Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Maros megye
4105 tétel
2011. július 1.
Bocék „eltörölték” a Székelyföldet
Kiiktatta egy tavalyi dokumentumából a Székelyföld és a Barcaság megnevezését szerdai ülésén a Boc-kormány. A kabinet a tavaly áprilisban elfogadott, majd a Hivatalos Közlöny május 11-i számában megjelent, Illyefalva község címerének elfogadásáról szóló 402-es számú határozatából törölte a két régiót. Noha Gáti István kormányfőtitkár-helyettes szerint a döntésnek nincs köze az elmúlt hetek Székelyföld-ellenes hangulatkeltéséhez, a módosítás kapitulálásnak tűnik a román balliberális ellenzék támadássorozata előtt.
Az egy évvel ezelőtt elfogadott kormányhatározat a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Illyefalva új címerét, annak heraldikai elemeit hagyja jóvá, és a címerben szereplő ezüst határkő leírásánál jelenik meg indoklásként, hogy a díszgúla azt jelképezi: a település a Székelyföld és a Barcaság határán fekszik. Gáti István helyettes kormányfőtitkár csütörtökön a Krónikának elmondta: a határozatot azért kellett módosítani, mert a Kovászna megyei prefektúra felszólítására az illyefalvi önkormányzat utólag Kovászna és Brassó megyére cserélte a két tájegység elnevezését, tudniillik a kormány területi képviselője kifogásolta, hogy Székelyföld és Barcaság néven Romániában nem létezik önálló közigazgatási egység. „A módosítás közel egy éve szerepel a kormány napirendtervezetén, és nincs összefüggésben a régióátszervezés kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalt Székelyföld-ellenes hangulatkeltéssel” – magyarázta kérdésünkre az RMDSZ-es politikus. Az ominózus kormányhatározatot azonban már tavaly össztűz alá vette a Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma. A szervezet alkotmányellenesnek tartja a hivatalos dokumentumban szereplő Székelyföld megnevezést, sőt a „határ” szó használatát is elfogadhatatlannak nevezte, mivel az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó” vonalat jelent.
Erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra az ügyben Horia Grama szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő is. A Kovászna megyei ellenzéki honatya nemrég a miniszterelnöknek címzett interpellációjában Románia alkotmányos berendezkedése elleni merényletnek, a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok elleni sértésnek titulálta, hogy a kormány hivatalosan elismerte a Székelyföld létezését. Grama szerint a Boc-kabinet nemzetbiztonsági ügyet sértett azzal, hogy hivatalos rangra emelte azt a régiót, ahol a romániai magyar politikai szervezetek „etnikai alapú autonómiát” kívánnak kialakítani. Később, a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitása apropóján Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor bírálta éles hangnemben a Boc-kormányt, amelyet azzal vádolt, hogy a „fű alatt” elismeri a Székelyföld létezését az illyefalvi címerről hozott határozattal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2011. július 4.
A hétvége hírei
Katasztrofális érettségi
Országos szinten az érettségizők alig fele kapott átmenő jegyet, lapzártáig a pontos adatok nem láttak napvilágot, de az idei eredmények jelentősen gyengébbek, mint a tavalyi 67,4, illetve a 2009-es 79 százalékos sikerességi arány.
A fővárosban 42 százalékos volt az átmenők aránya, tegnap délutánig úgy tűnt, Erdélyben a legjobb eredményt a Hargita megyei vizsgázók érték el, 64 százalékuk megkapta a legalább 6-os átmenő osztályzatot. Maros megyében 45,56 százalék, Bihar megyében 50,38 százalék, Kolozs megyében pedig 54 százalék volt eredményes. A Temes megyeiek alig 31,79 százaléka, az Arad megyeiek 36,43 százaléka tett sikeres vizsgát. A vizsgák alatt 661 diákot zártak ki puskázás miatt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 5.
Érettségi: döbbenet utáni vádak
Több ezren óvták meg tegnap a vasárnap közzétett érettségi vizsgaeredményeket, miután a diákok közel fele elbukott a megmérettetésen. Bukarestben kilencezer, Maros megyében több mint kétezer panaszt nyújtottak be a maturandusok, Kolozsváron az érettségizők háromnegyede, Arad megyében az egyharmaduk bízik a felülbírálásban.
Több ezren óvták meg tegnap a vasárnap közzétett érettségi vizsgaeredményeket, miután a diákok közel fele elbukott a megmérettetésen. Bukarestben kilencezer, Maros megyében több mint kétezer panaszt nyújtottak be a maturandusok, Kolozsváron az érettségizők háromnegyede, Arad megyében az egyharmaduk bízik a felülbírálásban.
Mi történhetett?
Az óvások elbírálása közben a politikusok, a tanügyi szakemberek, de a diákok és a szülők is keresik az okát a siralmas eredményeknek. Daniel Funeriu oktatási miniszter a történtek tanulságait tegnap úgy összegezte: „legalább így mindenki felmérheti, milyen értéke van az érettségi oklevélnek”. Egyben közölte, hogy kitüntetik azt a 65 diákot, aki maximális eredményt ért el az idei megmérettetésen.
Gheorghe Isvoreanu, a Spiru Haret közoktatási szakszervezet elnöke úgy fogalmazott: a jelenlegi oktatási reform csak azok fejében áll össze, akik a végrehajtását szorgalmazzák, de biztos, hogy „a reformerek nem ismerik belülről a tanügyi rendszert”. Isvoreanu a szülők magatartását is bírálta, mert úgy véli, csak addig fordítottak figyelmet az előmenetelre, amíg az érettségi érdemjegyei alapján történt az egyetemi felvételi.
A Szülők Országos Egyesülete közölte: az oktatási miniszternek be kellene nyújtania a lemondását, mert a tanügyi rendszer működését tükrözik az érettségi eredmények. „A tananyag nem egységes, az elvárások nem átláthatóak, és az oktatási tárca maga hitelteleníti a pedagógusokat, ilyen körülmények között pedig nem folyik más, mint a diákok megfélemlítése” – olvasható a szülői egyesület közleményében.
A magyarok jobbak
Bár még a végleges eredményeket nem összesítették, az egyértelműnek tűnik, hogy az erdélyi magyar diákok teljesítménye 20 százalékkal meghaladja a román diákokét. Kevesebb köztük a sikertelenül vizsgázó és magasabbak az érettségi átlagaik: nemcsak magyarból, de történelemből, a reál tantárgyakból is jobban teljesítettek a magyar végzősök.
„Nekünk nincs vesztegetni- valónk, 200 ezer érettségizőből 7800 volt magyar maturandus, meg kell becsülnünk őket” – nyilatkozta lapunknak Király András. Az oktatási tárca államtitkára elismerte, a katasztrofálisnak mondott országos végeredmény a hazai oktatás állapotát tükrözi. „Éppen ez ellen a helyzet ellen akar cselekedni a minisztérium. Nagyon alapos reformra, új alaptantervre és készségalapú oktatásra van szükség” – összegezte a tennivalókat az államtitkár.
Szerinte „sehol a világon” nem működik már olyan jellegű oktatás, mint amilyen jelenleg is folyik a hazai iskolákban. „Nem azt kell nézni, hogy ki miben hibázott. Az oktatás közügy, nemcsak most, az érettségi eredményhirdetés idején. Jobban oda kell figyelnie a szülőnek is, a tantestületnek is arra, hogyan haladnak a fiatalok” – vélekedett az államtitkár.
Király András a kisebbségi oktatás hagyományaiban látja a viszonylagos magyar siker kulcsát. A kétszintű érettségi bevezetésével kapcsolatban úgy vélekedett: korai a magyarországi minta bevezetése.
Illés Ildikó Maros megyei helyettes főtanfelügyelő az eredményhirdetés napján nyilatkozta lapunknak: más jellegű felmérésre lenne szükség az elméleti, és más a szakközépiskolákban. „Addig amíg bizonyos intézményekben senki sem megy át, addig nem lehet ezt az utat járni” – hangsúlyozta a felvetésre adott válaszában Király András. Hozzátette, a későbbiekben fontolóra lehet venni ennek az új típusú vizsgarendszernek a bevezetését.
Életfa egyesület: mindenki felelős
A romániai magyar szülők nem osztják az Szülők Országos Egyesületének véleményét. A kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület munkatársa, Osváth Enikő iskolapszichológus szerint „gond van minden oldalon”, mert a diákok nem tanulnak meg tanulni sem az iskolában, sem otthon.
„Nem tudok általános érvénnyel nyilatkozni, de én a kolozsvári Apáczaiban úgy láttam, a tanárok nagyon sokat dolgoznak, és sokszor egyedül maradnak az erőfeszítéseikkel. Elviselhetetlen az egész rendszer, ebben a formában abszurdum az egész tanügy, nem vihető így tovább” – hangsúlyozta Osváth Enikő.
Szerinte nem csak a szülők érdektelensége, de a tanárok kiszolgáltatottsága is hozzájárul a sikertelenséghez. „Nem lehet úgy oktatni, hogy a tanárok teljes egzisztenciális kiszolgáltatottságban vannak, és az iskolákba is beszivárog, hogy nem a társadalom megbecsült tagjai” – tette hozzá az Életfa Családsegítő Egyesület munkatársa. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. július 7.
Akadályok a honosítás útjában
A marosvásárhelyi bíróság nem ismeri az EU-s jogszabályokat?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) marosvásárhelyi demokráciaközpontjában, a megalakulás óta eltelt fél év alatt 9.433 személy érdeklődött, 3.325 dossziét zártak le, amelyek 5.087 személyt érintettek. Országos szinten az érdeklődő személyek száma 95.461, a lezárt ügyiratok száma 23.679, amely 42.493 személyt érint, tudtuk meg tegnap sajtótájékoztatón Kali István EMNT alelnöktől.
Az alelnök szerint a honosítást nagyban akadályozza az, hogy a marosvásárhelyi bíróság nem ismeri az EU-s jogszabályokat, illetve, hogy a magyar és a román törvénykezés nem egyformán működik.
Példaként az elvált személyek esetét hozta fel. Romániában váláskor elveszik a házasságlevelet, viszont a magyar bevándorlási hivatal kéri ezt az iratot is, amit az érintett nehezen tud Romániában beszerezni. A polgármesteri hivatal funkcionáriusai vagy nem értik, mire kell, vagy, ha értik, akkor vagy megtagadják, vagy egy igazolást adnak, amit a bevándorlási hivatal nem fogad el. A helyzet az utóbbi időben javult, viszont van egy másik gond is. 2003-ban Brüsszel hozott egy 2201-es határozatot, amelyet minden válási dokumentum mellé csatolni kell, mivel Románia is uniós tagállam. Ezt kéri a magyar bevándorlási hivatal, viszont a marosvásárhelyi bíróságon állítják, nem hallottak erről a jogszabályról.
Ezért a demokráciaközpontban az érintettek megkaphatják a típuskérést, illetve egy mintanyomtatványt is, amit megmutathatnak a bíróságon, hogy "erre van szükség".
Kali arra hívta fel a figyelmet, hogy sok vidéki emberben az a tévhit él, hogy ha magyar állampolgárságot kér, esetleg elveszíti a nyugdíját, vagy akár a román állampolgárságát. Az alelnök hangsúlyozta: tévhit, hiszen Romániában az állampolgárság születéssel szerzett jog, amint a nyugdíj is szerzett jog, tehát nem lehet visszavonni. Ugyanakkor félelem él a köztisztviselőkben is, hogy a magyar állampolgárság megszerzésével esetleg elveszíthetik munkahelyüket. Erre is megnyugtató választ adott. Románia elnöke, illetve a közintézmények pénzügyi helyzetének ellenőrzését ellátó személyek kivételével a közhivatalnoki státus nem összeegyeztethetetlen a kettős állampolgársággal.
Házhoz vinnék az információt
Portik Vilmos elnökségi tag szerint gond, hogy a bevándorlási hivatal meg a külképviseletek nem tudják elég gyorsan feldolgozni a beérkezett igényléseket, ezért a beígért három hónapos határidőt sem tudják betartani az elbírálásban.
Felhívást intézett a Maros megyei települések lakosaihoz: várják azokat az önkéntes személyeket, akik a honosítási munkában szeretnének valamilyen feladatot ellátni. A marosvásárhelyi központ munkatársai átadnák a tapasztalataikat, tudásukat, hogy az önkéntesek legyenek az általuk képviselt vidék szakértői. Örömmel vennék azt is, ha az önkormányzatok megjelenési lehetőséget biztosítanának számukra falunapok, búcsúk, vásárok alkalmával, mert azt tapasztalják, hogy a falvakon igényelnék az emberek, de vagy anyagi vagy más problémák miatt nem tudnak bejönni Vásárhelyre. "Ezért szinte házhoz visszük az információt és az ügyiratcsomók előkészítését, bízunk benne, hogy minden egyes településen lesznek olyan személyek, akik részt vállalnak ebben a feladatban". Egyfajta kapocs szerepét töltenék be az iroda és a települések között.
Meggondolatlan nyilatkozatok
Határozottan visszautasította egyes "markáns helyi RMDSZ-politikusok" rádiókban elhangzott kijelentéseit, amelyek szerint eddig a Néppárt aláírásáért cserébe állították össze a honosítási dokumentumokat, most pedig párttagsághoz kötik a dossziék összeállítását. Meggondolatlan nyilatkozatoknak nevezte, főleg, hogy "kalap alá akarják hozni az összefogást".
Augusztus 20. – első klubtalálkozó
Jakab István megyei elnök bejelentette, hogy létrehozzák a magyar állampolgárok klubját, amelynek tagjai havonta egyszer találkoznának nem politikai célból, hanem közösségformálás végett. Az első klubtalálkozóra augusztus 20- án kerül sor a Klastrom utcai demokráciaközpont kertjében, ahol bográcsgulyás mellett készülnek megünnepelni az államalakítás évfordulóját.
Ugyanakkor tájékoztatott, hogy Tusványosra három politikai témával készülnek: a marosvásárhelyi MOGYE helyzete, a Sapientia akkreditálása és a marosvásárhelyi polgármester-választás ügye.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2011. július 11.
Székelyföld autonómiája létkérdés (Erdélyország az én hazám)
Székelyföld autonómiájának megteremtése a Kárpát-medencei magyarság számára létkérdés – jelentette ki Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke szombaton Verőcén az Erdélyország az én hazám című világtalálkozón az erdélyi autonómiáról rendezett kerekasztal-tanácskozáson tartott előadásában.
Kalmár kifejtette: történelmi pillanathoz érkeztünk, amikor a román közigazgatás napirenden lévő átszervezése kapcsán az a kérdés, hogy a három, többségében magyarlakta megye – Hargita, Kovászna, Maros – más megyékbe beolvadva vagy egységes régiót alkotva, területi autonómiát élvezve, önállóan működjék-e tovább. Az ott élő magyarság semmivel sem kér többet, mint ami az Európai Unió más népeit megilleti, hiszen ilyen autonómia jól működik Dél-Tirolban, Katalóniában és Finnországban. A megmaradás a tét – tette hozzá a politikus. A tanácskozáson Biró Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke arról beszélt, hogy az autonómia kivívása érdekében olyan referendum előkészítéséhez láttak hozzá, amely alapul szolgálhat egy fél év múlva induló európai aláírás-gyűjtési akciónak. A Lisszaboni Szerződés ugyanis lehetőséget ad arra, hogy legalább hét országban valamilyen közösségi kérdésről összegyűlő, minimum egymillió aláírás esetén az EU napirendre tűzze az ügyet, ez esetben a székely autonómiáét. A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás össznemzeti ügynek nevezte az autonómia elérését, amihez a politikai erők összefogására, egységes álláspont kidolgozására van szükség. Szabó Vilmos, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte, az előző kormány is sokat tett a határon kívül élő magyarságért. Beszédét hurrogások, nemtetszés-nyilvánítások kísérték. A tanácskozást a néhány napja alakult Székelyföldért Társaság rendezte. A civil szervezet a Magyarországon letelepedett székelyek összefogását tűzte zászlajára Székelyföld területi önrendelkezése törvényes elfogadásának előmozdításáért. Verőcén ötödik alkalommal rendezték meg az erdélyi világtalálkozót, amelyen a különféle kulturális programok mellett kirakodóvásár, kézműves-foglalkozások várták a látogatókat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 15.
Konzultáció - félidőben
Az RMDSZ főtitkárságán már megkezdődött az erdélyi magyar közösség gondjainak és elvárásainak feltérképezésére indított Erdélyi Konzultáció nevű felmérés adatainak feldolgozása – tudtuk meg Kovács Péter főtitkártól. Több területi szervezet kérésére az adatgyűjtés július első felére tervezett határidejét kitolták augusztusra.
Az RMDSZ főtitkárságán már megkezdődött az erdélyi magyar közösség gondjainak és elvárásainak feltérképezésére indított Erdélyi Konzultáció nevű felmérés adatainak feldolgozása – tudtuk meg Kovács Péter főtitkártól. Több területi szervezet kérésére az adatgyűjtés július első felére tervezett határidejét kitolták augusztusra.
„Nem is az volt a célunk, hogy a határidőt betartsuk, hanem, hogy minél több emberhez eljuthassanak a kérdőíveink” – mondta Kovács. Az RMDSZ korábban 250 ezer kérdőívet nyomtatott, melyeket a magyarság számarányának megfelelő arányban osztott szét területi szervezetei közt.
Kovács Péternek jelenleg nincs kimutatása arról, hogy a kérdezőbiztosoknak eddig hány személyhez sikerült eljutniuk. Tájékoztatása szerint az adatok digitalizált formában, folyamatosan érkeznek a főtitkárságra, a válaszok kódolása is már megtörtént. Hozzátette, reményeik szerint az adatok feldolgozása után, várhatóan szeptemberben már világos képet kapnak arról, hogy melyek az erdélyi magyarság legfontosabb gondjai és az RMDSZ-szel szembeni elvárásai.
Pluszkérdőívek Magyarlétára
Kolozs megyében a leosztott 17 ezer kérdőív fele jutott eddig el a címzettekhez – tudtuk meg Máté András Leventétől, az RMDSZ-szervezet elnökétől. „Azt szeretnénk, ha minden olyan településre eljutnának ezek az ívek, ahol legalább egy magyar család él. Eddigi tapasztalataink szerint az emberek többsége szívesen válaszol a kérdésekre. Egy részük további kitartásra buzdítja az RMDSZ politikusait, többen bírálják is a munkájukat” – tájékoztatott a politikus.
Mint megtudtuk, a Tordaszentlászló községhez tartozó Magyarléta településre érkező 100 darab kérdőív kevésnek bizonyult, itt a kérdezőbiztosoknak további 15-20 darab ívet kellett igényelniük.
Bihar megyei részében mintegy 20 ezer emberhez szeretnének eljutni a kérdőívekkel – mondta el az ÚMSZ-nek Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke. Eddig hatezer személyt kérdeztek meg a felmérés során, a fogadtatás mindenhol pozitív volt. A munkát július végére szeretné befejezni a megyei szervezet.
Maros megyében több mint negyvenezer ívet osztottak szét – tudtuk meg a Maros megyei szervezet ügyvezető elnökétől. Brassai Zsombor tájékoztatása szerint a konzultáció a vége felé tart. A felmérésben a helyi tanácsosok vagy a helybéli választmány tagjai segédkeznek úgy, hogy elviszik a címzetthez a kérdőívet, majd néhány nap múlva utánamennek.
„Mindenki maga tölti ki, csak abban az esetben segítenek, ha nem tudja az illető kitöltetni, azért, hogy ne legyen befolyásolás. Az eddigi tapasztalatok szerint az emberek nagyon kedvezően fogadták azt a lehetőséget, hogy elmondhatják a véleményüket, akár jót, akár rosszat a településük jövőjével kapcsolatosan” – mondta az ügyvezető elnök. Szerinte eddig az derült ki a konzultációból, hogy az emberek többségének rossz ugyan a közérzete, vannak kifogásolni valók az RMDSZ-szel szemben, ám nagy többségük továbbra is az RMDSZ-ben látja a politikai érdekképviselet valós esélyét.
Kovászna megyében 10 ezer emberhez szeretnék eljuttatni a kérdőíveket. Tischler Ferenc, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szerint az eddig megkeresett háromszékiek rendkívül pozitívan fogadták a szövetség képviselőit. „Üdvözlendőnek tartják, hogy az RMDSZ ennyire közvetlenül keresi fel támogatóit, és kéri ki azok véleményét” – magyarázta.
Tájékoztatása szerint a felmérés Sepsiszentgyörgyön kiegészül a „Városi konzultációval”, amely ugyanarra a kérdéskörre épül, kiegészülve más helyi jellegű kérdésekkel is. „Az eddigi válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek többsége az ivóvíz- és csatornarendszer, az úthálózat, illetve a vidéki kultúrházak fejlesztését tartja prioritásnak” – mondta az ügyvezető elnök.
Udvarhelyen nehezebben halad
Udvarhelyszéken 12 500 háztartásba szeretnének eljutni a kérdőívvel a helyi RMDSZ-es tanácsosok, városi elnökségi tagok, körzeti elnökök és önkéntesek. Eddig a tervezett háztartások valamivel több, mint egyharmadához sikerült csupán eljutni.
„Sajnos nagyon kevés önkéntes segédkezett a felmérésben, így az eddig meglátogatott székelyudvarhelyi családok száma alig haladja meg a négyezret” – tájékoztatta lapunkat Fehér István, a székelyudvarhelyi városi szervezet elnöke. Mint mondta, a legnagyobb csalódást a postaládákban hagyott ívek iránti érdektelenség okozta, mert csak 2 százalékban juttatták vissza a válaszokat a címzettek.
Csíkszéken 12 ezer családhoz szeretnének eljutni, ám itt is lassan haladnak a felméréssel. A csíkszeredai városi RMDSZ-irodánál érdeklődve megtudtuk, a már kitöltött kérdőívekből kiderül, hogy Csíkszereda lakóit az utak állapota, a romák helyzete, a munkahelyek kérdése, a parkosítás, játszóterek és a kóbor kutyák helyzete foglalkoztatja leginkább.
Tamás Mónika, az Erdélyi Konzultáció gyergyói koordinátora lapunknak elmondta: Gyergyószéken jó ütemben halad a felmérés, eddig közel hatezer családot kerestek fel. A gyergyószentmiklósiak általában a szegénységet, a munkanélküliséget, az utak állapotát, a por és szennyeződés jelenlétét, valamint a víz- és csatornahálózat elavultságát említették problémaként. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. július 22.
Tusványos: a bejegyzés előtt álló EMNP terveiről beszéltek az ideiglenes vezetőség tagjai
Bukarest több gondot okoz, mint amennyit megold – hangzott el abban a panelben, amelyben a bírósági bejegyzés folyamatában a múlt heti, alapfokú elutasító ítélet nyomán időlegesen megrekedt Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jövőjéről, céljairól, valamint a többi magyar politikai képviselettel kialakítani szándékozó kapcsolatról beszéltek a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtöki, második napján a jövendő párt ideiglenes vezetőségének tagjai. Toró T. Tibor, a párt létrehozása fölött bábáskodó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, az ideiglenes pártvezetés feje a beszélgetés elején a pártbejegyzés eddigi történetét ismertetve rámutatott: álláspontjuk szerint az elutasító ítéletet meghozó bukaresti törvényszék erős politikai nyomás alatt dolgozott, Romániában ugyanis a pártbejegyzés a mai napig kőkemény politikai döntés.
 „A pártokrácia továbbra is van annyira fejlett, hogy nem szívesen enged új szereplőket megjelenni, emellett a romániai magyar politikai képviselet sem látja szívesen az új riválist: az RMDSZ egy-két túlbuzgó aktivistája is megpróbálta megakadályozni a párt bejegyzését, de az ő érveik elbuktak” – ecsetelte az előzményeket Toró Tusnádfürdőn. Leszögezte: várhatóan augusztusra megkapják az alapfokú elutasító ítélet indoklását, amelyet azonnal megfellebbeznek a bukaresti táblabíróságon, és reményét fejezte ki, hogy a folyamat hamarosan – immár pozitív döntéssel – lezárul.
Temesvár protestáló szellemisége
Az EMNP keretprogramja kapcsán Toró kifejtette, a párt kezdeményezői Temesvár protestáló szellemiségét tekintik alapnak, elvetik ugyanakkor „a posztkommunista értékhálót és az illúziókon alapuló rossz kompromiszszumokat”, mint ahogy a központi érdekkoalíción alapuló rendszert is. Ezek helyett a romániai magyar közösség jövőjét szolgáló közjogi kereteket kívánják megalapozni. „Az érdekérvényesítő összefogás és a verseny helyes arányát akarjuk megvalósítani” – szögezte le a politikus arról szólva, milyen viszony kialakítására törekszik az EMNP a többi magyar politikai képviselettel, hozzátéve, vissza szeretnék állítani az egység fogalmának valós tartalmi töltetét, azt ugyanis – szerinte – az eddigi politikusok kiüresítették.
Toró azt is elmondta, hogy az olyan megoldásokat kívánják támogatni, amelyek megalapozzák a közösségi integrációt és az önkormányzatiságot. Emellett a határok fölötti nemzetegyesítés és a Kárpát-medencei magyar szolidaritás eszméjét is képviselni kívánják, amelyek leghitelesebb képviselőiként Toró Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét, az EMNT elnökét, valamint Orbán Viktor miniszterelnököt nevezte meg. Toró leszögezte: az EMNP öt alapértéke a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. Emellett alapelvnek tekintik az alkotmányos régiók szolidaritását, és az aszimmetrikus regionalizmust szorgalmazzák. Toró szükségesnek nevezte, hogy a tervezett romániai közigazgatási reform ebbe az irányba induljon el, ehhez viszont – mint fogalmazott – alkotmánymódosításra is szükség van.
Leszögezte: az EMNP konszenzusorientált alakulatként kíván szerepet vállalni az erdélyi magyar politikában, nem a többségi, hegemonisztikus rendszert támogatják, amelyet jelenleg Toró szerint az RMDSZ képvisel. Kifejtette, az együttműködési eljárások intézményesítését szeretnék, erre állandó testület felállítását tartják szükségesnek. „Mindezek biztosítására erdélyi stabilitási egyezmény megkötését kezdeményezzük, amely keretbe foglalja mindezeket” – mondta Toró.
Eltérő régiók, eltérő programok
A továbbiakban a párt regionális vezetői ismertették programjukat, lévén, hogy az EMNP a tervek szerint mindegyik régió számára sajátos programot kíván kidolgozni. Zatykó Gyula partiumi régióelnök leszögezte: legfőbb célkitűzésük a magyarság megmaradása, ennek három pilléreként a gazdaságot, a kisebbségi jogokat és a családpolitikát nevezte meg. „A cél, hogy a magyarországi gazdasági teret kiterjesszük a határ partiumi oldalára is. Fontos a két országot öszszekötő autópálya továbbépítése, addig is azonban kétoldalú kezdeményezések révén gyorsforgalmi utakat kell építeni a gazdasági fellendülés érdekében” – mutatott rá Zatykó. Fontosnak nevezte emellett a határt átszelő gyorsvasutak megépítését, a két ország települései közötti állandó tömegközlekedés beindítását, valamint a mobiltelefon-hálózatok kiterjesztését a másik ország határától számított 30-40 kilométeres sávban, hogy ezáltal is megkönnyítsék a határ mentén élők munkavállalását a másik országban.
Ugyancsak szükségét látja a kis- és középvállalkozók támogatásának, a középosztály megerősítésének, az oktatás stratégiai fejlesztésének, valamint annak, hogy a politikai képviselet tagjai is gyakorolják a nyelvi jogokat. Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök rámutatott: az általa képviselt, öt tájegységből álló régió igencsak heterogén, szinte minden egyes megyében eltérő helyzetben van a magyarság. Így van olyan, amelyben tömbben is élnek, de olyan is, ahol szórványban, ezért mindegyik számára más program szükséges. Külön említette a régió központját, Kolozsvárt, amelynek kiemelt szerepet szánnak. Rámutatott: az RMDSZ azon gyakorlatával szemben, hogy a jobb szakembereket Bukarestbe viszi, „kiürítve” így a megyéket, az EMNP célja az, hogy regionális szinten is maradjanak hozzáértő szakemberek. Ennek érdekében a Sapientia-egyetem diákjainak bevonásával monitorozni kívánják az önkormányzatok munkáját, egyfajta „árnyéktanácsokat” hozva létre, így próbálva javítani az önkormányzatok munkáját. Papp Előd székelyföldi régióelnök elöljáróban leszögezte: autonómiára van szükség. Indoklásul kifejtette: a Székelyföld gazdasági, politikai és kulturális értelemben is egységes régiónak tekinthető, ugyanakkor azt is elmondta, hogy „kibővített” Székelyföldben gondolkodnak, azaz olyanban, amelynek Hargita, Kovászna és Maros megye mellett a Csángóföld és Brassó megye egyes régiói is részét képezik.
Autonómia, mint stabilitási tényező
Szilágyi Zsolt, az EMNP külpolitikai koordinátora a jövendő párt külpolitikai célkitűzéseit vázolta. Mint kifejtette, határokon átívelő nemzetegyesítés és erős külpolitika szükséges. Ez utóbbit konszenzusos eszközökkel a Kárpát-medencei magyar politikusok bevonásával szükséges megvalósítani. „E külpolitika révén az euro-atlanti értékeket kell megvalósítani. Fontos, hogy a közösségek jól érezzék magukat, ehhez hatalommegosztás, valamint autonómia kell. Enélkül nem lesz stabilitás, Románia nem lesz jóléti állam, ha a Székelyföldnek nem lesz területi autonómiája” – hangsúlyozta Szilágyi. Hozzátette: van európai megoldás Közép-Európa stabilitására: ez a Kárpát-medencei autonómiák megvalósulása. „Bukarest több problémát okozott közösségünknek, mint amennyit megoldott – e helyzet feloldására a devolúció, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása, valamint az önrendelkezés jelenthet megoldást” – mutatott rá Szilágyi Zsolt.
Bakk Miklós politológus az EMNP programbizottságának szakmai koordinátoraként felszólalva elmondta, a programnak – német mintára – tartalmaznia kell a párt által felvállalt értékeket, mivel az egyben integrációs eszköz is, amely eligazítja az alakulat politikusait. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy meg kívánják újítani a közbeszédet, illetve a politikai nyelvezetet. Rámutatott: a képviseletet az önrendelkezés révén le kell vinni megyei szintre, emellett azonban kormányszinten is változtatni kell, az RMDSZ ugyanis szerinte eddig egypártrendszerként uralta az elosztó rendszereket. Az EMNP kulturális autonómiakoncepciójával kapcsolatosan elmondta, az abban különbözik az RMDSZ-étől, hogy míg az RMDSZ a kisebbségi törvény révén olyan kulturális autonómiatanácsokat akar létrehozni, amelyeket a kormányszint mellé rendelne – továbbra is biztosítandó hegemóniáját, az etatista modell fennmaradását –, az EMNP ezirányú programja a decentralizációra épít: a kulturális autonómiát a jövendő régióknak kellene megtölteniük tartalommal.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 3.
Nem vagyunk koldusok!
A most nyilvánosságra került sajtóinformációk eléggé egyértelműen igazolják, hogy a dél-romániai, illetve moldvai megyei tanácsok többsége sokkal nagyobb arányban kap vissza az államkasszába befizetett helyi adókból és illetékekből, mint az erdélyiek.
Ezek a számadatok azok igazát látszanak alátámasztani, akik szerint – a fővárosi mivoltánál és munkaerejénél, tehát beruházási lehetőségeinél fogva nyilvánvalóan előnyt élvező Bukarestet leszámítva – tulajdonképpen Erdélyt tartja el Romániát, de legalábbis annak nagyobb részét, és nem fordítva. Ugyanakkor ezek a számadatok azt a politikusok és magánszemélyek által is úton-útfélen hangoztatott rosszindulatú és hangulatkeltő valótlanságot is egyértelműen cáfolják, miszerint a Székelyföld amolyan eltartott régiója volna Romániának.
Ha csak egy futó pillantást is vetünk a 2010-et összesítő kimutatásokra, láthatjuk, hogy például Maros megye majdnem a felét, Hargita és Kovászna megye pedig arányaiban nem sokkal többet, azaz 59-60 százalékot kapott vissza az elmúlt esztendőben a befizetett helyi adókból és illetékekből. Maros megye például – Bukarestet leszámítva – a hetedik helyet foglalja el a, mondjuk úgy: támogatásra szoruló megyék sorában, de Hargita, valamint Kovászna megye is huszonhárom megye előtt áll ugyanabban a képzeletbeli rangsorban. Ez a székelyföldi arány messze jobb sokkal népesebb, esetenként még úgynevezett húzóágazatokkal vagy azok lehetőségeivel is rendelkező moldvai és dél-romániai megyénél, de akár néhány erdélyinél is. Sőt az egy lakosra eső befizetett adók és illetékek tekintetében is a székelyföldi megyék az első tizenhárom megye között foglalnak helyet.
E számok tükrében a Székelyföldet koldusoknak nevezőknek illene azonnal bocsánatot kérniük, de még a tervezett közigazgatási átszervezés kapcsán a Hargita és Kovászna megyéket ugyane tekintetben becsmérlő marosvásárhelyi polgármesternek is el kellene gondolkodnia. Mert az erdélyi, ezen belül székelyföldi embert csak egy kicsit kell(ene) békén hagyni, s kedvét nem szegni holmi rosszindulatú és hangulatrontó valótlanságokkal, s máris úgy menne itt a munka s az élet, mint a karikacsapás.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 8.
Nyárádszeredai templomvita
Tárgyalóasztalhoz ülteti ma délelőtt Nyárádszereda önkormányzata az egyházi képviselőket, miután néhány héttel korábban „erőszakos asszimilációra” panaszkodtak a helyi ortodox egyház tagjai egy Traian Băsescu államelnökhöz címzett nyílt levélben. A találkozóra a magyar és a román egyházak képviselői is meghívót kaptak.
Tárgyalóasztalhoz ülteti ma délelőtt Nyárádszereda önkormányzata az egyházi képviselőket, miután néhány héttel korábban „erőszakos asszimilációra” panaszkodtak a helyi ortodox egyház tagjai egy Traian Băsescu államelnökhöz címzett nyílt levélben. A találkozóra a magyar és a román egyházak képviselői is meghívót kaptak.
Presztízs és törvény
A konfliktus a főtéri építkezési tilalom körül bontakozott ki, ide az ortodoxok szeretnének újabb templomot emelni. A helyi önkormányzat tagjai cáfolják, hogy vallási diszkrimináció miatt utasítják el a beruházást.
„Nem számít a pártszín, valamennyi tanácsos egyetért abban, hogy a törvényt be kell tartani, és Nyárádszereda főterén nem lehet semmit építeni, sem ortodox templomot, sem üzletet” – nyilatkozta lapunknak Csíki Sándor önkormányzati képviselő. A Cuvântul liber című marosvásárhelyi napilapban megjelent nyílt levélre a testület július végén válaszlevelet fogalmazott meg.
„Visszautasítjuk azt az alaptalan és méltatlan vádat, miszerint a Nyárádszeredában élő román lakosság „erőszakos asszimilációnak” lenne kitéve a magyar lakosság és az önkormányzat részéről. A nyárádszeredai tanács felajánlja az államfőnek, hogy amennyiben valóban hiteles módon kíván tájékozódni a város helyzetéről, látogasson el Nyárádszeredába, és győződjön meg személyesen afelől, hogy városunkban nincsenek etnikai feszültségek a magyar és román közösségek között, mint ahogy arról is, hogy míg a magyar történelmi egyházak egy-egy templommal rendelkeznek a városban, a kevés számú ortodox hívők két ortodox templomban is imádkozhatnak” – olvasható a nyárádszeredaiak közleményében.
„Döntsön a nép”
Csíki Sándor emlékeztetett: miután az ortodox egyház nem építhetett a kisváros főtéri parkjában templomot, az önkormányzat rendelkezésére bocsátotta a régi iskola területét, azzal a feltétellel, hogy a lebontásra szánt épület helyett egy újabbat építenek.
„Ezt vállalta is az egyház, ám az ígéretekkel ellentétben nemcsak az új szárny megépítésének nem fogtak neki, de továbbra is követelik, hogy a főtéren levő területet töröljük a közvagyon leltárából, hogy oda építhessék fel a templomot, és erre a tanácsot is felszólították” – nyilatkozta Csíki, aki úgy véli, népszavazást kellene tartani arról, hogy akarják-e a nyárádszeredaiak, hogy ortodox templom épüljön a városukba, vagy nem. Erre létezik egy tanácsi határozat, ha a prefektúra is beleegyezne, meg lehetne szervezni a népszavazást.
„Ha a lakosság zöme támogatja, hogy annak az ötven ortodox felekezetűnek új templom szükséges, akkor meg kell építeni” – fogalmazott Csíki. A nyárádszeredai önkormányzat RMDSZ-es, független és MPP-s tanácsosai is egyetértenek abban, hogy a közvagyonhoz tartozó főtéri park építkezésre nem alkalmas. A főtéri iskola udvarára tervezett templomépítést korábban a gyulafehérvári ortodox püspökség is támogatta, és ehhez a beruházáshoz kormányzati támogatást is ígért a Maros megyei prefektúra.
Tavaly több civil szervezet is szót emelt az évek óta tartó vitában, de akkor még konfliktus volt a helyi MPP és RMDSZ tagszervezetek között. A szövetség politikusai úgy nyilatkoztak: a nyárádszeredai konfliktus civil fórumok révén nem rendezhető.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. augusztus 9.
Egyharmad jut katedrához
„Fogalmam sincs, mi lesz velem, számítottam rá, hogy jövőre már nem kapok állást, de egyelőre még csak nem is körvonalazódik, hol helyezkedhetem el. Tizenhat éve tanítottam helyettes tanárként” – nyilatkozta lapunknak egy marosvásárhelyi pedagógus, aki a tegnapi eredményhirdetéskor sokadmagával szembesült a ténnyel, hogy a tanári „pótversenyvizsgán” sem sikerült katedrafoglaláshoz elégséges eredményt elérnie.
„Fogalmam sincs, mi lesz velem, számítottam rá, hogy jövőre már nem kapok állást, de egyelőre még csak nem is körvonalazódik, hol helyezkedhetem el. Tizenhat éve tanítottam helyettes tanárként” – nyilatkozta lapunknak egy marosvásárhelyi pedagógus, aki a tegnapi eredményhirdetéskor sokadmagával szembesült a ténnyel, hogy a tanári „pótversenyvizsgán” sem sikerült katedrafoglaláshoz elégséges eredményt elérnie.
A 42 éves tanító idén szerzett egyetemi oklevelet is. Mint fogalmazott: a katedrán szerzett tapasztalata veszhet kárba. „Nehéz megérteni, hogy eddig kellettünk, nemzedékek nőttek fel a kezünk alatt, most meg teljesen máshoz kell fogjunk” – tette hozzá.
Nem ment a helyi mutyi
A júliusi megmérettetés után az augusztus 4-i tanári „pótversenyvizsga” is megdöbbentően rossz mérleggel zárult. A második fordulóra több, mint 19 ezer pedagógus iratkozott be, de a vizsgaközpontokban már csak tízezer jelölt jelent meg. Közülük is sokan visszaadták a tételeket, így a múlt heti megmérettetés után 8501 dolgozatot javítottak ki. Tízest csupán ketten kaptak, a vizsgázók több, mint egyharmada még az ötöst sem érte el.
Tavaly a pedagógusok 90 százaléka kapott ötösnél nagyobb jegyet. „Idén sokkal szigorúbban folyt a vizsgáztatás, a második fordulóban is egységes tételekkel szembesültek a jelöltek” – nyilatkozta Oana Badea, az államtitkára, aki szerint eddig a szóbeli ellenőrzés, illetve a helyileg összeállított kérdőívek miatt lehettek jobbak az eredmények.
Az idén a vizsgaközpontokat térfigyelő kamerákkal szerelték fel, 26 tanárt zártak ki csalásért, vagy csalási kísérlet miatt. Azok, akik nem elégednek meg a tegnap közzétett eredményekkel, ma 17 óráig élhetnek fellebbezési jogukkal, a végleges eredményeket 11-én teszik közzé. Az elmúlt évekhez képest idén kimagaslóan magas a sikertelenül vizsgázók aránya: 2008-ban a jelöltek 18 százaléka, 2009-ben 17, míg 2010-ben a vizsgázók 23 százaléka kapott 5-nél kisebb jegyet.
Szakmai tisztogatás
„Célunk, hogy a következő tanévtől csak azok foglalhassanak el katedrát, akik valóban megfelelő módon fel vannak készülve. Az idei tanári versenyvizsga eredményeit elnézve biztosan mondhatjuk, sikerült elérni azt, amit eredetileg az oktatási tárca célként megjelölt” – jelentette ki Oana Badea azzal kapcsolatban, hogy idén csupán a jelentkezők egyharmada, a legjobban felkészültek juthattak álláshoz. Szerinte várhatóan eltűnnek a tanügyi rendszerből azok, akik évtizedeken át szakképesítés nélkül láttak el tanári feladatokat.
Esély csak falvakban
Maros megyében 600 személy iratkozott be a vizsgára, de mindössze 360 maradt versenyben: ennyien pályázhatnak a még szabad állásokra – tudtuk meg a főtanfelügyelő helyettestől. Illés Ildikó emlékeztetett: sokan azok közül sem jutnak álláshoz, akik az előző, szakképzetteknek hirdetett vizsgán eredményesen szerepeltek. „Talán vannak még olyan eldugott kis falvak, ahol nem vállal tanítást a szakképzett pedagógus, ott lehet még esélye a szakképzetlen pályázóknak” – ismertette a Maros megyei helyzetet Illés.
Kovács Júlia óvodákért felelős tanfelügyelő elmondta, Maros megyében az óvónői helyekre is túljelentkezés van, sokan maradnak állás nélkül azok közül, akik vizsgáztak. „Még most is termelik az egyetemek az óvodapedagógusokat, pedig már most is nagyon sokan vannak, akiknek nincs ahol elhelyezkedniük” – mondta az ÚMSZ-nek Kovács Júlia.
Kolozs megyében az országos átlagnak megfelelően gyengék voltak a vizsgaeredmények, feltűnően sok volt a kettes és a hármas minősítés. „A külső szemlélő számára megdöbbentő lehet, hogy ennyire alacsonyak a vizsgajegyek, de sokan nem is értjük, mit várnak el tőlünk. A tételeknek nem sok köze van ahhoz, amit az iskolában a tanterv szerint leadunk” – panaszolta egy Kolozs megyei pedagógus, aki – mint fogalmazott – számított az alacsony osztályzásra, és „már csak dacból” jelent meg az augusztus elei vizsgán.
Király András oktatási államtitkár lapunknak korábban úgy nyilatkozott, a minisztérium elvárja, hogy a pedagógusok felkészültsége megfeleljen az oktatási reform alapelveinek, és a versenyvizsgára való felkészülést több szakmai programon is lehetővé tették az érdeklődők számára. „Aki akart, az fel tudott készülni a módszertani előkészítőkön” – összegezte az államtitkár.
Antal Erika, Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. augusztus 11.
Megtorpedózott pléhkrisztus
Amilyen gyorsan elkezdték, olyan ütemben le is állították a munkálatokat Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-szobrán az udvarhelyszéki Farkaslaka feletti Gordon-hegyen, ugyanis a Hargita megyei illetékes hatóság szerint a kezdeményező Pro Temp Alapítvány nem rendelkezik az építkezéshez szükséges iratokkal. Fülöp Ottília, Hargita megye főépítésze a Krónikának elmondta, a szervezet illetékesei csupán egy urbanisztikai bizonylatot tudtak felmutatni, ami közel sem elégséges az építkezés megkezdéséhez, ezért büntető jegyzőkönyvet állítottak ki, amelyben egyértelműen megfogalmazták, hogy le kell állítani az építkezést, amit csak törvényes keretek között lehet majd folytatni.
A főépítész kifejtette, nem látja akadályát a kilátó megépülésének, amennyiben elkészítik az övezetrendezési tanulmányt, és az az urbanisztikai elbírálás alapján is megállja a helyét, továbbá beszereznek minden iratot, amely az építkezés megkezdéséhez szükséges. Így azonban egyre valószínűbb, hogy az augusztus 21-ére tervezett átadásra a szobor nem készül el. Az ügyben kerestük Magyari Árpádot, a Pro Temp elnökét is, ő azonban nem kívánt nyilatkozni. Mint arról beszámoltunk, a Zavaczky Walter székelyudvarhelyi szobrászművész tervezte Jézus szíve kilátó ötlete a bogárfalvi Protemp Alapítványtól származik, célja pedig, hogy a Székelyföldre csalogassa a turistákat. A 22 méter magas Krisztus-szobor rozsdamentes acélból készül, összköltsége meghaladja a kétszázezer eurót. Ezt többnyire farkaslaki vállalkozók fedezik. Az alkotás hírére élénk vita alakult ki, sokan ízléstelennek találják, pléhkrisztusnak gúnyolják a szobrot. Tamás József segédpüspök lapunknak korábban úgy nyilatkozott, bár az egyház nem adta áldását a monumentális alkotásra, nem is tiltotta meg kifejezetten annak felállítását. (Leállított ortodox keresztállítás. A Hargita megyei önkormányzat munkatársai a vaslábi polgármesteri hivatallal és a tekerőpataki közbirtokossággal együttműködve a napokban leállították a Maros forrásánál zajló törvénytelen építkezést, miután tudomásukra jutott, hogy az említett helyen ismeretlenek lebontották a korlátot, ásnak és betonozni készülnek. Mint a közgyűlés tegnapi közleményéből kiderül, egy körülbelül húszfős csoport tagjai, akik sátrat vertek a helyszínen, a kiérkező ellenőrző szervek előtt nem tudták igazolni magukat, mivel elmondásuk szerint a marosfői ortodox kolostorban hagyták a személyi igazolványukat, de azt állították, Bákó megyei ortodoxok, és négy méter magas keresztet szerettek volna állítani a helyszínen.
Erre viszont semmilyen engedélyük nem volt, így a hatósági figyelmeztetés hatására eredeti állapotába helyezték vissza a forrás környékét, majd távoztak. A terület egyébként a tekerőpataki közbirtokosságé. A megyei tanács munkatársainak elmondása szerint a „táborozók” többsége kiskorú volt, hat-hét felnőtt kíséretében, akik között, ruházatukról ítélve, mesteremberek is voltak. „Minden eszközzel megvédjük a megyét, megvédjük a Székelyföldet, ha kell, büntetést rovunk ki, és ha szükséges, akár buldózerrel akadályozzuk meg a törvénytelenséget” – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, aki határozott fellépést ígért minden hasonló esetben.)
Dénes Emese. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 12.
Kínos helyzetben az RMDSZ?
Dr. Kelemen Atillának, az RMDSZ Maros megyei elnökének a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) chartatervezetével kapcsolatosan tett kijelentéseire reagálva, miszerint az oktatási minisztériumnak kell lépnie annak érdekében, hogy a MOGYE szenátusa kétharmados szavazattöbbséggel hozzon döntést a charta illetve az önálló magyar tagozat létrehozása ügyében, dr. Kincses Előd ügyvéd a Népújságnak tegnap kijelentette, nagy meglepetéssel olvasta az RMDSZ megyei szervezetének nyilatkozatát, hogy „azért kell küzdeni, hogy kétharmados szavazati arány legyen a MOGYE szenátusában chartamódosítás esetén, hiszen jelenleg is ez a szabály érvényes, ennek alapján szavazták meg az új, jogsértő chartát”. 
Kincses hozzátette, elég kínos helyzetbe kerülne az RMDSZ, ha ezt kérné a tanügyminisztertől, és a körmenet kapcsán a megyei elnök Londonnal való példálózását sem tartja szerencsésnek. „Mi nem rombolni akarunk, hanem a magyar felsőoktatás jövőjét biztosítani” – jelentette ki Kincses Előd.
Antalfi Imola
Népújság. Erdély.ma
2011. augusztus 12.
Felháborodás, kétkedés és bizakodás a bizonytalanságban – Tanügyi reform
Felháborodás, kétkedés és bizakodás a bizonytalanságban: ez az általános fogadtatása a 2011 januárjában életbe lépett oktatási törvénynek, aminek értelmében a 2011–2012-es tanévtől kezdődően az ötödik osztályba lépő diákok négy helyett öt évig tanulnak az általános iskolában, és csak hármat a középiskolában. Ez többtényezős és szereplős problémát vet fel.
Arról, hogy fel vannak-e készülve anyagilag és szakemberek szempontjából az általános iskolák, hogy van-e elégséges osztályterem, és hogy mik lehetnek ennek a tanügyi reformnak a következményei, Illés Ildikót, Maros megyei főtanfelügyelő-helyettest, Andrássy Árpádot, a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola igazgatóját, és Kedei Pál Elődöt, a Búzásbesenyői Általános Iskola igazgatóját kérdeztük.
Felháborodás – Folytonos változások
Nem csoda, hogy mindannyiunknak, akik érintettek vagyunk e témában, elegünk van abból, hogy a romániai tanügy, a rendszerváltás óta folyamatos reformokon megy át. 
„Egy olyan rendszert próbálnak meggondolatlanul, előre meg nem fontolt, meg nem vizsgált, és ki nem elemezett módon bevezetni, ami ellentétben van a romániai, de főleg az erdélyi magyar iskolai hagyományokkal. Remélem, nem fog hosszú ideig tartani ez az áldatlan állapot” – fejezte ki nemtetszését Andrássy Árpád. 
Mivel plusz egy évfolyammal fog bővülni a diákok száma, ezért a tanterem problémája sem elhanyagolható, így megoldásként Illés Ildikó szerint erős iskolaközpontok létrehozása lenne a legcélravezetőbb, Andrássy pedig úgy gondolja, hogy csak az a kényszerű megoldás létezik, miszerint visszaállítják a „délutáni műszakot”, azt, aminek eltörléséért a szülők annyit harcoltak. Ez viszont magával vonná a 7-es Számú Általános Iskola diákjai számának csökkenését, hisz az igazgató szerint az iskola „a periférián, a külvárosban helyezkedik el, így egy geopolitikailag kedvezőtlen helyzetben van, és a szülők inkább a városközpontban levő iskolákban szeretik tudni a gyerekeiket.”
A líceumi tanárok leépítése is felháborodásra ad okot: ahány kilencedik osztály eltűnik a líceumokból, az annyiszor másfél tanári állás megszűnését eredményezi. Igaz, a főtanfelügyelő-helyettes asszony szerint ez megoldható az iskola-összevonásokkal és a tanárok „költöztetésével”, de ezt látva, joggal lehet az az érzésünk, hogy ez a reform több kárral jár, mint haszonnal.
Kétkedés – Szakemberek és anyagi támogatás hiánya
Illés Ildikó elsősorban a falusi iskolákban tapasztalható osztályterem-hiány miatt aggódik, mivel jelen pillanatban nekik sincs kidolgozott stratégiájuk erre a problémára, Andrássy szerint sokkal nagyobb kihívást jelent a szakemberek hiánya, és az iskola felszereltségéhez szükséges anyagiak beszerzése. Elmondta, a tanárok (Illés Ildikó véleményével ellentétben) nincsenek felkészülve és felkészítve arra, hogy még egy évet tanítsanak a gimnáziumokban. Tudniillik a középiskolában való tanítás sokkal nagyobb és alaposabb felkészülést igényel, mint az általános iskolában való oktatás. Hiába van a gimnáziumi tanároknak képesítése arra, hogy középiskolában is tanítsanak, nincs meg a megfelelő felkészültségük ahhoz, hogy ebben a plusz egy évben líceumi szinten tanítsanak. Andrássy Árpád még azt is nehezményezi, hogy ennek a reformnak a diákok lesznek a legnagyobb áldozatai, mert akarva-akaratlan az első néhány évjárat, kísérleti évjárat lesz, mert időre és tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy a gimnáziumi kilencedik osztály elérje a líceumi kilencedik osztály tanítási, felkészítési szintjét. A másik probléma, amit ugyancsak a szakemberek hiánya generál, az leginkább a falusi iskolákat érinti. Ez pedig abból fakad, hogy ezzel a reformmal együtt bővül a gimnázium végi tudásfelmérés tananyaga, és természetesen megváltozik a felvételi rendszer is. Az általános iskola végén a diákok egy országos tudásfelmérő rendszer keretében vizsgáznak öt – a kisebbségi oktatásban résztvevők hat – kötelező tantárgyból: románból, matematikából és természettudományokból, idegen nyelvből illetve anyanyelvből, továbbá a tanév közben számítógépkezelői alapismeretekből és egy szóbeli keretében társadalomtudományokból is felmérik tudásukat. A bökkenő csak az, hogy a kisebb iskolákban nincs olyan tanár, aki a gyerekeket fel tudná készíteni számítógépes alapismeretekből: „Nekem például jelen pillanatban nincs magyar ajkú tanárom erre, és ha kötelezővé teszik ezeket a tanórákat, nem tudom, hogyan találok majd szakembert, aki heti 1–2 óráért Marosvásárhelyről eljön ide Búzásbesenyőbe” – fejezi ki aggodalmát Kedei Pál Előd, a falu általános iskolájának igazgatója.
Bízzunk. De miben?
„Az iskola egy hagyományőrző intézmény kellene legyen, és a több száz éves oktatási struktúra is igazolta, hogy a nyolc év kisgimnázium és a négy év líceum egy nagyon jó és bevált módszer volt” – fejtette ki Andrássy Árpád, aki azt is hozzátette, nem tartja tisztességesnek, hogy a tanügyben dolgozóknak nem kérték ki a véleményét a tanügyi reformról. De hát mit tehetnek egyebet? Kiszolgálják azt a rendszert, amelyben épp vannak (jelen esetben a helyi önkormányzatot és a tanfelügyelőséget), és bizakodnak, hogy valahogy áthidalják ezeket a nehézségeket, és összeszorult gyomorral várják a következő tanévet, amely szinte biztosan újabb változásokkal és reformokkal fog majd kezdődni, megnehezítve a tanárok munkáját és próbára téve a diákok alkalmazkodó kézségét.
Nem hiszem, hogy egyedüli vagyok, akik választ várnának arra a kérdésre, miért reformálják évente a tanügyi rendszert, továbbá vajon mi járhatott Funeriu miniszter úr fejében, amikor a hírhedten gyenge minőségű, és folytonos reformokon áteső francia tanügyi modellt tukmálja ránk? Reménykedjünk abban, hogy ez a reform nem fogja negatív irányba befolyásolni a gyerekek továbbtanulását, de főleg azt szeretnénk, ha végre ez az intézmény következetességével és kiszámíthatóságával megteremtené azt a biztos pontot, ami egyaránt hozzásegíti a gyereket és a szülőt ahhoz, hogy bizalommal forduljanak a tanügyi intézményekhez.
Pál Piroska
www.kozpont.ro
Erdély.ma
2011. augusztus 13.
Az írók unalmas emberek
Születésnapi beszélgetés Bölöni Domokossal
Bölöni Domokos (Dányán, 1946. augusztus 11.) romániai magyar író, a marosvásárhelyi Népujság művelődési rovatának szerkesztője. Maros megyében (volt Kis-Küküllő vármegye), a közigazgatásilag Bonyha községhez tartozó Dányán nevű faluban született. Dicsőszentmártonban járt középiskolába. 1973-ban román-magyar szakos oklevelet szerzett a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskolán, majd 17 éven át a sóvidéki fazekasfaluban, Korondon tanított. Volt községi könyvtáros, iskolaigazgató, irodalmi kör szervezője stb. Nős, három gyermek édesapja és három unoka nagyapja. Első írása 1974-ben jelent meg a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilapban. Kisprózái a bukaresti Ifjúmunkás és Előre, a marosvásárhelyi Új Élet és Igaz Szó, a csíkszeredai Hargita, valamint a Brassói Lapok című kiadványokban jelentek meg. Első kötete a bukaresti Kriterion Kiadó Forrás-sorozatában látott napvilágot Hullámok boldogsága címmel 1980-ban, Bajor Andor és Szilágyi István ajánlásával. 1985-ben Hét vége című novellájával elnyerte az Igaz Szó szépirodalmi folyóirat novellapályázatának első díját. (A történet eredeti címével – Parasztnovella – szerepel a szerző egyik kötetében.) 1986-ban szintén Bukarestben adták ki újabb novelláskötetét, A szárnyas embert. 1990 tavaszán visszatért Marosvásárhelyre; a Népujság című napilap munkatársa, a művelődési rovat szerkesztője. 1993-ban két írása elnyerte a Magyarok a Magyarokért Alapítvány pályázatának első díját próza kategóriában. 1998-ban szülőfalujáról írt munkáját nagydíjjal jutalmazta a budapesti Magyar Napló (A magyar társadalom önképe az ezredfordulón címmel meghirdetett pályázatán). A Népujság mellett létesült Impress Kiadó első köteteként adták ki 1992-ben Harangoznak Rossz Pistának című könyvét. További kötetei: Egek, harmatozzatok! (Válogatott novellák, 1995), Dégi Gyurka pontozója (Kisregény, 1998), Bot és fapénz (1999), A próféták elhallgattak (2002), A nevető gödör (2004), Jézus megcibálja Pricskili Dungónak a fülét (2006), Széles utcán jár a bánat (2007), Elindult a hagymalé (2009), Micsobur reinkarnációja (2010), Küküllőmadár (2011).
Ír tévéjegyzetet, glosszát, tárcát, recenziót, karcolatot, novellát. Több száz oldalnyi krónika, riport, művelődési cikk és jegyzet jelent meg neve alatt a Népujságban és más erdélyi lapokban. 1990 óta tagja a Romániai Írók Szövetségének, 1999 óta pedig (ezredikként!) a Magyar Írószövetségnek.
– Kezdjük a gyermekkorral, a szülőfölddel… Írásaiban gyakran tér vissza a dányáni és a Kis-Küküllő menti évekre, emlékekre...
– A gyermekkor meghatározó az ember életében. Legerősebb emlékeim onnan érkeznek, ez a forrás, amelyből mindig meríthetek. Igaz, hogy a forrást mifelénk csorgónak mondják. Hát onnan csordulnak-cseppennek a meséim. Egyszer csak eszembe jut egy név, és a még elérhető személyeket vagy a temetői szellemeiket faggatom: ki volt az illető, miért kapta éppen azt a gúnynevet, amit sosem tudott lerázni magáról, kinek vétett, ha vétett, és mit nem vétett, ha nem vétett. Jaj, de ki nem vétett? Mi volt az erénye? Én magam is sok vétséget követtem el akármiféle életemben…
Segítettem is, akin lehetett. A jóságot kevésbé tartja számon az utókor.
– Ír verset is, prózát is…
– A versről jót vagy Sékszpírt. Mindenki költő szeretne lenni. Félárván nőttem fel, apátlanul, és ez sérültségem fő forrása. Szüleim kétéves koromban váltak el. Asszonyok neveltek, ami nem baj. Érzékenyebbé tettek minden látható és láthatatlan dolog iránt. A család előbb gazdatisztet szeretett volna faragni belőlem, aztán belátták, hogy inkább valami "nadrágos" ember lehetnék, és nem fogtak be, mint társaimat a többi háztartásban, a nehéz fizikai munkára. Csúfoltak is emiatt gyerektársaim, mert "urasan" beszéltem. Az udvarházából kiakolbólított uraság könyvtárának egy része a mi félbemaradt házunk elkészítetlen szobájában kötött ki, arra anyámmal rendesen rájártunk, és mielőtt feljelentettek volna, egy piciny részét el is olvastuk… Aztán egy hajnalon ránk törtek, nagyapámat a szekér elé fogták, egymagában kellett vonszolnia az aranyozott bőrkötésű kötetekkel megpakolt szekeret a községházáig, ahonnan a szebbjét elvitette az akkor éppen grasszáló pisztolyos gazember (később kapusként pusztult el egy vegyigyárban, sav ölte ki a látását, van isten), a többit pedig, amint arról Sütő András is írt egy égbekiáltást: elégették – mint az osztályellenség mocskát.
Verseimet csak az anyám ösmerte és szerette, halála után minden kézzel foghatót elvittek az üresen maradt lakásból, a Rád János készítette 1939- es "csícsős hegedűmet" is, füzetem a rossznál is rosszabb verseimmel valahol kallódik.
Büszke lehetek rá, hogy Arany János és Petőfi Sándor, később Kányádi Sándor lehettek a "mestereim". A Toldiból egész énekeket tudok idézni, a János vitézt betéve tudtam valaha. Aki magyar pennás ember nem ismeri ezeket a remekműveket, vizet sem vihet irodalmunknak. Számomra a költészet az elsődleges, az a világmegismerő forma, amit magammal vinnék a galaktikán kívülre is. A próza is költészet, csak egy kicsit szabadabb, ezért néha nehezebb is. Korán beláttam, hogy nem lehetek költő, mert ahhoz a tehetség töményebb, sűrítettebb változata kelletik. Az ember ismerje meg és "lakja be" önnön korlátait. Nem könnyű "elkönyvelni", hogy nem sikerül, amit szeretnénk. Sokan bele is halnak, mások mindenáron túl akarnak lépni rajta, és fűzfapoétákként cégéreztetik magukat. Mióta irodalmi kört is vezetek, és ez nem ma kezdődött, hanem inasként a Nagy Pál és a Kicsi Antal vezette Aranka György irodalmi körben, utána Korondon, az Ambrus Lajos irányította Firtos körben, később a Hazanéző irodalmi találkozóin, 2005-től pedig a Súrlott Grádics irodalmi összejövetelein, számos élettel és sorssal szembesített az élet, többen mentek el úgy, hogy búcsút sem intettek a széles poétai mezőknek. Elsősorban a világ babrált ki velük, de valójában saját magukkal vívták a csatát, és a saját gégéjüket szorongatva maradtak alul. Alulírott is bűnös vagyok, mert néha, pohár ital mellett keresetlenül közöltem velük – hogy tehetségtelenek. Belátom: nagy baromság volt. Tehetségtelen ember nincsen. Csak kinek-kinek más-más vágányon kell tolatnia, míg a "siker" is megérkezik; volt már olyan, hogy egy fej saláta formájában, vagy egy tetvektől hemzsegő, eltévedt őzgidácska képében, amit az imádott nő hozott feléd az erdei tisztáson…
– Élete fontos szakaszát képezik a Korondon töltött évek. Meséljen erről.
– Korond jelentette számomra a visszatérést megszenvedett anyanyelvemhez. Az én kis falum, Dányán: többnyelvű, hogy finoman fejezzem ki magam. Ott bizony télidőben a macska dezserálódott a kerten, vagyis ráfagyott a kerítésre. Arany János és Petőfi mellett az én külön irodalmi szentem Tamási Áron volt. Még helyi kis színjátékot is írtam az ő modorában. (Tehetségről itt se essék szó.) Amikor 1973-ban kiderült, hogy Korondot választhatom pedagógiai működésem színhelyéül, onnan még Izsák József tanár úr sem tudott kibillenteni, pedig egyik szép tanítványa javára jó lélekkel cserélte volna el velem ezt a falut. Más kérdés, hogy egy üres zsebű csóró, még ha tanár is, mihez tud kezdeni a már akkor is dúsgazdag fazekasfaluban. Olyan kapitalizmust Marx sem ismer, ami akkor már ott virágzott!
Hát én, balfék, kivittem a családomat is, nyomorogtunk eleget. Hat vagy hét albérletet is "meglaktunk". Kiderült: nem is rendes tanárként vagyok ott, hanem az igazgató ideiglenesen üres helyére libbentettek, mint egy pihepárnát. Feleségem tanítónőként egy kerek tanévig szintén a pálya szélén térdepelt. Egyik bajból a másikba tapsintottam, nem vagyok büszke magamra. Úgy utálom a diktatúrának azt a szakaszát, mint Ludas Matyi a pipefost.
– Korond után Marosvásárhely következett, az erdélyi kultúra egyik fellegvára. Volt más lehetőség is?
– Nem volt, mert nem lehetett, mert nem is kívántam. Mindig is Vásárhelyre vágytam vissza, ha megszámolom, életem kisdednyi első részét a falumban töltöttem, majd Vámosgálfalván és Dicsőszentmártonban, de közben mindvégig dányániként. Aztán Marosvásárhelyen a rettenet évei következtek: a Pedáról kétszer is kirúgattam magam, láttak-e már olyan hülyét, aki harmadszorra is ugyanoda felvételizik, megint bejut, előbb harmadiknak, aztán csak közepesnek, végül viszont: elsőnek – és el is végzi?! Akkor már megvolt a fiunk, Attila, és nem nagyon mertünk ugrándozni.
Nem tudom, miért, de Vásárhelyre mindig hazavágytam. Sok Bölöni élt itt az idők során. Nekem ez a szerencsétlen város a szerencsém és a nyomorúságom egyben. Nem féltem soha tőle – amikor visszatértem kilencvenben, éppen sipircelt a gyengébb idegzetűek kisebb serege. Ma büszkén jönnek vissza nosztalgiázni kedves vendéglők exkluzív csöndességébe. Védett állatokként szeretik, ha az ünnepi szónoklat fölidézi azokat az időket, amikor "muszáj volt innen elpucolni" – csak mert éppen jól jött az eltakarodási lehetőség.
(Idézet egy kötetből: "Az úribb társaság levegőt vett, ballonba ült és elspulnizott. Ímé, helló, megint vásárhelyiznek, miközben tudják magukról, hogy mekkora senkik és semmik.")
Minden halott vásárhelyi nevében megsértődöm, ha mindenféle hazaugri menőmanók ugyabugyálják a mai vásárhelyi helyzetet, megmondóemberekként tanítanak semmire. Ezeknek a még mindig gyakor sznob vásárhelyiek körében kerül vevőjük, a libegő lelkűek mindég térdre hullanak a villogó szaremberek előtt.
Sosem hallgattam a félelmeimre. Keveset élek. De azt intenzíven. Pedig az íróembert a félelmei is éltetik. A szorongásai és a rettegései. Nincsenek normális álmaim. Borzalmas az agyam éjszakai élete. Nem látok, nem hallok, nem érzékelek, csak valami homályos, csendben zajló, bicskás, csonka kaszás gyilkosságot, amely nem is olyan régen történt, hol is.
Tudod, milyen egy csonka kasza? Mennyire vág el egy torkot például?
Engem nem küldött senki sehová. Ha egy nem idevaló elküld valahová, azonnal kap tőlem egy kontraexpediálást. De ha ezt a kilencvenes, alkalom kínálta kitakarodott deckanépséget hallom, és egyre gyakrabban hallom, mert jövögetnek haza-haza, és elkezdik "visszavenni" a várost: gyászmisézni afölött, hogy ők milyen szerencsétlenek – akkor az égnél is magasabbra megy föl a pumpám.
– Mit jelent(ett) egy megyei lapnál dolgozni a harmadik évezred fordulóján?
– Megyei lap: megyei lap. Paperla-pap, mondaná Jókai, Mikszáth. Nekem csak bajt jelent, mert képtelen vagyok "belehelyezkedni" egy "megyei lap" lelki tünetegyüttesébe: micsodás megfeleltetési kényszereknek van kitéve a szétcincált, rendkívül heterogén közösség, mekkora nyomás nehezedik rá mindenféle, nálanál nehezebb "portfóliójú" intézmények és hintázmányok részéről – és mi lesz, ha egyszer ezek – egyöntetűleg vagy önegytetűen – úgy döntenek, hogy tovább már nem is leszünk?!...
– Hogy lehet "összehozni" a napi zsurnalisztikát a szépirodalommal?
– Nem lehet, és nem is kell. Amit zsurnalisztikának mondunk, az a cikkírás, nap mint nap. Ha valaki úgy tud a hétköznapok akár jelentéktelen eseményeiről is írni, hogy az, mondjuk, két évtized múltán is olvasható és élvezhető, már enyhén szólván irodalmat művel. Szépirodalom akkor lehet belőle, ha száz év után is beválogatják egy antológiába. Nekem annyi közöm volna mindehhez, hogy jól tudom: mikor valahonnan "tudósítok", például Fehéregyházáról, azt nem fogják szépirodalomként elkönyvelni sehol a kerek világon. Az: dokumentum, akkor is, ha nem mindenben követi a valóságot. Itt inkább a hitelesség a lényeges. Ha nem az a lány mondta el azt a Petőfi-verset, hanem egy másik, kit érdekel? De a Petőfi-vers és az eszmei üzenete: az legyen pontosan megjelölve.
– Kikre büszke, akikkel találkozott élete folyamán, bár lehet, hogy már nincsenek is az élők sorában? Van-e személyes élménye vagy emléke, amit ezektől a szellemóriásoktól kapott, s féltve őrzött kincsként visz tovább?
– Ó, hát hogyne. Gondolom, az Isten azért áldott meg valamiféle kínos fantáziával, hogy néha ragyogó lények is rám mosolyogjanak. Egyszer például Gandhi úr szinte rálépett a bal lábujjamra. Észrevette, bocsánatkérőn sétált tovább. Vannak ilyen kedves vízióim.
De persze ismertem néhány hazai írót is, akikről már nem illik efféle lábtaposó anekdotákat mondani. Sütő András egyszer fél órán át káromolt, ízes nagypénteki delíriummal, a telefonban, míg nagy nehezen végül kiderült, hogy mégsem rólam van szó. És a végén azt mondta, hogy a kurvaistenit, te Domi, mért nem szóltál, hogy nem te vagy az.
Milyen jó, ha az ember nem mindég az elején mondja be a tutit.
Az írók unalmas emberek. Ami nekik fontos, az nekünk rettenetes. Ami nekünk fontos, arra ők rá se bagóznak.
Magam sem tudom igazából: mikor vagyok olvasó és mikor író. Ez a legcsodálatosabb a dologban, a sok sületlenség mellett. Mert az, gondolom, senkinek sem diadalmenet, ha hajnali fél ötkor kipattan a szeme, mint a rugós bicska, és hiába szeretne visszaaludni, hiába próbálkozik a tévécsatornák valamelyikén vígan szökellő pornóval, hiába mondja el többször is az Úr imáját – nem és nem, nem és nem.
Tessék föltápászkodni, halkan mosakodni-budizni, aztán a számítógéphez osonni.
Ne tudja meg senki, hogy írni készülsz, te randa firkász.
És akkor még! Vajon mi sül ki az egészből?!…
Az írók szomorú emberek. Ha véletlenül egyiknek vagy a másiknak sikerül jó művet alkotnia, akkor kezdődik csak igazán a tragédiája.
Az írók belehalnak abba, hogy nem egyebek.
– Ha valamit másként "tehetne" leélt életéből, mi lenne az?
– Nem lennék gyík egy napsütötte kövön. Szabó Lőrinc metaforája az örökkévalóság minden pillanatában érvényes – de például most én beszélek, és nem Szabó Lőrinc. Aki él és prózaíró, annak mindenféle helyzet ideális; szerencsétlenségemben én mindvégig leginkább adószedő lennék. (Egy pompás Mikszáth-elbeszélésben válaszolja a pedellus: – Semmi újság, kegyelmes uram. Szedik az adót mindenfelé.
Ezzel szoktuk köszönteni egymást Nagy Pállal.)
– Mi van a fiókban, mikorra várható új Bölöni-kötet?
– Van és volna. De minek. Évente összeáll egy- egy kisprózai könyvecskének az anyaga. Kiadóm nincsen. A hülyekrízis beálltáig lapom részvénytársasági alapon adhatott némi jutalékot a tagoknak, azokból a szerény összegekből nyomattam ki gyenge munkáimat. Hát ennek is vége. Tértijegy az ablakon túlra című kötetem egy székelyudvarhelyi úrnál várja a rendes feltámadást.
Meghalni percenként kész vagyok, de amúgy nem sietek. Kegyelmi állapot, ha sikerül valami kis akármit össze- ökörmölnöm, ha a rádióban kéthetente felolvashatok, ha…
Ha, ha, ha. Há!
Az írók szörnyetegek. Unalmas fantaszták. Minek kell interjút s mindenféle szamárcsikós semmiségeket közzétenni róluk?
Hagyjátok békén őket!
Kérdezett: Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)
2011. augusztus 16.
EMI-tábor: Magyar polgármestert Vásárhelynek
Marosvásárhely polgármesteri széke több, mint egy székely nagyváros elöljárói pozíciója, az a székelyföldi autonómia megteremtésének is kulcsa – hangzott el azon a beszélgetésen, amelynek során a közös jelöltállításról már közel fél éve egyeztető helyi politikai szereplők ültek egy asztalhoz. Az előadók sorában – az MPP tábori bojkottja miatt – nem foglalt helyet László György, a párt Maros megyei elnöke, ám a közönség soraiból többször is hozzászólva mégis elmondta véleményét. Így Csegzi Sándor jelenlegi alpolgármester, aki az egyetlen RMDSZ-es politikusként kapott meghívást az EMI-táborba (hogy eljött, és állta a sokszor éles, személyeskedéstől sem mentes megjegyzéseket, még a politikai riválisok is megköszönték neki), és Jakab István megyei EMNT-elnök, a korábbi egyeztetések egyik szereplője ült asztalhoz.
A témától sokszor elkanyarodó vitából az nem derült ki, hogy lesz-e közös jelöltje a három szervezetnek. Mindenki elismerte, hogy Marosvásárhely „visszahódítása" tizenkét év után stratégiai kérdés, és erre pedig közös magyar jelölt nélkül semmi esély, de az összefogás tartalmi szempontjait, illetve gyakorlati megvalósítását merőben másképpen látják a felek. Az RMDSZ ragaszkodik belső jelöltállítási szabályzatához, Csegzi szerint is csak ebben az esetben legitim, illetve esélyes egy jelölt. Elismerte ugyan, hogy sokszor a felső vezetés véleménye a döntő – a helyi politikusok sokkal könnyebben dűlőre tudnának jutni –, de azt is fontosnak tartotta – és ezt fel is rótta tárgyalópartnereinek –, hogy ne a jelölt személye legyen az elsődleges, hiszen nem csak magyar, de megfelelő polgármester kellene a székely „fővárosnak".
Az EMNT és az MPP képviselője ezzel szemben az elmúlt időszak sikertelenségeire utalva elvárja, hogy az RMDSZ változtasson eddigi, sokszor megalkuvó, de főleg lekezelő módszerein, helyezze a közös ügyet pártérdekei elé, és nagyon sürgősen nevezzék meg a közös jelöltet. Hiszen nem csak a fogyó magyarság (hivatalos statisztika szerint a magyarok aránya már 46 százalék körüli), hanem a romló életkörülmények, a passzivitás, a közügyektől való elfordulás is „választási tényező". Jakab István úgy vélte, öthavi eredménytelen tárgyalás után rákényszerültek a lépésre, ezért nevesítették múlt héten jelöltjüket, Vass Leventét, aki ráadásul RMDSZ-közeli politikus (Cseke Attila volt miniszter tanácsosaként dolgozott). László György a tárgyalások elején leszögezett szempontra emlékeztetett, miszerint a közös jelöltnek párton kívülinek kell lennie, szerinte ezért korántsem közeledtek az álláspontok, így ilyen körülmények között az MPP egy időre felfüggeszti részvételét a kerekasztal-beszélgetéseken.
A közös jelöltállításról a vita tehát még nem zárult le, s bár a felszólalókkal együtt a helyi politikai szereplők is hangsúlyozták, hogy csakis így lehet ismét magyar polgármestere Marosvásárhelynek, egyelőre nem tudni, lesz-e megállapodás.
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 17.
Erdély elfoglalása szimbólumokkal
Életterünket elárasztják a szimbólumok. Természetesen harc indult be különböző szimbolikus helyek megszerzése érdekében, illetve különböző helyek szimbolisztikával való feltöltésére. Ebben a komoly tétre menő jelháborúban a nemzeti szimbólumok és az egyházi szimbólumok nagyon fontos szerepet játszanak.
Trianonnal kezdődően az Erdélybe betelepedő román hatalomnak kulcsfontosságú volt, hogy saját kiemelt helyeit létrehozza, a meglévőket központivá emelje annak érdekében, hogy mindazt, amit gyenge lábakon álló történelmi tana hirdetett, végül valóssá tegye a jövőben. Az ortodox egyház ennek a harcnak a derekát vállalta: a két világháború között született az a terv, hogy minden erdélyi településre építsenek egy ortodox templomot. Ha ez megépül, akkor majd fel lehet tölteni tartalommal, hívekkel, akik elsődlegesen a saját kiemelt helyükre fognak koncentrálni majd, nem is érdekli őket egyéb. Akkor az ortodox egyház vezetése (egyeztetve a világi hatalommal, vagyis a bukaresti kormánnyal) el is kezdte kivitelezni ezt az elképzelést (az egyeztetésekre vonatkozóan komoly dokumentáció is van a levéltárakban).
A folyamatot a kommunisták szakították meg. Természetesen nem azért, mert nekik nem volt fontos a magyar szimbólumok eltüntetése és Erdély elrománosítása. A kérdésre gonosz választ találtak: kitűzték maguknak, hogy minden létező kiemelt érzelmi töltettel ellátott helyet, jelet eltüntetnek. Helyette épültek a szürke városok, keverték az embertömegeket, amíg nemcsak a szimbólumok, hanem az értékrendszerek is kezdtek eltűnni, helyet adva egy, a kreativitást csak a túlélési reflexekben ismerő létezésnek.
Az értékek és szimbólumok világában a rendszerváltással együtt új fejezet nyílt. Erdély továbbra is csatatér maradt, ebből a szempontból is. Tapasztalva, hogy a kommunista kísérlet, de a hiteltelenségük miatt is, a kiemelt helyeknek tekintett központokat maguk a románok tisztelik a legkevésbé, a nacionalista elitek újra az ortodox egyház kezébe adták a lehetőséget, hogy kidolgozza saját válaszát a kialakult helyzetre. Ez pedig hasonló volt, mint a két világháború között: kolostorok és templomok építése. De az ortodox stratégák tanultak a kommunista próbálkozásból is, és nemcsak a saját befolyás növelésére gondolnak már, hanem a többiek szimbólumainak tagadására is.
Ezért főként olyan helyekre emelik bálványaikat, ahol ezek a táj eredendő harmóniáját megrontják. És ezt a stratégiát a mai napig folytatják. Mindenhol bepróbálkoznak. Például keresztet állítanak a Maros forrásához – nem lehet? A keresztet felállítják máshol. Nem számít, hogy nincs építkezési engedély, nem számít, hogy esztétikai szempontból semmilyen standardoknak nem felel meg. A dolog nem erről szól, nem is arról, hogy a Mindenható tiszteletére épüljön valami. Csak arról, hogy épüljön valami, azzal a reménnyel, hogy majd a mennyiség győzedelmeskedik a minőségen.
Mit tehetünk mi magyarok, akik ellen ez a lendület irányul? Erre a kérdésre még koherens válasz nem született. Szerintem elsősorban hirdessük a minőség elsőbbségét, a szellem hatalmát az anyagi felett. De emellett próbáljunk meg gátat szabni a mennyiségi terjeszkedésnek is.
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)
2011. augusztus 21.
Megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja
Míg Magyarországon több százan tettek állampolgársági esküt augusztus 20-án, Marosvásárhelyen az ünnep alkalmából találkozóra hívták a jelenlegi és leendő magyar állampolgárokat, hogy megalakítsák a Magyar Állampolgárok Klubját.
Az EMNT Maros megyei szervezete augusztus 20-án a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központba hívta össze az érdeklődőket, hogy közösen ünnepeljenek, és megalakítsák a Magyar Állampolgárok Klubját. Mivel a rendezvény bográcsgulyásfőzésnek volt meghirdetve, az emberek különböző időközökben érkeztek, s bár a főzésről mégis a diakóniai központ szakácsai gondoskodtak, a felszolgált gulyáshoz már vagy 40 ember ült oda.
A beszélgetéseknek közösségformáló ereje is van
Még a közös étkezés előtt a résztvevők megünnepelték Magyarország nemzeti és állami ünnepét is, államalapító István királyunk szentté avatásának ünnepét, mégpedig egy Hunyadi László szobrászművész által készített falra akasztott Szent István dombormű alatt. „Ezt a domborművet a szobrászmestertől kértük kölcsön, s itt ünneplünk, mert még nincs olyan köztéri emlékművünk, ahol méltón lehetne ünnepelni Szent István ünnepét. De még lehet” – hangoztatta az ünnepen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi elnöke, Jakab István. Elmondta azt is, hogy ez az ünnep tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy összehívják a Magyar Állampolgárok Klubjának első találkozóját.
„Az állampolgárság megszerzésével közösség is alakul, ezért mi a marosvásárhelyi, Maros megyei magyar állampolgárokat fognánk össze, ezért hoztuk létre a klubot, ahol terveink szerint havonta egyszer találkoznánk. A beszélgetéseknek ugyanis közösségformáló ereje is van” – tette hozzá Jakab István, majd Sebestyén Aba színművész felolvasta a Szózatot, az EMNT elnökségi tagja, Portik Vilmos pedig Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből olvasott fel a résztvevőknek.
A Magyar Állampolgárok Klubjának következő találkozója szeptemberben lesz, amelyen a tervek szerint a külügyminisztérium helyettes államtitkára is jelen lesz.
Január 3-ától zajlik az egyszerűsített honosítás
A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni egyszerűsített honosítási eljárásban, amelyet a Magyar Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul. A törvény az eddigitől eltérően a határokon túl élő magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro
2011. augusztus 26.
Nem lesz közös tanácsülés
Nem jön létre a Magyar Polgári Párt háromszéki és Hargita megyei szervezete által közösen kezdeményezett Kovászna és Hargita megyei együttes tanácsülés, melynek célja az lett volna, hogy helyi népszavazást írjanak ki Székelyföld mint önálló közigazgatási egység létrejöttének igényéről.
Az MPP megyei önkormányzati frakciója és Tamás Sándor, illetve Henning László, a megyei tanács elnöke és helyettese közötti tegnapi tárgyalást követően Kulcsár-Terza József frakcióvezető, az MPP háromszéki elnöke érdeklődésünkre úgy nyilatkozoztt, arról értesültek Tamás Sándortól, hogy Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke arra hivatkozva, hogy nem tud egyezségre jutni az ottani MPP-csoporttal, nem hajlandó a kérdésről tárgyalni. Kulcsár hangsúlyozta, a személyes konfliktusokat felül kellene írnia egy ilyen horderejű kérdésnek. Ez ellentmond Schmitt Pál magyar államfő egységre szólító üzenetének, és nemzeti bűnnek tartják, hogy ebben a kérdésben a másik fél nem kíván egyeztetni – tette hozzá.
Tamás Sándor lapunknak azt nyilatkozta, ő azt hozta az MPP-csoport tudomására, hogy Hargita megyében az RMDSZ és az MPP közötti feszült hangulat miatt nincs lehetőség olyan együttes tanácsülés megtartására, ahol az MPP diktálja a napirendet.
Borboly Csaba megkeresésünkre kifejtette: Székelyföld autonómiája nem két, nem három romániai megye, illetve azok megyei tanácsainak ügye, hanem erdélyi, illetve szélesebb értelemben fogalmazva Kárpát-medencei fontosságú nemzetpolitikai kérdés. Ilyen jelentőségű ügyben bármiféle érdemi lépést megtenni csak úgy lehet, ha az erdélyi magyar közélet, a civil szervezetek, az egyházak egyértelműen és világosan támogatják azt.
Továbbá fontosnak tartja kikérni az anyaországi politikum, különösen a Magyar Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt egyértelmű és világos állásfoglalását is a tekintetben, hogy mi az, amire részükről ténylegesen számíthatunk, mi az, amiben tudnak segíteni, ha az esetlegesen összefogó román pártok részéről jogcsorbító intézkedések érnének. Borboly Csaba figyelmeztet, Székelyföld autonómiáját, illetve akár a Maros, Hargita és Kovászna megye egy közigazgatási egységbe vagy fejlesztési régióba való egyesítésére vonatkozó döntést nem Csíkszeredában, nem Sepsiszentgyögyön, még csak nem is Budapesten vagy Brüsszelben kell meghozni, hanem Bukarestben. A román törvényhozás az a fórum, amely ezen kérdésekben kimondja a végső szót. És ha mi nem vagyunk képesek ezen törekvéseinkben magunk mellé állítani a székelyföldi románságot, akkor ezen döntések minden bizonnyal nem fognak Bukarestben megszületni. Nem magunkat kell győzködnünk, hanem szövetségeseket kell szereznünk törekvéseinkhez. És legfontosabb szövetségesünk nem lehet más, csak a székelyföldi románság. E téren pedig az elmúlt húsz évben nem történt semmi.
A Hargita megyei elnök a legfontosabbnak azt tartja, hogy Székelyföld központja Marosvásárhelyre, magyar vezetés alá kerüljön, emellett az is fontos, hogy megőrizzük a magyar pozíciókat Szatmárnémetiben, Szászrégenben meg másutt.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 26.
Az RMDSZ nem tartja időszerűnek a Hargita–Kovászna megyei tanácsülést
Nem tartják időszerűnek a közös Hargita–Kovászna megyei tanácsülés összehívását a megyei önkormányzatok elnökei. A két székely megye képviselő-testületének magyar polgári párti (MPP-s) frakciója már korábban kezdeményezte, majd augusztus elején újra felvetette, hogy együttes ülésen nyilvánítsák ki, hogy ragaszkodnak az egységes Székelyföldhöz, és elutasítják a PDL régióátszervezési tervét.
A Magyar Polgári Párt tervei szerint ezen az ülésen el kell hogy döntsék, népszavazást szerveznek, melynek keretében a székelyek az egységes Székelyföld-régió mellett tehetik le a voksukat. Kulcsár Terza József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette, szerinte az együttes ülésre még ebben a hónapban sort kell keríteni, hogy szeptemberben, mielőtt az egyetemisták elutaznak, megtarthassák a referendumot.
Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke elmondta, Tamás Sándor háromszéki tanácselnök további egyeztetésekre hívta őket, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök pedig jogi akadályokra hivatkozva utasította vissza a kezdeményezést. Fazakas szerint „Borboly hangján az RMDSZ csúcsvezetése szólalt meg”. Úgy véli, a közös tanácsülés és a döntés elodázása politikai bűn, amiért az RMDSZ-t terheli a felelősség.
Borboly Csaba Thamó Csaba hargitai MPP-s frakcióvezetőnek címzett, csütörtöki keltezésű levelében fejtette ki, a két megyei tanács által elfogadott deklaratív határozatok nem vinnék előre a Székelyföld ügyét, mert pártpolitikai megalapozottságúak, és ezeket nem előzte meg széles körű társadalmi vita. Borboly Csaba szerint a Székelyföld autonómiája nemcsak a székely megyék ügye, hanem erdélyi, illetve Kárpát-medencei fontosságú nemzetpolitikai kérdés.
Borboly elmondta, a kérdésben ki kell kérni az anyaországi politikum, a magyar kormánypárt állásfoglalását is, hogy miben tudnak segíteni, ha a romániai magyarokat az esetlegesen összezáró román pártok részéről jogcsorbító intézkedések érik. „Ha a román politika részéről jogcsorbító intézkedésekre kerül sor, akkor élni fogunk minden rendelkezésre álló eszközzel, amibe a népszavazások kezdeményezése, tiltakozások szervezése, nemzetközi fórumokhoz való fordulás egyaránt beletartozik” – szögezte le a hargitai politikus. Borboly Csaba a Krónikának kifejtette, jelenleg a Székelyföld szempontjából a legfontosabb, hogy központja, Marosvásárhely élére magyar polgármester kerüljön, ugyanakkor az erdélyi magyarság szempontjából fontos, hogy a magyarság megőrizze eddigi pozícióit, például Szatmárnémetiben és Szászrégenben is.
Tamás Sándor lapunknak kifejtette, az egységes Székelyföld pártpolitikai érdekek felett áll, azonban jelenleg a PDL politikai napirendjéről lekerült a megyék újrarajzolása, éppen azért, mert az RMDSZ világossá tette, hogy ragaszkodik Kovászna–Hargita–Maros és Bihar–Szatmár–Szilágy megyék egységéhez.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 27.
Az erdélyi magyarság (1918–2011)
1948 és 1968 között
Miután a kommunisták átvették az ország irányítását – 1948 és 1952 között –, börtönbe vetették a Magyar Népi Szövetség vezetőit és a magyar kultúra jeles személyiségeit. Az MNSZ 1953-ban feloszlatta önmagát, javait a Román Munkáspárt vette át.
Az államosításkor (1948) felszámolták az önálló magyar intézményrendszert, az egyházi iskolákat állami tulajdonba vették. Megszűntnek nyilvánították az Erdélyi Múzeum Egyesületet és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesületet is. A színházak, a múzeumok, a könyvkiadás, a folyóiratok a román állam hatáskörébe kerültek. Állami magyar színházi társulatok működtek Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön. Kolozsváron opera és bábszínház is volt. 1948-ban a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben beindult a magyar színészképzés. Néhány évtizeddel később a magyar színházak keretében – azok korlátozására és ellenőrzésére –, román tagozatok alakultak.
Az ’56-os magyar forradalommal való szimpátiáért, illetve a helyi szervezkedések miatt három-négyezer magyar nemzetiségűt tartóztattak le. Elég volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének lemásolása, szavalása, hogy bárkit tíz évi börtönre lehessen ítélni. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, beolvasztották a Babeş Egyetembe. Hozzáfogtak a magyar tannyelvű középiskolák román iskolákkal való összevonásához. Fokozatosan háttérbe szorult a magyar nyelvű szakképzés. A magyarokat, az értelmiséget a Securitate ellenőrzése alá helyezték. A román államnacionalizmus előretörését mutatja az, hogy 1959-ben a "nemzeti kisebbség" fogalma helyett bevezették a "román nép és az együttélő nemzetiség" megnevezést. Az egyház és az állam kapcsolatát az 1948-as kultusztörvény szabályozta. Mivel a katolikus egyház nem mondott le a Vatikánnal való kapcsolatairól, és nem vállalta a román állammal szembeni alárendeltséget, püspökei és papjai fokozott üldöztetésben részesültek. Márton Áron püspököt börtönbe zárták. Börtön, száműzetés lett a sorsa az 1948 és 1964 között letartóztatott 130 római katolikus papnak is. Felszámolták a görög katolikus egyházat és a szerzetesrendeket. A protestáns egyházakat a román államnak rendelték alá, ezért papjaik letartóztatási aránya kisebb. Az 1921-es, az 1945-ös földreform, a Casbi-törvény kisajátításai után, a magyarság gazdasági erejét az 1948-as államosítással igyekeztek megtörni. Felszámolták az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet. A magyar tulajdonban lévő nagyipart, bányákat, szállítóvállalatokat, a Csíki Magánjavakat államosították. 1949 és 1953 között megkezdődött az erőszakos kollektivizálás, amelyet 1962 áprilisára fejeztek be. Már a kezdeti években 170 ezer gazdálkodót deportáltak, közülük sokan a Duna-csatornához kerültek. A terményekre hatalmas beszolgáltatási kvótát róttak ki, hogy arra kényszerítsék a gazdálkodókat, földjeiket, felszerelésüket, állatállományukat átadják az államnak, vagy belépjenek a téeszbe.
Diktatúrában (1968–1989)
1968-ban, a megyék újjászervezése idején, kulturális intézmények alakultak. Magyar szempontból nagy jelentőségű a Domokos Géza irányításával létesült nemzetiségi könyvkiadó, a Kriterion. Beindult a pár órás magyar nyelvű televízióadás. Kiadták A Hét című kulturális folyóiratot, országos és megyei napilapok indultak. Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár a nemzetiségi kérdést már 1968-ban véglegesen megoldottnak nyilvánította. Erre hivatkozva tartotta fölöslegesnek az új "magyar statútum" kiadását, helyette létrehozta a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát, amelynek formális szerepet szánt.
A liberalizmust 1971 után a nyílt diszkrimináció váltotta fel. Ennek egyik ékes példája a beiskolázás, a gyermeklétszám meghatározása volt. Az 1973. május 13-i 273-as számú törvényrendelet előírta azt, hogy a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztályt 25, a kilencediket 36 fős létszámmal lehet indítani, miközben a román tagozatokon ezt nem kötötték létszámhoz. A nemzetiségek által lakott községekben, ahol oktatás folyt, kötelezővé tették a román tagozatok szervezését, akár egy tanulóval is. A frissen végzett magyar szakemberek többségét a Kárpátokon túlra helyezték. A nemzetikommunizmus az "együttélő nemzetiség" fogalmát "magyar származású román dolgozók"-ra változtatta. A beolvasztási politika 1984-től kezdve teljesen nyílttá vált. 1988-tól a helyneveket, a településneveket, akárcsak 1937 után, nem lehetett magyarul leírni. Magyarellenes, szélsőséges uszító könyvek megjelenését engedélyezték. Mivel szólás- és sajtószabadság nem létezett, az erdélyi magyarság elnyomásáról a nemzetközi közvéleményt csak szamizdat (Ellenpontok) formában lehetett tájékoztatni. Az 1968-as megyésítéssel felszámolták a Maros Magyar Autonóm Tartományt. Székelyföld területét három megyébe – Kovászna, Hargita és Maros – tagolták. A "hivatalos" román népszámlás adatai szerint 1977-ben Hargita megye lakosságának 85 százaléka volt magyar, míg Kovászna megyében 78,4 százalék. Maros megye székely székeit, a történeti Marosszéket és Nyárád mentét több román többségű régióval bővítették ki, így a székelység számaránya 44,3 százalékra esett vissza. Az erdélyi magyarok száma az 1980-as évekig emelkedett, a szaporodási mérleg pozitív volt, a székely régióé 2000-ig, bár 1977 és 1992 között az erdélyi magyarság lélekszáma százezer fővel csökkent. Hivatalosan 63 ezren hagyták el az országot, de az illegális kivándorlók lélekszáma elérte a 30 ezer főt. A legújabb felmérések szerint, 1989 után 21 év alatt újabb 300 ezer erdélyi magyar hagyta el az országot. A hivatalos román népszámlálás szerint Erdélyben 1956-ban 1,61, 1966-ban 1,71, 1977-ben pedig 1,87 millió magyarul beszélő élt. 2002-re már csupán 1,41 millió, bár romániai szinten a magyarság száma 1,5 millióra tehető.
A szocialista iparosítás és a termelőerők ésszerű elosztása ürügyén megváltoztatták az erdélyi városok etnikai arányait. Moldvából 800 ezer románt telepítettek Erdélybe, de Havaselvéről is sokan érkeztek. Az egykori magyar és német nagyvárosokban – Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsvárt, Szatmárnémetiben – a románság került többségbe. Megnőtt a vegyes házasságok száma, és nőtt az asszimiláció aránya is. A tervszerű betelepítés Székelyföld városait sem kímélte. Ennek első áldozata Marosvásárhely. Az erdélyi városokban az 1910-es népszámlás adatai szerint a románok számaránya csak 19 százalék volt, ez néhány évtized alatt megváltozott. Magyar többségüket csak Székelyföld városai és néhány kisebb partiumi város őrizte meg.
Székelyföld románosítása a megyeközpontok betelepítésével kezdődött, de a tömbmagyar térség etnikai fellazítására már nem került sor. A fejetlen gazdaságpolitika miatt eladósodott ország az 1980-as években rákényszerült a külföldi kölcsönök megadására. Ceauşescu és klikkje a lakosság kiéheztetése árán fogott az adósságtörlesztéshez. A lelassult iparosítással párhuzamosan csökkent Székelyföld betelepítésének üteme is, ezért az iskolák elrománosítása újabb lendületet nyert. A székely megyeközpontokat a nyolcvanas években zárt városokká nyilvánították, ahová csak államalkotó telepedhetett.
1988-ban dolgozták ki a falurombolási tervet. Ennek esett áldozatul a 180 házból álló székely település, Bözödújfalu, amelyet 1988-ban vízzel árasztottak el. E Maros megyei település a falurombolás szimbólumává vált. A diktatúra az egész ország népét panellakóvá, ellenőrizhetőbbé, kiszolgáltatottabbá akarta tenni, és egy kalap alatt örökre szerette volna megoldani a nemzetiségi kérdést is. E borzalmas terv megbukott, mert a kommunista termelőmód, amelyet a diktatúra kíméletlensége tartott fenn, már nem volt működőképes. Az 1989-es fordulat Tőkés László református lelkész nevéhez kapcsolódik. A Temesváron 1989 decemberében kirobbant "forradalom" után, Romániában az ország irányítását jórészt a "másodvonalbeli" kommunisták vették át.
Hatalomváltás után
A Nemzeti Megmentési Front 1989. december 24-én hirdette meg a teljes nemzeti egyenlőséget. Természetesen, a román nacionalizmus nem hagyta magát. Ennek ellenére a magyarság hozzálátott saját intézményeinek újjászervezéséhez, amely a magyar többségű régiókban sikerrel járt. Amikor a magyar iskolák és állami egyetem visszaállítását követelő 1990. február 10-i könyves-gyertyás tüntetésekben több százezer magyar vett részt, ennek mérete megrémítette a szélsőséges nacionalistákat, akik március 19-én nemzetiségi konfliktust robbantottak ki. Tették egy olyan városban, mint Marosvásárhely, ahol 1941-ben a románok aránya alig 3,9 százalék volt. Egy ilyen etnikai múltú, akkor még magyar többségű településen egy gyógyszertár magyar nyelvű felirata már elég volt ahhoz, hogy a román falvakból fejszékkel felfegyverzett parasztok ezreit csődítsék a városba, és ostrom alá vegyék az RMDSZ Maros megyei székházát. A szélsőségesen magyarellenes pogrom eredménye azonban nemcsak hat magyar ember halála volt, hanem több ezer magyar kivándorlása és az ezt követő diszkriminatív törvényszéki ítéletek. A véres etnikai konfliktus másik eredménye a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), az 1989. december 30-án feloszlatott Securitate jogutódjának a megszervezése lett.
Tény, hogy amit a magyarság a fordulat hónapjaiban megteremtett, nagyjából azzal is maradt. Még a 2010/2011-es tanévben is román nyelven oktatják a Románok történelmét, Románia földrajzát. A szakoktatás szintén román nyelvű. Állami magyar egyetem Romániában még ma sem működhet. E sorok írása idején a marosvásárhelyi orvosi egyetemen épp a magyar oktatás diszkriminálása folyik. A "forradalom" utáni napokban alakult meg az RMDSZ, amely az első választásoktól kezdve részt vesz a parlamenti munkában. Állandóan védekező pozícióba kényszerül, az úgynevezett kis lépések politikáját kénytelen követni. A választásokon rendszerint azzal a román párttal lép koalícióra, amely ígéretet tesz a magyarság jogainak bővítésére. Általában felemás megoldások, részleges eredmények születnek. Hiába hoznak törvényt, mert ha kisebbségi jogérvényesítésről van szó, akkor az a gyakorlatban hosszú évek elmúltával és részben valósul meg. Ilyen volt például a 2002-ben kiadott törvény az elkobzott ingatlanok, az egyházak ingatlanjainak visszaadásról. Bár az RMDSZ részt vállal a kormányzásban is, befolyása kevés, mert még a kisebbségi törvény elismerését sem tudja kiharcolni. A helyi önkormányzatok munkáját a kormányt képviselő prefektusok akadályozzák. Az 1991-ben elfogadott új alkotmány Romániát nemzetállammá nyilvánítja. A magyarságot erre hivatkozva fosztják meg a legelemibb kollektív jogoktól. Romániában csupán egyéni jogok érvényesülhetnek, így biztosított az identitáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz való jog. Az anyanyelv használata a közigazgatásban a 20 százaléknál magasabb arányban lakott magyar településeken lehetőség, de még mindig nem működik.
* A politika és a történelem határvonalán, a publicisztika eszközeivel készült sorozatunk nem szakdolgozat. Vázolni szerettük volna a román fennhatóság alá került magyarság jogfosztottságát, diszkriminálását. Tudatosítani akartam, hogy nemcsak Erdélynek, de Székelyföldnek sincs jövője, mert a román nacionalizmus nem akar lemondani a homogén nemzetállam megteremtéséről. Ebből következik, hogy az erdélyi magyar politikában nincs helye a széthúzásnak. Az autonómiáért folytatott harcban egységes fellépésre van szükség és az 1990-es tüntetésekhez hasonló méretű tiltakozásokra is.
Hisszük, hogy a belső önkormányzat Románián belül is megteremthető! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 31.
Elkészült a földrajz- és történelemtankönyvek magyar fordítása
Egyre biztosabb, hogy szeptembertől magyar nyelvű tankönyvekből tanulják a diákok Románia történelmét és földrajzát. A kiadványok egy részét már megkapták a tanfelügyelőségek, kiosztásuk a napokban kezdődik el. Király András oktatásügyi államtitkár szerint politikai akarat kérdése, hogy jövőre a románból fordított tankönyveket felválthatják-e a magyar szakemberek készítette tankönyvek. A kiadványokban a földrajzi neveknél fejezetenként zárójelben szerepel a román megnevezés, tehát egy leckében egyszer írja a Maros mellett, hogy Mureş, míg a történelmi személyiségek esetében a román és a magyar neveket sem fordították le, vagyis Mircea cel Bătrân így szerepel, ám Dózsa György nevét sem románosították.
Elkészült a történelem- és földrajztankönyvek magyar fordítása, a kiadványokat már az új tanévben használhatják a diákok. Király András oktatási államtitkár a Krónikának elmondta, a magyar nyelvű könyvek kiadását az Országos Tankönyvkiadó vállalta, és a minisztérium tervei szerint tanévkezdésre mindenhol lehetőség lesz a lefordított, magyar nyelvű tankönyvekből oktatni Románia földrajzát és a románok történelmét. Király András emlékeztetett, hogy a középiskolában nem ingyenesek a tankönyvek, ám a Communitas Alapítvány és a kisebbségi alap hozzájárulásával a tizenkettedikes lefordított földrajz- és történelemtankönyvekből 3000-3000 példányt nyomtattak, ezeket elsősorban azok a diákok kapják meg ingyenesen, akik kötelező módon vagy választottként érettségiznek ezekből a tantárgyakból. A kötelező oktatásban, tehát a nyolcadik osztályban is ingyenesek a tankönyvek, így minden magyarul tanuló nyolcadikos természetesen díjmentesen jut hozzá a kiadványokhoz. Az oktatási államtitkár elmondta, a tankönyvek rendelésekor az idén hetedik osztályt kezdő diákok létszámát vették figyelembe, mert ebben az évfolyamban van a legtöbb gyerek, és így jövőben sem lesznek gondjaik a tankönyvekkel.
Politikafüggő magyar tankönyvek
Király András a Krónika kérdésére elmondta, a politikai akaraton is múlik, hogy a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a románból fordított tankönyveket felválthatják-e a kisebbségi oktatásban a magyar szakemberek készítette tankönyvek. Emlékeztetett: a törvény úgy fogalmaz, hogy a kisebbségi nyelvű oktatásban lehet írni és fordítani tankönyveket, kis lélekszámú közösség esetén külföldről is lehet behozni. Az államtitkár úgy véli, Románia földrajza és a románok történelme esetében egy korrekt fordítás működhet, ám a tizenkettedikes tankönyv alapkérdéseket tárgyal, sok benne a világtörténelmi hivatkozás, ez esetben könnyebben megoldható az oktatás saját tankönyvekből. Király András ugyanakkor elmondta, a törvény előírja, hogy a földrajzi nevek román változatát is meg kell tanulniuk a diákoknak, ezt úgy oldották meg, hogy fejezetenként zárójelben szerepel a román megnevezés, tehát egy leckében egyszer írja a Maros mellett, hogy Mureş, magyarázta az államtitkár. A történelemkönyvekben pedig azt a megoldást választották, hogy a román neveket és a magyar neveket sem fordították le, vagyis Mircea cel Bătrân így szerepel, ám Dózsa György nevét sem fordították le románra.
Elégedettek a pedagógusok
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta, megkapták a lefordított történelem- és földrajzkönyveket, és folyamatban van ezek szétosztása az iskolák között. Hargita megyébe eddig csak a tizenkettedikeseknek szánt példányok érkeztek meg, ám Ferencz S. Alpár hargitai főtanfelügyelő lapunknak elmondta, a tanévkezdésig a padokon lesznek a tankönyvek. Ferencz S. Alpár történelem szakos tanárként elmondta, Hargita megyei tanárok is részt vettek a fordításban, jó tankönyvek készültek. Úgy értékeli, ez az első lépés az anyanyelven történő tanuláshoz való jog kiszélesítésében. „A tanügyi törvény szellemében biztos vagyok benne, hogy a minisztérium következő lépése az lesz, hogy lehetővé teszi, hogy nemcsak a román nyelv és irodalmat, hanem a történelmet és a földrajzot is saját tankönyvekből és saját program szerint tanulhassák a kisebbségi oktatásban” – szögezte le a főtanfelügyelő. 
Késik a tájékoztatás
Illés Ildikó Maros megyei helyettes főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, a megye iskoláiban ingyenesen összesen 272 magyar nyelvű földrajz- és történelemkönyvet osztanak ki az új tanév kezdetéig. A procedúráról egyelőre nem tájékoztatták a tanintézeteket, kiderült ugyanis, hogy a Maros megyei iskolákban semmi konkrétumot nem tudnak a beígért anyanyelvű tankönyvekről. Hajdú Zoltán, a vásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium történelem szakos tanára arról sincs meggyőződve, hogy egyáltalán sikerül a 2011/2012-es tanévtől magyarul oktatni a történelmet és a földrajzot. „Nemhogy véleményt nem tudok mondani a fordításokról, nem is tudok arról, hogy egyáltalán elkészültek-e, vagy sem. Mint ahogy azt sem, hogy szeptember 15-étől magyarul oktatunk-e a végzős osztályokban, vagy továbbra is románul kell leadnunk a leckét” – adott hangot kételyeinek a bolyais pedagógus. Hajdú hozzátette: ő eddig is mindkét nyelven leadta a tananyagot. Véleménye szerint a diákoknak nem is annyira a személyiség-, illetve településnevek fordítása, mint inkább a megfogalmazások jelentettek gondot. Nem rendelkezik több információval az RMPSZ Maros megyei vezetője, Horváth Gabriella sem. A tanárnő azonban reméli, hogy a könyvfordítóknak és a kiadóknak sikerül tartani az ütemtervet, hogy a magyar gyerekek az ősztől anyanyelvükön tanulhassák az említett két tantárgyat.
Összesen 260 magyar nyelvű földrajz- és történelemtankönyv áll térítésmentesen a Kolozs megyei végzős gimnazisták rendelkezésére a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelőtől. Péter Tünde a Krónikának elmondta, 547 magyar diák fejezi be a következő tanévben a gimnáziumi tanulmányait, így két diákra jut egy-egy, anyanyelvű tankönyv. A pedagógustól ugyanakkor megtudtuk: a 8. osztályos földrajz- és történelemkönyveket még nem kapta meg a tanfelügyelőség, de hamarosan azok is megérkeznek. Mint mondta, összesen 640 magyar nyolcadikos tanulhatja az idei tanévtől anyanyelvén Románia történelmét és földrajzát, ők valamennyien térítésmentesen jutnak a tankönyvek birtokába. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 5.
Gyászos pótérettségi-eredmények
A nyári jegyeknél is gyengébbek a pótérettségi eredményei: országos szinten csupán a pótvizsgára beiratkozottak 16,6 százalékának sikerült átmenő jegyet szerezni. A részleges eredményeket tegnap délután függesztették ki, az óvások megoldására két nap jut, így végleges jegyeiket szerdán tudhatják meg a diákok. Az eddigi eredmények szerint a leggyengébb jegyek Máramaros megyében születtek, ahol csupán a végzősök 8 százaléka szerez diplomát, de Konstanca megyében is csak 9 százalékuk veheti idén kézbe az okmányt. Temes megyében, ahol 14 százalékos az átmenők aránya, „halálos áldozata” is lehet a vizsgának: tegnap egy raktár udvarán megtalálták egy 19 éves fiú holttestét.
A rendőrök nem zárják ki, hogy a moldovai köztársaságbeli fiatal öngyilkos lett, miután nem sikerült az érettségije. Fehér megyében 17,35 százalék vette sikeresen az akadályt, négy iskolában egyetlen végzős sem ment át. Ennél is kisebb, 16,7 százalékos volt az átmenési arány Arad megyében, itt két iskolában nem volt átmenő jegy, míg egy tanintézetben mindenki sikeresen vizsgázott. Bihar megyében jóval magasabb, 22,31 százalékos volt az átmenési arány, Dorel Luca megyei tanfelügyelő szerint „mindegyik diák akkora jegyet kapott, amennyire fontosnak tartotta, hogy tanuljon a vizsgára”.
Maros megyében ennél is magasabb, 24,85 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya, Mezőbándon, ahol nyáron sem szerzett senki átmenő jegyet a 11 végzős közül, megismétlődött a helyzet. Meglepően magas, 36,31 százalékos az átmenési arány Suceava megyében, míg Mehedinţi-ben 52,97 százaléknak sikerült a vizsga. Hargita megyében ellenben nagyon kicsi, 12,2 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya.
Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő nem kívánta minősíteni az eredményeket. Véleménye szerint az alacsony átmenési arány annak tudható be, hogy a diákok nem készültek megfelelően a vizsgákra, és nem annak, hogy a nyári érettségivel ellentétben a pótvizsga ideje alatt Hargita megyében is kamerákat helyeztek a tantermekbe. „Az óvások utáni, végső eredményeket követően, tanárokkal és szakemberekkel közösen sort kerítünk a történtek elemzésére. Ennek során tudjuk majd biztosan megállapítani, hol merült fel probléma a pótérettségivel kapcsolatban” – mutatott rá a főtanfelügyelő. Hozzátette: tavaly országos szinten a székelyföldi megyében zajlott a legkomolyabb próbaérettségi. „Ezt fogjuk megismételni a következő vizsgaidőszak előtt is, még alaposabban és szigorúbban, ha szükséges” – fejtette ki Ferencz S. Alpár, aki azt is elmondta: jövőre már a nyári vizsgaidőszakban is használnak majd kamerákat.
Király: várható eredmények
Király András oktatási államtitkár szerint várható volt, hogy alacsony lesz az átmenési arány a pótérettségin, hiszen ugyanazon feltételek álltak fenn, mint a nyári vizsgaidőszak alatt. Elmondása szerint előre látható volt, hogy akik az érettségire nem készültek fel megfelelően, ősszel sem fognak kimagaslóan teljesíteni. „Ha azonban a tanügyminisztérium tartja magát jelenlegi álláspontjához, a jövőben javulni fog a helyzet” – vélekedett az államtitkár, aki szerint a diákoknak rá kell jönniük arra, hogy az érettségire, a gimnáziumi éveik befejezésére komolyan kell készülni. Hozzátette: az új tanügyi törvénynek köszönhetően a következő években mindenképpen jobb eredmények várhatók majd, hiszen ennek értelmében mindenki a szakjának megfelelően vizsgázik.
Nem tartja meglepőnek a pótérettségi vizsga eredményeit Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes sem. Mint mondta, nagyon rövid a nyári és őszi vizsgák közötti időszak, így nincs lehetősége megfelelően felkészülni annak, akinek az első szakaszban nem sikerült az érettségije. „Végleges megoldást a különböző szintű érettségi bevezetése jelentene. Akárcsak Magyarországon, itt is másképp kellene kezelni azokat, akik egyetemre készülnek, és azokat, akik a középiskolát szeretnék elvégezni” – vélekedett a főtanfelügyelő-helyettes. Kolozs megyében egyébként 20,62 százalékos volt az átmenők aránya.
Kónya: a minisztérium a hibás
Előre látható volt a pótérettségi eredménye Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint is, a partiumi megyében a 17 százalékot sem érte el az átmenők aránya. Kónya szerint az eredmény előre látható volt, mivel az oktatási minisztérium „ahelyett, hogy a rendszeren javított volna, szabályszerű támadást intézett az oktatásban résztvevők ellen”. „Óriásit ütöttek ezzel a szakoktatáson – fejtegette. – Akik szakközépiskolát végeztek, most ott állnak, hogy se szakmájuk nincsen, mivel alig praktizáltak, se érettségijük.” Kónya László szerint most azokon csattant az ostor, akik a legkevésbé voltak hibásak a félresikerült oktatási reformokért: a diákokon és a tanárokon. Elmondta: a bukottak 90–95 százaléka a szakközépiskolákból került ki, akik felvételikor még nem tudták, hogy érettségire kötelezik őket. A tanügyminiszter pedig a román oktatás folyamatos ócsárlásával tovább rontott a tanárok amúgy is alacsony megbecsültségén. A szatmárnémeti vizsgaközpontokban tegnap sokan nézegették lógó orral az eredményeket. Az egyik általunk megkérdezett érettségizőnek nem okozott meglepetést az, hogy megint meghúzták, mint mondta: a matekvizsgán rosszul lett, ki kellett jönnie, így biztos volt benne, hogy nem sikerült, bár úgy vélte, ha benn is maradt volna, akkor sem írja meg az ötöst, mert nagyon nehéz volt a tételsor. Egyesek örvendeztek is, az egyik sikeres vizsgázó – szintén neve elhallgatását kérve – elmondta: ő tavaly próbálkozott először, meg is kapta mindenből az átmenőt, de nem jött ki a hatos átlaga. Ezért csak magyarból vizsgázott újra – nyáron ugyan nem sikerült elérnie a 7-es osztályzatot, most viszont 7,30-cal végre túlesett az érettségin
Nem tanultak eleget!
Kovászna megyében 18,69 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunknak elmondta, csalódott, ennél jobb, legalább 30 százalékos átmenési arányra számított. A háromszéki pótérettségizők 80 százalékának csak egy vagy két tantárgyból, általában románból és matematikából kellett újravizsgáznia. A két vizsga közötti másfél hónap alatt ezt a két tantárgyat „meg kellett volna enniük”, hogy biztosra mehessenek, mondta a főtanfelügyelő. Úgy vélte, kevesebb nyaralással és több tanulással jobbak lettek volna az eredmények. Ez alkalommal is a diákok vizsgáztak, és nem a pedagógusok, szögezte le a szakember, arra utalva, hogy sokan a tanárokat hibáztatják a gyenge eredmények miatt. Az őszi vizsgán a tételek nem voltak nehezebbek, de könnyebbek sem, mint a nyáron, a minisztérium ezzel azt jelezte, hogy az őszi akadályt is ugyanolyan komolyan kell venni, mint a nyárit, magyarázta a főtanfelügyelő. Keresztély Irma azt reméli, hogy az idei két érettségi kudarcából legalább a következő generációk levonják a tanulságot, és komolyan veszik a tanulást.
Akiknek pedig nem sikerült az érettségijük, bár nem lesz könnyű, de meg kell próbálniuk elhelyezkedni a munkaerőpiacon, hogy ne töltsék haszontalanul a következő egy évet, tanácsolta Keresztély Irma. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 9.
„Cselekedni a csodát”
Mustármag címmel Wass Albert írásaiból összeállított egyéni műsort mutat be az idei évadban is Kulcsár-Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja.
A színművész lapunknak elmondta, a Csurulya Csongor által rendezett produkció célja, hogy „egy-egy előadást a szórványmagyar vidékekre is eljuttasson, valamint olyan magyarlakta településekre, ahol egy nagyszínpadi produkciót technikai okokból nem lehet bemutatni” – a helyszín pedig minden esetben az adott település katolikus vagy református temploma.
Nem szavalóest
A Mustármag bemutatójára a Fehér megyei Tűrben került sor a 2010/2011-es évadban, majd egy magyarországi turné után Kulcsár-Székely Attila Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, a magyar nagykövetségen is előadta egyszemélyes produkcióját.
Holnap és holnapután a Maros megyei Mikházán mutatja be a színművész az egyszemélyes produkcióját, szeptember 18-án Jobbágytelkén, október 7-én pedig Marosvásárhelyen, a vártemplomban lesz egy előadás.
„Itt nem szavalóestről van szó, hanem egy kerek előadásról” – magyarázza Kulcsár-Székely, aki kérdésünkre elmondja, azért templomban adja elő a Mustármagot, mert „a szórványvidéknek, az isten háta mögötti magyarságnak készült, ahová színház nem juthat el”.
Mint mondja, az előadást úgy építették fel, hogy minimális díszletre legyen szükségük. Felvetésünkre, hogy miért Mustármag a produkció címe, a színművész elmondta: „az előadás zárómondatai közé tartozik a jézusi mondat, ››ha csak egy mustármagnyi hitetek is lenne... ‹‹ és nagyon összhangba van a templommal, mint helyszínnel és az előadás vallásos jellegével”.
Kulcsár-Székely Attila főként a szórványvidékekre akarja elvinni Mustármag című produkcióját
A közönségnek tetszik
„A tűri ősbemutatón, amikor az előadás közepétől láttam, ahogy az öreg nénik és bácsik sírva hallgatják, amit mondok, vagy ahogyan odajöttek hozzám előadás után azzal, hogy nekik még ilyen élményben nem volt részük, ők nem gondolták már, hogy Tűrben valaha még ilyen magyar nyelvet, beszédet fognak hallani.
Ugyanilyen nagy élményben volt részem Máján, de említhetném az Udvarhelyi előadást, amit direkt június 4-re időzítettük a Trianon emléknapra, ahol perceken keresztül tapsolt felállva a közönség” – mesélt érdeklődésünkre a közönség reakcióiról a színművész.
Egy „másik” Wass Albert
Amikor egyik barátom megtudta, hogy egy Wass Albert előadáson gondolkodom, azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én ezzel a búsongó, búba forduló, nacionalista, román gyűlölő szerzővel dolgozok” – mesélte az előadás születésének körülményeit Kulcsár-Székely. Elmondása szerint az előadásban nyoma sincs a többség által ismert Wass Albertnek, a megbocsátáson, az együttélésen, a pozitív jövőképen van a hangsúly. „A csodát nem várni kell, hanem a csodát meg kell cselekedni” – összegezte a Mustármag mondanivalóját Kulcsár-Székely Attila.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 9.
Betű- és számvetés között
Ágoston Hugó
Beszélgetés a hatvanadik születésnapjához érkezett Markó Bélával
Időutazásra invitáltuk beszélgetőtársunkat, életútja és pályája eddigi jelentős stációit érintve. Óhatatlanul is onnan indultunk, ahol a költő és politikus Markó Bélával készülő interjúk többsége „megfordul”: alkotás és közéleti szerepvállalás mindig kihívást jelentő mezsgyéjéről. „Évtizedes” léptékű kor-sétánk során nemcsak múltat és jelent szemlézünk, miközben valamiképpen a gyökerekhez való visszatérésről esik szó, hanem a közeljövőbe is előrenézünk ... egy keveset, amennyire interjúalanyunk enged az ilyenfajta „kísértésnek”.
Markó Béla hatvan éves. Mit tudsz felhozni a mentségedre? Készülsz számvetéssel? Hát betűvetéssel?
– Általában nem ragaszkodom az ilyen konvenciókhoz, hogy ha az ember elrúgja az ötvenet vagy a hatvanat, ha kerek évfordulója van, akkor annak van valami jelentősége. Biológiailag nem pontosan szeptember 8-án öregszem én sem, hanem azelőtt is és azután is, és folyamatosan, mint mindannyian. De az emberi konvencióknak mégis van jelentőségük, mert megteremtik a számvetés kényszerét, és én az utóbbi időben – szintén nem éppen szeptember 8-án vagy ezekben a napokban, hanem ezekben az években – folyamatosan készítem a magam számvetését.
Ennek része volt az is, hogy úgy döntöttem, politikai pályámat fokozatosan lezárom, és ott próbálom folytatni, ahol abbahagytam, vagyis az irodalomban. Ez viszont tagadhatatlanul kötődik az életkorhoz, mert most még úgy érzem, van még egy életem, vagy lehet még egy életem, vagyis esetleg még képes vagyok kiteljesíteni egy hivatást. Ez válasz arra is, hogy készülök-e betűvetéssel. Igen, természetesen.
Most abban a szerencsésnek mondható lelkiállapotban vagyok, hogy több a megírnivalóm, legalábbis én így gondolom, mint amennyit nap mint nap meg tudok írni, különösen úgy, hogy azért más felelősségem is van. Itt nem csak versírásról van szó, hanem arról, hogy azt is meg kell írnom, ami az én tudásom és tapasztalatom szerint az elmúlt húsz évben velünk történt.
Vegyük sorra felnőtt életed stációit! 1971 szeptembere: Markó Béla húsz éves, a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke. Gyönyörű életkor, de a rendszer kezd bekomorulni...
– Talán nem a húsz éves kor volt ilyen szempontból számomra emlékezetes, hanem a tizenhét, tizennyolc éves kortól el egészen húsz, huszonegy, huszonkét éves koromig, ugyanis hogyha valaki belenéz, ha nem másba, akkor a történelemkönyvekbe, akkor látni fogja, hogy ez az időszak volt, általában Európában is, tehát nem csak a szocialista világban, hanem Nyugat-Európában is, egy radikális nyitás pillanata: a párizsi diáklázadások, mozgalmak, minden ami ide kapcsolódik, el egészen a zenéig, a Beatlesig – az valamivel hamarabb robbant be.
Romániában is ez a kor a kommunista diktatúrán belül mégiscsak a nyitás kora volt. Tehát én kamaszként és aztán fiatalon is, húsz évesen, úgy érezhettem, hogy van remény, hogy a világ minálunk is megnyílhat, hogy a dolgok elindulhatnak jó irányba. Ugye, köztudott, hogy a hatvanas évek végén új magyar intézmények jöttek létre Romániában, akkor történt a közigazgatási átszervezés, ez megpezsdítette a különböző erdélyi régiókat, beleértve a Székelyföldet is.
Az más kérdés, hogy ez utólag mind illúziónak bizonyult, és aztán a hetvenes évek elején, valamikor 1972–1973 körül tényleg, ahogy mondod, kezd a rendszer bekomorulni, de nekem azelőtt módom volt a legérzékenyebb életkorban azt is megtapasztalni, hogy nyílhat is a rendszer.
1981 szeptembere: harminc éves vagy, gyakorló kétgyermekes családapa, háromkötetes költő, folyóiratszerkesztő, írószövetségi tag.
– Igen, harminc évesen túl vagyok már a huszonéves kor dilemmáin, megtorpanásain, aprónak tűnő, de fontos személyes válságain, amelyek, nyilván, elsősorban a hivatáshoz kapcsolódnak: hogy ki tudom-e magamat teljesíteni az irodalom és a vers által... igen, a húsz éves és a harminc éves kor között sok dilemmát meg kellett nekem is élnem: vajon jól választottam-e hivatást, vajon tudok-e érvényeset alkotni ebben a hivatásban?
Meg kell mondanom, hogy nekem az emlékezetem nagyon szelektív: hangulatokra, közérzetekre emlékszem, tapintásélményeim, illatélményeim sokkal inkább vannak, mint például adatok a fejemben – tehát fogalmam sincs, hogy 1981 szeptemberében harminc évesen hogyan ünnepeltem, de az biztos, hogy akkor már bizonyosnak tűnt számomra a pályaválasztás, akkor már úgy látszott, hogy szerkesztőként és íróként, költőként megtaláltam a magam helyét, már az első irodalmi díj is mögöttem van, mögöttem vannak már méltató, értékelő, fontos kritikák a verseimről, és család van, gyermekek vannak körülöttem, ennek következtében megjelenik a gyermekvers is az életművemben, de a tankönyv is, hiszen pontosan ezekben az években írtam a Magyar irodalom tankönyvet, miközben a világ körülöttünk nagyon cudar. Akkor már lassan-lassan érződik az anyagi nyomor is körös-körül.
1991 szeptembere: negyven éves vagy, RMDSZ alapító tag, vezetőségi ember, Maros megyei szenátor. Az eltelt tíz évben további nyolc köteted jelent meg. Nemcsak a rendszerváltás eufóriáján, de a marosvásárhelyi „fekete március” okozta megrázkódtatáson is túl...
– Én azt hiszem, hogy 1991 szeptemberében fiatalabbnak éreztem magam, mint akár 1981-ben, és legalább annyira, mint 1971 szeptemberében. 1991-ben ugyanis hatalmas idő van már mögöttünk 1989 decemberéhez képest. Azok olyan évek voltak, amikor megtapasztaltam, hogy a népmesei fordulatban, amely azt mondja, hogy három nap egy esztendő, nagy igazság rejtőzik. 1991 szeptemberében már mögöttem volt az RMDSZ-alapítás, természetesen másokkal együtt, mögöttem volt sok-sok remény, rengeteg illúzióvesztés, reggeltől estig tartó munka sok-sok hónapon át, Marosvásárhely márciusa. Egy egész történelem – nekünk abban sűrűsödött az egész életünk...
Fiatal is voltam, és nagyon öreg is 1991 szeptemberében. Ha 1989 előtt a körülöttünk levő életben alig történt valami, és alig változott valami, és ilyen értelemben az akkori rendszer minket erőszakosan fiatalnak tartott meg, nem engedte, hogy minden szempontból felnőhessünk, akkor legalább annyira igaz, hogy 1989 decembere után villámgyorsan öregedtünk a felelősség terhe alatt. Úgyhogy én nem is tudom, hogy politikailag nekem ez a most betelt hatvan évem mennyi. Úgy véltem, hogy – ha biológiailag nem is – politikailag sokkal több, és azért is döntöttem úgy, hogy abba kellene hagyni. 1991 szeptemberében – mindenképpen és összességében – mégis nagyon fiatal voltam, mert megint csak pályaválasztás előtt álltam.
Igaz ugyan, hogy 1989 decemberében teljes energiával beleártottam magam a politikába, de legalább annyira igaz, hogy ugyanakkor az irodalomban is felelősséget vállaltam: az addigi lapot, az Igaz Szót átalakítottuk, az lett a Látó, én voltam a főszerkesztője, és éles választás állt előttem, hogy a politikát rövid kitérőnek tekintem-e és folytatom az irodalmi hivatásomat, vagy pedig egy időre a politika lesz a legfőbb felelősségem.
Meg kell mondanom, hogy akkor én rövid kitérőnek szántam – még 1991 szeptemberében is – a politikát, és tulajdonképpen csak 1992 második felében lett ez másként, amikor az 1993-as januári RMDSZ-kongresszusra készülve el kellett döntenünk, hogy ki vállalja az elnöki tisztséget, és végül is kollégáim feltették nekem a nagy kérdést, és meglehetősen sok érvvel és vehemensen győzködtek, hogy vállaljam el. Tehát 1991 szeptemberében még úgy tudtam, hogy a politika szép, embert próbáló, de rövid kitérő az életemben.
2001 szeptembere: ötven évesen hét esztendeje vagy szövetségi elnök (kétszer újraválasztva, majd 2003-ban harmadszor is), napvilágot látott összegyűjtött verseid reprezentatív kötete. 2000-ben megszületett harmadik gyermeked, Balázs fiad is. Nélküled nincs román és romániai magyar politika.
– Már 1991-ben vagy akár 1981-ben is, ha éppen számvetést készítettem, az irodalomra gondolhattam vissza elégtétellel, és valamennyire a szerkesztői munkára is, hiszen nekem az irodalomhoz való viszonyomat nemcsak az írás határozta meg, hanem az is, hogy szerkesztőként mindenképpen irodalmi mozgást próbáltam kiváltani, és ez nagyon sokszor sikerült is: fiatal, tehetséges embereket behozni a közfigyelembe, a reflektorfénybe...
Ilyen elégtételeim voltak nekem azelőtt. 2001 szeptemberében, azt hiszem, ahogy visszagondolok, a politikai elégtételek voltak az elsődlegesek. Akkor már mögöttünk volt két óriási eredmény: az egyik az új oktatási törvény elfogadása 1999-ben, amelyet aztán meg kellett változtatni, rá több mint tíz esztendőre, de jóval tágabb keretet adott az anyanyelvi oktatásnak, 2001 elején pedig elfogadtuk azt a közigazgatási törvényt, amely a húsz százalékos nyelvhasználati szabályozást bevezette Romániában.
2001-ben tehát, ha volt időm és energiám a magam számvetését elkészíteni, ezekre az eredményekre gondoltam vissza, és minden bizonnyal némi elfojtott fájdalommal az irodalomra, mert 1994– 1995 után hosszú-hosszú évekig – beleértve 2001-et is és még utána néhány évet – semmi verset vagy szépirodalomnak tekinthető szöveget nem vetettem papírra. És persze, éppen fiatal apa voltam, ez is igaz.
Sokszor fiatalodtam és sokszor öregedtem én meg ezekben az általad idézett korszakokban, tehát hol hirtelenjében megfiatalodtam, és harminckilenc-negyven évesen ifjú politikusként kellett tapasztalat nélkül megtanulnom egy hivatást, hol aztán megfiatalodtam mint családapa, és most megint próbálok fiatalodni mint költő.
2011. szeptember 8.: hatvanadik születésnapod. Köteteid száma a harmadik ikszet tapossa. Már nem vagy az RMDSZ szövetségi elnöke, de – hét éve, kis megszakítással – a román kormány miniszterelnök-helyettese, második embere, mérvadó vélemények szerint a Kárpát-medence legnagyobb formátumú magyar politikai vezetője. Érdemes volt? Ha újrakezdhetnéd, mit tennél másképpen? Mikor fogsz már neki a naplódnak?
– Mindenképpen érdemes volt. Egyébként rám az jellemző, hogy nem szoktam hosszan rágódni a saját hibáimon. Tudom őket, ismerem, azt is tudom, hogy mikor hoztam jó döntést, mikor nem, fölmérem, elemzem ezeket, de általában irtózom az olyan közérzettől, hogy akkor most valamit is újra kellene kezdeni. Ezt egyébként az eredményekkel kapcsolatosan is így gondolom. Nekem nagyon fáj, ha valamit lerombolnak, valamit, amit már felépítettünk, vagy elrontanak valamit, amit már felépítettünk, de ilyenkor is meg tudom teremteni magamnak azt a közérzetet, hogy ne omoljak össze, mert mindig azt mondom, hogy ami volt, az volt, azt nem lehet megsemmisíteni.
Tehát ami jó példa megtörtént velünk, azt nem lehet utólag megsemmisíteni, akkor sem, ha lebontják, ha elrontják a törvényt, az intézményt, amit létrehoztunk – ez nagy baj, nagyon fáj –, de a múltat ilyen szempontból nem tudják megsemmisíteni, s ami jó történt velünk, azt sem tudják ilyen értelemben megsemmisíteni. Így, most, hogy elém tetted ezeket a kérdéseket és ezeket az évfordulókat, azon gondolkodom, hogy érdekes alkat bontakozik ki belőle, és hogy én minden bizonnyal olyan ember vagyok, aki időről-időre a pályamódosítást szeretem, tehát az ilyen fajta változásokat: az irodalomból hirtelen a politikába, aztán egy idő után, amikor úgy érzem, hogy át kell venni másoknak a stafétabotot, vissza az irodalomba.
Egyébként az irodalmon belül is mindig így voltam, sohasem hittem azt, hogy húsz évesen az ember megtalál egy hangot, egy stílust, és akkor azt hatvan évesen is művelni kell; időről-időre váltottam, kísérleteztem, kerestem a formát, az új stílust, az új műfajt, de emögött – bízom benne – egy nagyon is kiszámítható és átvilágítható alkat van. Vagyis én nem gondolom úgy, hogy az irodalomban mást csináltam, mint a politikában, vagy mást csinálnék, ezek ugyanannak a jó vagy rossz alkatnak, világlátásnak, világszemléletnek a lecsapódásai.
Nem gondolkozom azon, hogy ha újrakezdeném, akkor mit tennék másképpen. A legnagyobb nyereség abból, hogy politikára vállalkoztam, hogy semmilyen értelemben nem vagyok fatalista – most hirtelenjében ez a kifejezés ötlött az eszembe, de megfogalmazhatnám ezt másképp is, közelebb vagy távolabb a teológiától vagy akár a filozófiától is –, más szóval nagy nyereségem, hogy jól láthattam azt, hogy mennyi minden függ tőlünk, és hogy az ember befolyásolhatja a világ menetét.
Ma már egy pillanatnyira sem hiszek abban, hogy ki vagyunk szolgáltatva a történelemnek, azt gondolom, hogy a történelmet emberek csinálják – persze, bizonyos adottságokból nem tudunk kilépni –, de ami a legfontosabb: tudom, hogy nagyon sokszor gyarló, gyenge, nem is mindig jól felkészült emberektől mennyi minden függhet, és hogy milyen fontosak egyéni döntéseink a jövő szempontjából.
Nem biztos, hogy ezt korábban, 1981, 1991 szeptemberében is így gondoltam, de most így gondolom. Ennek ellenére egy pillanatig sem kísért az a gondolat, hogy valamit is másként kellett volna tennem. Én is ismerem Ray Bradbury népszerű sci-fi novelláját, hogy, ugye, ha a múltba visszatérünk és véletlenül eltaposunk egyetlenegy pillangót, akkor attól megváltozik az egész történelem.
Aki arról kezd el gondolkodni, hogy mi történik, ha eltapossa vagy nem tapossa el a pillangót, annak azon is gondolkodnia kell, hogy jó, de akkor ettől mennyit változott volna a világ – ezt pedig magam sem tudom és nem is tudhatom megmondani. A naplómat nem fogom megírni, mert nincs naplóm, hanem sok-sok feljegyzésem van. Ezek nem azzal a céllal készültek, hogy valamikor könyv lesz belőlük, hanem a napi munkám eszközei voltak, az előjegyzési naptáraktól elkezdve el egészen addig, hogy nyilván tárgyalásokról, beszélgetésekről rövid vázlatokat én magam is ott helyben írtam. Tehát naplót nem fogok írni, de ennek a több mint két évtizednek a személyes történetét megírom, természetesen.
Játsszunk mi is az idővel, ha már ő játszik velünk. 2021 szeptembere: Markó Béla hetven éves. Hol van a politika? Hol van a költészet? Vagyis hát hol lesznek ezek az életedben?
– Ahogy a változó múlttal nem szeretek eljátszadozni, ugyanúgy a jövőt sem szeretem kísérteni. Tehát, hogy hetven évesen hol leszek, és leszek-e, ez már nem tartozik a saját döntések körébe, amiről az imént beszéltem. De ha szándékomtól és akaratomtól is függ majd ez, akkor meg kell mondanom, hogy hetven évesen nagyon távol lesz tőlem a politika – nem mintha a világ nem lenne körülöttünk tele hetven éves politikusokkal, de én nem fogok akkor közéjük tartozni –, és remélem, nagyon közel a költészet és az irodalom.
Ha úgy megy minden, ahogy én gondolom, akkor jó néhány kötetettel gyarapszik a könyvespolcomnak az a része, ahol a saját köteteimet tartom, és remélhetőleg ez nem csak mennyiségi, hanem minőségi gyarapodást is jelent. Van, mit megírnom, úgy gondolom, hogy tudom, hogyan kellene megírnom, de ez nem olyan egyszerű.
Meg kell mondanom, hogy a politikai döntések is őrlik, gyötrik, morzsolják az embert – ugyanúgy az irodalomban is az írás előtti és az írás utáni pillanatok a fontosak és felemelőek. Írni nehéz, gyötrődést jelent a számomra. Remélem, hogy hetven évesen sok újabb gyötrődés lesz mögöttem.
Markó Béla
Ujjongó kertem
Azt mondják, mintha húzná valaki, talán az Isten, úgy nőnek az égre, körték, meggyek, cseresznyék ágai kapaszkodnak egy láthatatlan kézbe,
amely kacagva, szaladva viszi a gyámoltalanokat, helyben s mégis előre az időben, s azt hiszi mind, hogy sietni kell, azt hiszem én is,
ujjongva méricskélem sorra őket, hogy izmosodnak, egyre fennebb nőnek, tavaly az árnyék még csak térdig ért
nekem, s idén, igaz, hogy csak leülve, de végig eltakar már nyári hűse, mert nő az is, szorítja ki a fényt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 20.
Kincses Előd ügyvéd az oktatási tárcánál panaszolta be a MOGYE-t
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román többségű szenátusához és az oktatásügyi minisztériumhoz fordult Kincses Előd ügyvéd, aki az egyetemi charta diszkriminatív és törvénytelen passzusainak a korrigálását követeli.
A Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) elnöke, Csiszár Anna professzor felhatalmazásából lépő jogász az új oktatási törvény 135. cikkelyét idézi a felsőfokú intézmény, illetve a szaktárcához címzett beadványában. A törvénycikkely értelmében a három romániai multikulturális oktatási intézmény – a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a MOGYE – létre kell hozza az önálló magyar nyelvű intézeteket, karokat, tagozatokat vagy oktatási vonalakat. Míg az előbbi két egyetem vezetősége eleget tett a törvény előírásainak, a MOGYE román többségű szenátusa semmiként nem hajlandó eredeti álláspontján változtatni.
Kincses rámutatott: a nyáron elfogadott charta lényegesen kevesebb jogot biztosít az egyetemen tanuló, illetve oktató magyarságnak, mint korábban. Eddig ugyanis minden oktatási vonal megválaszthatta saját vezetőit. „A kétharmados román többség úgy fojtogatja a magyar oktatást, ahogy éppenséggel akarja. Az új charta szerint ez a többség fog dönteni a magyar vezetőkről is. Szintén visszalépésnek számít, hogy a most elfogadott charta szerint az előadásokon kívül – melyek lehetnek magyar vagy angol nyelvűek is – minden egyéb román nyelven folyik” – sorolta kifogásait a marosvásárhelyi ügyvéd. „Az oktatási miniszter, illetve a tanügyért felelős kormányfő-helyettes, Markó Béla beavatkozását várom. Amennyiben nem lépnek harminc napon belül, a közigazgatási bírósághoz fordulok” – szögezte le a RMOGYKE jogi képviselője. Kincses Előd szerint a bukaresti illetékesek lépéskényszerbe kerültek, ugyanis éppen az általuk megalkotott oktatási törvény mondja ki, hogy az egyetemi autonómia nevében tilos a minisztériumi rendelkezések megszegése. (A MOGYE-ért tüntet az SZNT. Az aradi vértanúkra való megemlékezés napján a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatáért fog tüntetni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette ki Jakab István, a szervezet Maros megyei elnöke. A politikus elmondta: az SZNT akár súlyos pénzbírság ellenében is megtartja a tiltakozást október 6-án, így abban az esetben is sor kerül a tüntetésre, ha a polgármesteri hivatal nem engedélyezi azt. „Nem veszünk részt a kormányzásban, így nem tudjuk politikailag befolyásolni a problémát, de mindenképpen támogatni szeretnénk a hallgatók magyar nyelvű felkészítését” – jegyezte meg Jakab István.)
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 23.
Nyárádszereda központjában építenének templomot az ortodoxok –
Az ortodox egyház továbbra is Nyárádszereda központjában szeretne templomot építeni.
Maros megye prefektusa törvénytelenség elkövetésére szólította fel Nyárádszereda önkormányzatát. Marius Paşcan azt kérte a városvezetéstől, hogy vegyék ki a zöldövezetek jegyzékéből a központi parknak azt a részét, amely az ortodox egyház tulajdonában van. Tette ezt azért, mert az ortodoxok templomot szeretnének építeni erre a területre, az önkormányzat viszont nem adhatja ki az ide szóló építkezési engedélyt, mivel őket törvény kötelezi, a zöldövezetek rendeltetését ugyanis nem szabad megváltoztatni. Az egyház, és a városvezetés közötti területi vita még 2009-ben kezdődött, és a feleknek még azóta sem sikerült kiegyezni. Kerekes Károly, Nyárád-mente parlamenti képviselője felháborodva a prefektus utasításán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatót közösen Tóth Sándorral, Nyárádszereda alpolgármesterével. Marosvásárhelyi Rádió, Rádióújság. Erdély.ma
2011. szeptember 24.
Pál-Antal Sándor akadémikus
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 24.
Értesítik az európai államfőket a „Tőkés László megölésére való felbujtásról”
Kincses Előd, az RMDSZ volt Maros megyei elnöke pénteken bejelentette, hogy Tőkés László nevében értesítették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot és az ügyészséget, miután egy vonatban terjesztett újságban Tőkés László meggyilkolására uszítottak, elmondta, tájékoztatják az európai államfőket.
Kincses Előd ügyvéd egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón mondta el, hogy Tőkés László EP alelnök nevében, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón, jelezték az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és a bukaresti ügyészségen, hogy a Bukarest-Marosvásárhely intercity járaton osztogatott Ştefan cel Mare nevet viselő újságban Tőkés megölésére buzdító írás jelent meg, de késik a román hatóságok válasza, tájékoztatott a MEDIAFAX tudósítója.
Kincses átadta a sajtónak az említett újságcikk fénymásolatát, amelyben ilyen részletek vannak: „ Lám, mire képes egy hazaáruló, ez a szerencsétlen bozgor, Tőkés László”, „Senki nem kerül ebben az országban, aki fejbe lőné ezt az árulót?, állítása szerint az idézett cikk diszkriminálja a magyar közösséget és sérti Tőkés méltósághoz való jogát.
Az ügyvéd szerint a román vasúttársaság (CFR) képviselői azt nyilatkozták, nincs semmi közük a Ştefan cel Mare újsághoz, ő pedig ügyfele nevében május 27-én értesítette a bukaresti ügyészséget, a gyilkosságra való felbujtásról és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot .
Kincses elmondta, az ügyészségről semmilyen választ nem kapott, annak ellenére, hogy letelt a törvényes 60 nap.
Kifejtette az Országos Diszkriminációellenes Tanács szeptember 13-án tárgyalta az ügyet, a döntését később közli, ekkor a Ştefan cel Mare újság főszerkesztője, Florin Nahorniac, egykori államelnökjelölt azzal próbált védekezni, hogy ne vonhatja felelősségre egyszerre két intézmény, az ügyészség és az Országos Diszkriminációellenes Tanács.
„Ha nem hozzák meg a megfelelő törvényes döntést, értesítjük az ügyről az európai államelnököket”, fejtette ki Kincses, aki utóbb azt is elmondta, a Tőkés ügyről a tájékoztatást az Emberi Méltóság Tanácsa végzi el, amelynek tíz országban van képviselete.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomniczi Zoltán ugyanazon a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2011-ben vizsgálta a „magyarellenes jelenségeket” Szlovákiában, Ukrajnában és Erdélyben is és a Romániában tapasztalt legsúlyosabb ügy a Tőkés ügy.
„Úgy értékeljük az ilyen, fizikai megsemmisítésről szóló fenyegetés nagyon sokat árt Romániának. Felkérünk mindenkit az emberi méltóság kölcsönös tiszteletére. Felhívjuk a nemzetközi közvélemény figyelmét a romániai magyarellenes jelenségre, amely ütközik a román törvényekkel de az EU-s felfogással is”, mondotta Lomniczi.
Tőkés László szerint az Országos Diszkriminációellenes Tanács által vizsgált magyarellenes jelenségek közé sorolható az is, hogy a kolozsvári központi temetőben egyetlen őr sem beszél magyarul, hogy a város központjába, a református templom mellé új épületet akarnak felhúzni, a műemlékvédelmi törvények dacára.
Marosvásárhelyen az elemzett esetek között van az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, ahol „ a magyar részlegnek nem adják meg a lehetőséget, hogy autonóm módon, külön szerveződjék, illetve a 2-es általános iskolában ahol elnevezési viták zajlanak arról, hogy a volt polgármesterről, Bernády Györgyről, vagy Adrian Păunescu költőről, „a kommunista diktatúra egyik képviselőjéről nevezzék el”, mondotta Tőkés.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)
2011. október 4.
Erdélyi magyar oktatás 2004-2011 – a beiskolázás kérdéseiről
Miért van szükség a mennyiségi mutatók föltérképezésére, elemzésére? A válasz egyszerű, mert enélkül mindenféle és fajta oktatáspolitikai koncepció a levegőben lóg. A rendszerváltozás után, már-már közhellyé vált, hogy Romániában a népesség alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ez nyilván a tanulók számának alakulására is hatással van. De milyen arányban? Hogyan hat ez a tendencia a magyar vagy a magyarul tanulók arányára? Ezeknek és az ezekhez kapcsolódó kérdéseknek a megválaszolására vállalkozott Murvai László oktatáspolitikai szakértő.
1. Módszertani alapvetés
Tanulmányom két statisztikailag lezárt tanévet ölel fel: a 2004–2005-öst és az utolsó, a 2010–2011-est. Ezt a két tanévet vizsgáltam összehasonlító statisztikai szempontból. Azért választottam ezt az intervallumot, mert 2005-ben már elkészítettem egy tíz évet felölelő periódus elemzését (vesd össze: Beiskolázás az 1994–1995-ös és a 2004– 2005-ös tanévben In: Körkép a romániai magyar oktatásról. Didaktikai és Pedagógiai Kiadó, Bukarest. 107–143). Ha esetleg valakinek kedve támad a kép további árnyalására, a megjelent adatok fölhasználásával könnyen megteheti.
A jelen tanulmányt előző fölmérésem folytatásának szántam. Fölvetődik a kérdés, hogy miért van szükség a mennyiségi mutatók föltérképezésére, elemzésére? A válasz egyszerű, mert enélkül mindenféle és fajta oktatáspolitikai koncepció a levegőben lóg. A rendszerváltozás után, sajnos, már-már közhellyé vált, hogy Romániában a népesség alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ez nyilván a tanulók számának alakulására is hatással van. De vajon milyen arányban? Hogyan hat ez a tendencia a magyar vagy a magyarul tanulók arányára? Ezeknek vagy az ezekhez kapcsolódó kérdéseknek a pontos megválaszolása miatt érdekes egy-egy nagyobb periódus statisztikai szempontok szerint történő leírása.
Most, amikor az új tanügyi törvény alkalmazásának időszakát éljük, ezeknek az elemzéseknek a fontossága még hangsúlyozottabb, mert egyre inkább új oktatási struktúrákban kell godolkodnunk.
Szerkezeti szempontból a tanulmányom nyolc nagyobb fejezetből fog összeállni: (1) a módszertani alapvetésből, (2) az óvodai, (3) az elemi, (4) az V–VIII. osztályos, (5) a részösszefoglaló, (6) a líceumi oktatás, (7) a szakoktatási fejezetből, valamint ( 8) az összefoglalás és következtetések levonásából.
Az elemzés során a legbővebben a beiskolázás kérdéseit fogom fölvázolni, de természetesen utalni fogok az iskolahálózati, valamint a pedagógusellátottság kérdéseire is. Oktatásunk mennyiségi mutatóinak elemzése szempontjából a beiskolázást lehet a legpontosabban körülírni. Az iskolahálózat különben sem annyira releváns, hiszen egy bizonyos iskolába járhat kétszáz gyerek is, de beírhatnak kétezret is. Nálunk létezik egy szubjektív szempont, ami nem kedvez a mennyiségi leírásnak, nevezetesen az, hogy a nyilvántartás szempontjai húsz éve örökösen változnak.
Az 1/2011-es tanügyi törvény előírásai szerint jogi személyiséget csak azok az iskolák kaphatnak, amelyekbe legalább 300 gyerek jár. Kivételt ez alól csak azok a tanegységek jelentenek, amelyek valamelyik nyelvi kisebbség iskoláztatását látják el, és egyediek egy helységben. A jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező iskolák még tovább fogják bonyolítani a nyilvántartást.
A pedagógusok számbavétele is sok bonyodalommal jár, mert pl. egy olyan iskolának, amely I–XII. osztályokkal működik, elvileg, de gyakorlatilag is lehet olyan tanára, aki mind a három oktatási fokon tanít. A nyilvántartásba ez a tanár háromszor is szerepelhet, holott ő csak egy személy. Az állások és a fizikai személyek közötti eltérések is számottevőek, hiszen x tanárnak y iskolában lehet egy 18 órából álló normája, és még taníthat egy másik iskolában 6 órát. A nyilvántartásban ez legtöbbször úgy szerepel, mint egy katedra és két fizikai személy, esetünkben tanár.
Forrásunk az Országos Statisztikai Hivatal (Institutul Naţional de Statistică) vonatkozó adatbázisa, táblázataim összeállításában többnyire ezeket, valamint a megyei tanfelügyelőségek adatait használtam.
Az „erdélyi oktatás” terminológia esetünkben, valamivel szélesebb értelemben, a bákói és a bukaresti magyar nyelvű oktatást is magában foglalja.
2. Az óvodai oktatás
A módszertani elemzésben fölvázolt nehézségek ellenére indítsuk az elemzést azzal, hogy a 2010–2011-es tanévben Romániában 13 544 óvodát tartottunk nyilván. Ebből 1498 önálló tanítási egység volt, a többi pedig más jogi személyiségű iskola vagy óvoda keretében tagozatként működött. Magyar nyelven 1177 óvodában foglalkoztak a gyerekekkel. Azaz a magyar nyelvű óvodai hálózat az ország óvodáinak a 8,6%-a volt. Ezekből az óvodákból 61 rendelkezett önálló jogi személyiséggel, míg a többi tagozatos formában dolgozott.
Az ország óvodáiban 37 353 óvodai pedagógus dolgozott. Ezek 95,6%-ban szakképzettek. Magyar nyelven 2137 óvónő vezetett foglalkozásokat. A szakképesített óvónők aránya megfelel az országos mutatónak.
Amint az a vonatkozó összehasonlító táblázatunkból is ki fog derülni, az óvodások száma összesen 673 736 volt. Ebből 454-en más országból jöttek. Magyar nemzetiségű óvodást 43 978-at tartottunk számon, ami az ország óvodásainak 6,5%-a. Ebből 42 747-en jártak magyar óvodába (6,4%). Számokban kifejezve tehát 1231 magyar gyerek nem járt magyar nyelvű óvodába. A megyei szintre bontott országos adatok ezt a kérdést is tovább részletezik majd.
Ha ezeket az adatokat országos-, valamint megyei lebontásban összevetjük a 2004–2005-ös mutatókkal, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze (1-es számú táblázat):
Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyar nyelven Összlétszám Magyar nyelven
Szám % Szám %
Országosan 644911 41983 6,5 673736 42747 6,4
Arad 12771 837 6,5 14040 884 6,3
Bákó 24355 87 0,3 23164 82 0,3
Beszterce-Naszód 12064 532 4,4 11888 472 4,0
Bihar 19258 4315 22,4 21284 4018 19,0
Brassó 15388 828 5,3 18258 885 4,8
Fehér 12549 544 4,3 12197 438 4,0
Hargita 13452 11135 82,7 13782 11736 85,1
Hunyad 12955 271 2,1 12406 366 3,0
Kolozs 20270 2675 13,1 22321 2895 13,0
Kovászna 8722 6328 72,5 9002 6468 71,9
Krassó-Szörény 9858 18 0,1 9545 13 0,1
Maros 20985 7789 37,1 22141 7982 36,0
Máramaros 17371 518 2,9 17080 429 2,5
Szatmár 13454 3385 25,1 13848 3484 25,1
Szeben 14594 172 1,1 15419 118 0,8
Szilágy 9728 1980 20,3 9175 1851 20,1
Temes 19460 529 2,7 20601 563 2,7
Bukarest – 40 – – 6 –
*Az országos szám minden táblázatban minden romániai megye adatait tartalmazza. Azokról a megyékről, amelyekben nincs magyar nyelvű oktatás, táblázatainkban lemondtunk. Ezért a csillaggal jelzett szám nem rendelkezik statisztikai kulccsal.
Elemezzük az 1-es számú táblázat adatait:
– a) Az országos, illetve a vizsgált megyei arányszámok enyhe emelkedő tendenciát mutatnak a hét esztendővel ezelőtti helyzethez képest. Az országos arányszám több mint 4%-kal magasabb, mint 2004-ben. – b) A magyar óvodába járó gyerekek aránya szintén növekvő tendenciát mutat. Ez majdnem 2%.
A megyékre lebontott mennyiségi változásokat táblázatban rögzítettem (2-es számú táblázat):
Megye 2004–2011 2004–2011
Az óvodások összlétszáma A magyar óvodába járók száma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 28825 0 764 0
Arad 0 -1269 47 0
Bákó 0 -1191 0 -5
Beszterce-Naszód 0 -176 0 -60
Bihar 1926 0 0 -297
Brassó 2870 0 57 0
Fehér 0 -352 0 -106
Hargita 240 0 601 0
Hunyad 0 -549 95 0
Kolozs 2051 0 220 0
Kovászna 280 0 140 0
Krassó-Szörény 87 0 0 -5
Maros 1156 0 193 0
Máramaros 0 -291 0 -89
Szatmár 394 0 0 -54
Szeben 825 0 57 0
Szilágy 0 -554 0 -129
Temes 1141 0 34 0
Bukarest – 23 0
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség 764, azaz ennyivel növekedett a magyar óvodába járók száma a vizsgált időszakban.
Az adatok értékelése:
– a) A vizsgált megyék közül 10-ben nőtt az óvodások száma, míg 7-ben csökkent. Ez összesen 17, mert Bukarestet csak a magyar óvodások szempontjából vizsgáltuk. Jelentősen növekedett az óvodás gyerekek száma Brassó (2870), Kolozs (2051), Maros (1156) és Temes (1141) megyében, míg Arad (1269) és Bákó (1191) megyében több mint ezerrel csökkent. Érdekesek lehetnek ezek az adatok az előkészítő osztályok hálózatának kialakításakor. – b) A magyar óvodába járók száma szintén 10 megyében lett nagyobb, míg nyolcban kisebb. A gyerekek száma Hargita megyében emelkedett a legtöbbet (601), de jelentős növekedést mutat még Kolozs (220) és Maros megye (193). Meg kell említenünk azt is, hogy Bukarestben 23 gyerekkel jártak többen magyar óvodába, mint az első referenciális évben. Jelentősen csökkent viszont a létszám Bihar (297) és Szilágy megyében (129).
– Ahol a vizsgált időszakban kisebb vagy nagyobb lett a gyereklétszám, megyei, illetve magyar vonatkozásban, általában megegyeznek. Arad és Hunyad megyében viszont a megyei összlétszám csökkent, a magyar gyerekek száma ezzel ellentétben nőtt. Hunyad megyében a növekedés számottevő (95 gyerek), ami bizonyára azzal magyarázható, hogy létrejött Déván a bentlakással is rendelkező regionális oktatási központ.
3. Elemi oktatás
– a) A 2010–2011-es tanévben önálló I–IV. osztályos iskolát összesen 46-ot tartottunk számon. I–IV. osztályok még a (4096) I–VIII. osztályos iskolák keretében is működnek. A elemzett tanév elején az ország I–IV. osztályaiba összesen 828 853 tanulót írtak be (ami tartalmazza a speciális oktatásban részesült tanulókat is). Ezeket a gyerekeket közel 45 000 pedagógus tanította. Érdekes megjegyeznünk, hogy az elemi osztályokban tanító pedagógusok 99%-a szakképzett.
– b) A magyar elemi iskolák hálózatára vonatkozó adattal nem rendelkezünk. A magyarul tanuló elemisták száma 46 349. Őket 2437 pedagógus tanította.
Ha ezeket az adatokat megyékre bontjuk, és összehasonlítjuk a 2004–2005-ös adatokkal, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze (3-as számú táblázat): Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyarul tanul Összlétszám* Magyarul tanul
Szám % Szám %
Országosan 962586 50849 5,2 828853 46349 5,5
Arad 20479 881 4,3 17391 739 4,2
Bákó 36445 87 0,2 29470 220 0,7
Beszterce-Naszód 15966 524 3,2 13871 375 2,7
Bihar 27752 6847 24,6 24882 5457 21,9
Brassó 23142 1009 4,3 21339 921 4,3
Fehér 16214 485 2,9 13697 419 3,0
Hargita 15001 12314 82,0 13664 11544 84,4
Hunyad 20660 325 1,5 16109 289 1,7
Kolozs 25275 2811 11,1 22529 2342 10,3
Kovászna 10504 7143 68,0 10011 6978 69,7
Krassó-Szörény 14388 9 0,06 12132 17 0,1
Maros 27156 9304 34,2 25057 8533 34,0
Máramaros 24199 697 2,8 20268 541 2,6
Szatmár 17881 5399 30,1 15438 5099 33,0
Szeben 19122 163 0,8 17218 114 0,6
Szilágy 11768 2378 20,2 10326 2100 20,3
Temes 27904 420 1,5 24065 615 2,5
Bukarest – 53 – – 46 –
Megjegyzések a 3-as táblázathoz:
– a) Az országos összlétszám, a táblázat adatai szerint, hét év alatt 962 586-ról 828 853-ra esett vissza. Ez 133 733 elemistát jelent, ami 13,8%-os csökkenés. A majdnem 134 ezer gyerek, amennyivel az I–IV. osztályos beiskolázás zsugorodott, egy nagyobb város összlakosságának felel meg.
– b) A magyar mutató szintén csökkenő tendenciát jelez: 50 849-ről 46 349-re. Szám szerint 4500 a hiány. Ez 8,8%-os csökkenés. Valamivel több, mint az országos arány fele. Az viszont pozitív vonatkozás, hogy az utolsó statisztikailag lezárt esztendőben a magyarul tanuló elemisták többen voltak, mint a gimnáziumi társaik. Eddig ez az arány fordított volt, ami csökkenő tendenciát jelentett.
A mennyiségi mutatókat részletesen, megyékre bontva, a 4-es táblázatba foglaltam.
Megye 2004–2011 2004–2011
Országos összlétszám* Magyarul tanulók létszáma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 0 -133733 0 -4500
Arad 0 -3088 0 -142
Bákó 0 -6975 133 0
Beszterce-Naszód 0 -2095 0 -149
Bihar 0 -2870 0 -1390
Brassó 0 -1803 0 -88
Fehér 0 -2517 0 -66
Hargita 0 -1337 0 -770
Hunyad 0 -4551 0 -36
Kolozs 0 -2746 0 -469
Kovászna 0 -493 0 -165
Krassó-Szörény 0 -2256 8 0
Maros 0 -2099 0 -771
Máramaros 0 -3931 0 -156
Szatmár 0 -2443 0 -300
Szeben 0 -1904 0 -49
Szilágy 0 -1442 0 -278
Temes 0 -3839 195 0
Bukarest - - 0 -7
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség adja ki a 4500 tanulót, amennyivel a két referenciális idő között a magyarul tanuló elemisták száma csökkent.
– a) A megyénkénti csökkenés mennyisége szerint három kategóriát észlelünk. Az első a 7000 és 4000 között mozog. Ide soroljuk Bákó (6975) és Hunyad megyét (4551). A második kategória határait 3999 és 2000 között vonhatjuk meg. Ide soroljuk a legtöbb magyar oktatást is működtető megyét: Máramaros (3931), Temes (3839), Arad (3088), Bihar (2870), Kolozs (2746), Fehér (2517), Szatmár (2443), Krassó-Szörény (2256), Maros (2099), Beszterce-Naszód (2095). A harmadik csoportba azokat a megyéket soroltuk, amelyekben 2000 és 493 között volt a csökkenési határ. Ide sorolható: Szeben (1904), Brassó (1803), Szilágy (1442), Hargita (1337). Kovászna volt az a megye, amelyben a legkevesebb tanulóval csökkent az elemisták száma a vizsgált periódusban (493).
– b) A magyarul tanuló elemisták száma három megyében növekedett: Temes megyében 195 tanulóval, Bákó megyében 133 tanulóval és Krassó-Szörényben 8 tanulóval. Ezer tanuló fölött csökkent a létszám Bihar megyében (1390). 1000 és 500 között Marost (771) és Hargitát (770) jegyeztük. A többi megyében a csökkenés 500 és 7 között volt a következő sorrendben: Kolozs (469), Szatmár (300), Szilágy (278), Kovászna (165), Máramaros (156), Beszterce-Naszód (149), Arad (142), Brassó (88), Fehér (66), Szeben (49), Hunyad (36), Bukarest (7).
4. Gimnáziumi oktatás (V–VIII. osztály)
A hivatalos statisztikai adatok (INS) a 2010–2011-es tanévre 4096 gimnáziumi tagozattal is működő iskolát jelölnek meg. Azt is a hivatalos adatokból tudjuk, hogy olyan iskola, amely csak V–VIII. osztállyal működött, csak 7 létezett az országban. Vagyis a tulajdonképpeni V–VIII. osztályos iskolák vagy I–VIII. osztállyal vagy I–XII. osztállyal együtt működtek.
Bizonyára ezért is elég nehéz az iskolahálózat adatait mennyiségi szempontok szerint kezelni. A beírt tanulók száma a speciális oktatásban nyilvántartott gyerekekkel együtt 862 588. A gimnáziumi tagozaton tanító pedagógusok száma 77 445. Az oktatás színvonalának javulását szolgálhatja az a tény, hogy az utolsó statisztikailag lezárt tanévben a gimnáziumban tanító szakképzett pedagógusok számaránya több mint 98%-ra emelkedett.
A magyar V–VIII. osztályos iskolák és tagozatok számát a hivatalos statisztikai adatok nem tartalmazzák. Az V–VIII. osztályokban magyarul 44 430 gyerek tanult, és azokat 3741 pedagógus oktatta. Ha az országos adatokat megyei bontásban és a 2004-2005-ös adatokkal egybevetve prezentáljuk, az alábbi, 5-ös számú táblázatot állíthatjuk össze:
Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyarul tanul Összlétszám* Magyarul tanul
Szám % Szám %
Országosan 1012601 49396 4,87 862588 44430 5,15
Arad 20743 809 3,9 18136 713 3,9
Bákó 37968 70 0,1 31088 251 0,8
Beszterce-Naszód 16533 467 2,8 14398 410 2,8
Bihar 28395 6368 22,4 25373 5177 20,4
Brassó 25694 1163 4,5 19833 840 4,2
Fehér 17581 467 2,6 14968 398 2,6
Hargita 14902 12140 81,4 13659 11460 83,9
Hunyad 23386 318 1,3 18919 237 1,2
Kolozs 28429 3351 11,7 22971 2436 10,6
Kovászna 10142 6993 68,9 9239 6486 70,2
Krassó-Szörény 15525 - - 12678 - -
Maros 25713 8492 33,0 23527 7836 33,3
Máramaros 26404 621 2,3 21711 572 2,6
Szatmár 19462 5218 26,8 15626 4630 29,6
Szeben 20197 110 0,5 16927 94 0,5
Szilágy 12345 2434 19,7 10425 2183 20,9
Temes 30694 337 1,09 25109 566 2,2
Bukarest - 38 - - 141 –
Megjegyzések a táblázat adataival kapcsolatosan:
Míg az országos számok csökkenési százaléka 14,8%, addig a magyarul tanuló gyerekeké csak 10,0%. Nem mintha örülnénk a csökkenő tendenciának, de az értékek mégiscsak kisebbek majdnem 5%-kal. Ez annál is érdekesebb, mivel az 1994–1995 és 2004–2005-ös intervallumban ezen az oktatási fokozaton az országos csökkenés 12,7% volt, míg a magyar 15,7%, azaz 3%-kal nagyobb. . Vagyis a tendencia a most vizsgált időszakban megfordult. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Bákó megyében és Bukarestben az V–VIII. osztályos tanulók száma a második referenciális évre megháromszorozódott.
A két referenciális év között végbement mennyiségi változásokat a szemléletesség kedvéért ismét táblázatban rögzítettem. (6-os számú táblázat)
Megye 2004–2011 2004–2011
Országos összlétszám* A magyarul tanulók létszáma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 0 -150013 0 -4966
Arad 0 -2607 0 -96
Bákó 0 -6880 181 0
Beszterce-Naszód 0 -2135 0 -57
Bihar 0 -3022 0 -1191
Brassó 0 -5861 0 -323
Fehér 0 -2613 0 -69
Hargita 0 -1243 0 -680
Hunyad 0 -4467 0 -81
Kolozs 0 -5458 0 -915
Kovászna 0 -903 0 -507
Krassó-Szörény 0 -2847 - -
Maros 0 -2186 0 -656
Máramaros 0 -4693 0 -49
Szatmár 0 -3836 0 -588
Szeben 0 -3270 0 -16
Szilágy 0 -1920 0 -251
Temes 0 -5585 229 0
Bukarest - 38 103 -
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség adja ki azt a 4966-os hiányt, amennyivel a két referenciális év között a magyarul tanuló V-VIII. osztályosoklét száma csökkent.

Megjegyzések a táblázat mutatóival kapcsolatosan:
– a) Az adatok azt mutatják, hogy az országos trendnek megfelelően, a megyei beiskolázási számok is csökkenő jellegűek. Csak a mennyiségi mutatók eltérőek. Eszerint a megyék általános beiskolázási számai a csökkenés sorrendjében újból három kategóriába sorolhatók:
– 7000 és 5000 között – Bákó (6880), Brassó (5861), Temes (5585), Kolozs (5458), – 4999 és 2000 között – Máramaros (4693), Hunyad (4467), Szatmár (3836), Szeben (3270), Bihar ((3022), Krassó-Szörény (2847), Fehér (2613), Arad (2607), Maros (2186), Beszterce-Naszód (2135), – 1999 és 0 között – Szilágy (1920), Hargita (1243), Kovászna (903)
– b) A magyar osztályokba járók esetében a számok a következőképpen alakulnak:
Növekvő tendenciát mutat Temes (229) és Bákó (181) megye, valamint Bukarest (103) beiskolázása. – Csökken a gimnáziumi tanulók száma 1000 tanuló fölött Bihar megyében (1191). – 999 és 0 között a sorrend a következőképpen alakul: Kolozs (915), Hargita (680), Maros (656), Szatmár (588), Kovászna (507), Brassó (323), Szilágy (251), Arad (96), Hunyad (81), Fehér (69), Beszterce-Naszód (57), Máramaros (49), Szeben (16).
5. Részösszefoglalás
A vizsgált időszakban (2004-2011) a beiskolázási számok a következőképp alakultak:
– Növekedtek az óvodai oktatásban: mind az országos, mind pedig a magyar nyelvű oktatás viszonylatában. Országosan 28 825 gyerek a növekedés, ami 4,4%. A magyar óvodákban is nőtt a gyerekek száma. Itt a növekedés 764 gyerekkel többet jelent, ami 1,8%. Ha megbízhatunk az adatokban, akkor 1989 óta először fordul elő, hogy egy többéves intervallumban az óvodai oktatásban a beiskolázási számaink növekednek.
– A kötelező oktatás (I–VIII. osztály) beiskolázási számai csökkenő tendenciát mutatnak a vizsgált periódusban az országos és a magyar nyelvű oktatásban egyaránt. Az országos beiskolázási számok 28 3746 tanulóval mutatnak kevesebbet a vizsgált periódusban, ami 14,3%-os apadás. A magyarul tanulók esetében a csökkenés ugyanabban az időszakban 9466 tanuló, ami 9,4%-os veszteség.
– De optimisták vagyunk.
Murvai László
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 10.
Húsz éve ragyog a Gyöngykoszorú
Nyárádmenti táncmaraton
Harminchárom együttes és néptánccsoport jelentkezett a hétvégi maratoni Gyöngykoszorú- találkozóra. A Maros és a Nyárádmente, a Kis-Küküllő, a székely Mezőség településeiről érkeztek a dalosok és táncosok a Nyárádszeredában megtartott jubileumi seregszemlére. Szervezői: a Bekecs táncegyüttes, a nyárádszeredai önkormányzat, az EMKE Maros megyei szervezete, valamint a Bocskai István Közművelődési Egyesület, támogatója a Művelődési Minisztérium. A rendezvény megnyitóján beszédet mondott Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ országos elnöke.
Három adat: 1991. április 29.: A marosvásárhelyi Szabó György Pál és felesége, Éva, a tánc világnapján, Erdőcsinádon az első Gyöngykoszorú-találkozóval útjára indította a magyar népi táncok hagyományőrző mozgalmát. 2001. december 9.: Marosvásárhelyen ünnepi Gyöngykoszorú- találkozón búcsúztatták a mozgalom nyugalomba vonuló éltetőit: Szabó György Pált és feleségét, Évát. 2011. október 8–9.: Nyárádszeredában indult két évtizede, itt ünnepeltek hát a Maros megyei néptánccsoportok.
Az ünnepet zavarta az eső, így a szabadtéri népviseleti parádé, a szokásos felvonulás elmaradt. A színpadi műsort a Ferencz Csaba zenetanár vezényelte Bocskai női dalkar nyitotta, majd Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere üdvözölte a résztvevőket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ országos elnöke, aki köszöntőjében ezt mondotta: "Nemzeti identitásunk egyik alapeleme az a népdal, az a néptánc, amely az elmúlt húsz esztendőben is úgy került előtérbe, hogy a legnemesebb értékeinket próbálta megőrizni, próbálta megerősíteni, és ezeken az értékeken keresztül próbáltuk alakítani az életünket. Amikor nemzeti identitásról beszélünk, amikor a magyar embereknek, a nyárádmenti embereknek, a székely embereknek, az erdélyi magyar embereknek az identitásáról beszélünk, akkor a nyelv mellett, a különböző kulturális értékek mellett kiemelkedő szerepet kap a néptánc, a néphagyomány, a népdal, a népmese, mindaz, amit örökségül kaptunk. Ezek nélkül nem is lehet elképzelni nemzeti identitást. Húsz esztendővel ezelőtt, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bizakodtak abban, hogy ismét föl lehet éleszteni a Nyárádmentén, Maros megyének ebben a szegeletében újjá lehet éleszteni, meg lehet erősíteni azt, amit évtizedeken keresztül megpróbáltak elnyomni, kiirtani, megszüntetni: a néphagyományt. Ezt a föltámasztó munkát sikerrel végezték. Köszönetet kell mondani mindazoknak, akik húsz éven keresztül kitartással, makacssággal, sokszor sok lemondással ezt a munkát végzik, és biztatni kell őket, biztatni kell minden egyes olyan embert, aki ebben a munkában szerepet vállal, hogy ne hagyják abba. Ne hagyjuk abba, mert enélkül a XXI. században, a globalizálódó világban sok minden újdonságot, érdekességet kaphatunk, de a néphagymány nélkül, a néptánc, a népdal nélkül, magyar nyelv, magyar kultúra nélkül sokkal szegényebbek leszünk. Akkor leszünk igazából erősek a XXI. század változó világában, ebben a globális versenyben akkor tudjuk állni a versenyt, hogyha jelenünket, jövőnket a múltra építjük. Az a jelen, az a jövő, amely hagyományos, szolíd értékekre épül, az biztos, hogy sikeres lesz. És nekünk itt, Erdélyben sikeresnek kell lennünk. És ahhoz, hogy sikeresek legyünk, kétszer annyit kell dolgoznunk, mint román honfitársainknak, kétszer annyit kell dolgoznunk, mint másoknak. Kétszer annyit kell bizonyítanunk. Erre képesek vagyunk. Képesek voltak az elődeink is, képeseknek kell lennünk nekünk is erre. A huszadik évfordulón, amikor már felnőttkorba érkezett a Gyöngykoszorú, engedjék meg, hogy ezért a tárca nevében – és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében is – köszönetet mondjak mindazoknak, akik ezt a munkát húsz éve végzik, sok sikert kívánjak, és még egyszer örömömet fejezzem ki, hogy a huszadik évfordulón a kulturális minisztérium a fő támogatója lehet, itt lehet önökkel; önökkel együtt szervezheti meg ezt a fontos rendezvényt, hiszen ez a húsz esztendő azt bizonyította, hogy igenis értékmentés, értékőrzés, értékteremtés történik.
Maros megye tanácsának alelnöke, Szabó Árpád méltatásában elmondotta, hogy a beérkező kulturális pályázatoknak több mint felét a magyar csoportok, formációk küldik be. A tanács évente körülbelül 200 ezer lejes támogatással segíti a műkedvelő néptáncmozgalmat. – A Gyöngykoszorú már nem is seregszemle, hiszen mozgalommá nőtte ki magát. Olyan mozgalom, amely elengedhetetlen megmaradásunkhoz; mi itt, Erdélyben ezzel is bizonyítjuk, hogy itt nekünk történelmünk van és jövőnk is van.
A Romániai Magyar Táncszövetség részéről Incze Tünde alelnök kívánt sikert a néptáncmozgalomhoz. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke szerint nem véletlen az, hogy 1991. április 28-án első alkalommal éppen Nyárádszereda adott otthont a néptánc, népdal, népviselet és népzene találkozójának – ennek a térségnek a népe, az emberei mindig is dolgos, munka- és kultúraszerető, kultúrateremtő emberek voltak; és azok ma is.
– Húsz esztendő alatt mozgalommá fejlődött a Gyöngykoszorú. Több mint száz rendezvényre került sor Maros megyében, évente öt olyanra, amely Gyöngykoszorú néven zajlik, emellett számos hasonló jellegű rendezvény van, amelyeket más névvel szerveznek. Vajon hány ezren, hány tízezren vettek/vesznek részt ezeken a találkozókon? Csak a mai alkalommal mintegy háromtucatnyi csoport lép fel, sok száz, az ezerhez közeledő fellépő, szintén ennyi a szervezők, a nézők száma –, tehát a húsz esztendő alatt tízezrekre tehető azok száma, akik részesei lehettek a mozgalomnak. Számos település, Erdőcsinád, Kibéd, Görgényüvegcsűr, Holtmaros, Marosfelfalu, Marosludas, Szászrégen és környéke, de Mezőpanit, Nyárádszereda is rendez Gyöngykoszorú-találkozókat. Továbbá Marosvásárhelyen is van egy évzáró rendezvény, gyermekek és felnőttek számára is.
A magyar kultúra ápolásáért kifejtett áldozatos munkájáért dr. Ábrám Zoltán EMKE-plakettet nyújtott át Kelemen Hunor miniszternek, az RMDSZ országos elnökének. Köszönetképpen emléklapot kapott Suba Kádár Gyöngyvér, a helyi művelő- dési otthon igazgatója és Nyárádszereda közössége, melynek nevében a lapot Tóth Sándor alpolgármester vette át. A jelenlévők egyperces csenddel adózak azok emlékének, akik, mint a kezdeményező Szabó György Pál (1930. október 18 – 2005. január 9.) már nem lehetnek közöttünk. – Nagy boldogság, amikor az ember olyan feladatot kap, amit örömmel végez – fordult Szabó Évához Suba Gyöngyi. – Kedves Éva néni! Akkor, ‘91-ben Rügyfakasztó Gyöngykoszorú volt. Íme, a termés beérett: ma ugyanitt Szüreti Gyöngykoszorú van. Köszönjük szépen!
Szabó Éva hatalmas taps közepette vette át az oklevelet. Életerejét, munkabírását mi sem bizonyítja jobban, mint az előcsarnok falain látható kiállítás, melyet gyöngyörű varrottasaiból állított össze.
Az EMKE megyei elnökeként Szabó György Pál és munkatársai fáradtságot nem ismerve járták a vidéket, arra buzdítva a táncot éltető falvakat, hogy a világért abba ne hagyják! Folytassák a hagyományt. Ahol pedig halódott, biztatták, kérték, csodálatra méltó pedagógiai érzékkel meggyőzték a falut, a néptánccsoport megalakítására, a néptánc újratanulására. Gyuri bácsi már valahonnan fentről figyelheti, milyen terebélyes, mennyi falut felölelővé bokrosodott a mozgalom – idézte a Tanár úr emlékét a műsorvezető Tollas Gábor színművész. – Reményeink szerint örül és biztat is. A folytatásra biztat. "Az anyanyelv több, mint annak írott és beszélt formája – mondotta Szabó György Pál 1997-ben, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott Gyöngykoszorú-találkozón. – Az anyanyelvet hordozza elválaszthatatlanul a néptánc, a népdal, a népzene, hiszen ezek mind-mind emberi lélek, érzés- és formavilág kifejezésmódjai és eszközei. Ki ezeket nem ismeri és nem gyakorolja, egyre hézagosabb és szegényebb lesz az anyanyelve. (…) Nemzeti értékeink egyik legnemesebb kincse a magyar tánc, amely tartásával, formáival, különös lelkületével kimagaslik más nemzetek táncai közül. Örömmel és szívesen táncoljuk táncainkat, megtanuljuk más nemzetek táncait is. Cserébe elvárnánk, hogy mások is ezt tegyék. Népviseletünk, népdal-, népzene- és néptánc-kincsünk a leggazdagabb nemzetek közé sorol minket, magyarokat. A népi kultúra szempontjából, divatos szóval élve: nagyhatalom vagyunk.
Van okunk örvendezni. Vigadjunk együtt azokkal, akiktől tanultunk, eltanultuk a táncot, és azokkal, akikkel folytatni akarjuk a hagyományt. Egyszóval idős és fiatal, oktató és tanítvány."
Céltudatosan cselekvő nagy csapat sorakozott fel Szabó György Pálék utódai mögé a két évtized folyamán. Intézményesített vagy intézményesülő keretek között oktatók és csoportszervezők, táncosok és dalosok viszik tovább a jó hagyományt. Az erdélyi néptánckultúra megőrzésében, megjelenítésében és magas szakmai színvonalú oktatásában végzett tevékenységéért köszönő oklevelet vehetett át Benő Barna-Zsolt, Duca Szabolcs Attila, Szász Péter, Fazakas János, Kásler Magda, Lengyel Ildikó, Veress Kálmán, Füzesi Albert, Varó Huba, Nagy Levente Lehel, Farkas Sándor-Csaba, Dósa Attila és Törzsök Zsuzsanna. A fiatal oktatók közül Kovács János, Füzesi Tímea-Gizella, Kiss Gellért, Rácz István, Móréh Boglárka, Deák Orsolya, Fazakas Emese, Tőkés Imola és Szabó Albert részesült elismerésben. A hagyományőrző csoportok korábbi és mai vezetői közül Madarasan Judit és Madarasan Dumitru, Mező Palkó István, Barabás Attila-Csaba, Kozma Ferenc, Deák János és Deák Juliánna, Böjthe Judit és Böjthe Zoltán, Barabás Levente és Barabás Gyöngyvér, Pethő Sándor, Kovács Hajnal, Lovász Zsuzsanna és Vásárhelyi Mónika munkáját jutalmazták elismeréssel a kétnapos, maratoni Gyöngykoszorú-találkozón.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)