A romániai magyarság egyharmada nyelvi és etnikai veszélyeztetettségben, egynegyede pedig halmozottan hátrányos helyzetben él. Összmagyar szórványprogramra, felelősség szerint lebontott stratégiára, koordináló szervre van szükség. Az elmúlt öt évben voltak már próbálkozások, de hiányzott az összehangolt-ság. Jelentős lépés volt a nagyenyedi szórványtalálkozó, ahol tizenhat tájegységet jelöltek ki: Bukarest, Galac (Munténia), Csángóvidék (Bákó), Beszterce, Máramarossziget (Avas), Nagybánya, Mezőség, Marosmente (Felső-Marosmente), Fehér megye, Szeben megye, Brassó megye, Déva környéke, Zsil völgye, Arad, Temes, Krassó-Szörény. A feladatok, problematikák a következők: anyanyelvápolás, kultúra (műkedvelés), felnőttoktatás, tájékoztatás (sajtó), kegyhelyek-emlékhelyek gondozása, ifjúság, szociális és gazdasági kérdések, elméleti-statisztikai feladatok, az egyházra háruló feladatok a diakóniai szolgálat, a lelkigondozás, a tömb-szórvány kapcsolatok építése. A szórványtanács megalakítása céljából ápr. 4-én Kolozsváron lesz tanácskozás. Jelentkezéseket vár Bodó Barna politikai alelnök és Vetési László tiszteletes, szórványügyi előadó. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

Budapesten, a Kossuth Klubban román és magyar történészek a Romániában közkeletű magyarságképről vitatkoztak, továbbá arról, miként lehet a kölcsönös megismerést elősegíteni. A vitában részt vett Andrei Pippidi történész, a bukaresti Délkelet-Európa Története Kutatóintézet munkatársa, Geo Serban irodalomtörténész, a Secoul XX. című folyóirat szerkesztője, Horváth Andor irodalomtörténész, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemről, Borsi Kálmán Béla történész, a bukaresti magyar nagykövetség tanácsosa, valamint Miskolczy Ambrus, az ELTE tanszékvezetője. Geo Serban arról beszélt, hogy az oktatásban egyre kisebb teret kap az, hogy a XIX. század román gondolkodói Budán tanultak. Serban elmondta, hogy a román nyelvben a szláv lexikális örökség után a magyarból származó alapszavak száma a legnagyobb. Arról sem beszélnek a mai Romániában, hogy 1770 és 1840 között Moldvába és Munténiába a budai nyomdából áradtak a román nyelvű lexikonok, tankönyvek és egyházi kiadványok. A Familia 15 éven át Budapesten jelent meg. Liviu Rebreanu első írásait magyarul közölte. Serban folyóiratának következő számát a magyar kultúrának szenteli a következő címmel: Budapest - európaiság és modern identitástudat. /Magyar Hírlap, ápr. 24., Új Magyarország, ápr. 24./

Tavaly csak kormányváltás történt, rendszerváltás nem, hangsúlyozta Kónya-Hamar Sándor képviselő a vele készült interjúban. A kisebbségi ügyek megoldására sokáig a kormányfő volt a garancia. Újabban azonban a koalíció konzultatív tanácsának ülésein, a kényes helyzetekben - amikor az RMDSZ-nek szüksége lenne a segítségére - a kormányfő hallgat. "Ezt az RMDSZ-nek figyelembe kell vennie", állapította meg a képviselő. A parasztpárti Prutenauval szemben a liberálisok kitartanak a sürgősségi kormányrendelet mellett. - A gazdasági reform megkésett és szakszerűtlenül alkalmazzák a nyugati elméleti modelleket. - Az RMDSZ ebben a koalícióban eredményeket csak politikai alkuval érhet el. - Román politikus elmondhatja, hogy az RMDSZ kormányba lépésével a kisebbségi ügyek megoldódtak, "de RMDSZ-es, erdélyi magyar politikus nem." "Egy negatív modell kísért: a kommunista Jugoszláviában pontosan ilyen módszerekkel biztosították a kisebbségi jogokat, hogy aztán egyszerre mindet visszavonják." Romániában a törvények politikai bebiztosítása hiányzik. Ráadásul az eddigi eredményeket egy hatalomváltás megtorpedózhatja. - Romániában nem alakult ki egységes, homogén nemzet, még hetven év után sem. "Valójában "nem is a mi autonómiánktól félnek, hanem arra gondolnak, hogyha egy moldovai, egy munténiai vagy egy dobrudzsai autonómia kialakul, akkor ez nemzeti értelemben hová vezet." Elkeserítő, hogy ha a demokrácia vagy a nemzeti állam védelme közül kell választania, akkor a demokratikus rend felépítésére felesküdött haladó román értelmiség az utóbbit választja. A román értelmiségiek már ki merik mondani, hogy a magyar gyermekeket románra kell tanítani, hogy az államnyelv az állami hivatalnokok nyelvét jelenti, nem pedig az itt élő kultúrák nyelvét. Kónya-Hamar Sándor két-három éve még nem hitte, hogy ezeket a parlamentben fogja hallani. /Román Győző: Beszélgetés Kónya-Hamar Sándor képviselővel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 11./

"Molnár Gusztáv, a Közép-Európa Intézet munkatársa adott interjút a Bihari Naplónak. Molnár Gusztáv a térség helyzetét elemezte. Kelet-Európában, a volt kommunista országokon belül belső határvonal körvonalazódott. Az egyik kategóriába tartoznak az ún. visegrádi országok - Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia - , ebbe a csoportba visszakerülhet Szlovákia, ha az ottani politikai helyzet megváltozik. Ezek az országok gyakorlatilag már bent vannak a NATO-ban és néhány év múlva bekerülnek az Európai Unióba. Van egy másik oldal, Molnár Gusztáv újfajta választóvonalat említett. Ettől a vonaltól keletre egyfajta "szürke zóna" keletkezett. Románia jobb helyzetben van, mint Ukrajna vagy Jugoszlávia, de nincs annyira jó helyzetben, mint ahogy azt a román politikai elit elképzeli. Irreális az a román elképzelés, hogy 1999 áprilisában meghívást kap az ország a második körbe. Romániának be kell rendezkedni öt-tíz évre a határon kívüli létre. Molnár Gusztáv szerint az erdélyi magyarságnak nincs ok a kétségbeesésre. A kettős állampolgárságot nem tartja megfelelőnek, inkább a tíz évre szóló vízum híve, ezt magyarok és románok is megkapnák. - Van egy komoly probléma, ezzel Romániában nem nagyon foglalkoznak, ez pedig egyfajta belső dezintegrálódás veszélye. A nyugati kapcsolatrendszer Erdélyben hangsúlyozott, a kelet-európai, a FÁK-országok felé Moldvában, a balkáni tájékozódás Munténia, Olténia vidékén erős. Bukarest tele van arab meg török kereskedőkkel, cégekkel. Ezt a kérdést regionális decentralizálással lehetne megoldani, mégpedig felülről jövő kezdeményezéssel. /Wagner István: Jövőfürkészés, politológiai elmélet és mindennapi gyakorlat. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 25-26./"

"Gál Éva Emese készített interjút dr. Garda Dezső RMDSZ-képviselővel a képviselőház állandó bürójának nemrégiben benyújtott közbirtokossági törvényről. Garda Dezsőnek oroszlánrésze volt a törvénytervezet megalkotásában. A képviselő elmondta: sokat késett a tervezet benyújtása, ugyanis - bár a törvényre égető szükség van - ennek "RMDSZ színekben nem lett volna esélye". A tervezet a közösségi földek, a közbirtokosság, az urbariális határföldek, az egyházközösségi földek, valamint a Moldvában, Olténiában, és Munténiában gyakori parasztközösségi földek jogi helyzetét szabályozza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./"

Évente Romániában közel háromszázezer ember változtat lakhelyet - derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. Ez 30 %-os növekedést jelent a kommunista időszak népvándorlási adataihoz képest. 1983-1989 között évente 217 ezer ember változtatta meg lakhelyét. 1990-ben ez a szám elérte a 786 ezer, ezután visszaesett (1991-ben 265.000 fő), majd enyhe növekedést mutatva napjainkra megközelítette az évi háromszázezer főt. A Transilvania Jurnal regionális napilap A moldvaiak elárasztották Erdélyt című cikkéből kiderült, hogy a régiók közti migrációt illetően /a lakhelyváltoztatások 32 %-a/ az emberek továbbra is Munténiából, Moldvából és Olténiából vágyakoznak el leginkább. A fő cél elsősorban Erdély, de jelentős vonzerővel bír a Bánság, Bukarest, illetve Dobrudzsa is. Általában a szegényebb megyékből vándorol a lakosság a gazdagabb megyék felé. - Erdélyben a legiskolázottabb (líceumi, posztlíceumi és egyetemi képzésben részesült) lakosságú Kolozs és Brassó megye, ahol a lakosság 28 %-a iskolázott. Ezt követi Hunyad és Szeben megye 25-27 %-kal, Arad, Bihar, Szatmár, Máramaros, Fehér, Maros, Hargita, Kovászna 22-24%-kal, legvégül pedig Szilágy és Beszterce-Naszód megye 19-21 %-kal. - 1991 óta jelentős mértékben (szinte a felére) esett vissza a lakosság faluról városra történő vándorlása, ennek fordítottja pedig megnőtt. A rendszerváltozás óta városról falura költözött lakosság jelen pillanatban a falusi lakosság 6%-át teszi ki. A falusi lakosság 14%-át pedig azok képezik, akik feladták városi munkahelyüket, abbahagyták az ingázást. Elsősorban a 20 és 35 év közötti korosztály adja legszívesebben fejét lakhelyváltoztatásra. /Népvándorlás Romániában. Erdély tele van moldvaiakkal. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

"Az összes leadott szavazat: 11 069 149. Lokodi Edit Emőke, a Központi Választási Bizottság RMDSZ-es tagja arról tájékoztatott, hogy a szavazatok 98,05 százaléka alapján az államfő-jelöltek - százalékban kifejezve - a következő teljesítményt érték el: Ion Iliescu - 36,61, Corneliu Vadim Tudor - 28,47, Theodor Stolojan - 11,80, Mugur Isarescu - 9,49, Frunda György - 5,83, Petre Roman - 3,00, Teodor Melescanu 1,92. A második fordulóba az SZDRP és a Nagy-Románia Párt jelöltje került be. Mind a szenátust, mind pedig a képviselőházat az említett két politikai alakulat fogja "uralni". Mindkét házba ugyanaz az öt párt került be, a mandátumokat tehát ezek között fogják elosztani, egyelőre a következő arányokban: szenátus: SZDRP 37,35, NRP 21,10, DP 7,61, NLP 7,48, RMDSZ 6,49 százalék; képviselőház: SZDRP 36,88, NRP 19,58, DP 7,06, NLP 6,90, RMDSZ 6,38 százalék. Az RDK 5,26, illetve, 5,01 százaléknyi szavazatot összesített, ami messze elmaradt a 10 százalékos választási küszöbtől. - Térképre kivetítve, a politikai erőviszonyok a következőképpen alakultak. Az elnökválasztás tekintetében Ion Iliescu uralta az egy Tulceát kivéve, ami C.V.Tudoré lett, egész Munténiát és Moldovát. Erdélyben viszont 12 megyében a Nagy-Románia Párt jelöltje vitte a prímet, míg Frunda György Szatmár, Maros, Hargita és Kovászna megyében lett első. Ami a pártokat illeti, ott főleg Erdélyben színesebb a kép. A szenátor-jelöltekre leadott szavazatok tekintetében az RMDSZ Szatmár, Szilágy, Maros, Hargita és Kovászna megyében lett első, míg az NRP Arad, Fehér, Kolozs, Szeben és Beszterce-Naszód megyében. Minden más megyében az SZDRP-é lett az elsőség. A képviselők tekintetében csak annyiban változik a helyzet, hogy az RMDSZ Biharban is tarolt, míg az NRP teljesítménye némileg gyengébb volt, csak három megyében, méghozzá Kolozsban, Aradon és Beszterce-Naszódban került többségbe. - Az RMDSZ nagyjából megismételte négy évvel ezelőtti teljesítményét, ami a két lépcsőben végrehajtott újraleosztás nyomán mindenképpen több parlamenti helyet fog jelenteni. - Olyan szabálytalanságok nem voltak, amelyek lényegesen befolyásolták volna a végső eredményeket. Néhány helyen elvesztették a pecséteket, a leadott statisztikákban nem egyeznek a számok, például kevesebb az érvényes és jegyzett szavazat, mint a kiadott szavazólap, amiből esetleg arra lehet következtetni, hogy imitt-amott elvettek néhány szavazatot egyik vagy másik párttól. /Gyarmath János: '96-os formáját hozta az RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./"

A magyar igazolványt igénylők felkeresése alkalmat adott az Ókirályság déli tartományaiban (Munténia, Dobrudzsa, Olténia) élő magyar közösségek meglátogatására. Általában idősebbekről van szó, túlnyomó többségük vegyes házasságban él, gyermekeik, unokáik már nem tudnak vagy csak nagyon alacsony szinten tudnak magyarul. Ennek ellenére vállalják magyar identitásukat és legtöbbjük igényli a magyar igazolványt, egyes esetekben a vegyes házasságból született gyermekek és unokák is. Eddig 151-en igényeltek magyar igazolványt és ez a szám a közeljövőben legalább megkétszereződik. A találkozások alkalmával mindenütt igényelték, hogy nemzeti identitásuk megtartásához szükség lenne anyagi feltételeit megteremteni az együttlétüket biztosító helyiség működtetésének. Galacon létezik az RMDSZ-nek egy területi szervezete. A galaci református templom rendelkezik egy melléképülettel, ahol a lelkész lakásán és irodáján kívül még létezik egy szoba, itt RMDSZ-irodát lehetne működtetni, és alkalmas lenne a városban élő magyarok napi találkozóhelyének létrehozására. Konstancán jelenleg nincs RMDSZ területi szervezet. Egy, ezt megcélzó javaslatot eljuttattak a Szervezési Főosztályra, de még nem terjesztették az SZKT elé. A városban és a megyében (elsősorban Mangálián) élő magyar közösség létszáma a helyiek és a református lelkész becslése szerint lehet tízszerese is a galacinak, így egy magyar ház létesítésére még nagyobb az igény. Konstancában a református egyház megvásárolt egy ingatlant, ahol jelenleg egy imaház működik. Az épületben van egy helyiség, ahol RMDSZ iroda valamint egy kölcsönkönyvtár működhetne. Ramnicu Valceán is több száz, egyesek szerint ezren felüli magyar közösség létezik. A református egyház bérleti szerződés alapján használja az evangélikus szász templomot, melyet a bérleti díj ellentételeként felújítottak az Illyés Alapítvány támogatásával. A templom mellett létezik egy volt, kéttermes iskolaépület, ennek egyik szobáját a Német Demokrata Fórum használja, a másikat átadnák a református egyháznak. Amennyiben döntés születik az RMDSz Ramnicu Valcea-i szervezetének újraalakulására,, akkor az említett helyiség rendelkezésére állna. /Czédly József: Az ókirályság déli tartományaiban élő magyar közösségek helyzetéről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./

"Egyenlő esélyek a rendőriskolában? Nincsenek, szögezte le hozzászólásában Bedő Béla ny. ezredes. Felidézte a múltat. Románia állampolitikai rangra emelte az antiszemitizmust az 1940. aug. 9-én kiadott 2659. számú törvényrendelettel, amely meghatározta a Romániában lakó zsidók helyzetét. Ez a rendelet a román állampolgárokat szétválasztja "vér szerinti románokra" (romani de singe) és "román állampolgárokra" (cetateni romani). A zsidó megnevezést három kategóriába sorolta: vallási, rituális és vér szerinti kritérium alapján. Ezeket eltiltotta egyes állampolgári jogok gyakorlásától. Attól függően, hogy melyik kategóriába tartoznak, nem tölthetnek be közigazgatási állásokat, nem vehetnek részt az ügyigazgató, -intéző tanácsokban, vidéken nem vásárolhatnak ingatlan javakat, nem lehetnek hivatásos katonák. Ez a gyökere az etnikai, nem román elemekkel szembeni ideológiának, mely új fejlődésnek indul az 1965. évtől, N. Ceausescu hatalomra jutásának idején. Ceausescu 1978-ban a Központi Bizottság plenáris ülésén megadta az ,,értékes utasítást", hogy a hadseregben és belügyekben szolgáló ,,jidani, banghini" és mások legyenek eltávolítva. Bedő idézte Ion Mihai Pacepa Vörös horizontok című visszaemlékezéséből a következőket: ,,Ceausescu mindig is fanatikus nacionalista volt, és ez leginkább személyi politikájában nyilvánult meg. Csak fajtiszta románok, akik származásukat két generációig vissza tudták vezetni, és a román határokon belül születtek, tölthetnek be olyan párt- és állami tisztségeket, amelyek kapcsolatban voltak a titkosszolgálattal. A DIE-ben betöltött állásomnak a feltétele a három generációra visszavezethető tiszta román vér volt. Más etnikai származású románokat, még akkor is, ha családjuk már több nemzedéken át Romániában élt, szigorúan eltiltottak attól, hogy bizonyos állásokat töltsenek be a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának nemzetvédelmi osztályán, a DIE-ben, illetve a Securitate főhadiszállásán vagy a fegyveres erők vezérkarában. Miután Ceausescu hatalomra jutott, csendben még azokat is eltávolította beosztásukból, akik nem román származásúakkal házasodtak össze. Csak néhány zsidót, magyart és németet hagyott magas pozíciókban, elsősorban propagandacélból, de hangzatos címeik ellenére nem tudhattak semmit Ceausescu igazi titkaiból. Az az erőfeszítése, hogy vértisztítást hajtson végre a román kormányban, kísértetiesen emlékeztetett Hitlernek az árja nemzet létrehozására irányuló kísérleteire. A Romániában élő magyarokat utálta N. Ceausescu a leginkább nagy számuk és összetartozásuk miatt. (...) A hatvanas évek vége felé Ceausescu elkezdte az Erdélyben tömbben élő magyarokat csendben szétszórni Romániában."A hadseregben is ez az elgondolás lett úrrá már a hatvanas évek elejétől. A magyar vagy más etnikai származású katonatiszteket kezdték kihelyezni Moldvába, Munténiába, Dobrudzsába és Olténiába. Bedő is így került Nagyszebenből Pitesti-re, ahol 25 évig mindig kérte visszahelyezését, de csak mint nyugdíjas kerülhetett haza, Sepsiszentgyörgyre. Azok a más nemzetiségű aktív katonák, akik nem voltak hajlandók átköltözni családjukkal Erdélyből a fent említett vidékekre, a századosi rangnál nem sokan vitték feljebb, vagy egyszerűen találtak okot, és leszerelték őket. Itt-ott persze maradt belőlük propagandacélból, de jobb beosztást így sem kaptak tudásukhoz méltóan. Bedőnek van román származású kollégája, aki magyar leányt vett feleségül. Irodai munkára kényszerült, mert a tábornok felettese kérdésére - mikor akarja családi dolgait elrendezni, vagyis magyar feleségétől elválni? - nem reagált. A katonaiskolákba való toborzásra a megyékbe román származású tiszteket küldtek, akik nem írott, hanem szóbeli utasításokat kaptak az e célra való felkészítőn arra, hogy találjanak valamilyen okot a nem román származású jelentkezők elutasítására. Ezen elképzelés a román hadsereg fegyveres erőinek, a belügyiek tisztikarának tisztán tartására etnikailag és ezek tisztogatása még az 1989-es fordulat után is folytatódik. Diabolikus, tekervényes fondorlatokat találtak ki, ügyelve arra, hogy adott esetben tudják bebizonyítani a közvélemény (hazai és külföldi) előtt azt, hogy ,,nincs Romániában etnikai megkülönböztetés". Ezen ideológia áldozata lett az a kisfiú is, aki a Mihai Viteazul-szobor robbantásánál halt meg. A közvélemény előtt be kellett bizonyítani, hogy a sepsiszentgyörgyi belügyiek magyar származású főnökei nem képesek megvédeni a román jellegű műemlékeket, és el kell távolítani őket. /Bedő Béla ny. ezredes: Egyenlő esélyek? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./"

"Az Orbaiszéki Székely Tanács (OSZT) sajtótájékoztatót tartott Adrian Casunean-Vlad kormánypárti képviselő, az SZDP megyei elnöke nyilatkozata kapcsán. A politikus múlt heti sajtótájékoztatóján az állította, hogy "Székelyföld nem létezik". Ferencz Botond, az OSZT elnöke elmondta: az ilyen kijelentések tulajdonképpen azért hangzanak el, hogy bosszantsák a székelységet. Gazda József, az OSZT tiszteletbeli elnöke kifejtette: "Európa a régiók Európája. Casunean úr kijelentése tagadja a régiók létét. Egységes "nemzetállamról" beszél, és valótlanságokat állít. Eszerint Románia egységes, és nincsen Moldva, nincsen Munténia, nincsen Olténia, Erdély, és nincsen Székelyföld sem." "Az autonómia tagadásával árt Románia nemzeti érdekeinek - folytatta Gazda József. - Azzal, hogy tagadja a romániai magyarság jogát saját szülőföldjéhez, hazájához, tagadja a hazát, a haza fogalmát is, és azt, hogy Románia minden fiának hazája." - Az ilyen megnyilatkozások ellen alkotta meg az Európa Tanács Parlamenti Bizottsága 2003/1334-es határozatát - mondta Gazda József. - Ennek egyik cikkelye szerint a nemzetiségek alapvető jogai és szabadsága azokban az országokban, amelyek tiszteletben tartják azokat, jórészt úgy tekinthető, mint egy államon belüli megoldás, mely lehetővé teszi a kisebbség számára, hogy gyakorolja jogait, és megőrizze kulturális önazonosságát. /(faragó): Casunean árt Románia nemzeti érdekeinek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./"

"Glatz Ferenc Kádár-kori történész Nagyváradon jártában azt mondta: "Erdély az erdélyieké". Illene tudnia azt, hogy Erdély egy középkori magyar képződmény, amely akkor keletkezett, amikor Magyarország háromba tört, és hogy Erdély lakói akkoriban nagyon nagy többségben magyarok voltak. Az erdélyiek azok, akik itt születtek, akiknek ide temetkeztek őseik; nem bevándorlók. Illene ma már eldönteni, hogy ki az erdélyi, az itt született itt élők vagy a Moldvából, Munténiából és Olténiából betelepítettek? - írta Toducz Endre. Erdély ma Romániáé, Erdély ma Románia; sok román bevándorlóval és velünk, szomorú, kevés, megtévesztett magyarokkal, akik halottak napján gyertyát gyújtunk őseink még megmaradt sírjain és lelkes beletörődéssel várjuk elmúlásunkat-elmulasztásunkat. A mi sírunkon lesz, ki gyertyát gyújtson? A bevándorlók nem fogják emlékünket ápolni, beérik egykori házaink, műemlékeink, sírjaink döntögetésével is- fejezte be Toducz Endre megjegyzését. /Toducz Endre. Mikháza: Glatz Ferenc blődségeiből. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 9./"

Basescu Erdélyben és Bukarestben, Nastase pedig a moldvai, a munténiai (havasalföldi) és az olténiai megyék többségében diadalmaskodott. Basescu majdnem 30 százalékos előnnyel nyert Brassó, Szeben és Temes megyében és a Bukarestben. Több mint 22 százalékos előnyre tett szert Konstanca megyében, továbbá Fehér és Arad megyében, míg 15 százaléknyival előzte meg Nastasét Bihar, Krassó-Szörény, Kolozs, Prahova és Tulcea megyében. Adrian Nastase a legnagyobb fölényre Hargita megyében tett szert Basescuval szemben, ahol több mint 54 százalékos különbséggel verte meg ellenfelét. Hargita, Kovászna és Maros megyében a magyarok a vártnál kisebb számban járultak az urnákhoz. A CURS közvélemény-kutató intézet igazgatója szerint az urnákhoz járult romániai magyar szavazók 75,3 százaléka voksolt Nastaséra, 24,7 százaléka pedig Basescura. Háromszéken Nastase kapott kevéssel több voksot. Maros megyében Adrian Nastase a szavazatok 53,67 százalékát, Traian Basescu a szavazatok 46,33 százalékát kapta. Kolozs megyében Traian Basescu 16 %-kal előzte meg ellenfelét. Bihar megyében Traian Basescu 17 %-os előnyt szerzett Nastasehoz viszonyítva. Traian Basescu 65% feletti győzelmet aratott Temes megyében. Adrian Nastase elnökjelölt kapta Szilágy megyében a szavazatok többségét a második fordulóban. /Választási körkép. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

Borbély László területfejlesztési miniszter adatokkal illusztrálta, hogyan osztják el a közpénz Romániában. A korábbi kormány Botosaninak 200, míg Marosvásárhelynek 20 milliárd lejt adott hőenergia-támogatás címen. A vidéki vízbevezetési és kövezési program keretében a következő a megoszlás egy lakosra számítva: Dobrogea 267 000 lej, Erdély 98 000 lej, Moldva 132 000 lej és Munténia 114 000 lej. A lakásépítési program keretében: Dobrogea – 1 260 000 lej, Moldva 1 094 000, Munténia 902 000 és Erdély 760 000 lej – szintén lakosonként. Romániában el kellene érni, hogy minden terület egyenlő legyen. /(Máthé Éva): Egyesek egyenlőbbek! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 1./

A Nagy-Románia Néppárt vezető testülete egyhangúan amellett szavazott, hogy Corneliu Vadim Tudor térjen vissza a párt elnöki tisztségébe, illetve hogy a jelenlegi elnököket, Corneliu Ciontut és Anghel Stanciut zárják ki a pártból. C. V. Tudor márciusban lépett vissza az elnöki tisztségből, a párt pedig Néppártra változtatta nevét. Tudor azért mondott le, hogy pártja új elnökkel és névvel szalonképesebb legyen mind a belpolitikai piacon, mind pedig Románia esetleges csatlakozáskor. Abban reménykedtek, megtévesztik az Európai Néppártot, amelyik majd felveszi tagjai közé a szélsőségesen nacionalista megnyilvánulásairól hírhedté vált pártot. Ez azonban nem sikerült, Romániában sem lett népszerűbb a párt, ezért Tudor visszakérte a vezetést. /Sz. K.: C. V. Tudor ismét elnök . Visszavedlett NRP-vé a Nagy-Románia Néppárt. = 6/ Sajtóközleményt fogalmazott meg Petru Stan Szilágy megyei szenátor, a Nagy-Románia Néppárt (PPRM) területi elnöke. A közlemény szerint a Szilágy megyei küldöttség fenntartás nélkül támogatja Corneliu Vadim Tudor visszatérését a párt élére. A sajtóközlemény szerint a jelenlegi kormány „szélsőséges, sovén etnikai kisebbség érdekeit szolgálja ki.” A szenátor sérelmezte az elkobzott tulajdon visszaszolgáltatását: „a kormány a parlamenten akarja átvinni a tulajdontörvényt, hogy helyreállítsa a magyar grófok latinfundiumait Erdélyben és Moldvában, Munténiában pedig a földbirtokokat”. /(Fejér László): Dicshimnusz Vadimért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

Bihar volt a tizenegyedik megye, ahol Borbély László területfejlesztési miniszter ismertette az általa vezetett tárca terveit az önkormányzati vezetőkkel, majd személyesen ismerkedett a vidék infrastrukturális fejlettségével. Az észak-erdélyi autópályával kapcsolatban Borbély leszögezte, nincs reális ok a sztrádaépítés végleges leállítására. Az építkezés végleges leállításáról vagy szerződésbontásról nincs szó. Borbély László ismertette, hogy a történelmi régiók mekkora fejlesztési támogatást kaptak az elmúlt négy évben, az adatok alapján útkövezésekre és ivóvízprogramra: Dobrudzsában 267 ezer, Moldva 132 ezer, Munténia 114 ezer, míg Erdély 98 ezermilliárd lejt kapott. Lakás és tornaterem építésre Dobrudzsa 1 262 000, Moldva 1 094 000, Munténia 902 ezer, Erdély pedig 667 ezermilliárdból gazdálkodhatott. Bihar megye idén egymillió dolláros költségvetési támogatást kapott községi utak kövesére, nem túl nagy összeg, ismerte el a miniszter, mégis jó pár út helyreállítását teszi lehetővé. Az összeget 190 ezer dollárral kiegészítették. /Lakatos Balla Tünde: Biharban a területfejlesztési miniszter. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

Erdélyben felszálló ágban van a regionális identitás, románok és magyarok megértették, hogy kizárólag együtt képesek megoldást találni az együttélésre és a fenntartható fejlődésre – állapította meg a Krónikának adott interjúban Smaranda Enache marosvásárhelyi emberjogi szakértő. A Pro Europa Liga társelnöke szerint Románia területi-közigazgatási reformjának legtermészetesebb és leghatékonyabb módszere a történelmi régiók alapján megvalósított regionalizáció. A legismertebb regionalista mozgalmak közül említést érdemel a kolozsvári Sabin Gherman alapította Erdély–Bánság Liga, valamint a Molnár Gusztáv kezdeményezte Provincia Egyesület és folyóirat. A Provincia egyedi mozgalomnak bizonyult, hiszen az erdélyi értelmiség és civil társadalom kiválóságait egyesítette, románokat és magyarokat egyaránt. Ez a csoport 2000-ben memorandumot juttatott el Románia parlamentjéhez, amelyben a hagyományos régiók alapján szorgalmazták közigazgatási és politikai régiók – Moldva, Munténia, Dobrudzsa, Olténia, Bánság és Erdély – létrehozását. A regionalista kezdeményezést vehemensen elutasították. Ennek ellenére a régiókról folytatott közvita nem maradt annyiban. Az Emil Constantinescu volt államfő vezette, nemrég a kormányzó román Nemzeti Liberális Párttal egyesült Népi Akció Pártja ugyancsak a történelmi régiók alapján kezdeményezte a decentralizációt. Románia jelenlegi nyolc statisztikai régiójának struktúráját gyakran éri bírálat amiatt, hogy nem hatékonyak, és nem felelnek meg az európai régiók méretének. Előrelépés nem történt, Románia gyakorlatilag ma is egy szuperközpontosított, a Ceausescu-rezsim által az 1968-as megyésítés alapján felosztott állam. Smaranda Enache szerint lehetséges, hogy az etnicista korszak a végéhez közeledik. Felszálló ágban van a regionális identitás, az erdélyi románok és magyarok megértették, hogy kizárólag együtt képesek megoldást találni az együttélésre. /Rostás Szabolcs: Felszálló ágban a regionális identitás Erdélyben. = Krónika (Kolozsvár), júl. 18./

A Magyar Polgári Párt (MPP) közleményében felhívta Traian Basescu államfő figyelmét, hogy a területi autonómia fogalma nem mond ellent Románia alkotmányba foglalt területi egységének és oszthatatlanságának- Az MPP szerint az alkotmányban megfogalmazott nemzetállam fogalma meghaladott, figyelmen kívül hagyja, hogy Románia nem egynemzetiségű, hanem többnemzetiségű állam. Az MPP Románia területi-közigazgatási átszervezését a következő régiók létrehozása által javasolja: Észak-Moldva-Bukovina, Dél-Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság, Partium (Körös-vidék), Észak-Erdély, Máramaros, Dél-Erdély, Székelyföld és Bukarest. /MPP-s visszavágás Basescunak. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./

A román társadalom továbbra is intoleráns a romákkal, a HIV-fertőzöttekkel és a homoszexuálisokkal, az utóbbi időben a többségi nemzetben növekedett a magyar közösség iránt táplált ellenszenv is, derült ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács által megrendelt felmérésből. A kulturális, etnikai, esetleg felekezeti intoleranciák sokkal erősebben vannak jelen Moldvában és Munténiában, mint például Bukarestben vagy Erdélyben. Arra a kérdésre, hogy mely kisebbségek közvetlen környezetében érzik nagyon kényelmetlenül magukat, a felmérés alanyainak 40,8 százaléka a melegeket, 29,2 a romákat, 24,8 a HIV-fertőzötteket, 10,8 százalék pedig a magyar nemzetiségüket jelölte meg. Az elmúlt évben a román többségben nőtt a magyar kisebbséggel szembeni intolerancia. /Fleischer Hilda: Nőtt a magyarellenesség. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./

Mátyás a „román” király és „román hadvezérei” (1.)
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajkneve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész.
FOLYTATJUK
Erdély.ma

Székelyföld, ami nincs...
Ilyen állat nincs is – jelentette ki a székely, amikor először találkozott zsiráffal. Székelyföld brüsszeli irodájának megnyitása kapcsán nem egy, hanem egy egész zsiráfcsapat kórusban állítja: Székelyföld nincs is.
Eközben az őszi népszámlálás lebonyolítására tervezett kérdőíveken azt firtatják majd, hogy az elszakított magyar nemzetrész polgárai közül hány székely. A magyarság létszámát csökkentő, a provinciális székelykedésre alapozott manőver szánalmas. Mint ahogyan az a kísérlet is, hogy a moldvai csángó-magyarokat is külön kategóriába sorolják, hogy ennek az etnikumnak a magyar nemzettestről való leszakítását befejezzék. Mindkét manőver – a brüsszeli Székelyföld-képviselet és a székelyek külön számlálása – a magyarság megosztását, szétporciózását, létszámának csökkentését célozza. Ez a felháborító próbálkozás ideológiai rokona s eszmeileg azonos azzal az idiotizmussal, amikor régebben a törökök a kurdok és Kurdisztán létét tagadták. “Hegyi törököknek” nevezték őket. Eközben a bulgáriai törököket menekítették mindenféle kedvezménnyel, mert ezeknek a létét a bolgár nacionalizmus tagadta.
Szóval székelyek vannak, de Székelyföld nincs. Nincs, Bukovina, Bánság, Olténia, Dobrudzsa, Avas, Bihar, nincs Moldva, nincs Munténia és Moldávia (Besszarábia) sincs. De ostoba hisztéria, az van. A nyelvi, kulturális, származási együvé tartozás, egy adott területen ezerévesnél régebbi őshonosság, az épített örökség, a székely önigazgatás sok száz éves múltja és egyedisége, mindez nincs, mint ahogy olyan állat, mint a zsiráf sincs a nem létező székely számára. De van pártállástól független román hisztéria, nacionalista szájtépés, az ősi román föld fantazmagóriája mindenhol, ahová a történelem során betették a lábukat. Hát ha ilyen ez a nincs is föld, akkor elő a papírokkal, a régészeti leletekkel, az épített örökséggel, az önálló törvénykezés, az önigazgatás meglétét igazoló okmányokkal!
A brüsszeli Székelyföld-képviselet pedig meglesz. Ez nem vitás. Jogos, alkotmányos, és valóságos képviselet lesz. 
És legyen tanulságos is. Arra nézvést, hogy a népszámlálás ne lehessen magyart, székely-magyart, és moldvai magyart, azaz csángót megosztó, szétporciózó manőver. És legyen ösztönzés olyan egységes álláspont kialakítására is, hogy a magyarság számára a helyhatósági és a parlamenti képviselet nélkülözhetetlen, ezt pedig közös jelöltek állításával lehet megvalósítani, olyan politikai közegben, amikor provokatív módon újra a fülünk és temetőink mellett lövöldöznek, újratábláznak műalkotásokat, és kergetik azt az ábrándot és vágyálmot, hogy mi nem is vagyunk.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A múlt elfelejtve...
60 év alatt, megalakulása óta színmagyar egyetemből román nyelvű oktatási intézménnyé vált a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Sokan nem tudják, mások elhallgatják azt, hogy eredetileg Románia egyetlen magyar nyelvű orvosi egyetemeként alapították meg. A napokban tüntető román diákok nem valószínű, hogy tudják ezt, így csak magukénak tekintik az intézményt.
Prof. Dr. Gyéresi Árpád, a MOGYE nyugalmazott professzora: „Munténiában az ország fővárosa, Bukarest, akkor Erdélyben román nyelvű egyetem Kolozsváron, továbbá Moldvában a jászvárosi egyetem, úgy nyilvánvalóan, és mint mondtam állami határozattal született ez a magyar nyelvű egyetem. Ugye következtethetjük ebből érthetően, hogy az erdélyi tömb és akár szórványmagyarság kiszolgálására is.”
A magyaroknak létesített egyetem azonban elrománosodott az évtizedek során. 1962-től a laboratóriumi gyakorlatok nyelve román lett és ettől kezdve csak románul folytak. Az egyetem élén magyar rektor utoljára 1984-ben volt. Emellett a román és magyar diákok arány is erőteljesen megváltozott.
Novák Zoltán, történész: „Gyakorlatilag egy olyan érdekes helyzet alakult ki 90-ben, hogy az 1960-as arányok álltak elő, de fordított előjellel, tehát a hallgatóknak több mint 80%-a volt 60-ban magyar nemzetiségű és 90-ben pedig gyakorlatilag román diákság került ilyen méretű túlsúlyba.”
A szakember szerint a mostani viták és a diáktüntetés azt mutatják, hogy hasonló jelek jelentkeznek Marosvásárhelyen, mint 1990 márciusában. Ma azonban nem éppen olyan súlyos a helyzet, mert más politikai helyzetben vagyunk. Kérdés azonban, hogy miért tekintik csak sajátjuknak az egyetemet a román diákok, akik a héten kivonultak tüntetni.
Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke: „Úgy gondolom, hogy azok a diákok, akik most tüntetnek, nem ismerik ennek az egyetemnek a történelmét. Máskülönben felhívok minden marosvásárhelyi, hogy nézze meg az egyetem honlapját, és rá fog jönni, hogy a történelme nagyon röviden van leírva, semmi nincs benne arról, hogy ez egy magyar egyetem volt valaha.”
A történész szerint a marosvásárhelyi magyarság kisebbségi jogai biztosításának zálogaként látja az egyetemet, a románság pedig hatalmi eszközként használja ezt. Kompromisszumos megoldásra lenne szükség, és arra, hogy az egyensúly visszabillenjen, hiszen furcsa az, hogy 60 év után sokan nem is tudják azt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar intézményként indult.
Székely Varga Edina
Erdély Tv
Erdély.ma,

Asszimiláció és társadalmi kényszer
„Az asszimilációs helyzetben ’egyéni döntés’ elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének ’szabadsága’ a szabadság arculcsapása.” Ezekkel a sorokkal fejezi be Dávid Gyula a Szabadság 2012. március 9-i számában megjelent hozzászólását az asszimiláció témájához. Dávid Gyula írása a kolozsvári magyar főkonzulátuson tartott, A strukturális asszimiláció elmélete c. előadásom és azt követő vita továbbgondolásaként született.
Dávid Gyula minden szempontból korrekt elemzésére közösségi érdeknek tekintem reflektálni, hiszen számunkra, kisebbségi sorsban élő magyarok számára a legfontosabb kérdés, a hosszú távú megmaradás értelmezési keretének a vizsgálata szerintem azt is jelenti, hogy túl kell lépni egy létező, ki nem mondott, de érveléseinkben mindegyre mögöttesen ott bujkáló nézeten. Ez a rejtett paradigma pedig felmentő: az egyén úgy érzi, mindent megtesz a megmaradás érdekében, de a hatalom, a domináns másik közösség sokkal jelentősebb eszköztárral, sokkal nagyobb hatékonysággal dolgozik az ellenkezőjén. Az elméletet alkotó – ez esetben alulírott a strukturális asszimiláció modelljének a kidolgozásával – nem a napi gyakorlatot kívánja direkt módon befolyásolni, ha ezt tenné, munkája elveszítené az elméleti dimenziót, tudományos relevanciája megsemmisülne. Ugyanakkor az is igaz, hogy nincs olyan elmélet a társadalomkutatásban, amely ne épülne rá a napi tapasztalat adatsoraira és folyamatértelmezéseire.
Amikor előadásom elején megjegyeztem, hogy akkor és ott nem kívánok az asszimiláció és a politika kérdéskörével foglalkozni, azt gondoltam és arra utaltam, hogy ennek akkor látom idejét és indokoltságát, amikor az elméleti keret vonatkozásában létezik egy alapvető konszenzus. Bár Dávid Gyula írása túllép az elméleti kereten, az általa idézett példák lehetővé teszik bizonyos elméleti relevanciájú kérdések pontosabb értelmezését.
Miként kell értelmezni, mit jelent az egyéni, szabad döntés? Továbbá mit várhat el az egyén a szűkebb közösségétől, illetve a társadalomtól? Végül pedig Dávid Gyula felidézett példái kapcsán arra térnék ki röviden, hogy miben látom a mezőségi magyarok, illetve a regáti magyarok asszimilációjának a különbözőségét.
Az egyéni döntés azt jelenti, hogy a személy maga dönt a vonatkozó kérdésben. Szabadon dönt. A szabadságot illetően a filozófia értelmezései Jean-Paul Sartre szabadságra kárhoztatott emberétől a determinista filozófia szabadság-illúziójáig terjednek – és azt hiszem, nem ebben a keretben kell ezen rendkívül vitatott kérdésben nyugvópontot keresnünk. Értelmezik továbbá a szabadságot belső autonómiaként, annak képességeként, hogy az egyén belső értékeivel összhangban képes cselekedni. Ez az értelmezés a spirituális szabadságra vonatkozik, s bár kétségkívül van a szórványhelyzetre is vonatkoztatható relevanciája, nem a cselekvés szabadságával kapcsolatos.
Az asszimilációs helyzetet illetően a politikai szabadságra kell utalnunk: az egyénnek rendelkeznie kell a szabad elhatározáson alapuló döntések jogával. Vagyis: legyen a cselekvés külső beavatkozástól mentes és az állapot uralom nélküli.
A politikafilozófia többféle szabadságértelmezést ismer:
a liberális értelmezés szerint senkinek sincs joga beavatkozni az egyéni döntésekbe. A baloldaliak a szabadságot lehetőségként tételezik, a deterministák szerint minden eleve elrendelt, a szabadság csak illúzió. Maradjunk egy visszatérő kérdésnél: kizárja-e egymást a személyes szabadság és a politikai szabadság? Bár sokan vallják, szerintem nincs igazuk azoknak, akik szerint az igazság ismerete, a tudás a szabadsággal azonosíthatóak, és hogy viszonyuk harmonikus. A hétköznapi szabadságértelmezés lényegét tekintve viszont nem tagadható: szabadságunk abban áll, hogy tevékenységünket ne korlátozzák akadályok. Minél több lehetőség nyílik előttünk, annál szabadabbak vagyunk. Az állítás kimondatlanul is tartalmaz egy tételt: mindig több lehetőség létezik. Az egyetlen lehetőség önmagában kényszerítő. De a mai demokratikus (igen: erről is vitát nyithatnánk) világban nincs olyan polgár, aki számára egyetlen lehetőség adatna meg: egyvalaminek a követése, az elfogadása.
Hajlamosak vagyunk a szabadságot helyettesíteni a biztonsággal, miközben a szabadság mellett joggal várjuk el az igazságosságot, az értékek harmóniáját. Csakhogy, mivel
a teljes harmónia alighanem vágyálom,
az egyén magyarázó sémák kialakításával, mindenféle érvek és hatások összekombinálásával eléri azt, hogy tetteiért a felelősség alól mentesülhessen, eléri tehát, hogy felelősség dolgában infantilis maradjon. Ismert érvelés: hiába akarnám másként, a megvalósulás esélye nem adott, le kell mondanom (a tervezett lépésről). És éppen arról mond le, ami a szabad akaratot jelenítené meg: önmaga kiteljesítéséről. Ezt nevezném személyes programnak. Akkor létezhet, ha az egyén módszeresen végiggondolja az előtte álló alternatívákat. Ekként a döntés meghozatalára két körülmény van hatással: a külső – politikai, társadalmi – környezet és az illető személyes „programja”. A környezeti hatások és feltételek azonosak lehetnek a szűkebb vagy tágabb közösség számára, olvasatuk ugyanakkor nagyon eltérhet az illető személy életszemlélete, életérzése, erkölcsi alapállása, a vallott és vállalt etikai parancsok függvényében. Az egyik ember harcol, a másik feladja. Ugyanakkor én is azt hiszem és vallom, hogy minden embernek joga, bárki méltányossági alapon elvárhatja, hogy az ő döntése ne legyen nehezebb más – pl. többségi – helyzetben élő társaiénál. Ez valóban nincs így – de ettől még az illető fog dönteni, csak döntésének társadalmi költségei sokkal nagyobbak.
Utalnom kell továbbá arra a kulcsfogalomra, amelyet elemzésem középpontjába állítottam: az életvilágra.
Az életvilág megértése az egyén és a társadalom közötti kommunikációs folyamat megfejtése, amely nagyon általánosan a következőképpen írható le: az emberek alkotják a társadalmi – s így az élet- – feltételeiket, tehát ugyanilyen mértékben azok alanyává is válnak. A lényeg az, hogy a társadalmi (gazdasági, szociális, politikai, kulturális) feltételekre már nem, mint az emberek életvilágának egyedüli meghatározójára tekintünk, hanem mint lehetőségekre. Az életvilág tehát a lehetőségek területe, amelyben az egyénnek mindig vannak cselekvési alternatívái: az életvilág mindig az emberi cselekvés lehetőségei és akadályai közötti kapcsolatot fejezi ki.
Ha ezt az értelmezést elfogadjuk, akkor a szórványban élő például a gyermeke iskolaválasztásával kapcsolatosan olyan kérdéseket mérlegel, mint: az iskola nyelve és a gyermek karrieresélyei közötti összefüggés;az anyanyelvi iskola választásával járó plusz terhek és költségek (mindig léteznek) vállalhatósága; az anyanyelvi kultúra és közösségi hagyomány értéke, megbecsültsége. Ezek többnyire a fő szempontok, és az egyén igen sokszor érzi ebben a helyzetben azt, hogy magára maradt, nem kap sem szűkebb környezetétől, sem tágabb – nemzeti – közösségétől, még kevésbé az államtól megfelelő támogatást. Úgy érezheti, hogy túl sokba kerül neki személyesen az anyanyelvi iskola választása – és a többségi iskola mellett dönt.
Két kérdés merül fel: szabadon döntött-e? Illetve: milyen támogatás várható el nemzeti közösségétől illetve az állami intézményrendszertől?
Döntése szabad, amennyiben senki nem kényszerítette arra, hogy a román/többségi iskolát válassza. Döntése egy életvilág-olvasat. A döntést illetően felmerülő kérdés: miért éppen ez az illető személy helyzetértelmezése? Ha fontos a magyarság nyelvi közösségben való megmaradása – miként különböző politikai nyilatkozatok szerint az –, akkor a kinyilatkoztatáson túli kérdés, hogy ki, milyen eszközökkel tudná ezt segíteni, kiknek volna ez elsődleges feladata. Ezek jogos és logikus kérdések – én ezekkel előadásomban nem foglalkoztam, mert célom az elméleti keret megalkotása. De ki kell mondani, hogy az egyén jogos elvárásai nem mentik fel őt a döntés felelőssége alól: ő maga döntött úgy, ahogyan döntött. Több olyan példa idézhető – a legideillőbb a válaszúti iskola és kollégium esete –, amikor azt tapasztaljuk, hogy az etnikai alapú, identitással kapcsolatos döntések milyen jelentős mértékben szociális megalapozottságúak. Ami már sokkal szélesebb kontextusba helyezi a kezdetben egyszerűnek gondolt kérdést.
Mi várható el az államtól?
Erre a válaszom az előadáson is elhangzott: példánknál maradva olyan oktatási rendszert, hálózatot kell kialakítani, ahol az egyén nem érzi azt, hogy etnikai mássága súlyos külön terhek vállalását feltételezi. De ha sikerül is kialakítani kistérségi iskolákat, központokat, a szülő még mindig érezheti úgy, hogy bár anyagilag volna támogatás (választhat egy távoli magyar kollégiumot például), de érzelmileg mégis nehezebb neki, mert gyermeke kikerül a közvetlen családi környezetből. Ezért vallom azt, hogy a szórványlét folyamatos (intézményi és nem politikai) nyomás és kikerülhetetlen döntési helyzet is ugyanakkor. Egy többségi számára az iskolaválasztás kérdése nem jelenti a nyelvek rangsorolását, az anyanyelv „hasznosságának” a mérlegelését. A többségi dilemmái általában iskolatípussal, esetleg más költségekkel kapcsolatosak – de soha nem kérdőjelezik meg az anyanyelv elsődlegességét. Ezt a különbséget a kisebbségi átéli, és méltánytalannak tekinti. Ettől függetlenül dönteni neki kell – a saját szempontjai szerint.
Végül pedig a Dávid Gyula-írásban idézett példát illetően arra térnék ki, hogy a román Ókirályságba került magyarokat szórványként avagy diaszpóraként kell-e kezelni.
Értelmezésemben ők a diaszpóra részét képezik, hiszen sem Munténia, sem Olténia nem volt történelmi magyar szállásterület. Ide már a XIX. század elején is történt ki(át-)vándorlás, de ezek a kisebb csoportok nem tudtak igazán meghonosodni. Ezért másként kezelném a regáti és ismét másként a mezőségi magyarok asszimilációját. A kérdés elméleti fontosságát jelzi, hogy Nagy Ödön, a szórványkérdés első kutatója, éppen a Mezőséget kutatta. Dávid Gyula utalása figyelmeztet: foglalkoznunk kell a szórványosodás történetével, mivel vannak olyan közösségeink, ahol lassan évszázados folyamatok tanulságait kellene megvonni – elméleti szempontból is. Ugyanakkor a Mezőség kapcsán a legindokoltabb felvetni a közösségi felelősség kérdését, illetve azt, hogy a szórványok anyanyelvben történő megmaradása miként veti fel a különböző társadalmi szereplők felelősségének és a közöttük történő szerepleosztásnak a kérdését.
De ezzel ismételten átkerültem az asszimiláció és a politika kettősének a kérdéséhez. Ez tudom, hogy szélesebb értelmezésben elkerülhetetlen, ugyanakkor közös érdekünk az elméleti tisztánlátás.
Bodó Barna
Szabadság (Kolozsvár)

Bakk Miklós: az EMNP-nek és az MPP-nek fontolóra kell vennie akár a fúziót is
Miközben az RMDSZ súlya ma még azt tükrözi, hogy a kormány volt tagjaként több erőforrással rendelkezik a két magyar versenypárthoz képest, a helyhatósági választások eredménye arra utal, hogy az MPP-nek és az EMNP-nek csak akkor van lehetősége növelni politikai részesedését, ha komolyan fontolóra veszi a koalíciót, sőt a fúziót – értékelte a Krónikának a vasárnapi megmérettetés kimenetelét Bakk Miklós politológus. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint önkormányzati győzelmével az USL valószínűleg abszolút többséghez tud jutni az új parlamentben az őszi törvényhozási megmérettetésen.
– Mivel magyarázható a májusban hatalomra került román Szociálliberális Uniónak (USL) a vasárnapi helyhatósági választáson aratott fölényes győzelme, az ellenzéki demokrata-liberálisok (PDL) súlyos veresége? Milyen mértékben tekinthető az USL nagy arányú támogatottsága az előző jobbközép kormányokkal szembeni protesztszavazatnak olyan körülmények között, hogy a megszorító politikával azonosított Emil Boc várhatóan elnyeri a kolozsvári polgármesteri tisztséget?
– Az USL nagyarányú győzelmét illetően úgy vélem, helytálló az az általános vélekedés, hogy az emberek nemet kívántak mondani a megszorítások politikájára, tehát tulajdonképpen egy erős, országos politikai komponensű választ adtak egy helyhatósági kérdésre. Azért nem nevezném ezt protesztszavazatnak, mert abban inkább a létező politikai berendezkedés elutasítása fejeződik ki. Itt viszont egy olyan választ kapott a politika, amely nem kimondottan a feltett kérdésre vonatkozott – vagyis arra, hogy hogyan irányítsuk településeinket. De ez a válasz is differenciált. Emil Boc utolsó pillanatban elért győzelme e differenciáltságot helyezi az előtérbe. Úgy tűnik, hogy a román politikai földrajz egyik meghatározó vonása, az erdélyi és a Kárpátokon túli, azaz regáti térség különbsége most is megmutatkozott, azaz az USL térnyerése Erdélyben mérsékeltebb, mint Moldvában vagy Munténiában és Olténiában. Persze, ebben a kérdésben akkor látunk tisztán, ha a szavazatok százalékos megoszlását megyei összefüggésekben is látjuk, illetve megtudjuk, a helyi és a megyei önkormányzati testületekben milyen mandátummegoszlás alakul ki. E pillanatban a média a polgármesterekre összpontosít, csak hát a polgármester-választás többségi logikája eltakarja a finomabb részleteket. Ez egyébként még az RMDSZ és a kihívói, az EMNP és MPP közötti viszonyra is igaz.
– Arra kell számítani, hogy az őszi parlamenti megmérettetésen is a mostani erőviszonyok mentén alakulnak az eredmények a román pártok szempontjából?
– Jó okkal lehet gondolni, hogy az őszi parlamenti választásokon is hasonló eredmény lesz. Ezen változtatna az, ha addig erodálódik a Ponta-kormány, azonban ennek – hacsak nem követ el kapitális hibákat – kicsiny a valószínűsége. A közvélemény, a választópolgár hosszabb ideig szokott reménykedni az új kormányok providenciális voltában. Ennek hasznát a Ponta-kormány az új választási rendszerrel biztosította be. A választások évében elfogadott egyszerű többségi rendszerű választási szisztéma ugyanis ebben a helyzetben az USL nyereségét maximalizálja ősszel. Teljesen konjunkturális megfontolás volt tehát e választási rendszer bevezetése, amit maga Ponta is elismert, mert a törvény elfogadásának másnapján már azt nyilatkozta, hogy „lehet, hogy hibás volt a döntés”, amin az értendő, hogy a választások után, immár a besepert eredmények birtokában ismét megváltoztathatják azt. A lényeg azonban: az USL valószínűleg abszolút többséghez tud jutni az új parlamentben.
– Milyen okból nem hozta meg az erdélyi magyarok nagyobb arányú szavazókedvét az, hogy az elmúlt 22 évben először három magyar politikai alakulat is versengett a szavazataikért? Összefogással növelhető lett volna a magyarok részvételi aránya, a helyhatósági mandátumok száma?
– Nos, erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, jóllehet a következő napokban valószínűleg lesznek érvek, amelyek azzal operálnak, hogy a verseny nem volt „jó”. Két ellentétes példát tudnék mondani erre: Temes megyében nem volt „verseny”, csak „egység” volt, az EMNP – bár szervezetileg létezik – nem indított listát az RMDSZ ellen, mégis az egység nem tudott mozgósítani, és az RMDSZ pozíciókat vesztett. Ami Marosvásárhelyen történt, az viszont azt jelzi, hogy hiába volt verseny, itt a verseny előzményei voltak demobilizáló hatásúak. Persze, ez csupán az első benyomások alapján megfogalmazott véleményem, úgy hiszem, ez a kérdés komolyabb, mélyebb elemzést igényel. Lehetséges, hogy van, ahol az összefogás mozgósít, de az is lehet, hogy másutt a verseny csiholja ki az erősebb részvételt. Minden attól függ, hogy a választópolgárok többsége, a közhangulat kit tekint elsősorban ellenségnek.
– Az RMDSZ-nek enyhén sikerült növelnie polgármestereinek számát 2008-hoz képest, elveszítette viszont például Szatmárnémetit vagy Szászrégent, az MPP a négy évvel ezelőtti önkormányzati tisztségeihez képest kevesebbet szerzett, az EMNP pedig azt könyvelheti el sikerként, hogy felkerült az önkormányzati térképre. Hogyan értékelhető a három magyar párt választási szereplése?
– A 2008-as választásokon az RMDSZ 186 polgármesteri mandátumot szerzett. Jelen pillanatban még nem világos, hogy meghaladja-e ezt, bár a párhuzamos számlálást végzők becslései szerint igen. Az esetleges növekedésben kétségtelen szerepet játszott az, hogy megváltozott a polgármester-választás módja, és egyszerű többséggel is meg lehet szerezni a településvezetői széket. De szerepet játszik az is, hogy a kihívóknak nem sikerült lényeges számú polgármesteri pozíciót elhódítaniuk. Ez főleg az MPP esetében tekinthető kudarcnak, hiszen a jelek szerint a 2008-as választásokhoz képest pozíciókat vesztett, jóllehet nem ismerjük még az adatokat. Az EMNP tekintetében minden értékelés szubjektív, hiszen nincs viszonyítási alap. Ellenfelei, az RMDSZ és az MPP nevezhetik ugyan vesztesnek, és valószínűleg számos tagja is vereségként könyveli el az eredményt saját várakozásaihoz képest. Azonban az eredmény objektív értékelése arra utal, hogy nagyon nehéz egy új szereplőt bevezetni a politikai piacra. Főleg ugyanarra a szavazótáborra tekintve, amelyet egyesek már foglaltnak tekintenek a saját részükre, és olyan politikai eszköztárral, amelyben többségben vannak a hagyományos, a választópolgárok által megszokott hívószavak és elemek. Mindent összegezve, az eredmények arra utalnak, hogy az MPP-nek és az EMNP-nek csak akkor van lehetősége növelni politikai részesedését, ha komolyan fontolóra veszi a koalíciót, sőt a fúziót. Az RMDSZ súlya pedig ma még azt tükrözi, hogy a kormány volt tagjaként több erőforrással rendelkezik, azonban ha ez megszűnik, akkor ellenfeleinek is több esélye lesz vele szemben.
– A mostani eredmények fényében várhatóan miként fog nekivágni az őszi parlamenti választásnak a három magyar alakulat?
– Úgy vélem, az új választási rendszerben a versenyhelyzet egyértelműen adott, de főleg az MPP- és EMNP-tábornak kell megfontolnia, hogyan él vele, mert most elért eredményei őszre nem ígérnek sokat. Az RMDSZ az elért eredmények tükrében biztosabban indulhat neki az őszi választásoknak. Azonban az RMDSZ sincs felmentve a stratégiai döntések súlya alól, hiszen a sikeresnek, sőt, győztesnek keresztelt helyhatósági eredmény a regresszió jegyeit is mutatja. Pozíciókat vesztett a szövetség a nagyobb városokban – elvesztette Szatmárnémeti polgármesteri székét, kevesebb helyi képviselője van a vásárhelyi vagy kolozsvári tanácsban stb. –, tehát elindult egy ruralizálódás felé, azaz felértékelődnek számára a kisvárosi és községi képviseletek, már csak azért is, mert ide helyeződik át a magyar-magyar csata színtere. Külön kérdés, hogyan kezeli ezt a helyzetet Székelyföldön, ahol hiába sikerült megerősödnie, ott jó néhány kérdés nem csupán erős többséget, dominanciát igényel, hanem valamiféle konszenzust, közös elgondolást is néhány stratégiai kérdésben.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Belföldi hírek
RMDSZ: Florea manipulál
Az RMDSZ Maros megyei szervezete határozottan elutasítja a Kelemen Hunor szövetségi elnök és Borbély László politikai alelnök ellen felhozott vádat, miszerint a szövetség parlamenti képviselői kárt okoztak Marosvásárhelynek azzal, hogy az új decentralizációs törvény értelmében a sportcsarnok és a műjégpálya nem került a város tulajdonába – áll a Területi Állandó Tanács közleményében, mely szerint Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere ezúttal is minősíthetetlen rágalmazással és olcsó demagógiával próbálja manipulálni a közvéleményt.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, éppen ezért az illetékes közrendészeti hatóságokhoz fordultunk” – szögezik le. Az RMDSZ szerint „teljesen indokolatlan az aggodalom és tiltakozás”, hiszen a szövetség módosító javaslata értelmében Marosvásárhely egyike lesz annak a nyolc városnak, ahol sportkiválósági központ létesül, a bármilyen európai és világszintű rendezvény szervezésére alkalmas két sportcsarnok a minisztérium ügykezelésében maradva számos költségvetési támogatásban részesülhet. A közleményben továbbá felsorolják, mit tett az RMDSZ az utóbbi években Marosvásárhelyért, a kiadvány azzal zárul: „az RMDSZ vezetőségének mindennapi munkája nemhogy ártana, de napról napra előbbre viszi városunkat, korszerűsíti falvainkat, egy modern környezetet és egy élhető jövőt próbálva kiépíteni a következő generációk számára”.
Egységre szólítja az ellenzéki pártokat
Mihai-Răzvan Ungureanu, a Polgári Erő elnöke a jobbközép pártok képviselőit közös vitára hívta a jobboldal egységesítéséről, a Nemzeti Egység Tömbjének létrehozását javasolva. A Polgári Erő által tegnap kiadott sajtóközlemény szerint a 2012-es parlamenti választásokon a jobboldali pártok képviselői eltávolodtak egymástól, és így mindegyik hozzájárult az ellenzék legyengítéséhez, emiatt „a jobboldali és az ellenzéki erők azt kockáztatják, hogy a választók csalódni fognak bennük hallgatásuk, tétlenségük és rendezetlenségük miatt”. Egyetlen esélyük a sikerre az, „ha egységesen tevékenykednek, hogy ezzel véget vessenek a Szociál-Liberális Szövetség diktatúrájának”.
Gyorsforgalom vasúton és autópályán
Többek között egy vasúti gyorsforgalmi pálya építését, több más vasúti szakasz korszerűsítését, illetve az autópálya-építésben való részvételt ajánlották a román hatóságok tegnap a Kelet-Közép-Európa–Kína csúcstalálkozón a távol-keleti félnek. A gyorsvasút a Bécs–Budapest szakasz meghosszabbítása lenne Konstancáig Bukaresten át, a személyszállító vonatok 160 kilométeres sebességgel közlekedhetnének azon, és megépítése 11 milliárd euróba kerülne. A kínai fél már korábban jelezte érdeklődését az észak-erdélyi autópálya építésében való részvétel iránt, a csúcstalálkozón más pályaszakaszokat is figyelmükbe ajánlottak a hatóságok.
Döntött a védelmi tanács
A Legfelsőbb Védelmi Tanács körülbelül 15 percig tartó ülésen hagyta jóvá tegnap a nemzetvédelmi intézmények – a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, a Külügyi Hírszerző Szolgálat, a Speciális Távközlési Hivatal és az Őrző-védő Szolgálat – költségvetési tervezeteit. Az ülést Traian Băsescu államelnök vezette, az Államelnöki Hivatal által kiadott sajtóközlemény értelmében a Legfelesőbb Védelmi Tanácsnak törvény által előírt kötelessége jóváhagynia a nemzetvédelmi téren illetékes intézmények büdzsétervezeteit, mielőtt a parlament plénuma elfogadná az állami költségvetési tervezetet.
Havazásriadó Havaselvén
Mára sárga jelzésű havazás- és hóviharriadót jelentett az Országos Meteorológiai Intézet Bukarestnek és az ország déli és nyugati részében levő tizenhat megyének. Eszerint a Bánságban, Olténiában és Munténia nyugati részében, valamint a bánsági hegyvidéken és a Keleti-Kárpátokban havazni fog, a szél pedig helyenként rövid időre megerősödik, hóvihar is lehet. A csapadék mennyisége meghaladja a 15–20 litert négyzetméterenként, és jelentős vastagságú hóréteg rakódik le. Tegnap nehézkesen zajlott a közlekedés némely Vâlcea, Krassó-Szörény, Bihar, Fehér és Hargita megyei országutakon, ahol a hóréteg vastagsága az úttesten egy és három centiméter közötti volt, lezárt útszakaszokról azonban nem tájékoztatott az Országos Autópálya és Országút Vállalat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lucian Boia: Egy nemzeti mítosz: Vitéz Mihály vajda
Lucian Boia professzor egyike azoknak, akik határozottan leszámolnak a román köztudatban uralkodó történeti mítoszokkal. Boia foglalkozik a románok és a Habsburg-birodalom népei – köztük a magyarok – kapcsolataival. A román történelmi tudatba bevitt mítoszok, így például a dák–római származás, az úgynevezett 1600-as államegyesítés hat a mi sorsunkra is, ezért nekünk, magyaroknak és székelyeknek ismernünk kell ezeket. Ez alkalommal Mihály vajda mítoszáról rántja le a leplet. A vajda nem tudott arról, hogy három román államot egyesített, ennek ellenére Erdély egykori magyar városaiban – köztük Kolozsváron, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön – nagyszámú lovasszobor, szoborcsoport hirdeti ezt. Boia professzor könyvéből* megtudjuk, miként vált a becsvágyó, a sok vérontásról ismert munténiai vajdából nemzeti mítosz, nemzetegyesítő uralkodó.
Kádár Gyula
Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vajda mítoszának körvonalazódása bármely más történeti mintánál jobban szemlélteti a román köztudatban végbement változásokat. Azt az uralkodót, akinek rövid időre, 1599–1600-ban, sikerült uralma alá hajtania a három országot, csak három évszázaddal később, a modern Romániában, a XIX. század közepe táján kezdik egyesítőnek is tekinteni. A dolog ilyen értelmezése teljesen hiányzik a XVII. századi krónikás történetírásból, sőt, később, még 1800 táján az erdélyi iskola képviselői sem említik. Eladdig Mihály vajda különleges személyiségén kívül a keresztény eszmeiséget és Rudolf császárral fenntartott szoros kapcsolatait domborították ki. Ugyancsak gyakran megjelent tetteinek mozgatórugójaként a hódítói becsvágy, ennek helyébe viszont az értelmezési sémában később a „román eszme” kerül.
Miron Costin krónikájában Vitéz Mihály vajda Erdély és Moldva meghódítójának képében jelenik meg, aki „sok vérontást okozott a keresztények közt”; különben nem sokra tartották maguk a munténiaiak sem: „A munténiaiak beleuntak Mihály vajda uralmába, mind csak hadak járásával és háborúkkal telvén.” Másik szögből, munténiai megítélésben nézve a dolgokat, Radu Popescu krónikája, vagy a neki tulajdonított krónika – Havaselve uralkodóinak története (Istoria domnilor Ţării Romăneşti) – egy kalap alatt intézte el Mihály vajda minden ellenfelét: „az uralkodó hatalma alá hajtotta a törököket, moldvaiakat, magyarokat, mintha mindannyian amolyan szamarai lettek volna”. Az ízes kifejezés csak megerősíti, hogy ekkor még nem született meg a román nemzeti eszmeiség. Avagy talán Vitéz Mihály vajda 1600-ban „patriótább” lett volna, mint a XVII. század végi tudós krónikások?
Maga az erdélyi iskola – amelynek a XIX. századi román nemzettudat oly sokat köszönhet – sem teszi meg a döntő lépést, habár az volt a célja, hogy kifejezésre juttassa a románok azonosságtudatát, és hogy románnak lenni büszkeség. A minden románt egyesítő egyetlen állam eszméje még nem talált kifejezésre, Vitéz Mihály vajda tetteit nem aknázták ki ilyen értelemben. Samuil Micu például a következőképpen summázza a vajda uralmát a XVIII. század utolsó évtizedében írott, A románok történetének rövid ismertetése (Scurtă cunoştinţă a istoriei românilor) című munkájában: „Az 1593. Esztendőben Havaselve uralmára Mihály vajda következett, akit Vitéznek neveznek. Ez nagy katona volt, s megverte a törököket és legyőzte az erdélyieket, s Erdélyt elfoglalta és Rudolf császárnak adta…” Manapság az ilyen értelmezés felháborodást keltene sokakban; pedig hát szerzője a román nacionalizmus nagy kezdeményezőinek egyike! Gheorghe Şincai A románok és több nemzet krónikája (Hronica românilor şi a multor neamuri) című munkájában tág teret szentel Mihály vajdának és különösen erdélyi dolgainak. Engel történész nézeteivel vitázva helyesbíti állandóan a dolgokat a románok javára. Elszántan védelmezi a vajda személyiségét, és ellenfeleinek hibáival szembeállított kedvező erkölcsi portrét fest róla. A mítosz elemei már itt megjelennek, de a mítosz maga még nem áll össze. Şincai hangsúlyozza a nemzeti büszkeséget, de a gondolatot nem aknázza ki politikailag olyan értelemben, hogy eljusson a nemzeti egységig. Néhány évtizeddel később, 1830-ban, a bánsági Damaschin Bojincă, az erdélyi iskola tanítványa a Bibiloteca Româneascăban életrajzot közöl az uralkodóról Vitéz Mihály havaselvi uralkodó híres tettei és veszte (Vestitele fapte şi perirea lui Mihai Viteazul, prinţipul Ţării Romăneşti) címmel. A nemzeti eszme ez alkalommal sem körvonalazódik határozottan, és a hangsúlyok itt is a törökellenes harcokra esnek.
A döntő fordulatot az erdélyi Aaron Florian jelzi, aki áttelepedett Havaselvére, és Bukarestben a Sfântu Sava Kollégium tanára lett. Rövid áttekintés Havaselve történetéről (Idee repede de istoria prinţipatului Ţării Romăneşti) című összefoglalásában Vitéz Mihály vajda tetemes helyet foglal el. Aaron Florian eljárásmódjára jellemző a történelmi személyiség és kor terjengős felnagyítása, a munka belső arányigényeit messze túlhaladva: kétszáz lapnyi terjedelmével az 1837-ben megjelent második kötet nagyobbik felét foglalja el, s benne végleg beilleszti Mihály vajda tetteit a román nemzeti egység létrehozásának vonalába. Egyetlen hibájául azt rója fel a vajdának, hogy képtelen volt megfelelő alkotmánnyal felruházni az egyesített román területeket. Mert csak ilyenformán nyithatott volna új korszakot, amelyben a románok egyesülten fejlődhettek volna Európa más nemzetei között.
Így látta a dolgokat Bukarestben az erdélyi Aaron Florian. Ámde nem a moldovai Kogălniceanu, aki majd a fejedelemségek egyesülésének nagy kimunkálója lesz: fiatalkori művében egyáltalán nem mutat fogékonyságot a Vitéz Mihály-epizód nemzeti súlya iránt. Havaselve története (Historie de la Valachie…) című munkájában – 1837-ben, egyazon évben jelent meg Aaron Florian említett kötetével – Vitéz Mihály vajda úgy lép elénk, ahogyan őt Miron Costin felidézte, s aki még nem mutat fel semmiféle nemzeti egységtervezetet. Alapvető jellemvonása – úgy tűnik – a „mértéktelen becsvágy” volt, amely nem csak Erdély meghódítására hajtotta, hanem arra is, hogy Magyarország és Lengyelország koronájáról álmodozzék. „Uralma ragyogó volt hódításokban, de végzetes Havaselvére nézve” – ez Kogălniceanu végkövetkeztetése, amiből bizonyos történeti tanulságot is levon: „a nagy hódítók neve sohasem vész ki a nép emlékezetéből, miközben a nép elfelejti az erényes, de békés uralkodókat”. Mihály vajda tehát mint nagy hadvezér, mint hős jelenik meg itt, de semmiképpen sem egyesítőként.
Maga Nicolae Bălcescu, habár munténiai, első munkáiban – Haderő és hadművészet Havaselve alapításától mostanig (Puterea armată şi arta militară de la întemeierea principatului Valahiei pînă acum, 1844), A szántóvető munkások társadalmi helyzete… (Despre starea soţială a muncitorilor plugari… 1846) – nem mutat valami különös vonzalmat a vajda személyisége iránt, csakis a tárgya szerint megkövetelt helyet és jelentőséget tulajdonítja neki, semmivel sem többet. 1840 után azonban mind láthatóbbá válik Mihály vajda feltartóztathatatlan emelkedése, mégpedig mindkét szerepben: Havaselve dicsőséges uralkodója és a románok egyesítője. Az elsőt maga Havaselve uralkodója, Gheorghe Bibescu (1842–1848) igyekezett elfogadtatni, aki szerette volna a nagy vajda utódjaként feltüntetni magát, s kitartó propagandát vezényelt ilyen értelemben. Mivelhogy 1848-ban elűzték trónjáról, nem tudta elérni célját, hogy második Vitéz Mihálynak tekintsék, ám az örökség hivalkodó fejedelmi vállalása nem maradt visszhangtalan. A korabeli légkör emlékezete bizonyára hatott Bălcescura is, habár a Bibescu-rendszer ellenzékéhez tartozott. Sőt, már Moldvában is kezd feltünedezni Mihály vajda mint szimbolikus alak. 1843-ban Kogălniceanu Jászvásárt, a Mihăilană Akadémián tartott megnyitóbeszédében – Bevezetés a nemzeti történelemről szóló előadásokhoz (Cuvânt introductiv la cursul de istorie naţională) – már sokkal rokonszenvesebben közeledik a havaselvi vajdához, mint hat esztendővel korábban. Mihály vajdát, mint a hajdani Dacia széttagolódott részeinek egyesítőjét mutatja be. A szimbólum a maga teljes fényét és funkcionalitását Nicolae Bălcescu utolsó és legigényesebb művében – A románok története Vitéz Mihály vajda idejében (Istoria românilor sub Mihai Vodă Viteazul) – nyeri el, amelyet 1847-ben kezdett írni, és 1852-ben bekövetkezett haláláig nem fejezett be. A történész első esszéihez képest itt jól érzékelhető változás mutatkozik a nemzeti eszme vonatkozásában. Mihály vajda célkitűzését nyíltan kimondja: nemzeti egység. A vajda „oly nagy hazát akart létrehozni, ameddig a román föld terjed”, s ezáltal „valóra váltotta a románok nagy vajdáinak dédelgetett álmát”. „Öreg Mircea vajda volt az első román uralkodó, aki harcolt a nemzeti egységért.” Az uralkodók mást sem tettek, mint hogy politikai akciókkal kifejezésre juttatták az általánosan osztott érzelmet, mivelhogy már eredetük óta „minden román szívében kitörülhetetlenül élt a közös élet hagyománya és újbóli léthozásának vágya”. Ebben leli magyarázatát annak, hogy miért élt „nemzeti gyűlölet a románokban a tirannus magyarok ellen”. És így esett, hogy „valahányszor román zászló tűnt fel a Kárpátok fölött lobogva, egész Erdélyt borzongás járta át: a románokat reményükben, a tirannusokat rémületükben”.
Bălcescu könyve újdonságot jelentett a román történetírásban. A románok középkori története, a három ország története első alkalommal került tárgyalásra kifejezetten nemzeti történelemként, mint a századok folyamán szüntelenül megnyilatkozó nemzeti óhaj története, mint az eszményi, teljes és egységes román állam története. A munka jelentősen befolyásolta a román nemzeti köztudatot, noha viszonylag késve nyomtatták ki (részleges kiadása 1861–1863-ból, teljes kiadása 1878-ból való, később számos kiadásban megjelent). Bălcescu révén Vitéz Mihály vajda határozottan és véglegesen mint a modern Románia első alapítója fogadtatja el magát.
A fejedelemségek 1859-beli egyesülését közvetlenül megelőző évek jelzik a vajda alakja iránti érdeklődés fokozódását Moldvában is, persze, azzal párhuzamosan, hogy némely moldvai uralkodókat mint egyesítőket kezdenek emlegetni, elsősorban Nagy István (Ştefan cel Mare) vajdát. Ők ketten, Mihály és István együtt kezdik jelképezni mind a sajátos, mind a közös történelmet, mint akik mindenképpen arra törekedtek, hogy egyesítsék a két román testvérországot. Mindezekből nyilvánvalóan kitűnik tehát, hogy 1830 és 1860 között, az 1848-as forradalmat, majd az egyesülést megelőző időszakban szembetűnő Vitéz Mihály vajda alakjának átváltozása, aki keresztény hősből és hadvezérből a román egység jelképévé válik. Ezek voltak azok az esztendők, amikor az egyetlen román államban való egyesülés eszményét, a tudati szinten jelentkező eszményi Románia előképét visszavetítik a történeti múltba. Ez a nemzeti politikai és történeti irányulás lényegében egyetlen nemzedék sajátja, azé, amely kivívta az 1848-as forradalmat, a fejedelemségek egyesítését, és létrehozta a modern Romániát. Amint láttuk, ugyanezen időszakban gyakran hivatkoznak Daciára, mint a román föld elsődleges egységének kifejezőjére. Mindkét jelkép nagy törekvések sugalmazójává válik: az antik Dacia, amelyet Vitéz Mihály vajda ideig-óráig feltámasztott, arra hivatott, hogy a holnapi Romániában öltsön újra testet.
* Lucian Boia: Történelem és mítosz a Román köztudatban. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest–Kolozsvár, 1999.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha nem lennének székelyek, magyarok – nem lenne Románia!
Annak ellenére, hogy néhány román történész kezd feleszmélni a Csehó éra alatt adagolt dicső román történelmi mákony okozta kábulatból, a nagy többség még mindig a számára mézédes magyarellenességből pótolja az elmúlt haszontalan évek elmaradt sikerélményeit.
A gyávaság paródiája volt az új jobboldal sepsiszentyörggyi masírozása, toroköblögetése. Hiszen akkor lehetett volna bátor tettnek nevezni, ha rendőri biztosítás nélkül mernek kosornyázni a főtéren. Azt viszont nem merik megtenni!
De azóta abból a „hőstettből”, ahhoz kapcsolódó dicsekvésekből élnek tyúkocskáik ölében.
Pedig, ha ismernék a valós történelmüket, akkor azt is tudnák, hogy a Magyar Királyság védelme alatt álló moldvai, havaselvei fejedelemségek minden döntő jelentőségű török-tatár elleni háborújukat a magyar királyi hadak, vagy később az erdélyi magyar fejedelmi hadak segítségével vívtak meg, és csak azokban győztek ahol a magyar királyi segédhad mellettük állt, s vállalta a harcok oroszlánrészét.
Ez a magyar hadi segítség a földrajzi közelség végett majdnem mindig a székely hadakból állt.
Mihály soha nem tudott volna Erdélyben egyetlen sátorcöveket sem leütni, ha nincsenek a székely hadak mellette. A legkeményebb csatáiban nem Baba Novákban bízott, hanem a székelyekben.
A Mircea győzelmeiről írt nagyhangú ömlengések, Eminescunak minden valós történelmi alapot nélkülöző, Mirceát dicsőítő költeménye összeomlik a valós történelmi tények feltárásával.
Ezt nem a magyarok, hanem a saját józan történészeik mondják, írják.
Következésképp, ha nem lettek volna a magyar királyi – többnyire székely – hadak, ma Bukarestben nem beszélnének egységes román nemzeti államról, Erdogan török miniszterelnök rendeleteire táncolna a politika, és nem román lenne az állam hivatalos nyelve.
Nem volna jobb, végre eldobni a sok kitalált, hazug történetet, és végre a valót keresni, kutatni minden öntömjénező szándék és tömény magyar-székely ellenérzés, gyűlölet nélkül?
A bukaresti, de minden más politikai csoportosulás is a magyarellenességből tartja fenn a pártok közti marakodásra kiépített stratégiai állásait. A román belpolitika egyhuzamban és kizárólag valakik megvetésére, gyűlöletére épül. Ha nincs gyűlölet tárgya, megbénul, leáll a politikai tevékenység. Ha egy adott pillanattól eltűnne a magyarság ebből az országból, fél éven belül szétesne Románia!
Miért? Mert nem bírnak valakik megvetése, gyűlölése nélkül politizálni, s akkor egymást kezdenék ki.
Aki ismeri a román történelmet, az tudja, hogy a két fejedelemség egész fennállása alatt utálta egymást, és folyamatos versengés volt köztük. Persze másként írják a történelemkönyvek, de a tisztábban látó román történészek már úton-útfélen szót ejtenek, írnak erről.
Most a hagyományos másság iránti derékig érő gyűlöletet, utálatot le lehet vezetni a magyarokon.
De ha nem lennének magyarok, akkor keresnének mást, mondjuk a dobrudzsaiakat vagy az olténiaiakat, mivel azok elmaradottabbak. Ha azok is elfogynának, akkor egymásnak esne Moldva és Munténia. Úgy szétmarnák az országot, hogy nincs többé olyan európai vagy világhatalom, amely még egyszer összecsirizelné azokat.
Ezért ajánlom a román ország-vezetőknek, dobják ki maguk közül a kekeckedő, álnemzeties, minden egyébhez csak az igazi magas szintű politikához nem értő, színészkedő, prosztikat hajkurászó gigoló szépfiúkat, és vegyék elő végre a jobbik eszüket.
A vegyes lakosú városok éléről lökjék félre, dobják politikai szemétkosárba az uszító, hozzá nem értő, hasznavehetetlen, nyáltúró, magyargyűlölő, pökhendi polgármestereket, és próbáljanak meg idegengyűlölet nélkül, igazi emberbarát, mindenki hasznára váló politikát folytatni.
Bánjanak már végre – kilencven valahány év után – úgy a székelységgel, magyarsággal, mintha azok is ennek az országnak az állampolgárai volnának.
Mert ezt eddig nem érezték a hatalom részéről. Csak a moldvai kecskepásztorból estéről reggelre diplomás belügyi kiskirállyá vedlő, magyart köpködő, félanalfabéta senkik nagyképűségét tapasztaltuk meg.
Hagyják hadd intézze a magyar, a székely saját sorsát, rendezze belső ügyeit, mert addig van Románia, amíg magyar, székely van ebben az országban.
Mert mihelyt nem lesz – fél évre rá összeomlik az ország!
Kolumbán Sándor
Erdély.ma

Bukarestben kétnapos tanítási szünetet rendeltek el, Buzauban minden út járhatatlan
Bukarestben és az ország több déli megyéjében kétnapos tanítási szünetet rendeltek el vasárnap a második napja tartó hófúvás miatt: a fővárosban működő több mint 400 tanintézmény hétfőn és kedden zárva lesz, ami negyedmillió iskolást és óvodást érint.
Az ország 13 délkeleti megyéjében, Munténiában és Dobrudzsában (a főváros és a tengerpart közötti térségben) narancssárga riasztás van érvényben vasárnap estig a havazás és az óránként 70-80 kilométeres sebességű szél miatt. A moldvai és olténiai térségre első fokú (sárga) riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Az erdélyi megyék közül csak Brassó és Kovászna megyében van érvényben sárga figyelmeztetés.
Buzau megyében a legsúlyosabb a helyzet, ahol gyakorlatilag minden út járhatatlan és helyenként két méteres hótorlaszokat emelt a viharos szél.
A román katasztrófavédelmi egységek a szombat hajnal óta tartó hófúvás során 321 személyt mentettek ki a hó fogságába került járművekből, 22-nek biztosítottak orvosi ellátást – derült ki a belügyminisztérium vasárnap délelőtti összesítéséből.
A katasztrófavédelem mintegy nyolcezer alkalmazottjának munkáját háromszáz katona is segíti: a hadsereg 35 járművel vett részt az elakadt emberek mentésében.
Szombat délután óta szünetel a közlekedés a Bukarestből induló mindhárom autópályán, ezek mellett további 24 főutat is lezártak a román hatóságok, másik 24 főúton pedig a teherforgalom számára vezettek be korlátozást.
Gondok vannak az Erdélyt az ország déli részével összekötő, a Déli-Kárpátokat átszelő útvonalakon is: az átjárókon szünetel a teherforgalom.
Az ország legforgalmasabb, Brassót Bukaresttel összekötő vasútvonalán tíz személyszállító vonat akadt el szombat éjszaka, miután leszakadt faágak torlaszolták el a síneket és rongálták meg az elektromos felsővezetéket. A vasúti társaságnak csak fél nap után, vasárnap késő délelőttre sikerült felszabadítani az egyik vasúti pályát és dízelmozdonyokkal kezdte elvontatni az elakadt szerelvényeket. MTI
Erdély.ma,

Hóba fulladt Románia
A legnagyobb veszélyt jelentő, piros jelzésű hóriadót bocsátott ki az Országos Meteorológiai Intézet tegnap délben, a rendkívüli figyelmeztetés 15 és 21 óra között volt érvényben Buzău megyében, Brăila megye északi és Vrancea megye déli részén.
Az ország tizenhárom délkeleti megyéjében, Munténiában és Dobrudzsában narancssárga riasztás volt érvényben tegnap estig a havazás és az óránként 70–80 kilométeres sebességű szél miatt. A moldvai és olténiai térségre első fokú (sárga) riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
Az erdélyi megyék közül csak Brassó és Kovászna megyére vonatkozott sárga figyelmeztetés. A legsúlyosabb helyzet Buzău megyében alakult ki, ahol gyakorlatilag minden út járhatatlan, és helyenként kétméteres hótorlaszokat emelt a viharos szél. A román katasztrófavédelmi egységek a szombat hajnal óta tartó hófúvás során aznap estig 321 személyt mentettek ki a hó fogságába került járművekből, 22-nek biztosítottak orvosi ellátást – derült ki a belügyminisztérium tegnap délelőtti összesítéséből. Tegnap újabb 792 személyt mentettek ki a hó fogságában ragadt járműveikből a hatóságok. Szombat délután óta szünetel a közlekedés a Bukarestből induló mindhárom autópályán, ezek mellett további 24 főutat is lezártak a hatóságok, másik 24 főúton pedig a teherforgalom számára vezettek be korlátozást. Az ország legforgalmasabb, Brassót Bukaresttel összekötő vasútvonalán tíz személyszállító vonat akadt el szombat éjszaka, miután leszakadt faágak torlaszolták el a síneket és rongálták meg az elektromos felsővezetéket.
A vasúti társaságnak csak fél nap után, tegnap késő délelőttre sikerült felszabadítania az egyik vasúti pályát, és dízelmozdonyokkal kezdte elvontatni az elakadt szerelvényeket. Tegnap estig a hírügynökségek három halálos áldozatról számoltak be, szombaton egy hótakarító munkás hunyt el munka közben, vélhetően a szíve állt le, vasárnap hajnalban egy férfi összefagyott testére bukkantak egy moldvai faluban, délután egy 70 éves nőt találtak megfagyva háza lépcsőjén Vaslui megyében. A hírtévék tegnap este már tizenhárom halálos áldozatot emlegettek, de ezt lapzártáig senki nem erősítette meg hivatalosan.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mitől is félünk?
Igazi „világháborús” hangulat uralkodott el Bukarestben, mert a nagy „második szomszéd” egyik főnöke összevonta a szemöldökét, s rászólt a mi főnökeinkre: hátrébb az agarakkal! Ezek meg visszaszóltak: Nem hagyjuk magunkat!
Ez az egész Rogozin kontra Băsescu és Ponta ingyencirkusz két dologra mindenképpen jó. Először is megállapíthatjuk, egyik szereplő sem egészen normális, másodjára pedig örvendezni kellene minékünk, hiszen valamiben végre egy platformra került államfőnk és miniszterelnökünk!
Az első megállapításba nyugodtan beletörődhetünk, a második még nem is olyan biztos, hiszen attól, hogy egy gödörbe csúsztak, még nyugodtan és élvezettel marhatják egymást. Így is tesznek, s közben eljátsszák az itt a piros, hol a piros honi (és háborús!) változatát: ki itt a főparancsnok, s össze kell-e hívni az orosz provokációra a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot!? Hát összehívjuk, és akkor mi van?
Komoly háborús fenyegetésnek ugyan semmi jele a láthatáron, de a felhajtás illik egy magára adó nemzetállamhoz, mely példátlan vitézséget tanúsított mindenkoron: az egyik bajnok oldalán harcba szállt, a másik bajnok oldalán győztes kibicként hagyta el a pástot. Romániát ma semmiféle katonai támadás közvetlen veszélye nem fenyegeti, s nem is fogja, hacsak a Kremlben nem reggeliznek az összes tábornokok és politikusok (e kettő arrafelé nehezen választható el!) beléndeket és másfajta bolondgyökeret. Hogy mi történhet Ukrajnában, Transznisztriában, sőt még a Moldáv Köztársaságban is, az más kérdés.
Szóval, szerény vélekedésem szerint eme témában fölösleges összetrombitálni a nagy haditanácsot, inkább az időjárás-jelentésekre kellene figyelmezni, mert holnap-holnapután újra elúszhat Olténia, Munténia, s ha nem vigyázunk, egyéb régiók is! Ez közvetlen fenyegetés, s legalább annyira „háborús”, mint Rogozin mester idétlen ijesztgetése. A muszka seregek egyelőre nem jönnek errefelé sem földön, sem vízen, sem a levegőben, de a víz biztosan lezúdul a hegyekből, és a különös sikerrel erdőtlenített tájak, gáttalanított vidékek földjeit, házait, termését elmossa.
Magyari Lajos. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sabin Gherman: az őseinknél jobban kell szeressük gyermekeinket
Annak ellenére, hogy számos más kulturális- és iskolai rendezvénnyel egyidőben zajlott, meglehetősen sok, több mint száz résztvevője volt annak az autonómia-konferenciának, amely az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében került megrendezésre pénteken a Nagyváradi városházán. Az esemény meghívottja a szókimondó televíziós műsorairól híres román regionalista, Sabin Gherman volt, aki ezúttal sem hazudtolta meg önmagát és a nemzetiségek békés együttéléséről szóló hangzatos beszédével kivívta a közönség szimpátiáját. Az eseményen felszólalt még Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke, aki a központosított rendszer hátulütőiről beszélt, Szilágyi Zsolt külügyi alelnök, aki a néppárt autonómia tervezetét mutatta be, valamint Zatykó Gyula országos alelnök, aki az adók megfelelőbb elosztását szorgalmazta.
Mint Sabin Gherman hangsúlyozta, az erdélyi magyarok és románok történelmi szégyene, hogy az idők során nem tudtak megbékülni egymás kultúrájával. „Lefogadom, hogy a teremben jelenlevők többsége több tucatnyi festményt fel tuda sorolni a Louvre tárlatából, de a nagybányai festőiskoláról keveset tud. A román tankönyvekben pedig sehol sem említik, hogy az erdélyi román népzét Bartók Béla tette világhírűvé” – fogalmazott. A két nép között tátongó kulturális szakadékot csak úgy lehet áthidalni, ha hozzászokunk, hogy nem mi, személyesen vagyunk a felelősek a múlt század eseményeiért és „megtanuljuk jobban szeretni a gyermekeinket, mint az őseinket” – tette hozzá. Gherman véleménye szerint az erdélyiség érzete a a különböző nemzetiségi hovatartozások fölött áll, s csak ennek elfogadását követően lehet igazán Erdély jövőjéről beszélni.
Attól, hogy egyesek sokat beszélnek a decentralizációról vagy regionalizációról, az még nem fog megtörténni – hangsúlyozta Gherman. Példaként hozta fel a román egészségügyet, ahol a felelősségeket átadták ugyan a városoknak és községeknek, az anyagi források viszont Bukarestben maradtak, ezzel kapcsolatban sokan mégis decentralizációról beszélnek.
Gherman a parlamenti retorika „szolgálatos mumusának” nevezte Székelyföldet mind román, mind pedig magyar részről. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban azonban nem szabad megfeledkezni az ott élő románságról sem – hangsúlyozta. A székely autonómia ugyanis automatikus védelmet és politikai képviseletet biztosítana a régióban kisebbségben élő románoknak, akiknek jelenleg elenyésző számban vannak képviselői a helyi önkormányzatokban.
Mint azonban hozzátette, ilyen témákról nehéz beszélni Bukarestben, hiszen a minisztériumoknál senki nem érti mit jelent a decentralizáció, az autonómia szó hallatán pedig másra gondolnak mint kellene.Gherman a román hallgatóság felé is címzett néhány költői kérdést: „Nem szeretünk-e mi is locsolni menni húsvétkor? Nem szeretjük-e a magyar barátainkkal együtt ünnepelni a szilvesztert, hogy kétszer ihassunk pezsgőt?” Mint hangsúlyozta, az ilyen „közösségi gyakorlatok” segítenek tompítani a különböző neveltetésből eredő nézetkülönbségeket.
Gherman szerint senki sem veszítene azzal, ha nemcsak Erdély, hanem akár Bukovina, Máramaros, Munténia, Moldova, vagy a Bánát is autonóm területekké válnának. Fontos kérdés viszont, hogy az ilyen léptékű decentralizációval nem egyszerűen annyit érnének-e el, hogy a „helyi kiskirályokból regionális kiskirályok” válnának. Ezt a problémát Gherman egy egyszerű törvényszigorítással oldaná meg, melynek értelmében korrupciós ügyek kapcsán nem lehetne felfüggesztett büntetéseket kiszabni. Sabin Gherman szerint azonban ez az ország még nem érett meg arra, hogy autonómiát biztosítson különböző régióinak. Ezt bizonyítja a tanügy példája is. A minisztérium ugyanis lehetővé tette, hogy az iskolákban leadott tananyag húsz százaléka helyi érdekeltségű legyen. Vagyis hogy a különböző területeken élő gyermekek saját, regionális kultúrájukról és történelmükről is tanuljanak. Ezt a szabályt azonban sehol nem alkalmazzák. „Ez azért van mert kényelmesen érezzük magunkat a központosított rendszerben. Valaki jöjjön és mondja meg mit csináljunk, adjon nekünk fizetést, mi meg úgy teszünk mintha dolgoznánk” – vélekedett Gherman, aki hozzátette – az autonómia kemény munkáról szól, de olyanról, amelynek meglesz a gyümölcse.
Sz. G. T.
reggeliujsag.ro. Erdély.ma