Az erdélyi Anonymus
A 90 esztendeje született Dani János levéltáros emlékezete
A kerek százas évfordulók bűvöletében szokatlan lehet az ettől eltérő időpontban való megemlékezés. Dani Jánossal kivételt kell tennünk, életében olyan kevés figyelem övezte, hogy kárpótlásul évtizedenként megemlékezhetnénk születési és halálozási évfordulóiról.
1923. szeptember 18-án született a Szászrégentől 10 kilométerre fekvő Maros megyei faluban, ma a közigazgatásilag Bátos községhez tartozó Dedrádszéplakon. A református vallás helybeli százados térnyerései ellenére, szülei ősi vallásukat megtartva római katolikusnak keresztelték, mely egész életében meghatározó jelentőségűnek bizonyult. Középiskolai tanulmányait az erdélyi egyházmegye székhelyén, Gyulafehérvárt végezte, a születése előtt egy évvel Majláth Gusztáv Károly megyéspüspök nevét felvett római katolikus főgimnáziumban. Családi indíttatásból, vallásos neveltetése okán, a hely szellemisége miatt, vagy összességében mindhárom tényező hatására a papi pálya iránt érzett elhivatottságot. Édesapja a püspöki szőlőgazdaság vincellére volt, erősen ragaszkodott az egyházi székhelyhez. A várat építtető III. Károly után elnevezett egykori Károlyfehérvár sajátságos módon János fia Pál utcájának bizonyult. A családi asztalnál hallottak és a mindennapokban látottak alakították, formálták jövendő életképét, az őt körülvevő mindenkori hierarchiába való természetes, magától értetődő betagozódását. Ministránsként élhette át a Márton Áron celebrálta misék élményeit, s már az érettségi vizsga előtt felöltötte a teológiai hallgatók kék színű reverendáját. A második bécsi döntés után a gyulafehérvári székhelyű szeminárium és teológia megszűnt, helyét és szerepét Észak-Erdélyben az ottrekedt hallgatók miatt Kolozsvár, Dél-Erdélyben a bánsági többnyelvű Temesvár vette át.
Pályatársai által sem tisztázott, ezért egyelőre ismeretlen, személyes jellegű okok miatt 1945-ben pályamódosító lendülettel a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának hallgatója lett. 1949-ben, az államvizsgák letétele után történelem–földrajz szakos tanárként fejezte be egyetemi tanulmányait.
Az egykori Ferenc József Tudományegyetem sokat megélt, a „boldog békeidők” polgári társadalmára emlékeztető termeinek hangulatából, a piarista Biró Vencel professzor lenyűgöző történeti előadásaiból a városi közmunkákban való kötelező részvétel ébresztette a micisapkás valóságra. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárának költöztetési munkálataiban való részvétel a legjobb pályaválasztási tanácsadásnak bizonyult. Az Egyetemi Könyvtártól a Farkas utcai Nemes–Huszár-ház udvari traktusáig vezető – képletesen is értelmezhető – útszakasz életre szóló hozadéka Kelemen Lajos nyugalmazott könyv- és levéltári főigazgatóval való megismerkedése volt. Levéltári munkálkodása kiindulópontjaiként olvasási szeretete, a régi írások varázslatosnak tűnő világa megismerése utáni vágya, kutatói kíváncsisága és a szeminaristaként elsajátított magas szintű latin nyelvtudása megfelelő alapvetéseknek bizonyultak.
Az EME levéltárának alapembereként, egyszemélyes kezelőjeként – Jakó Zsigmond igazgató keze alatt – naponta találkozhatott az országos jelentőségű archívum egykori kiteljesítőjével, az oda mindennap bejáró Kelemen Lajossal és a magukat tanítványaiként megvallóknak az idő múlásával egyre bővülő körével. Az akkori időszakot átéltek visszaemlékezései alapján nagy hihetőséggel kijelenthető, hogy a második világégés után Dani János egyedüli tanítványának és egyben utódának vallhatta magát, s ritka kivételként Szabó T. Attilán és Jakó Zsigmondon kívül az Istennel is perlekedő nyugalmazott főigazgató urat Lajos bácsinak szólíthatta.
Személyesen nagy hálával tartozom neki, 1998-ban, a Kelemen Lajos, Erdély levéltárosa című dokumentumfilm szerkesztőjeként, beszélgetőtársként a már azóta elhunyt Ferenczy Júlia festőművésznő, Jakó Zsigmond történettudós és Kónya Ádám művelődéstörténész mellett – Kiss András főlevéltáros közbenjárására – Dani Jánost is vallomásra késztethettem. Ahogyan korábban, még egykori Mestere életében tehette, halála után is szeretettel és nem kis megilletődéssel emlékezett reá, amint felidézte alakját, kivételes személyiségét. ’47-ben ismerkedtem meg vele. Rendkívül barátságosan fogadott, s beszélt a levéltári kutatásnak a szépségéről. […] A levéltárat ’49 nyarán hivatalosan – az újságok is közölték – nyitották meg. Kezdődtek a hétköznapok. Lajos bácsi minden nap bejött. Akkor döbbentem rá, hogy mi mindent tud.” Egyik kérdésemre – Mi volt a titka Kelemen Lajos félelmetes tudásának? – így válaszolt: „Isteni adomány. Erős kritikai érzék, erős logika, judícium, párosulva félelmetes memóriával, ez a titka.”
Egykori Mesterére utaló egybevetésül, a közöttük lévő szakmai jellegű hasonlatosságok hangsúlyozásául kiemelendő, hogy Dani János is ugyanazt a levéltárosi szemléletet képviselte, mint ő. Nem készített segédletet, emlékezőtehetségére hagyatkozva kereste ki a mások számára rendezetlennek tűnő anyaghalmazból a szükséges okmányokat, okleveleket, a szükséges iratokat. Köztudomású volt, hogy a legmesszebbmenően kiszolgálta a hozzá forduló kutatókat. Éjszakákat virrasztott át, azért körmölve, hogy a latin és magyar nyelvű kéziratokból mások számára másoljon. A számtalan hálás kutató között Jakó Zsigmond is megköszönte az erdélyi papírmalmok feldolgozásában nyújtott segítségét.
A 17–19. századi erdélyi művelődéstörténet tárgykörében saját részre is folytatott kutatásokat. Szathmáry Pap Károly ifjúkoráról a Kelemen Lajos 80. évfordulójára megjelent emlékkönyvben értekezett. Forrásfeltáró munkája eredményeiként adta közre Mihai Halici hagyatéki leltárát, Gyarmathi Sámuel, valamint Tolnai Lajos és Koncz József levelezését. Nevéhez fűződik Kemény János fejedelem magamentsége, Barcsay Ádám, Benkő József ismeretlen levelei, Ioan Piuariu-Molnar és Kalmár György életrajza megjelentetése. A Documente privind istoria României forráskiadvány erdélyi sorozatának, a Documenta Romaniae Historica és a Documente privind revoluţia de la 1848 în Ţările Române erdélyi vonatkozású köteteinek munkatársai között dolgozott.
Az 1948-ban államosított EME levéltárának élére Imreh Istvánt nevezte ki Veress Pál, az egykori illegális kommunista, 1944 őszétől az észak-erdélyi szakszervezeti mozgalom vezetője, 1952-ig Kolozsvár Néptanácsának elnöke, aki „Szakítunk a múlttal” – jelszóval a pincébe dobatta Kolozs megye levéltárát. Balogh Edgár menteni próbálva az EME levéltárát, felajánlotta a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Könyvtárának. Az általuk kiküldött háromtagú bizottság – David Prodan, Emil Isac és Gaál Gábor – javaslatára az átvétel mellett döntöttek. Ennek köszönhetően lehetett a Nemes–Huszár-házban működő levéltár raktárából kialakított szoba tudományos kutatója, majd a RTA Kolozsvári Könyvtára Történeti Levéltára új igazgatója David Prodan, a későbbi akadémikus.
Az „osztályharc éleződésével” folyamatosan borotvaélességűvé vált belpolitikai viszonyok között a levéltárban uralkodó, idillinek nevezhető helyzet hamarosan véget ért. Az 1950-es évek második felében mikrofilm-kölcsönzési megállapodás született Magyarország és Románia között. Egy magántermészetű vita elfajulásaként a másolásra előkészített anyagokat kezelő Dani Jánost bűnbakként felhasználva, kémkedéssel és csempészéssel gyanúsították. A Szekuritate egyik főtisztje, a hírhedt Dumitraşcu ezredes bevonásával lezajlott, mentálisan nagyon megterhelő és lelkileg soha ki nem hevert vizsgálat végén megszületett döntés alapján, Dani Jánosnak 1961-ben meg kellett válnia levéltárosi állásától. Constantin Daicoviciu, a kolozsvári Történeti Intézet igazgatója jóvoltából – egy alapos leteremtés közepette – sikerült újra álláshoz jutnia, az ottani középkori munkaközösség tagjaként a szakmában maradnia és egyúttal kenyérhez jutnia. Hívő lelke ujjonghatott az isteni kegyelem megnyilvánulásán, melynek felélesztésében nagy szerepe lehetett kitűnő latin nyelvtudásának. 1975 nyarán egy új, szigorító utasítás miatt ismét állást kellett változtatnia, a Történeti Intézetből az Akadémiai Könyvtárba helyezték. A hatályos intézkedés megtiltotta nem párttagok alkalmazását, mely egyformán vonatkozott Dani Jánoson kívül Benkő Samura és Alexandru Neamţura.
Az 1989-ben bekövetkezett romániai történelmi és politikai változások után egykori kollégáival együtt örvendett az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésének, az ígéretesen beindult magyar tudományos életnek. Nem előadóként, lelkes hallgatóként vett részt a tudományos egyesület szervezte rendezvényeken, előadásokon, konferenciákon.
Nyugdíjasként a Mamaia kávéház törzsvendége volt. Az illatos „fekete levest” szürcsölve eszébe juthatott, hányatott életében hányszor kellett kiinnia nemcsak képletes módon a baljóslatú színű folyadékot. Megpróbáltatásait nem heverte ki soha, lelki görcsei nem tudtak feloldódni idősebb korában sem. Talán nem bocsátotta meg önmagának, hogy Isten helyett csupán teremtményeit, a legtöbbször hálátlannak bizonyult embereket próbálta közvetlenül szolgálni. Méltatlanul elszenvedett csalódásai emberkerülővé tették, még haláláról és temetéséről sem kívánta a közvéleményt értesíttetni. Jól indult tudományos munkássága sem lett számottevő. Nem szeretett írni, nyomasztotta a penna, a nevéhez kötődő publikáció felelőssége, egy-egy téma adatgyűjtése számára befejezhetetlennek tűnő folyamatnak bizonyult, holott „négerként” sok-sokívnyi szöveget megfogalmazott és lefordított. Sírfájára rá lehetett volna írni: Itt nyugszik az erdélyi Anonymus.
Kolozsvárt, 2005. augusztus 4-én hunyt el, s két nap múlva helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Talán néhai Mestere, Kelemen Lajos és egykori kedves kollégái társaságában megleli nyugalmát, s egykori önmagát.
Szabadság (Kolozsvár)

Elment a vidám szívű ember
Ismét szegényebbek lettünk egy kiváló személyiséggel. Gub Jenő 1929. márc. 5-én született, életének 84. évében hunyt el, szeptember 29-én. Az elemi iskolát Gegesen, a középiskolát a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte. Biológia-földrajz szakos tanári képesítést szerzett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. 1964 óta Szovátán tanított. 1967 óta foglalkozott etnobotanikával (népi növényismerettel) és általában a népi természetismerettel. Több mint negyven Hargita és Maros megyei településnek gyűjtötte össze és dolgozta fel az etnobotanikáját, és 14 sóvidéki településnek a részletes népi természetismeretét.
Közel száz dolgozata, ismeretterjesztő cikke jelent meg.
Fontosabb munkái: Erdő-mező növényei a Sóvidéken 1996, Erdő-mező állatai a Sóvidéken 1996, Háziállataink dicsérete 1999, Kertek, mezők termesztett növényei a Sóvidéken (2001), A meleg égövön hideg van 2002, Természetismeret én néphagyomány a székely Sóvidéken 2003, Üres kalász fennhordja a fejét (2004), A könnyező egerek története (2004), Szováta turistakalauz (2005), Rapsónné rózsája (2005), Láttál cseresznyefán tököt? (2008). Gyűjteményes (közös kötetek): Erdélyi útikönyv, Erdélyi útikalauz, Növények a folklórban, A Tordai-hasadéktól Szent Anna taváig.
Ő volt az egyik legszorgosabb néprajzkutató Maros megyében.
Gub Jenő hétszer vett részt a Magyar Néprajzi Múzeum országos pályázatán, s vidéki tanárként négy első, két második és egy harmadik díjat nyert. A Magyar Néprajzi Múzeum javaslatára kötetben is megjelentek pályamunkái. Vasvártól Sopronig című munkája a marosvásárhelyi Csaba királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola életének egy rövid szakaszáról, a növendékek egyik csoportjának viszontagságairól, végül orosz fogságáról szól. Gub Jenő ugyanis hártyapapírra írt naplót vezetett, ennek alapján írta meg a szomorú történetet.
Az etnobotanika fogalmát itt alig ismerték, míg meg nem jelentek az írásai. Az etnozoológia lényege pedig: megismerni az emberekkel együtt élő állatokat, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket és a megtartásukért alkalmazott praktikákat. "A sóvidéki ember az állatait mindig különös gonddal nevelte, az állattartás, állatszeretet, gondosság sokszor jelentősebb, nagyobb érték volt, mint a családban a gyermek" – írta Gub Jenő, amikor közreadta három évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét.
"A népi természetismeret sajnos a néprajz mostohagyermeke, annak a perifériájára szorult, ami abból is adódhat, hogy az etnobiológia művelőjének legalább három tudományágban (növény- és állattan, etnológia, nyelvészet) kell jártasnak lennie".
A népi gyógyászat adatai mellett összegyűjtötte a néprajzi szempontból értékes babonákat is.
Egy másik kötetének már a címe is érdekes: A meleg égövön hideg van. – Fél évszázados gyakorló pedagógusi pályafutásom alatt gyűlt össze az e kötet nagyobb részét kitevő "vidám anyag" – jelzi a bevezetőben. Alcíme pedig: Vaklátás, nagyüzemi garázdálkodás, ricinussal kent képességek. Kisiskolások, diákok ki- és elszólásait, rögtönzésekből, pótvizsgai, felvételi és érettségi vizsgai dolgozatokból "kiemelt" aranymondásokat, aranyköpéseket, diákköltészeti "remekeket", dalokat, verseket, vicceket is tartalmaz ez a könyvecske. Igen nagy élvezettel olvastam.
Tanári munkája mellett időt szentelt az idegenvezetésnek, hiszen a vidék egyik legtájékozottabb turistakalauza is volt, és annak a Kányádi Sándortól szentesített gondolatnak a jegyében, amely arra int, hogy be kell gyűjtenünk minden értékünket, semmi sem kerülte el a figyelmét, mindent szorgosan feljegyzett, megörökített. Gyűjteménye végén, a gyalogló tanár, a Sóvidék szerelmese, fáradhatatlan kutatója Alsósófalva, Atyha, Békástanya, Felsősófalva, Fenyőkút, Illyésmező, Kopactanya, Korond, Pálpataka, Parajd, Sóvárad, Szakadát, Szováta és Vadasmező településekről hatszáznál is több adatközlőt sorolt fel név szerint.
A testi fáradalmak néha nem engedik beteljesíteni minden tervünket. De amit a tanár úr felmutatott széleskörű munkásságának gyümölcseiből, olyan rangot biztosít számára az emlékezetben, amelyre igen kevés ember számíthat éltében s holtában. Mardos a keserűség, hogy őt sem becsültük meg igazán, érdemei szerint. Könnyű volna eldicsekednem, hogy rajtam aztán semmi sem múlott, hiszen friss kiadványaival rendszeresen megajándékozott, és ezek mindenikéről, szerény képességeim szerint, apró jelzéseket jelentettem meg a lapban, amelynek a kenyerét ettem. De eszembe jut Márai Sándor intelme is: nem szabad megsértődni. Az idő mindent a helyére rak.
Vidám szív a legjobb orvosság – idézte Gub Jenő a Példabeszédek könyvét a Bibliából. Maga is meg volt győződve arról, hogy a jókedv, a derű, a nevetés testi és lelki egészségünk egyik megtartója – ugyanakkor azonban azt tapasztaljuk, mondja, hogy éppen ebből a gyógyszerből jut a legkevesebb, és maholnap hiánycikk lesz.
Vigasztalódásunkra álljon itt Gub Jenő egyik anekdotája A könnyező egerek története című kötetéből. Színhelye a korondi kerámiagyár, a sokoldalúnak becézett hazug szocializmus dicső éveiből.
„A korondi kerámiagyárban dánfalvi mintára fekete színű edényeket kezdtek készíteni. Németországból tapasztalatcserére érkezett egy bizottság a gyártási módszereket vizsgálni. A vendégeket akkori szokás szerint, nagy éberséggel, a szekuritáté embere kísérte. A németeket az üzemen végig a gyár akkori mestere, a nagy tudású, jó humorú néprajzos, István Lajos bácsi vezette. Indulás előtt a szekus Lajos bácsit szigorúan figyelmeztette, hogy aztán pofa be, igazat semmiről sem szabad mondani! Így aztán hiába kérdezősködtek a vendégek, csak semmitmondó, lényegtelen válaszokat kaptak. A fekete edényekhez érve azonban különös kíváncsisággal érdeklődtek a németek, hogy azokat miféle technológiával készítik, mivel és hogyan színezik, satöbbi. Mivel ez kivételesen a szekust is érdekelte, egy diszkrét fejbólintással engedélyt adott Lajos bácsinak, hogy megválaszolja a kérdést. És Lajos bácsi elmondta: – Tudják, kérem, hogy mikor kész az agyag, bihalganét keverünk belé, s osztán éjjel, tiszta sötétbe’ égetjük, ettől lesznek az edények ilyen szép feketék.
A németek nagyon érdekesnek találták, de legjobban a szekus csodálkozott ezen a végtelenül egyszerű eljáráson.”
Jenő bácsi, drága tanár úr, én azzal a jókedvvel és lelki bőséggel gondolok mindig Magára, amelyről Kölcsey Ferenc a nemzeti imánkban beszél. Nyugodjék a jól végzett munka áldásos derűjének békéjében!
Bölöni Domokos
marosvasarhelyiradio.ro

Segesvári sikertörténet
Húszéves a Gaudeamus Alapítvány
Húszéves a segesvári magyarság által alapított Gaudeamus Alapítvány, amely mára már komoly intézményt, a Gaudeamus Szórványközpontot működteti, amellyel a helyi és környékbeli magyarság nyelvében, hitében, hagyományaiban, identitásában való megmaradását hivatott szolgálni. E kerek évforduló kapcsán rangos konferenciát szerveztek, amelyre a Kárpát- medencében működő szórványkollégiumok képviselőit hívták meg, hogy együtt osszák meg a kisebbségi sorsból fakadó közös problémákat, tapasztalataikat és jövőképet fogalmazzanak meg az egyre kisebb lelket számláló szórványközösségnek. A rendezvényen részt vett Magyarországról dr. Hoffman Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságának államtitkára, dr. Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, több romániai és magyarországi nemzetstratégiáért és oktatásért felelős tisztségviselő, alapítványok vezetői.
Nem önmagunk, hanem a közös akarat ünnepe
A Kárpát-medencei Szórványkollégiumok első napján a szórványkollégiumok képviselői tanácskoztak, melyet Vetési László református lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, a szórványok problémájának szakértője vezetett. E témában többek között Szegedi László, a Kőhalmi Szórványkollégium, Gudor Botond a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány, Balázs Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány, Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület, Punnykó Mária, a beregszászi Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványfelelőse, Nagy Margit, az Újvidéki Apáczai Diákotthon, Adi István, a magyarfülpösi Szórványiskola és Kollégium vezetője, Lakatos Tünde, a szamosardói Kós Károly Iskola igazgatója, Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány vezetője, Ladányi Lajos, a Nyitrai Kulturális és Információs Központ igazgatója, Turzai Melánia, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatóhelyettese előadása hangzott el.
A rendezvény második napján – merthogy a rendezvény értük és társaikért szólt – a helybeli Mircea Eliade Főgimnázium magyar diákjai művészi műsorral köszöntötték a résztvevőket. Fodor Lilla és Máthé Loránd szavaltak, s két alkalommal is fellépett a Kikerics néptáncegyüttes. – Nem önmagunkat ünnepelni gyűltünk össze, hanem azért, hogy a közös akaratot ünnepeljük. E közös akarat fog össze bennünket – fogalmazott köszöntőbeszédében Farkas Miklós tanár, a Gaudeamus Alapítvány megálmodója, kivitelezője, és mostanig igazgatója, akinek önfeláldozó munkája nyomán kallódásra ítélt magyar gyermekek járhattak magyar iskolába, kaphattak szállást és válhattak magyar érzelmű felnőttekké.
350 diák 50 km-es körzetből
– Az alapítvány célja a segesvári és környékbeli szórványban élő magyar nemzetiségű diákok anyanyelvű és keresztény értékrend szerinti nevelésének és oktatásának támogatása, főleg azoké, akik nehéz anyagi helyzetük miatt még középfokú tanulmányaikat sem tudnák folytatni, valamint a segesvári és környékbeli szórványban élő magyarok művelődési életének a megszervezése. Az adományokból fedezzük az ösztöndíjak 80%- át és a fenntartási költségek egy részét. Az elmúlt tanévben már 57 tanulót támogattunk ösztöndíjjal. Döntő részben az Apáczai Közalapítvány támogatásával felépítettünk egy új épületet, amelynek A- szárnyában helyet kapott egy modern konyha, étterem, újabb hálószobát, valamint két tanári lakást, a B-szárnyban pedig nyolc korszerű, négyágyas szobát és egy 150 férőhelyes művelődési termet alakítottunk ki. Ehhez jelentős összegekkel járult hozzá a düsseldorfi Hermann Niermann Alapítvány, a Szülőföld Alap, az Illyés Közalapítvány, az RMDSZ és a Segesvári Önkormányzat. Sikerült megoldanunk a bentlakó diákok étkeztetését, és a szállást is kényelmesebbé tettük. Jelenleg 56 diáknak és két tanárnak biztosíthatunk szállást, étkezést és jó tanulási körülményeket.
Az évek során a szórványkollégiumban lakó diákok száma 26-52 között változott. Az elmúlt években mintegy 350 diák lakott a bentlakásban, jelentős részük tovább is tanult. A bentlakó tanulók mintegy 50 kilométer sugarú körzetből érkeznek hozzánk Maros, Hargita, Szeben és Brassó megyéből. Az idei tanévben újra 40 fölé emelkedett a bentlakók, diákok száma. Az építkezések befejezése után, 2009-ben intézményünk felvette a Gaudeamus Ház- Oktatási és Művelődési Szórványközpont nevet – mondta Farkas Miklós tanár, az alapítvány leköszönt igazgatója, aki Tóth Tivadar tanárnak adta át a stafétabotot.
Etalon a megyében
A konferencián felszólalók során dr. Hoffmann Rózsa államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány 37 szórványkollégiumot támogat, bízik abban, hogy jó ügyet támogatnak, a magyarság erősítéséért teszik. Úgy gondolja, ha Magyarország erősödik, erősödik az összmagyarság is. – A Jóisten magyarnak teremtett, ezt megtagadni nem tudjuk, vállalnunk kell ezt minden körülményben. Az iskola meghatározza a jövőt, teljesítenie kell a a küldetését. Olyan embereket kell nevelni, mint amilyen a Gaudeamus Alapítvány vezetője, Farkas Miklós. A világ változik, a pedagógusnak képessége kell legyen arra, hogy elvarázsolja a fiatalokat, ahogyan itt történik, Segesváron. Mert addig, amíg így táncolnak, így szavalnak a fiatalok, addig van jövőnk! – mondta az államtitkár.
– Sorskérdés a magyarság megmaradása ezen a vidéken, hittel és alázattal állunk a feladat szolgálatában – mondta dr. Szarka Gábor, aki dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának üdvözletét tolmácsolta. – Ne csak konzultáljunk, hanem tegyünk kísérletet a közös jövő tervezésére! Ne csak a múltra és a jelenre, hanem a jövőre is tekintsünk! – hangsúlyozta Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója. Dr. Karl Scherer, az alapítványt jelentős összeggel támogató düsseldorfi Nierman Alapítvány képviselője elmondta, azokban a városokban, amelyeket mi alapítottunk és építettünk, kisebbségbe kerültünk. Büszkék vagyunk erre az örökségre, de a szórványosodás kihívásai önerőből nem oldhatók meg – mondta.
Dr. Nagy Éva, a tanügy-minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságának kabinetigazgatója a legnagyobb kincsre, az anyanyelv megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, Szentgyörgyi Albert szavaival élve: "Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája." Gál Ernő helyi tanácsos felolvasta Dorin Danesan, Segesvár polgármesterének üdvözletét, aki főként a központ kulturális tevékenységéről, a magyarság által képviselt színfoltról szólt elismerően.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Gaudeamus Szórványközpont etalon a megyében. Marosludason, Dicsőszentmártonban, Szászrégenben, Nagysármáson is ilyen szórványközpontokra volna szükség, hiszen az RMDSZ a magyar oktatás ügyét tűzte ki zászlajára. Dicsőben merev ellenállást tanúsítottak, Marosludason fel sem merték vetni a szórványkollégium ügyét. – Aggódó felelősséggel kezeljük a szórvány ügyét, azt szeretnénk, ha a magyar gyermekek itt maradnának, ha szülővárosuk felnőtt korukra élhető város lenne, hogy ne kelljen innen elvándorolni! – fogalmazott az elnök.
– Ha ilyen gyermekeket nevelünk, mint akiket szerepelni láttunk, ennél nagyobb stratégia nem is kell! – fogalmazott Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, aki Farkas Miklósnak a szövetség elismerő oklevelét nyújtotta át.
A rendezvény során levetítették Dudás Lászlónak az alapítvány 20 évét bemutató filmjét, amelyen az alapítvány kuratóriumi tagjai, támogatók is megszólaltak. Tóth Tivadar igazgató a kudarcokat taglalva tapintott rá a szomorú valóságra: – Bár a szórványközpont létrehozása sikertörténet, odajutottunk, hogy magyar gyereket már alig találunk, akit idehoznánk. Még vidéken sem! Ha lesz gyermek, lesz magyar oktatás, ha nem lesz, akkor vége az oktatásnak is! Jelenleg egy líceumi magyar osztály működik a korábbi két párhuzamos helyett a Mircea Eliade Főgimnáziumban, és pengeélen táncolunk – mondta, majd megjegyezte, jó lenne, ha kevesebb támadás érné őket a segesváriak részéről, s jó lenne, ha ezt a központot magukénak éreznék, hiszen ez a ház a segesváriakért van. A munkát értékelni kell, nem folyton bírálni, hibát kapni.
A munkálatok során elismerő okleveleket és plaketteket adtak át azoknak, akik munkájukkal vagy anyagilag támogatták az alapítvány munkáját.
A konferencia tegnap zárult, a vendégek Berethalomra és Keresdre is ellátogattak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Melyik előbb: fejlesztési régió vagy autonómia?
Eltérések az SZNT és az RMDSZ álláspontja között
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kedden este, a Marosszéki Tanács ülését követően kijelentette, hogy egyetértenek az aláírásgyűjtéssel és támogatják azt, de az SZNT nem fejlesztési régióban, hanem Székelyföld autonómiájában gondolkodik. Mint mondta, az RMDSZ- szel számos kérdésben közös az álláspontjuk, de a népszavazáson megfogalmazott kérdésben nem egyezik. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint realistának kell lenni, mert egyelőre nincs szó közigazgatási régiókról, az alkotmányban sem szerepel, ellenben a fejlesztési régiók átszervezése napirenden van.
Az alábbiakban a két nyilatkozatot olvashatják:
Mi az autonóm Székelyföld megteremtését tűztük ki célul
Izsák Balázs: – A mi célunk nem egy fejlesztési régiónak a létrehozása, hanem az autonóm Székelyföldé. Ez 153 székely önkormányzatot jelent, amelynek a jegyzéke megtalálható a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetének a függelékében. Ezek tulajdonképpen nyolc széket alkotnak. Többször hangsúlyoztuk, hogy számunkra Székelyföld nem három megyét jelent, hanem nyolc széket. Ez nemcsak Maros megyében tér el tulajdonképpen a jelenlegi közigazgatási felosztástól, hanem Hargita és Kovászna megyében is. Bodzaforduló például soha nem tartozott a Székelyföldhöz, viszont a Brassó megyében található Apáca, Alsórákos tulajdonképpen Háromszékhez, Erdővidékhez tartozik. De beszélhetünk akár a Brassóhoz csatolt Homoródjánosfalváról is vagy Gyimesbükkről, amely jelenleg Bákó megyéhez tartozik.
Tehát mi az autonóm Székelyföld megteremtését tűztük ki célul, és nem helyes az, hogy elsőként a fejlesztési régiók kialakítását fogalmazzuk meg célkitűzésként, ugyanis az 1059/2003-as rendelete az Európai Uniónak kimondja, hogy a fejlesztési vagy sta- tisztikai régiókat közigazgatási egységek fogják kialakítani. Előbb kell tehát a közigazgatási határokat módosítani, a közigazgatási egységeket létrehozni, s utána gondolkozni azon, hogy hogyan alakítják a fejlesztési régiókat.
Ha most sikerülne keresztülvinni azt, hogy Maros, Hargita, Kovászna megye egy fejlesztési régió legyen, sokkal nehezebb lenne utána megváltoztatni a közigazgatási határokat, különösen, ha fölmutatják mellette éppen az érintett magyar székely lakosság akaratát.
Mi ezt nem tartjuk jó dolognak, ettől függetlenül folytatjuk az együttműködést az RMDSZ-szel is minden más területen, további egyeztetéseken próbáljuk meggyőzni, hogy ne ezen az úton haladjanak.
A fejlesztési régiók racionális átrajzolása fontos lépés az autonómiatörekvésekben
Brassai Zsombor: – Azt gondolom, hogy a realitások mentén kell gondolkodnunk, és ennek megfelelően kezdeményezzük a népszavazást a régióátszervezés ügyében. Továbbra is fenntartjuk, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyének ebben a hármas egységben kell fejlesztési régióvá átszerveződnie, hogy érvényesüljenek a regionalizációnak a célkitűzései, vagyis hogy megszűnjenek a különböző területek, megyék közti különbségek, illetve erősödjenek a helyi sajátosságok. Pillanatnyilag ennek van politikai aktualitása, és erre kell erős véleményt megfogalmazzon a térségben érintett lakosság.
Ami a közigazgatási hatáskört illeti, regionalizációs összefüggésben az RMDSZ nagyon világosan kifejezte az álláspontját, mely szerint nem támogatja egy újabb közigazgatási szint beiktatását az országos kormányzás és a megyei kormányzás közé, hiszen ez tovább bonyolítaná a bürokráciát, ami egyáltalán nem szolgálja a lakosság érdekeit. Tehát nem hiszünk egy olyan közigazgatási hatáskörrel felvértezett régióban, amelyik tovább fokozná az adminisztrációs bürokráciát. Ennek megfelelően mi a fejlesztési régiókat támogatjuk, amelyeknek realitásuk és aktualitásuk van ebben a pillanatban. Kifejezzük, hogy elfogadhatatlannak tartjuk ennek az egységességnek a beolvasztását olyan fejlesztési régió keretébe, amelyben tulajdonképpen elhalványodna a térségnek a jelentősége. A fejlesztési régiók racionális átrajzolása fontos lépés az autonómiatörekvésekben. Az RMDSZ nem mondott le az autonómiatörekvésekről, köztudomású, hogy a következő hetekben napvilágra kerül egy autonómiatervezet, melynek mentén a szövetség tovább küzd annak érdekében, hogy ez a cél megvalósuljon. Fontos jelzés a népszavazás mellett az október 27-ére tervezett székely nagy menetelés is, ezért támogatjuk ezt a kezdeményezést és csatlakozunk a rendezvényhez.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyek Nagy Menetelése: jó irányba haladnak az előkészületek
A Marosszéki Székely Tanács kedden ülést és lakossági fórumot tartott, a Székelyek Nagy Menetelése előkészületeiről. A rendezvényen az SZNT küldöttei mellett más magyar szervezetek képviselői is részt vettek. Az ülésen elhangzott: Marosszékről, Maros megyéből 20 ezer ember részvételére számítanak, akik autóbusszal illetve személygépkocsival utaznak majd Háromszékre.
A rendszerváltás óta nem volt olyan esemény, amelyen az összes erdélyi magyar párt részt vett volna – mondta a Marosszéki Székely Tanács elnöke, Csíki Sándor a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában. Hozzátette: komoly egyeztetések folynak és jó irányba halad a Székelyek Nagy Menetelésének előkészület. Megjegyezte, a keddi fórumon húszezer szórólap került kiosztásra. Elmondta, nagy az érdeklődés a menet iránt és egyre több felajánlás is érkezik.
Az RMDSZ maros megyei elnöke, Brassai Zsombor szerint a soron következő régióátszervezés kapcsán fontos az összehangoltság. Megjegyezte, hogy ha nincs összefogás, könnyen előfordulhat, hogy a magyarok feje felett hoznak majd meg döntéseket, nem véve figyelembe azokat az érdekeket, amelyek a székelyföldi térségben lakó magyar közösségek védelmét szolgálnák. Hozzátette: mi is mozgósítjuk a választóinkat.
Erdély.ma

A magyar nép szolgálatában – Beszélgetés Böjte Csaba szerzetessel
Ki ne ismerné Böjte Csabát? A ferences szerzetes nemrég Strasbourgba látogatott, ahol az Európai Parlament elnökével is találkozott. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az említett parlamentben. Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni? Erről és egyebekről beszélgettünk vele.
– Csaba testvér, úgy tudom, civilként évekkel ezelőtt autó- villamossági szerelőnek tanult. Meggyőződésem, hogy hosszú és göröngyös volt az út a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáig… – Ha ennyire visszanyúlunk az időben, a válaszomat azzal kezdeném, hogy mint sok más munkatársam, én is a kommunizmus évei alatt nőttem fel. Már gyermekkoromban megtanultam, hogy mi a munka. A Hargitán például bányászként is dolgoztam. Mi tagadás, az ember fiatalkorában sok mindennek készül. Számomra nem jött össze az autóvillamossági szakma. A bányászélet hónapjai igencsak próbára tették az akaraterőmet. Úgy hiszem, ekkor kezdtem konkrétan készülni a papi pályára.
– Évtizedekkel ezelőtt a hatalom akkori képviselői nem nézték jó szemmel azokat, akik a papi pályát választották… – Ez így igaz. Az életemet a kommunizmus igencsak meghatározta. Ha példával kell élnem, azt mondanám el, hogy édesapám is írogatott. Sajnos egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte. Innen szűk öt év után szabadult, de a börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Számomra ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik.
– Válaszaiból az tűnik ki, hogy az akkori fiataloknak távolról sem volt annyi esélyük, mint a mostaniaknak. – Ez egyértelműen így van. Ha jól meggondolom, gyermekkoromban három lehetőség közül választhattam. Az első, hogy pakolok és elvándorlok valahova: külföldre, „Nyugatra”, más országba vagy kontinensre. A második lehetőség: mint a strucc, bedugom a fejem a homokba, és a saját elefántcsonttornyomban élem a mindennapi szürke életemet úgy, mintha minden rendben lenne. Én nem az említett két lehetőség közül akartam választani. Nekifogtam takarítani, rendet teremteni, és arra törekedtem, hogy magam körül olyan világot hozzak létre, ami minden szemszögből nézve emberhez méltó. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy tanulni fogok, képzem magam, és megteszek mindent annak érdekében, hogy a szülőföldem, Erdély lakható, szép és rendezett legyen.
– Ön Erdélyben több mint ezerötszáz nehéz sorsú gyermekről gondoskodik. Ez egy nem akármilyen feladat. E nemes célhoz honnan merít állandóan erőt, kitartást, szeretetet, odaadást? – Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak, megint vissza kell lépjünk az időben. A Szent Ferenc Alapítvány pont húsz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Jelen pillanatban 78 helyiségben folytatunk gyermekvédelmi tevékenységet. Külön meg szeretném említeni, hogy az elmúlt két évtized alatt több mint ötezer szegény sorsú gyermeket fogadtunk be. Igaz, figyelembe kell venni, hogy az említettek fele már végzett, vagyis kirepült a segítő szárnyaink alól. Az állandó erőről, a kitartásról, a szeretetről és az odaadásról pedig csak annyit, hogy ha valaki azt teszi, amit szeret, ha azt végzi, amit Isten kér tőle, akkor mindehhez megvan, vagyis megadatik a kellő erő is. Én ebben a munkában örömömet lelem, és biztos vagyok abban, hogy ez a megfogalmazhatatlan elégtétel ad nekem erőt ahhoz, hogy tovább dolgozhassak.
Hogyan lehet átlátni egy ekkora rendszert, miként lehet mindenütt ott lenni, ahol problémák adódnak, ahol szükség van Csaba testvér jelenlétére?
– Nagyon egyszerű a válaszom. Mi, erdélyi magyarok nem másért, hanem az autonómiáért küzdünk. Hasonlóképpen gondolkodom én is. A mi feladatkörünkben az a legfontosabb, hogy mindegyik ház, mindegyik nevelő szakszerűen és felelősséggel végezze a munkáját. Minden egyes munkatársamnak, kollégámnak én is autonómiát szeretnék adni, mégpedig a tevékenységében és a munkájában, hiszen én nem más helyett akarok dolgozni, hanem olyan embereket akarok bevonni ebbe a munkába, akik a tevékenységen belül megállják a helyüket. Abszolút hiszek abban, hogy aki tud segíteni a gyermekeken, az az én munkámat segíti. És persze vegyük figyelembe azt is, hogy e nemes munkát nem egyedül végzem, hanem több mint háromszáz munkatársammal.
– Az Ön által létrehozott gyermekmentő szervezet célja tehát az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Sok városban találni hasonló sorsú gyermekeket. Mi tagadás, ők is szívesen lennének az ön oltalma alatt… Mit lehet tenni ennek érdekében? – Ez a kérdés nagyon sokszor elhangzik. A szerencse az, hogy mindenre megvan a lehetőség. Úgy érzem, most pont Maros megyére, és ezen belül is Vásárhelyre gondol. Arra törekszünk, hogy minél több helyen jelen lehessünk. Elég, ha azt mondom, hogy Segesvár, vagy azt, hogy most Szovátán akarunk beindítani egy kis házat. Ott is nagyon szükségszerű. A folyamat, hogy miként kerülnek hozzánk a gyermekek, egyáltalán nem bonyolult. Ha például egy családban egy gyermek bajban van, úgy a vérszerinti rokon, vagy ha ilyen nincs, akkor a gyám kell megkeressen minket. Írásban és Isten nevében kell kérje, hogy a gyermeken segítsünk. Ezután mi ellátogatunk a helyszínre, felmérjük a gondokat, és a helyi szociális munkással egyeztetve megtesszük a kellő lépéseket annak érdekében, hogy befogadhassuk a rászorulót. Tudni kell, hogy több típusú befogadás létezik. A leggyakoribb „a kollégium típusú befogadás”, amikor a gyermek ösztöndíjat és szociális jellegű elhelyezést kap. Azonban beszélni kell a súlyosabb esetekről is. Sok esetben a román állam gyámhatósági törvényei kerülnek előtérbe. Ez az eljárás egy kicsit lassabb, de természetesen ezek is megoldódnak.
Tudni kell, hogy mindkét elhelyezési mód mellett lehet a gyermekeket látogatni, hétvégenként hazavinni, és majd, amikor a család talpra áll, a gyermek véglegesen hazakerülhet.
Igazából olyanok szeretnénk lenni, mint az állomás melletti csomagmegőrzők. Nálunk a szülők bizalommal elhelyezhetik a gyermekeket, persze, annyi különbséggel, hogy mi a gyermeket neveljük, iskolába járatjuk, tehát gazdagítjuk, és nem csak megőrizzük.
– A rászoruló gyermekek befogadásán kívül tud-e valamit tenni a mélyszegénységbe süllyedt családjaikért, otthonmaradt testvéreiért?
– Beszélhetek olyan családokról is, ahonnan nyolc vagy akár tíz gyermek van nálunk… Biztos léteznek olyanok, akik nem hiszik, de igen, ha nem is naponta, de kapcsolatban vagyunk ezekkel a családokkal. Ha jól belegondolok, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy reálisan tudunk rajtuk segíteni.
– Sok adományt kapnak belföldről, külföldről. Hogyan lehet a javakat, pénzt méltányosan, igazságosan elosztani a házak között, egyáltalán tisztán, becsületesen kezelni, az utolsó fityinggel is elszámolni az adományozók felé?
– Nem gondolom, hanem állítom, hogy abszolút nincs igazságos elszámolás a Földön. És aki ezzel nem ért egyet, annak üzenem, hogy Isten sem ad mindenkinek egyformán. Én arra törekszem, hogy minden háznak adjak és gondoskodjak a rám bízott gyermekek szükségleteiről. És hogy mi van azzal, ami marad? A mi jelszónk a következő: ami marad, azt odaadjuk a nálunknál is szegényebbeknek.
– Sokat szerepel a médiában, sokat utazik, ami biztos sok idejét rabolja el. Közben a hálózat olajozottan működik, tulajdonképpen folyamatosan jelen van az oktatók, nevelők életében. Milyen lelki kötelékek tartják össze a hálózatot?
– Erről órákat tudnék beszélni. De megpróbálom magam visszafogni. Szent Ferenc nevét viseljük. Akárcsak a mostani pápa. A ferences lelkület a maga egyszerűségével, a vidám életigénylésével és a becsületes munkájával számunkra olyan iránytű, ami teljes mértékben segít eligazodni a 21. században. Ami pedig a hálózatot illeti, Istennek hála, létezik a telefon, az internet és a közösségi oldalak, melyek lehetőséget adnak arra, hogy akkor is tudjuk tartani a kapcsolatot, ha Erdély szétszórt területein is élünk.
– Meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét. Mit kíván tenni az elkövetkezőkben, hogy a tolerancia, a megbocsátás, a kiengesztelődés kegyelme eljusson minden egyes erdélyi családba, közösségbe, de a politikusok fülébe is?
– El sem hinnék, hogy mi mindent láttam-hallottam. Sok esetben a családok legféltettebben őrzött titkait is ismerem. Az van, hogy hozzánk a gyermekeket nem a földrengés, nem az árvíz és nem a háborúk hozzák. Akik idekerülnek azok sajnos (!) az emberi tévedések, a felelőtlenségek, a naivságok és a Tízparancsolat be nem tartásának a következményei! Úgy gondolom, hogy a társadalmunk akkor újulna meg, ha alázattal visszatérnénk Isten parancsaihoz, és kibékülnénk egymással. Vegyük figyelembe azt, hogy Jézus Krisztus sem hozott politikai és gazdasági reformokat. Ő az embereket belülről akarta megreformálni. Nekünk is ezt kell szem előtt tartani, figyelembe venni és véghezvinni, mert csakis így születhet meg egy új és tökéletesebb világ körülöttünk.
– Hogyan tudja a szegénységet hirdető, „kéregető” ferences lelkiség, a rend szabályait összeegyeztetni azzal az életformával, ami a rendszer fenntartása érdekében folyamatos „szereplésekre”, utazásokra kényszerítik? – A ferences lelkület lényege a legkisebbek és a legelesettebbek becsületes szolgálata. Ha koldusokkal beszélek, bizonyos értelemben ugyanazt érzem, mintha egy miniszterrel társalognék. Engem mindig az a cél vezet, amelyért évtizedek óta dolgozom. Megéri, és jó, ha mindenki tudja, csak így lehet a lelkiismeretünk teljesen tiszta és nyugodt. Hát ezért vagyok én boldog.
– Száz éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota. Erre az ünnepségre önt is meghívták. Miként fogadták, hogyan látja a palota centenáriumát?
– Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy meghívtak az említett centenáriumra. Arra gondoltam, hogy a vásárhelyieket nem egy köteg virággal, hanem egy csokornyi gyermekkel lepem meg. Az ünnepségre a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kórussal látogatottam el. Fontosnak tartottam, hogy azokkal a népdalokkal jelentkezzünk, melyeket az önök vidékén énekelnek. Jó volt ott lenni.
– Nemrég Strasbourgba látogatott, ahol találkozott az Európai Parlament elnökével is. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az Európai Parlamentben. Mindezt miként véli? Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni?
– Engem már sok mindenre felkértek. Voltak érdekesebbnél érdekesebb ajánlatok, megkeresések. Néha vakartam a fejem, de sokszor kacagtam magamban. Nekem soha nem voltak politikai ambícióim, és innen kiindulva soha sem álltam kötélnek, és nem is fogok.
Egyértelműen szeretném kijelenteni, hogy én mint ferences szerzetes pap a legkisebbek, a legrászorultabbak, a legelesettebbek szolgálatával szeretném a népemet szolgálni.
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

Naponta ezer aláírás Székelyföldért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt közreműködésével már egy hete gyűjti az aláírásokat a fejlesztési régiókról szóló népsza-vazáshoz.
Az összefogás sikerességét bizonyítja az a 7000 támogató, aki Kovászna megyében már ellátta kézjegyével a szövetség által megfogalmazott kérdőívet. „A megyében naponta ezer aláírás gyűl össze. Látszik, hogy kezdeményezésünk megegyezik az emberek véleményével. Mi mindannyian azt szeretnénk, amit az Európai Unióban pontosan értenek: mi mondjunk véleményt saját jövőnkről” – nyilatkozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
A december 8-ra tervezett népszavazáson azt kérdezik majd: akarják-e, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye, Marosvásárhely központtal, közös fejlesztési régiót alkosson? Az RMDSZ kezdeményezésére indult népszavazáson a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra fog vonatkozni.
Erdély.ma

Csonka egyeztetés
A kormánypártok nem válaszoltak az RMDSZ megkeresésére
Az RMDSZ helyi népszavazások kiírását kezdeményezte azzal kapcsolatosan, hogy Maros, Hargita és Kovászna megyét egy fejlesztési régióba sorolja a kormány, illetve hogy a régió központja Marosvásárhely legyen. Tekintettel az ügy fontosságára, hisz nem kizárólag a Maros megyei magyar lakosság érdekeiről van szó, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke egyeztetésre hívta a román parlamenti pártok Maros megyei vezetőit. Szerdán délután került sor erre a találkozóra.
A részletekről Brassai Zsombort kérdeztük:
– Kik vettek részt a találkozón?
– Sajnos, csak a Demokrata-liberális párt képviselője jelent meg Mihai Porutiu marosvásárhelyi elnök személyében. A Nemzeti Liberális Párt megyei elnöke korábban már ismertette álláspontját. Véleménye szerint Maros megye jövője nem tartozik a Maros megyei közvéleményre. Úgy tűnik, lévén, hogy hiányoztak a tegnapi találkozóról, ezt az álláspontot továbbra is fenntartja. Ez nem túl bölcs álláspont, véleményem szerint huszonhárom év alatt el kellett volna jussunk a demokráciának egy olyan szintjére, amikor egy népszavazást és a népszavazás eredményét komolyan vesszük, főleg ha egy olyan rangú kérdésről van szó, ami a térség jövőjét hosszú időre meghatározza. Ebből a kérdésből a közvéleményt nem lehet kihagyni. Sőt, azt mondani, hogy Maros megye jövője nem tartozik a megye közvéleményére, enyhén szólva felelőtlenség.
A Szociáldemokrata Párt Maros megyei vezetőinek álláspontját nem ismerjük. Ellenben a Kovászna megyei PSD képviselőjének a véleményét ismerve, azt gondolom, hogy sajnálatos módon egy olyan irányba torzítják a szóban forgó kérdéskör körüli véleményeket, vitát, ami nem túl üdvös Maros megyére nézve, hiszen nem etnikai kérdésről van szó.
– Mit mondott a háromszéki szociáldemokrata képviselő?
– Véleménye szerint a referendum fölösleges pénzkidobás, és tulajdonképpen nem szolgál egyebet, mint az RMDSZ érdekeit. Nem hiszem, hogy túl bölcs lenne Maros megyében a magyar autonóm tartománnyal riogatni a Felső-Maros menti románságot, hiszen nem erről van szó. Az, hogy a nagyobbik kormányzó párt mindmostanáig nyilatkozatokon kívül tulajdonképpen nem fogalmazott meg egy olyan szakmai elemzésen alapuló tervet, amiről vitatkozni lehetne – köztudott, hogy csak az RMDSZ tett le a kormány asztalára egy átfogó, a kérdést lényegében taglaló szakmai véleményt – , azt jelenti, hogy a kormányzó pártiak, és különösen a szociáldemokraták, politikai kérdésnek minősítenek egy olyan ügyet, ami hosszú évtizedeken keresztül befolyásolja majd a lakosság életét.
Éppen ebből a tapasztalatból kiindulva gondolom azt, hogy rendkívül nagy a felelőssége most a közvéleménynek abban, hogy felkarolja ezt az aláírásgyűjtést. A lehető legnagyobb számban és arányban ki kell fejeznünk álláspontunkat, meg kell erősítsük Maros megyével és Marosvásárhellyel kapcsolatos érdekeinket.
– Hogyan értékeli a PDL viszonyulását?
– A Demokrata-Liberális Párt nyitása mindenképpen üdvözlendő. A tegnapi beszélgetés során több kérdést próbáltunk tisztázni. A tárgyalásokat nem zártuk le, véleményem szerint a következő napokban folytatjuk, közeledni fog az álláspontunk, s majd ebben a várható együttműködésben sikerül dűlőre vinni a Maros megyeiek közös ügyét.
– Mivel indokolták a kormánypártok a távolmaradást?
– Sajnálattal vettük tudomásul, hogy nem válaszoltak a meghívásunkra, nem jeleztek vissza.
– Elkezdődött az aláírásgyűjtés. Hogyan haladnak?
– Több önkormányzattól kaptunk visszajelzést. A tegnap estig már több ezer aláírás gyűlt össze.
A törvény értelmében október 13-ig kell összegyűjteni a Maros megyében választásra jogosult polgárok legkevesebb öt százalékának az aláírását. Ezzel a támogató aláírással a polgári kezdeményezést beterjesztjük a megye jegyzőjéhez, aki 30 napra közvitára függeszti ki. November 14-re rendkívüli tanácsülést kezdeményez az RMDSZ-frakció, amelyen napirendre kerül az a javaslat, hogy december 8-ára írjon ki a megyei tanács népszavazást.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Hovatartozás
Ha minden igaz, akkor három erdélyi – Hargita, Kovászna és Maros - , valamint három partiumi – Bihar, Szatmár és Szilágy - megye lakóit meg akarják népszavaztatni arról, milyen más megyékkel lennének szívsebben együtt egy fejlesztési régióban.
A kezdeményezés apropója az, hogy a bukaresti kormány fejébe vette: módosítja az ország közigazgatási felosztását, oly módon, hogy a jelenlegi megyéket különböző régiókban vonja össze. Mivel nem biztos, hogy a román irányítású hatóságok hajlandóak lesznek kiírni a referendumokat – lévén, hogy az RMDSZ kezdeményezte őket - , az alábbiakban vázolnám, hogy nagyváradi lakosként milyen megyékkel látnám szívesen egy régióban Bihart.
Sajnos Győr-Moson-Sopron, az angol Kent vagy Essex, illetve Franciaországból a Nizza székhelyű Alpes-Maritimes nem játszanak, mivel eléggé fantáziátlanul csak az ország közigazgatási határain belül engednek válogatni, pedig eléggé előkelő helyen lennének a preferencialistán. Ugyanezen okból nem jöhet szóba a nagybetűs Megye sem, ahol A gyűrűk ura című klasszikus szerint a hobbitok élnek, pedig néha kimondottan jól jönne, ha az ember baráti körébe olyan figurák tartoznának, mint Gandalf, a varázsló. Ezért maradnak az országon belüli megyék.
Legyen akkor Konstanca, mert kimondottan szeretem a tengert. Mondjuk, az Adriát sokkal jobban, mint a Fekete-tengert, de mivel Fiume ugyanúgy nem lehet opció, mint a festői Nizza és környéke, akkor legyen a román tengerpart. Aranyló homok, langyos tenger, gazellatestű, bikinis lányok, és a nagyváradihoz hasonlóan pezsgő éjszakai élet. A Jóisten is arra teremtette, hogy egy régióban legyünk.
Aztán ott van Prahova megye. Igaz, hogy hegyek meg hegyvidéki üdülők Biharban is vannak, de festői hegyvidékből sohasem elég, ráadásul itt készülnek az ország legjobb vörösborai. Ide vele!
De jöhet Hargita megye is. Már csak azért is, mert ebben az esetben az etnikai arány a mi javunkra billenne, meg aztán az asszony is onnan származik, és így közigazgatásilag is szentesítve lenne a frigy.
Persze most bizonyára sokan felkapták a fejüket, mondván: ez abszurd felsorolás, aminek semmilyen reális alapja sincs. Ez így is van. De azért nem sokkal abszurdabb, mint a Bukarest által ránk kényszeríteni akart frigy, amelyben azzal a Beszterce-Naszóddal vagy Kolozzsal kellene egy régiót alkotni, amelyekhez nem fűz sokkal több történelmi és kulturális szál, mint Prahovához vagy Konstancához.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Borboly Csaba
TÜKÖRBE NÉZVE
Az összefogás a kulcs
Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt. Borboly Csaba szerint ez nyerő összeállítás lehetne az EP-választásokra.
Áprilisban azt írtam, hogy ötszázezer magyar szavazat kell ahhoz, hogy komoly politikai szereplő maradhasson az RMDSZ. Írásom legfontosabb megállapítása az volt, hogy az RMDSZ-nek be kell látnia: a megalapítása óta folyamatos szavazói lemorzsolódás megállításának egyedüli módja, ha fontos kérdéseket újragondol.
Az a megállapítás, hogy bizonyos dolgokat újra kell gondolni, az adott helyzetben enyhe, tapintatos megfogalmazás. A szervezet folyamatosan távolodik el választóitól, azok is tőle, és ezt a folyamatot meg kell állítani, a távolodást közeledéssé kell alakítani.
Közeledni nemcsak a választókhoz kell, hanem a történelmi egyházakhoz, a civil szférához, a politikai riválisokhoz, a román és magyar sajtóhoz, mindenkihez. Egyre magányosabb az RMDSZ, egyre több az ellensége, egyre többen várják, hogy mikor bukik orra, és ez nagyon nem jó.
Tükörbe kell nézni
Az RMDSZ az egyetlen szereplője a romániai politikának, amely 24 éve változatlanul talpon áll, és amelyben nem voltak törések. Ez önmagában üdvözlendő, és erre büszkék lehetünk, ugyanakkor ez természetes is egy nemzeti kisebbség politikai képviselete esetében.
Az viszont már nem természetes, hogy a szövetség szavazóinak lemorzsolódása folyamatos – ez egyáltalán nem törvényszerű folyamat, ugyanis a kisebbségi, lokális érdekérvényesítés fontossága, mint például a nemzetállami beolvasztási kísérletekre vagy a globalizációra és számos más folyamatra adott válasz egyre erősebb szerte Európában. A kisebbségi pártok reneszánszukat élik máshol, nálunk pedig folyamatos az erózió.
Az, hogy hasonló folyamatok vannak Felvidéken, Vajdaságban, illetve Kárpátalján a magyar érdekképviseletek háza táján, nem lehet magyarázat semmire, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert 2008 óta Hargita és Kovászna megyében az RMDSZ szavazatvesztési folyamata megállt, megfordult, a versenytársak megjelenése, a gazdasági válság, kivándorlás, népességfogyás és minden egyéb ellenére.
Egy dolgot ehhez még hozzátennék: meggyőződésem, hogy az RMDSZ erősödése e két megyében még látványosabb lehetett volna az elmúlt öt esztendőben, ha nem alkalmazzák a szervezetben oly jól bevált technikákat, mint például: „nehogy már kinője magát, gáncsoljuk már egy kicsit”, vagy „nagy nulla ez a fickó, nem tett le semmit az asztalra, de van egy érdeme, utálja Borbolyt, meg tudná fojtani egy kanál vízben, tehát RMDSZ-es jelöltnek tökéletes”.
Ha nincs a lakossági támogatás, ha nincs 2012-ben a 92 500 szavazat, e technikák alkalmazásába belepusztultam volna, és ezt nemcsak én, hanem más önkormányzati politikusok is elmondhatják. Mindenkinek megvan a maga sztorija, és ezek meglehetősen egy kaptafára készültek.
Mégis elmondhatjuk, hogy megcsináltuk. Nem estünk hasra, nem rinyálunk, fenn a zászló, és megyünk előre. De haladhatnánk jobban is. Emelkedhetne jobban is a léghajó, ha az RMDSZ képes lenne megszabadulni azoktól a hatalomtechnikai ballasztoktól, beidegződésektől, zsigeri reakcióktól, amelyek visszafogják növekedését, és amelyek az erdélyi magyar emberek egyre nagyobb táborát tartják távol a szövetségtől. Ha ballasztokról beszélünk, ezek közül a legnagyobbnak és legsúlyosabbnak azt a felfogást tartom, amely szerint, ami működött az elmúlt 20 esztendőben, az működni fog a következő húszban is. A választási eredmények semmivel nem igazolják ezt a felfogást.
Nincs mese, tükörbe kell nézni. Emlékezzünk csak a december 9-e utáni napokra! Nagy volt a fogadkozás, hogy eddig és ne tovább, és most aztán tényleg alaposan kielemezzük és kivesézzük a dolgokat, és lesz felelősségre vonás meg minden. Az lett, ami a korábbi hasonló fogadkozásokból is, mert hát ugye, az RMDSZ-es megyei szervezetek döntő többségénél, az igazi, a jó RMDSZ-eseknél a bukással felérő kopás esetenként elérte a 20 százalékot a parlamenti választáson, szemben a renitensekkel, akik 2008-hoz képest növelték a szavazatszámot. Ilyen körülmények között emberileg érthető a hallgatás, a visszafogottság, de egy mondást parafrazálva, a bukás felé vezető út jóindulattal van kikövezve.
A problémák szőnyeg alá söprése, a sikertelenségeket követő félrenézés ideig-óráig érthető, mert hát, ugye, mi lenne, ha minden családi veszekedésből válás lenne, de ettől még a problémákat ki kell beszélni, mert ha mindig csak az van a családban, hogy az egyik fél nyel, a másik meg osztja a szitkokat, és mindenben meg akarja mondani, hogy mi legyen, ott biza az, aki tűr, vagy agyvérzést, vagy infarktust kap, vagy világgá fut. Így szokott ez történni. Tehát ha családmodellben gondolkodunk, és elvárjuk egymástól a szolidaritást, akkor várjuk el a kölcsönös tiszteletet és korrektséget is.
Ám, ugye, minden családban az van, hogy ha legalább az egyik fél nem tűr, akkor abból baj lesz, ezért lennie kell egy félnek, aki nyel, és mi, a renitensek, nyelünk és nyelünk, ahogy mondani szokták, mint a torkos borz, és nyelni fogunk továbbra is, de azért szólnánk, hogy most már tényleg ideje lenne odafigyelni arra, amit mondunk.
Meg kellene nézni, mi az, amit mi jól csinálunk, és mások nem, mert ha tovább folytatódnak a 10-20 százalékos szavazatvesztések Maros megyében, Közép-Erdélyben, a Partiumban, azt mi, ha megszakadunk, sem fogjuk tudni kompenzálni. Azt mondjuk, egyre hangosabban, hogy magyar összefogás kell.
Szűkülő érdekérvényesítési képesség
Mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát visszaállítsuk, elengedhetetlen a magyar összefogás megvalósítása. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei tanácsokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évi egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta az e céltól való eltávolodás folyamatos. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül a polgáriak 2008-ban, a néppártiak pedig 2012-ben próbáltak alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában.
Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és ennek a megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a két fontos jövő évi választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítani, hogy a 2012-es választási év sikeres volt. Ezért ahelyett, hogy a maga csendességében mindenki nyalogatná a sebeit, és meg akarná magyarázni, hogy a dolgokon miért nem lehet változtatni, szerintem azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
A múlt év nyarán azt javasoltam az RMDSZ-ben, hogy Hargita megyében az egyik, Kovászna megyében pedig a másik kisebbik magyar párt indítson jelöltet, és a bizonytalan, tehát a kiosztásra kerülő helyeken az önkormányzati választáson kialakult aránynak megfelelően jelölhessenek. Ma 2-4 magyar képviselővel biztosan több ülne a román törvényhozásban, és az RMDSZ-es befutó jelöltek száma sem csökkent volna. Bőven 6 százalék feletti eredményt értünk volna el, szemben a vért izzadva elért öt egész valamennyi százalékkal. Az európai parlamenti választásra készülve most ugyanott állunk, mint múlt év nyarán, a dilemma változatlan, és az előjeleket nézve annak az esélye, hogy az RMDSZ önállóan indulva eléri az ötszázalékos küszöböt, csökkent múlt év december 9-éhez képest is.
Tőkés László bejelentette, hogy közös listán szívesen indulna, akár csak két évre is. Erre a javaslatra nem érkezett érdemi reakció az RMDSZ részéről, amit én nagyon sajnálok. Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt – szerintem ez nyerő összeállítás lehetne jövő tavaszra, reális esélyt biztosítana minden egyes szereplőnek a mandátumra.
Fontos, hogy minél nagyobb számban jelen legyünk az Európai Parlamentben, hiszen láthatjuk, hogy uniós szinten milyen nehéz képviselni az őshonos, számbeli kisebbségben élő közösségek ügyét.
A Régiók Bizottsága keretében elvégzett eddigi munkám, tapasztalataim azt mutatják, hogy a katalóniai népszavazás, a bevándorlók kérdése, a vendégmunkásokkal való problémák mind egybefolynak, amikor kisebbségi kérdésről beszélnek Brüsszelben, és ezeregy érdek az oka annak, hogy a befolyásos, meghatározó tagok nem akarnak hallani rólunk, és nem akarnak foglalkozni velünk.
Az EP-kampány üzenetét tekintve pedig az a véleményem, hogy kampányolni eredményekkel érdemes, és ami a legfontosabb, az embereket érintő kérdésekkel.
Inkább hangzavar legyen!
Nem kétséges számomra, hogy a 2016. évi önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megye kivételével mindenhol közös tanácsosi listákkal, polgármesterjelöltekkel és megyeitanácselnök-jelöltekkel kell indulni. Amelyik politikai szereplőnek polgármestere van, ott minden bizonnyal az lesz a közös jelölt. A tanácsosi listák összeállításánál jó kiindulási alap lehet a 2012-es évben elért választási eredmény. Az ezen elvek mentén megalkotott listával kellene nekiindulni a 2016. évi parlamenti választásoknak is.
Tudom, az RMDSZ-ben egyesek felvetik, hogy jó-jó, az összefogás által elhárul a „küszöbfrász”, de ezáltal néppárti, polgári párti jelöltek juthatnak be olyan döntéshozói fórumokba, amelyek munkáját eddig csak a tévéből követhették, és majd lesz akkora hangzavar, szereplés meg egymásra licitálás, hogy csak na. Ennek a veszélye valós.
Mint megyeelnök, 2008-ban megtapasztaltam ennek a tanulási, alkalmazkodási folyamatnak a jó és rossz oldalát egyaránt, de el kell mondanom, hogy a ciklus felére meg tudtuk szokni egymást az MPP-vel, és abban a háromnegyed évben sem adódott probléma, amelyet az új ciklusban mandátumomból elnökként kitölthettem a másik szereplő, az EMNP társaságában.
Én azt mondom, hogy inkább hangzavar legyen az erdélyi magyar politikában, mint az egyre fogyó RMDSZ-es támogatottságból adódóan előbb-utóbb bekövetkező öt százalék alatti szereplést követő mély csend. Ami ma hangzavarnak ígérkezik, az akár néhány éven belül szolid egységgé válhat. Biztos vagyok benne, hogy az új egység létre fog jönni, mert ez a választói elvárás, és a jelen helyzetben ez a racionális. A kérdés nem ez, hanem az, hogy mikor.
A szerző Hargita Megye Tanácsának elnöke
Transindex.ro

Magyarok oltyán szemmel
Az utóbbi időben egymást követik az autonomista törekvéseket támogató akciók. Amióta elveszítette vélt hatalmi pozícióját, azaz kiesett a kormányból, az RMDSZ is mintha elkötelezettebb lenne a kérdés iránt. Legyek jóhiszemű: tegyem fel, hogy egyetértés van az erdélyi magyar politikai alakulatok, társadalmi és civil szervezetek között a célt illetően, s csupán az ahhoz vezető utat képzelik el más és másként. Kényes helyzet, de nem reménytelen. A hasonló ellentétek feloldásának legkézenfekvőbb módja az egyeztetés.
Hosszú évek bűnös tétlensége után, mára látványosan felgyorsultak az események. Egyelőre nem tudni, mi kényszerítette a politikumot a cselekvés mezejére: a belső meggyőződés, annak felismerése, hogy az idő nem nekünk dolgozik, s ha sokáig halogatják, tárgytalan lesz a követelés, merthogy nem lesz, aki élvezze az autonómia előnyeit, avagy a külső hatás, az a makacsság, amellyel a kormányzat igyekszik tűzzel-vassal átvinni az ország területi-közigazgatási átszervezésére vonatkozó, számunkra semmi jóval nem kecsegtető elképzeléseit. Feltételezésem szerint mindkettő.
Az utóbbi fél esztendő akciói – tüntetések, aláírásgyűjtések stb. – kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés – legalábbis a szervezők részéről –: kitől származik az ötlet, kié az elsőbbség? A jelek szerint presztízskérdésként kezelik az ügyet, s természetesen egyúttal politikai tőkét is próbálnak kovácsolni saját maguk számára. Pillanatnyilag azon vitatkoznak a különböző akciók kezdeményezői, hogy a székelyföldi autonómiáért, vagy a három megyét – Maros, Hargita, Kovászna – magába foglaló fejlesztési régióért kell és érdemes küzdeni. Véleményem szerint, ha nem tévesztik szem elől, hogy a végső cél csakis az autonómia lehet, s ha futja az erőből, szervezettségből, akkor minden arra érdemes célért ki kell állni. Csakhogy az a szomorú helyzet, hogy a napi megélhetési gondokkal küszködő erdélyi gyalogmagyar egyre közönyösebb a politika, a közélet iránt. A sorozatos kudarcélmények hatásaként ma már nehezen mozgósítható bármire, főleg közösségi célokért való kiállásra nem.
Ismétlem, a közember egyre nehezebben igazodik el a tüntetések, aláírásgyűjtések, európai polgári kezdeményezések között, különösen azok szervezőit, illetve céljait, célszerűségét illetően. Egyelőre a bőség zavarával kell megküzdenie, de – figyelem! –, ha belátható időn belül nem jár valamiféle konkrét eredménnyel az akciózás, akkor könnyen oda juthatunk, hogy kimondja: neki aztán többet ne trombitáljanak! Mi lenne a megoldás? Egyértelmű: össze kell hangolni a cselekvést. Ehhez tárgyalóasztalhoz kellene ülniük a főbb szereplőknek, s ha a cél közös, akkor közösen kidolgozott stratégiát követve, taktikát alkalmazva folytatni a küzdelmet. Valahogy úgy, ahogyan még a 90-es évek derekán egy oltyán ismerősöm vizionálta, aki csodálattal nyilatkozott a magyar érdekképviseletről, s aki szerint csak látszólagos (volt) a radikális-mérsékelt, vagy ha úgy tetszik kuruc-labanc ellentét a magyarok között, akik jó politikai érzékkel, a helyzet függvényében tudatosan váltogatják a két harcmodort, de sohasem szem elől veszítve a közös célt, a közösség érdekeinek szolgálatát.
Bevallom, akkor nem vitt rá a lelkiismeret, hogy cáfoljam állítását. Arra azért kíváncsi lennék, ma miként lát bennünket.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Marosvásárhelyen gáncsolják (Aláírásgyűjtés a Székelyföld régióért)
Hétezer aláírás gyűlt össze egy hét alatt a régiósítás témájában kiírandó népszavazás érdekében Háromszéken, Maros megyében azonban még az aláírásgyűjtő ívek kibocsátásától is elzárkózott a megyeháza. A gyűjtés ennek ellenére folytatódik, október 14-én összesen százezer aláírást kíván asztalra tenni az RMDSZ.
Háromszéken elsőként Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester írta alá az íveket, azóta pedig naponta ezren csatlakoznak a kezdeményezéshez, amelyet az RMDSZ az SZNT-vel és az MPP-vel közösen szervez, és a megye független polgármesterei is támogatnak. Az akció célja egy olyan helyi népszavazás kiírása, amelyben a Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló fejlesztési régióról kérik ki a térségben élők véleményét. Az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetősége úgy véli: a szolidaritás sikerességét bizonyítja az a 7000 személy, aki már aláírta a listát Kovászna megyében. „Látni lehet, hogy kezdeményezésünk összhangban van az emberek véleményével. Mind azt akarjuk, amit az Európai Unióban világosan megértenek az emberek: mi kell legyünk azok, akik kifejtjük véleményünket jövőnket illetően” – fogalmaz Tamás Sándor tegnapi közleményében.
Maros megyében 25 000 aláírás begyűjtését tűzte maga elé az RMDSZ, ez az ott élő választók öt százalékát teszi ki. Már tízezernél több nevet jegyeztek fel, ám a fejléces ívek kibocsátásától a marosvásárhelyi megyeháza jegyzője elzárkózott. Hivatalos elutasító választ azonban nem adott, ezért a megyei RMDSZ-elnök közölte, hogy október 13-án benyújtják a 25 ezer kézjegyet. Brassai Zsombor elmondta: „Ha hivatalos el-utasító választ kapunk, akkor egyértelműen bíróságon támadjuk meg azt. Mindemellett szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy megtagadják a kezdeményezésünket, ám ha mégsem fogadják el a polgári kezdeményezést, akkor a törvény értelmében a megyei önkormányzati képviselők egyharmadának a kérésére napirendre kell tűzni az ügyet. Mint ismeretes, Maros megye tanácsában az RMDSZ-frakció biztosítja az egyharmadot, így teljesen biztos, hogy az október 14-i tanácsülésen napirendi pontként fog szerepelni az aláírásgyűjtés ügye.” Brassai szerint „nincs semmilyen jogi kifogás, amely alapján elutasíthatják a kérésünket, mert az minden részletében eleget tesz a népszavazási törvény előírásainak. A jegyző által tanúsított fölösleges »óvatosság« pedig annak tudható be, hogy sajnos az elmúlt 23 évben nem gyakoroltuk a demokrácia alapintézményét, a népszavazást, és ettől mint ismeretlentől tart a megyei tanács jegyzője”. Végül úgy vélekedett, hogy óriási politikai oktalanság lenne, ha nem vennék figyelembe a népszavazást kérő százezer aláírást.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szétzilálódás ellen
Jó lenne, ha végre egészséges és építő vita bontakozna ki az erdélyi magyar pártok között, még akkor is, ha a nagynak számító RMDSZ némely tagja fölöslegesnek tartja a tárgyalásokat. Ráadásul szemmel látható, a Polgári Párt, még ha kijelentések szintjén ragaszkodik is úgymond függetlenségéhez, önállósá- gához, az RMDSZ felé húz, az EMNP meg az előző választásokhoz képest is olyannyira összezsugorodott, hogy képtelen volt megízleltetni „a választás szabadságának élményét” a magyar közösséggel. Az RMDSZ-szel szembeni fenntartásokat csak a szavazatok számán lehetett lemérni, úgy 350 000-en voksoltak rájuk, az elégedetlenkedők egyszerűen nem mentek el szavazni. Tetézi a bajt, hogy a kétharmados és arrogáns többség figyelembe sem veszi sem az RMDSZ-t, sem az 1,2 millióra tehető magyar közösség akaratát. Jó példa erre Maros megye prefektusának ama kijelentése, amelyet Románia területi átalakítása kapcsán az RMDSZ helyi szervezetei által szervezett egyeztetésféleségen mondott: fölösleges a tárgyalás, hisz a tervezett átalakítási folyamathoz a lakosságnak az égadta világon semmi köze. Nos, tehát az RMDSZ-nek még időben le kellene szállnia Borbély László politikai alelnök magas lováról, aki nemrég félkézből utasította vissza az EMNP tárgyalási javaslatait, állítva: azért vált az sürgőssé számukra, mert Tőkés Lászlót fel akarják tenni az RMDSZ európai parlamenti választási listájára. És míg az EMNP-sek „nem szállnak magukba”, nem ismerik el, hogy tévedtek a magyarság „megosztásával”, s nem térnek vissza a szövetség kebelébe, addig érdembeli tárgyalás nem lesz. Régi ember régi reflexe.
A Borbély-féle fölényeskedés sokat árt közösségünknek, hisz az erdélyi magyarság helyzete nem rózsás, de az RMDSZ-é sem. Vaskalaposságuk árát az utolsó általános és helyhatósági választásokon Maros megye, maga Marosvásárhely és a szórvány fizette meg, ahol ők diktáltak. Nem a kis magyar versenypártok szerény szereplése okán, hanem a szövetség munkájával elégedetlen választói akarat miatt.
Ezért igen fontos Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök napokban megjelent, Az összefogás a kulcs címmel közzétett dolgozata, melyben kifejti, hogy a magyar választók folyamatos és vészes lemorzsolódásának egyetlen gyógyírja az együttműködés. S javasolja, hogy az EP-választásokra állítsanak közös jelöltlistát, melyen Tőkés László legyen a második/harmadik helyen, az ötödiken pedig egy MPP/SZNT-s jelölt. Csak egyeztetni kellene, és tárgyalni, nem Canossa-járásra ítélni a politikai ellenlábasokat. Az RMDSZ-nek, ha ki akar törni elszigeteltségéből, szövetségeseket kell keresnie, elsősorban a magyarok körében, s illenék felismerniük, hogy Bukarestnek tetszik a szétzilálódott magyar érdekképviselet, s az is, hogy az ellentét pártjaink között nőni látszik.
Vakok tehát azok a hazai magyar politikusok, akik saját külön kis győzelmük reményében elutasítják az együttműködést, összefogást. Feledve, hogy ezer külön hangból lehet közös akarat.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma

Decentralizálástól fél a románok fóruma
Félnek a decentralizálástól a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának tagjai. A magyarellenes szervezet nyílt levélben fordult a kormányhoz és a parlamenthez, kérve, hogy a rendőrség ne kerüljön a helyi önkormányzatok hatáskörébe, mert szerintük „ennek súlyos következményei lehetnek Kovászna és Hargita megyékben, ahol a helyi önkormányzat a nyíltan területi autonómiáért harcoló RMDSZ kezében van”.
A fórum igazgatói bizottsága által elfogadott nyílt levélben úgy fogalmaznak, hogy ez az intézkedés a két megyében etnikai tisztogatást eredményezhet, a románokat elüldözik, a helyi döntéshozásból kirekesztik, állam valósulhat meg az államban, az „úgynevezett Székelyföld területi autonómiájával, a román állam fennhatósága alóli kivonásával”.
A román civil szervezet vezetői arra figyelmeztetnek, hogy ha a rendőrség a városi és a megyei jogú városok tanácsának lesz alárendelve, a két megyébe etnikai kritériumok szerint vesznek majd fel új rendőröket, kötelezővé teszik a magyar nyelv ismeretét, a rendőri egyenruhán kétnyelvű feliratok és autonómista szimbólumok lesznek, és fennáll a kockázata, hogy a helyi önkormányzatoknak alárendelt rendőröket választási vagy politikai célokra használják. A fórum tiszteletbeli elnöke Ioan Selejan Kovászna és Hargita megyék ortodox püspöke.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma

RMDSZ: összegyűlt a szükséges számú aláírás
Maros megyében összegyűlt a szükséges aláírás ahhoz, hogy polgári kezdeményezéssel tűzzék a Maros Megyei Tanács napirendjére a székelyföldi fejlesztési régió ügyében kért népszavazás ügyét – közölte szerdán az MTI-vel Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei elnöke.
Az RMDSZ által kezdeményezett, december 8-ára tervezett népszavazáson arról kérdeznék meg a székelyföldi megyék lakosságát: akarják-e, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? Maros megyében azért bizonytalan a kezdeményezés sikere, mert a megyének csak egy része tartozott a történelmi Székelyföldhöz, a magyarok a megye lakosságának a 37 százalékát teszik ki. Brassai Zsombor elmondta, immár 25 ezren írták alá a kezdeményezés íveit, a népszavazás ügyének a napirendre tűzéséhez pedig a Maros megyei lakhellyel rendelkező választópolgárok öt százalékának, azaz 24 245 személynek az aláírása szükséges.
Brassai Zsombor úgy vélte, a sikeres aláírásgyűjtés ellenére egyelőre kevés esély látszik arra, hogy a megyei önkormányzat kiírja a népszavazást. Az RMDSZ-nek román partnerek támogatását kellene megszereznie, ami egyelőre nem sikerült. A magyar szövetségnek csak 11 képviselője van a 34 tagú megyei önkormányzati testületben. Az RMDSZ korábban valamennyi román párt Maros megyei szervezetével párbeszédet kezdeményezett a kérdésről, de csak az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) tett eleget meghívásának. A párt korábban nem nyilvánított véleményt a kezdeményezésről, de a PDL országos alelnöki tisztségét is betöltő Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester szerdán élesen bírálta azt. Maros megyében összegyűlt a szükséges aláírás ahhoz, hogy polgári kezdeményezéssel tűzzék a Maros Megyei Tanács napirendjére a székelyföldi fejlesztési régió ügyében kért népszavazás ügyét – közölte szerdán az MTI-vel Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei elnöke.
Az RMDSZ által kezdeményezett, december 8-ára tervezett népszavazáson arról kérdeznék meg a székelyföldi megyék lakosságát: akarják-e, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? Maros megyében azért bizonytalan a kezdeményezés sikere, mert a megyének csak egy része tartozott a történelmi Székelyföldhöz, a magyarok a megye lakosságának a 37 százalékát teszik ki. Brassai Zsombor elmondta, immár 25 ezren írták alá a kezdeményezés íveit, a népszavazás ügyének a napirendre tűzéséhez pedig a Maros megyei lakhellyel rendelkező választópolgárok öt százalékának, azaz 24 245 személynek az aláírása szükséges.
Florea az Agerpres hírügynökségnek kijelentette, hogy az RMDSZ az aláírásgyűjtéssel „úgy tesz, mintha dolgozna", de amikor olyan intézkedéseket kellett volna megszavaznia a marosvásárhelyi városi önkormányzatban, amelyek ténylegesen régióközponttá alakították volna Marosvásárhelyt, akkor a magyar szövetség ellenezte ezeket. Brassai Zsombor meglepőnek tartotta Florea elutasítását, mert – mint megjegyezte – a polgármester korábban többször is a Marosvásárhely központú székelyföldi régió mellett foglalt állást.
Az RMDSZ-elnök úgy látta, a román pártok elutasító álláspontja ellenére van esély arra, hogy Maros megyében mégis kiírják a népszavazást. Ezt az aláírások nagy számával magyarázta. Hozzátette, az RMDSZ a hét végén összesíti az aláírásokat, és benyújtja azokat a megyei önkormányzatnak, de tovább folytatja az aláírásgyűjtést. „A törvény szerint 30 napos közvitára kell bocsátani a kezdeményezést, és csak ez után lehet a kérdést a tanács napirendjére tűzni. Mi ez idő alatt is folytatjuk az aláírásgyűjtést, és azt reméljük, hogy idő közben 75 ezerre tudjuk növelni az aláírások számát" – magyarázta Brassai Zsombor.
Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ra tervezett helyi népszavazások kiírása céljával. A székelyföldi megyék mellett a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében is gyűjtik az aláírásokat. Ott a tervezett népszavazás kérdése a Nagyvárad központú fejlesztési régióra vonatkozna.
MTI
Erdély.ma

Fakultatív a magyar szó
Az erdélyi és partiumi magyar tanácsosok közül kevesen élnek anyanyelvhasználati jogukkal az önkormányzati üléseken. Körkép.
A legtöbb magyar többségű székelyföldi település kivételével az erdélyi és partiumi önkormányzatok fakultatív jellegűnek tekintik az anyanyelv használatára vonatkozó előírásokat a helyi és a megyei tanácsüléseken.
A 2006-ban elfogadott 215-ös számú közigazgatási törvény 3. cikkelye kimondja: azokban az önkormányzatokban amelyekben a testület tagjainak legalább egyharmada valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a tanácsüléseken az anyanyelv is használható. A jogszabály rögzíti azt is, hogy ebben az esetben a polgármesternek biztosítania kell a román nyelvű fordítást. A tanácsülések dokumentumait azonban minden esetben az állam nyelvén kell kiállítani.
A Krónika megtudta: míg egyes településeken a jogosultak élnek a törvény által biztosított jogukkal, más helyeken azonban éppen a jogosultak mondanak le erről, különböző gyakorlati és pénzügyi okok miatt. Visszás helyzetek Vásárhelyen
Bár a marosvásárhelyi önkormányzat esetében a magyar tanácsosoknak bármikor jogukban áll használni az anyanyelvüket a tanácsüléseken – a képviselőtestület 23 tagjából 10 RMDSZ-es –, a szövetségi színekben mandátumot nyert városatyák a keddi ülésen “csupán” tiltakozásként szólaltak fel magyarul. Peti András, a város RMDSZ-es alpolgármestere elmondta, valamennyi RMDSZ-es képviselő előbb magyarul fejtette ki álláspontját az ülésen, aztán – tolmács hiányában – románul is összefoglalta az elmondottakat. Hozzátette, gesztusukkal az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség csütörtökön megbírságolták Lakó Péterfi Tündét, aki kétnyelvű árucímkéket osztogatott a város egyik zöldségpiacán.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét is vezető politikus elmondta, már több mint négy éve kezdeményezte, hogy az önkormányzat vásároljon tolmácsgépet, és biztosítsa annak a műszaki feltételeit, hogy magyar képviselők anyanyelvükön szólalhassanak fel. Hozzátette, a mostani akcióval azt szerették volna szorgalmazni, hogy a többséghez tartozó kollégák is sajátítsák el és beszéljék a kisebbség nyelvét. “Ez biztosíthatja a tényleges tiszteletet egymás kultúrája iránt” – magyarázta az alpolgármester. Arra a kérdésre, nem tartja-e visszásnak, hogy tiltakozásképpen folyamodtak az anyanyelvhasználathoz, Peti András az RMDSZ korábbi helyi vezetőit hibáztatta. “2008-ig a marosvásárhelyi tanácsban többségi RMDSZ-frakció működött, és soha nem éltek a törvényben szavatolt joggal” – magyarázta az alpolgármester. Hozzátette, elvesznek azok a jogok, amelyeket a közösség nem gyakorol.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Dorin Florea a 45 százalékban magyarok lakta város román polgármestere a magyar képviselők szemére vetette, hogy olyannal vállalnak szolidaritást, aki egy konfliktusos Marosvásárhely eszméjét terjeszti. A polgármester hozzátette, “tíz nyelvet is beszélhetnek” a magyar képviselők, ezzel csak a “képmutatásukat és a demagógiájukat” bizonyítják.
A Maros megyei önkormányzat ülésein, ha elvétve is, de az RMDSZ képviselői csak időnként élnek anyanyelvhasználati jogukkal. Legutóbb a Kultúrpalota termeinek elnevezése kapcsán kialakult vita során Kelemen Márton frakcióvezető szólt magyarul tanácsos kollégáihoz. “Ahogy eddig is előfordult, ezentúl is elő fog fordulni. Mivel a szinkronfordítás nem biztosított, nem látom értelmét minden esetben az anyanyelv használatának, viszont akkor, amikor kimondottan magyar ügyről van szó, magyarul fogunk beszélni” – szögezte le Kelemen. A megyei tanácsos ugyanakkor hozzátette: bár az önkormányzat már rég megvásárolta a tolmácsgépet, szakembert nem alkalmazott a z üzemeltetésére.
Szatmáron nem fontos a kétnyelvűség
A Szatmár megyei önkormányzatok ülésein sem használják a magyart még olyan településeken sem, ahol többséget alkotnak a szövetség tanácsosai. Mint megtudtuk: az RMDSZ-esek nem tartják fontosnak a kétnyelvűséget a gyűléseken, sőt, többen úgy vélik, csak hátráltatná őket egy tolmács beiktatása.
Kifejtették: a magyar embereknek tökéletesen mindegy, hogy az önkormányzati ülések milyen nyelven zajlanak, számukra az a fontos, hogy az ügyintézés során olyan hivatali alkalmazottakkal találkozzanak, akik értik és beszélik a magyart. “A tanácsüléseken románul beszélünk, minden RMDSZ-es tanácsos tud románul, ezért így kézenfekvő” – magyarázta lapunk érdeklődésére Kovács Jenő nagykárolyi polgármester, aki szerint lényegtelen, hogy az ülések nyelve mi, az a fontos, hogy a magyarok a mindennapjaikban használhassák anyanyelvüket.
Mint elmondta, van elég problémája emiatt, például a közelmúltben alakult ki politikai botrány azért, mert a nagykárolyi kastély esetén meghirdetett idegenvezetői állásnál az önkormányzat kötelező módon kérte magyar nyelvtudást. A megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője, Kovács Máté is értelmetlennek látja a kétnyelvű tanácsüléseket, mivel ezáltal bonyolódnának a dolgok, elhúzódnának és megnehezednének a gyűlések. Maskulik Csaba, a szatmárnémeti városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője egyenesen nonszensznek nevezte azt, hogy több nyelven folyjék egy ülés. “A gyűléseknek egynyelvűeknek kell lenniük, egy olyan nyelven kell őket lefolyatni, amit mindenki ért és beszél, legyen az angol, román vagy magyar” – jelentette ki Maskulik, aki szerint őt például nagyon zavarná az érvelésben, ha magyarul beszélne, majd a tolmácsra kellene bíznia, hogy lefordítsa a mondandóját.
“Pragmatikus” anyanyelvhasználat Nagyszalontán
A hétharmados RMDSZ-es többséget számláló nagyszalontai városi tanácsban már több alkalommal felmerült, hogy magyarul beszéljenek a tanácsüléseken, de arra a következtetésre jutottak, hogy ezt nem kérik – mondta lapunknak Török László polgármester. “20 ezer lejes plusz költséget jelentene a fordító alkalmazása, ezt az összeget mi inkább a magyar iskolára költjük” – magyarázta a városvezető, megemlítve azt is, hogy ha anyanyelvükön szólalnának fel majd a duplájára nőne a tanácsülések időtartama. Török hangsúlyozta: ezzel együtt ők szorgalmazzák az anyanyelvhasználatot, de nem csak az számít, ahogyan a közgyűlésen beszélnek, hanem az, amit a közösségért tesznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszalontai önkormányzat az anyanyelvgyakorlás jogának pragmatikus kihasználását részesíti előnyben, így például az önkormányzat honlapján mindem hivatalos kérvény letölthető magyar nyelven és azokat a hivatalba is elfogadják.
Székelyföld a pozitív példa
A székelyföldi települések zömében anyanyelvükön beszélnek a tanácsüléseken az önkormányzati képviselők. Mindez természetes is például az olyan városokban, mint Székelyudvarhely vagy Gyergyószentmiklós, ahol valamennyi tanácsos, illetve a jegyző is magyar nemzetiségű. Csíkszeredában két román nemzetiségű tanácsos jutott be a képviselő-testületbe a tavalyi helyhatósági választáson, és bár többé-kevésbé mindketten értenek magyarul, a városháza mégis biztosít számukra tolmácsot, valamennyi tanácsülésen fordítanak nekik. Ők általában ritkán kérnek szót az üléseken, esetleges kérdéseikre román nyelven kapnak választ. A magyar nemzetiségű tanácsosok közül mindenki – beleértve a polgármestert is – anyanyelvén szólal fel, és ugyanez a helyzet a Hargita Megyei Tanács esetében is, ahol a három román képviselő számára tolmács fordítja a magyarul zajló ülésen elhangzottakat.
A háromszéki önkormányzatok többségében élnek a nyelvi jogokkal, magyarul szólalnak fel a képviselők. A falvakban a magyar nemzetiségű tanácstagok az ülésen is magyarul beszélnek egymással, a városokban megvásárolták a tolmácsgépet és fordítóval kötöttek szerződést. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete évekkel ezelőtt szólította fel a helyi választottakat, hogy a tanácsüléseken beszéljenek magyarul, akkor Kovásznán voltak gondok, de azóta ott is megoldották a fordítást. Thiesz János a fürdőváros polgármestere lapunknak elmondta, évek óta van tolmácsgépük, tehát résztvevőkön múlik, hogy milyen nyelven szólnak hozza. A kovásznai testületben tizenegy RMDSZ-es, egy független és öt román nemzetiségű képviselő dolgozik. A polgármester elmondta, előfordul, hogy a rövidebb hozzászólások románul hangzanak el, de általában mindenki az anyanyelvén nyilvánít véleményt. Kulcsár Terza József az MPP Kovászna megyei elnöke megkeresésünkre elmondta, az elmúlt években sokat javult a helyzet a nyelvi jogok érvényesítése terén, a Kovászna megyei tanácsnál kifogásolták, hogy nem kaptak magyar nyelvű anyagokat, határozattervezeteket, ez azóta megoldódott. A háromszéki önkormányzatnál nem vásároltak tolmácsgépet, így a képviselők általában lefordítják román nyelvre a saját magyar hozzászólásukat, ha ezt nem teszik meg, az ülés elnöke fordít – tudtuk meg Tamás Sándor megyei tanácselnöktől. A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok keddi felszólalására utalva egyébként Kulcsár Terza József hangsúlyozta, a magyar nyelv használata az önkormányzatok ülésein nem egy tiltakozási forma, hanem egy jog, amellyel élni kell.
Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Barangolás Szászföldön – elhagyott települések
Aki szeretné megcsodálni Erdély szépséges tájait, szereti a művészettörténetet, a műemlékeket, az feltétlenül keresse fel Szászföldet. Ez nagyjából magába foglalja Fehér megye keleti részét, Szeben megyét, Maros megye déli részét, valamint Brassó megye nyugati részét. Vonattal vagy autóval utazva, nagyon sokszor csak az elsuhanó templomtornyokat látjuk. Ebben az esztendőben 10 alkalommal, mintegy 12 napon 110 településen csodáltam meg a gótika, a reneszánsz remekeit. Láttam a hatalmas templomokat, zömök tornyokat, jártam nagyon sok templom tornyában, láthattam több száz éves harangokat, nagy szárnyasoltárokat, két-három évszázados orgonákat, falfestményeket, keresztelőmedencéket. Nagyon sok helyen még megvannak a védőfalak bástyákkal.
Tudjuk, hogy a szászok a mai Németországból telepedtek le Erdély déli részén még a 12. században. Hosszú története van mindannak, hogyan és miért kerültek Erdélybe, hogy védőszerepet töltsenek be. Tanulmányozhatjuk, mivel foglalkoztak, milyen volt az életmódjuk, a kultúrájuk. Sokáig önállóak voltak, mezőgazdasággal, kereskedelemmel foglalkoztak.
A frissen letelepedett szászoknak nagyon fontos volt hitük ápolása, és áldoztak is erre: templomokat építettek. Templomaik általában a helység központjában, vagy egy kiemelkedő dombon épültek. Először csak kisebb védőfallal vették körül, majd a 16–17. században a török harcok idején emelték, erősítették meg. A falak vastagsága elérte az egy métert, magasságuk pedig a 6-8 métert. Az idők során a falakon belül élelmiszerkamrákat alakítottak ki, hogy a hadjáratok idején a lakosság élelmiszertartaléka biztonságban legyen. A várfalakkal egyvonalban védőtornyokat építettek. Ezek közül ma már alig maradt meg egy néhány. Fejlett iskolarendszerük volt. A legtöbb templom közelébe épült az iskola, ezek nagy része ma üres, vagy szociális otthonná alakították át. A szászok (németek) száma még a második világháború után is mintegy négyszázezer lehetett. Kitelepedésük már a háború után elkezdődött, majd az 1980-as években mind többen hagyták el Erdélyt, hogy aztán a rendszerváltás után tömegesen keressenek új hazát. Számuk Erdélyben jelenleg 15-20 ezer lehet. Nagyon sok helyen csak 5–10 szász maradt. Általában egy itthonmaradt szász atyafi vigyáz a templomra, illetve nála van a templom kulcsa. A városokban, mint Szeben, Brassó, Medgyes, Segesvár, Szászsebes lehetnek egy pár százan. Az elköltözöttek hátrahagyták házaikat, telkeiket, ahova románok vagy cigányok költöztek be.
A Szászföldön alig volt ipar. Nagyon sok település elég messze esett a városoktól. Sokszor több kilométert gyalogoltak nehéz utakon. Nyáron, szép időben a vidék elragadó. Egyik ilyen távol levő település Almakerék, nagyon szép templommal, Segesvár környékén található. Mintegy 10 kilométer megtétele után hosszú völgyön, erdők és mezők, szántóföldek között haladva érjük el. E vidéken az utak nagy része javításra szorul. Turistaszállás nincs minden faluban, ezért jó, ha a táskánkban van egy kis elemózsia. Lehetett látni felújított templomokat, több helyen a nyáron is javítási munkálatokat végeztek, és vannak leromlott, javításra szoruló templomok.
Izelítőül két templomot mutatunk be. Az egyik legszebb templom a Maros megye déli részén, a Segesvár–Brassó műút mentén fekvő Szászkézd temploma, ahol még mintegy 50 német él. A templom a 15. században épült. Különálló tornya 1677-ben készült. A templom és a falu is rendezett. Egy másik templom a Medgyes közelében fekvő Völc temploma, amelyet a 15. század elején csúcsívesen építettek. A szászok már teljes egészében kitelepültek. A templom szentélye, a keleti fal még 2002-ben beomlott. Azóta az épület romos állapotban található. A faluban sok az elhagyatott ház. Az utóbbi időben nagyon sok képes album jelent meg ezekről a templomokról. Mindezek ellenére érdemes időt szakítani és megtekinteni a még meglévő szász épített örökséget.
Kun Árpád, nyugalmazott lelkipásztor
Szabadság (Kolozsvár)

Húszezernél több aláírás gyűlt össze Háromszéken
Háromszéken több mint húszezren írták alá a Székelyföldért szervezett népszavazást kezdeményező íveket, számolt be Tamás Sándor. A kezdeményező RMDSZ Kovászna megyei elnöke elmondta: a referendum kiírásához szükséges támogató aláírások duplája gyűlt össze két hét alatt.
Kovászna megyében több mint száz településen gyűjtötték a kézjegyeket, köztük olyan településeken is, ahol hivatalosan nincs magyar ajkú lakos. Mint arról beszámoltunk az RMDSZ által kezdeményezett népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtő akcióhoz csatlakozott az Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is.
A három magyar szervezet összefogásának köszönhetően naponta több mint ezer aláírást sikerült összegyűjteni Sepsiszentgyörgyön.
A kezdeményezők tervei szerint december 8-án szerveznének népszavazást Hargita, Kovászna és Maros, illetve Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben. A székelyföldi megyék lakóitól azt kérdeznék: „Egyetért-e azzal, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal?” A régiós szintű referendum kiírásáról a megyei tanácsok kell hogy döntsenek. Ahhoz, hogy napirendre tűzzék az erről szóló határozattervezetet, a lakosság öt százalékának támogató aláírására van szükség. Háromszék esetében ez 9312 személyt jelent, de a három magyar szervezet összefogásával már több mint 20 ezer kézjegy gyűlt össze, de a végső eredményt hétfőn összesítik.

Több mint százezer aláírást gyűjtött az RMDSZ a székely megyékben
Több mint százezer aláírást gyűjtött bő két hét alatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita, Kovászna és Maros megyében a székelyföldi fejlesztési régióról szóló megyei népszavazások kiírására. Az RMDSZ hétfői közleménye szerint Maros megyében közel 40 ezer, Hargita megyében 28 ezer, Kovászna megyében pedig 33 ezer aláírás gyűlt össze. Kelemen Hunor, a szervezet elnöke közölte, több mint kétszer annyi aláírást sikerült összegyűjteni, mint amennyi szükséges volt ahhoz, hogy kikényszerítsék a népszavazás napirendre tűzését a megyei önkormányzatokban.
Kelemen Hunor bejelentette, hogy nem állnak le az aláírásgyűjtéssel, hiszen az akciónak tájékoztató jellege is van. A közlemény szerint az aláírásgyűjtés egy időben folyt az RMDSZ-irodákban, a polgármesteri hivatalokban, emellett az önkénteseik ajtóról ajtóra is jártak a székelyföldi településeken. Kelemen Hunor szerint a számok egyértelműen azt igazolják: a közösségek támogatják, hogy megyéik együtt alkossanak gazdasági fejlesztési régiót.
A székelyföldi megyék mellett az RMDSZ a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében is aláírásgyűjtést kezdett a partiumi fejlesztési régió kialakításáról szóló megyei népszavazások kikényszerítésére. Kelemen Hunor közölte, a Partiumban egy bő héttel később kezdődött az aláírásgyűjtés, mert alapos egyeztetésekre volt szükség a román pártokkal. „Két napon belül itt is meglesz a szükséges aláírásszám, és iktatni lehet a népszavazási kezdeményezéseket" – idézte az RMDSZ elnökét a szövetség közleménye. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, a partiumi megyékben – ahol az RMDSZ kisebbségben politizál – az aláírásgyűjtés előtt szóbeli megállapodás született a román pártokkal arról, hogy a megyei tanács közgyűlésén megszavazzák majd a népszavazás kiírását. „Bő két héten át több körben is volt mindhárom megyében egyeztetés. Az majd a szavazás pillanatában derül ki, hogy tartják-e a szavukat" – jelentette ki a főtitkár.
Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ára tervezett megyei népszavazások kiírása ügyében. A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától a népszavazáson azt kérdeznék meg: akarják-e hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? A partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozna. A román törvények értelmében az aláírók csupán kezdeményezik a népszavazás kiírását. A döntést a megyei tanácsoknak kell meghozniuk, azok el is utasíthatják a lakossági kezdeményezést. MTI
Erdély.ma

Székely Ervin: Összefogás vagy zsarolás?
Borboly Csaba szerint Tőkés Lászlót ismét az RMDSZ-listán kellene indítani a jövő évi EP-választásokon. A Hargita megyei tanácselnök ezt a véleményét két érvvel támasztja alá. Az egyik a Szövetség társadalmi támogatottságának folyamatos csökkenése, a másik a magyar összefogás fölöttébb szükséges volta.
Ami az előbbit illeti, az vitathatatlan, de következmény és nem ok. Az okokról a politikus csak keveset és homályosan ír. Sejtetni engedi, hogy a szervezeten belül gáncsoskodnak a feltörekvő politikusokkal (vélhetően vele), és baj lenne az úgynevezett káderpolitikával is: olyanok kapnak felfutási lehetőséget, akiknek kizárólagos „érdemük” az, hogy nem kedvelik őt (mármint Borbolyt).
Meglehetősen felszínesnek tetsző elemzés a Borbolyé az RMDSZ szavazatvesztéséről. Megítélésem szerint a Szövetségnek nagyobb gondjai is vannak, mint az, hogy egyesek megpróbálnak keresztbe tenni Borboly Csabának. Jómagam sokkal inkább hajlok arra, hogy a gondok okát a képviseltek valós prioritásai és az RMDSZ retorikája közötti egyre nagyobb különbségben lássam. A jól hangzó, de megvalósíthatatlan projektek (Minority SafePack, autonómia) uralják az RMDSZ közbeszédet, miközben a tagság jelentős részének a szociális, oktatási, egészségügyi problémák okozzák a legtöbb gondot. Nem segíti az RMDSZ megítélését az sem, ha lényeges, országos kérdésekben, mint például a régiósítás, az RMDSZ vezetői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek (például épp a hivatkozott politikus vizionált egy Hargita, Kovászna, Maros, Beszterce-Naszód régiót, miközben az RMDSZ már évek óta benyújtotta saját elképzelését a gazdasági-fejlesztési régiók kialakításáról), de ide sorolhatnám a Hargita Megyei Tanács elnökének javaslatát arról, hogy Tőkés esetlegesen az RMDSZ-listáján induljon, s annak hanyadik helyét foglalja el.
Ez utóbbinak olyan taktikai és elvi döntésnek kellene lennie, amely a Szövetség belső fórumain lefolytatott viták eredményeként születhetne meg. Meglehetősen visszatetsző, ha valaki a legitim szervezeti fórumokat megkerülve profitálni kíván a választók egy körében bizonyosan népszerű gondolat felvetéséből.
Tartok tőle tehát, hogy a szavazatvesztésnek az igazi oka a minden bizonnyal létező gáncsoskodások és kontraszelekciós mechanizmusok mellett elsősorban a Szövetség belső nyilvánosságának, demokráciájának a sérülése, a politikai program reális alapokra helyezésének késlekedése, a populista jelszavaknak tett engedmények – ezen a helyzeten Tőkés felvétele a listára nem segítene, hanem épp ellenkezőleg, rontana.
Ami pedig az összefogás szükségességét illeti, annak a szavazatok maximálásán túl tartalmi elemei is kellene hogy legyenek. Ennek hiányában 2009-ben pontosan az történt, amit most Borboly javasol, a következmény pedig az lett, hogy az RMDSZ három EP-képviselőjéből kettő a Szövetségért, egy pedig ellene politizált az Európai Parlamentben. És bár a politikában nincs sok helye a morális megfontolásoknak, nem tartható sem etikus, sem célravezető megoldásnak, hogy miközben Winkler Gyula erején felül teljesítve képviselte az RMDSZ érdekeit, most azért kellene kampányolnia, hogy Tőkés még öt évig „ciánosbélázhasson” az EP-ben.
Tőkés felvétele a listára az RMDSZ aktíva és a tagság számára azt bizonyítaná, hogy a politikai karriernek a Szövetségben a szorgos és elkötelezett munkán kívül van egy másik útja is, nevezetesen a zsarolás.
Azzal a taktikai megfontolással kapcsolatban, miszerint ha Tőkés nincs a listán, akkor elképzelhető, hogy az RMDSZ nem jut be az EP-be, arra szeretnék figyelmeztetni, hogy a kérdés kétélű. Mert ő valóban megmozdíthatja az EMNP néhány százalékát, de könnyen eltávolíthatja az RMDSZ hagyományos szimpatizánsait, akik nem éreznék magukat képviselve a Tőkés által fémjelzett listán. Amit az RMDSZ nyerne a réven, azt – ha nem jóval többet – elveszítené a vámon. Maszol.ro

Megvan a támogatás régióügyben
Bár a Székelyföldön már összegyűltek a fejlesztési régiók átalakítását célzó népszavazást támogató aláírások, Maros megyében még nem tudni, melyik román pártot sikerül partnernek megnyernie az RMDSZ-nek a kezdeményezés sikere érdekében. A Partiumban „véletlen egybeesés” folytán a liberálisok is támogatják a Nagyvárad-központú fejlesztési régió létrehozását, Bihar megye románlakta térségeiben például az USL is besegít az aláírásgyűjtésbe.
Összegyűltek a Kovászna–Hargita–Maros fejlesztési régió kialakítása érdekében tervezett népszavazást támogató aláírások: a két székely megyében hétfőn összesítették a szignókat, míg Maros megyében be is nyújtották azokat a megyei önkormányzathoz. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap a sajtónak elmondta, a szükségesnél jóval több, Hargita megyében 28 ezer, Kovászna megyében 33 ezer, Maros megyében közel 40 ezer szignó gyűlt össze. Az RMDSZ székelyföldi vezetői a pártfeletti összefogás sikerét méltatták, és abban bíznak, hogy a prefektúrák nem gáncsolják el a kezdeményezést.
Borboly Csaba, az RMDSZ Csík területi szervezetének elnöke hétfőn a Krónikának elmondta, pártfeletti összefogással sikerült lebonyolítani az aláírásgyűjtést, az íveket azonban még nem zárták le, várják az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csatlakozását. „Ennyi aláírás után a Hargita Megyei Tanács köteles napirendre tűzni a tervezetet. Bízunk benne, hogy a prefektúra nem támadja meg, és meg tudjuk szervezni a népszavazást” – fogalmazott lapunknak Borboly Csaba, aki szerint az emberekben van egyfajta várakozás az önálló székelyföldi régiót illetően.
Háromszéken már az elmúlt héten több mint húszezer támogató aláírás gyűlt össze, azaz a szükséges szám kétszerese. Kovászna megyében több mint száz településen gyűjtötték a kézjegyeket, köztük olyan falvakon is, ahol hivatalosan nincs magyar nemzetiségű lakos. Az akcióhoz a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is csatlakozott, az összefogásnak köszönhetően naponta több mint ezer aláírás gyűlt össze, magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. Ahhoz, hogy a megyei önkormányzatok napirendre tűzhessék a referendumról szóló határozattervezetet, a szavazati joggal rendelkező lakosok öt százalékának kell aláírásával támogatnia a kezdeményezést. Kovászna és Hargita megyében a többségi RMDSZ-frakció vagy a tanácselnök is előterjeszthette volna a tervezetet, ám a társadalmi támogatottság felmutatása érdekében úgy döntöttek, aláírásgyűjtésbe kezdenek. Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke korábban úgy nyilatkozott, ötven százalékos esélye van annak, hogy megszervezhessék a referendumot, és a kezdeményezést ne gáncsolják el a prefektúrák. A háromszéki politikusok elismerték, annak már kevesebb a valószínűsége, hogy – amennyiben meglesz a népszavazás és győznek az igenek –, megalakuljon a székelyföldi fejlesztési régió. Hangsúlyozták, ez az egyetlen járható út, hiszen a közigazgatási régiók megalakításához alkotmánymódosításra van szükség, az SZNT és az MPP autonóm Székelyföldre vonatkozó próbálkozásai pedig mind elbuktak.
Maros: elzárkózik Dobre, visszatáncolt Florea
A Maros megyei RMDSZ hétfőn délután iktatta a megyei tanácsnál a népszavazás kiírásához szükséges támogató aláírásokat. A szövetségnek alig tíz nap alatt 38.075 támogatót sikerült szereznie a szükséges 24.500-zal szemben. „Maros megye szavazati joggal rendelkező magyarjainak csaknem egynegyede felkarolta a kezdeményezést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy leállunk az aláírásgyűjtéssel” – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor, a szövetség megyei elnöke. Mint mondta, az RMDSZ november 14-ig folytatja a „politikai adunak” szánt támogató aláírások gyűjtését. Arra a kérdésre, hogy mire számítanak a román pártok részéről azok után, hogy Ciprian Dobre megyei tanácselnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei elnöke korábban elutasítóan nyilatkozott a kérdés kapcsán, a szociáldemokraták pedig semmiféle választ nem fogalmaztak meg az RMDSZ irányába, Brassai kifejtette: az elkövetkezendő napok és hetek a politikai egyeztetésről fognak szólni.
Mint ismeretes, a beszélgetésen, melyet a szövetség kezdeményezett a román pártokkal a kérdésben, csupán a Demokrata-liberális párt (PDL) helyi elnöke, Mihai Poruţiu jelent meg. Poruţiu ugyan nyitva hagyta a régiósítás kérdését, azonban az alakulat megyei elnöke, Dorin Florea – aki pár hónappal ezelőtt, néhány biztató nyilatkozatával még partnernek tűnt – demagógiával vádolja a székelyföldi gazdasági régió létrehozását szorgalmazó RMDSZ-t. Brassai is belátta, hogy a marosvásárhelyi polgármesternek az utóbbi időben tanúsított magyarellenes viselkedése kevés esélyt kínál az eredményes párbeszédre. Az RMDSZ ugyanakkor arról sincs meggyőződve, hogy a megyei önkormányzat jegyzője, Paul Cosma napirendre tűzi a kérdést. Ciprian Dobre tanácselnök ugyanis korábban úgy vélekedett, hogy az efféle referendumok szervezése nem a megyei, hanem a központi hatóságok hatáskörébe tartózik. „Ha formai okokra hivatkozva a jegyző elutasítja a kérés napirendre tűzését, akkor az RMDSZ tanácsosai fogják azt benyújtani. Ha a megye vezetősége így sem hajlandó vitázni erről, akkor a szövetség képviselői rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezik” – vázolta a lehetséges forgatókönyveket Brassai Zsombor. Úgy vélte, azon túl, hogy a román pártok esetleg nemet mondanak, semmiféle gazdasági, földrajzi, történelmi vagy egyéb észérvet nem hozhatnak fel annak bizonyítására, hogy miért lenne jó Maros megyét elszakítani a Székelyföldtől, és egy mesterségesen létrehozott térségbe olvasztani. Az RMDSZ megyei elnöke szerint a román pártok többségben lévő képviselői ugyan élhetnek az erődemonstráció lehetőségével, azonban az etnikai kártya kijátszásával Maros megye és Marosvásárhely régión belüli esélyeit kompromitálnák.
USL-s támogatás a Partiumban
Bihar megyében múlt kedden kezdődött és a hét végéig tart a szignók gyűjtése, de Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke szerint az aláírások száma már meghaladta a tízezret. A parlamenti képviselő szerint a Szociálliberális Unió (USL) helyi képviselői is támogatják kezdeményezésüket, és azt ígérték, hogy ők is gyűjtenek aláírásokat a többségében románlakta településeken. Cornel Popa, a megyei önkormányzat nemzeti liberális párti (PNL) vezetője többször is kinyilvánította, ellenzi, hogy Bihar megye Kolozsvár központú fejlesztési régióba kerüljön, ám azt még nem tudni, hogy a közgyűlés hogyan fog reagálni egy esetleges határozattervezetre. A Krónika esélylatolgató kérdésére Szabó Ödön elmondta: amennyiben a bukaresti politikum nem szól bele, van esély, hogy megszavazzák a tervezetet. A képviselő azonban „példastatuálástól” tart, szerinte nem tesz jót az ügynek, hogy a bihari liberálisok elszigetelődtek a központi szervezettől.
Dumitru Voloşeniuc Bihar megyei nemzeti-liberális párti (PNL) tanácsos a Krónikának megerősítette: a többnyire románlakta vidéken az USL gyűjti az aláírásokat. Azok összegzést péntekre tervezik, de a megyei tanácsos biztos abban, hogy összegyűl a referendum kezdeményezéséhez szükséges szignómennyiség. „Ezzel nyomást tudunk gyakorolni Bukarestre, hogy lássák: nem értünk egyet az általuk számunkra elképzelt fejlesztési régióval” – szögezte le a PNL-s politikus.
Még tart a mozgósítás Szatmárban
Szatmár megyében valamennyi magyarlakta településen elkezdődött az aláírásgyűjtés, az akció keretében a RMDSZ szatmárnémeti székházában meghosszabbították az ügyfélfogadás órarendjét és tájékoztató pontokat is létrehoztak – közölte szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Nagy Szabolcs. Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke arra nem tért ki, hogy eddig hány szignót sikerült összegyűjteni, de mint jelezte, a kezdeményezést egyre több román nemzetiségű lakos is támogatja.
Adrian Ştef Szatmár megyei tanácselnök, a Nemzeti Liberális Párt szatmárnémeti szervezetének elnöke egyáltalán nem idegenkedik a kisebb régiók megalakításának ötletétől, sőt, már egyeztetéseket is folytatott egy esetleges közös fellépést illetően. „Több ízben is tárgyaltam például Radu Căpâlnaşiu zilahi polgármesterrel, Szilágy megyei liberális pártelnökkel, Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel, illetve Cornel Popa Bihar megyei tanácselnökkel, a liberális párt Bihar megyei elnökével egy kisebb régió esetleges magalakításáról” – nyilatkozta a Krónikának Ştef. Hozzátette, nem a Partium újjáalakítása a céljuk, mindössze véletlen egybeesésről van szó, azonban úgy vélte, kisebb régiók esetén könnyebb lenne a közös döntések meghozatala, és jobb lehetőségek nyílnának az egyes térségek egyenletes fejlődésére. „Hamarosan leülök tárgyalni Máramaros megye vezetőivel is, hogy lássam, hajlandóak-e csatlakozni hozzánk, és hogy a Bihar–Szatmár–Szilágy verziónál maradunk-e vagy Bihar–Szatmár–Szilágy–Máramaros verzióban gondolkodunk tovább” – fejtette ki lapunknak a tanácselnök.
Jól teljesített a Szilágyság
Szilágy megyében is hétfőn nyújtották be a megyei önkormányzathoz a támogató aláírásokat. „Nagyon jól állunk, még tart az összesítés, de már tizenkétezer fölött járunk” – mondta lapunknak tegnap délután Szilágyi Róbert István, a Szilágy megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Mint részletezte, október 3-án kezdték el gyűjteni a szignókat, és bár akciójuk román politikai partner nélkül zajlott, meghaladták a minimális küszöböt, ami kevéssel több mint tízezer aláírás volt. A megyei tanácsos elmondta, a referendum kiírására vonatkozó határozattervezet napirendre tűzését 30 napos konzultációs időszak előzi meg, és reméli, képviselőtársai is belátják, hogy a fejlesztési régiók átszervezése nem etnikai probléma, minden Szilágy megyeit érint. Tájékoztatása szerint a liberálisoknak is az RMDSZ-éhez hasonlóak az elképzeléseik, miszerint Szilágy megyének Bihar és Szatmár megyével kellene közös régiót alkotnia. A megyei közgyűlés döntését a kormányhivatal is láttamozza. „A prefektúra még nem fogalmazott meg hivatalos álláspontot, de úgy gondolom, ezentúl dől el a kezdeményezés sorsa. Eddig csak nyilatkozat szintjén volt tárgyalva” – jelentette ki Szilágyi.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor szövetségi elnök szeptember 25-én jelentette be, hogy az RMDSZ aláírásgyűjtésbe kezd Erdély hat megyéjében annak érdekében, hogy december 8-án a székelyföldi és partiumi megyékben helyi népszavazásokat lehessen kiírni a fejlesztési régiók átalakításáról. A székelyföldi megyékben a szavazólapon egyetlen kérdés szerepel majd: „Egyetért azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal?”. A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra vonatkozna. Az aláírásokat a tervek szerint október 14-én nyújtották volna be a megyei önkormányzatokhoz, ezt követően a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően 30 napos közvitára kerül sor. Az előzetes menetrend szerint a megyei tanácsok november 14-én tűznék napirendre a népszavazást kiíró határozattervezetet, amelyet elküldenének a prefektushoz láttamozásra, majd megjelentetnék a sajtóban. Ha minden zökkenőmentesen halad, a referendumokat december 8-án tarthatnák meg. Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, hogy a népszavazás önmagában még semmire sem kényszeríti a kormányt, azonban ha sikeres lesz, erős fegyver lehet a szövetség kezében a parlamentbe benyújtott régióátszervezési törvénytervezet vitája során.
Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Szucher Ervin, Vásárhelyi–Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Harmincötezer aláírás Háromszéken (A székelyföldi fejlesztési régióért)
Szűk két hét alatt majdnem 35 ezer aláírást gyűjtöttek össze Háromszéken, Erdély-szerte több mint százezren támogatták a három székelyföldi és három partiumi magyar megye egy-egy fejlesztési régióba tartozásáról szóló népszavazás kiírását – jelentette be Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke. Az ütemtervnek megfelelően tegnap iktatták a dokumentumot a megye jegyzőjénél (távollétében az önkormányzat jogi irodájának vezetője, Sztakics István vette át az iratcsomókat), és a november 14-i tanácsülés napirendjére tűzték a referendumról szóló határozatot. A Marosvásárhely központú székelyföldi fejlesztési régióról szóló népszavazást december 8-án tartanák. Háromszéken 9317 aláírást kellett volna összesíteni, ennyi lett volna a törvény által előírt ötszázalékos küszöb, de tegnapig 33 594 támogató kézjegyet vettek számba, és még további dokumentumokat vártak, így számuk várhatóan eléri a 35 ezret. A megyében 110 településen fordultak meg önkénteseik, köztük román többségű falvakban is, az aláírások tanúsítják, szép számban akadtak román nemzetiségű támogatói az RMDSZ-es kezdeményezésnek – mondta el Tamás Sándor. Besegített az MPP és az SZNT is, ők a szignók tíz százalékát gyűjtötték, mint Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök közölte, elsősorban a négy városban és főként tagságuk körében. Az RMDSZ munkáját támogatták a történelmi egyházak, civil szervezetek, aktívan kivették részüket a szövetség színeiben megválasztott tisztségviselők, és házról házra járt több mint 110 önkéntesük. Az akció során szétosztottak több mint 20 ezer szórólapot is, mellyel a székelyek nagy menetelésére toborozták a polgárokat – számolt be Tamás Sándor. Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta, hogy a megyeszékhelyen négyezer aláírás volt a cél, és hétezret sikerült összegyűjteniük. Fontosnak nevezte kezdeményezésüket, véleménye szerint így sikerül nyomatékosítani, érthetőbbé tenni a magyarság igényeit. Országos szempontból is precedensértékű, hisz Romániában még soha nem volt regionális népszavazás, kezdeményezésük paradigmaváltáshoz vezethet – mondotta
Antal Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy Szilágy, Bihar és Szatmár megyében az RMDSZ-nek sikerült valamilyen egyezségre jutnia a román pártokkal, de Maros megyében mindent megtettek, hogy megakadályozzák a kezdeményezést, az SZDP és a liberálisok egyértelműen elutasították, a demokrata-liberálisokkal még tárgyalnak, de kérdéses, sikerül-e megnyerniük őket az ügynek. Tamás Sándor nem tudott választ adni arra, hogy mi történik, ha Maros Megye Tanácsa nem szavazza meg a referendum kiírását. Még egyeztetniük kell jogászokkal – mondotta, de véleménye szerint ez nem jelenthet majd akadályt a Kovászna és Hargita megyei népszavazások szempontjából. Az RMDSZ háromszéki vezetői úgy vélik, nem lesz akadálya, és decemberben megtarthatják a referendumot, látnak esélyt a fejlesztési régiók átszervezésére is, ez annál is aktuálisabb, mert ha nem kerítenek rá sort év végéig, „Románia elveszteget még hét évet, és soha nem éri utol a nyugat-, de még a közép-kelet-európai országokat sem” – fogalmazott Antal Árpád.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új szelek fújnának?
Néhány nappal ezelőtt arról adtunk hírt, hogy tisztújítás volt a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjánál. Markó Bélát választották a helyi szervezet elnökévé. A költőtől ebből az alkalomból kértünk interjút.
– Jelzésértéket láthatunk a vásárhelyi íróközösség mostani döntésében?
– Bizonyos értelemben van jelzésértéke a döntésnek, mert ebben az írószövetségi fiókban, amit régebben Írói Egyesületnek neveztek, és Maros, Hargita, Kovászna, Beszterce megyét öleli át, ma már többségben vannak a román írók. És minden ellenszavazat nélkül született a döntés, hogy én vegyem át a fiók elnökségét.
– Anélkül, hogy előzetesen lett volna egy olyan egyezség, miszerint időközönként román, magyar elnökök váltják egymást a fiók élén?
– Nem volt ilyen egyezség. De az igazság az, hogy Nicolae Manolescu, az írószövetség elnöke és több kollégája is felkért, hogy vállaljam ezt el. És a magyar kollégák is ezt szerették volna, mert így a magyar íróknak is nagyobb súlyt tudunk adni a román írószövetségen belül. Másrészt az itteni román íróknak az volt a szempontjuk, amikor engem támogattak, hogy ezáltal Bukarestben nagyobb befolyással rendelkezik majd az írószövetségi fiók. Érdekes, hogy ilyesmiben magyar íróra számítanak.
– És számíthatnak?
– Bizonyos értelemben igen. Főleg ami az írószövetség és a parlament, az írószövetség és a kormány kapcsolatait illeti. Fontos, hogy a törvényes keretek megfelelőek legyenek, akár a szerzői jogok kérdéseiről van szó, akár az írószövetség működéséről, akár olyan évtizedes problémáról, mint a szépirodalmi kiadványok után járó irodalmi bélyegilleték, amit csak eléggé részlegesen sikerült begyűjteni. Valószínűleg törvénymódosításra is szükség van ahhoz, hogy ez valóban komoly pénzügyi hátteret jelenthessen. Azt gondolom, ők arra számítanak, egyébként joggal, hogy én ezekben a kérdésekben tudok segíteni. Amíg miniszterelnök-helyettes voltam, Nicolae Manolescuval jól együttműködtünk ilyen vonatkozásban. Én is szorgalmaztam, hogy a kormány a művelődési minisztérium költségvetéséből résztámogatást nyújtson az irodalmi folyóiratoknak. Ezekben a kérdésekben sokat egyeztettünk az írószövetség vezetőségével. Tehát amire én rálátok, amiben van tapasztalatom és amiben az elkövetkezőkben segíthetek, azok ilyenszerű problémák.
– Egy ilyen időszakban, amikor apró szilánkokra szakad a világ, az írótársadalom is, amikor teljében a klikkesedés, mi lehet a szerepe egy ilyenszerű írói tömörülésnek?
– Óvatosan próbálok fogalmazni, de mindenképpen azt kell mondanom, hogy ennek ma egyfajta szakszervezeti jellege is van, hiszen még a sanyarú pénzügyi körülmények között is van mód arra, hogy a rászoruló írókat akár nyugdíjkiegészítéssel, akár szociális támogatással segítsék. Az írószövetségnek ma talán ez a legfontosabb feladata. De ezenkívül bizonyos értékrendet is tud érvényesíteni azáltal, hogy évről évre különféle díjakat ad sikeres szépirodalmi munkáknak. És emellett természetesen nagy jelentősége lehet annak is, hogy az írószövetségnek módja van szervezetten foglalkozni a nemzetközi kapcsolatépítéssel. Elősegítheti a hazai írók külföldi jelenlétét. Ma már nyilván fel sem merülhet az, hogy az írószövetség valamilyen sajátos kritikai, esztétikai szempontokat próbálna érvényesíteni. Az írótársadalomban is teljes a sokszínűség. Úgy látom, hogy egy olyan társadalomban élünk, amelyben az életünk központjában a politika áll. És előtérbe kerültek az olcsó szórakozási, szórakoztatási lehetőségek. Azok az írók, akiknek komoly és nagyon fontos mondanivalójuk van a társadalom állapotáról, mintha a csupasz falaknak beszélnének, ha ki is mondják a véleményüket, azt nem hallja meg senki. Az igazi írók háttérbe, peremre szorultak, és annak érdekében is tennünk kellene valamit, hogy ők is előtérbe kerüljenek. Vissza kellene szerezni az alkotó értelmiség rangját, kellő megbecsülését a közvéleményben.
– Szerinted a romániai magyar író számára fontos, hogy tagja legyen az itteni írószövetségnek? Sokan a Magyar Írószövetség tagjai. Más tömörülés is van, például az EMIL, ahhoz is számosan csatlakoztak.
– Nem kell ellentmondást feltételezni a különböző tagságok között. Magam is régóta, 1990-től tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek. Hosszú ideig titkára voltam a romániai magyar írók PEN Klub csoportjának. A különféle írószervezetek kiegészítik egymást, de a mi esetünkben mindmáig a Román Írószövetségnek van arra módja, hogy egzisztenciális kérdésekben segítsen. Erről tisztán, egyenesen kell beszélni, mert számos író nehéz vagy nem kielégítő körülmények közt él, és ezzel a problémával is foglalkozni kell. Tehát ezt a keretet is ki kell használni arra, hogy a romániai magyar írók feltételei is jobbak legyenek. Anyagilag őket is kedvezőbb helyzetbe kell hoznunk, láthatóbbá kell tennünk őket, eseményeket kell szerveznünk számukra. Nem mondhatom, hogy jelen pillanatban átlátom, mire lesz mód, mire lesz szándék, de ilyesmik beleférnek az írószövetség marosvásárhelyi fiókjának a munkájába. És ezeken túl van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy jobb kapcsolatba kerülhetnek magyar és román írók, közvetlenebb véleménycserére is lehetőség van. Persze ne gondoljunk napi együttlétre, ilyesmiről nincs szó.
– Egzisztenciális kérdés az is, hogy irodalmi lapjaink, folyóirataink túl tudják-e élni a mostani válságos, gazdaságilag bizonytalan helyzetet. Ebben tehet valamit az írószervezet?
– Utaltam már arra, hogy tudom, engem nem azért kértek fel erre a tisztségre, mert napi szervezési kérdésekben számítanak rám az írók, hanem azért, mert ilyen alapvető elvi problémák megoldásához tudok hozzájárulni másokkal együtt Bukarestben. Nekem egyértelműen az a véleményem, hogy a kultúra, az irodalom és a művészet nem lehet a piacgazdaság tárgya. Az értékek és a művek versenyeztetését biztosítani kell, de nagyon nagy hiba lenne, ha elfogadnák, hogy a piacgazdaságban ki-ki boldoguljon a piac törvényei szerint. Ha így járnánk el, akkor egy fiatal író soha közléshez nem jutna, egy fiatal művész soha megnyilvánulni nem tudna, mert egy legjobb esetben pár száz példányban kiadott verseskönyv nem nyereséges, inkább ráfizetés van vele. Azt valakinek támogatnia kell. Ezzel kapcsolatosan az én másik fontos elvem, hogy a szponzorálás az állam kötelessége. Az alapvető irodalmi, művészeti, kulturális intézmények fenntartásáról az államnak kell gondoskodnia. Ettől mi irtózunk, mert még mindig elevenek a rossz tapasztalataink, habár a fiatal generációk ezt egyre kevésbé tudják. Mi még jól emlékszünk, hogy a szocialista állam ezt úgy csinálta, hogy valóban támogatta az írókat, művészeket, de valamit valamiért alapon. Cserében lojalitást, hűséget kért, cenzúrázott, beleszólt dolgokba. Ez rossz precedens, ennek ma nem szabad érvényesülnie. Úgy kell az államnak támogatnia például az irodalmat, hogy ennek fejében nem vár el semmilyen tartalmat. Mert nem az állam dolga, hogy megmondja, ki mit írjon és mit ne. Persze, érték és értéktelen között különbséget kell tenni, de a különbségtétel nem állami hivatalok dolga. Nagyon jó, hogy még a kilencvenes években elértük, hogy Maros megyében a két irodalmi folyóiratot, a Látót és a Vatrát a megyei önkormányzat támogatja. De ez egyik lapnak sem elegendő. Nagyon kis fizetést, de valamennyit mégiscsak adnak a szerkesztőknek, a lapok bizonyos költségeit fedezik, de mindkettő rászorul arra, hogy máshonnan is szerezzenek támogatást. Ezt a rendszert tovább kell vinni, és mindenképpen ki kell bővíteni.
– Anélkül, hogy a helyi önkormányzatnak ki legyenek szolgáltatva. Ne fordulhasson elő olyasmi, hogy egyet gondolnak, és felszámolják a folyóiratot, mert sokba kerül.
– Igen, volt egy olyan pillanat, hogy a helyi önkormányzatnak eszébe jutott, hogy ezt az egészet racionalizálni lehetne, közös adminisztrációval működtetni, és még ki tudja, milyen elképzeléseik voltak. Jól ismerjük, hova vezetnek az ilyen kezdeményezések. Változtatni nyilván kellene, de olyan értelemben, hogy mindkét szerkesztőségnek több pénz jusson. Egyes irodalmi, kulturális folyóiratoknak a kormány szintén ad résztámogatást. Ezt is valahogy kötelezővé kellene tenni a mindenkori kormányok számára. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy levennénk a lehetséges magánszponzorok válláról az igazán még föl sem vett terhet. Egyelőre, sajnos, ha valaki egy vállalkozótól támogatást kér, az már-már koldulásnak minősül. Baráti, kapcsolati alapon kell kunyerálni. Ez megalázó. Olyan társadalmi szemléletet kellene kialakítani, hogy attól, akinek a gazdasági feltételei valóban lehetővé teszik, várja el a társadalom a kultúra támogatását. Azt már ő dönti el, hogy mit támogat. De legyen egy ilyen elvárás. Ettől a mentalitástól még eléggé messze állunk. Nyugaton ezt a kérdést nagyjából megoldották. Ami a romániai magyar társadalmat illeti, ez a kényszer, ez a támogatási késztetés egyelőre gyenge benne. Vannak támogatók, akik segítenek eseményeket, szervezeteket, de ez a fajta közösségi kényszer, amiről beszélek, sajnos hiányzik.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékezzünk együtt október 23-án!
"… egy nép azt mondta: Elég volt."
(Márai Sándor)
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete 2013. október 23-án az 1956-os forradalmárok, az áldozatok és politikai meghurcoltak emléke előtt tiszteleg. A szervezők tisztelettel meghívják Marosvásárhely lakosságát, vegyen részt a rendezvénysorozaton, emlékezzünk együtt!
14 órakor az általános iskolások ’56-os tematikájú történelmi csapatvetélkedőjére kerül sor a Kultúrpalotában. 17 órakor emléktábla- avatás és koszorúzás a Vártemplom udvarán, majd ezt követően 18 órakor ünnepi műsor a Vártemplomban.
Az 56-os forradalom a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Magyarország megmutatta a világnak, hogy a magyar népet nem lehet büntetlenül diktatúrába kényszeríteni. 1956 októberében munkások, diákok, értelmiségiek egyöntetűen kinyilvánították, hogy nem tekintik magukénak a szovjet típusú elnyomó rendszert, hogy szabadságot, emberhez méltó életet szeretnének. A szabadságvágytól áthatott magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték, mi több, visszafojtott lélegzettel követték, és ahol lehetőség volt arra, támogatásukról, szimpátiájukról biztosították a magyar forradalmárokat. Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta! Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István- Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban.
Program
14 órakor – 56 izzó ősze volt – általános iskolás diákok vetélkedője a Kultúrpalotában
17 órakor – emléktábla-avatás a Vártemplom udvarán
Beszédet mond: Peti András alpolgármester, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke és Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
17.30 órakor – Közös koszorúzás az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság Maros megyei szövetségével az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére emelt kopjafánál
16 órakor – Ünnepi műsor a Vártemplomban
– Ökumenikus áldás
– Márai Sándor: Mennyből az angyal – Vass Márton, a Református Kollégium diákja szaval
– 1956 és Marosvásárhely, Tófalvi Zoltán előadása
– Cseh Tamás–Bereményi Géza: Corvin köziek, előadja Kovács Károly Márk
– Az 56 izzó ősze volt esszéíró pályázat rövid kiértékelése és a győztes diák előadása
– Illyés Gyula: Ne feledd a tért! – Malinás Nimród, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja szaval.
Népújság (Marosvásárhely)

Az Erdélyi Magyar Néppárt október 23-i rendezvényei
Marosvásárhely Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete Az 1956-os magyar forradalom és hazai visszhangja, személyes történetek címmel interaktív rendezvényt tart Marosvásárhelyen, a Bolyai téri unitárius templomban, 2013. október 23-án 18:30-tól. Megtorlások magyarok és románok ellen Bukarestben és Marosvásárhelyen. Mi történt a MOGYÉ-n? Megszólal egy szemtanú, aki tüntetett 1956. október 23-án Budapesten. Részletek B. Nagy Veronika és Boros Zoltán dokumentumfilmjeiből és beszélgetés. Meghívott dr. Szász István Tas, orvos-író. Műsorvezető: Boros Zoltán. Marosvásárhely
Csíkszereda Gergely István (Tiszti) lesz a meghívottja a Beszélgetések sorozat legújabb rendezvényének október 22-én 18 órakor az EMNT székházában. Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői megemlékezésen, koszorúzáson vesznek részt Csíkszeredában október 23-án 11:00 órától a Kalász negyedi temető 1956-os kopjafájánál és 15:00 órától Gloria Victis emlékműnél.
Nagyvárad Október 23-án 11 órától, a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán tart megemlékezést az EMNT. Az esemény során elhelyezik a kegyelet koszorúit és virágait az 1956-os szabadságharc emléktáblájánál.
Kolozsvár Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke beszédet mond Bethlen Gábor szobrának felavatásán, október 23-án, a Kétágú templom udvarán. Az EMNT és a Néppárt képviselői a többi erdélyi városban is részt vesznek az október 23-i megemlékezéseken. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma

Menetelés a Székelyföldért
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, a Kultúrpalotában nemrég tartott gyűlésen kijelentette: a székelyek október 27-i nagy menetelésének a célja lényegében ugyanaz, mint március 10-én Marosvásárhelyen, a székely szabadság napján: tiltakozás a kormány közigazgatási átszervezési terve ellen, és egyben tüntetés az autonóm, egységes és önálló Székelyföldért. – Nem fogadhatjuk el, hogy a Székelyföldet egy román többségű régióba beolvasszák – jelentette ki.
Az SZNT kezdeményezését az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek is felkarolták. Pár nappal a nagy menetelés előtt az előkészületekről kérdeztük ezek képviselőit.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint Marosszékről és Maros megyéből kb. száz autóbusz indul a székelyek vasárnapi nagy menetelésére.
– Az SZNT elnöke nem busszal megy, hanem a csütörtökön Makfalváról induló szekér-karavánnal. Van ennek valamiféle üzenete?
– Arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy a székelységnek az életéhez – akinek a legfőbb jövedelemforrása a mezőgazdaság – a 21. század elején is hozzátartozik a ló és a szekér. Ezt annál inkább fontosnak tartjuk, mivel a hagyományos életforma megtartása a megmaradásukat is garantálná. Nem kell a lovaknak és szekereknek eltűnniük, hiszen az igavonó állat tulajdonképpen újratermelődő energia, és a kis székely gazdaságok nem létezhetnek ezek nélkül. Feltették a kérdést, hogy a mai motorizált, modern világban kell-e még használni a lovas szekeret? A válaszom az, hogy igen, hozzátartozik a hagyományos életformához.
– Vannak-e visszajelzéseik arra vonatkozóan, hogy a várakozásuknak megfelelő számban vesznek részt a magyarok a nagy menetelésen?
– Érkeznek visszajelzések, és ezekből arra következtetünk, hogy sokan leszünk. Bízom abban, hogy sokan jönnek majd kiskocsival, hiszen a kérésünk az volt, hogy mivel az autóbuszpark korlátozott számú, ezt a lehetőséget hagyjuk meg azoknak, akiknek nincs módjuk saját autóval utazni.
Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke kérdésünkre elmondta, hogy két autóbuszra érkezett támogatás, adomány jólelkű emberektől, akik így akarták támogatni a menetelést. Ezért sikerült jóval az önköltségi ár alatt, 10 lejben meghatározni az útiköltséget.
– És ha többen jelentkeznek?
– Ha többen jelentkeznek, akkor lehetőségünkben áll újabb autóbuszokat lefoglalni, de annak ki kell fizetni az önköltségi árát, ami utasonként 50 lej. A Bolyai térről, a Teleki Téka elől indulunk, fél hatkor lesz a gyülekező, tájékoztatott az RMDSZ városi elnöke.
Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke elmondta, hogy az EMNT és a Néppárt közösen nyolc autóbuszt indít, és a még fennmaradt helyekre szeretettel várják a jelentkezőket a Klastrom (Mihai Viteazu) utca 40. szám alatti székházukban reggel kilenctől délután három óráig. Iratkozni péntek délig lehet. Megközelítőleg 400-450 emberre számítanak.
Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi elnöke azzal egészítette ki Cseh Gábor tájékoztatóját, hogy az általuk szervezett autóbuszok a Sportcsarnok elől indulnak.
László György, a Székely Nemzeti Tanács jegyzője szerint Maros megye jól teljesít.
– Sikerül a tervezett buszszámot biztosítani, elkészültek az utaslisták több mint 90 autóbuszra. Jelenleg még dolgozunk azokon az adatokon, amelyek az egyházaktól jönnek be. A mai nap folyamán szeretnénk véglegesíteni, és akkor meglesz a teljes listánk. Számításaink szerint kb. 100 autóbusz indul Marosvásárhelyről és Maros megyéből.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Elindult a székelyek nagy menetelésére a makfalvi szekérkaraván
A Maros megyei Makfalváról elindult csütörtökön az a szekérkaraván, amely 36 településen áthaladva, közel 150 kilométert megtéve érkezik meg a székelyek nagy menetelésének egyik helyszínére. Márton Zoltán, Makfalva polgármestere elmondta, hat szekérrel indult el a harmincfős csapat, amely a toborzást is célul tűzte ki maga elé. A szekeresek hangosító berendezést is visznek magukkal, amelyen a SZNT által elkészített mozgósító hanganyagokat sugározzák.
„A szekereket egységesen zöldre festettük, székely és magyar zászlókat tűztünk rájuk, a lovak fel vannak cicomázva székely és nemzeti színű szalaggal, és aki tehette, népviseletet öltött" – ecsetelte a polgármester, aki maga is tagja a szekeres csapatnak. Hozzátette, ott van a szekeresek között Makfalva alpolgármestere és református lelkésze is.
Erdély.ma

Koszorúzás és emléktábla-avatás
1956-ra emlékeztek a Vártemplomban…
Az RMDSZ marosvásárhelyi és megyei szervezete tegnap délután rendezvénysorozattal tisztelgett az 1956-os forradalmárok, az áldozatok és politikai meghurcoltak emléke előtt.
A rendezvénysorozat 14 órakor az általános iskolások ’56-os tematikájú történelmi csapatvetélkedőjével kezdődött a Kultúrpalotában. 17 órakor a Vártemplom udvarán emléktáblát avattak és koszorúztak az ’56-os szabadságharc emlékére emelt kopjafánál. Fellépett a Musica Humana női kamarakórus Csíky Csaba vezényletével, 18 órától ünnepi műsorra került sor a Vártemplomban.
Ünnepi beszédében Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke rámutatott: Ma Marosvásárhelyen "nincs sztálinista diktatúra, de van latens érdek mentén megnyilvánuló városvezetői önkény. Nincs megszálló hatalom, de van hatalommal való visszaélés és szélsőséges nacionalista retorika, amely tudatosan idegen veszélyként kompromittál minket, magyarokat". Majd arra figyelmeztetett, hogy sok dolgunk van: hinni abban, hogy a jövőt szavatoló hárommegyés regionalizáció megvalósítható, és tenni is kell ezért, sok- sok ezer aláírással nyomatékosítani, hogy van a térség jövőjét illetően megoldásunk, kiszámítható, biztos jövőképünk. "Hiszek abban, hogy eljött az ideje, hogy együtt – magyarok és magyarok, románok és magyarok – józan ésszel megítéljük a valóságot, újrafogalmazzuk közös jövőnket, és tegyünk azért, hogy végre jóra forduljon a sorsunk Marosvásárhelyen is" – zárta beszédét az RMDSZ megyei elnöke.
Peti András, a szervezet marosvásárhelyi elnöke az RMDSZ eredményeit sorolta fel, kijelentve, számára 1956 üzenete az, hogy csak összefogással lehet eredményeket elérni.
Szarka Gábor csíkszeredai konzul emlékeztetett, hogy 1956-ban a magyarok egy olyan rendszert döntöttek meg, amely saját hatalmát csak félelemmel, gyűlölettel volt képes fenntartani. Mint mondta, 1956 bizonyosság arra, hogy a szabadságért meg kell harcolni.
Borbély László képviselő kijelentette: számára az 1956 üzenete, hogy nincs lehetetlen! Miközben felidézte 1956-ot, 1989-et és 1990 márciusát, figyelmeztetett: "Nincs lehetetlen, ezt kell megtanuljuk mi, erdélyi magyarok (…), ne mondjunk le mindenkori szabadságunkról, ne mondjunk le arról, hogy jobb lehet nekünk, s ne hagyjuk magunkat. Számunkra ez a legfontosabb itt, most és a jövőben".
…és a Bolyai téri unitárius templomban
Ugyancsak tegnap 18.30-tól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius templomban Az 1956-os magyar forradalom és hazai visszhangja, személyes történetek címmel szervezett interaktív rendezvényt. Meghívott dr. Szász István Tas orvos író, műsorvezető Boros Zoltán újságíró volt. Az esemény részleteiről holnapi lapunkban olvashatnak.
***
Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért Erdély-szerte 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, két zsidó, két cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta: Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök- technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron dr. Kónya István-Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost 1958-ban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Folyt a vér a pesti utcán
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban október 23-án rendhagyó estre, rendhagyó emlékezésre érkeztek az érdeklődők, ahol meghallgatták egymást az eseményeket átélt és ennek következményeit végigszenvedő személyiségek. Az est szervezője az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete, házigazdája Boros Zoltán volt. A forradalom emléke előtt fejet hajtó hallgatóságot Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének alelnöke köszöntötte, majd Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője a forradalom, a zsarnok hatalom elleni harc ma is aktuális üzenetét fogalmazta meg.
Boros Zoltán elmondta, hogy mindenkinek van egy személyes története 56 kapcsán, de ez alkalommal olyan személyiségek – magyarok és románok – vallanak, akiknek az ’56-os forradalom eseményeit követően szenvedniük kellett a megtorlások miatt. Nemcsak erdélyi magyarokat, hanem románokat is elítéltek amiatt, hogy rokonszenveztek a magyarokkal. Bukaresti román értelmiségiek mondták el, egyetemistaként hogyan élték meg a magyarországi eseményeket, hogyan próbáltak szervezkedni azért, hogy ne kelljen többé orosz nyelvet tanulni, s valamivel jobb körülményeket biztosítsanak az egyetemistáknak. S bár Bukarestben utcai megmozdulásokra nem került sor, november 2-án elkezdték a letartóztatásokat. Az is bűnnek számított, ha valaki az Amerika Hangját vagy a Szabad Európa rádiót hallgatta, amiért komoly börtönévek jártak. Míg Budapesten 1956-ban ostrom volt, a magyarok komoly harcokat vívtak a szabadságért, Bukarestben még 1989-ben sem volt forradalom. A román forradalmat ellopták! A hatalmat a volt szekusok, pártvezérek vették át – hangzottak a vallomások Boros Veronika bejátszott filmjében.
Az ’56-os forradalmat követően főként a diákságot, az értelmiséget vették üldözőbe, hiszen ők számítottak a legveszélyesebb ideológiai ellenfélnek. Ez alól nem volt kivétel a marosvásárhelyi orvostanhallgató diákság sem. Sokukat meghurcoltak, letartóztattak, eltávolították őket az egyetemről. Sokan nem is térhettek vissza. Élményeiről, meghurcoltatásáról, az egyetemen folyó kihallgatásokról, a talpig becsületes, nagy tudású professzorok megszégyenítéséről, az orvosiról való eltávolításáról, a kétévnyi borsabányai kényszermunkáról, majd az orvosira való visszatéréséről dr. Szász István Tas orvos, író számolt be. – A magyar történelem iróniája, hogy mindig voltak haszonélvezői a mi tragédiánknak, azok, akik "házigazdáknak" érzik magukat. 1956 lehetőség volt arra, hogy nagyobb sebességbe kapcsolják a homogenizációt, a MOGYE két szekciójának a megalakítása volt az első lépés. Majd kitért arra, hogy a forradalmat követően, 1958 februárjában a magyarság sorsdöntő pillanata következett be, amikor az anyaország Kádár János vezetésével lemondott az erdélyi magyarságról. Ezzel elszabadult a pokol, elindult az a folyamat, amely a Bolyai egyetemmel kezdődött – számolt be dr. Szász István Tas.
A megemlékezésen jelen volt Nagy Géza nyugalmazott református lelkész, aki teológusként Budapesten élte át az ’56-os eseményeket. A templom falára kivetítettek egy korabeli fényképet, amely tüntetők tömegét ábrázolta, s amelyen a fiatal teológus az első sorokban látható.
Nagy Géza nem jött üres kézzel, egy darabot hozott a Sztálin-szoborból, egy darabot az ÁVH-s autó olvadékából s egy eredeti kokárdát, amelyet fel is tűzött. – El kell jönnie annak az időnek, amikor félelem nélkül viseljük a kokárdát nemzeti ünnepeinken! – mondta. Elmesélte, hogy október 19-én ért Budapestre, ahol addig sohasem járt. Azért viselt szemüveget, mert sírt. A budapestiek nem érthették, hogy kolozsváriként miért könnyeznek menetelés közben, amikor Gábor Áron rézágyúját, az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő-t éneklik a Margit hídon át a Bem tér felé haladva. Személyes élménye ma is élő, minden részletére, a Kossuth téri eseményekre, a 16 pontos kiáltványra, a József körúti lövöldözésekre, a tankok felgyújtására, társa elestére, mindenre pontosan emlékszik.
Az est koncepciójába illően újabb filmes bejátszás következett, egykori áldozatok szavaltak, majd a vers utolsó két sorát a hallgatóság is elismételte: …és így született a szabadság, hogy a pesti utcán folyt a vér!…
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyek Nagy Menetelése: már 200 ezer résztvevőre számítanak
Már 200 ezer résztvevőre számítanak a Székelyek nagy menetelésén, az eddigi 150 ezer felvonulóval szemben – jelentette ki a Székely Nemzeti Tanács elnöke tegnap Sepsiszentgyörgyön.
Izsák Balázs hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, ezeknél fontosabbnak tartja, hogy a résztvevők a közösségi összefogás élményében részesüljenek. Az SZNT elnöke közölte, hogy a menetelés egyik célja a román-magyar alapszerződés 15/9-es cikkelyének tudatosítása. Ebben a szerződő felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait. Ha Románia a Székelyföldet egy nagyobb közigazgatási régióba olvasztaná be, azzal megsértené az alapszerződést. Azt várják el Magyarország kormányától, hogy kérje számon az alapszerződés betartását – jelentette ki az SZNT elnöke.
A Székelyek Nagy Menetelése kétségkívül a hétvége legjelentősebb közéleti-politikai eseménye. Holnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 15 pontból indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, hogy több mint ötven kilométeres összefüggő oszlopot alakítsanak ki.
A felvonulók délelőtt 11 órakor gyülekeznek a számukra kijelölt pontokon, ahol ökumenikus istentiszteleteken vesznek részt, majd a déli harangszókor zászlókkal, transzparensekkel felszerelkezve indulnak el egymás felé. Találkozáskor felolvassák a tiltakozás petícióját, majd – a székely és a magyar himnusz eléneklése után – visszafordulnak a menetoszlopok. A nagy menetelésre már csütörtökön elindult a Maros megyei Makfalváról egy szekérkaraván, mely 36 települést érintve, mintegy 150 kilométert megtéve érkezik holnap a demonstráció egyik helyszínére.
A tervek szerint a felvonulók négy, egyenként 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítenek. A szervezők arra kérték a résztvevőket, ne vigyenek magukkal pártzászlókat, gyűlöletkeltő, mások személyiségi jogait sértő, a rendezvény méltóságával összeegyeztethetetlen feliratokat. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet és valamennyi erdélyi történelmi magyar egyház felkarolta.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) is aktívan részt vett a szervezésben, a mozgósításban, a szükséges hatósági engedélyek beszerzésében. Valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet vezetője ott lesz holnap a menetoszlopban, és beszédet is mond. A beszédeket és a petíció szövegét rádión keresztül hallhatják majd a felvonulók. A menetelés ideje alatt a térség valamennyi rádiója a felvonulást közvetíti, a szervezők azt kérték, mindenki vigyen magával táskarádiót.
Amint Izsák Balázs SZNT-elnök elmondta, a rádiós közvetítés adja meg az egységes élményt az 53 kilométeren felvonuló tiltakozóknak.Az SZNT székelyföldi demonstrációjával párhuzamosan Magyarország több településén, valamint Európa és Észak-Amerika megannyi nagyvárosában tartanak szolidaritási megmozdulásokat.
kolozsvariradio.ro/hirado.hu
Erdély.ma