Egymásnak meghatározó partnerei vagyunk
A napokban a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége (FPBh) gálaünnepséget szervezett a nagyváradi színházban, amelynek egyik díszvendége Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja volt. Az ünnepség után a diplomata exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.
– Milyen a Magyarország és Románia közötti gazdasági kapcsolat? – Ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy egymásnak meghatározó partnerei vagyunk. Románia és Magyarország a kereskedelmi forgalmat illetően kiemelt helyen szerepel a különféle rangsorokban. Tehát ilyen szempontból azt kell mondani, hogy intenzív a kapcsolat, ami nem azt jelenti, hogy ne lennének még tartalékok. Ezért is fontosak az ilyen jellegű találkozók, és az ilyen rendezvények, mert nekünk is segítenek abban, hogy tovább lehessen fejleszteni ezeket az együttműködéseket. Ezen belül is kiemelkedő jelentőségű szerintem a határ menti regionális együttműködés. Azt tapasztalom, hogy itt például Bihar megye és Hajdú-Bihar megye, illetve Nagyvárad és Debrecen, sőt Nagyvárad és Békéscsaba között is kimondottan erős a gazdasági kapcsolat. Ilyen szempontból én nem problémákat látok, hanem újabb feladatokat, amelyek ezt a fajta együttműködést, a közös haszon keresését csak erősíteni tudják.
Prioritások
– Melyek azok a főbb teendők, amiket Kolozsvárra érkezése óta ellátott? Melyek voltak a prioritások? – November 10-én kezdtem el a munkámat a kolozsvári főkonzulátuson. Először nyilván a hivatali teendőket kellett ellátni, és van egy protokolláris kötelezettség. Hat megye tartozik az én kerületemhez, melyeket folyamatosan látogattam. Különböző közéleti méltóságokkal, polgármesterekkel, prefektusokkal találkoztam, szerkesztőségekbe, iskolákba látogattam. Tehát azt a fajta kapcsolatrendszert, amely egyébként már a főkonzulátus és a különböző intézmények közt korábban már létezett, személyesen is megerősítettem. Nyilván úgy illik, hogy az ember bemutatkozzon, és egyúttal tájékozódjon is. Két kiemelt terület van, az egyik a gazdasági együttműködés, melyről az imént már beszéltünk. Maga a minisztérium is ugye nevet változtatott, és most már Külgazdasági és külügyminisztériumnak hívják. Ez az én esetemben is kiemelt feladatokat jelent, éppen ezért hoztunk létre Kolozsvárott egy gazdasági központot – hogyha úgy tetszik –, egy inkubátorházat, ahol az ilyen természetű partneri kapcsolatoknak a segítését, támogatását tűztük ki célul. Adatbázist készítünk, igyekszünk a piaci szereplőket összehozni, és menedzselni a folyamatokat.
– És a másik terület?
– A másik terület, amit én kiemelten kezelek, a kultúra, éppen ezért egy kultúrcsoportot is felállítottam a konzulátuson belül. Az ez évi kulturális programunk rendkívül gazdag, és igen sokszínű. Irodalom, képzőművészet, zene, maguk az események is nagyon változatosak. Ezeknek jó része természetesen Kolozsváron szerveződik, maga a konzulátus épületének rendezvénytermében nagyon sok mindent meg tudunk oldani, de tervezzük, hogy Nagyváradra, valamint Temesvárra és Aradra is szervezünk ilyen természetű kulturális programokat. Azt sem szabad még elfelejteni, hogy Kolozsvár az idén Európa Ifjúsági Fővárosa, tehát ennek kapcsán is nagyon sok eseményt rendezünk közösen a fiatalokkal. Ismétlem, hogy nem szeretném elhanyagolni annak a hat megyének – Kolozs, Szilágy, Temes, Arad, Bihar és Szatmár – a kulturális életét, mely az én konzuli területemhez tartozik. Nagyváradon is folytattam már ilyen jellegű egyeztetéseket, és úgy látom, hogy van rá igény.
Magyar-román kapcsolat
– Március 15-e közeledtével általában feszültebbé válnak a magyar-román kapcsolatok. Hogy látja, megint vannak erre utaló jelek a hétköznapokban?
– Én nem érzek semmilyen olyan feszültséget, ami a hétköznapokban tapintható lenne. Jelen pillanatban azt kell hogy mondjam, hogy Kolozsváron egy kulturált formáját találtam az együttélésnek. Nyilván vannak azért problémás területek, például a nyelvhasználatban, most ugye a városnévtáblák elhelyezését és többnyelvűségét illetően vannak viták. Ezek természetesen léteznek, de nem olyan vehemenciával, és nem olyanfajta indulatokkal, amelyek az értelmes párbeszédet kizárnák. Én ugyanakkor nagyon bízom benne, hogy a városvezetés is hajlik az olyan megoldásra, amely az ottani magyarság érdekeit is figyelembe veszi. A hétköznapokban tehát nem éreztem olyat, hogy itt bármiféle vibrálás vagy feszültség lenne, és nagyon bízom abban, hogy a március 15-i rendezvények is incidens és egyéb zavaró tényezők nélkül, megfelelő méltósággal és ünnepélyességgel fognak zajlani.
– Hogy áll a román nyelv elsajátításával?
– Tanulom a román nyelvet, ezen a gálaesten is a magam esetlenségével próbáltam néhány mondatot románul megfogalmazni. Sokat dolgozom rajta, egy tanárnő segít nekem ebben, természetesen. Kis türelmet kérek még, hogy eljussak arra a szintre, amikor már társalogni is tudok majd románul.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Aranytollat kapott Szilágyi Aladár
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) javaslatára, Szilágyi Aladár publicista kapta meg idén a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Aranytollát.
A díjat 2015. március 12-én, tegnap adták át Budapesten, a MÚOSZ székházában szervezett Sajtónapi ünnepségen
Szilágyi Aladár első írásait a Fáklya című lap, majd az Ifjúmunkás közölte. A kilencvenes évek elejétől volt a (közben megszűnt) Kelet-Nyugat főszerkesztője, a Bihari Napló munkatársa, főszerkesztő-helyettese és kiadóigazgtója, az Ady Endre Sajtókollégium tanára, 1996-2000 között a MÚRE alelnöke. Jelenleg a Várad folyóirat és az Erdélyi Riport munkatársa. Munkássága több kötetben látott napvilágot: közölt interjú-sorozatot, helytörténeti írásokat. Riportjaiban egyaránt írt – egyebek mellett –Váradhegyalja szőlőművelési hagyományairól és a romániai magyar elfeledett kisebbségekről.
Szilágyi Aladár Aranytollához
Nem könnyíti meg a méltató dolgát díjazott nagyváradi kollégánk, Szilágyi Aladár sokoldalúsága. Aki az Arad közeli Pankota büszke szülötte, így érthető módon a bánságiak is magukénak érzik. Túl a hetedik ikszen, mind a mai napig tevékeny belső munkatársa azErdélyi Riport hetilapnak és a Várad folyóiratnak, amúgy pár napja mutatták be sokadik kötetét, ezúttal kortárs magyar történészekkel készített beszélgetéseiből válogatva.
A sajnálatosan hosszú ideig működő nacionál-kommunista önkényuralom miatt, mely édesapját is bebörtönözte, újságírói pályáját csak a rendszerváltás után, túl a negyvenen kezdhette meg mint a zajos sikerű hetilap, a Kelet-Nyugat egyik alapító szerkesztője. Később a napi sajtó felé vezetett a pályaív, a Bihari Napló fénykorában vezércikkek, glosszák százai kerültek ki a tolla alól, majd a sors egy időre a kiadóigazgatói székbe is beleültette. Közben, hogy visszatérjünk emlegetett sokoldalúságára: pár éven át egyházkerületi főgondnok, karmestere az első Varadinum fesztiválnak, majd jó ideig tanít is, médiatörténetet az Ady Endre Sajtókollégiumban. Belekóstol az egyesületi életbe is, a kilencvenes évek végén alelnöke a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének.
A kétezres évektől, immár jelenlegi lapjainál megindul könyveinek sorozata: interjúk, széppróza, útirajzok, valamint emlékezetes riportok fűzére. A nagy ötlet: végigjárni Románia minden zegét-zugát, felkeresni és megmutatni az egységes nemzetállamnak nevezett ország másfél tucatnyi, sokféle kultúrájú etnikai közösség tarka szőttesét. Szatmári sváboktól dobrudzsai törökökig, arománokig, máramarosi ukránoktól krassó-szörényi szerbekig, horvátokig. Visszatérő témája a nagyvárosi roma közösségek életének az ábrázolása, empátiával és természetességgel.
Termékeny, valamennyi műfajban otthonosan alkotó kollégánknak az Aranytoll mellé jó egészséget és sok erőt kívánunk további száguldó riporterkedéseihez!
Szűcs László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nem vizsgálódik a DNA a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyénél
Nem vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyénél - reagált Józsa János egyházmegyei médiareferens arra avoceatransilvaniei.ro által közölt hírre, miszerint a DNA precedens nélküli átfogó vizsgálatot indított az utóbbi 20 évben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott erdélyi ingatlanok kapcsán. A Vocea Transilvaniei információi szerint a DNA Fehér Megyei Területi Szolgálata több megyében is vizsgálódik.
Az online lap szerint a DNA Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes polgármesteri hivatalainál kikérte a 1995 és 2013 között kiállított összes visszaszolgáltatási dossziét, ami a római katolikus egyháznak, a püspökségnek vagy a különböző szerzetesrendeknek illetve egyházi civil szervezeteknek visszaadott ingatlanokkal kapcsolatos.
A cikk szerzője továbbá a Szatmár Megyében visszaszolgáltatott, és oktatási intézményeknek helyet adó ingatlanokról egy listát tett közzé, és arról is ír, hogy bérleti díj gyanánt mennyi pénzt kell az önkormányzatoknak kifizetniük.
Józsa János kijelentette, hogy a cikk nem írja egyértelműen azt, hogy Szatmár megyében is zajlik vizsgálódás, úgy tippeli, hogy a szerző azért tette közzé a visszaszolgáltatott ingatlanok listáját, mert valamivel alá kellett támasztania a cikkét, és ezt a már sokszor nyilvánosságra hozott listát használta fel erre a célra. Józsa János szerint tendenciózus a cikk hangvétele, azt sugallja, hogy az egyház valami olyasmit venne el, ami nem az övé, nem illetné meg, és sehol nincs megemlítve az, hogy a katolikus egyház saját, a kommunista rezsim idején államosított ingatlanjait kapta vissza a restitúció során.
Józsa János továbbá nehezményezte, hogy a cikk szerzője részinformációkat közöl, vagy összemossa az adatokat: olyan ingatlanokat is felsorol a cikkben, amelyek nem a katolikus egyházé, például a református egyház vagy a zsidó hitközség tulajdonát képezik.(hírszerk.)
transindex.ro

Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen
A Bernády Házban a fenti címmel tartott hétfő délután előadást Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa. Ugyanitt került sor az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) tanulmánykötet bemutatójára, amelyet Gagyi József, a Sapientia EMTE tanára ismertetett.
Az előadásról, illetve a kutatásokról Novák Csaba Zoltánt kérdeztük:
– 25 éves a romániai rendszerváltás. Ennek kapcsán átfogó kutatást szervezett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 12 olyan településen, ahol a magyarság többségben van vagy nagy arányban van jelen: Aradon, Temesváron, Nagyváradon, Szatmáron, Máramarosszigeten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Főleg városokban vizsgáltuk meg, hogyan zajlott le a rendszerváltás az illető településen, illetve az adott magyar közösség hogyan szervezte meg önmagát. Minden településen egy helyi történész vagy történelemtanár készítette el a kutatásokat: egy dokumentációt az adott település rendszerváltásra vonatkozó történetében, a település eseményeinek kronológiáját, illetve minden településen öt-tíz személlyel készítettek életútinterjút. Ezek az anyagok megtalálhatók az intézet irattárában, de a honlapon is hozzáférhetők. A kutatás tehát föltérképezi, hogy hogyan szerveződött meg a romániai magyarság.
– Mi volt a közös vonás, melyek voltak a különbségek?
– Három típusú rendszerváltás-történetet lehet rekonstruálni Erdélyben magyar szempontból. Az első a Székelyföldön, vagyis a tömbmagyar vidékeken lezajlott rendszerváltás, ahol a magyarság aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, és a számarányának megfelelő arányban került be a helyi vezetésbe. Van egy szórvány típusú rendszerváltás, ez általában a nyugat- vagy közép-erdélyi városokra jellemző, Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, de akár Kolozsvárra is, ahol a magyarság számarányát tekintve kisebb arányban volt jelen, és külön fejezet Marosvásárhely, ahol egy sajátos keveréke zajlik a két típusnak. Itt a magyarság kellő súllyal van jelen a városvezetésben, de erős ellenlépés kezdődik el az 1990. januári időszaktól folyamatosan, ami majd elvezet a fekete márciushoz.
– Beszélt a romániai magyar szervezetek megalakulásáról is.
– Romániában a ’80-as években az erőteljes diktatórikus elnyomás miatt nem alakult ki a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló demokratikus ellenzék, értelmiség. Ezért nehéz volt újraszervezni a diktatúra utáni új hatalmi szerveket, úgy fölállítani, hogy megkerüljék az egykori kommunista pártot. Az RMDSZ – és általában a magyar közösség – kemény szorítás után talált önmagára ’89-ben. Csodával határos módon egy 45-50 éves diktatúra után, szétvert intézményi hálózattal, szinte a semmiből, heteken belül a legelemibb szervezetektől egészen a politikai érdekképviseleti szervezetig megszervezi önmagát, új erővel töltődik fel, s olyan gyors volt ez az újjászerveződés, hogy sok románban azt az érzést keltette, hogy kívülről irányított és szervezett folyamat volt.
Nagyon nehéz volt érdekképviseleti szervezetet létrehozni, hiszen minden olyan intézmény, amely hátteret jelenthetett volna egy ilyen csoportosulásnak, a ’80-as években gyakorlatilag fölszámolódott. Egyetlen olyan értelmiségi kör működött Romániában 1989-ben, amelynek teljes Erdély-szintű lefedettsége volt, a Kriterion kiadó és a Domokos Géza által vezetett kiadói hálózat értelmisége, illetve a különböző helyi lapoknál működő értelmiségi csoportok. Ezekre épül majd az RMDSZ. Tehát a többnyire elszigetelt, de egymással informális kapcsolatban levő magyar értelmiségiek azok, akik megszervezik az RMDSZ-t, amely későbbi hetekben, hónapokban kiegészül egy nagyon jelentős szerepet játszó műszaki értelmiséggel.
– A romániai rendszerváltásnak az erdélyi magyarság szempontjából van egy másik nagyon fontos vetülete: az etnikai, nemzetiségi kérdés.
– Tudjuk azt, hogy a Ceausescu-rendszer utolsó időszakában az asszimilációra hajtott. Nagyon fontos volt, hogy a rendszerváltás után hogyan fog viszonyulni a kérdéshez a Nemzeti Megmentési Front. Úgy tűnt, hogy pozitívan viszonyul a kérdéshez, január elején ki is adtak egy nyilatkozatot, de valamikor január-február tájékán fordulat történt, amit úgy neveznek, hogy az ellopott forradalom. Ebben az Iliescu által vezetett új csoport – kénytelen vagy jószántából – alkut kötött azokkal a csoportokkal, amelyek tagjai az egykori nómenklatúrába tartoztak, vagyis a Román Kommunista Párt érdekszférájába tartozó csoportokkal. Ennek égisze alatt 1990 februárjában, majd később, a nyár folyamán a bukaresti bányászjárásokkal, Erdélyben a marosvásárhelyi eseményekkel gyakorlatilag átmentette a régi elit a pozícióit 1990-ben, és egy mérsékelt, amolyan peresztrojka típusú rendszerváltásról beszélhetünk Románia esetében.
Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990)
"Az 1989-es események magyar szemszögből való kutatása 2010-ben indul a kolozsvári NKI keretében. A kutatás lezárásaként készült el a 12 esettanulmány (…). A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát – tételesen a magyar kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést – szakszerűen, történeti kutatásokkal dokumentáljuk és értelmezzük" – olvasható egyebek mellett a Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán által szerkesztett, Gagyi József egyetemi tanár által bemutatott tanulmánykötet hátlapján.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Valóban vizsgálja a DNA az egyházi restitúciót
Valóban vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) az egyházaknak visszaszolgáltatott ingatlanok ügyében – válaszolta a vádhatóság a Krónikának azt követően, hogy írásban tettük fel ezzel kapcsolatos kérdéseinket.
Amint arról beszámoltunk, a Voceatransilvaniei.ro hírportál hozakodott elő kedden azzal az állítással, miszerint a DNA Fehér megyei ügyosztálya több erdélyi megyében is gyűjt adatokat a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanokról.
A Krónika érdeklődésére az ügyészség sajtószolgálata annyit közölt, hogy a Fehér megyei ügyosztály valóban vizsgálja egyházi visszaszolgáltatási ügyek törvényességét. Hozzátették: a bűnügyi nyomozás „in rem” történik, azaz mindössze a restitúció törvényességét vizsgálják általánosságban, gyanúsítottjuk nincsen.
Bár arra is rákérdezett a lap, hogy mely ingatlanok esetén merült fel az illegalitás gyanúja, konkrét esetekre nem tettek utalást válaszukban. Érdeklődtek ugyanakkor aziránt is, hogy a római katolikus egyház mellett érintettek-e a nyomozásban más magyar történelmi egyházak is, azonban válasz erre sem érkezett, sőt magát a katolikus egyházat sem nevesítették, mindössze általánosságban beszéltek „erdélyi megyékben jelen lévő” egyházakról.
Valószínűleg amiatt, hogy a Vocea Transilvaniei székhelye Szatmáron van, keddi cikkükben azt vették biztosra, hogy az ügyészek három Szatmár megyei településről kértek az egyházi vagyonnal kapcsolatos iratokat – Hadad és Aranyosmeggyes község önkormányzata pedig megerősítette az értesülést, azonban azt is közölték, hogy nem a DNA, hanem a kormányhivatal kért tőlük dokumentumokat.
A prefektúra jogásza viszont mindössze annyit árult el, hogy megyei szintű statisztikát készítenek, ehhez kellettek az iratok, azt már nem volt hajlandó elárulni, ki volt az adatgyűjtés megrendelője, illetve hogy pontosan mi célt szolgál az adatbázis-készítés.
„Veszélyes terepre mennek, akik az egyházi javak visszaszolgáltatását bolygatják. Az egyházakról el sem tudom képzelni, hogy ilyen ügyekben érintettek” – szögezte le szerdán a Krónika kérdésére Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki szerint elfogadhatatlan az eljárás.
Mint emlékeztetett, a történelmi magyar egyházak vissza sem kapták teljes ingatlanvagyonukat, miközben az ortodox egyházat különféle ajándékokban részesítette az állam. Kelemen Hunor inkább utóbbi esetben látna indokoltnak egy vizsgálatot.
Babos Krisztina
Székelyhon.ro

Közvita a szatmári magyar és román társulat szétválásáról
Közvitára bocsátotta az önkormányzat a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar társulatának különválásáról szóló határozattervezetet, melyet április közepéig lehet véleményezni.
Amint arról beszámoltunk, az önálló jogi személyként bejegyzendő Harag György Színház létrehozásának ötlete korábban is téma volt, körülbelül egy évvel ezelőtt a városi tanács napirendjére is felkerült a téma, azonban – a tervezet kidolgozatlanságára való hivatkozással – végül visszavonták a javaslatot.
A kezdeményezés sorsa egyébként meglehetősen furcsán alakult: miután tavaly év elején a teátrum dolgozóinak 70 százaléka aláírta a támogatásról szóló nyilatkozatot, Sorin Oros színművészt, a színház akkori vezérigazgatóját is beleértve, a román társulat néhány tagja elkezdett nyilvánosan kampányolni a szétválás ellen.
Maga az igazgató is elállt korábbi szándékától annak ellenére, hogy menedzseri pályázatában is szerepelt a szétválás kivitelezése. A tiltakozók egyébként olyan nyilvánvaló képtelenségekkel riogatták a közvéleményt, mint a román társulat „kilakoltatása” a színházépületből.
Később a kezdeményezők a választásokkal kapcsolatos politikai kampányokra való tekintettel döntöttek a kivárás mellett, bő egy hete viszont elérkezettnek érezték az időt arra, hogy elindítsák a procedúrát, melynek kapcsán a kifogások elkerülése végett közvitát is szorgalmaztak. A meghallgatás lezárása után a határozattervezet minden valószínűség szerint rövidesen a tanács elé kerül majd.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Új érseki helynököt neveztek ki a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
Jakubinyi György érsek, március 22-i hatállyal Urbán János Erik ferences szerzetest, a csíksomlyói kegytemplom templomigazgatóját nevezte ki a Gyulafehérvári Főegyházmegye megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynökének - tájékoztat a főegyházmegye.
Döntéséről Jakubinyi György az egyházmegye körlevelében így fogalmaz: "Főegyházmegyénkben működő szerzetesrendek életét és tevékenységét mindig figyelemmel kísértem. A megszentelt élet elkötelezettjei életük példájával, s méginkább imádságukkal és munkájukkal járulnak hozzá a lélekmentés főegyházmegyei hivatásához.
Hosszabb ideje foglalkoztat a gondolat, hogy ezek a közösségek nagyobb figyelmet és törődést igényelnének. Arra gondoltam, hogy a Kánonjog adta lehetőséggel élve, külön „érseki helynököt” nevezek ki, akinek az lenne az egyedüli feladata, hogy megbízásomból a szerzetesi közösségeket látogassa, gondjaikat a főegyházmegyei hivatal felé közvetítse. Időnkét összehangolt főegyházmegyei rendezvényeken jelenítsék meg a szerzetesi élet rendeltetését és fontosságát híveink és a felnövekvő ifjúság felé" - hangsúlyozza a főpásztor.
Urbán János Erik OFM, 1981-ben a Szatmár megyei Krasznabélteken született. 2006-ban tett örök fogadalmat, 2008-ban szentelték pappá. Állomáshelyei: 2008 Kaplony – segédlelkész, 2009 Kaplony – házfőnök, 2011 Csíksomlyó, a kegytemplom igazgatója.
Magyar Kurír – magyarkurir.hu

Az Országos Ifjúsági Találkozóra készülve
Ismét Kolozsvár adott otthont március 16–18. között a romániai katolikus egyházmegyék ifjúságpasztorációs találkozójának. A megbeszélés végeztével Tamás Barna a gyulafehérvári főegyházmegye ifjúsági főlelkészével beszélgettünk a találkozóról, valamint az ifjúsági programok alakulásáról.
Milyen alkalomból tartottátok ezt a megbeszélést?
Évi rendszerességgel van egy-egy találkozónk, ennek az ideinek a célja az volt, hogy információkat kapjunk a nyári Országos Ifjúsági Találkozóról, bemutassák terveiket a szervezők, a Kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspökség ifjúsági irodájának munkatársai. A rendezvényen házigazdaként jelen volt Folerentin Crihălmeanu püspök, és valamennyi egyházmegye képviseltette magát. Minden ifjúsági lelkészséget legalább két személy képviselt: a lelkész és a referens.
Ez a találkozó nagyon jó alkalom az ismerkedésre, a kapcsolatépítésre, a tapasztalatok megosztására. Első este az ismerkedésen volt a hangsúly. Visszatekintettünk az elmúlt évnek egy fontos őszi eseményére, arra, amikor a Világifjúsági találkozó keresztje Romániában volt, valamint minden egyházmegye beszámolt az élményekről.
A katolikus sajtó is beszámolt a Világifjúsági találkozó keresztjének az útjáról. Milyen visszhangok vannak erről az útról román körökben?
Felix Roca iaşi (jászvásári) ifjúsági lelkész képviselte országunkat az elmúlt években ebben a kezdeményezésben. Ő volt az, aki végigvitte a keresztet, aki leszervezte ezt az utat, s nagyon pozitív a véleménye. Elmondta, hogy a valóságok nagyon különböznek az egyházmegyék között, de itt tudni kell, hogy hat római katolikus és hat görögkatolikus egyházmegyéről van szó, ugyanakkor nemzetiségi különbségek is tapasztalhatók az egyházmegyék között. Különböző közösségekbe járt, mindenhol fogadták a püspökök is, a keresztnek székesegyházak adtak helyet. Több helyen, például Kolozsváron, Nagyváradon, talán Szatmáron is volt együttműködés a helyi római és görögkatolikus egyházak között. Mindenképpen nagy-nagy élmény volt a fiatalok számára és nemcsak, hisz kolostorokban, valamint gyermekotthonban is járt a kereszt.
Lendíti az összefogást ez a tapasztalat a nyelvi és a rítusbeli különbségek dacára?
Pozitívan meglep az, hogy a román anyanyelvűek hozzáállása is nagyon pozitív, nyitottak, hangsúlyozzák, hogy igen, ennek a (magyar) dimenziónak is képviselve kell lennie minden szinten és építi a kapcsolatot, az ismerkedést, érdeklődnek a programjaink iránt. Azt gondolom, hogy mi, a magyar egyházmegyék semmiképpen sem vagyunk lemaradva, nem kullogunk a sor végén. Egyházmegyéink példák a román anyanyelvűek számára, különösen a görögkatolikusok számára.
Vannak nagyon jó kezdeményezések, és a találkozó végén megfogalmaztunk egy kérést a Romániai Püspökkari Konferencia irányába: nagyon szeretnénk, ha kineveznének valakit ifjúsági lelkésznek, ő magának két munkatársat választana, akik koordinálnák az országos szintű magyar programokat. Itt gondolok a jövő évi krakkói Világifjúsági találkozóra, amire valakinek országos szinten szerveznie kell a bejelentkezést, nyilvántartást. A helyszínen pedig román nyelvű katekéziseket, szentmiséket, román nyelvű programokat kell szervezni. Mi haszonélvezői vagyunk a Magyarországi Püspökkari Konferencia ifjúsági irodája munkájának, hogy elmegyünk és részt vehetünk magyar szentmisén, magyar katekézisen, viszont nekik meg kell szervezniük ezeket.
Ha jól tudom, az Országos Ifjúsági találkozón Kolozsváron is lesznek magyar nyelvű programok.
Igen, nagyon nyitottak arra, a honlapjukon (intc.ro) is három nyelven jelennek meg az információk. Nagyon fontosnak tartják, hogy a programon is legyen fordítás: a katekézis, a tanítás és az összekötő szövegek szintjén egyaránt. A fordításban a Mária Rádió lesz partner. Természetesen a mi segítségünket is kérik ehhez, valamint önkénteseket és csoportvezetőket is. Csak bátorítani tudom a gyulafehérvári és más egyházmegyék magyar anyanyelvű fiataljait a részvételre, hisz nagyszerű alkalom ez arra, hogy eljöjjenek Kolozsvárra, Európa ifjúsági fővárosába, és ápolják a kapcsolatokat. Túl kell lépnünk a mi nemzetünk korlátain, határain, és a román testvérekkel is nagyon sok pozitív élmény és barátság köthet össze minket.
Lejegyezte Szőcs Csaba
Vasárnap (Kolozsvár)

Nagyváradi könyvnapok anno
A huszonkét éves elszakadás ellenére Várad emlékét úgy őrizte meg az anyaország, amilyen az valójában volt, a pezsgő kulturális élet városának, falai közt írókkal, költőkkel, tudósokkal, művészekkel. Persze, a távolság megszépíti az emlékeket, de a város a tudatos sorvasztás ellenére is megőrizte a szellemi élet pezsgését és az idelátogatók nem érezték olyan mélynek az elszakadás okozta mély szakadékot, ami az évek során keletkezett. Azonkívül itt volt nekünk az erdélyi magyar irodalom és annak képviselői, akik azon igyekeztek, hogy a magyar szó megmaradjon ezen a tájon.
Illusztris vendégeket várt a város, az irodalom jeleseit ezeken a napokon, a könyvnapok idején. Gulácsy Irén, Ignácz Rózsa, Móricz Zsigmond, Mécs László és Nyírő József vendégeskedett volna a Holnap városában, hogyha csak néhány napra is, de elhozzák az élő magyar irodalom szellemét ide.
A város vezetése és a kereskedők pedig mindent megtettek azért, hogy a hazatérés utáni első könyvnapok sikerrel öregbítsék Várad hírnevét.
Három napon át kínáltatják magukat a magyar szellem termékei, a város szívében álló népi motívumos sátrakban. A helyi könyvkereskedők hetek óta versengenek a jobbnál jobb standokért, a Szent László tér és a Bémer tér kijelölt helyein. Mindenikük pompás sátrat állított, de a legszebbek azok voltak, amiket a sikeres festőművész, Balogh István tervezett.
A tervek szerint kilencvenhét könyv kerül az olvasóközönség elé. Ezek egyike a rég halott, tehetséges Iványi Ödön: A püspök atyafisága című regényének harmadik kiadása, a Szigligeti Társaság gondozásában.
A könyvnapok sikeres rendezéséért egy olyan régi, váradi könyvkereskedő felelt, aki az elmúlt évek alatt, legjobb tudása szerint szolgálta a város magyarságának érdekeit. Könyvkereskedésében és az általa kiépített hálózatban, az elnyomás évei alatt is kapható volt minden olyan magyar nyelvű könyv, amit a román cenzúra beengedett Erdélybe. Ez a könyvkereskedő cég volt az, aki kiépítette a könyvterjesztő hálózatot és megteremtette a lehetőséget a kedvező részletfizetésre, hogy a szegény sorsú irodalomkedvelőkhöz is eljusson a magyar szó, irodalmunk kincsei révén. Igen, kedves olvasók, Vidor Manóról van szó. Arról a Vidor Manóról, aki Herczeg Ferenccel, Bókay Jánossal, Harsányi Zsolttal tart fent baráti kapcsolatot, és akik egyetlen hívó szóra, bármikor lejönnek Váradra felolvasást, dedikálást tartani.
Vidor rendezi hát a könyvnapokat, de nem csak itt, hanem ő felel a visszatért Észak-Erdély más városainak, Kolozsvárnak, Marosvásárhelynek és Szatmárnak sikeres könyvnapi rendezéséért is.
A Vidor Manó könyvkereskedés, a Szigligeti színház előtt állította fel sátrát.
A Bémer tér egy másik sátrában, a Pannónia és a villamosmegálló közötti háromszögben, a Krausz István által vezetett Nemzeti könyvkereskedés állít ki, de az itt kiállított könyvek, a Rákóczi út 11 alatti boltban is kaphatók lesznek.
Az egyik legszebb sátor, a Hegedüs Hírlapiroda sátra a Bémer téren, a Magyar Általános Hitelbank előtt áll. Az övéké volt a legjobb és legsokoldalúbb kölcsönkönyvtár, magyar és német nyelvű könyvekből. Miután a városi könyvtár már nem töltötte be szerepét a magyar olvasóközönség számára, a Hegedüs kölcsönkönyvtár vette át ezt a szerepet, maradéktalanul kiszolgálva az olvasókat a megszállás évei alatt.
A régi, nagyhírű Sonnenfeld féle könyvkereskedést Simon István, egy anyaországból idekerült kereskedő vette át és sátrát “keresztény és hazafias indíttatásból” a Szent László templom mellett állítja fel.
A könyvnapokra aztán az ígért szépírók nem érkeztek meg, az olvasóközönség legnagyobb sajnálatára. Pedig Nagyvárad irodalmi múltja és a közönség ragyogó szeretete megérdemelte volna ezt a gesztust. Kárpótlásként itt volt azonban Gulácsy Irén és Ignácz Rózsa. A két írónő szinte fürdött a népszerűségben és természetesen az ő műveiket vásárolták és dedikáltatták a legtöbben a sátraknál. A közönség hamar elfeledte a “nagyok” látogatásának elmaradását és szeretetével halmozta el a két hölgyet. Hisz mindketten itthon voltak és ezt nem is titkolták…
Gulácsy Irén ellátogatott egykori munkahelyére, a Nagyvárad szerkesztőségébe. Emlékezni a kollégákkal a hősi időkre, a vezércikkekre, a sok fejtörésre, küzdelemre a megaláztatásokra, no és persze a sikerekre.
“Gulácsy olyan Nagyváradnak, mint Jókai Komáromnak, Móra Szegednek, Gárdonyi Egernek”, írja Tabéry a másnapi lapban. Ignácz Rózsa új munkája, a “Született Moduvában” is hatalmas sikert aratott. Ez a pusztulásra ítélt csángó magyarokról szóló munka volt talán a legnépszerűbb könyv a vásáron, Gulácsy munkái után.
A könyvvásár sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Nagyvárad városa is képviselteti magát a vásáron. Dr. Soós István polgármester, Dalló Gyula kultúr tanácsos és Soós András a városi könyvtár vezetője nagy érdeklődéssel látogattak ki mindhárom napon a vásárra és jelentékeny összegért vásároltak könyveket a városi könyvtár számára. Annak a városi könyvtárnak, amely az elmúlt huszonkét esztendő alatt, nem sok magyar nyelvű könyvet, nem sok magyar író munkáját vásárolta meg.
Sajnos, az eseményt egy sajtópolémia is beárnyékolta. A Magyar Lapok egyik számában, lejárató cikk jelent meg a Sipos és Reich könyvkereskedésről. A cikk kufárkodással vádolja a céget, akiknek a magyar könyv csak haszonszerzés. Az igazi ok az, hogy a cég sátra az Országzászlóval szemben van felállítva és ez a tény igencsak szúrta a cikkíró szemét. A tény az, hogy a sátrak helyét a városi mérnöki hivatal jelölte ki, nem pedig protekciós alapon lettek elosztva. Az Esti lap válaszol a cikkre, így néhány napig van téma a két kispéldányszámú lap hasábjain. Akkor már olyan időket élt városunk és az ország, hogy még egy ilyen nagyszerű eseményt, mint a könyvnapok is be lehetett árnyékolni pár rossz ízű mondattal.
Így teltek az Első Magyar Könyvnapok eseményei városunkban, 1941. júniusának második hetében.
Farkas László, Nagyvárad
(forrás: Nagyvárad c. napilap 1941. júniusi lapszámai)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hargita megyében rótták ki a legtöbb büntetést az adóhatóság ellenőrei
Az ellenőrzések részeredménye szerint Erdély-szerte Hargita megyében járt a legdrasztikusabb eredménnyel az adóhatóság razziája, az időszakos bezárások és bírságok értéke tekintetében például Kolozs vagy Bihar megyét is megelőzte Hargita megye.
Erdély-szerte Hargita megyében volt a legnagyobb összértéke az adóhatóság (ANAF) ellenőrző szerve, a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság (DGAF) ellenőrzésein kiszabott pénzbüntetéseknek, de a legtöbb kereskedelmi egység időszakos bezárását is itt rendelték el – az ellenőrzések részeredményei szerint. A revízió során alkalmazott intézkedésekről a Voceatransilvaniei.ro portál kapott adatokat az adóhatóságtól, a kimutatás a március 15–20. közti időszakot öleli fel, azaz csak részeredmény. Eszerint azonban mind a pénzbírságok összértékét, mind pedig a cégtevékenységek felfüggesztését tekintve Hargita megye vezeti az erdélyi megyék listáját. Itt az említett időszakban összesen 122 ezer lej értékben bírságoltak az adóhatóság ellenőrei, valamint kilenc vállalkozásnak függesztették fel a tevékenységét. A büntetések összértékét tekintve Szatmár és Bihar megye áll a második helyen, egyenként 110 ezer lejes összértékkel. Mindkét megyében két-két cég tevékenységét függesztették fel különböző szabálytalanságok miatt. A tevékenység felfüggesztése tekintetében Maros megye követi Hargitát, ott öt vállalkozás bezárását rendelte el az adóhatóság egy-három hónapra, a pénzbírságok összértéke 78 ezer lej volt. A többi erdélyi megyében vagy a pénzbírságok összértéke, vagy a bezárások száma volt kisebb a fentebb soroltaknál, Kovászna megyében például 25 ezer lejre bírságoltak a revizorok, és két cég tevékenységét függesztették fel az említett időszakban.
Az adóhatóság országos szintű ellenőrzéshulláma és a revíziók szigora sok cégvezetőben felháborodást keltett, többen közülük az ANAF túlkapásaira panaszkodnak. Az internetet is bejárta egy fővárosi szórakozóhely aprópénzes cégtáblájának fotója, amely szerint az egységet 3 lej 28 banis elszámolatlan többletösszeg miatt zártak be az adóhatósági ellenőrök. Egy Suceava megyei húsfeldolgozó és hentesbolthálózat egyik üzletének tevékenységét 50 lejes hiány miatt függesztette fel az adóhatóság – és ötezer lejes bírságot is kiszabtak –, de a Mediafax hírügynökség által megszólaltatott tulajdonos azt mondta, megfellebbezi a döntést, és ha „megkötik”, akkor is kinyitja a boltját egy nap múlva, s szabadságát is kockára teszi, hogy felhívja a figyelmet a visszaélésekre. Az adóhatóság országos razziáját ért bírálatokkal kapcsolatban hétfőn Victor Ponta kormányfő is megszólalt. A központi sajtó beszámolói szerint a kormányfő azt mondta, ha voltak ANAF-túlkapások, meglesznek azok retorziói is. Victor Pontát arról kérdezte a sajtó, hogy normális-e az, ha 3,5 lejért zár be cégeket az adóhatóság. „Ha voltak túlkapások az ANAF részéről, ezek biztosan meg lesznek büntetve” – fogalmazott Ponta, aki szerint a kritizálóknak mindenekelőtt be kellene fizetniük az adókat és illetékeket az államnak.
Széchely István
Székelyhon.ro

Gyerekek hete Szatmáron
Két egymást követő napon két mesejátékot mutat be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
Buzogány Béla, a mátészalkai színház igazgatója a Zsófi nénit ellopták! című zenés gyerekdarabot rendezi, amelyet szerdán 11.30-tól láthatnak a gyerekek a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében.
Az egyfelvonásos mesedarab szövegét Thorbjörn Egner norvég író meséje alapján maga a rendező, Buzogány Béla írta. A vidám történet szereplői Bogár Barbara, Rappert-Vencz Gábor, Sándor Anna, Péter Attila Zsolt, és meghívott vendégként bemutatkozik a magyarországi Baksa András színész is. Az előadás zenéjét Turcsán András írta és hangszerelte, zenei vezetőként Kiss Ági működött közre a produkció létrehozásában.
„A rablótanya olyan, mint egy disznóól, mert a zsiványok nem szeretnek takarítani. Se főzni, se sütni, se mosogatni. Már évek óta nem fürödtek. Ezért egészen fekete a fülük töve. Elhatározzák hát, hogy rabolnak egy gazdasszonyt, aki helyettük dolgozik. Addig ők henyélhetnek. El is lopják az éppen alvó Zsófi nénit, de csúnyán ráfaragnak tettükre. Zsófi néni ugyanis egy kész tábornok, aki bizony móresre tanítja a híres rablókat” – olvasható az előadás ajánlójában.
Szintén a fiatal színházkedvelők számára vitt színpadra előadást Nagy Orbán A szeretet malma címmel, amelynek szövege magyar népmeséken alapul, a végleges történetet Benedek Zsolt dramaturg, Nagy Orbán rendező, Végh Balázs rendezőasszisztens írta, a munkafolyamat során pedig a teljes alkotócsapat formálta színpadi előadássá.
A bábtagozatot is megmozgató produkcióban Bodea Tibor, Gaál Gyula, László Zita, Bandura Emese, Poszet Nándor, Nagy Anikó, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Marosszéki Tamás, Nagy Tamás, Bandura Tibor és Varga Sándor lép fel. A mesélő feladatát maga a rendező, Nagy Orbán látja el. Az előadás díszletét és jelmezeit Nagy Anikó tervezte, koreográfusa pedig Gabriela Tănase volt. Az előadás bemutatóját csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagyszínpadán.
„Valamikor, az időtlen messzeségben török malom és magyar malom vígan őrölte a becseiek búzáját a Tiszánál, mígnem egyszer a két molnár halálosan össze nem veszett, és ellenségeskedésük meg nem keserítette a falusiak életét. Civakodásuknak egy idegen had megjelenése vetett véget, amely elpusztította mindkettejük kenyéradó malmát” – olvasható a produkció ajánlójában.
Krónika (Kolozsvár)

Szaporodó fantomfalvak: lakatlan maradt a Bihar megyei Erdőtelep
Lakatlan maradt egy Bihar megyei település: az Érszőllős községhez tartozó Erdőtelepen a múlt héten hunyt el az utolsó lakos.
„Már ötven évvel ezelőtt elkezdődött a falu kihalása. Nem volt áram, nem volt út. Lassan elköltöztek onnan az emberek. Voltak, akik Érszőllős községbe, mások Margittára” – emlékezett vissza Beke László.
Érszőllős község polgármestere rámutatott, hogy míg évtizedekkel ezelőtt mintegy harminc gazdaság alkotta az amúgy találóan Kinlódjfalva (Satul de Necaz) néven is ismert települést, addig 1970-re egyetlen ház maradt, így a közművesítés még elképzelés szintjén sem merülhetett fel. „De Jóska bácsi nem akart onnan elmenni, lokálpatrióta volt. Ügyes ember volt, állatokat tartott, kútfúrással foglalkozott, volt egy kis kovácsműhelye. Igazából mindenhez értett” – ecsetelte a község elöljárója, aki épp két hete látogatta meg a 81 éves idős embert, aki két éve veszítette el feleségét.
Mint megtudtuk, a férfi lánya és unokája egy közeli településen lakott, és rendszeresen látogatták. „Bejárt a községbe, onnan vett gyógyszert, kenyeret. Nem volt annyira egyedül. Egy korábban Margittára költözött erdőtelepi férfi jurtát épített a faluban. Van vagy 400 birkája, így a juhászai is ott vannak” – tette hozzá Beke László.
Erdőtelep 1956-ban vált önálló településsé, korábban a közeli Úsztató része volt. Az önállósuláskor még 69 lakosa volt, a 2002-es népszámláláskor azonban már csak két, egyébként magyar nemzetiségű lakost regisztráltak, akárcsak a legutóbbi cenzuskor.
Romániában egyébként 126 fantomtelepülést tartanak nyilván. A lakatlan helységekről nemrég egy interaktív térképet is készítettek civilek. Erre számos erdélyi település is felkerült, Hargita megyéből négy, Kovászna megyéből egy falu. A készítők Szatmár megyében négy, Szilágyban kettő, Kolozsban hét, Marosban tíz, Fehér megyében tizenkettő, Hunyad megyében hat, Temes megyében négy fantomtelepülést tartanak nyilván.
Az említett Bihar megyei településhez hasonló a Szatmárudvarihoz tartozó Gombáserdő, mely korábban a községközpont része volt. A statisztikák szerint 1910-ben 183 lakosából 99 román, 84 pedig magyar nemzetiségű volt. 2002-ben még 15 lakost számláltak a faluban, ezekből 13 román, 2 pedig magyar volt.
Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Elkezdődött a Partiumi Keresztény Egyetem bővítése
Decemberre kell elkészülnie a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új belvárosi épületszárnyának, amelynek építési munkálatai csütörtökön kezdődtek el. 
Az esemény kapcsán szerdán tartott sajtótájékoztatón Tőkés László, a PKE alapítói tanácsának elnöke emlékeztetett, az egyetem a 25 éve alapított Sulyok István Református Iskolából nőtte ki magát másfél évtizeddel ezelőtt.
Mindehhez azonban elengedhetetlen volt a magyar kormány kezdeti és azóta is folyamatos támogatása, mivel a román állam nemcsak az állami magyar egyetem visszaállítására nem mutatott hajlandóságot, de a romániai magyar adófizetők pénzéből sem költött az időközben nagy erőfeszítésekkel létrehozott és fenntartott erdélyi magyar magánegyetemekre.
A magyar kormány támogatásával épülhet fel a PKE új szárnya is, amelynek János Szabolcs rektor szerint kardinális jelentősége van, hiszen már régóta teremhiánnyal küszködnek. Több adminisztrációs tevékenységet kénytelenek a bentlakás számára kialakított épületben végezni, de már az oktatáshoz is szűkös a jelenlegi infrastruktúrájuk. A korábban megítélt 700 millió forint, azaz több mint 2 millió eurós támogatás azonban teljes egészében fedezi a beruházás költségeit, János tájékoztatása alapján nincs szükség arra, hogy egyéb forrásokból pótolják ki.
A nagyváradi önkormányzat, mint ismert, tavaly ősszel egységesítette az érintett telekrészeket, és jóváhagyta a tanintézet új épületszárnyának felépítését. A belvárosi kerületben ugyanis az egyetemet létrehozó Pro Universtitate Partium Alapítvány korábban megvásárolt saját telekrészét a PKE-nek adományozta, és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is már korábban ingyenesen az egyetemnek adta a telekrészét, hogy utána az önkormányzati tulajdonrésszel kiegészülve minden akadály elháruljon a közel három évvel ezelőtt kigondolt bővülés elől.
János Szabolcs már korábban is rámutatott lapunknak arra, hogy az új épületbe költöztetik majd a kollégium épületében működő rektori hivatalt, illetve az adminisztrációs irodákat, de az új szárnyban kap majd helyet az egyetemi könyvtár, ugyanakkor az előadótermek számának bővítésére is marad hely. Ugyancsak itt alakítják ki a tanintézet amfiteátrumát is.
Ezzel párhuzamosan, az egyetem vezetői jelezték, hogy folytatják azt az oktatási stratégiát, amelynek részeként szorosabbra fűzik az együttműködést a testvérintézményeikkel, és szeretnék meghonosítani Szatmár megyében kihelyezett képzéseiket.
Krónika (Kolozsvár)

Restitúciós visszarendeződés
Nyugtalanság lett úrrá az erdélyi magyar történelmi egyházakon amiatt, hogy a román korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a felekezetek javára történt ingatlanrestitúció ügyében. Az aggodalom indokolt, hiszen miközben a román állam eddig a kommunizmus idején elkobzott javak mindössze felét szolgáltatta vissza az egyházaknak, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épülete restitúciójának nemrég történt érvénytelenítésével immár az újraállamosításra is van precedens.
Visszarendeződés tapasztalható Romániában az egyházi javak kárpótlása, a kommunizmus alatt államosított vagyon visszaszolgáltatása terén. A bukaresti korrupcióellenes ügyészség (DNA) a napokban megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint vizsgálatot indított erdélyi egyházak bizonyos épületei és telkei visszaszolgáltatásának jogszerűségével kapcsolatban. A nyomozásra tekintettel a vádhatóság egyelőre nem kívánt részletekkel szolgálni, az érintett felekezeteket és a tételes ügyeket sem nevezte meg. Mindössze annak közlésére szorítkozott, hogy nem konkrét személyek ellen folyik eljárás, hanem a bűncselekmény gyanújának megalapozottságát vizsgálják.
A hírt megszellőztető VoceaTransilvaniei.ro hírportál azonban tudni véli, hogy a több megyére kiterjedő vizsgálat során a nyomozó hatóság többek között az észak-erdélyi Szatmár megye három településének önkormányzatától kérte be a visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat. Olyan dokumentumokról van szó, amelyek az 1995 és 2013 közötti időszakban a római katolikus püspökségnek, a katolikus szerzetesrendeknek és különböző egyesületeknek visszaadott ingatlanokra, telkekre vonatkoznak. Ezekről egyébként nem is az ügyészség gyűjt adatokat, hanem a prefektúrák, a kormány területi szervei készítenek összesítést a települések polgármesteri hivatalaitól kért jelentések alapján. Az érintett magyar egyházakat nem értesítették a vizsgálatról, és nem is fordultak hozzájuk információért.
Egy nap alatt elvettek mindent
A román kommunista rezsim a II. világháború utáni hatalomra kerülése nyomán látott neki az egyházi vagyon elkobzásának, 1948-ban egyetlen nap alatt több ezer ingatlant és több tízezer hektár földterületet államosítottak. Csupán az erdélyi magyar történelmi egyházakat összesen 2140 ingatlantól fosztották meg, emiatt súlyos kárt szenvedtek a szabad vallásgyakorláshoz szükséges vagyoni és működési feltételek. A négy magyar felekezettől – római katolikus, református, evangélikus és unitárius – jogtalanul kisajátított vagyon lajstromában szerepel több száz iskola, kórház, oktatási-nevelési központ, egyházi épület, földterületek, erdők. A bukaresti kormány által a kilencvenes években megrendelt kimutatás szerint az elismert egyházaktól elkobzott mintegy nyolcezer ingatlan összértéke eléri Románia egyéves össztermékének értékét.
Ennek ismeretében nem csoda, ha a mindenkori román kormányok folyamatosan halogatták a restitúciót, holott a kisajátított ingatlanok maradéktalan visszaszolgáltatása alapfeltétele volt az ország NATO- (2004) és EU-csatlakozásának (2007). Az ügyön az amerikai képviselőház 2005-ben megszavazott határozata lendített, amely a kommunizmus alatt elkobzott romániai egyházi vagyon igazságos, méltányos és gyors visszaszolgáltatását sürgette. Az ugyanabban az évben hatályba lépett új román restitúciós törvénycsomag alapján megkezdődött az érdemi visszaszolgáltatási folyamat, amely azonban rendkívül lassúnak bizonyult.
Ellenérdekelt félként az állami intézmények és az önkormányzatok ott gördítettek bürokratikus akadályt a visszaszolgáltatás és a birtokba helyezés elé, ahol csak tudtak, sőt az egyházaknak hosszú évekig pereskedniük is kellett egy-egy épületért. Bukarest vállalásai és a nemzetközi nyomás dacára az erdélyi magyar történelmi egyházak jogos tulajdonuk mintegy felét vehették birtokukba a mai napig, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok mindössze harmada került.
Jól illusztrálja a helyzetet és a román hatóságok gáncsoskodását a páratlan értékű könyvtárnak és tudományos gyűjteménynek otthont adó gyulafehérvári Batthyáneum restitúciójának megakadályozása. Bár a Batthyány Ignác erdélyi katolikus püspök által 1798-ban alapított téka épületét 1998-ban rendelettel juttatta vissza a bukaresti kormány a római katolikus egyháznak, a jelenleg is hatalmon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) bíróságon megtámadta a restitúciót. A többéves pereskedés után alulmaradt egyház a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely érdemben még nem tárgyalta az ügyet, három évvel ezelőtt viszont 25 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot a tulajdonba helyezés késleltetése miatt. Bukarest ugyanakkor azzal is megalázó helyzetbe hozta a gyulafehérvári érsekséget, hogy képviselőit is csak minisztériumi engedéllyel engedi be abba a jelentős történelmi és kulturális értéket képviselő épületbe, amelynek 1947-ig a katolikus egyház volt az egyedüli tulajdonosa.
Amikor Jakubinyi György érsek évekkel ezelőtt nekiszegezte a kérdést Románia akkori művelődési miniszterének, hogy miért ragaszkodik ennyire a Batthyáneumhoz a román állam, Razvan Theodorescu azt válaszolta: ha visszaszolgáltatnák a világviszonylatban is nemzeti kincsként számon tartott intézményt – benne a romániai középkori kéziratok mintegy hetven százalékával –, az országos botrányt okozna. Márpedig Bukarest a jelek szerint jobban fél a többségi társadalom felháborodásától, mint a nemzetközi visszhangtól. Románia például nem is reagált az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó osztálya egyik vezető tisztségviselőjének minapi megállapítására, miszerint a jogállamisággal kapcsolatos aggályokra ad okot a restitúció lassú üteme. Hoyt Yee szerint a kommunizmus idején elkobzott épület- és földvagyon visszaszolgáltatásának lassú üteme továbbra is emberi jogi vonatkozású, illetve a vallásszabadsággal és a jogállamisággal kapcsolatos aggodalmakat szül, emiatt Washington a nemzeti és vallási kisebbségekkel szembeni kötelezettségei mielőbbi teljesítésére, a közösségi javak restitúciójának gyorsítására ösztönzi a román kormányt.
Megkérdőjelezett tulajdonjog
Márpedig a restitutio in integrum elvének maradéktalan gyakorlatba ültetése nélkül a felekezetek képtelenek ellátni azt a hitéleti tevékenységet, amelyet évszázadok óta felvállaltak az erdélyi magyarság megmaradása és gyarapodása érdekében.
Jól tudják ezt a román hatóságok is, ezért kapva kaptak az alkalmon, amikor 2007-ben két magyar család bűnvádi feljelentést tett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ellen a református egyházzal támadt nézeteltérése miatt. A konfliktus oka az volt, hogy az egyház nem kívánta meghosszabbítani a két család bérleti szerződését.
Bár egy hatásköri vita nyomán kialakult perben a román igazságszolgáltatás már 2001-ben jogerősen megállapította, hogy a 19. században létesített, a kommunizmus idején államosított gimnázium épületét jogszerűen és törvényesen szolgáltatták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek, a korrupcióellenes ügyészség nyomozást indított, amelynek keretében újranyitotta az ingatlan tulajdonjogának kérdését is. Az erdélyi magyarság körében hatalmas felháborodást kiváltó, nemzetközi visszhangot kapott perben tavaly novemberben született jogerős ítéletében a ploiesti-i táblabíróság érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi iskolának az egyház számára történt visszaszolgáltatását. A bíróság indoklása szerint azért nem a sepsiszentgyörgyi református egyház a tulajdonosa a Mikó-kollégium épületeinek, hanem a román állam, mert az ingatlanok jórészt közadakozásból épültek. Ami igaz, csakhogy nem árt emlékeztetni: az iskolaalapítás gróf Mikó Imrének, Erdély egykori főkormányzójának, a székelyföldi Háromszék népe és a református egyház hozzájárulásával történt az Osztrák–Magyar Monarchia idején.
Az erdélyi magyar egyházak, politikai és civil szervezetek egy emberként elítélték a székely kollégium visszaállamosítását, amely ellen több alkalommal tüntetést is szerveztek, a reformátusok pedig Strasbourghoz fordultak.
Kompromittálnák a magyar egyházakat
Kapóra jött a hatóságok számára az országos restitúciós bizottság háza táján a tavalyi év végén kirobbant példátlan korrupciós botrány is. A korrupcióellenes ügyészség hivatali hatalommal való visszaélés, befolyással üzérkedés és csúszópénz elfogadása gyanújával folytat bűnvádi eljárást a testület több egykori tagja ellen. Őket azzal gyanúsítják, hogy még 2008-ban a reális piaci értékhez képest túlértékelt telkek alapján ítéltek meg kárpótlást magánszemélyeknek – közöttük üzletembereknek –, és ezzel 75 millió eurós kárt okoztak a román államnak.
Ebben az ügyben előzetes letartóztatásba helyezték Alina Bicát, a bukaresti főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályának egykori vezető ügyészét, Horia Georgescut, a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló országos feddhetetlenségi ügynökség volt elnökét és Theodor Nicolescu liberális parlamenti képviselőt.
Ők valamennyien tagjai voltak a restitúciós bizottságnak, és hozzájuk hasonlóan ezekben az ügyekben indult kétrendbeli eljárás Markó Attila ellen is. Az RMDSZ-es parlamenti képviselő tegnap lemondott a mandátumáról, így a román ügyészség már kezdeményezheti ellene az európai elfogatóparancsot, Bukarest pedig a kiadatását; a honatya ugyanis Magyarországon tartózkodik.
Markó tagadta az ellene felhozott vádakat, és olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek tanúsítják, hogy részt sem vett a restitúciós grémiumnak az egyik vitatott kártérítésről határozó ülésén. „Soha senkitől nem kértem és nem kaptam csúszópénzt sem az egyházi javak visszaszolgáltatása, sem a kárpótlások megítélése során” – szögezte le a politikus nemrég a Krónika című erdélyi magyar napilapnak.
Mondani sem kell, máris akadnak olyan román véleményformálók, akik a Mikó-perben elítélt és a kárpótlásokkal történt visszaélés gyanújába kevert Markó szerepe okán megkérdőjelezik, hogy az erdélyi magyar egyházak jogosan kaptak vissza nagy értékű vagyont. Ilyen körülmények között nem lehet véletlen, hogy a román ügyészség általánosságban kezdte vizsgálni az egyházi restitúciót. Az erdélyi magyar egyházak vezetői, a politikai és társadalmi szervezetek képviselői azonban aggasztónak és veszélyesnek tartják az egyházi visszaszolgáltatás kompromittálásának kísérletét és a tulajdonba helyezés akadályozását. Attól tartanak, hogy huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után elindulhat az 1989 után visszaadott javak visszaállamosításának folyamata.
Rostás Szabolcs
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében.  Szilágyi Aladár  írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Minimálbéren tengődik Udvarhely, Csík, Gyergyó
Szilágy és Hargita megyében az országos átlag másfélszeresét, kb.45 százalékot tesz ki azoknak az alkalmazottaknak az aránya, akik havi bruttó 975 lejt keresnek. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Az Országos Munkaügyi Hivatal adatai szerint a romániai munkavállalók 83 százaléka a 2415 lejes bruttó átlagbérnél kevesebbet keres. A legrosszabbul keresők, akik a 975 lejes minimálbért kapják, országos szinten az alkalmazottak 29 százalékát teszik ki. Valós arányuk valószínűleg kisebb, hiszen közismert az a munkáltatói gyakorlat, hogy az alkalmazottat minimálbérrel jelentik be, ám a valóságban annál többet fizetnek neki.  
A dolgozók 54 százaléka a minimálbér és az átlagbér közötti összeget keres. A bruttó fizetések 13 százaléka az átlagbérnél magasabb és 5.000 lejnél kisebb. 195 ezer azok száma akik havi 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 4 százalékát teszik ki. A bérsávok területi megoszlása hatalmas eltéréseket mutat, s az adatok nem túl kedvezőek a magyarlakta vidékek esetében. A minimálbéresek aránya két erdélyi megyében a legmagasabb. Az országos elsőség szomorú dicsősége Szilágy megyének jut, ahol a munkaszerződéssel dolgozók 45,5 százaléka, az országos átlag másfélszerese, minimálbért keres, legalábbis papíron. A második helyen Hargita megye áll, ahol a munkavállalók 43,6 százalékát, 26.442 embert fizetnek minimálbérrel. A bérezés tekintetében Hargita olyan, gazdaságilag elmaradott megyéknél is rosszabbul áll, mint Giurgiu, Călărași vagy Mehedinți, melyekben a minimálbérek aránya 43,45 és 40 százalék között változik. A másik két székely megye helyzete jóval kedvezőbb: Kovásznában 33,6, Marosban pedig 31,3 százalék a minimálbéresek aránya. Más magyarlakta megyékben is az országos átlagnál rosszabb a helyzet a minimálbérek arányának tekintetében. Biharban a munkavállalók 37,44, Szatmárban pedig 32,2 százaléka viszi haza a törvényben előírt minimális összeget.
Kolozs megye nem panaszkodhat
Erdélyben a Kolozs megyei alkalmazottak lehetnek a legelégedettebbek, ugyanis csak 22,5 százalékukat fizetik minimálbérrel, ellenben 4,91 százalékuk 5.000 lejnél többet keres, ami magasabb az országos átlagnál. Kolozsban 10.408-an tartoznak a legmagasabb bérsávba, többen mint Hargita, Kovászna, Szilágy, Szatmár, Bihar, Máramaros, Maros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Fehér megyékben együttvéve.
Kolozshoz hasonlóan jó a bérezés Temesben is. Ilfov mellett ebben a két erdélyi megyében van csak 10 ezernél több személy a legmagasabb bérsávban, az utánuk következő Brassóban már csak 5.825-en keresnek 5.000 lej fölött. Hargitában 466, Háromszéken pedig 333 személy keres többet havi bruttó 5.000 lejnél.  
A minimálbérek aránya Bukarestben a legkisebb, csupán 18,4 százalék, ugyanakkor itt vannak a legtöbben olyanok, akik 5.000 lejnél többet keresnek, ők a munkavállalók 10,9 százalékát teszik ki.
Pengő Zoltán
maszol.ro

A szatmári városnapok egyetlen magyar együttesének neve sem ismert
Román sztárparádé lesz az idei szatmárnémeti városnapokon, a betervezett egyetlen magyar együttes neve pedig még mindig nem ismert.
Dorel Coica polgármester kedden elmondta: május 29-én a BUG Maffia, szombaton a Smiley&Friends és a Holograf, vasárnap a Pro Consul és a Voltaj koncertezik.
Az olténiai származású elöljáró szerint kulturáltabb lesz az idei ünnep a tavalyinál, mivel megpróbálják kizárni az árusok közül a „déli színes bőrűeket”, és előnyben részesítik a helyieket. Két színpad lesz felállítva, egy folkszínpad is várja majd a szórakozni vágyókat, délelőttönként pedig a gyerekeknek szerveznek programokat.
Coica elmondta: a kereskedők számára a tarifa nem változik, 17 lej lesz egy négyzetméter egy napra. A költségeket a városi kasszából megítélt 280 ezer lejből, illetve a tervezett 50 ezer lejnyi bevételből kívánják fedezni.
A programfüzet szerint egyetlen magyar együttest hívnak meg, amely péntek este koncertezne, azonban név nem szerepelt a kijelölt időpontnál. „Jöjjenek ajánlatokkal, mondják meg önök, melyik magyar együttest hívjuk meg” – szólította fel a sajtósokat a polgármester, aki szerint hiába kértek javaslatokat az RMDSZ helyi képviselőitől, nem kaptak.
A Krónika felvetésére, miszerint a város 35 százalékot kitevő magyar lakossága egynél több magyar fellépő meghívását indokolná, az elöljáró annyit válaszolt: megduplázta a Partiumi Magyar Napok költségvetését, idén 80 ezer lejt adnak az eseményre, ahol kizárólag magyar programokat szerveznek.
Elismerte, az RMDSZ helyi képviselői részéről többen is azon az állásponton vannak, hogy nem kell erőltetni a magyar műsort a városnapokon, az erre szánható összeggel a hivatal inkább támogassa az Identitás Alapítvány és az RMDSZ közös rendezvényét.
Lapunk megkeresésére Magyar Loránd, a szövetség városi tanácsi frakciójának vezetője viszont leszögezte, nem értenek egyet a városháza eljárásával, ami kirekesztő a kisebbségekkel szemben. Hozzátette: fel vannak háborodva, és a kifogásaikat közlik a polgármesterrel.
Babos Krisztina 
Krónika (Kolozsvár)

Hatalmas gázlelőhely Szatmár megyében
Bejöttek a számításai a lengyel tőkéjű Serinus Energy olajipari vállalatnak, így nagy valószínűség szerint hamarosan megkezdi a kitermelést Szatmár megyében. A cég vezérigazgatója, Tim Elliot a vállalat honlapján adott hangot elégedettségének a Majtény község határában végzett próbafúrások eredményei tudatában.
Mint írja, a két szonda közül az első által vett minta részletes elemzése azt mutatja, hogy a várt 290 millió helyett 481,4 millió köbméternyi kitermelhető földgázt rejt az altalaj.
Amint arról beszámoltunk, tavaly év végén két kísérleti fúrást végeztek a község határában, az igazgató szerint azonban a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a második mintavétel nem sikerült jól, azaz kielemezhetetlen állapotba került a sok csapadék miatt. A cégvezető szerint hamarosan kérvényezni fogják a kitermelési engedélyt, továbbá azt is tervezik, hogy kibővítik a Szatmár megyei koncessziójukat.
A Serinus Energy romániai leányvállalata, a Winstar Satu Mare Kft. Szatmár megyében mostanáig egy körülbelül 3 ezer négyzetkilométeres területet vett haszonbérbe. Tasnádszántó környékén ultrahangos vizsgálatokkal kutattak eddig szénhidrogén-lelőhelyek után, míg Majtény határában már a fúrásoknál tartanak.
A vállalatnak egyébként az ukrajnai zavargások miatt pénzügyi gondokkal kellett a közelmúltban szembesülnie – szintén a cégvezető írt arról néhány hete honlapjukon, hogy egy 10 millió euró összértékű hitel felvételére kényszerültek annak érdekében, hogy biztosítani tudják a tervezett romániai beruházásuk feltételeit.
Amint arról beszámoltunk, egyesek aggodalmuknak adtak hangot a vállalat tevékenységét illetően attól tartva, hogy a környezetre káros módszerekkel kívánják felszínre hozni a földgázt. Tavaly az illetékes hatóságok Szatmár megyei képviselői azzal nyugtatták meg a közvéleményt, hogy a vállalat mindeddig csak kutatáshoz kért engedélyt, kitermelésre nem, ígérve, hogy semmiféle, egészségvédelmi szempontból kockázatos technika alkalmazását nem hagyják jóvá.
Babos Krisztina 
Krónika (Kolozsvár)

Előretör a szakoktatás
A szakoktatásra helyezik a hangsúlyt a szeptemberben kezdődő 2015/2016-os tanévben egyes erdélyi megyékben: több iskolában az eddigiekhez képest növekszik a gyakorlati képzést nyújtó osztályok száma, illetve bővül a kínálat.
Háromszéken évek óta először fordul elő, hogy a beiskolázási terv a szakiskolák javára billen el, miután az oktatási minisztérium módosítás nélkül hagyta jóvá a Kovászna megyei tanfelügyelőség tervét.
Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta: a meghirdetett helyek 56,9 százaléka a szakiskolai képzés része, míg az elméleti, művészeti és felekezeti osztályok helyei 43,05 százalékot tesznek ki. Újdonságnak számít emellett, hogy a következő tanévtől nyolc olyan szakiskolai osztályt is indítanak, amely kettős képesítést nyújt: az iskolák közösen oktatják a rokon szakmákat, például a kőművességet és az ácsképzést.
A főtanfelügyelő emlékeztetett: ősszel készítettek egy felmérést a nyolcadik osztályos tanulók körében, a válaszaikból pedig kiderült, hogy 51,9 százalékuk folytatná tanulmányait elméleti vonalon, és csak 48 százalék választotta a szakoktatás valamelyik formáját. Kiss Imre hangsúlyozta, ennek ellenére nem lehet csak a fiatalok óhaja alapján kidolgozni a megye oktatási stratégiáját.
Kovászna megyében 72 osztályban összesen 2016 kilencedik osztályos helyet hirdetnek meg – ugyan jelenleg nyolcadikban 2075 gyermek tanul, a sokéves tapasztalat szerint viszont többen megbuknak, illetve abbahagyják tanulmányaikat, így nem telik be minden jóváhagyott hely.
Kolozsváron ugyancsak nagy az érdeklődés a szakiskolák iránt, tudtuk meg Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől. Mint rámutatott, noha a 2015/2016-os tanévben nem változik a szakosztályok száma, viszont a Református Kollégium bővíti kínálatát: míg eddig három osztályban négy szakmát tanultak a diákok, szeptembertől már hat mesterségre képezik ki a fiatalokat. Az első és ötödik osztályok esetében minden marad a régiben, Kolozs megye mindegyik városában biztosítják a magyar tannyelvű oktatást.
Ugyanakkor eggyel több magyar felkészítő osztály indul, ugyanis a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumba 73 gyerek jelentkezett, ezért a tanintézet vezetői egy pluszosztály elindítását kérték a tanfelügyelőségtől, amely ezt jóvá is hagyta. Török elmondta: ezzel szemben elképzelhető, hogy eggyel csökken a kilencedikes csoportok száma, Szamosújváron ugyanis a két magyar tannyelvű osztály közül egy veszélybe került, de a szülők már aláírásgyűjtésbe kezdtek ennek elkerülése érdekében. Kolozs megyében egyébként a magyar tannyelvű nyolcadikos osztályokban 600 diák tanul, ez 23 kilencedik elindítására elég a tavalyi 24-hez képest.
Bihar megyében szeptemberben ugyanannyi magyar tannyelvű osztály indul, mint a 2014/2015-ös tanévben – közölte a Krónikával Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott: az előkészítő és első osztályosok esetében kötelezően fogadniuk kell minden gyermeket akkor is, ha utólag iratkoznak be. Kilencedik osztályból negyvenegy, egyenként 28-as létszámú magyar osztály indítását kérték. „Több mint 1100 helyünk van, amely elegendő az összes végzős magyar nyolcadikos felvételére” – szögezte le Kéry Hajnal.
Szatmár megyében ugyan szintén nő az érdeklődés a szakiskolák iránt, ezzel szemben az idei 39-hez képest szeptembertől csak 36 szakmunkásképző osztályt indítanak – mondta el lapunknak Adriana Dinga szakoktatásért felelős tanfelügyelő. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott beiskolázási terv szerint ugyanakkor a jelenlegi 21-ről 28-ra emelkedik a gimnáziumi, elméleti oktatást nyújtó osztályok száma. Szatmár megyében jelenleg 3389 diák jár nyolcadikba, és ugyanennyi diáknak biztosítanak helyet szeptembertől a kilencedikes osztályokban.
Krónika (Kolozsvár)

A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL – PÁR HARGITA MEGYEI MEGJEGYZÉS
A polgármester egy fordulóban való megválasztása, a megyei tanács elnökének közvetett módon való megválasztása és nagy valószínűség szerint a parlamenti képviselők és szenátorok megyei listákon való megválasztása – ezek lesznek a választási törvény legfontosabb módosításai.
A polgármester egy fordulóban való megválasztása, a megyei tanács elnökének közvetett módon való megválasztása és nagy valószínűség szerint a parlamenti képviselők és szenátorok megyei listákon való megválasztása – ezek lesznek a választási törvény legfontosabb módosításai. Szem előtt tartva, hogy e módosítások tekintetében a döntő szó a képviselőházé – ahol a kormánykoalíció kényelmes többséggel rendelkezik, és a vázolt módosítások választási szempontból megfelelnek a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeinek – nem bocsátkoznék fejtegetésekbe, ugyanis a jelek szerint már eldöntött tényekről van szó. Ha RMDSZ-es politikusként – és nem közvetlen módon megválasztott megyeitanács-elnökként – vizsgálom e javaslatokat, megállapíthatom, hogy ezek megfelelnek az RMDSZ politikai érdekeinek is. 
Ha a polgármester-választást vizsgáljuk például, vidéki környezetben nem mérvadó az RMDSZ szempontjából a választási fordulók száma, ugyanis mindeddig jelöltjeink döntő többsége már az első fordulóban megszerezte a leadott érvényes szavazatoknak több mint felét. Emellett a Hargita és Kovászna megyei városokban is a szövetség polgármesterjelöltjei már az első fordulóban megszerezték a mandátumot. Erdély nagyvárosaiban esélytelen az RMDSZ a polgármester-választás tekintetében, a kétfordulós rendszer azonban kedvez a második forduló előtti alkuk megkötésének. Így kijelenthetem, hogy az RMDSZ számára kedvező lenne a kétfordulós rendszer, de ha az egyfordulós mellett döntenek, az sem kedvezőtlen számunkra, mindkét rendszerhez könnyedén alkalmazkodni tudunk. 
Ami a megyeitanács-elnökök közvetett módon való megválasztását illeti, nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy ez a módszer az RMDSZ javát szolgálná, ugyanis legkevesebb hat megyében – Maros, Kolozs, Szilágy, Bihar, Szatmár és Máramaros – az események szemlélőjéből többé-kevésbé fontos szereplőjévé lépne elő. Természetesen, a tervezett módosítás nem erősítené az RMDSZ amúgy is domináns szerepét Hargita és Kovászna megyében, de ebben a két megyében eddig is az a politikus lett az RMDSZ jelöltje, majd nyerte el a tisztséget, akinek sikerült a megyei szervezetben megszereznie a legnagyobb mértékű támogatást. Ezek a belső mozgások olykor emlékeztetnek a „te is, fiam, Brutus”-féle meglepetésekre, s akinek a bőre jobban elviseli a testvérharcot, az lesz a jelölt. 
A jelenlegi egyéni választókerületeket a PNL–RMDSZ-kormányzat idején, 2007–2008-ban jelölték ki, tehát nagymértékben megfelelnek az RMDSZ választási érdekeinek. Ezeknek a kerületeknek a megváltoztatása bizonyára kedvezőtlenül befolyásolta volna azoknak a választókerületeknek a számát, amelyekben az RMDSZ nagy eséllyel indulhatott. Mindezt figyelembe véve a régi, megyei listás rendszerre való visszatérés választási szempontból kedvezőbb az RMDSZ számára, a jelenlegi rendszer fenntartása veszélyeket rejt magában. Mindenki nyerne rajta, ha a megyei listás módszer mellett bevezetnék a Szlovákiában alkalmazott eljárást is, miszerint a választópolgárok állapítják meg a listán lévő nevek sorrendjét, ugyanis az egyéni választókerületek előnye – miszerint a választópolgár nemcsak szavaz, hanem választ – beépülne a listás választási rendszerbe. Teszem azt, ha a választópolgár a listán szereplő nevek egyikére tehetné a pecsétet, a kapott szavazatok alapján lehetne rangsorolni a neveket – ami mindenképpen óriási előrelépést jelentene a korábbi gyakorlathoz képest, amikor a listákon a nevek sorrendjét a pártszékházakban határozták meg. 
Úgy vélem, hogy a törvény megváltoztatása és a változások tartalma leszögezett tény, ennek ellenére remélem, hogy lehetőség nyílik az eredeti javaslat kiigazítására a parlamenti vita során is. A következőkben felvázolom, milyen kérdésekben tartom szükségesnek a tervezet módosítását: 
1.) A megyei tanács elnöke tisztségéből való felfüggesztésének kérdésével kezdeném. A parlamenti bizottság által kidolgozott tervezet értelmében a megyei tanács elnökét és alelnökeit a hivatalban lévő megyei tanácsosok kétharmadának szavazatával lehet felmenteni tisztségéből, a hivatalban lévő tanácsosok legkevesebb egyharmadának megalapozott javaslatára. Most tegyük félre azt a tényt, hogy a ’megalapozott’ jelző az államelnök tisztségéből való elmozdítására kiírt referendumok esetében tartalom nélküli fogalomnak bizonyult, felhívom a javaslattevők figyelmét arra, hogy a jelenlegi jogszabályok rendelkeznek a polgármester vagy a megyei tanács elnöke tisztségéből való felfüggesztésének módjáról, ez a módszer pedig a referendum. A népszavazás demokratikus eljárás, s nem látom, miért kellene más módszert alkalmazni a tisztségből való visszahívásra. A javaslat szerint nemcsak a választópolgárok kezdeményezhetik a visszahívást, hanem a megyei tanácsosok is, azaz olyan személyek, akiket a maguk rendjén a pártok vezetői is bármikor visszahívhatnak. Itt felvetődik a kérdés, melyik a demokratikusabb, nagyobb legitimitással bíró eljárás: amelyet a főnökök vagy amelyet a választópolgárok kezdeményeztek. 
És mi történik abban az esetben, ha a választópolgárok széles körű támogatását élvező megyeitanács-elnököt pártfőnökei visszahívnak tisztségéből, az meg helyi népszavazást kezdeményez, azon pedig elbukik a tanácsosok által, felsőbb politikai utasításra újonnan megválasztott tisztségviselő?  És mi lesz, ha a referendum leváltja a politikai vezetők jelöltjét? Azok újabb jelöltet választatnak meg a megyei tanácsosokkal? 
Mi lenne ebben az esetben a választópolgárok reakciója? 
S ezzel el is érkeztük a legitimitás és a demokrácia egyik alapvető kérdéséhez: elfogadható-e egy olyan rendszer, amelyben a politikai vezetők megvétózhatják a választópolgárok döntését? 
Meggyőződésem, hogy ennek nem szabad bekövetkeznie, a tervezetből ki kell küszöbölni a megyeitanács-elnök politikai okokból való visszahívásának lehetőségét. Megjegyzem, hogy a jelenleg hatályos szabályozást is úgy kellene módosítani, hogy a polgármester vagy a megyei tanács elnöke tisztségéből való visszahívása egyúttal a helyi vagy a megyei tanács visszahívását is jelentse. Nem értem, hogy a közvetett módon megválasztott megyeitanács-elnök mandátumának referendumon való megvonása esetén miért maradnának tisztségben azok, akik megválasztották. 
2.) A fentiekből kitűnik, hogy nem értek egyet a választott tisztségviselők tisztségükből való visszahívásának lehetőségével – amennyiben elveszítették a politikai támogatottságot. Véleményem szerint – bár hangzatosan a politikai migráció elleni intézkedésnek nevezték ezt a kikötést – mélységesen antidemokratikus jellegű, gúnyt űz a választópolgárból és a választás demokratikus intézményéből egyaránt: „Egyetértenék ezzel a kezdeményezéssel, mert a közjót szolgálja, de nem szavazhatom meg, mert pártom vezetői visszahívnak tisztségemből!” A választott tisztségviselőnek a politikai vezetők általi visszahívásának lehetősége a kommunista időszakból maradt öncenzúrára emlékeztet, amelyről tudjuk, hogy nagyobb kárt okozott a társadalomban, mint az intézményesített pártállami cenzúra. A politikai migráció nem üdvözlendő jelenség, de a politikai kultúra függvénye; nem törvényi előírásokkal kell megakadályozni. Ha a jelenleg kormányon lévők nem mellőzik a szabályozásból az erre vonatkozó részeket, véleményem szerint számtalan kellemetlen meglepetésben lehet részük a jövő esztendőben, amikor több – jelenleg politikailag elkötelezett – polgármestertől lesznek kénytelenek megválni. A „politikai jobbágy” állapotának vállalása helyett sok polgármester választja majd a függetlenként vagy az újonnan alakult pártok színeiben való indulás lehetőségét, ez utóbbi pártok biztosítják majd a tanácsokban a polgármester elképzeléseinek fenntartását. A függetlenként való indulás vagy új, a régi pártokhoz – és az ország jelenlegi helyzetéhez – nem kötődő új pártok képviseletében való indulás lehetősége növeli az esélyt a választási versenyben, s nagyon sok tisztségben lévő választott személy választja majd ezt az utat, ha érvényben maradnak az eddigi migrációellenes intézkedések. 
3.) Ami az 5 százalékos választási küszöböt illeti, helyénvalónak tartom ennek megtartását, ugyanis korlátot kell szabni a parlament elaprózásának, másként nem lehet biztosítani a stabil kormányzást. A helyi választások esetében nem tartom indokoltnak a választási küszöb megtartását, ugyanis az kirekesztő jellegű a független jelöltekkel és a kis pártokkal szemben. A választási küszöbnek a helyi választásokon való felszámolásának szükségessége mellett felteszem a kérdést: amennyiben három személynek is joga lesz pártot alapítani – ami egyébként üdvözlendő kezdeményezés –, a helyi választásokon miért csak a pártokat illetné meg a jelöltlista-állítás joga, s nem élhetnek ezzel a lehetőséggel a civilszervezetek, egyesületek, amelyeknek jóval több alapító tagjuk van? Miért ne állíthatna polgármesterjelöltet és tanácsosjelölt-listát, teszem azt, a Csíkszentgyörgyi Ifjúsági Szervezet? Miért kellene a pártok „öregjeinél” udvarolják ki maguknak, hogy legalább egy tagjuk esélyes helyre kerüljön a listán? S miért köteleznénk ezeket a fiatalokat, hogy bejegyeztessék a Csíkszentgyörgyi Ifjak Pártját, mikor nem akarnak mást, mint megméretkezni a helyi választásokon, megkapni annak a lehetőségét, hogy beleszóljanak a dolgaiba annak a településnek, amelyben élnek? Kevésbé érdekli őket az országos politika, sokan közülük libabőrösek lesznek, amikor meghallják a ’párt’ fogalmat. S miért is kellene pártot alakítaniuk, amikor már rendelkeznek egy jól működő szervezettel, amely megteremhetné számukra a választásokon való indulás hátterét? Ezt a gondolatsort lehetne alkalmazni bármilyen társadalmi, foglalkozási, korosztályi, stb. csoport esetében. Vagy akár azt a kérdést is feltehetnénk, hogy például Csíkszeredában nem volna szerencsés, ha a Csíki Anyák Egyesülete jelölteket állíthatna? Véleményem szerint csak nyerne rajta mindenki, és pozitív irányba terelné a döntéshozó folyamatot a helyi tanácsban. A pártoknak vannak ifjúsági meg nőszervezeteik, s olyan is van, amelyik nyugdíjasszervezettel rendelkezik, de ezek csak kismértékben tudták befolyásolni, megújítani a politikát, gyakran csak a kipipálandó kérdések között szerepelnek, abból a megfontolásból, hogy „ha másnak van ilyen szervezete, nekünk miért ne lenne”. Nos, ezért is fontos lenne a nyitás, a romániai politikai élet megújulásának a helyi közélet tud kedvező táptalajt biztosítani. 
4.) A levélben szavazás is a romániai választási rendszer része lesz. Nemrégiben olvastam a sajtóban egy tervezetről, amelyet, ha emlékezetem nem csal, a PNL készített. Ismerve a magyar választási rendszert, javasolnám a liberálisoknak, hogy néhány ponton módosítsák kezdeményezésüket.  Összehasonlítva a magyar gyakorlatot a PNL javaslatával, megállapíthatjuk, hogy a lényeges különbség, hogy a magyarországi rendszerben az állampolgár regisztrációja tíz évig érvényes. A PNL tervezete szerint az állampolgárnak minden választás előtt regisztráltatnia kellene magát, azaz tíz év leforgása alatt legalább 7-8 alkalommal regisztrálnia kellene, amennyiben szeretne részt venni valamennyi választáson. 
Másik lényeges különbség: míg Magyarországon a regisztráció 15 nappal a választás előtt lezárul, a PNL tervezetében a kampány megkezdésekor érne véget a regisztrálási határidő, ami nem logikus, ugyanis a kampánynak nagy szerepe van a választópolgárok mozgósításában. Jó volna tehát tágabb határidőt alkalmazni. 
A harmadik különbség pedig az, hogy a magyar rendszerben online is lehet regisztrálni. A PNL által javasolt rendszerben az állampolgár és a hatóság közötti kommunikáció tértivevényes levél révén történik, ami bonyolítja az eljárást és nagymértékben növeli a költségeket. 
A levélben szavazás esetén a siker kulcsa a regisztrációs eljárás. Ez megmutatkozott a tavalyi magyarországi parlamenti választások alkalmával: a regisztráltak 80 százaléka élt is szavazati jogával. Az érdeklődők figyelmébe ajánlom a regisztrációs űrlapot (angol, német,francia), amelyből következtetni lehet a minimális bürokráciát feltételező magyar rendszer logikájára. 
Tisztában vagyok azzal, hogy sokan félnek ettől a választási rendszertől, annak újszerűségétől, no meg attól, hogy ki tudja, mi történhet közben, de a gyakorlat azt mutatja, hogy alaptalanok ezek a félelmek. Remélem, az RMDSZ-ben nincsenek ilyen irányú félelmek, ugyanis a rendszerváltás után legkevesebb 300 ezer magyar hagyta el Romániát, nagy része Magyarországon él, megőrizve román állampolgárságát. Számukra a levélben szavazás megoldás lenne arra, hogy részt vehessenek a romániai parlamenti választásokon, így például a választási küszöb sem lenne továbbra kérdés. 
Végezetül meg hadd csodálkozzak el a kampányfinanszírozásra szánt költségvetési összegek csillagászati nagyságán. Egy, a Google-ön elhelyezett 5 eurós hirdetéssel megtízszerezhető egy adott tartalom olvasottsága, tehát egy 2-3 ezres olvasottságú tartalom gyakorlatilag erőfeszítés nélkül 20-30 ezres olvasottságúvá tehető egy olyan megyében, amelyben a választójoggal rendelkezők száma 100-120 ezerre tehető. Két-három alkalommal magam is megpróbálkoztam ezzel a hirdetési lehetőséggel pár – amúgy szárazra sikeredett – szöveggel, olvasottságuk pedig felülmúlta elvárásaimat. Emellett az e-mail ingyenes, az internet széles körben hozzáférhető, az okostelefonok használata mindennapivá vált, így a választási kampányok költségei is jelentős mértékben csökkennek. 
Meggyőződésem, hogy nem a választási kampányok miatt kellene költségvetési forrásokkal támogatni a pártokat, a finanszírozás a kínált politikák alkalmazásának, életbeültetésének függvénye kellene legyen, szakértői vizsgálatokkal és elemzésekkel alátámasztva – mint teszik azt például Németországban a CDU vagy az SPD háza táján. Ez az intézményi háttér teljes mértékben hiányzik a hazai politikai életből, ideje lenne már megteremteni. 
Borboly Csaba, 
Hargita Megye Tanácsának elnöke 
Transindex.ro

„Diákelszívó” belvárosi iskolák
A bezárás veszélye fenyegeti a vidéki, valamint a városi lakónegyedekben található általános iskolákat több erdélyi megyében is, ugyanis egyre több szülő íratja gyermekét a belvárosi, népszerű tanintézetekbe. Az illetékesek úgy vélik: a körzeti iskolákat addig kell működtetni, amíg csak lehet, a cél pedig minden esetben a minőségi oktatás biztosítása minden gyermek számára.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott: a beiskolázási tervet nagyban meghatározza a szülők magatartása, hozzáállása is, hiszen ha többségük a belvárosi iskolákat részesíti előnyben, a lakónegyedi és vidéki tanintézetek elnéptelenednek, gyermekek és megfelelő számú osztály hiányában nem lesznek fenntarthatók.
Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működnek körzeti iskolák, a két városban pedig a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan összesen 162 gyermeket írattak be ideiglenes lakcím alapján a nem lakóhelye szerinti iskolába. A kisdiákok többsége belvárosi, nagynevű tanintézetben kezdi az új tanévet, emiatt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban is egy-egy előkészítő osztállyal többet kell indítani a tervezettnél.
A lakónegyedi iskolák sem maradnak üresen, de például a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolába csak 15, az Ady Endre Általános Iskolába pedig 18 gyermeket írattak be, így létszám alatti osztályokat tudnak csak indítani.
Sok helyen összevont osztályok működnek
Kiss Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki tanintézetek is veszélyben vannak: a gyermekhiány miatt sok helyen már régóta összevont osztályokat működtetnek, ez pedig még inkább elriasztja a szülőket. Megyeszerte hatvanöt településen összesen 324 nulladik osztályos kisdiák kénytelen ebben a tanévben nagyobbakkal együtt tanulni.
A főtanfelügyelő szerint egyetlen falusi iskolát sem kellene bezárni, hanem épphogy segíteni kellene ezeket a minőségi oktatás megvalósításában. Kifejtette: képzéseket kellene indítani az összevont osztályokban tanító pedagógusoknak, hogy a többletmunka ellenére egyenlő esélyt tudjanak biztosítani a közösen tanuló diákoknak. „A szülőket csak úgy lehet meggyőzni, hogy ne vigyék el a diákokat a falusi iskolából, ha a gyermekek annak ellenére tudnak eredményeket felmutatni, hogy felsőbb osztályos társaikkal kell osztozniuk a tanító figyelmén” – magyarázta Kiss Imre.
„Nem kell feltalálni a spanyolviaszt”
Hasonlóan vélekedik Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, aki a Krónikának elmondta: amíg csak lehet, működtetni kell minden iskolát a szórványközösségekben, és biztosítani kell ezekben a minőségi oktatást.
Az alpolgármester ugyanakkor Facebook-oldalán rámutatott: „nem kell sem nekünk, sem másnak »feltalálnia a spanyolviaszt«: mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy a Monostor negyedben élő fiatal magyar család számára – magyar identitása és kötődésének megőrzése céljából – a legfontosabb, hogy legyen a lakóhelyéhez minél közelebbi magyar bölcsőde, óvoda, iskola, ahol gyermeke jó minőségű, magyar identitását és kötődését megerősítő oktatásban részesül, s hasonló a megoldás az erdélyi szórványközösségek esetében is”.
Horváth Anna az elmúlt napokban Kolozsváron megrendezett Média-tér konferencián arról is beszámolt, hogy ha a kincses városban megszűnnek a lakótelepi tanintézetek magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele román iskolában fogja folytatni tanulmányait.
Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, egyetlen olyan megoldást sem talált elfogadhatónak, amely a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt, a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el”.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes korábban a Krónikának elmondta: a 2015/2016-os tanévben nem változik a külvárosi beiskolázási arány, mindenhol ugyanannyi magyar osztály indul, mint a megelőző években.
Kevesebb magyar osztályt indítanak
Szatmárnémetiben is veszélyben vannak a lakótelepi iskolák magyar tagozatai: egyrészt évente megyei szinten mintegy ezer fővel csökken a gyermeklétszám, ugyanakkor a belvárosi magyar tanintézetek is óriási konkurenciát jelentenek a kevésbé neves körzeti általános iskoláknak.
Szász Piroska Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak kifejtette: ugyan még nem volt példa arra, hogy egy egész magyar tagozat megszűnjön, de a korábbi két-három párhuzamos csoporthoz képest sok lakónegyedi iskolában csak egy magyar tannyelvű osztály fog indulni ősszel.
Megtudtuk: az Avram Iancu, a Bălcescu–Petőfi és a Mircea Eliade Általános Iskolában diákhiány miatt kénytelenek kevesebb magyar előkészítőt indítani, míg a kispiac közelében lévő Vasile Lucaciu (volt 21-es) iskolában elképzelhető, hogy ősztől egyáltalán nem indul magyar tannyelvű osztály. A beiratkozási időszak ugyanakkor még nem zárult le, így a helyzet változhat.
Ezzel szemben a belvárosi neves tanintézetekben – a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban és a Református Gimnáziumban – túljelentkezés van. Szász Piroska rámutatott: csak az ide beíratott gyermekek harmadának van a városközpontban állandó lakhelye, így feltételezhető, hogy sokan ideiglenes lakhellyel érik el, hogy gyermekük az áhított tanintézetbe kerüljön.
Bihar megyében nincs gond
Bihar megyében ezzel ellentétben még nem fenyegeti a megszűnés veszélye a lakótelepi magyar tagozatokat: ugyan egyes iskolákban meglehetősen alacsony a diáklétszám, de mindegyik tervezett előkészítő osztályt el tudják indítani – tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől.
A szakember azt is elmondta: Nagyváradon nem jellemző, hogy a belvárosi iskolák „elszívják” a gyermekeket a körzeti tanintézetektől, beiratkozásnál ugyanis elsődleges szempont, hogy ki lesz a gyermek tanítója, ugyanakkor az óvoda is fontos, sok szülő ugyanis nem akarja elválasztani csemetéjét a megszokott közösségtől, így a közeli iskolába íratja őt.
Kéry Hajnal szerint a kérdés összetett, nehéz általánosítani, mert minden eset egyedi és helyzetfüggő. Tapasztalatai szerint a kistelepülésekről legtöbbször azért viszik be a városba a kicsiket, mert a szülők munkahelye ezt indokolja, de olyan esetről is tud, amikor egy tanintézet hírnevétől függetlenül, pusztán az ismerősök véleménye alapján született meg a döntés.
„Ötödik osztálytól ugyan a belvárosi iskolák elszívnak bizonyos számú diákot, de egyik körzetben sem tapasztaltunk tömeges elvándorlást. Az elmúlt három évben biztosan nem fordult elő, hogy emiatt Nagyvárad lakótelepi tanintézeteiben osztályt, tagozatokat kellett volna megszüntetni” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzátette: vidéki iskolákban előfordul, hogy nem tudnak ötödik osztályt indítani, mert a gyermekek többsége a városban folytatja tanulmányait, de nem gyakori, hogy a diákok román iskolába iratkoznak. „Elenyésző, két-három százalék azon magyar tanulók aránya, akik román tagozaton tanulnak ötödik osztálytól” – tudtuk meg.
Krónika (Kolozsvár)

Látó: lapszámbemutató a falu jegyében
Legújabb, májusi lapszámát mutatta be a marosvásárhelyi G-kávézóban a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége. A szerzők ez alkalommal, szerkesztői felkérésre a falu témáját járták körbe, saját falusi élményeikről, a faluhoz kötődő kapcsolataikról, emlékeikről írtak.
Az összegyűlteket Kovács András Ferenc főszerkesztő köszöntötte, aki elmondta, a jól sikerült lapszámokat ezentúl bemutatják a közönségnek, beszélgetést szerveznek, olyan kötetlen irodalmi esteket, ahol a szerzők felolvasnak írásaikból, ahol az olvasók is elmondhatják észrevételeiket. A most megjelent tematikus Látót Vida Gábor szerkesztette, a téma ötlete is tőle származik, igaz, már vagy öt éve érlelődik, hogy a Berlin-, Velence-, Bukarest-Látók után jó lenne egy falu-Látót is készíteni. Az ötlet tetszett a szerzőknek, annyira, hogy helyszűke miatt több írás is kimaradt a lapból, azok a következő, a júniusi, júliusi számokban jelennek majd meg.
Szabó Róbert Csaba saját gyerekkori élményéről beszélve elmondta, olyan helyszín volt a falu, ahonnan jött, amit nem hogy nem akar kitörölni az emlékeiből, de folyamatosan abból táplálkozik. Láng Zsolt azt mesélte el, hogy 23 évesen találkozott először a faluval, és azóta is otthona. „Hogy mi a falu, azt nem tudom megmondani. Az, ahol mindenki köszön mindenkinek? Vagy ahol mindenki ismer mindenkit? Ahol mindenki mezőgazdaságból él?” – sorolta a kérdéseket, majd arra a következtetésre jutott, hogy jó ott lenni a közösségben, hogy a közösség élményét egy faluban lehet megélni a legjobban. László Noémi versét Kovács András Ferenc olvasta fel, majd vallott saját falu-élményeiről. Több falu is van, amely meghatározó volt az életében: Marossárpatak, ahonnan az édesapja származott. Aztán a Szászrégennel egybenőtt Abafája vagy Bözöd, Szentábrahám, Siménfalva, Szatmár környékéről Kiskolcs, Daróc. Más-más valamennyi, különféle hangulattal, szokásrenddel, ízekkel, tájakkal, emberekkel. Gálfalvi György, a Látó volt főszerkesztője a faluról, mint „világ széléről” beszélt, ahol állandóan kapaszkodni kell, nehogy „beleessünk a semmibe”.
A Látó májusi tematikus számában Varga László Edgár, Bánki Éva, Vajda Noémi Anna, László Noémi, Markó Béla, György Péter, Tóth Krisztina, Halász Margit, Lövétei Lázár László, Varga Illés, Hajdú Farkas-Zoltán, Fekete Vince, Magyary Ágnes, Márton Evelin, Szabó Róbert Csaba, Váradi Nagy Pál, Selyem Zsuzsa, Felleg József, Láng Zsolt, Virginás Andrea, Vermesser Levente írása olvasható.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szatmárnémetiben, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök meghívására érkezett. A magyar miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.
Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amelyet évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján. „Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak” – utalt a Székely Mikó Kollégium esetére, illetve arra, hogy március végén a korrupcióellenes ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között a római katolikus püspökségnek, római katolikus szerzetesrendeknek és különböző egyesületeknek visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pénzügyi palota: nem adják fel a harcot a katolikusok
A bukaresti legfelsőbb bíróság tavalyi döntésének eleget téve, júniusban kezdik el újratárgyalni Nagyvárad egykori pénzügyi palotájának visszaszolgáltatási ügyét a helyi táblabíróságon, Böcskei László római katolikus megyés püspök pedig nem akarja feladni az évek óta húzódó harcot.
„Nem is annyira az épületet nézem. Ez elvi dolog. Pár éve elindult a restitúció, ahol kisebb nagyobb sikerrel jártunk, és most próbálják ezt visszafordítani. Nekünk továbbra is küzdenünk kell azért, hogy visszakerüljön a tulajdonunkba" – fogalmazott a Krónikának az egyházi elöljáró.
Az irgalmasrendiek ingatlanját – amint arról több ízben is írtunk – 2012-ben kapta vissza a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát, mondván: a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett.
Ezzel szemben az egyházi képviselők kutatásai szerint a rend saját telkén, bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben. Az államosítás után sokáig a 2-es számú járóbeteg-rendelő működött benne, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény elköltözött, és azóta használaton kívül áll.
Az egyház álláspontját a helyi bíróság alapfokon, majd másodfokon is megerősítette, ugyanakkor a Bihar Megyei Tanácsot közpénzből képviselő Mircea Ursuţa ügyvédnek sikerült Bukarestben kiharcolnia a perújrafelvételt, a mostanra elkészült indoklás alapján pedig az irgalmasrend jogi személyiségének kivizsgálását is elrendelték.
Böcskei Lászlót nem lepte meg, hogy az önkormányzat mindent elkövet az ügy lezárásának megakadályozásáért, de lapunknak leszögezte: a szerzetesrend egyáltalán nem szűnt meg, a rendszerváltás előtti működését csupán a romániai törvények tiltották.
Rámutatott arra is, hogy az irgalmasrendiek vezetője, a pátergenerális korábban megbízta elődjét azzal, hogy járjon el az ügyben, ezért a katolikus püspökség követelése jogos és kötelesek a végsőkig kitartani mellette. Hozzátette viszont, hogy túl sok új irattal már nem tudnak szolgálni, de az újratárgyalás során megpróbálják még egyértelműbbé tenni igazukat. „A véleményem, hogy ez nem kimondottan jogi kérdés, hanem a katolikus egyházról, kissebségről szól, ezért bármi megtörténhet a perújrafelvétel során" – figyelmeztetett Böcskei László.
Az viszont már biztos, hogy az ingatlan sorsa még legalább egy-két évig bizonytalan marad, addig pedig annak omladozó homlokzatfelújítását sem vállalja senki.
Balog Zoltán: veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken az MTI-nek. Balog Szatmárnémetiből nyilatkozott, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett.
A miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Şteffel, a megyei önkormányzat elnökével. Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik.
„Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján.
„Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. Hozzáfűzte, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”.
Mint beszámoltunk, sajtóinformációk szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyonnal kapcsolatban indított példa nélküli vizsgálatot. Az ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Az épületek és telkek – amelyek a vizsgálat tárgyát képezik – a római katolikus püspökség, római katolikus szerzetesrendek és különböző egyesületek birtokába kerültek vissza. Novemberben pedig a ploieşti-i táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Budapest aggódik
Leállt a restitúció Romániában
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – mondta Balog Zoltán, a (magyar) emberi erőforrások minisztere pénteken Szatmárnémetiben.
A miniszter Schönberger Jenő helyi római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett Szatmár megyébe, ahol egyházi intézményeket látogatott meg, valamint találkozott Eugeniu Avram prefektussal és Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.
Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki.
Magyarország úgy véli, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján: „úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be”.
A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Felszentelt kollektíva
Az utolsó parasztforradalom – Ezerkilencszázötvenhat partiumi előszele
Az 1949-es év hallatán a legtöbb olvasóban Mindszenty bíboros elítélése, az NDK, a KGST megalakulása sejlik fel a történelemből. Ám ötvenhat évvel ezelőtt keserű napokat értek meg az erdélyi falvak is. Romániában ekkor kezdődött meg a hagyományőrző falusi közösségek tudatos szétverése, a kulákok likvidálása, a szovjet mintájú kollektivizálás: a téeszesítés megvalósítása. Ennek következtében kommunistaellenes megmozdulások törtek ki szervezetlenül, egymástól elszigetelten, amelyeket sok helyütt csak fegyverrel tudtak leverni.
Újkori magyar történetünk e fekete erdélyi, partiumi fejezetéről a történészszakma és a romániai sajtó is keveset szólt eddig. Tavaly tört meg a jég, amikor Kupán Árpád nagyváradi történész bogozni kezdte az események Bihar megyei szálait a váradi Reggeli Újság hasábjain. A román történetírás mélyen hallgat az akkori eseményekről, és a levéltárak is némák. Eddig azt sikerült hivatalosan bizonyítani, hogy a zendülések után csak Bihar megyéből közel kétszáz családot deportáltak Dobrudzsába, a Fekete-tenger mellé.
A Fekete-Köröshöz közeli magyar faluban, Bélfenyéren (románul Belfir) is parasztlázadás tört ki 1949-ben. A dél-bihari település egy a Partium „túlélő falvai” közül. A középkor megpróbáltatásait átvészelt magyar szigetnek állít emléket a neves geográfus, Fodor Ferenc Az el nem sodort falu című, 1940-ben kiadott könyve. (A Bélfenyér melletti Búzás-domb máig őrzi egy pestisjárványban kihalt szomszédos falu emlékét.)
A bélfenyéri római katolikus egyház által őrzött historia domusban, a „ház történetében” aranybányára akadtam a helyi plébános, Márton atya jóvoltából. A hajdani papok által írt és rejtegetett krónika a település történetének dokumentálásán túl megrázó korrajzot ad a háború utáni partiumi magyar világról.
„A demokratikus irányzat föltartóztathatatlanul megy előre. Június közepén államosították a gyárakat, malmokat, nagyobb üzemeket. Nagyon sok az ingyenes közmunka, bár el kell ismerni, hogy sok jót akarnak: útjavítást, öntözést. A nép azonban nagyon terhesnek érzi ezt. Július 26-án hirtelen államosították az egyházi iskolákat, épületeket, földeket, felszereléseket. Így elvesztettük a legdrágább kincsünket, a gyermekeket. Nem lesz több hittanóra az iskolában. Teljesen misztériummentes lesz a tanítás. […]
Szeptemberben (1948) megszüntették hivatalosan a gör. katolikus vallást. A gör. katolikus püspököket és a hozzájuk hű papokat elfogták. Sok és sajnálatos a hitehagyás köztük. A néptömeg hűségesebb, mint papjaik. Időközben comprimálták a róm. katolikus püspököket is. Csak az erdélyi – Márton Áron – és a iasi-i püspök urak maradtak elismerten. A többi, köztük a szatmár–nagyváradi is, nem vezethetik egyházmegyéjüket. […]
Egyházközösségünk életében fájdalmas eseménynyel kezdődött az 1949. év. A helybéli kommunista párt vezetősége kultúrház céljaira a zárda épületét szemelte ki. Január 12-én a tanfelügyelő utasította a kedves nővéreket, hogy azonnal hagyják el az épületet. 1902 óta laktak ott, imádkoztak, dolgoztak a szegényekért, gyógyították betegeiket. Tanították, nevelték a gyermekeket, vezették az ifjúságot. A faluban nagy megdöbbenést keltett, de tenni ellene nem lehetett semmit. A kedves nővérek a plébánián húzódtak meg, és nagyon visszavonultan élnek. Csak a betegeket látogatják szorgalmasan. A nép lelkében érezte magát megbántva. Fájdalmas hatást gyakorolt rájuk az is, hogy az épület tetejéről a kőkeresztet egy éjjel eltávolították. A fáma úgy tudja, hogy a kereszt levevője hasrepedést kapott…
16-án már táncmulatsággal, előadással nyitották meg a kultúrház működését. A hívek lelke kezd belefásulni a dologba.
1949. március 25-én a főhatóság táviratilag engedélyt adott, hogy a plébániai, kántori földekről lemondhassunk. Ennek értelmében – mivel csak magánművelésben munkálhatja meg mindenki a földjét – lemondtunk az állam javára. Az egyházi földekből állami mintagazdaságokat létesítenek. […] A komm. párt vezetősége úgy látja, hogy addig nem tudják a népet beszervezni, míg a pap vezeti őket. Ezért most mindent elkövetnek, hogy a jelen lelkészt is elődjeinek sorsára juttassák. Ha nem mennek a gyűlésekre az emberek, a pap a hibás, miért nem vezeti őket. Ha nem mennek az emberek közmunkára, a pap az oka, miért nem győzi meg az embereket. Ha a templom megtelik, ha a körmenetek felejthetetlenek, szinte a fogukat vicsorgatják. A közeljövőben valószínűleg fognak keresni valami ügyet vagy ürügyet, ami alapján eltávolítsanak a falu életéből és a hívek éléről.” A lazarista atya előre látta sorsát. 1952 márciusában menesztették a kis vidéki egyháztól. Helyére az akkori szinérváraljai plébánost nevezték ki, akit kezdeti tiltakozása miatt megfenyegettek, hogy a Bélfenyérig tartó 240 kilométeres utat gyalog fogja megtenni. Egyik papnak sem volt választása. Kőrösi Károly személyében Szatmár egyházmegyei áldozópap lett Mészáros Antal utóda. Az egyelőre néma levéltárak helyett az egyetlen hiteles leírást szintén a historia domus nyújtja a felkelésről: „Kis falunk népe a település fennállása óta alig élt át keservesebb, fájdalmasabb napokat, mint 1949. július vége és augusztus eleje. A baj nem nálunk kezdődött, és csak inkább szenvedő, mint cselekvő alanyai voltunk a lázadásszerű megmozdulásnak. A baj a csépléssel kapcsolatban alakult ki. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben. Azonban a pénzfizetés még csak távolról sem közelíti meg a szokásos részesedést. A munkásság a környező román falvak dolgozóinak példáján felbátorodva és velük egyetértve itt is megtagadta a munkába állást. Sőt karhatalommal megakadályozták azt is, hogy a gazdák összeállva csépeljenek. Talán két hétre is megakadt a munka: a parasztság a természetbeni részesedéséért, a gazdák a meglehetősen magas kvóta – állami beszolgáltatás – enyhítéséért harcoltak. Környékünkön a lázadás, amit sohasem lehetne megállapítani, hogy végeredményben hány megyére terjedt ki, Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. […] 28-án éjjel a feketegyőrösi munkások rendszerellenes énekekkel és fölkiáltásokkal átjöttek hozzánk. Falunk lakosságát megfenyegették, hogy ha nem tartunk velük, akkor fölégetik a házainkat, s azt követelték, hogy szombaton éjjel közös tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Éjjel félreverték a harangokat, és villával, kapákkal többen futottak a szomszéd faluba. Azonban – mint az előre látható volt – a kivezényelt katonaság elől hazatértek. Közben egy kocsubai fiút agyonlőttek.
Vasárnap reggel beköszöntött a szomorúság, a szenvedés. Heteken keresztül jajjal keltünk és feküdtünk. Megszámlálhatatlan katonaság lepte el a falunkat. Harangozni sem volt szabad egy hétig. A katonaság kettesével kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60–70 embert vittek az őrsre. Természetesen a környező falvakból is hasonlóan ugyanezt tették, mert keresték a mozgalom forrását. Ezt állítólag a több éve keresett, letartóztatása elől elmenekült Sârbu Silviu volt jegyzőben találták meg. Állítólag vele politikai kapcsolatot tartott fenn Csák László és Bíró József. Ezért őket augusztus 3-án hajnalban, egyiket a templom mellett, az utóbbit a községháza előtt, agyonlőtte a katonaság, hogy a lakosságot megfélemlítse. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Constanta melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát »állami kezelés« alá rendezték. Ők azóta is a munkájukból és az itthon maradottak támogatásából tengetik életüket. A kivégzetteket teljesen csendben – hatósági engedéllyel – egyházi szertartással temettük el közös sírba. […] A történelem tanúsága megint beigazolódott: a parasztforradalom nem győzhet!” Ismerős a forgatókönyv, ugye?
Nagyváradiként többször megfordultam a vidéken, apai ágon bélfenyéri vér csörgedezik bennem, de a helybéliek mind ez ideig nem beszéltek a történtekről. Felkerestem Fenesi Györgyöt, a nyolcvanas éveiben járó veteránt, aki 1949-ben (ismét) szembe találta magát a puskacsővel. Édesapám bélfenyéri nagybátyja szemtanúja és szenvedő alanya volt az eseményeknek. Történt ugyanis, hogy az egész falut megszállta az „új népi rendőrség”, a milícia és a Securitate. Fenesi elmondása szerint a szekusok éjjel jártak, és lesben álló nehézgéppuskás őrszemeket állítottak fel a faluba vezető utakhoz, akik potenciális ellenséget láttak a határból vasvillával hazafelé igyekvő emberekben is.
Száznyolcvanegy családot deportáltak az egykori Bihar vármegye Romániához került negyvennyolc településéről. Bélfenyérről hat famíliát költöztettek marhavagonokban dobrudzsai kényszerlakhelyre, így kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy elkobzott földjeikből kialakítsák a falusi kollektívák csíráit.
– A dobrudzsai állami gazdaságokhoz telepített emberek helyére senkiháziakat, kommunistákat dugtak. A deportáltak földjein kezdték meg a kollektivizálást. Bélfenyéren augusztus elsején szentelték fel a kollektívát, de én nem mentem be, csak ötvennyolcban – árulta el Fenesi György. A már idézett váradi történész kutatásai azt bizonyítják, hogy erre az időszakra létrehoztak egy olyan speciális egységet, amelynek az volt a feladata, hogy a helyszínen kivégezze „a felkelésre uszítókat”. Bélfenyéren állítólag két napig haldokoltak a szerencsétlen áldozatok vízért könyörögve, de az emberek nem mertek kilépni az utcára, mert féltek a Securitatétól és a katonaságtól. Az idős szemtanú állítása szerint jobbára csak a környék magyar lakosságát vonták felelősségre. A közeli Tenkén a csendőrőrs tökéletesen megfelelt a válogatott kínzásoknak: – Akiket Tenkére vittek, azokat vagy agyon-, vagy félholtra verték. Sârbut is a csendőrségen tartották láncra verve, majd az összeszedett emberek előtt nyilvánosan főbe lőtték. Kocsobáról mégsem vittek el senkit, pedig azok rálőttek a szekusokra is, mikor be akartak menni a falujukba. Főként a magyarokon torolták meg a lázadást, mintha ők szították volna a zendülést. A románok különben sem vallottak egymás ellen.
– Akkoriban tisztelték egymást a dél-bihari magyarok és az ottani románok?
– Mindig ellenségek voltak. Harminchatban, amikor a bátyámnak tizenkettedmagával be kellett volna rukkolnia román katonának, társaival együtt lemaradt a Nagyváradra igyekvő vonatról a tolongás miatt. Tenkén megtorlásként levetkőztették, és összevissza rugdosták, majd elvitték őket. 1913-as születésű fiúk voltak. A második bécsi döntés után átmentem Váradra, onnan Kolozsvárra, majd francia hadifogságba kerültem. Bátyáim meghaltak. Nem akartam a román hadsereg katonája lenni. 1950-ben a Securitate központi igazgatósága formális kivizsgálásának konklúziói a következők voltak: „A helyi szerveknek a jövőben kérniük kell a központ támogatását és véleményét a kritikus helyzetek megoldására vonatkozólag. Fel kell hívni az intézkedő személyek figyelmét, hogy a mi rendszerünk nem fogadja el a terrort, elutasítja a balos akciókat, amelyek eltávolítják a parasztságot a rendszerünktől.”
Vagyis senkit sem kell felelősségre vonni a gyilkosságokért, a minden előzetes tárgyalás és ítélet nélküli kivégzésekért…
A kommunizmus e korai partiumi áldozatainak mind ez ideig nem állítottak emléket köztéren. Pedig ez nem bátorság kérdése, ugyanis az 1944 őszén tisztán etnikai indíttatásból elkövetett köröstárkányi és gyantai vérengzéseknek már van méltó emlékművük. Tárkányban egyenesen siratófal hirdeti, hogy a „felszabadító” román különítményesek hány embert mészároltak le a visszavonuló magyar honvédség nyomában.
A feltehetően Árpád-kori alapítású Bélfenyér ma a partiumi, szórványmagyar falvak mindennapos, békésnek mondható életét éli. A magyarok lassan fogyatkoznak, és új honfoglalók szeretnék befészkelni magukat a Csereság-patak menti faluba. Ezt ellensúlyozandó dévai mintára gyermekotthont és kollégiumot létesítettek Márton atyáék a katolikus templom melletti szépen felújított zárdában, amelyre visszakerült a kereszt és a felirat is: Istenünknek és fajunknak – 1902. A Böjte Csaba útját járó fiatal plébános elárulta, hogy ha rajtuk múlik, most már sosem fog lekerülni az épületről a kereszt, de az írás sem!
BALÁZS D. ATTILA
Magyar Nemzet

A láger etikája és az irónia – Visky András a Kofferben
Elsősorban az alkotó emberi oldalát szeretnék megismertetni – szögezte le Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója, a kolozsvári Koffer könyves kávéházban Visky Andrással szervezett közönségtalálkozó házigazdája. Zágoni azt is hozzátette, remélik, sorozat lesz a kezdeményezésből.
Az íróként, költőként, dramaturgként és a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóhelyetteseként is ismert Viskyről kiderült, hogy egy hétgyerekes család hetedik gyermekeként született, és egyéves volt, amikor apját, a marosvásárhelyi református lelkész Visky Ferencet az ’56 utáni ideológiai tisztogatás idején börtönbe zárták, a családot pedig a Bărăgan-alföldi táborba internálták.
„Fogságban a gyermek hamar felnő. Tudnia kell, milyen füveket lehet megenni, a felnőttek pedig megtanítják lopni – ez hozzátartozik a láger etikájához. A nyolcadik parancsolatot például a családi parlament a következőképpen módosította a szükségállapotban: »Ne lopj – nappal«. És éreztük, hogy erre isten rábólint. Talán egy kicsit rosszul is érezte magát, hogy erre nem gondolt” – elevenítette fel Visky András.
A családot végül néhány év múlva szabadon engedték, a Szatmár megyei Józsefházán, egy szintén lelkész nagybácsinál kerestek menedéket, az apa azonban csak később szabadult, a család legifjabb sarja akkor már 8 éves volt. Az apával való első igazi találkozást is felelevenítette a meghívott, felidézve a várakozás félelemmel vegyes örömét, az apa ugyanis egyenként hívta be a családtagokat – őt utoljára.
Visky szerint az irodalom hozta össze őket apjával: amikor megmutatta neki egyik versét, egy vastag, kemény borítójú jegyzetfüzetet ajándékozott neki, hogy azontúl abba írja a szövegeit, amiket aztán mindig meg is beszéltek, még rímtechnikára is tanította a fiát. Azt is elmesélte, milyen fiatalon a kezébe adott az apja akár Dosztojevszkij-köteteket is, amit aztán folyton meg is beszéltek közösen.
A közös bibliaolvasás, és az olvasottak megbeszélése rendszeres program volt a családban a napi étkezések előtt, Visky András azt is elmondta: beszélgetéseik alatt az irónia igen fontos volt, a szentimentalizmus viszont Kierkegaardra hivatkozva tiltott dolog volt.
Visky őszintén beszélt arról is, hogy apja sokáig kételkedett az ő írásaiban, a Júlia című darabjával törte meg nála a jeget, amely tulajdonképpen az anyja szemszögéből mesélte el a fogságuk történetét. „Minden szava igaz, és minden szava hazugság” – összegezte véleményét édesanyja, miután megnézték a Júliából készült kolozsvári előadást. Visky azt is elmondta, hogy az utóbbi időben ismét fontossá vált számára a vers, amely „elviszi a nyelvet a maga határáig”.
Az író egyébként egyetemi tanárként évente kétszer Amerikába utazik, arról is említést tett, hogy milyen nagy ott a bizalom az ember iránt akkor is, ha idegenként érkezik. „A dölyfös európaiak lenézően a Coca-Cola-kultúraként említik az amerikait – fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek” – fogalmazott Visky, bevallva, hogy irigyli az amerikai közvetlenséget, hiszen ott egy takarító és egy egyetemi professzor teljesen közvetlenül el tud beszélgetni az egyetem kávézójában.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Ilyenek a körülmények az erdélyi börtönökben
A képviselőház visszaélésekkel foglalkozó szakbizottságának több tagja az elmúlt napokban ellátogatott az erdélyi börtönökbe kivizsgálni az elítéltektől levélben kapott panaszokat. Lesújtó tapasztalataikat – túlzsúfoltság, személyzethiány – jelentésbe foglalták.
13 ezer hellyel kevesebb
Körútjuk első állomása a szatmárnémeti börtön volt. A négyszintes épületet 1896-ban emelték, összterülete valamivel több, mint 4000 négyzetméter. A parlamenti szakbizottság tagjai között valószínűleg műépítészek is lehettek, hiszen legelső megállapításuk az épület struktúrájára vonatkozott, amelyet „általában jónak” mondtak. Igaz, 2000 és 2002 között főjavításokat végeztek a börtönépületen.
Ugyanekkor újították fel teljes mértékben a börtön hőközpontját is. Az épület műszaki állapotát, az épület korához viszonyítva kielégítőnek minősítették, bár – mint megállapították – ráférne a javítás a sokfelé megrepedezett mozaikpadlóra, továbbá vízálló szigetelés is ráférne az épületre, mindenekelőtt a fürdőkben.
A szatmárnémeti börtön viszont túlzsúfolt. Az 508 férőhelyes börtön kihasználtsága meghaladta a 110 százalékot. A túlzsúfoltság egyébként általános jellemzője a romániai börtönviszonyoknak. Az ország börtöneiben 13 ezer hellyel kevesebb van a jelenleg szükségesnél. ily módon nem biztosított az európai normák szerinti, foglyonkénti hat köbméteres térség sem.
Harminc ember egy cellában
A férőhelyek tekintetében nagyjából hasonló volt a helyzet a nagybányai fegyintézetben is, amelyben a nyitott és félig nyitott börtönrendszerre ítélt foglyok tartózkodnak. A létesítmény igazgatósága több alkalommal kérte az illetékes hatóságoktól a börtön új épületszárnnyal történő kibővítését továbbá a volt ügyészség és az ügyészség nagysomkuti egysége épületének átvételét, ám mindeddig mindhiába kilincseltek.
A nagybányai börtönt 1976-ban adták át, és mindeddig nem végeztek rajta főjavítást, ami azért már ráférne az épületre. Természetesen ez a fegyház is túlzsúfoltsággal küzd, ami nem csak a foglyok életét keseríti meg – egy-egy nagyobb cellába harminc embert is bezsúfolnak –, de a kis létszámú személyzetnek is gondot okoz, hiszen képtelen ellátni feladatát.
A nagyváradi börtön 1865 óta működik ugyanabban az épületben. Pillanatnyilag a Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből származó foglyokat tartják itt. Öt részlegből áll, a foglyokat maximális biztonsági, zárt és nyitott börtönrendszerre ítélték, de külön részleg van az előzetes letartóztatásban lévők számára is. A nagybányai börtönben igen sok a visszaeső bűnös – az állomány több mint 46 százalékát jelentik.
A leghíresebb börtönök egyike
A szamosújvári börtön – a nagyenyedi mellett – talán az egyik leghíresebb-leghírhedtebb romániai büntetésvégrehajtási intézmények egyike. Tulajdonképpen két börtönből áll, az egyik a szamosújvári, a másik a kolozsvári részleg. Szamosújváron csupán férfiak vannak, akiket maximális biztonsági, zárt illetve nyitott börtönrendszerre ítéltek. Ide kerül a maximális biztonsági és zárt rendszerre ítélt fiatalok egy része is.
A kolozsvári részlegen előzetes letartóztatásba helyezett kiskorúak, illetve előzetesen letartóztatott vagy pedig jogerősen elítélt nők vannak. A szamosújvári létesítmény kapacitása 1216, a kolozsvári részlegé pedig 241 személy. A szamosújvári börtön egyébként az Északnyugati Regionális Csoport része, és innen koordinálják a nagyváradi, szatmárnémeti, nagybányai, besztercei börtönöket valamint a dési börtönkórházat is.
A szamosújvári börtönben a legnagyobb gondot a személyzethiány okozza. A pszichoszociális részlegen például mindössze két pszichológus dolgozik, egyikük ráadásul hosszabb betegszabadságon tartózkodik, tovább négy szociális asszisztenst foglalkoztatnak – közül az egyik a pszichoszociális részleg vezetője, aki a megfelelő programokat irányítja. A személyzethiányon csak nehezítenek a sűrű áthelyezések, az újabb feladatok, amelyek még inkább megterhelik a börtön alkalmazottait.
Ugyanakkor nincs kellő felszereltsége a börtönnek a sport- és másfajta, hobby-, művészi tevékenységekhez. Szintén az anyagiak hiánya miatt nem sikerült gyakorlatba ültetni sem Szamosújváron, sem pedig Kolozsvárott a visszaesés kockázatát csökkentő programokat.
Megyei kórház rangjára emelték
A dési börtönkórházat 1997-ben hozták létre, 158 személy befogadására képes. Kihasználtsága egyelőre csupán 86 százalékos. A börtönkórház épülete Dés központjában van, részét képezi az 1893-ban átadott dési igazságügyi palotának.
Az épület struktúrája megfelel a követelményeknek, jóllehet a falakon és az alapzaton apróbb repedések láthatók. Igaz, az átadását követő időszakban a börtönkórház épületén nem végeztek javításokat. A víz- és csatornahálózat a városi hálózatokhoz csatlakozik, az épület saját hőközponttal rendelkezik. A víz- és csatornahálózatot, a hő- és elektromos központot 1996-ban helyzeték üzembe, és mivel 17 éven át nem javították, látszanak rajtuk az elhasználtság nyomai.
A dési börtönkórházban a zárt börtönrendszerre ítélt rabok tartózkodnak, kivételt csak a kiszolgálásban alkalmazott foglyok képeznek, akik esetében a félig nyitott vagy nyitott rendszert alkalmazzák. A dési börtönkórház egyébként az Országos Börtönhatósághoz tartozó egyetlen intézmény, amelynek műszaki felszereltsége, a gyógykezelés minősége alkalmassá tett arra, hogy az egészségügyi tárca, a kórházakkreditálási bizottság ajánlása alapján megyei kórház rangra emelt, vagyis megfelel az európai uniós elvárásoknak is.
B. T.
maszol.ro

Átadták a Dr. Mózes Károly-díjakat Nagyváradon
Három Bihar megyei, két nagyváradi és egy élesdi műtősnő és egy Szilágy megyei műtős kapta idén ünnepélyes keretek között a Cseke Attila volt egészségügyi miniszter által alapított, Dr. Mózes Károlyról, a nagyváradi asszisztensképző iskola alapítójáról elnevezett díjat szombaton, Nagyváradon. A városháza dísztermében megtartott díjátadáson jelen volt annak alapítója, Cseke Attila, Dr. Mózes Gábor, az iskolaalapító orvos fia és annak családja, Dr. Földes Béla, az Egészségért Alapítvány elnöke, Iuliana Busuiog, az Ápolók és Bábák Kollégiumának Bihar megyei vezetője, Camelia Păşcui az Egészséged Alapítvány vezetője, Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester, Claudia Timofte, a prefektúra kancelláriaigazgatója, akik elsőként köszöntötték az egybegyűlteket. A díjátadáson a Stadler Klarinétkvartett is fellépett.
Évente valamely szakterületen díjaznak, idén a műtősöket és műtősnőket választották, mondták Cseke Attila. A díjalapító az is hozzátette, megtartották a hagyományt, és a három Bihar megyei kiválasztott mellett egy, Biharral szomszédos megyében dolgozó ápoló is elismerésben részesül, tavaly Szatmár megyébe, idén Szilágy megyébe kerül a Dr. Mózes Károly-díj. Az orvos és iskolaalapító hagyott maga után az utókorra is valamit, az 1948-ban alapított ápolóképzőt, és A betegápolás módszertana című, több kiadást megért kötetet (ez magával is hozta), mely máig a szakmabeliek bibliájának számít, mondta Cseke. A díjátadóra hazatér Dr. Mózes Gábor édesapja életének utolsó tíz évéből idézett fel pillanatokat, beszélt a betegségéről és arról is, hogy Dr. Mózes Károly, bár beilleszkedett az izraeli életbe, míg ereje engedte, évente hazatért Váradra. Még megírta a nagyváradi egészségügyi oktatás történetét, ez 2003-ben, a Partiumi Füzetek sorozatban jelent meg magyarul, 2007-ben pedig románul is kiadták. Az orvos 203-ban lett Nagyvárad díszpolgára. Dr. Földes Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolók is értelmiség sorába tartoznak, és aktívabb politikai-közéleti szerepvállalásra buzdította őket, mondván, hogy jövőre választások lesznek, és a városi és megyei önkormányzatban, de a parlamentben is szívesen látna szakmabelieket. Az európai szakemberhiányra is kitért, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ápolókra jobban figyel majd az állam is. A díjazottak Cseke Attilától és Dr. Mózes Gábortól vehették át az elismerést. Elsőként Dr. Mircea Pop, az 1. sebészet vezetője olvasta fel Legmann Ilona laudációját, majd Dr. Gheorghe Bumbu, az urológia főorvosa méltatta Daniela Ligi Gherle munkáját. Harmadikként Dr. Kovács Ferenc beszélt Felicia Florica Costin élesdi műtősnő érdemeiről, majd Dr. Mihai Pop tolmácsolta Dr. Nagy László laudációját, mellyel Barta Attila, a zilahi kórház munkatársa pályáját értékelte.
maszol.ro

Vallásóra - 12 év alatt elég egyszer kérni
Hétfőn, május 18-án a szenátus döntőházként elfogadta azt a jogszabály-tervezetet, amely a vallásórák terén tehermentesíti a szülőket és iskolákat a felesleges bürokratikus eljárások alól.
Pataki Csaba, a szenátus jogi bizottságának tagja szerint a törvény az iskolák számára tervezhetőséget, stabilitást és minőségi oktatást biztosít.
„Tanév közben az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy csak azoknak a diákoknak kell vallásórára járniuk, akiknek szülei ezt írásban kérik. A most elfogadott jogszabály értelmében nem szükséges minden évben megújítani a vallásoktatásra vonatkozó kérvényt, az egyszeri kérelem érvényes lesz a tizenkét éves iskolai ciklusra” – fogalmazott az RMDSZ Szatmár megyei szenátora, aki rámutatott: csak akkor kell újabb okmányt benyújtani, amennyiben időközben valaki meggondolja magát, és már nem kíván az órai aktivitáson részt venni. Ebben az esetben a diákot nem zárják le az adott tárgyból – tette hozzá Pataki Csaba.
„A jogszabály tehermentesíti a szülőket és az iskolákat az évenkénti kérvényezés alól, hiszen azokat minden évben iktatni és összesíteni is kell” – szögezte le a szenátor.
maszo.ro