Aki úgy ment el, hogy szívét mindig itthon hagyta
Beszélgetés a 75 éves Szász István Tas orvos-íróval
– Kezdjük a legrégebbi időkkel, az erdélyi szövérdi gyökerekkel. Kérem, meséljen erről. – Erdély zivataros múltjában a család útja már a „szövérdi gyökerekig” is hosszas volt. Visszatekintve, a férfiág vérvonala a XV. századig követhető. Izabella és Martinuzzi idejében keveredett egy minden valószínűség szerint vallon zsoldos Somosd környéki harci cselekményekbe, a mi szempontunkból bizonyára nem jó szándékkal, de feltehetően jó pénzért. Isten akaratából azonban, általa fel nem fogott bűnéért, eme – gondolom, nyalka – vitéz egy új székely család alapításával vezekelt. Súlyos sebesültként a község székelyei vették ápolásba, mégpedig egy helyileg jeles család, s főként annak szépséges leánya. A szerelmi történet elkerülhetetlen volt, s a derék „szabadfoglalkozású” zsoldosból a szép leány rabja lett. A házasság meg is köttetett, de amikor lustrába akarták venni, „kucifántos” neve és beszéde gondot okozott. Minthogy ama nyelvezet hasonlított némileg az erdélyi szászok beszédére, hát új nevet kapott, s lett belőle Szász. Egyébként a feljegyzések szerint hasonló sorsra jutott a különféle okokból a székelységbe vándorolt vagy szökött több erdélyi szász férfiú is. Ezért e név a székelységben nem számít ritkaságnak. Hősünk eredeti mesterségét nem hazudtolhatta meg, mert újabb vitézségéért hamarosan nemesi előnévhez jutott, mégpedig a somosdihoz. Somosdi Szász János, az alapító szépunokája veszi nőül a szövérdi Gál Máriát. A Gál család előneve Szövérdi. 1689-ben Apafi Mihály engedélyezi, hogy a közös utódok ezt az előnevet használják a somosdi helyett az ősi – kardra tűzött török fejes – „czímerük” alatt. A szövérdi generációk sorából aztán Szász József ükapám és testvérbátyja, István „rajzanak ki”, minthogy ükapám aranyosgyéresi református esperes, bátyja pedig Marosszék hites táblabírája lesz Tordán. Ez az a momentum, amikor a család szekerének rúdja egy új ág születése felé fordul. Esperes ükapám ugyanakkor a Nagyenyedi Református Kollégium egyik kurátora volt. Egyébként hatalmas ember lehetett, mert a „Nagy pap” néven emlegették, s fia, Ferenc dédapám is nevezetes volt termetéről és rendkívüli erejéről. – Ősei hogy kerültek a mezőségi Pusztakamarásra, Sütő András szülőfalujába, mivel foglalkoztak? – Az első szövérdi Szász, aki Pusztakamarásra került, a már említett nagy erejű dédapám, Szász Ferenc fia volt, aki enyedi diákként állt be Bem seregébe és járta véle a hadak útját, no és megkóstolta a bujdosók kenyerét is. Még a piski-hídi csatáról is voltak emlékei, de apja, a tántoríthatatlan radikális így sem bocsátotta meg a fegyverletételt. Nagyenyedi diáktörténet szerint a honvédek újratemetése alkalmával így prédikált: „Tisztelt csantak! A kik itt lenn nyugusztok, s tova túl a katallikusoknál, s a kik futattatok, ha futni kellett, s kuparagtatok Piskinél a híd alatt…stb.”. Dédapám erősen kötődött a szülőföldhöz, a honvágy hívta haza török és román földről. Álnéven lett molnárlegény a bogáti malomban. Történt azonban, hogy Londonba emigrált keresztapjának, Kemény Farkasnak a testvére, Gyula, aki a Nagyenyedi Kollégium mellett apjának kurátortársa volt, pusztakamarási birtokaira megfelelő vezetőt keresett. Ferenc dédapám átvette a kulcsokat, hogy aztán három év alatt felvirágoztassa az elhanyagolt gazdaságot. Isten akaratából Pusztakamarás csillaga ekkor ívelt felfelé. A tehetséges fiatalember eredményeit látva a báró és családja odaköltözött. Az udvarházból kastély lett, templom és iskola épült, s a falu ezáltal bekerült a kulturális vérkeringésbe. A palota helyén ma egy – egyébként igen barátságos – román gazda kaszál. Pusztakamarás, az alapító Szász Ferenc utódain keresztül, másfél évszázadon át – direkt vagy indirekt formában – jelen volt az erdélyi magyar tudományos, irodalmi, politikai és társadalmi élet palettáján. Ezekről az időkről számos történet él a családban. Részben fellelhetőek a Templomra szállt bánatmadár c. Kriterion-kötetben, illetve a Trianon sodrásában című család- és kortörténeti jellegű, két kiadást is megért könyvemben. – Kérem, vázolja a Hitel történetét, célját és küldetését, amely az Ön szülői házában, Kolozsváron, a család támogatását élvezve jelent meg. A sajtótörténet nagy Hitel-vacsorákról beszél, amit a Hitel nagyasszonya, az Ön édesanyja készített. Erre kisgyerekként emlékszik vissza vagy szüleitől hallotta a későbbiekben? – A Trianon utáni új, a Kárpátokat immáron akadálytalanul átlépő bizantin szellemű környezetben eszmélő magyarság első, ezt már jól megismerő, ebben szocializálódott generációja a harmincas évek közepén érkezik el oda, hogy a kisebbségi sorsban való túlélés technikáit szolgáló tudományos kutatásokra is felkészülten tekintsen a megmaradás akkor már tagadhatatlanul jelentkező kérdőjeleire. Makkai László püspök-író végzős fia és Venczel József hozzák létre a Hitel folyóiratot, de hat szám után a lap megszűnik, mert Makkai a „Nem lehet” kimondása után távozó édesapjával elhagyja Erdélyt. Venczel József azonban három hasonló gondolkodású barátjával: Albrecht Dezsővel, Vita Sándorral és Kéki Bélával létrehozzák az immáron sokkal igényesebb oktáv formátumú Hitelt, melyet utóbb a nagy Hitel néven emlegetnek. A lap támogatására szüleimet kérik fel, akik minden erejüket erre összpontosítva állanak a lap mellé. A családi ház lesz a Hitel otthona, anyám pedig a Hitel (együtt gondolkodó) háziasszonya. 1940-ig itt folyik a szerkesztők napi munkája, a szerkesztőségi ülések és a nagy Hitel-összejövetelek, melyeket anyám rendez, s melyek a szellemi élet akkor jeles eseményeiként maradtak fenn az emlékezetben. 1940 után a magyarországiakkal kibővült társaság számára az Erdélyi Kör leendő helyiségeit apám és Vita Sándor választják és bérelik ki, és anyám rendezi be azokat. A hely utóbb az Erdélyi Pártnak szintén otthont ad. A kemény mag továbbra is a Vulcan (akkor Cserei) utcai Szász villában dolgozik. Mindenre kiterjedő kutatásaim szerint a Hitel holdudvara a lap három korszaka alatt: 1935 (kis Hitel), 1935–1941 és 1941–1944 (nagy Hitel), összesen 220 értelmiségit tömörített maga körül Erdélyből és a magyar négy év alatt Magyarországról is. Tehát ez egy együttgondolkodó szellemi kör volt, melynek szellemi termékei a nemzetstratégiai kérdésekben a Hitel című nemzetpolitikai szemlében, illetve a társaság jelentős részét alkotó szépírók írásai a Hitellel munkamegosztásban dolgozó Helikonban és Pásztortűzben jelentek meg. Emlékeim kisebb részben gyermekkoriak, de kamasz- és ifjúkoromból, amikor már lap nem volt, de a hitelesek továbbra is oda jártak (vagy mi hozzájuk), meghatározóak. – Kik voltak a Hitel szellemszülei, és mi a véleménye, mért szűnt meg? – A négy főszerkesztő mellett legfontosabb munkatársai: Tamási Áron (a Vásárhelyi Találkozó megszervezése és lebonyolítása idején vezető szerepben), Kiss Jenő (1942–44 közt mint főszerkesztő-helyettes), Kós Károly, Szabó T. Attila, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Jékely Zoltán, a komoly problémák tárgyalása alkalmából a mindenkori négy magyar püspök vagy helyettese: elsősorban Márton Áron és Tavaszi Sándor, Mikó Imre, Szabédi László, Szenczei László, a Szervátiusz, Debreceni, Gy. Szabó illusztrátortrió stb. voltak. Az utolsó két hiteles: Jakó Zsigmond és Lőrinczy László nemrégen hunyt el. Most sajnos nem sorolhatok fel 220 nevet, de a Beszédes hallgatás című Kriterion-kötetemben pontos adatok olvashatók erről. Meg kell említeni a sajtótörténetben kissé túldimenzionált presztízs- vagy generációs vitát az Erdélyi Fiatalokkal, de ez mondhatni természetes volt, hiszen az ott felnevelkedett fiatalok végzés után szétszéledtek, s legjobbjaik éppen a Hitelhez csatlakoztak. Végül az 1940-ben megszűnő lap vezéregyéniségei: László Dezső és Jancsó Elemér szintén ezt tették, sőt később a „legmakacsabb” Jancsó Bélával is barátsággá oldotta kapcsolataikat a történelem. A Hitel nagyjai az új körülmények közt példájukkal és tudásukkal szótlanul járultak hozzá az új erdélyi magyar értelmiségi generáció felneveléséhez. A lap elfeledtetésének okai közt – mint erre kutatásaim során rájöttem – első helyen nem a korabeli baloldal által rájuk szórt rágalmak (a ma is ismert besározásos módszerek) szerepelnek, hanem véleményem szerint éppen azoknak az érdemeknek a kisajátítása vagy szükségszerű feledésre ítélése, melyek ennek a nem csupán írásra szakosodott, de a napi politika kockázatait is vállaló közösségnek tulajdoníthatók. A már említett Vásárhelyi Találkozó megszervezése a Hitel csoport érdeme volt, az őket ekkoriban vezető Tamási kezdeményezésétől az aprómunkán át az utólagos népszerűsítésig. 1940-ben a Hitel asztalánál született a Teleki Pál által aztán jórészt betartott javaslatcsomag az Észak-Erdélyben szükséges nemzetiségi politikára (a román nyelv oktatása, a hivatalnokok nyelvismerete, intézmények létrehozása, az egyház támogatása stb.). De ők készítették el a negyvenek memorandumát, s Teleki Gézával küldték el a kormányzóhoz, és a Faragó-féle békedelegáció útját előkészítők közt s a békedelegációban úgyszintén ott voltak. És közülük kerültek ki a 60 politikai fogoly megmentői. Ezeket a Gestapo orra előtt szabadították ki Dálnoki hadtestparancsnok tudtával és beleegyezésével és ugyanezen az úton (Bánffy Miklóssal is közreműködve) érték el, hogy Kolozsvár nyílt város legyen. Mindezeket a „felszabadulás” után a kommunista párt számára nem volt előnyös hangoztatni. Akkor mindenben, ami a múlthoz kötődött, a reakció erőit kellett látni, s ki kellett találni a párt „igaz” történetét. A lap emléke tehát a süllyesztőbe került a reá sütött bélyegekkel és érdemeinek kisajátításával együtt. – Ön 1938. július 15-én született Kolozsváron, a háború előtti forrongásban. 1954-ben érettségizik, de az orvosi egyetemet csak 1962-ben fejezi be, objektív okok miatt. Mért kellett megszakítania egyetemi tanulmányait? – Életem tanulással töltött időszaka kettős hátrányban telt. Az iskolában osztályellenség, az otthoni szomszédságban kisebbségi voltam. Előbbit a hallgatás, ez utóbbit inkább az aktív tekintélyszerző igyekezet útján kezeltem. Egyetemi felvételem feltétele a vörös diploma elérése volt, s ezt az akkori 10 osztályos oktatási rendben megszerezni komoly teljesítménynek bizonyult. A magyar iskolák ugyanis komolyan vették, míg a románok fogódzóként adományozták e lehetőséget diákjaiknak. Már ebben is tudták használni a vörös lepel alatti ügyeskedéseket nemzeti céljaik elérésére. A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen azonban még végzés előtt – 1959-ben – kifogtam az egyesítéssel járó bekeményítést. A félelemkeltéshez szükséges boszorkányüldözés szórásába kerültem több kiváló kollégámmal együtt, és minekutána nem tudtak minket felhasználni mások bűneinek bizonyítására, saját 56-os „bűnökre” hivatkozva rúgtak ki, megtoldva az „elvtelen szolidaritás” vádjával. Először egy borsabányai ólombányában, aztán építőmunkásként, illetve némi kiképzést követően mint ólomablak-keretező élmunkást vettek vissza. Két évvel a tervezett után így én is orvos lehettem. Hasznos évek voltak, nem törölném ezeket tapasztalataim értéktárából. A máramarosi hegyeket, alattuk a szocializmus építésének emlékműveivel, az ottani bányaromokkal és a kolozsvári magyar műemlék templomok ablakait, mikor alkalmam adódik rá, nosztalgiával nézegetem. Emlékezetes maradt Kolozsborsán Mazilu főorvos barátságos, csendőrpertus, négyszemközti vállveregetése: Kiváló fiú vagy, de egy dolgot meg kell értened. Ebben a városban nincs szükségünk magyarokra! – Mikor és miért telepedett ki Magyarországra, volt-e olyan pillanata az életében, amikor megbánta ezt? Sikerült átmentenie darabonként a Hitel kolozsvári relikviáit. Erről mit tud mondani? – Kértem a visszahonosítást. Az útlevelet több mint három év kísérletezést követően, a „Hitel ház” kvázi felajánlása után megadták. 1977-et írtunk. Nagy történeteim vannak ezekről az évekről, az akkori román és magyar állami hozzáállásról, és az akkori társadalom a maihoz még nem hasonlítható reakcióiról. A szívem örökké itthon maradt, de az áttelepülést racionálisan gondolkodva nem bántam meg. Itt sokkal több lehetőségem volt azt szolgálni, amit otthon lehetetlenné próbáltak tenni. Ez, tudom, nem általánosítható, de az én sorsom így alakult. Természetesen nehéz küzdelmek, munka, sikerek és csalódások árán. Tíz évig a Bakonyban készültem fel életem harmadik szakaszára. 1987-től a sorsomat tovább kísérő csodák egyike nyomán kerültem Leányfalura. A rendszerváltás éveiben sodródtam bele az egészségpolitika és a nemzetpolitika gyakorlati illetve publicisztikai jellegű sodrába. Áttelepülésem folyamán és utána azonnal elkezdtem a Hitel-emlékek átmentését. Az ezzel járó izgalmak minden alkalommal leírhatatlanok voltak. Aztán következett a restaurálás s végül az elhelyezés gondja. – 1994-től kezdődőleg több lapot indít Magyarországon. Melyek ezek a lapok? – A Hitel emlékeit több mint 15 év alatt hordoztam át a határon. Sorra restauráltattam minden darabot, s elkezdtem a rendszerező, majd a kutatómunkát. Mindezt el kellett helyezni valamilyen módon és felmutatni az utókornak, amely az 1930-as, '40-es éveknél is jobban rászorult ezekre az ismeretekre és példákra. Ezzel egy időben megszűnt szolgálati lakásom is. Lakás vagy ház kellett. És ekkor újabb csodák történtek. Csak néhányat említek meg. Barátom, Makovecz Imre ingyen megtervezte a kolozsvárihoz hasonló belvilágot idéző házat, és szinte mágikus szuggesztivitással biztatott a lehetetlenre – hiszen felépítéséhez csak nevetségesen kis forrásom volt. S ekkor – mint lassan már ismertté váló egészségpolitikai publicistát – a Phare program keretében felkértek, hogy pályázzak egy egészségpolitikai lap alapítására. Brüsszelben megnyertem a pályázatot, s ezt követően a helyi gazdasági szélhámosságokkal küzdve egyik lapot kellett létrehoznom a másik után. Én, mint szakmai főszerkesztő, a pénzügyekkel nem foglalkozhattam. Akik ezt tették, valamennyi sikeres lapból meggazdagodtak. Amint nőtt a tekintélyem, folyamatosan új meg új lapot sikerült alapítanom. Alapellátási hírlevél, Alapellátás, Orvosi Tükör, Szabaduló szakorvos. Közben a Látleletnek is főszerkesztője voltam. A főszerkesztői fix sem volt kicsi, és ebből épült fel fokról fokra a Hitel új otthona Leányfalun. Ezenközben az egészségpolitikában is sikerült eredményeket elérni és az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke lettem. Fontos megjegyeznem, hogy elveimhez szigorúan ragaszkodván az ötödik lapnál elvesztettem állásomat és soha többet nem volt ilyen „pénzforráshoz” szerencsém. Nem is kellett. A ház éppen ekkor készült el. Az anyagot sikerült gyönyörűen bemutatni. A gondviselés ennyit rendelt ki számomra és minden bizonnyal ezért. – Érdekes, hogy nagyon későn kezdett publikálni, de 2001-ben és 2002-ben nem kevesebb, mint hét könyve jelent meg. Ezek mind fiókban vagy valamelyik szerkesztőségben vártak kiadásra? – Első írásaim egészségpolitikai, alapellátás-szervezési írások voltak még itthon, de ezeket román kollégák nevén jelentették meg, ügyes húzásokat követően. Le is szoktam hamar az íródeákoskodásról. „Navétázás” közben a társaság gondjait orvoslandó vidám írásokat, bökverseket fabrikáltam. A magyarországi 10 év bakonyi „boldog száműzetés” és az engem körülvevő szeretet és megértés hangulatában, Pápakovácsiban köszöntött be a felismerés a Kádár-korszak gerincpuhító hatásainak veszedelméről. Ekkor kezdtem írogatni naplójegyzeteimet, verses kesergéseimet – az íróasztalnak. A Mozgó Világnak beküldött kéziratommal a „szervek” figyelmeztetését vívtam ki. Többet sehova sem küldtem. Ezután következett a Leányfalura költözés és a rendszerváltás forgataga. Azóta két végén égett életem jelképes gyertyája. Részben az Orvosi Kamara keretein belüli tisztségviselés és egészségpolitikai küzdelem, valamint publicisztika, másik oldalon a nemzetpolitikai publicisztikám töltötte ki minden szabadidőmet. Rovatom volt az Erdélyi Magyarság és az Átalvető (ez ma is él) oldalain, illetve közel 10 évig az Erdélyi Naplóban. Mára összesen több mint 80 lap és folyóirat közölte írásaimat, s ama 2001–2002-ben megjelenő hét kötet után az idén elérkeztem huszadik önálló kötetemhez. Közben számos antológiában és közösen megírt könyvben is megjelentek írásaim. A Magyar Írószövetség tagjai sorába emelt és beléptem az Irodalomtörténeti Társaságba. A Hitelről szóló kötetem hézagpótlónak bizonyult. Aztán megnyitottam Leányfalun a Hitel múzeumgalériát is. Nem hagyhatom ki azt sem, hogy 25 éve szervezem az országosan ismertté vált Erdélyi Művészek Leányfalun kiállítás-sorozatot, egy idő óta irodalmi estekkel egybekötve. Tavaly, támogatás nélkül, sikerült megszerveznem az Írószövetségben egy egynapos Hitel-konferenciát. Az erről szóló kötet és videóanyag sikeres pályázatra vár. Közben a kolozsvári Hitel és az örökséget felvállaló budapesti Hitel műhelyeit felterjesztettem Magyar Örökség Díjra és éppen a konferencián kaptuk meg a hírt Bakos Istvántól, hogy 2200 jelölt közül a Hitel elnyerte e magas kitüntetést. A díj ott függ a házi múzeum falán, Tamási, Kós és Márton Áron székei felett. Az idei könyvhétre jelent meg a Kairosz kiadónál huszadik kötetem. Ez is a Hitellel foglalkozik. – A Templomra szállt bánatmadár c. pusztakamarási helytörténeti kötetben igen alapos családtörténeti tanulmány szerepel. Ezt lehetne bővíteni még? – A családtörténet teljes feltárása hatalmas munka. Több száz oldalas anyag van a számítógépben írott, képes és táblázatos formában. A megtalált címerek száma száz feletti, a heraldikailag leírtak még ennyit tehetnek ki, de az említett két másik feladatra kellett koncentrálnom, s ennek folytatására csak akkor kerülhet sor, ha már úgy érzem, hogy a közösség számára fontos részt elvégeztem. Nyolc unokámat is szeretném ennek segítségével helytállásra, tartásra nevelni. Mert a cél soha nem a hivalkodás, hanem éppen az ellenkezője. Azt szoktam mondani, hogy ne feledjék: ezek az emberek, ha jött a hírhozó, olyan természetességel álltak fel a családi ebéd mellől és öltöttek kardot a haza védelmére, ahogyan ők elindulnak az éppen divatos bulizóhely meglátogatására. Csakhogy onnan igen gyakran nem volt hazatérés. – Élete folyamán szerzett díjak és elismerések? – Nem panaszkodhatok. Bár, mint mondják, a díjakat nem szerezzük, hanem azokat adják. A szakma tulajdonképpen majd minden ismert kitüntetését megkaptam. De ezek átvételekor minden esetben arról beszéltem a jelenlevőknek, hogy Erdélyből jöttem, s a küzdeni tudás képességét onnan hoztam magammal. Van többek között Hippokratész díjam (ma már a díjazó bizottság elnöke vagyok), megkaptam a millenniumkor a MOK média díját, háziorvosi életműdíjat, tiszteletbeli tagságokat és elnökségeket, címzetes főorvosságot, Leányfaluért emlékplakettet. De a Nemzeti Kötelék Kuratóriumától kapott Emléklap a hűségért, melyet 18 magyar értelmiséginek adományoztak a 2004. december 5. után végzett munkájáért, talán a legkedvesebb. – Kádár Tibor festőművész meg is festette a Hitel arcképcsarnokát. Kik vannak rajta és milyen volt az avató? – Az avató számomra felejthetetlen volt. Megpróbáltuk a kolozsvári fogadások hangulatát idézni. Az anyáméhoz valamennyire hasonlító büfét próbáltunk felállítani, s jelen voltak a magyar szellemi élet nemzetben gondolkodó vonulatának jelesei közül többen is. Szőcs Géza államtitkár nyitotta ki elsőnek a Kádár Tibor alkotta Triptichont. A képen a 220 hitelesből a legfontosabb 54 szerepel, a szerkesztők, az egyháziak, a főbb munkatársak, az illusztrátorok, a későbbi anyaországi csatlakozók, de az ellenfelekből is néhányan, s persze a gyökereket jelentő személyiségek, a ház, sőt még a családunk is. A múzeumot Istennek hála elég sűrűn látogató egyének és csoportok csodájára járnak. A „hitelesekre” vonatkozó anyagokat ma is folyamatosan gyűjtöm, szeretném kutathatóvá tenni az érdeklődők számára. – Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még átadni az olvasónak? – 75 évesen az ember jól átgondolja, hogy az ismeretlen hosszúságú maradékot mire fordítsa, pontosabban mire kell fordítania, hogy megfeleljen saját elvárásának: annak, amire eddigi életét is szánta. Ezért következő legfontosabb feladatom a Hitel 10 évének aktualizáló, mának szóló feldolgozása lenne. Ennek bevezető, egy évet átfogó tesztkönyve a most – a Kairosz kiadó felkérésére – megjelent Palackposta Erdélyből című breviárium. Mellette a múzeum jövőjének garantálása, annak bővítése, s ha még marad erő és idő, apám hagyatékának közlése, illetve a családtörténet befejezése és az erdélyi családi sírkertjeink megmentése Nagyváradon, Kolozsváron és Pusztakamaráson. Na és még szeretnék néhányszor sízni a Hargitán a nyolc unokámmal. Már valamennyien megtanulták ezt a lelkeket felszabadító, természethez láncoló, önbizalmat építő sportot. S mindezt úgy és azért, hogy az unokák (és mindnyájunk unokái) ezáltal is könnyebben eljuthassanak arra a pontra, amikor az ember rájön, hogy mi dolga van ebben a világban.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Bereznay András
OLVASÓI LEVÉL
Erdélyi kiadású magyar történelmi atlasz – ünnep, vagy gyász?
A történész-térképész több szempontból bírálja a Cartographia kiadónál megjelent, középiskolákban terjesztett magyar nyelvű történelmi atlaszt.
(Rövidített változat)
Idén szeptemberben az RMDSZ részéről erdélyi kiadású, magyar nyelvű történelmi atlasz kiosztására került sor az iskolákban. Bár – a Pozsony közeli Somorján megjelent – Erdély történetét bemutató atlasz 2011 óta már létezik: t.i. a sajátom, a mostani az első eset, hogy Erdélyben magyar történelmi atlaszt adtak ki. Annál inkább jelent meg ott román kiadvány a húszas és a harmincas években. Magyar részről volt tehát behoznivaló. Ez azonban az Erdély múltjával kapcsolatos eltérő álláspontok ismeretében nem pusztán a kiadás nyelvére értendő, hanem úgy is, hogy ideje volt, hogy román történelmi atlaszoknak – különösen a Ceasuescu-diktatúra korában megjelenteknek – a román nemzetfejlődés sajátosságaiból eredő, valaha csak naív, de azóta a vizsgálatok próbáját ki nem álló, mára merőben atavisztikusan ható kitalációi mintegy a helyükre kerüljenek. Végtére is Romániát demokratikus országnak szokás tekinteni, ahol nem jöhet többé szóba az állam képviselőinek nézeteivel esetleg nem egyező történetfölfogások megfogalmazásának eltiltása. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak korábban kérdőjelezte meg a diktatúra által azután fölkarolt, hatalmilag erőltetett áligazságokat nem egy román történész, de annak bukása óta is jelentkeztek román oldalról mérvadó kritikus hangok a múlt tényeit politikai célok szolgálatában átlépő mítoszok mintegy hivatalos intézményesítésével szemben. E kérdésekben nem „a” magyar történetírásnak van vitája „a” románnal, hanem a tárgyszerű tényföltárás áll szemben a tudományon kívüli mítoszokkal. Az utóbbiak propagálása iránt helyzetükből adódóan is közömbös magyar történészek mindenesetre – eddig – a történetírás oldalán szoktak állni. Még a most kiadásra került atlasz mennyiségileg döntő – nem ebbe a kiadványba készült – részét is szerzői, minden hibája mellett, azért tudományos igénnyel állították össze. Az erdélyi magyar nyelvű atlasz többsége a Kartográfiai Vállalat először 1959-ben megjelent atlaszának a további kiadások során módosított, gazdagított, helyenként javított, néhol tovább rontott, összességében a Magyarországon forgalomban lévőktől alig különböző újabb változata. Új elemek ebbe lényegileg csak Románia mai területének története vonatkozásában kerültek. Az atlasz tehát nem önálló munka, a magyarországi kiadványhoz képest újnak számító térképei sem azok. Mivel a Cartographia (a Kartográfiai Vállalat utóda) Középiskolai történelmi atlasza, amelyre a kolozsvári Cartographia kiadványa leginkább emlékeztet, Erdélyben hozzáférhető, erdélyi kiadására nem volt szükség. Ha az RMDSZ magyar nyevű történelmi atlaszt kívánt az iskolákba juttatni, azt is terjeszthette volna. Az új atlasz megjelentetését csak Erdély történetét a magyar diákok számára közelebb hozó, azt tárgyilagosan bemutató bővítés indokolhatta. Ehelyett az atlasz megfelelő „új” részében Románia egész mai területére nézve a magyar diákok román atlaszokból ismert, tényszerűtlen román elfogultságoknak ezúttal magyar kiadótól közreadott, magyar nyelvű, sőt az RMDSZ által is hitelesített, ugyanakkor kollektív önbecsülésüket minden bizonnyal csak aláásni képes, a román nacionalizmus gondolatvilágától, és csak attól átitatott, a diákokra bizonyára elnemzetlenítően ható, de több ponton másként is problematikus, az adott összefüggésekben igen különös indoktrinációt kaptak. Anyja tejében főzik a gödölyét.
Az atlaszban probléma probléma hátán jelenik meg. (Lásd az írás teljes változatát.) Olykor a magyarországi kiadványból kölcsönzött részletek sem kielégítőek, a magyar, illetve a román történelem egyes részletei tekintetében sem. Ez sajnos jól harmonizál az atlasz egészével. A kép időnként megdöbbentő. Amikor a magyar kiadványokból származó térképeket az 1971-ben megjelent, a diktatúra nemzeti mítosz gyártásának kartográfiai tobzódását képviselő Atlas istoricból származókkal kombinálta a kiadó, talán úgy gondolta, „jut is, marad is”. Így azonban nem lehet a történelmet térképezni. Lehetetlen dolog a tényeket árunak tekintve akármitől is vezettetve a múltból szeleteket mintegy „adni”, így való és valótlan között egyensúlyozni, úgy hogy azért mindenki úgymond jól járjon. Ez végtelenül komolytalan, hacsak a Cartographiának nincs szabadalma a fából vaskarikára. Mi késztethetett ilyesminek az átvételére? Vajon a román állam olyan föltételhez kötötte az atlasz romániai iskolákban terjeszthetőségét, hogy annak a tények eltűrt bemutatása mellett azért effélét is kellett tartalmaznia? Vagy a Cartographia ment szolgaian elébe a múltból örökölt óvatosságból egy csak elképzelt elvárásnak? Egy törzshelyét tekintve magyarországi cég? Vagy egész másról lenne szó, arról, hogy a tervezőknek annyira nincs fogalmuk a történelemről, hogy nem is tudtak volna arról, hogy ha föladatuk az atlasznak román vonatkozású témákkal bővítése, arra általában forrásként sem az Atlas istoric sem más létező román atlasz nem alkalmas, ha ugyanis nem kívánnak kiadványukban fikciót szerepeltetni? De ha így hozzá nem értésükben nem is azonosították talán a román forrás használhatatlanságát, ne látták volna azt sem, hogy az tartalmilag mennyire összeegyeztethetetlen atlaszuk nagyobb részével? Közömbösek lettek volna mind a történeti hűség, mind a következetesség szakmai elvárása tekintetében, de még cinikusan felelőtlenek is afelől hogy mit juttatnak a diákok kezébe? Nem tudom eldönteni, szerencsére ez nem is az én dolgom. Annyi biztos, hogy e kérdések joggal merülnek föl bárkiben, aki az atlaszt kézbe veszi és legalább konyít az érintett dolgokhoz. A lektorok és az RMDSZ illetékesei nem tartoztak ezek közé? Bárhogyan is volt, a kiadvány botrányos. A mitizált korai román egység klasszikus témáját közvetíti például a magyar diák fejébe az a térkép, amelynek igen sokat eláruló címe „Erdély, Havasalföld és Moldva Mihai Viteazul fejedelemsége alatt (1600)”. Figyelmen kívül hagyva annak a már sok helyen elmondott valótlanságát, hogy Mihály valaha is Erdély de akár Moldva fejedelme lett volna, a magyar diákokokat a cím megfogalmazása e vonatkozásban akkor is be kívánja csapni, ha a jelmagyarázatban a Mihály „fejedelemsége” kifejezést a „vezetése” szóvá tompítják. Teljes meghamisítását jelenti a történeti tényeknek az a – román térképeken szokásos megjelenítés, hogy mintha akkor, amikor Erdély Mihály kezén volt, egyben a Részek is mind ellenőrzése alatt lettek volna, holott nagyobb részük nem volt.
Ugyanilyen szellemű az 1848–49-es eseményeknek a mai Romániára eső részével foglalkozó átvétele. Azonnal szembeszökő és elárulja a románból történt átvételt, hogy nagytáj-névként, megjelenik a térképen a „Körös-vidék”, továbbá a „Máramaros” fölirat. Magyar térképen ez értelmezhetetlen. Máramaros megyeként ugyan létezett, de egyedüli kiemelését a többi közül semmi nem indokolná, „Körös-vidék” nevű politikai nagytáj pedig magyarul nincs, 1848–49-ben különösen nem volt. Világos, hogy 1919 utáni román fogalmaknak a magyarba – visszavetítőlegesen is – áterőltetéséről van szó, vagyis a magyar diákok fejébe hagyományaiktól idegen fogalmak plántálása, térszerkezet látásuknak ha magyarul is, de fogalmilag a románná alakításával asszimilálásuk előmozdítása a cél. A kép más vonatkozásban még sokkal megdöbbentőbb. A kor eseményei úgy kerülnek bemutatásra, mintha mindaz ami 1848–49-ben Erdélyben és körülötte történt lényegileg, vagy főként román ügy lett volna. A hadvezérek közül egyetlen egy szerepel: a havasalföldi Magheru, azaz magyar, orosz, vagy osztrák katona neve egy sem. Igaz, hogy a szomszédos, a magyarországi atlaszból eredő, a magyar szabadságharcot bemutató térképekről – ahol viszont az unió szintén elsikkad – több derül ki, de ez csak enyhíti, nem oldja föl az itt tapasztalható nehézséget. Se Bem, se Gábor Áron. Annál inkább szerepel Avram Iancu, nem ugyan a fő térképen, hanem a mócföldi szembenállást – mintha az lett volna 1848–49-ra nézve a meghatározó – külön térképre kiemelve. Ami a szemléletet illeti, ez magáért beszél. Kár, hogy az RMDSZ illetékesei – úgy látszik – nem hallották meg a szavát. Ha az eddigiekkkel a térkép nem borított volna föl minden elképzelhető egyensúlyt, megteszi azzal, ahogyan – már nem is az 1971-es atlaszból, de a múltba vetített román területi igények térképrevitelével még annak bizarr irracionalitásán is helyenként túlmenő 1984-es másik Pascu nevével fémjelzett atlaszból véve át azt a valóságot semmibevevő megközelítést, amellyel Moldva színével szerepeltet keresztcsíkozást a hozzá semmilyen tekintetben nem tartozó Besszarábia és Bukovina területén, és hasonlóan alkalmazza Havasalföld színét Dobrudzsára, amihez pedig a román fejdelemségnek semmi köze sem volt. Ami látható, térképi irredenta.
Az atlasz utolsó, az Atlas istoricból származó átvétele A román hadsereg részvétele a II. világháború végén zajló hadműveletekben című térkép. Itt elsősorban a téma maga az, ami – a román szempontnak egy magyar atlaszban kevéssé indokolt szerepeltetése miatt – meglepő. Bármennyire is román állampolgárok azok a magyarok akiknek használatára az atlasz készült, amiről szó van, a korban nem az ő ügyük volt, illetve nem fölmenőiké. Kissé ízléstelen itt ezért a lihegés a román hadi dicsőség mintegy lobogtatására. Ettől eltekintve föltűnő, hogy a front 1944–45-es, Duna-medencei mozgása bemutatásakor nem a korabeli országhatárok között ábrázolja a katonai fejleményeket a térkép, hanem az 1954 utáni határok között, amint az Atlas istoric megfelelő térképe. Ez ellentmondásos, oda nem illő, és alighanem az az igyekezet magyarázta, hogy elkerülhesse a térkép az akkori – Észak-Erdélyt is magában foglaló – Magyarország megjelenítését.
Világos tehát, hogy az alkalmat, hogy a román történelmi atlaszkészítés torzításait végre a múlt tényeinek bemutatásával ellensúlyozzák, a kiadvány arra fecsérelte, hogy a Romániában részben már korábban, de főként a kommunista diktatúra idején térképre vitt képtelenségekkel vezesse félre saját történelmük tekintetében a magyar fiatalokat és így tegyen jó szolgálatot román nacionalista törekvéseknek. Hogy az RMDSZ-t erre mi késztette, arról csak találgatni lehet. Akárhogyan is, a tárgyalt atlasznak a megjelentetése abban a formában, ahogyan történt, annyira szembeszökően nem szolgál magyar érdeket, hogy szinte földolgozhatatlan, hogy azt éppen az erdélyi magyarság legfőbb érdekvédelmi szervezete terjeszti (méghozzá tankönyvként). Mindent összevéve az atlasz a „kedvezményezett” diákok magyar történelmi tudatának leginkább összezavarására, ezzel meggyöngítésére, elnemzetietlenítésére alkalmas.
Ez azonban nem minden. Az egész munkát körüllengi a Román Szó Szentségének egy – itt – disszonáns tisztelete, a többségi nemzet nyelve iránti, nyugaton ismeretlen – a román források nyakába sem varrható – szervilitás. Ez részint a helynevek visszaadásából vezethető le.
A tárgyalt atlasz rendkívül következetlen – és teljességgel elfogadhatatlan – helységnév megjelenítés gyakorlata az, hogy a középkori Havasalföld és Moldva területén – különösen amikor a terület a román ellenőrzés egy formája alatt van – minden csak románul kerül kiírásra, tekintet nélkül arra, hogy a kérdéses településnek van-e magyar neve. Hasonló elvet más területekre nézve azonban nem érvényesít. Vagyis olyan furcsaságokkal találkozunk, hogy míg az atlasznak nincs nehézsége azzal, hogy Bécset, Krakkót, Párizst magyarul írja ki, a Bukarest szó a térképeken nem szerepel, mintha tűrhetetlen volna, hogy a romániai magyar diák mást, mint Bucurestit lásson. A kép ezáltal nem egyszer bizarr. A történelmi térképészetben ismert minden logika helyébe – bár nem mindig – a román név exkluzivizálása, ezzel fetisizálása lép. Teljes a zavarosság, az átgondolatlanság, a káosz. Mindezek után nézőpont kérdése, hogy meglepően-e, vagy sem, de elég különös, hogy Erdélyben a Romániához tartozás korában is magyarul jelennek meg a helységnevek. Fölfoghatatlan, miért nem lehetett ugyanezt az elvet a Kárpátokon túli helységek nevére is érvényesíteni ugyanazon a térképen? Igencsak furcsán fest Nagyrománia térképén Kolozsvárt olvasni egyfelől, Bucurestit másfelől. Mintha a készítő itt is kompromisszumra törekedett volna – „jut is, marad is” erőlködésre – megint olyasmiben, amiben annak helye nincs. Egészen egyszerűen félre kellett volna tennie minden nemzeti szempontot, a magyart ugyanúgy mint a románt, mivel az ilyesmi nem odatartozó, ahelyett, ahogyan – úgy látszik – eljártak, hogy megpróbálták valamiképpen összeötvözve érvényesíteni a kettőt.
Vegyes áldás a magyar és román uralkodók listája is az atlasz végén. Hasznos önmagában véve – az ilyesmi mindig az – de problematikus azáltal, hogy a román uralkodók nevét – amint Vitéz Mihályét (és másokét) a térképen – egytől egyik románul közli. Ez a Romániában ma már – több személyes tapasztalatom győzött meg róla – sokszor magyarok által is magától értetődőnek tekintett gyakorlat valójában igen furcsa és szokatlan. A magyar nyelvben – másokban is – bevett szokás más országok akármilyen nyelvű uralkodói nevének lefordítása. Senkinek sem jutna eszébe például, bizonyára erdélyi magyarok körében sem „Elizabeth the Second”-ot emlegetni, amikor az angol királynőről, Második Erzsébetről van szó. Ugyanígy, az orosz cár esetében is Nagy Pétert mondunk, nem Pjotr Velikijt. Mitől lenne más a moldvai Jó Sándor, vagy Nagy István neve? Az atlasz készítői úgy viselkednek, mintha e nevek valamilyen szó-mágia tárgyaiként csak román alakjukban lennének egyedül hitelesek, valamilyen szentségtörést, netán magyar nacionalizmust jelentene őket lefordítani. Úgy valahogy, ahogy a katolikus egyház sokáig egyedül a latint tekintette a szentmisére megfelelő nyelvnek, vagy ahogyan a Koránt az iszlám világában a hívők csak arabul tartják autentikusnak. Az ilyesminek uralkodók neve használatában, kizárólag mint az asszimiláció eszközének lehet helye. Egy nyelv sem erőltetheti a magáénak akár csak egy elemét is egy másikon beszélőkre, semmilyen racionalizálással, vagy jogcímen anélkül, hogy elnyomó legyen. Amint természetes, hogy románul például egy francia uralkodót Ludovic al XIV-lea-ként említsenek, kifogásolhatatlan az is, hogy magyarok román uralkodók nevét magyarul használják. Így a magyar nyelvű atlasz gyakorlata, amint térképi vonatkozásban nem kevés eleme, a románosítás eszközének tekinthető.
Ésszerűnek tartanám a kiadványnak az iskolákból való mielőbbi bevonását és helyesen informáló, átgondolt, értékeket képviselő újjal helyettesítését.
Magyari Tivadar
REPLY Magyari Tivadar, az RMDSZ főtitkárhelyettese Bereznay András észrevételei kapcsán
A szövetség oktatási ügyekért felelős szakembere a történész-térképész kritikáira válaszol, amelyeket a magyar nyelvű, iskolákban terjesztett történelmi atlaszról fogalmazott meg.
Az RMDSZ főtitkársága tankönyv és taneszköz programjának keretében jelentős pénzösszegre pályázott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan taneszközöket tudjon vásárolni és ezeket magyar oktatást működtető iskolák rendelkezésére bocsájtsa. Ezt a pályázatot sikerült elnyernie. Az idéni újdonság volt egy történelmi atlasz vásárlása és kiosztása, 3500 példányban, modern, tetszetős kivitelezésben. A Magyarországon szaktekintélynek számító Cartographia Tankönyvkiadó atlaszát vettük meg és juttattuk el az iskoláknak. A kiadó ajánlata azért is volt fontos – azon kívül, hogy megfelelt a közbeszerzési kívánalmaknak –, mert vállalta, hogy erdélyi magyar középiskolai szakoktatókkal konzultálva, ezt az iskolai segédeszközt átalakítja, úgy, hogy az közelítsen a romániai tantervhez, de úgy is, hogy az Erdély-képet és magyarságképet megfelelően tükrözze, miközben ezek a román tantervben csak nagyon szórványosan, leegyszerűsítve és torzítva jelennek meg. A hivatalos román tanterv teljes mellőzése irreális tervezet lett volna, és egy köztes, diplomatikus megoldás hiányában az iskolák nem is vállalták, hogy használni tudják az atlaszokat. A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.
Ezt az atlaszt bírálja több szempontból Bereznay András, a távoli Londonban élő kartográfus és történész. Bírálatát megmutattuk a helybeli történészeknek és a

Világszerte velünk tüntetnek (A székelyek nagy menetelése)
A világ számos pontján tartanak vasárnap a székelyek nagy menetelésével szolidarizáló tüntetést. Tegnap délutánig tizenhárom ország huszonkét városából jelezték, hogy összegyűlnek, és Székelyföld autonómiakövetelésére irányítják a figyelmet.
Magyarországon nemcsak Budapesten vonulnak fel nemzettársaink, de megmozdulást szerveznek Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon is. Az európai fővárosok közül Londonban, Bécsben, Brüsszelben, Helsinkiben, Berlinben, Zürichben, Stockholmban, Pozsonyban lesz utcai megmozdulás, de Németországban utcára vonulnak Stuttgartban is, Svédországban Halmstadban, Szerbiában Topolyán. A tengerentúlon, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is több helyszínen tartanak szolidarizáló tüntetést, Washingtonban, Los Angelesben, New Yorkban, illetve Torontóban és Ottawában próbálják a székelység követelésére irányítani a figyelmet, Ausztráliában Canberrában vonulnak utcára az ott élő magyarok. Idén március 10-én, a Marosvásárhelyen megrendezett Székely Szabadság Napján több ezren vettek részt világszerte a szimpátiatüntetéseken, székely zászlókkal, többnyelvű feliratokkal hirdették a székelység autonómiakövetelését.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bereznay András
REPLY A romlott hús nem étel (Magyari Tivadar figyelmébe)
Bereznay András a magyar nyelvű történelmi atlaszról: olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.
Nem visszásságok nélküli, hogy az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének írása a Transidexen a saját ott közölt írásomra adott válaszként jelent meg. Bárhogyan is kapcsolódik a pártfunkcionárius írása ahhoz, amit szóvá tettem, e besorolása szerkezetileg kifogásolható, amennyiben, amint írásom megjelent, már ott is volt mellette az övé. A Transindex tehát az RMDSZ-nek elébe menve, a párt számára – alighanem szerzői jogaim megsértésével – mintegy „leadta a fülest”. Ezzel a portál elvette olvasóitól annak az esélyét, hogy észrevételeimről maguk által, befolyásolás mentesen, elfogulatlanul alkossanak önálló véleményt: manipulálni igyekezett őket. Mindenesetre ez nem a főtitkárhelyettes hibája. Az viszont, hogy mindent megtett, hogy elkerülje az érdembeli reagálást mondanivalóm lényegére, őt terheli. „Válasza” mellébeszélés.
Kétség nem fér hozzá, hogy – meghatározóan – a kérdéses történelmi atlasz az erdélyi magyarság egésze legalapvetőbb érdekének – a fönnmaradásának – a saját síkján brutális, és nem kevésbé fonák megtámadása. Ez nem takargatható. Olyanok számára, akik Erdélyben élnek és effélével törődnek – szomorú lenne, ha az RMDSZ főtitkárhelyettese nem tartozna közéjük –, axiomatikus, ezer szálon megélt valóság, hogy Románia részéről, bár a diktatúra korához képest más módszerekkel, de folytatódik az erőfeszítés a magyarság beolvasztására. Nincs szükség arra, hogy soroljam az asszimilációt célzó eszközöket, magyar falvakban épített görögkeleti templomok esetét, táblaügyeket, egyebet. Mindez közismert. Az is bizonyított, hogy a dákoromán „elmélet”, amelynek a magyar történelem tényeinek átköltésében kulcsfontosságú mozzanatát az RMDSZ az atlaszban magyarul, magyar párt létére igen fonákul propagálta, már régen nem jóhiszemű tudományos álláspont – ha valaha az volt –, hanem az Erdélyben exkluzivitásra törekvő román politika eszköze, mégpedig születése óta magyarellenes éllel. Akármi is a kérdéses atlasz készítésének háttere, egyértelmű, hogy ami megjelent, a maga eszközeivel elsősorban ezt a célt szolgálja. Írásom erről szólt, és annak érdekében tettem közzé – a témának közömbös, hogy hol élő szakembereként –, hogy megtudhassa az erdélyi magyarság, mit tesznek vele, illetve ellene, ebben az ügyben azok, akik képviseletét keresik, és szavakban legalábbis vállalják.
Furcsa Magyarinak a saját nézeteire csak többes számban, így az RMDSZ mögé bújva tett utalással a magyar közösséggel keresett összekacsintása, miközben ugyanabban az ügyben amiben kacsint, éppen ellenük dolgozik. Nem számít, hogy mik az ő „vastag”-ként utalt nézetei a román történelemszemléletről, ha nem vállalja föl, amit tud a magyarság érdekének védelmében. Érdektelen, hogy magában mit gondol, ha nézeteit félretéve a talán joggal föltett, de kényszer szinten már nem létező román elvárásnak gazsulálva magától elébe megy. Ezzel, ami a tényeket illeti, elutasítja, hogy képviselje az RMDSZ-nek szerinte pedig vallott nézeteit a választók érdekében, akik a pártot pozíciójába juttatva aligha kétséges, hogy tőle pontosan ezt várják. Ez különösen áll az oktatás területére.
Egy kisebbség érdekvédelmi szervezete pedig – ha demokratikus – soha, sehol nem járhat el úgy, hogy valamiképpen is az általa képviselt kisebbség céljai és érdeke ellenére tegyen. Az ilyen viselkedés semmilyen módon sem racionalizálható. A tárgyalt atlasz anyagi támogatásával és terjesztésével pedig az RMDSZ így járt el. Súlyos dolog, hogy az erdélyi magyarok saját legfőbb pártja – amellyel ettől eltekintve, sietek hozzátenni, a világon semmilyen problémám sincs, meg nem is foglakoztat az ilyesmi – ezúttal az asszimilációt célzó propaganda terjesztésével tett sokat azért, hogy aláássa a nemzeti öntudatát/önbecsülését azoknak, akiket elvben éppen nemzeti alapon képvisel. Ebben áll a botrány, amelyet a főtitkárhelyettes – válasza tanúsága szerint – nem orvosolni, hanem elkenni igyekszik.
Mondanivalóm elrejtésére irányuló igyekezete során Magyari különféle eszközökkel él. Lényegük a tagadás – az sem egyenesen. Szembenézés helyett mindenekelőtt a föltártak természetének átkódolására, súlyuk elbagatellizálására törekszik, de közben személyes lejáratásom keresésétől sem riad vissza. Áttematizálási kísérlete során a hangsúlyok áthelyezésével hol a mellékest emeli ki az elhallgatott lényeg rovására, hol úgy viselkedik, mintha műfajilag válaszcikkének része lehetne annak a kiadványnak a maga általi ismertetése, illetve deklaratív földicsérése, amiről éppen a megválaszolandó ismertetésben hangzott el megindokolt kritika. Ezt közben szégyentelenül tekintélyelvű, tartalmilag üres hivatkozások szövik át maga által annak nagyított, de erdélyi tudományos körök előtt ismeretlen, így bizonyára csak állítottan „szakértők”-re, mintha az elfogadhatatlannak térképre vitele elfogadhatóbbá válna attól, hogy valakik azt – ki tudja miért – jóváhagyták. Kérdés, miben állt ezeknek a szakértőknek egyáltalán a szerepe. Nem úgy tűnik, hogy sokban. Rejtély továbbá, hogy mivel töltötte remélhetőleg nem drága idejét az a hatékonynak nem tűnő társaság, melyet a főtitkárhelyettes így mutat be: „A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.” Ez rendkívül érdekes annak fényében, amit csak kritikám közzététele után azonosítottam. Azt ugyanis, hogy a most magyarul kiadott atlasznak volt már két előzménye a Cartographia részéről, románul. A tárgyalt magyar atlasznak azokat a térképeit melyeket a Cartographia magyarországi atlaszaihoz képest „új”-nak neveztem – amelyek tartalmát leginkább elmarasztalom –, különösen a gimnáziumoknak szánt Atlas istoric şcolar-nak a térképeivel összevetve ébredtem rá, hogy azok sem újak. Apró – nem föltétlenül előnyükre történt – módosításoktól eltekintve megvoltak már ezek románul, egyetlen kivétellel, a 26. oldal egyszerű kis-térkép sorozatáéval. Sovány eredmény ez a hónapokig egyeztető munkacsoporttól, mégha a 17/a térkép román változatának két komolyabb esztelenségét is eltüntették (maradt éppen elég), és talán a magyarországi eredetű térképekkel is foglalkoztak. Úgy látszik, leginkább a névírás tekintetében, biztossá téve, hogy Bukarest neve ne szerepeljen magyarul, és a helységnevek írásmódjában minimális logika se érvényesüljön. Szakértők? Magyari a levegőbe beszél.
Bizonyára ennek ismeretében kereste a nagyobb nyomaték kedvéért személyemnek – ránézve méltatlan – hiteltelenítését. Föltűnő, ahogyan jobb híján mások alantas – xenofób – ösztöneire apellálva igyekezett hangulatot kelteni ellenem: a biztos hatás kedvéért ötször irányítva a figyelmet az atlasz minősége tekintetében érdektelen tényre, hogy Londonban élek, azt is az olvasó értésére adva – nehogy elfelejtse azonosítani –, hogy ez a hely „távoli”. Jó lenne megtudni mi a főtitkárhelyettes álláspontja arról, hogy lakhelyem hollétéből a témára nézve mi következik. Szintén tisztázandó, hogy pontosan milyen összefüggésben említi a tantervet, amire áthághatatlan akadályként utal a tisztességes történelmi atlasz készítés útjában. Jó lenne megtudni, annak mely pontjai írják elő konkrétan az általam szóvátett esetekre nézve kötelezően azt a fajta ábrázolást, illetve nyelvhasználatot, amelyet kifogásoltam. Ez az érdekes – nem, hogy merrefelé lakok és, hogy milyennek osztályozza a stílusomat – de erről mit sem tudunk meg tőle.
Amikor pedig nem meggyőzően büszkélkedik, hogy a szerinte érdemdús atlasz – amelynek ügyében, ahogyan inszinuálja, csak jómagam alkalmatlankodom – valamilyen akadályt tört volna át azzal, hogy a „magyar közösség” történelme kikerüljön, amint mondja „a szokásos ignorancia, a torzítás állapotából, amibe a román tantervek helyezték”, akkor talán jól hangzó, de az atlaszban láthatók fényében egészen üres szavakat használ. A kérdéses atlasz nem, hogy nem emeli ki a magyar közösség történetének bemutatását semmi ilyesmiből, hanem a maga eszközeivel – az ignorancia és torzítás hitelesítésével – nagyot taszít rajta, hogy még mélyebbre zuhanjon pontosan abba. Föltehetően arra utal, hogy azzal, hogy a magyarul először most közölt, a román nacionalizmus szellemétől fűtött új térképek az atlaszban a magyarországi eredetű, legalább lényegileg valósághűekkel keverednek, a kiadvány valamiféle eredményt ért el. Nincs így. Az összkép ellentmondó és zavaros, a zavar pedig sosem a megértés irányába visz, hanem rombol. Ez az atlasz arra alkalmas csak, hogy önmagát – és ezzel a magyar atlaszkészítést – hiteltelenítse a látható részleteket összevető diák fejében. Még arra is gondolhat, akit érdekel a téma és román atlaszt is megnéz, hogy a román legalább követhető szempontsorozatot közvetít, szemben az önmagának is sorozatosan ellentmondó magyarral, ami emiatt tudatlannak és hazugnak tűnhet. Arra következtethet a használó, hogy ha a zavaros magyar atlasz is azt hangsúlyozza legalább Románia területe vonatkozásában, amit a román, akkor a románnak igaza kell, hogy legyen, különben a magyar atlasz miért mondaná ugyanazt? Nincs „jut is, marad is”.
Olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.
Nem segíti az atlasz kiadásával keletkezett baj orvoslását a főtitkárhelyettesnek az az erőfeszítése sem, hogy írásom világos mondanivalóját és konkrétumait még megoldandónak maszkírozott szakmai részletek kategóriájába bizonytalanítsa majdani vita tárgyaként. Nem az, nem erről van szó. Hanem arról, hogy semmi kétség, hogy a jövőben erre az atlaszra sokszor fognak román részről hivatkozni, mint nacionalista mítoszaik helyességének magyar részről is belátásnak a bizonyítékára. Ezzel a kiadvány csak a saját hamis fölénytudatától eltelt román nacionalizmust izmosíthatja. Szerintem viszont együtt élő népek (vagy személyek) őszinte jó viszonya – ami rendkívül fontos, és remélem, hogy mást a főtitkárhelyettes sem kíván szolgálni – sem az egyik fél által fetisizált valótlanságok hajbókoló ál-elfogadására, behódoló propagálására, sem egyiküknek a másikkal szembeni bármilyen vonatkozásban is elfogadott alávetett voltára nem épülhet.
Nem értem, hogy amennyiben nem szándékosan árt az RMDSZ az erdélyi magyarságnak, miért nem siet, hogy elkövetett baklövését jóvátegye? Miért védi a védhetetlent? Éppen az ő érdekük lenne ezt az ügyet nem eltussolni próbálni, hanem mindent megtenni annak érdekében, hogy a Cartographia kolosszális és cinikus felelőtlenségét semlegesítsék, és a helyzetből, ami menthető, megmentsék. Nem gondolom azt, hogy ez a támadás az erdélyi magyar közösség kollektív önbecsülése ellen, amit az RMDSZ finanszírozott, ilyen értelemben szándékos volt a részéről. Csak az biztos, hogy megtörtént. Lehetett ez csak nemtörődömség, hozzá nem értés, rossz kommunikáció, a Cartographia képességeibe, vagy éppen a „szakértők”-ébe tévesen fektetett bizalom eredménye. Ha így van, nincs mit takargatni. Nem az a szempont, hogy a Cartographia jól járjon, hanem az, hogy a magyar diákokat ne csaphassa be senki saját történelmükről.
Transindex.ro

Székelyek menete: szolidaritási megmozdulások Európában és Észak-Amerikában
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háromszéki demonstrációjával párhuzamosan Európa és Észak-Amerika több nagyvárosában is szolidaritási megmozdulásokat tartottak vasárnap.
Az egyesült államokbeli Clevelandben a helyi magyarok egyik rádiója, a Bocskai Rádió szervezett szolidaritási tüntetést. Csibi Lóránd, a rádió főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a de- monstrációt a Szent Imre-templom előtti parkolóban tartották meg 100-150 ember részvételével. A megmozdulást azért rendez- ték a Szent Imre-templom előtt, mert Clevelandben nincs román külképviselet. A tüntetők a transzparenseikre írt jelmondatokkal is tiltakoztak az ellen, hogy a román kormány „fel akarja darabolni Székelyföldet".
A főszerkesztő a rendezvényen felolvasta azt a kiáltványt, amelyben a Székelyek nagy menetelésének résztvevői megerősítették a Székelyföld autonómiája iránt korábban is kinyilvánított igényüket. A demonstrációt a magyar Himnusz és a székely himnusz eléneklésével zárták – közölte Csibi Lóránd, aki úgy tudja, hogy másutt Észak-Amerikában is voltak hasonló demonstrációk, például New Yorkban és Torontóban.
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége Stockholmban szervezett megmozdulást, amelyen ott voltak a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség vasárnapi ökumenikus istentiszteletének résztvevői is. A Székelyek nagy menetelését támogató mintegy kilencven felvonuló a román nagykövetség előtt fejezte ki tiltakozását a tervezett közigazgatási átszervezés miatt, és petíciót adtak át a román nagykövetségnek. A Svédországban élő magyarok mindig küzdeni fognak az összetartozásért és az erdélyi autonómiáért. Erdély „nem felosztható" és nem „beolvasztható" – hangzott el a rendezvényen.
Molnár Veress Pál lelkész Székelyföldnek címzett üzenetében Pál apostol Timóteushoz írott leveléből idézett. „Ama nemes harcomat megharcoltam, a futásomat elvégeztem, a hitemet megtartottam". Azt kívánjuk Székelyföldnek, hogy mindenki a maga helyén, a maga idejében a nemes harcot harcolja meg, futását becsülettel végezze el és tartsa meg hitét mindenkor – mondta.
Stuttgart belvárosában egy németországi magyar civil szervezet, a Hunnia Baráti Kör szervezésében tartottak szolidaritási tüntetést. A megmozduláson 300-an vettek részt a szervezők és a tüntetést biztosító rendőrök egybehangzó becslése szerint – mondta el az MTI-nek telefonon Hahn-Seidl Alida szervező. A demonstráció közös imával kezdődött, majd a tüntetők Esztergám Miklós tárogatóművész kísérete mellett székely dalokat énekelve vonultak végig a város központjában. A tüntetésen székely és magyar zászlókat emeltek a magasba, és összesen 1500 szórólapot osztottak ki a járókelőknek. A német nyelvű szövegben a székelyek helyzetéről és törekvéseiről tájékoztattak.
Háromnapos akció Felvidéken
A Felvidéken legalább hat helyszínen tartottak és tartanak szimpátiarendezvényeket.
A Magyar Közösség Pártja (MKP) – a székelyek autonómiatörekvéseivel való szolidaritásukat kifejezendő – Dunaszerdahelyen, Párkányban, Rimaszombatban és Szomotoron jelképes aláírásgyűjtési akciókat szervezett vasárnap délután három órától. A több naposra tervezett akció annak első óráiban a szervezők szerint a „várakozásoknak megfelelően haladt", az íveket több százan írták alá helyszínenként. „Ezzel is szeretnénk jelezni, hogy erdélyi barátaink nincsenek egyedül az önrendelkezésért folytatott küzdelemben, valamint azt is, hogy az autonómia jogos igény a felvidéki magyarság számára is" – hangoztatta Berényi József, az MKP elnöke a dunaszerdahelyi rendezvényen mondott beszédében. Rámutatott: az autonómia szükségességéről Szlovákiában nem csupán a többségi nemzetet kell meggyőzni, hanem a felvidéki magyarságnak egy jelentős részét is.
Gubík László, a Via Nova ICS elnöke a szervezet által az Európai Unió pozsonyi képviselete előtt vasárnap délelőtt tartott tüntetésen a sorsközösség vállalásának fontosságát emelte ki.
Ma mi vagyunk itt a székelyek mellett, holnap talán már ők lesznek ott mellettünk" – hangsúlyozta. A beszédet követően a tüntetés néhány tucat résztvevője, kezükben székely zászlókkal és a „Felvidék Székelyfölddel van" feliratú transzparensekkel átvonult Románia pozsonyi nagykövetsége elé, ahol felolvasták a székelyek önrendelkezésről szóló kiáltványát, elénekelték a székely himnuszt, majd bedobták a dokumentumot a külképviselet postaládájába.
A felvidéki Diákhálózat néhány aktivistája vasárnap még a kora reggeli órákban egy székelyzászlót formáló, égő mécsesekből összerakott alakzatot helyezett el Románia pozsonyi nagykövetsége előtt.
A vajdasági Topolyán is nagygyűlést tartottak a Székelyek nagy menetelése szimpátiarendezvényeként. A délvidéki szolidaritási rendezvényen öt vajdasági magyar párt – a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Magyar Remény Mozgalom, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Egység Párt – vett részt. A megmozduláson körülbelül ötvenen voltak. Elhangzott, hogy a megjelentek támogatják a székely összefogást, és a mintegy 250 ezer fős vajdasági magyarságnak is ezt a példát kellene követnie.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szombaton közleményben fejtette ki, hogy a VMSZ támogatja a székelyek nagy menetelését. Szerinte ennek a menetoszlopnak kettős üzenete van: „egyrészt felhívja a figyelmet a magyar összefogásra, másrészt világossá teszi, hogy minden politikai csatát, a kárpát-medencei magyarság megmaradása szempontjából fontos ügyet ott kell győzelemre vinni, abban az országban, ahol a magyarok élnek: a székely autonómiát Romániában kell elérni", ezért van szükség egy erős magyar párt jelenlétére és kiállására.
London A BBC londoni székháza előtt tartottak demonstrációt vasárnap este a székely autonómiáért.
A londoni magyar közösség által szervezett rendezvényen, amelyre hozzávetőleg 120-an gyűltek össze, megemlékeztek 1956 évfordulójáról is. A magyar és székely lobogókat magasba tartó tüntetők előtt Szarvas József, a Magyar Szabadságharcosok Nagy-Britanniai Szövetségének főtitkára emlékezett vissza a harcokra, a szovjet hadsereg bevonulását követő menekülésre.
Ezután a demonstráció főszónoka, Fehér Tamás, a Londoni Magyar Magvető nevű csoport egyik vezetője követelte Székelyföld autonómiájának megteremtését. Beszédében rámutatott: az idő rohamosan fogy, hiszen az utóbbi húsz évben félmillióval csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma asszimiláció vagy elvándorlás miatt. Elhangzott az is, hogy az Erdély feletti román fennhatóság „akár katonai megszállásnak is tekinthető, hiszen az erdélyi magyarokat senki nem kérdezte arról, hogy román fennhatóság alatt kívánnak-e élni".
A demonstráción előadták Wass Albert több költeményét, és a rendezvény végén felolvasták a Székelyek nagy menetelésének kiáltványát. Az összegyűltek a tüntetésen többször is az „Autonómiát Székelyföldnek", a „Vesszen Trianon", illetve a „Székelyföld nem Románia" jelszavakat skandálták.
A másfél órás rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. MTI
Erdély.ma

Szimpátiatüntetések New Yorktól Pozsonyig
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háromszéki demonstrációjával párhuzamosan Európa és Észak-Amerika több nagyvárosában is szolidaritási megmozdulásokat tartottak vasárnap.
A New Yorkban élő magyarok a román konzulátus előtt gyűltek össze, Clevelandben pedig a helyi magyarok egyik rádiója, a Bocskai Rádió szervezett szolidaritási tüntetést a háromszéki rendezvénnyel egy időben. A tüntetők a transzparenseikre írt jelmondatokkal is tiltakoztak az ellen, hogy a román kormány „fel akarja darabolni Székelyföldet”. Csibi Loránd, a rádió főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a rendezvényen felolvasta azt a kiáltványt, amelyben a Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői megerősítették a Székelyföld autonómiája iránt korábban is kinyilvánított igényüket.
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége Stockholmban szervezett megmozdulást, amelyen ott voltak a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség vasárnapi ökumenikus istentiszteletének résztvevői is. A menetelést támogató mintegy kilencven felvonuló a román nagykövetség előtt fejezte ki tiltakozását a tervezett közigazgatási átszervezés miatt, és petíciót adtak át a román nagykövetségnek.
A BBC londoni székháza előtt hozzávetőleg 120-an gyűltek össze vasárnap, a rendezvény keretében megemlékeztek 1956 évfordulójáról is. A magyar és székely lobogókat magasba tartó tüntetők előtt Szarvas József, a Magyar Szabadságharcosok Nagy-Britanniai Szövetségének főtitkára emlékezett vissza a harcokra, a szovjet hadsereg bevonulását követő menekülésre. Ezután a demonstráció főszónoka, Fehér Tamás, a Londoni Magyar Magvető nevű csoport egyik vezetője követelte Székelyföld autonómiájának megteremtését.
Brüsszel belvárosában mintegy 130–150 ember emlékezett vasárnap este az 1956-os forradalom és szabadságharcra, majd a székely menetelés melletti kiállásként a belgiumi ismeretlen katona sírjához vonultak. Az emlékműnél koszorút helyezett el Kovács Tamás Iván belgiumi magyar nagykövet és Sztáray Péter, a magyar NATO-képviselet vezetője.
Stuttgart belvárosában egy németországi magyar civil szervezet, a Hunnia Baráti Kör szervezésében tartottak szolidaritási tüntetést, melyen körülbelül 300-an vettek. A demonstráció közös imával kezdődött, majd a tüntetők Esztergám Miklós tárogatóművész kíséretével székely dalokat énekelve vonultak végig a város központjában. A tüntetésen székely és magyar zászlókat emeltek a magasba, és összesen 1500 szórólapot osztottak ki a járókelőknek. A német nyelvű szövegben a székelyek helyzetéről és törekvéseiről tájékoztattak. Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke a szervezetnek az Európai Unió pozsonyi képviselete előtt vasárnap délelőtt tartott tüntetésén a sorsközösség vállalásának fontosságát emelte ki.
A felvidéki diákhálózat néhány aktivistája vasárnap még a kora reggeli órákban egy székely zászlót formáló, égő mécsesekből összerakott alakzatot helyezett el Románia pozsonyi nagykövetsége előtt.
A vajdasági Topolyán is nagygyűlést tartottak a menetelés szimpátiarendezvényeként.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

A Heidelbergi Káté 450 éves
A Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Partiumi Keresztény Egyetem védnöksége alatt október 30-án és 31-én konferenciát szervez, melynek a témája a jubileumi megemlékezés a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából. A programsorozat október 30-án, holnap 17 órakor veszi kezdetét a dr. Hermán M. János által gyűjtött Heidelbergi Káté kiadványainak kiállításával az egyházkerületi székház csarnokában. A kiállítás szervezője a Partiumi Magyar Művelődési Céh, közreműködik a Nagyváradi Kántorok Kórusa, beszédet mond Fábián Tibor református lelkipásztor, a Harangszó főszerkesztője. Ezt követi a 90 éves Hévézi Endre londoni képzőművész négy ólomkeretes ablaküvegének bemutatása. Közreműködik Thurzó Sándor József, aki Farkas Ferenc egyik művét (Arioso) adja elő.
Az istentisztelet 18 órától lesz a nagyvárad-újvárosi református templomban, igét hirdet dr. Tóth Albert, a Magyarországi Lelkészi Szövetségek elnöke, közreműködik a Partiumi Keresztény Egyetem kórusa. Az est könyvbemutatóval folytatódik: a dr. Pálfi József által jegyzetelt és válogatott kötet anyagát dr. János Szabolcs, a PKE rektora mutatja be. A mű címe: Vallásomat el nem hagynám… Királyhágómelléki kéziratos konfirmációi káték a 20. században. Ezt követően Orosz Otília Valéria előadásában Bach-korálokat hallgathatnak meg az egybegyűltek.
Az estét a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének, Tőkés László EP-képviselőnek beszédét követően Hermán M. János és Oroszi Kálmán zárja.
Október 31-én, csütörtökön 9.30-tól reggeli áhítatra kerül sor a PKE Bartók-teremében Herdeán Gyöngyi lelkipásztor vezetésével, majd dr. Lászlóffy Zsolt zeneszerző és előadóművész zongorajátéka következik. 10 órától dr. Fekete Károly A Heidelbergi Káté magyarázata című művét Oroszi Kálmán mutatja be. A konferencia során Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök, dr. Lévai Attila, a komáromi Selye János Egyetem teológiai fakultásának dékánja, dr. Zalatnay István és Ballai Zoltán Ferenc, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa tartanak értekezést, majd 15 órától dr. Hermán M. János Az 1724-es Stehelin-féle svájci kátémagyarázat Tatai Ferenc által való fordításának (Kolozsvár, 1752) története a XVIII. században című előadását hallgathatják meg a résztvevők.
A nap végén, 18 órától záró istentiszteletre és úrvacsoraosztásra kerül sor az újvárosi református templomban. Igét hirdet Ötvös József (Marosvásárhely), közreműködik a Nagyváradi Gyülekezetek Egyesített Gyermekkórusa. Az eseményre a szervezők mindenkit szeretettel várnak. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Toró T. Tibor: a magyar összefogás biztosította a Székelyek nagy menetelésének sikerét
Történelmi jelentőségűnek nevezte a Székelyek Nagy Menetelését kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint példátlan, hogy „az év eseményén” százezres nagyságrendű tömeg vett részt.
Toró szerint a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett október 27-i megmozdulás sikerét a magyar összefogás biztosította, ami hatalmas mozgósító erőnek bizonyult. „Ez azt bizonyítja, hogy elvek és akciók mentén kell lehetőséget teremteni az erdélyi magyar pártok és szervezetek összefogásához, nem egyetlen pártba terelgetni az embereket”– fogalmazott.
„Október 27-én bebizonyosodott: együtt tudtak mozdulni a politikai szervezetek, a magyar történelmi egyházak, a civil társadalom. Noha több szervezet vett részt a mozgósításban és szervezésben, olyan szervezetek, amelyek gyakran nem értenek egyet egymás különböző álláspontjával, mégis volt egy elv, ami egymás mellé tudott hozni bennünket: együtt nemet mondtunk a kormány számunkra előnytelen közigazgatási átszervezési terveire és igent mondunk az autonómiára, mert tudjuk, hogy az autonómia a megoldás” – mondta a Néppárt elnöke. Leszögezte: fontos volt a közösségi erő felmutatása, békés és méltóságteljes formában.
„A többi szervezővel együtt az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy Székelyföld népe nem fogadja el a számára életidegen közigazgatási átszervezést, ezt a célt pedig véleményem szerint sikerült elérni” – mondta Toró T. Tibor. Szerinte társadalmi béke csak akkor lesz Székelyföldön és Erdélyben, ha az autonómia megvalósul közjogi és funkcionális értelemben egyaránt.
Toró szerint fölösleges a számháború a résztvevők számát illetően, azonban a román hatóságok és a román média által említett 10-15 ezres szám nevetséges. „Számunka, a helyszínen jelenlevők számára, és a rendezvényt a televízióban követők számára is teljesen nyilvánvaló, hogy óriási, százezres megmozdulás volt, ami azt bizonyítja, hogy a magyar közösség széleskörűen támogatta a Székelyek nagy menetelését, és támogatja az autonómia ügyét, amelyért az utcára vonultunk” – fogalmazott. A közvetlen demokrácia eszközére a továbbiakban is szükség lehet, mondta a Néppárt elnöke, aki szerint a magyar szervezeteknek közös ütemtervet kellene kialakítaniuk a hatékonyabb mozgósításért, a demonstráció-sorozat következő állomása pedig akár Bukarest is lehetne. További lépés lehetne a polgári engedetlenség eszközeinek a felhasználása, viszont csak abban az esetben, ha a közösség szilárdan az ügy mögött áll – tette hozzá.
Toró elismerte, hogy a román többség és a román politikum irányában egyelőre nem sikerült áttörést elérni, de a békés tömegdemonstráció jelzi a közösség párbeszédre való hajlandóságát.
A Néppárt elnöke azt javasolta, hogy az összefogás jegyében folytatni kellene a magyar pártok és szervezetek közötti együttműködést a tervezett decentralizációs törvény, a régiósítási tervek vagy az alkotmánymódosítás kapcsán, a Székelyföld területi autonómiájáról szóló tervezet kidolgozásában, vagy az európai parlamenti választásokon is. A román kormánnyal egy reprezentatív erdélyi magyar delegációnak kellene tárgyalnia az autonómiáról, ebben mindhárom magyar pártnak helyet kellene biztosítani. Toró T. Tibor köszönetet mondott elsősorban a Székelyek nagy menetelését kezdeményező Székely Nemzeti Tanácsnak és vezetőjének, Izsák Balázsnak, megköszönte továbbá a az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács munkáját, de köszönetet mondott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt, illetve az egyházak és a civil társadalom hozzájárulásáért is. Mint mondta, köszönet illeti a távolabbi helyszínekről a menetelésre érkezett embereket, a Magyarországon, a Felvidéken, a Vajdaságban, Bécsben, Stuttgartban, New Yorkban, Londonban, Cleveland-ben és más nagyvárosokban szervezett szimpátiatüntetések kezdeményezőit és résztvevőit is.
Toró hangsúlyozta: a magyar közszolgálati média, illetve az erdélyi média képviselői nélkül nem lett volna ennyire sikeres a megmozdulás. Külön kiemelte a magyar közmédia objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatását. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Kms.mtva.hu/hir

Az első bécsi döntés 75. évfordulója
Hetvenöt éve, 1938. november 2-án hozták meg az első bécsi döntést, amely visszajuttatta Magyarországnak a Felvidék Trianonban elcsatolt magyarlakta területeit.
Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni béke a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, ennek érdekében a harmincas évektől a versailles-i békerendszer megváltoztatásában szintén érdekelt fasiszta Olaszországgal és a nemzetiszocialista Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat. A Csehszlovákia szudétanémetek lakta területeit Németországnak ítélő, 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezmény függelékébe bekerült, hogy a prágai kormánynak Magyarországgal és Lengyelországgal is rendeznie kell területi vitáit. Az egyezmény erre három hónapot adott, azzal a kikötéssel, hogy ha ezen idő alatt nem születik döntés, az érdekelt felek ügyüket a müncheni konferencia résztvevői elé vihetik. A magyar–csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek Komáromban, de öt nap múlva már meg is szakadtak. A magyar kormány ezután kérte a döntőbíráskodást, ami alól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és csak 9,8 százaléka szlovák (az új határokon túl 67 ezer magyar maradt). A visszaítélt területekre 1938. november 5–10. között vonult be a magyar honvédség, Horthy Miklós kormányzó Komáromba és Kassára látogatott el. Az utólagos kiigazításokkal a visszacsatolt terület 12 012 négyzetkilométerre nőtt. A területi revízió folytatódott: 1939 márciusában, amikor Csehszlovákia megszűnt létezni, Hitler engedélyezte, hogy Magyarország megszállhassa Kárpátalját. Az ekkor elfoglalt terület nagysága 12 171 négyzetkilométer volt 496 ezer lakossal, ezek 12 százaléka volt magyar. Az 1940. augusztus 30-án megszületett második bécsi döntés révén Észak-Erdély és a Székelyföld került vissza Magyarországhoz, a 43 591 négyzetkilométernyi területen élő 2 185 546 ember 51,4 százaléka volt magyar. Az országgyarapítás utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék megszállása volt, amikor 11 475 négyzetkilométer került Magyarországhoz, az 1,03 milliós lakosság mintegy harmada volt magyar. Ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a lakosság pedig több mint négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok közé került. A bécsi döntésekért azonban súlyos árat kellett fizetni: Magyarország elveszítette külpolitikai önállóságát, és belesodródott a katasztrofális vereséggel végződő második világháborúba. Az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti (lényegében trianoni) határait, semmisnek nyilvánította az első és a második bécsi döntést, sőt, a Szigetközben még három falut át kellett engedni Csehszlovákiának.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hitvallás és reformáció
Szerdán kezdődött és csütörtökön, október 31-én, a reformáció ünnepe alkalmából megtartott istentisztelettel fejeződött be az a kétnapos konferencia, amelynek témája a 450 éve megalkotott Heidelbergi Káté volt.
A Heidelbergi Káté kiadványaiból Hermán M. János által összeállított kiállítást szerdán délután nyitották meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának emeleti előcsarnokában. A megjelenteket, köztük Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott püspököt, Tőkés László EP-képviselőt, dr Lévai Attilát, a komáromi Selye János Egyetem teológiai fakultásának dékánját Horváth István, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót Hermán M. Jánosnak, aki egy rögtönzött tárlatvezetéssel hívta fel a megjelentek figyelmét a kiállítás darabjaira.
Kiállítás és istentisztelet
Hermán M. János elmondta, hogy körülbelül egy éven át szervezték a kiállítást, és ökumenikus kollekciót sikerült a közönség elé tárni, hiszen unitárius és katolikus káté is van a kiállított darabok között, de örmény és román nyelvű is látható. A több évszázadot átívelő gyűjtemény kapcsán szó esett a különböző káték nyomtatásáról, cenzúrázásról, az emberközpontúvá tett, vagy kézírásos káték mellett a Sass Kálmán-féle kátéról is. „A hitvallásos emberek tudják, hogy a létra a földről a mennybe vezet” – fogalmazott Hermán. M. János. A Nagyváradi Kántorok Kórusának szolgálata után Szomor Attila segédlelkész beszélt Hévézi Endre Londonban élő magyar képzőművészről, aki a zilah-ligeti református templom ólomüveg ablakait készítette. Az evangélistákat, Mátét, Márkot, Jánost és Lukácsot ábrázoló munkákról készített fényképeket is láthatták az érdeklődők, és az is elhangzott, hogy december elején a tervek szerint megszervezik a 90. esztendős művész önálló kiállítását is.
A program a várad-újvárosi református templomban folytatódott, ahol Sándor Lajos parókus lelkész köszöntötte a híveket, majd dr. Tóth Albert, a Magyarországi Lelkészi Szövetségek elnöke, tiszalúci lelkész szolgált. Tóth Albert igehirdetését a Mózes első könyve 3. rész 8–9. versére alapozta, itt kérdezi meg az Úr a bűnbeesés után rejtőzködő embertől: hol vagy? „A teremtés óta a bűnös ember mást sem csinál, mint bújócskázik Istennel” – fogalmazott az igehirdető, aki megjegyezte: a kommunizmusban mindig féltünk azoktól, akik néztek, megfigyeltek, de Istentől nem féltünk, pedig ő is figyel. Az Isten örökké keresi az embert, és egyszülött fia elment a bűnösökhöz is, mondta az igehirdető, aki a „nagyváradi atyámfiai, hol vagytok?” – kérdéssel zárta prédikációját.
Könyvbemutató és hitvalló helyzet
Folytatásként dr. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora mutatta be dr. Pálfi József lelkész-tanár „Vallásomat el nem hagynám…” Királyhágómelléki kéziratos konfirmáció káték a 20 században című kötetét mutatta be. Mint mondta, a kötetből látszik Trianon után Királyhágó-mellék útkeresése Debrecen és Kolozsvár között, olvasható a szerzők életrajza is. Sárközi Lajos az 1920 és 1940 közötti időszakot, míg dr. Széles Mária, Horváth István és Orth Imre az 1946-47-től 1989-ig terjedő időszakot ölelte fel. Az egyetem volt professzorasszonyát és a szerzők leszármazottait egyébként köszöntötték is a templomban.
bemutatón után Orosz Otília Valéria énekelt Thurzó Zoltán kíséretével, majd Tőkés László EP-képviselő mondott beszédet. Vannak úgynevezett hitvalló helyzetek (status confessionis), ilyen volt például 1956-os forradalom, de akár az őskeresztény egyház helyzete, amikor a hit megvallását a hívőnek minden következményével együtt vállalni kell. Ilyen a kisebbségi sors is, 1989 után sokan felvállalták hitüket, ám ez a hullám elmúlt, a lelkészek tudják, hogy egyre több az úgymond rejtőzködő keresztyén. A Heidelbergi Káté 450. évfordulójának, a hitvallás évének üzenete, hogy „szerezzük vissza hitvalló keresztyén minőségünket” – mondta Tőkés László.
Fried Noémi Lujza

Sepsiszentgyörgy szerint a világ
Napokon belül elindulhat a sepsinet.ro. Célja: a városból elszármazottak és az itt maradottak egybekötése.
A honlapot a Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint azért hozták létre, hogy kapcsolatot teremtsenek a külföldön élőkkel, hogy minden ügyben, amely fontos segíthessenek. Az elöljáró erről sajtótájékoztató keretében számolt be. „A Sepsiszentgyörgyről elszármazottak városunk nagykövetei a világban. Mi tájékoztatjuk őket a helyi történésekről és reméljük, hogy lendületet kapnak ahhoz, hogy hazatérjenek” – mondta Antal. Leszögezte: ha hazatérnek itthon is kamatoztathatják tudásukat, tapasztalataikat és pénzüket.
A jelenleg tesztelés alatt lévő hálózathoz máris több Londonban, Stuttgartban, Regensburgan és Magyarországon élő sepsiszentgyörgyi születésű személy csatlakozott.
A www.sepsinet.ro honlap a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által koordinált SEEMIG projekt keretei közt működik. Ennek többek közt célja, hogy megbízható adatokat szolgáltasson a migrációs, munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokról és segítsen ezen folyamatok kezelését célzó stratégiák kialakításában és a hatékony adatgyűjtésben. A közreműködő partnerek köre kiterjed a kutatóintézetekre, egyetemekre, statisztikai hivatalokra, valamint helyi önkormányzatokra nyolc országból és megfigyelő státuszú partnerekre további három országból. Sepsiszentgyörgy önkormányzata mellett Romániából Hargita Megye Tanácsa és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet vesz részt a programban.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Nagy Mihály Zoltán: A magyar kultúrának helye van a román kultúrdiplomáciában
– Akár történelmi pillanatnak is nevezhetjük kinevezésedet az ICR igazgató-helyettesi tisztségébe, hiszen ilyen magas funkciót magyar ember még nem töltött be az intézmény vezetőségében. Minek köszönhetően sikerült megszerezni, elfoglalni ezt a funkciót?
– Az elmúlt időszakban az intézet élén folyamatos személycserék voltak. Az új vezetőség körüli egyeztetésekbe az RMDSZ-t is bevonták, és így sikerült megszerezni az egyik alelnöki tisztséget. A politikai egyeztetéseken túlmenően viszont azt is látnunk kell, hogy a kormányzó pártok részéről ez komoly gesztus a romániai magyarság irányába, amelyet a következőképpen lehet értékelni: a romániai magyar kultúrának helye van, és helyet is kap a román kultúrdiplomáciában.
– Meghallgatásod a szenátus kulturális és külügyi bizottságának együttes ülésén nem volt teljesen zökkenőmentes, hiszen az egyik szociáldemokrata párti képviselő nemzetiségi síkra próbálta terelni az ügyet, és nyelvi kifogásokat támasztott…
– A kérdés így hangzott: egyrészt miért nem tüntettem fel a román állampolgárságomat, miközben a nemzetiségi hovatartozásomat megjelöltem, másrészt pedig a román nyelv számomra anyanyelv vagy idegen nyelv, mert anyanyelvként „csak” a magyart tüntettem fel, míg a beszélt idegen nyelvek között az angolt és a németet? A kérdés első felére azt a választ adtam, hogy egy úgynevezett EuroPass típusú nyomtatványt töltöttem ki, amelyben nem kell megjelölni az állampolgárságot. A második részre már komolyabb érveket kellett felsorakoztatnom. Elsőként megjegyeztem, ha valaki Romániában egy ilyen tisztségre pályázik, ebben az esetben fel sem merülhet a román nyelvtudás kérdése, hiszen az ország hivatalos nyelve a román. Ugyanakkor közöltem, hogy a román nyelvet az iskolai tanórákon kellett elsajátítanom, mert a falu, Kárásztelek, ahonnan származom, színtiszta szilágysági magyar település. Ellenben érettségiztem román nyelvből, a könyvespolcomon ott vannak a román költők és írók művei, román ismerőseimmel és barátaimmal ezen a nyelven kommunikálok. A román nyelvismeretnek köszönhetően egyszerre két kultúrában lehetek jelen, és mivel nem román nemzetiségű vagyok, talán olyan román kulturális értékekre is fel tudok figyelni, amely fölött egy román nemzetiségű elsiklik. Végül arra is felhívtam a figyelmét, hogy a korábbi munkahelyeimen soha nem kérdezték meg tőlem, hogy a román nyelvet milyen szinten beszélem, hanem azt értékelték, ha eredményeket mutattam fel. Talán sikerült meggyőznöm az illető szenátort, mert a nyílt szavazás alkalmával mellettem voksolt.
– Hogyan teltek az első munkanapok, milyen tapasztalatokat sikerült szerezned az eddigiek során? Miként fogadtak az új munkatársak, illetve milyennek mondható az intézet vezetőjének a viszonyulása?
– A tekintélytiszteletnek más hagyományai vannak Bukarestben és Erdélyben, és ezen a téren már vannak tapasztalataim, a gesztusokat a helyén kell kezelni. Az ajtóm mindenki előtt nyitva áll, az őszinte kézfogás és az őszinte mosoly a habitusom része. Az intézet elnökével már az első perctől kezdve megtaláltam a közös hangnemet. Remélem, ha jövőre visszatérünk erre a kérdésre, ugyancsak ezeket mondhatom el.
– Milyen hatásköröket jelent tulajdonképpen az elnökhelyettesi tisztség? Konkrétan mi az alelnök feladata, azaz miben nyilvánul meg a tevékenysége?
– A kérdés nagyon is jogos, mert hiszen nem elég az ajtón bemenni, azt ki is kell „tárni”, és ehhez hatáskör szükséges. Az előzetes egyeztetések után abban állapodtunk meg, hogy a 17 külföldi fiókintézet (New York, Stockholm, London, Madrid, Lisszabon, Brüsszel, Párizs, Berlin, Prága, Bécs, Varsó, Velence, Róma, Isztambul, Tel Aviv, Budapest, Chişinău) és a Központi Nemzeti Könyvkiadó az én felügyeletem alá kerülnek. Ezek az intézet alappillérei, és ebből egyértelműen következik, hogy rendkívül sok odafigyelést igényelnek, mert a román kultúra részben ezeken a csatornákon keresztül jut el külföldre. Ez komoly kihívást és még nagyobb lehetőséget jelent, mert így közvetlenül beleszólhatunk a külföldi fiókintézeteink programjába, és szavunkat hallathatjuk a könyvkiadásban is.
– Jelenlétednek milyen pozitív hozadéka lehet a magyar kultúra szempontjából? Mit lehet tenni a magyar kultúra népszerűsítéséért, az intézet miben tudja támogatni a magyar kultúra képviselőit?
– Talán sokan másképp gondolják, de látnunk kell, hogy a világban egyféle kulturális terjeszkedésnek, egyesek szerint harcnak vagyunk a tanúi, de itt nem a fegyveres konfliktusokra gondolok. Minden nép, nemzet arra törekszik, hogy az általa vallott kulturális értékek elterjedjenek, és teret nyerjenek a világ bármely kis szögletében. Az erdélyi magyar kulturális életnek megvannak a maga fórumai, csoportjai és színes művészeti ágai, amely néha regionális „öltözékben” jelenik meg. Ha az erdélyi magyar kultúra szereplői úgy érzékelik, hogy az intézet az általuk felmutatott értékek ellenére nem biztosított elég terepet számunkra, akkor erről a kérdésről le kell ülni tárgyalni. A tárgyalás része a párbeszéd, az egyeztetés, amit minél előbb el kell kezdenünk, hogy ismerjük meg a valós helyzetet. Véleményem szerint a kortárs erdélyi magyar színjátszásnak, irodalomnak, képzőművészetnek, zenének vagy éppen a filmművészetnek is szüksége van a külföldi bemutatkozásra és megmérettetésre. A könyvvásárok alkalmával be kell mutatnunk az erdélyi magyar irodalmi alkotásokat, mindezt más nemzetek nyelvén keresztül tolmácsolva. Az idei, götteborgi könyvvásáron Kányádi Sándor művét mutatta be az ICR. Szélesíteni kell a kört, meg kell találnunk azokat az erdélyi magyar kulturális értékeket, amelyek iránt fogékony a külföldi közönség, mert a legfontosabb cél: bemutatkozni, hogy befogadjanak, és a mi kultúránkat is magukénak érezzék.
– Fentebb említetted, hogy a Központi Nemzeti Könyvkiadó a te felügyeleted alá tartozik. Milyen jellegű könyvek kiadását támogatja az intézet?
– Eddig 406 kötet jelent meg, 190 kötet próza, 53 vers, 51 kultúra és civilizáció témakörben, ebből is látszik, hogy ez a fő profil. A művészet, irodalomkritika, visszaemlékezések, dramaturgia, esszék vagy történelem, de ez utóbbi elenyésző. Sok esetben egyazon szerző több nyelvre lefordított azonos művéről van szó, a célközönség pedig nem Románia, hanem külföld, tehát román nyelvre nem fordítunk. Erdélyi magyar fordítók is pályázhatnak fordítói ösztöndíjra, és ha esélyekről beszélünk, akkor itt az erdélyi magyar írók, költők jöhetnek szóba. A TPS – Translation and Publication Support Programme, amely 2006-tól él, valamint a 2005-től létező „20 de autori“ program keretében lehet pályázni. A román kultúrával kapcsolatos könyvek külföldi kiadása a PUBLISHING ROMANIA programon keresztül lehetséges a kulturális intézeten keresztül.
– Összeegyeztethető-e ez a feladat történészi munkáddal? Tudod-e hasznosítani az országos levéltár aligazgatójaként szerzett tapasztalatokat?
– Kisebbségtörténészként akarva akaratlanul szembetaláltam magam a kulturális sokszínűséggel, a kultúrák közötti versennyel. Sajnos, az a tapasztalatom, hogy a történelem nem értékként kezelte ezeket a kérdéseket. Éppen ezért tartom fontosnak mások minél jobb megismerését, amelyben a kultúra hidat képezhet. A Román Országos Levéltár akkor írt alá a Magyar Nemzeti Levéltárral egy közös munkatervre vonatkozó együttműködést, amikor a két ország diplomáciai kapcsolatai nem éppen a legmagasabb „hőfokon égtek”. És mi volt az együttműködés tárgya? Az, hogy egy jól meghatározott szempont szerint útmutatót készítsünk a két ország állami levéltáraiban található erdélyi vonatkozású iratokról. Ez előtt három évvel nem sokan hittek ebben az együttműködésben, és ma már arról számolhatunk be, hogy négy erdélyi megyei levéltár erdélyi vonatkozású iratainak ismertetője már el is készült, és valószínűleg a jövő év első felében jelenik meg nyomtatásban. Ha ehhez hasonló eredményeket sikerül felmutatni a Román Kulturális Intézetben is, akkor érdemes volt elvállalnom ezt a nehéz tisztséget.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Még mindig sokan igénylik a magyar állampolgárságot
Sajtótájékoztató a konzulátuson
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, az állampolgársági eskünek otthont adó teremben fogadta csütörtökön a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének delegációját Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki az intézmény munkájáról, az újdonságokról tájékoztatta a média képviselőit.
Amint ismeretes, Magyarországon 2014. áprilisban vagy májusban tartják az országgyűlési választásokat, amelyen több mint 100 év után a külhoni magyarok is részt vehetnek: hogy élhessenek szavazati jogukkal, kérniük kell felvételüket a magyarországi választói névjegyzékbe. A regisztráció augusztus elsején kezdődött, november 1-től pedig elektronikus formában is elküldhetik az űrlapot az állampolgárok a magyar Nemzeti Választási Iroda címére. A névjegyzékbe történő felvételre csupán abban az esetben van szükség, ha nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel. Amennyiben ugyanis az anyaországban van a bejelentett lakhelyük, automatikusan bekerülnek a választói névjegyzékbe, így a lakóhely szerinti településen szavazhatnak majd.
A regisztrációhoz szükséges nyomtatvány megtalálható a www.valasztas.hu honlapon, innen lehet kinyomtatni, és kitöltve, zárt borítékban elküldeni, de ezen a honlapon lehet elektronikus formában is kitölteni és elküldeni a megadott címre. A kérelem igényelhető a főkonzulátuson is, ahol – amint a főkonzul hangsúlyozta – nagyon szívesen segítenek, adnak útmutatást a kitöltésben.
Fontos, hogy a személyes adatok beírásakor a lakcímkártyán szereplő információk pontosan jelenjenek meg, hiszen egyetlen kis hiba vagy eltérés a kérelem elutasításához vezethet. A névjegyzékbe vételről, vagy annak elutasításáról a megadott elérhetőségen értesítik a kérelmezőt. A külhoni választópolgárok levélben szavazhatnak: a szavazólap 15 nappal a választás előtt postán jut el az érdekeltekhez, vagy átvehetik a főkonzulátuson.
A főkonzul hangsúlyozta, a regisztráció kapcsán a kihelyezett konzuli napok keretében is szívesen segítenek az érdeklődőknek. Ezeken a napokon tulajdonképpen, különböző szervezetek meghívására, előre megadott napon a főkonzulátus alkalmazottai egy-egy településen állampolgársági kérelmeket vesznek át. "Közös magyar–magyar sikernek tartjuk, hogy a külhoni magyarok részt vehetnek a választáson, élhetnek a szavazás jogának lehetőségével. Fontos, hogy érdeklődjenek mindarról, ami az anyaországban történik, hiszen ily módon erősödik a magyarság összetartozásának érzése" – fogalmazott Zsigmond Barna.
Újdonságként megtudtuk, hogy felgyorsult az eskütétellel kapcsolatos ügyintézés, bár a kérelmezők és az esküt tevők száma ugyanakkora. A főkonzulátus munkatársainak tapasztalatai szerint az érdeklődés nem csökkent, és várhatóan egyelőre nem is fog. Az újdonsült magyar állampolgároknak megközelítőleg a 25%-a igényel magyar útlevelet is. Most már lehetőség van rá, hogy az eskütételt követően benyújtsák kérelmüket, vagy időpontot egyeztessenek.
A magyar állampolgárság megszerzésének feltétele a magyar nyelvtudás. Zsigmond Barna, a sajtóban fel-felröppenő híresztelések kapcsán – miszerint román nemzetiségű, magyarul nem beszélő érdeklődők is igényelték a magyar állampolgárságot – elmondta, Csíkszeredában elenyésző azok száma, akik nem tudnak magyarul, és úgy próbálkoznak. A főkonzul leszögezte, ezek a kérések minden esetben elutasításra találnak.
Az újságírók érdeklődésére az európai parlamenti választások kapcsán a főkonzul elmondta, hogy az EP- választások esetében mindenki állandó lakóhelye szerint szavaz. Tehát a Romániában lakók a romániai EP-választásokon vehetnek részt. A diplomata úgy véli, a magyarságnak az az érdeke, hogy minél több magyar képviselő legyen az Európai Parlamentben.
A Népújság arra volt kíváncsi, hogy a magyar állampolgárság megszerzése mennyire befolyásolja az erdélyi magyarok kivándorlási kedvét. Zsigmond Barna Pál kifejtette, tudomása szerint már eleve sokan tartózkodnak külföldön, tehát a kivándorlás motivációja nem a magyar állampolgárság megszerzése, hanem a gazdasági helyzet. Úgy véli, a külföldi tartózkodás fő oka, sajnálatos módon, a munkahelyek hiánya, illetve az alacsony fizetés. Akik kézhez kapják a magyar útlevelet és elutaznak, elsősorban Angliát, még pontosabban Londont választják úti célként. De ezek az igénylők a legtöbb esetben már eleve ott dolgoznak. Hogy ebből ideiglenes vagy állandó ott-tartózkodás lesz-e, azt már a főkonzulátus nem követi. A főkonzul elmondása szerint azonban általában nem ilyen céllal igényelnek útlevelet az állampolgárok. Inkább a "legyen meg, aztán ha szükség van rá, használhatom" hozzáállás a jellemzőbb.
Ami a főkonzulátus szerepét, helyét illeti az erdélyi magyar társadalomban, Zsigmond Barna Pál elmondta, jelenlétüknek köszönhetően megélénkült a magyar–magyar kapcsolat: nagyon sok testvértelepülési kapcsolat alakult ki, vagy telt meg újra tartalommal, de fontos szerepet játszott a főkonzulátus különféle intézmények, civil szervezetek összefogásában is. A magyar kormány elkötelezettsége a határon túli magyarok iránt több síkon tetten érhető, többek között a sport területén is: a Csíkszeredában működő Székelyföldi Labdarúgó Akadémia szakmai partnere a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, tehát a tehetséges fiataloknak lehetőségük van tovább sportolni akár Magyarországon is. Emellett, a romániai utánpótlás-jégkorongozók játszhatnak magyarországi társaikkal, sportpálya épül a gyimesközéploki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium tanulóinak, és ami a marosvásárhelyi megvalósításokat illeti: elkezdődött a Sapientia EMTE második épületének kivitelezése a többlettámogatásoknak köszönhetően.
"Egyre több rendezvényre kapunk meghívást, amelyeknek szívesen eleget is teszünk, hiszen mindez azt jelzi, hogy az erdélyi magyarok fontosnak tartják a főkonzulátus jelenlétét, tevékenységét, amellyel igyekszik erősíteni az anyaország és a külhoni magyarok közötti összetartozás érzését" – fogalmazott a főkonzul.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Mi történt 2013-ban? (A múlt év) – 1.
Nagyszerű dolgok történtek Romániában, a mi életünkben és a nagyvilágban is 2013-ban. Siker sikerre halmozódott. Csak távirati stílusban tudunk felsorolni egypárat mindezekből.
Sikerült Adrian Năstasénak kijönnie a börtönből. Gigi Becalit és még néhány magas rangú szélhámost viszont sikerült bezárni. Lóhúst vittünk ki, illetve mások vitték ki marha helyett, csak sikeresen ránk fogták. Koldusokat viszont állandó jelleggel tudunk exportálni. Folyamatos a panasz az egészségügyre, pedig voltak olyan estek, amikor még a szimulánsokat is sikerült meggyógyítani, és ezért szép pénzeket bezsebelni. Közben a mentősök nagy hatékonysággal értesítették a jobban fizető temetkezési vállalkozókat a sikertelenül újjáélesztett áldozatokról, és azokat a legügyesebb vállalkozók jó pénzért el is temették. A tanügyben újabb sikeres érettségi vizsga zajlott a nyáron. Kovászna megye is az élvonalban végzett – hátulról. Állandóan és sikeresen zajlott a régiósítás, decentralizálás. Folyamatosan zajlott és zajlik Verespatak és a palagáz-kitermelés elleni harc. Sikerült jóváhagyatni a ciános aranybányászatot, majd sikerült megtiltani. Most ismét a jóváhagyatáson dolgozik a kormány. Sikerült megakadályozniuk a tüntetőknek a palagáz-kitermelést Moldvában. Nálunk, Kommandón lehet, sikeresen megvalósítják. Bukarestben megoldották a kóbor kutyák problémáját. Új törvényt is hoztak, így az akció sikeres lehet az egész országban. Remélhető, hogy még sok évig lehet vele foglalkozni sikeresen. Sikeresen vetette fel Băsescu elnökünk Moldova Romániával való egyesülését. Bár inkább mi szeretnénk egyesülni velük, mint ők velünk. A Nemzetközi Valutaalappal is sikeresen tárgyalunk, és egyfolytában. Ezért sikerül kölcsönt kapnunk tőlük, ha sikerül megvalósítanunk, amit ők kérnek. Sikerült elkerülni, hogy a román válogatott (a magyarhoz hasonlóan) kijusson a brazíliai futball-világbajnokságra, és így megelőzni egy estleges ottani kudarcot. Idén is rengeteg autópálya-darabkát adtunk át a forgalomnak. Egyetlen egészet sem, mert az még nem jött össze, de sikerült olyan szakaszokat építeni, amelyek a semmibe, illetve a mezőbe vezetnek. Ezen nem kell csodálkoznunk, mert nálunk sok minden sehová sem vezet. Az éppen most átadott szakaszon lezajlott az első sikeres tömegkarambol is. De a világban is történtek jelentős események. Hodorkovszkij, a volt orosz olajmágnás is kijött a sittről és Oroszországból. Irakban és Afganisztánban állandóan sikeres terrorcselekményeket hajtottak végre a szélsőségesek. Ugyanakkor remény van arra, hogy máshol is lesznek ilyenek. Közben Amerikának sikerült lehallgatnia a világot, úgy látszik, a terroristákon kívül, mert azok folytatják sikeres akcióikat. Európában nagy árvíz volt a Dunán, Németországtól kezdve egészen Szerbiáig. Volt, aki úszott, volt, aki megúszta. Észak-Korea sikeresen fenyegette a világot atomtámadással. És ezt sikerült elkerülni. Lemondott a régi pápa, de sikerült helyette másikat választani Ferenc pápa személyében. És végül megszületett a kisded, akit a világ úgy várt, mint a Megváltót. No nem Jeruzsálemben, és nem karácsonykor, hanem Londonban a háromnevű angol trónörökös: György Sándor Lajos. Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Orosz–ukrán konfliktus fenyeget
Orosz–ukrán fegyveres konfliktussal fenyegető helyzet alakult ki szombaton Ukrajnában. Az orosz parlament felsőháza rendkívüli ülésén egyhangúlag jóváhagyta Vlagyimir Putyin államfő kérelmét, hogy a kialakult helyzetre tekintettel – moszkvai indoklás szerint az orosz állampolgárok védelmében – Oroszország fegyveres erőt alkalmazhasson Ukrajnában.
A nap folyamán több helyszínről is jelentették, hogy orosz erők megpróbálták a Krímben ellenőrzésük alá vonni az ukrán erők laktanyáit és parancsnoki posztjait. Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország a napokban hatezer katonát dobott át Ukrajna területére. Vasárnapi hírek szerint már mintegy 15 ezer orosz katona tartózkodott a Krímben, Ukrajna pedig mozgósította saját haderejét. Az orosz csapatok körülvettek három ukrán katonai laktanyát, és megadásra szólították az ott levőket.
Ukrajna „a katasztrófa szélén áll” az orosz „hadüzenet” következtében – jelentette ki vasárnap Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. Ez már vörös riasztás. Nem fenyegetés, hanem valójában hadüzenet országomnak – mondta az ideiglenes kormányfő az új parlament zárt ülése után Kijevben. – Felszólítjuk (Vlagyimir) Putyin (orosz) elnököt, hogy vonja ki fegyveres erőit Ukrajnából.”
Jacenyuk szavai egy nappal azután hangzottak el, hogy az orosz erők egyetlen lövés nélkül átvették az ellenőrzést a stratégiai fontosságú Fekete-tengeri félsziget fölött. „Az Orosz Föderációnak nem volt oka Ukrajna megszállására” – hangoztatta Jacenyuk.
Az ukrán parlament vasárnap azzal a felhívással fordult az Ukrajna biztonságáért garanciát vállaló nagyhatalmakhoz, hogy szavatolják az ország területi épségét. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár az Észak-Atlanti Tanács rendkívüli ülése előtt vasárnap a katonai műveletek és a fenyegetőzés leállítására szólította fel Oroszországot.
Az orosz parlament felsőházának határozata szerint az ukrajnai helyzet normalizálódásáig alkalmazhatóak az orosz fegyveres erők. Korábban, a nap folyamán maga a Szövetségi Tanács fordult az orosz elnökhöz, hogy „mindenre kiterjedő intézkedéseket” foganatosítson az Ukrajnában élő orosz állampolgárok védelme érdekében.
Irina Jarovaja, az orosz alsóház biztonsági bizottságának elnöke azt hangoztatta, hogy az orosz fegyveres erő ukrajnai alkalmazhatóságára adott felsőházi felhatalmazás „teljesen humanitárius jellegű”, célja az élet védelme és a biztonság szavatolása. A képviselő hozzátette, hogy Ukrajnában „a fasizmus és a terrorizmus” jutott hatalomra, amelyek valódi fenyegetést jelentenek az Ukrajnában élő orosz állampolgárok életére és biztonságára nézve.
Az orosz parlament felsőházának szombati határozata azt jelenti, hogy a törvényhozás szabad kezet ad Vlagyimir Putyinnak ahhoz, hogy alkalmazhassa az orosz fegyveres erőket Ukrajna területén, de egyáltalán nem biztos, hogy az elnök élni fog ezzel a felhatalmazással – jelentette ki Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes, az államfő személyes megbízottja.
Az előzményekhez tartozik, hogy oroszbarát erők megpróbálták ellenőrzésük alá vonni egy légvédelmi rakétaegység parancsnoki központját a dél-ukrajnai Krím félszigeten. A jelentés szerint helyi idő szerint dél körül mintegy húsz katona hatolt be a támaszpontra a félsziget nyugati részén, Jevpatorija térségében, és megpróbálták elfoglalni azt.
Összecsapások, elszakadási törekvések
Összetűztek oroszbarát aktivisták és az új ukrán kormány hívei szombaton a kelet-ukrajnai Harkivban is. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint az orosz szimpatizánsok megpróbálták bevenni a helyi kormányzati adminisztráció épületét, az épületen kívül pedig ezrek gyűltek össze. Ukrajna donyecki területének elszakadását és Oroszországhoz való csatlakozását követelték tüntetők szombaton a kelet-ukrajnai Donyeck városában, miközben orosz zászlót húztak fel az ukrán nemzeti lobogó helyére a megyei adminisztráció épületénél – jelentette az Ukrainszka Pravda című lap.
Szombaton a teljes ukrán hadiflottát kivonták a Krím félszigetről. A flotta új, lehetséges állomáshelyeként Odesszát nevezték meg. Az ukrán határőrség még délelőtt közölte, hogy az ország hadihajóit harckészültségbe helyezték, s ennek keretében kifutnak majd a tengerre. Vitalij Klicsko ellenzéki vezető, az Ütés párt elnöke az ukrán hadsereg „általános mozgósításának” elrendelését szorgalmazta, miután az orosz parlament jóváhagyta fegyveres erők alkalmazását Ukrajnában.
Sürgős mozgósításra szólította fel minden helyi szervezetét szombaton a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű ukrán szélsőséges tömörülés központi stábja.
A történtek nyomán rendkívüli ülésre hívták össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és aggodalmának adott hangot Berlin és London is. Románia agressziónak tekint minden ukrán jóváhagyás nélküli orosz katonai jelenlétet Ukrajna területén – közölte szombaton Traian Băsescu román államfő a krími fejleményekre reagálva. Az államfő által szombat estére a biztonsági illetékesek részvételével összehívott értekezleten ugyanakkor arra a következtetésre jutottak, hogy Románia biztonságát nem érinti közvetlenül a krími válság.
Vita az ENSZ BT-ben
Jurij Szergejev ukrán nagykövet az ENSZT BT ülésén közölte: Oroszország elutasította hazája arra vonatkozó javaslatát, hogy tartsanak azonnal kétoldalú konzultációt. Vitalij Csurkin orosz nagykövet erre kijelentette, hogy a kijevi kormánynak „szakítania kell” a radikálisokkal, és figyelmeztetett, hogy a radikálisok akciói „súlyos fejleményekhez vezethetnek, az Oroszországi Föderáció ezt próbálja megakadályozni”.
Oroszország a krími oroszbarát hatóságok kérésére avatkozott bele a válságba – tette hozzá. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kijelentette az ülésen, hogy az ukrajnai helyzet „egyre ingatagabb és veszélyesebb”. Oroszország ukrajnai akcióival megsérti az ország szuverenitását, és fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot" – jelentette ki Samantha Power. „Oroszországnak fel kell hagynia ukrajnai intervenciójával, mert provokatív akcióival könnyen túlfeszítheti a húrt.”
Obama-Putyin egyeztetés
Az Ukrajnában kialakult „rendkívüli helyzet különböző aspektusait” Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök szombat este folytatott, a Fehér Ház által kezdeményezett másfél órás telefonbeszélgetésük során közvetlenül is megvitatta.
A Kreml sajtószolgálatának beszámolója szerint az orosz elnök azt hangsúlyozta, hogy „amennyiben továbbterjed az erőszak Ukrajna keleti régióira és a Krímre, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot saját érdekei és az ott élő orosz ajkú lakosság megvédelmezésére”.
Putyin felhívta a figyelmet, hogy reális veszélyek fenyegetik az ukrán területen tartózkodó orosz állampolgárok, megannyi honfitársa életét és egészségét. Ezért elképzelhető, hogy Oroszország nemcsak a Krímbe vezényel katonákat, hanem minden olyan ukrán területre, ahol az orosz ajkúak többségben vannak – olvasható a Kreml honlapján.
A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint Obama követelte Putyintól, hogy Oroszország rendelje vissza a kivezényelt orosz alakulatokat krími bázisukra, tartózkodjon az ukrán válságba való mindennemű beleavatkozástól, és figyelmeztette őt, hogy Oroszország „egyre jobban el fog szigetelődni a nemzetközi közösségtől, ha folytatja az ukrajnai intervenciót”.
Janukovics nem nyugszik bele az eltávolításába Oroszországban van a megbuktatott ukrán elnök Viktor Janukovics, aki pénteken a dél-oroszországi Rosztov na Donuban sajtóértekezleten jelentette be, hogy magát továbbra is államfőnek tartja, és szándékában áll tovább küzdeni Ukrajna jövőjéért. A Rosszija 24 állami hírtelevízió élő adásában közvetített sajtótájékoztatón a Kijevből elmenekült Janukovics kitartott amellett, hogy az ellenzéki erők az ukrán fővárosban törvénytelenül vették át a hatalmat. Az orosz televízió közölte, hogy Viktor Janukovics repülőgépe helyi idő szerint a péntek reggeli órákban érkezett meg Rosztov na Donu városba. Janukovics kijelentette, hogy továbbra is ő Ukrajna elnöke, és csak saját és hozzátartozói életét féltve menekült el Ukrajnából. Azt állította, hogy „hazafias érzelmű” tisztek segítettek neki Oroszországba utazni. Az ukrán parlament által múlt szombaton leváltott politikus – aki ellen nemzetközi körözést adtak ki – azt hangoztatta, hogy Ukrajnában nacionalista, fasisztabarát erők ragadták kézbe a hatalmat, amelyek az ország népességének abszolút kisebbségét képviselik. Janukovics azt javasolta, hogy tartsanak népszavazást Ukrajnában az ország jövőjéről.
Székelyhon.ro,

Marosvásárhelyre figyeljen a világ! – Az SZNT felhívása a nagyvilág magyarjaihoz
Március tizedikén, a Székely Szabadság Napján, amikor Európa és a nagyvilág nagyvárosaiban a székelyekkel szolidaritást vállalók közösségei Székelyföld területi autonómiája mellett tüntetnek, akkor meg kell emlékezniük arról is, hogy Marosvásárhelyen, a megemlékezést követő felvonulást betiltotta a hatóság. Ma már nem csak a székelyek jogos követelésének támogatására kell Románia nagykövetségei elé vonulni, hanem az alapvető emberi jogok védelmében is.
Ezúton kérjük a nagyvilág magyar közösségeit, hogy követeljék a gyülekezési jog, a szólásszabadság tiszteletben tartását Romániában. Hívják fel országuk kormányának, és egész társadalmának figyelmét arra, hogy abban az országban tér vissza az alapvető emberi jogok megsértése, amelyben 1989-ig Európa legembertelenebb és legsötétebb diktatúrája működött.
Beszédes az, hogy a felvonulást betiltó határozatot rendőrségi fejlécet viselő papírra nyomtatták, ezzel is jelezve, hogy Romániában a hatóságok, könnyen és gyorsan az elnyomás, az emberi jogok korlátozásának eszközeivé válhatnak.
A tegnapi napon Románia miniszterelnökéhez, Victor Ponta úrhoz címzett memorandumban kértük, hogy Románia kormánya utasítsa Maros megye prefektusát, hogy a közigazgatási bíróságon támadja meg a törvénytelen, tiltó határozatot. A memorandumot eljuttattuk Gabriel Oprea belügyminiszternek és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek is. Ez az utolsó lehetőség, hogy március tizedikén, a tavaly májusban már bejelentett felvonulást törvényesen megtarthassuk. A székelység a jog és a törvényhozó, rendtartó falvak népe. Ennek megfelelően jogainkat alkotmányos úton, a jog és a demokrácia eszközével akarjuk kivívni. Ennek lehetett tanúja a nagyvilág a diktatúra bukása után is, és ezt az utat járta és járja több mint tíz éve a Székely Nemzeti Tanács. Még ebben a küzdelemben is, amelyet a felvonulás betiltása ellen folytatunk, a törvénytisztelő közösség áll szemben a jogsértő, a diktatúra hagyományait éltető hatósággal.
Arra kérjük a világ magyarságát, figyeljenek Marosvásárhelyre. A Duna televízió helyszíni, egyenes adásán keresztül legyenek tanúi annak, hogy méltósággal, hittel, békésen, de változatlan kitartással kiállunk a jogaink mellett. Elmondjuk ismételten: szükség van arra, hogy ismét székely zászlók lengjenek Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin. Csak így lehetünk sikeresek! Mondjuk ki újra együtt: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható! Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

Magyarországi invázió a kolozsvári pszichológián
Az alacsony tandíj vonzza a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemre (BBTE) a magyarországi hallgatókat, akik évente akár több százezer forintot takaríthatnak meg, az utazási és szállásköltségeket is figyelembe véve, ha Erdélyben tanulnak. A maszol.ro-nak elmondták, a BBTE jó hírneve is vonzó.
A 2013/14-es tanévben mintegy 230 magyarországi diák tanul a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), a túlnyomó többség alapképzésben részesül, de vannak mesterizők és tíz doktorandusz is. Soós Anna rektorhelyettes tájékoztatása szerint az anyaországi hallgatók legnagyobb része pszichológiát, néprajzot, informatikát, színművészetet és szociológiát tanul, az Európai Unió polgáraiként javarészt tandíjmentesen.
Arányuk messzemenően a pszichológia távoktatáson a legnagyobb, körülbelül 45 százalék, az 52 elsőéves közül ugyanis 25 magyarországi. Egy évvel korábban még nagyobb arányban iratkoztak be anyaországiak, akkor negyvenen voltak a 79 fős összlétszámból. A magyarországi pszichológiahallgatók aránya a 2010/11-es tanévben ugrott meg, mikor is 43-an iratkoztak be Kolozsvárra távoktatásra (az teljes létszám akkor 88 volt). Egy évvel korábban még csak 27-en voltak a 94 fős évfolyamon.
Az első Magyarországról érkezett nappali tagozatos jövendőbeli pszichológus 2010 őszén kezdte meg a tanulmányait a kincses városban, 2012-ben már nyolcan, tavaly pedig négyen voltak első évesek. A tavalyi év vízválasztó volt a mesteri képzésben, ugyanis első alkalommal jelentkeztek ide is anyaországiak, s egyből tömegesen, 11-en vannak a 47 fős évfolyamon.
Ezek egyike Sz. A., aki az alapképzést is Kolozsváron végezte. „Anyagi megfontolásból iratkoztam be 2010-ben Kolozsvárra. Magyarországon 350 ezer forintba került volna egy félév, és két nyelvvizsgát kérnek, ami újabb költségterhet jelent. Természetesen az is közrejátszott, hogy a Babeș-Bolyai jó egyetemnek számít, illetve, hogy otthon nagyon nehéz bejutni pszichológiára” – magyarázza a tavaly diplomázott pszichológus döntésének okát.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek jelenleg több mint 700 külföldi hallgatója van. Többségben vannak az EU-n kívüli államokból érkezettek, köztük olyan egzotikus országok fiai és lányai mint Equador, Kolumbia, Brazília, Peru és Kenya. Soós Anna elmondása szerint a nem EU-s állampolgárok 250-300 eurós havi tandíjat fizetnek, melynek összege szakonként változik.
BBTE pszichológia távoktatás szakán az alapképzés éves tandíja 2.500 lej, vagyis hozzávetőleg 160 ezer forint, kevesebb, mint egy negyede a magyarországinak. Bár havi rendszerességgel utazik fel Hajdúszoboszlóról Kolozsvárra, s a szállásért is fizetnie kell, Sz. A. anyagilag sokkal jobban jár mintha odahaza tanulna, számításai szerint évente kb. 400 ezer forintot takarít meg. Mivel EU-s állampolgárként ugyanazon jogok illetik meg mint a romániaiakat, s a tanulmányi eredményei jók voltak, nem is volt kérdés, hogy Kolozsváron iratkozzon-e be a mesterire? Ha csak fizetős helyre jut be, akkor is szinte biztosan a BBTE mellett döntött volna, mivel itt 200 ezer forint az éves tandíj, míg, elmondása szerint az ELTE-n egy félév 380 ezer forintba, Debrecenben pedig 410 ezer forintba kerül.
Sz. A. évfolyamtársai között volt olyan magyar állampolgár, aki Belgiumból, illetve Londonból járt át Kolozsvárra előadásokat hallgatni és vizsgázni. Ez csak első hallásra meglepő, ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a londoni egyetemeken a pszichológia alapképzés éves tandíja 6.700 fontnál kezdődik, míg a kolozsvári ennek hozzávetőleg 7 százaléka, és hogy közvetlen légi járat van az erdélyi és az angol főváros között, akkor már ésszerű döntésnek tűnik.
A Pszichológia és Neveléstudományi Karra egyébként Nyugatról és az utódállamokból is iratkoztak be magyar anyanyelvű hallgatók az elmúlt években, egy-egy szlovák, német és osztrák, valamint két kanadai állampolgár.
Pengő Zoltán
maszol.ro,

Székely Szabadság Napja – Szimpátiatüntetést tartottak Budapesten
A Székely szabadság napján tömeggyűlést tartottak hétfő délután Budapesten, a Hősök terén. A magyar és a székely himnusz eléneklése után György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke köszöntötte a Hősök terén összegyűlt tömeget, amely a tér mintegy ötödét foglalta el.
György-Mózes Árpád felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg „autonómiát Székelyföldnek” közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot. A szónok arról beszélt, hogy a Székely szabadság napján emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze. „Emlékezni azokra a székely vértanúkra (...), akik az 1948-49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban” – fogalmazott.
György-Mózes Árpád közölte, azért is tüntetnek most, hogy emlékeztessék a világot, illetve a román kormányt, hogy a székelyek szabadságszeretete és autonómiaigénye továbbra is épp olyan erős, mint volt 160 évvel ezelőtt. Bejelentette, hogy a tavaly útjára indított, Székelyföld autonómiáért elnevezésű kezdeményezés „életképesnek bizonyult”, az idén a világ 18 helyszínén tudtak mozgósítani támogatókat. Megemlékezést tartanak Budapest és Marosvásárhely mellett például Szolnokon, Esztergomban, Pozsonyban, Bécsben, Stuttgartban, Londonban, az Egyesült Államokban, valamint Kanadában is – mondta György-Mózes Árpád.
A Székelyföldért Társaság elnöke szerint „erőt kell felmutatni”, és sok emberre van szükség, mert „ideig-óráig el lehet hallgatni a tényeket, de már a román kormány is érzi, hogy Székelyföld autonómiájának szelleme kiszabadult a palackból”. Szavai szerint ezt érzékeli már Szlovákia is, hiszen a napokban jelentették be, hogy az Európai Bizottság oldalán a Székely Nemzeti Tanáccsal szemben száll be az uniós polgári kezdeményezés elutasítása miatt indított perben. A magyar kormány viszont – fűzte hozzá – a székelyek mellett száll be az Európai Unió Törvényszékénél indított perbe.
„Mi a mozgalmunkat komolyan gondoltuk, kitartóak leszünk (...), kavics leszünk az európai döntéshozók cipőjében, bárhova lépnek, érezni fogják, hogy szúrja és nyomja őket, érezni fogják, hogy van itt egy probléma” – fogalmazott György-Mózes Árpád, hozzátéve, hogy ez egy pártok felett álló, közös ügy.
Közölte, a Budapesten is felolvasott felhívást tíz ország húsz helyszínén fogadták el az autonómia mellett tüntetők. A dokumentumot angol nyelven elküldik számos ország nagykövetségére. Ebben azt írják, hogy Romániának be kell tartania nemzetközi kötelezettségét, el kell fogadnia a párbeszédet és tiszteletben kell tartania az emberi jogokat.
A felhívásban emlékeztettek arra, hogy Románia vállalta: a nemzetiségek, azon a területen, ahol többségben vannak, különleges önrendelkezést kaphatnak. Románia jelenlegi kormánya éppen közigazgatási reformra készül, amivel – várhatóan - megszegi az unió vonatkozó ajánlásait, és Székelyföldet román többségű közigazgatási egységekbe illeszti be. Ezzel felszámolják a székelyek érdekérvényesítésének utolsó intézményi kereteit is – tette hozzá.
Mécsesekből rakták ki a székely zászlót
A székely autonómia ügye mellett szervezett tömeggyűlés végén a rendezvény több száz résztvevője rendőri felvezetéssel a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron, a Stefánia úton vonult a román nagykövetség Thököly úti épületéhez. Az épület elé vont kordonnál mécseseket helyeztek el, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A vonulás ideje alatt a rendőrség lezárta az érintett útszakaszokat.
A tömeg többször azt skandálta: „Autonómiát Székelyföldnek!”; „Vesszen Trianon!”; „Székelyföld nem Románia”.
MTI
Székelyhon.ro,

A hiányzó szó
Marosvásárhelyen március 10-én mintha a kézfogás is kicsit hosszabb, erősebb volna. Mert sokakkal kell kezet rázni, rengeteg a sepsiszentgyörgyi, háromszéki, meg aztán ott vannak Erdély minden szegletéből, akikkel tavaly ugyanekkor ugyanitt, a Postaréten vagy a felvonulás során, a főtéren találkoztunk.
És ettől válik ünneppé az ünnep, mert ragaszkodunk hozzá, magunkénak érezzük, napokkal előtte készülünk rá, kezdjük magunkévá tenni a teret – igen, Marosvásárhelyt, Székelyföld fővárosát is –, mert a székely zászlók mellett ott feszítenek már a kék-arany kokárdák is a kabáton. Ismerős a kép az országúton félreállított buszokkal, a rengeteg rendőrrel, csendőrrel – de tudjuk, nincs az a karhatalom, mely megállíthat ezreket, tízezreket, egy egész nemzeti közösséget, mely ünnepel méltósággal és jogait követeli békésen, de határozottan. Marosvásárhelyen tegnap ismét kinyilvánítottuk autonómia iránti igényünket. Határozottan, erőteljesen. Kicsit talán idegesebben is, mint tavaly, volt egy-két oda nem illő mozzanat – a Vesszen Trianon!, Székelyföld nem Románia szlogenek helyett nem ártana valami pozitív üzenetet megfogalmazni –, és a tömeg egy része kissé türelmetlenül fogadta az igen szigorú hatósági korlátozásokat – de ez már elsősorban a hivatalosságok hibája, hisz mégiscsak mélységesen antidemokratikus betiltani egy törvényes, jó előre bejelentett demonstrációt. A részvételre sem lehet panasz – bár a számháború már tegnap este elkezdődött, a rendőrség mindössze 3000 tüntetőt számolt –, annál is inkább, mert ezúttal munkanapra esett március 10-e, a felvonulás tiltása körüli huzavona is távol tarthatott sokakat, az RMDSZ felemás magatartása miatt pedig az összefogás nem lehetett mozgósító erő. Összességében mégis méltóságteljessé sikerült a megemlékezés, civilizált, békés, de határozott, erőteljes volt a „polgári sétává” alakult vonulás – a szónokok üzenetei pedig letisztultak, egyértelműek. Különösen jó érzés, küzdelmünkben pedig óriási jelentőssel bírhat, hogy a székelyföldi autonómiáért folyó tüntetésen ott lobog a katalánok, a baszkok zászlaja, felszólal a zászlóháborúban velünk elsőként szolidaritást vállaló magyarországi Budafok polgármestere, az autonómiapárti erőket tömörítő európai pártszövetség képviselője, és tudjuk: Törökországtól az anyaország számos településén, Bécsen és Londonon át kanadai és egyesült államokbeli városban tartottak szolidarizáló megmozdulásokat – egyvalami mégis hiányzott. Mert amíg a magyar és angol nyelvű felszólalások mellett román szót, erdélyi, székelyföldi román felszólalót nem hallunk, addig küzdelmünk aligha járhat sikerrel. Mára ugyanis egyértelmű: a magyar közösség autonómiaigénye oly erős, hogy a hazai magyar politikai pártok ezt nem mellőzhetik. Erőt, egységet tudunk felmutatni, mellettünk tudjuk az anyaországot, és a lehetséges európai szövetségeseinkre is kezdünk rátalálni – csak az a román szó, az hiányzik még. Reméljük, nem sokáig.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kísértet járja be Európát – az autonómia kísértete
Ha tetszik, ha nem, ha tudomást veszünk róla, ha nem, mégiscsak evidencia, hogy az autonómiatörekvések hangsúlyosan jelen vannak a XXI. századi Európában.
Ki hitte volna, hogy röviddel a Franco-diktatúra bukása után Spanyolország kénytelen lesz elismerni a katalán és baszk autonómiát, miután évtizedekig még a nyelvhasználatot is tiltotta. Vagy azt, hogy Britanniában egyszer majd reneszánszát élheti az ír, skót és velszi nyelv, sőt London abba is belemegy, hogy saját kormányaik, parlamentjeik irányítsák a korona tartományait.
Az idei esztendő vége arról szól majd, hogy független államként folytatja-e Katalónia és Skócia. De a magát nemzetállamként meghatározó, erősen központosított Franciaországban is letörölhetetlenül napirenden van Korzika problémája, a szigeten ismételten hallatják hangjukat az elszakadást szorgalmazó erők.
Olaszországban előbb az északi tartományok – Padania – próbálkoztak a kiválással, most pedig a Velencét, Veronát, Vicenzát, Trevisot magába foglaló Venetoban tartottak referendumot, ahol a véleményt nyilvánítók közel 90 százaléka az elszakadás mellett voksolt. A koszovói, valamint az azzal párhuzamba kívánkozó krími példa már a bonyolult – főleg a nagyhatalmi arrogancia által sorsdöntően befolyásolt – kelet-európai valóságból fakadó következmény.
Napjaink jellemzője a kettősség, a globális érdekekkel párhuzamosan, és azokkal ellentétben a lokális érdekek erőteljes jelentkezése, érvényesülése. Az sem mellékes, hogy az emberek identitástudata lassan nem országhoz, hanem egy szűkebb térséghez, régióhoz, kisrégióhoz, városhoz kötődik.
A sikeresnek mondható európai államok is a kisebbek: Luxemburg, Málta, de ide sorolhatók – igaz, más megfontolások alapján – Lichtenstein, Andorra és San Marino is. A jelenlegi folyamatokat előrevetítve az is elképzelhető, hogy nemsokára a városállamok ideje jön el.
Ilyen körülmények között, az európai összefüggésrendszert is figyelembe véve, bizony más megvilágításba helyeződnek az erdélyi, székelyföldi autonómiatörekvések. A napnál világosabb: a mindenkori hatalom gáncsoskodása ellenére szövetségeseket kell keresnünk, hídfőállásokat kiépítenünk Románián belül és kívül egyaránt.
A külföldi példákból okulva, az ottani tapasztalatokat felhasználva, történelmi sajátosságainkat figyelembe véve, azokra támaszkodva kell lépésről lépésre haladnunk a cél felé.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma,

Az önálló Erdély történelmét igazoló térképek
A Descriptio Transylvaniae című kötet bemutatása
A Teleki Téka freskós termében péntek délután rendkívüli könyvbemutató keretében ismertették a Petelei Klára által szerkesztett Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása című magyar, román és angol nyelven írt kötetet. A tetszetős kivitelezésű, régi Erdély- térképeket tartalmazó, tudományos igényességgel összeállított mestermű alapos dokumentáltságról, kitartó gyűjtőmunkáról, három ember összehangolt, fáradhatatlan tevékenységéről tanúskodik. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó révén 2013-ban megjelent közel kétszáz oldalas kötet Erdély önálló földrajzi régióként való megjelenítésének hiteles lenyomata, ugyanakkor szemet gyönyörködtető páratlan művészi alkotás.
A bemutatott kötet tudományos szakdolgozatok elkészítésének elengedhetetlen forrásmunkája lehet, ugyanakkor a szakemberek, illetve a történelem és földrajz összefonódása iránt érdeklődők, vagy a régmúlt idők tárgyi bizonyítékait kutatók a régi kartográfusok precíz munkái révén válaszokat kaphatnak. A könyvbemutató külön színfoltja a három nyelven elhangzó méltatás volt. Lázok Klára, a téka osztályvezetője magyarul és románul köszöntötte az egybegyűlteket, és pár szóban ismertette az elhanyagoltnak tűnő, ám a téka legértékesebb termének építészeti jelentőségét. A terembelsőn feltárt freskótöredékek 1804-ből származnak, szebeni mester munkái, melyek restaurálásra várnak. A kor hangulatát idéző terem tökéletes helyszínnek bizonyult a könyvbemutató vonatkozásában.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, térképgyűjtő magyar és román nyelvű ismertetője szerint a könyv mérföldkő, eddig hasonló gyűjtemény kimondottan Erdélyről nem jelent meg. A Finnországtól kezdve Párizsban, Londonban, Bécsben, Debrecenben, Budapesten, de a tékában is fellelhető összes ismert, Erdélyt ábrázoló vagy megjelölő térkép, összesen nyolcvanhét, megtalálható e kötetben. A magát "csak" térképgyűjtőnek mondó ötletgazda szerint nem kell a történelmet kitalálni, hiszen a térképek a múlt sokatmondó bizonyítékai. Vetített képes előadása során önálló Erdély- térképek váltakoztak. A legrégebbi az 1532-ben Bázelben kiadott, Johannes Honterus brassói szász polihisztor által fába metszett Chorographia Transylvaniae Sybembürgen című, melyből egyetlen példány maradt fenn, de megjelenik a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna házasságkötése alkalmából Fugger báró által nászajándék gyanánt finanszírozott lobbitérkép is, mely révén a bankár Erdély altalajkincseinek kitermelésében reménykedett. Münster fametszet-térképei, számtalan egyedi darab magán- és közgyűjteményekből, összesen ötvenhét szerző munkája, az 1848-ban Bécsben megjelent Franz Fried Carte de la Transilvanie feliratú térképlappal zárva a sort. A térképtörténészek ugyanis az 1850-es évet tartják a régi térképek korszakhatárának.
A bemutatott térképek egyik érdekessége, hogy kisbetűvel a helységnevek nyelvét is feltüntették: Vásárhely-h, illetve Neumarkt-a. Már Honterus térképén a Transylvania felirat alatt a székely nép, tájegység megnevezés, a CICVLI (szikuli) majd’ minden térképen fellelhető.
Petelei Klára, a Teleki Téka könyvtárosa, a könyv szerkesztője elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt nyílt időszakos Erdély- térképkiállítás során fogalmazódott meg e gyűjtemény könyv formában való kiadásának célszerűsége annak érdekében, hogy minél szélesebb célközönséghez eljuthasson az egyedi, rendkívül értékes térképgyűjtemény. A kötet ötletgazdája, támogatója Tamás Sándor térképgyűjtő, Gróf László szakmai ismereteivel, kapcsolatai révén is hozzájárult a kötet megvalósításához, valamint maga a szerkesztő.
A Nagy-Britanniából érkezett nyugat- magyarországi, sárvári születésű Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társulat tagja magyar és angol nyelvű előadása előtt reményét fejezte ki, hogy a kötetekből a jelenlévők vásárolnak is. A kötetben is megjelent szaktanulmánya vetített képek révén Erdély megjelenítését ismertette a világ-, illetve az európai térképeken. Értékelte a borjúbőrre vésett, fa-, illetve rézlapokra metszett középkori térképek készítőinek rendkívüli szakmai tudását és kézügyességét. A rézlapokra vésett térképek precíz munkát igényeltek, ugyanis tükörképben készítették, és ha megsérült, nem lehetett kijavítani. Az első világtérkép, melyen Erdélyt említik, egy XIV. századi hajózási térkép.
A Mátyás király megrendelése nyomán 1528-ban kiadott, Lázár deák által készített térkép több évtizedes munka eredménye. Külön érdekesség, hogy az addig megjelent térképeken lévő legtöbb negyven helységnév megjelenítését túlszárnyalta az esztergomi érsek tikára. Térképén ezerháromszáz helységnevet tüntetett fel, melyek közül kétszázötvenet az Erdélyt bemutató részen. A helységneveket is a lakott területek népességének anyanyelvén írta. Ahol zömében magyarok laktak, azokat a helységneveket magyarul, a szászok által lakott településneveket németül, a Nyugati- Érchegységben elszórtan román településnevek is fellelhetők. A vízrajz majdnem teljes egészében megegyezik a jelenlegi térképek vízrajzával, amit rendkívül körülményes elkészíteni a vízszint állásának függvényében – mondta az egykori katonai térképész. Az Erdély-rajongó Gróf László szerint a világ különböző részein lévő térképek felfedezése, megfejtése komoly szaktudást igényel. A térképek kutatása során jutottak el Erdélybe és szereztek barátokat. Bod Péter készítette el az első magyar nyelvű világrész-térképeket. Bod Péter-i szellemiségben munkálkodtak e kötet életrehívói is, miszerint "Illendő dolog az, sőt szükség, hogy a’ ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja a’ maga Hazáját. Ha azért Erdélyi ember akarná egyben járni e’ Világot, elsöben kellene néki megszemlélni s’ ki tanulni Erdélyt".
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

Temetők találkoznak Kolozsváron: Firenzétől Kaliforniáig
A Házsongárdi temető szakmai bemutatásával kezdődött ma délután a 8 ország (Anglia, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország) húsznál több szakemberének részvételével zajló háromnapos temető-szeminárium Kolozsváron. A nemzetközi és helyi figyelemfelkeltés, a Házsongárd turisztikai hasznosításának előmozdításán túl a szervezők (a budapesti székhelyű Teleki László Alapítvány és a kolozsvári Házsongárd Alapítvány) abban bíznak, a szeminárium áttörést fog jelenteni a Házsongárdi temetőben található több száz kiemelkedő örökségi értéket képviselő sír, síremlék és kripta megőrzésében.
Firenzéből, Lisszabonból, Barcelonából, Budapestről, Bécsből, Bolognából, Londonból és Kaliforniából is érkeznek többek között azok a szakemberek, akik A mulandóság emlékkövei – A történeti temetők örökségi értékeinek megőrzése témakörben szervezett nemzetközi szemináriumon tartanak ínyencségnek számító előadásokat. Köztük olyan témákat is találunk, mint például a londoni Highgate temető jövőjét fürkésző előadás, a firenzei svájci tulajdonú „Angol temető” bemutatása, de elbarangolhatunk a barcelonai, new orleansi vagy a híres bécsi központi temetőbe. A találkozó méltó befejezéseként Egyed Emese szerkesztett és Diószegi László rendezett műsort Gyertyaláng címmel a Házsongárdi temetőről szóló versekből és írásokból, a THÉ-Trupp Egyetemi Irodalmi Színpad, a Concordia vonósnégyes és a Tokos Népzenei Együttes közreműködésével. A konferencia díjtalan, programjaira minden érdeklődőt szívesen várnak a János Zsigmond Unitárius Kollégium épületébe. Szabadság (Kolozsvár)

Száznegyven éves a Mikes Kelemen Főgimnázium
Kétnapos rendezvénnyel ünneplik idén a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium megalakulásának 140. évfordulóját. Az ünnepségen az iskola jelenlegi és véndiákjai is részt vesznek.
A rendezvény csütörtökön Mikes Kelemen mellszobrának koszorúzásával és az iskola diákjai által készített rajzok, illetve fotók kiállításának megnyitójával kezdődik. A szervező diáktanács és tanári kar tájékoztatása szerint a kétnapos rendezvényen sportesemények, vetélkedők, előadások és más érdekes programok várják az iskola jelenlegi, valamint egykori diákjait, szülőket, de más érdeklődőket is.
Csütörtökön délelőtt 11 órától késő estig zajlanak a rendezvények, a sportesemények sorában minifoci bajnokság, kosárlabda és más vetélkedők lesznek. Ugyanakkor főzőversenyt is rendeznek, melynek érdekessége, hogy Mikes-korabeli ételeket próbálnak elkészíteni a versenyzők, olyan alapanyagok és fűszerek segítségével, amelyeket a 18. században használtak. A napot az ötödik osztályosok előadásával és csillagvizsgálással zárják, melyre az iskola udvarán kerül sor.
Pénteken délelőtt az iskola névadójáról, Mikes Kelemenről szerveznek vetélkedőket az 5-8. osztályos diákok számára, míg a felső tagozatos osztályokban fordított órák zajlanak, azaz a diákok tanítják a tanárokat, saját szabályaik szerint. Délután a Mikes és kora vetélkedő döntőjére kerül sor a díszteremben, majd 18 órától szervezik a Mikes-gálát a Múzeumkertben, ahová a 12. osztályig minden tanulót várnak.
Az iskolanapok nemcsak a jelenlegi mikeses tanulóknak szólnak – tájékoztatott az iskola vezetősége, ugyanis visszavárják mindazokat a színházzal foglalkozó alkotókat, akik egykor a Mikes Kelemen Főgimnázium diákjai voltak. „Több mint ötven, színházzal foglalkozó alkotót tudunk összeszámolni, akik az elmúlt évtizedekben a Mikesből ballagtak el. Van, aki visszatért Sepsiszentgyörgyre, sokan más erdélyi színházhoz szerződtek, többen Magyarországon dolgoznak, és van, aki Európa más városaiban alkot, Párizstól egészen Londonig. A Mikesben végzett színházi embereket szeretnénk egy játék erejéig összehívni az idei Mikes Napok keretén belül, június 13-án, péntek este” – áll az igazgatóság felhívásában.
A meghívottak számára a Székely Nemzeti Múzeum kultúrkertjében készülnek meglepetéssel a szervezők, ott kerül majd sor arra a 15-20 perces improvizációs játékra, melyben színházi emberek vesznek részt. Jelentkezni, benevezni a titkar.mikes@gmail.com címen lehet.
Bús Ildikó. Székelyhon.ro

Tusványos hatalma: közös nyelv, közös értékek, közös gondolatvilág
usványos egyedülálló szellemiségére szükség van Romániában, hangzott el a huszonötödik tusnádfürdői nyári szabadegyetem és diáktábor megnyitójának harmadik moduljában.
Az évforduló alkalmából készült film levetítése után az alapítók közül Szabó Miklós neonatológus elmondta, hogy az első bálványosi tábornak is ugyanaz volt a lényege, mint a mostani, huszonnégy évvel későbbinek: az elválasztottság után megismerni egymást. Annak érdekében pedig, hogy alapvető, szimbolikus kérdésekben egyetértés fűzze össze akár a londoni emigráns, urbánus vagy vidéki magyarokat, meg kell határozni egyfajta nemzeti minimumot.
Sántha Attila író, költő szerint Tusványos az a platform, ahol egyszerre mehet végbe az egyéni kifejeződés (az autonómia) és a közösséghez tartozás (a szolidaritás).
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga alapítója és elnöke kiemelte a szabadegyetem elindítóinak felelősségét, akiknek, meglátása szerint, továbbra is szerepet kell vállalniuk abban, hogy a megbélyegzés ellenére kiálljanak a sokszínűség, a tolerancia és a többpártrendszer mellett, többdimenziós társadalmi szinten ellensúlyozva az 1989-ben magukat átmentők autoriter hatalmát.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke Tusványos erősségét kohéziós erejében határozta meg: egy alkalom, ami összehozza a minisztert, a rockzenészt, a költőt és az egyetemistát. A szabadegyetem hatalma pedig szerinte abban az ötlethalmazban rejlik, ami évről évre – akár visszatérő, akár új elemként – felmerül és kimondatik. A tusványosiak közös nyelven fogalmazzák meg közös gondolatviláguk közös értékeit. A román-magyar nemzetközi kapcsolat azonban addig nem lehet őszinte, míg nem kerül tisztázásra az erdélyi kérdés. Az Európai Unió sem lehet sikeres addig, míg a közép-kelet-európai országokat nem vonják be a döntéshozatal folyamataiba. Tusványos az a hely, ahol a döntéshozatalhoz szükséges vitakultúra kialakulhat. Így a tusványosi negyedszázad nem hatalom lesz, hanem – ahogy Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ politikusa fogalmazott – eredmények halmaza.
Dinu Zamfirescu politikus, újságíró, a Horia Rusu Alapítvány alelnöke – aki román részről elsők között kezdeményezte a román-magyar párbeszédet – határozottan jelentette ki, hogy Tusványos egyedülálló szellemiségére egész egyszerűen szükség van Romániában. Az elvek helyett azonban már arról kell szólni, milyen szerepet kell vállalnia az egyes országoknak, így Magyarországnak és Romániának, az újonnan formálódó Európában.
Kővári Gyöngi Krisztina
tusvanyos.ro, Erdély.ma

Gazdálkodni az örökölt talentumokkal (Történelmi családok Erdélyben)
Az erdélyi történelmi családok mai küldetéséről szerveztek panelbeszélgetést Tusványoson a Cseh Tamás sátorban a szabadegyetem részeként. A moderátor, Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársa a széki gróf Teleki, a zabolai gróf Mikes és a losonci báró Bánffy család egy-egy leszármazottját faggatta. Közös bennük, hogy külföldről telepedtek vissza, és a restitúció során visszakapták a család vagyonának egy részét, köztük egy kastélyt is.
Teleki Kálmán 1947-ben született, 1982-ig élt Erdélyben, akkor Belgiumba távozott. 2012-ben tért haza, a gernyeszegi Teleki-kastélyt igyekszik megmenteni. Az ifjabbak külföldön születtek. Gregor Roy Chowdhury indiai apa és Mikes Katalin grófnő fia, Ausztriában nőtt fel, Londonban dolgozott banktisztviselőként, 2002-ben költözött Zabolára a kastély és a birtok ügyeit intézni. Bánffy Farkas a magyarországi Leányváron nőtt fel, 2007-ben tért haza a Fehér megyei Fugadra, ahol a kastélyt és a birtokot rendezi.
Arra a kérdésre, hogy hol a helyük a mai társadalomban, miket kell tenniük, milyen társadalmi elvárásnak kell megfelelniük, különbözőképpen válaszoltak. Teleki Kálmán kifakadt, hagyják békén a társadalom nyomásával, nyomták őt eleget, grófi származásából eddig csak hátránya származott. Amit tennie kell, ősei iránti tiszteletből teszi. Elmondta, két éve foglalkozik a gernyeszegi kastéllyal. Mögötte nincs birtok, ami fenn tudná tartani. Sikerült az épület állapotát stabilizálnia, művelődési rendezvényeket, kastélynapokat szervez, néhány helybelinek munkahelyet biztosít. Szerinte a faluszervezésben, a település kulturális fellendítésben, a közösségi érzés erősítésében játszanak fontos szerepet. Gregor Roy Chowdhury úgy érzi, ő egy láncszem, az örökölt feladatokat továbbviszi, gazdasági lehetőséget is lát az örökségben. Elmondta: a zabolai kastélyt restaurálták, panziót működtetnek, erdőgazdálkodással foglalkoznak, habár mostanában újra akarják államosítani erdeiket, elkezdtek mezőgazdasággal is foglalkozni. Művelődési rendezvényeket szerveznek, színész- és néptánctáborokat tartottak. Bánffy Farkas vallja: a gazdasági épületnek nagyobbnak kell lennie, mint a lakóháznak. Feladatának tekinti a birtokhoz mérhető gazdaság felépítését. A társadalomban betöltött szerepről azt vallja, közösségeikben példát kell mutatniuk egyház, oktatás, kultúra, gazdálkodás tekintetében. Kijelentette: egy arisztokrata családnak ugyanolyan feladatai vannak, mint bármilyen más családnak, többletként használni kell a jóistentől kapott talentumokat, élt a példázattal. Közszolgálati szerepet kell vállalni – ennek jegyében néptánctábort, bálokat, disznóvágást, különböző programokat szervez, hozzájárul a Fehér megyében szórványban élő magyarság összetartásához. Megszervezik a gyerekek eljuttatását magyar iskolába. Jó példát kell mutatni – tette hozzá. Teleki Kálmán megtoldotta, a rossz példát kerülni kell, a kocsmában nem szabad berúgni. Gregor Roy Chowdhury ez utóbbi kijelentésre reagálva azt mondta: szerinte igenis, el kell menni a helyi kocsmába.
Bánffy Farkas úgy fogalmazott, ők jókor születtek, mert megadatott nekik az építkezés lehetősége, szemben nagyapáikkal, akiknek végig kellett nézniük a rombolást. A folyamatból kimaradt a szülők nemzedéke, a generációból egyedül Teleki Kálmán „settenkedett be” közéjük.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Liberális apokalipszis
Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde ugyancsak kiverte a biztosítékot mind magyarországi liberális, mind romániai nacionalista körökben. A pikáns az, hogy e kettőnek körülbelül annyi köze van egymáshoz, mint a hagymás Makónak az aranymecsetes Jeruzsálemhez, de – ám-lám! – egészen közel kerülhetnek egymáshoz, ha valamilyen magyar nemzeti állameszme, nemzetstratégia „rémével” találkoznak.
Budapesti liberálisék Orbánt már egyenesen a fasiszta Mussolinihez, a hitlerista Hitlerhez hasonlítgatják, nincs annyi képzelőerejük, hogy például „orbánista” Orbánt emlegetve szörnyülködjenek. A román hivatalos és önkinevezett nemzetféltők odáig mennek, hogy titkosrendőrségi fegyverzetet csörgetnek az orbáni eszmék ellenében. Emez eszmék központi magja pedig nem más, mint a liberalizmus mai divatozó válfajának súlyosan kártékony voltáról való nyílt beszéd, mely lehet, hogy egyelőre szentségtörésnek látszik az önmagával is meghasonlott Európában, de holnapra könnyen lehet az öreg kontinens még menthető értékeit mentő ideológia. Ha közben nem kerülnek túlsúlyba a bevándorlók, a maguk középkori törvényei és hiedelmei bűvöletében élő muszlimok, fétishitűek, ereklyecsókolgatók, akik tesznek mind a liberalizmusra, mind a keresztény konzervativizmusra.
De térjünk vissza a lényeghez. A magyarországi liberálisok és álkomcsik teljesen más okokból neheztelnek Orbánra, mint a román etatista nacionalisták. Az egyik tábornak az fáj, hogy a miniszterelnök teljes felelőtlenségükről rántotta le végre a leplet, Bukarestben viszont nem Orbán antiliberalizmusa az igazi mumus, hanem expozéjának befejező mondata, melyben talányosan azt vizionálja, hogy ebben a gyorsan változó világban „a mi időnk is eljöhet egyszer”. Nos, ez ellen az álom ellen áll most hadrendbe a SRI és a román nacionalizmus. Itt ugyanis az antiliberalizmus senkit nem zavar, mert sem valódi, sem mímelt liberalizmus nem volt és nincs Romániában.
Most, hogy megvan a közös ellenségkép, hát a bukaresti nacionalisták és a budapesti országárulók együtt jelentgethetik fel Brüsszelben, Strasbourgban, Hágában, Párizsban, Washingtonban, Londonban és Tel Avivban Orbán Viktort.
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kommunisták negyed évszázada és most
A történelemfilozófia egyik kulcskérdése: létezik-e történelmi szükségszerűség, és ha igen, milyen mélységig meghatározottak a társadalmi folyamatok s az azokból következő történelmi események. A véletlenek játéka mennyire befolyásolja a makrofolyamatokat, mennyire volt szükségszerű, hogy Magyarország, de nem kis mértékben a román fennhatóság alatt álló államalakulat is elpazarolja a rendszerváltás által tálcán nyújtott, fantasztikusnak tűnő lehetőséget?
Kérdések és legendák
Sejthető volt, hogy az első választások eredményeként akár a magát jobboldalnak, akár a magát baloldalnak nevező erőcsoport kerül a az ország élére, a globális főhatalom kísérletet tesz rá, hogy szűk pórázra kösse az új elitet. A nemzeti oldalon nagy valószínűséggel még évtizedekig vita lesz abban a kérdésben, hogy Antall József mint küldött ember, mint kívülről vezérelt politikus járult-e hozzá az utóbbi évszázad talán legnagyobb esélypazarlásához? Vagy hitt benne, hogy a nemzetet szolgálja a balliberális mainstream programjának elfogadásával: az előző rendszer által felhalmozott államadósság átvállalását, az esztelen és öncélú privatizációt, a magyar érdekek háttérbe szorítását a „térség stabilitása” érdekében. A módszeres esélyelszalasztással jellemezhető antalli nemzetpolitika legszemléletesebb szarvashibája az volt, hogy Magyarország az első között ismerte el Szlovákia szuverenitását ahelyett, hogy kérte volna az új államalakulat és Magyarország határainak megállapítását az etnikai határvonal mentén. De említhetem azt is, amit amolyan városi legendának hittem – míg Kozma Imre atyától mint szemtanútól nem hallottam szélesebb nyilvánosság előtt –, miszerint a posztkommunista ukrán vezetés felajánlotta Magyarországnak Kárpátalja magyarlakta területeinek visszacsatolását. Ami vagy megvalósulhatott volna, vagy nem, de az Antall–Jeszenszky-páros kísérletet sem tett arra, hogy kihasználja e példátlan történelmi lehetőséget.
Az alapkérdésre biztos választ valószínűleg soha nem kapunk, annyi viszont bizonyos, hogy ha Antall megpróbált volna önálló, magyar érdekű politikát folytatni, akkor sem lett volna meg hozzá a hatalma. Kormányának nem kevés őszinte nemzetszolgáló tagja volt, akik közül sokan súlyos bírálatot mondtak utólag a korszak politikájáról, de akadnak olyanok is, akik ma is hisznek egykori elöljárójuk jó szándékában, és az egykori miniszterelnök kétségtelenül szűk mozgásterére hívják fel a figyelmet. Átörökölt egy Kádár-korban szocializálódott kormányzati apparátust, bírói kart, hadsereget, rendőrséget és titkosrendőrséget. Ezekkel önálló nemzetépítő magyar politikát folytatni kőkemény elszántság mellett is igen nehéz lett volna. Utólag azonban úgy tűnik, hogy a szándék sem volt kőkemény. Vagy azért, mert a kormányfő eleve egy külső hatalmi centrum által megszabott küldetést teljesített, vagy mert őszintén hitte, hogy Magyarországnak primér, minden egyéb szempont előtti érdeke minél mélyebben integrálódni az euroatlanti politikai és katonai megastruktúrákba.
Új vezércsillag
Az elmúlt héten rendezett EMI-tábor egyik, a Kommunisták és szekusok 25 éve és most címet viselő panelje témafelvezetésének egyik legfőbb tézise, hogy a rendszerváltás idején Magyarországon és Romániában egy alapvetően ideológiasemleges, a kommunista tanokat legfeljebb saját kiváltságainak eszmei megalapozása és megvédése céljából hirdető elit uralkodott. Egy technokrata elit, amelyet elsősorban a nomenklatúrareflex tartott össze. (A román kommunista vezetés emberi ösztöneiket el nem veszítő tagjai esetében a félelem is közrejátszhatott, de a kommunizmusban való őszinte hit aligha.) Ez az elit olyan helyzetben volt, hogy az új, demokratikusnak mondott játékszabályok között politikai hatalmát gazdasági hatalomra konvertálhatta, s így a politikában is esélytöbblettel vehetett részt a továbbiakban. A médiahatalom pedig eleve adott volt.
Mikor megszűnt a Moszkvából vezéreltség, mindkét ország „kommunista” „élcsapata” új vezérlő csillag után nézett, s találta azt meg a globális főhatalomban a New York–Washington–London–Brüsszel-tengely mentén. Nem arról van szó, hogy e politikai elitnek ne lettek volna bolsevik reflexei, hogy tagjainak ne lettek volna kommunista nosztalgiái, arról sem, hogy ezen elitnek ne lett volna valamiféle ideológiailag átszínezett értékrendje. Magyarországon az alapvetően baloldali ideológiai töltés, a nemzet- és vallásellenesség, az anyagelvűség, a vidékellenesség, a hagyományokkal szembeni fenntartások, a társadalommérnöki hevület nagyon is megvolt, de ez tökéletesen összeillett a globális világ előkészítőinek szándékaival: a globalizátorok ugyanezeknek az értékeknek üzentek hadat, ugyanezeket roncsolják módszeresen.
A különbség
A román politikai elit viszont mindmáig át van itatva a pánromán soviniszta nacionalizmussal, továbbá nagymértékben támaszkodott az ortodox egyházra, hiszen az mindig is szimbiózisban működött a politikai hatalommal – nemcsak Romániában. De ez nem akadályozta meg a román vezető politikusokat abban, hogy eladósítsák, ezáltal függővé tegyék újra az országot, átvegyék a privatizációs sokkterápia globalista receptúráját. A nacionalista jelszavakra rezonáló román „nemzeti” elit – amely nemzeti ösztöneit és indíttatásait éli ki az erdélyi magyarság nyomorgatásában – politikai színezettől függetlenül lefeküdt a multiknak. Semmit sem tett azért, hogy a fenntartható fejlődés modelljét alkalmazza az általa vezetett országban, hogy a kis- és középvállalkozásokra építsen, hogy minimalizálja a bérrabszolgák számát, minél több értelmes, alkotó egzisztenciát teremtsen. Pedig ez lenne az igazi nemzeti politika. No persze ehhez jobban kell szeretni a hazát, mint a pénztárcánkat, mint a hatalmat, a velejáró kiváltságokat, s mint a langymeleg biztonságot. A két fő román politikai erő egymással van elfoglalva, vélhetően fel sem merül bennük, hogy ujjat húzzanak a globális világhatalommal.
S ez a nagy különbség Magyarország és Románia között. Orbán Viktor történelemfilozófiai szempontból a globális háttérhatalom forgatókönyvében olyan jelenségnek tűnik fel, mint az Öszvér Aszimov Alapítványában. 1993-ig úgy tűnhetett, hogy Orbán is engedelmes kiszolgálója lesz a pusztító világerőnek. Akkortájt észrevehette, hogy miféle játékok folynak a nagyvilágban, és politikájában 180 fokos fordulatot írt le. Szó sincs róla, hogy valamennyi döntése helyeselhető lenne, hogy ne lennének nemzetpolitikai szempontból nehezen magyarázható lépései. De az egyértelmű – már csak a globális főhatalom által uralt fősodratú nemzetközi média támadásaiból ítélve is –, hogy politikájának vektora a magyar mozgástér szélesítése, amagyar szuverenitás erősítése és a globális iga lazításának irányában mutat.
A 21. század politikájában a fő törésvonal a globális főhatalom, és az általa bedarálni, homogenizálni, lakosságmasszává süllyeszteni szándékozott helyi társadalmak között húzódik. Akiknek érdekképviseletét vagy felvállalja a helyi politikai vezetés, vagy klasszikus komprádor reflexekkel a gyarmatosítók, a globalizátorok oldalára áll. Az utódkommunista elitek ebben a kontextusban meglehetősen egységesen viselkednek: a globális főhatalom oldalára állnak, meg sem kísérlik korábbi utópiáik meghirdetését, megvalósítását még kevésbé. Ez a válasz arra, hogy hol, mit képviseltek kommunisták 25 éve, és mit képviselnek most: a saját klikkérdekeiket egy idegen hatalom szolgálatában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Már lincselik a jósokat is
avagy: cigány önrendelkezés Erdélyben
Nem vagyok jós. Nem vagyunk már messze attól a kortól, amikor nálunkfelé már a jósokat is lincselik. Aki belelát rengeteg tapasztalata nyomán a nem is titkolt jövendőbe, az nem is jós még.
Amikor Magyarországon, Olaszliszkán (Zemplén megye, Tokaj mellett) tanúi lehettünk pár évvel ezelőtt a cigányság sajátos önrendelkezési jogának, a lincselés háztáji gyakorlásának, minden szívszeretet nélkül hívtam föl a sajtóban a figyelmet a jelenségre – na, nem csak én –, aztán arra is, hogy Európa sajátos jelenségnek, egy gátlástalan népesség rohamszerű elszaporodásának lehet tanúja. Továbbá annak, hogy az ún. demokrácia lovat ad – lopott lovat – e népesség alá, mely ötszáz éve nem épített egyetlen kultúrházat, egyetlen iskolát, templomot, és amit kapott ingyen, azt tönkretette. Nem utolsósorban teszem szóvá azt is, hogy ezeket a munkakerülő, fürdőt és munkahelyet hírből sem ismerő embereket nekünk saját munkánk után el kell tartanunk!
Hadd tegyem hozzá: akkor tévedtem, azt állítván, hogy harminc éven belül több európai országban kerülnek többségbe, s uralkodni fognak; nem harminc, 15 év is elegendő, hogy hajlongva kérjünk majd építkezési engedélyeket a cigány többségtől.
Olaszliszkán elsodort egy magyar ember, tanár egy szabálytalanul közlekedő kerékpáros cigánylánykát, a tanár kiugrott a kocsiból, benne hagyván két kisgyermekét, segíteni akart a cigánygyermeknek, de annak nem lett semmi baja. Ám üvöltések verték fel a falut, a tanárt saját kisgyerekei szeme láttára halálra verték, kivégezték a cigányok ott, helyben. És megjelent a Jobbik Magyarországért párt civil védegylete, a Magyar Gárda szótlan csoportja, dermedten állt, tiltakozásul. És elment.
Üvöltött ám a Szabad Demokraták Szövetsége is – ma már döglött párt –, hogy fajüldözés stb. Három nappal ezelőtt Kézdiszentléleken ugyanez ismétlődött. Kézdiszentléleken, ahol száz évvel ezelőtt a 2006 lakosból négy volt cigány! Ez nem véletlen, kérem, ez minálunk az élet. És Európa csendes, ismét csendes: őrzi a látszatdemokráciát. És új ruhában, zsebpénzzel dédelgeti haza-vissza a cigányainkat a Szent Márk térről, Londonból, Párizsból. Budapestről nem. Ott nincs „fajüldözés”.
Mondom, nem kell már 15 év.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az erdélyi politikának az erdélyi és a magyar érdeket kell érvényesítenie (Interjú Szilágyi Zsolttal az EMNP államelnökjelöltjével)
Két magyar jelölt is vállalná a megmérettetést az őszi államelnök-választáson. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szövetség színeiben szállna ringbe, Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt képviseletében. Kelemen Hunort nem kell bemutatni, Szilágyi pályáját, terveit, elképzeléseit azonban kevesebben ismerik. Hogyan lett politikus? Miért indul az elnökválasztáson? Miben képvisel mást, mint Kelemen Hunor? Káros vagy hasznos lehet a magyarság számára a versenyhelyzet? – ezekre a kérdésekre keresi a választ az alábbi interjú szűk egy héttel a választásokon való induláshoz szükséges 200 ezer aláírás leadásának határideje előtt.
— Hogyan indult el a politika felé?
— Temesváron ismerkedtem meg Tőkés Lászlóval a híressé vált Dsida-szavalóest kapcsán. 1988. október 25-én, a reformáció ünnepe alkalmával Tőkés László szervezte meg a szóban forgó szavalóestet, melyben én a Thália diákszínjátszó csoport tagjaként vettem részt. Műsorunk nagy port kavart a hatalom körében, aminek az lett a következménye, hogy a Securitate nyomására előbb a Tháliát betiltották, majd engedélyezték, de minket kizártak a színjátszó csoportból. Rá egy évre jött a rendszerváltás az erdélyi magyarság komoly részvételével, mi pedig elkezdtük szervezni az erdélyi magyar fiatalok első mozgalmát, a MISZSZ-t. 1990 májusában megtartották az első szabad választásokat, 22 évesen Románia történelmének legfiatalabb képviselője lettem. Így a sors felülírta eredeti terveimet, a Műszaki Egyetemet ott kellett hagynom. Végül az ELTE Állam- és Jogudományi Karán szereztem politológus diplomát a kilencvenes évek végén. Képviselőként a tanügyi majd a külügyi és az integrációs bizottságban dolgoztam. Különböző tanulmányi ösztöndíjakkal Strasbourgban, Londonban, Németországban, Dél-Tirolban, majd több ízben az Egyesült Államokban is jártam. A 14 és fél éves képviselői pályafutásom legemlékezetesebb kezdeményezései közül a Székely Nemzeti Tanács felkérésére benyújtott, a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet és a kulturális autonómia kerettörvényét említeném. Ezeket Toró T. Tiborral és öt másik képviselő kollégával kezdeményeztük úgy, hogy sajnos, párttársaink sem álltak mellénk. A Bolyai Egyetem újraindításáról szóló tervezettel ugyanez történt. 2004-ig voltam képviselő, ugyanis ezek után nem láttam más kiutat, mint hogy lemondjak RMDSZ-tagságomról. Ezt követően világos volt számunkra, hogy egy erős autonómiamozgalmat kell indítanunk, így lettem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egyik alapítója, később ügyvezető elnöke, majd alapító alelnöke az Erdélyi Magyar Néppártnak, mely funkciót azóta is betöltöm. — Mintha minden út a politika felé vezette volna.
— Valahogy mindig megtalált a munka és a feladat. Nem tagadom, már 1989 decemberének utolsó napjaiban is élveztem: akkor még sodort bennünket a hév és a szenvedély, később jóval racionálisabbnak kellett lennünk, a lelkesedés önmagában már nem volt elég. — És most?
— Egy elnökválasztási kampány remek eszköz lehet arra, hogy tudatosítsuk az erdélyi emberekben, magyarokban és románokban egyaránt, hogy az autonómia és Románia föderális átszervezése közös, erdélyi érdek. — Kivitelezhetőek ezek az elképzelések? Van-e közös akarat?
— Szerintem igen. A románok körében is egyre népszerűbb Erdély autonómiája és a föderális Románia gondolata. Ezt az érzést erősítenünk kell bennük, másokat pedig meg kell győznünk arról, hogy ezektől a gondolatoktól ne féljenek, ne fenyegetésként éljék meg, hanem álljanak mellé, mert legalább annyira érdekük, mint nekünk, magyaroknak. Erdélyt csakis az itt lakó népekkel együtt emelhetjük fel. Ha Svájc, Ausztria vagy Németország sikeres a föderális államszerkezettel, akkor Románia is nyerne az átalakítással. Egy központosított és korrupt állam sikertelen a nemzetközi viszonyokban is, nem képes például felhasználni a számára elérhető uniós alapokat. Éppen ezért Románia mély szerkezeti reformra szorul, ennek célja pedig a történelmi régiók szövetségén létrehozott, a regionalizmus minden előnyét hasznosítani tudó állam. Románia nyerne azáltal, ha az önmagukat kormányozni, igazgatni tudó közösségek autonóm módon élhetnének. Ezen túlmenően a nyugati példákhoz hasonlóan székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómiák rendszere egy élhetőbb, otthonosabb, biztonságosabb országot eredményezne. — Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is indul az államelnök-választáson.
— Romániában van egy Erdély-központú magyar politika és van egy Bukarest-központú magyar politika. Őszintén be kell vallanunk, hogy mind ez idáig a Bukarest-központúság fölényes túlsúlyban volt. Persze a mindenkori román kormányzatok hathatós pénzügyi és politikai támogatásával. Ezen változtatni kell! Az erdélyi magyar politikának az erdélyi és a magyar érdeket kell érvényesítenie a fővárosban, nem pedig fordítva. — Rivalizáló magyarok Romániában... érdekes helyzet.
— Én azonban nem valaki ellen, hanem valamiért indulok. Azért, hogy az erdélyi magyaroknak és az erdélyieknek legyen hangjuk. Persze, értem az utalás lényegét, ugyanis sokan úgy érzik, hogy a volt kommunista utódpárttal kormányzó RMDSZ már jó előre megegyezett Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökkel a magyar szavazatok átirányításáról. A jelek szerint ez a sejtés megalapozott. Az emberek nem szeretik, ha azt látják, hogy előre eladják szavazataikat. Nem titok, akik támogatnak, abban bíznak, hogy az államelnöki versenyben lesz végre valaki, aki tisztán kimondja a magyarok és az erdélyiek akaratát. Másrészt a magyaroknak is jár a választás szabadsága. Több magyar fog elmenni szavazni, ha nem az egypártrendszer logikája szerint kell voksolnia. Két jelöltnek pedig nyilván erősebb lehet a hangja, mint egynek. — Milyen esélyei vannak?
— Teljesen világos, hogy egy magyar jelöltnek ugyanannyi esélye van elnöknek lenni, mint kettőnek... Ettől még kérdezhetné valaki, hogy nagyobb lesz-e az esélye egy magyar jelöltnek Románia elnökének lenni, ha a másik visszalép? A kérdés azonban költői. — Mikor lesz a választás?
— Az elnökválasztás első fordulójára idén november 2-án kerül sor. Ahhoz pedig, hogy a rajthoz tudjunk állni, szeptember 23-ig 200 ezer aláírást kell összegyűjtenünk. Nem mondom, hogy könnyű feladat, mikor még olyan román jelölt, mint a volt miniszterelnök, Călin Popescu Tăriceanu is küszködik az aláírások összegyűjtésével, de örömmel jelzem, hogy gyűlnek az aláírások. Bízom abban, hogy határidő előtt meglesz a szükséges számú támogató kézjegy. Egy olyan csapattal harcba indulni, amelyben ott van Tőkés László és Toró T. Tibor, komoly biztonságérzetet ad. De meg kell említenem Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét is, aki szintén biztosított támogatásáról.
Peleskei Bíró Juli (Magyar Demokrata)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kárpát-medencei magyar politikai vezetők a skóciai népszavazásról
Minden döntés minél közelebb szülessen meg ahhoz, akit érint, az ottani emberek döntsék el, hogy mit akarnak, ez az egyetlen közös pont a skót függetlenedési népszavazás és az RMDSZ területi autonómiatervezete között – nyilatkozta Szilágy Szabolcsnak, a Kossuth Rádió munkatársának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára, Kovács Péter.
Kovács Péter kihangsúlyozta, hogy az RMDSZ semmiféle párhuzamot nem lát a skót és a katalán törekvések, illetve a székelyföldi autonómiát célzó törvénytervezet között.
A főtitkár fontosnak tartja, hogy London lehetőséget biztosított a skótoknak dönteni saját sorsuk felett. A skóciai népszavazásról az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Toró T. Tibor Lehőcz Lászlónak azt mondta: nem is az eredmény a fontos, hanem az, hogy egyáltalán ez a népszavazás bekövetkezhetett, és a skót nemzet békés, demokratikus úton élhetett önrendelkezési jogával.
Toró szerint most a népszavazás utáni időszakban az a tét, mennyire tudják a skótok betartatni a brit kormánnyal azokat az ígéreteket, amelyeket ez a kampányban tett az autonómiarendszerük megerősítésére vonatkozóan.
A skóciai népszavazás hatása egyértelműen pozitív lehet a székelyek autonómiatörekvéseire, a londoni kormány magatartása pedig példa kell legyen a román kormány számára – véli az EMNP elnöke. Varga László, a szerb parlament integrációs bizottságának elnökhelyettese Németh Ernőnek, a Kossuth Rádió munkatársának úgy vélekedett, hogy a Balkánon csitítani fogja a kedélyeket a skót népszavazás végeredménye, hosszabb távon pedig a kisebbségi önrendelkezés fokára pozitív hatással lehet.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Haják-Szabó Máriának azt nyilatkozta, hogy a felvidéki magyarság számára fontos tanulságai vannak a skót referendumnak. Az autonómia és az elszakadás nem egyenlő, és ezt addig kell mondani, amíg ezt el nem fogadják a szlovákok politikusok – fejtette ki Berényi.
Kossuth Rádió, Erdély.ma