Hagyomány és újdonság Medgyesen
Gazdagodik a medgyesi plébánia lelkiekben, hiszen ezen dolgozik teljes odaadással a plébánia teljes személyzete és közössége. A lelki építkezés a legnagyobb kihívás, és öröm látni, hogy az idő nem telik hiába, mert a különféle események, élmények valóban gazdagítják, erősítik lelkiekben a közösséget, és segítik magasabb szinten megélni a hitet, mécsesként világítva a megújulás felé vezető úton.
Az adventi időben sikerült Babota Tibor plébánosnak Medgyest is beiktatni Thurzó Zoltán neves zongoraművész Szereti ön Chopint? erdélyi hangverseny-körútjába. A lengyel–magyar barátság jegyében Chopin hagyatékának legszebb darabjait két Liszt-művel kiegészítve hallgathatták az érdeklődők. Csodálkozhattak a 600 éves falak, amikor a gyertyafényes, meghitt környezetben virtuóz kezek által megszólaltatott hangok szálltak a magasságba. Ilyen esemény még nem volt Medgyesen. A művész emberi közvetlenségével, magyarázó szavaival, amelyek nemcsak zenéről, hanem hitről, hazaszeretetről, szépségről, emberségről is szóltak, meghódította a közösséget.
Csíki Szabolcs segédlelkész alig néhány hónapja érkezett Medgyesre, de a közösség máris sajátjának érzi, ő meg mágnesként vonzza a gyermekeket. A gyermekek karácsonyán, amelyet ő szervezett, a környezet, a hangulat, a kis „tehetségek” spontán szereplése, gyermeki őszinte hozzáállása, valamint a betlehemi jászol előtti közös ima és ének megdobogtatta a jelen levő szülők, nagyszülők szívét, a gyermekek pedig olyan közös élménnyel gazdagodtak, mely hosszú időre megmarad szívükben-lelkükben.
A közösség a legszebb ajándékot idén is a fiataloktól kapta, akik már negyedik alkalommal felvállalták a pásztorjáték előkészítését, bemutatását. Még arra is futotta erejükből, hogy a Báthory István iskolával szövetkezve, december 17-én a Traube teremben (a szászok régi színháztermében) jótékonysági estet szervezzenek Tedd szebbé a karácsonyt! címmel. A tanulók műsora mellett kis karácsonyi vásár is várta az érdeklődőket, hogy a bevétel segítségével a rászorulókat, de főleg a szeptemberben, Csaba testvér által elindított Kolping gyermekotthon kis lakóit tudják meglepni ajándékokkal. Ilyen sem volt még Medgyesen.
A pásztorjátékra a MADISZ 30 szereplőt verbuvált, akik között ott voltak a református és unitárius gyermekek, fiatalok is. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy átlépnek a felekezeti határokon, és a pásztorjátéknak ökumenikus jelleget, szellemet adnak Valóság és képzelet szárnyán címmel, és bemutatják nemcsak a medgyesi ferences, hanem a református és unitárius templomokban is, valamint Erzsébetvároson az örmény templomban. Olyan magot vetettek el a fiatalok, amely nem szavakat fog teremteni, hanem testvéri megértést, összefogást és cselekvést. A forgatókönyv a hagyományokat követte, de jó rendezéssel, fiatalos lendülettel, zenével, verssel sikerült élővé tenni az adventi szent idő várakozásának szép beteljesülését. Ahol cselekvő ifjúság van, ott remény is van, jövő is van.
A somogyomi filiában az ottani alig 130 lelket számláló közösség önerőből szervezte meg a pásztorjátékot. Bár kevesebb a szereplő és egyszerűbb a környezet, a leleményes díszlet és a gyermekek igazi természetessége olyan élményt képes nyújtani, mint akármelyik városban. Mivel nincs lehetőség az éjféli misére, a somogyomi katolikusok a hagyományos kántálás után, amelyen részt vesznek a reformátusok is, közös imára gyűlnek össze a templomban. Dávid Sándor kántornak mindig oroszlánrésze van a pásztorjáték betanításában, amiben Edit testvére segíti őt. A közösség életének szervezésében fontos szerepet tölt be Dávid Ferenc harangozó, ifj. Szabó Sándor gondnok egész családjával, valamint az egyháztanács és az önkéntesek meg az adományozók, hiszen egy ilyen kis közösségben csak összefogással lehet megbirkózni a feladatokkal, a nehézségekkel. A somogyomiak már 200 éve tanulják ezt a leckét, és különös kegyelme Urunknak, hogy nem a panasz, hanem a hála imádságos hangjait lehet hallani a közösségben.
Búzás Árpád. Vasárnap (Kolozsvár)

Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 1. (Nem volt forradalom, de leverték)
A résztvevők számát tekintve ez volt a legjelentősebb, 1956-hoz kapcsolódó erdélyi szervezkedés! A koncepciós perek forgatókönyvének megfelelően: mondvacsinált, hajánál fogva előrángatott, „az ország biztonságát veszélyeztető, a társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítéltek el hetvenhét, zömmel szakközépiskolás magyar fiatalt, esti tagozatos diákot, néhány lelkészt, teológust!
Az EMISZ kizárólag Székelyföldet „célozta meg”. Tagjai elsősorban szakközépiskolások, a ma Áprily Lajos nevét viselő egykori római katolikus főgimnázium esti tagozatára járó diákok voltak, csatlakoztak hozzájuk unitárius és római katolikus lelkészek, teológusok, tanárok, szakmunkások, gazdálkodó emberek. Az EMISZ berkeiből mintegy ezer embert hurcoltak meg, közülük hetvenhét személyt állítottak bíróság elé, ítéltek el nehéz börtönévekre. Központja Brassó volt, amely egészen 1959-ig nagyon erős magyar szakmai iskolaközpont, ide jöttek mesterséget tanulni a székelyföldi fiatalok. Az EMISZ ürügyén 1959-től még az írmagját is kiirtották a brassói magyar nyelvű szakoktatásnak. A szervezkedést megkönnyítette, hogy 1956 nyarán a brassói szakmunkástanulók közül többen is megfordultak Magyarországon , „első kézből”  értesültek az erjedési folyamatokról. Azt remélték, hogy a magyar forradalom hatására Romániában is megmozdulásokra kerül sor. Hogy mindez ne érje őket felkészületlenül, szervezkedni kezdtek. Tanácsot kérni elmentek magyar szakos tanárukhoz, Opra Benedekhez, aki figyelmeztette őket a szervezkedésből származó veszélyekre, majd azt ajánlotta: ha mindezt a magyar kultúra érdekében teszik, akkor vonják be a szakmunkás fiatalokat. Az EMISZ-per levéltári dokumentuma százegy vaskos kötet, mintegy százezer oldal! A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában az iszonyatos iratmennyiség áttanulmányozása közel egy évig tartó megfeszített munka! A levéltári dokumentumok alapján a magyarországi Tolnamőzsön elhunyt Orbán László, a Domoszlón jegyzőként dolgozó dr. Kóta Péter feljegyzéseiből, a Romániában élő egykori tagok visszaemlékezéseiből összeáll az EMISZ hiteles története. Az 1956-os magyar forradalom leverése után a brassói fiatalok elhatározták, létrehozzák a szervezetet:  „... Brassó, 1957. Néhány forró- homlokú ifjú dugja össze a fejét ebben a három nemzetiség lakta városban... Tudták, határozottan vallották: 1956. október 23-án szabadságharc volt. Az erdélyi magyarságot is rombolni kezdte a szocialista nemzetköziség román ízű politikája. Valamit tenni kell, legalább fékezni ezt a... nemzeti szétmállasztást... A szövetség behálózta a Barcaságot, Háromszéket, Csíkot, Udvarhelyszéket, Medgyest, Segesvárt, Kolozsvárt. Programot fogadott el és megválasztotta képviseletét. Elnök: Orbán László, társelnökök: Vinczi János és Sándor Balázs, titkár Lay Imre, jegyző Mátyás Ernő, pénztáros Lay György... Munkájuk nyomán a konfirmándusok újra népviseletben állottak az Úr asztalához, Székelyföldön ismét faragták a székely kapukat..., fékezték a vegyes házasságokat, írásban és szóban serkentették a nemzeti öntudatot, amely elsőrendű üggyé vált, számos ifjú és szépkorú immár büszkén vallotta magát magyarnak. Színjátszó csoportok, kórusok alakultak ebben a szellemben... Fehéregyházán 1957. március 15-én fényes nappal, a Securitate ügynökeinek vizslató tekintetétől kísérve, Petőfi Sándor emlékére és tiszteletére másfél órás műsort tartottak a Turulmadaras emlékműnél.” (Orbán László alapító elnök). Hasonló bátor tettre a legvadabb megtorlás, retorzió körülményei között sehol nem került sor! A túlélők sok mindent állítanak – jogosan vagy jogtalanul – Orbán Lászlóról. E sorok írója az egyetlen, aki a százezer oldal mellett áttanulmányozta, kijegyzetelte, fénymásoltatta Orbán László hatkötetes, több ezer oldalas szekusdossziéját! Hiányzik az ügynök dossziékban fellelhető kötelező, saját kézzel írt beszervezési kötelezvény! Ellenben van  dokumentum arról, hogy Márton Áron, Erdély legendás püspöke, a huszadik század legnagyobb magyarja, Lőrinczi Mihály unitárius teológus professzor feleségével együtt fogadta Orbán Lászlót, két napon át tárgyalt velük, elfogadta az EMISZ Székelyföld felrázására irányuló művelődési programját, a pillanatnyi helyzetet rögzítő szociológiai felmérés tervezetét! Orbán László meg tudta szólítani a tanyabokrokról, apró falvakból induló, helyesírási gondokkal küzdő szakmunkástanoncokat, és mindenki megírta szülőfaluja vázlatos történetét! Az egyik EMISZ-tag arra kérte a vezetőséget: akadályozzák meg a Techirghiolon élő testvérbátyja vegyes házasságát. Történészi felelősséggel – sine ira et studio – tárom fel a legnagyobb létszámú politikai per hiteles történetét…
Az alapító tagok 1957 februárjának végén letették az esküt. Minderre Orbán László szüleinek kertjében került sor. Az asztalra rátettek egy kisebb piros-fehér-zöld zászlót, majd Orbán László halkan mondta az eskü szövegét, a tagok rátették kezüket a zászlóra és rendre megismételték: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!” Orbán László egy zöld fedelű füzetbe íratta be a tagok névsorát. Céljuk: olyan erdélyi ifjúsági szervezet létrehozása, amely összegyűjti az erőszakos kollektivizálás során tapasztalt túlkapások teljes lajstromát, a kötelező beszolgáltatással járó visszaélések, a falvakat rettegésben tartó „fekete autók” okozta lelki traumák minden fontosabb panaszát. A belső ellenzékhez tartozó értelmiség, a módosabb gazdák igen jelentős része a Duna-csatornánál, a bărăgani kényszerlakhelyen szenvedett hosszú éveken át. A „szocialista humanizmus” nevében olyan égbekiáltó törvénytelenségeket, atrocitásokat követtek el (gondoljunk a falvak szélén agyonlőtt gazdaemberekre, köztük Sánta Lajos vadasdi tanítóra, a kiváló labdarúgó, edző, Bölöni László nagyapjára!), amelyekre – az EMISZ tagjai szerint – ideje volt felhívni a világ közvéleményének figyelmét. 
Az EMISZ-nek alapszabályzata volt, amelyet az IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) szervezeti szabályzata alapján dolgoztak ki. A himnuszukat ma is minden találkozón dúdolják a túlélők. Külön fejezetben tárgyalták az EMISZ szervezeti felépítését, a tagság összetételét, valamint a jogokat és kötelezettségeket. A megalakulást követően elhatározták: az állam által tiltott minden magyar ünnepet köszöntenek, kezdve a vallási ünnepekkel, folytatva március 15-e, augusztus 20-a, október 6-a megünneplésével. 1956. november 4-e után az orosz nyelvtanár tudomására hozták: az orosz nyelvet többé nem tanulják! Szorgalmasan gyűjtötték az erdélyi magyar falvak panaszait, megkezdték az Orbán László feljegyzéseiben emlegetett közművelődési tevékenységet.
Brassó hatalmas olvasztótégely! Az ott tanuló fiatalok szeme láttára sorvadt, asszimilálódott az ottani magyarság. Éppen ezért az EMISZ tagjai próbálták meggyőzni a fiatalokat a vegyes házasságok hátrányairól, megkísérelték legalább lelassítani az asszimiláció folyamatát. Ehhez kapcsolódott az abortusztörvény elleni küzdelmük. Szerették volna megakadályozni a magyarság számbeli apadását. A vegyes házasságok és az abortusz elleni küzdelmet Nyitrai Mózesné Deák Berta homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkésznő javaslatára iktatták programjukba. Terveik között szerepelt: minden magyar településen az EMISZ-szervezet fiókjának létrehozása.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szórványban legfontosabb az anyanyelv ápolása
A magyar kultúra napja alkalmából, január 22-én, a medgyesi Református Egyházközség valamint a medgyesi RMDSZ társszervezésében a református gyülekezeti teremben ünnepelte a helyi lakosság Himnuszunk születésnapját, magyar szellemi és kulturális életünk egyik legmeghatározóbb értékét.
Az ötödik alkalommal megrendezett ünnepségen Székely Zoltán református tiszteletes, valamint az RMDSZ képviseletében Joó Endre köszöntötte a jelenlévőket.  A magyar kultúra napjának és a Himnusz születésnapjának alkalmából Búzás Árpád osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel. Beszédében közös, nagy történelmi személyiségeinkről – Kölcsey Ferencről, Deák Ferencről, Széchenyi Istvánról, Reményik Sándorról –, a környező országokban és a világban fellelhető magyar kulturális hagyományokról és hagyatékokról hallhattunk gondolatokat. Szabadság (Kolozsvár)

Közvita: speciális tankönyveken alapuló román nyelvtanítást szorgalmaz az RMDSZ
Adrian Curaj tanügyminiszterrel egyeztettek hétfőn az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai Bukarestben. A megbeszélésen a szövetség oktatási prioritásait, továbbá az eddig tapasztalt gondokat ismertették a tárcavezetővel. 
„A tanügyminisztérium által kezdeményezett közvita kiváló alkalom arra, hogy egy átfogó reformot és szemléletváltást készítsen elő a romániai oktatásban. Előbb azonban a hatályos törvényt kellene gyakorlatba ültetni, főként a jogszabály kisebbségekre vonatkozó előírásait. Elszomorító az, hogy a hazai tanügyi rendszer még mindig a mennyiség mellett dönt, a minőség rovására. Az RMDSZ ezért is szorgalmazza a kerettantervek újragondolását, hiszen az új tervezetek sem oldják meg az alapvető gondokat: a diákok továbbra is túlterheltek, zsúfolt az órarendjük. A törvény előírja, hogy a románt speciális módszertan alapján tanítsák a magyar gyermekeknek, ezért azt kérjük, hogy a minisztérium végezze el a munkát: legyen tankönyv a diákoknak középiskola végéig, hogy ezekhez az igényekhez igazítsák a felmérőket, vizsgákat és az érettségit is” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Szabó Ödön: a tanárok elvesznek a papírmunkában
A találkozón Szabó Ödön, a képviselőház oktatási szakbizottságának tagja elmondta: Romániában erősíteni és védeni kell az anyanyelvű oktatást, de ezt csak úgy lehetséges, ha alkalmazzák a törvény erre vonatkozó pozitív előírásait. Hozzátette: fontos az, hogy a tanfelügyelőségeken, a vegyes tagozatú intézményekben a magyar tagozatért felelős tanfelügyelői, aligazgatói pozíciók erősödjenek. 
Nehéz egy többségi dominanciájú megyében a tanfelügyelőségben, iskolában helyt állni, hisz a tapasztalat az, hogy a többség a magyar tagozatokon kezdené a spórolást, katedra-összevonásokat - mondta a képviselő. Ugyanakkor mentesíteni kell az oktatási rendszert a bürokratizálás alól, hisz az nem lehet például, hogy egy kisebb iskolában már több a bizottság, mint a tanár - hangsúlyozta. - A pedagógusoktól annyi papírgyártást várnak el, hogy szinte többet dolgoznak azon, hogy megfeleljenek a bürokráciának, mint a diákok elvárásainak. 
„Tehermentesíteni kell az oktatást, levenni a diákok válláról a fölösleges terheket. Ezt a minisztérium által kezdeményezett közvitán elmondtuk, hangsúlyoztuk, konkrét javaslatokat is tettünk. Külön kiemeltük a román nyelv oktatására vonatkozó részeket is, és azt is nyomatékosítottuk, hogy ez egész sor szükséges változtatást igényel. Egyszerűen mást és másként kell tanítani, hiszen a magyar diákoknak a román nem anyanyelv, tehát nem is lehet ugyanaz az elvárás” – taglalta Szabó Ödön, majd ezt követően arra is rámutatott: az RMDSZ számára prioritás az állami intézményi keret kiszélesítése, bővítése. Ugyan a jelenlegi jogszabály ezt előírja, de nem történt megfelelő előrelépés. „A kisebbségi továbbképző központ létrehozása nem tűr további halogatást. Ezidáig egyetlen ilyen intézmény jött létre, az is nemzetközi megállapodás eredményeként. Ez a központ Medgyesen működik és a német kisebbséget szolgálja. Ígéretet kaptunk arra, hogy minél hamarabb meglesz a létrehozására vonatkozó miniszteri rendelet. Másrészt úgy gondoljuk, hogy a törvényben szereplő kisebbségi oktatás kutatásával foglalkozó háttérintézménynek, osztálynak is létre kell jönnie, amelynek célja az oktatás minőségének vizsgálata és javítása lenne” – hangsúlyozta Szabó Ödön parlamenti képviselő. 
A szamosújvári iskola is szóba került
A találkozón Korodi Attila, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője az oktatási területen dolgozó kisegítő személyzet szerepére hívta fel a figyelmet. Elmondta, megoldást kell találni arra, hogy az egészségügyi, a munkavédelmi, a tűzvédelmi és a közbiztonsági feladatok ellátására az iskola ne csak az oktatási törvények előírásainak feleljen meg, hanem ezeken a területeken hatályban levő törvényes előírásoknak is. Ehhez megfelelő finanszírozást kell biztosítani az iskoláknak a szakszemélyzet (nevelők, kazánfűtök, takarítószemélyzet stb.) alkalmazására - mondta a képviselő.
László Attila, a szövetség Kolozs megyei szenátora a megbeszélésen a szamosújvári magyar iskola helyzetére is kitért. Kifejtette, az iskola minden követelménynek megfelel annak érdekében, hogy szeptembertől megkezdhesse működését, csak a minisztériumi jóváhagyásra várnak. A szenátor arra kérte a minisztert, hogy emeljék meg a megyei személyzeti kvótát az újonnan alakult intézményekben.
Az RMDSZ és a miniszter között legutóbb decemberben volt egyeztetés, akkor a szövetség kérte az egyházi, illetve a magánoktatási intézmények finanszírozására vonatkozó szabályozási rendeletek megalkotását. A tanügyminiszter az újbóli felvetésre elmondta, elfogadta az RMDSZ javaslatait, és ebben a kérdésben még a héten megszülethet a kormányülésen a szövetség által szorgalmazott döntés. maszol.ro

Proetnica fesztivál Segesváron: ne csak táncoljanak, beszélgessenek is!
A fellépések mellett idéntől a kapcsolatépítésre is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a segesvári Proetnica Fesztivál szervezői. A rendezvénysorozat tizennegyedik kiadása augusztus közepén kezdődik az UNESCO világörökség részét képező szász városban.
Eddig úgy volt, hogy akik eljöttek Segesvárra, hogy részt vegyenek a Proetnica Internetnikus Fesztiválon, megérkeztek, énekeltek, vagy táncoltak és azzal mentek is haza. Ez az idéntől másként lesz, a résztvevőket arra kérik, maradjanak és tekintsék meg egymás előadását, vegyenek részt egymás workshopjain, beszélgessenek, ismerkedjenek, vitázzanak – mondta az augusztus 18. és 21. között 14. alkalommal sorra kerülő fesztivál igazgatója, Volker Reiter.
Ruténokat, romákat, szerbeket, bolgárokat, ukránokat, cseheket, lengyeleket, szlovákokat, törököket, tatárokat, örményeket, zsidókat, olaszokat, horvátokat, németeket, albánokat, macedónokat, lipovánokat, oroszokat, görögöket, magyarokat és arománokat várnak a segesvári Proetnica Interetnikus Fesztiválra, amelyet tizennegyedik alkalommal szerveznek meg Segesváron augusztus 18. és 21. között. A Romániában élő nemzeti kisebbségek közösségeit bemutató rendezvény célja a társadalommal elfogadtatni azt, hogy sokféle nemzet él egymás mellett, szokásaik hasonlóak, vagy különböznek egymástól, hagyományaik is lehetnek mások, érdemes megismerni egymást – mondta Volker Reiter, az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.
Volker Reiter a beharangozó sajtótájékoztatón bemutatta azt az albumot is, amely a tavalyi fesztivált ismerteti. Ebből megtudható, hogy 2015-ben nyolcszáznál is többen vettek az eseményen, húsz romániai nemzeti kisebbség képviseltette magát, a látogatók száma pedig meghaladta a 15 ezret. 
A Proetnica Fesztivált az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ Egyesület szervezi a segesvári önkormányzattal közösen. Reiter úgy fogalmazott, hogy ez csupán egy csepp a tengerben, ami az etnikumközi egyetértés erősítését illeti, de azt is eredménynek értékeli, hogy más, hasonló jellegű, regionális fesztiválok megszervezéséhez nyújtott ötletet. Hasonlót tartanak már Tulceán, Medgyesen, vagy készülnek szervezni Szászrégenben is – mondta.
Antal Erika. maszol.ro

XIV. Vándorcsizma Néptáncfesztivál
Medgyes
A Medgyesi MADISZ, a medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport és az EMKE Szeben megyei szervezete közreműködésével idén már tizennegyedik alkalommal sor kerül a Vándorcsizma Néptáncfesztivál megszervezésére.
A fesztivál május 28-án, szombaton kezdődik a Millennium-Ház udvarán, ahonnan népviseletbe öltözött legények és leányok kiséretében rövid felvonuláshoz lehet csatlakozni a medgyesi Polgármesteri Hivatalig, ahol hivatalosan megnyitja „kapuit” a fesztivál. Ezt követően színes programkínálattal várják az érdeklődőket a Greweln parkban: a Karosi Turul Egyesület tagjai a 20 férőhelyes Jurtában 10. századi berendezést, ruházatot és életstílust ismertetnek rövid történelemóra keretében. Az egyesület tagjai rövid baranta, azaz ősi magyar harcművészetet is bemutatnak, de íjászni is megtanítanak. Tizenkét néptáncegyüttes közel 5 különböző tájegység néptáncait a maguk sajátos öltözetével hozzák színpadra. Az idei év meghívottjai: a Százfonat néptáncegyüttes Erdőszentgyörgyről, a Hajdina néptáncegyüttes Marosludasról, a Vásár néptáncegyüttes Balavásáról, a Sóvirág néptáncegyüttes Szovátáról, a Szúszékdöngetők Sóváradról, a Gyimesfelsőloki Domokos Pál Általános Iskola diákjai, a Rozmaring együttes, amely a Székelyudvarhely Móra Ferenc Általános Iskola néptáncegyüttese, a Szivárvány néptáncegyüttes Gyulakutáról, az erzsébetvárosi diákok néptánccsoportja és a helyi Gyöngyvirág néptáncegyüttes.
Szabadság (Kolozsvár)

Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program
Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program, a fogadószervezetek és a szórványban élő magyar közösségek egybehangzó visszajelzései alapján szükség van az ösztöndíjasok hiánypótló munkájára - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel.
Jelezték: ezt és az első év tapasztalatait figyelembe véve idén is 50 ösztöndíjast küldenek külhonba, s bővül a fogadószervezetek és a helyszínek köre.
Az összegzésben felidézték, hogy tavaly augusztusban 50 fiatal utazott ki az egykori monarchia területén élő magyar közösségekhez. Az ösztöndíjasok feladata az volt, hogy közösségteremtő, anyanyelvápoló, hagyományőrző tevékenységükkel támogassák az őket fogadó helyi magyar szervezeteket, egyházakat, oktatási intézményeket. Munkájuk, egyben a Petőfi Sándor-program célja az volt, hogy erősítsék a szórványban élők magyarságtudatát, csökkentsék, jó esetben megállítsák az asszimilálódást.
A fiataloknak a kilenc hónap alatt részt vettek nemzeti ünnepekhez-, naptári évhez kapcsolódó események megszervezésében. Mint írták, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Horvátországban beindult, sok helyen újraindult a magyar nyelv oktatása. Beregrákoson és Munkácson néptánccsoport, Aknaszlatinán cserkészcsapat alakult. A Kárpát-medence számos magyar közösségében működik ősz óta rendszeres táncház, színjátszó kör, természetjáró szakkör az ösztöndíjasok munkájának köszönhetően.
A magyar oktatási intézmények, egyházak mindennapjait segítették az ösztöndíjasok Léván, Medgyesen, Déván, Zsobokon, kezdeményezésükre szerveztek kórustalálkozót a Felvidéken és Délvidéken egyaránt. Fogarason pedig első alkalommal tartottak magyar napokat.
A szervezési, oktatási feladatokon túl az ösztöndíjasok segítettek a szervezetek adminisztratív feladataiban, honlapjaik kezelésében és pályázatok írásában egyaránt.
A programnak köszönhetően 2015 novemberében Kárpát-medence szerte megünnepelték a Magyar Szórvány Napját, 2016 májusában pedig a Magyar Táncház Napját az egész Kárpát-medencében.
A program honlapján az indulás óta közzétett több mint 600 hír, tudósítás, 240 fotó- és képgaléria segítségével az érdeklődők folyamatosan nyomon követhették az ösztöndíjasok munkáját, és képet kaphattak a szórványban élő magyarság mindennapjairól és ünnepeiről - olvasható az államtitkárság összegzésében.
A program 2016 szeptemberétől folytatódik. A pályázat már lezajlott, a 294 jelentkezőből kiválasztott 50 ösztöndíjas között 18 külhoni származású, egy pedig a diaszpórában született. Az idei évben a korábbiak mellett új helyszínek is bekerültek a programba, így Gyimesbükkre, Türbe, Máramarosszigetre, Pozsonyba és Ungvárra is küld fiatalokat az államtitkárság - közölték.
maszol.ro

Medgyes: Vándorcsizma Néptáncfesztivál 14. alkalommal
A hagyományossá vált erdélyi néptánccsoportok valamint a helyi magyar lakosság találkozójára idén rengetegen voltak kíváncsiak szombaton, május 28-án Medgyesen a Greweln parkban. Az Erdély több részéről érkezett és a helyi csoportok felvonulása után a fesztivál helyszínén mindenki megmutatta tehetségét a színpadon, a kilenc együttes bemutatója nagy tetszést aratott a nézőközönség körében.
A szervezők, mint minden évben, kihirdették a gulyásfőző versenyt, ahol finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattak a fesztiválozók.
A Karosi Turul Hagyományőrző csoport közreműködésével íjászat és baranta bemutatóval készültek a szervezők, egész napos jurta látogatáson történelemóra keretében a 10. századi magyarok életmódját, ruházatát, lakóhelyüket lehetett megnézni, illetve meghallgatni. Külön érdekesség volt, hogy a kíváncsiak egy három húsos, köleses ételt is megkóstolhattak, az étel különlegessége a korhű fűszerezés volt: hasonló készült a X. században használt zöldfűszerekkel, nem tartalmazott pirospaprikát, az íze mégis enyhén csípős lett.
D. E.
Szabadság (Kolozsvár)

Él az anyanyelv szeretete a szórványban
Dicsőszentmártonban idén XXVI. alkalommal tartottuk meg a Küküllők menti tanulók népdaléneklő és szavalóversenyét a Kis-Küküllő Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének helyi szervezete égisze alatt. Egykor, 1991-ben dr. Kakassy Sándor RMDSZ-elnök javaslatára indítottuk el a szavalóversenyt, melyet utóbb népdaléneklő részleggel bővítettünk. Bebizonyosodott, hogy szükséges, jó és hasznos egy ilyen népes találkozó a szórványban, hiszen "a természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet" (Kosztolányi Dezső).
Idén két nap tartottuk a versenyt: május 21-én az általános iskolások és május 28-án a líceumi tanulók szerepeltek. A szavalók két szabadon választott verssel jelentkeztek, az éneklők két szabadon választott népdallal nevezhettek be.
Hetven általános iskolás szerepelt, 50-en szavaltak és 20-an énekeltek. A középiskolás tanulók közül 25-en jelentkeztek, ebből 21-en szavaltak és négyen énekeltek. Összesen 95 résztvevője volt a versenynek Bonyháról, Désfalváról, Dicsőszentmártonból, Haranglábról, Héderfájáról, Jobbágytelkéről, Küküllődombóról, Medgyesről, Segesvárról, Szászcsávásról és Vámosgálfalváról.
A díjazott tanulók könyvjutalmat vehettek át, ezeket Pataki László vámosgálfalvi iskolaigazgatónak és Fodor Józsefnek, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatójának köszönhetjük. Köszönet Csiki Erzsébet-Gyöngyi körfelelősnek, Szilágyi Anna-Rózsika, Márkos Zita tanárnőknek, valamint Kakassy Irénnek és Balázs Évának, a Kis- Küküllő Alapítvány kurátorainak, akik segítséget nyújtottak a verseny megszervezésében.
A gyermekszemek ragyogása, a népviseletbe öltözött gyermekek látványa még sokáig él bennünk.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)

Izmosodó magyar érdekképviselet
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – Míg a helyi tanácsokban nem mindenhol sikerült megőriznie képviseletét, a megyei önkormányzatokban azonos, vagy az eddiginél nagyobb súllyal vág neki az újabb választási ciklusnak az RMDSZ.
A részeredmények szerint a szövetség 2281 helyi, illetve 93 megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Magyar Polgári Párt (MPP) 158 helyi és 6 megyei, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 207 helyi és 6 megyei, míg az EMNP–MPP-koalíció 33 helyi tanácsi helyet mondhat magáénak.
A nagy arányban magyarlakta partiumi megyékben a vasárnapi voksolást követően nem változott jelentősen a helyzet. Míg a négy évvel ezelőttinél jóval gyengébb eredmények miatt Nagyváradon elveszített két tanácsosi mandátumot az RMDSZ, a Bihar megyei önkormányzatban sikerült megőriznie az eddigi hét tanácsosi helyet. Mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és vezetője, Ilie Bolojan váradi polgármester bejelentette, hogy kétharmados többségével egyedül kormányozná a megyeszékhelyt, Huszár István alpolgármesteri széke inogni látszik. Megyei szinten azonban a PNL rászorulhat a szövetség támogatására, a 17 mandátum az egyszerű többséghez sem elég. A testületben a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2 tanácsossal van jelen.
Szatmár megyében a megyeszékhelyhez hasonlóan a megyei tanácsban is nő az RMDSZ-es önkormányzati képviselők száma, a jelenlegi 12 helyett 13-an ülnek a frakcióban, mely a testület legnagyobb csoportja. A részleges eredmények szerint a PSD 9, a PNL 7, az ALDE 4 mandátumot mondhat magáénak.
Többen képviselik a szövetséget a Kolozs megyei önkormányzatban is, ahol a korábbi öt tanácsos helyett a következő négy évben heten alkotják az RMDSZ-frakciót. A lista hatodik helyezettje Keizer Róbert, az MPP Kolozs megyei elnöke, aki a két párt közötti együttműködés révén szerzett mandátumot. A PNL 18, a PSD 12 mandátummal büszkélkedhet.
Kolozsváron szintén növelte súlyát a szövetség, és a korábbi négy helyett immár öt képviselője van, és 274 szavazat hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez. Ennek hiányában a töredékszavazatok visszaosztásakor a PNL-nek jutott egy újabb mandátum, így 17 tanácsosa van, míg a PSD öt tanácsossal van jelen a testületben. Soós Sándor megyei elnök szerint az Erdélyi Magyar Néppárt eredményei is jobbak. Míg eddig 7 községben 11 tanácsosuk volt, a vasárnapi voksolás eredményeként 11 községben 15 képviselőjük lát munkához. Körösfőn 4, Bánffyhunyadon 2, Egresen, Ördöngösfüzesen, Bálványosváralján, Gorbóban, Nagyesküllőn, Kolozson, Tordaszentlászlón, Magyarkapuson és Széken egy tanácsosi mandátumot szereztek.
Máramaros megyében az RMDSZ két tanácsossal van jelen a megyei önkormányzatban, és akárcsak eddig, két önkormányzati képviselőt küld a nagybányai tanácsba is, miután 283 szavazata hiányzott a harmadik mandátum megszerzéséhez. Máramarosszigeten is két magyar jutott be a tanácsba. Koltón, Sülelmeden és Erzsébetbányán 3, Felsőbányán 2, Szinérváralján, Misztótfaluban, Magyarláposon, Égerháton és Kővárremetén 1 tanácsost juttatott be a szövetség. Hosszúmezőn a polgármesteri szék mellett 5 tanácsosi helyet is szerzett az RMDSZ, az MPP-nek és az EMNP-nek 1–1 képviselője van.
Beszterce-Naszód megyében 16 településen 26 tanácsosi mandátuma van az RMDSZ-nek. Besztercén, Magyarnemegyén, Felőrben, Apanagyfaluban, Mezőköbölkúton, Mezőörményesen, Tekében, Galacfalván, Nagysajóban, Sajónagyfaluban és Sajóudvarhelyen egy Bethlenben, Szentmátéban, Kékesen, Rettegen két tanácsos lett. Árpástón a polgármesteri tisztség megőrzése mellett hét tanácsosa van az RMDSZ-nek. A megyei önkormányzatba azonban ezúttal sem sikerült bejutni.
Akárcsak Szeben megyében, ahol ellenben eggyel több helyi tanácsosi mandátumot mondhat magáénak a szövetség, hét településen 8-an képviselik a magyarságot. Medgyesen két, Balázstelkén, Bürkösön, Kiskapuson, Erzsébetvárosban, Vízaknán és Küküllőalmáson egy-egy RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot, utóbbi községben 19 szavazat hiányzott a másodikhoz.
Brassó megyében is erősödött a magyar képviselet, a megyei tanácsba az eddigi kettő helyett három képviselőt sikerült bejuttatni, míg Brassóban sikerült megtartani a két tanácsosi helyet. Kovács Attila megyei elnök szerint Ürmösön, Alsórákoson és Apácán megőrizték a polgármesteri széket, míg Tatrangon száz vokson múlt, hogy nem lett magyar elöljáró. Itt egy másik magyar jelölt is indult függetlenként, aki 129 szavazatot kapott. A tanácsosi lista alakulása is a magyar–magyar versenyen múlott: az RMDSZ-nek 16 voks hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez, a független magyar tanácsosjelölt 80-at kapott.
A megyei elnök sikerként értékelte, hogy olyan szórványtelepüléseken is sikerült tanácsosi mandátumot szerezni, mint Halmágy és Botfalu, míg Kőhalomban egy helyett két tanácsosuk lett. Bodolán 27 év után három helyett négy magyar tanácsos tevékenykedhet a testületben. A magyarlakta települések közül Höltövény, Kóbor, Krizba, Kaca, Zsiberk, Homoród, Olthévíz, Szásztyúkos és Keresztvár tanácsában van magyar képviselő.
Temes megyében 33 helyi tanácsosa lesz az RMDSZ-nek a következő négy évben, ebből kettő Temesváron, 3 pedig Zsombolyán. Halász Ferenc megyei elnök szerint Lugoson 13 szavazat hiányzott az egy mandátum elnyeréséhez, míg Dettán hiába érték el a küszöböt, nem jutottak be a tanácsba, ezért mindkét helységben kérték a szavazatok újraszámlálását. Igazfalván a polgármesteri szék mellett 2 tanácsosa lesz a szövetségnek, Végváron 4 segíti a magyar elöljáró munkáját. Óteleken, Újszentesen 3, Bálincon, Bégamonostoron, Kastélyon, Máriaföldén, Újváron 2, Gyéren, Fényen, Nagycsanádon, Tolvádon, Törökszákoson 1. Újmosnicán egy magyar tanácsos van, de utóbbi településen akár a második mandátum is meglehet, mondta a megyei elnök.
Krónika (Kolozsvár)

Az irgalmasság arcai
Székelyudvarhely, Brassó, Marosvásárhely, Medgyes, Kolozsvár, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön a Szent József-plébánián mutatta be június 19-én Bereczki Silvia segítőnővér, a Vasárnap és Keresztény Szó felelős szerkesztője a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában Kolozsváron nemrég kiadott, Sokarcú irgalmasság Vallomások, interjúk, tanulmányok című kötetet.
Szabó Lajos kanonok-plébános házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, bemutatta a segítőnővért, akit a háromszékiek jól ismernek a különböző lelkigyakorlatokról.
Silvia nővér Az irgalmas szeretet átalakító ereje című előadásában kitért a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évére – szerinte az irgalmasság út, amely egyesíti Istent és embert: kitárja az ember szívét arra a reményre, hogy bűneink korlátai ellenére is mindenkor szeret minket a jó Isten. A nővér több gondolatkört közvetített: az Isten odahajló szeretetéről beszélt, aki a rászoruló ember segítségére siet. Ez csoda és felhívás arra, hogy mi is ezzel a gondoskodó szeretettel, odahajló alázattal és dinamikus erővel közelítsünk egymáshoz.
A Sokarcú irgalmasság című kötetben különböző településeken élők vallanak arról, hogyan jelenik meg e téma az egyes emberek, szerzetesek, családok életében. Az irgalmasság gyakorlásának fontos és érzékeny voltáról tett tanúságot Kozma Ferenc lelki gondozó, mentős asszisztens, aki már hét éve önkéntes munkatárs a Bonus Pastor Alapítvány sepsiszentgyörgyi csoportjában. Elmondása szerint legtöbbször a bizalmatlanságot kell leküzdeni, de valójában arra vágynak a betegek, hogy valaki lehajoljon hozzájuk és felemelje valamilyen formában. A könyvbemutatón elhangzott: a közösségi élet az irgalmasság iskolája, akár szerzetesként, akár családban éljük. Dánél Francesca elöljáró nővér az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthonért felel, az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek rendjéhez tartozik. Beszélt azokról a helyzetekről, amikor emberi méltóságukban sérült lányanyáknak segítenek, hogy új életet kezdjenek. A könyvben Regina nővér is vall élettörténetéről, és megismerhetjük az Őrkőn lakó Szeretet Misszionáriusainak munkáját, akik a roma telep lakói között élik életüket.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Muzsnay Árpádról egy kicsit másként
A 75 éves Muzsnay Árpád életének néhány olyan mozzanatáról beszél a vele készített interjúban, ami bizonyára sokak számára ismeretlen. Köszöntésére ma, a Mihai Viteazul utca 32. alatti Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont dísztermében kerül sor, 17 órakor.
— Sokan kérdezik öntől, miért kötődik ennyire ahhoz a házhoz, amelyikben él.
— A válasz egyszerű. Nem volt párttitkár nagybátyám, nem volt sohasem nagy fizetésem — a nyugdíjamról ne is beszéljek —, és így nem volt lehetőségem jobbat szerezni. Számomra, és a lakók egy része számára — bár voltak, akik mindent megtettek és megtesznek, hogy elkorhadt gerendákkal körbevéve a város szégyeneként, romhalmaznak tűnjék az az épület, melyet az általuk egykor vezetett intézmény munkatársainak hanyagsága és gondatlansága megrokkantott — részben még mindig lakható. Persze áldatlan állapotok és körülmények között. Nekem szülőházam. De ami annál több: a Zárda épületével szemben lévő egykori Rácz-ház olyan történelmi emlék, amilyet Európa e térsége egyetlen városa sem tud felmutatni. Ha toleranciáról beszélünk, különösen Szatmárral kapcsolatosan, akkor ez az épület vitathatatlan bizonyíték. Hiszen az 1860-as években az épület régi részében működött Szatmárnémeti első zsidó leányiskolája. Máramarossziget, Nagyvárad vagy akár a térségünkben szintén komoly zsidó közösséget magáénak tudható Kisvárda nem tud felmutatni hasonló — még álló, rendbe tehető — épületet, pedig ezekben a városokban is működtek zsidó iskolák. Ez bizonyítja azt is, hogy a szatmáriak mindig adtak az oktatásra. Akkor senkit sem zavart, hogy épp a Zárdával szemben felépült egy másik felekezet vagy etnikum tanintézete. Én még gyerekkoromban az épület padlásán találtam héber könyveket. Csak később jöttem rá arra, hogy a szatmári zsidók tudatában voltak, hogy ez az épület valamikor az övék s kultúrájuk egy része volt, ezért jöttek oda előszeretettel lakni. A második világháborút megelőzően négy, azt követően pedig a múlt század hatvanas éveiig legkevesebb három zsidó család lakott ott. A deportálásból csak egy család jött vissza, gyerek nélkül, mert ő odaveszett. Felber Etelka néni későbbi sógornőjével kalandos úton érkezett haza Auschwitzból, a férje pedig szovjet hadifogságba került munkaszolgálatoskét menekült meg, és engedték haza 1947-ben. Ezzel a családdal szüleim és én nagyon jó viszonyt ápoltunk. Ortodox zsidók voltak, szombatonként én gyújtottam be a tüzet és segédkeztem olyan dolgokban, amit nekik azon a napon nem volt szabad. A nénit — valószínű — emlékeztettem az odaveszett, velem egy évben született Zoltán fiára. Sokszor mesélt Etelka néni nekem a szatmári magyar zsidókról a sógora kapcsán is, kit szintén Zoltánnak hívtak, Felber Zolinak — találkoztam is vele többször —, aki magyarságára sokat adó, magyar keresztnevére büszke, jó labdarúgója volt városunknak. Emlékszem, Etelka néni hívta fel a figyelmemet Markovits Rodionra, Zelk Zoltánra, akikről úgy beszélt mint egykori személyes ismerőseiről.
— Milyen volt a gyerekkora?
— Nekem a háborút követő nyomorúság, a ma már sokak által hallomásból sem ismert pontrendszer, az alapvető élelmiszerekért való — sokszor — félnapos sorban állások ellenére is, úgy érzem, szép gyerekkorom volt. Nem a rendszernek, hanem az engem körülvevő, velem kapcsolatba került kitűnő embereknek köszönhetően, akik meghatározták életemet, és mintha ma, háromnegyed századdal születésemet követően a kezemet fognák, bátorítanának. Az irodalom és a kultúra szeretetét elsősorban anyámtól örököltem. Ő mindig büszke volt arra, hogy református létére városunk legjobb iskolájának, a számtalan kiváló pedagógust foglalkoztató Zárdának volt tanulója. Az első világháborút követően például olyan magyar szakos tanárnője volt, aki diákjainak — a lányoknak — 1920-ban, a Zárdában Ady Endréről beszélt, a legnagyobb szeretettel és elismeréssel. Anyám irodalomkedvelő volt, talán a budapesti Veress Pálnéban „fertőződött” meg — hiszen, amíg a Petőfi Társaság tagja, de különben kiskereskedő nagyapám anyagi lehetősége megengedte, abba az iskolába járatta a lányát. Édesanyám szerette, sokszor idézte Ady Endrét, József Attilát, Mécs Lászlót, Reményik Sándort. Lényegében a könyv gyűjtésének szenvedélyét is tőle örökölhettem. Kistisztviselő apámmal a két világháború között megjelent s olcsón megvásárolható világ- és magyar irodalmi klasszikusok sorozatait gyűjtötte. Igaz, akkor lehetett vigécektől részletre könyvsorozatokat vásárolni. De könyvei között nem egy Nyírő József-, Tamási Áron-, Herczeg Ferenc-, Somogyvári Gyula- és Zilahy Lajos-kötet is volt — tükrözve a századelő szatmári magyar irodalmi ízlését. Jó néhány olyan könyv is akadt köztük, melyeket a népi demokrácia éveiben a padláson rejtegettünk lekvárosszilkékben — onnan keltek majd lábra, valószínű az ócskasorra, valamelyik jó szomszédnak köszönhetően. A könyv nálunk a legértékesebb ajándékok egyike volt — ma is féltve őrzöm a karácsonykor kapottakat.
Mindig mérvadónak tartottam édesanyám véleményét. Kezdő tanárként, mikor hazaérkeztem, az aznap megérkezett újságokkal várt. Ki volt készítve, mit érdemes — szerinte — feltétlenül s elsőként elolvasnom. Minden akkor megjelent romániai központi magyar nyelvű újságra, sőt, édesapámnak köszönhetőn, ki a postán, s ott egy ideig a sajtóterjesztésnél is dolgozott, néhány magyarországi lapra is előfizettünk — míg a cenzúra engedte. Sokat köszönhetek ugyanakkor egykori tanáraimnak is, akik a jelen és a jövő pedagógusainak mintaképei lehetnének. Az ő érdemük, hogy az államosítást követően a szatmári oktatás nem csupán megőrizte, de jelentősen növelte addigi színvonalát. Példamutatóan fátylat tudtak borítani a felekezeti és egyéb különbségekre, ellentétekre. Megszűntek Szatmárnémeti neves egyházi iskolái, de létrejött egy szellemiekben nagyon komoly, kiváló tanárokat foglalkoztató állami fiú- és leánylíceum, amelyekben a legjobb református és római katolikus tanárok oktattak. Ők — és ez igaz a reál érdeklődésű tanárainkra is — nagyon erős, irodalom és történelem iránti érdeklődést neveltek belénk.
— Ön nem tanárnak készült, de nem is újságírónak.
— Mint minden fiatal, én is sok minden szerettem volna lenni. Érdeklődtem például a színművészet iránt. Szerencsém volt, hogy nagyon fiatalon érettségiztem — még 16 éves sem voltam, s ezért egy évet itthon maradtam. Még a színháznál is dolgoztam Harag György igazgatása alatt. Segédkellékese voltam a ma klasszikusként emlegetett egykori társulatnak. Szerencsére már a marosvásárhelyi felvételi előtt rájöttem arra, hogy nem is vagyok én olyan nagy tehetség, mint amilyennek képzeltem magamat, és már akkor elkezdtem a felkészülést a bölcsészkarra. A sikertelen színi vizsgát követően azonnal a magyar nyelv és irodalom szakra jelentkeztem, és jutottam be az elsők közt. Bolyaisként kezdtük — az első évfolyam végén egyesítettek az egykori Babeş-sel. De ez a történet külön beszélgetés témája lehetne…
— Amikor kihelyezték Kiskolcsra, mennyire ismerte a falusi életet?
— Nem nagyon, bár szoros kapcsolat fűzött gyerekkoromban Árva Bethlen Kata szülőfalujához, a Küküllő menti Bonyhához. De ott lényegében mindig vendég voltam — kívülálló. Kiskolcsot azonban még annyira sem ismertem, mint Bonyhát, holott egyik osztálytársam, Csomai Miklós annak a falunak a szülötte volt. Egyszerűen az volt a helyzet, hogy tanulmányi eredményeim alapján harmadikként választottam helyet az egyetem elvégzése után. Lehetőségem lett volna Szászmedgyesre menni. Ez volt a legrangosabb hely a két kutatói státus mellett, amit az 1963-ban végzett magyar szakosoknak felkínáltak. Én haza akartam jönni Szatmárnémeti közelébe. Így választottam Kiskolcsot mint olyan települést, amelyiket abban az időben Szatmárnémetiből nap mint nap legkönnyebben meg lehetett közelíteni. Egyik kedves tanárom fel is rótta nekem, amiért nem Medgyest választottam. De úgy vélem, megértette válaszomat, érvelésemet. Nekem itt, a szülőföldemen még a kövek is mesélnek. Ismerem ennek a vidéknek a történelmét, itt érzem otthon magamat. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben szűkebb pátriám lakosai mellett, amikor csak tehettem, mindenki figyelmét igyekeztem felhívni arra, hogy Szatmárnémeti és vidéke milyen sokat adott a magyar kultúrának. Anyanyelvünk, amit köz- vagy irodalmi nyelvként ismerünk, használunk és gyakorlunk. Károli Gáspárnak, valamint Kazinczy Ferencnek köszönhetően a szatmári nyelvjáráson alapszik. És ki kinek a nyelvén írta meg legszebb imánkat, az összmagyarság himnuszát?! De ne folytassuk ezt a témát. Erről köteteket lehetne mondani, írni.
— A ma embere, főként a fiatalok tudatában vannak ennek?
A Magyar Páneurópa Unió és a Konrad-Adenauer-Stiftung 2005-ben Eötvös-díjat adományoztt Muzsnay Árpádnak
— Hadd kérdezzek vissza: tudatosítjuk-e egyáltalán bennük? Sokan azzal mentegetőznek, hogy nincs benne a tananyagban. Véleményem szerint nem is muszáj s képtelenség is, hogy minden benne legyen a tananyagban. Régebben sem volt, de a tanáraink és a szüleink megtanították nekünk, felhívták, amire csak lehetett a figyelmünket. Holott nem csekély veszéllyel járt akkoron. Az iskolai és azon kívüli oktatásra és a nevelésre óriási felelősség hárul abban, hogy valaki tudatában legyen, tudatosuljon benne: honnan származik, s tudja azt, hogy mit köszönhet, mivel tartozik elődeinek, és adósa a jövő nemzedéknek, annak a szűkebb vagy tágabb közösségnek, melynek tagjai közé született és amelyhez tartozónak vallja magát. Valamilyen csodabogárként néztek egyszer rám, amikor felvetettem: miért ne lehetne például magyar irodalomból olyan érettségi dolgozatot íratni, amelyik az illető iskola egykori növendékéről, annak kultúránk terén végzett munkássága jelentőségéről szólna? Hogyan ismerjük meg és értékeljük kellően történelmünket és kultúránkat, ha közvetlen környezetünkkel kapcsolatos ismereteink hiányosak és felületesek? Móricz Zsigmond Sáraranya jut eszembe: észre sem vesszük, lábbal tapossuk a sárba értékeinket.
— Újságíróként is a szerencsésebbek közé tartozott. Ez hogy sikerült?
— A tanügyből 1973 elején helyi tudósítóként az Előre nevű napilaphoz szerződtem. Ma már áldott szerencsének tekintem, hogy egyik cikkem miatt alig másfél év után a Falvak Dolgozó Népéhez „passzolt át” az országos napilapunk teljhatalmú főszerkesztője. Olyan hetilaphoz kerültem, amelyiket a cenzúra nem piszkálgatott különösebben, s amelyik olyan egykori munkatársakkal büszkélkedhetett, mint Kacsó Sándor, Asztalos István vagy Sütő András, kollégája lehettem ugyanakkor Cseke Péternek, Zágoni Attilának, Ferenczes Istvánnak vagy a kiváló agronómus szak- és közíró Nagy Miklósnak, hogy csak néhányukat említsem. Abban az időben például mi nemegyszer közvetve, de írtunk a falurombolásról. Nem támadó jelleggel, hanem olyan megközelítésben, hogy milyen értékeket képvisel és mutathat fel egy-egy kis település. Máriás József, a Falvak Dolgozó Népének is írogató kiváló szatmári újságíró indította be lapunkban a Kicsi falvak nagy problémái című nagy sikerű riportsorozatunkat. Ezek az írások a kis települések, a kis közösségek megmentését voltak hivatottak szolgálni, szóltak a kis településeink tervezett oktalan felszámolása ellen. „Falvaknépésként” nekem főleg Szatmár, Máramaros, Szilágy és Maros megye volt a „vadászterületem”, ez utóbbiban a Kis-Küküllő menti falvakat jártam és azokról írtam. Elsősorban is a kulturális és társadalmi kérdéseket feszegettem, már amennyire ezt meg lehetett tenni abban az időben egy agrárlapnak tekintett sajtótermékben. Szerettem a terepjárást, mert lehetőségem volt elbeszélgetni az emberekkel, dokumentálódnom a helységek történetéről.
— Miben látja a magyarság jövőjét?
— Kisebbségben élő magyarságunk jövőjét az önálló intézményeink teljes körű létrehozásában látom. Ez például — Szatmár megyére vonatkoztatva — fontos lenne a színház vonatkozásában is. Ha visszagondolok arra, hogy amikor én középiskolás voltam, működött megyeszékhelyünkön egy nagyon erős önálló magyar fiúlíceum és egy nagyon erős lánylíceum, és ezekkel párhuzamosan létezett a Mihai Eminescu román fiúlíceum és a D-na Stanca román leánylíceum, az messzemenően hasznos volt a város és a megye alkotta mindkét nemzeti közösség számára. Egészséges és becsületes versenyre sarkallta őket: tanárokat, diákokat egyaránt. Valamilyen kis csíráját látni vélem most a Kölcsey és az Eminescu esetében, de ez még nem az igazi. Bántó és bénító a még mindig erős központosítási törekvés és annak kikényszerített gyakorlata. Szabad kezet kell adni a művelődési életnek s az oktatásnak egyaránt, és nem szabad spórolni sem az egészségügyön, sem a tanügyön, sem pedig a kultúrán. Mindhárom messzemenő támogatása egy olyan távlati befektetés, ami később kamatostól megtérül.
Egy közösség jövője tagjai mindegyikétől függ. A múlt, jelen és a várható jövő ismeretétől éppúgy, mint a létet garantáló egyéni hozzáállástól. Nem véletlen, hogy művelődéssel foglalkozóként tanácsolhatom: törekedjék mindenki szülőföldje és kultúrájának, családja történetének megismerésére. A család és a szülőföld története ugyanis kicsiben a nemzet, az ország története. Az én nemzedékemet népszolgálatra nevelték. Én hittem és ma is hiszek értelmében, és tiszta szívből ajánlom a nemes értelemben vett népszolgálat gyakorlását napjaink politikusainak is. Egykori egyetemi tanárom, Balogh Edgár igyekezett belénk nevelni, hogy azt, amit kaptunk: az ingyen tanulás lehetőségét s azt, hogy egy közösség értelmiségéhez tartozóaknak tudhatjuk magunkat, vissza kell adnunk. Ténykedésünket közösségünk érdekei, céljai kell hogy meghatározzák. Azokat kell szolgálnunk, akik szárnyra bocsátottak és lehetőséget teremtettek arra, hogy tanuljunk, hogy dolgozhassunk. „Ki a köznek él, annak élni érdemes!” — választotta jelmondatául az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az a művelődési szervezet, melynek tagjaként több száz rendezvényt szerveztem az elmúlt negyedszázadban. Az élet értékes ajándéka számomra, hogy a népszolgálat fontosságának hitében és gyakorlásában társként sokakat érezhettem mindig magam mellett. A jövő attól is függ, hogy az utánunk következők közösségben tudnak-e majd gondolkodni és cselekedni — jobban és eredményesebben, mint a mi nemzedékünk.
Elek György
frissujsag.ro

Az elmúlt száz esztendő egyik legnagyobb áradása Dicsőben
Huszonkét személyt kellett kimenteni az elárasztott övezetekből Dicsőszentmártonban, miután a keddi esőzést követően a megáradt Botorka-patak vize elöntötte a város nagy részét. Száz tűzoltó dolgozott a mentésnél.
A kedd délutáni felhőszakadás nem csak a városban, de a környéki falvak egy részében is gondot okozott. Ádámoson, Magyarsároson és a Szeben megyei Balázstelkén is elárasztott a víz lakásokat, pincéket, udvarokat. Dicsőszentmártonban tizenhat felnőttet és hat gyereket kellett kimenteniük a tűzoltóknak a víz által elszigetelt házakból. Ádámoson egy 92 éves asszonyt mentettek ki, aki a tűzoltók érkezéséig már életveszélyesen átfázott.
Sorin Megheşan dicsőszentmártoni polgármester úgy nyilatkozott, hogy ilyen áradás nem volt az elmúlt száz esztendőben, talán csak az 1970-es és '75-ös mérhető ehhez. Az Omega üveggyár, a Gecsat szigetelőanyag-gyár és a Lukoil üzemanyagtöltő-állomás egyméteres vízben állott. A megáradt Botorka-patak autókat vitt el – köztük a vészhelyzetiek Cielóját is –, elárasztotta a Dicsőszentmárton és Medgyes közötti 14A jelzésű országutat, továbbá a 107-es Balázsfalva felé vezető megyei út jelentős részét Ádámos területén.
Összesen 200 lakóházat érintett az áradás, a Vasile Moldovan Általános Iskolában szerdán nem tudtak vizsgázni a nyolcadikos diákok, így a matematika szintfelmérőt az Avram Iancu-iskolában írták meg. A város nyolc utcája és az Őrhegy (Botorca) lakónegyed szigetelődött el az árvíz miatt, a legtöbb beavatkozásra ezeken a részeken volt szükség. Szerdán délelőtt még sok helyen volt víz az épületek alagsori részeiben. Ugyancsak szerdán délelőtt 11 órakor összehívták a helyi vészhelyzeti bizottságot.
Lucian Goga prefektustól úgy értesültünk, hogy az esőzés okozta károk felmérése folyamatban van a megye 17 érintett településén, egyelőre az előzetes összesítések alapján úgy tűnik, hogy az anyagi kár értéke eléri a két és fél millió lejt. Dicsőszentmártonban mintegy 200, június 19-én Kutyfalván 353 házat érintettek az áradások (itt az anyagi kár értéke eléri a 835 ezer lejt). Maros megyében Ádámoson, Szásznádason, Csatófalván és Szovátán adódtak még gondok az eső miatt.
A megyei vészhelyzeti felügyelőség vezetője, Dorin Oltean mérnök-ezredes elmondta: több mint száz tűzoltó segédkezik a mentésnél, a víz kiszivattyúzásánál. A saját motorosszivattyúik mellett felhasználták (és használják jelenleg is) a környező városok által felajánlott pumpákat is. Néhány személygépkocsit elkapott az áradat az ország- és megyei utakon, ezek kimentésére egy markológépet küldtek a helyszínekre.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A Küküllő egyházköri unitáriusok harmadik találkozója
Közösségben erősödik az összetartozás érzése
Július 16-án, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött a Küküllő-köri unitáriusok harmadik találkozója. Múlt évben Magyarsároson, a Ravaszlyuk dombtetőn zajlott a második találkozó, idén a Bethlenszentmiklósi Unitárius Egyházközség vállalta a házigazda szerepet, a helyszín pedig az Érsek család (Lőrinc és felesége, Irma) tulajdonábanlevő Tekenyős-tanya volt.
A Kis-Küküllő jobb partján fekvő falu lakói mellett Ádámos, Désfalva, Magyarsáros, Küküllődombó, Dicsőszentmárton és Medgyes gyülekezeteiből érkeztek az összetartozás érzését ismét megízlelni akarók, természetesen nem csak unitárius vallásúak. A szabadtéri istentisztelet kezdete előtt Szentgyörgyi Sándor Küküllő-köri unitárius esperes köszöntötte a közel négyszáz lélek alkotta ökumenikus gyülekezetet, melyben a reformátusok, a görög és római katolikusok, valamint a román ajkú ortodoxok vallásos óhaja az Élő Isten, egybegyűltünk,/ Te előtted megjelentünk…, továbbá a Szívemet hozzád emelem,/ És benned bízom Uram kezdetű egyházi énekekkel fonódott egybe. A tűző napon a tanyabeli fák árnyékát választották a résztvevők.
A szolgálattevők és a szervezők a fedett színpadon foglaltak helyet. Villanyorgonán Jenei Ildikó magyarsárosi énekvezér játszott, a közösségi imádkozást Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész vezette, aki a hordozható pulpitustól Lukács evangéliuma 24. része 17. verse alapján mondott alkalomra szabott, továbbgondolásra késztető prédikációt. A lelki táplálék a testi eledellel válhat teljessé, tudták ezt a szervezők: perceken belül megkezdődött a meghívóban jelzett gulyásfőző verseny. Eközben átrendezték a színpadot, és Veress Ferenc László házigazda lelkész a Csillagszeműek néptánccsoport szereplését jelentette be. A színpadi koreográfia Varga Attila és Bényi Delinke (mindketten a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes tagjai), valamint Miklós Judit és Miklós Erzsébet tanítónők hozzáállását tükrözte: a bethlenszentmiklósi és magyarbényei gyermekek felkészülten, örömmel ropták a táncot, teljesítményüket tapssal jutalmazta a közönség. Mindezt a helyi magyar iskola munkaközössége sikerének is nevezhetjük. Tánc után a gyermekek a szomjukat oltották a zöld lombok alatt, a minőségi kézműves-termékeket vásárolni vágyó felnőttek a nőszövetségi sátorban énekeskönyv- borítókat, varrottasokat és vésett-festett Házi áldást vehettek kézbe, a selfie-t készítő tizen- és huszonévesek képeket osztottak meg világhálós közösségi oldalakon.
A bográcsok alatt javában égett a tűz, a főzőcsapatok véleményvezérei omlós húsú gulyásról, laktató, finom ebédről beszéltek. A désfalviak szépen terített asztaláról falapítóról házi juhsajtot és szalonnát, ordát, főtt krumplit, kenyeret és vöröshagymát lehetett kérni és kapni. Egy vállalkozó kedvű férfi magához ragadta a mikrofont, majd nagy átéléssel szavalt (nem is egyszer!). A tanya tulajdonosa is színpadra lépett, és megmutatta, hogy nemcsak a közösség javára képes tenni, de szájharmonikázni is tud.
A kézmozdulatokban és a szavakban, a kínálásban és a mosolyban ott volt az emberi vallomás: örömmel vannak együtt, e közösségben jól érzik magukat. Ebben az érzésben még az sem tudta megzavarni, hogy a lemezlovasok időnként "száguldó" zenét szolgáltattak. A héttagú zsűri körútra indult, gulyáskóstolás után pontszámokat jegyeztek a papírra. A fiúgyermekek labdarúgó- edzőmérkőzése javában zajlott, amikor Szentgyörgyi Sándor esperes bejelentette, hogy eredményhirdetés következik.
A gulyásfőző vetélkedő harmadik díját Bethlenszentmiklós és Küküllő- dombó csapata kapta, a házigazdák emellett szervezői díjban részesültek. Ádámos második díjat kapott, míg Dicsőszentmárton és Magyarsáros egyaránt első díjnak örvendhetett. A désfalvi csapat a fődíjat vihette haza. Kiemelt különdíjat a medgyesi csapat kapott.
A zsűri elnöke Nagy Rozália dicsőszentmártoni énekvezér, lelkészfeleség volt.
Kőrösi Viktor Dávid Csíkszeredai magyar konzul magánszemélyként vett részt a találkozón (Bethlenszentmiklós a Kolozsvári Magyar Főkonzulátushoz tartozik), beszédében értékelte a szervezők munkáját, kiemelve a nemzeti összetartozás fontosságát. A konzul láthatóan jól érezte magát a rendezvényen, több emberrel is szóba elegyedett, és figyelemmel követte mondandójukat. A találkozó közös nótázással és tánccal zárult. A szervezők örömmel nyugtázták: megérte a fáradságot, az összetartozás érzését e rendezvény által is sikerült erősíteni. A hálaadás és köszönet mellett felmerül a kérdés: hol fogják megtartani a Küküllő-köri unitáriusok negyedik találkozóját?
(Megjegyzés: A beszámoló szerzője társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok mesterképzéssel rendelkező unitárius lelkész.)
Pálffy Tamás Szabolcs
Népújság (Marosvásárhely)

Név és küldetés
Szórványturnén a kórus
A 2016-os esztendő új nevet és új küldetést is hozott a baróti római katolikus kórusnak. Templomunk védőszentjének, Szent Adalbert püspöknek és vértanúnak a nevére esett a választás. A kórus tagjai ezennel küldetést is vállaltak: az egyházi zene, a keresztény család és közösség megélése mindennapjainkban, továbbá ennek továbbadása embertársainknak.
Erre adott lehetőséget a július 8–10. közötti Szórványturné 2016 című program is, a Baróti Szent Adalbert Egyesület szervezésében. A tavalyi Kolozs megyei út után, idén Fehér, Hunyad, Szeben és Brassó megye szórványvidékeit látogattuk meg. Szépen hangzott az ének a fogarasi, kerci, dévai és vajdahunyadi templomokban, a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Kollégium kápolnájában, de különös élményt jelentettek a székesegyházban elhangzott énekek is, melyeknek visszhangjai misztikus élménnyel töltöttek el mindannyiunkat. Vajdahunyadon a baróti származású Szabó Ákos plébános az Ifjúsági Lelki Napok keretében fogadott minket. Az esti szentmisén adhattunk hálát az együttlétért és azért, hogy a szórványban élő magyar testvéreinket megörvendeztethettük énekeinkkel.
A turné során ősi várainkat is volt lehetőségünk meglátogatni Fogarason, Kercen, Déván, Vajdahunyadon, Medgyesen. Részt vettünk a Gyulafehérvári „őrségváltáson” is. Nem mAradhatott ki a programból Tóth Csabának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főborászának borospincéje sem, ahol nemcsak a borkészítés mesterségébe, hanem Csabi bácsi (ahogy mi neveztük ) igazi finom boraiba is belekóstolhattunk. A szállásért és az étkezésért köszönet a fehérvári kollégium, valamint az alapítvány munkatársainak, Vajdahunyadon Ákos atyának köszönjük a vendéglátást.Ugyanakkor köszönjük az anyagi támogatást Barót önkormányzatának, a Communitas Alapítványnak, a Baróti Erdőbirtokosságnak, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központnak.
Sok-sok élménnyel tértünk haza, füleinkben, de főként szíveinkben még most is ott csengnek a sokat énekelt verssorok:
„Az Úr vezessen végig az úton, ha szerteszét sodor is a sors,
mert, ha őbenne bízva bízunk, nagy örömben majd találkozunk.
És míg újra látjuk egymást, Isten a kezében tartson meg!
És míg újra látjuk egymást, Isten a kezében tartson meg!...”
L. J.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Miért nem sikerült öt év alatt létrehozni a magyar pedagógus-továbbképző központot?
Míg 1999 óta működik Romániában a német pedagógus-továbbképző központ Medgyes székhellyel, addig magyar nyelvű változatát a mai napig nem sikerült létrehozni. A 2011-es tanügyi törvény előírja a kisebbségi oktatás számára fontos továbbképzők létrehozását, öt év viszont nem volt elegendő ennek gyakorlatba ültetéséhez. A mulasztásra Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hívta fel a figyelmet hétvégén a SIC Feszten. Annak próbáltunk utána járni, hol akadt meg a kivitelezés.
A 2012-től 2015-ig tartó Ponta-kormányok ideje alatt született meg a magyar nyelvű pedagógus-továbbképző központ létrehozásáról szóló kormányrendelet-tervezet. Ebben az időszakban tisztázódott annak a kérdése is, hogy az intézmény megalapításához kormányrendelet szükséges, és nem elég egy minisztériumi határozat.
A tervek szerint a központ Nagyváradon kapna helyet, hogy román-magyar határmenti projekt részeként uniós forrásokból is fejleszteni lehessen. A Nagyváradi önkormányzat ki is jelölt egy ingatlant a központ székhelyeként (egy volt iskolát), a tervezetben pedig 1,5 millió lejes alapot határoztak meg az intézmény létrehozására. Az összeg a központ alapfelszereléseinek költségét, illetve a 15-27 személyzet fizetését tartalmazta egyebek mellett.
Ponta lemondásával kezdődött minden előlről
Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, a rendelettervezet a Ponta-kormány ideje alatt már ott tartott, hogy a szükséges tárcavezetők aláírták, ám mielőtt elfogadta volna a kabinet, Victor Ponta lemondott a miniszterelnöki tisztségről. A dokumentumot négy minisztériumnak kell kézjegyével ellátnia, mielőtt a kormány asztalára kerül: a munkaügyi tárcának, hiszen az intézkedés állami munkahelyeket biztosít, a pénzügyminisztériumnak a finanszírozás miatt, a tanügyi tárcának mint előterjesztőnek, illetve az igazságügyi minisztériumnak, ez a kormányszerv felel azért, hogy a jogszabály ne ütközzön más törvényekkel.
„Magam láttam a miniszterek aláírását a dokumentumon. Ha abban a pillanatban nem mond le a Ponta-kormány, a rendelet megszülethetett volna. Ott bukott el a történet, hogy a rá következő megbízott kabinet már nem adhatott ki ilyen rendeleteket, nem hozhatott létre intézményeket” - magyarázta Szabó Ödön.
És a szakértői kormány?
A szakértői kormány beiktatásával Adrian Curaj került a Tanügyminisztérium élére, a folyamatot pedig ismét elölről kellett kezdeni, a tárcavezetőknek ismét el kellett látniuk kézjegyükkel a dokumentumot. Szabó Ödön tájékoztatása szerint az oktatási miniszterrel jól mentek a tárgyalások. „A rendelettervezet megszületni látszott, amikor információink szerint a külügyminisztérium bekérette a dokumentumot, és fenntartásokat fogalmazott meg” - mondta a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A fenntartások az 1999 óta működő német pedagógus-továbbképző központ kapcsán merültek fel, amelyet román-német kormányközi megállapodással hoztak létre, és amelyet a német állam finanszíroz. Szabó Ödön tájékoztatása szerint a medgyesi intézmény működésének eddigi formájával kapcsolatban fogalmazódtak meg félelmek.
A német pedagógus-továbbképző központ rendszeresen tart akkreditált továbbképzéseket pedagógusoknak. Több kihelyezett központja is van, többek között Csíkszeredában, Szászrégenben. Az intézmény hat főállású módszertanossal dolgozik, külön szakemberek felelnek az óvodai, az általános, az elemi és a középiskolai német nyelvű oktatásért. A továbbképző központ külföldi intézményekkel is együttműködik, így az oktatók külföldön is részt vehetnek különböző képzéseken. Hogy a 2015/2016-os iskolai évben milyen továbbképzők voltak, itt nézheti meg.
Mire a félelmeket eloszlathatták volna, Adrian Curaj távozott a tárca éléről. „Curaj miniszterrel pontot lehetett volna tenni az ügy végére, a négy tárcavezető aláírta a dokumentumot, a külügyminisztérium beavatkozása miatt viszont nem került a kormányülés asztalára. Rá egy hétre pedig Curaj miniszter helyébe új tárcavezető került. A jelenlegivel még nem volt alkalmunk személyesen egyeztetni a parlamenti vakáció miatt, csak telefonon beszéltünk. Ígéreteket kaptunk” - vázolta a helyzetet a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.
A tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős főosztályától megerősítették, jelenleg is dolgoznak azon, hogy a kormányrendelet-tervezetet minél hamarabb elfogadják. A bürokrácia és a folytonos vezetőségváltás viszont egyáltalán sem könnyíti meg a helyzetet. Hogy mennyire nem, íme így példa: a különböző intézmények megjegyzéseire küldött válaszokon is ott kell díszelegnie mindenféle (éppen aktuális) vezetőség aláírásának.
O. M.
maszol.ro

Magyarságtudomány a 21. században
2016. augusztus 22 és 27 között tartották Pécsen a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek keretében Nagyváradról dr. Fleisz János történész is tartott előadást.
A nagyszabású, ötévente sorra kerülő eseményen 24 országból mintegy 500-an adtak elő, összesen 40 szekcióban. A helyszín kiválasztásában az is döntött, hogy 2017-ben a Pécsi Egyetem, megalapításának 650. évfordulóját ünnepli, így a két évig tartó ünnepségsorozat kezdő eseménye volt a mostani világkongresszus, amelynek idei főcíme Kultúra és tudományköziség. Magyarság-tudomány a 21. században volt. A magyarságtudomány, nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem a különböző tudományágak együttműködésének kerete , amely nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. Ennek szellemében a kialakított szekciók döntő többsége interdiszciplináris jelleget öltött. Különösen jellemző volt ez a Gazdaságtörténet szimpóziumra, ahol az elhangzott 13 előadás változatos témákat ölelt fel a 19-20. századokra, mint például a nagybirtok szerepe, a gróf Forgách család uradalmai, a Festetics birtokok gazdálkodása, az iparosodás hatása vagy az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági helyzete stb.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár Az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században című várostörténeti előadásában vázolta a városfejlődés általános szakaszait, mind a nagy politikai és társadalmi változásokat, mind pedig a városok saját belső mozgásterét figyelembe véve. Az előadás kitért a városi és falusi népesség arányának változásaira az évszázad folyamán, a városállományra és városhálózatra, a népesség növekedés irányaira. Ennek keretében többek között aláhúzta, hogy a 20. század kezdetén a vizsgált térségben négy nagyváros volt: Arad, Nagyvárad, Temesvár és Kolozsvár, amelyek fejlődési üteme hasonló volt. 1908-ban ezek közül Nagyváradnak volt a legtöbb lakosa, utána kis különbségekkel Temesvár, Arad és Kolozsvár következett. Az 1920-as határváltozások azonban, megváltoztatták e városok lehetőségeit és fejlődésének dinamikáját. Jelentősen előretört Kolozsvár, amelyet csak Temesvár próbált követni, később még lényegesebb demográfiai változások történtek. 1992-re Kolozsvár 7-szeresen, Temesvár pedig 6-szorosan növelte meg a lakosságszámát, egymással végig versengve. Nagyvárad és Arad kedvezőtlenebb helyzetbe kerülve, alacsonyabb dinamikára vált, előbbi 4,7-szeresen, utóbbi pedig 3,5-szeresen növelte a lakosságát. Őket időközben lekörözte az iparosítás által Brassó is, amely az összes nagyváros közül a leggyorsabb 9,4-szeres lakosságnövekedésre vált. Külön történet Nagybánya, amely 1900-ban még a rendezett tanácsú városok között is csak a középmezőnyben kapott helyet és néhány évtizedig csak lassan növekedett, 1992-re viszont már megközelítette a 150 000 lakost, ez az évszázad folyamán 13,3 szoros magas emelkedés. A többi városok esetében két fő csoportot állapíthatunk meg az összességében közepes fejlődési tempót felmutatókat, illetve a stagnálókat. Az elsőbe Csíkszereda, Gyulafehérvár, Zilah, Medgyes stb. tartoznak, a másodikba Máramarossziget, Nagykároly, Nagyszalonta stb. A lakosság nemzetiségi és vallási megoszlása is lényegesen átalakult a városokban a 20. század folyamán. Jellemző módon, a 2002-es népszámlálás adatai szerint a magyarok aránya az erdélyi, partiumi és bánsági városokban már csak 17,0% volt, ez pedig csaknem megegyezik a románok egykori arányával 1910-ben, amely 17,7% volt. Tehát mintegy 90 év, teljes helycserére, szerepváltásra került sor! A következőkben, az előadás a városhierarchiát és a városkategóriákat taglalta, megállapítva, hogy az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században leképezte a térségben végbement bonyolult folyamatokat. Az előadásokat a jövőben szekcióként több kötetben fogják megjelentetni.
A rendezvény, amelyet számos akadémikus és kiemelkedő tudós is megtisztelt, és amelynek elnöke Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató volt, a megnyitó és záró üléseken kívül több kulturális és társasági programot is magába foglalt. A főszervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közgyűlésén eldöntötték, hogy 2021-ben a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Varsóban legyen.
erdon.ro

Kézdiszentkereszten készült a Csíkszeredai emlékmű
Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Szent Kereszt egyházközség plébánosa, címzetes esperese kezdeményezésére négy és fél méter magas világháborús emlékművet, obeliszket állítottak a közelmúltban a Millennium-templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között. Csíkszereda új emlékművét az októberi templombúcsú előtt leplezik le. Az obeliszken az Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk! idézet és 104 világháborús hős neve olvasható, ezeket Darvas-Kozma József plébános gyűjtötte össze. Azt kevesen tudják, hogy Bagos Ernő Csíkszeredai építész tervei alapján az emlékmű Kézdiszentkereszten készült Pap Emil kőfaragó műhelyében a Laub-bányából kifejtett sárgás színű homokkőből.
A kézdiszentkereszti Pap család több nemzedék óta foglalkozik kőfaragással. A Medgyesen született Pap Károly Olaszországban tanulta a mesterséget, ezért ma is többen Kézdiszentkereszten taliánként emlegetik a kőfaragó Pap családot. Pap Károly és testvére, Viktor Kézdiszentléleken telepedett le, onnan költöztek Kézdiszentkeresztre az 1900-as évek elején. Pap Károly a Kézdivásárhelyi Vigadó építésében is részt vett. Pap Károlynak huszonegy gyermeke született, de csak tizennégyen érték meg a felnőttkort. Egyik fiának, Pap Dezsőnek kilenc utódja született, egyikük Pap Sándor. A Csíkszeredai obeliszk készítője Pap Károly dédunokája, Sándor fia, a negyvenéves Emil, aki beleszületett a kőfaragásba, kicsi korában már elkezdte a mesterség elsajátítását, hetedikes korában édesapja már kisebb feladatokat is rábízott. A Pap dinasztia munkái fellelhetők a környék összes temetőjében, de kőkerítéseket és emlékműveket is készítettek.
Pap Emil elmondta: Darvas-Kozma József plébános kereste meg az obeliszk tervezőjével, és kérték fel, hogy vállalja el egy első és második világháborús emlékmű elkészítését. Kezdetben idegenkedett az ötlettől, mert a munka határidőhöz volt kötve, de a második találkozás után igent mondott, azóta is élete nagy kihívásának tekinti. A legnagyobb kőtömb, a legalsó, egy tonnás, a többi darabonként 500 kilós, a teljes obeliszk összsúlya közel hét tonna. Elkészítése több hónapot vett igénybe, a több mint kétezer betű és évszám kézzel történő bevésése jó két hétig tartott. Az írásban László Attila és László István segítette. A kézdiszentkereszti kő a mester véleménye szerint időtálló, hiszen a Laub-bányából kifejtett és a Laub testvérek által készített első világháborús emlékművek is abból készültek és egytől-egyik épek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepre készül a Szeben megyei magyarság
Csütörtökön 18 órakor nyitják meg Medgyesen a 18. kiadásához érkezett, Szeben Megyei Magyar Napok elnevezésű kulturális rendezvénysorozatot, amely a szervezők ígérete szerint ezúttal is kortól függetlenül, minden érdeklődő számára változatos programokkal jelentkezik. 
A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott szervezői közlemény szerint a kéthetes rendezvény ideje alatt több kiállításmegnyitón, ’56-os témájú előadáson, népzenei mulatságon, színház- és bábszínház-előadáson vehetnek részt az érdeklődők. „A Szeben Megyei Magyar Napok programjaival kulturális örökségünk megőrzésének fontosságát hangsúlyozzuk, és a szórványban élő magyarok mindennapjait igyekszünk színesebbé tenni” – írják a szervezők.
A program szerint a rendezvénysorozat csütörtökön az ünnepélyes megnyitót követően humorfesztivállal indul a medgyesi Traube teremben. Pénteken 17 órakor Márton Áron-emlékkiállítás nyílik a Millenium Házban, 18 órakor pedig Balázstelkén levetítik az 1956: emlékezzünk a hősökre című dokumentumfilmet. Szombaton 17 órától ’56-os megemlékezést tartanak a medgyesi Millenium Házban, 20 órától pedig a Strand vendéglőben szüreti bált tartanak a Szászcsávási cigányzenekar és DJ Pici közreműködésével. Vasárnap 10 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a medgyesi református templomban, ezt követően pedig az ’56-os forradalom hőseiről emlékeznek meg.
Október 28-án, pénteken 18 órától a nagyszebeni Magyar Ház Kós Károly termében az erdélyi főnemesi család bárói ágának képviselője, Bánffy Farkas tart előadást, másnap pedig 18 órától a küküllőalmási kultúrotthonban a Kolozsvári Bábjátszótér Mátyás király lopni megy című bábjátékát mutatják be. Vasárnap, október 30-án az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata mutatja be Örkény István Tóték című darabját Medgyesen, a Traube teremben. A rendezvény november 6-án a szentágotai kultúrotthonban zárul, ahol 17 órától színpadra lép a Gyöngyvirág Néptáccsoport. Erdély.ma

„Szent ember volt. Szent ma is.”
Ismeretlen epizódok Márton Áron életéből
„Nagyon elkalandoztam, visszatérek Aranyosgerend–Hadrév református egyházközségbeli legációmhoz…
Tehát, 1943 pünkösd ünnepén a tiszteletes úrral (ha nem tévedek, a felesége, a tiszteletes asszony talán enyedi családból származó lány volt: Szécsi vagy Técsi?), megbeszéltük: ezután minden vasárnap elutazom Hadrévre: délelőtt, délután megtartom az istentiszteletet, délután, az istentisztelet után, a gyermekeknek, fiataloknak egyházi énekeket tanítok, a templomnak lévén harmóniumja s iskolatáblája, az iskoláskorú gyermekeket pedig magyarul írni-olvasni tanítom. (A helyi iskolában csak románul tanultak.) A harmadik vasárnap nemcsak iskoláskorú gyermekek meg fiatalok, hanem kis, óvodáskorú, hároméves kisgyermekeket is hoztak magukkal. Ebből lett a baj. A román iskola igazgatója feljelentett… A harmadik héten, a délutáni tevékenységemet befejezve, a templomból kijövetelemkor már várt a gerendi csendőrőrmester, egy fegyveres csendőrrel. Bekísért Gerendre a csendőrőrsre, megmotozott. A Bibliát, a nálam lévő énekeskönyveket (Zengjen hálaének, Halleluja,Zsoltár), jegyzeteimet (Biblia-magyarázat, füzet) meg a zakóm felső zsebében talált vonatjegyeket, pénzt, kisbicskámat, szóval mindent, ami mozdítható volt, jegyzékbe vette s egy kakiszínű zacskóba zárta, lepecsételte. Átadta a fegyveres csendőrnek s elindított gyalog Tordára. A Siguranţa főnökségen átvett egy civilruhás férfi, átvette a zacskót, engem pedig átkísértek a napi fogdába. Ott, elfogott, előzetes őrizetben tartott emberek voltak bezárva. Nadrágszíj, cipőfűző, nyakkendő elvétele után (azokról is jegyzőkönyv készült) megmutatták a priccset, ahova lefekhetek. Az ajtót bezárták…
Vasárnap, úgy este 8 óra lehetett. A zárkában még voltak ideiglenesen letartóztatottak, de azok állandóan változtak. Hoztak-vittek, sokszor óránként változtak. Volt kivel társalogjunk. Nekem nagyon szórakoztató volt, elmondták miért fogták el, természetesen mindegyik ártatlan volt… Mikor megtudták ki vagyok: Domnu părinte-nek szólítottak, tisztelettel viselkedtek velem, különösen azután, hogy még cigarettával is megkínáltam őket. Később a priccsen elaludtam, tisztaság volt, nem volt se tetű, se poloska. A priccs egy kissé kemény volt, de én, a kirándulásaim idején, a szabad földön is aludtam, tehát nem volt szokatlan…
Hétfőn reggel az ajtón levő ráccsal ellátott kis ablak kinyílt, oda szólítottak. Az ablakocska előtt, az őr mellett egy férfi állott, nem ismertem, nagyon keveset láttam belőle. Az őr egy fehér papíron benyújtott nekem felvágott kenyeret, szalonnadarabokat, valamennyi aprópénzt. Félreállt, az ismeretlen odahajolt az ablakocskához, besúgta magyarul:
– Ne félj, veled vagyunk! Édesanyád jól van… hamar hazakerülsz! …
Az őr rászólt: Ce, ce… ce vorbeşti?… Nu e voie să vorbeşti ungureşte!… Az idegen (nem tudom, ki lehetett, sohasem tudtam meg), bizonyára tordai lakos volt, mert az őr ismerte. Az idegen lefordította románra. A zárkában volt egy fogoly, aki tudott magyarul. Kikiabálta: Da, da, da, asta a spus… Ezzel a kis ablak bezárult, kint még tartott a beszélgetés… Eltelhetett egy óra, megjelent az őr, elhozta a Bibliámat, a kevés pénzecskémet, amit még Gerenden elvettek, kb. egy vonatjegy ára volt, s ezt mondta:
– Domnu Sebastian, iţi trimte domnu şef: dacă vrei să cumperi mâncare, ţigări din chioşc, să-mi spui, că te conduc…
Eltelt hétfő, kedd, nagyon jól szórakoztam, sokat nevettünk a foglyok elbeszélésein, viccein… Szerdán, úgy 9 óra körül kinyílik az ajtó, megjelenik egy civilruhás férfi:
– Cine este „Silbestajn Iosif”? (a Sebestyén nevemmel csak a románul tudó személyeknél később is mindig bajom volt.)
Jelentkeztem, felvitt a Siguranţa épületébe. A szobában, az asztalnál egy teljesen kopasz fejű kb. 40-50 év körüli férfi, ült, kakiszínű ruhában, a fejebőre fénylett a napsugárban. Leültetett vele szembe, elővette a zacskót, kirakta minden holmimat az asztalra. Kikérdezett miért voltam Hadréven, Aranyosgerenden, Marosbogáton, Marosdécsén (a vonatjegyek alapján) s így tovább, mindent elmagyaráztam…
– Îţi atrag atenţia! Dacă te mai prind umblând în localităţile din zona frontierei, primeşti de la mine câteva bătăi pe fund cu centura (rámutatott a fogasra, ott volt a centuraja és a pisztoly a táskájával) şi te bag la zdup!...
Ideadott mindent a jegyzőkönyv alapján, csak a vonatjegyeket nem…
– Eşti liber!
Én is felkeltem: – Mulţumesc frumos!…Am înţeles!… Rám nézett, az ajkán kis enyhe mosolyt láttam. Behívta a folyóson levő társát, pénzt adott neki:
– Îl conduci pe domnul la autogară, cumperi un bilet şi-l expediezi la Aiud.
Egy óra múlva Enyeden voltam. Jelentkeztem Csefó Sándor igazgató úrnál. Megölelt, megcsókolt. Szemem tele lett könnyel. Röviden elmondtam mindent, nagy részét már tudta: – Édes fiam… a jó Isten hazavezérelt! Siess haza! Édesanyád már nagyon vár!…
Elköszöntem. Rohanás haza! Nem mesélem el az Édesanyámmal való viszontlátást!… Az olvasó képzeletére bízom…Tudni kell: Édesanyámnak négy fia volt: mind katonák voltak a világ négy táján, két lánya is más országokban volt. Csak én, legkisebb fia, tizenkilenc évesen voltam otthon, mint 7. éves tanítójelölt.
Elmúlt három év: 1943 nyarától 1946 tavaszáig. Közben katonaság, frontszolgálat, hadifogság. 1945 őszén Marosgombásról áthelyeztek Csombordra, kántortanítónak. A tiszteletes úr, dr. Nagy Béla egyházmegyei főjegyző is volt… 1946 tavaszán, egyik vasárnap, Vásárhelyi János püspök úr egyházi vizitációt tartott. Délben, az asztalnál (emlékszem, püspök úrnak vagy három pipája volt, külön előadást tartott a pipahasználat előnyeiről), beszélgetés közben rám nézett:
– Mond csak édes fiam: te voltál az a Sebestyén, akit Hadréven a csendőr letartóztatott?
Bennem majdnem elállt a lélegzet.
– Én voltam, püspök úr!
Elmesélte (akkor még Észak-Erdélyben, Kolozsvárt volt püspök), hányan, kik jártak hivatalos helyeken, hogy kiválthassanak: Csefó Sándor, Elekes Viktor, Nagy Ferenc püspökhelyettes, dr. Szász Pál a református egyház s a Bethlen-kollégium főgondnoka, de senkit nem hallgattak meg, nem voltak hajlandók tárgyalni (bizonyára veszélyes kémnek tartottak). Akadt egy ember, Márton Áron, római katolikus püspök úr, akinek szabad járása volt Dél-Erdély és Észak-Erdély között. Kolozsvárt tudomására hozták az én esetemet. Vásárhelyi püspök úr elmondása szerint Márton Áron felment a kolozsvári román követségre s ribilliót csapott:
– Hogy lehet az, hogy amikor élet-halál harcot folytatunk a bolsevizmus ellen, fiatal diákokat, akik Isten igéjét hirdetik a templomokban, lefogják, elzárják!
Követelte, azonnal engedjenek szabadon, ha nem, egész Európa megtudja!
1943 tavaszának egyik szerdáján így szabadultam ki a tordai Siguranţa fogdájából. Ezt mondta el Vásárhelyi János püspök úr 1946 tavaszának egyik vasárnapján a csombordi papilakban.
Kedves Dénes öcsém! Ez emlékem is régi; 63 évvel ezelőtt történt!... Sok-sok bánat, keserűség, fájdalommal teli évek között, a jó Isten, biztosított számomra kedves, boldog napokat, heteket is... A jó Istennek jól meghatározott célja van minden ember számára. Fogadjuk el alázattal! Használjuk fel az ő dicsőségére!…
Szeretettel: Sebestyén József, 78 éves, a Bethlen-kollégiumnak véndiákja.
Arad, 2003. február 8.”
Egy következő, szintén Márton Áronnal kapcsolatos epizódról 2003. szeptember 14-i levelében számolt be:
„1943. október 15-én a nagyenyedi Bethlen-kollégiumból a Siguranţa fegyveres emberei (voltak vagy 8-10-en a főnökkel együtt) 19 tanítóképzős és 7–8. osztályos gimnáziumi tanulót, Fehér és Torda megyei diákot összegyűjtöttek a kollégium nagykapus kijáratánál s mint befogott katonákat Gyulafehérvárra kísértek. A kinnlakókat haza sem engedték, pedig már este 6 óra is elmúlt; szüleinket a két igazgató, a teológushallgatók által értesítették! Az esti vonattal lekísértek a gyulafehérvári katonai parancsnokságra, ahol már három diákot a Majláth Líceumból, szintén katonai őrizettel hozzánk csatoltak. Éjszaka egy kaszárnya szobájában zsúfoltak össze s így telt el az éjszaka. Október 16-án, 4-5 diákot egy-egy csapatba osztva, egy-egy fegyveres katona kíséretében, vonatra ültettek s Tövisre érkeztünk. A tövisi állomáson egy tágabb vagonba kerültünk, a vagonra ráírták: »Deţinuţi politici«, s vagonunkat hozzácsatolták az északról jövő, Bukarestbe tartó személyvonathoz. Átutaztunk Balázsfalván, Medgyesen, Kiskapuson, Erzsébetvároson, Fehéregyházán, elfogott minket a buzgóság: leeresztettük a vagon ablakait s előttük csoportosan állva, hangos éneklésbe kezdtünk. Először diáknótáink jutottak eszünkbe, Fehéregyházán már Kossuth-nótákat, Petőfi dalokat énekeltünk. Segesvárra már késő este érkezett meg a vonatunk, az akkori háborús időnek megfelelően, gyenge világítás... de mi a nyitott ablakokban mind nagyobb hangerővel énekeltük a nótákat, dalokat; az állomáson fiatal magyar diákok, leányok, segesvári lakosok üdvözöltek, integettek, tapsoltak... Vonatunk elindult, ezután mi elhelyezkedtünk a padokon s úgy elaludtunk, hogy másnap reggel, 17-én Ploieşti állomásán a katonaőreink ébresztettek fel. Ploieşti-ben a katonaőreink parancsnoka, egy nagyon szimpatikus főhadnagy, a listája szerint, csoportonként felültetett egy-egy őrrel s a megfelelő iratokkal a különböző helységekbe induló vonatokra, elváltunk egymástól. Én, Ágh József 8-os tanuló, Simonffy Balázs és Vass Károly 7-es tanulóval, őrünkkel, majdnem egy egész napi utazás után megérkeztünk Lipcaniba, Besszarábiába. Kísérőnk az iratainkkal együtt átadott az ott állomásozó Regimentul 7 Vânători katonai parancsnokságnak. A parancsnok, szerencsénkre, egy nagyon jóérzésű kapitány volt. Az első nap megismerkedtünk a tisztek, altisztek nagy részével, elmeséltük életünk nagy részét... November elején aztán megindult a hideg »Crivăţ« s a nagy hó, ami megnehezítette életünket...
Majd megkaptuk a felmentést. Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök úr közbenjárására december 16-án mind a 22 diák már Gyulafehérváron volt. Elmentünk a Majláth Líceumba. Megfürödtünk, a Majláth-konviktusán finom húslevest, tarhonyával ettünk... December 17-én, amikor a püspöki palotában fogadott, Márton Árontól egy kis karácsonyi üdvözlő lapocskát kaptunk, köszöntött s szüleinknek és nekünk boldog, áldott karácsonyi ünnepeket kívánt. A lapocskát ma is a bibliámban őrzőm. A majláthisták, térdepelve, kezét, püspöki gyűrűjét megcsókolva, keresztet vetve, püspöki áldását fogadták, majd átjött a mi sorunkhoz. Nem engedte, hogy letérdepeljünk s azt mondta: »Kedveseim! Úgy tanuljatok, úgy készüljetek fel az életre, hogy mindig különbek legyetek az átlagos, a más nyelven beszélőknél!«...Isteni megérzés volt-e, sugallat?!... Tudta, érezte, mi vár ránk ?! Milyen szenvedésekben, megaláztatásokban lesz neki része?! ... Szent ember volt! Szent ma is! Mi református volt diákok, most is élő, már a 80. éveink felé közeledő nagyenyedi véndiákok hálával, Istenhez imádkozva, emlékezünk Márton Áron római katolikus szent püspökre, aki kiharcolta a 22 magyar diák kiszabadítását a besszarábiai katonai egységekből, hazavezérelt iskolánk elvégzésére, emberré lettünk!”
Györfi Dénes
Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Ervin atya
Életének 97., áldozópapságának 74. évében a csíksomlyói kolostorban vasárnapra virradóra elhunyt az erdélyi Szent Istvánról nevezett Ferences Rendtartomány legidősebb tagja, P. Ferencz Béla Ervin OFM – közölte P. Urbán Erik OFM csíksomlyói templomigazgató, érseki helynök.
Mint a szerkesztőségünknek is eljuttatott gyászjelentésben olvasható, november 7-én, hétfőn 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatnak be Ervin atyáért engesztelő szentmise áldozatot. Búcsúztatása kedden Gyergyószárhegyen lesz, temetése pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után lesz a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 06-án, Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, s 1943. június 20-án, Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként tevékenykedett, többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván, Fogarason és Gyergyószárhegyen. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért – a kommunizmus ideje alatt – két alkalommal börtönt is viselt, s sok-sok csatát vívott – olvasható a gyászjelentésben.
Mint írják, Ervin atya 2013-ban került Csíksomlyóra, itt a Szűzanya lábánál, erejéhez mérten, a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
Gyászjelentés
P. Ferencz Béla Ervin OFM
rendi testvérünk
életének 97., szerzetességének 79., papságának 74. évében 2016. november 6-án elhunyt.
2016. november 7-én, hétfőn 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatunk be érte engesztelő szentmise áldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen lesz felravatalozva, temetésére pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 6-án Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, és 1943. június 20-án Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván és Fogarason tevékenykedett. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is börtönt viselt, és sok-sok csatát vívott.
2013-ban került Csíksomlyóra, ahol a Szűzanya lábánál erejéhez mérten a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál.
(…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)
A gyászoló ferences család és rokonai
P. Ferencz Béla Ervin /Gyergyószárhegy, 1920. máj. 10. – Csíksomlyó, 2016. nov. 6.
Székelyhon.ro

A magyar szórvány napja
A magyar Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította. A magyar parlament felhívta az intézményeket, szervezeteket, és egyúttal felkérte a polgárokat, hogy a nemzet szerves részét alkotó szórványmagyarság támogatásának egy kiemelt napot szenteljenek, és ettől az évtől kezdve ezt a napot közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg.
Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27- én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, amelyet Erdélyben 2011 óta ünnepelnek meg. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és a szórványban élők a leginkább veszélyeztetettek közülük.
A magyar szórvány napján a főszereplők a szórványban élők, kultúrájuk, mindennapjaik bemutatása. Szórványon az összefüggő területi kapcsolattal nem rendelkező kisebbséget értjük, akik idegen nyelvi környezetben élnek a Kárpát-medencében és Moldvában. A szórvány függ az adott település lélekszámától, iskolarendszerének és egyéb intézményrendszerének meglététől, fejlettségi szintjétől is. Létszáma nehezen meghatározható: a Kárpát-medencében 200 ezer és 1 millió között ingadozik. A szórványosodási folyamat egyre gyorsul, és a határon túli magyarságon belül egyre többen élnek így.
Az anyaország részéről világos szórványstratégiára van szükség, mert a szórványban élőknek az elsődleges problémát a nyelv, a kultúra megtartásának eszközei, a közintézményekben az anyanyelv használata jelenti. A magyarság megmaradásának biztosítása ott a legnehezebb, ezért akár területenként külön programokat kell alkotni, hogy megállítsák a szinte már megállíthatatlant. Ennek érdekében már 2011- ben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Az anyaország jelentős összegekkel támogatja a szórványban élő magyarság védőbástyáinak számító magyar szervezeteket és intézményeket.
Folyamatos a konzultáció a szórványban élőkkel, a Bethlen Gábor Alapból számos intézményt és programot támogattak és támogatnak, amelyek e közösségek megerősítését célozzák. A Petőfi Sándor-program keretében immáron második éve küldenek ki 50 ösztöndíjast a külhoni magyarság szórványközösségeihez, segítségükkel több helyszínen indult be vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc és a népzene oktatása.
A Romániában első alkalommal 2011. november 12-13- án megtartott központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciáján megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük jelentős mértékben hozzájárul az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szórványtanácsa.
A 2012. évi rendezvények során Kelemen Hunor RMDSZ- elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek részvételével tartott konferencián bejelentette, hogy a szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, melynek keretében 14 szórványkollégium működését támogatja, és próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok asszimilációját. Az RMDSZ műemlék- örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek.
A magyar szórvány ünnepe 2013-ban már az egész Kárpát-medencére kiterjedt. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották, ahol szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az EMNT több mint ötven helyszínen ültetett fát a nemzethatáron, hogy aztán évről évre megszemléljék és számba vegyék ezeket a "határőröket". Kelemen Hunor RMDSZ- elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között, a kettő kiegészíti egymást".
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából – a magyar nyelv napjával összevontan – konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Erdélyben Szeben megye volt a házi-gazda, Medgyes és Nagyszeben adott otthont az ottani központi rendezvényeknek.
Az RMDSZ 2015-ben a magyar szórvány napja központi rendezvényét Temesvárott rendezte meg. Itt fogadták el az új szórvány cselekvési tervet, ez azokat a konkrét eszközöket veszi számba, amelyekkel az RMDSZ támogatni szeretné a romániai magyar szórványt azonossága megőrzésében.
A magyar szórvány napja alkalmából idén is számos rendezvényre, konferenciára, kulturális eseményre és programra került sor szerte a Kárpát-medencében. Besztercén jelentette be az RMDSZ, hogy a székelyföldi megyék és a szórványmegyék között kezdeményezett partnerség jegyében Hargita megye parlamenti képviselői jelöltlistáján befutónak számító helyet biztosít egy olyan szórványból érkező jelölt számára, akinek a saját megyéjéből nem volna esélye bejutni a parlamentbe. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

Szórványkonferencián vettek részt a szatmári unitáriusok
Az Északnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség szatmárnémeti gyülekezete képviseletében, Sándor Gyula gondnok, a Gergely házaspár (Ilona és Sándor, nyugalmazott tanárok) és Pálffy Anna-Mária lelkésznő vettek részt a Magyar Unitárius Egyház által szervezett szórványkonferencián, melyre e hónap 18-19-én került sor Déván. A Kolozsvárról küldött meghívó „a szórványegyházközségek és szórványban levő anyaegyházközségek lelkészeit és világi vezetőit" szólította meg. Pálffy Tamás Szabolcs beszámolója.
Folyó év október 18-án keltezett körlevelükben, a Főhatósági Hivatal illetékesei megfogalmazták, hogy „a szórványkonferencia témája a szórványegyházközségek és a nemzeti, illetve vallási szórványban tevékenykedő gyülekezetek helyzetének számbavétele, erőforrásaik és szükségleteik azonosítása, illetve a szolgálat jobb feltételeinek megvalósítására közös cselekvési terv kidolgozása."
A konferencia helyszínére, a dévai Dávid Ferenc zarándok- és szórványközpontba igyekvő szatmárnémeti csapat Szilágysomlyó városban tartott megállót, nem véletlenül. Lakásán keresték meg Szegedi Tünde unitárius szórványgondnokot, átadva az 56-os magyar forradalom és szabadságharc unitárius áldozatainak leszármazottai részére a Főtanács részéről küldött emléklapot.
A Déván találkozó unitárius szórványképviselők palettája színes virágcsokor, melyen a következő települések láthatóak: Szatmárnémeti, Nagybánya, Máramarossziget, Zilah, Szilágysomlyó (Északnyugat-Erdély), Déva, Vajdahunyad, Arad, Temesvár (Délnyugat-Erdély), Fogaras- Bukarest- Szeben (Dél-Erdély), Petrozsény, Lupény, Nagyenyed, Medgyes, Segesvár, Kőhalom-Homoród, Brassó-Óváros, Brassó-Újváros, Nagyvárad és Gyergyószentmiklós.
Helyzetkép jellegű előadások után, 18-án este unitárius lelkészjelölt teológushallgatók zenei szolgálata gazdagította a szórványkonferenciát.
19-én, az egyházközségi küldötteknek tíz perc idő állt rendelkezésre a szórványban élő hívek lelki életének alakulása, a vallási és nemzeti önazonosság-tudat éltetése és erősítése tevékenységek szemléltetésére. A szatmárnémeti helyzetről Gergely Ilona tanárnő beszélt, ezt követte Pálffy Anna-Mária lelkésznő vetítettképes beszámolója (Gyülekezeti nap; Unitárius konfirmáció; Részvétel a Tordai-hasadéki találkozó egyházköri rendezvényen; Együtt őszi hálaadás ünnepén; Férfiak Klubja jellegű, közös sport tevékenység terv).
A dévai unitárius imaház udvarán alig két hete felavatott-, fában megformázott Dávid Ferenc szobrot most tekinthették meg a szatmári küldöttek.
Szombat este, a háromszáztíz kilométeres visszaút (Déva-Szatmárnémeti) során, Sándor Gyula tavirózsához hasonlította a Szatmárnémetiben élő unitáriusok és más felekezetű családtagok helyzetét. „A mi gyülekezetünk tavirózsa életű. Most gazdagon virágzik, köszönhetően az elegendő napsütésnek. Van gyökerünk, rügyeink is vannak. Akárcsak a tavirózsa a tápanyagot, úgy mi is, gyökereinkkel szívjuk magunkba a lelki eledelt. Figyelnünk kell arra, hogy a töveket úgy teleltessük, hogy jövő évben is virágozzon a tavirózsánk."
szatmar.ro

Merészet kell álmodni
Madaras Péter szobrásszal beszélgettünk 
Madaras Pétert, az elmúlt évben Tajvanon rendezett szobrászati biennálé nagydíját elhozó fiatal szobrászművészt faggattuk festői fekvésű zaláni otthonában élete eddigi alakulásáról, szobrászatról, terveiről és természetesen nemrég aratott sikeréről. Beszélgetésünk során, melynek meghittségéhez az otthon melege is hozzájárult, számomra ismételten bebizonyosodott, hogy bármi elérhető, ha merünk merészet álmodni, és kellő akarattal, valamint kitartással cselekszünk a megvalósítása érdekében.
– Arra kérem, hogy mutatkozzon be olvasóinknak.
– Medgyesen születtem 1981-ben. Az 1-8. osztályt szülővárosomban, a művészeti líceumot Sepsiszentgyörgyön, az egyetemet pedig Nagyváradon végeztem. Innen kerültem vissza egykori középiskolámba, ahol kisebb megszakításokkal öt évet tanítottam. Feleségem grafikus iparművész, egy négy-, illetve nyolcéves kislány édesanyja. Kezdetben Sepsiszentgyörgyön, 2006 óta pedig Zalánban élünk. 
– A neje is kolozsvári, tehát egyikük sem idevaló, mégis Sepsiszentgyörgyön telepedtek le. Miért?
– Amint már említettem, a középiskolát itt végeztem, így alkalmam nyílt a várost megismerni, és úgy ítéltem meg, hogy kulturális, illetve szociális téren számunkra egyaránt megfelel. Ugyanakkor visszavonzottak a már kialakult barátságok, de fontos szempont volt az itteni munkalehetőség is.
– Mégis továbbköltöztek Zalánba…
– Egy olyan helyet kerestünk, ahol természetközelben és tágabb térben élhetünk, és az alkotáshoz szükséges körülmények is biztosítva vannak. Így akadtunk rá erre a falura és benne a házra, melyet megvásárlása után családi, illetve baráti segítséggel felújítottunk, és az otthonunkká vált.
 Itt és most a szobrászatból meg lehet élni?
– Bár erre is vannak pozitív példák, azonban mégis azt kell mondanom: nem, illetve nagyon nehéz, és időbe telik. Egyrészt, mert egy szobrász sokkal később érik be például, mint egy festő, ahhoz viszont, hogy felkéréseket, megrendeléseket, meghívásokat kapjunk, ismertté kell válni, hírnevet szerezni, amihez szintén sok időre van szükség. Éppen ezért Brâncuşi például azt vallotta, hogy a szobrászat nem fiataloknak való.
– Ha jól tudom, ön csak fából dolgozik. Hol találhatók az alkotásai?
– Erdély-szerte azokban a múzeumokban, ahol már kiállítottam, vagy helységekben, ahol alkotótáborban szerepeltem. Így a Bihar megyei Tenkén két, Sepsiszentgyörgyön három köztéri szobrom áll, de megrendelésre készítettem Marosvásárhelyre is, oda azonban bronzból.
– 2016 nyarán értékes elismerésben részesült. Kérem, erről is beszéljen.
– Erőss István képzőművész jóvoltából szereztem tudomást a Tajvanon Li-Pao, vagyis Átváltozás címmel és témában 2015-ben harmadik alkalommal meghirdetett szobrászati biennáléról, melyre velem együtt a világból 677 szobrász jelentkezett egy-egy alkotással. Nagy örömömre a Szív–mag címet viselő szobromat beválasztották a legjobb 16 közé, melyeket 2016 nyarán Tajchungban ki is állítottak. Itt egy zsűri ismét értékelte ezeket, és a legjobbnak az enyémet találta. Az ünnepélyes díjátadásra, melyen jelen voltam, Tajpejben került sor november 2-án.
– Milyennek ítéli a sepsiszentgyörgyi művészeti életet? 
– Pezsgőnek és minőséginek, hiszen itt a Székely Nemzeti Múzeumtól, az Erdélyi Művészeti Központon és a Bod Péter Megyei Könyvtáron vagy a Háromszék Táncegyüttesen át a Tamási Áron Színházig, de nem csak, több, saját költségvetéssel rendelkező kulturális intézmény található, melyek naponta rukkolnak elő magas színvonalú rendezvényekkel. Hiányoznak viszont az igényeknek megfelelő műtermek.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zenei programok a magyar kultúra napja tiszteletére
Kodály Zoltán (1882–1967) és Szent László király szellemében szervezi meg idén magyar kultúra napi rendezvénysorozatát a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközséggel Kolozsváron, valamint a medgyesi történelmi egyházakkal Medgyesen.
A medgyesi római katolikus Szeplőtelen Fogantatás plébániatemplomban (M. Viteazu utca 44. szám) január 21-én, szombaton délután 4 órakor kezdődik a megemlékezés. Köszöntőt mond Babota Tibor plébános, Széman Péter EMKE-elnök és Tóth Guttman Emese RMD-elnök. Előadók: Szőcs Csaba, a Verbum könyvkiadó igazgatója és Vetési Nándor színművész.
Közreműködnek: Medgyesi Ökumenikus Magyar Kórus (karnagy: Stefán Tünde), gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum Kórusa (Farkas László), Magyarfenesi Vegyeskar (Tóth Guttman Emese), kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes).
A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség Makovecz-templomában (Donát út 142. szám) január 22-én, vasárnap zajlik az ünnepség, délután 4 órai kezdettel. Áhítatot mond Bibza Gábor esperes, az egybegyűlteket Széman Péter és Tóth Guttman Emese köszönti. Előadók: Szőcs Csaba és Vetési Nándor. Közreműködnek: Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség Énekkara (karnagy: Kalló Ildikó), Kolozsvári Református Kollégium Gyermekkara (Gergely Zoltán), Magyarfenesi Vegyeskar (Tóth Guttman Emese), Kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Cecília Kórusa (Potyó István), Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes).
Szabadság (Kolozsvár)

Kodály-muzsikával ünnepeltünk
Több Kodály-kórusmű csendült fel vasárnap délután a Törökvágási Református Egyházközség templomában, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a fentebbi egyházközség által szervezett eseményen, amikor kilencedik alkalommal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját (MKN). A vasárnapi, kolozsvári rendezvényt megelőzően, szombaton a Dalosszövetség Medgyesen szervezett kórushangversenyt az ünnep alkalmával.
A dalosszövetség, a hagyományteremtő szándék folytatásaképpen, a Magyar Kultúra Napjának megünneplését a kerek évfordulóhoz érkezett zeneszerzők, illetve személyiségek emlékének szentelte. Idén Kodály Zoltán (1882–1967) zeneszerzőre emlékeztek, aki 135 évvel ezelőtt született, és 50 évvel ezelőtt hunyt el, illetve Szent László királyra, aki 940 évvel  ezelőtt lépett trónra, és 825 évvel ezelőtt avatták szentté.
A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség énekkara (karnagy: Kalló Ildikó), a Magyarfenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese),  a kolozsvári Szent Mihály templom Szent Cecília kórusa (karnagy: Potyó István, orgonán kísért Csengeri-Kostyák Zsuzsa) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes) előadásában több magyar művet hallgathattak meg a jelenlevők. Áhítatot tartott Bibza Gábor esperes, az egyházközség lelkésze. Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója Szent László királyról tartott előadást. Szavalt Vetési Nándor színművész.  
– Kölcsey verse hatásos alkotás, de csak Erkel zenéjével kapta meg az őt megillető helyet. A következő nemzedék csak akkor fog törődni az elődök kultúrájával, ha példát mutatunk nekik – mondta köszöntőjében Tóth-Guttman Emese, a RMD  elnöke.  
– Szinte fáj kimondani, de ebben az ember által saját képére berendezett világban (gondoljunk csak a jár nekem, megérdemlem szólamokra) sajnos sok jót nem könnyű találni. Épp ezért nincs is fontosabb talán, mint felmutatni alig vitatható európai, keresztény magyar értékrendünket és azt az utat, amely oda vezetett, hogy ennek tudatára ébredjünk. Mindennek az alapja pedig nem más, mint ezeknek az örökölt és az építő ember által folyamatosan karban tartott, kiegészített értékeknek, valamint a velük azonos keresztény létezésnek a megőrzése. Költőnk szavával élve – ez a mi dolgunk, és nem is kevés: átadni értékrendünket az utánunk következő nemzedékeknek, megmenteni európaiságunkat, az ebből adódó kultúrát az eltűnés veszélyétől – vélte Széman Péter EMKE-elnök.
A kórushangverseny záró mozzanataként a Dalosszövetség vezetősége emléklapokat adott át a karnagyoknak és az előadóknak, majd a Himnusz eléneklésével fejeződött be  a rendezvény.
(Borítókép: Az eseményen fellépett a Magyarfenesi vegyeskar is, Tóth-Guttman Emese karnagy vezetésével. Fotó: Vas Géza)
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Csifó János beszélgetős délutánja
A marosvásárhelyi Vár-lak idei első vendégét fogadta egy fázós ja- nuári délutánon. A társaság már összegyűlt, mindnyájan Csifó János nyugalmazott rádióriporterre várunk. Bő húsz perc után nyílik a Kedei-műterem, és már az ajtóból halljuk a szabadkozást, bocsánat- kérést az „objektív okok” miatti késésért. (Kisebb karambolba keveredett a taxi, újat kellett hívnia.) Sietősen elfoglalja a helyét, majd „nekitürkölőzve” jelzi, hogy kezdhetjük. A szerepek megfordulnak, az ismert rádióriporter „riportalannyá” válik. Mivel kezdi? Gye- rekkorával, két születésnapjával. Hogyhogy? – kapjuk fel fejünket. „Igen, igen, így volt, 1935. január 28-án születtem Medgyesen. Édesapám be akart íratni a városházán, de azt mondták, János név nincs, csak Ioan, és azt sem írják, hogy Csifó, hanem csak Cifo. És mert édesapám ezzel nem értett egyet, elment lelkész rokonunkhoz, és tőle már a kitöltött keresztlevéllel ment vissza a városházára. Másodszorra félsikerrel járt, a Csifót beírták, a Jánost azonban lefordították. Igen ám, de addig el- telt pár nap, így a hivatalos „világi” okmány 31-én lett kiállítva...” És mesél, mesél tovább, a gondtalan gyermekkorról, majd a háború ideje alatti költözésről, amikor a család egy nap alatt csak- nem minden mozdíthatót felpakolt egy teherautóra, felkerült az édesapa suszterműhelye is, így jutottak el Marosvásárhelyre. Csifó János két évig a marosvásárhelyi színművészeti főiskola hallgatója volt, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett oklevelet. A diákévek alatt a Kolozsvári Rádió diákszerkesztője lett. Marosvásárhely visszavárta. Tanulmányai befejezése után a Marosvásárhelyi Rádiónál helyezkedett el, riporter, majd szerkesztő osztályvezető volt, nyugdíjba vonulásáig. Többek között az önálló kabaré- és folklór- műsorok, három, a televízióban bemutatott bohózat, a Szellemi öttusa, a Vikingek földjén, a 95 éves a 20. század, valamint a Megy a magnó vándorútra műsorok jelzik gazdag munkásságát. A meghitt visszaemlékezést egy-egy kérdés szakította meg a társaság részéről, mely által újabb fonal indult el, és Csifó János mesélt, mesélt szakadatlanul. Szóba került az 1990 februárjában végrehajtott „hőstett” is, ahogy Bölöni Domokos fogalmaz, méltán nevezhető hőstettnek a Marosvásárhelyi Rádió (még a diktatúra idején bedobozoltatott és Jilavára szállított) teljes aranyszalagtárának visszaszerzése, hazahozatala. Csifó János így emlékszik: „Velünk (marosvásárhelyi rádiósokkal) csomagoltatták be a szalagtárat, összepakolták, és elvitték Jilavára. Mi akkor ezt úgy értelmeztük, hogy a szalagokat egy pincébe helyezik, hogy menjen tönkre minden, és ne maradjon belőle semmi, mert elegük volt ebből a magyar kultúrából. 1990 februárjában azt mondtam a bukaresti igazgatóságnak, hogy mi a szalagtárhoz szeretnénk jutni, mire a válasz az volt, ennek semmi akadálya, csak érte kell jönni. Nagy hóban indultunk el, kértem Király Károlytól egy csukott teherautót, olyan három-öt tonnást, mi hárman, Borbély Zoltánnal, Kacsó Tiborral és Asztalos Oszkárral vonaton utaztunk Bukarestbe. Ott kísérőt adtak mellénk, akivel elmentünk Jilavára. Hatalmas, hangárszerű telepre vittek, és amikor beléptünk az épületbe, jóleső, kellemes meleg csapott meg, szaksze- rűen volt tárolva, külön részlegen mindenik területi rádióból elhozott szalagtár, a mienk úgy volt, ahogy becsomagoltuk. 45 ezer szalagot pakoltunk fel a kocsira, és azonnal indultunk vissza, de nem a megszokott úton, mert tartottunk az esetleges feltartóztatástól. Nem megyünk Ploieşti felé, mondtam, mert ott már háromszor megtörtént, hogy felborítottak olyan ko- csikat, amelyekben dokumentumok voltak, és azokat mind eltüntették.” Kerülő úton, megküzdve a Crivăţ (a román Nemere) hidegével és havával (befújta az utat), egy katonai alakulatnál töltött éjszaka után szerencsésen megérkezett a felbecsülhetetlen értékű szállít- mánnyal Csifó János Marosvásárhelyre. Értékmentés volt ez a javából. Marosvásárhelyen a Garabontzia Kiadónál 2013-ban jelent meg a Megy a magnó... egy rádiós emlékei című kötete. Erről így beszélt: „Összegyűlt egy csomó minden az életből, és gondoltam, össze kéne fogni, volt benne dokumentum, volt benne történelem, alkotás...” Nevek, életek, emberek. Megannyi beszélgetőtárs. Megelevenedik a közelmúlt: Bözödi György, Demény Lajos, Kós Károly, Lakatos István, Jakabos Ödön, Nagy Imre, Tarr László, Csorba András, csak pár nevet említek. Külön érték a Lapok egy emlékkönyvből fejezet, amelyben a riportalanyok saját kezű bejegyzései találhatók. Mi, olvasók és hallgatók, hálásak vagyunk, hogy Csifó János megosztotta velünk pályája élményeit, annak néhány derűs epizódjával. Vidám hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult a vár-laki délután. Jó volt újból együtt lenni a születésnap alkalmából.
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)

Egyszerűsített Biblia-honosítás indult Brassóban
Kreatívan próbálja visszacsalogatni a Bibliát a mindennapi életbe a brassói református egyházmegye.
Ha honosításról beszélünk, valószínűleg első körben mindenkinek az egyszerűsített honosítás fog eszébe jutni, hiszen néhány éve ez a téma az, ami a közéletet meghatározta: hogyan jussunk könnyen, gyorsan magyar állampolgársághoz. Külföldön egyetemet végzetteket esetleg az is foglalkoztathatja, hogyan tudják valamelyik neves nyugati egyetemen megszerzett oklevelüket honosíttatni, hogy azt itthon is elismerjék, számba vegyék.
Az már valószínű keveseknek jut eszébe, hogy a Bibliát is honosítani kell, illetve pontosabban újrahonosítani, hiszen az, ami egykor minden háztartásnak elengedhetetlen kelléke volt, ma már csak porfogónak, elfelejtett könyvnek jó. Pedig ez az a könyv, amelyik évszázadokon keresztül kísérte templomba az énekeskönyveket, ma pedig, annak ellenére, hogy elérhetőbb, mint valaha – két kattintásból telefonon, táblagépen, számítógépen is olvasható –, ritkábban vesszük elő, mint az ünnepi díszeket, terítőket.
Felelevenítenék az emlékeket
Talán pont abból a felismerésből kiindulva, hogy lassan a szószékre száműztük a Bibliát, döntött úgy a brassói református egyházmegye elnöksége, hogy megpróbálja visszahonosítani az igét a református családok otthonaiba. Céljuk, hogy felelevenítsék a hívek Szentíráshoz kapcsolódó emlékeit, ilyenből pedig szinte kivétel nélkül minden ember életében van, akár a vallásórákon, vasárnapi iskolában megtanult aranymondásokra, a konfirmációi felkészítő alatt tanult és tanulmányozott igeszakaszokra, házasságkötésre gondolunk, szinte minden élethelyzetben volt egy ige, amelyik kísérte az életünk eseményeit.
„Vándorbiblia” indult útra
A módszer, amelyet az egyházmegye kiválasztott, kreatívan próbálja mindezt megtenni, egy „vándorbibliát” bocsátottak január elején útjára, amelyet a nagykárolyi református egyházközségtől kértek kölcsön. Károli Gáspár, a Szentírás első teljes fordításának elkészítője ugyanis itt, Nagykárolyban született, és itt őrzik az általa fordított Biblia reprint kiadását, amelyet a nagykárolyi református egyházközség küldöttsége január elején adott át az ábécésorrendben első alsórákosi református egyházközségnek. Ebben a sorrendben fogja a hasonmás Szentírás végigutazni a brassói református egyházmegye gyülekezeteit.
A Bibliát ugyanakkor egy vendégkönyv is kíséri, amelybe bárki, akinél a Biblia megfordul, leírhatja az igéhez kötődő emlékeit, élményeit, ez a vendégkönyv pedig a Bibliával együtt fog 52 hetes útja után visszakerülni Nagykárolyba, ahol a reformációi jubileumi év alkalmából egy múzeumot szeretnének nyitni. Ott pedig a Biblia mellett a vendégkönyv is otthonra talál, a reformációi emlékév alkalmával nyitott múzeumban fogja hirdetni, hogy az erdélyiek hogyan viszonyulnak a Szentíráshoz.
A Biblia postásai
A Biblia olvasására való buzdításban azonban ennél sokkal többen vesznek részt. Nemcsak presbitériumok, egyházközségek elnökségei adják-fogadják a világ egyik legolvasottabb könyvét, hanem gyerekek, ifjak is szerepet vállalnak abban, hogy az ige mindenkihez eljusson, ők a Biblia postásai, akik végigjárva a településeket, képeslapokat helyeznek el postaládákba, amelyen egy ige és Kálvin Institúciójából egy idézet buzdít a Szentírás olvasására.
„A Bibliát vissza kell helyezni méltó helyére, az emberek kezébe, szívébe azáltal, hogy napi használatra buzdítjuk híveinket. Isten igéje diadalútjának elébe nem állhat semmi!” – állítja Szegedi László brassói esperes, kitérve arra is, hogy minden viszontagság ellenére sikerült a karaván minden eddigi állomásán megadni az őt megillető tiszteletet a Szentírásnak. Sem hideg, sem pesszimizmus nem tudta legyőzni az ige erejét, hívogató szavát.
Felállítják a wittenbergi kaput
A brassói református egyházmegye különben az év folyamán szövetségein keresztül minden nagyobb településen szervez eseményeket a reformáció 500 éves jubileumára, május utolsó hétvégéjén a kőhalmi vár falánál állítják fel azt a szimbolikus wittenbergi kaput, amire a fiatalok felszegezhetik vallomásaikat, hitvallásukat, azokat a tételeket, amelyek a ma emberét foglalkoztatják. Medgyesre tervezik az egyházmegyei nőszövetség szórványrendezvényét, Brassóban pedig a Reménység Háza fennállásának huszonötödik évfordulójával egybekapcsolva szerveznek októberben ünnepséget.
A szórvány reformációnapját az egyházmegye legkisebb gyülekezetében, az alig 80 lelket számláló kóbori református egyházközségben tartják majd meg, így akarják megmutatni a közösségnek, hogy a kicsik is fontosak a nagy közösség számára, ugyanúgy évszázados örökség gyermekei. Az egyházmegye Bukarestben is megemlékezik a jeles évfordulóról, a médiának és a diplomáciai képviseleteknek szeretnék itt elmondani, hogy mit jelent számukra a reformáció. Kiss Gábor
Krónika (Kolozsvár)

„A magyarok számára fontos fejlesztéseket biztosít a 2017-es költségvetés"
Megszavazták kedden az RMDSZ parlamenti frakciói a 2017-es állami költségvetésről szóló törvényt, mivel az lehetővé teszi több, az erdélyi magyarság számára fontos projekt finanszírozását – tájékoztat közleményében az alakulat. Eszerint az elmúlt hetekben a szövetség szakpolitikusai több módosító javaslatot is beterjesztettek, amelyek nagy része bekerült az idei állami költségvetés-tervezetbe.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Korodi Attila szerint a költségvetés-tervezetben 903 millió lejt különített el az állam az észak-erdélyi autópálya építési munkálataira.
„Az RMDSZ parlamenti csoportja azt kérte a bizottsági munkálatok alatt, hogy gyorsítsák fel a munkafolyamatokat a kivitelezés alatt álló szakaszok esetében, Aranyosgyéres és Marosvásárhely között, illetve hogy a sztráda Bors-Berettyószéplak közötti szakaszára, amelynek munkálatait tavaly leállították, mihamarabb írjanak ki újabb versenytárgyalást. A Gyalu-Magyarnádas szakasz befejezésének támogatását is kértük, illetve az ehhez szükséges Szamos fölötti híd versenytárgyalásra való kiírását és annak megépítését' – idézi Korodit az RMDSZ közleménye.
A frakcióvezető azt is elmondta, hogy a dél-erdélyi autópálya Lugost Dévával összekötő szakaszára 805 millió lejt különítettek el a költségvetésben, a Tordát Szászsebessel összekötő sztrádára 950 millió lejt.
Korodi Attila rámutatott arra is, hogy minden magyarlakta megye esetében átlagban 1 millió lejjel emelkednek a megyei önkormányzatoknak visszaosztott, megyei és községi utak javítására szánt összegek, ugyanakkor a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, maroshévízi és székelyudvarhelyi vasútállomás felújítására a Román Vasúttársaság fog pénzalapokat biztosítani saját költségvetéséből.
Az infrastrukturális fejlesztések kapcsán az RMDSZ szenátusi frakcióját vezető Cseke Attila kiemelte, a nagyváradi repülőtér termináljának bővítését 8 millió lejjel, a marosvásárhelyi légikikötő kifutópályájának javítását 10 millió lejjel támogatja az állam.
Cseke szerint egy másik javaslatuk 2 millió lejt irányoz elő az államkasszából egy kisebbségi szakmai továbbképző központ létrehozására pedagógusok számára. Emellett „sikerült bevinni a költségvetésbe, hogy a magyarok által is lakott megyékben 5%-kal emeljék a nem klerikális személyzet (pl. kántor, harangozó) számát a történelmi egyházak esetében. Ezt azt jelenti, Hargita megyében összesen 16, Kovászna megyében 10, Maros megyében 36, Szatmár megyében 22, Szilágy megyében 26, Bihar megyében 43, Arad megyében 21 személlyel nő a nem klerikális alkalmazottak száma' – emelte ki Cseke.
A képviselőház pénzügyi szakbizottságának tagja, Erdei-Dolóczki István szerint az RMDSZ javaslatára 2017-ben több erdélyi város körgyűrűjének kiépítéséhez járulna hozzá az állam, így: a szatmárnémeti kerülőút megépítésére 137 millió lejt, a marosvásárhelyi körgyűrű építésére 106 millió lejt, a brassói körgyűrű munkálatainak befejezésére 51,7 millió lejt, a Bihar megyei, vaskohsziklási körgyűrű munkálatainak folytatására 48,9 millió lejt, a nagykárolyi kerülőút kivitelezésére 24 millió lejt, az élesdi terelőút munkálatainak elkezdésére 16 millió lejt, valamint a székelyhídi körgyűrű kivitelezésére 4 millió lejt irányoz elő. Emellett idén állami forrásokat utalnak olyan, nagy forgalmat lebonyolító országos jelzésű utakra, mint a Dévát Nagyváraddal összekötő út, a Nagyszeben-Medgyes-Segesvár út vagy a Marosvásárhely és Szászrégen közötti útszakasz.
Az RMDSZ Szatmár megyei szenátora, a kulturális bizottság tagja, Túros Lóránd kifejtette, a bizottsági munkálatok alatt a szövetség javaslatára egy olyan finanszírozási modellt rendeltek a közszolgálati tévé és rádió támogatásához, amely jelentősen könnyíti a magyar szerkesztőségek működését is.
Az állami költségvetés törvényét 208 támogató és 105 ellenszavazattal fogadta el kedden a parlament két háza.
agerpres.ro
Erdély.ma

Az RMDSZ javaslatai a nagyváradi városvezetésnek
Harminchárom tételből álló javaslatcsomagot nyújtott be Nagyvárad városvezetésének a városi helyi tanács RMDSZ-frakciója, mely többek között Szent László szobor elkészítését is javasolja.
Huszár István, az RMDSZ nagyváradi szervezetének elnöke és ifj. Ritli László, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót, melyen ismertették azokat a projekteket, amelyeket a szövetség megítélése szerint a váradi önkormányzat idei évi költségvetéséből támogatni kellene. A politikusok hangsúlyozták, hogy az RMDSZ által összeállított lista nem csak a magyar közösséget, hanem a város teljes lakosságát érintő projekteket is magában foglal. Mint ifj. Ritli László elmondta, számos helyről és számos módon kaptak jelzéseket polgároktól, szervezetektől, és a kapott ötletekből egy prioritási listát állítottak össze. A tervek megvalósítása az RMDSZ számításai szerint mintegy 46,5 millió lejbe kerülne. Ritli László hozzátette, hogy a tavaly a város beruházási költségvetése mintegy 115-120 millió lej volt, ami azonban nem foglalta magában a nemzetközi finanszírozású beruházásokat, ugyanakkor az RMDSZ javaslatcsomagja sem csak beruházásokat foglal magában, hiszen például az egyházak támogatására 500 ezer lejt irányozna elő.
Az összesen harminchárom tételből álló javaslatcsomagot tegnap nyújtotta be a városvezetéshez a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-frakciója. Ritli László hozzátette: igyekeztek úgy kidolgozni a javaslatokat, hogy azok illeszkedjenek a városvezetés elképzeléseibe. Többek között ezzel is magyarázható, hogy az RMDSZ tervezetében szerepel a gyorsforgalmi út befejezésére vonatkozó, 2,7 millió lejes költségvetési tétel és a Bémer (Ferdinand) tér felújításáról szóló javaslat, mely utóbbira az idén kilencmillió lejt kellene elkülöníteni az RMDSZ szerint. A csomagban vannak olyan beruházások is, amelyeknek elvégzését nem lehet már halogatni. Ebben a vonatkozásban Huszár István kiemelte az egykori Szabadság mozi felújításának a fontosságát, hiszen az az épület olyan rossz állapotban van, hogy félő, egyes részei összeomlanak. Ugyanilyen sürgős lenne a Szacsvay iskola főépületének a felújítása is, ugyanakkor a főépület belső udvarán lévő épületre egy emeletet kellene ráépíteni, hogy legyen végre a sulinak sportterme és díszterme. Noha nem számít sürgősnek, de a Szacsvayt érinti az iskolához tartozó biharpüspöki Juhász Gyula iskolában a műfüves sportpálya megépítésére vonatkozó RMDSZ-es javaslat. Huszár István szintén sürgősen megoldandó ügynek nevezte a nagyállomás mögötti városrész rehabilitációját, hiszen elfogadhatatlan az, hogy egy-egy nagyobb esőzés után az ott lakók gumicsizmában kell járjanak az utcán. Szintén költségvetési tételt kellene kiadni a meddő iszaptározó és a volt timföldgyár területének környezetvédelmi rehabilitációjára. Huszár István megjegyezte: tisztában van azzal, hogy ott magántulajdonok vannak, de a városvezetésnek mihamarabb le kell ülni tárgyalni a tulajdonosokkal erről a kérdésről. Az idén már el is lehetne készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt, amire 450 ezer lejet kellene elkülöníteni.
Mire költsön a város
Kiemelten fontos lenne egy tanmedence építése az akvapark és az Alexandrescu elnevezésű városi uszoda közelében. Fontos lenne továbbá, ha a város támogatná az olyan jelentős kulturális eseményeket, mint a Festum Varadinum, vagy a Szent László Napok, előbbire 100 ezer, utóbbira 40 ezer lejnyi támogatást kér az RMDSZ a városvezetéstől, de a Mandala nyári színházi fesztivál és a virágkarnevál megszervezésében is anyagi támogatást kérnek, mint ahogy a váradi színházak által rendezett eseményekre is 100 ezer lejnyit költségvetési tételre tett javaslatot a szövetség. Ifj. Ritli Lászó nagyon fontosnak nevezte azt, hogy az idén ismét beindítsák a 2012-ben elkezdett, de akkor meg is rekedt orvosi szűrőprogramot előkészítő osztályos és ötödik osztályos diákok számára, ami ingyenes szem-, és fogvizsgálatot, ortopédiai vizsgálatot, valamint egy általános egészségfelmérő vizsgálatot foglalna magában. Erre a célra 400 ezer lej elkülönítését javasolja az RMDSZ. Külön kategóriát képeznek a javaslatcsomagban a különböző emlékhelyek rehabilitációjára, illetve új emlékhelyek létrehozására vonatkozó javaslatok. Huszár István elmondta, hogy fel kellene újítani a Szacsvay Imre szobor körüli térséget, amelyre egyébként 2016-ban elő is irányoztak költséget, csak éppen a munkát nem végezték el. Emlékhely kialakítását javasolja a szövetség a nagyváradi szőnyegbombázásban elhunytak, továbbá az egykori szőllősi temetőben eltemetettek emlékére, mely beruházásokra összesen 450 ezer lejt kellene előirányozni a költségvetésben. Az RMDSZ szerint a Rimanóczy családnak és Kabos Endrének, Nagyvárad egyetlen olimpiai bajnokának is szobrot kellene állítani a városban az idén, ezekre a tervekre külön-külön 400 ezer lejes költségvetési tételt ajánl a szövetség a városvezetésnek.
Szent László szobor
Szent László lovas szobrának elkészítését és köztérre állítását is kéri az RMDSZ, mely 900 ezer lejből gondolja megvalósíthatónak ezt az elképzelést, a szobor lehetséges helyszínéül pedig a Szent László teret vagy a nagyváradi vár belső udvarát jelölte meg. Az általános javaslatok között szerepel, de a történelmi múlt ápolását szolgálná a belváros történelmi utcaneveinek kihelyezése úgy mint ahogy történt az Medgyesen, Segesváron és Nagyszebenben. Ezt az elképzelést 200 ezer lejből lehetne megvalósítani.
Pap István
erdon.ro