A 80. évében elhunyt Siklódy Tibor festőművész /Mezőbánd, 1929. máj. 5. – Marosvásárhely, 2009. február 9./, előzőleg évtizedek óta keményen küszködött a betegségével. Alkotásai Marosvásárhely, a magyar közösség jelentős értékei közé tartoznak. Állandó témája, ihletője, éltető eleme a természet és abban az ember nyoma. /Nagy Miklós Kund: Ne tegyük múlt időbe! = Népújság (Marosvásárhely), febr. 14./

A gazdasági válság egyre több interetnikai feszültséget szül a többségi román vagy magyar lakosság és a roma közösség között – ez volt a tárgya azoknak a megbeszéléseknek, amelyeket Marius Pascan Maros megyei prefektus és a térség több polgármestere, illetve önkormányzati képviselője folytatott. A megye több polgármestere szóvá tette, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban elszaporodtak a romák által elkövetett bűncselekmények. A romák gazdaságokat fosztogatnak és erdőt irtanak, de Szászrégenben és Dicsőszentmártonban nem riadtak vissza volt szocialista állami vállalatok bezárt épületeinek illegális lebontásától és elhordásától sem. „A prefektúrának lépnie kell, különben a fosztogatások áldozatai védteleneknek érzik magukat” – ismerte be a prefektus. Pascan a hét közepén a mezőbándi polgármesterrel, Mircea Rusuval tárgyalt, aki a közeli erdő pusztítására és az elszaporodó betörésekre hívta fel a kormányképviselő figyelmét. Annak ellenére, hogy a rendőrség szinte éjjel-nappal razziázik, Bánd határaiban a romák valósággal tarolják az erdőt. A rendőrök elkapták a tetteseket, a bíróság azonban szabadlábra helyezte őket. /Szucher Ervin: Feszültséget okoznak a garázdálkodó romák Maros megyében. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./

Púposnapján, fársáng végin
Szentháromsági remények
Gyermekkora Parajdjáról gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára Barabás László. Már egyetemistakorától érdekelték a népszokások. 1982 óta gyűjti és dokumentálja a szokásokat. Fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzíti az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. 1998-ban jelent meg első gyűjteménye Sóvidéki népszokások címmel, ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynők című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a "nagy könyv": Akiket fog a figura. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök, a házak típusa, a székely kapuk és a székely harisnya elterjedése alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi régió, amely átmenetet képez a felső-székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és a székely régió – így tehát a Mezősámsondtól Korondig, a Magyarótól Nagykendig terjedő széles területen vizsgálódott. Összesen 126 településen gyűjtött, és 915 népszokás hiteles leírását végezte el. Könyvét a dokumentumfilmekkel együtt "hazaviszi" a gyűjtés színhelyeire, és fel-, illetve bemutatja az embereknek. Stílusosan – farsang idején. Afféle csöndes diadalmenet ez, Marosvásárhelytől Kibédig, Mezőpanittól Nyárádszeredáig, Mezőbándtól Parajdig, Alsósófalváig. Idei "állomásai": Szentháromság, Beresztelke, Mezősámsond, Szabéd és Nyárádszereda.
Falukönyv
Török Vilma (1941) Szentháromságon született, 1973-ig magyartanárként működött a helyi iskolában, aztán Sepsiszentgyörgyre került a család, és aztán már csak vendégként járogatott haza. De hű maradt a szülőhelyhez, a maga és diákjai gyűjtését 530 oldalas falukönyvbe foglalva adta ki (Szentháromság tornya, jaj, de messzire látszik, Kolozsvár, 2008). Egykori diákjainak legfiatalabbja is 35 éves, a legidősebb száz volna, ha élne. A könyvben iskolatörténetet is találunk, amely az 1770–1970-es időszakot fogja át. A színes képanyagban találunk a 98. oldalon egy fotót, amelynek hátterében a Tüzes-hegy alatti, még viszonylag tűrhető állapotban lévő Bereczki-kastély látszik, udvarán kisdiákok hancúroznak. A következő oldalon az új iskola. Mára az udvarház bombázás utáni képet mutat, az iskola ellenben szép, tiszta, otthonos. Díszítése ízléses. A kastély nem kell senkinek, hiába keres vevőt rá az önkormányzat. Az iskola nem eladó, csak éppen az elnéptelenedés veszélye fenyegeti. Összevonják diákságát a szomszédos községközpont, Nyárádgálfalva tanulóival. A négy felekezetnyi (katolikus, unitárius, református, ortodox) lakosság száma, főleg az elvándorlás miatt, egyre csökken. Pedig ennél csendesebb helyet találni sem lehet: aszfaltozott az út, gázfűtés van, közel Nyárádszereda és Marosvásárhely is – de egyéb turisztikai csalogatóval nemigen rendelkezik. A fiatalok Tüzes tánccsoportja is oszladozik, a lányok és legények a nagyobb együttesekben ropják a nyárádmentit.
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

25 oktatási intézmény szűnik meg a megyében
A prefektúra kollégiuma tegnapi soros ülésének napirendjén egyebek mellett a 2010/2011-es tanév előkészületeiről szóló jelentést mutatta be Matei Dumitru főtanfelügyelő.
Kijelentette: a megye összes iskolájában megfelelő számú tanügyi káderrel kezdik a tanévet: összesen 9201 poszt van, ebből 6970 tanügyi káder, 587 kisegítő személyzet, 1644-en a nem pedagógus személyzethez tartoznak. A végleges kinevezésekért a versenyvizsga öt központban zajlott, 2005 pedagógus vett részt és 156-ot véglegesítettek. Augusztus 6-án tartották a versenyvizsgát a helyettes állásokra. Ezen a vizsgán 535 jelentkező indult, 5-ös osztályzatot 384-en értek el. A fennmaradt 770 állást augusztus 23. és 30. között töltik be.
A főtanfelügyelő ugyanitt ismertette a most kezdődő tanévtől összevonásra kerülő iskolák és óvodák helyzetét, valamint az oktatási intézmények állapotáról olvasott fel kimutatást.
A 2010/2011-es tanévben 892 oktatási egységben folyik a tanítás (875 közintézmény, 17 magán oktatási intézmény). Elemi iskolákban összesen 1426 osztály indul 24.827 tanulóval, ebből 450 összevont (simultan) osztály (6303 tanuló). Gimnáziumi oktatás: 1152 osztály, 24.027 tanuló, 114 összevont osztály (2075 tanuló), illetve 173 oktatási intézményben indul IX. osztály, 5190 tanulóval.
Szeptember 1-jétől összevont iskolák: Bözöd (magyar oktatás) – Erdőszentgyörggyel, a bözödi iskolában összevont I-IV. osztály marad. A csekelakai (román) tagozatot a cintosival vonják össze, a gerendkeresztúri iskolát a maroskeceivel, a felsőoroszit a köhérivel, az iszticsóit a libánfalvival, a kerelői iskolát a szentpálival, a küküllőszéplakit (r/m) héder-fájaival, a marosligetit a felsőrépaival.
A megyében 2010. szeptember elsejétől 25 oktatási intézményt szüntetnek meg gyermekhiány miatt: a batizházi óvodát , a batizházi I-IV. osztályt, mindkét intézményt Cintosra helyezték. A feketelaki (m) I-IV. osztályosok ezentúl Bándon tanulnak, megszűnik a kiskóródi I-IV. oszt. – Kóródszentmártonra járnak majd a gyermekek. Megszűnik a kisteremi elemi – Nyárádkarácsonra, a csöbi (m) (I-IV.) Gyulakutára, kisillyei (m) – Gernyeszegre, pálpataki (óvoda és elemi iskola) – Görgényszentimrére, az oroszidecsi iskola Idecsre, abosfalvi (m) óvoda Mikefalvára, az andrássytelepi elemi iskola – Marosludasra, a felsőszakadáti ált. isk – Szovátára, borzatanyai elemi – Ratosnyára, a maroslaki , a sebesi , valamint a monosfalui óvodások és elemisták ezentúl Marosoroszira járnak, a várhegyi (r/) elemi iskola – Marosszentannára, a Valea Padurii-beli és Valea Surii-beli I-IV. osztályok Mezőcekedre, a toldalagi – Vajdaszentiványra. Megszűnik a marosvásárhelyi 21. sz. óvoda (r/m), amely egy tömbházlakásban működött, illetve a dicsőszentmártoni 7-es óvoda .
Megyeszinten 783 oktatási egység 90,42%-a megkapta a működési engedélyt, 3,5%-uk nem, 6,00%-nál az engedélyeztetés folyamatban van.
Matei Dumitru kijelentette, utólagos adatokat, valamint a menedzsmenttervet a 2009/2010-es tanév kiértékelése során ismertet.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Iskolakezdés előtt
Nagy a forgalom ezekben a napokban a megyei tanfelügyelőségen, ahol az iskolakezdés előtti utolsó teendőket rendezik. A pontos összkép, ahogy általában lenni szokott, az első iskolai napok, hetek után tisztázódik, de a főbb erővonalakat már látni lehet. Ezekről kérdeztük Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest. A válaszokból az derült ki, hogy kevesebb gyerek, kevesebb osztály indul az idén, néhány kicsi iskolát bezárnak, fiatalítják az iskolák vezetőségét és vannak a versenyvizsgán sikeresen szerepelt pedagógusok, akiknek nem tudtak állást biztosítani. Ugyanakkor azt a szándékot is meg kell említenünk, hogy a lehetőségek függvényében a működő tagozatok, osztályok megőrzésére törekedtek.
A prefektúra kollégiumi ülésén hangzott el a napokban, hogy 26 oktatási intézményt szüntetnek meg az új iskolai évtől, a kisteremi elemi osztályt, a csöbi I-IV. osztályt, a várhegyi elemit, a marosvásárhelyi 21-es számú óvodát. Köztük a szépen rendezett szakadáti iskolát, amelyet mintaként emlegettünk, vagy a bözödi felső tagozatot, ahonnan nem lesz könnyű Erdőszentgyörgyre ingázni, Feketelakról Bándra pedig még nehezebb, mivel elemista gyerekekről van szó. Miért kellett lemondani ezekről az iskolákról, tagozatokról?
Elsősorban azért, mert nagyon leapadt a gyermekek száma, másrészt az épületek fenntartása a gyereklétszámhoz képest nagyon költséges, és a helyhatóságok iskolabusszal rendelkeznek. Az I-IV. osztályt ott szüntettük meg, ahol négy alá csökkent a kisiskolások száma. Véleményünk szerint a központi iskolában jobb körülményeik lesznek a tanulásra.
Mi a helyzet Marosvásárhelyen?
Kezdő osztályokat (V., IX.) 20-as létszám alatt nem indíthatunk, a többi megmaradhat kevesebb diákkal is ebben az iskolai évben. Néhány esetben kénytelenek voltunk kivételt tenni, így például az 1-es számú iskolával, mivel abban a városrészben nincs más oktatási intézmény, amelybe átirányíthattuk volna a gyermekeket.
A szakhatóság 29 olyan tanintézményről készített jegyzéket, amelyek nem rendelkeznek közegészségügyi működési engedéllyel. Miért nem kaphatták meg az engedélyt és mit tett, tesz a tanfelügyelőség a helyzet rendezése érdekében?
Az ellenőrző bizottságokban a helyhatósá-gok, az iskola-egészségügyi szakemberek mellett a tanfelügyelőség képviselői is részt vettek. A listán szerepelő vásárhelyi óvodák tömbházakban működnek, a vidéki iskolák gondját a polgármesteri hivataloknak kellett volna megoldani, amit néhány településen meg is tettek, és reméljük, ezek az iskolák, óvodák a napokban lekerülnek a listáról. A legnagyobb gondot számunkra továbbra is a marosvásárhelyi Művészeti Líceum jelenti, mivel a szakmai gyakorlótermeket kénytelenek voltunk átköltöztetni a bentlakásba, ahol be kellett volna már szerelni a villanyt. Bár többször kértük, figyelmeztettük, érthetetlen számunkra a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal hozzáállása.
Egy sor tanintézményben az ideiglenesen kinevezett igazgatók, aligazgatók helyébe új pedagógusok kerültek az iskolák vezetőségébe. Miért volt szükség a cserére, amely ellen többen is tiltakoznak?
Frissíteni, fiatalítani akartuk az iskolák vezetőségét, hogy az újonnan kinevezett tisztségviselők a versenyvizsgára időben felkészülhessenek. Sok helyen nem akarják elfogadni a változást, a kollégák közül pedig egyesek nem merik vállalni a tisztséget.
Köztudott, hogy a napokban zajlik a pótérettségi. Milyen eredményekre számítanak a diákok eddigi teljesítménye alapján?
Reméljük, hogy ötven százalékon felül lesz a sikeresen vizsgázók aránya.
Betöltötték-e a pedagógusi helyeket, maradtak-e még üres állások?
Mind a 9.201 állás betelt, de ma még lehetőségük van a címzetes tanároknak az egymás közötti cserére.
Lesz-e elegendő tankönyv az idén?
Mivel az idén kevesebb a gyerek, és kaptunk új könyveket is, minden tanuló megkapja a tankönyvcsomagot. A nehéz helyzetben levő gyerekeknek járó tanfelszerelés biztosítása érdekében most van folyamatban a versenytárgyalás.
Leépítésekre kényszerülnek a tanfelügyelőségen is. Kinek kell távoznia?
A 27 tanfelügyelői állás megmarad, az adminisztratív személyzet számát kell 15-ről tízre csökkenteni, erre keressük jelenleg a megoldást.
Az iskolai év szeptember 13-án elkezdődik, és arra szeretnék biztatni valamennyi kollégát, hogy merjék vállalni a felelősséget.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közösen gondolkodni közös jövőről
A pánikkeltés elsősorban a választások miatt van
Nemrég alakult meg Marosvásárhelyen a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT), amelynek elnökévé Péter Ferencet, Szováta polgármesterét választották.
– Mi a SZÖT lényege?
– Az RMDSZ egy belső szerve, akárcsak az Országos Önkormányzati Tanács vagy a megyei önkormányzati tanácsok. E kettő közé ékelődik a regionális önkormányzati tanács, amelynek gyakorlatilag ugyanazok a céljai, mint az előbbi kettőnek. Vagyis az önkormányzati érdekek képviselete. A SZÖT vezetői tagjai a Szövetségi Állandó Tanácsnak, így reméljük, az önkormányzati testületnek erőteljesebb befolyása lesz mind országos, mind európai uniós szinten. Elsősorban az önkormányzati elvekről van szó, amelyek segíteni tudnák az önkormányzatokat, de lehetne beszélni helyi autonómiáról is, és ezek mellett reméljük, nagyobb lesz a befolyásunk a jogalkotásra, a politikai döntésekre, s hogy így egy picit másként fognak nézni az önkormányzatokra, akár kormányszinten is.
– Ezzel van egy kis probléma. Mert például ha nem lesz magyar megyei tanácselnök, akkor Maros megye biztosan nem marad a Székelyföld része, s ki fogják vonni ebből a tanácsból. Ön is tudja, micsoda vihart kavart a tanács megalakulása a román politikumban, sőt a szórványban élő magyarok is úgy érzik, róluk megfeledkezik az RMDSZ.
– Szokják meg.
– Hogyhogy? És kik, a románok vagy a magyarok?
– Szerintem mindenki megszokja. Ne felejtsük el, hogy Marosszék Parajdon kezdődik, Szováta az első marosszéki település, Szováta és Parajd között van az udvarhelyszéki határ. Tehát Marosszék Szovátától Bándig tart. Ha azt vesszük, Maros megye magyarságának nagy része ezeken a marosszéki településeken lakik, Székelyföldből kihagyni Marosszéket bűn lenne, mert a székelyföldi határ nem szűnik meg Parajd és Szováta között.
Megértem, hogy Dicső, Ludas vagy Segesvár, Régen környékén is van magyarság. De azt is tudni kell, hogy Székelyföld nemcsak a magyarok érdekeit akarja védeni, hanem a románokét, a cigányokét és minden más nemzetiségét.
– Hogyan fogja erről meggyőzni például Al. Petru Frăteant vagy Ciprian Dobrét? Mindkettő a megyei tanács elnöki székére áhítozik. Ha nem lesz magyar tanácselnök, a románok biztosan nem fogják annyiban hagyni.
– Szerintem párbeszédet kell folytatni mindenkivel. Ez a hisztéria azért van, mert jövőre választások lesznek, és az az érdekük, hogy minél nagyobb cirkusz legyen ekörül. Még mindig jól eladható a kampányban. Valószínű most, a választások közeledtével mindegyik politikai párt ki fogja használni, de aki logikusan gondolkodik, annak nincs miért tiltakoznia ellene.
Ne úgy tegyük fel a kérdést, hogy mi lesz, ha nem lesz magyar tanácselnök. Olyan személyt kell indítsunk, aki meg tudja nyerni a választásokat, és abból induljunk ki, hogy Maros megyének továbbra is magyar tanácselnöke lesz. Ha meg nem úgy lesz, akkor más helyzet alakul ki, és akkor más stratégiára lesz szükség.
– Ezt a stratégiát előre ki kellene dolgozni, nem? Kell legyen, ahogy mondani szokás, egy A és egy B stratégia is. Nem lehet „majd akkor” elkezdeni gondolkodni.
– Abból indulok ki, hogy egykörös választás van, és majdnem lehetetlen, hogy ne nyerjük meg. Az a fontos, hogy a magyarság összefogjon és ne hatfelé szavazzon. Ha Maros megye magyarsága ugyanarra az emberre szavaz, lehetetlen, hogy a 38 százalékkal ne nyerjük meg a választásokat. Ebből kell kiindulni. Ne a B variánson gondolkozzunk, hanem tegyünk meg mindent, hogy az A variáns működjék. Ehhez pedig együtt kell működni a Székelyfölddel. Ha netalán másként történne, nem lesz nagy dolog, hogy létrehozzunk egy társulatot, egy társas formát a marosszéki településeknek. Ezt külön kell választani, mert sajnos minden román politikus önálló közigazgatási egységnek tekinti a Székelyföldet, holott nem erről van szó.
– Ugyanez a hisztéria a brüsszeli irodával is.
– Elsősorban arról szól, hogy közösen gondolkodunk egy közös jövőről.
Ha egy turista eljön Szovátára, az jó Maros megyének, jó az egész országnak. Érthetetlen számomra, hogy a brüsszeli iroda megnyitása, ami követendő példa kellene legyen más régiók számára, s óriási lehetőség a Székelyföldnek, egyes politikusokból hisztérikus reakciót váltott ki, bár kézenfekvő, hogy a székelyföldi románokat, németeket, cigányokat egyaránt fogja képviselni. Nem látják be, hogy bűn lenne, ha nem használnánk ki egy ilyen lehetőséget. Ezt kell felfogják a román politikusok is, pártállástól függetlenül.
– Hogyan próbálják meggyőzni őket, mert a jelek szerint nem igazán akarják felfogni azt, amit ön annyira kézenfekvőnek tart?
– Mondtam már, ez a pánikkeltés elsősorban a választások miatt van. Fontos hangsúlyozni, hogy az utóbbi évek turisztikai vásárain, ahol megjelentünk Székelyföld címszó alatt, akár Budapesten, akár Bukarestben, a Székelyföld standnak sokkal nagyobb volt a látogatottsága, mint a többieknek. Tehát azt jelenti, hogy Székelyföld jól eladható címszó. Akkor mi a gond? A Székelyföld címszó alatt kell a közös brandet kialakítani a többi településsel, mert ugyanaz az érdeke Maros, Hargita vagy Kovászna megyének. Fontos, hogy lobbizzunk az észak-erdélyi autópályáért, a marosvásárhelyi repülőtérért. Valószínű, egy másik régiónak nem a marosvásárhelyi repülőtér a legfontosabb, de ennek az önkormányzati regionális testületnek igen, s ezért lobbizik itthon és az ország határain kívül. Ha a prioritásokat tekintjük, bárki, aki logikusan gondolkozik és nem politikai hevület fűti, meg kell értse, hogy nem rossz dolog.
– Gyönyörű beszéd volt, kampányszövegnek is beillik. Azt beszélik, hogy megpályázza a megyei tanács elnöki tisztségét. Igaz, vagy esetleg a polgármesterséget kívánja folytatni?
– A jövő év még messze van. Hogy az elkövetkező évben milyen döntéseket hozok, arról egyelőre nem tudok semmit mondani. Egy dolog biztos, a szovátai polgármesteri székért indulni akarok.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Gyászos pótérettségi-eredmények
A nyári jegyeknél is gyengébbek a pótérettségi eredményei: országos szinten csupán a pótvizsgára beiratkozottak 16,6 százalékának sikerült átmenő jegyet szerezni. A részleges eredményeket tegnap délután függesztették ki, az óvások megoldására két nap jut, így végleges jegyeiket szerdán tudhatják meg a diákok. Az eddigi eredmények szerint a leggyengébb jegyek Máramaros megyében születtek, ahol csupán a végzősök 8 százaléka szerez diplomát, de Konstanca megyében is csak 9 százalékuk veheti idén kézbe az okmányt. Temes megyében, ahol 14 százalékos az átmenők aránya, „halálos áldozata” is lehet a vizsgának: tegnap egy raktár udvarán megtalálták egy 19 éves fiú holttestét.
A rendőrök nem zárják ki, hogy a moldovai köztársaságbeli fiatal öngyilkos lett, miután nem sikerült az érettségije. Fehér megyében 17,35 százalék vette sikeresen az akadályt, négy iskolában egyetlen végzős sem ment át. Ennél is kisebb, 16,7 százalékos volt az átmenési arány Arad megyében, itt két iskolában nem volt átmenő jegy, míg egy tanintézetben mindenki sikeresen vizsgázott. Bihar megyében jóval magasabb, 22,31 százalékos volt az átmenési arány, Dorel Luca megyei tanfelügyelő szerint „mindegyik diák akkora jegyet kapott, amennyire fontosnak tartotta, hogy tanuljon a vizsgára”.
Maros megyében ennél is magasabb, 24,85 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya, Mezőbándon, ahol nyáron sem szerzett senki átmenő jegyet a 11 végzős közül, megismétlődött a helyzet. Meglepően magas, 36,31 százalékos az átmenési arány Suceava megyében, míg Mehedinţi-ben 52,97 százaléknak sikerült a vizsga. Hargita megyében ellenben nagyon kicsi, 12,2 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya.
Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő nem kívánta minősíteni az eredményeket. Véleménye szerint az alacsony átmenési arány annak tudható be, hogy a diákok nem készültek megfelelően a vizsgákra, és nem annak, hogy a nyári érettségivel ellentétben a pótvizsga ideje alatt Hargita megyében is kamerákat helyeztek a tantermekbe. „Az óvások utáni, végső eredményeket követően, tanárokkal és szakemberekkel közösen sort kerítünk a történtek elemzésére. Ennek során tudjuk majd biztosan megállapítani, hol merült fel probléma a pótérettségivel kapcsolatban” – mutatott rá a főtanfelügyelő. Hozzátette: tavaly országos szinten a székelyföldi megyében zajlott a legkomolyabb próbaérettségi. „Ezt fogjuk megismételni a következő vizsgaidőszak előtt is, még alaposabban és szigorúbban, ha szükséges” – fejtette ki Ferencz S. Alpár, aki azt is elmondta: jövőre már a nyári vizsgaidőszakban is használnak majd kamerákat.
Király: várható eredmények
Király András oktatási államtitkár szerint várható volt, hogy alacsony lesz az átmenési arány a pótérettségin, hiszen ugyanazon feltételek álltak fenn, mint a nyári vizsgaidőszak alatt. Elmondása szerint előre látható volt, hogy akik az érettségire nem készültek fel megfelelően, ősszel sem fognak kimagaslóan teljesíteni. „Ha azonban a tanügyminisztérium tartja magát jelenlegi álláspontjához, a jövőben javulni fog a helyzet” – vélekedett az államtitkár, aki szerint a diákoknak rá kell jönniük arra, hogy az érettségire, a gimnáziumi éveik befejezésére komolyan kell készülni. Hozzátette: az új tanügyi törvénynek köszönhetően a következő években mindenképpen jobb eredmények várhatók majd, hiszen ennek értelmében mindenki a szakjának megfelelően vizsgázik.
Nem tartja meglepőnek a pótérettségi vizsga eredményeit Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes sem. Mint mondta, nagyon rövid a nyári és őszi vizsgák közötti időszak, így nincs lehetősége megfelelően felkészülni annak, akinek az első szakaszban nem sikerült az érettségije. „Végleges megoldást a különböző szintű érettségi bevezetése jelentene. Akárcsak Magyarországon, itt is másképp kellene kezelni azokat, akik egyetemre készülnek, és azokat, akik a középiskolát szeretnék elvégezni” – vélekedett a főtanfelügyelő-helyettes. Kolozs megyében egyébként 20,62 százalékos volt az átmenők aránya.
Kónya: a minisztérium a hibás
Előre látható volt a pótérettségi eredménye Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint is, a partiumi megyében a 17 százalékot sem érte el az átmenők aránya. Kónya szerint az eredmény előre látható volt, mivel az oktatási minisztérium „ahelyett, hogy a rendszeren javított volna, szabályszerű támadást intézett az oktatásban résztvevők ellen”. „Óriásit ütöttek ezzel a szakoktatáson – fejtegette. – Akik szakközépiskolát végeztek, most ott állnak, hogy se szakmájuk nincsen, mivel alig praktizáltak, se érettségijük.” Kónya László szerint most azokon csattant az ostor, akik a legkevésbé voltak hibásak a félresikerült oktatási reformokért: a diákokon és a tanárokon. Elmondta: a bukottak 90–95 százaléka a szakközépiskolákból került ki, akik felvételikor még nem tudták, hogy érettségire kötelezik őket. A tanügyminiszter pedig a román oktatás folyamatos ócsárlásával tovább rontott a tanárok amúgy is alacsony megbecsültségén. A szatmárnémeti vizsgaközpontokban tegnap sokan nézegették lógó orral az eredményeket. Az egyik általunk megkérdezett érettségizőnek nem okozott meglepetést az, hogy megint meghúzták, mint mondta: a matekvizsgán rosszul lett, ki kellett jönnie, így biztos volt benne, hogy nem sikerült, bár úgy vélte, ha benn is maradt volna, akkor sem írja meg az ötöst, mert nagyon nehéz volt a tételsor. Egyesek örvendeztek is, az egyik sikeres vizsgázó – szintén neve elhallgatását kérve – elmondta: ő tavaly próbálkozott először, meg is kapta mindenből az átmenőt, de nem jött ki a hatos átlaga. Ezért csak magyarból vizsgázott újra – nyáron ugyan nem sikerült elérnie a 7-es osztályzatot, most viszont 7,30-cal végre túlesett az érettségin
Nem tanultak eleget!
Kovászna megyében 18,69 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunknak elmondta, csalódott, ennél jobb, legalább 30 százalékos átmenési arányra számított. A háromszéki pótérettségizők 80 százalékának csak egy vagy két tantárgyból, általában románból és matematikából kellett újravizsgáznia. A két vizsga közötti másfél hónap alatt ezt a két tantárgyat „meg kellett volna enniük”, hogy biztosra mehessenek, mondta a főtanfelügyelő. Úgy vélte, kevesebb nyaralással és több tanulással jobbak lettek volna az eredmények. Ez alkalommal is a diákok vizsgáztak, és nem a pedagógusok, szögezte le a szakember, arra utalva, hogy sokan a tanárokat hibáztatják a gyenge eredmények miatt. Az őszi vizsgán a tételek nem voltak nehezebbek, de könnyebbek sem, mint a nyáron, a minisztérium ezzel azt jelezte, hogy az őszi akadályt is ugyanolyan komolyan kell venni, mint a nyárit, magyarázta a főtanfelügyelő. Keresztély Irma azt reméli, hogy az idei két érettségi kudarcából legalább a következő generációk levonják a tanulságot, és komolyan veszik a tanulást.
Akiknek pedig nem sikerült az érettségijük, bár nem lesz könnyű, de meg kell próbálniuk elhelyezkedni a munkaerőpiacon, hogy ne töltsék haszontalanul a következő egy évet, tanácsolta Keresztély Irma. Krónika (Kolozsvár)

Megalakult az EMNP Maros megyei szervezete
Portik Vilmos a megyei elnök
Szerdán este a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban tartotta alakuló ülését az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete. Az ülésen jelen volt Toró T. Tibor megbízott elnök, Papp Előd, a Székelyföldi Régió elnöke, illetve a már megalakított nyolc helyi szervezet – Ádámos, Nyárádgálfalva, Székelybere, Marosszentgyörgy, Csíkfalva, Mezőbánd, Szováta, Marosvásárhely – elnökei és küldöttei.
Marosvásárhely erdélyi ügy
Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke a Népújság kérdésére kijelentette: – Ez az alakuló ülés egy természetes folyamat szerves része, hiszen Maros megye nélkül nem is lenne teljes a Néppárt szervezeti kerete. Maros megye és Marosvásárhely szimbolikus jelentőségű mind az EMNP, mind az egész erdélyi magyarság számára, hiszen az előttünk álló helyhatósági választásokon itt kellene olyan eredményt elérni, amely erőt adhatna másoknak is. Konkrétan: itt kellene visszaszerezni a 12 éve elveszített polgármesteri tisztséget.
– Az utóbbi időben nézeteltérések voltak az RMDSZ-szel közösen indítandó polgármesterjelölt körül. Történt azóta előrelépés? Meg tudnak ön szerint egyezni?
– Abban az esetben, ha az RMDSZ nem tart ki álláspontja mellett, hogy a fonnyadó tulipán jelével Marosvásárhelyen nyerni lehet, azt hiszem, minden esély megvan a megegyezésre. Számomra teljesen világos, hogy 2000 óta az RMDSZ háromszor próbálta meg visszaszerezni az elvesztett tisztséget, és hogy ez a tulipán jele alatt nem lehetséges. Erre három választás volt a bizonyíték. Félre kell tenni a pártérdekeket, be kell állni a sorba, és a közösen megtalált jelöltet segíteni. Ezt pártszínekben nem lehet, legyen az RMDSZ, MPP vagy akár EMNP. Kizárólag egy olyan egységes csapat kialakításával lehetséges, ahol a pártérdekeknek nincsen helyük. Ezért javasoltuk, hogy az lenne a legtisztább, ha formailag független jelöltként indulna a már megtalált Vass Levente, és a különböző politikai szereplők mellé állnának. Ha valaki a pártérdeket erőlteti, akkor tulajdonképpen azt akarja, hogy ne sikerüljön, és akkor alapos a gyanú, hogy esetleg más érdekek vagy más egyezségek vannak emögött. Ajánlom mindenkinek, így gondolja végig, mert az embereknek egyértelmű üzeneteket kell adni. Nem lesz könnyű így sem, tekintve a vásárhelyi etnikai arányokat, de azt hiszem, hogy együttműködéssel és akarással csodákra is képesek vagyunk.
– Egyes RMDSZ-politikusok szerint az összefogás csak szólam az önök részéről, mert ha valaki pártot alakít, azért teszi, hogy az RMDSZ erejét gyengítse.
– Az RMDSZ számára az együttműködés és összefogás azt jelenti, hogy feltétel nélkül támogatjuk az RMDSZ jelöltjeit, még akkor is, ha azok korruptak, tehetségtelenek és alkalmatlanok a tisztségre. Az EMNP nem azért alakult meg, hogy az elhasznált és korrupciógyanús embereket támogassa, hanem azért, hogy megkeresse azokat a tiszta embereket, akik képesek közfeladatra és azt képesek alázattal végezni. Ezért ad az EMNP ezeknek az embereknek szervezeti és jogi keretet. Az RMDSZ által hangoztatott egység, ismétlem, arról szól, hogy az ő jelöltjeiket kell támogatni. Ez tíz évvel ezelőtt talán érvényes is volt, amikor még az RMDSZ valóban ernyőszervezet volt, amely majdnem a teljes erdélyi magyarságot és annak minden szerveződéseit tömörítette, tiszteletben tartva a politikai pluralizmus elvét. Sajnos, már elmúlt, aki ma egységről beszél, az demagóg. Egység helyett én az összefogásról beszélnék, amikor egy magyar ügyet kell a többségi nemzetállami szemlélettel szemben érvényesíteni. Marosvásárhely ennek nagyon jó példája, együttműködésről kell itt beszélni, a közös cél, a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzése érdekében. Marosvásárhely erdélyi ügy, zászlóshajó a helyhatósági választásban.
Saját tanácsosi listákkal indulnak
Portik Vilmos megyei elnök legközelebbi tervei között említette, hogy megtalálják azokat a tisztességes embereket, akik eddig nem foglalkoztak politikával, vagy ha foglalkoztak is, nem szennyeződtek be ezáltal. Ezekre építkezve igyekeznek további szervezeteket létrehozni és minden lehetséges helyen olyan listát állítani, amelyre az emberek jó szívvel tudnak majd szavazni.
– Marosvásárhelyen is saját listát kívánnak állítani?
– Alapvetően az a célunk, hogy külön tanácsosi listát állítsunk mindenhol. Marosvásárhelyen sem látjuk ezt kizártnak. Ugyanakkor továbbra is keressük annak a lehetőségét, hogy valóban egységes magyar fellépést tudjunk felmutatni a polgármester-választáson.
– Mit jelent az önök számára, hogy Maros megyében is megalakult az EMNP? – kérdeztük Kali István alelnököt.
– Előrelépésnek tartom, mert növünk, ahogy gyarapodik a Néppárt. A megyei szervezet megalakulása után teljes gőzzel folytatjuk az eddigi nyolc szervezet mellett helyi szervezetek megalakítását a február 25-i alakuló kongresszusig. A választásokig legalább tíz szervezetet szeretnénk megalakítani.
A testület Portik Vilmost választotta megyei elnöknek. Alelnökök: Kali István és Benedek Zsolt, elnökségi tagok: Cseh Gábor, Borka Levente, Molnár Endre, Szakács Király István, Szakács Júlia, Hajdu Márk Christián.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Közlemény
A június 10-i önkormányzati választások eredményei minden kétséget kizáróan igazolják, hogy Maros megyében továbbra is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a legerősebb politikai szervezet. A megyei tanácsban megszereztük a mandátumok 38,23%-át, a szavazatoknak több mint egyharmadát, így a megyei döntéshozatalban a magyar érdekvédelem megkerülhetetlenné vált. A marosvásárhelyi tanácsban továbbra is az RMDSZ a legerősebb frakció. Lokodi Edit Emőke, bár alulmaradt a megyei tanácselnökségért folytatott választási küzdelemben, több mint 96.000 szavazatot összesített, mintegy 6000-rel többet, mint 2008-ban. Az önkormányza-tokban 38 polgármesterjelöltünk szerezte meg a vezető tisztséget, megőriztük a 2008-ban megszerzett polgármesteri mandátumok számát, az önkormányzati tanácsosok számát 406-ról 421-re sikerült növelni. Ezekből az eredményekből egyértelműen kiderül, hogy a Maros megyei magyarok továbbra is az RMDSZ-t tartják megbízható politikai szervezetnek, támogató bizalmukkal felülírják politikai ellenfeleink megtévesztő állításait, lejárató célzatú retorikáját.
Ugyanakkor megdöbbenéssel vesszük tudomásul, hogy a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt a választásokat követően gyakorol "bűnbánatot", miután választási kampányukkal a magyar településeken elbizonytalanították a választópolgárokat, sőt több esetben kompromittálták a magyar érdekképviselet érvényesülését. Több önkormányzatban, pl. Vajdaszentiványon, Jedden, Maroskeresztúron, Mezőbándon kizárólag ezen pártok miatt nem sikerült magyar polgármestert választani. A Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot terheli a felelősség amiatt, hogy elveszítettük a megyei tanácselnökséget. Egyértelmű, hogy a két pártra leadott szavazatok tulajdonképpen a román pártokat erősítették.
A magyar választók többsége elutasította a politikai természetű sárdobálást, a széthúzást, a megosztási kísérleteket. A választási eredmények azt mutatják, hogy bár az idén két politikai párt próbálta a magyarok egységét megbontani, 2012-ben ketten együttesen kevesebb szavazatot összesítettek, mint 2008- ban. Ebből kitűnik, hogy az RMDSZ üzenete, melyet megalakulásától kezdve fenntart, eljutott a választókhoz: csak az egységes képviselet jelent számunkra jövőt!
Köszönjük a megye magyar szavazóinak, hogy döntő többséggel az egységes érdekképviseletre szavaztak! A június 10-én kapott megerősítő szavazatok felelősséggel ruháznak fel minket, melyet könnyebben és eredményesebben tudunk felvállalni, magunk mögött tudván a megye magyar közösségének erejét!
Az RMDSZ Maros megyei szervezete nevében
Dr. Kelemen Atilla
megyei elnök. Népújság (Marosvásárhely)

NÉPSZÁMLÁLÁS 2011
Maros megye: gyorsabban fogynak a katolikusok az ortodoxoknál
Közel ötvenezer személlyel csökkent a megye összlakossága a 2002-es népszámlálás óta: tavaly már csak 531 380 személyt számoltak össze a kilenc évvel ezelőtti 580 851-hez képest.
Közel ötvenezer személlyel fogyott Maros megye összlakossága: az Országos Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a megyében tavaly 531 380 személy élt a kilenc évvel ezelőtti 580 851-hez képest. Arányaiban ez a fogyás 9,1%-ot jelent.
A nemrég közzétett adatokból kiderül, a megyében enyhén, mintegy 12 ezerrel magasabb a nők száma (271 988) a férfiakénál (259 392).
Ha az anyanyelvi bontás szempontjából vizsgáljuk az adatokat, kiderül, a megye lakosságának 56,11%-a román anyanyelvű, ez abszolút számban 298 204 lakost jelent, a magyar anyanyelvűek aránya 38,87%-os, azaz 206 550 magyar anyanyelvű személy él a megyében. A tavalyi népszámláláson 23 035-en vallották magukat roma anyanyelvűnek, ez az összlakosság 4,3%-át teszi ki. A megyében továbbá 1202 német, 25 ukrán, 43 török, 3 tatár, 65 orosz és 311 más anyanyelvű személyt is összeszámoltak a népszámlálási biztosok. 1942 személy esetében nem léteznek anyanyelvre vonatkozó adatok.
A városi lakosok száma 267 568, 3756-tal alacsonyabb a falun lakók számánál, azaz a városi lakosság a falusi lakosság 98,6%-át teszi ki.
Mi változott az elmúlt kilenc évben
A 2002-es népszámláláson 580 851 személyt számoltak össze Maros megyében, azóta 9,1%-kal csökkent a megye népessége.
Marosvásárhelyen kilenc évvel ezelőtt 150 041 személyt vett nyilvántartásba a statisztikai hivatal, ebből 75 533-an románok, 70 108-an magyarok és 3660-an romák voltak. Tavaly már csak 127 849 személy élt a megyeszékhelyen, ebből 66943 román, 59204 magyar és 1054 roma anyanyelvűnek vallotta magát.
A Maros megyei 11 város összlakosságának a 48,4%-a lakik Marosvásárhelyen, a második legnépesebb város 31 677 lakossal Szászrégen, itt 21 619 román és 8547 magyar anyanyelvű személy lakik. Segesváron már csak 373 német anyanyelvű személy él, ehhez képest kilenc évvel ezelőtt 623 szászt számoltak meg. 21 032 román, 4778 magyar és 104 roma anyanyelvű személy is él az egykori szász városban, amelynek lakossága összesen 26 370 főre rúg.
Dicsőszentmártonban 20 685 lakos, Marosludason 14 775, Szovátán 10 234, Radnóton 8373, Nyárádszeredában 5359, Sármáson 6833, Nyárádtőn 6622 és Erdőszentgyörgyön 5055 személy lakik.
A gyakorlatilag Marosvásárhellyel összenőtt Marosszentkirály a legnépesebb község, itt többen laknak, mint például a városi rangú Nyárádszeredában vagy Erdőszentgyörgyön: a 7275 lakosból 4854 román, 2301 magyar, 97 roma anyanyelvű. Mezőbándon 6214 (2509 román, 2461 magyar anyanyelvű), Mezőpaniton 5999 (733 román, 4739 magyar, 523 roma anyanyelvű), Mezőcsáváson 5799 (2691 román, 2919 magyar, 186 roma anyanyelvű), Nagyernyén pedig 5697 (451 román, 4641 magyar, 605 roma anyanyelvű) személy él.
Legkisebb létszámú község Kozmatelke a maga mindössze 554 lakosával, Bala és Magyarbükkös lakossága sem éri el a 800 főt.
A megyében nincs színmagyar település, a legkevesebb román anyanyelvű személy Kibéden (6), Marosugrán (7), Székelyberén (8) lakik. A magyarok lélekszáma Kozmatelkén a legalacsonyabb, itt csupán egy magyar anyanyelvű személy lakik, Felsőrépáson és Görgénylibánfalván 4-4 magyar anyanyelvű személy él.
A községekben a legtöbb román anyanyelvű ember az 5055 lakosú Görgényhodákon (5039), Marosszentkirályon (4854) és Dánoson (a 4710 lakosból 4462) lakik.
A legnépesebb magyarlakta vidéki település a 7275 lakosú Marosszentgyörgy (4881), az 5999 fős Mezőpaniton (4739) és az 5697 lakosú Nagyernyén (4641) él.
A román közösség vidéken, Petelén a legnépesebb, itt a magát roma anyanyelűnek valló lakosság száma 1363 a 2912-ből. A 4372 fős Mikefalván 1034 a roma anyanyelvűek száma, Mezőbándon pedig 1244 a 6214-ből, lakik itt még 2509 román és 246 magyar anyanyelvű személy is.
Felekezeti megoszlás Maros megyében
A 531 380 lakosú megyében 282 000 ortodox (53%), 137 764 református (25,9%), 48 454 római katolikus (9,1%), 11 409 görög katolikus (2,1%), 1892 baptista (0,3%), 9354 pünkösdista (1,7%), 9060 hetednapi adventista (1,7%), 24 822 más vallású (4,6%), 2698 vallás nélküli (0,5%), és 546 ateista (0,1%) él, 3381 személy felekezeti hovatartozásáról nincs információ (0,6%).
A 283 812 városi lakosból 144 969 ortodox, 137 764 református, 28 466 római katolikus, 11 409 görög katolikus, 1050 baptista, 2800 pünkösdista, 3200 hetednapi adventista, más vallású 12 489, 1427 vallástalan, ateista 433. 1565 esetben nem létezik infó.
A falusi lakosság felekezeti megoszlása az előzetes népszámlálási adatok szerint a következő: a 267 568 falusi lakosból 137 031 ortodox, 77 584 református, 19 988 római katolikus, 4176 görög-katolikus, 842 baptista, 6554 pünkösdista, 5860 hetednapi adventista, 12 333 más vallású, 1271 vallástalan, 113 ateista, 1816 esetében nem létezik információ.
Összehasonlítva a 2002-es népszámlálás eredményeivel a római katolikus közösség fogyott a leghangsúlyosabban, 12,4%-kal alacsonyabb a hívek aránya, mint kilenc évvel ezelőtt. A reformátusok nagyjából a római katolikusok fogyásával megegyező arányban fogytak, 12,3%-kal vannak kevesebben. Ehhez képest az ortodoxok csak 8,9%-kal fogytak a 2002-es adatokhoz viszonyítva. Közművesítés és higiénia
A megyében 223 211 lakást számoltak össze, ebből 154 371-ben van vezetékes víz (69,2%), ugyanennyi csatlakozik a csatornahálózathoz. Az áramellátás 218 932 lakásban nem jelent gondot (98,1%), központi fűtéssel 100 455 lakás (45%) rendelkezik. A lakások 89%-a (200 229) rendelkezik konyhával, és 147 334 lakásnak fürdőszobája is van (66%).
A 116 229 városi lakás 90,9%-a(105 690) rendelkezik vezetékes vízzel, falun ez az arány 45,5%-os: a 106 982 vidéki lakásból 48 681-ben van vezetékes víz. A városi lakások 90,9%-a csatlakozik a csatornarendszerhez, a községekben ez az arány 45,5%-os. Árammal a városi lakások 98,1%-a rendelkezik, míg falun valamivel kevesebb (96,6%).
Városon 82 367 lakásnak van központi fűtése (70,9%), a vidéki lakások sokkal rosszabbul állnak ezen a téren (16,9%, abszolút számban: 18 088). Saját konyhával rendelkező lakások aránya városon 95,3%, falun pedig 83,6%. Lakásban fürdőszobával a városi lakások 66%-a rendelkezik, falun pedig csak a 41,5%-uk. Bala községben például a 423 lakásából mindössze 33-ban (7,8%) van fürdőszoba.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2012

Volt egyszer egy Makk-féle összeesküvés, és mártírokká lettek hőseink
Az erdélyi magyarság nem csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét őrzi kegyelettel. Mikor a nemzet porba hullt, reményt vesztett, székely hősökben lobogott fel újult erővel, hatványozottan a szabadságvágy. A ’49-es kegyetlen megtorlások dacára volt merszük, bátorságuk szervezkedésbe, harcba kezdeni. Ők a Makk- féle összeesküvők. Székely vértanúkként eddig hármukat ismerte jobban a világ. A Marosvásárhelyi Rádió szorgalmazására újabb nevek, történetek kerülnek be a köztudatba. Az ott elhangzott műsor szerkesztett változatát most olvasóink is kézbe vehetik. A szerzők: Bakó Zoltán, Gáspár Sándor, Kádár Gyula, Ötvös József és Vajda György.
Bágy leghíresebb szülötte
Pár évvel ezelőtt Papp Vilmos, Budapest-Kőbánya református lelkipásztora könyvet írt a nevezetes magyar református presbiterekről Őrállók címen. Akkor keresett meg engem is, hogy esetleg valamilyen festményt, rajzot, esetleg kőlenyomatot ismerünk-e Török Jánosról, a székely vértanúról, marosvásárhelyi presbiterről. Könyvekben és a Teleki Tékában való utánajárás nyomán szomorúan állapítottuk meg: nem maradt róla semmilyen rajz, de személye és emléke mégsem ment feledésbe.
A marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű felirata utal székelyföldi származására. Bágy a Homoród mente székely unitárius falvai között ma is élő református közösség. A közel kétszázan ott élő bágyiak ma sem felejtették el falujuk leghíresebb szülöttjét, az iskola előtt egy kopjafa emlékeztet: itt született 1806-ban Török János.
Korának jól bevált gyakorlata szerint a szorgalmas székely fiút tízévesen beíratták a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol előbb szolgadiákként, később pedig magántanítványok oktatójaként végezte tanulmányait. Tizenhat évig volt a kollégium tanulója, majd az erdélyi négy református kollégiumban tett sikeres vizsgája nyomán külföldi tanulmányútra mehetett. Berlini peregrinációja után hívják meg a marosvásárhelyi református kollégiumba történelemtanárnak, majd a teológia professzora lesz itt haláláig.
Az 1848-as magyar szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. A császárhű tanárok – köztük Bolyai Farkas – ellenezték a fiatalok hadba vonulását. Török János harcra, szabadságharcra buzdította tanítványait. 1848 őszén Gedeon tábornok könnyen bevette Marosvásárhelyt, és Török János professzort több társával együtt túszként Nagyszebenbe záratta, ahonnan csak féléves rabság után Bem József tábornok honvédjei szabadították ki.
Világos nem ölte meg a szabadságvágyat
A levert forradalom után a nép egy részében még ott égett a szabadság vágya. A Makk József ezredes által szervezett mozgalom egyik erdélyi összekötője és irányítója lett bágyi Török János. A Makk-féle összeesküvés leleplezése után, 1852-ben Gálffy Mihály sógorával és Horváth Károly nevű tanítványával együtt letartóztatják, újból Nagyszebenbe zárják, ahol a haditörvényszék 1853. október 11-én kötél általi halálra ítéli őket.
1854 márciusában hozzák vissza Marosvásárhelyre, és március 10-én a Postaréten kivégzik. Halálával megszűnik Marosvásárhelyen a teológiai oktatás, azaz a lelkészképzés. Bágyi Török János nemcsak azért volt a marosvásárhelyi református kollégium egyik híres és nevezetes tanára, mert 48 évesen vértanúhalált halt a magyar szabadságért, hanem az ötödfél évszázadnál is öregebb székelyföldi kollégium jól képzett nevelője volt. Nyomtatásban megjelent tankönyvei mellett 33 műve maradt kéziratban. Egykori tanítványa, Deák Farkas így emlékszik vissza rá: "Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni. Sok szegény székely fiú megkönnyezte, meggyászolta, kiknek ő atyja volt. Nem egy özvegy nő kereste fel és öntözte könnyeivel sírját, kiknek gyermekeit atyai gyámsága alá vette és embert csinált belőlük".
Visszacseng a múlt
Magyar és szűkebb hazánk, Erdély történelmében is vannak, akik megérdemlik, hogy nemzeti panteonba kerüljenek, és ne csak ünnepekkor, megemlékezésekkor említsék a nevüket. Ezt érdemeli a firtosmartonosi Gálffy Mihály is, akinek élete, tragédiája példaértékű a mai és a jövőbeli fiatal generációknak is. Elemi iskoláit szülőfalujában, Firtosmartonosban, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban az alma materében rendezett nagyszabású vívóversenyen mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája lett, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Itthon alapozta meg tudását és indult el a fényes karrier útján. Igazságérzete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. Mi sem lehet nemesebb eszme, mint az idegen elnyomás és hatalom ellen küzdeni, olyan egyetemes polgári értékek mellé szegődni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, a prosperitás, amelyet egy új világrend megteremtése jelentett volna. De mint oly sokszor, a történelem most is megismételte önmagát. A nagyhatalmak összefogtak, hogy az "ősi rendet" megvédjék: katonai túlerővel, cselszövéssel, árulással, az együtt élő nemzetek összeugrasztásával. Visszacseng a múlt most is, amikor azon vitatkozunk, hogy ki a létjogosultabb a Kárpátok ölében, kinek a szimbólumai erősebbek, s azokat kiáltják ki hősöknek, akik a nagyhatalmak játékában arra kényszerültek, hogy békésen együtt élő nációk húsába harapjanak.
Mi lett volna, ha sikerül?
A marosvásárhelyi Postaréten felállított obeliszk felkiáltójel. Üzenet a múltból a jelennek, s iránymutató a jövőnek. A Makk-féle összeesküvésben résztvevők hittek abban, hogy meg tudják fordítani a történelem kerekét, hogy mindenek fölött győz az eszme, amely tiszta, őszinte s haladó, hittek Kossuth Duna menti köztársaságában, s abban, hogy az emigrációba menekült politikus visszatérte elég lesz ahhoz, hogy a kioltott forradalmi láng újra, lobbanjon. Gálffy Mihály nem kevesebbet vállalt magára, mint azt, hogy a száműzetésből hazatérő Kossuth Lajost erdélyi hatalomra juttassa. El lehet játszadozni a gondolattal: mi lett volna, ha sikerül? Milyen gazdasági fejlődés indulhatott volna be a szabad és független Erdélyben, ha Kossuth, Széchenyi és a kor haladó magyarjainak eszméi megvalósulnak? De a nagyhatalmi érdekek nem ezt akarták. A franciák, akiktől az összesküvők segítséget kértek, elárulták őket. 1918-ban, 1956-ban is hiába várta e kis ország(rész), hogy melléálljanak. Az árulást követően kémek hálózatával ásták alá azt a szervezkedést, amely nemcsak egy szűk körű csoport érdekeit szolgálta volna. S került Júdás elég, pl. a kisgörgényi Bíró Mihály földbirtokos, aki az összeesküvőket kiszolgáltatta az akkori hatóságoknak. Sorsuk megpecsételődött, és azt hiszem, büszkén vállalták a kihallgatás, a nehéz börtön kálváriáját, a halálos ítéletet.
Amikor 1854. március 10-én a székely vértanúkat Marosvásárhelyen keresztül állig felfegyverzett katonák a postaréti vesztőhelyre kísérték, a lakosok tiltakozásul fehér szalagot tűztek ki ablakaikba. A béke szimbólumát egy olyan városban, amely, ha nem esik az árulás áldozatául, talán az új forradalom központjaként eltörölhette volna Világos szégyenét. Ezt a gesztust sem szabadna felednünk, s most is eszünkbe juthatna, amikor javában dúl a "zászlóháború". Jó lenne, ha 159 évvel a szomorú esemény után úgy emlékeznénk Marosvásárhelyen a mártírokra, hogy fehér szalagokat fonunk együtt: magyarok, románok, szászok és zsidók, azoknak a leszármazottai, akiket évszázadokon keresztül a nagyhatalmak átvertek. Gálffy Mihály és a névtelen hősök áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha tanulunk végre sorsukból.
Gálffy Mihály drágán megfizetett az eszméért. Feleségét, Rozáliát is halálra ítélték, végül a kufsteini várbörtön hűvös falai között végezte. Két árvát hagytak maguk után. Nem világra szóló történet, de tanulságos. Tanulságos?
Hol zsarnokság van...
Jó száz évvel a székely vértanúk kivégzése után fogalmazta meg az önkény, a zsarnokság lényegét Illyés Gyula. Mert a Habsburg ugyanolyan kegyetlen és öntörvényű volt, mint a későbbi kommunista. Olykor még ismétlődtek is a történések. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Horváth Károly fiatal földbirtokos teleki házába vezetett Rózsafi útja, amikor a Makk- féle összeesküvés szálait kezdték bogozgatni. És hová máshová mehetett volna nagyobb biztonsággal, mint az alig huszonhárom éves székely birtokoshoz, akinek zsenge kora ellenére már komoly forradalmi tapasztalat állt a háta mögött. Ahhoz a Horváthhoz ment, aki a forradalom kitörésekor azonnal nemzetőr tisztnek jelentkezett, s amikor az oroszok betörtek, a Kossuth-huszárokkal vágta a rendet az ellenség soraiban. S aki Kazinczy tábornok oldalán állt akkor is, amikor Zsibónál le kellett tenni a fegyvert. Ahhoz a fiatal földbirtokoshoz ment, aki nem menekült sem török, sem olasz földre, de a külföld felé igyekvő menekvőket segítette, hogy átjussanak a határokon. Tudta-e, hogy rá itt még szükség lesz, sejtette-e, hogy még egyszer el kell mennie iskolái városába, arra az utolsó, vissza nem forduló útra?
Ma már talán senki nem tudja, hol van az a szőlős Balavásáron, a Horváth Károly szőlőse, ahol a bukás elindult. Vagy folytatódott? De azt tudjuk, hogy hol volt Nagyszebenben a székely vértanúk fogdája, tudjuk, hogy hol volt Vásárhelyen az utolsó éjszakájuk, mint ahogyan tudjuk azt is, hogy mit mondott Horváth az őt szólásra bírni akaró Tapfernernek. Azt mondta: "Hiszem, hogy találtak önök most is árulót, de azért apportírozni ezt a becsületes székely népet a német nem fogja megtanítani soha."
Huszonöt éves volt Horváth Károly, amikor a vásárhelyi Postaréten kivégezték. Elfogatásakor az osztrák törvények értelmében még kiskorúnak számított, hisz nem töltötte be a 23. életévét. Kijárt volna neki a kiskorúakat illető mentesség. De nem járt ki. Mint ahogyan valamivel több mint száz évvel később nem járt ki Mansfeld Péternek sem. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Várady József és társai…
A Makk-féle összeesküvés külön fejezete volt a Várady József vezette mozgalom. Várady akkor vállalja a fegyveres ellenállás szervezését, amikor a Marosvásárhely központú székely összeesküvés már elbukott. Ekkor vakmerőségre, bátorságra, makacsságra, nagy elszántságra és önbizalomra volt szükség. Várady épp ilyen adottságokkal rendelkezik. Az alig 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvéd, negyvennyolcas huszár a legalkalmasabb személy egy székely szabadcsapat szervezésére.
Várady 1852. július közepe táján érkezik Háromszékre. Kezdetben a Sepsiszentgyörgy környéki falvakból szervezi a mozgalmat, majd az erdővidéki Bibarcfalván. A később vértanúságot szenvedő bibarcfalvi Bartalis Ferenc mint levélhordó kétszer jár Makk ezredesnél Bukarestben, írásbeli és szóbeli utasításokat közvetít. A titkos mozgalom Háromszéken eredményesebben működik, mint más régiókban. Így például a mátisfalvi Benő Miklós egymaga félszáz fős szabadcsapatot fegyverez fel. Várady kapcsolatot létesít a csíki vezetőkkel is. 1853. október 2-án Bibarcfalváról – ötvenfős csapata élén – Csíkba indul. Terve az, hogy a csíkszentkirályi erdőkben bevárja a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd egyesült erővel megtámadja a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat. A pénztárakban talált pénzzel tovább növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, majd egyesül a külföldről érkező, a Makk ezredes vezette sereggel. Mivel a táborozók összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal, mert azok nem ismerik a szabadcsapat céljait, a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága hamar tudomást szerez róluk, és 1853. október 6-án nagyszámú katonaságot küld ellenük. A hadsereg meglepetésszerű támadása miatt a szabadcsapat felbomlik.
Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést, a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítél.
Akik nélkül nem teljes a kép
Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig nélkülük nem teljes a kép, áldozatuk éppoly nemes és éppoly mérhetetlen, miként Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly áldozata. Közkatonái voltak a szabadságharcnak, közkatonái az összeesküvésnek, mártírjai a szabadság iránti küzdelemnek.
Életükről, halálukról alig tudunk valamit, pedig fordulatos sorsukról, jelkép értékű életükről még ma is filmet forgathatnánk.
Május 27-én Marosvásárhelyen végezték ki őket, csaknem egy hónappal katonai parancsnokuk, Várady József kivégzése után.
Bertalan László katona volt, szökött katona. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853 március 4- én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában, amely arra készült, hogy kirobbantsa a fegyveres felkelést, de legalábbis kiszabadítsa az összeesküvés fogságba került vezetőit.
Bertalan László Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül néhány könyvből és internetes publikációból megtudni róla.
Vajon hogyan került a Coronini gyalogezredbe, amelynek egyik százada Szentágotán állomásozott?
Büntetésből besorozott honvéd lett volna, ahogyan még sok százan a szabadságharc leverése után évekig a császár katonái lettek? Életkora alapján Bertalan Lászlóról leginkább erre gondolhatunk. Hiszen a forradalom lendülete sok fiatal legényt vitt a szabadságharc zászlói alá.
Ráadásul Erdővidéken, Bodvajon öntötték Gábor Áron több ágyúját is, az erdővidékiek ugyancsak szép számban voltak jelen a szabadságharc egységeiben. Tán legnagyobb Bibarcfalván volt a szabadságvágy. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Úgy tűnik, ebben az erdővidéki faluban sokkal nagyobb volt a változás iránti vágy, hiszen szinte önálló egységet lehetett volna szervezni a bibarcfalviakból, akik bekapcsolódtak a szabadságharc újraindításáért megkezdett szervezkedésbe.
A Coronini gyalogezredet különféle helyszíneken említik a hadtörténeti utalások, szegény Bertalan László összejárhatta a Habsburg birodalom több országát-tartományát, amíg fátuma Szentágotára nem vezérelte. Innen már megszökött. Két nap gyaloglás árán is hazajuthatott az erdővidéki medencébe.
Szökött katonának bujkálnia kell, de Bertalan nyugodtan meghúzódhatott volna a havason, pásztorként, amíg lecsendesedik a világ. De Bertalan László mindjárt az elején belép a szabadcsapatba, sőt felelős megbízatásokat is vállal – élelmet rekvirál a bajtársainak.
Bár a székelység is forrongott, a krími háborúban az oroszok és törökök szembekerülése azzal a lehetőséggel kecsegtette a szabadságharc híveit, hogy itt az alkalom újrakezdeni a harcot, de a szerveződő csapat mégsem kapott tömegtámogatást. Néhány hét után már nehéz volt adományokból élelmezni is a kis sereget, nemhogy tovább fejleszteni. Így az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. 12 embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8-10-12 év fogságot kaptak "ke-gyelemből". Az ítéleteket április 6- án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. Ennek a bravúrnak a részleteiről hallgatnak a krónikák. Egy hónapig is üldözték a szökevényeket, amíg sikerült újra elfogni őket és végrehajtani rajtuk az ítéletet.
Bertalan László is Marosvásárhelyen halt meg, 1854. május 27-én, 159 évvel ezelőtt.
Halálos ítéletét kétszeresen is példastatuálásnak tekinthetjük, hiszen fegyveres fellépése neki sem volt súlyosabb, mint társainak. De ő szökött katona volt – valószínű, hogy erőszakkal sorozták be, de ez nem lehetett mentsége a hadbíróságon. Az erőszakos vagy csalárd toborzás megszokott módszer volt abban az időben a világ legtöbb abszolutista hadseregében. Ugyanakkor fegyverrel rekvirált élelmiszert – egy ökröt – a csapatnak, tehát az állami hatóságok hatáskörét sértette. Ezt pedig nem tűrték.
24 évesen akasztották föl.
Alig fél esztendeig tartott a vitézi élete
A székely vértanúk közül Benedek Dánielről tudunk a legkevesebbet. 26 éves volt, amikor meghalt. Petőfi 26 évesen egész életművet hagyott maga után, Benedek Dániel talán ezután mutathatta volna meg, mire képes.
Bibarcfalvi legény, a szökött katona, Bertalan László kenyeres pajtása. Miután Bertalan hazaszökött az osztrák seregből, együtt állnak be Váradyhoz. Benedek Dániel fiatal feleségét és pici gyermekét is otthon hagyta.
Számára alig fél esztendőt tartott a vitézi élet – hacsak nem volt ő is azelőtt a nemzetőrségnek vagy a honvédségnek katonája. De erről nem szólnak a források.
Csak arról, hogy a halálos ítélet végrehajtása elől megszöktek, és csak alig egy hónap után tudták csak elfogni őket.
Hogy sikerült megszökniük? Sokatmondó az a csend is, amely ezt a történetet övezi.
Legényes dac, vagy a remény tartotta őket a környéken? Nem tudni már, pedig a hegyeken át a két legény átjuthatott volna Moldovába, s ahogyan sok ezren, a száműzetés éveit ők is átvészelhették volna.
De maradtak.
Benedek Dánielt is utolérte a végzete, április 20-án megszökött ugyan, de május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Mrosvásárhelyre hurcolták, és május 27- én már pergett is a dob, a hóhér végezte feladatát.
Máig rejtély, hogy miért hiányzik nevük is az obeliszkről, hiszen áldozatuk ugyanakkora – életükkel fizettek a szabadság álmáért. Katonának szegődtek – de odaadásuk, helyzetfelismerő képességük mutatta, hogy tehetséges, többre hivatott emberek voltak – ám sorsuk másként fordult.
Árulóvá, esküszegővé viszont nem váltak soha.
Bibarcfalva három vértanút is adott a magyar szabadságnak. Mindhárman Székelyföldön nyugszanak – ketten Marosvásárhelyen, Bartalis Ferenc Sepsiszentgyörgyön.
És mennyi mindent nem tudunk meg
Az elítéltek között sok volt a mai Maros megye területéről származó. Íme, néhányuk: Bereczky Sándor torboszlói (12 év), Albert János sáromberki, Musnay Pál szentistváni, Gál Antal szentgericei (10-10 év), Kenderessy Elekné Boér Anna mikefalvi (ő az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott), Bitai Mihály mezőcsávási, Dózsa Sándor makfalvi (10-10 év), Demjén (Dimény?) Lajos marosvásárhelyi, Nagy Dániel mezőbándi, Horváth Gáspár vajai, Deák Farkas marosvásárhelyi (5-5 év), Hajnal Róza marosvásárhelyi (Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya), neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15- ről, Albert Márton vajai, Sófalvi József nyomáti (6 év), Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet marosvásárhelyi (8 év), s a désfalvi Boncza Imre, Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja, akit 10 évre ítélték.
Emlékük legyen áldott!
Népújság (Marosvásárhely),

Bemutatkozik a Mezőség
Megnyílt a Maros Mezőségi Művésztelep kiállítása Kolozsváron
A Maros Mezőségi Művésztelep kiállítása nyílt meg csütörtökön délután Kolozsváron, az Evangélikus–Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában. Szép Krisztina galériavezető köszöntője után Zakariás Ágota művészettörténész méltatta a mezőbándi, mezőbergenyei, mezőmadarasi és csittszentiváni alkotótáborok anyagából összeállított tárlatot, majd Czirjék Lajos festőművész, a művésztelep elnöke ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a munkákat.
A Maros Mezőségi Művésztelep 2009-ben alakult a Mezőségen működő öt alkotótábor (Csittszentiván, Mezőbánd, Mezőbergenye, Mezőmadaras, Mezőpanit) összefogásával, azzal a céllal, hogy a helyi értékeket és a környéket bemutassák, népszerűsítsék – hangzott el a megnyitón. Mint kiderült, a legelső tábor 1999-ben jött létre Mezőpanitban, Molnár Dénes grafikusművész kezdeményezésére, majd 2002-ben nyitotta meg kapuit a Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor Czirjék Lajos szervezésében, valamint a Csittszentiváni Faragó- és Kézművestábor gyerekek és fiatalok számára, Székely Lajos irányításával. Egy évre rá aztán beindult a Mezőbergenyei Képzőművészeti Tábor Ősz P. Zoltán segédletével, az ötödik tábor, a Mezőbándi Egerházi Képíró János Alkotótábor pedig 2008 óta működik Lukácsi Szilamér református lelkipásztor vezetésével. Évente 15-25 képzőművészt hívnak meg az összejövetelekre itthonról és külföldről, s túl azon, hogy a helyi közösségek egy-egy záró kiállításon tekinthetik meg a táborokban készült munkákat, a szervezők minél több embernek szeretnék megmutatni őket. A Székelyudvarhelyen januárban megszervezett tárlat után ezúttal Kolozsváron tekinthetik meg az érdeklődők a főként tavalyi termésből összeállított kiállítást, amelyen többen között a kolozsvári Bordy Margit, Forró Ágnes és Dobribán Emil, a marosvásárhelyi Marton Márta Ágota és Csorvási Szabó Attila, a brassói Csutak Levente, valamint a dunaszerdahelyi Helena Tóthová művei láthatók.
Zakariás Ágota művészettörténész méltatásában utalt arra, hogy mindenekelőtt a természet közelsége jellemzi az alkotásokat, még azon művészek esetében is, akik év közben egészen más stílusban alkotnak. Ennek nyomán szép számmal születnek tájképek, de ugyanakkor portrék és csendéletek is, a műtermekben és a természetben egyaránt.
Czirjék Lajos kifejtette: alkotótáborok megszervezését az évek során elsősorban a református egyház segítette, továbbá a polgármesteri hivataloktól, pályázati forrásokból és támogatók révén sikerül fedezniük a szükséges költségeket. – Eleinte, amikor elkezdtünk festeni a határban, hatalmas tömeg vett körbe bennünket, fiatalok és gyerekek hada. A bácsikák is gyakran megálltak mellettünk, furcsállva, hogy mivel foglalkozunk. Kiállításokon aztán ráismertek egyik-másik utcarészletre vagy házra… Mára, úgy tűnik, hozzászoktak ahhoz, hogy évente érkeznek művészek a falujukba, és szeretettel fogadnak bennünket – hangsúlyozta a művésztelep elnöke. Hozzáfűzte: nem mellékes szempont az sem, hogy az alkotótáborok révén közben felrázzák a régiót, megpezsdítik annak művészeti életét. Noha valamennyi tábor megőrizte közben a függetlenségét, a résztvevők időnként meglátogatják egymást, kellemes beszélgetésekkel fűszerezve az alkotási folyamatot. Czirjék Lajos megjegyezte: terveik között szerepel, hogy egy állandó kiállítást is berendezzenek valahol, de ennél sokkal fontosabb, hogy a találkozókra ezután is sort tudjanak keríteni.
A mostani kiállítás május 22-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között, valamint szombaton 10-től 14 óráig látogatható a Reményik Sándor Galériában (Kossuth Lajos/ 21. Decembrie 1. szám).
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Egy városnyival csökkent Maros megye magyar lakossága
Tegnap Matei Ioan, a Maros Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója tette közzé a 2011-es népszámlálás végleges eredményeit. A megye lakossága 2011 októberében 550.846 volt, 30.005-tel kevesebb, mint 2002-ben. Nemzetiségi hovatartozásáról 527.299 személy nyilatkozott. A magyar lakosság száma 2002-höz képest, amikor 228.274-en voltunk, 27.416-tal csökkent, ami egy Segesvár méretű város lakosságával egyenlő létszám.
A statisztikai hivatal által kiadott táblázatból kiderül, hogy a megye lakosságának száma az ötven évvel ezelőtti szintre esett vissza, amikor 561.598 lakost számláltak. A legmagasabb lélekszámot 1992-ben regisztrálták, amikor ez tízezerrel haladta túl a 600.000-ret. Marosvásárhelyen a népszámláláskor 134.290 személy élt, a lélekszámot tekintve Szászrégen következik 33.281 lakossal, majd Segesvár 28.102, Dicső-szentmártonban 22.075, Marosludas 15.328, Szováta 10.385, Radnót 8705, Nyárádtő 6945, Nagysármás 6942, Nyárádszereda 5554 és Erdőszentgyörgy 5166 lakossal. A legnagyobb község Marosszentgyörgy 9304, Marosszentkirály 7489, Mezőbánd 6446, Görgényszentimre 6091, Mezőpanit 6033, Mezőcsávás 5964, Nagyernye 5835, Maroskeresztúr 5824, Marosszentanna 5723, Gernyeszeg 5577, Fehéregyháza 5345 lakossal. Érdekes, hogy a nagyközségek lakosainak száma nagyobb, mint az újonnan alakult városoké. Ugyancsak érdekes adat, hogy 276.773 személy (50,2%) él városon, ami magasabb szám, mint az előző népszámláláskor. Az arány ilyen irányú eltolódásához az időközben várossá alakult községek járultak hozzá. Az utóbbi tíz évben rohamosan megnőtt Marosvásárhely peremfalvainak lakossága, ami tulajdonképpen a városi lakosság "terjeszkedésének" is felfogható.
Csökkent a román és magyar, nőtt a roma lakosság száma
A lakosság zöme ( 54,4%) 25-64 év közötti, de a 15-24 év közötti fiatalok aránya csak 15,1%. Nőtt viszont a nulla és 14 év közöttiek száma, arányuk a lakosság 16,8 százalékát teszi ki. Érdekes, hogy több a 85 év fölötti lakos, mint az előző népszámláláskor, arányuk 1,3 százalék.
A népszámlálás alkalmával a nemzetiség, az anyanyelv és a vallási hovatartozásról való nyilatkozás nem volt kötelező. E három jellemző esetében csak azon személyek adatai kerültek be az adatbázisba, akik nyilatkoztak. E három hovatartozásról nyilatkozó 527.299 személyből 277.372-en románnak (52,6%), 200.858-an magyarnak (38,1), 46.947-en romának (8,9%), 1478-an német nemzetiségűnek (0,3%) vallották magukat. Más nemzetiségű 644 személy él a megyében. A magát románnak valló lakosság száma 32.222- vel csökkent, a magyaroké pedig 27.416-tal. Százalékarányban kifejezve a román lakosság aránya 53,3%-ról 52,6 %-ra, míg a magyar lakosságé 39,1%-ról 38,1%-ra csökkent. A roma lakosság száma viszont a 2002-es népszámláláshoz képest 7 százalékról 8,9 százalékra nőtt.
Ami a felekezeti hovatartozást illeti: 53,5% ortodox, 26,3% református, 9,2% római katolikus, 2,3% unitárius, 2,1% görög katolikus, , 1,8% pünkösdista, 1,7% adventista, 1,3% Jehova tanúja. A többi felekezet egy százalék alatti arányt képvisel.
Aggasztó írástudatlanság: 8498 analfabéta a megyében!
Aggasztó adatok derülnek ki a lakosság iskolázottsági szintjét illetően. A lakosság 44,5%-a alacsonyan iskolázott, azaz csak elemi, általános iskolát, vagy semmilyen iskolát nem végzett. További 43,7% középfokú végzettségű (középiskola, posztliceális iskola, szakiskola) és csak 11,8% végzett főiskolát. És ami a legaggasztóbb: 8498 személy analfabétának vallotta magát. A statisztikai hivatal igazgatója elmondta, hogy ezelőtt tíz évvel 26.000-en vallották be, hogy iskolázatlanok, (akkor az írástudatlanságról nem kellett nyilatkozni), most 16.000-en nyilatkozták, hogy semmilyen iskolát nem végeztek.
A népszámlálási adatok szerint 11.764 személy egy évnél több ideig tartózkodik külföldön. Ez az adat azonban nem valós, hiszen nagyon sok személyt nem tudtak még megkérdezni sem, nemhogy "megszámolni" tekintettel arra, hogy a családból senki sem tartózkodott otthon, s más személytől sem tudtak információhoz jutni.
Maros megyében 21 375 személy nem "vett részt" a népszámlálásban, őket más adatbázisok alapján azonosították (személynyilvántartó hivatal, adóhatóságok, nyugdíj- és egészségügyi pénztár, munkaügyi felügyelőség stb.).
A népszámlálás végleges adatai a www.recensamantromania.ro honlapon is megtekinthetők.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Előítéletek erdejében/Erdélyében
Mit gondolnak az erdélyi magyarok saját magukról, a magyarországiakról és a románokról? A Kárpát Panel fókuszcsoportos vizsgálattal folytatódik.
A Kárpát-medencei magyarok előítéletének szerkezetét a Kárpát Panel 2007-es adatfelvétel nyomán elemezve azt állapíthatjuk meg, hogy a kisebbségben élő magyarok rokonszenv-ellenszenv értékei a saját csoport legmagasabb elfogadottságától a romák elutasításáig terjednek, a közbenső értékek sorrendben pedig: más régiók határon túli magyarsága, magyarországi magyarok, saját többség, más határon túli magyarok többsége, németek, zsidók, kínaiak. Más mutatók mentén továbbá azt találtuk, hogy bizonyos tulajdonságok kisebbségi magyarok általi százalékos tételezése hasonló értékeket mutat a romák, a saját többség, illetve a magyarországi magyarok esetében. Ezt a jelenséget úgy értelmeztük, hogy a határon túli magyarok bizonyos vonatkozásokban „elromásítják” saját többségüket, illetve a magyarországi magyarokat is. Az előbbiek árnyaltabb vizsgálata céljából Erdélyben 2009 tavaszán tíz fókuszcsoport beszélgetést szerveztünk (Nagyváradon, Kolozsváron, Mezőbándon, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön). A csoportos beszélgetések félig nyilvános/félig informális jellege lehetővé tette azt, hogy alanyainak részletesebben kifejtsék véleményüket, illetve adott esetben ütköztessék is azt a többi jelenlévőével. A beszélgetések központi témái a csoporttudat, haza,
Szülőföld fogalmának értelmezése, a magyarsághoz való tartozás, a nemzet fogalmának értelmezése és az ahhoz való tartozás gondolatköre. Külön is körüljártuk az előítéletek, illetve csoportközi viszonyok természetrajzát, illetve arra is kértük partnereinket, hogy konszenzuálisan határozzanak meg tulajdonságokat az erdélyi magyar, erdélyi román, a magyarországi magyar, illetve egy európai ember vonatkozásában. A lezajlott beszélgetéseket rögzítettük, majd szó szerint legépeltük, és az Atlas.ti program segítségével kódoltuk (edge-coding). Az elemzés során különbséget tettünk a kódok abszolút gyakorisága által megjelenített tartalmak, illetve a kódok együttjárása során kialakított diszkurzív környezet között. Az összes beszélgetést egységesen 1150 „idézetdarabra” bontottuk fel és 77 kóddal, azaz szövegrészekhez társított címkével tudtuk jellemezni. A beazonosított kódok egy része természetesen szorosan összefügg a beszélgetés tervezett témaköreivel, ám ha összevetjük a tervezett témákat az elemzés során kialakított kódlistával, nyilvánvalóvá válnak a nem szándékolt, illetve járulékos tematizációk is. A leggyakrabban felbukkanó ilyen „nem várt” tematizáció a vegyes házasság és asszimiláció problémaköre, a magyarországiak erdélyi magyarokra vonatkozó „lerománozása”, a romákkal kapcsolatos vélekedések, a kivándorlás, a politika témaköre. Az erdélyi magyarok előítélet-térképei A szövevényes etnikai előítélet rendszert a lefolytatott beszélgetések belső struktúrája alapján igyekeztünk rekonstruálni. Célcsoportunk etnikai sztereotipizációinak először diskurzív környezetét igyekszünk feltárni, majd pedig rekonstruáljuk a különféle etnikai kategóriák egymásba kapcsolódását. A diskurzív kontextus körülhatárolása során először azt vizsgáltuk meg az auto- és heterosztereotípiák milyen témákkal jelennek meg közösen, majd pedig feltérképeztük, hogy a különféle etnikumokkal szembeni tematikus együttjárások hogyan kapcsolódnak egymásba. Az így kapott struktúrát felrajzolva egy olyan hálózatot kaphatunk, amelynek három nagyobb csomópontját az „erdélyi magyarok”, „magyarországiak megítélése”, illetve a „románok megítélése” kategóriák képezik. Vizsgáljuk meg először ezeket a csomópontokat! (ld. 1. ábra, Az előítéletek diskurzív környezete) Az autosztereotípia, azaz az erdélyi magyarok önmagukról alkotott vélemény-együttesét mintegy körülbástyázza az erdélyiség különböző formájú felvállalása („erdélyi ember”, „erdélyiség”, „kisebbségi lét” címkék), a románok jelenléte („erdélyi román”, „románok jellemzése”, „román nemzethez tartozás”, „román állampolgár”, „román nyelvtudás” kérdéskörei), illetve a magyarsághoz való tartozás és a magyarországiak megítélésének tematizálódásai. Ezen túlmenően végül az erdélyi magyarok „belső etnikumaival”, azaz a székelyekkel, csángókkal, romákkal, zsidókkal, vegyes házassággal kapcsolatos témái jelennek meg. Az ábrán szereplő ún. „lezsidózás” olyan gondolati sémát tükröz, amelyben a románok olyan városi jövevényeknek számítanak, akiknek sokkal kedvezőbbek munkaerőpiaci pozícióik, mint az őshonos magyaroknak. Kis leszűkítéssel azt mondhatnánk, az erdélyi magyarok önmagukról alkotott véleményét négy dimenzió határozza meg: az erdélyiség, a románság, a magyarság és a belső etno-demográfiai folyamatok tudatosítása. A románokkal szembeni sztereotípiák elsősorban különféle interetnikus viszonyok és bélyegek mentén szerveződnek, amelynek keretében a románság belső tagolódása (erdélyi román és általában vett románság közötti különbség) is artikulálódik. Ezen kívül a románok megítélése gyakran az agresszió témakörét, és érthető módon a történelmi események relevanciáját is felvetették. A „kisebbségi lét” tematizációja (és az ehhez társítható nyelvi kérdések) szintén kapcsolódnak a románokkal szembeni általános megítéléshez. A magyarországi magyarok megítélése logikus módon nem választható el Magyarország és az általában vett magyarok jellemzésétől, ugyanakkor szervesen kapcsolódik az erdélyi magyarok migrációs folyamataihoz (kivándorlás, otthonmaradás, demográfiai kérdések), és kis mértékben a haza/hazátlanság témaköréhez is asszociálható, illetve elválaszthatatlan a „lerománozás”, illetve a 2004-es népszavazás tapasztalataitól. Az ábrán ugyanakkor azt is látjuk, az erdélyiek szerint a magyarországiak valamilyen szinten az európai emberhez is társíthatók, ám mégiscsak a büszkén vállalt magyarsághoz tartozás megtestesítői is. A gondolati térképen feltüntettük néhány fogalom egyértelmű kapcsolódásának jellegét, illetve azt is megállapíthatjuk mely kódok kötik össze a tételezett magyarországi, erdélyi magyarokat, illetve a románokat. Az erdélyi magyarok – kissé tautologikusan fogalmazva – leginkább abban különböznek a magyarországiaktól, hogy „erdélyiek” és „kisebbségiek”. Az erdélyiség kvintesszenciájaként valamiféle sajátos lelkiség, emocionalitás felvállalása tételeződik, ugyanakkor minden más pozitív tulajdonság a magyarországiak negatív tulajdonságaként, hiányaként konstituálódik. Az erdélyi magyarok és magyarországiak egyaránt a magyarság, illetve a magyar nemzet részét képezik, ám a feltüntetett „relacionális identitás” kód azt fejezi ki, hogy az erdélyi magyarok önazonosságukat leggyakrabban viszonylagosságot, illetve elkülönböződést kifejező terminusokban fejezték ki, amelyből végső soron újra felsejlik az erdélyiség tudata. „Például a magyarországi magyarokhoz viszonyítva én legalábbis, hogy is mondjam, hogy is fejezzem ki magam, magasabban érzem magam, mert tulajdonképpen mi itt két kultúrával rendelkezünk. Tehát mi ismerünk egy Eminescut is, ismerünk egy Petőfit is, más történelmet, ezt azt, tehát, már startból két nyelvet beszélünk, mindamellett, hogy mások tudnak például angolul, de nem mindegy az, hogy egy nemzettel együtt vagy és csak érted, hogy mit mondanak ők is, és együtt vagy mindennap, mindennap.” (Kolozsvár, alacsony iskolai végzettségű csoport) „Én azt el tudom mondani, hogy sokszor volt olyan érzésem, nekem tényleg nagyon sok román barátom van román társaságban, több közös témám volt egy erdélyi románnal, mint egy magyarországi magyarral.” (Kolozsvár, magas iskolai végzettségű csoport) „Én bármikor vállaltam a magyarságomat, s hogy erdélyi magyar vagyok, nem anyaországi magyar. Mondom azok olyan keverékek, hogy két egészséges ember nincsen ottan.” (Marosvásárhely, vegyes csoport) A kisebbség lét perspektívája és az eltérő történelemértelmezések azonban a románoktól is elválasztja az erdélyi magyarokat. Az interetnikus kapcsolatok szövevénye, azon belül az államnyelv ismerete, és az ehhez társítható egyéni oktatási, családi, munkaerőpiaci stratégiák viszont keretet adnak a mindennapi élet interakcióinak. Erdélyi magyar szempontból továbbá a magyarországiakat és románokat leginkább az köti össze, hogy többségi pozícióikból nem képesek megérteni a kisebbségi élethelyzet sajátosságait, és érdekes módon mindkét többséggel szemben megfogalmazódtak negatív, burkolt cigányozásnak nevezhető állítások is. Igaz, míg a magyarországiakkal szembeni „lecigányozást” a „lerománozásra” és a sikertelen népszavazásra adott reakcióknak is tekinthetjük, a románok lecigányozása közvetlen tapasztalatra és demográfiai félelemként értelmeződik. „- Nem akartak, meg voltak ijedve, sokkal jobban elfogadták a kínaiakat, mint minket. – Azok meg fogják őket tanítani becsületre. – Szegény édesapám annyit mondta, a régi öregek, hogy kubikusok, nincs mit várni tőlük, mármint az anyaországiaktól. Tudjuk mit jelent, maga a szó, honnan jött, kubikus.” (Marosvásárhely, vegyes csoport) „Na itten még van egy más is, a cigány csoport. De azok is megosztottak, fele magyarok, fele románok. Tehát a Székelyföldön magyarok, és itten ebben a zónában már románok. Van amikor magyarok voltak a cigányok is, magyar iskolába jártak, de most már román iskolába járnak. Úgyhogy... (…) – Hát azért mondja a közmondás, hogy olyan mint a cigány, amerről fúj a szél, arra hajlik.” (Kolozsvár, alacsony iskolai végzettségű csoport) Az etnikai sztereotípiák mentális térképei Az interjúk végén arra kértük alanyainkat, hogy az erdélyi magyar és román ember, illetve a magyarországi és európai emberre vonatkozóan fogalmazzanak meg, amennyiben lehetséges, konszenzuális módon, tulajdonságokat. Az így kapott etnikai kategóriákat más elemzésekben is használt morális és kompetencia dimenzió mentén strukturáltuk, ám a beszélgetések alapján kreáltunk egy harmadikat is, amely a fizikai és más tulajdonságokat tartalmazza. Az erdélyi magyarok önmagukról alkotott morális képében találni a legtöbb pozitív tulajdonságot: barátságos, hagyománytisztelő, vallásos, toleráns, vendégszerető, megbízható. Az erdélyi románokkal kapcsolatos legmarkánsabb pozitív vélemény az, hogy összetartók, negatív oldalon pedig a babonásságként értelmezett vallásosság és kisebb mértékben nacionalista mivoltuk fogalmazódott meg. A magyarországi magyarokkal szembeni leggyakrabban megfogalmazódó állítás az, hogy arrogánsak és zárkózottak, pozitív tulajdonságok (pl. becsületes, igényes) pedig csak kis mértékben jelentek meg. A „kontroll-csoportként” bevont európai emberrel kapcsolatosan összességében ugyan a pozitív jellemzők kerültek túlsúlyba, ám a vélemények meglehetősen megosztottak, leginkább talán a negatívunként értelmezett anyagiasság és karrierizmus került előtérbe. A sztereotípiák kompetencia dimenziójában is hasonló mechanizmusok érvényesülnek: a pozitív autosztereotípia mértéke magas, az anyaországiakkal és az erdélyi románokkal szemben pedig leggyakrabban negatív sztereotípiák kerültek terítékre. Az európai ember e tekintetben mintegy átmenetet képvisel, esetükben találni pozitív és negatív tulajdonságokat is. A fizikai és egyéb tulajdonságokat kifejező kategóriát azért találtuk szükségesnek létrehozni, mert majdnem mindegyik csoporttal szemben megfogalmazódtak a moralitástól és kompetenciáktól eltérő, valamilyen külső jegyekre épülő tulajdonságok is. Természetesen ezen jellemzők szorosan összefüggnek a többi értékeléssel, adott esetben éppen az erkölcsösség vagy szakmaiság látványszerű kifejeződései, ezért érdekes ezeket is számba venni. Eszerint az erdélyi magyarok mintha „molettebbek” lennének, aminek nem utolsó sorban az is oka, hogy szeretnek „jól élni”, azaz kiadósan táplálkozni. Ugyanakkor a magyar virtus is jellemzi az erdélyieket, amely még a „kéztartásban” is megnyilvánul. Az erdélyi magyarok ugyanakkor „tisztábbak” is, ami a korábbiakban jelzett identitás relacionalitására is visszautal, és jól szemlélteti az azonosulásokat és elhatárolódásokat: akárcsak az európai ember, az erdélyi is „tiszta”, de az erdélyi magyar „tisztább” az anyaországi magyarokhoz képest, mert őrzi a hagyományokat, erkölcsöket, ugyanakkor „tisztább” a románokhoz képest is, akiket gyakran agresszívnak, ergo nem megbízhatónak, nem tiszta/egyenes szándékúnak tart. Az erdélyi románokkal szembeni fizikai tulajdonságok leltározása szintjén is visszaköszön a „Test” fontossága. Vagy úgy, mint „testtartás”, ami kifejez valamilyen hatalmi viszonyrendszert („úgy járnak-kelnek, mintha övék lenne az egész világ”), vagy úgy, mint olyan entitás, amelynek eltakarási módja az etnikai csoport kvintesszenciáját fejezi ki: feltűnően öltözködnek, „festik magukat” (vö: „nem tiszta”), sok ékszert használnak, és drága, ám ízléstelen ruhákat viselnek. Megjegyzendő, a magyarországi magyarokkal szemben jóformán nem jelent meg fizikai tulajdonságot kifejező sztereotípia: egyszer ugyan elhangzott, hogy „rondák”, de ez nem csak fizikai jellemzőre, hanem beszédmódra, nyelvi kompetenciák hiányára is utalhat. A különböző csoportokhoz rendelt kategóriákat újra hálózatszerűen ábrázolva (2. ábra: az Erdélyi magyarok előítélet-térképe a morális dimenzióban és 3. ábra: Erdélyi magyarok előítélet-térképe a kompetencia dimenzióban) láthatjuk hogyan kapcsolódnak egymásba az etnikai sztereotípiák. A hálózati ábrázolás lehetővé teszi az előítéletek belső struktúrájának beazonosítását: az egyes csoportokra vonatkozó kategóriák nem „tiszta” kategóriák, hiszen mindegyiknek lehet egy ellenpólusa. Az ellenpólus kapcsolódhat ugyanazon csoporthoz, ebben az esetben a sztereotípiák belső kidolgozatlanságáról árulkodnak, de kapcsolódhat egy másik csoporthoz is, ezáltal egyfajta ellenségképet, a mi-ők tengely kiéleződését megerősítve. Ha elméletileg azt feltételezzük, az egymásba kapcsolódó pozitív és negatív kategóriák „kioltják” egymást, a maradék, mondhatni reziduális kategóriák által kifejezett tulajdonságokat nevezhetjük a csoport esszenciájának. Ha az egymást kioltó kategóriáktól eltekintünk, az ábráról leolvashatjuk a „reziduálisokat”, azaz az etnikai csoportok esszenciáit hordozó jellemzőit. Eszerint az erdélyi magyarokat ilyen értelemben vett esszencialista módon valamiféle sajátos lelkiség jellemzi, a magyarországi magyaroknál a „cigány” és „turista” bélyeg marad. Ha visszautalunk a korábbi diskurzus kontextusra, természetesen ezektől a bélyegektől is megszabadulhatunk. A magyarországi magyarok „cigány” bélyege összefüggésbe hozható azzal, hogy ezt a bélyeget a román etnikumra is illesztették, illetve akár azzal is, hogy a beszélgetésekben a roma népcsoport úgy is megjelent, mint az erdélyi magyarok egyik belső etnikuma (ld. 2. ábra). A „turista” bélyegtől szintén két módon megtisztíthatjuk az anyaországiakat: egyrészt a „turistát” tekinthetjük jövevénynek, és mint ilyen, rokonságot mutat a románok megítélésével. Beszélgetéseinkben ugyan nem hangzott el tételesen, ám metaelemzéssel nem nehéz eljutni oda, hogy összefüggésbe hozzuk ezt a 2004-es sikertelen népszavazás utáni elterjedt szlogennel: „Magyar vagyok, nem turista”. Az egyes csoportok jellemzése látszólag sok kategórián keresztül történik, ám közelről megvizsgálva e sztereotípiák egymáshoz való viszonyrendszerét az etnicitás és identitás relacionalitását állapíthatjuk meg. A kategóriák túlburjánzása csak felszínes jelenség, valójában egymást kölcsönösen erősítő és gyengítő jelentéstulajdonításról van szó, amelynek peremfeltételeit a csoportok vélt vagy valós politikai, gazdasági pozíciói is meghatároznak. A szignifikáns más(ok)nak, azaz referenciacsoportoknak tulajdonított jellemzők hálózata gyakorlatilag kioltja az eszencialista jellemzők lehetőségét, hiszen a pozitív és negatív pólusok közötti átmenetek szintén kontextuálisak, azaz könnyen átjárhatók. Az etnicitás tehát nem örök, hanem a múlt és jelen kölcsönösen formálja, a történelem és aktuálpolitika folyománya, amely visszahat a mindennapi praxisokba. 2009-es kvalitatív kutatásunk alapján azt láttuk, az etnocentrizmus szerkezetét kontextuális tényezők határozzák meg. Kérdésként merülhet fel, hogy az aktuálpolitikai változások megerősítik-e a kisebbségi etnocentrizmust? Ha igen, további megválaszolandó kérdés, hogy a kisebbségi etnocetrizmus hogyan fog visszahatni a saját kisebbségi helyzet értelmezésére, valamint a magyarországi magyarok és a románok megítélésére? Születnek-e új bélyegek, illetve melyek lesznek azok a kategóriák, amelyek eltűnnek, avagy a sztereotípiák Kárpát-medencei hálózatában előjelet váltanak?
Papp Z. Attila
Transindex.ro

Kiegészítés a Marosvásárhelyi Városi, majd Tartományi, mai Maros Megyei Könyvtár 100 éves történetéhez (2. rész)
Már 54. éve örömmel tölt el, hogy annak idején dr. Bernády György városépítő polgármester könyvtárnak is helyett adott a palota építésekor, és az akkori legmodernebb szinten építette, rendeztette be azt. A szervezéssel is törődve dr. Molnár Gábor személyében kiválasztotta a legmegfelelőbb, nagy műveltségű, könyvet szerető és ismerő embert a könyvtár beindítására. Mivel az évfordulós ünnepségen e két jeles férfiúnak csak a neve hangzott el, az utánuk következő könyvtárigazgatóknak és beosztottaknak azonban még a neve sem, a múlt héten kezdődött sorozattal szeretném pótolni a hiányt. A következőkben a kezdetektől 2010. december 31-ig elhunytak életrajzi adatait mutatjuk be a készülő Maros megyei életrajzi lexikon (MMÉL) adatai alapján.
Az igazgatók
Alsócsernátoni Molnár Gábor (1858. nov. 22–1940. dec. 18.)
Jogász, szolgabíró, történész volt, mielőtt a könyvtár élére került volna. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, Kolozsváron volt egyetemen joggyakornok, majd átlépett a vármegye szolgálatába, ahol aljegyzőként, szolgabíróként működött. Később Maros-Torda megye főispánjának, báró Bánffy Zoltánnak lett a titkára, 1890–1908 között a marosi felsőjárás főszolgabírója, 1910-11-ben a Marosvásárhelyen felállított jegyzőtanfolyam első igazgatója. Kiváló várostörténész. A mv.-i Kultúrpalotában létesített Városi Könyvtár (a mai Maros Megyei Könyvtár) első kinevezett könyvtárosa, majd 1913. szept. 1-től 1935. ápr. 1-jei nyugdíjazásáig az igazgatója. Vezetésével 1913. november 15-én kezdte meg működését a könyvtár, de a világháború kitörése miatt az ünnepélyes felavatás elmaradt.
Molnár Gábor 1913-ban Budapesten könyvtártudományi szakképesítésben is részesült. Működése idején jelentős mennyiségű és értékű könyv- és folyóiratadománya gazdagította a könyvtár állományát. Kiadta Petri Nagy György marosvásárhelyi polgár naplója c. munkáját, amelynek kéziratát ilencfalvi Szász Péter, a kollégium preceptora előszóval ellátva, kivonatosan lemásolva hagyta az utókorra. Sokat közölt: helytörténeti, könyvtártudományi és könyvtártörténeti tanulmányokat, színészeti, irodalomtörténeti és közgazdasági cikkeket a Kolozsvár, Évkönyv a mv.- i Székely Társaság 100. összejövetele alkalmával, Vásárhelyi Napló, Maros- Vásárhely [A Kulturház könyvtára, 1912. aug. 15.; 1912. szept. 1.], Székely Lapok, Székely Napló, Ellenőr, Maros-Vásárhely szab. királyi város hivatalos közlönye, Ellenőr, Székely Ellenzék, Napló, Iskolai Ünnepeink, Tükör, Székelyföld című lapokban, s levelezője volt a budapesti Magyar Hírlapnak és a Pesti Hírlapnak is. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak és több más társadalmi egyesületnek. Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal egy marosvásárhelyi monográfia kiadását tervezték, de ez nem valósult meg.
Filimon Aurel Vasile (1891. márc. 4–1946. márc. 6)
Tanár, régész, archeológus, könyvtár- és múzeumigazgató. Felesége Ritz Erzsébet leánya F. Veronica. Besztercén és a dévai tanítóképzőben végezte iskoláit. 1910–13 között Felsővisón tanító, ahol etnográfiai gyűjtéssel, irodalmi szövegek és tárgyak gyűjtésével is foglalkozott. A szövegek egy részét Budapesten az Etnographia c. folyóiratban tette közzé. A budapesti egyetemen történelmi, filológiai és természettudományi előadásokat hallgatott, kapcsolatba került a folklórkutató Sebestyén Károllyal, az orientalista Vámbéry Árminnal, a történész Hamper Józseffel. Budapesti tartózkodása idején a Magyar Nemzeti Múzeum etnográfiai osztályának munkatársa (1913), s a M. Néprajzi Társaság, a Királyi M. Természettudományi Társulat, a Magyarhoni Földtani Társulat is tagjai közé választotta. Előadásokat hallgatott a berlini egyetemen is. Bukarestben Al. Tzigara-Samurcas professzor tanársegédje, majd a Román Néprajzi Múzeum titkára (1914–17). Mint az osztrák–magyar hadsereg katonaszökevényét letartóztatták, s a szebeni, majd a kolozsvári börtönben töltötte le büntetését. 1918- ban került Marosvásárhelyre, ahol 1921-ben alapítója és szervezője a történelmi, régészeti és néprajzi múzeumnak. A Kultúrpalotában működő Városi Könyvtár könyvtárosa 15 éven át (1921–36). Mint Molnár Gábor igazgató munkatársa, érintkezésbe lépett az MTA-val, a M. Kir. Külügyminisztériummal és szépszámú magyar nyelvű könyvállományt sikerült szereznie a Városi Könyvtár számára (1931), majd Bukarestben válogatott és hozott a könyvtárnak nagy mennyiségű magyar nyelvű hírlapot, folyóiratot és könyvet. Sikerült 4200 kötet hírlapot és folyóiratot beköttetnie, megmentve ezeket a szétszóródástól. 1936–1940 között a Városi Könyvtár igazgatója, s 1922- től a Maros-Torda vármegyei Román Történelmi és Régészeti Társaság elnöke. 1922-ben kezdeményezte a Történelmi, Archeológiai és Etnográfiai Társaság megalakítását. Kinevezték a társaság titkárának. 1924-ben a Kultúrpalotában archeológiai-történelmi, egyházművészeti és néprajzi állandó kiállítást rendezett be. Több ásatáson vett részt, Marosfelfaluban bronzleleteket talált (1924). Még kutatott Maroskeresztúron Ferenczi Sándor kolozsvári régésszel (1927–28), s Szováta, Déda, Mezőkapus, Mezőkecsed, Nyárádkarácson, Maroslekence, Erdőszentgyörgy, Mezőbánd területén. Munkája nyomán 1935- ben megalakult a román Régészeti és Néprajzi Múzeum Marosvásárhelyen. Déváról és Kv.-ról kapott kiállítási tárgyakat. Népművészeti kiállításokon vett részt Bukarestben (1933, 1936). 1940-ben oda is költözött. Részt vett a román népművészeti vándorkiállítás megszervezésében. A kiállítást Bécsben, Stuttgartban, Kölnben, Frankfurt am Mainban, Velencében mutatták be (1941–43). A bukaresti bombázás után, 1944-ben a Hunyad megyei Nagyrápoltba költözött. Tudományos megfigyeléseit, kutatásainak eredményeit az Anuarul Institutului de Istorie Nationala, Arta si tehnica grafica, Boabe de grâu, Credinta, Etnografie, Convorbiri literare, Daco-Romania, Dacia, Revista de preistorie si antichitati nationale, Glasul Muresului, Etnographia, Volk und Schrift közölte. Népköltési gyűjteménye jelentős. A Királyi M. Természettudományi Társulat valamint a Magyarhoni Földtani Társulat tagja volt. Mv.-en utca viseli a nevét.
(Folytatjuk)
Fülöp Mária
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékekkel a hazugság fala ledöntésében
A Castellum Alapítvány hétfőn este megemlékezést szervezett az 1949-es kitelepítések 65. évfordulóján. A marosvásárhelyi református templom gótikus termében jelen voltak az egykori kitelepítettek és leszármazottaik.
Haller Béla alapítványi elnök elmondta – az egy évvel korábban történt városi birtokosság vagyonfosztása és az 1949. március 3-i földbirtokos réteg gazdasági megsemmisítése és kényszerlakhelyre toloncolása óriási értékvesztést jelentett a XX. század közepi erdélyi magyarságnak. Szerencsére már akadnak fiatal történészek, akik megpróbálják feldolgozni ezt a traumatikus történetsorozatot.
Összehangolt akció volt
László Márton történész, aki pontosan ezt a korszakot kutatja, elmondta – a hatóságnak hivatalos magyarázatokra volt szükségük, hát gyártottak. 1948. február 25-én, pénteken a kommunista párt központi bizottsága Vásárhelyre küldte Varga Bénit, aki felkészítőt tartott a helyi pártaktivistáknak az akció előkészítéséről. Ő már névjegyzékkel érkezett Bukarestből a kitelepítendő személyekről. Ezt kellett időszerűsíteni, bővíteni. Február 28-án, hétfőn Ioan Stoica milicista hadnagy jelentkezett Traian Suciu megyei párttitkárhelyettesnél, lezárt borítékos végrehajtási utasítással. Ebben az is benne volt, hogy hová nem szabad telepíteni a földbirtokosokat (nagy ipari központokba, a jugoszláv határ menti övezetbe). Szász János milíciaparancsnok intézkedett, hogy minden olyan helységbe, ahol kitelepítésre kerül sor, 2-2 milicista menjen ki, hogy biztosítsák a helyszínt. Március elsején teljes titoktartás mellett megalakultak a kisajátítási bizottságok. A később felszínre került iratokból kiderült, hogy a kitelepítésekben részt vett 120 munkás és ezer „paraszt” is.
És jött húshagyó kedd
Az utasítások szerint március másodikán este teherautókkal indultak minden faluba, ahol tervezett kisajátítás volt, hogy éjjel 2-3 között egyszerre csapjanak le a birtokosságra mindenhol. És így is történt. Kisebb gikszerek adódtak. Mezőbándon például nem találták a listán levő Szabó nevű birtokost, ezért teherautóra raktak egy ugyanolyan családnevű kulákot. Másik három esetben sem találták meg a jegyzéken szereplőt.
Összesen 85-89 birtokost fosztottak meg földjétől (különböző iratok különböző adatai), őket és családjukat teherautóra rakták, s vagy Szászrégenbe vagy Marosvásárhelyre szállították. Az iratok szerint itt kényszerlakhelyet és munkahelyet biztosítottak számukra. Ugyancsak a korabeli iratok szerint 2600 hektár körüli szántóföldet, 973 hektár kerthelyiséget, 4000 hektárnál több erdőt vettek el. A teljes kisajátított terület megközelítette a 10 ezer hektárt.
Hazugságok sorozata
A teremben levő érintettek a történész előadása után elmondták – az iratok nagy része hazugságot tartalmaz. Beczássy Tánja elmondta – az elűzetésük szerdára virradóra történt, ezt édesapja, István is megírta a Bekerített élet című munkájában. Orbók Ferenc szerint a szülei egyáltalán semmilyen lakást nem kaptak. Munkahelyet még úgy sem. „És senki nem kapott, legtöbb esetben jóakaratú városiak fogadták be a kitelepítetteket. Vagy rákényszerítették az amúgy is szegény sorsú városlakókat, hogy osszák meg hajlékukat velük” – mondta. Példa volt erre gr. Teleki Gemma esete is, aki Vásárhelyen egy lyuknyi odúban húzta meg magát. De az író, irodalomszervező Kemény János gróf esete is példázza ezt.
Az elkobozott javak, aranyékszerek, értéktárgyak eltűntek, a „leltározást” az elvtársak rendszerint a borospincében kezdték, aztán napok múlva folytatták kitalált adatokkal. Mert addigra már minden mozdítható eltűnt a házból.
Koszorúzás és ígéret
Az emlékező est végén megkoszorúzták a kitelepítettek emlékére állított kopjafát a Vártemplom udvarán. Jelképesen a legidősebb és a legfiatalabb résztvevő helyezte el a koszorút: a jelenleg tordai lakos, Bogdánffy Botond (a Szolnok-Doboka vármegyei Esztényben volt birtoka) és a Torda melletti Harasztos falu Horváth családjának leszármazottja, Darabont Horváth István.
A résztvevők megegyeztek abban, hogy mindenki leírja családja történetét, azt eljuttatja a Castellum Alapítványhoz, hogy az emlékeket összeállítva rést törhessenek a még meglévő kommunista hazugságok falán, s a következő nemzedékek már teljes valóságában ismerhessék meg az 1949-ben történt kitelepítések történetét.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,

Elkezdődött a Maros-Mezőség alkotótáborainak sorozata
Megkezdődött a képzőművészeti alkotótáborok sora, az öt éve alakult Maros-Mezőségi Művésztelep a tavalyi közös alkotások tárlatával indította a nyári évadot. A Csittszentivánon, Mezőbergenyében és Mezőmadarason készült munkákkal a Maros Mall bevásárló központban kialakított kiállítóteremben mutatkozott be a művésztelep.
Öt falu, a Maros-Mezőséghez tartozó Panit, Madaras, Bergenye, Bánd és Csittszentiván alkotótáborainak szervezői, református lelkészek, civil szervezetek vezetői, önkormányzati képviselők, képzőművészek, művészetkedvelők alapították meg 2009-ben a művésztelepet, hogy közösen pályázhassanak, népszerűsíthessék rendezvényeiket, együttműködjenek a kiállítások létrehozásában, utaztatásában. Az eltelt időszakban Panitban elmaradoztak a táborok, és ahogy Czirjék Lajos kezdeményező, ötletgazda a maszol.ro-nak elmondta, úgy tűnik, hogy végleg meg is szűnik ott a tábor. Tavaly a mezőbándit sem szervezték meg, az idén viszont már alakul a tábor, a művészeknek kiküldték a meghívókat.
A táborok sorát Csittszentiván indította, augusztusban folytatja Mezőbergenye, majd következik Mezőmadarason és Mezőbándon.
A Maros megyei önkormányzat által támogatott kiállításon 34 alkotást – olajfestmény, grafika, pasztell, akril és vegyes technikával készült alkotás – mutattak be. Többek közt Gonda Zoltán Debrecenből, Sz. Kovács Géza Segesvárról, Fazakas Tibor Vajdahunyadról, Sipos Loránd Bajáról, Simó Enikő Sepsiszentgyörgyről, Balló Andrea Szegedről vett részt a tavalyi közös műhelyekben, valamint a marosvásárhelyiek közül Fábián Margit, Hadnagy Gabriella, Czirjék Lajos, Vasile Mureșan, Mihai Frunza.
Az alkotók két-három saját munkával köszönik meg a vendéglátást, évről-évre így gyarapítva a Maros-Mezőséget.
Antal Erika, maszol.ro

Kiállítás a Maros Mezőségi Művésztelep alkotásaiból
A Maros Mezőségi Művésztelep munkáiból nyílt kiállítás kedden délután a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében. A megnyitón Barabás János vezető konzul köszöntötte az egybegyűlteket, majd Czirjék Lajos beszélt a művésztelep kialakulásáról. A kiállított munkákat Székely Géza képzőművész-tanár méltatta.
A Maros Mezőségi Művésztelep 2009-ben alakult a Mezőségen működő öt alkotótábor összefogásával (Csittszentiván, Mezőbánd, Mezőbergenye, Mezőmadaras, Mezőpanit). A cél a helyi értékek és a környék bemutatása, népszerűsítése a képzőművészet segítségével. Az első tábor 1999-ben alakult Mezőpanitban, Molnár Dénes grafikusművész kezdeményezésére. 2002-ben nyitotta a kapuit a Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor, Czirjék Lajos szervezésében és a Csittszentiváni Faragó- és Kézművestábor gyerekek és fiatalok számára, Székely Lajos irányításával.
Szabadság (Kolozsvár)

Égetővé válik a romakérdés rendezése
Nem elég stratégiákban gondolkodni
Nemrég az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arról döntött, hogy kétszázezer euró értékű kártérítést kell adjon a román állam annak a 27 szászrégeni (abafáji) romának, akikkel szemben a bíróság szerint atrocitásokat követtek el a hatóságok képviselői. Az történt ugyanis, hogy 2006.szeptember 7- én egy kocsmai összeszólalkozást követően tettlegességre került sor. Kivonult a rohamrendőrség és a csendőrség. A rend helyreállításakor 15 polgári személy és két rendőr sérült meg. 27-en beperelték az államot hivatali túlkapás miatt. Túl az eset jogi vetületein, a határozat ismét a közvélemény fókuszába állította a romák helyzetét, amelynek háttere nem annyira etnikai, mint inkább szociális, gazdasági és oktatási jellegű. Románia kormánya kidolgozott egy beilleszkedési stratégiát, ennek első lépéseként a Maros megyei prefektúra romaügyekkel foglalkozó irodája kimutatást készített a valós helyzetről. Az alábbiakban ezt ismertetjük. A felvetettekről Nagy Zsigmond alprefektussal beszélgettünk.
A megye közel fele roma
A kormány kidolgozta a romák társadalmi beilleszkedésének stratégiáját a 2012–2020-as időszakra, annak érdekében, hogy a konkrét programokra akár uniós pályázatok révén támogatást nyerjenek. Ennek első lépéseként a prefektúrákon létrehozták a romák kérdésével foglalkozó irodát (1221/2011-es kormányrendelet). Maros megyében 2013-ban jött létre ez az iroda, ahol három alkalmazott dolgozik, köztük a szaktanácsadó, Românu Ioan roma nemzetiségű jogász. Az említett osztály kormánystratégiai alkalmazásának első lépéseként tavaly augusztus 19. és szeptember 12. között felmérést készített a megyénkbeli romák helyzetéről. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Maros megyében 46.947-en vallották magukat romának, azaz az összlakosság (550.380) 8,52%-a. A prefektúra munkatársainak becslése szerint azonban jóval többen, mintegy 80-85.000-en vannak, ami a lakosság 47%-át is elérheti, ez derült ki az iroda alternatív felméréséből is. A felmérést készítők az említett időszakban 36, többségükben romák által lakott helységet látogattak meg. Ezek között hat város volt (Segesvár, Dicsőszentmárton, Marosludas, Nyárádtő, Szováta, Sármás). A következő községekbe jutottak el: Apold, Dános, Nádas, Nagyernye, Petele, Mikefalva, Marosugra, Kerelőszentpál, Maroskece, Sárpatak, Vajdaszentivány, Gernyeszeg, Déda, Mezőbánd, Mezősályi, Mezőpagocsa, Bonyha, Zágor, Csatófalva, Fehéregyháza, Ádámos, Vámosgálfalva, Bogács, Jedd, Csíkfalva, Mezőtóhát, Mezőzáh és Mezőméhes.
A látogatások során találkoztak a romák helyi képviselőivel, az önkormányzati képviselőkkel, és a cigánytelepeket is felkeresték. A tapasztalatokat tavaly év végén összesítették. Több nagyobb témakört vizsgáltak, mint az oktatás, egészségügy, lakhatósági feltételek, személyazonossági- ügyintézés.
Nincsenek iskolai közvetítők
Többek között megállapították, hogy ahol nincsen iskolai közvetítő, ott nagyobb az iskolakerülés, kevesebben íratják be gyerekeiket az alsóbb osztályokba. A roma hagyományok miatt leginkább a lányok kerülnek ki az iskolából, hiszen őket igen korán férjhez adják. Hogy némiképpen növeljék az iskolázottságot, szükség lenne bevezetni, kiterjeszteni az ún. "Második esély" oktatási programot, amelynek keretében sajátos körülmények között lehetővé tennék, hogy a tanterv szerinti oktatás mellett alapképzésben, vagy adott esetben akár szakmai képzésben részesítsék a romákat. Az iroda jelezte a főtanfelügyelőségnek, hogy a koordinálásával több helyen is szerveznének ilyen "tan-folyamokat". A szakhatóságtól azonban azt a választ kapták, hogy nincsen erre állami keret, így a programot csak pályázat alapján, uniós finanszírozással lehet fenntartani. Jelenleg ugyanis van már erre példa. Nyolc iskolában (Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Segesváron, Mezőbándon, Bonyhán, Sáromberkén, Dédán és Mezőzáhon) beindult ez a fajta oktatás, ehhez még társul az iskola utáni foglalkozás négy marosvásárhelyi és egy-egy szászrégeni, dicsőszentmártoni és gernyeszegi iskolában, ahol az órák után tanárok, tanítók felügyelete alatt végzik el házi feladataikat a roma diákok. Pozitív példaként említi a felmérés azokat a helységeket (Marosvásárhely, Szászrégen, Dicsőszentmárton, Marosludas, Mezőbánd, Héjjasfalva és Zágor), ahol hét iskolai mediátor dolgozik, akik elsősorban a romatelepeken keresik fel az iskolaköteles gyerekeket, szüleiket, és meggyőzik őket az oktatás fontosságáról. Még 14 településen kellene ilyen alkalmazottakat foglalkoztatni – vonták le a felmérés egyik következtetését. Erre azonban sem személyzet, sem pénz. Összesen 22 roma nemzetiségű tanügyi alkalmazott dolgozik a megyében, tevékenységük megkönnyíti a kapcsolattartást a közösséggel. Az említett iskolai közvetítők is a szászrégeni FAER Alapítvány által működtetett program révén fejthetik ki tevékenységeiket. Annál a 14 iskolánál, amelynek körzetében dolgoznak a mediátorok, érezhetően megnőtt a romák iskolalátogatottsága.
Ugyancsak uniós támogatással három településen (Szászrégen, Marosludas és Nagyernye) sikerült beindítani olyan oktatási központokat, ahova elsősorban a városban kolduló gyerekeket gyűjtik be. Itt étkezést biztosítanak és oktatási tevékenységeket is szerveznek.
Szerencsésnek mondható, hogy ahol a romák neoprotestáns vallásokat (adventisták, baptisták, pünkösdisták) gyakorolnak, ott csökkent a bűnözés, jobban együttműködnek a helyhatóságokkal, és a gyerekeket is járatják iskolába.
Az oktatási közvetítők mellett a megyénkbeli roma közösségeket 38 egészségügyi alkalmazott is látogatja, a lakosságot elsősorban az alapvető higiéniai szabályok betartására ösztönzik. Ugyanakkor nemkormányzati szervezetek támogatásával sikerült például Bonyhán a gyerekeket védőoltásban részesíteni, Dánoson és Nádason a nőknek különböző fogamzásgátló módszereket ismertettek a nem kívánt gyarapodás csökkentése érdekében.
Lakáshelyzet, személyi nyilvántartás
Lakáshelyzetük rendezésével is gondok vannak, ugyanis a különböző romatelepeken törvénytelenül felhúzott viskókban túlzsúfolva élnek a cigányok. Vannak olyan telepek – mint a marosvásárhelyi Hidegvölgyben, vagy Ludason, Gernyeszegen, Mezőzáhon, Petelén, Sárpatakon –, ahol két, három helyiségből álló épületben 20-25-en is meghúzódnak. Azok a polgármesteri hivatalok, ahova a romák személyazonossági igazolvány kibocsátásáért fordulnak, operatívan, a megyei lakosság-nyilvántartó hivatallal közösen, a romák irodájának segítségével igyekeznek segíteni a kérvényezőkön. Több településen (pl. Dicső-szentmárton, Nyárádszereda, Szászrégen), ahol működnek a kirendeltségek, jelentősen nőtt a személyazonossági igazolvánnyal rendelkező romák száma.
A prefektúra romairodája beindított egy programot, amelyet hazai kormányprogram támogat, s ezáltal Dédán és Mezőzáhon 150 romának telekeltetik a házát és az udvarát. Előkészület alatt áll a telekelésre vonatkozó törvénytervezet, amely a 2015–2020-as időszakban lehetővé teszi majd az ingatlanok rendezését. Vannak olyan települések, mint Apold, Kerelőszentpál, Bogács és Mezősármás, ahol a polgármesteri hivatalok telkeket bocsátottak a romák rendelkezésére, ahova rendezett körülmények között házat építhettek maguknak. Nagy gondot jelent azonban a közművek használati díjának a törlesztése. Ugyanis nagyon sok cigánynak óriási állami adósságai vannak. Ezek elsősorban a bírságokból (tűzifa, mezőgazdasági termények lopása és közlekedési kihágások) gyűltek össze.
Több településen a polgármesteri hivatalok állják a villany- és gázfogyasztási költségeket, illetve a vízhasználati díjat (Dicsőszentmárton, Radnót, Szászrégen). Van ahol nemkormányzati szervezetek is bekapcsolódtak a szociális támogatásba, mint a dicsőszentmártoni Buckner, a marosvásárhelyi Alpha Transilvana, vagy akár a már említett szászrégeni FAER Alapítvány. Vannak szociális és kifejezetten a romák helyzetén javító uniós pályázatok, azonban a polgármesteri hivatalokban nincsenek pályázatíró szakértők.
Fokozottabb társadalmi felelősségvállalást!
A felmérést követően a prefektúra romákkal foglalkozó irodája tárgyalásokat folytatott a főtanfelügyelőséggel az iskolai közvetítők ügyében, a közegészségügyi hatósággal egyes oktató-nevelő programok kezdeményezéséért, kivitelezéséért, felvették a kapcsolatot több, romákkal foglalkozó civil szervezettel, a hatóságokat pedig arra kérték, hogy alakítsák meg a romák problémáit kezelő helyi akciócsoportokat, s ahol lehetőség van, ott alkalmazzanak egy romaszakértőt, aki követi a kormány stratégiájának a gyakorlatba ültetését.
Nagy Zsigmond alprefektus kifejtette, a romakérdések megoldására nem elég stratégiákban gondolkodni, hanem olyan konkrét programokat kell kidolgozni, amelyeket akár uniós támogatással kivitelezhetnek. Erre van már példa, hiszen ezeket is felsorolta a kimutatás, de jóval többet tehet a társadalom ezen a téren. Még a kormány meghirdetett stratégiája előtt tettek lépéseket a Maros megyei önkormányzatok. Nyárádszeredában és Jedden is rendezték egyes romák tulajdonjogi viszonyát, személyazonossági iratait, és ez elindított egy folyamatot. Zágorban kifejezetten jó a polgármesteri hivatal és a roma közösség közötti kapcsolat, mert sikerült elintézni, hogy sokan közülük Németországba járjanak idénymunkára. És ezt meg is hálálják azáltal, hogy igyekeznek beilleszkedni. Marosbogáton és Apoldon is az egyházak és nemkormányzati szervezetek közösen vesznek részt a szociális-oktatási gondok rendezésében. Vannak olyan önkormányzatok (Mezőbánd, Szászbogács, Alsóbölkény, Görgényszentimre, Szásznádas és Marosfelfalu), ahol romani (cigány) nyelven lehet a helyhatósághoz fordulni.
Nagy Zsigmond a Marosi Unitárius Egyházkör felügyelő gondnokaként, zsinati tagként, illetve a jogügyi bizottság elnökeként kifejtette, hogy nemcsak a neoprotestáns egyházak kellene befogadják a romákat, hanem, főleg vidéken, a szórványtelepüléseken a történelmi erdélyi egyházaknak is nyitniuk kell. Konkrétan: elmehetnének a lelkészek a roma közösségekbe, és bevonhatnák őket az egyházi programokba. Nem etnikai megközelítésből kellene kezelni a romakérdést, hanem elsősorban szociális, oktatási és egészségügyi-nevelési jelleggel, irányból. Akár a lelkészek is személyes példájukkal kínálhatnának megoldást az egész közösségnek. S ez nem is annyira anyagiaktól függ, hanem hozzáállás kérdése. Mert a roma közösség részéről megvan ez az igény, de az egyházak nem minden esetben viszonyulnak hozzájuk pozitívan, sőt elutasítják, elzárkóznak előlük.
A gazdasági okok – megelőzés, nem tűzoltás
Az esetek többségében a romák nem hibásak azért, hogy ilyen helyzetbe kerültek – fejtette ki az alprefektus. Ha az utóbbi 25 év társadalmi, gazdasági változásait elemezzük, megállapíthatjuk, hogy ez a közösség képtelen volt alkalmazkodni. Gondoljuk el, 1989 előtt a romák nagy része építkezéseken, a kollektív gazdaságban dolgozott. A rendszerváltást követően csődbe mentek a nagyvállalatok, megszűntek a kollektív gazdaságok, és így azok is, akik a minimális jövedelmet munkával szerezték meg, állás nélkül maradtak. Mivel alacsonyan képzettek, már nem feleltek meg az új munkapiaci elvárásoknak. Aztán úgy felgyorsult az élet, hogy a társadalomnak egyszerűen nem volt ideje velük foglalkozni. A középiskolát (egyetemet) végzettek is nehezen kaptak munkahelyet, hát még a szakképzetlen kategória! Persze van szociális segély, integrálási programok, de ameddig az önkormányzatok nem ösztönzik őket arra, hogy legalább a nyolc osztályt elvégezzék, és utána olyan szakmát tanuljanak, mint az építői, vagy autószerelő-bádogos, amire volna igény, addig egy helyben topogunk. Aztán meg ott van a nagy népszaporulat, ami szintén növeli a szegénységet, hiszen a gyerekeket gondozni kell, ellátni, mert ugye "sok gyerek szegénység", s ez így is van. Ezen a téren is többet lehetne tenni azokkal a felvilágosító programokkal, amelyekre a kimutatás is utalt.
Sok függ attól is, hogy a roma közösség miként neveli ki saját értelmiségi rétegét, amely az új társadalmi helyzetben elvállalja a vezető szerepet. A rossz tapasztalat az, hogy a "kiemelkedett" roma értelmiségeik többnyire nem akarják vállalni az identitásukat, elhatárolódnak a közösségtől, holott ők kellene legyenek a pozitív példák, a húzóerő. Ezen a mentalitáson is változtatni kellene, mint ahogy a társadalom is érzékenyebben oda kellene figyeljen az említett gondokra, jelenségekre, mert lassan nem csak a roma közösséget érintik. És az abafáji esetből kiindulva, egyik fél részéről sem az erőszakos beavatkozás, a tűzoltás a megoldás, hanem az említett okok feltárása, orvoslása. Ha nem kezdünk ezekkel idejében foglalkozni, oda jutunk, hogy mind az állami, mind a helyi közösségek képességeit meghaladják ezek a kérdések, amelyek a radikalizálódott társadalomban veszélyes precedenst teremthetnek, mint például az említett konfliktus. Mindennél fontosabb a megelőzés! – összegzett az alprefektus.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Méltatások, oklevelek a 130 éves EMKE ünnepén
(Ami dr. Ábrám Zoltán beszámolójából kimaradt)
Április 10-én furulya- és citeraszótól volt hangos a Bernády Ház. A Maros megyei EMKE átadta azokat az országos okleveleket, amelyeket olyan egyesületek érdemeltek ki az idén, amelyek sokat tettek a közösségért. A megyei elnökség ragaszkodott ahhoz, hogy egyesületeket méltasson, bízva az elismerés közösségépítő erejében. Az EMKE Hatlyukas névre hallgató, kisiskolás furulyaegyüttese derűs hangulatot teremtett már a közönség érkezésekor, a ház udvarán és később a teremben is. Ez volt első nyilvános fellépésük, egyben főpróbájuk a kreativitási verseny előtt, ahol első díjasok lettek. Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítő tanáraiknak. Megérdemlik, hogy nevüket bár megemlítsük: Páckán Éva, Ségercz Ferencz, Samu Janka, Szőcs Kata.
A Csittszentivánon működő Bandi Dezső Kulturális Egyesület munkásságát Bandi Kati iparművész méltatta. Mondanivalóját a következő gondolattársítások köré csoportosította: örökség – örökítés, közösség – közösségépítés, fiatalság – fiatalítás, munka – szórakozás, hiszen ezek a fogalmak és tevékenységek jellemzik a híres iparművész nevét viselő egyesület munkáját. Az egyesület fő célja a gyermekek művészi készségeinek a fejlesztése és ezzel együtt nemzetünk, népünk hagyományainak megőrzése, népszerűsítése és átszármaztatása az utánunk következőkre. 2005-től minden évben megszervezik Bandi Dezső iparművész emlékére a faragótábort. Az ingyenes táborban évente egyre több helyi, illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotó szenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. A tábor mára nemzetközi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát, és bővült a tevékenységi köre is. Az erdélyi résztvevőkön kívül anyaországi és felvidéki résztvevők is vannak. Nemcsak fafaragással, hanem szövéssel, hímzéssel, bútorfestéssel, gyöngyfűzéssel, néptánc-oktatással is foglalkoznak. Minden évben rangos kiállítással jelentkeznek. A gyermekek jövőjének alakulását tekintve ez a művészi alkotómunka segíthet számukra a pályaválasztásban is"– tudtuk meg Bandi Kati laudációjából. "Tanítványaink művészi szinten kezdenek dolgozni. Szép formájú, gazdag tartalmú, és ezáltal sugárzó erejű, sok ezer éves motívumok továbbélését látjuk a faragványaikon. Olyan motívumokat fogalmaznak meg vésőikkel kis művészeink, melyeknek nagy részét Bandi Dezső gyűjtötte. Nem is annyira faragókat, mint inkább a művészetet szerető-értő-fogyasztó embereket nevelünk" – vallja Székely Lajos, az egyesület elnöke.
A csittszentiváni dalcsoport lánykái tiszta, csengő hangon előadott, jól megválasztott népdalcsokrát az Üver zenekar kísérte.
A Marosvásárhelyi Magyar – Örmény Kulturális Egyesület gazdag tevékenységét dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatta. Kiemelte, hogy "az egyesület felkarol és műsorra tűz olyan kérdéseket, amelyeket más civil szervezeteink nem vagy csak érintőlegesen vállalnak magukra. És mindezt olyan körülmények között teszi, amikor az a többségi közösség, amelynek az idők folyamán részévé vált, ma maga is kisebbségben él. Célkitűzéseinek megvalósítása érdekében tevékenysége rendkívül szerteágazó. Kiemelkedik ezek közül az ismeretterjesztés, főként az örmény történelem, kultúra és hitélet gazdag világának megismerése. Az elmúlt évek során ebben a kérdéskörben elhangzottak olyan tudományos értékű előadások, ismertetések, amelyek előrelépést jelentettek a kettős identitású közösségi múlt mélyebb megismerése útján, nemcsak általában, hanem az egyes erdélyi – erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi – örmény-magyar helyi közösségek vonatkozásában is. Különösen hangsúlyosnak tekinthető az örmény kultúra napja alkalmából 2014. október 11-én tartott Együttélési modellek a történelmi Erdélyben c. konferencia, ahol tudományos kutatók ismertették az Erdélyben élő népcsoportok – románok, székely-magyarok, szászok, örmények és zsidók – önkormányzatiságát. Rendezvényeik sikere érdekében az egyesület szervezői és vezetői – dr. Puskás Attila elnök, Szász Ávéd Rózsa titkár és dr. Nagy Attila alelnök – kihasználnak minden adódó lehetőséget, amellyel kielégíthetik nemcsak a tagság, hanem egy szélesebb érdeklődési kör művelődési igényeit is."
Bordi Teréz, a Bolyai líceum XII.-es diákja Kányádi Sándor Örmény sírkövek című versét mondta el nagy érzékenységgel, Kántor Anna pedig egy gyönyörű örmény altatóval bűvölte el a hallgatóságot.
A mezősámsondi dal- és citeraegyüttest Fazakas Ildikó, a megyei EMKE alelnöke méltatta. Megtudtuk, hogy a mezősámsondi citeraegyüttes 1976 telén alakult, tehát 40 éve működik a dimbes- dombos székely-mezőségi falu hagyományait éltetve, művelődési életét gazdagítva. Alakulásakor előszedték a régi citerákat, majd újakat készítettek. A falu asszonyainak kórusa is csatlakozott hozzájuk, és együtt énekeltek, muzsikáltak. Az együttes műsoraiból több alkalommal készült rádiófelvétel. Többször nyertek rangos versenyeken értékes díjakat. Repertoárjuk változatos, Maros menti, alföldi, szilágysági, csíki, mezőségi csokrok alkotják. Hallották őket énekelni Magyarországon és Európa különböző országaiban is.
Résztvevői voltak a Gyöngykoszorú- találkozóknak Mezőbándon és Erdőcsinádon, láttuk őket a Szabédi László-emléknapokon, az EMKE különböző rendezvényein, a ,,Ki mit tud?" országos döntőjén, a mezőségi ifjak találkozóján Nagyölyvesen, valamint a magyarországi testvértelepülésen, a Baján tartott Európai Kisebbségek V. Fesztiválján. Nem hiányoztak a marossárpataki tánc- és huszárfesztiválról, a vajdaszentiványi néptánc- és népzenetáborból, a mikházi A faluban muzsikálnak című néptánc- és népzenefesztiválról. Az erdőcsinádi citeraoktató tábor záróműsorának állandó díszvendégei.
Az együttes közösségformáló ereje példaértékű. Erőteljes, szép hangzású dalaikkal, kiforrott előadásukkal, öltözetükkel, kiállásukkal és víg kedélyükkel mindig lenyűgözik a közönséget.
Az oklevelet átvevő Sikó Domokos sámsondi református tiszteletes köszönő szavait a citerák hangja tette értékesebbé. Hangulatos, szép népdalcsokorral és citeramuzsikával ajándékozták meg a népes hallgatóságot. A rendezvény végén dr. Szász Pál szavai, egyben az EMKE mottója jutott eszembe: "Ki a köznek él, annak élni érdemes".
Kilyén Ilka, a Maros megyei EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Ízelítő az erdélyi kisvasutak történetéből
A marosvásárhelyi Borsos Tamás Történész Egyesület áprilisi meghívottjai Gidó Csaba és Virág Sándor erdélyi vasúttörténettel foglalkozó történészek voltak, akik pénteken tartották meg előadásuk a Bolyai-téri Unitárius Egyházközség Dersi János tanácstermében.
Gidó Csaba székelyudvarhelyi történész vázolta a világ vasúttörténetét, majd szűkítette a kört Magyarország, Erdély és végül Maros-Torda vármegye ilyen jellegű történetére. Az előadás második részében Virág Sándor régi képeket, kisfilmeket vetített a hajdani gőzösökről, vasúti kocsikról, állomásokról, pályaszakaszokról.
Elhangzott: erdélyi viszonylatban a vasútépítés a 19. század második felében bontakozott ki. A nagyobb folyóvölgyekben, mint a Maros, Olt, Küküllők völgyében, kiépült az erdélyi fővasútvonal, és ahhoz csatlakozott az erdélyi helyiérdekű vasútvonal-hálózat. A távolabb eső régiók összekötésének gondolata a fő- és mellékvonalakkal, a 20. század elején fogalmazódott meg. Ennek megvalósítása az olcsóbb keskenyvágányú vasútvonalak megépítésével sikerült is. A Marosvásárhely–Deményháza közötti vonalrészt 1915. február 1-jén adták át. Ez a nyárádmenti vonalnak egy részét képezte, 49,5 km hosszúságban. A munkálatok során a vasútvonallal együtt összesen 149 híd és áteresz, 13 állomás, három vízállomás, hat őrház és 85 aluljáró létesült. Ugyancsak 1915-ben adták át a Maroskeresztúr–Mezőbánd, Mezőbánd–Mezőméhes, majd az év végén a Deményháza–Parajd és Mezőbánd–Kolozsnagyida vonalakat. A történelmi Magyarországon utolsó osztálymérnökségként a MÁV kolozsvári üzletvezetőségének keretében 1915-ben megszervezték a Marostordai Helyi Érdekű Vasút Osztálymérnökséget.
A nyárádmenti és mezőségi keskenyvágányú vasutak megépítésével azonban a székelyföldi vasútépítkezés korszaka le is zárult. Marosvásárhely 1915-ben vasúti csomóponttá, a nyárádmenti és mezőségi termékek felvásárló központjává vált. Ezek a vasútvonalak nyolc évtizeden át szolgálták a kistermelők érdekeit, majd a II. világháború után az ingázók közlekedési eszközeként is szolgált. A két világháború közt, majd a „kis magyar világ” után a CFR vette át a MÁV erdélyi vasútvonalait. A Nyárád-völgyi vasút hanyatlása az 1970-es években vette kezdetét. Első fázisban a Szováta és Parajd közötti szakaszt számolták fel, majd 1997-ben a Román Állami Vasúttársaság (CFR) a vasúthálózat veszteségességére hivatkozva leállította a forgalmat. Az azóta eltelt időszakban a vasútvonal és a hozzá tartozó épületek elenyésztek, vagy egyéb szerepet kaptak. A síneket sok helyen felszedték az ócskavastolvajok, a pályát bozót nőtte be.
Mint beszámoltunk róla, az ország közlekedési főtervében (masterplan) szerepel a nyárádmenti kisvasút turisztikai célú felújítása, az elmúlt években pedig egy rövid szakaszon, Szováta és Vármező között nyaranta egy magánvállalkozó üzemeltetett nosztalgiavonatot.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Madarasifeketei szórványban élő gyermekek anyanyelvi tábora
Istennek hála, az idei évben is anyanyelvi tábort szervezhettünk. Ha ránézünk Madarasifekete népességi adataira (116 lélek), rögtön végigfut egy picike cinikus gondolat, hogy ugyan kik és hányan lehettek ebben a táborban? 18 gyerek vett részt, úgy, hogy még hatan el sem jöttek. A gyülekezetre jellemző, hogy arányaihoz képest elég sok a gyermek. Először elveszítettük az iskolánkat, két éve az óvodánkat is Mezőbándra költöztették. Megszoktuk, hogy gyermekzsivajtól hangos a templom, a parókia udvara, összeszoktunk velük, nagyon hiányoztak. Eleinte vallásórákon találkoztunk, megbeszéltük, hogy nagyon sok időt felemészt a korai megérkezés az iskolába és a késői hazaindulás. Gondot jelentett az idegen környezet, a beilleszkedés. Az ingázás miatt nem maradt annyi idő a tanulásra, olvasásra, játékra pedig végképp nem. Magától értetődő lett, hogy többet kell együtt legyünk, ahol tanulhatunk, játszhatunk is. Az anyanyelvet játékosan tanulni, gyakorolni vakációban csak ajánlani tudom.
A csapatjátékokban, az egyéni munkákban akkora odaadást láttam, hogy lehetetlen, hogy ennek ne maradjon nyoma. Szerencsém is volt, mert olyan csapat állt mellettem, akik mindent megtettek, hogy ez az anyanyelvi tábor hasznos lehessen. Nagy Noémi óvónő nagyon jó ötletekkel kötötte la a résztvevők figyelmét. Az anyanyelvi játékok, szójátékok, mozgás- és csapatépítő játékok melegítették be, hogy a meseírás, mesefeldolgozás, helyesírás, közmondások és szólások tanulása, a helyes beszéd, a népmesék ismerete ne legyen annyira megerőltető, hogy a kézműves-foglalkozásoktól már elmenjen a kedvük. Persze, mindezekért jutalmat is kaptak. Az óvónőt a foglalkozás végén meglepték egy saját alkotással.
Szabó Izolda tiszteletes asszony a mezőmadarasi Szekeres- házban épp olyan jól fogadott, mint az eddigi anyanyelv- és tánctáborokban. Ő vezette a reggeli tornát, sőt Illemberke kalandjain át bevezette a gyermekeket a kulturált viselkedés szabályaiba, élénk beszélgetés alakult ki arról, hogyan kell beszélni, köszönni, hogyan kell tisztelni az idősebbeket, milyen fontos a fegyelem, a testápolás és a testedzés. A táborból az imádság sem hiányozhatott. Köszönöm a feleségemnek is a szervezést.
A jutalmazás is fontos volt ezen a héten, de a legfontosabb, hogy együtt lehettünk. Köszönjük a Maros Megyei Tanácsnak, hogy a táborunk költségeit fedezte. A kirándulások, táborozások ezzel nem értek véget. Szombaton a madarasifeketei felnőttekkel meglátogatjuk a parajdi sóbányát, a gyerekekkel pedig hétfőtől szerdáig a Maros-mezőségi Egyházmegye szórványokban élő gyermekeknek szervezett táborába utazunk Galambodra.
Károly Károly lelkipásztor, Madarasifekete
Népújság (Marosvásárhely)

XI. Gyermek-Gyöngykoszorú találkozó Csittszentivánon
Szeptember 26-án az EMKE Maros megyei szervezete tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Gyermek-Gyöngykoszorú találkozót, amelynek ez alkalommal Csittszentiván adott otthont, és a Bandi Dezső Kulturális Egyesület is bekapcsolódott a szervezésbe. Az óvodásokból és iskolásokból álló csapatok magyar népi gyermekjátékokkal és/vagy néptánc-előadással jelentkezhettek. A találkozón öt csapat vett részt: a mezőpaniti Lánc-lánc gyermekjátékkör, a csittszentiváni Gyöngyvirág néptánccsoport, a szabédi Fürge Lábak néptánccsoport, a maroskeresztúri Tipegők, valamint a mezőbándi Csipkebogyó néptáncegyüttes. A rendezvény hangulatát emelte a marosvásárhelyi Hatlyukasok pásztorfurulya-együttes. A rendezvény a Csittszentiváni Református Egyházközség gyerekkórusának énekével és Balogh Károly lelkipásztor beszédével, áldásával kezdődött. Ezt követően a népviseletbe öltözött közel 170 gyermek furulya- és énekszóval vonult végig a falu főutcáján. Visszatérve a kultúrotthonba, Gálfi Sándor alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Bandi Kati iparművész szólalt fel a Bandi Dezső Kulturális Egyesület képviseletében. Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta a népi gyermekjátékok közösségteremtő erejét, az önállóság, a türelem, a kitartás, az önbizalom, a nyitottság megszilárdításában játszott szerepét. Arra buzdította a jelen lévő oktatókat, hogy a tánc mellett a felnövekvő nemzedék számára ne felejtsék el hagyományunknak ezt a részét sem átadni, éltetni. Az erdélyi magyar népi játékok akár hungarikumként is megállják a helyüket. A csittszentiváni iskolás lányok (Puskás Barbara, Bartus Evelin, Gálfi Beáta, Gálfalvi Rebeka) népdalai után a jelentkező csapatok sorra bemutatkoztak és előadták műsorszámaikat. Felcsendültek a népdalok, pörögtek a szoknyák, kopogtak a kis csizmák.
A részvételi emléklapok és az emlékcsomagok átadása után a találkozó közös mesehallgatással zárult. A szervezők a helyi iskola épületében ebéddel vendégelték meg a fellépő csapatokat és kísérőiket, majd a délután folyamán a gyerekek különböző kézműves-foglalkozásokon, népdaloktatáson vehettek részt. (Csiszér Csilla magyartanár)
Népújság (Marosvásárhely)

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nyárádmentén még várni kell az ivóvízhálózatra
A decemberben záruló nagylélegzetű befektetésekről számolt be és a 2020-ig tartó pályázatokat ismertette Törzsök Sándor. Az Aquaserv projektmenedzsere hangsúlyozta: alapvetően elégedett a munkálatok menetével.
A 2007-2013-as időszakban a Maros megyei vízszolgáltató vállalat csaknem százmillió eurós projektet valósított meg, nagyrészt uniós pénzalapok felhasználásával. „Maros megye legnagyobb infrastrukturális befektetéséről van szó. Összesen hat vízüzem épült vagy újult meg, öt szennyvíz-tisztítóállomás létesült, és 260 kilométernyi vezetékrendszert cseréltünk ki vagy bővítettünk” – mondta a szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy kész van a Nyárádszereda-Lukailencfalva közötti fővezeték, a radnóti és a marosludasi szennyvíztisztító üzem, a dicsőszentmártoni vízüzem. Az év első felében befejeződik a Marosludas és Radnót közötti vízhálózat cseréje, bővítése.
Az uniós alapokból végzett munkálatok idén decemberben be kellett volna fejeződjenek, de számos oka van, hogy miért nem így történt. Elsősorban a versenytárgyalások hosszasak, például a Mezőbánd és Mezőpanit közötti vezetékrendszer kiépítésekor 500 napot késtek az óvások miatt. De az sem mellékes, hogy Romániában nincsen elég szakcég, amely ilyen jellegű munkálatokat meg tudna tervezni, műszaki tanácsadást tudna biztosítani. Marosvásárhelyen nehezen lehet egyetlen olyan céget találni, amely egy vízüzemet meg tud tervezni, s építését felügyelni tudja. A jövő évbe átcsúszó munkálatokat BERD-alapból finanszírozzák.
A vízszolgáltató folytatni szeretné az elkezdett beruházásokat, a 2014-2020-as uniós pályázatokra már időben előkészültek, jelenleg meghirdették a versenytárgyalást a tervezők kiválasztására. Az eddigi nagyvárosok után most a 2-10 ezer lelkes települések ivóvíz és szennyvízhálózatának kiépítése élvez elsőbbséget, de Vásárhelyen is szeretnének egy iszapégetőt létesíteni.
Megkérdeztük,hogy mikor csatlakozhatnak az ivóvízhálózatra a nyárádmenti települések, miután a Nyárádszereda-Lukailencfalva közötti fővezetéket már lefektették. Törzsök Sándor elmondta, két lehetőség van: a helyi önkormányzatok saját vagy pályázati alapból kiépítik a vezetékrendszert és akkor rácsatlakozhatnak a fővezetékre, vagy megvárják, amíg a 2014-2020-as pénzalapokból a szolgáltató építteti ki a hálózatot. Ez utóbbi esetben 2020-2022-ig várniuk kell, hogy vezetékes vizük legyen. Ugyanez a helyzet Mezőbergenyében és Csittszentivánban is.
Simon Virág
Székelyhon.ro

In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)

"Ha él, kérem, adja át neki meleg üdvözletem "
110 éve született Szabó T. Attila nyelvész, irodalomtörténész
Száztíz éve, 1906. január 12-én született Fehéregyházán dr. Szabó T. Attila erdélyi magyar nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, levéltáros. A család az édesapa elvesztése után a Kolozs megyei Désre költözik. Iskoláit Désen és a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Református Teológián szerzett lelkészi képesítést. Ezt követően a Maros megyei Kutyfalván vállalt helyettes lelkészi állást. Közben a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen elvégezte a magyar-angol szakot. Helyettes tanár a nagyenyedi Bethlen kollégiumban, később pedig a zilahi Wesselényi Miklós kollégiumban tanít. Alig 28 éves, amikor a debreceni Tisza István Tudományegyetemen megvédi doktori fokozatát.
1936-ban végleg visszaköltözik Kolozsvárra, ahol előbb az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltári kutatója (Kelemen Lajos mellett dolgozott), majd 1940-től a kolozsvári egyetem tanára. És ugyanebben az évben kinevezik a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává. 1945-ben, amikor megalakul a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, ő lesz a nyelvtudományi tanszék vezetője. 1952-ben azonban távoznia kellett az egyetemről, és új megbízatást kapott: beosztották a román-magyar nagyszótár szerkesztőbizottságába, amely a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetében készült.
1954–1971 között újból a Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Babes-Bolyai Egyetemen találjuk, ahol magyar nyelvtörténetet tanít.
Az 1940-es években elkezdődik az élő erdélyi nyelvészeti anyag kutatása, gyűjtése és egyeztetése, mely a későbbiekben Erdélyi magyar szótörténeti tár cím alatt jelent meg. Sajnos nem érhette meg a teljes névanyag kiadását. Halála előtt mintegy 650.000 adatot tartalmazó anyagot adott át a Széchényi Könyvtárnak.
Főbb művei: Anyanyelvünk életéből (1970), A szó és az ember (1971), Nyelv és múlt (1972), Nép és nyelv (1980).
Az Erdélyi magyar szótörténeti tárból négy kötete jelent meg életében (1975-1984), a következő nyolc kötet (V- XII) 1993-2005 között látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadó, a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában.
1987. március 3-án hunyt el Kolozsváron.
***
Dr. Szabó T. Attilával 1980-ban váltottam levelet, amikor – dr. Kós Károly néprajzkutató sugallatára – kezdtem gyűjteni és feldolgozni Vadasd és vidéke népi vadriasztási módszereit. Érdekelt Vadasd falu eredete, ezért levélben fordultam a nagynevű kutatóhoz, akinek nyelvészeti, helytörténeti és oklevéltári téren kifejtett tevékenységét jól ismertem könyvekből és a bukaresti televízió magyar adásából. (Többször hallottam megszólalni a nyelvészet, helytörténet, oklevélkutatás kérdéskörében.)
Megkeresésemre a következő kézzel írt levelet küldte alulírottnak.
Kolozsvár. 980. IX. 30.
Tisztelt Kolléga Úr!
Érdeklődő és tájékoztató soraira rögtönösen válaszolhatok, sajnos, csak nemleges értelemben. A Tár ezutáni köteteinek millión felüli cédulaanyagából jelenleg csak a K betűig van rendezett anyagom, és így éppen a vadászatra vonatkozó cédulák számomra elő nem keríthetők. Különben is, hogy éppen Vadasdra volna céduláimon éppen ilyen anyag, azt valószínűtlennek tartom.
Ami a Vadasd településnevet illeti, ez világosan a vad szó -s képzős és -d helynévképzős származéka, és eredetileg vadban gazdag helyet jelent. Ez a -d helynévképző van meg a vidék Bánd, Galambod, Vadad, Havad és Sóvárad nevében is.
Sajnálom, hogy nem tudtam más segítséget adni munkájában. Még meg kell azonban írnom, hogy 1973-ban Demeter Lajos tanító-kolléga eljuttatta hozzám Vadasd helyneveinek térképelt gyűjtését. Nem tudom, mi van a gyűjtővel. Dolgozik-e még? Ha él, kérem, adja át neki meleg üdvözletem és biztatásom a további munkára.
Szívélyes köszöntéssel
Szabó T. Attila
A boríték hátsó oldalán a feladó géppel írt, tégla alakú cetlire kivágott és felragasztott címe olvasható. Ugyanitt látható az erdőszentgyörgyi postahivatalban alkalmazott/ráütött postabélyegző is. A jól kivehető dátum: 1980. október 4., a levélkézbesítés időpontja.
A fenti levél Vadasdra vonatkozó részét mint forrásanyagot legelőször a Népismereti Dolgozatok 1983-ban megjelent Vadriasztás a marosszéki Vadasdon című dolgozatomban közöltem. Később többször, több helyen tettem említést a levélről, írásban és szóban is.
Természetesen a Havadon élő Demeter Lajos (1936–1997) tanítónak rövid időn belül átadtam dr. Szabó T. Attila üzenetét. Sajnos – mint helynév-anyaggyűjtő – már ő sem tudott segíteni a vadasdi helynevek kéziratos gyűjteményének előkerítésében. Mint mondta: a térkép és a lejegyzett anyag egyetlen példányban készült, melyet postán továbbított Szabó T. Attilának, anélkül, hogy másolatot tartott volna meg magának...
Dr. Szabó T. Attilával sosem találkoztam, kézzel írt levelét azonban a jeles magyarok nekem címzett, kötetre szaporodott leveleinek gyűjteményében őrzöm.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Akadozó magyar–magyar tárgyalások Maros megyében
Úgy tűnik, az összefogást szorgalmazó hangzatos kijelentések ellenére magyar–magyar verseny lesz Maros megye azon településein is, ahol a politikai pluralizmus veszélybe sodorhatja a választási sikert. 
Néhány hónappal ezelőtt az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is arról igyekezett biztosítani a választópolgárokat, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság aránya nem garantálja valamelyikük biztos győzelmét, nem szállnak versenybe egymás ellen.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke a Krónikának szerdán elmondta, minden jel arra utal, hogy a megyében van néhány olyan település – Jedd, Maroskeresztúr, Szászrégen, Vajdaszentivány, Bonyha, Beresztelke vagy akár Mezőbánd –, ahol összefogással nyerhetne a magyarság.
„Van, ahol tudatosult a kisebb pártokban, hogy a politikai pluralizmus az adott településen hátrányt jelent, és van, ahol a személyi ambíciók fölülírják az észszerűséget" – állapította meg a politikus, aki szerint néhány településen az MPP, de főleg az EMNP csak azzal a szándékkal készül jelöltet indítani, hogy gáncsolja el a szövetség emberét. Rámutatott: Maroskeresztúron például legutóbb szintén a megosztottság és mintegy húsz szavazat miatt úszott el a polgármesteri szék, most hasonló helyzet körvonalazódik.
Hasonló a forgatókönyv Vajdaszentiványon is, ahol három magyar készül megmérkőzni egymással és a román ellenjelölttel. Jedden, ahol szintén reális esély mutatkozik a polgármesteri szék visszaszerzésére, az MPP segítene az RMDSZ-nek, de az EMNP támogatása kérdéses. „Ugyanez a helyzet Szászrégenben, ahol szintén a néppártosok döntésétől kell tartanunk" – adott hangot aggodalmainak az RMDSZ megyei vezetője. Brassai úgy tudja, az etnikailag vegyes lakosságú településeken csupán Bonyha az, ahol nem lesz „egészségtelen konkurencia".
Biró: számtalan sérelem gyűlt fel
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke nem rejti véka alá, hogy saját alakulata is polgármestert állítana például Maroskeresztúron vagy Vajdaszentiványon, ahol egy-két tucatnyi szavazaton múlhat a magyar siker, mint ahogy egyébként 2012-ben is történt. „Ezek mind olyan községek, ahol kötelező érvényű lenne a magyar–magyar együttműködés és összefogás. Továbbra is folynak a tárgyalások az RMDSZ-szel, és remélem, hogy végül sikerül egyezségre jutnunk. Mint ahogy abban is bízom, hogy egyes településeken a szövetség a mi jelöltünket fogja majd támogatni" – nyilatkozta lapunknak az MPP vezetője.
Kérdésünkre, hogy a sokat hangoztatott összefogás nevében az alakulat elnökeként hogyan tudja visszafogni a helyi MPP-sek ambícióit, Biró Zsolt elismerte, hogy nyolc év háborúzás után nem könnyen. „Helyi szinten számtalan sérelem gyűlt fel, ezeket nagyon nehéz kezelni. Jó volna, ha nemcsak a politikai bölcsesség, de a magyar közösség iránti felelősségtudat is felülkerekedne" – fejtette ki.
Egyébként a megyei szervezet elnökválasztásán jelen lévő Biró kijelentette, hogy a Nyárád és a Küküllő menti településeken, akárcsak a Felső-Maros menti magyar szigetek esetében helye van a versenynek. Az említett térségekben az MPP önállóan indul – tette hozzá az országos elnök.
Biró szerint a polgáriak célja minél több helyi tanácsosi hely megszerzése, mert csak általuk tudják képviselni a választóikat. „Ahol lehet, önállóan indulunk, másutt partnereinkkel közösen, de a cél minden esetben ugyanaz: képviselni és nem megosztani magyar közösségünket" – nyomatékosította a Makfalván szervezett pártgyűlésen Biró Zsolt.
Tőkés András: elég a maszatolásból
Tőkés András, az EMNP Maros megyei alelnöke szerint nincs miért meglepődni azon, hogy vidéken egyre többen jelzik, szeretnének megmérkőzni a helyhatósági választásokon. Szerinte az RMDSZ által hirdetett együttműködés „nem több virtuális összefogásnál vagy maszatolásnál". „Eddig is hajlandóak voltunk, a továbbiakban is tárgyalnánk az összefogásról, de csak akkor, ha a felek mindent írásban vállalnak, különben kár erre időt pazarolni" – szögezte le Tőkés András.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)