Könyv és Gyertya díjátadó gálaműsor a Kultúrpalotában
"Fontos kiállni az önrendelkezésért"
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójának emlékére szervezett ünnepségsorozat része volt kedden este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott gálaműsor, amelyen átadták a Könyv és Gyertya díjakat. "Ki kell állni a magyar oktatásért, közképviseletért, önrendelkezésért. Ezek nélkül törékennyé és elesetté válik a magyar szabadság" – jelentette ki a rendezvényen Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke.
A közönséget a rendezvények főszervezője, B. Szabó Zsolt köszöntötte, majd Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel. Az elnök szerint 2016-ban is időszerű feltenni a kérdést, hogy mi a szabadság, mi a magyar szabadság? "A szabadság az, amit a törvények lehetővé tesznek. Minél több dologra kiterjednek a törvények, minél több részletet szabályozunk, annál teljesebb, annál nyitottabb a szabadság. Olyan, mint a zebra az úttesten. Az a szabadság, hogy át szabad kelni az út egyik feléről a másikra. Ilyen a kisebbségi létünk is: újabb és újabb utakat lépünk át, újabb és újabb zebrákat próbálunk magunknak vonalazni az úttesten, lehetővé tenni a szabadság törvénye révén, hogy átjussunk egyik pontról a másikra. Több átkelő kell, ilyen a kisebbségi lét". Brassai Zsombor szerint a magyar szabadságnak ma – ha Erdélyben, Romániában értelmezzük – három fontos alappillére van. "Egyik alappillére az anyanyelvi oktatás, az, hogy van óvodától egyetemig lehetőségünk anyanyelven tanulni. Van anyanyelvű oktatási hálózatunk, amit kemény munkával, politizálással, érdekképviselettel lehetett elérni 26 év alatt, az utca egyik oldaláról a másikra átkelve, újabb és újabb zebrákat festve az úttesten. Nagyon keményen kell küzdeni azért, hogy ez meg is maradjon, hogy erősödjön, hogy fejlődjön. A magyar szabadság másik alappillére a közképviselet. Jelen vagyunk a helyi önkormányzatokban, ott vagyunk a megyei önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, Brüsszelben, az Európai Unió parlamentjében. Azokon a helyeken, ahol a törvények, a határozatok születnek, amelyek mindegyre szélesítik, megőrzik a magyar szabadságot. Amit tegnap megszereztünk, azt lehet, hogy ma, holnap vagy holnapután el fogják venni tőlünk, mint ahogy Tőkés Lászlótól is elvették az érdemrendet, és sokan másoktól elvették a lehetőséget, hogy tovább gyakorolja közképviseleti tisztségét. Van tehát, amit megvédjünk, amiért küzdjünk. A harmadik alappillér: az önrendelkezés. Sokat kell még dolgozni azon, hogy legyen valós önrendelkezés. Vannak, akik radikálisabban, mások mérsékletesebben képzelik el ennek az elérését. Bízom benne, hogy együtt, különböző vérmérséklettel, különböző politikai ideológiákkal fogjuk elérni, hogy legyen valós önrendelkezés. Nem mondhatunk le róla, mert enélkül összedől a magyar szabadság, törékennyé és elesetté válik. Ezek azok az értékek, amelyekért fontos kiállni. A magyar szabadságharcnak ma a jelmondata: kiállni, képviselni, kiharcolni. Nem mondhatunk le sem az önkormányzati, sem az országos vagy a brüsszeli képviseletről, ott kell lennünk, ahol a törvények születnek, másképp a szabadság szűkülni fog" – mondta, arra biztatva a közönséget, hogy a június 5-i választásokon erősítse meg a magyar közösség képviseletét.
Soós Zoltán összmagyar polgármesterjelölt hangsúlyozta: ezen az ünnepen is "betöltöttük a várost és a tereket, meg tudtuk mutatni, hogy mennyire sokszínű a marosvásárhelyi, Maros megyei közösség, hogy meg tudunk újulni". Hozzátette: a jó néhány évvel ezelőtt elkezdett közösségépítést tovább kell vinni, ehhez a város vezetését el kell nyerni. "Nem azért szeretnék polgármester lenni, mert magyar vagyok, hanem mert úgy gondolom, hogy jobban tudnám és szeretném csinálni azt a munkát, amit inkább nem, mint elvégeznek ebben a városban" – jelentette ki.
A rendezvény színvonalát Buta Árpád énekes és a zenei kíséretet szolgáltató Trozner Szabolcs, Kilyén Ilka színművésznő szavalata, a Napsugár néptáncegyüttes és az Üver zenekar fellépése emelte.
A Könyv és Gyertya díjat – Gyarmathy János alkotását – idén 15 személynek adták át, ezzel is elismerve közösségépítő munkásságukat.
2016-ban Könyv és Gyertya díjban részesültek:
Bálint Károly nyugalmazott szobrászművész (Ákosfalva), Barabás Katalin nyugalmazott pedagógus (Radnót), Baricz Lajos lelkész- plébános (Marosszentgyörgy), Gyarmathy János szobrász (Nyárádszereda), Jakabházi Béla nyugalmazott magyartanár (Segesvár), Katona Sándor nyugalmazott református lelkész (Marosludas), Kilyén Ilka színművésznő (Marosvásárhely), Kovrig Magdolna nyugalmazott tanár (Erdőszentgyörgy), Lázár Éva nyugalmazott tanítónő (Mezőcsávás), Nagy Géza nyugalmazott mezőgépész (Mezőmadaras), Németh János nyugalmazott pedagógus (Szováta), Sárkány Ernő nyugalmazott tanár (Szászrégen), Szabó Rozália nyugalmazott tanár (Gernyeszeg), Szénégető István Barnabás római katolikus plébános (Marosvásárhely),Vásárhelyi János nyugalmazott pedagógus (Vámosgálfalva).
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

„Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!”
– ez a mondat 1990. március 20-án, a marosvásárhelyi vérengzés idején hangzott el, amikor a város magyar lakosságát a környező falvakból odasiető cigányok védték meg a lincselni készülő román tömegektől. Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek – hárman közülük romák, református vallású magyar cigányok –, akiket az összecsapások után őrizetbe vettek a román hatóságok. Puczi Bélát kilenc hónapnyi előzetes letartóztatás után utcai huliganizmus vádjával több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték. “Hatunk közül az egyikünket addig verték, amíg belehalt” – emlékeztetett a hat elítélt elszenvedett borzalmaira.
A forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Zajlott az elrománosítás, de a magyarok, akiknek fontos pozícióik voltak a helyi közigazgatásban, nem adták be a derekukat. Akkor kezdték a nép összeuszítását, és akik nem tudták tollban kiönteni bánatukat, azok erőszakkal, meg ököllel próbálták.
A helyzet addig ment, hogy tizenhatodika után már nem dolgozott senki. Egész gyárak be voltak zárva, hogy a románok és a magyarok ne kerüljenek össze a gyár területén. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ székháznál megy a csata. A Sütőékre [Sütő András író] aznap este rágyújtották a padlást, a Barabás Józsefnek a fejébe vágták a fejszét és falhúzó csákánnyal eltörték a lábát. Az én tizenhat éves kisfiamba is belevágták a fejszét.
Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Megállítottunk, s átvizsgáltunk minden autót. De csak egyetlen fegyvert találtunk, egy magyarnál. Átadtuk a rendőrségnek, igazolni tudta, hogy vadász, épp a Havasokból jött haza. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak.
A városba csak rajtunk keresztül tudtak bemenni. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. Vagy ezer ember gyűlt össze Szentgyörgy központjában, elbarikádoztuk boronákkal, traktorokkal az utat. Onnantól kezdve autó már nem tudott átmenni. A legtöbben visszafordultak, egyedül egy tíztonnás billencs tudott elmenni. Az olyan fanatikus volt, hogy belehajtott volna a tömegbe. Átjutott.
Ezek az emberek, akik bejöttek Vásárhelyre, nem gondolták, hogy ők lesznek a román hősök. Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszonyok vallották be, hogy a férje úgy be volt itatva drogos itallal, hogy a saját házát fejszével vágta le. Nem tudták mit csinálnak, java részük nem tudta.
Bementünk Vásárhelyre megnézni, mi a helyzet. Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Hat-hét óra körül már hol innen, hol onnan indult meg a tömeg, dobálták egymást, és egyre feszültebb lett a hangulat. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Jöttek végig lefelé a Bolyai utcán, ami pont a két tömeg közötti részbe érkezett le a térre. Ők már felkészülve érkeztek, nem úgy, mint a magyarok, akik csak a főtér padjairól tudták felszedni a léceket. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok testvérek? A románok visszakiáltottak: – Itt vagyunk! Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egész addig, amíg meg nem indultak a cigányok a románok felé. Egyikőjük elkiáltotta magát: – Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!
A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt. Senki nem tudta, hogy kik vannak még a városban, és van-e náluk fegyver. A románok menekültek, amerre tudtak, erdőn, mezőn keresztül.
Részlet a Puczi Béla: Marosvásárhely, 1990: három napig magyar – egy roma a barikád magyar oldaláról /Roma Sajtóközpont – RSK/ – című könyvéből.
Puczi a börtöntől és a megtorlástól félve Magyarországra menekült abban a reményben, hogy ott befogadják, “hiszen magyar”, de csak majd tíz év után kapott politikai menekült státuszt. Ez idő alatt megjárta a bicskei menekülttábort és a magyar menekültügyi hivatalnokok irodáit, Franciaországban élt évekig vasútállomásokon, majd lakókocsikból álló Párizs környéki roma karaván-telepek egyikén.
Amikor Párizsból visszajött Magyarországra, bujkált a rendőrök elől, amit annyira tökélyre vitt, hogy egy igazoltatás során le kellett buknia ahhoz, hogy egyáltalán megtudja: már egy éve megkapta a politikai menedékjogot Magyarországon.
Puczi Béla sorsa viszont soha nem rendeződött: majd húsz év küzdelem, keserűség és magány után egy Magyarországgal és a saját magyarságával kapcsolatban hitt mítosszal a háta mögött halt meg 2009-ben Budapesten. Nyomorban, betegen, munka és hajlék nélkül.
P. S.
Puczi Bélát személyesen ismertem. Évekig a Nyugati Pályaudvar környékén hányódott. Hol kimosdottan, hol nagyon leszakadtan. Látszott, hogy szívesen beilleszkedne a magyar társadalomba, de folyton szorongott nem is létező, vagy éppen lejárt papírjai miatt. Ez az élethelyzet lassan felőrölte az idegeit.
Amikor megjelentek az emlékiratai, éppen abban a nyomdában dolgoztam, ahol az élményeit rögzítő kis füzetet kiadták. Én világítottam le az ofszet-lemezeket.
Nem tudom, hogy aztán sikerült-e hazatérnie, talált-e otthon családot, gyermeket, munkát, vagy reményt, de azt láttam, hogy számkivetettként élt évekig. Mindig magyarul érzett, de csak pár óráig lehetett büszke arra, amit tett a marosvásárhelyi magyarság érdekében. Hős és áldozat, akire illendő ilyenkor emlékezni. Puczi Béla és társai cselekedeteit a magyar állam a későbbiekben elismerte.
A “tisztességes” román sajtó most megint tele van olyan “dokumentumokkal”, amelyekkel azt kívánják igazolni egyesek, hogy a marosvásárhelyi atrocitásokat az ottani magyar közösség és annak vezetői gerjesztették, hogy végérvényesen megrontsák a “testvéri” viszonyt a román és a magyar etnikum között. Azt írják, hogy a hamis tényeket a magyarok és fizetett ügynökeik, titkosszolgálati bérencek vitték ki Nyugatra, hogy örökre megmérgezzék a marosvásárhelyi miliőt. Olyan emberek mondják ezt többnyire, akik valamilyen úton-módon kedvezményezettjei voltak a kommunista betelepítési politikának, annak a folyamatnak, amely a város etnikai arányainak megváltoztatását, az ottani magyarság gerincének megroppantását szolgálta.
Az Élő Székelyföld Munkacsoport egy évvel ezelőtt részt vett a Fekete Március huszonötödik évfordulóján szervezett előadássorozaton, ez alkalommal azonban megelégszik a figyelem ismételt felkeltésével.
Emlékezzünk hőseinkre! Emlékezzünk az áldozatokra! És próbáljuk úgy viselni magunkban az események lelki nyomait, hogy azokat átadhassuk a következő nemzedéknek. Éljen bennünk az igazságszomj, a jó szándék és a magyar érdek valóságossága. Ebben a mételyes és csúf Európában mást most nem is tehetünk.
Simó Márton. eszm.ro

Kétszáz lej csendháborításért
Húsvét másodnapján egy cetlit találtam a postaládámban, hogy menjek a postára felvenni egy levelet.
Két nap múlva megtörtént. A levelet március 22-én adták fel, másnap szerették volna kézbesíteni, de nem találtak otthon, ezért szólítottak fel az átvételére. Címzett: jómagam a Borsos Tamás utcából, házszám elírva. Feladó: marosszentgyörgyi csendőrlaktanya, Máriaffy Lajos utca 7. szám. A személynevek helyesen írva, ékezetek nélkül. A JO1370457-es számú jegyzőkönyvet 2016. március 16-án 13 órakor töltötte ki N. Árpád törzsőrmester. A jegyzőkönyvben már (még) helyesen szerepel a lakcímem. A személyi adatok is. A jegyzőkönyv lényege egy kétszáz lejes büntetés kirovása a 91/61-es törvény 2/25-ös cikkelye alapján 2016. március 10-én 18 óra 5 perckor tanúsított csendháborító magatartásomért. Az eredeti román szöveg a teljes hitelesség kedvéért: „În calitate de participant la marşul neautorizat de promovare a ţinutului secuiesc a fost depistat împreună cu mai multe persoane în timp ce tulbura liniştea locatarilor din zonă, respectiv de pe strada Revoluţiei.” (A székelyföldet – így, kis betűkkel – népszerűsítő törvénytelen menetelés résztvevőjeként más személyekkel együtt tetten érték, miközben a lakosok csendjét háborította a környéken, valamint a Forradalom utcában.) A megjegyzéseknél az szerepel, hogy operatív videófelvételek léteznek.
A jegyzőkönyv elolvasása után rohamosan romlott a közérzetem. Hiszen nem tartozik a kellemes életérzéseim közé szembesülni azzal, hogy kihágást követtem el, még akkor sem, ha egy ... Románia ... korifeusai és farizeusai rótták ki rám. Másrészt, enyhén szólva nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé hadakozni a bürokráciával, az igazságot szolgáltató vagy nem szolgáltató szervekkel, fel-feltéve magamnak a költői kérdést: ki képes hatékonyan megvédeni jogainkat, amikor a hatalmak árnyékában zsonglőröznek mindazok, akár itthon, az unióban vagy azon kívül, akiknek hasonló esetben a képviseltjeik védelme lenne a munkaköri leírásuk egy része? (Kincses Előd felvállalta a március tizedikei „zavargók” védelmét, ő maga is büntetettje lévén az aznapi megemlékezésnek. De melyik nem nyugdíjas ügyvéd vagy nem ügyvéd áll Kincses Előd mellé és ki nem?)
ÁBRÁM ZOLTÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Bemutatták az EMKE marosszéki kitüntettjeit
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, költő, Fekete Pál szobrász és egyben székelyvéckei polgármester, Veress Kálmán táncoktató részesült elismerésben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által az erdélyi közművelődés napja tiszteletére szervezett ünnepi rendezvényen.
„Nem minden nap adatik meg, hogy köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik időt, energiát áldozva a közjóért tevékenykednek, akik eddigi életművükkel a közösséget szolgálták” – fogalmazott Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke, rámutatva, hogy milyen gazdag a szókincsünk az elmarasztalásra, míg a hálát azzal az egy szóval tudjuk kifejezni, hogy „köszönöm”.
Április 12. nyolc éve az erdélyi közművelődés napja, ugyanis 1885-ben Kolozsváron ezen a napon alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az Erdélyi Múzeum Egyesületet követően a második legrégebbi civil szervezet Erdélyben – ismertette a nap jelentőségét Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke. Kilyén Ilka elmondta, hosszú volt a lista, amelyet az EMKE Maros megyei szervezete díjazásra az országos egyesület vezetősége elé terjesztett, ugyanis aktív művelődési élet folyik Marosvásárhelyen és Maros megyében, és jelentős azok száma, akik szervezői tevékenységükkel, a közművelődés érdekében tett fáradozásaikkal, eredményeikkel megérdemlik az elismerést.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánost laudációját Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere mondta el. Kifejtette, 26 éve ismeri a pap-költőt, és felsorolta azokat az érdemeit, amiért szeretik, elismerik, tisztelik a községbeliek, római katolikusok, reformátusok, unitáriusok egyaránt, de még az ortodoxok is. Olyan közösségépítő, értékteremtő tevékenységet folytat, amelyre még nem volt példa. A szentgyörgyi plébánián nincs is olyan hét, hogy ne legyen valamilyen művelődési esemény. Baricz Lajos erre azt válaszolta, hogy „dolgunk ebben a világban jónak lenni, és jót cselekedni”.
A következő kitüntetettet, Fekete Pált, Székelyvécke polgármesterét Ábrám Noémi méltatta, felsorolva mindazt, amit az elöljáró tett közösségéért. A korábban a marosvásárhelyi állatkert karbantartójaként dolgozó Fekete Pál 36 évesen kezdett el szobrászkodni, majd szülőfalujának régi, pusztulásra ítélt házait felújítani. A falu polgármesterének választotta 2008-ban, azóta rendezte a falu arculatát, székelykaput állított a bejáratnál, kilátót építtetett a falu fölé, falumúzeumot alapított, megépítette a kálváriát, úgy, hogy a tizennégy stáció tizennégy megmentett bejárati kiskapu, majd egy kápolnával „koronázta” meg az egészet.
Veress Kálmán néptáncoktató több mint ötven néptánccsoport megalapítója, a 25 éve működő Vándorcsizma néptáncfesztivál megálmodója, és létrehozója. Ötletekkel teli, lendületes és fáradhatatlan oktató ma is – hangzott el Ambrus Emese méltatásában.
Az EMKE-rendezvényen fellépett a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes, valamint a Fagyöngy citeraegyüttes.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Kezdődnek a marosszentgyörgyi Szent György Napok
Idén is változatos programmal várja az érdeklődőket a Szent György Napok marosszentgyörgyi rendezvénysorozata. Ma, illetve holnap 9 órától a katolikus plébánián zajlik a Tavaszi szél vizet áraszt óvodás-iskolás népdalvetélkedő, melyet táncház követ a Czinige zenekarral. Ma 11 órától facsemete- ültetés is lesz, 17 órakor pedig Horia Remus Epure grafikai kiállítását nyitják meg a kultúrotthonban. Ezt ugyanott 19 órától tiniteaest követi, közben 18 órától a tornateremben kosárlabda-bemutató lesz.
Holnap 10 órától a Szent György Gimnázium könyvtárában Opris Gh. Ilarie Maros-szentgyörgyi sportélet 1930–2016 című könyvét mutatják be, és fotókiállítás is nyílik. 15 órától a kultúrotthontól gyerekek kerékpárversenye indul, 18 órától a tornateremben öregfiúk- és lányok kézilabda- mérkőzései zajlanak. 18 órától a kultúrotthonban tavaszi kórusfesztivál lesz a Soli Deo Gloria vegyes kar szervezésében a 105 éves marosszentgyörgyi kórusmozgalom tiszteletére.
Népújság (Marosvásárhely)

Szent György-napok Marosszentgyörgyön
Családbarát programok
Annak ellenére, hogy a hétvégén igen zsúfolt volt Marosszentgyörgy főúttal elválasztott központja, kevés türelmetlen gépkocsivezető dudált a szinte percenként "megtelt" gyalogátjárón. Inkább kíváncsian forgatták fejüket, mi történik enagy zsibvásáron? A helybéliek, a marosvásárhelyiek és az erre járók is megszokták: ilyenkor, Szent György napján ünnepel a település.
Az idén is – a megyeszékhelyt is megszégyenítő – gazdag és változatos programot állítottak össze a szervezők, ahol mindenki találhatott magának valami vonzót. A helyszín is jól választott. A rendezvények nagy része a központban van, látható, mégsem hivalkodó helyen, ugyanis a kézművessátrakat a nagyrészt marosszentgyörgyi kiállítók – 45 kézműves – a Tófalvi úton sorakoztatták fel, a nagyszínpad pedig az iskola udvarán, zárt, védett területen kínálta egész napos programját. Az iskolaépület falain túljutó hangok pedig jó reklámnak bizonyultak azok számára, akik csak úgy erre sétáltak. Persze, a művelődési otthon, a sportpálya, az egyházak közösségi termei is ilyenkor megtelnek tartalommal.
Sófalvi Szabolcs polgármester a Népújságnak elmondta: a szervezők arra törekedtek, hogy családbarát programot állítsanak össze, helyi forrásokra alapozva. Arra is odafigyeltek, hogy a "sztár-vendégeket" közkívánatra hívják meg, ugyanis korosztályonként volt egy szúrópróbaszerű felmérés a marosszentgyörgyiek körében arról, hogy a költségvetés függvényében kit szeretnének szívesen látni. Ettől eltekintve a fellépők 80%-a helybéli volt. A pénteki magyar, román és roma nép-táncfesztiválon több mint 200 táncos és előadó – mind szentgyörgyi – lépett fel a háromórás műsoron. Az oktatókat ugyanis támogatja az önkormányzat, így évközben az érdeklődők, kicsiktől nagyokig ingyen járhatnak néptáncot tanulni, s már hónapokkal az ünnepnapot megelőzően készülnek a fellépésre. Aztán ehhez hasonlóan mutatkozhattak be a helybéli kórusok is. De a hagyományossá vált sportrendezvényeken is elsősorban helybéli csapatok neveztek be, igaz, immár marosvásárhelyi vendégek is erősítik a helyi bajnokságot.
Nagyon jó helyszínnek bizonyult a Máriaffy-kastély udvara is, ahol a központhoz közel – mindössze egy gyalogátjárónyi távolságra – a gyerekeknek rendezték be a teret. A Caritas-sátorban vagy a Maros-szentgyörgyi Ifjúsági Egyesület (MIEGY) – a szervezés oroszlánrészét vállalták fel – egész nap a kisebbeknek szóló programokat vezették le. Volt arcfestés, rajzolás, ügyességi verseny, kincskeresés és sok már érdekes és kreatív játék.
Szombaton délután kiemelt esemény volt a marosszentgyörgyi tehetségek fellépése. Aki úgy érezte, van, amit megmutatni falutársainak, korábban a polgármesteri hivatalban jelezhette részvételi szándékát, és lehetőséget kapott egy rövid műsor bemutatására a színpadon. S amint ilyenkor lenni szokott, voltak jobbak, kevésbé színpadra való produkciók, de a lényeg az volt, hogy mindenki szórakozzon, jól érezze magát a "világot jelentő deszkákon" és előtt is. Szimbolikusan zárta ezt a részt Tomi Weissbuch minikoncertje, aki a Románia hangja 2015-ös kiadásának a második helyezettje volt, és a marosszentgyörgyi Nagy Orsolyával, a TTEst ifjúsági szervezet képviselőjével lépett fel. Aztán az iskolások csoportjai töltötték be a színpadot.
A vasárnap délelőtt a kisebbek bábszínházi előadáson, majd szabadtéren bohócokkal, óriásbuborék- "bűvölővel" szórakozhattak, az esti program pedig a keresztény értékeket helyezte előtérbe, ugyanis az est vendégét megelőzően egyházi zenekarok léptek fel.
Külön ki kell emelnem azokat az irodalmi, művészeti eseményeket, amelyek szintén rendszeressé váltak. Az idén Ilarie Opris tanár marosszentgyörgyi sportolókról szerkesztett román nyelvű könyvét mutatták be, míg a katolikus plébánián a házigazda, Baricz Lajos plébános műsorvezetésével Moldován Irén tanárnő ötödik, Villanások című önéletrajzi kis kötetét ismertette Molnár Éva tanárnő. Fülöp Jenő AFIAP fotóművész "Halld Izrael" címmel a Szentföldön tett zarándokútján készült felvételeiből állított össze kiállítást, amelyhez Sebestyén Spielmann Mihály fűzött értékes, érdekes gondolatokat.
A sztárvendégek közül megemlíthetjük Vastag Csabát, a bukaresti ADDA-t, a budapesti Balkán fanatikot, a 3 Sud Est együttest, Tamás Gábort és az Irist – olyan előadókat, akik nagy fesztiválok visszatérő vendégei.
Sófalvi Szabolcs azt is elárulta, hogy szimbolikus gesztusként a Marosszentgyörgyi Napok alatt felkeresett a kórházban három kismamát és újszülötteiket, a község legfiatalabb lakóit, de ellátogatott a 101 éves Jánosi Margit nénihez, a legidősebb marosszentgyörgyihez is, aki szeretettel várta és fogadta.
– Akkor van egy közösségnek jövője, ha a teret, ahol élnek, belakják – mondta a polgármester –, elárulva azt is, hogy örömmel vette tudomásul, a Szent György-napokra több környékbeli községből, de Marosvásárhelyről is sokan kilátogatnak. Kiemelte: "Készült román és magyar nyelven egy reklámfilm is a község értékeiről, és azért vetítettük le, hogy jelezzük: vannak értékeink, jó ide jönni, itt lakni, házat venni, családot alapítani."
A beszélgetést követően elvegyültem a tömegben és belekóstoltam a színes kínálatba. Kora délután érkeztem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy besötétedett. Jól eltelt az idő, jól telt…
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Tiszta kamaszok, megváltott közösség (Beszélgetés Haáz Sándorral, a szentegyházi Gyermekfilharmónia alapító igazgatójával)
Három és fél évtizede dirigálja a székelység egyik legismertebb kultúrnagykövetének számító szentegyházi „Fili” zenekarát és kórusát. Haáz Sándor zenetanárral könnyes gyakorlásokról, tisztára mosott körmökről és közösségi léleképítésről is beszélgettünk.
– Nagyapja múzeumalapító volt Székelyudvarhelyen, édesapja néprajzkutató Marosvásárhelyen. Ön hogyan menekült meg?
- Egyáltalán nem menekültem meg, sőt, azt hiszem, meglehetősen veretes helyet vívtam ki magamnak a néprajzos sorban. Mert hát a népdal is a néprajz része. Gyermekkoromból viszont hiányoztak a népdallal kapcsolatos élmények, a paraszti létvilág, pedig az ötvenes években még sok mindent fel lehetett volna szippantani. A falu hangulata azóta is életem meghatározó eleme, népdal szempontjából azonban a szüleim nem számítottak különösebben inspirációs vagy motivációs forrásnak. Nagyapám és apám is a néprajz tárgyi vonatkozásainak gyűjtője és feldolgozója volt elsősorban, előbbi a fából készült tárgyakra koncentrált, édesapámat pedig a népi ruha, a viselet érdekelte. Engem anyai nagyanyám unszolására tereltek zenei pályára, századfordulós óvónőként ő vélt felfedezni bennem némi zenei tehetséget. Így aztán a gyermekkorom a hegedűórák és a gyakorlás körüli végeérhetetlen cirkusz jegyében telt. De úgy tetszik, beérett a dolog, másképp aligha lett volna belőlem zenetanár.
– A gyűjtések kalandja sem ragadta meg annak idején?
– Még lázadó kamaszkorom előtt sokat jártunk kirándulni, apám a kirándulások nagy előadóművésze volt, mindig elmagyarázta egy-egy székely kapu faragásait, a zsúpfedeles ház szerkezetét, a különféle vidékek építési stílusát. Mégsem tudott a népi viselet köré édesgetni, a bátyámmal és a két húgommal inkább motoroztunk. Míg azonban a testvéreim játszottak, élték az életüket, nekem maradt az örökös gyakorlás nyűge. A bátyámat sportra adták, evezős volt, jött haza izmosan, lebarnulva, én meg nyekeregtem a fürdőszobában a könnyeim és szeplőim közepette. Éveken át klasszikus zenét tanultam a marosvásárhelyi zenelíceumban. Népzenét kevésbé, akkoriban „takarították ki” az eredeti népzenét, néptáncot, divatba jött a Mojszejev-féle iskola. Nekem soha nem is sikerült klasszikus zenészből népzenésszé átvedleni. Most, „vénségemre” próbálgatom a fektetett csuklós, ujjvibrátós öreges muzsikálást, és nagyon élvezem. Prímásként azonban soha nem tudtam labdába rúgni, szívesebben állok be kontrásnak háromhúros brácsámmal bármilyen zenei műfaj házi muzsikálásához.
– Tudatos választás volt a Szentegyházára kerülés, vagy ezt „dobta” a kihelyezési gépezet?
– Mi még annak félelmében nevelkedtünk, hogy ha diplomázás után nem fogadod el a kihelyezést, munkanélküli maradsz és földönfutó. Amikor 1978-ban végeztem a tanárképzőn, kiderült, hogy nem maradhatok Vásárhelyen. Marosszentgyörgyön nyílt volna lehetőség, de felmerült a család egyik székelyudvarhelyi ingatlana megmentésének szempontja, aminek érdekében apám azt tanácsolta, próbáljak meg Hargita megyében pályára lépni. Székelyudvarhely is úgynevezett zárt város volt, Szentegyházasfalu iskolájába viszont meghirdettek egy zenetanári állást, s mivel centire ez a település volt a legközelebb Udvarhelyhez, ezt választottam.
– Mit talált 1978 őszén a kor Vlahicáján?
– Nagy létszámú iskolát, tehetséges gyermekeket. Kádár Levente iskolaigazgató számára fontos volt szakos zenetanár odakerülése, mivel abban az évben alakították újra az ötvenes években megszűnt fúvószenekart. Párhuzamosan beindult az iskolai fúvószene-tevékenység is. Nekünk is jutott néhány kiselejtezett hangszer a kultúrháztól, meg néhány újonnan vásárolt is, így 1979-ben már tizennégy tagú együttes fújta hangszerét – ma is pontosan ennyi tagot számlál a banda. Kitűnő csapat iskolai ünnepélyekre, hangulatteremtésre, és a felnőttegyüttes utánpótlását is remekül biztosítja. Rövidesen megalakítottam az iskolai vonósegyüttest is. Mellékesen meg a tantestületi kollégáktól megtanultam tanítani, hiszen az egyetemről igen szegényes pedagógiai tudással érkeztem. – Hogyan fest ma egy Haáz-féle zeneóra?
– „Régimódi” szabályaim vannak, amelyeket mindenkinek be kell tartania – a megmosott kéz és a levágott köröm alapkövetelményén túl. Amúgy onnan lehet tudni, hogy hol van zeneórám, hogy az az osztály énekel. Becsengetés után veszem a naplót, a hegedűmet, a cédéket, egyebeket, s megyek az osztályba, ahol már vígan dalolnak. Két tanuló áll a táblánál, az egyik a hetes, aki a táblára írja a „rosszak” nevét. Aki közülük egy percig megjavul, annak a neve letörölhető. Akinek a nevét a táblán találom, felel vagy guggol, vagy szünetben szemetet gyűjt. Hogy mit jelent rossznak lenni? A tanulók egynegyedének nincs hangja, nem tud, nem szeret énekelni, de a baj az, ha kergetőzéssel, rohangálással vagy kocsmatöltelékszerűen üvöltözve nem hagyják a többieket sem énekelni. Ha egyetlen név sincs a táblán, miközben világvége van odabenn, a hetes szenvedi meg. Mellette áll a másik, az énekvezér, aki három ének címét írja fel a táblára: a múlt órán vett dalt, a saját, illetve az osztály kedvencét. Ha még mindig nem érkeztem meg, újabb hármat ír fel. Előfordult, hogy egy gyűlésben ragadtam, mire befutottam, a huszonkilencediket énekelték, s épp kicsengettek. Ha egy osztály fele tud énekelni, az olyan élményt jelent a másik fele számára, amelyért hajlandó bekapcsolódni, abbahagyni a „hitványkodást”.
– Mi változott a település zenei kultúrájában az elmúlt évtizedekben?
– Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a gyermekek egyre kisebb százaléka tud énekelni. Ritkultak a közös énekléssel záruló családi összejövetelek, otthon a tévé vagy számítógépes hanggenerátor dönget. Nagy örömömre azonban a gyerekfilharmóniából származó fiatalok a közösségi megmozdulásokra, születésnapokra is kezdik visszahozni a hangszeres zenét. A „kiöregedett” filisek örömmel nézik, hogy a gyerekük részben visszavarázsolja az ő gyerekkorukat, próbára jár, gyakorol. A ma már tévénéző apukát nagyobb eséllyel lehet felállítani a fotelből, ha otthon együtt zenélhet a csemetéjével. Van egy négygyermekes családunk, ahol az apuka a karmester, az anya és a kicsi lánya a kórus, a másik három gyermek pedig hegedül. Tudatosan úgy is ültek be a zenekarba, hogy minden szólamot megtanuljanak, majd kipróbálják, hogyan szól az a „házifiliben”. Baráti társaságokról is tudok, ahol a filis harmóniák felidézése után elkezdenek népdalokat muzsikálni, énekelgetnek. Ezeken az estéken pedig meg van váltva a közösség. Tanári pályám legfontosabb eredményei közé sorolom ezeket a jeles eseményeket. – Hány fiatal kapta meg ezt az esélyt a közel negyven év folyamán?
– Több mint 1200-an fordultak meg a zenekarban és a kórusban. Az iskola tanulóinak egyharmada, hatvan gyermek énekel ma együtt. A zenekar érdekes módon a nagyobb, nyolcadikot végzett gyermekekből áll, sokan közülük érettségizettek, egyetemisták is visszajárnak. Ez némi gondot okoz, mert foglalják a helyet a kisebbek elől. A nagyokkal szembeni fegyelmi elvárások azonban változatlanok, nincs festett haj, tetkó, piercing, a lázadók azonnal helyettesíthetőek. Így aztán szép tiszta kamaszaim vannak, akik inkább vállalják ezt az áldozatot, mintsem lemaradjanak közös hangversenykörútjainkról. – Egy-egy új darab elsajátítása milyen mértékben társul elméleti képzéssel, nemzetitudat-fejlesztéssel? – Igyekszem sokrétűvé tenni a tanulási folyamatot. Nem csak zeneelméleti, hangzástani, hangszerismereti kihívásokat fogalmazok meg, az is nagyon fontos, honnan ered az a zene, mit ábrázol, melyek a feldolgozási, hangszerelési kritériumaim. Nagyon érdekesek az ezekről szóló beszélgetések, közben jó tippeket is kapok. Kétségtelenül elsősorban a turnék erősítik, a taps keményíti a Filit, de a fegyelem és figyelem zenekari-kórusi változatai is különleges és élvezetes kihívások a gyerekek többsége számára. Ennek a magas fokú egymásra figyelésnek rendkívüli a nevelő hatása, folyamatos biztosítása állandó feladatom.
– A turnék ugyanakkor a közösségi együttlét „tanórái” is…
– Valóban. Kiszállásaink korántsem azonosak egy-egy iskolakirándulással. A busz hasában, az utánfutóban utazó hangszerek, pódiumok, ruhák egyfajta hadviselésre induló csapat fegyverei, kellékei. Igyekszünk beleképzelni a honfoglalás, a hadviselés romantikus elemeit, amit főleg a kisebbek vesznek nagyon komolyan. De az is az együttélés fegyelmezettségének kialakítását szolgálja, hogy a Filiben alakuló szerelmeknek is tekintettel kell lenniük, hogy körülöttük kicsik, testvérek, szomszédok ülnek. Nagyon izgalmas látni az önfegyelem tanulásának folyamatát, még ha időnként kiabálni is kell, vagy szélsőséges esetben időlegesen kilökni egyiket-másikat a csapatból.
– Mennyire befolyásolja a Fili munkájának színvonalát egy-egy nemzedék tehetségessége?
– Nem nagyon voltak színvonalhullámzásaink, most viszont úgy érzem, 38 éves sikersorozatunk vége felé közeledünk. Idén ugyanis két olyan ötödik osztályt kaptam, amelyekből összesen hat kórustagot tudtam verbuválni. Márpedig három gyermek nagyon kevés ahhoz, hogy egy osztály éneklési kedvének élesztője lehessen.
– Egy sztártársulat a műsorrend összeállításánál az elvárásokra is tekintettel van. A Fili is?
– A repertoár szempontjából sohasem tettem minőségi engedményeket. Hiába szabad ma mindent, nálunk csak azt szabad, amit megengedek. Ebben diktatórikus vagyok. Műsoraink legyenek ízlésesek, gyermekszintű repertoárjuk könnyen muzsikálható. Tőlünk senki ne várjon misét vagy oratóriumot. A kórus és zenekar elsődleges feladata ugyanis a közösségépítés és annak megéneklése. Így eshet meg az, hogy a kórusban akad gyengébben éneklő gyermek is, a „mankós” gyerekek jó énekesek közé állítva gyakran kitisztulnak.
– Látja már az utódját?
– Mi tagadás, sokat gondolkodom rajta, keresgélem. A fiaim nem jöhetnek szóba, de megértem őket, én sem voltam vevő az apám ruháira. Elsősorban azt figyelem, van-e a környezetemben olyan ember, aki mindent hajlandó feltenni erre a közösségi feladatra. Ugyanakkor van-e emberi tartása, szakmai tudása. Humorérzéke, akarata. Képes-e hiteles lenni 140 gyermek előtt, a családok előtt. Mert itt megannyi családtagról van szó, hiszen a szülőkkel együtt érezzük a Gyermekfilharmónia fenntartásának felelősségét. Nekem mindenesetre nagy örömöm telik benne, hat-hét évet szívesen adnék még magamnak. Talán addig a váltás is jelentkezik.
Haáz Sándor
Karnagy, zenetanár. Székelyudvarhelyen született 1955. december 24-én. Nagyapja a festő és múzeumalapító, etnográfus Haáz Rezső, édesapja idősebb Haáz Sándor tanár és néprajzkutató volt. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum zene szakos diákjaként hegedűt és brácsát tanult. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi tanárképző főiskola zene szakán kezdte. Diákként részt vett a marosvásárhelyi régizene-együttes megalakításában, amely elsők között szólaltatott meg 16. századi erdélyi reneszánsz muzsikát. 1978 óta Szentegyházán általános iskolai zenetanár, a híres szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és igazgatója. Három fiú apja. Díjak, kitüntetések: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség kitüntetett tanára (1983 és 1992), Magyarok Világszövetsége-díj (1993), a Széchenyi Társaság díja (1997), a Romániai Dalosszövetség Rónai Antal-díja (1999), Julianus-díj (2001), Romániai Magyar Pedagógusszövetség – Ezüstgyopár-díj (2001), Szentegyháza Városi Tanácsa – Pro Urbe díj (2002), Magyar Örökség Díj (2003), Bartók Béla Emlékdíj (2006), Nagy Lajos-emlékérem – Pécs (2006), Nagy István-díj (2008), EMKE-díj (2009), Mentor-díj (2011), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (2011), Gábor Áron-díj (2016). A Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hídépítés tánclépéssel és kerekesszékkel mozgássérültek és épek között
Különleges eseménynek adott helyet péntek este Marosvásárhelyen a Liget, ahol első alkalommal lépett közönség elé a mozgássérültek tánccsoportja. Az előadást színesítette az is, hogy együtt táncoltak a sérültek az épekkel.
A HIFA-Románia Egyesület tánccsoportja, a Building Bridges Dance létrejöttének ötlete tavaly szeptemberében született, amikor az egyesület munkatársai megkeresték Somodi Katalin tánctanárt, pontozóbírót és a Dance Art tánciskola egyik alapítóját és elnökét azzal a kéréssel, hogy az egyesület 15-ik évfordulója alkalmából betanítson egy táncot egy vegyes – mozgássérült és ép fiatal pár előadásában.
A bemutató annyira sikeres volt, hogy azonnal megszületett az ötlet: kövesse egy egész tánccsoport a bátor fiatal pár példáját – idézte fel a kezdeteket Csata Éva pszichológus, a HIFA Románia Egyesület elnöke. Első lépésként pályáztak az anyagiak megteremtésére, majd összeállt a csapat. A tánccsoport tagjai Segesvárról, Szászrégenből, Nyárádmagyarosról, Marosszentgyörgyről és Marosvásárhelyről jártak heti két alkalommal a próbákra. A tagok szállítása mellett a tánchoz szükséges speciális kerekesszékek beszerzése is kihívást jelentett, abban a Motivation Románia Egyesület nyújtott segítséget, a táncoktatást pedig Somodi Katalin vállalta önkéntességi alapon. A próbáknak kezdetben a Deus Providebit Tanulmányi Ház adott helyet, majd a Sapientia EMTE Koronkai egyetemi aulája, ahol a tér is és a fényviszonyok is megfelelőek voltak.
Péntek este a ligeti nagy sátortető alatt berendezett nézőtér megtelt érdeklődőkkel, az ideiglenes színpadon pedig mozgássérült fiatalok és Marosvásárhelyen tanuló egyetemi hallgatók mutatták be közös műsorukat, illetve fellépett az Art Dance gyerek és felnőtt csoportja.
A csoport kerekesszékben ülő fiataljairól az egyesület elnöke elmondta, hogy baleset következtében váltak mozgáskorlátozottakká. “Le az összes kalapokkal előttük, hogy az akadályokon túllépve, amit a társadalom, saját állapotuk gördített eléjük, túlléptek ezen és igazi követendő példát mutatnak mindannyiunk számára” – fogalmazott a pszichológus, mikor bemutatta őket, köszönetét fejezve ki az egyetemistáknak is, akik tengernyi elfoglaltságuk ellenére, mindent megtettek az elmúlt hónapok során annak érdekében, hogy részt vegyenek és keményen dolgozzanak a próbákon.
A péntek esti esemény egyfajta hídépítés volt, annak az első lépése – foglalta össze az esemény jelentőségét Csata Éva, aki szeretné, ha a kezdeményezés folytatódna és további hasonló események színhelye lenne Marosvásárhely. A nézők is hasonló gondolatokkal távoztak, többen elmondták érdeklődésünkre, hogy ilyen rendezvényre minél többre szükség volna, hogy a mozgáskorlátozottakat be-, illetve elfogadja a társadalom mozgásképes többsége, ne szörnyülködve tekintsen rájuk.
maszol.ro

Festőtábor a hit témájában
Vasárnap szentmisével zárult Marosszentgyörgyön a Szent Lukács festőtábor. A harmadik alkalommal megszervezett rendezvény témája ez alkalommal a hit volt, illetve Márton Áron püspök életútja – mondta Czirjék Lajos, a tábor művészeti vezetője.
A legtöbben Márton Áronról festettek portrét. Az alkotókat a szervezők egy tematikus kirándulással is meglepték: a Márton Áron-év jegyében a nagy hatású püspök szülőfalujába, Csíkszentdomokosra látogattak, ahol a püspök emlékházát tekintették meg, de Gyergyószentmiklósra, Ditróba, Gyergyóalfaluba, Csíksomlyóra, Csíkszeredába is eljutottak az egynapos út során, ahol elsősorban azokat a helyszíneket nézték meg, amelyek Márton Áron nevéhez, illetve életéhez szorosan kötődnek. A festőket így a püspök szülőháza, szülőfalujának és környékének tájai is megihlették.
Marosszentgyörgyön ez volt a harmadik alkalommal megszervezett alkotótábor. Első évben egyházi jelképeket, a következő esztendőben a község területén, a környező falvakban található egyházi épületeket örökítették meg a résztvevők. Az idén a hit, jövőre a remény, míg azt követően a szeretet lesz a központi téma. Természetesen lehet mást is festeni a vallásos témák mellett, például a helyszín, a környék, egy-egy életesemény is ihletően hat a résztvevőkre – magyarázta Czirjék Lajos, aki elmondta, idén a dokumentálódás után az alkotók inkább bent dolgoztak, a látottakat és hallottakat a műteremben dolgozták fel.
A tábor záróeseményét a vasárnap délelőtti szentmisét követően tartották a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében, ahol Czirjék Lajos és Baricz Lajos plébános nyitotta meg a kiállítást házigazdaként. Közreműködött az egyházközség énekkara, citerán Orbán Balázs és Vass Lajos kísérte a kórust. Az idei Szent Lukács Alkotótábor résztvevői Abonyi Mária, Albert Katalin, Takács Judit, Balázs Krisztina, Czirjék Lajos, Kelemen Tibor, Ana-Maria Crișan, Dávid Gyöngyvér, Pădurean Klára, Kovács Ágnes, Fábián Margit, Kakasi Irén, Gheorghe Pădurean, Mózes Katalin, Gáspár Mária, Kárp Klára, Neagoi Zsófia, Sándor Ovidia és Soós Emma voltak. A tárlat egy hónapon át látogatható
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

Könyvbemutató Marosszentgyörgyön
A Kanadában élő marosszentgyörgyi Máriaffy grófi család leszármazottjai is jelen lesznek azon a könyvbemutatón, amelyet kedden délben 12 órakor tartanak a helyi katolikus plébánia tanácstermében. Az öreg tölgyfák árnyékában című könyvet Nemes Gyula állította össze, a 17 szerző szakírása pedig érdekesebbnél érdekesebb történelmi pillanatokat és személyeket mutat be Marosszentgyörgy község életéből, köztük épp a Máriaffy családot is. A több mint egy éve készülő kötetet Spielmann Sebestyén Mihály történész mutatja be. A könyv kiadását teljes mértékben a helyi polgármesteri hivatal támogatta.
Népújság (Marosvásárhely)

Marosszentgyörgyi gyermek- és ifjúsági együttesek koncertkörútja
Június 30-án a marosszentgyörgyi Jubilate és a Szent Cecília együttes koncertkörútra indult Felvidékre.
Az első estét Felsőzsolcán töltötték, a reggeli szentmisén működtek közre. Onnan a felvidéki Karvába utaztak, ahol a Hídverő napok című fesztiválon léptek fel, este szabadtéri táncházat tartottak, megismertetvén a karvai gyerekekkel, felnőttekkel a felcsíki és a moldvai csángó táncokat.
Vasárnap a szentmisét Baricz Lajos, Marosszentgyörgy plébánosa celebrálta, zenei szolgálatot az együttesek végeztek. Délután a karvai művelődési házban Baricz Lajos pap-költő könyveinek bemutatására került sor. Ez alkalommal elhangzott az együttesek előadásában az Álom című, a költő megzenésített verseit tartalmazó kötet – a 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa – jó néhány verse. A könyvbemutatón részt vevők kedvükre válogathattak a költő könyveiből, és dedikálás után ajándékként magukkal vihették őket. Hétfő reggel a csapat Kecskemét felé vette útját, ahol várta őket az aznap érkezett gyermektánccsoport – az Ágocska együttes, 24 gyerekkel és öt óvónővel. Csiperós (Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó) vendéglátóik szép, tartalmas hetet szerveztek a gyerekeknek, a velük tartó óvónők a határon túli óvónők Csillagszemű találkozóján vettek részt. Az Ágocska néptánccsoport két alkalommal lépett színpadra, bemutatván a Kecskemétieknek és a más országból érkezett csoportoknak a felcsíki és a moldvai csángó táncokat. A gyerekek elszállásolását a Kecskeméti Mátyás Király Általános Iskola tanulói és családjaik vállalták. Az iskola aulájában az Ágocska együttessel két alkalommal tartottak táncházat a Kecskeméti és egy angliai csoport részére nagy sikerrel.
Vasárnap a főtéri nagytemplomban most már a marosszentgyörgyi együttesek a Kecskeméti gyerekekkel együtt énekeltek a szentmisén. Köszönjük a felsőzsolcai – Zajacz Ernő plébános –, a karvai – Duka Gábor polgármester és segítőtársai –, a Kecskeméti – Szakál Klára szervező, Lóczi László igazgató, Pászti András képviselő, igazgatóhelyettes, Benkovics Zoltán tanár és Kiticsics Lászlóné Nelli tanítónő – vendéglátóink szeretetét, ránk figyelését.
A koncertkörút anyagi támogatója a Maros megyei Tanács és a Bethlen Gábor Alap Zrt. volt.
Simon Kinga
Népújság (Marosvásárhely)

Zarándoklat mint „múzsa”
Még Torontóból is érkezett résztvevő az idei Vadárvácskatáborba. A Gyergyóalfaluban zajló eseményen összesen huszonhárom képzőművész alkot együtt a héten.
Huszonhárom alkotó, köztük a 80. születésnapját éppen ezekben a napokban ünneplő, gyergyói származású, Torontóban élő Sorbán Szilvia vesz részt a Vadárvácskatáborban, amely az elmúlt pénteken vette kezdetét és vasárnapig tart Gyergyóalfaluban. A nemzetközi alkotótábort tizenkettedik alkalommal szervezték meg, a témája idén a zarándoklat.
A tábornyitó-ünnepségen Szili Katalin, Magyarország щrszággyűlési képviselője volt a díszvendég, az egyház képviseletében a borzonti születésű Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános kérte Isten áldását az alkotók munkájára, majd megáldotta a szervező Sövér Elek Alapítvány zászlaját. „Kíváncsi vagyok, az idei témában milyen művek születnek” – mondta Gál Mihály, a tábor létrehozója és házigazdája. Hozzátette, biztos érdemes lesz megnézni a hét folyamán készülő munkákból összeállítandó táborzáró kiállítást, amelyet vasárnap a 10.30-tól kezdődő nagymisét követően nyitnak meg a nagyközönség előtt az alfalvi galériában.
Értékkereső barangolás
A nyitóünnepségen részt vett a tábor két mentora, a Csíkszeredai Márton Árpád és a helyi Balázs József képzőművész is. Utóbbi a csíksomlyói búcsúra Alfaluból induló zarándokok állandó vezetőjeként vasárnap tartott „felkészítőt” zarándoklatból. „Ez megért egy misét, igazi istentisztelet volt” – így méltatta hallgatósága a búcsújárásról szóló élménybeszámolót, illetve a búcsú történelmi hátterének ismertetését. Balázs József ugyanis, mint mondta, a „közelmúltra” is kitért, úgy 800-1000 év távlatából közelítette meg a búcsú ma ismert hagyományát. István pap személyét emelte ki, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a somlyói búcsújárást 1567-ben Sarlós Boldogasszony napjáról pünkösdre tették át.
„Mária csodáit emeltem ki – osztotta meg velünk is a beszámoló főtémáját Balázs József. – Azt a csodát is többek között, hogy ma már a pünkösdi búcsún félmillió magyar gyűl össze. Ember ilyet nem tudna szervezni.” A témáról elmondta, kézenfekvőnek tűnik, mégis nehéz lesz „formába önteni”. Azt viszont érzi, ebben a táborban „nem illusztrációk fognak születni”. „Én nagyon szorult helyzetben vagyok most, mert tőlem itt sokat várnak” – vallotta be a festőművész, hiszen köztudott, milyen erős szálak fűzik a somlyói búcsúhoz.
A lélekből felhozott gyöngyök
A tábor résztvevőivel kapcsolatban Balázs József elmondta: sokféleképpen tudnak hozzányúlni a témához, vannak, akik jártak már zarándoklaton, így meríthetnek korábbi élményeikből. „De ha úgy fogjuk fel, hogy a földi életút is egy zarándoklat, akkor egyedi értékek kerülhetnek kőbe, fába, vászonra. Ez olyan téma, hogy mindenkinek bele kell nyúlnia a saját lelkébe, onnan kell felhozzon valami gyöngyöt. Lehet, olyasmit talál, amiről nem is sejtette, hogy ott van” – mutatott rá Balázs József.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Bemutatkozott a gyermekkórus
Véget ért a marosszentgyörgyi kis művészek (MaKiTa) tábora. Az egyhetes tábor egyik záróakkordjaként augusztus 4-én, a Bolyai téri unitárius templomban mutatták be a tanultakat.
A műsorban elhangzott többet között Beethoven, Bartók, Telemann, Bach több műve is brácsára hangolva, illetve hallhattunk kórusműveket a MaKiTa gyermekkórus és a Soli Deo Gloria vegyes kar előadásában.
A főként marosszentgyörgyi, illetve Marosvásárhelyi gyerekekből álló MaKiTa kórus egy hét alatt tanult meg két kórusművet. A művek tanítása mellett fontos szempont volt a zene megszerettetése, illetve a különböző hangszerek játékos megismertetése a gyerekekkel.
"A hat táborunk hatféle volt, de ez az idei több szempontból is különleges: míg az előző években volt egy csapat, amelyre mindig számíthattunk, idén teljesen új társaság verődött össze" – fejtette ki Simon Kinga, a marosszentgyörgyi katolikus egyházközség kántora, a tábor szervezője. Az előző évek résztvevői az idei koncertre kísérőként segítettek be. "Néhányukat láttam felnőni: hat évvel ezelőtt jöttek hozzánk tanulni, most felnőttként látogatnak vissza, segítenek, ahol csak tudnak."
Idén több mint hetven gyerek látogatott el az eseményre, a legkisebb korcsoport tagjai háromévesek. Az átláthatóság és a kezelhetőség érdekében csoportokra osztottuk a gyerekeket: a három- hét évesek egy helyszínen voltak, a nagyobbak egy másikon. Délelőtt a picik kézműves- foglalkozáson voltak, hazamentek aludni, aztán visszahozták őket énekelni, táncházban részt venni. A nagyobbak délelőtt kóruspróbán vettek részt, ebéd után pedig fejleszthették a kézügyességüket – tudtuk meg. Sikerélményként élik meg, hogy egy hét alatt néhányan annyira megtanultak citerázni, hogy a zárünnepségen már be tudnak mutatni egy művet.
"Nagyon szeretnénk, ha ez a csapat megmAradna, és év közben tudnánk találkozni néhányszor" – tette hozzá Simon Kinga.
A koncert után az érdeklődők megtekinthették a felvidéki Török Erzsébet száraztészta kiállítását és a tábor ideje alatt a gyerekek által elkészített tésztaszobrocskákat is.
André Krisztina
Népújság (Marosvásárhely)

Akik minden emberért imádkoznak
Tíz éve alakult Marosszentgyörgyön az első erdélyi karmelita kolostor. A szemlélődő és imádkozó rendhez tartozó nővérek életébe nemcsak az évente kétszer megtartott búcsún lehet bepillantani, de látogathatók a reggeli szentmiséik, és be lehet költözni a kolostor vendégszobáiba is, ha elcsendesedésre vágyunk.
Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje a palesztinai Kármel hegyén született, ahol korábban Illés próféta élt és tevékenykedett. A kármel kertet jelent. A 12. században, a harmadik keresztes hadjáratot követően (1189–1191) néhány Európából érkezett vezeklő zarándok itt telepedett le „az Illés forrás” közelében, a Kármel-hegy számos völgyének egyikében, hogy remeteként, Illés szellemében élje keresztény életét a Jézus Krisztus által megszentelt földön. 1235 körül a szerzeteseknek el kellett hagyniuk remeteségüket. Visszatértek Európába, így nyugati szerzetesrenddé váltak, és a kolduló rendek közé nyertek besorolást. A nagy kihívások közepette kapta meg látomásban Stock (Szent) Simon generális a Szűzanyától a skapulárét, annak jeléül, hogy ő őrködik rendje felett, és az fenn fog mAradni. 1452-ben (Boldog) Soreth János generális létrehozta a rend női ágát. A 15-16. század folyamán többen próbálkoztak a bekövetkezett lazulások megszüntetésével, a rend megreformálásával. Ezek közül Jézusról nevezett (Avilai) Szent Terézé (1515–1582) bizonyult mAradandónak. Mivel ő nem csupán megreformálta a rendet, hanem saját karizmájával gazdagította annak lelkiségét, ez az irányzat 1892-ben önálló renddé vált. Ezt nevezik ma Sarutlan vagy terézi Kármelnek.
Az első magyarországi női kolostort 1891. október 3-án Sopronbánfalván alapították. Ez a közösség ment alapítani Szombathelyre 1906. június 10-én, és a két kolostor együtt alapította a pécsit 1936. május 21-én. A kommunizmus alatt elkobzott kolostorokba a 90-es évek elején térhettek vissza a nővérek. A pécsi kolostorba már a kilencvenes években erdélyi lányok is jelentkeztek. Ezek a fiatalok azzal a vággyal érkeztek, hogy imádkozó, szemlélődő életet élhessenek, így szerették volna magukat Isten szolgálatának szentelni. Legtöbben Kis Szent Teréz önéletrajzából ismerték meg az alapítót és a rendet.
Jöjjenek haza az erdélyi karmeliták
Jakubinyi György érsek már 1997-ben meglátogatta a pécsi kolostort és felkérte a nővéreket, hogy Erdélyben is alapítsák meg a karmelita közösséget. Erre azonban majdnem tíz évet kellett még várni, hiszen az érsek atya sürgető hívására 2006-ban küldtek erdélyi alapításra néhány nővért. A helyszínt, a Marosszentgyörgy határában levő csendes domboldalt már 2001 nyarán megnézték, s 2004-ben fogadták el. 2005 februárjában Jean-Claude Périsset nuncius szentelte meg a kolostor alapkövét, és a nyár folyamán elkezdődtek az építkezési munkálatok. Az első nővérek 2006-ban költöztek be, akkor csak hárman, de ma már heten imádkoznak és dolgoznak itt. A marosszentgyörgyi Sarutlan Karmelita Nővérek Kis Szent Teréz Kolostorában két magyarországi és öt erdélyi, Székelyföldről származó nővér él.
Az ima szolgálata
A karmelita rend kulcsszavai: ima, kétkezi munka, csend, magány, testvéri közösség. Ahogy a rendfőnök, Jozefa nővér fogalmaz, a marosszentgyörgyi közösség célja „imádkozni nemcsak az egyházért és a hivatásokért, hanem minden emberért is. Nagy szeretetben kívánunk élni, hogy ezt sugározhassuk kifelé.”
A Sepsiszentgyörgyön született Anna nővér így vall döntéséről: „már évek óta dolgoztam, de titokban életemet mindörökre Istennek szenteltem. Egyik nap az utcán – amikor szokásom szerint azokért az emberekért imádkoztam, akik éppen elhaladtak mellettem – belém ötlött, hogy milyen jó volna, ha mindenkiért személyesen is imádkoznék, akikkel egy városban élek! Hirtelen számítást végeztem, és az eredmény meglepő és lehangoló volt: egész életem nem elég ahhoz, hogy egyetlen Üdvözlégyet is elimádkozzak Sepsiszentgyörgy lakóiért külön-külön. Lassan megértettem: ha sokakért akarok közbenjárni, egyre kizárólagosabban kell magamat az imának és az Isten jelenlétében való életnek szentelnem. Évek múltán találtam rá ennek lehetőségére a Kármel lényegre csupaszított életformájában. Hála érte!”
Csendes mindennapok
A karmelita kolostor szépen rendbe tett udvarára – ahol jól látszik az elmúlt tíz éves munka eredménye – bárki betérhet, ha szeretne elcsendesedni. A reggeli szentmisét a kolostorban levő kis kápolnában a marosszentgyörgyi és a környékbeli lelkészek tartják. A karmelita nővérek közösen és egyénileg is naponta többször imádkoznak, s a nap folyamán két óra van az úgynevezett rekreációra, amikor megosztják egymással örömeiket, gondolataikat. Azt vallják, hogy a szemlélődő élet nyíltan, kizárólagosan a lényeg keresésére fókuszál, Istenre hallgat. Az Isten Szavának hallgatása, az ima, Isten szemlélése minden személy és minden valóság révén. A reggeli szentmise után kétkezi munkát végeznek: gyertyákat készítenek, kertet művelnek, keresztelői ingeket és kehelykendőket varrnak. Misekönyvek, olvasmányos könyvek, anyakönyvek, imakönyvek, lelki- és szépirodalmi könyvek újrakötését, valamint folyóiratok bekötését is vállalják. Fontosnak tartják a kétkezi munkát, hiszen a karmelita rend egyik szabálya így szól: „végezzetek valami munkát, hogy az ördög mindig elfoglalva találjon benneteket, és a tétlenség ne nyisson neki utat lelketekbe”.
Megtenni Isten akaratát
A Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Hajlák Attila segédlelkész „Isten szócsöveinek” nevezte a karmelita nővéreket, olyan embereknek, akik imádkoznak érettünk, s ezzel lelki hátteret biztosítanak nemcsak a papoknak, hanem minden hívő embernek. „A Szentírásban olvassuk, hogy amíg Mózes keze fel volt emelve az ég felé, addig serege győzedelmeskedett, amikor ereje lankadt, s leengedte kezét, vereséget szenvedtek. A karmelita nővérek imáikkal segítenek bennünket, hogy megtaláljuk az utat, amelyen Isten akar vezetni bennünket. Irányt mutatnak nekünk” – mondja Hajlák Attila, aki szerint a marosszentgyörgyi karmelita kolostornak jelként kell előttünk állnia, emlékeztetve minket az imádság fontosságára.
Bővül a létszám
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános arról számolt be, hogy a jelenlegi hét nővér mellé – amennyiben újabb cellákat alakítanak ki – újabb nővérek költöznek majd be. Szent Terézia kis létszámú közösségek létrehozását szorgalmazta, s a karmelita rend szabályzata szerint egy kolostorban legtöbb 13-an lehetnek, hiszen ennyien még igazi családi közösségben élhetnek, s meg tudják termelni az ellátásukhoz szükséges alapélelmiszereket. A bővítés szükségessége bizonyítja, hogy ma is sokan meghallják Pál apostolnak a Thesszalonikai gyülekezethez írt levelének egyik fontos tanácsát: szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Könyv a mikrofon szerelmesétől
Hosszú beszélgetéseknek eredménye az a könyv, amelyet szerdán mutattak be a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében. Toth Béla, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa foglalta kötetbe hosszú rádiós pályafutását.
A könyv tulajdonképpen vallomáskötet – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Toth Béla –, hangsúlyozva, hogy nem dokumentumkötetet írt, hanem saját szubjektív élményeit örökítette meg mindabból, amit a Marosvásárhelyi Rádió 1958-as indulásának első napjától kezdve megélt.
Bár a könyv borítója megtévesztő lehet, két szerző dolgozott rajta: Toth Béla, aki elmeséli a történeteit és kollégája, Sármási-Bocskai János, aki hangrözítőre vette, majd számítógépbe írta az elhangzottakat.
Ez a kötet egy szeletnyit mutat be a tartalmas, izgalmas, kalandoktól sem mentes, nehéz időket is megért életpályából – ajánlja a kötetet Sebestyén Péter plébános, aki irigylésre méltónak nevezi a „mikrofon szerelmesének” az életkedvét, lelkesedését, ami még ma is jellemzi a 75 éves Toth Bélát, aki mind a mai napig fáradhatatlanul dolgozik, terepre jár, riportozik, interjúkat készít, műsort vezet, tájékoztatja Székelyföld hallgatóit.
Ezt hangsúlyozza Sármási-Bocskai János társszerző is előszavában, aki arra mutat rá, hogy egy intézmény életében is jelentős idő az 58 év, de az sem mindenkinek adatik meg, hogy láthassa azt az intézményt megszületni, „felcseperedni” és „nagykorúvá” válni. Márpedig nem csak látta, de mindennek aktív résztvevője is volt a rádió-szerkesztő, aki műszaki operatőrként kezdte, majd fokozatosan fejlesztve magát vált szerkesztővé.
„Ez a könyv úgy született, hogy mentünk-mentünk, kiszállásokra jártunk, és az autóban beszélgettünk. Meséltem a kezdetekről, a nehéz időkről, kollégákról, élményekről. Ifjú kollégám, Sármási-Bocskai János hallgatta-hallgatta, és felvetette az ötletet, hogy ne csak meséljem a történeteimet, írjam is meg” – osztotta meg a kötet születésének előzményeit Toth Béla, aki a „tanítványa” hosszas biztatására mikrofonba mondta mindazt, amiről úgy vélte, érdekelheti az olvasókat, a rádió hallgatóit.
A beszélgetéseket hosszú órákon át, több alkalommal rögzítették, azokat Sármási-Bocskai János folyamatosan begépelte, többszöri egyeztetés után szerkesztette, mígnem másfél éves munka után összeállt a kötet. Társszerzőként tekintenek egymásra, hiszen – ahogy mondták – egyikük nélkül nem születhetett volna meg a könyv.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Könyvbemutató Marosszentgyörgyön
Történet a mikrofon szerelmeséről
Toth Béla, a mikrofon szerelmese címmel jelent meg vallomáskönyv a Marosvásárhelyi rádiós életéről.
A Sármási-Bocskai János szerkesztette könyvet augusztus 9-én mutatták be a marosszentgyörgyi katolikus plébánián. A könyvbemutatón részt vett Toth Béla, Sármási-Bocskai János, illetve Trombitás János, a Bookyard könyvkiadó vezetője is. Az est házigazdája Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános volt, közreműködött az egyházközközség Szent György kórusa, a Szent Cecília együttes, illetve a Kolping Család énekkara. A könyvbemutató helyszínválasztása kapcsán Baricz Lajos elmondta:
– Toth Béla huszonhét éve barátja Marosszentgyörgynek, többször volt itt munkaügyben, sokszor jött barátkozni, természetes, hogy helyet adunk annak, hogy itt ismertesse meg a munkája eredményét. Béla nagyon tud dumálni, jó látni, hogy a könyvből visszaköszön a stílusa, hiszen honnan máshonnan tudhatnánk meg, hogy mi a különbség a gépkocsivezető és a sofőr között?"
Műfaját tekintve vallomáskönyv.
– Sok helyen láttam, hogy riportkönyvnek, interjúkötetnek, dokumentumkönyvnek titulálják, de én egyiket se mondanám: ez a könyv vallomás, elmesélése annak, ahogy én megéltem bizonyos helyzeteket, ahogy az én szűrőmön át néztem a világot" – fejtette ki Toth.
A könyv keletkezéséről Sármási- Bocskai János mesélt:
– Kilencvenöttől vagyok a Marosvásárhelyi Rádiónál, a sors úgy hozta, hogy sokszor mentünk Béla bácsival terepre. A hosszú utak alkalmával volt idő beszélgetni, és mindig olyan jókat mesélt a régi időkről. Mondtam neki, hogy milyen jó lenne ezeket mind megírni. Akkor eltessékelt, azt mondta, hogy ő ilyennel nem foglalkozik. Aztán amikor megjelent az első meséskönyvem, jött Béla bácsi azzal az ötlettel: ha vállalom, hogy közösen megcsináljuk a könyvet, akkor ő mesél.
A mesélésből hanganyag született, Sármási-Bocskai íródeákként rögzítette a történeteket, szem előtt tartva egy szempontot:
– Általában úgy áll össze egy mondat, hogy van alanya, állítmánya, ezt követik a bővítmények. Ennek a könyvnek a mondatairól ez nem mondható el minden esetben, gyakran felrúgtuk a szabályokat annak érdekében, hogy igazán Toth Bélá-s legyen. Mikor ott ül előttem, mesél és látom, hogy könnyes a szeme, arra gondolok, hogy ezeket az érzéseket akarom átadni az olvasóknak. Toth Béla hozzátette: – Volt egy rovatom, az Élő történelem, ahol rengeteg embert megszólaltattam, sokuk történetével megismerkedtünk. Azt hiszem, most eljött az ideje, hogy én meséljek, ez a könyv az én élő történelmem.
A kötet születését rengeteg vita előzte meg, nehézséget okozott betartani a terjedelmi korlátokat, a mesélőnek egyik történet hiányzott, a szerkesztő a másikhoz ragaszkodott.
A kiadó képviseletében Trombitás János kifejtette, hogy miért örült nagyon a könyv megszületésének:
– A legnagyobb érték az, amikor magunkról írunk, úgy mesélünk el történeteket, ahogy csak mi tudunk. Ha nem mástól másolunk, kölcsönzünk, hanem azt adjuk, ami belőlünk fakad, akkor igazán értékes dolgok születnek.
Toth Béla a saját története kapcsán elmondta:
– Kevés olyan példát tudok, mint amilyen az enyém. Amikor a rádióhoz érkeztem, egy senki voltam, rengeteg munkával, sok nehézség árán fokozatosan jutottam el oda, ahol most vagyok. De nekem ez a szakmám, én ezt szeretem csinálni. Aki ezt a szakmát szereti, és művelni akarja, az másképp nem tudja, csak ahogy én megpróbáltam.
A könyv címére reflektálva kijelentette: én mindig is a rádió szerelmese voltam és vagyok, engem ettől már csak a lövészárok fog megmenteni.
A bemutató után lehetőség volt dedikált példány megvásárlására. A könyv kapható a Kobak könyvesboltokban.
André Krisztina
Népújság (Marosvásárhely)

Ákosfalván is lesz magyarul feliratozott rendőrautó
Két marosszéki községben is helyi rendőrséget működtet az önkormányzat. Míg Marosvásárhelyen szinte elképzelhetetlennek tűnik a rendőrautók kétnyelvű feliratozása, addig Marosszentgyörgyön ez már tény. Hamarosan változik a helyzet Ákosfalván is.
Maros megyeben elsőnek alakítottak helyi rendőrséget Ákosfalván. Amikor az erre lehetőséget adó törvény megjelent, azonnal hozzáfogtak a községben, hogy létrehozzák a helyi közbiztonságot szavatoló intézményt. „Az embereknek a pénz után a biztonságuk a legfontosabb. De mondhatnánk fordítva is, hiszen hiába van pénzed, ha azt nem tudod biztonságban tartani. Minden más igény ezután következik” – fogalmazott a község polgármestere, Osváth Csaba.
A községben minden rendű és rangú út fellelhető, van nemzetközi, ország-, megyei és helyi, azaz községi érdekeltségű is. Következésképpen más vidéki településeknél sokkal nagyobb a forgalom itt, s ennek megfelelően nagyobb a balesetveszély is. A rendőrség pedig nem állhat állandóan itt, hogy biztosítsa a KRESZ betartását. Ezt a feladatot kitűnően ellátja a helyi rendőrség – tette hozzá polgármester, aki azt is elmondta, hogy a helyi rendőrök jelenléte a lakosság hangulatát is pozitívan befolyásolja. „Legalább annyi, amennyi jelenleg van, azaz hét helyi rendőr elférne még a községben, de a törvény csak ennyit engedélyez” – magyarázta az elöljáró.
Az autókkal kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miért csak egynyelvű felirat van rajtuk. Miközben a marosszentgyörgyi helyi rendőrség autóit magyarul is feliratozták. Mint megtudtuk, az egyik rendőrautó hamarosan más rendeltetést kap, s rövidesen vásárolni fognak új járműveket, amiből egyet a helyi rendőrségnek adnak. „Kár lett volna a feliratozásra költeni a pénzt, s utána levakarni az új rendeltetést kapó autóról a feliratot. Ha meglesz az új autó, magyar nyelven is feliratozzuk majd a helyi rendőrség járműveit” – ígérte a polgármester.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Bekecsalji múltkövetés
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro

Bekecsalji múltkövetés félezerrel
Szeptember elején a Marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban az istentisztelet után egy monográfiát mutattak be a nagyszámú közönség előtt. Nemes Gyula, több más falumonográfia (Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd) szerzője most nagy fába vágta a fejszéjét. Bekecs alatt Nyárád tere című – Csíkfalva község története alcímmel ellátott – monográfiája nem kevesebb mint 512 oldal terjedelemben jelent meg. S ez még akkor is sok, ha hozzászámítjuk, hogy a kötetet több mint 300 – igaz, nem mind egész oldal terjedelmű – fotóillusztráció egészíti ki. De sem az embert, sem a könyveket nem singgel mérik. Ezért hát értékét nem a félezer oldalnyi terjedelem adja, hanem az, ami félezer oldalon sorjázik.
Tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. Vagyis mindent. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, hanem tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárádmente egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondóak a települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes Gyula eligazodik. Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan "lennebbiek" a Felső-Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember, balra be Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, azért, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Aztán a hitélet. Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula nagy érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949–50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek. A megyében a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József – Vadasd – 1949. augusztus 7., Kacsó István – Nyárádszereda – 1949. augusztus 10., Remus Brustur – Maroslekence – 1949. augusztus 12., Kiss István – Vadad – 1950. július 21., Viorel Bihoreanu – Mezőbodon – 1950. augusztus 2., Lalut Remus – Marosoroszi – 1950. augusztus 3., Nagy László – Udvarfalva – 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csupán Vadadban állítottak emléket a kommunizmus hét áldozata közül egyedül Küs Pistának, ahogyan ma is emlegetik a vértanút a vadadi idősebbek.
A rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt. A székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épült 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg) 1787-ben, jóval később, 1948-ban vált tüneményes módon ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek tudták, hogy eredetileg magyar templom volt.
Talán azt is kevesen tudják, hogy nyomda is működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfa nyomda – szakemberek vélekedése szerint – egyedinek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, s a szerző már gondolkodik is egy bővített kiadáson. A több mint háromszáz fényképpel illusztrált kötet nemcsak az öt falu lakóinak, de mindenkinek örömére szolgál, aki megvásárolja és akit csak egy kicsit is érdekel a Nyárádmente és általában Erdélyország lakóinak története.
Szentmártoni István
Népújság (Marosvásárhely)

Marosszentgyörgy magyarsága ünnepelt
Másodszorra szervezték meg a Marosszentgyörgyi Magyar Közösség Napját. A szombati egész napos rendezvény fő célja az volt, hogy a helybeliek jobban megismerjék egymást, közelebb kerüljön ember az emberhez, de az is, hogy a szentgyörgyieknek bemutassák azokat a szellemi, lelki és anyagi értékeket, amelyeket a helyi magyar emberek hoztak létre, őriztek meg, adtak tovább.
A Marosvásárhely szomszédságában – és nem árnyékában, ezt mindig szereti hangsúlyozni – lévő nagyközség polgármestere, Sófalvi Sándor Szabolcs elmondta: a cél, hogy elsősorban minden marosszentgyörgyi magyar, de más nemzetiségű községbeli lakos is eljöjjön családjával együtt és eltöltsön egy kellemes napot, ismerkedjen falustársaival, a régi ismeretségeket felelevenítse, megerősítse. S közben részese legyen a programoknak, akár úgy, hogy színpadra lép, akár úgy, hogy a színpadon lévők előadásában gyönyörködik. És tekintse meg a hagyományos mesterségek sátrait, vigye vagy küldje el a gyerekét ezekhez, hogy ők is megismerkedjenek az immár lassan a feledés homályába süllyedő mesterségekkel.
„Marosszentgyörgynek több jeles ünnepe van – ezek közül talán a legfontosabb a település névadójának, Szent Györgynek az ünnepe, amit minden évben közösen ünneplünk. De vannak falunapok, vannak romanapok, úgy éreztük, hogy a magyar lakosságnak is kell egy nap, amikor önmagát mutatja meg, s miért ne, önmagát ünnepli. Így került sor a Marosszentgyörgyi Magyar Közösség Napjának megrendezésére tavaly, s ezt folytattuk szombaton. Úgy érzem, sikerült hagyományt teremteni” – mondta el a polgármester, s szavait igencsak megerősítette a katolikus templom udvarán hullámzó tömeg, a színpadról felhangzó zene, a közönség jókedve.
Délelőtt 10 órától a református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor. Az Úrasztala előtti kis állványon helyezték el a Szent Korona, a jogar és az országalma hiteles mását. Az istentiszteletet követően a Visegrádi Szent György Lovagrend tagjai felvitték a koronát és koronaékszereket a római katolikus templomba. Előtte azonban még a templom udvarán megálltak, hogy megkoszorúzzák az idén állított Hősök Kövét, a sziklatömböt, amely a mindenkori magyar hősöknek állít emléket.
A koszorúzás után az ünneplő tömeg a katolikus parókia kertjébe vonult, ahova már egy nappal korábban nagy színpadot ácsoltak. A színpad mellett pedig egy lepellel letakart szobor állt magas talapzaton – mintegy meglepetésképpen. Sófalvi polgármester elmondta, a Petőfiről készült mellszobor makettjéről van szó, amelyet a község fog kiönttetni, s jövő év márciusának idusán avatnak fel a község központjában. A szobor alkotója, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész is jelen volt, a polgármesterrel közösen leplezték le a makettet. Magassága másfél méter, és egy ugyanekkora talapzatra kerül majd fel a községközpontban jövő tavasszal az ércszobor.
A színpadon egymást követték az együttesek és dalcsoportok, s mintha az ég is a szentgyörgyiek pártjára állt volna – a délelőtti borongós időt délutánra lágy őszi napsütés váltotta fel. Épp jó volt ez azoknak, akik a kézműves sátrak körül őgyelegtek. Ismerkedhettek a szalmafonással, fafaragással, kosárfonással, sajtkészítéssel, nemezeléssel, kenyérsütéssel, bútorfestéssel.
Az udvar egy másik részében bizalomgerjesztő illatok szálltak fel az üstből, készült a finom sertéshúsos gulyás, amiből mindenki részesülhetett. Egy másik helyen hatalmas nyárson disznó forgott a pirosló parázs fölött, kissé távolabb szőlőprés ontotta az édes mustot, s akinek nem volt türelme kivárni, hogy a hegy leve nemes nedűvé érjen, a tavaly préselt szőlő kristálytiszta borát kóstolhatta.
Másodszorra ünnepelt együtt a szentgyörgyi magyarság, jól érezték magukat, s ez már garancia arra, hogy a közösségi nap hagyománnyá válik.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro

Betyárballada és lélekterápia
Már angol nyelvre is lefordították a Betyárkártya ismertetőjét, egyre nagyobb az igény az alfalvi Vargyas Ildikó által készített paklira. A betyárokról és kártyáról azonban mostantól bővebb ismertető is fellelhető, Ildikó párjával, Kürtössy Péterrel jelentetett meg egy míves kiadványt. Az alfalvi képzőművész tehetségét a Gyergyószéki kerek erdő kifestősben is megmutatja.
Még nyomdameleg a Betyárok a magyar kártya lapjain című tanulmánykötet, mely két évvel a betyárkártya után látott napvilágot. Vargyas Ildikó és Kürtössy Péter közös munkája, a házaspár ugyanis úgy gondolta, a kártyakészítést megelőző néprajzi gyűjtőmunka eredményét szívesen megosztanák az olvasókkal is.
Benne szó van arról, hogy mit jelent a kártya az embernek, és mit a magyar embernek, aztán pedig bemutatják a betyárkártyát is. Kiemelik a magyar kártyagyártás ikonikus figuráit, a többi fejezetben pedig a Vargyas Ildikó-féle kártyán megjelenő betyárokról beszélnek. Sorban mutatják be a szájhagyomány és népdalok által életben tartott egykori betyárokat úgy, hogy valós és nem idealizált képet festenek ezekről a személyiségekről. „Nem fényezzük őket, nem akarjuk felmenteni az esetleges bűncselekményeik alól, csupán bemutatjuk a kort, melyben éltek, hogy megértsük, miért jutott betyárútra az az ember, hogyan haladt az életben addig, amíg akasztófára került, vagy békésen elhalálozott, miután jó útra tért” – fogalmaz Vargyas Ildikó. A kötetben ismertető található a színjelekről, a kártya hátlapjáról, az igencsak fontos reverzről, a kártyalapokon megjelenő történetekről.
Motívumok, tekintetek üzenete
Minden fejezet végén egy-egy ornamentikus rajz található, arról a tájegységről, amelyen az adott betyár élt, szűrökről, használati tárgyakról vette le a képzőművész. Ugyanakkor párjával figyelt arra is, hogy a többnyelvű Erdélyben ne csak a magyarokhoz szóljanak, így rövid összefoglaló található a kötet végén román és angol nyelven.
A borítóról Rózsa Sándor betyárkirály néz az olvasóra. Ugyan Ildikó mindig azt a betyárt érezte legérdekesebbnek, akinek életét kutatta, arcát rajzolta, Rózsa Sándor mégis a kedvencek kedvence, ezért esett rá a választás. „Számomra érdekes és tanulságos volt az ő élettörténete. Olyasmiket írnak róla, amely nem szokványos egy betyár esetén. Például azt, hogy senki nem ment el tőle üres kézzel, akinek csak tudott, adott, megszervezte a szabadságharc során a szabad csapatokat, és imádkozott. Tehát egy olyan ember, aki valamilyen kapcsolatot ápol a Teremtővel, nem lehet elvetemült bűnöző. Csak a szemébe kell nézni.”
Marosszentgyörgyön lesz a tanulmánykötet első bemutatója. Miért? Mert oda hívták meg, mondja Ildikó, aki tervezi, akárcsak a kártyát, a kötetet is bemutatná párjával szülőfalujában.
Megtalálni a saját hangot
Vargyas Ildikó képzőművészként, a néprajz iránt érdeklődő személyként ismert a térségben. Odaát, a határon túl, a Duna-kanyarban egyéb kvalitásait is ismerik, ezekből „hozott haza” kifestőst készítve, azt kicsiknek-nagyoknak ajánlva terápia gyanánt.
A csíkszeredai művészeti líceum elvégzése után rájött, a művészet szép, de nem elég, olyasmit szeretne hozzá tanulni, ami az emberi lélekkel kapcsolatos. Párhuzamosan végezte a művészetit és a teológia szakot, aztán vizuális kommunikáció, tárgy- és környezetkultúra szakon tanult, annak módját kereste, hogy az emberek életébe becsempéssze a művészetet, hogy örömmel forduljanak bármilyen alkotói folyamat felé. Ehhez kellett a képzőművészet terapeuta szak elvégzése, és a választott kutatási és szakdolgozattéma: a népművészeti tevékenység lelki egészségre gyakorolt hatása.
Mindezen információkat ha összerakjuk, és hozzátesszük, hogy oktatóként a diákjainak a kifestősöket nem internetről töltötte le, hanem ő rajzolta meg, kikerekedik a második, szintén frissen megjelent kiadványának a képe. Ennek címe a Gyergyószéki kerek erdő, benne a közismert népdal található, hozzá pedig kifestős, szép székely motívumokkal, székely emberekről megmintázott figurákkal.
Még nem tudja, miként fogja ezt értékesíteni, csak azt, hogy minél több emberhez el szeretné juttatni. Többszörös oka van erre: egyik, mert hiszi, hogy az alkotás, festés lecsillapítja a lelket, tudja, hogy a székely motívumok folytonosságot teremtenek az ősök és ma élők között, gyökerek, amelyek az önismeretet segítik, az egészséges személyiségfejlődés feltételei. És az okok között szerepel az is, hogy tudja: a színezés közben az éneklés sem egy pótcselekvés. „Színezzünk, és közben ne feledkezzünk meg az éneklésről sem! Zajoktól túlzsúfolt világunkban szinte elfelejtjük, hogy nekünk is van hangunk. A régi embereknek minden életállapotra volt énekük. Amikor olyan dolgok történtek, amelyek teljes egzisztenciájában rengették meg a személyiséget, amikor elfogytak a szavak, nem maradt más, csak az éneklés” – figyelmeztet ajánlójában Vargyas Ildikó egy utat mutatva ahhoz, hogyan lehet harmóniába kerülni saját magunkkal, a többiekkel, a teremtéssel.
Balázs Katalin Székelyhon.ro

Veress Zsuzsa festészeti kiállítása a Vigadóban
November közepéig látogatható az e héten a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában megnyílt Veress Zsuzsa Marosszentgyörgyön élő festőművész A színek labirintusa című kiállítása, amelyen tizenhat absztrakt festményt tekinthetnek meg az érdeklődők.
A Vigadó Galéria évadnyitó tárlatán a jelenlevőket házigazdaként Lung László Zsolt színművész, az intézmény igazgatója köszöntötte, majd Ilarie Gheorghe Opriş, a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének elnöke a festő munkásságát, Szöllősi Tamás restaurátor, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke a tárlatot méltatta. Veress Zsuzsa 1955. december 26-án született Marosvásárhelyen. Festeni harminc évvel ezelőtt kezdett, de néhány próbálkozást követően abbahagyta az alkotómunkát. Csongor fia unszolására nyolc évvel ezelőtt vett ismét ecsetet a kezébe, és elvégezte a Marosvásárhelyi Népművészeti Iskolát. Az amatőr festőművész 2010 óta tagja a Képzőművészek Szövetségének, 2013 óta pedig a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének. Az utóbbi két évben több művésztáborban vett részt, és ő is szervezett alkotótáborokat. Első egyéni kiállítását 2010-ben a marossárpataki falunapok alkalmával rendezték, munkáit azóta számos hazai és nemzetközi, egyéni, illetve közös tárlaton állította közszemlére.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közösségépítés
Visszatekintő – mert múlnak az évek
Meglepetéseket tartogató aranybányák lehetnek levéltárosok, történészek számára a különböző egyházközségek történeti könyvei, a domus historiák. Ezek a lejegyzett krónikák nemcsak az eseményeket, hanem az egyházközségért dolgozó emberek neveit is rögzítik. A jelentéktelennek tűnő történetekből áll össze történelmünk. Baricz Lajos marosszentgyörgyi katolikus pap a plébánia újraalapításának 80. évfordulója alkalmából két kötetet is szerkesztett. Az egyik a Visszatekintő (Nyolcvanéves az újraalapított önálló marosszentgyörgyi plébánia), ebben hozta nyilvánosságra mindazt, amit megtalált az egyházközség nyolc évtizedes múltjáról, a Múlnak az évek című publicisztikai könyvében pedig összefoglalta azokat az egyházi és világ témájú írásokat, amelyek községbeli szolgálata idején születtek.
A két kötetet november 16-án, szerdán délután a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében mutatták be. Moldovan Bencze Irén tanár, műsorvezető bevezetőjéből megtudhattuk, hogy 80 éve lett önálló egyházközség a marosszentgyörgyi katolikus közösség, amely az 1200-as években alakult meg, 1721-ben újraalakult, 1936-ban pedig önállósult. Az ünnep olyan együttlét, amely mindig az értékekre tereli a figyelmet – mondta a műsorvezető, hangsúlyozva, hogy Baricz Lajos szolgálatának idején számos olyan rendezvényt szervezett, ahol előtérbe helyezte az értéket. Mert nemcsak papként, hanem közösségszervezőként, íróemberként, alkotóként is nagyon sokat tett nem csupán a helyi, hanem az erdélyi magyar közösségért is. Majd a könyvismertető bevezetőjeként néhány érdekes adatot hallhattunk a katolikusokról.
Nagy Miklós Kund művészeti író, a kötet "keresztapja" ismertette röviden a Visszatekintő tartalmát. Elmondta, 80 év alatt sok minden történhet, s ebben a 80 évben benne van Baricz Lajos 26 évi szolgálata is. Ezalatt igen gazdag és sokszínű lett a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség élete. 1892 és 1990 között összesen 19 pap szolgált itt, 90 óta csak egy... ez önmagáért beszél – tette hozzá. A kötetben nemcsak olyan érdekes történetek kaptak helyet, mint a második világháború – községet is megrázó – eseményei, hanem a szerző igazi dokumentumként számba vette az egyházközség papjait, kántorait, harangozóit, egyházi tanácsosait, akikről életrajzi adatokat is közöl. Mert, ahogy Baricz atya mondta, mindaz, ami korábban volt és az "ő idejében" istörtént, nemcsak egy embernek köszönhető, mivel nagyon sokan szolgálják a Urat a községben tetteikkel. Ők is gazdagítják annak a 80 évnek az értéktárát, amelyet kétévi dokumentációs munkát követően kötetben foglalt össze a plébános.
Szerdán Baricz Lajos még egy kötetet tett le az asztalra. A Múlnak az évek című könyv publicisztikai írásainak nagy része a helyi Harangszóban és a Népújságban jelent meg, illetve elhangzott a Marosvásárhelyi Rádióban, különböző rendezvényeken. Nem véletlenül 40 írás vallásos meditáció, másik része pedig olyan jegyzetek, amelyek Baricz Lajos gondolatait tükrözik a "világ dolgairól". A szövegek egy része a plébánia gyűléstermében vagy más helyszíneken rendezvényeken hangzott el. Ezekből is 40-et válogatott ki a szerző. A kötetről Bölöni Domokos író foglalta össze gondolatait, amelyet Szántó Edit olvasott fel.
A könyvbemutatónak helyet adó teremben a Szent Lukács képzőművészeti alkotótáborban készült munkákat állították ki. Az est sikeréhez az említetteken kívül hozzájárult az egyházközség énekkara, a Szent Cecília együttes, a Jubilate Deo dalcsoport és a Kolping Család énekkara, valamint Pataki Ágnes.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarok a székelyek előtt
A Magyar Királyság vármegyei rendszere magában foglalta Székelyföldet is, még a székelyek betelepedése előtt magyar népesség (is) élt e tájon – összegezhető a Székelyföld településtörténete előadás-sorozat első három rendezvénye. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségével létrejött előadás-sorozat során Háromszék településtörténetéről Fehér János művészettörténész értekezett, Csíkszéket Botár István régész mutatta be, legutóbb, csütörtökön László Keve régész Marosszékről tartott előadást, december 15-én Gyergyószék településtörténete következik Demény Andrea gyergyószentmiklósi régész előadásában.
László Keve, a Maros Megyei Múzeum munkatársa a Felső-Maros vidékét kutatta, abból írta doktori dolgozatát, az előadásra abból szemlézte a kimondottan Marosszékre vonatkozó elemeket. Főként a Csittfalván, Marosszentgyörgyön és Nyárádszentlászlón végzett ásatások, kutatások eredményeit dolgozta fel. Csittfalván volt az egyetlen kora Árpád-kori marosszéki vár, Nyárádszentlászlón az egyetlen  Árpád-kori bazilikális templom, azaz a főhajón kívül két oldalhajóval ellátott épület. Ez kakukktojásnak számít Székelyföldön, ugyanis az általános templomforma a hajó és szentély, amely az Árpád-korban egyenes vagy köríves végződésű. Az előadó bemutatta a feltárt cserépedény-darabokat és hajtűket, valamint a radiokarbonos kormeghatározási eredményeket, amelyek a 12. század második felére tehető marosszéki székely betelepedés előtti időkre keltezik a leleteket. (Csíkszék és Háromszék esetében a 13. századra tehető a székelyek betelepedése – jegyezte meg korábban Botár István.)
László Keve említette, hogy a szocialista korban nem lehetett Árpád-korra vonatkozó kutatásokat végezni, csak a római kort tanulmányozni. Azt, hogy mennyivel többet tudunk most, mint harminc évvel ezelőtt, illusztrálja, hogy Lukács Antal egy 1984-ben írt tanulmányában még csak két bográcslelőhelyet jelölt meg a Felső-Maros vidékén, de most már 38-at ismerünk. A három előadás összegzéseként az est házigazdája, Sztáncsuj Sándor József régész, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa elmondta, még mindig nagy a hiátus Székelyföld területén, de most már nyilvánvaló, ez annak tudható be, hogy nem folytak itt kutatások. Még sok a tennivaló, de már látszanak eredmények. Egyértelmű következtetésként vonható le, a székelyek előtt számolni kell a magyar népelemmel itt, Székelyföldön, majd a két népelem együttélésével is.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Utcanévtáblák: hatásos a megfélemlítés
Alig néhány személy rendelt kétnyelvű utcanévtáblát azoktól a civilektől, akik a tétlenkedő marosvásárhelyi városháza helyett felvállalták az utcák kétnyelvűsítését. A helyi rendőrség két évvel ezelőtti hadjárata megtette a hatását: a magyarok félnek ujjat húzni a hatóságokkal. 
A Kétnyelvű utcanévtáblákért nevet viselő civil mozgalom január második felében meghirdette újabb akcióját, amelynek lényege, hogy a lakóházak tulajdonosai kétnyelvű táblákat szereljenek ingatlanjaikra. Kezdeményezésükkel a civilek ismételten a hatósági mulasztásra próbálják felhívni a figyelmet, és pótolni akarják azt. A helyhatósági törvénnyel, a Románia által is aláírt és ratifikált kisebbségi nyelvek chartájával, valamint Marosvásárhely magyarságának igényeivel dacolva a város polgármestere, Dorin Florea mindmáig ódzkodik maradéktalanul életbe ültetni a jogszabályt. Megkeresésünkre Cosmin Blaga polgármesteri szóvivő azzal próbálta kimenteni az elöljárót, hogy utasítására tavaly 527 új, kétnyelvű tábla került ki a város utcáira. Nem állt módunkban ezeket megszámolni, azt viszont tudjuk, hogy a szám rendkívül csalóka. Ugyanis a több mint félezer táblából legalább százat a Gheorghe Dojanak is nevezett, több kilométeres Dózsa György utcában függesztettek ki. Szintén jelentős mennyiségű új tábla került a szintén szokatlanul hosszú Tudor Vladimirescu utcába. A valós kétnyelvűség mindössze a Belvedere negyedben valósult meg, ahol a világvárosok neve valóban két változatban, románul és magyarul jelenik meg.
Elfogyott a türelem
A nyelvi jogokért küzdő civilek megelégelték a marosvásárhelyi városházának a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tett folyamatos ígérgetéseit, január második felében újraindították a kétnyelvű táblák gyártását. A Civil Elkötelezettség Mozgalomból (CEMO) kilépett Károly Ferenc úgy érzi, 2016-ban az önkormányzat hiába különített el tetemes összeget a költségvetésből, a hivatal időhúzásra játszik. A Facebookon meghirdetett táblakészítési akcióra eddig öt utcából harapták rá: az első jelentkező a Beszterce utcában lakik, a többi megrendelő a Szabadság, a Szebeni-havasok, a Kalapács és a Vihar utcában.
Károly Ferenc azt reméli, hogy minél több marosvásárhelyi magyart sikerül megmozgatnia. Az ügy érdekében az elszánt civil aktivista otthoni címét is közzétette: a Tompa Mihály (Govora) utca 4. szám alatti lakására naponta 9 és 19 óra között lehet bekopogtatni. A táblák darabja 20 lejbe kerül.
Eltántorított magyarok
A fiatalember csak azt sajnálja, hogy míg két évvel ezelőtt szinte özönlöttek a rendelések, ma egyre kevesebb marosvásárhelyi magyar bátorkodik kétnyelvű táblát szerelni a házára. „Sajnos a két évvel ezelőtti rendőrségi terrorhadjárat hatalmas kárt okozott, aminek következményei még mindig érződnek” – állítja, miközben Valentin Bretfeleannak, az önkormányzati alárendeltségbe tartozó helyi rendőrség igazgatójának akciójára utal. Mint emlékezetes, a rendőrparancsnok fenyegető levelet küldött ki minden olyan lakónak, aki házi gyártmányú kétnyelvű táblát szerelt vagy szereltetett házára. A rendőrfőnök 30-tól 50 ezer lejig terjedő pénzbírságot helyezett kilátásban, amennyiben az érintettek nem távolítják el a táblákat. Bretfelean akkor azzal magyarázta akcióját, hogy városrendészeti káoszhoz vezethet, ha mindenki azt függeszt ki háza falára vagy kerítésére, amit éppen akar. Szerinte nem helyes, hogy a típustáblákat egyesek másfajta táblákkal helyettesítsék vagy pótolják. A rendőrség egyetlen olyan tulajdonost sem szólított fel, aki esetleg csak román nyelvű feliratot szereltetett portájára. Pedig ilyenből is legalább egy tucatnyi van – éppen a helyi rendőrség utcájában.
Noha a büntetés elmaradt, 2015-ben sokan levették magánházaikról a kétnyelvű feliratot, és a kedvező bírósági ítélet nyomán sem hajlandók azt visszahelyezni. „Újabban mi szoktunk bekopogni a lakókhoz. Elbeszélgetünk velük, biztatjuk őket, és emlékeztetjük arra a jogerős törvényszéki döntésre, amely kimondja, hogy az utcanévtábla nem reklámtábla, szerelése pedig nem tiltott. Sajnos a legtöbb felkeresett személy még így is tartózkodik, nem meri felvállalni anyanyelvét. Még nagyobb a félelem és a bizalomhiány, mint két évvel ezelőtt” – panaszolja Károly. Szerinte a megszólítottak többsége már a jogerős bírósági ítéletben sem bízik, annál inkább retteg a rendőrség ellenőrzésétől.
Kincses: rendőrségi hozzá nem értés
A tavaly született törvényszéki ítélet szerint a rendőrségi eljárás, bár a törvényesség látszatát keltette, törvény értelmezése lényegében a hozzá nem értés és a visszaélés mezsgyéjén mozgott. „Azért is kedvező az ítélet, mert ha ennek ismeretében a rendőrfőnök újrakezdi a kétnyelvű utcanévtáblák elleni harcát, nem úszhatja meg büntetőjogi felelőségre vonás nélkül, hisz egyértelmű, hogy inkompetens módon vagy rosszhiszeműen értelmezte a törvényt” – állítja a tetemes bírsággal megfenyített személyek ügyét felvállaló Kincses Előd, aki szintén arra bíztatja a vásárhelyi magyarokat, hogy nyugodtan függesszék ki a civilek által készített kétnyelvű táblákat. 
Még egy kis türelmet kérnek
Lapunk arra is kíváncsi lett volna, hogy az RMDSZ mit tesz annak érdekében, hogy a lakók ne saját pénzükön gyártassanak és szereltessék a táblákat, és miként próbál érvényt szerezni a törvénynek és a tanácsi határozatnak, amely a polgármesteri hivatalt kötelezi erre. Tavaly több mint egy millió lejt különítettek el a helyi költségvetésből különböző feliratok kihelyezésére. Csíki Zsolt önkormányzati frakcióvezető belátta, hogy jelen pillanatban a római katolikus iskola körül kialakult bonyodalom tisztázása emészti fel az RMDSZ-politikusok minden idejét és energiáját, most ez az egyes számú prioritás. „Ez nem azt jelenti, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügye nem foglalkoztat, de egy kicsit félretettük, most az iskola és több mint négyszáz diákjának helyzetét kell megoldanunk. Ráadásul a szociális támogatásokkal is gondok vannak, az idei költségvetést is meg kell szavaznunk, szóval pörögnek az események, alig érjük utol magunkat” – mondta lapunknak. A városháza szóvivője, Cosmin Blaga szerint azonban nincs ok aggodalomra, a táblagyártásra és -szerelésre kötött szerződés 2017 szeptemberéig érvényes. Mint mondja, a költségvetés elfogadása után hamarosan újraindulhat a tavaly nyáron abbamaradt akció.
Eredeti értelmezésben a charta
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, amelyeken egy kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény nem rendelkezik külön az utcanevekről is. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésben kitértek arra, hogy a helyneveken nem csak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, mint ahogyan Dorin Florea polgármester próbálta kicselezni a jogszabályt, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Ezzel szemben a Marosvásárhely körüli települések közül többen is, mint például Marosszentgyörgyön, Koronkán, Jedden és Marosszentkirályon, ott díszelegnek a valós kétnyelvű táblák. Utóbbi két községben a román nemzetiségű polgármester idejében kerültek ki. Hasonló a helyzet a Bihar megyei Élesden, illetve a Kolozs megyei Tordán vagy Besztercén, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20 százalékot. Míg az előbbi kisvárosban az aktuális román utcaneveket fordították magyarra, Torda és Beszterce belvárosában a történelmi megnevezések jelennek meg egy-egy más színű táblán. 
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A közösségépítés jegyében
23. Marosszentgyörgyi Napok
Hat napon át „állt a bál” Marosszentgyörgyön. Keddtől vasárnapig rendkívül színes és gazdag, minden korosztályt megszólító programsorozattal ünnepelték a 23. alkalommal megszervezett Szent György Napokat. A közösségépítés jegyében zajlott rendezvénysorozat elérte a célját, az aprónéptől a szépkorúakig nagyon sokan kapcsolódtak be az egyes programokba.
Bár kedd óta zajlottak a rendezvények, hivatalosan pénteken délután került sor a Marosszentgyörgyi Napok ünnepélyes megnyitójára. A családias hangulatú eseményen a községvezetés, rezesbanda kíséretében, népes gyereksereggel együtt vonult végig a művelődési otthontól a Szent György-szoborig. A hideg idő ellenére a három-négy éves, székely ruhás apróságok is lelkesen meneteltek a sorban. A felvonulást követően megkoszorúzták a község névadójának az emlékművét, majd 23 lufit engedtek fel a levegőbe. Az ünnepség a helyi általános iskola udvarán folytatódott, ahol Sófalvi Szabolcs polgármester, illetve a testvértelepülések jelen lévő képviselőinek a köszöntője után a gyerekek színvonalas néptáncműsorral örvendeztették meg a szépszámú közönséget. Nem csoda, hiszen a községben közel százhetven gyerek jár néptáncoktatásra.
A szomszédos Tófalvi utcában számos érdeklődőt vonzott a kézműves- és termékvásár, a házi szörpöktől a mézig, a horgolt ékszerektől a szőttesekig, és a kézzel festett üvegtárgyakig, illetve az igazi vásári hangulatot idéző, népi motívumokkal díszített mézeskalácsokig igen széles volt a választék.
Bár a kedvezőtlen időjárás miatt szabadtérről a művelődési otthon termébe szorult, igen nagy érdeklődésnek örvendett pénteken a Procardia Egészség szigete, ottjártunkkor több idős tért be egészségügyi szaktanácsadás végett. Pálosi Tünde ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: vérnyomást mértek, a gyerekeknél gerincferdülést szűrtek ki, de lúdtalptornát, illetve különféle mozgásprogramokat is bemutattak a szakembereik, ugyanakkor László Mihály orvos egyénre szabott általános egészségügyi szaktanácsadásban részesítette a hozzá fordulókat, és felhívta a figyelmet az esetleges életmódbeli hibákra, amelyek különféle betegségekhez vezethetnek.
A helyi értékeket teszik közszemlére
Sófalvi Szabolcs polgármester szerint az idei Szent György Napok fő mottója az, hogy nemcsak községet, hanem közösséget építenek.
– Úgy próbáltuk a rendezvényeket megszervezni, hogy a marosszentgyörgyiek ne csak azt érezzék, hogy az infrastruktúra fejlődik, hogy utcákat aszfaltozunk, javítunk, építünk, hanem azt is, hogy itt itthon vannak, hogy Marosszentgyörgy egy meleg családi fészek, ahol jó lakni. Itt nemzetiségtől függetlenül egy nagy családban gondolkodunk. A kulturális tevékenységekre is hangsúlyt fektettünk, elsősorban a helyi értékekre, ezért helyi táncosok léptek fel, helyi festők, írók mutatták be munkáikat. Odafigyeltünk arra, hogy olyan családi rendezvények legyenek, amelyeken gyerek a szülővel, nagyszülővel együtt vehet részt. Aminek nagyon örülök, és valójában ez a hűség jele, akár egy házasságban, hogy nemcsak a jóban, hanem a megpróbáltatásokban is ott vagyunk egymásnak. Hogy ilyen hideg van, egy megpróbáltatás, de mégis a hároméves gyerektől a nyolcvanas éveiben járó néniig nagyon sokan felvonultak velünk, eljöttek a rendezvényekre, és ez azt jelzi, hogy ha esik, ha szakad, a marosszentgyörgyiek összefognak – hangsúlyozta a község vezetője.
Megújult lakónegyed magnóliafával
Erről a családias hangulatról árulkodik az is, hogy szerdán frissen sült fánkkal fogadták az Egyesülés negyed lakói a község vezetőjét, aki magnóliafa-ültetéssel avatta fel jelképesen a szépen felújított lakónegyedet a Szent György Napok keretében.
Sófalvi Szabolcs elmondta, a tavaly elkezdett munkálatokat most fejezték be, és közben nekifogtak dolgozni az újabb helyszíneken, a Sportoló és az Új utcai tömbháznegyedekben. Az átfogó korszerűsítés nyomán teljes felújítják az úttestet, a járdákat és a parkokat, parkolóhelyeket alakítanak ki, facsemetéket ültetnek.
A hagyományhoz híven idén is meglátogatták a legifjabb marosszentgyörgyi lakost. A mindössze hatnapos Ivácson Dániel a második fiúgyermek a családban, és a polgármester szerint örvendetes, hogy az anyuka, bár alig hagyta el a szülészetet, azt mondta, örömmel vállalná a harmadik gyereket is. A legkisebbek mellett a helyi időseknek is kiemelt figyelmet szenteltek, 387 idős ember vett részt a nekik szóló ünnepi műsoron. Kilencvenes éveikben járók is eljöttek, ami örvendetes, ugyanis azt bizonyítja, hogy fontosnak tartják ezeket a közösségi élményeket, és igényt tartanak ezekre.
Leleplezték a „Turisztikai település” táblát
A Szent György Napok kiváló alkalom volt arra, hogy ünnepélyesen elhelyezzék azt a három táblát, ami a község értékeire hívja fel az ott áthaladók figyelmét.
– Három táblát helyeztünk el, az egyik azt jelzi, hogy februártól turisztikai településsé váltunk, ami újabb előrelépést jelent pénzlehívások szempontjából, a második, hogy tavalytól kulturális települése vagyunk Romániának, országos második helyezést értünk el, ezért kihívás volt, hogy a községi napokon is a kultúrára fektessük a hangsúlyt. A harmadik tábla azt jelzi, hogy pályázati szinten a Leader Egyesülethez tartozunk, és ott is élen járunk a pályázatok megírása és megnyerése terén.
Külön tengely van, amelyen csak a turisztikai települések pályázhatnak, több millió euróról van szó, amit csak az a száz romániai helység hívhat le, amelyek a turisztikai település címet megszerezték. Nem mindegy, hogy háromezer-ötszáz településsel versenyzel vagy százzal. Marosszentgyörgy jelentős turisztikai potenciállal rendelkezik, a híres sós fürdő, a Cinege-tető, a Máriaffy-kastély, ami műemlék, a park a több évszázados tölgyfákkal, a sportbázis, lovaglóhely, a Hétfák környéke, Tófalva, Csejd mind növelik a potenciált és hároméves munkánknak most lett meg az eredménye, hogy megkaptuk ezt a státust. Országos és nemzetközi folyóiratokban fognak népszerűsíteni, és lehetőség nyílik, hogy a turisztikai infrastruktúrát tovább fejlesszük. Már elő is készítettünk egy pályázatot kerékpárutak kialakítására, a kastélypark környékének a felújítására, a műemlékeink tatarozására, Tófalván és Csejden a faluturizmus erősítésére, amit remélhetőleg – mintegy első lépésként – idén nyáron be is nyújtunk. Májusban hozzáfogunk a Máriaffy-kastély felújításához, ott lesz a község kulturális központja – sorolta a turisztikai településsé válással járó előnyöket és lehetőségeket a községgazda.
A kulturális műsorok, sporttevékenységek, családbarát és gyerekprogramok mellett a hét végén több népszerű hazai és külföldi együttes koncertezett a Szent György Napokon, többek között az Irigy Hónaljmirigynek, Szikora Róbertnek és az R-Gonak is sikerült tömegeket megmozgatni.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)

Félsziget-pótló fesztiválra készülnek Gernyeszegen
Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. Mivel a több évig Marosvásárhelyen (Marosszentgyörgyön) szervezett Félsziget fesztivál megszűnt, a megye nagyobb zenei fesztivál nélkül maradt, a szervezők úgy döntöttek, hogy két nagyobb horderejű rendezvénnyel próbálkoznak.
Az egyik a megyeszékhelyen, a Félsziget korábbi helyszínén július 6-9. között zajló VIBE Fesztivál, míg a másik a szeptember 1-3-ra tervezett AWAKE fesztivál, amelynek helyszíne a gernyeszegi Teleki-kastély és annak környéke lesz. A VIBE és az Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel lehet majd kedvezményesen fesztiválozni, így a két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani. A Double pass bérlet tulajdonosai, amelyet az eventim.ro hálózaton lehet kiváltani, a gernyeszegi fesztiválon is részt vehetnek.
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödne, és látható, hozzáférhető programok várnák a helyieket és a városba látogatókat. Támogatunk minden olyan rendezvényt, ami előrelépés Marosvásárhelynek és a megyének, és a helyi közösségnek pluszértéket nyújt. Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
„Szeretnénk minél több fiatalt arra biztatni, hogy ismerje meg a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élő zenés eseményekre csábítani, a fesztiválokra hívni, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
Mindkét fesztivállal az a szándék, hogy hozzájáruljanak Maros megye turisztikai kínálatának szélesítéséhez. Az Awake fesztiválon, kihasználva a kastélykert fákkal övezett, dísztóval rendelkező területét, nemcsak zenei élményt nyújtanak az érdeklődőknek, hanem a művészetek és a természet harmóniájára is hangsúlyt fektetnek. A Teleki-birtok tündéri tájképébe különböző kreatív elemeket illesztenek be. Lesznek installációk, filmvetítések, interaktív színjátékok, spoken word poetry stb. A fellépők között lesz Rag’n’Bone Man, aki a 2017-es év zenei felfedezettje, továbbá Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie Maffia és még sokan mások. A teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el. Igen szigorúak a részvételi feltételek. Karszalagos belépőrendszer lesz. A résztvevőknek nem szabad ételt vagy italt és háziállatokat bevinni a fesztivál területére. A gyerekek 12 éves korig díjmentesen léphetnek be, de csak szülő vagy nagykorú felügyeletével, a 12 és 17 év közötti fiataloknak jegyet kell váltaniuk, esetükben is a nagykorú személy jelenléte kötelező lesz.
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere elmondta, hogy a községnek is nagy kihívást jelent egy ilyen méretű fesztivál megszervezése, hiszen az önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy a helyszínt biztosító Teleki-kastély mellett megfelelő logisztika álljon a szervezők rendelkezésére. Első lépésként felkeresték a lakókat, és jegyzéket készítettek a szervezőknek azokról, akik a fesztivál idején vendégeket fogadnának, vagy megengedik, hogy a fiatalok az udvaron sátorozzanak. Megfelelő parkolóhelyet kell biztosítani, továbbá meg kell oldani a főúton a folyamatos forgalmat, de a közbiztonságot is erősíteni kell – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a fesztiválnak külön áramellátást biztosítanak, és az ehhez szükséges engedélyeztetésben is segítenek. Folyamatosan kapcsolatban vannak a főszervezőkkel. A polgármester szerint a község csak nyerhet egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel, hiszen nemcsak a kastély, hanem a település, de még a környék is ismertebbé válik, és az idegenforgalom hozzájárulhat a helyi szolgáltatások fellendítéséhez, továbbá a szállásadóknak is haszonnal jár. Biztos lesznek szervezési és egyéb gondok, amelyeket az elkövetkezendőkben kiküszöbölnek, de örül annak, hogy a község támogatja a kezdeményezést. Emiatt az idén nem is szerveztek falunapokat, reméli, hogy egy minőségi rendezvény ezt is pótolja majd.
Teleki Kálmán lapunknak elmondta, Horia Grigoraş marosvásárhelyi rendezvényszervező kereste meg az egyik legnagyobb bukaresti szakcéget, az Emagicot, és beajánlotta egy nagyszabású zenei fesztivál helyszíneként a gernyeszegi Teleki-kastélyt és környékét. Így léptek kapcsolatba a tulajdonossal a bukaresti cég képviselői, sikerült megegyezni velük és 10 évre szerződést kötni.
– A kastély épületét nem érinti a fesztivál, a koncertek helyszíne a park lesz. Az értékesebb fákat, szobrokat körbekerítjük, reméljük, hogy az esemény alatt érintetlenül maradnak. A sátortábor pedig a közeli legelőn, illetve a park egy részében lesz. Rengeteg embert várnak a szervezők, így izgalmas lesz az első fesztivál, de a tapasztalatukra alapozva, remélem, nem lesz gond – mondta Teleki Kálmán, és hozzátette: a bérleti díjat a kastély felújítására fordítja. Nagyon sok szaktanulmányt kell még készíteni ahhoz, hogy előkészítsenek egy európai uniós pályázatot. A folyamatot elindították, de minden pénzforrást meg kell találni ennek érdekében.
Az Emagic cég 2005-től működik, az országban több nagyszabású fesztivált, koncertet szervezett. Többek között olyan sztárokat és világhírű előadókat, együtteseket hozott az országba, mint Madonna, a Depeche Mode, Shakira, Kylie, a Metallica, Lenny Kravitz, az Iron Maiden, a Deep Purple, Roger Waters, Status Quo, Red Hot Chili Peppers, Roxette, Lady Gaga, Sting. A cég a B’estfest és a Tuborg Green Fest fesztivál kezdeményezője és szervezője. Ilyen szakmai névjegykártyával garantált, hogy színvonalas fesztiválsorozat indul el az idéntől Gernyeszegen.
Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Megmentik a műemléket
Idén elkezdik a Máriaffy-kastély felújítását
Lezárult a közbeszerzés, amellyel kiválasztották a kivitelezőt, így a nyertes, egy Maros megyei cég hamarosan elkezdheti a község központjában lévő Máriaffy-kastély felújítását. A kivitelezésre szánt idő egy év.
A polgármester szerint a Máriaffy-kastély megmentését célzó kezdeményezés azért is egyedi, mert Erdély-szerte is ritkaságszámba megy, hogy egy önkormányzat ilyen merész vállalkozásba kezd, és megvásárol egy szinte összedőlt kastélyt, saját alapokból megmenti az összeomlástól, majd pedig pályázat útján egymillió euró uniós támogatást szerez, amiből az épület teljesen felújítható. A közbeszerzést követően a napokban hirdették ki a nyertes nevét, tizennégyen pályáztak, de végül egy Maros megyei cég lett a nyertes. Ha lesz fellebbezés az ügyben, akkor kissé elhúzódhat a folyamat, de idén mindenképp nekifognak a munkálatoknak – ígérte a község vezetője. Mint mondta, a kivitelezésre szánt idő egy év, de mivel műemlék épületről van szó, előre nem látott helyzetek adódhatnak, amelyek kisebb-nagyobb késésekhez vezethetnek. A felújítás nyomán a régi hangulatát adják vissza a kastélynak, aminek kettős rendeltetést szánnak: kulturális és turisztikai központ lesz. Helyet kap ott egy turisztikai iroda is, hiszen a kastély meg a környéke turisztikai látványosság, az udvarán két tölgyfa áll, az egyik közel nyolcszáz éves, a másik több mint nyolcszáz. Továbbá kialakítanak majd egy falumúzeumot, összegyűjtik a helybéli családok tulajdonában lévő régi tárgyakat és Beszélő történelem címmel állandó kiállítást rendeznek be. Emellett berendeznek három termet, az egyikben román, a másikban magyar, a harmadikban pedig roma múzeumot alakítanak ki, ez is elég egyedi kezdeményezés, itt a népviselettől kezdve különféle néprajzi tárgyak kapnak majd helyet. Könyvtár is lesz, elektronikus könyvtár is fog működni, érintőképernyős rendszerrel, illetve lesznek termek, amelyek állandó, illetve időszakos fotó-, valamint festészeti kiállításoknak adnak majd otthont. Marosszentgyörgyön évente három-négy festészeti tábor van, amelyen szép számban vesznek részt helybéli művészek, az ő munkáikat tennék közszemlére.
A községben több mint kétszáz magyar gyerek jár néptáncra, emellett román és roma néptánccsoport is működik, számukra is biztosítanak majd próbatermet, illetve kialakítanak egy korszerű házasságkötő termet is a kastélyban.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)

Háztartásokat öntött el a víz, fákat csavart ki a szél vasárnap
A heves esőzések miatt több ház udvara és pincéje víz alá került vasárnap Kolozsváron, több tucat lakos kérte a Kolozs megyei katasztrófavédelem segítségét.
A betelefonálók azt is jelezték, hogy a szél fákat és villanyoszlopokat tört ki.
Ciprian Cornea, a katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője arról tájékoztatott, hogy a segélyhívások Kolozsvár, Bánffyhunyad, Dés, Szászfenes, Szamosújvár és Nemeszsuk területéről érkeztek.
Marosvásárhelyen több tucat fát döntött ki a szél
Tizenkét fát döntött ki a vasárnapi vihar Marosvásárhelyen. Két utca járhatatlanná vált és több személygépkocsi megrongálódott, az ítéletidő kárt tett a TBC-kórház, valamint egy tömbház tetőzetében is.
Cristian Virag, a készenléti felügyelőség szóvivője szerint Szászrégen környékén, valamint Dánoson, Marosszentgyörgyön és Nyárádszeredában is károkat okozott a vihar.
A megyeszékhelyen több mint 30 percen át tartott a vihar. Az erős szél mellett jelentős csapadék is esett, két útkereszteződés víz alá került.
Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) vasárnapra kiadós esőzésekre és légköri instabilitásra vonatkozó sárga jelzésű fgyelmeztetést adott ki. A figyelmeztetés az ország 23 megyéjében érvényes hétfő reggelig.
Hargita megyét sem kímélte
Főként az úttestre dőlt fák miatt riasztották vasárnap délután és este a Hargita Megyei Olt Készenléti Felügyelőség tűzoltóit, miután a székelyföldi megyébe is megérkezett a napokkal ezelőtt előrejelzett vihar.
Az erős széllökésekkel, villámcsapásokkal járó eső a megye minden szegletében okozott gondokat, a Maroshévíz–Borszék–Tölgyes útvonalon több helyen is az úttestre dőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat.
De Gyergyó környéként sem kímélte a vihar, a Gyilkos-tó környékén, a Libánon, valamint a gyergyószentmiklósi Bucsin negyedben is dőltek ki fák. Székelyudvarhelyen is az egyik lakótelepen szintén kidőlt egy fa – tudtuk meg Alina Ciobotariu szóvivőtől, aki azokról az esetekről tájékoztatott bennünket, amelyekről bejelentés is érkezett hozzájuk.
Villámcsapás következtében a Korondhoz tartozó Pálpatakán egy kigyulladt gazdasági épülethez riasztották a tűzoltókat. A Csíkszeredához tartozó Zsögödben is belecsapott egy házba a villám, ott azonban nem keletkezett tűz. maszol.ro

Elkészült a Petőfi-szobor, „társat” kap a magyargyilkos forradalmár Marosszentgyörgyön
Az ősz folyamán fogják felavatni Petőfi Sándor mellszobrát Marosszentgyörgy központjában – ezzel a helyi magyarság régi vágya teljesül. Bálint Károly marosvásárhelyi képzőművész alkotása a település központjában, az iskola épülete előtt kerül talapzatra.
Avatásra készen áll Petőfi Sándor marosszentgyörgyi mellszobra, amely valamikor az ősz folyamán fog kikerülni a község főterére. Ezzel régi álmuk válik valóra a helyi magyaroknak, akiknek évekig kellett várniuk az engedélyekre. Bálint Károly marosvásárhelyi képzőművész alkotása a település központjában, az iskola épülete előtt kerül talapzatra. Sófalvi Szabolcs, a vegyes etnikumú község elöljárója a Krónikának elmondta:
ezzel sikerül megteremteni a szobrok közötti egyensúlyt. A tanintézet előtt ugyanis már bő negyed évszázada áll a helyi románság jelképeként szolgáló Constantin Romanu-Vivu negyvennyolcas forradalmár büsztje, a főtéri parkocskában pedig sárkányölő Szent György lovas szobrát helyezték ki, „amely mindannyiunk szimbóluma”. A Petőfi-szobor felavatásával így végre a marosszentgyörgyi magyar közösség is emlékművet kap.
Nemzeti költőnk szobrának felállítása régi vágya a Marosvásárhellyel összenőtt település magyarságának, ugyanakkor az RMDSZ-es községvezetés is már évekkel ezelőtt ígéretet tett ennek felállítására. A bürokratikus eljárás azonban a szokásosnál is hosszabbra nyúlt. A polgármester nem akart kockáztatni, ezért kivárta az utolsó jóváhagyást is, amelynek Bukarestből kellett megérkeznie.
Ehhez képest huszonhét évvel ezelőtt a szászpénteki születésű Constantin Romanu-Vivu Felső-Maros menti román forradalmár büsztje minden jóváhagyás nélkül, gyakorlatilag egyik napról a másikra került ki a község központjában.
A helyiek most is emlékeznek arra a napra, amikor Ilarie Opriş volt párttitkár, későbbi kinevezett polgármester idejében, nem sokkal 1990 márciusa után egy daruval az iskola elé helyezték.
Akkoriban jóformán még a helyi románság sem tudta, kinek és milyen alkalomból állítottak emléket Marosszentgyörgyön. Romanu-Vivu – hasonlóan Avram Iancuhoz vagy Axente Severhez – az egyik nemzet szemében hős, a másikéban gyilkos volt.
Az erdélyi románság jogaiért a Habsburgok oldalán harcoló Romanu-Vivu 1848. december 15. után Mezőpanitban, Székelykövesden és Nyárádselyében komoly pusztítások közepette lefegyverezte a székely, magyar milíciákat. Egy hónappal később a magyar hatóságok elfogták, majd a hadbíróság ítélete alapján Debrecenbe próbálták szállítani. A fogollyal nem jutottak túl messzire, hisz sorozatos gaztetteiért Marosszentgyörgy határában a nép meglincselte. Három évvel ezelőtt a marosvásárhelyi helyi rendőrség igazgatója a megyeszékhelyen is szobrot állíttatott volna emlékére, végül azonban az elképzelés nem valósult meg.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)