„Három napig magyar”
„Három napig magyar” – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 „Fekete Márciusa” miatt börtönbe zárt marosmenti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjú-kötetben. Ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján, 2010. március 11-én.
A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette be, amelyben megrázó képsorokkal idézték fel a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket. A nagyszámú érdeklődő annak is tanúja lehetett, amint Sütő András megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: „ha lehet”.
És hogy ne lehessen, ennek céljából minden lehetőt megtett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogrom-kísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Românească „kulturális egyesület”, amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte.
A történészasszony emlékeztetett: 1989. karácsonyán magyarok és románok együtt döntötték meg a diktatúrát – 1990. márciusában viszont épp azért ugrasztották egymásnak a békésen egymás mellett élni kívánó nemzetiségeket, hogy ne tudjanak összefogni a bukott eszme kiszolgálói ellen. A Fekete Március eseménysorozata tulajdonképpen a dezinformálás, a figyelemelterelés eszköze is volt egyben. Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül senkit sem találtak bűnösnek. Közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel – jelentette ki a Terror Házának vezetője. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátuszt (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták); soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott – emlékeztetett Schmidt Mária.
Tőkés László volt királyhágómelléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét. 1990. január 5-én a Nemzeti Megmentési Front még megkövette a kommunizmus bűnei miatt a kisebbségeket, és állásfoglalásában egyéni és kollektív jogokat ígértek – ehhez képest viszont február végén Ion Iliescu már az erdélyi megyék „szeparatizmusáról”, tulajdonképpen a magyar revizionizmusról beszélt, mesterségesen szítva a magyarellenes hisztériát. Fél évszázad múltán az első szabad magyar nemzeti ünnepünk, 1990. március 15-e kiváló alkalmat kínált erdélyi magyar közösségünk megalázására.
Az utódkommunisták az „oszd meg és uralkodj” elve alapján cselekedtek, mutatott rá az EP-képviselő: szembefordították egymással nem csupán a magyarokat és a románokat, hanem a különböző társadalmi osztályokat is: a bányászokat a bukarestiekkel, az egyszerű munkást az értelmiséggel, a forradalmárokat pedig egyszerűen „lehuligánozták”. 
A marosvásárhelyi szomorú emlékű események következtében „újrakeresztelték” a Szekuritátét, mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá a pogromkísérlet és a bányászjárások egyenes folyományaként elmaradtak a felelősségre vonások: bár Dan Voinea katonai ügyész legutóbb a prágai nemzetközi kommunizmus-ellenes konferencián is kijelentette, hogy beazonosították mind a forradalom ideje alatt gyilkolókat, mind a későbbi események felelőseit, mai napig nem álltak bíróság elé. Jogőrzés helyett jogorzás törént, idézte az egykori temesvári lelkipásztor.
Tőkés László nagyon fájlalta, hogy az „áldozatból lett bűnös”. Azért csatlakozott Schmidt Mária kezdeményezéséhez, hogy talpára álljon a felfordult világ, hogy megtörténjen az elmaradt igazságtétel. Ugyanakkor – mint mondta – ő „is osztozik a szégyenben”, és elismerte, hogy ez csak szerény kezdete annak, amit megérdemelnek „cigány testvéreink”. Tőkés örömmel fogadta azt a hírt, hogy Bajnai Gordon is fogadta a kitüntetetteket és megígérte, „utánanéz a jóvátétel” lehetőségének. Az EP-képviselő rámutatott, hogy az egykori közös fellépés jó példát mutat a cigánykérdés rendezésére a mának is. „Össze kell fognunk cigány testvéreinkkel” – mondta. Tőkés László abbéli fájdalmát is kifejezte, hogy a kommunizmus áldozatait még mindig alsóbbrendűnek tekintik a holokauszténál. „Rossz íze van a holokauszt tagadását tiltó törvény egyoldalúságának, a kommunizmus áldozataira is hasonlóan oda kell figyelnünk” – fogalmazott.
Végezetül a püspök a megemlékezések további állomásaira hívta fel a figyelmet: március 17-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveznek konferenciát a „Fekete Március” tiszteletére, 19-én Marosvásárhelyen az Igazság Fáklyás Menetével emlékeznek, 20-án délelőtt nemzetközi konferencia keretében gondolkodnak magyarok, románok, illetve meghívott EP-képviselők a közös múltról és közös jövőről, míg délután a Vártemplomban Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagygyűlést tartanak.
Temetetlen holtak felett járunk – kezdte beszédét Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója. A politikus hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar. Ez szívbemarkoló, a mi felelősségünk – fogalmazott. 
Sok adósságunk van a múltból – jelentette ki Balog. Ki győzi ezeket kifizetni, „hol vannak a sok temetetlen holt eltemetői?” – tette fel a kérdést a politikus. Az állam feladata lenne? – vetette fel. Felszólította a mindenkori kormányt, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételt adjon ezeknek az embereknek. Megígérte, hogy ezért ő személyesen is dolgozni fog. „De az igazi Magyarország mégiscsak a civil kurázsiból áll” – jelentette ki Balog Zoltán. Szerinte minden változás úgy kezdődik, hogy valakik döntenek, amihez pedig szív kell. 
Végre meg kell értetni, meg kell írni, hogy itt – a Kárpát-medencében és Magyarországon is – igenis van, volt békés egymás mellett élés – mondta. Balog szerint fontos, hogy ez minél világosabb legyen. Bár vannak, akik a gyűlöletből szeretnének erőt meríteni, ez csak erőszakot szülhet – figyelmeztetett a politikus. Mi azt mondjuk: „Ne féljetek, itt vagyunk” – fogalmazott. 
Egymásra vagyunk ítélve – ezt mondja Balognak a cigányok 1990-es csatakiáltása. Racionálisan sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazánkban élő 700-800 ezer cigányt, mert nélkülük nem fog menni. És nem elég a kormányok elszántsága, kell az emberek, a szív döntése is – fogalmazott Balog. Hangsúlyozta a megbékélés szükségességét, mert „megpróbálni csak ezt érdemes”. 
A társ-díjalapító felszólalása után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történ bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át.
Az eseményen felszólalt Kincses Előd, a Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Securitate emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. 
Budapest, 2010. március 11.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája/ Magyar Nemzet Online. Forrás: tokeslaszlo.eu/cikk

Marosszentgyörgyi kitüntetettek
Marosszentgyörgy Marosvásárhely "keleti kapuja". Az volt 1990. március 19-én is, amikor a község magyar és cigány lakosai igyekeztek feltartóztatni a városra rontó Görgény-völgyieket. Az "ellenállás" következményeként hat marosszentgyörgyi lakost – Lőrinczi József, Puczi Béla, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád – két-két évnyi börtönbüntetésre ítéltek, amit Nagybányán töltöttek le. Hárman közülük már az Örök Béke honába költöztek.
A 20. évforduló kapcsán a marosszentgyörgyi hősöket illetve hozzátartozóikat a budapesti Terror Háza Múzeum (THM) és a Polgári Kultúráért Alapítvány Emléklap a Helytállásért kitüntetésben részesítette. A kitüntetést a THM dísztermében március 11-én adták át a jelenlévőknek. Puczi Béla kitüntetését özvegye, Puczi Mária, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád emléklapját Baricz Lajos plébános vette át. Ugyanakkor átadták a Szent István Király Emlékérmet is.
A meghívottakat fogadta az Országházban Bajnai Gordon miniszterelnök is, aki érdeklődéssel hallgatta a résztvevők visszaemlékezéseit. A végén összegzésül többek között ezeket mondta: "… amit ott akkor önök tettek, azt nemcsak önmagukért, nem is csak Marosszentgyörgyért és Marosvásárhelyért, hanem mindenhol élő minden magyarért tették…, mert ahol egyetlen magyar is igazságtalanul szenved, ott szenved benne az egész magyar nemzet… Kissé késve bár, de szeretném megköszönni önöknek bátor helytállásukat a magam, a jelenlegi, az előző kormányok és az egész magyar nép nevében is… Ennek tudatában hajtok fejet a kitüntetettek hősiessége előtt."
A kitüntetést és az ünnepséget úgy élték meg a marosszentgyörgyi meghívottak, mint akik erkölcsi elégtételben részesültek – többi helytálló társaikkal együtt.
(szentgyörgyi) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Lőrincz József: Így diktálta a lelkiismeretünk - Interjú
Petőfi Emléklap a Helytállásért díjjal tüntették ki Budapesten, a Terror Háza Múzeumban azt a néhány marosszentgyörgyi romát, aki 1990 márciusában a magyarság segítségére sietett, és akiket emiatt a román igazságszolgáltatás két évre börtönbe vetett és megalázott. Hatuk közül ma már csak hárman élnek. A mindenki által Kókának ismert Lőrincz József büszke az elismerésre.
Semmit sem bánt meg. Kóka „az igazság nevében” segítette a magyarokat
Gondolt-e arra, hogy 20 év után még valaki emlékszik arra, amit önök tettek a magyarságért, és ezért ki is tünteti?
– Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy valakinek is eszébe jut a marosszentgyörgyi cigányság. Arról meg álmodozni sem mertem volna, hogy miután Budapesten átvesszük a kitüntetést, még az Országházába is eljutunk, ahol a magyar miniszterelnök fogad.
– A protokolláris részén túl miről szólt ez a találkozó?
– Jó félórás beszélgetés volt, melyre elkísért a papunk, Baricz Lajos. Miután a kormányfő megdicsért azért, amit tettünk a magyarságért, megkért, hogy meséljük el, miként zajlottak a március 20-i, marosszentgyörgyi események. Mi meg elmagyaráztuk, hogy kimentünk a tetőre és tettük, amit tennünk kellett.
– Miért épp a magyarokat segítették? Elvégre ugyanúgy állhattak volna a románság oldalára is.
– Így diktálta a lelkiismeretünk. Mi mindig is a magyarokhoz álltunk közelebb, ők azok, akik ha kell, segítenek, ők azok, akik őszintébbek hozzánk. Aztán láttuk azt a borzasztó igazságtalanságot, amit velük művelnek. Láttuk, hogy támadják őket.
– Azonkívül, hogy később börtönbüntetésre ítélték, a márciusi összetűzésben meg is verték?
– Engem nem, de nagybátyámat, unokaöcsémet és sok barátomat igen. Nem mondom, én is kaptam, de adtam is. Aztán amikor már úgy volt, elszaladtam.
– Felidézne néhány mozzanatot a történtekből?
– A szomszéd településről, Nagyernyéből telefonáltak, hogy kamionokkal jönnek a felfegyverkezett görgényvölgyiek. Ott már halálra gázoltak egy magyar embert abból a tömegből, amely megpróbálta őket feltartóztatni. Itt is áthaladt vagy két-három teherautó, amelyet egy fekete kiskocsi vezetett fel. Utána a magyarok a tetőn keresztbeállítottak egy vontatós traktort, amely elzárta az utat. A románok kénytelenek voltak megállni és megküzdeni a szentgyörgyiekkel. Akkor már ott voltunk mi is, a Csorgó meg a Temető utcában lakó cigányok. Csak úgy repültek a kövek a hodákiak kamionjaiból: nem nézték, hogy asszonyokat vagy gyerekeket dobnak főbe. Azonkívül karókkal, botokkal érkeztek, mi meg azt ragadtunk kézbe, amit lehetett. Harcoltunk, mert védenünk kellett Marosszentgyörgyöt.
– Hamarosan hatukat bíróság elé állították; csak a cigányokat. Bíztak a román igazságszolgáltatásban?
– Hogy lehetett volna bízni, hiszen csak cigányok meg magyarok voltak a letartóztatottak között! Hiába kezdték az egész cirkuszt a románok, közülük egy embert nem csuktak le! Minket hatunkat láncba vertek, pisztolyt szögeztek a tarkónkhoz, egyszer falhoz is állítottak, szóval megaláztak, majd két évre lecsuktak. Már a rendőrségi zárkában, Marosvásárhelyen kiverték a fogaimat, amikor azt mertem mondani, hogy nem vagyok hibás. Egyfolytában köpdöstek és ütöttek. Ugyanígy folytatódott a vásárhelyi börtönben is. Az egyik tiszt, valami Kendernek hívták, ha jól emlékszem, de a neve ellenére román ember volt, az aztán naponta ütött. Egyszer annyira megrúgott, hogy legurultam a lépcsőkön, máskor meg úgy beütötte a fejem, hogy elájultam. Olyan nap nem volt, hogy ne kapjak! De nem csak én, a másik öt szentgyörgyi cigány társam is. Egyszer meglátogattak valami magyarországi meg hollandiai tévések, azok le is filmezték, milyen kék meg zöld az egész testem. Miután átkerültünk a nagybányai börtönbe, megváltozott az életünk. Ott a parancsnok kijelentette, hogy aki hozzánk mer nyúlni, annak vele gyűlik meg a baja. Bányán még csak nem is sértegettek, oly rendesen bántak velünk. Az őrök is, a rabtársak is.
– A testi sértések a mára is kihatnak?
– Sajnos igen. Ha felidegesítem magam, egy ideig lebénul a bal karom. Többször kerültem kórházba, de az orvosok sem tudják, mi lehet a baj. Tóth Árpád viszont rögtön a szabadulása után, alig harmincvalahány évesen meghalt. Őt még mielőtt börtönbe vetették volna, szinte megsüketítették, amikor befektették a tank alá, majd beindították a motort. Szilveszter Kiss Péter és Puczi Béla Magyarországon halt meg. Egyikük sem volt idős.
– Szabadulása után visszavették a munkahelyére ?
– Nem, pedig sokat kérleltem a főnököket. A Constructorul szövetkezetnél dolgoztam, de sem oda, sem máshová nem alkalmaztak. Mindenütt, ahol próbálkoztam, már tudták, hogy ki vagyok, és nem akartak, vagy nem mertek felvenni.
– Miből él?
– Az elején vasat meg rezet gyűjtöttem, aztán kezdtek hívni maszekolni. Szakmám szerint kőműves vagyok. Amikor látták, hogy becsületes munkát végzek, visszahívtak. De még így sem könnyű, nincs mindig munkám. Három kiskorú gyerekem van, akiket egyedül nevelek. Szerencsémre a plébános úr még segít ezzel-azzal.
– Az RMDSZ és egyáltalán a magyarok segítették az utóbbi húsz évben?
– Szabadulásunkkor az RMDSZ-től kaptunk egy kis pénzt meg valami ruhaneműt. Azóta semmit. Még jó, hogy az állam adja a gyermekpénzt.
– Szemrehányások, fenyegetések voltak a románok részéről?
– Itt a faluban él egy Doru nevezetű ember, aki többször is hangoztatta, hogy elvágja a torkomat. Egyszer leültettem és megbeszéltem vele az ügyet. Nem tudom, hogy megértette vagy sem, de azóta békén hagy.
– Bajtársai közül a szabadulást követően többen is Magyarországra költöztek. Ön miért maradt itthon?
– Nem kívánkoztam el. De útlevelet sem akartak csinálni. Egyikünknek, Sütő Józsefnek csak három évvel ezelőtt adták ki a személyazonossági igazolványát, anélkül meg nem lehetett útlevelet kérni.
– Húsz év távlatából bánja azt, amit tett?
– Nem bánok én semmit! Nem minden magyar érdemelte meg a cigányok segítségét, de a többsége igen. Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Szent György Napok Marosszentgyörgyön
Kedden Marosszentgyörgyön is elkezdődtek a Szent György-napi rendezvények. Sófalvi Szabolcs polgármester bekötötte a Márton Áron utcában található romanegyedet a villanyhálózatba, majd az esti cigánytáncfesztiválon több roma együttes is fellépett. Ma délelőtt sport- és szórakoztató vetélkedők lesznek a Szent György téren és a gimnázium udvarán, ahol egy ideiglenes gyerekparkot is megnyitnak. 16 órától és 18 órától az óvodások, illetve a gimnazisták mutatják be kultúrműsorukat. Csütörtökön délelőtt röplabda-, kézilabda-mérkőzések és mazsorettverseny lesz. 18 órától a művelődési otthonban Balázs Klára ikonkiállítását nyitják meg, majd a helyi vallásfelekezetek kulturális műsora következik. Az estet Rejtő Jenő darabja alapján írt rockoperarészlet zárja. Április 23-án, pénteken délelőtt focibajnokság kezdődik, a vendégek meglátogathatják a Semtest BNV szarvasmarha-tenyésztő kísérleti állomást. 13 órától az érdeklődők különös történelmi utazást tehetnek, ugyanis a megyei múzeum munkatársai bemutatják a község területén talált régészeti leleteket. 13.15-től a testvértelepülések képviselői tanácskoznak, majd 17.30-kor megkoszorúzzák a Szent György-szobrot.
Az ünnepi műsor 17.15-kor kezdődik a művelődési otthonban Novák József címerkiállításának megnyitásával, 18 órától tizenegy helyi kórus lép fel. 20.30-kor ünnepélyes keretek között átadják a díszpolgári címeket: Opris Ilarie Gheorghe író- történésznek és Baricz Lajos pap-költőnek. 20.45-től a Sárkányölő Szent György festészeti verseny nyerteseit díjazzák, míg este élőzenére mulathatnak a szentgyörgyiek.
Szombaton délelőtt folytatódik a focibajnokság, illetve búcsús szentmisét tartanak a római katolikus templomban. Délután a községismertető vetélkedőre kerül sor. Vasárnap 16 órától a Caritas Egyesület a művelődési otthonban az időseknek szervez népdaldélutánt. 18 órától a csejdi művelődési otthonban fánksütő verseny lesz. Április 26-án, hétfőn 10 órától a gimnáziumban a nyugdíjba vonult pedagógusokat köszöntik.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

A jótevés örömével
Lezárultak a marosszentgyörgyi Szent György- napok
Sokgyerekes családok meglátogatása, a Márton Áron utcában lévő roma negyed villanyhálózattal való ellátása, sósperecsütő verseny, kulturális műsorok és sportvetélkedők – igen változatos és érdekes programmal várta az érdeklődőket az elmúlt héten a marosszentgyörgyi önkormányzat a Szent György-napok alkalmából. A tegnap záruló rendezvénysorozat kiemelkedő mozdulataként Baricz Lajos katolikus plébánosnak, költőnek átadták a díszpolgári címet.
Villany a roma viskókban
– Az idén mivel válság van, hangsúlyt akartunk fektetni a szociális mozzanatokra. Az egyik, hogy a Márton Áron utca végén lévő negyedbe, ahol évszázadok óta romák laknak, bevezessük a villanyt. Itt tisztességes romák élnek, nem lopnak, hanem gazdálkodnak, lovuk, szekerük van. Tizenhárom oszlopot állítottunk fel, mivel fontosnak tartottuk, hogy a 21. században ők is civilizált körülmények között lakjanak és felmértük, hogy fizetni tudják majd a villanyszámláikat, tehát nem egy meggondolatlan beruházásról van szó – hangsúlyozta Sófalvi Szabolcs polgármester.
A Márton Áron utca végén lakó romák igen hálásak a polgármesternek, amiért ezután nem kell gyertyával, lámpával világítaniuk. – 50 éve várjuk, hogy legyen villanyunk, de több mint tíz éve csak ígérgették. Sok a gyerek, iskolába járnak és gyertyafénynél tanultak eddig – mondották Gerebenes Zsuzsánna és Gábor István.
Több mint tíz éhes száj...
Négy marosszentgyörgyi és egy csejdi családot látogatott meg csütörtökön az önkormányzat vezetője Kristóf Andrea szociális asszisztenssel együtt. Olyan portákra kopogtak be élelmiszercsomaggal és ajándékkal a kezükben, ahol a háziak több mint nyolc gyereket nevelnek. A marosszentgyörgyi családok, egyikénél nyolc gyerek van és ikreket várnak, a másiknál kilenc utód, a harmadik családban pedig tíz gyerek van és most is várandós az édesanya, illetve azt a családot is felkeresték, ahol hat hónappal korábban hármas ikrek születtek. – Azt szeretnénk, hogy érezzék, figyel rájuk az önkormányzat, hogy értékeli azt a bátorságot, amit egy édesanya tanúsít, amikor ennyi gyereket felvállal. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy nem meggondolatlanságból teszik ezt, hanem gondoskodnak a kicsikről, nem utcagyerekeket termelnek – hangsúlyozta a polgármester.
Elismerés építő munkájáért
A Szent György-napok egyik kiemelkedő mozzanatára pénteken este került sor, amikor Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök, valamint a Szent György lovagok jelenlétében ünnepélyes keretek között átadták a díszpolgári címet Baricz Lajos plébánosnak, költőnek, akinek emberközeli írásai időnként a Népújság hasábjain is fellelhetők. Díszpolgári címet kapott ugyanakkor Opris Ilarie Gheorghe író, történész.
– Baricz Lajos az egyik legaktívabb magyar személyiség Marosszentgyörgyön. Pap és költő is, nagyon sok verseskötete jelent meg, folyamatosan építi az itteni közösséget. Amellett, hogy szellemileg, lelkileg értékes ember, nagyon sokat dolgozik, templomot épített, nem is egyet – hangzottak el Sófalvi Szabolcs polgármester elismerő szavai.
A Szent György-napokon több testvértelepülés is részt vett. 27 Szent György nevű településnek küldtek meghívót Erdély-szerte és Magyarországon, de amiatt, hogy most mindenhol zajlanak a Szent György-napok, kevesen tudtak eljönni. Öt település, Zalaszentgyörgy, Jászalsószentgyörgy, Balatonszentgyörgy, Bánokszentgyörgy és Szentgyörgyvár képviseltette magát.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Hittan és művészet
Az idén 156 kis- és nagyobb diák vett részt a Gyulafehérvári Katolikus Főegyházmegye második kreativitási versenyén, amelyet a Marosvásárhelyi Katolikus Főesperesi Kerület oktatóközössége szervezett dr. Tamás Zsolttal az élen. Az elmúlt évben az ezeréves erdélyi katolikus egyház ünnepére gondolták ki a vetélkedőt, mivel a tantárgyversenyek keretében vallásból csak hetedik osztálytól mérhetik össze tudásukat az iskolás diákok. 2010 a papság éve, így ez lett a témája az idei vetélkedőnek, amely lehetőséget nyújt, hogy a tárgyi tudás mellett a gyermekekben levő művészi hajlamot is felszínre hozza a világegyház ünnepe kapcsán. Tavaly több helységből jelentkeztek a vetélkedőre, az idén jobbára a főesperesi kerületből jöttek diákok, de nagyobb számban, mint az elmúlt évben. A verseny helyszíne a Bolyai középiskola volt, az ünnepélyes díjkiosztást a Deus Providebit Házban tartották.
A próbák színesek, változatosak voltak. Szavalatból egy kötelező és egy választott verset kellett elmondani a három kategóriában induló, I-IV.,V-VIII. és IX-XII. osztályos résztvevőknek. Az első díjat a kicsiknél Nagy Hunor (2. Sz. Ált. Isk.), a középiskolásoknál a Művészeti Líceumot képviselő György Tünde és a Bolyai katolikus osztályába járó Magos Orsolya nyerte.
A drámapróbán egy szent életű pap életének részletét kellett megelevenítenie egy 5-6 főből álló csoportnak, amit mind a két kategóriában a művészeti iskola tanulói nyertek meg.
A harmadik próba keretében ma élő papokkal kellett interjút készíteni életükről, küldetésükről. A nyertesek: I-IV.: Magyari Zsuzsanna (Európa Gimnázium), V-VIII.: Bustya Roland (7-es Sz. Ált. Isk.) és IX-XII.: Vakaria Tímea (Művészeti Líceum).
A rajz, makett kategóriában egy katolikus templom főoltárának makettjét vagy rajzát kellett elkészíteni. A legszebb rajzot a kicsik közül Magyari Zsuzsanna (Európa Gimnázium), az V-VIII. kategóriában Lukács Hunor (Marosszentgyörgy) és a nagyoknál Baricz Róbert (Művészeti Líceum) készítette. A legsikerültebb makettekért Csiki Andreát (Művészeti Líceum) és Suciu Renáta Orsolyát (Marosszentgyörgy) díjazták.
Az irodalmi kreativitás próba során a Szentírásból vett idézet alapján kellett valamilyen irodalmi műfajban alkotni. A legsikerültebb esszét az V-VIII. oszt. kategóriában Vészi Blanka (Unirea kollégium) a nagyoknál Szekeres Ugron Villő (Művészeti Líceum) írta.
A nyolcadikosok számára kiírt Aki hisz, üdvözül csoportos vetélkedőt a 7-es Sz. Ált. Isk. Keresztények csapata nyerte.
A péntek délutáni díjkiosztó ünnepségen a vetélkedőt Gáll László, a Gyulafehérvári Katolikus Esperesség főtanfelügyelője értékelte, aki örömét fejezte ki, hogy egy jó kezdeményezés életképessé válik. Dr. Tamás Zsolt, aki minden résztvevőt oklevéllel jutalmazott, azt a reményét szólaltatta meg, hogy jövőre a vetélkedőt sikerül népszerűbbé tenni, és más megyékből is érkeznek csapatok a színes, változatos megmérettetésre, amely a hittani ismeretek mellett a gyermekek művészi képességeinek kibontakozására nyújt teret.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Zarándokok megyénkben
Tematikus gyalogösvény
Tegnap érkezett megyénkbe az a 15 tagú magyarországi zarándokcsoport, amely 40 napos gyaloglás után részt vesz a csíksomlyói búcsún. A Budapestről elindult lelkes társaságot az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári, kolozsvári, marosvásárhelyi, gyergyói és csíki osztályainak tagjai kísérik el az erdélyi tájakon.
Az idei zarándoklat része annak az egyezségnek, amelyet a magyarországi Mária-út Egyesület, a gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület kötött ez év márciusában, és amelynek célja a spanyolországi El Camino (tematikus gyalogút) mintájára kiépülő 1400 km-es Mária-út kialakítása Közép-Kelet- Európában. A kiépítésben több nemzet (osztrák, szlovák, magyar, román, szlovén, horvát és lengyel) képviselői is részt vesznek.
A magyar nép Mária-tiszteletének és a zarándoklatoknak több évszázados múltja van, erre szeretnének szervezetten lehetőséget teremteni a Mária-út kiépítésével az említett egyesületek, hiszen köztudott, hogy évente több százezren zarándokolnak Csíksomlyóra, Máriapócsra, Máriacellbe.
A kezdeményezés célja, hogy feltárja, ápolja a magyarországi és az erdélyi Mária-kegyhelyeket, létrehozza az országon átívelő Mária-zarándokutat. A Mária-utat gondozók szeretnének az útvonal mentén idegenforgalmi és más jellegű szolgáltatásokat létrehozni, tervezik szórólapok, más ismertetők kiadását, együttműködve hazai és nemzetközi szervezetekkel. Az útvonal nemcsak a vallásos emberek számára jelenthet élményt, a nem hívők, de a más felekezetbe tartozók is gazdag, érdekes kulturális és honismereti tudnivalókkal, tapasztalattal gazdagodhatnak. Ugyanakkor a természetszeretetet is ápolhatják. Az útvonal több mint száz Mária-kegyhelyet érint.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya felvállalta Maros megye területén az egész évben járható Mária-út kijelölését, felmérését GPS-szel, feltérképezését, jelzését, ugyanakkor a csoport és a nagyobb zarándokcsoportok kíséretét. Megyénk területét 110 km-en keresztül fogja érinteni a Mária-út, amit napi 20-30 km-es szakaszokban járhatnak be a zarándokok: Mezőzáh – Szénaság – Mezőmadaras – Marosvásárhely – Marosszentgyörgy – Jobbágyfalva – Nyárádselye – Sóvárad útvonalon.
Máriacelltől gyalog Csíksomlyóig 60 nap alatt lehet megtenni az 1400 km-t, de az útvonal szakaszonként is járható, bárhol, bárki csatlakozhat a távolabbról érkező zarándokokhoz, akár egy napra is. Május 12-e és 16-a között megyénk területén szívesen látják a csatlakozókat. A zarándokok Kolozs megyéből érkeztek megyénkbe, majd Mezőzáh, Mezőmadaras érintésével Marosszentgyörgyre mennek. Áldozócsütörtökön délután 6 órakor Jedden részt vesznek a marosszentgyörgyi katolikus plébánia fíliájának egyházközségi búcsúján. Estére a marosszentgyörgyi plébánia vendégei lesznek, majd másnap reggel a karmelita kolostort érintik, utána folytatják útjukat.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya május 15-én, szombaton 29,5 km hosszú gyalogtúrát szervez, és elkíséri a zarándokcsoportot a Csíkfalva és Sóvárad közötti szakaszon, mezei és erdei utakon, a Só útján. Elegendő számú érdeklődő esetén a szervezet autóbuszt biztosít Marosvásárhelytől Csíkfalváig, majd hazafele Sóváradtól Marosvásárhelyig. Érdeklődni és iratkozni naponta 17 és 22 óra között lehet a 0742-132-911-es telefonszámon, Dósa László elnöknél.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Szentháromság-vasárnapi kórustalálkozó
Tizennégy dalárda nevezett be az idei Szentháromság-vasárnapi kórustalálkozóra, melynek a marosvásárhelyi Vártemplom adott otthont. Az idei rendezvény szervezője a Marosszentgyörgyi Református Egyházközség volt.
A kórustalálkozón, amely a szászrégeni Zengjen hálaének kórustalálkozót követően jelentős esemény az egyházi kórusmozgalomban, fellépett a vártemplomi Psalmus vegyes kar Kovács András vezetésével, az udvarfalvi Hozsánna ifjúsági kórus Szőcs Róbert vezetésével, a csejdi Sola Musica Bíró Jenő vezetésével, a marosszentkirályi református egyház vegyes kara Veress Enikő vezetésével, az alsóvárosi vegyes kar Tyukodi Attila vezetésével, a Szabadi úti Egyetértés és szeretet vegyes kar Bede István vezetésével, a felsővárosi Choral Zoltáni Attila vezetésével és a Szabadság utcai Szabadság vegyes kar Dénes Előd vezetésével.
A sort a marosvásárhelyi Cserealji kórus követte, karvezetőjük Márton Zsolt-Barna, a kövesdombi Halleluja, karvezetőjük Derzsy Éva, a kistemplomi Evangélium kórus, karvezetőjük Szatmári Ildikó, a szászrégeni Szivárvány vegyes kar, karvezetőjük Banga Gáspár Attila, a székelykakasdi vegyes kar, karvezetőjük Molnár Andrea, majd legvégén a Marosszentgyörgyi Református Egyházközség Reménység vegyes kara, amelyet Szilágyi Barna Béla vezet.
– A meghívottak, a résztvevők és zenekedvelők visszajelzéséből ítélve színvonalas és felemelő rendezvény volt, a kórusok évről évre fejlődnek, a találkozás pedig öröm számunkra – mondta a szervező egyházközség karvezetője, Szilágyi Barna Béla.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

20 éves a Caritas
A Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban tegnap nyílt napot tartottak, amelyen a szervezet vezetői, munkatársai, önkéntesek és a különböző programokban részt vevő személyek voltak jelen. Ez alkalommal az elmúlt 20 esztendőben kifejtett tevékenységről számoltak be.
Értékünk az ember, ott kell lennünk a szenvedő mellett
– mondta megnyitójában dr. Márton András igazgató. – Ebből kiindulva 1990-ben Jakab Antal püspök úgy döntött, hogy a katolikus egyház újjáépíti a szociális hálózatát, ami a hetvenes évektől megszűnt. A Caritas világszerte 164 országban van jelen, Romániában kilenc megyét fed le, világviszonylatban több mint 600 ezer önkéntest és 1,2 millió alkalmazottat foglalkoztat, Romániában 540 munkatársa van. Nem tudjuk, milyen lesz húsz év múlva a Caritas, mert a szükség alakítja, de tény, hogy egyre nagyobb igény van a segítőkre – hangsúlyozta.
Ludescher László a szociális ágazat projektjeit mutatta be, elmondta, hogy 250 gyereket látnak el Szászrégenben, Marosvásárhelyen és Marosszentgyörgyön, 27 csoportjuk működik, a Teréz Anya Központ tevékenységébe 140 személy kapcsolódott be.
Ha egy kosár fát visznek be, az is nagy segítség
Péter György az otthoni beteggondozás helyzetéről beszélt, amely 51 munkatárssal dolgozik a megyeközpontban, Szászrégenben, a Nyárád és a Küküllők mentén. Összesen 3017 személy gondozását vállalják fel, java részük hatvan év fölötti idős ember. A költségeik meghaladják az 1,5 millió lejt, ebből az egészségbiztosítási pénztár 8 ezret áll, ami 0,06 százalékot tesz ki. A támogatások nagy részét az önkormányzatok fedezik. – A gondozottak többsége szív- és érrendszeri bántalmakban szenved. Sok a cukorbeteg, az agyvérzéses ágyhoz kötött, a lábszárfekélyes. Munkatársaink kezelik őket, mosdatják, de sokszor az is nagy segítség, ha egy kosár tűzifát visznek be – mondta az igazgató.
Varga Csaba a Caritas logisztikai központjait, a Cari-shopot, a segélycsomagok elosztásának módját, a szervezet által működtetett turisztikai hálózatot mutatta be.
A Caritas ezer arca
Felszólaltak a Caritasszal együttműködő intézmények vezetői: Schmidt Loránd, a Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója, Pokorny László megyei tanácsos, Sófalvi Szabolcs polgármester, majd a teremben levők, akik úgymond haszonélvezői a Caritas szolgáltatásainak.
– A Caritas kinyújtja a karját és hív bennünket, gyertek, mert segítünk – mondta Juci néni, egy idős hölgy, aki hálás azért, mert járókeretet, tolókocsit biztosítottak neki, mert odafigyelést, kedvességet kap a szervezet munkatársaitól. Kádár Borbála elmondta, daganatos betegként a Reménység csoportba jár. – Mi vagyunk a társadalom mostohagyerekei, egy-két havi nyugdíjunkat kell odafizetnünk az orvosi vizsgálatokra, ugyanennyit egy-egy mellprotézisre. Kár, hogy erről nincs tudomásuk és nem is hallgatják meg elöljáróink! A délután folyamán kis csoportokban folytatódott a tevékenység, a különböző programok külön-külön is bemutatkoztak, majd a MAFIA és a MIFIKE fiatalok musical- összeállítása következett.
A Caritas ezer arca címmel fotókiállítás nyílt, melyen többségében ifj. Both Gyula fotóit tekinthették meg az érdeklődők.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Értékünk az ember
Ez a felirat fogadta a Gyulafehérvári Caritas 20. születésnapját ünnepelni jövő vendégeket mind pénteken, a Segítő Mária Gimnázium díszlépcsőjén, mind másnap, a sportcsarnok előtt Csíkszeredában.
Június 25-én délután 5 órától a gimnázium dísztermébe hívta meg a szervezet mindazokat, akik mellette álltak az évek során, partnerek voltak a szeretetközvetítésben. A munkatársak mellett jelen voltak mind világi, mint egyházi személyek, erdélyi megyék és helyi önkormányzatok képviselői, külföldi partnerek, támogatók és a sajtó képviselői.
Az est moderátora, dr. Szakács Sándor köszöntötte a jelenlévőket, és elsőnek Tamás József segédpüspököt kérte a mikrofonhoz, aki úgy, mint a vidék legfőbb egyházi elöljárója, de úgy is, mint aki szolgálata kezdete óta szellemi és lelki támogatója a szervezetnek, méltatta az ünneplő munkatársak tevékenységét. Levetítésre került a múlt tevékenységét felidéző, 1992-ben készült rövidfilm, amelyben a szervezet elindításában és felépítésében közreműködő Linzi Caritas egykori igazgatója, Friedrich Mayrhofer beszélt arról a segítségről, amit vállaltak és az évek során következetesen teljesítettek is. Kerekasztal-beszélgetés következett a szervezet volt és jelenlegi igazgatóival, a kezdetekről dr. Vencser László, a hosszú évek kitartó erőfeszítéseiről Szász János, a jelenlegi helyzetről pedig dr. Márton András számolt be.
Majd következtek a méltatások és a születésnapi jókívánságok: Lukács Vilmos tanácsos a Hargita Megyei Tanács képviseletében, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, dr. Schmidt Lóránd mint a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője és a Maros Megyei Tanács képviseletében, Josef Mayr vikárius, a Linzi Caritas egykori rektora, Brigitte Merzhäuser, a Trieri Caritas igazgatóhelyettese és a Máltai Szeretetszolgálat egyházmegyei vezetője köszöntötte a születésnapját ünneplő Caritast.
Mivel születésnapkor ajándékot is szokás kapni-adni, ezúttal rendhagyó módon a szervezet ajándékozott. Istennek hála, hosszú azoknak a belföldi és külföldi személyeknek, intézményeknek, sajtóorgánumoknak és újságíróknak a névsora – helyszűke miatt itt most nem tudjuk felsorolni –, akik/amelyek az évek során kitartottak a szervezet mellett és lelkes partnerei voltak az intézményes Caritasnak. Mégis megjegyeznénk azokat a Maros megyei intézményeket és személyeket, akik díjakat vehettek át: Maros Megyei Tanács, Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, erdőszentgyörgyi, marosszentgyörgyi, szászkézdi és szászrégeni önkormányzatok, a magánszemélyek közül Lorenzovici László, a sajtó kategóriában pedig az Erdélyi Magyar Televízió, Rádió GaGa, Marosvásárhelyi Rádió, Marosvásárhelyi Televízió, Népújság és a Zi de zi. Ezúttal ők vehették át a munkájukat elismerő díszoklevelet és emlékérmet.
Az esemény előtt és az állófogadás alatt a Csíki Kamarazenekar alkalomhoz illő muzsikával tette szebbé és emelte az est hangulatát.
Másnap, június 26-án, a kedvezőtlen időjárás miatt a csíksomlyói hármashalom-oltár elé tervezett rendezvény áttevődött a csíkszeredai sportcsarnokba. Színes programokkal és ajándékcsomaggal a szervezők ide várták már a reggeli órákban a Gyulafehérvári Caritas nagy családját. A zord időjárás ellenére több mint ötszázan jöttek el és vettek részt az egész napos rendezvényen, jelen voltak a jelenlegi és volt munkatársak családjukkal, az önkéntesek, belföldi és külföldi partnerek egyaránt.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet dr. Jakubinyi György érsek celebrált a jelen lévő papsággal együtt. Ezt követte a hivatalos felszólalók sora: volt és jelenlegi Caritas-igazgatók, a kezdetektől dolgozó munkatársak emlékeztek vissza az eseményekre, majd a partnerek és más Caritas-szervezetek képviselői méltatták a szervezetet. Közben a csarnokba behallatszott a gyermeksereg zsivaja, akik a családsegítő szolgálat és az önkéntesek által szervezet játszóházban töltötték kellemesen idejüket. Ebédidőben a Csángó panzió jóvoltából finom gulyással vendégelték meg az ünneplőket. A délután mozgalmasabban telt, miután megnézték az elmúlt 20 évről készült filmet, a munkatársakat meglepetés várta. Különböző fokozatú díjakban részesültek azok a kollégák, akik kerek évfordulójukat töltik a szervezetnél, így aranyfokozatban részesültek a Caritasnál a 16 és 20 év közötti munkaidejű kollégák, ezüst- fokozatban a 15, bronzfokozatban pedig a 10 és dicséretben azok, akik 5 éve dolgoznak a szervezet kötelékében. A díjazásokat játékos csoportfoglalkozások követték az önkéntesek moderálásával.
Az ünnepség a magyarországi Kaláka együttes jótékonysági koncertjével zárult. Az igazán jó hangulat mellett nem mellékes, hogy a jelenlévők 3.260 lejt adományoztak a szervezet ellátottai számára.
Molnár József
Népújság (Marosvásárhely)

Ötéves a Súrlott Grádics
Augusztus 5-én, csütörtökön délután 6 órakor ünnepli a Súrlott Grádics Irodalmi Kör alakulásának 5. évfordulóját a marosszentgyörgyi katolikus plébánia tanácstermében. Az irodalmi kör Bölöni Domokos kezdeményezésére jött létre Maros megyei írók és irodalombarátok szabad társulásával. Az est folyamán bemutatják Baricz Lajos Merengések című verseskötetét. Közreműködik a Szent Cecília együttes, a Jubilate Deo ifjúsági kórus és a Kolping Család énekkara. Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató Marosszentgyörgyön
Szeptember 9-én, csütörtökön este 7 órakor a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében bemutatták Harai Pál nyugalmazott plébános Börtönévek papi emlékei című könyvét. A könyvet Bölöni Domokos méltatta. A könyvbemutatón közreműködött a Kolping család énekkara és a Szent Cecília együttes. A rendezvény házigazdája Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános volt. (Székely Imola) Vasárnap (Kolozsvár)

Nem szabad felejteni
Sokat gondolkoztam azon, vajon melyik volt erősebb papi életemben: a hivatásom iránti elkötelezettség, vagy a nemzetem iránti. Nehéz lenne elválasztani. Nem tudok dönteni ebben – vallotta egy beszélgetésben ft. Harai Pál tb. kanonok, ny. medgyesi plébános, akinek A börtönévek papi emlékei című, közel százötven oldalas kötetét csütörtökön Marosszentgyörgyön is bemutatták. Az előszóban msgr. dr. Czirják Árpád Ferenc pápai prelátus, a kolozsvári Szent Mihály-templom nyugalmazott plébánosa ezt írja: „Harai Pál atya a hosszú börtönévek alatt közelebb került Istenhez, önmagához és szenvedő embertársaihoz. Mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.” A szerzőt nagy szeretettel fogadták Marosszentgyörgyön, hiszen a Kolping család tevékenysége összekapcsolja közösségüket a medgyesivel. A lelkész tizenkilenc éven át szolgálta a Nagy-Küküllő-parti egyházközséget, nevéhez kötődik, többek között, a Szent István király tiszteletére Medgyesen felépített templom, valamint a Kolping-központ és hétvégi pihenőház az ifjúság és rászorulók részére. Nyugdíjba vonulása után a Kolping-ház egyik kicsi szobájában húzódott meg.
Harai Pál a háromszéki Szentkatolnán született 1928. január 25-én. 1947-ben érettségizett Brassóban, 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Aradon, Sepsiszentgyörgyön és Csíkdánfalván szolgált. Négy éven át Székelykál papja is volt. Letartóztatásakor, 1958. augusztus 5-én Brassóban római katolikus lelkész. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetében (EMISZ) való állítólagos részvétele miatt „társadalmi rend ellen szervezkedő csoport feljelentésének elmulasztása vádjával” állították bíróság elé. A 79 vádlott kirakatpere 1959. március 9–10-én zajlott Kolozsváron. Az ítélethirdetés március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott. Harait tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből kemény öt évet a brailai Nagyszigeten, Salcián, illetve Luciu-Giurgeni-ben és Gradinán töltött. Salciáról szabadult 1964. augusztus 5-én az általános kegyelmi rendelet nyomán. – Nem hős vagyok, hanem áldozat. Ebben az egész kirakatperben csak egy szereplőcske... – Ma is fenntartja, hogy az igazságtalanul elítéltek ügyében nem történt meg a jóvátétel. – Mindvégig figyeltek, szabadulás után is, állandóan, s most is figyelnek. Akkor úgy mint papot, s magyart, most mint magyart. Tudatában voltunk: megbélyegzett személyek vagyunk.
Így élte papi életét ez a karakán ember. Humorérzéke azonban sosem hagyta cserben. – Fogolytársaim közül én voltam a legidősebb, és hogy valamelyest felvidítsam őket, azt javasoltam: énekeljünk karban… Rázendítettünk a Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál… című népdalra. Én vezényeltem. Háttal álltam az ajtónak. Bár a folyosóőröknek védő volt a csizmáján, én éreztem, hogy ott áll mögöttem. De nem törődtem vele, s vezényeltem tovább, hisz már úgyis kimondták az ítéletet. Egy adott pillanatban a folyosóőr megszólal: Szunyog-mester, aztán holnap számolunk…! Gondoltam, betesznek a karcerbe, de végül megúsztam. Lehet, az őröknek is tetszett az előadásunk…
Marosszentgyörgyön kedvelt dalait hallhatta Pali bácsi a kolpingosok dalcsoportjának és a Szent Cecília csoport előadásában. A könyvet Bölöni Domokos ismertette. – A húsz fejezetre tagolt emlékezés tárgyilagos, ítéletei egyértelműek, hangneme néhol gyanúsan kedélyes. Az emlékező nyilván kímélni akar bennünket, maiakat és későbbieket, ezért csomagolja ezüstpapírba a keserű orvosságot. Akár az öregbakák, inkább a vidámabb, kedvesebb dolgokról mesél. Pedig láncokban tartották őket: „Édesapám az ozsdolai erdőről hordta a fát. (...) Elég sok helyen lánccal kellett kereket kötni, hogy ne szaladjon meg a megterhelt szekér. Erre a célra nem felelt meg a vékony lánc, vastag kellett. A rabtartók is vastag láncot használtak, és nem is lakattal biztosították azt, hanem ‘nitolással’. Akiket halálra ítéltek, azokat a kivégzésükig ilyen bilincsekben tartották.”
Harai Pál született elbeszélő. Számára valószínűleg az is egyike élete próbatételeinek, hogy az élet szépségei helyett gonoszságokról, szörnyűségekről kell emlékeznie, írnia. Persze ezt is derekasan kiállja, holott alapjában véve inkább mikszáthi alkat – mondta a recenzens. – A fájdalmas történéseken minduntalan átsüt a hitből fakadó derű: „A papi hivatást választottam és 57 éve élem. És még élek, de már nem lehet sok hátra. Római katolikus hitemet megőriztem. Magyar anyanyelvemet is hasonlóan, és másokat is erre tanítottam.”
Külön figyelmet érdemel könyvének ez a passzusa: „Még a gyomor is megérzi, ha egy megszokott étrendet és táplálékot hirtelen meg kell változtatni. Hogyne érezné meg a lélek, a gondolat- és érzelemvilág, ha a megszokottból vagy kedvelt életprogramból erőszakkal kiszorítják. A terrorrendszerek áldozataihoz nemcsak azokat kell számítani, akik bent voltak, hanem azokat a szülőket is, akik gyermekeik sorsa miatt aggódtak, a gyermekeket, akik elhurcolt szüleiket siratták, az őszinte barátokat, szomszédokat és így tovább. Vajon lesznek-e írók, akik az utókor számára szakavatottan megörökítik a 20. század borzalmait, hogy a következő évszázadokban ne fordulhasson elő olyan sok szörnyűség, mint amennyi a mi évszázadunkban oly sok országban előfordult? Régi és bevált megállapítás: egy letűnt kor hibáit vagy borzalmait nem ismerve kitesszük magunkat annak, hogy megismétlődjenek. Isten őrizzen meg ettől!”
Harai Pál elújságolta: nemcsak nagyon sokat olvas, hanem új könyvön is dolgozik, amelyben gyermekkorát, ifjúságát, életét meséli el. Hisszük, hogy benne a maga eredetiségében nyilvánulhat meg rokonszenves egyénisége, hamisítatlan székely humora.
Damján B. Sándor. Népújság (Marosvásárhely)

Helyneveink érdekességei, tanulságai
Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2011. október 4-én ünnepélyes keretek között adták át a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége 2010-re Helyneveink érdekességei, tanulságai, népi magyarázatai témával kiírt anyanyelvi pályázatának díjait. A díjkiosztáson a pályázat eredményeit méltatta E. Csorba Csilla művészettörténész, a PIM főigazgatója, Szőcs Géza kulturális államtitkár levelét Cserép László helyettes államtitkár olvasta fel, dr. Grétsy László professzor, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke a díjazottakat és pályamunkáikat a tőle megszokott igényességgel mutatta be.
Tekintettel a pályamunkák színvonalára és a pályázók örvendetesen nagy számára, az eredetileg hat pályadíj helyett az összegek megosztásával 145 dolgozatból 21-et jutalmazásra érdemesnek minősítettek. Az értékelést neves nyelvészekből álló bírálók végezték. A legfiatalabb pályázó 12 éves, a legidősebb 86 éves volt. Érdekes és jellemző a pályázók országonkénti megoszlása is: Romániából 28, Szerbiából 6, Szlovákiából 3, Ukrajnából 3, Szlovéniából 1 személy küldött pályamunkát, Magyarországról 104-en jelentkeztek. Az erdélyi díjazottak között találjuk a székelyudvarhelyi Lőrincz Ilonát (Székelypálfalva helynevei, I. díj), dr. Szilvási Csabát (Szatmári helynevek igézetében, I. díj), Mihály Tibort (Oroszhegy helynevei, II. díj), a kézdivásárhelyi Salamon Ferenc Sándort (Érdekes háromszéki helynevek, különös tekintettel Csernáton helyneveinek vizsgálatára, III. díj), Varga-Dobai István (Szilágycsehi helynevek), Kiss Mónika (Gyimesfelsőlok helyneveinek érdekességei, tanulságai, népi magyarázatai) és e sorok írója (Helyneveink az erdélyi impérium- és rendszerváltások szélverésében) IV. díjban részesült. A díjazott pályamunkákból válogatás készül, amelyet a pályázat kiírói kötetbe foglalva eljuttatnak a nyelvápolásban és nyelvőrzésben szerepet vállaló intézményekhez és közalapítványokhoz.
Az erdélyi román település- és földrajzi nevek ferdeségei (Részletek Helyneveink az erdélyi impérium- és rendszerváltások szélverésében című dolgozatból) (...) 1921-ben (!) Kolozsváron az Ardealul Grafikai Művészeti Intézet gondozásában jelent meg a Dicţionarul Transilvaniei, Banatului şi celorlalte ţinute alipite (Erdély, Bánát és más elcsatolt tartományok szótára), amelyet C. Martinovici, a kolozsvári Tartományi Statisztikai Hivatal főnöke és N. Istrati volt tanársegéd jegyez. A háromszéki vonatkozású adatokat bogarászom. Kézdi járás – tehát Háromszék Kézdi széke – Plasa Chezdi néven jelenik meg. Bélafalva: Belani, Ikafalva: Icafalău, Gelence: Ghelinţa, Csomakőrös: Chiuruş, Petőfalva: Peteni, Kökös: Chichiş, Besenyő: Beşeneu, Bodola: Budila, Lécfalva: Leţfalău, Gidófalva: Ghidfalău, Komolló: Comolău, Málnás: Malnaş, Uzon: Ozun, Zágon: Zagon. Kézdimartonos neve: Chezdi-Martanuş, a Kézdivásárhelyé Chezdi-Osorheiu. Az elcsatolt területek hatalmas helynévanyagával nem volt, amit kezdeniük. Beke György írja meg egyik jegyzetében Gyergyószárhegy román nevének a születését. Szárhegyre is, amely az á betű ékezetelhagyásával vulgáris kifejezést eredményez, megérkezett a magyar településeket újrakeresztelő bizottság. Pópa, jegyző és a többiek. A Lázár grófok más családokkal ellentétben úri magyar módon fogadták a "különítményt". Hálából a bizottság Gyergyószárhegyet a Lázár főúri család nevére emlékeztetőn Lazareának keresztelte. A Ceauşescu-érában többféle, magyar nyelvet tipró rendelkezés jelent meg. Bizonyos ideig, a teljes magyar névhasználati tiltás életbeléptetése előtt, gyakran előfordult, hogy azoknak a településneveknek a magyar nyelvű formája abban az esetben használható volt, ha a román "eredeti" fordítása – tótágast állt a világ, képzeljük el a Chezdi Osorheiu szótorzítást eredetinek –, ha tartalmilag a két név azonos. "Lazarea" ebbe a kategóriába nem volt besorolható, mert ennek román "eredetijéhez" a Gyergyószárhegynek semmi köze. A múlt század húszas éveitől az újabb századfordulóig az erdélyi magyar helynevekben elképesztő pusztítást-torzítást-hamisítást vittek véghez. Ez nemcsak a településnevek egyedi eseteit tekintve tömeges, hanem az erdélyi régió egészére is. A 19. századi településszerkezetet a Kárpát-medence egészében ésszerű kritériumok alapján rendező névanyagot teljességgel szétzilálták. Ezek között a nagyobb tájegységek, régiók azonosítását is lehetővé tevő településnév-rendszert is. Ismét háromszéki példákat idézve: Sepsiszék településeinek az a csoportja, amelynek hasonmásai más tájegységeknél is előfordulnak, előnévként felvették a szék nevét is. Sepsiszentgyörgyöt így különböztethetjük meg Erdőszentgyörgytől, Marosszentgyörgytől, Balantonszentgyörgytől és így tovább. Így született meg a Sepsibodok, Sepsiszentkirály, Sepsibesenyő, Sepsikőröspatak, Sepsibükszád stb. neve, amelynek olvastán-hallatán a tájidegen számára is azonnal azonosítható földrajzi értelemben is, hogy az adott települést nem Turóc vagy Pozsega vármegyében kell keresni. A településeket földrajzi térség szerint is azonosítható rendszert képtelenek voltak átvenni. Nemcsak azért, mert "ésszel nem érték föl", hanem a nyelvek elütő szerkezeti sajátosságai miatt sem. A magyar nyelv sűrítő, agglutináló nyelvtípus, a román nyelv széttagoló, a települést azonosító nevekhez a nagyobb tájegységre utaló szavakat lazán kapcsolja utótagként a tulajdonnevekhez. "Sfântu Gheorghe Delta Dunării" Deltaszentgyörgy neve. (Az utóbbi az én keresztvizem alatt fogant, és kezd a magyar szakirodalomban, főleg a publicisztikában is meghonosodni. Könnyű dolgom volt, mert az előbb felsorolt Szent György példák a magyar nyelvben analógiás alapon mintaként szolgálnak, s ez a titka a nyelvi közösség elfogadó-befogadó készségének is.)
Hogyan lett Besenyőből Szellentő?
(...) A legnevetségesebb névváltoztatás Háromszéken viszont megesett: K. L. rajoni titkár személyesen utazott ki Sepsibesenyőre. Gyűlést hívott össze, és a besenyő népelem egykori jelenlétére utaló falunevet törülték. A nyelvészkedő titkár azzal "érvelt", hogy a falu román neve – Beşeneu – gúnynév, a szó ugyanis Purcintó vagy Fingfalva értelmű is lehet. Az orrfacsaróan szagos szó sértette az ostoba aktivista orrát, hisz honnan jutott volna eszébe, hogy a Beşeneu szóalak a magyar név román nyelvre torzítása, amellyel Trianon után teletűzdelték egész Erdélyt? A besenyő népnév a román nyelvben a peceneag vagy többes számban pecenegi. Moldvában, ahol jelentős számú besenyő népelem vált románná, ez a név ismeretes. 1989. december 22-én az ideiglenes megyei vezetésben az első döntésünk egyike – mindjárt másnap – az volt, hogy településeink elorzott neveit "üssük helyre". Így nyerte vissza Sepsibesenyő a nevét, amelynek első okiratos adatolása 1332-ből származik Besenzd szóalakban. A Sepsi előtag Háromszék Sepsi székére utal. A falu román neve ma is Pădureni – "Erdő", "Erdős" –, de hát ez Háromszéken kit érdekel, ahol amikor arra az épületre, amely előtt a vonat menetrendszerűen megáll, az volt csak kiírva, hogy Gara, akkor is mindenki állomásnak olvasta? (...)
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserkészek dalversenye
Nyolcadik alkalommal szervezték meg Marosszentgyörgyön a Dalos Pacsirta nevet viselő Országos Cserkész Dalversenyt. A rendezvény október 7. és 9. között zajlott, a házigazda szerepét pedig a Romániai Magyar Cserkészszövetséghez tartozó gróf Petki Dávid cserkészcsapata töltötte be.
Szombat délelött két kategóriában, kiscserkész és cserkész korosztály szerint versenyeztek a résztvevők. Érkeztek cserkészek Régenről, Enyedről, Lapádról, Tordáról, Kolozsvárról és Marosszentgyörgyről, akik népdal vagy ifjúsági vallásos ének előadásával készültek. Őket értékelték a zsűri tagjai, a lapádi, enyedi és tordai csapat vezetői. A délután folyamán sor került az idei verseny tájegységének, a Kis-Küküllő menti népdalok, népi hagyományok ismertestésére, Borbándi András református lelkész bemutatója népdaltanulással volt egybekötve.
A hétvégén, a dalversenyt követően sor került az V. Országos Cserkész Szüreti Bálra is, az este 8 órakor kezdődő mulatság első mozzanata a helyi cserkészek által előkészített csősztánc volt. Együtt táncoltak az éjszaka folyamán az erdélyi és a Felvidékről érkezett cserkészek. Vasárnap a szentmisét követően az eredmények kihirdetésével ért véget az idei Dalos Pacsirta.
Rajka Mária 
Szabadság (Kolozsvár)

Népszámlálás 2011
Maros megyei részeredmények
2011. október 20. és 31. között zajlott a népszámlálás Romániában. Az Országos Statisztikai Intézet az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra a népszámlálás részeredményeit. Eszerint Románia lakossága 2,6 millióval csökkent az elmúlt tíz évben, a romániai magyarságé pedig csaknem 194 ezerrel. A magyarság számaránya 6,5 százalék a korábbi 6,6 százalékhoz képest.
A Maros megyei részeredmények szerint a megye összlakossága 531.380 fő.
Etnikai felosztásban a románok száma a megyében 279.488 (52,60%), a magyaroké 200.989 (37,82), a roma nemzetiségűeké 46.637 (8,78%).
Marosvásárhely lakosainak száma 127.849. Ebből a románok száma 66.441, azaz 51,9%, a magyaroké 57.632, vagyis 44,87%, a romák száma 3.134 (2,45%).
A magyarok részaránya hét községben 90 százalék fölött van: Székelybere: 1189 lakos, magyar 1164 (97,90%), román 8 (0,67%), roma 16 (1,35%); Kibéd: 1765 lakos, magyar 1693 (95,92%), román 6 (0,35%), roma 32 (1,81%); Gyulakuta: 4595 lakos, magyar 4312 (93,84%), román 67 (1,48%), roma 184 (4,00%); Nyárádmagyarós: 1270 lakos, magyar 1180 (92,91%), román 10 (079%), roma 77 (6,06%); Havad: 1336 lakos, magyar 1227 (91,815), román 5 (0,37%), roma 103 (7,71%); Nyárádremete: 3797 lakos, magyar 3487 (91,84%), román 158 (4,16%), roma 151 (3,98%); Makfalva: 3157 lakos, magyar 2880 (91,23%), román 20 (0,63%), roma 238 (7,54%).
Szovátán, Székelyhodoson, Ákosfalván, Nyárádgálfalván, Székeyvéckén, Csíkfalván, Nyárádszeredában, Sóváradon, Backamadarason a magyarok aránya meghaladja a 80 százalékot.
Mezőmadarason, Mezőpantiban, Nagyernyében, Erdőszentgyörgyön, Dózsa Györgyön, Gernyeszegen a magyarok 70 százalék fölött van.
Marossárpatakon, Magyarón, Balavásáron, Nyárádkarácsonban, Koronkán, Vámosgálfalván, Vajdaszentiványon, Bükkösön 60 százalék fölötti a magyarok részaránya.
Mezőbodonban, Mikefalván, Marosszentgyörgyön, Jedden, Küküllőszéplakon a magyar lakosság részaránya 50 százalék fölött van.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Megalakult az EMNP Maros megyei szervezete
Portik Vilmos a megyei elnök
Szerdán este a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban tartotta alakuló ülését az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete. Az ülésen jelen volt Toró T. Tibor megbízott elnök, Papp Előd, a Székelyföldi Régió elnöke, illetve a már megalakított nyolc helyi szervezet – Ádámos, Nyárádgálfalva, Székelybere, Marosszentgyörgy, Csíkfalva, Mezőbánd, Szováta, Marosvásárhely – elnökei és küldöttei.
Marosvásárhely erdélyi ügy
Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke a Népújság kérdésére kijelentette: – Ez az alakuló ülés egy természetes folyamat szerves része, hiszen Maros megye nélkül nem is lenne teljes a Néppárt szervezeti kerete. Maros megye és Marosvásárhely szimbolikus jelentőségű mind az EMNP, mind az egész erdélyi magyarság számára, hiszen az előttünk álló helyhatósági választásokon itt kellene olyan eredményt elérni, amely erőt adhatna másoknak is. Konkrétan: itt kellene visszaszerezni a 12 éve elveszített polgármesteri tisztséget.
– Az utóbbi időben nézeteltérések voltak az RMDSZ-szel közösen indítandó polgármesterjelölt körül. Történt azóta előrelépés? Meg tudnak ön szerint egyezni?
– Abban az esetben, ha az RMDSZ nem tart ki álláspontja mellett, hogy a fonnyadó tulipán jelével Marosvásárhelyen nyerni lehet, azt hiszem, minden esély megvan a megegyezésre. Számomra teljesen világos, hogy 2000 óta az RMDSZ háromszor próbálta meg visszaszerezni az elvesztett tisztséget, és hogy ez a tulipán jele alatt nem lehetséges. Erre három választás volt a bizonyíték. Félre kell tenni a pártérdekeket, be kell állni a sorba, és a közösen megtalált jelöltet segíteni. Ezt pártszínekben nem lehet, legyen az RMDSZ, MPP vagy akár EMNP. Kizárólag egy olyan egységes csapat kialakításával lehetséges, ahol a pártérdekeknek nincsen helyük. Ezért javasoltuk, hogy az lenne a legtisztább, ha formailag független jelöltként indulna a már megtalált Vass Levente, és a különböző politikai szereplők mellé állnának. Ha valaki a pártérdeket erőlteti, akkor tulajdonképpen azt akarja, hogy ne sikerüljön, és akkor alapos a gyanú, hogy esetleg más érdekek vagy más egyezségek vannak emögött. Ajánlom mindenkinek, így gondolja végig, mert az embereknek egyértelmű üzeneteket kell adni. Nem lesz könnyű így sem, tekintve a vásárhelyi etnikai arányokat, de azt hiszem, hogy együttműködéssel és akarással csodákra is képesek vagyunk.
– Egyes RMDSZ-politikusok szerint az összefogás csak szólam az önök részéről, mert ha valaki pártot alakít, azért teszi, hogy az RMDSZ erejét gyengítse.
– Az RMDSZ számára az együttműködés és összefogás azt jelenti, hogy feltétel nélkül támogatjuk az RMDSZ jelöltjeit, még akkor is, ha azok korruptak, tehetségtelenek és alkalmatlanok a tisztségre. Az EMNP nem azért alakult meg, hogy az elhasznált és korrupciógyanús embereket támogassa, hanem azért, hogy megkeresse azokat a tiszta embereket, akik képesek közfeladatra és azt képesek alázattal végezni. Ezért ad az EMNP ezeknek az embereknek szervezeti és jogi keretet. Az RMDSZ által hangoztatott egység, ismétlem, arról szól, hogy az ő jelöltjeiket kell támogatni. Ez tíz évvel ezelőtt talán érvényes is volt, amikor még az RMDSZ valóban ernyőszervezet volt, amely majdnem a teljes erdélyi magyarságot és annak minden szerveződéseit tömörítette, tiszteletben tartva a politikai pluralizmus elvét. Sajnos, már elmúlt, aki ma egységről beszél, az demagóg. Egység helyett én az összefogásról beszélnék, amikor egy magyar ügyet kell a többségi nemzetállami szemlélettel szemben érvényesíteni. Marosvásárhely ennek nagyon jó példája, együttműködésről kell itt beszélni, a közös cél, a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzése érdekében. Marosvásárhely erdélyi ügy, zászlóshajó a helyhatósági választásban.
Saját tanácsosi listákkal indulnak
Portik Vilmos megyei elnök legközelebbi tervei között említette, hogy megtalálják azokat a tisztességes embereket, akik eddig nem foglalkoztak politikával, vagy ha foglalkoztak is, nem szennyeződtek be ezáltal. Ezekre építkezve igyekeznek további szervezeteket létrehozni és minden lehetséges helyen olyan listát állítani, amelyre az emberek jó szívvel tudnak majd szavazni.
– Marosvásárhelyen is saját listát kívánnak állítani?
– Alapvetően az a célunk, hogy külön tanácsosi listát állítsunk mindenhol. Marosvásárhelyen sem látjuk ezt kizártnak. Ugyanakkor továbbra is keressük annak a lehetőségét, hogy valóban egységes magyar fellépést tudjunk felmutatni a polgármester-választáson.
– Mit jelent az önök számára, hogy Maros megyében is megalakult az EMNP? – kérdeztük Kali István alelnököt.
– Előrelépésnek tartom, mert növünk, ahogy gyarapodik a Néppárt. A megyei szervezet megalakulása után teljes gőzzel folytatjuk az eddigi nyolc szervezet mellett helyi szervezetek megalakítását a február 25-i alakuló kongresszusig. A választásokig legalább tíz szervezetet szeretnénk megalakítani.
A testület Portik Vilmost választotta megyei elnöknek. Alelnökök: Kali István és Benedek Zsolt, elnökségi tagok: Cseh Gábor, Borka Levente, Molnár Endre, Szakács Király István, Szakács Júlia, Hajdu Márk Christián.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Csökkent a megye lakossága
80 településen vannak kevesebben
Tegnap a prefektúra kollégiumának ülésén ismertette a 2011. októberi népszámlálás részleges eredményeit a megyei statisztikai hivatal ügyvezető igazgatója, Matei Ioan. A népszámlálási adatokból ismertetünk néhányat az alábbiakban.
Eszerint 2011. október 20-án Maros megye stabil lakosságának száma 531.380 volt, országos szinten a 12. helyet foglalja el. Összehasonlítva az 1992-es, illetve a 2002- es adatokkal, 1992-höz képest, amikor a megye lakóinak száma 610.053 volt, 12,9%-kal, a 2002-es adatokhoz képest (lakosság száma 580.851) 8,5%-kal csökkent a megye lakóinak száma.
2011-ben csökkent a városon lakók száma is 52,9%- ról 49,6%-ra, ezzel szemben a vidéken élők száma 47,1%-ról 50,4%-ra nőtt. Jelenleg városon 263.812, falun 267.568 lakos él.
A megye 102 közigazgatási egységéből 80-ban csökkent az állandó lakosok száma, 22 településen mutatott csupán növekvő tendenciát. Jelentős népességcsökkenés mutatkozott Bükkösön (-24,7%), Dicsőszentmártonban (-22,4%), Kutyfalván (-18,0%), Segesváron (-18,4%), Balán (-18,0%), Ádámoson (-16,1%).
A lakosság száma Jedden (+57,5%), Koronkában (+56,5%), Marosszentannán (+31,7%), Marosszentkirályon (+16,1%), Marosszentgyörgyön (+14,1%) nőtt.
A városokban és municípiumokban az összlakosság száma 2002-ben 307.495 volt, 2011-ben 263.812, a községekben és falvakon élők száma 2002- ben 273.356 volt, 2011-ben 267.568-ra csökkent.
Marosvásárhelyen 2002-ben 150.041-en éltek, 2011-ben ez a szám 127.849-re csökkent. Szászrégen: 2002 – 36.126, 2011 31.657, Segesvár: 2002 – 32.304, 2011 – 26.370, Dicsőszentmárton: 2002 – 26.654, 2011 – 20.685, Radnót: 2002 – 9.523, 2011 – 8.373, Marosludas: 2002 – 17.497, 2011 – 14.775, Nyárádszereda: 2002 – 5.824, 2011 – 5.359, Erdőszentgyörgy: 2002 – 5.492, 2011 – 5055, Nagysármás: 2002 – 7.493, 2011 – 6.833, Szováta: 2002 – 9.987, 2011 – 10.234, Nyárádtő: 2002 – 6.554, 2011 – 6.622.
Háztáji, lakás
A megyében 194.864 gazdaságot számoltak össze, amelyekben 527.785 személy él. 2002-höz viszonyítva a gazdaságok száma 5.187-tel csökkent.
Ezzel szemben nőtt a lakások száma (+179), a lakószobák száma (+ 56.048). A lakófelületek nagysága egy személyre számítva 2011-ben 4,3 négyzetméterrel nőtt a 2002-es éviekhez képest.
Etnikai megoszlás
A megye etnikai összetétele – összehasonlítva a 2002-es adatokkal –, a következőképpen alakult:
Összlakosság: 2002 – 580.851, 2011 – 531.380
Román: 2002 – 309.375 (53,+%), 2011 – 279.488 (52,6%).
Magyar: 2002 – 228.275 (39,3%), 2011 – 200.989 (37,8%).
Roma: 2002 – 40.425 (7,00%), 2011 – 46.637 (8,8%).
Német: 2002 – 2.045 (0,4%), 2011 – 1471 (0,3%).
Más: 2002 – 122, 2011 – 792 (0,1%).
Nem nyilatkozott: 2002 – 88, 2011 – 2003 (0,4%).
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Marosszentgyörgyi romákhoz és magyarokhoz látogatott Balog Zoltán és Lévai Anikó
Marosvásárhely 1990 fekete márciusának marosszentgyörgyi áldozataihoz látogatott a tegnap Balog Zoltán és Lévai Anikó. A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor kormányfő felesége nem érkezett üres kézzel a Marosvásárhellyel összenőtt, közel nyolcezer lelkes nagyközségbe, melynek lakosságából 4500 magyar, félezer pedig cigány.
Az anyaországi vendégek nemcsak biztató szép szavakban, hanem támogatásban is részesítették azt a három magyar és három roma családot, amelyet tragikusan érintettek a huszonkét esztendővel ezelőtti véres események. Az utcai verekedések során a település három lakója veszítette életét, hármat pedig igazságtalanul bebörtönöztek. Marosszentgyörgy magyarsága és cigánysága valamennyiüket a falu hősének tekinti.
A magyarországi küldöttséget Baricz Lajos plébános és Sófalvi Szabolcs polgármester is elkísérte a marosszentgyörgyi áldozatokhoz, illetve családjaikhoz. A cigánysoron rendkívüli szegénység, de derű fogadta őket. A férfiak ugyan elpanaszolták, milyen nehéz megélni a szemétdombi ócskavasak gyűjtögetéséből, az asszonyok viszont optimistább hangnemet ütöttek meg.
A gyerekek arcáról meg egyenesen fény sugárzott. Örömmel beszélgettek és játszadoztak a magyar miniszterelnök feleségével anélkül, hogy ők vagy akár szüleik tudták volna, ki is az a kedves hölgy, aki sorsuk, mindennapjaik iránt érdeklődik. Lévai Anikó Melindával, a pötömnyi cigánylánnyal megbeszélte, hogy a házsor fölötti rétre játszótér kívánkozik, amit ősszel a segélyszervezet az itteni felnőttekkel közösen el is készít. A futball iránt nemcsak szurkolóként érdeklődő, hanem az FC Felcsút csapatában leigazolt csatárként is játszó miniszterelnök felesége a labdát paszszolgató fiúkkal egy focipálya létesítését beszélte meg, a kapuk felállításának feladatát viszont már a község gazdájára, Sófalvi Szabolcsra bízta.
Egy másik tökmag kérdésére válaszolva, miszerint ki küldte a segélycsomagot, csak annyit mondott, hogy egy bácsi, akinek egyetlen kérése van: imádkozzatok jó keresztények módjára. A többé-kevésbé rendezett putri-rengetegből közben előkerült a szentgyörgyiek által Kókaként ismert Lőrinczi József, a fekete március egyik bebörtönzöttje. Régi ismerősként köszöntötték egymást, elvégre arról a cigány férfiról van szó, aki két évvel ezelőtt magas rangú állami kitüntetésben részesült.
Hasonló jutalom járt az időközben elhunyt Puczi Bélának is, akinek szintén Béla névre hallgató fia a cigányságot többszörösen sújtó munkanélküliségre panaszkodott. A megoldás a nagyközség elöljárójától érkezett, aki már másnaptól napszámosi munkát ajánlott a megújuló faluközpontban. A jótékonykodókat kellemes meglepetés érte, amikor átlépték az egyik, alig háromszor négyméteres lakás küszöbét; az öt személynek otthont adó kis, takarosan berendezett szoba tisztasággal és renddel fogadta a vendégeket.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Lehel László azzal az ígérettel búcsúzott a ’90 márciusát megszenvedő családoktól, hogy ősszel gyermekeik, unokáik újabb, ezúttal tanszercsomag-támogatásban részesülnek. „Sajnos számos hír szól a magyar–cigány konfliktusokról, de itt, Marosszentgyörgyön pozitív példának lehetünk tanúi. Két évtizeddel ezelőtt is összefogtak magyarok és cigányok, most is egymást tisztelve élnek a községben” – értékelte a helyzetet Balog Zoltán államtitkár, amikor arról kérdeztük, miért éppen ebbe az erdélyi közösségbe látogatott.
Szerinte az sem véletlen, hogy ezen a vidéken született meg immár bő két évtizede a ma már történelminek számító „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” jelmondat. Az öt halálos áldozattal és mintegy 300 sérülttel járó marosvásárhelyi etnikai zavargások döntő mozzanata volt, amikor március 20-a estéjén 40-50 fős csoportokban magyar nemzetiségű cigányok érkeztek a románokkal közelharcot vívó magyarok segítségére. Ekkor hangzott el a romák híressé vált „csatakiáltása”.
A történtek nyomán a román hatóságok kizárólag magyar és roma személyeket vontak felelősségre, hét cigányra javító-nevelő munkát, illetve háromtól öt hónapig terjedő börtönbüntetést szabtak. A fekete március húszéves évfordulóján, 2010-ben egyébként Balog Zoltán – akkor az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnökeként – Petőfi-emléklap a helytállásért elnevezésű elismeréseket adott át a Terror Háza Múzeumban a vásárhelyi magyarok mellett kiálló cigányoknak, akik megkapták az egymillió forinttal járó Magyar Köztársaság Kisebbségekért kitüntetést is.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

NÉPSZÁMLÁLÁS 2011
Maros megye: gyorsabban fogynak a katolikusok az ortodoxoknál
Közel ötvenezer személlyel csökkent a megye összlakossága a 2002-es népszámlálás óta: tavaly már csak 531 380 személyt számoltak össze a kilenc évvel ezelőtti 580 851-hez képest.
Közel ötvenezer személlyel fogyott Maros megye összlakossága: az Országos Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a megyében tavaly 531 380 személy élt a kilenc évvel ezelőtti 580 851-hez képest. Arányaiban ez a fogyás 9,1%-ot jelent.
A nemrég közzétett adatokból kiderül, a megyében enyhén, mintegy 12 ezerrel magasabb a nők száma (271 988) a férfiakénál (259 392).
Ha az anyanyelvi bontás szempontjából vizsgáljuk az adatokat, kiderül, a megye lakosságának 56,11%-a román anyanyelvű, ez abszolút számban 298 204 lakost jelent, a magyar anyanyelvűek aránya 38,87%-os, azaz 206 550 magyar anyanyelvű személy él a megyében. A tavalyi népszámláláson 23 035-en vallották magukat roma anyanyelvűnek, ez az összlakosság 4,3%-át teszi ki. A megyében továbbá 1202 német, 25 ukrán, 43 török, 3 tatár, 65 orosz és 311 más anyanyelvű személyt is összeszámoltak a népszámlálási biztosok. 1942 személy esetében nem léteznek anyanyelvre vonatkozó adatok.
A városi lakosok száma 267 568, 3756-tal alacsonyabb a falun lakók számánál, azaz a városi lakosság a falusi lakosság 98,6%-át teszi ki.
Mi változott az elmúlt kilenc évben
A 2002-es népszámláláson 580 851 személyt számoltak össze Maros megyében, azóta 9,1%-kal csökkent a megye népessége.
Marosvásárhelyen kilenc évvel ezelőtt 150 041 személyt vett nyilvántartásba a statisztikai hivatal, ebből 75 533-an románok, 70 108-an magyarok és 3660-an romák voltak. Tavaly már csak 127 849 személy élt a megyeszékhelyen, ebből 66943 román, 59204 magyar és 1054 roma anyanyelvűnek vallotta magát.
A Maros megyei 11 város összlakosságának a 48,4%-a lakik Marosvásárhelyen, a második legnépesebb város 31 677 lakossal Szászrégen, itt 21 619 román és 8547 magyar anyanyelvű személy lakik. Segesváron már csak 373 német anyanyelvű személy él, ehhez képest kilenc évvel ezelőtt 623 szászt számoltak meg. 21 032 román, 4778 magyar és 104 roma anyanyelvű személy is él az egykori szász városban, amelynek lakossága összesen 26 370 főre rúg.
Dicsőszentmártonban 20 685 lakos, Marosludason 14 775, Szovátán 10 234, Radnóton 8373, Nyárádszeredában 5359, Sármáson 6833, Nyárádtőn 6622 és Erdőszentgyörgyön 5055 személy lakik.
A gyakorlatilag Marosvásárhellyel összenőtt Marosszentkirály a legnépesebb község, itt többen laknak, mint például a városi rangú Nyárádszeredában vagy Erdőszentgyörgyön: a 7275 lakosból 4854 román, 2301 magyar, 97 roma anyanyelvű. Mezőbándon 6214 (2509 román, 2461 magyar anyanyelvű), Mezőpaniton 5999 (733 román, 4739 magyar, 523 roma anyanyelvű), Mezőcsáváson 5799 (2691 román, 2919 magyar, 186 roma anyanyelvű), Nagyernyén pedig 5697 (451 román, 4641 magyar, 605 roma anyanyelvű) személy él.
Legkisebb létszámú község Kozmatelke a maga mindössze 554 lakosával, Bala és Magyarbükkös lakossága sem éri el a 800 főt.
A megyében nincs színmagyar település, a legkevesebb román anyanyelvű személy Kibéden (6), Marosugrán (7), Székelyberén (8) lakik. A magyarok lélekszáma Kozmatelkén a legalacsonyabb, itt csupán egy magyar anyanyelvű személy lakik, Felsőrépáson és Görgénylibánfalván 4-4 magyar anyanyelvű személy él.
A községekben a legtöbb román anyanyelvű ember az 5055 lakosú Görgényhodákon (5039), Marosszentkirályon (4854) és Dánoson (a 4710 lakosból 4462) lakik.
A legnépesebb magyarlakta vidéki település a 7275 lakosú Marosszentgyörgy (4881), az 5999 fős Mezőpaniton (4739) és az 5697 lakosú Nagyernyén (4641) él.
A román közösség vidéken, Petelén a legnépesebb, itt a magát roma anyanyelűnek valló lakosság száma 1363 a 2912-ből. A 4372 fős Mikefalván 1034 a roma anyanyelvűek száma, Mezőbándon pedig 1244 a 6214-ből, lakik itt még 2509 román és 246 magyar anyanyelvű személy is.
Felekezeti megoszlás Maros megyében
A 531 380 lakosú megyében 282 000 ortodox (53%), 137 764 református (25,9%), 48 454 római katolikus (9,1%), 11 409 görög katolikus (2,1%), 1892 baptista (0,3%), 9354 pünkösdista (1,7%), 9060 hetednapi adventista (1,7%), 24 822 más vallású (4,6%), 2698 vallás nélküli (0,5%), és 546 ateista (0,1%) él, 3381 személy felekezeti hovatartozásáról nincs információ (0,6%).
A 283 812 városi lakosból 144 969 ortodox, 137 764 református, 28 466 római katolikus, 11 409 görög katolikus, 1050 baptista, 2800 pünkösdista, 3200 hetednapi adventista, más vallású 12 489, 1427 vallástalan, ateista 433. 1565 esetben nem létezik infó.
A falusi lakosság felekezeti megoszlása az előzetes népszámlálási adatok szerint a következő: a 267 568 falusi lakosból 137 031 ortodox, 77 584 református, 19 988 római katolikus, 4176 görög-katolikus, 842 baptista, 6554 pünkösdista, 5860 hetednapi adventista, 12 333 más vallású, 1271 vallástalan, 113 ateista, 1816 esetében nem létezik információ.
Összehasonlítva a 2002-es népszámlálás eredményeivel a római katolikus közösség fogyott a leghangsúlyosabban, 12,4%-kal alacsonyabb a hívek aránya, mint kilenc évvel ezelőtt. A reformátusok nagyjából a római katolikusok fogyásával megegyező arányban fogytak, 12,3%-kal vannak kevesebben. Ehhez képest az ortodoxok csak 8,9%-kal fogytak a 2002-es adatokhoz viszonyítva. Közművesítés és higiénia
A megyében 223 211 lakást számoltak össze, ebből 154 371-ben van vezetékes víz (69,2%), ugyanennyi csatlakozik a csatornahálózathoz. Az áramellátás 218 932 lakásban nem jelent gondot (98,1%), központi fűtéssel 100 455 lakás (45%) rendelkezik. A lakások 89%-a (200 229) rendelkezik konyhával, és 147 334 lakásnak fürdőszobája is van (66%).
A 116 229 városi lakás 90,9%-a(105 690) rendelkezik vezetékes vízzel, falun ez az arány 45,5%-os: a 106 982 vidéki lakásból 48 681-ben van vezetékes víz. A városi lakások 90,9%-a csatlakozik a csatornarendszerhez, a községekben ez az arány 45,5%-os. Árammal a városi lakások 98,1%-a rendelkezik, míg falun valamivel kevesebb (96,6%).
Városon 82 367 lakásnak van központi fűtése (70,9%), a vidéki lakások sokkal rosszabbul állnak ezen a téren (16,9%, abszolút számban: 18 088). Saját konyhával rendelkező lakások aránya városon 95,3%, falun pedig 83,6%. Lakásban fürdőszobával a városi lakások 66%-a rendelkezik, falun pedig csak a 41,5%-uk. Bala községben például a 423 lakásából mindössze 33-ban (7,8%) van fürdőszoba.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2012

Cserkészek dalversenye Marosszentgyörgyön
Marosszentgyörgyön szervezték meg kilencedik alkalommal a Dalos Pacsirta Országos Cserkészdalversenyt a hétvégén.
A hagyományokhoz híven idén is sok dalos kedvű cserkész énektudása mérettetett meg. Idén két új versenyszámban, a kézművesség és néptánc kategóriában is kipróbálhatták magukat a cserkészek, akik Erdély különböző szegleteiből, öszszesen 11 helységből érkeztek 13 csapatban: az ifjúsági-vallásos ének kategóriában 10, néptánc kategóriában pedig három csapat lépett fel. A 2012-es dalversenyt értékes tapasztalatokkal, új ismeretségekkel gazdagodva zárták le a résztvevők, izgatottan tervezve a következő országos cserkészrendezvényen való részvételt.
Krónika (Kolozsvár)

Dalos pacsirta, kilencedszer, új versenyszámokkal
Kilencedik alkalommal került sor október 12-e és 14-e között Marosszentgyörgyön a Dalos Pacsirta Országos Cserkész Dalversenyre. A hagyományokhoz híven, idén is sok dalos kedvű cserkész énektudása mérettetett meg, ugyanakkor ebben az évben két új versenyszámban, kézművesség és néptánc kategóriában is lehetőségük adódott a cserkészeknek arra, hogy összemérjék tudásukat.
A cserkészcsapatok küldöttségei péntek este és szombat reggel folyamán érkeztek meg Erdély különböző szegletéből. Összesen 11 helység 13 csapata jött el, akik a szombat reggeli regisztrációt követően a rendezvény hivatalos megnyitóján vettek részt, a Római Katolikus Plébánián. Molnár Szilárd, a rendezvény házigazdájának kedves és buzdító szavai után elkezdődött a verseny a kiscserkész (I–IV. osztályosok) és cserkész (V–VIII. osztályosok) korosztályok számára, cserkész, valamint népdal kategóriában. Ezután a résztvevők finom meleg ebédet fogyasztottak a Helyi Művelődési Otthonban, ahol egyúttal leadhatták szavazatukat a kézműves kategória 72 pályaművének egyikére. A délután folyamán sor került az ifjúsági-vallásos ének kategóriában fellépő 10 csoport előadására, illetve a három néptánccsoport bemutatójára. Az előadásokat követően a zsűri kiértékelte a fellépéseket, majd lezárta a versenyt.
Szombaton este a cserkészek a Kultúrotthonban gyűltek össze a hagyományos szüreti bálra, amelyet a marosszentgyörgyi csapat néptáncelőadása nyitott meg. Az éjszaka egy óráig tartó mulatozás után nyugovóra tértek a fáradt cserkészek, mivel vasárnap reggel a kilenc órától kezdődő szentmisén frissen, kipihenve kellett megjelenni. A római katolikus templomban, a több mint 150 résztvevő „cserkészies” áhítattal hallgatta a szívhez szóló igét. Az eredményhirdetés és díjkiosztás sem maradt el, amelynek során értékes díjakkal gazdagodtak a legügyesebb énekesek, táncosok és kézművesek, de senki nem tért haza üres kézzel.
A 2012-es dalversenyt értékes tapasztalatokkal, új ismeretségekkel, újramelegített régi barátságokkal gazdagodva zárták a cserkészek, izgatottan tervezve a következő országos cserkészrendezvényen való részvételt.
Szabadság (Kolozsvár)

"A múlt a jövő számára példa legyen!"
Bemutatták Marosszentgyörgy magyar nyelvű monográfiáját
"Az évek folyamán több embertől hallottam ezt a javaslatot, igen, meg kellene írni magyar nyelven is községünk monográfiáját, még akkor is, ha ez már megjelent, elég részletesen, különböző kiadásokban, román nyelven. Amikor Nemes Gyula történész megkeresett, és megszületett a monográfia megírásának ötlete, éreztem, egy régi álom válik valóra, nemcsak az enyém, hanem még sok marosszentgyörgyié" – mondja a könyv bevezetőjében Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy újraválasztott polgármestere. A Marosszentgyörgy történetéből című monográfia hétfő esti bemutatóján elhangzott: "egész községünk él, lüktet és benne van" – és bizonyára így is van ez.
A Mentor Kiadó gondozásában megjelent, igényes kivitelezésű kiadvány a szerzője, Nemes Gyula fiatal történész szerint nem falumonográfia, de – bár törekedett a teljességre, állítása szerint ez nem sikerült – nem szakdolgozat és nem is tanulmány, mert nem felel meg ezek szabványainak. "Legyen csak egyszerűen könyv, amely a település székely-magyar lakóiról szól és a magyar elődök mai le- és elszármazottainak íródott elsősorban" – mondotta a szerző. Akárhogy is nevezzük, mindannyiunk számára egy kincset jelent, hiszen e könyvben egész községünk él, lüktet és benne van – fogalmazott a római katolikus plébánia tanácstermében megtartott bemutatón a rendezvényt megnyitó Muresan Kilyén Emma tanárnő.
Sófalvi Szabolcs polgármester a nagyernyei származású szerző munkáját méltatva hangsúlyozta: az igényes, szép szerkesztésű könyv nemcsak jól dokumentált, tartalmas, de olvasmányos is, amiből sokat megtudhatnak Marosszentgyörgyről, főként azok – és sokan vannak –, akik az utóbbi években, évtizedekben a községbe költöztek. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik adatok gyűjtésével, tanulmányok készítésével, szakdolgozatuk felajánlásával szakmailag vagy anyagilag hozzájárultak a könyv megjelenéséhez: a kiadó képviselőinek, egyházi elöljáróknak, pedagógusoknak, történészeknek, levéltárosoknak és nem utolsósorban a helyi tanácsosoknak, hiszen az önkormányzat anyagi támogatása nélkül nem jelenhetett volna meg a kiadvány.
"Mindenki tudni szeretné, mik voltunk, és hogyan lettünk azokká, akikké váltunk. A múlt nem ismerete gyökértelenség érzetét váltja ki, ezért kellenek alapos történeti ismeretek mindenkinek. Marosszentgyörgy története összetett, tipikus példája népünk múltjának. A múlt a jövő számára példa legyen! Ezért is van szükség a monografikus jellegű kiadványokra" – mondta felszólalásában dr. Pál-Antal Sándor történész, akadémikus, dr. László Márton történész pedig a fejlődő, gyarapodó község történetét ismertető könyv különböző fejezeteit mutatta be. Maga a szerző, Nemes Gyula hangsúlyozta, célja a magyar lakók identitástudatának, a település iránti elköteleződésük erősítése volt, majd köszönetet mondott a támogatóknak. A rendezvényt a Szent Cecília lánykórus, a Jubilate Deo dalcsoport, a Kolping család egyesület énekkara és Csiki Andrea szavalata, a hozzászólók beszédei színesítették, a bemutató végén pedig a szerző dedikált. A Marosszentgyörgy történetét bemutató könyvből 800 példányt adtak ki, ebből juttatnak majd könyvtáraknak, levéltáraknak, tiszteletbeli példányt a helyi tanácsosok és a kiadvány támogatói kaptak.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Örök emlék Léstyán Ferencnek
– Amikor Léstyán Ferenc apostoli protonotárius, nyugalmazott vikárius, főesperes-plébános születésének 100. évfordulója alkalmából az ünnepséget terveztük, nem számítottam ennyi emberre – mondta főtiszteletű Oláh Dénes főesperes a rendezvénysorozat szentmiséjén. Valóban, a munkanap ellenére is nagyon sokan voltak jelen a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban azok közül a katolikus hívek közül, akik elevenen őrzik szívükben Léstyán Ferenc emlékét, akik hálával gondolnak rá, s akiknek lelkében mély nyomot hagyott szeretete, segítőkész magatartása, a hívek iránti elkötelezettsége. A biciklis papnak is nevezett plébános tiszteletére Marosvásárhelyre érkezett dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, és még körülbelül száz egyházmegyés pap gyűlt össze a szentmisére.
A tegnapi emlékünnepség egy Léstyán Ferencről készített dokumentumfilm levetítésével kezdődött, majd a szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek volt. Beszédében kifejtette, hogy ha az Isten áldását adja egy közösségre, akkor jó papot küld közéjük. Ez történt a marosvásárhelyi katolikus hívekkel is, jó papot küldött közéjük, aki 1955 és 1992 között szolgált közöttük. A marosvásárhelyiek hálásak lehetnek azért, hogy Isten ilyen pappal ajándékozta meg őket, mint Léstyán Ferenc. Olyan pappal, aki hivatásszerűen szolgált és végezte közösségépítő feladatát.
Léstyán Ferenc az anyakönyvi bejegyzés szerint 1913. február 12-én Csíkszentkirályon született, azonban ez a valóságban nem így van. A Regátban két nappal korábban látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Csakhogy nem itt íratták be, mert azt akarták, hogy fiukat Magyarországon, Csíkszentkirályon anyakönyvezzék.
1932-ben a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkészi szolgálatát 23 évesen Gyergyóremetén kezdte, majd Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán folytatta. A diktatúra őt sem kímélte, a nagyszebeni hadbíróság halálra ítélte, majd egy koncepciós perben egy év börtönbüntetést kapott. Innen szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol közel négy évtizedet szolgált.
1992-től Gyulafehérváron teljesített szolgálatot, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, akkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, életének 96., papságának 71. évében itt érte a halál.
2008. július 16-án szülőfalujában, Csíkszentkirályon helyezték örök nyugalomra.
Nincs olyan marosvásárhelyi katolikus család, amelyben ne emlékeznének rá szeretettel. Erdély viharos huszadik százada tanújának, lángoló lelkű lelkipásztorának a szeretet és a mindenkori emlékezés jeléül emléktáblát állítottak a plébániatemplom belső udvar felőli falán. Ezt dr. Jakubinyi György érsek leplezte le, majd áldotta meg.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész az ő tiszteletére írt költeményét olvasta fel. Az emléktáblát a szülőfalujából érkezett küldöttség is megkoszorúzta.
Az ünnepség keretében dr. Tamási Zsolt tartott előadást az atya életútjáról, majd bemutatták az általa szerkesztett, Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet. A kötetet Oláh Dénes főesperes méltatta.
Az ünnepség zárómomentumaként biciklis emlékkörúton vettek részt az emlékezők. Azt az utat járták végig, amelyen Léstyán atya heti rendszerességgel körbebiciklizett, kórházban fekvő beteg híveit látogatva.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Kodály nyomában
Knb.
Magyarországi fellépésre készül a húszéves Soli Deo Gloria Egyesített Vegyes Kar
Magyarországi vendégszereplésre indul a Soli Deo Gloria Egyesített Vegyes Kar. Az igen szép múltra visszatekintő, idén alapításának huszadik évfordulóját ünneplő marosszentgyörgyi énekkar településközti rangú kapcsolatot ápol Jászberény városával és az ottani Déryné Kórussal, meghívásukra ott koncerteznek március 15-én. A vendégszereplésről, illetve a kórus eszmeiségéről és jövőjéről Hajdó Károly karnagy, a vegyes kar vezetője számolt be részletesen.
– A jászberényi énekkarral 17 éve, 1996-ban kezdődött a kapcsolatunk, egy ottani városnapi ünnepség kapcsán. Ez a szakmai kapcsolat az esztendők során mély barátsággá alakult és mindmáig tart, a jászberényi polgármester települési rangra emelte. Az egyik évben ők érkeznek Marosszentgyörgyre, a másikban mi megyünk Jászberénybe, most mi vagyunk a soron. Március 15- én, a helyi városnapok keretében a Déryné Kórussal közösen lépünk fel, este pedig egyórás koncertet tartunk a helyi Déryné Művelődési Házban. Ünnepi műsorunk során többek között népdalfeldolgozásokat, madrigálokat, saját szerzeményeket énekelünk, de elhangzik a Verdi szerzette Rabszolgák kórusa és Sillye Jenő Szállj dalom, szállj című alkotása is. Utóbbi a mi üzenetünk, az erdélyi magyarság üzenete.
Ami a kórusunkat illeti, nagyon heterogén társaság vagyunk, vannak közöttünk tanárok, orvosok, vállalkozók, mérnökök. Nincsen a hátunk mögött támogató, önszerveződő és önfenntartó közösség a miénk, amelyhez az utóbbi időben több fiatal is csatlakozott. Csak az válhat a vegyes kar tagjává, akinek van valamilyen zenei előképzettsége. Nemrég egy fiatal vállalkozó keresett meg, aki kis idő elteltével megvendégelte az egész énekkart – mint mondta, igaz lelki élményben részesítette őt a vegyes kar, azóta a kórus lelkes tagjává vált.
Szeretnénk, ha kisugárzásunkkal másoknak is örömet szerezhetnénk. És örömszerzésünk eszköze az ének – április 25-én, a Marosszentgyörgyi Napok keretében ünnepeljük fennállásunk huszadik évfordulóját. Alapítványunk célja a vegyes kar anyagi jellegű támogatása, kórusunk célja pedig a tudatos tevékenység, a keresztény szellemiség, a közösségformálás, zenei és anyanyelvünk ápolása, hogy Kodály szellemiségében formálhassunk szép lelkeket. Jövőre ötven éve vezetek marosszent-györgyi énekkarokat, végig a kodályi szellemben: a gondolat bölcsességétől sok minden függ, a mi célunk a dal közkinccsé tétele. Fél évszázad elteltével úgy érzem, sikerrel jártunk – Marosszentgyörgyön nyolc énekkar működik, itt formáltunk lelket, jellemet. Szintén Kodály mondja, hogy nem lehet boldog ember, akinek nem öröm a zene. És én szeretnék boldog embereket látni magam körül…
Népújság (Marosvásárhely),

Élet a Virgó vize mentén – falumonográfia-bemutató Csejden
"E kicsi falu mindig értéket adott, vigyázni kell rá"
Nemes Gyula nagyernyei helytörténész legújabb falumonográfiáját mutatták be múlt hét végén Csejden, a helyi kultúrotthonban. Élet a Virgó vize mentén. Adalékok Csejd és Tófalva monográfiájához – címmel a Mentor Kiadó gondozásában megjelent, szép kivitelezésű kiadványt a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, a marosszentgyörgyi tanács, Sófalvi Szabolcs polgármester támogatta.
"Magyar nyelven e két faluról keveset vagy szinte semmit nem írtak az utóbbi évtizedek során. Múltunk, elődeink minél jobb megismerése gazdagabbá tesz lelkileg, szellemileg, és örömtelibbé, otthonosabbá teszi e környéken való létünket. Olyan érték, ami segíti a lokálpatriotizmus kialakulását, elmélyíti a szülőföld, nemzetünk szeretetét, hozzásegít, hogy Marosszent-györgy, Csejd, Tófalva mindannyiunk számára igazi otthonná váljon" – olvashatjuk Nemes Gyula legújabb monográfiájában Sófalvi Szabolcs gondolatait. Maros- szentgyörgy fiatal polgármestere már korábban is kinyilvánította, hogy fontosnak tartja a község és a hozzá tartozó falvak monográfiáinak megjelentetését, "hiszen értéket, maradandó értéket kell alkotni". Ezt hangsúlyozta Csejden is, ahol első ízben tartottak könyvbemutatót, tehát ilyen szempontból is "történelmet írtak". A monográfia telt házas bemutatóján Muresán Kilyén Emma tanárnő üdvözölte a közönséget. Elmondta: "a szülőföldhöz való kötődéshez ezer szálra van szükség, és emléket állítani is sokféleképpen lehet – a falumonográfia megírása az egyik maradandó emlék, amit állíthatunk". "E kicsi falu mindig értéket adott, vigyázni kell rá" – jelentette ki. Biró Jenő csejdi lelkipásztortól megtudtuk, már évekkel ezelőtti megszületett az ötlet, hogy jó lenne Csejdről könyvet írni, és az a gondolat is felmerült, hogy ő írná meg. "Nem vállalhattam fel e feladatot, mivel nincs hozzá képesítésem, tehetségem, adottságom. De mertünk ábrándozni róla, hiszen a szülőföld, múltunk, kultúránk, őseink szeretete összefogó kapocs, és az átörökítés kötelessége a csejdi embernek is. Fontos megírni a falu történetét, amíg lehet, amíg van mit. Nemes Gyula helytörténész vállalta, a polgármesteri hivatal pedig anyagi támogatást nyújtott, a kiadvány megjelentetését, e régi álom megvalósulását a gyülekezet, a presbitérium is támogatta. Ötszáz év történéseit lehetetlen egy könyvben történelmi pontossággal megörökíteni, de tartalmas könyvet vehetünk kézbe, amely segíti nemzeti öntudatunk erősítését"– hangsúlyozta Biró Jenő lelkész.
A könyvet méltatva dr. Tamási Zsolt történész, a marosvásárhelyi 7-es általános iskola igazgatója nem szakmai kritikát fogalmazott meg. Csejdről, arról a kis zárt világról beszélt, amelynek mindennapi hősei – és Csejden sok ilyen mindennapi hős van – példaértékűen éltek, családot tartottak össze, gyerekeiknek megélhetést biztosítottak. "Csejd közel van, de félreesik. Olyan világ, amelynek népszokásai, hagyományai "mások", mint a környékbeli településeké. Kevés a falura utaló szakirodalom, régészeti anyag. Épített örökség, fennmaradt történetek, megtalálható írásnyomok szükségesek egy falumonográfia megírásához, Nemes Gyulának viszont sikerült "bemérnie", milyen lehetett Csejd, amelyről kevés volt az írásos anyag. Fehér foltot tüntetett el, érthetőbbé vált a nemzet története" – mondta a történész. Hangsúlyozta: a kötet szerkesztésében fontos szempont volt az is, hogy tükrözze a viharos változásokat a falu történetében. A különböző történelmi korszakok helyet találtak e könyvben, abban a zárt világban, amely a maga csendjében élte életét, ugyanakkor a nemzet nagy történéseiben mindig részt vett. A könyv tárgyalja azokat a társadalmi változásokat, amelyek behatárolták a falu életét, a falu lakosai magukénak érezhetik a történelmet, a kötet pedig a színes képek mellett közösségi albumot is tartalmaz, felsorolva azokat, akikre a falu büszke lehet. De nem csak erről szól a monográfia. A csejdi híres borokról is megtudunk egyet s mást, vagy arról, hogy hogyan szerveződött a falu táncmulatsága, kik jártak farsangolni, milyen volt a locsolkodás, a lakodalom, a halotti tor, a kalákázás, a cimboraság. Erőt lehet belőle meríteni a jövő építéséhez. A szerző, Nemes Gyula az adatgyűjtésről, a könyvszerkesztés folyamatáról beszélt.
"Az anyag gyűjtés könnyű volt, hiszen ez már a negyedik falutörténetem – Csejd-Tófalva előtt jelentek meg a Nagyernyéről, Székesről, Marosszentgyörgyről írott monográfiáim – , és már van némi tapasztalatom abban, hogy hol mit kell keresni, hogyan kell kiválasztani az adatközlőket, milyen bibliografiát kell átnézni, stb.. A Csejd-Tófalva monográfiához az anyagokat a Szentgyörgy- monográfiával szinte párhuzamosan gyűjtöttem, írtam. Jelenleg Csíkfalva falutörténetén dolgozom, egyelőre az adatgyűjtésen Tulajdonképpen minden falutörténet megírása egy kihívás, de ha az ember valamit jószívvel es kedvvel tesz, akkor nem nehéz. Persze a megjelent munka látványa sikerélmény, ami további munkára ösztönöz" – jelentette ki a szerző.
A könyvbemutatót, amelynek végén a szerző dedikált, a Sola Musica kórus előadása, illetve Lörinczi Izabella szavalata színesítette.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Harangot a Sapientiának!
Harangot kellene állíttatni a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tornyába, vagy egy különálló haranglábba – az ötlet az egyetem kommunikáció szakos hallgatóinak körében egy szakmai gyakorlaton merült fel. Ennek alapján készült el a négy harmadéves hallgató projektje, amely A bölcsesség hangja címet kapta. A harang megszerzése, felszerelése és működésbe helyezése a közösségépítést, a közösség megerősödését szolgálja, s a mindennapi és az ünnepi kommunikációban betöltött szerepe mellett annak a csoportnak, évfolyamnak az emlékműve lesz, amely felállította. Az ötletet tett követte, s a terv részeként tartottak pénteken konferenciát Harang és harangszó – tárgy, jel, jelentés címmel ismert szakemberek és a diákok részvételével.
Az ötletet dr. Dávid László professzor, az egyetem rektora valamint dr. Székely Gyula egyetemi tanár, rektorhelyettes üdvözölte. Véleményük szerint a haranghoz hasonlóan a Sapientia egyetem is szimbólummá vált. Azt a megtartó erőt jelképezi, amelynek célja a szülőföldhöz való kötődés megerősítése, az elvándorlás megállítása.
Az előadók, dr. Buzogány Dezső professzor, egyháztörténész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára, Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának levéltárosa, dr. Tóth Levente és a marosvásárhelyi Teleki Tékát vezető Lázok Klára történészek, Gagyi József docens, az ötletgazda diákok évfolyamfelelős tanára és dr. Máté Márton gépészmérnök, docens a Gépészeti Tanszékről a harang kulturális és társadalmi funkciójának bemutatására vállalkoztak. Mellettük megszólaltak a hallgatók is, András Hanga, a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatója, aki mesterképzésen vesz részt, Gidófalvi Tamás, Dobos Szilveszter, Sófalvi László és Tóth Lehel kommunikáció szakos hallgatók, a projekt kezdeményezői és kollégájuk, Jakab István.
Az előadások során sok érdekes adat hangzott el a harang történetéről, amely a kezdetektől fogva a szakrális kommunikáció, azaz az ember és a természetfölötti erő közötti kapcsolat jelképe, ami a modern korban egyre inkább a világi kommunikáció időjelző eszközévé válik. A leggyakoribb feliratok szerint kulturális és társadalmi szerepe az élők megszólítása (VIVOS VOCO), a halottak siratása (MORTUOS PLANGO) és a villámok elűzése (FULGURA FRANGO) volt. A harang kapcsolatot teremt az ember és a kozmosz szférái között, jelzéseket ad a közösségben élő embernek, biztonságot, az otthonosság érzetét nyújtja, hazahív. Az időt tájolták, kifejezték a megtiszteltetést, a megemlékezés és a vészjelzés eszközei voltak, amely szerepekből vesztettek az idők során, amikor a harangozás napi gyakorisága megritkult. A magyarság számára különleges jelentőséggel, töltettel bírt, hogy a déli harangszót VI. Sándor pápa Hunyadi Jánosnak a törökök fölött aratott nándorfehérvári győzelme emlékére rendelte el egész Európában. Érdekes epizódként hangzott el, hogy 1970-ben rokoni látogatásra Dél-Magyarországra érkezett a balavásári Székely András, aki a helyi eklézsia harangjának szavát hallván kijelentette, hogy az otthoni harangot kongatják, ami a toronyban be is igazolódott, s így visszaadták a harangot az erdélyi falunak. Mint kiderült, a székely ember a jelenlegi rektor nagyapja volt.
Biztató hírként hallottuk, hogy a kolozsvári protestáns teológia egyháztörténészei 13 éve az egyház harangjainak a felleltározásába kezdtek.
Ősz Előd levéltáros előadásában hallottuk, hogy az erdélyi református falvakban a fatornyos haranglábak voltak jellemzőek. A harangozás kezdetben a papok feladata volt, később hárult a harangozókra, akik a faluközösség legmegbízhatóbb emberei közül kerültek ki, s a velük kötött díjlevelek az első munkaszerződéseknek számítanak.
Lázok Klára történész a Teleki Tékában őrzött könyvekről szólt, amelyek témája a harang, majd hozzátette, hogy elképzeléseik szerint a harang szerepét szánják az intézménynek is.
Mit jelent a mai ember számára, hogyan profanizálódik a harang szerepe? – adatokban gazdag dolgozatában András Hanga pécsi mesterképzős hallgató erre a kérdésre keresett és adott választ. A harang történetét, szerkezetét, hangzását, elkészítési módját vette számba a műszaki szakember szemszögéből és pontosságával dr. Máté Márton gépészmérnök, docens.
Majd a projektet kezdeményező hallgatók következtek, akik a környező falvak (Marosszentanna, Koronka, Jedd, Ákosfalva község, Marosszentgyörgy és Székelykál) harangjait mutatták be a hallgatóságnak. Végül Balogh József marosvásárhelyi öntőmester beszélt az életéről, a harangöntésről, az édesapjától örökölt mesterség elsajátításáról, a Bernády-szobor, és a legnagyobb, egy 500 kilós harang öntéséről.
A harangprojekt kezdeményezőinek célja, hogy a 300 kilós harang öntéséhez szükséges 24.000 lejt összegyűjtsék, s ehhez indulásként tanárukkal együtt már egy bizonyos összeget fel is ajánlottak. A közösségi adományozás folytatódik, s erről a harang.kommunikáció.ro honlapon lehet tájékozódni – válaszolta kérdésünkre Gidófalvi Tamás. A harangot marosvásárhelyi mester fogja önteni, s a Sapientia koronkai épületének tornyában szeretnék elhelyezni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

BÖZÖDI GYÖRGY (1913–1989)
A százéves szerző és a hetvenöt éves Székely bánja
Erdélyi írástudók vállalt sorsára példa a Bözödi Györgyé is: forgandó hatalmakkal és rosszabbra forduló, „körülményekkel” kénytelen mindegyre szembefordulni, aki becsületes, s aki számára az írott magyar szó ekként a cselekvés egyetlen lehetősége, módja maradt. A Székely bánjamár a két világháború közötti romániai magyar irodalom romantikára hajló vagy népmegváltói szemléletével is ellenkezett, nem is adta ki sem az Erdélyi Szépmíves Céh, halinakötésben, sem a Hitel; tizenhat fiatal írónak kellett összeállnia, hogy napvilágot lásson. A második „közhatalom-változás” után pedig, amikor 1943-ban, a Magyar Élet kiadásában harmadszor megjelent, Bözödi az új viszonyok között sem látta szükségesnek változtatni rajta (csupán kibővítette a Marosszékről szóló fejezettel) – hiszen, az ígéretek és remények ellenére, a szegény székelységnek nem a sorsa, hanem csak úri vezérkara változott. Az újabb történelmi fordulat után aztán a könyv meg sem jelent többé.
Hasznos és szükséges lett volna pedig, nem csupán a nemzetiségi kérdésnek nevezett akut tünetcsoport vizsgálatához és a felette máig folyó viták egészséges légkörének megteremtéséhez, hanem talán az irodalom új- és stílromantikus lelkesedését, energiáit is segítette volna a szűkebb és szürkébb valóság felé fordítani, fennköltség helyett a mélységre irányítva azt. Hiszen Bözödi György bevallottan egy szívós előítélet cáfolatát készíti könyvében. E bűbájos téveszme szerint a székelység egészséges és erős, egységes és szabad emberek közössége: szálfaemberek szűz erdők szálfái tövében. Ez a kényelmes és megnyugtató szemlélet, Bözödi György tanúsága szerint, a múltban a gyakorlatban is óriási károkat okozott a szegény székelységnek, hiszen nem tartotta szükségesnek megoldani az eszményinek minősített gazdasági, társadalmi, szellemi életben megsemmisítő kényszerűséggel felmerült kérdéseket. A fenyvesek ködlő mítosza még ma is sokszor eltakarja a valós problémákat, s gyakran a legjobb akarattal is mesék festett köntösét, vágyott és képzelt díszeit ruházzuk rájuk, hiába hogy ezek alól szemünkbe szúrnak a tények, adatok...
Bözödi György a harmincas évek elejétől kezdve gyűjtötte adatait, amikor Magyarországon is megindult a falukutató munka (de „anélkül, hogy egymás munkájáról, terveiről tudtunk volna!”), és két évvel a Puszták népe után, 1938-ban került a közönség elé és a kritikák össztüzébe a Székely bánja...Helyzetfelméréséből kiderül, hogy a székelység a valóságosnál hosszabbnak tűnő századok óta nem szabad, csupán csak zárt közösség, melyet a váltakozó uralkodók és hatalmi rendszerek legalább annyira sújtottak, mint a belső széthúzás, az osztály- és felekezeti torzsalkodások (a „három bevett vallás” földjén, Erdélyben!), a földnélküliség és a népbetegségek, a lelkiismeretes vezetők hiánya és az elzártságból fakadó konzervativizmus, mely megtartó erő ugyan, de meg-megakasztó is; a szóban forgó időszakban pedig, az első világégést követő „közhatalom-változás” után a királyi Románia elnemzetlenítő politikája, mely gazdasági és kulturális tekintetben egyaránt hátrányos megkülönböztetést érvényesített vele szemben, mind a földreform megvalósításakor, mind a szövetkezeti gazdálkodás kísérletének elfojtása, mind pedig oktatási és szellemi életének szétzilálása terén.(...)
„A múlt tévedései talán a jövő tanulságai lehetnek – írja Bözödi György könyve harmadik kiadásának Előszavában.– Reményünket önmagunk erejébe kell vetnünk, nem a mások segítségébe(kiemelés tőlem – Cs. L.), és belső erőt csak úgy nyerünk, ha megtisztítjuk szemléletünket, és közelebb visszük a valósághoz. Ha nagy tévedéseket és mulasztásokat kellett megállapítanom a múltban, ezt nem kevés fájdalommal tettem, mert éreztem: kisebbségi helyzetünk fokozott felelősséget és fokozott körültekintést követel meg az írótól a letűnt idők bírálatánál. DE az igazság és a jövő érdekében vállalnom kellett a küzdelem súlyát, nehézségeit és veszedelmét.”
Ki hát ez az író?
Bözödi György Székely bánja című könyvének sorsát többnyire ismerjük: ha a székelység életét nem is, az íróét egy életre meghatározta. Kis közösségekben az írástudók sorsa óhatatlanul a népé: példázza azt is...
(, 1985)
Népesedés
A nemzetiségi viszonyok alakulásáról nincs egységes kimutatás, ellenben különböző statisztikák alapján a románság jelentős növekedését állapíthatjuk meg. 1934 végén így oszlott meg a Székelyföld lakossága nemzetiség szerint a megyei főorvosi hivatalok jelentése alapján:
Román % Magyar % Más % Összesen
Udvarhely 7.885 6,03 119.468 91,46 3309 2,51 130.662
Csík 14.953 10,42 125.336 87,42 3101 2,16 143.390
Háromszék 25.828 18,34 112.961 80,25 1976 1,41 140.756
A legmagyarabb Udvarhely megye tehát 91 százalékban magyar, míg Háromszék csak 80 százalékban. Ismeretes az a törekvés, hogy azokat, akiknek családjában román ős is előfordul, románnak könyveljék el. A románság kritériumának az ortodox és görög katolikus vallást tekintik, holott sok görög katolikus vallású székely is volt a háború előtt a székelyföldi román görög katolikusok mellett. Az utóbbiak külön egyházakba tömörültek, külön román iskoláik voltak, mellettük a görög katolikus vallású székelyek számát a tusnádi kongresszus 1902-ben 22 000-re becsülte, és ezek részére, kik főleg Csíkban és Háromszéken laktak, magyar görög katolikus püspökség felállítását javasolta. Az is ismeretes, hogy az erdélyi magyarság kereszténységre térésekor a görögkeleti vallást vette fel és a magyar történészek nagy része azt tartja, hogy a mai görög katolikus székelyek vallásának eredete idáig nyúlik vissza.
De ennél a magyarázatnál sokkal fontosabb figyelembe venni azt a tényt, amelyet számos oklevél igazol, hogy a székelyek a XVI. század óta, a fokozatos elszegényedés következtében igen gyakran térnek át a keleti egyházba, hogy ezáltal mentesüljenek a papi bér fizetése alól. Ősi székely nemesi családok tagjait találjuk az oklevelekben Vazul és más román keresztnévvel, míg a család többi ága megmaradt római katolikusnak vagy protestánsnak. A nagybirtok kialakulásával és a földesúri hatalom kifejlődésével ennél is fontosabb tényező járul a vallási kérdéshez, olyan, mely szoros kapcsolatban áll a jobbágykérdéssel. Erdély úgy él ugyan a köztudatban, mint a vallásszabadság klasszikus földje, de ez nem akadályozta meg abban a földesurakat, hogy jobbágyaikat és a községükben lakó szabad székelyeket vallási alapon üldözzék A merészebb történetírók ennyit bátrak voltak bevallani már a múlt században, és ennek keretében próbálták megmagyarázni azt, hogy a földesurak miért változtatták át az uralmuk alatt álló magyar falvakat román lakosságúvá. Mert ez történt a Székelyföld sok községében, főleg Maros megyében, ahol a földesúri rendszer legáltalánosabban volt elterjedve. Több marosmegyei község, mint Szentlőrinc, Sárd, Mosony, Nyárádszentandrás, Marosszentgyörgy, Bárdos, Szabad, Tófalva, Maroskeresztúr, Nyárádtő, Meggyesfalva stb. székely községek a XVII. század elejével kezdődőleg elrománosodtak vagy elpusztultak. A földesurak magyarok voltak és nagyrészt katolikusok, képtelenségnek látszik tehát, hogy az elrománosodásnál vallási szempont játszott volna közre, hiszen a románok görög katolikusok maradtak és maguk a földesurak létesítettek számukra görög katolikus templomot és hoztak bele görög katolikus papot. De az sem hihető el, hogy a román jobbágyokat azért telepítették volna, mert katolizálásukat inkább remélhették, mint a protestáns magyarságét. A hitbeli kérdés csak ürügy volt, a külszín, mellyel eltakarták a lényeget. Azért terelték történészeink is erre a figyelmet, hogy a súlyosabb igazságot ne kelljen kimondaniok.
Az átalakulás hátterében a jobbágyszerzés áll. Tófalva esete megvilágítja az elrománosodások történetét. Tófalva lakói az 1614-i és későbbi lustrákban szabad székelyek, akiket a községbe adományozás útján telepedett földesúr csak két módon tehetett jobbággyá: vagy erőszakkal, vagy ha önként szolgálatába állnak. Miután ez az utóbbi nem történt meg, és a székelyek jobbágyságra kényszerítése büntetéssel járt, ha kitudódott, a földesúr egy újabb, harmadik módszerhez folyamodott: a székely református lakosságot román vallásra igyekezett téríteni, hogy mint románokat büntetés nélkül tehesse jobbágyaivá. A nép egy része áttért, a másik rész ellenszegült, mire a földesúr széjjelverte őket, helyükbe pedig románokat telepített. Ez történt a XVIII. század kezdetén. „A polgári szabadság ily megsértése ellen senki sem lépett ez időben fel”, csak a szomszédos csejdi ref. egyházközség próbálta az egyház jogait megvédeni, de eredménytelenül. A tófalvi ref. egyházközség 1756-ban megszűnt, földjeit, kaszálóit, templomhelyét a földesúr, Bálintith István báró foglalta el, harangját pedig körtefáji udvarába szállította. A csejdi egyházközség sokáig folytatta a pert az elpusztult egyházközség vagyonáért, de a földek részint a földesúr, részint a Tófalván létesült görög katolikus egyházközség birtokában maradtak. Ez a vázlata a székely községek XVIII. századbeli pusztulásának. Kisebb-nagyobb eltérésekkel így folyt le mindenütt a változás. Meggyesfalva földesura, gróf Kornis Zsigmond, Erdély akkori kormányzója a község református népének katolikus vallásra térítését használta fel eszközül. A kormányzó 1716-ban karhatalommal elfoglalta a református templomot, jezsuitákat telepített belé, az ellenszegülő népet pedig szétverte, a falut a földdel egyenlővé tette, Marosvásárhely közvetlen közelében. Az üldözött protestánsok elköltöztek, helyükbe a földesúr román jobbágyokat telepített. A katolikus templom megmaradt, de hívek nélkül, a község tiszta románná lett. Testvéregyházközsége, Székelykakasd, ahová annak idején nem ért el a földesúri hatalom, ma is tiszta székely község. Hasonló sors jutott osztályrészül Sárd és Mosony községeknek, pusztulásuk oka a hűbériség. Nemkülönben Nyárádszentandrás, Marosszentgyörgy és Nyárádtő községeké is. Szentlőrinc, Bárdos és Szabad átalakulásánál közrejátszott részben a török és tatár pusztítás, a földesurak kevesebb akadály árán cserélhették fel a székely lakosságot románokkal. A szentlőrinci elpusztult ref. egyházközség földjeit, templomát és parochiális épületeit 1661-től 1701-ig a tompai ref. egyházközség bírta, de akkor a szentlőrinci román pap híveivel együtt erőszakkal elfoglalta, amint egyik szemtanú állítja, „a román püspök parancsolatából” s végig a román egyházközség tulajdonában maradtak a földek és épületek. Medgyesfalvához hasonlóan Marosszentgyörgyön is elfoglalja a földesúr a református templomot, s amikor a magyarok kivesznek, románokat telepíthelyettük, Nyárádtőn 1768-ban a jezsuiták foglalják el a református esperesség templomát, mire a magyarság pusztulni kezd, román egyház létesül és a magyarok egy része is elrománosodik. Remeteszeg székely lakóit a Lázár-család üldözte ki a faluból és helyükbe a Bánd és Bergenye közti hegyen lakó románokat telepítette be. Gerebenes lakói 1602-ben már mind románok, de beírták őket a szabad székelyek, lófők és nemesek lajstromába, mivel „azt mondgyák, hogy székelj földen laknak”. És mennyi azoknak a száma, akik a Kárpátokon túl olvadtak bele a románságba, a több évszázados kivándorlás folytán? Ha a nemzetiségi alakulást szándékos befolyás irányította volna, alig képzelhető el, hogy a székely fővárosnak nevezett Marosvásárhely közvetlen közelében miképpen alakulhattak ki tiszta román vagy jelentéktelen magyar kisebbségű falvak, melyeknek lakói magyarul sem tudnak, holott sok van közöttük Szabó, Kovács, Kerekes, Keresztes stb. nevű. Hasonló a helyzete Csíkban Vasláb, Gyergyóbékás és Bélbor községeknek, melyek megmaradtak színromán telepeknek a csíki székelység között, távol és minden összeköttetés nélkül a nagy román tömegekkel. Ellenben még a múlt század legutolsó éveiből is van példa arra, hogy Háromszék megyében tősgyökeres székely családok tértek görögkeleti hitre, mert saját egyházuk terheit nem bírták, a román egyház pedig nem kívánt tőlük anyagi támogatást. Arra is volt eset, hogy magyar gyermekek a román iskola ingyenes oktatását élvezték.
Az 1910. évi népszámláláskor a magyar hatóságok annyi román lakost írtak össze a három székely megyében, közéjük számítva a román vallású székelyeket is, hogy most, egy negyedszázad múlva és román uralom alatt a fent ismertetett 1934. évi jelentések a három megye területén mindössze 5307 románnal mutatnak többet ki.
Szellemi élet
A kisebbségi sorsba került magyarság részére súlyos veszteséget jelentett, hogy az egyházak annak idején átadták iskoláik nagy részét az államnak, mert csak a hitvallásos iskola biztosíthatja a magyar ifjúság magyar nyelvű tanítását és nevelését az új viszonyok között. A román állam 1919-ben 373 magyar és 25 román tannyelvű elemi iskolát vett át a három székely megyében, Udvarhelyen, Csíkban és Háromszéken, de a román tannyelvű iskolák száma az új uralom alatt hamarosan, az első pár évben meghaladta a magyarokét, hiszen csak Háromszék megyében a minisztérium két rendelettel egyszerre 27 magyar iskolát szüntetett meg, illetve változtatott át románná. Az állami iskolák nagy része magyar tagozattal működött 1930 körülig; ezekben a nemzeti tárgyak kivételével magyarul folyt a tanítás, a harmincas évek elején azonban észrevétlenül, egyszerű tanfelügyelői rendeletekre megszűnt a magyar tanítási nyelv és csak a hittant taníthatják a lelkészek magyarul, az iskola igazgatójának ellenőrzése mellett. A minisztérium kimutatása szerint 1933-ban Udvarhely megye területén még 71 magyar tannyelvű állami iskola állott fenn (papiroson), Háromszéken 80, magyar tagozatú állami iskola pedig 8, illetve 19, míg az 1936–37. tanév végén már a hivatalos kimutatás is elismeri, hogy a Székelyföld egyetlen megyéjében sincs magyar tagozata egy állami iskolának sem, magyar tannyelvű állami iskolának pedig már a nevét sem ismerik. A kultúrzóna, melyet Anghelescu közoktatásügyi miniszter egyszerű rendelettel léptetett életbe 1924-ben, meghozta eredményét, a Székelyföldön a román oktatás általánossá vált.
A Regátból és a románlakta erdélyi megyékből idetelepülő tanítóknak nyújtott kedvezmény valóban vonzó volt: ötvenszázalékos fizetésemelés és a kor-pótlékidő négyévenkénti számítása azok számára, akik csak négy évig vállalják a kultúrzónás munkát, ugyanilyen fizetésemelés, háromévenkénti korpótlék és 20 hold települési föld azoknak, akik végleg itt maradnak. A minisztérium 1937. év folyamán a román papokat is bevonta a kultúrzónás munkába, jogot ad a tanítói vizsga letételére azoknak, akik közülük vállalkoznak, hogy tíz évig a Székelyföldön tanítói szolgálatot is végeznek...”
(Székely bánja, 1938. – részlet)
Szabadság (Kolozsvár),

Az RMDSZ-kerületek összefogásával fejezik be a segesvári Petőfi-szobrot
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének 18 kerülete összefogással támogatja a segesvári Petőfi- szobor felavatását. Erről a tegnap döntöttek a Kerületi Elnökök Konzultatív Tanácsának ülésén. Az RMDSZ-kerületek kiemelt rendezvényként anyagilag is támogatják a segesvári szervezetet az öt éve elkezdett projekt megvalósításában. Gáll Ernő, Segesvár kerület elnöke elmondta, a szórványban élő segesvári magyar közösség lehetőségeit meghaladja a kihívás.
Az RMDSZ, a minisztériumok és önkormányzat hathatós támogatásával sikerült a várban rehabilitálni a parkot, előteremteni a szobortalapzat költségeit, tulajdonképpen már csak az avatóünnepség van hátra. "A kerületi elnökök úgy döntöttek, hogy kiemelt projektként kezelik a segesváriak ügyét, anyagi szolidaritást vállalva egy méltó avatóünnepség szervezésében. Rendkívül pozitívan értékelem ezt a gesztust, lévén jelzésértékű, egymásrautaltságunk tudatát erősíti, ami voltaképpen a Maros megyei magyarság és az RMDSZ ereje. Mi valóban együtt lehetünk erősek, szórványban és tömbmagyar vidéken élő magyarok, Palotailvától Szovátáig, Nyárádszeredától Szederjesig, Marosvásárhelytől Hadrévig. Az idén a segesvári Petőfi-szobor mellett még két településen, Marosludason és Marosszentgyörgyön állítanak emléket a nemzet költőjének. Ez is jelzi, hogy a demográfiailag különböző helyzetben élő magyar közösségeknek azonos az identitástudata. Meggyőződésem, hogy Maros megyében a szórvány- és tömbmagyarság összefogására kell és lehet erős érdekvédelmi politikát építeni" – mondta Brassai Zsombor megyei elnök.
Népújság (Marosvásárhely)

Három Petőfi-szobrot is avatnak Maros megyében
Három Petőfi-szobrot avatnak az idén Maros megyében. Mindhárom szobor felállítását a Maros megyei RMDSZ 18 kerülete is támogatja.
Az első ünnepségre egy hónap múlva Segesváron kerül sor, ahol lényegében újjáavatják a költő néhány évvel ezelőtt, földcsuszamlás veszélye miatt eltávolított büsztjét. A nyáron a marosludasi magyarság is ünnepre készül, az év második felében pedig marosszentgyörgyi iskola elé kerül ki egy Petőfit ábrázoló alkotás.
Az RMDSZ 18 kerületi elnöke döntött úgy, hogy gyűjtést kezdeményez a segesvári büszt visszaállításáért, a későbbiekben pedig további anyagi támogatást nyújt a marosludasi és marosszentgyörgyi szobrok felállításához.
Elsőként előreláthatólag június elsején avatják újra a nemzet költőjének segesvári mellszobrát, melyet földcsuszamlás veszélye miatt az önkormányzat öt évvel ezelőtt eltávolított a városháza és várfal közötti kis parkocskából. A sokáig raktárban porosodó alkotás nem sokára új helyen, új talapzatra kerülhet. Dorin Dăneşan polgármester és Segesvár román többségű önkormányzata, ha néhány éves késéssel is, de betartotta ígéretét és a sokáig elhanyagolt, majd anyaglerakatként használt római katolikus templom melletti területet csinos kis parkká varázsolta, mely a tavaly óta a költő nevét viseli. A polgármester által javasolt új helyszínt a helyi szórványmagyarság nem csak elfogadta, de meg is kedvelte. Az RMDSZ kerületi elnökei által szervezett gyűjtésből a városháza által finanszírozott talapzatot készülnek bevonni gránitlapokkal.
A nyár folyamán Marosludason is szoboravatóra kerül sor. A Maros-híd mellett kialakított zöldövezetben már tavaly megépült a talapzat, azonban formai okok be nem tartására hivatkozva, a hatalomra kerülő balliberális koalíció megakadályozta a szobor tavalyi felavatását. Szintén az idén, de valamivel később kerülhet sor a marosszentgyörgyi alkotás köztérre való helyezésére. A község és az iskola vezetői azt szeretnék, ha a Petőfi-szobor a központban lévő tanintézet előtti kis zöldövezetet ékesítené. A szentgyörgyi magyarság már rég óta vágyik egy műalkotásra, amely Constantin Romanu-Vivu iskola előtt található szobrát „ellensúlyozná”. Ion Vlasiu alkotását a kommunista diktatúra utolsó hónapjaiban avatták, kiváltva ezzel az akkor még szinte színmagyar település nemtetszését. Romanu-Vivunak Felsőmarosmenti prefektusként magyarellenes szerepe volt az 1848-as forradalomban. Egy ideig az iskola is az ő nevét viselte.
Rendkívül nagyra értékelte a kerületi elnökök döntését Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke. A szervezet vezetője lapunknak nyilatkozva jelezés értékűnek nevezte az összefogást, még akkor is, ha egyetértett azzal a felvetésünkkel, miszerint egy szobor újjáavatását annak kellene fedeznie, aki eltávolította eredeti helyéről. „Egymásrautaltságunk tudatát erősíti, ami voltaképpen a Maros megyei magyarság és RMDSZ ereje. Mi valóban együtt lehetünk erősek, szórványban és tömbmagyar vidéken élők” – hangsúlyozta Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)