Első alkalommal rendeztek kiállítással egybekötött nemzetközi népmű­vészeti konferenciát Máréfalván, melyen elismert néprajzosok, népművész mesterek, civil szervezetek vezetői, tu­risztikai vállalkozók vettek részt. Megelégedéssel és örömmel beszélt Lőrincz Zsuzsa, az Artera Alapítvány elnöke a konferenciáról. A konferencián a népművészeti ok­tatás, kép­zés, együttmű­kö­dés megva­ló­sí­tása volt a téma. A november 24-én megnyitott tárlaton az Artera Phare-programjának népművészeti felnőttképzésben részesülő alkotóinak, il­let­ve erdélyi népművészeknek, va­la­mint Békés megyei mes­te­rek­nek a munkái láthatók. /Barabás Blanka: Oktatás-képzés-együttműködés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 27./

Május 1–13-a között több helyszínen ifjúsági napok zajlanak Csíkszeredában. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke fontosnak tartja, hogy a szórakoztató programok mellett felhívják a figyelmet az európai értékekre is. Általános műveltségi és ügyességi vetélkedőt, tőzsdejátékot, újságírói műhelymunkát, maratoni sportvetélkedőt, drogmegelőző kiállítást is tartanak. Díjazták a közösségért kiemelten tevékenykedő fiatalokat, a legeredményesebb ifjúsági szervezeteket és az ifjúságbarát önkormányzatokat. A közösségért munkálkodó fiatalok közül díjat kapott a gyergyóditrói Fazakas Szilárd, aki az Északkelet-Hargita Kistérségi Egyesület ügyvezetője és az RMDSZ helyi szervezetének elnöke. Elismerésben részesült a csíkszentmihályi Fodor Zoltán és a balánbányai Drella Eduard a hagyományőrzésben és közösségformálásban elért érdemeiért. A legeredményesebb ifjúsági szervezetnek a csíkszeredai Nefelejcs együttes bizonyult, valamint kitüntették a Madarasi Ifjúsági Fórum – Mifor egyesületet és a balánbányai Concordia Hagyományőrző Egyesületet is. Ifjúságbarát önkormányzatként díjazták Csíkszentgyörgy, Máréfalva és Gyergyóditró elöljárói testületét. /J. A. : Közösségformálókat díjaztak. = Krónika (Kolozsvár), máj. 3./

A Hargita Megyei Kulturális Központ új székhelyének május 18-i csíkszeredai avatóján a máréfalvi Kovács Piroska által gyűjtött néprajzi adatbázist is ismertették. Az Elődeink hagyatéka. Udvarhelyszéki öreg székely kapuk katasztere 2001–2006 című CD-t az udvarhelyi régiót kutatva a teljesség igényével állította össze a szerző. Kovács Piroska már 1972-től munkálkodik azon, hogy a székely kapuk ne pusztuljanak, eleinte azok motívumkincsét rajzok segítségével igyekezett átmenteni. Azóta számos tanulmányt közölt néprajzi és kulturális lapokban, könyve is jelent meg. Az Udvarhely vidékén található öreg székelykapuk számbavételét, a terepmunkát, dokumentálódást és térképezést átfogó digitális adatbázis így bárki számára elérhető. A székely kapuk Székelyföld népi építészeti hagyatékának sajátos és értékes tárgyi emlékei, a fafaragó népművészet remek alkotásai. A fedett, nagy kapukra vonatkozó első történeti források a 17. század első feléből, 1632-ben a fogarasföldi Kucsulátáról, 1636-ban az udvarhelyszéki Siménfalváról valók. A legrégebbi tárgyi emlék az 1673-ból való, a mikházai ferences kolostor geometrikus díszítésű, galambbúgos kapuját a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. /Antal Ildikó: Székely kapuk adattára. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 19./

A Hargita megyei tanács ünnepi ülését Énlakán tartotta. Az énlaki unitárius templomban a szakmai szervezetek javaslatára életműdíjakat adtak, majd kiosztották a Hargita Megyéért díjat. Az idei életműdíjasok: a Hargita Megyei Orvosi Kollégium javaslatára dr. Megyes Tibor csíkszeredai sebész, osztályvezető főorvos; a megyei sportigazgatóság javaslatára Bálint Ferenc székelyudvarhelyi labdarúgóedző; a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége javaslatára Silló Géza csíkszeredai testnevelőtanár; a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete javaslatára Kristó Tibor, a Hargita Népe munkatársa; a gyergyószárhegyi alkotóközpont javaslatára a máréfalvi születésű Balázs Imre váci festőművész. Rendhagyó módon idén két személyiség kapta a Hargita Megyéért díjat: a marosfői születésű dr. Suciu Petru professzor, fizikus, valamint az énlaki születésű dr. Toró Tibor akadémikus. /Sarány István: Életműdíjat kapott Kristó Tibor, a Hargita Népe munkatársa. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 25./

Szeptember 8-án szervezik Máréfalván hatodik alkalommal a székely kapuk napját. Bemutatják Kovács Piroska: Elődeink hagyatéka. Udvarhelyszék öreg kapuinak katasztere című CD-jét, majd székelyföldi múzeumok (Sepsiszentgyörgy, Alsócsernáton, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely) kapuállományáról tartanak előadást. Huszka József /Kiskunfélegyháza, 1854. nov. 20. – Budapest, 1934. márc. 31./ kiváló kutató rajztanári képesítést szerzett, Erdélybe jött, a sepsiszentgyörgyi polgári leányiskola és fiúiskola rajztanára volt 1890-ig. Tevékenyen részt vett az 1879-ben Sepsiszentgyörgyön létrehozott Székely Nemzeti Múzeum megszervezésében. Huszka József 1881-ben indult első erdélyi gyűjtőútjára. Szinte minden „régiséget” lerajzolt, lefényképezett, az öreg székely kapuktól a középkori falképekig. „A székely fából épít” – írta Huszka József A székely ház című könyvében. 1890-ben Huszka József elhagyta Székelyföldet, hamarosan kinevezték a budapesti Piarista Gimnázium tanárává. A Magyarországi Néprajzi Társaság alapító tagja volt. Kutatásait hét nagy műben összegezte, melyek közül az 1898-ban megjelent Magyar Ornamentika, illetve az 1930-ban napvilágot látott A magyar turáni ornamentika története a legjelentősebb. Ez utóbbi 2300 rajz segítségével mutatja be a magyarság díszítőelemeinek – elsősorban a tarsolylemezek, székely kapuk motívumainak – rendkívüli gazdagságát. Huszka több mint 23 erdélyi templom falfestményeit tárta fel és örökítette meg rajzaiban. /Szőcs Lajos: Székely kapuk napja Máréfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 5./

Hatodik alkalommal rendezték szeptember 8-án Máréfalván a Székelykapuk Napja néprajzi tanácskozást. A művelődési házban tartott „Épített örökségünk, ezek védelme és hasznosítása” című konferencia jól sikerült. Kovács Piroska, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöke bemutatta az „Elődeink hagyatéka. Udvarhelyszék öreg kapuinak katasztere” című képes CD-jét. Ezt követően a székelyföldi múzeumokban található kapuállomány bemutatása következett. Sepsiszentgyörgyről, a Székely Nemzeti Múzeumtól Szőcsné Gazda Enikő, a Csíki Székely Múzeumtól Salló Szilárd, a gyergyószentmiklósi múzeumtól Szőcs Levente, a székelykeresztúri múzeumtól Sándor-Zsigmond Ibolya, Székelyudvarhelyről Miklós Zoltán, a Hargita megyei műemlékvédelemtől pedig Mihály Zita tartottak előadást. Az Alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumtól Haszmann Pál-tanulmányt küldtek felolvasásra. /(bágyi): Székelykapuk Napja. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 10./

Régi vágya teljesül a máréfalvi Kovács Piroska nyugalmazott tanárnőnek, az általa évek óta kutatott korabeli dokumentumok, írásos források ismeretében sikerült végre a régi templom nyomaira bukkanni a faluközponttól mindössze 300 méterre fekvő Botosdűlőn. A székelyudvarhelyi múzeum fiatal régésze, Sófalvi András – aki ötödmagával, köztük régészhallgatókkal – végzi a feltáró munkát, tájékoztatott az ásatás eddigi hozadékáról. Ezen a területen évek óta az eke nyomán, feltételezhetően egy középkori templomból származó tégla, kő, habarcs, emberi csontok kerültek felszínre. Kovács Piroska tanárnő levéltári kutatásaira hivatkozva elmondta: a gyulafehérvári püspökség irattárában olyan folyamodvány szövegét őrzik, amelyben Lábas János páter az 1600-as évek derekán a régi, omladozó templom helyébe új megépítését szorgalmazza. (Egyébként a mai templom 1772-ben épült.) Eddig két kutató-szelvényt húztak. Az elsőben már felszínre bukkant egy régi cinterem fala, merőleges rá egy másik falrész, amely feltehetően a hajdani kaputorony, netán harangtorony maradványa lehet. A másik szelvényben egy középkori gótikus és egy korábbi félköríves templom szentélyére bukkantak. /Kristó Tibor: Botosdűlő feltárja titkait. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 5./

Október 30-án Székelyudvarhelyen megalakította a Székelyföldi Kézművesek Egyesületét a harminckét alapító tag. Az érdekvédelmi egyesületbe zömmel Hargita és Kovászna megyei személyek, egyesületek kapcsolódtak be, de Maros megyei kézművesek is érdeklődtek az új egyesület iránt. A szervezet létrejöttét kezdeményező Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke elmondta, többnyire érdeklődőként vettek részt az alakuló ülésre érkezettek, de azzal a meggyőződéssel távozhattak, hogy életképes egyesület születik, amely képes lesz partnerségi kapcsolatot létesíteni a különböző népi művészetekkel foglalkozó személyek, csoportok között. Hargita Megye Tanácsa is jelezte, alapító tagként kívánná támogatni a kezdeményezést. A november 23-i máréfalvi Népművészeti Akadémián tartanák az első közgyűlést. /Antal Ildikó: Kézművesek új egyesülete. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

Nem fért be a Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselőjelölt kampányrendezvényére kíváncsi tömeg november 20-án Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház nagytermébe, sokan a koncertteremben, illetve az előcsarnokban elhelyezett kivetítőkön követték az eseményeket. Szász Jenő polgármester arra buzdítva a megjelenteket, hogy „a posztkommunista struktúrákba betagozódott” RMDSZ helyett november 25-én szavazzanak a független erdélyi magyar jelöltre. „Tőkés László az erdélyi magyarság számára az, aki Orbán Viktor a magyarországi és kárpát-medencei magyarságnak” – jelentette ki a székelyudvarhelyi polgármester. Toró T. Tibor parlamenti képviselő, az Erdélyi Nemzeti Tanács alelnöke azt fejtegette, hogy az RMDSZ-es honatyai státus nem összeegyeztethetetlen az autonómia és Tőkés László támogatásával. „A megalkuvó politika nem visz semmire. Csak a határozott politizálás, az a fajta határozottság, amely Tőkés Lászlót jellemzi” – tette hozzá Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke színpadra lépését „Viktor!” „Viktor!” skandálás és hosszas taps fogadta. Az anyaországi politikus hangsúlyozta, az autonómia a legfontosabb magyar ügy a 21. században, amely nélkül nemcsak a nemzeti megmaradás, de a jólét is elképzelhetetlen. „Tőkés László nemcsak az erdélyi magyarság, hanem a teljes Kárpát-medencei magyarság szószólója lesz” – mondta Orbán Viktor. Tőkés László kifejtette, a Székelyföldnek az egész erdélyi magyarság számára meghatározó szerepe van. – A püspök elmondta, a Partiumban olyan mérvű a közösségek romlása, hogy ott már elképzelhetetlen egy ilyen családias rendezvény egy polgármester szervezésében. Udvarhelyről Csíkszeredába tartva Tőkés László és Orbán Viktor megkoszorúzta a máréfalvi világháborús emlékművet. A független képviselőjelölt kampánystábja szerint a helyi RMDSZ-es polgármester mindent megtett ennek megakadályozására: lakattal záratta be az emlékműhöz vezető kaput, a másik bejáratot pedig építőanyaggal torlaszoltatta el. A sebtében odahordatott betontéglákat a vendégeket fogadó máréfalviak eltávolították, a kisiskolások által bemutatott rövid műsort azonban így is megkísérelték megzavarni egy közelben várakozó erőgép segítségével. A helybéliek elmondták: Dávid Lajos polgármester utasítására már előző este is emberek járták a falut, megkísérelve lebeszélni a máréfalviakat Tőkés és Orbán fogadásáról. Máréfalva polgármestere nem kívánt nyilatkozni erről. /Összefogásra buzdít Tőkés László. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./

Népművészeti kiállítással egybekötött, háromnapos Népművészeti Akadémia kezdődött november 23-án Máréfalván. A második alkalommal sorra került rendezvénysorozaton kézművesek, iparművészek, valamint reklámmenedzsmenttel foglalkozó szakemberek vettek részt. A nemzetközi konferencia népművészeti kiállítás megnyitójával kezdődött. Lőrinc Zsuzsanna, a szervező Artera Alapítvány elnöke elmondta, az elmúlt évben tartott hasonló rendezvényen megfogalmazódott a népművészettel foglalkozók körében, hogy az EU-csatlakozás küszöbén a népművészet és ajándéktárgyak körébe tartozó szolgáltatások színvonalának emelése érdekében meg kell tenni a szükséges lépéseket. Ennek tudatában hívták életre a konferenciát. /Szász Emese: Népművészeti seregszemle Máréfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 24./

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum „Régészeti esték” címmel szervez előadássorozatot. A telekfalvi barlangoknál végzett régészeti kutatást, Máréfalva középkori templománál folytatott régészeti feltárást, a Rikában található Kustaly váránál újrakezdett ásatást ismerhetik meg az érdeklődők. /Régészeti esték. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 22./

Máréfalván, a tájházban az alkotótáborban, a faragótáborban, a Kőlik Egyesület Kalákatáborában több mint százan gyűltek össze, az oktatókkal együtt. A résztvevők fele már ismert táborozó, most barátaikat is hozták, emellett pedig zsombolyaiak – a dévai Szent Ferenc Alapítvány részéről –, nyíregyháziak, budapestiek, udvarhelyiek, csíkszeredaiak is jöttek. Számos résztvevő bútorfestést tanul. /Barabás Blanka: Pezsgő élet kalákában. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 5./

Tordátfalván, az udvarhelyszéki településen van a legrégebbi, ma is álló és használatban lévő székely kapu. 1800-ban állították fel, ma már csak főbb elemei a régiek. A kapu nincs festve és faragva. A székely kapuk legjelesebb kutatója, a máréfalvi Kovács Piroska adatai (Elődeink hagyatéka – udvarhelyszéki öreg székely kapuk katasztere című, 2006-ban kiadott CD-jén az összes székelyföldi kapu adatai megvannak) szerint ez a tordátfalvi kapu a legrégebbi Udvarhelyszéken. A legrégebbi faragott kapu Oklándon található, azt 1809-ben állították. A közigazgatásilag Siménfalva községhez tartozó Tordátfalván jelenleg körülbelül százan élnek, többségükben idős emberek. Itt született Boros György, aki 1928 és 1938 között unitárius püspök volt. /Katona Zoltán: Tordátfalván áll a legrégebbi székely kapu. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 8./

Nagyapáink, nagyanyáink viselete címmel nyílt kiállítás a máréfalvi Tájházban szeptember 19-én. A kiállításon megtekinthetők a máréfalvi textilkultúra ma már feledésbe merült, de egykor a mindennapok viseleteként szolgáló darabjai, amelyeket Kovács Piroska nyugalmazott tanítónő, néprajzi gyűjtő, a Máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Egyesület vezetője, a kiállítás szervezője gyűjtött össze több évized alatt. /Lázár Emese: Az elfelejtett máréfalvi textilkultúra. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./

Cserépadogató kalákára invitálta Bálint Tibor, a máréfalvi Nyirő József Általános Iskola igazgatója az iskola tanulóit, pedagógusait, a helybéli elöljárókat, a sajtó képviselőit és neves közéleti személyiségeket. A kaláka a felújítás alatt álló, egyelőre még félkész állapotban levő iskolaépület tetőfedési munkálatainak befejezését jelentette. Az épületben még nem tanulhatnak a gyermekek, a tantermek felújítása zajlik, de új tető alá került az épülő tanoda. A kaláka hagyomány a székely falvakban, az összefogás és a kölcsönös segítségnyújtás szép példája. /Lázár Emese: Bokréta az iskola tetőzetén. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 25./

Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület szervezésében február 19-én Máréfalva Művelődési Házában bemutatják Kovács Piroska Orczád verítékével... Máréfalva a történelem sodrában /Székelyudvarhely, 2008/ című kötetének bemutatóját tartják. /Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./

Kovács Piroska néprajzkutató örökségalkotó műve, az „Orczád verítékével... ” – Máréfalva a történelem sodrában című könyve egyszerre monográfia és romániai magyar önismereti könyv. Helytörténet gyűjteménye 400 oldalnyi főszöveget, 100 oldalnyi mellékletet, korabeli fotót, dokumentumot tartalmazva – dr. Gagyi József szavaival – beágyazódik egy sorsba, értelmiségi magatartásba. /(molnár): Eltanulható? = Szekelyhon. ro, febr. 23.

Történelmi, néprajzi és irodalmi tárgyú könyveket népszerűsítettek nemrégiben Marosvásárhelyen, a Mentor Kiadónál megjelent új könyveket. Az Erdélyi ritkaságok című sorozat harmadik köteteként jelent meg Bölöni Farkas Sándor Utazás Nyugat-Európában című tanulmánya és naplótöredéke. A Mentor Lámpások voltunk című kötetében Ozsváth Imola tizenöt udvarhelyszéki pedagógus élettörténetét feldolgozó doktori disszertációjából készült könyvből a néhai Bálint Dezső, Kovács Piroska és Balázsi Dénes pedagógusok életútját ismerheti meg az olvasó. Ozsváth Imola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanára. Kovács Piroska nyugdíjas pedagógus harmincnyolc éven át Szentegyházán, Fenyéden, majd szülőfalujában, Máréfalván oktatott, tíz évvel ezelőtt látott napvilágot kötete a híres máréfalvi székely kapukról. A mostani könyvbemutatón egy olyan CD-t is ismertetett, amely 49 faluból 240 régi kaput mutat be. Balázsi Dénes nyugalmazott tanár kötelességének érezte, hogy a világ elé tárja tanulságos életét. A kommunista rezsim idején meghurcolták. Megírta Székelyszentlélek monográfiáját, jelenleg az önéletrajzán dolgozik. A Mentor Kiadó és a marosvásárhelyi Súrlott Grádics Irodalmi Kör közösen mutatta be a Festett az arcom nékem is... című kötetet, amely különböző művelődéstörténeti korszakok fényében beszél az iróniáról. /Mentor-újdonságok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 28./

Az Örökségünk, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont negyedévente megjelenő kiadványának új száma egy európai uniós projektről, az Inextexről számol be, mely többek közt a székelyföldi népi textíliák motívumkincsének feldolgozására irányul. A folyóiratban Zepeczaner Jenővel, a Haáz Rezső Múzeum igazgatójával készült beszélgetés olvasható. A Román Országos Levéltár csíkszeredai igazgatóságának kezelésébe tartozó gyűjteményekben, fondokban (levéltári anyag tagolásának alapegysége, valamely intézmény vagy személy működése során keletkezett irat, dokumentum) talált érdekességekről, személyekről tudósít Bicsok Zoltán levéltáros. Az Örökségünk ismertette Kovács Piroska „Orczád verítékével... ”, Máréfalva a történelem sodrában című könyvét, továbbá beszámolt Jánosfalvi Sándor István unitárius lelkész, könyvgyűjtő, író életművéről. /Kiadványok. Örökségünk. = Szekelyhon. ro, ápr. 28./

Népes hallgatóság előtt tartott előadást Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban Borbély Gábor főesperes plébános, A vértanúk vére: a keresztények magvetése címmel Pálfi Jánosra emlékezett. Pálfi János /sz. Máréfalva, 1874. máj. 15./ teológiai tanulmányait között Gyulafehérváron végezte. Majláth püspök 1899-ben szentelte pappá. 1916-től Jobbágyfalva plébánosaként működött. A termény-beszolgáltatások idején a „kulákplébánosnak” gúnyolt lelkész a nyárádszeredai átvevőközpontba vitte szekérrel a gabonát. Útközben, azzal az ürüggyel, hogy nincsenek rendben a papírok, elkobozták a szállítmányt, s azt nem számították beadásnak. 1958 nyarán házkutatást tartottak a jobbágyfalvi plébánián, azután a marosvásárhelyi hadbíróság a ‘hatóság megrágalmazása és a szocialista rend megdöntésére irányuló tevékenység’ miatt gyorsított eljárással 5 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Bár a kolozsvári fellebbviteli tárgyalás előtt meghalt, ítéletét helybenhagyták. A marosvásárhelyi börtönben hunyt el 1958. november 6-án. Sírja azonosíthatatlan. A magyarlakta területeken élő szerzetesnők és világi keresztények szenvedéseiről és sokuk vértanúságáról kevés írásos dokumentum maradt. Az ötvenes évek romániai pereiben csupán a Szociális Testvérek Társaságából 15 testvért és 3 munkatársukat ítélték 5-20 év börtönre „hazaárulás” miatt, vagyis azért, mert hűségesek voltak Márton Áron püspök irányvonalához. Hajdú Gabriella orsolyita nővér boldoggá avatási folyamatát 2003-ban indította el a Gyulafehérvári Érsekség. Hajdu Gabriella Csíkmadarason született 1915. január 8-án. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, az orsolyita nővérek gimnáziumában, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az orsolyiták nagyváradi leánygimnáziumában tanított az 1948-as államosításig. Rendje feloszlatása után, 1948-ban Marosvásárhelyre ment szüleihez. Itt – mint gimnáziumi tanárnő – magánórákat adott vallásos középiskolásoknak, akiknek egyúttal hittant is tanított. Ezért tartóztatták le 1961-ben. Öt évre ítélték. A nagyváradi börtönben halt meg 1963. április 20-án. A Rulikovszky- temetőbe temették. Az 1970-es években exhumálták és a váradolaszi katolikus temető nővérparcellájában temették újra. Hajdu Gabrielláról Kovrig Gabriella nővér beszélt a közönségnek. Azt est végén Sebestyén Péter dedikálta Lukács, az ikonfestő evangélista című kötetét. /-dbs-: Keresztények magvetése. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

Elindította projektjét a Hargita megyei tanács, mely a megrongálódott, illetve elöregedett székelykapuk renoválását támogatja. A felújítás szakemberek bevonásával történik, a programot a tanács 70 ezer lejjel támogatja. A programban szerepet vállalt a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző és Művelődési Egyesület is, mely 1992-től foglalkozik a környék székelykapuival. 2002 óta a szervezet 28 kaput újított fel. Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök azt nyilatkozta, fontos megőrizni a székelykapuk épségét, mely évszázadok óta a környék kultúráját és hagyományát képviselik. A Székelykapu-program hamarosan Kovászna megyében is elindul. /Elindult a Székelykapu-program Hargita megyében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./

A Székelyudvarhely szomszédságában lévő Fenyéden vagy Máréfalván a porták előtt halmozódik a szemét. A hulladékszállítás ára miatt kialakult vitát az AVE Hargita megoldotta: két hete nem szállítja el tizenkét udvarhelyszéki község hulladékát, mert az önkormányzatok nem fogadták el a cég által ultimátumként benyújtott, megemelt árakat. A polgármesterek egyoldalú szerződésszegésért beperelték az AVE-t, de Csíkszeredában elveszítették a pert, másodfokon a marosvásárhelyi táblabíróság hozhat végleges ítéletet. A hatályos ítéletig az önkormányzatok új szolgáltatóval sem szerződhetnek. /Kovács Csaba: Tornyosuló szeméthalmok Udvarhelyszéken. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./

Háromszéken az idei lehet az első év, amikor minden tanintézmény megkapja a működéséhez szükséges egészségügyi engedélyt, mondta Deme Judit, a Kovászna megyei Közegészségügyi Hatóság igazgatója. Tájékoztatása szerint Háromszéken az elmúlt években sokat javult a tanintézmények felszereltsége. Míg tavalyelőtt még több mint 50 intézmény működött egészségügyi engedély nélkül, tavaly már csak 6 iskola nem kapott ilyen engedélyt. Három „problémás” iskolát tart nyilván a megyei oktatásügy: forráshiány miatt Máréfalván nem sikerült befejezni az iskolaépületben megkezdett munkálatokat, ezért a helybeli iskolásokat ebben a tanévben is a kultúrotthon fogadja be. A székelykeresztúri Orbán Balázs Líceum arra készül, hogy felmondja a szerződést az új iskolaépület kivitelezőjével. Itt is alternatív helyet kell biztosítani a tanulók számára a következő tanévben. A székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceumban sem fejeződtek be az építkezési munkálatok. /Kovács Zsolt, Parászka Boróka: Iskola-”mosdatás” = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

Diadalt kiáltott az RMDSZ országos vezetősége, de ők is tudják: csúfosan leszerepelt az államelnök-választásokon Kelemen Hunor, a szövetség jelöltje. Hargita megye független polgármesterei hivatkoztak egy október 21-én kiadott kormányhatározatra, mely országos szinten is port kavart, ugyanis a helyi önkormányzatok költségvetésének „kiegyensúlyozására” kiutalt pénzek mögött politikai számlafizetések, illetve választási munícióbiztosítás bújt meg. Az RMDSZ hangoztatta, hogy Kelemen Hunor nemcsak egy párt, hanem valamennyi erdélyi jelöltje, ezért azt lehetett gondolni, hogy nem tesznek különbséget magyar és magyar önkormányzat között. A Hargita megyei településeknek leosztott pénzt felsoroló lista azonban rácáfolt erre. Az nem meglepő, hogy a listán szereplő helységek közül Balánbánya kapta a legtöbbet (300 ezer lejt), hiszen a többségében románok lakta várost mindig is elkényeztették. Ezután a legnagyobb összegeket, egyenként 80 ezer lejt Gyergyóholló, Máréfalva és Varság kapta. Volt egy állandó szám, a 15 ezer. Ezek az aprócska összegek érdekes módon a független magyar polgármesterek vezette településekre jutottak, köztük van a megye legnépesebb községe, Csíkszentdomokos. A Magyar Polgári Párt polgármesterei vezette helységek esete: ketten kaptak 15 ezer lejt, a többiek pedig (köztük két város: Gyergyószentmiklós és Tusnádfürdő) lemaradtak a listáról, semmit sem kaptak. Állítólag Verestóy Attila szenátor végezte a pénzosztást. Az a hatalmi kör, mely beszél a magyar összefogásról, magyar egységről, tetteivel diszkriminálja azon színmagyar településeket, melyek lakói nem RMDSZ-es jelöltre szavaztak. /Szondy Zoltán: Egy kudarc magyarázata. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 25./

MPP: diszkriminál Borboly Csaba
Diszkriminációval vádolja Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnököt a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezete, amely azt fontolgatja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Thamó Csaba megyei elnök.
A megyei tanácsos azt kifogásolja, hogy a Hargita megyei önkormányzat politikai alapon támogatja a településeket, s az RMDSZ-es elöljárók által vezetett községek, városok több pénzt kapnak, mint azok, amelyeknek MPP-s polgármesterük van. Az MPP-s tanácsos elmondta, a polgári frakció csak aznap délelőtt értesült a csütörtökre meghirdetett rendkívüli tanácsülésről, így sem felkészülni, sem megjelenni nem tudtak.
Az ülésen többek között a költségvetésről is szavazott a testület, amelyet Thamó utólag aránytalannak és diszkriminatívnak ítél. Kifejtette, politikai alapú diszkriminációt lát az elosztás mögött, és kijelentését példákkal is illusztrálta. Mint mondta, miközben Tusnádfürdő, ahol MPP-s a polgármester, mindössze 65 ezer lejben részesült, addig az RMDSZ-es polgármester által vezetett Tusnádfalu 332 ezer lejt kapott. Hasonló a helyzet Udvarhelyszéken is, ahol a polgári vezetésű Farkaslakának 100 ezer, míg az RMDSZ-es elöljáróságú Máréfalvának 391 ezer lejt utalt ki a megyei tanács.
„Egyedüli megye vagyunk, ahol pályázni kell a támogatásra, így a polgármester hozzáállásán és szakmai tudásán múlott, hogy mennyire jó pályázatot adott le, és ezáltal mennyi pénzhez jutott. A pályázati űrlap kitöltésében minden polgármester segítséget kérhetett szakembereinktől” – reagált a vádakra a Krónika megkeresésére Borboly Csaba megyei tanácselnök. Mint mondta, a pályázatokat a megyei tanács szakemberei bírálták el.
Borboly szerint RMDSZ-es vezetésű települések is vannak, amelyek kevés pénzhez jutottak, tehát ez is bizonyítja, hogy nem történt politikai diszkrimináció. A rendkívüli tanácsülés utolsó pillanatban történő összehívását illetően kijelentette, a szabályzat alapján hívták össze a testületet, amelyen az MPP-frakció is ott lehetett volna, ha nem tartja fontosabbnak a saját pártjának az ülését.
Thamó Csaba azt is kifogásolta, hogy a tanácsülésen Csillag Péter MPP-s tanácsosjelölt mandátumigazolásáról is szó esett, amit szerinte szándékosan késleltet az önkormányzat vezetősége. Mint mondta, ezt tavaly július óta nem tűzték napirendre, és emiatt bírósági ügy lett belőle.
„A rendkívüli ülésen ez is szerepelt napirenden, de ha az MPP-sek nem jöttek el megszavazni a párttársuk mandátumát, én nem emelhetem fel a kollégáim kezét” – jelentette ki Borboly. Hozzátette, a lakosság érdekében jobban örülne, ha a cirkuszolás helyett az MPP az együttműködésre összpontosítana.
Csáki Emese. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi konferencia a hagyományápolásról
Kárpát-medence népművészeti értékeinek ápolása volt a témája annak a nemzetközi konferenciának, amely pénteken zajlott a Hargita megyei Máréfalván. A kiállítással egybekötött konferencia szombaton Kovászna megyében folytatódott.
A konferencia megnyitóján Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere, majd Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke is köszöntötték a konferencia résztvevőit. Borboly elmondta, a konferenciát azért rendezték Máréfalván, mert a település már bizonyított, hiszen rendszerint hallat magáról a hagyományőrző tevékenysége révén.
Borboly szerint a konferencia azért fontos, mert „az értékeinket csak úgy óvhatjuk meg és menthetjük át a következő generációkra, ha ezek a kérdések állandóan napirenden vannak, ha beszélünk róluk.” A köszöntőbeszédeket követően előadásában Imre Károly, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat képviselője beszédében hangsúlyozta: a népművészeti turizmus fejlesztését szorgalmazni kell. A konferencián Lukács László, a Székelyföldi Vállalkozók Egyesületének képviselője a turizmus fellendítését is elősegítő kézművesség és a népi iparművészet szerepére hívta fel a figyelmet.
A határokon átívelő rendszer kiépülését tartja fontosnak Pál Miklósné, a Békés megye Népművészetéért alapítvány elnöke, míg Csáki Rozália, a Civitas részéről a regionális és kulturális együttműködési lehetőségekről tartott előadást.
A kétnapos rendezvény idején a résztvevők meglátogatták a máréfalvi tájházat, kopjafát állítottak a Nyerges-tetőn, felkeresték Kézdivásárhely világörökség részévé nyilvánított főterét, és megnézték Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum anyagát. A rendezvény részeként kemencében sült lepényt, szilvapálinkát kóstolhattak a résztvevők. A konferenciát a székelyudvarhelyi Artera Alapítványon kívül a Békésmegye Népművészetéért Alapítvány, Háromszéki Népművészek és Kézművesek Egyesülete, az Erdélyi Kézműves Céh és a csíkszeredai Varga Károly Fafaragó Egylet szervezte.
Csáki Emese
Krónika (Kolozsvár)

kérdezett:Bakk-Dávid Tímea ELNAPOLT KATARZIS Akire 84 informátort állítottak: egy katolikus pap és a Szeku Az egyház a szocialista átalakítás ellenpólusa volt, ám kebeléből is akadtak, akik jelentettek a “veszélyes elemekről”.
Interjú Novák Csaba Zoltánnal.
Novák Csaba Zoltán és Denisa Bodeanu történész tollából tavaly év végén a Pro Print kiadónál jelen meg Az elnémult harang. Egy megfigyelés története. Pálfi Géza katolikus pap élete a Securitate irataiban című kötet.
Pálfi 1941-ben született Máréfalván, Márton Áron püspök szentelte pappá, még teológusként titokban kapcsolatot vett fel a Vatikánnal, egyházi könyveket, diafilmeket csempészett Romániába, Erdély-szerte megszervezte a hittanoktatást, még belső vallási mozgalmat is alapított. Tanított a gyulafehérvári teológián, ahol a magyar irodalom, kultúra, történelem ismeretének fontosságát terjesztette a hallgatók között. A “legveszélyesebb katolikus elemek” közé sorolták. Márton Áron egyik belső bizalmasa volt, a Securitatenak azonban mégis sikerült elérnie, hogy elhelyezzék Gyulafehérvárról.
Élete végéig megfigyelték, követték, sokszor behívatták a szókimondó, prédikációiban a fennálló hatalom elnyomása ellen felszólaló papot. Amikor 1984-ben gyanús körülmények között, hosszú betegség után kórházban elhunyt, elindult a szóbeszéd, hogy a Szeku végzett vele. A pap megfigyelésének történetét a két történész a román titkosszolgálat fennmaradt irataiból próbálta feltárni és tágabb kontextusba helyezni.
- Tudtommal ez az első olyan szekusdosszié-kutatása a fiatal történésznemzedéknek, amely a katolikus egyház egyik elöljárójára fókuszál. Eddig “múltfeltáró bizottságok” – ahogy a kötetben fogalmaztok – és személyek csupán részleges forrásokból dolgozva mutattak be néhány személyt. Hogyan esett a választás Pálfira? Lesznek-e még hasonló kötetetek?
Novák Csaba Zoltán: – Úgy gondolom, az erdélyi magyar és román társadalom 1989 előtti kutatásának fontos témája az egyház, ám korábban a mi generációnk számára annyira nem került előtérbe. Az egyház mint társadalomszervező tényező szerepköre háttérbe szorult az olyan kutatásokban, amelyeket én is végeztem az RKP kisebbségpolitikáját illetően. Tényleges, egyházra fókuszáló kutatás nem volt erdélyi magyar vonatkozásban.
A román történetírás előbbre áll, de ott sem beszélhetünk szervezett kutatásról, hanem inkább a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) munkatársainak különböző belügyis dossziék kapcsán létrejött munkáiról. Valamilyen szinten tehát ez egyfajta hiánypótló dolog is lenne, a kezdete egy erre fókuszáló kutatásnak.
Mégsem egy tudatos projekt része a kötet. Szerzőtársam, Denisa Bodeanu, a CNSAS munkatársa találta meg a Pálfi-dossziét, ideadta, hogy véleményezzem, mit lehetne kezdeni egy ilyen típusú iratanyaggal. Átolvastam ezeket a forrásokat, megfigyelési jegyzőkönyveket, s úgy találtam, ez egy rendkívül komplex történet, amely túlmutat egy átlagos pap vagy lelkész megfigyelésén. Pálfi esetében a megfigyelés egy nagyon hosszú folyamat volt – gyakorlatilag élete 43 évének több mint felét megfigyelte a Securitate. Ennek a megfigyelésnek a történetén keresztül számos olyan leágazásba nyerünk betekintést, ami nagyon fontos egyrészt a katolikus egyház belső életének, az egyház és a hatalom viszonyának megismeréséhez, másrészt az erdélyi magyar katolikus egyház és az erdélyi magyar társadalom viszonya tekintetében.
Olyan kis mellékszálak bukkantak föl, amelyek érdemessé tették az anyagot önálló formában is feldolgozni, és belevágni ebbe a pionírmunkába. Távolról sem gondolom a munkát tökéletesnek, nem válaszolja meg a római katolikus egyház kommunizmus alatti történetének legfontosabb mozzanatait, de úgy gondolom, jó kezdőpont lehet további kérdések felvetéséhez.
- Hogyan körvonalazódnak a kutatás további irányai?
- Pálfi pályafutása a 60-as, 70-es években és a 80-as évek elejéig számos olyan kérdést vet föl, amit érdemesnek tartanék kibontani. Egy ilyen példa a Pálfi Géza által kezdeményezett Pro Juventute mozgalom is. Nem tudott kicsúcsosodni, szervezett keretei nem igazán léteztek, utóélete is részleteiben csak egy-két személy tevékenységében érhető tetten, de mindenképpen egy érdekes példája annak, hogy a római katolikus egyház papjai milyen belső szellemi vagy vallási mozgalmakat kezdeményeztek az egyházon belül.
Érdemes lenne megvizsgálni a közeljövőben, még milyen társadalom- és egyházszervező mozgalmak léteztek, ezeket milyen tényezők befolyásolták. Ebben az időszakban, a II. Vatikáni Zsinat után Nyugaton több mozgalom szerveződött, és érdekes lenne megnézni, ezek a főképp Magyarországról érkező mozgalmak hogyan befolyásolták az erdélyi hitéletet. Pálfi Géza is aktív kapcsolatokat ápolt ezekkel a magyarországi csoportosulásokkal, ez lehetne egy érdekes kiindulópontja a történet továbbfűzésének.
A legfontosabbnak azt tartanám, hogy olyan kérdésekről kezdjünk beszélni, amelyek elhanyagolódtak: pl. hogy a katolikus egyház és Márton Áron személye milyen súllyal bírt az erdélyi magyar társadalmi életben az épülő szocializmus korszakában.
Akkor, amikor a társadalom szocialista átalakítása zajlott, az egyházak folyamatosan egy ellenpólust, egy másik világot, alternatívát kínáltak fel, s ennek alappillére volt az állami szervekkel ki nem egyező római katolikus egyház. Érdekes lenne megvizsgálni Márton Áron körleveleit, hogy milyen lépéseket tett az egyház. Mivel a források nagyrészt egyházi tulajdonban vannak, a püspökségekhez tartoznak, egy vegyes, világi és egyházi történészekből álló csoport kutathatná ezt a témát. Jelen pillanatban mondjuk túl sok esélyt nem látok erre, de mindenképp fontosnak tartanám.
Meg lehetne vizsgálni Pálfihoz hasonló kaliberű egyházi személyiségek tevékenységét, érdemes lenne egy oral historys projektet indítani a még életben lévő, ehhez a generációhoz tartozó lelkészekkel. Nem Pálfi szerepét akarom minimalizálni, de személye elhíresüléséhez hozzájárult nem tisztázott körülmények között bekövetkezett halála is. Pontosan azt kellene megvizsgálni, a halálán túlmenően mi volt fontos az ő munkásságában, s ugyanígy más lelkészek esetében is.
Kényes kérdés, és ehhez az egyházi vezetés felsőbb hozzájárulása is kellene, hogyan lehetne pont egy ilyen történet talaján kibontani azt, hogyan alakult az egyház és hatalom viszonya a szocializmus különböző időszakaiban. Pálfi esetében kiderült, hogy az egyházi intézményes hálózatba is sikerült beférkőznie a Securitaténak, és különböző módszerekkel sikerült rábírnia embereket, hogy információkat szolgáltassanak az egyházi életről.
Érdemes lenne ezt megvizsgálni, ugyanakkor hangsúlyoznám, bizonyos egyházakban már elkezdődött egyfajta átvilágítás. Bár én ezt nem tartom történészi szemmel mérvadónak, hiszen nagyon sok esetben ezek az átvilágítások egyfajta belső tisztogatással járnak, és nem vagy nemcsak az egyház múltjának az elsődleges megismerése a cél, hanem vannak személyes jellegű indokok is.
Úgy gondolom, ezt a folyamatot két szinten lehetne megvalósítani: ha egy egyház igényli ezt, szükségesnek tartja belső átvilágítását, akkor oldja ezt meg egy belső egyházi bizottság felállításával, és ez döntené el például azt, hogy nyilvánosságra hozzák a besúgók listáját, vagy sem. Egy másik szinten pedig egyháztörténészek és világi történészek bevonásával szülessenek olyan monográfiák, amelyek segítenek megérteni az embereknek ezt az igencsak bonyolult és komplex világot. Én ezt tartanám helyénvalónak.
- Két dossziéban található iratok alapján dolgoztatok. Elképzelhető, hogy lehetett vagy valahol még mindig lappang olyan dosszié vagy egyes dokumentumok, amelyekhez nem férhettetek hozzá, és amely segítene tisztázni a homályban maradt eseményeket, történetelemeket, különös tekintettel arra, hogy pont a halála előtti és utáni időszakból kevés irat maradt fenn?
- Igen, és ez a válasz, azt hiszem, minden megfigyelt személy esetében érvényes. Gyakorta történik meg az, hogy egy adott kérdésre vonatkozó dokumentum, pl. egy lehallgatási jegyzőkönyv más dossziéba, problémakatalógusba kerül be. Pálfi esetében is több irat került elő más dossziéból. Elképzelhetőnek tartom tehát, hogy idővel továbbiak kerülnek elő. Nagyon sok szála volt a történetnek, Pálfiról 84-en jelentettek, néhányan közülük kimondottan a Pálfi-ügyre voltak ráállítva, de voltak, akik más ügyek mentén kerültek kapcsolatba Pálfi Gézával, az ő jelentéseik közt még lehet rá utaló nyom.
Érdekes lenne összevetni ugyanakkor a Márton Áron és Pálfi Géza közti, lehallgatott beszélgetéseket, hogy megtalálhatók-e a Márton Áron dossziéjában. Átszervezés során is kerülhettek a süllyesztőbe iratok, és arról se feledkezzünk meg, hogy 1989-ben nagyon sok irat megsemmisült, a forradalmárok vagy maga a Szeku semmisítette meg ezeket. Székelyudvarhelyen 1989 decemberében az egykori milícia és a Szeku épületét feldúlták, felgyújtották, szabályos legendák keringenek arról, hogy a gyerekek játszottak a lehallgatásokat rögzítő magnószalagokkal.
- Hogy lehet egyébként, hogy a Márton Áron-dosszié még nem került terítékre? – Voltak kutatások, de ez egy hatalmas téma, komplexebb kérdéseket vet föl, mint egy nem főpapi rangú személy megfigyelési dossziéja. Részkérdésekről többen írtak, és ha jól tudom, egy hosszabb dokumentumfilm készítése is zajlik a boldoggá avatási folyamata kapcsán.
- Pálfi halálának tisztázatlan körülményei azóta is tápot adnak a találgatásoknak, illetve egy kvázi mítoszteremtés eszközeivé váltak. Hogy a Securitatenek része volt a halálában, tényként állítja több forrás is. Mennyiben járulhat hozzá a történészi feltáró munka a köztudat megváltozásához?
- Pálfi a 80-as évek közepére a romániai magyar ellenállás felkapott szimbóluma lett, mert halála gyanús körülmények között következett be. A Szeku is meglehetősen zárolta az erre vonatkozó információkat. A nyugati világ, a Szabad Európa rádió, a magyar emigráció is gyorsan felkapta a hírt, és azonnal meg is jelent a fontosabb médiumokban. A Szeku megpróbált ellenlépéseket eszközölni, nagyon sok beépített embert küldött ki Nyugatra, hogy cáfolják a hírt, miszerint közük lett volna a pap halálához. A katolikus egyház is a hivatalos verziót fogadta el, miszerint Pálfi gyakorlatilag betegség következtében hunyt el.
A 80-as években vagyunk, amikor a diktatúra a legrosszabb időszakát élte. A társadalomnak akkor is és később is szüksége volt kierősített, felnagyított pozitív példákra, hogy igen, lehet másképpen is, vannak olyan kaliberű személyiségeink, akiknek vezérletével ellent lehet állni egyrészt a politikai, másrészt az egyre erőteljesebben jelentkező etnikai elnyomásnak. Pálfi Géza történetének utóélete is ide kapcsolható, és már a 90-es évektől elkezdődött egyfajta mítoszépítés körülötte. Én történészként nem szeretnék állást foglalni ebben, hogy ez jó vagy sem, de úgy vélem, gondolkodó értelmiségiként a tényeket a maguk helyén kell kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy ezáltal csorbítjuk Pálfi jelentőségét, kisebbítjük kvalitásait, vagy nem ismerjük el az egyházáért és az egész erdélyi magyar társadalomért tett, nagyon fontos munkájának érdemeit. De jelenleg elsietett lenne egy mítoszt továbbgenerálni, és akár az ő, akár más, például Sütő András esetében, egy túldimenzionált kultuszfigurává emelni valakit.
Úgy gondolom, az időnek kell eldöntenie, egy adott személy tevékenysége mennyire volt fontos, mennyire volt jó. Nem tartom ildomosnak, hogy azonnal nekiugorjunk és kultuszt építsünk egy-egy ilyen személyiség köré. Ettől persze lehet emlékezni az adott személy munkásságára, lehet az emlékét ápolni.
Pálfi példája az egyházszervezésben, a hittanórák megszervezésében követendő volt, a nemzeti megmaradás gondolatkörében kifejtett eszméit is meg lehet szívlelni, ezáltal “örökké élni fog”, ugyanígy Sütőt is olvasni, értelmezni kell, és vitázni szellemi örökségén. De azt az idő majd eldönti, tágabb dimenzióban kell-e az emléküket ápolni vagy sem.
- Vajon miért nem egy olyan személy ügye került be a nemzetközi köztudatba, akit minden kétséget kizáróan a Szeku nyírt ki?
- Hogy valakit megölt-e vagy sem a Szeku, roppant nehéz bizonyítani. Ha ehhez a módszerhez folyamodtak, azt mindenképp olyan szervezés előzte meg, és olyan módon hajtották végre, hogy nagyon kevés nyom maradjon róla. Nem is nagyon dokumentálták az ilyen történeteket. Nagyon nehéz bizonyítékokat szerezni, és nagyon sok legenda él.
Sokan állítják például, hogy a Szeku sugarazta őket. A székelyföldi könyvbemutató turnénk szinte minden állomásán találkoztam olyan személyekkel, akik meg voltak győződve arról, hogy őket sugarazták. Nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni ezeket a történeteket, de az biztosnak tűnik: egy ilyen szintű beavatkozás nagyon pontos szervezést igényelt. Román körökben például a Szabad Európa Rádió román szerkesztőiről terjedt el, hogy így likvidálta volna őket a Szeku, ám bizonyítékokat ott sem tudtak szerezni.
A titkosszolgálat azért végzi titokban e tevékenységeit, hogy úgymond “a földi halandók” módszereivel ne lehessen leleplezni. Király Károly is említi, őt is sugarazták a nyolcvanas években, de rá is lőttek, és különböző baleseteket rendeztek meg – ez is érdekes jelenség, erre is többen hivatkoznak, hogy baleseteknek álcázott merényletekkel próbálták meg eltenni láb alól az áldozatokat. Ez egyébként másképp működött a szocializmus építésének 50-es éveiben, amikor a kollektivizálás, a szocialista átalakítás volt a tét, és ahhoz, hogy egy falut, egy vidéket megtörjenek, szükségesnek látták az emberáldozatot. Akkor a Szeku primitív eszközökkel oldotta meg ezeket az ügyeket, amelyek ma is bizonyítékul szolgálnak számunkra, hogy szervezetten, tudatosan elkövetett merényletekről van szó. Ez a Szeku irataiból is miden kétséget kizáróan kiderül (lásd László Márton ilyen irányú kutatásait).
De az ilyen kifinomultabb módszerekre, mint a sugarazás, nem történnek utalások a Szeku irataiban. Másrészt az ismert személyekkel nem járhattak így el, mert gyanússá váltak volna – az ő esetükben a Szeku embereinek inkább az volt a szerepe, hogy eltávolítsák a személyt abból a közegből, ahol az államra nézve veszélyesnek tekintett tevékenységét végezte. Pálfinál a cél az volt, hogy elhelyeztessék a gyulafehérvári teológiáról, mert ott magukra a közösségformálókra volt tekintélyes befolyással, míg egy parókián csupán a gyülekezetére. És ez sikerült is.
- Több mint 80 informátor volt Pálfira állítva, ebből 5 tanár, 26 tanuló, 25 pap, és csupán 27 világi személy. Többségük feltételezhetően ma is él, és egy részük funkciót tölthet be az egyházon belül. Mikor tudhatja meg az “igazságot” a közvélemény, az érintett katolikus hívők, hogy kik voltak ezek? Lehetséges lenne-e, hogy akár valamilyen belső, lelkiismereti, akár valamilyen külső nyomás, mondjuk a saját feletteseik felszólítására ezek az emberek felfedjék magukat?
- Az eddigi példák azt mutatják, nagyon kevesen voltak azok, akik 1989 után önszántukból fölfedték besúgói vagy együttműködési tevékenységüket. Nem tudom megmagyarázni, milyen belső mozgatórugók miatt, talán a legtöbben ezt igyekeztek elodázni, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb az egész feledésbe merül.
A “teljes igazságot”, ahogy ezt földi halandókként értelmezzük, semmiképp sem tudhatjuk meg. De a történet nagyon sok vonatkozását, sok apró részletét meg lehetne ismerni. Az a kérdés, mikor jut el az egyház arra a pontra, hogy fontos legyen számára saját múltjának megvizsgálása, hogy mi volt a viszonya az elmúlt rendszerhez. Én ezt fontosnak tartanám, gondoljunk csak arra, a katolikus hitéletnek is milyen fontos eleme a szentgyónás. Katartikus szerepe van. Úgy gondolom, egy adott közösség akkor tud világos jövőképet felmutatni, ha tisztában van saját múltjának történéseivel. Az erdélyi magyarság esetében fontosnak tartanám, hogy a kényes kérdéseket kibeszéljük, elismerjük, hol tévedtünk, s tiszta lelkiismerettel, hatékonyabban tudjunk egy normális jövőképet körvonalazni. De ez az én véleményem, ezzel sokan nem értenek egyet.
A történet komplexitása az egyik magyarázat, amiért egyesek óvakodnak a múlt tisztázásától. Nem fehér és fekete, jó és rossz szereplős történet ez, hiszen ha akár a besúgókat vesszük, roppant sok árnyalatra kell tekintettel lennünk. Egy besúgó tevékenységét csak akkor tudjuk teljes mértékben kielemezni, ha ismerjük a teljes munkásságát, az általa feljegyzett információk összességét. Ez alapján lehetne meghatározni, mennyire volt káros a tevékenysége. Sokukat zsarolással, a papokat pl. kisebb kihágások leleplezésének fenyegetésével szervezték be, és nem mindegyikük végzett egyenértékű információközlő munkát.
Vannak, akik a túlélésért súgtak be. A Securitate követelésének is igyekeztek megfelelni, de ugyanakkor próbálták megőrizni belső integritásukat. Ilyen esetben a Szeku által kvázi használhatatlan, a megfigyelt személyre ártalmatlan információkat közöltek. Én úgy gondolom, hogy egy olyan ember, aki ugyan aláírta az együttműködési nyilatkozatot, de máskülönben az általa adott információk döntő többsége nem okozott kárt a megfigyelt személynek, nem esik ugyanabba a kategóriába, mint egy olyan informátor, aki tudatosan arra játszott, hogy a megfigyeltnek ártson.
Nehéz ezeket a kategóriákat elkülöníteni, de kellő szakértelemmel, odafigyeléssel meg lehetne tenni, hogy ne minden besúgót egy kalap alá vegyünk. Ez csupán megnehezítené, de nem akadályozná meg az átvilágító munkát.
Úgy gondolom, a besúgók világa elsősorban a rendszert minősíti, és csak utána a rendszerben élő embereket. Inkább emberi esendőségünkre, gyarlóságunkra mutat rá, meg arra, hogy adott diktatórikus rendszerben, ahol különböző nyomások érnek, a társadalom különböző tagjai más-más módon reagálnak ezekre a pressziókra.
A könyvbemutatók során sokan – és jogosan – tették fel a kérdést, hogy mi történik a rendszer működtetőivel? A besúgók általában csupán szerény fogaskerekei voltak a rendszernek, amelynek voltak magasabb szintű működtetői, tisztek, belügyi alkalmazottak – velük mi történik?
Mi azt a módszert követtük, hogy az informátorok nevét nem hoztuk nyilvánosságra. Ezt is sokan kifogásolták, de én azon a véleményen vagyok, a történésznek nem az a feladata, hogy levadássza a besúgókat, hanem hogy bemutassa és értelmezze egy rendszer működését. Ám az összes, az ügyben érintett Securitate-tiszt és belügyi meg rendőrségi alkalmazott neve szerepel a könyvben. Innen továbblépve nem a történész, hanem a mindenkori román politikai elit feladata lenne, hogy az előbb feltett kérdést valamilyen szinten megoldja.
Ez a romániai rendszerváltás egyik nagy problémája már 1990 januárjától kezdődően: az új rendszer hogyan fog viszonyulni az elmúlt, bukott rendszerhez? 20 év távlatából tudjuk, hogy a román politikai elit megpróbálta elodázni ezt a kérdést. Nem látom, hogy bármilyen komoly társadalmi következménnyel járó jogi szabályzást dolgozott volna ki annak érdekében, hogy szembenézzünk a múlt e szeletével.
- Milyen volt a kötet eddigi fogadtatása?
- Nagyon sok visszajelzést kaptunk világi és egyházi körökből egyaránt. Sokan olvasták, sokan vásárolták meg, sokan érdeklődtek a munka iránt. A reakciók egyébként vegyesek. Mint említettük, Pálfi haláláról két markánsan elkülönülő vélemény létezik – ebből következően a mítosz éltetői szkeptikusan viszonyulnak a mi könyvünkben megjelenő magyarázatokhoz. De ez már hit kérdése is, túlmutat a racionalitás keretén. Ha valaki hiszi, hogy a Szeku áldozata és mártír volt, és ez neki fontos, akkor úgysem lehet meggyőzni tudományos módszerekkel ennek ellenkezőjéről. Szakmai berkekben fontosnak nevezték, hogy a kötet egy ilyen nyelvezettel, strukturáltsággal jelenik meg mind a magyar, mind a román olvasóközönség előtt. Megpróbáltuk történelmi kontextusba helyezni a történetet, a bevezető tanulmányban leírtuk, milyen volt a politikai miliő, az RKP magyarságpolitikája. Sokan kiemelték, hogy fontos, hogy ez a fajta narratíva román nyelven, egy román szerzővel való együttműködésben jött létre. Román-magyar együttműködésről beszélhetünk tehát, s az sem mellékes, hogy a román nyelvű változat a CNSAS keretén belül jelent meg.
A román nyelvű bemutató még várat magára, tél végén tervezünk egy turnét, Bukarestben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Eddig csak Szebenben mutattuk be román tudományos közegben, és pozitív visszajelzéseket kaptunk.
Annak is örülök, hogy sokan kiemelték a kötet kiegyensúlyozott hozzáállását. A negatív visszajelzések szakmai téren eddig főleg a szerkesztési, tördelési, olvasószerkesztési hibákat rótták fel. Amúgy a kötet szakmai hiányosságai szerintem nagyrészt abból fakadnak, hogy a témáról eddig keveset írtak. Amikor a Pálfi-történetet tágabb, elsősorban egyháztörténeti kontextusba helyeztük, sok fehér foltba ütköztünk, és sok kérdésre nem tudjuk a választ azóta sem. Ilyen szempontból is úttörő a kötet, mert jelenlegi információink alapján ebből ennyit lehetett kihozni, sok mellékszálat évek múlva biztosan sokkal jobban lehet majd felgöngyölíteni.
Jól kiegészíti a kötetet Maksay Ágnes dokumentumfilmje. A történetet így közelebb lehet vinni az átlagemberhez, akit esetleg elriasztana a tudományos kifejezések világa, a száraz dokumentumok. Úgy vélem, a történésznek nemcsak az a feladata, hogy különböző forrásokat felhasználva értelmezze a múlt történéseit a maga szakmai közegében, hanem ezt a tudást el kell szállítania a szélesebb tömegekhez is, akár tompítani a tudományosságán, hogy az átlagolvasónak is hozzáférhetővé váljon. Hiszen pontosan az “átlagolvasó” a főszereplője ennek a korszaknak.
Transindex.ro

Főhajtás egy kitüntetett előtt
Anyanyelvem legszebb szavait keresgélem a szívet melengető hír hallatán-olvastán. Tenyérizzasztó munka e jegyzet indítása, különösképpen, mert ezt a nem mindennapi közhírré tételt egykori tanítványa veszi és adná tovább egykori tanító nénijéről, aki tanítás és "menet közben" 34 esztendősen a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar nyelv és irodalomból megszerzi a szakképesítést. S ha kezébe kerül e jegyzetem, nem szeretnék gyenge jegyet kapni tőle fogalmazásból...
1951-ben helyezték Szentegyházasfaluba a máréfalvi szép, szőke tanító nénit, Lukács Domokos ács és faragómester lányát. 1952–55 között lehettünk tanítványai az akkori I–VII. osztályos központi elemi iskolában. Fenyédi kitérővel (szülőfalujának községközpontja) Máréfalvára helyezik magyar szakos tanárként. Két év teltével igazgatónak is kinevezik, és dolgozik az iskola biztos kezű vezetőjeként tizenkét évig. 1987-ben nyugdíjba vonul, 36 évi pedagógusi hivatását mindenkoron hűségesen teljesítve. És Kovács Piroska néninek az ezt követő két és fél évtized hozza meg néprajzosi, kultúrmunka-szervező, -irányító "közmunkájának" eredményeit, sikereit. Iskola és falumonográfiát jelentet meg, hátára veszi szülőfaluja művelődési életének legnehezebb részét, leltározza, rothadástól, emberi közömbösségtől menti székely kapuit. Tanítványaival gazdag tárgyi, néprajzi anyagot gyűjt, s ha kell, szerepet vállal az általa betanított színdarabokban. Negyedszázada nem csak Székelyföldön, Kárpát-medencei szinten válik ismertté neve, közmegbecsülésnek hagyományvédő, -mentő, néprajzi tevékenysége.
Január 2-án kelt válaszlevelében írja többek közt "...személyemet illetően két díj átadásáról írsz; nem volnék őszinte, ha nem vallanám be, jólesik az embernek, ha látják, elismerik munkáját. Az én esetemben ez már az öregséget is jelenti. De hát ez van! Ebben az évben 80 éves leszek, ha a Fennvaló is így akarja. Ez utóbbi, az Orbán Balázs-díj azért jelentős számomra, mert általa az önkéntes munkát jutalmazták. 19 éve alapítottam a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesületet. A két évtized alatt sok-sok hagyományőrző kulturális tevékenységre került sor. Ez nevet, elismerést adott egyesületünknek. A töretlen munka általában meg szokta hozni a gyümölcsét... Helytörténeti kutatásaim eredményeként 2009 karácsonyán megjelent egy vaskos kiadványom Orczád verítékével címmel, Máréfalva a történelem sodrában alcímmel. Ezt hagyatéknak szánom szülőfalum számára. Bár ennyit, ha már családdal, utóddal nem gyarapíthattuk székely társadalmunkat..."
Szép, megrendítő vallomás egy székely magyar asszonytól, Kovács Piroskától. Akire igazi lámpásként néztünk fel mi, egykori tanítványai azokban a hazugságra épülő, ködösítő, nehéz évtizedekben. S akinek közéleti, nemzetféltő, -mentő munkássága meghozta gyümölcsét: az Europa Nostra Díjat a Kiemelkedő hozzájárulás kategóriában, amelyet június 1-jén adnak át a lisszaboni Jeronimos-kolostorban szervezett ünnepségen.
Freenczy L. Tibor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Nyirő Józsefről elnevezett utcák és iskolák névadásának törvényességét vizsgálják
Nyirő Józsefről elnevezett
iskola Máréfalván A Hargita megyei prefektúra vizsgálja azoknak az önkormányzati határozatoknak a törvényességét, amelyek szerint utcákat vagy iskolákat neveztek el Nyirő József íróról – jelentette be hétfőn Cristina Augusta Urzica prefektus.
A kormánymegbízott Victor Ponta román miniszterelnöktől kapott erre hétfőn utasítást. A prefektus szerint a vizsgálat tárgyát képezi valamennyi olyan önkormányzati határozat, amely szerint utcákat vagy iskolákat neveztek el Nyirőről.
Ponta hétfőn utasította Hargita megye prefektusát, hogy vizsgálja meg, nem sértik-e ezek a határozatok azt a jogszabályt, amely tiltja Romániában háborús bűnök miatt elítélt személyek kultuszának ápolását, valamint tiltja a fasiszta, a rasszista vagy az idegengyűlölő jelképek használatát.
A Mediafax hírügynökség megemlíti, hogy Székelyudvarhelyen egy utca viseli az író nevét, amelyben található az a ház, ahol Nyirő lakott. Hozzáteszi, hogy Hargita megyében Csíkszépvízen és Máréfalván nevezték el a helyi iskolát az íróról.
A román miniszterelnök szerint ez a jogszabály tiltja, hogy „elismerésben vagy tiszteletadásban részesüljenek a fasiszta és antiszemita személyek". Ponta elismerte, hogy Nyirőt soha nem ítélték el, és nem nyilvánították háborús bűnösnek, de ennek ellenére is kéri a vizsgálatot.
Szintén hétfőn Ioan Rus belügyminiszter bírálta Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a kijelentéseit. Az Agerpres hírügynökség szerint a román tárcavezető elmondta: a minisztérium munkatársai alapos tájékoztató anyagot készítenek Nyirőről Victor Ponta miniszterelnöknek és Traian Basescu államfőnek. Mint mondta, azért készítik a tájékoztató anyagot, hogy Ponta jól alátámasztott állásponttal vegyen részt az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésen.
A múlt héten Mircea Dusa parlamenti kapcsolatokért felelős román miniszter jelentette be, hogy június elseje körül találkozik egymással Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök Bukarestben. Szijjártó Péter, a magyar miniszterelnök szóvivője viszont az MTI-t akkor arról tájékoztatta: Orbán Viktor ugyan részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről szóló bukaresti tanácskozáson, de „kétoldalú találkozó a román miniszterelnökkel nem került szóba".
A román belügyminiszter a Nyirő hamvainak felkutatására indított akcióról elmondta: azt akarták bizonyítani, hogy a román rendőrség több millió jármű között is képes megtalálni akár egy konzerves dobozt is.
MTI. Erdély.ma

Székelyföldet ünnepelte Európa
Kovács Piroska elnyerte az Europa Nostra 2012-es kulturális örökségvédelmi nagydíját
A 2012-es Europa Nostra Díjak hat nagydíjának egyikével tüntette ki Kovács Piroskát, a máréfalvi KŐLIK Hagyományőrző Művelődési Egyesület alapítóját az Európai Bizottság és az Europa Nostra június 1-jén Lisszabonban, Hargita Megye Tanácsának felterjesztése nyomán.
Székelyföldet, Hargita megyét ünnepelte Európa június 1-jén este Lisszabonban. Hargita Megye Tanácsa felterjesztése nyomán a máréfalvi Kovács Piroska a 2012-es Europa Nostra Díjak Európa kulturális örökségvédelméhez való kiemelkedő hozzájárulás kategóriájának győztese. A díjat a lisszaboni Jerónimos kolostorban szervezett péntek esti ünnepségen adták át Kovács Piroskának, a "székely kapuk őrzőjének" a Székelyföld népművészeti örökségének kutatásában és megőrzésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. A márciusban kihirdetett 28 Europa Nostra Díj nyertese közül a június 1-jei díjkiosztó ünnepségen választották ki a hat fődíjast, amelynek egyike Kovács Piroska. Az Európa kulturális örökségvédelméhez való kiemelkedő hozzájárulás kategóriája győztesének, a máréfalvi 80 éves nyugalmazott pedagógusnak, népművelőnek, néprajzi gyűjtőnek a helyi történelem és örökségvédelem területén végzett tevékenységét az év legkiemelkedőbb örökségvédelmi megvalósításaként ismeri el az Európai Unió.
– Ez a díj nem egy embernek szól, ez Máréfalva, Hargita megye, Székelyföld sikere is – nyilatkozta Kovács Piroska, akit Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kísért el a lisszaboni díjátadásra.
A tanácselnök szerint Európa figyelmének a középpontjába került Székelyföld, Hargita megye.
– Sajátos kulturális értékekkel rendelkezünk, a székely kapu mint szimbólum Európa egyik féltett kincse, amelyet mint bebizonyosodott, összefogással, odafigyeléssel meg tudunk védeni. Kovács Piroskán keresztül egész Székelyföldet díjazza Európa. Az összefogással végzett munkának eredménye van, ezért büszke vagyok arra, hogy Hargita Megye Tanácsa felelős és jelentős szerepet vállalt a Piroska néni által elindított mozgalomban, a székely kapuk mentésében. Büszkék vagyunk Kovács Piroska munkájára, kitartására – nyilatkozta Borboly Csaba hangsúlyozva: – Ez a díj is bizonyítja, hogy Székelyföld létezését nem lehet letagadni. Székely kapuk léteznek, Székelyföld létezik, és a Székelyföldért tevékenykedők Európa büszkeségei, eredményeinket egész Európában elismerik.
Hargita Megye Tanácsa 2009 óta tagja a Kovács Piroska által alapított KŐLIK Hagyományőrző Művelődési Egyesületnek, amely tevékenységét megyei szintre kiterjesztve közösen dolgoznak a székely kapuk megmentésén. A közös tevékenység eredményeként számos régi székely kaput újítottak és újítanak fel, felleltározzák a megye székely kapuit, és a hagyományos falukép, utcakép megőrzésén dolgoznak. Hargita Megye Tanácsa Kovács Piroska tevékenységét tavaly Orbán Balázs- díjjal ismerte el.
Kovács Piroska, máréfalvi viseletben szerényen és boldogan vette át a 10 000 euró értékű juttatással járó Europa Nostra nagydíjat. A zsűri tagjai elismeréssel nyilatkoztak Piroska néni munkásságáról, a közönség hangos "Bravó!"-val ünnepelte az udvarhelyszéki Máréfalva szülöttét. Rengetegen gratuláltak a meghatódott Piroska néninek, aki így nyilatkozott a díjátadást követően:
– Rendkívüli érzés és nagyon nagy megtiszteltetés ez a díj. Boldog vagyok. A díjátadó ünnepség felemelő pillanataiban azt éreztem, hogy jó lenne, ha az otthon ma-radott székely kapuk tulajdonosai, kapufaragók, kapuállító falvaink közössége is velem együtt érezné, hogy ennek a sajátosan ránk jellemző népi értéknek igenis helye van Európában, Európa hagyományos kultúrájában. Ez alkalommal Európa ránk figyelt, a székely kapu megkapta méltó helyét Európa kulturális palettáján. Ez további munkára ösztönöz.
Hargita Megye Tanácsának felterjesztése P. Buzogány Árpád történész munkáján alapult, aki így ír Kovács Piroskáról:
"Kovács Piroska nyugalmazott tanár, népművelő, néprajzi gyűjtő, helyismerettel, történelemmel, néprajzzal kapcsolatos gyűjtőmunkát végzett, melynek eredményét több önálló kiadványban jelentette meg. A székely kapuk udvarhelyszéki kataszterét összeállította, a régi kapuk megmentését, helyreállítását szorgalmazta és ennek hatására megyei program indult be. Tájházat alapított szülőfalujában, annak folyamatos programjai elsősorban az értékmentést szolgálják, illetve a fiatalokat megismertetik a hagyományos mesterségekkel (pl. kapufaragás). Sokoldalú munkásságát több helyi, megyei és romániai díjjal ismerték el.
Pedagógusként szülőfaluja iskolatörténetét készítette el, településével kapcsolatos adatgyűjtéseit terjedelmes kiadványban tette közzé. Szülőfaluja, Máréfalva a faragott és festett székely kapuiról híres. Kovács Piroska már a hetvenes években, Ceausescu diktatúrájában elkezdte gyűjteni, lerajzolni a faragott nagy kapuk mintakincsét, majd pedig a települése más tárgyi emlékeit – ez szolgált alapul a később létrehozott tájháznak, ahol tematikus kiállításokat szervezett.
A Máréfalván alapított Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület vezetőjeként szakmai rendezvényt kezdeményezett (Székely kapuk napja), és településükön több kaput műemléknek nyilvánítottak. A régi kapuk karbantartása, feljavítása azt eredményezte, hogy Máréfalva továbbra is Erdély egyik olyan települése, ahol a nagyméretű, szépen faragott kapuk meghatározzák a településképet."
Az esemény védnöke Aníbal Cavaco Silva, Portugália elnöke volt, aki jelenlétével megtisztelte a rendezvényt, ugyanakkor José Manuel Barroso. A díjátadó gálán részt vett Androulla Vassiliou oktatási, kulturális, többnyelvűségi és ifjúsági európai biztos, valamint Plácido Domingo világhírű tenor, az Europa Nostra elnöke is. A 28 nyertest a 31 országból benyújtott 226 projekt alapján választották ki. A díjazás négy kategóriában történt – megőrzés, kutatás, kiemelkedő tevékenységek, oktatás, képzés és tudatosítás. Minden kategória esetében egy elismert, független szakértőkből álló bírálóbizottság ült össze egész Európából, és minden nyertes egy plakettet vagy egy trófeát kapott. Továbbá kiválasztották a díjazottak közül a "nagydíj" hat nyertesét, köztük Kovács Piroska nénit, akik ezenkívül 10 ezer euró értékű juttatásban részesültek. Népújság (Marosvásárhely)