Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1999. október 11.
"Politikusok, akadémikusok, egyetemi tanárok, jogászok értekeztek okt. 9-én Nagyváradon az alkotmányozás, a jogfolytonosság kérdéseiről a Magyarok Világszövetsége Alkotmányossági Műhely és Fórum nevű munkacsoportja szervezésében, egy most induló megbeszéléssorozat nyitányaképpen. Az eszmecserén felmerült a határon túli magyarok státusának ügye is. Az egyik végkövetkeztetés szerint a Szent Koronához való tartozás felelevenítése jelenthetné a megoldást erre a kérdésre. A konferencia előadói neves magyarországi és romániai magyar személyiségek voltak. Egyikük Fáy Árpád, a fórum kezdeményezője, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora. elmondta: a megbeszélések inkább elméleti jellegűek. A műhelymunka november elején Salgótarjánban, decemberben pedig Gödöllőn folytatódik. A fórum egyik házigazdájaként Toró T. Tibor, az RMDSZ-en belül működő Reform Tömörülés vezetője elmondta: jelképes jelentőségű, hogy az első megbeszélést a magyar állam határain kívül tartják, s éppen Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem székházában. Fáy Árpád előadásában az úgymond időtlen alkotmányossági elveket ismertette. Az alkotmányozás kérdéskörére tért ki dr. Samu Mihály, a fórum elnöke, az ELTE professzora. Borbély Imre politológus a nemzeti alkotmányosság témakörében szólt. "A cél egy összmagyar hatósugarú alaptörvény" - összegezte mondanivalóját. Kocsis István politológus a Szent Korona és a jogfolytonosság összefüggéseinek taglalásából vezette le az ügy időszerűségét. Ideje feleleveníteni a Szent Korona tagjainak fogalmát. Tagnak mindenki elismerhető, aki bizonyíthatóan magyar származású. Egyértelműen a Szent Korona tagságának helyreállítása mellett foglalt állást Pölöskei Ferenc, az ELTE professzora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. /Szeghalmi Örs: Alkotmányosság és jogfolytonosság. A Szent Korona tagjai lehetünk. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 11./"
1999. október 11.
Okt. 9-én tartották Nagyváradon a Kárpát-medencei népfőiskolai vezetők találkozóját. Dr.Bodnár Ákos, a Magyar Reformátusok Világszövetségének főtitkára Hittel, lélekkel, felelősséggel, dr.Csapó I.József szenátor a Személyes szerepvállalás és felelősség kisebbségi léthelyzetben, dr. Kis Boáz lelkipásztor Szempontok a harmadik évezred református népfőiskolájához, Orbán Zoltán lelkipásztor A közösségépítés ezredvégi kérdései, míg Barabás Zoltán egyházkerületi szóvivő, a Partiumi Közlöny főszerkesztője az Értelmiségi létminták egy hiányos képletű társadalom címmel tartott előadást. Okt. 10-én Tőkés László hirdetett igét a nagyvárad-olaszi református templomban, majd megkoszorúzták Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony szobrát. Az Erdélyi Népfőiskolai Collégium által szervezett találkozó városnézéssel ért véget. /Kárpát-medencei népfőiskolai vezetők találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./
1999. október 12.
Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi lelkipásztor emlékeztetett: a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központot /Nagyvárad/ 1996-ban adták át rendeltetésének. Az emeleten, a nagyteremben van a Partiumi Református Múzeum, amely előadóterem is, százharminc-százötven személy befogadására alkalmas. Egyházi gyűléseket, irodalmi esteket, könyvbemutatókat, kamarakoncerteket, előadásokat, kiállításokat rendeznek a teremben. Az alagsorban van a modern konyha, a százhúsz személy befogadására alkalmas ebédlő, az adminisztrátor irodája és raktárhelyiségek. Ebben a központban van az egyházközség könyvtára is, olvasóteremmel. A központban végzik a diakóniai munkát. Két éve indult meg az egyházkerület szeretetszolgálata, a szegények, nagycsaládosok, magányos és magatehetetlen idősek meleg étellel való ellátása. Ma állami támogatás nélkül, önerőből fenntartott konyhát működtetni szinte isteni csoda.. /Fábián Tibor: Hároméves gyöngyszem. Interjú Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi lelkipásztorral. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 12./
1999. október 13.
A Partiumi Füzetek sorozat nyáron megjelent 8., 9., 10., 11. kötete /Major Miklós Szilágyság című monográfiája, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán társszerkesztésében a Püspökfürdő, Dánielisz Endre Csonkatorony nyúlik a felhőbe... című kötete Nagyszalonta és környéke történetét ismerteti, Bunyitay Vince és Fodor József a Székesegyházi Bazilika, Nagyvárad első része Bunyitay Vince 1880-ban megjelent munkájának fakszimile kiadása, második része a székesegyház újabb száz évének történetét ismerteti/ után nyomdában van a 12. kötet. Ez a 12 kötet mindössze két év termése. A sorozatot a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság adja ki. 1997 őszén indították el a sorozatot, melynek célja a Partium és a Bánság települései helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetése. A sorozatot Dukrét Géza szerkeszti, aki egyben a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke is, s akinek nevéhez közel négyszáz helytörténeti, műemlékleírási, turisztikai, népismereti tanulmány fűződik. Dukrét Géza a Bihar megyei EKE /Erdélyi Kárpát Egyesület/ alapító tagja és országos elnöke, a Varadinum-ünnepségek kuratóriumi tagja, a történelmi ülésszak szervezője, a Kriza János Néprajzi Társaság, az EME, a Bihar Megyei Műemlékvédő Társaság és a Budapesti Magyar Néprajzi Társaság tagja. /Rekordkiadás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./
1999. október 23.
"Hősként estek áldozatul mindazok, akik Erdélyben-Partiumban valamiféle szervezkedésbe kezdtek, felbuzdulva az október 23-i és azt követő magyarországi eseményeken, és akiket halálra vagy nehéz börtönévekre, kényszermunkára ítélt a román kommunista hatalom. Teljesen vétlen áldozatok pedig azok voltak, akikre minden bizonyíték nélkül, csupán a vád alapján, elrettentésül mértek hasonlóan súlyos büntetést. - méltatta a forradalmat Szilágyi Aladár. Joggal állapíthatta meg: "arányaiban a romániai magyarság körében több áldozata volt a bosszúhadjáratnak, mint a forradalom honában." /Szilágyi Aladár: A mi ötvenhatunk? = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 23./"
1999. október 23-24.
Megjelent a Partium folyóirat augusztusi száma, a nagyváradi székhelyű Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság honismereti lapja VI. évfolyamának 1. száma. Ez az időszakos kiadvány a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásával, Dukrét Géza szerkesztésében lát napvilágot. Ez az egyedüli honismereti lap e térségben. Öt év alatt tizenhárom szám jelent meg, ezer-ezer példányban. /Nagy Ágnes: Partium. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23-24./
1999. november 9.
Nov. 5-7-e között Szilágycsehben tartották meg a Partiumi Diákszínjátszók Seregszemléjét. Szórakoztató rendezvények is zajlottak, a nagyváradi Matyi Műhely Zenés Meseváros című játéka a legfiatalabbaknak szólt. A szatmárnémeti Harag György Társulat színművészei is felléptek, a szamosújvári Kaláka együttes táncházat rendezett. A fellépő diákszínjátszók között volt a nagyváradi Szent László Római Katolikus Szeminárium Szószátyárok, a nagykárolyi, a zilahi, a szilágysomlyói elméleti líceum, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Kollégium Madipó, a zilahi Pedagógiai Líceum Vidámsarok, az Érmihályfalvi Mezőgazdasági Középiskola Gaudeámus, a nagykárolyi Római Katolikus Líceum és a Szilágycsehi Művelődési Ház Tövishát nevű együttese. - A kerekasztal-megbeszélésen elhangzott: tanulmányozni fogják a diákszínjátszók nyári táborozási lehetőségét. /Diákszínjátszók fesztiválja. Az anyanyelv ápolása nem mellékes cél. = Romániai Magyar Szó (Budapest), november 11./ A seregszemlén három Szatmár megyei diákszínjátszó csoport /két nagykárolyi csoport, a Római Katolikus Líceum és az Elméleti Líceum csapata, valamint a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Kollégium színjátszó csoportja/ vett részt. /Szatmár megyei diákszínjátszók Szilágycsehben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 9./
1999. november 10.
Nov. 4-5-én én Szilágycsehben tartotta kihelyezett őszi közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A szilágycsehi református egyházközség ünnepi évfordulók alkalmából hívta meg a közgyűlést: 480 éves a református templom és 400 éve tartottak zsinatot benne. A közgyűlésen elnöklő Tőkés László püspök többek közt bejelentette: az elmúlt tíz évben hiányzott az újításhoz szükséges megfelelő erő, a kezdeti lelkesedés lanyhult. A közgyűlésen emlékeztek az 1989-es események 10. évfordulójára, valamint a földvári haláltábor partiumi áldozataira, majd átadták a Pro Partium- és Pro Ecclesia díjakat. /Baksai Károly: Jubileumi református közgyűlés. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./ Nov. 5-én osztották ki Szilágycsehben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület idei kitüntetéseit, a kihelyezett igazgatótanácsi közgyűlés keretében. Szilágy megyéből Pro Ecclesia kitüntetésben részesült Bántó Bálint, az egyházmegye jelenleg legidősebb lelkésze. Bántó Bálint 1910. május 23?án született Nagykárolyban. A kolozsvári protestáns teológiáról Szatmárnémetibe került, ahol három évig volt a Láncos-egyházközség segédlelkésze. 1940 őszétől negyven évig, vagyis nyugdíjazásáig volt a mikolai gyülekezet lelkipásztora. Nyugalomba vonulása után helyettesítő lelkészi állást töltött be Királydarócon, Érszentkirályon, Avasfelsőfaluban. A Pro Ecclesia kitüntetés odaítélésével az egyház a lelkipásztor által végzett rendkívül értékes szolgálatot ismerte el. /Bántó Bálint nyugalmazott lelkipásztor Pro Ecclesia kitüntetést kapott. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 8./ Véső Ágoston nagybányai képzőművész és Dánielisz Endre nagyszalontai közíró Pro Partium-díjat kapott. A Pro Ecclesia Militans-díjjal tüntették ki dr. Molnár János lelkipásztort, tanárt és írót, akinek a közgyűlésen mutatták be a Királyhágómelléki Református Egyházkerület története című könyve első kötetét, műve az egyházkerülettel foglalkozó első történeti munka, amely alakulásától 1941-ig ismerteti annak történetét. Tőkés László püspök laudációjában felvázolta dr. Molnár János életpályáját, akit a diktatúra éveiben kizártak az ország minden iskolájából, a teológiáról, sorozatosan meghurcolták, és az Ellenpontok című erdélyi szamizdat folyóirat szerkesztésében való részvétel miatt bukott le, került a tiltott írók listájára. 1989-ben áttelepült Magyarországra. /Fejér László: Emlékezés a megtett útról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./
1999. november 12.
Nagyváradon Egy kicsit más mottóval irodalmi kört alakítanak a fiatalok. Talán az egyre ritkábban jelentkező Ady-kör után maradt űrt akarják pótolni. Az első találkozón a kezdeményező Majoros Enikő, a Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves filozófia szakos hallgatója elmondta, hogy az irodalmi körnek a Nagyváradi Magyar Diákszövetség ad hivatalos keretet. Elsősorban olyan magyar költőket, írókat, szeretnének meghívni, akik másképp beszélnek az irodalomról, mint ahogyan azt a könyvekből tanulják. Másrészt saját írásaikat is elhozhatják a tagok. /Pásztai András: Irodalomról, egy kicsit másképp? = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 12./
1999. november 16.
A romániai magyar történelmi egyházak vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy a romániai önálló magyar nyelvű felsőoktatás érdekében közös részvétellel alapítványt hoznak létre. Most készül az egyházi hátterű magyar nyelvű magánegyetem létrehozását szolgáló alapítvány bejegyzési okirata - nyilatkozta Mikó Lőrinc, a romániai magyar történelmi egyházak tanácskozó testületének titkára. Az alapítványi egyetem székhelye Kolozsváron lesz, s ennek karai és részintézményei Erdély különböző régióiban fognak működni. Teljes az egyetértés a romániai magyar történelmi egyházak vezetői és azok között, akik a Partiumi Keresztény Egyetemmel foglalkoznak. A partiumi egyetem is integrálódni fog az öt romániai magyar történelmi egyház által létrehozandó magyar nyelvű magánegyetembe. /Magyar egyetem. Készülnek a támogatás fogadására. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./
1999. november 23.
Németh Zsolt külügyi államtitkár nov. 22-én Budapesten fogadta az RMDSZ Reform Tömörülés nevű nemzeti liberális platform vezetőit. Németh Zsolt elmondta, hogy a magyar kormány támogatja a történelmi egyházak által kezdeményezett alapítványi magyar magánegyetem létrehozását. Kijelentette: a partiumi magyar egyetemről a budapesti kormány nem kíván konzultálni az RMDSZ-szel, kész viszont velük tárgyalni a történelmi egyházak által kezdeményezett alapítványi magánegyetem ügyében. Hangsúlyozta: a magyar kormány minden esetben abban érdekelt, hogy a fontos ügyekben egységes álláspontot képviseljenek a határon túli magyar szervezetek. /A magyar kormány elvárja. Fontos ügyekben egységes álláspont. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
1999. november 24.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsváron, november 20-án tartott választmányi ülésén meghatározta álláspontját a romániai magyar felsőoktatás fejlesztésével kapcsolatban. Az EME támogatja a nemzeti közösségnek a Kolozsvár központú, önálló, állami magyar egyetemhez való jogát és igényét. Az egyetemépítést olyan háttérintézményekkel (pl. kollégiumokkal) kell kezdeni, amelyek a majdani önálló egyetem keretében fontos funkciót tölthetnek be. Addig is alapvető fontosságú a jelenlegi intézményes keretek bővítése mind a kolozsvári egyetemen, mind a marosvásárhelyi orvostudományi és gyógyszerészeti egyetemen és a színművészeti főiskolán. Ennek feltétele az egyetemek és főiskolák kari szintű önállósodása. A magyar nyelvű oktatás kereteit és feltételeit minden olyan intézményben javítani kell, ahol magyar nyelvű egyetemi oktatók és hallgatók vannak. Végig kell gondolni Székelyföld és a Partium felsőoktatási igényeinek szakmai hátterét. Az oktatáspolitikai döntésekben tekintettel lenni a szakmabeliek véleményére. - Az aláírók között van Benkő Samu, Bocskay István, Dávid Gyula, Imreh István, Jenei Dezső és Péntek János. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
1999. december 2.
Az elmúlt héten az RMDSZ vezetősége konzultációk sorozatát folytatta a magyar nyelvű felsőoktatás megteremtésével kapcsolatban a különböző régiók szakembereivel, a civil szervezetek és önkormányzatok vezetőivel. A tanácskozássorozat nov. 22-én kezdődött a szovátai Teleki Oktatási Központban, ahol Hargita és Kovászna megye képviseltette magát. Nov. 23-án a Maros és a Kolozs megyei érdekeltekkel találkozott a szövetség vezetősége, ezt követte a partiumi megbeszélés. A Felsőoktatási Tanácsnak - amely nov. 26-án ülésezett Marosvásárhelyen - az volt a feladata, hogy a régiók szintjén lezajlott megbeszélések alapján kidolgozza azt a szakmai álláspontot, amit az RMDSZ vezetősége politikailag felvállalhat. Asztalos Ferenc képviselő elmondta, hogy a Felsőoktatási Tanács neves magyar nemzetiségű egyetemi tanárokból tevődik össze. A tanácskozásokon körvonalazódott: a magánegyetem központja Kolozsváron legyen, az egyetemnek különböző városokban is működnének karai. Székelyföld sem akar kimaradni ebből az építkezési folyamatból. /(Jakab Árpád): Kolozsváron lesz a magánegyetem központja. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 2./
1999. december 4.
Nagyváradon szakmai tanácskozást tartottak a könyvtárosok a Bunyitay Vince Könyvtárban. Tavaszi Hajnal könyvtáros elmondta, hogy sikeresen pályázott magyarországi pályázaton azzal a céllal, hogy Nagyvárad központtal létrehozzanak egy kulturális információs és könyvtári központot. Az adatbázis a Bunyitay Könyvtárban lenne. Kaptak egy számítógépet, rákötötték az internet hálózatra, e-mail címük is van. A Partiumban nyolc alapkönyvtár van (Temesváron, Váradon, Érmihályfalván, Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Máramarosszigeten, Szentjobbon és Érsemjénben), újabb magyar könyvtárak létesítését tervezik Telegden, Mezőtelkiben, Élesden és Nagyszalontán. A Pro Hungaris Alapítvány /Budapest/ rendszeresen küld magyar könyveket. E küldemények a Bunyitay Könyvtárba futnak be, s innen egységcsomagokban továbbítják a partiumi magyar könyvtárakhoz. /Bővülő könyvtári hálózat a Partiumban. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 4./
1999. december 10.
"Az Országgyűlés külügyi bizottsága dec. 9-én meghallgatta a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökének beszámolóját az idei munkáról. Ezt megelőzően Németh Zsolt külpolitikai államtitkár kifejtette, lehetőséget lát arra, hogy a szomszédos országokkal el lehet fogadtatni egy civilizált nemzetpolitikai stratégiáját. Most a legfontosabb a határon túli magyarság intézményrendszerének megteremtése. A HTMH idei tevékenységének legjelentősebb mozzanata a Magyar Állandó Értekezlet Nyilatkozata, s ebben az a történelmi jelentőségű kitétel, "felkérjük a Magyar Köztársaság kormányát (...) vizsgálja meg a határon túli magyarok magyarországi jogállása törvényi szabályozásának megteremtését". A külügyi bizottság tagjai is elsősorban e kérdést járták körül. A vita során többször elhangzott, hogy a határon túli magyarok ügyét ne használják fel belpolitikai harcaikban. Tabajdi Csaba (MSZP) kijelentette: "megtettem, amit tennie kell egy ellenzékinek". Tabajdi Csaba képviselő vitatta Németh Zsolt államtitkár azon megállapítását, hogy egyetértés van a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikában. Tabajdi Csaba elismételte egy hónappal korábban megfogalmazott kifogásait. Többek közt azt, hogy a kormány megosztja a határon túli magyarságot, felemlegetve, hogy a MÁÉRT-ra szelektíven hívták meg a határon túliak képviselőit. Tabajdi nem érti, hogy most miért vált hirtelen támogathatóvá a nagyváradi székhelyű, bár több lábon álló egyetem. Szerinte ez az RMDSZ belügyeibe való beavatkozás. - A HTMH beszámolóját, Szabó Tibor elnökkel készített interjúban ismerteti a lap a jövő héten. A kérdésekre reagálva Németh Zsolt államtitkár hangsúlyozta, hogy egyetértés volt, mert minden parlamenti párt aláírta a magyar-magyar csúcsok nyilatkozatait. A történelmi egyházak vezető döntöttek arról, hogy alapítványt hoznak létre, nem egyházi, hanem alapítványi egyetemnek. És ez az egyetem nyerte el a magyar kormány támogatását, amivel az RMDSZ is egyetért. Németh Zsolt nem fogadta el, hogy vannak, akik összemossák az erdélyi alapítványi egyetemet a partiumi egyetemmel, amelyet Tőkés László püspök úr honosított meg. "Egyértelmű - jelentette ki az államtitkár -, hogy Kolozsváron kívánjuk létrehozni a több lábon álló alapítványi egyetemet. A partiumi egyetem integrálódni kíván ebbe a rendszerbe". Németh Zsolt tiltakozott az ellen, hogy a kormány megosztja a határon túli magyarságot. /Guther M. Ilona, Budapest: A HTMH jelentést tett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./ Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára közölte: a magyar kormány kemény lobbyzásba kezd azért, hogy Románia kerüljön le a vízumra kötelezett országok listájáról. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke beszámolt az Új Kézfogás Közalapítvány nyújtotta támogatásokról a határon túli magyar vállalkozóknak. Zalatnay István, az Illyés Közalapítvány képviselője elmondta: több mint 800 millió forinttal gazdálkodott az alapítvány, nőtt a pályázók száma, és létrehozták a stratégiai keretet. Tabajdi Csaba /MSZP/ a határon túli magyar szervezetek közötti "egyenlő közelségtartásra" hívta fel a figyelmet. A szocialista és szabaddemokrata képviselők az Illyés Közalapítvány pénzelosztási gyakorlatát kifogásolták. Az ellenzéki politikusok véleménye szerint a közalapítvány kuratóriumának tagjai áttekinthetetlen helyzetet teremtettek. Németh Zsolt számadatokkal cáfolta a kuratóriumot ért vádakat. /Anyaországi támogatások a határon túli magyarságnak A szocialisták és a szabaddemokraták kifogásolták a pénzek elosztási módját. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"
1999. december 11.
Megalakult Nagyváradon a budapesti Rákóczi Szövetség (RSZ) váradi fiókszervezete. Tőkés László püspök közölte, hogy bensőséges kapcsolatuk van a szövetséggel. A budapesti egyesület régi jótevője az egyházkerületnek, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumnak. A püspök szerint Halzl József a magyarság szellemi életének meghatározó személyisége. Az utóbbi tíz évben megalakult civil szervezetek közül az RSZ kimagasló tevékenységet folytatott, tartalommal tudta megtölteni tevékenységét. Dr. Halzl József, a budapesti Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy a közelmúltban tartották meg az egyesület tizedik, jubileumi közgyűlését. Elhatározták, hogy kiterjesztik működési területüket, segíteni akarják a kisebbségi sorsban élő magyarok oktatási, kulturális és közművelődési tevékenységét. A kis régiók fejlesztésére városalapítványi rendszert hoztak létre, és kitűnő partnerkapcsolatokat alakítottak ki. Fontolóra veszik, hogy az Illyés Közalapítványnál is ehhez hasonló rendszert alakítsanak ki. Holczman Barna székelyhídi polgármester, a partiumi Rákóczi Szövetség elnöke az általuk szervezett eddigi találkozókról számolt be. - Horosnyi Évát választották meg a Rákóczi Szövetség nagyváradi fiókszervezete elnökének. Az elnökség megbízatása egyelőre két hónapra szól. Ez idő alatt a ki kell dolgozni a működési keretet, valamint a 2000-es programtervezetet. /Megalakult a nagyváradi Rákóczi Szövetség. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 11./
1999. december 16.
Dec. 9-én 51 éves korában meghalt Sipos László, aki egy életre elkötelezte magát Bogdánd hagyományainak, népi művészete megmentésének és ápolásának ügye mellett. 1971 óta tanított Bogdándon, 1985 óta igazgatója volt az iskolának. Ott bábáskodott a helyi tánccsoport megszületésekor, maga is beállt közéjük. A Rozsmalin ismert lett előbb a környéken, aztán az országban, majd a Kárpát-medencében is. Tíz évvel ezelőtt megszervezte a Bogdándi Nemzetiségi Táncfesztivált. Ugyancsak az ő érdeme a Bogdándi Magyar Múzeum létrehozása. A Szilágysági magyarok című kötet társszerzőjeként írta be nevét a környék néprajzi kutatóinak sorába. Kiadás előtt áll a Tövishát című munkája. /Sipos László emlékezete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 11./ A hirtelen eltávozott Sipos László a történelmi Szilágy megye, a Tövishát és Bogdánd község legelkötelezettebb és legavatottabb tollú kutatója volt. Alapító tagja volt egy egész sor, az 1989-es változások után alakult közművelődési egyesületnek, lapnak, kutatócsoportnak. Ki rendezi a következő években a Bogdándi Nemzetiségi Néptánctalálkozókat, ki ír a Szatmári Friss Újságba, ki ír a Partiumba a tövisháti templomokról, a Szilágyságba és a Művelődésbe a tövisháti falvakról, népszokásokról, a vidék rendkívüli eseményeinek szokásrendjéről, ki gyarapítja az általa alapított Bogdándi Magyar Múzeumot, ki készíti fel a Néptáncegyüttest hazai és számos Kárpát-medencei szereplésre, és a helyi színjátszócsoportot? Õ kezdeményezte a bogdándi szabadtéri színpad megépítését, a református dalárda újraindítását. Értékes értelmiségijét temette el Bogdánd, prédikálta a margittai református költő-lelkipásztor, Fazakas László. /Gáspár Attila: Sipos László (1948. június 14-1999. december 9.) = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./
1999. december 28.
Egyes gyülekezeteinket a kihalás veszélye fenyegeti - olvasható a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2000. évi naptárában. Tőkés László püspök írta a kalendáriumban: A szomorú tanulság: vészesen fogyunk! A Barabás Zoltán, Csűry István és Mihálka Zoltán szerkesztette kalendáriumban többek között hosszabb írást olvashatunk a millecentenáriumról (dr. Ágoston András), a középkori Váradról (dr. Jósa Piroska), a partiumi tudatról (Dukrét Géza), a Partiumi Keresztény Egyetemről (dr. Kovács Béla rektor) és egyebekről. /Itt a Református Kalendárium! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./
1999. december 31.
"Tibori Szabó Zoltán Szavak és tettek című írásában /Szabadság, december 22./ az önálló erdélyi magyar egyetem alapítására elkülönített magyar költségvetési pénz feltételezett felhasználásáról több súlyos vádat, rágalmat állított. Székely István válaszolt erre, aki részt vett az egyetemtelepítési program budapesti tárgyalásán. Tibori cikke szerint a magyar költségvetésből megítélt támogatás felett nem az erdélyi magyar történelmi egyházak által létrehozott alapítvány, nem a szakmát képviselő Bolyai Társaság, hanem a budapesti és a kolozsvári egyetemtelepítési programiroda rendelkezik, amelynek célja a támogatás eltérítésével az RMDSZ-en belüli politikai arányok megváltoztatásának finanszírozása, a "politikai klientúra pénzelése". Valójában a szakmai kérdésekben egyetemi tanárokból, tudósokból álló kuratóriumok az illetékesek. Az Erdélyi Szakmai Tanács összetételére vonatkozóan Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára a december 17-i, az egyházfőkkel való találkozón javaslatokat kért. A szakmai testületek létrehozásáról dr. Szabó Árpád unitárius püspök tett említést a Szabadságban december 21-én megjelent számában. Az adomány felhasználása és ennek ellenőrzése a magyarországi költségvetési intézmények eljárási rendje, valamint a romániai pénzügyi jogszabályok szerint történik, az ezzel járó felelősség egyértelműen behatárolható. Tibori egy személyben a Népszabadság romániai tudósítója is. - Az elmúlt egy-másfél hónapban a magyarországi sajtóban valóságos sajtókampány indult a határon túli pénzalapok ellen, beleértve a magánegyetem létrehozására szánt összeget is. Ennek kiindulópontja a Magyar Állandó Értekezlet november 11-12-én megtartott második ülése, amelyen a magyar kormány bejelentette, hogy a határon túli magyarok magyarországi jogállását törvényben kívánja szabályozni. A magyarországi ellenzéki pártok a kezdeményezést nem támogatták, Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselő az úgynevezett "státustörvény" elfogadásában annak veszélyét vélte felfedezni, hogy a határon túli magyarság kérdése "üzleti üggyé" válik, mondván, "kedvezőbb helyzetben lesz határaink mentén az, aki magát magyarnak vallja" (HVG, 1999. november 20.). - A kampány zászlóvivője a Tibori Szabó tudósította Népszabadság, ahol november 29. és december 13. között közvetve-közvetlenül csak az egyetemmel kapcsolatban hat írás jelent meg. Az első írások megpróbálják szembeállítani az RMDSZ és a magyar kormány egyetemmel kapcsolatos álláspontját, a következők pedig előveszik az 1992-ben Szőcs Géza által - állítólag - egyetemalapításra megpályázott, azóta el nem számolt 2,5 millió forintos adomány ügyét. - A cikksorozat lényege, a "2,5 millió forintos ügy" előbányászásának értelme Aczél Endre Kétmillió és kétmilliárd című, december 8-án közölt írásából válik érthetővé. Arról a kétmilliárdról van szó, amiről addig megtudtuk, hogy a magyar kormány az RMDSZ véleményével ellentétesen akarja felhasználni, nem is tudni, mire; és arról a kétmillióról, amit Szőcs Gézának Tőkés László támogatásával ítéltek meg, és amivel nem számolt el. A szerző írásában a két egyetemre adott támogatást a politikai mezőben összekapcsolja, és úgy gondolja, ha bebizonyosodik, hogy a kétmillió nincs elszámolva, a "Szőcs-Tőkés-féle korábbi RMDSZ" diszkreditálódik, és nem tudja a kétmilliárd forintot általa támogatott nagyváradi "partiumi keresztény egyetem" részére megszerezni. Írja mindezt azután, hogy a nyilvánosság előtt a novemberi MÁÉRT óta mindenki számára egyértelmű: a kétmilliárd forint a Kolozsvár központú, több helyszínt magába foglaló magánegyetemé. - Tibori Szabó cikkében lényegében átveszi Aczél Endre írásának politikai vonalvezetését, és konkrétan kimondja az ebben rejlő sejtetéseket: a magyar kormány meg akarja változtatni az RMDSZ-en belüli politikai arányokat. - A szerző szándékosan éket ver a püspökök, egyetemi tanárok és a Bolyai Társaság, valamint a magyar kormány közé. - A magyar kormány valóban olyan "akcióba" kezdett, amire elődei nem vállalkoztak: a felsőoktatás területén egy olyan nagyságrendű revitalizációs programot indított el, amire az 1940-43-as időszak óta nem volt példa. A magyar kormányzati szándék hosszabb időre és több pénzre szól - mondja Misovicz Tibor egy erdélyi napilapban. Ugyanakkor hozzáteszi: ha júniusban kiderül, hogy a 2000. évre szánt kétmilliárd forintból nem sikerült konkrét eredményeket felmutatni, és a támogatás vitákat és széthúzást szít, nagyon nehéz lesz a következő költségvetési vitában az Országgyűlést újabb összegek megszavazásáról meggyőzni. /Székely István: Szavak és tények. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Székely István helyreigazítást kért, mert cikkét értelemzavaró módon rövidítették meg. Érvelése így szerepelt eredetileg: Tibori Szabó Zoltánnak nem kellett volna egyebet tennie, mint egy másik napilap újságírója, aki a magyarországi költségvetési vita parlamenti végszavazása után felhívta Misovicz Tibort, a HTMH gazdasági elnökhelyettesét, és érdeklődött az egyetemtelepítéssel kapcsolatos részletek felől. Azért akkor, és nem hamarabb, mivel a magyar kormány a nyáron nem a támogatás megítéléséről döntött, hanem arról, hogy annak összegét a 2000. évi költségvetés tervezetébe foglalja. A parlament végszavazásáig a támogatásról beszélni csak a "reménybeli vétel" kitételével lehet. Igaz, Tibori Szabó úr rágalmait - költségvetési támogatás eltérítése bűntettének vádját - hamarabb is megfogalmazhatja... /Székely István: Helyreigazítás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./"
2000. január 7.
1999 októberétől immár Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) néven működik a felsőfokú református tanintézet Nagyváradon. Dr. Kovács Béla rektor elmondta, hogy létrejött a jogi háttér, a Pro Universitate Partium Alapítvány, majd végigjárták a törvényben előírt lépéseket: a szakminisztérium és a törvényszék egyaránt jóváhagyta az egyetem beindítására vonatkozó kérést. Okt. 3-án az egyetem elkezdhette első évét. A feltételeket az új (a Hivatalos Közlönyben 1999. július 27-én megjelent) akkreditációs törvény szigorúan szabályozza. A PKE-be épülnek a volt Főiskola szakjai, diákjai és tanári kara, ehhez a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet szenátusa hozzájárult. El kellett készíteniük három, az egyetem ideiglenes akkreditálásához szükséges szervezeti szabályzatot: az egyetem statútumát, a tanárok és diákok jogait és kötelességeit összefoglaló tanulmányi és vizsgaszabályzatot, valamint az alkalmazottakra vonatkozó etikai és fegyelmi szabályzatot. Ezeket jóváhagyta a PKE szenátusa, és elkészítették az ideiglenes akkreditálást kérő dossziét, melyet december 17-én benyújtottak a Tanügyminisztériumnak és az akkreditációs bizottságnak. - Az Arany János Kollégium épülete végleg az övék lesz, és a Református Püspöki Palota jó részét használhatják. - Az ideiglenes akkreditálás engedélyezése után a szociális munkás-vallástanár szak végleges jóváhagyását fogják igényelni. Ezután kérhetik majd az egyetem végleges akkreditációját. - Az Apáczai Alapítvány pályázatán elnyert összeg év végéig fedezi a költségeket. A magyar állam által felajánlott 2 milliárd forint egy részére számítanak. Erre vonatkozó döntést az erdélyi történelmi egyházak vezetői fogják meghozni. /Partiumi Keresztény Egyetem. Minőségi munkára van szükség. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 7./
2000. január 11.
A református ifjak szervezete, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) a második világháborút követő években kényszerült beszüntetni tevékenységét, s csak 1990-től éledt újra fel Erdélyben és a Partiumban. A nagybánya-újvárosi IKE-szervezet vezetője, Pap Anikó nyilatkozott tevékenységükről az Erdélyi Naplónak. Szervezetük 1997-ben alakult. Nyaranta gyermektáborokat szerveznek, foglalkoznak a jövendő IKE-s nemzedékkel is. Változatos a korösszetétel: tizennégy évestől huszonöt-harminc évesig. - Van egy központi IKE-szervezet, a királyhágómelléki IKE, van egy erdélyi IKE is, és létezik egy konföderáció. A helyi szervezetek kis sejtek. A román testvérszervezettel, az ACT-vel felvették a kapcsolatot. A dél-angliai Reading városi YMCA-vel és a szolnoki KIE-vel tartják a kapcsolatot. Nyáron szeretnék megszervezni az egyházmegyei IKE-tábort is. /Szika Levente: A kapocs, mely összefogja az ifjakat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 11. - 1-2. sz./
2000. január 12.
Erdélyben 7.709.944 (1992) ember él, melyből 5.671.234 (73,5 %) román, 1.598.938 (20,7 %) magyar, 205.472 (3,4 %) roma, 108.983 (1, %) szász és sváb, 330.839 (4,3 %) más nemzetiségű - (szerb, szlovák, lipován-ukrán, orosz, cseh, bulgár, lengyel, horvát, zsidó, örmény, török, tatár). - Belső Erdélyben 1.027.796 magyar él, amelyből a Székelyföldön 720.276 fő (Maros- Hargita - Kovászna megyék), egyéb Erdélyben (Beszterce- Naszód, Kolozs, Fehér, Szeben, Brassó, Hunyad megyék) 307.520 a számuk. - A Partiumban (Máramaros-, Szatmár-, Szilágy-, Bihar-, Arad megyékben) 499.640 fő, a Bánságban (Temes és Krassó Szörény megyékben) 71.502 fő vallotta magát magyarnak. De Erdély - amint azt Bajcsy Zsilinszky Endre megjegyezte "mérhetetlenül több, mint ennyi meg ennyi magyar, ennyi meg ennyi román, ennyi meg ennyi német puszta elegye". Ez egy sajátos egymástól különböző, de ugyanakkor egymáshoz kötődő, kultúrát, életérzést is jelent. Úgy vagyunk ezzel mint az angolok és az írek, akikről Bernard Shaw találóan jegyezte meg, hogyha az angolokat elköltöztetnék a Brit-szigetekről az írek utánuk mennének (és az fordítva is érvényes) mert nem lenne kivel összemérni másságukat. /Beder Tibor: A jövő iskolája c. cikksorozat 6. része. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./
2000. január 14.
Erdély földjén a nyolc püspökségbe szerveződő 843.000 (10,9%) római katolikus (túlnyomó többsége magyar), 842.000 (10,3 %) református, 76.000 (0,9 %) unitárius és 44.000 evangélikus-lutheránus (többségében magyar) magyart közel 2000 anya, leány és szórvány- egyházközségben 1600 lelkész és plébános szolgál nap mint nap. Ezer magyar templom van Erdélyben. A 16 erdélyi megyéből a Székelyföldön kettőben (Hargita megye 84.6 %, Kovászna megye 75.2 %) a magyarok vannak többségben, a harmadikban (Maros megye 41.3 %), közel fele a lakosságnak magyar. Az említett három megyében - Székelyföldön - él az erdélyi magyarság közel fele, azaz 720.276 lélek (1992). Jelentős számú magyarság él a Partiumban, ahol számuk eléri a fél milliót, ami az összlakosság 20 %-át teszi ki. Három megyében (Szatmár - 30 %, Bihar 28.4 %, Szilágy 23.6 %) az összlakossághoz viszonyított arányok 30 %-os. A másik két megyében (Arad-Máramaros) csupán 10-12 % a magyarok aránya (115.973). - Belső Erdély területén a legnépesebb magyar megyék (a magyar lakosság csökkenő sorrendjében) Kolozs (145.405 magyar, a megye lakosságának 19.7 %-a), Brassó (199.615 - 9.8 %), Hunyad (33.671 - 6.1 %), Fehér (24.843 - 5.9 %), Besztece-Naszód (21.113 - 6.4 %) és Szeben megye (19.168 fő - 4.2 %). A Bánságban, Temes megyében 62.866, míg Krassó Szörény megyében mindössze 7.876 magyar él. - Erdély 15 településén a polgármester és az alpolgármester is magyar (Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós, Székelykeresztúr, Barót, Kovászna, Szentegyháza, Borszék, Tusnádfürdő, Nagyszalonta, Szilágycseh, Érmihályfalva). - Kolozsvár 338.009 fős lakosságából 74.483 magyar (22 %). Így Marosvásárhely után (83.691 lakos), a második legnagyobb magyarlakta város Erdélyben és Romániában. Jelentős számú magyarság él Nagyváradon (73.272 fő 33.1 %, harmadik legnagyobb magyarlakta város), Szatmárnémetiben (53.826 - 40.8 % - több mint Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában ahol 50.866, 38.926 illetve 38.204 magyar él). Brassóban (31.271 főt - 9.6 %), Temesváron (38.024 - 9.5 %), Aradon (29.788 fő -15.6 %) és Nagybányán (25.746 - 17.3 %). Az említett városok magyar lakói, bár arányuk a többségi román lakossághoz viszonyítva - Szatmárnémeti és Nagyvárad kivételével - nem számottevő, kulturális örökségüknél fogva igen jelentős helyet foglalnak el a magyarság jövője meghatározásában. - Az 1998/99-es tanévben 197.279 tanuló tanult anyanyelvén, önálló és tagozatos magyar tannyelvű óvodában (az 1350 óvodai egységből 678 önálló, 464 tagozatos, ahol 40.397 óvodás tanul, 2.498 óvónő felügyelete alatt), elemi (a 473 egységből 316 önálló, 157 tagozatos, ahol 64.938 gyermek tanul, 3.373 tanító látja el az oktatói feladatát), gimnáziumi (V-VIII osztályok, a 617 iskolából 270 önálló, 347 tagozatos, ahová 57.447 tanuló jár), líceumi (IX-XII. osztályok, a 128 líceumból 54 önálló - ebből 21 Hargita megyében -, 74 tagozatos 27.274 tanulóval), szakiskolai (a 39 iskolai egységből - 1 önálló, 38 tagozatos -, ahová 5.876 tanuló jár) és posztszekunder (a 20-ból 3 önálló, 17 tagozatos - 1.347 tanulóval) középszintű oktatási formákban. A magyar nemzetiségű egyetemi hallgatók száma az 1998/99-es tanévben 16.122, amelyből hozzávetőlegesen 4.000-en tanulnak magyar nyelven. A magyar tanulókat 13.461 pedagógus tanítja az óvodától az egyetemig. Ebből 7.590 a tanárok száma. /Beder Tibor: A jövő iskolája c. cikksorozat 7. része. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./
2000. január 21.
A Miskolc közelében levő Mályiban találkoztak a régió, a Felvidék, Kárpátalja és a Partium magyar kulturális életének képviselői. A Partiumot Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke képviselte. A régió kulturális tényezői már a rendszerváltás után megkezdték a kapcsolatok építését, Kapcsolatok néven egy alapítványt is létrehoztak, azután elapadtak a forrásai. A Partium magyarsága - elsősorban a szatmáriak - ennek ellenére tovább építették az együttműködést, a miskolciakkal. Ennek eredményeként a borsodiak rendszeresen ott vannak a szatmáriak Ady- és Rákóczy-ünnepségein, a Gellért Sándor nevét viselő szavalóversenyen, vagy a Hajnal akar lenni! népdal vetélkedőn. Ám, a régió többi részeivel a kapcsolat elapadt, vagy nagyon ötletszerűvé vált. Esély van arra, hogy a Kapcsolatok Alapítvány ismét hozzájusson forrásokhoz, segítve ezzel a régió művelődési együttműködését. /A kultúrák régiója hamarabb létrejöhet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 21./
2000. január 21.
A Temesváron élő dr. Kovács Béla egyetemi tanár, a matematikai tudományok doktora 1996 óta a nagyváradi Sulyok István Református Főiskola tanára, jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem rektora az erdélyi magyar magánegyetemi hálózatról nyilatkozott a Heti Új Szónak. Elmondta, hogy az általa vezetett intézmény modellértékű lehet a létrejövő magyar egyetemi központok felépítői számára, a püspökség anyanyelvi felsőoktatási intézményalapítási elgondolása történelmi lépés. 1999 nyarán kezdeményezték a Sulyok István Református Főiskolára épülő Partiumi Keresztény Egyetemet. 1999 július 8-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület létrehozta az egyetem jogi hátterét biztosító Pro Universitate Partium Alapítványt, amelyet szeptember 20-án sikerült bejegyeztetni. A Partiumi Keresztény Egyetem október 3-án megkezdte működését. Az egyetem ideiglenes akkreditálását kérő dossziét december 17-én benyújtották. Az egyetem egyházkerületi döntés alapján megkapta az Arany János Kollégium épületét és a tíz éves küzdelem után visszakapott Református Püspöki Palota jó részét is használhatja. A Partiumi Keresztény Egyetemnél a legfontosabb a nagyváradi Református Püspöki Palota infrastruktúrájának fejlesztése, tantermek, diákkollégiumok, tanári lakások építése vagy vásárlása. /Mi nemcsak tanítani akarunk, hanem igaz embereket nevelni! = Heti Új Szó (Temesvár), január 21./
2000. január 22.
Január 22-én Kolozsváron ülésezett az EMKE Országos Elnöksége. Jelen voltak: Dávid Gyula tiszteletbeli elnök, Kötő József elnök, Matekovits Mária bánsági, Muzsnay Árpád partiumi, Ördögh Gyárfás Lajos székelyföldi alelnökök, valamint Balogh Ferenc elnökségi tag és Dáné Tibor Kálmán titkár. Az elnökség áttekintette az 1999-es év szervezeti tevékenységét, és az EMKE 2000. évi cselekvési stratégiáját. Az ülésen döntést hoztak a Kisebbségi Tanács közművelődést támogató alapjainak az első negyedévre történő szétosztásáról. Az elnökség márciusban tartja következő ülését, ahol várhatóan a Kisebbségi Tanács közművelődést támogató alapjainak az év hátralevő részére, ugyancsak pályázati úton történő szétosztásáról hoznak döntést, valamint javaslatokat tesznek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma határon túli közművelődést támogató alapjainak, az addig beérkező pályázatok alapján történő szétosztásáról. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 24. - 1643. sz./
2000. február 8.
Zilahon, Erdély legnagyobb református templomában, február 6-án megalakulása színhelyén emlékeztek meg az RMDSZ Szilágy megyei szervezete tíz évvel ezelőtti megalakulásáról. Ugyanaznap fórumot tartottak a Kálvineumban - ma városi művelődési ház -, az elkobzott egyházi ingatlanok visszaadását követelve, az egyházkerület és az egyházmegyék vezetői részvételével, majd kerekasztal megbeszélést tartottak az egyházkerület képviselői és a megyei RMDSZ-szervezet vezetői. A megemlékezésen jelen volt Tőkés László, a szövetség tiszteletbeli elnöke, a zilahiakon kívül szilágysági magyar polgármesterek, tanácsosok, a volt és jelenlegi RMDSZ-tisztségviselők. A fórumon Tőkés László bejelentette, hogy idén ősszel óvodától kezdődően minden fokozaton, a Partiumi Egyetemmel bezárólag, iskolák indulnak anyanyelven Zilahon, Szatmáron, Nagyváradon, a teljes struktúrával. A fórumon elfogadott nyilatkozat szerint a romániai magyar közösség, az egyházak és az RMDSZ célkitűzése a tulajdonjog helyreállítása, amely a társadalmi békét, a működő demokráciát, a jogállamot is szolgálja. Felkérik a kormányt, szerezzen érvényt a 83/1999-es kormányrendeletnek, a zilahi egyház ténylegesen jusson hozzá elkobzott ingatlanához, s kiemelt helyen kell szerepelnie Wesselényi Református Kollégium ügye rendezésének is. A fórummozgalommal kapcsolatban sikerült tisztázni, hogy Csernátontól Érmihályfalváig a megrendezett fórumokon való szilágysági részvételt nem tiltotta sem a zilahi, sem a megyei szervezet. A tiszteletbeli elnök úgy vélte, zárlat alá került egy jobb sorsra érdemes kezdeményezés. Vida Gyula bejelentette: Szilágysomlyón házigazdája lenne egy fórumnak, amelyet Markó Béla szövetségi elnök elfogadott és amelyet Tőkés László tiszteletbeli elnök is elfogad. /Emlékezés a megalakulás színhelyén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./
2000. február 14.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről tartottak szakmai tanácskozást Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem székházában. A zárt ajtó mögötti megbeszélésen Tőkés László püspök megnyitó beszéde után Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány felkért kuratóriumi elnöke az alapítvány jelenlegi helyzetéről számolt be. A magánegyetem létrehozására szánt magyarországi támogatás helyzetéről és az együttműködés lehetőségeiről Misovicz Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának gazdasági elnökhelyettese beszélt. Kötő József államtitkár ismertette a magánoktatás számára biztosított törvényi lehetőségeket. A Partiumi Keresztény Egyetem helyzetéről és fejlesztési lehetőségeiről Tolnay István tanügyi előadótanácsos, az akkreditációs fejleményekről pedig Kovács Béla rektor beszélt. A tanácskozáson szóbakerült még az Erdélyben létező főiskolai és kihelyezett kari intézmények helyzete is. A Sapientia Alapítvány elfogadta a HTMH javaslatát, miszerint az idénre felajánlott kétmilliárd forintos magyar kormánytámogatás elosztásáról pályázat alapján döntenek. Az RMDSZ támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Elsősorban az anyanyelvű állami felsőoktatásból hiányzó szakok indítását tervezik és az új felsőoktatási egységek alapítása mellett az állami rendszerben működő magyar karok, szakok, tanszékek fejlesztését is tervbevették. /(Józsa Tímea): Szakmai tanácskozás az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./
2000. február 22.
A budapesti Rákóczi Szövetség küldöttsége százezer forintot adott át Székelyhíd polgármesterének, aki egyébként a Partiumi Rákóczi Szövetség elnöke is. Az adományozók arra szánták a pénzt, hogy a székelyhídi Petőfi Sándor Középiskola magyar szaktanterme egy színes televízióval és egy videolejátszóval gazdagodjon. /Százezer forint Székelyhídnak. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 22./
2000. március 1.
A National bukaresti napilap febr. 16-i száma közölte Virgil Magureanu, a Román Nemzeti Párt elnöke cikkét magyar papok és magyarországi cinkosaik próbálkozásairól, hogy Erdélyt elveszejtsék. Az oldalt Tőkés László fényképe uralta. Ugyancsak február 16-án a Curierul National is közölte Tőkés László portréját, mellette bőven idézte Bodor Pálnak a budapesti 168 Óra című hetilapban megjelent cikkét: a püspökség Partiumi Közlöny című, saját lapjának egyik számában nyolcszor szerepel Tőkés László, lehetne szerényebb és bölcsebb, továbbá sejtelmes utalás történik holmi pesti származású alapítványi forintmilliókra is. - A Tőkés László elleni, máig tartó támadások sorát C. V. Tudor indította el tíz évvel ezelőtt Romania Mare című újsütetű extremista hetilapjának 1990/7-es számában: már akkor azzal vádolta a püspököt, hogy az ország megcsonkítására tör. Virgil Magureanu most a Nationalban Tőkés László "hazaárulását" az egész romániai magyar klérus úgymond irredenta propagandájában próbálta beágyazni. Magureanu vádaskodását hirdette már tíz évvel ezelőtt, 1990-ben az akkor indult Romania Mare hetilap minden száma. Eugen Florescu, a Ceausecu-féle propagandagépezet egykori sajtófőnökének Demokratia című, rövid életű hetilapjának 1990. szeptember 3-i számában Radu Theodoru tartalékos ezredes Riadókészültség című cikkében ez állt: "A hungarizmus offenzívája olyan méreteket öltött, hogy türelmünk végére jutottunk. A készülő genocídium közömbösen hagyja a kormányt, nem talál megoldást a magyar revizionizmusra és Erdély létkérdéseire. A magyarság fegyverkezik Erdélyben, a magyar hadsereg rohamosztagokat készít föl külföldön" stb. Virgil Magureanu ezek szerint még akkor sem mondott újat, amikor pártjának 1999. júliusi konferenciája alkalmából azt nyilatkozta Kolozsváron, hogy "a 90-es évek elején létezett egy forgatókönyv, amelynek alapján a román államot meg kellett volna csonkítani". A most február 16-án közzétett Magureanu-féle Erdély-védő manifesztum összes vádpontjai fellelhetők az általa hat éven át vezetett Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ parlamenti jelentéseiben. - Magureanu azt állította a Nationalban, hogy a magyar cserkészeket románellenes szellemben nevelik, arra biztatva őket, állítsák vissza Szent István Nagy-Magyarországát, e célból papok katonai jellegű kiképzésben is részesítik őket. - Magureanu leleplezőnek szánt adata szerint Tőkés László püspök fennhatósága alatt Nagyváradon nyomda működik, itt készül a Partiumi Közlöny - ez utóbbit a budapesti 168 Óra is támadta, a közlöny Bodor Pál szerint Tőkés László szerénytelenségének megnyilvánulása. Barabás István megjegyezte: "tetszik bizonyos pesti és bukaresti köröknek vagy nem tetszik, tény: a nagyváradi püspökségi közlöny jó szolgálatokat is tesz kiadójának. 1998. június 22-én az Adevarulban Dobrin Suciu, az Iliescu-rendszer budapesti tudósítója cikket közölt a következő szenzációs címmel: Tőkés-Orbán titkos egyezség: a püspök a Romániával való kapcsolatok megmérgezésére kérte a magyar miniszterelnököt. Tőkés László másnap már nyilatkozott a súlyos vád ellen, ezt azonban az Adevarul nem közölte, hanem a Partiumi Közlönyben látott napvilágot, hogy pontról pontra cáfolja Dorin Suciu rendelésre írott koholmányát." Tőkés Lászlót támadni hazafias virtusnak számít: Iosif Veverca exmilicista főtiszt 1998. február 13-án azt nyilatkozta a román sajtónak, szívesen emlékszik vissza arra, hogy 1989. decemberében megütötte Tőkés Lászlót. /Barabás István: A választási hisztéria nyitánya. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./