Nov. 10-én Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban megnyílt a Csomád-Bálványos régió fejlesztési stratégiája elnevezésű kiállítás. A kiállítást Kolumbán Gábor megyei tanácselnök és Jánosi Csaba, a bemutatott anyag készítője nyitotta meg. Néprajzilag, történelmileg, mezőgazdasági és turisztikai szempontból is érdekes Lázárfalva, Torja, Tusnádfürdő, Bálványos stb. vidéke. /Kiállítás Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 11./

"Módosítás előtt az erdőrendtartásról szóló törvény - adta hírül a Közbirtokossági Hírvivő 3. száma, amelyben Birtalan Ákos parlamenti képviselő lerántotta a leplet a kormánypárt ez irányú szándékáról. A lázárfalvi közbirtokosság tulajdonába került a Szent Anna-tó és környéke. Ravasz Kálmán mérnök a közel 9000 hektáros összterülettel rendelkező Maros Közbirtokosság megalakulásáról adott tájékoztatást. /Megjelent a márciusi lapszám! Közbirtokossági Hírvivő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./"

"Közbirtokossági Hírvivő (a székelyföldi erdőtulajdonosok lapja, márciusi szám) - a lapszám címeiből: Módosítás előtt az erdőrendtartásról szóló törvény (dr. Birtalan Ákos), A modern közbirtokosságok az első világháborúig (dr. Garda Dezső), Beszámoló az Udvarhelyszéki Közbirtokosságok Szövetségének megalakulásáról (Szilágyi Ferenc). A lap bemutatta a Lázárfalvi Szent Anna Közbirtokosságot és a szovátai székhelyű Maros (másik nevén: ősmarosszéki) Közbirtokosságot. - Kedd (Székelyudvarhely, ifjúsági hetilap, "2001. kikelet") - a lapszámban Lázár Nóra írt a húsvéti ünnepkör magyar vonatkozású szokásairól, Seprődi Attila a vajdasági Csalóka népzene-együttes tagjaival beszélgetett. - Közgazdász Fórum (a Romániai Magyar Közgazdász Társaság szakmai közlönye, márciusi szám): Kereskedelmi Akadémia Aradon (Matekovits Mihály), Kereskedelmi iskolák Szatmárnémetiben (Bóra László), A Mercurius Gazdaságfejlesztő Szervezet (Dénes Judit). - Civil Fórum (Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány, Kolozsvár, március-áprilisi szám): Tudásalapú társadalom (Dáné Tibor Kálmán), A tudásalapú civil társadalom (T. Kiss Tamás), Tudás és szakmai kompetencia (Somai József), Iskola Alapítvány (Piskolti Éva), Az EMT (Biró Károly), Humán Reform Alapítvány (Balla István), A csíkszeredai Regionális Képzési Központ (Koszta Csaba János), Az RMDSZ oktatáspolitikája (Deák Gyöngyi). - Nagykároly és Vidéke (regionális hetilap, márc.28-i és ápr. 4-i szám) - összeállítás a régióban lezajlott március 15-i ünnepségekről, dr. Németi János tudományos kutató sorozata (Mezőfény község története a középkori falu kialakulásáig). - Hunyad Megyei Hírmondó (közéleti havilap, márciusi szám) - beszámolók a régió március 15-i ünnepségsorozatáról, közéleti hírek a megyéből, Winkler Gyula RMDSZ-es képviselő parlamenti krónikája. /Szonda Szabolcs: Mit írnak a lapok? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./"

Az 1968-as megyésítés jelentősen megváltoztatta Csíkszék közigazgatási térképét. Jómódúvá vált községek, kistérségi struktúrák tűntek el, zilálódtak szét, kerültek új függőségi helyzetekbe. Az újonnan létrehozott Hargita megye keleti határán kiszakították a természetes közegből és Bákónak ajándékozták Gyimesbükköt. Csíkszenttamás Csíkkarcfalvába olvadva vesztette el községi rangját, és ugyanígy járt Csíkmadaras is, Csíkdánfalvához csapva. Az összevonások alól Alcsík sem mentesült. Ott Csíkszentkirály alá rendelték Csíkszentimrét, illetve Csíkszentmárton községközpont rendelkezhetett Csíkkozmás és Csíklázárfalva fölött. Az 1989 után a települések lakosai megkezdték önállóságuk alapjainak letételét. Néhányuknak évtizednyi bukaresti kopogtatás, győzködés és küszködés után sikerült kimozdulni a holtpontról. Csíkkozmáson 2000-ben referendumot tartottak. Ekkor Kozmás és Lázárfalva 2400 lakosának akaratába a szentmártoniak is beleegyeztek, hogy a két község a jövőben önálló legyen. A kozmási községháza két hete kopott és elhanyagolt állapotban vette fel régi/új szerepét. A községet jelenleg négy ember vezeti, a polgármester és helyettese, a számvivő és a jegyző. A két utóbbi szakember eddig a szentmártoni hivatalban dolgozott. - Amióta Szentmártonhoz csatoltak minket, csak visszafejlődtünk, mondják Csíkkozmáson. Minden pénz odament, a középületeket és a jegyzői lakást eladták, ami olyan volt, lebontották, mindent értékesítettek. Fel akarják újítani az orvosi rendelőt és az iskolát, illetve be akarják illeszteni a társadalomba azt a közel félezer lelket számláló roma közösséget. Csíkmadaras is önálló község lett, Csíkdánfalvától elszakadva. /Kristály Lehel: Önállóság három évtized után. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 14./

"A román parlament felsőháza, a szenátus tagjai júl. 1-től parlamenti vakáción vannak, a képviselőház tagjai - a rendkívüli ülésszak miatt - júl. 7-től vakációznak. A lap sorozatában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként töltötték a nyarat a Hargita megyei szenátorok és parlamenti képviselők. Elsőként Sógor Csaba szenátor számolt be, akinek most keresztelik legkisebb gyermekét, a negyediket. A családdal Siklódon voltak, nagyszüleik házában. Együtt volt családja az Ezer Székely Leány Napja rendezvényein is, viseletben voltak valamennyien. Sógor Csaba jelen voltam a Nyergestetőn szervezett ünnepi megemlékezésen, Lázárfalván az úrnapi körmeneten és búcsúban. Korábban Gyimesfelsőlokon volt egy konferencián, ahol a csángókérdésről volt szó. A Tusnádfürdőn szervezett XIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban is aktív szerepet vállalt. Ügyfélfogadást is tart: választóit fogadja. Emellett felkeresi választókerülete településeit. Ugyanakkor beterjesztette az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatait, továbbá az erdélyi magyar történelmi egyházak jogtanácsosaival találkozott. /Sarány István: Törvényhozók nyara. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./"

"Az újonnan alakult községhez, Csíkkozmáshoz tartozó kicsi falu, Lázárfalva mostanában egyre többet hallat magáról. Most már nem kell Csíkszentmártonba beutaznia a lázárfalvi atyafinak hivatalos irat megszerzéséért. Lázárfalván újjá varázsolták a Miklósi-kúriát. A falunapokon itt fogadták a testvértelepülés, Sátorhely küldöttségét is. Megvásárolták az Udvari-féle épületet, melyet ifjúsági háznak szánnak. A faluban 17 panzióban fogadják a vendégeket. /Kristó Tibor: Margarétás Lázárfalva. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./"

Lázárfalva egy 700 lelket alig számláló, Csíkkozmás községhez tartozó kis falu Alcsíkon. A faluban régen voltak görög katolikus hívek is, akik a XVII. században kis kápolnát építettek a római katolikus templom mellé. Ezt a kápolnát régóta nem használta senki, kerítése is annyira tönkrement, hogy a két évvel ezelőtti szélvihar ledöntötte. A falubaliek a kidőlt léceket eltakarították. Az ortodox egyház képviselői akkor jelentek meg első ízben Lázárfalván. Azzal érvelve, hogy a volt görög katolikus kápolna az övék, vissza szerették volna állítani a kerítést. A falu ellenkezett. Márc. 17-én váratlanul megérkezett Selejan ortodox püspök négy pópa kíséretében, rendőrök is jöttek, mert úgy értesítették őket, hogy a kápolna kerítését leverték, az épület ajtaját betörték. Bálint Gellért gondnok tisztázta, hogy nem a falubeliek tették tönkre a közkerítést, csak annak maradványait takarították el, újat pedig nem készítettek a két templom közé, hiszen sajátjának tekintette a római katolikus egyház mindkét templomot. A rendőrség jegyzőkönyvet vett fel, nyilatkozatot íratott Bálint Gellérttel, majd a rendőrök elmentek. A négy pópa maradt, hozzáfogtak a közkerítés felépítéséhez. Selejan püspök azt állítja, hogy mint minden görög katolikus templom, 1948-ban ez is az ortodox egyház birtokába került át. Ha a római katolikus egyház vagy a falubeliek ezzel nem értenek egyet, forduljanak a törvényszékhez. Tamás József püspök szerint jogtalan az ortodox püspök eljárása. /Takács Éva: Rendőrségi erődemonstráció Lázárfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 20./

Dr. Ioan Selejan, bihari származású ortodox pap 1994 őszén érkezett Csíkszeredába, hogy átvegye a frissiben alapított Hargita–Kovászna egyházkerület püspöki tisztségét. Alig telt el egy év, és a Vocea Romaniei 1995. szept. 14-i számában már így panaszkodott: „Alig emeljük fel a telefonkagylót, máris bekapcsolják a lehallgatót. Mikor a beszédünk nem tetszik, zavarni kezdik." Romániában a telefonközpontokat fegyveres karhatalom őrzi, felmerül a kérdés, vajon kik figyelik az ortodox püspököt? Államellenes aknamunkájának gyanúja fel sem merülhet, hiszen 1997 októberében ő kalauzolta a székelyföldi, úgymond, románellenes megnyilvánulásokat felülvizsgáló, 30 tagú parlamenti rohamosztagot, benne George Pruteanu szenátorral. Ilie Neacsu, a Nagy-Románia Párt képviselője később a Románia Mare hetilap hasábjain cikksorozatban közölt diadalittas beszámolót leleplezéseikről: magyarországi kiadványokat találtak iskolai könyvtárakban, a gyermekek szünetekben magyarul beszélnek egymás között, az iskolákban és az utcákon magyar feliratok láthatók stb. A szerző elismerően méltatta Ion Selejan püspököt, aki segített a hasonló szörnyűségek felleltározásában. 1997. nov. 19-én az Adevarul így ujjongott Hargita és Kovászna, a románizmus romjain című cikkében: „Őszentsége, Ioan Selejan visszahozta a reményt a két megye százezer hívőjének lelkébe. Fiatal papokat hozott, akik buzgón szolgálják gyülekezetüket. Egyházkerületében három év alatt 40 új templomot építtetett vagy renováltatott, jelenleg is 56 helyen épül templom, kolostor, parókia." Selejan püspök magyar újságíróknak csak elvétve nyilatkozik, kivétel volt, amikor az Erdélyi Napló 2003. máj. 7-i számában Oláh-Gál Elvirának adott terjedelmes interjút. Bevezetőül ezt mondja: „Én békével a lelkemben jöttem, azt is mondhatnám, olajággal a kezemben." „Missziót vállaltunk ezen a vidéken." Hogy milyen missziót? Legutóbb, ápr. 5-én a Duna Televízió számolt be egy folyamatban lévő akcióról. A 700 lakosú Csíklázárfalvára márc. 17-én rendőrségi kísérettel, négy pópa társaságában Selejan püspök érkezett, hogy elfoglalja a római katolikus templom mellett álló kis kápolnát. Ha a lakosság nem lép közbe, kitűzte volna az ortodox olajágat az ódon műemlék oromzatára. A rendőrség hamar elvonult a színről, mert rájött, hogy az őszentsége hamissággal vétkezett. A kápolnát 300 évvel ezelőtt a község magyar görög katolikus gyülekezete építtette. A kis közösség idővel átállt a római katolikus hitre, így törvény szerint kápolnája is a plébánia tulajdonába került. 1948-ban a kommunista hatalom betiltotta a görög katolikus egyházat, és minden vagyonát az ortodoxoknak ajándékozta. Híveit és kétezer papját megkísérelte beolvasztani, de ez a törekvése sohasem sikerült. A görög katolikus egyház 1989 után újra színre lépett, ingatlanjait az évek során visszakapta, kivéve azokat a templomait, amelyekről az ortodox klérus akkor sem mond le, ha nem használja: a Brassó megyei Sárkány gyülekezete törvényileg kapta vissza ősi templomát, de a helybeli ortodox pópa befalaztatta az ajtaját. Sike Lajos újságíró emlékeztetett az S.A. Prundus–C. Plaianu szerzőpár Scurt istoric al Bisericii Unite cu Roma (A görög katolikus egyház rövid története) című, 1994-ben Kolozsvárott megjelent könyvére, amely megrázó képet festett a görög katolikusok, az unitusok 1948 utáni drámájáról, tizenkét püspökük mártíriumáról, a beolvadást megtagadó 500 lelkipásztoruk szenvedéseiről. Mindez nem akadályozza Selejan püspököt, hogy gátlástalan honfoglalását ma is folytassa, erről Hajdú Gábor csíkszeredai jogász, az RMDSZ volt Hargita megyei szenátora mandátuma idején, 2000-ig, rendszeresen tájékoztatta a közvéleményt és interpellált is, de hiába. Tudni kell azt is, hogy 1928–32. között a Csíki Magánjavaktól mindent törvényes alap nélkül elkobzott területén épült fel a csíkszeredai görögkeleti gyülekezet temploma (jelenleg a püspökség minikatedrálisa). Selejan püspök beiktatása után egyházkerülete számára megvásárolta a csíkszeredai UGIRA ingatlant, amelynek keretében ruhagyár is üzemel. Azóta elmaradhatatlan ügyfél az árveréseken, legutóbb 2003. novemberében csekély 3,4 milliárd lejt fizetett ki a csíkszeredei Romarta üzletsor földszinti épületszakaszáért. A püspök a szünet nélkül terjeszkedő ingatlanbirodalmat bérbe adja kereskedelmi társaságoknak. /Barabás István: A béke ortodox olajága Csíkban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./

A nyugati gondolkodás egyik köteléke a most felavatott első romániai borvízút – fogalmazott Michael Guest, az Egyesült Államok romániai nagykövete, aki részt vett a Borvízút avató ünnepségén. A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány által támogatott projektek keretében a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CSTTE) az elmúlt években több borvíz forrást, borvízfürdőt újított fel, és szintén az ő kivitelezésük a most felavatott borvízút, amely az Olt mentén lévő települések, források és fürdők között jelent összeköttetést. Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány elnöke emlékeztetett, a Borvízút ötlete három évvel ezelőtt született meg, a CSTTE tapasztalatát felhasználva készült el az út első szakasza. A Borvízút Csíkszereda, Zsögöd, Szeredai- fürdő, Borsfürdő, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Csatószeg, Verebes, Újtusnád, Tusnád, Sószékfürdő, Lázárfalva, Nádasfürdő és Nyírfürdő településeket, fürdőket érinti. A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány öt éve fejti ki tevékenységét a környezetért és a közösségért. /(Daczó Dénes): A Polgár-Társ Alapítvány ötödik születésnapján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

Sógor Csaba, az RMDSZ Hargita megyei szenátora nyílt levelet küldött Ioan Salajanhoz, a Hargita, Kovászna megyei ortodox püspökhöz, az egykori csíksomlyói árvaházból leszerelt fűtőtestek kapcsán. Az árvaház épületéből a Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság leszerelte a német adományból származó fűtőtesteket és ezeket, az ortodox egyház által bérelt épületbe szerelte fel. „Nagy figyelemmel, tisztelettel követem az Ön és egyháza munkáját, amit az ide költözött tisztviselők, csendőrök, rendőrök, katonák lelki gondozása érdekében tesz. Az elmúlt időben azonban több olyan hír röppent fel egyházuk tevékenysége körül, amely aggodalomra ad okot. Először a karcfalvi állomás kockakövei kerültek az önök tulajdonába tisztázatlan körülmények között, másodszor a lázárfalvi kápolna birtokba vételekor hívta segítségül a karhatalmat. Legutóbb ismét tisztázatlan eredetű ajándékot fogadtak el a gyermekvédelem részéről. Azt gondolom, hogy a mendemondának, amelyek személyét és egyházát hírbe hozzák, úgy lehetne véget vetni, a közhangulat megnyugvására, hogy a Püspök Úr azt nyilvánosan megcáfolja. Úgy tud segíteni a legutóbbi ügy tisztázásában, hogy visszaszolgáltatja a tisztázatlan tulajdonú fűtőtesteket adományozójának, a gyermekvédelemnek, hogy az majd rendezhesse vitás ügyeit a jogos tulajdonossal." – fogalmazott levelében a szenátor. Sógor Csaba elmondta: először a püspökhöz juttatta el a levelet, de mivel nem érkezett semmilyen reagálás, ezért a sajtóhoz is elküldte a levelet. /(Daczó Dénes): Cáfoljon a püspök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

Közgyűlésre hívta össze Csík Terület Ifjúsági Tanácsának elnöksége a tagszervezeteket. A közgyűlésen 31 szervezet küldöttei vettek részt. Megjelent Korodi Attila államtitkár (Környezetvédelmi Minisztérium) is. A közgyűlés hat új szervezet tagfelvétele mellett döntött /Borzsovai Ifjúsági Szervezet, Kolonits István Egyesület (Csatószeg), Fitód-Szentlélek Ifjúsági Szervezet, Lázárfalvi Ifjúsági Szervezet (LISZ), Szentmiklósi Ifjúsági Szervezet, Tusnád Községi Ifjúsági Szervezet (TISZ)/. /(A CSTIT sajtószolgálata): Közgyűlést tartott a CSTIT. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 12./

Augusztus 7-én felavatták Csíkszentkirályon az újjáépített és kibővített Borsáros fürdőtelepet. A helyi önkormányzat, a budapesti Ars Topia Alapítvány tájépítői (egyetemisták, építészek), Hargita Megye Tanácsa, CSTTE, közbirtokosság, a Hargita Gyöngye Rt., magánszemélyek, közületek és a helyi lakosság közös összefogásával 10 nap alatt kemény munka árán újjávarázsolták a lepusztult telepet. Herczeg Ágnes budapesti kert- és tájépítő, a munkálatok vezetője vázolta az eddigi alcsíki fürdőhelyek (Lázárfalva, Tusnád, Kászonújfalu, Csíkkozmás) felújításában vállalt szerepüket. /Kristó Tibor: Fürdőavatás Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./

Szeptember 18-án felavatták a Csobotfalva határában található középbükki gyógyfürdőt. Csobotfalva ma már Csíkszereda része. Összegyűltek a közös munka eredményeként megújult fürdő avatóünnepségén, melyet kalákában építettek újra a helyi közösség, a közbirtokosság, magyarországi vendégkalákások segítségével, az Ars Topia és a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CSTTE) kezdeményezésére. A CSTTE kezdeményezésére eddig a kászoni Sóskút, a csíkkozmási Sószék, a lázárfalvi Nyíres, a tusnádi Nádas és a csíkszentkirályi Borsáros fürdőket újították fel. /Székely Judit: Gyógyfürdő Csobotfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./

Őshonos alma- és körtefacsemetéket ültettek Lázárfalván, az András Alapítvány oktatási központjánál. András Mihály, az alapítvány elnöke és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója az egészséges, élhető környezet fontosságára hívta fel a figyelmet. /Kovács Attila: Gyümölcsfákat ültettek a jövőnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./

Amióta az András Alapítvány Lázárfalván a Tókerti Tánctanoda nevű malomtanyán táncoktató központot hozott létre – ahol jelenleg is Kaláka-mozgalom zajlik –, ez a birtok vette át a lázárfalviak élénk központjának számító kőkeresztje körüli térség egykori szerepét. Idén már öt különböző helyen lesz hasonló kalákamunka. Most újra Lázárfalvára jött dolgozni egy közel harmincas létszámú magyarországi fiatal – többnyire tájépítészeti, vidékfejlesztési szakon tanuló egyetemisták, szakemberek. Ezúttal nem a falu szállásolja el a kalákásokat, hanem András Mihály, az András Alapítvány elnöke, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes művészeti vezetője vállalta a házigazda szerepét. A táborozók a munka mellett a néphagyományokkal, faluturizmussal, ökoépítészettel kapcsolatos előadásokat is hallhatnak, de marad energia esténként népdalok és néptáncok elsajátítására is. A munkálatok azzal a céllal folynak, hogy a régi malomépületet, az elhanyagolt csűrt és a régi malomházat táncoktató központtá, kézművesfoglalkozások tanodájává alakítsák. A kalákatábor nem csupán a térség rendbetételét jelenti, hanem szellemi és közösségépítő tevékenységet is. /Antal Ildikó: Kalákás táborozók Lázárfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 6./

A nyolcadik Székelyföldi Fürdőkaláka tíz napjának közösségi munkája szép eredményekkel büszkélkedhet. A lázárfalvi Alsó Malom utcai leendő tánctanoda vizenyős térségeire alig lehet ráismerni: a kalákások vízrendezési és tájépítészeti munkálatai során a tanya nevesített Hordófürdővel, Fűzmáriával, Emese-forrással és -árokkal gazdagodott. A Fűzanya fűzágakkal övezett, kitisztított forrást szakrális helynek szánták a tájépítész kalákás fiatalok. Elkészült a gyerekeknek szánt Hordófürdő. Kevésbé látványos, de hatalmas munka eredménye, hogy sikerült megállítaniuk a csuszamló oldalt, nagy mennyiségű föld és szálfák segítségével. A munkálatba bekapcsolódó Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes több tagja is. /Antal Ildikó: Fűzanya vigyázza a lázárfalvi Malom-tanyát. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./

Hatéves múltra tekint vissza a székelyföldi fürdőépítő kalákák története. Jánosi Csaba, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület elnöke emlékezett, először Lázárfalván a Nyírfürdőt hozták rendbe. A következő években több mint hat fürdőt újítottak fel kalákában, összefogással. A lázárfalvi után következett a tusnádi Nádasfürdő, a csíkkozmási Sószékfürdő, majd a kászoni Sóskútfürdő, a csíkszentkirályi Borsárosfürdő, a csobotfalvi Kerekeger, a homoródkarácsonyfalvi Dungófürdő, végül pedig a csíksomlyói Barátok feredője. Jánosi Csaba jelenleg Hargita megye borvízkataszterének elkészítésén dolgozik, ugyanakkor a Székelyföld ásványvizei című könyv megírásában is részt vesz. A kataszteren dolgozva eddig 493 ismert forrást jegyeztek fel. /Kozán István: A kalákamozgalmat folytatni kell. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./

Hagyományokat megörökítő fotótábor tevékenykedett a hargitai Lázárfalván. Ádám Gyula fotográfus vezetésével 2002 óta rendeznek alkotótáborokat a Hargita megyei falvakban. Ilyenkor tizenöt, többnyire hivatásos hazai és magyarországi fotós készít szociofotókat a falvak hangulatáról, az épületekről, és dokumentálja a hagyományokat, a különböző generációk életformáját. A mostani, 15. alkalommal szervezett fotótábor fő témája a változó Lázárfalva és a település még élő hagyományai. A fotósok az András Alapítvány Tókerti Tánctanoda elnevezésű tanyáján ütöttek tábort, onnan járják be a falut. A tervek szerint visszalátogatnak egy-egy helyszínre, hogy az időközben történt változásokat is lencsevégre kapják, ősszel például Oroszhegyre térne vissza a tábor. A korábbi fotótáborokban készült képek a Mindennapi kenyerünk és a Szeretünk Székelyföld elnevezésű magyarországi kiállításon több díjat is nyertek. /Székely Zita: Igaz legyen a fénykép. = Krónika (Kolozsvár), jún. 12./

A Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákát 2001-től rendezik meg évről évre. A Lázárfalváról induló kezdeményezés, amely érintette Tusnádot, Csíkkozmást, Csíkszentkirályt, Csobotfalvát, Csíksomlyót, Csíkszenttamást, kis kitérőkkel Kászonújfalut, Homoródkarácsonyfalvát és Firtosváralját, idén elérte a Gyergyói-medencét. Gyergyócsomafalván július 16–25-a között rendezték meg a XII. Fürdőépítő Kalákát, amelynek lebonyolításában a budapesti Ars Topia Alapítvány, Csomafalva önkormányzata, a Zöld SzékelyFöld Egyesület és a csomafalvi fiatalok lelkes csapata vett részt. A közel száz önkéntes Magyarországról és Erdélyből minden korosztályban képviseltette magát, ugyanakkor Csomafalva lakossága, mesterei, asztalosműhelyei is példásan kiálltak a kaláka mellett. Az 1950-es években épült, de napjainkra teljesen eltűnt borvízfürdő Csomafalvi Feredő néven kelt újra életre. A fürdő környezetében helyet kapott egy fűzkupola, amely a pihenés és szemlélődés helye, és a tűzkatlan. A népi fürdők felújítása a Székelyföldre jellemző hagyományos közösségi munkaformában, kalákában történt. /Tikk Dóra, Csíkszereda: Fürdő- és közösségépítő kaláka. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./

A Csak tiszta forrásból harmadik alkalommal szervezett „Hagyományművelő családi héten” Lázárfalván népdal, népmese, rovásírás és szövés volt a programkínálat július 21–27. között. A foglalkozásokat játékkal színesítették. Magyarországról érkeztek táborozók, a falubeli vendéglátóknál szálltak meg. Budai Ilona népdalénekes moldvai, szatmári és bukovinai népdalokat tanított. Miskolczi Katalin, a tábor alapítója a citerázást vezette. A fiatalok a székelydályai mennyezet képeit tanulmányozták. A Borvízforrás Kulturális Alapítvány szervezésében zajló tábor idén is elérte célját, tartalmas nyári elfoglaltságot nyújtott, gyarapította a magyarság történelméről és kultúrtörténetünkről való ismereteket. /Hagyományművelők tábora Lázárfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./

Kormánypénzt várak a székelyföldi fürdőhelyek korszerűsítésére
Több székelyföldi település hagyományos fürdőtelepének felújítási, korszerűsítési terve került a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium beruházási listájára. A Hargita megyei önkormányzat által fejlesztésekre és javításokra igényelt összeg meghaladja az 1,3 millió lejt. Ebből az összegből borszéki, tusnádfalui, csíkszenttamási, gyergyócsomafalvi, lázárfalvi, csíkkozmási, csíkrákosi, madéfalvi, csíkszépvízi, csíkszentkirályi és csíkszentimrei hagyományos fürdőhelyek korszerűsítését tervezik. Borboly Csaba tanácselnök, akárcsak az érintett települések elöljárói, a székelyföldi turizmus fellendülését várja a projekttől.
„Elég sokat hangoztattuk már, hogy a turizmus fellendülése húzza ki a Székelyföldet a csávából, azonban ennek érdekében tenni is kell” - szögezte le Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere, aki a Krónikától értesült, hogy a Nyírkerti „feredő” fejlesztésére 50 ezer lejt kért az illetékes minisztériumtól a megyei önkormányzat. A Nyírkerti fürdőt egyébként néhány évvel ezelőtt a budapesti Ars Topia Alapítvány szervezte Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka keretében alakították ki azon a helyen, ahol helyiek szerint a régmúlt időkben is működött egy "borvízfürdő". A megyei önkormányzat által támogatott projektben területrendezésbe, a Maros holtágának halászatra való kiképezésébe, illetve kemping létesítésébe ruháznának be. De az összegből jutna egy szabadtéri színpadra, az ásványvizes fürdő korszerűsítésére, útjavításra és a villany bevezetésére is. „A megvalósuló létesítmény elsősorban a csomafalviaknak jelentene pluszt” - fejtette ki Márton László Szilárd, hozzáfűzve, hogy számára lényeges szempont, hogy otthon, a saját településükön érezzék jól magukat az emberek. Kifejtette, emellett nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy az esetlegesen, illetve célzatosan idelátogató turisták is annyira jól érezzék magukat, hogy még máskor is meglátogassák a települést.
Már vannak olyanok, akik visszatértek
„Nem számítottam ekkora érdeklődésre a Tündérkert iránt” - szögezte le a Krónika kérdésére Mik József borszéki polgármester, aki örömmel konstatálta, hogy tavaly augusztusban - szintén a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka keretében - kialakított Tündérkert létesítmény sok turistát vonz. Sőt a polgármester szerint már arra is volt példa, hogy aki nyáron kipróbálta az ásványvizes lábáztató jótékony hatását, az ősszel visszatért egy újabb kúrára. A megyei önkormányzat a létesítmény fejlesztésére 200 ezer lejt kért a minisztériumtól, de a helyi tanács is elkülönített a költségvetéséből 50 ezer lejt, hogy a Tündérkertben sóházat építsenek, napozó teraszokat létesítsenek, és minden szempontból vonzóvá tegyék a turisták számára.
Beruházás tanulmányi célokkal
Tusnádfaluban két létesítmény felújítására is pénzt kért a megyei közgyűlés: 160 ezer lejt fordítanának a nádasfürdői közfürdő felújítására, illetve további közel 123 ezer lejt az Olt-Rét Verebesi fürdő modernizálására. „Nádasfürdő természeti rezervátum, az ott kialakított létesítményt inkább tanulmányi célokra ajánlanánk természetjáró fiataloknak, mert a kockás liliom mellett még sok más védett növény megtalálható itt” - magyarázta Ravasz József alpolgármester, aki azt fájlalja, hogy a falutól távol eső létesítmény nagyon elhanyagolt állapotban van. Mint mondta, a 2004-ben létrehozott fürdőt olyan könnyű szerkezetű elemekből építették, amit kikezdett az ásványvíz és az iszap, ráadásul a tél folyamán őrizetlenül hagyott létesítmény épen maradt deszkázatát is széthordták illetéktelen arrajárók. „A község nem tud külön őrt alkalmazni a feredő őrzésére, jó lenne »időtálló« építményekkel felszerelni” - hangsúlyozta az elöljáró, aki többek közt emiatt is szívesebben látná ezen a helyen a tanáruk kíséretében érkező egyetemistákat. Az Olt-Rét Verebesi fürdő esetében viszont már szélesre tárná a kapukat, és ide minden rendű-rangú turistát szívesen látna. Elsősorban, mert nincs természetvédelmi övezetben, másodsorban pedig a faluturizmus fellendülését reméli a projekttől. Az Olt-Rét Verebesi fürdőnél egyébként fürdőmedencét alakítanának ki öltözőkkel és butikokkal, a megyei tanács által kezdeményezett projekt magában foglalná a tervezés és engedélyeztetés költségeit.
Állagmegőrzés és felújítás
„Ráfér az alapos felújítás a Dugás fürdőre” - ismerte el lapunk megkeresésére Gáll Attila csíkdánfalvi alpolgármester, kifejtve, az egyébként nyáron meglehetősen látogatott fürdő nyitvatartási idejét szeretnék meghosszabbítani az őszi szezonra is a beruházás által. A 103 millió lejt megközelítő összegből hőközpontot építenének, területrendezési munkálatokat végeznének, de jutna pénz tetőszerkezet-javításra, villanyhuzalok és nyílászárók cseréjére, masszázsszalon-építésre és a kádak kicserélésére is. A beruházás sikerétől a turistaszezon meghosszabbodását, illetve azt várná az elöljáró, hogy ne csak a környező településekről jöjjenek gyógyulni a jótékony hatású borvíztől az emberek, hanem távolabbi vidékekről is érkezzenek olyanok, akik szívesen időznek hosszasabban is Csíkdánfalván. „Mindezek az elképzelések olyan ütemben valósulnak meg, ahogy az illetékes minisztérium utalja a pénzt” - mondta a Krónikának Borboly Csaba megyei tanácselnök, kifejtve, hogy további lobbi zajlik a borszéki multifunkcionális balneológiai központ, a Gyilkos-tó környezetének védelmére, illetve az üdülőtelep infrastruktúrájának javítására, valamint a gyergyóremetei gyógyfürdőközpont építésére is.
Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Bemutatták az RMDSZ mezőgazdasági és vidékfejlesztési programját
Lázárfalván, a környék gazdáinak jelenlétében mutatta be Kelemen Hunor szövetségi elnök és Tánczos Barna szenátorjelölt az RMDSZ mezőgazdasági és vidékfejlesztési programját. Kelemen Hunor elmondta, természetesnek tartották, hogy egy csíkszeredai iroda helyett olyan helyszínt válasszanak a mezőgazdaságot és vidékfejlesztést érintő tervek bemutatására, ahol nem csak elméletben, hanem gyakorlatban, sokszor nehéz körülmények között folyik a gazdálkodás. A szövetségi elnök beszámolt arról is, hogy az elmúlt hetekben bemutatták a Szövetség gazdaságfejlesztési programját, az adó- és költségvetéspolitikáját, az oktatási, kisebbségvédelmi, illetve az alkotmánymódosítással és régióátszervezéssel kapcsolatos elképzeléseiket, november 26-án pedig a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés jövőjéről beszéltek, amely külön fejezetet képez az RMDSZ Erdély 2020 nevet viselő fejlesztési tervében. „A következő esztendőkben olyan lehetőségek nyílnak meg Románia számára, amelyek lehetővé teszik, hogy a mezőgazdasági termelőket, a feldolgozókat, az állattenyésztőket, földművelőket, a kisvágóhídakat, a tejfeldolgozókat az Európai Uniós és a hazai költségvetésből az elmúlt esztendőkhöz képest jelentősebben tudjuk támogatni. Föl kell zárkóztatni az erdélyi mezőgazdaságot, az erdélyi farmereket, termelőket és feldolgozókat az Európai Uniós színvonalhoz” – szögezte le a Szövetség elnöke. Az RMDSZ három pontba szedte a mezőgazdasági és vidékfejlesztési programját, így külön figyelmet szentel a munkahelyteremtésre, a termőföldek védelmére illetve a mezőgazdasági adórendszer megreformálására – mondta Tánczos Barna, volt mezőgazdasági államtitkár, szenátorjelölt. A családi gazdaságok támogatási rendszerét illetően hangsúlyozták, külön figyelmet szentelnének a gépesítés finanszírozására, a szövetkezeti vagy egyesületi rendszerben kialakított tárolási és feldolgozási felületek kiépítésére, a célirányos kiírások előkészítésére, a termelői csoportokon keresztül történő értékesítés ártámogatására, valamint a családi gazdaságot létrehozó fiatalok segítésére: szakképzésre, különböző beruházásokra. A termőföldek védelme kiemelt fontosságú, így ez esetben speciális intézkedések elindítására van szükség a Nemzeti Vidékfejlesztési Program keretében: a területek kataszteri felmérése, az öröklési procedúrák lefolytatása és a telekkönyvezés véglegesítése. Romániában is be kell vezetni az aranykoronás rendszert – hangsúlyozta Tánczos. Emellett törvényes keretet kell teremteni a regionális földalapok PPP rendszerben való működtetése érdekében, és új törvényes keretet kell kidolgozni a gyepterületek védelmére is. A mezőgazdaság adóreformját illetően Kelemen Hunor szövetségi elnök kihangsúlyozta, adókedvezményben kell részesíteni a háztáji és a családalapú mezőgazdasági termelőket. „Semmilyen formában ne kelljen adózniuk a családi gazdaságoknak, segítsük őket, hogy a tisztességes munkából szerzett jövedelem megmaradjon, és megélhetést biztosítson a családok számára” – szögezte le. A családi gazdaságok adómentességének biztosítása mellett szükség van az ipari méretű gazdaságok monitorizálására is, hogy ne természetes személyként, hanem vállalkozóként működjenek, és szemben a háztáji termelőkkel, adókötelesek legyenek. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy van kereslet a háztáji termékekre. „A hagyományos termékek megjelenése felhajtó erővel bírt Székelyföldön, egyre többen fognak bele a termékgazdálkodásba családilag, egyesületbe tömörülve vagy kis- és középvállalkozóként. Nemcsak a piacra érkeznek jó minőségű termékekkel, hanem a nagy kereskedelmi láncok boltjaiban is megjelentek. Ezt kívánjuk továbbra is támogatni” – mondta az RMDSZ elnöke, utalva arra, hogy az ország legkülönbözőbb pontjain élő gazdák mindegyike várja, hogy az új kormány hangsúlyosan támogassa a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést. „Számítunk mind az Európai Uniós, mind pedig a kormányzati forrásokra. Nem légből kapott tervekről kell beszélnünk, hanem valós pénzekről, valós lehetőségekről, és ezek valós, hatékony felhasználásáról. Az RMDSZ-nek van elképzelése, van ütemterve erre vonatkozóan!” – szögezte le.
(rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro

Új gyülekezeti újság az Alvégen
A lassan elfogyó esztendő elején Háromszög néven kezdett lapjának szerkesztésébe az aldobolyi református egyházközség. Négy A4-es oldalnyi téren egyházi, közéleti és – dicséretére váljék – hely- és családtörténeti írásokat is közöl.
Hogy miért Háromszög a neve, arra szerkesztője, Benke János helybeli lelkipásztor adott feleletet még induláskor. „Mint ismeretes, az egyenlő oldalú háromszög – írja – a szentháromság Isten jelképe: három szöge jelenti az Atyát–Fiút–Szentlelket, az egymásnak alá nem rendelhető, munkájukban megkülönböztethető, de egymástól el nem választható három személyt, aki az egy örök Istent alkotja. Háromszög formában ábrázolták elődeink például a templomok kőből rakott kapuzatában a három-egy Istent, akinek a léte, jelenléte életünk sorsdöntő valósága.” Az csak természetes, hogy vezércikknek a lelkész vasárnapi szószéki beszédeit hozza, mert akadnak olyan hívei, akik a valamilyen okból nem hallott prédikációt utólag szívesen elolvassák. Egyfajta helybeli missziói lapnak is indítottuk – tájékoztatott a lelkész. A vezércikket egyházi és közösségi gondok részletezése követi: iskolai névadás, templomápolás szárítórendszerrel, nyári tábor a gyerekeknek, a volt felekezeti iskola gyülekezeti házzá, orvosi rendelővé való átalakítása stb. Állandó rovattal jelentkezik a presbiter Csergő Mária hely- és igen értékes családtörténeti mazsoláival, a szintén presbiter Muscalu Anna Ágota gyógynövényajánlataival (apróbojtorján, kék iringó, apró szulák, ánizs, articsóka, cickafarok stb.). A háziasszonyok különleges ínyenc falatairól mindig más és más szerző ír: Lepedus Hajnal, Zsigmond Tünde, Daniela Ardelan, Csere Erzsébet. Közlik a soros gyülekezeti és ünnepi alkalmak (vallásórák, bibliaórák) időpontjait, ritkábban jeles költők alkalomra illő verseit, helyi alkotott örökségeket, érdekes tárgyakat (varrottas a prázsmári református imaházból), helyi gyerekek rajzait, fényképeket, olvasnivalóként meséket, mondákat, legendákat. E sorok írója különösképpen értékesnek tartja Csergő Mária helytörténeti adatait, annál is inkább, mert erről az alvégi, igen érdekes és változatos történelemmel rendelkező, vegyes lakosságú faluról tudtunkkal nem jelent meg falufüzet, kismonográfia, amelyben rögzíteni lehetett volna a hely- és családtörténet adatait. Az Emlékképek című rovat például arról szól, hogy miért nevezik Lázárfalvának Aldoboly egy falurészét: nevét a dálnoki származású 1848-as szabadságharcostól, majd főispántól, Lázár Mihálytól örökölte, akinek sírkövét megmenti a magyar egyház. Érdekes családtörténeti adatokat közöl a rokon Reznek családról, Reznek-Kósa Károly székely huszárkapitányról, akinek síremléke a helybeli temetőben van, kertjét ma is Reznek-kertként emlegetik. Külön cikket szánt a rovatszerkesztő erdőfülei Boda Dénes (1844–1936) naplóíró néptanítónak, közéleti tevékenységének (iskolát és óvodát épített Farkasvágón, Aldobolyban Ifjúsági Egyletet, dalárdát, könyvtárat, olvasóegyletet, gazdakört és községi állatbiztosító szövetkezetet hozott létre), mellyel kiérdemelte, hogy a rendszerváltás után róla nevezzék el az aldobolyi elemi iskolát. A rovat révén megismerhettük Magyari Ferenc aldobolyi és prázsmári körjegyző tevékenységét. Ő irányította 1902-ben a telekkönyvezést és a tagosítást, 1895-ben pedig Rákossy Ferenccel együtt megalakították a ma is sok fejtörést okozó Kétág Katonaság erdő-közbirtokosságot. A helybeli Rákossy család bemutatása révén Csergő Mária kiderítette, hogy ebből a családból származott az ünnepelt sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc polgármester nagyanyja, Rákossy Anna. Azt is elmondta: családja rokoni szálakkal kapcsolódott a lapunkban is bemutatott, tragikus véget ért kálnoki Hosszu Zoltán színművészhez.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tíz év a csíksomlyói gyermekotthonban
Vaszi Mária, 10 év Csíksomlyói Gyerekotthon – 1983-’93 című könyvét mutatják be december 14-én 15 órától a csíksomlyói Szent István Gyermeknevelő Központban.
A jelenleg Magyarországon élő Vaszi Mária 1976. április 7-én született Csíklázárfalván, a család negyedik gyermekeként. Édesanyja őt és két nővérét 1983-ban adta be a gyermekotthonba. A szombaton bemutatásra kerülő könyvében a gyermekotthonban töltött tíz év emlékeit, élményeit írja le.
„Vaszi Marika könyvét kezében tartva az olvasó olyan múltbéli utazáson vesz részt, amely egyszerre megdöbbentő, megrázó, szívbemarkoló – ugyanakkor ízes szófordulataival mosolyt csal arcunkra. Tíz év történetét mutatja be, tíz olyan évét, amely a romániai rendszerváltást is magába foglalja. Találkozhatunk a gyerekotthon akkori lakóival a ’89-es romániai forradalom előtt, alatt és után is. Kamaszkori álmok, ábrándok, remények tükrében láthatjuk magát a rendszerváltást, képet kaphatunk a Ceauşescu diktatúra nevelőotthoni szabályrendszeréről, nevelési elveiről is. Betekintést nyerhetünk a székelyföldi változásokba, hogy miként élték meg a fiatal árvák a segélycsomagos, reményekkel teli időszakot, és hogyan fordult csalódottságba álmuk (…). Volt eset, hogy ez a reménytelenség, a sehova nem tartozás öngyilkossághoz is vezetett” – írja a könyv előszavában Janicskó Enikő.
A könyv szerzője azon kevesek egyike az otthon egykori lakói közül, akinek sikerült családot alapítani és „viszonylag élhető, normális családi életet” élni, ahogy ő fogalmaz. A kétgyermekes édesanya második gyermekével volt várandós, amikor emlékeit papírra rögzítette. „(…) a rossz emlékek ma is kísértenek... Gyermekét várva egy anya talán sokkal érzékenyebb, vagy éppen rossz időben érzékeltem azt, hogy múltunk elől nem is olyan könnyű elmenekülni, mert a legváratlanabb pillanatokban az felüti fejét. Amikor egy anya úgy érzi, hogy a gyermekének egy morzsányi is juthat abból a szenvedésből, amit ő átélt, igenis elgondolkodik, hogy miben is hibázhatott oly nagyot... és ismét a múlt, a jelen és a jövő találkozása... Ezért gondoltam arra, kiírom magamból, amit érzek, hogy bennem lappang, és talán a mai napig kísért” – vallja Vaszi Mária.
Amint azt portálunknak elmondta, úgy vetette papírra az eseményeket, ahogy eszébe jutottak, néha nem is időrendi sorrendben, a könyv befejezésekor pedig nem is akart ezen változtatni. És hogy miért tartotta fontosnak megjelentetni a könyvet? „Nagyon sok ember panaszkodik és elégedetlen a sorsával. Nyáron sokat vagyok otthon, csak panaszt hallok. Mindenki azt gondolja, hogy nekem könnyű, mert most jó sorom van. Azért írtam ezt a könyvet, hogy lássák, nekem sem volt könnyű sorom, sőt! De valahogy föl tudtam állni, szembenéztem a dolgokkal, és próbálok élni, a jót kihozni mindenből. A sorstársaimnak pedig üzenem, nem kell szégyellni, hogy ott nőttünk fel, nem mi tehetünk róla.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Borvízfürdőink kézikönyve
Székelyföld fürdői címmel a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület kiadásában Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva jelentetett meg egy igényes kötetet. Székelyföld borvízfürdőinek olvasmányos kataszterét veheti kézbe az olvasó, 94 település 172 fürdőjének eléggé részletes leírását.
Kézikönyvként is nyugton hasznosítható, érdemes a kötet alapján elindulni és „felfedezni” a környékbeli forrásokat, sok beteg találhat gyógyírt reumájára, érrendszeri problémáira, és ami a legfontosabb, hogy legtöbb fürdő és mofetta használata ingyenes.
Földtani elemzés
Nagy vonalakban az előszóban megtalálható a földtörténeti, geológiai folyamatok elemzése, amelyek e természeti kincs kialakulását lehetővé tették. Székelyföldön több típusú kőzetből összetevődő hegyvonulatok találhatók, melyek sokféle ásványi összetételű borvíz kialakulását eredményezték. Egyik ilyen fővonulat a kristályos öv: Besztecei-havasok–Gyergyói-havasok–Nagyhagymás–Naskalat–Pogányhavas, amelyekre telepednek a triász-jura kori mészkőszirtek: Nagyhagymás–Öcsém–Terkő. Ebben a kristályos-mezozóos kőzetösszletekben helyezkedik el a két fontos fürdőtelepülés, Borszék és Maroshévíz, de itt található még a Csíkrákosi Bogátfürdő is.
Egy következő fontos hegytípus, amelynek a flis vagy úgynevezett kárpáti homokkő a fő alkotóeleme. Ilyenek a Csíki-havasok, a Bodoki-hegység, a Baróti-hegység és a Háromszéki-havasok. Ebben a zónában alakultak a Kászonok borvízfürdői, a csíkbánfalvi Adorjánfürdő, a csíklázárfalvi Nyírfürdő stb. Székelyföld nyugati részén az üledékes kőzetekből felépült hegyek az uralkodók, itt a legfontosabb ásványi kincset a kősó jelenti. Ebben a térségben találhatók Szováta, Parajd, Korond stb. sóstavai, sósfürdői.
E térség legfontosabb hegyvonulata a több mind 150 km hosszú Kelemen–Görgény–Hargita vulkáni vonulat, amely a szén-dioxid-tartalmú mofetták, ásványvizek (savanyúvizek) hazáját hozta létre. Itt található Székelyföld fürdőinek nagyobb hányada.
A borvíz a népi gyógyászat egyik legfontosabb eleme
A székelységben a borvizet nemcsak ivókúrára, hanem fürdőkúrára is használják – írják a kötet szerzői. A könyvben a sámánokat is megemlítik, akik hevített kővel melegítették fel a borvizet, és ebben fürdették meg a beteg embereket, főként a reumát gyógyították vele.
A szerzők utalnak az írott forrásokra, miszerint a középkori Magyarországon a fürdőzési, tisztálkodási szokások jóval elterjedtebbek, mint az akkori nyugat-európai országokban. Nem véletlen, hogy II. Endre király a lánya hozományaként egy ezüst fürdőkádat küld Thüringiába. Már akkoriban is ismerték a borvizek hatékonyságát.
Az ásványvizek csodatévő hatásairól a népi gyógyászat tudott a legtöbbet. Érdekes, ahol több borvízforrás tört felszínre, ott általában az egyiket Szemvízforrásnak nevezik, mivel a hályogot kezelték vele. A hiedelem úgy tartotta, hogy a borvízbe mártott kendőt, amellyel a beteg szemet megtörölték, ott kell hagyni a helyszínen, hogy a betegség is ott maradjon
A borvízfürdők története
Természetesen nem lehet 215 oldal terjedelemben nagyon részletesen elemezni 172 borvízfürdőt, mégis ez a kötet eléggé alaposan áttekinti a székelyföldi ásványvizes fürdők múltját és jelenét. Zepeczaner Jenő és Boér Hunor történészekhez fordultak a szerzők segítségért, és a témához kötődő szakirodalmat kellő bőséggel idézik. Nagyon alaposan követik a fürdők mai sorsát is, mindenikhez személyesen is elmentek, az írott anyagot sok fotóval illusztrálják, talán a fénykép az, amely a jelenlegi állapotokról a legtöbbet el tud árulni.
A borvízfürdők első virágkorukat a dualizmus korában élik, ekkor négy nagyobb fürdőtelep emelkedett ki a parasztfürdők sorából: Borszék, Előpatak, Tusnádfürdő és Szováta. Ami szintén fontos, hogy ekkor jelentek meg először a nagyon hasznos fürdőkalauzok. Az első világégést követően lassan elhanyagolódtak a fürdők, a kicsi magyar világban elkészült a felújítási tervük, de a kivitelezést már megakadályozta a második világháború. A kommunizmusban legtöbb helyen elhanyagolták a régi épületeket, fürdőhelyeket, viszont néhol új kezelőközpontokat, hatalmas szállókat építettek, amelyek viszont nem illeszkedtek a környezetükbe. 1989 után, ahogy a szerzők írják: „a magánosítás egy évtizedre visszavetette a fürdők fejlődését”.
Újabb fellendülés a 2000-es évek elején indult meg, a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka több népi feredőt hozott rendbe, tájépítészeket bevonva olyan bensőséges hangulatú fürdőket teremtettek, mint a lázárfalvi Nyírfürdő, a tusnádi Nádasfürdő stb., de a Borvizek útja uniós projekt keretében is felújításra került némelyikük. Sajnos ezek a fürdők nincsenek értékelve, sokuknál még mindig hiányzik a borvíz megfelelő elemzése, hiányoznak a különböző kúrákat javalló receptek is. Az utóbbi hiányolható ebből a kötetből is.
Ahogy a könyvből kitűnik, a felújított népi feredők nincsenek karbantartva. Említettük a a tusnádi Nádasfürdőt, amelyet még 2002-ben készítettek el, és azóta megint használhatatlanná vált. Szóval elkezdődött a fürdők felújítása, de sokat kell még tenni, hogy mindegyik fürdő megfelelőképpen legyen karbantartva és kihasználva.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Székelyföld fürdői
Három csíkszeredai szerző köteteként tavaly decemberben jelent meg a Székelyföld fürdői című könyv, mely átfogó szemlélete okán egyszerre hasznos és hiánypótló, hiszen nem lehet eleget beszélni erről a témáról. Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva tartalmas, igényes kivitelezésű kiadványt nyújt át az olvasónak, mintegy biztatásként is: keljen útra, s keressen fel minél többet a bemutatott aprócska csodák közül.
A szerzők 94 település 172 fürdőjét ismertetik – az országos érdekeltségűektől a lábmosókig –, azokat pedig a történelmi székely székek – Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Kászonszék és Háromszék (Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék) – s azon belül települések szerint írják le. Könyvüket 2013-ban adta ki a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület. Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva geológusként nyúl a témához, nem először, nevükhöz már több hasonló könyv, illetve szakdolgozat kötődik. Így a kötet egészére jellemző a földtani háttér alapos, precíz bemutatása, ugyanakkor a történeti hátteret is lényegre törően kezelik. Előszavukban rögzítik, hogy ha a székelyföldi fürdőket szemlézzük, „valóságos időutazást teszünk”: „A legegyszerűbb földbe mélyített »kecskeferedőtől«, büdösgödörtől a modern élményfürdőig mindenféle fürdő megtalálható ezen a kis területen. Olyan hagyományok élnek a székelyek körében, amelyek szorosan kapcsolódnak a korábban itt élt népek szokásaihoz. Feljegyezték, hogy nemrég még a hideg borvízfürdőkbe (tusnádi Nádasfürdő, csíkszentsimoni Aladári fürdő) vagy a gyógyforrások vizével megtöltött kádakba vasvillával tűzben felhevített köveket dobáltak, hogy elviselhetőbbé tegyék a víz hőmérsékletét, vagy hogy gőzével gyógyítsanak. Hasonlóan gyógyítottak a szkíták sámánjai is.” Rávilágítanak a nagyobb, ismertebb fürdőink tündöklésére és bukására (Borszék, Előpatak, Tusnád stb.), de a „parasztfürdők” sorsa sem sokkal szerencsésebb, mert a kommunizmusban, majd 1989 után Borszéken, Tusnádon, Szovátán, Előpatakon, Málnásfürdőn, Bálványosfürdőn nagy értékű villák, fürdőházak tűntek el örökre. Kiemelik, a rendszerváltás után tíz évig nem történt változás, fellendülés csak a 2000-es évek elején indult, egyrészt uniós pályázatokkal. A borvíz útja programmal lehetőség nyílt a nagy múltú, ám romos fürdők felújítására, a 2001-ben Csíklázárfalván kitalált székelyföldi fürdőépítő kaláka pedig „receptszerű” lehetőséget teremtett kis népi fürdők, gyógyhelyek újjáépítéséhez. Kalákában újították fel 2001-ben a csíklázárfalvi Nyírfürdőt, 2002-ben a tusnádi Nádasfürdőt, 2003-ban a csíkkozmási Sószékfürdőt, 2004-ben a kászonújfalvi Sóskútfürdőt, 2005-ben a csíkszentkirályi Borsárost, 2006-ban a csíksomlyói Barátok feredejét és a csobotfalvi Kerekeger fürdőt, 2007-ben a csíkszenttamási Szent Anna fürdőt és a homoródkarácsonyfalvi Dungófürdőt, 2008-ban a gyergyócsomafalvi Felsőnyírkerti fürdőt, 2009-ben a borszéki Tündérkert fürdőt. 2011-ben Háromszéken is elkezdődött a kalákázás, felújították az oltszemi Sütei feredőt, 2012-ben a csernátoni Csókást és Malomferedőt, 2013-ban pedig a kisbaconi feredőt. A fotókkal jól illusztrált könyv erőssége egységes jellege, szerzői belefoglalták az összes székelyföldi fürdőt, pontos kép rajzolódik így ki az olvasóban – a lehetséges turistában – erről a ritka hagyatékról. A leírásokat böngészve szembetűnő, hogy a közel kétszáz fürdő neve önmagában is igazi nyelvi csemege, már az olvasás is szavatolja a kalandozás élményét a feredők világában. Legjobb persze, ha látjuk ezeket a helyi különlegességeket, környezetükkel együtt.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Könyv a megpecsételt sorsokról
Gyerekotthoni sorsok címmel jelent meg és szombaton délben mutatják be Vaszi Mária második könyvét, amelyben saját maga és öt sorstársa életét mutatja a gyermekotthonból való kikerülést követően. Ez a kötet tulajdonképpen a 2013-ban megjelent, „10 év Csíksomlyói Gyerekotthon 1983-1993” című kötet folytatása, amelyben a szerző a gyermekotthonban töltött éveiről ír.
„Az első könyv megjelenése után sokan rákérdeztek, hogy kinek hogyan alakult az élete, miután elhagyta a gyerekotthont. Ez a kérdés ihlette a könyv megírását. Olyan embereket választottam ki, akikkel mai napig jó viszonyt ápolok, hitelesek a történeteik, jól ismerem őket. Fontos számomra a hitelesség. Van, akinek jól alakult az élete, de van, akiről sajnos ez nem mondható el. Hiszek abban, hogy kisebb-nagyobb sikerrel vagy szerencsével mindenki maga irányítja a sorsát. Magamat a sorsát irányítani tudók közé sorolom” – mondta érdeklődésünkre Vaszi Mária.
„Úgy gondolom, aki el tudott menni külföldre, annak sikerült túllépni azon, hogy a gyermekotthonban nevelkedett. Az itthon maradottak között sokan szégyenlik, hogy hol nevelkedtek, igaz, a társadalom is megbélyegzi őket. Sok olyan életerős fiatalemberről tudok, aki korábban azért nem kapott munkát, mert kiderült, hogy a gyermekotthonban nőtt fel” – tette hozzá. Megjegyezte, ő személy szerint többszörösen is hátrányos helyzetből indult, hiszen cigány származású, illetve gyermekotthonban nőtt fel.
Vaszi Mária 1976-ban Csíklázárfalván született egy cigány családban. Édesapja elveszítése után került kisgyermekként két testvérével együtt a csíksomlyói gyermekotthonba, ahol tíz évet töltött. 1993-ban Magyarországra indult „szerencsét próbálni”. „Nekem jól alakult a sorsom, de ezért tenni is kell. Nekem sem volt egyszerű az életem, a könyvben azért is jelentettem meg rólam készült képeket, hogy lássák, amikor kimentem Budapestre, egy fél barakkban laktam. Örülök, hogy elmentem, mert sokan nem merték ezt meglépni, inkább maradtak a biztos bizonytalan mellet”. Vaszi Mária férjezett, jelenleg Szegeden él, és két kisgyermek édesanyja.
Elárulta, gondolkodik a könyvsorozat folytatásán, a következőkben a gyermekotthoniak gyermekeiről szeretne írni.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Székely Vágta: Gyergyószárhegyre került a vándorszablya
A Gyergyószárhegy színeiben induló Fazakas Géza az ötödik Székely Vágta leggyorsabb lovasa, aki Gamma nevű lován ért be legelsőként a verseny döntőjén, elnyerve a vándorszablyát, valamint az ősszel tartandó Nemzeti Vágtán képviselheti Székelyföldet.
A négy helyett csupán három ló versenyzett a Székely Vágta döntőjén vasárnap délután, miután állatorvosi javaslatra Gidófalva lovasa hátasával visszalépett a futamon való indulástól. Így tehát a középfutamon továbbjutott László Pál Gyergyószentmiklós, Fazakas Géza Gyergyószárhegy, valamint Zsigmond János Lemhény képviseletében állhatott rajthoz. A futam indulásakor fej-fej mellett vágtázott a három lovas, majd Fazakas Géza Gamma nevű hátasán másfél lóhosszal előzte meg a címvédő Zsigmond Jánost, valamint László Pált. Ez a felállás maradt a célvonalon való áthaladásig is, így a Székely Vágta leggyorsabb lovasának Fazakas Géza, valamint leggyorsabb lovának Gamma számít. A Szabó István fegyverkovács által, a 2014-es rendezvényre készült vándorszablyát tehát az elmúlt évben elsőként befutó Zsigmond János átadta a gyergyószárhegyi lovasnak. A szeptember 18-20. között sorra kerülő Nemzeti Vágtán Fazakas Géza a 2015-ös, Zsigmond János a 2014-es Székely Vágta győztesei, valamint Sepsiszentgyörgy lovasa képviselheti Székelyföldet. Székely Tibor, a Nemzeti és Székely Vágta főkapitánya elmondta az ötből négy alkalommal volt már jelen az Óriáspince-tetőn, amellyel kapcsolatosan kiemelte: csodálatos és torokszorítóan szép látvány nyílik innen a környező vidékre. A székelyföldi lovas versenyről kifejtette: évről-évről egyre jobban felkészült lovasok jelentkeznek, és a kisebb problémáktól eltekintve nagyobb baleset sem történt. „A Székely Vágta több, mint lovas verseny, igazi lélekemelő közös ünnep” – jelentette ki Székely Tibor.
A Góbé futamban összesen hét lovas állt rajthoz, az elődöntőn pedig négy település képviselője jutott tovább: Csíklázárfalva – Bálint András, Réty – Már Dénes, Szotyor – Bartha Ferenc, továbbá Sepsikőröspatak – Fazakas János Alpár. A döntő nem volt izgalommentes, ámbár a csíklázárfalvi lovas az első másodpercekben elhúzott versenyzőtársaitól, a második és harmadik helyért komoly harcot vívott Bartha Ferenc címvédő a sepsikőröspataki Fazakas János Alpárral. Az elmúlt évben Góbé futamot nyert szotyori lovasnak végül sikerült tartania második helyét, így a Szellő nevű lován vágtató Fazakas harmadik díjat szerzett. Az első helyen végzett csíklázárfalvi Bálint András egy perc 35 másodperc alatt teljesítette a távot – tájékoztatott Horváth Zalán főbíró, aki érvényesnek ítélte meg a megmérettetést.
Az Aranyparipa díjat is kiosztották idén, ezt a Gidófalva képviseletében vágtázó Jákó Ferenc Hermeta nevű lova nyerte el, míg második díjas Lemhény paripája, harmadik díjas pedig a székelybósi André Mónika Merengő nevű lova lett.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében. 
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget. 
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász. 
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében. 
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek, 
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat. 
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot. 
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja. 
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette. 
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint 
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel. 
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész. 
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata. 
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek. 
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót. 
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel. 
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint 
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység, 
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül. 
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget, 
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor. 
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is. 
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti, 
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem. 
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket. 
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet,  hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat, 
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással. 
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a  településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott. 
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak. 
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg  a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro

Huszárokat toboroznak Alcsíkon
A nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából tartott megemlékező ünnepség, illetve az Alcsíki Huszártoborzó is részét képezi a hétvégi XVI.Csíkkozmási Falunapoknak.
A július 29–31. között zajló falunapokon többek között lesz focimeccs, főzőverseny és utcabál, ugyanakkor a csíkszéki huszárok felvonulása is színesíti a csíkkozmásiak ünnepét. „A huszártoborzó szerves részét képezi a falunapoknak, összekapcsoltuk a két rendezvényt” – mondta Szántó László, Csíkkozmás polgármestere.
A huszárok először Lázárfalvára vonulnak be ünnepélyesen pénteken 17 órakor, majd a huszártoborzás másnap folytatódik. Szombaton reggel kilenc órától a lázárfalvi kőkeresztnél mutatkoznak be, majd átvonulnak a csíkkozmási Templom térre, Verebesre pedig délután 12 órára érkeznek meg. Nagytusnádon 13 órakor a községháza előtt, Újtusnádon 17 órakor a templom előtt toborozzák a huszárokat. A rendezvény aznap 21 órától huszárbállal zárul a lázárfalvi kultúrotthonban.
A csíkkozmási falunapok gyermekprogramokkal kezdődik pénteken 10 órától a helyi sportpályán délután 17 óráig, ugyanitt 19 órától ifjúsági estet tartanak. Szombaton 11 órától helyi alkotók képzőművészeti kiállítása lesz a közösségi házban, 11.30-tól pedig családos vetélkedő a templomnál. Délután fél kettőtől főzőversenyt szerveznek családok és barátok számára a sportpályán, kettőtől ügyességi vetélkedők lesznek, 17 órától pedig öregfiúk-ifjúság focimeccsen lehet részt venni. A főzőverseny eredményét végül 18 órakor hirdetik ki.
Vasárnap 11 óra 30 perckor kezdődik az ünnepi szentmise, ezután a huszárokkal együtt a közösség felvonul a Nyerges-tetőre, ahol 16 órakor megemlékező ünnepséget tartanak a nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából. Este hét órakor a sportpályán a csíkkozmási zenészek találkozóján, valamint a helyi értékek bemutatóján és díjazásán vehetnek részt az érdeklődők. A falunapokat utcabállal zárják a helyi sportpályán.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro