November 9-én Nagybányán vendégszerepelt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, Csehov Három nővér c. darabját játszotta telt ház előtt. /(Péter Károly): A mi színházunk. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 12./

November 11-én mutatták be Nagybányán a Teleki Magyar Házban Simon Ilona Meselélektani párhuzamok című kötetét, amelyik a kolozsvári Világhírnév Kiadó újságíró-sorozatának (Fehér Holló) harmadik „gyermekeként” látott napvilágot. A szerző a Fiatal Fórum és a Kalotaszeg című lapok szerkesztőjeként, illetve munkatársaként vált ismertté. /Muszka-Pál Anna óvónő: Meselélektani párhuzamok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 12./

December 10-én Szatmárnémetiben, a Németi templom gyülekezeti termében Kovács Emil Lajos festőművész munkáiból nyílt tárlat, az alkotó munkásságáról, valamint a kiállított képekről Hitter Ferenc újságíró beszélt. Kovács Emil Lajos a most megnyitott „Nagybányai örökség“ című tárlatával, valamint korábbi, szatmári tájakat bemutató alkotásaival egyfajta missziót vállalt, melynek célja az, hogy ennek a vidéknek a hírét vigye, mivel a térség értékeit kevéssé ismerik. A tárlatnyitót követően a szatmárnémeti Szent István Kör szervezésében Bem-megemlékezést tartottak a forradalmár születésének évfordulója alkalmából. Czumbil János történelemtanár Bem tábornokról tartott előadást. Az ünnepség végén bizottságot alakítottak, melynek célja egy Bem-szobor felállítása Szamoskrassón. /Babos Krisztina: Kovács Emil Lajos-tárlat, Bem-megemlékezés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 11./

A betlehemi láng fénye karácsonykor egész Európát bevilágítja. 1986 óta minden december derekán Betlehemben, a Születés-kápolna mécseséről gyertyát gyújtanak, és elindul a láng, adva kézről kézre, előbb repülőn, majd vonatokon, biciklin, gyalogosokkal, hogy karácsony estéjére eljuthasson bazilikákba és kis fatemplomokba egyaránt. Vannak helyek, ahol – mikor a falu határát eléri a láng – megkondulnak a harangok, és addig harangoznak, míg a láng a templomba nem ér… Az erdélyi cserkészek először 1993 karácsonyán kapcsolódtak be ebbe. A nagybányai cserkészek Nagyváradról, hozták a lángot. Néhány éve a sepsiszentgyörgyi cserkészek vették át a stafétát. /Erdélybe érkezett a betlehemi láng. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

Öt prefektusi és tíz alprefektusi tisztséghez jut az RMDSZ a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) kötött kormányzati megállapodás révén. Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke elmondta: eldőlt, hogy négy erdélyi és egy Kárpátokon túli megye prefektúrájának élére kerül magyar tisztségviselő, az érintett megyék nevét azonban egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni. A titkolózás oka az, hogy a PDL vezetői között szép számban akadnak, akik hevesen ellenzik, hogy az RMDSZ megkapjon bizonyos prefektusi tisztségeket, például a székelyföldi megyékét. Nagybányán várhatóan Böndi Gyöngyike jelenlegi kormányzati felügyelő kapja az egyik alprefektusi széket, a politikus asszony a Tariceanu-kormány idején már betöltötte a prefektusi tisztséget. /Rostás Szabolcs: Két székely megyében is lesz magyar kormánybiztos. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

Elhunyt Csetri Elek történész
Elhunyt Kolozsváron Csetri Elek. A történészprofesszort életének 86. évében, január 24-én, vasárnap délután érte a halál. Csetri Elek „a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a magyar történettudomány kiemelkedő erdélyi képviselője, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újjászervezője, tiszteleti tagja, (...)az EME többszörös kitüntetettje” – írja a hétfőn kiadott nekrológban Egyed Ákos, az EME elnöke.
Életének 86. évében hirtelen elhunyt Csetri Elek egyetemi tanár, a MTA külső tagja, a magyar történettudomány kiemelkedő erdélyi képviselője, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újjászervezője, tiszteleti tagja, folyóiratunknak korábban szerkesztője, az EME többszörös kitüntetettje.
Csetri Elek 1924. április 11-én született Tordán, középiskoláit Kolozsvárt a Református Kollégiumban végezte, történészi diplomát 1947-ben szerzett a Bolyai Egyetemen. Középiskolai tanár volt Nagybányán és Marosvásárhelyt, 1949-től a Bolyai Tudományegyetem, majd 1959-től a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára volt.
Csetri Elek annak a kolozsvári történésznemzedéknek volt markáns tagja, amely az 1950–1970-es években bontakozott ki, s Kelemen Lajost vallotta mesterének, akit a magas mércéjű szakmaiság s példás helytállás szimbólumának tartott. Tagjainak olyan korban kellett dolgozniuk, amikor a történészi munka feltételei a mélyponton voltak: hiányzott a kutatás és a közlés szabadsága, s a diktatúra a történeti forrásoktól is hovatovább igyekezett távol tartani a nemzetiségi, főleg a magyar történészeket. Az elhunyt pályája jól példázza a romániai magyar történetkutatás göröngyös útját, de azt is, hogy még oly reménytelennek tűnő helyzetekben is munkára serkentheti a nemzete iránti kötelességtudata, a szakmájának elkötelezett történetkutatót.
Miután 1949-ben kinevezték a Bolyai tudományegyetem oktatójává s doktori dolgozatát megvédte, folyamatosan s a rá jellemző alapossággal kutatta történelmünk forrásait, s olyan adatbázist gyűjtött össze, amely közelebb vitte Erdély reális múltja számos kérdésének feltárásához. Csak példaképp említjük meg forráspublikációi közül Wass Pál: Fegyver alatt címen megjelent emlékiratát (1976), Teleki Sándor emlékezéseit (1973), valamint Miskolczy Ambrussal együtt kiadott Gyulai Lajos naplóinak egyes részleteit (2003). Ezek a munkák mindenben eleget tesznek a szakmaiság követelményeinek s jól szolgálják a magyar história-kutatás érdekeit.
Csetri Elek elkötelettségére sokat mondanak választott témái, s történeti korszakai, amelyek felölelik Erdély történetét a XVII. századtól az 1848-as forradalomig, vagyis a fejedelemség korszakát és a Habsburg–kort. És e kereteken belül különös érdeklődése a nagy Fejedelem Bethlen Gábor, valamint az egyetemes történelemben is kiemelkedő jelentőségű politikus ifj. Wesselényi Miklós iránt.
Bethlen Gábor politikájából már-már az erdélyiség szinonimáját jelentő toleranciát emelte ki, Wesselényi életéből az Európaiságot tükröző nemzeti elkötelezettséget, újító szellemet és gyakorlati törekvést. Csetri Elek egyik álma volt, már kutatói pályája kezdetén egy nagy Wesselényi–monográfia megírása. Sajnos, hogy az álmából nem lelhetett valóság, mert a diktatúra politikai légköre kedvezőtlen volt ehhez.
Csetrit egyébként ugyanaz a román diktatúra akadályozta történetkutatásban, mint más erdélyi kollegáit, s akadályozta meg hosszú ideig abban is, hogy a politikai történelemmel foglalkozzon. De a történelmi múlt tág kutatási tér, s ez a nemzedék megtalálhatta a lehetséges alternatívát: irányt vett a művelődéstörténet, valamint a gazdaságtörténet felé. Csetri Elek nagyszámú művelődéstörténeti tanulmánya Kőrösi Csoma Sándor életével kapcsolatos. Számos írásában igyekezett tisztázni Kőrösi Csoma Sándor életének egyes kérdéseit, hogy aztán két kötetben foglalja össze mondanivalóját. Kőrösi Csoma Sándor indulása (1979), illetve Kőrösi Csoma Sándor című kismonográfiájában (1984).
Bár évtizedek során elszigetelve éltünk a külvilágtól, mégis tévedés volna azt gondolni, hogy nem jutott el hozzánk semmi az európai történetírást megújító törekvésekből. Nem így volt, mert a hatvanas évek második felében, s a hetvenes években a francia történetírás az Annales-kör újító elvi s módszerbeli tételeit is tekintetbe véve láttunk hozzá egy modernebb gazdaság– és társadalomtörténeti kutatáshoz. Imreh István és Csetri Elek a történeti statisztikai módszert alkalmazva tárta fel Erdély társadalmi struktúráját 1767 és 1848 között. ez a módszer vezette Csetri Eleket Kolozsvár népességtörténetének kutatásában is. Érdekes Csetri Elek vallomása a gazdaságtörténet írásáról: Az együtt Európán című könyvében vallotta, hogy ez mégiscsak kényszerpálya volt, mert elsődlegesen politikai történettel szeretett volna foglalkozni.
Végül 1989 után Csetri Elek kollegánk ráállhatott erre a történetírói vonalra. Ezt különösen az 1848-as forradalom és szabadságharc kutatásában észlelhetjük. Elhunyt barátunkat írásaiban és az oktatói munkájában egyaránt a magas szakmai igényesség jellemezte. Szigorú mércével mérte önmagát, az egyetemi hallgatókat, a szerzőket és kutatótársait is. Kritikai szelleme olyan erős volt, mint magyar nemzeti elkötelezettsége.
Csetri Elek 1949-től 1986-ig egyetemi oktatóként kiérdemelte tanítványai megbecsülését, kollegái tiszteletét és elismerését. Nagy elégtétel volt számára, hogy 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, s ő azóta folyamatosan jelen volt a magyar tudományos életben.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek külön is van köszönni valója azért az értő és magas színvonalú munkáságért, amelyet az Erdélyi Múzeum című folyóiratunk főszerkesztőjeként fejtett ki 1995-től 1997-ig, s természetesen Egyesületünk iránti hűségéért is. Ezért nem véletlenül jelentettünk meg vaskos emlékkötetet Csetri Elek tiszteletére, amelyben a szerzők írásaikkal köszöntötték a magyar történettudománynak tett szolgálataiért, oktató munkájáért és gazdag termést begyűjtő kiemelkedő életművéért.
Alig hagyta el a nyomdát utolsó kötete, amelynek címe Erdély az ébredő Európában (Kriterion, 2009), de sajnos a tervezett könyvbemutatót már nem érhette meg.
Munkássága, amelyet a magyar nemzet történetének szentelt történetírásunknak kiemelkedő értéke. Köteteit, tanulmányait bizonyosan sokáig fogják még használni a történelem iránt érdeklődők, a történetkutatók.
Emlékét ezzel őrizzük meg a legméltóbban.
Egyed Ákos. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A szőke Tisza fekete napjai
Tíz éve, 2000. január 30-án az aranymosással foglalkozó nagybányai Aurul bányaipari vállalat létesítményéből mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó ottani szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva. Erre emlékezve a magyar Országgyűlés február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította. A szennyezés súlyosságára jellemző, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt, a Szamos–Tisza összefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál – a duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhetően – 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös értéket mértek. Halpusztulást még Belgrád alatt is észleltek, és még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a koncentráció.

Tíz éve történt a tiszai ciánszennyezés
Tíz éve, 2000. január 30-án Romániában az aranymosással foglalkozó nagybányai (Baia Mare) Aurul bányaipari vállalat létesítményéből mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó hazai szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva. Erre emlékezve a magyar Országgyűlés 2000. június 16-án február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.
A ciánfolt 12-én hagyta el Magyarország területét, óriási pusztítást hagyva maga után. 2000 áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. A folyó azonban a vártnál gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendbe jött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya, s 3–4 év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriási lett, mert csökkent a hozam, ma is magas a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma.
A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mivel az nem válaszolt a peren kívüli megegyezés iránti ajánlatra. Az elhúzódó perben 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a Transgold céget terheli a felelősség.
A környezetvédőket aggodalommal tölti el az is, hogy Verespatakon egy kanadai–román cég nyíltszíni fejtésből, ciánalapú technikával akar aranyat kitermelni, ami a 2000-es katasztrófa megismétlődésével fenyegethet. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Hagyományőrzés a Partiumban: farsang a hajdúvárosban
A Partiumi Háló Egyesület sikeresen nyújtott be 2008-ban egy pályázatot a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 kiírására. E pályázat a magyarság hagyományainak megismertetését, továbbadását tűzték ki célul a partiumi régió legfőbb településein.
Február 13-án, szombaton Nagyszalontán kerül megrendezésre a farsanghoz kötött hagyományokat bemutató program, melyre nagy szeretettel várják az érdeklődőket. Helyszín a Magyar Ház, a részvétel díjtalan. Mindenkit megkérnek, hogy hozzon magával jelmezt a mulatságra, amit majd felvesz és bemutat. A legjobb jelmezek és szövegek értékelve lesznek. A tervezett program: 9 órától érkezés, regisztráció, 10 órakor köszöntő, 10.20-kor Benedek Árpád előadás a farsangi hagyományokról, énekekkel, 11-től kézműves sarok Darvasi Erikával, szalmafonás, szalmadíszek készítése Fekete Máriával, 11.10-kor Farsangtemetés, a Csillagocska Táncegyüttes előadása, 12-től farsangi szokások Nagybányáról, 12.10-kor Szalontai Vígság, 12.30-kor nagykárolyi szokás, 12.40-kor élesdi dalok és műsor, 12.50-kor farsangi vidám percek, 13-tól ebéd és szünet. 15 órakor kezdődik a jelmezbemutató, 17-kor a tombolasorsolás, 17.10-től este nyolcig pedig a farsangi mulatságnak lesz a helye és ideje a szalontai Magyar Házban.
A Partiumi Háló Egyesület nagyváradi irodájában lehet érdeklődni a részletek és a szervezet programjai, működése iránt. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Budapesten tárgyal Emil Boc kormánydelegációja
Emil Boc miniszterelnök Teodor Baconschi külügyminiszterrel, Adriean Videanu gazdasági és kereskedelmi miniszterrel és Borbély László környezetvédelmi miniszterrel utazott Budapestre, hogy részt vegyen a visegrádi országok kibővített csúcstalálkozóján, melynek az energiabiztonság kérdését választották témájául. A politikusok ma a Magyar Tudományos Akadémián tartandó Duna-konferencián vesznek részt, de kétoldalú megbeszéléseket is folytatnak a magyar, illetve a konferencián részt vevő más országok delegációival.
Közös célok. Emil Boc miniszterelnök Sólyom László államfővel is tárgyalt
A román kormányküldöttség tegnap a Sólyom László köztársasági elnöknél tett látogatás után Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével tárgyalt. Borbély László úgy vélte, lendíthet a két ország kapcsolatán az a tény, hogy minden valószínűség szerint hamarosan Magyarországon is jobboldali kormány alakul.
Ez esetben ugyanis mind Budapesten, mind Bukarestben egyazon politikai család tagjai lesznek hatalmon. Borbély elmondta, szó esett arról is, hogy csak a magyarországi választások után hivatalba lépő új magyar kormánnyal tartják majd meg a közös román–magyar kormányülést. Úgy vélte, az is befolyásolja majd a két állam kapcsolatát, hogy 2011-ben Magyarország látja majd el az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
„Szomszédos országként Románia is ki szeretné használni a magyar elnökségben rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta Borbély. Kérdésünkre, hogy megmaradt-e az RMDSZ-nek a közvetítő szerepe a román–magyar államközi viszonyban, Borbély László kijelentette: nemcsak hogy megmaradt, de fontosabb is lett ez a szerep. A kormányzati részvétel mellett az is súlyt ad az RMDSZ-nek, hogy politikusai olyan tárcákat vezetnek, amelyekre az államközi kapcsolatokban is fontos szerep hárul.
Nagybányai nyugtató
Borbély László egyébként tegnap Szabó Imre magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel is tárgyalt. A magyar tárcavezető korábban írásban kért tájékoztatást tőle azokról a sajtóértesülésekről, melyek szerint hamarosan újrakezdi működését a tíz évvel ezelőtti tiszai ciánkatasztrófát okozó nagybányai vállalat. Borbély kérdésünkre elmondta, ebben az ügyben sikerült megnyugtatnia kollégáját, hiszen a sajtóértesülés nem felelt meg a valóságnak.
Elmondta, hétfőn mind a környezetvédelmi ügynökség, mind a környezetvédelmi felügyelőség illetékesei a helyszínen jártak, és jelentést tettek a tapasztaltakról. Eszerint az elvégzendő környezetvédelmi beruházások némelyike már 90 százalékban elkészült, de olyan is akad, amelyik csak 20 vagy 40 százalékban valósult meg. „Ezeket a beruházásokat 2010 végéig el kell végezniük. Addig szó sincs arról, hogy bármilyen kérésről tárgyaljunk” – jelentette ki a miniszter.
A mai napon vitatandó Duna-stratégiát a miniszter azért tartotta fontosnak, mert ez összehangolja a Duna menti országok gazdasági, környezetvédelmi, területfejlesztési szempontjait. „A stratégiát június 10. és 12. között Romániában fogjuk véglegesíteni, és a dokumentumot a 2011-es magyar elnökség idején nyilvánítja hivatalossá az Európai Unió – nyilatkozta Borbély. Hozzátette, általa több uniós pénzt lehet majd lehívni a Duna fejlesztésére.
Felrajzolták a gázellátási háromszöget
A budapesti energetikai csúcstalálkozó végén Bajnai Gordon magyar miniszterelnök bejelentette, olyan közös nyilatkozatot írtak alá, amely rögzíti, hogy a biztonságos energiaellátás megteremtése valamennyi aláíró számára kiemelt feladat. A dokumentum tartalmazza az észak-dél-keleti gázellátási háromszög létrehozását is. A háromszög keleti csúcsa az Európai Unió déli energiafolyosójának létrehozása lenne, amelynek zászlóshajója a Nabucco gázvezeték.
Az északi csúcsot a Lengyelországba tervezett, cseppfolyós gáz fogadására és átalakítására alkalmas LNG-terminál, a déli csúcsot pedig a horvátországi Krk szigetén megépítendő másik LNG-terminál alkotná – mondta a magyar kormányfő. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: Közép-Kelet-Európában létrejött egy „kritikus tömeg”, széles és erős együttműködés. A konferencián a lehetséges alternatív energiaforrásokról, útvonalakról folytattak megbeszéléseket a visegrádi négyek, továbbá Bulgária, Horvátország, Románia és Szerbia kormányfői.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Műszaki fejlesztések a Sapientián
Jelentős infrastrukturális fejlesztéseket eszközöltek az elmúlt időszakban a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán: az intézmény Déva utcai épületének bővítése és modernizálása céljából a tavalyi év folyamán véghezvitt megvalósításokról Tonk Márton, az EMTE kolozsvári karának dékánja számolt be tegnap délelőtt a sajtó képviselőinek. A reggelivel egybekötött értekezleten Keresztes Saroltával, a Sapientia PR-felelősével is megismerkedhettünk, Márton Orsolya, a kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke és Györkös-Mányi Csaba alelnök pedig a múlt héten szervezett erdélyi felvételi kampánykörút tanulságairól számolt be.
Tonk Mártontól megtudtuk: a 2009 júniusa és októbere között végzett munkálatok eredményeként két szinttel bővült a Déva utca 19. szám alatti ingatlan, ez pedig új oktatási és adminisztrációs tisztségek bevezetését tette lehetővé.
Nagyobb felület, korszerű technika
– Az eredetileg mintegy 450 négyzetméteres ingatlan felülete több mint duplájára növekedett, jelenleg 1024 négyzetméter, ezáltal az új funkciók (az előadó- és szemináriumtermek, díszterem, dékáni hivatal, az Európai Tanulmányok Tanszék irodája és a média szak mellett működő gyártásvezetői iroda) mellett a már korábban létező tevékenységek is nagyobb felületen, jobb körülmények között működhetnek. Sor került a médiastúdió kibővítésére is, amelynek felülete megháromszorozódott – magyarázta Tonk.
Az oktatást és művészeti tevékenységet szolgáló technikai fejlesztésekkel kapcsolatban kiemelte: a filmkészítés során eddig használt DV-technikát új generációs HD-technikával váltották fel, felújították a belső és külső filmezéseket kiszolgáló lámpakészletet, és egy Dacia Logan MCV típusú személygépkocsit is beszereztek. Az informatika terem számítógépparkja is megújult, az előadó- és szemináriumtermek mindegyikét a modern oktatást lehetővé tevő videoprojektorral, valamint számítógéppel látták el. A könyvtári felület is bővült, a vendégtanárok elszállásolása érdekében pedig kényelmes vendégszobákat rendeztek be az épület legfelső emeletén. A kibővült épület berendezése és az új technika beszerzése mintegy 130 ezer eurós befektetést igényelt, ezt a kar saját forrásokból és pályázatokból fedezte – tudtuk meg a dékántól.
Jól sikerült kampányturné
Sikeres kampánykörútról számoltak be a kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői is: az általuk kezdeményezett, a csíkszeredai karokkal közösen véghezvitt projektben összesen 32 diák vett részt, hármas csoportokban mutatták be az egyetemet az ország 35 középiskolájának végzős hallgatói számára. Márton Orsolya HÖK-elnök elmondta: a március 16-a és 19-e között megszervezett turné keretében 1500 végzős középiskolai diákot sikerült megszólítaniuk Erdély nagyobb városai (Marosvásárhely, Beszterce, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Nagybánya stb.) mellett a kisebb településekre (Margitta, Négyfalu, Szilágycseh stb.) is sikerült eljutniuk. Az eddigi évek gyakorlatától eltérően idén teljességgel a diákokra volt bízva, hogy miként szeretnék bemutatni az egyetemen zajló oktatást és a diákéletet. – Fontos volt, hogy az érdeklődők az ő szemszögükből ismerjék meg az egyetemet, legyenek azok negatív vagy pozitív tapasztalatok, de mégiscsak hitelesebb, mintha mi mesélnénk el ezeket a dolgokat – magyarázta Tonk Márton.
– Milyen is a diákélet, mit jelent egyetemistának lenni, hogyan működik a bolognai rendszer, az ösztöndíj- és a kreditrendszer, illetve miért fontos, hogy az egyetemen hallgatói önkormányzat működjön, ezekre a kérdésekre próbáltunk választ adni – magyarázta Györkös-Mányi Csaba HÖK-alelnök, aki az ország öt nyugati megyéjébe látogatott el a kampány során. Mint mondta, jóleső érzéssel töltötte el mindannyijukat, hogy már a turné második napján jelezték a középiskolás diákok egyetemre való jelentkezési szándékukat a kolozsvári kar titkárságán.
Folyamatban az akkreditáció
A felvételire egyébként július 9. és 23. között kerül sor, akárcsak eddig, a Környezettudományok és a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakra iratcsomóval, a Filmművészet, fotóművészet és média szakra pedig kétfordulós felvételi során lehet jelentkezni. Remélik, hogy idéntől a jogászképzést is sikerül beindítani az egyetem kolozsvári karán. Tonk Márton azt is elárulta: folyamatban van az egyetem teljes akkreditálása is, a végleges jegyzőkönyv kiállítása érdekében a minőségellenőrző bizottság munkatársai és a hallgatói önkormányzatok képviselői április 14-én és 15-én keresik fel a rektori hivatalt. A folyamat várhatóan május-júniusra fejeződik be, ezt követően a kormánynak kell az akkreditálásra vonatkozó törvényjavaslatot előkészítenie, a szakbizottságokban zajló egyeztetések után pedig a parlament szavazza meg azt.
Az akreditációs szakbizottság egyébként két héttel ezelőtt vizsgálta meg a kolozsvári karon zajló Filmművészet, fotóművészet és média szak tevékenységét, az elkészült jelentés egyetlen elmarasztaló kitételt sem tartalmaz – tette hozzá a dékán.
FERENCZ ZSOLT. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Nagybánya nem ad engedélyt a ciántechnológiás aranykitermelésre
A nagybányai önkormányzat megtagadta az engedélyt a ciántechnológiás aranykitermelésre egy orosz érdekeltségű vállalattól, miközben a sajtó a külföldiek részéről tapasztalható romániai „aranylázról" ír, Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes a verespataki beruházás környezeti veszélyeire hívta fel a figyelmet.
Az erdélyi Krónika szerdai számában beszámol arról, hogy a máramarosi megyeszékhely képviselő-testületének előző napi ülésén megszavazták azt a határozatot, amely kimondja: nem adható ki építkezési engedély az egykori Aurul üzemet is magában foglaló övezetben, ugyanakkor az ugyanitt korábban kibocsátott engedélyeket is felfüggesztették.
A Nagybányán évekkel ezelőtt megtelepedett, orosz érdekeltségű Romaltyn Mining újabb építkezési és környezetvédelmi engedélyekért folyamodott az önkormányzathoz és a szakhatóságokhoz annak érdekében, hogy a végleges jóváhagyások birtokában nekivágjon a ciántechnológiás színesfém-kitermelésnek. A Romaltyn Mining annak az ausztrál–román tulajdonban lévő Aurul Rt.-nek a helyét vette át, amelynek bozintai meddőhányójánál 2000. január 30-án gátszakadás történt, és ennek nyomán 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz jutott a Tiszába.
Két héttel ezelőtt tizenhárom civil szervezet megóvta a romániai Hunyad megyei Felsőcsertésre tervezett színesfémbányára vonatkozó környezetvédelmi engedélyt, amelyet a temesvári környezetvédelmi ügynökség bocsátott ki. A Déva közelében lévő településen 32 millió tonna aranyércet termelne ki 11 év alatt a European Goldfields kanadai társaság. A Temesváron működő regionális környezetvédelmi ügynökség március 15-én bocsátott ki környezetvédelmi engedélyt a 80 százalékban a kanadai cég, 20 százalékban pedig a román állam tulajdonában lévő Deva Gold Rt. által kidolgozott városrendezési tervre.
Akárcsak a Gabriel Resources Verespatakon, az European Goldfields is ciántechnológiával kívánja kinyerni az aranyat. A cég eddig 30 millió eurót költött kutatásra és próbafúrásokra.
Az Evenimentul Zilei című napilap szerdán cikket közölt arról, hogy Romániai nyugati részén eddig összesen nyolc külföldi érdekeltségű cég vetett szemet a föld méhében rejlő aranyra. A kanadai Barrick Gold Corporation például már három talajkutatási engedéllyel rendelkezik Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megyében. A romániai „aranylázas" cégek között van a svéd Dacian Mining, a ciprusi Valhalla Resources, a brit Samax Romania Ltd., valamint a ciprusi Eliseror Ltd.
A Romania libera szerdai száma interjút közöl Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. Az interjút készítő utal arra, hogy a román kormány „prioritásként" kezeli a verespataki aranykitermelési projektet. Markó Béla felhívja a figyelmet, hogy számára egyáltalán nem jelent prioritást a terv.
Markó Béla leszögezte: az RMDSZ semmiféle kompromisszumot nem hajlandó elfogadni a terv törvényességét, a környezet és a kulturális örökség védelmét illetően. A környezetvédelmi tárca jelenleg az RMDSZ-es Borbély László irányítása alatt áll.
Erdély.ma

Kisebbségekért Díjat adott át a 20 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom magyar és roma áldozatainak, illetve bebörtönzötteinek Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Parlament Munkácsy termében.
A kormányfő a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata elismerését adta át hat romániai magyar nemzetiségű embernek, köztük három romának, akiket a húsz évvel ezelőtti események miatt bebörtönöztek, a hat kitüntetett közül három posztumusz kapta meg a díjat.
Bajnai Gordon a díjátadáskor mondott beszédében "igazi hősöknek" nevezte a díjazottakat, akik testi épségüket, szabadságukat kockáztatva álltak ki a gyengébbek mellett egy igaz ügyért, és emiatt börtönözték be őket.
A miniszterelnök azt mondta: amikor a magyar ajkú erdélyi cigányság a "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!" felkiáltással bevonult Marosvásárhely főterére, akkor nem csak arra a térre, hanem a magyar nemzethez is megérkezett.
Bajnai Gordon kijelentette: "a mindenkori magyar kormánynak olyan politikát kell folytatnia, amellyel a határon túli nemzettársaink helyzetét hosszú távon tudja javítani, minden eszközzel segítve, támogatva számukra az egyenrangú, egyenlő jogú állampolgári létezés feltételeit anyanyelvük, szokásaik, vallásuk szabad gyakorlását az anyaországon kívül is".
Mindez hosszútávon megfontolt, együttműködő párbeszédet kíván, mert "a kardcsörtetés, a fenyegető üzengetés és a felelőtlen ígérgetés csak ronthat a helyzeten" – tette hozzá.
A kormányfő, mint fogalmazott, sajnálja, hogy erre a nyilatkozatra 20 évet kellett várni, és azt hangsúlyozta, - "ha már így alakult, büszke vagyok arra, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként én mondhatom ki először: az erdélyi magyar ajkú cigányság a határon túli magyarokhoz hasonlóan magyar nemzet része". Hozzáfűzte: "sorsunkban, jogainkban, kötelezettségeinkben egyenrangúak vagyunk nem csak három napra, ahogy azt Puczi Béla, az egyik posztumusz díjazott írta, hanem az idők végezetéig".
Az 1995-ben alapított Kisebbségekért Díjban részesült: Lőrinczi József, aki Nagybányán töltötte le 1990 márciusától 1992 februárjáig kétéves börtönbüntetését. Megkapta a kitüntetést Sütő József, akit közerkölcs elleni vétséggel, magán- és állami vagyon megrongálásával és testi sértéssel vádolták meg, majd 1990. március 28-tól 1991. december 11-ig volt börtönben.
Díjat kapott Szilágyi József, akit egy év nyolc hónapra ítéltek, és ebből nyolc hónapot és 20 napot töltött a nagybányai börtönben. Puczi Béla, akit egy év 8 hónapra ítéltek, nemzetközi nyomásra azonban az ítélet végrehajtásáig szabadlábra helyezték. Puczi Béla Magyarországra, majd Franciaországba menekült, de miután visszatoloncolták Magyarországra, hosszas küzdelem után ismét megkapta a menekültstátuszt, és Magyarországon halt meg 2009-ben. A díjat özvegye vette át.
Szintén az özvegye vehette át Szilveszter Kis Péter elismerését is, aki 1992-ben hunyt el Magyarországon.
Kisebbségekért Díjat kapott Tóth Árpád is, akit a márciusi események miatt letartóztattak, elítélték, majd szabadlábra helyezték, de a letartóztatásban elszenvedett bántalmazások következtében 1991. április 6-án életét vesztette. A miniszterelnöktől kapott elismerést Erzsébet lánya vette át.
1990. március 20-án a Vatra Romaneasca elnevezésű nacionalista szervezet 13 busznyi, husángokkal és fejszékkel felfegyverkezett, zömében ittas román nemzetiségű "tüntetőt" szállított Marosvásárhelyre Maros megye több településéről, akik megtámadták a város egy nappal korábbi feldúlása, Sütő András megsebesítése, az RMDSZ székház szétverése ellen békésen demonstráló magyar nemzetiségűeket.
A román parasztok támadásaitól meghátrálásra kényszerült magyarok segítségére siettek a cigányok azzal a ma már szállóigévé vált felkiáltással, hogy "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!" és elkergették a románokat.
A marosvásárhelyi pogrom részeként három magyart, Csipor Antalt, Gémes Istvánt és Kiss Zoltánt szándékosan halálra gázolták, és a pogromért a magyarokat és cigányokat ítéltek el, miközben a tényleges felelősöket a mai napig nem azonosították.
Az ügyészségi vizsgálatok során 30 ember ellen emeltek vádat, akik egytől-egyig magyar, illetve roma nemzetiségűek voltak. Többségük egy év börtönbüntetést kapott. A legsúlyosabb ítélettel a Magyarországra menekült Barabás Ernőt és Cseresznyés Pált sújtották, ők tíz év szabadságvesztést kaptak. Szabadi Bélát 6 év szabadságvesztésre ítéltek.
A marosszentgyörgyi romákat, akik részt vettek a görgény-völgyi románokat szállító teherautók feltartóztatásában, egységesen két év szabadságvesztésre ítélték, amelyet le is töltöttek.
MTI

Kisebbségekért Díj a marosvásárhelyi pogrom magyar áldozatainak
Kisebbségekért Díjat adott át a 20 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom magyar és roma áldozatainak, illetve bebörtönzötteinek Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Parlament Munkácsy termében. Az 1995-ben alapított Kisebbségekért Díjban részesült: Lőrinczi József, aki Nagybányán töltötte le 1990 márciusától 1992 februárjáig kétéves börtönbüntetését. Megkapta a kitüntetést Sütő József, akit közerkölcs elleni vétséggel, magán- és állami vagyon megrongálásával és testi sértéssel vádoltak meg, majd 1990. március 28-tól 1991. december 11-ig volt börtönben.
Díjat kapott Szilágyi József, akit egy év nyolc hónapra ítéltek, és ebből nyolc hónapot és 20 napot töltött a nagybányai börtönben. Puczi Béla, akit egy év 8 hónapra ítéltek, nemzetközi nyomásra azonban az ítélet végrehajtásáig szabadlábra helyezték. Magyarországra, majd Franciaországba menekült, de miután visszatoloncolták Magyarországra, hosszas küzdelem után ismét megkapta a menekültstátuszt, és Magyarországon halt meg 2009-ben. A díjat özvegye vette át. Szintén az özvegye vehette át Szilveszter Kis Péter elismerését is, aki 1992-ben hunyt el Magyarországon.
Kisebbségekért Díjat kapott Tóth Árpád is, akit a márciusi események miatt letartóztattak, elítélték, majd szabadlábra helyezték, de a letartóztatásban elszenvedett bántalmazások következtében 1991. április 6-án életét vesztette. A miniszterelnöktől kapott elismerést Erzsébet lánya vette át.
Szabadság (Kolozsvár)

AZ EP plénumára került Verespatak ügye
Viszonylag hosszú szünet után, tavaly év elején újult ki a vita az elhíresült verespataki bányaberuházással kapcsolatosan. Az ügy az Európai Unió szintjén is komoly hullámokat vet, olyannyira, hogy 2010. április 21-én egyenesen az Európai Parlament strasbourgi plénumánaka napirendjére került.
Az ún. szóbeli választ igénylő kérdés, illetve a parlamenti vita kezdeményezői Áder János és Tőkés László európai képviselők voltak (vitaindító kérdésük mellékelve). Indítványukhoz széles körű támogatást szerezve, a mellette felsorakozó parlamenti frakciók közös határozati javaslatban egyeztek meg, amelyről a plénum a május eleji ún. miniplenáris alkalmával, Brüsszelben fog szavazni.
Az ügy előzményei közé tartozik – egyebek mellett – az a törvénykezdeményezés, melyet néhány évvel ezelőtt a meglehetősen bizarr Gheorghe Funar–Eckstein Kovács Péter szenátori kettős nyújtott be a román törvényhozáshoz, a ciánalapú bányászat hazai betiltása céljából. A törvény az ügyben ellenérdekelt gazdasági köröknek, illetve a hozzájuk szorosan kapcsolódó kormányzat ellenállásának tulajdoníthatóan elvérzett.
A kanadai érdekeltségű Roşia Montana Gold Corporation, az idén felálló új kormány hallgatólagos támogatását kihasználva, a régóta vajúdó bányaterv megvalósítása érdekében új offenzívába lendült. Hasonló rámenősséggel tör célja felé az orosz érdekeltségű Romaltyn Mining cég, mely a tiszai ciánkatasztrófa miatt elhíresült Aurul, illetve a nyomába lépett Transgold cég bányáiban – Nagybánya környékén – kívánja a ciános aranykitermelést folytatni. Szintén aggasztó hírek szólnak a Hunyad megyei Felsőcsertésen tervezett színesfémbányáról, melyet a kanadai European Goldfields társaság érdekeltségébe tartozó Deva Gold Rt. kíván megnyitni. Európa-szerte hasonló bányaprojektek megvalósulása veszélyezteti az emberi egészséget és a természeti környezetet. A gazdasági válságkörülményei is hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyes országok – köztük Románia – kormányai nem képesek kellő erélyt és ellenállást tanúsítani a profitéhes multimilliomos cégekkel szemben, és minden bizonnyal a korrupció is közrejátszik ebben.
A jelek szerint Románia mindmáig nem vonta le a megfelelő következtetéseket a 2000 elején előidézett nagybányai – tiszai – bányakatasztrófából. Az Európai Parlament romániai néppárti delegációja egészében véve támogatja a verespataki bányatervet, Marian Jean Marinescu néppárti frakció-alelnök pedig egyenesen szembemegy kereszténydemokrata politikai csoportjának a hivatalos álláspontjával. A román delegáció Tőkés László arra vonatkozó javaslatát ingerülten visszautasította, hogy egységesen foglaljanak állást a ciános bányakitermelés ellen. Theodor Stolojan küldöttségi vezető a Borbély László irányításával működő Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium égisze alá tartozó Országos Környezetvédelmi Hivatal (National Environment Guard) hivatalos álláspontját ajánlotta „kötelező” iránymutatóként a román képviselők figyelmébe. Eszerint Románia „minden szükséges intézkedést megtett az európai és a hazai szakértői bizottságok meghagyásainak tiszteletben tartása céljából”. A román külpolitika ebben az esetben is „szorosan zár”, és hagyományos kirakatpolitikai irányvonalát követve, egyfelől felmentést ad magának a katasztrofális hazai bányaviszonyokért, másfelől pedig vétkes felelőtlenséggel próbálja bagatellizálni a ciános technológiával folytatott bányászat valós veszélyeit. Jean Marinescu a romániai bányakitermelés helyzetét „rendezettnek” ítéli, és Románia belügyeibe való „beavatkozásnak” tartja az unióbéli szabályozási szándékokat.
Tőkés László erdélyi képviselő az utóbbi, jó egy év folyamán az EP plenárisán és különböző fórumain határozottan felszólalt a ciános bányászat ellen, a természeti és emberi környezet, a vizek védelmében. Tette ezt nem utolsósorban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az RMDSZ legutóbbi megegyezése értelmében, a ciánalapú bányakitermelés európai betiltásának szorgalmazását illetően. Európai képviselőnk – több más képviselőtársával közösen – írásbeli folyamodványban vitte a kérdést Stavros Dimas környezetvédelmi biztos elé, aki viszont jobbára az illető tagországok – Románia és Bulgária – hatáskörébe utalta a problémák megoldását (lásd mellékelve a levélváltást).
A cianidos bányászat betiltásáról szóló vitán Tőkés László a napirenden lévő repülőjárat-korlátozások miatt nem lehetett Strasbourgban, idevágó előterjesztését viszont írásban nyújtotta be (lásd mellékelve). Ebben – egyebek mellett – kihangsúlyozta, hogy a ciános bányászat semmiképpen sem tekinthető csupán román, még kevésbé pedig „etnikai” ügynek, hiszen az az egész Európa élő környezetét és lakosságát fenyegeti katasztrófával. Kiegészítésképpen hozzá lehet tenni, hogy első renden éppen azokat a bányavidéki románokat veszélyezteti, akiknek érdekeit Marinescu képviselőnek és társainak védelmezniük kellene.
Az európai parlamenti vita indításaképpen Áder János képviselő, a Magyar Országgyűlés volt elnöke szólalt fel. A veszélyes és elavult bányászati eljárásokat be kell tiltani – szorgalmazta a képviselő. Sürgető dolog ez, mivel az arany árának emelkedésével újabb bányákat akarnak nyitni, ezen ártalmas technológiák alkalmazásával. „Ha komolyan gondoljuk, hogy vizeinket meg kell óvnunk, akkor nem telepíthetünk ciános méregtavakat folyóink és tavaink mellé. Ha komolyan gondoljuk a biodiverzitás védelmét, olyan módszerek alkalmazását nem engedhetjük, melyek a folyókból kiölik az életet. Ne várjuk meg, hogy újabb katasztrófa figyelmeztessen minderre” – mondotta Áder János.
Az Európai Bizottság részéről ezután Cecilia Malmström belügyi EU-biztos szólt az Unió bányászati politikájáról, Stavros Dimas volt környezetvédelmi biztoshoz hasonlóan a már létező jogszabályok betartásának fontosságát hangsúlyozva, valamint azt, hogy: „a tagállamok felelősök azzal kapcsolatban, hogy nyitnak-e aranybányát a saját területükön”.
Richard Seeber néppárti képviselő azon a véleményen volt, hogy át kell gondolni az alternatívákat annak érdekében, hogy az aranybányászat minél biztonságosabb és környezetbarát legyen.
Tabajdi Csaba a Szocialista Frakció hivatalos álláspontjának képviseletében a cianidos bányászat uniós betiltása mellett érvelt. A magyarországi szocialista delegáció vezetője világossá tette, hogy az európai szocialisták és demokraták az EFÁ-val és a Zöldekkel együtt nemcsak kezdeményezik, hanem egyenesen kérik az EB-t, hogy dolgozza ki a cianidos módszer alkalmazását tiltó jogszabályt.
Michail Tremopoulos görög képviselő (Zöldek/EFA) a hazájában alkalmazott ciános kitermelésre, másfelől pedig a gazdasági válságra utalva fejezte ki kétségét a tilalom iránt.
Zuzana Roithová cseh képviselőnő a cianidos technológia világszintű betiltását és új, alternatív módszerek bevezetését szorgalmazta, még hogyha azok többe is kerülnének.
Theodoros Skylakakis hasonló határozottsággal követelte a „szennyezők” – a felelős cégek – korlátozását.
Mészáros Alajos, mint az ügyben érintett Szlovákia felvidéki képviselője, elismerését fejezte ki a cianidos tilalom kezdeményezői iránt.
Marian Jean Marinescu a szokott formáját hozta, és valósággal kikelt a napirenden lévő határozati javaslat, illetve annak elfogadása ellen. Vele szemben Claudiu Ciprian Tănăsescu független képviselő azon az állásponton volt, hogy: be kell tiltani ezt a technológiát – a jövő érdekében.
A néppárti román felszólalók kirívó módon ellenezték a szinte valamennyi frakció – köztük a Néppárt által is – támogatott határozati indítványt. Cristian Preda valósággal feldicsérte „a legeredményesebbnek” nevezett bányászati eljárást. A teljes tiltás nem lehet az egyetlen megoldás – mondotta Elena Băsescu. Traian Ungureanu azt a képtelen állítást hangoztatta, hogy: „A környezet itt csak ürügy, én azt gondolom, hogy ez egy rossz politikai összeesküvés”.
Berndt Posselt német néppárti politikus arra figyelmeztetett, hogy ha nem vagyunk eléggé óvatosak, visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek. Hosszú távon kell gondolkozni, és egységes irányelveket kell kidolgozni európai szinten – mondotta.
Cecilia Malmström európai biztos zárókövetkeztetései rendjén arra a véleményre jutott, hogy a teljes tilalom nem indokolt. Mindemellett a fejleményeket tovább kell követni és 2012-ben újraértékelni.
A május 5–6-i szavazás rendjén ki fog derülni, hogy ki az erősebb Európában: az európai értékeket védelmezők közössége, vagy pedig a természet kizsákmányolásától sem visszariadó, nyereségvágyó gazdasági lobbi?!
Levél Stavros Dimas EB-biztoshoz
Európai Bizottság
Stavros Dimas környezetvédelmi biztos úr figyelmébe
Tárgy: a cianid aranybányászati projektekben való használatának megelőzése
a romániai Verespatakon, valamint a bulgáriai Chelopechben és Krumovgradban
Tisztelt Biztos Úr!
Ezúton adunk hangot aggodalmunknak két olyan aranybányászati projekttel kapcsolatosan, melynek rendjén cianidot használnak az Európai Unió két tagállamában, Romániában és Bulgáriában. Egyúttal segítségét és támogatását kérjük ahhoz, hogy e két tagországban ─ és ezen túlmenően, európai szinten is ─ megtaláljuk a legmegfelelőbb eszközöket a cianid bányászati használatának a betiltásához.
Köztudott, hogy a cianid okozta környezetszennyezés katasztrofális következményekkel járhat az ember egészségére és a környezetre. A kapcsolatos bányabalesetek a közvetlen környezetet érő kockázaton túlmenően szélesebb körű, a vadvilágot és a folyóvizeket érintő regionális környezeti fenyegetést jelentenek.
Országaink állampolgárainak jól felfogott érdekeit védő EP-képviselőkként elköteleztük magunkat választóink környezetének megóvása mellett, hiszen a közegészségügyre, illetve gyermekeink jövendőbeli gyermekeire gondolva, minden kétséget kizáróan alapvető érdekünk, hogy környezetünk iránt felelősséggel és tisztelettel viseltessünk.
Mindezeket szem előtt tartva nyilvánvaló, hogy a cianid használata milyen rendkívüli veszélyt jelent környezetünk jelenére és jövőjére. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a ciánbányászat milyen katasztrofális következményekkel járhat Romániában és Bulgáriában, továbbá a szomszédos államokat ─ Magyarországot, Szlovákiát, Görögországot és Törökországot ─ fenyegető káros hatásokról sem szabad megfeledkeznünk.
Tisztelt Biztos Úr!
Kérjük, járjon közben a román kormánynál, hogy állítsa le a verespataki bánya fejlesztését, amelyet a széles közvélemény, a Román Ortodox Egyház, a történelmi magyar egyházak, a nem kormányzati szervezetek országos és nemzetközi környezetvédelmi mozgalmai is határozottan elleneznek. Ugyanakkor járjon közben a bolgár kormánynál, hogy tiltsa be a cianid használatát a chelopechi és krumovgradi aranybányászati projektekben.
Tisztelettel kérjük ugyanakkor, hogy támogassa a cianid használatát kiváltó, alternatív aranybányászati technológiák megtalálására irányuló kutatásokat. Nem utolsó sorban arra kérjük, hasson oda, hogy az Európai Bizottság támogasson valamennyi cianid-technológiát alkalmazó tagországot a megfelelő szabályozások, valamint a szigorúbb vizsgálati eljárások kidolgozásában, a legmagasabb szintű biztonság érdekében.
Köszönettel:
Brüsszel, 2009. április 21.
Magyar Néppárti Delegáció:
Szájer József delegációvezető
Schmitt Pál elnök
Barsi-Pataky Etelka
Becsey Zsolt László
Antonio De Blasio
Gál Kinga
Glattfelder Béla
Gyürk András
Járóka Lívia
Olajos Péter
Őry Csaba
Schöpflin György
Surján László
Zöldek/EFA Frakció:
Ian Hudghton elnök
Jill Evans
Tatjana Zdanoka
Alyn Smith
Mikel Irujo Amezaga
Különböző EP-frakciók tagjai:
Gisela Kallenbach (Zöldek/EFA)
Gerard Onesta (Zöldek/EFA)
Erna Hennicot-Schoepges (Európai Néppárti Frakció)
Henrik Lax (Európai Néppárti Frakció)
Anders Wijkman (Európai Néppárti Frakció)
Sógor Csaba (Európai Néppárti Frakció)
Bauer Edit (Európai Néppárti Frakció)
Duka-Zólyomi Árpád (Európai Néppárti Frakció)
Tabajdi Csaba (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége)
Fazakas Szabolcs (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége)
Renate Weber (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
Csibi Magor (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
Szent-Iványi István (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
E l ő t e r j e s z t é s
a ciánalapú bányakitermelés európai tilalma tárgyában
Az utóbbi két év folyamán, az Európai Parlament plénumán és különböző fórumain több rendben szóvá tettem a ciánalapú bányakitermelés veszélyeit. Ezzel együtt levélben kerestem Stavros Dimas környezetvédelmi biztost a romániai (Verespatak) és a bulgáriai (Chelopech és Krumovgrad) bányaprojektek ügyében.
Ezúton is üdvözlöm, hogy az Európai Parlament napirendjére tűzte Áder János képviselőtársammal közösen beterjesztett indítványunkat a ciántechnológiás bányászat uniós szintű betiltásáról. Ezt a bányászati módszert az élő környezetünkre nézve igen veszélyes „vegyi atombombának” is szokás nevezni. 1990 óta, világszerte mintegy harminc súlyos ciános bányaszennyezés történt. A tíz évvel ezelőtti tiszai katasztrófa Csernobil után Európa legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségének számít.
Romániában, éppen ezekben a napokban a Tiszába ömlő Aranyos folyót érte szennyezés, egy negyven évvel ezelőtt bezárt aranybánya miatt. Tavaly, egy közeli bányaüzem meglátogatásakor (Roșia Poieni) maga Traian Băsescu államelnök jelentette ki: „nem lehet egy ilyen ökológiai bombán ülni, hiszen ez kész gyilkosság”.
Az új romániai bányaberuházási tervek (Verespatak, Nagybánya, Felsőcsertés stb.) viszonylatában hangsúlyozni kívánom, hogy a ciánalapú bányászat betiltása nem csupán román, és semmiképpen nem „etnikai” probléma, hanem egyetemes – európai ügy, melynek tekintetében mind az egyes EU-tagországok, mind a különböző EP-frakciók józan egyetértésre juthatnak.
Európa nem lehet közömbös az eddigi, valamint a jövőben is fenyegető ciánkatasztrófák iránt. Közös érdekünk, hogy amiképpen a radioaktív sugárzástól vagy a légköri szennyezéstől, azonképpen a vegyi ártalmaktól és a ciánmérgezéstől is megvédjük az embereket és környezetüket. Ezért kérem, hogy a tisztelt Parlament támogassa és szavazza meg indítványunkat.
Strasbourg, 2010. április 21.
Tőkés László, EP-képviselő
Erdély.ma

Verespataki garancia?
A román kormány tetemes pénzügyi garancia biztosítása esetén hajlandónak mutatkozik a verespataki aranybánya engedélyezésére. Legalábbis ez a következtetés vonható le Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter egy televíziótársaságnak adott interjújából. Az RMDSZ-es tárcavezető a kereskedelmi csatornának úgy nyilatkozott: amennyiben a beruházásban érdekelt vállalat projektje megfelel a hatályos román törvényeknek, akkor a minisztérium anyagi alap létesítésére kötelezné a társaságot, amelyből fedezni lehetne egy esetleges környezetvédelmi katasztrófa elhárítását.
Borbély a hét végén a Pro Tv-nek elmondta: ha a Roşia Montană Gold Corporation kanadai–román vegyesvállalat beszerzi az engedélyezési eljárás újraindításához szükséges dokumentumokat, majd pedig a hatóságok is pozitívan láttamozzák a projektet, a minisztérium banki garanciát is kérne a társaságtól.
A politikus becslése szerint az RMGC-nek 150–160 millió dollárt kellene letétbe helyeznie, amelyet a régió környezetének helyreállítására fordítanának, amennyiben a verespataki arany- és ezüstlelőhely kiaknázása után – vagyis a termelés beindításától számítva tíz-tizenöt év elteltével – ökológiai baleset következne be az ipari létesítménynél. Borbély a tíz évvel ezelőtt Nagybányán bekövetkezett, a tiszai ciánszennyezéshez vezető bányabaleset kapcsán arra emlékeztetett, hogy az akkori katasztrófáért senkit nem vontak felelősségre, hasonlóképpen pedig senki nem fizetett anyagi kártérítést.
Az RMDSZ-es politikus egyébként vasárnapi bukaresti sajtótájékoztatóján a témában már arról beszélt, hogy nem változott a ciántechnológiás beruházással kapcsolatos álláspontja, vagyis a beruházás engedélyezése terén szigorúan tiszteletben fogja tartani a hatályos romániai jogszabályokat. A minisztert környezetvédelmi aktivisták kényszerítették a színvallásra, sajtótájékoztatóján ugyanis a projektet ellenző transzparenseket függesztettek ki. „Nem kell naponta ellátogassanak a minisztériumhoz, és figyelmeztessenek. Tudatában vagyok a felelősségemnek” – válaszolta a zöldeknek a miniszter.
Borbély László egyébként a Verespatak-projekt ügyében az ENSZ fenntartható fejlődés bizottságának a hét végén New Yorkban rendezett ülésén is megszólalt. (A tárcavezető ez alkalommal átvette a testület irányítását). A miniszter úgy vélekedett: miközben az Európai Parlament által nemrég megszavazott, a ciántechnológia betiltását szorgalmazó határozat csupán ajánlás, az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja az, hogy a ciános érckitermelésnek nincs életképes alternatívája a színesfémbányászatban.
Ezzel egy időben Dragoş Tănase, az RMGC vezérigazgatója a hét végén reményét fejezte ki, hogy a bukaresti szaktárca már a héten elrendeli az engedélyezési folyamat folytatását. Mint ismeretes, a kanadai–román vegyes vállalat május elején új településrendezési engedélyt nyújtott be a környezetvédelmi minisztériumhoz. A cég később élesen bírálta, és „Románia fejlődése elleni irányított, gátlástalan támadásnak” nevezte azt az állásfoglalást, amiben az Európai Parlament a cianidos bányászat uniós betiltására szólít fel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Mindenkinek ismernie kell a gyökereit
Szombaton a X. századi magyar törzsi kultúrát mutatták be Szatmárnémetiben, a Faipari Iskolaközpontban, a színvonalas rendezvény biztosan hozzájárult a magyar hagyományőrzéshez, az identitástudat erősítéséhez.
Különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik szombaton ellátogattak a Faipari Iskolaközpont udvarára, ahol utazást tehettek a X. századba, megismerkedve a honfoglalás kori magyar törzsi hagyományokkal, hitvilággal. A rendezvény elsődleges célja, hogy elsősorban a diákok megismerjék a magyar történelmi és kulturális hagyományokat, saját gyökereiket. Megjegyzendő, hogy román emberek is megtekintették az előadásokat, kíváncsi lévén a magyar kultúrára. A Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület tagjai X. századi viseletben érkeztek, és hagyományos honfoglalás kori lakóhelyet, jurtát építettek fel a helyszínen. Érdekes előadások hangzottak el az akkori életmódról, a korabeli harcmodorról, a törzsi hagyományokról és hitvilágról, bemutatták a harci szerszámokat, volt kézműves bemutató, de bárki kipróbálhatta a hagyományos íjak kezelését is. A rendezvényre érkezett egy diákcsapat Debrecenből, és egy nagybányai hagyományőrző diákcsoport is.
Félnek támogatni?
Sajnos szatmári érdeklődők viszonylag kevesen voltak. A rendezvény szervezője Krakkó Rudolf, a Szatmári Híd Egyesület elnöke ezzel kapcsolatosan elmondta, csekély erkölcsi és anyagi támogatást kapott a rendezvény megszervezéséhez, még a helyszínt is nehezen biztosították, múlt szerdán ajánlotta fel Győri Károly a Faipari Iskolaközpont igazgatója az iskola udvarát a rendezvény helyszínéül, ezért nem sok idő maradt a meghirdetésére. Még a magyar középiskolások is kevesen voltak, annak ellenére, hogy minden magyar középiskolában meg volt hirdetve a rendezvény. „Azok a vezetők, akiknek az lenne a feladatuk, hogy támogassák a magyar hagyományőrzést, a magyar identitástudat ápolását, semmilyen támogatást nem adtak, miközben olyan divatossá vált rendezvényeket támogatnak, amelyeknek nincs sok köze a magyar kultúrához, pedig ez a rendezvény senkit sem sért,” vázolta a helyzetet Krakkó Rudolf.
erdon.ro

Harag nélkül
Most lenne nyolcvanöt éves, de már huszonöt éve nincs közöttünk. Rendező volt, színész, pedagógus és értelmiségi. Öröksége képzeletbeli dobozokban várja a színház számára kedvezőbb időket.
Bihar megyében, Margittán született 1925. június 4-én. 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. Szüleit és két öccsét veszítette el, családjából még egy fénykép sem maradt. 1945-ben visszatért Nagyváradra, és a következő esztendőben a kolozsvári Színművészeti Akadémia hallgatója lett. Az első végzős évfolyamon végzett, többek között Lohinszky Loránddal, László Gerővel. Játszott Kolozsváron, majd rendezői diplomát szerzett, mert, mint mondta, a színpadon állva is szívesebben figyelte a többiek játékát. 1953- ban egy végzős színészévfolyammal Nagybányára ment, ahol létrehozták a magyar színházat. Hét év színházigazgatás után keresőútra indult, mely Ploiesti-től Újvidékig, negyedszázadon át tartott. Rendezőként a realizmusból indult ki, és folyamatos munka, keresés, kísérletezés nyomán jutott el oda, amit ma a színháztörténet meghatározó mérföldköveként a "Harag- féle színházként" emlegetünk. Reménytelen kísérlet pár szóban elemezni, hogy mit is rejt a megnevezés. Tény, hogy kitörés volt a megfeneklett realizmusból, autonómiát biztosított a díszletnek, a zenének, a koreográfiának, a színészi játéknak. Az irodalmi szöveget a színpad szolgálójának tekintette. Ugyanakkor számos erdélyi magyar szerző művét segítette a színpadra: Páskándi, Csiki, Székely, Sütő, Nagy, Bajor… Sütő András írta egy helyen: ,,Harag a gondolat és látvány egységét keresi. Csodálatos egyensúlyérzékkel vezeti át szerzőjét a magasban kifeszített kötélen, biztonsági háló – az olcsóbb színpadi engedmények hálója – nélkül. Elindulni ezen a kötélen sosem félek vele."
1971-ben Marosvásárhelyen rendezte meg Nagy István Özönvíz előtt című drámáját. Ezzel az előadással talált rá, sok kísérlet után, arra a hangra, stílusra, színházi formanyelvre, amely immár a saját formanyelve lett. Életművét a kitűnő román rendező, Lucian Pintilie a legnagyobbak, Strehler, Brook közé sorolta. Ám a színházi művész alkotásai, a legnagyobbaké is, a függöny legördültével elmúlnak, megsemmisülnek. Európai szintű életművéről két könyv született, Nánay István Budapestről vette a fáradságot, hogy az elenyészőt mégis megpróbálja kötetbe fogni. Hogy ma, amikor diákjaink a "Harag-féle színházról" hallanak, a puszta név mögött felidéződjön a Szerelem főszereplőinek, a Szalay lányoknak a kétségbeesett keringése a Kölönte Zsolt tervezte kongóan üres szobában, vagy Firsz, amint a Harag- életművet 1985-ben kényszerűen lezáró Cseresznyéskert záróképében fogyó erővel veri a színpaddeszkát.
Immár huszonöt év telt el Harag nélkül. Emlékét ma is, és hiszem, hogy még nagyon sokáig, mélységes tisztelettel őrizzük.
Dr. Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Verespataki garancia?
A román kormány tetemes pénzügyi garancia biztosítása esetén hajlandónak mutatkozik a verespataki aranybánya engedélyezésére. Legalábbis ez a következtetés vonható le Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter egy televíziótársaságnak adott interjújából. Az RMDSZ-es tárcavezető a kereskedelmi csatornának úgy nyilatkozott: amennyiben a beruházásban érdekelt vállalat projektje megfelel a hatályos román törvényeknek, akkor a minisztérium anyagi alap létesítésére kötelezné a társaságot, amelyből fedezni lehetne egy esetleges környezetvédelmi katasztrófa elhárítását.
Borbély a hét végén a Pro Tv-nek elmondta: ha a Roşia Montană Gold Corporation kanadai–román vegyesvállalat beszerzi az engedélyezési eljárás újraindításához szükséges dokumentumokat, majd pedig a hatóságok is pozitívan láttamozzák a projektet, a minisztérium banki garanciát is kérne a társaságtól.
A politikus becslése szerint az RMGC-nek 150–160 millió dollárt kellene letétbe helyeznie, amelyet a régió környezetének helyreállítására fordítanának, amennyiben a verespataki arany- és ezüstlelőhely kiaknázása után – vagyis a termelés beindításától számítva tíz-tizenöt év elteltével – ökológiai baleset következne be az ipari létesítménynél. Borbély a tíz évvel ezelőtt Nagybányán bekövetkezett, a tiszai ciánszennyezéshez vezető bányabaleset kapcsán arra emlékeztetett, hogy az akkori katasztrófáért senkit nem vontak felelősségre, hasonlóképpen pedig senki nem fizetett anyagi kártérítést.
Az RMDSZ-es politikus egyébként vasárnapi bukaresti sajtótájékoztatóján a témában már arról beszélt, hogy nem változott a ciántechnológiás beruházással kapcsolatos álláspontja, vagyis a beruházás engedélyezése terén szigorúan tiszteletben fogja tartani a hatályos romániai jogszabályokat. A minisztert környezetvédelmi aktivisták kényszerítették a színvallásra, sajtótájékoztatóján ugyanis a projektet ellenző transzparenseket függesztettek ki. „Nem kell naponta ellátogassanak a minisztériumhoz, és figyelmeztessenek. Tudatában vagyok a felelősségemnek” – válaszolta a zöldeknek a miniszter.
Borbély László egyébként a Verespatak-projekt ügyében az ENSZ fenntartható fejlődés bizottságának a hét végén New Yorkban rendezett ülésén is megszólalt. (A tárcavezető ez alkalommal átvette a testület irányítását). A miniszter úgy vélekedett: miközben az Európai Parlament által nemrég megszavazott, a ciántechnológia betiltását szorgalmazó határozat csupán ajánlás, az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja az, hogy a ciános érckitermelésnek nincs életképes alternatívája a színesfémbányászatban.
Ezzel egy időben Dragoş Tănase, az RMGC vezérigazgatója a hét végén reményét fejezte ki, hogy a bukaresti szaktárca már a héten elrendeli az engedélyezési folyamat folytatását. Mint ismeretes, a kanadai–román vegyes vállalat május elején új településrendezési engedélyt nyújtott be a környezetvédelmi minisztériumhoz. A cég később élesen bírálta, és „Románia fejlődése elleni irányított, gátlástalan támadásnak” nevezte azt az állásfoglalást, amiben az Európai Parlament a cianidos bányászat uniós betiltására szólít fel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Mérlegre tették a véndiákokat a Sapientián és a PKE-n
Sokat nyom a latban egy felsőoktatási intézmény megítélésében, hogy mennyire tudtak szakmájukban elhelyezkedni az ott végzettek, illetve hogyan sikerült azóta boldogulniuk. A Sapientia és a PKE vezetői és volt diákjai egyaránt elégedettek.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az ősztől már akkreditált felsőoktatási intézményként várja a gólyákat, illetve a már ott tanuló diákokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Dávid László, a magánegyetemként működő, magyarországi kormánypénzekből finanszírozott felsőoktatási intézmény rektora a Krónikának elmondta, a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) július 24-én szavaz az egyetem engedélyeztetéséről, és ezután már csak a kormányrendeletet kell megvárniuk, hogy akkreditált egyetemként működhessen a Sapientia. Az intézményvezető pedig bizakodó, mint elmondta, az ARACIS szakemberei legutóbbi vizsgálódásuk alkalmával pozitívan értékelték a csíkszeredai, kolozsvári és marosvásárhelyi karokon zajló oktatás minőségét. Az elbíráláskor ugyan nem volt leszögezett pontértéke annak, hogyan alakult az egyetemen végzett diákok szakmai pályafutása, de a pozitív életpéldák mindenképp hozzájárultak az akkreditáció folyamatának alakulásához.
Dávid László lapunknak elmondta, már évekkel ezelőtt bevezették az úgynevezett Alumni rendszert, ami tulajdonképpen a végzettek további sorsának alakulását monitorozza. Ezt többféleképpen igyekeztek megvalósítani.
Egyrészt kihasználták azt a lehetőséget, hogy az államvizsgázó diák szoros kapcsolatot alakít ki a témavezető tanárával, aki a sikeres vizsga után is nyomon követi diákja sorsának alakulását. Másrészt létrehoztak egy digitális információs rendszert, amely interneten keresztül elérhető valamennyi diák számára, és mindenki feltöltheti ide az adatait. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a végzős évfolyamok közös levelezőlistát hoznak létre, ahonnan az adatok szintén eljutnak az illetékesekhez. A rektor arra is kitért, hogy március, április folyamán –, amikor a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság ellenőrei vizsgálódtak a Sapientia három városban működő karain – találkozókat hívtak össze jelenlegi és volt diákokkal, illetve a munkáltatóikkal. „Meglepő módon ezekre a találkozókra a vártnál népesebb létszámban jelentek meg mind a volt diákjaink, mind a munkáltatók” – magyarázta a rektor, kifejtve, hogy tudomása szerint más egyetemekre nem jellemző, hogy a tanulmányaik befejeztével a diákok ennyire népes létszámban jelenjenek meg az egyetem hívására. Mint mondta, ezt kifejezetten pozitívan értékelték az ellenőrök.
Büszke ex-sapientiások
Lapunk a korábbi évfolyamokon végzettek véleményére is kíváncsi volt. Hargitay Tamás, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első évfolyamának hallgatója volt, 2005-ben végzett könyvelés és gazdálkodási informatika szakon. A fiatalember jelenleg a csíkszeredai AAM Management Information Consulting Kft.-nél dolgozik szaktanácsadóként. „Induló dolgokba belevágni mindig nagy kockázattal jár, hiszen számtalan bizonytalansági tényezővel néz szembe az ember” – részletezte Hargitay kérdésünkre, miért esett a választása az éppen akkor induló Sapientiára. Hozzátette: soha nem bánta meg, hogy ide jelentkezett, mivel szerinte itt olyan tapasztalatokat szerzett, amely komoly kihatással volt sorsának alakulására. Egy szakmai áthallgatási program keretében lehetősége adódott közel egy évig tanulni a Budapesti Corvinus Egyetemen, de jó tapasztalatnak bizonyultak a nyaranta szervezett szakmai gyakorlatok, amelyek később jelentősen megkönnyítették a munkaerőpiacon való elhelyezkedést.
Tomonicska Ingrid Nagybányáról került Csíkszeredába egy kis kitérővel. Előbb Kolozsváron elvégezte a Babeş–Bolyai Tudományegyetem térképészet és kataszteri szakát, majd három évet szakképzetlen tanárként román nyelv és irodalmat tanított a Hargita megyei Borzonton. Ezt követően felvételizett a Sapientia román–angol szakára. A 2006-os államvizsgát követően versenyvizsgával került a csíkszeredai Kós Károly Építészeti Szakközépiskolába, majd következő évtől a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba, ahol jelenleg is tanít. Tomonicska szerint a Sapientia sokkal alaposabb felkészülést nyújt a tanári pályára, mint más hasonló egyetemek. „Láttam olyan kezdő tanárokat, akik pszicho-pedagógiai, vagy éppen módszertani hiányosságokkal küszködnek. Ezeket az ismereteket azonban mind megtanították nekünk” – fogalmazott a tanárnő. Mint részletezte, ezt igazolja az a tény is, hogy a Brassói Transilvania Egyetemen lezajlott államvizsgán valamennyi sapientiás átmenőjegyet kapott, esetében pedig a munkahely megszerzéséért tett versenyvizsga eredménye is annyira magas volt, hogy bárhol elhelyezkedhetett volna.
PKE: folyamatosan bizonyítani kell
Bár a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetemet már 2008-ban akkreditálták, máig nagy hangsúlyt fektetnek a végzettekkel való kapcsolattartásra, folyamatosan követik egykori hallgatóik sorsának alakulását – nyilatkozta a Krónikának János-Szatmári Szabolcs rektor, aki azt is elárulta, hogy ez alapkövetelés a finanszírozó magyarországi kormány részéről.
Az intézményvezető úgy látja, bár egyre inkább érzékelhető nálunk is az élethosszig való tanulás tendenciája, az egyetem diplomásai közül sokaknak sikerült a szakmájukban elhelyezkedni. A nyelv szakokon végzettek szinte mindegyike abban a szférában dolgozik, amelyre az intézményben felkészült, akár tanár, akár fordító vagy irodai dolgozó lett belőle. Ugyanez elmondható a közgazdá-szokról és reklámgrafikusokról is, tudtuk meg. Azok közül, akik tovább tanulnak, sokan folytatják a PKE-n, hiszen az akkreditáció óta itt is megindultak a magiszteri képzések, ugyanakkor mindegyik szakon akadnak olyanok, akik később doktori képzésbe is belefognak, ők Kolozsvárra, Temesvárra vagy magyarországi egyetemekre kerülnek, legtöbben Budapestre, Debrecenbe vagy Szegedre.
„Első próbálkozásra sikerült elhelyezkednem a tanügyben, ezért sosem éreztem úgy, hogy hátrányom származna abból, hogy nem állami egyetemen diplomáztam” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Beke Beáta angoltanár. A négy évvel ezelőtt végzett pedagógus azt mondja, az egyetem nyelv szakai erősnek számítanak. „A szakmámban dolgozom, méghozzá az állami szférában, s ennél mi sem bizonyítja jobban, hogy esélyeim egyenlőek voltak az állami egyetemeken végzettekével. Az átlagember véleménye szerint azonban a PKE képzése nem ér fel egy akármilyen más egyetemével, úgy tűnik tehát, hogy nekünk, itt végzetteknek még bizonyítanunk kell, de talán ez a normális. Idő kérdése csupán. Én mindenesetre elégedett vagyok mindennel, amit itt kaptam” – fogalmazott Beke Beáta.
Nagy Orsolya, Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Visszakaphatja arcát Szent István király a nagybányai alkotáson
Visszakaphatja arcát Szent István király a nagybányai szoborcsoporton. Arccal és a királyi jelképeivel együtt ábrázolják majd államalapító királyunkat a Nagybánya régi főterén elhelyezett domborművön, úgy ahogy azt alkotója eredetileg megálmodta.
A bukaresti kulturális minisztérium korábban csak arctalanul engedélyezte a szobor elhelyezését a város közterén, azzal az indokkal, hogy az államalapító magyar király emlékműve sértheti a románok érzékenységét.
„A köztéri szobrok felállítását engedélyező bizottság újból fogja tárgyalni ennek a szobornak az ügyét. Az eredeti változatot újból megvizsgálja, amely lényegében a központi alakot, tehát Szent István királyt a koronázási ékszerek egy részével ábrázolja, országalma, jogar és korona, ezt a változatot fogja újból megvizsgálni, és minden valószínűség szerint elfogadásra kerül ennek a megvalósítása” – mondta Ludescher István Nagybánya megbízott polgármestere.
Cseke Márta
Duna Televízió. Erdély.ma

Kárpát–medencei Háló Tábor
Szatmár megye — Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek otthona a Debrecen melletti Dorcas üdülőtelep volt.
Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek otthona a Debrecen melletti Dorcas üdülőtelep volt. A Háló mozgalom a Kárpát–medence katolikus magyar kisközösségei között próbál kapcsolati hálót építeni ökumenikus szellemben, ugyanakkor megszólít közösséghez nem tartozó személyeket, családokat, bízva abban, hogy a találkozások felkeltik a vágyat a közösség iránt. A Háló régiókat foglal magába a Kárpát–medence öt országából, melyek kerületekre bomlanak így a szatmári egyházmegyéhez tartozó Nagybánya, Nagykároly és Szatmár is bekapcsolódott ebbe a közösség– és kapcsolatépítésbe. A különböző régiókban évente szerveznek régiós találkozót, valamint kerületi találkozókat, de évente egyszer Kárpát–medencei találkozót és nagy tábort is.
Az idei, több mint háromszázhatvan fős táborban, melynek házigazdája a partiumi régió volt, huszonheten vettek részt Nagybányáról, Nagykárolyból és Szatmárról. A tábor vezérfonalát a tízparancsolat, valamint néphagyományaink adták. Különböző előadások hangzottak el a Szent Koronáról és Szent István király intelmeiről, valamint a parancsolatokról: Dr. Bakos Batu, Sebestyén Ottó SJ, Dr. Jitianu Liviu, Dr. Jelenits István, Ft. Orosz István és Dr. Vik János előadásában. A tábor vendégei Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi és Böcskei László nagyváradi püspök atyák voltak. Az előadásokat minden alkalommal kis csoportos beszélgetés követte olyan kérdések mentén, mint: Jól ismerjük–e és értjük–e Szent Istvánt? Milyenek a szüleinkhez fűződő emlékeink, milyen szülői mintákat ismertünk meg? Miben látjuk a kereszténység értékét? Mi a problémája a keresztény múltnak? Milyen krízisek állhatnak elő kapcsolatainkban és melyek lehetnek ezekre a megoldások? Mit mondhatunk el személyes Istenkapcsolatunk ápolásáról, értékrendünkről?
A tartalmas és sok esetben mély élet-, és hit–vallomások megadták a kis csoport személyességét, meghittségét. A programok különböző altáborokban folytak, így a fiatalok, gyermekek sem unatkoztak, hisz korosztálynak megfelelően foglalkoztak velük. A különböző régiók magyar néphagyomány gazdagságát mutatta a közösségi helység naponta bővülő díszítése, valamint a délutánonkénti egy–egy néphagyomány megjelenítése, de tojásfestésre, szalmafonásra, szőnyegszövésre is volt lehetőség. Esténként felváltva kulturális program és néptáncelőadás, valamint táncház folyt péntek kivételével, mely nap a kiengesztelődés jegyében telt. A színvonalas előadások és programok mellett egyik mély élményem volt, hogy egy hegedű és harmonika mellett kicsik és nagyok órákon át önfeledten tudtak énekelni és táncolni. Mit adhat egy ilyen találkozás? Összetartozás tudatot, közös örökségünk megmentéséért való elkötelezettséget, közösségi élményt, Istenélményt.
Tisztelettel, Kujbus Márta. erdon.ro

Gyújtópontban – Sikertelenül zárult a kutatás
Majális utca 23.: kivégzett, befalazott rabok?
Tegnap leállították a Szekuritáté egykori kolozsvári székházában kezdeményezett vizsgálatot a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Központ (CICCR) régészei. A kutatók kénytelenek voltak elvetni feltevésüket, miszerint a kommunista rendszer tizenhárom kivégzett ellenállójának holttestét az alagsor egyik helyiségébe falazták be. Marius Oprea, a CICCR koordinátora kijelentette: a kutatás első napján felfedezett különös, földdel megtöltött betonkeret nem egy cellát rejt, hanem a régi épület alapjaihoz ásott sáncokban, szabályos közökben téglazsalut alakítottak ki, hogy egy új épülettestet emeljenek a régi mellé. Viorel Siserman katonai ügyész kijelentette, hogy a nyomtalanul eltűnt holttestek felkutatása folytatódik.
Néhány hete rémtörténetnek is beillő hír borzolja a kolozsvári kedélyeket. Gyorsan elterjedt, hogy a szeku első székházában, a Majális utca 23. szám alatt, a népi demokráciának nevezett terrorrendszer hőskorában, az 1950-es évek elején, tizenhárom politikai foglyot végeztek ki, lőttek agyon itt, majd holttestüket az alagsorban falazták be.
A hírt az keltette szárnyra, hogy a kommunizmus rémtetteit kivizsgáló szervezet egykori iratok, volt politikai foglyok véleménye szerint, gyanút fogott. 1950 áprilisában ugyanis a törvényszéki gyűjtőfogházból tizenhárom politikai elítéltet, kirótt 15 év és életfogytiglan közötti büntetésük letöltése helyett, mint ahogyan azt kellett volna, nem Szamosújvárra vagy más börtönbe szállítottak, hanem a szekura. Ezután valósággal nyomuk veszett. Az a gyanú, hogy itt végezték ki és valahol az épületben temették el őket.
Az illetékes hatóságok, a szakemberek kíséretében, most hozzáláttak az ügy tisztázásához. Az épület tervrajza szerint az egyik udvar felőli, alagsori fal túl vastagnak tűnt. Mögötte egy helyiséget lehetett föltételezni. És valóban, az ezt határoló fal kibontása után egy kb. tíz méter hosszú, két méter széles, laza földdel töltött, gyaníthatóan egykori cella tárult fel.
Vajon e föld alatt rejtőznek az eltűntek hamvai? Ha igen, miért itt? Valóban itt végezték ki őket? És ha igen, hogyan, hogy ne keltsenek zajt? A szomszédos házakat ugyan elkobozták tulajdonosaiktól, de a lövéseket illetéktelenek mégis meghallhatták volna. Másik kérdés, miért kellett az áldozatokat úgymond itt eltüntetni? Kivihették volna őket például a közeli, Kajántó-völgyi rabtemetőbe.
A vizsgálatok talán tisztázzák, mi igaz a feltételezésekből.
De kié volt eredetileg ez a nem akármilyen épület? És hogyan került ide a politikai rendőrség?
A Görögtemplom utcába is átnyúló telek 1869-ben Groisz Béla apjának, Groisz Ferdinándnak a tulajdona (akkori számozás szerint Görögtemplom utca 4., Majális utca 5.). A Majális utca most 23. szám alatti házat az 1897-ben elhunyt dr. Groisz Béla örökösei a múlt századforduló körül építhették. 1914-ben egyik örökösnek, Grois Jolán bankhivatalnoknak, 1917-ben viszont Vinczenti Károlynénak a tulajdona. Az első világháború után, 1919 és 1940 között a román katonai körzetparancsnok székhelye, 1940 és 1944 között a Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium Erdélyi Földbirtokpolitikai Főosztályának székháza.
1948-ban, a kommunista hatalomátvétel után, az állambiztonság Majális utca 23. szám alatti székhelyének kiépítését a szomszédos házak elkobzásával, a lakók kiköltöztetésével kezdték. Ezután a célnak megfelelően, az alagsorban cellákat építettek, illemhelyet és mosdót alakítottak ki, a földszinten és az emeleten kihallgató irodákat. A kerítés vasrácsát magas téglafallal helyettesítették, a vasrácsos kaput magasabbal cserélték ki, és vaslemezzel borították.
A kész „intézmény” ezután működni kezdett. Nagy szükség volt rá, mert a párt szerint „az ember a legértékesebb tőke”. S hogy biztonságban legyen, be kell zárni. Mármint mögötte az ajtót. Ugyanakkor a Duna-csatornánál meg más kényszermunkatelepen nagy igény volt munkaerőre. Amúgy ingyen. A feltűnést elkerülendő, a „meghívottak” többnyire éjszaka érkeztek a Majális utca 23. szám alá. Nem gyalog, nehogy elvássék a lábuk. Mert volt, aki Fogaras, Gyulafehérvár, Nagybánya vidékéről vagy ki tudja honnét jött. Azaz hozták. Volt, akit amerikai dzsippel, volt, akit divatos cseh Tatrával.
A kapusnak jó füle volt, ismerte minden motor hangját. Mikor a kocsi megállt a kapu előtt, az máris nyílt. Miután begördült a szállítmány, nagyot döndült. A „meghívottat”, akinek esetleg „karperec” is „díszítette” a csuklóját, kitessékelték a kocsiból, és a szolgálatos gondjaira bízták.
Az alagsor bejárati ajtaja mögött néhány lépcső ereszkedett. Akárcsak ma. Itt egy íróasztalnál a házigazdák alkalmazottja, kék tányérsapkás tizedes, szakaszvezető vagy őrmester ült. Aki beírta az érkező adatait a nagykönyvbe, elkérte óráját, nadrágszíját, cipőfűzőjét, személyi igazolványát, meg minden ehhez hasonló holmiját. Ezután a „vendéget” a „személyzet” másik tagjára bízta.
Az innét nyíló folyosóról jobb oldalt három rövidebb nyílt. Az elsőn és a másodikon három-három, a harmadikon eggyel kevesebb ajtó állt. Kétféle „vendégszobával”. A kisebbek kb. két méter hosszú, egy méternél nem sokkal szélesebb egy priccsesek, a nagyobbak kb. két méter széles, két méter hosszú emeletes ágyasok voltak. Ezekbe kis asztalkát is építettek betonból, melyen az ágy szélén ülők elfogyaszthatták napi kosztjukat. A kisebbekbe egy-két, a nagyobbakba négy, sőt öt, hat „vendéget” „szállásoltak el”. Sok jó ember kis helyen is elfér, ez esetben egy ágyban akár hárman is aludtak.
Az ajtó fölött, éjjel-nappal homályos üveggel fedett villanykörte fénye küszködött a félhomállyal, az álmennyezeten vágott téglaméretű – az alagsorba, ennek mennyezete aló nyíló – „ablak”, és az ajtó alján a kettős bádoglemez nyílásai biztosították az eléggé sűrű „kondicionált” levegőt. A két bádogot úgy helyezték el, hogy csak oldalnézetben lehetett kilesni a folyosóra, ahol időnként feltűnt a „vendégek nyugalmát” vigyázó szolgálatos tornacipős lába. De a bentiekkel is „óvatták” a csendet, mert hallgatniok kellett. Biztonság kedvéért az egykori légoltalmi pincékre emlékeztető, vastag, kilincs nélküli ajtókat két retesszel csukták. Természetesen kívülről. Ilyen körülmények között teljesen kizárt volt, hogy valaki is tudomást szerezzen arról, mi történik a szomszéd cellában lakókkal.
Hogy a „vendégek” ne üssék el egymást a folyosón, „szobánként” sorban, a fürdőbe menéssel kezdődött a nap, és este ezzel fejeződött be. Reggel gyümölcsízzel édesített félliternyi, víznél valamivel sűrűbb hígpuliszkát vagy a koffein ártalmait elkerülendő, cikóriából főzött feketekávéval szeletnyi kenyeret és kis kockányi vegyes ízet, délben kb. fél liter paszulyfőzeléket „szolgáltak fel”. Este ugyanazt, mint reggel. Kezdetben nem volt ilyen nagy „bőség”, csak délelőtt és délután adtak valami híg káposzta- vagy krumplilét, azt is kenyér nélkül.
A „baráti beszélgetésre”, vagyis kihallgatásra tessékelt személy szemére, hogy a fénytől „megóvják”, sötét hegesztőszemüveget kötött az ügyeletes és karonfogva vezette lépcsőházban, folyósón. Fel, az „irodába”. Itt szemüveg le, „ülj le”, hangzott a kortól független „üdvözlet”. És kezdődött a kérdés-felelet játék. „Mi mindent tudunk, mondd hát el szépen, hogy volt”, hangzott bevezetőként. Ha az illető makacskodott és hallgatott, vagy valóban ártatlanul hozták ide, és ezért hallgatott vagy tagadott, nem éppen kesztyűs kézzel bántak vele. Ebben az esetben előfordult, hogy addig verték, míg karja, netán lába tört. Miután az iratcsomó néhány hét vagy hónap után összeállt, következett a gyűjtőfogháznak mondott „szálloda”, majd a tárgyalás, azután a Duna-csatorna, Nagyenyed, Szamosújvár, ólombánya, Jilava stb. Kinek milyen „szerencséje” volt.
ASZTALOS LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyben a Szent Korona
A megszokottnál rövidebb és szerényebb esti fővárosi tűzijáték zárta az idei augusztus 20-ai rendezvényeket Budapesten. Az államalapítás ünnepe délelőtt hagyományos módon, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött, a ceremónián megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László országgyűlési elnök
A megszokottnál rövidebb és szerényebb esti fővárosi tűzijáték zárta az idei augusztus 20-ai rendezvényeket Budapesten.
Az államalapítás ünnepe délelőtt hagyományos módon, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött, a ceremónián megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László országgyűlési elnök.
A program a Hősök terén folytatódott, ahol 69 végzett hallgató tett katonai esküt. Schmitt Pál államfő a tisztek előtt mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és a, magyarok csak akkor lesznek ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, „nekünk, magyaroknak van küldetésünk, hivatásunk a világban.”
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pápán, az Erzsébet-ligetben rendezett Szent István-napi ünnepségen azt mondta, megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet. Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseke a Szent Jobb-körmenet előtt a budapesti Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig telt téren, a hagyományos augusztus 20-i szentmisén azt mondta, a társadalmi igazságosságra ma is tudatosan és elszánt szeretettel kell törekedni.
Az este kilenc órakor kezdődő tűzijátékra több százezren voltak kíváncsiak. Megkezdése előtt közös gyertyagyújtásra invitálták az embereket. A gyertyákat az erre az eseményre komponált Összefogás dalára sok ezren gyújtották meg. A gyertyákat napközben kétszáz forintért lehetett megvásárolni, és az ebből származó bevételt is az árvízkárosultak megsegítésére fordítják
Virágba borult Nagyvárad
Erdélyben a szokásos ünnepi műsorok, koszorúzások és kenyéráldás mellett számos település nagyszabású, többnapos rendezvénnyel ünnepelte augusztus 20-át. Nagybányán Ünnep címmel nyílt kiállítás hazai és külhoni magyar keresztény művészek képzőművészeti alkotásaiból.
Kolozsváron már csütörtökön kezdetét vette a 12. Szent István-napi Néptánc-találkozó. Háromszéken őrtüzek gyúltak: immár tradícióvá vált, hogy augusztus 20-án az egykori vármegye összes településén fellobban a láng, ezzel tisztelegve az államalapító emléke előtt.
Számos erdélyi község templomának Szent István a védőszentje, így a hivatalos megemlékezéseket hagyományos templomi búcsú is kiegészítette több helyen, például Csíkszentkirályon, illetve a Szent István ereklyéjéről elnevezett Szentjobbon. Utóbbi településen Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő a következő szavakkal buzdított a nemzeti összefogásra: „Változnak alkotmányok, államhatárok, de a nemzet kiállta az idők próbáját. Igazolvánnyal, vagy anélkül, magyar-, kettős- vagy Európai Uniós állampolgársággal vagy anélkül, mi ehhez a nemzethez tartozunk, amelynek csak egy örök érvényű jelzője van: magyar.”
Nagyváradon folytatódott szombaton a debreceni virágkarnevál: a több éve kialakult hagyománynak megfelelően az idén is átment néhány virágkocsi a határmenti városba, de most először lépte át az országhatárt a Szent Koronát ábrázoló kompozíció. Az öt színpompás virágkocsi felvonult Nagyvárad néhány utcáján, majd a nap folyamán a Körös partján tekinthették meg az érdeklődők.
Magánemberként koszorúzott Sólyom
Felvidéken szintén különféle rendezvényekkel emlékeztek meg augusztus 20-ról. A komáromi Szent István szobor idei megkoszorúzása külön érdekessége a tavaly történt incidens fényében, hiszen éppen egy éve, hogy Sólyom László köztársasági elnököt nem engedték be Szlovákiába az új Szent István szobor felavatására. Az államfői posztról nemrégiben leköszönt Sólyom László tegnap magánszemélyként vett részt az eseményen.
Hatályba lépett a kettős állampolgársági törvény
Augusztus 20-án lépett hatályba, de csak jövő év január 1-től alkalmazzák ténylegesen az új kettős állampolgársági törvényt Magyarországon. A törvény szerint kedvezményes honosításban részesül „az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyar származását, és magyar nyelvtudását igazolja”, továbbá büntetlen előéletű, honosítása pedig nem jelent veszélyt Magyarország közbiztonságára és nemzetbiztonságára. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro

Bem József szobrának avatása
Amikor Szatmár megye magyarsága megemlékezett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójáról, emléket állított Bem Józsefnek is, a szabadságharc legendás hírű tábornokának. Bem József 1848 decemberében érkezett Szatmárnémetibe, innen indult az erdélyi hadszíntérre, hogy átvegye a hadsereg feletti parancsnokságot. Nagybányára vezető útjában megszállt Szamoskrassó községben, ahol vendégül látta őt és kíséretét Darvay Ferenc földbirtokos. 1998-ban Bem szálláshelyét, a Darvay-kúriát, a Szatmárnémeti RMDSZ, annak művelődési csoportja, a Szent István Kör, a Szamoskrassói Református Gyülekezet, élén Nt. Sipos Miklós lelkipásztorral, szatmári esperessel és Kolcs Község Polgármesteri Hivatala háromnyelvű (román, magyar, lengyel) emléktáblával jelölte meg. Ennek kapcsán Bem tábornok pályafutását bemutató emlékszoba került berendezésre, amelyet a tábornok szülővárosának, a lengyelországi Tarnównak a múzeuma is támogatott. Bem József halálának 160. évfordulója alkalmából Kolcs Község Polgármesteri Hivatala, Szamoskrassó és Szatmárnémeti református gyülekezete, valamint a Szent István Kör 2010. szeptember 4-5-én megemlékező történelmi előadást szervez, és szobrot kíván avatni a két nemzet közös hősének.
Illesse köszönet az adományozó magánszemélyeket és szervezeteket, köztük Bozsó Károlyt, a Bocons Kft. tulajdonosát, aki áldozatos munkájával hozzájárult a szobor alapzatának elkészítéséhez és környezetének kialakításához.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az ünnepségre. Szőcs Péter, szatmárnémeti tanácsos, a Szent István Kör elnöke. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

15 éves a Nagybánya Tájképfestő Telep
„A tájfestés komolysága és felelőssége mögött ma is gyakran ott a példa, a modell, a százéves Nagybánya figyelmeztetése: minőségközpontúságra, tiszta művészi etikára, messze néző célokra utalva.” – Sümegi György
Idén, 2010. szeptember 12-én jubilál a Nagybánya Tájképfestő Telep. A 15. évforduló alkalmából hálaadó istentiszteletre és templomi ünnepélyre kerül sor 17 órától a felsőbányai református templomban, valamint 18.30 órától nyitják meg a jubileumi kiállítást a felsőbányai RMDSZ-székházban.
A Nagybányai Művesztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján, 1996 júliusában Tőkés László püspök kezdeményezésére Magyarláposon nyári alkotótelepet szervezett Véső Ágoston festőművész és Lugosi Mihály akkori helybéli lelkipásztor. Ezáltal az Egyházkerület, a szervezők és a résztvevők vállalták azt a kulturális missziót, amit az erre hivatott és megfelelő eszközökkel rendelkező intézmények évtizedek óta elhanyagoltak: a magyar képzőművészet egyik legnagyobb teljesítményének, a világhírű nagybányai festészet hagyományainak ápolását és tovább éltetését, valamint a Kárpát-medence magyar es más nemzetiségű művészeivel való kapcsolattartást.
Az első együttlét várakozáson felül sikeresnek bizonyult. Ezen felbuzdulva és az esemény rendkívüli jelentőségének tudatában a szervezők javasolták a telep állandósítását, hogy a látványból kiinduló Kárpát-medencei művészek részére, akik a kitűzött célokat is vállalják, anyagi és szellemi támogatás nyújtva, megfelelő alkotási körülményeket biztosítsanak.
Négy év után, az ezredfordulón pedig Felsőbányára költözött a festőtelep. A régi hagyományt folytató képzőművészeti tábor – változott helyen – új hagyományt teremtett. Ennek érkeztünk el a 15. évfordulójára.
Az elmúlt másfél évtizedben nyolc országból több mint hetven különböző korú és felfogású művész dolgozott családias légkörben a telepen, hozzávetőlegesen mintegy háromszáz munkát ajánlva fel három képtár részére. Ezek az alkotások megtekinthetőek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi Székházában, továbbá a felsőbányai és a nagybányai RMDSZ-székházakban. Ebből az anyagból külföldön eddig húsz, belföldön pedig harminc kiállítást rendeztek.
A Nagybánya Tájképfestő Telep évek óta rendszeres kapcsolatban áll a Szentendrei Régi Művészteleppel: tapasztalatcseréket, művésztalálkozókat szerveznek és kölcsönösen meghívják egymás képzőművészeit alkotótáboraikba. A Nagybánya Tájképfestő Telep egyúttal szellemi alkotóműhely szerepét is felvállalta: a nagybányai festészet eddigi történetét, hagyománytereremtő szerepét, valamint a kortárs képzőművészet aktuális problémáit – jeles előadók bevonásával – elméleti síkon is megvitatják.
Véső Ágoston az elmúlt másfél évtizedről eképpen vall: „A tizenöt éves munkásságunk legjelentősebb erdményének nem elsősorban az elkészült alkotásainkat, hanem a példamutatást, az értékes kulturális hagyományaink megőrzését, és ennek továbbéltetésére kifejtett erőkifejtésünket tartom. Igényeljük a nívót a kultúra minden területén, mert az igazi művészet által az ember több és jobb lesz. Az igazi művészet út az Istenhez.”
Ennek szellemében hívjuk Önöket a 2010. szeptember 12-én du. 5 órakor sorra kerülő, a Nagybánya Tájképfestő Telep 15. évfordulója alkalmából tartandó hálaadó istentiszteletre és templomi ünnepélyre a felsőbányai református templomba, ezt követően pedig a Jubileumi kiállítás megnyitójára,a felsőbányai RMDSZ-székházba. erdon.ro

Levél Szüleimnek, Erdélynek – 1940. szeptember
Az alábbi levél 1940. szeptemberében íródott, a bécsi döntést, majd a bevonulást követő napokban. Írója Paál Árpád István, aki kolozsvári iskolái után Budapesten végezhetett egyetemet, és ekkor Diósgyőrön gyakornokoskodott. Szüleihez, és rajtuk keresztül az erdélyiekhez írt levelében az évtizedeken át várt esemény bekövetkeztének öröme olyan hangulatokat kelt, melyből a mai ember számára is kiérezhetővé válik a tiszta, nem más nemzetek kárára megnyilvánuló öröm, az erdélyi lélek ragaszkodása, a szülőföld tisztelete.
Drága jó Szüleim!
Nektek írom ezt a levelet, de rajtatok keresztül írom mindazoknak, akiket elválasztott idáig valakitől a „határ”, akik vártatok bennünket haza a bevonulókkal. Mentünk volna, szerettünk volna ott lenni, nem a főhelyeken, nem ünneplésre számítva, csak valahonnan, egy eldugott kis erkélyről, egy utcaszegletről megpillantani a régen várt álombeteljesülést. Leírom ezeket a hazavágyódással teli napjainkat, leírom az érzéseinket, hogy megmaradjon emlékként, bizonyítékaként annak a szeretetnek, amivel a magunkénak hisszük a mi újra magyarrá lett kis hazánkat, Erdélyt.
Azon a péntek délutánon, csendes, napsugaras időben mondta be a rádió a bécsi döntést. A 22 éve várt öröm hihetetlen elkövetkezése, a sok-sok színes álom beteljesülése szinte belénk fojtotta az örömöt. Nem tudott kitörni belőlünk, nem tudtuk elhinni a hírt, nem tudtunk gondolkozni akkor, csak ültünk egymással szemben a feleségem meg én, két Erdélyből kiszakadt lélek, s a bennünk született ezernyi kérdés közül nem tudtuk melyik legyen az első. Aztán újra szólt a rádió. Valaki, a tények száraz bejelentése után, az első érző szavakkal köszöntötte Erdélyt, valaki ezrek és ezrek szeméből elindította a megkönnyebbítő könnyeket. Mert megkönnyebbültünk akkor, végre hinni tudtunk, végre végigcsordulhatott az arcunkon az öröm és sírtunk, sírtunk úgy, ahogy csak az örömtől lehet, sírtunk úgy, ahogy sohasem tudott megsiratni a két évtizedes szenvedés. A felszabadult érzés egyszerre tevékennyé tett. Ismerősök, levelek, táviratok útján igyekeztünk biztosítani a hazamenetelünket. Tudom akkor minden odavaló így tett, s senki sem álmodta, hogy lemaradunk.
Vasárnap jött, Várad felejthetetlen ünnepe! Milyen érzés lehetett annyi idő után újra elimádkozni a himnuszt. Nem bírt bennetek maradni, kitört belőletek, s Várad ezzel a vasárnappal mutatta meg igazi magyar arcát, amikor mert lelkesedni, szuronyerdő közt, sortűz, s a vesztes uralom kicsinyes bosszúvágya közepette mert tüntetni, himnuszt imádkozni, szívében a 22 éve várt örömmel. Oh milyen büszkék voltunk akkor mi, odavalók!
Másnap jött a lehangoló hír. 30 napig polgári személyek nem mehetnek a visszacsatolt területre. Istenem csak mi, mi hazavágyók tudnánk megmondani mennyi nekünk ez a 30 nap. Nem tudtunk ebbe belenyugodni, autós kirándulást terveztünk. A többség azonban kimondta, hogy a hosszú út miatt „nők kizárva” jeligével történjék a hazamenetel. Végre megértettem velük, hogy az én kis feleségem nem a látványosságért menne oda, az álmai, a vágyai, a kisebbségi élet alatt beleidegződött érzései viszik most őt haza. Megértették, belegyeztek. Akkorra megjött a végső határozat, a kirándulást sem engedélyezik. Milyen délelőtt volt! De az idő rohant tovább, már nem lehetett semmit sem csinálni.
Csütörtök reggel 7 óra. Megszólalnak az ország összes harangjai, búgva, zokogva, imádkozva kísérik a honvédeinket arra, az ősi Kárpátok felé. Délelőtt Szatmárra vonulnak be. Akkor tudtuk meg, hogy a Kormányzó Úr is velük van, Ő csatolja újra ide az ősi városokat. Még egy utolsó erőlködéssel, telefont, levelet, táviratot igénybevéve megpróbálunk engedélyt szerezni az utazásra, de hiába, nem mehetünk. Így virrad ránk, messze Tőletek, a legszebb váradi nap, 1940. szeptember 6-ika. A rádió mellett kuporgunk, könnyes szemeinken át mennyivel többet látunk mi, odavalók, mint a többiek, mint amit elhozhat ide az a kis mikrofon. Látjuk az állomástól a Bémer térig hullámzó tömeget, látjuk a virágzuhatagot, látjuk a sok-sok ismerős, örömtől síró-nevető arcot, látunk Benneteket, a szeretteinket, a sok-sok zászlót, az ismert szónokokat, s látjuk, sírva látjuk a honvédek élén köztetek lovagló beteljesült álmot.
A könnyeink festenek felétek ezerszínű szivárványt, felétek – örömben úszó otthoniak, feléd magyar lelkű Várad.
Aztán elcsendesedett a rádió, csak a lelkünkben élt tovább az otthoni ünnep. Jöttek rendre a közvetítések. Nagybánya, Beszterce, Dés, jött a kolozsvári örömmámor, a székely falvak, a gyönyörű völgyekben nem hiába álmodó kis székely városok ünnepe. Eljött mind ide hozzánk. Azóta minden visszaadott helységbe elérkeztek az álomhonvédek, mindenütt szabadon szólhat a magyar imádság.
Mi is megnyugodtunk. Az utazási tilalom miatt érzett zúgolódás megértéssé szépült, s vigaszra talált. Mert vigasz az nekünk, hogy ennyire fájt nem otthon lenni, hogy ennyire szeretjük a mi kis hazánkat, s ha Bennetek örökké élő emlékek lesznek az elmúlt napok, bennünk örökké örömöt, önbizalmat, otthonszeretetet szülő érzés lesz a most érzett fájdalom.
Csak októberben mehetünk haza. Csak akkor, amikor elhervadt már minden elhintett virág, amikor eltűnik az utcák zászlódísze, eltűnnek a honvédeket fogadó diadalkapuk, s az örömmámort a megszokottság szürkesége váltja fel. Mi csak akkor mehetünk, de a lelkünkben ünnep lesz, virágzuhatagos, zászlódíszes ünnep lesz az a nap.
Várjatok bennünket is örömmel, várjatok a lelketek színes virágaival. Ne éreztessétek, hogy nekünk, akik nem voltunk ott végig, nekünk nem is volt jogunk részt kérni az örömötökből. Ne éreztessétek ezt, mert mi nem a munka elől menekülni, nem a szenvedések elől szabadságban élni jöttünk ide. Bennünk örök fájó emlék lesz az eddigi elválásokat megszomorító határ, bennünk fel fog sírni mindig az elszakítottság miatt idáig érzett árvaság. Mi itt is az otthonért, a kicsi hazánkért dolgoztunk, a munkánk nevet, megbecsülést szerzett Erdélynek, s ha néha hazamehettünk, mi vittünk nektek buzdítást, reményeket, ha sokszor fájó színészkedéssel is, mégis mi adtunk nektek színes álmokat, amiket nem láthattunk beteljesülni!
Várjatok minket is örömmel, színes virággal, ünneplő köntössel, várjatok minket is, mert nekünk is jogunk van az örömünket sírva ünnepelni.
Árpád Közreadja: Paál Gábor. Erdély.ma

Kiegyenlített korhatár - elfogadták az egységes nyugdíjtörvényt
A képviselőház szerdán éjszakába nyúló, tízórás vita nyomán elfogadta az egységes nyugdíjtörvényt. Az új jogszabály – amely a szenátuson már korábban átment – szerint férfiak és nők 2030 után egyaránt 65 évesen vonulhatnak nyugdíjba, ha legalább 15 éven keresztül fizették a hozzájárulást a nyugdíjalaphoz. Az új rendszer megszünteti ugyanakkor az aránytalanul magas nyugdíjakat, a közalkalmazottakat pedig egységes nyugdíjrendszerbe sorolják. Az ellenzéknek nem sikerült elfogadtatnia javaslatát, amely a bruttó országos átlagbér 45 százalékra emelte volna a nyugdíjpont értékét, így a törvényhozás a kormány által támogatott 39 százalékos szintet foglalta a jogszabályba.
Ez jelenleg 732,8 lej. A vereséget követően a szociáldemokraták (PSD) és a liberálisok (PNL) kivonultak az ülésteremből. Az ellenzéki pártok egyébként 63 évben szabták volna meg a nyugdíjkorhatárt a nők esetében.
Nem minden módosító indítványt utasított el azonban az alsóház. Azt a javaslatot például megszavazta a honatyák többsége, hogy két évvel hamarabb mehessenek nyugdíjba mindazok, akik legalább harminc évig éltek Nagybányán, Kiskapuson, Zalatnán vagy ezen települések nyolc kilométeres körzetében.
Botiş: bár hiányt eredményez, nem csökkennek a nyugdíjak
A maratoni parlamenti vitán jelen volt Ioan Botiş újonnan kinevezett munkaügyi miniszter is. Mint felszólalásában hangsúlyozta, azért nem szabad az átlagbér 45 százalékára emelni a nyugdíjpont értékét, mert az 5,1 milliárd eurós deficitet eredményezne a társadalombiztosítási költségvetésben. Leszögezte: ha nem csökkennek 2011-ben a nyugdíjak, a büdzsében 3,1 milliárd eurós hiány keletkezik. Hozzátette: ezt a deficitet semmiképp nem szabad hitelből finanszírozni.
A szaktárcavezető ugyanakkor arra is kitért, hogy a nyugdíjasok alig egyharmada, összesen 4,7 millió személy dolgozta le a törvényben rögzített éveket. Hozzátette: eközben jóval alacsonyabb az aktív lakosság száma, mint a nyugdíjasoké, egy nyugdíjast 0,89 alkalmazott tart el. Botiş leszögezte, 2011-ben a megszorító intézkedések keretében nem csökkentik a nyugdíjakat, mindenki 732,8 lejes nyugdíjponttal számolva kapja majd a havi járandóságát, ami által „elfogadható” szinten marad a büdzsé deficitje.
Szintén a deficit mélyülésének megakadályozásával érvelt az egységes nyugdíjtörvény mellett csütörtökön Emil Boc kormányfő. Mint hangsúlyozta, ha megemelték volna a nyugdíjpont értékét, akkor 3 milliárd euró helyett 5 milliárdot kellett volna jövőre a költségvetésből a nyugdíjak kifizetésére fordítani. Szerinte éppen ezért a jogszabály elfogadása „társadalmi igazságot” teremt, hiszen egyebek mellett megszüntették a „luxusnyugdíjakat”, illetve lehetővé tették a nyugdíjak költségvetésének közép- és hosszú távú fenntarthatóságát.
„Valamennyien nyugdíjba mehetünk 50 éves korunkban, dönthetünk erről is. De akkor kérem, mondják meg, honnan vesszük a pénzt a nyugdíjak kifizetésére. Ha valaki előrukkol a megoldással, akkor én már holnap készen állok kiadni egy erről szóló sürgősségi rendeletet. Ha pillanatnyi döntéseket hozunk, akkor egy napig, két hónapig, talán egy évig túlélhetünk, azonban nem tudjuk közép- és hosszú távon biztosítani a nyugdíjalap fenntarthatóságát” – válaszolta Emil Boc arra az újságírói kérdésre, miszerint szerinte nem túl késői a 65 éves nyugdíjkorhatár. A miniszterelnök ugyanakkor arra is kitért, hogy Európa szinte valamennyi országában téma a nyugdíjak reformja, mindenhol lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a közelebbi és távolabbi jövőben egyaránt biztosítani lehessen a járandóságok kifizetését.
Az alkotmánybíráktól várnak jogorvoslatot
Bár a parlament két háza megszavazta a jogszabályt, amit így már csak az államfőnek kell aláírnia és kihirdetnie, korántsem biztos, hogy a jelenlegi formában lép hatályba. A legnagyobb ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanis már jelezte, az alkotmánybíróságon támadja meg a törvényt, mert annak egyes előírásai szerintük ellentmondanak az ország alaptörvényének. Ioan Cindrea PSD-s képviselő csütörtökön úgy nyilatkozott, meglátásukban nem szabadna csökkenteni az úgynevezett különleges nyugdíjakat, amelyekben a katonaság, a rendőrség vagy az igazságszolgáltatás kötelékeiből nyugdíjba ment személyek részesülnek. Mint részletezte, a szociáldemokraták egyebek mellett azért sem szavazták meg a jogszabályt, mivel a nyugdíjpont értéke idén a bruttó átlagbér 39 százalékára csökkent, s egyáltalán nem kizárt, hogy az elkövetkező években a kritikus 30 százalékig süllyedhet. Ugyanakkor a PSD-s honatyák szerint az is elfogadhatatlan, hogy a nők nem mehetnek a férfiaknál két évvel hamarabb, azaz 63 éves korukban nyugdíjba.
Markó: korlátozott a kormány mozgástere
Nekem sem tetszik a nyugdíjtörvény – válaszolta Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön kolozsvári sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a PSD megtámadja az alkotmánybíróságon a jogszabályt. Markó Béla elmondta: nem ért egyet a jogszabály egyes rendelkezéseivel, többek közt azzal, hogy a nők számára a férfiakéval azonos nyugdíjkorhatárt szabtak meg.
Ennek ellenére úgy véli, a törvény megteremti a keretet arra, hogy a nyugdíjak kérdését ezentúl egy egységes rendszer szabályozza, ugyanakkor a járandóságok közötti gyakorta igen jelentős különbségek kiegyenlítése szempontjából is előrelépésnek számít a törvény. Arra a kérdésre, hogy kilép-e a koalícióiból az RMDSZ, ha egyszer elégedetlenek a jogszabállyal, a szövetség elnöke leszögezte, egyrészt az RMDSZ-képviselők megszavazták a nyugdíjtörvényt, másrészt nem a koalíciós partnerrel elégedetlenek, hanem azokkal az intézkedésekkel, amelyeket az Európai Unió és a Világbank megkötései miatt kénytelenek voltak meghozni. A miniszterelnök-helyettes hozzáfűzte, megérti a PSD képviselőit, hiszen az ellenzéknek az a dolga, hogy ellenkezzen, ugyanakkor leszögezte, a kormánynak gyakorlatilag alig van mozgástere.
Szakszervezeti felzúdulás
Nemcsak az ellenzéki honatyák tartják felháborítónak az egységes nyugdíjtörvény előírásait, hanem szinte valamennyi nagy országos szakszervezeti tömörülés felemelte csütörtökön a hangját a jogszabály ellen. Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) közleményében arra szólította fel Traian Băsescu államfőt, hogy ne hirdesse ki a törvényt, hanem küldje vissza felülvizsgálatra a parlamenthez. Ugyanakkor a szakszervezetiek az ombudsmantól azt várják, hogy hivatalból eljárást indít, s az alkotmánybíróságon támadja meg az alaptörvénynek ellentmondó előírásokat. „Hazugság, arcátlanság, megvetés – ezek azok a szavak, amelyekkel jellemezni lehet azt a folyamatot, amely a képviselőház szerda esti döntésében csúcsosodott ki.
Egy parlamenti többség, amelynek szégyenében el kellene süllyednie, elfogadott egy teljesen népellenes jogszabályt, teljesen semmibe véve a szakszervezetekkel a témában folytatott tárgyalásokat. A BNS közlése szerint korábban a kormányfővel és a munkaügyi miniszterrel abban állapodtak meg, hogy a nyugdíjpont értéke jövőre eléri az átlagbér 40 százalékát.
Szintén az államfőtől várnak segítséget az Alfa Kartellhez csatlakozott szakszervezetiek is. Liviu Apostoiu, a szakszervezeti tömb alelnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, amennyiben Traian Băsescu nem küldi vissza a törvényt a parlament elé, akkor jogi úton támadják meg a jogszabályt, s a nemzetközi szervektől is segítséget kérnek. Azt azonban Apostoiu is belátja, hogy igen kevés esély van arra, hogy az államelnök ne hirdesse ki a jogszabályt. A szakszervezeti vezető közlése szerint elégedetlenségük fő oka, hogy a törvény megemeli a nyugdíjkorhatárt, illetve nem értenek egyet a nyugdíjpont kiszámításának módszertanával sem.
A rendőröket és vámosokat tömörítő Pro Lex szakszervezet eközben az ellen emelte fel a hangját, hogy az egységes nyugdíjtörvény megszünteti privilégiumaikat, s ezentúl nem részesülhetnek az emelt értékű különleges nyugdíjakban. Szerintük ez igazságtalan, főként olyan körülmények között, hogy jelenleg Romániában egy rendőr várható élettartama alig 62,5 év. A Pro Lex csütörtöki közleménye rámutat, támogatást kértek a Rendőrségi Szakszervezetek Európai Tanácsától. Krónika (Kolozsvár)

Horthy-fasizmus? Horthy, a háborús bűnös?
A hetven évvel ezelőtti második bécsi döntésről való csíkszeredai megemlékezés – akárcsak az 1989. évi fordulat utáni első március 15-i ünnepségek – sokak, elsősorban román politikusok felháborodását, nemtetszését váltotta ki.
Különösen az borzolta fel az idegeket, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt a szervező, továbbá hogy Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, nemkülönben a helyi rendőrség és csendőrség miért járult hozzá a rendezvény megtartásához. Olyan kijelentések, vélemények hangzottak el, amelyek a korabeli helyzet részleges vagy teljes nem ismeretéből származnak, a legelemibb tárgyilagosság hiányát tükröző, évtizedek óta hangoztatott címkézésekből fakadnak, és sokan ezeket visszhangozzák.
A megszállás mítosza
Megemlítették például, hogy a „II. bécsi döntés aláírása után tizenegy nappal a Horthy Miklós vezette csapatok bevonultak Csíkszeredába”. Tudjuk, hogy a döntést augusztus 30-án írták alá, a magyar csapatok viszont szeptember 11-én vonultak be Csíkszeredába. Tehát nem 11, hanem 12 nappal később. És ami még fontosabb, nem Horthy Miklós vezetésével. A kormányzó aznap nem ott, hanem Marosvásárhelyen vett részt a tiszteletére rendezett ünnepélyes fogadtatáson. Mircea Duşă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának elnöke „Erdély megszállásának” megünneplését emlegette. Véleménye a folytonosság dák–római mítoszán alapszik, mely szerint Erdélyben a románság az őslakó, a magyarság pedig leigázta és ezer évig elnyomta őket. 1918-ban végül felszabadultak, így a II. bécsi döntés nyomán bevonuló magyar csapatok csakis megszállók voltak. Ezen az alapon 1918. december 1-je jogosan a felszabadulás napja, míg 1940. augusztus 30-a a megszállásé. Ez azonban nem maradhat így, előbb-utóbb csak ki kell derülnie, hogy ez a mítosz egyszerűen bizonyíthatatlan.
Amit a bevonulásról, a megszállást követő több ezer kegyetlenségről mond, ismét egyoldalú vélekedés. Mert arról nem tud, arról nem hallott, nem olvasott, mi történt 1918 decemberétől, Erdély román csapatok általi megszállásától, az állami iskoláitól, egyetemétől, színházaitól való megfosztásával, sok tízezer személy állásától, megélhetésétől történt megfosztásával, szülőföldjéről való elűzésével – hogy a kegyetlenkedéseket éppen csak megemlítsük –, az erdélyi magyarsággal.
Mircea Duşă a továbbiakban horthysta fasizmusról, Horthy háborús bűnösségéről beszél. Ez a román illetékesek kedvenc szóhasználata. A valóságban azonban más volt a helyzet. Horthy ugyanis soha nem volt fasiszta, vagyis szélsőjobboldali. Jobboldali, konzervatív politikus volt. Ebből következik, hogy horthysta fasizmus sem létezett. Magyarországon, Horthy idején, a Kommunista Párt kivételével, végig működött a Kisgazda Párt, nemkülönben a Szociáldemokrata Párt, megválasztott képviselőik az Országgyűlésben tevékenykedtek. Szálasi és Imrédy szélsőjobboldali pártját betiltották, Szálasit elítélték, börtönbe vetették.
Horthy és Antonescu egy lapon?
Ugyanakkor Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője összehasonlítja Horthyt Ion Antonescu marsallal, szerinte ugyanis mindkettő vitatott figura. Nos, Antonescu idején Romániában minden párt be volt tiltva, parlament nem létezett. A szégyenteljes zsidótörvények ellenére Magyarországon 1944. március 19-éig, a német megszállásig, a zsidókat nem üldözték, nem gyilkolták halomra. Miközben Antonescu kezén mintegy 350–380 ezer zsidó lelke szárad, akiket saját kezdeményezésére, német segítség nélkül gyilkoltak meg.
A „horthysta fasizmus” velejárója volt, hogy Észak-Erdélyben voltak román iskolák, Kolozsvárt például gimnázium is. A magyar gimnáziumokban kötelező tantárgyként oktatták a román nyelvet – nálunk manapság is nagy felháborodást kelt, ha valaki arról beszél, hogy ott, ahol a nemzetiségek élnek, az ő nyelvüket is tanítani kellene a román iskolákban. A „horthysta fasizmus” idején a bankjegyeken minden nemzetiség nyelvén feltüntették azok értékét, így a német, szlovák, horvát, továbbá a cirill betűs szerb és ruszin tízpengősön a román zece penghei is olvasható volt. Mircea Duşă azt is kijelentette, hogy Horthyt az egész világ háborús bűnösnek tartja. Ez persze durva túlzás, mert csak az ő és a hozzá hasonló román politikusok minősítik Horthyt háborús bűnösnek. A háborús bűnösök nürnbergi perében ugyanis csupán tanúként volt jelen, majd szabadon távozott.
A csíkszeredai megemlékezéssel kapcsolatban még egy pontatlanságra kell kitérnünk. Arra, hogy a magyar csapatok nem egy hónappal, hanem hat nappal a bécsi döntés aláírása után, szeptember 5-én kezdték meg a bevonulást és ugyanazon hónap 13-án fejezték be. A magyar hadsereg szeptember 5-e és 13-a között vette birtokba a visszakapott területeket. Elsőként Bihardiószegre, ugyancsak szeptember 5-én Szatmárnémetibe, 6-án Nagyváradra, 7-én Nagybányára, 10-én Gyergyószentmiklósra, 11-én Kolozsvárra és Csíkszeredába, utoljára, 13-án Gyimesre, Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre és más háromszéki településre vonultak be a honvédek. A kormányzó ünnepélyes fogadtatására Marosvásárhelyt 11-én, Kolozsvárt 15-én került sor.
A tárgyilagosság reménye
Mindenképpen rendkívülinek mondhatjuk azt, hogy a csíkszeredai polgármester, a helyi rendőrség és csendőrség hozzájárult a megemlékező rendezvény megtartásához, hogy Ráduly Róbert Kálmán kijelentette, „a szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, de a valóságban is léteznie kell”. Ez újabb lépés ahhoz, hogy ne másodrendű polgárai legyünk ennek az országnak, hogy belátható időn belül a román illetékesek tárgyilagosan kezeljék a történelmet.
Asztalos Lajos, kolozsvári helytörténész. Krónika (Kolozsvár)