Veszélyben a Máramaros megyei magyarok egyetlen nyomtatott hírcsatornája: az újság befektetőket keres
A Bányavidéki Új Szó évek óta pénzügyi gondokkal küzd, és azért, hogy a Máramaros megyei magyarok továbbra is anyanyelven tájékozódhassanak a legfontosabb helyi, országos és külföldi hírekről, a hetilap befektőket keres.
Eddig legalább kétszer élesztették újjá a „klinikai halál” állapotából az újságot, egyszer a nagybányai és a környékbeli magyarok nagy mecénása, Szász György segítségével, egyszer pedig Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnökének, az RMDSZ volt ügyvezető elnökének köszönhetően.
A hetilap szabadárusítási árát ideiglenesen 1 lejjel megnövelték, de ez nem jelent hosszú távú megoldást.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy ha a Bányavidéki Új Szó beszünteti a megjelenését, soha többé nem lesz a máramarosi magyar közösségnek magyar nyelvű lapja – ezért is kerültünk nem csak mint szerkesztőség, hanem magánemberekként is lehetetlen helyzetbe. Ezért is nehéz számunkra meghozni a döntést, hogy egy huszárvágással véget vessünk ennek az évek óta húzódó haldoklásnak” – írja közleményében a szerkesztőség.
A hetilap kiadója, a Genius Kft. kizárólag a Bányavidéki Új szó fenntartására jött létre 1990-ben, amely az egyház és az iskola melett arra törekszik, hogy összetartsa a helyi magyar közösséget.
A lapot támogató Pro Genius Egyesület felhívással fordul minden jó szándékú, az újság fennmaradását szívügyének tartó itthoni és külföldön élő magyarhoz, magánvállalkozóhoz, politikushoz, egyesülethez, alapítványhoz, politikai párthoz azzal a kéréssel, hogy ötletekkel, illetve lehetőségeihez mérten támogassa a Bányavidéki Új Szót. maszol.ro

Tizenhét megye negyven településén okozott kárt a vihar
Az elmúl 24 órában tizenhét megye negyven településén okozott kárt a vihar, elsősorban az erős szél – tájékoztat a belügyminisztérium közleménye. Az idézett forrás szerint, a kedvezőtlen időjárás miatt továbbra sem lehet közlekedni a DN12C úton Gyergyószentmiklós és Almásmező (Bicaz-Chei), valamint a DN13B úton, Parajd és Gyergyóalfalu között. Lezárták a DN 67C (Transzalpina) országutat Rânca és Obârșia Lotrului között, és a DN7C (Transzfogaras) országutat, Piscu Negru – Bâlea-vízesés között (ezt eredetileg november 1-jén tervezték lezárni). A vihar a következő megyékben okozott kárt: Fehér, Arad, Bákó, Bihar, Botoșani, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Giurgiu, Hargita, Máramaros, Neamț, Prahova, Szeben, Suceava, Teleorman és Tulcea. A belügyminisztérium azt ajánlja a gépkocsivezetőknek, hogy a DSU applikáción tájékozódjanak az útviszonyok felől. Nyugati Jelen (Arad)

Kiépítenék az erdélyi falvak hálózatát
ATransylvania Myths Europe egy olyan, erdélyi településekből álló hálózat kiépítését célozza, amelyek az örökségvédelmet és a kultúrát tekintik a fenntartható fejlődés legfontosabb eszközének. A hálózat egyedi brand köré épülő kulturális és turisztikai kínálat kidolgozására törekszik a hazai és európai turisták számára.
A projekt kapcsán szervezett konferencia november 16-án 9.30 órakor kezdődik, azon a Román Királyi Ház képviselője mellett a Román Örökségvédelmi Intézet, illetve a Kolozs, Szeben, Fehér, Máramaros, valamint Brassó megyékben futó legjelentősebb örökségvédelmi projektek képviselői is részt vesznek.
„Ez a konferencia tulajdonképpen egy meghívás akar lenni az összes olyan erdélyi falu elöljárója számára, akik az örökségvédelem és a kultúra fejlesztését célzó projekteket kulcsfontosságúnak látják a településeik fenntartható fejlődésének szempontjából” – nyilatkozta Ștefan Teișanu, a Kolozsvári Művelődési Központ igazgatója.
„Velük együttműködve szeretnénk útjára indítani az eddigi talán legambiciózusabb regionális fejlődést célzó projektünket, amellyel a régió turisztikai vonzerejét is jelentősen növelnénk úgy az országbeli, mint az európai turisták körében. Kolozsvár nagymértékben erdélyi identitásának köszönheti növekedését, erdélyisége, erdélyi brandje erős vonzerőt kölcsönzött számára és idevonzott számos tehetséges embert az idők során. ATransylvania Myths Europe projekt Kolozsvár, a régióban elfoglalt vezetői szerepét kívánja megerősíteni, illetve a város törekvését az erdélyi térség fenntartható fejlődése érdekében megvalósított projektek irányába” tette hozzá Teişanu.
„Örömünkre szolgál, hogy otthont adhatunk ennek a konferenciának és támogathatjuk ezt a projektet. Kolozs megye olyan, mint egy miniatűr Erdély, amely – túl a város gazdasági motorjain – a kultúrára és hagyományokra, mint forrásokra támaszkodó gazdasági és társadalmi fejlődés terén jelentős és sokszínű lehetőségeket tartogat. Hiszünk ugyanakkor a megyék és régiók közötti együttműködés erejében, így hát arra invitáljuk az erdélyi megyéket, hogy csatlakozzanak ehhez a projekthez és a november 16-i konferenciához” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.
A 2018-ban induló hálózatépítési tevékenységek és események egyben a projektben résztvevő települések első közös megvalósításai is lesznek. Ilyenek például Az Örökségvédelem Napja, A Szamosparti Kastélyok rendezvénye, az Erdélyi Bújócska Bajnokság és még sok más rendezvény.
A projekt részeként mindegyik település saját projekttel is indul, amelynek célja a helyi kulturális értékek gazdasági szempontból való értékesítése.
A projekt keretén belül megvalósuló széleskörű tevékenységeket a Kolozsvári Művelődési Központ fogja majd össze, arra bíztatva az erdélyi helyi önkormányzatokat, főként a falvak képviselőit, hogy csatlakozzanak ehhez a hálózathoz. Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi '56-ról nyílt kiállítás Máramarosszigeten, ahol Márton Áron is raboskodott
A jelenleg börtönmúzeumként működő épület 1950 és 1955 között a politikai foglyok börtöne volt.
Az 1956-ban meghurcolt erdélyi magyarokat bemutató kiállítás nyílt Máramarosszigeten a volt börtön épületében működtetett emlékmúzeumban. A kiállítás anyaga egy többéves kutatás eredménye, amelyben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének oktatói vettek részt. Az átvizsgált levéltári dossziék alapján elkészült az erdélyi magyar 1956-os szervezkedések és csoportok történeti képe, valamint a kommunista totalitárius rendszer válaszát jelentő megtorlást is bemutató kiállítás. Ennek egyik sajátossága, hogy konkrét szereplőkön keresztül mutatja be az ’56-os szabadságharc erdélyi vonatkozású történéseinek néhány mozzanatát, így téve emberközelivé a múltat. A kiállítás anyagában a különböző régiók történései jelenednek meg, nyolc csoportra osztva – vádeljárások és ítéletek konkrét adatait is tartalmazva.
Az eseményt a BBTE Magyar Történeti Intézete, a Buza László Egyesület, a máramarosszigeti börtönmúzeum, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hozták tető alá.
Dobes Andrea történész, muzeológus a megnyitón elmondta: a kiállítás abból a célból jött létre, akárcsak a börtönmúzeum, hogy tudatosítsa a kommunizmus borzalmait a meghurcolt áldozatok sorsán keresztül. A kiállítás megnyitóján Lönhárt Tamás, a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanára tartott előadást, amely rövid áttekintése volt a Lengyelországból kiinduló események sorának. A lengyel eseményekkel szolidarizáló budapesti fiatalok által kirobbantott forradalom iránt pedig, a felgyülemlett kisebbségi sérelmek miatt, az erdélyi magyarság jelentős része is szolidarizált. Schwartz Róbert, az EMNT kolozs megyei szervezetének elnöke kiemelte, a kiállítás méltó emléket állít az 56-os hősöknek. Hunyadi Attila Gábor, a BBTE Magyar Történeti Intézetének oktatója, a Buza László Egyesület alelnökeként a fiatalok, iskolai és egyetemi hallgatók számára működtetett tevékenységeket és pályázási lehetőségeket ismertette, melyek által az egyesület több éven keresztül az erdélyi magyar történelmi és kulturális értékek megismerését szolgálta sikeresen.
Elszigetelt világ a város közepén
A város központjában található börtönmúzeum 1948–1955 között a kommunista rendszer politikai börtöneként szolgált. Az épület az egykori Királyi Törvényszék mellett, Máramaros vármegye börtöne volt. Az egykori bíróság épülete jelenleg a máramarosszigeti Polgármesteri Hivatal épületeként is szolgál. A Börtönmúzeum bárki számára látogatható: 1993-tól elkezdték az épület felújítását, napjainkban pedig a kommunista rendszer bebörtönzött áldozatainak állít emléket.
Az itt egykor fogvatartott személyek két csoportra oszthatók: a miniszterek, államtitkárok és a pártban aktív politikai szerepet vállaló személyek, valamint a római és görög katolikus püspökök és papok csoportja. Egyszerre kétszáz fogvatartott élt itt bezárva, amelyből 53-an a börtön falai közt vesztették életüket. Őket a Máramarosszigethez közel, a szegények temetőjében hantolták el – jelöletlen sírokban. Ezen a helyen hantolták el Iuliu Maniut is, akinek a földi maradványait eddig nem sikerült azonosítani. 2006-ban tettek erre kísérletet, de az erre vonatkozó ásatások nem jártak sikerrel.
A börtönben nem volt orvosi ellátás, a cellákban nem volt wc, a téli időszakban a fűtést egy, a celláról cellára vezetett vízcsövön keresztül oldották meg, amelyet végül felszámoltak, mert a fogvatartottak azon keresztül, Morse-kóddal kommunikáltak egymással. Tisztálkodási lehetőség hetente egyszer volt.
Márton Áron is itt raboskodott, a 45-ös cellában tartották fogva romai és görög katolikus papokkal együtt. Az ő ügyében 1951-ben hoztak ítéletet, majd Máramarosszigetre szállították. A börtönmúzeum ebből kifolyólag zarándokhelyként is szolgál azok számára, akik lerónák tiszteletüket a néhai püspök előtt. A legtöbb máramarosszigeti rab ügyében nem hoztak ítéletet, a fogvatartottakat Duna Munkatelep fedőnév alatt internálták, vallatták és tartották fogva.
A kiállításmegnyitón Lönhárt Tamás a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanára előadásában az 56-os forradalom lengyelországi előzményeiből kiindulva felvázolta, hogy mi vezetett Romániában a magyarországi 1956-os forradalommal való szolidaritáshoz, amely végül Erdélyben is bebörtönzésekhez és megtorláshoz vezetett.
Mi történt ’56-ban?
A Lengyelországban végbemenő politikai válság következtében, annak fordulataként Wladyslaw Gomulkát választották meg főtitkárnak. A magyar forradalom túlnőtt a „lengyel példán” – rendszerváltó forradalommá vált. Végül a szovjet haderő bevonulásával, Magyarországon fegyveres szabadságharc bontakozott ki. Október 23-án Nagy Imre kormányt alakított, ami történelmi jelentőségű, mert ez volt az első alkalom a magyar kommunista államhatalmi berendezkedés történetében, hogy nem Moszkvából neveztek ki valakit az ország élére: a népakarat által legitimizált kormányhatalom jött létre. Október 23–25. között a magyar kormány két tűz közé kerül, egyrészt a szovjet intervenció, másrészt a fegyveres felkelés kereszttüzében a békés megoldást kereste. Október 28-án nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunista párt támogatás nélkül maradt. Ennek következtében a többpártrendszer elfogadásával átalakult a Nagy Imre kormány: 5 párti koalíciós kormányként folytatta, mely első ülését november 3-án tartotta az Országgyűlés épületében. Már november elsején Nagy Imre bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, ami a szovjet csapatok Magyarországon állomásoztatott egységeinek kivonását kellett volna eredményezze. Közben Kádár János november elsejétől Moszkvába utazott, ahol felkészítik, hogy ő lesz a következő vezetője a Nagy Imre bukása utáni Magyar Népköztársaságnak.
November 4-én hajnalban a szovjet tankok bevonulnak Budapestre. Király Béla, mint a Nemzetőrség akkori parancsnoka bizonyította, hogy Nagy Imre utolsó pillanatig nem adta ki a tűzparancsot: a felkelő csoportok döntése volt, hogy a magyar nép nevében felvették a harcot a szovjet csapatokkal. A fegyveres harc november 23-ig tartott. Ezután általános sztrájkba léptek a munkások, abból a megfontolásból, hogy ha megbénul az élet, megbénul a kommunizmus is. Ez a tiltakozás 1957 április elsejéig tartott, ez volt a világtörténelem leghosszabb sztrájkja.
Az erdélyi 56 és a preventív terror
Ezzel egy időben a romániai magyarság fellépését a magyar kisebbséget ért sérelmek indokolták, a nemzeti szolidaritás megnyilvánulása mellett. 1956 szeptemberében a magyar írókkal Miron Constantinescu kormányfő keresi a párbeszédet: őszintén beszámoltak arról, hogy a magyar kisebbséget ért sérelmek milyen helyzetet teremtettek. A Román Munkáspárt Központi Vezetése döntött: megnyitja a román-magyar határt, valamint az egyetemi oktatás minden intézményében magyar tannyelvű vonalra lehetett újból jelentkezni 1956 októberében. Arra is engedélyt adott, hogy az egyetemisták önálló diákszervezeteket hozzanak létre a már meglévő kommunista szervezetek mellett
Ezek megalakítását arra használták fel az egyetemisták, hogy saját programot fogalmazzanak meg. Megválasztják vezetőiket. Később ebből következtek az első letartóztatások, melynek során a hatalmon lévő kormány preventív terrort vezetett be. Ennek célja: „félj, hogy ne is merd megtenni”. Ennek során ártatlan embereket is letartóztatnak, ami tovább fokozta a feszültséget. November közepén a román kommunista kormány leállította a letartóztatásokat és elkezdődtek a megfigyelések. Az erdélyi 1956-os eseményeket bemutató kiállítás alanyai közt szerepel a homoródalmási Nyitrainé Deák Berta, valamint a Moyses Márton baróti diák, akiket politikai alapon, rendszerellenesnek bélyegzett nézeteik miatt hurcolt meg a Securitate.
Nyitrainé Deák Berta, aki részt vett az EMISZ összejöveteleken, egyetértett és támogatta a szervezet céljait. Perének vádirata szerint az EMISZ célja az „RNK-beli népi demokratikus rendszer megdöntése” volt. Valójában az EMISZ tagjai főleg unitárius lelkészek, teológusok, brassói munkásifjak, székelyföldi iskolások voltak. A szervezet célja közt szerepelt a fiatalabb generáció magyarságtudatának ápolása, történeti ismereteik, nemzeti és keresztény vallásos identitásuk erősítése. A vádpontok alapján Nyitrainé Deák Berta 25 év börtönt kapott, férjét és két fiát is letartóztatták.
Moyses Márton Baróton végezte középiskolás tanulmányait. Novemberben másik három társával megpróbál átjutni Magyarországra a „forradalomért harcoló ifjakat megsegíteni”. Ő és Kovács János eltévedtek a határsávban és visszafordultak. Végül a BBTE hallgatójaként tartóztatták le 1960-ban. A Securitate által végrehajtott erőszakos kihallgatások ideje alatt, hogy ne tudjon vallani, rabruhájából kitépett szállal elvágta a nyelvét. A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség 1961-ben 7 év börtönre ítélte. Tanulmányait soha nem folytathatta, egy mezőgazdasági kollektív gazdaságban dolgozott. Az 1968-ban a Prágai Tavaszt is eltipró kommunista önkény ellen tiltakozva, 1970-ben a Brassó megyei pártbizottság épülete előtt felgyújtotta magát. Égési sérülései ellenére a Securitate kórházi ágyán is vallatni próbálta, ennek következtében elhunyt. A Máramarosszigeten bemutatott kiállítás november 26-ig tekinthető meg. Ambrus István / Transindex.ro

Megszűnés fenyegeti Máramaros megye egyetlen magyar nyelvű hetilapját
Befektetőt keres, adományokat vár Máramaros megye egyetlen magyar nyelvű lapja, a Bányavidéki Új Szó. A szerkesztőség minden, az újság fennmaradását szívügyének tartó itthoni és külföldön élő magyar segítségére számít.
Adományokat vár, befektetőket keres fennmaradásához Máramaros megye egyetlen magyar nyelvű lapja, a Bányavidéki Új Szó. A 29. évfolyamánál tartó hetilap szerkesztősége novemberben felhívást tett közzé, melyben a nehéz anyagi helyzetre hívja fel a figyelmet. A lapot támogató Pro Genius Egyesület felhívással fordul minden jó szándékú, az újság fennmaradását szívügyének tartó itthoni és külföldön élő magyarhoz, magánvállalkozóhoz, politikushoz, egyesülethez, alapítványhoz, politikai párthoz azzal a kéréssel, hogy ötletekkel, illetve lehetőségeihez mérten anyagilag támogassa lapunkat” – olvasható a lap november 3-i számának címoldalán közzétett felhívásban.
A Bányavidéki Új Szó sanyarú helyzete a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) hétvégén Kolozsváron tartott szórványnapi találkozójának a napirendjén is szerepelt, ahol Deák László, a lap szerkesztője ismertette a jelenlegi állapotokat.
Elmondta, az újság hat éve görgeti magával az állami hatóságoknál felhalmozott adósságát, mely már csak a kamatok miatt is egyre növekszik.
Bár a jelenleg 2500 példányban megjelenő újság árát az eddigi 2 lejről 3-ra emelték, és a mintegy 1300 előfizető is egy lejjel többet, 7,5 lejt fizet havonta az olvasnivalóért, a drágítás távolról sem fedezi a hiányt. Pedig Deák László szerint „aprópénzhiányról” van szó, a szerkesztőség immár hat éve azt szeretné, ha helybéli magyar vállalkozó, befektető venné át a lapot, de ezek nem látnak benne üzleti lehetőséget.
Az 1990-es évek elején az volt az elképzelés, hogy az akkor megvásárolt nyomdagép révén fogják eltartani az újságot, de napjainkban ez már nem érvényes, ugyanis megváltozott a nyomdatechnika, és a gép elavultnak számít. Deák László szerint a négytagú szerkesztőség által közzétett „kiáltó szónak” máris van eredménye, a felhívás első megjelenése óta eltelt két és fél hét alatt mintegy háromezer lej gyűlt össze. Az összeg csak az aktuális problémák megoldására elég, a fő bajt nem orvosolja, hangsúlyozta. További segítség a Communitas Alapítványtól nyert nyolcezer lejes támogatás, amely elmondása szerint másfél hónapig elég. (A nagybányai lap korábban húszezer lejes normatív támogatást kapott az RMDSZ-es alapítványtól, ez azonban megszűnt, jelenleg csupán a kért pénzösszeg felét hagyták jóvá.) Meg kellene érteni, hogy az újságra még szükség van” – jelentette ki Deák László, aki szerint ha a magyar közösség hagyja megszűnni a bástyaként működő partiumi szórványlapokat, a „pusztulás beáramlik a tömb irányába”. Hangsúlyozta, a lapot azért is meg kell tartani, mivel a térségben nem vált be másik kiadvány, bár a Szatmári Friss Újság szerkesztősége korábban jelentős anyagi befektetéssel megjelentetett egy bányavidéki mellékletet, a várt érdeklődés elmaradása miatt ez másfél év után megszűnt.
A lap kiadása mellett a szerkesztőség a fiatal korosztály felé is próbál nyitni, a Bethlen Gábor Alap támogatásával tavaly hozták létre a hírportálként működtetett honlapot, melyet a közeljövőben szintén BGA-s támogatással fejlesztenek.
A portál olvasóinak több mint fele a 30-40-es korosztályból kerül ki, míg az idősebbek Deák László szerint a nyomtatott lapot várják, és folyamatosan aggódnak a megszűnéséért.
A segíteni akarók lejben a következő számlaszámokra juttathatják el adományaikat: Asociaţia Pro Genius Baia Mare, OTP Bank Romania. RO69 OTPV 3500 0008 0625 RO01, de forintban, euróban és dollárban is elfogadják a segítséget. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

A trianoni döntés következményei
Könyvtrilógia a Nagy Háborúról
A Nagy Háború 100. évfordulóján mind Romániában, mind Magyarországon még mindig kényes témának számít az első világháború, hiszen ennek következményei ma is vitát váltanak ki a két ország történészei között, mi több, az évszázados távlatból se látszik, hogy valamiféle konszenzus születne ezen a téren. Mindezek ellenére Koszta István – nem történészként – újságíróként, bölcsészként, szociológusként felvállalta, hogy belenyúl a darázsfészekbe, és egy trilógiát ír az akkori eseményekről. A legutóbbi kötetben, amely az idei vásárhelyi könyvvásár idejére készült el, a szerző elkíséri az erdélyi seregeket a harctérre úgy, hogy közben folyamatosan visszanéz az itthon maradottakra és az erdélyiek életét alakító változásokra. A kötet címe is ezt sugallja: Erdély a Nagy Háborúban 1914–1916.
– Miért vállalta Koszta István, hogy ilyen kényes témákhoz nyúl?
– Mert nem találtam értelmezhető választ azokra az eseményekre, amelyek a családomat, szülőföldemet, Erdélyt megfosztották fél évezredes önálló életének természetes lehetőségeitől és örömétől.
– Miről szól az utolsó kötet?
– A jó válasz a kérdésre, hogy miről nem szól. Nos, könyvemnek nem tárgya a világháború első 24 hónapjának hadműveletei, kitérek azonban, helyenként részletesebben is, azoknak a harcszíntéri helyzeteknek és történéseknek a leírására, amelyeknek meghatározó, pontosabban általam meghatározónak vélt következményei voltak Erdélyben. Akkor és később. Ilyen volt, Berzeviczy Albertet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét idézve, az 1914. szeptember 11-én elrendelt „dicsőséges visszavonulásunk” mindenhol, és hogy eközben – október közepére, végére, decemberre – elfogytunk. Nyomunkban a kozák–orosz portyák szeptember végén már Sáros, Zemplén, Ung és Máramaros vármegyékben rekviráltak, október elején meg ideig-óráig bevonultak Máramarosszigetre, megfordultak a Visó völgyében, ami már Erdély határa. A Visó-völgyi portya Beszterce futását váltotta ki, és a tájékozottabbak útra csomagoltak Kolozsváron. Arról szól a könyv, hogy mi történt közben, hogy két év háborúja után csomagolni kényszerültek eleink Erdély keleti és déli megyéiben is.
– Milyen forrásanyagok alapján állt össze az új kötet anyaga?
– Veszprémben, 2008-ban, a helyi levéltár rendezvényén találkoztam először Csóti Csaba kaposvári levéltárossal, akit a Székelyföld csíkszeredai folyóiratban is megjelent – megítélésem szerint rendkívül lényeges – néhány írásából már ismertem. Be kell vallanom, hogy akkori beszélgetéseink és az erdélyi menekültek témájában készült tanulmányai – amiket kollegiális készséggel el is küldött nekem később – volt az egyik ösztönzője annak, hogy Huszárélet címmel abban az évben megjelent nagy monográfiám kutatásait továbbgondolva, Erdély háborújának megírásához kezdjek. A memoár és történeti irodalom, valamint a publicisztika tárgyban született írásaimnak kontextuális elemzése nem lehet feladata jelen közleménynek. Az egykori események távolságtartóbb értékelésével és feldolgozásával azonban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy minek köszönhető a székelyföldi háború témáját érintő nagyszámú, gyakran kimondottan historizáló jellegű munka? Miért van az, hogy Betegh Miklós visszaemlékezését leszámítva az osztrák–magyar haderő és a civil lakosság közötti éles konfliktusról gyakorlatilag egyik szerző sem tesz említést? Pusztán a „hősi múlt” iránti igény vagy a magyar nemzeti mítoszokban kitüntetett szerepet betöltő Erdéllyel kapcsolatos érzelmi megközelítés zavarta/zavarja a források alapján történő higgadt mérlegelést? Miért van, hogy a partiumi vagy a szórványmagyarsággal kapcsolatban a két háború között alig látott napvilágot valami? Miért alakult úgy, hogy az 1990 után született, a magyar–román kapcsolatokat (is) vizsgáló történeti publikációk egy része „vitairat” jellegű, holott ez nem vagy kevésbé jellemző a többi utódállammal kapcsolatos történeti kérdéseket tárgyaló magyar munkákra? Ezek az igazi kérdések!
– Tudunk-e ma tényszerűen szembesülni az akkori eseményekkel?
– Lehet, hogy a Székelyföld néven emlegetett romániai magyar enkláve léte a XX. században éppúgy elfogadhatatlan volt a magyar közvélemény és a véleményformálók egy része számára, mint az azt megelőző évtizedekben a románoknak a Kárpátok általi »kettészakítottsága«? Ha igen, akkor az 1916. évi székelyföldi háború és menekülthullám elemző feltárása, az események forrásainak erős kritikai szemlélete, illetve a korábban erről született történeti munkák értékelése és értelmezése igencsak indokoltnak tűnik. Csak kellő türelem kell a források összevetéséből kibontakozó képpel való higgadt szembenézéshez. Sok történés részleteinek kell tehát utánanéznie az érdeklődőnek ahhoz, hogy valahogy új rendbe rakja a „dicsőséges visszavonulásunkkal” kezdődő, alaposan összekuszált történések eredőit, és nyilvánvalóan a következményeit. Erdély védelmének vagy inkább védtelenségének történetét is. Deklaratíve ugyan folyamatosan aggódott értünk mindenki, de seregeink távollétében katonai védtelenségünk nyilvánvaló volt. Aki kényszeredett helyzetünkben segített, az a maga érdekeit követte. Lényegében erről szól ez a könyv, és erről olyanok mesélnek, akik megélték, átélték az akkori történéseket, és az ő szemszögükből talán ma egyre kevesebbet beszélünk. Ez újdonságnak számít a szakirodalomban is. Legalábbis beszélnünk kell erről is.
– A könyv a 2014-ben megjelent A sors kereke a végzetre forog? kötet tulajdonképpeni folytatása?
– Igen, szerves folytatása. Előző könyvem ott fejeztem be, hogy a német hadüzenet belekényszerített bennünket szekundánsként, de aktív részvétellel a világháborúba úgy, hogy készületlenek voltunk a helyzetből fakadó, megosztott feladatra. Erőnk fölött vállalkoztunk, mint kiderült, még a falevelek lehullása előtt. A megosztott itt azt jelenti, hogy mellékhadszíntérként, hezitálva ugyan, módosított menetrenddel vállaltuk is, meg nem is a magunk háborúját Szerbia ellen, vagy a Balkánon, ha tetszik, és ez alaposan összekuszálta a keleti vagy orosz főhadszíntéren vállalt hadműveleti feladatainkat.
Az igen is, meg nem is helyzetből elkerülhetetlenül az következett, hogy a valóságos, 1914 augusztusában bekövetkezett erőarány még jobban az orosz hadszíntér hátrányára tolódott el, a két egymásra következő mozgósítás okozta felvonulási súrlódások következtében, aztán a haditerv-módosításból és legfelsőbb beavatkozásból eredőleg. Ebben az elegánsan fogalmazott mondatban legkevesebb öt olyan titok van, ami kibontásra csábít.
– Mikor lesz a könyv marosvásárhelyi bemutatója, hol vásárolhatják meg majd az érdeklődők?
– A sors vagy a szerencse úgy hozta, hogy a csütörtökön megnyíló marosvásárhelyi könyvvásárra elkészült a kötet, és a szervezőktől lehetőséget kaptam a bemutatására. Már a megnyitás napján, azaz november 16-án, csütörtökön délután 2 órakor, a színházban rögtönzött Tamási teremben Nagy Miklós Kund ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Ott majd megvásárolható az első kötettel együtt. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)