Az utolsó erdélyi fejedelem beiktatásának évfordulóját ünnepelték
Megemlékező ünnepséget szerveztek kedden a marosvásárhelyi Vár sétányon álló Rákóczi-szobornál abból az alkalomból, hogy pontosan 309 évvel ezelőtt iktatták be a fejedelmi székbe II. Rákóczi Ferencet Marosvásárhelyen a Dinnyeföldön.
Legalább háromszáz személy, zömével gyerekek, a felekezeti iskolák és a Bolyai tanulói, szüleik, vásárhelyi lakosok vettek részt a napra pontosan 309 évvel ezelőtti eseményre való emlékezésen és koszorúzáson.
Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója kiemelte a több mint három évszázaddal ezelőtti esemény fontosságát. Szólott arról, hogy a fejedelem egyesíteni tudott magyart és nem magyart, katolikust és protestánst, nemzetiségi politikája befogadó volt, ezért van az, hogy máig fellelhető alakja a rutén, szlovák és román népköltészetben is. A marosvásárhelyi beiktatás rendkívüli fontossággal bírt a nemzet történetében. Meg kellett erősíteni ezzel azt, hogy Rákóczi nem csak megválasztott, de beiktatott erdélyi fejedelem is volt, következésképpen Magyarország és Erdély egységes egészként lépett fel a Habsburg uralkodóházzal szemben.
Benedek Zsolt, a Rákóczi Szövetség elnöke reményét fejezte ki, hogy mostantól kezdve nem csak a fejedelem születésnapján, március 27-én, de április 5-én, a marosvásárhelyi beiktatás napján is emlékezni fognak a vásárhelyi szobor körül az utolsó erdélyi fejedelemre. És remélhetjük, hogy a jövő évi kerek – 310 éves – évfordulón már nem a római katolikus teológiai gimnázium, hanem a hajdani elnevezés szerint II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjai jönnek koszorúzni és emlékezni.
Balla Krisztina és Demeter Nagy Rebeka, a katolikus gimnázium tanulói Rákóczi fejedelem két imáját mondották el, majd az Enyedi Csaba által vezetett kórus a Rákóczi-indulót és a fejedelem utolsó imáját, a Győzhetetlen én kőszálom címűt énekelte. Az ünnepség végén koszorúkat helyeztek el a szobor talapzatán a katolikus gimnázium és a marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség részéről.
A Dinnyeföldön történt
A már Gyulafehérváron 1704. július 8-án fejedelemmé kikiáltott II. Rákóczi Ferenc 1707. március 28-án, az erdélyi Rendek meghívására, Radnótról, Mezőbánd felől, Marosszentkirályon keresztül ünnepélyesen bevonult házi serege kíséretében a városba. Április 5-én, a Dinnyeföld nevű réten iktatták Erdély törvényes fejedelmévé. Ekkor tartották meg az utolsó marosvásárhelyi országgyűlést.
Székelyhon.ro

Szathmári Ferenc és a tárgyi anyanyelv
A csíkszeredai Szathmári Ferencnek az élet úgy hozta, hogy szerepet vállalt az erdélyi magyar népművészeti élet szervezésében, népszerűsítésében. Így lett a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetője, amelynek munkájában igen aktívan vesz részt nyugdíjas éveiben is. Azt mondja, nem elég optimistának lenni, hogy a népművészet megmarad, tenni is kell érte.
Szathmári Ferenc Mezőbándon született 1940-ben, a település számára most is a világ közepét jelenti. „Emlékszem a mezítláb járásra, az iskolai körülményekre, a szegénységre, a nyomorra, és mindez valahogy megszépült az évek során. A község 13 településből áll, 3 vasútállomása volt, ma már egy sincs, mert a kisvasutat megszüntették. Olyan emlékeim vannak, hogy amikor elemi osztályban mentünk, úgy engedett be az iskolaszolga, ha a táskánkban vittünk egy darab fát, mert kellett fűteni, és az intézmény nem tudta ezt biztosítani. A padló használt olajjal volt bekenve, büdös volt, az első osztályt palatáblával kezdtem, aztán '48-ban jött a tanügyi reform, eltűnt a vallásoktatás. Mivel akkor volt az iparosítás, a társaságból mindenki esztergályos akart lenni, én is. De édesapám valahogy bizonytalan volt ebben,és az ő közbenjárásával bekerültem a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumba. Az ottani bentlakás ellátásához a szülők terménybeszolgáltatásra voltak kötelezve, paszulyt, húst, ilyesmiket kellett vinni, és még ilyen körülmények között is kedden és pénteken reggel, délben és este puliszkát ettünk, mert kenyérre nem jutott” – elevenítette fel.
Az irodalom volt a kedvence
Az iskolában egyik kedvence volt az irodalom, mint mondta, különösen nagy hatással volt rá, hogy egyik barátja szüleinél látott egy dedikált Móricz Zsigmond-kötetet. „Az érettségiztető bizottság elnöke Balogh Edgár volt, aki akkor a magyar nyelv és irodalom szak dékánja volt Kolozsváron, az egyetemen. Tetszhetett neki a dolgozatom, behívatott az irodába, és azt mondta, fiatalember, meghívom a magyar irodalom szakra, ha Kolozsvárra jön, jöjjön fel hozzám. Tizenhét évesen én nem tudtam elfogadni, hogy valaki engem a hátsó kapun bevigyen. Ha megérdemlem, akkor igen, ha nem, nem. Elmentem az egyetemi felvételire, az írásbelim jól sikerült, bejutottam a szóbelire, ott kihúztam Horea, Cloșca és Crișant. A vizsgáztató azt mondta, ezt mindenki tudja, és kérdezte, mondjam el, melyek Kolozsvár helyipari vállalatai. Nyilván azért, hogy így a jegyet tudta befolyásolni, és be tudta vinni azokat, akiket kellett. Persze, nem tudtam. Így 8,75-ös jeggyel nem jutottam be, nagyon kiábrándultam, de továbbra is megmaradt a barátságom az irodalommal” – mesélte.
Egy könyvespolccal kezdődött
Szathmári Ferenc Sepsiszentgyörgyön szerzett könyvelői képesítést, ezután Gyulakután dolgozott főkönyvelőként, majd a család Csíkszeredába költözött. „Feleségem szülei háromszékiek, akkor alakult egy éve Hargita megye, Csíkszereda éppen középen volt, és ide jöttünk. Megtudták, hogy szövetkezeti hálózatban, kereskedelemben dolgoztam, ezért 1970-ben főkönyvelőnek neveztek ki az állami kereskedelmi vállalathoz. Soha nem kérvényeztem előléptetésemet, de a sors úgy ajánlotta fel nekem, hogy 30 évet főkönyvelő voltam, és 10 évet igazgató. Egyfajta elégedettség ez, mert feltételezhetem, hogy nem dolgoztam rosszul, mert akkor biztos nem tartottak volna meg” – mondta. A népművészettel való barátsága is itt kezdődött. „Volt egy egész életen át elkísérő szerelmem, a könyv szeretete és tisztelete. Egy adott pillanatban otthon mindenhol könyv volt, valamit ki kellett találni, és arra gondoltam, de jó lenne egy könyvespolc népi motívumokkal. Elmentem néhány emberhez itt, nem igazán tudtak rajtam segíteni, de úgymond ötletet adtam azoknak, akiket hasonló gondolat foglalkoztatott. Ennek köszönhetően alakult az elhatározás, hogy művészeti népiskolát kell létrehozni. Úgy tűnik, hogy szándékosság nélkül belecsöppentem ebbe” – említette.
Szervezeti élet
Azt mondja, nyolc éven át szorgalmasan foglalkoztatta ez a kérdés, amelynek eredményeként – bár ezt sem akarta különösebben – egy módszertani könyv született, amelynek nagy sikere volt, öt kiadást ért meg. 1989 után, amikor elkezdtek megalakulni a civil szervezetek, Csíkszeredában is létrejött a Varga Károly fafaragó egylet, amelynek tíz éven át volt alapító elnöke. Aztán átvette a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetését. „Az erdélyi kulturális életet az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) próbálta összefogni, Kötő József elnököt foglalkoztatta a gondolat, hogy tevékenységre kellene ösztönözni a szakosztályokat, hogy legyen felkészülve az erdélyi magyarság az eljövendő autonómiára, legyenek olyan emberek, akiknek tapasztalatuk van. Gyakorlati kivitelezője Bandi Dezső volt, ő hívta össze Marosvásárhelyre az erdélyi fafaragókat, magyarországi előadókat. Már ott felvetődött, hogy nem elég csak a faragókkal foglalkozni, hanem a többi művészeti ággal is kell. 1995-ben Alsócsernátonban meg is alakult a szövetség” – elevenítette fel.
Hiányzik az oktatás
Noha létezik egy adatbázis, a népművészek tudnak egymásról, és próbálják egymást segíteni, Szathmári szerint alapvetően az a gond, hogy egyrészt kevés magyar értelmiségi kapcsolódik be, másrészt, miután bekapcsolódtak az egész Kárpát-medencei civil szervezeti életbe, számot tudtak adni arról, hogy még sok a tennivaló. „Szinte teljes mértékben hiányzik az oktatás, mi ezt próbáljuk fórumokon, konferenciákon táborokban pótolni, de nem lehet. A tudást csak tanulással lehet megszerezni. A látvánnyal, a tánccal, viselettel, a dallal szemben a tárgyi népművészet hátrányban van, ezt észleljük akár pályáztatási lehetőségeknél is, azok, akik ezzel foglalkoznak, inkább a látvány felé fordulnak. Amikor a tárgyi népművészet kialakult, nem olyan céllal történt mint manapság, az élet tette szükségessé. Az embernek szüksége volt valamire, előállította, most viszont annak csak a muzsikája van bennünk, szeretnénk arra hasonlítani. Örülünk, ha valaki a magyarságtudatával, őseivel összefüggően tiszteli ezt vagy azt a tárgyat – ezt tárgyi anyanyelvünknek neveztem el. Most más az érdeklődés. Amikor én végeztem fafaragást a népiskolában, két évfolyam volt, hetvenen voltunk, és volt öt gitáros, most van hetven gitáros, és esetleg öt faragó” – érzékeltette a különbségeket.
Megtalálni a mértéket
A népművészeti alkotásokról azt mondja, fontos, hogy ne hazugságot adjunk el, hanem igazat. „A tárgy valóban a népi kultúrát tükrözze, és azok az ismérvek, amelyeket a néprajzosok megfogalmaznak imitt amott, benne legyenek abban a tárgyban. Ezt úgy lehet elérni, ha van szakember. A kopjafáknál alapgondolat, hogy ez embermagasságú legyen, de vannak 2,5–4 méteresek is. Valahogy meg kellene találni a mértéket. Javasoltam, hogy a megyei tanácsok vonjanak be szakértő tanácsadókat, és követeljék meg, hogy a székely kapu állításhoz legyen építkezési engedély, rajzolják le, mit akarnak. A szakértői bizottság eldönti, hogy az székely kapu, vagy nem. Így tanácsot lehet adni a polgármestereknek is. A szövetségnek is van saját értékelési rendszere, és azon kínlódunk, hogy a magyarországi népi iparművészeti termékek zsűrizési rendszerét behozzuk Erdélybe. A magyar állam ismerje el a magyar kultúrában tevékenykedőt az általa meghatározott elvek szerint, de a mi szakembereink, az erdélyi magyar néprajzosok, restaurátorok, szakemberek megítélése alapján, mert a helyit a helyiek jobban ismerik. Ez is egy olyan feladat, amely a szövetség nélkül nem valósulhat meg. Ilyen még nem volt, ezért nagy a jelentősége, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy olyan személy kapcsolódjon be ebbe a munkába, aki majd továbbviszi ” – magyarázta.
Mindenki tehet valamit
Szathmári Ferenc a népi fafaragásról írt könyve után az erdélyi népművészeket mutatta be egy kötetben, legutóbb pedig Páll Ágoston korondi fazekasmester életútját. Az irodalommal való barátsága töretlen maradt, mint elmondta, ötven éves korában gépelte be először a verseit, és adta oda a családtagoknak, barátoknak, akik biztatták a folytatásra. Első önálló verseskötete 52 éves korában jelent meg, azóta ezt még több követte. „A felelősen gondolkodó embernek nem kellene feltétlenül nagy dolgokat véghezvinnie, feláldoznia az életét, egészségét, csak valamicskét hozzátenni a közösség életéhez. Én magam csak azért tudok tenni, mert nyugdíjas vagyok. Mindenki a maga tehetsége, képessége szerint tehet valamit” – összegzett Szathmári Ferenc.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Megérkezett az uniós segély
Maros megyében 125 ezer személynek jár élelmiszercsomag
A héten kiosztják Marosvásárhelyen a hátrányos helyzetű személyeknek az Európai Unió által biztosított élelmiszercsomagokat. Maros megyében 125 ezer, a megyeszékhelyen 10 ezer jogosultat tartanak számon.
Tegnap a marosvásárhelyi Bodoni utcai lerakatnál rendkívül civilizáltan és szervezetten zajlott az élelmiszercsomagok kiosztása. Az érintetteket előzőleg értesítették, hogy melyik napon hány órakor jelenjenek meg a helyszínen, hogy átvegyék a nekik járó csomagot, így nem kellett sorba állni, zsúfoltságnak nyoma sem volt. Sokan taxiba ültek, de akadtak kisnyugdíjasok, akik kis szekérrel vitték haza az alapélelmiszereket.
Maros megyében 125.919 személy részesül élelmiszerekben a kis jövedelműek és hátrányos helyzetűek megsegítését célzó program keretében. A szabályzat értelmében a 450 lej alatti jövedelemmel rendelkezőknek jár a csomag. A jogosultak nagy része, azaz 10 ezer személy Marosvásárhelyen él, ezt követi Szászrégen 6.487 személlyel, Mezőbánd 3.935 és Dicsőszentmárton 3.861 hátrányos helyzetű személlyel. Az élelmiszereket június folyamán szállították ki a városok és vidéki önkormányzatok által megjelölt raktárhelyiségekbe, vannak települések, ahol már ki is osztották az erre jogosultaknak, ahol még nem, ott az elkövetkező időszakban kerül erre sor.
A kedvezményezettek két élelmiszercsomagot kapnak, amiben összesen 4 liter olaj, 2 kg cukor, 2 kg liszt, 4 kg puliszkaliszt, 2 kg rizs, két tasak szemes bab, két csomag száraztészta, 2 doboz marhahúskonzerv, 2 doboz májpástétom és 2 doboz paradicsompaszta van – közölte lapunkkal Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetője. A megyeközpontban péntekig osztják az élelmiszercsomagokat, naponta reggel 8 és du. 6 óra között.
Az érintetteket előzőleg arra kérték, idejében jelezzék, ha az előírt időpontban nem tudnak megjelenni, hogy átvegyék a csomagot, ellenkező esetben ugyanis azt a segély visszautasításának tekintik. Major Márta elmondta, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben nagy hőség volt, bizonyos élelmiszereket nem lehet hosszú ideig tárolni. Utólag jelzik a Maros Megyei Prefektúrának, hogy hány csomag maradt meg, és ők majd eldöntik, hogy mi lesz ezeknek a rendeltetése.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Marossárpatak ismét bemutatta értékeit
Múlt hét végén kilencedik alkalommal tartottak tánc- és huszárfesztivált Marossárpatakon. A sikeres hagyományőrző rendezvény lovasprogramokkal indult pénteken délután, majd a helyi értékeket és termelőket bemutató kiállítással, néptáncfesztivállal és könnyűzene- koncertekkel folytatódott szombaton. A változatos és színvonalas programokra a helyiek mellett nagyon sokan érkeztek a környező falvakból és Marosvásárhelyről is.
A pénteki gyermek-lovasbemutató és ügyességi verseny a kakasdombi sportpályán zajlott, ahol a marossárpataki Nyereg klub 5-13 éves csemetéi mutatták be lovaglótudásukat, bizonyságot téve bátorságukról, lószeretetükről. A kezdők csoportjában a Marosvásárhelyi Moréh Beáta végzett az első helyen, a haladók csoportjában Hodos Nikolett nyerte a versenyt.
A szervezők különdíjat adtak a legfiatalabb versenyzőnek, a mindössze négyéves Mózes Dorkának. Marcus Gabriellának és férjének, Vajnár Józsefnek köszönhetően öt éve működik lovasklub Marossárpatakon, ahol gyerekeket oktatnak a lovaglás ismeretére. Jelenleg 15 gyerek jár rendszeresen, heti két alkalommal lovagolni a Vajnár családhoz. Marcus Gabriella elmondta, hogy lovascsapatukkal rendszerint részt vesznek a helyi ünnepi rendezvényeken, ahol teljes felszerelésben (kobak, lovaglónadrág, fehér ing, kabát, csizma, kendő, lovaglópálca) vonulnak fel. A felszerelést önerőből vásárolta a Vajnár házaspár, a lószerszámokat (nyereg, kantár, futószár, ostor, kikötőszár) úgyszintén.
Szekeres gazdák is versenyeztek…
Azok a gyerekek, akik a sátrak alatti "félárnyékot" választották, Cozma Erzsébet Andrea óvónő irányításával kézműves- foglalkozásokon vehettek részt. Magyaros mintájú kulcstartó, ceruzatartó készült, lovas vázát és fülbevalót is előállítottak, papírhuszár és huszáros képeslap is született. A lovasprogramokon tiszteletüket tették a Miholcsa József hagyományőrző alezredes vezette Mátyás- huszárok, akik lóháton, illetve kétlovas hintón érkeztek.
A Maros menti szekeres gazdák megmérettetésére a helyi lótartók mellett Gernyeszegről és Pókából érkeztek versenyzők. A verseny ideje alatt a közönség Vajnár József mérnöktől hallhatott érdekességeket, hasznos információkat a lótartásról, felidézve az egykori marossárpataki fogathajtó versenyeket. A bírák Miholcsa Júlia, Mózes Dalma és Tamás Ágnes voltak, a pályabíró Pető Attila. A szekeres gazdák versenyét Csurkuly János hajtó és Moldován Alex segédhajtó nyerte. A huszárok ügyességi versenyén a marossárpataki Benedekfi Levente bizonyult a legjobbnak. A díjak átadását követően közös szalonnasütésre került sor a tábortüzeknél, majd nótaest vette kezdetét, amely éjfél után ért véget.
Kiállítás régi fényképekből
Szombaton a híres mezőcsávási fúvószenekar és a Mátyás-huszárok ébresztették a későn kelőket, bejárva a települést széltében-hosszában. Az ünnepi istentiszteleten Stupár Károly lelkipásztor hirdette Isten igéjét, majd Csekme Attila kántor vezetésével a vallásórások kórusa énekelt. A templomból kijövet a Mátyás-huszárok megkoszorúzták a szoborparkban Miholcsa József Sebesült huszár című alkotását, majd a mezőcsávási fúvósok kíséretével felhangzott a magyar és a székely himnusz.
A régi fényképekből álló gyűjteményes kiállításra (amelynek az óvoda adott ideiglenes otthont) több mint 150 fényképet sikerült témakörök szerint csoportosítani, rendszerezni. A számos családi fotó mellett régi fényképeket láthattunk helyi tánccsoportokról, zenészekről, színjátszó csoportokról, dalárdákról. Jelentős számú világháborús fényképet sikerült összegyűjteni, az első világégésről több mint húsz, a másodikról közel hatvan felvétel tanúskodik. A kiállított fényképek közül a legrégebbiek az első világháború idején készült fotók: bajszos sárpataki honvéd feleségével, gyerekével, Adorjáni Károly igazgatótanító tizedesi egyenruhában, sárpataki foglyok és orosz őrök Szibériából (1914)… Külön érdekesség, hogy a Duna TV műsorvezetőjének, Csáky Zoltánnak a szüleiről is (akik sárpatakiak voltak) mAradt fenn fénykép. Nagyon értékes az a két fotó (1940-ből), amely az esküt tett székely vitézeknek állít emléket, akik között három első világháborút megjárt, kiszolgált marossárpataki katona is volt.
Az iskolaudvaron más helyi értékeket is bemutattak, helyi termelőket népszerűsítettek. Cozma Ildikó népi motívumokkal díszített tárgyakat, Nagy Emma, Peres Mária és Mátyás Erzsébet népi varrottasokat, hímzett ingeket állított ki. A Gálfi család (Kati és Tibor) asztalán vadásztrófeák, faragott tárgyak, népi motívumokkal díszített üvegek, üvegpoharak voltak. Szintén vadásztrófeákkal és faragott trófeákkal jelentkezett ifj. Vajda Péter. A Kali család (Zsuzska és Sanyika) akácmézet kínált, a Blondy Románia több fajta minőségi paprikát, az Antalfi család minőségi gyümölcspálinkákat hozott el a falunapra.
Néptáncfesztivál, Bekecs-előadás
A délutáni órákban, a perzselő meleg ellenére, az idén sem mAradt el a huszárok és néptáncosok ünnepélyes felvonulása a falu utcáin. A fesztivált Kozma Barna polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelenteket, majd a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. Ezt követően színpadra szólítottak két olyan házaspárt, akik idén ünneplik ötvenedik házassági évfordulójukat. Pásztor János és felesége, Anna, valamint Kulda Mihály és neje, Anna elismerő oklevelet és ajándékot vehettek át a faluvezetőtől. A megnyitóünnepségen egy sportolót is kitüntettek a triatlonozó Kovács Szabolcs személyében, aki számos hazai és külföldi megmérettetésen végzett dobogós helyeken.
A néptáncfesztiválon az egykori kiváló marossárpataki táncos, Székely János nevét viselő hagyományőrző csoport és a Virág roma táncegyüttes mellett bemutatták tánctudásukat a mezőbándiak (két csoporttal vettek részt), az erdőcsinádiak, a szabédiak, valamint a 15. Mátyás-huszárezred tagjai. Ezt követően a jelenlévők a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes színvonalas előadását tekinthették meg. A faluünnepség egyik érdekes színfoltja a két napig működő huszártábor volt, ahol a lovas hagyományőrzők hatalmas bográcsban főztek, lovakat gondoztak, nótáztak és a lópatkolást is bemutatták.
Bojtorján-koncert, pálinkafőzők versenye
A kora esti órákban az 1999-ben újjáalakult magyarországi Bojtorján együttes lépett színpadra, és ismert slágereket énekelt. A koncertet a helyi pálinkafőzők versenye követte. A pálinkafőzés nagymesterei: a marossárpataki Antalfi Zoltán és a szentsimoni Csipán Csaba kóstolgatták, majd rangsorolták a gyümölcspárlatokat. A fődíjat Buksa Mihály szilvapálinkája nyerte el, első díjat kapott Cozma Erzsébet Andrea körtepálinkája. Az eredményhirdetés után a magyarországi Vis Major együttes csapott fergeteges bulit, amely éjfél után ért véget.
A kétnapos rendezvényt, amelynek főtámogatója a helyi önkormányzat volt, a Marossárpatakért Egyesület szervezte.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

Holtmarosi Gyöngykoszorú
"Összehoz minket a tánc"
Virágos szoknyás és székely ruhás lányok, fekete csizmát, kalapot viselő kis és nagy legények tűntek fel vasárnap délelőtt Holtmaros utcáin. A 21. alkalommal megszervezett Gyöngykoszorú találkozóra éppen 21 néptánccsoport érkezett, nemcsak a környékbeli településekről, hanem Érmihályfalváról és a magyarországi Soltról is jöttek Maros menti barátokkal találkozni és persze táncolni vágyók.
A hagyományos felvonulás előtt Papp György, a találkozó főszervezője avatott be a részletekbe. – A magyarói Polgármesteri Hivatal, a helyi kulturális egyesület, illetve a faluközösség együttműködésével szervezett néptánctalálkozót nem első alkalommal kapcsolták össze a szombaton zajlott falunappal, amikor nótaestre, könnyűzene-koncertekre, illetve tűzijátékra is sor került. Szintén ekkor lépett először közönség elé a solti testvértelepülés Aranykulcs nevű mazsorettcsoportja – tudtuk meg a főszervezőtől. Papp György azt is elmondta, hogy a holtmarosi Gyöngykoszorúnak évek óta díszvendége is van, a múlt évben a Maros Művészegyüttest, idén a Bekecset hívták meg. A Maros megyei települések – Mezőbergenye, Erdőcsinád, Marosvécs, Disznajó, Marosfelfalu, Szabéd, Vajdaszentivány, Csittszentiván, Mezőbánd, Kisfülpös, Szentgerice, Marosszentkirály és Szászrégen – mellett távolabbi vidékről, a Bihar megyei Érmihályfalváról is érkeztek táncosok, ugyanakkor a jeddi és Marosvásárhelyi citerások is eljöttek zenélni Holtmarosra.
– Ez nem egy egyszerű seregszemle, nem fesztivál, sokkal inkább népi vigadalom. Ilyenkor az elszármazottak is hazajönnek, a hagyományápolás mellett ez a Gyöngykoszorú fontos hozadéka – tette hozzá Papp György.
Táncosból szervező
A folyamatosan érkező néptánccsoportok vezetői egy szép arcú székely ruhás lánynál, a holtmarosi Zsigmond Aliznál jelentkeztek be, aki szabad perceiben szívesen beszélgetett velünk.
– Elsős koromtól 14 éven át táncoltam az itteni néptánccsoportban. Négy éve Kolozsvárra járok egyetemre, de egy-két évvel ezelőtt, amíg nem kezdtem el a tanulás mellett dolgozni, még rendszeresen hazajártam a táncpróbákra – mondta Aliz, majd azt is elárulta, hogy a kalotaszegi tánc a kedvence.
– A Gyöngykoszorú találkozók mindig nagy élményt jelentettek számomra. Összehoz, összekovácsol minket a tánc, sok barátság szövődik ilyenkor. Az érmihályfalvi Nyíló Akác tánccsoport áll hozzánk legközelebb, ők most huszadik alkalommal jöttek Holtmarosra, és mi is mindig visszajárunk hozzájuk – tette hozzá a huszonéves lány, aki ezúttal nem lépett fel a táncosokkal, a helybéli fiatalok szervező csapatában viszont fontos szerepet vállalt.
A holtmarosi fiatalok a rendezvény előtti héten végigjárták a falut, kihirdették a találkozót, és adományt – élelmiszert, pénzt – gyűjtöttek, majd a rendezvény további előkészületeiben, például a konyhán segédkeztek, végül a vendégek fogadásából is kivették a részüket.
Belenőttek a táncba
Papp Györgytől megtudtuk, hogy az 1992-ben alakult holtmarosi néptáncegyüttesnek régebb 60-65 tagja is volt, és a táncosok három korcsoportra oszlottak. Mára egyetlen, 20 fős csoport mAradt, 16 és 27 év közötti táncosok alkotják.
– A jelenlegi csoport óvodáskortól táncol, gyakorlatilag belenőttek a táncba – tette hozzá a Gyöngykoszorú főszervezője.
A találkozón a tinédzserek mellett szép számban akadtak kisiskolások is. Marosvécsről Gorbai Mária Melinda és Tóth Pál Melinda csoportvezető két csapatot hozott, a tizenévesekből álló lánycsoportot, illetve a középcsoportot, amelybe második osztálytól járnak a gyerekek.
– A lányok dunántúli ugróst, a középcsoport mezőségi táncokat ad elő, Gorbai Eszter pedig énekel – tudtuk meg az oktatóktól, akik egyetértettek abban, hogy a kisebb gyerekek is felismerték a hagyományápolás fontosságát, a szünidőben is örömmel járnak próbákra, fellépésekre, és annak is örülnek, ha új táncot tanulhatnak.
A harmadik osztályt végzett Zalán és barátja, Szilárd öt éve táncol a vécsi csoportban. Megszokták a fellépéseket, nem is igen izgulnak. Zalán szerint a nyárádmenti táncok a legjobbak, a mezőségiek pedig a legérdekesebbek.
Népdal mamától és a netről
Bíró Anita Disznajóról érkezett. Három éve táncol a helyi néptánccsoportban, de ezúttal énekkel készült.
– A Hej, most kezdtem selyemkendőt viselni című népdalt nagymamámtól tanultam, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen kezdetűt pedig az interneten találtam – árulta el a székely ruhás kislány, aki Nyárádremetén készült gyönyörű viseletét unokatestvérétől örökölte.
Távolról jött barátok
Míg a legtöbb táncos a Gyöngykoszorú napján érkezett a faluba, az érmihályfalviak korábban jöttek. Szálláshelyükön, egy 150 éves ház környékén igazi fesztiválhangulat uralkodott.
– 62 táncosunk van, de most csak hat pár táncol. Felcsíki és dél-alföldi táncokat mutatunk be – mondta Borbély Simon Csaba csoportvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a Bihar megyei településen 3 éves kortól táncolnak a gyermekek, a legkisebbek csoportját 12 pár alkotja. Arra a kérdésre, hogy milyen Holtmarosra jönni, a fehér ingek előkészítésével foglalatoskodó, illetve az árnyékban pihenő fiatalok egyhangúlag kiáltották, hogy "mindig jó". Egy fiatalember pedig azt is megjegyezte, hogy nagyon finom a víz errefelé.
Örömünnep forgatagában
Kora délután felvonuláshoz sorakoztak a táncosok, aztán lovasok kíséretében, a solti mazsorettcsoporttal az élen elindult a menet végig a falun. A futballpályán felállított szabadtéri színpadon körülbelül egy óra múlva kezdődött a műsor. Ezt megelőzően Bartha József holtmarosi lelkipásztor hirdetett igét, és áldotta meg az örömünnepnek nevezett együttlétet, majd a Solt várost képviselő Németh István üdvözölte az egybegyűlteket. A testvértelepülés küldötte jelképesen egy lámpást nyújtott át Kristóf József polgármesternek. A községgazda a továbbiakban a találkozó jelentőségéről szólt. Nemsokára aztán az Üver zenekar játékára elkezdődött a színes, gazdag műsor, amelyben számos vidék táncrendje, egyebek mellett a mezőmadarasi, vajdaszentiványi, felcsíki, domokosi, bihari táncok képviseltettek. Az együttlét a hagyományhoz híven táncházzal zárult.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Törvénytervezet: négy „szuperközsége” lenne Hargita megyének
Maros megye öt, Hargita megye négy, Kovászna megye pedig két „szuperközséggel” rendelkezne, ha a parlament elfogadja a települések új közigazgatási besorolásáról szóló törvénytervezetet, amelyet nemrég bocsátott közvitára a fejlesztési minisztérium.
A jogszabályt már korábban ismertettük. E szerint a kormány létrehozna egy új közigazgatási egységet, a „rurális pólusnak” nevezett községeket. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
A „rurális pólus” besorolás elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek, mert a törvénytervezet szerint támogatást kapnak majd a központi költségvetésből infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére.
A jogszabály által lefektetett kritériumok szerint 183 ilyen „szuperközség” lenne az országban. Maros megyenek öt (Mezőbánd, Mezőcsávás, Görgényszentimre, Déda, Ratosnya), Hargita megyének négy (Gyergyóholló, Korond, Parajd, Zeteleka), Kovászna megyének két (Uzon és Bodok) rurális pólusa lenne.
maszol.ro

Szeptember 12-én kezdődik az új tanév
Lemondások és kinevezések
Szeptember 12-én kezdődik a tanév – erősítette meg a hírt Somesan Stefan főtanfelügyelő az igazgatókkal tartott keddi megbeszélésen. A megyénkben működő több mint 600 tanintézménybe 88.636 óvodás, alsó és felső tagozatos diákot várnak. Az előkészítő osztályt 4912 kisiskolás kezdi el, 3033-an a román, 1744-en a magyar, 94-en a német, 22-en a roma tagozaton és 19-en a sajátos nevelési igényű diákokat befogadó iskolában.
Az első napokban a tanév előkészítése zajlik. Feldolgozzák a diákok jogait és kötelességeit tartalmazó, újonnan elfogadott szabályzatot a diákoknak és a szülőknek, az iskolaorvosi rendelők szakszemélyzete elvégzi a tanulók egészségügyi ellenőrzését, találkozót szerveznek a rendőrség képviselőjével, véglegesítik az iskolatanácsok összetételét, amelyben polgármesterek, alpolgármesterek nem vehetnek részt.
A prefektúrán bemutatott jelentés szerint a megyénkben működő tanintézmények többsége valamennyi követelményt teljesítve rendelkezik működési engedéllyel, igaz, 68 csak ideiglenessel, de a talált hiányosságok rendezését ígérik. Négy tanintézmény nem kapta meg a közegészségügyi hatóság jóváhagyását, így például a lőrincfalvi óvoda és iskola, amelyek a református egyháznak visszaszolgáltatott épületben működnek, a Segesvár melletti Rora alsó tagozatos iskolája, valamint a héturi óvoda, amelyekben nincsen ivóvíz és mellékhelyiség az épületben. Marosvásárhelyen a Művészeti Líceum és a Bolyai Farkas középiskola épületével kapcsolatosan fogalmaztak meg kifogásokat a közegészségügyi szakemberek, a vidéki iskolák közül Mezőbándon, Nagysármáson, Szászrégenben, Segesváron, Nyárád-gálfalván, Mezőzáhon, Beresztelkén, Sámsondon, Ákosfalván, Bonyhán, Balavásáron stb. a központi iskolához tartozó kisebb települések iskoláiban, óvodáiban jeleztek hiányosságokat az ellenőrzések során.
A pedagógusokkal való ellátottság még nem teljes. Bár a 169 tituláris, tehát hosszabb távra szóló állás betöltésére szervezett versenyvizsgán több mint 600-an vettek részt, a meghirdetett állásoknak csak a 46 százalékát foglalták el, a többit az ötösön fölüli átlagot elért helyettesítőkkel és a hétfőn sorra kerülő újabb tesztvizsgára jelentkező képzett és szakképzetlen helyettesítőkkel töltik be. Hiányszakmának számít a német óvodapedagógus és tanító, a magyar, kémia, fizika, hangszeres zene szakos tanár, a legtöbben pedig a történelem, földrajz, román és magyar óvodapedagógusi, tanítói, román, angol és sporttanári állásokra jelentkeztek.
Az önálló jogi státussal rendelkező tanintézmények élére augusztusban 168 igazgatót és 101 aligazgatót neveztek ki ideiglenesen. A keddi gyűlésen a főtanfelügyelő bejelentette, hogy tíz iskolaigazgató le kell mondjon vezető tisztségéről, mert nincsen meg a felsőfokú végzettsége, öt igazgatót pedig nyugdíjaztak. Somesan Stefan azt is bejelentette, hogy az Egyesülés Főgimnázium két igazgatónője, Andreea Naznean és Maria Motoroga, akik a tanév végén nagy vihart kavartak, arra hivatkozva, hogy az épület tulajdonosa, a Katolikus Státus kiszorítja őket az iskolából, s ezért a főtenfelügyelőt tették felelőssé, beadta a lemondását. Az igazgatói székbe Aurora Stanescu román szakos tanárt nevezték ki, ő jelöli ki az aligazgatót, akivel együtt akar dolgozni.
Kérdésünkre dr. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium vezetője elmondta, hogy reményei szerint meg tudnak egyezni a tantermeket illetően.
Lemondott a tanfelügyelőség mellett működő megyei oktatási erőforrás és tanácsadói központ igazgatója, akinek a helyébe Porkoláb Annamáriát nevezték ki.
A további igazgatói állások betöltésére október 12-én tartják a versenyvizsgát, amelyen azok a pedagógusok vehetnek részt, akik minden feltételnek eleget tesznek – hangzott el többek között a keddi megbeszélésen.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Kastélysorsok fiatal vallatói
A mezőmadarasi Orbán-kúria
Sorra megszólalnak Erdély kastélyai, néha a volt tulajdonosok hangján, de sokkal inkább azokén az egyszerű emberekén, akik még emlékeznek a kastélyok, udvarházak volt lakóira, az ott folyó életre, szórakozásra, a kastélyokhoz tartozó földeken végzett munkára. Az idő mélyéről felszínre hozott emlékek így lényegülnek át élő történelemmé, s válnak dokumentummá írásban, filmen, fényképeken.
Emléktöredékek nyomában
Az ötletgazda, aki tanítványaival szóra bírja a mikrotörténelmet, Simonffy Katalin PhD, a Babes–Bolyai Tudományegyetem média szakának társult oktatója, tévészerkesztő. Csapata középiskolás diákokból, egyetemi hallgatókból tevődik össze, akiknek nyaranta tábort szervez egy-egy kastély környékén.
Az idén augusztusban a mezőmadarasi Orbán-kúria történetét kutatták a falu emlékezetében, s ottlétük nyomán születtek meg azok a fotókkal gazdagon illusztrált írások, amelyek sok érdekes részletet elevenítenek fel az udvarházakban gazdag, festőien szép mezőségi falu történetéből. Nagy Andrea, Schneider Hanna, a királyhelmeci Marcell Zoltán, Imecs Endre és Szabó Gellért írásaiból válogattuk ki és fűztük fel a téma köré a legjellemzőbb, legérdekesebb részleteket. »A székely mezőségi, közel 1300 lelkes faluba nem mókás anekdotákért, nem is a vidéki élet szépségeit lencsevégre kapni érkeztünk. Fotóriportunk – a teljesség igénye nélkül – elsősorban a mezőmadarasi Orbánkúria és lakóinak történetére irányult, amiről néhány idős falusi ember emlékezetében élnek még emléktöredékek. Kísérőnk, Szabó Andor református lelkész először a faluról mesélt.
Szívükön viselték az ittlakók sorsát
Az erdélyi falvak között egyedülálló Mezőmadaras. A falucska nagyon is festői, sőt mesebeli, mert a technika vívmányai, a fejlődés éveken át nagyban elkerülték. Ezt az idilli környezetet látva nem is gondolnánk a település hányatott sorsára. Pedig az élet itt is keményen bánt az emberekkel. Mezőmadaras a rettegett szocializmus éveiben minden támogatásról lemAradt, és csak 2004-ben szakadt el Mezőbándtól, s ezt követően kezdték el a Marosvásárhely felé vezető rövidebb út aszfaltozását.
A dombok és fák mögött megbúvó településen a 19. században egyszerre több földbirtokos család élt, akik szívükön viselték a falu lakóinak sorsát. A református templom udvarán sírkövek őrzik emlékét annak a kornak. A Bethlen, a Fodor, az Orbán, a Pataki, a Szekeres család együtt, de gyakran egymással vetekedve fejlesztette a falut. Nekik is köszönhető, hogy régiónkban Madarason alapították az egyik első óvodát, és itt kaptak először egy csésze tejet reggelire az iskolás gyerekek, sőt a gyengébbek vitamint is. Akiben lehetőséget láttak, annak a vagyonos családok biztosították a továbbtanulási lehetőséget.
Egy 1831-ben készített statisztikai felmérés szerint Mezőmadarason 12 "kúria" létezett. A lista élén grófBethlen Pál neve olvasható. A XIX. század végén közölt adatok már Orbán György nevét is említik. Az Orbán család Kézdimárkosról került Madarasra. Az évek során tetemes földbirtokra tettek szert és a Bethlenektől vásárolták meg a ma lakatlanul álló kúriát, ami korábban Mihály Zsigmond nagybirtokos tulajdona volt.
Az Orbán család emlékét idéző sírkövet a 88 éves Nagy Géza ápolja. Büszkén emlékezik a családra és a vele egykorú Orbán Pállal való barátságára.
500 éves kúria, regényes családtörténet
Kovács Júlia, Nanóka emlékeiben is hajdani pompájában él a kúria: "volt cseléd, volt kertész, nagyon szépteniszpálya. Az út le volt kövezve, ott jártak a vendégek, akik még külföldről is érkeztek… A falusiak dolgoztak a földjeiken, a templomban megvolt az ő padjuk, de szóba álltak a munkásokkal. Nem volt probléma, hogy ők Orbánok".
A jövőre 500 éves kúria ma már igencsak rozoga állapotban emlékeztet az egykori földbirtokos család életére. Kertjében temették el Orbán Károly ’48-as főhadnagyot. Az épülethez vezető út melletti füves rétről a faluban úgy tudják, hogy teniszpálya volt ott, s ha igaz, akkor maga Kossuth Lajos is kezébe vette az ütőt, s a megbeszélések szünetében játszott a ház urával.
A Háromszéki lófő székely eredetű Orbán család története regényes. Az 1828-ban született márkosfalvi Orbán Károly honvéd huszárfőhadnagy Bem tábornok hadsegéde volt, felesége Pataky Borbála. Fiuk, Orbán György földbirtokos az erdélyi nemesi családból származó zeykfalvi Zeyk Saroltát vette feleségül, aki fiatalkorában az idős Kossuth Lajos "napsugarát" jelentette. Bár a hagyomány úgy tartja, hogy a Madarasra ellátogató Kossuth Lajos a kúria teniszpályáján ismerkedett meg a még gyermek Zeyk Saroltával, az adatok fényében ez csak legendának számít.
Kossuth Lajos és Zeyk Sarolta kapcsolata
Zeyk Sarolta 1884-ben európai körutazáson vett részt rokonainál, és a visszaúton hosszabb időre megálltak Zeyk Józsefnél, a lány Torinóban élő nagybátyjánál. A 19 éves lány megilletődve lépett be a Via de Mille 22. szám alatti ház kapuján, ahol az akkor 82 éves egykori kormányzó lakott. Az özvegy Kossuth évek óta csupán húga, inasa és szakácsa társaságában élt. Életét felvillanyozta a fiatal látogató, és Sarolta hazatértével elkezdődött a hét éven át tartó levelezésük. Bár mindvégig hangoztatja, hogy "atyai barátod vagyok", érezni lehet, hogy Kossuth szerelmes. Humorizál, csillogtatja a műveltségét, több nyelven idézget, miközben tisztában van vele, hogy az egésznek semmi jövője nincs, sosem fogja viszontlátni a hölgyet."Születésnapodon nagyon elszomorított a gondolat, hogy áldásomat egy atyai csókkal nem nyomhatom homlokodra. Megérezted-e, hogy a gondolat magneticus telegraph-huzalán repülnek feléd szegény öreg barátod hő szerencsekívánatai?"
Sarolta közben férjhez megy Orbán Györgyhöz, és gyermeke születik. Kossuth aggódik érte: "Szeretném tudni, miként teljesíti férjed a polgár, hazafi kötelességét. Férjedről – a nevén kívül – mind e mai napig semmit sem tudok. Utolsó leveledben is csak annyit írtál, hogy kitűnő egészségű, zömök, kicsi ember. Megvallom, engem az, hogy zömök-e vagy nyúlánk, kicsi-e vagy nagy, csak középszerűen érdekel. Én lelkéről szeretnék tőled hírt venni, szeretném tudni, hogy kicsoda, micsoda? Mit ismer hivatásának? Mi célja van az életben? Nem folytatom. Hiszen az a kis Sárika, ki magát egyszerű falusi kisleányomnak címezi levelében, nem is olyan egyszerű, és nem is olyan falusi, mint aminőnek Te csúfolod – van abban lélek, van szellem…"
A sokáig őrzött titok
És a történet csattanója: "Köszönöm a megnyugtatást, hogy leveleimet senkivel nem közlöd, s elégeted. Szükségem volt e biztosításra, miszerint oly tartózkodás nélkül írjak, mint ahogy írok. Hogy én a tieiddel hasonlón bánok, arról már utóbbi levelemben biztosítottalak. Számíthatsz reá, én is számítok adott szavadra. Különösen kérlek, ezen levelemet mindjárt add át a lángoknak, amint elolvastad, nehogy valami véletlen által kívüled még másnak is szeme elé kerülhessen. Neked, tudom, nem látszand nevetségesnek, amit érzelmeim felől írtam, de más annak vehetné, engem kevés ember tud megérteni… Kérlek is, igen kérlek, kedves leányom, ne tartsd meg, égesd el leveleimet."
Sarolta, aki sokáig őrizte a titkukat, élete derekán mégiscsak elővette a leveleket, és eljuttatta a Hatvany Lajos,Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelenő Esztendő című szépirodalmi folyóirathoz, amelyben 1918-ban hozták nyilvánosságra a leveleket. Kossuth Lajos 1884 és 1891 között írt harminc levelét könyv alakban egy évvel később a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta ki. Az agg Kossuth és Napsugárcímen 1989- ben a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg újabb kiadásban. Zeyk Sarolta 58 évesen, fiatal nagymamaként autóbalesetben hunyt el.
A világlátott Orbán Károly
Orbán György és Zeyk Sarolta fia, Orbán Károly (Mezőmadaras, 1888. július 6 – Temesvár, 1958. szeptember 1.) a Ludovika Akadémián végzett, és 1908-tól 1911-ig ulánus hadnagyként szolgált. 1911-ben Angliában kereskedelmi főiskolát végzett, majd Elefántcsontparton dolgozott egy angol vállalatnál. Ott érdekes afrikai műtárgyakat gyűjtött. Apja halála után 1913-ban hazatért, és Mezőmadarason gazdálkodott. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt mint ulánus főhadnagy. A háború után visszatért Madarasra. Nevezetesek voltak különleges vadásztrófeái és híresen nagy vendégszeretete, amivel a faluba betévedőket fogadta. Gyakran utazott Nyugat-Európába, több nyelvet beszélt. 1926-ban angol nőt vett feleségül, akitől két gyermeke született. Felesége a harmincas évek közepén visszatért Angliába és ott 1941-ben meghalt. Angliából hozott fügefái a kollektivizálásig éltek. Orbán Károly 1942-ben johannita lovag lett. 1944 nyarán ismét megházasodott, de felesége 1954-ben meghalt. Leánygyermekük Amerikában él.
Orbán Károlyt az 1949. március 2-áról 3- ára virradó éjszakán kényszerlakhelyre hurcolták Marosvásárhelyre. Előbb angol nyelvleckéket adott, majd könyvelésből tartotta fenn magát. 1956-ban Huszár József révén az elsők között került kapcsolatba a Szoboszlay-féle szervezkedéssel.
Az ő feladata lett volna Marosvásárhelyen kirobbantani a fegyveres felkelést. A Szoboszlay Aladár által tervezett árnyékkormányban ő lett volna a külügyminiszter. A Securitate állandóan figyelte. Elfogták, és a Temesvári pert követően kivégezték. Az ő fia az Egyesült Államokban élő Orbán Pál, akire – mint egykori játszótársra – Nagy Géza emlékezik. Az idős madarasi férfi szavai nyomán egy másfél évszázados történet bontakozik ki s közben az ő élete is, amelyet meghatározott az a kiváltságos helyzet, az "a gyönyörűség", hogy gyermekként bejárása volt az Orbán-kúriába. 14-16 évesen együtt játszottak, bicikliztek, jártak "leventére". Pálnak kötöttebb volt a napirendje, és iskolába is csak hetente kétszer járt számot adni tudásáról, mivel magántanár foglalkozott vele.
Nem mehetett mulatságokba, a falubeli lányokkal szórakozni, de a játékra, a turpisságokra mindig tudtak időt szakítani – emlékezik csillogó szemmel Nagy Géza, aki még mindig tartja a kapcsolatot a fél évszázada a másik világrészen élő egykori játszótárssal. Orbán Pál a kommunista rendszer idején egyszer félve néhány órára, majd 1994-ben látogatott el újra Mezőmadarasra. Nagy Géza azt vallja: tudnunk kell, honnan jövünk, ahhoz, hogy tudjuk, hogy hova tartun. « Ezt tartja szem előtt a tábor szervezője, Simonffy Katalin is, aki az erdélyi kastélyok utóéletét kutatva, diákjaiban szeretné felkelteni az érdeklődést erdélyi múltunk e sokáig elhallgatott szelete iránt, amely még annyi érdekes eseményt, részletet tartogat. További kitartást, támogatókat, érdeklődő fiatalokat kívánunk munkájához!
A diákok írásaiból vett részletekből összeállította Bodolai Gyöngyi.
A fényképeket Nagy Andrea készítette.
A diákok által felhasznált könyvészet: az interneten megtalált adatok mellett Szabó Miklós Mélyrenyúló gyökerek, Mezőmadaras 800 éves története című könyve, Kriterion Kiadó, 2008.
Népújság (Marosvásárhely)

Gyöngykoszorú-találkozó Mezőbándon
A hagyomány arra való, hogy visszavezesse az embert önmagához! E mottó jegyében tizenhárom évi szünet után Mezőbándon újraéledt a Gyöngykoszorú-találkozó mozgalom. A helyi Csipkebogyó tánccsoport és a református egyházközség közös erővel leheltek életet a rendezvénybe, tizenkét néptánccsoportot hívtak meg, s tették a találkozót a népi kultúra ünnepévé, amelynek legfőbb hozadéka az ősi hagyaték éltetése, gyerekek, fiatalok közösséggé kovácsolása a Székely-Mezőségen.
Csillagszemű gyermekekben gyönyörködünk
A találkozó a csoportok felvonulásával kezdődött, majd a református templomban istentiszteletet tartottak, ahol köszöntések hangzottak el. Lukácsi Szilamér, az egyházközség lelkésze hangsúlyozta, öröm, hogy van folytatás, hogy többéves vágyuk teljesült, hiszen tovább vihetik Böjthe Zoltán és Judit munkáját. Mezőbándon ma több mint 50 gyerek kapcsolódott be a néptáncoktatásba, a Csipkebogyó három csoportjába, sok a fiatal, a lelkes szülő, akik fontosnak tartják a hagyomány éltetését. A csoportokat Szabó Éva vezeti fáradtságot nem ismerő buzgalommal. Körülötte egy olyan közösség állt össze, amely összetart, s aminek gyümölcsei ma már nyilvánvalóak. Azon túlmenően, hogy a nagyszámú közönség gyönyörűségére táncolnak, egymástól is tanulhatnak a fiatalok, főként a székely-mezőségi régió táncaiból.
– Azért szerveztük a Gyöngykoszorú- találkozót, hogy felszínre hozzuk az igazgyöngyöket, támogassuk csillagszemű gyermekeinket, csodáljuk a mélyről fakadó rátermettségüket, s együtt örüljünk velük! Mutassuk meg Európának, hogy vannak gyökereink, amiből táplálkozzunk, van élő népi kultúránk, amit nem engedünk megtépázni. Addig vagyunk erősek ezeken a tájakon, amíg gyermekeink táncolnak, szól a szívből jövő népdal! – fogalmazott a lelkész a találkozó megnyitóján.
Köszönet a szülőknek, az édesanyáknak
Kilyén Ilka, Magyar Örökség díjas színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke főként a gyerekekhez szólt, hangsúlyozva, mennyire büszkék lehetnek arra, hogy megadatik nekik néptáncot tanulni. Olyan gazdag magyar néptánckincsünk, hogy egy emberélet nem lenne elég valamennyit elsajátítani. Ami a miénk, annak megőrzésére igyekezni kell, hogy az anyanyelv mellett a zenei anyanyelvünket, a mozgáskultúránkat is sajátjának érezze a felnövő nemzedék. Ennek a megtartása, továbbadása az ő feladatuk lesz – fogalmazott az EMKE elnöke, aki köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy szép ruhába öltöztetik és elküldik a gyermeket táncolni, és hogy áldozatot hoznak e mozgalom éltetéséért, amelyet Szabó György Pál és Szabó Éva indított el Maros megyében.
Erdély új nemzedékének zászlóvivői
– A magyar népi kultúrában valami olyan hatalmas erő és minőség van, ami újjá tud születni – fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. – Biztos vagyok abban, hogy ti, fiatalok, akik gyönyörű népviseletet öltöttetek, akik megtanultátok a táncokat, a muzsikát, nem valami gyászmenetbe álltatok be, hanem ti vagytok Erdély új magyar nemzedékének a zászlóvivői. Minden táncotok, fellépésétek legyen az élet nagy öröme! – hangzott a biztatás.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ képviselőjelöltje a közösség erős érdekképviseletére hívta fel a figyelmet, akárcsak Böjthe Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke, aki a decemberi választásokon való részételre is buzdította a jelenlevőket.
A rendezvény résztvevőit a község elöljárói, Horváth Árpád alpolgármester és Radu Mircea polgármester is köszöntötték.
Tánc, mulatság, jókedv
A tánccsoportok a református közösségi otthon színpadán léptek fel. Bevezetőül Balázsi János, a falu kántora népdalokat énekelt. A színpadon a helyi Csipkebogyó csoportjait, a mezőmadarasi Árvalányhajt, a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoportot, a Csillagfény és a Szivárvány néptánccsoportot, a felfalusi Bíborkát, a szabédi Fürge Lábakat és a mezőbergenyei Kincsásót láthatta a közönség. Népdalt énekelt még Barabás Beatrix.
A fellépések mögött álló rengeteg munkát oklevéllel jutalmazták a szervezők.
Délután mindenki táncházba volt hivatalos, ahol jókedvvel, örömmel táncolhatott.
A helyi közösség, az asszonyok nagyon kitettek magukért, az eseményre nagy adag töltött káposztát főztek. Hat nagy fazékban 1800 töltelék rotyogott, amihez 65 kg húst használtak fel. A táncosok, a vendégek jóízűen falatoztak belőle. Ezenkívül házi sütemény, kalács és egyéb finomságok is kerültek az asztalra, ami ismét a helyiek összefogását, a közért tenni akaró hajlandóságát bizonyítja.
Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely)

2017-től kiépül a falugazdász-hálózat - Hiánypótló civil kezdeményezés
A magyar Földművelődésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásának köszönhetően 2017-től hozzáfognak a falugazdász-hálózat kiépítéséhez Erdélyben is. A szaktárca az idén 25 millió forinttal segíti 17 határon túli falugazdász munkáját. A hálózat legfontosabb feladatai között szerepel a határon túli gazdák támogatása a szakmai információk átadásával, regionális mezőgazdasági rendezvények, fórumok, képzések, szakmai konferenciák szervezésével, piaci lehetőségek felkutatásával. A 17 határon túli falugazdászból 11 az idén először kap támogatást Magyarországról, többek között a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, az EMGESZ és az RMGE-Maros szervezete. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, Győrffy Balázs szerint a kamara sikeresen felépített és üzemeltet egy olyan falugazdász-hálózatot, amely egységes keretek között, az ország minden pontján magas színvonalon segíti a gazdálkodók munkáját. Erre építve egy hasonló határon túli szakmai támogatói hálózat kiépítését szeretnék, amelyet felka- rolt a Kárpát-medencei agrárfórum is. A hálózat kiépítését tulajdonképpen a Földművelődésügyi Mi- nisztérium és a Bethlen Gábor Alap finanszírozza. Csomoss Attila, az RMGE-Maros elnöke elmondta, Romániában igencsak szükség van egy ilyen hálózat kiépítésére. Tulajdonképpen a XIX. században az uradalmi nagybirtokokon is létezett egy olyan gazdasági intéző, aki a szak- mai irányítást végezte. A birtokok felszámolását követően létrejöttek a mezőgazdasági termelőszövetke- zetek, ahol ezt a feladatot a tsz agrármérnöke látta el. A falusi gazda azt kellett tegye, amit a mérnök mondott, így 40 év alatt felszámolták az önálló gondolkodásmódot. Az 1989-es változásokat követően visszaszolgáltatták a földtulajdont, és az új helyzetben mindenki megpróbált valamit kezdeni vele. Az idősebbek hozták az eleiktől örökölt tudást, de a technológia, az igények és a piacorientáltság egészen új helyzetet teremtett, amivel már nem lehetett tartani a lépést. Az EU-csatlakozás előtt és az azt követő pályázati rendszert pedig nehezen tudták, tudják befogadni, alkalmazni. Sajnos a romániai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium alárendeltségében levő agrárkamarák nem tudják ellátni ezt a feladatot, hiszen az utóbbi 10 évben több mezőgazda- sági minisztere is volt a szaktárcának, és mai napig nem dolgozták ki az ország egységes agrárpolitikáját. Az agrárkamara önálló, független és apolitikus szakmai fórum kellene legyen ahhoz, hogy valóban segítse a gazdákat és ne legyen ki- szolgáltatva a politikumnak. Mivel Romániában függnek a kormányon levő hatalomtól, ezért nem is mű- ködnek a kamarák. Ezt a hiányt pótolná az a falu- gazdász-hálózat, amelynek kiépítését a magyar állam támogatja azzal a céllal, hogy a külhoni magyar gazdálkodókat ezáltal is segítse, hogy a szülőföldön maradást vá- lasszák. Az említett szervezetek pályázat útján pénzügyi támogatást kapnak azért, hogy a hálózat kiépítése céljából egy-egy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert alkalmazzanak. Marosvásárhelyen Horváth Csabát, az EMGESZ ügyvezető elnökét bízták meg azzal, hogy az említett szervezetek falugazdásza- inak tevékenységét összehangolja, irányítsa. Sikó László az RMGE-Maros, míg Putnoky Csicsó Barna az EMGESZ falugazdásza – mind- hárman fiatal kertészmérnökök. Az RMGE-Maroshoz 24 jogi személyiséggel rendelkező és nyolc anélküli gazdakör tartozik. Mivel a falugazdászoknak ajánlott feladatkörökben már értek el eredményeket, olyan általános célkitűzéseket jelöltek meg, mint a gazdalajstrom felülvizsgálata, felújítása, a gazdák segítése az agrár- támogatások igényléséhez szükséges okiratok összeállításában, a természeti katasztrófák vagy vad- károk megtérítésében, tájékoztatni a gazdakörök vezetőit az agrárium legfontosabb kérdéseiről, a megjelenő új törvényekről, szabályokról, pályázati lehetőségekről, a piaci árakról, a termeléshez szükséges input anyagok beszerzéséről, kap- csolattartás a gazdakörök között, il- letve a gazdákkal, az önkormányzatokkal és más szak- mai és kulturális egyesületekkel, szervezetekkel; szakmai és kulturális, gazdasági rendezvények, szaktanfolyamok, kiállítások szer- vezése. Mindezek mellett az RMGE- Maros azt is felvállalta, hogy kiépíti a Mezőségen is gazdaköröket, gazdaszervezeteket, amelyeket természetesen bevonnak a meglévő hálózatba. Mezőbándon és Mezőmadarason már elkezdődtek a tárgyalások egy-egy gazdakör létesítése érdekében. Putnoky Csicsó Barna ismertetőt dolgozott ki a hazai nemzeti vidékfejlesztési programokról, amelyeket jövőben népszerűsítenek majd a gazdakörökben. Ugyanakkor a nemrég megjelent országos erdősítési programot is bemutatják majd az érdekelt önkormányzatoknak, gazdáknak. Sikó László fontosnak tartja a közvetlen értékesítési hálózat kiépítésének népszerűsítését. És természetesen nem zárkóznak el a román gazdák támogatásától, segítésétől sem, hiszen az a szándék, hogy ha majd a hálózat jól működik, a román szaktárca is karolja fel és támogassa a civil alapokon működő rendszer országos kiterjesztését. Népújság (Marosvásárhely) Népújság (Marosvásárhely)

Könyv és gyertya
Este a Kultúrpalota nagytermében folytatódott a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, amelyen átadták az idei Könyv és gyertya díjakat. A díjat olyan személyek kapják, akik „kiemelkedő munkát végeztek a magyar közösségért, szorgalmazták az itthon maradást, és szakmai felkészültségükkel segítették a közösség előremenetelét”.
A díjátadón Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke kijelentette: ma is küzdeni kell az 1848-as, de az 1989-es célok eléréséért is, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség, ott nehéz eredményeket elérni. Kívánom, hogy mindennapi küzdelmeink során legyünk ugyanolyan bátrak, mint elődeink, és maradjon meg a hitünk közösségünk erejében.
Könyv és gyertya díjban részesült: Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Dénes József szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Horváth Elek prímás – Gernyeszeg, Jakab István lelkész – Mezőcsávás, Karácsony Erdei Etel ügyvéd – Marosvásárhely, dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő – Mezőbánd, Komán János tanár – Radnót, László János tanár – Nyárádszereda, Magyari Károly – Marosvásárhely, Szekeres Adél pedagógus – Marosludas, Székely Ella pedagógus – Erdőszentgyörgy, Turbák Zoltán, Backamadaras község volt polgármestere – Ákosfalva, Veress László nyugalmazott gyógyszerész – Segesvár.
Jékely Zoltán Az én hazám című versét Ritziu Ilka Krisztina szavalta, fellépett a Tiberius kvartett, valamint Herczku Ágnes és a Banda.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Vannak települések, ahol megduplázódott a romák száma az elmúlt negyed évszázad alatt
A roma népesség képezi Európa legnagyobb kisebbségét, ráadásul a legsebezhetőbbet is, őket éri a legtöbb diszkrimináció, és közülük kerülnek a legtöbben a társadalom peremére. A hazai statisztikák szerint Maros megyében él a legtöbb roma, számos településen a számuk megduplázódott az elmúlt 25 évben.
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a roma népesség aránya Maros megyében 8,8 százalék volt, míg 1992-ben 5,7 százalékot jegyeztek. Számos településen megduplázódott az arányuk 1992 és 2011 között: például Mezőbándon 10,6 százalékról 25,7 százalékra, Bonyhán 19,4 százalékról 34,5 százalékra, Marosugrán 11,1 százalékról 29,2 százalékra, Petelén 34,1 százalékról 47 százalékra.
Románnak vallott roma gyerekek
A Maros megyei statisztikai mutatók alakulása azonban nemcsak a roma lakosság növekedésével magyarázható, hanem azzal is, hogy a Kárpátokon túli megyékben például szinte egyáltalán nem jelennek meg a népmozgalmi regiszterekben – hívja fel erre a figyelmet Kiss Tamás és Barna Gergő demográfiai és statisztikai elemzésében, amely a 1992-es, 2002-es és 2011-es népszámlálási adatokra támaszkodik. A roma újszülöttek az esetek túlnyomó többségében románként kerülnek a regisztrációs ívekre, még abban az esetben is, ha a szüleik mindkét népszámlálás során romának vallották magukat.
De az inkonzisztencia Erdély egyes területein is jelentős. Kovászna megyében a román anyanyelvű roma újszülöttek (Előpatak, Hidvég, Bölön, Bardóc községekben) láthatóan románként kerülnek be a népmozgalmi statisztikákba, miközben a 2002-es, illetve a 2011-es népszámlálás során többségük romának vallotta magát” – írják a szociológusok.
Míg 1992-ben 401 ezren vallották magukat romának, addig 2011-ben 619 ezren szerepelnek romaként az országos nyilvántartásban. Csak érdekességképpen ez az arány a magyar közösségben a következőképpen alakult: 1992-ben 1 millió 624 ezer magyart jegyeztek, 2011-ben pedig 1 millió 237 ezren vallották magyarnak magukat.
A gazdag karácsonyfalvi romák
Az Országos Statisztikai Intézet 2011-es népszámlálási adataiból az is kitűnik, hogy Maros megyében 22 837 személy vallotta a romani nyelvet anyanyelvének, ebből 5524-en városban élnek, 17 313-an pedig vidéken.
A Maros megyei települések közül legtöbben Petelén, 1335-en vallották anyanyelvüknek a romanit, Mezőbándon 1215-en, a Nyárádkarácson községhez tartozó Karácsonyfalván pedig 1070-en. Ferenczi György Nyárádkarácson község polgármestere lapunk megkeresésére elmondta, a lakosság harminc százalékát teszi ki a roma népesség, továbbá mintegy 67 százaléka magyar, és 1–2 százalékuk román nemzetiségű.
Az itt élő romák viszont egy gazdagabb közösségnek számítanak megyeszinten is, hiszen nem elszegényedett, társadalom peremén élőkről van szó, hanem olyanokról, akik luxusautókkal járnak és építkeznek. Hogy miből él a többségük viszont rejtély, hiszen maga a polgármester sem tudta erre a választ.
Nem láttam a mezőgazdaságban tevékenykedni őket, ha van is kertjük, a szomszéd dolgozza azt, de vannak olyanok is köztük, akik ismerik a bádogos szakmát, viszont nem biztos, hogy a lemezhajtásból annyi pénzt tudnak szerezni, mint amennyit másból – mondta Ferenczi György. Sok lány 13–14 évesen szül gyereket, ezért sokuk idejekorán otthagyja az iskolát. A fiúk általában kijárják az általános iskolát, már csak a sofőrkönyv megszerzésének érdekében is, amelynek feltétele a nyolc osztály. Nyárádkarácson községben nem jellemző az elszegényedett roma réteg, akad egy-két mélyszegénységben élő roma család, de ugyanennyi van a magyar és a román közösségben is – tette hozzá a polgármester, aki félig viccelődve meg is jegyezte, a karácsonyfalvi romák kellene segítsék a lakosság többi részét.
Hajnal Csilla / maszol.ro

Tanszertámogatás mint lendület a szépen neveléshez
Megérkeztek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszeradományai Marosvásárhelyre a Lazarenum Alapítványhoz, amely közel 470 rászoruló gyerekhez juttatja el az iskolakezdéshez szükséges csomagokat.
Ebből 150 darabot már kedden délelőtt átadtak többek között a marosvásárhelyi Lidia Otthon és a Szivárvány Ház gyerekeinek, illetve olyan vidéki nagycsaládoknak és rászoruló gyerekeknek, akiket évek óta felkarol az alapítvány.
Összesen 1 millió 30 ezer 224 forint értékben érkezett adomány, és a napokban igyekeznek mindenkihez eljuttatni a füzeteket, tollakat, tolltartókat, vonalzókat, színes ceruzákat tartalmazó csomagokat.
Idén a hetven általános iskolás, valamint nyolcvan középiskolás és egyetemista marosvásárhelyi diáknak a mindenki által Ila néniként ismert Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézményvezetője adta át a tanszercsomagokat az alapítvány székhelyén. Ila néni lapunknak elmondta, vannak olyan családok, amelyeken nem lehet segíteni, bárhogy is próbálkoznak, de van néhány olyan is, amelynek csak egy kis támogatás és lendület kell ahhoz, hogy szépen neveljék gyerekeiket.
Legtöbbször a Lazarenum Alapítvány az érintett falvak lelkészétől szerez tudomást a nehéz helyzetben lévő családokról. Az idei csomagok a marosvásárhelyi rászorulókon kívül Nyárádmagyaróson, Székelyberében, Backamadarason, Somosdon, Héderfáján, Búzásbesenyőben, Mezőmadarason, Bándon, Kapuson, Mezőménesen, Mezőkölpényben, Szabédon, Udvarfalván, illetve Vajdaszentiványon élő szerényebb körülmények között élő gyerekekhez jutnak el.
Összesen ezer magyarországi, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai iskolás jut idén is beiskolázási támogatáshoz a hatodik éve megszervezett adománygyűjtésnek köszönhetően.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Kiállítással zárult a Molnár Dénes Alkotótábor
Az idei székely-mezőségi alkotótáborok sorát a múlt héten zajló mezőpaniti Molnár Dénes Alkotótábor zárta. A tábort tizenkettedik alkalommal szervezték meg, miután az utóbbi négy évben objektív okok miatt szüneteltették. A Maros-mezőségi Művésztelep elnökével, Czirjék Lajossal beszélgettünk, aki ifj. Molnár Dénessel a tábor kezdeményezőjének emlékére vállalta fel e tábor irányítását.
– Nem tudok a Kárpát-medencében öt olyan szomszédos települést, ahol alkotótáborokat szerveznek. Örvendetes, hogy a Székely-Mezőség öt faluja (Mezőmadaras, Mezőbergenye, Mezőbánd, Mezőpanit és Csittszentiván) ilyen lehetőséget nyújt a művészeknek. Az első tábort Molnár Dénes képzőművész irányításával 1999-ben szervezték. Ennek mintájára merítettük az ötletet, hogy a többi faluban is elindítsuk a táborokat. Aztán létrehoztuk a Maros-mezőségi Művésztelepet, ami egy ernyőszervezet tulajdonképpen, de minden tábornak megvan a felelőse, szervezője. Mindenik önálló módon szerveződik. Tudni kell, hogy Molnár Dénes mellett Bandi Dezső bácsi is Mezőpanitban szervezte a faragóköröket. Sajnos, mindketten távoztak közülünk. A mezőbándi az Egerházi Képíró János nevével fémjelzett tábor, idén visszafogottabb volt, akárcsak a tavalyi bergenyei, amit annak idején Ősz Zoltán tanár kezdeményezett és szervezett éveken át. A mezőpaniti táborban – ami négy évig szünetelt – idén 16 művész vett részt, hárman helyi alkotók, egy hollandiai és egy magyarországi. A résztvevők: Balló Andrea Szegedről, Bálint Zsigmond, Molnár Krisztina és Nagy Dalma Marosvásárhelyről, Borbély Attila, Molnár Károly és Sikó Rozália Mezőpanitből, Forró Ágnes Kolozsvárról, Miholcsa József Sárpatakról, Molnár D. Dénes Erdőcsinádról, Nagy Annamária Aranyosgyéresről, Orbán Endre Csíkszeredából, Sz. Kovács Géza Segesvárról, Varga Gerry Hollandiából, Zsigmond Márton Csíkszeredából és jómagam. A legtöbb művész festő, grafikus, textiles, de van köztük szobrász, faragó, illetve fotós. A művészek egy részét a természet, a táj, a falusi porták ragadják meg, míg mások elvontabb alkotásokat készítenek. Bálint Zsigmond fotóin évről évre a falusi embereket, a hagyományos falusi környezetet, házakat, kapukat örökíti meg, ami dokumentum jelleggel bír – fogalmazott Czirjék Lajos.
– A tábor presztízsét a művészek adják meg. Ha jó mag alkotja a művészgárdát, akkor nagyobb a vonz-erő. Másrészt a paniti embereket szeretnénk közelebb hozni az alkotótáborhoz, mert némi idegenkedést tapasztalunk. Úgy gondolom, hogy sikerül kialakítani jó emberi kapcsolatokat, amiben részt vállalt a jelenlegi polgármester is – fogalmazott ifj. Molnár Dénes.
A tábor a vasárnapi istentisztelet után nyíló kiállítással zárult. A támogatók a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatal, a református egyházközség, a Bethlen Gábor Alap és az Optica-Optofarm voltak.
MEZEY SAROLTA / Népújság (Marosvásárhely)

Rákóczi-utat alakítanak ki és szobrot állítanak a fejedelemnek Mezőpanitban
Szoboravatással kezdik a mezőpaniti II. Rákóczi Ferenc-emlékút kialakítását: a terv első „stációjaként” október 14-én, szombaton a fejedelem büsztjét helyezik a süttői mészkőből készített talapzatra a községháza elé.
Pogány Gábor Benő szolnoki képzőművész bronzba öntött alkotása ajándékként érkezik a Marosvásárhely közelében fekvő faluba. Az ígéretek szerint a két adományozó, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László országgyűlési képviselő, volt államtitkár is jelen lesz az avatóünnepségen. A szoborállítással járó további költségeket közadakozásból állják, míg az önkormányzat az épülete előtti kis parkban biztosított területtel járul hozzá.
Történelmi források alapján II. Rákóczi Ferenc 1707-ben haladt át Mezőpaniton, egyes feljegyzések szerint nagyjából ismert is az a hely, ahol az uralkodó és kísérete a székely falu határában megpihent. A fejedelem Radnótról jövet, Mezőbánd és Marosvásárhely között állt meg Paniton, mielőtt az április 5. és 21. közötti országgyűlésre ért volna. A vártemplomban a küldöttek teljhatalommal ruházták fel, történelmi döntésükkel pedig Erdély elszakadását jelezték a Habsburg-háztól.
„Valamikor a tanáraink minket is kivittek arra a helyre, ahol Rákóczi megpihent. Ezt a szokást szeretnénk ismét feleleveníteni, megtanítani a mezőpaniti gyermekeknek, hogy Erdély és a magyarság történelmének egy apró kis része a falunkhoz kötődik. Ezért második lépésként majd egy emlékhelyet is állítanánk a határban, majd egy Rákóczi-utat alakítanánk ki, a falu központjában utcát vagy teret neveznénk el a fejedelemről” – számolt be a Krónikának terveiről Bodó Előd Barna, a település új polgármestere.
A fiatal elöljáró hálával említi a faluból származó Barabási Endre küküllővári református lelkész, valamint Ráduly Csongor történelem szakos tanár nevét. Előbbi a Rákóczi-kultusz megteremtésének ötletével, utóbbi néhány fontos tanulmánnyal szolgált.
Ezekből kiderült, hogy a település másik határában, a Mezőmadaras felé vezető út mellett, 1708-ban az utolsó jelentősebb kuruc–labanc harc folyt.
A helyiek egy harmadik történelmi eseményt – vagy inkább legendát – is kiaknáznának: az öregek ugyanis tudni vélik, hogy szintén Paniton keresztül haladt át valaha Szent László is.
Sokáig egy róla elnevezett kút „igazolta” a király jelenlétét. A kút már rég nem létezik, de Bodó Előd Barna jó ötletnek tartja annak visszaállítását és egy további emlékhely kialakítását. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Szobrot állítanak II. Rákóczi Ferencnek Mezőpanitban
Rendkívüli eseményre készülnek Mezőpanitban: október 14-én, szombaton 12 órakor felavatják II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem szobrát, Pogány Gábor Benő alkotását. Az eseményen részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, L. Simon László országgyűlési képviselő, továbbá Bodó Előd Barna, a község polgármestere. A szobor a polgármesteri hivatal előtti téren kap helyet. II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be. A helyi hagyomány szerint a fejedelem és kísérete Mezőpanit határában pihent meg, mielőtt bevonult Marosvásárhelyre. Ráduly Csongor helyi történelemtanár kutatásai nyomán kiderült az is, hogy az utolsó jelentősebb erdélyi kuruc–labanc csata a szomszédos Mezőmadaras határán zajlott 1708-ban. Az utolsó erdélyi nagy fejedelemhez való helyi kötődések, a munkássága, a szabadságvágya, az erdélyi kultúra és vallásszabadság megőrzéséért tett jelentős hozzájárulása miatt Mezőpanit népe emléket állít e példamutató életű fejedelemnek. A félalakos, kezében jogart tartó fejedelmet ábrázoló szobor Pogány Gábor Benő magyarországi szobrászművész alkotása. Egyedi munka, bronzból készült, kimondottan Mezőpanitba, s csak egy létezik belőle. Talapzata süttői mészkő. A szobor a polgármesteri hivatal előtti parkban kap helyet. A szobor felállítását Barabási Endre, mezőpaniti születésű, jelenleg Küküllőváron szolgáló református lelkész kezdeményezte, akinek régi vágya, hogy szülőfalujában megvalósulhasson a szoborállítás. Bodó Előd Barna polgármester és Mezőpanit helyi tanácsa felkarolta az ügyet, és a Monográfia Alapítvánnyal, valamint önkéntesekkel közösen dolgoztak a megvalósításon. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap, Balog Zoltán miniszter és L. Simon László képviselő támogatták, a további költségeket helyi adományokból, felajánlásokból fedezték a mezőpanitiak. Terveik között szerepel egy emlékhely kialakítása is, ott, ahol a hagyomány szerint a fejedelem és kísérete pihenőt tartott a falu határában. Az iskolai oktatásban hangsúlyosabban emelnék be a fejedelem életét, munkásságát azzal, hogy vetélkedőket és ünnepségeket szerveznek. Hosszabb távú terv lenne a Rákóczi-út kialakítása, melynek egyik állomása Mezőpanit lesz. Népújság (Marosvásárhely)

II. Rákóczi Ferenc-szobrot avattak Mezőpanitban
Nem hódolt be a győzteseknek
A fejedelem félalakos szobrával, a szabadságszeretet szimbólumával lett gazdagabb Mezőpanit. Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását október 14-én ünnepélyesen avatták fel meghívottak, helybeliek, támogatók jelenlétében. Jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, L. Simon László országgyűlési képviselő, a megye elöljáró politikusai, továbbá Bodó Előd Barna, a község polgármestere és Barabási Endre lelkész, a szoborállítás kezdeményezője.
Mi az építést választjuk!
Nemcsak az emberi igyekezet, a tökéletes forgatókönyv, hanem a ragyogó napsütés, az őszi színek pompája tette igazán felemelővé az ünnepséget, ahol Bodó Előd Barna polgármester után Balog Zoltán miniszter szólt az ünneplőkhöz. – Eddig is sok minden összekötött, hiszen magyarok, keresztények vagyunk, de mostantól a mezőpanitiaknak is részük lehet abban a kiváltságban, hogy naponta elmehetnek II. Rákóczi Ferenc szobra mellett. Budapesten, a Kossuth téren ott áll impozáns lovas szobra. Talapzatán most már a régi felirattal: Cum Deo pro patria et libertate – Istennel a hazáért és a szabadságért. A feliratból a kommunizmus éveiben eltüntették az isten szót, s 2003-ig kellett várni, míg visszakerült. Most is léteznek törekvések a Kárpát-medencében, hogy semmisítsék meg emlékeinket, amelyek igazolják, hogy több mint ezer éve itthon vagyunk ezen a földön.
Pusztítani könnyebb, mint építeni!
Mi mégis maradjunk az építés oldalán. II. Rákóczi Ferenc élete és munkássága biztos fundamentum lehet építő nemzetünk számára – fogalmazott a miniszter. A fejedelem megérdemli az utókor tiszteletét – A magyar történelem legismertebb és legnépszerűbb alakjára hősként tekintünk. Határozottan és bátran cselekedett, szembe mert szállni a nála sokkal erősebbekkel, s mindezt nemzete, a magyarság érdekében tette. Bár elvesztette a Habsburgok elleni szabadságharcot, mégis győztesen került ki ebből a küzdelemből. Megtagadta, hogy hűségesküt tegyen a császárnak, s nem hódolt be a győzteseknek. Inkább a száműzetést választotta. Erdély utolsó fejedelme megérdemli az utókor tiszteletét. Azzal, hogy szobrot állítanak neki, a tiszteletüket róják le a történelem jeles személyisége előtt – mondotta Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, aki köszönetet mondott mindazoknak, akiknek szerepük volt abban, hogy a szobor ma állhat Mezőpanitban. Hozzátette: a panitiak legyenek büszkék értékeikre, hagyományaikra, s mindezt adják át a következő nemzedékeknek. L. Simon László országgyűlési képviselő fontosnak tartotta elmondani, hogy lelki és szellemi otthonra lel erdélyi magyar testvérei és barátai körében. A mezőpaniti szoborállítás a rendszerváltás utáni rehabilitáció része, hiszen Erdély településein sok olyan alkotás van, amelyeket méltatlanul állítottak, s amelyek sok esetben provokációval érnek fel. A szolnoki Pogány Gábor Benő azon magyar szobrászművészek közé tartozik, akik a magyar nemzet és kultúra legjelesebb személyiségeit mintázzák meg. II. Rákóczi Ferencről készült alkotása is szuggesztív erővel fejezi ki személyiségének lényegét – hangzott el. Barabási Endre, a falu szülötte, küküllővári lelkész röviden áttekintette a fejedelem munkásságát, majd felvázolta a községhez kötődő vonatkozásokat. A hagyomány szerint ugyanis II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Lischovini András Erdély öröme című versét Bodó Dávid tolmácsolásában hallgathattuk meg, majd Péter Ferenc tanácselnök osztotta meg a fejedelemhez fűződő gondolatait. A Rákóczi megtérése című dalt Bodó Csaba előadásában hallgathatta a közönség. A szobrot Balog Zoltán miniszter, L. Simon László országgyűlési képviselő, Bodó Előd Barna polgármester és Barabási Endre lelkész leplezte le, majd Kovács Tibor lelkipásztor áldotta meg. Ezt követően elhelyezték az emlékezés koszorúit. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap, Balog Zoltán miniszter és L. Simon László képviselő támogatták, a további költségeket helyi adományokból, felajánlásokból fedezték. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)

A hátrányos helyzetű térségeket érinti a legjobban az iskolaelhagyás
Az Európai Unió tagállamainak közös célkitűzése, hogy 2020-ig tíz százalék alá csökkentsék az iskolaelhagyások számát. Romániában ez az arány az elmúlt tíz évben magasabb lett: 2016-ban a tanulók 18,5 százaléka hagyta ott idejekorán az oktatási rendszert.
Iskolaelhagyások tekintetében az uniós átlag nem egészen 11 százalék. Annak érdekében, hogy ez az arány 10 százalék alá csökkenjen, az Európai Unió tagállamai a megelőzésre és a különféle motiváló tanulási módszerek terjesztésére fektetik a hangsúlyt, különösképpen a hátrányos helyzetű térségekben.
A korai iskolaelhagyások száma ugyanis aggasztó méreteket öltött az elmúlt időben néhány európai uniós országban, köztük Romániában is.
A középiskolai lemorzsolódásban érintettek ebből adódóan kevesebb eséllyel indulnak a munkaerőpiacon, mint képzettebb társaik, ez pedig az ország gazdaságát is befolyásolja.
Az Eurostat adatai szerint 2016-ban a korai iskolaelhagyások száma a legtöbb országban csökkent 2006-hoz képest, kivéve Csehországban, Szlovákiában és Romániában, ahol nőtt ez az arány. Romániában 2006-ban 17,9 százalékuk, 2016-ban pedig 18,5 százalékuk hagyta ott az oktatási rendszert.
Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy 300 ezer fiatal „morzsolódik le” évente országszerte, 75 ezer közülük pedig dolgozni sem akar iskolaelhagyás után.
Maros megyében 1070 diák „lépett le” az oktatási rendszerből az elmúlt tanév során, a tanfelügyelőség adatai szerint a legtöbben Dicsőszentmártonban. A tanfelügyelőség oktatási rendszerbe való visszailleszkedési programjainak eredményeként néhányan visszatérnek ugyan az iskolapadba, de elenyésző ez az arány.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség adatai arra is kitérnek, hogy megyeszinten hány diák vett részt a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont pszichopedagógiai tanácsadásain, illetve ezek közül hány diákot fenyeget az iskolaelhagyás veszélye. Az iskolai tanácsadók 338 olyan tanulóval beszélgettek, akiket komolyan fenyeget az iskolaelhagyás veszélye.
Az iskolai mediátorok, azaz a roma közösségekkel foglalkozó szakemberek által konzultált gyerekek közül Dicsőszentmártonban 57, Ludason 5, Marosvásárhelyen a hidegvölgyi közösségből 6, Mezőbándon 54 hagyta ott az iskolát az elmúlt tanévben – derül ki a tanfelügyelőség éves jelentéséből. Ebben többek között az oktatás minőségének elemzésére is kitérnek, amelyet a külső ellenőrzések, azaz a tanfelügyelőségi inspekciók szemszögéből vizsgáltak. Eszerint az oktatás minőségének negatív mutatói – például a különböző vizsgákon elért gyenge eredmények, a hiányzások, a szakoktatás gyakorlati nehézségei – a tankönyvhiány és a törvényhozásban előforduló változásokon kívül az iskolaelhagyásnak is köszönhetők. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Mezőség (1.)
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet.
Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon)
Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak.
Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd
Mezőpanit
Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő.
A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide.
A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át.
A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt.
A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található.
Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg.
Mezőbergenye
A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette.
Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd
Mezőcsávás
Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad.
Galambod
A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)