést”, hogy asszimilálódhatnak ebbe a „nagylelkű magyar nemzetbe”. Márpedig a kérdéses nemzetek szintén életre keltek, majd követelték és – ahogy az természetes is – megszerezték a jogaikat. Ezért meg kell érteni és udvariassággal, nagylelkűséggel, sőt akár pozitív diszkriminációval is kell kezelni a bizonyos magyar körökben még mindig létező mérhetetlen gőgöt, amit az „ezeréves” uralkodói mentalitás táplál. Az állam által megtett bármilyen kemény lépést hangsúlyosabban érez meg egy kisebbség, vagy a kisebbségekhez tartozó egyes egyedek. Persze, egy jól szervezett és erős állam tökéletes rendet teremthetne és példásan megbüntethetne bármilyen törvénysértést, a kisebbségeket is beleértve, ahogy azt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna és mások teszik. De egyrészről Románia nem egy jól szervezett állam, másrészről egy ilyenfajta, erőből való fellépés nem hozná a tisztességes románok által elvárt eredményeket (legalábbis nem a magyar kisebbség esetében). Ez nem azt jelenti, hogy a román államnak nem kell küzdenie az összes hatályos törvény tiszteletben tartásáért.
- Lehet-e a Nagy Nemzetgyűlésre hivatkozni, ha azt nem ratifikálta Románia Parlamentje? Vagy Bukarest is ekként fogadta el?
- Románia Parlamentjének nem kellett ratifikálnia a gyulafehérvári dokumentumot! Románia tudomásul vette az említett határozatot és törvényerővel ruházta fel az abba foglalt rendeletet. A határozat egyetlen törvényerejű döntése pedig a románok és az általuk lakott (hajdanán Ausztria-Magyarországhoz tartozó) területek egyesülése volt Romániával, ez a döntés pedig a bukaresti Parlamentben is törvény lett. A többi elv, elgondolás, ajánlás, célkitűzés és más hasonló dolog volt, melyek egy álomszerű, ideális demokratikus társadalomban alkalmazhatók. A románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni, ezt pedig – amennyire az emberileg lehetséges volt – be is tartották. Az erdélyi magyarok, természetesen, nem érezhették magukat úgy a Román Királyságban és aztán Romániában, mint a „történelmi Magyarországon”, melyben a diszkrimináció államelv volt. De ezen túlmenően fel kell számolnunk azt a káros legendát, hogy a Gyulafehérvári Határozat magában hordozná a magyarok és/vagy a többi kisebbség (területi, vagy bármilyen másfajta) autonómiájának elvét
és hogy a román állam nem ismert el és alkalmazott egy ilyenfajta elvet. Ez egy belemagyarázás, ami nem tesz mást, csak zavart, egyet nem értést, hazugságot, sőt etnikai gyűlöletet kelt.
- Mi a véleménye Románia centenáriumi készülődéseinek stádiumáról?
- Ez a „stádium” egyszerűen nem létezik! Egy zagyvaság volt az egész az elejétől kezdve (a Nagy Egyesülés Centenáriumának szentelt Főosztály 2016-os létrehozásától) egészen a végéig (ennek a szervnek a Művelődésügyi Minisztériumon belüli 2017-es eltemetéséig, ahol igazgatóság lett, vagy valami ilyesmi). Ki érthet ebből még bármit is? Azt hiszem, hogy a hatóságok vagy nem tulajdonítanak semmilyen jelentőséget a Centenáriumnak, elavult, irreleváns, a „krónikák porához” méltó akciónak tekintik, vagy ezen a téren sem képesek semmire (ahogy az autópályák, a vasút, az oktatás, az egészségügy és a többi esetében sem). Ez nem azt jelenti, hogy az összes román tehetetlen vagy műveletlen, és semmit sem tesz a Nagy Egyesülés Centenáriuma ügyében. Legalábbis „Erdélyben, a Bánságban és a nyugati Részeken” tisztességgel készülünk az eseményre, ahogy az tisztességes házaknál szokás. (Tudom, hogy miként készülődnek az 1918-ban Főnix-madárként feltámadt Lengyelországban, vagy Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és így tovább.) Mindezek a közép-kelet-európai népek és országok 1918-ban támadtak fel újra és természetes dolog, ha felidézik történelmüknek azokat a meghatározó pillanatait. Annál inkább „felelőtlenek, kihívók és észbontók” (Mircea M. Morariu szavaival élve) egyes magyar vezetők, például Kelemen Hunor rendszeresen tett kijelentései, akik nem tesznek mást, csak azt igazolják, hogy egyes magyarok (hatóságok, szervezetek és személyek) részéről létezik egy információs háború a románok és Románia ellen.
Kelemen úr hajdani uralkodói arroganciával arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarok ezer éve vannak itt, míg a románok csak száz éve, megfeledkezve arról, hogy éppen ezért a mérhetetlen büszkeségért, ezért a dominanciavágyért és minden áron való uralkodásért vesztették el a nagy Magyarországot. Az ilyenfajta erdélyi és nemcsak erdélyi magyar vezetők megfeledkeznek arról, hogy vége van annak, amikor minden román szolga volt, hogy a románok feltámadtak és demokráciára ébredtek, hogy békében akarnak élni a velük együtt élőkkel, nem kérdezve többet állandóan, hogy ki volt az első és ki volt erősebb. Mindenesetre Románia egységes, szuverén és független államként való elismerése nélkül – már amennyire valóságosak lehetnek ma ezek a jellemzők – nincs lehetőség kiegyezésre. Miért nem állnak elő a magyarok egy egyetértési és együttműködési stratégiával, nagylelkű valóságok felépítésére vonatkozó nagylelkű elgondolásokkal, jó szavakkal és dicséretekkel akkor, amikor indokolt? Számukra Románia egy katasztrófa és egyetlen bűne van, mégpedig az, hogy létezik, a románok pedig arra születtek, hogy szolgák legyenek és a „Kárpát-medence civilizátoraira” hallgassanak, ahogy nem olyan rég még mondták és írták. Kelemen úrnak, hiszen meghatározó politikus, ismernie kellene a tömegek pszichológiáját és nem kellene állandóan feszítenie a húrt, a román néppel szembeni lenéző nyilatkozatokat téve és megvetést gerjesztve, főleg, hogy az „anyaország” példája jelenleg minden európai demokrata számára siralmas, ahol a budapesti hatóságok politikájában Horthy Miklós és más totalitárius szellemek dicsőítését, az idegenek és a menekültek elítélését, a felsőoktatás ellenőrzését látják és így tovább. A románok szerencsére már nem szolgák, sem mások alávetettjei, képesek a saját fejükkel gondolkodni, képesek megismerni, összehasonlítani és következtetéseket levonni. Ebben a szellemben csakis egyetlen következmény körvonalazódik egyes magyar vezetők politikájából: a romániai magyar kisebbség elszigetelődési tendenciája, a román társadalomba való integrálódás elutasítása (ami implicit módon az emigrálás gondolatát is magába foglalja), a román nép, értékeinek és jelképeinek a lenézése.
Ha „a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban”, akkor egyértelmű, hogy nem ismerik el annak az államnak a legitimitását, melyben élnek, vagyis Románia legitimitását. Ez pedig az alkotmány súlyos megsértése és a törvény bünteti. Márpedig így nem lehet együtt élni. Együttéléshez nagylelkűségre, megértésre, odaadásra, másságra van szükség. Ezt szeretnénk látni a romániai, a magyarországi és a bárhol élő magyar vezetők mindennapos gyakorlatában. Szerencsére sok romániai magyar hűséges és tisztelettudó polgára annak az államnak, melyben élnek.
A románok különben egyáltalán nem szörnyetegek vagy identitásrombolók, ahogy azt egyes forrófejűek és Szent István Magyarországának dicsőségéről álmodozók állítják. 2018-ra vonatkozóan pedig most összegyűlünk, emberek és intézmények, és továbbra is össze fogunk gyűlni, hogy szép, emlékezetes, nyugodt ceremóniákat gondoljunk ki, de főleg azért, hogy forrásköteteket és összefoglalókat jelentessünk meg, új korabeli tanúvallomásokat hozzunk felszínre, történelmi épületeket tatarozzunk, múzeumokat frissítsünk fel és nyissunk meg újra, 1918-nak szentelt keresztekhez és emlékművekhez vezető utakat újítsunk fel, szobrokat és más dicsőítő himnuszokat szenteljünk Ferdinánd királynak, Mária királynénak, Ion I. C. Brătianunak, Gheorghe Pop de Băseşti-nek, Vasile Goldişnak, Iuliu Maniunak, Iuliu Hossunak, Miron Cristeának, Alexandru Vaida Voevodnak és megannyi más személynek, akik félretettek minden ellenségességet, hogy a román nemzet szolgálatába álljanak. Az viszont kár, hogy nem tudunk egy kicsit koordináltabbak lenni, nem tudunk harmóniában, összhangban és szinkronban lenni, ahogy az nagy ünnepkor szokás. A demokráciának nem szabad anarchiává fajulnia, mert azt veszélyeztethetjük, amit egy évszázaddal ezelőtt felépítettek az említett nagy államférfiak. Személy szerint azt szeretném 2018-ban látni, hogy a románok összes nagy értelmiségije a köz szolgálatába áll és az ország érdekében felelős tisztséget vállal, ahogy azt az elődeink tették 1918-ban, nemzetünk „asztrális órájában”.
Lucian Ionescu
[Forrás: Transparent News, Fordítás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag

Vasárnap új helyszínen startol a 16. PMN
Augusztus 20 és 27-e között színes programokkal várja az érdeklődőket a Partiumi Magyar Napok, a régió legnagyobb kulturális rendezvénye. A rendezvény 8 napja alatt 5 színpaddal és több mint 150 programmal, koncertekkel színházi előadásokkal, kiállításmegnyitókkal és könyvbemutatókkal várják a résztvevőket. A szervezők közel 70 ezer látogatóra számítanak idén.
A 16. Partiumi Magyar Napok szervezői sajtótájékoztatón számoltak be az utolsó simításokról és a részletes programról, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a kedvükre valót. Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, a rendezvény társszervezője köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy az alapítvány a kezdeményezője volt a rendezvénynek. Az volt a cél, hogy a szatmári magyar közösség megmutathassa értékeit, a minőségi rendezvényekkel és az együtt lét révén megerősödjön. 2002-ben szervezték meg először a Partiumi Magyar Napokat, amely akkor csak egy pár ezres tömeget mozgatott meg, de mára már ez a szám elérte a közel 70 ezret, és a régió legnagyobb kulturálisa rendezvényévé nőtte ki magát. Az alapítványi elnök kiemelte a kezdés időpontját is, hiszen a rendezvény augusztus 20-án, Szent István király napján, a keresztény magyar állam alapításának ünnepén indul, ami már önmagában is kifejezi a rendezvény jellegét és céljait.
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, egyben a Partiumi Magyar Napok egyik megálmodója gratulált a szervezőknek, akiknek idén is sikerül egy színvonalas programösszeállítással, tartalmas kulturális kínálattal meglepniük a szatmáriakat. A Partiumi Magyar Napok egy igazi „Szatmárikum”, amely közelebb hozza egymáshoz a nemzetiségeket is. Ugyanakkor a tanácselnök méltatta azt a vállalkozói összefogást is, amely révén a rendezvény évről évre megvalósulhat. Pataki köszönetet mondott a helyi vállalkozóknak, valamint a magyar és román kormánynak is a támogatásért és reményét fejezte ki abban, hogy a jövőben is sikerül majd együttműködniük ennek a példaértékű rendezvénynek a szervezőivel.
Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor is gratulált a szervezőknek hiszen a rendezvény felpezsdíti a város életét és turisztikai szempontokból is kedvező a megyeszékhelyre nézve, mivel letagadhatatlan tény, hogy a Partiumi Magyar Napok évről évre egyre több látogatót vonzanak a színes programkínálattal. A polgármester szerint a rendezvény igazi értékeket és minőséget képvisel, amely szatmárnémeti minden lakosának szól. Rendezvényszervezés szempontjából az önkormányzat is tanulhatna a civilszervezetektől. Fontos változtatásról is beszámolt a városvezető, miszerint a szervezők egyeztettek a közlekedésrendészettel és tekintettel vannak a Szatmárnémetiben kialakult közlekedési nehézségekre. Nem szeretnék jobban megnehezíteni a szatmárnémeti gépkocsivezetők helyzetét, így a Széchenyi utcai színpadot új helyszínre, azaz a Református Gimnázium udvarára költöztetik át, hogy a Partiumi Magyar Napok bőséges programkínálata senkinek se okozzon keserű perceket.
Hasonlóképpen vélekedett Magyar Lóránd, parlamenti képviselő, a rendezvény társszervezője is, aki szerint a Partiumi Magyar Napok abban is értéket képvisel, hogy megmozgatja és cselekvésre ösztönzi a fiatalokat, hiszen több mint száz önkéntes segíti a szervezők munkáját. A képviselő elmondta, hogy mindig is szükség volt egy olyan rendezvényre, amely a helyi termelőket is támogatja. Kiemelte, hogy a rendezvény jól gazdálkodik úgy az emberi erőforrásokkal, mint a beérkezett anyagi támogatásokkal. Van jövő Szatmárnémetiben, van jövő a Partiumban, hiszen értékes fiatalok érkeznek haza, akik tovább viszik a rendezvényt és annak üzenetét. A képviselő egyébként előadást is tart majd a rendezvényen Szatmár megye mezőgazdaságának stratégiájáról, a fenntarthatóság és gazdaságosság címszavak mentén. Stier Péter, főszervező a sajtótájékoztatón ismertette a 16. Partiumi Magyar Napok részletes programját, amelyet bárki könnyen elérhet a rendezvény megújult honlapján a www.partiuminapok.ro oldalon, valamint a PMN Facebook-oldalán, ahol folyamatos tudósítások és friss tartalmak érhetőek el, hogy senki se maradjon le kedvencéről. Ugyanakkor, a teljes program a FestivApp applikáción is elérhető. A főszervező köszönetet mondott a több mint száz vállalkozó támogatónak akik a rendezvény költségeinek egyharmadát biztosították. Ugyanakkor a 25 civil szervezetnek is köszönetet mondott, illetve az önkénteseknek, akik fáradhatatlan munkája nélkül idén sem valósulhatott volna meg a Partiumi Magyar Napok. erdon.ro

Beke György kerek évfordulói apropóján
Biblikus küldetés
Nagy csend a temetőkben. Egykor csókolózni jártunk oda, most már összevont szemöldökkel nézünk bele egyik-másik volt kortársunk életébe és életművébe. Beke Györgynek még az útjait is nehéz áttekinteni; mintha zászlai rúdjára azt véste volna tizenhat éves korában: Nincs megállás! Húszéves korában már a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Népi Egység lap szerkesztőségében dolgozott. Háromszéken, Uzonban született 90 éve. Tíz éve halt meg. Falujában, Uzonban, a Feketeügy folyó mentén nyugszik.
Számadatainál kerekebb az élete. A parancsot és a falu- meg nemzetlátást, a kisebbségbe nyomorított sorsunkat vezéreszmeként kezelte, óriási munkabírással. Még Budapesten neveztem egy írásomban a 20. század Orbán Balázsának. Nem tördeljük elemzéskor sem az életművét, írt novellákat, regényt, sokat fordított román irodalomból. Meghatározó műfaja éppen az erdélyi magyar nép sorsparancsából eredő szociográfia, a riport. Nem is mellesleg említem, hogy Budapestre, a fia után kiköltözve éppen a romániai műanyagforradalom idején, mintegy magához ölelte az immár könnyebben elérhető magyar kisebbségeket Szlovéniától Ungvárig. Már ahogy győzte s bírta.
Mondhatni nem volt olyan magyar vagy vegyes lakosságú vidék, falu Romániában, ahonnan nem írt volna elemző, fölmérő, kiáltás számba menő könyvet. Egykor is, ma is úgy tűnik számomra, hogy igenis és tulajdonképpen is küldetést, biblikus hitű megbízatást teljesített a magyarság dolgaiban. Természetesen minden lépését, kéziratát ismerte az állambiztonság, a szekuritáté, a cenzúra. Hogyan élte meg magában, amikor kinyomtatott, forgalomba is került könyvét (Boltívek teherbírása) párt-, tehát állambiztonsági parancsra órák alatt begyűjtötték, bezúzták, kitiltották, mert Máramaros és Szatmár vidékét és annak magyar falvait barangolta. Jegyezte, véste ólomba, könyvbe Erdély vidékeinek is a múltját, jelenét. Az óriási zuhanást a magyar oktatásban, a hagyományőrzésben. Mindezt a román kommunista diktatúra teherbírása nem tudta elviselni. Ma sem tudja. Ma sem tudom, az illető, a vétkes kiadói cenzort akkor hová száműzték.
Beke György arcáról tudták meg akkor sokan, mi is az a keserű mosoly.
Beke György stílusa, könyveinek nyelve abszolút módon a szépirodalmi szociográfia stílusa volt. A szó igazi értelmében hurbolta a saját kocsiját és fizikumát a megismerés, a föltárás és fölmutatás makadámútjain. És nemcsak a Szilágyságban, a sok szórványban, de a keleti részen, a Kárpátokon túl is ismerték a csángómagyarok és a rendőrök őt meg a masináját. Akkor bújta, búvárkodta a moldvai magyarság sorsát, mikor egyszerűen kiutasították az idegen, azaz nem moldvai rendszámú kocsit a csángó falvakból. Beke Györgynek küldetése volt, önmaga által meghatározott és kivitelezhetőnek, kötelességének tartott munkavállalása. Ebbe beleértem a román kortársak könyveinek fordítását, a román és magyar írókkal készített interjúköteteket. És ez nem cserébe ment a maga missziója érdekében. Beke György vallotta, hogy lehetséges a magyar-román megegyezés, noha tudta, hogy azt nehéz barátságként kezelni a román tábornokoktól, pártvezérektől a falusi katolikus kántorig, földművesig, oda és vissza.
Nem próbált és talán nem is látott visszautat. Budapestre kerülve azonnal fölvette a kapcsolatot mindazokkal, akikben megbízott. Tagja, majd alelnöke lett az Erdélyi Szövetségnek, miközben publicisztikája, szociográfiai vállalkozásai megelevenedtek. Már ahogy munkabírása engedte. Közölte írásait lapokban, folyóiratokban, elveit nem adta föl még abban a politikai forgószélben sem, amit az úgynevezett rendszerváltás jelentett a sajtó és a maga számára is.
Első megszólalása a sajtóban 16 éves korában történt. Utolsó útja is falujába vezette, a maga akaratából. Uzon volt számára a világ, abban a magyar nemzet s Erdély közepe. Tréfának elment az is, mikor a megyésítés idején (1968) a leendő lapnak nevet kerestünk páran, fiatal s leendő szerkesztők, hát fölvetődött, lenne a lap neve Feketeügy…
Beke György később nem egyszer vallotta kisebb írói hangyabolyokban, hogy az uzoni folyónak, a Feketeügynek bizony sok szennyet kell eltakarítania.
Csendes az uzoni temető, annyira, hogy az már csönd. Naplementekor itt rója köreit Beke György fák között, virágok s illatos füvek fölött sóhajtásnyira. Százötven évre való munkát vállalt. Most lenne csak 90 éves. Tíz esztendeje pihen.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Román-magyar-német helységnévtáblák kerültek ki Zilah bejárataihoz
Zilah város bejáratainál kihelyezték a háromnyelvű – román-magyar-német – helységnévtáblákat – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményben a város magyar alpolgármestere, Fazakas Miklós.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott alpolgármester közölte: egyelőre a Kolozsvár és a Szatmár felőli bejáratánál kerültek ki a háromnyelvű helységnévtáblák és a hatnyelvű üdvözlőtáblák, de hamarosan Zilah minden bejáratánál megtörténik ez. Az üdvözlőtáblákon a román, magyar és német mellett angolul, franciául és olaszul is köszöntik a városba érkezőket.
Az alpolgármester történelminek nevezte a pillanatot, amelyért 27 évet kellett dolgozniuk a magyar közösség helyi képviselőinek.
A szilágysági megyeszékhely önkormányzata május 25-én egyöntetű szavazással fogadta el a többnyelvű helységnévtáblák és köszöntőtáblák kihelyezéséről szóló, az RMDSZ által beterjesztett határozatot.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint az 56 ezer lakosú Zilahon közel kilencezer magyar él, aki a lakosság mintegy 16 százalékát teszi ki. A 21 tagú városi tanácsban a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9, az RMDSZ 3 képviselővel rendelkezik. A várost Ionel Ciunt szociáldemokrata polgármester vezeti.
A román közigazgatási törvény egy kisebbség 20 százalék fölötti aránya esetén írja elő, hogy a kisebbség nyelvén is ki kell írni a település nevét. A parlament előtt van az RMDSZ törvénymódosítási tervezete, amely ezt a küszöböt 10 százalékra csökkentené.
MTI; erdon.ro

Orvostalálkozó, könyvbemutató és sok sok zene - ez jellemezte a PMN csütörtöki napját
Ahogy közeledik a hétvége, úgy sűrűsödnek a programok is a 16. Partiumi Magyar Napokon. Csütörtökön is a szórakozásé volt a főszerep Szatmárnémetiben.
Ha délelőtt 11 óra, akkor gyerekprogramok a Tűzoltótorony melletti CBA színpadon - ezt már minden szatmári gyerek tudja, így nem csoda, hogy csütörtökön ismét megtelt a tér élettel és gyerekzsivajjal, hiszen a Kuttyomfitty Társulat humorral és tánccal bőven fűszerezett előadása kicsik és nagyok arcára egyaránt mosolyt varázsolt. A szlovákiai társulat Petőfi Sándor: János vitéz című elbeszélő költeményét dolgozta fel, a varázslatos történeten keresztül a nagyérdemű olyan érdekességeket láthatott, mint török hastánc vagy barokk menüett. Az előadás alatt pedig több nézőt is bevontak a történetbe, páratlan élménnyel gazdagodva ezáltal.
Délután a beszélgetéseké és a könyvbemutatóké volt a főszerep, hiszen sor került Lupescu Kata: A kalózlány című ifjúsági regényének bemutatójára. A könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó különlegessége, hogy Kata mindössze 15 éves, A kalózlány írásához pedig hatodikos korában, 11 évesen kezdett bele. Regénye pedig hosszú idő óta az első igazi ifjúsági regény az erdélyi magyar könyvpiacon. Kiadója szavaival élve, ha angol nyelvterületen kerülne kiadásra, a young adult fantasy kategóriába tartozna, ugyanis a serdülő olvasóréteget célozza meg, a történet pedig a felnőtté válásról szól. Lebilincselő sztorival, szikrázó párbeszédekkel és nem utolsósorban az írói fantázia olyan sziporkáival, mely oldalról oldalra egyik bámulatból a másikba ejti az olvasót.
Szintén a csütörtöki nap adott helyet a szatmári orvosok találkozójának, mely már évek óta a Partiumi Magyar Napok kiemelkedő eseménye. A szervező Szent-Györgyi Albert Társaság és a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület hisz ugyanis abban, hogy ebben a megyében is vannak kiemelkedően jó orvosok és ők el tudják mondani a következő generációnak, akik még csak most gondolkodnak a pályaválasztáson vagy ha már tudják, hogy milyen szakirányon idulnak el, de bizonytalanok a várost illetően, hogy Szatmár megye jó hely lehet mind a kezdő orvosnak, mind a tapasztaltnak is. Dr. Vass Zoltán, a Szent-Györgyi Albert Társaság társelnöke elmondta, hogy az évek során inkább valamiféle generációk közötti beszélgetéssé lényegült át ez a találkozó, ahol orvosok és leendő orvosok mellett megjelennek már asszisztensek is, akik ugyebár az egészségügyi rendszer fontos és nélkülözhetetlen pillérei. Szatmár megye minden évben remek anyagot ad az orvosi egyetemeknek, éppen ezért lenne itt az ideje, hogy őket meg is lehessen tartani s egyetemi éveik után visszataláljanak ide. A legnagyobb hiány – főleg magyarul beszélő szakorvosokból – éppen a megyei kórházban van. Éppen ezért kapott meghívást az eseményre Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Nagy Szabolcs, megyemenedzser, aki kiemelten foglalkozik a megyei kórház helyzetével, valamint Marc Adrian, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. Mivel fontos, hogy minden önkormányzat magáénak érezze az egészségügyi rendszer fejlesztését, így a meghívottak között szerepelt Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is, hiszen ebben a városban működnek a rendszer döntő többségét alkotó intézmények.
A 16. Partiumi Magyar Napok programjában a sport is fontos szerepet tölt be, focitornát szerveztek Romász János emlékére, volt vívásbemutató, csütörtökön pedig a Ferencvárosi Tornaklub legendás focistáival, Telek Andrással és Szenes Sándorral találkozhattak a fradi-drukkerek és beszélgethettek velük a Fradiról, fociról, legendákról.
Csütörtök késő délután és este minden tekintetben a zenéé volt a főszerep: a Római Katolikus Püspökség Aranytermében Rappert Vencz Gábor színművész és a Consonantia trió Shakespeare és Handel műveket mutatott be, 19 órától teltház előtt koncertezett Gergely Róbert a Szécsi Pál emlékműsor keretén belül, míg 21 órától a fiatalok kedvence, a Children of Distance “robbantotta” fel a Farmacenter színpadot a Református Gimnázium udvarán. Az estét ezúttal is afterparty zárta a Yoda Yoga roncskocsmában, ahol az egyik legnevesebb magyarországi lemezlovas, Dj Budai pörgette a lemezeket. szatmar.ro

Népzenei műhelymunka Csernátonban
Péntek délután a felsőcsernátoni Hanna Panzióban egymásnak, illetve a hozzátartozóknak és az érdeklődőknek bemutatott gálaelőadással, egyéni és közös műsorral ért véget az egyhetes, hetedik Mozsika népzenei műhelymunka. A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa által szervezett táborban idén harmincöt Hargita, Kovászna és Brassó megyei tanuló vett részt.
Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa szerint a tábor hosszú távú célja népzenénk, néptáncaink, népszokásaink ápolása, megőrzése, éltetése és a nagyközönség körében történő népszerűsítése volt. Rövid távú célként a népzeneápolást, a népzenei együttesek kialakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki. A népdaloktatás kiscsoportokban történt. A népzenét a műhelymunka első napjaiban egyesével vagy hangszerenként – hegedű, brácsa, nagybőgő és cimbalom – alkotott kiscsoportokban tanulták, a további napokban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolták a csoportban, zenekarban való zenélést. A legtöbben hegedűsök voltak. Kiegészítő programpontként a résztvevők népi játékokon vettek részt. A hangszeres oktatást a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar tagjai – Fazakas Levente (hegedű), Szilágyi László (brácsa), Bajna György (nagybőgő), Fazakas Albert (cimbalom) és Román Hunor (hegedű) – vezették le, a népdalokat Erőss Judit, a Háromszék Táncegyüttes énekese oktatta. A résztvevők Szatmár megye népzenéjét és táncait tanulták kezdő és haladó szinten, zenei ismeretüknek megfelelően.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarabbak, mint korábban az erdélyi magyar fiatalok
Felmérték az erdélyi fiatalokat, akiknek a fele a jobb megélhetésért elmenne külföldre.
Sokat tanulnának, általában két gyereket szeretnének, de abban már nem biztosak, hogy Erdélyben is szeretnének maradni dolgozni - nagyon sarkítva körülbelül így lehetne összefoglalni a Magyar Ifjúságkutatás 2016 erdélyi eredményeit, amelyben az erdélyi magyar 15-29 éves korú fiatalokra reprezentatív 2000 fős mintán végeztek a székelyföldi (Kovászna, Hargita és Maros megye) és a többi erdélyi részre reprezentatív, 1000-1000 fős almintákkal. A kutatás mintáiban a szórványban élők is reprezentálva vannak, például Szeben megyéből a magyarlakta településekről (Medgyes és egy falu) kérdeztek embereket, de Krassó-Szörény megyéből nem volt mintavétel.
A kutatást az Új Nemzedék Központ kezdeményezte és támogatta. Erdélyben az adatfelvételt a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány végezte, a BBTE Magyar Szociológia Intézetének diákjainak bevonásával, valamint Hargita megyében a Sapientia EMTE és Bihar megyében a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói közül is vettek részt a terepmunkában. Az erdélyi felmérés vezetője Veres Valér, a terepmunka főkoordinátora Szabó Júlia volt. A kutatásról készült gyorsjelentés részletes erdélyi eredményeit Veres Valér szociológus segített értelmezni.
A magyar nemzet egészének a részei vagyunk a megkérdezettek többsége szerint, éljenek Magyarország határain kívül bármelyik nagy régióban. A nemzeti hovatartozás kérdésében az Erdélyben élők 85 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy az országban élő magyarok részét képezik a magyar nemzetnek. A román nemzethez tartozás kérdésében máshogy alakultak az arányok. Az erdélyi magyar fiatalok 55 százaléka gondolja azt, hogy a román nemzethez is tartoznak, míg 37 százalékuk elutasítja ezt a gondolatot.
Amikor arra kérték, hogy határozza meg azt a közösséget, amihez elsősorban tartozik, a fiatalok 45 százaléka magyarnak, 20 százaléka erdélyi magyarnak, 8 százaléka székelynek, 6 százaléka pedig erdélyinek határozta meg magát.
Veres Valér szerint az elmúlt években a magyarságtudat vonatkozásában kisebb hangsúly-eltolódást volt megfigyelhető a fiatalok körében, 2010-hez képest néhány százalékkal növekedett az, hogy a magyar nemzethez tartozónak gondolják magukat, és csökkent az erdélyi magyarokat a román nemzethez tartozónak nyilatkozók aránya. Ezen változás mögött feltételezhetjük a magyar állam könnyített állampolgárság megszerzésével kapcsolatos nemzetpolitikájának hatását is.
"Ugyanezt a jelenséget erősíti meg az is, hogy elsősorban minek tartják magukat. A korábban erősödő regionális identifikáció mintha megtorpanni látszana, és a jelző nélküli magyar megnevezéssel azonosulnak a legtöbben, és az erdélyi magyar, romániai magyar és székely kategóriák csak együttvéve teszik ki az előbbi arányát" - értékelt Veres.
A fiatalok 94 százaléka családban többnyire a magyar nyelvet használja, viszont a közösségi oldalakon 65 százalék kommunikál többnyire magyarul, további 22 vegyesen (magyar, román, esetleg angol nyelven) kommunikál. Kevesen (3-4%) vannak olyanok, akik többnyire vagy kizárólag románul kommunikálnának, fogyasztanának médiát, közösségi oldalakat vagy interneteznének. Az arányok értékeléséhez azért érdemes tudni, hogy a magyar fiatalok nagyjából háromnegyede Hargita, Kovászna, Maros, Bihar és Szatmár megyében él.
Összekapcsolódik az etnikai és a vallási identitás Erdélyben, ezért vallásosabbak, mint Magyarországon vagy Felvidéken. Az erdélyi fiatalok 76 százaléka valamilyen módon vallásos, ebből 24 százalék az egyház tanításai szerint élők aránya, míg 52 százalék azt mondja, hogy a maga módján vallásos, és 11 százalékuk mondta csak azt, hogy nem vallásos.
Az erdélyi válaszadók körében csupán 1 százalék azok aránya, akiket születésükkor nem kereszteltek meg vagy nem jegyeztek be semmilyen egyházi közösségbe. A válaszadók 39 százalékát római katolikusként keresztelték meg, 48 százalék a reformátusok aránya, 1 százalék az evangélikusoké, 1 százalék a görög katolikusoké. Az egyéb egyházi közösségben megkeresztelkedettek aránya 8 százalék, 2 százalék pedig nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdésre. A jelenlegi felekezeti hovatartozás alapján 6 százalék egyik felekezethez sem érzi közel magát, 36 százalék a római katolikusok, 44 százalék a reformátusok, 1 százalék az evangélikusok, 1 százalék a görög katolikusok aránya, 8 százalék egyéb valláshoz tartozónak vallja magát, és további 4 százalék a nem tudja/ nem válaszol kategória aránya. A vallásossággal egyetemben a kulturális fogyasztásra, mint az identitás megőrzésének elősegítőjére is rákérdeztek a fiataloknál. "Az erdélyi magyar fiatalok többsége hétköznap többnyire számítógépen, interneten tölti idejét: chatel, zenét hallgat és hasonlók. A hétvégén a leggyakoribb tevékenység a barátokkal való találkozás „együtt lógás”, beszélgetés kerül előtérbe, de akkor is jelentős az online tevékenységek aránya" - mondta az eredményeket összegezve Veres.
A kérdőívben felsorolt kulturális terek és szabadidő eltöltésére alkalmas helyszínek közül az erdélyi fiatalok a kávéházat, teaházat jelölték meg legmagasabb arányban, 86 százalék választotta ezt a helyszínt, mint olyat, ahol évente többször is megfordul. Ugyanakor 60 százalék feletti értéket vett fel az éttermekbe, a sörözőkbe és borozókba, valamint a plázákba járók aránya is. Az évente többszöri könnyűzenei koncertre járók aránya 60 százalék, míg könyvesboltot a válaszadók 57 százaléka szokott látogatni. Az erdélyi fiatalok fele évente legalább néhányszor jár kiállításra, múzeumba, valamint könyvtárba. A konditerembe járók aránya 37 százalék. 20 és 30 százalék közé esett azok aránya, akik művészfilmeket néznek, művészmozikba, táncházba vagy komolyzenei hangversenyre járnak.
Még nőtlen vagy hajadon többségük, de gyereket szeretnének. Erdélyben a 15–29 éves korosztályban a válaszadók 76 százaléka nőtlen vagy hajadon, 13 százalék a házasok aránya, és 9 százalékos az élettársi kapcsolatban élők aránya. A párkapcsolatban élők 85 százalékának párja magyar, 7 százalékának van román házastársa vagy párkapcsolati partnere, a társak 2 százaléka roma és 1 százalék valamilyen egyéb nemzetiségű. A gyerekvállalási kedv Erdélyben 2,3 átlagosan, ami azt jelenti, hogy a megkérdezettek többsége 2 gyereket tervez. Ez nagyjából megfelel a Kárpát-medencei átlagnak: Kárpátalján 2,4, Vajdaságban 2,2, Felvidéken 1,9, míg Magyarországon 2,1 a tervezett átlagos gyerekszám. Egyelőre azonban inkább tanulnak a fiatalok: a megkérdezett korosztály közel fele (48 százalék) még tanul, és magas arányban (49 százalék) terveznek még továbbtanulni, túlnyomó részük egyetemen. A kutatott négy nagy régió közül egyébként Erdélyben volt a legmagasabb a még oktatásban lévő, és a tanulmányaikat folytatni szándékozó fiatalok aránya. Veres ugyanakkor elmondta azt is, hogy a korábbi kutatások szerint, a román fiatalokhoz képest az erdélyi magyarok nagyobb arányban végeznek két egyetemet, vagy két mesterit.
Veres a 2011-es népszámlálást hozta fel referenciának, ami szerint a romániai 25-29 éves fiatalok 33%-a végzett már egyetemet. Akkor a magyar nemzetiségű 17 éves fiatalok 93,5 százaléka tanult még, a 20 éves magyar fiatalok 44 százalék volt beiskolázva, és 35,5 százalékuk pedig már egyetemen tanult, a 25 éveseknek pedig még 10,8 százaléka tanult. A tanuló magyar fiatalok aránya 2016-ig még kissé emelkedett az öt évvel korábbi állapotokhoz képest. Tehát a 15-24 éves fiatalok többsége még tanul, középiskolában vagy egyetemen, míg utána már a nagy többség végez és dolgozni kezd, vagy munkát keres.
Többnyire elégedettek a jelenlegi életszínvonalukkal a baráti- és párkapcsolataikkal, de ennél alacsonyabb, átlagos szintű az elégedettségük a jövőbeli kilátásokkal, anyagi helyzetükkel és a munkavállalási lehetőségekkel. Egy 1-től 5-ig terjedő skálán a baráti kapcsolataikat 4,3-ra értékelték, ezzel a legelégedettebbek. A második legmagasabb pontszámot két kategória, az élettel való általános elégedettség és partnerkapcsolatokra vonatkozó válaszlehetőség érte el 3,8–3,8-as átlaggal. A jelenlegi életszínvonalra vonatkozó mutató 3,7-et ért el, ezt a tanulási lehetőségekkel való elégedettség követte 3,6-os átlagponttal. A személyes élettervek megvalósulásának esélyei és a jövőbeli kilátások kategóriák azonos értéket kaptak, 3,5-ös átlagra értékelték. Egy tizedponttal maradt le az anyagi helyzet, végül a felsorolásban a munkavállalási lehetőségek kategóriája szerepelt leggyengébben, 3,2-es értékkel.
Ennek fényében nem véletlen, hogy az erdélyi fiatalok körében a jobb megélhetés reményében felmerül az elvándorlás gondolata, illetve az sem, hogy 10 megkérdezettből közel 2 már dolgozott külföldön. Az erdélyi fiatalok 15 százalékának volt már állása magyarországi munkahelyen, és 18 százalékának más külföldi országban. A jövőben a 15-29 éves korosztály 47 százaléka dolgozna, míg 36 százalékuk biztosan nem dolgozna Magyarországon. Ha más országokba irányuló (munkavállalás céljából történő) mobilitási szándékot nézzük, akkor az erdélyi magyar fiatalok 57 százaléka menne el, és csupán 26 százalékuk maradna biztosan itthon. A végleges külföldi letelepedést a megkérdezettek 22 százaléka tervezi, míg tanulás céljából 19 százalékuk tervez külföldre menni a közeljövőben. Transindex.ro

Két háromszéki személyiséget tüntettek ki
Értékőrzők köreinkben
Két háromszéki személyiség is magyar állami kitüntetésben részesült: Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át, Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója,(képünkön), a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Az Áder János köztársasági elnök által az augusztus 20-i magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket tegnap 18 órától a csíkszeredai Lázár-házban adták át.
A népzene és néptánc hű szolgája
Deák Gyula Levente részére az erdélyi táncházmozgalom aktív tagjaként a népzene- és néptánchagyományok továbbadása érdekében végzett sokrétű értékőrző tevékenysége elismeréseként adományozta Magyarország elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Nagy megtiszteltetés ez, melyről az érintett saját bevallása szerint késéssel ugyan, de annál nagyobb örömmel értesült. Odaítélése ugyanis a személyes elégtételen kívül a határon túl rekedt magyar közösségekre és azok értékeire való állami odafigyelést is jelzi.
Deák Gyula Levente 1959. május 10-én született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait a helyi Bolyai Farkas Líceumban végezte, majd a korszak szokást teremtő kényszerének hatására, a Kolozsvári Mechanika Tanszék gépészmérnöki karára felvételizett. A kommunista hatalom ugyanis nem részesítette sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülésben a humán értelmiséget.
Új állomáshelyére a népi kultúra iránti érdeklődését is magával hozta, és állandó résztvevője, valamint egyik meghatározó alakja lett a kincses városban Kallós Zoltán nevével fémjelzett táncházmozgalomnak. Így érthető módon az egyetem elvégzése és a kézdivásárhelyi Csavargyárba történt kihelyezése után azonnal bekapcsolódott a város kulturális életébe. Tagja lett az itt működő Népszínháznak, és 1985-ben újraalapította az időközben megszűnt táncházat, melynek 1990-ig szervezője és oktatója volt. 1986-ban pedig átvette a Csavargyár műkedvelő néptáncegyüttesének vezetését, ahol oktató, koreográfus és táncosaként, valamint az előadások szervezőjeként dolgozott.
Kovászna Megye Tanácsa és Kovászna Megye Művelődési Felügyelősége 1990 tavaszán kérte fel az újonnan megalapított Háromszék Állami Népi Együttes igazgatói tisztjének betöltésére, melyet elfogadott és azóta is sikeresen lát el.
Vezetésével az évek során a társulat meg- és felmutatta az Erdélyben élő etnikumok népzenéjének és táncának értékeit, széles tömegeket döbbentve rá ezek varázsára. Megőrzésüket és továbbadásukat pedig egy sajátos, a folklór hagyományait a színház eszköztárával ötvöző nyelvezet és megjelenítés kialakításával szeretné elérni. Ennek jegyében pedig olyan értékes előadások születtek, mint a Vérnász, Táncbeszéd, Csávási ballada, Böjttől Böjtig, A banda, Száz évig, Tékozló fiú, Csipkerózsika, Gábor Áron vagy az Erdély-menyegző. Ezek szakmai és közönségsikerei pedig azt bizonyítják, hogy ilyen irányú fáradozásuk nem volt hiábavaló.
A felsoroltakon kívül a népzene- és néptáncmozgalom támogatására 1992 nyarán Sepsiszentgyörgyön létrehozta a Lajtha László Alapítványt, melynek elnöki tisztét 2017-ig töltötte be. Ugyanakkor 2004-től a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnökeként is népzenénk és néptáncunk életben tartásán és átörökítésén munkálkodik. Az 1991 óta évi rendszerességgel szervezett sepsiszentgyörgyi Népzene- és néptánctalálkozók léte és sikeres lebonyolítása is az említett alapítványnak, valamint a Háromszék Táncegyüttesnek köszönhető.
Könyvvel, könyvért vívott csaták után
Kiss Jenő Sepsiszentgyörgy ismert közéleti személyisége és kultúréletének egyik főszereplője volt évtizedeken át könyvtárigazgatói minőségében. A Romániai Magyar Könyvtáros Egyesületnek alapító tagját és tiszteletbeli elnökét tegnap a csíkszeredai konzulátuson az Áder János államelnök által adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
– A laudációt félretéve Ön mit tekint érdemének a pályafutásából? Ilyenkor nehezen megnyert csaták szoktak az ember eszébe jutni….
– Nézze, én úgy tekintek erre a díjra, mint ami egy cselekvő közösségnek szól, mert egyedül ötletelhet az ember, de ha nincsen, aki melléáll, akkor semmi sem sikerül. Dehát nem adhatják a díjat 10-20 embernek, hát nekem adták. Ettől eltekintve, a Romániai Magyar Könyvtáros Egyesület létrehozása jó dolog volt, hogy ma is létezik még inkább, de már a kollégák viszik tovább, én csak a bojt vagyok az ostoron. A Mikes Egyesület keretében belül is, amikor az önkormányzatok még szegények voltak, és nem is nagyon exponálták magukat, a szoborállításokhoz elég nehéz volt közadakozásból beszerezni a bronzot, rezet. Gyári perselyeket, kilincseket hoztak, a szárazajtai emlékműhöz a munkások saját kincsnek tekintett, eldugott, eltemetett bazaltoszlopokkal járultak hozzá. Nagyon jól együttműködtünk, egymás kezére dolgoztunk Sylvester Lajossal azokban az években…
– A kommunista érában vagy a forradalom után voltak nagyobb sikerélményei?
– Voltak a régi rendszerben is olyan jó író-olvasó találkozók, ahol még őszinte emberi szavakat lehetett hallani, persze úgy, hogy mindenki megtanulta azt a nyelvet, amelyen ezt el lehetett mondani. Sokat köszönhetek Domokos Gézának, a Kriterionnál megjelent könyvek hazai szerzői közül szinte mindenkit vendégül láttunk. Egyszer azonban, Imreh István A rendtartó székely falu című könyvének bemutatóján felállt egy ember, és miközben ott jegyzetelt a teremben a szekus kisasszony, kerek-perec rákérdezett: Mondja meg egyenesen, kik voltak itt hamarabb, mi vagy ők? Szerencsére Imreh István nagyon diplomatikus választ adott, nem lett botrány a dologból.
– Egy két évvel ezelőtti vitaindítójában nagyon sok elvárást fogalmazott meg a politikai képviseletünkkel szemben a könyvtárosok és a szakma érdekében. Mi valósult meg ezekből?
– Nem sok. A gyűjtőkönyvtár megvalósítása elindult, ezt a Kovászna megyei könyvtár vállalta fel, de az például nem, hogy fizetett munkatársai legyenek a RMKE-nek, ezek hiányában pedig nem haladt a dolog. Amikor a Szabó Zsolt szerkesztette Művelődés folyóirat melléklete, a Könyvesház még megjelent, ebben próbáltam összesíteni a kiadványokat, de borzasztó nehezen ment, többek között azért is, mert néhol (például Szatmáron) nem jó szemmel nézték a magyar könyvtárosok ténykedését, aztán pedig rohanó világban élünk, önkéntesen és ingyen már nem sokat dolgoznak az emberek.
– Nyolc éve nyugdíjas. Mik az elégtételei mostanában?
– Elsősorban hogy vagyok és normális életet tudtam élni. Hogy sok-sok mindent el tudtam olvasni, amit addig nem. Már nem keresem, hogy miért, egyszerűen, mert kíváncsi vagyok.
– Mert korábban bizonyos céllal olvasott?
– Könyvtárosként is mindenevő voltam, de nyilván kötelességből is olvastam, mert elvártam a kollégáktól is, hogy ismerjék az újdonságokat. Most már ők ajánlanak nekem írókat és olvasnivalót, így ismertem meg Tompa Andreát például.
– És mit olvas? Mi foglalkoztatja?
– Bibó Istvánt, kicsit megkésve ugyan. Ragyogó tanulmányát – Az európai kultúra értelme – kétszer is elolvastam, nagyon jó dolog, hogy már hozzáférhető. Azon kívül a könyvtár és a könyv sorsa foglalkoztat, természetesen. Nem vagyok optimista e tekintetben. Ilyés Gyula mondja, hogy „a művelődés értékei el tudnak süllyedni, mint a kalózok kincsei a tengerben”. Dehát a Nyugat folyóirat jó korszakaiban is 500 példányban jelent meg. A könyvkiadás pedig még ma is biznisz. Talán még nincs itt a vég. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kölcsey-kultusz Szatmár megyében
A legtöbb szatmári lakos számára nyilvánvaló, hogy Kölcsey Ferenc ezer szállal kötődik a térséghez. Megyénkben született, itt éltek ősei, tevékenységének legjelentősebb része is ide kötődik, itt halt meg. Költő, író, politikus, vármegyei főjegyző, követ, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, korának egyik legkiválóbb szónoka volt.
A szatmári Református Gimnáziumnak jelentős gyűjteménye volt Kölcsey-relikviákból, amelyeket egy ideig más értékes tárgyakkal együtt az Ormos házban őriztek, majd ezek a városi, később a megyei múzeum tulajdonába kerültek. Az ötvenes években az Ormos házban őrzött gyűjtemények felügyelője, gondnoka Ligeti L. Zoltán tanár úr, az egykori igazgató fia volt. A színház utcájának az oldalán, a papírkereskedés helyén, a Petőfi-emléktábla közelében volt a bejárata.
Szatmáron is volt Kölcsey Kör, 1933-ból őrzök egy Tereh Gézának írott levelet a vezetősége részéről. A szatmári kört 1862-ben kezdeményezték, de valójában csak 1892-től működött. Ligeti L. Zoltán javaslatára alapították újra a rendszerváltás után.
Tanulságos történet az 1957-es iskolai névadás. A szatmári Fiúlíceum a Kölcsey nevet egy évvel az 1956-os események után csak úgy kaphatta meg, hogy a bukaresti főnököknek fogalmuk sem volt arról, hogy valójában ki volt. 1961-ig, a M. Eminescu Líceummal való egyesítésig viselte ezt a nevet, majd az 1989-es változások után kapta vissza és tartotta meg a mai napig.
Szatmárnémeti rendelt egy Kölcseyt ábrázoló egész alakos festményt a 19. század végén Bartók Lajostól, amelyet a közelmúltig a megyei múzeumban őriztek. Ilyés Gyula porgármesterségének idején az iskola a Boromisza konviktus épületébe költözött, ide kapták a frissen restaurált festményt, amely jelenleg is a tanári szobában tekinthető meg.
Szatmárnémeti egy Kölcseyt ábrázoló mellszoborral büszkélkedhetett a 19. században. Nagykárolynak volt egy ennél jóval impozánsabb, egész alakos, a talapzattal együtt négy meter magas szobra, Kallós Ede alkotása, amelyet a Millenium tiszteletére állítottak 1897-ben. Ezt 1934-ben ismeretlen tettesek lefejezték, a megcsonkított szobrot elszállították és beolvasztották. A talapzata 1964-ig maradt a helyén, a kastélykert közelében, akkor a csatornázások miatt végleg eltávolították.
Nagykárolyban jelenleg két Kölcseyt idéző emléktábla is található, az első 2001-ből, a második 2004-ből való. Az elsőn elírták a költő halálának évét: 1839.
Kölcsey-szobrot Csapó Sándor szatmári rajztanár is készített. Ez mellszobor, gipszöntvény volt, amelyet az 1957-es évfodulós ünnepségen állítottak ki más festményekkel, dokumentumokkal együtt a református gimnázium tornatermében. Ebből az alkalomból készített ugyancsak ő emlékérmeket, amelyekkel az iskola legjobb tanulóit, legeredményesebb sportolóit tüntették ki.
A Muzsnay Árpád által szervezett irodalmi megemlékezések, zarándoklatok, tanácskozások sorában kiemelkedő helyet foglalnak el a sződemeteri megemlékezések augusztus 8-án, a költő születésnapján és január 22-én, a magyar kultúra napján. Kő Pál Kölcsey-szobrát 1991-ben leplezték le a budapesti VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A mű másolata a sződemeteri református templom kertjében látható, mintegy 150 méterre a költő szülőházától.
Ne feledkezzünk meg Gellért Sándor Kölcsey című kötetéről (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004), amelyben a szerző röviden, lényegretörően így jellemzi a megye nagy szülöttét: „Teljes ember volt.”
Szatmárnémetiben természetesen volt Kölcsey utca is, szemben a Kálvin térrel, ez később a Decebal, Puskin, Rozelor és a Iuliu Maniu nevet kapta.
1863 táján, halálának 25. évfordulója közeledtével született Szatmáron a döntés, hogy szobrot állítanak neki a város főterén, a tornyos házzal szemben, ahol egy ideig dolgozott. Ennek szorgalmazója Gyene Károly, a Szatmár Megyei Gazdasági Egyesület pénztárnoka volt. Ő rendelte meg a mellszobrot Budapesten, Gerenday Antal műhelyében. Hat ládába csomagolva Debrecenig vasúton, onnan Szatmárig szekereken szállították. Az avatóünnepségnek országos jellege volt, hiszen több vármegye, a Magyar Tudományos Akadémia, országos tudományos és művészeti társaságok képviselői is Szatmárra jöttek ebből az alkalomból.
A szoboravató társaság délben a Zöldfa fogadóban (ez a mai „fehér ház” helyén állt), valamint a Korona Szálló vendéglőjében (a művészeti múzeummal szemben) fogyasztotta el a díszebédet. A mozsárágyú dörgésével, tűzijátékkal kísért felvonulás a város akkori legdíszesebb, legforgalmasabb utcáján, a Széchenyi utcán (ahol a püspöki palota van) zajlott, a főtértől a Sétatérig. Az igazsághoz tartozik, hogy nem volt ez még igazi köztéri szobor, formája, karcsúsága miatt inkább síremléket idézett. Ezt a jelleget tovább fokozta a talapzatot körbevevő vasrács, amire természetesen szükség volt, hiszen védeni kellett az alkotást a forgalmas, zsúfolt piactér nyüzsgésétől. Mivel nem igazán érvényesült az akkor még csupasz téren, áthelyezték a Láncos-templom előtti kis parkba.
Az impériumváltás után lefejezték a szobrot, a maradványait pedig átköltöztették a templom mögötti kis térre. Évtizedekig állt ott az intolerancia, az értelmetlen agresszivitás mementójaként, e sorok írója az ötvenes években a református gimnázium (akkor Fiúlíceum) tanulójaként naponta látta. Többek között az ilyen emlékek erősítik meg az emberekben a hagyományok tiszteletét. Erre a kommunista vezetők is ráérezhettek, mert később csendben, váratlanul elhordatták a csonka szobrot. Múzeumba került, a talapzat, az oszlop és a megcsonkított szobor jelenleg a Vécsey-ház (művészeti múzeum) udvarán tekinthető meg.
A nagyobb közösségek számára fontos jelképek elpusztíthatatlanok. A szatmári magyarság az 1989-as változások után elsőrendű feladatának — az érdekképviselet megteremtése, a magyar nyelvű középiskolák újraalakítása mellett — a Kölcsey-szobor újraállítását tekintette. 1991-ben meg is történt, több ezren vettünk részt azon a megható ünnepségen, amelyen leleplezték az újraállított Kölcsey-szobrot, Lakatos Pál szatmári származású szobrászművész alkotását. Ahogyan az első szoborállításnak a mindenese Gyene Károly volt, ennek is volt lelkes kezdeményezője, élharcosa, szószólója Ligeti László Zoltán tanár úr személyében, aki a szatmári Kölcsey-kultusz egyik legkövetkezetesebb ápolója volt. A véndiákszövetség újraalapítójaként, tiszteletbeli elnökeként azt javasolta, hogy Kölcsey Ferencről nevezzék el azt. Többen kifogásolták ezt azzal az indoklással, hogy Szatmáron már van Kölcsey-szobor, Kölcsey Kör, Kölcsey Ferenc Főgimnázium. Miért viselje akkor ugyanezt a nevet a véndiákszövetség? — kérdezték. Ligeti elmosolyodott, és nagyon röviden, de határozottan válaszolt: „Csak!”
A szobor harmonikus formavilágú, klasszicista példákat idéző, egységes, kiváló munka, amely nem annyira a hasonlóságot, sokkal inkább Kölcsey szellemiségét sugározza. Menet közben pályázattal szerették volna eldönteni a kezdeményezők, hogy végső soron ki készítse el a szobrot, de amikor Ligeti meglátta Lakatos szobortervét, ennyit mondott: „Nincs szükség pályázatra, ez marad.”
A fentieket olvasva sokan gondolhatják, hogy elszánt vezéregyéniség, megfellebbezhetetlen tekintély volt a városban. Valójában egy halk szavú, kiváló pedagógus, sportember, köztiszteletben álló személyiség volt. Az általa létrehozott véndiákszövetség megbeszélésein csak ritkán, röviden szólalt meg, sohasem önös érdekből beszélt. Mindenki tudta róla, hogy Kölcseyhez hasonlóan hosszú távon, kitartóan olyan értékek mellett kötelezte el magát, amelyek a közösség szolgálatában állnak.
Muhi Sándor / frissujsag.ro