Sóvidék – Hegyalja Turisztikai Egyesület megalakulása
Augusztus végén tartotta az első alakuló közgyűlését a Sóvidék – Hegyalja Turisztikai Egyesület, és már benyújtotta első pályázatát a Sóvidék-Hegyalja helyi akciócsoporthoz (Leader).
Az egyesület már az 5. éve működő Sóvidéki Vendégfogadók Egyesületének és a Hegyaljai települések (Parajd, Korond, Farkaslaka, Fenyéd, Varság, Zetelaka, Máréfalva) turisztikai szervezeteinek összefogásával alakult meg.
Az egyesület fő célja a Sóvidék-Hegyalja településeinek a közös turisztikai tevékenységeinek összehangolása, integrált marketingjének a kialakítása, pályázatok lehívása, közös turisztikai adatbázis kialakítása, korszerű szállásfoglalási rendszer működtetése (TDM) és a települések turisztikai érdekképviselete.
A most beadott pályázat is a fenti célok elérését tűzte ki. A következő beruházások szerepelnek a pályázatban. 1. Turisztikai infóterminálok (touch-screenes infóterminálok) 3 db. 2. Szállásfoglaló rendszer – TDM 3. GIS turisztikai térképrendszer alkalmazás 4. A térség turisztikai tanulmányának (stratégiájának) elkészítése 5. A térség turisztikai kiadványa Az egyesület partnerségben a Csík, Gyergyó, Tusnád környéki turisztikai szervetekkel közösön elkészítette a mobiltelefonokra letölthető „Székelyföldi Virtuális Útlevél” megnevezésű turisztikai alkalmazást, ami kedvezménykártyaként is igénybe vehető. Az androidos programocskát, amely egy többcsatornás értékesítési hálózatot kiszolgáló központi adatbázishoz csatlakozik, már több mint 400 személy töltötte la a www.iranyszekelyfold.info honlapról.
A térség turisztikai szolgáltatói a következő weboldalakon tehetik közzé szolgáltatásaikat: www.sovidekiszallasok.hu és www.kapuinfo.ro. Az első Sóvidék, a második a Hegyalja térségek turisztikai kínálatát mutatja be.
Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület vezetősége
Erdély.ma

Könyvbemutató Máréfalván
2013. január 13-án, vasárnap 12 órakor a máréfalvi művelődési házban Mihálykó Ferencné Györffi Ilona Régi idők szép napjai című kötetét P. Buzogány Árpád szerkesztő mutatja be. Fellépnek: Györfi Erzsébet énekes (Csíkszereda), zenekíséret: Elekes Emőke, illetve zetelaki és máréfalvi népdalénekesek. „Az évek, évtizedek gyors múlásával, úgy hetven év körül az ember elkezd visszapillantani az elmúlt évekre, és akarva-akaratlanul úgy érzi, ezek emlékeiből kap erőt a mindennapok gondjainak, az öregségnek az átéléséhez. Úgy érzem, a gyermekkor szép emlékei erőt adnak az öregkor méltó elviseléséhez” – fogalmazott a szerző az előszóban, majd így folytatja: „Most, így alkonyórán szeretnék visszatekinteni szülőfalum múltjára, hagyományaira és népszokásaira”.
A kiadvány végigköveti a máréfalvi közösség jeles napjait és az azokhoz fűződő helyi hagyományokat, szó esik a különböző alkalomhoz kapcsolódó hiedelmekről, illetve a népi gyógymódokról. Ebben a gyűjteményben kapott helyet néhány régi recept is, valamint szólásmondások, tájszavak, mondókák és gyermekjátékok.
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Magyar tájház-szemle: határon innen és túl
Újfajta együttműködés körvonalai rajzolódnak a magyarországi és hazai néprajzos-muzeológusok kisszámú szakmai közösségei között. Az éppen tízéves jubileumát ünneplő Magyarországi Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös szervezésében kétnapos tájház-konferenciát tartottak a Kriza társaság Mikes-utcai székházában, március 8–9. között. Az előadásokat egy huszonkét tablóból álló fotókiállítás is kiegészítette, amely a szentendrei skanzenben újonnan felépülő erdélyi tájegység előzetese is egyben. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SZNM) új vállalkozása egy erdélyi kollégákkal megvalósított, ötéves kutatási projekten alapszik, melynek pillanatképeit ezúttal a kolozsvári közönség is megtekinthette.
A kiállítás megnyitóján T. Bereczki Ibolya, az SZNM főigazgató-helyettese hangsúlyozta: csak olyan épületek kerülnek elköltöztetésre, amelyek eredeti helyükön már nem maradnának meg, és olyan tárgyakat vásárolnak meg, amelyek helyi múzeumban is megtalálhatók.
Az előadásoknak és vitáknak helyet adó szakmai találkozó egy tető alá hozta olyan nagy múltú intézmények képviselőit is, mint a bázisként működő szentendrei skanzen, a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vagy a kolozsvári néprajzi múzeum; de számtalan kevésbé ismert múzeum/tájház vagy fiatal kezdeményezés is bemutatkozhatott, úgy mint a Kallós Zoltán-féle válaszúti múzeum, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, vagy olyan, döntően önfinanszírozású kisintézmények, mint a kalotaszegi Méra, a peremvidéken található Tordaszentlászló, a bihar megyei Várasfenes, az érmelléki Gálospetri és Szalacs, vagy a Hargita megyei Máréfalva tájházai, Nyisztor Tinka pusztinai kísérletei, vagy éppen a dél-alföldi Endrődi Tájház.
A konferencián díjátadásra is sor került: a tavalyi Europa Nostra Nagydíjas Kovács Piroska, máréfalvai nyugdíjazott pedagógus és néprajzi gyűjtőnek a KJNT díszoklevelét ítélték oda, amely „Daczó pátert” követően az intézmény történetében második alkalommal került kiosztásra.
Néhány bevezető/áttekintő vagy elméletibb igényű előadás mellett a prezentációk többsége a tájházak és gyűjteményeik bemutatására és szakmai tapasztalataik megosztására fektette a hangsúlyt.
Még ha Magdó János kolozsvári magyar főkonzul abbéli reménye kissé elrugaszkodott volt is, miszerint a tájházaknak az elvándorlást fékező, magyarságmegtartó szerepe lenne, de az intézmények helyi közösséggel fenntartott szoros kapcsolatát és az identitás erősítésében betöltött funkcióját több előadó is nyomatékosította, és megfogalmazott céljaik részeként emlegették. Szonda István, az Endrődi Tájház vezetője a megismertetés mellett egyfajta népnevelői szándékkal a fiatal generációval fenntartott kapcsolat elsődlegességét is kiemelte.
A lokális közösség, de egyáltalán a látogatóknak e tájházak életébe való bevonása magában hordozza azt a kényes kérdést is, ami a szakmai szempontok és látogatói igények gyakran össze nem egyeztethetőségére figyelmeztetnek. Az előadásokból világosan kitűnt: az egyre kiterjedtebb intézményi hálóval bíró tájházak turizmussal való összefonódottsága komoly kihívások elé állíthatja a szakmát.
Furu Árpád népi építészettel is foglalkozó műemlékvédelmi szakmérnök összegző gondolatát idézve, miszerint a nagy energia-befektetés mellett profitot sohasem fogunk termelni, hanem sikeres pályázatok útján esetleg az önfenntartás lehetséges, könnyen beláthatók a szakma függetlenségével kapcsolatos aggályok. Eugen Vaida, a Nagyszebenből érkezett szakember megfogalmazása szerint a „szép bolondjai” ők.
De akár az esetleges megalkuvás, akár a szakmai irányítás hiánya felől közelítjük a kérdést, mind a Maros megyei tájházak helyzetét összegző néprajzkutató, Vajda András által használt „post-múzeum” fogalma, mind a Pozsony Ferenc akadémikus által levont következtetések, jelezvén az erdélyi tájházak statikusságát, túlzsúfoltságát és tárgykatalógusok hiányát: meglehetősen elmarasztalóak voltak.
További feladat elé állítva a muzeológia és népi építészet szakértőit, Furu Árpád a hitelességnek az örökségvédelemben betöltött fontos szerepét hangsúlyozta. A restaurálás akkor igazán sikeres, ha az eredeti funkciót fenn tudjuk tartani, márpedig a népi kultúra gyökeresen átalakult, az egykori lakóházakhoz kapcsolódó életmód többnyire már nem lelhető fel − jegyezte meg az építész.
Több előadótól elhangzott azon észrevétel, miszerint gyakran ellentmondásba kerül e letűnt korok paraszti értékeinek megőrzésére tett kísérlet és a helyi közösség szégyene, saját hagyományos értékeiket az elmaradottsággal kapcsolván össze. Ennek egyik legszélsőségesebb esetéről talán Nyisztor Tinka néprajzkutató számolt be, aki a moldvai csángók azon erős beidegződéseit említette példaként, mely szerint magyarországi utazásaikkor egymás között is csak fokozatosan váltanak a magyar nyelvre. Szülőfalujában, a pusztinai magyarok között végzett identitásőrző törekvéseit sem az iskola, sem az egyház nem támogatja − számolt be nehézségeiről a néprajzkutató.
Zárszóként a konferencia végén felszólaló Bihari-Horváth László, a hosszúpályi Bődi István Falumúzeum muzeológusát említem, aki a „csoporttöbblet” szociálantropológiai fogalmára támaszkodva, az Európai Területi Társulás (http://egtc.kormany.hu) határokon átnyúló, uniós támogatású együttműködési pályázatát elevenítette fel. A történelmi Bihar vagy Szatmár megyékre kiterjesztve, e projekten keresztül sikeres szakmai együttműködésre nyílna lehetőség magyar és román kollégák bevonásával egyaránt. Pozsony Ferenc akadémikus, a KJNT tiszteletbeli elnöke bár emlékeztetett az évek óta tartó leépítések miatti szakemberhiányra, de készséggel fogadta a kooperációs szándékot és az ötlettel való egyetértésének adott hangot.
Noha számos eredményről és ígéretes kezdeményezésről is beszámoltak az előadók, a kidomborított problémák a kritikai szellem elevenségét is tanusítják, melyek mintegy kiindulópontként szolgálhatnak majd egy szakmaibb út kitaposásához. A közös szervezésű konferencia azt is megmutatta, hogy ebben az útkeresésben partnerségre is számíthatunk.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár),

Magyar tájházak Erdélyben
Számbavétel, megőrzés, hasznosítás, együttműködés
Erdély virágai – egy kutatás vándorképei című kiállítás képei között a tartalomhoz illő hangulatban tartották március 8–9-én a Magyar Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös tanácskozását a társaság kolozsvári székhelyén. A Határok nélkül – Magyar tájházak Erdélyben címmel rendezett konferenciát Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke nyitotta meg. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja az együttműködés fontosságát emelte ki, akárcsak Hegedüsné Majnár Márta, az MTSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a Kárpát-medence valamennyi tájházának érdekeit képviseli. A rendezvényt, amely a Válaszúti Kallós Múzeumba és a mezőségi Feketelak falumúzeumába szervezett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A szervezésben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum működött közre, amely egy erdélyi épületegyüttes létrehozásán dolgozik. Az erre vonatkozó és erdélyi kutatókkal közösen folyó munkát tükrözte a hangulatos keretet biztosító kiállítás, amelyet T. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes, a Tájház- szövetség elnöke ajánlott a jelenlevők figyelmébe. A konferencián bemutatták és díjazták Kovács Piroska, máréfalvi pedagógust, akit néprajzi gyűjtőmunkájáért 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal tüntettek ki.
A rendezvényen előadást tartottak a magyarországi és az erdélyi közismert múzeumok, valamint a kisebb tájházak, gyűjtemények képviselői, amit hozzászólások, kerekasztal-megbeszélések követtek.
– Mi ragadta meg a szakember figyelmét, mit látott követendő példának a magyarországi és erdélyi tájházakról, gyűjteményekről elhangzott bemutató során? – kérdeztem a nyitóelőadását tartó Pozsony Ferenc egyetemi tanártól, akadémikustól, a Kriza János Társaság tiszteletbeli elnökétől?
– Voltaképpen a konferencia az erdélyi és a magyarországi tájházakkal foglalkozó szakemberek, házigazdák találkozója, képzési formája volt, amelynek során feltérképeztük, hogy milyen eredményeket értek el a Kárpát- medencében levő tájházak megalapításával és működtetésével kapcsolatosan és milyen gondokkal kellett és kell megküzdeni. Az előadók feltárták, hogy a XIX. század végétől fokozatosan alakult ki a tájház, amely azt jelenti, hogy egy faluban a saját helyén megőriznek egy régi épületet, és azt lehetőleg az ott élő család társadalmi státusának, etnikumának, életstratégiájának megfelelően rendezik be. Az előadások egy része az erdélyi tájházak mai állapotát rajzolta meg. Tötszegi Tekla kolléganőm egy kalotaszegi, mérai tájház építésének szépségeit és buktatóit vázolta fel, Bereczki Ibolya azt mutatta be, hogy Magyarországon hogyan szervezték rendszerbe a tájházakat, amelyek különböző tulajdonban vannak, magánszemélyek, helyi tanácsok, egyházi intézmények, egyesületek birtokolják, majd működtetésüknek a legjobb változatára kereste a választ.
Furu Árpád mérnök a tájházak építészeti vetületeit elemezte, az épületek megőrzésének szakszerű módját, s azt, hogy miképpen lehet beműködtetni, korszerűsíteni úgy, hogy a posztmodern látogatóknak nemcsak látványt, hanem keretet is jelentsenek. Vajda András a Maros megyei tájházak állapotát vázolta fel. Páll István, a Nyíregyháza melletti Sóstón létesített szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója Szatmár megyének a Magyarországhoz tartozó településein létrehozott szabadtéri múzeumokat, tájházakat elemezte, működtetésüknek, az oktatás és a turizmus szolgálatába állításuknak a pozitív példájára helyezve a hangsúlyt. Kinda István a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Zabolán létesített tájháznak és a néprajzi múzeumnak a székelyföldi és a moldovai iskolások identitásának az építésében játszott szerepét mutatta be. Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton múzeum néprajzosa azt vázolta fel, hogy Gyergyószentmiklós környékén milyen eredményeket értek el a népi építészet, a lakáskultúra, a kézművesség dokumentálásában, múzeumi és tájházas reprezentációjában. Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, néprajzkutatója az Udvarhelyszéken, Sóvidéken, a Küküllők és a Homoród mentén, a Havasalján elért eredményekről tartott nagyon szemléletes előadást a követendő példákra összpontosítva. Csíkból egy kászoni tájháznak az építését, működtetését mutatták be, ami korábbi tárgygyűjtések alapján magánkezdeményezésre alapult.
A második nap magyarországi, erdélyi magyar és román eredményeket osztottak meg a hallgatósággal. Szonda István tájházvezető azt vázolta fel, hogy a Dél-Alföldön hogyan teszik élővé az oktatás, a művelődés és a turizmus keretében, a naptári ünnepek, a népszokások, a népi gasztronómia otthonává a tájházat, hogyan lehelnek életet a már nem lakott házak világába. Kéri Gáspár és felesége azt mondta el, hogy családi kezdeményezésre hogyan alapítottak Biharban az Érmelléken három tájházat Gálaspetriben és Szalacson, s ezekben hogyan mutatják be a középgazda, a jobbágy vagy az uradalmi családok életét, és hogyan próbálják ezt élettel feltölteni, s a gyűjteményeket az erdélyi, partiumi, az európai turisztikai vérkeringésbe bekapcsolni. Rövid előadásban mutatta be Boldizsár-Zeyk Zsuzsa a pedagógusok által Tordaszentlászlón alapított múzeumot, tájházat, Vura Ferenc a Fekete-Körös völgyében, Várasfenesen, alapított gyűjteményt. A Bákó megyei Pusztináról érkezett Nyisztor Tinka elmondta, hogy a sajátos, történelmi, gazdasági szerkezetnek köszönhetően sok olyan ház maradt fenn, amelyet csak meg kell őrizni, szakszerűen fel kell leltározni, mivel szinte szabadtéri tájházként festenek, s elmondta: hogyan próbálják a magyar nyelvű helyi vallásosság, hitélet, ünnepek közegévé átalakítani ezeket a házakat. Balázs-Bécsi Gyöngyi a Kallós Zoltán által alapított válaszúti regionális múzeum létrehozását mutatta be, azt hangsúlyozva, hogy a múzeum köré milyen foglalkozásokat, képzéseket szerveztek: kézművesség, szövés, fonás, éneklés, zenélés, táncolás tanítása, s a néphagyományoknak az iskolai, szabadidős átadását hogyan szervezik meg. A tanácskozás külön színfoltja volt a Szebenből érkezett román kolléga, Eugen Vaida, aki megszervezte az erdélyi magángyűjtemények hálózatát (RECOMESPAR) és fölvázolta, hogy milyen programokat szerveznek a tárgyak restaurálására, a marketingre, a turizmus szolgálatába való állítására.
Azt gondolom, hogy hasznos volt ez a magyarországi erdélyi koprodukció, hisz mind a két nagy régióban a számtalan probléma mellett számtalan pozitív példa van, amiből minden résztvevő tanult – foglalta össze a tanácsokozás főbb eseményeit Pozsony Ferenc.
A záró kerekasztal-megbeszélésen a KJNT tiszteletbeli elnöke öt alapvető pontban foglalta össze a gondokat. Az első a tulajdonjog tisztázása, mert általában az intézményes háttérrel rendelkező tájházak működtetésére lehet támogatást nyerni. Építészeti szempontból a tulajdonosnak kötelessége szakemberek bevonásával helyrehozni az épületet, a szakszerű berendezésben pedig néprajzosok, muzeológusok adhatnak tanácsot, s nem szégyen segítséget kérni tőlük. Körvonalazódott az is, hogy nem csupán a tárgyakat kell őrizni, hanem a tárgyak mögötti tudást is, s ezt kell a működtetés során elővarázsolni és átadni a látogatóknak. A tájház így tehet eleget kettős feladatának az identitás megőrzésében játszott szerepének és a turisztikai hasznosítás lehetőségének.
Bár Erdélyben problémát jelent a szakemberhiány, hisz jó néhány nagyváros múzeumának nincs magyar néprajzos szakembere, a konferencián levő nagyszámú fiatal érdeklődő talán ezen az úton fog elindulni.
Megyénkben a megfelelő intézményi háttér és szakemberek hiányában a helyi kezdeményezések mindenféle szakmai támogatás, ellenőrzés nélkül valósultak meg – hangzott el a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központját vezető Vajda András bemutatójában. A gyűjtemények minőség szempontjából nagyon változatosak, s pontos leltáruk elkészítését Vajda András a közeljövő legfontosabb feladatának tekinti.
A tanácskozás szakmai kirándulással zárult, Kallós Zoltán Alapítványi Múzeumát Válaszúton maga az alapító, valamint Balázs Bécsi Gyöngyi és Balla Ferenc mutatta be. A látogatók nemcsak a különböző tájegységek népművészetét igazoló gyönyörű darabokat láthatták, a vezetők a folyton gyarapodó raktárakat, s a műtárgyak védelmére használt eljárásokat is ismertették. A feketelaki faluházhoz az elmaradott felső tóvidéki régi házak, gazdasági épületek között vezetett a kátyúkkal tele út, azt az érzést keltve a látgatóban, mintha egy szabadtéri falumúzeum részletei között járna.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Parádés volt a színjátszó fesztivál
Népes tömeg, szülők, nagymamák és nagytaták várták a színjátszó csoportokat szombaton a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban: az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Székelyföldi Legendárium rendezte tizenkettedik Amatőr Színjátszó Fesztivál legendázó kis fellépői elsöprő sikert arattak.
Összesen kilenc színjátszó csoport jelentkezett a már hagyományos udvarhelyi fesztiválra, a helybéliek mellett Oroszhegyről, Székelyderzsről, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Máréfalváról, Zetelakáról és Székelyszáldobosról. Az ismert székelyföldi legendák egyedi feldolgozásait láthatta a nagyérdemű: a Móra Ferenc Általános Iskola Dömdödöm elnevezésű színjátszó csoportja bábokkal mutatta be a Firtos és a Likaskő legendáját, a parajdi Rapsonné unokái Áprily Lajos Mese a vár alatt című verses meséjét vitték színre, de megelevenedett a színpadon a Szent György-legenda és Csihán királyfiú is, illetve megtudtuk, hogyan kapta egy szál dobosáról nevét Székelyszáldobos. A közönség sokat és nagyokat nevetett, a színpadon pedig valódi színészi tehetségek is bemutatkoztak. A szünetben fagylaltkóstolás volt: a küküllőkeményfalvi Aticream Rt. Zete kedvence nevű legendás jégkrémét osztogatták a szervezők kicsiknek és nagyoknak.
Az eredményhirdetést megelőzően a Tóth Árpád színművész, rendező, Kudelász Nóbel, a Székelyföldi Legendárium kötet szerkesztője, Szűcs-Olcsváry Gellért, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze és a Székelyföldi Legendárium animációs film főhősének hangját kölcsönző Baricz Gergő alkotta zsűri értékelte a fellépéseket, illetve szakmai tanácsokkal látta el az ifjú színészpalántákat. A legjobb legendafeldolgozásnak a székelyszáldobosi Bikficek Egy szál dobos című előadása bizonyult, a legjobb díszletért járó díjat a Csiribiri Társulat kapta, a legjobb jelmezek Rapsonné unokáié voltak, a legjobb csoportos alakítást a marosvásárhelyi K. O. Média, míg a legjobb egyéni alakítást, a vásárhelyi csapat tagja, Köble Nóra nyújtotta. A zsűri különdíjakat is osztott: a legeredetibb szöveg elismerést a ZetEmberkék nyerték, valamint különdíjban részesült nagyszerű bábelőadásáért a Dömdödöm bábcsoport is, illetve a Székelyföldi Legendárium jóvoltából minden részt vevő csoport legendatérképet kapott ajándékba.
Kovács Eszter
szekelyhon.ro

Kapumentők ünnepeltek Ülkében
Százkilenc éves, nemrégiben felújított székely kaput avattak fel Ülkében. Az ünnepség az e hétvégi V. Ülkei Falunapok rendezvénysorozat legrangosabb programja volt, az átadáson a felújítási munkálatokat végző Kőlik Alapítvány képviselői is jelen voltak.
A falu legrégebbi háza előtt álló, százkilenc éves kapu felújítása érdekében összefogtak a települések: a mostani tulajdonos, az Ülkéért Alapítvány a máréfalvi Kőlik Alapítvány és az Europa Nostra-díjas Kovács Piroska segítségével valósította meg a néhai gazda, Szász Antal vágyát, a megrongálódott kapu régi pompájának visszaállítását. A közös munka azonban várhatóan folytatódik, ugyanis a felújítók az eddigi megvalósítások számbavétele után a közösség figyelmét a további tennivalók felé irányították.
Az avatóünnepségen a szervezők több ízben is megköszönték a Kőlik Alapítvány, valamint az oroszhegyi és a Hargita megyei önkormányzat segítségét. Bálint Elemér Imre, Oroszhegy község polgármestere beszédében kiemelte, a több mint százéves székely kapu a székelység múltjának jelképe. A kapu elválasztja a magánélet terét a köztértől, kinyílva azonban össze is köti az egyén életét a közösségével. A köztér szimbolizálhatja a nemzetet, a porta a kis, zártabb közösségeket, ilyenformán pedig a kapu a falusi közösségnek a nemzethez, a nagy egészhez való tartozását jelképezheti – emelte ki a polgármester, hangsúlyozva egyúttal a kis települések összefogásának nélkülözhetetlenségét.
Birtalan József, a kapumentő programot támogató megyei önkormányzat alelnöke megköszönte Kovács Piroskának és a Kőlik Alapítványnak az értékek, az örökség megőrzése érdekében tett erőfeszítéseit, s felkérte a helyi közösség tagjait, hogy alakítsanak ki partnerkapcsolatokat annak érdekében, hogy a székelyek kapui mindig nyitva állhassanak a jó szándékú emberek előtt. A kapumentő munkájáért Europa Nostra-díjjal kitüntetett Kovács Piroska rámutatott: a díszes kapu nem csupán egy építmény, hiszen a székelység szimbólumává nőtte ki magát. „Mostanra sikerült a világ elé tárnunk, hogy a székely kapu számunkra több mint tárgy. Az ülkeiek ezzel a kezdeményezéssel bebizonyították, hogy ragaszkodnak hagyományaikhoz, székelységükhöz” – jelentette ki, hozzátéve, reméli, hogy a következő falunapra a régi ház is az alapítvány tulajdonába kerül, s tájházat avathatnak az ünnepen. Ezt követően felolvasott egy kötelezvényt, amelyet aláírva az Ülkéért Alapítvány, valamint a helyi és megyei önkormányzat képviselői a megmentett érték megbecsülésére, megőrzésére, felelősségteljes karbantartására kötelezték magukat.
Az ünnepi hangulat akkor hágott tetőfokára, amikor Oláh József helyi plébános felajánlotta a közösségnek a felújított, évszázados kapu Székelyszenttamáson található „nagy testvérét”, a kántorlak előtt álló, 1896-ban készült építményt. Mint elmondta, a 117 éves székely kaput az ülkei András Domokos állíttatta, ennek szerinte a frissen rendbe tett, a helyi Márton Áron által készíttetett kapu közelében lenne a helye, hogy „a két testvér találkozzon”. Kovács Piroska azonnal igent mondott az öreg építmény felújítására, erre az összegyűlt hallgatóság üdvrivalgásban tört ki. A plébános áldását követően a felújítási program támogatóit megajándékozták – a kapuállítás hagyományaihoz híven pálinkával –, majd a vidám koccintás után szinte kizárólag a jövőre vonatkozó tervekről, a további szükséges tennivalókról beszélgettek a részvevők.
Mint Kovács Piroska elmondta, a megrongálódott, évszázados kapu statikai helyreállítását tavaly sikerült befejezniük, továbbá kicserélték a tetőzetet, ez év tavaszára maradt a festés. „Vannak azonban még tennivalók. Amikor megvalósul a faluközösség azon álma, hogy a ház is köztulajdonba kerül, további munkálatokat végzünk” – adta tudtunkra.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

„A színjátszás nem ide-oda járkálás a színpadon”
Négy évvel ezelőtt merült fel néhány zetelaki fiatalban az igény, hogy állítsák vissza a régi idők amatőr színjátszó csoportját. Azóta sikerült színre vinniük a Háry Jánost, és bár sokan lemorzsolódtak a társulattól, néhányan lelkesen kitartottak, és hamarosan bemutatják Örkény István Kulcskeresők című művét. Sebestyén Bernát, a csoport tagja és szervezője mesélt a kezdeti nehézségekről és a folytatás reményéről.
Ezelőtt tíz-tizenöt évvel volt egy csapat, amely ünnepnapokon előadott egy-egy előadást – mondta el Sebestyén Bernát. A karácsonyi előadások állandó címe Elmúlik karácsony volt, ezekben jeleneteket adtak elő, egész estés előadások pedig évtizedek óta nem voltak a zetelaki kultúrház színpadán.
A mostani színjátszó csoport megalakulása 2010-re vezethető vissza, de hosszas küzdelem után sem jutottak el a próbáktól az előadásokig, majd félévnyi szünet után egy részük ismét úgy döntött, teljes komolysággal szeretné újra megpróbálni a színjátszást. „Ahhoz, hogy ez a társaság belelendüljön a munkába, szükségünk volt Kovács Imre bácsira, aki néptáncoktató Zetelakán. Mindig szerette volna színpadra vinni a Háry Jánost. Mivel nekünk korábban táncot is oktatott, néhányunkat a csoportból kiválasztott, és neki is fogtunk. 2013. március 16-án volt a bemutató Zetelakán, de elvittük a darabot Zeteváraljára, Szentkirályra, Máréfalvára, Oroszhegybe, és volt olyan előadásunk is, ahol negyvenen voltunk a színpadon” – mesélte a kezdeteket Bernát.
A turné után ismét dönteniük kellett, hogyan tovább. A sikert bulival ünnepelték meg, ahova a társulat minden tagja hivatalos volt. „Nehéz volt az előadás próbafolyamata, nem úgy működik nálunk, mint a hivatásos társulatnál, hogy csak ezzel foglalkozunk, mindenkinek van munkahelye, másoknak iskolába kell járniuk, nagyon nehezen lehet összehangolni a társaságot. Egyesek teljesen lemerülten, de azért megérkeztek, s ez a jobbik eset volt. Olyanok is voltak, akik megunták a sok döcögős próbát, és azt mondták, ebből többet nem kérnek. A banketten hoztuk meg a döntést: szeretnénk komolyabban venni egy kicsit a színjátszást, minőségi előadásokat készíteni, s ezért keresnünk kell egy szakembert, aki ért a színházhoz.
Imre bácsi nagyon jó táncos, nagyszerű ember, de nem színész vagy rendező. Mi úgy próbáltunk hónapokon keresztül, hogy nem tudtuk például, mit kell tennünk a színpadon. Az utolsó próbákra eljött Tasai Ildikó is, és tőle kaptunk olyan útbaigazításokat, ami sokat segített rajtunk. Imre bácsit nem szeretnénk kizárni, de mellette szükségünk volt egy szakemberre, aki elvállal minket. Akkor készítettünk egy listát, hogy a harminc emberből ki szeretné komolyan folytatni. Végül tizenketten maradtunk, s úgy beszéltük meg, hogy szeptember végén kezdjük el a próbákat. Dunkler Réka egykori tanárnőmet kerestem meg, hogy ajánljon valakit. Ő javasolta Mezei Gabriella színésznőt, akit meggyőztem, hogy szükségünk van rá és vállalja el. Sokakban felmerült a kérdés a próbák során, hogy kell-e nekünk ilyen komoly darabbal foglalkoznunk, vagy inkább vásári komédiát kellene előadnunk. Néhányan Örkény mellett döntöttünk, a többiek pedig ilyen-olyan ürügyek miatt lassan elmaradoztak” – idézte fel a színtársulat történetét a csoport szervezője.
Nagy Attila polgármester megígérte, hogy a helyi önkormányzat támogatja a társulatot, akár anyagiakkal is, hiszen nekik is érdekük, hogy színvonalas előadásokat vigyenek színre.
Mezei Gabriella szakmai tanácsadóként vesz részt a munkában, inkább segít, mint rendez. „Először kicsit visszakoztam, aztán úgy gondoltam, nekem is kihívás szakmai szempontból, hiszen felnőttekkel még nem dolgoztam. Motiválnak az új emberek, úgy érzem, sokat alakult a csoport. Ők is megtapasztalhatták, hogy nem olyan egyszerű a színjátszás. Az előadásban a repülőparancsnok szövegében van egy olyan mondat, hogy a repülés nem ide-oda röpködés, és hát a színjátszás sem ide-oda járkálás a színpadon, hanem sokkal több ennél. Úgy gondolom, jó dolog sül ki belőle” – mondta a rendező, aki bízik abban, hogy sikeres lesz a februári előadás.
Nagyálmos Ildikó |
Székelyhon.ro,

„Tudnod kell, hogy mit akarsz!”
Aki a máréfalvi Pál Emilt ismeri, tudja róla, hogy semmi pénzért nem dicsekedne magával. Noszogatni kell, hogy azokról a dolgokról beszéljen, amelyek példaként szolgálhatnak mások számára is. Alázattal teszi a dolgát, miközben a tökéletességre törekszik, s legjobb tudása szerint csinálja azt, amihez éppen hozzáfog. Sokoldalú, nyitott, józan gondolkodású ember, az ősi tudás birtokában van. Zenész, festő, vállalkozó, család- és szülőföld-centrikus. Háza körül önfenntartó gazdaságot alakított ki, hiszen ebben látja a jövőt.
A tágas udvarról, ami tele van facsemetékkel, műtermébe invitál. A szoba falára ceruzával számos ötlet, gondolat van felfirkantva. Olyan dolgok, amelyeket még meg kell tennie, vagy amelyek már megvalósultak. A fal jegyzetfüzetként is szolgál, lassan nincs fehér folt, ahová írni lehet. Itt zajlik az alkotás, ide vonul vissza, amikor rendet akar teremteni fejében. Társaságában jól érzi magát az ember, pozitív kisugárzásával hatni tud beszélgetőtársára.
A háromgyerekes családapa Máréfalván született 1971-ben. Bár nem volt zenész a családban, édesapja úgy gondolta, mindhárom fiának szakmát kell adnia a kezébe. „Szép Gyula itt volt zenetanár Máréfalván, s apámmal kitalálták, hogy valamelyik gyerekből zenészt kell faragni. Ott laktunk az iskola szomszédságában, sokat járt át hozzánk, hogy kifülelje, melyik gyereknek van jobb hallása. Mindegyiknek volt, de talán nekem egy kicsivel több. Bátyám, Vilmos két évvel idősebb, ő elektrotechnikát végzett, Lajos öcsém négy évvel fiatalabb, ő matek-fizika tanár. Miközben itt jártam általános iskolába, hetente kétszer-háromszor bevittek a Pallóba hegedű szakra és zongora mellékszakra, illetve zeneelméletet tanultam. IX–X.-ben fémfeldolgozó szakra jártam, tizenegyben pedig faipari szakra. Mivel az iskolának akkoriban volt zenekara, mi inkább azzal foglalkoztunk, nem fektettünk különösebb hangsúlyt a tanulmányi eredményekre. Aztán addig muzsikáltunk, hogy sem a líceumot, sem a szakiskolát nem fejeztem be. Jöttünk-mentünk a zenekarral s a tánccsoporttal, felléptünk a Megéneklünk Románia fesztiválokon, nagy rivalizálás volt akkoriban az iskolák között, hogy kinek jobb a zenekara” – meséli Emil.
Kőfaragó lett Magyarországon
Az iskolai évek után három esztendőt a bútorgyárban dolgozott. Először a szerelőműhelyben, onnan pedig a lakkozóba került, s gyakorlatban is megismerkedett ezzel a szakmával. A kilencvenes évek elején Magyarországra ment szerencsét próbálni, egy hónapot kőfaragóinasként dolgozott egy cégnél, majd Pilisvörösvárra jelentkezett mint profi kőfaragó. „Három évet dolgoztam náluk, márványt, gránitot, mészkövet, sírkövet faragtam, a kandallófaragástól a dísztárgyak esztergálásáig mindent elvállaltam. Napi tizenöt-tizennyolc órát dolgoztam, és sok pénzt kerestem” – emlékszik vissza.
Aztán megelégelte a kemény munkát, és hazajött. Egy-két hónap pihenés után oldalára kötötte hegedűjét, és elkezdte járni a falvakat. Felkutatta a cigányokat, akiktől zenélni tanult. „Kalotaszentkirályon találkoztam András Misivel, s Rácz Péter barátommal együtt elcsalt a Hargita Néptáncegyütteshez. 1996-ban versenyvizsgáztunk, és fel is vettek. Én három és fél évet muzsikáltam, Péter barátom pedig három évet brácsázott az együttesben. Ez idő alatt a megspórolt pénzemből bátyámmal megvettük az asztalosipari munkagépeket. Tudtam, a muzsikálásból nem lehet megélni, de kicsit szórakozunk, s aztán megint dolgozunk, ha elfogy a pénzünk. A műhelyt beállítottuk asztalosmunkálatra, s amikor teljesen leszegényedtem a néptáncegyüttesnél, hazajöttem, és bátyámmal közösen elindítottuk a vállalkozást. Ahogy beindult a munka, szerződést kötöttünk egy német céggel, és mai napig nekik dolgozunk. Ennek lassan tizenöt éve. A műhely kinőtte magát, jelenleg 67 személy dolgozik nálunk, kerti bútorokat készítünk. Figyelünk arra, hogy legyen alapanyag, megrendelés, s a munkások megkapják fizetésüket.”
A takarítást a fejekben kellene kezdeni
Minden, amivel foglalkozik, természetközeli, vagy a természethez kötődik, mondja Emil. „A festményeim is az univerzum megszelídítéséről szólnak. Ha valamihez hozzáfogsz, tudnod kell, hogy mit akarsz, s látnod kell a végét is egy kicsit. Kétévente kipróbálok új dolgokat, de megmaradnak a régiek is. A horgászat vagy az íjászat is ilyen. Van íjászengedélyem, de járok a Deltába is, profi szinten, szakszerűen horgászom. A festészet két éve kezdődött” – mondja.
Emil szerint ha azt szeretnénk, hogy ebben a világban rend és tisztaság legyen, a fejekben kellene kezdeni a takarítást, kielemezni az őszinte véleményeket, cselekedeteket, történéseket. Úgy véli, hogy cselekedeteink csak kis részei az életünknek, hiszen ott vannak még a gondolataink.
A muzsikálás hobbi marad
Emilék bandájának Keleti Szél Szabadcsapat a neve, hamarosan egy hanglemezt szeretnének kiadni udvarhelyszéki népi muzsikával. Külföldre is eljárnak zenélni, tavaly például a pesti Fonóban is muzsikáltak. „Menedzselni kellene ezt is, mint minden mást, nyomulni kellene, reklámozni, de nem szabad erőltetni. Hat embert nem könnyű megutaztatni, megetetni, s reggel még ki is kell őket fizetni, tehát sokan az olcsóbb megoldást választják.”
Molnár Endrével, ismertebb nevén Monyóval egy közös albumon dolgoznak, a hanganyag java része elkészült, népzenei elemekkel fűszerezett improvizatív dzsesszt játszanak. Emil receptorai a szociális problémákra is érzékenyek, testvéreivel közösen minden jó ügyet támogatnak. Ezért hozták létre a Pál Testvérek Egyesületet is, ezen belül pedig a Pál Galériát. A művészetpártolás mellett munkaerőképzéssel is szeretnének foglalkozni, a népi mesterségek népszerűsítését is célul tűzték ki. „Vannak még bácsik, akik ismerik például a kerekes szakmát. Nekünk is meg kellene tanulnunk, hiszen ne higgyük azt, hogy mindig lesz gumikerék. Egyszer elfogy az üzemanyag is, s akkor neki kell fognunk dolgozni.”
„Sajnos semmi nincs rendben”
Emilt aggasztja a jövő. Úgy gondolja, hogy minél előbb tudatosítani kellene az emberekben az önellátó gazdaság fogalmát. A falvakkal körbevett város belepusztul a hipermarketek mocskába, a rossz minőségű ételek fogyasztásába. A városi, tömbházban lakó ember is elmehetne ősei földjére, és megtermelhetné magának az élelmet, hiszen az udvarhelyiek nyolcvan százaléka faluról származik.
„Sajnos semmi nincs rendben. Az uniós pénzeket arra kellene fordítani, hogy lehetőséget teremtsenek az embereknek, termeljenek meg maguknak mindent. Sokan azért mennek ki külföldre a mezőgazdaságban dolgozni, hogy összekuporgatott pénzükből itthon megvegyék a külföldről behozott, vegyszerezett termékeket. Itt kezdődnek a bajok. Látszik a rendszeren, hogy napról napra hogyan épül le, egyre több betegség van, a falvakban eluralkodott az alkoholizmus. Pedig Udvarhelyszékből egy kis paradicsomot lehetne varázsolni, de ahelyett ülünk bent a blokkban, hivatalokban, és nem foglalkozunk magunkkal, csak mások irányításával. És közben panaszkodunk, hogy milyen rossz az élet” – mondja.
Emilék másfél-két hektáron gazdálkodnak, a zöldséget, a húst ők maguk állítják elő. Tyúkot, kacsát, libát, pulykát, nyulat, fácánt, fürjet tartanak, vannak csüngőhasú malacaik, kecskéik. „Fontos, hogy mindig friss húst egyél, egész évben élnek körülötted az állatok, megadod a lehetőséget, hogy szépen fejlődjenek, és te szelektálod őket. Az erős, őshonos fajokat kell visszatelepíteni. A kenyeret is magunk sütjük a kemencében, máskor Imre barátom felesége süt, ami szintén házi. Itt van az oldalban a sok természetes gyógyszer, a gyógynövények, tavasszal szeretnék egy szárítót megépíteni, egy teaházat. Sok tennivalónk van még” – összegzett.
Nagyálmos Ildikó |
Székelyhon.ro,

Novák Csaba Zoltán: SZOLGÁLUNK ÉS KOLLABORÁLUNK. Ügynökök, egyház és hatalom Romániában. Esettanulmány a Pálfi Géza-dossziéról

Zarándokhely Véckén
Elkészült a székely kálvária
A faluünnepre időzítette Fekete Pál polgármester Székelyvécke talán legkülönlegesebb látványosságának, a székely kálváriának az avatását. Az ötlet a szobrászművész elöljárótól származik, aki azt vallja, hogy ezáltal több célt valósított meg: értéket mentett és teremtett, ugyanakkor vallási zarándokhelyet, turisztikai látványosságot is létrehozott.
A községközponthoz közel álló dombon a tavaly fából készült kilátót állítottak fel, amelyet 2013. augusztus 4-én – szintén a falu ünnepén – avattak fel. A polgármester tizennégy székely gyalogkaput vásárolt Korondról. Ezeket korábbi felállítóik nem használták már, többet pedig láncfűrésszel daraboltak fel. Így vásárolta meg ezeket a kulturális értékeket a polgármester potom áron, majd felkínálta a lehetőséget, hogy a helyreállítási munkálatokat magánszemélyek, intézmények támogassák, és ezáltal a kapu hátára bevéshették nevüket és egy illő, nemes gondolatot az utókornak.
– Nem csak a vallási jellegét akarjuk hangsúlyozni az így kialakított helynek – mondta lapunknak a polgármester –, kevésbé burkolt szándékunk, hogy minél több turistát vonzzunk ezáltal községünkbe, amely a helyreállított régi házak, a környék szépsége miatt így is igen látogatott.
A kapuk helyreállítását munkatársai segítségével ő vezette, vigyázva, hogy a faragott motívumok előtérbe kerüljenek. A kapufélfák közé deszkából keresztet alakítottak ki, amelyre kovácsoltvas rögzítővel kerámiából készült Krisztus-fej féldomborművek kerültek, amelyeket testvére, Kálmán Éva alkotott. Mindegyik kapu mellé pad került, illetve egy-egy tartóoszlopra helyezett táblán a stációkhoz kötődő, mai emberhez szóló gondolat, bibliaértelmezés, amelyeket a soproni Szent Imre-plébánia plébánosa válogatott ki, írt meg. A kapuk kihelyezését támogatták a testvértelepülések, Zamárdi és Villány önkormányzatai is. Az utolsó stáció, illetve a három keresztet óvó nagy kapu Máréfalváról származik. A keresztre helyezett szimbolikus lángot is a polgármester készítette. A hely világi töltetét adja az is, hogy a kapuk hátára – lentről felfele – a magyar történelem "nagyjainak" – Szent Istvántól az erdélyi fejedelmekig – egymondatos bölcselete is felkerült. Ötletes megoldást találtak a kapuk kivilágítására: farönkökbe rejtett halogén világítótesteket helyeztek ki, ezeket akár ülésként vagy képletes imazsámolyként lehet használni. A székely kálvária esti látképe gyönyörű.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a létesítmény valódi összefogással készült el, aki csak hallotta, hogy mi készül, segített. Így adták a területet a tulajdonosok, és jöttek olyanok is, akik önkéntesen ajánlották fel, hogy kaput vásárolnak.
A kilátó mellé még egy igen érdekes kereszt is került, amelyet kora középkori stílusú bronzfeszület díszít. Állítólag a kilátó avatásakor rakott tábortűzből hirtelen kereszt formájú lángok csaptak ki, s ennek az "isteni jelnek" a helyére került a kereszt. Az idelátogatókat, zarándokokat a dombtetőn asztal is várja, ahol ki lehet pihenni a gyaloglás fáradalmait.
A létesítményt Hajlák Attila marosvásárhelyi és Bene Gábor székelyvéckei plébánosok szentelték fel és áldották meg szombaton, a falunapon alkalmából szervezett zarándoklat és a dombtetőn megtartott szentmise keretében.
Népújság (Marosvásárhely)

Támogatást biztosítanak, szavazatokat remélnek
Visszatérő vendég lett Csíkszéken Victor Ponta. A kormányfő az augusztusi Nyerges-tetői megemlékezésen tett látogatása után Csíkkozmásra érkezett szeptember 11-én, csütörtökön, iskolabuszokat és fejlesztési projektek támogatási szerződéseit adva át több polgármesternek. Az RMDSZ autonómiatervezetéről kevés szó esett, az együttműködésről annál több.
Az együttműködést, párbeszédet emlegették a legtöbben a kormányfő csütörtöki csíkkozmási látogatása alkalmával, ahol két államfőjelölt is találkozott. A felszólalók közül senki, még Victor Ponta vagy Liviu Dragnea sem mellőzte a magyar nyelvű üdvözlést.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Korodi Attila miniszter, közel hatvan polgármester, alpolgármester Hargita és Kovászna megyékből, a két megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke, képviselők jelenléte jelezte Kozmáson, hogy az esemény jelentősége túlmutat hét iskolabusz átadásán, valamint a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében aláírt támogatási szerződéseken. A Boga Alajos Általános Iskola udvarán tartott ünnepségre a kormányfő késve érkezett, az őt és Liviu Dragnea regionális fejlesztési minisztert szállító helikopter Csíkszeredában szállt le, onnan mentek kíséretükkel az alcsíki községbe.
Lenne még tennivaló
Petres Sándor prefektus üdvözlő szavai után Borboly Csaba következett, és a kormányfő jelenlétét kihasználva nemcsak a fejlesztésre szánt pénz fontosságát emelte ki, de felhívta a figyelmet arra is, hogy nem az asszimiláció, hanem a kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát Hargita megyében. A Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke hozzátette, a megyében többletfinanszírozásra van szükség ahhoz, hogy ne kelljen tanintézeteket bezárni.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyanyelvű diákoknak külön tanterv szerint kellene oktatni a román nyelvet, és az 1-2. osztályosok számára Hargita megyében elkészített, sajátos román tananyagot tartalmazó tankönyvet is átadta Pontának. Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy értékelte, a Nyerges-tetői látogatás egy lépés volt a normalitás felé, amelyet most újabb, konkrét eredményeket hozó lépés követ.
A normalitás gesztusai
Jó napot kívánok – köszöntötte magyarul a kormányfő a jelenlévőket, kifejtve, a gyermekeknek anyanyelvükön kell tanulniuk, ugyanakkor tudniuk kell románul és angolul is, „mert román állampolgárok, de európai polgárok is vagyunk”. Közölte, a tanügyminiszterrel is konzultál a sajátos román tananyag ügyében. Fontosnak nevezte a vidéki települések fejlesztését, és úgy értékelte, a normalitás gesztusaira, lépéseire szükség van, még több találkozó ad erre lehetőséget.
Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter szerint mindenkinek fontos a gyermekek öröme. „A vidéken élő embereknek joguk van a járható utakhoz, vízvezetékhez, korszerű iskolákhoz, a civilizációhoz. A kormányprogramnak a fenntartható fejlődést kell szolgálnia” – szögezte le. Nem felejtette el a végén a buzdítást, hogy az elnökválasztás második fordulójában úgy szavazzanak, ahogy az ország számára szükséges.
„Amikor kormányra léptünk, a helyi közösségek fejlődésére gondoltunk. Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes. A miniszterelnök és kísérete a járművek és a szerződések átadását követően Maroshévízre látogatott, ahol szintén iskolabuszt adtak át, majd a 174A jelzésű, felújított megyei utat tekintették meg.
Hét iskolabusz, sok pályázati támogatás
Csíkkozmás, Csíkszentmárton, Csíkmadaras, Gyimesfelsőlok, illetve a háromszéki Nagybacon, Előpatak és Szentkatolna polgármesterei vehették át az új iskolabuszokat, a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében Hargita megyéből a megyei önkormányzat, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Balánbánya, Tusnádfürdő, Székelykeresztúr, Szentegyháza, Csíkszentgyörgy, Szépvíz, Csíkszentlélek, Gyimesközéplok, Kászonaltíz, Csíkrákos, Csíkszentkirály, Madéfalva, Csíkszentimre, Zetelaka, Varság, Oroszhegy, Siménfalva, Parajd, Galambfalva, Máréfalva, Újszékely, Székelyandrásfalva, Etéd, Bögöz pályázatai részesülnek támogatásban.
Kovács Attila, Székelyhon.ro

Befejeződött a Pegazus-képzés
Munkaadók és -keresők találkozhattak a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ által kezdeményezett Pegazus program zárásaként. Sokan nem csak álláskeresés céljából vettek részt a múlt heti képzésen, hasznosnak ítélték ugyanis képességeik felmérését, a fejlődés módozatának elsajátítását. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy bár nagyon jó képességekkel rendelkeznek, a román-nyelvtudással hadilábon állnak a munkavállalók.
„Harmadszor tartottuk meg a Pegazus-programot, és ez volt az eddigi legerősebb csoport. A hangsúlyt ezúttal is a munkakeresők kompetenciáinak felmérésére és továbbfejlesztésére fektettük” – fejtette ki portálunknak Ambrus Tibor, a projekt ötletgazdája. Hasonlóan vélekedett Pálfi Kinga, a képzések koordinátora is, aki szerint a mostani jelentkezők jóval határozottabb elképzelésekkel, illetve nagyobb motivációval érkeztek a korábbiakhoz képest. „Úgy érzem, akik eljöttek, megkaphatták a számukra fontos információkat a munkakereséssel kapcsolatban. Például ráeszmélhettek, miben kell még fejlődniük, és megtanulhatták, milyen készségeket várnak el tőlük a munkaadók. Ezek tudatában pedig előnyben lesznek más munkakeresőkkel szemben” – magyarázta.
„Lényeges terhelésnek voltak kitéve a jelentkezők, hiszen az előadások egy hétig tartottak minden délután négy és este kilenc óra között, ahol a leadott tananyagra alapozva feladatokat is kiosztottunk, amelyeket másnap délután egy óráig kellett teljesíteni” – magyarázta Ambrus Tibor, majd rámutatott, teljesítmény szerint szűrték a részvevőket, így az utolsó napon a harmincöt jelentkezőből csak tizenöten találkozhattak a cégvezetőkkel. Megtudtuk, az említett teendők közé tartozott például, hogy el kellett olvasni Szókratész védőbeszédét, amellyel kapcsolatban véleményt kellett megfogalmazniuk a hallgatóknak arra vonatkozóan, hogy mennyire alkalmazhatók napjainkban a filozófus gondolatai.
„Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a program során folyamatosan szűrik, illetve a cégek igényeihez alakítják a munkakaresőket. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy jó képességű emberek keresnek munkát, viszont hiányos a román-nyelvtudásuk. Ezért nem tudtunk helyben dönteni, így ezen a héten további beszélgetéseket tartunk a jelentkezőkkel” – fejtette ki Kovács Attila, a Hargita Holding Kft. kereskedelmi igazgatója, hozzátéve, cégük profilja miatt a munkavállalóknak elengedhetetlen a román-nyelvtudás. Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere hivatali munkatársat keres, de ő is úgy látja, hogy nyelvtudás nélkül nem lehet eleget tenni a munkakövetelményeknek. Ambrus Tibor rámutatott, Székelyföld önmagában nem tudja eltartani a nagyobb vállalatokat, így azok országszintű törekvései miatt elengedhetetlen, hogy alkalmazottaik tökéletesen beszéljék a román nyelvet. „Több mint hiba, egyenesen bűn, hogy többen nem hajlandók – vagy nem képesek – elsajátítani az ország hivatalos nyelvét” – hangsúlyozta Ambrus.
„Amikor először megláttam a tesztek eredményeit, nem hittem a szememnek, hiszen nagyon negatív képet mutattak, de idővel rájöttem, hogy tagadással nem oldok meg semmit, inkább a fejlődésre kell fektetnem a hangsúlyt” – fogalmazott Karnovits Tünde, a program egyik részvevője, akinek egyébként már van munkahelye, csak tapasztalatszerzés céljából jelentkezett a tanfolyamra.
Ambrus Tibor kifejtette, a tapasztaltak alapján felmerült a gondolat, hogy a mostani mintájára újabb tanfolyamot kellene szervezni, melynek lényege csak a tudás átadása lenne, az állásbörze már nem képezné a program részét. Az említett kurzusokat gyakrabban indítanák, mint a Pegazus programot (amely leghamarabb szeptemberben lesz megrendezve), hiszen utóbbihoz a munkaadók vállalkozásainak átvilágítása is szükséges.
Magyarországon is az udvarhelyihez hasonló képzéseket szerveznének, Enter néven, ehhez jött tapasztalatot szerezni Hercegné Németh Mária budapesti cégvezető. „Jó volt látni, hogy itt nyitottabbak az emberek, mint Magyarországon: sorsuk alakítása érdekében hajlandók cselekedni, szemmel látható volt a részvevők határozottsága, eltökéltsége” – osztotta meg tapasztalatait.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Kultúrigazgató, akit Kodály „buktatott meg”
„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével.
– Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot?
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket.
Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között.
Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot.
– Kezdetben zenetanárként...
– Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem.
– A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott?
– 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben.
Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek.
– Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére?
– A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett.
Szép Gyula
1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak.
Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat.
– Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el?
– Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek.
– Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek?
– Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez.
Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki...
– Mi történt?
– Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna.
– Mondhatni felfelé buktatták...
– Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó.
De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom.
– Hogy lett ebből opera?
– Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást.
A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el.
Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat.
– Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal?
– Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem...
– Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera?
– 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki.
– Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg?
– Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Udvarhelyszéken Firtosmartonosban tartják a Székely Szabadság Napját
A marosvásárhelyi felvonulás betiltását követően az udvarhelyszéki Székely Tanács úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napját Firtosmartonosban tartjuk Gálffy Mihály székely vértanú szobránál. A megemlékezés a székelykeresztúri Székely Tanács szervezésében március 10-én, 16 órakor kezdődik. Felkérjük az udvarhelyszéki polgárokat, hogy támogassák a székelyföldi autonómia törekvéseket, vegyenek részt a megemlékezésen.
A Székely Szabadság Napján tiltakozzunk a jogtiprás, a felvonulás alkotmányos szabadságának korlátozása ellen!
Ugyanakkor felkérjük azokat az udvarhelyszéki önkormányzatokat, akik még nem fogadták el az autonómia petíciós határozatokat, hogy március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadják el Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Eddig Udvarhelyszéken a következő önkormányzatok fogadták el a határozatot:
Kápolnásfalu, Derzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfala, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám.
Legyen március 10-e az összefogás és a cselekvés napja! Csatlakozunk a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felhívásához, és arra kérünk mindenkit, hogy március 10-én tűzze ki a székely zászlót!
Székelyudvarhely, 2015. március 6.
Dr. Farkas Csaba, a SZNT alelnöke Thamó Csaba, az udvarhelyszéki Székely Tanács elnöke Nagy Pál, az udvarhelyszéki EMNT elnöke Gálfi Árpád, az MPP székelyudvarhelyi elnöke Jakab Attila, a Néppárt székelyudvarhelyi elnöke

Erdély.ma,

Hagyományos értékek mentén
Különleges, a világ legtermészetesebb rendje, a szeretet, a megértés jegyében dolgoznak Máréfalván az Összefogás Házában. Ez az intézmény tizedik esztendeje működik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt, a községi önkormányzat, jószívű vállalkozók, a helyi és a másutt élő jótevők segítségével.
Valami különleges harmónia, meghittség és nyugalom lengi körül, az a fajta otthonosság, amelyet ismerünk ugyan, de időnként hajlamosan vagyunk megfeledkezni róla. A helyi római katolikus egyházközség tulajdonát képezi az ingatlan, amelyen az otthon van, tartós bérleti szerződés alapján üzemeltetik. „Itt, Máréfalván kezdetben 12 gyerek járt hozzánk, a régi kántori lakban kezdődött a munka, Olosz Kató vezetésével – mondja Pálfi Ildikó pedagógus –, a munkát elől kezdtük, a házban. Egy évre 23 fősre bővült a csapat, és önkéntesként én is csatlakoztam. A gyermekek hol az iskola ajánlására, hol a szülők kérésére, hol a magunk észrevételei révén jutnak el hozzánk. Előkészítős, illetve elsőstől nyolcadik osztályosig fogadunk elemi- és felső-tagozatos tanulókat, de már olyan is előfordult, hogy egy-egy gyermek óvodás korában került be ide."
Az Összefogás Háza hiánypótló intézmény
„Tulajdonképpen napközi iskola ez, olyan intézmény, amely pótolja az állami oktatás hiányosságait, segít a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában, hiszen a klasszikus iskolákban a tanítás végetér a tanórákkal, nem kerül sor a tananyag ismételt átvételére, a korrepetálásra és a másnapra való közös felkészülésre. Az oktatásnak ez a része a szülőkre, illetve a családra hárul” – folytatta a beszélgetést a pedagógus.
Pálfi Ildikó főállásban mediátorként dolgozik a helyi Nyirő József Általános Iskolában, a család és az iskola hivatásos „összekötőjeként” jól ismeri a szociális körülményeket, a lehetőségeket, hogy kinek-kinek mi áll a rendelkezésére odahaza. Gyakran iskolai ajánlásra, illetve szülői kérésre, a saját felmérések alapján gyűjti ide a gyermekeket. Egyetlen itteni, főállású kolléganője, Olosz Zsófia Katalin, az intézményvezető, akit egyszerűen Katónak szólítanak, nevelő- és szakácsnő egy személyben, délkor lát hozzá az ebéd készítéséhez.
Egy órára érkeznek a „kicsik” – az az előkészítősök és az elsősök, kettőre a többi elemi osztályos, majd háromra a „nagyok”, azaz a felsősök, az V-VIII. osztályos tanulók. „Minden gyermek ebédet kap, majd kisebb csoportokban sor kerül a másnapi lecke átismétlésére, a közös tanulásra. Délután 6 óráig tartanak a foglalkozások, ha vendég van, akkor valamivel tovább.”A Dévai Szent Ferenc Alapítvány havi húsz lejjel járul hozzá az étkeztetéshez, ami nem sok ugyan, de kiinduló alapnak viszont elég. Külön nem gyűjtünk, nem kérünk. Úgy látszik azonban, hogy a Jóisten mindig kirendeli számunkra a legszükségesebbeket, mert az emberek tudják, hogy mit, s mikor kell nekünk adni.
Olosz Kató szerint ez a fajta gondozás azért jött létre, hogy ne kelljen a gyermekeket kivenni a családból. Ezt a véleményt erősíti meg a mediátor is. „Mint a kolléganőm említette, szociális alapon kerülnek hozzák a gyermekek. Pillanatnyilag 30 fős létszámmal dolgozunk, de volt a tíz év alatt esztendő is, amikor 47-en voltak. Előfordulnak olyan szituációk, hogy a szülő egyedül neveli gyermekét, az is megtörténhet, hogy betegség, külföldi munkavállalás miatt egyik szülő huzamos ideig távol van, léteznek hátrányos helyzetű és sokgyermekes családok is, ahol 8-10, esetenként ennél több kiskorút nevelnek, és előfordul, hogy olykor a szülők hozzáállása sem megfelelő. Megelőző szolgáltatás a miénk, de ugyanakkor szinten tartja, fejleszti a tanulók érdeklődési köreit és készségeit.
Nem véletlenül működnek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt, a hagyományos falusi, népi és a római-katolikus hit értékrendjét vallják magunkénak, amit megkövetelnek a gyermekektől és együttműködés szintjén elvárnak a szülőktől is. Az Összefogás Háza két munkatársa szerint többet is vállalnának, de ahhoz ketten túl kevesen vannak. Ebben a pillanatban – az igények és szükségletek ismeretében – itt, Máréfalván ennyi rászoruló gyermek van. Nyilvánvaló, hogy nagyobb létszám esetén bővíteni kell a személyzetet. Ha úgy alakul, akkor bíznak abban, hogy a személyzet bővítését is meg tudják majd oldani.
Barátságos, otthonos hely
Ha belépünk a csűrből átalakított foglalkoztató házba, konyhát, mosdót és egy nagy, minden szükséges eszközzel felszerelt, tanterem méretű helyiséget találunk, ahol ebédeltetik a gyermekeket, s ahol a csoportos foglalkozások is zajlanak. A telken található másik épület – tulajdonképpen egy hagyományos parasztház –, amelynek pincéje és lakószintje is felújításon esett át, műszakilag kiváló állapotban van, de pillanatnyilag is tart az átalakítása. Itt – a helyi önkormányzat segítségével – egy vendégházat alakítanak ki. Komfortos szobák lesznek, amelyek majd azokat a másutt élő jótevőket szolgálják, akik időnként szeretnének a környéken eltölteni néhány napot.Egyébként az erkölcsi és hitbeli hozzáállás mellett még vannak másfajta elvárások is. Az intézményben nincsen kisegítő személyzet – takarító, kazánfűtő, kertész stb. – itt minden közösen végeznek.
A szülőnek és a gyermeknek is tudomásul kell vennie, hogy a tanulás mellett mindenki részt vesz a házi munkákban: sepreget, mosogat, rendben tartja az udvart, kertészkedik, kézműves foglalkozásokat végez, s mindig rendet hagy maga után. A szomszédos kertben található a konyhakert. A pityókát, a murkot, a hagymát és az egyéb zöldségeket közös erővel termelik. Mivel ezek természetes és vegyszermentes környezetben növekednek, tulajdonképpen biotermék szintűek, nagyon jó minőségűek. Ezt eszik a tanév folyamán végig, amikor az időjárás lehetővé teszi; általában nem kell konyhakerti zöldségeket vásárolniuk. Az a gyermek, aki nem szeret dolgozni, talán haza vagy másfelé kívánkozik, talán a „boldog” semmittevést választja, de ilyen eset nem volt ezidáig. Lemorzsolódás azonban fordult elő, mégpedig a hetedik-nyolcadik osztályos gyermekek körében, megtörténik, hogy kimaradnak, s nemcsak a „rendes” iskolából, hanem innen is. Mivel az Összefogás Házának látogatása feltételezi az iskolalátogatást, így értelemszerű, hogy – sajnos – olyankor elmennek a rendszerből „kieső” gyermekek. Egyébként vannak később kiváló eredményeik a nyolcadikos korukig idejáró növendékeknek, nagyon magas arányban jutnak be jó középiskolákba. Többen már egyetemet is végeztek, néhányan a pedagógusi pályát választották, és – nagy örömükre – van az egykori neveltek között fiú teológus-hallgató, meg olyan fiatal lány is, aki élethivatásul választotta azt a különleges pályát, amit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kínál, ő a tusnádi otthonban ma már nevelőként dolgozik.
A máréfalvi házban csak hétköznapokon tartanak foglalkozásokat, de hétvégeken, vakációk alatt is szerveznek külön programokat, Biblia-tábort, amelyek által a gyermekek bekapcsolódnak a község és a környező települések kulturális életébe. Azokat a megmozdulásokat is érdemes végigkövetni, hiszen példaként szolgálnak mások számára is. Azok azonban más történetsorhoz tartoznak. Előbb-utóbb sorra fognak kerülni szemlélődéseink körében.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Erdély – pergőtűzben (2.)
A kötet kéziratának végső formába öntése közben fogalmazódott meg bennem: egy ilyen kötetből nem hiányozhat az a két, 1990-ben és 1991-ben Sütő András Kossuth- és Herder-díjas íróval készített emlékezetes interjúm, amelyek mintegy keretet adnak a krónikási mivoltomnak.
Nemcsak azért, mert az Erdélyi Napló előfizetőinek száma – Stanik István akkori főszerkesztő vallomása szerint – egyik hónapról a másikra tízezerrel növekedett (hol vannak már azok a szép idők?), hanem azért, mert – Sütő András véleménye szerint is – az ellene folyó szakadatlan többségi támadásokban a két interjú egyfajta bűnjelként szerepelt.
A Hány fejű sárkány alszik velünk? sokat idézett interjú a sajátos románosítási projektet adatokkal, egyetemes összefüggésben taglalja, lenullázza az Európa Tanácshoz küldött ambivalens Marosvásárhelyi jelentést, amely a román és a magyar felet egyformán bűnösnek bélyegzi, és amelyik lényegesen különbözött a „hazai forgalmazásra” szánt jelentéstől. Sütő Andrásban a legigényesebb beszélgetőtársat ismerhettem meg: éjjel kettőkor szólt a telefon, hogy milyen mondatokat, szavakat fogalmazzunk újra és újra.
Gyanús plébánoshalál
Az ironikus felhanggal emlegetett „lázas” kilencvenes évek krónikájából két, a kötetben olvasható tanulmányt is külön kiemelek. A stockholmi Erdélyi Könyv-Egylet – EKE – kiadásában 1994-ben jelent meg a Gazda Józseffel közösen írt Kövek egy siratófalhoz című kötetünk. Ebben a Ceauşescu-diktatúra által kivégzett, halálba kergetett, „megöngyilkolt” erdélyi magyarokról írtunk. A tanulmányok itthon nem jelentek meg. Az egyik nagylélegzetű írásom Pálfi Géza székelyudvarhelyi római katolikus plébános – Karácsony mártírja – több mint gyanús haláláról szólt.
1983 karácsony estéjén azt kérte a Szent Miklós hegyén lévő római katolikus templomban összegyűlt hívektől: imádkozzanak azokért, akiknek a hatalom tiltása miatt most dolgozniuk kell, és nem lehetnek jelen a szentmisén. Paptársaival még megbeszélte a házszentelés menetrendjét, január 3-án kómába esett.
Fodor Ferenc szemészprofesszor segítségével a marosvásárhelyi Szent György utcai kórházba szállították, és ott rövid idő múlva, 1984. március 13-án nyirokcsomórákban – Hodgkin-kórban –, iszonyatos fájdalmak közepette elhunyt. Paptestvérei, hozzátartozói, barátai arról beszéltek, hogy a Szekuritátén nemcsak megverték, hanem besugarazták. Ez okozta, hogy a lépe másfél kilósra duzzadt, hogy a kór galoppmódon végzett vele. Hosszasan beszélgettem az őt megvizsgáló dr. Dóczy Pál belgyógyászprofesszorral, dr. Márta Ivor urológus egyetemi tanárral. Mindketten azt mondták: nem radioaktív sugárzás okozta a halálát.
Ezt követően elmentem a Szent György utcai kórházba, és kértem Pálfi Géza kórlapját. Óriási riadalom támadt: sehol nem találták a kórlapját. Dr. Magyaróssy József kezelőorvosa elmondta: a Szekuritáté már közvetlenül a halála után kilopta a plébános kórlapját. Ekkor határoztam el: a kutatást folytatom.
Megtaláltam az 1941. április 14-én a Hargita megyei Máréfalván született Pálfi Géza 121 oldalas naplóját, amely alátámasztotta a korábbi feltételezésemet: az édesanyja nem azért küldte előbb a székelyudvarhelyi gimnáziumba, majd a gyulafehérvári kántoriskolába és teológiára a fiát, mert balesetet szenvedett (a temetőben játszadozás közben ráesett egy sírkő), és emiatt fizikai munkára alkalmatlan volt, hanem azért, mert a családban ő volt az értelmiségi pályára predesztinált gyerek. A napló egy teológushallgató, egy gyerek kispap olyan őszinte kitárulkozása, drámai vívódása – megfelel-e a papi hivatásnak? –, hogy hozzá hasonlót nem olvastam. Ezért döntöttem úgy: a napló néhány fejezetét Pálfi Géza lelkészi és emberi arca jobb megformálása érdekében beemelem a kötet főszövegébe.
Nagyon tiszteltem Pálfi Gézát, két prédikációját is hallottam, 1983-ban ő temette egyik legjobb barátomat, az autóbalesetben elhunyt Bálint István székelyudvarhelyi főgyógyszerészt. A megtörhetetlen papot, az embert láttam benne. 2011-ben megtaláltam Pálfi Géza öt vaskos kötetből álló megfigyelési és követési dossziéját. Akkor még nem tudtam, hogy Denisa Bodeanu és Novák Csaba Zoltán Pálfi Géza megfigyeléséről Az elnémult harang. Egy megfigyelés története címmel önálló kötetet jelentetett meg.
A kötet 2011 legvégén a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott nyomdafestéket. A kötet ismeretében is úgy határoztam: a teljes megfigyelési és követési dossziét, illetve az utólag előkerült dokumentumokat külön kötetben publikálom, mert olyan információk birtokába jutottam, amelyek – részben a terjedelmi korlátok miatt is – elkerülték a szerzőpáros figyelmét. Aki a diktatúrában edződött újságíróvá, az tudja, hogy Romániában mindenről kettős, sőt többes „könyvelés” készült.
Hiába lopta ki a Szekuritáté – természetesen orvosi segédlettel – Pálfi Géza kórlapját, boncolási jegyzőkönyvét, mert annak valahol meg kell lennie. Dr. Jung János patológusprofesszort – aki jelen volt Pálfi Géza boncolásánál – kértem meg, hogy a több ezer jegyzőkönyv között keresse meg Pálfi Gézáét is. Megtalálta! A kötetben először mutatjuk be ezt a boncolási jegyzőkönyvet, amely nem igazolja ugyan a sugarazást mint kiváltó okot, de nem is zárja ki.
A szerzőpáros kötetéből hiányzik, hogy a Szekuritáté Pálfi Géza halála után – egy nyugat-európai kirándulás fejében – egyik köztiszteletnek örvendő paptársát, ideig-óráig esperesét vette rá, hogy a Szabad Európa Rádióban, Olaszországban, a Vatikánban, a Német Szövetségi Köztársaságban részben a kilopott kórlappal, részben saját szövegével cáfolja meg azokat az állításokat, miszerint Pálfi Géza nem természetes halállal fejezte be papi pályáját. A „Béla” fedőnevű ügynököt azonosítottam, várom a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács levéltára hivatalos dekonspirálását.
Az ötkötetes megfigyelési dosszié egyértelműen bizonyítja: a Szekuritáté is azonnal észrevette, „kiszúrta” a megtörhetetlen célszemélyeket. Semmilyen aljas eszköztől nem riadtak vissza, balesetet rendeztek meg, nőügyekkel vádolták a fiatal plébánost. Jellemző epizód: Marosvásárhelyen több százan jelentkeztek motorkerékpárra érvényes hajtási igazolványért szervezett vizsgára. A Szekuritáté már előre „fülest” kapott, hogy közöttük lesz Pálfi Géza is. Két operatív tiszt ment a vizsgára, „csak úgy körülnézni”.
A leghátsó sorban civilben, szerény öltözetben szorongott Pálfi Géza. Az egyik operatív tiszt ránézett, és odaszólt a másiknak: „Ez az!” A jelentés szerint olyan különös tűz volt a tekintetében, hogy a hatása alól nem lehetett menekülni. Ezt a konok, megtörhetetlen, a hitéért, egyházáért, az erdélyi magyarságért mártíromságot szenvedett Pálfi Gézát szeretném két kötetben az olvasóknak és a történész szakmának bemutatni. Hiteles levéltári dokumentumokat keresek: hátha valóban igaz, hogy a másik megtörhetetlen, Márton Áron püspök Pálfi Gézát jelölte ki utódjául.
Erdélyi ’56-osok börtönlátogatása
A kötet záróírása A halálmenet megismétlése címet viseli. 1996. szeptember közepén, egy héttel a román–magyar alapszerződés aláírása előtt – az időpontot tudatosan rögzítettem – megszerveztem az 1956-os erdélyi magyar politikai elítéltek egyhetes „börtönlátogatását”. Azokat a börtönöket kerestük fel, ahol egykor olyan sokat szenvedtek, ahol emberi mivoltukban és magyarságukban annyiszor megalázták. Tudatosan négyrészes dokumentumfilmet is forgattunk, amely 2007-ben elnyerte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját.
Két püspök, Csiha Kálmán református, Mózes Árpád evangélikus, Kiss Béla evangélikus segédpüspök, dr. Dobai István nemzetközi jogász, Varga László és Fülöp G. Dénes marosvásárhelyi református lelkész, a Szoboszlai-per, a Bolyai Egyetem perének, az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetének, a Székely Ifjak Társaságának, a csíkszeredai diák-tanár per, a gyulakúti szervezkedés több tagja velünk volt a kimerítő úton. Közülük szívszorítóan sokan már az égi hazából követik a mi küzdelmünket, meg-megbicsakló helytállásunkat.
Engedélyek sokaságát kellett beszereznem, hónapokkal azelőtt a teljes névsort közöltem az igazságügyi minisztérium, a Központi Büntetés-Végrehajtási Igazgatósággal. Nem velünk, velem történik, magam sem hiszem el, ami megesett. A marosvásárhelyi börtönben nem engedtek be azokba a cellákba, ahol egykor raboskodtak, ahonnan az ozsdolai Szígyártó Domokos molnárt 1959. április 19-én reggel Szamosújvárra vitték, hogy még aznap délben negyedóra alatt kivégezzék.
Nyitrai Levente cellatársa visszaemlékezése szerint egész éjszaka az Édesanyám, te jó asszony című műdalt énekelte. Semmit nem tudott arról, hogy özvegy édesanyja a nők részére fenntartott részen raboskodik és arról sem, hogy a fia várásába beleőrül. Az egykori foglyok reflexei újból működni kezdtek: miközben a folyosókon mentünk, belestek a kukucskálólyukon. Szörnyülködve mondták egymásnak: nagyobb a zsúfoltság, mint a mi rabságunk idején, akkor csak háromemeletes priccsek voltak.
Mindenre felkészülve elkértem a Központi Büntetés-végrehajtási Igazgatóság parancsnokának névjegykártyáját. Azzal engedett útnak: bármilyen gond van, azonnal telefonáljak, személyesen őt hívjam. Megérkeztünk Szamosújvárra, a hírhedt börtönhöz – a 40 politikai elítélt, néhányuknak a felesége, fia –, kértük a bebocsáttatást. A szolgálatos tiszt kijelentette: „Márpedig ide nem fognak bemenni, nincs itt a börtön parancsnoka!”
Meglobogtattam a főfoglár névjegykártyáját, kérem, hogy szolgálati telefonon azonnal hívják! Szézám kapujaként azonnal megnyílt a főbejárat, természetesen ott volt a parancsnok (azt követően korrupciós ügyek miatt leváltották), nagylelkűen végigkalauzolt a börtönön, a kazamatákon. Filmezhettünk az egykori kivégzőhelyen, amelyik ottjártunkkor a morbiditás csimborasszójaként zöldségraktár, húslerakat volt; térdig érő vízben készítettem interjút az áldott emlékű marosvásárhelyi Veress Sándorral, a sepsiszentgyörgyi biológus, egykori csíkszeredai tanár Puskás Attilával.
Egynapos út, két-három órás sepsiszentgyörgyi alvás után érkeztünk a föld alatt négy emeletes, hírhedt és rettegett jilavai börtön főbejáratához. A szamosújvári „fogadtatás” kísértetiesen megismétlődött. Nem volt parancsnok. Amikor meglobogtattam a főfoglár névjegykártyáját, az őr kacagni kezdett: nem működik a telefon! Erre megszólalt az asztalon a telefon. Szemrebbenés nélkül azonnal válaszolta: belső telefon!
Erre csak annyit mondtam: rendben van, egy hét múlva aláírják a román–magyar alapszerződést. Ha nemzetközi sajtóértekezletet tartok arról, hogy hivatalos engedély birtokában sem engedtek be a jilavai börtönbe, annak komoly visszhangja lesz, és beárnyékolja a román–magyar alapszerződés aláírását is. Ez hatott! Másfél óráig vitatkoztunk. Kint, az autóbuszban azt hitték, már le is tartóztattak. Ezredesek sorfala között vonultunk be a jilavai börtönbe. Aki nem járt ott, nem tudja elképzelni, hogy a törökellenes háborúk idején erődnek épített börtön milyen elképzelhetetlen emberi szenvedések színhelye volt.
Döbbenetes, a világot bejárt felvételeket készíthettünk. Innen indultunk a Duna-deltába, Peripravára. Az igazságügyi minisztériumban az engedély kiállításakor azt mondták nekem: ott már mindent belepett, elpusztított az enyészet, nem találnak semmit. Tulceán kiderült: csak magántulajdonban lévő hajóval tudunk eljutni. Hályogkovácsként kerestem egy hajóskapitányt. 2400 nyugatnémet márkát kért. Összedobtuk. Tizenkét órán át hajóztunk, kanyarogtunk a deltában. Délután négy óra körül érkeztünk meg Peripravára. A székelyudvarhelyi Páll László, a „Fekete Kéz” nevű szervezet egykori elítéltje kalauzolt. Halászként már járt arrafelé...
Félórai gyaloglás után a maga döbbenetes valóságában találtuk meg az egykori börtön téglaépületeit, a rabok alatt guanóként megkeményedett szalmát, az „átnevelés” kultúrházát. A brassói Lay Imre és Lay György elmondták: amikor Peripravára hozták őket, a kovácsműhelybe kerültek. Három lópatkót felszegeztek a műhely oldalára, mert egy kovácsműhelybe csak lópatkó illik. Megtaláltuk a három lópatkót, a gumibocskorokat, amelyekben a rabok vágták a száraz, borotvaéles nádat. Valójában félmeztelenül vágták a nádat, mert az cafatokra tépte a rabruhát. Akkor értettem meg: a Duna-deltából megszökni nem lehetett!
A végtelen mocsarakon átvergődni a lehetetlenséggel volt határos. Bíró Károly megpróbált megszökni, néhány nap múlva elkapták, agyonlőtték. A Duna egyik töltésén néma csenddel adóztunk az emlékének. Késő este lett, amire a filmezést befejeztük. Helybéli lipovánokat hívtam oda. Kérdeztem: miért nem lopták el a téglát, az ablakokat. Egy vallásos öreg lipován azt válaszolta: ezek a falak átkozottak...Az utóbbi időben felröppent a hír: egy leleményes francia vállalkozó ötcsillagos szállodakomplexumot akar teremteni az egykori megsemmisítő munkatáborból. Az itt elhunyt 103 politikai elítélt lelkével hogyan fog elszámolni? Akárcsak az 1958–1963 közötti parancsnok, a most 85 éves, Maros megyei születésű Ioan Ficior.
Vajon jó úton járunk-e?
Este kértem a hajó kapitányát: induljunk vissza Tulceába. A leghatározottabban kijelentette: hajnalig innen nem mozdul, mert megtámadnak az ukrán kalózok! Az ukrán partok csak egy hajításnyira vannak. Mindez történt 1996. szeptember közepén Európában, az emberi civilizáció egyik bölcsőhelyén. Szerencsére indulás előtt arra kértem: minél több bort, konyakot pakoljon fel a hajóra. Egy heti lelki feszültség után kiengedtek a zsilipek. Olyan magyar népdal- és énekórát tartottunk a hajón, amilyet az soha életében nem látott, hallott.
Senki még spicces sem lett. Egyszer csak azt láttam, hogy a galambszelíd Csiha Kálmán református püspök elnyúlik a padon, Varga László tiszteletes úr a pad alatt, Fülöp G. Dénes ráborult az asztalra... Jómagam, aki egy hét alatt mindössze hat órát aludtam, őriztem az álmukat, és lejegyeztem a deltában szerzett élményeket. Hajnalban indultunk. Olyan csodálatos látványban volt részünk, amilyet a játékfilmek nem tudnak bemutatni. Öt lejért a parton egy lipován halásztól vásároltam egy zsák halat, a tizenkét órás visszaút során a hajón szorgoskodó matrózok, az egykori elítéltek sütötték a halat, és sorjázták a drámaibbnál drámaibb emlékeket...
A négyrészes, háromórás dokumentumfilm narrátor szövegét, a mélyinterjúkat, a villanásnyi megszólalásokat írott formában is szeretném közkinccsé tenni. A román kommunista diktatúra olyan látlelete, amelyhez hasonlót nem tud tető alá hozni egy történészekből álló munkaközösség sem... Akkor, azon a szeptember 16-ai éjszakán úgy éreztem: a börtönlátogatáson részt vevő negyven erdélyi magyar elítélttel – ha ukrán kalózoktól, egykori smasszerektől körülvéve is – mégiscsak elindultunk az annyira áhított Európa felé. A kis ördög nem hagyott nyugton: vajon jó úton járunk-e? Miért kellett ilyen mérhetetlen szenvedéssel kikövezni az Európa felé vezető utat? Egyáltalán volt más alternatíva: ilyen sajátosra, egyedire, utánozhatatlanra kellett sikeredniük azoknak a „lázas” kilencvenes éveknek? A kötetben olvasható írások, tanulmányok erre keresik a választ...
A szerző Erdély – pergőtűzben című, a Mentor Könyvek sorozatban megjelent kötetének bevezető tanulmánya. A könyvet június 4-én mutatták be a 86. Ünnepi Könyvhéten, a budapesti Vörösmarty téren
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Nem értékelte Bunta teljesítményét Kelemen
A székelyudvarhelyi politikai helyzetről, illetve a migránsválságról is beszélt pénteken Kelemen Hunor Máréfalván. Az RMDSZ elnöke a jövő évi parlamenti választások előtti munkamegbeszélésre érkezett a községbe.
„A nyáron már elkezdtük, most folytatjuk a különböző megyei, területi szervezetekkel, polgármesterekkel a találkozókat” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Mint mondta, a találkozón egyrészt körüljárják, mit kell tenni ahhoz, hogy a jövő évi választásokon a lehető legjobban szerepeljenek az RMDSZ-es jelöltek, másrészt azt is fel szeretnék mérni, hogy egyáltalán kik akarnak indulni a tisztségekért.
Örül a versenyhelyzetnek
A politikus újságírói kérdésre elmondta, nem szívesen mond véleményt Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester eddigi eredményeiről, mivel nincsenek előtte információk arra vonatkozóan, hogy három és fél évvel ezelőtt mit ígért a lakóknak, illetve azokból mit valósított meg. Kijelentette, erről inkább a város lakóit kell megkérdezni, hiszen „nem az RMDSZ országos vezetése fog polgármestert választani”.
Egyúttal örömét is kifejezte amiatt, hogy többen vannak, akik úgy érzik, tudnák vezetni a várost. Arros Orsolyával kapcsolatban hangsúlyozta, eddig csupán egy alkalommal találkoztak, azonban az első benyomása pozitív volt.
A jövő évi megmérettetésbe „beszálló” RMDSZ-es jelöltekre térve rámutatott, korai még erről beszélni, hiszen pontosan azt sem tudni, mikor tartják a választásokat. „November hetedikén lesz a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése, ahol a jelöltállításnak a kritériumait, illetve a procedúráját fogjuk eldönteni” – magyarázta.
Visszavárja Dávid Lajost
Máréfalva egészségügyi okok miatt nemrég lemondott polgármesterének ügyére is kitért Kelemen. Hangsúlyozta, az ügyet még nem szeretné lezártnak tekinteni. „Amikor valaki az egészségi állapota miatt kénytelen egy döntést meghozni, akkor azt tiszteletben kell tartani. Dávid Lajos ugyanakkor egy kiváló polgármester. (…) Rettenetesen sajnálom, hogy erre a konklúzióra jutott” – fogalmazott, hozzátéve, amennyiben egészségügyi állapota javul, szeretné meggyőzni Dávidot: jövőre újból induljon a polgármesteri tisztségért.
Migránsválság az RMDSZ szemszögéből
„Nem az RMDSZ okozta a migránsválságot, és nem is fogja tudni megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor Máréfalván. Rámutatott, az Európai Parlamentben tartott szavazáson a szövetség képviselői nem támogatták a kötelező kvótarendszert. „Ebben a kérdésben Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia ugyanazon az állásponton volt – én azt gondolom, hogy a helyes álláspontot képviselték. Nincsenek meg a kritériumok, hogy mi alapján választják ki azokat, akik ide kerülnek” – fogalmazott a politikus. A kerítésvitával kapcsolatban emlékeztetett, a kérdésben először az RMDSZ nyilatkozott, álláspontjuk azóta sem változott. Úgy értékelte, ez „nem elválasztja Romániát Magyarországtól, nem be- és elzár bennünket valamitől”, hiszen „eddig sem a zöldhatáron rohangáltunk egymáshoz fejetlenül, éjszaka, törvénytelenül”, és ezután sem fogjuk ezt tenni. „Magyarország a kötelességét teljesíti. Egy olyan technikai megoldást talált, amely nem biztos, hogy a legelegánsabb, de hatékony. Romániának is segít, abban az értelemben, hogy időt ad felkészülni a román hatóságoknak” – jelentette ki.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Bunta lemondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről
Miután a sajtón keresztül több vezető RMDSZ-es politikus is bírálta Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester munkáját, az elöljáró lemondott a szövetség udvarhelyszéki szervezetén belül vállalt alelnöki tisztségéről.
Meglátása szerint már nem tudja eredményesen betölteni a kérdéses funkciót. A polgármester pénteki sajtótájékoztatóján egyebek mellett Verestóy Attila, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete elnökének döntéseit is bírálta.
Miután huszonkét évet tevékenykedett az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetében, Bunta Levente bejelentette, lemond jelenlegi alelnöki tisztségéről. „Az utóbbi idők történései kényszerítenek erre a lépésre, hiszen úgy látom, nem lehet normális körülmények között folytatni – legalábbis eredményesen – azt a tevékenységet, amit eddig kifejtettem” – magyarázta Bunta. Hozzátette, nem a közvélemény előtt szeretett dolgozni, inkább a „munkára fektette a hangsúlyt,” ha valamivel nem értett egyet, akkor azt a szervezeten belül tette szóvá.
Arra is kitért, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt évi gyűlésén javasolta az RMDSZ megreformálását: a szövetség által az országos költségvetésből kapott 19 millió lejt úgy kéne elosztani, hogy az „helyi szinten szolgálja a tevékenységet” – ez véleménye szerint plusz 200 ezer lejt jelentene Udvarhelynek, amiből különböző szociális, közösségi programokat lehetne szervezni. „Ha azt akarjuk, hogy változzon az RMDSZ, ahhoz eszköz is kell azokhoz a tevékenységekhez, amit ki kell fejteni” – fogalmazott. Hangsúlyozta, noha ő semmilyen tisztséget nem remélt, nem érti, miért lépett ki az érdekképviselet a kormányból, hiszen az udvarhelyieknek szükségük lett volna a segítségre. „A politikának elsősorban az a lényege, hogy hatalomra törjön, a hatalom eszközével lehet jobbítani” – véli.
„Nem tudom elfogadni, hogy tavaly júniusban a széki elnök (Verestóy Attila – szerk. megj.) – anélkül, hogy konzultált volna velünk – lemondott arról a jogunkról, hogy megyei tanácselnököt jelöljünk” – közölte Bunta, hozzátéve, hogy az új törvénynek megfelelően a közvetett módon választott tisztség a sorrend szerint egy udvarhelyszéki személyt illetett volna meg. Erre véleménye szerint nagy szükség is lenne. Rámutatott, Hargita Megye Tanácsa elnökeként 800 ezer eurós európai uniós pénzből (ISPA) megvalósított, a megyében működő vízhálózatok felújítására készített dokumentációt hagyott hátra utódjának, amelyből végül egy 90 millió eurós program lett, viszont „Udvarhelyszéken egy fityinget nem kapott senki.”
Az elöljáró egyebek mellett szintén elfogadhatatlannak nevezte, noha „hátrahagyott” egy hulladékgazdálkodással kapcsolatos tervet is, az udvarhelyi szeméttelepet a városlakók pénzén kellett bezárni. Bírálta a 132-es megyei úton folyó munkálatokat, amelynek tervei már hét éve elkészültek, még sincs befejezve a projekt. „Figyelembe kell venni, hogy Udvarhelyen a kórházat mi finanszírozzuk, pedig megyei feladatokat lát el, Udvarhely könyvtárat tart fenn, bár megyei feladatokat is ellát. Csíkszeredában kímélik az önkormányzatot, pedig jóval több pénze van, mint nekünk. Ez pedig sehol nem kompenzálódik” – sorolta.
Bunta: nem kritizálhat sem Verestóy, sem az MPP
„Úgy gondolom, hogy nem fér bele a pakliba, hogy a széki elnök elkezdje nyilvánosan kritizálni a városi elnököt” – szögezte le Bunta Levente, utalva Verestóy Attila szenátor, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke rá vonatkozó bírálataira. Elmondta, ő elsősorban a polgármesteri tisztségéhez kapcsolódó munkáját látja fontosnak, ennek ellenére a negyven százalékos támogatottságú udvarhelyi szövetséget hét év alatt sikerült felemelnie 60 százalékosra. „Ha még meg is értem, hogy a Magyar Polgári Párttal (MPP) egyezséget köt az RMDSZ, és ad nekik képviselői helyeket, azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP-nek a volt elnöke véleményt mondjon, hogy ki legyen a polgármester” – hangsúlyozta Bunta.
Továbbra is megmarad helyi elnöknek
Bunta jónak ítélte meg, hogy több potenciális jelölt közül választ az RMDSZ az udvarhelyi polgármesteri tisztségért való megmérettetést illetően, viszont nem fogadja el, hogy „valaki a Facebookon meg a nagy nyilvánosság előtt, noha a játékszabályok nincsenek is meg, már próbálja a szövetséget erodálni.” Ezen kijelentése kapcsán feltett kérdésünkre az elöljáró rámutatott, nem szeretné nevesíteni, hogy kire gondolt, viszont elítélte a párton belüli kontraszelekciót. „Amennyiben az emberek úgy akarják, én a munkámat folytatom. A következő nyolc hónapban még intenzívebben, mert tudom, hogy jön a kampány. Erre készültem is” – szögezte le határozottan, hozzátéve, azoknak kéne visszavonulni, akik a megosztás mentén rontják el a dolgokat. Kijelentette, továbbra is megmarad udvarhelyi városi RMDSZ elnöknek, így a széki tisztségéről lemondva, több ideje is lesz tevékenykedni. Elsősorban anyagi támogatásokra számítva – „a munkára koncentrálva” – kollégáival meg fogják erősíteni a városi szervezetet, és készülnek az önkormányzati választásokra – tette hozzá Bunta Levente.
Mi lesz az előválasztáson?
A szövetség belső előválasztásával kapcsolatban polgármester rámutatott, a közelmúltban beszélt az RMDSZ elnökével Máréfalván, aki azt mondta, nem kíván változtatni a szabályokon, így a helyi szervezet – amelynek Bunta az elnöke – fogja eldönteni, milyen módszertant alkalmaznak. Ezen lehetőségek között van a „nagy népi szavazás”, a küldött- valamint a bővített küldöttgyűlés – fejtette ki az elöljáró, megjegyezve, hogy ő maga az utóbbit preferálná. Véleménye szerint az ismert jelöltön kívül (Arros Orsolya – szerk. megj.) többen is fognak jelentkezni az előválasztásokra, amit ő maga is ösztönözni fog. „Én nem szerelembe estem az RMDSZ-el, hanem egy keretnek tartom, amely cselekvési lehetőséget nyújtott a számomra. Nagyon sokszor nyeltem, nagyon sokszor hallgattam, nagyon sokszor jól éreztem magam, s a munkát továbbra is ebben a keretben szeretném kifejteni” – szögezte le.
Mozgalmat indítana
Bunta úgy gondolja, a helyi politikának elsősorban az emberekről kell szólnia, és meg kell feleljen a megfogalmazott elvárásoknak. „Az embereket meg kell szólítani és azt kell mondani, hogy gyertek velünk: amit ti elvártok, azt megcsináljuk, s legyetek velünk az úton. Dolgozzunk együtt” – fogalmazott. Ehhez szerinte egyebek mellett új RMDSZ tagok, újraszervezett körzetek és munka kell. „Én eddig a közigazgatásra koncentráltam elsősorban, mert az is egy elég nagy feladat volt, s ott próbáltam hatékony lenni. Úgy látszik, eljött annak az ideje is, hogy itt többet tegyek. (…) Arra gondoltam, hogy szervezetet építünk, és mozgalmat próbálunk generálni” – magyarázta, hozzátéve, úgy érzi, teljes mértékben a közösségért dolgozik.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Dokumentumfilmek néprajzi értékeinkről
Elkészültek azok a dokumentumfilmek, amelyek a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa pályázatán kaptak anyagi támogatást. A Forrásközpont kezdeményezte program célja Hargita megye néprajzi értékeinek bemutatása filmes eszközökkel. Az idei hét alkotás között portréfilmek, a székely konyhát, babonákat, víz hajtotta szerkezeteket megjelenítő alkotásokat találunk.
Bálint Arthur Babonák című alkotásában a mindennapi élet eseményeihez, történéseihez kapcsolódó hiedelmek, babonás cselekvések bemutatását tűzte ki célul. Mint kiderül, életmódtól, világszemlélettől függetlenül hatnak ezek a babonák a különböző korosztályok képviselőire ma is.
Fábián Kornélia filmje a siménfalvi kosárfonással kapcsolatos: Teremtő kéz– portréfilm a siménfalvi, a Népművészet Mestere címet viselő Ráduly Jánosról. Az Erdély-szerte ismert kézműves a Népművészet Kiváló Mestere címet is megszerezte, munkájához az oktatás is hozzátartozik. Szakmájáról, életéről vall ez alkalommal.
Bocskor-Salló Lilla filmje (Orczád verítékével – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője) a székely kapuk tanulmányozóját, az Europa Nostra-díjas pedagógust mutatja be, akinek életművéhez tartozik a máréfalvi tájház létrehozása, illetve helyismereti kutatások.
Fábián Kornélia öt tájházat mutat be (Tájak, beszélő házak – Hargita megye tájházai) az intézmények felelőseit megszólaltatva. Máréfalva, Székelyszentlélek, Tordátfalva, Korond és Lövéte tárgyi hagyatéka az egész székelység becses kincsei közé tartozik.
Fecső Zoltán a vízzel hajtott szerkezetek egykor elterjedt, népszerű fajtáját Fűrészmalmok címmel mutatja be. Az évtizedekkel korábban a hatalom által leromboltatott, lebontatott deszkametszők most, jelképesen is, az újonnan épített ivói létesítmény által támadnak fel.
Szabó Károly az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálta (Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha). A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalács sütés folyamatát örökítette meg.
Hadnagy Árpád Levente Könyvbe szőtt gondolatok címmel készített portréfilmet a farkaslaki Jakab Rozáliáról. A nyugdíjas pedagógus gazdag életművét a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség életműdíjjal ismerte el (szőtteseiért), később az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjat közművelődési, néprajzgyűjtői munkásságáért kapta. Több mint tíz helyismereti és néprajzi témájú könyv szerzője, a farkaslaki Tamási-kultusz ápolója.
Székelyhon.ro

Hét dokumentumfilm készült néprajzi értékeinkről
Elkészültek azok a dokumentumfilmek, amelyek a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa pályázatán kaptak anyagi támogatást. A Forrásközpont kezdeményezte program célja Hargita megye néprajzi értékeinek bemutatása filmes eszközökkel. Az idei hét alkotás között portréfilmek, a székely konyhát, babonákat, víz hajtotta szerkezeteket megjelenítő alkotásokat találunk.
Bálint Arthur Babonák című alkotásában a mindennapi élet eseményeihez, történéseihez kapcsolódó hiedelmek, babonás cselekvések bemutatását tűzte ki célul. Mint kiderül, életmódtól, világszemlélettől függetlenül hatnak ezek a babonák a különböző korosztályok képviselőire ma is.
Fábián Kornélia filmje a siménfalvi kosárfonással kapcsolatos: Teremtő kéz – portréfilm a siménfalvi, a Népművészet Mestere címet viselő Ráduly Jánosról. Az Erdély-szerte ismert kézműves a Népművészet Kiváló Mestere címet is megszerezte, munkájához az oktatás is hozzátartozik. Szakmájáról, életéről vall ez alkalommal.
Bocskor-Salló Lilla filmje (Orczád verítékével – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője) a székely kapuk tanulmányozóját, az Europa Nostra-díjas pedagógust mutatja be, akinek életművéhez tartozik a máréfalvi tájház létrehozása, illetve helyismereti kutatások.
Fábián Kornélia öt tájházat mutat be (Tájak, beszélő házak – Hargita megye tájházai) az intézmények felelőseit megszólaltatva. Máréfalva, Székelyszentlélek, Tordátfalva, Korond és Lövéte tárgyi hagyatéka az egész székelység becses kincsei közé tartozik.
Fecső Zoltán a vízzel hajtott szerkezetek egykor elterjedt, népszerű fajtáját Fűrészmalmok címmel mutatja be. Az évtizedekkel korábban a hatalom által leromboltatott, lebontatott deszkametszők most, jelképesen is, az újonnan épített ivói létesítmény által támadnak fel.
Szabó Károly az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálta (Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha). A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalács sütés folyamatát örökítette meg.
Hadnagy Árpád Levente Könyvbe szőtt gondolatok címmel készített portréfilmet a farkaslaki Jakab Rozáliáról. A nyugdíjas pedagógus gazdag életművét a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség életműdíjjal ismerte el (szőtteseiért), később az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjat közművelődési, néprajzgyűjtői munkásságáért kapta. Több mint tíz helyismereti és néprajzi témájú könyv szerzője, a farkaslaki Tamási-kultusz ápolója.
A szervezők már tervezik a filmek Hargita megyei bemutatóját.
L. I.
maszol.ro

Valami a honvágyról
Valami, valamennyi, hiszen a honvágyban megfér mindenféle szeretet meg vágyakozás. Anélkül szeretni nem tudod igazán azt az erdei csapást, azt a vízpartot sem, ahol együtt jártál könnyű léptekkel a szerelmeddel, gyermekeddel.
Ma is aranyat vet az ég felé Homoród pataka, hiszen abban fürdőztél valakivel, akinek áldott minden lépése mindörökké. A honvágy egyetlen ölelés, aztán abban az ölelésben egy sóhaj is repes, megbúvik macskakölyökként a jövendő idők küszöbén.
Ez az érzelem akkor is építkezik benned egymagában, ha bármikor lóra, vonatra kaphatsz, ha látni akarod. Ahogy a vágyakozás nem ismer távolságokat, csak színes álmokat, úgy megvan az az epekedés harminc kilométerre is attól a vidéktől, ahol épp most nem lehetsz.
Ki a megmondhatója, miket élt át idegenben az Amerikába pénzkeresetre átvergődött székely?! Mit jelentett rakosgatni éveken át a dollárgarast, számítgatni, mennyi földet és hol lehet vásárolni majd Maksán, Máréfalván abból!
Ez lenne az építkező honvágy? Tízezer kilométerre az otthontól építgetni alvó lámpa alatt a csűrt, a házat… Ne menjünk olyan messzire! Egyre zsugorodó szülőföldünket belepi a gyom és az idegenség távollétünkben. Hát itt bujkál a didergető félelem a mellünkben, itthon is.
Milyen szánalmas lehet legbensőbb bútorzata annak, akit nem sarkall a hazatérés készülődése, a vágy meglátogatni az ősi temetőt otthon, s meg az utcákat, az ismerős házakat, embereket. Miféle embermorzsalék, akiben nem él a honvágy?! Idegenként követelni a jogot évtizedeken át, és nem menni haza egy harangszóra a szülőföldre. Szánalmas, végletes állapot.
Kíméljük meg a honvágyat s magunkat ettől, lennénk érdemesek a tiszta érzelmi és értelmi ragaszkodásra ma és holnap is, építkező újabb esztendők tenyerén.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egész Székelyudvarhely dönthet az RMDSZ polgármesterjelöltjéről
Nyitott előválasztásokon jelölik ki Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármesterjelöltjét – döntötte el szerda esti ülésén az RMDSZ udvarhelyszéki elnöksége. A regisztrációhoz kötött előválasztásokon így azok is részt vehetnek, akik nem tagjai a szervezetnek.
Udvarhelyszéken három település igényelt urnás előválasztást a polgármester-jelölt kiválasztására, a szerda esti tanácskozáson mindegyiket jóváhagyták. Ennek megfelelően urnás előválasztás lesz Székelyudvarhelyen, Máréfalván és Homoródszentmártonban, mindhárom helységben március 13-án, vasárnap. A három helységben a nyitott előválasztásokon való részvételhez január 25. és március 11. között kell regisztrálni. Ezeken a településeken a tanácsosjelöltek névsorát a helyi szervezet választmánya és a területi szervezet elnöksége közös döntés alapján állítja össze.
Mint korábban beszámoltunk róla, a nyitott előválasztások megszervezését Arros Orsolya jelöltaspiráns, az RMDSZ udvarhelyszéki nőszervezetének elnöke kérte. „A székelyudvarhelyieknek meg kell adni a lehetőséget annak a véleményüknek a kinyilvánítására, hogy szerintük megérett-e a helyzet a városban a változásra, ne csak egy szűkebb kör döntsön az RMDSZ polgármesterjelöltjéről” – magyarázta korábban a Maszolnak. A nyitott előválasztásokat az Arros fő RMDSZ-es riválisának ígérkező Bunta Levente polgármester is támogatta.
Bíró Barna Botond területi ügyvezető elnök a Maszolnak elmondta: Székelyudvarhelyen elektronikus regisztráció lesz, de e mellett írásban is lehet jelezni a részvételi szándékot. Máréfalván és Homoródszentmártonon ugyancsak írásban kell bejelenteni az előválasztáson való részvételt. Hétfőtől elérhető lesz az www.elovalasztas.ro oldal, ahol a 18 év fölötti székelyudvarhelyi lakosok regisztrálhatnak a szavazáson való részvételre – mondta az ügyvezető elnök.
A szerdai ülésen meghatározták a polgármester-jelöltséghez szükséges dokumentációt: első kitétel, hogy – az SZKT-határozat értelmében – az aspiránsnak helyi magyar lakosság három százalékának támogatói aláírását kell letennie. Ez azonban nem lehet kevesebb, mint 100 aláírás, ezt a legkisebb településen is teljesíteni kell.
Bíró Barna Botond úgy fogalmazott: a négy évvel ezelőtti előválasztásokhoz képest szélesebb kör lesz bevonva a jelöltállítási folyamatba korábbihoz képest ma most már három helyen szerveznek előválasztást, a többi esetben fele-fele arányban megoszlik a választmány és elnökség közös döntése illetve az elektoros jelölőgyűlés között.  
Néhány esetben később döntenek
A szerda esti ülésen nem született döntés mind a 26 önkormányzat jelöltállításáról, néhány esetben csak később döntenek a jelöltállításról. Kápolnásfalu és Székelyderzs helyi RMDSz-elnökei az elmúlt hónapokban mondtak le tisztségeikről: egyik esetben egészségügyi okok, másik esetben pedig munkahelyváltással járó kötelezettségek miatt adták vissza a mandátumot, emiatt pedig egyelőre a tisztújítást kell megszervezni. E mellett ahol lejárt a helyi elnökség mandátuma – Homoródalmás, Homoródszentmárton, Korond, Lövéte, Siménfalva –, az elnök és elnökség mandátumának meghosszabbításáról döntött a testület, így azok tovább dolgozhatnak a tisztújítás megszervezésén – de nem tovább, mint május hónap.
Udvarhelyszéki megyei tanácsos-jelöltek esetében a területi szervezet választmányának kell szentesítenie a listát, majd ezután a Helyi Egyeztető Tanács (HET) az algoritmus szerint rangsorol. Viszont ha meg tudnak Udvarhelyszéken egyezni a térségen belüli helyi szervezetek – Udvarhely, Homoródmente, Sóvidék, Hegyalja, Küküllőmente, Keresztúr vidéke és Keresztúr tekintetében – , és ugyanazt a jelöltet támogatják, ez a jelölt kerül a térség listája első helyére. Viszont ha több jelölt is van, akkor a területi választmány fog közöttük rangsorolni.
maszol.ro

Előválasztás: folytatódik az RMDSZ-es huzavona
Úgy zajlott le az RMDSZ udvarhelyi szervezetének kedd esti gyűlése, ahogyan azt Bunta Levente polgármester korábban eltervezte: az elöljáró javaslatára a testület eldöntötte, kizárólag a szövetség tagjai voksolhatnak az előválasztáson.
Géczi Levente – aki 51 társával együtt részt vett a városi szervezet ülésén – érdeklődésünkre elmondta, a polgármester emellett azt is indítványozta, hogy az előválasztásra való jelentkezés határidejét február 12-éről március 11-ére módosítsák.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete azonban továbbra sem hajlandó módosítani a korábban rögzített szabályzaton: a megmérettetésre péntekig lehet jelentkezni, kilencszáz támogató aláírás összegyűjtését követően, március 13-án pedig tagságtól függetlenül bárki szavazhat a jelöltekre.
„A városi szervezet tiszteletben tartja és végrehajtja a széki szervezet döntéseit" – idézett a helyi szervezet működési szabályzatából szerdai sajtótájékoztatóján Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezető elnöke.
Hozzátette, amint a keddi küldöttgyűlés határozatát megkapják, azt azonnal érvényteleníteni fogják.
Legalább ezerháromszáz szavazót várnak
Bíró egyébként az előválasztások lebonyolításával kapcsolatban elmondta, az udvarhelyszéki szervezet korábban úgy döntött, hogy a 2012-es helyhatósági választásokon az RMDSZ-es tanácsosi listákra leadott voksok 15 százaléka lesz az érvényességi küszöb, ami azt jelenti, hogy Udvarhelyen legkevesebb 1300 résztvevőre van szükség ahhoz, hogy legitim eredmény szülessen a megmérettetésen. Elmondta továbbá, a megmérettetés lebonyolítása kapcsán kialakult vita miatt az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához fordult, a testület pedig megállapította, hogy a területi szervezet minden tekintetben megfelelően járt el.
Ezek után Bíró leszögezte: nyitott, előzetes regisztrációhoz kötött elválasztáson fogják eldönteni, hogy ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje Udvarhelyen, ahogy Homoródszentmártonban és Máréfalván is. „Már nem változtatunk sem a procedúrán, sem a határidőkön, sem a módozaton" – szögezte le. Az udvarhelyi előválasztásra egyébként szerdáig 827-en regisztráltak.
Amint arról beszámoltunk, Bunta Leventén kívül Arros Orsolya, Benedek Árpád alpolgármester és Jakab Áron Csaba tanácsos is gyűjti az aláírásokat, hogy részt vehessen az RMDSZ udvarhelyi előválasztásán.
Arros Orsolya egyébként szerdán már be is mutatta választási programját egy sajtótájékoztató keretében. „Az én programom nem ígéreteket, hanem megoldásokat tartalmaz: konkrét, kézzel fogható válaszokat azokra a problémákra, amelyekkel a város szembenéz" – fogalmazott a polgármesteri tisztségre pályázó közgazdász. Mint mondta, szakemberekkel venné körül magát, hogy tudásukat és tapasztalatukat hasznosítva valósítsák meg a városfejlesztési projekteket.
Programtervezete szerint egyebek mellett azt szeretné, ha a beruházásokra szánt összegek elköltésébe a lakók is beleszólhatnának – a pénz 5–10 százalékából történő megvalósításokról a városiak döntenének –, de tervez pályázni, segítené a fiatalokat az otthonteremtésben, és több nagy beruházást is megvalósítana. Elmondta, programját a városlakók javaslatai alapján írta össze, és továbbra is várja a véleményeket. „Amikor azt látjuk, hogy a szomszédos községek is leköröznek bennünket, nagyobb pénzeket hívnak le, mint mi, akkor egy új szemléletmódra, városgazdára van szükség" – szögezte le Arros Orsolya.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)

Buntát leváltották, Arros lesz az RMDSZ jelöltje Székelyudvarhelyen
Arros Orsolyát nevezte meg székelyudvarhelyi polgármesterjelöltjének az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöksége február 19-i határozatában, Bunta Leventét pedig leváltották a szövetség udvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéből, őt Birtalan József váltja.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöksége pénteken leváltotta a szövetség városi elnöki tisztségéből Bunta Leventét, mivel úgy gondolják szembe fordult a párt elveivel. Ezentúl Birtalan József tölti be megbízottként a tisztséget.
Az RMDSZ területi szervezetének feladata orvosolni az előválasztással kapcsolatos problémákat annak érdekében, hogy a párt sikereket érhessen el a június 5-i helyhatósági választásokon – nyilatkozta a Szövetség pénteki udvarhelyi sajtótájékoztatóján Verestóy Attila, széki elnök. „Egy olyan városi elnöknek a működésével, ügyködésével, aki szembe fordul a saját szervezeti szabályzatával, illetve az RMDSZ területi szervezet és az országos szabályzatfelügyelő bizottság döntésével nem tartjuk kivitelezhetőnek” – magyarázta miért hívta össze az elnökségi tagokat, hogy szavazzanak Bunta Levente a helyi szervezet elnöki tisztségéből való felfüggesztéséről. Kezdeményezését elsöprő többséggel megszavazták a jelenlévők: egy tartózkodás volt és egyvalaki érintettség jogán nem szavazott. Bunta ígérete ellenére nem jött el a gyűlésre. „Igazolatlanul hiányzik sorozatosan az elnökségi ülésekről. Már ez önmagában egy olyan tény, ami aggályossá teszi az RMDSZ városi elnöki tisztségének betöltését. (…) A mostani fájdalmas, de szükséges volt” – fogalmazott Verestóy.
Kovács: elég volt a cirkuszból
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: „Székelyudvarhelynek nem cirkuszra van szüksége.” Úgy látja, hogy a város egy helyben topog, kihasználatlanul hagyva azokat a pénzügyi lehetőségeket is, amivel nagyon sok környékbeli település vezetősége él. „Nem az kell, hogy teregessük a szennyest, hanem hogy sorakozzunk fel egy jelölt mögött, aki képes jó irányba fordítani a városnak és a közösségnek a sorsát” – véli. Rámutatott, az RMDSZ elvek és szabályok alapján működik: míg a szabályok értelmezhetők és módosíthatók, addig az elvek nem. „Az nem elv, és nem megoldás, hogy elbújunk a 6. cikkely 2. bekezdésének a harmadik mondatában egy vessző mögé, vagy kezdjük értelmezgetni a szabályunkat újra és újra” – magyarázta az ügyvezető elnök Bunta Leventére utalva, aki szerinte ki kellett volna álljon a lakók elé és hagyja, hogy ők döntsenek a jelöléséről. A polgármester legsúlyosabb hibájának azt tartotta, hogy akarata érvényesítés érdekében a román igazságszolgáltatással fenyegetőzött a sajtóban.
„Azzal az igazságszolgáltatással, amely (...) sorozatosan veszi le a községháza feliratokat a magyar önkormányzatok épületéről, azokhoz, akik azt mondták Székelyföld nem létezik” – fogalmazott.
Új elnök, kitolt határidő
Az udvarhelyszéki elnökség egyhangú döntéssel jelölte ki a helyi szervezet ideiglenes vezetőjét, akinek Birtalan Józsefet választották – jelentette be Verestóy Attila. Mint mondta, neki lesz a feladata rendet teremteni Udvarhelyen – ebben támogatni fogják a környező települések polgármesterei, illetve az RMDSZ ifjúsági szervezete. „Én valóban egy feladatot kaptam: nem ajándékot, nem kitüntetést. De úgy gondolom, hogy ez a feladat kötelező számomra, ha a kollégák megszavazták és mindenki biztosított a támogatásáról” – értékelt Birtalan. Kifejtette, nem először van ebben a helyzetben, 2008-ban is hasonló megbízást kapott, akkor széki elnöki széket kellett betöltenie egy rövid ideig. Lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy az udvarhelyiek beleszólhassanak az RMDSZ politikájába, amit zárt ajtók mögött nem lehet. Úgy gondolja, hogy meg kell állítani, az utóbbi időben kirobbant „nyilatkozat-háborút,” inkább az embereket kell meghallgatni.
Verestóy Attila elmondta, mivel február végéig kitolták a tanácsosjelöltek dossziéjának leadási határidejét, de „az RMDSZ városi szervezetének kulcsa” még nincs a területi szervezetnél, a jelentkezők a széki irodánál adhatják le a dokumentációt.
Tárgytalan az előválasztás
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, csak Arros Orsolya adta le a polgármester-jelöltséghez szükséges dossziét, így értelmét veszti az udvarhelyi előválasztás. Kovács bízik benne, hogy napokon belül összehívhatják a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsot, hogy megerősítsék Arros jelölését, és terjesszék elő a Szövetség Állandó Tanácsának. „Akkor félre tudjuk tenni ezt a cirkuszt, ezt a huzavonát, amelyikbe magunkat kergettük bele helyi szinten” – szögezte le.
Bíró Barna Botond, a székiek ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a városi szervezet 120 tagjának közel egyharmada írta alá azt a Buntának címzett petíciót, amelyben egyebek mellett felkérték: tevékenyen álljon a szervezet élére, álljon ki a döntései mellett. Az aláírók a nyílt előválasztás mellett tették le a voksukat, amely mostanra okafogyottá vált. Elmondta, több mint 1200-an regisztráltak az előválasztásra. A bizalmukat megköszönve kijelentette, a szövetség a továbbiakban is számít a véleményükre.
Mi lesz Buntával?
Verestóy szerint Bunta az új törvényt kihasználva – miszerint három ember is beírhat egy pártot – beírat egy pártot és annak színeiben vagy függetlenként fog indulni a polgármesteri címért, az RMDSZ-szel szemben. „Tegye, az ő dolga, az ő elképzelése. Szerintem ez egy kudarcra ítélt vállalkozás, mert ha valaki azt hiszi, hogy Udvarhelynek még egy Szász Jenőre van szüksége, akit úgy hívnak, hogy Bunta Levente az téved” – véli a területi elnök. Hangsúlyozta, Bunta még RMDSZ tag, amíg szembe nem fordul a szövetséggel, addig részt vehet az érdekképviselet politikai életében. „Ha még ezt is megteszi, akkor az RMDSZ-en kívül is van élet – mondta néhány ember és azóta is próbál megkapaszkodni a politikai színtéren. Nem nagyon sikerül” – tette hozzá. Kétségesnek tartotta, hogy Buntának sikerült összegyűjtenie a jelöléséhez szükséges támogatói aláírásokat, ahogyan azt is, hogy a „két híve” további 900-900 szignót kapott. „Jelen pillanatban a 98 százalékos ismertségű polgármester támogatottsága 1 százalékkal kisebb, mint az – a még hatvan százalékot sem elérő ismertségű – jelölt támogatottsága. Ez lehet hogy megtudta, és ezért állt egy ilyen kerülő útra” – részletezte Verestóy, hozzátéve, hogy a felmérések még nem teljesek.
Bunta korábban személyeskedett Verestóyval
A területi elnök sajnálatát fejezte ki, amiért Bunta folyamatosan, a román sajtó cikkeit idézve (amelyek az erdőirtásokkal kapcsolatos vádakról szólnak) támadja őt – ezt már személyeskedésnek veszi. „Soha semmilyen erdőtulajdonom, sem fakitermelési cégem nincs, nem volt és nem is lesz. Ezt a polgármesterek, az illetékesek nagyon jól tudják” – szögezte le. „Ezt ne vegye már át az RMDSZ hű katonája, harcostárs és egykori mentoráltam is. (…) S ha már a meggazdagodásról beszélünk, arról beszélhetünk sokat. Arról inkább kéne beszélni, hogy mit tesz az ember, ha lehetősége van: hogyan segíti a közösséget, hogyan áll a közösségi érdekek mögé azzal a forrással, amivel rendelkezik. Ezt megtehetné az a polgármester is, aki imitt-amott épít házakat – hangsúlyozta.
Arros: versenyre készültem
„Én hónapok óta egy tisztességes versenyre készültem, ahol nem szűk körben döntenek, hanem minden udvarhelyi ember beleszólhat abba, hogy ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje a városban. Vállaltam a nyílt versenyt, Bunta Levente viszont kihátrált. Köszönöm az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének bizalmát” – fogalmazott Arros Orsolya a döntés kapcsán az RMDSZ közleménye szerint. Üdvözölte, hogy ez a döntés megszületett, mert így véget lehet vetni a találgatásoknak és annak a folyamatos huzavonának, amely az elmúlt hetekben elbizonytalanította az udvarhelyi embereket.
Arros Orsolya hozzátette: a megmérettetés így sem marad el, hiszen a június 5-i választásokat senki nem tudja majd időhúzással és taktikázással kikerülni, kizárólag a székelyudvarhelyi emberek döntenek arról, hogy kit választanak városvezetőnek.
Mi vezetett idáig?
Három településen döntött úgy a helyi szervezet, hogy urnás előválasztást tart: Homoródszentmárton(két jelölt), Máréfalva (három jelölt) és Székelyudvarhely – magyarázta Verestóy Attila az RMDSZ területi elnöke, hozzátéve, hogy a székiek ezt minden esetben jóváhagyták. Ezután Bunta Levente udvarhely polgármester többször bírálta a szövetséget, majd bejelentette, hogy nem hajlandó részt venni az előválasztáson, ahogyan másik két jelölt sem – Jakab Áron Csaba és Benedek Árpád Csaba –, akik állításuk szerint szintén megszerezték az ehhez szükséges támogatást.
Folynak a jelöltállítások
Kovács Péter elmondta, Erdély mind a 16 megyéjében dolgoznak a jelöltállításon – evvel április 17-ig kell elkészülniük –, amivel párhuzamosan megtartják a tevékenységi beszámolókat is: nyíltan, a közösség előtt. Megerősítette a szövetség összefogását az MPP-vel, hozzátéve, hogy ez versenyt is jelent azon közösségek esetében, ahol a magyar képviseletet nem veszélyeztetik. Mint mondta, a törvény nem engedi meg, hogy koalícióra lépjenek az EMNP-vel, hogy részt vegyek egy új választási párt megalakításában. Ennek ellenére nyitottak a tanácsosjelölt listáik – ahogyan Marosvásárhelyen is –, amelyeken befutó helyeket is ajánlanak a néppártiaknak. A párt stratégiai célja közelebb kerülni a közösségekhez – „amin még van javítanivaló” –, megerősíteni politikai helyzetüket, a modernizálás és biztonságot nyújtani a magyar közösségek számára.
Fülöp-Székely Botond . Székelyhon.ro

Udvarhelyszéki jelölteket zártak ki az MPP megyei listájáról
Hargita megyei önkormányzati képviselő-jelöltjeiről tartott sajtótájékoztatott kedden a Magyar Polgári Párt Székelyudvarhelyen. Elhangzott, a választási bizottság formai hibákra hivatkozva több udvarhelyszéki jelölt dokumentációját elutasította.
Mezei János, az MPP országos alelnöke – aki egyébként a lista élén áll – elengedhetetlennek tartja, hogy pártjuk részt vegyen a megyei tanács munkájában, amely szerinte egyfajta szűrő a centralizálódó román rendszerben.
A sajtótájékoztatón tudatták, négy udvarhelyszéki képviselőjelöltet zártak ki az MPP listájáról: a szentábrahámi Szász Józsefet, a székelyudvarhelyi Thamó Csabát, a székelyderzsi Kis Attilát és a máréfalvi Székely Zsoltot. A választási bizottság olyan formai hibák miatt utasította el a benyújtott iratcsomókat, amelyek kijavíthatók lettek volna – tudatta Albert Mátyás, aki Udvarhelyszéket fogja képviselni, ha megválasztják megyei képviselőnek. Szakál Csaba, aki szintén megyeitanácsos-jelölt, gyanúsnak tartotta azt is, hogy mind a négy személy tagja a Székely Nemzeti Tanácsnak. Mezei János még elmondta, noha az elmúlt időszakban ügyészségi eljárás folyt ellene, semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy indulhasson a tisztségért.
Az udvarhelyszéki listákról
A polgáriak alelnöke tudatta, Székelykeresztúron nem lesz MPP-s önkormányzati képviselőjelölti lista, ahogyan polgármesterjelölt sem, mivel nézetkülönbségek alakultak ki az ottani párttagok között, így elmaradt a szervezés. Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy az ottani igényeknek nem tesznek eleget, csupán annyit, hogy a megyei önkormányzatban igyekeznek megoldásokat találni. Albert Mátyás elmondta, Udvarhelyszéken tizenkét településen indít tanácsoslistát az MPP, ezek között négy helyen polgármesterjelöltjük is van
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Udvarhelyszék: hat településen lesz új polgármester
A huszonhatból hat udvarhelyszéki közigazgatási egységnek – két városnak és négy községnek – lesz új polgármestere a vasárnap lezajlott helyhatósági választások nem végleges eredménye szerint.
A megválasztott településvezetők közül Bálint Imre Elemér a veterán, ő hatodik mandátumát kezdi meg. Negyvenhét polgármesterjelölt közül választhattak az udvarhelyszéki szavazópolgárok, tizenkét településen nem született meglepetés, hiszen ott csak egyetlen jelölt indult.
A választásra jogosultak közül arányaiban Homoródszentmártonban mentek el a legtöbben voksolni, a községben meghaladta a 62 százalékot a részvételi arány. A szavazópolgárok közül a legkevesebben Zetelakán adták le voksukat az egyetlen jelöltre, ott valamivel kevesebb, mint 23 százalékos részvételi arányt mértek.
Az alábbiakban a központi választási hivatal adatai alapján az udvarhelyszéki településeken urnazáráskor mért részvételi arányokat is közöljük, valamint a rendelkezésünkre álló adatokat a megválasztott polgármesterekről.
Település Részvételi arány Nyertes Székelyudvarhely 42,24% Gálfi Árpád
Székelykeresztúr 38,44% Rafai Emil
Szentegyháza 52,42% Molnár Tibor (korábbi alpolgármester)
Bögöz 56,90% Farkas Mózes
* Etéd 26,07 % Szőcs László
* Farkaslaka 54,96 % Kovács Lehel
Felsőboldogfalva 60,05% Sándor József
* Fenyéd 48,61% Bokor Botond
*Galambfalva 57,37% Gyerkó László
Homoródszentmárton 62,08% Jakab Attila
* Homoródalmás 35,23% Tikosi László
*Kányád 30,79% György Sándor
Kápolnásfalu 53,80% Benedek László
Korond 52,64% Katona Mihály
Lövéte Mihály Dénes
* Máréfalva: 39,51% Kovács Imre
* Oklánd 38,50% Cseke Miklós
* Oroszhegy 32,77% Bálint Elemér
Parajd 53,71% Bokor Sándor
Siménfalva 51,06% Péter Zoltán
* Szentábrahám 32,20% Simó Dezső Szabolcs
Székelyandrásfalva 52,25% Nagy Lajos
* Székelyderzs 50,96% István Adrián
Újszékely 45,59% Baló Zoltán
Székelyvarság 57,03% Tamás Ernő
* Zetelaka 22,97% Nagy Attila
* Ahol csak egy jelölt volt.
Székelyhon.ro

Balázs Imre tárlata
A huszadik század második felének egyik legjelentősebb erdélyi képzőművészeként mutatta be Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész (felvételünk) megnyitóbeszédében Balázs Imrét. A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban tegnap nyílt kiállításon harmincnyolc festményét láthatjuk a nyolcvanöt éve az Udvarhely melletti Máréfalván született festőnek.
A grafikusként, szerkesztőként, művészeti íróként, galériavezetőként is ismert alkotó életútját a marosvásárhelyi művészeti középiskolai kibontakozástól a magyarországi kitelepülésig, a váci évekig A balladai drámaiságtól az életörömig címmel vázolta méltatója az életművet bemutató tárlat katalógusában. Az ötvenhatos forradalmi események a kolozsvári főiskolán érik, ahol az egyetemi autonómia megfogalmazása okán többéves börtönbüntetés következik. A börtönévek sötétsége életre szólóan alakítója Balázs Imre festői világának, történelmi, biblikus, színházi tematikájú képeinek. Viszont senkivel össze nem téveszthető stílusvilágának kialakulását egy világosabb színösszetételű, optimistább hangvétel jellemezi azokon a festményeken, melyek a hatvanas, hetvenes években keletkeztek. Ekkor festi meg a romániai magyarság bensőséges szellemi arcképcsarnokát megjelenítő portrékat is. A nyolcvanas évek végén Magyarországra települve, Vácon szinte elölről kell kezdenie művészeti karrierjét. A világ számos vidékét megörökítette, de leggyakrabban erdélyi tájakra látogatott.
Albert Levente
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol nem csak beszélnek a kalákáról, hanem csinálják
Kalákanapokat tartottak az elmúlt héten Máréfalván. A programokkal a falu szépítésére és a közösségi munka hatékonyságára nevelik a máréfalvi civil szervezetek képviselői a helybéli gyermekeket. Közösen takarítottak, oktató jelleggel fűszerkertet alakítottak ki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány épületének udvarán, és a helyi óvoda, iskola székely kapuját is felújították.
A hétvégén patakmeder-takarítás, a közterek, az út menti területek megtisztítása, az óvoda kapujának lefestése, valamint fűszerágyások kialakítása szerepelt a Máréfalvi Kalákanapok programjában. Pénteken a dévai Szent Ferenc Alapítvány épületének udvarán kialakított ágyásokba tizenhatféle fűszernövényt telepítettek a helybéli fiatalok és gyermekek a helyi civil szervezetek vezetőivel közösen. Az óvoda kapujának újrafestését a régi kalákások vállalták, akik az elmúlt havi táborban jeleskedtek kézügyességükkel. Szombaton folytatták a patakmeder-takarítást és a közterek rendbetételét. Vasárnap a képes beszámoló után „parasztolimpián” és egyéb szórakoztató programokon is részt vehettek a kalákázók és arra járó érdeklődők.
„Kalákáról beszélünk, amikor egy közösség tagjai kölcsönösségi alapon vagy szívességből munkát végeznek” – jellemezte a tevékenységet Szallós-Kis Judit nyugdíjas tanárnő, a tábor egyik vezetője, hozzáfűzve, hogy Máréfalván a múlt században még elevenen élt e szokás, nagyszüleik, szüleik idejében. Építkezéskor, kútásáskor a mesteremberek mellett a rokonság, szomszédság néhány napnyi munkával segítette az építkezőt, amit a gazda feljegyzett és alkalomadtán lerótta „tartozását”, azaz viszonozta a segítséget.
A kapuállítás is egyszerre több ember összehangolt munkáját igényelte, amiben a meghívottak szívesen segédkeztek. A kaláka szellemiségét, a közös alkotás örömét hivatott feléleszteni évről évre a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület nyári kézművestábora, a Kalákatábor, amit idén tizenhatodik alkalommal rendeztek meg augusztus elején, közel nyolcvan részvevővel. A táborozók megismerkedhettek a kapufaragás, bútorfestés, nemezelés, gyöngyfűzés, ostorfonás fortélyaival, a pihentető pillanatok pedig népdalénekléssel, néptánctanulással és gyógynövény-ismertetővel egybekötött kirándulással teltek. Ennek folytatásaként ebben az évben harmadjára is megszervezték a Kaláka Napok – Falunap másként programjait.
Ottjártunkkor a hatodik osztályos Pap Ágnes barátaival éppen az óvoda székely kapujának felújításán, festésén dolgozott. Elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy a táborban végzett munkája után ott dolgozhat. A Facebookról értesült az eseményről, és mivel évek óta rajong a bútorfestésért, azonnal jelentkezett. „Nálunk mindenki mindenkivel barát” – szögezte le Ágnes a kaláka közösségépítő erejével kapcsolatos kérdésünkre. Nagyon szeretnek csapatban dolgozni a táborozó gyerekek, ezt mindannyian egybehangzóan elmondták.
Pálfi Enikő szintén hatodikos a máréfalvi iskolában, pénteken délelőtt a patakmeder-takarításból vette ki részét. Nagyon jónak tartja, hogy közösen dolgozhatnak a falu szebbé tételén, a patakmedrek, a temető, a templomkert kitakarításában, illetve a festési munkákban. Elmondta, hogy szülei is szívesen veszik, amikor ilyen programokra jelentkezik, sőt néha ők küldik.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

„Áldás a béjövőre, béke a kimenőre”
Hol járt a nyáron? Mit látott, mit hallott, milyen élményekben volt része, mit hozott emlékként magával, amit szívesen megosztana velünk? Kinek ami a szívén, az a száján.
Aki e felkérést megfogalmazta, haza beszélt, vagyis a magyar nyugdíjasklub programjára gondolt, ahol sohasem lehet üresjárat. Az elnöki tisztség ugyanis arra sarkallja Béres Margitot, hogy gondoskodjon megfelelő heti témáról, legyen annak sava-borsa. Ezen aztán szépen megosztoznak a jelenlévők, mert az érdeklődés, a kíváncsiság nem kopik meg az évek múlásával. És mert a klubtagok között vannak olyanok, akik itt születtek, ezt a vidéket vallják otthonuknak, de vannak olyanok is, akik a Kárpátok öleléséből költöztek a síkságra, érthető hát, hogy sok újat tudnak nyújtani egymásnak.
Olasz Ilona ezen a nyáron a Hargita aljából hozott ajándékot magával: Kovács Piroska író két könyvét. Egyik az Orczád verítékével címet viseli, a másik székelykapuk Máréfalván címmel jelent meg, gazdag képanyag illusztrálja, közkincsnek minősíthető, hisz a magyarok millióihoz szól. S mert a mi vidékünkön nem forog közkézen e kötet, Olasz Ilona jóvoltából belelapozhatunk a nyugdíjas közösség épülésére.
„Máréfalva esetében már a település nevével is gondban vagyunk. Nem szokványos név. Találgatásokra ad lehetőséget. A népi rege meséje szerint „Már e falu!” elismerő felkiáltásból alakult. Más vélemény úgy tartja, hogy egy Máré nevű vitézről kapta a nevét, csakúgy, mint a falu határában lévő Márévára.” Földrajzi fekvéséről pedig ezt tudhatja meg a magunkfajta érdeklődő: „Máréfalva ma Hargita megye Fenyéd községéhez tartozó falu. A Keleti-Kárpátoktól nyugatra, a Hargita-hegység és az Erdélyi-medence találkozásánál, a vulkáni plátó szélén helyezkedik el, a Székelyudvarhely–Csíkszereda közti útszakaszon.
A fenti sorok azonban csupán eligazításul kívánnak szolgálni. Amiről szólni, amit közelebb hozni akartak Temesvárra települt székely nyugdíjas társaink, azok a székelykapuk, amelyek párjukat ritkítják.
„A faragott kapuk a közösség élni akarásáról beszélnek, nemzeti önazonosságunk üzenethordozói” – írja a könyv szerzője. És folytatja: „Az 1567-ben készült Portajegyzékben tizenkilenc kapuval szerepel a település.”
Az idő azonban nem állt meg. A kötetből megtudjuk, hogy Máréfalva római katolikus plébániája régi, 1645-ben már Szentegyháza volt. Egy püspöki irat szerint „Rákóczi György alatt alapították amint azt a régi szentegyház tornyának kövére vésett neve bizonyítja.” A mai temploma 1772-ben épült, védőszentje Szent Imre herceg. A falu néprajzi nevezetessége a galambdúcos székelykapu. Az eredeti helyén élő közel 100 sima kötött kapu és a 97 faragott kapu népi építészeti örökséget képvisel. A galambdúcos székelykapu a fafaragó népművészet igazi remeke, a székely ember fába vésett oklevele.
A Székelykapuk Napján tartott tanácskozáson Hargita megyei néprajzosok, muzeológusok, kapufaragók részvételével úgynevezett Kapufórum jött létre, amely szeretne segíteni abban, hogy a kapufaragó művészet megőrizze lényeges jegyeit, ne váljék cifrálkodóvá – adják hírül a könyv sorai.
Nem titok, hogy a székelykapu nem kis anyagi áldozatot követel. Komoly munka, hozzáértés, szív kell az elkészítéséhez, és sokféle szerszám: harcsafűrész, rámás fűrész, simító fejsze, kézi bárd, kézi gyalu, fakalapács, mintázó vésőkészlet, mérőeszközök, fúrók, kapcsok, és ezzel még nem soroltuk fel valamennyit. Bár manapság már sokat segítenek a gépek, a villanymotor, de így sem olcsó mulatság a székelykapu felállítása. (Egy faragott nagykapu ára a 90-es években a 4 millió lejt is meghaladta, idejében pedig 40-45 napot vett igénybe.)
A fa kiválasztásáról a kapufaragó mester döntött. „Előbb megnézem az anyagot. Ha olyan, akkor nem vállalom. Erőst bogos fából és különösen cserefából nagy dolog azt kidolgozni. Háromszor annyit dolgozik az ember, mégis kivitele nem az a finom tölgyfáé. Igaz, nem tart annyi ideig, mint a cserefa, de az is kitart kétszáz évet, ha gondozzák” – mondja Dávid Mózes, az adatközlő. A díszítésről pedig így nyilatkozik: „Ügyelek, hogy ne térjek el a hagyományostól. Bennem az a tudat van, hogy amit én megfaragok, azt nem szégyellem, az az én saját munkám. A nevemet is ki merem írni a kapura. ... Nem szép az, ha túlságosan elaprózzák a színözést, összevissza tarkabarkázzák.” Más szóval, a hagyományőrzésnek megvan a maga tízparancsolata, és ebből nem engednek. A faragott kapuk fajtájukat tekintve különbözők és Európa tájain is fellelhetők.
De térjünk vissza Máréfalvára, ahol minden székelykapuról ez olvasható: „Isten segedelmével építtette…” Az emberbaráti szeretetnek és tiszteletnek pedig ekként adnak hangot a kapufeliratok: „Isten hozott – ha mész – Isten veled”, „Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja”, „Térj be hozzánk, vándor, ha erre visz utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad”, „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha”, „Ha e zajló nagy világban baj és bánat kerget, jószándékú szívvel mihozzánk betérhetsz”, „Házad lehet bárhol, de hazád csak itt”.
Lehetetlen megilletődés nélkül hallgatni a sok vihart megélt székely ember kőbe vésett, fába faragott üzenetét, és közben elismeréssel nyugtázhatják a mi vidékünkön élők, hogy bánsági falvainkban és tágas régiónkban is fellelhetők már a faragott székelykapuk. Mert nem csak az emlékét hozták magukkal az ide települtek, hanem a hagyománytiszteletet és a hozzáértést is. Gyökeret eresztettek a székelykapuk errefelé is, köréje gyülekeznek ünnepekkor és falunapokon mindazok, akik a megmAradást s a folytonosságot látják benne.
Kapuállító című versében Magyari Lajos így vall erről:
„…mert én marasztom az elmenőt,
vigyázom nagyon a megjövőt.
Nyárra ősz, tél hull az őszre…
„Áldás a béjövőre, béke a kimenőre.”
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)