A Vándorcsizma műkedvelő néptáncosok találkozójának a neve, célja az erdélyi magyar népi táncok népszerűsítése, megszerettetése. A tánccsoportokban óvodás, elemista és gimnazista tanulók táncolnak Veress Kálmán táncoktató irányítása alatt, aki a Vándorcsizma mozgalom szülőatyja. Az idei tánctalálkozók sorát a Beszterce-Naszód megyei Teke nyitotta. A faluban több mint három éve nem tanultak magyar táncot, a tél folyamán Mihálci János iskolaigazgató és Kiss Ilona tanárnő kérték a táncoktató segítségét egy tánccsoport indításához. Pár hónap alatt annyira haladt a kis csapat munkája, hogy elérkezettnek látták az időt egy tánctalálkozó megszervezésére. Az eseményre meghívták a Dózsa György községbeli Lőrinc, a Kendi Csillagok, a harasztkeréki és az erdőszentgyörgyi táncegyütteseket. A műsort a szokásos felvonulás indította. A református templom székely kapuja előtt fényképek készültek az együttesekről, majd kezdődhetett a tánc. Április 26-án Erdőszentgyörgyön volt, május 23-án Medgyesen, június végén pedig Kenden lesz sor újabb Vándorcsizma néptánctalálkozó. /Vajda József Attila: Vándorcsizma Tekében. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 28./

Igényes kivitelezésű képeslapokat árulnak Nagyváradon. Az Oradea – Nagyvárad – Grosswardein: La Belle Epoque sorozat montázsain a századforduló és a két világháború közötti időszak polgári miliője elevenedik meg. Adrian Samoila a helyi egyetem vizuális művészetek karán diplomázott. Felismerte, hogy a jelenlegi nagyváradiak többsége csak lakója és nem polgára a városnak, nem kötődik hozzá. Ezen szeretett volna változtatni a képeslapok megalkotásával Képeslapjai álomszerűek, mindegyik a múlt egy darabkáját örökíti meg. A nagyváradi sorozatot más erdélyi városokat – Nagyszebent, Segesvárt, Brassót, Szászmedgyest – bemutató képeslapok követték. /Pengő Zoltán: Múltidéző képeslapok partiumi és erdélyi városokról. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

A szórványterületeken, így egyebek között Resicabányán, Medgyesen, Besztercén találkoztak választóikkal a hét végén az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjei. A zajkányi hágón közelítette meg május 23-án Winkler Gyula karavánja a Bánságot. Az EP-képviselő a helyszínen mesélte el a diákoknak a zajkányi buzogány történetét. 1896. szeptember 6-án, a vaskapui csata 454. évfordulóján, Hunyad vármegye a Vaskapuban, a Vámoszajkány nevű hegy magaslatára négyméteres buzogányos emlékművet állított a következő felirattal: „Hunyadi János tizenötezer vitézével, 1442. szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyad vármegye közössége a honfoglalás ezredik évében. ” A szintén Hunyad megyében levő vulkáni hágót is hasonló műemlékkel jelölték meg, ez a nyolcvanas évek közepén városrendezés címén eltüntették. 1992-ben ismeretlen tettesek erőgéppel ledöntötték a zajkányi emlékművet, a buzogányt az osztrói tóban találták meg egy év múlva. Akkor azt elhelyezték a várhelyi múzeum közelében, ahonnan 1994 novemberében eltűnt. „Többször tárgyaltunk a helyi önkormányzattal és a megyei illetékesekkel az emlékmű visszaállítását tervezve, de sajnos ez mindmáig nem sikerült. ” – mondta Winkler Gyula. „Célunk az, hogy parlamentáris eszközök segítségével, az európai törvényhozásban megalkossuk a minden tagállamban, így Romániában is kötelező, uniós szintű kisebbségvédelmi keretszabályozást. – mondta el Winkler Gyula Resicabányán. „A szórványban talán jobban érzik az összefogás fontosságát, mint bárhol máshol Erdélyben – nyitotta köszöntőbeszédét Kovács Péter európai parlamenti képviselőjelölt a Medgyesen megrendezett VII. Vándorcsizma néptánctalálkozón. – Itt, a települések döntő többségében nincs polgármesterünk, nincsenek tanácsosaink, nincs magyar vállalkozó, fejletlen a civil szféra, tehát közösségi szinten csak az egyházra és az RMDSZ-re lehet támaszkodni” – hangsúlyozta. Május 24-én a Besztercén megszervezett hagyományos majálison mintegy 1200 résztvevő előtt Kovács Péter elmondta: Európa szintjén Romániát sokan csak az alkotmánya alapján ismerik, amelynek az első cikkelye kimondja, hogy ez az ország egységes nemzetállam. Csak az RMDSZ választási listájáról bejutott jelöltek tudják bizonyítani, hogy ez nem így van: Romániában, Erdélyben él egy másfél milliós, nagyon erős magyar közösség, amely megáll a saját lábán, képes a sorsát kezébe venni és igazgatni. Hozzáfűzte: „Üzenjük Bukarestnek és Brüsszelnek: nem magyarul beszélő románok vagyunk, hanem a nemzeti magyar közösség tagjai, s az állampolgárságunk román”. /Üzenet Brüsszelnek és Bukarestnek. Választási kampány ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./

Sárospatakon és környékén folytatódott az elmúlt hétvégén az EMKE és a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szervezésében a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnál megrendezett, tíz erdélyi Magyar Ház képviselőinek találkozóját célul kitűző program. A kulturális tapasztalatcserére Kolozsvárról, Válaszútról, Szamosújvárról, Tordáról, Medgyesről, Nagyenyedről, Szilágysomlyóról és Csernakeresztúrról érkeztek Magyar Ház-vezetők és művelődésszervezők. Az intézményvezetők saját intézményeik programjainak ismertetése mellett beszéltek arról a kapcsolati hálóról is, amelyet szeretnének kiépíteni a történelemi régiókban élő kultúrateremtő és -építő magyar közösségek felé. /Dáné Tibor Kálmán, EMKE-elnök: Újabb Magyar Ház találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

Két éve, 2007 őszétől fejti ki tevékenységét Csíkszeredában két magyarországi piarista, Kállay Emil atya és Sárközi Sándor, akik a Márton Áron Gimnázium lelkészei. A két atya besegít a diákok tanításába, lelki életük ápolásába. Szórakoztató programokat is szerveznek számukra. Az elmúlt évben közel félszáz diák csengetett be az általuk működtetett tanulmányi ház ajtaján. Az idők folyamán hét helységben volt piarista intézet Erdélyben: Beszterce (1717), Nagykároly (1725), Máramarossziget (1730), Szászmedgyes (1741), Szentanna (Arad megye – 1750), Kolozsvár (1776) és Temesvár (1788). Igaz, ezek nem működtek egyszerre, hisz a szentannai iskola átköltözésével nyílt meg a temesvári, a szászmedgyesi pedig 1789-ben megszűnt. /Kemenes Szidónia: Békét, megnyugvást hoznak. = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./

Kolozsvári József /sz. Magyarsáros, 1944. dec. 11./ sokáig volt Segesvárott „a rózsák felelőse”. A medgyesi hétosztályos iskola után készült Nagyenyedre, az áhított Bethlen Gábor kollégiumba, de anyagi gondok miatt a csombordi szőlészeti-kertészeti szakiskolába kellett mennie. Csombordon végzett, majd kertészként kerül Segesvárra. A nevéhez fűződik Segesvár Medgyes felé eső részében látható virágházak és kertek megépítése, 1971 óta szalmaintarziával készített képei Amerikától Kínáig megtalálhatók, több mint tizenöt kiállítása volt. /B. D. : Kisportré. Szalmaképek és rózsák. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 1./

A felnőttképzés nagyon széles skálán mozog: az egyik oldalon ott vannak a hobbitevékenységek képzései, a másik oldalon pedig a szakmai továbbképzések. A művelődésszervezés is egyfajta felnőttképzés. A kóruséneklésnek – mint bármely más közösségi tevékenységnek – jellemformáló ereje is van. A népfőiskola intézményesülése a XX. század harmincas éveire tehető. A református egyház megszervezte a sárospataki csizmás diákok iskoláját, a katolikusok pedig elindították a kifejezetten népfőiskolás jelleggel működő képzésüket, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnevezésű mozgalmat. Erdélyben a népfőiskola Balázs Ferenc unitárius lelkész nevéhez kötődik. A bécsi döntés után, 1940 és 1944 között Észak Erdélyben a református egyház több népfőiskolát tudott beindítani az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) keretén belül. A KALOT is beindította a maga népfőiskoláját Csíksomlyón. A második világégés után az EMKE 1946-ban próbált népfőiskolákat indítani, ezek az intézmények azonban 1947–1948-ban, az EMKE megszűntetésével együtt megszűntek. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke elmondta, hogy a felnőttképzésbe 1982-ben kapcsolódott be, amikor az Ember és természet elnevezésű, magyar nyelvű szabadegyetemi kollégium továbbszervezését vette át, aztán 1993-tól az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnél (EMKE) keretében folytathatta ezt a munkát. Az EMKE-n belül különböző közművelődési szakmai csoportok jöttek létre, amelyek később önállósodtak, mint például a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Táncszövetség, a Romániai Magyar Zenetársaság stb., így jött létre 1994-ben a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság is. Dáné Tibor Kálmán úgy látja, Romániában nincs kihasználva eléggé a felnőttképzés mint oktatási forma. Régebben kétéves rendszerességgel szerveztek népfőiskolai tábort Szovátán, majd Szentegyházán. Foglalkoztak pályázatíró, közösségszervező, -építő tréningek megszervezésével, nyelvoktatással is. Az elmúlt húsz évben szép számban jöttek létre magyar házak Erdélyben. Ilyen többek között Kolozsváron a Szabédi-ház, a Györkös Mányi Albert Emlékház, a Heltai Alapítvány mint kulturális központ, a Pro Iuventute, a Kriza János Néprajzi Társaság székháza vagy Válaszúton a Kallós Alapítvány épülete, azután Szamosújváron a Téka háza, Nagybányán a Teleki Ház, magyar házak Désen, Besztercén, Nagyenyeden, Zilahon, Szilágysomlyón, Medgyesen, Csernakeresztúron stb. Az EMKE és a Népfőiskola egy hálózatot kíván kialakítani a magyar házak között. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szakmai hozzájárulásával már elindítottak – egyelőre még csak tíz magyar házzal – egy szakmai programot, ezt szeretnék az elkövetkezőkben kibővíteni. /Ferencz Zsolt: Sem a román, sem a magyar társadalom nem használja ki eléggé a felnőttképzés lehetőségét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

Névadó ünnepség keretében tartották a sokadik Vándorcsizma néptánctalálkozót Harasztkeréken, a mozgalmat elindító Veress Kálmán szülőfalujában. Tavaly a falunapon mutatkozott be a harasztkereki ifjúság, idén már meg is keresztelték az együttest: Tűzkerék a neve. A falu közösségét építő műkedvelő társulat jövőjéért imádkozott a gyülekezet július 11-én a 2004-ben felújított református templomban. Két korcsoport, közel hatvan gyermek és ifjú alkotja a Tűzkerék együttesét. Immár több százra tehető a kis és nagyobb Veress Kálmán-tanítványok száma. A Dózsa György községi Lőrinc, a medgyesi Nefelejcs, a magyarsárosi Vándor, a Kendi Csillagok... a sor folytatható: mind a Kálmán bácsitól tanulták a táncot. A harasztkerekiek büszkén újságolták: nem sorvad el az iskolájuk. Keresztúri Erzsébet tanárnő kezdeményezésére félezernél is több lakos írta alá a kérelmet, amelyben intézményükért állnak ki – így az ősztől megmarad az I–VIII. osztályos anyanyelvű oktatás a faluban. /Bölöni Domokos: Kálmán bácsi keresztgyermekei. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./

Idén kilencedik éve, hogy a dicsőszentmártoni ALKISZ (Alsó-Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúsági Szövetség) megszervezi a hagyományos ádámosi szórványtábort, ahol ezúttal Dicsőszentmártonból és környékéről, Medgyesről, a Szilágyságból, Marosszentgyörgyről és Marosvásárhelyről érkező 3-8. osztályos gyerekeket láttak vendégül. Gagyi Zoltán főszervező, a szövetség elnöke elmondta, Vinczi Hajnal kilenc éve „főszakácskodik” a táborban. Idén kevés volt a támogató, a pályázat útján nyert összegek pedig elenyészőek voltak, így a gyerekeknek fejenként 120 lejbe került a táborozás. /Menyhárt Borbála: Sok nyolc óra munka, pihenés és szórakozás. Véget ért az ALKISZ-tábor. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./

Kellemes meglepetést szerzett közönségének a Cantores Vivaces énekkar a kolozsvári zenelíceum dísztermében megtartott hangversenyen. Egy kis közösség tagjai a maguk örömére énekelnek. Teszik ezt közel három évtizede: többségük egyetemi hallgatóként érkezett Kolozsvárra Brassóból, Nagyszebenből, Medgyesről stb. A német anyanyelvű diákok alakítottak énekkart. Kitelepedésük után is működött a kórus. Az évi találkozókra mindenki igyekezett eljönni. S most, harminc évvel a megalakulásuk után jubileumi koncertkörutat szerveznek, amelynek első állomása a „bölcső”: Kolozsvár. Koch István kórustag és szervező elmondta: Brassóban, Szászsebesen és Kisdisznódon lépnek majd fel. Kár, hogy mindössze egy dalt énekeltek el magyarul. / N–H. D. : Irigylésre méltó műkedvelők. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

Tíz erdélyi szórványváros óvodai jövőképét vitatta meg mintegy hatvan iskolaigazgató, pedagógus, közösségépítő, polgármester és tanfelügyelő a hét végén a Szórványtengelyek mozgalom 17., tordai vándorgyűlésén. Szabó Csaba, a mozgalom alapítója szerint az eddigi műhelyek terveinek mintegy negyven százaléka megvalósult (együttműködés az óvónőképzők és az óvónőhiányos szórványrégiók között, egymás informálása fontos pályázati ügyekben, kölcsönös képviselet egymás rendezvényein), és ezúttal is számtalan közös terv született, amely derűsebbé tehetné a nagybányai, szamosújvári, besztercei, dévai, medgyesi magyar óvodai jövőképet. A rendezvényen Szabó Csaba és Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor, fővédnök átadta a 80 eurós pénzjutalommal járó Őrhely-díjat a tordai Lucian Moceannak és négy testvérének, akiket édesanyjuk nagy áldozatok árán járat magyar tagozatra. /Tíz szórványváros óvodai jövőképe. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./

Szeptember 26-án Tordán, a Jósika Miklós Líceumban tartották szórványtengely-találkozón. Ezen Nagybánya is bemutatkozott, csatlakozott a mozgalomhoz. Ott volt a találkozók kiötlője, zászlóvivőjét, Szabó Csaba, a Kolozsvári Televízió szerkesztője is. A találkozón is világossá vált, van értelme harcolni a végeken, hogy minden egyes magyarért meg kell küzdeni, ha azt akarjuk, hogy a magyar nyelv, a magyart kultúra megmaradjon ezeken a területeken. Mostani tordai találkozó célja a Kolozsvár-Szamosújvár-Beszterce-Nagybánya, illetve a Torda- Nagyenyed-Déva és Torda-Medgyes-Nagyszeben tengelyek mentén felsorakozó térségek óvodahálózatának a feltérképezése és a szórványközösségek közötti kapcsolatok létrehozása volt. Korábban végzett felmérések szerint Máramaros megyében 1066 gyerek tanult anyanyelvén, ezzel szemben további több mint 1700 magyar ajkú gyerek járt román tan nyelvű óvodákba, iskolákba. A helyzet valamelyest javult, mióta az Iskoláinkért, Gyermekeinkért Egyesület megkezdte tevékenységét, de még mindig sok a tennivaló ezen a téren. A találkozó végén kiosztották a Szórványhűség-díjat, amit olyan újságíróknak adnak, akik empátiával közelítik meg a szórvány kérdéseit, illetve bemutatták a mozgalom által működtetett Világhírnév Kiadó két legújabb kötetét is. /(Tamási Attila): 17. Szórványtengely találkozó – Torda. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 2./

Vendégjáték-sorozaton vesz részt Müller Péter–Seress Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a rendező Kincses Elemér. A vendégjáték-sorozat állomásai: Sepsiszentgyörgy, Brassó /Redut Kulturális Központ/, Dicsőszentmárton /Magyar Közművelődési Központ/ és Szászmedgyes. /Vendégjáték-sorozaton a Szomorú vasárnap. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

Az 1956. októberi magyar forradalomra emlékezve a medgyesi Kolping Egyesületben Harai Pál nyugalmazott plébános, volt börtönviselt pap a diktatúra börtöneiben elhunyt papokról tartott rövid előadást. A gyulafehérvári főegyházmegye közel száz börtönviselt és meghurcolt papja közül már csak néhányan élnek. Az egyházmegye papságának közel egyharmada ilyen vagy olyan formában szenvedő alanya volt a kommunista rendszernek. Harai Pál a gyulafehérvári főegyházmegye börtönökben elhunyt papjait sorolta fel: 1. Dr. Boga Alajos abban az időben az egyházmegyét vezette. 1950. május 10-én tartóztatták le. Ítélete ismeretlen. Több mint négyévi rabság után a máramarosi börtönben hunyt el 1954. szeptember 14-én. Sírja a szegények temetőjében ismeretlen. 2. Sándor Imre kanonok vette át az egyházmegye vezetését 1950. május 10-én. 1951. március 10-én őt is letartóztatták. Az ő ítélete is ismeretlen. 1956. február 4(5)-én halt meg a Ramnicu Sarat-i börtönben. A hírek szerint megfagyott. Sírja ismeretlen. 3. Dr. Maczalik Simon Győző titokban felszentelt püspök csak néhány hónapig vezethette az egyházmegyét. 1951. augusztus 24-én a zsilavai börtönbe került bírói ítélet nélkül. Kétévi raboskodás után 1953. augusztus 17-én halt meg a börtönben. 1966-ban kiásták holttestét és a gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették el. 4. Gajdátsy Árpád Bélát, a teológia rektorát Sándor Imre püspöki helynökkel egy napon tartóztatták le 1951. március 10-én. Gajdátsyt kémkedés és hazaárulás vádjával 25 év kényszermunkára ítélte a bukaresti hadbíróság. A nagyenyedi börtönben halt meg 1952. szeptember 14-én. Sírja ismeretlen. 5. Fekete János kézdi-orbai főesperest 1950 májusában tartóztatták le. Brassóban, Ghenceán és Targu-Jiuban volt bezárva. 1952. március 25-én halt meg a börtönben. Halála után több mint egy hónappal sikerült a holttestét az egyik bukaresti klinikáról kilopni és Gelencére hazaszállítani. Amikor a Szekuritáté ezt megtudta, nem szállították vissza, de sürgősen el kellett temetni. 6. Ábrahám Árpád altorjai plébánost 1957-ben tartóztatták le a Szoboszlay-per vádlottjaként Temesváron. Halálra ítélték, 1958. október 11-én tíz másik vádlottal, köztük Szoboszlay Aladár temesvári egyházmegyés pappal együtt kivégezték. Sírja ismeretlen. 7. Ambrus Györgyöt 1956. március 18-án tartóztatták le. Hat év börtönre ítélték. Peripraván, a Duna Chilia-ágán, a börtönhajón halt meg 1960. február 18(?)-án. Szemtanúk szerint megfagyott, holtteste napokig a hajó fedélzetén volt. Sírhelye ismeretlen. 8. Pálfi János jobbágyfalvi plébánost 1958-ban, 84 éves korában tartóztatták le és gyorsított eljárással öt év börtönre ítélték. A marosvásárhelyi börtönben halt meg 1958. november 6(?)-án. Sírja ismeretlen. 9. Bokor Sándor erzsébetbányai plébános 1972. június 5-én gyanús körülmények között eltűnt. Egyesek szerint halálának politikai háttere is van. Kolozsváron temették. /Papp Judit: A kommunizmus vértanú papjai. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 8./ Megjegyzés: csak a gyulafehérvári főegyházmegye papjait sorolta fel. A többi erdélyi egyházmegyének is vannak börtönben elhunyt papjai, így például dr. Bogdánffy Szilárd /Feketetó, 1911. febr. 21. – Nagyenyed, 1953. okt. 2./ püspök, Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. – Jilava, 1952. dec. 6./ szatmári megyéspüspök.

December 8-án a Kolozs megyei és a kolozsvári MPP vezetősége ünnepélyes keretek között átadta azt a könyvadományt, amelyet a tagok illetve a kisvállalkozók ajánlottak fel a szebeni és a medgyesi magyar iskolák részére. /Könyvadomány magyar iskoláknak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

Szórványtengely-műhelyt szerveznek Vízaknán
Újság és könyv a szórványban címmel Szórványtengely-műhelyt szervez január 9-én 12 órai kezdettel a Szeben megyei Vízaknán a Világhírnév Kiadó. A rendezvény célja a Nagyszeben és Medgyes árnyékában élő magyar szórványközösségek közötti kapcsolatok megteremtése és gyökereztetése.
A 20. vándorműhely a Kiskapus (Copsa Mica) - Balázstelke (Blajel) - Fehéregyháza(Albesti) - Vízakna (Ocna Sibiului) - Mihályfalva(Boarta) - Oltszakadát(Sacadat) szórványvonal magyar kisiskoláinak jelenét hivatott feltérképezni. A szervezők fel szeretnék hívni az erdélyi magyar társadalom figyelmét arra, hogy az iskolabuszok, illetve az empátia hiánya miatt ezen iskolák most is parányi tagozatai olyan kicsivé zsugorodnak néhány éven belül, hogy a magyar gyerekek már eleve román tagozatra ítéltetnek.
A rendezvény programja:
1.Rész - Hattyúdalok (30 perc)
- Kis Csaba, Balázstelke: Megoldódott: azaz vége, lehúztuk a rolót
- Zsebe Attila, Mihályfalva: Saját pénzünkön szállítjuk a gyerekeket...
- Tamás Tünde, Kiskapus: Ha lenne mikrobusz...
- Jakab István, Oltszakadát: Próbálunk megmaradni
- Vízakna: Még dörögnek az ágyúk, még élünk
- Fehéregyháza: Mi magyar tagozatra járunk...
2.Rész - Könyv és szolgálat (30 perc)
A Világhírnév Kiadó legújabb könyveinek bemutatása. Balázs János (RTV magyar nyelvű adása) Csabákra várva című riportkötetét Tamási Attila (Bányavidéki Új Szó) és Szabó Csaba (Kolozsvári TV) méltatja; Ambrus Attila (Brassói Lapok) Gótvárosi levelek című média-esszé kötetét Mihály István (Kolozsvári Rádió) mutatja be. (közlemény) Forrás: Transindex.ro.

Több Szeben megyei magyar iskolára vár a biztos bezárás
Pedagógusok, újságírók és közéleti személyiségek gyűltek össze meglepően nagy számban január 9-én a Szeben megyei Vizakna református gyülekezeti termében, hogy a 20.Szórványtengely-műhely keretében közösen vázolják fel a Medgyes és Nagyszeben árnyékában tengődő, maroknyi óvodást-elemistát tömörítő magyar tagozatos kisiskolák jövőképét. A kolozsvári Világhírnév Könyvkiadó által szervezett civil műhely kettős könyvbemutatóval zárult: a Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának médiaesszé-kötetét Mihály István kolozsvári rádiós szerkesztő mutatta be, az RTV bukaresti munkatársának Balázs Jánosnak szórványriport-kötetét pedig Tamási Attila nagybányai újságíró valamint Szabó Csaba mozgalomalapító méltatta.
A rendezvény első felében Kiskapus, Mihályfalva, Oltszakadát, Balázstelke, Ágota, Bürkös és Vizakna felelős pedagógusai mutatták be a parányi tagozatok jelenlegi helyzetét. A felsorolt települések zömében 2-3 éven belül „lehúzzák a rolót" (Bürkösön és Balázstelkén ez már meg is történt), viszont azon gyerekek további sorsára, akik utolsó előtti generációnak számítanak e vonatkozásban semmiféle forgatókönyv nem született még, így ezek eleve román tagozatra itéltetnek. Keresztes Kálmán megyei tanfelügyelő és Szederjesi György medgyesi iskolaigazgató hangsúlyozta: ha medgyesi iskola mikrobuszt kapna, jónéhány magyar gyereket lehetne magyar tagozatok felé irányítani. A vitába Benedek Zakariás Nagyszebeni RMDSZ-elnök is bekapcsolódott, aki a fórom túlzott borúlátását kifogásolta, majd kijelentette: a nagyszebeni magyarságnak van egy ún.tartalék iskolabusza, de ez a jármű nem jelenthet általános gyógyírt a gondokra. Varró Sándor nagyszebeni szórványbentlakás-működtető lelkész a körképet pontosította: a nagyszebeni bentlakás főleg azokat várja, akik ott lakni akarnak.
A jelenlévők egyetértettek: az ilyen jellegű, kifejezetten civil hangulatú tanácskozásokra igencsak szükség van, hiszen a szétszórt magyarlakta települések nemigen tudnak egymás gondjairól, és sok esetben olyan információk hiányában vergődnek hónapokig (lásd a szebeni „tartalékbusz" esetét), amelyek lényegesen változtathattak volna egy-egy magyar elemistacsoport sorsán.
A rendezvény második részében a kultúra került rivaldafénybe. Szabó Csaba, a Világhírnév Kiadó vezetője elmondta: olyan publicisták köteteinek kiadását és népszerűsítését vállalta fel, akiket egykoron szépirodalmi pályakezdőkként is számon tartottak.
– Az ötödik illetve hatodik kötetét mutatjuk be a Fehér Holló sorozatnak – mondta -, és mind tapasztalják, megadjuk a módját. Tudjuk, hogy az eldugott szórványtelepüléseken nemigen tartanak valódi könyvbemutatót a kiadók, ugyanis attól félnek, kevesen jönnek el, és akik betévednek kendővel-kalappal, nemigen fognak majd dedikáltatni. Mivel mi Fehér Hollók vagyunk, hát eljöttünk – mosolygott a kiadóvezető, és őszinte örömmel summázta, hogy a teremben az érdeklődők száma lassan túlhaladta a százat, és a régió református-lutheránus papsága (Zsebe Attila, Kiss Csaba, Jakab István, Varró Sándor, Molnár Endre és a házigazda Csíki Loránd) szinte testületileg vonul fel, és kapcsolódik be aktívan a rendezvénybe.
A két ünnepelt szerző – Ambrus Attila és Balázs János – meghallgatta laudációját, majd „virágcsokroktól roskadozva" vallottak szakmájukról, sajtós hivatásukról. A rendezvény a Szórványhűség-díj átadásával zárult. A díj ez egyszer vizaknai gyerekrajz-sorozat volt olyan házakról, amelyeket a gyerekek szeretnének majd a faluban építeni – ha nagyok lesznek. A téma nem volt véletlen, ugyanis a díjazott Túróczi Béla közösségépítő-vállalkozó építkező céget vezet. A közössége iránt meseszerűen elkötelezett vállalkozó „vette a lapot". – Ezek a rajzok értékes vázlatok lesznek majd akkor, ha újabb lakótelepet tervez a cég... – mosolygott a díjazott, aki Wesselényi Miklós-emlékplakettet is átvehetett.
Az egybegyűltek éltek a 12o éves vizaknai dalárda jelenléte adta lehetőséggel, és Petőfi, valamint a „Négy nap dörgött az ágyú" emlékére közösen elénekelték a Távolból-t. – Kis lak áll a nagy Duna mentében... – zúgott a dal tucatnyi és tucatnyi torokból. Sokan „haza gondoltak", hiszen olyan közösségépítők is eljöttek Vizaknára, akiknek hajnali négykor kellett indulni, hogy délire a rendezvényre érhessenek.
(A Szórványtengely-mozgalom ezennel mond köszönetet Csiki Loránd helybéli tiszteletes úrnak, a helyi szervezőknek és a dalárdának – de azoknak a média-intézményeknek is, akiknek nem derogál a mozgalom műhelyeinek rendszeres népszerűsítése).
Schneider Tamás. Forrás: erdély.ma

Magyar fiatalokat bántalmaztak az RMDSZ szászmedgyesi rendezvényén
Súlyosan bántalmaztak több szászmedgyesi magyar fiatalt hétfő este, akik az RMDSZ Szeben megyei és medgyesi városi szervezetének rendezvényén vettek részt. Kettőjüket mentővel kellett kórházba szállítani. A megyei RMDSZ etnikai konfliktusként ítéli meg az ügyet és a rendőrségen is feljelentést tettek.
Az ifjúsági összejövetelnek otthont adó medgyesi székházban este nyolc óra körül több ismeretlen jelent meg, akik a szervezők többszöri felszólítása ellenére sem voltak hajlandóak távozni, mi több, bántalmazták a magyar fiatalokat. A jelentős anyagi károk mellett - megrongált bútorzat, törött üvegek - két súlyosan sérült magyar fiatalt mentővel kellett kórházba szállítani.
„Tudomásom szerint hat, 30 év körüli románul beszélő személy rontott be a fiatalok rendezvényére, a magyarokat szidalmazva” - tudta meg lapunk Fazekas Mihálytól, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökétől. Mint Fazekas elmondta, fenyegető fellépésük volt, és lányokkal is „szórakozni” akartak. A rendezvényen többnyire középiskolások voltak, akik közül többet is bántalmaztak. „Ketten valamivel súlyosabb sérüléseket szenvedtek, egyikük törvényszéki orvosszakértőhöz fordult, aki szerint hét napon túl gyógyuló sérülései vannak” - mondta a megyei elnök. Fazekas úgy tudja, a másik bántalmazott is a rendőrséghez akart fordulni, azonban meggondolta magát a feljelentéssel járó hosszadalmas jogi procedúra miatt.
„Nem tudjuk, kik voltak a tettesek, az egyik szomszédos ingatlanban mulattak, onnan mentek be a rendezvényre. Először ketten jelentek meg, majd miután felszólították őket, hogy távozzanak, segítséget hívtak” - mondta Fazekas.
Az RMDSZ Szeben megyei vezetői az incidenst etnikai konfliktusként ítélik meg, úgy vélik, ez nyílt támadás a medgyesi magyar közösség ellen. Balázs Béla Attila, az RMDSZ Szeben megyei elnöke és Orosz Csaba medgyesi elnök feljelentést tett a városi rendőrségen, amelyben kérik a tettesek azonosítását.
Krónika (Kolozsvár)

Román „szekrényajtók” vertek magyar gyerekeket!
Medgyes – Románok támadtak magyar iskolásokra Szászmedgyesen. A Szeben megyei településen húsvéti bál volt, az ott szórakozókat verték meg a támadók. A rendőrség megpróbálja mindezt elkenni.
10-12. osztályos magyar tanulókat ért támadás Szászmedgyesen. Húsvéthétfőn ünnepi bált szerveztek az ottani RMDSZ-székházban, ám a rendezvényt több román támadó zavarta meg. Az RMDSZ megyei és helyi vezetője feljelentést tett, de ennek nyomán sincs senki letartóztatásban. Sőt, a rendőrség megpróbálja eltussolni az ügyet.
Átruccantak randalírozni
A részletekről a tömörülés Szeben megyei elnöke, Balázs Béla Attila nyilatkozott portálunknak telefonon ma este. Mint elmondta, a bált az egyik ifjúsági szervezet, a MADISZ helyi képviselői szervezték. Hétfő este 8 óra után már javában tartott a rendezvény, amikor a támadók betörtek a helyszínre.
„A szomszédos házban szórakoztak addig a románok. Aztán átjöttek botrányt csinálni. Először ketten törtek rá a 20-30 fiatalra, bozgorozták, s nyomdafestéket nem tűrő szidalmakal illeték őket, majd a lányokba is belekötöttek. Rövid időn belül ütni is kezdték a diákokat, ököllel támadtak nekik. Amikor többszöri felszólítást kaptak, hogy távozzanak, még segítséget is hívtak. További négy társuk jött át a másik házból, így már hatan randalíroztak. Összetörték a berendezést, s két diáknak súlyosabb sérüléseket is okoztak. Egyikük később orvosszakértői leletet is kért, s ő is feljelentést akar tenni” – mondta Balázs Béla Attila, aki az RMDSZ nevében a helyszínen tett feljelentés egyik aláírója.
Hozzátette: annak a háznak a tulajdonosa is ott volt a támadók között, ahonnan a románok átmentek, s ez a férfi „nagy valószínűséggel ittas volt”. Az agresszorok közül kettő medgyesi illetőségű, de az áldozatok nem ismerik őket. A többi provokatőr (például Ploieşti-ről) vendégségben volt a szomszédos ház román tulajánál.
Rendőri részrehajlás
„A rendőrség vagy 20 perccel azután jött csak ki, hogy az egész támadásnak vége volt, s úgy viselkedtek, mintha 30 évvel ezelőtt lennénk, s a Milícia érkezett volna ki. A támadók ekkorra visszahúzódtak a saját házukba. A rendőrök kezdetben azzal érveltek, hogy mivel időközben már 22 óra elmúlt, nem háborgathatják őket a lakásban. Aztán mégis bementek, s a két medgyesi illetőségű huligánnal jegyzőkönyvet vettek fel. A további négy randalírozóval még ennyi sem történt. Senkit nem kísértek be, mindenki szabadlábon van. Eddig büntetést sem kaptak.
Aztán a rendőrök minket győzködtek, hogy hagyjuk az egészet és ne tüntessük fel etnikai színben a történteket. A rendfenntartók azt állították, szertintük csak pár lány miatt tört ki az összetűzés. Holott szó sincs ilyesmiről. Nyilvánvaló, hogy nemzetiségi volt az indíték, hiszen a magyarságukban sértegették a fiatalokat, mielőtt megverték őket, ráadásul egy magyar szervezet székházát dúlták fel” – ismertette a helyzetet érdeklődésünkre Balázs Béla Attila. Jelezte: „a gyerekekre támadók 30 év körüliek voltak, úgy tudom, egy biztonsági cég alkalmazottai, kétméteres szekrényajtókat kell elképzelni”.
A bulin résztvevő egyik diák így emlékszik vissza a támadásra: „Fél kilenc körül megjelent két zömök, idegen arc, aki fenyegetni kezdte a magyar diákokat. A székházban húsvéti party volt, és ebből verekedés lett. Közben megjelent még négy tag, aki szintén besegített a románoknak. A rendőrség fél tíz felé jelent meg, és tízkor a diákokat hazaengedték.”
Balázs Béla Attila egyébként nem tartja kizártnak, hogy a hatóságok végül teljesen elkenik az ügyet, a felelősségrevonás elmaradhat.
erdon.ma

Magyar fiatalokat bántalmaztak Medgyesen
Súlyosan bántalmaztak több medgyesi magyar fiatalt, akik az RMDSZ Szeben megyei és medgyesi városi szervezetének rendezvényén vettek részt április 5-én, hétfőn. Az ifjúsági összejövetelnek otthont adó medgyesi székházban 20 óra körül több ismeretlen jelent meg, akik a szervezők többszöri felszólítása ellenére sem voltak hajlandók távozni, mi több, verbálisan és tettlegesen is bántalmazták a magyar fiatalokat. A jelentős anyagi károk mellett – megrongált bútorzat, törött üvegek stb. – két súlyosan megsérült magyar fiatalt mentővel kellett kórházba szállítani.
A szövetség Szeben megyei vezetői az incidenst etnikai konfliktusként ítélik meg, úgy vélik, ez nyílt támadás a medgyesi magyar közösség ellen. Balázs Béla Attila, az RMDSZ Szeben megyei elnöke és Orosz Csaba, a szövetség medgyesi elnöke hivatalos feljelentést tett a medgyesi rendőrségen, amelyben kérik a tettesek azonosítását, valamint a szükséges törvényes intézkedések meghozatalát.
Népújság (Marosvásárhely)

Nem etnikai indíték a bozgorozás?
Cáfolja a Szeben megyei rendőr-főkapitányság, hogy román fiatalok egy csoportja etnikai vagy politikai okokból bántalmaztak szászmedgyesi magyar középiskolásokat. Mint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, a tizenegy százalékban magyarok lakta város (Medgyesen a közösség lélekszáma 6500 fő) RMDSZ-székházában húsvét hétfőjén rendezett összejövetelre két román férfi is „bekérezkedett”, majd az elutasító válasz miatt hatodmagukkal visszatértek, és több diákot agyba-főbe vertek, az épületben pedig törtek-zúztak.
A diákok közül ketten orvosi ellátásra szorultak, egyikük hat-hét napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Luciana Balteş, a megyei rendőrség szóvivője tegnap lapunknak annak ellenére tagadta az etnikai indítékot, hogy a támadók nemzetiségük miatt gyalázták, bozgornak (hazátlan – szerk. megj.) nevezték a magyar fiatalokat.
A rendőrfelügyelőtől megtudtuk, a medgyesi kapitányságon két bántalmazott tett feljelentést testi sértés és egyéb erőszakos bűncselekmény miatt, panaszukban azonban nem tesznek említést a „bozgorozásról”. „Eddigi információink szerint a két csoport közötti összetűzés kiváltó oka az alkoholfogyasztás volt, a spontán verekedés pedig azután alakult ki, hogy az RMDSZ székházában tartózkodó fiatalok nem engedték be összejövetelükre a hat támadót” – nyilatkozta a Krónikának a rendőrségi szóvivő, aki arra a kérdésünkre már nem tudott válaszolni, hogy az agresszorokhoz hasonlóan a magyar fiatalok is fogyasztottak-e alkoholt.
Luciana Balteş elmondta, a nyomozó hatóság összesen három bűnvádi dossziét nyitott az ügyben, és a törvényszéki orvostani intézet által a bántalmazott diákokról vett látlelet eredménye alapján dönt a támadók elleni eljárás jogi besorolásáról. A harmadik nyomozati anyag egyébként annak tulajdonítható, hogy az incidens ügyében magánterület megsértése miatt feljelentést tett Balázs Béla Attila, az RMDSZ Szeben megyei, valamint Orosz Csaba, a szövetség medgyesi elnöke is. A fiatalok húsvéti rendezvényének otthont adó épület ugyanis Magyar Közösségi Házként működik, egyúttal ott székel a megyei és városi RMDSZ-szervezet, valamint az EMKE területi szervezete is.
„Legyünk komolyak, és a rendőrség állítása ellenére ne nevezzük a történteket kocsmajelenetnek, hiszen a 16-17 éves magyar diákok esetében szó sem volt alkoholozásról. Itt nem ittas emberek összetűzéséről, hanem nyilvánvaló etnikai támadásról van szó, és a hat román kötekedő a magyar közösség ellen lépett fel” – nyilatkozta lapunknak Balázs Béla Attila, aki szerint az etnikai indítékot egyértelműen alátámasztja a magyar fiatalok anyázása, „bozgorozása”.
A Szeben megyei RMDSZ-elnök bízik abban, hogy a feljelentések alapján a rendőrség megteszi kötelességét, és példásan megbünteti a támadókat, hogy hasonló agresszióra többé ne kerüljön sor sem a városban, sem a megye más településein. „Ehhez hasonló támadásra nem volt még példa Szeben megyében, hiszen olyan multikulturális közegben élünk, ahol nincs helyük a különböző nemzetiségek közötti összetűzéseknek” – jelentette ki kérdésünkre Balázs Béla Attila. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője egyébként lapunknak elmondta, a medgyesi nyomozóknak sikerült azonosítaniuk mind a hat, a magyar fiatalokat bántalmazó támadót.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Magyar fiatalokat vertek Medgyesen
Súlyosan bántalmaztak több medgyesi magyar fiatalt, akik az RMDSZ Szeben megyei és medgyesi városi szervezetének rendezvényén vettek részt április 5-én, hétfőn.
Az ifjúsági összejövetelnek otthont adó medgyesi székházban 20 óra körül több ismeretlen jelent meg, akik a szervezők többszöri felszólítása ellenére sem voltak hajlandóak távozni, mi több, verbálisan és tettlegesen is bántalmazták a magyar fiatalokat. A jelentős anyagi károk mellett, két súlyosan megsérült magyar fiatalt mentővel kellett kórházba szállítani.
A Szövetség Szeben megyei vezetői az incidenst etnikai konfliktusként ítélik meg, úgy vélik, ez nyílt támadás a medgyesi magyar közösség ellen. Balázs Béla Attila, az RMDSZ Szeben megyei elnöke és Orosz Csaba, a Szövetség medgyesi elnöke hivatalos feljelentést tett a medgyesi rendőrségen, amelyben kérik a tettesek azonosítását, valamint a szükséges törvényes intézkedések meghozatalát.
A rendőrség szerint nem volt etnikai konfliktus
Tegnap a medgyesi rendőrség több tanút is meghallgatott, sikerült azonosítani a tetteseket is, ám még nem állítottak elő senkit – tudta meg az Új Magyar Szó Luciana Băltaştól, a Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, aki nem kívánt további részleteket közölni az ügyről. Mint fogalmazott, kollegái még vizsgálják az incidens körülményeit.
„Semmiképp nem mondanám azt, hogy etnikai konfliktusról volt szó. Két csoport szórakozó fiatal szólalkozott össze” – mondta a szóvivő.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem etnikai, de mégis az
„Szó sem lehet etnikai konfliktusról, alkohol befolyása alatt lévő fiatalok közti összetűzés történt csupán” – hangsúlyozta tegnap az Új Magyar Szó megkeresésére a Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a hétfői medgyesi incidens kapcsán.
Luciana Baltaşt az ifjúsági összejövetelnek otthont adó medgyesi Magyar Házban hétfő este történtek kapcsán kérdeztük tegnap az ügy fejleményeiről. Mint beszámoltunk, a székházban több ismeretlen jelent meg a városi RMDSZ rendezvényén, akik a szervezők felszólítása ellenére sem voltak hajlandóak távozni, mi több, verbálisan és tettlegesen is bántalmazták a magyar fiatalokat.
Baltaş tegnap lapunknak elmondta, az egyik román nemzetiségű agresszort már az eset utáni estén előállították, de kihallgatása után szabadon engedték, a többi öt fiatalt azonban – bár ismert a személyazonosságuk – továbbra sem állították elő. Faggatózásunkra kifejtette, az áldozatok orvosi kezeléséhez szükséges idő hossza alapján dönt majd az ügyészség a tett besorolásáról, és csak hatvan napon túl gyógyuló sérülés esetén lehet szó súlyos testi sértés megállapításáról.
Az RMDSZ helyi szervezete már feljelentést tett lakhelysértésért; mint tegnap hírt adtunk, a szövetség megyei vezetői az incidenst etnikai konfliktusnak tekintik, és úgy vélik, hogy ez nyílt támadás a magyar közösség ellen. A rendőrség szóvivője azonban határozottan kitart amellett, hogy a konflikus nem volt etnikai jellegű. Lapunknak tegnap mégis megjegyezte: a behatolók maguk is szórakozni akartak, de nem kívánt személyeknek érezték magukat a Magyar Házban zajló partin, és ezután eszkalálódott a konfliktus
S. M. L.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tiltakozó nyilatkozat
Románia kellős közepén, Székelyföldön egy 700 000-es lélekszámú székely-magyar közösség él. Még a legvadabb időszakban, a „Ceauşescu érában” sem sikerült az etnikai arányokat oly mértékben fellazítani, hogy a tömbmagyar vidék lakóinak identitása, kultúrája veszélybe kerüljön – márpedig erre a véres kezű diktátor nem sajnálta a fáradságot.
A diktatúra bukása után – amint erre számtalan alkalommal felhívtuk a nemzetközi közösség figyelmét – tovább folytatódott a demokratikus álca alatti többségi „homogenizáció”, az etnikai arányok megváltoztatása, a nemzeti kisebbségek megfélemlítési kísérlete.
Az ortodox expanzión túlmenően a nemzetállami törekvéseket dédelgető mindenkori államhatalom bevett gyakorlataként említhetjük Székelyföld militarizálását (túlzott mértékben telepítettek katonai egységeket a nagyobb magyar városok közelébe), valamint az állami erőszakszervezetek fölös mértékű megerősítését.
Az állampolgárok biztonságát megvédeni hivatott testület tagjai között elenyésző számban találunk olyanokat, akik magyar nemzetiségűek vagy ismerik a magyar nyelvet (Romániában csak az idén nyitották meg a Rendőrakadémia kapuit a magyar nemzetiségű fiatalok előtt; – mostantól évenként tizenöt helyet biztosítanak a magyar fiatalok számára Bukarestben.).
A Románia más vidékeiről idevezényelt karhatalmisták számára veszélyességi pótlékot biztosítanak – miközben az etnikai indíttatású, magyarok ellen irányuló atrocitások száma az utóbbi időben aggasztó módon elszaporodott. Ezeket nem ritkán a katonaság, a rendőrség és a csendőrség kötelékében szolgáló személyek, vagy azok családtagjai követik el.
A legutóbbi „magyarverések” kronológiája a következő:
2009. novemberében hajnali 3 óra körül az egyik kézdivásárhelyi (Târgu Secuiesc) pizza-étterem közelében levő parkolóban hat román fiatal súlyosan bántalmazott egy 22 éves berecki magyar fiatalt, aki szerencsétlenségére éppen akkor lépett ki telefonálni. Miután megszólították, hogy ne beszéljen telefonján magyarul, a támadók földre tiporták és összerugdosták, eltörték az egyik karját, és bal tenyerébe szúrtak. (Ezt megelőzően ismeretlen tettesek több alkalommal is megrongálták a környéken található helységnévtáblákat, festékszóróval lefújták Kézdivásárhely, illetve a hozzá tartozó települések magyar feliratait.)
2010. április 5-én súlyosan bántalmaztak több magyar fiatalt, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szeben megyei rendezvényén vettek részt Szászmedgyesen (Mediaş). Az ifjúsági összejövetelnek otthont adó medgyesi székházban 20 óra körül több ismeretlen jelent meg, akik a szervezők többszöri felszólítása ellenére sem voltak hajlandók távozni, mi több, verbálisan és tettlegesen is bántalmazták a magyar fiatalokat. Két súlyosan sérült magyar fiatalt mentővel kellett kórházba szállítani. A támadók jelentős anyagi károkat is okoztak, bútorokat rongáltak meg, üvegtárgyakat törtek össze.
2010. április 23-án, a Szent György-napok egyik éjszakáján két szórakozó gidófalvi fiatalembert vertek el a csendőrök Sepsiszentgyörgyön (Sfântu Gheorghe). Egy szóváltásba beavatkozó csendőrjárőr a fiatalokat leütötte, földre teperték, majd a járőrkocsi felé tuszkolták őket. Személyi tárgyaikat elvették, majd a csendőrségre szállították őket, ahol tovább folytatták az ütlegelést. Ott már öten estek nekik, leütötték, hajuknál fogva felemelték, és tovább verték őket. Negyedóra után bármiféle jegyzőkönyvfelvétel nélkül szélnek eresztették őket.
Legutóbb, 2010. május 15-én, szombaton hajnalban ugyancsak a székelyföldi Kézdivásárhelyen ismeretlen személyek hat marosvásárhelyi fiatalt – köztük három újságírót – bántalmaztak, mert magyarul beszéltek. Egy tízfős csoport provokált ki tömegverekedést. A megtámadott fiatalok szerint a támadók azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének ügyvezető elnöke arra kérte a sajtót, figyeljen oda az esetre, mert az egyik támadó egy román katonatiszt fia, ezért szerinte a hatóságok el akarják tussolni az ügyet, és egyszerű utcai verekedésként kezelik azt.
Felszólítjuk a román kormányt, kiemelten Vasile Blaga belügyminisztert, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárok adólejeiből is fenntartott állami erőszakszervezetek körében haladéktalanul vessen véget az etnikai gyűlöletnek. A történelmi Székelyföld sem nem gyarmat, sem pedig nem terroristafészek, hogy szükségesnek és indokoltnak lássék ilyen mértékű ellenséges érzület azok részéről, akik az állampolgárok védelmére és biztonságára esküdtek fel.
Ugyanakkor felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül járjanak el az erőszakos cselekmények elkövetőivel szemben. Az erőszak csak erőszakot szül – márpedig a jelenlegi áldatlan gazdasági helyzetben, az állampolgárok elkeseredettségét kihasználva a szélsőségesek könnyűszerrel teret nyerhetnek.
Idén márciusban emlékeztünk meg Marosvásárhelyen a húsz évvel ezelőtti „Fekete Március” szomorú eseményeiről, amikor is román embereket uszítottak a békés magyar tüntetőkre.
Ne hagyjuk, hogy az etnikai konfliktusok újból lángra kapjanak!
Felkérjük a nemzetközi közvéleményt, hogy gyakoroljon nyomást a román kormányra az ügyek gyors kivizsgálása érdekében, hogy az egységesülő Európában ne cipeljük tovább terhes történelmi örökségünket, az etnikai szembenállásra és gyűlöletre épített nacionálkommunista állami és társadalmi gyakorlatot.
Strasbourg, 2010. május 19.
Tőkés László, EP-képviselő
Nyugati Jelen (Arad)

Aki nem adja fel, az célba ér
A marosvásárhelyi Kántortanító- képző Főiskola huszadik tanévzáró ünnepségén a 18. évfolyam kicsengetését tartották szombaton délben a Vártemplomban.
A főiskolán, ahol ebben az évben 150 hallgató tanult, 34 levelező tagozatos tanító és óvodapedagógus érkezett el tanulmányi éveinek végére. 2006-ban Erdély legkülönbözőbb vidékeiről, Arad környékétől a Székelyföldön át Medgyesig, 36-an iratkoztak be a képzőbe mint pedagógiai középiskolával vagy középiskolai érettségivel már dolgozó fiatalok, hogy megszerezzék az időközben kötelezővé vált főiskolai oklevelet. Választásuk a marosvásárhelyi keresztyén szellemiségű főiskolára esett, és sokan rendkívüli nehézségek árán vállalták, hogy eljussanak a négy év végére, hisz közben férjhez mentek, édesanyák lettek, vagy újabb gyerekeket szültek, s a család, a tanítás mellett járták a főiskolát. De együtt, sokat énekelve és sokat beszélgetve, a tanáraik által nyújtott ismeretekre figyelve a nehézségek ellenére megszépültek ezek az évek – hangzott el Szabó Juliánna elköszönő beszédében. A záróvizsgák után pedig azon a pályán haladhatnak tovább, ahol minden versenyző, aki nem adja fel, beérkezik a célba – hangzott el Ötvös József református esperes prédikációjában. A versenyben akkor lehet helytállni, ha a fiatalok lelkében van egy olyan cél – a jövő nemzedék nevelése, a jövendőbeli keresztyén Erdély arculatának alakítása –, amiért akár a lemondást, a szórványban való munkálkodást is vállalni tudják. Ebben segít az a szellemiség, amellyel a Kántortanító-képző Főiskola útnak indítja a fiatalokat. Akik valamennyien jó eredményt értek el, s tudásukat az oklevelet adó Károli Gáspár Református Egyetemen kell még bizonyítsák, ahol eddig is figyelemre méltóan szerepeltek. A leendő népnevelők a tudományok mellett a zene szeretetére és a hitre kell neveljék azokat a gyermekeket, akiket rájuk bíznak. A különleges osztályt az iskola nevében Barabás László igazgató búcsúztatta, aki tolmácsolta a patrónus egyetem vezetőinek üdvözletét is, s Kiss Zoltán, a Vártemplom főgondnoka fogalmazta meg azt a kívánságot, hogy az anyanyelv, a hagyományok, a kultúra és a hit megőrzése, ápolása során munkájukat a szeretet vezérelje. A harmadévesek nevében Fekete Dalma búcsúzott az osztálytól, s közben a végzősök és a maradók bizonyították, hogy szépen énekelnek, kifejezően mondanak verset, ügyesen vezényelnek és jól játszanak az orgonán is. Biztatóan, reménykeltően szép, jó érzés volt hallgatni őket.
A főiskola az idén is húsz helyet hirdet a nappali tagozaton és húsz tandíjköteles helyet a már dolgozó és ezért a tömbösített oktatásban részt venni óhajtó fiataloknak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Harai Pál börtönemlékei
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)

Nem szabad felejteni
Sokat gondolkoztam azon, vajon melyik volt erősebb papi életemben: a hivatásom iránti elkötelezettség, vagy a nemzetem iránti. Nehéz lenne elválasztani. Nem tudok dönteni ebben – vallotta egy beszélgetésben ft. Harai Pál tb. kanonok, ny. medgyesi plébános, akinek A börtönévek papi emlékei című, közel százötven oldalas kötetét csütörtökön Marosszentgyörgyön is bemutatták. Az előszóban msgr. dr. Czirják Árpád Ferenc pápai prelátus, a kolozsvári Szent Mihály-templom nyugalmazott plébánosa ezt írja: „Harai Pál atya a hosszú börtönévek alatt közelebb került Istenhez, önmagához és szenvedő embertársaihoz. Mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.” A szerzőt nagy szeretettel fogadták Marosszentgyörgyön, hiszen a Kolping család tevékenysége összekapcsolja közösségüket a medgyesivel. A lelkész tizenkilenc éven át szolgálta a Nagy-Küküllő-parti egyházközséget, nevéhez kötődik, többek között, a Szent István király tiszteletére Medgyesen felépített templom, valamint a Kolping-központ és hétvégi pihenőház az ifjúság és rászorulók részére. Nyugdíjba vonulása után a Kolping-ház egyik kicsi szobájában húzódott meg.
Harai Pál a háromszéki Szentkatolnán született 1928. január 25-én. 1947-ben érettségizett Brassóban, 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Aradon, Sepsiszentgyörgyön és Csíkdánfalván szolgált. Négy éven át Székelykál papja is volt. Letartóztatásakor, 1958. augusztus 5-én Brassóban római katolikus lelkész. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetében (EMISZ) való állítólagos részvétele miatt „társadalmi rend ellen szervezkedő csoport feljelentésének elmulasztása vádjával” állították bíróság elé. A 79 vádlott kirakatpere 1959. március 9–10-én zajlott Kolozsváron. Az ítélethirdetés március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott. Harait tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből kemény öt évet a brailai Nagyszigeten, Salcián, illetve Luciu-Giurgeni-ben és Gradinán töltött. Salciáról szabadult 1964. augusztus 5-én az általános kegyelmi rendelet nyomán. – Nem hős vagyok, hanem áldozat. Ebben az egész kirakatperben csak egy szereplőcske... – Ma is fenntartja, hogy az igazságtalanul elítéltek ügyében nem történt meg a jóvátétel. – Mindvégig figyeltek, szabadulás után is, állandóan, s most is figyelnek. Akkor úgy mint papot, s magyart, most mint magyart. Tudatában voltunk: megbélyegzett személyek vagyunk.
Így élte papi életét ez a karakán ember. Humorérzéke azonban sosem hagyta cserben. – Fogolytársaim közül én voltam a legidősebb, és hogy valamelyest felvidítsam őket, azt javasoltam: énekeljünk karban… Rázendítettünk a Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál… című népdalra. Én vezényeltem. Háttal álltam az ajtónak. Bár a folyosóőröknek védő volt a csizmáján, én éreztem, hogy ott áll mögöttem. De nem törődtem vele, s vezényeltem tovább, hisz már úgyis kimondták az ítéletet. Egy adott pillanatban a folyosóőr megszólal: Szunyog-mester, aztán holnap számolunk…! Gondoltam, betesznek a karcerbe, de végül megúsztam. Lehet, az őröknek is tetszett az előadásunk…
Marosszentgyörgyön kedvelt dalait hallhatta Pali bácsi a kolpingosok dalcsoportjának és a Szent Cecília csoport előadásában. A könyvet Bölöni Domokos ismertette. – A húsz fejezetre tagolt emlékezés tárgyilagos, ítéletei egyértelműek, hangneme néhol gyanúsan kedélyes. Az emlékező nyilván kímélni akar bennünket, maiakat és későbbieket, ezért csomagolja ezüstpapírba a keserű orvosságot. Akár az öregbakák, inkább a vidámabb, kedvesebb dolgokról mesél. Pedig láncokban tartották őket: „Édesapám az ozsdolai erdőről hordta a fát. (...) Elég sok helyen lánccal kellett kereket kötni, hogy ne szaladjon meg a megterhelt szekér. Erre a célra nem felelt meg a vékony lánc, vastag kellett. A rabtartók is vastag láncot használtak, és nem is lakattal biztosították azt, hanem ‘nitolással’. Akiket halálra ítéltek, azokat a kivégzésükig ilyen bilincsekben tartották.”
Harai Pál született elbeszélő. Számára valószínűleg az is egyike élete próbatételeinek, hogy az élet szépségei helyett gonoszságokról, szörnyűségekről kell emlékeznie, írnia. Persze ezt is derekasan kiállja, holott alapjában véve inkább mikszáthi alkat – mondta a recenzens. – A fájdalmas történéseken minduntalan átsüt a hitből fakadó derű: „A papi hivatást választottam és 57 éve élem. És még élek, de már nem lehet sok hátra. Római katolikus hitemet megőriztem. Magyar anyanyelvemet is hasonlóan, és másokat is erre tanítottam.”
Külön figyelmet érdemel könyvének ez a passzusa: „Még a gyomor is megérzi, ha egy megszokott étrendet és táplálékot hirtelen meg kell változtatni. Hogyne érezné meg a lélek, a gondolat- és érzelemvilág, ha a megszokottból vagy kedvelt életprogramból erőszakkal kiszorítják. A terrorrendszerek áldozataihoz nemcsak azokat kell számítani, akik bent voltak, hanem azokat a szülőket is, akik gyermekeik sorsa miatt aggódtak, a gyermekeket, akik elhurcolt szüleiket siratták, az őszinte barátokat, szomszédokat és így tovább. Vajon lesznek-e írók, akik az utókor számára szakavatottan megörökítik a 20. század borzalmait, hogy a következő évszázadokban ne fordulhasson elő olyan sok szörnyűség, mint amennyi a mi évszázadunkban oly sok országban előfordult? Régi és bevált megállapítás: egy letűnt kor hibáit vagy borzalmait nem ismerve kitesszük magunkat annak, hogy megismétlődjenek. Isten őrizzen meg ettől!”
Harai Pál elújságolta: nemcsak nagyon sokat olvas, hanem új könyvön is dolgozik, amelyben gyermekkorát, ifjúságát, életét meséli el. Hisszük, hogy benne a maga eredetiségében nyilvánulhat meg rokonszenves egyénisége, hamisítatlan székely humora.
Damján B. Sándor. Népújság (Marosvásárhely)

STRATÉGIAI ADATOK
Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizők

Átadták a felújított iskolát
Medgyes
Három évig tartó felújítás után október 29-én, pénteken átadták Medgyesen a Báthory István Általános Iskola (Szeben megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolája) új épületét. A tanintézmény az elmúlt évek renoválási munkálatai alatt a Légierők Kaszárnyájának egyik ingatlanjában működött, az iskola tanárai és diákjai november elsejétől azonban ismét birtokukba vehetik a régi épületet.
Az avatóünnepségen, amely a medgyesi magyar közösség számára lényeges jelentőséggel bíró momentum volt, Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő is köszöntötte a jelenlévőket. A politikus az iskola névadójára hivatkozott: – Báthory István neve mindannyiunkat kötelez, hiszen ő katonaként, hadvezérként és lengyel királyként is megállta a helyét, s tudta, hogy intézkedései során távlatokban kell gondolkodnia. Lengyel királyként Vilniusban és Kolozsváron is iskolát alapított. Minden tanár, diák és mi, politikusok is hosszútávon kell hogy tervezzünk, ha kiszámítható jövőt akarunk építeni – mutatott rá beszédében az EP-képviselő, aki arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy napjainkban a legjobb hosszútávú befektetés a tudásban rejlik.
Felhívta a figyelmet arra is: meg kell teremteni a jövő generációjának azt a lehetőséget, hogy még iskolás korban több nyelvet elsajátíthassanak, hiszen mindez nem csupán saját érdekünk, hanem az állam gazdasági érdeke is. Az EP- képviselő Izrael példáját említette, ahol nem csak az arab tanuló köteles megtanulni az állam hivatalos nyelvét, a hébert (harmadik osztálytól), hanem a törvény a zsidó diákokat is kötelezi az arab nyelv tanulására.
– Sokat beszélünk ma a multikulturalitásról, arról hogy kultúrák és nyelvek találkoznak. Az igazi multikulturalitás nem csupán a békés együttélésről, hanem egymás anyanyelvének ismeréséről szól – hangsúlyozta a képviselő, aki egyszeri tanulmányi ösztöndíjat ajánlott fel egy medgyesi, illetve egy vidékről ingázó kisdiák számára.
Szeben megyében jelenleg 942 magyar anyanyelvű óvodás és iskolás gyermeket tartanak számon. Ezek közül mindössze 342 gyermek részesül magyar nyelvű oktatásban, azaz a diákok alig 36 százaléka tanul anyanyelvén. Szabadság (Kolozsvár)

Börtönévek papi emlékei
A mai napig nem rehabilitálták az 1956-ban elítélteket. Több ezer embert hurcolt meg a Securitate. A rendszerváltás előtt gondolni sem szabadott rájuk. A szerencsésebbek, akik hazatértek a börtönbüntetés után, örültek, hogy legalább élnek. Egyikük, Harai Pál szászmedgyesi plébános a visszaemlékezéseit most jelentette meg a Börtönévek papi emlékei /Medgyes, 2010/ című könyvében. Ő 56-ban brassói segédlelkész volt. Erdély.ma