Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagybánya (ROU)
1229 tétel
2001. augusztus 22.
" Aug. 14-én kezdődött a több egy hétig tartó ünnepség, melyet Szent István tiszteletére rendeztek Nagybányán. A Szent István Napokon több Szatmár megyei előadó is közönség elé állt. Elsőként dr. Bura László tartott előadást Értelmiségünk helye és szerepe az egyházban címmel, majd a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese lépett fel. Aug. 22-én, az ünnepségek zárónapján pedig a Nagykárolyi Collegium Régizene Együttes hangversenyét hallgathatják meg az ünneplők. /(ferencz): Szatmár megyei vendégelőadók a Nagybányai Szent István Napokon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 22./"
2001. augusztus 22.
"Halálának 25. évfordulóján Nagy Imre festőművészre /Csíkzsögöd, 1893. július 25. - Csíkszereda, 1976. aug. 22./ emlékezett a lap. Nagy Imre a budapesti Rajztanárképzőn, a szolnoki művésztelepen és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, Olgyai Viktor irányításával. A Képzőművészeti Főiskolán együtt dolgozott Varga Nándor Lajossal, Aba-Novák Vilmossal és Szőnyi Istvánnal. 1924-ben hazaköltözött Erdélybe; néhány évig a nagybányai művésztelepen is dolgozott. 1929-ben, 1931-ben az Ernst Múzeumban volt kollektív kiállítása; 1936-ban és 1937-ben ismét gyűjteményes kiállításokkal jelentkezett a fővárosban; 1938-ban pedig Londonban volt egyéni tárlata. 1939-ben Szinyei-díjat nyert. 1949-1950-ben a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola tanáraként működött. Több európai országban járt tanulmányúton; az említetteken kívül rengeteg kiállítása volt több erdélyi városban, Berlinben, Zürichben, Prágában és Nürnbergben. 1976-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezett műveiből gyűjteményes kiállítást. Utolsó éveit visszavonultságban töltötte Zsögödön. A fametszés kiváló mestereként tartják számon. 1962-ben zsögödi házát Csíkszereda városának adományozta, itt nyílt meg 1973-ban a Nagy Imre Képtár. /Nagy Imre. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 22./"
2001. augusztus 25.
"A koltói első Színjátszó Tábor egyik legnépszerűbb meghívott előadója Bessenyei István színművész volt, a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ tagja. Simori Sándor, a nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör elnöke, a tábor szervezője elmondta, a szatmári színész-rendező szaktudására nagy szükség van a táborban, másrészt Bessenyei István személyében a szatmárnémeti Kulissza színpad is képviseltette magát a találkozón. Bessenyei István elmondta, hogy a gyakorlati foglalkozásokat elsősorban a gyerekeknek, a fiataloknak szánta, de kellemes meglepetés érte, amikor az idősebbek is igen nagy számban eljöttek. A tábor tulajdonképpen az "animátoroknak" szól, erre irányul a programok jelentős része. Például arra, hogyan kell bejegyeztetni egy csoportot, milyen jogi háttérre van szükség egy csoport működéséhez. /Dancs Artúr: Színjátszó Tábor - Koltó 2001. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./"
2001. szeptember 1.
"Újabb nagy értékű könyvszállítmány érkezett Háromszékre. A többtonnányi ajándékcsomagban az oktatást segítő könyvek találhatók. A néhány éve elindított akció mostani szállítmányából Erdővidékre, Felsőháromszékre, valamint a Csíkszeredában működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek hoztak könyveket a magyarországi támogatók. Az akció során eddig Erdély minden vidékére szállítottak könyveket. A Duna Televízió, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány, valamint a Pro Hungaris Alapítvány közös vállalkozásának célja a magyar nyelvű oktatást segítő könyvekkel, felszerelésekkel ellátni az iskolákat, népi főiskolákat. A kezdeményezés fő mindenese, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány elnöke és igazgatója, Földes István korábban mentőautókat, kórházi, illetve orvosi felszereléseket, parabolaantennákat, számítógépeket, színes televíziókészülékeket kísért és szállított el rendeltetési helyére Erdélybe: fogarasi, brassói, nagybányai, dévai, kőhalmi és székelyföldi iskolák, egyházak, népfőiskolák, faluközösségek vehették át az ajándékot. A mostani, két év alatt immáron 14., vadonatúj kötetekből álló szállítmány több mint 20 millió forintot ér. A csomagokban irodalmi szöveggyűjtemények, háziolvasmány-kötetek, tankönyvek, elektrotechnikai, gépészeti, mezőgazdasági, környezetvédelmi szakoktatáshoz szükséges könyvek, orvosi szakkötetek találhatók. Földes István és Gaál Sándor, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házának tanára elmondta, mindezeket a tanulók kiegészítőként használhatják a hazai tankönyvek mellett. Aug. 30-án a csernátoni falumúzeumba szállították azt a 4600 könyvet, amelyet a felsőháromszéki iskolák kapnak meg. Erdővidék iskolái 5000, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 6600 kötettel lett gazdagabb a mostani szállítmányból. /(benkő): Adomány Háromszékre. Könyvet a gyermekeknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./"
2001. szeptember 4.
" Régi hagyományt, az egykori Szent István Napokat elevenítette fel a nagybányai magyarság augusztusban, emlékezve meg Szent István királyról, aki az egykori szabad királyi bányaváros védőszentje. A rendezvénysorozat aug. 14-22. között zajlott a helyi plébánia, az evangélikus egyház, valamint a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület szervezésében. Augusztus 17-én délután vers- és prózamondó versenyt szerveztek, amelyen a koltói fiatalok vitték el a babért. Az evangélikus templomban Magyar éremművészek és Anyaság az éremművészetben témákban éremkiállítás nyílt. Aug. 18-án Énekeljetek az úrnak új éneket! címmel énekversenyt tartottak a fiatalok részére, amit Bura László szatmárnémeti tanár Értelmiségiek helye és szerepe az egyházban című előadása követett. A szabadtéri színpadon népi táncműsort volt. Aug. 22-én a nagykárolyi Collegium régizene-együttes lépett fel. /Szika Levente Zoltán: Szent István Napok Nagybányán. A védőszent ünnepe. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 4./"
2001. szeptember 7.
"Szept. 3-án megkezdődött a parlament őszi ülésszaka. Az RMDSZ képviselői frakciója megtartotta az első "frakció-acsarkodást" - számolt be a történtekről Böndi Gyöngyike képviselő. A frakcióban megkérdezték Szilágyi Zsoltot, a Reform Tömörülés tagját, tisztázza, melyik területi szervezetre gondolt, amikor politikai banditának minősítette annak vezetői. Szilágyi Zsolt erre nem volt hajlandó, ellenben mindezt kikérte magának. A frakció szinte egyhangúlag vonta kérdőre az RT-s képviselőket "az egyházi ingatlanok visszaigénylése körüli hazudozásaikért és azért, amiért nem hajlandók elismerni a frakció azon jogát, hogy kérdőre vonja őket az RMDSZ érdekeivel ellentétes tetteikért, nyilatkozataikért." Szept. 4-én beindult a parlamenti gőzgép: egy nap alatt több mint 34 törvénytervezetet fogadott el a T. Ház. A legtöbb sürgősségi eljárás volt, főleg kormányrendeletek. Ugyancsak 4-én Borbély László elítélte Vlad Hogea PRM-s képviselőnek "A nacionalista" című szennyiratát. Szept. 5-én a bizottság napirendjén a nyugdíjtörvény módosítása szerepelt, de mivel a miniszter éppen nem ért rá, ezért nem tárgyalták a módosítást. /Böndi Gyöngyike, parlamenti képviselő: Parlamenti napló. = Bányavidéki Napló (Nagybánya), szept. 7./"
2001. szeptember 7.
"A koltói színjátszótábor házigazdája a Lendvay Márton Színjátszó Kör /Nagybánya/ volt. Egyik vezéregyénisége Méhes Béla, a csoport egyik alapító tagja a kezdetre emlékezett: A csoport 1960-ban alakult meg, azóta folyamatosan működnek. Volt egy hatéves megszakítás 1963 végétől, amikor a párttitkár azt akarta, hogy ne magyarul, hanem román nyelven játsszanak. Ezt visszautasították. A csoport nem szűnt meg, a tagok összejártak, találkozgattak, de előadást nem készítettek. 1969-től újból működhettek magyar színjátszókként. Azóta megszakítás nélkül minden évben legalább egy darabot bemutatnak. Simori Sándort 1990-ben választották meg elnöknek. Lehet mondani, hogy a Lendvay Márton színjátszócsoport a nagybányai magyar színház. A csoport teljesen önfenntartó. Nagybánya lakosságának 17,8%-a magyar, erre hivatkozva különféle pályázatokat terjesztettek elő, kaptak is támogatást.- A tagok nem kapnak pénzbeni juttatást. A szórvány szélén vannak. Utánuk, a Gutinon túl a szórványok szórványa. Feladatuknak érzik, hogy oda elvigyék a magyar szót. Olyan helyeken léptek fel, ahol előttük soha nem láttak színházat. /Dancs Artúr: I. Koltói Színjátszótábor - 2001. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./"
2001. szeptember 17.
"A kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány jóvoltából 913 kötetes adomány érkezett a nagybányai RMDSZ égisze alatt működő Németh László Könyvtárba. Nagybánya magyarságának gyakorlatilag ez az egyetlen közkönyvtára, jóllehet a most újjáépülő Megyei Könyvtárban is létezik egy régi könyvállomány, amely jelenleg hozzáférhetetlen és a Németh László Középiskolának is van egy kis könyvtára. Az adomány a Duna Televíziótól kapott könyvekből, folyóiratokból áll. A helyi magyar könyvtár több mint ezer olvasójának eddigi tizenkétezer kötetes volt az állománya. /Bővül a Németh László Könyvtár könyvállománya. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"
2001. szeptember 18.
"Külföldi sikersorozat után, többek között a Makói Művésztelepen nyert első díj birtokában érkezett haza Kolozsvárra Kusztos Endre festő- és grafikusművész. Telefonon értesítették, hogy Saguna utcai műtermét feltörték, de nincs komolyabb baj, csak gyerekcsínyről van szó, s a kifeszített ablakot már bedeszkázták. A művész a műtermet felismerhetetlen állapotban találta. Régi ballada című, nagybányai stílusban készült olajfestményének csupán a keretét találta meg. Emellett még négy olajképét, a Földhordás, a Cseresznyés hegy ősszel, a Festő háza és a Sörgyár utca címűeket is ellopták. Az íróasztallal, faragott bútorral együtt minden képzőművészeti albumot és értékes könyvet, éjjeli lámpát, órát és egyéb használati tárgyat elvittek. /Németh Júlia: Feltörték Kusztos Endre képzőművész műtermét. Értékes olajfestmények tűntek el. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"
2001. október 17.
"A múlt hét végén Magyarországon, Gyöngyösön megrendezték a II. Kárpát-medencei Környezetgazdálkodási Konferenciát, amelyen jelen volt, többek között, dr. Túri-Kovács Béla, a magyar környezetvédelmi miniszter is. A miniszter elmondta: jók a viszonyok a környező országokkal, azonban léteznek bizonyos nézeteltérések is. Ismert Szlovákiával a bős-nagymarosi vita, Horvátországgal a kapcsolatot "befeketíti" a Dráván megépítendő vízi erőmű terve, Ukrajnával pedig "félbeszakadtak a lehetőségek". A ciánszennyezés igazolta, hogy a Kárpát- medencében környezetvédelemről csak az országok közötti együttműködés szellemében lehet beszélni. A román partnerekkel a kapcsolat arra irányul, hogy leginkább a felszíni vizek területén a legszorosabb legyen. - A nagybányai ciánszennyezés után új helyzet alakult ki. Azóta a brüsszeli bizottság elkészítette a vizsgálat eredményét, amelyben a szóban forgó ügyet magánjoginak tekintik. /Vajda György: Román - magyar környezetvédelmi kapcsolatok. Alsóbb szinten eredményesebb. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./"
2001. október 26.
"A nagybányai Ledvay Márton Színjátszó Kör sikerrel adta elő a Fekete Pétert. A társulatnak jó zenészei, tehetséges, lelkes színjátszói vannak, akik vállalják azt a sok fáradságot, ami az amatőr színjátszással jár. A színrevitelben dicséretes Simori Sándor rendezői, Besenyei István színművész szaktanácsadói, Méhes Béla és Ferenczy Mihály József zenei rendezői munkája. /Szilágyi Adalbert-Béla: Még mindig Fekete Péter? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 26./"
2001. október 26.
"Negyedik alkalommal vett részt a koltói Somfa Együttes a "Szilágysági gyerek vagyok" címmel okt. 20-án megrendezett népdalvetélkedőn. A "Somfa" az előző években három gyermekkel vett részt a zilahi megmérettetésen, ebben az évben tíz gyermek jelentkezett a Szilágy Társaság, a Szilágy megyei Művelődési Felügyelőség és a Népi Alkotások Háza által szervezett vetélkedőre. A "Nénokut" néprajzi társaság felkészítőjén résztvevő gyermekek kimagasló sikert arattak. /Tamás Sajtos Erzsébet: Siker a népdalvetélkedőn. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 26./"
2001. október 29.
"Okt. 26-28. között került sor Marosfőn az Itthon, fiatalon Mozgalom újabb találkozójára. A megbeszélésen részt vettek a nagybányai, besztercei, vajdahunyadi, bihari, marosvásárhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi Itthon, fiatalon tagszervezetek képviselői, illetve az RMDSZ Ügyvezető Elnökség részéről Kovács Péter és Porcsalmi Bálint előadók. A tanácskozáson minden tagszervezet beszámolt programjairól. Kiemelt szerepet szánnak a tagszervezetekkel, a szórványban működő szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős alelnököknek, a romániai és külföldi ifjúsági struktúrákkal, illetve a médiával, a szervezet arculatával és a támogatási rendszerekkel foglalkozó alelnököknek. A résztvevők beszámolót hallottak a Romániai Ifjúsági Tanács és az ifjúsági törvény jelenlegi helyzetéről: az Itthon, fiatalon Mozgalom hamarosan felvételét kéri a RIT-be, az ifjúsági törvény véleményezésére létrehozott munkacsoport folytatja működését. /Szórvány, vidék, helyi közösség - az Itthon, fiatalon Mozgalom találkozója. = RMDSZ Tájékoztató, okt. 29., 2068. sz./"
2001. november 2.
"Ötvenéves a marosvásárhelyi állami levéltár, hivatalos nevén: Románia Országos Levéltára Marosvásárhelyi Igazgatósága. Ebből az alkalomból okt. 31-én Szovátán tudományos ülésszakot tartottak Levéltárak a tudomány és a kultúra szolgálatában címmel, bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári, nagybányai, brassói, sepsiszentgyörgyi, aradi, zilahi, galaci és besztercei levéltárosok, történészek részvételével. Az előadások után levéltárosok könyveit mutatták be, többek közt a Pál-Antal Sándor közlésében megjelent Marosszék és Marosvásárhely 1848-1849 című korabeli iratokat, jegyzőkönyveket, lajstromokat tartalmazó vaskos kötetet. 1950-ben, amikor bevezették a szovjet típusú tartományi közigazgatást, minden tartományi központban létrehoztak levéltári hivatalokat, ekkor alakult meg a marosvásárhelyi levéltár is, továbbá fiókintézeteket indítottak Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Szászrégenben. 1968-tól lett a Maros Megyei Állami Levéltár a Központi Levéltár fiókhivatala. 1996-ban az új levéltári törvény értelmében a volt megyei fióklevéltárak átalakultak megyei igazgatóságokká. - Pál-Antal Sándor egyik elődjéről, Derzsi Biás Istvánról, a Teleki család levéltárosáról emlékezett meg előadásában, aki tudományos szinten dolgozott a századelőn, rövidebb lélegzetű írásokat közölt a Bolyaiakról, és fontosabbak genealógiai kutatásai. /(lokodi): Levéltárosok tudományos ülésszaka Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./"
2001. november 9.
"November 4-én tartották meg Máramarosszigeten a már hagyományosnak számító "Ki mit tud?" vetélkedőt. A rendezvény egyben a történelmi Máramaros szórványmagyar műkedvelőinek felvonulása is volt. A zsűri tagjainak, valamint a szervező Hollósy Simon Művelődési Egylet vezetőinek, Zahoránszky Ibolyával az élen, közel hat órás rendezvényt kellett végigizgulniuk. Ennyi időbe telt ugyanis, míg a máramarosszigeti, felsővisói, rónaszéki, hosszúmezői, kistécsői és aknasugatagi műkedvelők bemutatták a szavalástól a vallási-, világi népi játékokig terjedően az összes lehetséges műfajt magába foglaló előadásaikat. A vetélkedőt követően a résztvevő csoportok vezetői, szakmai megbeszélésre ültek össze. Kötő József szerint a rendezvény bebizonyította: nem egy szórványvidék kulturális megnyilvánulásának voltunk tanúi, a résztvevők létszáma legalábbis a tömbmagyarság látszatát keltette. Ki kell dolgozni egy öneltartási modellt, a civil társadalmat pedig erőteljesebben kell éltetni, vonták le a következtetéseket a vita résztvevői. /Farkas E Zoltán: Tömbmagyar "Ki mit tud", szórványban. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 9./"
2001. november 9.
"Kivilágított töklámpásokkal vonultak ki a római katolikus temetőbe halottak napján a felsőbányai gyermekek. A töklámpás-felvonulás egyike a régi felsőbányai népszokásoknak. A MADISZ /Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség/ 1990-t követően megszűnt felsőbányai szervezete tavaly alakult újjá. Azóta kulturális megemlékezésekkel, húsvéti tojásfestő-kosárdíszítő versenyekkel, gyermeknapi vetélkedőkkel voltak jelen a város életében. /(dávid): Töklámpással világítottak. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 9./"
2001. november 9.
"A Szatmári Római Katolikus Püspökség immár hetedik alkalommal ad a hívek kezébe saját kiadású könyvnaptárt /Római Katolikus Naptár 2002/. E kiadványban folytatódik, immár az 5. résszel, a dr. Bura László által írt egyházmegye-történet. Ehhez kötődik a trianoni döntés által az egyházmegyéből leszakított, Magyarország területére került részek (Csonka Szatmár) történetének a leírása, 1918-tól a Debrecen-Nyíregyháza Római Katolikus Egyházmegye létrejöttéig, László (Franczen) Károly és dr. Cserháti István tollából. A naptárban található még Merli Rudolf bubesheimi plébános Krasznabéltek történetéről szóló tanulmánya. A nagykárolyi katolikus líceum tízéves múltjáról Visnyai Csaba igazgató írása szól. - A négy erdélyi magyar egyházmegye közül a szatmári az egyetlen, amely könyvnaptár kiadására vállalkozik. /Máriás József: Római Katolikus Naptár 2002. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 9./"
2001. november 16.
"Megérkezett az ideiglenes minisztériumi jóváhagyás a máramarosszigeti magyar nyelvű középiskola újraindításához - közölte Böndi Gyöngyike képviselőasszony. Ecaterina Andronescu miniszter asszony szigorú hangú átirata szerint "nem fogjuk megengedni olyan osztályok létesítését, amelyek nem felelnek meg a törvényes előírásoknak, az új oktatási intézet tanerőinek nagy része képzett és kinevezett tanár kellene legyen, a kiválásra pedig nem kerülhet sor hamarabb, mint 2002. szeptember 1-jén. A törvény értelmében a középiskola elnevezését minisztériumi rendeletnek kell jóváhagynia". Ez azt jelenti, hogy a jövő év szeptemberétől lesz Máramarosszigeten magyar líceum. /(dl): Magyar középiskola Szigeten. Megvan a minisztériumi jóváhagyás. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 16./"
2001. november 16.
"Pro Ecclesia-díjban részesítik a Szinérváraljai Református Egyházközséget, valamint Szilágyi Bélát, a Nagybányai Református Egyházmegye főgondnokát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nov. 16-17-i Új Ezredévi Közgyűlésén. A közgyűlésen bemutatják a "A Királyhágómelléki Református Egyházkerület története" című kiadványt. /(déel): Elismerés Szinérváraljának. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 16./"
2001. november 16.
"Arany és ezüst minősítéssel jutalmazták a nagybányai cserkészek teljesítményét a november 9-11. között megrendezett XI. Szigetszentmiklósi Regösnapok (SZER) népdal- és néptáncversenyein. A gróf Teleki Sándor cserkészcsapat 8 tagja Vincze Gabriella és István szállítási vállalkozók jóvoltából vehetett részt a találkozón. /Regös jóhírek. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 16./"
2001. november 21.
"A Kárpát-medencében élő képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten, a Vármegye Galériában. A Határok nélkül című tárlat negyven képzőművésznek a Hortobágyi Nemzetközi Művésztelepen készült munkáit mutatja be. Kolozsvárt Kopacz Mária és Székely Géza képviseli festményeivel, Marosvásárhelyről többek között Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Simon Endre, Csíkszeredából Márton Árpád, Nagybányáról Véső Ágoston, Dudás Gyula, Déváról Mátyás József, Sütő Éva, Zilahról Szabó Vilmos, Brassóból Ábrahám Jakab jelentkezett alkotásaival. /Határok nélkül a Vármegye Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./"
2001. november 30.
"Nagybányán néhány hete díszes kovácsoltvas keretbe foglalt egyszerű kőoszlop áll a Virághegy alatt. Az emlékmű a városban elhunyt első és második világháborús áldozatok emlékét őrzi. Az evangélikus temető sarkában eltemetett német és magyar katonákra már csak néhány idősebb ember emlékszik a városban. 1950-ben az anyakönyveket is elvitték, úgyhogy ezekben sem tud utánanézni, mondta Köncze G. Árpád evangélikus lelkész. A honfoglalás 1100. évfordulóján facsemetékkel ültették körbe a sírhantok helyét - ma egy áll a tizenegy fenyő közül. Volt egy olyan elképzelés is, hogy négy fenyőfa vegye körül az emlékművet. A fekete sírkő hátára felvésették a következő magyar és német nyelvű szöveget: Német és magyar I-II. világháborús hősök emlékére!- A vidék legújabbkori történelmében először Koltón avattak világháborús emlékművet, 1999 őszén: a Pákai Ferenc szilágykrasznai tanár által faragott kopjafa és emlékharang előtt sziklatömbbe ágyazott bronztábla őrzi a 36 koltói és katalini hősi halott nevét. 2000 júliusában Szinérváralján újították fel a református temetőben már évtizedek óta kallódó I. világháborús emlékművet. A faragott kőtömb és díszsírhely a környéken (Nagysikárlón, Váralján és Ilobabányán) elesett magyar katonahősök, a II. Székely Hadosztály emlékét vigyázza. /Dávid Lajos: Fenyő és obeliszk. Világháborús emlékmű az evangélikus temetőben. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 30./"
2001. december 7.
"Nagybányán a Városi Színház színültig telt december 4-én délután kisdiákokból verbuválódott nézőkkel, de az előadók is iskolások voltak. A helybeli Lendvay Márton Színjátszó Társulat legfiatalabb csoportja, a Cimborák, Méhes Éva zenetanárnő rendezésében bemutatta a Ravaszdiék és a négy jóbarát c. színjátékát. /(Farkas E. Zoltán): Mikulás, Ravaszdiék és a négy jóbarát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./"
2001. december 12.
"A nagybányai Aurul nevével elhíresült céghez hasonlóból több ezer is van Romániában. Csupán Máramaros és Szatmár megyében meghaladja számuk a 350-et. Zömük természetesen Máramarosban található. A szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület az elmúlt hónapokban felméréseket végzett az említett két megyében a zagytárolók és meddőhányók állapotával kapcsolatban, s megállapításuk: ezek folyamatosan és egyre súlyosabban szennyezik a környezetet. A szél széthordja az ártalmas porszemeket, a beszivárgó csapadékvíz kioldja a szennyező anyagokat, amelyek később megjelennek a források és kutak vízében, károsítva a fogyasztók egészségét. Az EKE munkatársai megállapították: minderre fel kell hívni nem csak a kormányzati szervek és az érintett szaktárcák, de a közvélemény figyelmét is. /(Sike Lajos): EKE- tanácskozás Szatmárnémetiben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./"
2001. december 14.
"Harmincöt országból százötven meghívott és előadó jelenlétében tartották meg november 29. és december 1. között Amszterdam mellett a Regionális, vagy Kisebbségi Nyelvek Konferenciáját. A jelenlévők a Baszkföldtől Azerbajdzsánig, Máltától Finnországig terjedő területet képviselték; Nagybányáról Szaniszló József önkormányzati képviselő volt jelen a rendezvényen. "A Regionális, vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája az egyetlen nemzetközi jogi eszköz, amely a nyelvek védelmére hivatott" - állt a konferencia köszöntőjében. Eddig 27 ország írta alá a dokumentumot, 15 ratifikálta és életbe is léptette. Rolf Ekéus, az EBESZ kisebbségügyi megbízottja mondott: nem arról van szó, hogy többletjogokat adjunk a kisebbségeknek, emberi jogaik azonban megkérdőjelezhetetlenek. - Románia is aláírta a Chartát, de nem ratifikálta, így csekély a kötelezettségvállalás. A Svájcban élő gyergyói származású Komlóssy József, az Európa Parlament tagja kifejtette: ahol a közigazgatási felosztás nem nyelvszempontú, ott a Charta alkalmazhatatlan, de legalábbis nagyon sokat veszít erejéből. Ez az elv a régiók kialakításában is alapul szolgál(hat), hiszen egy nemzet tagjai egységesen működő földrajzi területen élnek - akár községi szinten is. A szlovák külügyi képviselő ennek ellentmondott. Szaniszló József Markó Attila kisebbségügyi államtitkár-helyettessel, Andrássy György pécsi professzorral, Kontra Miklós MTA-munkatárssal és Komlóssy Józseffel egyeztetett arról, hogy felveti a csángó kérdést és székelység zaklatását. Azonban a felsoroltak azt mondták neki, hogy ezek a kérdések megfelelő kezelésben már az Európa Parlament asztalán vannak, nem kell felszólalnia. /Szaniszló József: Sirályok Amszterdam felett. Kisebbségi nyelvek - elmélettől a gyakorlatig. = Bányavidéki Új Szó (Nagyvárad), dec. 14./"
2001. december 28.
"A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör az idén is rendez szilveszteri kabarét. A két részes zenés-humoros műsor címe: Ha nekünk így is jó...?! Öszszeállította: Simori Sándor. Rendezte: Krizsanovszki István és Simori Sándor. Konferál: Simori Sándor, Smitkó István. A bemutatóra december 28-án lesz. /Szilveszteri kabaré! = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 28./"
2001. december 29.
"Az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy a határon túli magyarság önhibáján kívül nem tudja teljes mértékben kialakítani és fenntartani jövője zálogát képező intézményrendszerét. Dr. Veress László, erdélyi származású fiatal jogász az Illyés Közalapítvány igazgatója. A kezdeti fellángolás után, a kilencvenes évek derekán a magyarországi közhangulat nem igazán kedvelte a határon túli magyart, állapította meg Veress László. 1990 után ugyanis a régió minden országában csökkent a társadalmi szolidaritás, a gazdasági folyamatok által okozott bizonytalanság miatt minden társadalmi réteget egzisztenciális kérdések foglalkoztatták, ez így volt Magyarországon is. 1998 után következett be érezhető változás, amikor olyan kormány került hatalomra, amelynek a határon túli magyarság nem idegenrendészeti kérdés. Lassan reális kép alakult ki az éppen jelenvaló helyzetről határon innen és túl. Az ezredfordulóra fordulat következett be Magyarország és a határon túli magyarság kapcsolatában is. Hosszú évtizedek során csak a sokszor szomorú tényekkel való szembenézés történt. A változás az, hogy most Magyarország rendelkezik a cselekvés erejével is. A magyarországi politika elsöprő többséggel támogatja a határon túli magyarság ügyét, a magyarországi társadalom, a polgárok többsége minden ellenkező híresztelés dacára támogatja és egyetért ezzel a politikával. A magyar gazdaság már rendelkezik a fenti törekvések megvalósításához szükséges erővel. Az elmúlt három esztendőben a kuratórium több pályázatot bírált el, több pályázatot támogatott, és összegszerűen is több támogatást nyújtott, mint az előző nyolc évben összesen. Egyszer és mindenkorra fel kell ismerni, a határon túli támogatások alapfeladat jellegűek. A természeti és politikai katasztrófákkal sújtott térségben - lásd kárpátaljai árvizek, délszláv válság stb. - az egyre romló gazdasági feltételek között a magyarországi támogatás intézményi létszükséglet. Az Illyés Közalapítvány Kuratóriuma - mely társadalmi munkában végzi tevékenységét - havi nyolcórás kuratóriumi ülésekkel számolva statisztikailag nem egészen két percet szánhat egy pályázat elbírálására. A döntéshozatal során óriási segítséget nyújt a támogatott közösségek képviselői által megfogalmazott javaslat, véleményezés. Közel háromszáz Kárpát-medencei magyar értelmiségi dolgozik a valamennyi szomszédos országban működő alkuratóriumi tanácsadó testületekben. Javaslattételeikkel nincsenek könnyű helyzetben, mert egy maroknyi pénzből tíz maroknyi támogatást kellene biztosítani. Az 1998-as évet követően jelentősen megnövekedett költségvetési támogatásnak köszönhetően - 1999- 2002-es időszak 4,56 milliárd forintjával szemben az 1990 és 1998 közötti időszakban csupán 2,93 milliárd forint állt rendelkezéskre - az Illyés Közalapítvány az elmúlt két és fél évben több pályázatot bírált el (12 728 db), mint a korábbi nyolc évben (10 661 db) összesen. Az 1990-1998-as időszakban összesen 5938 pályázatra megítélt 3,077 milliárd forinthoz képest az elmúlt két és fél évben 6032 pályázatra 3,088 milliárd forint támogatást ítélt meg. Ebben az évben rendkívül jelentős összeggel támogaták a Kárpát-medencei magyar közszolgálati televíziós együttműködést. A magyar Országgyűlés által rendelkezésre bocsátott kilencszázmillió forintból biztosítani tudják tizenkilenc határon túli televíziós műhely korszerű, egymással kompatibilis digitális technikával való felszerelését. Erdélyben ez az esztendő az építkezések éve volt. A teljesség igénye nélkül említhető, hogy Nagybányán Magyar Ház létesült, a felsővisói kis magyar közösség ingatlanhoz jutott, a kolozsvári diákszövetség tanulmányi házat vásárolhatott. Kolozsváron és Székelyudvarhelyen televíziós stúdiók alakulnak, Marosvásárhelyen folytatódik a Bernády-ház építkezése, Szovátán létrejött a Pedagógus Szövetség korszerű konferenciaközpontja, a fehéregyházi magyarság is közösségi házzal rendelkezik, Székelyudvarhelyen modern főiskolai épület nyitotta meg a kapuit, de jutott támogatás például Kőhalomra, Besztercére és Csángóföldre is. Számtalan rendezvény és kiadvány létrejöttéhez járult hozzá az alapítvány. /Zilahi Imre: A világ szebb velünk, mint nélkülünk. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./"
2001. december 31.
"Nagybányára az eső miatt hócsuszamlás zúdult. Öt ház megrongálódott, tizenöt út járhatatlan, a megyeszékhely utcáit 15-20 centis víz borítja, mert a lefolyórendszer kapacitását meghaladta a víz. /Tegnap. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 31./"
2002. január 4.
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör az idén is szilveszteri kabaréval állt elő. A két részes zenés-humoros műsor címe: Ha nekünk így is jó...?! Összeállította: Simori Sándor. Rendezte: Krizsanovszki István és Simori Sándor. Az előadást jan. 4-én megismétlik. /Régiónk. = Bányavidéki Napló (Nagybánya), jan. 4./
2002. január 11.
Nagybányán már áll a Magyar Ház: gróf Teleki Sándor lakóépületének megvásárlását az Illyés Közalapítvány nagylelkű támogatása tette lehetővé. A közalapítvánnyal kötött megállapodás szerint a jogszerinti tulajdonos az Óvárosi Református Egyházközség, a haszonélvező-működtető pedig az EMKE helyi szervezete, a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület. Eddig kijavították a tetőszerkezetet, folyamatban van a csatornák kicserélése, hozzáfogtak öt földszinti helyiség, valamint az ezekhez tartozó mellékhelyiségek falainak és a több helyen beázott mennyezet helyreállításához. A Magyar Ház helyreállítását széleskörű társadalmi összefogást kísérte. A Bányavidéki Új Szó oldalain hétről-hétre közölt felhíváshoz, majd a támogatási akcióhoz és gyűjtéshez rövid időn belül az egyházak is csatlakoztak. Nagyon sokan nyújtottak segítséget: pénzzel, önkéntes munkával, valamint építőanyaggal, berendezési tárgyakkal stb. Sokan (Metz József ny. tanár) magánkönyvtárukat ajánlották fel, mások jelentős képzőművészek (Pirk János, Balla József) alkotásait, megint mások, mint néhai Suba Dániel író, újságíró, grafikus özvegye, nagybányai viszonylatban jelentős irodalmi-művészeti hagyatékok elhelyezését szeretnék a Házban megoldani. Az intézményt egy kilenc tagú kuratórium irányítja. A testület továbbra is civil intézményként szeretné működtetni a Házat, tehát olyan központként, amelyben minden nagybányai magyar társadalmi szervezet, egyesület, értelmiségi klub, kör, társaság stb. otthonra találhat. A Házban kerülhetnének sorra a kisebb-nagyobb évfordulós-ünnepi megemlékezések, néprajzi jellegű rendezvények, táncházak, énekversenyek, szavalóversenyek, műveltségi vetélkedők, népfőiskolai előadások, konferenciák, (nyelv)tanfolyamok is. Saját kölcsönkönyvtára lesz az épületnek, amely - a jelenleg régi főtéri székházban működő Németh László Könyvtárat, s emellett az adományként felajánlott magánkönyvtárakat, köteteket is befogadná. A Magyar Házban egy kisebb helytörténeti gyűjtemény (Teleki-múzeum) is helyet kaphat. /Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház Kuratóriumának elnöke: A mi Magyar Házunk. = Bányavidéki Napló (Nagybánya), jan. 11./