Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2000. február 18.
Febr. 17-én Nagybányára érkezett Margot Wallström, az Európai Unió környezetvédelemért felelős biztosa, aki a helyszínen informálódik az Aurul bányatársaság okozta szennyezésről. Az EU-biztossal együtt a helyszínen volt Pepó Pál magyar és Romica Tomescu román környezetvédelmi miniszter. Wallström asszony szerint külföldi szakemberekből álló munkabizottságot kell létrehozni, amelynek több kérdésre kell választ adnia. Így például arra, hogy mi történt, milyen mértékű a károkozás, és mit lehet tenni a környezet helyreállítása érdekében. Tomescu biztosította a jelenlévőket, hogy kormánya teljesíti nemzetközi kötelezettségeit. A román kormánynak soha nem lehet szándéka, hogy egy ilyen súlyos esetben eltitkoljon információkat vagy kisebbítse az ilyen ügyek jelentőségét - mondotta a miniszter, aki szerint Románia bebizonyította, hogy képes a két ország érdekeit szem előtt tartva összehangolt lépéseket tenni. /Margot Wallström EU-biztos Nagybányán. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./
2000. február 18.
Petre Roman külügyminiszter sajtóértekezleten kommentálta a nagybányai Aurul okozta ciánszennyezés körüli problémákat. Nem értette, miért beszélt a magyar kormányfő perről, amikor még nem zárultak le a vizsgálatok. "Románia kész vállalni a maga felelősségét, ha felelős, és semmi, amit eddig Románia hivatalosan tett, nem mutatja ennek ellenkezőjét" - mondotta Roman. Felvetésével kapcsolatban a Moldvában tartózkodó Németh Zsolt magyar külpolitikai államtitkár így fogalmazott: "A per mérlegelése gyakorlatilag azonos a román állami felelősség mérlegelésével. Ha a román fél készen áll arra, hogy kilátásba helyezze: kártérítési kötelezettségének eleget tesz, akkor értelemszerűen nem kell semmilyen per. A peren kívüli megegyezés és a per, meggyőződésem szerint, nemzetközi jogi, bírósági kategória". /Vitatják a kártérítés szükségességét. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 18./
2000. február 22.
Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter román kollégája meghívására febr. 21-én négynapos látogatásra Romániába érkezett. A két miniszter megbeszélésének fő témája az európai integrációban szerzett magyar tapasztalatok átadása lesz, de a felek megvitatják, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a nagybányai ciánszennyezés Magyarországot is sújtó következményeinek felszámolására. Dávid Ibolya Brassóban kezdte látogatását, ahol tárgyalt a város polgármesterével, valamint találkozott a brassói magyar kisebbség képviselőivel. /Dávid Ibolya Romániába érkezett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./
2000. február 22.
Mielőtt nemzetközi bíróság elé kerülne a Nagybánya környékén történt ciánszennyezés ügye, a felek a diplomácia eszközeivel igyekeznek megoldani a vitát - jelentette ki febr. 21-én Brassóban Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter. - Magyarország azt szeretné, hogy mielőbb büntető eljárás induljon a vétkes ellen. Ehhez meg kell állapítani a konkrét felelősséget - hangsúlyozta a magyar miniszter. Dávid Ibolya febr. 21-én Markó Béla RMDSZ-elnökkel munkareggelin találkozott, majd Brassót kereste fel, ahol Ioan Ghisea polgármesterrel tárgyalt. Nemcsak a földrajzi közelség miatt látogatok gyakran Romániába, hanem azért is, mert a nagy lélekszámú romániai magyar kisebbség ügye is közös megoldást igényel - jelentette ki. /Dávid Ibolya romániai látogatása. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./
2000. február 24.
Magyarország keresetet fog előterjeszteni a nagybányai bíróságnál a ciánszennyezést okozó Aurul társaság ellen, és a magyar fél ugyanilyen magánjogi pert kíván indítani az Esmeralda cég ellen Ausztráliában - jelentette ki febr. 23-án Bukarestben Dávid Ibolya magyar igazságügyi /Magyarország pert indít az Aurul ellen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./
2000. február 25.
A magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) 2000. július 14-16. között Gödöllőn tartja a Kárpát-medencei magyar családok millenniumi találkozóját. A találkozó ideje alatt előadások hangzanak el, művelődési és sporteseményekre kerül sor. A családtalálkozó alkalmából a gyerekeknek rajzpályázatot hirdettek híres magyar családok és magyar nagyasszonyok témakörben. - Az anyaország határain túl élők jelentkezését is március 31-ig várják. /Kárpát-medencei magyar családok millenniumi találkozója. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), 670. szám, febr. 25./
2000. február 25.
Tíz éve minden évbe megrendezték Szatmárnémetiben, a római katolikus székesegyházban a kórustalálkozót. E kórusseregszemle egyike a régió rendszeres kulturális rendezvényeinek. Énekeltek Nagybányáról református, római katolikus és baptista kórusok, a koltó-katalini református dalárda, Máramarosszigetről a Hollósy Simon kórus. Az idei kórusseregszemlére hat máramarosi kórus jött el. - A nagybánya-újvárosi református egyházközség kórusa 1998-ban alakult. A koltó-katalini református egyházközség kórusa (Téglás Lajos vezényletével) egyike a kórusseregszemle legkitartóbb résztvevőinek. A nagybányai veresvizi római katolikus egyházközség kórusának harminc tagja van. A nagybánya-óvárosi református egyházközség kórusa 1990-ben szerveződtek újjá, állandó vezetőjük Décsey Zsuzsánna. Máramarossziget református gyülekezetének kórusa is jelen volt. A máramarosszigeti Hollósy Simon Vegyeskar -1990-ben alakult. A szinte nyelvszigetté vált városban a kórus egyike a hagyományőrzés, a nemzetiségi kultúra végvárainak. A kórustalálkozó szervezői: a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség, és a rendezvény fáradhatatlan főszervezője: Muzsnay Árpád, a Kölcsey Kör elnöke, az EMKE alelnöke. /"És énekelének új éneket" X. Ökumenikus Kórusseregszemle - Szatmárnémeti, 2000. február 11. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), 670. szám, febr. 25. /
2000. február 28.
Febr. 26-án ENSZ-szakértők érkeztek Nagybányára, hogy a helyszínen állapítsák meg, mi okozhatta az Aurul bányatársaság derítőjének gátszakadását. A szakértők felmérik a szennyezés okozta károkat és javaslatokat dolgoznak ki a ciánnal szennyezett területek rehabilitálására. A nemzetközi szakértői csoportot Frits Schlingemann, az ENSZ európai környezetvédelmi programirodájának (UNEP) igazgatója vezeti. Schlingemann elmondta, hogy a csoportot a román, a magyar és a jugoszláv kormány kérésére állították fel. A bécsi Der Standard febr. 24-i számában újabb nagybányai ciánszennyezésről közölt cikket. A településen hét kút mérgezett, és egy lefolyócsatornában is találtak ciánt - ez utal további szivárgásra. A nagybányai illetékesek cáfolták az osztrák lap állítását.- Pepó Pál magyar környezetvédelmi miniszter és Anton Vlad február 10-én Nagybányán állapodott meg arról, hogy egy jogi és egy környezetvédelmi közös szakértői bizottság vizsgálja majd a súlyos környezetszennyezéssel kapcsolatos kérdéseket. /ENSZ-szakértők Nagybányán - újabb szennyezés, ezúttal a Krasznán. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./
2000. március 3.
Máriás József emlékezett a 25 évvel ezelőtt, 1975. márc. 3-án elhunyt Németh Lászlóra, Nagybánya nagy szülöttére, felvázolva hatalmas életművét. Nagybányán, a Híd utcai református templomban, ahol a nagy írót megkeresztelték, 1991 /születésének 90. évfordulója/ óta emléktábla őrzi emlékét. /Máriás József: "Elkötelezett én csak az igazsággal szemben voltam." = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), márc. 3. - 671. sz./
2000. március 9.
Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter szerint a Nagybánya környékén történt ciánszennyezés már a múlté. A balesetet a "magyarországi sajtó nagyította fel és a történteket politikai spekulációkra használták" - állította. Tomescu a parlament európai integrációs bizottságában azt mondta, hogy minisztériuma semmilyen hanyagságot nem követett el a balesettel kapcsolatban, mert arról időben értesítették a magyar felet. A folyók Romániában tiszták, a Szamos és a Tisza szakaszán "alig 10-15 haltetemet találtak" - jelentette ki. Tomescu azzal vádolta a román tömegtájékoztatást, hogy "a magyar sajtó információit vette át, és nem mutatta be a baleset valós méreteit". /Tomescunak tiszta a lelkiismerete. Politikai manipulációval vádolja a magyarokat a román környezetvédelmi miniszter. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./
2000. március 10.
A szatmári római katolikus egyházmegyében 1999-ben 964 keresztelő, 1349 temetés és 596 házasságkötés történt. Egy év alatt tehát 385 fős a lélekszám csökkenése. A házasságkötéseknél növekszik a vegyes házasságok száma. /Elszomorító statisztikák. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), márc. 10. - 672. sz./
2000. március 11.
Márc. 10-én a reggeli órákban újabb ökológiai baleset történt. Gátszakadás következtében a Borsa bányavállalat egyik üzeméből származó nehézfémionok kerültek egy patakba, s a szennyező anyag a Tisza felé tart. A román hatóságok, amelyeket a nemrégi ciánszennyeződés is rendkívül kellemetlenül érintett, értesítették Magyarországot, Ukrajnát és a Duna Konvenció Bécsben székelő titkárságát. Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter vezetésével kormányküldöttség utazott Nagybányára. /Ismét veszélybe került a Tisza. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2000. március 13.
Újabb környezetszennyezés helyszíne Nagybánya: hírügynökségi jelentések szerint húszezer tonna nehézfémüledék ömlött a borsabányai színesfém-kitermelő vállalat átszakadt derítőgátján át a környező vizekbe. A nagybányai REMIN Rt. cinket és ólmot termelő bányavállalatának derítőgátja a nagy mennyiségű hóolvadás és a napokban lehullt hatalmas csapadék miatt szakadt át. A román illetékesek szerint a mostani szennyeződés nem jár olyan súlyos következményekkel, mint a néhány héttel ezelőtt a Szamosba, majd a Tiszába, végül a Dunába került cián. Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott: az eddigi román mérési adatok szerint a gátszakadás következtében szennyeződött közeli patak, valamint a Visó folyó és a Tisza vizének minőségi mutatói általában megfelelnek a román szabványoknak - a vas-, cink- és ólomtartalom kivételével. A Tiszán Máramarosszigetnél a román szabványokban megengedett vastartalom háromszorosát, a cinktartalom kilencszeresét és az ólom 1,8-szeresét mérték. "Megkönnyebülhetünk, az egyedüli túllépés a cinktartalom tekintetében tapasztalható és nem az ólomnál, ahogy a magyar médiák közölték. Az érintett folyóvizekkel a szomszédos területek vízellátási forrásai nem károsodtak, tehát aggodalomra semmi ok. A Vasér patak, a Visó folyó és a Tisza térségében a felszíni vizek vas-, ólom- és a cinkmutatói csaknem ugyanolyan határok között mozogtak a baleset előtt, mint utána. Nem lehet tehát azt állítani, hogy ennek a balesetnek főbenjáró hatása lenne a környezeti tényezők minőségére. Semmiképpen sem beszélhetünk katasztrófáról. A mostani esetet semmiképpen sem hasonlíthatjuk össze a nagybányai Aurul vállalatnál történt balesettel" - mondotta Tomescu. A márc. 11-i román lapok közlésére reagálva, miszerint a Nyugat szemében Románia "ökológiai pokolnak- tűnik, a miniszter leszögezte: "Nem beszélhetünk arról, hogy Romániában ökológiai pokol lenne, ezt jól meg kell érteni, de meg kell változtatnunk magatartásunkat. Nekünk, akik a környezetre felügyelünk, mind pedig - és elsősorban - azoknak, akik az ipari tevékenységet felügyelik, mindenekelőtt a bányakitermeléssel foglalkozóknak". Tomescu ugyanakkor bezárással fenyegette meg azokat a bányavállalatokat, amelyek nem érvényesítik a biztonságos működtetés követelményeit. - Időközben az ukrán hatóságok is jelezték: őket is érintette az újabb román környezetszennyezés. /Újabb nagybányai környezetszennyezés. Tomescu: Románia nem "ökológiai pokol" = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2000. március 13.
"Az idei március 15-i ünnepi rendezvények helyszíne és időpontja a következő: Arad: március 14-én. 16.30 órától a szabadságszobor elemeinek megkoszorúzása a minorita rendház udvarán. 17 órától zenés- irodalmi előadás a Minorita Kultúrházban, március 15-én 17 órától koszorúzás és emlékezés a vesztőhelynél. Beszterce-Naszód: március 12- én 17 órakor a besztercei kultúrházban lesz ünnepi megemlékezés. Brassó: március 12- én 15 órától koszorúzási ünnepség az alsó-tömösi hősök emlékművénél, március 15-e 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúfalusi temető 1848-as emlékművénél, amit ökumenikus istentisztelet követ a türkösi katolikus templomban. Csík: március 15-én Csíkszeredában 10-kor ünnepi rendezvény, majd a területi szervezet a kászoni szervezettel közösen szervezi meg a 15 órai Nyerges- tetői ünnepséget. Fehér: március 15-én a központi ünnepség helyszíne az enyedi Vártemplom, mely ünnepi istentisztelettel kezdődik, majd ünnepi beszédekkel és fogadással folytatódik. Az előadást Gúdor Botond magyarigeni református lelkész előadása zárja az Erdély-hegyaljai 48-49-es eseményekről. Felső-Háromszék: március 15-én Kézdivásárhelyen 11 órától hagyományos lovas felvonulás, a környékbeli hagyományőrző csoportok bevonásával, az ünnepség díszvendége Markó Béla. Háromszék - Sepsiszentgyörgy: március 15-én 10 órától koszorúzási ünnepség, ezt követően 16.45 órától emlékünnepség a Szemerja negyedi Kisstadionban. 18.30 órától ünnepi előadás a Szakszervezetek Művelődési Házában, majd 19 órától hangverseny a Tamási Áron Állami Színházban. Kolozs: március 14-én 16 órától Hídelvén ökumenikus istentisztelet és ünnepi műsor, majd honvédsír koszorúzás a kismezői temetőben, 19 órától ünnepi gálaműsor az Állami Magyar Operában; március 15-én 12 órától ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály templomban, 14.30 órától koszorúzás a Biasini szállónál, 19-kor emlékműsor az Állami Magyar Színházban, március 16-án 18 órától a Pro Iuventute székházban az RMDSZ belmonostori kerületének emlékműsora. Krassó-Szörény: március 15-én 17 órai kezdettel koszorúzás a Kereszthegyen a Hergoltz féle 1848-as emlékműnél. Maros: március 15-én Marosvásárhelyen de. 11 órakor a területi szervezet vezetősége a Nicolae Balcescu szobornál koszorúzik. Az eseményre meghívták a román pártok képviselőit is. 15 órakor a Székely Vértanúk emlékművénél tartanak megemlékező ünnepséget, március 19-én: 19 órától a Nemzeti Színház nagytermében megemlékező ünnepség a Fekete Márciusról. Történelmi Máramaros: március 15-én 10 órától ünnepi megemlékezés a református templomban, majd 11.30-kor koszorúzási ünnepség az emlékműnél, valamint a református és katolikus temetőben. 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúmezői emlékműnél. Nagybánya: március 15-én délelőtt koszorúzás a római-katolikus, a református temetők 1848-as honvédsírjainál, valamint a Petőfi emléktáblánál, cserkész-zarándoklat a város 1848-as emlékműveinél, majd este 18 órakor a Városi Színház termében megemlékező kulturális műsort tartanak. Szilágy: március 15-én 10 órától ökumenikus istentisztelet a belvárosi református templomban, 11 órától az 1848-49-es emlékmű koszorúzása, amit 11.30 órától megemlékező ünnepség követ a Wesselényi szobor előtti téren. 12.30 órától a református temetőben lévő honvédsírok megkoszorúzása. 18.30 órától előadás a szakszervezetek művelődési házában. Udvarhelyszék: március 15-én a megemlékezést a polgármesteri hivatal szervezi. Ezzel egyidőben Magyar Ifjúsági Konferenciát is tartanak, melynek meghívottja Deutch Tamás. Bukarest: március 15-én du. 17-kor a Zalomit utca 6. szám alatti Petőfi Házban ünnepi megemlékezést rendez a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság, amelyen előadások és művészi megnyilvánulások hangzanak el. /A tizedik szabad romániai március 15-e "menetrendje" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Az RMDSZ Temes megyei szervezete a helyi magyar ifjúsági szervezeteket kérte fel a 2000. évi március 15-ei ünnepi rendezvények megszervezésére. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) által összehangolt megemlékezésen az ünnepi beszédeket is az ifjúsági szervezetek (TEMISZ, TMD) és a Bartók Béla Líceum diákjai tartják. A felkérés azért is jogosnak tűnik, mert a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) - a Városháza mellett - jelentős mértékben hozzájárult a szabadfalui Petőfi-emlékmű felújításához. Az ünnepség március 15-én, 16 órakor a Szabadfalui emlékműnél lesz. Koszorúzások lesznek 14 órakor a Girodai úti 48-as obeliszknél, 15,30-kor az Eftimie Murgu szobornál, 17 órakor a józsefvárosi temető honvédsírjainál, 18 órakor az újszentesi Petőfi-emlékműnél. A megemlékezések sorát vasárnap, március 12-én a Millenniumi templomban a Szabó Dénes esperes-plébános által celebrált szentmise nyitja meg, amelynek keretében Mátray László színművész szaval és Toró T. Tibor helyi RMDSZ-elnök mond emlékbeszédet. /Pataki Zoltán: Rendhagyó március 15-ei ünnepség Temesváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Gyergyószentmiklós rendezvények sorával köszönti a magyar szabadságharc napját: a X. Sífutó Emlékverseny az ünnepnap jegyében zajlik a Bucsin tetőn. Március 13-án a Salamon Ernő Líceum V-VIII osztályosai immár tizedik éve szavalóversennyel ünnepelnek. Március 14-én a Salamon Ernő Gimnáziumban a Széchenyi Kör, majd a Fogarassy Mihály Általános Iskola emlékezik meg a magyar szabadságharcról. 14 órakor gyermekrajz-kiállítás nyílik a Figura Galériában, 15,30-tól pedig diákok történelmi vetélkedője a Salamon Ernő Líceumban. Este 18 órákor a Korona nagytermében, az ünnepi megemlékezésen előadást tart dr. Garda Dezső történész, és fellép az Ipartestület Férfidalárdája, a Domokos Pál Péter női kórus, a Szent Miklós kamaraegyüttes, a Dalocska gyermekkar, valamint a verseket tolmácsoló Laczkó Attila. 19 órától Papp Kincses Emese Virrassz velem című naplóregénye bemutatójának ad otthont a Korona tükörterme. Március 15-én 15 órától ünnepi szentmise a város templomaiban, 16 órától ünnepi megemlékezés és koszorúzási szertartás a Petőfi-szobornál. Ezt követően a hagyomány szerint gyertyás körmenet indul a temetőbe, ahol koszorúzási szertartással és közös imádkozással emlékeznek a város elhunyt hőseire. /Március 15. Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./"
2000. március 16.
Rockenbauer Zoltán, a magyarországi nemzeti kulturális örökség minisztere március 15-e alkalmából művészeti díjakat adományozott. Munkácsy Mihály-díjat adományozott, többek között, Deák Ferenc kolozsvári grafikusművésznek, a szegedi Mozaik Oktatási Stúdió művészeti vezetőjének, valamint Véső Ágoston nagybányai festőművésznek. /Munkácsy Mihály-díjak erdélyi művészeknek is. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2000. március 23.
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái márc. 22-én megszállták a nagybányai Aurul bányavállalat bejáratát, tiltakozásul a társaság okozta súlyos környezetszennyezés miatt. Az osztrák, cseh, szlovák, kanadai, német és holland környezetvédők azt követelték a Víz Világnapja alkalmából rendezett akciójukon, hogy a bánya tulajdonosa és üzemeltetője tegye jóvá az okozott károkat. A Greenpeace Bécsben kiadott közleménye szerint a szervezet azt szeretné elérni, hogy véglegesen zárják be az üzemet, ha az nem hagy fel a cianidlúgok használatán alapuló kitermelési technológiával. A nagybányai Aurul bányavállalat vezetése mereven elzárkózott attól, hogy tárgyalást kezdjen a tüntető Greenpeace aktivistákkal. A nemzetközi szervezet tagjai, akik közül többen az épület főbejáratához láncolták magukat, közölték, hogy készek több napon át is folytatni tiltakozó akciójukat. A vállalat területét három fegyveres őrizte, akik előbb fegyvert fogtak a tüntetőkre, de végül nem használták fegyvereiket, mert azt hitték, hogy a behatoló fiatalok között kiskorúak is vannak. A tüntetők szerint az ausztrál Esmeralda társaság nagybányai üzeme az elmúlt 10 év legsúlyosabb környezetvédelmi szennyezését követte el. /Rajtaütésszerű Greenpeace-akció. Tiltakozásuk jeléül többen a nagybányai Aurul bejáratához láncolták magukat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./
2000. március 24.
A Szent-Györgyi Albert Társaság /Szatmárnémeti/ márc. 15-én Máriás József újságírót tüntette ki a társaság emlékplakettjével. Az ünnepelt különösen Németh Lászlóval kapcsolatos kutatásaiért, a katolikus sajtóban közölt írásaiért kapta az elismerést. Máriás József írásainak témája a megmaradás, a magyarságtudat erősítésének szükségessége, a hagyományápolás és a helytörténet. /Laudáció Máriás Jóskának. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), márc. 24. - 674. sz./
2000. március 27.
A Területi Ifjúsági Tanácsok harmadik megbeszélését tartották márc. 25-26-án Marosfőn, Gyergyó, Udvarhelyszék, Csík, Nagybánya, Szatmárnémeti ifjúsági tanácsainak, illetve Csík, Gyergyó, Maros megye, Fehér megye, Udvarhelyszék Területi RMDSZ-ek ifjúsági alelnökeinek részvételével. A megjelentek leszögezték, hogy csatlakoznak a három Hargita megyei ifjúsági tanács által kezdeményezett ITTHON, FIATALON MOZGALOM-hoz, amelynek fő célja, hogy minél több területi, megyei RMDSZ hozza létre saját ifjúsági tanácsát. Egyetértettek abban is, hogy főként a szórványmagyarság által lakott területeket kell elsősorban felkeresni és segíteni az ottani ifjúsági közösségeket önmegszervezésükben és az Itthon, fiatalon mozgalomhoz való csatlakozásukban. A megjelentek javasolták az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma Ifjúsági Szaktestülete stratégiájának újrafogalmazását, illetve a Szaktestület tagjainak újraválasztását. Takács Csaba ügyvezető elnök az Itthon, fiatalon mozgalom céljaival egyetért, ezért minden területi és megyei RMDSZ részére javasolni fogja az ifjúsági alelnökök kinevezését, illetve, ahol a lehetőségek megengedik, Területi Ifjúsági Tanács megalakítását is. /Itthon, fiatalon mozgalom. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 27./
2000. április 5.
Ápr. 14 és 16-a között, hetedik alkalommal rendezik meg a Kölcsey Ferenc Kollégiumban /Szatmárnémeti/ a hagyományos Kölcsey Napokat. Az egyik meghívott Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, aki előadást tart majd a magyar állam megalapításának ezredik évfordulója kapcsán. A Kölcsey Napok keretében Jókai Mór születésének 175. évfordulója alkalmából, méltatják a magyar irodalom legnagyobb romantikusát. Az irodalmi kávéház vendége Fábián Imre nagyváradi író lesz. A tanulók történelmi vetélkedőjének témája: a magyar államiság ezer éve. A vetélkedőn részt vesznek Debrecenből a Fazekas Mihály Gimnázium, Nyíregyházáról a Kölcsey Ferenc Gimnázium, Vásárosnaményből a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Nagybányáról a Németh László Líceum, Székelyudvarhelyről a Tamási Áron Líceum, valamint a két szatmárnémeti magyar nyelvű középiskola, a Hám János Iskolaközpont és a Református Gimnázium képviselői. /Simon Levente: Kölcsey Napok - hetedszer. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 5./
2000. április 11.
A Romániai Magyar Középiskolások Szervezete (MAKOSZ) egy év szünetelés után, két hét múlva újra megkezdi tevékenységét. A szervezet élén új vezetőtanács áll, melynek irányítója Kakucs Gyöngyvér tizenegyedik osztályos tanuló, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja. Kakucs Gyöngyvér elmondta, hogy 1999 júniusában a nagybányai MAKOSZ-konferencián szervezési és könyvelési gondok miatt lemondtak a vezetők. A MAKOSZ 1990-ben alakult mint nonprofit, apolitikus, kulturális, érdekvédelmi szervezet. Táborokat, szépségversenyeket, humorfesztivált, Ki mit tud?-okat rendezett, melyek közül a legnagyobb sikernek talán a Királyfürdői Szabadegyetem örvendett. Az új elnök szerint a jogi státus tisztázása és egy központi iroda létrehozása Marosvásárhelyen (a felszerelés már megvan) lenne a legfontosabb. A MAKOSZ egy nyolc tagból álló egyeztető bizottság, amely összefogja ezek tevékenységét. A vezetőtanács tagjai pillanatnyilag Bukarest, Csíkszereda , Marosvásárhely, Udvarhely, Zilah küldöttei. A kolozsvári, nagybányai és nagyváradi képviselők lemondtak. /Nagy Vajda Zsuzsa: Megújul a MAKOSZ. Kakucs Gyöngyvér az elnök. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./
2000. április 17.
Folynak az RMDSZ-előválasztások, jelöltállítások. Csík terület szervezet: ápr. l6-án előválasztásokat tartottak Csíkszeredában, 25%-os részvétel mellett. Vidéken a részvétel meghaladja az 50 %-ot. - Ápr. 15-én Sepsiszentgyörgyön 26 %-os részvétel volt az előválasztásokon (5955 leadott szavazat). Az előválasztások eredménye: Albert Álmos polgármester-jelölt, ugyanakkor a jelenlegi alpolgármesterek - Czimbalmos Kozma Csaba és Fodor László - az alpolgármester-jelöltek. A tanácsosi lista rangsorolása: Kónya Ádám, Szentes Ádám, Czimbalmos Kozma Csaba, Albert Ildikó, Kató Béla, Nemes Tibor, Pethő István, Gazda Zoltán, Dezső András, Kovács István, Nagy Gábor, dr. Kovács István, , Tulit Attila, Puskás Attila, Fodor László, Kalamár György, Balogh Klára, Jánó Mihály, Tóth B. Csaba. - Ápr. 15-én Kolozsváron a megyei tanácsosok rangsorolását végezte el a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa. A megállapított sorrend: Molnár Géza, Böjthe Dániel, Buchwald Péter, Váncsa Pál, Pállfy Zoltán, Lakatos András, Bitay Levente, Székely István, Pethő Zsigmond, Kerekes Sándor, Török Bálint, Takács Gyula, Barazsuly Emil, Balogh Csaba, Farkas Zoltán. - Ápr. 15-16-án Marosvásárhelyen 13 szavazókörzetben mintegy 7000 választó adta le szavazatát az RMDSZ tanácsosjelöltjeinek megállapítása céljából. Ez a szám azonban nem éri el a Maros megyei szervezet által megszabott 20%-os érvényességi küszöböt. A város polgármester-jelöltje Fodor Imre /a jelenlegi polgármester/. - Ápr. 14-én került sor Nagybányán a városi tanácsosok tevékenységét kiértékelő és jelölő küldöttgyűlésre. A polgármester-jelölt Szaniszló József, a megállapított tanácsosi sorrend: Szaniszló József. Ludescher István, Virág Árpád, Farkas Zoltán, Szentgyörgyi Sándor, Capusan Edit, Vida Zoltán, Simori Sándor, Vlaicu Zsuzsa, Vida István, Székely József, Kölcsez Ferenc. - Ápr. 15-én, Temesváron a Temes megyei küldöttgyűlés meghallgatta, majd rangsorolta a megyei tanácsosjelölteket. A kialakult sorrend:Marossy Zoltán, Bodó Barna, Szász Enikő, Szilágyi Géza, Kása József, Király Zoltán, Ferencz András. Ezt követően a városi küldöttgyűlés a Temesvár városi tanácsosjelöltek listáját állapította meg a következők szerint: Fórika Éva, Halász Ferenc, Oberst László, Somogyi Attila, Bárányi Ildikó, Dukász Péter. Április 14-én Székelyudvarhelyen a széki választmányi ülés megerősítette Antal István jelölését a polgármesteri tisztségre. /Előválasztások, jelöltállítások Erdélyben. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 17. - 1703. sz./
2000. április 21.
Elkészült az ENSZ ciánszennyeződésről szóló jelentése. Tervezési hibák, elégtelen megelőző intézkedések és a rossz időjárási viszonyok okozták januárban a romániai ciánszennyezést - olvasható a jelentésben. A világszervezet 16 tagú küldöttsége tíz napot töltött a nagybányai Aurul telepéről kiindult ciánszennyezés következményeinek vizsgálatával. A jelentés szerint nem gondoskodtak arról, hogy kivédhető legyen az ellenőrizhetetlen beáramlás okozta vízszintemelkedés a bánya derítőjében. A vészhelyzetre adott válaszlépések általában jók voltak, de tíz órát vett igénybe, hogy a környezetvédelmi hatóságok figyelmeztetése eljusson a vízügyi szervekhez. Magyarország 1400 tonna hal pusztulásáról adott számot, az ENSZ- csoport azonban túl későn érkezett ahhoz, hogy maga is felbecsülhesse a halpusztulást. A jelentés szerint Nagybánya közvetlen környezetének folyórendszere mérgezettnek tekinthető, de ennek oka inkább a hosszú ideje ható szennyeződés, semmint a legutóbbi ciánkiömlés. A Tisza szennyezettségét a vizsgálatok közepesnek, illetve kis mértékűnek találták. A Genfben kiadott ENSZ-jelentés javasolta az Aurul kitermelési rendszerének átértékelését, a rendszer egészének áttervezését. /Elkészült az ENSZ ciánszennyeződésről szóló jelentése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./
2000. április 23.
Nagybányán nagy szegénységben él sok család, a bányák és gyárak többségét bezárták, a munkanélküliség 20 százalékos. Több család beköltözött egy üresen álló házba. Most sorra kiköltöztetik őket, mert a tanács eladja ezt a házat. Az ott lakók, köztük egy öt gyermekes asszony, nem tudják, hova mehetnek innen. Március 7-én a szatmári Caritas központot nyitott Nagybányán a szegény családok gyermekei számára. Egyik legfontosabb céljuk, hogy a gyermekek iskolába járjanak, a központ munkatársai pedig egész iskolai tevékenységük idejét figyelemmel kísérik majd, segítik a gyermekeket a tanulásban. /Új központ a nagybányai utcagyermekeknek. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 23./
2000. április 25.
A Nagybányai Református Egyházmegye megtartotta közgyűlését, Tőkés László püspök hirdetett igét. A közgyűlésen megállapították, hogy az egyházmegyében csökkent a kivándorlók és nőtt a templomlátogatók száma. Sipos István esperes ismertette az adatokat: az egyházmegyében 1996-ban 23,5 ezer református lelket számláltak, ez a szám három éve alatt közel háromezerrel lett kevesebb. Mindössze négy gyülekezetben /Koltókatalin, Magyarlápos, Sülelmed, Vámfalu/ lehet szaporulatról beszélni. A legtöbb gyülekezet felekezeti szempontból is kisebbségben él, emelkedik a vegyes házasságok száma. Máramarosszigeten nemrég befejezték a műemléktemplom felújítását, a koltóiak kopjafát avattak a világháborús áldozatok emlékére. /Dávid Lajos: Egyre többen járnak templomba Máramarosban. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 25./
2000. május 13.
A Misztótfalusi Kis Miklós Egyesület /Nagybánya/ kiadja a tragikus sorsú Szász Károly /Nagybánya, 1919. júl. 23. - Nagybánya, 1965. máj. 15./ kismonográfiáját, melyet a nagybányai Szent István templomról írt. Szász Károly 1940-ben kezdet egyetemi tanulmányait Kolozsváron, művészettörténetet, ókori történelmet, latint és irodalmat tanult. 1950-ben a Nagybányán akkor alapított tartományi múzeum igazgatójává nevezték ki, de hamarosan leváltották. 1952-től a nagyváradi levéltárban dolgozott, 1956-ban kinevezték a nagybányai Állami Levéltár tartományi igazgatójának. Szorgalmasan gyűjtötte az adatokat Nagybánya városmonográfiája megírásához. A folyóiratokban a régi épületek, kastélyok restaurálását szorgalmazta. 1963-ban újra leváltották és támadások sorozatát indították ellene. "Nacionalista" kitételeket mutattak ki írásaiban. Az ügyét kivizsgáló Bucicov kijelentette: Szász, takarodj a levéltárból, leváltottak! Szász Károlyt kitiltották a levéltárból, megfosztották attól, ami számára a legfontosabb volt. Tanárnak kinevezték a felsőbányai gimnáziumba. Szász Károly egyre jobban elkeseredett, 1965-ben felakasztotta magát. /Dávid Lajos: Kiadvány készül Szász Károly emlékére. Egy erdélyi történész tragédiája. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./
2000. május 19.
Felsőbányán máj. 19-én megalakítják az EKE /Erdélyi Kárpát Egyesület/ Osztályt. Az egyesületnek tehát itt is lesz helyi részlege. /Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 19./
2000. május 26.
Nagybányán a Németh László Gimnázium Schönherr Gyula Történelmi Köre szervezésében máj. 12-én tartották meg az Ismerd, tiszteld, őrizd örökségedet, így építed, alakítod a jövőt elnevezésű történelmi vetélkedő döntőjét. A diákok kiválóan szerepeltek, számot adtak róla, hogy ismerik a Szent István királyhoz fűződő eseményeket. / Schönherr Gyula Történelmi Kör, Szaniszló Anna elnök: Akik múltunkat őrzik: jövőnket építik. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 26. - 683. sz./
2000. május 29.
A Tőkés László püspök és Kovács Zoltán főgondok aláírásával közlemény jelent meg azzal kapcsolatban, hogy az Királyhágómelléki Református Egyházkerület párbeszédet kezdeményezett a területi RMDSZ-szervezetekkel, amire kedvező választ adott az RMDSZ Szilágy, Temes, Szatmár megyei, a nagybányai és máramarosi területi szervezete. A Bihar megyei szervezet elutasította a párbeszédet, az Arad megyei pedig nem válaszolt a megkeresésre. A megbeszélések tisztázták az egymás közötti ellentéteket és félreértéseket, melyeknek jelentős része az elégtelen kommunikációból fakadt. Az RMDSZ és az egyházak területi és helyi szintű kapcsolatait általában véve az egyetértés és a jó együttműködés jellemzi. Az RMDSZ szervezetek támogatásukról biztosították az egyházi hátterű alapítványi magánegyetem ügyét és az egyházak elkobzott ingatlanainak visszaszerzéséért folytatott küzdelmet. A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület kötelezettséget vállalt a helyhatósági jelöltek kiválasztásában való aktív részvételre, valamint a szavazásra történő mozgósításra. Ennek érdekében körlevelet adott ki - hangsúlyozta a közlemény. Olyan esetekben, amikor a hivatalos RMDSZ-jelölt nyilvánvaló szabálytalanság, vagy tisztességtelenség útján, vagy az egyház indokolt és jogos ellenzése ellenére nyerte el a jelöltséget, az egyház nem nyújt támogatást a szóban forgó jelöltnek. /A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület párbeszéde az RMDSZ-szel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./
2000. június 6.
Több nagyvárosban lesz második forduló, mert a szavazók aránya nem érte el az 50 százalékot. Így például Brassóban, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Temesváron, Nagybányán, akárcsak Bukarestben /Repeta a nagyvárosokban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./
2000. június 8.
A Nagybánya-központú Területi RMDSZ szervezet övezetében a választásokon a magyarság részvétele alacsony volt: 1996-hoz képest majdnem 3400-zal kevesebben éltek szavazati jogaikkal. Ennek ellenére jobbak az eredmények: 1996-ban 26 helyi RMDSZ-es önkormányzati képviselő jutott mandátumhoz, most 32-re nőtt e létszám. Nagybányán megmaradt az előző időszakban elért létszám, Szakállasfalván, Színérváralján, Sülelmeden úgyszintén. Felsőbányán a más pártok színeiben induló "magyar" ellenjelöltek miatt egy fővel csökkent a lakosság magyarságát megillető hely. Hasonló eset volt Kapnikbányán, Kővárremetén, Misztótfaluban. Máramarosszigeten az RMDSZ-nek öt magyar helyi tanácsosa van. A megyei tanácsba 4 RMDSZ-es tanácsos jutott be. /(Farkas E. Zoltán): Hattal többen lettünk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./ Nagykárolyban nagyon kevés szavazat hiányzott ahhoz, hogy az első fordulóban Bekő Tamást válasszák polgármesternek. A városban a választások eredményének a közzététele után az RMDSZ képviselői óvást nyújtottak be: Nagykároly lakosainak a száma 25 600, tehát nem lehet 23 563 a szavazásra jogosult személyek száma. Ez csak úgy lehetett, hogy egyes személyek neve mind az állandó, mind a kiegészítő listán helyet kapott. Utólag kiderítették, hogy valóban így történt: több száz nagykárolyi választópolgár neve szerepelt az állandó és a kiegészítő szavazólistán is! A választási eredmények Nagykárolyból: a 11 polgármester-jelöltre leadott szavazatokból a legtöbbet Bekő Tamás (RMDSZ) kapta: 5544, az utána következők közül jelentősebb szavazatot nyert Petcu Emil (Nemzeti Liberális Párt) 1137 és Oprea Dorel Petru (Szövetség Romániáért Párt) 914 szavazat. A városi tanácsosjelöltekre leadott szavazatokat tekintve az RMDSZ az első /5168 szavazat/, utána jön a Nemzeti Liberális Párt 1431 szavazattal. Haosnló a helyzet a megyei tanácsosjelölteket illetően: RMDSZ 5383, Nemzeti Liberális Párt 1145 voks. A valóságos pártként nem működő Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt 65 szavazatot nyert el. /Boros Ernő: Nagykároly. 28 szavazaton múlott... = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 8./