Szentivánlaborfalva hiába van közel a városhoz, mégis elszigetelt település. Az ugyancsak Uzonhoz tartozó Sepsimagyarós még elszigeteltebb, akár Lisznyó, Sepsibükszád, Újkász és így tovább. A frissen alakult Falufejlesztő Társaság hívására Sepsiszentgyörgyön összegyűltek értelmiségiek, hogy a bomló, elárvult falvak helyzetéről tanácskozzanak. Van egy siketes próbálkozás a megyében, a LAM Alapítvány. A szervezés szakaszában van a Székely Falusi Alapítvány és Csernátonban is történtek erőfeszítések. /Flóra Gábor: Törpefalvak magánya. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./

"Lisznyóban huszonnyolc óvodás és negyvenkilenc I-VIII. osztályos gyerek jár iskolába. Oktatásukkal nyolc pedagógus foglalkozik. A kis közösség nagyon tevékeny, rendezvényeik egymást érik. Januárban a lisznyópataki táborban sakkversenyt szerveztek az oltszemi, szentiváni és uzoni iskolások részvételével, újságolta az iskola igazgatója, Szilágyi Pál. A lisznyói tanintézmény testvériskolai kapcsolatot tart fenn az oltszemi tanodával. Nemrég közösen szerveztek tereptájékozódási versenyt. /Bokor Gábor: Tevékeny kis közösség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 16./"

"Lisznyó valamikori népes református gyülekezete alig 200 lelkesre zsugorodott. Ebben az esztendőben már csak egyetlen konfirmandus állt az úrasztala mellett. A templom meszelése egyre sürgetőbb - tájékoztatott Derzsi György lelkipásztor - , de mert műemlék, a munkálatok elvégzése bonyolultabb és költségesebb. /(kgy. z.) [Kisgyörgy Zoltán]: Élő egyház Lisznyóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./"

"Zökkenőmentes a tanítás Uzonban és a hozzá tartozó falvakban (Bikfalva, Lisznyó, Szentivánlaborfalva, Sepsimagyarós, Uzonfüzes), de nem kis erőfeszítésbe került, hogy a rendelkezésre álló két iskolabusz rendszeresen közlekedjék. Szalad Árpád tanár, a Tatrangi Sándor Általános Iskola igazgatója részletezte: az egyik autó a magyarósi, lisznyópataki és lisznyói tanulókat szállítja, a másik kocsi Bikfalva és a szomszédos Szentivánlaborfalva tanulóit hozza a központi iskolába. /(kisgyörgy): Uzoni kérdőjelek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./"

"Kevés faluhelyen található egyházi építményt ér az a ,,tisztesség", hogy könyvespolcnyi irodalom szülessék róla. Háromszéken ezt elsősorban a gelencei, Szent Imréről elnevezett Árpád-korból való műemlék templomról mondható el. Megmaradt és nagyrészt feltárt falfestményei, freskói okán is joggal védett műemlék, egy UNESCO-listán szereplő monumentum. A sort lehet folytatni: Zabola vártemploma, a sepsiszentgyörgyi és illyefalvi templomerődök, a kilyéni unitárius templom, a bibarcfalvi Szent László-freskókat őrző református templom, a lemhényi-kézdialmási reneszánsz-barokk egyházi épületegyüttes, a berecki, kézdipolyáni, torjai, futásfalvi római katolikus, a sepsiszentkirályi, kézdivásárhelyi, kovásznai, lisznyói és még annyi más helység templomai kívánkoznak a lajstromra. Kézdiszentlélek két csodálatos architekturális öröksége: a Szent Lélek-plébániatemplom és a Perkőn álló Szent István-kápolna, melynél Felső-Háromszék katolikusai évente megtartják első, szent királyunk tiszteletére és emlékezetére figyelmeztető búcsújukat, mely lassan-lassan a csíksomlyói híres Mária-búcsú méltó társa lesz.E két építményről monografikus igényű könyv először most jelent meg /Kovács András, Tüdős S. Kinga: Kézdiszentlélek templomai, Ambrózia Kiadó, Kézdivásárhely, 2003./ A tanulmányok tisztázzák a műemlék épületek keletkezési idejét, körülményeit, rávilágítanak építészeti, művészettörténeti értékeikre. /Magyari Lajos: Templomok a múló időben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./"

"Kisgyörgy Zoltán kimutatást vezet a háromszéki településekről készült, készülő, kéziratban vagy nyomtatásban megjelent-megjelenő falumonográfiákról. Most a Gáspár-féle köpeci monográfiáról adott hírt. Gáspár József (1899-1989) református kántortanító, helytörténész az 1960-as évek elején összegyűjtötte Köpec bányászfalu és a vele szomszédos Miklósvár történetére vonatkozó adatokat. A rendszerváltás után az unokák fénymásolatot készítettek nagyapjuk monográfiájáról, a vaskos kéziratot, a nagyapa szép gyöngybetűivel, hét kötetbe szerkesztették, helytörténeti bibliográfiaként megőrzés végett a köpeci református egyháznak és a falu iskolájának adták. Egy példányt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak, egyet pedig dr. Egyed Ákos történésznek ajándékoztak. A Gáspár unokák megmentették a kéziratot. Gáspár József kéziratban hagyta például Lisznyó monográfiáját, hisz ennek a falunak is tanítója volt. Tanulmányokat írt a tudós középajtai pap Benkő Józsefről, aki hat esztendeig Köpecen szolgált, az 1661-es csemeréti csatavesztésről, az író Ádám Éváról (Kamenitzky Etelkáról), a keresztúti emlékmű lerombolásáról stb. /Kisgyörgy Zoltán: Köpec históriája (Falumonográfiák sorsa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./"

Falunapokat tartottak Csíkszentkirályon. A községközpontban, a templom előtt áll a Szent István-szobor. Aug. 20-án a helyi fúvószenekar nyitányát követően Székely Ernő polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket. A község ismert, innen elszármazott, vagy itt élő alkotóinak (Botár István, Szabó András képzőművészek, Benedek Éva restaurátor) munkáit tették közszemlére. Az iskola udvarán Koltay Gábor-Koltay Gergely Zúgjatok harangok 1848 című rockoperáját mutatta be a kaposfüredi Rock Színkör Társulata, majd a Somogy Táncegyüttesnek tapsolhatott a közönség. A templom előtti emlékműnél a második világháborús hősökről emlékeztek meg. Nagy Benedek történelemtanár, megyei tanácsos idézte fel az akkori fájdalmas eseményeket, s a még élő veteránoknak emléklapokat nyújtottak át. Az ünnepi szentmisét követően, fúvószenekar kíséretében nagyszabású lovas felvonulást tartottak a falu főutcáján. Estétől hajnalig tartó bállal zárultak a falunapok. /Kristó Tibor: Falunapok Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./ 11/ Második alkalommal tartottak falunapokat a hét végén Lisznyóban. A félezernél kevesebb lélekszámú településen több vetélkedőt tartottak.   Derzsi György helybeli református lelkész, a falunapok egyik fő szervezője azt mondta, fontos, hogy legyen egy évben két nap, ,,amikor a szív és a lélek megtalálja a jövendő felé vezető utat”, Ráduly István, a Lisznyót is magában foglaló Uzon község polgármestere kijelentette: egységben az erő.    Jó hangulatban zajlott a lovaglási verseny. /(mózes): Az együttlét öröme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./

A barcasági csángóföldön, ahol a Tatrangnak hatalmas víztárolója van, amikor fenyeget az ár, útjára engedik az elképesztő mennyiségű vizet: ,,hadd menjen Kovászna megye felé, az ő dolga, hogy ott milyen bajokat okoz!” Bácsteleken tetőzik az ár, itt ömlik a Feketeügybe a Falupataka. Kökös községben egy négy házból álló tanyafélét körülvett az ár, elzárta a kijárást. Közel 50 hektárnyi mezőgazdasági területet és 90 hektárnyi kaszálót tett tönkre Kökös és Kökösbácstelek területén az árvíz. Három óra alatt pusztított Lisznyóban a Falupataka, temérdek kárt okozott. Lisznyóban hét házat öntött el a víz, és húsz bennvaló zöldségeskertjeit tette tönkre. Lisznyóban, Lisznyópatakon és Bikfalván egy-egy hidat rontott szét. A májusi áradás után is felmérték a károkat, de eddig még senki sem részesült kártérítésben. A hegyi patakok medreit is szabályozni kellene teljes hosszúságban. /Kisgyörgy Zoltán: Víz alatt az alsó-háromszéki róna. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19

November 11-13-án, a hét végén tartották meg az Erdélyi Magyar Régészek III. konferenciáját a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. Az előzőekhez viszonyítva a csíksomlyói találkozó volt a legsikeresebb: több mint 100 egyetemi hallgató, érdeklődő volt kíváncsi a két szekcióban bemutatott, közel 50 előadásra. Az előadók között volt a budapesti dr. Takács Miklós régész; a szintén Budapesten élő kollégája, Benkő Elek, a székelykeresztúri múzeum egykori munkatársa; valamint Kacsó Károly és Bajusz István történészek, továbbá a házigazda szerepét betöltő Botár István és Darvas Lóránt régészek. Műsorfüzet tartalmazta az előadások jegyzékét. Két évvel ezelőtt alakították meg a Pósta Béla régész nevét viselő egyesületet, hogy támogassák a különböző intézményekben kutató szakemberek kapcsolattartását, információcseréjét – mondta Botár István, az egyesület igazgatótanácsának tagja. /Kristó Tibor: Erdélyi magyar régészek konferenciája. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 14./ A szervezők (Pósta Béla Régészeti Egyesület, Mikó Ferenc Egyesület, Csíki Székely Múzeum) nagy nevű szakembereket, régészeket, történészeket hívtak meg. Bajusz István, a Pósta Béla Régészeti Egyesület igazgatója elmondta, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezett konferencia lehetőséget kínál elsősorban az erdélyi magyar régészek számára, hogy kutatásaikról beszámolhassanak a szakemberek előtt. Reményét fejezte ki, hogy ebből a konferenciából egyszer talán Magyar Régészeti Konferencia lesz, ahol az egész Kárpát-medence magyar régészei tarthatnának seregszemlét, és folytathatnának tudományos vitákat. Paszternák István, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodájának vezetője tartott előadást A kulturális örökségvédelem Magyarországon címmel. Ezt követően az előadások két (I. őskor–ókor, II. népvándorláskor–középkor) szekciókban folytatódtak. A résztvevők a három nap alatt közel ötven előadást hallgathattak meg (ízelítőül csak a Székelyföldhöz kapcsolódó néhány előadás témáját emeljük ki: Sztáncsúj József: Ember- és állatábrázolások a kora rézkori Erősd-kultúrában; Szabó Gábor–Dénes István: Régészeti topográfiai munkálatok a délkelet-erdélyi Vargyas-patak szorosában; Méder Loránd: Bronzkori balta Lisznyó határából; Asztalos István: Római határvédelem Délkelet-Erdélyben; Székely Zsolt: Újabb gót leletek Háromszéken; Benkő Elek: Középkori udvarház a Székelyföldön; Derzsi Csongor–Sófalvi András: Régészeti kutatások Kányád középkori templománál; Botár István: Régészeti kutatások Csíkmindszenten; Darvas Lóránt: A csíkszeredai Mikó-vár régészeti kutatása). /Mihály János: III. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia Csíksomlyón. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./

Az Erdélyben pusztító árvizek nyomán Kecskemét önkormányzata négymillió forint támogatást szavazott meg testvérvárosai, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy környékén levő települések számára. Ezt az összeget négy község között osztották szét, ahol közintézmények helyrehozatalára fordíthatják a segélyt. Január 12-én Márton Zoltán, Kecskemét alpolgármestere adta át az értékes támogatást Mezőpanit és Nyárádgálfalva polgármestereinek. A Lisznyónak és Sepsimogyorósnak szánt összeget Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere vette át. /(b. gy.): Támogatás Kecskemétről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./

Uzon község lakossága négyezerötszáz fős. Egyet akarni, egyként gondolkodni már csak azért sem tudna, mert mozaik ez a község. A községközpont Uzon, közigazgatása alá tartozik Szentivánlaborfalva, Bikfalva, Lisznyó Lisznyópatakkal, Sepsimagyarós és a románok lakta Uzonfüzes. A 2002-es népszámlás szerint 2766 lélek vallotta magát reformátusnak, 1078 római katolikusnak, 547 ortodoxnak, 137 unitáriusnak, 19 magyar evangélikusnak. Uzon községnek lesz lehetősége arra, hogy kialakítsa gazdasági potenciálját. Rendbe tették a közvilágítást Uzonban és Szentivánlaborfalván, Lisznyóban kijavították a kultúrház leégett részét, hamarosan rendezik a bikfalvi tetőzetét is. A háztartási szemét összegyűjtését megszervezték. Hamarosan vízátereszeket fektetnek le minden településen. Az uzoni polgármesteri hivatal megjelentette a Fedezze fel Uzont című színes képes községkalauz második, bővített kiadását. Májusban megtartják az iskolanapokat, majd az Uzon községi napokat. Uzonnak számottevő a művelődési élete. Egyik szervezője a Jókai Mór Közművelődési Egyesület. Kőmíves István elnök közöltem az egyesületnek 250 tagdíjat fizető tagja van. Március 15-én együtt énekelt a Szivárvány női kórus a Tatrangi Sándor-iskola kórusával és a református egyház vegyes dalárdájával. Itt működik az Atlantisz Fúvós Egyesület is, a községben tehát két önálló művelődési egyesület van, és jól megférnek egymással. Községszinten 556 gyereket 47 tanító és tanár oktat. Lassan halad a falusi iskolahálózat infrastrukturális fejlesztésére meghirdetett program. Úgy tűnik, a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa Általános Iskola felső tagozata meg fog szűnni. /Kisgyörgy Zoltán: Falu és város között. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 3./

A „látóhegyeken” gyújtott őrtüzek lobognak a Szent István-napi ünnepség tiszteletére augusztus 20-án Háromszéken. Elsőként Maksa határában, az Óriáspince-tetőn gyújtják meg az őrtüzet, ahol tavaly augusztus 20-án avatták fel a Háromszékiek Emlékparkját. A sétányon 12 stilizáltan leegyszerűsített székely kapu, a 12 hónapot és stációt jelölő oszlop, küszöbkővel a székely nép életének 12 legfontosabb momentumát jelöli, a feliratokon a háromszéki települések nevei szerepelnek. Az Óriáspince-tető után a Perkőn, a Kézdialmás és Lemhény közti Szent Mihály-templom fölötti hegyen, a Zágon és Papolc közti Lahó-hegyen, a lécfalvi Székely támad dombján és Lisznyó fölött, a Bodoki-hegység kilátóhelyén, valamint több más helyen futtatják körbe a háromszéki rónán és hegykaréjban az együvé tartozás üzenetét. Az őrtüzek első alkalommal tavaly gyúltak ki, ugyancsak augusztus 20-án. Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint idén az őrtüzek arra emlékeztetnek, hogy az együvé tartozás szülőföldünk építő, hitet erősítő ereje Szent István napján a legnagyobb. /Bíró Blanka: Őrtüzeket gyújtanak Háromszéken. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./

A Székelyföldről Bécsbe elszármazott Székely Szabó Zoltán volt már színifőiskolás, színész, színésztársait faggató újságíró, író, rendező, de a központi szerep nála mindvégig a humoristáé. Megjelent új könyve /Tutuka avagy az utolsó Szabó. Magánkiadás, Bécs, 2009/ ezzel a mondattal kezdődik: „Én már megittam a kenyerem javát. ” Ez a humor tart az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Ceausescu diktatúráját idézi fel ilyen mondatokkal: „Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül. ” „A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek. ” Szívbemarkoló kérdés: „Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?” Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett-e vagy felakasztották: „A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?” /Gergely Tamás: Megitta már a kenyere javát. Székely Szabó Zoltán legújabb kötetéről. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./

Teljesen megújult a lisznyói református műemlék templom belseje. A munkálatokat építőanyaggal és munkaerővel segítette az uzoni önkormányzat is. /(kgy. z.): Megújult műemlék templom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./

Számos tanintézetet zárnak be a gyerekhiány miatt Erdély-szerte
Bár az új tanügyi törvénytervezetben szereplő fejkvótarendszer még nem lépett érvénybe, a gyerekhiány miatt már a 2010–2011-es tanévtől számos iskolát kell megszüntetni, és osztályokat kell összevonni. Ez a magyar tannyelvű oktatásra vonatkozóan is elkerülhetetlen, bár a megyei tanfelügyelőségek magyar szakemberei saját bevallásuk szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél kevesebb tanintézetre kerüljön lakat. Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat.
Kovászna megyében két elemi iskolát és egy óvodát kénytelenek bezárni a gyerekhiány miatt. Bár az alapelv szerint minden településen kellene működnie elemi iskolának és óvodának, ha nincs elég gyerek, ez nem tartható – mondta Keresztély Irma főtanfelügyelő. Így szeptembertől már nem nyitja meg kapuit a lisznyói elemi iskola, az uzonfűzesi óvoda és a csernátoni faluvégi kis iskola.
Keresztély Irma emlékeztetett: a háromszéki tanügyi rendszer átszervezése 2007-ben kezdődött, amikor hat egységet számoltak fel, a következő évben másik hármat zártak be. A megmaradt gyerekeket iskolabusszal szállították a községközpontba vagy a legközelebbi település iskolájába-óvodájába. Azóta sikerült egy kiegyensúlyozott iskolahálózatot kialakítani, de a gyereklétszám csökkenése miatt idén elkerülhetetlenné vált újabb iskolák felszámolása, magyarázta a főtanfelügyelő, aki szerint a fejkvótarendszer bevezetésével további iskolák, óvodák bezárására lehet számítani.
Beiskolázási kampány zajlik
Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat, mondta. Kovászna megyében a napokban az iskolaigazgatók és osztályfőnökök otthonukban keresik fel azokat a fiatalokat, akik a nyolcadik osztály befejezése után nem akarják folytatni tanulmányaikat. A pedagógusok megpróbálják meggyőzni a szülőket és a gyereket, hogy végezze el a kötelező tíz osztályt. A megyében 92 diáknak kell pótvizsgáznia, és 111 nyolcadik osztályt végzett tanulót nem zártak le, ők vélhetően nem akarják folytatni tanulmányaikat. Ha ezek a gyerekek nem iratkoznak be kilencedikbe, négy osztályt nem tudnak megalakítani. A megyében a beiskolázási tervben 70 kilencedik osztály szerepel, de nem sikerült valamennyit betölteni. Tizenötben húszfősnél kisebb a létszám. Baróton, a Baróti Szabó Dávid-iskolában két kilencedik osztályt terveztek, ám ezekbe mindössze két-két diák iratkozott be.
Hargita megyében kilenc vidéki iskolát kell megszüntetni az új tanévtől, a gyerekek a községközpontokba ingáznak majd. Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő szerint alaposan megvizsgálták mindenik tanintézet helyzetét, mielőtt a bezárásukról döntöttek volna. Zömében eldugott településekről van szó, ahol kevés a gyerek, és mostohák a körülmények a tanintézetekben, tette hozzá. Mint mondta, Székelymagyaroson, Bágyon és Lókodon óvodákat zárnak be, míg Csehétfalván, Medeséren, Hágótőn, Récefalván, Keményfalván és Bükkhavaspatakán az iskolákra került lakat. A főtanfelügyelő szerint az ezekben dolgozó pedagógusok más tanintézetekben folytatják majd pályafutásukat. Mint mondta, ahol a szülőket kellőképpen informálták a folyamatról, ott elfogadták a helyzetet, máshol azonban ellenezték a tanintézetek bezárását.
Hiányoznak az iskolabuszok
Az iskola-összevonások Maros megyében is elkerülhetetlenek. Dumitru Matei főtanfelügyelő szerint ősztől 25 tanintézetet zárnak be gyerekhiány miatt. Főleg a kis települések iskoláira és óvodáira kerül lakat, ahol már az előző években is összevont osztályok működtek minimális létszámmal. Ami a magyar tagozatot illeti, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes lapunknak elmondta, egyetlen kis faluban sem bolygatják az elemi oktatást, az általános iskolákban viszont kénytelenek néhány osztályt felszámolni. Bár még nem született végleges döntés, egyre inkább úgy tűnik, hogy szeptember 15-étől többek között a bözödi, gerendkeresztúri és kerelői gyerekeknek kell ingázniuk. Helyzetüket azonban tovább bonyolítja az iskolabuszok hiánya.
„A minisztériumból ígéretet kaptunk kisbuszokra, azonban nem tudni, hogy ezek megérkeznek három héten belül, vagy sem” – nyilatkozta Illés. Hozzátette, bár szeptember 15. rohamosan közeleg, az új tanévet illetően még nagyon sok a kérdőjel. Maros megyében a 2010/11-es tanévben 239 önálló jogi személyiséggel rendelkező iskola működik majd, a többi 636 valamelyik központi intézmény része.
Magyar és román iskolaközpontok alakulnak
Szatmárnémetiben tizenkét magyar osztályt érint a tanintézetek összevonása – nyilatkozta lapunknak Kónya László főtanfelügyelő-helyettes. A megyeközpontban a Batizi úton található 13-as számú általános iskolát, illetve a Dariu Pop-iskola diákjait érinti az intézkedés. Az előbbiből nyolc, míg az utóbbiból három magyar tannyelvű osztályt kénytelenek átköltöztetni egy másik tanintézetbe. Ezek többsége minimális, tízgyermekes létszámmal működött, ezért is volt szükség az iskolák összevonásra, fejtette ki Kónya. Az összevonás eredményeképpen legfeljebb 500 méterrel kell majd nagyobb távot megtenniük a tanulóknak – tette hozzá. Megyei szinten 40 magyar kisdiáknak szűnt meg eddigi iskolája. Ők iskolabusszal négy-öt kilométert fognak utazni naponta, hogy iskolába járhassanak, magyarázta Kónya.
A gyakorlat szerint vidéken külön román és magyar nyelvű iskolaközpontokat alakítanak ki. Szamoskrassón például magyar nyelven folyik az oktatás, ide a helyieken kívül három környező településről érkeznek diákok, míg a szomszédos Nagykolcsra a román nyelven tanuló gyerekek járnak – magyarázta Kónya. Ugyanez a helyzet Szatmárpálfalva és a szomszédos Ombod esetében is, az előbbiben román, míg az utóbbiban magyar tannyelvű iskola működik, mondta Kónya, hozzátéve, hogy ezekben az osztályokban többnyire szimultán oktatás folyik majd.
Megússzák a tavalyi iskolabezárásokkal
Máramaros megyében idén nem szűnnek meg magyar osztályok. Váradi Izabella magyar szakos tanfelügyelő szerint azonban, ha életbe lép a minimum 15 fős osztályok működtetését előíró rendelet, a megyében komoly gondok lesznek a magyar osztályokkal, hiszen ezekben alig tanul több tíz diáknál. Felsőbányán idén tíz diákkal indul első osztály, Szinérváralján pedig nyolc tanuló kezdheti el a negyedik osztályt. Mindkét esetben minisztériumi engedély szükséges az osztályok elindításához, amit valószínűleg meg is kapnak. Tavaly egyébként 7 százalékkal csökkent a magyar osztályok száma Máramaros megyében, közölte sajnálattal a tanfelügyelő. Idén viszont örömre ad okot, hogy Égerháton például, ahol már évek óta egy négy diákból álló összevont osztályt tartanak fenn, ötfős lesz a létszám, nyilatkozta a magyar szakos tanfelügyelő.
Bihar megyében egyelőre még zajlik az összesítés, és csak péntekre derül ki, hogy hány román és magyar osztályt érint az iskola-öszszevonás, tudtuk meg Elena Bacter tanfelügyelőségi szóvivőtől. Kedvezőtlen demográfiai folyamat. Szilágy megyében 37 tanintézetben nem lesz oktatás az új tanévtől, szintén az egyre csökkenő gyereklétszám miatt. 13 óvodát, 19 elemi és öt általános iskolát zárnak be, közölte Ioan Abrudan főtanfelügyelő, aki szerint a lépésnek semmi köze a pedagógusok elbocsátásához, ez a demográfiai folyamat eredménye.
Az említett tanintézetekben ugyanis nincs meg a működtetéshez szükséges minimális létszám, óvodákban négy, iskolai osztályok esetében tíz gyerek. Ugyanakkor 15 tanintézetnek megszűnik a jogi személyisége, más iskolák vezetősége alá kerülnek. Az iskolafelszámolás a magyar nyelvű oktatást is érinti. Márkus László, a magyar tagozatért felelős tanfelügyelő lapunknak elmondta, három érintett elemi iskolában vannak magyar osztályok is, illetve három általános iskolát szerveznek át az új tanévtől. A felszámolandó boroszlói iskola diákjai Panitba fognak ingázni, illetve két tanintézet elveszíti önállóságát, az erkedi Kusalyhoz, a szilágyzoványi Ipphez fog tartozni.
Egyre nehezebb magyar osztályokat indítani Hunyad megyében is. Mint Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának elmondta, a megyében nem szűnnek meg magyar iskolák – hiszen vidéken már nincs is magyar tagozat –, azonban osztályokat kénytelenek összevonni. A dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban például eddig két-két magyar osztály működött, hiszen a városi gyerekek mellett a Böjte Csaba ferences atya által felkarolt árva gyerekek is itt tanulnak. Azonban az alacsony létszám miatt a második osztályt kénytelenek összevonni, és örülnek, hogy nagy munka árán a 3., illetve 4. osztályokat sikerült megmenteni, mondta a tanfelügyelő-helyettes. Örvendetes azonban, hogy kilencedik osztályban mind a turizmus, mind a matematika-informatika szakon van elegendő diák. Lupényban és Vajdahunyadon azonban csak egy-egy ötödik osztály indul magyar tagozaton, tette hozzá Máté Márta. Krónika (Kolozsvár)

Fábián Ernő arcai
Fábián Mártával, Fábián Ernő özvegyével néhány nappal a férje emlékére állított szobor leleplezése előtt ültünk le beszélgetni. Ernő bácsiról érdeklődöm, próbálok minél többet megtudni. Hamar rájövök: nagy fába vágtam fejszémet. Fábián Ernőről írni nagy feladat, fel kell nőni hozzá, nem könnyű összegezni munkásságát, megmutatni emberi magatartását, eszmei kitartását.
Márta néni rajongással beszél férjéről. A közös múlt mozzanatai, az emlékek idézése pillanatokra ellágyítja. A szoboravató körüli zűrzavar, a történések sűrű forgataga is dúlja. De mesél, rendületlenül, s közben látom, férje szellemi örökségét viszi tovább – most már biztosan tudom azt is, miért érdemelte ki Kovászna város Pro Urbe-díját. Amit a beszélgetésből leszűrök: Fábián Ernő egymagában sok Ember volt. Sok arccal, melyek közül jó néhányat kevesen ismernek. A látó ember. Gazda József tanár 2001-ben Fábián Ernő nekrológjában a látó embertől búcsúzik: "látott, mérlegelt, következtetéseket vont le, és ítéleteket alkotott". A meghurcolt. A kommunista rezsim politikájával való első nyilvános ütközése házassága miatt következett be. Csupán azért, mert 1958-ban feleségével a házasság egyházi ceremóniáját is merték vállalni. Büntetésként Illyefalváról – ahol iskolaigazgató is volt – Lisznyóba helyezik. A faluban akkoriban még csak lámpással világítottak. Kitartásának köszönhetően visszakerül szülővárosába, 1961-ben ott lesz iskolaigazgató. 1971. november elsejéig, amikor minden magyarázat nélkül leváltják. Menesztése a közösség felháborodását hozza. A kovásznaiak 57 személy aláírásával – köztük pártaktivisták, milíciaparancsnok, kórházigazgató, román értelmiségi is – levélben kérnek magyarázatot a rezsimtől leváltása okáról. Választ soha nem kaptak, Fábián Ernő sem tudhatta meg, miért kellett elhagynia az igazgatói széket. Nem vádolták nyilvánosan, így védekezni sem tudott. Sokszor bírálta a rendszer intézkedéseit, de igazgatói munkásságával csak előrelendítette a kovásznai tanodát – melyik lehetett a bűne? A 80-as években doktori disszertációját visszautasítják azzal az érvvel, hogy nem emlegeti benne elégszer Elena Ceauşescut. Nem javít dolgozatán, inkább lemond a doktori címről. A rendszerváltás után hívják (ugyanazok, akik korábban kifogásolták dolgozatát): jöjjön, védje meg disszertációját, már nincs gond vele. A meghívást visszautasította, emberi méltósága kérte így. 1984-ben a Kriterion Kiadónál adták ki A példaadás erkölcse című kötetét. A könyvet megjelenése után két nappal visszavonták, az író neve feketelistára került a rendszerváltásig. A szerkesztő. 1990 áprilisában látott napvilágot Kovásznán Az Ige című református hetilap, főszerkesztője Fábián Ernő. Hollandiai segélyből kapott nyomdagépen sokszorosítják az újságot, melyet egyszerű egyházi lapnak nevezni vétek lenne. Fábián Ernő egyik interjújában a transzszilvanizmus felkarolójának nevezte a hetilapot, amely az összmagyarságon belül egy sajátos entitástudatot próbál képviselni. Kovászna szellemisége mellett a polgárság önszerveződési képessége is benne volt a lapban, éppúgy, mint az akkoriban alakult Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületben is. A lap volt az a hely, ahol a kovásznaiak otthon érezhették magukat, megvitathatták problémáikat. Olyan lapnak indult, melyet a főszerkesztő véleménye szerint Orbaiszék fenn tud tartani (meglátására ma is alapozni lehet). A szerkesztőbizottság névsora volt a tartalmi érték garanciája: Kónya Ádám, Gazda József, Gazdáné Olosz Ella, Kusztos Tibor. Márta néni szinte babusgatva mutatja Az Ige megjelent számait, főképp az elsőt, melyen a címet ünnepélyes piros színnel nyomtatták. 1993-ban meg is szűnt a lap – többek között azért, mert elkerült Kovásznáról az újságot sokszorosító nyomdagép. Szavaiban ott a meglátás: Kovászna, Orbaiszék ma is megérdemelné saját lapját. A politikus. Az aktív politizálás gondolatával csak érintőleg foglalkozott. "egy pillanatig az is megfogalmazódott benne, hogy szenátor legyen az RMDSz listáján... de a törtetők, a csörtetők félrelökték, visszavonult sebeivel" – írja Gazda József. A magyar kisebbség rendszerváltás utáni sorsáról, szerepéről, az RMDSZ-ről sajátos fogalmazású véleménye volt. "Ha a képviselő-testület teljesen szakít a múlttal (...), akkor hosszú évek múlva jogállammá alakulna Románia, amelyben mi, erdélyi magyarok is elnyernénk megérdemelt jogainkat. Az RMDSZ első programnyilatkozata nem volt elég merész, elég forradalmi, többnyire a diktatúra alatt papíron kért jogainkat kérte, elevenítette fel" – mondta Horváth Aranynak adott egyik interjújában. Erdély jövőjét illetően optimista? – kérdezte akkor Horváth. "Nem, mert nincs rá alapom. De a mester, Németh László írja, hogy Marathónnál a reménytelenség győzött" – válaszolta Fábián Ernő. Változott valami azóta? – tehetjük fel neki a következő kérdést. A példakép. Fábián Ernő tanári példaképét újból felállítani nem kell. Annál fontosabb a kérdés: az új generációk követik Fábián Ernő szellemiségét? Márta néni válaszol a kérdésre, s amit mond, elgondolkodtató. Nem általános érvényű kritikája: a mai pedagógus megszűnt a gyerekek nevelőjének is lenni. Kevés kivétellel ugyan, de nem vesznek részt a közösségi életben, a diákokat nem irányítják tudatosan a helyi társadalom közeseményei felé – lásd a Fábián Ernő Népfőiskola előadásait. A megkeseredett lelkű ember. Állandó nyomás alatt élt, ez csupán ’90 után változott, közben éveken át, heti rendszerességgel írta radikális, övéiért dühöngő vezércikkeit a függetlenné vált Háromszékben. Megkeseredett lelkű emberként távozott – húzza meg a vonalat Márta néni.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyászhír
dr. DANCSULY ANDRÁS
ny. egyetemi tanár életének 91. évében, otthonában csendesen elhunyt. Szeretett halottunktól május 19-én, szombaton 12 órakor veszünk végső búcsút a Házsongárdi temető kápolnájában. Sosem felejtjük el. A GYÁSZOLÓ CSALÁD.
Dancsuly András /Lisznyó, 1921. dec. 3. – Kolozsvár, 2015. május15./
1957-től a kolozsvári tudományegyetem pedagógiai tanszékének vezető professzora volt
(Dancsuly Andrásról:)
Összehívják Bukarestben a magyar és német "nemzetiségi dolgozói tanácsok" országos plenárisait. Az első nap a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának ülésén - a kiadott utasításnak megfelelően - a felszólalásra kijelölt személyek (Rab István, Rácz Győző, Hajdú Győző és mások) elítélik el a Magyar Népköztársaságot és a Magyar Tudományos Akadémiát az Erdély története megjelentetése miatt, majd a második nap Nicolae Ceaușescu vádolja meg a szomszédot: "Nehéz megérteni horthysta, fasiszta, soviniszta, közöttük rasszista tételek felelevenítését. Hogyan képzelhető el, hogy egy tudományos akadémia hozzájáruljon más népeket sértő írások és munkák megjelentetéséhez? Milyen tudomány ez? Kinek szolgál egy ilyen úgynevezett tudomány, ha nem a legreakciósabb imperialista köröknek? Az ilyen tételek nem szolgálják a barátság és az együttműködés ügyét, a szocializmus ügyét!". Az első nap felszólalók a szövegüket az előző este kapják kézhez, ezt követően pedig nem hagyhatják el a szállásukat. Demény Lajos történész, valamint Dancsuly András, az MNDT Kolozs megyei elnöke, a kolozsvári egyetem prorektora megtagadják a felszólalást. Bálint Ferenc, a szászrégeni sörgyár volt párttitkára, az MNDT tagja - aki nem akarja másnap fölolvasni az Erdély története elítélését tartalmazó magyarellenes beszédet - 24-ről 25-ére virradó éjszaka kizuhan (?) a szállodája szobájának ablakán. (A Securitate minden bizonnyal "megöngyilkolta".) Temetése után a Szabad Európa Rádió bemondja, hogy gyanús körülmények közt hunyt el. /Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989/ Szabadság (Kolozsvár)

Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eltűnt egy fehér folt (Faluvilág)
Ha nem is a legnagyobb gyorsasággal, de sorakoznak mifelénk a falufüzetek, a kismonográfiák, mi több, a Megyei Művelődési Felügyelőség gondozásában új sorozat indul. Karácsony nagyhetére egy Lisznyóról írt kis kötettel ajándékozott meg Derzsi Eszter, a nagyborosnyói N. Bartha Károly-iskola történelem-földrajz szakos tanára. Ez az első részletesebb tanulmány a településről, melynek históriájából így eltűnt egy fehér folt.
Érthetetlen, hogy az Erdélyben századokig egymás mellett élő nemzetiségek közötti vitákat-ellentéteket még ma is sokszor tabuként kezelik, pedig azokra már több évtizedes fátylat borított a történelem – de ez nem jelenti azt, hogy bárki is elfeledte volna –, és bátran lehet úgy kezelni, mint a korabeli együttélés eseményeit. Nos, ilyen a háromszéki falvak majdnem mindenikében létezik, s miért hiányozna Lisznyó életéből. Éppen az teszi értékesebbé ezt a kiadványt, hogy a megszokott székely lustrák és kora középkori ismert tények mellett az interbellum eseményei is felszínre kerülnek: olyan adatok, amelyek jobbára egyházi jegyzőkönyvekben, peres okiratokban bukkannak fel, abban az időben a faluközösségek soros napi gondjaiként. Hogy ezekre rápillanthassunk – vagy nyomdafestéket is láthassanak –, csak az elmúlt két évtizedben vált lehetővé. Az ötvenes, de különösebben a hatvanas években pártmegrendelésre születtek olyan faluleírások, amelyekben az égadta világon mindenről volt szó, csak éppen az együtt élő népek között fennálló kényesebb kérdésekről nem. Ilyen monográfiát rendelt a valamikori pártos községvezetés  egykoron  Gáspár József lisznyói tanítótól, s így azt számítjuk, mint dokumentumot, e település első monográfiakísérletének. A többségben magyar lakosságú Lisznyóban akkor kezdődtek a nehézségek, amikor betiltották a magyar felekezeti oktatást. A helybeli egyház azzal a feltétellel adta át a tulajdonában lévő épületet a román állami iskolának – írja a kismonográfia szerzője, „ha abban a magyar oktatás biztosítva lesz. Azonban az új hatalom ezt nem tartotta tiszteletben. A református egyház 1931 végére új iskolaépületet építtetett. A falu, az egyházközség boldog volt, hogy gyermekeik végre tanulhatnak magyarul a református iskola új épületében. Azonban ez az állapot csak 1936-ig tart, amikor is a falu új tanítót kap az állami iskolába, Demian Constantin vasgárdista oktatót és feleségét, akik rémuralmat vezetnek be az iskolába. 1936. szeptember 15-én a tanító betöri a református iskola ajtaját, és az óvodát oda átköltözteti. Ezzel kezdetét veszi az évekig tartó konfliktus a református egyház és Demian Constantin állami tanító között. A református egyház levéltárában megtalálható az a levél, amelyet a lisznyóiak küldtek Miron Cristea pátriárkának és miniszterelnöknek. (...) A dokumentumot lefordították román nyelvre, és beadták a minisztériumhoz 1938. június 6-án. Válasz nem érkezett.”
A kismonográfia további érdeme, hogy összefoglalja a református műemlék templom építészeti értékeit, azoknak jelentőségét, helytörténeti adatokat közöl a helybeli görög katolikus ás görögkeleti templomokról, a lisznyói református dalárda és az 1921-ben alakult önkéntes tűzoltó alakulatról, amely hosszú időn keresztül a helyi műkedvelő színjátszás animátora volt, és ma is az. Ismerteti a kiadvány Lisznyó néhány jeles szülöttét is: Lisznyói (Kovács) Pál (1630–1695) református főiskolai tanárt és krónikaírót, kassai iskolamestert, az író, költő és jogász Lisznyai Damó Kálmánt (1823–1863), aki 1843-ban Pozsonyban ismerkedett meg Petőfi Sándorral, valamint a pedagógus szakírót, egyetemi tanszéki vezető professzort, Dáncsuly Andrást (1921–2012). A kiadvány szövegét jegyzetek és könyvészet kíséri. Előszavát Ráduly István, Uzon község polgármestere jegyzi, szerkesztette Györgyjakab Boróka. Megjelent a Zöld Nap Egyesület gondozásában. A kiadványt a Bethlen Gábor Alap és Uzon község polgármestere támogatta. (Beszerezhető a lisznyói református parókián, ára 10 lej.)
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvvel harcolva autonómiáért, népnevelésért
Beszélgetés Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történésszel, publicistával.
– Amikor pályát választott, nem tartott attól, hogy a kommunista rendszer által meghamisított történelmet kell majd tanítania?
– Számomra ez nem okozott gondot, mert már ötödik osztályos koromban szilárdan elhatároztam, hogy történelem szakra megyek. Gyermekként arról álmodoztam, hogy a Székely Köztársaság első elnöke leszek. Minderre az a magyarázat, hogy anyai nagyapám nagyon szerette a történelmet és a politikát, gyakran beszélt az első világháborúról, a történelmi eseményekről, ezzel felcsigázta az érdeklődésemet. Azon nem gondolkoztam, hogy a kommunizmusban ez számomra mit fog jelenteni.
– Már diákkorában megírta szülőfaluja, Illyefalva történetét. Most, felnőtt fejjel milyennek látja azt a dolgozatot?
– 1970 augusztusába kezdtem el írni a falumonográfiát. Később felrótták nekem: hogy mondhatja Kádár Gyula, hogy Illyefalva város volt, mikor még a nevében is benne van, hogy falu? Az érdeklődés és a tenni akarás indított el, elsősorban Illyefalva temetőit leltároztam fel, a határneveket, a gerendafeliratokat, az utcaneveket írtam össze, nyilván a lehetőségekhez mérten használtam a szakirodalmat, sőt titokban még a levéltárba is beengedtek. Hivatalosan nem lehetett, de kerültek olyan emberek a Székely Nemzeti Múzeumban és a székely levéltárban, akik segítettek. Az anyag szépen összeállt, de egységében még nem került kiadásra. Most már nagyobb témákkal foglalkozom, olyan horderejű anyagok vannak a birtokomban félig kidolgozva, hogy nem tudom, lesz-e idő Illyefalva helytörténeti monográfiájára. Megírtam jeles szülötte, Gál Dániel, az 1848-49-es önvédelmi harc háromszéki forradalmi pártja elnökének és Németh László 1849-es kormánybiztos életrajzát. Ugyanakkor más dolgozataimban is megjelenik Illyefalva, például a nemrég napvilágot látott, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége című kötetemben folyamatosan szerepel az összehasonlításokban, mint Sepsiszék másik városa. A monográfia része ilyen módon beépült a közlésbe.
– Kutatási területe több témát felölel, mégis melyik korral foglalkozik legszívesebben?
– Érdekesen alakult, mert korábban azt hittem, soha nem fogok a klasszikus értelemben vett erdélyi középkor, az írásbeliség 15–18. századánál korábbi korszakot tanulmányozni. Úgy éreztem, ezt a kort tudom megközelíteni az írásbeliség alapján. Aztán rájöttem, hogy a kutatók többsége ugyanígy gondolkodik, nem merészkedik a korábbi korszakokba, ezért alakult úgy, hogy a szerint kezdtem kutatni, amivel kapcsolatban hiányt, űrt éreztem. A már említett legújabb kötetem szintén egy ilyen hiányzó korszakot vizsgál, hiszen a köztudatba úgy épült be, hogy Székelyföldön Sepsiszentgyörgy híres szláv település volt, magyarok nem voltak sehol, jöttek a székelyek és letelepedtek. Pedig sűrű magyar településhálózat létezett, vármegyerendszerbe és egyházi szervezetbe szervezve. Az elmúlt években Sepsiszentgyörgyről több kötet jelent meg, nagyon jó könyvek, monográfiák, ám a legtöbb így kezdődik: Sepsiszentgyörgy első említése 1332, holott ez az jelenti, hogy 540 esztendő hiányzik a város történetéből. Megünnepeltük a város említésének 550 éves évfordulóját, és a köztudatba úgy épült be, hogy a településnek 800 éves története van, holott 1100 éves. Honfoglalás kori sírok kerültek elő, legalább négy magyar, illetve magyar–szláv települést ástak ki a régészek. A szlávok beolvadtak a letelepedő magyarságba, a magyarság aztán beolvadt a székelységbe.
– Milyen munkamódszerrel dolgozik?
– Nem szakkönyveket akartam írni, agyonhalmozva forráshivatkozásokkal, rideg adatokkal, hanem azt gondoltam, szükség van ennek a népnek a nevelésére, hiszen négy-öt nemzedék óta megfosztották saját történetének ismeretétől. Úgy kell írni, hogy megértsék, emiatt hosszú évtizedeken keresztül inkább népszerűsítő jelleggel próbáltam írni, és a forráshivatkozásokat elhagytam. Nem az a cél, hogy negyven év múlva azt mondják: jaj, de ügyes fiú volt ez a Kádár, milyen hatalmas apparátust használt fel. Mégis a legújabb kötetemben úgy éreztem, ez megkerülhetetlen, ezért a Sepsiszentgyörgy korai története és népessége és a Székely vértanúk című könyvek majdnem 40 százaléka hivatkozás. Erre azért volt szükség, mert az említett korszakot be akarom vinni a köztudatba, Sepsiszentgyörgy ürügyén az egész Székelyföldre vonatkoztatva, ezért muszáj volt a hivatkozásokat közölni.
– Tizennyolc évfolyamon keresztül jelent meg a Történelmi magazin című kulturális kiadvány, soha nem volt székháza, szerkesztősége, pénz rá. Miért érezte most mégis, hogy abba kell hagyni?
– A Ceauşescu-rendszerben, kihasználva a húzd meg, ereszd meg időszakokat, történelmi népszerűsítő írásokat közöltem. A rendszerváltás után el kellett döntsem, mit teszek. Akkor Matekovics János volt újságíró kollégánk Varázsszem címmel akart ötventagú szerkesztőséget felállítani, emiatt évekig halogattam az önálló lap indítását. Azt is láttam, hogy gond van a háromszéki történelem szakos tanárok irányításával, kilenc történelemtanár volt Háromszék 69 általános iskolájában, közben hívtak Kolozsvárra is. Mérlegelni kellett, végül elvállaltam a tanfelügyelői megbízatást, és beindítottam a Háromszék az én hazám című vetélkedőt, amit a tanfelügyelőség keretében is partizán módon kellett szervezni, mert a kilencvenes években Bukarestből számon kérték, mi történik. Akkor jelentettem meg a háromkötetes Magyarságtörténetet, Erdély-szerte kezdtek ebből fakultatív módon tanítani. Elsősorban segédkönyveket adtam ki a világtörténelemből Fogalomtárak címen, ebből nyolc jelent meg, ezekbe a szócikkekbe próbáltam bevinni a magyarságra vonatkozó adatokat nevekhez vagy eseményekhez kötve. Mátyás királyról, a fekete seregről jelentek meg kisebb kiadványok, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos könyvek kiadását is vállaltam. 1998-ban úgy gondoltam, a tanügyi munkámat nem végezhetem megfelelően, mert nagy a nyomás, el akarnak hallgattatni. A vetélkedőn több ezer gyerek vett részt, kijöttek a bukaresti ellenőrök, és eldöntötték, hogy nem kapok fizetést, mert nem dolgom, közben én terepen voltam, sokszor az állomáson aludtam, hogy szervezhessem a történelmi versenyt. Lemondtam a tanfelügyelői állásomról, de tudtam, hogy a közösségi munkáról nem mondok le. Éreztem, szükség van egy olyan folyóiratra, mellyel a nemzeti öntudatot alakítani, fejleszteni lehet. Így indult be 1996-ban az a lap, melynek utolsó száma a napokban jelent meg. Először Történelmünk címmel, aztán rájöttem, nem lehet csak történelmet közölni, mert a diákok voltak a célközönség, tehát szórakoztató olvasmányokra is szükség volt. 1998-ban vette fel a Történelmi magazin nevet, legalább 50-60 százaléka mindig népünk történelmével, kultúrájával foglalkozott, vagy ha más népekkel, akkor valahol biztos csatlakozott a téma a magyarság történetéhez. Éveken keresztül sikeres volt a kiadvány, előfordult, hogy húsz-harminc iskolából jöttek a visszajelzések, történelmi vetélkedőket tartottak a magazinban közölt anyagból. Ez elég ösztönző volt arra, hogy hosszú ideig csináljam. Aztán a fiatal tanárok már nem vállalták a nehéz munkát, a lap terjesztését, így lassan csökkent a példányszám, majd a gazdasági válság hatására annyira visszaesett, hogy 2010 körül már ráfizetéses volt. Éreztem, meg kellene szüntetni, de nem vitt rá a lélek, másfél évig húzódott, aztán mégis kijött az utolsó lapszám. Rájöttem, a könyveimet jobban megveszik, mint a folyóiratot. Nem is annyira a pénzről van szó, egyszerűen nincs igény komoly kiadványra. Amikor nemrég egy író-olvasó találkozón bejelentettem, hogy meg lehet vásárolni az utolsó lapszámot, mindössze kettőt vettek, közben meg tucatnyi könyvet. A legutolsó számban is legalább tizennégy olyan dolgozat van, mely egy 120 oldalas könyvnek felel meg, mégsem lehet eladni 5 lejért. De amint az elköszönőben is írtam: a harcot másként, könyvvel folytatjuk. Néhány évvel ezelőtt volt a negyvenéves érettségi találkozónk, mindenki el volt keseredve, hogy megöregedtünk, nyugdíjba megyünk. Én akkor is azt mondtam: még negyven évet fogunk élni, dolgozni kell, és megfogadtam, harminc kötetet írok. Ebből már négy el is készült.
– Elkötelezett autonómiaharcos, több ízben megfogalmazta, hogy az a nép, amelyik nem ismeri a gyökereit, nem tudja kivívni a közösségi jogait. Hogy látja, mennyire eredményes most ez a harc?
– Bennem már rég megfogalmazódott, hogy autonómia nélkül a székelységnek nincs jövője. Világossá vált, hogy a 95 százalékban magyarok lakta Nagyvárad, a 90 százaléknál magasabb arányú magyar lakosságú Kolozsvár, Marosvásárhely, a több mint 70 százalékos magyar–szász lakosú Brassó, a kétharmadnál több magyar és szász lakosú Szeben rövid idő alatt elrománosodott, részben a természetes folyamatok, a politika és a betelepítés által. Ez a sors vár a Székelyföldre, a két és fél megyényi területre, melynek sikerült a történelmi Székelyföld határai között még a román statisztika szerint is a 76-77 százalékos magyar többséget megőriznie. Meg kell teremteni Románia keretén belül azt a területi önkormányzatot, autonómiát, amely lehetővé teszi ennek a népnek a fennmaradását. Látjuk, hogy a román politikai hatalom ennek a közösségnek a felszámolására tör; itt nem történelmi magyarságban, nem Erdélyben kell gondolkodni, hanem azt a maradék területet kell menteni, amit még meg lehet szervezni. Pár évvel ezelőtt mosolyogtak az írásaimon, akkor az RMDSZ csúcsvezetése kormányon, mindenki boldog volt és kövér. Senkit nem tudtam meggyőzni, hogy miért írok folyamatosan az autonómiáról. Hiába magyaráztam, hogy a politika változik, jönnek nacionalista kormányok, pár törvénnyel a kivívott jogokat is visszavonhatják, Székelyföld három-négy nagyobb várost jelent, ezek felszámolása igazán nem nagy dolog. Egyszerűen nem hitték el, hogy sor kerülhet arra, hogy a Székelyföldet feldarabolják, betagolják nagyobb régióba. Ilyeneket mondtak: Gyula, erre nem kerül sor, ha kell, majd kiállunk és tüntetünk. Sajnos a történelem nem ismerete miatt a politikusok nem értik meg, hogy az nem a multikulturalitás, hogy Marosvásárhely 18 iskolájának a fele vegyes, tehát magyar és román, hiszen tizenhatnak román neve van, a megemlékezések, az ünnepségek román nyelven, a román kultúra szellemében történnek. A multikulturalitás azt jelenti, hogy óvodától egyetemig saját intézményrendszerünk van, a falon Ady Endre képe, a gyerekek magyar dalokat énekelnek, megélhetik a magyarságukat. Ez a kulturális autonómia. Amikor néhány hónap múlva arra ébredhetünk, hogy a kormány betagolta Székelyföldet, a magyar média megosztott, a nagy tömegek nem értik, mi a cél, mi a küzdelem, nagyon veszélyes helyzet alakult ki. Az én írásaimat egyenes, határozott stílus jellemzi, nem vagyok szélsőséges. Soha nem mondtam mást, csak azt, hogy az autonómia azt jelenti, az itt élő székelyek és a kisebbségben élő románok helyi erőforrásokra támaszkodva olyan helyzetet teremtenek, hogy néhány év múlva kialakulhasson a magasabb életszínvonal. Másik feladat, hogy a románság kérdését mintaszerűen oldja meg az autonóm Székelyföld, hogy a dél-erdélyi, bánsági, partiumi magyarság érdekében példamutató legyen. A székely autonómia összmagyar érdek, ezért nem tudom felfogni, hogy lehetnek olyan politikusok, akik az autonómia ellen beszélnek, gettósítást emlegetnek. Meggyőződésem, hogy Európa térképe át fog rajzolódni, újabb önálló államok alakulnak ki, Észak-Itália, Bajorország, Skócia, Spanyolországban pár állam. Európai szinten ezt a kérdést rendezni kell, hiszen legalább százmillió fős őshonos nemzeti kisebbség él a kontinensen. Hogy jól érezzék magukat, biztosítani kell számukra az alapvető jogokat. Ebbe a sodrásba kell a következő öt-hat évben Székelyföld népének is betagolódnia.
– Említette, sok feldolgozásra váró anyaga gyűlt össze. Beszéljen a terveiről!
– Novemberi megjelenésre tervezett könyvem politikai publicisztika lesz, fontosnak tartom, mert most kell tudatosítani a székelyekben, hogy mi történik. A nép nyelvén a publicista tud írni, én az vagyok, a történelemtanár általában tudja, mi van a fejekben, én az is vagyok, az adatok ismeretében a történész meri vállalni az egyenes beszédet. Támogatást eddig sem kaptam, de ha addig eladom a korábban megjelent könyveimet, akkor novemberben megjelenhet az új kötetem, ugyanakkor megjelennek érdekes történelmi témák. Írtam például a Basarab-dinasztiáról, amely nem a román történelem része, hiszen a kunok leszármazottai magyarként élnek az Alföldön, Kiskunság–Nagykunságban, a románság kialakulásában is szerepet vállaltak, a Basarab nemzetség az 1700-as évekig uralkodott vajdaként Moldvában, Havasalföldön, a magyar királyság kiegészítő részeként. Benne lesz a székelység sorsfordulója, Madéfalva, a székely gyilkolás, a véres farsang 1596-ban, a nándorfehérvári győzelem. Jövőre 1848–1849-cel kapcsolatos kötetet tervezek, majd a székely várrendszerek kialakulásáról készítek dolgozatot. Erről már kiadtam 1990-ben egy kis füzetet, de szeretném kibővíteni, mert zavar, ha a fogalmakat rosszul használják, például ha székely templomerődökről beszélnek, holott ez a szászokra jellemző. Három székely templomra tudjuk ráfogni, hogy erődítették: a székelyderzsire, a zabolaira és a sepsiszentgyörgyire. Rengeteg anyag van még, haladok előre, meg tudom csinálni. Csak legyen erő, egészség, pénz és érdeklődés!
Kádár Gyula Kádár Gyula történész, helytörténész Illyefalván született 1953. február 18-án. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi 1. számú líceumban végezte, néhány évig helyettes tanár, közben a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Igazgató és tanár Lisznyóban, Uzonban, tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön. Város- és falutörténeti írásai különböző lapok hasábjain jelennek meg, nagyobb tanulmányait sorozatban közölték. Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket. 2010 novemberében indított könyvsorozatából két év alatt négyet adott ki. Az első, a Székelyföld határán című politikai publicisztikai kötet témája a székely autonómia, a Székely hazát akarunk kiadvány a magyarság honfoglalás kori hadtörténetét tárgyalja, a harmadik kötet címe Múltunk kötelez, bemutatja Szent István történelmi szerepe mellett Erdély 10. századi történetét, valamint Erdély egészségügy-történetét 1400-tól 1900-ig. A negyedik kötet nemrég látott napvilágot Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk címmel.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Címerek és nemeslevelek régen és ma
Akit érdekel a múlt, azt érdekli a jövő is – vezette be Kádár Gyula történész Szekeres Attila István Címerek és nemeslevelek című előadását péntek este a Székely Nemzeti Múzeumban a Székely Akadémia rendezvényén.
A címerek kezdetben megkülönböztető jegyként jelentek meg a talpig páncélba öltözött harcosok pajzsán, majd sisakdíszként ugyanezt a célt szolgálták – ismertette a március 15. alkalmából a magyar érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett heraldikus, lapunk munkatársa. Kis humorral a mai telefonkönyvhöz hasonlította az előadó a lovagi tornák résztvevőinek címereit tartalmazó tekercseket: a címerek azonosító jelként szerepeltek az élő heraldika századaiban, később pedig a kutatást segítették. A pergamenre írt nemesleveleket Erdélyben leginkább harci érdemekért adományozták, s bár a köznyelvben kutyabőrként is említik, ezek kecske-, illetve juhbőrből készültek, a bécsi kancellárián írt leveleket finomabb anyagból, borjúbőrből állították elő – mondta a szakember. A nemesi címert adományozó levelek később bársony borítású kötetben jelentek meg, több oldalt tartalmaztak – ismertette Szekeres Attila István, majd áttért a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadónál megjelent, Litterae armales – Címeres nemeslevelek Románia Országos Levéltárának Kovászna megyei fiókjában című kiadvány bemutatására, amely a szerző egykori államvizsga-dolgozatának kivonatát tartalmazza. A magyar és román nyelvű szakdolgozat hét, címer nélküli armálist és hét, címerképpel ellátott nemeslevelet ismertet, háromszéki vonatkozását az adja, hogy szerepel benne az alsócsernátoni Kelemen család, az angyalosi Forró-Borbély család és a lisznyói Damó család címerének leírása és képe is.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszártoborzóra készülnek
Június 6–7-én lesz a VI. háromszéki huszártoborzó. Ezúttal Sepsiszék déli részét járják be a lovasok. A szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a főtámogató Kovászna Megyei Tanács szerdán tartott eseménybeharangozó sajtótájékoztatót.
A huszárok Uzonban szállnak meg, onnan szombat reggel 9-kor indulnak, toboroznak Lisznyóban, Bikfalván, majd Uzonban, onnan Kökösbe mennek, következik Szotyor és Illyefalva, ahol huszárbállal zárják a napot. A vasárnapi toborzás Sepsiszentkirályban kezdődik, Kilyénben folytatódik, végül bevonulnak Sepsiszentgyörgyre, ahol a Székely határőr huszárezred parancsnoksági épülete, a Lábas Ház előtt tartják a toborzót.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, ifj. Kádár László huszár őrnaggyal tárgyaltak a hagyományőrző mozgalmak támogatási lehetőségeiről. Feltételül szabta az egész megyét lefedő rendezvények szervezését. A megyeháza ugyanakkor hagyományőrző egyenruhák beszerzését támogatja, és székelyruha-programot is indított. Meghonosították a huszárok szakmai találkozóját, a Huszárakadémiát, melyet újabban Torján tartanak, legutóbb 170 résztvevővel. A huszártoborzót 2010-ben indították, és mindig más útvonalat jártak be.
Ifj. Kádár László huszár őrnagy ismertette a háromszéki huszármozgalom kezdeteit és fejlődését. A tavalyi toborzón összesen 150 hagyományőrző, közöttük 80 huszár vett részt. Jakab Kevend István huszárkapitány a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület történetéről szólt. Sala Zsolt tüzér főhadnagy elmondta, az egyesületen belül három éve megalapította a tüzér zászlóaljat, mely egyedüli Erdélyben. Idáig négy ágyúmakettet, két röppentyűt és tíz fapuskát készített.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megyezászló Lisznyónak
Megújultak a több száz éves harangok
Többszörösen ünnepeltek Lisznyóban vasárnap: a református műemlék templomban megtartott ünnepi istentisztelet keretében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke megyezászlót adományozott az egyháznak, amely a közelmúltban kicserélte a templom csatornarendszerét, és felújította a harangokat, ugyanakkor a település ünnepén sportpályát és játszóteret is avattak.
Derzsi György lelkipásztor igehirdetésében az egymásra való odafigyelésre buzdította az egybegyűlteket: „utakat kell építeni egymás felé, a lélek és béke útját, alapot helyezve a jövő nemzedékének.”
Ezt követően Tamás Sándor, a zászlóátadáson kifejtette: „Évekkel ezelőtt néhányan úgy döntöttünk, hogy újjáépítjük Székelyföldet, amely nemcsak utak, kultúrotthonok, játszóterek építéséről szól, hanem az ember–ember közti kapcsolatok újraépítéséről is.” A 14. században épült lisznyói református műemlék templom Erdély-szerte egyedinek számít, amelynek tetején nem a betlehemi csillag, hanem a székely nemzeti szimbólum: a nap és a hold van.
Vasárnap sportpályát is avattak Lisznyóban, a 28 ezer lejes összértékű beruházásnak köszönhetően 50 év után ismét jól felszerelt pályán focizhatnak a helybéliek. Ráduly István, Uzon község polgármestere szerint nagy hasznára válik a helyi iskolásoknak és fiataloknak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok kö­rében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végtelen farsang… Székely Szabó Zoltánnal
December 9-én a marosvásárhelyi Spectrum Színházban került sor Székely Szabó Zoltán színművész- író könyvbemutatójára. A sikeres esten a szerző dedikálta Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák című új könyvét, valamint a korábban megjelent köteteit. Anekdotázva beszélt pályájáról, írásaiból adott elő néhányat. Egykori egyetemi tanára, Kovács Levente rendező közvetlen, humoros laudációt mondott róla. Közreműködött két színészkollégája, Kárp György és Szélyes Ferenc. Bölöni Domokos összeállítását szólaltatták meg, Székely Szabó Zoltánról írt szövegeket olvastak föl. Az est hangulatát emelve, fellépett a Cantuale énekegyüttes. Az alábbiakban részleteket közlünk a szerzőt méltató összeállításból.
Az élet – körben, mindenütt
(Tutuka hazatért)
Konok székely kivagyokságom keményen ráfizetéses, lyukas zsebű luxus, de legalább e tekintetben mindig frissen mosott a lelkiismeretem.
Voltam első- és utolsószülött a Mezőségen, anyuci tajdagra tutujgatott Tutukája, majd bávatag, balek büszkesége a Nyárád mentén, méla kamasz a 2. számú középiskolában (Bolyai líceum) Marosvásárhelyen, notórius egyetemista (kilenc évig) Marosvásárhelyen és Kolozsváron, tanár (másfél hónapig) Kézdikőváron, kultúr-szakirányító (két hétig) Kézdivásárhelyen, színész (tíz éven át) és firkász (hat évet) Sepsiszentgyörgyön; kényszer-szalmaözvegy, Krisztus- és angyalmázoló, díszletmunkás, házmester, színpadmester szexipari kombinátban, könyvkötő, szállodai portás, üzleti raktáros, kő- és szőlőműves (az utóbbi Tatán), szervező, szerkesztő, újság- és könyvírogató, szerető férj és szerető, apátlan-anyátlan- testvértelen-gyer-mektelen feleségtemető Bécsben.
Én nem beilleszkedni akartam a más hazájába – nem vagyok "hegyen túli" –, hanem kiilleszkedni kényszerültem a sajátomból. Tulajdonképpen nem is szándékoztam kinn maradni, de ’86-ot írtunk, s a béna agyam mellé állt a lábam, megmeredt visszakullogni abba a skizofrén börtönbe, amelyből szabadulási kegyet mímeltek nekem, csak húzzam el a pörös pofámat.
Vagyok színházzal áldott és vert, betűvel ölelt és sújtott, hontalan kesergő, helyét nem lelő taxisofőr – ugyancsak Bécsben.
Az egészben az a trükk, hogy nem értek semmihez. Mai napig megesik, hogy a taxióra helyett a rádiót kapcsolom be, mert az eszem minduntalan máshol mászkál: hol otthon, hol két jelző között. (Népújság, Múzsa, 2009. augusztus 29.)
"Inkább vagyok Bécsben taxis az első sorban, mint könyörületstatiszta valamelyik magyarhoni vidéki színházban a nyolcadik sorban. Nekem éppenséggel jól jön a taxizás, mert rengeteget olvashatok, írhatok, szervezhetek munkaidőben, és még a könyveim kiadására is futja a borravalóból" – nyilatkozta Szucher Ervinnek adott interjújában (Krónika, 2013. január 25.)
– Nem elírás, ezzel a mondattal kezdődik a Tutuka: – Én már megittam a kenyerem javát – kezdi recenzióját Gergely Tamás a "taxínész" Székely Szabó Zoltán: Tutuka avagy az utolsó Szabó című, 2009-ben, Bécsben, magánkiadásban megjelent könyvéről (Megitta már a kenyere javát). – És ez a haldoklót is megkacagtató humor megy az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Mint ahogyan a lappoknak száz szavuk van a hóra, mert százféle állapota van magának a hónak, a diktatúra szülte kínkeserves helyzeteknek nincs se szeri, se száma. A szójátékot sem veti meg, a kabaré sem áll távol szerzőnktől, a magánélet simogató anekdotái egyre gyakrabban adják át a helyüket az iróniának, a szatirikus hangnak. Ahogy Ceausescu személyes hatalma erősödik, indul be gyomoridegünk. Heherészünk, miközben halántékunkon kidagad az ér. Még csak a lemondás kínos mosolya az ilyen mondat: "Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül". Azon is csak nevetünk kínunkban, hogy: "A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek".
Viszont már a szívbe markol a kérdés: "Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?" Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett vagy felakasztották: "A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?"
Hát szabad mindennel viccelni? Úgy tűnik, igen, ha ízléssel csinálják, s ha önmagát is célpontul választja az emlékező. Márpedig "nyílt színen" vesézi Tutukát, vagyis önmagát, a hozzá legközelebb állók megrökönyödésére. Hitvallását így fogalmazza meg a könyvben: "Komoly ember vagyok, heccben nem ismerek tréfát".
(Megitta már a kenyere javát – Székely Szabó Zoltán kötetéről)
Legújabb könyve a szerző szatirikus vénáját mutatja, mint azt a címe is tükrözi: Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák (1989–2014 között).
A beszédes kötetcím után még beszédesebb címek alatt sorjáznak az 1989-től napjainkig terjedő időszak terméséből válogatott, többnyire rövid, csattanósra hegyezett írások, ilyenek például: Kergekóros évszázadom, avagy Nincs Erdély elveszve – csak nem a mienk; Mi mindig tapsoltunk; A bukaresti utólogika, avagy a dák szupermodell; Vátra arc! Betelt a cujkáspohár; Európa-házunk: Nagy-Románia; Ki a király Kolozsváron?; Neoszocreál; Házasság roman módra; Vátrapillantó tükör; Vízum a családfára; Bekerített paradicsom; Oltyán imázs. Kedvence, éppen közvetlensége miatt, a párbeszédes vagy megszólításos (levél)forma, a szövegek igen jelentős részét jelenet formájában írta meg, ami természetes is, hiszen előadó, színész az alkotójuk. Ilyen a címadó írás is, amelyben találhatók egyebek mellett az alábbi hasznos tanácsok külföldre utazóknak: 1. Bármerre jár a kontinensen, legyen rá büszke, hogy az új pénznem felerészt a mi nevünket viseli: EU, azaz Európa+RO, azaz Románia = EURÓ. 2. kivinni nincs mit, behozni Svájcot kellene.
A diktatúra és az átkos korszak korlátlan ura iránti ellenszenv nem ritkán leplezetlen gyűlöletbe és szókimondó gúnyolódásba csap át, ehhez azonban a hazai állapotok pontos ismeretére volt szüksége, s egyből kiderül, hogy a bécsi taxis voltaképpen mindvégig itt élt, Erdélyben, Romániában –, vigyázó szemét egy percig sem vette le szülőföldjéről, hazájáról. Látás- és gondolkodásmódja csaknem hajszálra egyezik a mindvégig idehaza, Marosvásárhelyen élő, a diktatúra bukása után is élesen támadott, állásából felfüggesztett, pereskedni kénytelen képzőművész-tanár, grafikus, a karikaturistaként Démol néven közismert, sajnálatosan rövid életű alkotó Molnár Dénesével (Vadasd, 1947. július 22 – Marosvásárhely, 2000. február 19.). A ’89 után ismét leplezetlenül feltörő nacionál-sovinizmus őt is kikezdte, megpróbálták ellehetetleníteni. Ugyanis nyíltsága, szókimondása, őszintesége bántóan szúrt szemet; elkergetik katedrájáról, emberségében mélyen megalázzák.
Az újabb diktátorok ellen születtek 1989 utáni karikatúrái Démolnak, és Székely Szabó Zoltán szerencsés ráérzéssel kér kölcsön egyet a kötetborítóra és több másikat a könyvbe, szatirikus szövegeinek nyomatékosítása végett.
És hogy mennyire időszerűek ezek a szövegek ma is, arra nézvést hadd álljon itt egy rövid idézet:
"– Másutt is folyik a reprivatizáció, de merőben más logika szerint…
– Minket nem érdekel mások logikája. Mi a sajátosság elvét valljuk. Mindenki abban gondolkodik, amije van.
A magyaroknak Mátrájuk,
A szlovákoknak Tátrájuk,
A románoknak Vátrájuk."
Ha itthon ír vala ilyesmiket, Székely Szabóért sem állhatott volna senki jót.
Vallomásos ember, bukolikus természet, kissé melankolikus. Öt városnak is udvaroltam, mégis Bécset vonatjegyeztem el, sóhajtja rezignáltan.
A román nagynemzeti színjáték megértésében a boldog emlékezetű Bajor Andor segített neki, mondja a kötet fülszövegében: "…a komédiázás akkor igazi – idézi a nagy elődöt –, ha van a mélyén tragikum."
És ennyit tehet hozzá: – Huszonöt éve írom róla a "színibírálataimat". Szatírába mártott golyóstollal. Szatírok.
Székely-Szabó Zoltán néven.
Fájdalmas-vidáman ajánlom e nevet,
Hisz az ember olykor kínjában is nevet.
Hát itthon vagy, Tutuka. Itt van még majdnem mindenki, aki ismer és becsül téged.
Itt, Erdélyben. Körben – baráti körben is: majdnem mindenütt!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Még mindig vonzó az egyenruha (Huszártoborzó hatodjára)
Nem veszít patinájából az immár hagyományos Háromszéki huszártoborzó, amelyet sepsiszéki településeken szerveztek a hétvégén. A huszárokat, honvédeket mindenhol ünneppel fogadták, a hagyományos huszárbált Illyefalván tartották szombat este.
Rezesbanda hirdette idén is a híres magyar könnyűlovasok érkezését Lisznyótól Uzonig, aztán Kilyénen keresztül Illyefalváig, majd vasárnap Sepsiszentgyörgy központjáig, a Lábas Házig. Nyolcvan lovas, kísérőkkel együtt kétszáz résztvevő vonult faluról falura, hadba hívva az ifjakat az 1849-es hagyományoknak megfelelően. A hazai huszárokat idén újból támogatták az anyaországiak, első ízben csatlakoztak a Magyar Királyi Koronaőrség tagjai, de jelen voltak a Szolnoki Huszárok, a Szegedi 3. Honvéd Zászlóalj is. Az erdélyi hagyományőrzők is kitettek magukért, hiszen a szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület mellett a Szovátai Huszárok, az erdőszentgyörgyi Württemberg Sándor Huszárezred, a Szentgyeházi Huszárok, a Csíkszéki Gál Sándor Huszárezred, a gelencei 15. Határőr Gyalogezred képviselői is lóra pattantak, akárcsak a háromszéki Szilaj Hagyományőrző Egyesület, illetve a vargyasi Gyertyánfy Ferenc Huszárcsapat tagjai. „Mindenhol örömmel fogadnak, könnyező idősek, vigyázban álló, katonaviselt férfiak, fiatalok követik a Perkő Táncegyüttes által megelevenített toborzást. Ennek egyik oka az lehet, hogy minden évben más vidéket keresünk fel” – részletezte megkeresésünkre Jakab Kevend huszárkapitány. A fiatal hagyományőrző úgy véli, érdemes folytatni a toborzást, hiszen minden alkalommal sikerül élményt csempészni a települések lakóinak életébe. „Ezekért az érzelmekért megéri, fáradtság, akadályok ellenére, sőt, most Sepsiszentgyörgyön valós toborzást tartottunk, hiszen a közönség soraiból sikerült verbuválnunk egy új tagot huszárcsapatunkba” – magyarázta. A huszárbál jelentette idén is a toborzó csúcspontját, ezúttal Illyefalva volt a helyszín. Zenész, huszár, honvéd, tüzér és persze kísérőik egyaránt kivették részüket, hajnalig szólt a muzsika a parkban és a kultúrotthonban. „Egy mulasztást sajnos be kell vallanunk: a nagy forgatagban elmaradt a huszáravató, de ezt mindenképp pótoljuk” – tette hozzá Jakab Kevend.
A toborzás utolsó, sepsiszentgyörgyi állomásán a Lábas Ház előtt több százan várták a kétszázadnyi „katonaság” bevonulását, illetve változó lelkesedéssel hallgatták végig a felhívást és a frissen berukkolt huszárok, honvédek eskütételét. A szintén lovon érkező Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke is szólt a megjelentekhez, röviden felidézve a huszárhagyományok felélesztésének történetét, és megállapította, hogy ennek a kezdeményezésnek köszönhetően Háromszék az elmúlt években az élvonalba került e magyar katonaemlék megőrzését illetően. Jakab Kevend is megerősítette: a lovak iránti érdeklődés megugrásával a huszár hagyományőrzés jövője is egyre biztatóbb. „Az erkölcsi tartást, fegyelmet is közvetítjük, ezért a toborzások továbbra sem maradnak el, sőt, már az utánpótlás is gyakorol” – összegzett a kapitány.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kétpúpú-hegy alatt
Bizonyára azok is Sepsi-székelyek voltak, akik a letelepedés idején a Köveshegy és a Magyarhegy közötti völgyet, a Kétpupú-hegy alatti területet „találták élni való alkalmatos helyként”, mert nincs még egy ilyen szép völgy kerek e vidéken – mutatta be Lisznyó és Lisznyópatak környékét néhai Kese Géza. Igazából csak azok tudnának Lisznyó fehér foltjairól mesélni, akik már rég kinn pihennek a Magyarhegy alatti temetőben. Ilyen például a falu és Sepsimagyarós közötti Kuruchalom nevű hely, amelynek történetéről semmit sem tudunk.
A település múltjáról, de jelenéről is többrendbéli összefoglaló jelent meg. Tudtunkkal Orbán Balázst a falu tanítója, köpeci Gáspár József követte, aki az 1950-es nehéz esztendők szorításában nem beszélhetett arról, hogy mit mutat az érem másik oldala. Kézirata torzóban maradt. Részletesebbek és a múltra emlékeznek az itt iskoláskodó, jelenlegi torontói magyar–angol nyelvű folyóiratot szerkesztő Telchné Dancs Rózsa és az uzoni nyugalmazott nyelvszakos tanár, Ambrusné Imreh Anna írásai. Pontot Derzsi Eszter, a nagyborosnyói N. Bartha Károly-iskola történelem-földrajz szakos tanára falufüzete tett az írott emlékezésre (2012).
– Mi maradt a mára, mi a gondja Lisznyóval-Lisznyópatakkal? – kérdeztük Ráduly István uzoni polgármestert. – Drukkolok, hogy sikeresen és időben befejezzék a megyei rangú útnak azt a szakaszát, amely érinti a községközpontot, és Lisznyó közelében is elhalad, ugyanis ez megkönnyíti falunk és Bikfalva elérését. Könnyen meglehet, hogy a végső szakasza, ami Brassó megye határáig tart, nem készül el az idén, ez számunkra előny is, mert időközben befejezzük Bikfalva szennyvízhálózatát. Lisznyóban mindenütt lefektették a fővezetéket, befejezték az ülepítőbe­rendezést, hamarosan átvesszük. A családi udvarokra való bekötéseket külön és sikeresen pályáztuk meg a tavaly, hamarosan kiírjuk a versenytárgyalást. Lisznyóban 220–230, Bikfalván pedig 200–210 ház csatlakozik a vezetékre. Egészében a világbank finanszírozza, az önkormányzatnak csak a terveket kellett fizetnie. Teher volt ez is költségvetésünknek, melyet 1,3 millió jogos lejünkkel szűkített meg a kormány, és fennáll a veszély, hogy július végén fizetésképtelenné válunk. Bízom benne, hogy aki elvett, segíteni is fog, mert nem csak mi vagyunk ebben a veszélyben.
A falu összehúzza a bagariát
– Jó, hogy a csatornázási munkákkal megsértett út és utcaszakaszok mellé kavicsot hordatott a községvezetés a kivitelezővel, s maga is küldött sódert, hogy eltüntessék a sebeket – az út mellettiek, utcabeliek. A megújuló bikfalvi kultúrotthon új bútorzatot kap, az innen kimenthető berendezéseket – önrész gyanánt – a lisznyói kultúrházban helyezik el. Lisznyópatakot nem felejtették el, sokéves álmot szeretnének itt kivitelezni: az egykori iskola és kultúrotthon épületét szándékoznának, mint egységes ingatlant, felújítani és iskolás táborrá alakítani a Leader Progressio-akciócsoporthoz benyújtott pályázatból. Van igény egy táborhelyre Uzon községben, a festői Lisznyópatakon érték a táj, jó a víz és a levegő, van látnivaló a környéken (várromok, gyógyforrás, turistautak a Szeredő-ponk felé stb.). Az elöljáró kijelentette: a szűk anyagiak miatt ebben az évben sehol sem rendeznek kimondott falunapokat, és a testvértelepülésekkel való közvetlen kapcsolatok is szünetelnek. Helye lesz azonban, miként Uzonban is a múlt héten, a kulturális hétvégének, minden olyan helyi kezdeményezésű kulturális-szórakoztató rendezvénynek, amely nem igényel jelentősebb anyagi befektetést. Össze kell húzniuk a bagariát.
Nekünk az apró dolgok is fontosak
Német János falufelelős nyugtázta, hogy már a faluban a kivitelező galaci cég csapata, a kanálisrendszer aknáival foglalkoznak, amelyekbe szerelik a szennyvíz keverőszivattyúit, sepsiszentgyörgyi vállalat végzi az árambekötéseket, a földeléssel legtöbb helyen már készen vannak. A derítőállomáshoz egy áramfejlesztőt szereltek, ami biztosítja majd a folytonosságot abban az esetben, ha elveszik a központi áramot.
– Megkaptuk a beígért kavicsot, és egy részét már el is terítettük a Hegy alatt és a Pét utcában – folytatta a falufelelős. Az aszfaltos utat kivitelező sepsiszentgyörgyi cég nem tett korlátot a Bikfalva felőli út melletti sáncra – panaszolja Német –, ezen a helyen könnyen baleset történhet. Arra hivatkoztak, hogy nem volt benne a tervben. Kértem az önkormányzat közbelépését. Közhely, de el kell mondanom: nem szabad hagyni, hogy a tehéncsorda menet-jövet a kapuk előtt legeljen, betapodják a sáncokat, lefolyókat. Két közös és két magáncsordánk van. Falugyűléseken elmondtuk, ez köz­ségi határozat, és tiszteletben kell tartani. Sajnos, egy itatóvályúnál isznak a tehenek és a két juhsereg is, s a kánikulában megtörtént, hogy elapadt a víz a Szurduk-kútjából. Fizetünk azért a vízért, nem beszélve arról, hogy a községnek nincsen legelője. Magánszemélyektől kell vásárolnunk, 1500 lej hektárja, önerőből kell takarítani, s szégyen, de nehezen lehet összeszedni a faluból legelőtakarítás céljára több embert, gyenge a vállalkozási kedv. Csupán öt szociális segélyesünk van, velük kaszáltatjuk a sáncok szélét, gyűjtetjük össze a szemetet, s innen elszállíttatjuk. Kitakarítottuk a temetőt, segített a román gondnok is, mert a polgármester besegített az újabbik román templom külső megvilágításába. Apró dolgok ezek, de számunkra nagyon fontosak.
Az ünnepek és a lelkiek a tiszteletesé
Derzsi György lisznyói lelkipásztor rövidre fogta beszélgetésünket és elmondta, hogy a műemlék templomban ünnepelték a magyar szabadság napját, március 15-ét. Közös műsor volt az iskolásokkal és az önkormányzattal, felvonták a méretes székely zászlót, zsúfolásig telt a templom. Ökumenikus jellegű volt az ünnep, minden felekezetű az öreg templomba jött. Lisznyóba is ellátogattak a huszártoborzók hat frissen belépő fiatallal, ami kiemelten emlékezetes esemény volt. Ki tudja azt megmondani, hogy igazi toborzó mikor volt még ezen a tájon a lepergett régi századok idején? Látogatásunkkor készültek a konfirmációra. Két kislány van soron, de ha csak egy lenne, Lisznyóban akkor is tartunk konfirmációt, s hagyományosan a jubiláló konfirmáltak találkozóját – mondotta. Ez alkalommal a lisznyói gyülekezet új palásttal köszönti Derzsi tiszteletest papi szolgálatának 29. éve alkalmából. Érdekes módon stagnálni látszik a 290 lelkes gyülekezet, ugyanis növelik a létszámot a be- és hazaköltöző családok.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Minden idők legjobb védelmi vonala
A második világháború végén, amikor még zajlottak a harcok, a szovjetek katonai szakembereket küldtek a Kárpátokba megvizsgálni: hogyan lehetséges, hogy az Árpád-vonalat sehol nem tudták áttörni? Megállapításuk – ha a történelem későbbi alakulását nem vennők figyelembe – akár büszkeséggel is tölthetne el: végkövetkeztetésük az volt ugyanis, hogy az Árpád-vonal minden idők legjobban berendezett védelmi vonala volt. Hogy ez miként valósulhatott meg, azt mutatja be Kárpáterődítés című könyvében Szabó József János hadtörténész, illetve meséli el rendkívül élvezetes előadásban könyvbemutatóin: tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Tortoma Könyvesházban, ma este Csernátonban, a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban.
Szabó József János legújabb könyve a 2002-ben megjelent Az Árpád-vonal, illetve a tavalyi, A Székelyföld körkörös erődítése 1940–1944 című könyveinek összegzése, több mint két évtizedes kutatómunka eredménye, melyben a történészi munkát – levéltárak, jelentések, harctéri naplók áttanulmányozása – kiegészíti az egykori szemtanúk visszaemlékezésevel. Érdekes, hogy az Árpád-vonal kutatásához éppen háromszéki indíttatással fogott hozzá, ugyanis lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumfilmjét megnézve keltette fel érdeklődését a téma. Azóta személyesen is végigjárta a Keleti-Kárpátok egész hosszán az egykori védvonalat, dokumentálta a még fellelhető védelmi rendszereket, időközben szovjet és román levéltári forrásokhoz is hozzáférhetett – mégis azt mondja, munkája nem tökéletes, továbbra is van kutatnivalója. Tegnapi, mai háromszéki tartózkodását is egykori frontharcosokkal való találkozásokra használja ki.
Hogy hogyan válhatott az Árpád-vonal minden idők legjobban berendezett védelmi vonalává, arról Szabó József János vetített képes előadásban számol be. 1939-ben, német kérésre, a Vereckei-hágóban a magyar hadvezetés megépíti a völgyzárat. Mintaként az akkor legtökéletesebbnek tartott Maginot-vonalat vették, páncéltörő tüzelőállásokkal, nagy bunkerekkel – mint utólag kiderült, teljesen felesleges volt az építkezés, hiszen a hegyi terepen amúgy sem nehézpáncélosok támadására kellett berendezkedni, ráadásul 1940 tavaszán kiderült, a Maginot-vonal sem tökéletes, a német hadsereg nem szemből, hanem ejtőernyősöknek a vonal mögötti ledobásával hátulról törte át könnyedén két helyen is a francia védelmi vonalat. A francia–olasz határon viszont, ahol már nem volt idejük a franciáknak a Maginot-vonal folytatását megépíteni, és csupán futóárkokkal összekötött kisebb bunkerek álltak rendelkezésükre, az olasz hadsereg nem tudta áttörni vonalaikat. A magyar hadvezetés a Maginot-vonal áttörése után megvizsgálta annak gyengeségét, és arra a következtetésre kellett jutniuk, amit Hárosy Teofil hadiműszaki mérnökkari ezredes már régebben közölt tanulmányaiban: csak védekezésre berendezkedve nemhogy háborút, de egy csatát sem lehet megnyerni. Így született meg a magyar találmánynak is nevezhető védvonal elképzelése: az ellenséget el kell vágni az utánpótlástól, hiszen így rendkívül sérülékennyé válik. A Vereckei-hágó völgyzárának folytatásaként a Keleti-Kárpátokban tehát a második bécsi döntés után úgy építették meg az Árpád-vonalat, hogy a járható utak műszaki zárjain nemhogy harckocsi vagy teherautó, de még egy szekér se tudjon áthatolni, a gyalogszerrel vonuló ellenséges katona viszont a hegyek oldalain igenis menjen tovább: lőszer, élelem nélkül soká úgysem bírja, könnyű prédává válik.
Az Árpád-vonal utolsó völgyzára az Ojtozi-szoros. Onnan tovább, Észak-Erdély határán – részint a terepviszonyok okán, részint mert nem mondtak le Dél-Erdély visszafoglalásáról – másféle védelmi rendszert dolgozott ki a magyar hadsereg. Székelyföld védelmére körkörös erődítési rendszert építettek meg, ennek nyomai – a harckocsiárkok, a sok helyen épen maradt bunkerek vagy az 1960-as, 70-es években a román hadsereg által felrobbantottak maradványai – ma is jól láthatóak Sepsiszentgyörgy környékén is, Előpatak felé vagy a Szotyor–Uzon–Lisznyó vonalon. A téma iránt érdeklődők mindezekről bővebben tájékozódhatnak Szabó József János könyveiből, melyek szakmunkák ugyan, mégis rendkívül olvasmányosak, a „civil” számára éppoly érthetőek, mint a szakembereknek.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely történész hunyt el
Október 13-án este életének 62. évében Sepsiszengyörgyön hirtelen elhunyt illyefalvi Kádár Gyula magyar történész, közíró, helytörténész, a székely szabadság élharcosa, a Háromszék című napilap munkatársa. /Sepsiszengyörgy, 1953. febr. 18. - Sepsiszengyörgy, 2015. okt. 13./
Sepsiszentgyörgyön érettségizett, néhány évig helyettes tanár Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Felső- és Alsócsernátonban (1973–79), közben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1979). Igazgató-tanár Lisznyóban (1980–82), Uzonban (1982–86), tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön.
Már középiskolás korában megírta szülőfalujának történetét; város- és falutörténeti írásai A Hét, Művelődés, Előre, Brassói Lapok, Megyei Tükör című lapok hasábjain jelentek meg, feldolgozta a sepsiszéki lakodalmast és Illyefalva helyneveit. Nagyobb tanulmányait (Községi rendtartás Háromszéken; Sepsiszentgyörgy története; A székelyek törvénykezési joga; A háromszékiek harca a szabadságért – 1848–49) a Megyei Tükör közölte sorozatban 1981–82-ben, illetve a Brassói Lapok 1982-ben (A háromszéki városok és Brassó közti kereskedelmi ellentétek a középkorban).
Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi Magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket.
Főbb művei: A romániai magyarság rövid története, 1991, Váraink a századok sodrában: Sepsiillyefalva templomvára, 1992, Gál Dániel, 1993, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, 1993, Erdély és Háromszék népének szabadságharca 1848-1849-ben, 1994, Történelmi fogalomtár –Ókor, középkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Történelmi fogalomtár – Újkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Tanulmányok Székelyföld történetéből: város, népesség, iskola, 1996, Székelyföld határán, 2010, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk, 2013.
Kádár Gyula életében megjelent utolsó írását a Háromszék című lap közölte szeptember 26-án /Az erdélyi románok elnyomása
itthon.ma//erdelyorszag

Itt hagyott a székely történész (Búcsú Kádár Gyulától)
Szombaton még találkoztunk az őszi vásárban. Szokásához híven, élcelődve köszöntött. Aztán kedden hirtelen távozott az élők sorából. Pedig még lett volna harmincnyolc éve – ahhoz, hogy megérje a százat, mint ahogy néha viccesen ezzel állt elő. Mert neki küldetése van, azt kell teljesítenie, mondotta.
Hitvallása saját megfogalmazásában: történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság nevelését, amely képes lesz kiharcolni Romániában mindazokat a közösségi jogokat, amelyek az őshonos erdélyi magyarságot megilletik.
Kádár Gyula 1953. február 18-án született Sepsiszentgyörgyön, ám mindig illyefalvinak vallotta magát. Már tizedikes diákként megírta az egykori mezőváros, Illyefalva monográfiáját. Történelemtanárként oktatott Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Alsó- és Felsőcsernátonban, Lisznyóban, Uzonban, Sepsibodokon, a sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági szakközépiskolában, majd a Székely Mikó Kollégiumban, a rendszerváltást követően történelem szakos tanfelügyelőként tevékenykedett. Háromszék az én hazám című helytörténeti vetélkedők sorozatával, módszertani kiadványokkal, a magyarság történetének iskolai oktatásba való bevitelével igyekezett a tanulókban nemzeti öntudatot kialakítani. 1991-ben megjelent háromkötetes magyarságtörténetét mintegy évtizeden át segédkönyvként használták iskolákban.
Számos folyóiratban, lapban közölt történelmi témájú tanulmányokat, cikkeket, aztán 1996-ban összpontosította energiáit: Történelmünk címmel folyóiratot indított, szerkesztett, adott ki. 1998-ban Történelmi Magazinra keresztelte át havi rendszerességgel megjelent folyóiratát. Egy cél vezérelte, az erdélyi magyar és székely közösség szolgálata. Igyekezett olvasóit rádöbbenteni, hogy a csak saját gyökereit ismerő közösség képes az őt megillető kollektív jogokat kiharcolni. A lap mindvégig hirdette, hogy nem szabad lemondanunk a minket megillető közösségi jogokról, a helyi, a kulturális és a területi autonómiáról, szabad teret biztosított a székely önkormányzati hagyományok, az évszázadokon át tartó székely önrendelkezés bemutatásának. A kiadványt anyagiak híján 2013-ban kénytelen volt beszüntetni. Fájó szívvel jegyezte meg, lemondott a lapról, de sürgősen hozzátette: a küzdelemről viszont nem. S a továbbiakban könyvei révén igyekezett a lap által kitűzött célt megvalósítani, továbbá a Háromszék állandó külső munkatársaként szolgálta nemzetét. Halála előtt egy nappal még elküldte hétvégi számunk soros írását.
2010 karácsonya előtt megjelent a Székelyföld határán című könyve, melyet az autonómiaharc bibliájának neveztünk. Tulajdonképpen a történelmi publicisztika műfaját gyakorolta, valós történelmi tények ismertetésével nemzeti és történelmi tudatot kívánt kiépíteni olvasóiban. Nem könyvtárak polcainak akart írni, hanem a ma élő embereknek. A publicisztikai írások arra ösztönzik az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjen az önazonosság megőrzésére. Csak egyenes beszéd révén lehet hatni az emberekre, akikre mindenféle negatív hatást gyakorolnak, mondotta többször is Kádár Gyula. 2011-ben megjelent Székely hazát akarunk című kötete, mely az elsőnek méltó folytatása. Azóta évente jelentkezett újabbal, volt, amikor kettő is belefért. Mostanra is kiadott egyet – jövő héten jön ki a nyomdából –, de sajnos, ő már nem mutathatja be. Ez utóbbi folytatása az első kettőnek, címe Székelyföld ostroma. Üzenete: ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára. Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes, és egységes marad!
Kádár Gyula, ha nemzeti hovatartozásáról nyilatkozott, mindig azt vallotta: ő elsősorban székely, másodsorban is székely, harmadsorban is az, és csak azután magyar. Pénteken a sepsiszentgyörgyi vártemplom ravatalozóházában tartandó gyászszertartás után szülőföldjén, Illyefalván fogadja magába a székely föld.
Nyugodj békében, Gyula!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)