Népi fürdők őszies színfoltjai (Rejtőzködő Székelyföld)
Tizenöt évvel ezelőtt kezdődött el a Székelyföldi fürdőépítő kaláka Csíklázárfalván, amelynek eredményeként évente egy-egy új népi fürdőt teremtettek előbb Hargita megyében, majd Háromszéken. Amolyan Székelyföldi sajátosságok, kis ékszerdobozok jöttek a világra, amelyek – hasonlóan számos más értéktárgyunkhoz – nem hivalkodóak, inkább szemérmesen rejtőzködőek, s melyeket, ha valaki látni akar, hát meg kell keresnie. A 2001-ben elindított mozgalom szépen példázza az összefogásban rejlő lehetőséget, miközben az elmúlt másfél évtized alatt éppen az összefogás fogalma vált elhasznált szlogenné, amely inkább a közös erő hiányára, mintsem létezésére utal. Másfél évtized után a népi fürdők mai állapota nem feltétlenül rózsás. Rápillantva háromra az első hullámban építettek közül – Nyírfürdő, Sóskútfürdő és Sószékfürdő –, felemás az élmény, látni szépet is, de csúnyát is. Szubjektív vázlatunk egy Csomád környéki útvonalra villant, amely autóval kényelmesen bejárható egy nap alatt. A térségben különleges helyszínek sorakoznak, megannyi, szemnek és léleknek egyaránt kedves.
Lázárfalvi nyitány
Szép, őszi napon egyszerűen jó Csíkkozmásról Lázárfalva felé kanyarodni, a Csomád vulkáni kúpja felé tartani, majd átsuhanni a jellegzetes, végállomásszerű településen. Az út egészen a falu határában lévő Nyírfürdőig visz, a helybéliek azt mondják, a gólyafészkes villanyoszlopnál kell jobbra térni. Az első Székelyföldi fürdőépítő kaláka alkalmával, 2001-ben újjáépített Nyírfürdő ma is meglepően jó állapotban várja látogatóit, ez ellenben néhány más népi fürdő esetében már nem mondható el, például a tőszomszédságában lévő, 2002-ben felújított tusnádi Nádasfürdőt a téma ismerői már kevésbé javasolják megtekintésre, rögzítvén, hogy az szinte teljesen elpusztult. És ez nem egyedi példa. A 2001. augusztus 4-én kezdődött lázárfalvi kalákához egy különös fürdőzési történet is kapcsolódik, miként Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva 2013-ban megjelent, Székelyföld fürdői című könyvében olvasható: „Ábrahám Lajos polgármester (közigazgatásilag Lázárfalva Csíkkozmás községhez tartozik, szerk. megj.), aki nem hitte, hogy egy hét alatt elkészül a fürdő, a következő könnyelmű fogadást tette: – Ha elkészül a medence, akkor ruhástul megfürdöm. Augusztus 12-én a polgármester ruhástul megfürdött.”
Aligha múlhatott ezen a csobbanáson, hogy maga a fürdő jól tartósítottá vált, a konzerválás kulcsa vélhetően a lázárfalviak törődésében keresendő, abban, hogy kis fürdőjüket magukénak érzik, s tesznek is azért, hogy jó állapotban mAradjon meg. Megéri, mert tágas, szellős, egyszerűen jó levegőjű hely. Nyírfürdő kissé magasabban fekszik a falunál, így a jó kilátás biztosított: a közelben a Csíki-havasok, távolabb pedig a Hargita szürkéskék vonulata. Erős a büdösgödör, azaz a mofetta szaga, de a mintegy két méter széles, négy méter hosszú medence vize is határozottan bugyog. A fából épített fürdő és környéke rendezett, nyírfák ölelik. Borvízforrás, lábáztató, öltöző, illemhely is található, tőszomszédságában később vendégház és fedett, asztalos rész is épült. Az utóbbi épület hasonmása megtalálható Sószékfürdőn is, ám egyik helyszínen sem derül ki, valójában mi a rendeltetése, egy tábla csupán annyit jelez, hogy a létesítmény Hargita megye Tanácsának támogatásával jött létre, illetve az is olvasható: „Építjük Székelyföldet”. Az viszont már nem derül ki, hogy a házat ki, milyen feltételek mellett lakhatja, használhatja.
Lázárfalva tehát közel, a mofettával szemben lévő oldalra kilépve szépen látszanak a házak, de alapvetően csend honol. Megnyugtató itt lenni, aki békességet keres, jó eséllyel talál, aki társasággal nézelődne, beszélgetne, falatozna, jó helyen jár. És persze fürödni is lehet, a víz nem piszkos, csak immár nyilvánvalóan hideg, a medence körüli faburkolat viszont aránylag ép, nem is korhad. Amikor nincs tömeg, ricsaj, Nyírfürdő a nyugalom szigete. A nyírfák miatt kicsit lengyeles, kicsit oroszos, ám valójában ízig-vérig székely.
Lugas helyett posványos
A fürdőlátogatás a Nyergestető irányába folytatható, a történelmi emlékhelyen túlhaladva, majd a Kászonok felé ereszkedve, az út bal oldalán fák közé rejtve húzódik a jobb időket látott kászonújfalusi Sóskútfürdő. Állapota siralmas, a nyár közepe óta csak a termetes kereszt körüli fű lett kisebb, a fürdő állapota továbbra is lehangoló. Megkopott, megfakult, megrogyott minden, a bejárat is lomboktól, gaztól takart.
A Kászonújfalu szomszédságában lévő, évekkel ezelőtt üde és hangulatos fürdőt a kalákázók 2004-ben varázsolták az út mellé, lehetővé téve a mindenkori vándornak, hogy pihenjen, szusszanjon egyet emberi, meghitt környezetben. Persze, aki több órára vagy akár egy egész napra érkezett, az is barátságos, egyedi környezetbe került. Hiszen ez is szellős, jó kilátást biztosító hely, ám az egykori lugas mára bozóttá és gyommá változott, a fák között elhelyezett asztalok rozzantak, nem a látogatók, hanem falevelek pihenőhelye. Az egész inkább út menti vécé jellegű, mintsem fürdő: szemetes, a padmAradványok alig használhatók, a medence körüli faszerkezet korhadt, a lábáztató már alig látszik a növényzettől, s a felirata szerint a cukorbaj kúrálására javallott forrásra pedig egy jókora fa dőlt. Hónapok, de lehet, évek óta így van. A jókora asztalnak, padoknak otthont adó fedett rész padlója foghíjas, a mennyezeti gerendákra az erre járók bicskával vésték be keresztnevüket, a primitív pusztítás nyomait.
Posványos, otthontalan hely. Romlása megállíthatatlannak tűnik.
Fűzkápolna a pusztában
A Sóskútfürdőről lehangolódottan visszafordulót a Nyergestetőn túl, Csíkkozmás előtt Sószékfürdő fogadja. Hármas kereszt jelzi a letérőt, s földút vezet a sík, nedves területen lévő fürdőig. Sószékfürdő 2003-ban öltötte magára mai gúnyáját, melyet aránylag jó állapotban őriz. A vendégház semmiféle életnyomot nem mutat, ám mellette fedett, hosszú asztal padokkal, rendezetten. A ház itt is később került a fürdő területére.
Az persze kevésbé valószínű, hogy a derék csíkkozmásiak a tenger helyett inkább fürdőjüket részesítenék előnyben, ám ha mégis, akkor ez a lokálpatrióták fellegvára. Persze, nem jut mindenkinek tengerpart, ezért értékelendő a sós Sószékfürdő, amely érdekes, izgalmas hely az ingoványos, lápos mezőben. Fapalló vezet az ötszögű, fényben úszó kis fürdőhöz, majd az árnyékos Fűzkápolnához, ez az egyedüli fedett hely a fürdő területén, benne kis padok, fapadlóból, sugarasan kialakított járdával, amely helyenként szétesőfélben. A középen lévő, rovásírásos kőtömb körül le lehet ülni, s a szakrális tér egyediségét a fűzfák összefonódása, a lombok oltalmazó ereje adja. Meditációra alkalmas hely, a fűzfalevelek közötti réseken pedig távolabbi hegyek, dombok sejlenek. Csend, béke, szellő, fuvallat. A bensőségesség érzetét csak a romlás, a pusztulás apróbb, itt is érzékelhető jelei csorbítják: korhad a fa, ingatag az ösvény, s már maga az ötszögű fürdő is javításra szorul. Ám délután napfény költözik a kis medence köré, s aki leül padjára, ellenfényben láthatja a háttérben őrködő Csomád tömbjét. Megismételhetetlen kép.
Pár méterrel odébb három sószék kínálja magát, vagyis sós vízbe épített székek. Érdekes szerkezet, csak a fürdővíz füves, mohás, apró élőlények hemzsegnek benne. Nem lehet nagyon kívánt így az ülőfürdő, de a sószékek látványa, akár kissé magasabbról, a közeli meredélyről, csipkebogyós ágak szövetén át, megragadó. A fürdő szélén egy kis, mélyedésszerű szentély, kőből kialakított grotta imát mondókra vár.
A szomszédos dombon eközben számosan és serényen szedik a pityókát. * Három aprócska székely fürdő tehát: Sóskútfürdő a gazdátlanság jelképe, ha kisebb mértékben ugyan, de Sószékfürdő birodalmába is beköltözött az erózió, Nyírfürdő pedig hű mArad önmagához. Három helyszín, három sors. Tündöklés és bukás. Nem csak építeni nehéz, talán még nehezebb gondját viselni mindannak, amit összefogással sikerült feltámasztani, majd odaajándékozni egy-egy kisközösségnek. Melynek tagjai tehetségük és tudásuk szerint bánnak vele.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cipőkkel mesélte el az Odüsszeia történetét Csíkszeredában a Bábu Egyesület
Amfiteátrummá avatta a csíkszeredai Mikó-vár előtti teret a Flying Freedom Fesztivál idei alkotócsapata. A Bábu Egyesület által csütörtökön létrehozott premiert péntek este arab erotikus kézikönyv felnőtteknek szóló előadása követi.
Csíkszeredai harmadik kiadásán létrehozott előadását mutatta be csütörtökön a Vár-téren a Flying Freedom Fesztivál alkotócsapata. A vándortársulat romániai tagja, Deák Réka bábművész által bejegyeztetett Bábu Egyesület célja immár harmadik éve az: teljes mértékben ingyenesen részesítse művészeti műhelymunkákban és multikulturális produkciókban az együtt játszás iránt érdeklődőket.
A közösségi fesztivál idei kiadására jelentkező fiatal hivatásos művészek hét különböző nemzet képviselői, akik a Hargita Megye Tanácsa által támogatott Cip-Cipő-Cipők című produkciójukat a vándorlás témájára építették. A különleges premiert a perzselő hőség ellenére az eredetileg meghirdetett 17 órai kezdéssel mutatta be a csapat.
Az alternatív és közösségi színházművészetben gondolkodó színészek ezúttal az utazás élményét, Odüsszeia témáját ragadták meg előadásukkal – mindezt a Mikó-vár előtti mesterséges kis forrás helyszínére adaptálva. Akik játszották: Ewa Maria Wolska lengyelországi bábos, bábrendező, Isabel Cristina Mendoza Piedrahita Bogotában született színésznő, antropológus, Maia Chanvin Toulouse-ban született színésznő, Anna Maceda németországi színésznő, Husam Abed palesztin bábos, szociális munkás, valamint a szlovák Jan Polak (Jankó) színész, zsonglőr és szlovén Zoran Petrovic bábrendező. A dramaturgia megtartotta a Pénelopé-Odüsszeusz szerelmének témáját, ugyanakkor az (élet)út során fölbukkanó csábítások és „szörnyek” motívumát fűzte előadássá – zenei- és dalbetétekkel dúsítva.
A környező fák árnyéka alá bevonuló közönségnek az előadás felvezetőjében hangulatkeltő utcazenét is nyújtott Husam dobon, Jankó tangóharmonikán, Maia klarinéton. Husam Abed meghatottan mesélte a Maszolnak, hogy a Flying Freedom vándorfesztivál egyik helyszínén sem történt még hasonló fogadtatás, mint itt: a közönségből egy kisfiú már az első percekben 15 lejt adott a kezébe, mosolyogva.
Az előadást, mint a csapat vallja, a csíkszeredai vendéglátás varázslatos hangulata is átitatta.
Az előadásban használt eszköztár, a hangszereken kívül, a folyamatosan átlényegülő cipők voltak: hol fegyverként, hol hajóként vitte és kapcsolta össze vagy választotta szét a szereplőket.
Az előadás egyike volt azon 13 fesztivál-programpontnak, amelyek a csapat idén igyekszik művészettel, történetekkel, együttjátszással szolgálni a közösséget. A Bábu Egyesület szervezte, kis költségvetésű Flying Freedom Fesztivált mindhárom évben András Mihály és Katalin támogatta, így az előző két kiadáshoz hasonlóan idén is a házaspár lázárfalvi András Alapítvány Rendezvénybirtoka adott szállást a szépvízi műhelymunka után a csapatnak. Alkalmunk volt a birtok néptáncosok számára átalakított csűrében betekinteni a próbafolyamatba is:
Előadásukat követően, András Mihály meghívására, a csapat megtekintette a Hargita Székely Népi Együttes Ludas Matyi című előadását, és mindannyian élvezettel követték a produkciót. „Teljesen érthető volt a történet, szépen eltáncolták, tiszta nyelven” – mondta Jankó.
A csapat vasárnapig még négy produkciót mutat be, az elsőt pénteken este – korhatárosan, de úgyszintén ingyenes belépéssel. Tavalyi előadásai között ugyanis nagy közönségsikert aratott az Illatos kert című, arab erotikus kézikönyv alapján készült produkció, ezért az előadást Lázárfalván felújították, és augusztus 4-én, pénteken 19 órától az Ólommadárban megismétlik. Előadók: Réka és Maia. A 18 éven felülieknek készült előadás a 15. század végén Muhammad an-Nefzawi által írt művet dolgozza fel, az arab világ szerelmi kultúrájába engedve betekintést.
Gellért Edit / maszol.ro

Látogatás a végvidéken: Aldoboly
Más, különlegesebb Aldoboly hangulata, mint a megye felsőbb részén elterülő falvaké. Tiszta történelem históriájának minden szelete, tele kontrasztokkal. Túl voltunk, túl szakadtunk a hozzánk közel húzódó határon – idézik fel az idősek. Dél-Erdély darabkája lettünk, de legalább együtt az utolsó megyésítés előtt Brassó megyéhez leszakasztott Vámoshíd vidékével, amely szintén Aldoboly területéhez tartozott. Több erdőnk, több szántó- és kaszálóterületünk volt, hatalmas érvágást jelentett elcsatolása. Aldoboly, a vegyes lakosságú falu most Illyefalvához tartozik közigazgatásilag. A székelyföldi falvak életét éli, amely csak árnyalataiban különbözik a szomszédos településekétől.
Picinyke múlt
Tanulságképpen tolakodott elénk látogatásunk idején egy picinyke múlt. Csak picinyke, de sokatmondó, mert mesélője, Stanciu János ma is él. De mi lesz azzal a rengeteg Aldobolyhoz kötődő kultúrtörténeti érdekességgel, amit sürgősen össze kellene szedni, meg kellene írni akár egy rövid históriás, de a mát sem elkerülő – mondjuk – falufüzetbe. Sok érdekesség, jeles személyek kapcsolódnak a Hollaki családhoz, több kevésbé ismert negyvennyolcas személyiség nyugszik az aldobolyi temetőben, itt élt a Coșbuc-fordító, tehetséges tollforgató és jogász, Szánthó Vitus, előnévként használja a település nevét a jeles zeneszerző, Aldobolyi Nagy György. Utóbbi Szenes Ivánnal együtt szerezte az Ennyiből ennyi című filmdráma zenéjét, amely lapunk rendszerváltás előtti szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi születésű néhai Csiki László novellájára épül, és idézi a hazai rendszerváltás kezdeti időszakának hangulatát, amely azóta is, jelenleg is kísérti az aldobolyiakat, főleg azokat, akik huszonhét esztendő után is várják vissza föld- vagy erdőjussukat. Mert ami nem kerül nyomdafesték alá, annak maradék nélkül pusztulnia kell, az belevész a feledés mocsarába. „Közvetlenül a romániai forradalom után játszódik a forgatókönyv alapjait adó Csiki László-novella. Egy kicsiny magyarlakta faluról (a Csiki László által jól ismert Aldobolyról – Kgy. Z. megj.) készít látleletet úgyszólván a változás pillanataiban – olvashatjuk a filmdráma recenziójában. – Valami van a levegőben, senki nem tud semmi bizonyosat a faluban, munkálnak a régi beidegződések, de az új lehetőségek sejtelmes ígérete is ott lebeg. Senki sem elég tájékozott, csak annyi világos, hogy itt változások lesznek, hogy megindul a küzdelem az újraosztásért. Ebben a kis faluban a várakozók közt, úgy tűnik, hárman kapnak esélyt. Klára, aki mint az elhanyagolt kastély bárói örököse jelenik meg a színen, az egykori termelőszövetkezet ambiciózus, lendületes, erőt mutató mérnöke és egy helyi vállalkozó, az egykori mozis, aki a változó idők újsütetű terméke. Hármójuk egyszerre tipikus és mégis sajátos küzdelme rajzolódik itt ki. Az asszony magányos, a történet során kiderül róla, hogy valahol Románia túlsó szegletében már férjnél volt, sőt, gyereke is van, akit váratlanul az ajtaja elé tettek. Ezenkívül semmi köze az egykori földbirtokos bárói családhoz. A mérnök helyi potentát, ő a legesélyesebb, de ugyanakkor gyengéjévé válik a »bárónő« mint a falu egyetlen elfogadható nője...”
Jakab István illyefalvi tanácstagot keresve volt alkalmunk megismerni Stanciu Jánost. Lánya, Jakabné Stanciu Irénke mutatta be a 86. életévébe lépő édesapját, aki éppen neki segített az őszi munkálatokban.
– Apám tehenet és három disznót gondoz, és mindenben segítségemre van – mondta a lánya. – A munka nem akadálya az erőnlétnek – így János bátyánk, aki tökéletesen beszéli a magyar nyelvet. – Megpróbáltatásokból volt elegem az életben, munka is volt mindig, a családot fenn kellett tartani. Apám román volt, ortodox és Tohánban dolgozott 1940-ben. Egy nap hazajött, s mert közel volt a román–magyar határ, átszökött Illyefalvára a magyar rokonokhoz. Itt, Dobolyban már uralkodtak a vasgárdisták, akik ezt megtudták, s minket elkísértek a határig és könyörtelenül áttettek. Menjetek, mondták, ha a magyarokhoz kívánkoztatok. Ide ne merjetek visszajönni. Közben lakásunkba máshonnan jövő regátiakat tettek be. Nem is mertünk volna visszamenni. Rokonoknál voltunk. A magyaroknak sem kellettünk. „Miért jöttetek ide, ’sze ti románok vagytok, menjetek haza. Majd mi itt munkára küldünk.” Senkinek sem kellettünk. Csak 1944 végén, amikor ismét változott a helyzet, csak akkor tudtunk visszajönni Dobolyba. Akkor azok, akik a házunkban voltak, mielőtt megérkeztünk volna, elmenekültek. Ez volt a mi keserves kálváriánk.
Vissza a jelenbe
A múlt kontrasztos megidézése után János bátyánk vejével, Jakab Istvánnal visszafordultunk a mába.
– A községi tanács tagjaként kérem, mondja el, hogy még milyen közösségi megvalósításokra volna szükség Aldobolyban, vázoljuk fel a közeljövőt.
– Örömmel mondom, hogy tegnap átvettük a teljesen felújított egykori aldobolyi faluházat, no meg azt a megyei rangú útszakaszt is, amely falunkon halad át Szászhermány irányába. Maradt még tennivaló. Lázárfalva Aldoboly szélső része. Sor kerül, mert kértük, a bekötőutca kavicsozására, ugyanis sártenger az a falurész. Tervben még a dobolyi Gödör utca rendbetétele. Mindkettőre jó lenne aszfaltburkolat a jövőben, mert a többi mellékutcában már mindenütt aszfaltoztak. Dobolynak van ivóvize, természetes, hogy a szennyvízhálózatra is sor kerül. Az illyefalvi önkormányzat már meg is vásárolt Lázárfalva mellett egy területet, ahová meg lehetne építeni az ülepítőt. Még ősszel megkezdik a helyi villanyhálózat fokozatos kicserélését, megszűnnek a viharok idején előforduló áramkiesések, s jövőre az új villanyórákat is kiteszik a kapuk elé. A községvezetés tud róla, hogy rendetlen állapotba került a falu déli kijáratánál levő hősök temetője, ahol román és orosz katonák nyugszanak. Községi tulajdonban a lassan romladozó műemlék Hollaki-kúria, arra is anyagiakat kellene szerezni, menteni. – Szép és teljesen korszerű lett az aldobolyi volt községháza – mondta Fodor Imre illyefalvi polgármester. – Az Országos Vidékfejlesztési Alap támogatásából épült a Pro Sanit tervei alapján. Felszerelték központi fűtéssel, belső bútorzata és a felszerelések is megérkeztek. Most, decemberben megtartjuk avató-szentelőjét is egy faluünnep részeként. Megkezdik a villanyhálózat cseréjét, amely szerepel a villanyszolgáltató vállalat tervében, a hősök temetője szakszerű rendezésének költségeire a Leader-programban szeretnénk pénzalapra pályázni. Évek óta harcot folytat a dobolyi erdő-közbirtokosság a jussaiért. Bár tulajdonjogát illetően utolsó látogatásunk óta különösebb változások nem történtek, a helyzet jelenlegi állásáról Csergő Máriától érdeklődtünk, aki elmondta, hogy perben állnak az illyefalvi önkormányzattal egy 113 hektárnyi, közbirtokossági tulajdonú legelő miatt, amely időközben a község tulajdonába került. A törvényszék szakember általi kivizsgálást kért, de a kivizsgálóra egy esztendeje várnak. Szakember nincs, a törvényszék pedig mindig azt feleli, hogy a visszaszolgáltatás nem járt le, mert határidejét minden év elején meghosszabbítják, a földosztók pedig a per végleges döntésére várnak.
– Nálunk nemcsak a közbirtokosságnak vannak gondjai, hanem több egyénnek is – tájékoztatott Muscalu Ágota. – Nekünk birtokunk volt Vámoshídon. Érdekes módon Brassó megye visszaadta, adott birtoklevelet és telekkönyvet is. Itthoni területeinket még a 18-as törvénnyel kértük, visszamérték, használjuk is, de az illyefalvi hivatal azóta sem állította ki a birtoklevelet.
Búcsú után
Kedves emlékezetű Deák József néhai aldobolyi református lelkipásztor többször nyilatkozta, hogy a bécsi döntés után Dél-Erdélyhez szakadt Aldobolyban soha nem került sor vehemensebb román–magyar ellentétekre, és ezért ő maga is sokat munkálkodott. „A Maniu-gárdák szeptember 14-én indultak Székelyföldre rendteremtést emlegetve (…) – jegyzi a lelkész. Olteanuról az a hír járja, hogy »nagy magyargyűlölő«. Amikor az önkéntesek fegyveres csoportjai megérkeznek Alsó-Háromszékre, ott már nyoma sincs a német és a magyar hadseregnek. Nincs kivel megütközni, de ők nem is azért jönnek, hanem a fegyvertelen székely-magyarság megfélemlítésére. Amikor egy székely településre érnek, első feladatuk, hogy a románellenesnek tartott magyarokról érdeklődjenek. Bár Aldobolyban is él kisszámú román közösség, feketelistát nem írnak, mert itt soha nem volt román–magyar ellentét. Olteanu azért sem kap halállistát ebben a faluban, mert – három héttel korábban – a református lelkész, a fiatal Deák József úgy veszi védelmébe a románokat, hogy a német katonai parancsnoknak, aki román túszokat követel, saját magát ajánlja fel” – írta Benkő Levente lapunk oldalain 2013. október 19-én. Ez ma is így van, hangoztatták a faluban, s elmondták, ennek egyik magyarázata az, hogy számos vegyes házasságú család él a településen, amely ápolja a békességet.
Búcsú volt a görögkeleti templomban – hírként jelezte számunkra több helybeli. A felújított községháza nagytermében tartották a búcsús Szent Demeter-napi ebédet. Az egyházközségnek új lelkésze van, Iosif Stoia, aki szintén a felekezeti békesség híve. Gondnokuk Iosif Rujoiu.
Szaloniki Szent Demeter vértanú az ortodox keresztény egyház egyik legtiszteltebb szentje. A keresztényüldöző Maximianus keletrómai társcsászár parancsára vértanúhalált halt Szaloniki városában, amelynek védőszentje lett. A hívek védelmezőjének tekintik, és karddal-pajzzsal ábrázolják. A Szent Koronán is szerepel. Az aldobolyi görögkeleti templomot 1895-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idején építették, és a következő évben, a magyar millennium idején szentelték fel.
Bekopogtattunk az aldobolyi református parókiára is Vinczi Botondhoz, aki közel háromszáz helybeli lelkipásztora és a környéki szórványok lelkésze: Vámoshídon nyolc, Farkasvágón tizenegy és Prázsmáron húsz magyar református hívét látogatja. A helybeli református templom turisztikai látnivaló. Előbb egy régebbi, gótikus ízlésű épület állt itt, amely a bővítések, alakítások, majd újjáépítés áldozata lett, 1732-ben ugyanis tűzvész, 1802-ben földrengés pusztította. A mai épületegyüttes a második világháború rombolásainak kijavítása nyomán nyerte el formáját. A templombelső több érdekességet rejteget. Márványutánzatú, mellvédes karzatát 1804-ben készítette Cseh Izmael asztalosmester. A padelőkék ornamentikája Nagy Béla sepsikőröspataki népművész munkája (1973). Tavaly kijavították az épület tetőzetét, kicserélték a lécezetet és a cserepeket – mondotta a lelkész –, idén javításokat végeztek a prázsmári imaháznál és a helybeli gyülekezeti háznál. Kapcsolatokat ápolnak svájci testvérgyülekezetükkel, akik tavaly tavasszal látogattak el Aldobolyba, és anyagilag is besegítettek a templomi javításokba. Gondnokuk Bende Sándor, nőszövetségi elnökük Daniela Ardelean. A templomot övező cinteremben emlékműveket láthatunk: egy millecentenáriumi obeliszket és egy kopját, amely a kuruc és a negyvennyolcas szabadságharcra, a romániai rendszerváltás esztendejére és a két világháború áldozataira és borzalmaira emlékeztet (Akácsos Pál Botond munkája, 1996). Itt áll a vidék egyetlen Trianon-emlékműve (2002). Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)