A Szatmár megyei Sárközön április 7-én mutatja be Anzik Albert nyugdíjas tanár és Csáki Ferenc iskolaigazgató az általuk összeállított A Sárközújlaki Általános Iskola története című kiadványt. Sárközújlakon működött 400 éve a régió első falusi iskolája. A könyvbemutatón megvitatják az elképzelést, miszerint a helyi mezőgazdasági szaklíceumban ősztől magyar tagozatot kellene indítani. /Iskolatörténet Sárközön. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./

A magyar lakosság számarányához viszonyítva a költségvetési intézmények vezetésében kevés magyar dolgozott, az utóbbi egy-másfél évben javult a helyzet. Immár a Lakosság-nyilvántartó Szatmár Megyei Igazgatóság élére is az RMDSZ által javasolt szakember, Riedl Kovács Johanna került. Ő az egyik legfiatalabb igazgató. Jogász végzettséggel rendelkezik. Az igazgatónő szeretné, ha egy épületbe kerülnének a városi lakosság-nyilvántartó hivatallal, amit a szoros együttműködés indokol. Szatmárnémeti, Nagykároly, Tasnád és Avasfelsőfalu mellett Sárközújlakon is van már kirendeltségük s rövidesen Pálfalván és Erdődön is lesz. Az útlevelet, a jogosítványt és az autóbeírást kivéve minden személyi igazolvány, a születési anyakönyvi kivonattól a halálozásiig, de még a szavazókönyvecske kiadása is a lakosság-nyilvántartó hatásköre. Az egységes EU-követelmények miatt nem csak a magyar neveknél maradnak el az ékezetek, a románnál és más neveknél is. Az EU-ban keresik az olyan megoldásokat, amelyek az egységesítést szolgálják, ugyanakkor a személyi jogokat sem sértik. /S. L.: Még egy magyar igazgató. Riedl Kovács Johanna vezeti a megyei lakosság-nyilvántartást. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

Aránylag kevesen tudják, hogy nemcsak román, hanem magyar görög katolikusok is élnek Erdélyben. Legnagyobb közösségük Szatmár megyében (az Ugocsával, Kárpátaljával határos részeken) van, ahol számuk meghaladja a 11 ezret. Csupán a szatmárnémeti Szent Miklós egyházközséghez közel háromezren tartoznak, de több száz fős gyülekezetük van Sárközújlakon, Kökényesden, Csedregen, Nagypeleskén, Lázáriban, Mikolában, Túrterebesen és még számos településen. Tíz parókiájukon ugyanennyi pap és egy segédlelkész szolgál, további két teológiát végzett fiatal felszentelésére két éve várnak. Templomaik száma meghaladja a húszat, köztük vannak olyanok, amelyek mind építészetileg, mind pedig egyház-művészetileg igen jelentős értéket képviselnek. Minderről többet lehet megtudni abból a könyvsorozatból, amely az új esztendővel együtt indult útjára, Romániai magyar görög katolikus templomok címmel. Az első kötetben Terdik Szilveszter és ifjabb Pallai Béla a nagypeleskei templomot mutatja be. /Sike Lajos: Magyar görög katolikus templomok Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

Október 14-én hármas ünnepséget tartottak Sárközújlakon: a templom építésének 550. évfordulóját, Nagy Erika lelkész beiktatását, valamint a templom felújított tetőzetének a felavatását. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében kiemelte, nagy kérdés az, milyen utat válasszunk ahhoz, hogy előbbre lépjünk, hogy eljussunk a Kánaán földjére: akár egyházi, akár politikai vonatkozásban, akár az erdélyi magyarság szempontjából. A Nyugat válsága abban rejlik, hogy alkotmányába nem akarja belefoglalni a gyökereit, a keresztyén értékrendet. Nagy Erika lelkészt Sipos Miklós esperes iktatta be tisztségébe, A hagyománynak megfelelően az esperes átadta Nagy Erikának a Bibliát, az 550 éves sárközújlaki templom kulcsát, illetve az egyházközség pecsétjét. /Lelkészbeiktatás, templomi évforduló. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 15./

Podolyák Vilmos festményeiből nyílt kiállítás november 24-én Szatmárnémetiben a Dinu Lipatti Filharmóniában. Az alkotó /sz. Sárközújlak, 1943/ 1970 és 1976 között a szatmárnémeti Északi Színház díszlettervezőjeként dolgozott, majd 1993-ig Nagybányán élt és alkotott, később újra Szatmárnémetiben telepedett le. /Podolyák-tárlat nyílt tegnap. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 25./

Kovács Albert lázári kőfaragómester műhelyében már elkészült az a Petőfi-szobor, amelyet március 15-én Sárközújlakon az iskola előtti parkban fognak felavatni. A nemrég megalakult Petőfi Sándor Alapítvány által meghirdetett adománygyűjtési akció sikeresnek mutatkozik. Az adománygyűjtésbe az egyházközségek is bekapcsolódtak, külön perselyt helyeztek ki az istentiszteletekről-miséről távozók számára. Kovács Albert lázári kőfaragó 1991-ben kezdte tevékenységét: elsősorban szobortalapzatokat és emléktáblákat készített az elmúlt időszakban. Az első munkálat, amit készített, az a nagysomkúti Szilágyi Domokos-emléktábla volt, de a szatmárnémeti Kossuth-emléksír is az ő keze munkáját dicséri. Immár a második Petőfi-szobrot mintázta meg, miután Lázáriban három éve felavatták a költő mellszobrát. A szóban forgó szobor műmárványból készült. /Fodor István: Gyűl a pénz a Petőfi-szoborra. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 27./

Március 15-én a város első köztéri szobrát avatták fel Sárközújlakon, az iskola előtti téren, a nemrég alakult Petőfi Alapítvány elnökének, Csáki Ferencnek a kezdeményezésére felállították a Petőfi-mellszobrot, a lázári Kovács Albert munkáját. Sebesi János polgármester kijelentette: a szobor felavatása történelmi esemény a település történelmében. Sógor Csaba arra figyelmeztetett: a forradalmakat leverik, de a túlélőknek most már nem karddal, hanem anyanyelvükkel kell harcolni a megmaradásért. /(fodor): Petőfi-szobor Sárközújlakon. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 16./

Vissza akarja hozatni Sárközújlakra a településen talált régészeti leleteket Anzik Albert. A nyugdíjas tanár-történész a városi múzeum létrehozása mellett hamarosan megjelenteti azt a monográfiát, amely saját visszaemlékezésein alapul A „Visszaemlékezéseim” címet fogja viselni az a különlegesnek mondható monográfia, amely Sárközújlak elmúlt évszázados történelmét követi nyomon, Anzik Albert személyes élményei alapján. /Fodor I. : Sárközújlak: múzeum és monográfia. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 18./

A Magyar Összefogás EP-képviselői lista két jelöltje, Tőkés László és Szilágyi Zsolt május 8-án Szatmár megyében kampányolt, Sárközújlakon és Avasújvárosban tartottak lakossági fórumot. A fórumon Sebesi János polgármester bemutatta Sárközújlakot, majd Sipos Miklós, a Szatmári Református Egyházmegye esperese méltatta Tőkés EP-képviselői tevékenységét, kiemelte a Brüsszelben szervezett Biblia-kiállítást. Szilágyi Zsolt, a Magyar Összefogás Listájának negyedik, EMNT-s jelöltje úgy véli: mivel egyre több, hétköznapi életünket is meghatározó döntés már Brüsszelben születik, nem lehet közömbös, hogy kik képviselik az erdélyi magyar érdekeket az EP-ben. Tőkés László EP-képviselőjelölt hangsúlyozta: ki kell állni a magyarság, a kereszténység érdekvédelméért. Avasújvárosban hasonló fórumot tartottak. /Fodor István: Fórum Sárközújlakon és Avasújvárosban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 9./

Közel öt hétig tart a Szatmár megyei önkormányzat Szatmári kulturális karaván elnevezésű rendezvénysorozata. Másfél hónap alatt hat városba kívánják eljuttatni az általuk működtetett kulturális intézmények előadásait, kiállításait, jelezte Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök. Szinte valamennyi hagyományőrző, valamint művészeti jellegű rendezvény a megyeközpontban kap helyet. Szeptember 28. és november 8. között Erdődön, Avasfelsőfaluban, Sárközújlakon, Tasnádon, Nagykárolyban és végezetül Szatmárnémetiben mutatkozik be a karaván. A tervek szerint ezután minden évben megrendezik ezt az őszi turnét. /Végh Balázs: Kulturális karaván Szatmár megyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./

„Előttünk egy nemzetnek sorsa áll”
Dr. Lovas János magyartanár, kutató gazdag életpályájáról, tanári és szaktanfelügyelői tapasztalatairól, a tanári hivatás írott és íratlan szabályairól mesél. Az elismert tanár ősztől nyugdíjba vonul, de a katedra mellől nem távozik végleg.
Lovas János 1946. november 17–én született a Temes megyei Szapáryfalván. A falu helyén a XIX. század hetvenes–nyolcvanas éveiig erdő volt, azt kiirtották, hogy vasútvonalakat építsenek. A megmaradt területet mezőgazdasági területté nyilvánították, majd arra tizenöt településről hoztak lakosokat. Lovas János ebben a faluban született, itt járt iskolába 1953–60 között, középiskoláit a Lugosi Coriolan Brădiceanu Líceumban végezte, majd sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filológia szakára. Sok évig volt magyartanár, magyar szaktanfelügyelő és a BBTE adjunktusa.
Reggel kilenc órára, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kirendeltségének tanári szobájába rögzítettük a beszélgetés időpontját. A tanár úrnak már az asztalán volt a kávé, igazán még nem tudta, hogy miről fog beszélni, annyi tény, hogy egy nagyon hosszú életpályára tud visszatekinteni, melyről akár napokig is tudna mesélni.
„Ez már egy más világ, mint amelyikben én életem nagyobb részét leéltem — tűnődik el Lovas János tanár úr. — Nem rosszabb, de valahogy más… Szülőfalum, a Temes megyei Szapáryfalva, már csak emlék számomra, hiszen olyan átalakulásokon ment át, hogy lehet meg se ismerném. De a megmaradt emlékek tökéletesek. A szabályosan elrendezett utcák, a faluközpontban lévő községháza, a templom és az iskola, ahol tanulmányaimat kezdtem. Negyedik osztály után bevittek bennünket a lugosi 3–as Számú Magyar Középiskolába. Az osztály nagy része nem akart ott maradni, mert túl nagy volt a szigor. Az osztálytársaim visszamentek a faluba, engem apám nem engedett vissza, azt akarta, hogy városon tanuljak. Hatodikba muszáj volt visszamenni. Nyolcadikba ugyancsak Lugoson folytattam tanulmányaim. Akkor már Coriolan Brădiceanu Líceumnak nevezték, de már összevont iskola volt, melyben működött magyar tagozat is. Érettségi után felvételiztem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filológia karára. Nem volt könnyű, hiszen hatan voltunk egy helyre. Előbb azt gondoltam, hogy román–magyar szakra íratkozok, de erről lebeszéltek. Annyit kellett volna tanuljak, mintha két egyetemet végeztem volna egyszerre. Amúgy is nagyon hálátlan dolog az, ha magyar gyerekek számára kell románt tanítani. A gyerek számára nehezen megy, a tanár pedig úgy érzi, nem végzi jól a munkáját. Harmadéven szakosodni kellett: irodalom vagy nyelvészet? Húsz hallgató közül hárman választottuk a nyelvészetet. Államvizsga dolgozatom témája Szapáryfalva teljes tulajdonnév rendszerének (személynevek, állatnevek, földrajzi nevek) bemutatása volt.” 
Sárközújlaki évek 
„Az egyetem elvégzése után Bukarestben történt a kihelyezés — folytatja Lovas János. — Mivel nekem volt a legjobb médiám, én választhattam elsőként. Reméltem, hogy kapok egy helyet Temesvár vagy Arad környékén, de ez nem jött össze. Legmegfelelőbbnek Sárközújlakot tartottam. Minőségi magyar iskola volt, közel a városhoz. Az iskolában csak szakképzett tanárok voltak. Még a rajzot is olyan személyek tanították, mint Fodor Kálmán és Szilágyi Béla. A magyar katedráról Terdik Ilona bement a városra, én az ő helyét foglaltam el. Nagy szeretettel fogadott a tanári kar. Közben hat hónapra elvittek katonának. Miután visszajöttem, megismerkedtem egy sárközújlaki lánnyal, akivel mindmáig házasságban élek és van egy fiúnk… Egy nap megjelent az iskolában a káderes, és közölte, hogy engem szeretnének bevinni Szatmárnémetibe magyar szaktanfelügyelőnek, ugyanis Murvai László addigi szaktanfelügyelőt Bukarestbe helyezték. Nem akartam elfogadni a megbízatást, de meg kellett tennem. Beláttam azt, hogy minden hatalom elvár egy bizonyos lojalitást az alkalmazottaitól. A pártba is beléptem, bár sohasem hittem abban a társadalomban. Nekem nagy kétségeim voltak a szovjet hatalommal szemben is. Meggyőződésem volt, hogy a Szovjetunió egy véres polgárháborúval fog feloszlani. Szerencsére ez nem így történt… 1972 szeptemberében, amikor már kezdtem sárközújlakinak érezni magam, elhagytam Sárközújlakot.” 
A szaktanfelügyelő 
„Abban az időben nem olyan volt a szaktanfelügyelő élete, mint most. Autóbuszokkal vagy akár gyalog, többször egy hétre ki kellett menni egy–egy eldugott településre, ahol fűtetlen vendégszobákban kellett lakni. Ezekből az évekből maradtak jó és rossz emlékeim is. A jó az volt, hogy volt időm és lehetőségem gyűjtésekre. Már abban az időben is szokás volt megünnepelni az inspekciókat, én sohasem mentem kocsmázni vagy protokollokra, hanem gyűjtöttem. Tanfelügyelőként viszont kellemetlen dolgokkal találkoztam. Nagyon le volt züllesztve a megye magyar nyelvű oktatása. Akkor még nagyon sok tanító tanított magyartanárként. Ők végeztek ugyan egy gyorstalpalót, de a maguk klasszikus módszereiket használták, mi pedig az egyetemről hoztuk az új szellemet. Amit szerettem ezekben a tanítókból lett magyartanárokban, hogy következetesek és precízek voltak, mindenáron — akár pálcával vagy vonalzóval — megtanították a gyerekeknek az anyagot és megkövetelték a fegyelmet. Ezekkel az elavult, sulykoló módszerekkel unalmasakká tették a nyelvórákat. Sokszor órákat töltöttem el azzal, hogy rávezessem őket: mit kell tenni azért, hogy az óra ne legyen nyűg a tanulók számára. Nagy hangsúlyt fektettem a fegyelemre is. Akik nem voltak felkészülve, nem engedtem őket véglegesítő vizsgára. Emiatt félelmetes vaddisznó hírében álltam.”
A nyelvészdoktor
„Különös története van az én doktori címem megszerzésének is. 1972–ben kezdtem el a gyűjtést. A szamosháti magyar tulajdonnevek, becenevek és ragadványnevek gyűjtése volt a témám. Harmincnyolc falu, negyvenezer lakosát kellett felkeresnem. Márton Gyula professzor már akkor meghívott a doktorira, amikor olvasta az államvizsga dolgozatomat. Halála után Szabó T. Attila lett az irányítóm. A gyűjtéssel elkészültem, de a doktori disszertációm nem tudtam megírni, mert az abban az időben nem lehetett több mint száz oldal, annak megvédésére pedig a megyei pártbizottság kellett ajánlást tegyen. Ezzel a témával nem volt esélyem. A gyűjtés során is gyakran figyelt fel rám a Szekuritáté. Kíváncsiak voltak rá, hogy milyen adatokat gyűjtök. A doktori címet végül akkor kaptam meg, amikor Péntek János lett az irányítóm.” 2000 májusában védtem meg a disszertációmat. 
Ismét a katedrán 
„1983–ban jött a magyarságot sújtó hullám. Mivel kezdték megszüntetni a magyar iskolákat, a tanfelügyelőségen megszűnt a magyar szaktanfelügyelői állás. Én tizenkét év után felemelt fővel mentem vissza a katedrára, mivel kezdett teher lenni számomra ez a munka. Eredménytelennek láttam a küzdelmeimet. Képtelen voltam engedni az igazamból, de egy olyan világ kezdett kialakulni, amelyben nem sok helye volt a jó szándéknak. A sok terepút, a rossz körülmények miatt megbetegedett a lábam is. Az 1989–es változásokig általános iskolákban tanítottam. A változás félig az ágyban, félig lábon ért. Jöttek az átszervezések, a szatmárnémeti 14–es Számú Általános Iskolában megválasztottak aligazgatónak, de nem szerettem azt a munkát. Továbbra is arra törekedtem, hogy fegyelem és minőségi oktatás legyen az iskolában. Ebben az iskola volt vezetősége igyekezett fékezni, ahol lehetett keresztbe tenni. A Ceauşescu diktatúra legszörnyebb éveiben, amikor minden este elvették az áramot, gyertyafénynél tanítottam — olyan volt az osztály, mint kivilágításkor a temető —, mert tudtam, hogy a tanuló érettségin és felvételin nem mondhatja azt, hogy azért nem tud, mert nem volt áram. Amikor megalakult a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Bura László megpróbálta összeszedni a városból azokat a tanárokat, akik meg tudtak felelni az akkori kihívásoknak. Nagyon sok tanuló tizenegyedik osztályból jött át román tagozatról, és úgy kellett érettségizniük, mint aki első osztálytól magyar tagozaton tanult. Tizenkét évet töltöttem a Kölcseyben. Nagyon sok tanítványom kollégám lett. Kollégaként kezeltem őket és büszke voltam rájuk. Mindig azt vallottam, hogy a tanár és a diák között meg kell legyen a három lépés távolság, a diák fel kell nézzen a tanárra, a tanár pedig úgy kell viselkedjen, hogy a diák szülőnek nézze. 2002–től vagyok a BBTE adjunktusa. Ősztől innen vonulok nyugdíjba, de ha lehetőséget kapok, óraadó tanárként tovább fogok dolgozni.”
Új idők örvényében
„A tanügyben a több mint húsz év alatt a lényeges dolgok nem változtak sokat. Ha változott, inkább rossz irányba. Pedig a világ és benne az emberek nagyon megváltoztak. A mai diákság már egy más világban nőtt fel. Egy olyan világban, ami számomra már kezd idegen lenni. Nem rosszabb ez a nemzedék mint a régi, de más. Nekem sohasem voltak konfliktusaim a tanulókkal. A diák sokszor ki akarja kezdeni a tanárt, de ez mindig feltűnési viszketegségből, polgárpukkasztó hajlamból történik. Ha a diák látja, hogy nem pukkad a polgár, akkor leereszt, nem próbálkozik tovább. A tanár feladata meggyőzni a diákot arról, hogy mennyire fontos megtanulni a feladatot. Én ha akarom, ha nem, ott állok a diák előtt. Példakép kell legyek. Rám a diák, mint hiteles emberre kell nézzen. Mint ahogy mondani szokás: a tanár legyen tudós, színész és szőlő. A szemléletváltás, ami a pedagógusokat illeti, az óvodában átment, az I–IV. osztályban sincsenek problémák, a gondok a felsőbb osztályokban jelentkeznek. A tanárok egy részéből hiányzik a szakmai hozzáállás, a módszertani tudás, ami nélkül nem lehet tanítani. A témát módszertanilag úgy kell közel vinni a diákhoz, hogy az értse, szeresse meg rajtam keresztül. De döntő szerepe van annak is, hogy a diák mit hoz otthonról. Nagyon sok szempontból még mindig mélyponton vagyunk.” erdon.ro

A kettős mérce ellen
Kónya László szatmárnémeti tanár úgy véli, a jogok kivívása nem elegendő, ha nincs bátorság élni ezekkel
Alig van olyan magyar ember Szatmárban, aki ne örült volna beszélgetőtársunk nemrég kapott Ezüstfenyő díjának. Az érintettek közül csaknem mindenki tudja róla, hogy megyei főtanfelügyelő-helyettesként, az RMDSZ által kiharcolt törvényes lehetőségekkel élve, sokat tett az anyanyelvi oktatás bővítéséért, egyúttal a magyar iskolák anyagi feltételeinek javításáért. Azt kevesebben ismerik, hogy történelem- és néprajzkutató tevékenysége is igen jelentős. A nemrég nyugdíjba vonult Kónya Lászlóval természetesen erről is beszélgettünk
Az Ezüstfenyő díj önmagában sejtetni engedi, hogy a körülményekhez viszonyítva milyen állapotban hagyta tavaly ősszel, négy évtizednyi oktatói és tanfelügyelői tevékenysége után, a Szatmár megyei magyar oktatást. De lássuk a részleteket! Mi volt a legnagyobb gond, amikor jó tíz éve felelős posztot kapott a tanfelügyelőségen? – Mindenképpen az, hogy sok magyar gyermek nem tanult, tanulhatott anyanyelvén. Nagyobbrészt azért, mert az ezt ösztönző politikai döntés mellett hiányoztak a tárgyi és a személyi feltételek, az iskola, osztály vagy éppen a szakképzett pedagógus, másrészt azért, mert több szülő úgy látta, hogy a román iskolával „jobban érvényesül” csemetéje – amit a tapasztalat messze nem igazol. Alsóbb szinten a magyar gyermekek 15–17 százaléka, középfokon 40–45 százalékuk tanult románul. Mivel a mai oktatásban az alap az óvoda, azzal kezdtük, hogy növeltük a magyar óvodai helyek számát. Hogy milyen sok tennivalónk volt ezen a területen, jól bizonyítja: a magyar többségű Nagykárolyban is négy új magyar csoportot kellett indítani. Az elemiben is javult a helyzet, főleg annak köszönhetően, hogy   13-15 faluban újraindítottuk a korábban úgymond gyermekhiány miatt vagy más csinált indokkal megszüntetett anyanyelvi oktatást. Olyan helyeken, mint Görbed, Kismajtény vagy Királydaróc több évtizedes mulasztást kellett pótolni. Nem részletezem, de könnyű elképzelni, hogy mennyi aprómunkával, ráhatással járt az ilyesmi, különösen ott, ahol a magyar osztály beindítása román osztályt vagy éppen tanítói állást veszélyeztetett. A felső tagozaton, az V–VIII. osztályban még bonyolultabb volt a helyzet. Például Józsefházán, ahol korábban már vagy kétszer-háromszor megszűnt a felső ciklus, de legutóbb is sikerült visszaállítanunk. Jelenleg 36 szimultán, vagyis összevont V–VIII. osztály van a megyében, ebből 16 magyar, ami arányainkhoz viszonyítva is igen jó. Az csak természetes, ha Szilágypérben, Mezőpetriben vagy Ákoson román osztályok működhetnek 8-10, esetleg még kevesebb diákkal, akkor Vámfaluban, Józsefházán, Gencsen, Irinyben is működhetnek hasonló létszámú magyar osztályok. Ma már csak rajtunk múlik, hogy ne engedjünk kettős mércét érvényesülni, még akkor sem, ha olykor a helyi politika inkább ezt pártolná vagy csak sugallná. Legyen bennünk kellő tartás, s ha kell, bátorság, hogy éljünk nehezen kivívott törvényes jogainkkal, lehetőségeinkkel! Ez nagyon fontos. Igen, e bátorság nélkül a középiskolai és szakmai oktatásban sem következett volna be mifelénk olyan kedvező változás, mint amilyen bekövetkezett. Jóllehet még ez sem elég, mert nemrég éppen egy szakmai tanácskozáson vetették fel, hogy némelyik mesterséget a magyar fiatalok még ma sem tanulhatják anyanyelvükön!
– Igazuk van, de mindjárt hozzátenném, hogy nem lehetett pár év alatt mindent megváltoztatni. A legkeresettebb szakmákban, mint a kereskedelem, vendéglátás, könyvelés, víz- és gázszerelés, élelmiszeripar, autószerelés, faipar, már évek óta működnek magyar osztályok, csoportok. A továbblépést több minden hátráltatja, például a magyar szakkönyvek hiánya, de nem kis részben egyes oktatók hozzáállása vagy inkább felelőtlensége, hozzá nem állása is. A működő magyar osztályoknál is megesik, hogy a tanár azt mondja: ezt meg azt inkább románul adja elő, mert ő is így tanulta! Ez azért is lehetséges volt, mert a szakoktatáshoz mindeddig nem rendelkeztünk megfelelően képzett magyar tanfelügyelőkkel. Most már itt is változás lesz, köszönhetően annak, hogy a nyugdíjazásomkor helyembe lépő Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes igyekszik mielőbb megoldani a tőlem örökölt ügyeket. Szóval maradtak gondok, de a lényeg az, hogy a magyar oktatás szépen araszolt előre az elmúlt években. Említettem, hogy egy évtizede az itteni magyar gyermekek 40-45 százaléka még román szaklíceumokba járt, mára ez az arány 20-25 százalékra csökkent, ami még mindig nagy, ám látnunk kell, hogy az ilyen fiatalok többsége vegyes házasságból származik. A változásban nem kis szerepe van az anyagi feltételek javulásának, az iskolai épületek modernizálásának és bővülésének, például Sárközújlakon, Avasújvárosban vagy Csomaközön, a központi fűtés bevezetésének, az új sporttermeknek, laboratóriumoknak, számítástechnikai berendezéseknek. S nem utolsósorban annak, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatán mind több, jól képzett pedagógus végez. Mindez együtt fejti ki pozitív hatását!
Van mit számbavenni, bár önt nem olyan tanárnak és tanfelügyelőnek ismeri környezete, aki csak úgy rábólint a dolgokra. Mi az, ami leginkább bosszantja? – Az, hogy néhány fejlesztést nemcsak a gazdasági válsággal járó kevesebb pénz, hanem az elburjánzott bürokrácia miatt sem tudtunk befejezni. Több szaklíceumnak ezért nincs még korszerűen felszerelt műhelye, például a mechanikai, vízszerelési, építészeti és élelmiszeripari szakmákban. Az is fáj, hogy néhány vidéki iskolában, minden igyekezetünk ellenére, máig nem tudtuk megoldani a központi fűtést – Pelekeszin és Nagypeleskén még annak árán sem, hogy modernizáltuk az épületet. Mindezzel együtt nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy Szatmár megyében mindenki tanulhat magyarul, aki csak akar, s talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy nálunk az anyanyelvi oktatásban az országos vagy inkább erdélyi átlagnál jobb a helyzet. Persze, a Székelyföldet leszámítva, ahol azért más hatások is érvényesülnek.
Talán azok is észrevették ezt, akik az Ezüstfenyő díjról döntöttek. Néhány éve elég sok fiatal, egyesek szerint csak Szatmár megyéből legalább három osztályra való, az érettségi vagy éppen a nyolc osztály elvégzése után Magyarországon folytatta tanulmányait. Most mi a helyzet? – Sokkal kevesebben mennek át, ami a gazdasági bajok mellett az itteni anyanyelvi oktatás bővülésével is összefügg. Az uniós integrációnak is köszönhető, hogy most már onnan is jöhetnek át diákok. Nemrég például Csengerből érdeklődtek, hogy milyen szakmákat lehet nálunk magyarul tanulni, mert Nyíregyháza száz, Szatmárnémeti pedig mindössze tizenöt kilométerre van! Szóval, változik a világ!
Akkor váltsunk mi is témát. Most már kutatásra, írogatásra is több ideje jut. Várhatunk-e újabb könyvet a történelemkutató és néprajzos Kónya Lászlótól? Olyat például, mint a múlt években megjelent Szatmáriak a szabadságharcban, Szatmár megye népi építészete, Mesék és legendák a Kárpátok Eurorégióból vagy a Lakodalmi szokások az erdélyi kultúra sokszínűségében... Nem beszélve az olyan nagy tanulmányokról, mint az, amelyet az amerikai polgárháborúban, a mai Egyesült Államok megszületésében kimagasló fegyvertényt végrehajtó magyar 48-as honvédtiszt, Zágonyi Károly életéről írt!
– Igyekszem, már csak azért is, mert a jelzések szerint ezt sokan várják tőlem, de temérdek olyan anyagom is felgyűlt, amit zsúfolt tanfelügyelői tevékenység mellett nem tudtam rendszerezni, még kevésbé megszerkeszteni. Csak legyen erőm mind végigcsinálni... Az első nagy feladatot mindjárt Csehi Árpád megyei tanácselnöktől kaptam a Szatmár megyét bemutató magyar nyelvű, történelmi tárgyú olvasókönyv elkészítésére. Ez amolyan segédkönyv is volna a magyar iskolások számára. Ennek az összeállítása nem kis munka, de helyzetemet megkönnyíti az a tény, hogy az utóbbi időben sok kisebb-nagyobb monográfia jelent meg falvainkról és jellegzetes tájainkról, vidékeinkről, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatának hallgatói többféle gyűjtőmunkát, felmérést végeztek ebben a témakörben. Külön kötetben szeretném összegyűjteni és bemutatni a magyar lakodalmas szokásokat. Az előbb idézett lakodalmas könyv a multikulturalitás jegyében készült, így nemcsak magyar, de román, sváb, német, szlovák, ukrán, cigány szokások is belekerültek. Sok minden ki is maradt belőle, olyasmik, amik megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Hogy csak egy példát adjak: Szilágypérből négy-ötféle változat volt lejegyezve, vőfélyversekből talán még több is. Az új könyvben már minden változat benne lesz. De hogy mást mondjak, volt egy tanulmányom a vargák céhéről, most a csizmadiák céhének történetét szeretném feldolgozni és kiadni. Foglalkoztat továbbá a szatmári könyvnyomtatás művészetének története, hisz sok szép művészi munka, rajz, illusztráció maradt fenn. Érdemes ezeket összegyűjteni, és akár egy nagyobb tanulmányban, albumszerűségben is kiadni. S akkor még nem beszéltem Bethlen Gábor és Szatmár kapcsolatáról, ami már azért is érdekes, mert itt esküdött meg Károlyi Zsuzsannával. Úgy hallom, újabban nyelvészettel is foglalkozik! – Inkább a nyelvek egymásra kifejtett hatásával, a nyelvi türelmetlenséggel és asszimilációval. Mert az ember nem lehet közömbös az iránt, ami szűkebb környezetében történik. Csak itt, Szatmár körül, mondhatni, pár száz négyzetkilométeren, amit akár egy kiáltással el lehet érni, furcsa dolgok történtek az utóbbi szűk száz esztendőben. Már-már hihetetlennek tűnhet, hogy Halmi környékén, az ugocsai részeken, harminchat faluban Trianonig tizenkét nyelvet beszéltek, amiből mára alig egyharmada maradt meg. Mégiscsak elgondolkodtató: miként lehetséges, hogy korábban tizenkét népcsoport békésen megfért egymás mellett, majd a térségre erőltetett totalitárius rendszerek Európa szeme láttára mindent szétvernek? Ki hallott ma már a cipszerekről, huculokról vagy akár a ruszinokról? De hol vannak innen a svábok, a jidiszek, a lengyelek? S látjuk, hogyan kopnak, szívódnak fel a megmaradt magyarok! Vajon kellő eszközökkel és erővel rendelkezik a mai Európa, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessen meg? Az is jelenthet valamit, ha kellő időben ilyen kérdéseket teszünk fel – minél nagyobb hangsúllyal, annál inkább. Ez mindenképpen kötelességünk!
Kónya László (1945, Nagyenyed)
Tanár, kutató. A középiskolát a Bethlen Gábor Kollégiumban, felsőbb tanulmányait (történelem, magyar nyelv és irodalom) Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Negyvenhárom éve Szatmár megyében él és dolgozik. Tanított Ákoson, Krasznadobrán, Szamoskrassón, Ombódon, Szatmárnémetiben (miközben politikai okokból háromszor kitették állásából). 1998-tól tanfelügyelő, 2000-től nyugdíjazásáig főtanfelügyelőhelyettes volt. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője, többek között a következőké: Az erdélyi magyar tanító- és óvónőképzés évszázadai, Szatmár megye az 1848-as szabadságharcban, Szatmár megye kismonográfiája, Szatmár megye népi építészete, Lakodalmi szokások az erdélyi kulturális sokszínűségben. Szakmai és társadalmi tevékenységéért többször kitüntették, így az Ezüstgyopár díjjal, illetve az általa nemrég átvett Ezüstfenyő díjjal.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Önálló magyar oktatás vagy vegyes iskolák?
Betekintés a szatmári kisebbségi oktatás rendszerébe
A megye lakosságának nemzetiségi arányához képest az oktatási rendszer magyar tagozatain jóval kevesebben képviseljük magunkat. A lakosság közel negyven százalékát kitevő magyar közösség köreiből jelenleg 3681 gyerek vesz részt anyanyelvi óvodai nevelésben (27%), 5001 tanul gyermek az elemi osztályok magyar osztályaiban (33%), 4457 gyerek részesül gimnáziumi oktatásban (31%), és a diákoknak mindössze a 22%-a – 3358 diák – a középiskolai, illetve a szakiskolai oktatásban. A magasabb osztályok felé haladva az adatsorból világosan kitűnik a lemorzsolódás.
Az elemi osztályokból a gyerekek tíz százaléka kénytelen a rendszerből adódó nehézségek miatt román tannyelvű gimnáziumi osztályokba átiratkozni, középiskolai szintre jutva pedig már harminc százalék az átiratkozottak aránya. Ezekről az anomáliákról kérdeztük a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőjét, Csapó-Ilyés Attila-Csabát, aki múlt év szeptemberétől tölti be ezt a tisztséget.
Sikerült-e átlátnia a megye oktatásának kisebbségi vonatkozásait az eltelt fél évben?
– Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy energikus csapat alakult az ősz folyamán. Az új tanügyi törvény szerint egy adott nemzetiséghez tartozó tanfelügyelők az adott kisebbség számarányának megfelelő arányban kell helyet kapjanak a tanfelügyelőségen. Ez Szatmár megyében hét tanfelügyelői helyet jelentene a magyar közösség számára, de csak öt és fél helyet kaptunk. Az eddigiekhez képest ugyanakkor ezt is előrelépésként kell értékeljük. A tanítónőkért, óvónőkért, a decentralizálásért, a kémia tantárgyért, a magyar nyelvért, az idegennyelv-oktatásért felelős tanfelügyelők magyar nemzetiségűek. – Hogyan alakul a magyar gyerekek létszáma a magyarság megyei számarányához viszonyítva? – Ez az arány eléggé rossz. A napokban készült el a 2012/2013-as évre szóló beiskolázási terv, és ennek során arra törekedtünk, hogy minél több településen legyen magyar nyelvű oktatás a megyében. Ez kemény lobbiharccal, érdekegyeztetéssel járt. Szatmárnémetiben nemcsak hogy sikerült megtartani az eddigi magyar tannyelvű osztályokat, hanem még bővültek is. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban és a Református Gimnáziumban egy-egy előkészítő és egy-egy első osztály indul ősztől, két iskolához pedig hozzácsatoltunk két magyar óvodát. A megyében Domahidán indítunk ősztől magyar nyelvű óvodát, mert bár a lakosság nagy része magyar, eddig csak román nyelvű óvoda volt a településen. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben automatikusan magyar tannyelvű első osztály is fog itt indulni – holott lenne rá igény –, hiszen elég alacsony a gyereklétszám, Kismajtényban, a községközpontban pedig már amúgy is működik magyar nyelvű elemi iskola, és a két település között iskolabusz üzemel. Így az elemi iskola indítása itt még kérdéses marad. Tasnádon egy textilszakosztályt indítunk a meglévő elméleti osztály mellé, Nagykárolyban újabb mezőgazdasági osztályt, így ott kellő magyar nyelvű oktatás lesz ősztől, Sárközújlakon pedig szintén egy mezőgazdasági osztályt tervezünk. A szatmárnémeti Művészeti Líceumban egy formatervezői-műépítészi szak indul az eddigiek mellé. A szakoktatás ilyen mértékű bővülését nagy eredménynek tartja a szakma, annál is inkább, mert a gyereklétszám csökkenni fog ősztől a tanügyi reform ismert rendelkezései folytán. Én ugyanakkor a szakoktatás sokszínűségének fontosságát hangsúlyoznám, hisz épp ez az a terület, ahol a magyar gyerekek jelentős része kénytelen elhagyni a magyar tagozatot, amennyiben nincs az elképzeléseinek megfelelő szakosztály magyar nyelven.
– Ezekben a napokban folyik a gyerekek összeírása az előkészítő, illetve az első osztályokba. Szatmár megyében mintegy 2100 gyerek kezdi meg ősztől az elemit. Van-e elegendő pedagógus a megyében? – Az köztudott, hogy nagyon sok óvodáskorú gyerek az óvodából átkerül az iskola előkészítő osztályába. Így gyakorlatilag nagyon sok óvónő állás nélkül maradna, viszont Szatmár megyében szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis az itteni nevelők kettős – óvónő-tanítónő – képesítésűek, ezért minden további nélkül követhetik a gyerekeket az előkészítő osztályba is. Azok az óvónők, akik tanítónőként nem szerezhettek gyakorlati tapasztalatot, a nyár folyamán tanfolyamon fognak részt venni. Ezzel sikerül megoldani a tanítónők hiányát.
– Keveset hallottunk mostanáig a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelői tisztségről. Olyannyira, hogy joggal merül fel a gyanú: talán be sem volt töltve. Mindez azért is furcsa erdélyi kisebbségi viszonyok között, mert a románosítási politika épp az oktatási rendszerben fejti ki legnagyobb hatását, amelyből az következne, hogy etnikai feszültségekkel terhes az oktatási rendszer. Ehhez képest mintha nemzetiségi vonatkozásban itt minden idilli lenne, látványos etnikai alapú érdekkonfliktusokról nem lehet hallani. Mi a dolga tulajdonképpen a kisebbségekért felelős tanfelügyelőnek?
– Korábban is be volt töltve, azonban aki betöltötte, az visszalépett és elfoglalta újra katedráját. Ami a tisztséggel járó feladatkört illeti, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő a kisebbségi oktatást felügyeli és szervezi. Szatmár megyében a magyar mellett a német és az ukrán nyelvű oktatás felügyelete tartozik a hatáskörébe. Kisebbségként számolni kell továbbá a roma közösséggel is, nekik azonban saját tanfelügyelőjük van. Ukrán nyelvű oktatás a megyében egyetlen településen, Mikolán van, ide ugyanis sok ukrán család települt be Máramarosról még a kommunizmus idején. Óvoda és elemi iskola működik ukrán nyelven, a gimnáziumi tagozaton viszont fakultatív az ukrán közösség nyelve. Ami a német nyelvű oktatást illeti, rögtön a szatmárnémeti Johann Ettinger Német Líceum érdemel említést, amelyben a középiskolai osztályok mellett elemi és gimnáziumi tagozat is található. Szatmárnémetiben, a magyar tannyelvű Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban ugyanakkor német nyelvű óvodai csoport is működik.
– Mekkora a befolyása a kisebbségi oktatásra? Hogy érthetőbb legyek: itt vannak Szatmáron a vegyes tannyelvű általános iskolák, amelyek a multikulturalitás jegyében kettős – román–magyar – elnevezést kaptak, és olyan fából vaskarika nevet viselnek, mint a Bălcescu–Petőfi, vagy Ady–Coşbuc. De nem csak nevükben multikulturálisak, hanem tartalmukat tekintve is. Ha egy magyar gyerek bemegy egy ilyen iskolába, már a folyosón egy számára idegen kultúra szellemisége – a román – fogadja, miközben egy Ady-, vagy egy József Attila-portré, ha létezik egyáltalán, az intézményben gondosan el van rejtve. A gyerek a sajátja helyett egy idegen kulturális közegben teljesen elveszíti nemzeti azonosságtudatát. Ezek a vegyes tannyelvű iskolák a nemzetellenes politika valóságos trójai falovai az oktatási rendszerben. Van-e önnek akkora befolyása a kisebbségi oktatásra nézve, hogy ezek, a janicsárokat nevelő, vegyes tannyelvű iskolák egyszer s mindenkorra eltűnjenek Szatmárról?
– Az új tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a vegyes intézményekből az egyes tagozatok kiváljanak, illetve jogi személyiséget szerezve önálló intézményként működjenek. Erről az iskolai tanácsok dönthetnek, az intézményneveket pedig névadó bizottság bírálja el. Nagyon kényes kérdés ez, és nem is a többnevű intézmények esetében, hanem azokban, amelyek vegyes tannyelvűek ugyan, de mégis Mircea Eliadéről vagy Vasile Lucaciuról vannak elnevezve. Nos, ennek megváltoztatásához nekem nincs elegendő hatásköröm, s nem mehetek ki egy intézménybe, hogy a Lucaciu mellé biggyesszék oda Arany János nevét is.
– Nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy ön, mint a kérdés ismerője élhet javaslattal, illetve felvetheti a problémát az illetékes fórumokon.
– Az igazgatóinkkal tanácskoztunk ebben a kérdésben, és a névadással kapcsolatos javaslataink eljutottak hozzájuk. Azt, hogy ezek hogyan fognak a gyakorlatban megvalósulni, a jövő dönti el. Azt viszont elmondhatom, hogy egyre több vidéki iskola vesz fel saját nevet.
– Ez a formai része a kérdésnek, de mi a helyzet a tartalmi változásokkal, a vegyes tannyelvű iskolákban a román szellemiségű légkör kizárólagosságával?
– Ha látogatásaink során ilyet tapasztalunk, nyilván szóvá teszszük. Hogy tartalmi változásokról is beszámoljak, Vetés községben például különvált a két tagozat, és mindkettő külön jogi személyiségként működik tovább. Óváriban magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre, Vetésben pedig román tannyelvű iskola működik. Decebal faluból a román gyerekeket iskolabuszok hozzák be Vetésbe, a magyar gyerekek pedig ugyancsak iskolabusszal jutnak el Óváriba. Azt kell mondanom, hogy folyamatos ez a küzdelem. Említhetném további példaként a pedagógusok továbbképző tanfolyamait, amelyeket igyekszünk magyar nyelven is megszervezni. Mindennek a megszervezése az egyik feladatom, és a pedagógusaink értékelik is ezeket az erőfeszítéseket. Ha az intézmény vezetése valamilyen gonddal hozzánk fordul, nyilván arra is próbálunk megoldást találni. – Említette Vetés község példáját. Ennek mintájára nem lehetne Szatmárnémetiben is felszámolni a vegyes tannyelvű iskolákat? Kérdezem ezt azért is, mert az önálló magyar iskolarendszer az RMDSZ programjában is szerepel, tehát mindenképpen el kellene végre mozdulni ebbe az irányba. – Van egy ilyen középtávú stratégiai elképzelés, de azt tudni kell, hogy ez nem csak rajtunk, hanem a többségi társadalmon is múlik. Azt azonban elmondhatom, hogy dolgozunk ezen a kérdésen, valamint az iskolák igazgatóit is bevontuk a munkába. Jelenleg felméréseket végzünk, hogy megállapíthassuk, mi lenne a jobb: ha minden iskolában ott lennénk, vagy pedig, ha „bástyásítunk”, azaz, egy-egy kijelölt iskolában indítanánk párhuzamos osztályokat, és a többi iskolából áthoznánk ide a gyerekeket. Mindkét elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai is. Ha bástyásítunk, a távolabb lakó szülők vajon a magyar tannyelvű iskolát fogják-e választani, avagy a lakóhelyük közelében lévő románt? Szóval ez egy nehéz kérdés, attól pedig még nem lesz könnyebb megválaszolni, ha tudjuk, hogy hová is szeretnénk kilyukadni.
Bódi Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hét szatmári község pályázott, első lépésben, sikeresen
Az elmúlt három hónapban hét község pályázott sikeresen a Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetségén keresztül. A helyi akciócsoport további három pályázatot hagyott jóvá – a végső szó azonban a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökségé, amely május körül ad végső választ.
Minderről Tóga Judit, a fejlesztési szövetség helyi akciócsoportjának vezetője számolt be péntek délben a Mikolában megtartott sajtótájékoztatón. Az akciócsoport feladata, hogy első lépésben elbírálja a Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetsége 54 tagja (önkormányzatok, vállalkozók, a civil szféra képviselői) által elkészített és benyújtott projekteket. Az általuk elfogadott pályázatok a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökség elé kerülnek, ők mondják ki a döntő szót – kap-e támogatást a pályázó, vagy sem.
A tíz pályázati területből a falufejlesztés volt a legnépszerűbb: hét önkormányzat is első lépésben sikeres pályázatot adott le. Vetés hóekét, árokvájót és bozótvágót, Szatmárhegy traktort, Mikola fűnyíró kis traktort, professzionális mosó- és porszívógépet, Lázári hóekét, árokvájót, bozótvágót és légkondicionáló berendezést vásárolna, Szatmárpálfalva a polgármesteri hivatal épületét, a Máramaros megyei Bikácfalva a kultúrotthont újítaná fel, Szatmárudvari pedig a parkot bővítené. A pályázatok értéke egyenként 75.330 euró – ezen felül az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk a beruházás további költségét.
Mezőgazdasági fejlesztések kategóriában a decebali Toth Ioan és a mikolai Mikó Róbert pályázatát is elfogadták: mindketten 17.000 eurót kaphatnak (előbbi traktor vásárlására, utóbbi különböző fejlesztésekre), amennyiben a második lépésben is zöld utat kapnak. A legnagyobb összegű támogatást Pusztadaróc pályázta meg: 400.000 euró értékben építene egy hűtőházat, erre pedig 100.000 eurót pályáz(hat)ott meg.
Tóga Judit elmondta továbbá, hogy két területen december 28-án kezdődött a pályázati időszak: a középvállalkozások létrehozásának és fejlesztésének a támogatása esetében 26.000, a turisztikai tevékenységek támogatása esetében pedig 85.000 eurós támogatást kaphat egy-egy pályázó.
A Batiz, Pusztadaróc, Vetés, Sárközújlak, Lázári, Szatmárudvari, Szatmárpálfalva, Szatmárhegy, Mikola, Szokond és Bikácfalva alkotta Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetsége 2012 elején alakult meg és szeptember 24-én kezdte el működését. Célja, hogy az Európai Unió LEADER-programján keresztül finanszírozott kistérségi fejlesztési pályázatokat koordonálja, támogassa. Jelenlegi költségvetése 2,5 millió euró, erre írhatott ki pályázatokat.
Szatmár megyében további két kistérség, a Dél-Nyugat Szatmári Kistérségi Társulat (Érendréd, Börvely, Kálmánd, Kaplony, Érkávás, Csaholy, Csomaköz, Mezőfény, Mezőpetri, Szilágypér, Piskolt, Szaniszló, Tasnádszántó, Érszakácsi, Sződemeter, Mezőterem, Csanálos, Tasnád és a Bihar megyei Szalacs) és az Avasi Kistérség (Nagytarna, Batarcs, Turc, Kányaháza, Kisgérce, Vámfalu, Avasújváros, Ráksa, Avasújfalu, Bikszád, Tarsolc, Komorzán és a Máramaros megyei Pálosremete) nyert még hasonló pályázatot. Augusztus elején mindhárom kistérség egyenként 150.000 lejes kölcsönt kapott a Megyei Tanácstól az önrész biztosítására.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma

Csökkenő közösségek a Székelyföldön és Partiumban
A Székelyföldön és a Partiumban egyaránt csökkent a magyarság száma a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint.
Kizárja a csalás lehetőségét a végleges népszámlálási adatok kapcsán Lőrinczi Ferenc, a Kovászna megyei statisztikai hivatal munkatársa, aki szerint a személyi számok használata ezt nem teszi lehetővé. Mint arról beszámoltunk, a csütörtökön bemutatott, végleges népszámlálási eredményeket számos szakember megkérdőjelezte, úgy vélve, gyanúra ad okot az a tény, hogy a februári részleges adatokhoz képest 1,1 millióval nőtt a lakosság száma, meghaladva a 20 milliós lélektani határt.
Lőrinczi Ferenc a Krónikának elmondta, a 2011 októberi népszámlálási adatokat kiegészítették, az otthon talált és nyilvántartásba vett személyek számához hozzáadták azokat, akikre úgy bukkantak rá, hogy a lakossági nyilvántartó passzív adatbázisát összevetették a pénzügy, az egészségügy, a nyugdíjpénztár és a munkaügy aktív adatbázisaival. A személyi számok alapján országos szinten közel 1,2 millióval nőtt ily módon a lakosság száma, magyarázta az illetékes. Lőrinczi Ferenc arra is rámutatott, hogy a nemzetiségek százalékarányát nem a végleges, már kiegészített adatból számolják, csak azokat veszik figyelembe, akik a számlálóbiztosnak nyilatkoztak nemzetiségükről.
A végleges adatok szerint Kovászna megyében a lakosság 73,7 százaléka magyar nemzetiségűnek vallotta magát, 22,1 százalék a román és 4,1 a roma nemzetiségűek aránya. Illés Andrea, a megyei statisztikai hivatal igazgatója elmondta, a 2002-es cenzus adataihoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a magyarok, valamint 1,2 százalékkal a románok aránya, viszont másfélszeresére nőtt a romáké. Ezek 75,3 százaléka magyar ajkú, míg 24,6 százalék azt vallotta, román az anyanyelve, mindössze 0,3 százalékuk beszéli a romani nyelvet.
Kevesebb városlakó Háromszéken
A két népszámlálás között 5,5 százalékkal, 12 270 személlyel csökkent a megye lakossága. Kovászna megye a 2011 októberi népszámlálás idején 210 177 stabil lakossal rendelkezett, a lakosság 50,8 százaléka nő, közölték pénteken a megyei statisztikai hivatal munkatársai. Továbbra is Kovászna az ország legkisebb megyéje, a térség legnagyobb városa Sepsiszentgyörgy 56 006 lakossal, Kézdivásárhely 18 491, Kovászna 10 114, Barót 8672, míg Bodzaforduló 7528 lakossal rendelkezik.
A községek közül Zágon a legnagyobb 5282 lakossal, a legkisebb Dálnok, ahol 957-en laknak. Illés Andrea arra hívta fel a figyelmet, hogy a két népszámlálás között megfordult a városon és falvakon lakók aránya, 2002-ben a háromszékiek 49,7 százaléka lakott vidéken, 2011-ben már 52 százalékuk élt falun. A népességfogyás leginkább városon érhető tetten, a romák által lakott falvakban, valamint a városokhoz közeli településeken nőtt a lakosság száma, így például növekedés észlelhető Előpatakon, Árkoson, Bölönben, Hídvégen és Illyefalván is.
A cenzus során az is kiderült, hogy elöregedőben a megye lakossága: több mint felét a 25 és 64 év közöttiek teszik ki, a kiskorúak (0–14 év közöttiek) aránya 17,5 százalék, a fiataloké (15–24 év) 12 százalék. A népszámlálás adatai szerint a háromszékiek 46,2 százaléka házas, de szinte ugyanekkora (41%) azok száma, akik soha nem éltek házasságban, több mint tízezren élnek élettársi kapcsolatban.
Több a roma Hargita megyében
Nőtt a lakosság száma Hargita megyében a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint, a magyarság számaránya 85,21, a románságé 12,96 százalék. Abos Maria Elena, a Hargita megyei statisztikai hivatal vezetője pénteken elmondta, a népszámlálás időszakában a megye lakossága 310 867 főt számlált, közülük 157 295 (50,6%) volt nő. A 2002-es cenzushoz képest a megye lakossága 15 355-tel csökkent.
A legnépesebb települések: Csíkszereda (38 966 fő), Székelyudvarhely (34 257), Gyergyószentmiklós (18 377). A községek közül a legtöbben Parajdon (6502), Gyergyóremetén (6165), Korondon (6135), Csíkszentdomokoson (6110), a legkevesebben Székelyderzsen (1036) és Kányádon (1193) laknak. A hargitaiak 42,6 százaléka városon él. Korcsoportonkénti eloszlás szerint a megye lakosságának 17,07 százaléka 0–14 év közötti, 12,24 százaléka 15–24 éves, 55,28 százaléka 25 és 64 év közötti, 15,41 százaléka pedig betöltötte 65. életévét.
A nemzetiségre vonatkozó kérdésre 302 435-en válaszoltak, közülük 85,21 százalék magyarnak (257 707), 12,96 százalék románnak (39 196), 1,76 százalék (5326) cigánynak vallotta magát. A 2002-es cenzushoz képest növekedett a roma lakosság aránya (1,18%-ról 1,76%-ra), csökkent viszont a románok számaránya (14,06%-ról 12,96%-ra). Az anyanyelvre vonatkozó kérdésre 302 448-an válaszoltak, közülük 86,43 százalék magyar, 13,15 román anyanyelvűnek vallotta magát.
Magyar térvesztés Maros megyében
A statisztikai adatok szerint 1990 után Maros megye lakossága népszámlálásonként 30–30 ezerrel csökkent. Míg az 1992-es cenzus alkalmával 610 ezren lakták a megyét, 2002-ben már csak 580 ezren éltek a térségben, 2011-re ez a szám 550 ezerre apadt. A megyében nemcsak a magyarság száma, de az aránya is csökkent a 2002-es népszámlálás adataihoz képest. Míg egy évtizeddel korábban a lakosság 39,3 százaléka vallotta magát magyarnak, jelenleg mindössze 38,1 százaléka mondta magát annak.
Hasonló helyzetben van a térség románsága is, amely 53,3 százalékról 52,6 százalékra apadt. Míg a valamikor jelentős szász és zsidó lakossággal rendelkező megyében már csak 1478-an (0,3 százalék) jelölték meg nemzetiségükként a németet és 86-on zsidót, a cigányság közel 47 ezerre gyarapodott, ami arányaiban is szinte két százalékkal több a 2002-ben regisztrált adatokhoz képest. A roma lakosság aránya a két népszámlálás között 7 százalékról 8,9-re nőtt, ezzel Maros megye országos első helyre került.
A magyarság térvesztése a megye összes városában tetten érhető. A 134 ezer lakóval rendelkező Marosvásárhelyen már csak 57 532 magyar (42,8 százalék) él a korábbi 70 108-hoz (46,7 százalék) képest. Szászrégenben 28,8 százalékról 24,8-ra, Segesváron 18,4-ről 16,5-re, Dicsőszentmártonban 17,7-ről 14,3-ra, Marosludason 25,2-ről 23,2-re csökkent a magyarok száma.
A statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-ben még a megye legmagyarabb városának számító Szovátán is 90,1-ről 87,6-ra apadt a magyar közösség. Hasonló a tendencia Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is, ahol 84 százalékról 80,1-re, illetve 75,5 százalékról 73-ra csökkent a magyarság aránya. A megye legnagyobb községei továbbra is a Marosvásárhellyel összenőtt, vegyes lakosságú Marosszentgyörgy (9304) és Marosszentkirály, melyek létszámuk alapján a 2000 után várossá avanzsált Nyárádtőt (6945), Nagysármást (6942), Nyárádszeredát (5554) és Erdőszentgyörgyöt (5166) is megelőzik.
A magyarság számának csökkenését kommentálva Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök a Krónikának úgy vélekedett, hogy ennek kettős magyarázata lehet. Egyrészt a cenzus alatt, a szövetség megyei irodájába érkező számos panasz arra a következtetésre juttatta az RMDSZ-t, hogy nagyon sok magyart nem vettek nyilvántartásba. Brassai tudomása szerint elsősorban olyan személyekről van szó, akik más városban vagy külföldön folytatják tanulmányaikat. Másrészt a roma lakosság jelentős növekedése is hozzájárul a magyarság számarányainak csökkenéséhez.
Az elnök szerint az sem mellékes, hogy az adatok véglegesítése előtt a hatóságok csaknem egymillióval felduzzasztották az ország lakosságát. Kérdésünkre, hogy a 2000-es választáson elveszített marosvásárhelyi polgármesteri szék még visszanyerhető-e a 42,8 százalékos aránnyal, Brassai határozott igennel válaszolt. „Ha egységes politikai közösségként tekintünk a vásárhelyi magyarságra, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy 2016-ban visszanyerjük a várost" – adott hangot derűlátásának az RMDSZ megyei elnöke.
Több a magyar Szatmár megyében
Közel 23 ezerrel csökkent Szatmár megye lakossága is az elmúlt tíz év során. A magyarok és a románok részaránya picit csökkent, a romáké emelkedett. A 2011-es népszámlálás végleges eredményei szerint a megyében 188 200 román, 112 600 magyar, 17 400 roma és 5 ezer német él. A románság aránya a tíz évvel korábbi népszámlálás eredményeit alapul véve 58,8 százalékról 57,9-re, a magyarságé 35,2 százalékról 34,7-re esett vissza, míg a romáké 3,7 százalékról 5,4-re emelkedett.
Ezzel párhuzamosan megnőtt a magyar anyanyelvűek aránya – a korábbi 39,1 százalék helyett most a megye lakosságának 40 százaléka nyilatkozta, hogy magyar az anyanyelve. A román ajkúak körében viszont csökkenés érhető tetten, arányuk tíz év alatt 59,4 százalékról 55,4-re esett. A városon élők 45,6 százalékot tesznek ki. A 24 éven aluliak aránya megközelítőleg 30, a 65 éven felülieké 14,3 százalék.
Nagyobb léptékben mérve a hivatalos adatok szerint a megye lakossága 1992 óta folyamatosan csökken, akkor több mint 400 ezer főt számláltak össze, tíz évvel később pedig 367 ezerre tették a létszámot. A mérések alapján elmondható, hogy jelenleg a népsűrűség megközelítőleg az 1956-os szinten van. A tavaly közzétett előzetes adatok körülbelül 329 ezres létszámot vetítettek elő, a végleges eredmények szerint viszont ennél 15 ezerrel vannak többen a szatmáriak, azaz 344 360-an lakják a megyét.
Szatmárnémetiben 35 441-en vallották magukat magyarnak, ami a 102 411 fős összlakosság 34,6 százaléka, Nagykárolyban a 21 112 lakosból 10 950 személy, azaz 51,8 százalék nyilatkozta azt, hogy magyar nemzetiségű. Tasnádon ez az arány 34,7 százalékos (8 631 fő az összlakosság), Sárközújlakon pedig 59,5 százalék (6 773-an lakják a kisvárost). A megyében a statisztika szerint az etnikai és a vallási hovatartozásáról közel 20 000 ember nem nyilatkozott, ezek túlnyomó többsége a megyeszékhelyen él – Szatmárnémetibe közel 18 800-ra tehető azok száma, akik nem diktálták be ezeket az adatokat.
Növekvő arányok Biharban
Arányaiban ugyan nőtt a magyar lakosság a románhoz képest Bihar megyében, de a száma csökkent a 2002-es adatokhoz viszonyítva: miközben több mint egy évtizeddel ezelőtt még 155 828 főt számláltak, addig a legutóbbi népszámláláson csupán 138 213-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Azonban a román nemzetiségűek 404 468 főről 366 245 főre történt visszaesésével kiegyenlítődtek az arányok.
„Nagyon fontos, hogy arányaiban sikerült megállítani a csökkenést" – jelezte lapunknak Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, aki ezt részben azzal magyarázza, hogy az elmúlt évtized második felében erőteljesebben megindult a románok migrációja, miközben Magyarország gazdasági ereje csökkent, így kevésbé vonzotta át a helyi magyarságot. Az aránynövekedést azzal is indokolja, hogy az elmúlt évtized kisebbségi szempontból sokkal nyugodtabb, konfliktusmentesebb volt, mint az azt megelőző, javult a romániai magyarság helyzete. „Reméljük, most, hogy megállt a százalékos fogyás, vissza is lehet azt fordítani" – mondta a képviselő, aki a gyerekvállalás ösztönzésében és támogatásában látja a megoldást. Példaként a Németországból származó családtípusú adózási modellt említette.
A magyarság csökkenése leginkább Nagyváradon érzékelhető, ahol 45 305 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ez kétszázalékos visszaesést jelent a 2002-ben jegyzett 27 százalékhoz képest. Szabó Ödön szerint ez részben a vegyes-házasságokkal és az erőteljesebb migrációval magyarázható, de az is közrejátszhatott benne, hogy az elmúlt évtizedben a megyeszékhelyről többen vidékre költöztek. Nagyszalontán 2002-ben 10 335 magyart számláltak, most 9868-an vannak, Érmihályfalván 8757-ről 7971-re apadt a számuk. Bihar megyében a magyarság többsége még mindig városon él, miközben a megye lakosságának zöme vidéken lakik.
Tízezres hiány Kolozsváron
A végleges népszámlálási adatok szerint Kolozs megyében összesen 103 591 magyar él, 18 710-el kevesebben a 2002-es összeírás hivatalos adataihoz képest, a magukat magyar anyanyelvűnek vallók száma ennél is kisebb: 102 928. Kolozsváron a leglátványosabb a magyar népesség fogyása, a tíz évvel ezelőtt regisztrált 60 281 fős közösség 10 716 fővel lett kisebb. A megye magyarságának drámai csökkenését jól mutatja az is, hogy 1941-ben 208 ezer magyart tartottak nyilván, de még 1992-ben is 146 ezernél több magyart számoltak össze.
A megye összlakossága is csökkent: 2011-ben 691 106 főt számláltak össze, míg 2002-ben 702 755 személy lakta Kolozs megyét. A magyarok túlnyomó többsége városon él, szám szerint 64 763-an, ebből 49 565 Kolozsváron, 1479 Aranyosgyéresen, 3781 Désen. Szamosújváron 3435, Tordán 3905, míg Bánffyhunyadon 2598 magyart számoltak. A végleges népszámlálási adatok szerint a községek közül Egeresen, Kisbácsban, Szászfenesen, Tordaszentlászlón és Széken van kétezernél több lelket számláló magyar közösség.
Krónika (Kolozsvár)

Trikolór a magyar helységnévtáblákon
Piros-sárga-kék festékkel fújták le szerda délután több Szatmár megyei település helységnévtábláját. A Szatmárnémetiből Máramarosszigetre vezető országút menti községek – Batiz, Gombáspuszta (Egri község), Sárközújlak és Avasfelsőfalu – helységnévtáblájáról a festékszórókkal kizárólag a magyar elnevezést kívánták eltüntetni.
A helybéliek gyorsan lemosták a trikolórt a táblákról, így nem sokáig ékeskedett ott a festék. Szabó Elek, Egri község polgármestere megdöbbent az eset láttán, és kilátásba helyezte, hogy feljelentést tesz.
Lapunk érdeklődésére Camelia Cosma, a Szatmár megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta: tegnap délutánig nem futott be hozzájuk ez ügyben panasz, a sárközújlaki és az avasfelsőfalui őrs munkatársai azonban saját hatáskörben megkezdték a nyomozást a rongálás ügyében.
Az eseteknek egyébként elképzelhető, hogy köze van a szintén szerdán tartott – a Vatra Românească szélsőséges, magyarellenes szervezet által kezdeményezett – szatmárnémeti demonstrációhoz. A Székelyföldön élő románokkal való szolidaritást kifejező akcióként meghirdetett rendezvény kitalálói arra biztattak, hogy mindenki álljon ki a saját városa főterén román zászlót lengetve és tartson a magasba táblát, melyen megfogalmazza üzeneteit.
Szatmárnémetiben mindössze öten gyűltek össze annak ellenére, hogy a helyi főszervező, Ardelean Petric két alkalommal sajtóhirdetést is feladott az akció népszerűsítése céljából. A tüntetést egyébként bejelentették, így csendőri felügyelettel történt a demonstráció, melynek során táblákat tartottak a magasba „Nem az etnikai alapú autonómiára!”, „A román nyelv legyen az uralkodó!” és „Egyetlen nemzeti zászlónk van: piros, sárga, kék!” feliratokkal.
Ardelean Petric főszervező érdeklődésünkre elmondta: egyáltalán nem keseríti el, hogy csak öten vonultak a prefektúra elé tüntetni, szerinte a lényeg, hogy a sajtó írjon róluk.
Az elmúlt hetekben egyébként gyarapodott a magyar feliratok ellen elkövetett vandál tettek száma, ismeretlenek Kovászna város, illetve a Maros megyei Ákosfalva helységnévtábláján is lefestették a települések magyar nevét.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Teret kap a gyűlölet
A március közepén ismét előtérbe kerülő székely autonómiaigény meghaladja a társadalom ingerküszöbét, ez okozza a szociológusok szerint a magyar nemzeti ünnep tájékán a román nacionalizmus újjáéledését. A gond az, hogy ez a szélsőség újratermelődik. Cseke Péter Tamás és Kustán Magyari Attila írása.
Elfeledettnek tűnt román nacionalista szervezetet támasztott fel és újból magyarellenes indulatokat gerjesztett a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés és a március 15-i nemzeti ünnep az országban. A négy szélsőségesnek ítélt magyar állampolgár kormány általi kitiltása Romániából mintha vezényszó lett volna: tüntetést szervezett Marosvásárhelyen a Vatra Româneasca, kétnyelvű helységnévtáblákat mázoltak be több erdélyi megyében, a magyarokat gyalázták a Bukaresti Steaua csapat szurkolói, továbbá újból nemzeti hős lett egy háromszéki román fiatalból, aki trikolórral pózolt az ünneplők közelében március 15-én. Az indulatokat – akárcsak az elmúlt évek márciusaiban – ismét a román sajtó gerjeszti, elsősorban a hírtelevíziók. A jelenséget pedig nem képes ellensúlyozni az a néhány román közéleti személyiség vagy magyarbarát blogger, akik – elsősorban a közösségi médián keresztül – toleranciára szólítják nemzettársaikat. A szociológusok szerint a jelenség elsősorban azért aggasztó, mert a nacionalizmus újratermelődik a román társadalomban.
Reaktivált Vatra Româneasca A román nacionalizmus fellángolása akár a március 10-i autonómiatüntetésre adott válaszreakciónak is tekinthető. Tény, hogy a marosvásárhelyi demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képtelen volt megszabadulni a szélsőséges elemektől. A csendőrökkel dulakodó, uniós zászlót égető és „Vesszen Trianon!”-t skandáló hatvannégy vármegyés magyar fiatalokról készült képek és tudósítások bejárták a román sajtót. Olaj volt a tűzre, hogy rá öt napra a magyarok lakta nagyobb településeken idén is megünnepelték március 15-ét. Ez már meghaladta a román nacionalista szervezetek ingerküszöbét. A szélsőjobbos Noua Dreapta éppen a magyar nemzeti ünnepen tartott – incidensek nélkül záruló – demonstrációt „a haza védelmében”, rá négy napra pedig a Vatra Româneasca Szövetség tüntetett Marosvásárhelyen. Az utóbbi szervezet éppen 25 éve, Marosvásárhely fekete márciusa előtt alakult meg. Március 19-i demonstrációjukat össze is kötötték a tragédiába torkolló román-magyar összecsapások gyászos évfordulójával. Az eltelt negyedszázad azonban érezhetően megkoptatta a Vatra tekintélyét: alig 350-en – jobbára idős román emberek – vettek részt a demonstráción, amelyet a közigazgatásbeli magyar nyelvhasználat és a székely jelképek kifüggesztése elleni tiltakozásul hirdettek meg. A résztvevők a kormányba belépett RMDSZ „aberráns” követelései ellen tüntettek. Azt is követelték a miniszterelnöktől, hogy ne nevezzen ki RMDSZ-es prefektust a Maros megyei kormányhivatal élére. A román nemzeti színű sálat és kokárdát viselő tüntetők az Avram Iancu szobor előtti járdán, rendfenntartók gyűrűjében, zászlókat lengetve gyülekeztek, és „A román nyelv az egyedüli úr” feliratú transzparenst emeltek a magasba. Florin Oproiescu, az UVR elnöke beszédében azt hangsúlyozta: az ország hivatalos nyelve a román, Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, zászlaja pedig a piros-sárga-kék. Hozzátette: ők nem a magyarok ellen tüntetnek, hanem a szélsőséges megnyilvánulások, a szeparatizmus ellen. Ilie Șandru, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke úgy vélekedett, az RMDSZ szélsőséges szervezet, amelynek Románia szétdarabolása a célja.
A beszédek alatt többször a „Hargita, Kovászna: román föld”, és „Székelyföld nem létezik” rigmusokat skandálta a tömeg, Victor Ponta miniszterelnök lemondását követelve, amiért bevette a magyar érdekképviseletet kormányába. A demonstráción petíciót fogadtak el, amelyben az UVR az alkotmány és a törvényesség érvényesítését kéri, valamint azt, hogy tiltsák meg a román föld idegeneknek való eladását. A demonstráción Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt elnöke is részt vett. Ugyanazon a napon hat személy gyűlt össze a Közigazgatási palota előtt Szatmárnémetiben, s szintén magyarellenes szlogeneket skandáltak. Azt hangoztatták, hogy Erdély soha nem volt Magyarország része, és a romániai magyarságnak túl széleskörűek a jogai.
Helységnévtáblákat mázoltak be A magyarellenes indulatokat kétnyelvű helységnévtáblák is bánták Maros és Szatmár megyében. Március 16-án éjjel ismeretlenek festékkel fújták le Ákosfalván, Göcsön és Székelyvaján a magyar feliratokat. „Sajnálatos, hogy visszatértünk a kétezres évek elejére, de úgy gondolom, ez többé nem fog nálunk sem és máshol sem megismétlődni” – mondta az ügy kapcsán Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere. A községháza átiratban jelezte az útügynek, hogy mielőbb cseréljék ki az elcsúfított táblákat és a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen feljelentést tettek. Szatmár megyében 18-án délután négy magyar település helységnévtábláját festették le: Batiz, Gombáspuszta, Sárközújlak és Avasújváros határában. A négy táblát másnap reggelre az elöljárók letakaríttatták, Sárközújlak alpolgármestere, Szabó Ignác saját kezűleg tisztította le a festéktől a táblát. Szabó Elek, Egri község polgármestere feljelentést készül tenni ismeretlen tettesek ellen. Kereskényi Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő azt mondta: „Hasonló esetek eddig nem voltak jellemzőek Szatmár megye közösségére. Úgy gondolom, inkább a március 15-i megemlékezésen tapasztalt békés együttélés jellemzi Szatmárt. Meggyőződésem, hogy néhány, szellemileg visszamaradott egyén követte el, mindez nem jelenti azt, hogy mentesülniük kell a felelősségrevonás alól. Erre azért is szükség van, hogy a hasonló eseteket megakadályozzuk és a békés együttélést ne veszélyeztessük” – fogalmazott a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
Bírságok a tüntetés szervezőinek
Megbírságolták a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés szervezőit és egyes résztvevőit: 11 kihágásért összesen 36 ezer lej értékben szabtak ki bírságot. Izsák Balázsra, a demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökére 12 ezer lejes bírságot szabtak ki a gyülekezési törvény három különböző cikkelyének megsértésére hivatkozva. Izsák elmondta: a bírság legnagyobb, 8000 lejes tételét a be nem jelentett vagy betiltott rendezvény megtartásáért kapták, holott a menetelés betiltásáról nem született hivatalos közigazgatási határozat. További háromezer lejes bírságot szabtak ki arra hivatkozva, hogy a szervezők nem tették meg a szükséges intézkedéseket az incidensek megelőzésére, és további ezer lejt az úttest elfoglalásáért – tette hozzá. Az SZNT elnöke közölte, hogy az intézkedést megalapozatlannak tartja és közigazgatási bíróságtól fogja kérni a szervezőkre kirótt bírság megsemmisítését. A hivatalos személy elleni erőszakot egytől öt évig, a veszélyes eszközök birtoklását (jelen esetben egy hagyományőrző kard) fél évtől két évig, a robbanószer birtoklását (jelen esetben petárda) kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja az új büntetőtörvénykönyv. Mint ismert, a Székely vértanúk emlékművénél március 10-én rendezett autonómiatüntetés végén a résztvevők – a polgármester tiltása ellenére – Marosvásárhely főterére vonultak, néhányan a csendőrökkel dulakodtak.
„Takarodjatok az országból!” A magyarellenes indulatok újra begyűrűztek a stadionokba is. A Hivatásos Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága összesen 50 ezer lej bírsággal sújtotta a Bukaresti Steauát, amelynek szurkolói két egymást követő bajnoki mérkőzésen magyarellenes szólamokat („Takarodjatok az országból!”) skandáltak. A klubot 30 ezer lejre büntették, miután drukkerei a Medgyesi Gaz Metan elleni bajnokin gyalázták a magyarokat, a bíró félbe is szakította a játékot. Ugyanez történt az ezt megelőző fordulóban, a kolozsvári CFR stadionjában, a játékvezető a Fellegváron is kénytelen volt félbeszakítani a mérkőzést. A kolozsvári incidens miatt a bukaresti klub 20 ezer lejes bírságot kapott. Gino Iorgulescu, a Hivatásos Labdarúgó Liga elnöke felhívást intézett a szurkolókhoz, hogy tartózkodjanak az ilyen megnyilvánulásoktól, mert az általa vezetett intézményt és a román klubokat az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is megbüntetheti. „Belföldön meg lehet ezt úszni bírsággal vagy eltiltással, de arra ébredhetünk, hogy az UEFA és a FIFA is közbelép, és akkor nagyobb meglepetésekre számíthatunk" – mondta Iorgulescu. Justin Ștefan, a liga főtitkára közölte, hogy a legutóbbi fordulóban három találkozón is „a romániai magyar nemzeti kisebbség elleni” szólamokat skandáltak.
Román hős: a trikolóros fiú
Lázadoztak március 15-én a székelyföldi románok is. Legalábbis így értelmezte a román sajtó annak a tizenévesnek az esetét, aki trikolórral pózolt Sepsiszentgyörgyön, majd a fényképet kiposztolta Facebook-oldalára. A történtek után a fiú fenyegető üzeneteket kapott, amelyek miatt feljelentést tett a rendőrségen. Kovászna megye rendőrparancsnoka, Ion Popa közölte, elkezdik a nyomozást az ügyben, beazonosítják azokat a kommentelőket, akik megfenyegették a román trikolórral pózoló kiskorút. Tény, hogy a fiúból napokon belül nemzeti hős lett a román médiában, akárcsak a kovásznai diáklányból, aki egy éve román nemzeti színű fejpántot viselve ment iskolába a magyar nemzeti ünnepen.
Megtalálni magunkban Mândruţát A nacionalista indulatok feléledése ellen mindössze néhány ismertebb román publicista emelt szót. Közéjük tartozik Lucian Mândruţa televíziós személyiség, aki Facebook-oldalán jókívánságokat fogalmazott meg a magyar nemzeti ünnepen. És közéjük tartozik Sever Miu „Olahus”, a MaghiaRomânia blog alapítója is, aki ezekben a napokban több írásában is fékezni próbálta az indulatokat. Sever Miu az Erdélyi Riportnak elmondta, akkor lehet hatékony a tolerancia tudatosítása a román közvéleményben, ha az összes román és magyar állampolgár „megtalálja önmagában a Mândruţat”, tehát a kritikus álláspontot a politikával és a médiával szemben, pontosabban az etnikai kérdésekben való félrevezetésükkel szemben. Az interetnikus frusztrációk szerinte személyes frusztrációk következményei, ha pedig nem egyezünk ki saját „démonainkkal”, mindig a „másikban”, a tőlünk eltérőben fogjuk őket viszontlátni, legyen szó világnézeti, etnikai vagy szociális kérdésekről. Sever Miu úgy véli, hosszas folyamat a tolerencia tudatosítása, mert az egymásnak okozott sebek is évszázadok alatt mélyültek el. Szerinte az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a magyarok és románok közti viszony. Egyrészt közel sincsenek olyan botrányok, mint a marosvásárhelyi fekete március, másrészt az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy az RMDSZ kormányon is lehet, és ha elégedetlenek a koalícióval, akkor annak elsősorban nem etnikai okai vannak, hanem rájöttek, hogy a Szövetség politikusai sem különböznek román társaiktól. „Sokan közülük falaznak a korruptaknak, vagy maguk is korruptak, illetve azt a látszatot keltik, hogy a mézesbödönre fenik a foguk” – magyarázta. Miu szerint fölényben vannak ugyan a sovén megnyilvánulások, de sok román felszólal a tolerancia jegyében, azért, hogy árnyaltabban tekintsenek a magyarokra, és két magyar közt is különbséget tudjanak tenni: azaz el lehessen választani a szélsőséges jobbikost vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagját az átlagmagyartól, illetve a politikust az egyszerű székely embertől. Mint mondta, a kilencvenes években is léteztek ezek a hangok, de nem váltak hallhatóvá. „Az internet, a Facebook nem csak az elképesztő méreteket öltő nyomorúsággal szembesít minket, de sok pozitív elképzeléssel is, és segít abban, hogy ezek az emberek egymásra találjanak. Ahogyan ez például a MaghiaRomânia esetén is történt” – jelentette ki a blogger.
Újratermelődik a nacionalizmus
Veres Valér, a kolozsvári BBTE szociológiai intézetének vezetője szerint a magyar közösség autonómigénye az, ami rendszeresen kiveri a biztosítékot a román többségi társadalomban. „A románok a magyarság bizonyos célkitűzéseivel szemben nagyobb ellenszenvet éreznek. Az autonómiaigény például sokkal jobban ingerli őket, mint a magyar állampolgárság igénylése – magyarázta az Erdélyi Riportnak egy 2013-as közvéleménykutatásra hivatkozva. – Ha tehát egy ilyen ügy érdekében szerveznek felvonulást a magyarok, akkor azt nagyon sok román negatív megnyilvánulásnak tekinti, úgy gondolják, ez ellenük irányul”. A szociológus szerint sokkal több kommunikációra volna szükség annak érdekében, hogy ezeket az akciókat elfogadják. Kérdésünkre, hogy növekszik-e a magyarellenesség, vagy csak rövidtávú fellángolásokról van szó, Veres Valér elmondta: egy 2008-ban végzett, az ifjúságot érintő országos szintű kutatás magas magyarellenességet mutatott ki a románok körében, ami azt jelenti, újratermelődik a nacionalizmus a román társadalomban. „Nehéz kitalálni, merre alakul a tendencia. Az persze igaz, hogy a fiatalok világképe ideologikusan alakul, bizonyos eszmék megismerése által, és a mindennapi tapasztalatok által át nem szűrve. A tapasztalatok később jelentkeznek, akkor pedig általában árnyalják a véleményeket, és ez látszik is Erdélyben, ahol a felnőtt népesség esetében megfigyelhető, hogy toleránsabb, ellentétben Románia más régióinak lakóival” – mondta Veres. A szociológus a magyarországi kampánnyal magyarázza azt, hogy a román kormány drasztikus intézkedéssel négy magyar állampolgárt kitiltott Romániából. Mint mondta, az Erdélyben is jelenlévő Jobbik is részese a magyarországi kampányban, másrészt a marosvásárhelyi felvonuláskor incidensekre is sor került, amelyek meghaladhattak egy olyan szimbolikus ingerküszöböt, amelyre eddig nem volt példa. „A marosvásárhelyi autonómiatüntetésen ugyanakkor sértő és provokatív
megszólalások is elhangzottak, és ha a tömeg heterogén is volt, ezek az aspektusok felnagyítódtak a román közönség előtt, a nacionalista pártok, mozgalmak, vagy éppen polgárok reagáltak erre” – magyarázta. Veres szerint az RMDSZ kormányra lépése jó hatással van a román-magyar viszonyra. Ennek a magyarázata, hogy a magyar népesség azonosul azzal a politikai szervezettel, amely kormányra kerül, ilyenkor az együttműködést vallják a magukénak, megértik, hogy együtt lehet dolgozni a román féllel, meg lehet oldani a problémákat. „A román népesség esetében összetettebb jelenségről van szó, nem könnyű kitalálni, mit jelent számukra az RMDSZ kormányra lépése, mert más tényezők is hozzájárulnak a megítéléshez” – tette hozzá.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Eljutottunk a századik, jubileumi kötetünkhöz
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságunk immár eljutott könyvkiadásunk századik, jubileumi kötetéhez. Büszkén állíthatjuk, hogy nincs még egy civil szervezet, aki 17 év alatt száz kötetet adott ki. És ez egyben nagy felelősséget is vont maga után. Helytörténeti kiadványaink hitelesek kell legyenek, amelyek kiegészítik a történelem- és néprajztudományt. Olyan kiadványaink lehetnek csak, amelyek csak itt látnak napvilágot és több tudományág segítségére lehet a további kutatásban.
Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben egy tervet állítottam össze, helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében. E tervezetbe került az is, hogy az emlékhely bizottság egy honismereti lapot indít Partiumi lapok címmel, valamint egy ismertető füzetet műemlékekről és emlékhelyekről, Emlékhely Kiskönyvtár címen. Akkor még úgy képzeltem el, mint az Erdélyi műemlékeink című kis füzet-sorozatot. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság 1993-ban alakult meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar Megyei Osztálya mellett, a két püspökség égisze alatt. Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el, Partium néven.
Könyvkiadásunk még váratott magára. Végül 1997-ben kristályosodott ki, hogy kiskönyv-sorozatot indítunk el, Partiumi füzetek néven, a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. Hogy a kiadással, engedélyekkel és adózással ne legyen gondunk, megbeszéltem Tőkés László és Tempfli József püspökökkel, hogy könyveink a két püspökség égisze alatt jelenjenek meg. Így jelent meg könyveinkben, mint kiadó a PBMEB, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Így, mint egyházi kiadvány, senki sem tudott belénk kötni. Hisz az egyháznak joga van könyvet kiadni és saját berkeiben árusítani. 2007 áprilisától egyesületünk felvette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevet, mint önálló jogi személyiség, és mint önálló kiadó. És már nem kiskönyv-sorozatról beszélünk.
A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Célja, hogy a kistelepülések jó ismerői állítsák össze az anyagot, azok, akik belülről ismerik a vidéket, ott élnek, szívügyük megismerni saját történelmüket, szokásaikat, s össze is gyűjtötték ezeket az adatokat. Ugyanakkor kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az oral history módszerének alkalmazása. A másik fontos cél, hogy e kiadványokat az illető településen is meg lehessen vásárolni. Ezért Nagyváradon kívül is szerveztünk könyvbemutatót a különböző településeken. A sorozat szerkesztője Dukrét Géza, korrektor Mihálka Magdolna. 1997-től napjainkig 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek könyvsorozatában, mellette még 19 kötet a sorozaton kívül. Könyveink egy része a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készült, majd az Europrint nyomdában. Az utóbbi években a Litera Print nyomdában, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a vállalata.
Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg, a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről könyvsorozatunkat. Év szerinti megoszlása a következő volt:
1997 őszén jelent meg az első, nem is beszélhetünk másról, mint egy füzetről, 12 oldalban. A fedőlapja sem volt színes. Ez volt az első kísérlet, nem volt semmilyen gyakorlatunk a könyvkiadásban. A Biharban tartott III. Partiumi Honismereti Konferenciára készült el, magáról Bihar községről.
1998-ban öt kötet jelent meg, immár színes fedőlappal. Kezdtem megtanulni a szerkesztést, s találtam egy kitűnő korrektort Mihálka Magdolna személyében.
1999-ben hat, 2000-ben három, 2001-ben kettő, 2002-ben három kötet jelent meg. Ez volt a hőskor. Nem szponzorizálta senki, az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket.
2003-ban nyolc kötet jelent meg. Ettől kezdve támogatja könyvkiadásunkat a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik.
Így 2004-ben hat, 2005-ben öt, 2006-ban hat, 2007-ben három, 2008-ban nyolc, 2009-ben öt, 2010-ben négy, 2011-ben három, 2012-ben három, 2013-ban öt, 2014-ben öt, 2015-ben, eddig, három kötet jelent meg, valamint ezek mellett, sorozaton kívül, tizenkilenc kötet. Jelenleg előkészületben van számos más kötet.
És most nézzük meg a kötetek szerkezetét, vagy mondhatjuk típusait:
18 falumonográfia: Bihar, Félixfürdő, Nagyszalonta, Sarmaság, Püspökfürdő, Szentjobb, Ottomány, Érsemjén, Rév, Szalacs, Biharpüspöki, Albis, Egri, Sárközújlak, Tóti, Margitta, Szalárd, Siter;
21 műemlékekkel és emlékművekkel foglalkozó kötet: Nagykároly ref. temploma; Szilágyság műemlékei; Csonkatorony nyúlik a felhőbe…; Székesegyházi bazilika; Varadinum a vizek határolta város és vár; Rajtuk taposunk; Turulmadaras emlékműveink (egész Erdélyből); A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról, (a 10 éves évfordulóra készült, első évkönyvünk); Nagyvárad római katolikus székesegyházai; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; Nagyvárad, városismertető; Nagyvárad műemlék épületei; Arad építészeti emlékei; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében II.; Épített örökségünk a helytörténeti kutatás tükrében (második évkönyvünk, a 15. évfordulóra); Műemlékorgonák az Érmelléki Református Egyházmegyében; Vigyázó kövek – A műemlékvédelem kezdetei Nagyváradon; Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Megmaradásunkért (harmadik évkönyvünk, a 20. évfordulóra); A nagyváradi vár építészettörténete;
22 történelmi, helytörténeti és néprajzi jellegű kötet: A szabadságharc zászlaja alatt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a Partiumban és a Bánságban; A Bánság útjai a 19. században; Erdélyi barlangfeliratok a 16–20. századból; A révi népi fazekasság monográfiája; Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál. Nagyvárad bombázása 1944-ben; Hegyköz, történeti monográfia; Városfejlesztés Nagyváradon a 20. század elején; A bihari turizmus története; 1956 emlékezete Biharban; A mozi évszázada Nagyváradon; Micske a helynevek tükrében; Nagyvárad ipartörténete; Mesélő aradi házak; Szőlő és bor az Érmelléken; Csillagváros visszavárta katona fiát; A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története; Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből; Érmellék szerelmem – honismereti riportsorozat; Utak a múltba; Margittai fazekasság; Túrterebes földrajzi neveinek története; Tanulmányok az Érmellékről;
12 kötet nagy személyiségeinkről: Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora; Nagyvárad tudós püspökei; Aki fényt hagyott maga után. Dr. Károly Irén József élete és munkássága; Bartók Béla és Nagyszentmiklós; Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében; Bihari sorsok a változó időben; A bölcsőtől a sírig – 250 éve született Kazinczy Ferenc; Ottomány szülöttje, Kufstein halottja – Szentjóbi Szabó László; Párhuzamos életrajzok (Nagyvárad személyiségei); Hidak a viharlámpa fényében (Ványai Károly polgármester élete és munkássága); Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségei (Rimler Károly, Soós István); Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között; Kiss Kálmán: Csűry Bálint és a szamosháti tájnyelv;
Öt iskolatörténet: Mezőtelegd iskolatörténete; A nagyváradi egészségügyi oktatás története; A temesvári ipari oktatás kezdeteiről; Túrterebes egyház- és iskolatörténete; Római katolikus intézetek Nagyváradon;
Öt kötet temetőinkről: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben; Hol sírjaink domborulnak – Partiumi temetők (25 temető); Telegdi sírkövek, emléktáblák; Érmihályfalvi temetők; Ódon sírkertek ösvényein. De akár ide is sorolhatjuk a turulmadaras emlékműveinkről szóló kötetet is, mert azok zömében síremlékek.
Még kiadtunk sorozaton kívül tizenhét kötetet: öt kötet a Jubileumi Rákóczi Évek keretében; díszkiadásban a Száz éves a nagyváradi villamos; Dukrét Géza: Épített örökségünk Bihar megyében; négy hasonmás kiadásunk volt: Biró József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei; Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt; K. Nagy Sándor: Bihar-ország; Györffy István: A Fekete-Körös völgyi magyarság; Továbbá: Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; A XVIII. Partiumi Honismereti Konferencia előadásai; A honismeret szolgálatában. Dukrét Géza 70. születésnapjára; Mátyás Attila: A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története; Fodor József, Dukrét Géza: Keresztutak; A nagyváradi zenei élet apostola. Thurzó Sándor emlékére; Honismeret – a megtartó erő; Fazekas Lóránd: Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.
Érdemes megemlékezni az ötvenedik, szintén jubileumi kötetünkről, amelynek címe: Nagyvárad ipartörténete. Egy 12 tagú szerzői gárda írta. E jubileumi kötetet Budapesten mutattuk be a Magyarok Házában, teltház mellett. Századik kötetünket először Borson, a XXI. Partiumi Honismereti Konferencián mutattuk be: Honismeret – a megtartó erő. Utána még megjelent két kötet, és most újra bemutatjuk, egy kiállítás kíséretében.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magyar görögkatolikusok Erdélyben
Nagyvárad - Az erdélyi magyar görögkatolikus közösségről szervezett konferenciát csütörtökön a váradi magyar görögkatolikus egyházközség és a Szent Teodóra Közösségi Központ a Szent László Líceumban.
Köszöntőjében Vadas Krisztián főszervező, a Nagyváradi Magyar Görögkatolikus Egyházközség szervező lelkésze arra hívta fel a figyelmet, hogy több okból kifolyólag is Árpád-házi Szent Piroskát választották védőszentjükül: kötődik Váradhoz, hiszen Szent László lánya volt, keleti vonatkozása is van életének, ugyanis bizánci császárné volt, és magyar is volt. Az életéről Nagymihályi Géza művészettörténész tanulmánya alapján többek közt elmondta: mivel fiatalon elhagyta Magyarországot, kevés emléket hagyott maga után, és se kortársai, sem pedig az utókor különösképpen nem foglalkoztak vele. Moravcsik Gyula bizantinológus szerint 1088-ban született, és hét évesen árvaságra jutott. 15-16 éves korában ment Bizáncba, ahol felvette az Eiréné (Béke) nevet. 1105-ban házasságot kötött Joannész Komnénosz bizánci trónörökössel, 4 fiú- és 4 leánygyermekük született. A császári udvarban a keleti spiritualitás és a szakrális művészet meghatározónak bizonyult, a filozófiai alapok, a szakrális építészet, a liturgia és a teológiai módszertan együttesen érvényesült. Piroska nem volt rabja császárnéi hivatásának, lelkében szabadon követhette Krisztust. Életének utolsó évében letette a bíborpalástot, illetve a császári koronát, és szerzetessé lett Xené néven. Ennek jelentése az, hogy Idegen, vagyis valószínűsíthető, hogy élete alkonyán nyomatékosítani akarta azt, hogy ő valójában idegen földön, idegenként cselekedett élete során. A legmegbízhatóbb források szerint 1134-ben hunyt el, és először a Pankrátor templomegyüttes Szent Mihály templomába temették. Néhány évszázaddal később a török hadak a sírját feltúrták és megszentségtelenítették.
Romániai jelenlét
Ifj. Pallai Béla Szatmár megyei parókus lelkész a magyar görögkatolikusoknak a mostani értelemben vett romániai jelenlétéről értekezett. Hangsúlyozta: bár már a 17. században is épületek fatemplomaik, tehát léteztek, az igazi áttörést a 20. század hozta a számukra, amikor 1912 tavaszán az akkori pápa bullájában püspökséggé kanonizálta az egy hónappal korábban alapított magyar görögkatolikus egyházmegyét. Összesen 162 parókia tartozott hozzá, nem csak Szatmár, Bihar, Arad és Kolozs megyékben, hanem például 35 egyházközség a Székelyföldön működött. A románság természetesen ezt nem nézte jó szemmel, például 20 ezres tüntetést zajlott Gyulafehérváron Róma döntése ellen, a váradi püspököt pedig azzal vádolták, hogy a kormánynak pénzért adja el a plébániáit. Trianon után sem csitultak a kedélyek: problémát okozott például, hogy a püspök székhelye Debrecenben volt, ezért 1922-ben külhelynökség alakult Romániában, melyhez 75 parókia tartozott. Nicolea Bălan már ortodox érsekké avatásakor felvetette a két erdélyi román egyház egyesítésének gondolatát, és ezen szándékukról az ortodoxok azt ezt követő években se tettek le. Mint ismert, az 1948 és 1990 közötti évtizedek az illegalitás jegyében teltek, s csak a rendszerváltás után történt változás. A 2011-es népszámlálás fenntartással kezelendő adatai szerint a romániai népesség körülbelül 1 százalékát teszik ki napjainkban a görögkatolikusok több mint 160 ezres lélekszámukkal. Magyar egyházközségek működnek Szatmárnémetiben, Kökényesden, Nagypeleskén, Sárközújlakon, Adorjánban, Szárazbereken, Sándorhomokon, Sáron, Mikolán, Egriben, Lázáriban, Csedregen, Túrterebesen, Túrterebeshegyen, Nagykárolyban, Nagyváradon és az Érmelléken.
A rendezvény utolsó harmadában Kapin István kegyhelyigazgató mutatta be Máriapócsot úgy, mint Magyarország nemzeti kegyhelyét. Támogató a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt.
Ciucur Losonczi Antonius

Eseményekben gazdag éven van túl a Caritas
Számos rendezvényt, jótékonysági akciót szervezett a tavalyi évben a Szatmári Egyházmegyei Caritas.
Szerda reggel baráti hangulatú találkozóra hívta a szatmári sajtó képviselőit a Szatmári Egyházmegyei Caritas szervezet. A sajtósokat György Brigitta sajtóreferens és Láng László igazgató köszöntötte. Kiemelték a szatmári média és a szervezet közötti jó kapcsolatot, hiszen a Caritas munkájának még átláthatóbbá teszik a médiaorgánumokban megjelenő beszámolók.
A találkozó keretében szóba kerültek a tavalyi megvalósítások, az elmúlt évben szerevezett események, rendezvények is, sőt, az idei évre szóló tervek is. Megvalósításokból és tervekből is rengeteg van, ebben a cikkünkben az elmúlt évi visszatekintést közöljük.
„Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért" POSDRU projekt lebonyolítása és lezárása
2015. december 2-án került sor a projekt zárókonferenciájára, ahol bemutatták a 19 hónapos lebonyolítási időszak alatt elért eredményeket. A projekt keretén belül ingyenes képzéseken vett részt több mint 509, az ország központi és észak-nyugati régióiból származó nő. Összesen 26 szakmai képzésre került sor: 2 szociális gondozó képzés, 3 takarító képzés, 3 bébiszitter képzés, 13 idősgondozó képzés és 5 gyermekgondozó képzés. A képzéseket követően 468 személy részesült oklevélben.
Ugyanakkor a vállalkozó-képzésen 20 nő vett részt, ennek következtében már tíz magánvállalkozás beindítása is folyamatban van. Emellett 152, civil szervezetnél dolgozó személy karriermenedzsmenti képzésen, 10 újságíró pedig médiás képzésen vett részt, melynek eredményeként két, sikeres nőket bemutató cikk jelent meg a sajtóban. Szintén a projekt keretén belül „A kiegyensúlyozott nő - fejlődés, család, karrier" nevet viselő szakmai tapasztalatcserén ötven nő oszthatta meg az esélyegyenlőséggel kapcsolatos jó gyakorlatokat.
„A szatmári és máramarosi régióban élő romák és más szociálisan hátrányos helyzetű csoportok életkörülményeinek javítása" projekt folytatása
A projektet 2014 elején a Svájci Caritas indította a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel és a kolozsvári Roma Közösségek Forrásközpontjával közösen. A 2018-ban végződő, svájci finanszírozással megvalósuló projekt célja az erdődi, túrterebesi és nagybányai roma közösség felzárkóztatása. A projekt ideje alatt több mint 1000 személy támogatására kerül sor (gyerekek, fiatalok, felnőttek).
FloodAid „Önkéntesek az árvízvédelemben'' projekt folytatása és lezárása
A Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat által, a Romániai Máltai Segélyszolgálat Nagybányai Fiókjával és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel közösen indított projekt során a szatmári Caritas 12 alkalmazottja és önkéntese nyolc, magyarországi és romániai szakemberek által tartott képzésen vett részt, mely során megtanulhatták, mi a teendő árvizek és egyéb természeti katasztrófák esetén. A képzések után egy kilakoltatási szimulációs gyakorlatra került sor Túrterebesen.
A rónaszéki Házi Betegápoló Szolgálat fejlesztése
2015-ig a rónaszéki (Coştiui) betegellátás a Máramarosszigeti Házi Betegápoló Központon keresztül működött, amikor az itt dolgozó ápolók és asszisztensek heti egyszeri rendszerességgel látogatták a rónaszéki betegeket. Mivel 2015-ben erre a munkakörre egy ápolói és asszisztensi szakképesítéssel rendelkező rónaszéki lakost alkalmaztunk, a betegellátást már napi szinten tudjuk biztosítani.
Házi Betegápoló Szolgálat létrehozása Sárközújlakon
2015. november 1-től a Sárközújlaki Polgármesteri Hivatal támogatásával Sárközújlakon is beindult a Házi Betegápolói Szolgálat, mely a Szatmárnémeti „Szt. Hildegárda" Házi Betegápoló Központon keresztül működik. Itt és a környező településeken jelenleg összesen 40 idős ember részesül házi betegápolói szolgáltatásokban, az igények azonban folyamatosan nőnek.
Jótékonysági Maraton
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet 2015. május 23-án, immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Jótékonysági Maratont. Az eseményen résztvevő több mint 400 személy 5 kilométeres távot tett meg a város központjából elsétálva az Aquastar Aquaparkba. A főszponzor, az Autonet Import kft. és a résztvevők, illetve több támogató jóvoltából összegyűlt 18 434 lejt a fogyatékkal élő személyeknek nyújtott szolgáltatásokra fordította a szervezet.
Egymillió csillag
Románia legnagyobb szolidaritási akciójában a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet is részt vett. 2015-ben a szervezet négy településen, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Máramarosszigeten és Nagybányán szervezte meg az eseményt, melyen 6300 lejt adományoztak a résztvevők. Az összegyűlt összeget a szervezet a rászoruló személyeknek nyújtott szolgáltatásaira fordította. Az eseményen összesen 900 személy vett részt: 350 Szatmárnémetiben, 150 Nagykárolyban, 250 Máramarosszigeten és 150 Nagybányán.
Karácsonyi csomagosztás
Annak érdekében, hogy a nehéz körülmények között élő személyek is át tudják kissé érezni a téli ünnepek meghitt hangulatát, a Caritas önkéntesei és munkatársai Mikulás és Karácsony előtt több mint 3000, élelmiszereket és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot osztottak ki. A szervezet kedvezményezettjei között és a más rászoruló személyektől érkező kérések alapján szétosztott csomagok mellett 170 nélkülöző család meglátogatására és megajándékozására került sor.
Töltöttkáposzta-osztási akció
December 24-én a Caritas csapata meglátogatta a város szegényebb környékeit, ahol több mint 200 adag töltöttkáposztát osztott ki a rászorulók között.
Mosollyal megpakolt iskolatáska
A második alkalommal megszervezett akció során 450 iskolatáska került kiosztásra nehéz körülmények között élő kisiskolás diákok között több településen: Szatmárnémeti, Krasznabéltek, Géres, Szakasz, Erdőd, Túrterebes, Nagybánya, Nagykároly. Az akció keretén belül kiosztott iskolatáskákat a szervezet németországi és osztrák partnerei küldték.
Mikulás Bazár
December 2-4 között immár tizenegyedik alkalommal került sor a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által szervezett Mikulás Bazárra. Az ebből az alkalomból Szatmárnémeti központjában felállított faházikókban a szervezet kedvezményezettjei és partnerei által készített tárgyakat, díszeket lehetett megvásárolni. Az ezek megvásárlásából gyűlt, 3000 lej értékű adományt a szervezet a rászoruló családokat támogató szolgáltatásokra fordította.
Forró tea akció
Az akció keretén belül januárban, a rendkívül hideg napokon, öt napon keresztül, naponta 400 adag forró tea és zsíros kenyér került kiosztásra. Az akció februárban is folytatódott, ekkor naponta 200-250 adag forró teát, majd márciusban napi 50-70 adag teát osztott ki a Caritas csapata. Az osztás a város szegényebb részein, a Neajlov, Ostrovului, Vulturului, Ion Ghica és Toamnei utcákon zajlott.
Vízosztási akció kánikula idején
A júniusi, júliusi, augusztusi és szeptember eleji rendkívül meleg napokon a szervezet önkéntesekből, szociális asszisztensből és orvosi asszisztensből álló csapata naponta 40 liter vizet osztott ki. A csapat egy mentőautóval állomásozott Szatmárnémeti központjában és vízosztás mellett a járókelők vérnyomását is megmérték, illetve készenlétben álltak, hogy szükség esetén elsősegélyt nyújtsanak.
25 éves jubileumi ünnepség
A 2015. szeptember 25-én tartott jubileumi ünnepség által a szervezet a szép, olykor nehéz, de emberségesség és szociális támogatás szempontjából mindenképp jelentős pillanatokat szerette volna feleleveníteni. A különleges napra több mint 150 személy kapott meghívást, köztük a két megye hivatalosságai, helyi, valamint németországi és ausztriai meghívottak is részt vettek az eseményen. szatmar.ro

Csúcson a Szatmári Református Egyházmegye kórustalálkozója
Szentháromság vasárnapján, a Református Egység napján ötödik alkalommal szerveztek kórustalálkozót a Szatmári Református Egyházmegyében. Mikola, Szatmárnémeti-Németi, Sárközújlak és Vetés után ezúttal Szatmárhegy volt e jeles esemény házigazdája.
A szatmári református kórustalálkozók újkori történetének legnépesebb kórusseregszemléje volt, így kétszeresen, szó szerint és átvitt értelemben is csúcson járt, vasárnap Szatmárhegy református templomában, ahol Tarsoly Eszter bodroghalmi (Magyarország) lelkipásztor hirdette Isten szavát: „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen. Halálra adatott ugyan test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint," (1Péter 3,18) A lelkésznő igehirdetésében elmondta, hogy Jézus Krisztus utat nyitott Istennek felénk, elhárítva az akadályokat, legyőzve kereszthalála által a bűnt. Van tehát miért énekelni, hálával a szívünkben annál is inkább, mert aki énekel, az kétszeresen imádkozik.
Kovács József házigazda lelkipásztor annak rendje és módja szerint minden jelenlévőt köszöntött és meghatározta a rendezvény célját: dicsérni a Szentháromság Istent. Higyed Gyöngyi egyházmegyei zenei előadó, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy egyre több kórus jelentkezik a kórustalálkozókra, a kezdeti öt csapat idén tizenkettőre bővült. Ez azt jelenti, hogy élő gyülekezetek vannak az egyházmegyében, amelyek örömmel sajátítják el az egyház énekeket.
Mindenek előtt az Énekeljetek az Úrnak! kezdetű éneket zengték el a kórusok közösen, majd a Higyed Gyöngyi által vezérelt kórust konferálta fel Higyed János kültelki lelkipásztor. A Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztorkórusa, amely lassan tíz éve működik, a bizonyságtevő lelkeket ébresztette. Minden énekkar három számmal készült. .Vajda Levente apai főgondnok mutatta be az apaiak tizenegy éves kórusát, melyet Magó Edina vezényelt imára a hazáért. Mikola kórusát Higyed István lelkipásztor ismertette, Gerő Anikó pedig irányította. Ebben a felállásban már négy éve működik az énekkar, mely most is a Szentháromság Egy Istent magasztalta. Tolnai János patóházai lelkipásztor konferálta a Tolnai Zelma által vezérelt kórust, mely Jézusról, mint hű barátról énekelt. 1883-ban alakult a Láncos templom kórusa a Laudate Dominum, - tudatta a gyülekezettel Nagy Emília, majd Orosz Márta Isten küldte drága szózatra indította a kórust. Ugyancsak Szatmár-Láncos gyülekezetét képviselve a Soli Deo Gloria énekkart Szilágyi Balázs lelkipásztor mutatta be, a kórus pedig a hitben élésre bátorított. Ilonczai Zsombor az 1886-ban megalakuló, ebben a felállásban öt éve működő szárazberki kórussal érkezett, mely az Úrnak irgalmát énekelte. A tavalyi házigazdák, a vetésiek idén két kórussal érkeztek, a fiatalok és a szép korúak is áldották a mennyei Atyát, ki nem hagy soha magunkra. A házigazda szatmárhegyiek is dicsérték az Istent, a nőszövetségi tagokat Kovács József vezette az égi széphez, Jézushoz. A szigetlankaiakat Nagy Róbert lelkipásztor vezényelte, s Napnál is világosabb volt, értették, hogy mit üzennek az énekek. Tarsoly Eszter a szatmárhegyiek testvérgyülekezetének lelkipásztora zárta a sort, a bodroghalmiak énekkara üzente, az Úré legyen minden dicsőség. Akár ezért az alkalomért is.
Énekeljetek, és élni fogtok! - vallotta meg ars poeticáját Higyed Gyöngyi karnagy, majd oklevelet adott minden kórusvezetőnek, no meg egy szál virágot a bátorságért és a kitartó munkáért. A nemzeti ima eléneklése után a község kultúrotthonába invitálta a népes sereget Kovács József lelkipásztor.
Tizenkét énekkar, Szentháromság vasárnapján, a Református Egység Napján egy emberként magasztalta Urát, lelkesen és értékeket továbbítva. A szervezőknek pedig kellemes gondot okoz az a tény, hogy egyre többen jelentkeznek a kórusseregszemlére, ily módon egyre inkább szűkül az ezt befogadni tudó templomok száma. Hasonló jókat mindenkinek!
szatmar.ro

RMDSZ-párti maradt az erdélyi magyarság
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokhoz képest kisebb százalékban, a szavazóképes romániai választópolgárok 48,44 százaléka adta le voksát vasárnap a polgármesterekre és a helyi és megyei önkormányzatok képviselői listájára. A polgármester-választásokat országszerte a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte 37,62 százalékkal és 1638 mandátummal, a második helyre szorult Nemzeti Liberális Párt (PNL) részesedése 32,80 százalék 1065 polgármesteri mandátummal. A negyedik helyen az RMDSZ végzett 4,35 százalékkal és 195 polgármesterrel. A helyi és a megyei önkormányzatok listáján szerzett szavazatok alapján az RMDSZ mindkét esetben átlépte az országos öt százalékos küszöbértéket.
A Központi Választási Iroda keddi, 97,99 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint az RMDSZ 93, az EMNP és az MPP 6-6 mandátumot szerzett a megyei önkormányzati listáin. A helyi tanácsokban az RMDSZ mérlege 2281 tanácsos, az Erdélyi Magyar Néppárt 207, a Magyar Polgári Párt pedig 158 tanácsosi mandátum birtokosa. Az RMDSZ a magyar politikai alakulatokra leadott szavazatok 88,17 százalékát gyűjtötte be, az EMNP a 8,21 százalékát, míg az MPP a 3,62 százalékát. Az RMDSZ megyei listáira 410 213 szavazat érkezett. Az EMNP és az MPP megyei listáira 38 215, illetve 16 824-an szavaztak. Az RMDSZ 16, az EMNP 7 megyében, az MPP csak Kovászna ésHargita megyében állított megyei listát.
RMDSZ-párti Székelyföld
Hargita megyében Székelyudvarhely kivételével a legtöbb városban papírforma szerinti eredmények születtek. Az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat.
A csíkszéki településeken Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor győzött. Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta.
A helyhatósági választások egyértelmű győztese Kovászna megyében is az RMDSZ volt.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – az RMDSZ által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott.
Szatmárnémeti siker, váradi vereség
Szatmár megyében a végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 47,82 százaléka vonult urnák elé. A legádázabb küzdelem a megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben zajlott, ahol a szövetség négyévi szünet után magyar polgármester állítását tűzte ki célul Kereskényi Gábor parlamenti képviselő személyében. A végleges adatok szerint Kereskényi a leadott voksok 42 százalékával lett a partiumi város polgármestere, ahol a magyar közösség a lakosság 36 százalékát teszi ki. Az RMDSZ tíz tanácsost juttat be a szatmárnémeti döntéshozó testületbe, és így a tanács legnagyobb frakciója lesz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 7, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig 3–3 tanácsosi mandátumot szerzett.
Elsöprő győzelmet aratott a szövetség Nagykárolyban is, ahol Kovács Jenő eddigi polgármester a leadott voksok 67,77 százalékát szerezte meg. Emellett Avasújváros, Börvely, Mezőpetri, Érendréd, Hadad, Halmi, Kolcs, Kökényesd, Lázári, Mezőfény, Pusztadaróc, Szatmárhegy, Sárközújlak élén áll RMDSZ-es polgármester, de Egriben, Szatmárpálfalván és Ákoson elvesztette a községvezetői széket. Az MPP Egriben, Kaplonyban, Csomaközön és Mezőteremben szerzett polgármesteri széket.
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar tanácsossal lesz kevesebb. Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a PNL-es politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Nagyváraddal ellentétben a megyében az RMDSZ-nek nagyjából sikerült megőriznie erejét, az eddigi 24 polgármesterből 23-at sikerült megtartani.
Szilágy megyében Debren, Haraklány, Ipp, Kárásztelek, Kraszna, Krémer, Oláhbaksa, Sarmaság, Szilágybagos, Szilágycseh, Szilágyperecsen, Szilágysámson, Szilágyszeg, Varsolc élén áll majd RMDSZ-es polgármester, míg Szilágynagyfaluban MPP-s támogatással független jelölt nyert. Szintén MPP-s támogatással nyert a szövetség jelöltje a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Nagybányán a magyarok jó szereplésének köszönhetően két RMDSZ-es önkormányzati képviselő is lesz a tanácsban.
Jobb eredmény Kolozsváron
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel. Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt Horváth Anna követi.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A szakminiszter előtt a Vécsey-kastély ügye - Sárközújlak megmentené az épületet
A Szatmár megyei Tanács elnöke Radu Bud prefektus társaságában a héten Bukarestben tartózkodott, ahol több államtitkár mellett Elisabeta Lipa miniszter-asszonnyal is találkozott. A sportért felelős tárca vezetőjével többek között a sárközújlaki Vécsey-kastély ügyében is tárgyalt.
A hatalmas angol kert által körülvett kastélyt 1760 és 1764 között Vécsey István tábornok építtette.
A barokk kastélynak eredetileg két emelete volt, de 1823-ban a felső emelet a tűz martalékává vált, s az újraépítés során az épület egyemeletesre zsugorodott. Parkja 81 hektáron terült el, de évszázados fái közül mára kevés mAradt, az építkezés során sokat kivágtak közülük. A tetőzeten lévő ereszcsatorna rézből készült, sárkányfej végződéssel, amelyet kígyók tartanak a magasba. A hiedelem szerint ez azért történt, hogy ezek a szörnyek a továbbiakban majd távol tartsák a gonosz szellemeket a kastélytól.
Utóbbi, azaz a gonosz szellemek távol tartása sajnos nem sikerült! A kastély a XX. század végéig fiú ágon öröklődött, majd amikor 1898-ban Vécsey Paulina házasságra lép Sztáray Sándorral, a kastély Sztáray birtok lesz. A kommunista invázió elől elmenekülő utolsó tulajdonosok után a kastélyban működött árvaház és ifjúsági, iskolai tábor is. A kommunizmus bukását követően az épület 2000-ben magára mAradt. Üresen állva hirdeti azóta is régi idők dicsőségét, miközben állaga egyre csak romlik.
Sztáray Mihály visszaigénylési kísérlete évekkel korábban sikertelenül zárult, így a kastély tulajdonjoga a helyi önkormányzatra és a megyei tanácsra szállt. Igen ám, de használati jogát továbbra is a megyei ifjúsági-és sportigazgatóság, azaz annak ernyőintézménye, az sportminisztérium birtokolja.
Pataki és Bud ezért találkozott a héten Elisabeta Lipa sportminiszterrel, arra kérve a korábbi ötszörös olimpiai bajnok kajakost, terjesszen elő egy kormányrendeletet, amely az önkormányzatra ruházná a kastély használati jogát is. A szaktárcának ugyanis kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a sárközi kastélynak visszaadja régi pompáját. Az önkormányzatnak - amint azt Piricsi Artúr polgármester többször is elmondta - szándékában áll rehabilitálni a kisváros ékkövét, csakhogy a jelenlegi tulajdonjogi viszonyok közepette erre nem pályázhat. A restaurálási költségek pedig elérhetik a 4-5 millió eurót is...
„Nem csak Sárközújlak, de Szatmár számára fontos lenne, ha a Vécsey-kastélyt az önkormányzat adminisztrálhatná, hisz nem csak a város, de az egész megye egyik ékköve lehetne", indokolta az ügy fontosságát Pataki Csaba.
Piricsi Artúr, Sárközújlak polgármestere sohasem rejtette véka alá: számtalan elképzelése van a kastély felhasználásával kapcsolatban: konferencia-termektől idős-otthonon keresztül múzeumig sok mindent el tudna képzelni. Csak rendelkezne végre az épületről az önkormányzat. Amíg még nem késő....
szatmar.ro

Testvérgyülekezeti kapcsolat Sárközújlak, Szendrő és Szendrőlád között
Ismét rendkívüli ünnepi istentisztelet volt a sárközújlaki református templomban.
November 19-én és 20-án a gyülekezet presbitériuma és nőszövetsége első alkalommal fogadta a Tiszáninneni Református Egyházkerülethez tartozó Szendrő és Szendrőládi gyülekezetek képviselőit: lelkipásztorait, gondnokait és nőszövetségi tagjait, akik 16-an látogattak Sárközújlakra, a Királyhágómellékről választott testvérgyülekezetbe.
Vasárnap, a délelőtti istentiszteleten Benke Kinga és András lelkipásztor-házaspár hirdette Isten Igéjét. Köszöntötte a gyülekezetet Szendrő és Szendrőlád gondnoka, majd a vendégek könnycsalogató énekkel kedveskedtek. Házigazdaként Nagy Erika lelkipásztor és Mátyási Sándor főgondnok is köszöntött. Ezt követően kötöttek hivatalosan testvérgyülekezeti szövetséget. Szombaton és vasárnap is szeretetvendégség keretében ismerkedtek egymással. A sárközújlakiak ismét bizonyították vendégszeretetüket.
szatmar.ro

Megemlékezések március 15-én
A szatmári megyeközpontban a hagyományokhoz hűen idén is a Villanyóránál, az Ormos-háznál veszi kezdetét az ünnepség jövő szerdán 16.30-kor. Megkoszorúzzák Petőfi Sándor emléktábláját, majd a diószegi huszárok vezetésével a résztvevők elindulnak az István tér irányába. A Petőfi szobornál 17 órakor veszi kezdetét a koszorúzással egybekötött megemlékezés, melyen imát mond Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Nt. Király Lajos szatmári református esperes, szavalnak a Hazafias Versek Versmondó Versenyének győztesei. Az esemény a felújított Északi Színházban zárul ünnepi műsorral 19 órai kezdettel, melynek keretében előadást tart Dr. Vesztróczy Zsolt történész, az Országos Széchenyi Könyvtár kutatója, kiosztják a Szatmárnémeti RMDSZ 2017. évi díjait és fellépnek a Harag György Társulat művészei.
Nagykárolyban március 15-én 16 órakor lesz megemlékezés és koszorúzás Petőfi Sándor szobránál. Tasnádon 17 órától a moziteremben tartanak megemlékezést. Sárközújlakon 14 órai kezdettel a Petőfi Sándor Iskolában emlékeznek a forradalom és szabadságharc kitörésére.
Több vidéki településen is 11 órától tartanak március 15-i ünnepséget. Szamosdobon, Szilágypérban, Szoporon, Börvelyben a református templomban ünneplik a forradalom hőseit. Érendréd községben az Irinyi templomban, Érkávson a helyi templomban, Hadadon a kultúrotthonban lesz megemlékezés. Szatmárpálfalván a református templomnál fognak koszorúzni, Kolcs községben Szamoskrassón tartanak istentiszteletet és megkoszorúzzák Bem József szobrát, majd este 19.00 órától Kiskolcson ünnepi istentisztelet és kopjafa-koszorúzás lesz.. Peleskén a római katolikus templom kertjében lesz megemlékezés.
Lázáriban 12 órától emlékeznek a Petőfi-emlékműnél, Kaplonyban 13 órától a kultúrotthonban lesz ünnepi műsor. Bogdándon szintén 13 órától lesz megemlékezés a művelődési házban. Kökényesden 15 órától, Mikolában 16 órától lesz ünnepi előadás a helyi kultúrotthonban.
Más településeken a nemzeti ünnep alkalmából március 19-én tartanak ünnepi programot.
szatmar.ro

Szatmári gyerekekről tudósít a Ferencváros hivatalos oldala
Harmadik éve működik sikeresen a Szatmár – Ferencváros határokon átívelő kézilabda utánpótlás együttműködés, amelynek mindannyiszor kiemelt állomása, amikor Budapesten gyűlik össze projektben résztvevők zöme, írja az FTC hivatalos honlapja, a Fradi.hu.
Egyrészt ilyenkor az Erdélyben élő magyar gyerekek az anyaország fővárosába látogathatnak, másrészt a Népligetben rendezendő tornán majd minden ferencvárosi tréner testközelből mérheti fel, hogy miként fejlődnek a programban szereplő gyerekek és edzők. A már szokássá való budapesti Mikulás Kupa mellett kedden első alkalommal rendezték meg a Fradi népligeti bázisán, az Elek Gyula Arénában és a Faházban a Húsvéti Kupát, amelyre hét csapat érkezett Erdélyből. „A Mezőfény, a Kálmánd, a Sárközújlak, a Turterebes és a Kökényesd közösen, a Szalacs, a Székelyhíd, valamint a Csenger tudott részt venni a tornánkon, s nagy kár, hogy további három – az együttműködésben résztvevő – település ezúttal nem tudta magát képviseltetni – mondta Kiss Zoltán Sándor projektvezető. – Fantasztikus élményt jelent az erdélyi gyerekeknek már az is, hogy Budapestre utazhatnak, hogy kirándulhatnak a magyar fővárosban, az pedig szinte elmondhatatlan érzés számukra, amikor a Ferencváros sztárjátékosaival találkozhatnak személyesen.” A torna kiváló hangulatban zajlott már reggeltől, az épp a lelátón, vagy a pálya szélén ücsörgő kislányok megállás nélkül szurkoltak azoknak, akik akkor vívták a mérkőzésüket, zúgott a „Gólt akarunk!” és a „Hajrá, Székelyhíd!” rigmus is. A társak pedig meghálálták a buzdítást, mindent megtettek a győzelmekért. A mezőnyből messze kimagaslottak a Fradi csapatai, de a vendégek között is láthattunk egy-egy ügyes kislányt.
„Ez egy mustra volt, amelyen a Budapesten dolgozó edzők és vezetők is lemérhették pontosan, hogy hol tartanak jelenleg a projektben szereplő csapatok – folytatta Kiss Zoltán Sándor. – Nemcsak a gyerekek, hanem a fiatal erdélyi edzők számára is nagyon fontos tapasztalatokkal szolgál, amikor a Fradi szakembereivel tölthetnek egy napot, láthatják az itt folyó munkát és tanácsokat is kérhetnek. Nagy örömünkre szolgál, hogy a rendezvényen a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója is tiszteletét tette, és kifejezte, hogy az általa képviselt elv találkozik a miénkkel, miszerint a játékot élvezni kell, s csak akkor lehetünk igazán eredményesek", zárja tudósítását a Fradi.hu. szatmar.ro

Magyar igazgatók, aligazgatók (is) kerestetnek
Július 25-én, kedden hozta nyilvánosságra a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség az igazgatók, aligazgatók versenyvizsgájának végleges eredményeit. Ezek szerint negyven tisztség talált gazdára – egy sort igazgatói, aligazgatói posztot azonban meg sem pályáztak.
Az eredményhirdetést követően tudjuk: az 53 jelöltből 44-en teljesítették a követelményeket. Ám mivel voltak olyan tisztségek, amelyekre többen pályáztak (az avasfelsőfalui Ionita G. Andron Műszaki Líceum vezetőségének mindkét állására túljelentkezés volt például), összesen negyven vezetői állás „talált gazdára”: 25 igazgatói és 15 aligazgatói.
Ezzel együtt azonban – a tanfelügyelőség adatai szerint – 28 oktatási intézményben (óvoda, általános- és középiskola) továbbra is üresen tátong az igazgatói és/vagy az aligazgatói szék! Összesen 21 igazgatót „keresnek”! Az üresen maradt tisztségek közül 14 jár a nemzeti kisebbségek képviselőinek!
Hogy a legfajsúlyosabbal kezdjük, nincs igazgatója a Református Gimnáziumnak és a 10-es Számú Általános Iskolának, és aligazgatója a Mircea Eliade Általános Iskolának, a speciális szükségetekkel született gyerekek iskolájának, a nagykárolyi 1-es és 3-as számú általános iskolának. Igazgató kerestetik Sárközújlakon, Bogdándon és Mikolában, aligazgató pedig Halmiban, Szatmárpálfalván, Piskolton és Szatmárhegyen.
A versenyvizsgát sikerrel teljesítők közül mindenképpen az élre kívánkozik Szilágyi Czumbil Judit-Anna, aki a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Nichita Sulyok Iuliana, aki az Aurel Popp Művészeti Líceum és Elek Kinga, aki a Református Gimnázium aligazgatója lesz. Heinrich Tamás Mezőfényen lesz igazgató, míg Dudás Mária Sárközújlakon, Gardó Katalin Érendréden, Dolhai Györgyi a Balcescu-Petőfi Általános Iskolában, Lapuste Silvia pedig a 10-es Számú Általános Iskolában.
Az üresen maradt vezetői helyekre a tanfelügyelőség ideiglenes jelleggel nevez majd ki kádereket.
Kocsis Zoltán / szatmar.ro

Haranglábat és kopjafát avattak Sárközújlakon
„Ha boldogságot, örömet remél a magyar ember, akkor nem szabad elhagynia Istent. Mert aki nem pártol el, az jövőt lát, jövőt remél és a jövőért imádkozik” – fogalmazott ünnepi istentiszteletében Csűry Sárközújlakon.
Ahol vasárnap átadták és felavatták az 1811-ben épített és idén felújított haranglábat. A nemes esemény a református templom 560., a reformáció 500. évfordulója, valamint az október 6-ai megemlékezések jegyében telt. Csűry Knezic Károly aradi vértanú szavait idézve - „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat” – a megújulás fontosságára hívta fel a figyelmet, egyben párhuzamot vonva az 500 éves reformációval. „A megújulás az élet azon útja, ahol áldás vár, amely Isten ajándéka. Ám azokat el kell tudni venni”, fogalmazott.
A házigazda Nagy Erika örömének adott hangot, amiért az utóbbi években volt oka összegyűlni és ünnepelni a sárközújlaki református közösségnek, emlékeztetvén arra, hogy 2013-ban a restaurált templomot, 2015-ben pedig az új haranglábat és az imaházat avathatták fel. A lelkipásztor párhuzamot vont 1457, a templom építése és napjaink között. Báthori Zsuzsanna ugyanis a törökök elleni harcokban elhunyt férje és fia emlékére hét templomot építtetett: az iszlám fenyegetésében tehát volt bátorsága a jövőbe tekinteni, fogalmazott Nagy.
Az 560 éves sárközújlaki templom múltba gyökerező falai méltóságot, erőt, biztonságot, védelmet sugallnak. Ezt emelte ki Király Lajos esperes is, aki szerint a templomban a közösség azt érezheti, oda elmehet, ott biztonságban van, ott emlékezhet, erősödhet.
Egy másik aradi hőst, Lázár Vilmost idézett – „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek” – Magyar Lóránd parlamenti képviselő, aki szerint mindannyian forradalmárok vagyunk: a megmaradásunkért folytatott harcban. „Istenbe vetett hitünk adhat erőt ahhoz, hogy a megmaradásunk harcát sikerrel tudjuk megvívni”, fogalmazott.
A templomudvarban álló haranglábat eredetileg 1811-ben állították. Ezt 1956-ban újították fel és szeptember 30-án szentelték fel. Az időpont kiválasztása nem véletlen, ezzel állítottak emléket a bécsi döntésnek. A mostani munkálatok 60.000 lejbe kerültek. Ennek oroszlánrészét, 50.000 lejt a bukaresti vallásügyi államtitkárság biztosította, a többit közadakozásból gyűjtötték össze, emelte ki a házigazda Nagy Erika.
Két évvel ezelőtt készült egy másik harangláb is a városban, a Scantei utcában, az Imaház udvarában – pontosan azon a helyen, ahol korábban egy másik, az idő kíméletlensége alatt összeroskadt harangláb állt. Ennek darabjából faragta Bandura István azt a kopjafát, amelyet Csűry István szintén megáldott, akárcsak az épülő parókiát.
Az ünnepi istentiszteletet a gyerekek éneke és szavalata, valamint a magyarországi Szendrőből és Szendrőládról érkező testvérgyülekezetek tagjainak kórusa tette ünnepélyesebbé. Végezetül a helyi gyülekezet szeretetvendégségre invitálta a vendégeket az Imaházba. szatmar.ro

Akkreditált képzés óvónőknek
A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel való együttműködésben akkreditált képzést indított Szatmár és Máramaros megyebeli óvodákban dolgozó szakemberek számára.
A svájci alapokból finanszírozott képzésen 20 településről vettek részt óvodai pedagógusok. A településeket a tanfelügyelőség jelölte ki, a hátrányos helyzetű gyermekek arányára való tekintettel. A kiválasztott helységek: Ákos, Tasnád, Tasnádszarvad, Mezőterem, Lázári, Hirip, Érszakácsi, Szamosudvari, Sárközújlak, Szelestyehuta, Szaniszló, Szakasz, Magyargéres, Krasznabéltek, Mikola, Vetés, Óvári, Kis- és Nagypeleske, valamint Nagybánya.
A képzést hátrányos helyzetű roma gyermekek fejlesztése és felzárkóztatása területén nagy tapasztalattal rendelkező trénerek tartják. A tréning bevezető része október 30-31-én zajlott, második része pedig jövő év februárjában kerül megszervezésre. Az itt elsajátított ismereteket a résztvevő pedagógusok mentorálás keretében mélyítették el.
Az óvónők képzése mellett azok az óvodák, amelyekben tevékenykednek, 1800 svácji frank értékben kaptak taneszközöket és játékokat. szatmar.ro