Táncjáték az aradi 13-ról
Október 5-én este Aradon került színre a 13 című táncjáték, október 6-án a kolozsvári magyar opera színpadán láthatta a közönség, hogy aztán, a közelebbi jövőben Budapesten, Temesváron, majd remélhetőleg szerbiai Zentán, a szlovéniai Lendván és másutt is bemutassák.
Biztos vagyok benne, hogy ez a kiváló produkció mindenütt sikert arat majd.
Az aradi tizenhárom vértanú történetét többször és többféleképpen feldolgozták már, táncjátékban azonban, tudomásom szerint, most először. A „most” ezúttal jó pár hónapot jelent, hisz az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Tabán táncegyüttes és a szabadkai Juhász zenekar közös produkcióját már láthattuk egyszer Aradon. A három ország magyar művészeinek összefogásából létrejött kitűnő (mostanra már „beérett”) előadás azonban ezúttal is vastapsra ragadtatta azokat is, akik már látták, és azokat is, akik most látták először. Sőt: minél többször látja a néző, annál inkább felfedezi az előadás „ízeit”, komponenseit, mondandóját. A tánc ugyanis sajátos művészet, sajátos kifejezési eszközökkel, nehéz a nézőnek szavakban elmondania, jelenetről jelenetre a darab történéseit – a fontos, hogy nagyjából ráérezzen a „cselekményre”, amelyet amúgy a történelemből is ismer: a szilaj harctéri küzdelem után az elfogatás, börtön, majd a kivégzés következik. Az egyórás előadás nem mesél el egyéni sorsokat – lehetetlen felfedezni, hogy a (nem véletlenül) 13 táncos közül ki melyik vértanút eleveníti meg. Csak egyetlen szereplő, Haynau (Móricz Bence aranysarkantyús táncos) különül el mind viseletével, mind a táncát kísérő zenével. Az élő zenét a kitűnő, héttagú szabadkai Juhász zenekar szolgáltatja, a dallamok közt román (a közismert Periniţa) és egy ugyancsak közismert (szerb) Bregovics-szám, sőt francia sanzon is szerepel számos – a győztesek diadalát megjeleníteni hívatott – német–osztrák, és persze a gerincet alkotó magyar zeneszámon kívül. Elhangzik két, József Attila verseire komponált dal, amelyek meglepően jól illeszkednek az előadásba. Egyetlen női szereplő lép fel (anya, feleség, testvér, szerető? – a Nő), Gál Nóra egyaránt jól énekel és táncol.
A rendkívül látványos előadás végén a társrendező, az aradi Tapasztó Ernő bemutatta az előadás szereplőit, a táncosokat – Gazsi László, Szilágyi András, Győri Krisztián, Gál Zoltán, Nagy Márton, Baracsi Gergő, Horváth Dániel, Németh Antal (aranysarkantyús táncos), Balogh Dávid, Harmati Patrik, Szabados Tamás, Földesi Márton, Molnár Bálint –, a Juhász zenekart – Juhász Gábor, Juhász Gyula, Dvoracsko Szebasztian, Vas Endre, Ölveczky Tamás, Barity Zorán, Cimber Ferenc –, végül a rendező-koreográfust: Farkas Tamás örökös Aranysarkantyús táncost, a Népművészet ifjú mesterét. Sajnos, ritkán találkozunk velük, bár megérdemelnék, hogy megjegyezzük nevüket.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célul kitűző zenei rendezvénysorozat ez évben is ellátogat Nagyváradra. Az eseményre október 24-én, szombaton, 19 órától kerül sor a Szigligeti Színház nagytermében.
A 2001-ben indult Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) sorozat az idei évben, szeptemberben és októberben ismét ünnepi koncerteket rendez Dunaszerdahely, Visk, Nagyvárad, Magyarkanizsa és Lendva településeken. A koncert állandó fellépői mellett (Agócs Gergely – Felvidék, Agócs Julianna és Kacsó Hanga Borbála, Pál István „Szalonna” és bandája-Kárpátalja) az adott település egy-egy jelentős helyi népi együttese is megmutatkozási lehetőséget kap. Nagyváradon a már említett vendégelőadók mellett a Nagyvárad Táncegyüttes, valamint a Soroglya Zenekar is fellép. A rendezvény fővédnöke Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, egyházi védnöke pedig Csűry István, királyhágómelléki református püspök.
Jegyek válthatók a Szigligeti Színház jegypénztárában a szokásos nyitvatartás szerint illetve a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközségben.
erdon.ro

Magyarok zenéje szólt Váradon
A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célul kitűző zenei rendezvénysorozat idén is ellátogatott Nagyváradra, a helyszín a Szigligeti Színház volt.
Szombat este biztosított helyszínt a Magyarok zenéjének a váradi Szigligeti Színház, immár második alkalommal. Az egybegyűlteket Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte.
Böszörményi Gergely főszervező úgy fogalmazott: azért fontos ehhez hasonló eseményeket szervezni, mert új barátságokra lehet szert tenni, új szeretetközösségek alakulhatnak. Arra hívta fel a figyelmet: a sorozatot Balog Zoltán miniszter (EMMI) is támogatja, Várad pedig a határon túli városok közt az ötödik a sorban, Lendva, Dunaszerdahely, Magyarkanizsa és Visk után, az eseményfüzér pedig két hét múlva Budapesten ér véget a Vigadóban.
Közös éneklés csodája
Csűry István királyhágómelléki református püspök fővédnöki üzenetét Farkas Zsolt közigazgatásügyi előadótanácsos olvasta fel. Az egyházi vezető többek közt azon meggyőződésének adott hangot: Böszörményi Gergely a magyar nemzet egymástól távolabb eső részeit a muzsika segítségével észrevétlen, és különösebb erőlködés nélkül hozza egymás közelségébe. Az együttlét pedig lélekben, a határokon át kiásott árkok fölött, gyógyító hatású. A zeneterápia csodákat művel: a táncolok ölelkezése túlmutat két ember meghitt kapcsolatán, lehet, hogy egyenesen arra utal, amit mi az Urunktól kérünk, vagyis hogy öleljen át bennünket bánatban és örömben mindenkor. „Egyházkerületünk Istentől valónak tartja az együttlétünk közösségé formálódásának ápolását. Egyedüliként a Kárpát-medencében kántorokat szentelünk fel, hogy az éneklő gyülekezetek minél magasabban képzettek mellett érezzék a közös éneklés csodáját, a közösségben való egymásra figyelés egyik páratlan eszköze ugyanis a zsoltármondás. Keresnünk kell tehát a közös dallamokat, tartalmakat és üzeneteket.”- hangzott el egyebek mellett. Az est folyamán a Kárpát-medence három, magyarok által is lakott területe lett megjelenítve, vagyis felléptek Felvidékről Agócs Gergő, Kárpátaljáról Pál István „Szalonna” és bandája, illetve elsőként a partiumi Soroglya zenekar által kísért Nagyvárad Táncegyüttes, mely boncidai magyar és román táncokkal örvendeztette meg közönségét. A rendezvényen ugyanakkor adományokat is gyűjtöttek a kárpátaljai magyarok megsegítése céljából.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Tágmagyar politika a MÁÉRT XIV. ülésének tükrében

A táncházmozgalmat ünneplik
A magyarországi résztvevők mellett idén számos külhoni helyszín is bekapcsolódik szombaton az V. Táncház Napja megünneplésébe, ezzel idén minden eddiginél több helyszínen szerveznek programokat a néptánctanítás és a néphagyomány más területeinek megismertetése jegyében.
A 44 évvel ezelőtt elindult táncházmozgalmat népszerűsítő rendezvény idei üzenetét, amelyet videó formájában a résztvevő helyszínek mindegyikére eljuttatnak, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, a nemzet művésze, az erdélyi táncházmozgalom emblematikus alakja fogalmazta meg.
A központi rendezvény idén is a budapesti Liszt Ferenc téren lesz, de világszerte több mint 30 helyszínen szól majd a magyar népzene. Kárpátalján, Munkácson, Huszton, az erdélyi Zsobokon és a muravidéki Lendván is programokkal várják az érdeklődőket. Londonban májusi táncház lesz, Prágában magyarpalatkai és magyarszováti táncokat fognak tanítani, Toronto főterén flashmobot, a New York-i Magyar Házban koncertet és táncházat szerveznek.
Krónika (Kolozsvár)

Lendvai küldöttség koszorúzott a Megbékélés Parkban
Május 10-én a déli órákban Bognár Levente aradi alpolgármester kíséretében Anton Balažek és Horváth Ferenc a szlovéniai Lendva község polgármestere, illetve alpolgármestere megkoszorúzta a Szabadság-szobrot.
Arad és Lendva között a Zala György-emlékév kapcsán született kapcsolat lassan tíz évre tekint vissza, ezúttal azonban a szlovéniai község polgármestere is tiszteletét tette Aradon.
„Először vagyok itt, nagy megtiszteltetés ez számomra, és megjegyzem, a két alpolgármester nagyon sok energiát fektetett abba, hogy ez a kapcsolat létrejöjjön, működjön” – mondta el a Nyugati Jelennek Anton Balažek, Lendva polgármestere.
Megjegyezte, hogy Arad és Lendva közt sok hasonlóságot lát, hiszen Lendván is egy erős magyar közösség él kétnyelvű területen, és ez a multikulturalitás nagy előny az Araddal való kapcsolatban.
„Úgy döntöttünk, hogy 2025-ben mi is versenybe szállunk az Európa Kulturális Fővárosa címért, ezért is fontosak ezek a kulturális kapcsolatok. Ami még fontosabb, hogy konkrét dolgokkal, gazdasági projektekkel kezdtünk foglalkozni, ez pedig a jövőre nézve nagyon lényeges. Gazdasági és kulturális vonalon megyünk tovább, és biztos vagyok benne, hogy ez a kapcsolat erősödni fog” – bizakodik a lendvai polgármester.
Horváth Ferenc kettős minőségben utazott Aradra, alpolgármesteri tisztsége mellett ő a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke.
„Nagyon örülök, hogy most már rendszeresen járunk Aradra, és Bognár alpolgármester úr is rendszeresen jár Lendvára. Ebben a közel tíz évben az Önök városa nagyon sokat szépült, fejlődött. Annak is örülök, hogy ez a kapcsolat kinőtte magát, hiszen már nemcsak a magyarság köt össze bennünket, hanem a városokat is sikerült úgymond közös asztalhoz ültetni. Találkoztunk a polgármester úrral is, mindenképp olyan terveink vannak, hogy a kulturális kapcsolatokat fejlesszük. A mostani látogatás célja elsősorban a gazdasági kapcsolatok kiépítése, ezeknek a lehetőségeknek a felkutatása. Lendván van egy vállalat, amelyik a melegvizes-fűtésre specializálódott, többek közt ennek a lehetőségét vizsgáltuk, hisz Aradon is van erre érdeklődés” – árulta el Horváth Ferenc.
Bognár Levente hozzátette, hogy felmerült a közös pályázat lehetősége, mivel Lendvának nagy tapasztalata van a termálvíz fűtésre való felhasználásában.
„Fontosnak tartjuk átvenni a tapasztalatokat, megnézni a lehetőségeket, mert például, ha mi a várat átvesszük, akkor a fűtést ott meg lehetne oldani geotermikus energiával” – mondta el az aradi alpolgármester.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Lendvai küldöttség Aradon
A majdnem tíz éve tartó Arad–Lendva kapcsolatban a kulturális együttműködésen kívül már gazdasági együttműködés is kirajzolódik. Ez derült ki Balažek Anton polgármester és Horváth Ferenc alpolgármester, az MMÖNK Tanácsának elnökének aradi látogatásán, amelyen a gazdasági élet résztvevői is jelen voltak.
A két város közötti kapcsolatot Zala György lendvai születésű művész életműve alapozta meg, 2007 során ugyanis a lendvai magyar önkormányzat kezdeményezésére találkoztak az Erdély kapujának is hívott Maros melletti város vezetőségével, ahol közösen megkoszorúzták Zala György egyik kiemelkedő alkotását, az aradi Szabadság-szobrot. Azóta a kapcsolat hol szerényebb, hol erőteljesebb volt, az elmúlt két évben azonban komoly fejlődésnek indult. Ezt támasztja alá Balažek Anton polgármester és Horváth Ferenc alpolgármester, az MMÖNK Tanácsának elnökének múltheti aradi látogatása is, amelyen Bognár Levente aradi polgármester fogadta őket.
Az utóbbi két évben épült ki a magyar–magyar kapcsolat, ennek révén pedig alakult a két város kapcsolata, partnersége is, így az eddig is folytatott kulturális együttműködés mellett, amely Lendva kulturális fővárosi jelölése miatt erőteljesebbé válhat, tárgyaltak a közös gazdasági lehetőségekről is. A lendvai küldöttség tagja volt ugyanis Jug Miran, a Petrol Geoterm vállalat igazgatója is, aki a geotermális energia aradi felhasználásáról, a területen lehetséges közös pályázásról folytatott megbeszéléseket.
Tomka Tibor
Népújság (Lendva)

Kreatív együttlét
Idén Lendva látta vendégül a Kultivált, a Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivált. Az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi és a felvidéki fiatalok a házigazda muravidékiekkel – összesen közel százan – az egész rendezvény alatt rendkívüli kreativitást mutattak zenei tudásban és a hagyományőrzésben, a szabadtéri installációépítésben és az óriásplakát készítésében. Felvállalva a „ha hozok, akkor kapok” koncepciót ki-ki a legjobb formáját hozta, de ami mindennél fontosabb volt, az összetartozás érzése, mely lépten-nyomon megmutatkozott.
Egymás értékeinek a megismeréséért
A csütörtöktől szombatig tartó Kultivál (Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál), a Kárpát-medence öt régiójának közös fesztiválja idén a szüreti rendezvénysorozatok keretében Lendvára invitálta a fiatalokat. Az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi és a felvidéki fiatalok a házigazdának számító muravidékiekkel három felejthetetlen napot tölthettek együtt a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet főszervezésében.
A rendezvény a Kolozsvári Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet, a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és az eszéki HMDK társszervezésével, összefogásával valósult meg. A Bánffy Központ udvarán tartott megnyitón Kepe Kocon Lili, az MNMI igazgatója szólt először az egybegyűltekhez, aki tolmácsolta Beke Márton, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának vezetője üdvözlő gondolatait is, majd Horváth Ferenc, a muravidéki magyar közösség elnöke, valamint Soós Mihály-Misi, a lendvai magyar önkormányzat alelnöke köszöntötte a majdnem teljes „vertikum” közel száz kisebbségi magyar fiataljait, akik nem jöttek üres kézzel, hanem elhozták kultúrájuk egy szeletét, a hagyományőrzés és a művészeti megnyilvánulások, a zenei és képzőművészeti hagyomány folytatásának újabb alkotásait, az önkifejezés újabb kori produktumait. A megnyitó műsorban Pál Péter verssel, a drávaszögi Passegio lánypáros két középkori tánccal, Resóczky Roland és Várkonyi Csilla néptánccal mutatkozott be, a Bánffy Galériában pedig a résztvevő régiók fotókiállítása volt megtekinthető. Az első est színházi előadással – az Egy&Más Vándorszínház a színházteremben bemutatta az Olvadó jégcsapok című drámát – és koncerttel zárult – a Kontrabant együttes zenélt a „Faházban”.
A Kultivál keretében pénteken összeült az intézetek és intézmények vezetőiből álló Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal is. Ezen a négy régió képviseletében Huszár László (Felvidék), Széman Péter (Erdély), Varga Tamás (Vajdaság) és Kepe Kocon Lili (Muravidék) a közeljövőben a közművelődési területen zajló történéseket és cselekvési programot foglalta össze. Huszár László például a felálló, a kultúrában, valamint a nemzeti örökség őrzésében munkálkodó Értéktár Bizottságok munkájának a követését, ezek segítését tartotta fontosnak kiemelni. Ennek fontosságát a többi régió is megerősítette, hiszen az identitásnak és a magyarságtudatnak fontos bástyái ezek, felkarolásuk, őrzésük kötelező minden régióban, különösen ott, ahol van is mit felmutatni.
Az összhangpróba már az említett Kontrabant-koncerten elkezdődött, ahol Somi Béláék valódi etno-multikulturális zenei csemegével szolgáltak. A fiatalok az egész rendezvény alatt rendkívüli kreativitást mutattak a zenei tudásban és a hagyományőrzésben, a lendvai parkban zajló installációépítésben és az óriásplakát készítésében, mely egy-egy specifikus vajdasági-muravidéki és felvidéki specifikum kiemelésével lett teljes. A fiatalok felvállalták a „ha hozok, akkor kapok” koncepciót, így ki-ki a legjobb formáját hozta a pénteki délutáni fellépéseken a Bánffy Központban és az éjszakába nyúló hosszúfalui zenés bulin. S ami mindennél is fontosabb volt: az összetartozás érzése, mely lépten-nyomon megmutatkozott.
Bence Lajos
Népújság (Lendva)

Érmellék-Muravidék kapcsolat Kiskereki és Szentlászló révén
Vasárnap kora délután testvér-települési megállapodást írt alá Kiskerekiben Nyíri Sándor helyi polgármester és a muravidéki Szécsiszentlászlót képviselő Dóra Lívia, a Helyi Közösségi Tanács elnöke.
A Kiskerekiben tartott II. Betyárfesztivál egyik fénypontja (ha nem a legkiemelkedőbb eseménye) volt a vasárnapi esemény. Az ünnepség a kereki dombtetőről messzire látszó torony alatt kezdődött, a református templomban a helyi gyülekezet tagjai mellett helyet foglaltak a testvér-településekről érkezett vendégek is. A községhez tartozó Asszonyvására lelkésze, Székely István volt az igehirdető, aki a menny és pokol fogalmait elemezte, kifejtve, hogy nem is annyira helyekről, mint állapotokról van szó: Istenhez közeli vagy távoli állapotokról. Hogy ki hol van, azt mindenki maga döntheti el, életkortól függetlenül, de még életében. A szolgálatot Petrucz János helyi lelkész köszönte meg, majd a közösség a községközponti emlékműhöz vonult. A világháborús áldozatok előtt tisztelgő turulmadaras emlékműnél Nyiri Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket, közöttük a testvér-települések küldöttségeit: a magyarországi Naszályról érkezetteket dr.Maszlavér Petra polgármester vezetésével, a Kerekiből Csicsai László polgármester vezette delegációt, az Öcsödről Molnár András alpolgármester vezette küldöttséget, a szlovákiai Hosszúszóról jötteket Novák László vezetésével, illetve a szlovéniai vendégeket, kikről később lesz szó.
Ünnepélyes pillanat
A polgármester elmondta: 1940. szeptember 7-én vonultak be a magyar csapatok Kerekibe, azt követően rukkoltak katonának azok a helyiek, akik odamAradtak a harcokban – e dátumhoz igazították az ünnepséget, tisztelgésként. Az emlékmű előtt Biró Rozália szenátor tartott beszédet, egyebek mellett kiemelve: itt és magyarnak születni egy áldás, a gondok megoldását nem “kívülről” kell várni, a helytállás pedig nehéz időkben is kötelesség, amihez mindig lesz erőnk, csak bizalom, szeretet és egymás iránti tisztelet kell hozzá. Az emlékműre ezt követően koszorúk kerültek, a hivatalosságok mellett néhány áldozat családtagjai is virágcsokrokkal rótták le kegyeletüket. Az ünnepség (mivel a községháza felújítás alatt van) a focipályán felállított rendezvénysátorban folytatódott, itt irt alá újabb testvér-települési szerződést Nyíri Sándor polgármester a muravidéki Szécsiszentlászló képviselőjével. Az elöljáró még az ünnepélyes pillanatok előtt kérdésünkre elmondta: a Betyárfesztivál pályázati feltétele volt a testvér-települési szerződés, ők pedig olyan területben gondolkodtak, ahonnan eddig nem volt ilyen. A községhez tartozó Érkeserű plébánosa, Mihály Balázs által jött létre a kapcsolat, aki egy évig Lendván szolgált. Felvették a kapcsolatot Dóra Líviával, aki funkciója szerint a Helyi Közösségi Tanács elnöke és olyan kedvező fogadtatásban volt része az ötletnek, hogy kereki küldöttség már járt is Szlovéniában.
Hatszáz kilométer
Kérdésünkre Dóra Lívia elmondta: a 28 (!) falut összefogó Moravske Toplice (Alsómarác) községhez tartozik Szécsiszentlászló. A községnek összesen 6500 lakosa van, a magyar határtól mindössze 300 méterre lévő Szentlászlót 170-en lakják, nagytöbbségben reformátusok. Örömmel vállalták a mintegy 600 kilométeres utat, mert Bethlen Gábor fejedelemmel vallják: “Úgy cselekedjünk, hogy megmAradjunk: megmAradjunk magyarokul, őseink nyelvében és vallásában, gyermekeink fényes tekintetében és a szülőföldhöz való ragaszkodásban!” A dokumentum szignálása előtt Nyiri Sándor és Dóra Lívia nagyvonalakban ismertette a hallgatósággal a fentebb leírtakat, majd hivatalossá tették a települések közti kapcsolatot, mely – ahogyan utóbbi fogalmazott – akkor lesz életképes, ha abban a lakosok, a szervezetek és intézmények, a vállalkozások egyaránt részt vesznek. A továbbiakban ebéd következett, miközben a rendezvénysátortól nem messze még javában tartott a Betyárfesztivál focibajnoksága. Ennek eredményéről, illetve a szombaton zajlott eseményekről is beszámolunk egy újabb alkalommal.
Rencz Csaba
erdon.ro

Mától lehet leadni a szavazatokat
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok mától adhatják le levélszavazataikat a külképviseleteken. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tegnap reggeli adatai szerint 274 572-en kérték a voksoláshoz szükséges névjegyzékbe vételüket.
Azok a levélben szavazók, akik személyesen kívánták átvenni szavazási levélcsomagjukat, mától tehetik ezt meg az országgyűlési egyéni választókerületi székhely településén, továbbá a kijelölt 22 egyéb településen, valamint a Kárpát-medenceében kijelölt 12 külképviseleten (Belgrád, Beregszász, Bukarest, Csíkszereda, Eszék, Kassa, Kijev, Kolozsvár, Lendva, Pozsony, Szabadka, Ungvár).
A levélcsomagokat munkanapokon lehet átvenni, legkésőbb szeptember 30-án. Az NVI nyilvántartása szerint a legtöbben Csíkszeredán akarják átvenni szavazási levélcsomagjukat. A válaszboríték leadható bármely külképviseleten szeptember 19-étől munkanapokon, általában 9-16 óra között. Csíkszeredában 6 és 22 óra között, (szeptember 30-án 6 és 24 óra között) várják, Kolozsváron munkanapokon 9 és 19 óra között fogadják a levélszavazatokat.
Szabadság (Kolozsvár)

Lendván vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház
Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar 13 című táncjátékát október 6-án a szlovéniai Lendván láthatják az érdeklődők. 
Az élő zenével kísért, kortárs táncjátékot 2015. október 5-én Aradon, ünnepi díszelőadás keretében mutatták be, azóta számos erdélyi és magyarországi helyszínen vendégszerepelt. Az előadás az Aradon kivégzett tábornokoknak állít emléket, az alkotók megfogalmazásában: arra a ma is aktuális problémára hívja fel a figyelmet, hogy miként éli meg az egyén és a közösség a halál tragédiáját, hogyan tud egyetlen hatalommal bíró személy halálba táncoltatni másokat. Az előadást Tapasztó Ernő és Farkas Tamás rendezte, koreográfus Farkas Tamás, Haynau szerepében Móricz Bencét láthatják.
A 7 óra 7 című kritikai portál így ír az előadásról, amelyet beválogatott a 2015. év negyven legfontosabb előadása közé: „Rengeteg elvetélt és néhány biztató kísérlet mellett a 13 végre egy olyan kortárs táncelőadás, amelyben sem a néptánc nem puszta kultúrkellék, sem a kortárs mozgáselemek nem kínos adalékok. A néptánc itt valóban játszik – mégpedig egy darabot és nem kortárs táncot játszik. Ami egyben azt is jelenti, hogy az előadás a legkevésbé sem a táncról szól – az aradi vértanúk történetére néz rá egy olyan nézőpontból, amiből nem szokásunk ránézni. Ha már fontos ügyekről beszélünk. Innovatív, erős és gondolkodó előadás – megkerülhetetlen.” Nyugati Jelen (Arad)

Székely határőrök nyomában
Úz völgye, Bátos, Stájerország, Lendva, Répecelak s a bölön–árkosi Nagy-hágó. Gyerekkorom idején a hosszú téli estéken erről az útszakaszról, a második világháborúból visszatérő útjuk kálváriájáról sokat mesélt apánk. Részletek csak akkor kerültek elő, amikor egy-egy falusfelével „talált a szó”, s felelevenítették közös háborús élményeiket: ritkábban a hangszerkészítő Duka Jani bátyámmal, gyakrabban Gelei Ferenccel, akikkel megjárták a nagy utat.
Apám, Kisgyörgy Béniám (1896–1971) 1916 és 1928 között az első világháború galíciai frontharcosa, ezt követően orosz hadifogoly, szabad orosz és magyar állampolgár volt, megszenvedte az első világháborút Murmanksztól Odesszáig. Romániában, szülőföldjén nem fogadták: „Vörös-Oroszországból érkezett foglyokra nincs szükség!” – mondták 1928-ban a budapesti román követségen. Végül is hazatért, de a sepsiszentgyörgyi Siguranţán mindennap jelentkeznie kellett. Csak nagyanyám tudta elintézni a korrupt politikai rendőrfőnök feleségénél árkosi bivalytejjel, friss tojással és levágott libával, hogy ne kötelezzék a mindennapos jelentkezésre.
Peregtek az évek, és a második bécsi döntés után újabb behívót hozott címére a postás. A sepsiszentgyörgyi régi víztartály előterében – ma már puszta hely – barakktábor épült, ott láttam apámat először magyar katonaruhában 1944 tavaszán. Negyvennyolc éves volt. Nyolcéves gyermekként annyit értettem meg, hogy viszik a háborúba. Időlegesen Árkoson voltak kiképzésen, abból az időből maradt fenn katonacsoportképük. Július végén kapták a parancsot, indultak az Úz völgyébe. Apámat, a 11. székely határőrzászlóalj katonáját őrvezetőként a zászlóaljparancsnok, vitéz Serfőző János alezredes legényének tette. Onnan még jött egy-egy üzenet, a továbbiakról már csak hazaérkezése után mesélt a családnak, barátainak. Anyámmal, testvéröcsémmel nélkülözések közepette vártuk a háború végét gyermekkorunk színterén, az árkosi Geréb utcában. Háború volt, szükségállapot. Amikor az orosz katyusák szólni kezdtek Moldvában, az elmenekült tisztesek után apáméknak is menniük kellett. Nem részletezzük, hogyan alakult nyugat felé tartó „esztelen menekülésük” az ausztriai határszélig. Amikor sokadmagukkal, háromszéki idősebb katonákkal szembetalálták magukat a stájer Alpokkal, kijelentették: egy tapodtat sem megyünk tovább, s megfordultak.
A répcelaki pihenő
Visszatérésük egy emlékezetes mozzanatát volt alkalmam felidézni egy dunántúli út alkalmával, és csodák csodája, felkereshettem azt a helyet, ahol hazafelé tartó útjuk során, immár magyar földön, napokig emberségben volt részük.
– Répcelakon napokig pihentünk – valahogy így mesélte apám. – Többedmagammal megszálltunk egy tágas udvarban. A háziasszony emberségesen ennünk adott, tető volt a fejünk felett, pihentünk, mert hosszú és nehéz volt a gyalogút Lendvától odáig. Nagyon tetszett nekem a répcelaki háziasszony tájszólása. Szalmacsutakokkal hevítette a kemencét, sütni készült. Mi árkosiakul csodálkoztunk, mert felénk ez másképp megy. Látta, hogy bámultuk, ránk szólt. Há maguknál nem fülik a kementszt szómával? Nem, feleltük. Há mivel? – kérdezte újra. – Száraz faággal, hevítővel! – feleltük. – Jaj igen, annak mifelénk pisili a neve! Olyan nekünk most nincsen. Soha nem felejtem ezt a beszélgetést: az almának azt mondták, óma, a szalmának szóma, a cipő talpának tópa! Az is magyar volt, mint a mi dialektusunk... Dr. Csáky Csaba kedves szárligeti barátunk egy Répcelakot jól ismerő asszonysággal vette fel a kapcsolatot, aki vállalkozott, hogy érdeklődik a régi eseményről. Az idős répcelakiak segítségét kérte. Csodával határos, hogy sikerült nyomára akadni a hetven esztendővel ezelőtti történetnek! – Felkerestem egy idős asszonyt, Galambosné Nagy Gabriellát, aki abban az időben fiatal lányka lehetett, tehát emlékezhetett, és érdekes: emlékezett is a háborús időkre. Arra is, hogy szomszédságukban sok székely katona szállt meg annak idején. Ott laktak Nemes Lászlóéknál, akik pékek voltak, s volt ott kemence is! Ott állandóan sütötték a kenyeret! No, kedves Zoli bácsi, az lehetett az a ház, ahol a katonák, édesapjáék állomásoztak annak idején – közölte örömömre Halász Istvánné Éles Erzsébet, Böbe asszony.
Visszatérés, hazafelé
– Amikor a nyomunkban voltak az oroszok, mi már Ausztria földjén, a stájer Alpokban jártunk, éhesen, meggyötörve, fáradtan, gondolataink az itthoniakon, rajtatok. Mentsen meg minket, Béni bácsi, sze’ maga jól tud oroszul, hátha nem esünk ismét fogságba – biztattak társaim. Megfordultunk szembe az ellenséggel – mesélte apám.
De adjuk át a szót annak, aki résztvevője volt a visszatérésnek, egy akkor fiatal leventéből verbuvált katonának, néhai Soós Ferenc kökösi lakosnak, aki a történteket elmesélte néhai Sylvester Lajos újságíró kollégámnak. A visszaemlékezés megjelent az Úz-völgyi hegyomlás 1996-os dokumentumkötetben: „Lendvánál (ma 11 000 lakosú város Északnyugat-Szlovéniában – szerk. megj.) egy orosz járőr érdeklődött tőle, hogy milyen csapat ez. Mondtuk, hogy az alakulat meg akarja adni magát, mert idegen érdekekért nincs, amiért harcolni. Kijöttek az orosz tisztek, Kisgyörgy bácsi volt a tolmács, a puskákat összeszedték és a fákhoz verték a katonák. A szuronyt s a derékszíjat meghagyták. Tiszteletadásul. Fegyvertelenek voltunk, hagyták, hogy menjünk tovább. Felzárkózva, gyalog jöttünk egészen Rumig (1200 lakosú nagyközség a Rába partján Vas megyében). Kíséret nélkül. Rumtól az oroszok kísértek Sárvárig. Ott kiszedték a tiszteket közülünk a zászlóstól kezdve, mi mentünk neki a Balatonnak, onnét Dunaföldvárnál átjöttünk a Dunán. Kecskeméten, ha nem lett volna tolmácsunk, lehet, hogy az oroszok minket is lekapcsolnak, s vittek volna fogságba” – idézte fel Soós Ferenc.
Legyengülve, tetvesen, tele vérkelésekkel, feltört lábakkal indultak hazafelé Kecskeméttől vonattal. A zűrzavaros helyzet miatt nem volt bátorságuk bemenni a brassói vasútállomásra, könnyen elfogták volna a Maniu-gárdisták, s akkor irány Földvár. Apácán leszálltak a vonatról, a bölöni erdőn keresztül, nagy hóban indultak Árkosra. S mert együtt jöttek sok alsó-háromszékivel, az árkosiak figyelték a toronyból, s amikor megjelentek a Nagy-hágó havas oldalában, meghúzták a harangokat. Mindenki könnyezett. Anyánkkal nagyapám háza előtt vártuk forró teával, pánkóval. 1945 kora tavasza lehetett. Meztelenül jött be a házba, tetűvel tele ruháját elégettük.
– Nem kellett fegyverrel harcolnom az Úz völgyében – emlegette gyakran. – Megszenvedtem ezt a háborút is. Száz háromszékit hoztam haza, orosznyelv-tudásommal megmentettem a második hadifogságtól...
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki független sajtóról beszél, az hazudik
Ágoston Balázst szókimondó cikkeiről ismerik. Az évi rendszerességgel Erdélyben is megforduló budapesti újságíró munkájáról, a világ dolgairól, a magyarság esélyeiről és gasztronómiai szenvedélyéről is beszélt lapunk Sajtóklub sorozatában. 
– Önéletrajzi bejegyzésedben azt írod magadról, hogy számodra a nemzethűség és az értékek védelme gyerekkorod óta természetes. Mit jelent ez manapság?
– Személyes erkölcsi és intellektuális integritást, valamint az ettől elválaszthatatlan közösségi integritást, az egyéni és a nemzeti identitás tudatos megélését. Ma már senki sem tagadhatja, hogy nagy világfordulást élünk: az elmúlt évtizedekben ismert világrend recsegve-ropogva változik. Felemelkedőben a Kelet, alászállóban a Nyugat. Miközben a nyugati világ, azaz Európa és az Egyesült Államok a rendelkezésre álló erőforrások és javak nagy részét birtokolja, a társadalmai lassan felszámolják magukat az elöregedéssel és a természet rendjével való makacs szembeszegüléssel. Miközben dübörög a történelem, tervezett és szervezett folyamat keretében a harmadik világ civilizálatlan hordái zúdulnak ránk. Európa számos meghatározó vezető politikusa még mindig bárgyún tapsikol, és nem veszi észre, hogy háború van, még ha nem is az eddig ismert fegyverekkel vívjuk. Mások a geopolitikai átrendeződés kellős közepén azzal vannak elfoglalva, hogy magukat sem nőnek, sem férfinak nem érző különös emberek számára külön mellékhelyiséget létesítsenek. Ide süllyedt Európa. Ebben a zűrzavarban különösen fontos, hogy tisztában legyünk saját identitásunkkal egyénileg és közösségileg egyaránt. Ragaszkodnunk kell önazonosságunkhoz, gyökereinkhez, ismernünk és tisztelnünk kell önmagunkat, és másoktól is meg kell követelni a tiszteletet.
– Hogyan kötelezted el magad az újságírás mellett?
– Nem volt tudatos folyamat, inkább sorsszerű. Alkatilag sohasem bírtam elviselni az igazságtalanságot, az arcátlanságot, a silányságot. S mivel ebből fakadóan mindig volt véleményem a körülöttem zajló eseményekről, logikusnak tűnt ennek hangot adni. Már csak azért is, mert jobb, ha az ember kiírja magából, ami bosszantja, mint ha mérgében felrobban. Ez egyfajta terápia is. A közélet is mindig érdekelt, hiszen emberként, magyarként nem lehetek közömbös az iránt, hogy mi történik a népemmel, a hazámmal. Legkorábbi olvasmányélményeim is ezt erősítették bennem: Amerika őslakói, az indiánok a szülőföldjüket, a hagyományaikat védték a hódítókkal szemben, a Pál utcai fiúk a grundot a vörösingesek ellen, Eger csillagai pedig a hazát jelentő várat védelmezve feltartóztatták a muszlim áradatot. Egyszóval minden impulzus azt erősítette, hogy mindez fontos. Ezért már iskolás koromban írtam több nemzeti, jobboldali lapba, egyszóval belenőttem.
– Azon magyarországi újságírók közé tartozol, akik rendszeresen járják a Kárpát-medencét. Nehéz általános véleményt megfogalmazni az Őrvidéktől Kárpátaljáig vagy Székelyföldig. Mégis hogyan látod ennek a szétszakadt magyarságnak a boldogulási esélyét?
– Örülök az Őrvidék név használatának, mert feláll a hátamon a szőr, amikor egyébként derék hazafiak is burgenlandozzák Nyugat-Magyarországot mintegy beletörődve, hogy még a velünk bukó Ausztria is kiharapott egy darabot Magyarországból. S aztán szenvedélyesen neki is fogott asszimilálni az ottani magyarokat, sajnos elég nagy sikerrel… Ami a kérdést illeti: szeretnék derűlátó lenni, de sajnos nem vagyok az. A magyarság politikailag az elszakított országrészekben is megosztott, a nemzet ügye iránt elkötelezett szervezetek mellett rendre megjelennek a tájba simuló, az utódállamok vélt vagy valós érzékenységét elsődleges szempontnak tekintő önsorsrontó csoportok, és még jó, ha ezeket nem az utódállami akarat hozta létre… A közösség pedig – amint az a választásokon rendre kiderül – valamiért az ilyen pártokat támogatja meggyőző többséggel. Ezért nem látom azt az áttörési pontot, amitől például Székelyföldön megvalósulhatna a területi és kulturális önrendelkezés, legalábbis ami a Bukarest által szentesített jogi keretrendszert illeti. Felvidéken rémisztően erős az asszimiláció, a magyar párt ciklusok óta nem tud visszakerülni a pozsonyi parlamentbe. Az ukrán állam által elfelejtett, magára hagyott Kárpátalján tragikus a gazdasági helyzet, a kelet-ukrajnai harcok miatt sokan elhagyták szülőföldjüket, mert nem akarnak idegen érdekekért harcolni, főleg nem azon állam érdekeiért, amely nyíltan elnyomja a magyarságot. Délvidéken formailag létezik a kulturális önigazgatás, de a munkavállalás terén szemérmetlen nyíltsággal különböztetik meg az etnikumokat: egy magyar és egy szerb pályázó közül borítékolhatóan a szerb kapja meg az állást. Sajnos arra is van példa, hogy anyaországi vállalkozók nem Délvidéken, hanem Szerbiában fektetnek be. A horvát állam empatikusan viszonyul a magyarsághoz, persze az a körülbelül 14 ezer, területileg széttagolt magyar nem jelent fenyegetést Zágráb számára. A szlovén állam rokonszenvesen segítőkész, de sajnos a Lendva környéki néhány ezer magyar így is ki van téve az etnikai arányokból adódó beolvadás veszélyének. Borúsan látom tehát a helyzetet, de azért vannak biztató jelek is: Székelyföldön például az utóbbi időben javult a népesedési helyzet, ami életösztönt mutat, és több fontos ügyben sikerült összefogni. Erre lehet és kell is építeni.
– Erdélyi vagy délvidéki magyarnak furcsának tűnhet, amikor a magyar sajtó bizonyos részében azt olvassa, hogy Magyarország egyre élhetetlenebb. Újságíróként jól ismered a magyar valóságot. Hogyan látod Magyarország megerősödését, mennyire kormánypárti kampány ez és mennyire valóság?
– Részben kampány, persze, de ilyen a politika természete. Másfelől van is, mivel kampányolni. Gazdasági és pénzügyi téren egyértelműen sikeres Magyarország: ma már nem vagyunk közvetlenül kiszolgáltatva külső tényezőknek. Az államadósság nagyobb részével hazai szereplőknek tartozunk, ami lényeges változás a 2010 előtti helyzethez képest. Az oktatásban és a politikailag életveszélyesnek számító egészségügyben is kedvező folyamatok indultak el. A munkanélküliség gyakorlatilag eltűnt, ma már a munkaerőhiány jelent egyre nagyobb gondot összefüggésben a népesedési mutatókkal, amelyek minimálisan javultak ugyan, de a helyzet továbbra is aggasztó. A honvédelemben is pozitív irányú változások várhatók, amennyiben emelkedik az erre fordított költségvetési forrás. A kultúra terén is számos örömteli fejlemény történt az elmúlt években: kastélyok, várak, turistaházak, múzeumok, műemléképületek újultak meg. És ma már nem kizárólag magyarellenes, szélsőliberális, aberrált, magukat művészeknek nevező provokátorok juthatnak forrásokhoz. A legjobb nyilván az lenne, ha az ilyenek egy fillér közpénzt sem kapnának, de hát ismerjük a hazai és nemzetközi erőviszonyokat ezen a téren… Összességében úgy érzem: Magyarország és benne Budapest is élhetőbb, magyarabb lett, mint a 2010 előtti évtizedekben volt. De tagadhatatlan, hogy ahol nagy az erő és sok a lehetőség, ott a vámszedők, a sakálok, a hiénák is megjelennek, és ezek arrogáns rongyrázása nyomán okkal nyílik a bicska minden jóérzésű ember zsebében. Az is igaz ugyanakkor, hogy ettől még épül és fejlődik Magyarország.
– Budapestről nézve milyennek tartod az erdélyi lapokat?
– Számomra nagyon rokonszenves, hogy Erdélyben erős a regionális sajtó és lojális az olvasótábor. Az erdélyi magyar sajtó nagyobb része emellett világnézettől függetlenül nemzethű, és magyar érdeket képvisel. Ez olyan érték és erő, amit feltétlenül meg kell őrizni, annál inkább, mert érezhetően terjed az SZDSZ-vírus is. Ezzel szembe kell szállni, mert a közösség bomlasztása halálos bűn, különösen most, amikor napról napra változik a világ.
– Mindenhol temetik a nyomtatott sajtót, amit az itt dolgozó újságírók válságként élnek meg. Vajon gond nélkül helyettesíthető a papír?
– Biztos, hogy nem, és nem is hiszem, hogy temetni kell a nyomtatott sajtót. A hírműfajokban persze nem lehet versenyezni az elektronikus felületekkel, főleg a világhálóval. De komolyabb, elmélyültebb elemzéseket, publicisztikákat valószínűleg ezután is papíralapon olvasnak majd azok, akik egyáltalán olvasnak bármit. A jövő szerintem a nyomtatott sajtó és a világháló együttműködése lesz: a cikkek kiegészülnek például a témába vágó rövidfilmekkel, és így élővé válnak.
– Egyre nagyobb a vita a sajtó hitelességéről. Hogyan látod ma az újságírás szerepét?
– Meggyőződésem, hogy aki független sajtóról beszél, az hazudik. A sajtó és az újságíró nem lehet közömbös a körülötte zajló események iránt, nem szemlélhet semlegesen olyan történéseket, amelyekben saját népe, hazája érintett. A sajtó dolga az olvasó alapos, tényszerű, sokoldalú tudósítása, de emellett egyfajta nemzetnevelő küldetése is van. El kell magyarázni az összefüggéseket bizonyos jelenségek között – erősítve és formálva az olvasó identitását. A sajtó fegyver, amit a fajtánk és a hazánk védelmére kell használni.
– Melyek a kedvenc műfajaid, miben érzed magad otthonosan?
– Ha választani kell, akkor az aprólékos terepmunkával – ahogy mondani szoktuk, egerészéssel – járó riportot, illetve a publicisztikát választom, leginkább ezek állnak közel hozzám.
– Milyen a magánember Ágoston Balázs, amikor éppen nem ír vagy nem szerkeszt?
– Bő tíz éven keresztül tevékenykedtem az Erdélyi Magyar Ifjak testvérszervezetében, az Egyesült Magyar Ifjúságban, amíg el nem lehetetlenítették. Szerveztük a délvidéki EMI-tábort, a gyergyói EMI-táborban is a kezdetektől jelen vagyok. Emellett előszeretettel hódolok a gasztronómiai élményeknek: rajongok például a keleti konyhákért. De azért nemrég jóféle kocsonyát főztem, szóval a magyaros vonal itt is jelen van. Szeretem élvezni a képzőművészetet, nem tudnám elképzelni az életem zene nélkül, a rock és a metal világa a fő csapásirány, de azért nem kizárólagosan. És persze örök szenvedélyem a foci: ha tehetem, ott vagyok a legismertebb magyar ember, Puskás Ferenc klubja, a Kispest meccsein.
Ágoston Balázs
Budapesten született 1976-ban. 2002-ben szerzett sajtó szakirányú kommunikációs diplomát az egri Eszterházy Károly Főiskolán. 1991 óta jelennek meg írásai a Magyar Fórumban, a Hunniában, az Új Időkben, a Nyugati Magyarságban, a Karpatiában, a Barikád hírportálon. 2002 óta a Magyar Demokrata munkatársa, 2005 óta főmunkatársa. Társszerzője két publicisztikai gyűjteménynek: „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket”–magyarellenes és neosztálinista közbeszéd a magyarországi médiában (Magyar Ház Kiadó, 2004), Turulmadár az Akropoliszon–tényezők az európai civilizációért (Magyar Ház Kiadó, 2005), illetve a Lámpást adott-e az Úr kezünkbe? esszégyűjteménynek (a Jövő Értelmisége Projekt kiadványa, 2015).
Makkay József | 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Levél-féle a 65 éves Tőkés Lászlóhoz
Az örvendetesen gyarapodó, a méltán rangos elismerést jelentő Tőkés-díjjal kitüntetettek nevében engem ért az a kivételes megtiszteltetés, hogy köszönthetem a 65 éves Tőkés Lászlót.
A református lelkészt és püspököt, a ceausiszta szörnydiktatúrát órák alatt elsöprő, 1989. decemberi romániai népfelkelés, forradalom – mindegy, hogy minek nevezzük – szikráját, aki azokban a vészterhes napokban a huszonhárommillió romániai lakosból egyedüliként tette kockára nemcsak a saját, hanem a családja életét is.
Tőkés Lászlótól a megrögzött magyarellenesek hiába próbálják elorozni a forradalmi szikra szerepét, mert az a bizonyos visszavont „csillag" – a rászórt sár- és szennycunami ellenére – mind tündöklőbben és tündöklőbben ragyog. Külön öröm, hogy köszönthetem a romániai és az egyetemes magyarságot ért sérelmek, de a megoldásra váró gondok őszinte szószólóját az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban. Köszöntöm a kisebbségi sorsba került közel hárommilliónyi magyarság autonómiatörekvésének leglelkesebb szorgalmazóját és megtörhetetlen élharcosát. Köszöntöm a Berzsenyi-, Bethlen Gábor-, Magyar Örökség díj, a katalóniai CIEMEN-Központ Kisebbségi díja, az osztrák Leopold Kunschak-nagydíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, a Truman-Reagan-szabadságérem, a Bocskai István-, a Robert Schumann-díj és a Magyar Becsületrend kitüntetettjét, az egyetlen magyar politikust és közéleti személyiséget, akit 1990-ben Nobel-békedíjra jelöltek. Köszöntöm a Partiumi Keresztény Egyetem megálmodóját, létrehozóját: 1999-ben ez volt az egyetlen önálló magyar felsőoktatási intézmény egész Erdélyben.
Köszöntöm a politikust, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt megálmodóját, az európai parlamenti képviselőt, az EP 2010 és 2011 közötti egyik alelnökét. De köszöntöm a barátot is, akivel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett nagyváradi ünnepségek és előadások során kerültünk igazán közeli kapcsolatba. Tőkés Lászlónak meghatározó szerepe volt abban, hogy 2016-ban bővített kiadásban újra megjelenhetett az érmihályfalvi-csoport perében életfogytiglani kényszermunkára ítélt Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész Élet a föld alatt című börtön-visszaemlékezése. Ez az egyetlen hiteles dokumentum a romániai siralomházak döbbenetes világáról, amelyet Balaskó 1983-ban, négy vaskos füzetben – az életét kockáztatva – vetett papírra, mielőtt az elszenvedett kínzások nyomán teljesen meg nem vakult. Így kap történelmi jelentőséget Tőkés László születésnapi köszöntése, hiszen lelkészként, püspökként ugyanazt a nemzet egészét felemelő munkát folytatja, amit nagy elődei elkezdtek, a kommunista diktatúra pedig abbahagyatta. Kisvárda érdeme, hogy mindezt felismerte, és a Kárpát-medencében nemcsak elsőként, hanem egyedüliként hozta létre az azóta is töretlen lelkesedéssel tevékenykedő Tőkés László Alapítványt.
Nagy elődök mércéje
Tőkés László a megtörhetetlenek közül való. Hasonlóan három nagy elődjéhez, a huszadik század legnagyobb magyarjához, Márton Áron erdélyi római katolikus püspökhöz, a Felvidék legendás mártírjához, Esterházy Jánoshoz és Ravasz László dunamelléki református püspökhöz, akiket annak ellenére sem lehetett megtörni, hogy a mind jobban berendezkedő kommunista hatalom el akarta őket söpörni a politikai élet porondjáról, a fizikai megsemmisítésüktől sem riadt vissza. Arra a kérdésre is csattanós választ adtak: az Isten szolgája, a plébános, a lelkész politizáljon-e? A szószékről elmondott ige is politizálás a javából!
A felsorolt három nagy előd jelenti az igazi mércét a kompromisszumok megkötésében, de abban is: vannak helyzetek, amikor nem szabad meghátrálni, kompromisszumot kötni. Akárcsak Tőkés László, ők is azt mondták ki – minden kertelés, a következmények, a meghurcoltatás latolgatása nélkül –, ami a magyar népnek, a magyar nemzetnek, a magyar közösségeknek a legjobban fájt. Tették ezt olyan „sziklagörgető magyar nyelven", hogy – az 1848. március 15-ei pesti forradalom páratlan hangulatát idézzem – „a helytartó tanács reszketni tetszett". „Ám legyen szókimondó és goromba, akinek teljesen igaza van!" – figyelmeztet Thomas Mann, akit így üdvözölt az igazmondó költők talán legnagyobbika, József Attila: „az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." (József Attila: Thomas Mann üdvözlése).
Tőkés László „az igazat, nemcsak a valódit" mondta 2017. március 27-én Nagyváradon, amikor Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökével közösen tartott sajtóértekezleten bemutatták az EMNT által összeállított, a 2014 és 2016 közötti időszakban elkövetett 312 romániai magyarellenes megnyilvánulás, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem törvény által biztosított magyar tagozata megakadályozásának, a március 15-ei ünnepségek során tapasztalható vegzálások, a március 10-ei székely szabadság napja sorozatos megtorpedózásának negyvenoldalas gyűjteményét – Transylvania monitor címmel – angol, román és magyar nyelven.
„Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában. A magyarellenesség a 19–20. század öröksége Romániában, hiszen a jelenség Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor rendszerének is egyik tartóoszlopa volt" – fogalmazott Tőkés László a rá jellemző megfellebbezhetetlen hitelességgel. Borítékolni lehet: a román nyelvű sajtó egészén ugyanaz a hisztérikus hullám, forgószél, trópusi vihar fog végigseperni, mint amikor az 1990-es évek elején az Amerikai Egyesült Államokból visszatérve kijelentette: Romániában az etnikai tisztogatás nem szűnt meg. Vagy amikor a tusványosi előadás-sorozaton ugyanolyan védhatalmi státuszt kért a romániai magyarság számára, mint amilyent Ausztria gyakorol a dél-tiroli németek érdekében.
Tőkés László „az igazat, és nemcsak a valódit" mondta akkor is, amikor az RMDSZ 25. évfordulójára azt írta: „Az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre... Negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseink közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott (Bolyai) állami magyar egyetem újraindítása. Az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a »neptunos politika«, hanem egyre inkább elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és felsőoktatás terén.
Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, háromnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen betiltják a székely szabadság napjára tervezett utcai felvonulást." Miközben ez a születésnapi köszöntő elhangzik, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége, a diákok, a tanárok falhoz szorítva – a helyi és központi hatalom packázásai közepette – vívják a kétségbeesett küzdelmüket az iskola puszta létéért, abban az épületben, amelyet magyarok építettek, s amelyet végeláthatatlan pereskedések után visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának, a római katolikus egyháznak.
Amit ma sem tudnak megemészteni
Utólag visszatekintve, a román államra, a román közvéleményre és kollektív emlékezetre vet negatív összképet az a kínos igyekezet, amellyel a 2009-ben Tőkés Lászlónak adományozott Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát 2016. március 3-án visszavonták. Az a Klaus Johannis államelnök vonta vissza, aki nagyszebeni polgármesterként elvette a város magyar polgárai által a két világháború között téglajegyekkel, önfeláldozó munkával, saját erejükből épített kétemeletes magyar házat. Tudomásul kell vennünk: a román politikum, a közvélemény nem tudja elfogadni, megemészteni azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy az 1989. decemberi népfelkelés, forradalom elindítója egy magyar, Tőkés László temesvári lelkész volt!
A meglódult fantáziák majd újabb és újabb elméletek gyártanak arról: Tőkés László magyar kém volt, hatalmas összegeket kapott a román államrend megdöntéséért. Magam előtt látom a temesvári református templom falán lévő négynyelvű táblát – nem messze attól a helytől, ahol Székely Dózsa Györgyöt 1514-ben „izzó vastrónon megégették" –, amely hírül adja a világnak: „1989. december 15. Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom." Az a négynyelvű tábla örökkön örökké hirdetni fogja Tőkés László egyedülálló hőstettét. Ezt ismerte fel a temesvári román többség, amely csatlakozott a Tőkés Lászlót védelmező magyar hívekhez, országos méretű tüntetéssé terebélyesítve a Ceauşescu-diktatúra elleni hatalmas elégedetlenséget. Véráldozatukkal pecsételték meg a sajnos csak rövid ideig tartó román–magyar testvériséget.
Miközben a születésnapi köszöntőmet papírra vetem, újból és újból – rémálomként – fel-felvillan előttem a 2004. december 5-e előtti, a Duna Tv által sugárzott műsor, amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök – Tőkés László és Duray Miklós minden kétségbeesett meggyőzése ellenére – a 23 millió román bevándorló Magyarországra való özönlésével, munkahelyek elvételével, a szociális védőháló és egészségügyi ellátás tönkretételével riogatott. Egyetlen, magára valamit is adó nemzet miniszterelnöke sem árulta így el nemzettársait, sorsosait! Gügye magyarázat: a népszavazási kérdést rosszul fogalmazták meg. A kérdést egyszer meg kellett fogalmazni, és fel kellett tenni. A magyarok egy igen jelentős része – örök tisztelet a kettős állampolgárságra igennel szavazóknak! – a lehető legrosszabb választ adta. Hasonló „válaszadás" a románok, szerbek, szlovákok, ukránok, horvátok, szlovének, de még az osztrákok esetében is elképzelhetetlen.
Mindezt azért is írom, mert a felsorolt népeknél, nemzeteknél elképzelhetetlen lenne, hogy egy Andrassew Iván formátumú publicista Ne vígy minket kísértésbe címmel könyvet írjon, és emberi becsületébe gázoljon annak a Tőkés Lászlónak, akinek a kisujját sem érte fel. Nem véletlen, hogy a közvádas, magánvádas és személyi polgári pert is Tőkés László megnyerte. Az ítélőszék szerint a sértés annyira durva volt, hogy azt senkinek nem kötelessége elfogadni. Andrassew Iván azzal indokolta a könyv megírását: „...ezt a könyvet nem azért írtam, mert a romániai (2012. évi) választásokra szántam botránykönyvnek (...), hanem azért, mert attól tartottam, hogy Magyarországon Schmitt Pál helyett Tőkés László lesz az elnök." Törvényszerűen vetődik fel a kérdés: kisebbségi sorsban élő magyar nem lehetne államelnök Magyarországon?
Csak egyetemes magyarság van
Ezt a skizofrén helyzetet ideje lenne végre feloldani! Az utódállamokban élő magyarok őseinek adója, munkája, hozzájárulása nélkül nem készülhetett volna el sem a Parlament impozáns épülete, sem a büszkén mutogatott műemlékek sora. Ugyanúgy a mai Magyarország állampolgárai őseinek adójából, munkája, verejtéke nyomán készültek el Kolozsvár, Nagyvárad, Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Arad, Pozsony, Kassa, Ungvár, Munkács, Szabadka, Zágráb, Eszék, Lendva, de Felsőőr, Kismarton, sőt Bécs – a felsorolást folytathatnám – párját ritkító műemlék és középületei. Mindkét részről tehát jogos az igény, hogy beleszóljanak mindenhol, ahol magyarok élnek, akár egymás belügyeibe is. Tőkés László egész életműve, minden tette, kiállása a magyarságért – Erdélyben, az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban – a bizonyság arra, hogy csak egyetemes magyarság van. Ezért az egyetemes magyarságért – ha szükséges – a legdrágábbat, az életet is fel lehet, fel kell áldozni! Tőkés Lászlót lehet támadni, lehet a horgasinába marni, de aki ezt teszi, az gondolja végig: legalább a töredékét próbálja megtenni annak, amit ő élete eddigi 65 éve során megvalósított.
A megszólítás, a cím már sejtette, születésnapi köszöntésemet a Partium legnagyobb költőjének, Ady Endrének Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című versének parafrazált soraival zárom: Adassék e levél Tőkés László úrnak, / Kit most érdemelten, szépen koszorúznak, / Koszorút nem viszek, írás megy helyette, / De ott leszek mégis, míg élek mellette. Így köszöntöm a jelképes 65. születésnapon Tőkés Lászlót, a lelkészt, a püspököt, az Európai Parlament képviselőjét, az embert, a barátot, az egyetemes magyarság jogainak – és egyben az egyetemes emberi jogoknak – mind az öt világrészen ismert védelmezőjét. Kívánom, hogy élete nagy álma, a Székelyföld és a partiumi magyar közösség autonómiája megvalósuljon. Kívánok erőt, egészséget, hosszú életet! A jóisten áldja, óvja minden lépésedet. Kívánom, hogy a Tőkés László 65. születésnapját méltóan és felemelően megünneplő Tőkés László Alapítvány még hosszú évtizedeken át legyen a Tőkés László-életmű hűséges őrzője, ápolója, és minél több magyar kiválóságnak ítélhesse oda a megtisztelő Tőkés-díjat.
Tófalvi Zoltán
A szerző történész
(Elhangzott 2017. április 2-án a kisvárdai református templomban, a Tőkés László Alapítvány által szervezett, a 65 éves Tőkés Lászlót köszöntő ünnepségen.) Krónika (Kolozsvár)

Magyar Ifjúsági Konferencia: a magyar ifjúsági szervezeteket nyugtalanítják a románok
Muravidéken, Lendván gyűltek össze a Kárpát-medence és a nyugati emigráció fiataljainak képviselői a Magyar Ifjúsági Konferencia keretén belül. A Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta képviseletében jelen volt Tőke Ervin, országos elnök és Lőrincz Árpád, szentegyházi szervezeti elnök.
Az alábbi zárónyilatkozatot fogadták el egyhangúan a tanácskozás végén:
ZÁRÓNYILATKOZAT
A Magyar Ifjúsági Konferencia 2017. május 12-14. között Lendván tartotta 32. rendes ülését.
A Magyar Ifjúsági Konferenciát dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Vida Törnar Judit, Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség elnöke és Aleksandra Kozak, Lendva Község Községi Igazgatóságának titkára köszöntötte.
A Magyar Ifjúsági Konferencia üdvözli a felvidéki magyar iskolákba beiratkozott elsősök számának növekedését.
A Magyar Ifjúsági Konferencia sajnálattal veszi tudomásul, hogy az Újvidéki Felsőbíróság elsőfokú döntése értelmében a Vamadisz elveszítette a Jogtudományi Kar elleni bírósági pert a magyar felvételi vizsgáért. Szervezetünk támogatja az eljárás másodfokon való folytatását.
Üdvözöljük, hogy Magyarország Kormánya a vajdaságihoz hasonló gazdaságfejlesztési programot indított el Kárpátalján. Kérjük, hogy a jelenleg futó gazdasági pályázatok, start programok keretén belül még inkább elérhetőbbek legyenek a kezdő fiatal vállalkozók számára is. Örömmel értesültünk róla, hogy a közeljövőben újabb külhoni közösségi terek megnyitása várható.
A Magyar Ifjúsági Konferencia nyugtalanítónak tartja azokat a jelenségeket, amelyek a gyulafehérvári nyilatkozat elfogadásának 100. évfordulója kapcsán tartandó ünnepségsorozat előkészítése során tapasztalhatóak. Kérjük a Magyar Kormányt, kövesse figyelemmel az eseményeket, annak érdekében, hogy a megemlékezésnek ne lehessenek a magyar közösséget megbélyegző felhangjai.
A fiatal magyar kutatók innovációs erejének felismerését, annak felhasználásának támogatását a Magyar Ifjúsági Konferencia kulcskérdésnek tartja a magyar kulturális, tudományos és gazdasági közösségek jövőbeni fenntartása érdekében. Megkerülhetetlennek tartjuk az anyaországi és a külhoni fiatal kutatói közösségek együttműködését, a közös tudományos tér fenntartását és fejlesztését.
A Magyar Ifjúsági Konferencia szekcióülésén javaslatcsomag született a fiatalok közéleti aktivitásának növelése, valamint a nemzeti identitás erősítése érdekében. A javaslatcsomag jelen nyilatkozat mellékletét képezi.
A Magyar Ifjúsági Konferencia következő soros ülését Magyarországon tartja.
Lendva, 2017. május 13. http://itthon.ma/civilifi

Arad és a szlovéniai Lendva egyre közelebb egymáshoz
Megszületett a kulturális partnerségi egyezmény Arad és a szlovéniai Lendva település között. A megállapodást május 16-án írták alá a lendvai városházán, ahol Aradot Gheorghe Falcă polgármester és Bognár Levente alpolgármester képviselte.
A szlovéniai magyarok Népújság c. hetilapjának beszámolója szerint a dokumentumot az aradi polgármester és Anton Balažek, Lendva Község polgármestere látta el kézjegyével. „Arad és Lendva együttműködési megállapodása tulajdonképpen egy 10 éves kapcsolattartás hozadéka, melyet elsősorban a magyar nemzetiség ápolt” – áll a hetilapban.
A két település közösségét az aradi Szabadság-szobor megalkotója, a lendvai születésű Zala György szobrászművész (1849–1937) tiszteletekapcsolja össze, ebből a meggondolásból szervezik meg a lendvai magyarok évről évre a Zala Görgy-emléknapot, melyen már hagyomány, hogy Arad város is képviseltetik. Az emléknapot idén például Siska-Szabó Hajnalka aradi képzőművész egyéni tárlata gazdagította.
Az aradi polgármesteri hivatal sajtóosztályáról kibocsátott közlemény értelmében a két település nemcsak kulturális területen, hanem környezetvédelmi kérdésekben, ugyanakkor az alternatív, megújuló energiaforrások tekintetében is együtt kíván működni. Az aradiak a szlovéniai látogatáson azt is megtudhatták, hogyan próbálják partnereik optimizálni a lakosság energiafelhasználását (pl. geotermikus fűtés).
A két önkormányzat vezetői megegyeztek abban, hogy az elkövetkezőkben a termálvíz-források kiaknázásában, illetve a két közösség örökségének a megőrzésében is segíteni fogják egymást. Az együttműködés kiterjed az Európai Uniós támogatások megpályázására, de az önkormányzat vezetői szeretnék, ha az aradi és a lendvai kulturális intézmények, civilszervezetek és művészi együttesek is közelednének egymáshoz. Szó esett még a két vidék oktatási intézményei közötti cserekapcsolatok megalapozásáról is.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Kiálltak a magyar nemzetpolitika mellett a kárpát-medencei magyar szervezetek
Immár hagyománnyá vált a Tusnádfürdőn tartott Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a péntek délelőtti kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal, amelyen évről évre részt vesznek a magyar kormány megbízottai mellett a határon túli nemzetrészek érdekképviseleti szervezeteinek vezetői, és egyfajta helyzetképet körvonalaznak az őket érintő aktuálpolitikai kérdésekről, nehézségekről, adott esetben megvalósításokról. Idén az erdélyi magyar politikai paletta mindhárom alakulatának vezető politikusai jelen voltak a panelbeszélgetésen, és a többi kárpát-medencei magyar szervezettel egyetemben határozott állást foglaltak az elmúlt hét év következetes magyar nemzetpolitikája, a Fidesz-KDNP-kormányzat megmaradásának fontossága mellett. A magyar nemzet léte az egyetemes magyarság jólétével függ össze; a Trianon kihívásaira adott, a kornak megfelelő válasz pedig a nemzet közjogi egyesítése – hangsúlyozta Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes.
A magyar állam értelme és célja, hogy a nemzet fennmaradjon, és az emberek életminősége javuljon. Minden egyes nemzetrész fontos, hiszen ha bármelyik elvész, az egyetemes magyarság csonkul – emelte ki a magyar kormány nemzetpolitikájának meghatározó elemeit összegző Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Mint mondta, valamennyi nemzetrész felelős önmagáért, de a többiért is, hiszen mindaz, ami egyikben vagy másikban történik, kihat a többire is. Felhívta a figyelmet például arra, hogy a többi magyar nemzetrészek pozitív példaként használhatják fel jogkövetelésükben, hogy Szerbiában a megvalósulás fázisában van a magyar közösség kulturális autonómiája. A kormányfő-helyettes megállapítása szerint Magyarország és a magyarság a történelmi sebeken túllépve kiegyezett és kibékült Szerbiával, és nemzetközi téren is bizalmi jellegű a két ország együttműködése. Megjegyezte azt is, hogy a visegrádi együttműködés keretében Szlovákia magyarul beszélő katonákat küldött Magyarországra, akik résztvettek a magyar határ védelmében. Ilyen körülmények között úgy vélte, nem Magyarország hibája, hogy a román-magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul.
Száz év múlva is számítsanak
A Magyarország határain túl élő nemzetrészek és a világban szétszóródott magyarság számára nyújtott anyaországi támogatás egyik alapvető pillére az oktatás, a kultúra és az identitás megőrzésének elősegítése. Erre a célra fordított összeget a kormány 2010 óta megtízszerezte, így most eléri a kilencven milliárd forintot – hangsúlyozta Semjén Zsolt. Hasonló mérvű támogatást szánnak a határon túli gazdaságfejlesztési projektekre is. A nemzetpolitika fontos tényezője továbbá a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság kiterjesztése által, illetve a külhoni magyar érdekvédelmi szervezetek támogatása – összegezte a kormányfő-helyettes. Felhívta a figyelmet arra, hogy teljes jogú állampolgársága révén a határon túli magyarság száz év múlva is rá tudja kényszeríteni a választások révén a mindenkori magyar kormányt arra, hogy komolyan vegye az anyaország határain kívüli nemzetrészeket.
Semjén Zsolt kommentálta Lendvai Ildikó magyar szocialista politikusnak a közelmúltban elhangzott, a szavazati jog kiterjesztését bíráló kijelentését is. Emlékeztetett, 2004-ben nem fogadták el a szocialista javaslatot, hogy szavazati jog nélkül adjanak, „B” kategóriás állampolgárságot a határon túliaknak. „Lendvai Ildikó úgy kóvályog a magyar belpolitikában, mint vasorrú bába a mágneses viharban” – tette hozzá a kormányfő-helyettes.
Válság és konfliktusok Ukrajnában
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke borús megállapításokat körvonalazott a magyar közösség életét, jövőjét illetően. Elmondta, az Ukrajnát érintő geopolitikai konfliktus nem könnyíti meg a magyarok helyzetét, tekintve, hogy az súlyos gazdasági válságot is eredményezett. Dél-Kelet és Nyugat-Ukrajna között eleve hatalmas különbségek vannak, nemcsak politikai irányultság tekintetében, hanem kulturális, civilizációs kérdésekben is, egy ilyen ország egységét pedig csak egy olyan óvatos, többvektorú politikával lehetne megtartani, amelyet a kilencvenes években folytattak az ukrán vezetők – részletezte. A minszki megállapodás megteremthetné a békét, de ennek az ukrán parlamentben való keresztülvitele problematikus, ugyanis alkotmánymódosításra lenne szükség, hogy a leszakadt területnek szélesebb önkormányzatiságot adjanak. A helyzetet súlyosbítja, hogy többmillió fegyver van magánkézben az országban, és különféle önkéntes félkatonai alakulatok tevékenykednek.
Az adósságválság, amelybe Ukrajna belekerült, nem teszi lehetővé azt sem, hogy a továbbiakban önálló gazdaságpolitikát folytasson, ennek pedig az lesz a következménye, hogy az állam rövidesen felszámolja a szociális háló maradványait is – mondta Brenzovics. Arról is beszámolt, hogy míg az 1996-os alkotmányban rögzítették a kisebbségi nyelvhasználathoz való jogot, az anyanyelvi oktatást, jelenleg egyfajta bújtatott alaptörvény módosítás zajlik; a közelmúltban elfogadott felsőoktatási törvény nem engedélyezi például a nem ukrán nyelvű oktatást ezekben az intézményekben. Hozzátette ugyanakkor, ha tovább korlátozzák is újabb törvények elfogadásával a kisebbségi nyelvhasználatot a közoktatásban, nem valószínű, hogy a magyar, bolgár, román, orosz többségű vidékek iskolái hirtelen átálljanak ukrán nyelvű oktatásra. Mindamellett, ezek a törekvések feszültségeket keltenek, s egy ilyen soknemzetiségű országban a nemzetiségek jogainak biztonsága nélkül nem lesz társadalmi stabilitás. – Mi továbbra is fenntartjuk intézményeinket, iskoláinkat, a sajtót, de ez nem lenne lehetséges Magyarország támogatása nélkül – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.
Magyar „követek” a diaszpórában
Klement Kornél, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének alelnöke azt a kérést intézte a szülőföldjükön élő magyarokhoz, próbáljanak nyíltan, befogadóan közelíteni mindazokhoz, akik jelenleg a különböző államokban szétszóródva élnek, de megőrizték magyarságukat. Hangsúlyozta, sajnos tényként kell kezelni, hogy 2,5-3 millió ember él távol szülőföldjétől. A diaszpóra magyarjai a maguk során a kultúrkincsek megismertetésének „kis követei”, és civil utakon tiltakoznak a Magyarországot érő, rosszindulatú támadások ellen is. Mint mondta, a Kárpát-medencei magyarságot a különféle autonómiaformák létjogosultságának tudatosításával segíthetik.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke úgyszintén a gazdaságfejlesztési projektnek a kisvállalkozások számára nyitott lehetőségeit értékelte, illetve a közösség erősítése szempontjából pozitívumnak minősítette azt is, hogy legkésőbb a jövő év elején megnyílik Lendván a magyar főkonzulátus. Említést tett arról is, hogy mindmáig nem sikerült átfogó nemzetiségi kerettörvényt elfogadtatni, nem utolsósorban azért, mert az olaszokkal nem sikerült egyezségre jutni.
RMDSZ: biztos pont Budapest
A Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő által moderált beszélgetés az erdélyi magyar szervezetek képviselőinek összegzéseivel folytatódott. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke többek között megállapította, az RMDSZ-szel kötött politikai együttműködés „biztos pont” lehet azt illetően, hogy etnikai alapon szerveződő pártokként képviselhessék közösségüket.
– Nemzetpolitikai tekintetben számunkra a biztos pont Budapest. Támogatjuk azt a határozott, meg nem alkuvó külpolitikát is, amelyet az Orbán-kormány folytat a Balkánon belül és kívül – emelte ki hozzászólásában Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora. Hozzátette, hogy a „vazallusi” kapcsolatrendszerekhez szokott nagyhatalmaknak ez a fajta politizálás kényelmetlen, a Balkánon pedig kuriózumnak számít. A színfalak mögött a román politikusok is irigykedve tekintenek Magyarország politikai magatartására, de a felszínen továbbra is a simulékony, balkáni politizálást folytatják. Szerinte egy esetleges budapesti kormányváltás elakasztaná a mostani nemzetpolitikát, ezért fontos, hogy a mostani kormánypártokat a külhoni magyarok szavazataikkal is támogassák, amikor erre sor kerül.
Az erdélyi magyarság számára biztos pont továbbá az RMDSZ, amely a maga hibáin és problémáin túlmenően, az elmúlt 27 évben állandóan jelen volt a román törvényhozásban – állapította meg a szenátor, megjegyezve, hogy az MPP-vel tavaly őszinte partnerséget tudtak kötni, ezzel is bizonyítva, hogy nem zárkóznak el az erdélyi magyar politikai párbeszédtől. Nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a közelmúltban néhány óra alatt olyan magyarellenes hangulatot sikerült a román sajtóban és a közösségi oldalakon kelteni, amely megakadályozta három fontos törvénytervezet elfogadtatását.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke kiemelte, az általa irányított politikai alakulat feladatának tekinti a magyar nemzeti együttműködés rendszerének kiteljesítését, a magyar országgyűlési választásokat megelőző mozgósítást. Mint mondta, az EMNP „ellenzéki párt” Erdélyben, de az erdélyi magyarok önrendelkezésének, az autonómiaigények megvalósításának tekintetében összehangolt politikai stratégiákra, együttműködésre lenne szükség.
Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető alelnöke örömmel számolt be arról, hogy a HMDK az önkormányzati választásokon nagyszerű eredményt ért el, meghatározó tisztségeket szerzett fontos magyarlakta térségekben.
Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a Kisebbségi Szemle legújabb számában olvasható tanulmányra hivatkozva elmondta: a Felvidéken az etnikai alapú politizálás fontosságát alátámasztja az, hogy a magyarok 16 százaléka saját népcsoportját a szlovák nemzet részének tekinti, 27 százalékuk akkor vallja magát magyarnak, ha abból nem származik kára, 19 százalékuk pedig szlovák iskolába járatja gyermekét. A törvényhozásból kimaradt MKP folyamatosan dolgozik támogatottságának javításán, és tudatos fiatalítási folyamatot is elindított a pártban. Mint mondta, a magyar oktatási és kulturális intézményeket a Felvidéken is a magyar kormány támogatásának köszönhetően működtetik, és szívesen fogadják a tervezett gazdaságfejlesztési projekteket is. Hangsúlyozta, hisz a kárpát-medencei magyarság összefogásában, a „felvidéki magyar nemzetpolitika pedig a felvidéki hálószobában kezdődik”.
Három külhoni magyar mandátum várható
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kijelentette, a VMSZ abban érdekelt, hogy stratégiai partnere, a Fidesz-KDNP pártszövetség győzzön a magyar országgyűlési választásokon, és folytatódjék az elkezdett nemzetpolitikai építkezés. Választási részvételre buzdította a visszahonosított magyar állampolgárokat, hangsúlyozva, hogy a magyar nemzet- és szomszédságpolitika folytonossága biztosítja többek között azt is, hogy Szerbiában a magyarokat ne veszélyforrásnak tekintsék.
A külhoni állampolgárokban tudatosulnia kell annak, hogy a sikeres választási regisztrációt követően el is kell menni szavazni – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, megjegyezve, hogy körülbelül három külhoni magyar mandátumra lehet számítani, amellyel élni kellene. Elmondta, a 2014-es országgyűlési választásokig csaknem 200 ezren regisztráltak, és a beérkezett 160 ezer levélszavazat több mint 95 százalékát adták a kormánykoalíció pártjaira. Jelenleg a nem magyarországi lakcímmel rendelkező, regisztrált magyar állampolgárok száma meghaladja a 350 ezret. Az államtitkár kifejezte abbéli reményét, hogy a jövő évi választásokig ez a szám jelentősen nőni fog.
Az 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlés közelgő centenáriuma kapcsán, Semjén Zsolt kérdésre válaszolva kifejtette: a tudományos műhelyeknek meg kell adni minden állami támogatást ahhoz, hogy a történelmi valóságnak megfelelően írhassák meg az első világháború, Trianon és az idegen impériumokba szakadt magyarság történetét, mert „ha azok írják meg, akik velünk szemben állnak és álltak, abból nem fogunk jól kijönni”. Felidézte, Trianonnak részben azért lett ilyen végkimenetele, mert Budapesten „egy nemzetietlen, hazafiatlan társaság szétverte, felszámolta a magyar honvédelmet, feloszlatta a hadsereget. Ez történelmi tanulság arra nézve, hogy ha „nemzetietlen hatalom van Pesten, az egyetemes magyarság ügye rosszul fog állni” – hangsúlyozta a magyar kormányfő-helyettes.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)