Közoktatási helyzetkép a romániai magyar tanulókról
Folyamatosan csökkent 1990 és 2011 között az alapfokon magyar nyelven tanulók száma Romániában – derült ki az Iskolák Veszélyben program keretében készült, Közoktatási helyzetkép című elemzésből. A romániai magyar közoktatás helyzetéről Barna Gergő és Kapitány Balázs szociológus készített elemzést.
A szerkesztőségünkbe eljuttatott tanulmány összegzőjében a társadalomkutatók kiemelik: az elemi és általános iskolában magyar nyelven tanulók száma folyamatosan és nagy mértékben, de a magyar lakosság arányának csökkenésénél valamivel kisebb ütemben esett vissza 1990 és 2012 között. A 2012-ben megfigyelhető növekedés oka csupán egy oktatásszerkezeti változás, az előkészítő osztály bevezetése. Megállapítják ugyanakkor azt is, hogy a létszámcsökkenéssel szemben a magyar nyelvű alapfokú oktatásban részt vevők aránya növekedést mutat az utóbbi tizenkét évben.
Tömbösödés mint jelenség
Mint írják, az aránynövekedés elsősorban a tömbösödés jelenségének köszönhető, ami azt jelenti, hogy az erdélyi magyarság egyre nagyobb része olyan településekre „szorul vissza”, ahol súlya lehetővé teszi az etnikai reprodukciót, azaz a népesség újratermelődését. A tömbösödés nem csupán a Székelyföld erősödését jelenti, hanem a szórványmegyéken belül is megfigyelhető, hogy a jobb etnikai térszerkezettel rendelkező települések, kisrégiók „erősödnek meg”, itt kevésbé drasztikus a magyar lakosság fogyása.
Egy másik jelentős oka a magyar nyelvű oktatás aránynövekedésének, hogy a magyarok és a románok korstruktúrája közötti eltérés csökkent az elmúlt évtizedben, elsősorban a kivándorlás etnikai kiegyenlőítődésének köszönhetően. Harmadrészt az emelkedés annak is köszönhető, hogy egyre nő a magyar oktatáson belül a nem „népszámlálási magyarok” aránya: egyfelől magyar anyanyelvűek, akiket a népszámlálások időpontjában más nemzetiségűnek regisztráltak (romák, svábok, románok), másfelől nem magyar nyelvűek (bár utóbbiak elsősorban az óvodákban).
Román nyelven tanuló magyarok
Érdekes következtetésként említik azt is, hogy a magyar óvodai csoportokba járók aránya folyamatosan meghaladja a magyarság arányát az adott korcsoportban. Ennek, a szociológusok magyarázata szerint, többek között az lehet az oka, hogy a magyar gyermekeknek az országos átlagnál feltehetően nagyobb hányadát íratják be óvodába. A román nyelven tanuló magyarok arányáról megállapítják: ez regionálisan jelentős különbségeket mutat. Temes és Szeben megyékben a magyarok csupán egyharmada, Máramarosban fele, Hunyad és Arad megyékben mintegy kétharmada folytatja anyanyelvén alapfokú tanulmányait.
Kozán István
Krónika (Kolozsvár)

Fogyunk (Oktatási helyzetkép másként)
Az elmúlt huszonhárom esztendő alatt hatvankilencezerrel csökkent az anyanyelven tanuló magyar óvodások és iskolások (közép- és szakiskola, valamint technikum együttvéve) száma Romániában, miközben a hazai oktatási rendszer egészében a magyarul tanulók aránya alig változott, sőt, kismértékben növekedett: 2013-ban 5,19  százalékot jegyeztek az 1990-es 4,84 százalékkal szemben. Az Iskolák veszélyben program részeként nemrég közzétett 2014-es közoktatási helyzetkép ugyan nem a népességfogyás szempontjából vizsgálja a romániai magyar közoktatás főbb adatait az említett időszakban, Barna Gergő és Kapitány Balázs kutatók megállapításai mégis rávilágítanak a jelenlegi helyzetre.
A www.iskolaveszelyben.ro internetes honlapon közzétett tanulmány készíti szerint a magyar nyelvű alapfokú oktatásban (az elemi és általános iskolában) részt vevők aránya növekedést mutat az elmúlt tizenkét esztendőben, ami az elemzés alapján csak akkor értékelhet reálisan, ha megvizsgáljuk a számadatokat is. 1994-ben 124 167 diák tanult magyarul elemi és általános iskolai osztályokban, míg 2003-ban 104 068, vagyis 20 099-cel kevesebb, ennek ellenére mindkét esztendőben az anyanyelven tanuló magyar gyermekek aránya 4,9 százalékot tett ki. 2013-ra az arány 5,5 százalékra emelkedett, eközben a diáklétszám ebben a korosztályban 95 824-re csökkent. 1991-ben 47 530 magyar beóvodázott gyermeket jegyeztek (6,4 százalék), 2013-ban pedig csupán 35 431-et, az arány megközelítően azonos (6,23 százalék), ez ellenben nem releváns, mert amíg az óvoda nem kötelező, addig a társadalmi berendezkedés, az édesanyák munkavállalási lehetőségei, a családok összetétele (például nagyszülők megléte) a dönt abban a kérdésben, hogy a gyermek jár-e óvodába, illetve hány éves kortól.
A VIII. osztály utáni oktatásban 1990–2013 között tízezer magyarul tanuló diák tűnt el a rendszerből, az abszolút számokat tekintve ez a hiány majdnem egészében az elméleti oktatásban jelentkezik, a szakoktatásban hol kevesebben, hol többen tanultak. Az elméleti oktatásban 4,15–4,17 százalék között mozgott a magyar diákok aránya az említett huszonhárom évben, visszaesés mindig akkor történt, amikor megerősödött a szakoktatás, és úgy tűnik, a magyar szülők szívesebben irányították egy időben szakiskolába gyermekeiket, mint a román családok, amihez az is hozzájárulhatott, hogy az erdélyi magyar szakiskolák sikeresebben pályáztak, felszereltebbek, mint az ország más régióiban.
Visszatérve Barna Gerg és Kapitány Balázs jelentésére, a két kutató megállapítja: míg az alapfokú oktatásban (VIII. osztályig) a nem anyanyelvükön tanuló magyar gyermekek aránya országosan jelenleg 12–14 százalékra becsülhet, Temes és Szeben megyében a magyarok csupán egyharmada, Máramarosban fele, Hunyad és Arad megyében kétharmada folytatja anyanyelvén alapfokú tanulmányait. Az elemzők Székelyföld helyzetét felvázoló, népszámlálási adatokra hivatkozó tájékoztatása szerint Hargita, Kovászna és Maros megyében a magyar lakosság aránya 1992-ben 60,7 százalék volt, 2011-ben 58,7 százalék, 2013-ban a magyarul tanuló óvodások 57,8 százalékot tettek ki a régió óvodásai körében, a magyar elemi és általános iskolások aránya 56,2 százalék, a középiskolásoké pedig 52,2 százalék.
Lehet szépíteni a helyzetet, lehet eltúlozni a bajt, bármilyen irányból közelítjük meg a hazai magyar közoktatást, a legnagyobb negatív befolyásoló tényez a népességfogyás. Ha ez nem állítható meg, akkor nemcsak az anyanyelvű oktatás forog veszélyben, hanem megmaradásunk is.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Öt jelölt közül választ elnököt az Erdélyi Magyar Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) területi szervezetei öt politikust jelöltek a párt elnöki tisztségére – közölte az MTI-vel a szerdai jelölési határidő lejárta után Kovács Csaba, az EMNP igazgatója.
A párt szombaton, Marosvásárhelyen tartandó rendkívüli országos küldöttgyűlése Hupka Félix, a párt Máramaros megyei szervezetének elnöke, Papp Előd, a székelyföldi régióelnök, Portik Vilmos, a Maros megyei szervezet elnöke, Szilágyi Zsolt, a párt volt államfőjelöltje és Toró T. Tibor, a párt lemondott elnöke közül választja ki az EMNP következő vezetőjét.
A néppárt azt követően hirdetett általános tisztújítást, hogy Szilágyi Zsolt, a párt jelöltje a várakozások alatt szerepelt a tavaly novemberben tartottromániai elnökválasztáson, és az eredményhirdetést követően ő és Toró T. Tibor is lemondott a pártban betöltött tisztségéről.
Kovács Csaba az MTI-nek elmondta, a területi szervezeteknek elvben már a jelölést megelőzően meg kellett kérdezniük a jelöltjeiket, hogy vállalják-e a megmérettetést, de hozzátette, a jelöltek akár a szombati küldöttgyűlésen is visszaléphetnek a versenyből.
A pártigazgató hozzátette, a két vezető lemondása után az elnökség teljes, alulról induló tisztújítást rendelt el, de ezt a határozatot később a választmány úgy módosította, hogy a helyi és területi szervezetek tisztújítására csak az országos küldöttgyűlés után kerül sor. Az elnök és az elnökség megválasztása mellett a párt működési szabályzatának a kiigazítása lesz az országos küldöttgyűlés feladata. Az EMNP szombati országos küldöttgyűlésén 142 székelyföldi, 99 partiumi és 50 közép-erdélyi küldött vesz részt. Az igazgató közlése szerint a tanácskozás csak részben lesz sajtónyilvános, a tisztújítás zárt ajtók mögött fog zajlani.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

EMNP-küldöttgyűlés: Szilágyi Zsolt lépéselőnyben
Öt jelölt mérkőzhet meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombati Országos Küldöttgyűlésén az alakulat elnöki tisztségéért.
A néppárt megyei szervezetei az elmúlt napokban rendezték meg jelölő közgyűléseiket, amelyeken eldöntötték, kit vagy kiket javasolnak országos elnöknek és alelnököknek a marosvásárhelyi kongresszuson.
A megmérettetésen az elnöki posztra pályázhat Hupka Félix, az EMNP Máramaros megyei elnöke, Papp Előd székelyföldi régióelnök, Portik Vilmos Maros megyei elnök, valamint a lemondását tavaly felajánló Szilágyi Zsolt országos alelnök és Toró T. Tibor elnök.
Az EMNP vezetősége a tavaly novemberi államfőválasztást követően rendelt el általános tisztújítást az alakulatban. Szilágyi Zsolt, a párt államfőjelöltje a megmérettetés első fordulójában 53 ezer szavazattal az országos szinten leadott voksok 0,56 százalékát szerezte meg, ezt az eredményt pedig a néppárt vezetősége a várakozásaihoz képest rossznak értékelte.
A választás másnapján Szilágyi és Toró T. Tibor elnök felajánlotta lemondását, amelyet az országos elnökség ugyan nem fogadott el, de elrendelte az alulról kezdődő általános tisztújítást. Bár az eredeti forgatókönyv arról szólt, hogy a február 15-re összehívott rendkívüli országos küldöttgyűlésig a területi szervezetek körében tisztújítást rendeznek, a választmány úgy döntött, hogy előbb az országos vezetőséget választják meg, a kongresszus időpontját pedig előrehozták január 31-ére.
A megyei szervezeteknél szerdán lezárult elnökjelölt-állítási folyamat, valamint a leadott jelölések alapján arra lehet következtetni, hogy az elnöki tisztségre Szilágyi és Toró pályázik a legnagyobb eséllyel.
Miközben a partiumi megyék körében egyelőre egyik politikus javára sem dőlt el a mérleg nyelve, a székelyföldi szervezetek igen hangsúlyosan Szilágyi mellett tették le a garast. Az aradi, bihari, szatmári, szilágyi és Temes megyei szervezetek valamennyien úgy döntöttek (és ezt lehetővé teszi számukra a párt alapszabálya), hogy Szilágyit és Torót egyaránt javasolják az elnöki székbe, a küldöttek nagyjából fele-fele arányban szavaztak rájuk.
Kolozs és Maros megye egyedül Szilágyit, míg Hargita és Kovászna a volt államfőjelölt mellett Portik Vilmost választotta meg elnökjelöltnek. Az EMNP Maros megyei szervezetét irányító Portik szerdán a Krónikának elmondta, az ő neve a marosvásárhelyi közgyűlésen is felmerült, de jelezte: nem tekinti magát a legmegfelelőbb személynek a párt élére. „Szombaton is el fogom mondani, hogy szerintem Szilágyi Zsolt képes megteremteni azt a konszenzust, meghozni a jó irányba vezető változást, amellyel kezelni lehet a néppártban kialakult helyzetet" – jelentette ki lapunknak Portik.
Szilágyi Zsolt kérdésünkre elmondta, a hét végén hoz végleges döntést arról, hogy megpályázza-e az elnöki tisztséget. „Megtisztelő a bizalom, ugyanakkor a területi szervezetek és a küldöttek számára is egyértelművé tettem már, hogy meghatározott feltételek mellett vállalom el a megbízatást" – szögezte le Tőkés László európai parlamenti képviselő brüsszeli irodavezetője.
Bár Szilágyi nem kívánta nyilvánosságra hozni feltételeit, úgy tudjuk, esetében az a fő dilemma, hogy haza kell költöznie Nagyváradra, miközben jelenleg családjával együtt Brüsszelben él.
Toró T. Tibor szerdán lapunknak nem kívánta elárulni, indul-e újabb mandátumért.
Érdekes egyébként, hogy a jelenlegi alelnökök közül Papp Elődöt saját szervezete, a hargitai sem terjesztette fel alelnöknek, a Brassó megyei szervezet ugyanakkor elnöknek javasolta. A vásárhelyi kongresszus – amelyen a tisztújítás zárt ajtók mögött zajlik majd – módosítja az EMNP szervezeti és működési szabályzatát, és várhatóan átalakul a párt vezetőségi struktúrája is.
Rostás Szabolcs

Tőkés László EP-képviselő közleménye és hozzászólása
Az Európai Parlament miniplenárisnak nevezett január 28-i brüsszeli ülésén az Unió terrorizmusellenes intézkedéseiről rendeztek közvitát. A kérdés napirendre tűzését az a világszerte nagy felháborodást keltett véres párizsi merénylet tette indokolttá, melyet dzsihádista terroristák a Charlie Hebdo szatirikus gúnylap szerkesztőségében, majd egy helybéli kóser boltban követtek el.
Dimitrisz Avramopulosz, a migrációs ügyek és uniós belügyek biztosa előterjesztésében a szabadság és biztonság kettős összefüggésében komoly intézkedéscsomagot helyezett kilátásba az Európai Bizottság részéről, melyek azonban nem terjednének túl a terrorral szembeni intézkedések „technikáján”, illetve a fennálló helyzet felületi kezelésén. A felszólalók nagy többsége is a terrorizmus visszaszorításának és a fenyegetett szabadságjogok biztosításának a fontosságát hangsúlyozta, a közmondásszerűen elterjedt „Je suis Charlie” jelszó értelmében.
Írásbeli hozzászólásában Tőkés László európai képviselő az érem másik oldalára, vagyis arra helyezte a hangsúlyt, hogy a párizsi merényletekért nem csupán magukat a kegyetlen terroristákat, hanem egész liberális törvényhozásunkat és jogrendszerünket is súlyos felelősség terheli, mely – Márfi Gyula veszprémi érsek szavával szólva – „a vallásukhoz ragaszkodó európai polgárokat nem védi meg az olyan durva, ízléstelen – egy normális jog szerint – törvénytelen támadásoktól, mint amilyeneket az említett újság rendszeresen elkövetett”. Erdélyi képviselőnk egy olyan európai jogi rendezést sürgetett, mely az önbíráskodást fölöslegessé téve a szabadságjogokkal való visszaélésnek gátat vet, és védelmet nyújt a sértetteknek – legyenek azok muszlimok, keresztények vagy zsidók.
A széles körű vitát várhatóan az Európai Parlament határozati állásfoglalása követi február elején.
Brüsszel,
Krónika (Kolozsvár)

Megújulás vagy csupán helycsere?
Nemrég Marosvásárhelyen tartotta tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A tisztújítás során, amely furcsa módon zárt ajtók mögött zajlott, nem történt különösebb megújulás, hanem tulajdonképpen csupán helycsere. A párt két első embere, akik az államelnök-választás eredményei nyomán felajánlották a mandátumukat, az EMNP élén maradtak. Annyi történt csupán, hogy az alelnökből elnök lett, az eddigi elnökből pedig alelnök. Portik Vilmossal, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnökével beszélgettünk.
– Abban, hogy Szilágyi Zsolt legyen a Néppárt elnöke, aránylag nagy volt a konszenzus a kongresszust megelőzően is. Novemberben volt egy választmányi ülés, ahol kineveztek egy hattagú, többnyire fiatalokból álló csoportot, amelynek az volt a dolga, hogy előrevetítse, előkészítse a párt megújulását. Ami egyébként meglehetősen paradox, hiszen kétéves pártról van szó. Már ebben a csoportban teljes volt az egyetértés, hogy Szilágyi Zsolt lenne a legalkalmasabb. Az ő személye élvezte a legnagyobb bizalmat a Néppárton belül, ez is érvényes. Valóban voltak nézetkülönbségek: többen azt mondtuk, vigyázni kell arra, hogy ne az csapódjon le a kongresszus végén, hogy csak helycsere történt az elnök és az eddigi alelnök között, ami magából a kérdésfelvetésből is kitűnik. Azt gondolom, Szilágyi Zsoltnak sokat kell dolgoznia azon, hogy bizonyítsa, ő egy másfajta úton indítaná el a Néppártot. A kongresszus stratégiai alelnöknek választotta meg Toró T. Tibort, ilyen szempontból a szerepe nagyon fontos, viszont a párton belüli adminisztratív ereje gyakorlatilag csökkent.
– Mégis érdekes, hogy stratégiákat fog kidolgozni. Eddig elnökként milyen stratégiát követett, mert választási eredményeket nem tudott felmutatni? Ez sokakban kételyeket ébreszt.
– Annak is tulajdonítom, hogy az elmúlt két évben nem valósította meg a Néppárt azokat az eredményeket, amelyeket egyébként elsősorban külső szereplők szabtak meg számunkra.
– Kikre gondol?
– Elsősorban a médiára, de olykor Tőkés Lászlónak is voltak olyan megszólalásai, amelyekben csalódott hangon nyilatkozott az eredményeinkről. És bár soha nem szóltak bele, a publicisztikákban folyamatosan fölmerült, hogy valószínűleg magyarországi partnerek sem ezeket az eredményeket várták el.
Visszatérve az előző kérdésre: én nem annak tulajdonítom a jó vagy rossz eredményeket, hogy esetleg Toró Tibor elhibázott stratégiát követett volna, hanem sokkal inkább annak, hogy elnökként egy személyben foglalkozott stratégiával és pártszervezéssel, ami nagyon sok időt és energiát igényel. Azt gondolom, hogy stratégiai alelnökként ha nagy összefüggésekben kezd el gondolkozni, biztos, hogy születnek elképzelései. Ugyanakkor pedig azt sem állíthatja senki, hogy a Néppárt azt a politikusát, aki gyakorlatilag fölépítette, elképzelte, megvalósította, azt rögtön az első megmérettetések után háttérbe szorítja.
– Ön is egyike volt az öt elnökjelöltnek, hiszen öt jelöltről beszéltek még a kongresszus reggelén is, aztán a zárt ülésen sorra visszaléptek… Miért lépett vissza?
– A közvélemény előtt sem titok, hogy sok huzavona előzte meg a kongresszust, találgatások egész sora hangzott el a küldöttgyűlést megelőző másfél-két héten. A megyei küldöttgyűlések során már a Maros megyei küldöttgyűlésen próbáltak jelölni, biztatni, hogy induljak az elnökválasztáson. A Maros megyei küldöttgyűlésen határozottan megkértem őket, ne jelöljenek az elnöki tisztségre, mert sokkal alkalmasabbnak látom felkészültség, adottságok, tapasztalat szempontjából is Szilágyi Zsoltot erre a feladatra. Tehát Maros megyében, úgymond, lebeszéltem a kollégáimat, hogy engem jelöljenek, de a Hargita, Kovászna, Máramaros, Brassó megyei küldöttgyűléseken nem voltam jelen, így rájuk nem tudtam hatni. Mivel ennek a hatos csapatnak a tagjaként folyamatosan azt hangoztattam, hogy Szilágyi Zsolt hozza azt a konszenzust, amire szükség van a pártban, nem mondhattam mást a kongresszuson sem. Bevallom, még nem is vagyok erre rákészülve, nem is foglalkoztatott soha a gondolat, hogy a Néppárt elnökeként tevékenykedjem, hiszem, hogy ebben a pillanatban Szilágyi Zsolt a legalkalmasabb erre.
Ne az legyen a lojalitás fokmérője, hogy mennyire hangosan tudjuk szidni a másik politikai felet
– Tisztázzunk valamit: sokan mondták, hogy az ön visszalépése tulajdonképpen a Vásárhelyi Forgatagban az RMDSZ-szel való jó együttműködésének a következménye. Így van?
– Hangsúlyoztam a konszenzus szót. Az én személyem korántsem örült volna akkora támogatottságnak a párton belül, mint a Szilágyi Zsolté. Az én személyem bizonyos szempontból megosztó a Néppárton belül: az, hogy én, illetve a Maros megyei csapat gyakorta felvállalta, hogy kell az RMDSZ-szel tárgyalni és közösen gondolkodni, nem váltott ki maradéktalan lelkesedést a párton belüli vagy a párt holdudvarába tartozók körében.
A véleményem az, hogy az egész erdélyi politizálásra és a politikusokra általánosan jellemző, hogy a régmúlt sérelmeit hordozzák magukban vezető személyiségek, és olykor elvárás, hogy ezeket a sérelmeket, ellenszenve, a fiatalabb politikusok, lojalitásukat bizonyítandó, átörökítsék. Ez az RMDSZ-re is érvényes. Feltevődött a kérdés, tudom, hogy a Néppárton belül is vannak, akik ezt nem nézték kifejezetten jó szemmel. De hát Háromszéken, Kézdivásárhelyen nem biztos, hogy megértik, hogy egy marosvásárhelyi magyarnak miért másabb a lelkülete, és miért gondolkodik másként a politizálásról. Nem hiszem, hogy ahhoz, hogy valaki sikeresen vállaljon közéleti feladatokat, elegendő, hogy úgymond ellenpolitizáljon.
Az első évben, amikor a helyhatósági választásokra teljesen zöldfülűként készültünk, még olykor mi is elhittük, hogy elegendő, ha kritikusan politizálunk és kritikusan kampányolunk a többi magyar párttal szemben. Mára azonban megtanultuk – legalábbis itt, Maros megyében –, hogy az a fajta politikai logika, amely jól működik a romániai politikai palettán, az erdélyi politikai viszonylatban nem működhet. Itt nem lehet csak arra kihegyezni egy kampányt, hogy a másik miért rossz, mert itt mi mindannyian, hogy trendi kifejezéssel éljek, "olyan ágon vagyunk", hogy ennek csak rossz kimenetele lehet. Meg kell tanulnunk közösen, komplementárisan gondolkodni a politikáról. Ehhez elsősorban az kell, hogy engedjék meg a fiatalabb politikusoknak – bár nem szeretem magamat annak nevezni –, hogy ha ki akarnak békülni, ha közösen akarnak gondolkodni, akkor megtehessék a más politikai színezetűekkel.
– Apropó, közös gondolkodás: mennyire nehezíti meg ezt az együttműködést akár az RMDSZ-szel, akár az MPP-vel vagy mással az, hogy egyes szellemi vezetők – mint például az EMNP- kongresszuson az önök védnöke – nagyon markánsan, szinte ellenségesen beszélnek a többi magyar pártról…
– Nem kívánom kommentálni a mostani politikai szereplők megnyilatkozásait. Azt hangsúlyozom, hogy ha vannak, politikai feladatokat vállaló fiatalabb személyek, akik tudnak, mernek, képesek a más politikai pártban tevékenykedőkkel közösen gondolkodni, azoknak engedjék ezt meg. Ne legyen a lojalitás fokmérője, hogy mennyire hangosan tudjuk szidni a másik politikai felet. Biztos, hogy nem tesz jót, ha első vonalban lévő politikai szereplők egymással folyamatosan csipkelődnek, hogy enyhén fogalmazzak. De ugyanakkor azt hiszem, hogy a védnökünk a kongresszust megelőző időszakban többször is kifejtette, hogy ő nem óhajt a párt dolgaiba beleszólni, és igyekezett a pártpolitikától távol tartani magát.
A kongresszuson felkérték, és azért beszélt. És ha a nüanszokban eltérések vannak, azoknak is helyet kell adni. Nem kell mindenkinek ugyanabból a kottából játszania.
"Komplementáris, kiegészítő, hozzátevő alapszervezeteket szeretnék látni Maros megyében"
– Beszéljünk a hogyan továbbról. Ön a megyei szervezet elnöke. Létezik-e egyáltalán ez a szervezet, mekkora? Mi következik?
– Az a 17 alapszervezet, amivel annak idején nekiveselkedtünk a helyhatósági választásoknak, némileg gyarapodott. Jelenleg 19 alapszervezetünk van. Az elmúlt két, két és fél év voltaképpen – miközben pártszervezésről kellett volna szóljon – sok minden egyébről szólt, ami lekötötte a párt emberi erőforrásait. Ám a szervezet él, van egy megyei elnöksége, amely tevékeny. Nagyon sokszor ér egyébként az a vád is a párton belülről, hogy a politizálás helyett miért rendezvényeket szervezünk. Azt gondolom, hogy ebben a világban, amikor általános a politikától való elfordulás, ha közösségi rendezvényekben tudjuk az energiáinkat hasznosítani, az mindenképpen hasznos a közösség számára. Van aki ezt úgy értelmezi, hogy politikusként a párt érdekeit kell szem előtt tartani, a pártnak kell hasznot generálni. Azt hiszem, Marosvásárhelyen mind az RMDSZ, mind a Néppárt tudta bizonyítani, hogy lehet úgy is rendezvényeket szervezni, közösségi élményt teremteni, hogy ez nem elsősorban a politikai érdeket szolgálja. Másodlagosan, harmadlagosan igen, de nem elsősorban volt az a cél, hogy valaki politikai tőkét kovácsoljon.
– 2016-ban választások lesznek; sikerül addig egy életképes és ütőképes szervezetet felépíteni?
– Következnek a helyi tisztújítások, olyan emberekkel fogunk elindulni, akik akarnak politikai szerepet vállalni a helyi közösségeikben és a megyében. Biztos, hogy Szilágyi Zsolt elnöksége alatt nagyon komoly változások lesznek a pártépítés szempontjából is. Én bizakodó vagyok, mert Maros megyében több helyről is kapunk jelzéseket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy még inkább gyarapodni fognak a szervezeteink. De hangsúlyozom, komplementáris, kiegészítő, hozzátevő alapszervezeteket szeretnék látni Maros megyében, amelyek nem valaki ellenében jönnek létre, hanem azért, hogy erősebbek legyenek a helyi közösségekben.
– Visszatérve az országos vezetésre. Mennyiben vannak jelen azok a fiatal erők az országos vezetésben, amelyek képviselni tudnák ezt a magyar közösség szempontjából fontos szemléletet, bizonyos szintig a többi magyar politikai alakulattal?
– Ezt a szemléletet egy kissé befolyásolja, hogy ki melyik zónának a képviselője. Egy gyergyói képviselő biztosan nem azzal ébred reggelente, hogy vajon hol találjuk meg a közös hangot az RMDSZ-szel, mert ott nincs veszélyben a helyi képviselet. Bármilyen színezetű lesz a polgármester vagy a helyi tanács, nem fogja befolyásolni különösebben a város fejlődését. Bele lehet menni abba, hogy ki tud jobban lobbizni a megyei tanácsnál vagy Bukarestben, de összességében ez nem fogja befolyásolni a néppártosok gondolkodásmódját. Azonban ott, ahol korántsem egyértelmű, hogy egyáltalán lesz-e képviselete a magyarságnak, van-e esély polgármesteri széket nyerni, mint például Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Kolozsváron, ott nyitottnak kell lenni azokkal – az RMDSZ-es kollégáknak is üzenném –, akikkel érdemes lenne leülni egy beszélgetésre, mert elképzelhető, hogy meg lehet találni a közös hangot.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Cotroceni-ben az erdélyi autonómiapetíció
Az államelnöki hivatalban is benyújtotta az Erdély autonómiáját követelő petíciót Fancsali Ernő, az Autonomy for Transylvania mozgalom képviselője.
A 23 éves, Farkaslakáról származó, Kolozsváron élő egyetemista az elnöki adminisztrációnak nyújtotta át a 14 700 támogató aláírást tartalmazó dokumentumot.
A petíció többek között Erdély önállóságának, az erdélyi népek és felekezetek egyetértésének történelmi hagyományaira hivatkozik, önrendelkezést és kolozsvári regionális kormányzást kér a történelmi Erdély, valamint a Bánság, Partium és Máramaros részére.
Utal arra, hogy Erdély sokkal fejlettebb az ország más régióinál, a bukaresti kormányok azonban gyarmatként kezelik. „Nekik nagyobb szükségük van ránk, mint nekünk rájuk. A régiónk képes lenne az önfenntartásra. (...) Ami a másé, az nem kell, de ami a miénk, azt nem adjuk!” – áll a petícióban.
Fancsali – aki az Autonomy for Transylvania Facebook-oldalt is működteti – az elmúlt év márciusában a Kolozs megyei prefektúrán is benyújtotta a kérést, de nem kapott választ. Ezt követően október végén a parlamentnek és a kormánynak is elküldte a petíciót, de semmiféle reakció nem érkezett a kezdeményezésre.
Decemberben az Európai Parlament petíciós bizottsága is megkapta a dokumentumot, a petíciót azonban formai okokra hivatkozva elutasították. Fancsali azt állítja, mindenben az előírtaknak megfelelően cselekedett, épp ezért újra elküldi a petíciót, és magyarázatot kér.
Székelyhon.ro

Kányádi versei csendültek fel szerte a világon
A vers az, amit mondani kell – üzente a keddi, nemzetközivé bővülő felolvasómaraton résztvevőinek Kányádi Sándor, akivel telefonon sikerült kapcsolatba lépnünk.
„Azt üzenem mindenkinek, hogy a vers az, amit mondani kell. Mindenhol, ahol felolvasnak, ezt olvassák fel. Én sajnos nem tudtam részt venni a maratonon, de rendkívül boldog vagyok, hogy ilyen sokan olvassák ma a verseimet. Mindenkinek nagyon köszönöm és lehet, hogy alkalom adtán megszolgálom élő szóval ott, ahová eljutok" – mondta a költő a róla elnevezett idei rendezvény kapcsán, amelyhez több mint harmincháromezren csatlakoztak szerte a világból, így 12 ország 166 településén csendültek fel Kányádi-versek.
Gyerekek igyekeztek kezükben Kányádi-kötettel a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár felé, az intézmény volt ugyanis a központi helyszíne az országhatárokon átívelő felolvasómaratonnak. A rendezvényt első alkalommal 2009-ben szervezte meg a székelyudvarhelyi Hagyományőrzési Forrásközpont László Judit kezdeményezésére, azóta minden évben egy kiemelkedő magyar író műveiből olvasnak fel.
Tavaly vette át a szervezést a csíkszeredai megyei könyvtár, együttműködésben a Hargita Megyei Tanáccsal – akkor Móricz Zsigmond műveit olvasták fel 156 településen közel huszonnyolcezren. A rendezvény legfontosabb üzenete, hogy olvasni jó, olvasni öröm és együtt olvasni még jobb és még nagyobb öröm – fogalmazott az esemény megnyitóján Kopacz Katalin-Mária, a könyvtár igazgatója.
A megnyitón Szarka Gábor csíkszeredai konzul köszöntötte a jelenlevőket, aki ötödmagával érkezett, hogy bekapcsolódjon a maratoni felolvasásba. „Természetesnek tartjuk, hogy az irodalmat szerető székelyföldi közönséggel együtt olvas fel Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa is. Számunkra különleges élmény, hatalmas megtiszteltetés” – mondta a konzul.
Az eseményen elsőként Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke olvasta fel Kányádi Nagyküküllő című versét. Iskolás csoportok, kulturális intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek egyaránt jelezték részvételi szándékukat a maratonon. A romániai településekről regisztrált felolvasók száma több mint 28 ezer, tízezerrel haladja meg a tavalyi összlétszámot.
Hargita megyéből 65 település közel 19 ezer felolvasóval, Maros megyéből 29 település, Kovászna megyéből 9 település csatlakozott a rendezvényhez, de jelentkeztek Kolozs, Brassó, Krassó-Szörény, Fehér, Szatmár, Szeben, Bihar, Bákó, Arad, Szilágy és Máramaros megyéből, valamint Bukarestből is.
Számos helyen a tavalyinál jóval többen olvastak fel, ugyanakkor sok volt az új jelentkező. „Idén bekapcsolódott Nagyvárad, ahol a megyei könyvtárban kétszázan olvastak fel, valamint Bukarest is – úgy látszik, a maraton sokat jelent a szórványban élő magyarság számára” – mutatott rá Kelemen Katalin, a megyei könyvtár munkatársa.
Úgy fogalmazott, a rendezvény nagyon megmozgatta az embereket, hiszen Kányádi verseit sokan szeretik, ismerik, és most több nyelven is lehetett felolvasni. Kelemen Katalin hozzátette, az előző évek tapasztalatai alapján az utólagos összesítésekből kiderül, hogy a felolvasók száma jóval nagyobb, mint ahányan előzőleg bejelentkeztek.
Csíkszeredában 20 intézmény csatlakozott a felolvasáshoz, a megyei könyvtárban több mint 2500-an olvastak fel a nap folyamán. A határon túlról február 16-ig közel 5000-en csatlakoztak a maratonhoz, összesen 12 országból, köztük Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából, Szerbiából, Írországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Dél-Afrikából, Svédországból, Svájcból.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Bemutatkozott az Arcanum (Digitális tudománytár)
Erdélyi bemutatkozó és partnerkereső körútján Háromszékre is eljutott a budapesti Arcanum Adatbázis tartalomszolgáltató társaság. Szerda este a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban tartott vetített képes előadást Biszak Sándor cégvezető és Sütő Eszter marketinges. Bemutatták az Arcanum Digitális Tudománytárat és a Hungaricana közgyűjteményi portált, külön kiemelve a Mapire térképes keresőt.
Az Arcanum Digitális Tudománytár interneten hozzáférhető, folyamatosan bővülő számítógépes adatbázis, amely kétrétegű PDF-eket és keresőprogramot szolgáltat. Az adatbázis tudományos folyóiratokat, napi- és hetilapokat, hivatalos lapokat, lexikonokat, szótárakat, évkönyveket és könyveket tartalmaz. Korlátozás nélkül használható a rendszer keresője, szabadon böngészhető a dokumentumok tartalomjegyzéke, a megjelenítés viszont fizetés ellenében történik. A Hungaricana ingyenesen hozzáférhető, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával digitalizált közgyűjteményeket tartalmaz. Például az 1861 óta végzett népszámlálások adatait, az 1846 óta kötelező iskolai értesítőket, melyek igen fontos család-, illetve helytörténeti források. Közgyűjteményi könyvtárak anyagát is tartalmazza, például eddig 54 múzeum kiadványait, valamint Európa legnagyobb digitális képeslapgyűjteményét. Elsősorban a történelmi Magyarország területéről, de máshonnan is. Az előadók bemutattak néhányat a Sepsiszentgyörgyről készített korabeli képeslapokból, nagy részüket térképre helyezve. Az interaktív rendszernek bárki munkatársa lehet úgy, hogy képeslapokat áthúzással a megfelelő helyre visz a térképen. A feltöltött 300 ezer képeslapból közel 40 ezer már a helyére került.
Másik érdekesség, amire kitértek, a Mapire térképrendszer. Az Arcanum digitalizálta a Habsburg Birodalom első és második katonai felmérésének térképeit, és a Google térkép-funkciójával való összevetésből, egymásra helyezéssel megnézhető, mivé változott a régi terep, továbbá háromdimenziós rátekintést is nyerhetünk a területekre. Ezt Sepsiszentgyörgy és Szemerja vonatkozásában mutatták be. Magyarországon kívül Horvátországot is feltöltötték, jelenleg Kárpátalján digitalizálnak. A román hatóságokkal nem tudtak megegyezni a térképek kiszolgáltatásában, ám mégis beléptek Románia területére: a kárpátaljai állami levéltárban megtalálható az egykori Máramaros vármegye katasztrális térképe. Mutatták is, mennyire részletes: a parcellaszámokon kívül a tulajdonosok nevét is tartalmazza.
Az Arcanum nehezen hozzáférhető tartalmak egységesítését végzi. Biszak Sándor elmondta, legnehezebb az anyag beszerzése, mert sok esetben hat-nyolc könyvtárból kell begyűjteni egy-egy teljes évfolyamot valamely periodikából. Erdélyi körútjuk során Kolozsváron megállapodtak a Korunk folyóirat digitalizálásáról, Csíkszeredában a Csíki Lapok beolvasásáról egyeztettek, és remélték, következő állomásukon, Marosvásárhelyen sikerül a Látóval is megegyezniük. Sepsiszentgyörgyön szóba került a Nemere újság és a sepsiszentgyörgyi evangéliumi református kollégium értesítőjének digitalizálása.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román és magyar iratokat is hamisított egy bűnszövetkezet
Magyar iratokat is hamisított a Moldovai Köztársaságban az moldovai–román bűnszövetkezet, amely több országban is tevékenykedett, és amely tagjait a napokban helyezték előzetes letartóztatásba Romániában – írta szerdán az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap.
A komoly lapok között piacvezető jobboldali újság nyomozati forrásokra hivatkozva közölt részleteket a nemzetközi bűnbanda tevékenységéről és leleplezéséről.
Az alvilági szervezet moldovai tagjai iratok hamisításával, a romániaiak pedig a lejárt útlevelek, biztonsági fóliák beszerzésével és potenciális vevők beszervezésével foglalkoztak. Egy, személyi igazolványból, jogosítványból és útlevélből álló román iratcsomagért háromezer eurót kértek.
A hamisítók román okmányokra szakosodtak, de az Evenimentul Zileiben közölt lehallgatási jegyzőkönyvből kiderül, hogy a banda lebuktatásában kulcsszerepet játszó fedett nyomozóknak egy csomag magyar iratot is sikerült vásárolniuk négyezer euróért.
Az álvásárláskor a Gy. Zsolt-Róbert nevű gyanúsított azzal dicsekedett a magát „Mihai Stănescunak” kiadó nyomozónak, hogy az Egyesült Államokban egy körözés alatt álló személyt is átvitt a határellenőrzésen, mert az általuk gyártott iratokkal a „lámpás” (ultraibolya, illetve infravörös) vizsgálaton is át lehet menni.
A nyomozók kiderítették, hogy a speciális tintát a Máramaros megyei lakosság-nyilvántartó hivatal egy alkalmazottja szerezte be számukra, különböző biztonsági elemeket Kínából kaptak, a hamis iratokat pedig buszsofőrök csempészték át a román–moldovai határon.
A Romániában letartóztatott 15 gyanúsított három feltételezett bűntársát Moldovában csukták le. A román lap egy beismerő vallomás rögzítő jegyzőkönyvből is idéz, amelyből kiderül, hogy amikor „igényesebb munkára” volt szükség, a moldovaiak kijevi és moszkvai hamisítókhoz fordultak segítségért.
Az Evenimentul Zilei úgy tudja, hogy a múlt hónapban terrorizmus gyanújával Olaszországban elfogott öt szíriai állampolgár a most leleplezett román–moldovai bűnbandától szerzett be román és cseh hamis iratokat. A letartóztatási javaslat indoklásában az ügyészek rámutattak: a bűnbandát belügyi alkalmazottak is segítették, ami alááshatja az ország nemzetközi hitelét és hátráltathatja Románia felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.
Székelyhon.ro

Bandi Kati világában
Művészetének sajátosan egyéni, színpompásan változatos, hagyományos viseletünk motívumait a korszerűségben továbbéltető világán vezette át a hallgatóságot Bandi Kati iparművész a Vártemplomi Nőszövetség meghívottjaként a gótikus teremben. A vendéget Ötvös József lelkipásztor köszöntötte, aki bevezetésképpen a Biblia legszebb épületének, Salamon templomának a felöltöztetéséről s a Vártemplom "ruháiról" beszélt. Nem véletlenül, hiszen Bandi Kati műhelyéből sok templom úrasztali terítője, nőszövetségek zászlaja került ki hímzett selyemből, rátétekkel, s az ő faliszőttesei díszítik a Bekecsen levő Szent Kereszt- kápolnát.
Megélhetési művész, aki főállásban foglalkozik a textil iparművészet minden ágával – mondta magáról. Életéről dióhéjban elmesélte, hogy első osztályos kisdiákként a marosvásárhelyi Bolyai iskolában tartott évnyitó után a tanító néni megfogta leendő tanítványainak kezét, és átvitte őket a Papiu iskolába. Feleúton találkoztak a papius gyermekekkel, akiket a Bolyaiba költöztettek, hogy a testvériség jegyében összekeverjék a korábban egynyelvű tanintézeteket.
Kilencedik osztálytól a művészeti iskolába járt, első lépéseit édesapja, Bandi Dezső iparművész, néprajzkutató, népművelő irányította, s ő határozta meg pályaválasztását is. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu képzőművészeti egyetem textil szakán végezte, majd a nagyváradi készruhagyárba helyezték tervezőnek. Bár sajnálta, de az állást nem foglalta el, mert a várandósság kilencedik hónapjában orvos férjét követte Máramaros megyébe. Ebből a házasságból született meg a lánya, aki finnországi hajómérnökhöz ment feleségül, majd második házasságából a fia, aki biológusként a természet, a madarak szerelmese.
Bandi Katinak jól meghatározott, karakteres véleménye van a világról, politikáról, amit nem rejt véka alá. Olyan szülők gyermekeként, akik népi hagyományaink szeretetére nevelték, mindig szívesen mesél arról a jó érzésről, ami a viseletüket büszkén hordó bajor emberek láttán fogja el. Úgy tartja, hogy az erdélyi népviselet a bajornál is változatosabb, és megérdemelné, hogy hétköznapokon és ünnepi alkalmakon is hordjuk a népművészetünk ihlette darabokat. Ez az elképzelés szüli ruhaterveit, amelyek a népi ruhák szabásvonalát, motívumvilágát lopják be a mai ember életéhez igazított öltözékekbe, jelezve viselőjük hovatartozását, szépérzékét is. Bandi Kati stílust, iskolát teremtett Erdélyben, amire az ügyesek ipart építettek. Ő megmaradt a történelmi környezetben levő műhelyében, ahol különlegesen elegáns, nőies ruhák készülnek, alkotójuknak a szülőföldhöz való ragaszkodását is tükrözve. A népviselet, a magyar polgári viselet, a díszruhák jegyeit hordozó s a megrendelő egyéniségéhez igazított ruháihoz kiegészítők, kabátok is készülnek. Különlegesen szépek menyasszonyi, vőlegényi ruhái, amelyekből néhány figyelemre méltó darabot láthattunk a képeken. Rendszeresen együttműködik a Maros Művészegyüttessel, ami örömöt jelent számára. A képeken bemutatta, hogy az általa tervezett ruhák kiállítási tárgyakként is díszíthetik a lakást.
Művészetének egyik legszebb fejezetét faliképei jelentik, hímezve, szalagokból összevarrva, rátétes technikával népballadáinkat szólaltatják meg a textíliák nyújtotta lehetőségek nyelvén. Üvegfestményein népi díszítőművészetünk elemei élnek tovább, s az utóbbi évek alkotótáboraiban készült festményei az erdélyi táj sajátos színeit, fényeit örökítik meg a korábbi külföldi ihletésű alkotások mellett.
Bandi Kati elárulta, hogy a világ legszebb boltja címet elnyert bukaresti Sabion üzlet megtervezésében is tevékenyen részt vett, régi, míves, kovácsoltvas kereteket tervezett az eladásra kínált ékszerek bemutatására.
Nem zavarja, hogy sokan próbálják másolni az általa teremtett jellegzetes stílust, az igazi művészetről ugyanis jelentéktelennek tűnő apró részletek is árulkodnak, amelyek a másoló figyelmét elkerülik.
Népi díszítőmotívumaink az egyenruhává vált farmert is egyénivé, jellegzetessé teszik – mutatott példát a matyó motívumokkal megszépített farmerblézerre. Majd elmondta, hogy az iparművészet nagyon munkaigényes terület, ezért van ritkábban mód gyűjteményes kiállítással a közönség elé állni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Szórvány: menteni a menthetőt
„A szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, az sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Az idézett, megszívlelendő intelmet is tartalmazó definíció a „szórványok apostolának” is titulált Vetési László erdélyi szociográfustól, szórványkutatótól származik. Az egyházi íróként is ismert szakértőnél kevesen tudnak többet azokról a veszélyeztetett etnikai csoportokról, amelyek hátrányos térbeli elhelyezkedésük, arányaik, lélekszámuk miatt nem tudják önerőből megőrizni identitásukat, értékeiket Erdélyben.
Az általa felbecsülhetetlen értékű terep- és kutatómunkával gazdagított szakirodalom a határon túli magyarságnak ama rétegét nevezi szórványnak, amely a többségi nemzetekhez képest településén, mikrorégiójában harminc százaléknál kisebb arányban él, hátrányos nyelvi-etnikai, vallási helyzetben, és a nemzettesttől elszigetelődve, leépült intézményrendszerrel, folyamatos veszélynek, felszámolódásnak van kitéve.
Az 1,2 milliós romániai magyarság közel fele, mintegy ötszázezer lélek halmozottan hátrányos nyelvi-etnikai helyzetben él, saját belső erejéből pedig nem képes etnikai értékeit megőrizni. Erdélyben mindössze egy-két évtized maradt még hátra a mentésre mintegy háromszáz olyan településen, ahol jelentős történelmi emlék, műemlék templom, kastély, emlékhely tövében mindössze 10-20 magyar él.
Ezeken a – többek között dél-erdélyi, Szeben, Krassó-Szörény, Hunyad megyei – vidékeken jobbára csak a tárgyi, szellemi értékek begyűjtése maradt feladatként. Erdély számos más régiójában viszont a tömbben élő magyarok, politikai és civil szervezetek, egyházak összefogására, az anyaország sürgős és hathatós támogatására van szükség ahhoz, hogy a szórványban élő közösségek megmaradjanak a magyar nemzet számára. E téren szerencsére hosszan lehetne sorolni a pozitív példákat.
A magyar kormány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül nyújt támogatást szórványprogramokra, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórványszakbizottsága a különböző szakpolitikák kidolgozásával tartja napirenden a szórvány ügyét, ugyanakkor az anyaországi odafigyelésen túlmenően a külhoni közösségek körében is tetten érhető a szolidaritás.
A székelyföldi Hargita és Kovászna megye néhány évvel ezelőtt indította útjára szórványmentő programját, amelynek célja, hogy a tömbmagyar erdélyi régiók kulturális és más jellegű rendezvények szervezése révén, közösségek közötti testvérkapcsolatok kialakításával erősítsék a szórványban élő magyarok önazonosság-tudatát, a tömbmagyarság és a szórvány szellemi kötelékeit.
Ezek a támogatási formák és programok már csak azért is elengedhetetlenek, mert a legutóbbi, 2011-ben végzett romániai népszámlálás adatai katasztrofális képet mutatnak a szórványmagyarság helyzetéről, amelynek demográfiai eróziója rendkívül felgyorsult. Miközben 2002 és 2011 között a romániai magyarok összlétszáma 13,5 százalékkal, 1,2 millió főre apadt, addig a Bánságban a magyarok népességfogyása elérte a harminc, Arad, Fehér, Máramaros és Szeben megyében pedig a húsz százalékot. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet becslése szerint 2032-re a bánsági, dél-, valamint észak-erdélyi magyarság száma megfeleződik a 2002-es lélekszámhoz képest, és a kilenc szórványmegye magyarsága 135 ezerre csökken.
Sokan úgy vélik, a többségi nemzetbe való beolvadás folyamata csak úgy állítható meg, ha erősítik a szórványmagyarság nemzettudatát, és biztosítják egyházi, intézményi tevékenységeit. Mások elengedhetetlennek tartják, hogy ezekről a ma még aránylag népesebb területekről is visszavonuljon a magyarság, miután nem lehet benépesíteni őket, a közösség tagjait pedig tömbvidékekre kell telepíteni.
Az elmúlt időszakban rosszallást váltott ki erdélyi magyar politikusok, valamint szórványban működő iskolák, kollégiumok vezetőinek körében, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársai a székelyföldi oktatási intézményekbe csalogatják a magyarok által gyéren lakott vidékeken élő magyar diákokat. A magyar kormány által 2012-ben létrehozott budapesti intézet szórványösztöndíj-programja azokat a nyolcadik osztályos fiatalokat célozza, akiknek nincs lehetőségük magyar nyelven folytatni középiskolai tanulmányaikat, és emiatt román nyelvű oktatási intézményekbe kényszerülnek.
Az RMDSZ szórványmegyékben politizáló képviselői közül többen azzal vádolták az NSKI-t, hogy a fiatalok egyenként történő elcsábításával, a „gyöngyhalász-politikával” a szórványközösségek létét veszélyezteti, holott szerintük az otthon maradás lehetőségeit és feltételeit kell megteremteni. A kutatóintézet jelenlegi akciója annak az elméletnek a gyakorlatba ültetése, amelyet az NSKI-t irányító Szász Jenő fogalmazott meg két évvel ezelőtt. Az általa felvetett gyöngyhalászmódszer lényege a magyarságához jobban ragaszkodó embereknek a szórványból a tömbmagyarságba való telepítése. Szász ugyanakkor nemrég arról beszélt, hogy a Székelyföldön kellene működtetni azokat a kollégiumokat, amelyekben a szórványban született gyermekek tanulnak.
Bár ezek a sokáig tabunak számító kezdeményezések a terület szakértői szerint is megfontolásra érdemesek, a tiltakozáson és a vádaskodáson túlmenően érdemi vita nem alakult ki a témában, aminek oka elsősorban Szász Jenő személyében keresendő. A tizenkét éven keresztül Székelyudvarhely polgármestereként tevékenykedő politikus sokáig az RMDSZ egyik legádázabb politikai ellenfelének számított, az ő nevéhez fűződik például a szövetség első alternatívájaként létrejött Magyar Polgári Párt (MPP) megalapítása.
Tulajdonképpen az RMDSZ számára minden vállalhatatlan, ami Szász részéről fogalmazódik meg. Holott a szövetség számára is világos, hogy szórványvidékeken már csak a folyamatosan apadó gyereklétszám miatt is fenntarthatatlan a jelenlegi iskolahálózat, és bizonyos tanintézeteket óhatatlanul be kell zárni. Erre utalnak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tavaly, a magyar szórvány napjává nyilvánított november 15-én elhangzott szavai, miszerint a következő időszakban „fájdalmas döntéseket” kell hozni az oktatás terén. „El kell dönteni, hogy mely osztályokról, iskolákról mondunk le, melyeket erősítünk meg, hogy minden magyar gyerek járhasson magyar iskolába, ha a szülei így döntenek” – szögezte le a politikus.
Márpedig sem a Kelemen által vázolt perspektíva, sem Szász gyöngyhalászelmélete nem sokban különbözik Tőkés István nyugalmazott kolozsvári teológiai professzor évekkel ezelőtt megfogalmazott álláspontjától. Tőkés László EP-képviselő, volt királyhágómelléki református püspök apja szerint nem lehet megmenteni egész Erdélyt, éppen ezért ki kell jelölni földrajzilag is egy olyan területet, amelyikbe az anyaország mindent belead, és ahol még magyar életet lehet építeni. „Meg kellene nézni, hol vannak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni azt a területet, amelyiken azt mondhatjuk: van magyar jövendő” – jelentette ki a Krónika erdélyi napilapnak 2011-ben adott interjúban Tőkés István.
A szórványmagyarság megmaradását célzó elképzelések és törekvések közepette nem segíti a megoldáskeresést, hogy az ügy ilyesfajta megközelítése jobbára ma is tabunak számít, és nem alakult ki széles körű szakpolitikai, társadalmi vita a témában. A konszenzus hiányáról nem is beszélve. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nemrég kijelentette: a magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, és nem támogat olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a „gyöngyhalász-stratégiát” sem. Vagyis még a magyar kormány szintjén is eltérnek az álláspontok a kérdésben.
Eközben viszont az asszimiláció, a szórvány kiüresítése a gyöngyhalászattól függetlenül is feltartóztathatatlanul zajlik. Sürgősen el kell dönteni, milyen stratégiát alkalmazva lehet a leghatékonyabban segíteni ezt a közösséget, mert az idő nem nekünk dolgozik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kánikulariasztás Erdélyben – Kedden fokozódik a hőség
Beköszöntött Erdélybe és a Partiumba a kánikula: az ország nyugati megyéiben sárga riasztás van érvényben, a hőmérők higanyszála 35-36 Celsius fokig kúszik. Kedden még melegebb lesz, a hőséghullám pedig az ország nagy részére kiterjed.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú, narancssárga színű kánikulariasztást adott ki keddre Temes, Arad, Bihar és Szatmár megyére, a hőmérsékleti értékek elérhetik a 38-39 fokot is. Bukarestben és további harminckét megyében – köztük Máramaros, Szilágy, Kolozs, Maros, Fehér, Szeben, Hunyad, Krassó-Szörény megye – eközben sárga jelzés van érvényben, itt 35-37 Celsius fok lehet. A páratartalom pedig a régiók nagy részében átlépi a kritikus 80 egységnyi határt, ez alól csak Bukovina, a hegyvidék és a tengerpart jelent kivételt.
Ion Sandu, az Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója ugyanakkor hétfőn azt sem tartotta kizártnak, hogy szerdán bizonyos időszakokra piros riasztást kell majd kiadniuk, ugyanakkor a kánikulai órákat viharok fogják megszakítani. A szakember egyúttal elmondta, a hónap végéig 30 Celsius fok feletti hőmérsékletre számíthatunk.
Ellenőrzik a munkáltatókat
A hőség idején a munkáltatók kötelesek meghozni bizonyos óvintézkedéseket, ellenkező esetben 1500 és 2500 lej közötti bírsággal sújthatók, a munkaügyi felügyelők pedig már jelezték, hogy nagyszabású ellenőrző akcióba kezdenek.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Magyar gazdák fóruma
A Kárpát-medencében tevékenykedő magyar gazdák együttműködésének és összefogásának megfelelő szervezeti keretet biztosítana az a gazdafórum, amely a múlt hétvégén a szlovéniai Lendván ülésezett.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2013 májusában alakult – jelenleg több mint 20 gazdaszervezetet tömörít – azzal a céllal, hogy az anyaország és a határon túli magyarlakta területek agráriuma több szálon kötődjön egymáshoz, és a gazdaság- és vidékfejlesztési feladatokra közös megoldások szülessenek.
A lendvai rendezvényen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) részéről Mátis Jenő országos alelnök, Hupka Félix Máramaros megyei alelnök volt jelen, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületét (EMGE) a kézdivásárhelyi Johann Taierling képviselte. Az erdélyi küldöttség együttműködési lehetőségekről tárgyalt Balaskó Józseffel, a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnökével és Kepe Lilivel, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatójával.
Skapinyecz Péter, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. igazgatója a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről beszélt. Mint mondta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alapszabálya lehetővé teszi, hogy a határon túli magyar gazdák szervezetei is elérjék a NAK nyújtotta információs szolgáltatásokat.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Alapfokon – a 2015-ös képességvizsgák erdélyi eredményei
Rövid tanulmányunk az idei képességvizsgák, óvások utáni, végső eredményei alapján készült. Az oktatási minisztérium honlapján június 30-án közétett adatsorok minden egyes tanuló vizsgáinak eredményeit tartalmazzák. Mivel az adatok csak manuálisan hozhatók feldolgozható szintre, csupán a 16 erdélyi megye tanulóinak jegyeit összesítettük.
A Romániában alkalmazott képességvizsga a nyolcadikos diákok egységes felmérését célozza. A tanulók előzetes beiratkozás alapján vesznek/vehetnek részt a felmérésen, a román tannyelvű osztályokba járók két, a valamely nemzeti kisebbség nyelvén tanuló diákok pedig három írásbeli vizsgán vesznek részt: román nyelvből, matematikából és anyanyelvből. A középiskolába való felvételi számítógépes elosztás szerint történik, amely során 75 százalékban a képességvizsga jegyének és 25 százalékban az általános iskolai médiának az átlagát veszik figyelembe a tanulók hierarchiába rendezésében. 2015-ben az erdélyi megyékben 53 177 tanuló iratkozott be a képességfelmérésre, és 96,9 százalékuk jelent meg mindkét, illetve mindhárom vizsgán. A magyar tannyelvű osztályokban (a magyar anyanyelvből vizsgázók) a beiratkozók száma 8 260, az ő esetükben 97,4 százalékos a részvételi arány. Egy jelentős csoportot alkotnak a német nyelvű osztályok végzősei, Erdélyben 1 001 fő, a többi kisebbségi diákok száma elhanyagolható (75 tanuló – szlovák, szerb, ukrán nyelvű osztályok).
Képességvizsga jegyek kategóriái Erdélyben, tannyelv szerint
Tantárgy/média Jegy Tannyelv Összesen
Román Magyar Német
Román eredmény <5 13,8% 36,2% 2,0% 17,1%
5-7 28,4% 33,2% 10,9% 28,9%
7-8,5 29,0% 21,6% 31,1% 27,8%
8,5-10 28,8% 8,9% 56,0% 26,2%
Matematika <5 26,3% 28,0% 6,1% 26,2%
eredmény 5-7 29,6% 32,0% 21,1% 29,8%
7-8,5 18,6% 20,5% 20,6% 18,9%
8,5-10 25,5% 19,5% 52,2% 25,1%
Anyanyelv <5 5,8% 5,2% 5,9%
eredmény 5-7 25,1% 19,6% 24,5%
7-8,5 35,1% 35,3% 35,0%
8,5-10 34,0% 39,9% 34,5%
Hivatalos média <5 20,6% 22,8% 3,1% 20,6%
5-7 30,2% 35,0% 16,9% 30,7%
7-8,5 24,0% 27,6% 31,4% 24,7%
8,5-10 25,2% 14,5% 48,6% 23,9%
Anyanyelv és <5 20,6% 14,6% 5,5% 19,4%
matek média 5-7 30,2% 33,9% 19,1% 30,5%
7-8,5 24,0% 29,3% 29,7% 24,9%
8,5-10 25,2% 22,3% 45,7% 25,1%

A vizsgára beiratkozókból számított részvételi aránynál talán fontosabb lenne a teljes nyolcadikos populációra kivetíteni a résztvevők, illetve sikeresen vizsgázók arányát. Sajnos erre nem térnek ki a közzétett eredmények, olyan adat sem lelhető fel nyilvánosan, hogy hány diák fejezte be idén általános iskolai tanulmányait. A magyar tannyelvű osztályokban a 2014–2015-ös tanévet mintegy 9 960 nyolcadikos tanuló kezdte meg (tanfelügyelőségi adatok szerint). Ebből számítva a képességvizsgára jelentkezők aránya 83 százalékos, a mindhárom vizsgán résztvevőké pedig 81 százalék. Tehát számolhatunk egy majdnem 20 százalékos lemorzsolódással, ami akár komolyan torzíthatja is az eredményeket, főként ha egyes iskolák esetén a későbbiekben szakképzésbe felvételiző diákok jelentős része távol maradt a képességvizsgától. (A képességvizsgán részt nem vevő diákok három éves szakmunkásképzésbe közvetlenül beiratkozhatnak, sőt szeptemberben a nem betöltött líceumi helyekre is jelentkezhetnek majd.)
Magyar diákok jegyeinek megyei átlagai
Megye N Román Matek Magyar Hivatalos Helyezés Anyanyelv és Helyezés
média matek média
Szeben 10 7,40 7,70 8,14 7,74 1 7,91 1
Kolozs 532 6,62 7,21 7,64 7,15 2 7,42 2
Máramaros 113 6,74 6,52 7,91 7,05 3 7,21 3
Hunyad 56 6,54 6,21 7,76 6,84 4 6,99 6
Brassó 188 6,38 6,41 7,62 6,82 5 7,02 5
Temes 55 6,50 6,43 7,29 6,74 6 6,86 12
Fehér 76 6,42 6,35 7,45 6,74 7 6,90 9
Kovászna 1155 5,76 6,57 7,69 6,68 8 7,13 4
Beszterce 89 6,21 6,14 7,62 6,65 9 6,88 10
Maros 1517 5,74 6,28 7,62 6,56 10 6,96 7
Szilágy 408 5,69 6,30 7,61 6,53 11 6,95 8
Szatmár 735 5,34 6,03 7,41 6,26 12 6,72 13
Hargita 2285 4,90 6,15 7,60 6,22 13 6,87 11
Arad 132 5,36 5,94 7,09 6,13 14 6,51 15
Bihar 909 4,72 5,79 7,38 5,97 15 6,58 14
Erdély 8260 5,47 6,27 7,57 6,44 6,92

Szabadság (Kolozsvár)

Akik számára Románia maga a paradicsom
Jóllehet Romániát nem hivatalos adatok szerint legalább 3 millió román hagyta el, aki külföldön vállalat munkát, úgy érezve, hogy Romániában lehetetlenné vált az élet, mégis sokak számára az ország az ígéret földje. A menekültekről van szó, akik életüket kockáztatják, és jelentős összegeket fizetnek az embercsempészeknek, csakhogy eljuthassanak Romániába.
Hat menekültközpont
A menekültáradat tehát Romániát sem kerüli el, bár egyelőre a folyamat még nem ad okot komolyabb aggodalmakra. Románia az európai uniós megállapodás értelmében 2400 menekültet fogad majd be a következő két esztendőben, ezért menekültekként 6000 eurót kap az Európai Bizottságtól. Bár a román hatóságok még nincsenek teljes mértékben felkészülve a menekültek befogadására, Románia azonban emberségesebben bánik a menekültekkel, mint Magyarország.
Az országban hat központ várja a menekülteket Bukarestben, Galacon, Radauti-ban, Giurgiuban, Temesváron és Máramaros megyében. Ezekben 920 személynek adhatnak szállást.
Az elszállásolás és az ellátás díjszabásait a menekültközpontok határozhatják meg. A bukaresti menekültközpontban például személyenként és naponta a nyári időszakban 1,99, télen pedig 2,33 lejt kell fizetni. Bizonyos menekültkategóriák számára azonban mindez ingyenes, így például nem kell fizetniük egyebek között a szülők nélkül érkező kiskorúaknak, a nyugdíjas korhatárt elérő, de nyugdíjban nem részesülő személyeknek, a terhes nőknek, a fizikai, lelki vagy szexuális erőszakot elszenvedő menekülteknek.
Azonos jogok
A szállás és ellátás mellett a Romániába érkező menekültek tanácsadásban részesülnek, felkészítik őket a román társadalom hagyományos értékeinek és jellegzetességeinek megismerésére, elsajátítására, a művelődési tárca román nyelvtanfolyamokat szervez számukra. Ezek költségeit részben a román kormány állja, részben uniós alapokból fedezik.
A bevándorlók hat hónapos integrációs programban vesznek részt, ez további három hónappal meghosszabbítható. A román állam valamely segélyformájában részesülők számára erre az időszakra a munkaerő-foglalkoztatási ügynökségek havi 540 lejes térítésmentes anyagi támogatást nyújtanak. A menekültek a sorsukról megszülető döntésig ingyenes tolmácsszolgáltatásra jogosultak.
A menekültügyi eljárás során az illetékes hatóságok egyénenként elemzik a menekültek kérését, megállapítják, milyen veszélyek fenyegetnék, ha visszatoloncolnák őket származási országukba. A menekültek az illetékesek előtt elmondhatják, miért kérik a román állam védelmét. Amennyiben kérésüket visszautasítják, joguk van az igazságszolgáltatáshoz fordulni.
A román fél célja az, hogy a menekültek mielőtt önfenntartóvá váljanak, ne legyen szükségük állami vagy civil társadalmi anyagi támogatásra, és cselekvően bekapcsolódjanak a román társadalom gazdasági, társadalmi és kulturális életébe.
Azok a menekültek, akik a román állam által nyújtott védelem valamely formájában részesülnek, azonos jogokkal rendelkeznek a román állampolgárokkal, jogosultak munkahelyre, lakásra, egészségügyi és társadalombiztosításra, oktatásra.
Rozoga járművek, pénzsóvár embercsempészek
Az idei év első négy hónapjában 69 menekült kért állami védelmet és támogatást Romániában. Tavaly 316, közép-keleti és afrikai menekült érkezett improvizált vízi járműveken a Fekete-tengeren Romániába – legtöbben Szíriából, Irakból, Iránból, Afganisztánból, Szomáliából és Pakisztánból származtak, csecsemőktől kezdve hatvan év fölötti korosztályúak kockáztatták életüket. Idén a menekültek a Fekete-tengeren át 70 személyt szállító vízi járművel érkeztek. Az embercsempészek személyenként 3000, családonként 10 ezer eurót kértek.
A járműveket a fekete-tengeri komplex felügyelő rendszer fedezi fel, a menekülteket a romániai emberi életmentő tengeri szolgálata, vagy a román partőrség szállítja partra, ezt követően orvosi vizsgálatnak vetik alá őket.
Az embercsempészek ellen letartóztatási parancsot adnak ki, 4 és fél év börtönbüntetésre is ítélhetik őket. Büntetésüket Romániában kell letölteniük.
A román törvények értelmében menekültjogot kérőnek tekinthető az a személy, aki írásban vagy szóban az illetékes hatóságok előtt kifejezi erre vonatkozó óhaját. Az idevágó román törvényeknek megfelelően menekültjogot kaphat az a külföldi, akit faji, vallási, nemzetiségi, politikai véleményei vagy valamely társadalmi csoporthoz való tartozása miatt üldöznek. A menekülteknek ügyük végső rendezéséig joguk van Romániában maradni. Amennyiben kérésüket visszautasítják, akkor 15 napon belül el kell hagyniuk az országot. A menedékjogban részesülő személyek meghatározhatatlan ideig maradhatnak az ország területén.
maszol.ro

Domonkos László: Az ördög kútja
REVÍZIÓ – Hetvenöt éve került vissza Magyarországhoz Észak-Erdély
A magyarul értő milliók 17 óra 20 perckor értesülhettek a hírről a rádióból. Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió elnök-igazgatója jelentette be a bécsi Belvedere aranytermében délután három órakor nyilvánosságra hozott döntést.
„Kedves Magyar Hallgatóim! Kedves Idegen Nyelvű Testvérek! Elfogódva, reszkető szívvel és mélységesen meghatva, azt mondhatnám, előkészületek nélkül közlöm a Magyar Rádió mikrofonján keresztül a történelem kerekének egyik legújabb fordulását. […] Az Úristen igazságossága, a történelem logikája, a magyar nemzet kitartása – amely egy tál lencséért a legnehezebb órákban, hónapokban, esztendőkben sem adta el a jövőt – és a magyar kormányok egyenes vonalú, kitűnő politikája megérni engedte azt, hogy ma majdnem ötvenezer négyzetkilométernyi, a régi Magyarországhoz tartozó terület nagyszámú lakossal rövid időn belül visszatér az anyaországhoz. Meghatott szívvel jelentem be ezt a történelmi tényt, és meghatott szívvel gondolok és gondol az egész magyarság mindazokra, akiknek érdeméből egy új, igazságosabb helyzet előállott. Meghatott szívvel gondolunk azokra, akik húsz esztendő alatt odakint, a csonka határon túl vérükkel és könnyeikkel segítettek a magyar feltámadáshoz. […] Kedves Hallgatóim! Hallgassák meg az új határt, amelyet a rádió nagy vonalakban abban a percben, amidőn Bécsből az első közlés megérkezett, már világgá szórt, de amelynek pontos vonalát most be fogom diktálni, és még egyszer el fogom ismételni, hogy idejük legyen elővenni a térképet, és arra berajzolni azt az új határt, amelyért húsz esztendeig éltünk, dolgoztunk, harcoltunk és szenvedtünk. […] Most egy percre álljon le minden munka, és egy imával teljes csöndes gondolattal köszönjük meg a Magyarok Istenének, hogy megértük a mai órát!”
Ezután egyperces adásszünet következett, majd felhangzott a Szózat. 1940. augusztus 30. volt.
Egy 35 éves hallgatóhoz a Balaton partján érnek el a rádióelnök-igazgató mondatai. A gyermekkorát Kolozsvárott töltő, Cs. Szabó László néven publikáló írástudó úgy emlékezik: „…délután félálomból felkopogtak. – Várad, Kolozsvár, Vásárhely a miénk. Valamit mondtam, azt hiszem, nem volt sok értelme. Nem éreztem semmit. – Öltözz, s nézd meg a térképet! Te jobban ismered Erdélyt. Láttam az arcokon a megrökönyödést. Mást vártak: sírást, kacagást. Megmondták a határpontokat, s nagyjában meghúztam a határt. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy pihegő, dobogó, meleg testhez érek. Erőltettem, hogy valami eszembe jusson. […] Üres volt a fejem, a sima térképen kővé meredt Erdély. Elvont, lapos, kicsi és megfoghatatlan volt, mint Alaszka. Kimentem a levegőre. […] Mentem a partszakadás alatt, zúgtak a kanadai nyárfák. A nád a világoszöld vízre dőlt. Egy tisztáson nyírfa kereszt állt, táborozó cserkészek hagyták ott. A fák hosszú, vörös sugarakat szórtak szét. Vad lárma volt a levegőben, madártalan lárma, a fák őszi panaszdala. Már nem tudom, mit kiabáltam. Bukdácsoltam az úton, bokáig léptem a nádasba, nyeltem a könnyeimet. A hír a szívemig ért.”
Összesen 43 541 négyzetkilométer, 2,633 millió lakos. Az egész Székelyföld, Kolozsvár és környéke, Kalotaszeg legnagyobb része, a történelmi Partium, Beszterce-Naszód, Szilágy, Szolnok-Doboka, Máramaros megyék, Nagyvárad és környéke, Szatmárnémeti és Szatmár megye. A román csapatok 14 nap alatt kötelesek kiüríteni ezt a területet. A magyar egységek és hatóságok bevonulása 1940. szeptember 5-én reggel 7 órakor kezdődhet meg. Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-i dátummal Gödöllőn bocsátja ki hadparancsát.
„Honvédek! A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezeresztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadítást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő, hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szem előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig!” Feljegyzik: legelsőként Csenger térségében Király Béla főhadnagy lép a trianoni határ túloldalán a visszatért földre…
A bevonuló csapatok Nagyváradtól Háromszék délkeleti csücskéig tomboló lelkesedésben, megrázó és megható jelenetek közepette, virágszőnyegen vonulnak be a visszatért észak-erdélyi falvakba és városokba. Kós Károly így írja le azokat a mámoros napokat: „Zászló és zászló mindenütt, és tenger zöld ág, virág az erkélyeken, a nyitott ablakokban és az emberek kezében. Az egész piac egyetlen hullámzó, zsibongó, mosolygó vidám embertenger. S az ősz eleji nap is vidáman süt az Égből le reánk. Azután egyszer csak jöttek, akiket vártunk: én és mindenki és a város és az egész Erdély. A piacra hallottam a zúgást, amely előttük járt, mint a zivatar előtt a szél. Sebesen jött és nőtt, erősödött orkánná ez a zúgás. És itt volt. A piacon. És láttuk és láttam őket, az első magyar századot. Láttam és mindenki látta őket, és virágokkal borította őket, és ölelte őket, és végigsimogatta őket, ahogy elhaladtak ott mellettünk. És mindenki kiáltott és ordított. És a levegő reszketett attól a rettenetes hangorkántól, amelyben benne jajgatott minden kín, amit huszonkét esztendő óta belefojtottak millió emberbe, és minden öröm, ami huszonkét esztendő óta várta a maga felszabadulását. És minden imádság és minden átok ott ordított tombolva, mámorosan, részegen és szerelmes önkívületben. Ott állottam az utcán én is: százezer magyar embertestvérem között egy. És ordítottam velük én is, és ujjongtam velük, és szememből csorgott a könny, mint százezer testvérem szeméből.” Tamási Áron pedig a rádióban beszél a hazatért Ábelről: „Nemcsak a Hargita tért vissza, hanem maga Ábel is visszatért. Azután eszébe jutott neki, hogy számadást csináljon: vajon minden terület visszatért-e a magyar hazához, olyan területek, amelyen ő járt. Akkor eszébe jutott, hogy Amerika se tért vissza, de Dél-Erdély különösen nem tért vissza. Akkor azt gondolta, hogy Amerikát nem bánjuk még, de Dél-Erdélyt, azt semmi esetre, soha nem fogjuk hagyni. Tovább gondolkozott, s az jutott eszébe, hogy Surgyélánt fel fogja keresni, akivel együtt szenvedett a Hargitán, és meg fogja neki mondani, hogy most már ide, Észak-Erdélybe a magyarok bejöttek, s őt fel akarják kérni arra, hogy […] menjen el Dél-Erdélybe, és mondja meg ottan a románoknak, hogy térjenek vissza a magyar impérium alá, mert ott nem lesz nekik rossz dolguk: hiszen az igazságot is meg lehet szokni.”
Bánffy Miklós a Romániai Magyar Népközösség elnökeként szeptember 2-án az alábbi nyilatkozatot teszi közzé: „Adjuk bizonyítékát ebben a történelmi órában annak, hogy mi, magyarok mindenütt és minden körülmények között meg tudjuk őrizni azt a férfias fegyelmet és magyar méltóságérzést, amelyről mindenkor tanúbizonyságot tettünk! Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély! Csak így maradunk méltók Erdély földjéhez.”
A román és a szász lakosság (42,7, illetve 3,6 százalék) csendben, viszonylag passzívan fogadja és viseli a magyar örömünnepet. Mindössze két Szilágy megyei községben, a később – nem csekély mértékben a magyarellenes román propaganda hatására – közismertté lett Ippen és Ördögkúton történtek halálos áldozatokkal járó atrocitások. Amelyekkel kapcsolatban alighanem az eseményeket feldolgozó, 2007-ben elhunyt nagyszerű erdélyi riporter-szociográfusnak, Beke Györgynek kell igazat adnunk: „A korabeli hadijelentések arról szólnak, hogy tűzpárbaj alakult ki a román franktirőrök, lesből tüzelő gerillák és a magyar csapatok között, ennek során huszonnégy honvéd elesett, a magyar csapatok pedig megtorolták hátbatámadásukat (Ördögkút, Szilágyipp).” Az ördög kútját persze ennél jóval mélyebbre ásták: román emlékművek, „elemzések”, tanulmányok sora szól máig „a fasiszta Horthy-csapatok mészárlásairól”.
A második bécsi döntés következtében létrejött, azóta is „kis magyar világként” emlegetett négyesztendős magyar államhatalom Észak-Erdélyben felbecsülhetetlen jelentőségű volt az akkoriban 1,3 milliós magyar közösség számára. Nemcsak a többek között Beke György által is kifejtett gazdasági, szellemi-kulturális és lélektani hatások, hanem az általános felszabadultság, bizakodás és társadalmi-élettani reneszánsz hét és fél évtizednyi erőt adó tényezőinek szempontjából is. Látványosan igazolva Für Lajos 2000-ben leírt tételét: az államjogi értelemben is az anyanemzethez tartozás képes megnyugtatóan garantálni egy-egy nemzetrész megmaradását, önazonosságának szabad, maradéktalan érvényesítését. És végül, de távolról sem utolsósorban: a 75 esztendővel ezelőtti eseménysor – a többi visszacsatolással együtt – meghozta az egyetemes magyarságnak azt, amiben a huszadik század során még egyszer, 1956 varázslatos napjaiban lehetett része: azt, amit legújabb kori történelme során oly fájdalmasan hiányolnia kellett: a siker élményét. Hogy e sikernek mi volt az ára, az már más lapra tartozik.
Magyar Idők (Budapest)

Premontrei öregdiákoknak a műemlékvédelemről
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete a szokásos havi találkozóját tartotta az elmúlt csütörtökön a Szent László Teológiai Líceumban. Dukrét Gézát, a PBMET elnökét hívták meg.
Az egybegyűlteket Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke köszöntötte. Nikolits Anna felolvasott egy-egy Mécs László- és Gorun Sándor-költeményt, majd Tóth L. Ágnes ismertette a 18. században élt Bod Péter református lelkész, polihisztor életútját (1712, Felsőcsernát- 1769, Magyarigen) az Erdélyi Magyar Breviáriumból. Többek közt elhangzott vele kapcsolatban, hogy ő volt a századának utolsó harmada és a 19. század eleje nagy magányosainak előképe, ott állt a Habsburg-lojalitással párosult református ortodoxia és a felvilágosodás mezsgyéjén. Azzal, amiben szelleme a legmerészebben szárnyalt, már a felvilágosodás kezdődik. Az ország minden számottevő könyvtárának szenvedélyes olvasója volt, a levéltárak szorgalmas tanulmányozója, mindenféle írásnak, még a sírfeliratoknak is állhatatos búvárkodója. Ugyanakkor viszont kifejezetten befelé forduló embernek bizonyult. Nem érzett különösebb kísértést sem a grófi udvar fényűzése, sem pedig a főiskolai katedra iránt: egy háromszéki kis faluban kezdte és a székesfőváros árnyékában lévő sáros faluban végezte életét.
Gazdag tevékenység
A találkozó második felében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke beszélt a PBMET több mint húsz éves múlttal rendelkező, kitűnő és végtelenül eredményes tevékenységéről. Felidézte, hogy 1993-ban alapították az egyesületüket 12 alapító taggal. Jelenleg 120 munkatársuk van: tanárok, orvosok, mérnökök, műemlékes szakemberek, néprajzosok, honismereti nevelők Arad, Bihar, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Temes és Kolozs megyékből, valamint Magyarországról. Elsődleges feladatuknak tekintik a műemlékvédelmet, vagyis (épített) történelmi örökségünk megismerését, megismertetését és védelmét, másik jelentős tevékenységük pedig a helytörténeti kutatómunka. Ennek, illetve a felmérő programok eredményeinek összefoglalója márciusban partiumi honismereti találkozón, szeptemberben háromnapos konferencián történik. Az évek folyamán honismereti táborokat rendeztek fiataloknak, és számos pusztulásra ítélt, omladozó romos épületet azonosítottak be, hívták fel az állapotukra a figyelmet, s így a PBMET-nek köszönhetően ezek szépen fel lettek újítva, és/vagy ismét tevékenység folyik bennük.
Ugyanakkor 1994. április 14-én honismereti lapot indítottak, Partium néven. Könyvkiadásuk 1997-ben kristályosodott ki, azóta 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek sorozatban (18 falumonográfia, 21 műemlékkel foglalkozó kötet, 22 történelmi és néprajzi jellegű, 13 kötet nagy személyiségeinkről, 5 temetőinkről, és 5 iskolatörténet), s ezen kívül még 19 kötet látott napvilágot, melyből négy hasonmás kiadás, vagyis összesen 102 kiadvány. Emellett 24 emléktábla elkészítéséhez járult hozzá a PBMET és avatott fel. Emellett minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveznek, még felsorolni is nehéz. Együttműködnek számos egyesülettel és intézménnyel, honlapot működtetnek, sokrétű tevékenységeik elismeréseként pedig az egyesület és tagjai számos kitüntetésben, díjban részesültek, díszokleveleket vehettek át.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Idős korában sem szakadt el a katedrától
A pedagógusi munka mellett volt újságíró, néprajzi gyűjtő, művelődésszervező, kutatta az irodalmat, szakköröket irányított, versgyűjteményeket szerkesztett, tanulmányokat írt. A Csíkszeredában élő és idős korában is aktív Mirk László azonban mindenek előtt tanárnak érzi, tartja magát.
Azt mondja, soha nem voltak pályaválasztási gondjai, már ötödikes korától tanár akart lenni, és erről az útról, ha az élet közben kitérőket is hozott, nem tért le. Családja Marosvásárhelyen élt, német származású édesapja Pilisvörösváron született, és 1940-ben érkezett Marosvásárhelyre, mint katona.
„Ott ismerte meg édesanyámat, én 1944-ben születtem. Édesapám a háború után Vásárhelyre jött vissza, szüleim mindketten a könyvszakmában dolgoztak. Ott nevelkedtem fel, első osztálytól a Bolyai Farkas középiskolában tanultam, ahol rendkívül jó tanáraink voltak” – elevenítette fel. A diákoknak szervezett tudományos ülésszakokon dolgozatokkal szerepelt, hetedik osztályosként egy pályázatra megírta Marosvásárhely történetét.
„Nagyon nagy előnyömre szolgált, hogy a református temetőkert mellett laktunk, és szinte naponta jártam oda, ismertem a régi emberek sírjait, tudtam, hol van Bolyai vagy Borsos Tamás eltemetve. A megjelent munkákból kiállítást szerveztek, és olyan névsor szerint állították össze az anyagot, hogy én Molter Károly neves prózaíró mellett szerepeltem” – emlékezett vissza diákkora egyik meghatározó eseményére.
A marosvásárhelyi pedagógiai főiskolára került, ahol párhuzamosan tanultak román és magyar irodalmat, és ahol olyan tanárok oktattak, mint Oláh Tibor, Izsák József, Kicsi Antal, Vámszer Márta, Szabó Zoltán. Az egyetem után, mint magyar-román szakos tanár, vidékre készült, mint mondta, nagyon szerette ott. Az akkori Szentegyházasfalut választotta. „Ott, akkor éreztem, hogy nagyon jó pályát választottam. 1967-ben megismerkedtem az akkor 11 osztályt végzett Bodó Leventével, a későbbi festővel és szobrásszal, akinek Máramarosban készült képeiből első kiállítását szerveztem meg” – emlékezett. Ott kezdett el diákjaival és egy magnóval gyűjteni, főként népmeséket, szokásokat.
Három év után először a KISZ hívta, de Albert Antal, a leendő megyei lap főszerkesztője is megkereste, hogy nem menne-e el újságírónak, mivel már korábban is közölt a lapokban. „Engem a KISZ-nél a művelődési osztály élére akartak kinevezni. Gondoltam, hátha tudok valamit tenni – visszamondtam az újságot, de ugyanabba az épületbe kerültem, ahol a szerkesztőség volt. Megalakítottam az irodalmi kört, elindítottuk a Fiatalok fiataloknak című rendezvényt – amelynek keretében előadásokat tartottak: Gál Árpád dzsessztörténeti sorozatot indított, meghívott képzőművészek meséltek a képeikről, voltak erkölcsi, orvosi témák, röviden, tömören. Kiadtunk egy kis könyvet Sprencz Ferivel – betűjátékok, logikai fejtörők, társas szórakoztató- és sportjátékok voltak benne. Ahol csak lehetett, ifjúsági klubokat igyekeztünk létrehozni. De eltelt két-három év, és az ifjúsági munka visszasüllyedt oda, ahol korábban volt, vasgyűjtés, hazafias munka, hazugság, felnagyítás, és elpárolgott a társaság” – elevenítette fel.
Mirk Lászlót az Ifjúmunkáshoz hívták, a magyar nyelvű ifjúsági hetilapnál négy székelyföldi megyének lett a tudósítója, és időnként Moldvába is elment. Az újságírói munkával párhuzamosan esti osztályokban tanított, 1991-ben pedig teljesen visszatért a katedrához.
„A Márton Áron Gimnáziumban bekapcsolódtam a tanulók tudományos ülésszakába, és a néprajzi gyűjtést is elkezdtük. Szerencsém volt, hogy első perctől voltak moldvai diákjaim, volt egy lábnyiki fiú, aki ráolvasó imákat hozott nekem. Négy év után az akkor kinevezett Szakács Lajos igazgató rávett arra, hogy jöjjek a Segítő Mária Gimnáziumba. 1995-ben, amikor teljesen önállósult az iskola, én voltam az első »leigazolt játékos«. Mi ketten szerveztünk, válogattuk a tantestületet, és huszonöt év után bátran kijelenthetjük, hogy a megye harmadik-negyedik iskolája lett. Ezért nagyon sokat dolgoztuk az igazgatóval és a tantestülettel” – emlékezett.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban megalakították a Domokos Pál Péter néprajzi és névtani szakkört. „Beoltottam a diákokat a néprajz szeretetével, ragadványneveket, helyneveket gyűjtöttünk. Volt filológia osztályom, ahol hetente egy óra választott tantárgyként néprajzot, névtant tanítottam, ezenkívül magyarórákon is foglalkoztunk ezzel. Elindítottam a tanulók tudományos ülésszakát, minden fél évben kértem két gyűjtést – archaikus imákat, szokásokat, a születéssel, házassággal, halállal kapcsolatos dolgokat, halotti búcsúverseket gyűjtöttek, a gyerekek nagyon élvezték. Budapesten a Néprajzi Múzeum minden évben megszervezte az önkéntes gyűjtők pályázatát, erre 15–20 dolgozatot küldtünk, és mindig nyertünk. Magyarországon a Honismereti Diákakadémián mindig 4–5 diákkal vettem részt, a Honismeret című lapban lehozták a munkáikat. Annyi elégtétel jutott a diákoknak, hogy rajongtak ezért a munkáért” – sorolta.
Mirk Lászlónak egy nyelvi szórakoztató játékokról készült gyűjteménye is megjelent kötetben a Dacia Kiadónál, a nyelvi-, betű-, sportjátékokról húsz éven át közölt a Hargita Kalendáriumban. A 2001-ben megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar című antológiájába a csángó népköltészet ritka darabjai mellett csángómagyar költők munkáiból, illetve erdélyi és anyaországi költők csángó témájú verseiből válogatott.
Bár néhány éve visszavonult a katedrától, ősszel visszahívták, és jelenleg a Nagy István Művészeti Középiskolában tanít. Közben néprajzi gyűjtések feldolgozását is végzi, újabb tanulmányok, kiadványok megjelenését készíti elő. Mirk László úgy látja, az irodalomoktatás során és a néprajzi, névtani foglalkozásokkal többet tudott nyújtani a diákoknak, mint ha csak egyszerűen a tananyagot sulykolta volna beléjük. „Jobban kiláttak a világra, több mindent megértenek, jobban tájékozódnak az életben, és jó érzés velük találkozni, jó emlékeket őriznek az együtt töltött időszakról. Csakis így érdemes ezt csinálni. Számomra öröm, hogy ezt megtehettem, mert sikerült őket gazdagítanom tananyagon kívül olyan ismeretekkel, amelyeket fel tudnak használni a mindennapokban, és ez jó fogódzó számukra, ha tovább kívánnak lépni” – vallja az idős korában is aktív pedagógus.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Kádár Gyula: Mire /nem/ alkalmas a történelem?
A románok több nemzedéke propaganda-történelmet tanult. Spiru Haret közoktatási miniszter egy 1897-ben keltezett körrendeletében megköveteli a román gyermekek hazafias nevelését. Megjegyzi: nem baj, ha túlzásba esnek, fő, hogy a gyermekekben tudatosodjék, a román a legvitézebb és legelőkelőbb nemzet e tájakon. 1906-ban egy konstancai iskolaigazgató a nemzetiségi iskolák legfőbb feladatának a más nyelvű, kultúrájú, nemzetiségű gyermekek románná asszimilálását tartja. Sokak szerint a nemzetiségek beolvasztása ma is román nemzeti érdek.
Az elmúlt években egyre több román értelmiségi, köztük történész ismerte fel, hogy a történelemoktatás tartalmán és szellemiségén változtatni kell, mivel a dicső történelmi múlt hiányát mítoszokkal terhelt történelemtanítás pótolja. A káprázatos és a valós történelem közti ellentmondás skizofrén lelkiállapothoz, nacionalista, sőt soviniszta gondolkodásmódhoz vezet. Egyre többen gondolják, hogy ezen változtatni kell. Lucian Boia történész rámutat, a román nép nem jobb és nem rosszabb, mint más népek, de alsóbbrendűségi érzés gyötri, amely átcsap felsőbbrendűségibe. A betegesen nacionalista gondolkodás a hajdani marginális történelemben gyökerezik. A román nép hosszú századokon keresztül kis tartományi államocskákban és más országok, birodalmak keretében, függőségében élt. A nagyhatalmak az önálló független román államot csak 1878-ban ismerik el. A dicső történelmi múlt hiányát nehéz elfogadni, ezért ma is elsöprő többségben ragaszkodnak a kitalált történelem oktatásához. A kultúra politikai irányítói féltékenyen őrködnek eme eszmeiség fölött. Példaként említem Puiu Haşotti történészt és régészt, aki 2012-ben művelődési miniszteri minőségében állíttatja le a tatár–kun eredetű Basarab dinasztiához tartozó havaselvi vajdák származását eldöntő DNS-vizsgálatok elvégzéséhez szükséges régészeti feltárásokat. Úgy gondolja – ha nem is mondja –, hogy az első román vajdaság megalapítása 1330-ban a kun–tatár származású Basarab által ősiség szempontjából mindössze 685 éves román államiságot igazol, ezért nem érdemes foglalkozni vele. A 2500 éves dákoromán ősiség mint történeti jogforrás hasznosabb. A latin származás elméletének kidolgozói – az Erdélyi Iskola jeles képviselői – által megteremtett történelem mint történeti jogforrás mindig jó szolgálatot tett. 1791-ben, 1848-ban a románok jogköveteléseihez, 1918-ban Kelet-Magyarország (Erdély) elszakításához szolgált történelmi érvekkel. Trianon után az ősi földre hivatkozás a jogfosztás eszközévé vált. A szeptember végi felmérés szerint a nacionalista szellemiségben nevelt románok többsége a nemzeti kizárólagosság híve. A romániai lakosság 72,2 százaléka utasítja el a székelyek autonómiaigényét, egy részük közömbös, alig fél százalékra becsülhető azok aránya, akik e kérdésben demokratikusan gondolkodnak. Az említett felmérést összehasonlítva a korábbiakkal megállapítható, hogy egy maréknyi román értelmiségi már el tudja fogadni a székelyek autonómiához való jogát. Sabin Gherman, Tudor Duică és mások törekszenek a magyarok, németek és más nemzeti kisebbségek Erdély, illetve a román nép történetében betöltött pozitív szerepének népszerűsítésére. Tudják, hogy az együttélés alapja Erdély valós történetének ismerete és a kölcsönös tisztelet.
Balkáni gyökerek
A dákoromán elmélettől nagyon messze áll a történeti valóság, a románság balkáni származása, amin semmi szégyenleni való nincsen. El kell fogadni, hogy a románok többsége még a 12. században a Balkán-félszigeten élt, és ott tért át az ortodox hitre. Ezért kötődnek – a középkorban és részben a 19. század közepén is – szorosan a balkáni főegyházakhoz. A bulgáriai románok a bizánci császár parancsára 1020-tól vallásilag az ohridai érsekséghez tartoztak. A Szerbiában élőkről mintegy 40 szerb adománylevél számol be. Štefan Milutin szerb király 1230 táján egyik adománylevelében leírja a „vlachok törvényét”. Az adománylevelekből megtudhatjuk, hogy a románok jelentős tömege az albánok szomszédságában él. Csak egy példát említek, ma is román néven ismerik, s Durmitornak nevezik a Szarajevótól északra emelkedő 2528 méter magas hegycsúcsot.
A románok vándorlása a Balkán-félszigetről, a Dunától északra már a második évezredfordulón megkezdődik. Nagyobb számban csak a nagy tatárjárás (1241) után telepednek le a szétzúzott nomád kun állam területére. A helyben maradt római katolikus kun vezetőréteg szívesen fogadja a betelepedőket. 1227-ben alapítják a kunnak nevezett milkói püspökséget, a szörénytornyait 1247-ben. E püspökségek hívei a kunokon kívül még a Havaselve területén élő magyarok és szászok is. Egy bő évszázad múlva – az egyre nagyobb számban érkező ortodoxokkal való együttélés eredményeképp – a kunok vallást és nyelvet cserélnek. Az első ortodox püspökséget – a Dunától északra, Havaselvén – 1359-ben alapítják. Első püspökük a konstantinápolyi pátriárka által küldött Hyakinthos, aki felveszi az Ungrovlachia püspöke címet. E megnevezés állandósul, megkülönböztető jelző, hogy ne tévesszék össze a Dunától északra, a Magyarország (Erdély) szomszédságában szervezett új Valahiát (Havaselvét) és a thesszáliai Valahiát (Moglenet).
A románok Erdélyben
A 13. század második felében az első román közösségek lélekszáma csekély, de fél évezredes, folyamatos migrációjuk után – a 18. század derekán – már Erdély többségét alkotják. A román lélekszám emelkedése nyomon követhető a településnevek vizsgálatával. Kniezsa István kutatásai nyomán tudjuk, hogy Erdélyben az 1300-ig említett helynevek 83 százaléka magyar és 0,6 százaléka román. Az 1400-ig lejegyzett 1757 névből 1355 magyar (77 százalék) és 76 román (4,3 százalék), és kis számban szláv, besenyő, német, török, valamint ismeretlen eredetű. Makkai László történész szerint a románok a szlávok, a magyarok és a németek után érkeznek Erdélybe, ezt bizonyítja a román eredetű víznevek hiánya. Pedig vízneveink még egy kisszámú török nyelvű népesség emlékét is őrzik: Barót, Barca, Brassó, Tatrang, Zajzon.
Az erdélyi románok első említése 1247-ből származik, amikor a magyar királyi kancellária megemlíti az „olacus”, az „olachus” nevű közösségeket. A történetírásban még mindig zavar uralkodik, mert a balkáni vlachokat (románokat) összemossák a karluk-török blak néppel. Az első román csoportok telepítését, migrációját a kun kenézek, településvezetők szervezik. Kezdetben csak királyi birtokra telepedhetnek, ezt bizonyítja egy 1293-ban keltezett oklevél, melyben III. András parancsba adja, hogy gyűjtsék össze azokat a románokat, akik magánbirtokra telepedtek, és vigyék őket a Székes folyó (Gyulafehérvár) melletti királyi uradalomba. Nagy Lajos királyunk 1365-ben engedélyezi a románok magánbirtokra való telepítését is. A legnagyobb román közösség 1334-ben érkezett Erdélybe. Bogdan vajda népét a kalocsai érsek felügyelete alatt telepítik le kilenc hónapig tartó vándorlás után a máramarosi magyar királyi birtokra.
A románok migrációja a következő századokban is töretlen. Az 1495/45-ös törvénycikk egyértelműen kimondja, hogy Erdélybe a betelepedés „a királyi felség s a királyság ama végvidékeit igazgató” vezetők „hívására és biztosítékára” tervszerűen és kedvezményekkel bátorítva történik. Egy 1567-ben keltezett magyar királyi kamarai jelentés beszámol arról, hogy hegyvidéken élő románok „nem lekicsinylendő számú állatot tartanak”. Az esztergomi érsek, Verancsics Antal még mindig úgy tudja, hogy a románok „nyílt helyeken ritkán lakók, többnyire hegyekben és erdőkben húzódnak meg állataikkal együtt”. Akárcsak az őshazában, a Balkánon, a románok Erdélyben (is) minden száz juh után egy juhval és egy báránnyal adóznak.
A magyar földesurak templomokat építenek a birtokaikon létesült ortodox települések lakóinak. Az ortodox papokat a 14. század végétől kezdve Hunyad megye Prislop apátja szenteli fel. Máramarosban a körtvélyesi (Peri) monostorapát, míg a moldvai vajdák által alapított egyházak számára a moldvai Suceava metropolita. Erdélyben az első ortodox püspökséget Gyulafehérvár székhellyel 1574-ben alapítják. Báthori István erdélyi fejedelem a Tordán tartott októberi országgyűlésen ismerteti el a görögkeletiek püspökválasztási jogát. A püspökszentelésre Havaselvén és Szerbiában kerül sor. A független erdélyi ortodox egyházat 1864-ben Nagyszeben székhellyel hozzák létre, ekkor alakul meg a karlócai szerb érsekségtől független erdélyi érsekség. Jancsó Benedek, Szabó István becslései és egy 1712–13-ból származó kormányhatósági felmérés szerint a románok ekkortájt Erdély népességének egyharmadát alkotják. Lélekszámuk 1740 és 1760 között ugrásszerűen megnő, megduplázódik, a románság Erdélyország legnagyobb lélekszámú népe lesz. Ez azzal magyarázható, hogy a két román vajdaságból a kegyetlen fanarióta elnyomás miatt fokozódik a bevándorlás. A ragályos betegségek és a háborús dúlások nagyobb mértékben pusztítják a síkvidéki magyarságot. A ragályos betegségek méreteire példaként: Háromszéken az 1717 és 1719 között dühöngő szárazság, éhínség és pestis miatt a lakosság fele elpusztul.
Ki volt itt hamarabb?
Megállapítható, hogy Erdély a magyar és a román nép közös tulajdona. A magyarok a történeti, a románok az etnikai jogra hivatkozva formálhatnak igényt a Móricz Zsigmond által Tündérkertnek nevezett hazára. Ha pártatlanul formálunk véleményt, egyértelmű, hogy külön-külön egyik nép sem birtokolhatja úgy, hogy a másikat elnyomja. Jelenleg a román nacionalisták, kisajátítva Erdély történelmét – az imaginárius őstörténetre, valamint a magyarok évezredes elnyomására hivatkozva – jogosnak tartják a magyarság elnyomását és törvénytelennek a magyarok jogos követeléseit. Erdély két népének egyenlőséget csak alaposan átgondolt törvényekkel, közösségi jogokkal – helyi, kulturális és területi autonómiák révén – lehet biztosítani. Október elején a székelyföldi román civil szervezetek marosfői gyűlésén Mircea Duşa védelmi miniszter kijelenti, hogy Romániában nincs helye az autonómiának. A szélsőséges nacionalisták attól tartanak, hogy politikai következményei lehetnek, ha elismerik, hogy Erdélyt a magyarok jóval korábban lakták, mint a románok. Lucian Boia professzor például úgy gondolja, hogy fölösleges a történeti jogkeresés. „Mi történnék – teszi fel a kérdést –, ha megtudnók, hogy a románok a szlávok után jöttek ide?” Válasza: semmi nem történnék, mert az erőszakos határmódosítás könnyen talál történelmi ürügyet. A nemzetközileg elfogadott államhatárok védelme nem a történelemoktatás feladata. Utódainknak nyugodtan el lehet mondani az igazat.
A szerző utolsó írása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdőirtás ára
Több mint 50 millió euró kárt okoztak Romániában a törvénytelen erdőirtások 2013–2014-ben – állapította meg a Greenpeace Románia egy tegnap közzétett jelentésében. A szervezet szerint az esztelen fakivágás miatt keletkezett kár eléri a 231 millió lejt (52,1 millió euró). Ennek csaknem 80 százaléka a Kolozs, Fehér és Máramaros megyei törvénytelen erdőirtások nyomán keletkezett.
Kolozs megyében a kitermelés 37 százaléka volt illegális, Fehér megyében 23, Máramaros megyében 18 százaléka. Ebben a két évben több mint 45 500 engedély nélküli favágásra derült fény, ami átlag 62 esetet jelent naponta. A jelentés szerint 2009 és 2011 között 28 volt a napi átlag, 2012-ben pedig 50. A tavalyi és tavalyelőtti évben törvénytelenül kivágott és lefoglalt famennyiség meghaladta az egymillió köbmétert – írják a környezetvédők, akik arra is felhívják a figyelmet, hogy a romániai erdők továbbra is rohamosan pusztulnak, becsléseik szerint óránként három hektárnyi erdő tűnik el. A kormány évi 8,8 millió köbméterre becsüli az illegálisan kivágott famennyiséget, ami a környezeti károkon túl mintegy negyedmilliárd eurónyi anyagi veszteséget okoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pótszülők az „árváknak”
Az országos gyermekvédelmi hatóság 2015 első félévére vonatkozó adatai szerint több mint 81 500 romániai gyereket hagytak itthon külföldön munkát vállaló szüleik, ezek negyedének mindkét szülője Nyugaton dolgozik, és hozzátartozók hiányában közülük több mint 4000 állami nevelőintézetbe került.
A legtöbb kiskorú a moldvai megyékben marad magára, ahol a hivatalos statisztikák is 5000–8000 szülő nélkül felnövő gyerekkel számolnak, az erdélyi megyék közül pedig Máramaros és Beszterce-Naszód megyében öltött nagy méreteket a jelenség.
Mindent megkapnak és mégsem
A székelyföldi megyék kevésbé érintettek, bár a hivatalos adatok itt sem relevánsak. Miközben a Kovászna megyei gyerekvédelmi és szociális igazgatóság első félévre összesített adatai szerint a megyében 889 kiskorú szülei dolgoznak külföldön, a tanfelügyelőség 2100 olyan iskoláskorúról tud, aki rokonok, szomszédok felügyelete alá került.
Fehér Gabriella, a gyermekvédelmi igazgatóság sajtóreferense elmondta: 584 esetben csak az egyik szülő, 254 családból mind a két felnőtt külföldön vállalt munkát, ám olyan is van, amikor az egyetlen hivatalos gyám próbál szerencsét Nyugaton. A gyerekek közül csupán hárman kerültek állami gondozásba, a többieket a rokonokra bízták.
Fehér Gabriella hangsúlyozta, a statisztikák nem mindig valósak, mert csak azok kerülnek nyilvántartásba, akik esetében a szülők eleget tesznek az előírásnak, és a 2006/219-es kormányrendelet értelmében bejelentik az önkormányzatnál, ha külföldre mennek dolgozni. Ennek az elmulasztását azonban nem bünteti a törvény, ezért sokan nem tartják be.
Különben a rendeletet augusztus végén módosították, a 2015/691-es új jogszabály szigorúbb ellenőrzést és felügyeletet ír elő, eszerint a polgármesteri hivatalnál alkalmazott szociális munkás kéthavonta köteles meglátogatni azokat a gyerekeket, ahol mind a két szülő, vagy az egyetlen gyám külföldön dolgozik, ugyanakkor figyelemmel követik a kiskorúak iskolai előmenetelét is. Egy neve elhallgatását kérő szociális munkás lapunknak kifejtette, attól tart, hogy a szigorítás miatt ezután még kevesebb szülő jelenti be, hogy rokonokra hagyta a gyerekét.
Kiss Imre főtanfelügyelő lapunknak elmondta, azonosították a magukra maradt diákokat, és jelenleg zajlik annak a felmérése, hogy az egyéni esetekben kire bízták a szülők a felügyeletet, illetve ezeknek milyen segítségre van szükségük. „Az a szerencsésebb helyzet, ha csak egyik szülő dolgozik külföldön, a másik pedig itthon maradt és gondját viseli a gyerekeknek. De sok esetben előfordul, hogy a kiskorúakat a nagyszülőkre bízzák, esetükben szükség van délutáni oktatásra, és a számonkérést is meg kell oldani, mert a generációs különbségek miatt, a nagyszülők nehezebben tudják a fiatalokat ellenőrzés alatt tartani” – magyarázta a szakember.
Mint mondta, Bodzaforduló környékén az is előfordul, hogy a szomszédokat kérik meg a külföldön dolgozó szülők, hogy néha nézzenek rá az itthon maradt kiskorúakra. Rámutatott, általában ezek a gyerekek mindent megkapnak, a legkorszerűbb számítástechnikai, elektronikai berendezéseket, de az apa-anya állandó hiánya súlyos lelki problémákat okozhat, szülői felügyelet nélkül a sorsuk megpecsételődhet, iskolakerülővé válhatnak, vagy rossz társaságba keveredhetnek.
Elzárkóznak a foglalkozásoktól
A Bihar megyei gyermekvédelmi igazgatóság szerint a térségben 1208 gyermek maradt szülői felügyelet nélkül. Kétszáz esetben mindkét szülő külföldön dolgozik, százötven esetben az egyedülálló szülő van határon túl, a többi esetben pedig csak az egyik távozott – részletezte Szarka Árpád aligazgató.
Az azonban mindenki számára nyilvánvaló, hogy ennél jóval többen dolgoznak külföldön. Bár a szülők kötelessége lenne, hogy bejelentsék a helyi hatóságoknál, ha külföldön vállalnak állást, és itthon hagyott gyermekük mellé bíróság által hivatalosított ideiglenes nevelőt kellene kijelölniük tágabb családjuk köréből, ezt kevesen teszik meg. Szarka Árpád szerint ugyanis sokan nem ismerik az erre vonatkozó jogszabályt. Elmondása szerint egyéb adata a polgármesteri hivataloknak – ahonnan rendszeresen kapják az információkat – sincs. „Nagyjából százzal nőtt a számuk az év első harmadához képest” – mondta az aligazgató.
A nagyváradi szociális és közösségi ügyekért felelős hivatal (ASCO) az Egyedül Otthon (Singuri Acasă) projekttel próbál segíteni a magukra maradt gyermekeknek. Az Aurel Lazăr Gimnázium pedagógusainak önkéntes felügyelete mellett szabadidős és szocializációt célzó programokat szerveznek számukra, igaz, csekély részvétel mellett, tudtuk meg Ramona Borzától. A projektfelelős szerint ugyanis a legtöbben elzárkóznak, nem vesznek részt a foglalkozásokon.
„A külföldön dolgozó szülők rendszerint fizetnek az iskola utáni tevékenységekért. Sportolni, táncolni vagy magánórákra járatják itthon maradt gyermekeiket. A nevelők többsége sem vesz részt a számukra szervezett felvilágosító eseményeken” – ecsetelte a szaktanácsadó. Elmondta, rendszerükben mindössze hatvan kiskorú szerepel, neveiket a helyi iskoláktól kapják meg. Nyáron többen voltak, de időközben több szülő is a külföldi letelepedés mellett döntött, ezért magukkal vitték a kicsiket.
„A családlátogatások során nem tapasztaltunk elhanyagoltságot. Épp ellenkezőleg. A legtöbb szülő épp a gyermeke ellátása érdekében ment el külföldre dolgozni, ezért mindent megad neki” – tette hozzá Borza. Rámutatott arra is, hogy sokan nem ismerik a hatályos jogszabályokat, ezért projektjük szeretné a nevelők és szülők lehetőségeit is ismertetni, és tudatosítani bennük a kötelezettségeket, amelyeknek a törvény szerint eleget kellene tenniük.
„Jól viselik szüleik hiányát”
Marosvásárhelyen a Mentsétek meg a gyerekeket (Salvaţi copiii) szervezet vállalta fel a külföldön dolgozó szülők itthon maradt gyerekeinek támogatását. A projekt koordinátorától, Cristina Pantea pszichológustól megtudtuk, hogy az év elején indított program keretében a szervezet által működtetett foglalkoztató központban, a megygyesfalvi Serafim Duicu Általános Iskolában a tanintézet negyven diákjával foglalkoznak. Közülük húsz kisiskolás naponta ingyen ebédet kap, továbbá órák után szakember tanul, foglalkozik velük. Emellett az összes gyerek számára pszichológiai szaktanácsadást biztosítanak, de a szórakoztatásukról is gondoskodnak: múzeumot látogatnak, filmet néznek, kirándulnak velük.
A gyerekek összességében jól viselik szüleik hiányát, ami annak is betudható, hogy nagyrészt csak az édesapa dolgozik külföldön, mesélte a pszichológus. Másrészt szinte naponta Skype-olnak vagy kétnaponta beszélnek a távolban dolgozó hozzátartozóikkal, akik évi három-négy alkalommal hazajönnek. Ritka, de megtörténik, hogy a gyerekek enyhe viselkedési zavarokkal küzdenek, ez jellemző módon akkor fordul elő, ha már régóta nem a szüleikkel élnek, vagy azok nem tartják velük rendszeresen a kapcsolatot.
A koordinátor elmondta, a gyerekeknek jól fog a délutáni korrepetálás, mert harmadik-negyedik osztályban már előfordul, hogy a nagyszülők nem tudnak segíteni nekik a tanulásban. A központban csak a Duicu-iskola diákjaival foglalkoznak, de a program minden érintett előtt nyitott, hangsúlyozta Pantea, hozzátéve, hogy ez esetben a gyerekek szállítását a hozzátartozók kell megoldják.
A szakember szerint Maros megyében mintegy 2500 gyereknek dolgozik egyik vagy mindkét szüleje külföldön. Ezzel szemben a gyermekvédelmi igazgatóság nyilvántartásában az szerepel, hogy 869 család egyik vagy mindkét felnőtt tagja dolgozik külföldön, azaz 1494 gyereket bíztak rokonok, intézmények gondjaira. A lebontásból kiderült, a szülők akkor mennek el dolgozni, ha már nagyobbak a gyerekek.
Bíró Blanka, Vásárhelyi-Nyemec Réka, Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban
Néhány órával a magyar forradalom kitörése után Erdélyben megalakultak az első rendszerellenes szervezetek. A magyar nemzet soha nem tapasztalt egységbe kovácsolódott. Az új ember formálásáról szóló teóriák a magyar forradalom hatására percek alatt összeomlottak. Ki kell mondanunk végre: 1956-ban a legyőzhetetlennek hitt szovjet birodalom nemcsak a magyar forradalomtól kapott halálos sebet, az erdélyi, székelyföldi, bánsági, partiumi, szilágysági, máramarosi magyar szervezkedésektől, szervezkedési kísérletektől is végzetesnek bizonyuló tőrdöfést kapott!
1956. október 24-én a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium (Líceum – ahogyan hivatalosan nevezték) X. B osztályában történelemóra volt. Az osztály – az egyetemi hallgatók százezres nagyságrendű budapesti tüntetésének, felvonulásának, a Debrecenben, Budapesten a rádiónál lezajlott fegyveres összetűzések ismeretében – felfokozott izgalomban, némán, csöndben és felállva üdvözölte a tanterembe belépő tanárt, András Gusztávot. „Ma nem ebből a könyvből tanulunk – tette le a Románia történelme tankönyvet a tanár úr –, ma a szomszédban testvéreink vérrel írják a történelmet, rájuk emlékezünk!” – jegyezte meg ugyancsak felfokozott hangulatban a história bűvkörében élő tanár. 1956. október 24-e és november 4-e között Erdély, Székelyföld, a Partium, a Bánság, a történelmi Máramaros nagy múltú vagy éppen frissen alakult magyar gimnáziumaiban hasonló egyperces néma felállásokra, az elesettekre való megemlékezésre került sor.
A nagyváradi diákmegmozdulás
A magyar forradalom hatására 1956 őszén alakult meg Nagyváradon az országos hírnevű Klasszikus Magyar Líceum diákjaiból, szakiskolásokból a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete azzal a céllal: „ha Nagyváradon is hasonló forradalom lesz, mint Budapesten, akkor készen álljanak, segítsék a forradalmat, a forradalmárokat”. Mindössze két felnőtt vett részt a szervezetben, a Klasszikus Magyar Vegyes Líceum két nagyszerű, országos hírnevű magyartanára, a huszonöt év börtönbüntetésre ítélt Kun József, illetve a húsz év börtönbüntetésre ítélt, jogászból lett magyar–francia szakos tanár, dr. András Ágoston – Öcsi bácsi –, nem voltak tagok, a diákjaik magyar szellemben való neveléséért ítélték el őket! A szervezet létrehozásának másik célja: minden eszközzel megakadályozni, hogy a nagyváradi vasútállomáson keresztül magyar forradalmárokat, foglyokat szállítsanak a Szovjetunióba. (A híresztelés nem volt alaptalan: visszaemlékezések igazolják, hogy a Szovjetunióba deportált foglyok a marhavagonok résein papírdarabkákra írt segélykérő üzeneteket küldtek a partiumiaknak, hogy azokat továbbítsák Magyarországra!)
A román kommunista hatalom igazi célja a koncepciós per megrendezésével csak a több tízezer oldalnyi perirat, megfigyelési és követési dossziék áttanulmányozása után deríthető ki: a Bolyai Tudományegyetem ellen indított perhez hasonlóan a romániai magyarság emblematikus intézményeinek ellehetetlenítése, fokozatos felszámolása, összevonása román középiskolákkal, tagozattá züllesztésük!
A nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceum – kiváló tanárai révén, akik a második világégés, szovjet hadifogság után is ugyanott folytatták a világmegváltást, ahol abbahagyták! – minden diszciplinában nagyon alapos felkészülést biztosított a diákoknak, jelentős részük egyetemeken folytatta a tanulmányait. Egyértelmű konkurenciát jelentett az akkori Románia legnevesebb gimnáziuma számára. Az 1956-os magyar forradalom, annak leverése, az erdélyi magyar szervezkedések, kísérletek kiváló ürügyet biztosítottak a nacionalista kurzusra áttért legfelsőbb román párt- és államvezetés számára az önálló magyar intézményhálózat felszámolására. A retorziót elindító, mindvégig irányító legfelsőbb párt- és államvezetés, a titkosszolgálatok vallatói sem gondolták, gondolhatták komolyan, hogy 1956 őszén, a magyar forradalom idején, a tizenegy-tizenkét tagot számláló, tizenhárom-tizennégy éves gyerekekből álló Szabadságra Vágyó Magyar Ifjak Szervezete igazi veszélyt jelent a szocialista Románia biztonságára!
Az eddigi kutatás alapján is egyértelműen kijelenthető: a négy elemit végzett, 1923. május 11-én Körösfőn született Török Gergely – alias „Laci bácsi” –, Domokos Miklós nagybátyja, élesdi lakos, aki általános honvédelmi (AVSAP) ismereteket oktatott, tehát kezdetleges fegyverek fölött is rendelkezett, a Securitate amolyan „trójai falova” volt. Török Gergely 1956. október 25-én – a „véres csütörtökön”, amikor máig tisztázatlan körülmények között Budapesten a Kossuth téren az ávósok és a szovjet hadsereg összehangolt sortüze során a békésen tüntető tömegbe lőttek, s mintegy ezer ártatlan magyar esett a megtorlás áldozatául – Élesdről Nagyváradra utazott, felkereste unokaöccsét, Domokos Miklóst, s a magyarországi forradalmi harcok ismertetése után kijelentette: a diákok se tétlenkedjenek, hozzanak létre szervezetet, készítsenek röpcédulákat, azokat terjesszék, követeljék tanáraiktól az orosz nyelv kötelező tanításának megszüntetését. Török Gergely azt ígérte a gimnazistáknak: dinamitot és gyújtózsinórt szerez, hogy felrobbantsák azokat a vasúti hidakat, amelyeken keresztül a Szovjetunióba hurcolják az elfogott magyar forradalmárokat. Fegyverek beszerzését is meglebegtette. Domokos Miklós ekkor jelentette ki: „Magyarországon forradalom van, és mi itt állunk, és nem csinálunk semmit!” Rocska Gyula, a későbbi elsőrendű vádlott – akinek többkötetes hálózati dossziéja, az állambiztonsági szervekkel való együttműködést bizonyító hiteles dokumentumai vannak a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában – 1956. november 11-én kijelentette: Élesden ismeri Sipko Istvánt, akinek az édesapja a kavicsbányánál dolgozik, látott nála három méter gyújtózsinórt és öt darab dinamitot, amelyeket orvhalászat céljából lopott el, azokat elkéri, hogy felrobbantsák a vasúti hidakat, amelyeken elfogott magyar forradalmárokat hurcolnak a Szovjetunióba.
Az SZVISZ – ahogyan a partiumi és erdélyi magyarság kollektív emlékezetében a szervezet neve rögződött – konkrét tettei: a bevezetőben említett történelemóra után, 1956. október 24-én Rocska Gyula, Takács Ferenc és a kollégiumban lakó diákok az Eminescu utca 11. szám alatt lévő bentlakásban meghallgatták a budapesti Szabad Magyar Rádió adását. Amikor a bemondó azt közölte, a forradalmárok elfoglalták a rádiót, a Duna-parton is harcok dúlnak, a nevelő kivitte a készüléket a hálóból, és többé nem adta vissza. 1956. október 25-én délután öt órakor a 4. számúnak átkeresztelt Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium diákjai Nagyváradon a Párizs-patakot elvezető föld alatti csatornában találkoztak: Domokos Miklós, Takács Ferenc IX., Balogh Lajos, Karcis Lajos és Jancsó Csaba VIII. osztályos tanulók. Domokos Miklós bejelentette: létrehozzák a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét, amelynek célja a magyarországihoz hasonló forradalom kirobbantása. 1956. október 25-én este csatlakozott a szervezethez Rocska Gyula, Létay Zoltán, Krepelka Barna, Fekete Imre, néhány nappal később Nagy Csaba VIII. osztályos tanuló. 1956. október 28-án, vasárnap újabb diákok csatlakoztak a szervezkedéshez: Sass Béla – az 1958. december 2-án Szamosújváron kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész IX. osztályos fia –, Sótanyi József, Sárközy Endre – dr. Sárközy Endre tasnádszántói református lelkész fia –, Udvari András. Takács Ferenc László javaslatára a frissen alakult szervezet vezetője a jelenleg Sztánán nyugdíjas közgazdászként élő Domokos Miklós lett. (Takács Ferenc László tanár a magyar–román kapcsolatok szakértője, az 1990 utáni Határon Túli Magyarok Hivatalának kiváló munkatársa, számos irodalmi kötet recenzense, a Vasgárda történetét, ma is töretlenül ható szellemiségét bemutató, az Erdélyi Szövetség kiadásában 2011-ben megjelent nélkülözhetetlen kézikönyv, A Mihály Arkangyal Légió szerzője. Ő fordította magyar nyelvre Matatias Carp Bukarestben kiadott, a Securitate által a világ összes nagy könyvtárából kilopott, Romániában megsemmisített Fekete könyvét, a romániai zsidók 1940–1944 közötti szenvedései című négykötetes, a romániai politikai és közéletben nagy vihart kavart művét.)
Sárközy Endre, a tíz év börtönbüntetésre ítélt műegyetemi hallgató, a jelenleg Budapesten élő, nyugdíjas számítástechnikai szakember, tanár az SZVISZ egyik fontos akciójára így emlékezett: „1956 november elején éjszaka kiszöktünk a kollégiumból Domokos Miklós felhívására, és felírtuk az egyik kis utcában, a Hegel utcában a falra: Le a párttal! (Csak egy párt létezett: a Román Munkáspárt). Másnap reggel már le volt meszelve. A felirat fényképét viszontláttam 1960 őszén, a letartóztatásom (1960. november 8., este tíz órát követően) után.”
A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc 1956. november 4-i leverése után a nagyváradi diákok tovább reménykedtek. Mindezt éltette a Márciusban Újrakezdjük – MÚK – jelszó. 1957 nyarán kilépett a szervezetből az egyik alapító tag, Sótanyi József, de az SZVISZ tovább folytatta tevékenységét. 1957 végén Sárközy Endrét megválasztották pénztárosnak a kollégium udvarán. Jelen volt Domokos Miklós, Bartos János, Rocska Gyula, Szilágyi József, Udvari András. Összesen tizenhárom lej tagdíjat fizettek be a jelenlévők. Egyes visszaemlékezések szerint 1957 decemberében, mások szerint 1958 elején Domokos Miklós feloszlatta az SZVISZ-t, mert valaki figyelmeztette: a Securitate biztosan tud a szervezetről. 1958 szeptemberében azonban újra elkezdte a szervezkedést, és 1960 októberéig, a letartóztatási hullám kezdetéig folytatta. Corpus delictiként a nagyváradi Újlaki István Csaba 1956 és a sepsiszentgyörgyi Váncsa Árpád MÚK (Márciusban Újrakezdjük) című versét mellékelték. Váncsa Árpádot a 451. számú, 1961. december 15-én kihirdetett ítélet az SZVISZ ideológusának nevezi, aki verseivel uszított a lázadásra. Újlaki Csaba István – akinek jelenleg is meghatározó szerepe van a magyar cserkészmozgalomban – 1956. november 8-án rögzítette papírra az 1956 című versét, amelyért kilenc év börtönbüntetésre ítélték:
(…) „Sztálin nagy ércszobrát ledöntötték végre, Meghalt rég a vezér, pusztuljon a képe! Oroszt magyar diák ne tanuljon többé, Cirill betűs könyvem, légy te is a földé! Petőfi szobráról diákok szavalnak, Forradalmi verseit a rég elhunyt nagynak. Valóra váljon hát minden remény, álom, Forradalom, tőled a győzelmet várom.” Váncsa Árpád 1957 márciusában írta meg MÚK című versét, amelyért hat év börtönbüntetésre ítélték: „Hát nem kezdték, nem kezdhették újra, sem márciusban, sem azután! Tombol a bárgyú bosszú s a félelem. Az remeg az áradó Dunán. Tavaszköszöntő hurrá-énekek recsegnek föntről nagy hangosan. Ordítják a plakátok álnokul: Örüljünk, hogy újra béke van. Mert béke, az van most Budapesten. S hogy legyen, fegyőr s puskatus ügyel. A Duna-parton tankok vonulnak, Hangjukra romos ház omlik. Mégis tavasz van, s tavaszok jönnek, Nem fogy el soha tiszta nedvük. Borzongva, félve, de friss erővel Egy márciusban újrakezdjük.” A mintegy ötszáz letartóztatott közül ötvenkilenc személyt ítéltek el összesen 540 évre.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Már nem kell erőszakkal románosítani, beindult a passzív asszimiláció –
Erdélyi szórványlét egy csángó magyar szemével.
Az idén augusztusban elindult Petőfi Sándor programnak az a célja, hogy segítse a kárpát-medencei szórványmagyarságot, támogassa a közösségek identitását, azokat a fiatalokat, akiknek fontos a hagyományok életben tartása.
Milyen az erdélyi szórványlét egy csángó magyar szemével? Nos, sokkal nehezebb, mint Moldvában, ahol századok óta tart az erőszakos beolvasztás, de ahol önként mondanak le a magyarságukról, ott még szomorúbb a helyzet – derült ki a Bogdán Tibor ösztöndíjassal készült beszélgetésből.
Bogdán Tibort, aki a Bákó megyei Magyarfaluból indult, Budapesten élt, dolgozott, tanulta meg a magyar betűvetést, és a Petőfi program ösztöndíjasaként visszatért Erdélybe, Oláh-Gál Elvira kérdezte. Bogdán elmondta: szeptember elsején érkezett Máramaros megyébe, Nagybányára, ahol a Teleki Ház vállalta a mentorálását, és máris felvázoltak egy feladatsort, amelyhez a Főtér Fesztivál megszervezése is hozzátartozott.
Az ösztöndíjas szomorúan tapasztalta, hogy Máramaros megyében, ahol van lehetőség magyar papokra, magyar misékre, magyar iskolákra és tanárokra, mégis rohamosabban fogy a magyarság, mint Moldvában. Hozzátette: ennek oka az, hogy Máramaros megyében a gyermekeket egyre többen íratják román iskolába, a megoldás pedig néhány iskola és óvoda elhelyezése, illetve összevonása lenne. Az erdélyi szórványban már nem erőszakkal románosítanak, mert beindult az úgynevezett passzív asszimiláció, önként mondanak le a magyarságukról – magyarázta Bogdán Tibor, aki arról is beszélt, hogy nagyon nehéz a fiatalok „befogása” a magyar programokba.
A beszélgetés végén szó esett egy úgynevezett értékleltár elvégzéséről is a megyében, illetve a Magyar Szórvány napjának megrendezéséről Máramarosszigeten.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Lemondásra szólította fel az RMDSZ Bretfelean rendőrfőnököt
Lemondásra szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezete és a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciója csütörtökön Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnokot – írja a Maszol.ro portál.
Az RMDSZ-szervezet szerint a rendőrfőnök megszegte a hivatali esküjét, és elvesztette a marosvásárhelyiek bizalmát, amikor a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének a megakadályozásával dicsekedett egy székelyföldi románokat tömörítő egyesület hét végi marosvásárhelyi rendezvényén.
Az RMDSZ-szervezet hangsúlyozta: Valentin Bretfeleannak mint a helyi rendőrfőnöki funkciót betöltő hivatalnoknak nem az etnikai többséget, hanem minden marosvásárhelyi polgárt kell képviselnie, ám a napokban nyilvánosságra került hang- és videofelvétel arról tanúskodik, hogy a köztisztviselői esküjét megszegve méltatlanná vált tisztsége betöltésére.
A marosvásárhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Peti András RMDSZ-es alpolgármester javasolta a rendőrfőnök lemondását, és ezzel egyórás vitát váltott ki.
Dorin Florea polgármester kijelentette, büntetést szabott ki a rendőrfőnökre a hét végi kijelentései miatt, és megtiltotta neki, hogy politikai rendezvényekre járjon. A városvezető nem részletezte, hogy miben áll a büntetés.
A rendőrfőnök beszédének videofelvétele az interneten került nyilvánosságra. „Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. (.)
Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek" – jelentette ki a rendezvényen a rendőrfőnök.
Valentin Bretfeleant korábban súlyos fegyelmi vétségek miatt mentették fel a Román Hírszerző Szolgálat Máramaros megyei részlege éléről. A Máramaros megyei sajtó arról is cikkezett, hogy hírszerzői pályafutása előtt Bretfelean a Securitate kommunista politikai rendőrség szolgálatában állt.
MTI
Erdély.ma

Arany harmadik út?
Kihívások az erdélyi magyar szórványsajtóban
Nehéz helyzetbe került az erdélyi magyar nyomtatott sajtó, különösen a szórványban. Jóllehet a templom, iskola, politikai képviselet és civil szféra mellett az anyanyelvű sajtó létfontosságú a szórványközösségek nemzeti önazonossága megőrzéséhez.
A gondok főleg anyagi jellegűek, derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) hétvégi vajdahunyadi konferenciáján. Hunyad, Temes, Szeben, Brassó, Máramaros vagy Beszterce-Naszód megyékben hasonlók a gondok: a magyar írott sajtó szétszórt, kisszámú közösségekhez, városi szórványokhoz kell eljuttatni, a példányszámok alacsonyak, a hirdetési bevételek korlátozottak.
Emiatt az erdélyi magyar sajtó előtt két lehetőség áll: minőségi tartalom + hirdetések vagy mogul + propaganda, szemléltette a kilátásokat Ambrus Attila, a Brassói lapok főszerkesztője. Az első változat lenne az ideális, a szórványban viszont nehezen érhető el, hiszen olyan újságnál, amely eleve csak az adott megye lakosságának kevesebb, mint 10%-hoz szól, roppant nehéz hirdetéseket szerezni az amúgy is gyengélkedő reklámpiacról. A második változat viszont a szakszerű újságírás végét jelentené, már nem is beszélhetnének sajtóról, noha az anyagi helyzet javulna ugyan, erősítette meg brassói kollégája felvetését a kolozsvári Szabó Csaba, a Szórványtengelyek és Fehér Hollók (Corbii albi) létrehozója, a román sajtó, különösképpen az országos televíziós csatornák minőségi lezüllesztésére utalva.
Létezik-e harmadik út? Szűkös anyagi háttérrel nehéz minőségi újságírást elképzelni, pórázban viszont a jól megfizetett újságíró sem tud minőségi anyagokat produkálni, jegyezte meg Ambrus Attila. Hogyan lehetne mindezek mellett minőségi anyanyelvű sajtót biztosítani minél több szórványban élő magyarnak?
Szórvány médiaműhely
A Brassói Lapok főszerkesztője szerint az erdélyi magyar sajtó összefogása és az azt anyagilag is felkaroló politikai támogatás jelentené az arany harmadik változatot, ami erdélyi médiaműhely formájában testesülne meg. Vagyis olyan összerdélyi központ, amely ingyenes tartalmat állít elő azoknak a kis létszámú (néhol egyszemélyes) szerkesztőségeknek, amelyek ezt a tartalmat emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják előállítani. Mindenekelőtt azokat a témaköröket fedné le – belpolitika, külpolitika, társadalom, gazdaság, kultúra, közhasznú információk, szórakoztatás – melyek amúgy is közösek, az országos hírekről vagy kiemelkedő nemzetközi eseményekről minden szórványújság beszámol. A szórvány médiaműhely 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben összesítené ezeket, és a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatná el a társult szerkesztőségekhez. Az ennek nyomán felszabadított emberi erőforrást pedig minden szerkesztőség saját egyedi anyagai kidolgozására fordíthatja: helyi érdekeltségű anyagok, interjúk, riportok és publicisztika. A szórvány médiaműhely együttműködést vállal minden olyan szórványszerkesztőséggel, amely önkéntesen és ingyenesen csatlakozik a projekthez. A terv hatékonyságát három-négy megyére kiterjedő kísérleti projekt révén már 2016-ban beindítják.
Politikai támogatás vagy nyomásgyakorlás?
A médiaműhely működtetéséhez az RMDSZ támogatása szükséges, szögezte le Ambrus Attila. Az RMDSZ hajlandó is erre a Communitas Alapítvány révén, Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula, a szórványfrakció elnöke is támogatásukról biztosították a szórványbéli magyar sajtó képviselőit.
Az ötlet elnyerte a szórványsajtó képviselőinek tetszését, de fenntartások is megfogalmazódtak, főleg a fiatalabb újságírók részéről. Nem veszélyeztetné az erdélyi magyar sajtó függetlenségét a politikumhoz való túl szoros kötődés? Nem válna az RMDSZ amolyan mini-mogullá ezáltal? Főleg, hogy az összerdélyi jellegű Új Magyar Szó tönkremenetele után már nincs hivatalos szócsöve! Sőt, éppen a Bukarestben szerkesztett országos magyar napilap sorsa lehet a vészharang: noha sokkal jelentősebb anyagi háttérrel rendelkezett, országosan terjesztették tömbvidéken és szórványban egyaránt, az RMDSZ-hez igen közeli Új Magyar Szó mégis csődbe jutott, míg a sokkal rosszabb anyagi helyzetű, s csak szórványban megjelenő, független újságok átvészeltek minden nehézséget, s továbbra is megjelennek!
A megfogalmazott aggodalmak nem alaptalanok, jegyezték meg az egybegyűltek, a médiaműhely ötlete mégis előrelépést jelenthet a megélhetési gondokkal küszködő szórványsajtónak. A társulás önkéntes, senki sem kényszerít egyetlen újságot sem a műhelyhez való csatlakozásra, az esetleges RMDSZ-es politikai nyomás pedig – noha teljesen nem zárható ki – távolról sem jelent akkora veszélyt, mint például egy mogul önkénye, szögezte le Szabó Csaba.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Nemzetstratégia a szórványban
Az elmúlt vasárnap a Kárpát-medencében számos színhelye volt a Magyar Szórvány Napja alkalmával szervezett ünnepségnek. Miután Magyarország Országgyűlése is felkarolta az RMDSZ Kongresszusának öt évvel ezelőtti határozatát, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának is évfordulója, november 15-e legyen a Magyar Szórvány Napja, idéntől hivatalos ünnep ez a nap Magyarországon és a Kárpát-medencében is.
Az erdélyi főrendezvény idén Temesváron, a bánsági szórvány fővárosában volt, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban közösen szervezett meg az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a Szövetség Temes Megyei Szervezetével. A konferencia keretében az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és egy új irányelvekkel kibővített, 2015-2019 időszakra vonatkozó cselekvési tervet fogadott el.
A temesvári országos konferencia keretében Erdély kilenc szórványtelepülésének 55 képviselője ismertette munkája eredményeit, megosztva tapasztalatait a hasonló körülmények között élő és tevékenykedő magyar közösségek tagjaival, ennek során sikeres közösségépítő megvalósításokat ismertettek. A konferencián részt vett és köszöntötte a tanácskozókat Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP-képviselő. Megtisztelte jelenlétével a temesvári rendezvényt Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke. A konferencia résztvevőit a Bartók Béla Elméleti Líceum citeraegyüttesének előadása köszöntötte.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének elnöke a konferencia házigazdájaként üdvözölte a jelenlévőket, akiket arra kért, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek a párizsi merénylet áldozataira.
Bevezetőjében Halász Ferenc elnök vérbeli történelemtanárként ismertette az ország különböző vidékeiről és az anyaországból érkezett vendégek előtt a konferencia színhelyéül szolgáló város történelmét, amely mélyen gyökeredzik az egész magyar történelembe. Megemlítette a Csanádon tevékenykedő Gellért püspök nevét, Károly Róbert magyar királyt, akinek köszönhetően a 700 évvel ezelőtti Magyarország fővárosaként a történelmi magyar királyság székhelye volt a Béga-parti város, hogy innen indult legfontosabb hadjárataira Hunyadi János, itt élt Kinizsi Pál, a törökverő hős, itt áldozta fel életét Temesvár szabadságáért Losonczi István 1552-ben, Bethen Gábor ide menekült 1612-ben miután előzőleg 1611-ben szembefordult Bátory Gáborral, aki a Habsburg szövetség mellett kardoskodott. Itt, Temesvár mellett zajlott 1849-ben a magyar szabadságharc utolsó csatája, 1956-ban Temesváron volt a legerősebb visszhangja a magyarországi forradalomnak, és itt volt a legerősebb megtorlás is, 1989-ben pedig innen indult az a forradalom, amely gyökeresen megváltoztatta, ennek az országnak, s egyben a romániai magyarságnak az életét.
A rövid történelmi ismertető után Halász Ferenc elnök tájékoztatott a Temes megyei magyarság mai helyzetéről, rámutatott, hogy nincs olyan Temes megyei közigazgatási egység, ahol a magyar közösség többségben élne, a települések több mint felében a magyarok lélekszáma 1–100 között forog, a 2011-es népszámlálási adatok pedig arra világítanak rá, hogy jelentős a népességfogyás a magyarság körében is. 1992-ben 77 ezer magyar ember élt a megyében, ma már csak 35 ezer. Bár a statisztikai adatok lehangolóak, Temes megyében van magyar élet, biztatónak nevezte, hogy több mint 1300 magyar gyermek tanul anyanyelvén és, hogy van magyar nyelvű sajtó, színház, több népi táncegyüttes, számtalan civil szervezet tevékenykedik, s mint mondta: „van magyar érdekképviseletünk, 18 településen önkormányzati képviselőnk, összesen 3 polgármesterünk és ugyancsak 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és magyar alprefektusunk van. Érdekképviseleti szervezetünk szorosan együttműködik az egyházakkal és a civil szervezetekkel, amelyekkel közös célunk a megmaradás magyarként itt, a Bánságban.” Elmondta még, hogy eddig minden hatodik Temes megyei magyar igényelt magyar állampolgárságot és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat folytatódik. Halász Ferenc kifejezte örömét, hogy a Temes megyei szervezet házigazdája lehetett a szórványkonferenciának, amely számot adott arról, hogy mit sikerült megvalósítani a szórvány megyékben az elmúlt négy év alatt a kitűzött régi cselekvési tervből és, hogy itt fogadják el az újat cselekvési tervet, amely – reményei szerint – Temesvári Cselekvési Terv néven vonul be a történelembe.
A továbbiakban Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Országgyűlés határozata arról, hogy november 15-e legyen az egész Kárpát-medencében a Magyar Szórvány Napja azt tükrözi, hogy a szórvánnyal törődni kell. Idézte Vetési László szavait: „a szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Slavomir Gvozdenovics, a szerb közösség részéről köszöntötte a Konferenciát és, a két nemzetiség bánsági sorsközösségét hangsúlyozva kívánt további jó együttműködést és sikert a konferencia munkálataihoz.
Winkler Gyula EP-képviselő megköszönte a házigazdáknak, a bánsági és temesvári magyar közösségnek, hogy ötödik alkalommal, a Bánság fővárosa ad otthont a Magyar Szórvány Napjának. „Köszöntöm ugyanakkor Erdély összes szórványtelepülésének képviselőit, akik azon dolgoznak, hogy a szórványközösségekben jövőt építsenek” mondta a képviselő.
Kovács Péter ügyvezető elnök kifejtette, amikor a szórvány cselekvési tervről, programokról beszélünk, a kulcsszó egyértelműen az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
A Szövetség ügyvezető elnöke a 2011-ben kidolgozott, közösségépítésre épülő, szórvány cselekvési terv kézzelfogható megvalósításait vette számba előadásában.
Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy konkrét, megvalósítható, számon kérhető szórvány cselekvési tervet dolgoztak ki az elkövetkező öt évre. Elmondta, hogy a szórványban élő magyaroknak sokszor nagyobb erőfeszítést kell tenniük azért, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat, mint azoknak, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat. Az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének. A következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását.
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök tapasztalatát ismertette, amely szerint a szórványban élő diákok a székelyföldiekhez hasonlóan jeleskednek az országos megmérettetéseken. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerő-mérlegének” elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja. „Meg fogjuk újítani a beiskolázási kampányunkat is, amely kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel további terveinkben. Ugyanakkor a pedagógusok hálózatának kialakításával a szakmai érdeklődést szeretnénk helyi szintről országos szintűre emelni” – ismertette Magyari Tivadar.
A Magyar Szórvány Napján Temesváron a résztvevők a legsikeresebb közösségépítő megvalósításaikat ismertették.
Burus Siklódi Botond a Magyar Kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy Arad megye legnagyobb magyar ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát a Kaszojai Ifjúsági Fesztivál, amely immár 11 éve bizonyítja, hogy a hely, amely összeköt nem csupán jól hangzó szlogen, hiszen a fesztivál szomszédos megyék, sőt határon túli résztvevőket is meg tudott szólítani. Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei szervezetének elnöke a nagy szórványban élő gyermekek utaztatásának a gondjairól beszélt. Szerinte erre megoldást csak az önálló magyar iskola létrehozása jelentene.
Vida Noémi a Máramaros megyei Nagybányán tíz éve rendszeresen megszervezett Főtér Fesztivál sikereit mutatta be.
Lőrincz Helga, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke a magyar nyelv ápolására irányuló törekvéseikről beszélt.
Demeter László, Kovászna megyei tanácsos a székely-szórvány kapcsolat programja, 2009 óta tartó működtetésének jelentőségét és eredményeit elemezte.
Mikes Melinda, a Brassó megyei Nőszervezet elnöke a szórványközösségek, a szórványban élő egyének identitásának megőrzésében kiemelkedő szerepet tulajdonít az összefogásnak, a közös fellépéseknek. Kocsis Attila igazgató és Csatlós Zsófia pedagógus a Téglás Gábor Iskolacsoport képviseletében jogos büszkeséggel ismertették a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű program keretében elért sikereiket. A cserkészet szórványközösségekben betöltött szerepéről beszélt Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros Területi Szervezetének elnöke.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Derűlátásra okot adó beteljesülések Erdély szórványvidékein
Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő, a temesvári konferencia moderátora a konferenciát követően a lapunknak adott interjúban értékelte mind a temesvári konferenciát, mind a magyar szórvány sajtó helyzetéről tanácskozó vajdahunyadi konferenciát.
Nagyon örülök, hogy a Bánság fővárosában, Temesváron ünnepelhettük ötödik alkalommal a Magyar Szórvány Napját. Öt évvel ezelőtt az volt a szándékunk, hogy ezekkel a tanácskozásokkal hagyományt teremtsünk. Miután a magyar Országgyűlés is határozatban fogadta el ezt az immár hivatalos ünnepet. Itt, a temesvári konferencián kimondottan a jó példákra koncentráltunk, a szórványközösségek kiválasztották a sokrétű tevékenységük során elért eredmények közül azt a rendezvényt, kezdeményezést, amelyet a legnagyobb sikerüknek tartanak. Ezek bemutatását kértük, azért, hogy kölcsönösen tanuljunk belőlük. A több mint két és fél órás beszélgetések során a cserkész mozgalomtól a kulturális, oktatási mozgalmakig, a magyarházak munkájától az ifjúsági kezdeményezésekig, a szabadtéri fesztiváloktól a Fogadj örökbe egy műemléket mozgalomig egész értékes skála, ami azt bizonyítja, hogy a közösségeink képesek kitalálni és véghezvinni olyan kezdeményezéseket, amelyekre fogékonyak a magyar emberek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bár sok minden az anyagi támogatásoknak a függvénye, mégis a legnagyobb hiány inkább a kezdeményezésből, az ötletességből és az önkéntességből van. Itt olyan sok szép megvalósításról hallhattunk, amit nem pénzzel oldottak meg. Ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy egy jó iskolarendszer, vagy a magyar házak működtetéséhez, lapok kiadásához nincs pénzre szükség, de ahhoz, hogy a közösséget megmozgassuk, ahhoz a pénz nem elég. Kell az, hogy az emberek magukénak érezzék a kezdeményezést, hogy bekapcsolódjanak. Talán ez a legfontosabb tanulsága a mai napnak, és én is remélem, ahogy Halász Ferenc helyi elnökünk mondta az itt elfogadott 2015–2019-es Cselekvési terv Temesvári cselekvési tervként vonul be a történelembe.
A temesvári konferenciával párhuzamosan Vajdahunyadon a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviselőinek részvételével háromnapos konferencia zajlott, amelyen szórványban működő magyar média helyzetét vehettük számba.
Igen, ott arról tanácskoztunk, hogy milyen szerepe van a sajtónak a közösségépítésben. S egyértelmű következtetés: magyar sajtó, magyar média nélkül közösségépítés a szórványban lehetetlen, hiszen általa jut el a felhívás, az üzenet, az információ magyarul, anyanyelven közösségeink tagjaihoz. Azt is megállapíthatjuk, hogy a média minden formájára szükség van, de talán a nyomtatott sajtó – amely mellesleg a legdrágábban előállítható – a legfontosabb a családok számára. Ezért az új szórvány cselekvési tervben két kérdés is erre irányul, amelyeknek megvalósításához próba jelleggel minél hamarabb hozzá kell fogni. Ezzel alapot teremthetnénk ahhoz, hogy biztosítani tudjunk nyomtatott magyar sajtót a szórványban élő nemzettársaink számára.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Graur János
hetiujszo.ro

Nagyváradra vitték Máramaros tájait
Többek között a sokszínűséget és a minőséget tartotta szem előtt Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész, amikor a Nagybánya Tájképfestő Telep elmúlt húsz évének közel ötszáz alkotása közül kiválasztotta azt a több mint negyven munkát, amelyek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) előcsarnokában január végéig tekinthetők meg.
A művésztelep szakmai vezetője a hétvégi megnyitón rámutatott: a felsőbányai tábor „dialógus-módszerrel” dolgozik, különböző stílusú festőket hívnak meg, vitatkoznak, egymástól tanulnak, de mindennél fontosabb, hogy ők nem a természetet másolják, hanem a természet által inspirálva vetik vászonra az érzéseket. Eddig összesen tizenkét ország mintegy százötven művésze vett részt a nyári alkotótáborukban, amely a nagy előd, a nagybányai festőtelep és -iskola hagyományait követi, újjáélesztve azt, amit annak idején a szocreál megpróbált a gyökerestől kiirtani.
A Partiumi Magyar Művelődési Céh által szervezett jubileumi kiállítás megnyitójakor Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy püspöksége idején a Máramaros megyei Magyarláposon az ő kezdeményezésére jött létre az első nyári alkotótábor. Egyszeri alkalomra szánták a Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján – 1996 júliusában –, de a folytatás nem maradt el.
A Nagybánya Képzőművészeti és Kulturális Egyesület 2000-től a felsőbányai Bódi-tónál, illetve környékén szervezte meg a Nagybánya Tájképfestő Telep alkotótáborait. Az európai parlamenti képviselő azzal a reménnyel köszöntötte az egybegyűlteket, hogy az egyesület hamarosan székházat kaphat, így intézményesedhet a tábor.
Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész szerint a nagybányai festőtábor annak idején egész Magyarországon éreztette hatását. A festő nosztalgiával idézte fel a nagy elődök törekvéseit, kritikusan jegyezve meg: gondatlannak bizonyult az utókor az örökség kezelésében. „Nagyon nagy feladat vár az ifjúságra, hogy a felejtés folyamatát megállítsák, és úgy alakítsák a jövőt, hogy ennek a korszaknak méltó emléke maradjon az eredeti helyszínen” – vélte a festőművész.
Véső Ágoston hangsúlyozta, a kilencvenes évek végén nagyon nagy igény volt a hagyományok megmentésére, azóta pedig évről évre egy olyan alkotótábor várja a művészeket, ahol példamutatóan jók a kapcsolatok, szeretet és tisztelet sugárzik a részt vevőkből. A 20. alkotótábor egyébként szeptember 12-én zárult Felsőbányán.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

MPP–RMDSZ: verseny és együttműködés is lesz
A Magyar Polgári Párt (MPP) versenyre és együttműködésre is készül az RMDSZ-szel a júniusi önkormányzati választásokon – tudatta hétfői közleményében a politikai alakulat.
A párt elnöksége a múlt hét végén tartott marosvásárhelyi bővített ülésén tárgyalta meg a párt választási stratégiáját. A testület megállapította: az RMDSZ-szel kötött keretegyezmény megerősíti az erdélyi magyar politikai pluralizmus tényét, elismeri, hogy az MPP megkerülhetetlen szereplője az erdélyi magyar közéletnek, mindemellett felelős politikai magatartásról tesz bizonyságot.
„Verseny, ahol lehetséges, és együttműködés, ahol szükséges!" – fogalmazta meg az elvet az MPP bővített elnöksége. Hozzátette, Székelyföldön üdvös a politikai verseny fenntartása, Székelyföldön kívül az MPP „megállapodáspárti” minden olyan esetben, amikor a magyarság részaránya korlátozza a versenyhelyzetet.
A testület elfogadta, hogy Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megye esetében a megyei választásokon közös magyar megyei lista állítására törekszik az RMDSZ-szel, és ha ennek más jogi lehetősége nincs, az MPP úgy kezeli az RMDSZ listáját, mint összmagyar listát, a mandátumot szerzett polgáriak viszont az MPP-t képviselik majd a június 5-e után létrejövő testületekben. Ezen megyék esetében csak azokon a településeken száll versenybe az MPP, ahol a helyi arányok lehetővé teszik.
Az MPP bővített elnöksége megállapította, hogy a párt hét polgármestere jól teljesített a végéhez közeledő ciklus során, és a polgármesterek a megkezdett munka folytatására készülnek. A testület határozatot fogadott el a székely szabadság napja alkalmából március 10-én tartandó marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulás támogatásáról. Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldön külön indulnak (Magyar Polgári Párt)
A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége a múlt hét végén Marosvásárhelyen megtartott bővített ülésén tárgyalta meg a párt választási stratégiáját – tudtuk meg Szigethy Kálmántól, az MPP kézdivásárhelyi elnökétől, aki azt is közölte, hogy  a párt álláspontja szerint az RMDSZ-szel kötött keretegyezmény megerősíti az erdélyi magyar politikai pluralizmust, elismeri, hogy az MPP megkerülhetetlen szereplője az erdélyi magyar közéletnek, mindemellett felelős politikai magatartásról tesz bizonyságot.
A Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megyei választásokon közös magyar lista állítására törekszik az RMDSZ-szel, ellenben a székelyföldi településeken, ahol nincs veszélyben a magyar képviselet, saját polgármesterjelölteket állítanak, és tanácsosi listán is külön indulnak.  A helyi elnökök azt a feladatot kapták, hogy február 15-éig írják össze a lehetséges jelölteket, a listát a párt országos tanácskozásán, február 29-én véglegesítik, majd nevesítik polgármesterjelöltjeiket. A párt jelenlegi hét, tisztségben lévő polgármestere újabb mandátumra pályázik – közölte, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, hogy Kézdivásárhelyen indítanak-e saját jelöltet, vagy az RMDSZ-ét támogatják, csupán Gelence esetében lehet biztosra tudni, hogy Cseh Józsefet, a nagyközség MPP-s polgármesterét bíztatják újabb mandátum megszerzésére, de az elöljáró még nem döntötte el, indul-e vagy sem.
 Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csak Soós személyére zsugorodott az összefogás?
Az országos vezetőség szintjén kialakult patthelyzet ellenére az Erdélyi Magyar Néppárt tartja magát az RMDSZ-nek tett ígéretéhez, miszerint a marosvásárhelyi magyarság közös jelöltjét, Soós Zoltánt támogatja a polgármester-választáson – nyilatkozta az alakulat Maros megyei új elnöke, Bereczki Ferenc.
Nem került veszélybe Soós Zoltán hárompárti támogatottsága azok után, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt, az RMDSZ, illetve a Néppárt országos vezetői nem tudtak megegyezni a közös listák felállításáról. Bereczki Ferenc, az EMNP Maros megyei új elnöke úgy véli, „egy korábbi egyezséget nem szabad felrúgni csak azért, mert országos szinten az RMDSZ elnöke elhatárolja magát az együttműködéstől”. 
A Kelemen–Szilágyi találkozó után Maros megyében Soós támogatásán túl szinte semmi jele nem maradt a két párt tavaly tervezett összefogásából. A közös jelölt neve is függetlenként kerül a szavazócédulára, nem a három magyar párt jelvénye alatt.
Brassai: nyitottak az RMDSZ listái
Hogy mi lesz a marosvásárhelyi lista esetében, Brassai Zsombor nem tudja, de mint mondja, erről nem a megyei, hanem a városi szervezetnek kell döntenie. „Nem engem, hanem Peti Andrást kell kérdezni” – hárított a megyei elnök. A városi szervezet vezetője korábban a Vásárhelyi Hírlapnak leszögezte, Marosvásárhelyen már csak azért sincs szükség közös listára, mert a magyarság matematikai esélyei lényegesen nagyobbak, ha a három párt külön-külön indul.
A megyei helyzetet illetően Brassai kijelentette, hogy az RMDSZ továbbra is nyitott a tárgyalás meg a két kispárt jelöltjei előtt.
EMNP: külön, ha nincs kivel összefogni
Arra a kérdésünkre, hogy a Kelemen–Szilágyi találkozó következtében az EMNP Maros megyei vezetői változtatnak-e a választási stratégián, Bereczki Ferenc szintén kérdéssel válaszolt: „Ha nincs kivel összefogni, nem kellene változtatni?” A megyei elnök hangsúlyozni kívánta, hogy a 2015-ös helyi egyezség értelmében a Néppárt továbbra is Soós Zoltánt támogatja a polgármesteri szék visszaszerzésére, azonban Marosvásárhelyen és a megye többi településén a párt saját listával jelentkezik.
Az RMDSZ-elnök kompromisszumos ajánlatát illetően, miszerint a néppárti jelölteknek is helyük lenne a szövetség listáin, Bereczki Ferenc úgy vélekedett, hogy az ő gerince nem engedi meg, hogy kollégáit arról győzködje, iratkozzanak fel az RMDSZ listáira.
MPP: összmagyar lista a tulipán jele alatt
A Magyar Polgári Párt Marosvásárhelyen a hétvégén összeült országos elnöksége ismételten leszögezte, hogy Székelyföldön nem csak adott, de üdvös is a politikai verseny fenntartása. Ezzel szemben Erdély többi részeiben az MPP-sek „megállapodás-pártiaknak” vallják magukat minden olyan esetben, amikor a magyarság részaránya korlátozza a versenyhelyzetet. Ennek az elvnek a mentén vázolták a megyei elnökök azon települések névsorát, ahol a párt polgármesterjelöltet állít, illetve önálló listával méretkezik meg az önkormányzati választásokon. A testület elfogadta, hogy Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megyék esetében a megyei önkormányzatok tekintetében közös magyar lista állítására törekedjenek az RMDSZ-szel.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro