November 6-án kezdődött Marosvásárhelyen az a rendezvénysorozat, amelyet a polgármesteri hivatal, a Baja-Marosvásárhely Baráti Társaság, a Marosvásárhely-Kecskemét Baráti Kör Egyesület és a Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Kör Egyesület szervezett. Náznán B. Olga, a baráti társaságok marosvásárhelyi képviselője írt pályázatot, melyet az Európa a polgárokért 2007-2013-as program keretében nyújtottak be sikerrel, így jöhetett létre a kétnapos találkozó. A 60 meghívott, Kecskemét, Zalaegerszeg, Baja és Lendva (Zalaegerszeg testvérvárosa) képviselői a korszerű szőlőtermesztésről és borászatról folytattak eszmecserét. /Kilyén Attila: Testvérvárosok polgárainak találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./

A Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok a magyar közművelődési élet egyik legjelentősebb seregszemléje. Idén szeptember 16–20-a között XIV. alkalommal került sor erre a rendezvényre a felvidéki Galántán, valamint a környékbeli, többségében magyarok lakta településeken. Azért is esett a választás a Felvidékre, mivel a CSEMADOK Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Az összejövetel társszervezői a Kárpát-medence különböző történelmi régióiban tevékenykedő közművelődési ernyőszervezetek voltak: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Lendva (Muravidék), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, az anyaország képviseletében pedig a Veszprém-megyei Művelődési Központ. A megnyitó ünnepség a galántai Szent István király római katolikus templomban volt. Megnyitó beszédet mondott Hrubik Béla, a CSEMADOK elnöke, valamint a határon túlról érkezett közművelődési ernyőszervezetek nevében Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke. A megnyitó ünnepi hangulatát emelte a galántai Kodály Zoltán Daloskör előadása. Az erdélyiek gazdag programmal érkeztek. Sikert aratott a Kovács Hajnal vezette marosfelfalusi Bíborka Táncegyüttes, valamint Vincze László kolozsvári bábművész. Bemutatták a Sapientia EMTE Fotó-, Film- és Média-szakos hallgatói által készült rövidfilmeket. A CSEMADOK megalapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi ülést a peredi művelődési házban tartották, s ebből az alkalomból a résztvevő szervezetek és kulturális intézmények közös zárónyilatkozatot fogadtak el. /Dáné Tibor Kálmán: Művelődési seregszemle: idén Galántán ünnepeltek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

Az 1990-ben alakult, egy évvel később bejegyzett Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség (SJNKSZ) a Kárpát-medence kórusainak és zenekarainak nemzetközi szakmai szervezete. Kezdetben csak a Nyárádmentére szorítkozott, később egész Erdélyre, majd csaknem minden, magyarok lakta régióra kiterjesztette tevékenységét. 2003. augusztus 22-én tartotta második nagy összejövetelét a Szeged melletti Mórahalmon. Másnap a Kárpát-medencei zenei együttesek, kórusok találkoztak Ópusztaszeren, hat országból közel ötven kórus vett részt, több mint 1500 dalos lépett fel. A kongresszus döntése nyomán a szövetség Erdélyből „átköltözött” Magyarországra. SJNKSZ társszövetségi viszonyban van a Romániai Magyar Dalosszövetséggel, a Csemadokkal, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel, a Vajdasági Magyar Dalosszövetséggel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, a Baranya vidéki Magyar Művelődési Intézettel Horvátországból. Nagy Ferenc távozásával nehezen pótolható űr keletkezett a SJNKSZ-ben. Hiszen ő, ahol csak járt, vezényelt, szónokolt, mindig Szent István király Nagy-Magyarországában, egységes magyar nemzetben gondolkodott. Az ezredfordulón ezertagú kórus szólalt meg Debrecenben. A kórusszövetség új vezetőjével Siófok vált a szövetség központjává. A közeli Ádándon élő Neisz Ferenc elnök ismerkedőben járt Marosvásárhelyen. Járt már Bácskában, ide Kárpátaljáról érkezett. /Bölöni Domokos: Erdéllyel ismerkedik a kórusszövetség új elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

Zala György (Lendva, 1858. április 16. – Budapest, 1937. július 31.) születésének 150. évfordulója alkalmából tavaly Zala-emlékévet tartottak, amely konferenciasorozatot foglalt magába Lendvától Aradig, de a híres szobrászművész szellemi hagyatékát ápolók nem szakították meg a kapcsolatot. A jövő évi tervek megbeszélésére Aradra látogatott a szülőváros, a most Szlovéniához tartozó Lendva képviseletében Horváth Ferenc, a lendvai magyar önkormányzat elnöke. Bognár Levente aradi alpolgármesterrel – a tavalyi emlékév egyik kezdeményezőjével – megkoszorúzták Zala György egyik legmonumentálisabb alkotását, az aradi 13 vértanúnak emléket állító Szabadság-szobrot. Horváth Ferenc látogatást tett a Jelen Házban, majd levetítették azt a dokumentumfilmet, amit a lendvai magyar tévéstúdió készített, és amelynek a címét Zala György hitvallása ihletett: Én hittel dolgozom. A szervezők megemlékeztek az idén nyáron váratlanul elhunyt Borbás Györgyről, a Zala Emlékbizottság titkáráról, a szobrászművész munkásságának nagy tudású ismerőjéről is. /Pataky Lehel Zsolt: Csendes főhajtás Zala György emléke előtt. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 17./

Ötéves a Szülőföld Alap – Két pilléren a magyar nemzetpolitika
– Az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése – mondta hétfőn Budapesten Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára 2010 nemzetpolitikai stratégiájáról, majd hozzátette, „kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása”.
A sajtóbeszélgetésen részt vett Törzsök Erika, a főosztály főigazgatója is. A stratégiai pontok, feladatok ismertetése előtt Gémesi röviden átfutotta a most ötödik születésnapját ünneplő Szülőföld Alap eredményeit. Elmondta, a magyar nemzetpolitika 2006-tól két pilléren nyugszik, az egyik a támogatáspolitika, a másik pedig a fejlesztéspolitika.
A megújított támogatáspolitika célja a nyelvi-kulturális önazonosság megőrzését segítő intézmények és programok támogatása.
E körben a stabilitást erősítik a nemzeti jelentőségű intézmények és programok, amelynek révén a magyarság számára fontos oktatási–tudományos–kulturális intézmények a Kárpát-medencében előre kiszámítható, az éves költségvetési alkuktól mentesített támogatások révén tudnak működni. Ide kapcsolódik a pályázati úton támogatásokat nyújtó Szülőföld Alap.
A fejlesztéspolitika (elsősorban az Európai Területi Együttműködés adta lehetőségek kiaknázása) vonatkozásában pedig egy teljesen új struktúra kialakítására volt szükség a megújított intézményrendszeren belül. A fejlesztéspolitika révén kialakuló komplex térségfejlesztés eredményeképpen a magyarlakta régiókban élők lehetőségei kibővülhetnek. Ez elősegítheti egyben a többség és a kisebbség együttműködését is. A fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnikai alapú, de a fejlesztések valamennyi ott élő közösség életlehetőségeit javíthatják. Ezért aztán a magyar kormány 2006-tól – a közös nyelvi–kulturális–történelmi szálakra építve – olyan politikát alakított ki, amely a regionális realitásokból kiindulva egyidejűleg veszi figyelembe a külhoni magyarság érdekeit és a jószomszédi viszony követelményét, a térségbeli realitásokra, az új lehetőségekre koncentrál, felhasználja a fejlesztéspolitika, a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit, ami az együttműködésre és a pártpolitika-mentességre épül, így megteremti a közösségi szempontból meghatározó ügyekben a stabilitást és erősíti a közösségek között a magyar–magyar szolidaritást.Az eredmények tekintetében Gémesi Ferenc a fő hangsúlyt a stabilitásra, kiszámíthatóságra tette, elmondva, hogy az öt év alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forint támogatást osztott szét, beérkezett több mint tízezer pályázat, és volt 5400 támogatott program.
A látható eredmények
A legsikeresebb megvalósítások között említette, hogy Kárpátalján felépült a beregszászi Európai Magyar Ház, megújult a Kisdobronyi Általános Iskola, elindulhatott a Nagyberegi Református Líceum építkezésének előkészítése, a Técsői Magyar Oktatási Központ és a Jánosi Mesterképző Akadémia új épületszárnyának építése, lezárult a szórványszempontból is fontos tiszaújlaki iskola második épületszárnyának megépítése, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyberegi tájházának felújítása, a Munkácsi Szt. István Líceum, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán-Természettudományi Magyar Karának bővítése.
Románia-szerte csak a szimbolikusan is nagy jelentőségű programokat számba véve megállapította, hogy elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály székesegyház, és végre felújítottuk a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
A vajdasági magyarság oktatási-kulturális intézményrendszere az elmúlt években jelentős változásokon ment át: kibővült és felújításra került a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, tornaterem épült a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban, kibővült a tótfalusi iskolaközpont, megújultak a torontáli, feketicsi, torontálvásárhelyi, csókai, újvidéki, padéi magyar művelődési házak.
A kis lélekszámú magyar közösségek is gyarapodhattak az elmúlt időszakban: folyik és hamarosan a végéhez érkezik a lendvai Bánffy-központ felújítása, Horvátországban felújításra került a hercegszőllősi református műemlék templom és a laskói református templom, valamint a csúzai óvoda, felépült a tájház és a népfőiskola Pélmonostoron.
– A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László – tért át egy másik fontos tevékenységre a szakállamtitkár. Elmondta, hogy a Tanács javaslatai alapján csak ebben az esztendőben több mint 350 millió forintot fordított a Miniszterelnökség szórványprogramokra. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a Munkácsi Szent István Líceum, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a Nagybecskereki Miasszonyunk Leánykollégium, illetve a Muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként Budapest nemcsak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatja, de a magyar nyelvű oktatás megerősítését is, amelynek már komoly eredményei vannak.
Prioritások 2010-re
A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a 2010-es költségvetésből is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak prioritása a nemzetpolitika stabilitása. Amint az már korábban is elhangzott, de Gémesi Ferenc megerősítette, a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, vagyis a Szülőföld Alap számára biztosították az előző évekhez hasonlóan a két- milliárd forintos keretet.
– A 2010. évi elfogadott nemzetpolitikai költségvetés jelzi a kormány elkötelezettségét a megújított nemzetpolitika, a külhoni magyarsággal egyetértésben kialakított programok folytatásában. A költségvetés továbbra is megfelelő szinten biztosítja a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzéséhez fűződő támogatásokat, a nemzeti intézményekre szánt összegeket, egyidejűleg lehetőséget adva a modernizációt célzó projektekre is. A támogatások lehetőséget ad arra is, hogy kormányzati oldalról kiemelt figyelmet fordítsunk a szórványmagyarság kérdéskörére is – mondta még Gémesi hétfőn.
Nemzeti intézmények
A 2009. december 15-i Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáción a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megállapodás született a Nemzeti intézmény program 2010–2014 közötti időszakra történő folytatására az intézmények területi és tartalmi körének kisebb bővítésével.
Így 2010-től két újabb ország intézménye, a szlovéniai Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, valamint a Bécsi Magyar Otthon programjainak támogatása bekerült a Nemzeti intézmények körébe.A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el.
A Nemzeti intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv- és nemzeti identitást megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a Kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
A kultúrában is bővült a támogatottak köre a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratokkal. 2007-ben az NI-kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az Aradi Kamaraszínház, ezért bővítették az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emelték 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Egyes erdélyi projekttervek
A nagyenyedi vártemplom: Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. Tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagy értékű belső károk is keletkeztek. A 2010-es tervek között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultak az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtanak segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi, a cél érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték.
Mi várható 2010-ben?
a külhoni magyarság támogatásának kiemelt szerepe, válság idején is változatlan támogatás
több mint 2 milliárd forint összegű forrás
kapcsolattartási támogatási program folytatása. Gémesi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy habár 2010 választási év Magyarországon, „az élet nem áll meg, a nemzetpolitikát csinálni kell”.
A Szülőföld Alap forrásainak regionális bontása 2010-ben
Románia 39,75%
Szlovákia 14,75%
Szerbia 22%
Ukrajna 19%
Horvátország 2%
Szlovénia 1,5%
Ausztria 1%. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Lendvai karaván
Négyen jöttek, egy egész közösséget képviseltek a marosvásárhelyi Bernády Házban. Nem túl nagyot, de kerek egészet, a szlovéniai, muravidéki magyarságot, amelynek létszáma nem éri el a tízezret, de intézményrendszerét, szellemi, kulturális aktivitását tekintve azt is el lehetne képzelni, hogy százszor annyian vannak. Bence Lajos költő, író, Halász Albert költő, néprajzkutató, Patyi Zoltán tanár, az ottani Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa és Császár Sebestyén képzőművész, szintén az említett intézet alkalmazottja a Nagy Miklós Kund vezette beszélgetés során szemléletesen érzékeltette, hogy a legkisebb határon túli, Kárpát-medencei magyar közösségnek milyen lehetőségei vannak a megmaradásra, arra, hogy megőrizve jellegzetességeit, teljes értékű életet éljen és az összmagyarság nagy családjában is méltán örvendhessen az őt megillető figyelemnek, elismerésnek.
Közel másfél évtizede már felléptek egypáran a Látó Irodalmi Színpadán. Most kedden egy nagyobb körút, egy anyaországi pályázati kezdeményezés jóvoltából jöhettek el Erdélybe. Az Irodalmi karaván, amely fölött itt az EMKE és a Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet gyámkodott és útját Vincze László egyengette, szerdán már Kolozsváron vendégeskedett, csütörtökre Szilágycseh közönsége várta. A közeljövőben a kárpátaljai, aztán a felvidéki tollforgatók követik őket. Azokról a régiókról is sok újdonságot megtudhatunk majd, ezúttal azonban maradjunk a szlovéniaiaknál, pontosabban a lendvai Muratáj folyóirat mnukatársainál, akik természetesen – mint ahogy az ilyen közösségek esetében lenni szokott – nem csak egy-két foglalatossághoz kapcsolhatók, hanem mindenesek, munkájuk révén sok-sok egyéb területhez is kötődnek. Így elmondhatták, milyen élénk a muravidéki magyarok művelődési élete, milyen nehézségeik adódnak az anyanyelvi oktatásban, hogyan működik a lendvai hetilap, az ottani Népújság, amely már a fél évszázadot is betöltötte, a helyi magyar rádió, televízió, a könyvkiadás, a tudományosság, a hagyományőrző népi mozgalom, a képzőművészeti, kiállító tevékenység. És mindezt kiadványokkal is gazdagon illusztrálták, számos könyvvel, folyóirattal ajándékozva meg a jelen levő érdeklődőket. A Muratáj illetve frissebb versköteteik anyagából a két költő, Bence Lajos és Halász Albert fel is olvasott.
Előző, 1997-es vásárhelyi látogatásuk alkalmával az is szóba került, hogy akár előre is kiszámítható, mikor tűnik el az aggasztóan apadó, akkor magát hivatalosan magyarnak valló tízezer főnyi népesség. És noha azóta néhány ezerrel kevesebben vannak, mégis optimistábban nyilatkoztak most a vendégek. Mert azóta a hatékony önszerveződésnek illetve a szlovén állam és az anyaország támogatásának köszönhetően is újabb meg újabb dolgokat meg tudtak valósítani, és további merész tervei is vannak a lendvai magyarságnak. Múzeumalapítás, esetleg színtársulat létrehozása például. Igazán biztató, hogy ha jelentős is a lemorzsolódás, sok elképzelés kivitelezésére garancia is van: a fiatalok közül igen sokan a magyarországi képzési fokozatok legmagasabbikát elérve hazatérnek és felvállalják mindazt, amit a szülőföld feladatként rájuk bíz. Sőt, erőteljes vonzereje is van a régiónak. Patyi Zoltán az anyaországból települt át oda, és immár negyedszázada gyarapítja a helytállók táborát. Három társa pedig az előző megállapításra szolgál követendő példaként. Nem túlzás a kijelentés: Lendván és környékén az átlagnál jóval több az önmaga képességeit meghatványozó "muszáj Herkules". Jó volt néhányukkal újra tapasztalatot cserélni.
N.M.K. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának nyilatkozata
A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójába tömörült muravidéki, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, felvidéki és horvátországi tagszervezetek valamint szakmabeliek az ausztriai magyar újságírók képviselőjének tevékeny részvételével 2010. április 15-e és 18-a között Lendván tartották meg évi közgyűlésüket. A Kárpát-medencei magyar média szerepének és jelentőségének szentelt tanácskozás résztvevői a határokon átívelő szakmai szervezet létrehozásának ötödik évfordulóját is megünnepelve, a következő zárónyilatkozatot fogadták el:
1.) A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának tagszervezetei megelégedéssel nyugtázták, hogy a KMÚEK működésének első öt évében szinte hiánytalanul sikerült elérni azokat a fő célokat, amelyek szükségessé tették a külhoni magyar újságírók összefogását: javult a tagszervezetek közötti kommunikáció, felgyorsult az egyes magyar nemzetrészekre vonatkozó információk cseréje, valamint közös álláspontok fogalmazódtak meg a külhoni magyar sajtóra és a kisebbségi magyar újságírók helyzetére vonatkozóan. A közös fellépésnek köszönhetően a magyarországi és a külhoni magyar politikum a médiumokkal kapcsolatos szakmai kérdésekben mind gyakrabban tekinti releváns tárgyalópartnernek a KMÚEK-ot.
2.) Felismerve azt a szerepet, amelyet a sajtó játszik a nemzeti azonosságtudat megőrzésében, a KMÚEK ismételten szorgalmazza, hogy a magyar nemzeti stratégia keretében mielőbb készüljön el a magyar médiastratégia, amely külön fejezetben foglalkozna a külhoni magyar média helyzetével, szerepével és feladataival. A határon átnyúló szakmai szervezet hajlandó magára vállalni ennek a fejezetnek, a külhoni magyar médiastratégiának a kidolgozását.
3.) Az egységes magyar médiastratégia elfogadása felé vezető első lépésként a legsürgősebben el kell készíteni a teljes magyar médiakatalógust, amely számba venné a Magyarországon és a külhoni nemzetrészekben megjelenő/működő valamennyi médiát. A KMÚEK vállalja, hogy legkésőbb 2010. szeptember 30-áig véglegesíti a külhoni magyar médiakatalógust, és ezt eljuttatja a KMKF Állandó Bizottságának.
4.) A tanácskozás résztvevői fontosnak tartják, hogy az illetékes magyar állami intézményekkel és a külhoni magyarok politikai képviselőivel karöltve minél előbb készüljön el a kisebbségi magyar média zökkenőmentes működését szavatoló hosszú távú támogatási stratégia, amely pontosítaná a határon túli magyar sajtónak szánt pénzösszegek odaítélésének és folyósításának szempontrendszerét és alapelveit.
5.) Figyelembe véve az európai uniós intézmények szavatolta támogatási lehetőségeket, a KMÚEK tagszervezetei a közeljövőben megfogalmazzák a közérdekű írott sajtó kedvezményezett státusára és pozitív megkülönböztetésére vonatkozó javaslatokat, és megtalálják a módját annak, hogy ez a kezdeményezés Brüsszelben támogatókra találjon.
6.) A magyar tömegtájékoztatás hatékonyságának növelése végett a KMÚEK kezdeményezi, hogy a külhoni magyar újságíró-egyesületek kölcsönös kapcsolatépítése mellett a jövőben a konvenció szenteljen nagyobb figyelmet a magyarországi rokon szakmai szervezetekkel való együttműködés elmélyítésének.
7.) Noha az elmúlt öt évben a KMÚEK több ízben is foglalkozott a külhoni magyar újságíróképzés fontosságával, a tanácskozás résztvevői ezúttal is felhívták a figyelmet arra, hogy a Magyarországon és az egyes magyar nemzetrészekben már működő iskolákkal, műhelyekkel és médiumokkal karöltve meg kell találni a külhoni magyar újságíróképzés és továbbképzés leghatékonyabb formáit. A célközönség és a médiafogyasztók szokásainak változása miatt eközben külön figyelmet kell szentelni az online újságírással kapcsolatos alapismeretek elsajátításának.
Lendván, 2010. április 17-én
A KMÚEK közgyűlésének résztvevői
Erdély.ma

Külhoni magyar újságírók állásfoglalása
A KMÚEK tagszervezetei
A külhoni magyar média közösségmegőrző és közösségépítő szerepéről, az egységes magyar médiatár létrehozásában eddig elért eredményekről és az átfogó magyar médiastratégia kidolgozásának előkészületeiről tárgyaltak Csókán a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának tagszervezetei.
A 2010. július 1-je és 3-a között megtartott tanácskozáson az erdélyi, horvátországi, muravidéki és vajdasági újságíró-egyesületek képviselői a magyarországi kollégák tevékeny részvételével a következő
ZÁRÓNYILATKOZATOT
fogadták el:
1. A KMÚEK tagszervezetei szerint a közösségépítésben és közösségmegőrzésben kivételes szerepe van a külhoni magyar sajtónak. Ezért az újságírókban tudatosítani kell, hogy a szakmai követelmények tiszteletben tartásán kívül a kisebbségi újságírókra kiemelt felelősség hárul a közösségi érdekek védelmében és a közösségi értékek létrehozásában. A kisebbségi médiumok azonban csak akkor tudják teljesíteni ezt a feladatot, ha nyelvi és szakmai szempontból egyaránt minden pillanatban kielégítik a legmagasabb szintű minőségi elvárásokat.
2. A külhoni magyar újságírásban megkövetelt minőségi előrelépést szem előtt tartva a KMÚEK ezúttal is kiemelte a szervezett, folyamatos és a gyakorlati oktatásra összpontosító újságíróképzés és továbbképzés fontosságát. Egyúttal szorgalmazta, hogy a Konvenció által öt évvel ezelőtt elfogadott tervet időszerűsítve és kiegészítve mielőbb dolgozzák ki a Kárpát-medencei magyar újságírók folyamatos képzésére és továbbképzésére vonatkozó projektumot.
3. Az áprilisban Lendván megtartott értekezleten elfogadott tennivalók teljesítése kapcsán a résztvevők megelégedéssel nyugtázták, hogy a tagszervezetek hozzáláttak az egész Kárpát-medencét felölelő magyar médiatár kidolgozásához. Az adatgyűjtési módszer egységesítését követően várható, hogy a tervekkel összhangban szeptember végéig elkészül a magyar médiastratégia kiindulópontjának számító médiakatalógus.
4. A KMÚEK a korábban elfogadott döntését megerősítve készségét fejezte ki, hogy kidolgozza a tervezett magyar médiastratégiának a külhoni magyar médiumokra vonatkozó részét. Ennek érdekében a résztvevők megismerkedtek a már körvonalazott vajdasági magyar médiastratégiával, és megállapodtak a külhoni magyar médiastratégia kereteinek felvázolását lehetővé tevő egységesített kérdőívek elkészítésében és a leghatékonyabb módszerek alkalmazásában.
5. A tagszervezetek ezúttal is hangsúlyozták az eddiginél hatékonyabb külhoni magyar médiatámogatási rendszer újragondolásának a fontosságát. Evégett a KMÚEK képviselői hajlandók a legrövidebb időn belül párbeszédet kezdeni a külhoni magyarság helyzete iránt fokozott megértést tanúsító magyarországi politikai erőkkel és döntéshozatali fórumokkal. Egyúttal a KMÚEK a meglévő kapcsolatrendszereket igénybe véve az eddiginél is erélyesebb lobbitevékenységet akar kifejteni a brüsszeli intézményekben a közérdekű újságírás uniós támogatása végett.
6. A csókai tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy a KMÚEK következő közgyűlését szeptember 17-én és 18- án Gyergyószárhegyen tartják meg.
Csókán, 2010. július 3-án. Népújság (Marosvásárhely)

Nyolcszáz külhoni magyar fiatal vendégeskedik Budapesten és Pécsett
Négy kontinens 31 országából mintegy 800 középiskolás magyar fiatal vesz részt a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozóján. A rendezvényt 15. alkalommal szervezték meg, ez az első alkalom, hogy ilyen sok fiatal gyűlt össze a magyar fővárosban sok országból. A résztvevők Budapesten kívül Pécsre és a szlovéniai Lendvára is ellátogattak.
A résztvevők vasárnap gyűltek öszsze a budapesti Kós Károly Kollégiumban, és augusztus 25-éig élvezhetik a magyarországiak vendégszeretetét. „A program lehetőséget ad a meghívottaknak, hogy tíz napon keresztül anyaországi környezetben lehessenek, és olyan történelmi, művelődéstörténeti ismeretekkel gazdagodjanak, melyekhez otthon nem juthatnak hozzá. De a találkozó legnagyobb értéke, hogy nagyszerű alkalmat biztosít az intézményes és baráti kapcsolatok kialakítására” – olvasható a szervezők tájékoztatójában.
A jubileumi összejövetelen nagy jelentőséget kap a Széchenyi- és az Erkel-emlékév, valamint Európa Kulturális Fővárosa, Pécs. A művészeti együttesek bemutatkozásán kívül múzeumlátogatáson, ismeretterjesztő előadásokon, színházi és cirkuszi produkciókon, táncházban, sétahajózáson is részt vehettek a fiatalok. A Régiók bemutatkozása elnevezésű nyitóprogram keretében a művészeti együttesek és egyéni résztvevők kiállítás keretében mutatták be szülőföldjüket, továbbá saját tájegységükre jellemző ételekkel és italokkal kínálták egymást.
Pillanatképek 15 év 15 ifjúsági találkozójából címmel hétfőn a 15 év alatt a találkozókról megjelent írásokból készített összeállítás volt látható tánccal és közös énekléssel kísérve. A nap születésnapi ünnepléssel és egy 800 szeletes torta elfogyasztásával zárult. Széchenyi István halálának 150. és Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a városnézésen a résztvevők olyan kiállításokat, épületeket látogattak meg, amelyek a két kiemelkedő személyiséghez kapcsolódnak.
Széchenyi szelleme előtt tisztelegve újrahasznosítható anyagokból kreatív alkotóversenyt is szerveztek, a fiatalok hidat, lovat és gőzhajót készíthettek. Erkel Ferenc zeneszerzőre, a Pesti Sakk-kör elnökére, a szenvedélyes játékosra sakkversennyel emlékeztek. A határon túli magyar középiskolások vendégsége szerdán Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában folytatódott városnézéssel, majd a művészeti csoportok délután bemutatták gálaműsorukat a Dóm téren.
A találkozó résztvevői csütörtökön Szlovéniába, a magyar határhoz közeli Lendvára utaztak, amely a muravidéki magyarság kulturális központja. A városnézés után a művészeti együttesek a lendvai tereken léptek fel, este pedig gálaműsorral kedveskedtek a helyi magyaroknak.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

X. Jakabffy Napok Szatmárnémetiben
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezésére és szervezésében, Muzsnay Árpád alelnök kitartásának és elkötelezettségének köszönhetően 2011. május 20–21-én immár tizedik alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben a Jakabffy Napok néven ismertté vált kisebbségi tanácskozást, idén a lugosi származású és Szatmárnémetiben nyugvó Jakabffy Elemér politikus, író és lapszerkesztő születésének 130-ik évfordulója alkalmából Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században – Kisebbségi jogok a Népszövetségtől az Európai Unióig – címmel.
Kárpát-medencei magyar politikusok, kisebbség-kutatók és történészek részvételével a május 20-án, pénteken zajló tanácskozáshoz még egy jeles esemény tartozott, a késő délutáni órákban az előadók és meghívottak Szatmárhegyre, a néhai Kossuth-díjas Páskándi Géza szülőfalujába látogattak, s együtt koszorúzták meg a költő, próza- és drámaíró szülőháza helyét megjelölő emléktáblát és a falu központjában található mellszobrát.
A X. Jakabffy Napok május 21-én, szombat délelőtt a Jakabffy Elemér, neves kisebbségi politikus sírjának és a Szamos parti városban található egykori lakóháza emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget.
A Szatmári Megyei Múzeum Vécsey-házi képzőművészeti részlegének I. emeleti termében a Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században – Kisebbségi jogok a Népszövetségtől az Európai Unióig című tanácskozást a szervező Muzsnay Árpád, újságíró, az EMKE alelnöke nyitotta meg, és köszöntőt mondott Schönberger Jenő, a római katolikus egyház szatmári megyéspüspöke.
Varga Attila, jogász, parlamenti képviselő vezetésével elsőként Szekernyés János, közíró, temesvári helytörténész „Jakabffy Elemér, a kisebbségi jogok védelmének letéteményese” című előadása hangzott el, majd Csapody Miklós, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa Jakabffy kultúrpolitikai felfogásáról értekezett. A kolozsvári Székely István, politológus, a Jakabffy által alapított Magyar Kisebbség folyóirat mai főszerkesztője a kulturális autonómia lehetőségeit és annak dilemmáit boncolgatta. Bálint-Pataki József, tanár, könyvtáros Budapestről „Neve több volt, mint áruvédjegy” - Határon Túli Magyarok Hivatala, mint kormányzati intézmény című értekezése különösen izgalmas volt, hiszen Bálint-Pataki a HTMH-nak indulásától munkatársa, 2002-től néhány éven át az elnöke volt.
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés korábbi elnöke, a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke vezette a tanácskozás délutáni felét, ebben a részben négy utódállamból meghívott előadó szólt a kisebbségpolitika más-más aspektusairól. Elsőként Göncz László, történész, Lendván élő parlamenti képviselő a szlovéniai kisebbségvédelem időszerű kihívásáról, az általános nemzetiségi törvény elfogadásának esélyeiről tartott előadást. A jelenlevők meghallgathatták Köteles Lászlónak, az MKP Szepsiben élő politikusának előadását „Magyarként Csehszlovákiától Szlovákiáig – Kisebbségként a XX. századi Felvidéken” témakörben, a kijevi Tóth Mihály, jogásznak „Kisebbségi nyelvhasználati jogok és a nemzeti önazonosság megőrzése Ukrajnában”, valamint Varga Attila, romániai magyar parlamenti képviselőnek „Az emberi méltóság és a kisebbségi léthelyzet” című előadását.
A tanácskozás délutáni folytatásában Katona Tamás budapesti történész, nyugalmazott nagykövet vezetésével előadás hangzott el a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter, jogász, elnöki tanácsostól „Egy sajátos helyzetű kisebbség, a romák jogvédelme” címmel. Tabajdi Csaba, EP képviselő „Az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének lehetőségeiről és korlátairól”, Szili Katalin pedig „Autonómiaformákról és lehetőségeikről Európában és a Kárpát-medencében” fejtette ki gondolatait. Őket követte Duray Miklós felvidéki politikus, közíró, akinek előadása: „Változatlanság a változóban – Hogyan befolyásolta az EU-hoz való csatlakozás az elszakított magyar nemzetrészek helyzetét “ címet viselte.
A résztvevők aznap még részt vettek a szatmárhegyi Páskándi-megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a költő szülőházának helyét jelölő emléktáblát és a falu központjában lévő mellszobrot. Köszöntőt mondott Daniel David, Szatmárhegy polgármestere, Huszti Gyula, a szatmárhegyi RMDSZ-szervezet elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A megemlékezés ünnepi szónokai a budapesti Csapody Miklós irodalomtörténész és a szatmárnémeti Felician Pop író voltak. A megemlékezésen közreműködtek a Szatmárhegyi Általános Iskola diákjai Kovács Franciska és Zilahi-Kató Klára tanerők vezetésével, aki Páskándi Géza verseiből adtak elő egy összeállítást.
Sor került ajándékkönyvek ünnepélyes átadására is a Szatmárhegyi Községi Könyvtárnak. Elsőként Kádas Jánosné Pásztor Katalin a Tolcsva Jövőjéért Közalapítvány nevében közel kétezer kötetet tartalmazó könyvcsomagot adott át, a szállításban Tolcsva önkormányzata segítkezett, a község elöljárói is részt vettek a megemlékezésen. Gazdagította a könyvtárat Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke és Csapody Miklós is. A könyvtárban megtekinthető a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum által összeállított kiállítás, amely Páskándi Géza életét, irodalmi munkásságát mutatja be az oda látogatóknak.
Május 21-én Jakabffy Elemér szatmári sírjánál imát mondott Hankovszky Ferenc püspöki helynök, beszédet tartott Varga Attila, az RMDSZ szatmári parlamenti képviselője és a szülőföld nevében Sallai István lugosi orvos. Jakabffy Elemér egykori lakóházának megkoszorúzásával ért véget a megemlékezés.
A X. Jakabffy Napok és a Páskándi-megemlékezés az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében került megrendezésre, amelyet Szatmár Megyei Tanács támogatta. A szervezést Muzsnay Árpád irányította.
Felvidék.ma

Kolozsvár is bemutatkozott a FesztMagyaron
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Vendégek Tempfli Józsefnél
Nagyvárad – Szerda este a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának küldöttsége informális látogatást tett Exc. Tempfli József kiérdemesült nagyváradi római katolikus megyés püspöknél.
Szerda este illusztris vendégei voltak Exc. Tempfli József kiérdemesült váradi megyés püspöknek: a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának küldöttsége kereste fel a Kanonok sori rezidenciáján. Potápi Árpád János, a elnök a Bihari Naplónak azt nyilatkozta: a testület egy állandó parlamenti bizottság, mely 2011. január 1-től működik az országgyűlésben. A tizenegy tag közül kilenc jött el Erdélybe, illetve a Partiumba, ahol Nagyszalontán tartottak kihelyezett ülést, ugyanis nem csupán a magyar parlamentben szerveznek gyűléseket, hanem megpróbálnak elmenni valamennyi magyarok által lakott régióba. Az első ilyen helyszín Kárpátalja volt, majd Szlovénia (Lendva) következett, a hajdúváros tehát a harmadik a sorban. Szalontán találkoztak a történelmi egyházak és a magyar politikai alakulatok képviselőivel, valamint önkormányzati és civil szervezeti vezetőkkel. Átfogó tájékoztatókat hallgattak meg, majd megkoszorúzták Arany János és Kossuth Lajos szobrát, és a Böjte Csaba alapítványa által működtetett árvaházat is meglátogatták, ahová ajándékokat vittek a gyermekeknek. Valamennyien egyetértettek abban, hogy nem hagyhatják el a Partiumot anélkül, hogy ne keresnék fel a katolikus egyházmegye nyugalmazott főpásztorát, így a Kanonok sori vendégeskedés informális, baráti jellegű volt.
’56-os megemlékezés
Exc. Tempfli Józseftől megtudtuk: az elkövetkezendő napokban is igen elfoglalt lesz, hiszen az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség és külföldi társszervezetei meghívták őt a Corvin-közbe, ahol október 22-án részt fog venni az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 55. évfordulója alkalmából emléktábla avatással, kitüntetések és hűségserleg-átadásával egybekötött ünnepi megemlékezésen. Ugyanakkor a jövő héten egy másik rendezvényen szeretne ott lenni, melyet a magyar parlamentben tartanak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kecskeméten ülésezett a Nemzeti Összetartozás Bizottsága
Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága kedden Kecskeméten, a Városháza Dísztermében tartotta meg egész napos kihelyezett ülését.
Az ülésen részt vettek az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai: Potápi Árpád János elnök, Dr. Kovács Ferenc alelnök, Dr. Szili Katalin alelnök, Ékes Ilona, Dr. Hoppál Péter, Kalmár Ferenc András, Kőszegi Zoltán, Dr. Stágel Bence, Dr. Dorosz Dávid, Szávay István, Szabó Vilmos bizottsági tagok.
A Határon Túli Magyar Szervezetekkel Együttműködő Munkacsoport: Leviczky Cirill, az Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottság elnöke, a munkacsoport vezetője, Bogdándy Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke, Engert Jakabné képviselő asszony, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke, Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke, Józsa Katalin, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon igazgatója, Kerényi György, a Kecskemét - Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület elnöke, Németh Ernő, a Gong Rádió főszerkesztője; Palotás József, a Türr István Képző és Kutató Intézet Kecskeméti Igazgatóság igazgatója; valamint Papp Zsolt, a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója.
Fazakas Géza színművész - aki a Marosvásárhelyi Színiakadémián végzett, és 10 éve a kecskeméti Katona József Színház tagja – versmondásával kezdődött meg az ülés. A megjelenteket Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében dr. Zombor Gábor polgármester köszöntötte, és mutatatta be a város kapcsolatait a határon túli kisebbségekkel. Majd Mák Kornél alpolgármester beszélt a város és a határon túli magyar közösségek összefogásának eredményeiről.
A kihelyezett ülésen ahatáron túli kapcsolatokat ápoló szervezetek és intézmények közül bemutatkozott az Európa Jövője Egyesület, előadó Farkas Gábor elnök; a Katolikus Egyház és Szent Imre Általános Iskola, előadó Papp Zsolt igazgató; a Kecskeméti Főiskola, előadó Dr. Boza Pál főiskolai tanár; a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, előadó Józsa Katalin igazgatónő; a Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület, előadó Sipos Zsolt elnökhelyettes; a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, előadó Leviczky Cirill igazgató; a Kecskeméti Református Egyházközség, előadó Varga Nándor elnöklelkész; a Kecskemét – Széchenyi városi Közösségépítő Egyesület, előadó Hortobágyi Tibor; valamint a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, előadó Engert Jakabné elnök.
A Nemzeti Összetartozás Bizottsága 2010. december 23-án az Országgyűlés 2010. évi utolsó döntésével jött létre, 2011. január 1-jei hatállyal. A létrehozásról szóló határozat indoklása szerint a 2010. évi választásokat követően kialakított új kormányszerkezet kifejezésre juttatta azon politikai szemléletváltást, amely szerint a határon túlinak mondott magyarok ügye nem külügyi kérdés, kormányzati szinten nem a Külügyminisztérium, hanem egy tárca nélküli miniszter (miniszterelnök-helyettes), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata.
A határozat szerint a képviselőcsoportok között egyetértés van abban, hogy az Országgyűlés bizottsági rendszere is tükrözze ezt a szemléletet. Ennek kifejezéseként az országgyűlési határozat létrehozta a Nemzeti Összetartozás Bizottságát, amelynek tevékenysége: élő kapcsolatot tartanak a határon túli politikai és társadalmi szervezetekkel, figyelemmel kísérik a határon túli magyarság támogatását.
Először fordult elő, hogy Kecskeméten tartotta kihelyezett ülését az Országgyűlés egyik bizottsága. Egyben ez volt az első alkalom, hogy a Nemzeti Összetartozás Bizottsága valamely anyaországi városban tartott kihelyezett ülést - korábban üléseztek Beregszászon, Lendván és legutóbb Nagyszalontán.
E megtiszteltetés azért érhette Kecskemétet, mert városunk felkarolta a határon túli magyarság ügyeinek támogatását, követendő példát mutatva a magyar településeknek. Kecskemét közgyűlése egyhangúan – a magyarországi városok sorában elsőként – rendeleteiben, szabályzataiban, költségvetésében deklarálta a határon túli magyarság ügyének támogatását. A Közgyűlés Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottsága ugyancsak országos egyetlenként határozatban döntött egy tanácsadó, véleményező, indítvány- és javaslattevő testület, a Határon Túli Magyar Szervezetekkel Együttműködő Munkacsoport létrehozásáról.
Kecskemét testvérvárosi kapcsolatai legintenzívebben a határon túli magyarlakta városokkal működnek: Marosvásárhellyel, Sepsiszentgyörggyel, Beregszásszal, Galántával, Újvidékkel.
2009 decemberében Kecskemét belépett a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesületbe. A Szövetség elsődleges célja a határokon túli településekkel való szorosabb együttműködés elősegítése, ezáltal az EU elvárásainak is megfelelő régiófejlődés, az esélyegyenlőség, a versenyképesség növelése, az EU-tagállamokkal való hatékony együttműködés előmozdítása. Kecskemét büszke lehet a városban tevékenykedő civil szervezetekre, a magánszemélyektől induló kezdeményezésekre, az önkéntes vállalásokra is.
Ugyancsak az országban elsőként civil kezdeményezésre Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója ez év október 1-jén, a Városháza Díszudvarán – az általa megálmodott és megfogalmazott – Szent István-tervet mutatta be. Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki magánszemélyként vett részt a rendezvényen, a terv alapján A mi ügyünk címmel íródott könyvet mutatta be. Kettejük közös előadása óta városunkban további civil kezdeményezések láttak napvilágot, valamint intézmények, szervezetek, magánszemélyek kapcsolódtak be a kecskeméti Szent István-terv megvalósításába.
Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága kecskeméti kihelyezett ülésének résztvevői egy kiadványt vehettek át, amely átfogó képet nyújt a városi civil mozgalmakról, az egyházak, valamint az oktatási és kulturális intézmények szerteágazó, széleskörű tevékenységéről. A csaknem 50 szervezet fáradságos munkájának köszönhető a városunkra jellemző, nemzeti összetartozás tudat formálása és fenntartása.
Kecskemét.hu

Ha Csíkszeredában a Kossuth Lajos utcában járunk, a Temesvári út sarkához közeledve egy tömbház falán láthatjuk a város híres szülöttének, a neves társadalomkutató Venczel Józsefnek a domborműves emléktábláját. Az 1993-ban felavatott plakett alkotója nem más, mint a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész, akinek évtizedek óta szívügye történelmi nagyjaink megmintázása. Vetró András munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. Kovács Árpád írása.
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyek nyomában Bukovinában
Régóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam.
Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés
A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része.
A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába.
A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is.
A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk.
Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa.
Elhagyott házak, templomok
A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett.
Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát.
A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban.
A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják.
Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása.
Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat.
A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat.
A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval.
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.”
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Erdély.ma

A Szövetség a Közös Célokért Budapesten a parlamentben tanácskozott
A Magyar Országgyűlés épületében, a Nemzeti Összetartozás Bizottság tanácstermében tartotta kibővített elnökségi ülését a Duray Miklós vezette Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás. A nemzetpolitikát alakító politikusokkal, jelentős intézmények vezetőivel találkoztak:
Az immár tizenegy éve jogi személyek társulásába tömörülő felvidéki civil szervezetek képviselőit Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Szili Katalin, az Autonómia Albizottság elnöke, Csóti György, a FIDESZ képviselője és Szávay István, a Jobbik képviselője köszöntötte.
Répás Zsuzsanna üdvözlő beszédében a magyar kormány és a külhoni magyarság közti kapcsolattartás, intézményes párbeszéd fejlődéséről beszélt, a nemzetpolitika alakulásának lényeges állomásait emelte ki: Antall József emlékezetes bejelentését 1990-ben, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, majd az 1996-ban összehívott magyar-magyar csúcsot és 1999-ben a MÁÉRT életre hívását, a Gyurcsány-kormány idején bekövetkezett népszavazás után a KMKF megalakítását, 2001-ben a státustörvény elfogadását, majd az állampolgársági törvény módosítását, a visszahonosítást, a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítését 2010-ben. A státustörvény elfogadásával is tabukat döntögetett a Fidesz-kormány, és nem volt véletlen, hogy akkor még nem autonómiáról, állampolgárságról, hanem a Velencei Bizottság által utólag is igazolt státustörvénnyel vonták be a magyar jogrendbe a szomszédos államokban élő magyarokat, mondta a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője. Kiemelte, hogy az állampolgárság ügyében Románia törte át a falat, amikor tömegesen adott román állampolgárságot a Moldáviában élő románoknak, ez követendő példa lett a magyar kormány részére. Sikernek tartja, hogy az autonómia fogalmát is sikerült kiemelni a tabuk világából.
Potápi Árpád, a Nemzeti Összetartozás Bizottság, egyben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó Bizottságának elnöke szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy a felvidéki civil szervezetek képviselői a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tárgyaló termében gyűltek össze. A bizottság létrehozása 2010. december 23-án egyben azt a fontos üzenetet hordozta, hogy a Magyar Országgyűlés a külhoni magyarsággal való foglalkozást nem külpolitikai feladatnak tartja. A bizottság kihelyezett üléseket tartott eddig Ungváron, Lendván, Nagyszalontán, Komáromban és november 28-án esedékes a bécsi kihelyezett ülésük.
Csóti György, a Fidesz parlamenti képviselője, ismert külügyi szakpolitikus, aki a NÖB és a külügyi bizottságnak is tagja elmondta, a nemzetpolitika speciális belpolitika, aminek van külpolitikai kisugárzása is. Úgy véli, a társulás nagyon találó nevének üzenetét ki kellene sugározni az egész Kárpát-medencébe: a közös célokért szövetségre van szükség. Örömmel számolt be arról, hogy némi bizonytalankodás után az MKP immár teljes jogú és aktív tagja a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak, az önrendelkezést tartja a legfontosabb célnak, ami a szlovákiai magyar közösséget erősítheti. Elmondta, Duray Miklós a SZAKC elnökeként, elméleti tudása, gyakorlati tapasztalatai alapján, sokat tehet azért, hogy az egész Kárpát-medencében szövetség jöjjön létre a közös cél, a nemzet szülőföldön való boldogulása érdekében.
Nagy szeretettel köszöntötte a parlamentben a felvidéki vendégeket Szili Katalin, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának létrehozása idején a Magyar Országgyűlés házelnöke volt. Kiemelte KMKF stratégiai anyagai közül a szórvány-stratégiát és a határ menti térség infrastruktúrájának javítását, a gazdasági kooperációt célzó terveket, ezek kidolgozásában és megvalósításában a SZAKC is segített. Nagyon jelentős lépésnek tartja a NÖB és az Autonómia Albizottság létrehozását, hiszen ez sokáig tabu téma volt. Szili Katalin az albizottság elnökeként támaszkodik arra a kapcsolatrendszerre, amelyet házelnökként, a KMKF állandó bizottsága elnökeként épített ki, Csóti György pedig alelnökként segíti a munkáját. Jó iránynak tartja, hogy a SZAKC a civilszervezetek összefogásával az oktatás, felnőttképzés szervezését, a kis és középvállalkozások segítését, a sokirányú régiófejlesztést tűzte ki célul, mert ez a kisközösségek megtartását szolgálja. Elmondta, hogy a magyar parlament április 12-ét a Felvidéki Kitelepítettek Emléknapjává nyilvánította.
Szávay István a Nemzeti Összetartozás Bizottság működéséről elmondta, örvendetes tény, hogy a kis létszámú, mindössze 12 képviselőből álló bizottságban többször jutnak közös nevezőre a képviselők, mint a többi bizottságban, emellett az autonómia bizottságban kifejtett munka, a civil kapcsolatok építésének szükségességét hangsúlyozta.
A kormány vezető tisztviselője és a parlamenti képviselők után a magyar nemzetpolitikában jelentős szerepet vállaló intézmények, szervezetek képviselői, szakemberek nyújtottak gyakorlati kérdésekről tájékoztatást a felvidéki civil szervezetek képviselőinek.
Dr. Radetzky Jenő miniszteri biztos, egyben a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Wekerle tervről, a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat intézményrendszeréről tartott előadást.
Mihály Erzsébet, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásfinanszírozásért felelős igazgatója a Bethlen Gábor Alap és Alapkezelő működéséről, pályázati rendszerét mutatta be. Elmondta, hogy a felvidéki civil szervezetek 2012-ben a BGA nyílt pályázatán a pályázatok magas szakmai színvonalának köszönhetően 65 %-ban sikeresek voltak.
A belföldi pályázatok közül kiemelte a Határtalanul programot, amelynek sikeres lebonyolításába felvidéki szervezetek is segítenek. A Szülőföldön magyarul programról, az oktatási-nevelési támogatásokról elmondta, hogy a Kárpát-medencében támogatott mintegy 254 ezer tanuló közül 44-50 ezer a felvidéki tanuló, és úgy véli, az SZMPSZ-szel való együttműködés sikeres, bevált a 2011-től foganatosított új ügyvitel, Felvidéken jelenleg a támogatások 98,57%-át kifizették, az egész Kárpát-medencében itt a legjobb a teljesítési mutató.
A nemzeti jelentőségű intézményekre szánt keretből 500 millió Ft összeg jut Felvidékre, most zajlanak az elszámolások, a beszámolókból arra lehet következtetni, hogy virágzó civil élet folyik a Felvidéken. Csizmadia László, Civil Együttműködési Tanács (CET), a Civil Összefogás, egyben a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnöke, a CET működéséről, a NEA pályázati lehetőségeiről számolt be. A civilek legfontosabb küldetése,hogy a nemzet és a közjó érdekében tevékenykedjenek, kiálljanak, ezt szolgálta a Békemenetek szerevezése, amelyek megmutatták, hogy létezik a magyarok lelki közössége, és tömegek készek zarándoklatra a nemzeti ügyekért és közjóért. A CET 2009. december 9-én jött létre, több felvidéki szervezet is tagja, 7 régió magyar közösségeit kívánják összefogni, az információáramlás megszervezése a cél. Emellett a Nemzeti Együttműködési Alap, amely 2012. január 1-jétől működik, szintén lehetőséget nyújt a nem magyarországi magyar szervezetek bevonására, a 6 szakmai kuratóriumból az egyik éppen a Nemzeti Összetartozás Kollégiuma, amelynek pályázati felhívására olyan magyarországi szervezetek pályázhatnak, amelyek a programjukat határon túli magyar szervezettel valósítják meg. A csak magyarországi civil szervezetek működésének támogatására kiírt, most aktuális pályázat esetében is előnyt jelent, ha a pályázó bemutatja, hogy szakmai programjába bevon, konzorcium formájában határon túli magyar szervezetet is., amelyet a szervezetek működési költségének fedezésére szánnak. A szakmai pályázatok kiírása 2013 januárban való, azt reméli, nem ismétlődik meg az a 2012 évi gyakorlat, amikor éppen a nemzeti összetartozás kollégiumhoz érkezett a legkevesebb pályázat. Biztatta a jelenlévő szervezeteket, hogy vegyenek részt a CET munkájában, és magyarországi partnereikkel közösen dolgozzanak ki közös programokat a NEA pályázatára.
Juhász Imre, európai jogi szakjogász, az ELTE tanára, aki egyben a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, Országgyűlési biztos arról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy milyen elvek, szakmai tapasztalatok alapján dolgozták ki a Hunnia Baráti Kör nevében a Beneš-dekrétumok ügyében az EP petíciós bizottságához benyújtott petíciót. Igyekeztek megcáfolni azt a szlovákiai és az EB jogi szakértői által hangoztatott érvet, hogy ez jogtörténeti kérdés, amivel nem kell foglalkozni, felhívták a figyelmet a szlovák és a cseh jogrendszer különbségeire. Nem valamennyi Benes-dekrétumra, hanem a kollektív bűnösség elvére épülő 18-20 dekrétumra, és főleg arra irányították rá a figyelmet, hogy 2007-ben a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa határozatban megerősítette ezeket a benesi dekrétumokat. 2012. január 12-én Bagó Zoltán Fideszes EP képviselő segítségével nyújtották be a petíciót, júniusban érkezett a válasz, hogy a bizottság befogadta, tehát érdemi vizsgálat és tárgyalás várható. A szeptember 20-i petíciós bizottsági ülésen Hans Seidel Alida és Juhész Imre ismertette a petíció lényegét, nagyon fontos momentum, hogy Bagó Zoltán, Tabajdi Csaba, Morvay Krisztina és Hankiss Ágnes, különböző politikai pártok magyar képviselői mellett más nemzetiségű – észt, német – képviselők is támogatták a petíciót, egy román képviselő szólt ellene. Olyan döntés született, hogy a petíciós bizottság írásbeli kérdést intéz a szlovák kormányhoz. Ezzel párhuzamosan az EP képviselőiből álló tényfeltáró küldöttség is készül Szlovákiába. Nem várható az ügy gyors lezárásra, de az is eredmény, hogy a petíciós bizottság tovább kell hogy vigye az Európai Bizottság elé. Az elhúzódó eljárás alatt van remény pozitív elmozdulásra a szlovák kormányzati tényezők részéről, fejtette ki Juhász Imre.
Pappné Farkas Klára, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Integrációs Főosztályának főosztályvezető helyettese a Külügyi Hivatal és a főosztály sokrétű tevékenységéről számolt be, a parlamenti delegációk utazásait készítik elő, a nemzetközi kapcsolattartás legkülönbözőbb eszközeivel élnek annak érdekében, hogy a magyar nemzet érdekeinek érvényt szerezzenek,például az ET, a KEK, a V4, EBESZ, IPU kereteiben. Nagyon jelentős nemzetpolitikai eredménynek tartja a Nemzeti Összetartozás Napjának elfogadását, a NÖB létrehozását a Magyar Országgyűlésben és azt, hogy önálló főosztály foglalkozik a nemzeti integrációval. A KMKF állandó bizottsága, plenáris ülése és a munkacsoportok számára is ez a főosztály biztosítja a működéshez szükséges infrastruktúrát, hátteret. Beszámolt a brüsszeli HUNINEU lobbi iroda működéséről, programjairól is.
Bakos István művelődéskutató, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora, a Magyar Örökség-díj Bizottság, az EÖtvös József Collegium Baráti Köre és más anyaországi civil szervezetek vezetőségi tagja rövid tájékoztatót nyújtott a tevékenységről, együttműködési terveiről, különös tekintettel a Felvidékre. Tájékoztatása során elmondta, Duray Miklós elsők közt Janics Kálmánnak közösen kapta meg az 1988-ban alapított Bethlen-díjat, őket számos felvidéki követte,mint Turczell Lajos, Dobos László, Koncsol László, jelentős felvidáki születésű személyiségek, mint Herczeg Géza, Király Tibor, és szlovák írók, hogy Lubomír Feldek, Vojtech Kondrót. Kiemelte a Teleki Pál Érdemérmet, amelyet a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Felvidék.ma hírportál működtetéséért Pogány Erzsébet is megkapott. Kiemelte, hogy a Kairosz könyvkiadó új sorozatot indított, amelynek első kötete Teleki Pálról szól. A jővú évben két nagy évfordulóra összpontosítanak: 400 éve választották fejedelemmé Bethlen Gábort, és 200 éve született EÖtvös József. Az alapítvány pénzbeli jutalomban szeretne részesíteni arra érdemes pedagógusokat is, nem feledkeznek el a határon túli tanítókról sem. Dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára is köszöntötte a parlamentben tanácskozó felvidékieket, beszámolt a Széchenyi Társaság céljairól, Széchenyi István szellemiségének ápolásáról, a tettekben megnyilvánuló hazaszeretet példáiról. Huszonöt évvel ezelőtt, 1987. szeptember 21-én koszorúzták meg először az MTA épülete előtt álló Széchenyi-szobrot, díjat alapítottak, amelyet eddig 4 felvidéki vehetett át, akik – bizonyára nem véletlen – valamennyien részt vesznek a SZAKC munkájában, Cservenka János, Duray Miklós, Hrubík Béla, Dániel Erzsébet, igazi közösségépítő emberek, mondta el Rubovszky András. Felajánlotta, hogy a Széchenyi Társaság intézményes kapcsolatot alakít ki a Szövetség a Közös Célokért társulással.
Gubík László köszönetet mondott a Nemzeti Összetartozás Bizottságnak a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidékiek ügyében megfogalmazott támogató nyilatkozatért, és elmondta, hol tart most a 2011. július 19-étől datálható tortúra. Jelenleg négy fórumon foglalkoznak a diszkriminatív és alkotmányellenes szlovák állampolgársági törvénnyel: a szlovák parlament talaján, az alkotmánybíróságon, az Európai Parlamentben és az Európai Emberi Jogi Bíróságon. Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével két hete sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy kötelezettségi eljárás indítása érdekében petíciót nyújtottak át Martin Schulznak. A tanácskozást Duray Miklós az MKP delegáltja, a társulás elnöke vezette, részt vettek teljes számban a Szövetség a Közös Célokért tagszervezeteinek képviselő, elnökségének tagjai: Hrubík Béla (a Csemadok képviseletében), Mézes Rudolf (a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke), Pék László (a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke), Csémi Szilárd (a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke), Knirs Imre (az Egy Jobb Komáromért társulás elnöke), Dániel Erzsébet (a párkányi LIMES ANAVUM társulás elnöke), Pásztor István (a királyhelmeci Rákóczi Baráti Köre társulás elnöke).
Jelen voltak a felügyelő bizottság tagjai, Balogh Gábor, a Csemadok részéről és Baranyai Anna, a párkányi LIMES ANAVUM delegáltjaként.
A Szövetség a Közös Célokért társulásba további öt szervezet kérte a felvételét, az elnökség döntése értelmében ezek a szervezetek bekapcsolódnak a társulás munkájába és az elnökség javasolja a 2013 tavaszán esedékes közgyűlésen a teljes jogú tagokká válásuk jóváhagyását. Új tagszervezetekké válnak: Via Nova Ics, a lévai Reviczky Társulás, a hidaskürti Cservenka Alapítvány, az ipolyvarbói Palóc Társaság és a komáromi Kárpátia Sport társulás. Duray Miklós elmondta, a társulás nyitott újabb tagszervezetek befogadására, amelyek jelentkezését a közgyűlésig várják. Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója írásban terjeszetette elő beszámolóját a SZAKC tevékenységéről 2012-ben.
Felvidék.ma

Élet és Irodalom, LVII. évfolyam, 7. szám, Pomogáts Béla
Megszűnik-e az Anyanyelvi Konferencia?
Vannak intézmények, szellemi mozgalmak, amelyek hosszú évtizedek során bizonyították, hadd mondjam így: nélkülözhetetlenségüket. Ezek egyszersmind a mi országunkban olyannyira szükséges civil társadalom eredményei, működtetői, alakítói is – márpedig civil társadalom nélkül nehezen képzelhető el a demokratikus berendezkedés. Most mégis arról kell beszámolnom, hogy a magyar–magyar kulturális kapcsolatok egy régi és bevált intézménye: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (hagyományos nevén: az Anyanyelvi Konferencia) az ellehetetlenülés (esetleg a teljes felszámolás) közvetlen közelébe került.
Hídépítő vállalkozás
A határok fölött hidat építő magyar–magyar párbeszéd nem a rendszerváltozás után vette kezdetét. 1989 után csak az történt, hogy beértek a párbeszéd intézményesülésének feltételei, és szervezettebbé lehetett tenni a dialógust, ezzel együtt eredményesebbé is. Mindennek tudományos konferenciák, kulturális összejövetelek, ifjúsági tanfolyamok és persze könyvek, valamint egy gazdag folyóirat: a Nyelvünk és Kultúránk volt a következménye, egyben intézménye. Ez az intézményesülés annak idején valóságos történelmi fordulatot jelentett, kialakította a dialógus folyamatosságát és rendszerességét, a több országban élő és tevékenykedő magyar értelmiség kölcsönös tájékozódásának és együttműködésének kereteit. Az első magyar–magyar találkozó 1970 augusztusának elején jött létre Debrecenben, majd Budapesten. Az előadások elsősorban a magyar nyelv megőrzésének, a nyelvművelésnek és az irodalmi kultúrának a kérdéseivel foglalkoztak, az előadók között megtaláljuk Bárczi Gézát, Lőrincze Lajost, Keresztury Dezsőt, Kálmán Bélát, Imre Samut, Szende Aladárt, Maróti Gyulát, Boldizsár Ivánt, Czine Mihályt, Béládi Miklóst és Szabolcsi Miklóst, a külföldiek közül pedig az Amerikából érkezett Nagy Károlyt és Sinor Dénest, az angliai Czigány Lórántot, a franciaországi Karátson Endrét, többnyire azokat, akik később az anyanyelvi mozgalom irányításában is szerepet vállaltak. Külön meg kell emlékeznünk Illyés Gyuláról, aki már korábban is egy átfogó magyar kulturális mozgalom létrehozását szorgalmazta, és élete utolsó évtizedében igen sokat tett ennek a mozgalomnak a sikere érdekében. Az anyanyelvi mozgalom lehetővé tette az emigráció számos kiváló egyéniségének – s közvetve az emigrációban született műveknek és gondolatoknak – a magyarországi jelenlétét. Az Anyanyelvi Konferenciáknak az volt a történelmi jelentőségük, hogy közös asztalhoz tudták ültetni a hazai és a nyugati magyar értelmiség hangadó képviselőit, és fórumhoz tudták juttatni a nyugati világban született magyar gondolatokat. Ezzel a konferenciák hozzájárultak ahhoz a szellemi erjedéshez, amely végső soron előkészítette a hazai politikai átalakulásokat, a nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi fordulatot.
Nemzeti felelősség
Az anyanyelvi mozgalom korábban nagyrészt az emigrációs magyarsággal kialakított dialógusintézménye volt. A rendszerváltozás történelmi folyamatában ebben a tekintetben radikális átalakulás következett be. Az emigrációt ugyanis lényegében akkor már megszűntnek lehetett tekinteni: lassanként igazából senkinek sem volt különösebb oka arra, hogy politikai emigránsként éljen külföldön. A nyugati világban élő magyarok ma már itthon is gyakorolhatják politikai jogaikat, s részt vehetnek a gazdasági, politikai és kulturális életben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Nyugatról idővel minden emigráns magyar hazatér. Nyilvánvaló, hogy a nyugati magyarság túlnyomó része továbbra is az őt befogadó országban kíván élni: odaköti munkája, odakötik családi kapcsolatai. A második és harmadik emigrációs nemzedék tagjainak visszavándorlására pedig csak egészen kivételes esetben lehetett számítani. Az imént körvonalazott felismerések jelentek meg igen széles körben a mozgalomtörténetében nagy fordulatot hozó 1992 augusztusában, Esztergomban rendezett VII. Anyanyelvi Konferencián, amely különben a Magyarok III. Világkongresszusának első rendezvénye volt. Az elhangzott előadások: Dobos László bevezetője, Nagy Károly és e sorok írójának referátuma, valamint igen sok felszólalás azt a kérdést járta körül, hogy a kultúra lehetőségeivel és eszközeivel miként lehet erősíteni és szolgálni a nemzeti identitás teljes helyreállítását és a nemzeti szolidaritást. A kilencvenes évek elején kialakított kulturális: szellemi és mozgalmi stratégia mind teljesebben bontakozott ki az esztergomi konferenciát követő két évtizedben. Talán mond valamit a mozgalom minőségéről az, hogy résztvevői, vezetőségének tagjai között nagyjából tizenöt Kossuth-, illetve Széchenyi-díjas kulturális egyéniség volt. Olyan, a világban szinte mindenütt élő magyarok által nagyra becsült személyiségek vállaltak szerepet a mozgalomban, mint Keresztury Dezső, ifj. Bartók Béla, Czine Mihály, Szathmári István, Imre Samu, az ausztriai Galambos Ferenc bencés tanár és Bujdosó Alpár, az erdélyi Péntek János és Kántor Lajos, a felvidéki Dobos László és Gál Sándor, a vajdasági Bányai János, a franciaországi Nagy Pál, az amerikai Lotz János, Nagy Károly, Éltető Lajos, a németországi Világhy Ernő, az angliai Gömöri György és Czigány Lóránt és mások. Nem hinném, hogy akadt más magyar kulturális szervezet, amelynek munkájában annyi (külföldön is elismert) tudós vállalt volna szerepet, mint az anyanyelvi mozgalomban.
Találkozók és szövetségesek
A mozgalom egész élettörténete során a részeire szakított magyarság kulturális összefogását tartotta stratégiai feladatának, és arra törekedett, hogy hatékony segítséget adjon a kisebbség imagyaroknak anyanyelvük és nemzeti kultúrájuk ápolásában, nemzeti identitásuk védelmében. Évente átlagosan tizenhat-tizenhét szakmai találkozót rendezett: a többi között Budapesten, Keszthelyen, Kecskeméten, Kolozsvárott, Szatmáron, Temesváron, Kassán, Galántán, Szencen, Ungváron, Szabadkán, Adán, Eszéken és Lendván. Néhány találkozóra külön is érdemes utalni ezek közül. A keszthelyi Helikoni Ünnepségek keretében rendeztük meg a határon túl dolgozó magyar irodalmi és nyelvészeti tanszékek tanárainak eszmecseréjét, a magyar nyelvművelő társaságok, majd a Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok szerkesztőinek találkozóját Kolozsváron. A Szabédi László-napok keretében eredményes konferenciát rendeztünk a századvég magyar feladatairól, a magyar irodalmi felsőoktatásról, illetve az egyház és a társadalom kapcsolatairól, a kassai Kazinczy-napok programjában a magyar sajtónyelv, valamint általában a magyar kisebbségi nyelvhasználat kérdéseit tekintettük át, az ugyancsak kassai Fábry-napokon a magyar kulturális régiókról adtunk képet. Szabadkán a mi támogatásunkkal évente rendezték meg a Kosztolányi Dezső-napokat, Adán részt vettünk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezésében, Lendván igen sikeres konferenciát tartottunk a magyar nemzeti tudat erősítésének feladatairól, Kecskeméten pedig két alkalommal szerveztük meg a Lőrincze Lajos-napokat. A megújuló anyanyelvi mozgalom munkája során természetesen igényt tartott a hazai politikai és kulturális intézmények, valamint a nyugati világban élő magyar szervezetek, egyesületek, egyházak és kulturális műhelyek támogatására. Együttműködés jött létre szervezetünk és a Magyar Írószövetség, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, a Duna Televízió, a miskolci Kapcsolatok Alapítvány és Pro Recreatione, illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Tanáregyesület, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Horvátországi Magyarok Szövetsége, a Muravidéki Magyar Közösség, továbbá a Magyar Pax Romana Fórum, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, az amerikai Magyar Baráti Közösség (Itt-Ott) és az Amerikai Magyar Tanáregyesület, valamint számos más, a kisebbségi körülmények között vagy a nyugati világban működő magyar oktatási, kulturális és nyelvművelő egyesület között. Az újjászervezett Anyanyelvi Konferencia minden korábbi értékét tovább kívánta ápolni, egyszersmind minden korábbinál szélesebb körű kulturális tevékenységet kívánt folytatni. Az anyanyelvi kultúra gondozásának és védelmezésének ugyanis szerintük egészen tág értelme van. Anyanyelven nem pusztán nyelvhasználatot kell érteni: magyar anyanyelvünkkel szorosan összefügg kultúránk, hagyományvilágunk, zenei anyanyelvünk és nemzeti identitásunk, valamint történelmileg kialakult mentalitásunk. A konferencia fogalma pedig talán megtéveszthető lehet, ugyanis az anyanyelvi mozgalom már régóta nemcsak a négyévente megrendezett összejövetelekre: anyanyelvi konferenciákra korlátozódik, medrében ott vannak a tanári továbbképző tanfolyamok (korábban Debrecenben és Békéscsabán, majd Szombathelyen), az ifjúsági találkozók, amelyeken hagyományosan nyugati és kisebbségi magyar fiatalok vettek részt, illetve az ugyancsak hagyományos sárospataki, balatoni és esztergomi anyanyelvi táborok), valamint egyéb értelmiségi és szakmai találkozások.
Küzdelem a túlélésért
Kétségtelen, hogy az anyanyelvi mozgalomnak a nyolcvanas és kilencvenes években volt a fénykora: ebben a két évtizedben igen széles körű tevékenységet folytatott, számos sikerprogramot hozott létre, nagy számban voltak munkatársai és hívei szinte mindenütt, ahol magyarok élnek. Előfordult, hogy választmányunk ülésén kormányzati tényezők – például Göncz Árpád köztársasági elnök – is megjelentek, kapcsolatban voltunk Antall József miniszterelnökkel és Orbán Viktor későbbi miniszterelnökkel is. Általában elmondható, hogy az Anyanyelvi Konferenciának igen nagy tekintélye volt a hazai egyesületi életben, már csak annak következtében is, hogy nem egy viszonylag szűk értelmiségi réteget képviselt, hanem a világ magyarságával épített ki gyümölcsöző kapcsolatokat. Ahogy azonban szaporodni kezdtek az (össz)magyar kulturális egyesületek, úgy veszített fontosságából a korábban megkerülhetetlennek tekintett anyanyelvi mozgalom. Mindennek részben az volt a hátterében, hogy az Anyanyelvi Konferencia nem kívánt beállni egyetlen politikai párt mögé sem. Csupán a nemzeti kultúra szolgálatára szegődtünk el, vagyis stratégiai feladatokat vállaltunk, erre a mára teljesen átpolitizálódott magyar társadalomban valószínűleg nincs szükség. Aki nem vállal pártelkötelezettséget, az ne akarjon fellépni a közéletben. Intézményünk az utóbbi esztendőkben mind kevesebb költségvetési támogatást kapott, márpedig ilyen szerteágazó és költségigényes munkát nem lehet támogatás nélkül végezni, hiába vállalnak résztvevői önzetlenül szerepet. Mégis valami szerény keretből fenn tudtuk tartani irodánkat, intézni tudtuk határon túli társintézményeink ügyes-bajos dolgait, minden esztendőben rendeztünk néhány szakmai konferenciát, pedagógus-továbbképző tanfolyamot, és rendre meg tudtuk tartani választott szerveink: az elnökség és a választmány üléseit. Mindemellett rendszeresen közreadtuk Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratunkat is. Így azután a közelmúltban tapasztalt kormányzati és bírósági döntések következtében az Anyanyelvi Konferencia munkájának alighanem vége van. Kulturális és társadalmi szervezetek működésére ugyanis jelenleg nem írtak ki pályázatot, ezért azoktól a lehetőségektől is elesünk, amelyeket az úgynevezett közhasznúsági státus elérése révén kaphatnánk meg. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az a kulturális egyesület tarthat sikeres igényt költségvetési támogatásra, amely megszerzi az úgynevezett közhasznúsági státust, vagyis az állami szervek elismerik munkájának közhasznú voltát. Ezt a státust a bíróság állapítja meg. Természetesen az illetékes bírósághoz fordultunk annak érdekében, hogy számunkra ezt a státust ítélje meg, ennek birtokában lehettünk volna egyértelműen jogosultak valamilyen (akárcsak szerény mértékű) költségvetési támogatásra. Az illetékes Fővárosi Törvényszék első alkalommal beadványunk kiegészítését kérte, majd miután ennek eleget tettünk, dr. Kovács Enikő bírósági titkár aláírásával elutasította kérelmünket, a többi között a következő indoklással: az alapszabály 16. pontja azt tartalmazza tévesen, hogy a számvizsgáló bizottsági tag a legfőbb szervek ülésein tanácskozási joggal vesz részt, holott a számvizsgáló bizottsági tag egyesületi tagként a közgyűlés ülésén szavazati joggal jogosult részt venni. Gondolom, mindenki érti, hogy alapszabályunk szerint a számvizsgáló bizottság tagjai csupán a legfőbb szervek, vagyis az elnökség és a választmányülésein vannak kizárva a szavazás lehetőségéből, ezek a vezetőségi ülések azonban nem közgyűlések, ezeken ugyanis a számvizsgáló bizottság tagjai is (az egyesület tagjaiként) teljes joggal, természetesen szavazati joggal is részt vehetnek. Ez különben így történik minden társadalmi egyesület eljárásrendjében. Őszintén szólva nem értem, hogy az illetékesek szándékosan vagy tévedésből voltak képtelenek a magyar nyelv szabályai (és a józan ész) szerint értelmezni az alapszabály szövegét. Jó volna ez ügyben jogorvoslatot vagy legalább magyarázatot kapni, nem tudom, vajon ebben reménykedhetem-e.
A búcsúzás árnyékában
Most tehát fájó szívvel kell búcsút vennünk attól a több száz magyarországi és határokon túl dolgozó magyar pedagógustól, lelkésztől, írótól, tudóstól és művésztől (közöttük tizenöt vagy tizenhat Kossuth-, illetve Széchenyi-díjastól) és attól az ugyancsak számos kulturálisegyesülettől, közösségtől, akikkel és amelyekkel négy évtizeden keresztül, szem előtt tartva a nemzet szellemi és erkölcsi összetartozásának magasabb érdekeit, közösen alakítottuk ki, és igyekeztük elvégezni tennivalóinkat. A búcsú természetes módon fájdalmas és drámai, a csalódottságon, a kifosztottság miatt bennünket elfogó, lelki megrázkódtatás érzésén nehéz úrrá lenni, különösen most, az utolsó pillanatokban. Ezek a pillanatok, hacsak nem kapunk az illetékesek részéről némi biztatást, pontosabban inkább tevőleges támogatást, amelynek birtokában továbbra is végezhetjük munkánkat, úgy tetszik, most érkeztek el. Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, különösen nekem, aki immár négy évtizeden keresztül vesz részt az anyanyelvi mozgalom tevékenységében. Bizonyos vagyok abban, hogy csalódottságomban és fájdalmamban nem vagyok egyedül, igen sokan élnek Magyarországon a szomszédos országok magyar közösségeiben és a nyugati világban olyan magyar értelmiségiek, akiknek élete és munkássága hosszú évtizedeken keresztül egybefonódott az anyanyelvi mozgalom tevékenységével, és akik áldozatosan, időt és munkát nem sajnálva vállaltak szerepet abban a munkában, amely a magyar nyelv és a magyar kultúra és természetesen a magyar nemzeti közösség fennmaradását és megerősödését szolgálta. A reményt azonban nem adjuk fel: a vezetőség tagjainak egy része vállalta, hogy saját zsebből finanszírozza legalább az iroda fenntartását (mert máskülönben a kormányzat elkobozza az irodát), s reméljük, hogy talán a támogatások megítélői rádöbbennek arra, hogy egy nagy történelmi múltra visszatekintő intézményre a magyar kultúra nemzeti egységét, mint mondják, oly fontos értéknek és érdeknek tartó kulturális stratégiának szüksége van.
(A napokban érkezett bírósági döntés alapján az Anyanyelvi Konferencia közhasznú társaságként működik tovább – a szerk.)

EMNP: európai állásfoglalást kérhetnek a külhoni magyar pártok az autonómiáról
Közösen kérhetnek európai szintű állásfoglalást az EU intézményeitől a külhoni magyar pártok a magyarlakta területek autonómiájának kérdésében - jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja a Hitel-est elnevezésű sorozat kettős állampolgárságról és autonómiáról szóló kerekasztal-beszélgetésén szerdán Budapesten.
Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta, október 18-án Lendván tárgyalnak erről a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, ahol minden, a kérdésben illetékes határon túli magyar szervezet jelen lesz, és minden bizonnyal kidolgoznak egy közös stratégiát.
Az EMNP elnöke a kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, hogy szeretnék elérni a Partiumban és Székelyföldön a magyarok számára az autonómiát, ennek érdekében politikai érdekérvényesítési eszközként tekintenek a háromszéki településekre október 27-re meghirdetett nagy székely menetelésre.
Hozzátette, van olyan magyar politikai erő Erdélyben, amely nem a magyar autonómiapolitikát képviseli, ezért nem érti az EU, hogy voltaképpen mit akarnak elérni a magyarok.
Szólt arról is, hogy áttörést jelent a kettős állampolgárság intézménye a határon túli magyarok számára, ezzel a lehetőséggel mind a tömbben, mind a szórványban lakók igyekeznek is élni. Úgy vélte, az év végére elérik Romániában az állampolgársági igények száma a 350 ezret.
Az erdélyi magyarságból véleménye szerint 100-200 ezren szavaznak majd a jövő évi magyar parlamenti választásokon. Mint mondta, az erdélyi magyaroknak új lesz a levélben való szavazás intézménye és a külhoni magyarok számára előírt választói névjegyzékbe való feliratkozás is.
Toró T. Tibor utalt arra, hogy "kőkemény nagyhatalmi érdekek érvényesülnek az EU-ban, Magyarország pedig nem nagyhatalom", emiatt nem elég erős, hogy érdekeit érvényesítse egyes nagyhatalmakkal szemben.
Csáky Pál azt mondta, sok idő telt el Trianon óta, és a 20. században "nem igazán sáfárkodtunk jól az idővel". Ellenpéldaként hozta fel Ausztriát, ahol mindvégig konszenzus volt a külhonban rekedt osztrák állampolgárokat illetően, ezért lett sikeres Dél-Tirol autonómiája.
Szerinte a szlovákiai nacionalizmus és magyarellenesség az egyik, a felvidéki magyarok meghasonlása pedig a másik oka annak, hogy Szlovákiában jóval kevesebben kérik a magyar állampolgárságot, mint máshol.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, a kettős állampolgárság a nemzeti integráció keretébe tartozik, a magyarságot pedig több szinten kell integrálni. Az alaptörvény ezt elvi síkon teszi. Az egyének integrálása a státustörvénnyel kezdődött, s a magyar állampolgárság intézményével teljesedett ki.
Meglátása szerint helyi szinten a népesedéspolitikát és a migrációt nem tudják befolyásolni, ugyanakkor pozitívnak ítélte meg azt, hogy létezik a kisebbségben élő magyarságot kiszolgáló, "kialakuló" intézményrendszer és van nemzeti politikát valló kormány.
Megemlítette, hogy nemzetközi konferenciákon folyamatosan előadásokat tartanak, amelyeken elmagyarázzák "az európaiak által értett keretek között" a magyar autonómiatörekvéseket is. Hangsúlyozta: 2014-től bármi is lesz a parlamenti választás eredménye, minden politikai erőnek számolnia kell a külhoni magyarok politikai akaratával.
Vári Fábián László kárpátaljai költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja elmondta, hogy a kárpátaljai családoknak minden esetben negatívak az emlékei Trianonnal kapcsolatban, de a rossz emlékeken túl most új korszak kezdődött - fűzte hozzá.
Mint mondta, a rendszerváltáskor ébredtek rá arra a kisebbségi magyarok, hogy társadalmilag is szerveződniük kell, később azonban az egységes érdekvédelmi szervezet több irányzatra szakadt. A mostani vezetők céltudatosan készülnek arra, hogy megszervezzék a kárpátaljai magyarságot - állapította meg.
A kerekasztal-beszélgetést Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese vezette. Elmondta, október 27-én élő körkapcsolásban közvetíti a magyar közmédia a székelyek nagy menetelését.
(MTI)

Nyelvvédelem és nyelvújítás – megőrzés és megújulás (I.)
Egy aradi tapasztalat
A mögöttem maradt évtizedekben szinte teljesen bejártam a Kárpát-medencét, számos város akad, ahová időről-időre visszatérek, természetesen ilyen Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Szabadka, Újvidék és Alsólendva.
Nehéz kimondanom, mindenütt a magyar nyelv erőteljes hanyatlását kellett tapasztalnom. Két hete jártam Aradon közel tíz esztendő elmúltával az ottani Kölcsey Egyesület és az általa megjelentetett Havi Szemle című folyóirat meghívására. Ezt megelőzően akkor jártam a városban, amikor az aradi vár kazamatáiból kiszabadított, majd egy időre a Minoriták főtéri templomának udvarán elhelyezett Szabadságszobrot ismét felavatták, ha nem is eredeti helyén, a történelmi emlékeket hordozó Városháza előtt, hanem egy félreeső, kissé elhanyagolt téren, szemközt az 1849-es erdélyi háború román politikusait és harcosait megörökítő emlékművet. Ez akkor még csak egy diadalívre felfüggesztett molinón volt látható. Azóta létrejött a valóságos kőbe faragott és bronzba öntött román monumentum, s a két emlékmű: a nemzeti emlékezetbe mélyen beivódott magyar és az újabb, kissé esetlen román ott álldogál békésen egymással szemben, figyelvén a gondozatlan térségen sietősen átvágó aradiakat.
Midőn egy évtizede ott jártam, Aradon még gyakran hallottam magyar szót, két hete viszont csak abban a több épületre kiterjedő magyar kulturális létesítményben, amelyben az ottani két magyar szerkesztőség, a magyar kulturális egyesület és egy magyar vendéglő található. Máskülönben a város, amelynek lakossága az utolsó osztrák-magyar népszámlálás alkalmával, 1910-ben 77 542 főt számlált, ebből 48 761 fő magyarnak, 14 949 románnak, 11 320 németnek, 1 850 szerbnek vallotta magát, azaz a magyarok túlnyomó: 62,9 %-os többségben éltek, a románok aránya 19,2 %, a németeké 14,6 %, a szerbeké 2,4 % volt. Nos, mindez a rendelkezésre álló 1992-es román népszámlálás adatai szerint a következőkben változott: a város lakossága 190 114 főt tett ki, ebből 151 436 volt a román, 29 828 a magyar, 4 142 a német és mindössze 888 a szerb (viszont 2 138 a cigány). Azaz a magyarok aránya 15,7 %, a románoké 79,6 %, a németeké 2,18 %, a szerbeké 0,47 % (és a cigányoké 1,12 %). A legtöbb, korábban nagy (vagy relatív) többségben magyarok által lakott erdélyi, partiumi, bánsági város etnikai képe ehhez hasonlóan alakult át, és már csak a Székelyföld városai tekinthetők magyar településnek, Marosvásárhely nagyon kicsiny magyar többsége is felettébb ingatag. Mindez, amiről az imént beszéltem, arra utal, hogy az erdélyi (és általában a Kárpát-medencei) magyar kisebbségvédelmi stratégiát: a kisebbségi sorsban élő magyarság védelmének stratégiáját újra és újra át kell gondolnunk. A korábban követett megfontolások és eljárások (és főként az általánosságban érvényesített politikai retorika) ugyanis már régen csődöt mondtak, és ahogy magam látom, szinte minden téren nagy-nagy bizonytalanság tapasztalható.
Mára Arad talán a múlt század kilencvenes éveiben rögzített és az imént bemutatott adatsorhoz képest is radikálisan megváltozott. Tíz esztendeje a belvárosban még gyakran megütötte a fülemet a magyar szó (akárcsak Temesváron vagy éppen Brassóban), mára ezek a szavak jóformán eltűntek: Arad román nagyvárossá vált és csupán néhány kisebb nyelvszigeten – a magyar kulturális egyesületben, a magyar szerkesztőségekben, a római katolikus és református templomban és néhány magyar iskolában lehet magyar beszédet hallani. Aki ma nemzetstratégiáról beszél, annak erre a változásra: a magyar szó elnémulására mindenképpen fel kell figyelnie. Hiszen Aradot, Temesvárt és Brassót meglehetősen gyors ütemben követi Kolozsvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti, ott van nyomukban Marosvásárhely, amely néhány esztendeje még az erdélyi magyarság „fellegvárának” számított, s ugyancsak alaposan megfogyatkozott a magyarság létszáma, jóllehet ma még abszolút többséget alkot olyan városokban, mint a Székelyföld legendás központjai: Csikszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós.
Pomogáts Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Még várni kell az új erdélyi konzulátusokra
Nem valószínű, hogy a választásokig megnyílik Nagyváradon és Marosvásárhelyen a Magyarország által megnyitni kívánt konzuli iroda – derült ki csütörtökön.
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára (képünkön) a magyar külképviseletek helyzetéről szóló sajtótájékoztatón elmondta: mindkét hely jelentős nemzetpolitikai és gazdasági szempontból egyaránt. A Külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az ügyben a román külügyi tárcával, de fel kell készülni arra, hogy ezek a képviseletek már nem nyílnak meg a választásig – közölte.
Mint arról beszámoltunk, Budapest tavaly áprilisban jelezte, hogy konzulátust nyitna a partiumi és az erdélyi városban. Az államtitkár kiemelte, a magyar külképviseleti rendszer újjáépítésének komoly célja volt a nemzetpolitika segítése: a diaszpórával ápolt kapcsolatok és a kedvezményes honosítás támogatása, a segítségnyújtás a választási előkészületekben, továbbá a külképviseleti szavazások lebonyolítása. Egészen újszerű feladattal is szembesülnek a külképviseletek, ugyanis főleg a Kárpát-medencében gyakran közigazgatási feladatokat kell ellátniuk, mivel az új állampolgárok „ügyes-bajos dolgaikat" a képviseleteken keresztül intézik – mondta.
A külképviseleteken az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezők szavazhatnak, akiknek nincs ilyen, azok levélben adhatják le a voksukat. Az előző választáson Nagy-Britanniában mintegy kétezren szavaztak, most ennek a számnak a kétszerese-háromszorosa várható a londoni nagykövetségen, ami nem kevés – magyarázta. Kitért arra: Németország és Nagy-Britannia hozzájárult, hogy adott esetben egy megfelelő intézményt béreljenek a szavazás lebonyolítására – fűzte hozzá.
A tájékoztatón az államtitkár elmondta: befejezéséhez közeledik a magyar külképviseleti rendszer újjáépítése, amelyre a „szocialista kormányok rombolása miatt" volt szükség. Hangsúlyozta: az ennek érdekében az elmúlt időben tett lépésekkel helyreállították a külképviseleti rendszert, megteremtették a globális nyitás feltételeit, és a nemzetpolitikai célok megvalósulását is segítették. Legközelebb Lendván nyílik kihelyezett konzuli iroda, Krakkóban pedig március 14-én főkonzulátus – közölte.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés dr. Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével
A magyarság kenyerétől a tudásátadás erkölcsi kötelességéig
– Noha úgy tudtuk, hogy nem járt még Aradon polgármesterként, kiderült, hogy mégis.
– Negyedszer járok itt, másodszor mint polgármester. 2010-ben, ugyancsak a Pécsi Napon voltam Aradon. Ez az aradi hátterem.
– Polgármester úr, ön természetesen megkóstolta az István-napi kenyeret Pécsett.
– Igen.
– A magyarok kenyere kezdeményezés Pécsről indult négy esztendővel ezelőtt?
– Pécsről. Egy egykori tanárom, egy idősebb professzor, Korinek László megkeresett azzal: mi lenne, ha Pécsett szerveznénk egy olyan programot, hogy búzát kérünk a különböző területekről, határon innen, határon túl, a történelmi Magyarországról, a búzát összeöntjük, megőröljük, és a lisztből elkészül a magyarok kenyere, amit megszegünk augusztus 20-án, s ez egy össznemzeti magyar összefogást szépen szimbolizálna. Nagy örömmel tettem a kérésnek eleget. Az első évben 10 tonna búzát tudtunk összegyűjteni az egész Kárpát-medencéből, Erdélyből, a Felvidékről, Magyarország területéről, a Vajdaságból stb. –, és megindult a program. A második évben már jóval többet, kb. 40 tonnát összeszedtünk, ennek nagyon örültünk, és úgy éreztük, hogy tovább nincs. Ehhez képest tavaly sikerült már 100 tonnával fellépnünk, idén pedig 220 tonna búza gyűlt össze. Elképesztő! Olyan adakozási kedv van – csak mondok két számot, Magyarországról 420 településről kaptunk adományt, városokból, falvakból, kis és nagy helyekről, a határon túlról 50 településről, köztük Aradról. Az ország különböző részein vannak gyűjtőpontok, a búzákat egységes zsákokba teszik, lehozzák Pécsre, ott pedig van egy összeöntési ünnep (nem tudunk minden búzát összeönteni, de ez egy szimbolikus ünnep a mohácsi Szent Miklós vízimalomban, a Duna partján fekszik ez a malom), utána a búzát megőröljük a szigetvári nagy kapacitású malomban, és ebből a lisztből készül a magyarok kenyere. Aztán a továbbiakban jótékony célra használjuk az ügyet, hisz a lisztnek jelentős többsége Böjte Csaba atyához, az ő alapítványához kerül, Erdély-szerte az ő gyerekeihez. Idén kicsit ez bővült: Nagydobronyban, egy kis kárpátaljai településen van egy református leánynevelő intézmény, az adományok kisebbik része oda ment. Hogy érzékeltessem, mit jelent az összegyűlt mennyiség: Csaba atya 2600 gyereket gondoz az alapítványában, ezeknek a gyerekeknek ez a búza az egész évi kenyérfogyasztását fedezi, arra tehát nem kell külön költeniük, csak meg kell sütniük a kenyeret. Óriási dolog ez. Már csak „finomság”, hogy idén az erdélyi Parajdról kaptuk a sót, az ottaniak felajánlották, hogy a bányából megkapjuk ezt a mennyiséget, illetve Werbőczi István híres jogtudósunk szülőfaluja, Verbőc (Kárpátalja) adta a kovászt, hogy megkeljen a tészta – tehát valóban összmagyar összefogással készült a magyarok kenyere. Nagyon szépen sikerült, tegnap (szerk. megj.: augusztus 20-án) volt az ünnepe, megszegtük a kenyeret, sok vendégünk volt, és jólesett tapasztalni, polgármesterként és magyar emberként egyaránt, hogy egy ilyen szimbolikus nagy összefogás összejött egy nagyon szép ügy kapcsán.
– Ön sokat utazik?
– Viszonylag igen, Magyarországon, de külföldön is. Most kevésbé, mert jön a kampány, itthon kell maradni. De egyébként elég sokat.
– Oda akarok kilyukadni, hogy testvérvárosokba is ellátogat? Pécsnek, ha jól tudom, 12 testvérvárosa van, az egyik Arad. Fel szokta őket keresni?
– Hát nem tudok hirtelen pontos számot… Azért nem, mert vannak úgynevezett projekt-együttműködések városokkal, amelyekkel nincs aláírt megállapodásunk, de szintén nagyon jó a kapcsolatunk. Például Lendvával, Szlovéniában van ez a kisváros, a magyar határ közelében. Velük is egy nagyon jó együttműködés alakult ki konkrét programok mentén.
– Hogyan értékeli a Pécs–Arad, e két, nagyjából azonos nagyságú város testvérvárosi kapcsolatát?
– Arad egy picit talán nagyobb lélekszámát tekintve… Ez egy érdekes dolog, amikor ezt, amire itt is kitérek, elmondtam más polgármestereknek, más kollégáknak, csodálkozással vegyes irigységgel hallgatták ezt a hírt. Arról van szó, hogy a két város között – nyugodtan mondom, nem túlzás ez a mondat – egy tudományosan megszervezett együttműködés létezik. Minden év elején, januárban–februárban a két város kulturális bizottsága, képviselők, az apparátusbeli kollégák leülnek egy munkaértekezlet során, ami tart két-két és fél napig, váltott helyen, hol Aradon, hol Pécsett, és megtervezik az adott év programját, hogy júniusban Aradon mondjuk a Pécsi Balett lép fel – napra lebontva, mikor, hol mi történik, ki jön, hova érkezik, mit hoz magával, ki fizeti melyik költséget stb. A két polgármester aztán aláírja, hogy hivatalosan, a legmagasabb szinten megerősítsék az együttműködést az adott évre. Aztán „csak” ezt a menetrendet kell betartani. Ebben nyilván kiemelt szerepet kap a két város ünnepkörében az Aradi Nap Pécsett és a Pécsi Nap Aradon. Pécs ugye most augusztus 21-én volt itt, az aradiak szeptember 12-én jönnek Pécsre, akkor az egész nap az övék. De vannak más ügyek is, nem csak ez a két nap. Amikor ezt elmondom más polgármester-kollégáknak, nem hiszik el, hogy ilyen létezik. Ez csak Araddal van. Nem tudom, hogy alakult ki ez az intenzív, szépen, szorosan felvett ritmusban való együttműködés, a többiekkel sokkal spontánabb és alkalomszerűbb, vannak hegyek és hullámvölgyek.
– Tudja-e, hogy Aradról – ez részben biztosan a testvérvárosi kapcsolat hozadéka is – az évek során számos kirándulócsoport indult Pécsre?
– Ezt nem tudtam.
– A nagy „bumm” 2010-ben, az Európai Kulturális Főváros kapcsán volt. De azóta is hallani, hogy „Pécsett jártunk”. Önöktől vajon jönnek-e ide, Aradra?
– Azt tudom, hogy Erdélybe sokan járnak (Arad, tudom, Partium, de most ezt ne firtassuk.) Erdélybe nagyjából két irány van, Nagyváradról a Királyhágó–Kolozsvár felé, vagy Arad érintésével Déva–Nagyszeben felé. Tudom konkrétan, hogy nagyon sok barátom évente kiruccan Erdélybe egy-két vagy akár több napra, közülük biztosan sokan jönnek Aradra is. A városnak van egy különleges vonzereje, ezt el kell mondanom, amióta újra felállították a vértanúk emlékművét, amit ugye, sajnos, jó hetven évig nem lehetett látni. Ennek úgy tíz éve, de még mindig van vonzereje, aki még nem látta, az mondja, hogy Aradra el kell menni, megnézni, s az mindenképpen tesz erre egy kitérőt. Ha Arad azt a lehetőségét ki tudná használni, amit most még nem, vagy kevésbé: a várat – ha megkapná, ott lenne egy különleges, teljesen unikális hely. A Maros, ugye, körbeveszi a várat, ami több mint kétszáz éves építmény. Ezek a régi várak nem maradtak meg, talán csak a komáromi. Óriási lehetősége lenne Aradnak, egy nagyon nagy „dobása” lehetne, különösen, ha megnyeri a kulturális fővárosért folyó „meccset”, akkor ezt be kell vonni az egész rendszerbe.
Most, amikor átjöttünk a határon, döbbenettel láttam megint, hogy Nagylaknál milyen kamiontömeg áll az úton, mind a két oldalon. Ha a román oldalon nem volt hat kilométeres a kamionsor, akkor semennyi. Mit akarok ebből kihozni? A közlekedés, az autósztráda fontosságát. Így nem lehet, ez nem 21. századi megoldás, amit most látunk.
– A kulturális főváros státussal kapcsolatban célzott megnyitóbeszédében arra, hogy Pécs támogatja Aradot. De támogatnia kellene Arad ellenfelét, Kolozsvárt is, hisz az szintén testvérvárosa Pécsnek. Hogy is van ez?
– Nem lehetünk önzők. Pécs városa – szerencsénk volt, vagy egyéb, teljesen mindegy – 2010-ben olyan helyzetbe jutott, hogy megszervezhette az Európa Kulturális Fővárosa programot. A szervezés során óhatatlanul olyan tudás halmozódott fel, amit mi magunk is máig használunk. Amikor közeledtünk a 2010-es év végéhez, komoly, többfordulós egyeztetést tartottunk kollégákkal, külső szakemberekkel, hogy a stábbal, azzal a száz fővel, amelyik a projekten dolgozott, mi legyen. Mindegyikük, aki ott dolgozott, komoly tudás birtokába került az évek során. Mi szétválasztottuk azt a céget (jogi személyiséggel bíró cégről beszélünk), az egyik feléből, a kulturális szervezőmunkában részt vettekből jött létre a Zsolnay-örökség Kezelő Közhasznú Társaság (azóta részvénytársasággá alakult), illetve a pályázatnak logisztikával, pénzügyekkel foglalkozó kollégák bekerültek egy új alapítású cégbe, a Pécsi Fejlesztési Részvénytársaságba. Ezt azért mondom, mert ezt a tudást mi a mai napig használjuk. Ergo: aki minket megkeres, legyen az bárki (még akkor is, ha nagyon távolról érintett ebben a dologban), hogy hölgyek és urak, kéne egy kis segítség, mert valamilyen problémánk van ilyen vagy olyan tárgykörben, mi ezt a tudást mindenfajta ellenszolgáltatás, díjazás nélkül szívesen megosztjuk. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy konkrét megkeresés három helyről érkezett hozzánk ilyen tárgykörben. Pécsnek van egy horvát testvérvárosa, a hozzánk közel eső Eszék, amelyik Horvátország nevében aspirál egy ilyen címre, azt hiszem, 2020-ban esedékes, segítséget kért tőlünk Arad és Kolozsvár is. Én elmondtam mindenkinek: ez nem egy exkluzív dolog, hogy mi csak egynek segítünk – aki jön és kéri, mindenkinek jó szívvel segítünk. Aradnak is, de Kolozsvárnak is, meg Eszéknek is, mert úgy érezzük, hogy ezt a megszerzett tudást tovább kell adnunk, ez egyfajta erkölcsi kötelességünk.
– Pécs, úgy tudom, nagyon sokat profitált kulturális főváros voltából, még akkor is, ha nem mindent fejeztek be időre, de nagyon sok minden létrehoztak, fejlesztettek.
– Na most az a helyzet, hogy egy fél poharat optimistán félig telinek vagy pesszimistán félig üresnek tekintünk. Sokan egészen magas szintű elvárásokkal vágtak neki az évnek, azzal, hogy Pécs olyan kulturális monopóliumra fog szert tenni, ami ötven vagy legalább negyven évre meghatározza a városnak a jövőképét. Azok számára az, ami történt, csalódás, hisz az az elvárás képtelenség volt, ez az én véleményem. Ha úgy nézzük, hogy Pécs mit kapott ezzel – felújítások, új intézmények, egy fantasztikus koncertterem, a Zsolnay gyár kulturális negyeddé alakítása (egy különleges gyöngyszeme lett szerintem Európának, nemcsak Magyarországnak) –, ha így vesszük, óriási a nyereség, mert ezt elérni egész biztosan sohasem tudtuk volna. Hosszú évtizedek mulasztását, lemaradását tudtuk behozni, bepótolni. Nem is beszélve arról, hogy autópályát kapott a város, amiről keveset szólunk, de ha nem lett volna a 2010-es év, biztosan nem lett volna. Hogy mit jelent az autópálya egy városnak, azt nem kell magyarázni.
– Arad egyelőre pályázik, nem tudni, milyen eséllyel, de sokak szerint ez önmagában is valami, mert előrelépést jelenthet a mostani állapothoz képest.
– Ez egy olyan lehetőség, amit semmiképpen nem szabad kihagyni! Mindegy, hogy állnak a sanszok, hogy Erdélyen belül lesz a döntés, vagy a Kárpáton túli területeken – mindenképpen meg kell próbálni, mert maga a pályázás folyamata is olyan tudást tud hozni a városnak, amit későbben – lehet, hogy nem ilyen horderejű, de mégis fontos ügyekben lehet majd hasznosítani.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)

A nyelvi tervezés és stratégia alapelvei
November 7-én a Bánffy Központban a magyar tudomány ünnepe és a közelgő november 13-i magyar nyelv napja alkalmával Sokszínű nyelvészet címmel a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat és a Magyar Stratégiai Intézet szervezésében egész napos konferenciára került sor.
Molnár Csikós László a nyelvi hatásokról beszélt.
A nyelvészeti témában meghirdetett konferencia köszöntőinek sorát Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön EB elnöke kezdte, aki a nyelvi-terminológiai problémákra figyelmeztetett a helyiségnevek vonatkozásában a Kárpát-medencében.
Bence Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója pedig a nyelvi szétfejlődés jelenségének említésével az idén felálló új intézet feladatkörét is kijelölte.
A hazai köszöntők pedig (Márky Zoltán lendvai konzul, Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, Kepe Kocon Lili, a házigazda MNMI igazgatója) a Muravidéken tapasztalt, a nyelvi egyenlőtlenségből eredő jelenségek, hátrányok elleni harc fontosságát emelték ki.
Péntek János, a Termini elnöke bevezető előadásában a konferencia címe és a nyelvi determináció kapcsán kifejtette: – A Sokszínűség a nyelvészetben cím sok mindenre utalhat. Sokszínű, mert nagyon sokféleképpen lehet vizsgálni a nyelvet, s magának a nyelvnek a sokszínűsége is hozzátartozik. Itt, ahol most vagyunk, a nyelvi környezet sokszínűsége ennek a társaságnak a sokszínűségét is jelenti. S aki jártas a nyelvi jelenségek világában, az azt is tudja, hogy a peremvidékek a legváltozatosabbak. A sokszínűségnek a szinonimái a változatosság, a sokféleség. Ha ezeknek a fogalmaknak az idegen változatát nézzük, akkor azok már sajátos kétszínűségre utalnak: a változatosság és a sokszínűség nem ugyanaz. Biológiai példára hivatkozva a változatosságot a díszpéldányok testesítik meg, a botanikus kert vagy az állatkert változatosságára kell gondolni; a sokféleség magában a természetben van benne.
Van olyan mozgás is, amelynek keretében a sokféleségből változatosság lesz, mert a sokféleségre az is jellemző, hogy fönntartja önmagát. A kettő között van egy kritikus határ, s ez itt, Lendván különösképpen érzékelhető. Amikor elér a nyelvi közösség ahhoz a kritikus határhoz, amikor már a nyelvnek az önmegtartása nem egyszerű, szükség van arra, amit nyelvi tervezésnek, nyelvstratégiának neveznek. Tehát azért vagyunk ma itt, hogy ezeknek a kívánalmaknak eleget tegyünk, a nyelvi tanácskozás és a Termini is ugyanezt a szakmai-társadalmi célt szolgálja – mondta Péntek János.
Kontra Miklós egy horvátországi, baranyai háromszögben végzett kutatás kapcsán szólt a nyelv és a nyelvi, valamint a nemzeti identitás kérdéskörében tapasztalható társadalmi kötöttségekről. Pusztay János a finnugor nyelvek kutatása és a magyar–magyar terminológia kérdéskörében tartott érdekes előadást.
Benő Attila és Péntek János pedig egy magyar–román kulturális szótár szócikkeinek a kiválogatása során tapasztalt problémákat tárta a hallgatóság elé.
A felvidéki Lanstyák István egy új, skandináv nyelvvizsgálati módszer során szólt a nyelvi csapdákról. Mint mondotta, a módszer megértéséhez „mindenki próbáljon kilépni saját ideológiájából, mert ha ezen keresztül fogja ezt az előadást hallgatni, abból nagyon nagy baj lehet."
Molnár Csikós László a vajdasági regionális idegen szavak és a határon túli listában szereplő szerb közvetítésű latin, görög és török eredetű kölcsönszavak vizsgálatára tért ki, a témát az idegen szavak, a jövevényszavak és az etimológia kérdéskörébe helyezve. Minden nyelvben van egy olyan törekvés, mely szerint „alkossuk meg saját szavainkat", ne másoljuk szolgaian az idegent, ettől függetlenül még mindig a „könnyebb ellenállás vonalán" sorra veszik át a magyar beszélők az idegen szavakat. Ezek jelentésben eltérést is mutathatnak a regionális és a köznyelv átvétele között, például ugyanazt a szót más motivációval veszi át az egyik vagy a másik közösség.
– Az egész idegen szavakkal kapcsolatos probléma onnan ered – folytatta Molnár Csikós László –, hogy a magyar nyelv finnugor létére bekerült az indoeurópai nyelvek közé, s a nyelvi hatás kérdése azonnal felvetődik. Főleg a latin–görög „műveltségi szavak" azonnal átkerültek a magyarba is. Persze számolni kell azzal is, hogy a magyar nyelvnek mindig is volt egyfajta „befelé forduló természete", mely szerint igyekszik saját szókészletét kialakítani.
A mostani előadásomban pedig azokra a hatásokra próbáltam ráirányítani a figyelmet, amelyek a magyar köznyelvbe nem is kerültek be.
A Délvidéken például a fahéjra használt címet ilyen, amely direkt közvetítéssel került át a regionális köznyelvbe. Mi úgy vesszük, hogy a Vajdaságban a szerb, Szlovéniában, illetve a Muravidéken pedig a szlovén nyelv közvetítésével került be a nyelvünkbe, hiszen magára a termékre is ez van ráírva. Annyira „jól érzi" magát a nyelvünkben, hogy származéka is létrejött, például a cimetes (palacsinta), de a török börek (szerb burek) szó is ilyen, s a magyar is ezt követi. A sajátos kávéfőző edényt, a dzsezvát is mindenki így használja. Arra a kérdésre, hogy küzdjünk-e az idegen szavak ellen vagy annak kiküszöbölésére törekedjünk, a szakember válasza: – A cél az, hogy minél jobban megértsenek bennünket. Nyilván ebben a regionális közösségben tárgytalan a purizmus, nekünk az a kézenfekvőbb, hogy egy közmagyar szó helyett valamit idegen szóval nevezzünk meg. Némely szó így olyan köznyelvi érzelmi színezetet kap, hogy jobban esik az embernek, ha gyümölcslé helyett „szokot" mond. Ez a szűkebb pátriánknak, a régiónknak a hangja. A tudományos nyelv már szigorúbb feltételeket szab a pontos fogalmazást illetően, de ez már más kérdéskörhöz tartozik.
A konferencián előadásával szerepelt a továbbiakban Takács Izabella, Szóták Szilvia, Csernicskó István, Beregszászi Anikó, Kolláth Anna és Gróf Annamária.
Népúság (Lendva)

Koncertsorozat zárása a Vigadóban
Gálakoncerttel ért véget szombaton este a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje című koncertsorozat 2014-es idénye. A Pesti Vigadóban tartott eseményen nagyváradi küldöttség is részt vett.
A 2001 óta élő sorozat 2007-ben vette fel jelenlegi elnevezését, és ebben az évben már Nagyvárad is bekapcsolódott a nemzetet zenével, énekkel, tánccal összekötő “láncba”: október 28-án a színházban a Nagyvárad Táncegyüttes, a Misztrál együttes, illetve Pál István Szalonna és Bandája produkcióit láthatta a közönség (lásd. BN, október 30.). A koncertsorozat további állomásai voltak Királyhelmec (Szlovákia), Lendva (Szlovénia), Beregszász (Ukrajna) és Magyarkanizsa (Szerbia). A külhoni helyszínek delegációi is meghívást kaptak a Pesti Vigadóban szombaton este tartott, az idei sorozatot záró gálakoncertre, melyen Böszörményi Gergely főszervező-koncertigazgató és Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte a megjelenteket.
Nagyváradi küldöttség
A nagyváradi küldöttség tagja volt Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője és Tavaszi Hajnal, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár aligazgatója. Nevezettek átvehették azt a hangzóanyagokból álló adományt, melyet a szervezők minden külhoni csoportnak biztosítottak. Budapestre tartó csoportunk szombat délben megállt egy időre Szolnokon is, összekötve a kellemest a hasznossal, de hogy miért, az is kiderül az eseményről készülő exkluzív beszámolónkból, amit hamarosan közlünk.
Rencz Csaba
erdon.ro

A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója aggódik a szepsi televízió elsötétülése miatt
Brassó/Újvidék/Eszék/Lendva, Aggodalmának adott hangot a Szepsi Városi Televízió adásának leállítása miatt a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK).
"Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, baranyai és muravidéki magyar újságírók szakmai szervezete mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a felvidéki Szepsi város új szlovák polgármestere egyik első intézkedéseként ellehetetlenítette a Szepsi Városi Televízió működését" - áll a KMÚEK elnökségének az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
"A KMÚEK - határokon átívelő szakmai és érdekképviseleti szervezetként - elvárja, hogy az új városvezetés tartsa tiszteletben a magyar közösség anyanyelvi tájékozódáshoz való jogát és vizsgálja felül a közösségi érdekeket sértő lépéseit" - írták a közleményben.
"A többségében magyar munkatársakból álló kollektíva sok éven át szolgálta a helyi közösség ügyét, s ennek során nem volt tekintettel sem nemzetiségi, sem más különbségekre" - hangsúlyozta a KMÚEK. Hozzátették: a tévé munkatársai lelkiismeretesen tudósították a magyar közmédiát is, számos díjat nyertek magyarországi fesztiválokon.
A hírek.sk magyar nyelvű szlovákiai hírportált Bartók Csaba, a televíziót üzemeltető Regfilm Kft. kreatív igazgatója múlt hétfőn arról tájékoztatta, hogy Slavomir Borovsky polgármester a szerződés érvénytelenségére hivatkozva leállíttatta a televízió adását. A város tavaly december óta hivatalban lévő polgármestere a hírportál érdeklődésére azt mondta, hogy nem végérvényesen szüntetik meg a televíziót, a további lépések a jogi-gazdasági könyvvizsgálat eredményétől függnek(MTI)

Bepillantás a Mura-vidéki magyarság életébe
Újjáéleszteni az Arad–Lendva kapcsolatot
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével, Horváth Ferenccel a közelmúltban, Aradon tett látogatása alkalmával beszélgettünk.
– A lendvai Zala György monumentális alkotása, a Szabadság-szobor 10 éve újra köztéren áll Aradon. Ön milyen célból érkezett ide?
– Tulajdonképpen az RMDSZ 25. évfordulója alakalmából, Kolozsváron szervezett ünnepségre tartok, mivel azonban korábban a Lendva és Arad közötti kapcsolat, pontosabban közöttem és Bognár Levente alpolgármester úr között igen jól működött, gondoltam, teszek egy kitérőt Arad felé. Én az elmúlt mandátumban más posztra kerültem, ezért a kapcsolat kissé lankadt. Most viszont Lendva alpolgármestere is vagyok, ezért is gondoltam, hogy a kapcsolatnak vissza kellene nyernie a régi fényét. Vagyis évente legalább egyszer találkozzunk, ezért kapcsoltam össze a kolozsvári utamat az aradival. Tehát az alpolgármester úrral leülünk, megbeszéljük a régi kapcsolat újraélesztésének a lehetőségeit.
– Csak magyar–magyar vagy a két önkormányzat közötti kapcsolatépítésen is gondolkoznak? Zala György ugyanis nemcsak a két magyar közösség, hanem a két város között is kapocs lehet.
– Abban reménykedem, ha a régi kapcsolatot felelevenítjük, nemcsak a két magyar közösségre, hanem a két városra is kiterjeszthetjük azt. Most alpolgármesterként a két város közötti kapcsolat kiszélesítésének is nagyobb löketet adhatok. Ezt megbeszéltem a lendvai polgármester úrral is, aki nyitott az aradiakkal való kapcsolat újrafelvételére, amelynek nemcsak Zala Györgyről kell szólnia, hanem, ha közös pontokat találunk, akár egy gazdasági delegáció látogatásában vagy kultúra, sport jellegű együttműködésekben is gondolkodhatunk. Szerintem Lendva város mindenfajta kapcsolatra nyitott.
– Mennyire ismerik a lendvai magyarok Zala Györgynek az Aradon ápolt emlékét, illetve szoktak-e Aradra látogatni?
– Aradról, illetve az itt álló Szabadság-szoborról nagyon sokan tudnak, hiszen ha lendvai kiránduló csoportok Erdélybe érkeznek, rendszeresen megtekintik a Szabadság-szobrot is. Amint említettem, 4-5 évig a kapcsolat igen intenzív volt, akkor aradiak is rendszeresen jártak hozzánk vendégszerepelni, színdarabot mutattak be, miközben mi Aradon kiállítást szerveztünk. Tehát igen termékeny kapcsolat volt, amit szeretnénk felújítani, lehetőleg kiszélesíteni, hogy minél több ember megismerje azt a nagy sikert, amivel az aradiak újra felállíthatták a Szabadság-szobrot.
Magyar hétköznapok
– Kérném, mutassa be a lendvai, illetve a Mura-vidéki magyarság hétköznapjait.
– A Mura-vidéki magyarság manapság hivatalosan olyan 5-6 ezer főre tehető, tehát viszonylag kis létszámú, szerintem viszont nem hivatalosan a számuk ennek a duplája. Azért van ekkora különbség a két szám között, mert nálunk nagyon sok a vegyes házasság, ezért sokan mindkét nemzetiséghez kötődnek. Ha dönteniük kell ez ügyben, talán sokan nem feltétlenül a magyar nemzetiséget választják. Ha viszont szélesebb értelemben vesszük, beszélik a nyelvet, magyar értékeket hordoznak, a magyar közösséget erősítik.
– Lendvának hány százaléka magyar?
– A lakosság 30-40%-a magyar, de a Mura-vidéken is mintegy 30 településen élnek magyarok, néhány helységen többséget is alkotnak. A vidék nagy részén azonban szlovének élnek, de Jugoszlávia idején nagyon sok délszláv is beköltözött, főként munkavállalás okán. Sokan letelepedtek, családot alapítottak. A járást alkotó öt községben élnek magyarok, magam e településeknek a csúcsszervezetét képviselem, hiszen elektori módon innen kerülnek ki a tanácstagok. A csúcsszervezetnek van két alapított intézete, a Tájékoztatási Intézet, amely kiadja a Népújság nevű hetilapot 24 oldalon, illetve a másik intézet a Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, amely a kultúra mellett minden olyan tevékenységgel foglalkozik, ami a magyar kultúrát szolgálja, ápolja. Van magyar rádió- és tévéstúdiónk is, amelyek szervezetileg hozzánk tartoznak, de a nagy szlovén rádió- és tévérendszer kereteiben működnek egy Lendván székelő szerkesztőségük jóvoltából. A rádió naponta 18,15 órát működik élő adásban, míg a tévéstúdió napi 30 percet sugároz a szlovén 1-es, illetve 2-es csatorna műsorában. Ami a legfontosabb, teljes mértékben a Szlovén Rádió és a Szlovén Televízió költségvetéséből élnek. Nekünk nincs különálló iskolánk, hiszen nálunk az oktatás kétnyelvű, szlovén és magyar. Ha viszont alaposabban megnézzük, a magyar nincs azonos státusban a szlovénnel. Ha papíron úgy van is, a hétköznapok gyakorlatában ez másképp nyilvánul meg. Ez is egy serkentője az asszimilációs folyamatnak, ráadásul nincs nemzeti egyházunk, ugyanis a papjaink nem magyarok vagy alig van közöttük magyar. Ilyen szempontból komoly gondokkal küszködünk. A teljes kép kialakításához hozzá kell tennem: a négy darab, kétnyelvű általános iskolában, illetve az egy, ugyancsak kétnyelvű középiskolában társalapítói szerepe van a magyar közösségnek. Ez azt jelenti, hogy a tanácsokban, a felügyelő szervezetekben ott vannak a magyarok által delegált képviselők. Véleményt mondunk az igazgatók kinevezéséről és a tanmenetről. Gyakorlatilag minden fontosabb kérdésbe be vagyunk avatva, de mégsem olyan, mintha tiszta magyar iskola lenne.
– A templomban milyen nyelven folyik a szertartás?
– Vasárnap két magyar szentmise van, mivel a Mura-vidéki magyarok 85-90 százaléka római katolikus, viszont csak két olyan papunk van, akik tisztán beszélik a magyar nyelvet. Mivel komoly paphiánnyal küszködünk, egyik 70 év körüli plébánosunk azért szolgál, hogy a magyar hívek ne szenvedjenek hiányt. Egy másik fiatal papunk az anyja révén magyar, tehát jól beszéli a nyelvet. Lendván viszont, ahol a Mura-vidéki magyarság 75-80%-a él, a plébános szlovén anyanyelvű, aki igyekszik megtanulni magyarul, de nem tudja a hitéletet úgy átélni, átadni magyar nyelven, mint az anyanyelvén. Lendván él egy magyar nyelvű evangélikus közösség is, amely részére a püspök nemes gesztust tett, hiszen hosszú idő alatt sikerült kinevelni egy szlovén származású, de Mura-vidéki fiatalt, aki Budapesten végezte el a teológiát, tehát anyanyelvi szinten beszéli a magyart. A továbbiakban helyettesíti az eddigi lelkészt, aki nem beszél magyarul. Van egy 200 lelkes református közösség is, ahova 50-60 év után első alkalommal érkezett magyar lelkész, aki mindent megtesz a közösség újraélesztéséért.
– Hogy történik a magyar hagyományápolás?
– Nagyon sok magyar rendezvényünk van, a magyar ünnepekre mindig szervezünk a falvakon is, de a városban is ünnepséget, ahova a fiatalokat is megpróbáljuk mozgósítani. Olyan programjaink is vannak, amelyek a fiatalokat kifejezetten vonzzák. Ilyenek a Puskás Akadémiával szervezett sportrendezvények. Az Akadémia sportolói hozzánk járnak edzeni, de olyan koncerteket is szervezünk, amelyek a fiatalokat vonzzák. Magyarországról átvettük a Ringató Programot, amely 6 hónapostól 3 éves korig foglalkozik a gyermekekkel, akikkel minél korábban kell elkezdeni a foglalkozásokat. Szinte az anyatejjel együtt kell magukba szívniuk a magyarságtudatot. Szinte minden faluban működik művelődési egyesület, ezek főként magyar érdekeltségűek, azok vezetik, akik évtizedeken keresztül ápolják a nyelvet és a kultúrát. Ez főként az anyaországi Zala és Vas megyéknek köszönhető, ahol már 30 évvel ezelőtt felfigyeltek arra, hogy magyarországi szempontból, a kis lélekszámunk miatt, nem vagyunk fontos tényező, ezért a két megye rendszeresen küldött hozzánk népművelőket, biztosítva az egyesületeink számára szükséges szakmai támogatást. Néhány nappal ezelőtt ünnepeltük a sport együttműködésnek az 50. évfordulóját, ami hatalmas dolog volt a kezdetben, amikor több száz kilométert kellett utazni azért, hogy az országhatár túl oldalán lévő szomszédos faluba el lehessen jutni. Az akkori jeget a sportolók törték meg, ami útmutató volt a további generációk számára.
– A gyorsított honosítás lehetősége mennyire erősítette meg a magyarságtudatot a Mura-vidéki magyarság körében?
– Ha az EU-szempontokat, a nyugati demokráciákban meghonosodott szokásokat vesszük figyelembe, a nemzeti tudat, így a magyarságtudat is kissé kiveszik az emberekből. Az első fázisban nem volt nagy érdeklődés a magyar állampolgárság iránt, viszont sikerült elérnünk Magyarország Kormányánál, hogy egy évvel ezelőtt konzuli irodát nyisson Lendván. Mivel az iroda munkatársai vidékre is rendszeresen kijárnak, jelentősen megnőtt az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt. Hogy azt pontosan hányan igényelték, nem tudom, de arányszámban az megegyezik a többi elszakított területen jegyzett aránnyal.
– A magyar kulturális rendezvényeket a szlovén állam vagy az önkormányzatok támogatják-e?
– A szlovén állam jelentős mértékben támogatja a magyar intézményeket és önkormányzatokat. A magyar önkormányzatok a nagy városi önkormányzatok közvetítésével kapnak támogatást, noha teljes önállósággal rendelkeznek, míg az újság a művelődési intézmények, illetve a rádió- és tévéstúdió közvetlenül az államtól kapnak jelentős támogatást, de az utóbbi időben magyarországi források is megnyíltak.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, amit abban a reményben zárjunk, hogy Arad vezetőségével sikerül újraéleszteni a régi kapcsolatot.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Március 15. – Évfordulós megemlékezések világszerte
A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetőinek a részvételével tartanak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról ma a szomszédos országokban, továbbá Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is.
A vajdasági központi ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mond ünnepi beszédet.
Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke lesz a fő szónok, míg a Sepsiszentgyörgy melletti Maksán Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke tart ünnepi beszédet.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Szatmárnémetiben a Petőfi-szobornál, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke pedig Nagyváradon koszorúz.
A szlovéniai Lendván a központi ünnepségen Hoppál Péter, az EMMI államtitkára mond köszöntőt.
A kárpátaljai Ungváron pedig a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége tart ünnepi megemlékezést. A párizsi Saint-Lazare pályaudvar közelében található Kossuth téren, majd az első magyarországi leányiskola alapítója,Teleki Blanka sírjánál, a Montparnasse temetőben koszorúznak a franciaországi magyar szervezetek és a magyar külképviselet vezetői.
Megemlékezéseket tartanak a tengeren túl is. A torontói rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter mond ünnepi beszédet, Washingtonban pedig az Amerikai Magyar Szövetség szervezésében tartanak megemlékezést, amelyen Koszorús Ferenc elnök szólal fel. Megemlékezések, illetve koszorúzások lesznek a helyi magyar szervezetek rendezésében több más amerikai városban is.
MTI
Erdély.ma

Nemzeti Összetartozás Napja: A felvidéki és az erdélyi magyarok helyzetéről tanácskoztak Pozsonyban
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Pozsonyban mutatták be az Érintkezések, Magyar utazók és felfedezők című kiállítást június 3-án, a Csemadok felvidéki magyar kulturális szervezet székházában. A kétnyelvű – angol és magyar – tárlat anyagát Sógor Csaba EP-képviselő szervezésében legelőször Brüsszelben, majd Kovásznán és Lendván is láthatta a közönség.
- Június 4-én sok gyászra emlékezünk, de ez a nap arra is alkalmat teremt, hogy büszkén gondoljunk vissza azokra az elődjeinkre, akik magyarként komoly tetteket vittek véghez nem csak európai, de világviszonylatban is – mondta Sógor Csaba, aki szerint kiemelten fontos, hogy a külhoni magyarság meg tudja mutatni, hogy milyen értékekkel rendelkezik, miért érdemes támogatni és védeni ezt a közösséget. – Ez a kiállítás is ezt a célt szolgálja – hangsúlyozta.
A tárlat bemutatását követően közéleti beszélgetésre került sor, melynek keretében az RMDSZ-es képviselő Csáky Pál MKP-s kollégájával közösen több aktuális kérdésről is értekezett. Többek között szó volt a felvidéki és a romániai magyarság helyzetéről: a képviselők egyetértettek abban, hogy napjaikban, amikor már nem nehezedik nemzetközi nyomás Romániára és Szlovákiára az EU-hoz, vagy a NATO-hoz való csatlakozási szándékuk miatt, egyik ország sem foglalkozik kellőképpen a kisebbségvédelmi kérdések megnyugtató rendezésével.
Csáky Pál elmondta: a felvidéki közösség felnéz az erdélyiekre, az erdélyi szellemi bordázat erősebb, mint Szlovákiában. Sógor Csaba ennek kapcsán úgy fogalmazott: Erdély mindig is sokszínű volt kulturálisan, ahol tovább élt a rendi társadalom. – Mind a felvidéki, mind az erdélyi magyarok számára fontos, hogy továbbra is nyitott tudjon maradni a párbeszédre, de emellett képes legyen hagyományait őrizni, értékeit felmutatni. Az egyik legnagyobb kihívás közösségeink számára a létszámfogyatkozás megállítása, erre kell megtalálnunk a megfelelő eszközöket, védenünk és segítenünk kell a tömbmagyarság mellett a szórványközösségeket is – fejtette ki. Csáky Pál és Sógor Csaba egyetértettek abban, hogy kiemelt jelentősége van a külhoni magyar közösségek fennmaradása szempontjából egy erős anyaországnak, amely a közösségek mögött áll.
Közlemény
Erdély.ma

Magyar gazdák fóruma
A Kárpát-medencében tevékenykedő magyar gazdák együttműködésének és összefogásának megfelelő szervezeti keretet biztosítana az a gazdafórum, amely a múlt hétvégén a szlovéniai Lendván ülésezett.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2013 májusában alakult – jelenleg több mint 20 gazdaszervezetet tömörít – azzal a céllal, hogy az anyaország és a határon túli magyarlakta területek agráriuma több szálon kötődjön egymáshoz, és a gazdaság- és vidékfejlesztési feladatokra közös megoldások szülessenek.
A lendvai rendezvényen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) részéről Mátis Jenő országos alelnök, Hupka Félix Máramaros megyei alelnök volt jelen, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületét (EMGE) a kézdivásárhelyi Johann Taierling képviselte. Az erdélyi küldöttség együttműködési lehetőségekről tárgyalt Balaskó Józseffel, a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnökével és Kepe Lilivel, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatójával.
Skapinyecz Péter, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. igazgatója a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről beszélt. Mint mondta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alapszabálya lehetővé teszi, hogy a határon túli magyar gazdák szervezetei is elérjék a NAK nyújtotta információs szolgáltatásokat.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Partnervárosi rangra emelik Arad és Lendva kapcsolatát
Partnervárosi rangra emelnék Arad és a szlovéniai Lendva község közötti együttműködést, tudta meg lapunk hétfőn Bognár Levente aradi alpolgármestertől, akinek a vezetésével a déli órákban a szlovén település magyar küldöttsége megkoszorúzta az aradi Szabadság-szobrot.
A küldöttség részéről Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tanácsának elnöke, illetve Lendva község alpolgármestere a Nyugati Jelennek elmondta, több mint tíz éve ápolják a kapcsolatot Araddal. Együttműködésük gondolata a Zala-emlékév kapcsán születetett, mint köztudott ugyanis a Szabadság-szobrot elkészítő Zala György szobrászművész Lendván született. A lendvai alpolgármester szeretné újraéleszteni a kapcsolatot Araddal, hisz a szobor alkotója egyszer s mindenkorra összeköti a két települést. Bognár Levente alpolgármesterrel folytatott tárgyalásaik során eldöntötték, amilyen hamar csak lehet, partnerségi megállapodást kötnek a két önkormányzat között.
Bognár Levente aradi alpolgármester hozzátette: a partnerségi kapcsolat gondolata idén talán még aktuálisabbnak számít, hiszen most 125 éves Zala György remekműve.
A koszorúzáson részt vett még Vida Törnar Judit, Lendva város magyar önkormányzatának elnöke, illetve Göncz László szlovéniai magyar költő, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője. Egyébként Göncz László Olvadó jégcsapokcímű regényének színpadi változatát az aradiak is láthatták vasárnap a Bábszínházban, az Aradi Magyar Napok keretében, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és az Egy&Más Vándorszínház előadásában.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Az Aradi Magyar Napok színházi rendezvényeinek nyitánya
Olvadó jégcsapok – a Kárpát-medencei magyarság sorsáról
Vasárnap (az ősz bekövetkeztével immáron) késő délután, 18 órakor az Aradi Bábszínházban kivételes színházi produkcióra került sor az Aradi Magyar Napok keretében. A „kivételes” jelző pedig egyrészt az egyfelvonásos (jó egyórás) darab témájára vonatkozik, másrészt arra, hogy (tudomásom szerint) először szerepelt lendvai színházi produkció aradi színpadon.
Őszintén szólva nem csodálkoznék nagyon, ha a bábszínház nézőterét úgy jó háromnegyedig megtöltő (és a végén a fellépőket, a lendvai Egy & Más Vándorszínház – teljesen amatőr, azaz fellépéseiket semmivel sem honoráló – tagjait megérdemelt vastapssal köszöntő) közönség egy része feltette volna magának – másoknak talán kevésbé, tájékozatlanságát palástolandó – a kérdést: hol is van Lendva? Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban? Szlovénia – az Ausztriával, Olaszországgal, Szerbiával határos – kicsiny EU-s ország, mondhatni a magyarság nyugati végvára, szerintem csak a legtájékozottabbak körében merült volna fel. (Zárójelben: őszinte elégtételemre szolgálna, ha az előző mondatot az olvasók zöme, legalább jelentős része a szerző tudatlanságból eredő eszmefuttatásának értékelné.)
A vasárnap esti eseményre visszatérve: az Olvadó jégcsapok a 2003-ban egy pécsi (magyarországi) kiadónál azonos címmel megjelent Göncz László- regény színpadi adaptációja. Az adaptáció önmagában nem újdonság, hisz sikeres prózai írásokat számolatlanul alkalmaztak színpadra. Esetünkben ami érdekes: a szlovéniai író regényét magyarországi dramaturg (Gyarmati Kata) alkalmazta, zentai rendező (Újvidék, Szerbia) születésű, a szabadkai, újvidéki színház tagja, Puskás Zoltán vitte színpadra. Mindez – a különböző országokból származó alkotók összefogása – lehetne akár a véletlen műve is (egy kiváló irodalmi alkotást, általában, előbb-utóbb felfedeznek), de ez esetben arról van szó, hogy a darab körül bábáskodók rájöttek: itt egy, a kisebbség számára megkülönböztetett fontosságú ügyről, a Kárpát-medencei magyarság utóbbi százéves sorsának megjelenítéséről és problémáiról van szó.
Ha a darabban, egy adott pillanatban, nem történik (röpke) utalás Szlovéniára, nem tudnánk, hol játszódik a cselekmény. Játszódhatna bárhol a Kárpát-medencében, ahol a száz éve bekövetkezett világégés elszakította a magyarságot anyanemzetétől, anyaországától, egyéni és kollektív tragédiákat okozva. A konkrétumok, valamelyest, talán – egy-két árnyalatban – különböznek, a lényeg azonban változatlan. Az alapjául szolgáló regényből kiinduló darab érdeme, hogy ezt a folyamatot művészi eszközökkel, meggyőzően állítja a néző elé.
A magam részéről nagyon érdekelne, mit szólnának a többségi – szlovák, szerb, horvát, román, szlovén stb. – nézők ehhez a darabhoz, felvetéseihez, amelyek, alapvetően, a népek, nemzetiségiek közötti megbékélés eszméit hirdetik.
Aligha fogom megtudni, bár valóban kíváncsi lennék rá.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)